Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat EU kapcsolatok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat EU kapcsolatok szakirány

AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS UKRAJNA GAZDASÁGI, POLITIKAI ÉS KERESKEDELMI KAPCSOLATAINAK BEMUTATÁSA

Készítette: Lukács Péter

Budapest, 2005

Tartalomjegyzék Bevezetés............................................................................................................................... 4 I. Ukrajna bemutatása ........................................................................................................ 7 1. 1. Ukrajna története ......................................................................................................................7 1. 2. Ukrajna általános jellemzői, adatai,..........................................................................................9 1. 3. A KGST kialakulása, létrehozásának célja, működése..........................................................10 1. 4. A Független Államok Közössége megalakulásának körülményei, célja, működése.............14 1. 4. 1. Előzmények ..................................................................................................................14 1. 4. 2. A Független Államok Közössége (FÁK) kialakulásának kronológiája........................15 1. 4. 3. A FÁK létrejöttének céljai, a tagállamok általános gazdasági jellemzői .....................17 1. 4. 4. Ukrajna gazdasági jellemzése, gazdasága a Szovjetunió felbomlása után ...................18 1. 5. Napjaink Ukrajnája, Ukrajna gazdasági fejlődésének menete...............................................22 1. 5. 1. Ukrajna politikai berendezkedése, érdekcsoportjai .......................................................25 1. 5. 2. Az elnökválasztás jelentősége s végeredménye ............................................................27

II. Ukrajna és az EU politikai, kereskedelmi kapcsolatainak bemutatása a kezdetektől napjainkig.................................................................................................................... 30 2. 1. EK-KGST viszonya a kétpólusú világban, az egymás el nem ismerésétől a normalizálásig .30 2. 1. 1. EK-KGST viszonya (1958-1988)..................................................................................32 2. 2. EK (EU) – FÁK kapcsolata a Szovjetunió felbomlása után ...................................................35 2. 3. Ukrajna bilaterális kereskedelmének bemutatása az EU-val ..................................................39

III. Az Ukrán vezetés ambíciói, hosszú távú célkitűzései............................................... 45 3. 1. Ukrajna és a WTO, az Ukrán WTO tagság ............................................................................45 3. 2. Az EU és Ukrajna kapcsolatrendszerének bemutatása; realitások és kilátások......................45 3. 3. Az EU 2004-es tízes bővítése Ukrajna érdekeinek szempontjából ........................................47

IV. A világgazdaság 2004-ben; az acélipar helyzete, az acélkereskedelem szabályozása Magyarországon 2004. május 1-je után.................................................................... 48 4. 1. Az EU acélipara és súlya a világgazdaságban ........................................................................48 4. 2. A magyar acélipar helyzete, fejlődése a KGST-től napjainkig..............................................52 4. 3. Az EU csatlakozásunk hatása a vámrendszerünkre és a magyar külkereskedelemre............56 4. 4. Az EU-ba – Magyarországra behozott – a FÁK országaiból származó acéltermékek importszabályozása 2004. május 1. után ...................................................................................59

Befejezés ............................................................................................................................. 62 Felhasznált irodalom ......................................................................................................... 65

3

Bevezetés Szakdolgozatom témájának az Európai Unió és Ukrajna gazdasági, politikai, kereskedelmi kapcsolatainak bemutatását választottam. Joggal felmerülhet a kérdés az olvasóban, hogy miért pont az EU-Ukrán kapcsolatok bemutatását választottam? Mi motivált? Mivel tanulmányaimat a szakirány választás után az EU kapcsolatok szakirányon folytattam így magától értetődő volt, hogy szakdolgozatomat az EU-val kapcsolatos témából írom. A téma kiválasztásakor döntésemben fontos szerepet játszott az a szempont, hogy aktuális témát válasszak. A téma aktualitásához nem férhet kétség, miután a 2004. novemberi ukrán elnökválasztás kis híján polgárháborúhoz vezetett, s egész Európa, USA és Oroszország nagy érdeklődéssel figyelte az ukrán eseményeket, s mostanság is nagyon sokat lehetett hallani keleti szomszédunkról, főleg azután, hogy kifejezte csatlakozási szándékát az EUhoz. Érdeklődésemet a téma iránt leginkább ez az esemény keltette fel. Viktor Juscsenko – ukrán elnöknek – s a mindenkori ukrán vezetésnek is feltett szándéka Ukrajna és az EU kapcsolatainak a jelenlegitől szorosabbra fűzése, s a jövőbeni EU tagság elnyerése. Az ukránok az EU-tól konkrét lépéseket várnak a barátibb viszony demonstrálása érdekében a gazdaság, a kereskedelem s a politika színterén is. Miután az „európabarát” Juscsenko nyerte a választásokat, gyorsabb léptéket vett az ukrán EU-tagság igényének felmerülése is. Sok barátom azt kérdezte tőlem, hogy miért nem az EU-Orosz kapcsolatokat mutatom be inkább? Véleményem szerint – habár az EU-Orosz kapcsolatok is nagyon izgalmas témának mutatkozik – már nagyon sokan kifejtették ezt a témát, s Oroszország mellett Ukrajna mindig kicsit a háttérbe szorul, annak ellenére, hogy a második legnagyobb szláv nemzetiségű ország Oroszország után. Továbbá Ukrajna egyike Magyarország keleti szomszédainak, s a 2004. május 1-i EU bővítés után közvetlen szomszédjává vált az Uniónak is. Ukrajna gazdasági teljesítménye az utóbbi években dinamikusan fejlődik, egyre jobban integrálódik a világgazdaságba, s a WTO tagság elnyerése is szerepel a céljai között. Ukrajna nem csak az EU-nak, hanem Magyarországnak is egyre fontosabb kereskedelmi partnerévé vált/válik az energiaellátás s az acélipar területén. Az Ukrajnával egyre bővülő acélkereskedelmünkre,

valamint

az

EU-tagságunkkal

együtt

járó

vám

szabálymódosításokra való tekintettel, fontosnak tartottam a módosítások bemutatását, az

4

EU és a magyar acélipar helyzetének felvázolását. A megfelelő tájékoztatás érdekében a dolgozatomban specifikusan külön kitérek az utolsó fejezetben ezen területek bemutatására. Azért is választottam az acélipar és az acélkereskedelem bemutatását, mert szakmai gyakorlatomat, az AMIKO GROUP Kft-nél töltöttem, amelynek fő tevékenységi köre az Ukrajnából és Moldáviából származó acéltermékek importja. Az EU-tagságunk változást hozott a FÁK-országokkal folytatott kereskedelmünkre, amely ezt a céget is érintette. A téma kifejtésében nagy segítségemre volt a vállalat vezetője. Szakdolgozatomban az alábbi kérdésekre keresem a választ: Hogyan sikerült Ukrajnának becsatlakozni a ’90 években a világkereskedelembe? Hogyan viszonyul az EU az ukrán vezetés hosszú távú célkitűzéséhez, az EU-tagsághoz? Milyen szoros kereskedelmi, politikai, gazdasági kapcsolat van az EU és Ukrajna között? Hogyan alakul a magyar acélipar helyzete az EU csatlakozásunk után? Mi szükséges a FÁK-országokból származó acéltermékek importjához? Dolgozatom célja, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolva megfelelő széleskörű tájékoztatást adjon az EU-Ukrajna közötti kapcsolatokról. Azt akarom kideríteni, hogy Magyarország EU-taggá válása mennyire nehezítette, vagy könnyítette meg az Ukrajnából származó acélimportot? Javult vagy rosszabbodott-e a hazai acéltermelők helyzete, versenyképessége a piacon? Dolgozatomat úgy szeretném megírni, hogy annak a későbbiekben is hasznát tudják venni, nemcsak a szakdolgozatot írók, hanem más szakemberek is. Szeretném, ha a dolgozatom segítséget tudna nyújtani az Ukrajnából acélipari termékeket importáló szakembereknek is. Szakdolgozatom négy fejezetből áll. Az első fejezetben bemutatom az olvasónak Ukrajna kialakulásának történetét, földrajzi, geopolitikai elhelyezkedését – s az ez által felmerült problémákat, vagyis kiknek és miért fontos Ukrajna – a KGST, FÁK megalakulását, működését, céljait, az ukrán gazdaság helyzetét a 90-es években s napjainkban. A második fejezetben kifejtem az EK-KGST kapcsolatok kialakulásának útját, valamint a Szovjetunió felbomlása után az EK(EU)-FÁK kereskedelmi kapcsolatokat. Ebben a fejezetben mutatom be az EU és a FÁK között érvényben lévő bilaterális egyezményt, valamint a bilaterális kereskedelmet. A harmadik részben megemlítem az ukrán vezetés ambícióit: a WTO-tagság, az EUtagság, valamint a realitását ezeknek a célkitűzéseknek, s hogyan áll a kérdéshez az Európai Unió.

5

A negyedik fejezetben térek ki az acélipar elemzésére az EU-ban és Magyarországon egyaránt. Az acélipar helyzete, súlya a világgazdaságban. Ebben a fejezetben található az EU-tagságunk utáni vámpolitikai és importszabályok változásának leírása. A szakdolgozat végén található a befejezés, s a következtetések kifejtése. A téma kifejtésében az is motivált, hogy főiskolai tanulmányaim kezdetén lehetőségem volt második nyelvként – mivel az angol szintfelmérőm után bontották az angol csoportomat – az alapoktól kezdve egy új nyelvet tanulni. Ezt akkor kudarcnak értékeltem, mert szerettem volna folytatni az angol nyelv tanulását a főiskolán is. Végül második nyelvemnek az orosz nyelvet választottam. Választásom mellett az döntött, hogy olyan nyelvet tanuljak, ami manapság nem divatos, és nem sokan beszélik. Így döntöttem az orosz nyelv mellett. Az orosz nyelv nagyon megtetszett és még jobban megszerettem, miután részt vettem a hat hetes részképzésen Moszkvában, a Puskin Intézetben. Dolgozatom elkészítése során, a magyar szakirodalmakon, sajtócikkeken kívül, nagymértékben támaszkodtam az interneten elérhető, valamint az idegen nyelvű forrásokra. Itt szeretnék köszönetet mondani belső konzulensemnek Káldyné dr. Esze Magdolnának, aki segített a dolgozat objektív és a követelményeknek megfelelő elkészítésében; valamint külső konzulensemnek Jahnke Imre igazgató úrnak, aki nagy segítséget nyújtott, főleg az acélkereskedelemmel kapcsolatos negyedik fejezet kidolgozásában, az acélimportban szerzett tapasztalatai átadásával. Remélem, hogy a szakdolgozatom bevezetése felkeltette az olvasó érdeklődését a téma iránt, és érdeklődéssel fogja lapozni munkámat.

6

I. Ukrajna bemutatása 1. 1. Ukrajna története1 Ukrajna története igen sokszínű. Az évszázadok folyamán önálló államként nem tudott huzamosabb ideig működni. A történelmét a nagyhatalmak érdekei közötti őrlődés jellemezte. Területeit a nagyhatalmak – saját érdekeiknek megfelelően – többször is megszállták. Észak és Nyugat-Ukrajna a IX-XII. században a Kijevi Nagyfejedelemség magja volt. Ennek felbomlása után Ny-Ukrajna az önálló halics-volhíniai fejedelemséget alkotta, mely 1340 után túlnyomórészt Lengyelországhoz került. 1386-ban a sztyepp területek kivételével egész Ukrajna a lengyel-litván állam része lett. 1654-ben Oroszországhoz csatolták. Lengyelország felosztásával Ukrajna maradék területei Volhíniával együtt Oroszországhoz, Calícia (Halics) Ausztriához került. II Katalin uralkodása idején a török uralom alatt álló déli sztyeppvidék a Krímmel szintén Oroszország része lett. Az Ukrán nemzeti mozgalom a XIX. század első felében bontakozott ki. A mozgalom legjelentősebb képviselője T. Sevcsenko volt. Ukrajna a kapitalizálódó Oroszországban fontos szén-és vasércközponttá vált. Az 1917-es februári forradalom után Kijevben a Központi Rada került hatalomra. 1917. decemberében az I. Összukrajnai Szovjetkongresszus Harkovban kikiáltotta az Ukrán Szovjetköztársaságot, majd 1918-ban a Rada Ukrajna függetlenségét proklamálta. Ukrajna 1918-ban német megszállás alá került, s bábkormány alakult. 1918-ban Szovjet-Oroszország a bresztlitovszki békében Ukrajna függetlenségének elismerésére kényszerült. 1918-20-ban a bolsevikok harcoltak az ukrán kormány (Rada), a német-osztrák megszálló és az angolfrancia intervenciós csapatok ellen. Németország háborús veresége után a hatalmat az Ukrán Rada ötfős direktóriuma vette át. 1920-ban jött létre az Ukrán SZSZK, amely 1922. december 30-án a megalakuló Szovjetunió egyik alapító tagja volt. Így Ukrajna ismét elvesztette függetlenségét, s a Szovjetunió tagállama lett. 1945-ben Ukrajna az ENSZ alapító tagjai között szerepelt (a szovjet tagköztársaságok közül Fehéroroszország rendelkezett még önálló ENSZ-tagsággal). A II. világháború után a sztálini vezetés politikai szigorító intézkedéseket hozott, az újjáépítés viszont Ukrajnát ismét fontos mezőgazdasági és hadiipari központtá tette. 1954-ben, a Krímet Oroszországtól az Ukrán 1

Egyetemes lexikon, Officina Nova Kiadó, Budapest, 1994. p. 942.

Az emberiség krónikája, Officina Nova Kiadó, Budapest, 1998. p. 1116, p. 1117, p. 1247. 7

SZSZK-hoz csatolták. 1989-ben megalakult az Ukrán Népi Mozgalom az átalakításért (RUH) nevű független tömegszervezet. 1990. márciusában többpárti választásokat tartottak Ukrajnában, s még ez év július 16-án kikiáltották Ukrajna részleges szuverenitását, s az ország hivatalos nyelvévé nyilvánították az ukránt. 1991. februárjában a Krím Ukrajnán belül autonóm köztársaság lett. 1991. augusztus 24-én, a moszkvai puccskísérlet után került sor Ukrajna teljes függetlenségének kikiáltására. Ukrajna Oroszországgal és Fehéroroszországgal 1991. december 7-én közösen megalapította a Független Államok Közösségét, s így végérvényesen is megszűnt a Szovjetunió. Ukrajna a függetlenné válása után nagy gazdasági problémákkal küzdött. Az infláció 1993 első negyedévében elérte a 170%-ot, majd júniusban gazdasági szükségállapotot vezettek be. Ukrajna első köztársasági elnöke az 1991. decemberében megválasztott Leonyid Kravcsuk lett, aki a kormány lemondása után erőteljesen kiterjesztette jogkörét. Az 1994-es parlamenti választásokat baloldali fölény jellemezte. Ukrajna új elnöke Leonyid Kucsma lett, aki visszaszorította az inflációt s némileg stabilizálta az ország gazdaságát, valamint nyitott az EU felé. Kucsma elnök államfői megbízatását két perióduson keresztül folytatta. 2002-ben a parlamenti választásokat a nemzeti jelszavakkal fellépő, nagyobb gazdasági liberalizációt követelő Mi Ukrajnánk nevű, négy párti tömörülés nyerte. A kormányfői tisztséget 2002. októbere óta 2004 végéig Viktor Janukovics töltötte be. Kucsma elnök mandátumának lejárásához közeledve azt szerette volna, ha a 2004. évi októberi elnökválasztáson pártfogoltja, Viktor Janukovics nyer. De ez nem így történt, s az elnökválasztást a korábban az Ukrán Jegybank elnöke ként tevékenykedő „európabarát” Viktor Juscsenko nyerte. Az új kormányfő Julija Timosenko lett, akinek kormányát 2005. március 8-án az államfő leváltotta. Az államfő Jurij Jehanurovot, a dnyepropetrovszki körzet kormányzóját, volt gazdasági minisztert nevezte ki ügyvezető miniszterelnökké Julija Timosenko helyére. Ugyanakkor Juscsenko bejelentette, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Timosenkót, valamint a nemzetbiztonsági és védelmi tanács leköszönt vezetőjét, Petro Porosenkót egyaránt szeretné továbbra is csapatában látni.

8

1. 2. Ukrajna általános jellemzői, adatai, Ukrajna társadalmi, adminisztratív adatai, természeti adottságai Ukrajna területe: 604.000 km2, amely 5,7%-át teszi ki Európa területének, lakossága: 49,5 millió fő volt 2001-ben2. Fővárosa Kijev, melynek 2,6 millió lakosa van. Ukrajna 24 közigazgatási (oblaszty) és egy autonóm területből – Krímből – áll. Lakosságát tekintve Ukrajna Európában az ötödik legnépesebb állam, Németország, Olaszország, NagyBritannia és Franciaország után. A világon a népességét tekintve a 21. helyen áll. Az ukrán népesség 68%-a városokban él, 32%-a pedig vidéken. Népsűrűsége 85 fő/km2, a legsűrűbben lakott területe a donyecki terület, ahol a népsűrűség 196 fő/km2.

3

Ukrajna

hivatalos fizetőeszköze a hrivnya (1 hrivnya=100kopek). Kedvező elhelyezkedésének – Európa és Ázsia között terül el –, és szerteágazó szárazföldi, vasúti és tengeri közlekedési hálózatának köszönhetően tranzitútvonal szerepet tölt be Nyugat és Kelet között. Ukrajna területén Nyugat-Európa számára fontos olaj és egyéb nyersanyagvezetékek, haladnak keresztül. A Fekete tenger kapcsán az óceánra is kijutása van. Területének nagy része a Kelet-Európai síksághoz tartozik, melynek 70%-a síkság, 25%-a hátság 5%-a hegység.4 Soknemzetiségű ország, mintegy 100 nemzetiség él az ország határain belül. A lakosság 73%-a ukrán – a Krím és néhány DK-i iparváros kivételével mindenhol többségben vannak. Ukrajnában található Európa legnagyobb kisebbsége – 11 millió orosz –, ami a népesség 22%-át teszi ki, valamint beloruszok 1%.5 Ukrajnában élnek még moldovánok, lengyelek, bolgárok, valamint a Kárpátalján magyarok is, de számuk elenyésző az orosz kisebbséghez képest, kb.: 175 ezerre tehető. Nemzetiségi ellentétek csupán az ukránok és az oroszok között érezhető. Több mint 10 millió ukrán él Ukrajna országhatárain kívül, a legtöbben Oroszországban, Kazahsztánban és az USA-ban. Hivatalos nyelv az ukrán és az orosz. Vallását tekintve a népesség 60%-a ortodox , 8%-a unitárius vallású, de megtalálható a protestáns, a római katolikus, a zsidó és egyéb vallások képviselői is.

