JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2006. április 20-án 9.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:
Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke Ács János Dr. Áldozó Tamás Róbert Baky György Bebesi István Boros Dénes Bors István Farkas Béla István Galambos Szilvia Geipl Miklósné Dr. Horváth József Horváth László Igaz Sándor Kenézné Berei Györgyi Dr. Kovács Zoltán Kovács Zoltán János Könnyid István Kropf Miklós Leszkovszki Tibor Máhl Ferenc Dr. Mayer József Dr. Nagy Zoltán Dr. Németh Márta Pálfy Sándor Pandur Ferenc Pusztai István Sibak András Dr. Szabó Sándor Szente István Dr. Szijártó István György Dr. Szundy Béla Tóth Imre Ferenc Tóth István Dr. Zongor Gábor képviselők
Távolmaradásukat bejelentették: Farnadi Gyula Dr. Horváth Balázs Dr. Kontrát Károly Maurer Konrád
2 Porga Gyula Talabér Márta képviselők Jelen voltak továbbá:
Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző Horváth György – Horváth és Társa Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft., Veszprém Dr. Somlai Géza és Bodor Imre – Megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű Czuczor Sándor – Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, Balatonalmádi Kovács Imréné – Thuri György Gimnázium, Várpalota Dr. Molnár Attila – Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Veszprém Dr. Horváth Imre r. ezredes, mb. rendőr-főkapitány – Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, Veszprém Dr. Lázár János r. dandártábornok, bűnügyi főigazgatóhelyettes – Országos Rendőr-főkapitányság, Budapest Dr. Tatár Attila főigazgató – BM Országos Katasztrófavédelmi Parancsnokság Dr. Zöld János megyei kat.véd. igazgató – Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Veszprém Forintos Erzsébet, Horváth László, Sándor Tamás, Vörös Kálmán irodavezetők, Sélley István hivatalvezető-helyettes, Agg Zoltán hivatalvezető, Jakab Istvánné, Krámli János, Koronczainé Mészáros Anett testületi ügyek referensei
12 fő sajtó munkatárs és érdeklődő állampolgárok Kuti Csaba Köszöntötte a testület ülésén megjelent képviselőket, a hivatal, az intézmények, és a sajtó munkatársait, valamennyi megjelentet. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a 40 fő közgyűlési tag közül az ülés kezdetekor 33 fő jelen van – 1 fő, Pálfy Sándor később érkezett –, az ülés határozatképes. A képviselők közül távolmaradásukat bejelentették: Farnadi Gyula, Dr. Horváth Balázs, Dr. Kontrát Károly, Maurer Konrád, Porga Gyula és Talabér Márta képviselők. Az ülés napirendjével kapcsolatban a következő bejelentéseket tette: - Az írásban kiküldött meghívóban közölt tárgyalási sorrendhez képest javasolta, hogy „A közoktatási társulások támogatása” című előterjesztést a költségvetési rendelet tárgyalása előtt vitassák meg, mivel az a költségvetést érinti. - Javasolta továbbá, hogy külső meghívott vendégeinkre tekintettel, várhatóan 13.00 órakor tárgyalják meg a rendőrség, a VEAB, valamint a katasztrófavédelem előterjesztéseit.
3 -
Bejelentette, hogy az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság április 19-ei ülésén valamennyi napirendi tervezetet, valamint a módosító indítványokat tárgyalásra alkalmasnak minősítette.
Dr. Áldozó Tamás Ügyrendi indítványában kezdeményezte a FIDESZ- KDNP frakció nevében a „Javaslat a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet főigazgatói állás-pályázat kiírására az Egészségügyi Bizottság döntésének felfüggesztése miatt” című napirendet levenni az ülés napirendjéről tekintettel arra, hogy az ügyben egyszer már döntött az Egészségügyi Bizottság. Javasolta továbbá „A megyei közgyűlés elnöke részére jutalom megállapítása” című napirendet levenni az ülés napirendjéről, mivel véleménye szerint igen „furcsa optikája” van a választás két fordulója között annak, ha a megyegyűlésben helyet foglaló szocialista képviselők egy MDF-es képviselőjelöltnek jutalmat állapítanak meg, tekintettel a közéletet amúgy is átható vissza nem lépéssel kapcsolatos vitákra. Ezzel szeretné megóvni Kuti Csabát, a közgyűlés elnökét olyan rossz ízű következményektől, amelyek ebben az esetben óhatatlanul felmerülhetnek. Javasolta továbbá, tiszteljék meg a tájékoztatóra felkért szerveket azzal, elegendő időt- és közfigyelmet biztosítanak számukra, hogy tevékenységükről tájékoztassák a megyei közgyűlést. Kezdeményezte, hogy vegyes ügyek keretében a „Tájékoztató az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB) tevékenységéről” című napirend megtárgyalását tegyék át a közgyűlés következő ülésére, mivel ha a tájékoztatók sorában szerepel, akkor nem tud kellő figyelmet kapni. Arról szólt továbbá, hogy Raffay István az Új Horizont főszerkesztője levelét képviselőtársai megkapták. Javasolta az Új Horizont című kiadvány költségvetési támogatásának kérdését napirendre venni vegyes ügyek keretében. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a „Javaslat a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet főigazgatói állás-pályázat kiírására az Egészségügyi Bizottság döntésének felfüggesztése miatt” című előterjesztés napirendről történő levételéről. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 10 igen szavazattal, 20 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el az indítványt. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön „A megyei közgyűlés elnöke részére jutalom megállapítása” című előterjesztés napirendről történő levételéről. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 10 igen szavazattal, 20 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el az indítványt. Kuti Csaba Indítványozta, a közgyűlés döntsön arról, hogy a „Tájékoztató az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB) tevékenységéről” című előterjesztés a következő ülésen kerüljön megtárgyalásra.
4 A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 33 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 21 igen szavazattal, 9 ellenszavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta az indítványt. Kuti Csaba Megadta a szót Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyzőnek. Dr. Zsédenyi Imre Az Új Horizont sürgősséggel történő támogatására vonatkozó indítvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy az SZMSZ rendelkezik a sürgősségi indítványok beadásáról, amelyet az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság köteles véleményezni. Sürgősségi indítványt 19-én 12 óráig lehetett beadni, az Új Horizonttal kapcsolatos pénzügyi kérdést a költségvetésnél lehetett volna tárgyalni módosító indítvánnyal. Kuti Csaba Megadta a szót dr. Áldozó Tamásnak. Dr. Áldozó Tamás Visszavonta az Új Horizont című lap támogatására vonatkozó módosító indítványát. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a napirend elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 21 igen szavazattal, 9 ellenszavazat, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 20/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2006. április 20-ai ülésének napirendjét a következők szerint állapította meg: 1. A Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága igazgatójának megbízása Előadó: Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság megbízásából: Talabér Márta tanácsnok, a bizottság elnöke 2. Javaslat a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet főigazgatói állás-pályázat kiírására az Egészségügyi Bizottság döntésének felfüggesztése miatt Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetésének végrehajtása, pénzmaradvány elszámolása Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 4. Közoktatási társulások támogatása Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
5 5. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006. (II. 23.) rendeletének módosítása Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke Előadó: 6. Döntés a Szentgál, Malom u. 12. szám alatt levő 454 hrsz-ú ingatlan szentgáli önkormányzat részére történő átadásáról Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 7. Ingatlan használati jogának átadása a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálat részére Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke Előadó: 8. A sümeg-nyírlakpusztai pszichiátriai betegek otthona ingatlan együttesének elidegenítésre kijelölése Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 9. Döntés folyószámla-hitelkeret szerződés meghosszabbításáról Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 10. Döntés címzett támogatási pályázat benyújtásáról a kamondi „Dr. Magyar Károly” Pszichiátriai Betegek Otthona rekonstrukciójára vonatkozóan Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 11. Döntés címzett támogatási pályázat benyújtásáról a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójára vonatkozóan Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 12. Pályázat benyújtása a szakképzési programok előkészítését szolgáló, szakképző intézmények fejlesztésére vonatkozó, az intézmények infrastrukturális és az intézmények közötti együttműködés fejlesztését szolgáló tervek elkészítésére Előadó: Geipl Miklósné tanácsnok, az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke 13. Veszprém Megyei Jogú Város ajándékozási indítványa a Regionális Onkológiai Centrum parkolási kérdéseinek megoldására Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 14. A Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthonán belül működtetett csecsemőrészleg létszámának csökkentése Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 15. Pályázat benyújtása az állami gondoskodásból 1997. november 1-je előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatalok lakáshoz jutásának támogatására Előadó: Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság megbízásából: Talabér Márta tanácsnok, a bizottság elnöke 16. Javaslat a Veszprém Megyei Önkormányzat 2005. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének elfogadására Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
6 17. Beszámoló a megyei önkormányzat és intézményei 2005. évi közbeszerzéseiről Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 18. - Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének beszámolója Veszprém megye közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról - Beszámoló a Veszprém Megye Biztonságáért integrált társadalmi bűn- és balesetmegelőzési program végrehajtásával kapcsolatos 2005. évi tevékenységéről Előadó:
Dr. Horváth Imre r. ezredes, bűnügyi igazgató, Veszprém Megye mb. Rendőrfőkapitánya
19. Veszprém megye biztonságának komplex megerősítése tűz- és katasztrófavédelmi szempontból, különös tekintettel az ellátatlan, fehér foltnak minősülő területek és kistérségek célirányos segítésére Előadó: Dr. Zöld János ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője 20. A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás közbeszerzéséhez kapcsolódó kiinduló feltételek meghatározása Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 21. A megyei közgyűlés elnöke részére jutalom megállapítása Előadó: Ügyrendi és Igazgatási Bizottság megbízásából: Dr. Zongor Gábor tanácsnok, a bizottság elnöke 22. Balatontourist részvények eladásából befolyt megindítására vonatkozó javaslat Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
bevétel
felhasználásának
23. Döntés alapítványok támogatásáról Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 24. Csatlakozás a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesülethez Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 25. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról (I.), a bizottsági döntésekről (II.) a közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott döntéséről (III.) Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 26. Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2006. február 1. – április 4.) Előadó: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke Határidő: azonnal Felelős: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
7 Kuti Csaba Bejelentette, hogy az ülés megkezdése előtt a képviselők megkapták, illetve kiosztásra kerültek a következő anyagok: - Módosító indítványok - A „VESZPRÉM MEGYEI KÁBÍTÓSZERÜGYI STRATÉGIA 2005” című kiadvány - Szentgál község önkormányzata képviselőtestületének 31/2006.(03.29.) számú Ök. határozata Szentgál 454 hrsz-ú ingatlan Szentgál Önkormányzat tulajdonba adás kérelem tárgyában - A 2006. évi országgyűlési képviselőválasztással kapcsolatos közvélemény-kutatás adatai CD-n - Részvételi lehetőség a „KI KICSODA az önkormányzati képviselők körében” című kiadványban - Üdülési csekkel Veszprém megyébe 2006 - Veszprém megyei rendezvénynaptár 2006 - Történelmi útvonalak, kulturális emlékhelyek Veszprém megyében - A Comitatus 2006. évi 3. száma - A HónaPosta 2006. évi 3. száma - A REGIO REGIA 2006. évi 4. száma - A Megyeházi tudósítások 2006. évi 3-4. száma - Tájékoztató a 2006. évi pálkövei üdülési lehetőségekről Kuti Csaba Megkezdjük a napirendek tárgyalását. NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA 1. A Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága igazgatójának megbízása Kuti Csaba Tájékoztatta a közgyűlést, hogy a pályázó hozzájárult a napirend nyilvános ülésen történő tárgyaláshoz. Megadta a szót a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Igaz Sándor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság Horváth Lívia megbízását 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül javasolta elfogadásra a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő.
8 Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 29 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 21/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Horváth Lívia Veszprém, Sólyi u. 5. szám alatti lakost 2006. május 1-jei hatállyal megbízza a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága igazgatói feladatainak ellátásával. A megbízás öt év határozott időre, 2006. május 1-jétől 2011. április 30-ig szól. A Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a közgyűlés elnökét, hogy az igazgatói megbízással kapcsolatban a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg. Határidő: Felelős:
2006. április 30. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
Kuti Csaba Gratulált és jó munkát kívánt Horváth Líviának.
