BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK Nappali tagozat Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok szakirány
Komp-ország, - avagy Magyarország útkeresése Horthy Miklós tükrében
Készítette: Sebők Nikoletta
Budapest, 2011
BEVEZETÉS ................................................................................................................. 3. 1. A szakdolgozat tézise ............................................................................................ 4. 1. 1. A választásom indoklása................................................................................. 5. 2. Az államfő megítélése .......................................................................................... 5-9. 3. Komp-ország ........................................................................................................... 9. 3. 1. Komp-ország fogalma..................................................................................... 9. 3. 2. Komp-ország bemutatása, jellemzése ...................................................... 10-14. 4. Történelmi események hatása a döntéshozatalra ......................................... 14-15. 5. A döntéshozatalt befolyásoló tényezők .............................................................. 15. 5. 1. Az egyéni, individuális szint elemzése .......................................................... 17. 5. 1. 1. Nagy-Britannia szeretete .................................................................. 19-21. 5. 1. 2. Ferenc József példaképként való tisztelete ....................................... 22-24. 5. 1. 3. A család ............................................................................................. 24-27. 5. 1. 4. A revízió ............................................................................................ 27-35. 5. 1. 5. Horthy viszonya a nemzetiszocializmushoz ...................................... 35-36. 5. 1. 6. Az antiszemitizmus ............................................................................ 37-41. 5. 1. 7. A barátok, mint befolyásoló tényező ................................................. 41-45. 6. Horthy pálfordulása............................................................................................ 45-58. 7. A kiugrási kísérlet ............................................................................................... 59-66. 8. Összegzés .............................................................................................................. 67-69. Felhasznált irodalom .............................................................................................. 70-71.
2
Komp-ország-, avagy Magyarország útkeresése Horthy Miklós tükrében Bevezetés Szakdolgozatom témájaként Magyarország komp-ország tulajdonságát szeretném kiemelni, mely név az évszázadok során igazán ráillett a történelmi helyzetekben betöltött szerepe miatt. Kutatásom fő területe volt útjainak keresése a II. világháborúra fókuszálva. Ennek a részekre szabdalt országnak évszázadokon keresztül legfontosabb célkitűzése volt az újraegyesülés. A trianoni ítélet elől természetesen a leendő győztesekhez akart szegődni. Vagyis 1914 és 1920 után Magyarország megint a nagynémet birodalomhoz csatlakozott. Ez a menekülés egy darabig sikerrel kecsegtetett. Az ország és a nemzet 1941-re részben újraegyesült. Ennek azonban nyomban a második világháborúba való belépés lett az ára. Hazánk megint a világerők egyikének oldalán a másik ellen indult. Ezeknek az eseményeknek a hátterében Horthy Miklós kormányzó állt. Kevés olyan történelmi személyiség van a mai Magyarországon, aki ilyen mértékben megosztja a közvéleményt, mint ő. A kettős érzés pedig nyilvánvalóan a II. világháborúban folytatott tevékenységéből és az onnan való kiugrási kísérlet sikertelenségéből fakad. Ki volt valójában Horthy Miklós? Nem válaszolja meg a kérdést sem a kormányzónak számos nyelven kiadott önéletírása, sem a történészek tanulmányai. Vajon egyedül Horthy Miklós döntései miatt nem sikerült a kiugrási kísérlet? Egyedül őt terheli a felelősség? Választásom azért esett erre a témára, mert szerettem volna megismerni a kormányzó igazi arcát. Iskolai tanulmányaim során egészen más kép alakult ki róla, mint az egyes könyvek lapjairól. Azok ugyanis más-más szemszögből világították meg cselekedeteit, tetteit. Ugyanolyan színes skálán mozogtak megítéléseikkel, mint a magyar és a nemzetközi közvélemény. Fő célom megkeresni a választ arra, hogy vajon átállhatott volna-e Magyarország, Romániához hasonlóan a nyugati szövetségesek oldalára? A szakdolgozatomban ezekre a kérdésekre keresem a választ, a legfontosabb elemzési szinteket boncolgatva, úgy mint az állami, rendszer, szervezeti és egyéni. Ezek nagymértékben befolyásolhatták a kormányzó döntéshozatalát.
3
Nem áll szándékomban állást foglalni a kormányzó személyiségével és döntéseivel kapcsolatban, csupán megpróbálom összefoglalni az akkori eseményeket, melyhez a történészek és más társadalomtudósok által összegyűjtött anyagokat használom fel forrásként.
1. A szakdolgozat tézise A szakdolgozat céljaként a következő kérdés megválaszolását tűztem ki: Vajon megvolt-e a lehetősége Magyarországnak arra, hogy kiugorjon a háborúból, és Romániához hasonlóan a szövetségesekhez csatlakozva a győztesek névsorát bővíthesse? Vajon jól mérte-e fel Magyarország adottságait, helyzetét és lehetőségeit, felszereltségét és beállítottságát az államfő, mielőtt meghozta végső döntését? Milyenek voltak a körülmények, és kik voltak azok az emberek, akik befolyásolták a kormányzó elképzeléseit és erkölcsi értékeit? Tézisemet Bencsik Gábor Horthy Miklós című művének áttanulmányozása alapján állítom fel, mely szerint a kiugrási kísérlet csakis akkor lehetett volna sikeres, ha jól szervezett politikai és katonai vezetők állnak az ország élén, ami azt jelenti, hogy mindenki azonos célért küzd, és teszi a dolgát egy gondosan kidolgozott terv alapján. Ehhez azonban társadalmi méretű együttműködésre van szükség, illetve nagyfokú bizalomra. Horthy Miklós azonban az egyéni érdekek és az árulás áldozata lett, s ez azzal járt, hogy Magyarország kiugrási kísérlete az olaszhoz hasonlóan kudarcba fulladt. A feladatom pedig nem más, mint hogy ismertessem azokat a valós és vélt tényezőket, eseményeket,
melyek
gátat
szabtak
a
kiugrási
kísérlet
megvalósulásának,
megakadályozták a „magyar komp” nyugat felé történő irányváltását.
4
és
1.1 Választásom indoklása Mielőtt azonban belevágnék, tisztáznom kell azt a kérdést, hogy miért esett a választásom Horthy Miklósra, és az általa fémjelzett időszakra. Horthy Miklós személyisége és politikai tevékenysége vegyes érzelmeket vált ki a magyar emberekből. Ha közvélemény-kutatást végeznénk arról, ki-ki milyen véleménnyel van a kormányzó történelmi és politikai szerepéről, személyiségéről és döntéseiről, úgy vélem, hogy nem jutnánk egyöntetű pozitív vagy negatív eredményre, valahol a kettő között állapodhatnánk meg. Jogosan merül fel a kérdés: vajon miért osztja meg ennyire a közvéleményt Horthy Miklós személye és történelmi szerepe?
2. Az államfő megítélése Ha jobban belegondolunk Horthy Miklóst, mint embert csak kevesen ismerték. Ezen kevesek közé tartoztak a kormányzó családtagjai, illetve személyes tanácsadói, akik nélkül soha nem hozta meg végső döntéseit, és akikben maradéktalanul megbízott. Ez azonban nem csak egy politikus, jelen esetben egy államfő esetében van így. Vegyünk példának egy átlagembert, aki nem tagja a társadalmi ranglétra felső rétegeinek, nem színesíti a politikai elit zárt és beláthatatlan világát, csupán egyetlen apró alkotóeleme, avagy mozgatórugója az ország gazdasági, társadalmi és politikai gépezetének. Közhelyesen úgy is mondhatnánk, hogy egy a sok közül. Ezekről az emberekről is csak kevesen mondhatják el, hogy „Barátom, úgy ismerlek, mint a tenyeremet.” Hiszen nem is ismerhetik. Az ember személyisége ugyanis folyamatosan változik; élete során számos külső inger éri, melyekre az idő során másképp és másképp reagál. A különböző pozitív
és
negatív
élmények
döntően
befolyásolják
az
illető
személyiségének
és
gondolkodásának alakulását, s egyben a világról alkotott képét is. El sem tudjuk képzelni, mennyire megtörhet egy kellően ambiciózus, a jövőjéről határozott elképzelésekkel rendelkező fiatal, ha bármi olyan történik vele, vagy a családjában, amin nem tud túllendülni és erőt gyűjteni az újrakezdéshez. Jelleme teljesen ellentétes fordulatot venne, s rá se lehetne ismerni a korábban céltudatos és életvidám emberre.
5
Nem állíthatjuk tehát teljes meggyőződéssel, hogy ismerünk valakit, még akkor sem, ha életének valamennyi szakaszát,- a gyermekkort is beleértve- végigkísértük. Miért is emeltem ki a gyermekkort? Nem véletlenül. Ugyanis ez az az időszak valamennyi ember életében, amikor az alapvető emberi értékeket, az adott ország kultúráját, és az anyanyelvünket elsajátítjuk. Ezek az értékek pedig döntően hozzájárulnak az alapvető emberi tulajdonságok kialakulásához. Horthy Miklóshoz visszatérve kijelenthető tehát, hogy igazán senki sem ismerte a kormányzót. Talán még ő maga sem. Nem volt felkészülve olyan globális méretű problémára, krízishelyzetre, melyet az 1939-ben kirobbanó II. világháború jelentett. Elképzelni is nehéz, mi járhatott a hajdani kormányzó fejében, mikor számtalanszor olyan döntések elé állították, melyekkel egy egész ország népének életét tehette volna kockára. Talán nincs is nehezebb dolog a világon, mint ilyen horderejű kérdésekben, és ekkora teherrel a vállon racionálisan gondolkodni, sőt mi több, olyan döntést hozni, amely eredményes, és amelyet a későbbiekben siker koronáz. Úgy vélem, keveseknek adatik meg az a kellő önuralom és higgadtság, amely egy ilyen helyzetben elvárható, s ami egyben az alapja egy hibáktól mentes, jó döntés meghozatalának. Lássuk be, nem szívesen lettünk volna Horthy Miklós helyében! Miért is? Emberi tulajdonságokból fakad. Ha azt mondom; államfő, sokak szemében csak a tisztségből adódó pozitívumok iránti irigység jelét látom megcsillanni. Gondolok itt a fényűzésre, a luxusra, a királyi bánásmódra és végül, de nem utolsó sorban a hatalomra. Talán ez a legfontosabb. Mi is ez a hatalom?
A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakértők körében
számtalan megfogalmazás látott napvilágot; a neves szerző, Nye a szerelemhez hasonlította, amit azzal indokolt, hogy a hatalmat „1 könnyebb megtapasztalni, mint meghatározni.”
Míg J.
Frankel szerint a „2 szándékolt hatások kiváltásának képessége”, addig Robert Dahl úgy határozza meg, mint „3 az a képesség, amellyel mások viselkedését eredményesen befolyásolni lehet.” Egy általánosan elfogadott definíció szerint a hatalom nem más, mint „4 az a társadalmi kapcsolatokban rejlő lehetőség, amely megengedi, hogy az egyik ember akár a másik ellenállása ellenére is véghezvigye akaratát, függetlenül attól, hogy erre a lehetőségre mik, vagy milyen eszközök adnak módot.” Minden olyan viszony, amelyben meghatározott személynek vagy személyeknek lehetőségük van arra, hogy más emberek magatartását sikeresen befolyásolják, illetőleg, hogy őket engedelmességre késztessék. 1
Egedy Gergely, Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe, HVG-Orac Kiadó, Budapest, 2007, 32 p. Egedy Gergely, Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe, HVG-Orac Kiadó, Budapest, 2007, 32 p. 3 Egedy Gergely, Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe, HVG-Orac Kiadó, Budapest, 2007, 32 p. 4 http://hu.wikipedia.org/wiki/Hatalom, Letöltés: 2011. március 22. 2
6
„5A hatalom minden esetben tény, amelynek elfogadása történhet erőszak, gazdasági vagy más jellegű kiszolgáltatottság, például félelem, manipuláció stb. következtében, de az elfogadását motiválhatják olyan tényezők is, amelyek kialakulása és működése szociológiai értelemben rendkívül jelentős lehet.” Az emberi élet egyik alapvető célja, és értelme a hatalom és a jólét megszerzése. Hatalmon természetesen nem csak a politikai értelemben vett hatalmat értjük, amivel az állam,és kormányfők, uralkodók, illetve a politikai elit rendelkezik, hanem a társadalom egyéb területein, így a munkahelyeken vezető pozíciót betöltő személy hatalmát is. Egy átlagember számára pedig az lehet a kitűzött és egyben meg is valósítható cél, hogy ezt a pozíciót, és a vele járó hatalmat illetve jólétet minél előbb megszerezze. Mindenki szeretne jól élni. Ennek eléréséhez azonban nem elegendő a puszta tudás és szorgalom, némi befolyás és szerencse minden szempontból elengedhetetlen. De mire vezethető vissza az ember ilyen mértékű hatalomvágya? „6A hatalom eredetét tekintve az állatvilágból származik. A csoportéletet élő fajok (például farkasok vagy a csimpánzok) körében nem ritkán nagyon erős csoporton belüli hierarchia van. A hatalom tehát nem fajspecifikus sajátossága az embernek, hanem nagyon komoly előzményei vannak az állatok között, ahol a hatalom egyenlő az irányítás és elosztás jogával.” Ez az, amit látunk és gondolunk, ha valamilyen magas beosztású ember kerül szóba, különösen akkor, ha az illető a politika kiismerhetetlen és titkos világában mozgolódik. Ha már szóba került a politika, érdemes megemlíteni, hogy ez az első olyan tényező, ami miatt veszít varázsából az államfői státusz, s ez az, amelyből a többi negatívum is eredeztethető. Miért is? Nehezen találni olyan embert a mai, válságokkal teli világunkba, akit valamilyen szinten és formában ne érintene, illetve érdekelne. Vannak, akik szeretik, kifejezetten érdekesnek és élvezetesnek tartják a napi események, gazdasági és társadalmi tevékenységek menetét, legyenek azok jók vagy kedvezőtlenek rájuk és családjukra nézve. Sokszor előfordul családi összejöveteleken, barátok illetve rokonok találkozásakor a politikai elit, s valamennyi a témához kapcsolódó esemény felemlegetése szakemberek, de laikusok körében egyaránt. Felteszem a kérdést; miért pont a politika? A válasz egyszerű. Senkit sem hagy hidegen. Éppen ezért beszélni kell róla. Ha két ember nem ismeri egymást, mi iránt érdeklődnek, mi a hobbijuk, mivel foglalkoznak, könnyen szóba elegyedhetnek egy-egy politikai lépés, avagy
5 6
http://hu.shvoong.com/law-and-politics/1703436-hatalom-%C3%A9s-az-uralom/, Letöltés: 2011. március 22. http://hu.wikipedia.org/wiki/Hatalom, Letöltés: 2011. március 22.
7
történés megemlítésével, amire a partner minden bizonnyal rögtön reagálni fog, és beindul köztük a kommunikáció. Vigyázni kell azonban egy ilyen beszélgetés kezdeményezése során arra, hogy az illető partner milyen véleménnyel van a politikáról, hiszen vannak, akik kifejezetten gyűlölik és elutasítják. Úgy gondolják, hogy egyéneket és csoportokat fordít egymással szembe, illetve hatalmi visszaélést, félrevezetést, manipulációt, árulást és erőszakot hordoz. A politika emberi döntéseket foglal magába, s mint tudjuk a döntések felelősséggel járnak. És ez itt a kulcsszó: a felelősség. Sokak számára nehézséget okoz, legyen szó akármilyen kis dologról. Vannak, akik napokig őrlődnek, másokhoz fordulnak tanácsért egy adott témával kapcsolatban, s még így se tudnak meghozni egy döntést, mert félnek a következményétől, és az azzal járó felelősség felvállalásától. Ezek után felteszem a kérdést: Van-e jogunk megítélni egy olyan embert, akinek egyetlen döntése megváltoztathatja az adott társadalom mindennapi életét? Sokan ezt teszik. A történelemmel a kortárs rendszerint úgy jár, hogy nem látja a fától az erdőt, vagyis egy adott szituációban meghozott döntésének nem ismeri a következményét, és nem tudja, mire számítson a közeljövőben. Az utókor azonban túlságosan is magabiztos; könnyen osztogat tanácsokat az elmúlt évek eseményeivel kapcsolatban. Miért is ne tenné? Az idő távlatából, - a tudomány és technológia fejlődésével, és az események részletes ismeretével,sokkal egyszerűbb meghozni a helyes döntést. Arról nem is beszélve, hogy az utókor elemzőit, tudósait nem terheli az a felelősség és kockázat, ami az akkori kortárs politikusokat. Ezeket a tényezőket azonban sokan figyelembe sem veszik, csakis az alapján ítélnek, hogy a szóban forgó személy a politikai elit egyik kulcsfontosságú alakja. Azonban nem csak a személyisége és a társadalmi státusza az, ami megosztja a magyarság Horthy Miklósról alkotott képét, hanem a történelmi szerepe is. Miért is olyan fontos ez az időszak, melyet a kormányzó képviselt? Függetlenség. Azt hiszem ezzel az egy szóval rátapintottam a lényegre. Bő kilencven esztendeje, az első világháború után a lengyelek, csehek, szlovákok, délszláv népek, valamint a magyarok számára is megadatott az a lehetőség, hogy sorsukat saját kezükbe vegyék, és szabadon, nagyhatalmi kényszerek nélkül dönthetnek a jövőjükről. Ennek a jelentősége pedig felbecsülhetetlen. A független magyar államot már születése pillanatában kényszerpályára állították a nagyhatalmak, ezért közel negyed évszázadon át az egymást váltó politikusaink azon fáradoztak, hogy megőrizzék és kiteljesítsék az ország szabadságát, valamint megpróbálják egyesíteni a
8
nemzetnek legalább azt a részét, amely a Kárpát-medence zárt tömbjét alkotja. Ez sem bizonyult egyszerű feladatnak. Magyarországnak fel kellett mérni az adottságait, a rendelkezésére álló lehetőségeit, és az ezekből adódó előnyeit és hátrányait, s ezek alapján mérlegelni, majd levonni a végső következtetéseket. Ez jelen esetben a következő: Magyarország kis ország, kis mozgástérrel. Egy kis ország pedig hogyan tudja érvényesíteni az érdekeit? Ha a „nagyokba kapaszkodik”. A kérdés már csak az, mint az ország történelme során számtalanszor: Vajon kibe kapaszkodjon? Kelet vagy Nyugat felé tartson?
3. Komp-ország 3.1 A komp-ország fogalma „Komp-ország” – Ezzel a metaforával illette Magyarországot a 20. század talán legnagyobb és legismertebb szimbolista költője, Ady Endre. A kifejezés először 1905-ben látott napvilágot az Ismeretlen Korvin-kódex margójára című nagy, összefoglaló cikkében, amely a Figyelő nevű újságban jelent meg, s olyannyira találónak bizonyult , hogy azóta is gyakran használják a közéletben és a médiában egyaránt. A komp-ország metafora szinte egybeolvadt Magyarországgal, sőt, annak valóságos szinonimájává nőtte ki magát. Ha azt a szót halljuk, hogy „7 komp”, valamennyi ember csukott szeme előtt ugyannak a közlekedési eszköznek, vagy hajónak a képe fog kirajzolódni, amely folyókon, tavakon, vagy tengereken történő átkelésre szolgál, ezen kívül személyek, állatok és különféle járművek szállítására használnak”. Nem is képzelhetünk el mást, hiszen ez a komp jelentése. Nem is társíthatnánk hozzá egyebet. Ugyanakkor felmerül a kérdés; miért pont komp-ország? Miért egy közlekedési eszközhöz hasonlította Ady az országunkat? Egyáltalán honnan jött ez a metafora?
7
http://hu.wikipedia.org/wiki/Komp, Letöltés: 2011. március 24.
9
Mielőtt a kérdésre választ adnánk, tisztáznunk kell a metafora jelentését. A metafora, mint tudjuk, „8összevont, egybecsúsztatott hasonlat, két fogalom tulajdonság tartalmi-hangulati kapcsolatán alapuló szókép.” 3.2 A komp-ország bemutatása, jellemzése A definíció alapján úgy vélem, hogy ennek az úgynevezett tartalmi-hangulati kapcsolatnak kell a nyomába erednem, ha rá szeretnék jönni, mi az üzenet, illetve a mondanivaló, melyet Ady ezzel az egyetlen találó, és egyben frappáns szóval próbált a magyarság elé tárni. Mindenesetre elgondolkodtató. De vajon mi köthet össze egy országot és egy hajót? Melyek azok a tulajdonságok, melyek hidat képeznek két látszólag teljesen eltérő dolog között? Véleményem szerint a hangsúlyt nem a két összehasonlítandó dolog mibenlétére – ország illetve jármű- kell fektetni, hanem az általuk végzett fő-fő tevékenységek egyikére. Ez pedig nem más, mint a szállítás. A kifejezés azonban csak a komp esetében helytálló. Hiszen ahogy azt már fentebb említettem; személyek, állatok és járművek szállítására használják. Egy ország esetében azonban nem beszélhetünk szállításról, hacsak nem annak külkereskedelmi mérlegét, az export és import növekedésének, illetve csökkenésének alakulását kívánjuk megvizsgálni majd elemezni. Itt azonban szó sincs erről. Magyarország, mint kompország esetében a szállítás, az maga a külpolitika. A külpolitika „9nem más, mint a mindenkori politikai egységként jelentkező társadalmak (közösségek, birodalmak, államok, integrációk) érdekeit, törekvéseit más államok és más külső (nemzetközi) szereplők (szervezetek, természetes személyek) irányában rögzítő célkitűzéseinek, megfontolásainak, törekvéseinek, illetve az ezek megvalósítására irányuló lépéseinek, erőfeszítéseinek, vagy éppen terveinek összessége.” Mivel a dolgozat szempontjából a magyar külpolitikának kiemelkedő jelentősége lesz, érdemes ezt a témát bővebben kifejteni, és részletezni a külpolitika legalapvetőbb, és leglényegesebb jellemzőit illetve tulajdonságait. „10Egy állam érdekei a nemzetközi kapcsolatokban, ezáltal a külpolitikában realizálódnak. Amikor egy külpolitikai elemzést készítünk, az első feladatunk, hogy
8
http://hu.wikipedia.org/wiki/Metafora, Letöltés: 2011. március 24. Dr. Vándor János jegyzete a Külpolitikai döntéshozatal című tantárgyból 10 Egedy Gergely: Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2007, 76 p. 9
10
meghatározzuk az adott állam orientációit, céljait; hogyan látja helyzetét, szerepét a nemzetközi rendszerben, mert ez által érthetjük meg törekvéseinek motivációit.” Egy ország orientációja nem más, mint „11a külső környezethez való viszonya, valamint stratégia, mely realizálja a bel- és külpolitikai célokat. Legalább három féle orientációt különböztetünk meg: az izolációt, az el nem kötelezettséget és a szövetségkötést.” Minden állam rendelkezik rövid távú, más néven alapcélokkal, melyek nélkül az adott állam nem képes létezni, így eléréséhez minden körülmények között ragaszkodik. Fontos érezni azt, hogy itt az adott állam önmaga által meghatározott alapcéljairól van szó, ami nem feltétlen jelenti létezésének lehetetlenségét teljesülésük hiányában. A középtávú célok általában gazdasági és társadalmi fejlődést hivatottak szolgálni. A legtöbb ország nem képes ezt önerőből biztosítani az erőforrások hiánya miatt. Persze ide tartoznak azok a célok is, melyek az ország helyzetét pozitívan befolyásolják a nemzetközi rendszerben elfoglalt helyét, megítélését illetően. Vajon milyen célokkal léphet fel egy adott ország a nemzetközi színtéren, és mely ország/ok irányába teszi mindezt? Mi készteti arra, hogy nemcsak nemzeti téren tevékenykedjen, vagyis saját belügyeivel legyen elfoglalva, hanem felvegye a kapcsolatot a körülötte levő szomszédos, vagy akár távolabb levő államokkal? „12A lehetséges okok között a következőket említhetjük:
-
a politikai entitás egységének megőrzése, erősítése,
-
a politikai entitás biztonságának szavatolása,
-
a politikai és gazdasági érdekek védelme,
-
az erő illetve hatalom fejlesztése.”