2

Ukrán kormányzati portál, www.kmu.gov.ua/control/ru/publish/article%3fart_id=375924&cat_id=33721, 2005. 10. 11. 3 Ukrán kormányzati portál, www.kmu.gov.ua/control/ru/publish/article%3fart_id=375924&cat_id=33721, 2005. 10. 11. 4 Krajkó „et al”: A Szovjetunó utódállamai; JATEpress, Szeged, 2001 p. 197. 5 Krajkó „et al”[2001] p. 198. 9

1. 3. A KGST kialakulása, létrehozásának célja, működése A II. világháború befejezése után a közép-európai népek nem sokáig örülhettek a békének, és a szabadságot hozó Vörös Hadseregnek. A felszabadító seregek megszállókká váltak a háború vége után, s elkezdődött a hidegháború a „két pólus” a Kelet-Nyugat között, valamint megkezdődött a katonai és gazdasági versengés a piacgazdaságú és a tervutasításos államok között. Közép-Kelet Európa szovjet érdekszférába került, s így a csatlós államokban is a tervutasításos gazdasági rendszert vezették be. A szorosabb gazdasági együttműködés érdekében a volt Szovjetunió vezetésével hat ország – 1949. január 1-jén – létrehozta a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát (KGST), de hivatalosan, mint gazdasági integrációs szervezeti forma csak 1949. január 25-én jött létre.6

A KGST „még ha

köztudott is, hogy nem volt integráció, sokkal inkább politikai akaraton múló kényszeregyüttműködés olyan országok között, melyeknek egymással nem, vagy csak alig volt kapcsolata”.7 Az együttműködés alapelgondolása szerint a hat alapító ország – Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szovjetunió és Csehszlovákia – kölcsönös gazdasági segítséget nyújtanak egymásnak. A szervezet olyan más alapelveket is meghirdetett, mint a tagállamok szuverén egyenlősége, a nemzeti érdekek tiszteletben tartása. A KGST gazdaságpolitikáját főleg a két világrendszer között dúló harc és verseny határozta meg. Hivatalos nyelvként az összes tagállam nyelvét elfogadták, de a „munka nyelve” az orosz lett. A KGST, megalakulása során már a preambulumban is leszögezte, hogy nem zárt szervezetként jött létre, hanem bármely ország csatlakozhat hozzá, amely elfogadja a szocializmus és a kommunizmus nézeteit. Ezzel a lehetőséggel éltek is néhányan. Még 1949-ben belépett Albánia (a hatvanas évektől nem vett részt a KGST tevékenységében), 1950-ben az NDK, 1962-ben Mongólia, 1973-ban Kuba és 1978-ban a Vietnámi

Szocialista

Köztársaság.

Megfigyelő

státusszal

rendelkezett

a

Kínai

Népköztársaság, Jugoszlávia, Észak-Korea, Angola, Etiópia, Laosz, Afganisztán, Jemen, Mozambik, Nicaragua. Voltak olyan országok is, akik külön szerződéses kapcsolatot alakítottak ki a KGST-vel: 1973-tól Finnország, 1976-tól Irak és Mexikó. A KGST együttműködésének alapja a szovjet mintára létrehozott túlzott iparosítás volt.

6 7

www.mult-kor.hu/cikk.php?article=746, 2005. 10. 12.

Bakos Mária „et al”: Világgazdaság és nemzetközi kereskedelem, Külkereskedelmi Főiskola, Budapest, 1995. p. 156. 10

A KGST létrehozásának célkitűzései: 8 • A tagállamok közötti együttműködések egybehangolása, elmélyítése. • Nivellálódás (az országok közötti fejlettségi különbségek csökkentése, egy szintre hozása) • A szocialista gazdasági integráció fejlődésének elősegítése. • Internacionalizmus. • A népgazdaság tervszerű fejlesztése. • Az alacsony fejlettségű iparral rendelkező államok iparának fejlesztése. • A gazdasági és műszaki fejlődés felgyorsítása. • A munka termelékenységi szintjének emelése, a gazdasági fejlettségi szint fokozatos közelítése. • A jólét növelése a tagállamokban. A KGST, működése során nem volt nemzetek feletti szervezet (szupranacionális). Határozatokat csak a szervezetet érintő eljárási és szervezeti kérdésekben hozhatott. A gazdasági kérdésekben csak ajánlásokat tehetett a tagországok számára, amelyeket a tagországok illetékes szerveinek beleegyezése után lehetett végrehajtani. A határozatokat és az ajánlásokat egyaránt az 1962-ben bevezetett érdekeltségi elv alapján hozták. Az érdekeltségi elv: „ajánlás és határozat csak az érdekelt tagországok egyetértésével hozható, és így csak az érdekelt tagországokra érvényes, de később mások is csatlakozhattak hozzá”.9 A döntéshozásban minden országnak egy szavazata volt, és senki sem kapott vétójogot. A KGST végrehajtó szervébe minden ország egy miniszterelnökhelyettest delegálhatott. A végrehajtó szerv közvetlenül nem utasíthatta a tagállamok szervezeteit és vállalatait, s nem alkalmazhatott szankciót velük szemben. A szervezet által hozott döntésekhez később is lehetett csatlakozni, s ennek köszönhetően igen lassú lett a döntések végrehajtásának rendszere. A tagállamok között államközi szervezetek működtek. A KGST által alkalmazott gazdaságpolitika már a kezdetektől elhibázott volt. A Szovjetunió a KGST-t a világpiaci hatásoktól mesterségesen elzárta, önellátásra, extenzív fejlesztésre ösztönözte. A tőke és technológia szempontjából is magára maradt a szervezet. A világpiactól való elzárkózás egyik célja az volt, hogy a fejletlenebb KGST országokban kialakuló új iparágakat megvédjék. A piaci mechanizmusoknak nem volt fontos szerepük, 8

Bene Krisztina: A Független Államok Közössége az integrációs folyamatok tükrében; BGF-KKFK, 2004. p. 23. 9

www.mult-kor.hu/cikk.php?article=746, 2005. 10. 12.

11

„a versenyt a kölcsönös segítségnyújtás helyettesítette”.10 A termék ára tulajdonképpen, mint az elszámolás eszköze funkcionált. A KGST kereskedelme a hatvanas évekig bővült, majd folyamatosan csökkeni kezdett. A kezdeti együttműködéseket az áruforgalom kiszélesítése, tapasztalatcsere, szakemberképzés, műszaki segítségnyújtás jellemezte. A későbbiekben napirendre kerültek a népgazdasági tervek összehangolása, és a szakosítás. Távlati tervek is készültek, amelyekben meghatározták a gazdaságfejlesztés főbb irányait, a termelésre, a fogyasztásra, a felhalmozásra, a külkereskedelemre vonatkozó mutatókat. A kereskedelmi megállapodásokban pontosan rögzítették, hogy milyen terméket, és mennyi mennyiséget fognak szállítani. Az együttműködést az is segítette, hogy a gazdaságilag fejlettebb tagországok kamatmentes, vagy maximum 2% kamatú hiteleket nyújtottak a „kisebbeknek”. A kis KGST országokban létrehozott nehézipar nagyon sok nyersanyagot használt fel. A nyersanyagszükségletet a Szovjetunió fedezte, s az új nyersanyag lelőhelyek feltárására a szervezet hatalmas pénzeket fordított. Ezek az országok a létfontosságú

energiahordozók

behozatala

terén

teljes

függőségbe

kerültek

a

Szovjetuniótól. A kis KGST országok főleg a KGST, azon belül pedig a Szovjetunió piacára termeltek. A termelés során az üzemek nem a minőséget tartották szem előtt, hanem a mennyiséget, vagyis hogy minél jobban túl tudják teljesíteni a párt által meghatározott tervszámokat. A KGST legfőbb problémája az volt, hogy hiányzott a verseny, így nem volt ösztönző erő, amely elősegítette volna a technikai fejlődést. Olyan torz gazdaság alakult ki a tagországokban, amely elmaradt a világpiaci hatásoktól és versenytől, s azok csak késve éreztették hatásukat. A torz gazdaság kialakulásához nagymértékben hozzájárultak a különböző elvek: „Szófia elv”, „bukaresti árelv”. Az előbbi a szellemi termékek szabad, ingyenes cseréjét fogalmazta meg a tagállamok között, az utóbbi pedig az egymás közötti belső kereskedelemben használt árképzésnél volt mérvadó. A bukaresti árelv szerint az árakat a világpiaci árakból származtatták, úgy, hogy megtisztították azokat a konjunktúraingadozások, valamint a spekuláció hatásaitól. Az azonos termékek árainak – egyenlő feltételek mellett – a szocialista piacon azonosaknak kellett volna lenniük. Az árakat általában öt évre előre határozták meg, aminek következtében, a KGST és a világpiaci árak között egyre csak nőtt a szakadék. Néhány termék árát, mint pl. a kőolajét is, a ’70 évek elejei kőolaj árrobbanás ellenére szándékosan alacsonyan tartották, félve a 10

Káldyné Esze Magdolna: Nemzetközi kereskedelem. A nemzetközi vállalkozások gazdaságtana; TRIMESTER, Tatabánya, 2004. p. 260.

12

drágulás hatásaitól. Az állami vezetés határozta meg, nemcsak az árakat a piacon, hanem azt is, hogy miből mennyit kell termelnie a vállalatoknak, aminek következtében néhány árucikk hiányzott a piacról, néhányból meg túlkínálat volt. A termelés és az ár nem a keresletnek megfelelően alakult. A hatvanas évek végére bizonyossá vált, hogy a KGST országok sem a saját, sem a többi tagország meg növekedett igényeinek nem tudnak megfelelő termékeket termelni. További problémákat okozott a szervezeten belüli nyersanyaghiány, élelmiszerhiány, valamint a fejletlen infrastruktúra. A KGST-n belül technológiai fejlesztésekre, szerkezeti átalakításra lett volna szükség, de ez nem következett be a tagországok változtatási képességének és az újítás iránti készségének hiánya miatt. Egyes szakértők a KGST szétzilálódását, a szervezeten belül uralkodó problémákon túl az 1970-es olajválságra vezetik vissza. A tagországokat egyre erősebb érdekek fűzték a fejlett piacgazdaságú országokhoz, s a 70-es évekre kidolgozott ún. Komplex Program sem volt képes megállítani a tagállamok közötti kereskedelem zuhanását. „A KGST csere hallatlan biztonságot adott, de az egymásközti forgalom elszámolási egysége (transzferális rubel) még a táboron belül is csak kétoldalúan működött. Így következett be a mindenáron kiegyenlített, igénytelen, mennyiségi szemléletű forgalom, melynek s az egész együttműködésnek a megreformálása már nem hozott eredményt, így az együttműködés 1991. februárjában felbomlott”11

11

Bakos „et al”[1995] p. 157. 13

1. 4. A Független Államok Közössége megalakulásának körülményei, célja, működése 1. 4. 1. Előzmények A szovjet birodalom végső hanyatlása Brezsnyev halála után (1982. november 10.) kezdődött. Ezzel véget ért az úgynevezett Brezsnyev-korszak, amely 18 évig tartott. 1982. november 12-én a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága Jurij Andropovot, a titkosrendőrség volt főnökét választotta meg Brezsnyev utódjának. Andropov főtitkári karriere mindösszesen 15 hónapig tartott, de vezetése alatt a modernizálásra törekedett. Megromlott egészségi állapota miatt 1984. február 9-én elhunyt. Az új pártfőtitkár Konsztantyin Csernyenko lett. Csernyenko pártfőtitkárrá való kinevezése csak átmeneti megoldás volt, mivel köztudott volt, hogy kinevezése előtt is sokat bajlódott egészségével. Csernyenko nem vitt véghez érdemi változásokat sem a gazdaság, sem a politika terén, s nem változtatott a jól bevált korábbi irányvonalon sem, pedig igen csak szükség lett volna a változtatásra, mivel a ’80 évek elején nagy kihívások érték a stagnáló Birodalmat. A pártvezetés hosszú távú tervei között a párt- és állami apparátus fiatalítása szerepelt. Miután 1985. márciusában elhunyt Csernyenko, egy nappal a halála után megtörtént a nemzedékváltás az SZKP-n belül. Csernyenko utódjául a viszonylag fiatal Mihail Gorbacsovot nevezték ki a párt élére. Gorbacsov, kinevezése után, a funkcionáriusok körében végrehajtott tisztogatással alapozta meg hatalmi pozícióját. Az emberek nem vártak az új pártfőtitkártól a politika területén nagy változásokat, de bíztak abban, hogy folytatni fogja az Andropov által elkezdett gazdasági korszerűsítést, és nagyobb mozgásteret biztosít a vállalatok számára a döntéshozásban. Gorbacsov külpolitikájában a nagyhatalmak békés egymás mellett élését szorgalmazta, s az enyhülés politika folytatását jelentette be. Gorbacsov szembesült azzal a ténnyel, hogy a Szovjetunió nem tudja felvenni a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal (USA) a fegyverkezés területén, s hogy változtatásokra van szükség a Birodalom egészében, de számolni kellett azzal, hogy a gazdasági struktúraváltást azonban csak lassan és fokozatosan lehetett véghezvinni. 1985ben kihirdette a gyorsítás politikáját (uszkorenyje), melynek célja a műszaki fejlesztés mellett a magasabb növekedési szint elérése volt. 1986-ban újabb politikát hirdetett meg, mégpedig a peresztrojkát, vagyis az átalakítást. A peresztrojka által érintett területek: • külpolitika • nyilvánosság • gazdaság. 14

Annak ellenére, hogy 1987-ben a vállalati törvény elfogadásával nagy lépéseket tettek a piacgazdaság kialakítására, csak a külpolitika területén ért el nagy sikereket a peresztrojka, s a gazdaság területén nem mentek végbe érdemi változások. Ebben az évben vezették be a nyilvánosság politikáját (glasznoszty), mely a peresztrojka társadalmi kereteit hivatott megteremteni. 1988-ban a párt gazdasági szerepe csökkent, s a párt helyett a törvényhozás került a központba, s elnöki rendszert vezettek be. 1989-ben a gazdasági válság tovább mélyült a Szovjetunióban, s a peresztrojka sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. További változtatásokra volt szükség. Az egyre növekvő gazdasági nehézségek miatt – infláció növekedése, fizetési mérleg hiányának növekedése, fejletlen infrastruktúra, a szolgáltatások alacsony színvonala, a fennmaradt hatalmas bürokrácia, valamint a nemzetiségi problémák kiéleződésének hatására – felgyorsultak az események s bomlani kezdett a Szovjetunió, a KGST, valamint a Varsói Szerződés. 1990-ben Gorbacsov lemondott a szövetségi rendszer további fenntartásáról, annak érdekében, hogy a Szovjetunióban továbbra is fennmaradjon a szocializmus. 1. 4. 2. A Független Államok Közössége (FÁK) kialakulásának kronológiája 1990. április 3. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa törvényt hoz a szövetségi rendszerből való kiválásról: Az elszakadásról az adott köztársaságban népszavazáson kell dönteni, a szavazatok kétharmada szükségeltetik hozzá. Az ezt követő átmeneti időszak nem haladhatja meg az öt évet. Az elszakadni vágyó köztársaságok autonóm egységeiben külön-külön népszavazást kell tartani, újabb népszavazást tíz éven belül nem lehet kiírni. Ezt követően a tagköztársaságok folyamatosan nyilvánítják ki függetlenségüket. 1991. március 17. Népszavazás a Szovjetunióban a föderáció sorsáról. A balti köztársaságok, valamint Moldva, Grúzia és Örményország nem vett részt a népszavazáson. 1991. április Novo Ogorjevoban nyolc köztársaság föderáció elképzelést hirdetett meg. 1991. június 12. Elnökválasztást tartottak az Orosz Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaságban (OSZFSZK). Oroszország első elnöke a 60 éves Borisz Jelcin lett. Alelnök Alekszandr Ruckoj alezredes, a moszkvai főpolgármester Gavril Popov lett. 1991. június 28. Megszűnik a KGST. 1991. július 1. Megszűnik a Varsói Szerződés.

15

1991. augusztus 19-21. Sikertelen fegyveres puccskísérlet Moszkvában, Leningrádban és a Baltikumban, melynek vezetői Gorbacsov közvetlen környezetéből kerültek ki. A puccsisták foglyul ejtik Froloszban (Krím) a szabadságát ott töltő Gorbacsovot. Moszkvában sikertelenül kísérleteznek a „Fehér Ház” ostromával. A rosszul előkészített államcsíny megbukik. (A puccs célja a központi államhatalom megszilárdítása, a SZU felbomlásának megállítása lett volna). A puccs vezetőit letartóztatták. 1991. augusztus 23. Jelcin elnöki rendelete megszüntette a puccsistákat támogató újságokat (Pravda, Glasznoszty, Szovjetszkája Rosszíja). 1991. augusztus 25-26. Jelcin elnöki rendelete felfüggesztette az SZKP tevékenységét az OSZFSZK területén és rendelkezik az SZKP és az orosz KP vagyonának államosításáról. 1991. szeptember 2-5. A Szovjetunió Népi Küldötteinek V. Rendkívüli kongresszusát tartották. A balti államok, Moldva és Grúzia nem vett részt. Nyilatkozat született, melyben elvetették a Moszkva melletti, Novo-Ogorjevóban, Gorbacsov által tervezett föderációt és helyette konföderatív állami berendezkedést javasoltak. 1991. október 18. A Kremlben 8 tagköztársaság vezetői aláírták a gazdasági közösség megteremtéséről szóló szerződést. Ukrajna és Moldva novemberben csatlakozott az egyezményhez. 1991. december 7-8. A Szovjetunió három szláv többségű tagköztársasága: Oroszország, Ukrajna és Belorusszia (Borisz Jelcin, Leonyid Kravcsuk, Sztanyiszlay Suskevics) villámkonferenciát tartottak Bresztben. Itt megállapodtak arról, hogy a Szovjetunió, „mint nemzetközi jogi alany és geopolitikai realitás megszűnt létezni”. 1991. december 21. Alma-Atában (Kazahsztán) nyolc független köztársaság csatlakozott „Triszlávia”-hoz, s a 11 tagköztársaságának államfői a novo-ogorjevoi megállapodás alapján aláírták a FÁK alapító dokumentumát (a balti államok és Grúzia kivételével), így lényegében visszaáll a birodalom. A tizenöt volt tagköztársaságból tizenegy marad. A szerződés alapján a FÁK nyitott más, a közösség elveit és céljait elfogadó országok számára is. A FÁK nem állami és nem nemzetek feletti képződmény és nem a konszenzus elve alapján működik. A tagállamok a közös feladatok elvégzésére koordinatív intézményeket hoztak létre, de az intézmények nem rendelkeznek hatalmi funkciókkal a tagállamok felé. 1991. december 25. Gorbacsov lemondott a Szovjetunió elnökének tisztjéről, s átadta a katonai hatalmat Borisz Jelcinnek. Év végétől teljesen megszűnik a Szovjetunió, utódja az orosz, ukrán, és belorusz Független Államok Közössége lesz. 1993. őszén Grúzia belépett a FÁK-ba. 16

1. 4. 3. A FÁK létrejöttének céljai, a tagállamok általános gazdasági jellemzői A FÁK létrehozásának két fő célja volt. Egyrészt, hogy az utódállamoknak könnyebb legyen átvészelni a hirtelen jött változást, másrészt elősegítse a gazdasági kapcsolatok megőrzését az utódállamok között, s azokat „egy intézményes keretek között működő gazdasági integráció irányába terelje.”12 A tagállamok közötti együttműködés több fontos területre terjed ki: • migrációs politika • környezetvédelem • közlekedéspolitika és a telekommunikációs rendszer fejlesztése. Az alapító okiratban a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy biztosítják egymás között az állampolgárok szabad mozgását, a határok szabad átjárhatóságát, valamint a közösséget érintő információcsere folytonosságát. 1992-ben az utódállamok közös valutarendszer kialakításáról, egy államközi központi bank létrehozásáról, és az árfolyampolitikák összehangolásáról döntöttek. Sok utódállam nem tudott mit kezdeni a hirtelen jött szabadságával, nem tudták eldönteni, hogy most nyugat felé orientálódva teljesen elváljanak a régi partnerektől, vagy folytassák a már megszokott hagyományos partnerekkel folytatott kereskedelmet? A legtöbb utódállam próbálta kihasználni azt a geopolitikai előnyüket, hogy nyersanyag tekintetében jól ellátottak, s elkezdték kiépíteni az új kapcsolatokat a nyugati országok felé, a régieket pedig tovább próbálták erősíteni. Az új kapcsolatok kialakítása, s a világgazdaságba való orientálódás nem volt könnyű, s hamarosan rá kellett döbbenniük az utódállamoknak, hogy a régi rendszer alatt kialakított függőségtől nehezen lehet elszakadni. A Szovjetunió felbomlása után az utódállamoknak nem volt könnyű helyzetük. Szinte az összes utódállamra jellemző volt: • A gazdasági átalakítás nehezen és lassan ment végbe, a privatizáció lassú mértékben haladt. • Hiányzott a kedvező társadalmi légkör, a gyárbezárások és a hirtelen meg növekedett munkanélküliség miatt. • Hiányzott az árliberalizáció és a demokratikus politikai átalakítás. • Csökkent az életszínvonal, magas volt az inflációs ráta. • Visszaesett a nemzeti jövedelem és az ipari termelés. • A mezőgazdasági nagyüzemek gépesítése színvonala alacsony volt. 12

Bene [2004] p. 29. 17

1. 4. 4. Ukrajna gazdasági jellemzése, gazdasága a Szovjetunió felbomlása után Ukrajna a Szovjetunió második iparilag legerősebb tagköztársasága volt. A 90-es években a Szovjetunióból való kilépés után Ukrajna iparában a nyersanyag- és energiaigényes ágazatok korszerűsítése elmaradt. Hiányzott a reformokhoz szükséges politikai akarat. Ezekben az években minden iparág hanyatlott. Ukrajnában a bányászat, vaskohászat, vegyipar, gép-és autógyártás az 1985-ös szinthez képest 1995-ben feleannyit produkált.13 A mezőgazdaságban is a terméshozamok az előző évekhez képest lényegesen rosszabbak voltak s az állatállomány is csökkent. A népesség elszegényedett. A becslések szerint az árnyékgazdaság a GDP 35-40%-át adta.14 1990-1999 között a GDP évente átlag 10%kal csökkent, az infláció 270%-os volt. 1. táblázat A GDP alakulása a rendszerváltoztató évtizedekben GDP növekedési ütemek (százalék), 1989-1999 Ukrajna 1989 4,0 1990 -3,4 1991 -11,6 1992 -13,7 1993 -14,2 1994 -23,0 1995 -12,2 1996 -10,0 1997 -3,2 1998 -1,7 1999 -2,5 Reál GDP 35,7 1999-ben, 1989=100 Forrás: Dr. Marinovich Endre – Ferkelt Balázs: Az átmenet gazdaságtana; Budapest, 2004. BGF-KKFK p. 26.