2. Javaslat a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet főigazgatói állás-pályázat kiírására az Egészségügyi Bizottság döntésének felfüggesztése miatt Kuti Csaba Bejelentette, hogy az előterjesztéshez egy módosító indítvány érkezett, amely az ülés előtt kiosztásra került. Kérdések Dr. Nagy Zoltán Arról szólt, hogy a közgyűlés elnöke választási beszédeiben többször büszkén nyilatkozott az önkormányzatiságról, az elmúlt évek sikereiről. Megkérdezte, a megyei önkormányzat történetében előfordult-e már hasonló eset, amikor a közgyűlés elnöke egy tollvonással megpróbálja felülírni egy szakbizottság szakmai kérdésben több órás tárgyalás után meghozott döntését. Elmondta továbbá, hogy az indoklásban a közgyűlés elnöke egy SZMSZből kiragadott paragrafusra hivatkozott, mely szerint a bizottság döntése nem felel meg az önkormányzat érdekeinek. Véleménye szerint az indoklás több kérdést vet fel, először is a közgyűlés elnöke bízik-e a szakbizottságok munkájában, továbbá a bizottsági elnök adott-e megfelelő magyarázatot a döntés szakmai megalapozottságáról, a közgyűlés elnöke megfogalmazása nem sérti-e a bizottságban szakmai munkát végző képviselőket. Arról szólt továbbá, amikor az SZMSZ-ből idéznek, javasolta még egyet lapozni, ahol elolvashatják a bizottság feladatait és hatáskörét. Megkérdezte, a közgyűlés elnöke szerint a nem ellenzéki többségű Egészségügyi Bizottság a feladatait nem az SZMSZ-ben foglaltak szerint teljesítette. Megítélése szerint a közgyűlés elnöke válaszában arra fog hivatkozni, hogy a felfüggesztő határozat meghozatala előtt konzultált a kórház jelenlegi vezetésével, a megbízott főigazgatóval és az önkormányzati biztossal és úgy hozta meg demokratikus döntését. Azt hangsúlyozta, a bizottság döntése meghozatala előtt meghallgatta a meghívottakat és
9 véleményt kért tőlük, annak birtokában döntött. Megkérdezte, hogy a közgyűlés elnöke konzultált-e a megyei szakbizottság képviselőivel, a bizottság elnökével, történtek-e egyeztetések, mielőtt kimondta a bizottság irányába azt a súlyos vádat, hogy a döntés nem egyezik meg az önkormányzat érdekeivel. Megkérdezte, az Egészségügyi Bizottság által meghozott szakmai döntés felfüggesztése nem arra irányul-e, hogy a testületi többség bevonásával egy kevésbé szakmai, inkább politikai döntés szülessen. Megkérdezte továbbá, nem gondolja-e a közgyűlés elnöke, hogy az előterjesztésben megfogalmazott indokok nem elégségesek, nem tartalmaznak szakmai megalapozottságot és nem utolsósorban a felfüggesztő határozat sérti a demokratikus elveken működő nem FIDESZ-es többségű bizottság munkáját. Megkérdezte, mindig csak az a jó döntés, amely a közgyűlés elnökének kifejezetten tetszik. Pálfy Sándor Kifejezte a közgyűlés elnöke személye iránti őszinte tiszteletét, amely a cselekedeteire nem vonatkozott. Megkérdezte, miért tesz ilyet egy olyan ember, aki a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjai közé tartozik, aki a demokrácia mellett kardoskodott és állt ki - egész élete utolsó négy évét leszámítva - pályafutása során tisztességről, nagyvonalúságról, becsületről tanúskodott. Arra hívta fel a figyelmet, a demokrácia lényege az, hogy a feladatokat leosszák, és akikre leosztották bízzanak – jelen esetben a bizottságokban – a munkájukban. Megkérdezte, mitől ilyen fontos ez a kérdés, hiszen a közgyűlés elnöke javaslatára a kórház élére kineveztek egy önkormányzati biztost, aki állításai szerint a munkát kitűnően végzi, rendkívüli eredményeket ér el. Ismételten megkérdezte, miért van szüksége egy „valamikori hithű MDF-esnek”, a demokrácia elkötelezettjének arra, hogy nap-mint nap „meghágja” azokat az elveket, amelyeket 60 éven keresztül tisztességgel képviselt. Nem tudta elfogadni a közgyűlés elnökének tetteit, amelyeket érthetetlennek tartott, véleménye szerint mindazok számára érthetetlen, akik nagyra becsülték. Javasolta, gondolkodjon el a cselekedetein, mert az élet már nem olyan hosszú, hogy sokat lehessen javítani azokon. Dr. Szabó Sándor Az előterjesztéshez kapcsolódó módosító indítvánnyal kapcsolatban elmondta, annak idején megkérdezte az önkormányzati biztost, hogyan áll a kórház a minősített orvosok tekintetében, amelyről az derült ki, hogy rosszul, és törekedni kell azok számának növelésére. Kifogásolta, hogy a módosító indítvány javasolja kitörölni a kórházigazgatói pályázatból a minősítés fokozottabb szerepét. Megkérdezte, elfogadják-e az önkormányzati biztos elképzeléseit, vagy „szembe mennek” azzal, mert ebben a kérdésben éppen szemben állnak azzal. Válasz Kuti Csaba Válaszában elmondta, rendkívül megtisztelőnek tartotta mindazokat az elismerő szavakat, amelyeket Pálfy Sándor képviselőtársa az elmúlt éveiről mondott. Elmondta, nem könnyű tájékozódni a nehéz politikai viszonyok között, ezért elhiszi, hogy sokan vannak, akik bizonyos lépéseket nem értenek, amelyeket majd az utókor fog minősíteni. Azt hangsúlyozta, nyugodt lelkiismerettel végzi a dolgát, és majd az utókor fogja minősíteni az életművét. A kifogásolt döntésével kapcsolatban elmondta, hogy a közgyűlés döntése erősebb a bizottsági döntésnél, a közgyűlés elfogadta Kató Gábor önkormányzati biztos által előterjesztett intézkedési tervet, amelyben konkrétan leírta, hogy március 31-ig írják ki a kórházigazgatói pályázatot, amelyhez képest már csúszásban vannak. Véleménye szerint neki, mint a közgyűlés elnökének az az első szempont, hogy a közgyűlés döntését végre kell hajtani,
10 amennyiben egy bizottság a „közgyűlési döntés ellen megy”, a bizottsági döntést meg kell vétóznia, és minden további spekulációval nem kell foglalkoznia, így az összes többi kérdést nem is kell taglalnia, de a közgyűlési döntéshez ragaszkodnia kell. Azt hangsúlyozta, a bizottságok korábban tiszteletben tartották a közgyűlés döntését és nem kellett ilyen típusú döntést hoznia. Dr. Kovács Zoltán Megkérdezte, eddig hol volt a főjegyző - az imént gyorsan reagált, SZMSZ szabályokra hivatkozott -, miért nem tett törvényességi észrevételt, hogy nem jó a bizottság döntése, miért nem tette meg azt a bizottsági ülésen, vagy azt követően, volt rá két hónapja. Azt hangsúlyozta, ha a bizottság „szembe megy” a közgyűlési döntéssel, akkor a bizottság elnökét fel kell kérni, hogy nézzen más foglalkozás után, mert nem tudja a közgyűlési döntést még többségében sem helybenhagyni. Véleménye szerint, amennyiben szakmai döntésről van szó, akkor a közgyűlés felülvizsgálata ilyen módon elég érdekes történet. Kiemelte, köztudomású tény, hogy dr. Rácz Jenő fog érkezni a kórházigazgatói székbe, neki kell minél gyorsabban megteremteni azt, hiszen a politikai viszonyokat látva, ha nem a jelenlegi koalíció marad, akkor dr. Rácz Jenőnek megüresedik a széke, kell egy újabb szék. Ha marad a jelenlegi koalíció, az SZDSZ-é lesz az egészségügyi tárca, innentől kezdve megint kell neki egy szék, amely a másikat pótolja, ez okozza a gyorsaságot, ez mutatja azt, hogy nem szakmai döntésről van szó. Dr. Nagy Zoltán Jelezte, hogy a kérdései 90 %-ára nem kapott választ. Kuti Csaba Válaszában elmondta, minden kérdés arra vonatkozott, hogy a döntését milyen alapon hozta meg, amelyre a válasza nagyon egyértelmű volt. Pálfy Sándor Megítélése szerint „sántít a dolog”, mivel az önkormányzati biztos nem a megyei önkormányzat és nem is a megyei önkormányzat elnöke, volt egy feltételrendszere, amelyben azt írta, hogy március 31-ig ki kellene írni a kórházigazgatói pályázatot, amely megtörtént. A bizottság eleget tett törvényes kötelezettségének, a pályázatot november 1-től kiírták, megkérdezte, hol a probléma. Emlékei szerint egy évre szól az önkormányzati biztos megbízása, jelenleg a kórháznak egy komplett, és nagyon korrekt vezetése van. Úgy ítélte meg, kívánatos lenne az új kórházigazgató, de alapvetően nem ez a probléma, véleménye szerint nem lett volna szabad a két választás között napirendre tűzni a kérdést, mert az indulatokat kelt, véleménynyilvánításra készteti az embereket. Azt hangsúlyozta, nem igaz az, amit a közgyűlés elnöke mond, a bizottság megtette a feladatát, nem értette, miért kell az ügyből politikai bonyodalmat kelteni. Véleménye szerint a kórházat békén kellene hagyni, hadd tegye a dolgát, és elegendő idő áll rendelkezésre arra, hogy ezt a dolgot rendezni lehessen. Horváth László Bírálta a vita színvonalát, reményét fejezte ki aziránt, Mikola úr nem lesz a veszprémi kórház igazgatója, mert akkor „körmössel gyógyítanák a betegeket”. Elmondta, a probléma az, hogy pályázatot írnak ki egy állás betöltésére, amely lehet eredményes, vagy eredménytelen. Arra hívta fel a figyelmet, hogy nem most nevezik ki az igazgatót. A vita színvonala miatt javasolta annak lezárását.
11 Bebesi István Véleménye szerint dr. Szabó Sándor nem olvasta el elég figyelmesen a kórház működésével kapcsolatban megfogalmazott kritikát, amikor kifogásolta a módosító indítványát, mert abban az szerepelt, hogy a menedzsment és a kórház alkalmazotti állományában kevés a tudományos fokozattal rendelkező személy, és nem a kórházigazgató végzettségével kapcsolatban volt a kritika. A pályázati kiírást azért javasolta módosítani, mert megítélése szerint egy szervezet vezetéséhez megfelelő vezetői képességekkel és képzettségekkel kell rendelkezni. Nem tartotta célszerűnek az orvosi tudományos fokozat halmozását, mivel szerinte a gazdasági, informatikai és kontrollinggal kapcsolatos végzettségek segítenek inkább a vezetői tevékenység végzésében, ezért tette meg módosító indítványát. Dr. Kovács Zoltán Megkövette dr. Zsédenyi Imre főjegyzőt és dr. Szundy Béla tanácsnokot, mert helyesen jártak el, hiszen nem az volt az elvárás, hogy március 31-ig el is kell bírálni a pályázatot, hanem addig kell kiírni. A pályázati kiírás megtörtént, az Egészségügyi Bizottság helyesen végezte a dolgát, és a főjegyző sem tett törvényességi észrevételt, mert az a testület döntésének megfelelt. Kiemelte, innentől jönnek dr. Nagy Zoltán és Pálfy Sándor kérdései, mert a közgyűlés elnökének érvelése „hamis, nem igaz”. Megítélése szerint Horváth László azért szeretné a vitát lezárni, mert ténylegesen válaszolni arra, mi az oka a pályázati kiírásának. Kérte, a közgyűlés elnöke mondja meg, miért kell kiírni a pályázatot, amikor az már megtörtént. Dr. Áldozó Tamás Horváth László képviselőnek elmondta, hogy bármilyen vita színvonalát egy olyan pártnak meglehetősen furcsa minősíteni, aki a magyar közéletben bevezette a „hullalé” típusú érvelést. Felhívta Horváth László képviselő figyelmét arra, hogy Mikola István már volt kórházigazgató ebben a megyében az ajkai kórházban, ahol rend volt és béke. Dr. Szabó Sándor Véleménye szerint nem előírás az, hogy a kórházigazgató minősített legyen, a pályázati kiírásban az szerepelt, hogy előnyben részesül, mint ahogy abban részesül akkor is, ha idegen nyelven beszél. Nem értett egyet a módosító indítvánnyal, megítélése szerint, ha valaki rendelkezik minősítéssel, az már valamivel többet letett az asztalra, mindenhol úgy szokás a kiírásokban, hogy a minősítetteket előnyben részesítik. Kovács Zoltán Kiemelte, a közgyűlés felelőssége, hogy minden eszközzel segítse, támogassa a kórház stabilitásának megteremtését, valamint az önkormányzati biztos munkáját. A biztosnak az volt a kérése, hogy a kórháznak mielőbb legyen kinevezett igazgatója, aki megfelelően közreműködik a biztos által meghatározott feladatok operatív végrehajtásának támogatásában. A biztosnak nem az a szerepe a kórházon belül, hogy átvegye a kórházigazgató feladatát, hanem együtt dolgozzanak, amelyhez az szükséges, hogy legyen a kórháznak kinevezett igazgatója, amelyet a pályázat elbírálásakor fognak eldönteni. Dr. Szundy Béla Elmondta, az elemi udvariasság szabályai szerint meg kellene köszönnie dr. Kovács Zoltán tanácsnoknak, hogy megvédte az Egészségügyi Bizottságban végzett munkájával kapcsolatban, de nem teszi, mivel az ő védése olyan védés, amely egyúttal egy „sarokrúgással” helyesbíti a dolgokat. Azt hangsúlyozta, arról van szó, a bizottság nem jól végezte el a feladatát a következő miatt, azon „rágódnak”, hogy az önkormányzati biztos
12 javaslata alapján született egy döntés, de még egy körülményt figyelmen kívül hagyott dr. Kovács Zoltán tanácsnok, amely nagyon lényeges különbség. Azon a bizonyos közgyűlésen amelyen nem voltak jelen -, lemondott a regnáló kórház főigazgatója, ettől kezdve viszont (dr. Kovács Zoltán közbekiabált), „én nem szoktam közbekiabálni fiatalabb tanácsnok Barátom, én viselkedni szoktam egy közgyűlésen, és én Pápán nyolc esztendő alatt azt tanultam a pápai önkormányzati ülésen, hogy a képviselő nem mer szólni a polgármesterhez, szeretném, ha itt úgy viselkedne Polgármester Úr, Tanácsnok Úr, hogy hagyná végigmondani, amit elkezdtem, köszönöm”. Azt hangsúlyozta, hogy új helyzet állt elő, amely helyzetben a tulajdonos önkormányzat kötelezettsége, hogy a pályázatot haladéktalanul kiírja, mellette van még egy érvényes döntés, amelyet kötelező végrehajtani. Dr. Kovács Zoltán Visszautasította a sarokrúgást, azt szemből szokta tenni, amelyet továbbra is tartani fog. Nem tartotta helyesnek, hogy bekiabált, amely véleménye szerint mindkét oldalról szokás volt, elképzelhetőnek tartotta, tőlük többen teszik azt - helytelenül talán -, de az ő oldalukról nem szeretik a nyilvánvaló „hazugságokat”, és azokat azonnal „leütik”, ezért szoktak bekiabálni, amiért elnézést kért. Elmondta, a bizottság munkáját illetően feketén-fehéren kiderült, hogy elvégezte a dolgát, a döntés után két hónappal kerül elő, hogy azt jól , vagy rosszul végezte el. A bizottság elnöke két hónap után azt mondja, hogy rosszul végezte el a munkáját. Elmondta továbbá, lehet, hogy mégis helyesen szólt akkor, amikor úgy gondolta, ha a bizottság rosszul végezte el a munkáját, amelynek dr. Szundy Béla tanácsnok az elnöke, akkor le kell vonni a konzekvenciát. A döntés megszületett, amely konvergál a testület döntésével. Kifogásolta, hogy még mindig nem kaptak választ a bizottság elnökétől sem, hogy mi az oka a megváltoztatásnak, sem az elnök, sem az alelnökök, sem a bizottság elnöke nem mondta el. Bírálta, hogy Kató Gábor önkormányzati biztos mögé bújva jönnek elő időnként ezzel a dologgal, akkor rövidebb időre kellett volna kinevezni, hogy eddigre eldől a kórházigazgató kérdése. Kiemelte, tudja a választ, november 1. időpont veszélyes, mert akkor már új megyei önkormányzat lesz, látva a megyei listás eredményeket olybá tűnik, hogy november 1-el nem MSZP-SZDSZ-MDF-es képviselőkkel megerősített többsége lesz a megyegyűlésnek, és akkor adott esetben veszélybe kerülhet dr. Rácz Jenő széke. Véleménye szerint ez az oka annak, hogy visszatérnek ennek a témának a tárgyalására, amelyet be kellene vallani, és akkor nem vitatkoznának tovább. Horváth László Ügyrendi indítványában javasolta a vita lezárását. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön Horváth László ügyrendi indítványának elfogadásáról, amely a vita lezárására vonatkozott. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 32 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 20 igen szavazattal, 10 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az indítványt. Kuti Csaba Megadta a szót Bors Istvánnak, mivel a vita lezárására vonatkozó ügyrendi javaslat előtt jelentkezett hozzászólásra.