A külpolitika tehát egy olyan színtér, ahol a szuverén állam is csak egyike a szereplők összességének, így az egyébként kizárólagos hatalommal bíró elem kénytelen a nemzetközi rendszerhez igazodva meghatározni céljait és az azok eléréséhez szükséges stratégiáját. A „mi, miért történt?” kérdés megválaszolásához nem elég magát az államot és motivációit vizsgálni, körültekintően kell elemezni az akkori nemzetközi viszonyokat és minden olyan információt, mely meghatározhatja az állam, vagy döntéshozó magatartását. A magyar külpolitika irányát Ady a következőképpen tájolta be:
11 12
Egedy Gergely: Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2007, 76 p. Dr. Vándor János jegyzete a Külpolitikai döntéshozatal című tantárgyból
11
“13Komp-ország, komp-ország, komp-ország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.” – a megállapodni és véglegesen révbe érkezni sohasem képes komphoz hasonlította Ady az országot. Az ezeréves magyar kultúra mindig is a nyugat-európai kultúra alkotórésze volt, történelmi sorsa azonban gyakran a keleti civilizációs térbe kényszerítette. A nyugati kultúra medrében alakuló zene, művészetek, különféle tudományok, mint az irodalom, illetve az oktatási rendszer nem egyszer került éles ellentétbe az ország geopolitikai helyzetével, politikai kultúrájával és azokkal a hatalmi mechanizmusokkal, melyek többnyire szerencsétlen történelmünk következtében jöttek létre. S valljuk be őszintén, ezek a mechanizmusok valójában nem voltak teljesen nyugatiak, különösen a 20. században; a tekintélyuralom, a kormányzati erőszak, a személyes vagy csoportos érdekeknek kiszolgáltatott országvezetés nemcsak a kommunista diktatúra négy évtizedét jellemezte, hanem nagymértékben a két világháború közötti évtizedet is. A dolgozat szempontjából pedig ez az időszak lesz meghatározó. „14Igaz, az állami erőszak akkor kevésbé volt kíméletlen és gátlástalan, mint a kommunista rendszerben, annak is leginkább az 1948-63 közé eső másfél évtizedében, ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a Horthy Miklós nevével fémjelzett korszak sem volt demokratikus és nyugati jellegű.” Ami napjaink magyar külpolitikáját illeti elmondható, hogy a komp újra irányt váltott, s a keleti partot elhagyva, teljes gőzzel a Nyugat-Európa felé vezető habokat kezdte el szelni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint csatlakozásunk az Európai Unióhoz 2004. május 1-én. „15Az európai uniós integráció ugyanolyan történelmi fordulópontot jelent, mint korábban 1848 tavasza, az 1867-es kiegyezés, az 1945-ös demokratikus kísérlet, vagy az 1989-ben történő rendszerváltás. Azonban ha őszinték akarunk lenni, bizony beláthatjuk, hogy ezeket a történelmi fordulatokat szinte sohasem, vagy csak kevéssé tudta kihasználni az ország.” S talán erre utalt Ady is, amikor azt írta, hogy az ország a „16legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között.” Mikor meg lett volna a lehetőség arra, hogy Magyarország a saját útját járja, és megvalósítsa saját céljait és elképzeléseit, nem tudott kellőképpen élni a helyzettel; egy radikális lépéssel az egyik part mellett végleg lehorgonyozni. „17A magyar forradalmakat, szabadságharcokat külső nagyhatalmak verték le- két alkalommal is a moszkvai nagyhatalom- a magyar megújulási kísérleteket pedig a vezető 13
http://mek.oszk.hu/00500/00583/, Letöltés: 2011. március 24. http://www.tudosz.hu/sajto/pomogats.html, Letöltés: 2011. március 24. 15 http://www.tudosz.hu/sajto/pomogats.html, Letöltés: 2011. március 24. 16 http://mek.oszk.hu/00500/00583/, Letöltés: 2011. március 24. 17 http://www.tudosz.hu/sajto/pomogats.html, Letöltés: 2011. március 24. 14
12
politikai rétegek vagy erőszakos hatalom- technikusi csoportok önzése és uralomvágya buktatta meg. Az elsőre az 1867-es kiegyezés, a másodikra pedig az őszirózsás forradalom szolgálhat kitűnő példaként.” „18Most már több mint két évtizeddel a rendszerváltás után talán elmondható, hogy 1989 sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez részben a politikai osztály érdekorientáltsága és csekély hozzáértése miatt alakulhatott így. Figyelmen kívül hagyták mindazon erkölcsi normákat és prioritásokat, amelyeket főleg egy kicsi és mindig szorongatott helyzetben levő országnak önzetlenül szolgálnia kellene. És itt van két kulcsszó, melyeknek nagy szerepük lesz a későbbiekben: „kicsi” és „szorongatott”.” Azonban itt az újabb lehetőség. A kérdés már csak az, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget, vagy sem? Sok múlik a hozzáálláson, de ugyanennyi a lehetőségeken és az adottságokon is. Érdemes elgondolkodni azokon a politikai, kulturális, sőt lelki és erkölcsi stratégiákon, melyeket az integrációs folyamatban és azután érvényesíteni tudunk. Ezt a stratégiát Magyarország „19 három pillérben határozta meg: 1. az euro-atlanti csatlakozás megvalósítása, 2. jószomszédi politika, 3. illetve nyitás a balkáni térség irányába. „ „20Ezek mind külpolitikai prioritások, melyek közül egyiket sem lehet a másik fölé rendelni. A helyes nemzeti és uniós stratégia kialakítása és megvalósítása tehát a mindenkori magyar kormánytól igen nagy erőfeszítéseket, és diplomáciai küzdelmeket fog kívánni a közeljövőben. A magyar külpolitikának és kulturális politikának egyszerre kell szolgálnia a közép-európai megbékélést és integrációt, valamint a kisebbségben élő emberek érdekeinek védelmét, kultúrájuk fejlesztését, ezen kívül a magyar nép egységének ügyét is. Ez a stratégiai tér azonban keleti irányba sem zárja el az utat: Oroszországnak tehát komoly befolyása van a közép-európai térség fejlődésének alakulásában.” Felmerül a kérdés, hogy Magyarországnak közvetítő szerepet kellene játszania Kelet és Nyugat között? Mivel Magyarország keleti határai egyben Nyugat keleti határai is, ezért elképzelhető, hogy a konfliktusok elkerülése, és a békés egymás mellett élés kialakítása végett hazánk rákényszerül arra, hogy összekötő szerepet vállaljon a két különböző felfogással bíró fél 18
http://www.tudosz.hu/sajto/pomogats.html, Letöltés: 2011. március 24. www.corvinuslibrary.com/huszadik/jesz20.doc, Letöltés: 2011. március 25. 20 http://www.tudosz.hu/sajto/pomogats.html, Letöltés: 2011. március 25. 19
13
között. Ez pedig annyit jelent, hogy a kis komp-ország megtartja korábbi pozícióját, s továbbra is a Nyugat és Kelet közötti ingázásra kényszerül egy végleges elköteleződés helyett. Talán az Ady által oly sok keserűséggel felvázolt geopolitikai metafora végleg megbélyegzi Magyarországot? Vajon révbe érhet-e valaha is a „komp-ország”? Erre a kérdésre a jövő fogja majd elhozni a választ. Ugyanúgy, mint Horthy Miklós szerepére a II. világháborúból való kiugrási kísérletben.
4. Történelmi események hatása a döntéshozatalra A „komp kormánya” mögé ezúttal Horthy Miklós került, akinek tehát az volt a feladata, hogy meghatározza a stabilnak addig sem nevezhető magyar külpolitika új irányvonalát. Képzeljük magunkat a kormányzó helyébe, és tegyünk egy rövid időutazást a nevével fémjelzett időszak eseményeibe, s csak ezután fogalmazzuk meg saját véleményünket, ítéletünket azzal kapcsolatban, hogy mikor cselekedett helyesen, illetve mikor hibázott. Engedjük szabadjára a képzelőerőnket, és éljük bele magunkat a múltban lezajlott történelmi események sorába, mert csakis így vonhatunk le hiteles, és igazságos következtetést a kormányzó döntéseivel és későbbi tetteivel kapcsolatban! Ne essünk bele abba a hibába, hogy laikusként, kívülállóként, az események és körülmények részletes ismerete nélkül, az utókor „nagy bölcseként” ítéletet mondjunk azok felett, akik részesei voltak, és személyesen élték át a korszak nehézségeit, szörnyűségeit! „211920. március elsején Horthy Miklós formálisan Magyarország kormányzója lett; ugyanis 141 képviselőből 131 szavazott rá. A felkérést azonban nem fogadta el. A felkínált feltételek mellett nem. Horthynak az volt a célja, hogy államfői hatalmát kibővítse; megkapja az összes királyi felségjogot, kivéve a nemesség adományozását, illetve a főkegyúri jogot. Horthy ennél is tovább ment, s lakóhelyét egyenesen a királyi várban jelölte meg. Ennek szimbolikus jelentése volt, hiszen a várpalotában lakás nagyon közel hozta egymáshoz az uralkodói és az államfői státuszt.” A kormányzó célja az volt, hogy világosan tudtára adja a magyar lakosságnak, hogy döntő befolyása lesz a mindenkori politikára, s nem holmi jelképe kíván lenni Magyarországnak. Nála az erő, a befolyás és a hatalom. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rossz döntésért őt terheli a felelősség.
21
Romsics Ignác, Magyarország története, Akadémiai Kézikönyvek, Akadémia Kiadó, Budapest, 2007.
14
Éppen ezért nem árt figyelembe venni azokat a külső és belső, nemzeti és nemzetközi, környezeti és személyes tényezőket, melyek döntően képesek befolyásolni egy politikust végső döntésének meghozatalában. Lehet az akármilyen pozitív vagy negatív tényező, ha olyan mértékben képes megváltoztatni a döntéshozó álláspontját, hogy az teljes mértékben eltér az általa kialakított, és mindvégig képviselt elképzeléstől. Bizony léteznek és adódnak olyan helyzetek, szituációk mindenki életében, amikor olyan döntést kell hozni, ami nem vall ránk, ellenkezik az érveinkkel, és egyáltalán nem felel meg az életről alkotott elképzeléseinknek. Horthy Miklós nem akart belépni a II. világháborúba, mégis megtette. A kezdetektől fogva ellenezte, ugyanakkor az őt körülvevő befolyásoló tényezők végül a hamis ígéretek és ámítások csapdájába csalták. S az sem vitás, hogy a kiugrási kísérlet meghiúsítása is ezekre a dolgokra vezethető vissza.
5. A döntéshozatalt befolyásoló tényezők Milyen külső és belső tényezők játszanak szerepet a döntéshozatalban? Hogyan és miként képesek befolyásolni, és alakítani a szereplők döntéshozatalát? Nézzük, hogyan lehet a külpolitikai döntéshozatal folyamatát meghatározó tényezőknek valamivel tudományosabb keretet adni! Az imént feltett kérdésre a külpolitikával kapcsolatos esettanulmány megírásakor használatos „elemzési szintek” bemutatása adja meg. Ezek az elemzési szintek pedig a következők: 1. Rendszer szint: A nemzetközi rendszerben (mint OK) a szóban forgó állam (legyen X) viselkedése jelentős mértékben függ a rendszertől, ezért viselkedése OKOZAT. A nemzetközi rendszer nagymértékben meghatározhatja X külpolitikai döntését, annak tartalmát, jellegét. A nemzetközi rendszer változása maga után vonja X viselkedésének változását. Az egyik központi változó nem más, mint X hatalma és szerepe ebben a nemzetközi rendszerben, hiszen más külpolitikai döntéseket kell hoznia, ha gyenge, és másokat, ha erős állam! Aztán, háború, illetve békeidőben más és más külpolitikát kell folytatnia. 2. Állami szint: Ezen a szinten X állami jellegzetességeit érdemes megvizsgálni. Ha X demokratikus kormányzati rendszerrel rendelkezik, akkor valószínűsíthető, hogy nem fog agresszív külpolitikát folytatni más demokráciákkal szemben. Ha, erős vagy
15
gyenge államról van szó, akkor ennek megfelelően fog X külpolitikai döntéseket hozni. Továbbá, ha X ellenséges kapcsolatban áll Y-nal, akkor más külpolitikája lesz, mintha baráti viszony állna fenn közöttük. Végül, X külpolitikáját történelmi, kulturális, vallási, ideológiai és persze gazdasági tényezők is meghatározhatják. 3. Szervezeti szint: Ezen a szinten a központi kérdés, hogy X államon belül milyen szervezetek,
érdekcsoportok
lobbyznak
az
egységes
külpolitikai
álláspont
kialakításához. A külpolitikát nem az „állam”, mint olyan dönti el, hanem a különböző érdekcsoportok (kormánypártok, ellenzéki pártok, nagy cégek, civil szervezetek, vezéregyéniségek, stb.). 4. Egyéni szint: Ez elsősorban az emberekre tereli a figyelmet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy tulajdonképpen emberek hozzák meg a külpolitikai döntéseket is, és az emberek, főleg a vezetők szerepe e döntési folyamatban óriási lehet. Mit kell tehát tennünk, ha egy külpolitikai döntéshozatalt szeretnénk elemezni? Tudnunk kell, hogy a külpolitikai döntéshozatal elemzésekor a cél alapvetően ugyanaz; feltárni a nemzetközi kapcsolatokra gyakorolt hatásokat, a szereplők által hozott döntések eredetét, és azok eredményét. A második lépésként megvizsgáljuk a nemzetközi kapcsolatok szereplőit, és a külpolitikai döntéshozatal folyamatát, szem előtt tartva a külpolitikai környezet feltárását, mely meghatározza a motivációkat. „22A döntési folyamatokban mindenki abból indul ki, hogy milyen természetű a világ, abban a dolgok között, milyen oksági összefüggések vannak és kik a meghatározó szereplők.” A külpolitikai döntéseket az alkotmányosan felruházott demokráciákban, vagy alkotmányos monarchiákban politikai vezetők hozzák, akik bizonyos célkitűzéseket szem előtt tartva választanak az alternatívák között. A harmadik lépés pedig az, hogy felmérjük azokat a tényezőket, amelyek torzíthatják a racionális döntés meghozatalát. Mivel az ember racionális lény, feltételezzük tőle az ésszerű lépést, viszont nem szabad megfeledkezni arról, hogy érzelmi hatások is befolyásolják, ilyen például a fentebb említett kényszer, s ezekre a hatásokra szeretnék (kisebb) hangsúlyt fektetni a szakdolgozatomban is.
22
Mezei Géza: Döntéshozatal a nemzetközi kapcsolatokban. In Külpolitika 1986. 13. évfolyam, 3.sz. 29 p.
16
5.1 Az egyéni, individuális szint elemzése A szakdolgozatom központi kérdésének elemzéséhez az egyéni, individuális szintet választottam. Ha logikusan gondolkodunk, egyből rájövünk, hogy a legalapvetőbb és egyben legfontosabb belső összetevő, amely hatással van a felek álláspontjára egy tárgyalás során, az a szóban forgó személyek egyénisége, személyisége. Mi sem természetesebb ennél. Mindenki olyan stílusban, modorban és hangulatban tárgyal és gondolkodik, ahogyan az az évek során, a különböző külső és belső ingerek hatására kialakult nála. Az ember személyisége nagyon összetett dolog, ami születésétől fogva változik. Ehhez nagymértékben hozzájárul az addig megszokottól eltérő környezet - életmód, illetve fizikai változások, melyekre minden ember máshogyan reagál, különbözőképpen dolgoz fel, így eltérően is cselekszik. „23Az emberi jellemből, karakterből, hangulatból fakadóan egy adott személy magatartása - teljes egészében- sohasem számítható ki. Ez a bizonytalanság azonban a tárgyalási környezetnek, a tárgyaláshoz kapcsolódó érdekeltségeknek, a felek kulturális hátterének, és nem utolsó sorban személyes jellemzőinek ismeretében jelentősen mérsékelhető, sőt kiszámítható.” Ahhoz, hogy megismerhessük, és egyben megérthessük, mi játszódhat le egy döntéshozó fejében azaz, mi vezérli, milyen célok hajtják előre, kinek vagy minek az érdekét képviseli, milyen ideológia híve, mielőtt döntésre jut, számos a jellemét meghatározó kérdésre kell választ találnunk. Először is milyen közegből érkezik, vagyis milyen az a „társadalmi környezet - ami magában foglalja a sajátos politikai, gazdasági és kulturális jegyeket is- melyből az illető származik. El se tudjuk képzelni, mennyire fontos lehet e tényezők feltérképezése egy adott személy gondolkodásmódjának megértéséhez, hiszen a társadalmi környezet nem egyforma a világ minden táján; minden egyén társadalmilag determinált, vagyis meghatározott körülmények közé születik, amelyek később befolyással lesznek világszemléletére, a környezetről alkotott nézeteire, ismereteire, amihez adódik az ő saját személyisége is. Egy másik belső tényezőként szolgál a nemzeti közeg, melyből az egyén érkezik. Ebből a szempontból a következő kérdések merülhetnek fel; milyen körökben mozog, illetve hol van a helye a belső hierarchiában? Melyek a vele szembeni elvárások? Ami talán még ennél is fontosabb, hogy milyen véleménnyel van róla a sajtó, és mindezt hogyan közvetíti a nyilvánosság elé?
23
Dr. Vándor János jegyzete, Nemzetközi tárgyalási stratégiák dia
17
A közéleti szereplő számára életbevágóan fontos, hogy céljait, döntéseit, mondanivalóját a média, mint közvetítő eszköz hogyan tálalja a közönség elé. Gyakran elég egyetlen félreértés, negatív vélemény, rossz visszajelzés, és az addig számos támogatóval rendelkező államférfi veszít népszerűségéből és hatalmi pozíciójából. Ezt a „bukást” pedig senkinek sem áll szándékában megkockáztatni. Levonva a következtetést elmondható, hogy a közéleti személyeknek nem árt jóban lenni a sajtóval és a médiával. A kérdés már csak az, hogy vajon mennyire foglalkozott Horthyval a napi sajtó? Mennyire gyakran jelent meg a médiában?
„24Rendkívül gyakran. Kitüntetett figyelemmel kísérte a kormányzói tevékenységét a napisajtó, a képes hetilapok, majd a rádió és a filmhíradó is. Az államfői feladatok ellátásáról rendszeresen jelentek meg tudósítások. A korabeli tömegmédia kitüntetett figyelmet szentelt a Horthy személyéhez kötött évfordulóknak: a kormányzóválasztás (március 1.), a budapesti bevonulás (november 16.) jubileumainak, illetőleg a kormányzó születés- (június 18.) és névnapjának (december 6.). Az 1920-as évek közepétől egyre rendszeresebben jelentek meg méltatások, életrajzi összefoglalók a kormányzóról, amelyek aránya – rendszerstabilizációs okokból – a ’30-as évek második felében jelentősen megugrott. E cikkek alapvető üzenete az volt, hogy kizárólag egy ember, Horthy Miklós, a vezér követésével van esélye a magyar nemzetnek bármit is elérnie a jövőben, vele érhető el a „szebb jövő” állapota, a „magyarság feltámadása”, a területi revízió. A Horthy-kultusz ennél természetesen sokkal összetettebb jelenség volt, de lényegét tekintve ezt a képet sugározta – a fenti alkalmakon túl a vidéki utazásai során is, illetőleg különféle kultuszépítési eszközöket felhasználva – a propaganda. Horthy Miklós kultusza tehát válasz volt Trianonra, arra a traumára, amit a magyar nemzet akkor átélt.”
Fontos, hogy tisztában legyünk saját erősségeinkkel és gyengeségeinkkel, s ezenkívül egy tárgyalónak figyelembe kell vennie mind a saját, mind a partnerei helyzetét, befolyását a nemzetközi kapcsolatok alakulására, hatalmi pozícióját és viszonyát a nemzetközi szereplőkkel, mert ha ezeket ismeri, lépésről-lépésre kikövetkeztetheti tárgyalófelei minden döntését. Végezetül nem feledkezhetünk meg még egy fontos dologról; a külpolitikai döntéshozatal vizsgálatához felhasznált elemzési szinteket nem lehet teljesen elválasztani egymástól, hiszen azok egymással összefüggő rendszert képeznek. Gyakran egymás ok-okozati tényezőit alkotják. Egymásra épülnek, így nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy egy adott döntéshozatali folyamatot csak és kizárólag az egyéni szint alapján elemezzük. Szükség, és a könnyebb
24
http://www.bombahir.hu/olvasnivalo/horthy-miklos-feher-lovon, Letöltés: 2011. március 26.
18
érthetőség esetén figyelembe kell venni a fennmaradó szempontokat is. Ha a szituáció úgy kívánja, érdemes teret adni a rendszer, az állami, és a szervezeti szintnek is. Horthy Miklós döntéseinek megválaszolását az egyéni, individuális szintre élezem ki; mindezt néhány alapvető tulajdonságainak kiemelésével szeretném elérni, amelyek döntően hozzájárultak az események alakulásához. Bencsik Gábor Horthy Miklós című művének elolvasása után a következő szempontokat ragadtam ki, melyekről úgy érzem, hogy a kormányzó cselekedeteinek, így Magyarország külpolitikájának kialakításának is alapvető mozgatórugói lehettek. Azt is leszögezhetjük, hogy ezeket a fontos információkat, érdekességeket Horthy Miklós életútjának alapos áttanulmányozása után ismerhetjük meg, s életének legmeghatározóbb szakaszaira vezethetjük vissza. Horthy Miklós életrajzának rövid ismertetésében segítségemre volt Bencsik Gábor, illetve Turbucz Dávid történész, akinek cikkében a szakdolgozatom szempontjából kulcsfontosságú információkra bukkantam Térjünk rá azokra a tulajdonságokra illetve tényezőkre, melyek Horthy politikájának és gondolatainak alapkövét képezték!
5.1.1 Nagy-Britannia szeretete Először, Horthy Miklós Nagy-Britannia-szeretete. Mivel magyarázható ez? Horthy Miklós életének első szakasza az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetéhez kötődött, ugyanis 1882 és 1886 között elvégezte a fiumei Haditengerészeti Akadémiát. Kiváló minősítésekkel rendelkezett, számos olyan adottsággal és képességgel, amelyek lehetővé tették a számára, hogy komoly karriert fusson be. Így történt meg, hogy tagja lett a Monarchia haditengerészete tisztikarának. Ezen képességeinek, adottságainak, illetve az első világháború alatt elért sikereinek köszönhetően egyre magasabb szintű kapcsolatokat tudott kiépíteni, amivel társai elismerését is kivívta. 1918-ra eljutott a flottaparancsnokságig, majd október végén altengernagy lett. 1892 és 1894 között egy 21 hónapos világkörüli úton vett részt, amit
életének
legmeghatározóbb tekintett.
egyik élményének
Világkörüli
útjának
állomásai között említhetjük Indiát, Ausztráliát
és
a
csendes-óceáni
szigetvilágot is. Azonban élményei, tapasztalatai közül talán Nagy-Britannia, a gyarmatosító és tengeri nagyhatalom iránti 19
csodálatának kialakulása emelhető ki, amely végigkísérte egész életét. Emlékirataiban is gyakran írt utazásairól, ugyanakkor a lelkesen megírt sorok között egyértelműen kivehető, hogy mennyire nagy hatással volt rá a tengeri nagyhatalom. „
25
Viktória angol királynő uralkodása idején (…)
korlátlanul érvényesült a büszke mondás: Britannia rules the waves, s ennek utunk folyamán számos mély hatást keltő példáját tapasztalhattuk.” Az Indiában szerzett benyomásai alól a későbbiekben sem tudta kivonni magát. Horthy elfogultságáról és vitathatatlan csodálatáról tesz tanúbizonyságot, hogy 1938-ban magával Hitlerrel is közölte: Németország nem fogja tudni legyőzni Nagy-Britanniát. Ez egy rövid megbeszélés volt Berchtesgadenben, ahol semmilyen konkrét ügyet nem vitattak meg. Azonban itt hangzott el Horthy azon javaslata a Führernek, miszerint Nagy-Britannia az egyetlen állam, amely képes a világuralomra, így Hitlernek tanácsos megegyeznie az angolokkal. Hitler nem értett egyet, szerinte ugyanis ez a poszt kizárólag a német népet illeti meg. Horthy válasza határozott nem volt, amit azzal indokolt, hogy „26a németek oly durvák és tapintatlanok, hogy soha nem tudják magukat megszerettetni” Az idézet Horthy Miklós dokumentumok tükrében-című műben olvasható. Véleményem szerint a könyv értéke abban rejlik, hogy semmiféle kommentár, vagy értékelés nem szerepel benne, ami bármilyen elfogultságra adhatna okot. Kizárólag korabeli hiteles levelek, angol és amerikai minisztériumi feljegyzések, illetve interjú alkotja. Az interjút C. A. Macartney professzor készítette Horthy Miklóssal 1945. május 17-18-án, melyben végül ő maga is elismeri, hogy „27Horthy csodálata és szeretete Anglia iránt őszinte és jól ismert.” Véleményem szerint ez a rövid dialógus kellőképpen rávilágít Horthy viszonyára NagyBritanniával, illetve Hitlerrel és az általa hirdetett nemzetiszocializmussal. S részben magyarázatot ad Magyarország II. világháborús szereplésére, ami talán másképp alakulhatott volna, ha Nagy-Britannia vezetői is hasonló szimpátiával viseltetnek hazánk kormányzójának személye iránt. Ez azonban nem így történt. Ha csak arra gondolunk, milyen politikát folytatott Nagy-Britannia egészen a végzetes napig, 1939. szeptember 1-ig, vagyis Lengyelország lerohanásáig, rájövünk, hogy az elzárkózás politika azt tükrözi a nemzetközi színtéren működő országok számára, hogy Nagy-Britannia elégedett a jelenlegi helyzetével; győztes, nagyhatalom, megtartotta a status quo-ban elfoglalt helyét, egyetlen célja van csupán, hogy az országot elindítsa a fejlődés magasabb fokozata felé vezető úton.
