BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU Kapcsolatok szakirány

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU Kapcsolatok szakirány

A MOSZLIM KISEBBSÉG TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓJÁNAK NEHÉZSÉGEI ÉS KIHÍVÁSAI AZ EURÓPAI UNIÓBAN NAGY-BRITANNIA ÉS NÉMETORSZÁG PÉLDÁJÁN KERESZTÜL BEMUTATVA

Szántó Veronika

Budapest, 2006

Tartalomjegyzék 1. Ábrák jegyzéke.......................................................................................................... 5 2. Bevezető ..................................................................................................................... 6 3. Moszlimok az Európai Unióban .............................................................................. 7 3.1. Iszlám a szekularizált Európában ........................................................................ 7 3.2. Integrációs elméletek: Asszimiláció vs. multikulturalizmus ............................. 10 3.3. Új migrációs trendek az Unióban és a jogi együttműködés főbb állomásai...... 13 3.3.1. Európai együttműködés a migrációs és menekültpolitika terén ............. 15 4. Moszlim kisebbség Németországban..................................................................... 19 4.1. Bevándorlási folyamat ....................................................................................... 19 4.2. Vendégmunkások toborzása 1961-1973............................................................ 20 4.2.1. Az 1967-es gazdasági recesszió.............................................................. 22 4.2.2. A tömeges toborzástól a toborzási tilalomig........................................... 23 4.3. Családegyesítési hullám a toborzási tilalom hatására........................................ 24 4.3.1. Bevándorlás az NDK-ba ......................................................................... 25 4.4. Menekültáradat a ’80-as évektől........................................................................ 26 4.5. Bevándorlás az idegenpolitika szigorítása után (’90-es évek második fele) és napjainkban........................................................................................................ 28 4.6. Idegenpolitika és jogi szabályozás Németországban......................................... 30 4.6.1. Menedékjogi szabályozás ....................................................................... 32 4.6.2. Új korszak az idegenpolitikában: A Bevándorlási Törvény (Zuwanderungsgesetz)................................................................................ 34 4.6.3. Az Állampolgársági Törvény reformja................................................... 35 4.7. A moszlim kisebbség integrációja Németországban ......................................... 37 4.7.1. Munkaerőpiaci integráció – Foglalkoztatási és jövedelmi viszonyok .... 38 4.7.2. Képzettségi adatok.................................................................................. 41 4.7.3. Szociokulturális tényezők ....................................................................... 41 4.7.4. Lakhatási viszonyok ............................................................................... 42 4.8. Integrációs politika – Integráció kurzusok ........................................................ 44 4.8.1. Integrációs kurzusok ............................................................................... 44 4.8.2. Kiegészítő intézkedések az integrációs kurzusokhoz ............................. 46

3

5. Moszlim kisebbség Nagy-Britanniában ................................................................ 48 5.1. Bevándorlási folyamat ....................................................................................... 48 5.1.1. Bevándorlás Dél-Ázsiából ...................................................................... 50 5.1.2. Bevándorlás Kelet-Afrikából.................................................................. 52 5.1.3. Családegyesítések – A másodlagos bevándorlás .................................... 53 5.1.4. Menekültek a ’80-as és ’90-es években.................................................. 54 5.1.5. Bevándorlás Nagy-Britanniába napjainkban .......................................... 55 5.2. A bevándorlást érintő jogi szabályozás története .............................................. 58 5.2.1. Menedékjogi szabályozás ....................................................................... 62 5.2.2. Az Emberfajták Közötti Kapcsolatokat Szabályozó Törvény és a vallási diszkrimináció elleni küzdelem.................................................................. 65 5.3. A hivatalos multikulturalizmus és megkérdőjelezése ....................................... 67 5.4. A brit moszlimok helyzete a statisztikák tükrében ............................................ 72 5.4.1. Demográfiai jellemzők ........................................................................... 73 5.4.2. Lakásügy és szegregáció......................................................................... 75 5.4.3. Munkaerőpiaci viszonyok....................................................................... 77 5.4.4. Képzettségi viszonyok ............................................................................ 80 6. Konklúzió – A moszlim kisebbség társadalmi integrációjának sikeressége, avagy sikertelensége a két ország viszonylatában................................................ 82 7. Melléklet .................................................................................................................. 84 8. Irodalomjegyzék...................................................................................................... 88