13 Bors István Őszinte csodálkozással hallgatta az Egészségügyi Bizottság elnökét, hiszen azt a „demokráciát megcsúfoló” ülést említette fel, amikor egy napirendről levett napirendi pontot törvénytelenül újratárgyaltak úgy - amikor az ominózus kórházigazgatói lemondás volt -, hogy egy óra négy percre, amikorra beérkezett a FIDESZ-frakció, a „demokráciát szembeköpve” egyhangúlag megszavazták azt a döntést, és közben már fel is olvasták az arra történő kórházigazgatói lemondást. Nem tartotta helyesnek azt a dolgot „feszegetni”, mert vannak olyan dolgok, amelyeket legjobb lenne elfelejteni. Kuti Csaba Jelezte, Bors István tanácsnok személyesen szólította meg, hogy választ vár tőle, bár azt remélte, az előző válasza egyértelmű és világos volt mindenki számára. Változatlanul úgy ítélte meg, hogy a bizottság nem teljesítette a közgyűlési határozatot, ezért kellett még egyszer a közgyűlés elé terjeszteni a napirendet, és dönteni arról, hogy milyen feltételekkel, hogyan és mikor írják ki a kórház főigazgatói pályázatot. Javasolta a közgyűlésnek, hogy fogadja el az előterjesztést és mielőbb jelentessék meg a pályázatot. Arról szólt továbbá, hogy sokan vannak, akik élénk érdeklődéssel várják, milyen lesz a novemberi közgyűlés összetétele. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön Horváth László és Bebesi István képviselők együttes módosító indítványáról (a módosító indítvány a jegyzőkönyv mellékletét képezi). A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 33 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 20 igen szavazattal, 11 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az indítványt. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 33 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 21 igen szavazattal, 12 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 22/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése – a mellékelt pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően - pályázatot ír ki a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház-Rendelőintézet (Veszprém) főigazgatói állásának betöltésére. Határidő: Felelős:
azonnal Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
14 3. Közoktatási társulások támogatása Kuti Csaba Megadta a szót az Oktatási, Ifjúsági és Sport, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Geipl Miklósné Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 2 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett nem javasolta elfogadásra a közgyűlés részére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 32 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 26 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 4 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 23/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a térségi feladatot is ellátó városi fenntartású közoktatási intézmények működéséhez 44.079 eFt hozzájárulást biztosít a költségvetési rendeletben e feladatra meghatározott 21.000 eFt összeg 23.079 eFt-tal történő kiegészítésével. Felkéri a közgyűlés elnökét, hogy gondoskodjon a változás költségvetési rendeleten történő átvezetéséről. Felelős: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke Határidő: azonnal 2. Felkéri a közgyűlés elnökét, hogy a működési hozzájárulásról szóló megállapodásokat az érintett közoktatási intézmények fenntartóival kösse meg. Felelős: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke Határidő: 2006. április 30. 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetésének végrehajtása, pénzmaradvány elszámolása Kuti Csaba Az előterjesztést az alábbiak szerint pontosította:
15 A rendelettervezet 9. sz. melléklet „Sajátos nevelési igényű tanulók oktatása” címnél a Sztehló G. Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon, Gic intézményhez kapcsolódó adatok helyesen: tanuló 45 fő, egy feladatmutatóra jutó személyi juttatás és járulékai 1327,5 ezer forint, egy feladatmutatóra jutó összes teljesített kiadás 1636,6 ezer forint. Mivel az előterjesztést valamennyi bizottság tárgyalta, megadta a szót a bizottságok elnökeinek a bizottsági vélemények ismertetésére. Horváth László Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Turisztikai és Külkapcsolatok Bizottsága 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Baky György Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Máhl Ferenc Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Területrendezési és Kommunális Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Dr. Horváth József Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Igaz Sándor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Geipl Miklósné Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Dr. Szundy Béla Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Egészségügyi Bizottság 2006. április 18ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett nem javasolta elfogadásra a közgyűlés részére. Dr. Kovács Zoltán Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta Európai Integrációs Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 2 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett nem javasolta elfogadásra a közgyűlés részére.
16 Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés Dr. Nagy Zoltán Elmondta, a 2005 évben képzett 85 mFt államháztartási tartalékot a központ költségvetés végleg elvonta, a normatív állami hozzájárulás csökkent, ezért mintegy 19 mFt támogatásról mondtak le az év folyamán. Megkérdezte, az mennyiben érintette váratlanul a tavalyi költségvetést, valamint a kórházi dolgozók április 1-től megkapják-e a kötelező 3 %-os béremelést. Kuti Csaba Válaszában elmondta, hogy a kórházi dolgozók költségvetés részét képezi.
kötelező 3 %-os béremelése az idei
Könnyid István Megkérdezte, hogy a felhalmozási tőke jellegű bevételek magukba foglalják-e a Balatontourist Rt. részvények vételárára eső 1.010 mFt-os részletet, az osztalékot, valamint a privatizációs bevételeket. Megkérdezte, mi volt az oka annak, hogy a tervezett 400 mFt vagyonértékesítés nem realizálódott, a vevő miért állt el a vételár kifizetés napján a szerződéstől. Kuti Csaba Válaszában elmondta, annak idején a közgyűlést tájékoztatta arról, hogy 300 mFt-ért hirdették meg a Balatonalmádi ingatlant, a vevő a 30 mFt foglaló befizetése utána tájékozódott a hasznosításának lehetőségéről, és kiderült számára, a partrendezési tervben olyan megszorítások vannak, hogy mégsem éri meg azt megvásárolni. Mivel nem tudja módosíttatni a partrendezési tervet, elállt az üzlettől. A 30 mFt foglaló a megyei önkormányzatnál van, az esemény az elmúlt ősszel zajlott le. Könnyid István Kiemelte, a kérdése arra irányult, hogy a Balatontourist Rt része volt-e a Balatonalmádi Neptun Strand, szeretne tisztán látni a dologban. Kuti Csaba Azt hangsúlyozta, hogy mindkettő – a Balatonalmádi Neptund strand és a Balatontourist Rt. Részvények - a vagyonértékesítés részei, amely egymástól két független üzlet volt. A Balatontourist Rt. Részvények értékesítése rendben zajlott le és a fizetés is megtörtént. Könnyid István Arról szólt, szerencsésebb lett volna a két vagyonértékesítésről külön bekezdésben írni. Forintos Erzsébet Válaszában elmondta, hogy a megyei közgyűlés a 2005. évi költségvetésében megtervezte a 85 mFt államháztartási tartalékot, nem érte váratlanul őket, hogy azt a központi költségvetés elvonta.
17 A normatív állami hozzájárulás csökkenésével kapcsolatban elmondta, 2005. évben csökkent a feladatmutatók állománya, alapvetően a gyermekvédelemben és az oktatásban résztvevők területén, éppen ezért már évközben több, mint 19 mFt-ról lemondtak, mert ennyit lehetett a feladatelmaradás miatt az intézményektől évközben zárolni, év végén pedig közel 67 mFt-ot visszafizetni. A megyei kórház 2006. évi bérfejlesztése április 1-től 3 %, előző nap tájékozódott a megyei kórház vezetésétől, mely szerint folyamatban van a bérfejlesztés kiadása, bizonyos mértékig bevonják a munkáltatói döntési hatáskörbe tartozó béremelést és a különbözetet adják meg a dolgozók részére, ott vonják be, ahol ténylegesen van még munkáltatói döntésen alapuló béremelése a dolgozóknak. Dr. Kovács Zoltán Arról szólt, hogy az Illetékhivatal bevétele ismét váratlanul megnövekedett 200 mFt-tal. Elmondta, minden évben váratlanul, a zárszámadás tárgyalásakor kb. ugyanekkora nagyságrenddel megnövekszik az Illetékhivatali bevétel, mint most is, amely többletbevétel a központi leosztásból származik. Megkérdezte, nem lehet-e ezt előre megtervezni, amikor Budapesten mindig magas az ingatlanforgalom, vidéken pedig stagnál. Elmondta, hogy a Megyei Önkormányzat Hivatala 4 mFt-ot a közigazgatási hatósági eljárás szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény bevezetésével kapcsolatos többletkiadásokra fordított. Megkérdezte, milyen hatósági eljárásokkal foglalkozik a megyei önkormányzat, államtól kapott pénzről van-e szó, vagy saját kiadás volt. Azt hangsúlyozta, a HACCP rendszerrel kapcsolatosan minden költségvetés vitája során elmondják, hogy zárják le ezt a kérdéskört, mert ez előírás. Kifogásolta, hogy még mindig ezzel foglalkoznak zárszámadás idején, hogy mennyi önkormányzati intézményben került bevezetésre a HACCP, megkérdezte, befejezték-e már. Megkérdezte továbbá, nem tartja-e soknak az egy ágyra fordított 2,5 mFt-os költséget a közgyűlés elnöke, a gazdasági szakemberek, vagy a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság, hiszen az oktatói centrumban 4 db kétágyas szoba került kialakításra mintegy 21 mFt-os költséggel még akkor is, ha a Regionális Fejlesztési Tanácsa adta hozzá a pénzt, azt soknak tartotta. Elmondta, az előterjesztésben szerepel, hogy a Kabóca Bábszínház eredményeit jelentősen befolyásolta a több fordulóban zajló igazgatóváltás, megkérdezte, az kinek a felelőssége. Arról szólt továbbá, a bizottsági ülésen azt mondta, hogy a Kabóca Bábszínház a megyét vezető többség miatt került a jelenlegi helyzetbe, mert nem tudtak időben dönteni az igazgatóváltásról, ezért probléma van az évad előkészítésével, megkérdezte, az kinek a felelőssége. Elmondta, hogy az előterjesztés 24. oldalán az szerepel, hogy a Veszprém Megyei Levéltárnál 5 fő létszámfejlesztés van. Megkérdezte, mi lesz a pápai Levéltár létszámfejlesztésével, mivel legutóbb a költségvetés tárgyalása során a közgyűlés elnöke úgy nyilatkozott, ott nem kell létszámot fejleszteni. Arról szólt továbbá, hogy a pápai fióklevéltárban két nyugdíjas végez tiszteletreméltó munkát. Arra hívta fel a figyelmet, nem felel meg a címzett pályázatuknak, ha nem fog működni a pápai fióklevéltár, kell szakmai felelősnek is lennie. Amennyiben úgy marad a létszám, ahogy a zárszámadásban is szerepel, az ellentétes lesz az elnyert címzett támogatásban megfogalmazott célokkal. Véleménye szerint a pénzmaradvány azért nem teljesült, mert bizonytalan bevételekre alapította a megyei önkormányzat olyanra, mint a Balatonalmádi volt nevelőotthon területének eladása, amely ismét bizonytalan bevételként be van állítva. A költségvetés során a második félévben javasolta végig gondolni, hogy a pénzmaradvány elszámolásnál a hiány pótlására nem kellene-e egy biztos bevételt beállítani, egy bizonytalan, nagy értékű ingatlan eladással szemben.