25
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 23 p. H. Haraszti Éva, Horthy Miklós- dokumentumok tükrében, Balassi Kiadó, Budapest, 1993, 24 p. 27 H. Haraszti Éva, Horthy Miklós- dokumentumok tükrében, Balassi Kiadó, Budapest, 1993, 24 p. 26
20
Miért érdekelte volna egy vesztes, ráadásul hatalmi szempontból jelentősen meggyengült állam segélykiáltása, illetve panasza a trianoni béke igazságtalanságára vonatkozóan? NagyBritannia nem ér rá ilyen „érdektelen” dolgokkal foglalkozni. S ez a hozzáállás megmutatkozott a Horthy leveleire illetve tárgyalási kísérleteire adott válaszaikban. (Horthy próbálkozásai ugyanis többnyire megválaszolatlanul maradtak.) Vajon megállítható lett volna Németország, ha Nyugat és így Nagy-Britannia más politikát folytat? Talán igen, talán nem. Minden esetre a „28Nyugatnak ma legalább nem kellene pirulnia amiatt, hogy puskalövés nélkül tűrték Lengyelország lerohanását és Csehország bekebelezését a német birodalomba.” Számomra ez azért is érdekes, mert Bencsik Gábor könyvében olyan érdekes információra bukkantam, amely szerint Horthy az antant „embere” volt. A félreértések elkerülése végett el kell mondanom, hogy a győztes hatalmak nem ráerőltetni akarták Horthyt az országra, csupán biztosítékot szerettek volna kapni arról, hogy egy „ 29erős, határozott és demokráciát tiszteletben tartó vezetője lesz az országnak. Horthy bizonyított; „céljaiban szilárd, taktikájában rugalmas, tekintélyt teremtő, de nem hatalomvágyó.” Összegezve elmondhatjuk, hogy Horthyra valóban nagy hatást tett a brit hadiflotta. Azonban nem csupán a tengeri fölény, hanem az egész állam. Horthynak nagyon tetszett a brit állam hozzáállása a politikai és gazdasági élethez, tetszett, hogy stabil konzervatív alapokon, a történelmi tradíciók megőrzése mellett képes fellendülést és jólétet biztosítani a lakosság számára mindezt úgy, hogy közben a demokratikus kereteken belül marad. „30 A brit berendezkedést mintha egyenesen Horthy számára találták volna ki, illetve az ő szemszögéből nézve, Magyarország számára.” Egy biztos, ha Horthyn múlik, Magyarország Nagy-Britannia oldalán harcolja végig a II. világháborút. Horthy Miklós azonban nem csak Nagy-Britanniát tekintette követendő példának. Volt egy személy, egy uralkodó, akinek személyisége, kiállása és tevékenységei a szó szoros értelmében lenyűgözték a kormányzót, s életét arra tette fel, hogy hűségesen szolgálja, s neki mindenben megfeleljen. Ez a személy nem volt más, mint maga Ferenc József. A következő szempontunk tehát, ami Horthy Miklós döntéshozatalát befolyásolhatta:
28
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 175 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 95 p 30 Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 180 p. 29
21
5.1.2 Ferenc József példaképként való tisztelete A történet ott kezdődik, hogy Ferenc József uralkodó mellé szolgálatot teljesítő szárnysegédet kerestek, s ideje volt, hogy egy magyar tengertisztre essen a választás. Horthy életében nem először, és nem is utoljára volt a megfelelő helyen a megfelelő időben. Mindene adott volt a pozíció betöltésére: jó család, megfelelő német tudás, kifogástalan modor, és végül, de nem utolsó sorban a tisztikar megbecsülése. Életének egyik meghatározó élménye maradt az akkor 79 éves uralkodóval
való
első
személyes
találkozója,
melyet
Emlékirataiban is feljegyzett, s melyet így saját szavaival idézhetünk fel: „
31
Ifjúságom óta egyre azt hallottam, hogy Őfelsége mindenható, magasabb lény, aki
elérhetetlen magasságban trónol. Most aztán szemtől szemben fogok vele állani, és ezentúl naponta személyes szolgálatot teszek majd körülötte. Amikor beléptem a dolgozószobájába, Őfelsége, aki tábornoki ruhát viselt, néhány lépést tett felém. Egyetlen más uralkodóval sem találkoztam életemben, aki hasonló mértékben személyesítette meg a „felség” méltóságának igazi fogalmát. Ez a vélemény, mely első kihallgatásom hatása alatt bennem későbben kialakult, sohasem változott meg. Lényéből sugárzott a megkapó méltóság; ez minden alakoskodástól mentesen, mindenkit illő tartózkodásra kényszerített; mégis nyomban éreztem, hogy jóságának és közvetlenségének hatására minden elfogultságom megszűnt. Nagy élmény maradt számomra az a pillanat, amidőn az ősz uralkodó színe előtt állottam. Amint megláttam hajlott alakját, amelyre családi tragédiák és kormányzati gondok súlya nehezedett, a meghatottság és szeretet érzése töltötte be lelkemet, és ez ma is változatlanul él bennem. Őfelsége hozzám intézett kérdéseiből megtudtam, hogy származásom és eddigi pályafutásom felöl teljesen tájékozott. Úgy tűnik, mintha még ma is látnám kék szemének jóságos tekintetét, és hallanám hangjának csengését. Kihallgatásom- állva- mintegy tíz percig tartott. Miután Őfelsége elbocsátott, és én hátrálva kijutottam a teremből, az átéltek után lelkesedésemben megfogadtam, hogy a király és császár őfelségét híven szolgálom, és- ha úgy adódnék- életemet is boldogan adnám érte.32”
31 32
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 45 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 45 p.
22
Emlékiratainak sorait felidézve úgy érzem, hogy jogosan gondolja az olvasó és a kortársak is, hogy Horthy túlzásokba esik az uralkodó személyét, cselekedeteit, s egész lényét illetően. Mintha csak egy ismert költő múzsájához írt versét idéztük volna. Nincs megemlítve egyetlen negatív tulajdonság az uralkodó belső illetve külső énjére vonatkozóan sem. Szabályosan isteni tekintéllyel és hatalommal ruházza fel; nem emberi lénynek tekinti. Ezek alapján jogosan gondolhatjuk azt, hogy ez a túlzott, szinte már gyermeteg rajongás az egész életére kihatással volt. Nyugodtan kijelenthetjük, hiszen ezt Horthy maga is megteszi. De vajon honnan ered ez a szeretet, és minek tulajdonítható, hogy Horthy Miklós példaképének választotta Ferenc Józsefet? Milyen szerepet játszik e szeretet Horthy Miklós sarkalatos politikai döntésében? Ha jobban belegondolunk, a fiatal fiúk példaképe általában az édesapjuk. Őrá néznek fel, és tőle tanulják meg az alapvető magatartás,- és viselkedésformát, melyet a későbbiekben, felnőtt férfikorukban alkalmazni, utánozni fognak. Bencsik Gábor könyvét olvasva rájöttem, hogy ez a feltételezés helytálló; ugyanis Ferenc József Horthy Istvánnal, Horthy Miklós apjával, egy évben született, emiatt még inkább megtestesítette számára az apamodellt. „33Ferenc József birodalmának gondoskodó „atyja” volt, s ez Horthy számára már-már valósággá vált.” Szárnysegédként az uralkodó iránti tiszteletét becsületes és kitartó munkájával igyekezett bizonyítani. Igyekezett tájékozódni, hogy pontosan mi a feladata, hogyan végezze, hogyan kell viselkednie, s leginkább hogyan érhetné el, hogy Ferenc József elégedett legyen vele és a munkájával. Ettől azonban nem kellett volna tartania. Az öreg uralkodó megkedvelte a magyar tengerésztisztet, s ezek után Horthynak nem kellett aggódnia saját karrierjét illetően. Már csak azért sem, mert azon kevesek közé tartozott, akik jó kapcsolatban voltak Ferenc József unokaöccsével, a trónörökös Ferenc Ferdinánddal. Nem szabad megfeledkeznünk arról a portréról sem, amit a kormányzó emlékezetből festett Ferenc Józsefről, s ami később kenderesi szobáját díszítette. Annak ellenére, hogy munkái sajnos nem maradtak ránk, szinte biztosra vehetjük, hogy a kormányzó festőként is megállta a helyét. Ha összegyűjtjük Horthy Miklós kvalitásait; „34több nyelven beszél, kitűnő lovas, vívó, teniszező, jó táncos, kellemes megjelenésű, kifogástalan modorú, világlátott, szórakoztató társasági ember, ügyes amatőr festő, jó hangú énekes, jó családból való sikeres katonatiszt”, rádöbbenünk, hogy ez az úriember bizony „ideális” az államfői poszt betöltésére.
33 34
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 46 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 49 p.
23
Politikai pályájának kezdetén, már kormányzóként többször hangoztatta, hogy mennyit tanult a bécsi udvarban szárnysegédi szolgálatai alatt, s hogy kizárólag ezek az évek teszik őt alkalmassá arra, hogy kormányzói feladatkörét ellássa. Mi mást jelenthet ez a kijelentés, ha nem azt, hogy politikai tevékenységének meghatározó példája maga Ferenc József lesz? Horthy tartotta magát az elképzeléséhez, aminek negatív következményei a kiugrási kísérletben váltak leginkább érezhetővé. 5.1.3 A család A követező pontban arra keresem a választ, hogy milyen szálak fűzték a családjához? Vajon mennyire tekinthető családközpontúnak Magyarország kormányzója? A döntéshozás folyamatát befolyásoló tényezők között - a család és a gyerekek egyértelműen az érzelmi szinten jelennek meg. Érdemes
ezt
a
szempontot
is
alaposan
megvizsgálnunk! Horthy Miklós kormányzó 1868. június 18-án született Kenderesen Horthy István és Halassy Paula ötödik gyermekeként. A nagy család patriarchális légkörben élte mindennapjait; az apa nagy befolyással rendelkezett, és szigorú, erkölcsös nevelést adott gyermekeinek. A fiatal Horthy Miklós a következőképpen emlékezik meg édesapjáról: „ …35 még gyermekei részéről sem tűrt semmiféle fegyelmezetlenséget. Bizony gyakorta félelmet ébresztett bennünk.” Horthy István a politikai pályát választotta hivatásként. Nem alkotott ugyan maradandót, amiket a történelemkönyvekben érinteni kellene, de azt elérte, hogy a Horthy név kitörjön az ismeretlenségből és a szürkeségből, s országosan ismertté, s egyben elismertté váljon. Horthy István nem engedhette, hogy az általa kemény munkával kiharcolt pozíció csak úgy elvesszen a süllyesztőben, s ezáltal feledésbe merüljön, éppen ezért gyermekeit hamar el kellett indítania a karrier felé vezető rögös úton. Horthy Miklós nyolc évesen szakadt el a szülői háztól, hogy megkezdhesse tanulmányait először Debrecenben majd Sopronban, ahova egyáltalán nem szeretett járni. Emlékirataiban is 35
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 13 p.
24
csupán néhány mondatot szentelt élete ezen szakaszának. Ez több mint árulkodó jel. Feltételezem, hogy nem az édesapja által gondosan választott Lähne - intézetre haragudott, hanem szüleire, hogy olyan korán el kellett hagynia a családi fészket, és meg kellett tanulnia önmagáról gondoskodni. Horthy István tudatosan nevelte fiait; nem az az ember volt, akit felesége könyörgése, vagy gyermekei vágyálma és elképzelése eltéríthet eredeti céljától. Meg volt győződve arról, hogy Horthy Miklós számára a haditengerészet az a pálya, ahol sokra viheti. Ehhez azonban szükséges, hogy a fiú idegen nyelveket ismerjen; tanuljon meg tisztességesen németül, valamennyire angolul és franciául. Keménysége, elfogultsága és önfejűsége alapvetően kétféle érzelmet válthatott ki a fiából; az egyik az, hogy az apja nem szereti. Édesapja szigora, határozottsága és kissé érzéketlen stílusa könnyen lehet, hogy ezt az üzenetet sugallta Horthy Miklós gyermeki énjébe. Joggal gondolhatta azt, hogy csínytevésével csak még inkább apja terhére volt. Ennek köszönhetően a fiatal Horthy Miklós egy új apamodellt teremtett meg elméjében, melynek leginkább Ferenc József felelt meg, akit csupa pozitív jelzővel illet, s akit olyannyira megkedvelt és tisztelt, hogy akár az életét is odaadta volna érte. Nem elképzelhetetlen, hogy apjaként tisztelte az uralkodót, s szimpátiáját csak fokozta életének az az időszaka, amikor szárnysegédként a bécsi udvarban mellette szolgálhatott. A másik érzelem, melyet édesapja viselkedése kiválthatott az ifjú Horthy szívében, az a hála, illetve a tisztelet. Horthy Miklós hálás is lehetett édesapjának, hiszen ha nem lett volna ennyire céltudatos és határozott elképzelése fiai nevelésében, talán nem érték volna el azt az életben, amit így elértek. Talán Horthyból se lehetett volna a magyar állam „feje”. Ennél előkelőbb pozíciót nem is álmodhatott volna magának, s ezzel ő maga is tisztában volt. Köszönettel tartozott édesapjának ugyanúgy, hogy Ferenc Józsefnek is, hiszen a bécsi udvarban töltött szolgálatai során számos ismeretet szerzett az állam ügyeinek intézéséről és irányításáról, ami nagy hasznára vált, mikor politikai pályára lépett, s nem kevesebb, mint Magyarország kormányzója lett. Meglehet, hogy mindkét érzelem egyszerre volt jelen a kormányzó szívében, ha az apjára gondolt. Egy azonban biztos, hogy sokat köszönhetett neki, s ezzel ő is tisztában volt. A kormányzó később hasonló szellemben nevelte gyermekeit, hasonló célokkal és törekvésekkel. Mi ez, ha nem az édesapja munkásságának kijáró tisztelet? Horthy Miklós harminchárom évesen vette feleségül Purgly Magdát, akitől négy gyermeke született; Magdolna, Paulette, István és Miklós. Négy gyermekével a nagycsaládos hagyományokat is megőrizte, s hogy a Horthy név becsületén és hírnevén se essen csorba, 25
apjához hasonlóan Horthy Miklós is korán egyengetni kezdte gyermekei tanulmányait. Példás gyermekneveléséről tett tanúbizonyságot, hogy idősebb fia, István apjához hasonlóan tengerész szeretett volna lenni. A háború miatt azonban szertefoszlott az álma, s diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnök karán szerezte. Kulcsfontosságú információ az idősebb Horthy fiúról, hogy apjához hasonlóan kedvelte az angolokat és az amerikaiakat, ami arra vezethető vissza, hogy másfél éven át dolgozott Detroitban, ahol lehetősége adódott arra, hogy kitűnően megtanuljon angolul, s hogy megismerje az Egyesült Államok gazdasági, politikai erejét, demokráciáját, ami a II. világháború előtt még ismeretlen volt az európai államok, így Németország számára is, köszönhetően az Egyesült Államok elzárkózás politikájának. Ez a tudás és ismeret mély nyomot hagyott a fiatalemberben, s hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország kiugrási kísérletének kulcsfigurája lehessen. Horthy István kiváló szakember volt. Örökölte édesapja tehetségét. Abban azonban különbözött egymástól apa és fia, hogy míg Horthy Miklós köztudottan társasági ember volt, imádott a középpontban lenni, s érezni, hogy minden szem rá szegeződik. Fia ellenben zárkózott, kevés beszédű ember volt, aki jobban érezte magát a könyvek és a gépek társaságában, mint az emberekében. Kapcsolatuk
azonban
kifogástalan
volt. Horthy büszke volt fiára, s az utódlás kérdésének felmerülésekor kétsége sem volt afelől, hogy fia alkalmas lesz a kormányzói pozíció betöltésére. Emlékirataiban így írt fiáról: „36 Elfogult apai büszkeség nélkül, tárgyilagosan is megállapítható, hogy ő jellem, képzettség és józan politikai gondolkodás tekintetében mindazzal rendelkezett,
amit
e
magas
tisztségben kívánni lehetett tőle.” Horthy István megtestesítette mindazt az elképzelést és elvárást, ami egy leendő kormányzót jellemez, s garanciát jelentett annak a politikának a folytatására, amit édesapja elkezdett. 36
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 236 p.
26
Vajon miért fontos ennyire az apa-fia kapcsolatát részletezni? Horthy Istvánnak döntő szerepe lehetett volna a kiugrási kísérletben, hiszen személye garanciát jelentett a Bethlen és Teleki által folytatott békés revízió politikájának folytatására, ami a lehető legkisebb német elkötelezettséggel járt. Horthy István öccséről, ifjabb Horthy Miklósról az a hír terjedt el, hogy „gazdag szülők gyermekének gondtalan aranyéletét élte”. Való igaz, hogy ifjabb Horthy Miklós, közismertebb nevén, Nicky bátyjával ellentétben szerette az éjszakai életet, szégyent azonban ő sem hozott az apjára. Értelmes, művelt ember volt, így apja politikájának méltó képviselője. Nem véletlen, hogy a nyilas propaganda lejárató kampányt akart indítani ellene, miszerint az elméjével nincs minden rendben. Ennek a vádnak csupán annyi valóságalapja volt, hogy fiatal korában két súlyos balesetet szenvedett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy zavarodott, züllött ember lett volna. Horthy felesége, Purgly Magda családszerető asszony volt. Nem törekedett arra, hogy betekintést nyerjen a politika világába. Arra tette fel az életét, hogy a család összetartó ereje legyen. Nagyfokú szociális érzékenysége ajándékozásban, különböző segélyezési akciókban mutatkozott meg. Horthy Miklós tehát joggal volt büszke a családjára; szerető feleségére, művelt és sikeres fiaira, s egyáltalán nem csoda, hogy az érzései is komoly befolyással voltak rá azon a bizonyos napon, 1944. október 15-én a kiugrási kísérlet. 5.1.4 A revízió Ahogy azt már korábban említettem, egy fajsúlyos döntés meghozatalakor nem feledkezhetünk meg a nemzetközi viszonyok feltérképezéséről sem. Nézzük az I. világháború utáni hatalmi átrendeződés milyen új nemzetközi helyzetet teremtett; mely országok erősödtek meg, kik azok, akik veszítettek befolyásukból, és ez milyen következményekkel járt? Az I. világháború után az államok közötti konfliktus forrása egyértelműen a Versailles-i béketárgyalások számlájára írható- illetve lakosságveszteségre vezethető vissza. Mert ugyan melyik ország tud szemet hunyni, és képes megemészteni egy olyan békefeltételt, melynek következtében történelmének, munkásságának, és az évezredek során kialakult kultúrájának nagy része odavész, és ezentúl egy idegen ország befolyása, illetve irányítása alá kerül? Semmit sem könnyű elveszíteni, amikért éveken át keményen megdolgozunk, főleg akkor, ha olyan nagy horderejű dologról van szó, mint a saját hazánk. Valószínűleg így gondolkodhattak a háborúból vesztesen kikerülő államok- köztük Németország és Magyarország- vezetői is. S e gondolatmenet eredményeképpen született meg; 27
- a revízió fogalma, ami szó szerint ellenőrzést és felülvizsgálatot jelent. Ez tehát a külpolitikai döntéshozatal vizsgálatát tekintve a következő szempont, amit figyelembe kell vennünk, s aminek Horthy Miklós is nagy jelentőséget tulajdonított külpolitikája kialakításában, amikor 1920-ban az ország élére került. Mit is jelentett ez a revízió a vesztes illetve a győztes államok számára? A vesztes államok számára a revízió gondolata a békefeltételek aláírása utáni első években csupán megvalósíthatatlan álom maradt. Tisztában voltak azzal, hogy a győztes államok, mint Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és Olaszország- habár Olaszország inkább az „37elégedetlen győztesként” jellemezhető- nem fogják feladni a háború során keservesen kivívott status quo helyzetüket, és jótékonykodásba sem kezdenek. Hosszas mérlegelés után rájöttek arra, hogy a fennálló helyzet a győztes, és az újonnan megalakuló államoknak is jó, csak nekik, veszteseknek nem. Változtatni rajta tehát békés úton semmi esetre sem lehet, csakis fegyveres erővel. Erre pedig se módjuk, se lehetőségük nem adott a jelenlegi szorult helyzetükben, amelyet úgyszintén a béketárgyalásoknak köszönhetnek. Rá kellett jönniük, hogy országuk olyan mértékben meggyengült, mind gazdaságilag, politikailag és katonailag, ezáltal a nemzeti és a nemzetközi színtéren egyaránt, hogy a revízió miatt kirobbanó konfliktus számukra újabb vereséggel zárulna. Újabb háború? Igen. A vesztes államok vezetői tisztában voltak a revízió veszélyeivel, ami nem kevesebbel, mint egy újabb világháború kirobbanásával fenyegetett. S azt is tudták, hogy erre nincsenek felkészülve. Békét akartak… Legalábbis addig, míg kellően megerősödnek. Felmerül a kérdés; hogyan tovább? A vesztes államok vezetői arra kényszerültek, hogy külpolitikájukkal a nemzetközi színtéren kialakult viszonyokhoz igazodjanak; ez pedig azzal járt, hogy figyelembe vegyék, és be is tartsák a béketárgyalások által rájuk kiszabott pontok tartalmát. Nem gondolta ezt másképp a mi Horthy Miklós kormányzó sem. Horthy, elsődleges feladatának tartotta, hogy az 1920. június 4-én a Nagy Trianon nevű kastélyban aláírt békeszerződés valamennyi pontját tiszteletben tartsa, és kellő odafigyeléssel betartassa a magyar állam valamennyi polgárával. Ez azonban egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak, ugyanis a szerződést a magyar társadalom égbekiáltó igazságtalanságnak tartotta, s hogy elégedetlenségüknek hangot is adjanak, az okmány aláírásának napján minden üzlet, a fontosabb intézmények, az iskolák zárva maradtak, az újságok gyászkerettel jelentek meg, s kisebb tüntetésektől lettek hangosak Budapest utcái. 37
www.europa2000.hu/digtan/index2.php?option=com_docman... Letöltés: 2011. március 29.