Ukrajna legfőbb kereskedelmi partnere továbbra is Oroszország és a FÁK maradt. Kereskedelmének kb. 25%-át azonban még mindig barter formájában bonyolította le. Nagy bevételkiesést jelentett az országnak a hadiipar termelésének drasztikus visszaesése is. 1993-ra az energiaárak növekedése, az államháztartás hiánya, a fizetési mérleg hiányának

13

Simon Ákos, Vass Péter: HVG – Zsebvilág’99 – Kelet-Európa tíz éve; 1998/1999 – HVG Press Kft.

14

Ludvig Zsuzsa: Ukrajna gazdasága az elnökválasztás tükrében; MTA-VKI 94. szám, Budapest, 2004. december 21. p.1. 18

nagysága valamint a hatalmas infláció miatt Ukrajnában katasztrofális helyzet alakult ki.15 Mindezek következtében az IMF-fel egy közös válságprogramot dolgoztak ki, aminek nagy része nem került megvalósításra. Egyedül az infláció csökkentésének területén volt látványos előrelépés. Továbbra sem volt azonban szerkezetátalakítás a gazdaságban, kevés volt a külföldi tőkebeáramlás. Nem került sor a nagyprivatizációra sem, s az eladásoknak csak a töredéke valósult meg. Hatalmas volt a munkanélküliség, nem hivatalos becslések szerint a nagyvárosokban akár a 40%-ot is elérte.16 Ukrajna 1992-ben kilépett a rubelövezetből, s az ekkor kibocsátott karbonyavec kuponpénzt 1996-ban a jelenleg is használatban lévő nemzeti valuta, a hrivnya váltotta fel. Az 1998-as orosz pénzügyi válság hatására a két év óta stabilan tartott hrivnya árfolyama napok alatt összeomlott, s pár hét alatt 50%-ot veszített értékéből. 2. táblázat Fogyasztói árak alakulása a rendszerváltó országokban (változás százalékban az előző évhez, ill. megelőző időszakához képest) Ukrajna 1993 47,3-szeres 1994 891,2 1995 376,7 1996 80,2 1997 15,9 1998 20,0 1999 22,7 2000 28,2 2001 12,0 2002 0,8 2003 5,2 Forrás: Dr. Marinovich Endre – Ferkelt Balázs: Az átmenet gazdaságtana; Budapest, 2004. BGF-KKFK p. 30.

Drasztikusan lecsökkent a valutatartalék szintje, az ipari fejlődés megtorpant, s az országot teljes pénzügyi csőd fenyegette. Ekkor Ukrajna az IMF-től 2,2 milliárd dolláros hitelt kapott, amelynek köszönhetően a csődöt elkerülte. Manapság a kőolaj 90%-a Oroszországból származik. Az energiahiány nagy gondot jelent Ukrajnának, így teljes mértékben rá van utalva az orosz energiaforrásokra. Moszkva viszont akkor is szállít Kijevnek, ha nem tud fizetni. 1998-ban Ukrajna tartozása Oroszország felé 4 milliárd dollárra rúgott. A mindenkori vezetésnek a legfontosabb feladata az ipar strukturális átalakítása lenne.

15 16

Simon-Vass [1998/1999] Simon-Vass [1998/1999] 19

A II. világháború után a legjobban a nehézipar fejlődött az országban, amelynek fő nyersanyagforrása a Donyec-medencében található szén volt. Jelentősen bővítették a kohászatot, s az iparosításnak köszönhetően fejlődött a nyersanyag- és energiaigényes gépgyártás, a vegyipar, amelyek szoros kapcsolatot ápoltak Oroszországgal. A Kaukázus északi részéből és Bakuból kőolaj és földgáz érkezett Ukrajnába, amely a vegyipart alapozta meg.

20

Iparágak: Vaskohászat: nagyon fontos szerepet játszik Ukrajna gazdaságában, ma is az egyik vezető ágazat. A vaskohászat a Donyec-medence szenére épül, és a hazai vasércet dolgozza fel. Fénykorában Ukrajna a szovjet acél több mint 1/3-át termelte. Gépipar: a megfelelő mennyiségű nyersanyag rendelkezésre állása, valamint az olcsó szakképzett munkaerő következtében a gépipar termelési feltételei jók. Ukrajna ipari termelésének nagy részét ez adja. A nyersanyag- és munkaerőigényes ágazatok is a termelés nagy hányadát teszik ki. Az anyagigényes ágak közül kiemelném a szerszámgépek, kohászati berendezések, vegyipari- és élelmiszeripari gépek, bányagépek gyártását. Jelentős a mezőgazdasági gépek, valamint a közlekedési járművek gyártása is. Az ukrán vezetés fő feladata, hogy a 90-es években elmaradt gazdasági reformokat megvalósítsa, vagyis a kevés nyersanyagot, és nagyobb szaktudást igénylő ágazatokat kellene létrehoznia. Vegyipar: mivel Ukrajna nyersanyagokban gazdag, több fontos vegyipari alapanyag is a rendelkezésére áll: szén, kősó, kálisó, foszfátok. A szenet a Donyec-medencében dolgozzák fel, amiből műtrágyát, festéket, műgumit és műanyagot állítanak elő. A kőolaj és földgáz tekintetében Ukrajna szegény – habár a Kárpátok peremén vannak lelőhelyek –, importra szorul. Sófélékből és foszfátokból elegendő mennyiség áll rendelkezésre, amit Odesszában dolgoznak fel. Textilipar: a könnyűipar vezető ágazata. A hazai lent, valamint az import gyapotot dolgozzák fel. A textilgyárakat a nehézipari központokban építették fel, hogy a nőknek is legyen munkahelyük. Mezőgazdaság: Ukrajna a Szovjetuniónak az éléstáraként működött. Területének nagy részét jó minőségű földek borítják. A földek jelentős hányadán gabonát termesztenek. A termés mennyisége és minősége főleg az időjárás függvényében alakul. Az ország déli-délkeleti részén, muszáj a földeket öntözni a szárazság miatt. A gabona betakarítását nehezítik az elavult gépek, technológiák, az energiahiány, valamint a munkaerőhiány. A falvak elöregedése és elnéptelenedése az iparosításnak köszönhető.

21

„Mindezek következménye, hogy a gabonatermelés a korábbi 50 millió tonnáról 1996-ra 28 millió tonnára csökkent”.17 Még 1990-ben is a teljes szovjet agrártermelés mintegy negyedét Ukrajna adta. Annak ellenére, hogy erőforrásokban gazdag ország, s minden feltétele megvan ahhoz, hogy egy gazdaságilag is erős középhatalommá váljon, továbbra is a mindenkitől függő, de sehova sem tartozó ország szerepe jut rá. Az oroszoktól nem tud elszakadni, az energiafüggés miatt, a nyugat pedig óvatos a befogadását illetően. 1. 5. Napjaink Ukrajnája, Ukrajna gazdasági fejlődésének menete Az 1990-es évek elején függetlenné vált Ukrajna vezetői nem találták a közös álláspontot, abban a kérdésben, hogy milyen gazdasági, politikai reformokat vigyenek véghez. A 90-es évek első éveit e reformok hiányának tekintetében elvesztegették. Néhány reform bevezetése az 1990-es évek közepére tehető – 1992-1995 –, amikor is a vezetés a „mérsékelt reformok politikáját” folytatta. Ez sem hozott érdemi előrelépést a reformok területén, habár a parlament elfogadta a piacgazdasághoz szükséges alaptörvényeket, mint például a nyereségadót, az ÁFA bevezetését. Megteremtették a liberalizálás alapvető feltételeit, de nem kezdődött meg az érdemi privatizáció, a monetáris- és fiskálispolitika következetlen volt, s a befektetési klíma sem volt kedvező. Érzékelhető reformok 1996-tól kezdve figyelhetők meg. 1999-ben a költségvetés stabilnak mutatkozott, s ez jó hatással volt az ukrán gazdaságra. Ukrajna gazdasága 1999 óta dinamikusan nő. Az éves növekedési ütem eléri az 5-9%-ot. 2004-ben a GDP növekedés 12,4%-os volt az előző évhez képest.18 Az ipar teljesítménye évi 7-16%-kal bővül, miközben a mezőgazdaság teljesítménye többnyire az időjárási viszonyoktól függ.19 A növekedésben az iparágak fontos szerepet játszanak. A gépipar teljesítménye 33%-kal nőtt 2004 első nyolc hónapjában, dinamikusan nő az elektromos gépek, az autók, az irodai gépek és a számítógépek gyártása is. Az iparon belül továbbra is a kohászat és a fémfeldolgozás, valamint az élelmiszeripar súlya a legnagyobb. A mezőgazdaság ingadozóan teljesít. A 2004-es gabonatermés jó volt, miközben az állatállomány fokozatosan csökken. 2002-2003 között az ukrán gazdaság szárnyalt.

17

Krajko „et al” [2001] p. 198. http://www.itd.hu/itdh/static/uploaded/document/UAgazdVK.pdf, 2005. 10. 26. 19 Ludvig [2004] p. 1. 18

22

A gazdaság növekedéséhez hozzájárult: ¾ A folyamatosan növekvő reáljövedelmek, valamint a hazai keresletbővülés. ¾ 2001 óta a reálbérek átlagos növekedése meghaladja a 20%-ot. ¾ Az állótőke-beruházások gyors ütemben növekednek. ¾ Kedvező világpiaci konjunktúra az ukrajnai exportcikkekre (fém- és kohászati termékek) ¾ Az export 2004. első nyolc hónapjában 42%-kal, míg az import 30%-kal bővült a megfelelő előző időszakhoz képest. 3. táblázat: Az ukrán gazdaság fontosabb makro-mutatói (1990-2003 között a megelőző év %-ban)

1990 1995 1998

1999

2000

2001

2002

GDP

n. a.

87,8

98,1

99,8

105,9 109,1 105,2 108,5

GDP/fő

n. a.

88,5

98,8

100,6 106,7 109,9 105,4 108,7

Ipari termelés

99,9

88,0

99,0

104,0 112,4 114,2 107,0 115,8

Mezőgazdasági termelés

n. a.

96,4

90,2

93,1

109,8 109,9 101,2

2003

89,8

Fogyasztási cikkek előállítása 105,8 82,2 100,0 107,2 124,5 117,7 108,4 120,4 Beruházások

101,9 71,5 106,1 100,4 114,4 117,2 109,0 114,0

Infláció, éves átlag

n. a. 333,0 10,0

29,2

15,8

5,0

-0,6

8,2

Lakásépítés (m -arányosan)

89,4

85,8

91,8

105,1

90,4

108,6

993

123,1

Közlekedés teljesítménye

100,2 95,7

90,7

91,9

99,4

102,0 106,0 109,0

Kiskereskedelmi áruforgalom 115,5 86,1

93,4

92,9

108,1 113,7 116,6 120,1

Külkereskedelmi áruforgalom n. a.

86,8

86,5

117,8 110,8 109,0 147,7

Foglalkoztatottak száma

99,9 103,0 98,9

97,7

97,5

Reáljövedelem

n. a. 128,1 87,1

103,4 103,6 120,4 165,8 118,0

2

n. a.

98,5

105,1

95,6

Forrás: Réthi Sándor: Az Európai Unió és Ukrajna: remények és realitások; Európai Tükör 2004/7 október p. 82.

A táblázat adataiból levonható következtetések: ¾ A gazdaság recessziója 1998-ig folyamatos volt, majd csupán 2000-2001ben regisztráltak gazdasági növekedést. ¾ Az ipari termelés bővülése nem a struktúraváltás, hanem a meg növekedett keresletre történő reagálás eredményének tekinthető. ¾ A mezőgazdaság 1999-ig siralmas teljesítményt produkált, majd 20002001-ben mutatott némi teljesítménynövekedést.

23

¾ A külkereskedelem a többi ágazattal együtt hasonlóan teljesített. 2003-ban jó volt a külkereskedelem teljesítménye, de itt sem lehet termékstruktúraváltásról beszélni. ¾ A foglalkoztatottak számának alakulása jelzi a megindult szemléletváltást, mivel a termelés növekedése mellett csökken a foglalkoztatottak száma. Az ország pénzügyi helyzete stabilnak mondható. A költségvetés 2004 első nyolc hónapjában 0,6%-os többletet mutatott a GDP-hez viszonyítva. A fizetési mérleg egyenlege évek óta pozitív, és a többlet mértéke is növekvő. A nemzeti fizetőeszköz – a hrivnya – dollárhoz mért árfolyama stabil. Az államadósság a GDP 50%-a alatt van. A gazdaság gyenge pontja az infláció, amely 2004-ben, kisebb mértékben emelkedett. A kezdeti „kisprivatizáció” helyett elkezdődtek a már igen jelentős cégek privatizálása is. A magánszektor aránya a GDP-n belül eléri a 65-70%-ot. Ukrajna egy főre jutó GDP-je 2004-ben 1098 euró volt. 4. táblázat Az ukrán gazdaság makromutatói

Reál GDP növekedés (%) Inflációs ráta (%) Folyó fizetési mérleg (GDP%)

2001 9,2 12,0 3,7

2002 5,2 0,8 7,5

2003 9,6 5,2 5,8

2004 12,1 9,0 11,0

Forrás: http://trade-info.cec.eu.int/doclib/docs/2005/july/tradoc_113459.pdf, 2005. 10. 26.

Az ukrán gazdaság szerkezeti átalakulásának kezdetét mutatja az, hogy a GDP értékéhez a különböző ágazatok különböző mértékben járulnak hozzá 2003-ban, mint 1990-ben.

2. ábra Szektorok GDP részesedése 2003-ban (%)

1. ábra Szektorok GDP részesedése 1990-ben (%)

14,1

25,6

29,8

Mezőgazdaság Ipar

Mezőgazdaság

45,6

Ipar

Szolgáltatás

Szolgáltatás

40,3 44,6

Forrás: http://trade-info.cec.eu.int/doclib/docs/2005/july/tradoc_113459.pdf, 2005. 10. 26.

24

A fenti diagrammokból kiderül, hogy a szolgáltatások GDP-hez való hozzájárulása növekedett a legjobban 2003-ra 1990-hez képest, míg a mezőgazdaság és az ipar részesedése csökkent. A szolgáltatás 2003-ra 15,8%-kal többel járult a GDP-hez – összesen 45,6%-át adja –, mint 1990-ben. Az ipar hozzájárulása a bruttó hazai termékhez 4,3%-kal, a mezőgazdaságé, pedig 11,5%-kal csökkent 2003-ra. A GDP-növekedés többnyire annak köszönhető, hogy a korábban fekete- vagy szürkegazdaságban meghúzódott tevékenységek egy része átkerült a legális szférába, vagyis „nem valós teljesítménynövekedést takar”.20 Ennek ellenére az árnyékgazdaság súlya még mindig jelentős. 2004 fontos év volt Ukrajna életében, mert októberben rendezték meg az elnökválasztást. Ukrajna jó gazdasági mutatókkal ért el a választásokig, de már októberben érezhető volt a gazdaságban a választásokkal összehozható hatások (fizetésemelések, dupla nyugdíjak folyósítása). Negatív hatásként értékelhető, hogy a 2004. októberi GDP növekedés kisebb volt, s a posztszovjet térségben meggyengült a bizalom a hrivnyában és a hazai bankrendszerben. A központi bank több eszközzel is a bankok segítségére sietett, csökkentette a kötelező tartalékráta szintjét, és korlátozta a kivehető betétek és devizaeladások nagyságát. Mindezek ellenére nem lehet beszélni gazdasági recesszióról, s igazán nagy problémát az okozhatott volna, ha a választások elhúzódnak. 1. 5. 1. Ukrajna politikai berendezkedése, érdekcsoportjai Ukrajnában 1991 óta többpártrendszer működik, s az állam demokratikus berendezkedésű, ennek ellenére a demokrácia és az emberi jogok alapelvei a valóságban, sok esetben csorbát szenvednek. Az EBRD adatai szerint, a választások szabadságát és tisztességét mérő kumulatív demokrácia indexe Ukrajnának 4,0 , ami azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta ennyi évet töltött az ország szabad és tiszta választások teremtette politikai környezetben.21 Ukrajnában a rendeletek, a törvények, a módosító rendelkezések és a jogszabályok száma igen magas, ezért ezek betartatása, érvényesítése és megvalósítása igen nehézkes, és tartalmi előrelépés ezen a téren nem mutatkozik. Ezeknek a hiányosságoknak a legfőbb oka a korrupció, s a szakképzett emberek hiánya. Ukrajna társadalma a több nemzetiség jelenléte, a különböző területi adottságok, s érdekek miatt, és

20 21

Ludvig [2004] p. 1. Ludvig Zsuzsa: Ukrajna európai ambíciói és a realitások; MTA-VKI; Kihívások, 166. sz., 2003. július

25

a demokratikus többpártrendszernek köszönhetően, megosztott, így különböznek a nézetek is. A politikai megosztottság főleg a földrajzi elhelyezkedésen alapul. Hat fő érdekcsoport van, amelyek egymással folytonosan „harcban állnak”, s Ukrajna gazdasági politikai életét befolyásolják: a donyecki, a dnyepropetrovszki, a kijevi, a harkovi, a lvovi és a Mi Ukrajnánk mozgalom. Donyecki csoport: a ’90 évek elején Ukrajna leggazdagabb területe volt, de kezdetben nem foglalkoztak a politikával, hanem csak az üzleti élettel. Hallgatólagos megállapodás szerint Donyeck nem politizál, Kijev, pedig nem szól bele a helyi gazdasági érdekszférák döntéseibe. Dnyepropetrovszki csoport: A független Ukrajna első politikai elitje ebből a térségből került ki. A Dnyeper-menti csoport politikai alapját Ukrajna Munkáspártja adja, mely egy baloldali, oroszpárti tömörülésként létezett. Julia Timosenko – a volt miniszterelnök asszony – is ehhez a csoporthoz tartozik, de alig akad a csoporton belül is szövetségese. A kijevi csoport: Egyesült Szociáldemokrata Párt (SZDPU) Kucsma volt elnök táborához tartozik. Az egyesülés kisebb, nagyobb üzleti érdekek mentén szerveződött csoportok érdekközössége, az ő ellenőrzésük alá tartozik az UT1 televíziós csatorna is. Harkovi csoport: Harkov az ország második legnépesebb városa, amely az SZSZK-ban az ország fővárosa is volt. Ez a terület volt a gépgyártás központja. A politika a fémgyártással fonódik össze, s erre épülnek az előbb említett csoportok is. Lvovi csoport: Ezen a területen, csakúgy, mint egész Ukrajnában igen erős az orosz tőke jelenléte. A politikában nem játszanak jelentős szerepet a pénzhiány miatt. Mi Ukrajnánk mozgalom: Viktor Juscsenko ex-miniszterelnök (jelenlegi elnök) vezette mozgalom, amely főleg ellenzékieket tömörít magába. Hatalmas, erős és befolyásos mozgalom.