4

Ábrák jegyzéke 1. ábra A lakosság és a foglalkoztatottak számának alakulása a törökök körében az NSZK-ban 1960-1980..................................................................................................... 24 2. ábra Menedékkérelmek száma Németországban Európa és a világ egyéb területeiről való származás megoszlásában 1985-2005..................................................................... 27 3. ábra Kiegészítő intézkedések az integrációs kurzusokhoz ......................................... 46 4. ábra A letelepedési engedélyek számának alakulása Nagy-Britanniában 1993-2003 ...................................................................................................................... 55 5. ábra Menedékkérelmek száma Nagy-Britanniában 1990-2005.................................. 56 6. ábra Moszlimok száma származási ország szerint Nagy-Britanniában a '90-es évek végén (becslés)................................................................................................................ 73 7. ábra Munkanélküliségi ráta vallások és nemek szerint 2003-2004 ............................ 77 8. ábra A munkaképes korú képzetlenek aránya vallás szerint 2003-2004 .................... 80 9. ábra A menedékkérelmek számának alakulása Németországban 1953-2005 ............ 84 10. ábra A leggyakrabban előforduló népességcsoportok állampolgárságok szerinti megoszlásban és számokban 2005-ben– Németország .................................................. 85 11. ábra A német állampolgárságot elnyerők száma 1994-2004 között ......................... 85 12. ábra A 2004-ben német állampolgárságot elnyert személyek megoszlása korábbi állampolgárságuk szerint Németországban .................................................................... 86 13. ábra Kurzusrésztvevők megoszlása 2005-ben állampolgárságuk szerint Németországban.............................................................................................................. 86 14. ábra A külföldön született lakosság aránya a teljes lakossághoz viszonyítva NagyBritanniában 1951-2001 ................................................................................................. 87

5

Bevezető „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” (Tamási Áron) Ez a szakdolgozat, egy mondatban összefoglalva, arra keresi a választ, hogy lehet-e Európa, benne Németország és Nagy-Britannia igazi otthona 20 milliós moszlim kisebbségének. A téma nem egyszerű, különösen azért, mert nehéz elfogulatlannak maradni egy olyan kérdésben, amelyről mindenkinek van véleménye, amely folyamatosan a politikai csatározások középpontjában van, és amely napjainkban a média egyik legfelkapottabb témája, ezért szinte nap mint nap találkozunk vele, csak kissé talán egyoldalú megközelítésben. Egyszer megkérdezték tőlem, miért választottam olyan témát, melyhez gyakorlatilag nincs élettapasztalatom. Ez talán hátrány abból a szempontból, hogy csak a szakirodalomból és a sajtóból építkezhettem, ugyanakkor ez segített abban, hogy az érem mindkét oldalát lássam, és objektív módon közelítsem meg a kérdést. A moszlimok helyzetét és társadalmi integrációjának nehézségeit NagyBritannia és Németország példáján keresztül mutatom be, összehasonlítva a két ország bevándorlás politikai és integrációs gyakorlatát. Azért választottam ezt a két országot, mivel mindkettőjükben a moszlimok jelentős kisebbséget alkotnak, ugyanakkor két teljesen különböző megközelítést láthatunk velük kapcsolatban. A statisztikai adatok a lakáshelyzet, képzettség és a munkaerőpiac terén pedig mérhetővé teszik a két ország közti különbséget. A dolgozat első részében, mintegy előzetesként arra keresem a választ, hogy melyek azok az alapvető okok, melyek minden, Európában élő moszlim számára megnehezíthetik a beilleszkedést, illetve milyen módon próbálták az európai országok integrálni a moszlimokat, és mennyire voltak ebben sikeresek. A dolgozat jelentős részében a moszlimokat érintő jogi szabályozással foglalkozom, a bevándorlási és menedékjogi törvényeken át a diszkrimináció ellenes és állampolgársági törvényekig. Ehhez kapcsolódóan az első részben pedig kitérek azokra a kormányközi és uniós megállapodásokra, melyek hatást gyakorolnak a két tagállam bevándorlási és menekültpolitikájára.