28
A magyar kormány- a nemzetközi helyzet felmérése után- azonban tisztában volt vele, hogy a békeszerződést a rendkívül súlyos feltételek ellenére el kell fogadnia. Az akkori magyar kormány nem tehetett mást. Magyarország nem kockáztathatta meg, hogy egy újabb megszállás áldozata legyen, s azt sem engedhette meg magának, hogy a békeszerződés elutasítása végett újabb ellenségekre tegyen szert. Semmi kétség, hogy az újabb megszállásnak az lett volna a következménye, hogy- a már így is meggyengült, gazdaságilag tönkrement, és hadi felszereltséggel sem rendelkező ország- helyzete tovább romlik, ami már nemcsak külső konfliktusokat, de belső viszályokat és zendüléseket is kiváltott volna. Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy egyedül, bármilyen külső-belső segítség és támogatás nélkül talpra álljon, helyreállítsa a háború okozta károkat, s ezzel egy időben még el is induljon a fejlődéshez vezető úton. Egy kis mérlegelés után, az ország meglevő számbeli adatait figyelembe véve a kormányzat arra a következtetésre jutott, hogy egy olyan kis politikai befolyással rendelkező, fejlődő országnak, mint Magyarország, ez a feladat még segítséggel is hosszú évekbe tellett volna. Segítség nélkül pedig előbb-utóbb úgyis arra kényszerült volna, hogy békét kössön, de akkor már nagy valószínűséggel nem ezekkel, hanem más, még ennél is szigorúbb feltételekkel szembesült volna. A döntés tehát megszületett. Nézzük tehát a Trianoni békeszerződés legfontosabb pontjait, melyekről úgy vélem, hogy központi jelentőséggel bírtak Horthy Miklós közel negyed évszázadon át folytatott külpolitikájára! A trianoni békeszerződés tizennégy részből állt, melyek közül a második jelentette Magyarország számára a legnagyobb veszteséget; ez taglalta ugyanis az ország új határait. „38Ennek értelmében Magyarország területe- Horvátországot nem számítva- 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, azaz éppen egyharmadára, lakóinak száma pedig 18,2 millióról 7,9 millióra, tehát a korábbi 43 százalékára csökkent. Közepes méretű európai országból Magyarország ezzel a térség egyik kisállamává vált. A legnagyobb területet- 102 ezer négyzetkilométert- Románia kapta több mint ötmillió lakossal. Utána következett Csehszlovákia 61 ezer négyzetkilométerrel és 3,5 millió fővel. Jugoszláviának Horvát-Szlavónia mellett 20 ezer négyzetkilométer és 1,5 millió fő, Ausztriának 4 ezer négyzetkilométer és 200 ezer ember jutott. Lengyelország és Olaszország is részesedett a történelmi magyar területekből. Lengyelország a Tátrától északra fekvő kisebb szepességi területeket (589 négyzetkilométer) kapott 24 ezer lakossal, Olaszország pedig az először szabad várossá nyilvánított Fiumét és környékét- 21 négyzetkilométer, 50 ezer fő- szerezte meg. Az elcsatolt területeken élő 10,5
38
Romsics Ignác, Magyarország története, Akadémiai Kézikönyvek, Akadémia Kiadó, Budapest, 2007, 797 p.
29
millió ember közül 3,2 millió, tehát 30,5 százalék volt magyar. Közülük 1,6 millió Erdélyben és más, Romániának ítélt területeken, 1 millió Szlovákiában és Kárpátalján, csaknem félmillió pedig a délszláv királyságban élt. A nyugat-magyarországi (burgenlandi) magyarok száma ezzel szemben nem volt több 40-50 ezernél, a fiumeieké 6-7 ezernél, a lengyelországiaké pedig 250nél.39” A
hatalmas
területveszteség
mellett
Magyarország
kénytelen
volt
egyéb
kötelezettségeknek is eleget tenni; Magyarország nem egyesülhet újra Ausztriával a Népszövetség beleegyezése nélkül, hadseregének létszáma nem haladhatja meg a 35 ezer főt, ezen kívül nem tarthat olyan fegyvereket, melyek egy háborús konfliktus esetén nélkülözhetetlenek, mint például tankokat, hadi hajókat illetve harci repülőgépeket. Nem feledkezhetünk meg a jóvátétel fizetéséről sem, melyet Magyarország az általa okozott háborús károkért volt köteles fizetni. Magyarország területveszteségének pontos részletezésével azt szerettem volna érzékeltetni, hogy mennyire súlyosan sínylette meg az I. világháborút lezáró békeszerződés feltételeit. Az 1920-as trianoni békeszerződés következtében elszenvedett sérelmekhez hasonlót Magyarország egészen a XVI. század óta, az ország három részre szakadása óta nem tapasztalt. Érthető tehát, hogy a magyar társadalom nem tudott megbékélni a fennálló helyzettel, emiatt nem is tekintette azt véglegesnek, csupán átmeneti állapotnak. Az elégedetlenség forrása azonban nemcsak a haza iránti feltétel nélküli elkötelezettség és szeretet érzéséből fakadt, hanem a családi kötelékek elszakadásából is. Számtalan családnak kellett szembenéznie azzal a problémával, hogy rokonai, közeli hozzátartozói az újonnan meghúzott határon túl rekedtek. S ami még fájóbb, közvetlen szemtanúi voltak az idegen uralom alá kényszerülő lakosság kiszolgáltatott helyzetének, elnyomásának, és másodrendű állampolgárrá válásának. Ugyan melyik ország lakossága lenne képes megemészteni egy ilyen horderejű csapást, amely kihat a magán,- és a mindennapi életére is? Nyilvánvalóan egyik sem. S ez egyáltalán nem meglepő. Magyarországnak tehát olyan kormányra volt szüksége, amely kellőképpen átlátja hazánk nemzetközi és nemzeti színtereit, helyzetét és problémáit, s ezután olyan politikai stratégiát dolgoz ki, mellyel újra a megfelelő kerékvágásba tereli a már-már veszni látszó országot. Ezzel azt is elérheti, hogy lecsillapodjanak a belső társadalmi viszályok: az emberek visszatérnének a mindennapos mókuskerék forgatagába, a szürke hétköznapok sorába, s ami a legfontosabb, figyelmüket a magánéletük és megélhetésük felé fordíthatnák. A többi legyen a
39
Romsics Ignác, Magyarország története, Akadémiai Kézikönyvek, Akadémia Kiadó, Budapest, 2007, 797 p.
30
politikusok dolga! A lakosságé pedig az, hogy munkájukkal újból felfelé ívelő pályára tereljék a gazdaságot, hogy lehessen kiemelni a sok mindent elszenvedett országot a romok közül. A politikusok és a mindenkori magyar kormány pedig azon fáradozott, hogy kivívja a győztes államok megbékélését és elégedettségét azáltal, hogy teljesítik a békeszerződés rájuk eső pontjait, illetve megpróbálja újra felvenni velük a diplomáciai kapcsolatokat, s békés tárgyalásokba kezdeni a közeljövőre vonatkozóan. Horthy Miklós elsőszámú célpontja természetesen Nagy-Britannia lett volna. Egy
nemzetközi
kapcsolatokkal
foglalkozó
tanulmány
során
azonban
nem
feledkezhetünk meg arról, hogy a másik fél álláspontját is figyelembe vegyük. Nem ok nélkül szenvedte el Magyarország a legsúlyosabb büntetést, amit vesztes államokra kiszabni lehetett. Nézzük milyen képet alakított ki hazánkról Nyugat-Európa és a szövetséges hatalmak, miért hagyták figyelmen kívül Magyarország hozzájuk való közeledését a II. világháborúban? Volt-e valami más oka is az elzárkózás politikájának azon kívül, hogy hatalmi pozíciójukat kívánták megőrizni? A válasz kétségkívül az „igen”, hiszen a kiugrási kísérlet során még ha mutattak is némi hajlandóságot a Magyarországgal való közreműködésre, még ha születtek is megállapodások, feltételezem ezek a lépések döntően nem Magyarországnak, és annak megsegítésének szóltak, hanem annak, hogy Németországot minél hamarabb, a lehető legtöbb szövetséges megszerzésével leigázzák, és vezetőjét, Adolf Hitlert, eltűntessék a föld színéről. Hangsúlyozom, a segítség, bármilyen gyatra és erőtlen volt, nem Magyarországnak, hanem Németország megsemmisítésének szólt. Ahhoz, hogy megértsük, miért támadt a nyugati hatalmakban ez az ellenszenv Magyarország iránt, ahhoz nem csupán a kiugrási kísérlet előtti tárgyalások kudarcait kell megvizsgálnunk, hiszen az a reakció már valaminek a következménye, valami olyan eseménynek, ami korábban történt, s ami döntően megpecsételte Magyarország sorsának későbbi kimenetelét. Nézzük milyen tényezők járultak hozzá ahhoz, hogy Magyarországnak ilyen rossz sajtója legyen az antant országok vezetőinek szemében; mi váltotta ki ezt az ellenszenvet és érdektelenséget Magyarország irányába, s miért nem gondoltak inkább az együttműködésre? Hogy Magyarországnak rossz sajtója volt, ez még enyhe kifejezés. Nyugat úgy tekintett Magyarországra, mint „40Ausztria egyik egzotikus tartományára”, avagy „Ausztria egyik kisebbségére, amely további kisebbségeken basáskodik”.
40
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 101 p.
31
Franciaország például egyfajta sztereotípiát alakított ki a magyarokról, az „41önző nép torzképét”, miszerint Magyarország volt az az ország, amely állandóan többletjogokat követelt Ausztriától, miközben ugyanazokat a jogokat nem volt hajlandó megadni a saját kisebbségének. Ez a hozzáállás pedig, úgy vélem, döntően hozzájárult a trianoni békeszerződés végső formájának megfogalmazásához. (Megjegyzem Franciaország és az Osztrák-Magyar-Monarchia viszonya sosem volt kifogástalan, mindig ellentétes oldalon álltak. Gondoljunk csak a német és az olasz egység megalakulására!) A nyugati államok nem voltak képesek, vagy egyszerűen nem akarták felfogni, hogy a magyar állam a Habsburg uralom alatt is létezett, s ez talán arra vezethető vissza, hogy ez idő alatt, vagyis a kiegyezés után Magyarország nem iparkodott visszakerülni a nemzetközi életbe; se diplomáciai, se gazdasági, se kereskedelmi kapcsolatait nem ápolta. Ez lett az eredménye. Magyarország Nyugathoz való közeledését és fogadtatását a II. világháborúban ahhoz az eseményhez tudnám hasonlítani, mint amikor gróf Apponyi Albert a magyar delegáció kíséretében megérkezett a párizsi békekonferenciára, azzal a reménnyel, hogy enyhíthet a győztesek által kiszabott békefeltételeken. A magyarok akkor is határozott elképzelésekkel, jól megszerkesztett dokumentációval, térképekkel, közösen felépített és alátámasztott érvekkel érkeztek meg a konferenciára egy olyan személy vezetésével, akinek tekintélye vitathatatlan volt. Gróf Apponyi Albert nagyszerű szónok volt, kiváló képességekkel, számos nyelven folyékonyan beszélt, s hazafiságát se kérdőjelezte meg senki. (A kiugrási kísérlet kezdeményezésében ez a szerep Horthy Miklós kormányzóra hárult.) A magyar delegáció lelkesedése azonban hamar szertefoszlott, köszönhetően a győztesek hűvös fogadtatásának. Apponyi Albert csupán angol közbenjárással kapta meg a lehetőséget arra, hogy felsorakoztassa Magyarország érveit a béke pontjainak enyhítése érdekében. A magyar gróf arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a szétdarabolás milyen gazdasági és történelmi károkat okoz az országnak és utódállamainak. Mindezt szónoki tudásának legfelsőbb szintjén adta elő, több nyelven, a lehető legnagyobb tiszteletadással a győztes országok felé. A fogadtatás azonban nem a vártnak megfelelően alakult; míg a magyar sajtó „ 42politikai műként” értékelte, s ódákat zengett mind Apponyi személyét mind beszédét illetően, addig a Nyugat szemében ez a szónoklat nem volt egyéb, mint egy túlzásokkal tarkított, hatalmas nagy tévedés. Egy álom. A szövetségesek egyenesen botornak tartották a magyarokat, amiért még mindig abban reménykedtek, hogy Nagy-Magyarország egyszer újra önálló állam, s egyben a nemzetközi élet alanya lehet. 41 42
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 101 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 236 p.
32
Ha azt a tényezőt, szót vagy fogalmat kellene meghatároznom, ami minden alkalommal akadályt képez a nyugati hatalmak és Magyarország viszonyának rendezésében, azt kellene mondanom, hogy nem egy ilyen van, de ha választanom kellene közülük, mindenképpen az eltérő érdekekre tenném le a voksomat. Miért is? Ha belegondolunk a győztes államok, mint a Horthy által hőn szeretett Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Olaszország és Franciaország érdeke hogyan is egyezhetne meg a vesztes államokéval, köztük Németországéval és Magyarországéval. Hiszen teljesen más szituációban vannak. Ahogy azt már korábban a külpolitikai elemzés általános bemutatásánál említettem, minden államnak mérlegelnie kell a nemzetközi helyzetét, a belső gazdasági, politikai és társadalmi helyzetét, s az alapján felállítani a közép és hosszú távú terveit. A győztes és vesztes státusz már alapból más cél elérését váltja ki az érintett felekből. Eltérő célok, eltérő orientáció. Hogyan lehetne ezeket összeegyeztetni és együttműködni? Nyilvánvalóan sehogy, vagy csak nagyon nehezen; az együttműködéshez mindkét fél szükséges, s a cél megvalósítása érdekében közös erővel, hasonló elszántsággal kell küzdeniük. A Nyugat azonban semmi jelét nem adta annak, hogy hajlandó lenne begyógyítani a vesztes államok által elszenvedett sebeket, amiket a versailles-i békeszerződések okoztak. Franciaországgal megromlott a viszonyuk a frankhamisítási botrány miatt, Nagy-Britannia el volt foglalva a gyarmatain felmerülő nacionalizmus problémáival, Olaszország pedig, élén Mussolinival hatalma megszilárdításán dolgozott, s így egyáltalán nem állt szándékában, hogy a magyar törekvésekkel foglalkozzon. Elég volt neki a saját gondja. Összegezve az elmondottakat, meg kell állapítanom, hogy azok az emberek, illetve - ha a külpolitikát vizsgáljuk- azok az államok értik meg egymás törekvéseit, akik úgymond egy „cipőben járnak”, hasonló problémákkal és álmokkal bírnak, s hasonlóképpen képzelik el a jövőjüket is. Ezek az emberek, jelen esetben államok tudnak összefogni, együttműködni, s talán közösen jelentős dolgokat alkotni; jelen helyzetben feltámasztani országukat a nyomorból, s elindítani azokat fejlődés útján. Horthy Miklós számára a rossz hír sajnos az volt, hogy az ország nem az angolokkal, hanem a németekkel volt hasonló helyzetben, „egy cipőben”. A szakdolgozat szempontjából egy újabb fajsúlyos kérdés megválaszolásához érkeztünk. Azt is mondhatnám, hogy a magyar komp zátonyra futott, s a kapitányt terhelte az új irányvonal meghatározásának felelőssége. Mérlegelt. Döntött. Mit akar az ország? Revíziót, jólétet, békét? Felteszem a kérdést; melyik lehet az ország, amellyel megegyeznek az érdekeink, amelynek hasonló céljai és törekvései vannak, s amely ugyanolyan szituációban sínylődik, mint 33
Magyarország? Ez az ország nem lehet más, mint az I. világháborút vezető, s ezáltal az egyik legnagyobb kárt elszenvedő Németország. Németországról elmondható, hogy a kezdetektől fogva, vagyis a versailles-i békeszerződések elfogadása és életbe lépése óta készségesen fejezte ki együttérzését a magyar elképzelések iránt, s hamarosan megteremtette magának azt a helyzetet, illetve befolyást az európai kontinens színterén, hogy megkezdje nagyhatalmi politikájának kialakítását. Ennek az volt a lényege, hogy Németország vezető pozícióba kerüljön, hiszen a világ irányítására egyetlen más nép sem alkalmas a németen kívül, s végre eljött az ideje, hogy az ország kitörjön megalázó helyzetéből, s elfoglalja az őt megillető helyet a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. Ehhez
azonban
szüksége
volt
a
győztes
hatalmak
által
elcsatolt
területek
visszaszerzésére. A nagyhatalmi státusz első számú kritériuma az állam területének nagysága. Ezt Németország is nagyon jól tudta, s azzal is tisztában volt, hogy a háborúhoz meg kell erősödnie mind gazdaságilag, mind politikailag a hazai és a nemzetközi szinten egyaránt, s ezen felül meg kell találnia a megfelelő szövetségeseket, akik megteremtik számára a hadsereg utánpótlásának biztonságát, s támogatásával kellő önbizalmat nyújt a határozott elképzelésekkel rendelkező Németország számára. Ha orientáció
szempontjából
vizsgáljuk a
két
országot,
Magyarországot
és
Németországot, arra az eredményre jutunk, hogy közép és hosszú távú elképzelései közel azonosak. Hangsúlyozom, hogy csupán közel azonosak. A legszembetűnőbb különbség a két állam külpolitikája között a revízió kivitelezésében figyelhető meg. Horthy Miklós ragaszkodott a békés, nyugatbarát politikához a már korábban említett okok miatt, Adolf Hitler azonban az erőszaktól sem riadt vissza, háborút akart, hogy a német népet tűzön-vízen át a világ urává tegye. Adolf Hitler által egy újabb olyan szemponthoz érkeztünk, amely hatással volt Horthy Miklós külpolitikai döntéshozatalára. Ez pedig nem más, mint a szimpátia, mely elsősorban érzelmi szinten jelenik meg, vagyis újra az individuális elemzési szint kerül előtérbe, ahogy korábban a családhoz fűződő viszonyok ismertetésénél is. Nézzük, ki vagy mi iránt táplálhatunk szimpátiát! „
43
A szimpátia már az ókorban kialakult, és annak a megfigyelésnek a kifejezésére
szolgált, hogy az emberek képesek egymás érzelmeinek átvételére. Pszichológiai lényegét illetően azonos az empátiával. Érdekes, hogy főleg a negatív érzelmekkel és indulatokkal
43
www.jegyzet.hu/notes.aspx? download=1&id=1167 , Letöltés: 2011. április 6.
34
kapcsolatosan alakul ki.” (Netes anyag) Szimpátiát táplálhatunk személyek, fogalmak, tárgyak iránt, - ebben az esetben meg kell jegyezzem, inkább a „tetszik” szó alkalmazása gyakoribb és helytállóbb. Nem állja meg a helyét egy szövegkörnyezetben az a mondat például, hogy „Nagyon szimpatikus nekem ez a toll, helyesen úgy hangzana, hogy „Nagyon tetszik.” Vigyáznunk kell tehát a szimpátia szó használatával.
5.1.5 Horthy viszonya a nemzetiszocializmushoz Szakdolgozatom szempontjából azonban rendkívül fontos tényező lesz, éppen ezért célszerűnek tartom megvizsgálni, vajon Horthy Miklós szívéhez és erkölcséhez a kor mely vezetői, politikusai, ideológiái és politikai programjai álltak közel? Az erről szóló adatok, források és információk alapos áttanulmányozása után arra a következtetésre jutottam, hogy: - Horthy Miklós nem szimpatizált a nemzetiszocializmussal, s annak vezetőjével, Adolf Hitlerrel sem. Nézzük, milyen adatok támasztják alá az előbb leírt kijelentésemet! Ahhoz, hogy igazolni tudjam a
fenti
szempont
igazságtartalmát,
mindenekelőtt
be
kell
mutatnom
röviden
a
nemzetiszocializmus, s ezzel együtt Adolf Hitler politikájának lényegét! Adolf Hitler 1933. január 30-tól lett Németország kancellárja. 1934-ben, Hindenburg elnök halála után pedig megszüntette a birodalmi elnöki címet, és mint birodalmi vezér (Führer) magához ragadta az államfői pozíciót. Hitler politikai tevékenységének kezdetétől fogva azon fáradozott, hogy megvalósítsa Németország külpolitikai törekvéseit, s célja ezzel nem kevesebb volt, mint hogy a világ vezető urává váljék. Politikai pártja, a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt, röviden NSDAP 1919-ben jött létre, amely meghirdetett programjával egyaránt Hitler céljait hívatott alátámasztani. Ha már egyeduralomra akart törni, azt először saját országában kellett megvalósítania. Hitler nem is tétlenkedett sokáig. A hatalom megragadásában fontos szerep jutott a náci párt félkatonai szervezetének, az SA-nak. Az SA tagjai által viselt barna ing alapján a barna szín éppúgy a nácik jelképévé vált, mint jelvényük, a horogkereszt. Az SA élén Ernst Röhm állt, aki hajdan Hitler harcostársa volt, s akinek tervei között szerepelt, hogy szervezete átveszi a hadsereg helyét, s egyfajta népi hadsereg válik belőle. Hitlernek azonban teljesen más elképzelései voltak az SA jövőjét illetően, ezért megerősítette az eredetileg saját testőrségeként
35
létrehozott rohamosztagát, az SS-t, valamint a hatalomátvétel után megalapított politikai rendőrséget, a Gestapót. Hitler azonban nem tudott megálljt parancsolni magának; megbízható emberei közbenjárásával az úgynevezett „hosszú kések éjszakáján”, 1934. június 29-ről 30-ra virradóra lecsapott az SA vezetésére, és több százat lemészároltatott közülük. Hitler ezzel hatalmas lépést tett a világuralom felé, hiszen saját hazájában sikerült megteremtenie a totális diktatúrát. A siker megrészegítette, megnövelte az önbizalmát, s úgy érezte, semmi és senki nem állhat Németország útjába, ha ő, a Führer áll az élén. Ez a magabiztosság és elszántság az ő esetében már betegesnek és túlzónak bizonyult. Hitler személyisége teljes ellentéte volt a magyar kormányzóénak. Horthy is magabiztos volt, s tudta mit akar, hiszen ez a tulajdonság egy vezető beosztású személy esetében nélkülözhetetlen, azonban voltak pillanatok, mikor elbizonytalanodott, s ilyenkor kortársai valamint kollégái szemében egy könnyen befolyásolható, ingatag, döntésképtelen embernek bizonyult. Térjünk azonban vissza még egy kicsit Hitlerhez! Miután létrehozta a totális diktatúrát, megpróbálta megszilárdítani, s egyben „bebetonozni” a nemzetiszocialista eszmét és ideológiát a német állam mindennapi életébe olyan szinten, hogy azt onnan senki és semmilyen módon eltávolítani ne tudja. Hitler fontosnak tartotta, hogy senki se tudja kivonni magát az állam ellenőrzése alól, ennek érdekében a nemzetiszocialista elvek érvényesültek az élet minden területén; a kultúrában, az ifjúsági mozgalomban, a sajtóban, az oktatásban, de még a szabadidős egyesületek életében is. Az egyházakat is megfegyelmezték, számos tagjuk került koncentrációs táborba. A 10-14 éves fiatalok egyetlen szervezete a Jungvolk lett, a 14-18 éveseké pedig a Hitlerjugend. A nácik ellenezték a női emancipációt is, s az egyetemi hallgatók körében a nők arányát egyharmadról 10%-ra csökkentették. Hitler Mussolini fasizmusát tekintette példaképének. A nemzetiszocializmus és a fasizmus egyik közös vonása a vallásellenesség volt. Hitler fasiszta mintára a nácik körében is bevezette a karlendítést, mint a köszöntés eszközét, melyet a „Heil Hitler!” kiáltással egészített ki. A két eszme közötti egyik lényeges különbség, hogy a nemzetiszocializmus elsősorban a heves, faji alapú antiszemitizmust hirdette, aminek az volt a lényege, hogy az első világháborús összeomlásért, a forradalmakért, a fennálló forradalmi veszélyért és a gazdasági problémákért egy konkrét népcsoportot, mégpedig a zsidóságot tették felelőssé.