26

1. 5. 2. Az elnökválasztás jelentősége s végeredménye 2004. október 31-ére írta ki a leköszönő elnök Leonyid Kucsma Ukrajna függetlenségének történetében megrendezett negyedik elnökválasztást. A 12 elnökjelölt közül a legnagyobb esélye az akkori kormányfő Viktor Janukovicsnak, és az ellenzék jelöltjének Viktor Juscsenkonak volt. Viktor Janukovics 2002. októbere óta töltötte be a miniszterelnöki posztot, aki egykor Donyeck megye kormányzója volt. Ukrajna gazdasági növekedésében neki is nagy szerepe van. 2000 óta tart a gazdasági föllendülés s négy év alatt a GDP 33%-os bővülést produkált.22 Ennek köszönhetően olyan mértékben nőtt a gazdaság, hogy már 2004. májusában a folyó fizetési mérleg többlete meghaladta az egész évre tervezett 2,6 milliárd dolláros irányszámot.23 Janukovics, Kucsma elnök és Oroszország pártfogoltja, mivel oroszbarát politikát folytat. Janukovics választási ígéretei: • két-háromszoros béremelés, • 20%-nál alacsonyabb társasági adó, • maximum 15%-os ÁFA bevezetése. Janukovics legfőbb támogatói az első forduló adatai szerint Ukrajna déli és keleti régióiban – Harkov, Donyeck, Luhanszk megyében és Szevasztopolban – találhatóak. Viktor Juscsenko az ellenzék jelöltje, aki jegybank elnökként (1993-1999) a pénzügyi stabilizáció eléréséhez járult hozzá, majd 16 hónapon keresztül kormányfőként is fontos szerkezeti váltásokat indított el. 2001. áprilisában váltotta le Kucsma elnök a miniszterelnöki posztról, s ezután a jobbközép Mi Ukrajnánk mozgalom alapítója lett, s szembefordult Kucsmával. Juscsenko választási ígéretei voltak: • 5 millió új munkahely teremtése, • adóterhek csökkentése, • szociális kiadások előnyben részesítése. A két rivális elnökjelölt közül egyértelműen Juscsenko élvezi a nyugat s egyben az EU támogatását. Juscsenko a hivatalos adatok szerint Nyugat-Ukrajnában aratott elsöprő győzelmet, kivéve Kárpátalját. A közvélemény-kutatások szerint Juscsenkonak az év elején még 20%-os előnye a nyár végére, a harmadára csökkent Janukoviccsal szemben. 22

Ludvig [2004] p. 2.

23

Vida László: Negyedik futam; HVG 2004. július 31. http://hvg.hu/hvgfriss/2004.31/200431HVGFriss383.aspx, 2005. 9. 1. 27

Janukovics az októberi választás közeledtével jócskán lefaragott hátrányából, s kihasználva a média lehetőségeit növelte népszerűségi indexét. Az első fordulót Juscsenko nyerte, de a nemzetközi és a hazai megfigyelők egyaránt számos szabálytalanságokról számoltak be mindkét fél részéről. A második fordulót viszont Viktor Janukovics nyerte, amelyet Juscsenko nem fogadott el, csalással vádolta a kormányt, és híveit polgári engedetlenségre szólította fel. Putyin orosz elnök a választási eredmény kihirdetése után az elsők között gratulált Janukovicsnak. Oroszország számára nagyon fontos hogy, baloldali érzelmű, Oroszországhoz közel álló elnöke legyen Ukrajnának. Nem csoda, hogy fontos Oroszországnak az elnökválasztás kimenetele, mert Ukrajnában található a legnagyobb orosz kisebbség, s hallgatólagosan is Ukrajna az orosz érdekszférába tartozik. A nemzetközi megfigyelők keményen bírálták a kormányt, a választások tisztasága miatt, s Bruce George az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet missziójának vezetője kijelentette, hogy „a második fordulóban számos nemzetközi normát sértettek meg, szabálytalanságok sokaságát tapasztalták”24. A választási eredmények felülvizsgálatát szorgalmazta Javier Solana, az EU külpolitikai főmegbízottja, s az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke is elégedetlenségének adott hangot a választás tisztaságának tekintetében. Egyedül csak a FÁK-at képviselő delegáció volt elégedett. A választási eredmények kihirdetése után Juscsenko hívei a hideg tél ellenére a kijevi utcákra vonultak, s követelték a második forduló megismétlését. Elkezdődött az úgynevezett „narancssárga forradalom.” Végül a második forduló megismétlésére került sor, s ezen Viktor Juscsenko nyert s így az ellenzék képviselője lett az új elnök. Az új miniszterelnök Julija Timosenko lett, aki ellen régebben Oroszországban elfogató parancsot adtak ki. Julija Timosenko kormányát 2005. március 8án az államfő leváltotta. Az államfő Jurij Jehanurovot, a dnyepropetrovszki körzet kormányzóját, volt gazdasági minisztert nevezte ki ügyvezető miniszterelnökké Timosenko helyére. Ukrajna egyaránt fontos a keletnek és a nyugatnak is, s az elnökválasztás után úgy tűnt, hogy az orosz érdekszféra zsugorodni kezd. A nyugatnak azért fontos Ukrajna, mert az országon halad keresztül számos Európát ellátó nyersanyagvezeték, valamint a sűrű és viszonylag fejlett közlekedési infrastruktúrájának köszönhetően tranzitország Európa és Ázsia között. A választások után sokan attól tartottak, hogy az új elnök el fog fordulni Oroszországtól. Ez azonban nem történt meg, s nem is lett volna bölcs döntés, mivel az országnak szüksége van az orosz energiaforrásokra, s ennek érdekében jó politikai viszonyt 24

Káosz Ukrajnában – Többet erővel; 2004. november 27. http://hvg.hu/hvgfriss/2004.48/200448HVGFriss61.aspx, 2005. 9. 1. 28

kell ápolni az orosz vezetéssel. Juscsenko ennek érdekében hangsúlyozta németországi – 2005. márciusi – látogatása során, hogy nem akar elfordulni Oroszországtól s kijelentette, hogy Ukrajna európai integrációs ambíciói senki ellen sem irányulnak főként nem az Orosz Föderáció ellen: „Oroszország a mi barátunk, örökké az marad” – mondta Juscsenko.

29

II. Ukrajna és az EU politikai, kereskedelmi kapcsolatainak bemutatása a kezdetektől napjainkig 2. 1. EK-KGST viszonya a kétpólusú világban, az egymás el nem ismerésétől a normalizálásig Mielőtt elkezdeném az EK-KGST kapcsolatának bemutatását fontosnak tartom, hogy szóljak az EK kialakulásáról, mivel az előző fejezetben már a KGST-t is bemutattam. Az egységes Európa ötlete, már az I. világháború után felvetődött egy ún. páneurópai mozgalom keretében. Ez az ötlet egy Richard Codenhove Calergi bécsi gróftól származott, aki megalapította a Páneurópai Szervezetet, s elindította a mozgalmat. A Páneurópa című könyvében (1923.)25 kifejti, hogy az államszövetségben minden európai ország helyet kapott volna kivéve az akkori Szovjetunió. Aristide Briand francia külügyminisztertől származik a Páneurópai terv, amelyben egy közös piacot szeretett volna létrehozni, ahol az áru-, tőke- és a személyforgalom szabadon mozoghatott volna. Ez a Páneurópai szövetség azonban nem tudott létrejönni a két világháború között kialakult politikai viszonyok miatt. Az országok elvesztették egymásba vetett hitüket, valamint az 1929-30-as gazdasági világválság hatására is az államok inkább a protekcionista gazdaságpolitikát részesítették előnyben, s így az integráció nem tudott kialakulni. A II. világháború után viszont szükség volt egy gazdaságilag egységes és erős Európára, azért hogy a megerősödött és győztes Szovjetuniót ellensúlyozni tudják. Ennek érdekében félre kellett tennie Franciaországnak és Németországnak a már évszázadok óta tartó ellenségeskedést. Az európai tartós béke megőrzésének érdekében jött létre az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK), a régi két rivális Franciaország és Németország között. Ezt a tervet Jean Monnet francia államférfi dolgozta ki, de Robert Schuman francia külügyminiszter vetette fel hivatalosan. Az együttműködés azon alapult, hogy az általuk kötött szerződés révén nemzetközi ellenőrzés alá helyezzék a német szén- és a francia acélipart. Azért ezt a két területet választották az együttműködés alapjául, mert ez mindkét államnak kulcsfontosságú iparága, s ezekre épül a hadiipar is. 1951-ben az együttműködéshez csatlakoztak a BENELUX államok és Olaszország is, s aláírták közösen a Montánunió alapító okiratát, a Párizsi Szerződést, amely 1952. július 25-én lépett hatályba. 1957. március 25-én – a Spaak-jelentés elfogadása után – a Montánunió államai 25

Káldyné [2004] p. 262. 30

aláírták az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergetikai Közösséget (EURATOM) létrehozó Római Szerződést, amely 1958. január 1-jén lépett hatályba. A Spaak-jelentés magában foglalta többek között a szolgáltatások szabad mozgásának biztosítását, közös agrárpolitika, a közös piac kialakítását, valamint a jogharmonizációt.26 A Római Szerződést tekintik a Közösség alaptörvényének, amelyben a tagországok kötelezettséget vállaltak: • a vámok, mennyiségi korlátozások eltörlésére, • közös kereskedelempolitika folytatására a közösségen kívülállókkal szemben, • a tagállamok között a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad mozgására, • közös agrárpolitika alkalmazására, • közös közlekedéspolitika folytatására, • a tagállamok jogszabályainak harmonizációjára. A szerződés aláírásakor a tagállamok vállalták azt, hogy egyes területeken folyamatosan átadják hatáskörüket a szervezetnek, s így szuverenitásuk korlátozódik. Az Európai Közösség, mint nemzetek feletti integráció jött létre, s mint új típusú nemzetközi jogalany jelent meg. Ráadásul a Közösség létrejöttével nem tűntek el a régi államok, hanem továbbra is jelen voltak a kereskedelem, a politika stb. területén. A Közösség nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy elismertesse magát a többi állammal, mivel a nemzetköz jog szerint „az új állam elismerése nem kötelező, vagyis az új államnak nincs alanyi joga az elismerés követelésére”.27 A világ többi országának el kellett döntenie, hogy elfogadják-e a Közösséget tárgyalópartnernek azokon a területeken, amelyeken a tagállamok átruházták rá hatáskörüket, s elismerik-e a többoldalú megállapodások szerződő feleként. Valójában a világ országainak többsége viták, és fenntartások nélkül hallgatólagosan elfogadta az EK nemzetközi hatáskörét, azonban voltak olyan országok is, amelyek nem így cselekedtek. Ezek, a KGST országok voltak, akik az 1970-es években „az Európai Közösség kereskedelempolitikai hatáskörének megkérdőjelezésén keresztül vonták kétségbe a közösség, mint nemzetközi aktor illetékességét”.28

26

Káldyné [2004] p. 266. Balázs Péter: Az Európai Unió Külpolitikája és a Magyar-EU kapcsolatok fejlődése; KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. , Budapest, 2003 p. 34. 27

28

Balázs [2003] p. 33. 31

A gyakorlatban kialakult módszer szerint a hallgatólagos elismerésnek kétféle módja van: • kétoldalú nemzetközi szerződés megkötése (de facto elismerés) • diplomáciai kapcsolat felvétele (de jure elismerés) A világ nagy része az EK-t hallgatólagos de jure elismerésben részesítette. Voltak olyan országok is, akik kötöttek ugyan kétoldalú megállapodásokat a Közösséggel, vagyis de facto elismerték azt, de diplomáciai kapcsolatot nem létesítettek egymással. A KGST országok egységesen léptek fel az EK-val szemben, főleg politikai okok miatt, s csak legfeljebb

a

gazdasági

kapcsolatokra

vonatkozó

ún.

szektorális

kétoldalú

megállapodásokat kötöttek a Közösség tagországaival. Ezekben az exportőrök egy árgarancia megállapodást kötöttek, vagyis egy bizonyos ár alatt nem szállítottak, valamint kötelezettséget vállaltak arra, hogy bizonyos mennyiségnél többet nem szállítanak az adott országba (export-önkorlátozás). Mindezekért cserébe az importáló ország biztosította a piacra jutást, és nem alkalmazott egyéb importkorlátozásokat. Ez a megállapodás a GATT elveivel ellentétes volt. Az EK valójában a de jure elismerést szerette volna megkapni a KGST-től, ami nem sikerült, s így de jure kölcsönösen nem ismerték el egymást. 2. 1. 1. EK-KGST viszonya (1958-1988) Az Európai Közösség és a KGST közeledésének kettő szakasza van. Az első szakasz (1970-1980): Az EK-KGST viszonyát ezekben az években a kölcsönös el nem ismerés és a szembenállás jellemezte. A Szovjetunió, ahogy már fent is említettem nem fogadta el az EK-t a nemzetközi kapcsolatok egyenrangú résztvevőjének. A két csoport közeledését a „helsinki folyamat” indította el. Leonyid Brezsnyev a szovjet szakszervezetek 1972. évi kongresszusán ezt mondta: „az Európai Közösséget, mint létező valóságot tudomásul kell venni”. Ez volt az első politikai jelzés, amely megnyitotta a tárgyalások útját a KGST és az EK között. Az EK-KGST tagállamok között – a közös kereskedelempolitika megvalósulása előtt – kétoldalú kereskedelmi megállapodások voltak érvényben. Ezeket a megállapodásokat általában négy évre kötötték, s amikor 1970-ben lejárt a megállapodás, az EK azt javasolta, hogy a jövőben a KGST tagállamok már az EK-val, mint szervezettel kössék meg a megállapodásokat. A KGST országok elzárkóztak ettől a lehetőségtől és továbbra is az EK tagországokkal akartak szerződést kötni. Az EK-ban nem volt egységes álláspont ebben a kérdésben és Franciaország mégis kötött a Szovjetunióval kétoldalú megállapodást 19711974 közötti időszakra. Ennek köszönhetően a többi tagállam is így cselekedett, s további 32

négy évig fennmaradt a bilaterális szerződések rendszere. Tehát az EK-nak nem sikerült véghezvinnie tervét. A közeledést a KGST kezdte 1973 augusztusában, amikor is a kapcsolatok felvételére kérte a Közösséget. A kezdeményezésre 1974 májusában az EK Tanácsa beleegyezését adta. A két szervezet óvatosan közeledett egymáshoz, s 1974-ben megrekedtek a tárgyalások. Az EK egy megállapodás tervezetet küldött az európai KGST országok brüsszeli képviseletére, amelyben az előbb említett elképzelését újból megpróbálta véghez vinni, de semmilyen gazdasági előnnyel nem kecsegtetett. Ezt a megállapodás tervezetet a címzettek visszaküldték, tudván, hogy mit tartalmaz a levél. Az elutasító válasz hatására az EK „autonóm jogalapra helyezte az „állami kereskedelmű” országokkal folytatott kereskedelmére vonatkozó szabályozást.” Ezek után a tárgyalások megszűntek, s a KGST országokat érintő a Közösség által alkalmazott kereskedelmi szabályozásokról tárgyalások helyett csak az EK hivatalos lapjából értesülhettek a keleti blokk országai. Az EK a KGST országokból származó áruk importjára semmilyen preferenciális kedvezményt nem nyújtott, sőt diszkriminatív volt. A diszkriminációt azzal magyarázta a Közösség, hogy az „állami kereskedelmű” országokban nem a piac hatásai képezik az árakat, hanem mesterségesen az állam; az állami támogatás a termelők számára korlátlan lehet, amiből a piac megzavarása és a dömping következhet. Az ezektől való félelem hatására a Közösség különböző védelmi intézkedéseket vezetett be, valamint részt vett az úgynevezett COCOM listás termékek exporttilalmában. Ebben a listában a nyugati világ által kifejlesztett fejlett technológiai termékek voltak. E tevékenység ellensúlyozására a KGST országai korlátozták a nyugati tőke beáramlását. 1973-tól a két szervezet közötti kapcsolat szakértői találkozók szintjén zajlott. 1975 februárjában látogatott először az EK Bizottságának küldöttsége Moszkvába a KGST titkárságához. 1976-ban megállapodás tervezetet küldtek egymásnak, de csak 1978-ban kezdődtek meg az érdemi tárgyalások a két fél között. A két szervezet közeledése nagy reményeket keltett aziránt, hogy az EKKGST országok közötti viszony normalizálása következtében a KGST országok gazdasági előnyre tehetnek szert. A tárgyalások azonban az alapvető „koncepcionális eltérések”, valamint a világpolitikában kialakult megromlott viszony – USA által meghirdetett csillagháborús fegyverkezés – miatt 1981-ben megszakadtak. A második szakasz (1981-1989): Az EK és a KGST viszony normalizálása jelentett egyedül kiutat ebből a helyzetből. A normalizálás alatt a Közösség azt értette, hogy a szocialista országok kétoldalú alapon is kössenek megállapodást az EK-val – s ne csak annak tagországaival – és ismerjék el a Közösséget diplomáciai értelemben, vagyis ne vonják kétségbe az EK illetékességét nemzetközi kereskedelmi kérdésekben. A 33

kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása mindkét fél számára fontos volt, mert a nyugat számára szükség volt a keleti nyersanyagokra, a kelet számára pedig a nyugati technológiára, gépekre. A nyolcvanas évek közepére a tárgyalások felgyorsultak, mivel a Szovjetunión belül jelentkező problémák már égetőek voltak, s szükség volt a gazdaság szerkezeti átalakítására, korszerűsítésére, valamint a külgazdasági nyitásra. A párbeszéd új szakasza viszonylag gyors eredményt hozott. A KGST 1984. június 12-14. csúcsértekezletén elhatározta, hogy nem ragaszkodik az EK-val kötött megállapodáshoz, hanem elég lesz egy „közös nyilatkozatot” is aláírni. A viszony normalizálására a Szovjetunión belüli vezetőcsere következtében került sor, amikor is Gorbacsov lett az SZKP főtitkára. Gorbacsov, Bettino Craxi olasz miniszterelnök 1985. májusi moszkvai látogatása során kijelentette, hogy „ideje volna hasznos kapcsolatokat létesíteni a KGST és az EK között gazdasági téren”. Úgy vélekedtek, ha a fent említett nyilatkozatot sikerül összehozni, akkor a KGST részéről nem lesz akadály a tagállamai és az EK közötti kapcsolatok fejlesztésének. 1986 elején, válaszul az EK Bizottsága leveleket küldött az egyes európai KGST-tagállamok kormányaihoz. „A KGST szintjén aláírandó formális együttműködési nyilatkozatért cserébe a Szovjetunió hozzájárult ahhoz, hogy az egyes KGST-országok

közvetlen

kapcsolatokra

lépjenek

az

Európai

Közösséggel

és

megállapodásokat kössenek vele.”29 1986 közepére megnyílt a lehetőség arra, hogy az EK mind a KGST-vel, mind pedig annak európai tagállamaival megkezdje a viszony rendezését. A KGST-EK Közös Nyilatkozat aláírására 1988. június 25-én került sor Luxemburgban, amely bővülő kapcsolatokat irányzott elő.30 A nyilatkozat aláírása után a többi európai KGST államok is hozzáláttak a viszony „normalizálásához”. Magyarország 1987. június 4-én kezdte meg a hivatalos tárgyalásokat az EK-val a gazdasági és kereskedelmi megállapodások megkötéséről. 1988. szeptember 1-jén kötöttük meg az első kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodásunkat az EK-val, amely 1988. december 1-jén lépett hatályba. Ekkor már a szovjet vezetés megengedte a politikai kapcsolatok felvételét is, és 1989 elején felvettük a diplomáciai kapcsolatot is a Közösséggel.