18 Elmondta továbbá, az Európai Integrációs Bizottság ülésén elhangzott, hogy az ARE Centúrió programjához benyújtásra került az INTERREG III c. pályázat, amelyhez a 131 %-os kiadási oldalt előre meg kellett finanszírozni. Megkérdezte, mikor kerül sor ennek a bevételnek a realizálására, mivel annak a költségvetését az elmúlt esztendőben 31 %-kal túllépték. Arról érdeklődött, hogy a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak kell-e tagdíjat fizetni. Megkérdezte, miért nem került felhasználásra a pedagógiai szakmai szolgáltatás igénybevételére tervezett másfél millió forint. Elmondta, az informatikai eszköz vásárlásnál 2 mFt helyett 13,1 mFt került kiadásra, amely 603 %-os nagyságrendet jelent, megkérdezte, az miből adódik, miért volt szükség ilyen nagyságrendű kiadásra. Dr. Áldozó Tamás Azt hangsúlyozta, hogy az Illetékhivatali munka minőségének egyetlen fokmérője a közgyűlés többségének szemében az, hogyan teljesülnek a bevételek. Korábban elmondták, hogy az Illetékhivatal munkatársai szakmai tisztességüknek megfelelően „kőkeményen” dolgozhatnak, de attól még nem biztos, hogy a bevétel befolyik, mert vannak olyan eljárások, amelyek bírósági, vagy végrehajtási szakaszba kerülhetnek és késleltetik a bevételt, amelyről a munkatársak nem tehetnek. Ennek ellenére a jutalmazás egyetlen fokmérője az, hogy teljesül-e az Illetékhivatali bevétel, vagy nem. Elmondta, a 2005. évi költségvetés tárgyalásakor az Illetékhivatali bevételek növelésére tettek javaslatot, és annak terhére kiadásokat javasoltak, de az előterjesztők azt mondták, hogy még a 2 mrdFt sem teljesíthető, hiszen az is egy olyan túlfeszített terv, amely már a megváltozott körülmények miatt nem tud befolyni. Ennek megfelelően, szokás szerint ismét jelentősen sikerült túlteljesíteni az Illetékhivatali bevételt. Továbbra is az az álláspontja, hogy vannak a jelenlegi rendszer sajátosságaiból fakadóan olyanok, akiknek érdekükben áll az Illetékhivatali bevétel alultervezése. Megkérdezte, hogy a 2005. évi Illetékhivatali bevételi terv túlteljesítése kapcsán mekkora összegű jutalmat fizetnek ki a költségvetésből, és ezen belül mekkora részt kap az Illetékhivatal vezetője, mennyit kapnak a dolgozók, és mekkora részt azok, akik az Illetékhivatali munkában legfeljebb aláírásukkal vesznek részt, vagy éppen a szabadságot írják ki az Illetékhivatali dolgozóknak. Kuti Csaba A pápai fióklevéltár létszámával kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva elmondta, hogy a címzett pályázatban vállalt feltételeknek megfelelően fogják azt üzemeltetni. Egyetértett azzal, hogy a második félévben át kell gondolni a biztos és bizonytalan bevételek arányában hogyan kell esetleges módosítani a költségvetést, amelyet javasolni fog és várhatóan szeptemberben kerül napirendre. Forintos Erzsébet Az illetékbevételek alakulásával kapcsolatban elmondta, hogy az 210 mFt-tal valóban túlteljesült a 2 mrdFt-os illeték bevételi tervvel szemben, melyet 2005. decemberében utaltak. Az illetékbevételek alakulására jellemző, hogy az év első felében lényegesen alacsonyabb a teljesítés, így 2006-ban is az első negyedévben 22 % körüli a teljesülés, és hiányzik 55 millió Ft bevétel. A kérdéses pénzt év végén utalták és döntő többségében nem a megyei illetékhivataltól, hanem a központosított összegből származik. A megyei önkormányzat 4 millió Ft-ot a Ket.-tel kapcsolatos illetékhivatali hatósági tevékenységre kapta. Ezt az összeget számítógép vásárlásra használják fel, az illeték feldolgozás területén.
19 Reményei szerint a HACCP-t befejezték, a 2006. évi költségvetésben ilyen címen előirányzat már nem áll rendelkezésre. A Külsővaton történt beruházással kapcsolatban elmondta, hogy egy oktatóterem és négy szociális otthoni ágy került kialakításra, melynek együttes költsége 21 millió Ft, de ebből az oktatóterem költsége képviseli a nagyobb részarányt. A Kabóca Bábszínházzal kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy az intézmények indokolását kivonatolva mutatják be a zárszámadási rendeletben, kritika nélkül. Tehát ez esetben az intézmény azon véleménye jelenik meg, hogy az igazgatóváltással kapcsolatos „huza-vona” hátráltatta a munkát, annak ellenére a bevételei év végére 100 % felett teljesültek. A költségvetés hiányára vonatkozóan elmondta, hogy a 352 millió Ft fedezet nélküli kötelezettség jelentkezett 2005-ben. Ezt úgy sikerült rendezni, hogy a központi költségvetés 49 millió Ft-os tartozásából - ami a levéltári épület felső szintjének felújításából adódik - a pénzügyi ütemezés év végi megváltoztatása miatt csak 21 millió Ft-ot utaltak le. További 22 millió Ft-ot pedig a Balatontourist Rt. részvényeinek árbevételéből vásárolt – 700 millió Ft-os – értékpapírból származó 2005. évre jutó hozamból sikerült csökkenteni. Így maradt 280 millió Ft-os hiány, amennyiben a Balatonalmádi Neptun Strand eladása 2005. december 1-jén realizálódik, akkor a tavalyi költségvetés nullszaldós lett volna. A Centurio 131 %-os teljesítése abból adódik, hogy az elszámolás elkészült, és a megbízott könyvvizsgáló felülvizsgálatát követően benyújtásra került. Mivel ez egy Európai Uniós utófinanszírozott pályázat, így kb. fél év eltelik, mire a pénz utalásra kerül. A pedagógiai-szakmai szolgáltatásnál azért van pénzmaradvány, mert 2006-ban került felhasználásra. Az informatikai eszközök vásárlása terén egyes oktatási intézményeknél jelentkezik rendkívül magas teljesítés. Az intézmények abban a reményben vásárolták meg a számítógépeket, hogy az utófinanszírozás még 2005-ben megtörténik, de a pénz csak egyes intézményekhez érkezett meg. Emlékeztetett rá, hogy 2005 decemberében felhatalmazást kértek annak érdekében a közgyűléstől, hogy a hiányt elkerüljék azoknál az intézményeknél, ahol a pénzt az idei évben utalták át. Dr. Zsédenyi Imre Válaszában elmondta - a levéltári létszámmal kapcsolatban - hogy a pápai levéltár reményei szerint egy hónapon belül elkészül. Az Országos Levéltári Felügyelet szakmai anyaga értelmében a Veszprém Megyei Levéltár létszám tekintetében jól ellátott, a Pápára kerülő anyag kiköltöztetésének tárgyi, pénzügyi feltételei adottak, a rendelkezésre álló létszám a kiköltöztetést el tudja végezni. A pápai levéltár szakmai létszámával kapcsolatosan a hivatal elnök úrral fog egyeztetni arról, hogy a június 15-ére tervezett közgyűlésre készüljön-e előterjesztés e vonatkozásban. Dr. Áldozó Tamás kérdésére elmondta, hogy a korábbi közgyűlési észrevételeknek megfelelően 2005-ben átalakította az illeték-jutalékrendszert. Megköszönte a közgyűlés azon hozzáállását, hogy a bevételi eredménycentrikusságon túl más ösztönzőket is be kell vezetni. Illetékjutalékban jelenleg az illetékhivatal valamennyi (53 fő) dolgozója részesül, közreműködésük egyéni teljesítményük arányában, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig. Lényeges csökkentést hajtott végre az illetékhivatalon kívül dolgozók körében, ugyanis meggyőződése szerint csak a legindokoltabb személyek – akik illetékügyekkel foglalkoznak – részesülhetnek illetékjutalékban. Az önkormányzati hivatalon belül 5 főnél több nem részesül illetékjutalékban, de az is egyéni elbírálás alapján történik.
20 Hozzászólások Dr. Áldozó Tamás Emlékeztetett a főjegyző úrral 2-3 évvel korábban folytatott „beszélgetésére”, akkor is azt kellett mondania, hogy a kérdésére nem kapott választ. Megítélése szerint a képviselő számára biztosított más formában kell feltennie a kérdést, „mert ebben a formában úgy tűnik, hogy reménytelen”. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a Veszprém Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról, pénzmaradvány elszámolásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 33 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 21 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal, 9 tartózkodás mellett megalkotta az alábbi 5/2006. (IV. 25.) rendeletet a Veszprém Megyei Önkormányzat pénzmaradvány elszámolásáról
2005.
évi
költségvetésének
végrehajtásáról,
A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 5. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006. (II. 23.) rendeletének módosítása Kuti Csaba Az előterjesztést az alábbiakkal egészítette ki: A megyei önkormányzat által, hivatásos nevelőszülői család részére Zircen, a Tölgyfa utca 1. szám alatt felépítésre kerülő családi ház kivitelezése 2006. április 30-áig befejeződik. A 2006. évi költségvetésben a nevelőszülős ház udvarának rendezésére és kerítés építésére 1.000.000 forint került elkülönítésre. Szükséges még az előirányzat 580.000.- forinttal történő kiegészítése a megyei önkormányzat költségvetésének felhalmozási kiadásai 2005. évről áthozott maradványának, a nevelőszülői családi ház kialakítását szolgáló 16.572.000 forint előirányzata terhére. Az előirányzat felhasználásának célja módosul, amely a továbbiakban: a nevelőszülős házhoz járda kialakítása, az épület homlokzatának festése, gépészeti berendezési tárgyak beszerelése, valamint a ház külső közmű bekötései. Megadta a szót a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi, a Szociális és Gyermekvédelmi, az Oktatási, Ifjúsági és Sport, az Egészségügyi, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Dr. Horváth József Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére.
21 Igaz Sándor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére azt a módosító indítványt, miszerint a pápakovácsi Idősek Otthona Fiat Ducato típusú személyszállító gépkocsijának műszaki levizsgáztatására 386.000.- Ft támogatást biztosítson az általános tartalék terhére. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Geipl Miklósné Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére azt a módosító indítványát, mely szerint a költségvetési rendelet 6/b. sz. melléklet 10. pontjában céltartalékba helyezett összeg terhére biztosítsa – a közoktatási intézmények által megelőlegezett – az érettségi vizsgák költségeinek állami támogatással nem fedezett részét, melynek összege 12.737 e Ft. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Dr. Szundy Béla Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Egészségügyi Bizottság 2006. április 18ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett nem javasolta elfogadásra a közgyűlés részére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság módosító indítványát 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. A Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság módosító indítványát 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Jelezte, hogy a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság által támogatott bizottsági módosító javaslatokat befogadta. Indítványozta, hogy a „Közoktatási társulások támogatása” című napirendi pontban elfogadottak figyelembe vételével a közgyűlés döntsön a Veszprém Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006. (II. 23.) rendeletének módosításáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 29 fő képviselő.
22 Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 21 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 7 tartózkodás nélkül megalkotta az alábbi 6/2006. (IV. 25.) rendeletet a Veszprém Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006. (II. 23.) rendeletének módosításáról. A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Szünet 10.20-tó 10.40-ig. Szünet után 6. Döntés a Szentgál, Malom u. 12. szám alatt levő 454 hrsz-ú ingatlan szentgáli önkormányzat részére történő átadásáról Kuti Csaba Bejelentette, hogy az ülés előtt a szentgáli önkormányzat határozata a képviselők részére kiosztásra került. Megadta a szót a Gazdasági és Közbeszerzési, valamint a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Baky György Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Dr. Horváth József Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 28 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 28 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 24/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1./
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában álló szentgáli 454 hrsz-ú ingatlant egyéb, forgalomképes vagyoni körbe sorolja.
23 2./
A Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyonkezelés-, gazdálkodás szabályairól szóló 8/2002.(IX.20.) rendelet 13. §- ában foglaltak alapján az ingatlant ingyenesen átadja Szentgál Község Önkormányzatának azzal a feltétellel, hogy Szentgál Község Önkormányzata megállapodásban vállalja a feladat határozatlan idejű ellátását, az ingatlan saját költségen való felújítását és legalább tíz éven át tájházként, kiállítóhelyként való üzemeltetését. Erre az időszakra a Veszprém Megyei Önkormányzat a tulajdonjog átadásával egyidejűleg elidegenítési- és terhelési tilalom bejegyzését kéri a földhivatali ingatlan nyilvántartásban.
3./
Felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy az átadásra vonatkozó szerződésben rögzítse a feladatellátás részletes feltételeit és a megállapodást írja alá.
4./
Utasítja a Főjegyzőt, hogy a határozatból eredő változásoknak a vagyonrendelet függelékén és az ingatlankataszterben történő átvezetéséről gondoskodjon.
Határidő: -
a megállapodás aláírása tekintetében 2006. május 30. a vagyonrendelet függelékében és az ingatlankataszterben történő változás érvényesítésére a tulajdonjog változás földhivatali átvezetését követő 30 nap.
-
a megállapodás aláírása tekintetében Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke az ingatlankataszteri változások érvényesítésére Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
Felelős: -
7. Ingatlan használati jogának átadása a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálat részére Kuti Csaba Megadta a szót a Gazdasági és Közbeszerzési, valamint az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Baky György Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Geipl Miklósné Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról.
24 A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 30 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 29 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 25/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő veszprémi 1/A/91 hrsz-ú 146 m2-es ingatlant az egyéb, forgalomképes vagyoni körből kivonja és a korlátozottan forgalomképes vagyoni körbe sorolja, teljes területét pedig ingyenesen biztosítja a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálathoz tartozó Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság számára. Az új funkciónak megfelelő átalakítási és felújítási munkálatokat a Pedagógiai Intézet pályázaton nyert összegből saját igényeinek megfelelően valósítja meg. Utasítja a Főjegyzőt, hogy a határozatból eredő változásoknak a vagyonrendelet függelékén és az ingatlankataszterben történő átvezetéséről gondoskodjon. Határidő:
a vagyonrendelet függelékén és az ingatlankataszterben történő változás érvényesítésére a határozat hozatalt követő 8 nap
Felelős:
az ingatlankataszteri változások érvényesítésére Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
8. A sümeg-nyírlakpusztai pszichiátriai betegek otthona ingatlan együttesének elidegenítésre kijelölése Kuti Csaba Megadta a szót a Gazdasági és Közbeszerzési, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemények ismertetésére. Baky György Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Igaz Sándor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére.
25 Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 30 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 24 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 5 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 26/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő sümegi 0225/1 és a 0225/2 hrsz-ú, az ingatlan nyilvántartásban szociális otthon, valamint a 0228/4 hrsz-ú, az ingatlan nyilvántartásban szennyvíztisztító művelési ág megnevezéssel bejegyzett ingatlanokat a korlátozottan forgalomképes vagyoni körből kivonja és az egyéb (forgalomképes) vagyoni körbe sorolja. Az átsorolással egyidejűleg az ingatlanokat elidegenítésre kijelöli. Az ingatlanokat a pszichiátriai betegek otthona új beruházására vonatkozó szerződéskötést követően lehet elidegeníteni. A közgyűlés felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy az ingatlanok értékesítésére vonatkozó intézkedéseket az intézmény új elhelyezésével összhangban tegye meg. Utasítja a Főjegyzőt, hogy a határozatból eredő változásoknak a vagyonrendelet függelékén és az ingatlankataszterben történő átvezetéséről gondoskodjon. Határidő:
-
Felelős:
-
az ingatlan együttes elidegenítésére vonatkozó intézkedésekre: az intézmény új elhelyezésének megoldásával egyidejűleg, a vagyonrendelet függelékén történő változás érvényesítésére a határozat hozatalt követő 8 nap, az ingatlankataszterben történő átvezetésre a változás ingatlan nyilvántartási átvezetését követő 30 nap. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke az ingatlankataszteri változások érvényesítésére Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
9. Döntés folyószámla-hitelkeret szerződés meghosszabbításáról Kuti Csaba Megadta a szót a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el.