6

Moszlimok az Európai Unióban Iszlám a szekularizált Európában Amikor a moszlim bevándorlók társadalmi integrációjának nehézségeit elemezzük európai környezetben, akarva akaratlanul is kulturális és vallási síkra terelődhet vizsgálódásunk, és ilyen jellegű okokra vezetjük vissza az amúgy ennél sokkal összetettebb háttérrel rendelkező problémát. Azt gondolhatjuk, hogy egy ilyen, az európaitól ennyire különböző kulturális és vallási gyökerekkel rendelkező közösség beilleszkedése során elkerülhetetlenül összeütközésbe kerül a befogadó társadalommal. Ezt az elméletet hangsúlyozza, csak éppen világpolitikai szinten lejátszódva, Huntington is elhíresült, a civilizációk összecsapását előre vetítő elméletében. A téma feldolgozása során több különböző megközelítéssel találkoztam, melyek az iszlám és Európa közötti konfliktus kiváltó okait vizsgálják. Kiemelném Rostoványi Zsolt álláspontját1, aki úgy véli, hogy a keresztény és iszlám vallási értékek között lényegében nincs olyan jelentős különbség, mint ahogy ezt manapság, a fundamentalista nézetek megerősödésével gondolnánk. Állításában arra hivatkozik, hogy miként a kereszténységen belül is számos értékrendbeli tagolódás létezik, úgy az iszlámon belül sem létezik „egységes álláspont” a különböző vallási kérdésekben, ugyanakkor számos példával rávilágít arra, hogy mennyi közös pont fedezhető fel az alapvető, minden hívő által egységesen elfogadott (Rostoványi által ideáltipikusnak nevezett) keresztény és iszlám vallási értékekben. Dolgozatomnak nem célja, hogy különböző vallási és dogmatikai álláspontokat vessen egybe, így ezeket itt nem részletezem. Peter L. Berger a Beszélőben is megjelent tanulmányában2 arra mutat rá, hogy míg a világ minden részén napjainkban ismét elszaporodnak a vallási mozgalmak, addig Európában az emberek egyre inkább elfordulnak a vallástól. Ezt a folyamatot nevezi ő „euroszekularizációnak”, amit összefüggésbe hoz az európai integrációs folyamattal. Véleménye szerint ugyanis párhuzamba állítható az egyes országok uniós csatlakozása és a vallásosság visszaszorulása az adott országban. Ezt a feltételezését arra alapozza, hogy felmérések szerint mind a déli, mind a keleti bővítést követően (különösen Spanyolország, Portugália, és Lengyelországban esetében) erősen visszaszorult a 1

Rostoványi Zsolt: Az európai értékrend és az iszlám, In: Az Európai Alkotmány Szerződés előzményei és várható hatásai, EURATION Európai Együttműködési Alapítvány 2004, 83-87.o. 2 Peter L. Berger: A vallás és a Nyugat, Beszélő 11. évf. 1. szám (2006.január 11.)

7

vallásgyakorlás az adott országokban. Ez a feltételezés azonban nem feltétlenül állja meg a helyét ebben a formában. Annak az oka ugyanis, hogy Olaszországban, Spanyolországban vagy éppen Lengyelországban az uniós csatlakozást követően a vallás szerepe csökkent az emberek életében, főként a modernizációban rejlik. A modernizáció pedig az egyes akadályozó tényezők megszűnésével (ld. diktatúrák Délés Kelet-Európában a 20. században) óhatatlanul is elkezdődött más nyugati országok mintájára. Ehhez hozzátartozik a fogyasztói társadalom kialakulása, amely gyakran túl nagy hangsúlyt fektet a javak megszerzésére, és ezzel ellentmondásba kerül a keresztény vallás tanaival. Az európaiak, túl a világháborúkon, felszabadulva a diktatúrák alól ma inkább a fogyasztás örömeit választják a vallás által előírt szigorú önmegtartóztatás helyett, és az amerikaiakkal ellentétben nem tartják fontosnak a vallásosság látszatának fenntartását.3 Az egyes országok azért válhattak az Unió tagjaivá, mert képesek voltak elérni egy meghatározott fejlettségi szintet, amely a modernizációval volt lehetséges. Azonban ezek az államok akkor is ezen az úton haladtak volna, ha nem létezik Európai Unió, csak talán kissé lelassítva a folyamatokat. Tehát a vallás visszaszorulása hosszú távon feltehetőleg elkerülhetetlen lett volna. Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a valódi ellentét a vallást (és egyben a szigorú erkölcsöt) egyre inkább háttérbe szorító európai társadalom, és a vallásnak a 21. században is kiemelkedő jelentőséget tulajdonító iszlám értékrend között található. Persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az iszlám nem csupán egy vallás, hanem a legtöbb esetben meghatározza híveinek életmódját és szokásait, de még a jogállamra is erős befolyással van, így az iszlám értékrend egyértelműen több mint egy vallás. Gyakran szóba kerül manapság az európai identitás fogalma. A Római Szerződésben az szerepel, hogy a Közösség tagja lehet bármely európai állam. Míg a szerződés megszületésekor ez a kitétel többnyire csak földrajzi értelemben számított, manapság a bővítési és mélyítési koncepció kapcsán egyre gyakrabban kerül szóba a kevésbé megfogható „európaiság”, amely valamiféle európai, ill. uniós értékrend létét feltételezi. De létezik-e egyáltalán közös európai identitás? A válasz valószínűleg nem, hiszen az európai Alkotmányszerződés kapcsán felmerült viták épp ennek a hiányát bizonyították be. Bayer József politológus szavaival élve „Az európai identitás ma 3