29

Balázs [2003] p. 121.

30

Balázs [2003] p. 121. 34

2. 2. EK (EU) – FÁK kapcsolata a Szovjetunió felbomlása után A TACIS-program és a Társulási és Együttműködési Egyezmény (PCA) A Szovjetunió szétesése után az EK legfőbb feladata az volt, hogy biztosítsa a stabilitást a hirtelen szabaddá vált posztszovjet és posztjugoszláv régiókban, mivel a hosszan elhúzódó válságnak destabilizáló hatása lehet Nyugat-Európára is. A stabilitás megőrzése érdekében az EK – igaz különböző szinteken, de – felvette a kapcsolatot a „felszabadult” államokkal, valamint különböző segélyezési programokat dolgozott ki régiónként. 1990-ben Magyarország és Lengyelország részére a PHARE-programot, 1991-ben a FÁK részére a TACIS-programot (Technical Assistance to the Commonwealth of Independent States), s 1999-ben a Nyugat-Balkán öt országának a CARDS-programot ajánlotta fel. A TACIS által támogatott területek: • az állami vállalatok átszervezése és a magánszektor fejlesztése • a mezőgazdaság, infrastruktúra, szociális ellátás, oktatás színvonalának fejlesztése • közigazgatási reformok végrehajtása • környezetvédelem és a nukleáris biztonság javítása. Ezen feladatok végrehajtásához szükséges know-howt az EU szervezetek és vállalatok szakértelméből merítik, de nagy hangsúlyt fektetnek a helyi ismeretek feltárására, illetve hasznosítására is. A TACIS programban részt vevő 13 kelet-európai illetve közép-ázsiai ország vissza nem térítendő pénzügyi támogatásban részesül 1991 óta, annak érdekében, hogy ezekben az országokban elősegítse a gazdasági-társadalmi átalakulást. 1991-1999 között a TACIS által nyújtott támogatás mintegy 4,2 milliárd eurora rúgott.31 Az évek múlásával változtak a TACIS által támogatott területek is. 2000-től a fő támogatási területek a következők: • intézményi, jogi és közigazgatási reformok véghezvitele, • a magánszektor és a vidéki gazdaság fejlesztése, • nukleáris biztonság, környezetvédelem. A TACIS Cross-Border Cooperation programja keretében támogatást biztosít KeletEurópában, a FÁK tagállamai valamint a visegrádi államok és a FÁK tagállamai közötti határmenti régiók részére, a határmenti együttműködés elősegítése érdekében. Ezekben a 31

http://www.euoldal.hu/kozossegi/tacis.php, 2005. 11. 02. 35

projektekben részt vehetnek közhasznú társaságok, non-profit szervezetek, valamint regionális oktatási központok. A projekt két résztvevője közül az egyik a FÁK tagállamaiból, a másik a visegrádi államokból kell, hogy kikerüljön, de EU államok képviselői is részt vehetnek további partnerekként. Ez a program két részből áll: a) TACIS CBC Small Project Facility, amely a kis projekteknek ad támogatást (18 hónapos határidejű). A támogatás mértéke max. 200.000 euró. b) TACIS CBC Micro Project Facility, amely a mikro projekteknek ad támogatást (6 hónapos határidejű). A támogatás mértéke max. 50.000 euró. A TACIS CBC által támogatott területek: • helyi és regionális önkormányzatok irányítása, helyi és regionális demokrácia, pénzügyek és költségvetés, döntéshozás helyi és regionális szinteken, kapcsolat a lakossággal • kis- és középvállalkozások támogatása és fejlesztése, idegenforgalmi fejlesztések, munkanélküliség csökkentésére irányuló stratégiák, vidékfejlesztés • nemzeti kisebbségek integrálása, városi és falusi egészségügy fejlesztése, fiatalság, oktatás, • környezet

védelme

és

fejlesztése,

hulladékgazdálkodás,

energiaforrások gazdaságos felhasználása, alternatív energiaforrások alkalmazása. A TACIS pénzügyi keretösszegei még kevesebbek voltak, mint a PHARE által nyújtott összegek. Ukrajnát az akkori EK tagjai egyenként „lelkesen” üdvözölték. Ukrajna függetlenné válása után rögtön elkötelezte magát a demokrácia és a piacgazdasági reformok mellett. Nagy reményekkel nézett a jövő felé, bízva a nyugat-európai és az amerikai

támogatások

nyújtásában,

befektetésekben,

mivel

Ukrajna

potenciális

felvevőpiacként jelent meg a világpiacon. Az EU és USA figyelme azonban inkább Oroszország, illetve a közép-ázsiai régió felé irányult. Ukrajna nem titkolt szándéka volt és ma is az a célja, hogy az EU először társult majd teljes jogú tagja legyen. Az EK két módon szokta kialakítani külkapcsolatait a rajta kívül álló országokkal. „Egyrészt a Szerződés 133. cikke (korábbi 113. cikk) által meghatározott közös kereskedelempolitika eszközeire támaszkodva különféle kereskedelmi egyezményeket, megállapodásokat köthessenek külső államokkal; másrészt a Szerződés 310. cikke (korábbi 238. cikk)

36

megengedi, hogy a Közösségek egyes kívülálló országokkal speciális, szorosabb – bizonyos mértékben a kereskedelmi kapcsolatokon túlmutató – preferenciális jellegű együttműködésre lépjenek, és számukra ún. társulási viszonyt ajánljanak fel”.

32

Ilyen

viszonya van a Közösségnek: • az EFTA tagállamokkal • az Európán kívüli mediterrán országokkal • a Loméi-konvenció és az ACP-EK Partnerségi egyezmény tagjaival. Közös kereskedelempolitikára épülő kapcsolatok vannak: • a Loméi-konvencióban nem szereplő, ázsiai és latin-amerikai fejlődő államokkal • a FÁK-országokkal • az USA-val és Japánnal • az ASEAN tagjaival, Kínával és Dél-Koreával. A FÁK-államok számára az EK külön megállapodásmodellt dolgozott ki, mégpedig az ún. Társulási és Együttműködési Egyezményt (Partnership and Cooperation Agreement – PCA) Ez az egyezmény van érvényben a mai napig is az EU és Ukrajna között. Ezt az egyezményt az ukrán vezetők az európai integrációba vezető út első lépésének tekintették. A 90-es évek közepén, azonban csalódnia kellett az ukrán hatalmi elitnek, mivel a PCA szerződés semmiképpen sem tekinthető az integrációs folyamat részének, mivel az okmány két egyenrangú, de egymástól független partner kapcsolatát szabályozza. Ukrajna tárgyalásai

az

EU-orosz

tárgyalásokkal

párhuzamosan

folytak

a

megállapodás

megkötéséről. A megállapodást végül 1994. június 14. írták alá Korfu szigetén, de csak 1998. március 1-jén lépett életbe.33 Az egyezmény legfontosabb célja, hogy elősegítse a két fél közötti kereskedelmet és a beruházásokat, valamint a harmonikus gazdasági fejlődést. Az egyezmény szerint előirányzott együttműködési területek: ¾ Politikai együttműködés fejlesztése. ¾ Kereskedelmi, befektetési és gazdasági kapcsolatok fejlesztése. ¾ Együttműködés a gazdasági, szociális, pénzügyi, műszaki, kutatási és kulturális területeken. ¾ Évente egy EU-Ukrajna csúcstalálkozó tartása.

32

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról; Magyar Országgyűlés, 2002. p. 247.

33

Balázs [2003] p. 262. 37

1994-ben a FÁK- államok közül Moldávia, 1995-ben Kazahsztán, Kirgizisztán, Fehéroroszország; 1996-ban Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia és Üzbegisztán írta alá a megállapodást az EU-val. Ezek a megállapodások csak 1999 elején, illetve közepén léptek életbe.

38

2. 3. Ukrajna bilaterális kereskedelmének bemutatása az EU-val Ukrajna függetlensége kikiáltása óta arra törekszik, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jelentős és aktív résztvevője legyen. A kijevi vezetés a kilencvenes években, abban reménykedett, hogy az Oroszországhoz fűződő korábbi gazdasági kapcsolatait a Nyugattal való széles körű együttműködés váltja fel. Miután ez a reményük nem vált valóra, Kucsma elnök az ukrán gazdaságot Oroszország és az Európai Unió közötti híd szerepében próbálta megerősíteni. Ukrajna legjelentősebb kereskedelmi partnerévé 2003-2004-re a kibővült EU vált, a második Oroszország, s a harmadik Törökország. Ukrajna bilaterális kereskedelme a 25 EU taggal 2004-ben elérte a 17,6 milliárd eurót, s ez a méretszám folyamatosan nő. Ukrajna GDP-jének 2004-ben 48,4%-át adta ki az export.34 Az Unió piacára belépő ukrán termékek jelentős hányadát az általános preferenciális rendszer (GSP) segíti. Ukrajna részaránya az EU külkereskedelmi áruforgalmában 0,9% körül mozog, s a 26. helyen áll az EU kereskedelmi partneri rangsorában. Az EU-val zajló kereskedelme dinamikusan nő. Ukrajna fő partnerei az EU-n belül: Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Ausztria.

3. ábra A 25 EU tagország kereskedelme Ukrajnával 12

10,4

10 7,8

milliárd Euro

8 6

4,4

7,3

6

5,3

3,1

4 2

1,8

0,9

Import Export Különbség

0 2000

2002

2004

Forrás: http://trade-info.cec.eu.int/doclib/does/2005/july/tradoc_113459.pdf, 2005. 10. 26

Az EU tagországokkal folytatott kereskedelem évről-évre bővül, s nemcsak a régi, hanem az új tagokkal is. Ukrajna a közel 50 millió fős lakosságával hatalmas felvevőpiacot jelent az EU országaiból származó termékeknek.

34

http://trade-info.cec.eu.int/doclib/does/2005/july/tradoc_113459.pdf, 2005. 10. 26. 39

A diagrammból megtudható, hogy az EU-tagországok – az újonnan csatlakozókkal együtt – 2000-2004 között egyre többet exportálnak Ukrajnába, mint amennyit importálnak onnan,

habár

az

Ukrajnából

érkező

termékekre

kiszabott

importkorlátozások

nagymértékben liberalizálódtak. Az egyedüli kivétel csak bizonyos acél termékek kereskedelmére vonatkozik, melyet egy 2005. március 31-i bilaterális egyezmény szabályoz, amely 2005-ben egy 918.000, 2006-ban pedig egy 1 004 500 tonna Ukrajnából származó acéltermékek importkvótáját engedélyezi. A diagramm szerint az EU exportja négy év alatt szinte megkétszereződött. Az EU többnyire tömegtermékeket importál, ő viszont magas hozzáadott értéktartalmú termékeket exportál, ezért értékben számolva továbbra is megtartotta nettó exportőri pozícióját. Az EU exportjának kb. 42%-át a technikai berendezések, 17%-át a gépipari termékek, 15%-át a vegyipari alapanyagok, valamint szolgáltatások, élelmiszeripari termékek teszik ki. Az EU többnyire gépipari termékeket (30%), nyersanyagokat (kivéve az üzemanyagot 17,5%), üzemanyagot és kenőanyagokat (14%), valamint textil, mezőgazdasági és vegyipari termékeket, élőállatot importál Ukrajnából. A textil termékek kereskedelmének liberalizációja is megfigyelhető, s 2000. december 19én a két fél között egy bilaterális egyezményt hoztak létre. Az egyezmény gondoskodik a textil- és ruhakereskedelem kölcsönös liberalizációjáról 2001. január 1-től. Az egyezmény különböző időszakokat, s több lépést tartalmaz. 2001. február 23-tól Ukrajnának csökkentenie kellett az EU-ból származó textil termékekre kivetett vámtarifát. Ezt követően 2001. március 26-án az Európai Bizottság megemelt minden mennyiségi importkorlátozási kvótát, továbbá Ukrajna folytatta a maximum tarifaarány csökkentését 2004-ig, addig a szintig, amíg el nem éri az EU-s tarifaszintet. Az EU Ukrajnával folytatott textilkereskedelmének mérlege pozitív.

(millio Euro)

4. ábra 25 EU tagország textilkereskedelme Ukrajnával 2004-ben

1000 800 600 400 200 0

765 Import

493 272

Export Különbség

Forrás:http://trade-info.cec.eu.int/doclib/docs/2005/july/tradoc_113459.pdf, 2005. 10. 26.

40

Ukrajna összkereskedelmi mérlege – mint az első diagrammból is látható – negatív a 25 EU tagállammal szemben. 1995-től kezdve Ukrajna viszont egyre többet exportál a FÁKon kívüli országokba. FÁK országokba

8558,8

6044,4

13579,7 4377,4

11589,3

10075 4675,4

5 000 Millió USD

4497,5

3252,2 8329,4

4202,3 8435,1

10 000 Millió USD

6959,80 6168,4

15 000 Millió USD

Különbség

17022,4

25 000 Millió USD 20 000 Millió USD

Többi országba

24113,5

5. ábra Ukrajna exportja (2004)

0 Millió USD 5 15 ,7 54

2002

78

3 2,

2001

9 10

0 92

9 3,

2000

5 7,

1999

1 69

7 55

1998

2 7,

8 2,

4 1,

1995

7 50

3 42

9 -7

-5 000 Millió USD

2003

2004

Forrás: www.cisstat.com, 2005. 10. 1.

A diagrammból jól látható, hogy egyedül csak 1995-ben volt több az export a FÁK tagállamokba, majd azt követően Ukrajna folyamatosan többet exportált a világ más országaiba. Ukrajna más országokba irányuló exportja 1995-ről 2004-re 3,9 szeresére nőtt. A FÁK országokba irányuló export 1995 után folyamatosan csökkent, ingadozott, majd csak 2000-ben kezdett újra bővülni, de továbbra sem érte el a 95-ös szintet, s csak 2004-ben haladta meg azt. Ebből is látható, hogy Ukrajna a KGST és a Szovjetunió szétbomlása után nyitott a nyugat felé, s megpróbálja termékeit a fejlett világban realizálni.

10 2

Import

Export

500 0 -500 Import

Különbség

1 68

1

millio Euro

1000

85 2

01 10

7 -1

1500 1000 500 0 -500 -1000

7. ábra 25 EU tagállam agrotermék kereskedelme Ukrajnával (2004)

99 -8

millio Euro

6. ábra 25 EU tagállam energia kereskedelme Ukrajnával (2004)

Export

Különbség

Forrás: http://trade-info.cec.eu.int/doclib/docs/2005/july/tradoc_113459.pdf, 2005. 10. 26.

41

Az EU-ba főleg gép- és vegyipari termékeket, energiahordozókat, alacsony feldolgozottság fokú termékeket, nyersanyagokat, félkész termékeket exportál. Ukrajna pozitív kereskedelmi mérleget az EU tagállamokkal szemben a mezőgazdasági termékek és az energia szállítás területén tudott produkálni a 2004-es adatok szerint. Annak ellenére, hogy Ukrajna ipari és kereskedelmi struktúrája kiegyensúlyozatlan, s a gazdasági kapcsolatok Brüsszellel meglehetősen lazák, energia és mezőgazdasági

11508,50 11511,6

8008,6

8968,20

8832,20 6942,9

8039,90

5916,1

6743,20 5102,9

7897,00 6778,6

5488,1

8 000 Millió USD 6 000 Millió USD 4 000 Millió USD

9995,90

16 000 Millió USD 14 000 Millió USD 12 000 Millió USD 10 000 Millió USD

14873,90

8. ábra Ukrajna importja (2004)

14122,1

termékeinek közel 32%-át exportálja Nyugat-Európába.35

FÁK országokból Többi országból Különbség

2 000 Millió USD 0 Millió USD -7 0 ,8 51

2003

0

2002

0 ,6 59

2001

1 3,

-9

30 9, 88

2000

-1

1999

80 3, 12

30 0, 64

80

1998

-1

40 8, 11

7, 50 -4

1995

-2

-1

-2 000 Millió USD -4 000 Millió USD -6 000 Millió USD

2004

Forrás: www.cisstat.com, 2005. 10. 1.

A táblázatból kitűnik, hogy Ukrajna főleg a FÁK országokból importál termékeket. 1995től ugyan csökkenő tendenciát mutat az ezekből az országokból származó import, egészen 1999-ig. 1999 után ismét bővült az import. A FÁK-on kívüli országokból származó import viszont 1995-től folyamatosan nő, habár látható, hogy az 1998-as orosz pénzügyi válság hatására csökkent. 1999-től az importok közötti különbség egyre csökken, vagyis a többi országból származó importtermékek átveszik a FÁK országokból származó termékek helyét. Csupán 2003-ban haladta meg a FÁK országokból származó importot a többi országból származó importmennyiség, 3,1 millió USD-vel. Ukrajna fő importtermékei a fejlett gépipari, vegyipari termékek

35

http://europa.eu.int/comm/trade/issues/bilateral/countries/ukraine/index_en.htm, 2005. 10. 26.

42

Külföldi tőkebefektetések: Termelési tényezőket tekintve Ukrajna igen kedvező helyzetben van. A munkaerő olcsó, aránylag képzett, s így sok külföldi vállalatot csábít arra, hogy Ukrajnába helyezze át a termelését, de a beruházások körüli instabilitás, a jogi szabályozás tökéletlensége többnyire elriasztja őket. Az új kormány elsősorban a befektetési klímán próbál változtatni. A gazdaságot szabályozni hivatott, gyakran változtatott törvények hűen tükrözik a belső gazdasági erőviszonyok és az érdekek változásait. A reformfolyamatok során Ukrajna fő célja, minél több külföldi tőke vonzása. 2004. végéig az ukrán gazdaságba mintegy 8353,9 millió USD közvetlen külföldi befektetés érkezett, amely egy lakosra vetítve 177 USD-t tesz ki.36 2004-ben a közvetlen külföldi beruházások értéke az előző évihez viszonyítva 23%-kal nőtt. 2004 folyamán összesen 1930,3 millió USD volt az ország gazdaságába invesztált közvetlen befektetés, a tőkekivitel ez idő alatt 472,7 millió USD. A befektetések túlnyomó többsége pénzeszközökben, valamint ingóságokban és ingatlan formájában valósult meg. A legnagyobb befektetőnek az USA számít, a külföldi befektetések mintegy hatodával. Az Ukrajnába irányuló közvetlen külföldi befektetések a világ 117 országából származtak. A külföldi tőkebefektetéseket tekintve, az európai külföldi tőke áramlása Ukrajnába kiemelkedő, de a gazdaság szükségleteihez s az ország méretéhez képest még mindig alacsony (2003-ban 230 millió euró felett volt). Azonban a tőkeáramlás jelentős szerepet játszik Ukrajna gazdasági életében. 5. táblázat

Az Ukrajnába irányuló közvetlen külföldi befektetések (ezer USD) Ország Amerikai Egyesült Államok Ciprus Egyesült Királyság Németország Hollandia Brit Virginiai szigetek Orosz Föderáció Svájc

2004.01.01.

2005. 01.01.

1060182,51

1153692,42

901921,89 701162,90 451611,03 459918,52 367545,66 388559,42 321637,09

1035624,26 895867,60 631571,34 548335,30 543844,48 457536,64 411263,16

Forrás: http://www.itd.hu, 2005. 10. 26.

36

http://www.itd.hu/itdh/static/uploaded/document/UAgazdVK.pdf, 2005. 10. 26. 43

Nyugati gazdasági elemzők szerint a 2004. év végi és 2005. év elejei hatalomváltás következtében a külföldi befektetések Ukrajnába áramlásának növekedése figyelhető meg. A jelenlegi, évi közel 1 Mrd. USD értékű közvetlen külföldi beruházások 3-4szeresére nőhetnek. Csak a helyi viszonyokat jól ismerő, ezekhez alkalmazkodni tudó üzletemberek tudnak eredményesen működni. A külföldi tőke beáramlásának fő akadályai, amivel az EU befektetőinek is számolni kell, a jogok érvényesítésének sikertelensége, a korrupció és a diszkrimináció. .