26 Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 30 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 30 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 27/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése kezdeményezi a bankszámláját vezető OTP Bank RT hitelintézetnél a 2005. június 27-én megkötött és a bankszámlája kiegészítéseként működő folyószámla-hitelkeret szerződés lejáratának 2007. június 26-i időpontig történő meghosszabbítását. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése kötelezettséget vállal arra, hogy a futamidő alatt költségvetésében – a fejlesztések előtt – a hitel- és járulékai fedezetét saját bevételeiből megteremti és visszafizetésére kötelezettséget vállal. A folyószámla-hitelkeret fedezetéül a 2006-2007. évi költségvetésének saját bevételeit jelöli meg. Felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy a hitelszerződés 2007. június 26-ig történő meghosszabbítását – a közbeszerzési eljárást követően – kösse meg. Határidő: Felelős:
a közbeszerzési eljárás megindítására: 2006. április 30. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
10. Döntés címzett támogatási pályázat benyújtásáról a kamondi „Dr. Magyar Károly” Pszichiátriai Betegek Otthona rekonstrukciójára vonatkozóan Kuti Csaba Megadta a szót a Szociális és Gyermekvédelmi, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Igaz Sándor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az „A” alternatívát javasolta elfogadásra a közgyűlés részére.
27 Kérdés Dr. Kovács Zoltán Megkérdezte a Pszichiátriai Betegek Otthonánál végeztek-e olyan számítást, hogy a két alternatíva esetében hogyan alakulnak a működési költségek. Amennyiben a bővítés megvalósul, az generál-e többletkiadást, fedezi-e azt a normatíva, illetve az állami bevételek. Megkérdezte továbbá, hogy mi a koncepció a farkasgyepűi rekonstrukció II. ütemével kapcsolatban, mely – emlékezete szerint – 4 éve került le a napirendről. A megyei vezetés prioritásban előbbre helyezte-e a Petőfi Színház, illetve a kamondi Pszichiátriai Betegek Otthona rekonstrukciójára vonatkozó címzett támogatást. Amennyiben igen, akkor milyen szempontok alapján kerültek előbbre. Válasz Kuti Csaba Válaszában elmondta, hogy mindkét változat, de különösen az „A” változat megvalósulása esetén csökkennek az egy lakosra jutó fajlagos kiadások. A bővítés következtében ugyan létszámemelés következik be, de fajlagosan a dolgozói létszám is csökken. A címzett támogatások odaítéléséről a régió dönt. Mint a Régiós Egészségügyi Tanács elnöke, ismeri az ott meghatározott prioritásokat. Egészségügyben maximum két támogatásra lehet kalkulálni, a farkasgyepűi rekonstrukció még az 5. helyre sincs beállítva, így indokolatlan lenne benyújtani a pályázatot, mivel nincs esély arra, hogy a RET-en előbbre sorolást kapjon. Előbbre vannak viszont a régiós sorrendben a szociális, illetve kulturális intézményekre vonatkozó igények. Ez a típusú rotáció a régió 3 megyéje között a szociális és kulturális jellegű pályázatok esélyét növeli. Dr. Kovács Zoltán Megkérdezte, hogy kik előzik meg a régiónál a farkasgyepűi igényt. Kuti Csaba Elmondta, hogy megelőzi a bicskei kórház, az esztergomi nagy egészségügyi komplexum, a dunaújvárosi kórház, valamint a veszprémi Onkológiai Centrum is szerepel a besorolásban, arra az esetre, ha a befejezéshez címzett támogatás kell. Reményei szerint viszont ezt a brüsszeli pályázati pénzekkel fedezni tudják, és akkor a régión belül 4. helyre, a megyén belül pedig 1. helyre kerülhet a farkasgyepűi rekonstrukció II. üteme. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 30 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 28/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Közgyűlés egyetért a kamondi „Dr. Magyar Károly” Pszichiátriai Betegek Otthona rekonstrukciós fedezetének 2007. évi induló címzett támogatási pályázattal történő megteremtésével.
28 A megyei közgyűlés a beruházás megvalósíthatósági tanulmányában foglalt „A” alternatíva megvalósítását támogatja az alábbi költségszámítással ezer Ft-ban e Ft-ban ÁFÁ-val Forrás MÖK saját forrás Címzett támogatás Összesen
2007 4.222 38.057 42.279
2008 57.276 515.483 572.759
2009 65.934 593.410 659.344
Összesen 127.432 1.146.950 1.274.382
A Veszprém Megyei Önkormányzat a feladat megvalósítására összesen 127.432 ezer Ft-ot biztosít éves költségvetéseiben az alábbiak szerint: 2007. év 4.222 ezerFt 2008. év 52.276 ezerFt 2009. év 65.934 ezerFt A megyei közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a címzett támogatási pályázat koncepcióját és annak pozitív elbírálása esetén az igénybejelentést készíttesse el és határidőre nyújtsa be. Határidő:
2006. április 25. 2006. december 15.
Felelős:
Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
koncepció benyújtására igénybejelentés benyújtására
11. Döntés címzett támogatási pályázat benyújtásáról a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójára vonatkozóan Kuti Csaba Megadta a szót a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Dr. Horváth József Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztés „A” változatát 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére azzal, hogy az önrész biztosításában tegyen kísérletet Veszprém város bevonására. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság javaslatával együtt, melyet befogadott. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő.
29 Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 29 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 29/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetért a Veszprémi Petőfi Színház 2007. évi címzett támogatási pályázatával, amely az intézmény műszaki, szakmai felszereltségével kapcsolatos rekonstrukcióra, korszerűsítésére irányul, a Veszprém, Óváry Ferenc u. 2. (5038 hrsz.) alatt lévő színház főépület vonatkozásában. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a benyújtott változatok közül az „A” alternatívát támogatja, amelynek fejlesztési költségei és támogatási igényei az alábbiak: „A” alternatíva Megnevezés Építészeti munkák Gépészeti munkák Elektromos munkák Világítástechnika Színpadtechnika Hangtechnika Tervezés Lebonyolítás
2007. igényelt támogatás 72 32,4 28,8 109,8 45,9 58,5 22,5 2,7 372,6
saját forrás 8 3,6 3,2 12,2 5,1 6,5 2,5 0,3 41,4
2008. igényelt támogatás 165,6 75,6 66,6 110,7 45,9 58,5 – 6,3 529,2
saját forrás 18,4 8,4 7,4 12,3 5,1 6,5 – 0,7 58,8
Összesen M Ft (bruttó) 264 120 106 245 102 130 25 10 1.002
A közgyűlés megbízza a megyei főjegyzőt, hogy a címzett támogatási pályázat koncepcióját készíttesse el és a jogszabályok szerint nyújtsa be. Határidő: Felelős:
2006. április 25. Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
2. A közgyűlés felkéri elnökét, kezdeményezzen tárgyalást a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával annak érdekében, hogy járuljon hozzá a Petőfi Színház címzett támogatási pályázat benyújtásához szükséges önrészhez. Határidő: Felelős:
azonnal Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
12. Pályázat benyújtása a szakképzési programok előkészítését szolgáló, szakképző intézmények fejlesztésére vonatkozó, az intézmények infrastrukturális és az intézmények közötti együttműködés fejlesztését szolgáló tervek elkészítésére Kuti Csaba Az előterjesztés kiegészítéseként tájékoztatta a közgyűlést, hogy megkeresésükre Pápa és Balatonfüred önkormányzata is jelezték konzorciumhoz való csatlakozásuk szándékát.
30 Megadta a szót az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Geipl Miklósné Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül javasolta elfogadásra a közgyűlés részére. Kérdés Dr. Kovács Zoltán Megkérdezte, hogy a határozati javaslat elfogadásával Pápa és Balatonfüred városa – aki részt kíván venni az Integrált Szakképzési Program megvalósításában – nem kerül-e ki a rendszerből. Kuti Csaba Válaszában elmondta, hogy természetesen a két város nem kerül ki a rendszerből. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 30/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetért az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága által meghirdetett a „Munkaerő-piaci Alap képzési alaprész központi keretéből finanszírozandó, a szakképzési programok előkészítését szolgáló, szakképző intézmények fejlesztésére vonatkozó, az intézmények infrastrukturális és az intézmények közötti együttműködés fejlesztését szolgáló tervek elkészítésére” című pályázat benyújtásával. Felhatalmazza a közgyűlés elnökét a konzorciumi megállapodás aláírására. Határidő: Felelős:
azonnal Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
13. Veszprém Megyei Jogú Város ajándékozási indítványa a Regionális Onkológiai Centrum parkolási kérdéseinek megoldására Kuti Csaba Megadta a szót a Gazdasági és Közbeszerzési, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Baky György Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság a határozati javaslat „B” változatát 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére.
31 Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság a határozati javaslat „B” változatát 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére azzal, hogy vizsgálják meg az ÁFA megfizetési kötelezettség alóli mentesülés jogszerű lehetőségeit. Kérdés Dr. Szabó Sándor Felhívta a figyelmet az előterjesztésben tapasztalható számszaki hibákra, nevezetesen a 2. oldalon található – a város által meghatározott forgalmi érték vonatkozásában – 1 millió Ft-tal történő elírásra, mely helyesen: 55.321.000.- Ft. Szintén 1 millió Ft eltérést tapasztalt a melléklet, valamint az előterjesztés között a földterület értékére vonatkozóan. Pálfy Sándor Javasolta a későbbiekre, amennyiben a területtel már rendelkezni fog a megyei önkormányzat, hogy azt követően érdemes lenne tovább gondolni, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az önkormányzat részére „messze jobban megtérülő tevékenység legyen”. Galambos Szilvia Megkérdezte, hogy ki folytatott tárgyalásokat a megye nevében és ki érte el ezt a nagyvonalú szerződést a várossal. Dr. Zsédenyi Imre Válaszában elmondta, hogy a megyei jogú város pénzügyi és gazdasági bizottságának ülésére hívta meg a megye képviselőit, melyen elnök úr nevében ő és a Beruházási Iroda vezetője vett részt. A város kezdetben abban a tévhitben élt, hogy a terület után nem, csak a felépítmény után kell ÁFÁ-t fizetni. A megyei önkormányzat részéről azt az álláspontot képviselték, hogy ha ajándék, akkor legyen teljesen ingyenes. Írásos anyaggal bizonyították, hogy a parkoló területén álló felépítmény a kórház produktuma. Ugyanakkor a város értékként szeretné elszámolni az ajándékozási szerződésben. Elmondta továbbá, hogy a kórház és a város közötti per olyan bírósági egyezséggel zárult, hogy a város határidő nélküli ingyenes parkolási lehetőséget biztosít a kórház részére, vagyis átengedte az ingatlant. Véleménye szerint a város részéről a fogalmi érték meghatározása nem egészen helytálló, egyébként a könyv szerinti 57 millió Ft-os érték (amit Dr. Szabó Sándor észrevételezett és az előterjesztésben hibásan szerepel) a helyes. Próbáltak csereterületet is felajánlani, de erre a megoldásra a város említett bizottságai és képviselő-testülete nem volt nyitott. Mindkét hivatal megvizsgálta az ÁFA-fizetési kötelezettséget, és véleménye szerint jó irányba indultak el a dolgok, hiszen az ÁFA visszaigényelhetővé válik, így a „B” változat a megye részéről elfogadható. Hangsúlyozta, hogy a parkolóra mindenképpen szüksége van a kórháznak, egyrészt az Onkológiai Centrum engedélyezési tervének elfogadásához feltételként szabott parkolószám biztosítása, másrészt a betegek, hozzátartozók és dolgozók parkolási lehetőségének megoldása miatt. Reményei szerint a rendezési terv módosítása úgy alakul, hogy ki fogja elégíteni a kórházi dolgozók munkaidő alatti ingyenes parkolási igényeit, valamint fizető rendszerben a látogatók és a kórházi feladatokhoz kapcsolódó parkolási gondokat egyaránt. Megítélése szerint – az Onkológiai Centrum érdekeit szem előtt tartva – a város által felajánlott ajándékot célszerű lenne elfogadni a megyének.
32 Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön – a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság véleményének megfelelően – a „B” változat elfogadásáról a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság kiegészítésével együtt. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 32 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 27 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 4 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 31/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata által ingyenesen felajánlott, tulajdonában lévő veszprémi belterületi 4796 helyrajzi számú „kivett, parkoló” művelési ágban nyilvántartott 1873 m2 alapterületű ingatlant, az Onkológiai Centrum parkolójának létesítéséhez a tulajdonos által meghatározott feltételekkel elfogadja. Felhatalmazza a közgyűlés elnökét az ajándékozási szerződés aláírására, és kötelezettséget vállal az általános forgalmi adó összegének megfizetésére az Onkológiai Centrum előkészítésére jóváhagyott előirányzat terhére. A közgyűlés felkéri a hivatalt, vizsgálja meg az ÁFA megfizetési kötelezettség alóli mentesülés jogszerű lehetőségeit. Határidő: Felelős:
azonnal Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
14. A Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthonán belül működtetett csecsemőrészleg létszámának csökkentése Kuti Csaba Tájékoztatta a közgyűlést, hogy a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Szociális és Gyámhivatala 2006. április 18-án kelt levelében az előterjesztést véleményezte, és azzal egyetért. Megadta a szót a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Igaz Sándor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról.