Peter L. Berger írásában szól az amerikaiak növekvő vallásosságáról is, bár utal rá, hogy feltehetően a megkérdezések során többen vallják magukat aktív vallásgyakorlónak, mint ahányan ténylegesen azok. Az USA-ban azonban a vallás a Bush kormányzat idején erősen a politika hatása alá került, a republikánusok morális fölényét hangsúlyozandó a demokratákkal szemben.

8

mindenekelőtt kulturális és civilizációs jellegű, és egy konfliktusokkal terhes közös történelmi emlékezeten alapul. Közös politikai identitás még nem alakult ki, és az európai alkotmány körüli viták éppen ennek a nehézségét jelzik.”4 Manapság, amikor az Unió azzal van elfoglalva, hogy meghatározza saját identitását, hangsúlyozva az „egység a sokféleségben” jelszót, mint megvalósítható ideális állapotot, vajon eszébe jut-e bárkinek, hogy az európai moszlimok is hasonló identitásválságon mennek át? Számukra is kérdés, hogy engedjenek-e az európai társadalmi nyomásnak, és alkalmazkodjanak az európai értékekhez, vagy inkább térjenek vissza gyökereikhez, folytatván az iszlám hagyományait. Mivel a beilleszkedés mindkét fél aktív támogatásával és közreműködésével valósulhat meg, én úgy gondolom, hogy a teljes asszimilációtól a teljes elkülönülésig terjedő széles skálán az egyik legideálisabb megoldást a svájci születésű Táriq Ramadán, a Muszlim Testvérek alapítójának unokája kínálja azzal, hogy a muszlim identitás megőrzését hirdeti az európaiság vállalása mellett. Mindez tehát azt jelenti, hogy az európai jogrendnek és társadalmi elvárásoknak megfelelő életvitel mellett lehetőség nyílik a vallási elmélyülésre is, de fokozatosan ki kell alakulnia egy ún. „euroiszlámnak”, amely mind kulturális, mind politikai értelemben összeegyeztethető az európai értékekkel.

5

Azért hangsúlyozom ki mindkét fél jelentőségét, mert manapság

egyre erőszakosabban, és egyre kevésbé demokratikus módon adnak hangot az európai moszlimok követeléseiknek, melyek nem minden esetben egyeztethetők össze az európai értékekkel. Ilyen például a karikatúra-botrány kapcsán felmerült követelés a szólásszabadság korlátozására, amely többek között követségi épületek elleni támadásokban, utcai randalírozásokban is megnyilvánult. De ilyen nyílt követelésnek minősül Theo Van Gogh meggyilkolása Hollandiában, aki filmjében a moszlim nők elnyomását bírálta. Erőszakos cselekedeteik hátterében áll továbbá az alacsony társadalmi és szociális helyzetük elleni tiltakozás is. Ezen felháborodva sok európai ország, akik a multikulturalizmus és a tolerancia jegyében évtizedekig sokat tettek azért, hogy a moszlimok megőrizhessék identitásukat, egyre inkább elfordulnak az eddigi liberális elveiktől, és integrációs programjaikban az asszimiláció útjára térnek át. A moszlimok csak úgy tudják elkerülni az asszimilációs nyomást és megőrizni vallási és kulturális értékeiket, ha bebizonyítják, hogy nem 4

Bayer József: Az európai identitás és a nemzetállamok című előadása az „Egység a különbözőségben” Az Európai Unió és a nemzeti kisebbségek”című konferencián hangzott el 2005. október 11-én. http://www.mtaki.hu/rendezvenyek/051011_bayer_jozsef_rezume.htm 2006. 11. 25. 5 Tüske László: Az európai bevándorló muszlimok, Beszélő 11. évf. 3. szám (2006. március 11.)