44

III. Az Ukrán vezetés ambíciói, hosszú távú célkitűzései 3. 1. Ukrajna és a WTO, az Ukrán WTO tagság Ukrajna már 1994-ben benyújtotta a genfi székhelyű Világkereskedelmi Szervezetnek a belépési szándékát. A tárgyalások hamar elkezdődtek, amelyek 1998-ban közel két évre megszakadtak 2000-től kezdve a folyamat felgyorsult, s több országgal sikerült befejezni a belépéssel kapcsolatos megbeszéléseket. (Magyarországgal 2002. novemberében kötötték meg a bilaterális szerződést).37 Az EU támogatja Ukrajna WTO tagságát. Az EU és Ukrajna közötti tárgyalások alatt szó esett arról a kérdésről, hogy Ukrajna milyen sikerrel tudja saját nemzeti jogrendszerébe átültetni a WTO szabályrendszerét, valamint arról, hogy a tagság elnyerésének időpontjáig sikerül-e eleget tennie az összes előírt kötelezettségeinek. 2003. március 17-én végül az EU és Ukrajna megegyeztek a tárgyalások során, s aláírták az – ukrán gazdasági miniszter Walerij Koroskowskyj és Pascal Lamy EU biztos – EU és Ukrajna közötti bilaterális egyezményt. A WTO-hoz való csatlakozás gyorsasága a szükséges reformok teljesítésétől, a gazdasági és kereskedelmi rendszer WTO-hoz való harmonizációjától, és a sikeres bilaterális piac kiépítésétől függ. Ukrajna számára a WTO tagság elnyerése, a világgazdaságba való mélyebb integrációjához járulna hozzá, s így az ország még kedvezőbb célpont lenne a külföldi befektetők számára. 3. 2. Az EU és Ukrajna kapcsolatrendszerének bemutatása; realitások és kilátások Az ukrán törekvések és az EU álláspontja Ukrajna a függetlenné válása után, miután rálépett a demokrácia rögös útjára – többpártrendszer

bevezetése,

piacgazdaság

kialakítása

–

elhatározta

magát

a

világgazdaságba, s az akkori EK-ba való integrálódás mellett. Ukrajna célkitűzéseit jó néven vették az integráció tagjai, s támogatásukról biztosították. Az ukrán EU viszonyt azonban mindig beárnyékolta az EU-orosz viszony. A 2004-es ukrán elnökválasztás hatására – miután az „európabarát” Juscsenko került hatalomra – újra napirendi pontra került Ukrajna európai integrációja.

37

Réthi Sándor: Az Európai Unió és Ukrajna: remények és realitások; Európai Tükör 2004/7 október p. 84.

45

Az EU-Ukrajna közötti kapcsolatok, célkitűzések kronológiája: ¾ 1991-ben a FÁK országoknak az EK létrehozta a TACIS (Technical Assistance to the Commonwealth of Independent States) programot. A TACIS program középpontjában a környezetvédelem és a nukleáris biztonság javítása áll. ¾ A legfontosabb intézményesült kapcsolati forma a két fél között a Partnerségi és Együttműködési Egyezmény (PCA), amelyet 1994-ben írtak alá, de csak 1998-ban lépett hatályba. ¾ 1999-ben

az

EU

Ukrajnára

vonatkozó

közös

stratégiájában

az

együttműködés fő területeit és gyakorlati tennivalóit sorolja fel. A stratégia új momentuma, hogy a PCA területei közé felvették a biztonságpolitikai, igazságügyi és belügyi kooperációt. ¾ 1998. júniusi ukrán elnöki rendelet célként tartalmazza a társult tagság és a teljes jogú tagság elnyerését. ¾ 1999. februári elnöki rendelet, amely tartalmazza a tagsághoz szükséges intézkedéseket. ¾ 2000. szeptemberében elfogadott ukrán európai integrációs program előirányozza az aquis communautaire átvételét, az emberi jogok védelmét, az Ukrajna és EU közötti gazdasági integráció és kereskedelem elősegítését, és az országnak a páneurópai biztonsági rendszerekbe való integrálását. ¾ 2002. Kucsma elnök stratégiai terve, amely elképzelés szerint Ukrajna 2011-re képes lesz a társult tagság kritériumait teljesíteni. Az ukránok első lépésként a társult jogi státuszt szeretnék megkapni az EU-tól. Ennek érdekében 2002 májusában az akkori ukrán elnök Kucsma, az évente megtartandó Ukrajna bel- és külpolitikai helyzetét tárgyaló parlamenti vitanapra beterjesztette az Európai Esély nevet viselő okmányt. Ez az okmány a társult tagi státuszhoz vezető „menettervet”, Ukrajna részéről végrehajtandó feladatokat és időpontokat tartalmazza: ¾ 2003-2004: az elvi megállapodások aláírása a társult tagi státusz és a szabadkereskedelmi övezettel kapcsolatos tárgyalások menetéről. ¾ 2004-2007: a társult tagsághoz szükséges feltételek teljesítése. ¾ 2005-2007: vámunió létrehozása az EU és Ukrajna között. ¾ 2007-2011: Ukrajna teljesíti a teljes jogú EU tagsághoz szükséges feltételeket.

46

Ezt – az ukrán részről reményekkel teli célkitűzéseket – az EU honatyái hamar romba döntötték. Az EU válaszai a célkitűzésekre: ¾ Az EU, részéről – az ukránok által igényelt társult jogi státuszra – csupán konkrétumokat nem tartalmazó „EU-szomszéd” státuszt ajánlotta fel. ¾ Az Európai Parlament Ukrajna Bizottságának elnöke szerint, nincs értelme még egy jogi státusz létrehozásának, mivel Kijev és Brüsszel között már számos együttműködési szerződés köttetett. ¾ Az EU Ukrajna és Oroszország Bizottságának elnöke kijelentette: az EU nincs felkészülve arra, hogy Ukrajnának társult tagi státuszt adjon. ¾ Prodi, akkori soros elnök 2002. szeptemberében bejelentette: a most következendő bővítések után belátható időn belül az EU nem kíván további bővítést végrehajtani. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajnának még számos feltételt kell teljesítenie a társult tagi státusz elnyeréséhez. 3. 3. Az EU 2004-es tízes bővítése Ukrajna érdekeinek szempontjából A bővítést Ukrajna többször is üdvözölte. A bővítés során, az azt követő években Ukrajna gazdasági jelentősége és súlya jelentősen növekedni fog. Ukrajnának az új tagok közül legfontosabb kereskedelmi partnerei elsősorban Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Csehország. Ukrajna arra számít, hogy EU-tagsági ambícióját az új Közép-Kelet Európai tagok támogatni fogják. Az biztos, hogy Lengyelország határozottan Ukrajna pártját fogja fogni, mivel a két ország között „stratégiai partnerség” áll fenn. A lengyelek támogatása elsősorban kül- és biztonságpolitikai okokból ered, de szem előtt tartják a gazdasági érdekeket is. A lengyel nyomás és az új ukrán kormány célkitűzéseinek hatására az EU-nak valószínűleg egy konkrétabb, kézzel foghatóbb Ukrajna-politikát kell kialakítania. Ukrajna azt nehezményezi, hogy az EU nem mutat semmi hajlandóságot arra, hogy bevonja őt is a bővítési folyamatba. Brüsszel nem rendelkezik egy konkrét Ukrajnát érintő stratégiával, aminek kialakítása már nagyon is időszerű lenne. Az EU álláspontja továbbra is az, hogy folytassák a széles körű megbeszéléseket, valamint az EU továbbra is támogatja Ukrajna, átalakulására fordított erőfeszítéseit, de a leendő tagságról – s annak időpontjáról – még a távoli perspektívákban sem nagyon lehet szó.

47

IV. A világgazdaság 2004-ben; az acélipar helyzete, az acélkereskedelem szabályozása Magyarországon 2004. május 1-je után 2004-ben a világgazdaság kiemelkedően növekedett az előző évekhez képest. A kezdeti fellendülés 2004 nyarán tetőzött, majd mérséklődött. A globális konjunktúrát többnyire az Amerikai Egyesült Államok és Kína gazdasága ösztönözte, míg a másik két gazdasági nagyhatalom az EU és Japán gazdasági növekedése csekélyebb volt. Ebben az évben a világtermelés 4-5%-kal, míg a világkereskedelem 10%-kal bővült. A leggyorsabb gazdasági növekedést az OECD-országok produkálták. Együttes GDP-jük 3-3,5%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál.38 A leggyorsabb gazdasági növekedést az USA produkált 4,4%-kal. Az Európai Unió, főleg az eurozóna országainak gazdasági növekedése jócskán elmaradt az USA-étól, mindössze 2,2%-os GDP-bővülést könyvelhettek el. Az új EU-tagországok gazdasági növekedése 5%-os volt – sikerrel zárták EU-tagságuk első évét –, de csekély súlyuknál fogva kevéssé javíthatták az Unió összteljesítményét. Az új tagországokban a gazdasági növekedést többnyire a 15%-ot meghaladó exportvolumenbővülés és a rendkívül élénk beruházási aktivitás idézte elő. Csökkentek az inflációs feszültségek, javult a munkaerőpiaci helyzet is. 4. 1. Az EU acélipara és súlya a világgazdaságban Az Európai Unió a világgazdaság egyik jelentős s gazdaságilag csaknem legerősebb szereplője. Az EU legfontosabb kereskedelmi partnerei a NAFTA (USA, Kanada, Mexikó), második helyen áll az EFTA, s a harmadik legfontosabb partnerek az EU tagjelölt országok: Bulgária, Horvátország, Románia, Törökország. Az EU acélipara igen jelentős és mély változásokon ment végbe a Közösség fennállása során. Az EU, Kína utána a második legnagyobb acéltermelő régió a világon, de ha a minőséget tekintjük, akkor az első. Az EU a világ acéltermelésének egyötödét állítja elő, termelési értéke 70 milliárd euró és 250 ezer főt foglalkoztat.39 A technológia korszerűsítése, valamint a jelenlegi termelőkapacitási szintek elérése a több mint 25 éves válságkezelés eredménye. A Közösségen belüli acélipari válság az 1970-es években kezdődött, a világgazdasági változások hatására. Ezekben az években ugyanis az 38 39

www.kopdat.hu, 2005. 9. 1. Dr. Csernenszky László: Ipar és versenyképesség az Európai Unióban; Európai füzetek 44, Budapest 2003. p. 28. 48

acéltermékek iránti kereslet rohamosan csökkent, melynek következtében tartóssá vált a túlkínálat. A válság tovább mélyült, amikor is új kínálati források jelentek meg az acélpiacon, Japán és Dél-Korea megjelenésével. Mindezek ellenére a tagállamok a régi kapacitásokat nem csökkentették, s tovább üzemeltették a régi elavult technológiával termelő vállalatokat. A fenntartott kapacitások valamint a magas fix költségek fedezése érdekében a vállatok a termelés növelésére koncentráltak, így tovább nőtt a kínálat, ami az árak csökkenését eredményezte. Ezek hatására a Közösségben komoly problémát okozott az acélkereslet csökkenése, s szükségessé vált a közösségi szintű beavatkozás a szektoron belüli válság kezelésének érdekében. A Közösségi szintű beavatkozás első szakasza a 70-es évek végéig tartott, amelynek fő célkitűzései az acélkereslet növelése, valamint a kapacitáscsökkentésből származó veszteségek megelőzése voltak. Az olajválságok rámutattak arra, hogy az ágazat kapacitásainak sorsa a részbeni felszámolás lesz. Ezt a „fájdalmas” intézkedést az EU nem akarta véghezvinni, s ezért 1977-ben bevezették az önkéntes minimál árak rendszerét40. Ezt a rendszert a legtöbb acélipari termékekre kiterjesztették. A válság enyhítése érdekében 1976-ban létrehozták a Közösség legnagyobb acélgyártói az Európai Acélkereskedelmi Szervezetet, az EUROFER-t. A szervezet fő feladatai voltak: • az önkéntes árfegyelem betartásának elősegítése • a termeléscsökkentés végrehajtása. Különböző, az iparágat védő intézkedések szerepeltek a Davignon-tervben. Ebben a közösségi programban olyan protekcionista – nem piaci eszközök végrehajtásával –, mint a nemzeti szubvenciók, a más országokból származó acélimportra kivetett behozatali tilalmak és kvóták alkalmazásával, próbálták megvédeni az EU-s acéltermelőket. A nyolcvanas évekre bebizonyosodott, hogy ezekkel az eszközökkel a fennálló rendszer nem képes végképp megoldani a szektor problémáit. Ekkora már az EK is elismerte, hogy válság van az ágazatban, s elhatározta magát az ágazat szerkezetátalakítása és a kapacitások csökkentése mellett. A kapacitások csökkentése révén sok ember vált munkanélkülivé, amely a tradicionálisan nagy acéltermelő országokban, mint pl. Franciaország, Nagy-Britannia, Belgium és Olaszország, nagy ellenállást váltott ki az Acélipari Dolgozok Szakszervezeteiben. A másik problémát az okozta a Közösségen belül, hogy tagállamonként különböző volt a támogatási rendszer. A fent említett országokban az 40

Sztankó Éva: Az acélipari versenyképesség javításának tapasztalatai az Európai Unóban; Fejlesztés és finanszírozás 2003/2 pp. 54-64. p. 56.

49

ágazat jelentős vállalatai állami tulajdonban voltak, s igen jelentős állami támogatásban részesültek. Míg Németországban és Hollandiában az acéliparban a vállalatok nagy része magántulajdonban volt s kevés közvetlen állami támogatásban részesültek. A különbségek kiküszöbölése érdekében Németország a támogatott termékek kereskedelmi korlátozásával fenyegetőzött. Az ellentétek csökkentése érdekében az EK Bizottsága koordinálta a kapacitás-leépítését, a kormányzati támogatások elosztását, s meghatározta a támogatások odaítélésének kritériumrendszerét. Ezeket a szabályokat az Acéltámogatási Kódexben rögzítették.41 Az első Kódexet 1980-ban hozták létre. A németek továbbra sem voltak megelégedve a rendszerrel, s 1984-ben egy új Kódex megfogalmazására került sor, amely 1985. január 1-jén lépett hatályba. Az új Kódex megszüntetett minden működési támogatást, és az állami szubvenciókat csak modernizációra, valamint kizárólag a szerkezet-átalakítására lehetett fordítani. (Az utolsó, VI. Acéltámogatási Kódex 2002 júliusáig volt érvényben.) A kapacitásfelesleg miatt kötelező termelési kvótákat szabtak meg – mintegy 350 acélipari vállalatra lebontva – az ESZAK hatálya alá eső termékekre.42 Ezt a kvótarendszert elméletileg átmeneti megoldásnak szánták, de ennek ellenére elég sokáig 1980-1988-ig működött. A rendszer lényege az volt, hogy a Közösség ellenőrizhette az állami szubvenciókat, szankciót alkalmazhatott az ellen a vállalat ellen, amely az előírt kapacitáscsökkentést nem hajtotta végre időben, vagy túllépte az előírt kvótákat. Az 1990-es évek elejére végbe ment a szerkezeti átalakítás is. Az állam résztulajdona az acélipari vállalatokban az 1985-ös 50%-os szinthez képest 1990-es évek közepére 10%-ra csökkent. A privatizáció főleg a nyugat- és észak európai országok vállalatait érintette. Manapság a Közösség közvetlen állami szubvenciókat nem alkalmaz, de piacvédelmi intézkedés alkalmazására 1995-2002 között többször is sor került. Ezek az intézkedések az USA acélkereskedelmi korlátozásaira, valamint a közép-kelet európai olcsó acélimport beáramlásának megakadályozására szolgáltak válaszlépésként. A kapacitás-leépítés következtében 25 év alatt a foglalkoztatottak száma több mint 70%-kal csökkent.43 1975ben még 900 ezer főt foglalkoztattak az acéliparban. 2000-re ez a szám már csak 280 ezer volt. A folyamatos létszámcsökkenés ellenére a termelékenység nem csökkent, sőt a termelékenység-növekedés számottevő volt. Ez annak köszönhető, hogy a gyárakat modernizálták, magasan képzett munkaerőt foglalkoztattak, új technológiákat vezettek be. Az Unióban a foglalkoztatottság az elmúlt 10 évben 40%-kal csökkent, a termelés 20%-os 41

Sztankó [2003] p. 56. Sztankó [2003] p. 57. 43 Sztankó [2003] p. 59. 42

50

növekedése mellett. Az egy foglalkoztatottra jutó acéltermelés uniós átlaga 600 tonna/fő, a közép- és kelet-európai országokban viszont mindössze 100 tonna/fő volt 2000-ben. A régió acéltermelésének közel 90%-át az Unió hat országában állították elő. Németország 30%-át,

Olaszország

18%-át,

Franciaország

12%-át,

Nagy-Britannia

11%-át,

44

Az Unió

Spanyolország 9%-át és Belgium 8%-át adta a régió acéltermelésének.

legnagyobb acéltermelő vállalatai (1997-ben): a német Thyssen Krupp, a brit British Steel, a francia Usinor, az olasz Riva, a luxemburgi Arbed, a szintén brit LNM-Ispat, a belgiumi Cockerill Sambre és a holland Hoogovens voltak.45 Az EU acélvállalatait technikai alapon két csoportba lehet sorolni: • Az

egyik

a

hagyományos,

amikor

integrált

acélművekben

(nagyolvasztó+konverter) karbonredukcióval állítják elő az acélt a vasércből. • A másik, amikor elektromos kemencében történik az acél előállítása. A kemence betétanyaga acélhulladék vagy direkt redukciós vas. Az előzőek nagy számban már csak a Közösség tradicionális ipari területein – lotharingiai francia-nyugatnémet-belga-luxemburgi határövezet – lelhetők fel. Ezeknek az üzemeknek a száma a szerkezetátalakítás során ugyan drasztikusan, kb. a felére lecsökkent, de az általuk előállított acélmennyiség nem csökkent ilyen nagy mértékben. Ezeknek az acélműveknek a fenntartása nagyban függ a tengerentúli alapanyagpiacoktól, a vasérc, a koksz és az egyéb alapanyagok biztonságos szállításától. A magas szállítási költségek az acéltermékek minőségétől és a távolságtól függően az eladási ár 5-15%-át is kitehetik. Az acéltermékek előállítási költségeit nagymértékben befolyásolják az elektromos energia és a földgáz árai. Habár az integrált acélmű alaptechnológiája már nem a legfejlettebb az acélgyártásban, mégis pl. az autógyártáshoz szükséges legjobb minőségű acélt ezzel a módszerrel állítják elő. Az elektromos kemencék egyik nagy előnye, hogy kevésbé környezetszennyező, mint az előző technológia, valamint energiatakarékosabb. Az elektroacélgyártás alapanyagaként az acélhulladékot használják fel. Ezen előnyei miatt az elektroacélgyártás egyre jobban teret hódít. 2001-ben mát 43%-os részaránya volt az acélgyártásban, s a prognózisok szerint 2020-ra elérheti akár az 56%-ot is. Az Unióban a hosszú távú versenyképesség megőrzése érdekében a gyártók körében egyre inkább előtérbe kerül a magas feldolgozottsági fokú termékek előállítása. Az acél külkereskedelmet tekintve a régió hagyományosan többletet realizál. A Közösség acéltermékeit főleg az USA-ba exportálja. Az iparág versenyképességének megőrzéséhez 44 45