33 A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 27 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 32/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megyei önkormányzat fenntartásában Veszprémben, a Tüzér u. 44. székhelyen működő Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona részeként, a gyermekvédelmi szakellátás keretében működtetett, kora miatt sajátos szükségletekkel bíró három év alatti gyermekek ellátását biztosító férőhelyek számát 16-ról 8-ra lecsökkenti, ezzel egyidejűleg a szociális szakellátás keretében működtetett bentlakásos értelmi fogyatékos ellátotti férőhelyek számát 64-ről 67-re emeli meg. Határidő: 2006. június 1. Felelős: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthonán belül a gyermekvédelmi és a szociális szakellátási feladatok közötti ellátotti létszám-átcsoportosítással összhangban az intézmény 2006. január 1-jén engedélyezett 59 fős dolgozói létszámát 2006. június 1-jétől 5 fővel, véglegesen 54 főre csökkenti. Határidő: 2006. június 1. Felelős: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 3. A megyei közgyűlés felkéri elnökét, a megyei főjegyzőt, valamint az otthon igazgatóját az intézmény ellátotti létszámösszetételének megváltoztatásából, valamint a dolgozók létszámának csökkentéséből eredő intézkedések (működési engedélyek módosítására vonatkozó kérelmek benyújtása, normatív állami támogatás igénylése, munkáltatói intézkedések) megtételére. Határidő: 2006. május 15. Felelős: Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző Urbanics Júlia igazgató 15. Pályázat benyújtása az állami gondoskodásból 1997. november 1-je előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatalok lakáshoz jutásának támogatására Kuti Csaba Megadta a szót a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Igaz Sándor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül javasolta elfogadásra a közgyűlés részére.
34 Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 33/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat – a megyei önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006. (II. 23.) rendelet 7. számú mellékletének IV/1. pontja alatt szereplő „Az állami gondoskodásból 1997. november 1-je előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatal felnőttek lakáshoz jutásának támogatása” előirányzat terhére – 3.040 eFt önrész biztosításával pályázik az állami gondoskodásból 1997. november 1-je előtt nagykorúvá válásuk miatt kikerült fiatal felnőttek lakáshoz jutásának támogatására. Határidő: Felelős:
2006. május 22. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a beérkezett pályázatok értékelését végző megyei bíráló bizottság elnökének: Talabér Mártát a megyei közgyűlés szociális és gyermekvédelmi bizottságának elnökét, tagjainak: Dr. Radovits Tibornét, megyei gyermekvédelmi szakreferenst, Horváth Ildikó, gyámhivatali szakellátási szakreferenst, Jungvert Valériát a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóját jelöli ki. Határidő: Felelős:
azonnal Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
16. Javaslat a Veszprém Megyei Önkormányzat 2005. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének elfogadására Kuti Csaba Megadta a szót a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén.
35 A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére azzal a kiegészítéssel, hogy az átvilágított intézmények zárótárgyalására a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnöke kerüljön meghívásra. Kérdés Dr. Szabó Sándor Megkérdezte, hogy az ellenőrizendő területek kijelölése milyen szempontok szerint történik. Válasz Dr. Zsédenyi Imre Válaszában elmondta, hogy ellenőrzési terv készül, mely a fenntartó részéről a jogszabályban meghatározott ciklusonként ismétlődő ellenőrzési kötelezettséget tartalmazza. A pénzügyi és egyéb gondok felmerülésekor célellenőrzésre kerül sor. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság kiegészítésével együtt, melyet befogadott. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 29 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 34/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1./ A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megyei önkormányzat, valamint a felügyelete alá tartozó költségvetési szervek 2005. évi összefoglaló ellenőrzési jelentését elfogadja. 2./ A közgyűlés a megyei önkormányzat felügyelete alá tartozó önállóan gazdálkodó intézmények belső ellenőrzési tevékenységének közös megszervezése az eddigi feltételeknek megfelelően, a 2007. április 30-ig továbbra is külső erőforrás bevonásával történjen. 3./ A közgyűlés utólagos tájékoztatás mellett felkéri Kuti Csaba elnököt, hogy gondoskodjon a belső ellenőrzést végző alkalmas személyek, szervezetek kiválasztásáról és a megbízási szerződések megkötéséről. A szerződések tartalmazzák mindazon elemeket, melyek garantálják a feladat szakszerű ellátását, a tevékenység függetlenségét, valamint meghatározzák az intézményi belső ellenőrök és a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatalának kapcsolatrendszerét. 4./ A közgyűlés szükségesnek tartja az intézményi ellenőrzéseket követő zárótárgyalásra a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének meghívását. Határidő: Felelős:
2006. május 31. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
36 17. Beszámoló a megyei önkormányzat és intézményei 2005. évi közbeszerzéseiről Kuti Csaba Megadta a szót a Gazdasági és Közbeszerzési, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Baky György Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Bebesi istván Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Hozzászólás Dr. Szabó Sándor Elmondta, a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság tagjaként az a tapasztalata, hogy a pontozási szempontok kijelölése nem volt értelemszerű. Úgy is mondható, hogy célirányosan voltak megállapítva a pontok, szinte a kiírásnál előre meghatározható volt, hogy ki lesz a nyertes. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 35/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta és elfogadja a Veszprém Megyei Önkormányzat, a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala és a Veszprém Megyei Önkormányzat intézményei 2005. évi közbeszerzéseiről szóló beszámolót. Határidő: Felelős:
azonnal Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése utasítja a költségvetési szervek vezetőit, hogy 2006. évben gondoskodjanak a vezetésük alatt álló intézményben a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelő eljárások lefolytatásáról és azok ellenőrzéséről. Határidő: Felelős:
2006. évben folyamatosan a költségvetési szerv vezetője
37 18. A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás közbeszerzéséhez kapcsolódó kiinduló feltételek meghatározása Kuti Csaba Megadta a szót a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság, valamint a Területrendezési és Kommunális elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Baky György Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Máhl Ferenc Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Területrendezési és Kommunális Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 36/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás – nyílt eljárás keretében történő – közbeszerzéséhez kapcsolódó kiinduló feltételeket az alábbiak szerint határozza meg: 1. Veszprém megye teljes területe – Veszprém város kivételével – egy kéményseprőipari körzetnek minősül. 2. A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2007 évre érvényesíthető maximális díjtételeit a határozat melléklete szerint állapítja meg. 3. A szolgáltatási szerződés érvényességének időtartamát 10 évben, 2007. január 1-től – 2016. december 31-ig határozza meg. A közgyűlés felkéri elnökét, hogy a közbeszerzési eljárás során a fentiek érvényesüléséről gondoskodjék. Felelős: Határidő:
Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke 2006. október 15.
38 19. A megyei közgyűlés elnöke részére jutalom megállapítása Kuti Csaba Átadta az ülés vezetését Pusztai István alelnöknek. Pusztai István Megadta a szót az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Dr. Zongor Gábor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság 3 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül a megyei közgyűlés elnöke részére 2005. július 1. és december 31. közötti időszakra 3 havi illetményének megfelelő összegű 1.800.000.- Ft jutalmat javasolt a közgyűlésnek elfogadásra. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Pusztai István Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 20 igen szavazattal, 10 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 37/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke részére 2005. július 1. és december 31. közötti időszakra 3 havi illetményének megfelelő összegű, 1.800.000.- forint jutalmat állapít meg. Felkéri a megyei főjegyzőt a jutalom kifizetésére. Határidő: Felelős:
2006. április 27. Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
20. Balatontourist részvények eladásából megindítására vonatkozó javaslat
befolyt
bevétel
felhasználásának
Kuti Csaba Megadta a szót a Területrendezési és Kommunális, a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi, a Szociális és Gyermekvédelmi, az Oktatási, Ifjúsági és Sport, az Egészségügyi, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Máhl Ferenc Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Területrendezési és Kommunális Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a közgyűlés részére.
39 Dr. Horváth József Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta Az előterjesztést megtárgyalta a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Igaz Sándor Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Geipl Miklósné Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Dr. Szundy Béla Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta az Egészségügyi Bizottság 2006. április 18ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 2 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 3 tartózkodás nélkül nem javasolta elfogadásra a közgyűlés részére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 29 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 24 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 38/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1. A Veszprém megyei közgyűlés megtárgyalta és elfogadja a Balatontourist Rt részvények eladásából befolyt bevétel felhasználásának megindítására vonatkozó javaslatot. 2. Felkéri a megyei közgyűlés elnökét, hogy a Megyei Önkormányzat Hivatala bevonásával a program megvalósítását szervezze és hajtsa végre. Határidő: Felelős:
2007. december 31. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
40 3. Felkéri a megyei közgyűlés elnökét, hogy a soron következő közgyűlésre a pályázati önerő kiegészítő keretről szóló rendeletének módosítását – az előterjesztés II. feladatcsoportjának kiírásában foglaltaknak megfelelően – terjessze elő, valamint gondoskodjon a 2006. évre ütemezett feladatok előirányzatainak a Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetési rendeletében történő átvezetéséről. Határidő: Felelős:
2006. május 30. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
21. Döntés alapítványok támogatásáról Kuti Csaba Az előterjesztés határozati javaslatát az alábbiakkal egészítette ki: „6/a. számú melléklet „15 Képviselői keret képzése” előirányzat terhére: Dr. Horváth Balázs
Dr. Zongor Gábor
Mencshely Településért Közalapítvány, Mencshely - Ifjúsági sport támogatása
30 ezer forint
Versünnep Alapítvány, Veszprém - A Balatonfüreden -2006. május 19-22 közöttaz 1956-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére megrendezendő Versünnep támogatása 100 ezer forint
6/c. számú melléklet V. „10. Kiemelt rendezvények, folyóiratok, jelentősebb kiállítások, művészeti alkotások támogatása” előirányzat terhére: - Magyar Fordítóház Alapítvány, Balatonfüred Tevékenységének támogatása - Új Horizont Folyóirat és Könyvkiadó Alapítvány, Veszprém Tevékenységének támogatása
1.300 ezer forint 900 ezer forint
6/c. számú melléklet V. „8 Szociális feladatok támogatása” előirányzat terhére: - „Nyírlaki Pszichiátriai Betegekért” Alapítvány, Nyírlak „Kapkodd a lábad” kulturális és sportrendezvény támogatása
150 ezer forint
6/c. számú melléklet V. „2 Közszolgálati médiumok támogatása” előirányzat terhére: - Boldog Jövőért Alapítvány, Egyházaskesző Keszői Krónika 50 ezer forint - Pontes Kht. Alapítvány, Nagyvázsony Nagyvázsonyi Futár 50 ezer forint - Almádiért Közalapítvány, Balatonalmádi Új Almádi Újság 150 ezer forint - Zirc Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány, Zirc Zirc és Vidéke havilap 100 ezer forint - Szentgál Kultúrájáért és Közhasznú Tájékoztatásáért
41 Alapítvány, Szentgál Lovagi találkozó Szentgálon dokumentumfilm
100 ezer forint”
Megadta a szót a a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról a szóban ismertetett kiegészítésekkel együtt. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 32 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 32 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 39/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2006. évi költségvetésben tervezett kiadási előirányzatok terhére az alábbi alapítványok támogatásáról dönt: 6/a. számú melléklet „15. Képviselői keret képzése” előirányzat terhére: Képviselő neve Ács János
Támogatott címzettje felhasználás célja
Tapolcai Kórházért Alapítvány, Tapolca - betegség megelőzés Dr. Horváth Balázs „Vázsony Kürt” Alapítvány, Nagyvázsony - IV. Megyei Kürtverseny, iskolanapok rendezvény támogatása Mencshely Településért Közalapítvány, Mencshely - Ifjúsági sport támogatása Igaz Sándor Csobánc Váráért Alapítvány, Gyulakeszi - Gyulaffy napok Csobáncon rendezvény támogatása Kropf Miklós Zirci Országzászló Alapítvány, Zirc - Rákóczi szobor és átadóünnepély Trianon Múzeum Alapítvány, Várpalota - működési támogatás Pálfy Sándor Sellő Gyermek és Ifjúsági Tánccsoport Alapítvány, Balatonfüred - működési támogatás Salvatore Quasimodo Közalapítvány, Balatonfüred - működési támogatás
összeg ezer forintban 500
30 30 50 100 100
40 50
42
Szente István Talabér Márta Tóth István Dr. Zongor Gábor
Magyar Fordítóház Alapítvány, Balatonfüred - működési támogatás Füredi Bem Alapítvány, Balatonfüred - működési támogatás Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred - működési támogatás Verbunk Veszprém Alapítvány, Veszpérm - nemzeti zenei hagyományok ápolása Pro Porva Alapítvány, Porva - Porvai Kőrishegy Fesztivál Pétrürdő Sportjáért Alapítvány, Pétfürdő - szabadidő centrum fejlesztése Versünnep Alapítvány, Veszprém - A Balatonfüreden -2006. május 19-22 közöttaz 1956-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére megrendezendő Versünnep támogatása