36
5.1.6 Antiszemitizmus Az antiszemitizmus ideológiája már nem vallási, hanem faji és politikai alapon volt ellenséges a zsidókkal, ugyanis a nemzetiszocialisták összekapcsolták a fajelméletet az antiszemitizmussal. A fajelmélet lényege abban állt, hogy az emberek születésüktől kezdve öröklött
fizikai
adottságokkal,
és
szellemi
kulturális
sajátosságokkal,
valamint
személyiségvonásokkal rendelkeznek, melyek között komoly összefüggés van, s van aki előnyösebb tulajdonságokhoz jut, ami azt jelenti, hogy egyes fajok eleve felsőbbrendűeknek teremtődnek. Ezt a fajt nevezte a náci párt árjának, ami nem mást, mint saját népét fedte le. A szőke hajú, kék szemű német nép az emberiség mintapéldánya, a többi csak „selejt” vagy utánzat. Valójában a fajelmélet nem tudta megcáfolni azt az alapvető tényt, hogy valamennyi ember, tartozzék bármilyen rasszhoz, ugyanazon biológiai fajhoz tartozik, azonban a „selejtnek” avagy főellenségnek kikiáltott zsidóság különösen súlyos üldöztetésnek volt kitéve: bántalmazták őket, üzleteiket bojkottálták. Mindehhez a „törvényes” keretet az 1935-ös nürnbergi törvények adtak. „44Zsidónak minősült az az ember is, akinek nagyszülei közül legalább kettő az izraelita felekezet tagja volt. Lényegében a törvény azt mondta ki, hogy ha az illető személy dédszülei még a nagyszülei születése előtt tértek át a keresztény hitre, akkor ő nem tekintendő zsidónak, ha azonban ezt a lépést később tették meg, akkor már igen.” „45Hitler mérhetetlen zsidó-gyűlöletének az 1938. november 9-10-én „Kristályéjszaka” néven elhíresült izraeliták ellen irányuló átfogó, szervezett támadás adott nyomatékot. Ekkor ugyanis minden lehetséges eszközt megragadtak arra, hogy a zsidósságot a nyomor legmélyebb rétegébe taszítsák; 30 ezer embert letartóztattak, sokakat meggyilkoltak. Szétvertek 7500 üzletet, felgyújtottak és szétromboltak több mint 200 zsinagógát. Ezt követően a zsidókat kötelezték arra, hogy 1 milliárd márkát fizessenek „az okozott károk fejében”. Találóan az utcákat borító üvegcserepek halmairól nevezték el ezt az éjszakát Kristályéjszakának. Ha már szóba került a zsidóság, lássuk milyen érzéseket táplált a magyar lakosság az eme vallással rendelkező társadalmi osztály tagjai iránt? Rokon- vagy ellenszenv kíséretében
44 45
users1.ml.mindenkilapja.hu/users/.../AnciideolgiaspropagandaHaszAnna.doc, Letöltés: 2011. április 6. users1.ml.mindenkilapja.hu/users/.../AnciideolgiaspropagandaHaszAnna.doc, Letöltés: 2011. április 6.
37
tengették napjaikat egymás mellett? Véleményem szerint a zsidósággal kialakított viszony egy újabb magyarázat lehet Horthy Miklós kiugrási kísérletének sikertelenségére, hiszen a nyugati államok egyértelműen elutasítják a diszkriminációt, és a faji, etnika, vallási, nemi, vagy egyéb szempontok szerinti megkülönböztetést. (Horthy azonban a politikai vezetés, ezen belül a miniszterelnökök németbarát vagy németellenes beállítottságának váltakozásával kénytelen volt engedményeket tenni, s néha ellentmondani az elveinek az esetleges konfliktusok elkerülése végett. Így született meg a „numerus clausus” nevű törvény is.) A nyugati államok hozzáállása politikai berendezkedésükre vezethető vissza. Hiszen minden demokratikus társadalom alapelve, hogy az egyénnek joga legyen a törvény előtti egyenlőséghez, és védelmet kapjon a hátrányos megkülönböztetés ellen. Így minden kétséget kizáróan az antiszemitizmus és az ezzel járó diszkrimináció hatalmas tüskeként szúrta Franciaország, az Egyesült Államok, illetve Nagy-Britannia szemét is. S az a tény, hogy Magyarországon egyáltalán fontolóra vették a szóban forgó ügy felülvizsgálatát, már ez is ellenszenvet váltott ki a nyugati szövetséges államok vezetőiben. Való igaz, tényleg fontolóra vették. A trianoni békeszerződés aláírása valóságos probléma-lavinát indított el Magyarország bel,- és külpolitikájában, s a lavina egyik összetevője, habár porszem a gépezetben, de azért annál jóval nagyobb horderejű volt a zsidóság kérdése. A kommün bukása után óriási méreteket öltött a társadalom azon tagjainak száma, akik- ha finoman fogalmazok- ellenérzéseket tápláltak a zsidóság iránt, - ha kevésbé finoman szeretnék fogalmazni-, akkor nyílt, kifejezetten agresszív antiszemitizmus kialakulásának lehettek szemtanúi a kor vezető politikusai. Miből eredeztethető ez az ellenszenv? Tudnunk kell, hogy a kommün vezetőinek többsége a zsidóság köréből került ki, így a rendszer, s ezzel Magyarország széthullásáért egyértelműen a zsidóságot tették felelőssé. Tény és való, hogy a zsidóság száma meghatározó volt bizonyos foglalkozási ágakban, leginkább azokban, amelyekhez felsőfokú végzettség szükségeltetett, így az sem volt elkerülhető, hogy számuk a nagyobb városokban, így a fővárosban, Budapesten is ugrásszerűen megnőtt. Magyarország azon országok közé tartozott, amelyet a zsidóság elsőszámú letelepedési helyként, menekülési útvonalként jelölt meg az első világháború lezárása után. S szerencséjükre Magyarország liberális kormányzata tartózkodott a bevándorlás korlátozásától, így lehetőségük adódott teljes mértékben beolvadni a magyar társadalomba, és megtanulni a békés egymás mellett élést. A kommün azonban elbukott, Trianon pedig szétzilálta az országot. Az magyar emberek ugyanúgy, mint Németországban felelősöket kerestek, s bosszúra szomjaztak. Horthy Miklós azonban hű akart maradni békét hirdető revíziós politikájához, de azzal is tisztában volt, hogy 38
egy belső viszály elkerülése végett a lakosság elégedetlenségét is enyhítenie kell. Ennek fényében született meg „461920 őszén a „numerus clausus” törvény, ami arról szólt, hogy az egyetemekre kötelezővé tették a felvételit, s ezt az intézkedést végül a zsidóság korlátozásaként értékelték. Horthy azonban ennél tovább nem merészkedett, tudta, hogy egy esetleges antiszemita intézkedés semmilyen jóval nem kecsegtetne Magyarország számára. A felröppenő antiszemita tartalmú írásokra, folyóiratokra, röpiratokra s ilyen céllal létrejött szervezetekre nem reagált, azokat figyelemre se méltatta.” Itt fontos megjegyeznem, hogy hiába volt Horthy nyugatbarát politikája, hiába próbált már ekkor, a két világháború között jó viszonyt kialakítani a nyugati hatalmakkal, teljesíteni azok követeléseit és feltételeit, hogy minél jobb színben tűntesse fel előttük Magyarországot, ez a próbálkozás talán már akkor bukásra volt ítélve. A nyugati világ az I. világháború után kialakított Magyarországról egyfajta sztereotípiát, amitől úgy látszik, s a történelem a bizonyíték rá, hogy sohasem állt szándékában elállni. Kállay Miklós, későbbi miniszterelnök írása alátámasztja ezt az állítást: „47Sir Stafford Cripps írta a háború alatt megjelent egyik könyvében, hogy a magyar hadsereg náci szellemének az az oka, hogy egész tisztikara a feudális arisztokráciából tevődik össze, és így mi sem természetesebb, mint hogy németekkel szimpatizál.” Feudális? Igen. S talán ez az a fájó pont, ami miatt Magyarország végzetesen lemaradt a nyugat-európai fejlődéstől, s ami miatt ezen országok úgy tekintettek Magyarországra, mint egyfajta „48feudális zárványra Európában”, ahol az urak és szolgák, díszmagyarban pompázó grófok és éhező cselédek ellentéte képezi a társadalom egészét. A sztereotípia híre azonban nem jutott Horthy fülébe, s tovább dédelgethette az angolmagyar barátságról szóló álmait. Megjegyzem, fő a pozitív gondolkodás, aminek megléte talán még jól is elsülhetett volna a II. világháború során. De nem így lett; ez ma már köztudott tény és történelem. Felteszem tehát a kérdést; miben rejlett Hitler sikere? Miért kerülhetett arra sor, hogy kormányzónk elgondolkozzon a Hitlerrel való együttműködés alternatíváján? Ehhez több tényező járult hozzá, melyek közül elsőként azt említeném, hogy a Führer hihetetlen szónoki tehetségéről tett tanúbizonyságot, ezáltal hatalmas tömeget vonzott maga köré, propagandát, manipulációt alkalmazott, tehát nyomást gyakorolt a tömegekre. Erős
46
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 110 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 112 p. 48 Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 111 p. 47
39
beszédével és határozottságával, valamint azzal, hogy azt mondta az embereknek, amit hallani szerettek volna, könnyen meggyőzte őket. S talán ebbe a csapdába esett bele a magyar kormány is, amely kívülről csak azt látta, hogy Németország szekere beindult, s szélsebes tempóban gurul előre mind gazdasági, mind katonai fejlettségét és felszereltségét tekintve. Nem beszélve a diplomáciai kapcsolataik megújításáról és kiterjesztéséről. Hitler a magyaroknak is azt mondta, amit amúgy is hallani szerettek volna: revízió, területek, a versailles-i béke újragondolása, s nem utolsósorban Erdély visszacsatolása, ami köztudottan a magyarság szíve ügye volt. Horthy
Miklós
azonban
nem
szimpatizált
Hitlerrel
és
az
általa
hirdetett
nemzetiszocializmussal sem, s erről ő maga vallott a C. A. Macartney brit történész professzorral folytatott beszélgetésében. Macartney előtt Horthy egy „ 49kissé bolond, félrevezetett, de nem teljességgel ellenszenves figuraként” jelenik meg, aki teljes mértékben meg volt győződve a trianoni béke igazságtalanságáról és botorságáról, és mivel soha sem fogadta el annak érvényességét, mindvégig a revízión munkálkodott. A revíziót azonban nem volt képes egyedül végrehajtani, mert Magyarországot ellenség vette körül, és a béke feltétele miatt a hadifegyverekről sem tudott gondoskodni. Arról, hogy miért Németországot választotta szövetséges partnereként a következő gondolatokat fogalmazta meg: „50Az a tény, hogy az ország Németországgal került szorosabb kapcsolatba, azt teljesen földrajzi fekvésének köszönhette, ehhez járult még az ország fegyverkezési helyzete.” Macartney az interjúk során Horthy gesztusaiból, reakcióiból és beszédstílusából arra a következtetésre jutott, hogy Horthy tényleg nem szerette a németeket, s Hitlert egyenesen ellenszenvesnek találta. A földrajzi fekvés mellett Horthy a fegyverkezés lehetőségét nevezte meg a Németországgal való szövetségkötés legfőbb indokaként; „51A német tengerészet egy jottányit sem változtatott felfogásán és hagyományain. Mégis hálával tartozunk Istennek Hitlerért, mert ő tette lehetővé, hogy újra fegyverkezzünk.” Ebből a két mondatból is kiérződik az kettős érzelem, ami Horthy Miklósban váltogatta egymást, ha Adolf Hitlerről volt szó. Mint tudjuk, Horthy szíve csücske volt a tengerészet, s ahogy látjuk, Németországot igen élesen bírálta ezen a területen. Nem tudta összeegyeztetni a számára kedves dolgot a német állammal. Ugyanakkor a második mondatban jön az éles váltás, amikor Horthy nem kevesebb, mint magához az Istenhez fordul hálával azért, hogy ezt az embert
49
H. Haraszti Éva, Horthy Miklós- dokumentumok tükrében, Balassi Kiadó, Budapest, 1993, 23 p. H. Haraszti Éva, Horthy Miklós- dokumentumok tükrében, Balassi Kiadó, Budapest, 1993, 23 p. 51 H. Haraszti Éva, Horthy Miklós- dokumentumok tükrében, Balassi Kiadó, Budapest, 1993, 22 p. 50
40
az útjába sodorta. Igen éles kontraszt, ha jobban belegondolunk. Úgy vélem, hogy döntően ez a kettősség nyomta rá a bélyegét az Adolf Hitlerrel való kapcsolatára kormányzósága alatt is. 5.1.7 A barátok, mint befolyásoló tényezők Már csak az a kérdés, hogy mikor melyik érzés kerekedett felül benne? Azt hiszem, hogy a kormányzó külpolitikáját illetően azt azért leszögezhetjük, hogy döntően az érzelmei befolyásolták, s mindenekelőtt az általa szimpatikusnak és kedvesnek vélt személyekre, illetve elképzelésekre hallgatott, s csak tragikus, sorsdöntő pillanatokban esett kétségbe, s engedte ki a kezéből a komp irányítását, ügyelve persze arra, hogy fél kezét mindig a kormányon tartsa. Mire gondolok itt? Helyesebben mire illetve kire? Természetesen a politikai élet, avagy elit tagjaira, Horthy Miklós közvetlen kollégáira és barátaira. Kik voltak azok, akik a segítségére voltak, őszintén kedvelték, éppen ezért támogatták az elképzeléseit és politikáját, illetve kik azok, akik más irányba terelték a kompot, s akiken mindig rajta kellett tartania a szemét? Ez a kérdés már rendszer illetve egyéni, s azon belül is az érzelmi szinten jelenik meg. Horthy Miklósról azt kell tudni, hogy politikai pályafutása során nem alakított ki túl sok barátságot, s ez egyrészt annak köszönhető, hogy alapvetően nem volt egy barátkozós típus, attól eltekintve, hogy szerette a társaságot, s leginkább annak központjában lenni, amit természetesen akkor sem kerülhetett volna el, ha magába zárkózó, csendes embernek ismerték volna, hiszen a társasági élet hozzátartozott a munkájához. Másrészt abból, hogy ismert ember volt, számos jó,és rosszakaróval, ami vezető pozíciójának volt betudható. Tény és való, hogy az ország államfőjeként nem adatott meg neki az a lehetőség, hogy barátot barátra halmozzon. Ezt azzal magyaráznám, hogy egy vezető beosztásnak hajlamosak vagyunk csak a pozitív oldalát észrevenni, s ezáltal mindenki számára vonzóvá, s elérendő céllá válik, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mint minden másnak az életben, ennek a pozíciónak is vannak negatív tulajdonságai, amivel sajnos az érintett feleknek meg kell birkózniuk. Egy magas beosztás számtalan előnyt jelent tulajdonosának; tulajdonképpen együtt jár, s egyet jelent a létbiztonsággal, jóléttel és az életben való boldogulással. Felteszem a kérdést, ugyan ki ne vágyna erre? Nyilvánvalóan mindenki; az is, aki már megszerezte magának, és az is, aki még csak törekszik rá, hogy elérje. S úgy gondolom, hogy ez a lényeg. A pozíció által felkínált lehetőség mindenki számára kecsegtetően hangzik, s ezáltal egyfajta versengési hullámot indít el az emberek között, akiknek feltett szándékuk, hogy „ megcsípjék” maguknak a szóban forgó státuszt. Sokan a vezetői székre pályázik, senki sem éri be a kevésbé jól 41
jövedelmező munkával, különösen akkor nem, ha keményen megdolgozott a sikerért és az elismerésért. Ez neki jár. Összegezve a lényeget elmondhatjuk, hogy a vezetői pozícióra túljelentkezés van, aminek az lesz a következménye, hogy azoknak az embereknek kerül veszélybe a pozíciója, akik már megszerezték azt, a vezetői székben ülnek, és utasításokat osztanak. A munkahelyen belül megkezdődik az elismerésért, illetve az előléptetésért folyó harc, a verseny a jobb és magasabb beosztásokért, ami később nem kevesebb, mint a főnöki pozíció megszerzéséért irányul. Ezzel azonban a főnök is tisztában van, s a mi esetünkben Horthy Miklós is tisztában volt. Egy átlagos, hétköznapi életet élő ember számára is bonyolult feladat kiszűrni azokat, akik valóban barátként közelednek hozzá, pusztán rokonszenvből és szimpátiából, és elkerülni azokat, akiket csupán valamilyen érdek hajt felé. Akkor el tudjuk képzelni, hogy a fenti szempontokat figyelembe véve mennyire nehéz ezt megvalósítani egy államfőnek. Mérlegelni kell; ki barát és ki ellenség? Ki az, aki valóban mellettem áll, és őszintén a segítségemre van, és ki az, aki általam próbál meg érvényesülni, s barátsága csupán saját maga jólétét szolgálja? Úgy vélem, hogy Horthy Miklós ennek ellenére szerencsésnek mondhatta magát, ugyanis szoros barátság kötötte két kollégájához is; Teleki Pálhoz és Bethlen Istvánhoz. Barátságuk Szegeden indult, s Horthy kormányzóságának idejére már biztos alapokon nyugodott, s ők voltak azok, akiknek feltétlen bizalmat szavazott, s ez a bizalom kölcsönösnek bizonyult. Horthy Miklós megkövetelte mindenkitől a tiszteletet mind személyét, mind beosztását illetően. Ezért úgy vélem, hogy a két gróf iránti bizalomról tesz tanúbizonyságot a közvetlenség azon megnyilvánulása, miszerint családtagjain kívül szinte csak ők ketten szólíthatták a kormányzót a keresztnevén, Miklósnak. Az már más kérdés, hogy a két gróf eltérő mentalitással bírt, s ez döntően meghatározta a kormányzó megszólításának mikéntjét. Bethlen például ezt a megszólítást nemcsak személyesen, hanem levélben is alkalmazta. Teleki tartózkodóbbnak bizonyult, vagy csak egyszerűen a barátja pozíciójából adódó tiszteletet nem akarta elkerülni, így a hivatalos „52főméltóságos uram” megszólítást alkalmazta, ha barátjának levelet írt. Horthy pedig „53Kedves Bóli”-val kezdte Telekinek címzett válaszleveleit. A kölcsönös megbecsülés azonban mindhárom férfit jellemezte, s ez döntően hozzájárult ahhoz, hogy teljes egyetértésben és együttműködésben irányítsák az országot. Bethlen István és Teleki Pál mellett barátra lelt az amerikai John Flournoy Montgomery követ személyében is, akinek Magyarország, a vonakodó csatlós című, 1947-ben kiadott 52 53
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 107 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 107 p.
42
emlékirata a korszak értékes forrása. Montgomery 1933 júniusa és 1941 márciusa között volt az Amerikai Egyesült Államok magyarországi követe. Legfontosabb feladata volt, hogy megfigyelje a különböző politikai csatározásokat, intrikákat mind Budapesten, mind a környező országokban. Megbeszéléseit, feljegyzéseit illetve az ezekhez hozzáfűzött véleményét rendszeresen lediktálta, s ezekről naplót is vezetett. Szolgálata idején a munkájából adódóan több száz magyar és európai képviselőt, illetve politikai vezetőt ismert meg, s került velük személyes kapcsolatba. Így ismerkedett össze a magyar kormányzóval is, akivel 1939. március 19-én mélyült el a barátsága. „54Ezen a napon közösen néztek meg egy előadást az Operaházban, amikor váratlan incidens szakította meg a felfonás kezdetét; a fasiszta magyar Szálasi Ferenc támogatói azt kiabálták a kormányzó páholyánál, hogy „igazságot Szálasinak!” Horthy Miklós nagyon dühös lett, kirohant a páholyból, s egyenesen az elkövető nyomába eredt. Montgomery követte őt, s ahogy eddig is tette, részletes beszámolót írt Washingtonba, Rooseveltnek a történtekről; „55Két ember a szőnyegen volt, ő (Horthy) egy másiknak a torkát fogta, pofozta és kiabálta, amit később tudtam meg: "Úgy; te elárulod a hazádat, elárulod?" A kormányzó egyedül volt, de kézben tartotta a helyzetet... Az egész eset nemcsak a kormányzó gyűlöletét mutatja egy idegen doktrína ellen, de azt is, hogy ő milyen ember. Jóllehet, 72 év körül volt, nem gondolt arra, hogy segítséget hívjon: ő ment előre, mint egy kapitány a zendüléssel szemben.” A magyar politikai vezetés, így Horthy Miklós is tisztában volt a Hitler és az általa vezetett náci rendszerrel szemben táplált amerikai ellenszenvnek, s ezzel a tettével is igazolni próbálta amerikai barátja felé, hogy Magyarország nem szimpatizál Németországgal, s csupán kényszerből folytat Hitlerrel tárgyalásokat. Nyolcévnyi Magyarországon való tartózkodás elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Montgomery határozott képet alakítson ki magában a magyar államról, s annak lakosságáról. „56Meggyőződése volt, hogy a náciknak tett magyar engedmények feltétlenül szükségesek és elkerülhetetlenek voltak, és hogy az ország nem rendelkezett valódi politikai mozgástérrel”. Erről az esetről így ír Magyarország, a vonakodó csatlós című emlékirataiban;
54
http://www.horthymiklos.eoldal.hu/cikkek/horthy-miklos-kormanyzo-es-montgomery-amerikai-kovet-baratsaga.html Letöltés: 2011. április 8. 55 http://www.horthymiklos.eoldal.hu/cikkek/horthy-miklos-kormanyzo-es-montgomery-amerikai-kovet-baratsaga.html Letöltés: 2011. április 8. 56 http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Flournoy_Montgomery, Letöltés: 2011. április 8.
43
„57 Magyarország hajlott arra, hogy a szövetségesek oldalára álljon, de a körülmények folytán elsősorban nem az volt a kérdés, hogy mit szeretne tenni a nép, hanem az, hogy mit tartottak szükségesnek. A magyarok ma úgy érezhetik, hogy vezetőik hibákat követtek el, és minden bizonnyal követtek is el hibákat, de a véleményem szerint függetlenül attól, hogy milyen politikát folytattak egy adott időpontban, az eredmény pontosan ugyanaz lett volna58.” Úgy gondolom, hogy Montgomerynek nem volt érdekében, hogy elferdítse vagy megváltoztassa a történteket. Részese volt, átélte Magyarország akkori helyzetét, történelmét, eseményeit, s betekintést nyerhetett a politikai vezetők csatározásainak is, akik valamennyien Magyarország legjavát akarták, az már más kérdés, hogy annak megvalósításához eltérő eszközök használatát javasolták. Magyarország vezetésének legnagyobb hibája ugyanaz volt a II. világháború idejében, mint manapság; a politikai vezetők képtelenek voltak az együttműködésre, a másik fél véleményének figyelembe vételére, mindenki a maga igazát tartotta helyénvalónak, s megvalósítandónak, ezáltal ment mindenki a saját feje után, melynek egy jelentős belső politikai viszály, széthúzás lett az eredménye. Nem volt elég a nemzetközi probléma, miszerint ellenségekkel van körülvéve az ország, ez a belső konfliktus újabb ellentéteket generált. Montgomery tisztán látta Magyarország helyzetét, s meg merem kockáztatni, hogy semmi kétsége nem volt a háború magyarországi végkimenetelével kapcsolatban. Németország erős állam, erős és határozott vezérrel az élén, s ami köztudott, nem egy Magyarországnál sokkal fejlettebb országot győzött már le. Az amerikai követ számára is egyértelművé vált, hogy ha Magyarország szembeszáll Hitlerrel, s hű marad az elhíresült magyar virtusához, miszerint „59harcol hazájáért az utolsó töltényig”, ezzel kockára tette volna az egész katonai haderejét, sőt voltaképpen az egész országot. Horthy reményei ellenére nem volt olyan hatalom a szövetséges antant országok között, aki hajlandó lett volna segítséget nyújtani, s Magyarországért bármilyen áldozatot hozni. John Flournoy Montgomery megbízatása 1941 márciusában járt le, nem sokkal azelőtt, hogy Magyarország Hitler oldalán hadat üzent a Szovjetuniónak. ( Szakdolgozatom szempontjából ennek az eseménynek még jelentősége lesz külpolitikai döntéshozatal szempontjából, amit a későbbiekben szeretnék kifejteni.)
57
http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Flournoy_Montgomery, Letöltés: 2011. április 8. http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Flournoy_Montgomery, Letöltés: 2011. április 8. 59 http://www.horthymiklos.eoldal.hu/cikkek/horthy-miklos-kormanyzo-es-montgomery-amerikai-kovet-baratsaga.html Letöltés: 2011. április 8. 58
44
Montgomery hű maradt a Magyarországról és Horthy Miklósról alkotott véleményéhez, amiről a II. világháború utáni cselekedetei tesznek tanúbizonyságot; Montgomery befolyásának és közbenjárásának köszönhető ugyanis, hogy a kormányzót nem helyezték vád alá a nürnbergi per során, valamint annak az alapítványnak a létrehozása, mellyel a követ támogatni kívánta az egész Horthy családot. Igaz barátsága vitathatatlan, hiszen még halála után is gondoskodott az egykori magyar államfőről. Ápolásával lányát, Jeant bízta meg, aki teljesítette apja kívánságát egészen a kormányzó haláláig. Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon alakulhatott-e volna másként Magyarország II. világháborús szereplése és a nyugati államokban való megítélése, ha a magyar államfő több Montgomeryhez hasonló barátra tesz szert? Tehettek-e volna valamit Magyarország érdekében? Lehetett-e volna olyan befolyásuk az amerikai, az angol vagy a francia közvéleményre, aminek segítségével éles fordulatot vett volna politikai szemléletük? Esetleg. Talán. Ez a kérdés sajnos megválaszolatlan marad. A szakdolgozatom szempontjából azonban nem elhanyagolható annak a kérdésnek a megválaszolása, ami az eddigi adatok ismeretében minden bizonnyal felmerült, s ami végül elvezet a dolgozat elején feltett tézisemhez is.