Sztankó [2003] p. 59. Vevőre vár a belga acélipar, Világgazdaság 1998. június 11. p. 15. 51

nagymértékben hozzájárult, s ma is hozzájárul a fokozatos kereskedelmi akadályok lebontása, az egységes belső piac kialakítása, a pénzügyi szektor, a gáz- és villamosenergia-piac illetve a szállítás liberalizációja. 4. 2. A magyar acélipar helyzete, fejlődése a KGST-től napjainkig Vaskohászatunk a KGST-ben A XX. század második felében a szocialista országok politikai bezárkózottsága, az embargó és KGST zárt gazdasági rendszer időszakában a magyar vaskohászat kiszolgálta a hazai feldolgozóipart és termékei nyugati exportja az ország legjelentősebb konvertibilis devizabevételének egyike volt. Nyersanyagforrásai, termelő kapacitásai és értékesítési lehetőségei egymással összhangban voltak. A KGST-be tartozó Magyarország új gazdaságpolitikára építkezett. A II. világháború után geopolitikai helyzete, iparfejlesztési törekvései, nyersanyagbeszerzési és piaci lehetőségei, egyaránt a vaskohászat fejlesztését igényelték. A fejlesztés meg is történ az 1960-as 70-es években, de nem a minőség, anyag-, energia-, élőmunka-takarékosság és technológia irányában, hanem a tömegtermelés tekintetében. Pedig e két évtized alatt a világ vaskohászatában technikatörténeti jelentőségű változások, újítások következtek be. Az 1960-as és 70-es években a tudományos-technikai forradalom eredményei a vaskohászatban ugrásszerű fejlődést hoztak. E lehetőségeket számos országban kihasználták és új hatékony technológiákat alakítottak ki és vezettek be, de Magyarországon ez nem ment végbe. A modern technológia martinkemencék helyett már oxigénes konverterekben finomítja az acélt. A világpiactól való hermetikus elzárásunk miatt az 1960-as és 70-es években a hazai nyersanyag- és energiaárak a világpiaci árakhoz viszonyítva alacsonyak voltak, ezért üzemeink alacsony technikai színvonal mellet is viszonylag olcsón tudtak termelni. Mivel az acéltermékek világpiaci árai a mi belső árainkhoz képest magasak voltak, az exportból a magyar vállalatok jelentős haszonra tettek szert. Ennek a lehetőségnek a maximális kihasználása érdekében a hazai vállaltok exportorientált fejlesztéseket vittek véghez. A fejlesztések során megnövekedtek a kapacitások. A vállalatok együttesen 400 ezer tonnával többet termeltek, mint amennyire a hazai piacnak szüksége volt. A vállalatoknak számolniuk kellett azzal a kockázattal, hogy mihelyt csökkennek az exporteladások, a kapacitások kihasználatlanok maradnak. 1980 után a világpolitika és a „kis hidegháború” miatt a hazai vaskohászat exportsikere véget ért. A belső nyersanyag- és energiaárak növekedni kezdtek és ennek következtében a termelés jelentősen megdrágult. Mindezek 52

következtében a belső acélárak jóval meghaladták a világpiaci árakat. Magyarországon a versenyképesség megtartásához szükséges technológiai újításokra csak 1980-tól került sor; akkor is hiányosan. A fejlesztések elmaradásának köszönhetően 1990-ben még igen jelentős volt a nagyon költséges és munkaigényes martinacél aránya, amikor a fejlett ipari országokban már tíz éve nem dolgoztak martinkemencékkel. A hazai vaskohászat helyzete a 90-es években és napjainkban A Szovjetunió, KGST megszűnése után Magyarországon a feldolgozóipar termelése drasztikusan csökkent, a világpiaci árrendszerre való áttérés drágulást okozott. Ezek a változások a magyar vaskohászat szerepét alapvetően megváltoztatták. Az új szerephez nagyarányú szerkezetváltásra volt szükség mivel az iparágban megjelenő logisztika, számítástechnika, minőségellenőrzés, a piacon az új tulajdonságú acélok iránti igény alapvető

változásokat

követelt

a

vaskohászati

gyárak

szerkezetében

és

a

termelésirányításban. A termelésszerkezet korszerűsítésében a két borsodi vertikum elmaradt. E mulasztás lett tragikus sorsuk okozója. A technológiaváltás elmaradásának oka röviden a következőkben foglalható össze. Bebizonyosodott, hogy az 1 millió tonnánál kisebb és főleg rúd-, profil- és huzalacélokat gyártó vaskohászati üzemek a nemzetközi piacon nem versenyképesek, ha termelésük nyersvasbázison alapszik. A nyersvasgyártás ugyanis a nagyolvasztók magas beruházási, fejlesztési, gyártási, üzemfenntartási és járulékos költségei miatt csak nagy tömegű (legalább 1 millió tonna) termelés esetén fizetődik ki. Kisebb termelés esetén a nyersvas fajlagos önköltsége olyan magas, amit a vertikum

nem

képes

kigazdálkodni,

ezért

az

ilyen

vertikumokkal

szemben

versenyképesebbek a hulladék- és ócskavasbázisú elektrokemencés vertikumok. A nyersvasas

(nagyolvasztós)

üzemeket

integrált

vertikumoknak,

az

ócskavasas

(elektrokemencés) üzemeket miniacélműves vertikumoknak, röviden miniacélműveknek nevezzük. Az 1980-as évek elején még Ózd, Diósgyőr és Dunaújváros egyaránt 1 millió tonnás integrált vertikum volt, de már akkor egyértelmű volt, hogy az ózdi vertikumot, amely a nagyolvasztók mellett még a drágán termelő martinkemencékkel dolgozott, versenyképtelenség miatt le kell állítani, és helyette miniacélművet építeni. A 90-es években az iparágban válság alakult ki. Az ipari szerkezetátalakítás folyamán sor került a magyar acélipar átalakítására is. 1992-1996 között leépítették a fölösleges kapacitásokat. A 90-es évek elején kezdődtek a nagy állami vállalatoknál a szervezeti változások a későbbi privatizálhatóság érdekében. Ekkor zajlott le a két északmagyarországi acélipari nagyvállalat sikertelen privatizációja. Ezután a csődök és

53

felszámolások sora következett. A csőd- és felszámolási eljárások után létrehozott vállalkozások újbóli privatizációja 1996-ban kezdődött meg. A foglalkoztatottak száma 1965-2001 között több mint 80%-kal csökkent. A hazai acélfelhasználás 1992-ben volt mélyponton, majd ezt követően 1994-től kezdődően a termelés

folyamatosan

nőtt

évi

1,9

millió

tonna

körül

állandósult

80%-os

46

kapacitáskihasználtság mellett, s 2001-re elérte az 1990-es szintet. A válságot a kormány különböző támogatásokkal próbálta enyhíteni. 2004-ben az acélpiacon uralkodó tartós konjunktúra, Kína acéltermékek iránti állandó keresletének, valamint a fő nyersanyagok és energiahordozók magas árainak köszönhető, amelynek következtében az acél árak magasan maradnak. A globális termelésbővülés 89%-os volt 2004-ben. A konjunktúra, kedvező hatással volt a három legnagyobb hazai termelőre is. A Dunaferr Rt. és az Ózdi Acélművek Kft. nyereséggel zárta a tavalyi évet, míg a DAM 2004 Kft. – amely a DAM Steel Rt. tevékenységét folytatja tovább – veszteséggel zárt, habár bevételeiből finanszírozni tudta felújításait. Mindkét nyereséges vállalat a profitot nem vonja ki, hanem fejlesztésekre fordítja. 2004-ben a hazai acélipar nettó árbevétele 300 milliárd forintra rúgott, közel harmadával nőtt, annak ellenére, hogy a termelés mennyisége kissé csökkent.47 2004-ben 1933,6 ezer tonna nyersacélt állítottak elő kb. 50 ezer tonnával kevesebbet, mint 2003-ban.48 A dunaújvárosi székhelyű DUNAFERR társaságcsoport ma a magyar acélipar meghatározó vállalkozása, az ország egyik legnagyobb termelő vállalat együttese. A vállalat árbevétele 2004-ben meghaladta a 232 milliárd forintot. Létének alapja a több mint 50 évvel ezelőtti beruházás racionális koncepciója és az elmúlt évek szakadatlan és ésszerű fejlesztése. A cégcsoport termelése évi 1351 ezer tonna nyersvas, 1669 ezer tonna LD-acél, és 1448 ezer tonna melegen hengerelt készáru. A 2004. évben főbb termékeinek belföldi értékesítése 613 ezer tonna, exportja pedig 872 ezer tonna volt.49 A Dunaferr a magyar acélkibocsátás mintegy 60%-át adja. Ózdon 1997 októberében – Max Aicher GmbH & Co. német tulajdonos – lerakta a miniacélmű alapkövét. Az ÓAM Kft. vagyonát a német tulajdonos egy privatizáció keretében 1997. május 23-án vásárolta meg. A Max Aicher vállalatcsoport több évtizedes sikeres építőipari, ingatlanforgalmazási, acélipari és környezetvédelmi vállalkozásokkal 46

Sztankó [2003] p. 54. B. Horváth Lilla: Jó évet zárt a hazai acélipar; Világgazdaság 2005. január 6. p. 6. 48 B. Horváth Lilla [2005] p. 8 49 http://www.dunaferr.hu/01-vallalati/roviden.htm, 2005. 10. 21 47

54

szerzett a kontinensen is túlmutató elismerést és hírnevet. Az ÓAM Kft, mint az Aicher vállalatcsoport tagja, kitűnően illeszkedik e sokrétű vállalkozás profiljába. Acélművét egy 46 millió márkás zöldmezős beruházás keretében valósították meg, 2000. augusztusában adták át rendeltetésének. Az ÓAM Kft. Így a 150 éves hagyományokkal rendelkező ózdi acélipar folytatójának tekinthető. Jelenleg a Kft a magyar acéltermelés kb. 20%-át adja. Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején a diósgyőri termékek piaca felére csökkent, aminek következtében a gyár csődbe ment; át kellett volna alakítani miniacélművét, de ez ekkor elmaradt. A borsodi vállalatok helyzete a többszöri privatizáció és tulajdonosváltás után sem stabilizálódott. Az ágazatban az elmúlt 10 év legfontosabb technológiai korszerűsítésének az elektroacélgyártás diósgyőri és ózdi üzemekben való bevezetése tekinthető. A diósgyőri vállalatnál 1996-ban állították le a nagyolvasztót és a konvertert. Azóta az acélt elektrokemencében gyártják. A diósgyőri acélgyár sorsát az egymást követő privatizációk sem oldották meg, s a társaság 2003-ban újból felszámolás alá került. A vállalat új neve 2004-től a DAM 2004 Kft. amely a múlt évet a tervezetnél kevesebb veszteséggel zárta. A vállalat a hazai acéltermelésnek az ÓAM Kft.-vel azonos (20%) arányát adja. Vizsgálva az egyetemes vaskohászat fejlődésének irányait, mérlegelve a hazai vaskohászati gyakorlat és tudomány helyzetét, arra a köveztetésre juthatunk, hogy Magyarországon van jövője a vaskohászatnak, de ennek kulcsa: az acélokba nemcsak anyagot és energiát kell betáplálni, hanem szakmai intelligenciát, ismeretanyagot, metallurgiai, fémtani tudást és ennek kell megtestesülnie az anyagban. Mindehhez a hagyományosan szakmának élő, széles látókörű, az acélipari technika minden területére kitekintéssel bíró vezetőkre és szakemberekre van szükség

55

4. 3. Az EU csatlakozásunk hatása a vámrendszerünkre és a magyar külkereskedelemre 2004. május 1-je után a magyar külgazdasági kapcsolatrendszer jelentős mértékben átalakult, s számos változás ment végbe. A teljes változás bemutatását sajnos nincs módomban leírni – mert az egy újabb kutatás témája lehetne –, valamint nem érintem a mezőgazdasági termékekre, csak a dolgozatom témájául szolgáló ipari termékekre vonatkozó változásokat. Mielőtt belevágnék a vámrendszerünkben végbement változások ismertetésébe, fontosnak tartom egy-két fogalom jelentésének tisztázását. A GSP, vámkedvezmények olyan rendszere, amelynek célja, hogy támogassa a készáruk és feldolgozott mezőgazdasági termékek fejlődő országokból az Unióba történő exportját. A GSP-t 1971-ben vezették be, összhangban, az 1968-ban, Delhiben megrendezett Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlődési Konferenciája (UNCTAD) ajánlásaival, és azóta többször felülvizsgálták, vagy megújították. A GSP körülbelül 150 országra terjed ki, és különleges kedvezményeket nyújt a legkevésbé fejlett országoknak. Ugyanakkor, mivel az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény tárgyalásainak eredményeképpen a vámok egyébként is fokozatosan csökkennek, a GSP által kínált előnyök egyre kevésbé vonzóak. A legnagyobb kedvezmény elve nemzetközi jogi szerződésben való biztosítása annak, hogy valamely ország szerződő partnerének megad minden olyan kedvezményt, amelyet más partnereinek megadott. Alkalmazása azt jelenti, hogy a nemzeti és regionális kormányzatok nem támogathatnak hazai vállalatokat külföldiekkel szemben. Nem segíthetik elő például a hazai kis- és középvállalatok megerősödését adókedvezménnyel vagy a helyi ipar által előállított termékek előnyben részesítésével. Ennek következtében a csekély tőkével rendelkező hazai gazdasági szereplők behozhatatlan hátrányba kerülnek a tőkeerős külföldi vállalatokkal szemben. Magyarország 2004. május 1-jén az EU teljes jogú tagja lett, s így valóra vált Magyarország Európába való integrálódása. Ezen a napon megszűnt a magyar vámigazgatásról szóló 1995/CI. vámtörvény és a tarifáról szóló 1995/CI. Vámtarifa törvény. Csatlakozási tárgyalásainkkal párhuzamosan folyt az EK és Magyarország között a jogharmonizáció. Ennek ellenére a csatlakozásunk után változások mentek végbe a magyar vámtarifák terén. Már az 1994-ben megkötött EK társulási megállapodás tartalmazta Magyarország azon vámpolitikát érintő harmonizációs kötelezettségvállalását, hogy átveszi az EK-ban használatos Kombinált Nómenklatúra (TARIC) rendszert. Azért van szüksége az új tagállamoknak az EK által alkalmazott vámpolitika átvételére, mert az integráció alapja a vámunió. A vámunió lényege, hogy a tagállamok közös külső 56

vámtarifát alkalmaznak az EU-n kívüli tagországokkal szemben, valamint a tagállamok egymással vámmentesen kereskednek. A vámunió nélkül nem jött volna létre a belső piac, valamint a gazdasági és pénzügyi unió. Az EU vámpolitikájának nemzetközi jogforrásai a GATT és a WTO, illetve a Vámigazgatóságok Világszervezete által megkötött nemzetközi megállapodások. A legfőbb változás, amely a magyar importőröknek kellemetlenséget okoz, a vámtarifa-kedvezményekre vonatkozó kérelmek elbírálásának területén ment végbe. Taggá válásunk után az engedélykérelmek elbírálása a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának jogköréből az EK Vámtarifa Bizottságának jogkörébe került át. A Bizottság évente kétszer gyűjti össze a kérelmeket és a limitált kedvezményes kvótákat. A kvóta az EU egész területére érvényes, s a kérelmeket beérkezési sorrendben bírálják el, ezért a vállalatoknak minél hamarabb be kell nyújtaniuk a kvóta iránti kérelmüket, hogy megkapják azt. A kérelmeket elbírálók a döntéshozásnál figyelembe veszik, hogy a Magyarországra beérkező import sérti-e az uniós termelők érdekeit. Ha egy uniós termelő ellenvetést nyújt be a Bizottsághoz a kedvezménykérelem ellen, s azt jogosnak ítélik, akkor a Bizottság nem adja meg a kedvezményt. Ezek a változások leginkább a fosszilis és egyéb vegyi nyersanyagok, valamint a fémtermékek importja esetén okoz gondot, mivel az új közép-kelet európai tagállamok az orosz, ukrán valamint a moldáv, a régi 15 tagállam pedig a volt gyarmati országok piacán (MERCOSUR, OPEC) szerzik be ezeket a termékeket. Míg a kedvezmények megítélését közösségi szinten döntik el, addig a korlátozásokat és a tiltásokat – a Római Szerződés 30. cikke (régi 36. cikk) alapján – meghagyták a tagállamok jogkörében.50 2004. május 1-je után a Magyarország és az Unión kívüli országok között kötött kétoldalú kereskedelmi egyezmények megszűntek, s helyébe az EK ezen országokkal kötött szerződései léptek. Ha az EK-nak nincs ilyen szerződése, akkor a WTO egyezmények alkalmazandók. Az Amerikai Egyesült Államokkal és Japánnal az EK-nak nincs ilyen szerződése, ezért ez Magyarország számára negatív változás volt, mert a termékek egy része a preferenciális vámosztályból a magasabb kulcsú legnagyobb kedvezmény csoportjába került át. Így megnőtt a vámteher az ezekbe az országokba irányuló magyar exportra. Ez a változás rontja a magyar export versenyképességét, valamint drágítja a magas színvonalú technológiai és gépimport is. Az USA termékeinek viszont javult a helyzete a magyar piacon, miután csökkentek az importvámok. A 2004. március 3. amerikai elnöki rendelet szerint a 2004. május 1-jén az EU teljes jogú tagjává váló országok preferenciális vámkedvezményekre való 50

Kutasi Gábor: Az EU-csatlakozás vámhatásai Magyarországon; Fejlesztés és Finanszírozás, 2004/2 p. 52.

57

jogosultságuk megszűnik. Ezzel az érintett országok exportőreinek a 0%-os vám helyett 2,4-3,7%-os tarifát kell fizetniük. Az EU 2004. március 1-jén kereskedelmi szankciót léptetett hatályba az USA-val szemben, mivel az, az exportőreinek adókedvezményt nyújt. 2004. márciusától 5%-os pótvámot kell fizetniük az amerikai exportőröknek az EU-ba irányuló termékek széles skálájára. Az uniós átlagos vámszint 2001-re 3,8%-ra csökkent. Az EU az ipari cikkek területén a szabad kereskedelemre törekszik, míg az agrártermékek esetében protekcionista kereskedelempolitikát folytat. Alapvető különbség az, hogy az EU a FÁK országait is a preferenciális csoportba sorolja, s származási bizonyítvány helyett nyilatkozatot is elfogad. Negatív hatás igazán a FÁKországokból származó nyersanyagok esetében fordul elő, mivel az EU magasabb vámtarifát alkalmaz velük szemben, mint amit Magyarország alkalmazott. Azért magasabbak a vámtarifák, mert mint már említettem ezek a területek nem tartoznak az EU hagyományos beszerzési forrásai közé. Így többe kerül az importőröknek az innen származó nyersanyag behozatala. Magyarországnak viszont az lenne az érdeke, hogy alacsonyan tartsa a nyersanyagvámokat, mert szüksége van a hagyományos orosz, ukrán forrásokra. Érzékenyen érintette az ipart mind a keleti szomszédainktól származó vas és acéltermékek 5%-os vámterhe, mind az alumíniumra kivetett 7,5%-os tarifa bevezetése, valamint az orosz kőolajexportra kivetett 3-4%-os vám.51 Ezeken a termékeken kívül magasabb vámtarifát vetnek ki a műanyag és textilipari termékekre. Ezek a változások rövidtávon az import költségének növekedését valamint a versenyképességünk csökkenését jelenti. További jelentős változást hozott a csatlakozásunk a harmadik országokkal folytatott ipari kereskedelmünkben. Ezekkel az országokkal Magyarország a legnagyobb kedvezmény elve alapján kereskedett, vagyis a legkedvezményesebb vámtételeket alkalmazta velük szemben. Ezek a vámtételek azonban magasabbak voltak, mint az EU által alkalmazott preferenciális vámtételek, ezért itt vámcsökkenés és importnövekedés ment végbe. A magyar 6,9%-os szintet a 3,6%-os váltotta fel. Magyarország külkereskedelmének nagy részét az EU tagállamokkal, a fennmaradt CEFTA és az EFTA országokkal folytatja. Ezekkel az országokkal Magyarországnak szabadkereskedelmi megállapodása volt, s így nem volt változás a kereskedelemben, mert az EU-nak is van velük szabadkereskedelmi megállapodása. Ezek voltak – az általam fontosnak és megemlítendőnek tartott – az alapvető magyar külkereskedelmi szabályozást, valamint az ipari termékek vámját érintő változások az EU taggá válásunk során.