Összesen:
50 30 30 35 40 100
100 -----------1285
6. a. számú melléklet „10. Megállapodásokon alapuló nemzetközi kapcsolatok, kiutazások, külföldi delegációk fogadása és képviselők tanulmányútja” előirányzat terhére: - A keszthelyi Balaton Régió Európai Információs Pont Közalapítvány 2005. és 2006. évi támogatása 1400 ezer Ft 6. c. számú melléklet „II.9. Gyermek és Ifjúsági feladatok” előirányzat terhére: - A Veszprém Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány „Veszprém Megyei Ifjúsági Információs Pontok hatékonyságának növelése az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda fejlesztésével” céljára, nyert pályázati támogatás átadása a feladat elvégzése érdekében „V. 2. Közszolgálati médiumok támogatása” előirányzat terhére: - Boldog Jövőért Alapítvány, Egyházaskesző Keszői Krónika - Pontes Kht. Alapítvány, Nagyvázsony Nagyvázsonyi Futár - Almádiért Közalapítvány, Balatonalmádi Új Almádi Újság - Zirc Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány, Zirc Zirc és Vidéke havilap - Szentgál Kultúrájáért és Közhasznú Tájékoztatásáért Alapítvány, Szentgál Lovagi találkozó Szentgálon dokumentumfilm „V. 8. Szociális feladatok támogatása” előirányzat terhére: - „Nyírlaki Pszichiátriai Betegekért” Alapítvány, Nyírlak „Kapkodd a lábad” kulturális és sportrendezvény támogatása
3000 ezer Ft
50 ezer Ft 50 ezer Ft 150 ezer Ft 100 ezer Ft 100 ezer Ft
150 ezer Ft
43
„V. 10. Kiemelt rendezvények, folyóiratok, jelentősebb kiállítások, művészeti alkotások támogatása” előirányzat terhére: - Magyar Fordítóház Alapítvány, Balatonfüred Tevékenységének támogatása 1.300 ezer Ft - Új Horizont Folyóirat és Könyvkiadó Alapítvány, Veszprém Tevékenységének támogatása 900 ezer Ft A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy a támogatásokról szóló megállapodásokat írja alá. Határidő: Felelős:
2006. május 31. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
22. Csatlakozás a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesülethez Kuti Csaba Megadta a szót a Turisztikai és Külkapcsolatok, valamint a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökének a bizottsági vélemény ismertetésére. Horváth László Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Turisztikai és Külkapcsolatok Bizottsága 2006. április 18-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Bebesi István Bejelentette, hogy az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006. április 20-ai ülésén. A bizottság az előterjesztést 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolta a közgyűlés részére. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 32 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 32 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 40/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése kinyilvánítja szándékát, hogy pártoló tagként csatlakozik a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesülethez. A közgyűlés pártoló tagként 2006. évben 20 ezer forinttal támogatja az egyesület munkáját. A közgyűlés felkéri elnökét, hogy a fenti döntésről az egyesületet értesítse, valamint a költségvetésben a támogatáshoz szükséges fedezet biztosításáról gondoskodjon. Határidő: Felelős:
2006. április 30. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
44 23. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról (I.), a bizottsági döntésekről (II.) a közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott döntéséről (III.) Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 33 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 31 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 1 tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 41/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 177/2003. (VI. 12.) II/4. pontja, 4/2004. (II. 19.), 77/2004. (VI. 17.) 3. pontja, 101/2005. (IX. 15.) 1. pontja, 119/2005. (XI. 10.), 122/2005. (XI. 10.) 2. pontja, 2/2006. (II. 16.), 3/2006. (II. 16.), 4/2006. (II. 16.), 5/2006. (II. 22.) 1-2., 5-6. pontjai, 6/2006. (II. 22.), 7/2006. (II. 22.), 8/2006. (II. 22.), 9/2006. (II. 22.), 10/2006. (II. 22.) 1. pontja, 11/2006. (II. 22.), 12/2006. (II. 22.), 13/2006. (II. 22.), 15/2006. (II. 22.), 17/2006. (II. 22.) határozatokra adott jelentést, valamint a közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott döntését elfogadta. Határidő: Felelős:
azonnal Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
24. Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2006. február 1. – április 4.) Kérdés nem hangzott el. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 32 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta az előterjesztést. Szünet 11.20-tól 11.35-ig Szünet után
45 25. - Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének beszámolója Veszprém megye közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról - Beszámoló a Veszprém Megye Biztonságáért integrált társadalmi bűn- és balesetmegelőzési program végrehajtásával kapcsolatos 2005. évi tevékenységéről Kuti Csaba Bejelentette, hogy az ülés kezdetekor kiosztásra került a „VESZPRÉM MEGYEI KÁBÍTÓSZERÜGYI STRATÉGIA 2005” című anyag, melynek megvitatását és elfogadását szintén kérte a közgyűlés tagjaitól. Felhívta a képviselők figyelmét, hogy az előterjesztéshez határozati javaslatot csatolt, mely kiküldésre került. Köszöntötte a meghívott vendégeket: Dr. Lázár János dandártábornokot és Dr. Horváth Imre r. ezredest, megbízott rendőr-főkapitányt. Kérte Dr. Horváth Imrét, amennyiben kiegészítése van, tegye meg. Dr. Horváth Imre Elmondta, megtiszteltetés számára, hogy mint megbízott főkapitány, beszámolhat a közgyűlés előtt. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő években nem a megbízott főkapitány fog majd beszámolni. Kérdések Szente István Elmondta, hogy Devecser városában évek óta gondot jelent az áthaladó 20-25 tonnás kamionok forgalma, mely zavarja az ott élők nyugalmát, rezonancia problémát okoz és „nyomvájós” utakat képez. Megkérdezte, hogy tervez-e a megyei rendőr-főkapitány forgalomcsökkentést, illetve sűrűbb ellenőrzést. Dr. Kovács Zoltán Tapasztalatai szerint a 8-as főútvonal mellett megszaporodtak a „kiszőkített, buszmegállóban és parkolóban ácsorgó hölgyek”. Megkérdezte, milyen intézkedések történnek ez ügyben. Dr. Horváth József Megkérdezte, hogy a rendőr-főkapitányság mennyire elégedett az önkormányzatok – nem elsősorban anyagi értelemben vett – támogatásával, segítőkészségével. Kovács Zoltán János Utalt a – különösen nagyméretű – motorosok tavasz beköszöntével történő tömeges megjelenésére a közutakon. Különösen az általuk okozott zajra hívta fel a figyelmet. Megkérdezte, hogy milyen intézkedéseket terveznek a lakók nyugalmának biztosítása érdekében. Geipl Miklósné Megkérdezte, hogy milyenek a tapasztalatok a Komplex Bűnmegelőzési Program elfogadását követően. Válaszok Dr. Horváth Imre Általánosságban elmondta, – érzései szerint – Veszprém megye nagyon sokat tett a balesetmegelőzés területén. Ismertette, 2005. évben nagyon sok megelőző intézkedést, új
46 módszereket vezetett be a rendőrség, amelyek nem hasonlíthatók a korábbi évekhez. Jelezte, sok feladatban kezdeményező volt a rendőrség, azonban a baleseti helyzetet nem tudták pozitív irányba változtatni, 2005. év végére 15%-os növekedés következett be a sérüléses balesetek terén. Elmondta, a területnek nem a rendőrség az egyedüli felelőse, példaként említette a gépkocsivezetőket képző tanintézeteket, valamint a jogszabályalkotókat. Devecser közlekedési helyzetével kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyanazok a paraméterek és problémák jelentkeznek Pula területén is. Sok a nehéz gépjármű, és az egyéb autók az említett utakon, amelyre a rendőri ellenőrzés az eszközük. Ismertette, hogy minden területen nagyon sok ellenőrzési akciót hajtottak végre. Kiemelte, sokat segítene a közlekedésben és a rendőrség munkájában a nyolcas út megfelelő kialakítása, a települések elkerülése. A problémát rendőri eszközökkel csak kis mértékben áll módjukban befolyásolni. A motorokkal és robogókkal kapcsolatban szintén a rendőri ellenőrzéseket említette. Jelezte, a nagyvárosok egyik fő problémájának a motorok gátlástalan és szabálytalan használatát tartja, melyeknek ellenőrzésére külön akciókat szervezett a rendőrség. Megköszönte az ezzel kapcsolatos figyelemfelhívást és szólt arról, hogy ezt a feladatot a programjukban továbbra is szerepeltetni fogják. A prostituáltakkal kapcsolatban elmondta, hogy a nyolc évvel ezelőtti adatokhoz képest csökkent a számuk és minden nap megtörténik az előállításuk, a feljelentésük. Az eljárás lefolytatására a bíróság az illetékes, és az elkövetőket – általában – figyelmeztetéssel „sújtja” a bíróság. A megyei bűnmegelőzési programmal kapcsolatban arról szólt, – amelyet a megyegyűlés 2004. november 18-án fogadott – hogy érzése szerint nagy eredményt ér el a rendőrség a bűnés baleset megelőzés területén. A társadalom széles rétegeit sikerült bevonniuk a munkába. Hozzátette, a megye közbiztonsági, bűnügyi helyzete megnyugtató szinten van, így a bűn- és baleset megelőzéssel erőteljesen tudnak foglalkozni. A megye 216 településéből 44 település fogadta el a lokális koncepciót, melyet nagy eredménynek tart. Hozzátette, a stratégiájukban meghirdették, hogy 2010-ig minden településnek legyen helyi programja. Szólt arról, hogy a megelőzésnek nagy lendületet adott a településekkel való, az időskorúakkal történő törődésnek a Szentkirályszabadján elkövetett emberölések, illetve a felderítés, mert az ott kialakult történések irányították rá a figyelmet. Tájékoztatta a megyegyűlést, hogy 3 ezer polgárőr van a megyében, akiket bevonnak a feladatokba, gyakorlati munkájukkal segítik a rendőrséget és fontos szerepük van Veszprém megye jelenlegi közbiztonságában. Dr. Lázár János Elmondta, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a 2005. évi munkáját a fejlesztési, illetve fejlődési lehetőségek, a belső tartalékban rejlő lehetőségek kihasználásával eredményesen végezte. A bűnügyi helyzet alakulása lényegesen nem változott. Ismertette, a Veszprém megyében tapasztalható bűncselekmények számának növekedése megfelel az országos átlagnak. Kiemelte, a problémát a megye idegenforgalmi szerepe okozza. A balatoni és velencei tavi idegenforgalmi idényre az ORFK koordinálásával három megye rotációs rendszerben látja el a koordinációs feladatokat, illetve hangolja össze a munkát, amelyhez az ORFK – lehetőségei szerint – élő erővel, illetve anyagi lehetőségeihez mérten nyújt támogatást. A 2005. évi koordinációs tevékenységet eredményesnek ítélte meg az ORFK, amely megmutatkozik a kiemelt bűncselekmények alakulásában, mert a fajsúlyos cselekmények javuló eredményeiről tudott beszámolni a főkapitány. A 2006. évi lehetőségekkel kapcsolatban elmondta, az árvízzel és a választással kapcsolatos feladatok eredményes rendőrségi végrehajtásához 270 millió forintot hagyott jóvá a kormány a rendőrség részére, amely a túlórák kifizetésének vonatkozásában könnyítést jelent.
47 Ismertette, átadásra került 300 rendőri jellegű autó és a 2006. évre tervezett 1.000 darabból az év végére a további 700 autó átadása is meg történik. Tájékoztatta a megyegyűlést, hogy jelentős informatikai fejlesztés zajlik a rendőrségen. Összességében elmondta, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság – a jelentésben szereplő nehézségekkel együtt – eredményes munkát végzett. Az országos rendőr-főkapitányság a 2006. évre vonatkozóan is megadja a tőle telhető támogatást. Megköszönte, hogy a közgyűlés fontosságának megfelelően tárgyalja és kezeli a közbiztonság helyzetét és az ezzel kapcsolatos feladatokat. Indokolásában elmondta, az együttműködő partnerek nélkül a rendőrség önmagában a feladatot eredményesen végrehajtani nem tudná. Kérte a további együttműködést a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság számára. Hozzászólások Pálfy Sándor Megköszönte a rendőrség munkáját. Elmondta, a környező országok rendőrsége mellett nincs oka szégyenkezésre a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Felhívta a figyelmet, hogy a rendőrség munkáját a bűnözőkkel szembeni eljárásra kell koncentrálni. Magánvéleményeként elmondta, buta dolognak tartja azt, hogy Magyarországon sportot űznek a sebesség túllépésből eredő büntetési eljárások módjával kapcsolatban, mert ez adott esetben egy személy munkáját, megélhetését is veszélyezteti. Emlékeztetett arra, hogy a sebességkorlátozást az energiaválság miatt vezették be. Kiemelte, célszerű lenne a rendőrségnek megfontolás tárgyává tennie és a törvényhozók felé javasolnia, hogy az adott szakaszokat aszerint limitálják, amit a technika és az adott útszakaszi viszonyok lehetővé tesznek. A statisztikákkal kapcsolatban elmondta, hogy szerinte nem mindig reálisak. Kiemelte, tisztában van azzal, hogy a rendőrség eszközei korlátozottak és segíteni kell a munkájukat. Az autólopással kapcsolatban szólt arról, ismeretei szerint Magyarországon ennek a bűncselekménynek jelentősen csökkent a száma, így szükségtelennek tartja az eredetiségvizsgálatot. Horváth László Ismertette, Zircen közvélemény-kutatást végeztek, miszerint kimutatható, hogy 2004. évhez képest 2005. évben a rendőrség iránti bizalom nagymértékben nőtt, amelyet megköszönt. Szomorú esetről is beszámolt a rendőr-főkapitánynak, elmondta, április 8-án a balatonfüredi sportcsarnokban egy rendezvényen vett részt, amely után a távozóban lévő résztvevőket – köztük több gyermekes családokat – a helyi rendőrök „molesztáltak”, megbüntettek. Ismertette, amikor megkérdezték az érintettek, hogy miért kapták a büntetést, válaszul minősíthetetlen szavakat és viselkedést kaptak. Az esetet felháborítónak tartja és kérte a főkapitányt, hogy vizsgálja ki az esetet, mert ezt nem tartja polgárbarát rendőrségnek. Könnyid István Megköszönte a kapitányság munkáját, külön kiemelte a 84-es út és a devecseri út kereszteződésével kapcsolatos körforgalom munkák terveit – amelyre jelenleg nincs fedezet – és sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy itt történik a legtöbb baleset. Felhívta a figyelmet, tenni kellene valamit, mert hamarosan nyár lesz és jelentősen meg fog nőni a forgalom. Jelezte, a forgalom már felgyorsult. Megkérdezte, van-e arra lehetőség, hogy az ott lévő sávot kiszélesítsék a belátható kereszteződés érdekében, mert szerinte így esély lenne a balesetek csökkentésére. Kérte a rendőrség segítségét ezzel a feladattal kapcsolatban.