6. Horthy pálfordulása A kérdésem pedig a következő: Hogyan tudta meggyőzni Adolf Hitler a magyar kormányzót arról, hogy a tengelyhatalmak oldalán belépjen a II. világháborúba? Mi vihette rá a határozott elképzelésekkel rendelkező, nyugatbarát, erősen antiszemitizmus-ellenes, és egyben békepárti Horthy Miklóst arra, hogy fejet hajtson a Führer akarata előtt, s ha vonakodva is, de teljesítse azokat? Miért következhetett be ez az éles fordulat az addig a Bethlen és Telekikormány által sikeresen alkalmazott békés, nyugatbarát politikában? Már korábban is említést tettem a tengelyhatalmakhoz való csatlakozás miértjeire, most azonban konkrét események, tárgyalásokon született döntések, személyek és szervezetek cselekedeteinek bemutatásával és részletezésével teszek kísérletet a kérdés megválaszolására. Ahogy Montgomery is lejegyezte az emlékirataiban, Magyarország „60az oázis volt Hitler sivatagában.” Éppen ezért a Führer minden lehetőséget megragadott, hogy ezt az oázist teljes
60
www.corvinuslibrary.com/szindroma/kocsis.doc, Letöltés: 2011. április 9.
45
mértékben kimerítse, s a belőle származó javakat, előnyöket hasznosítsa Németország győzelméhez. Adolf Hitler remekül mérte fel a Kárpát-medencében elterülő immáron kisállammá vált Magyarország helyzetét, hiszen Németország is hasonló gondokkal és célokkal tevékenykedett az első világháborút lezáró békét követően. Annyi különbséggel, hogy a Führer vezetésével a német állam talpra állt, és soha nem látott fejlődésen ment keresztül, ami megerősítette az önmagába vetett hitét, s kellő önbizalmat adott ahhoz, hogy világuralmi babérokra törjön. Azt is tudta, s be kellett ismernie, hogy ez a cél-bármennyire szeretné is- egyedül, szövetségesek nélkül nem megvalósítható még akkor sem, ha Németország kellően megerősödött, hiszen a nyugati szövetséges hatalmak mindenhol ott voltak; Németország körbe volt kerítve. Egyedül képtelenség világháborút nyerni. Ezt még a hazáját tökéletesnek és sebezhetetlennek gondoló Adolf Hitlernek is be kellett látnia. Belátta, s azonnal megkezdte az új külpolitikai stratégiájának kidolgozását, ami jövendő szövetségeseinek névsorát illetve az ő meggyőzésükre irányuló intézkedéseket tartalmazta. Nézzük, milyen elképzelései lehettek a magyar kormányzó megnyerését illetően! Hitlernek meg kellett ismernie Horthy Miklós családi hátterét, hobbiját, kedvelt tevékenységeit, életének meghatározó szakaszait, amikből ötleteket meríthetett, illetve tisztában kellett lennie Magyarország bel,- és külpolitikai helyzetével ahhoz, hogy megfelelő érvekkel tudjon szolgálni arra, hogy miért is kell a magyar kompnak a Führer mellett lehorgonyoznia. Kezdetben nem akarta felfedni valódi szándékait a kormányzó előtt, csupán arra törekedett, hogy elnyerje annak szimpátiáját, s Németország nagyságának és fejlettségének hangsúlyozásával egy olyan erős vezér benyomását keltse benne, akivel megtiszteltetés szövetségre lépni. Hitler tudta, hogy mivel húzhatja el Magyarország előtt a mézesmadzagot; szinte mestere volt a megtévesztésnek, szenzációkeltésnek, s nem utolsósorban a meggyőzésnek. Nézzük, hogyan is tette mindezt és vegyük sorra a döntő eseményeket, melyek a II. világháborúban a tengelyhatalmak oldalára sodorták Magyarország kompját! Kezdjük mindjárt a lenyűgözés taktikájával, amit a Führer Horthy Miklós németországi látogatásaival igyekezett megvalósítani! Itt meg kell jegyezzem, hogy Olaszország ekkor már jó kapcsolatot ápolt Németországgal, sőt Hitler nácizmusa egyenesen példaképeként emeli ki Mussolini fasizmusát. Érthető tehát kettejük egyetértése és közös célkitűzése, s ennek az összhangnak ékes bizonyítéka az 1936-ban létrejövő Berlin-Róma tengely.
46
1936
fontos
év
volt
Magyarország
és
Németország diplomáciai kapcsolatát tekintve. Hitler a hivatalos eljárás szerint többször is meghívást intézett a magyar kormányzóhoz, s nem sokkal később, hasonlóan színpompás körülmények között Mussolini is kísérletet tett arra, hogy vendégül lássa az államfőt. Elképzelhető, hogy a két vezér együttes erővel vágott bele a meggyőzési stratégiába, hiszen minden jel erre utalt. Hogyan reagált Horthy a meghívásokra? A kormányfő továbbra sem rokonszenvezett a német kancellárral, nem értett egyet demagóg vezetési stílusával, és erőszakos módszereivel, ugyanakkor a külső nemzetközi helyzet, illetve a belső nemzeti színtér megkívánta, hogy Horthy eleget tegyen a meghívásnak. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Horthyt ekkor már érdekelte Hitler, kíváncsi volt rá. A találkozóról, az ellátásról, s magáról Hitlerről így emlékezik a kormányfő; „61 Igen szíves vendéglátónak mutatkozott. Ellentétben későbbi szokásával, számos kérdést intézett hozzám, és élénken érdeklődött a Németországon kívüli állapotok iránt, majd váratlanul ezt a kérdést tette fel- Mit tenne Főméltóságod, ha hatalmában állna, hogy Németország politikai meghatározza?- Excellenciád kérdése meglep engem- feleltem. - De ha már érdekli a véleményem, megmondom: mindent elkövetnék, hogy Németország és Anglia között minél szorosabb barátságot hozzak létre.” Horthy ellenszenvének és kíváncsiságának kettőssége is utal a magyar komp folytonos Kelet és Nyugat közötti ingadozására. Ellenszenve betudható a Nyugat, s köztük leginkább Anglia iránti elkötelezettségének, amit- ahogy az imént is idéztem- Hitlerrel szemben sem szégyellt kinyilvánítani. A kíváncsiság azonban felülkerekedett benne, s gondolatait ellenkező irányba terelte, amihez döntően hozzájárult az is, hogy az akkori magyar kormány, Gömbös Gyula, majd Darányi Kálmán miniszterelnökkel az élén többnyire németbarát politikusokból állt. Gömbös volt az a politikus, aki szakított Teleki és Bethlen politikájával, s egy merően radikális, új külpolitikai irányvonalat dolgozott ki, melynek lényege a megújulás, a konzervatív álláspontból való kitörés elérése volt. Eleinte minden rendben volt; az ország gazdasági szekere fellendült, s a munkahelyek számának növekedése társadalmi elégedettséghez vezetett. Gömbös nagy tisztelője volt mind Hitlernek mind Mussolininak, így politikájának központjába azon
61
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 179 p.
47
véleményét állította, hogy Magyarországnak is a német nemzetiszocializmushoz, valamint az olasz fasizmushoz hasonló utat kellene bejárnia ahhoz, hogy kitörjön az elszigeteltségből. Ilyen szellemben került sor az első hivatalos találkozóra az olasz uralkodóval, Mussolinival
is
1936
novemberében.
Olaszországban
Horthyt
kormányzóhoz
méltó
fogadtatásban részesítették, melyre ő a következőképpen emlékszik; „62A pályaudvaron az olasz uralkodópár és Mussolini igen szíves fogadtatásban részesítettek. Lovas testőrgárda kíséretével nyitott hintókon vonultunk végig Róma fellobogózott utcáin, miközben a közönség élénken üdvözölt bennünket.” A fogadtatás, Róma szépsége illetve az olasz vendéglátás mellett Mussolini személyisége is nagy hatást gyakorolt a magyar kormányzóra. Értékelte, hogy a Duce tömören és velősen fogalmazta meg az országaik viszonyát, nem kertelt, hanem kész tények elé állította a magyar kormányzót az országukat érintő valamennyi kérdéskört illetően. Ez a magabiztos, határozott fellépés pozitívan hatott a látogatás további menetére, illetve döntően hozzájárult a kormányzó Mussoliniról kialakított képéhez is. A Duce-nak pedig pont ez volt a célja. Gondosan előkészített forgatókönyv szerint zajlottak az események, amelyek mindegyike Horthy Miklós elkápráztatására irányult, s amelyek tetőpontja a tiszteletére rendezett tengeri hadgyakorlat és díszszemle volt. Horthynak tizennégy éves kora óta a tenger volt az otthona, így a Zára nevű hajú fedélzetén az idősödő kormányzó számára megadatott az a lehetőség, hogy felidézhesse ifjúkorát, s gondolataiban ismét azokon a hajókon találja magát azokkal a honfitársaival, melyeken és akikkel tengerészként szolgált. Magának a hajó nevének is volt üzenete a kormányzó számára: ez a város volt ugyanis az egykori magyar királysághoz tartozó Dalmácia fővárosa. Ha Mussolininak az volt a célja, hogy Horthy érzelmeire hasson, akkor a tenger, a hajó és annak elnevezése, valamint a magyar történelemre való utalások telitalálatnak bizonyultak. Erről az eseményről Horthy így áradozott Emlékirataiban. „63Nehéz leírnom azt az érzést, amely elfogott mikor megláttam a tengert és a hajókat, a lobogó zászlókat. Mint mikor az ember az ifjúkori szerelmével találkozik- azzal a különbséggel, hogy ez a „leány” azóta még szebb és még kívánatosabb lett.”… „
64
A szerencsétlen 1918-as év októberének végén, midőn Károly király és császár
legfőbb parancsára át kellett adnom hatalmas flottánkat a délszlávok megbízottainak, és soha nem győzött dicsőséges hadi lobogónkat egyszer s mindenkorra bevontuk, akkori
62
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 181 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 181 p. 64 Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 181 p. 63
48
kétségbeesésemben megfogadtam, hogy a tengert nem akarom többé viszontlátni. És most ismét egy büszke csatahajó parancsnoki hídján álltam…” A Berlin-Róma tengely két alapító nagyhatalma olyan lehetőségek előtt nyitotta meg Magyarország kapuit, melyektől a Trianoni békeszerződés illetve az azt megelőző I. világháborús események fosztották meg. Ezen lehetőségek felajánlása és megvalósítása Magyarország számára eleinte az államfő szívének és rokonszenvének megnyerésére, később azonban az egész magyar társadalom elégedettségének kivívására irányult. A terv kivitelezése, úgy vélem részben sikerült is. Ha már az elkápráztatásról van szó, Hitler igyekezett szemmel látható bizonyítékokkal szolgálni a magyar kormányzó németországi látogatásai során arról, hogy Németország utolérte, s fejlettségben túl is szárnyalta a Horthy által olyannyira favorizált Nagy-Britanniát. Hitler nem fedte fel a lapjait Horthy előtt, de semmi kétség, hogy azzal a szándékkal tette mindezt, hogy a közelgő háborúban
a
tengelyhatalmak
oldalán köszönthesse
a
számára
földrajzilag
kulcsfontosságú helyen fekvő Magyarországot. Hitlernek szüksége volt Magyarország segítségére illetve közreműködésére a Lengyelország ellen induló támadás során, s ehhez minden eszközt be kellett vetnie, hogy megváltoztassa Horthy álláspontját arról, miszerint egy esetleges világháborút csak és kizárólag a britek képesek megnyerni. Ehhez azonban szükség volt szemmel látható bizonyítékokra, mert az ember többnyire vizuális lény, s annak hisz jobban, amit a saját szemével tapasztal. Hitler elsősorban a katonai fejlettségre fektette a hangsúlyt, elvégre egy háború megnyeréséhez elengedhetetlen feltétel egy jól felszerelt, nagyszámú hadsereg, amire Horthy következőképpen emlékszik; „
65
Valóban bámulatra késztetett a páncélkocsik nagy tömege- jegyezte fel Horthy- a
gépesített és fogatolt lövegek sokasága, mely két és fél órán át vonult el előttünk.” Horthynak arra is lehetősége adódott, hogy feleségével betekintést nyerjen Göring híres palotájába. Ezt a látogatást Hitler valószínűleg egyfajta hasonlatnak szánta, s a palotát, annak minden pozitív tulajdonságával, „66gigantikus pártépület, melynek építéséhez, mint a vendéglátók hangsúlyozták, több követ használtak fel, mint amennyi a piramisok felépítéséhez kellett.” magához Németországgal azonosította. Hosszú folyamat eredményeként gigantikus fejlődésen ment keresztül, amit a legnagyobb szegénységből való kitörés megvalósításával ért el. Horthy elismerte és csodálattal tekintett Németország teljesítményére, ugyanakkor értette az üzenetet is, amit Hitler képekben tárt elé, s elhatározta, hogy ezek után még fokozottabban 65 66
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 196 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 196 p.
49
odafigyel, és megóvja Magyarországot „67nehogy a nemzetiszocializmus dinamikája örvénybe rántsa.” Az elkápráztatás politikája tehát nem hozta meg a várva várt sikert. Hitler azonban nem arról volt híres, hogy az első akadály eltántoríthatja az elképzelt céljaitól, így újabb terv kidolgozásán fáradozott, ami ezúttal nem mondhat csődöt. Ha a két nagyhatalom, Németország és Olaszország vezérének fejével gondolkodom, arra a következtetésre jutok, hogy az egyetlen dolog, amivel kivívhatják a magyar társadalom elégedettségét és támogatását az az, hogyha minden erejükkel a revíziós tervek megvalósításán fáradoznak, vagyis visszacsatolják, ha nem is az összes, de a döntően magyarlakta területeket az országhoz. Ezzel a lépéssel Magyarország újból erőre kaphatna, ami nemcsak a számára, de a területeket visszacsatoló Németország és Olaszország számára is hatalmas előnyökkel járna. Egyrészt azért, mert egy gazdaságilag, társadalmilag és politikailag megerősödött ország hasznosabb szövetségesnek bizonyulhat egy háború során, mint egy meggyengült, katonailag bárminemű fegyverkezésre képtelen, s erőforrásaiból teljesen kifacsart állam, melynek helyzetét csak tovább rontja a belső társadalmi elégedetlenség mérge. Másrészt a területek visszacsatolását követő lelkesedés, ováció önbizalmat és tenni akarást vált ki a magyar emberekből, s így minden bizonnyal könnyebben rávehetőek lesznek a II. világháborúban való részvételre. Véleményem szerint ehhez hasonló gondolatmenet futhatott át Adolf Hitler fejében is, melynek
eredményeképpen
három
jelentős
döntés
született
Magyarország
revíziós
törekvéseinek támogatására; a müncheni egyezmény, az I. illetve a II. bécsi döntés. A müncheni egyezményt, amely egy többoldalú nemzetközi megállapodás, 1938. szeptember 29-én írták alá a nagyhatalmak, többek között Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország, s amely kimondta Csehszlovákia felosztását. Hitler a Németországon kívüli német kisebbség, a Csehszlovákiában élő szudétanémetek helyzetével indokolta az egyezmény megkötésének fontosságát. Ez a szerződés készítette elő a Magyarország szempontjából
kulcsfontosságú
I. bécsi
döntést,
amely Csehszlovákia
szétdarabolásával járt. A müncheni egyezmény okozta a cseh bomlási folyamatot, s döntően hozzájárult ahhoz is, hogy az úgynevezett kisantant szövetség feloszlatásra kerüljön, mely az antant hatalmak bábáskodásával jött létre az 1920-as évek elején. A bécsi döntések létrejöttének két fontos célja volt; az egyik az, hogy megvalósítsa Magyarországnak a trianoni békeszerződés felülvizsgálatára irányuló politikáját, a másik az, hogy elősegítse a tengelyhatalmak agresszív terjeszkedését. A bécsi döntéseknek köszönhetően
67
http://www.scribd.com/doc/26561823/Emlekirataim-Horthy, Letöltés: 2011. április 10.
50
az ország visszakapta a trianoni béke értelmében elvesztett területeinek egyes részeit Csehszlovákiától illetve Romániától. A két tengelyhatalom külügyminisztere, Ribbentrop és Ciano megegyeztek a határokról, s döntésüket 1938. november 2-án a bécsi Belvedere palota aranytermében közölték az ügyben érintett magyar és csehszlovák megbízottakkal; Az I. bécsi döntés értelmében Magyarországhoz került három kulcsfontosságú város, Ungvár, Munkács és Kassa, a Felvidéken és Kárpátalja déli részén visszakapott majdnem 12 ezer négyzetkilométer területet, s közel egymillió lakost, akiknek több mint 80 százaléka magyar ajkú volt. Nem meglepő, hogy a területi revíziós politika első nagy sikere jelentősen megszilárdította az akkori kormányt, s növelte mind az államfő, mind az akkori miniszterelnök, Imrédy Béla tekintélyét. Ahogy azt már korábban említettem, Gömbös Gyula volt az első kormányfő, aki szakított a Bethlen és Teleki által képviselt mérsékelt politikával, s a radikálisabb külpolitikai irány mellett tette le a voksát. Ez a tendencia Gömbös lemondása után is folytatódott. Juhász Gyula történész ezt a folyamatot így összegezte; „
68
A harmincas évek második
felétől … Magyarország kül,- és belpolitikájában egy sajátos törvényszerűség figyelhető meg. Ennek lényege, hogy minden új kormány elődjénél mérsékeltebb programmal kezdi meg működését a kül- és belpolitikában egyaránt, de aztán elődjénél sokkal tovább megy a Németországgal való együttműködés vonalán, és a belpolitikai életben is fokozódik a jobbratolódás,… amikor a kormánypolitika túlságosan jobbra csúszott, a konzervatív hatalmi csoportok egy számukra megbízhatónak látszó és érdekeiket jobban képviselő új miniszterelnök kinevezésével próbálják az eseményeket kedvezőbb irányba terelni. Az új kormány viszont… a fokozódó külső német és belső szélsőjobboldali nyomás közepette csak úgy tudta magát fenntartani, ha engedményt engedmény után téve igyekezett kifogni a szelet a szélsőjobboldal vitorláiból.” A probléma rendszer szinten lépett fel, s döntően befolyásolta Horthy Miklós döntéshozatali folyamatát, leginkább abban a kérdéskörben, miszerint belépjünk-e a második világháborúba a tengelyhatalmak oldalán vagy sem. (Megjegyzem, ilyen engedmények közé sorolhatjuk többek között a zsidótörvények elfogadását is, melyek - ahogy azt már korábban is említettem- döntően hozzájárultak a nyugati hatalmak ellenszenvének kialakulásához Magyarország irányába. Ez az ellenérzés pedig negatív irányba mozdította el Magyarország megítélését nemzetközi szinten, így közrejátszott abban, hogy a szövetséges hatalmaknak nem állt szándékukban a magyar állam segítségére lenni a
68
Fülöp Mihály-Sipos Péter, Magyarország külpolitikája a XX. században, Aula Kiadó, Budapest, 1998, 198 p.