51

Kutasi [2004] p. 56. 58

4. 4. Az EU-ba – Magyarországra behozott – a FÁK országaiból származó acéltermékek importszabályozása 2004. május 1. után Csatlakozásunkat követően az egyes termékek behozatalára az EU különböző védelmi intézkedéseket vezetett be. Néhány termék Unióba való importjához engedély szükséges, amelyet az EU által felhatalmazott nemzeti szervek végeznek el. Magyarországon ez a hatóság a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH). Az engedélyezési eljárás az Uniós jogszabályoknak megfelelően történik. Az MKEH folyamatosan tájékoztatja az importőröket a jogszabályok változásáról, az állandóan megjelenő Külkereskedelmi Tájékoztatóban, és a honlapján. Ezek a védelmi intézkedések kiterjednek az általam érintett vas- és acélipari termékek körére is. Ezek behozatalához importengedélyre van szükség, amely az egész EU területén érvényes. Az importengedély iránti kérelmet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Engedélyezési Főosztályára (1537 Budapest Pf. 345) kell elküldeni. Minden kérelmet egy kitöltési útmutató szerint kell kitölteni és a szükséges nyilatkozatokkal együtt cégszerűen alá kell írni. Egyes termékeknél a kérelemhez mellékleteket is kell csatolni. Kérelmenként illetékbélyeget kell fizetni. Az Európai Unióban az egyes vas- és acéltermékek importjára a következő intézkedések vonatkoznak: •

előzetes import felügyelet (minden országra kiterjed);

•

kettős ellenőrzési rendszer, mennyiségi importkorlátozás nélkül, felügyeleti okmánnyal (Románia, Macedónia és Moldovai Köztársaság)

•

mennyiségi importkorlátozás (Orosz Föderáció, Kazahsztán, Ukrajna);

Mindhárom eljárás esetében az EU jogszabályainak megfelelően kell eljárni. A mellékelt táblázat tartalmazza a védelmi intézkedések alá eső termékek TARIC kódját. A TARIC kód alapján az importőr megállapíthatja, hogy mely intézkedés alá esik az általa importált termék. A TARIC kódokhoz tartozó megnevezések a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának

honlapján,

az

alábbi

oldalon

érhetők

el:

http://openkkk.vpop.hu/TARICWeb/ . Az előzetes importfelügyelet: „2004. május 1-jével hatályát veszti a behozatali és kiviteli megfigyelési rendszerről szóló 17/1998. (III.27.) IKIM-FM együttes rendelet és helyébe lépnek az EU minden országra kiterjedő előzetes import felügyeletre vonatkozó szabályai, amelyek a harmadik országokkal, illetve bizonyos harmadik országokkal kapcsolatos import szabályokról szóló 3285/1994/EK/, valamint 519/1994/EK/ Tanács rendeletekben, 59

illetve az egységes közösségi felügyeleti okmányról szóló 139/1996/EK/ Tanács rendeletben találhatók”. Az előzetes importfelügyelet az összes EU-n kívüli országokból származó vas- és acéltermékek behozatalára terjed ki. Az előzetes felügyeletet az EU a bizottság rendelete szerint 2006. december 31-ig tartja fent. Ez a szabályozás nem vonatkozik az 500 kg nettó súlyú import szállítmányokra. Az előzetes felügyelet alá eső termékek forgalomba hozásához szükség van egy felügyeleti okmányra. Kettős ellenőrzési rendszer, mennyiségi importkorlátozás nélkül, felügyeleti okmánnyal: Ez a Bizottság által hozott rendelet vonatkozik a Romániából – a csatlakozása időpontjáig –Macedóniából és a Moldovai Köztársaságból származó vas- és acélipari termékek importjára. A Bizottság rendelete a Moldáviából származó acéltermékekre 2004. október 29-től 2006. december 31-ig tart. Az importhoz szükséges okmányok: az MKEH által kiadott felügyeleti okmány, valamint az illetékes román, macedón és moldáv hatóságok által kiállított export dokumentum. Az export dokumentum eredeti példánya az import felügyeleti okmány iránti kérelem alátámasztására legkésőbb az áru feladását, azaz az export fuvareszközbe történő berakását követő év március 31-ig használható fel. Mindkét esetben az okmányokat – Magyarországon – az MKEH adja ki bármely kérelmezett mennyiségre, automatikusan, térítésmentesen. Az importőr az engedélyt, kérelmének benyújtásától számított 5 napon belül postai úton kapja meg. Ez az okmány az EU egész területére érvényes. Az importőrnek a felügyeleti és a kettős ellenőrzési okmány kérelméhez az MKEH honlapjáról letölthető űrlapot 2 példányban kell benyújtani, aminek a jobb felső sarkába az „Előzetes Felügyelet”, valamint a „Kettős ellenőrzésű felügyelet” kockát kell bejelölni. Az űrlapokhoz csatolni szükséges az adás-vételi szerződés, és a proforma számla egy példányát. Abban az esetben, ha az importőr a terméket nem a gyártó országból vásárolta, be kell mutatnia a gyártó acélmű által kiadott gyártói bizonyítványt. Az okmány négy hónapig érvényes, a fel nem használt, vagy csak részben felhasznált felügyeleti okmány érvényességi ideje további négy hónapra meghosszabbítható. Az érvényességi idő lejárta után az okmányt az MKEH-hoz vissza kell küldeni. Abban az esetben, ha a behozott áru ára, vagy mennyisége max. 5%-kal eltér a felügyeleti okmányban leírtaktól, a termék még forgalomba hozható. Mennyiségi importkorlátozás az Orosz Föderáció, Kazahsztán, Ukrajna területéről származó vas- és acéltermékek importjára vonatkozik. Az erre vonatkozó bizottsági rendeletek 2005. január 1. és 2005. december 31. között hatályosak. Az importőrnek a termék eredetét a szállító ország erre feljogosított hatósága által kiállított származási 60

bizonyítvánnyal kell igazolnia. Az engedélykérelem benyújtásához mellékelni kell továbbá az exportőr ország által kiállított export engedély eredeti példányát, s amennyiben lehetséges a fuvarlevelet, és az adás-vételi szerződés másolatát. Az exportengedély minden esetben csak egyetlen termékcsoportot jelölhet meg. A benyújtott kérelmet az MKEH továbbítja az EU Bizottság illetékes szervéhez, s ha az jóváhagyja a kérelmet, 5 illetve 10 munkanapon belül kibocsátja az import engedélyt. Az importengedély kiállításához 15.000 Ft-os illetékbélyeg szükséges. Az engedély négy hónapig érvényes, s egyszer hosszabbítható meg. (10000 forintos okmánybélyeg) Az MKEH nem engedélyezheti az olyan mennyiségileg korlátozott termék behozatalát, amelyre az export engedély nem terjed ki. Az importőr nem köteles az engedélyben szereplő teljes mennyiséget felhasználni egyetlen szállítás során, hanem többszöri kisebb tétel behozatala is engedélyezett. Az importengedély két példányban kerül kiállításra, az egyes sorszámú a „kérelmező példánya” és a kettes sorszámú a „kibocsátó hatóság példánya”, amelyet az MKEH visszatart. A 2. számú példányhoz további másolatok csatolhatók. A teljesen vagy részben felhasználásra nem kerülő importengedélyeket, a vis major esetét kivéve, legkésőbb a lejáratot követő 10 munkanapon belül vissza kell szolgáltatni a MKEH-nak. Azok a kereskedők, akik a fent említett kötelezettséget nem teljesítik a feltételeket kizárásra kerülnek a következő kontingens időszakban a nyílt elosztási eljárásból.

61

Befejezés Összességét tekintve a ’90 évek elejei változások után mára az ukrán gazdaság egyaránt sikeresen bekapcsolódott a világgazdaságba, s a világkereskedelembe. Ez részben köszönhető a – kicsit nehezen indult – reformoknak, és a kedvező világgazdasági konjunktúrának. Ukrajna a FÁK-tagországok közül a leggyorsabban fejlődő ország, jók a makrogazdasági mutatói is – az inflációt kivéve. Mindezek ellenére a külföldi tőkebefektetések az ország nagyságához és a tőke iránti igényéhez képest nem kimagasló. Ez köszönhető az Ukrajnában kialakult korrupciónak és bürokráciának. A befektetői kedv megnövekedése érdekében Ukrajnában és az ukrán gazdaságpolitikában még számottevő reformokra lesz szükség. A privatizáció felgyorsításán és a kedvező befektetési klíma kialakításán fáradozik az új államfő és kabinet is. Ukrajna számára valójában akkor nyílnak meg a lehetőségek, amint belép a WTO-ba. A WTO-tagság nemcsak az általa nyújtott kereskedelmi kedvezmények, a demokratikus és működő piacgazdaságú ország elismeréseként fontos Ukrajnának, hanem ez az egyik alapvető feltétele hosszú távú tervének: az EU-tagságnak is. Viktor Juscsenko hatalomra kerülésével komolyabban kellene venni Ukrajna integrációs törekvéseit. Ukrajnának nem elég a most érvényben lévő Társulási és Együttműködési Egyezmény (PCA). Első lépésként a társult tagságot, majd végső célként a teljes jogú EU tagságot akarja elnyerni, így az Európai Uniónak, muszáj lesz szembenéznie ezzel az ukrán célkitűzéssel, s egy kézzelfogható lehetőséggel kell előállnia. Az EU-nak konkrét válaszokat kell majd adnia arra a kérdésre, hogy Ukrajna számíthat-e hosszabb távon az Uniós tagságra. A tagságra való ígéret új erőt adhat majd, a már most is bővülő ukrán gazdaságnak, s mobilizáló erővel hatna a belső politikai és társadalmi átalakulásra is. Ez a kérdés már csak azért is nagyon égető, mert a 2004-es elnökválasztás során az ukrán nép az európai integráció mellett tette le voksát azzal, hogy Viktor Juscsenkot választották elnöknek. A „narancssárga forradalom” befejeztével az EUban sem volt egységes az álláspont abban a tekintetben, hogy Ukrajna a jövőben számíthate EU-tagságra. Margot Wallström az Európai Bizottság alelnöke reálisnak tartja a tagság lehetőségét. Benita Ferrero-Waldner a brüsszeli Bizottság elnöke viszont azon az állásponton van, hogy hosszú éveknek kell még eltelni ahhoz, hogy Ukrajna egyáltalán közelebb kerüljön az EU-hoz. Az EU számára megfelelő a mostani szomszédságpolitika és maximum a társult tagsági viszonyt lesz hajlandó a közeljövőben felajánlani Ukrajnának. Mindezek ellenére az EU és Ukrajna között szoros kereskedelmi kapcsolat van, amely

62

az évek folyamán egyre bővül. Mindenesetre, az Uniónak nemcsak szükségszerű, hanem érdemes is lesz nyitnia Ukrajna, felé a jövőben. Annak ellenére, hogy kellemetlen szomszéd

sok

problémával,

hatalmas

potenciális

felvevőpiaccal

és

számottevő

munkaerőforrással rendelkezik. Ukrajna jó kapcsolatot ápol az újonnan csatlakozó 10 EU tagállammal így Magyarországgal is. Magyarország exportja Ukrajna felé évről-évre bővül a növényvédő szerek, gyógyszeripari készítmények, közlekedési eszközök, feldolgozó- és gépipari termékek teszik ki. Importunk főbb elemei a nyers- és alapanyagok, gépek és berendezések, vaskohászati termékek, szerves kémiai, vegyipari, ásványi anyagok, valamint fa és faáruk. Európai Uniós tagságunkkal a közös kereskedelempolitika részeseivé váltunk, a várakozásokkal ellentétben ez nem terhelte meg kétoldalú kapcsolatrendszerünket. Az új kereskedelempolitika legfőbb változása az importengedélyek megadásának folyamatában ment végbe – közösségi szintre került –, amely kellemetlenül érintette a magyar importőröket.

A vámunióhoz való csatlakozás kereskedelemteremtő hatással van a

magyar-uniós kereskedelemre. Ha a vám versenyképességi hatását ágazatonként vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy vannak hátrányosan érintett szektorok (gépipar, vegyipar), amelyek importigénye az orosz ukrán nyersacélra, kőolajra épülnek, s ezek az EU által preferált forrásterületek körén kívül esnek. Az EU a FÁK-országok részére preferenciális kedvezményt nyújt, azonban a FÁK-országok importja főleg nyersanyagforrások, amelyek nem tartoznak a GSP-be. Ezek a nyersanyagok magasabb vámtarifaszinten jutnak be az EU-ba, mint tagságunk előtt hazánkba. Az iparcikkek kereskedelmének területén nem volt nagy változás az EU és Magyarország között. Főbb változás ezen a téren a harmadik országokkal folytatott kereskedelmünkben volt. A magyar 6,9%-os vámszintet az alacsonyabb 3,6%-os EU-s vámszint váltotta fel. Ennek köszönhetően ezekből az országokból kedvezőbb feltételekkel érkeznek hazánkba is az ipari termékek, így az acéltermékek is. Az EU a világ vezető acéltermelő régiója, amely modern, korszerűsített előállítási technológiájának, termékminőségének s az iparág szerkezetátalakításának köszönhetően az egyik

legversenyképesebb

a

világon.

Ma

az

EU

acélipara

olcsóbban

és

környezetkímélőbben termel, mint a múltszázadban. A magyar acélipar helyzete sokkal rosszabb, mint az EU-é. Méreténél fogva sokkal érzékenyebb a piaci konjunktúrák és dekonjunktúrák hatásaira, valamint az EU-ba érkező acélimportra is, mint az EU acélágazata. Az acélimportunk a hazai acélfogyasztás 60%-át teszi ki. Sajnos a hazai cégek a rendszerváltást követően tőkehiányban szenvednek, s az EU-val ellentétben a tulajdonosi 63

szerkezet is más. Az EU-ban a vállalatok nagytöbbsége állami, míg nálunk, magántulajdonban van. A hazai acélgyártók versenyképessége a különleges acélkategóriákban, s ott sem számottevő

mennyiségű

termékkörben

figyelhető

meg.

A

hazai

acélipar

versenyképességének növelése és fennmaradása érdekében szorosabbra kell fűzni a gyártók és a felhasználók közötti együttműködést, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a termékfejlesztésre,

az

értékesebb

magasabb

hozzáadottérték

tartalmú

termékek

előállítására, valamint a választék szűkebb, speciális fogyasztói szegmensekre való pozicionálására.

64

Felhasznált irodalom: 1. Az emberiség krónikája, Officina Nova Kiadó, Budapest, 1998. 2. Átalakulás előtt a cseh és a lengyel acélipar; Világgazdaság; 2002. január 8. p. 8. 3. Bakos Mária „et al”: Világgazdaság és nemzetközi kereskedelem, Külkereskedelmi Főiskola, Budapest, 1995. 4. Balázs Péter: Az Európai Unió Külpolitikája és a Magyar-EU kapcsolatok fejlődése; KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. , Budapest, 2003. 5. Bene Krisztina: A Független Államok Közössége az integrációs folyamatok tükrében; BGF-KKFK, 2004. D/10741 6. B. Horváth Lilla: Jó évet zárt a hazai acélipar; Világgazdaság; 2005. január 6. pp. 1;8 7. Dr. Csernenszky László: Ipar és versenyképesség az Európai Unióban; Európai füzetek 44. szám, Budapest, 2003. 8. Dr. Marinovich Endre – Ferkelt Balázs: Az átmenet gazdaságtana; Budapest, 2004. BGF-KKFK p. 26. 9. Dunaferr-nem a dömpingvádra; Világgazdaság; 2001. november 23. pp. 1;9 10. Egyetemes lexikon, Officina Nova Kiadó, Budapest, 1994. 11. Erősebb kapcsolatok kiépítése a szomszédokkal; Bővülő Európa, 2004. IV. negyedév (20. szám) 12. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról; Magyar Országgyűlés, 2002. 13. Ifj. Simon György: Az ukrán gazdaság problémái; Külgazdaság; 2004. január, pp. 4266. 14. Interstate Statistical Committee of the Commonwealth of Independent States (CIS Statcommittee). http://www.cisstat.com, 2005. 10. 1. 15. Káldyné dr. Esze Magdolna: Nemzetközi kereskedelem. A nemzetközi vállalkozások gazdaságtana; TRI-MESTER, Tatabánya, 2004. 16. Káosz

Ukrajnában

–

Többet

erővel;

2004.

november

27.

http://hvg.hu/hvgfriss/2004.48/200448HVGFriss61.aspx, 2005. 9. 1. 17. Kína az élen, a magyar termelés stagnál; Világgazdaság, 1998. február 3. p.15 18. Kutasi Gábor: Az EU-csatlakozás vámhatásai Magyarországon; Fejlesztés és Finanszírozás, 2004/2 19. Krajkó Gyula-Rudl József-Szónokyné Ancsin Gabriella: A Szovjetunió utódállamai. JATEpress, Szeged, 2001.

65

20. Ludvig Zsuzsa: Ukrajna gazdasága az elnökválasztás tükrében; MTA-VKI, 94. szám, 2004. december 21. 21. Ludvig Zsuzsa: Ukrajna európai ambíciói és a realitások; MTA-VKI, Kihívások, 166. szám, 2003. július 22. Magyar Nagylexikon; 17. kötet, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2003. 23. Oldódó feszültség az acélpiacon; Világgazdaság; 2002. július 24. pp. 1;7 24. Réthi Sándor: Az Európai Unió és Ukrajna: remények és realitások; Európai Tükör 2004/7 szám, október 25. Sajtóközlemény; 2005/1 www.kopdat.hu/download.php3?letölt_id=4932, 2005. 9. 1. 26. Simon Ákos, Vass Péter: HVG – Zsebvilág’99 – Kelet-Európa tíz éve; 1998/1999 – HVG Press Kft. 27. Sztankó Éva: Az acélipari versenyképesség javításának tapasztalatai az Európai Unóban; Fejlesztés és finanszírozás 2003/2 28. Ukrán kormányzati portál, www.kmu.gov.ua, 2005. 10. 11. 29. Ukrajna

gazdasági-politikai

érdekcsoportjai;

2004.

május

17.

http://www.mfor.hu/cikkek/cikk.php?article=14059&page=1, 2005. 9. 1. 30. Ukraine; http://europa.eu.int, 2005. 10. 26. 31. Ukraine; Eu und Ukraine schnüren bilaterales Paket für den WTO-Beitritt der Ukraine; (Az EU és Ukrajna megköti az ukrán WTO tagsághoz szükséges bilaterális megállapodást) Brüssel, 17. März 2003 http://europa.eu.int, 2005. 10. 26. 32. Ukraine; http://trade-info.cec.eu.int/doclib/docs/2005/july/tradoc_113459.pdf, 2005. 10. 26. 33. Vevőre vár a belga acélipar; Világgazdaság, 1998. június 11. p. 15. 34. Vida László: Elnökválasztási előkészületek Ukrajnában – Negyedik futam; HVG 2004. július 31. http://hvg.hu/hvgfriss/2004.31/200431HVGFriss383.aspx, 2005. 9. 1. 35. Vida László: Elnökjelöltek küzdelme Ukrajnában – A nagy kérdés; HVG 2004. október 30. http://hvg.hu/hvgfriss/2004.44/200444HVGFriss546.aspx, 2005. 9. 1. 36. http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=746, 2005. 10. 12. 37. http://www.dunaferr.hu, 2005. 10. 21 38. http://www.oam.hu, 2005. 10. 15. 39. http://www.mvae.hu 2005. 10. 15 40. http://www.euoldal.hu/közössegi/tacis.php, 2005. 11. 02. 41. http://www.itd.hu, 2005. 10. 26. 42. http://www.mkeh.hu 2005. 11. 3. 66