48 Megkérdezte, lehetséges-e 15 ezer forintos bírságot kiszabni a biztonsági öv be nem kapcsolása miatt. Dr. Németh Márta Kiemelte, hogy a rendőrség egyre javuló munkája nemcsak a beszámolóból követhető nyomon, hanem a mindennapi feladatok alakulásából is. Fontosnak tartja az elfogadott bűnmegelőzési stratégiát és a hozzá kapcsolódó beszámolót. Jelezte, a beszámolót megtárgyalta az idősügyi tanács. Elmondta, örül, hogy az idősekkel való foglalkozás a bűnmegelőzés terén már 2005-ben is szerepelt és közel egy millió forintot fordított a rendőrség erre a célra, technikai eszközök vásárlásával segítve az idős embereket. Szólt arról, az látható, hogy az idős emberek kiszolgáltatottak és komoly problémát jelent a velük szemben való visszaélés. Javasolta, hogy 2006. évben az időskorúak védelme kerüljön a bűnmegelőzési program kiemelt célkitűzései közé. Szólt arról, az idősügyi tanács ülésén a kábítószer ellenes fórum tevékenysége is szóba került, ezért a nyugdíjas szervezetek, helyi szervezetek, klubok, nyugdíjas összejövetelek megismerkednének a kábítószer fogyasztás – nemcsak a jogi, pszichológiai, pszichiátriai – következményeivel és annak a megelőzésében segítséget nyújtatnának. Kérte, hogy a kábítószer ellenes fórumok vegyék föl a kapcsolatokat a nyugdíjas szervezetekkel. Indokolásában elmondta, sokszor a nagyszülők azok, akik felfedezhetik a problémát az unokáiknál. További jó együttműködést kívánt a bűnmegelőzési program végrehajtásában. Igaz Sándor Ismertette 2006. évben alakult meg és 40 fővel működik a zalahalápi polgárőrség, és a tapolcai rendőrkapitányság folyamatos – emberi, erkölcsi, szakmai – segítséget nyújt a számukra, amelyet megköszönt. A kistérségi programokkal kapcsolatban elmondta, örül annak, hogy a folyamat elindult. Szólt arról, hogy a tapolcai kistérségben nagyon jó pályázati gyakorlat alakult ki a kistérségi társulás és a tapolcai önkormányzat közreműködésével. Elmondta, szeretné, ha más kistérségekben is ilyen pozitív gyakorlat alakulna ki. Farkas Béla Jelezte a megyei főkapitányság számára, hogy a megyék aprófalvas szerkezetéből adódóan nemcsak rendőrségi, hanem társadalmi összefogást is igényel a lakosság védelme. Javasolta a kistelepüléseken élő idős emberek védelmével kapcsolatban, hogy jelzőrendszeres megoldással segítsék őket, amely Sümeg környékén már működik 70 fővel, és amelyet 500 főre kívánnak bővíteni. Elmondta, jelezni fogja a rendszert működtető cégnek, hogy vegyék fel a kapcsolatot megyei szinten is. Jelezte, pozitív tapasztalatokról számolnak be folyamatosan, mert riasztó hatású a jelző szerkezet. Sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Sümegnek még nincsen elfogadott bűnmegelőzési programja. Dr. Horváth Imre Elmondta, a rendőrség a jogszabályok alapján dolgozik, amelyeket be kell tartaniuk. Jelezte, ebben az évben a KRESZ módosítására kerül sor, amelyet véleményezett a rendőrség és szerinte pozitív irányú változás várható. Horváth László kérésére válaszolva elmondta, az esetnek utánanéz, kivizsgáltatja és választ fog adni.
49 A devecseri 84-es útkereszteződéssel kapcsolatban ígéretet tett arra, hogy a javaslatot a rendőrség megnézi és amennyiben a szakma egyetért vele, a közútkezelők felé támogatni fogják a kérést. Az időskorúakkal kapcsolatban elmondta, 2005. évben 83 időskorú sérelmére követtek el bűncselekményt Veszprém megyében. Ismertette, hogy különböző trükkös ötletekkel – besurranás, figyelemelterelés – jutnak az elkövetők a házakba, terelik el az idős emberek figyelmét és tulajdonítják el értékeiket. Szólt arról, hogy különféle nyílt és operatív eszközökkel sok csoportot sikerült felszámolniuk és pár csoport jelenleg is felszámolás alatt van. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ügyeket rövidesen realizálni tudják. Felhívta a figyelmet, hogy nem csak Veszprém megyei elkövetőkről van szó, Zala, Vas, Baranya megyéből is jönnek a bűnözők. Megköszönte a javaslatokat, és jelezte, mindent megtesznek a feladatok megoldása érdekében. Kuti Csaba Kérte a megyei rendőr-főkapitányságot, hogy a honvédség felé tett – csatári elágazó utáni felüljárót a nyolcas út fölött adja át a közútkezelőknek, vagy amennyiben nem adja át, akkor tegye lehetővé, hogy bekapcsolható legyen a közúti közlekedésbe – javaslatát támogassák, amely kérés a gazdasági minisztériumban van közlekedési szakvéleményezésen, miszerint lehetőség van-e arra, hogy kialakítható legyen az odavezető út. Elmondta, Horváth Imre rendőr-főkapitány megbízottként látja el a tisztséget, ezért büszke arra, hogy az itt felnőtt férfiak rendőrökként jól bizonyítanak. Javasolta, az országos vezetés gondolja át, miszerint nemcsak „importált” személy tudja ellátni a feladatokat. Kiemelte, a Veszprém megyeiek és a közgyűlés megelégedettsége, köszönete tükrözi azt a jó véleményt, amelyet a munkájuk kialakított. További jó munkát kívánt a rendőrség számára. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 42/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság vezetőjének a megye közbiztonságának a helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról szóló beszámolóját megtárgyalta és elfogadta. 2. A Közgyűlés a Veszprém Megye Biztonságáért integrált társadalmi bűn- és baleset megelőzési program végrehajtásával kapcsolatos 2005. évi tevékenységről szóló beszámolót elfogadta. A testület fontosnak tartja a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság folyamatos, ciklusokon átívelő működését, ezért a bizottságba az alábbiak szerint delegál tagokat:
50 -
Közgyűlési többséghez tartozó bizottsági elnököt (1 fő) Ellenzék körébe tartozó bizottsági elnököt (1 fő) Határidő: Felelős:
folyamatos Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
3. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém megyei kábítószerügyi stratégiát megtárgyalta és ajánlja valamennyi kábítószer elleni küzdelemben részt vevő szervezet részére. Határidő: Felelős:
azonnal Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
26. Veszprém megye biztonságának komplex megerősítése tűz- és katasztrófavédelmi szempontból, különös tekintettel az ellátatlan, fehér foltnak minősülő területek és kistérségek célirányos segítésére Kuti Csaba Köszöntötte dr. Zöld János tű. ezredest és Tatár Attila főigazgatót a napirend tárgyalásánál. Felhívta a figyelmet, hogy egy módosító indítvány érkezett a határozati javaslathoz, amely kiosztásra került. A módosító indítványt befogadja, ezért kérte, hogy az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását ennek figyelembevételével tegyék. Dr. Zöld János Megköszönte, hogy a megyegyűlés a témát napirendre tűzte. Elmondta, úgy gondolja, hogy, az anyag Veszprém megye tekintetében meghatározó jelentőségű lehet, amennyiben elfogadásra kerül. Szólt arról, az anyagban igyekeztek figyelmet fordítani az önkéntes tűzoltóságok fejlesztésére. Kiemelte, az elmúlt időszak – természeti, civilizációs katasztrófahelyzetei – eseményei igazolják, hogy a gyors beavatkozást, segítségadást biztosítani kell. Felhívta a figyelmet, hogy a katasztrófavédelem rendszere komplex önkormányzati, állami tevékenység. Kiemelte, a negyedrészes hozzájárulást nem tudták tartani, amelyet a főigazgató fog megindokolni. A közgyűlés figyelmébe ajánlotta a határozat elfogadását. Kérdések Könnyid István Elmondta, a térségi felsorolásban kimaradt Gyepükaján település. Megkérdezte, hogy ez szándékosan vagy véletlenül történt-e. Megkérdezte továbbá, mekkora esélyt lát arra az igazgató, hogy Csabrendeken önálló köztestület alakuljon ki. Igaz Sándor Kiemelte, Veszprém megye és Veszprém városa több erőfeszítést tett annak érdekében, hogy régióközponttá válhasson oktatásban, egészségügyben, stb. . Megkérdezte a főigazgatótól, szakmai alapon hogyan ítéli meg, a katasztrófavédelem terén lehet-e Veszprém, illetve Veszprém megye a régió központja.
51 Horváth László Ismertette, 2005. decemberében átadásra került a zirci köztestület számára a felújított tűzoltószertár. Az önkormányzatnak a vagyont aktiválni kell, nem tudtak elszámolni, mert a köztestület nem adta át a számlamásolatokat. Megkérdezte, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság tud-e abban segíteni, hogy az átadás megtörténjen. Válaszok Dr. Zöld János Könnyid István kérdésére válaszolva elmondta, Gyepükaján település véletlenül maradt ki a felsorolásból. Elmondta, Csabrendeken nem szándékoznak külön köztestületi önkéntes tűzoltóságot létrehozni. Ismertette, a sümegi köztestületi tűzoltóságon korábban jelentős gondok – adósság, személyi, anyagi jellegű problémák – halmozódtak föl, ezért a korábbi parancsnok leváltásra került. Jelezte, Sümeg 22 község tekintetében látja el az elsődleges vonulási kötelezettségét, ezért arra gondoltak, hogy Sümeget megerősítenék Csabrendek készenlétbe állításával, amely nem szervezett köztestületi jellegű tűzoltóság lenne, hanem adott esetben besegítene Sümegnek a vonulási kötelezettségébe. E javaslat összeállításakor úgy gondolták, hogy Csabrendeket – kedvező feltételei kapcsán – megerősítik és továbbra is egyesületi szinten működtetnék. Zirccel kapcsolatban elmondta, türelmet kér és az ügyet megvizsgálják. Tatár Attila Elmondta, régióközpontként két paramétert kell figyelembe venni. Ismertette, fontos paraméter az, hogy hogyan fog alakulni a közigazgatási reform és a közigazgatási struktúra, mert a hatósági tevékenységük – tűzvédelmi, tűzmegelőzési, katasztrófavédelmi hatósági tevékenység vonatkozásában – számos módon kapcsolódik a rendszerhez. Hozzátette, minden megyében meg fogják vizsgálni azokat a kockázati tényezőket, amelynek alapján a két szakterületet fontos és indokolt megerősíteni. A megelőzési területtel kapcsolatban hangsúlyossá vált az EU normatívák átvétele után a veszélyes üzemek, létesítmények prioritása. A másik fontos terület, a veszélyhelyzet kezeléseknek a helyzete, miszerint milyen kockázati tényezők vannak, amelyre olyan logisztikai bázisokat kell létrehozni, amelyek indokolják azt, hogy adott esetben gyorsan helyszínre lehessen szállítani olyan egységeket, amelyek segítik a beavatkozást. Veszprém vonatkozásában műszaki mentőbázis fejlesztése, és a veszélyes üzemekből adódó kockázati tényezők, a beavatkozás nagymértékben meghatározhatja a döntést, vagy elviheti abba az irányba, hogy ilyen formában gondolkodjanak a jövőben Veszprém megyéről. Szólt továbbá arról, hogy a kiképző bázis – amennyiben a közgyűlés megszavazza – nagymértékben segítené a munkát, és véleménye szerint a régióközpont harmonizál a komplex rendszer létrejöttével. Hozzászólás Igaz Sándor Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a munka elkészült. Elmondta, úgy gondolja, hogy Veszprém megye kiemelten támogatja a tűzvédelmet. Hangsúlyozta, a „Veszprém Megye Tűzvédelméért 105 Közalapítvány” egyedülálló az országban, amely indokolja a feltett kérdést. Megköszönte a támogató választ. Hozzátette, a támogatások olyan konkrét eseteket említenek, amelyek nem kérnek külön indokolást.
52 Kérte a képviselőket, fogadják el a személye által tett módosító indítványt. Kuti Csaba Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról az általa befogadott módosító indítvány figyelembe vételével. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 31 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 43/2006. (IV. 20.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a „Veszprém megye biztonságának komplex megerősítése tűz- és katasztrófavédelmi szempontból” c. előterjesztést. A közgyűlés támogatja, hogy a megye területén 15-20 percen belül a katasztrófavédelem és a tűzoltóság hatáskörébe tartozó esetekben a beavatkozás megtörténjen. A közgyűlés ennek érdekében a Balatontourist Rt. eladásából befolyt vételárból 100 millió forintot irányoz elő a következő célokra: -
Tűzoltósági épületek átalakítására, fejlesztésére: Nagyvázsony Badacsonytomaj Balatonfüred településeken azzal, hogy a támogatást a helyi önkormányzatokkal kötött megállapodás keretében 50-50%-os finanszírozással kell biztosítani;
-
a már működő egyesületek munkájának szinten tartására, működésjavító és megtartó eszközök, szakmai felszerelések beszerzésére, elavultak cseréjére, egyéb fejlesztésekre azzal, hogy az előterjesztésben szereplő csabrendeki egyesület 3 millió Ft, a tapolcai köztestület 7 millió Ft, a sümegi köztestület 9 millió Ft, és a zirci köztestület 4 millió Ft támogatást kapjon;
-
a várpalotai és a pétfürdői önkormányzattal 1 db magasból mentő gépjármű beszerzésére;
-
a megyei igazgatóság ügyeleti rendszerének, kirendeltségek informatikai fejlesztésére;
-
a Regionális Tűz- Katasztrófa- Polgári Védelmi Oktató és Továbbképző Bázis és Módszertani Központ kialakítására a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tetőterében, amennyiben a Katasztrófavédelmi Országos Parancsnokság a Veszprém Megyei Igazgatóságot régiós központtá nyilvánítja, úgy a közgyűlés a kialakítás költségeihez hozzájárul.
valamint
a
polgári
védelmi
53 A közgyűlés felkéri elnökét, hogy a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által elkészített anyagot szakértővel vizsgáltassa meg, tárgyaljon az érintett önkormányzatokkal, készítsen előterjesztést a program teljes megvalósítását illetően, amelyhez csatolja a támogatási szerződések tervezetét. Határidő: Felelős:
2006. szeptember 30. Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke
Kuti Csaba Megköszönte a részvételt és további jó munkát kívánt. Több napirend nem lévén a testület ülését 12:37 órakor bezárta.
K.m.f.
Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
Kuti Csaba a megyei közgyűlés elnöke