51
kiugrási kísérlet során. Míg az első zsidótörvény elfogadása Imrédy Béla nevéhez fűződik, addig a másodikat Teleki Pál második miniszterelnöksége alatt fogadták el, ami azért meglepő, mert Teleki politikájának és erkölcsének teljes mértékben ellentmondott ez a törvény.) „69A második bécsi döntés aláírására 1940. augusztus 30-án került sor. Az egyezmény értelmében Magyarország visszakapta Romániától Észak-Erdélyt, ami körülbelül 43 ezer négyzetkilométer területet jelentett kétmillió lakossal, akiknek körülbelül a fele volt magyar anyanyelvű.” „70További magyar területi revízióra 1941. április 13-án került sor, amikor Magyarország megszállta és visszafoglalta Bácskát, a Baranya-háromszöget, Muraközt és a Muravidéket, ami összesen 11 ezer négyzetkilométerrel, és egymillió lakossal járult hozzá az ország bővítési folyamataihoz.” Összességében elmondható, hogy a magyar revízió sikeres volt. Ugyan nem kaptuk vissza az összes elcsatolt területet, de a magyar etnikum többségét igen, s ez már elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Magyarországon megnőjön a német szimpatizánsok száma. A magyar revíziós sikereket a társadalom kitörő lelkesedéssel fogadta, amelyről a Pesti Napló nevű újság hiteles tudósítást adott; „71Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása – a közönség már indult kifelé a foyerba –, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkonfordult és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr jelent meg. Templomi csend lett s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye- és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét.” (Pesti Napló 1938. november 3. 8. o.) Ahogy a sorokból is kiolvashatjuk, Hitler és Mussolini terve arról, hogyan lehetne meggyőzni és maguk mellé állítani a magyar társadalmat, elsöprő sikert aratott. Ezekben a napokban a legpesszimistább magyarok sem tudták kivonni magukat abból az örömhullámból, ami egész Magyarországot elárasztotta. Horthy számára is fontos pillanatok voltak ezek, hiszen közel húsz éves pályafutása során mindvégig arra törekedett, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy visszacsatolhassa azokat a területeket azokkal a lakosokkal együtt, akiket a trianoni béke
69
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9csi_d%C3%B6nt%C3%A9sek, Letöltés: 2011. április 10. http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9csi_d%C3%B6nt%C3%A9sek, Letöltés: 2011. április 10. 71 http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9csi_d%C3%B6nt%C3%A9sek, Letöltés: 2011. április 10. 70
52
elszakított Magyarországtól. Elégedettségét tetézte, hogy a bécsi döntések eredményével mind a brit mind a francia kormány egyetértett, s minden akadály nélkül zajlott le. Azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a bécsi döntés a belső politikai helyzetben is jelentős változásokat hozott, ugyanis Imrédy Béla, az akkori miniszterelnök nyíltan nácivá vált, annak minden gondolatával és eszméjével egyetértett, magáénak vallott és egyben képviselt is. Elképzelhető, hogy ezt a világnézetet preferálta már hatalomra kerülésekor is, de úgy gondolta, hogy megvárja a megfelelő alkalmat arra, hogy ezt az álláspontját a magyar társadalom előtt is felvállalja, s a bécsi döntés eredménye és fogadtatása, valamint a nyilas mozgalom megerősödése egyaránt arra engedett következtetni, hogy ez lesz a megfelelő pillanat. Tévedett. Horthy Miklós elégedett volt ugyan, és hálával tartozott a német kancellárnak a revíziós sikerekért, valamint tisztában volt vele, hogy ezt Magyarország Hitler nélkül nem lett volna képes véghezvinni, ugyanakkor továbbra sem szimpatizált a nemzetiszocializmussal, továbbra is hű maradt azokhoz az elvekhez és tényezőkhöz, amik döntően befolyásolták és végigkísérték politikai pályafutását. Egyiknek sem fordított hátat, nem ingatta meg semmi, még egy ilyen horderejű segítség sem, ami a nézeteivel ellentétben álló oldalról érkezett. Ékes bizonyítéka ennek Horthy Miklós azon észrevétele, miszerint a bécsi döntés eredményeképpen a komp szélsebes tempóban elindult jobbra, s neki meg kellett állítania, sőt el kellett érnie valahogyan, hogy az országot ismét a középútra terelje. Célját pedig csakis úgy érhette el, ha a politikai életre, s ezzel a társadalomra legnagyobb befolyással levő „gócpontot”, vagyis Imrédy Bélát eltávolítja, s helyére olyan embert ültet, aki az általa támogatott politikát képes továbbvinni, egyenesben tudja tartani a komp kormányát, nem fogja azt se jobbra se balra fordítani, akire teljes mértékben rábízhatja az országot, és akiben emberileg ő is teljes mértékben megbízik. Ez az ember pedig nem is lehetett más, mint a már korábban Horthy Miklós legkedvesebb barátjaként és bizalmasaként beharangozott Teleki Pál. Horthy tehát tartotta magát az elveihez és az elképzeléseihez, s valamilyen szinten a területek visszacsatolását is kormányzói tevékenységének sikereként könyvelte el. Miért változtasson tehát azon a politikán, ami eddig bevált és működőképesnek bizonyult? Nem örült annak, hogy a siker kulcsa Hitler volt, és Németország közreműködése, de örömmel töltötte el az a boldogság, amit a lakosság szemében látott megcsillanni, s megnyugtatóan hatott rá az a tudat, hogy a történteket Nagy-Britannia is jóváhagyta. Felteszem a kérdést; ugyan ki tudott volna ellenállni a kormányzó helyében ennek a lehetőségnek, még ha Hitler is kínálta azt fel? Az, hogy elfogadta a visszacsatolt területeket, nem jelenti azt, hogy Hitler és a nemzetiszocializmus támogatójává vált. Sőt, szíve szerint a területek
53
átadása után hátat fordított volna a Führernek, s folytatta volna az addig bevált tényezőkön alapuló kormányzói tevékenységét az arany középúton. Vajon lehetett-e ezekben a napokban, melyek az ünneplés mámorában zajlottak arra gondolni, hogy Hitler talán valamilyen formában visszafizetteti azt az „áldozatot”, amit a magyar népért hozott? Gondolt-e egyáltalán erre valaki? Nyilvánvalóan senki, talán még maga a kormányzó sem. Fizetni pedig kellett, mivel semmit sem adnak ingyen, s Hitler nem sokkal ezután be is nyújtotta a számlát, ami nem kevesebb
volt,
mint
Magyarország
csatlakozása
a
japán-német-olasz
háromhatalmi
egyezményhez, ami egyet jelentett azzal a súlyos ténnyel, hogy Magyarország szövetségre lép Németországgal és a tengelyhatalmakkal, így Nagy-Britannia ellen s nem pedig mellette harcolja végig a II. világháborút. Hitler tehát ezzel a lépésével egyfajta Németország iránti elkötelezettséget várt el Magyarországtól, ami azt jelentette, hogy az minden kérését, minden célkitűzését maradéktalanul, feltétel nélkül teljesíti és támogatja. Magyarország csapdába került, ahova a németek és az olaszok közös erővel csalták. A labirintusból kivezető utat Horthy Teleki bölcsességére és szakértelmére támaszkodva próbálta megtalálni, de ez nem sikerült, így mindketten elvesztek a megszámlálhatatlanul sok probléma fonalának kibogozásában. Magyarország nem kerülhette el a sorsát; Hitler csatlósa lett. Így arra a kérdésre, hogy a revíziót Hitlerrel vagy nélküle hajtsa végre, egyértelmű válasz született. Magyarország nem számolt kellőképpen a következményekkel. A magyar vezetés tisztában volt vele, hogy egyedül képtelen akár egyetlen négyzetcentimétert is visszacsatolni Magyarországhoz, és szüksége van a külső segítségre, azzal azonban kevésbé számolt, hogy mint mindennek, ennek is nagy ára lesz, és súlyos következménye, ami alól nincs kibúvó, teljesíteni kell. Horthy kétségbeeséséről illetve őszinte barátságáról tesz tanúbizonyságot, hogy Teleki miniszterelnöksége alatt egyetlen egyszer sem mondott neki ellent, s valamennyi döntését jóváhagyta, mert azokat magáénak érezte. Telekit azonban a fennálló kilátástalan helyzet oly mértékben összezavarta, hogy nem látta a fényt az alagút végén, s arra is képes volt, hogy az elveivel szembehelyezkedő második zsidótörvényt elfogadja, ami újabb lépés volt a náci Németország felé. S ami még tovább rontotta a helyzetet, az a kormányzó beleegyezése volt. Merre és hogyan tovább? Hogyan jutott az ország idáig, hogy Németország oldalán sodródjon a II. világháború kirobbanásához vezető árral? Egyáltalán volt-e arra lehetőség, hogy Nagy-Britannia felé orientálódjon? Úgy vélem, hogy nem sok. Nagy-Britannia illetve a nyugati hatalmak ugyanis folyamatosan arra szólították fel Magyarországot, hogy más irányba keresse a boldogulását. Egy nagyhatalom 54
számára a kisállam bizonyos mértékben érdektelen, problémája pedig „kis horderejű”, amivel nem ér rá foglalkozni. Ennek ellenére Horthy próbálkozhatott volna kitartóbban és határozott célkitűzésekkel, elképzelhető, hogy megértő fülekre talált volna, ahogy amerikai követ barátja, Montgomery esetében is. Az sem kizárt, hogy a nagyhatalmak folyamatos „zaklatásával” csak a haragjukat vívta volna ki Magyarország irányába, és legkevésbé sem a rokonszenvüket. Horthy többek között az utolsó nyugat felé való orientálódás próbájaként fogta fel, hogy visszautasította Hitler kéréseit, többek között a Lengyelország megtámadásában való részvételt 1939-ben, illetve azt is, hogy 1940. december 12-én Jugoszláviával örök barátsági szerződés kötött, s melynek értelmében lemondott a déli irányban történő revíziós törekvéseiről. Ennek ellenére az igen fajsúlyos döntéseket se Nagy-Britannia se Franciaország nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Hitler azonban ebben is meglátta a pozitívumot, mégpedig azt, hogy a Szovjetunió megtámadásakor a szerződés nyugalmat teremt a Balkánon. Azzal azonban nem elégedett meg, hogy Jugoszlávia semleges maradjon, s addig győzködte, míg az végül csatlakozott a tengelyhatalmakhoz, és aláírta a háromhatalmi egyezményt. Teleki és Horthy egyetértése és időnyerési politikája azonban egy ponton megfeneklett, s a végső döntés nem csak a barátságukba, hanem Teleki életébe is került; Hitler azt kérte Magyarországtól, hogy hadseregével teljes megsemmisítést mérjen Jugoszláviára. A két barát véleménye ezúton eltért; Horthy a nemzetközi és a nemzeti helyzet mérlegelése utána arra a döntésre jutott, ami teljes mértékben ellenkezett az érveivel, azokkal az érvekkel, amik mellett Teleki élete végéig kitartott. Végül Teleki fenntartásai mellett,- amik túlnyomó többségében arról szóltak, hogy egy olyan ország ellen indítunk támadást, amivel nem sokkal előtte örök barátsági szerződést írtunk alá- meglepő határozottsággal juttatja Hitler tudtára Magyarország beleegyezését. Meglepő fordulat a kormányzó eddigi politikáját figyelembe véve. Jogosan merül fel az olvasóban a kérdés, hogy vajon mi volt az oka a kormányzó ilyen mértékű szemléletváltásának? Milyen külső vagy belső tényező bizonyult erősebbnek a Telekivel való
barátságánál,
az
eddig
képviselt
elveinél,
illetve
a
nyugati
hatalmak
iránti
elkötelezettségénél, hogy képes volt a magyar kompot jobb oldali irányba kormányozni? A dolgozat elején részletezni kezdtem Horthy döntéshozatalát alapvetően meghatározó tényezőket, egyet azonban kihagytam, mert úgy vélem, itt és most, ebben a szövegkörnyezetben érthető magyarázattal fog szolgálni a kormányzó egyik, a dolgozat szempontjából kulcsfontosságú döntésére. Ez pedig az, hogy miért Németország mellett léptünk be a II. világháborúba? Az indok a Szovjetunióban keresendő. Korabeli dokumentumokból jól kiolvasható, hogy Magyarország politikáját Trianon után elsősorban a bolsevizmus-ellenesség határozta meg, ami 55
abból a félelemből adódott, hogy miután az ország az első ezredforduló után az ország kiszakította magát a Kelet vonzásából, és nagy erőfeszítések árán befészkelte magát a Nyugati államok közé, most az a veszély fenyegeti, hogy újból a keleti zsarnokság fennhatósága alá kerülhet. Magyarországnak választania kellet, hogy a nyugati vagy a keleti uralom előtt hajtson fejet. A többség azonban úgy vélte, hogy akkor már inkább a németek, mint az oroszok. Horthy sem volt kivétel ez alól. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a világra, s leginkább Magyarországra a legfenyegetőbb veszélyt nem másban, mint a Szovjetunióban, és az általa képviselt bolsevizmusban látta. Állításomat a következő idézetekkel szeretném bizonyítani, amik egyben megmagyarázzák a kormányzó Jugoszlávia megtámadására adott határozott beleegyezését. „
72
Az utóbbi napokban Jugoszláviában lejátszódó események megfigyelése arra enged
következtetni, hogy Jugoszlávia aligha jutott volna el eddig a lépésig bizonyos szovjet-orosz befolyások nélkül. Az ezáltal keletkezett helyzet leleplezi az orosz célkitűzések körvonalait, amelyek szolgálatukba állítják a közös szláv alapot73.” Volt azonban olyan pillanat, amikor sokkal erőteljesebben fogalmazta meg a bolsevizmussal szembeni mély, a racionalitáson is túlmenő ellenérzését, erre a következő idézet szolgálhat példaként, amely már minden bizonnyal a II. világháborús évek során hangozhatott el a kormányzó szájából. „74Kétségtelen, hogy ma az egész világnak legfontosabb érdeke a bolsevizmus leverése, mert kizárt dolog, hogy az emberiség nyugodt, békés élethez jusson, amíg ez a pestis nyugtalanítja a világot. Természetes, hogy lelkesedéssel kívánunk részt venni a döntő harcban, nem csupán hagyományos, hűséges fegyvertársi mivoltunk és sorsközösségünk folytán, hanem már csak önzésből is. Hogy páncélos hadtestünket most haza akartuk hozni, annak az az oka, hogy csak ez az egyetlen páncélos hadtestünk van, és ezt is nagy megerőltetéssel, az adócsavar szinte megengedhetetlen mértékű megszorításával hoztuk létre; a hadtest meglehetősen szét van verve, tehát a tél folyamán kell újból harcképes állapotba hozni. Ennek ellenére, természetesen, mint már említettem, szilárd elhatározásunk, hogy részt veszünk a további harcban. „ Horthy tehát sokkal nagyobb veszélynek tartotta a bolsevizmust a nácizmusnál Magyarországra nézve, így háttérbe szorítva barátja tanácsát, illetve a nyugati államok iránti elkötelezettségét, a bolsevik rendszer elleni ellenszenvének kihangsúlyozása végett Hitler mellett tette le a voksát, aminek súlyos következményei lettek, többek között az, hogy a britek a német
72
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 224 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 224 p. 74 http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/hm_level1.html, Letöltés: 2011. április 11. 73
56
csapatok átengedését a szövetséges hatalmak elleni támadásnak tekintették, s Magyarország ezzel a tettével végleg leszerepelt a szövetséges hatalmak színpadán. Nincs visszaút. Teleki hitét és bizalmát vesztve nem látott más kiutat Magyarország és saját szorult helyzetéből, mint az öngyilkosságot. Utolsó levelét természetesen a kormányzónak címezte, amivel arra próbált utalni, hogy továbbra is barátjának tekinti, hiszen utolsó szavait is hozzá intézi, ugyanakkor tudtára hozza, hogy mélyen ellenzi a döntését, s ezzel az érzéssel nem tudott tovább élni.
„ 75Főméltóságú Úr!” Szószegők lettünk- gyávaságból- a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.76” Teleki Pál halála mélyen megrázta Horthyt és az egész magyar lakosságot, s részben talán ennek az eseménynek tudható be a kormányzó gondolkodásában és elképzeléseiben bekövetkező változás, ami egyben kihatással volt kormányzói tevékenységére is. 1941-ben ugyanis megingott a hite a brit nép győzhetetlenségében, - ami Horthy Miklós Nagy-Britannia iránti tiszteletét ismerve bizony elég meglepő fordulatnak számít- s számolt azzal, hogy a német nép megnyerheti ezt a háborút, ezért komolyan fontolóra vette a német igények teljes kiszolgálásának lehetőségét.
75 76
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 225 p. Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 225 p.
57
Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon mi vezetett idáig? Hogyan változhatott meg Horthy Miklós felfogása és érzése a német nép, és az általuk képviselt nemzetiszocializmus ideológiája iránt olyannyira, hogy azok győzelmét latolgassa az általa minta országként értékelt Nagy-Britanniával szemben? Talán a barát és egyben legbizalmasabb kollégájának elvesztése okozott benne ekkora törést és ürességet? Ezt már úgysem tudjuk meg, csak hipotéziseket állíthatunk fel ezzel kapcsolatban. Egy biztos, hogy a hadba lépés 1941. augusztus 26-án súlyos politikai hiba volt, s ezzel a döntéssel Magyarország kompja egyértelműen hátat fordított a nyugati szövetségeseknek. Nem vehetjük biztosra, hogy az ország elkerülhette volna a háborút, illetve az utána bekövetkező szovjet megszállást. Az azonban tény, hogy Magyarország Horthy Miklóssal az élén az igazságtalan háború mellett kötelezte el magát, aminek az lett a következménye, hogy alárendelt viszonyba került a nála jóval erősebb Németországgal, egyenesen annak csatlósává vált. Horthy hibázott; nem ismerte fel, hogy milyen következményekkel járhat, ha letér a Bethlen és Teleki által kitaposott útvonalról, szakít az addig képviselt külpolitikájával, és egyre több engedményt ad a németbarát magyar erőknek. Nem tudta felmérni mit kockáztat. Fontos megjegyezni, hogy emiatt nem egyedül Horthyt terheli a felelősség, hanem az ő legfontosabb tanácsadóit és bizalmasait, akik nap mint nap körülvették. Azokat a szűklátókörű politikusokat és tábornokokat, akiket a németek könnyűszerrel félrevezettek, s akik végül ugyanígy tettek Magyarország kormányzójával is. A szakdolgozat szempontjából azonban nem arra kell fektetnem a hangsúlyt, hogy Horthy mikor és mekkorát hibázott a II. világháborúba való belépéskor, és hogy egyáltalán hogyan került sor külpolitikájában egy ekkora horderejű pálfordulatra, hanem sokkal inkább arra, hogy miért nem sikerült ezt a hibát helyrehozni, és a nyugati szövetségesek oldalán visszaverni a németek világuralmi törekvéseit. Ahhoz azonban, hogy erre a kérdésre választ adhassak, ismertetnem kellett azokat a körülményeket, nemzeti és nemzetközi helyzetet, a társadalmi viszonyokat, a politikai elit cserélődését, s mindazokat a tényezőket, melyek elvezettek egészen a kiugrási kísérletig. A háborúba először be kell lépni, hogy onnan „ki lehessen ugrani.” Az eddigi események részletezése tehát azért volt szükséges, hogy utat mutasson, és elvezessen a kiugrási kísérletig, vagyis a dolgozat tetőpontjáig.
58
7. KIUGRÁSI KÍSÉRLET A következőkben rátérnék a dolgozat fő tézisének megválaszolására a korábban megadott, és részletesen bemutatott szempontok felhasználásával. Miért nem sikerült kilépnünk a II. világháborúból, és ezzel együtt csatlakozni a nyugati szövetséges hatalmakhoz abban a reményben, hogy a békeszerződésekben kedvezőbb elbírálásban részesülünk? Miért nem valósulhatott meg a lehetséges alternatívák közül egyik sem? Ahogy azt már korábban említettem, Horthy komolyan számolni kezdett egy esetleges német győzelemmel, s eljátszott azzal a gondolattal is, hogy Magyarország újra a régi fényében és nagyságában tündökölhet, amihez kétsége nem volt afelől, hogy a németek segítik majd hozzá. Ez az elképzelése azonban hamar szertefoszlott, s 1941 őszétől kezdve, mikor már döntő szerepet
kapott
az
ország
politikájának
alakításában,
hozzáfogott
a
kiugrási
terv
megtervezéséhez, és a megvalósításhoz szükséges alternatívák kidolgozásához. A közfelfogással ellentétben, ami a Horthy-korszakot negyed évszázados időszaknak nevezi, a kormányzó tényleges és jelentős politikai tevékenysége csupán négy évre, 1941-től a megszállásig terjedő időszakra tehető. Ugyanis ezekre az évekre bontakozik ki a politikai pályafutása, és ekkorra érik meg Horthy személyisége arra a szintre, hogy kellő magabiztossággal vigye véghez Magyarország rövidtávú célkitűzését, a fegyverszünet megkötését. Miért csak most érett meg a feladatra? Ez talán arra vezethető vissza, hogy Horthy Miklós nem politikai pályára készült, soha nem is akart politikus lenni. Egészen más értékrendet és gondolkodásmódot követelő pozícióról érkezett a politika világába. Az általa képviselt eszmék, ideálok, elképzelések mind-mind a Monarchia időszakához és egyben példaképéhez, Ferenc Józsefhez kötődnek. Elismerésre méltó, hogy egész politikai pályafutása során arra törekedett, hogy az osztrák császárhoz hasonlóan „77kiegyensúlyozó, folytonosságot biztosító szerepet játsszon, miközben a (nemzetközi) politika színpadán a gentleman’s aggrement dramaturgia egyre inkább avíttnak számított.” Jogos az a kijelentés, miszerint a lovagiasság, a becsületesség, és a tiszta lelkiismeret megléte nem feltétlenül jár együtt az ország ügyeivel kapcsolatos helyes döntés meghozatalával, és vezet elsöprő sikerhez, különösen akkor nem, ha az ország érdekeit egy az ezen tulajdonságokat rendre felrúgó hatalommal szemben próbálják érvényesíteni. Ő maga az esetről így vélekedik;
77
Könyvjelző: Horthy Istvánné és Horthy Miklós két memoár, 2011. március 7. évfolyam, 3. szám
59
„78Ha az idők meg is változtak azóta, amikor Ferenc József őfelsége szárnysegéde voltam, de az ő nemes példája nyomán alkotott felfogásom a becsületről és igazságosságról változatlan maradt.” Valóban szembetűnőek Horthy Sztálinnal szembeni pozitív tulajdonságai, úgy mint az „79egyenesség, elvhűség, tisztesség, jóság, szilárd hit, a totális diktatúra elutasítása, melyeket hívei gyakran kiemeltek”, s melyekről elmondható, hogy a legnagyobb erényei voltak, de amelyek végül a kiugrási kísérletben a legnagyobb hátrányainak bizonyultak. Horthy képtelen volt arra, hogy hazudjon a németeknek, s ezzel a túlzott becsületességgel saját, s egyben Magyarország helyzetét nehezítette meg. „80Tetteit egyfajta becsületkódex irányította, melynek alappillére volt, hogy soha nem hazudik, és soha nem árulja el a szövetségeseit.” Ez persze nem azt jelentette, hogy Horthy hűséges kívánt maradni az általa amúgy sem preferált nemzetiszocializmushoz, ez csupán elvi és erkölcsi kérdés volt; Horthy számára a szövetségesi hűség becsületbeli ügynek számított. Bírálói szerint ezek a tulajdonságok egy magánember számára rokonszenvesek, egy politikus azonban nem engedheti meg magának. Túl nagy a kockázat, különösen akkor, ha ismerjük a másik állam külpolitikai játszmájának szabályait. Horthynak magához kellett volna ragadnia a teljhatalmat, amivel lehetősége nyílott volna arra, hogy az orruknál fogva vezesse a gátlástalan náci vezetőket. Ezt nem tette meg. Ragaszkodott az alkotmányos keretekhez, s ez volt az egyik oka az 1944. szeptember 7-én elbukott kiugrási kísérletnek. Azt azonban elismerte, hogy ebből a kilátástalan helyzetből, a II. világháborúból és a német megszállás alól neki kell kitörnie, ő az egyetlen, aki az országot újból a helyes irányba terelheti, mert az ő kezében van a hatalom, s bizalmas emberei egyedül neki engedelmeskednek. Hangsúlyozom, ebben hatalmasat tévedett; a hatalomra éhes politikusok, akiket a bizalmasainak hitt elárulták, s titokban akadályozták a kiugrási kísérlet valamennyi alternatíváját, aminek az lett a következménye, hogy Magyarország a német megszállás és fosztogatás áldozata lett. Horthy nagy valószínűséggel erre is gondolhatott, mivel olyan hozzá közel álló embereket is bevont a tervébe, akiknek biztos lehetett a hűségében; a két fiát. A szakdolgozat elején különös figyelmet szenteltem az apa és gyermekei kapcsolatának, hiszen úgy vélem, hogy a két fiúnak kulcsfontosságú szerep jutott a kiugrási kísérlet során, s feltételezem, hogy ezek a próbálkozások sikerrel járhattak volna. Az ellenség azonban gyorsabb volt.
78
Könyvjelző: Horthy Istvánné és Horthy Miklós két memoár, 2011. március, 7. évfolyam, 3. szám Könyvjelző: Horthy Istvánné és Horthy Miklós két memoár, 2011. március 7. évfolyam, 3. szám 80 Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 259 p. 79
60
A kormányzó személyes politikai befolyása jelentősen megnőtt, aminek az lett a következménye, hogy előtérbe került az utódlás kérdése. Horthynak meg kellett találnia a megfelelő személyt, aki hozzá hasonló világnézettel bír, és aki folytatni tudja az általa képviselt politikát. Erős jellemű férfira volt szükség, aki kellő ellenállásra képes a német követelésekkel szemben, illetve aki jó kapcsolatokat ápol a nyugati szövetséges hatalmakkal. Horthy tudta jól, hogy István fiánál keresve sem találhatna jobbat a pozíció betöltésére, róla ugyanis köztudott volt az angolok és az amerikaiak iránti szimpátiája, és ami még ennél is fontosabb, hogy ellene nem lehetett nyíltan tiltakozni a németbarát politikusok körében sem. A fogadtatás várható volt; a választást követően sorra jöttek a szövetséges államok gratulációi, Berlin azonban nem reagált. Vihar előtti csendnek lehetne nevezni a történteket. Horthy István kinevezése kormányzóhelyettessé egyfajta biztonsági garanciát jelentett arra az esetre, ha a kormányzót bármilyen baleset érné, vagy bármi történne vele. Ő azonban komolyan vette a rá szabott feladatot, s mihamarabb a frontra kívánt utazni, hogy együttérzését fejezze ki a harcban résztvevő katonák számára, és még inkább azért, hogy saját maga győződjön meg, illetve szerezzen tapasztalatot a front helyzetéről. A célja az volt, hogy hatásosan lépjen fel a német befolyás alatt levő tábornokokkal szemben. Ehhez azonban az kellett, hogy kellő háborús ismereteket sajátítson el, és elegendő gyakorlatra tegyen szert a fronton harcoló katonák oldalán. Horthy Miklós ott követte el élete egyik legnagyobb hibáját, amikor engedett fia kérésének, és beleegyezését adta ahhoz a vállalkozáshoz, aminek megvalósítása a fia életébe is kerülhet. Horthy Istvánt a fronton tapasztalt helyzet mélyen elkeserítette, s arra a következtetésre jutott, hogy otthon már semmit nem lehet tenni Magyarország ügyének előmozdítása érdekében. A legésszerűbb megoldásnak azt találta, ha minél rövidebb időn belül Angliába vagy az Egyesült Államokba utazik, és személyesen próbál segítséget kérni a nyugati szövetséges hatalmaktól. Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon mi történhetett volna, ha a kormányzóhelyettesnek sikerül végrehajtania az általa gondosan kidolgozott tervet, és eléri, hogy Magyarország hivatalos képviselőjeként fogadják a nyugati nagyhatalmak. Bencsik Gábor történész szerint nyilvánvalóan semmi. Úgy véli, hogy Horthy István egymaga nem lett volna képes arra, hogy bármilyen hatást gyakoroljon a nagyhatalmak által jónak vélt és alkalmazott külpolitikára, egy pici pont volt a gépezetben, kevés ahhoz, hogy bármilyen folyamatot meg tudjon fékezni vagy fel tudjon gyorsítani. A szándék azonban megvolt, és végzetesnek bizonyult. Horthy István ugyanis szolgálatának utolsó napjaiban repülőgép- szerencsétlenségben életét vesztette, s ezzel a kiugrási kísérlet egy újabb alternatívája fulladt kudarcba.
61
A balesetet számos történész vizsgálta, egyértelmű bizonyítékot keresve arra, hogy valaki szándékosan idézte azt elő. Bencsik Gábor szerint a baleset túlságosan is a németek kezére játszott, ugyanakkor bizonyítékok hiányában nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy Horthy István halála az ő lelkükön száradna. Tény azonban, hogy az idősebb Horthy fiú két évtizedes repülő rutinnal rendelkezett, és ezt az információt figyelembe véve nem lehetünk biztosak abban sem, hogy véletlen balesetről, illetve súlyos manőverezési hibáról volt szó. Maguk a történészek sem adnak hitelt annak a feltevésnek, hogy Horthy István részegen ült repülőgépre, és az emiatt bekövetkező koncentráció,- és figyelemzavar okozta a halálát. Bencsik Gábor három kérdéssel összegzi a kormányzó-helyettes halála körül kialakult felvetések sűrű láncolatát. „81Érdekében állt-e a németeknek a kormányzó-helyettes halála? Igen. Hozzáférhettek-e a géphez a balesetet megelőző éjszakán? Igen. Technikailag előidézhető volt-e a baleset? Igen.” A valóságot már nem tudjuk meg, de egy biztos, hogy Horthy István nem véletlenül halt meg. Ha igazak a feltevések, és a németek valóban részletes információk birtokában voltak a magyar tervekkel kapcsolatban, s számítottak egy esetleges átállásra, akkor semmi kétség, hogy minden eszközzel azon voltak, hogy ezt a számukra hátrányos tervet, ha kell erőszakos úton, de mindenképpen megakadályozzák. Németország komoly hadászati és gazdasági erejét ismerve nem kérdőjelezhető meg, hogy a Führer keze bárhova elért, és a kellő időben hiúsította meg a gondosan előkészített elképzeléseket. Úgy, ahogy a kormányzó-helyettes hatalomra kerülését is, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy Horthy István előbb-utóbb jelentős szerephez jutott volna a kiugrási kísérletben, ha visszatér a frontról és elfoglalja helyét a budai Várban. Új kormányzó-helyettes kinevezésének gondolata fel sem merült, sőt ez a tisztség teljesen feledésbe merült. Horthy Miklós négy gyermeke közül már csak egy volt életben, az ifjabb Miklós, s ez a tragédia meglehetősen rányomta a bélyegét a kiugrási kísérlet sikertelenségére is. Horthy Miklós önmaga megnyugtatására hívta haza a Brazíliában követként szolgáló fiát, akinek az lett a feladata, hogy megszervezze azokat az erőket, akik Magyarország háborúból való kiválását támogatták. Míg az idős kormányfő arra fektette a hangsúlyt, hogy minél hamarabb megszabaduljon a németektől, addig Miklós fia igyekezett minél több kapcsolatot kiépíteni a zsidó szervezetekkel és a Zsidó Tanáccsal, akiktől szörnyű híreket kapott a vidéki zsidóság helyzetéről. Az ifjabb Miklósnak felnyílt a szeme, világosan látta, hogy Magyarország nem kerülheti el a németekkel való konfrontációt, s erről a meggyőződéséről mihamarabb értesíteni kívánta a kormányzót is. A németek nem nézték jó szemmel az ifjabb Horthy tevékenységét, 81
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 240 p.
62
leginkább
azért,
mert
tudták,
hogy
szavai
fajsúlyosak
a
kormányzó
döntéseinek
végkimenetelében. Horthy hallgatott a fiára, s kezdetben úgy tűnt, hogy az erős apa-fia viszony sikeres tényezőnek bizonyul a kiugrási kísérlet során, így ifj. Horthy Miklós sem kerülhette el a végzetét, s hamarosan ő is a németek áldozatává vált. A kezdeti lelkesedés a zsidók megmentésének sikerében keresendő, melyben Miklós fia nagy segítségére volt. Nehéz megmondani, hogy Horthy mit és mennyit tudott a zsidók németországi sorsáról, és azt is, hogy mikor és milyen esemény hatására győződött meg arról, hogy valóban intézményesített népirtás folyik. Egy biztos, hogy Horthy ebben a helyzetben ismét saját terepén mozgott, nem politikusként, hanem katonaként viselkedett, akinek az volt a célja, hogy véghezvigye az általa kitűzött hadműveletet. Nem bonyolította túl a dolgokat, ösztönből cselekedett, s egyetlen cél lebegett a szeme előtt, hogy felszámolja a budapesti gettót. Ennek érdekében a következő lépéseket tette; 1944. július 6-án parancsot adott Baky László és Endre László elbocsátására, akik a nyilasuralom vezető politikusaiként döntő szerepet játszottak a zsidóság deportálásában, valamint a csendőrség Budapestről való kivonására. A kormányzó titkon azt remélte, hogy a zsidók felszabadításával növeli Magyarország tekintélyét NagyBritannia szemében. Horthy teljes egyéni felelősséget felvállalva olyan tettet hajtott végre, aminek köszönhetően többszázezer életet mentett meg, s aminek minden róla szóló irodalom hasábjain ott a helye. Az idős kormányzó végre azt érezte, hogy van némi mozgástere, és súlya a döntéseinek. Magabiztos és határozott elképzelésekkel vágott bele Magyarország politikai életének és összetételének átalakításába. Elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy megkezdje a fegyverszünet előkészítését, s attól a tervétől sem tántorodott el, hogy Sztójay kormányát katonai kormányra cserélje le. Élére pedig nem mást akart kinevezni, mint Lakatos Géza vezérezredest, akit nemcsak kiváló katonának, de bátor férfinak tartott. A kiugrási kísérlethez pedig nagy szükség volt a bátorságra. Komoly eltökéltségéről tett tanúbizonyságot, hogy már aznap, a zsidók felszabadításának napján magához hívatta Lakatost, hogy egyeztessék a potenciális miniszterek névsorát és a jövőbeni teendőket. A siker valósággal megrészegítette az államfőt, így komoly lendülettel vágott bele a kormányváltásba. Bethlen és más bizalmas tanácsadója azt javasolta neki, hogy várjon még, erősítse meg a pozícióit, és csak azután közölje Németországgal a terveit, miután azok megvalósítása akadálymentesnek bizonyul. A német vezér szándékainak kipuhatolása végett levelet írt Hitlernek, amelyben sürgetni kívánta a német csapatok Magyarországról történő kivonását, illetve bejelentette, hogy a Sztójay-kormány helyére katonákból álló kabinetet készül kinevezni. A kiugrási kísérlethez szükséges elszántság megvolt a kormányzóban, arra azonban 63
nem számított, hogy külső és belső tényezők akadályozni fogják ebben. A németek oldaláról valamint a kormányon belül is árulók vették körül, akik elsődleges céljuknak tekintették, hogy meghiúsítsák Magyarország kiugrási kísérletét, és egy Németországnak imponáló, Szálasi Ferenc által vezetett kormányt juttassanak hatalomra. A Führer 1944. március 19-én, Magyarország német megszállásakor a Harmadik Birodalom nagykövetének és teljhatalmú magyarországi megbízottjának nevezte ki Edmund Veesenmayert. Ez feljogosította a Wehrmachton kívül minden megszálló erő fölötti rendelkezésre. Hitler azzal a céllal küldte Magyarországra, hogy felmérje a magyar értelmiség politikai beállítottságát, Németországhoz való viszonyát, ezáltal szerepet játszott az ismert németellenes személyek letartóztatásában, valamint a zsidóság deportálásában is. Az említett levél Veesenmayer közbenjárása miatt nem jutott el a német kancellárhoz. Így Horthy arra a döntésre jutott, hogy ismét saját kezébe kell vennie az ország irányítását, és azonnali lemondásra szólította fel Sztójay Dömét, valamint felkérte Lakatos Gézát a kormányalapításra. Veesenmayer sem maradt tétlen, július 17-én látogatást tett a budai Várba, majd közölte a kormányzóval Hitler álláspontját; Németország semmilyen körülmények között nem tűri el a kormányváltást Magyarországon. Veesenmayer választás elé állította Horthyt; vagy kinevez egy a németek számára is elfogadható kormányt, vagy vállalja a Lakatos kinevezésével járó kockázatot: „
82
Akár a Várban, akár azon kívül azonnal letartóztatják, és 24 órán belül bíróság elé
állítják mindazokat a tanácsadóit, akik ebben a lépésben segítségére voltak.” Továbbá a Führer elvárta tőle a zsidók elleni intézkedések terv szerinti végrehajtását, ellenkező esetben különböző szankciókat helyez kilátásba vele szemben. Horthy a fenyegetések ellenére kitartott az elképzelése mellett, amelyet a nemzetközi színtéren zajló események is megerősítettek, úgy mint Románia sikeres átállása a szövetséges hatalmak oldalára, valamint a Führer elleni bombamerénylet, ami sajnos meghiúsult. Így sikerült megalakítania a Lakatos által vezetett kormányt. Ahogy azt már korábban említettem, Horthy döntéshozatalában kulcsfontosságú szerepet játszott a bolsevizmus elleni unszimpátiája. Az idők folyamán azonban megértette, hogy a kiugrási kísérlete csakis akkor lehet sikeres, ha együttműködik a Sztálin vezette Szovjetunióval. Most már elhitte, hogy a Jaltai konferencián született döntés valósággá válhat, mely szerint a Németországtól keletre fekvő európai országok mindegyike szovjet megszállás alá kerül, így Magyarország nem tudja egyszerre megvalósítani kettős célját; a háborúból való kiugrást és a 82
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 264 p.
64
bolsevik uralom elkerülését. Megkezdte az oroszokkal való tárgyalást, miután delegációt indított Moszkvába. A tíz napon át tartó tárgyalások után Sztálin minden feltételét elfogadta, ideérte azt is, hogy a magyar csapatok az oroszok oldalán bekapcsolódnak a németek elleni háborúba. Fegyverszüneti szándékait a magyar képviselőkkel is közli a koronatanács gyűlésén 1944. szeptember 7-én. A képviselők azonban nem vállalják a felelősséget, magára hagyják. Döntésképtelenségükkel lehetőséget adnak Hitlernek, hogy a kiugrási kísérletet végleg meghiúsítsa. Bencsik Gábor történész szerint Horthy Miklós azzal követett el hibát, hogy ragaszkodott az alkotmányos keretekhez, döntő szerepe volt abban, hogy Magyarország 1944 végéig a német érdekszférában egyedüliként alkotmányos berendezkedésű államként működött. Számára ez szent és sérthetetlen volt. Az olvasottak alapján a Ferenc József és az általa képviselt alkotmányos keret példaképként való tisztelete itt éreztette igazán a hatását, hiszen bizonyítottan hozzájárult a kiugrási kísérlet meghiúsulásához. A kormányzó a kiugrási kísérlet végrehajtásához kiadta a parancsot, arra azonban nem számított, hogy bizalmas emberei elárulják, úgy mint Vörös János, vezérkari főnök, Kapitánffy őrnagy és Nádas Lajos ezredes. Vörös János kettős játékot játszott; máig sem tisztázott okokból nem jelent meg a hadseregparancsnokok találkozóján Szatmárnémetiben, ahol Dálnoki Miklós Bélát és Veress Lajos tábornokokat kellett volna tájékoztatnia a kormányzó tervéről. A magyar haderő végül nem hajtotta végre a parancsot, amiben nagy szerepe volt Kapitánffy őrnagynak és Nádas Lajosnak, akik a borítékba zárt rendeletet egyszerűen megsemmisítették. Így a kormányzó terve elbukott, s német támogatással Szálasi készen állt a hatalom átvételére. A biztos siker érdekében Veesenmayer az érzelmi zsarolástól sem riadt vissza, így október 15-én ügynökök útján kicsalta a Várból a kormányzó fiát, és elraboltatta. Horthy Miklós emberi nagyságáról tesz tanúbizonyságot, hogy még abban a tudatban is kitartott a döntése mellett, hogy a fia a németek foglya lett. Ezzel a tettével Veesenmayer végleg sarokba szorította a magyar kormányzót. Arra utasította, hogy adja be a lemondását, és nevezze ki miniszterelnökké a nyilaskeresztesek „Führerjét”, Szálasi Ferencet. „83 Fel kellett tételeznem, hogy akár aláírom a szöveget, akár nem, mindenképpen azt fogják közölni majd a nyilvánossággal, hogy lemondtam és Szálasit kineveztem. Úgy láttam, hogy aláírásom megtagadásával már semmit sem segíthetek, viszont ha megadom az aláírást, talán megmenthetem Miklós fiamnak, most már egyetlen gyermekemnek az életét. Azt mondtam tehát 83
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 274 p.
65
Veesenmayernek: - Látom, hogy Ön az államcsínyhez a törvényesség látszatát keresi. Adhatja-e becsületszavát, hogy fiam szabad lesz, és hozzánk csatlakozhat, ha aláírom ezt a papírost?Igenis, Főméltóságod- felelte Veesenmayer-, a becsületszavamat adom rá.” A kiugrási kísérlet tehát végleg meghiúsult. Magyarországnak nem sikerült az, ami Romániának; az utolsó pillanatban képtelen volt átállni a győztesek oldalára, s ezzel együtt enyhíteni a párizsi békeszerződés rá vonatkozó feltételein. A németeknek többé nem volt szüksége Horthyra, így a család arra kényszerült, hogy elhagyja Magyarországot. Négy esztendőt töltöttek Bajorországban, míg végül a szövetségesek győzelme után Portugáliában telepedtek le. Abban az országban, amely számos hatalmát vesztett uralkodónak biztosított menedéket. Az amerikai kormány nem tartotta kötelességének, hogy gondoskodjon a Horthy családról, egy valaki azonban igen. Ez az ember pedig nem volt más, mint John Flournoy Montgomery. Horthy és Montgomery igaz barátságáról tesz tanúbizonyságot az 1949-ben létrehozott Horthy-alapítvány, melyhez a tőke nagy részét Montgomery maga szolgáltatta, s amivel a biztos anyagi körülményeket teremtette meg a család számára különböző segélycsomagok formájában. Életének utolsó szakaszában Horthy Miklós hozzáfogott Emlékiratai megírásához. Ez a forrás számomra is hasznos információkkal szolgált, mivel sokkal áttekinthetőbbé tette a kormányzó tetteinek és döntéseinek értelmezését, hiszen saját szavaival fogalmazta meg az akkori szituációkban kialakult érzéseit. A kötet először Buenos Airesben jelent meg magyarul 1953-ban, s csak évekkel később, 1990-ben került sor a magyarországi kiadására. Horthy Miklós nem tudott belenyugodni abba, hogy nem térhet vissza Magyarországra. Állandó honvágy gyötörte. Élete végéig abban reménykedett, hogy Magyarország egyszer ki fog törni a bolsevizmus rabságából, és újra visszatér a demokratikus berendezkedésű államok sorába, vagyis a komp végre rátalál a helyes útvonalra, és végleg lehorgonyoz a nyugati partvidék mellett
66
8. Összegzés A szakdolgozat elején feltett kérdésemre, miszerint Magyarországnak megvolt-e a lehetősége arra, hogy kiugorjon a háborúból, és Romániához hasonlóan a nyugati szövetségesekhez csatlakozva a győztesek névsorát bővíthesse, úgy vélem, akkor adok korrekt, és elfogadható választ, ha azt mondom igen, a lehetősége megvolt, azonban a politikai és katonai vezetés nem tudott, vagy nem akart kellőképpen élni vele. Válaszomban úgy érzem azt is kihangsúlyoztam, hogy a kiugrási kísérlet sikertelenségéért nem egyedül a kormányzót tartom felelősnek, hiszen egy ekkora horderejű tervet kidolgozni, elfogadni és még végre is hajtani túl nagy feladat lett volna egyetlen embernek. Senki nem vállalná a felelősséget egy teljes nép sorsáért. Horthy nem volt egyedül, mikor a döntéseit meghozta. Voltak segítői, tanácsadói, bizalmas kollégái, akiknek adott a véleményére. Arra azonban nem számított, hogy azok az emberek fogják elárulni, s ezáltal az átállás valamennyi alternatíváját meggátolni, akikbe a legnagyobb bizalmát fektette, s akik valamennyien egy-egy fontos darabjai, építőkockái voltak a kiugrási kísérletet makettjének. Mindannyian tudjuk azt, hogy ha csak egyetlen egy elem is rossz helyre kerül, összeomlik az egész. Ez történt Magyarország esetében is. Ahogy az a dolgozatból is kiderült, Horthy Miklós egy nagyon konzervatív, elvhű ember volt, aki ragaszkodott azokhoz az erkölcsökhöz és ideákhoz, melyeket az évtizedek során magáénak vallott és elfogadott. Érzelmi beállítottságával, erkölcsi értékrendjével, amit Ferenc József példája alapján alkotott a becsületességről, és az igazságosságról változatlan maradt egy olyan korban, ahol a többség, s köztük Németország számára ez értéktelenné vált. Dönthetett volna úgy is, hogy a kellő pillanatban magához ragadja a teljhatalmat, és hátat fordít az alkotmányos beállítottságának azzal a céllal, hogy mentse, ami menthető, mégsem tette. Úgy vélem azonban, hogy a kormányzó nem itt, és nem ebben a szituációban hibázott, hanem sokkal korábban. Nem kellett volna ilyen erős szövetséget kialakítania Hitlerrel, s végképp el kellett volna vetnie azt az ötletet, hogy Németország oldalán háborúba induljon a nyugati hatalmak, s leginkább az általa példaképként tisztelt Nagy-Britannia ellen. Nem áll szándékomban ítélkezni, vagy bármilyen véleményt formálni a kormányzó tetteiről, csupán egy átfogó képet, és választ szerettem volna kapni arról, hogy miért is került sor Horthy gondolkodásában ekkora pálfordulatra, ami egész addigi politikájával ellentétben állt. Itt meg kell említenem azt a súlyos társadalmi nyomást, amely revíziót követelt, nem tudván elfogadni a Trianoni békeszerződés magyar népre vonatkozó súlyos következményeit.
67
Horthy azonosulni tudott a nemzeti érdekekkel, ezért tűzte ki azt a célt külpolitikájának zászlajára, hogy visszaszerzi az elcsatolt területeket, s ezzel a magyar nép elégedettségét és becsületét is. Terve megvalósításához pedig csak egyetlen út vezetett, Németországon keresztül. A kormányzó csak egy dolgot felejtett el, hogy ezért a szövetségért súlyos árat kell majd fizetnie. Horthy hamar rádöbbent, hogy rosszul döntött; a Németország által képviselt ideológia és világnézet egyáltalán nem tükrözte az általa jónak vélt erkölcsi értékeket, így a kezdetektől fogva ellenállást támasztott Hitler valamennyi követelésével szemben, és azon fáradozott, hogy mielőbb szabadulni tudjon a náci hatalom által kavart örvény sodrásából. Tény, hogy ez nem sikerült. De az is igaz, hogy nem egyedül rajta múlott. Horthy életében nagy szerepe volt a családjának, különösen két fiának, Istvánnak és Miklósnak, akik a kormányzóval azonos politikai és világnézetet vallottak, s akiknek döntő szerepe lehetett volna az átállásban. Horthy emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot, amikor érzelmi zsarolásnak kitéve, tudván, hogy fia a németek fogságában van, bejelentette Magyarország fegyverszüneti szándékát. Úgy vélem, hogy ebben a helyzetben nem biztos, hogy minden ember képes lett volna egy ilyen horderejű, és súlyos következményekkel járó döntést meghozni. Horthy azonban meghozta. S ezen kívül még számos döntést, jót és rosszat egyaránt. Véleményem szerint mindenki követ el hibát, így a kormányzó is. Azt azonban már a jövő dönti el, hogy ezeknek a döntéseknek milyen következményei lesznek. Ha a kormányzóéra gondolunk, akkor egyértelműen súlyosak, s talán ezért alakult ki az a kettős érzés a magyar társadalom szívében vele kapcsolatban. A számos életrajzi mű, emlékirat, történész és társadalomtudós szakértői véleményének elolvasása és áttanulmányozása után egységes képet kaptam a kormányzó személyiségéről, s az ebből fakadó döntéseiről és tetteiről. Úgy vélem, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hibázott, és szerepe van Magyarország jelenlegi helyzetének kialakulásában, de azoknak is, akik szerint nem egyedül őt terheli a felelősség, s ennek alátámasztására született meg ez a dolgozat is. Horthy külpolitikai döntéshozatalának vizsgálatához felsorolt szempontok, külső és belső tényezők, események, személyek talán rávezetik az olvasót a gyakori kérdések, a mi, miért és hogyan megválaszolására. Az én célom nem az állásfoglalás, hanem az annak meghozatalához szükséges segítségnyújtás volt. Remélem sikerült. A kormányzóról alkotott ítélet joga pedig az olvasóé. Horthy Miklós nagyon szerette Magyarországot. Ennek alátámasztására, és egyben szakdolgozatom zárásaként a Portugáliában töltött utolsó éveiben írt emlékeit idézném;
68
„
84
Gondolataim az Atlanti-óceán partjáról szüntelenül hazaszállnak a Duna-Tisza
partjaira, édes hazámba, melyet számunkra a világ legszebb országa sem pótolhat. Itt naponta látom a tengert, eredeti élethivatásom annyira kedvelt életelemét, és gyönyörködhetem benne. Mély a tenger és végtelen… De mélyebb szeretetem, mely szülőhazámhoz fűz, és végtelenebb vágyódásom, mely a magyar földre és a magyar nép körébe hazavonz!”
84
Bencsik Gábor, Horthy Miklós, Magyar Mercurius, Budapest, 2001, 282 p.
69
Felhasznált irodalom Koltay Gábor: Horthy, a kormányzó Szabad tér Kft., OOK-Press Nyomda, Veszprém, 2007. H. Haraszti Éva: Horthy Miklós-dokumentumok tükrében Balassi Kiadó, Budapest, 1993. Bencsik Gábor: Horthy Miklós- A kormányzó és kora Magyar Mercurius Kiadó, Budapest, 2001. Fülöp Mihály-Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században Aula Kiadó, Budapest, 1998. Romsics Ignác: Magyarország története Akadémia Kiadó, Budapest, 2007. Czettler Antal: A mi kis élethalál kérdéseink Magvető Kiadó, Budapest, 2000. Nemere István: Horthy Miklós magánélete Anno Kiadó, Budapest, 2010. Püski Levente: A Horthy-rendszer Pannonica Kiadó Kft., Budapest, 2006. Isépy Dezső: Gondolatok Horthy Miklósról és 1944. október 15-ről Magánkiadás, Budapest, 2000. Gazdag Ferenc-Kiss J. László: Magyar külpolitika a 20. században Zrínyi Nyomda Rt., Budapest, 2004. Egedy Gergely: Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe HVG-Orac Lap,- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2007. Dr. Majoros Pál: Kutatásmódszertan, avagy hogyan írjunk könnyen, gyorsan jó diplomamunkát Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1997. Mezei Géza: Döntéshozatal a nemzetközi kapcsolatokban. In Külpolitika 1986. 13. évfolyam, 3. szám Nagy Péter: Racionális-e a külpolitikai döntéshozatal? In Külügyi Szemle, 2003, 2. évfolyam, 1. szám
70
James D. Morrow: A Rational Choice Approach to International Conflict. In Nehemia Geva, Alex Mintz eds, Decision Making on War and Peace, Lynne Rienner Publishers, London, 1993 Thomas Sakmyster: Horthy Miklós- Admirális fehér lovon 1918-1944 Helikon Kiadó, Budapest, 2001. Mészáros Károly: Horthy és Teleki 1919-1921, Kormánypolitika és Trianon Nesztor Kiadó, Budapest, 1993. Romsics Ignác: A Horthy-rendszer jellegéről. Elitizmus, tekintélyelv, konzervativizmusRubicon Online http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_horthy_rendszer_jellegerol_elitizmus_tekintelyel v_konzervativizmus/ Letöltés: 2011. március 20. Péntek Rita: Horthy István kormányzó-helyettessé választása. Az utódlás kérdése. Rubicon Online http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/horthy_istvan_kormanyzohelyettesse_valasztasa_az _utodlas_kerdese/ Letöltés: 2011. április 2. Bán D. András: Az összeköttetés megszakad. Brit-magyar kapcsolatok 1938-41.- Rubicon Online http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_osszekottetes_megszakad_brit_magyar_kapcsol atok_1938_1941/ Letöltés: 2011. április 2. Bihari Dániel: Merre billenti a mérleget Horthy?- FigyelőNet http://www.fn.hu/tudomany/20110413/merre_billenti_merleget_horthy/ Letöltés: 2011. április 14. Zoltán János: Horthy Miklós, a vadász- Rubicon Online http://www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_cikkek/zoltan_janos_horthy_miklos_a_vada sz/1/1/0 Letöltés: 2011. április 12. Romsics Ignác: Trianon és a magyar politikai gondolkodás- Magyar Szemle Online http://www.magyarszemle.hu/szamok/1998/6/trianon Letöltés: 2011. április 12. Romsics Ignác: Trianontól a II. világháborúig- Magyar Történelem Lap http://magyartortenelem.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=9601 Letöltés: 2011. április 2. Romsics Ignác: Horthy Miklós és kora- Korunk http://www.korunk.org/?q=node/10690 Letöltés: 2011. április 14.
71