9

tévedtek azok az európai országok, akik hittek a különböző kultúrák békés egymás mellett élésének eszméjében. Ez, ahogy Nagy-Britannia példáján is látni fogjuk, nem zárja ki az érdekérvényesítés és a társadalmi vitákban való részvételt, csupán megköveteli, hogy követeléseiknek és negatív véleményüknek demokratikus módon adjanak hangot. Ez nyilván nem egyszerű feladat a moszlimoknak (különösen az első generációnak), akik hazájukban nem demokratikus, hanem totalitárius rendszerekben nevelkedtek (az autokratikus állami berendezkedés a moszlim kultúrában sok évszázados múltra tekint vissza), de elvárható, hogy a második és harmadik generációs európai moszlimok Európában felnőve és szocializálódva képesek legyenek befogadni a demokratikus európai eszmeiséget. Németországban, ahol a legtöbb moszlim török származású, azt tapasztaljuk, hogy ma már nagyobb fokú a moszlimok integrációja, mint más európai országokban. Ebben szerepet játszik az is, hogy Törökország Kemal Atatürk reformjainak köszönhetően sokkal világiasabbá, és demokratikusabbá vált, mint a legtöbb muzulmán ország. A ’60-as évektől érkező vendégmunkások többsége már ebben az új rendszerben nevelkedett, így könnyebben el tudta fogadni a német demokratikus értékeket. Integrációs elméletek: Asszimiláció vs. multikulturalizmus A

moszlimok,

illetve

bármely

kisebbség

társadalmi

integrációjának

vizsgálatakor ez a két fogalom újra és újra előkerül. Asszimiláció alatt azt értjük, amikor a többségi társadalom nem kíván sem létrehozni, sem fenntartani egy soknemzetiségű államot, és ragaszkodik saját kulturális és hatalmi fölényéhez. Ez a beolvasztás tipikus esete, amikor a többségi társadalom elvárja a kisebbségtől, aminek gyakran létezését sem ismeri el (ld. Franciaország), hogy teljes mértékben azonosuljon a befogadó társadalom értékeivel, szokásaival, és ne hangsúlyozza eltérő kulturális értékeit, hagyományait. A multikulturalizmus ennek épp az ellenkezőjére törekszik azzal, hogy elismeri és elfogadja a különböző kisebbségek létezését, és aktívan támogatja őket kulturális identitásuk megőrzésében. Nem célja tehát, hogy eltűnjenek úgymond egy olvasztótégelyben a különböző kultúrák. A kultúra mint fogalom, ez esetben rasszokat, és vallásokat jelent. Azt, hogy melyik gyakorlatot követik, alapvetően országspecifikus, és olyan tényezőktől függ, mint az egyes nemzetállami felfogások, és az állampolgárság 10

értelmezése, de az aktuális gazdasági helyzet is nagyban befolyásolja.6

Az egyes

integrációs politikák folyamatosan alakulnak a bevándorlók és menekültek megjelenése óta, és idővel jelentős fordulatot vehetnek. Nagy-Britannia

és

Hollandia

a

bevándorlás

kezdetétől

napjainkig

a

multikulturalizmus hívei voltak, míg Franciaország hagyományosan nem ismeri el kisebbségeit, így ott egyedül az asszimiláció jöhetett szóba. Évtizedekig

a

bevándorlók,

beleértve

a

moszlimok

integrációjának

mintapéldájaként tartották számon a multikulturalizmust fenntartó országokat. Bizonyos körülmények azonban napjainkban arra késztetik ezeket az európai országokat, hogy változtassanak az eddigi gyakorlaton, és új stratégiát alakítsanak ki a moszlim kisebbséggel szemben tanúsított bánásmódjukban. Ilyen körülmények azok az események, melyeket nagy médiavisszhang kísért, mint például a londoni és madridi bombamerényletek, vagy az egész holland társadalmat megrendítő Van Gogh gyilkosság, de ide sorolhatjuk a kisebbségek és a befogadó társadalom közti gazdaságitársadalmi szakadék folyamatos mélyülését is. Sok kritika éri a multikulturalizmus eszméjét, amiért éppen azt hátráltatta az évtizedek során, amelynek megvalósulását szolgálnia kellett volna: a moszlim kisebbség társadalmi integrációját. Ehelyett hozzájárult elszigetelődésükhöz, ún. párhuzamos társadalmak alakultak ki az egyes országokban és városokban, nagyon különböző értékrenddel és szociális helyzettel. Robert S. Leiken7, de sokan mások is azzal vádolják a multikulturalizmust, hogy táptalajt nyújt a szélsőséges iszlámista szervezkedéseknek azáltal, hogy túlságosan toleráns bánásmódot tanúsít a különböző vallási intézményekkel szemben, engedve őket szabadon működni, melyek valójában a nemzetközi terrorizmus melegágyai. Ha számításba vesszük, hogy a szeptember 11-i merényleteket részben Hamburgban készítették elő moszlim „vendégdiákok”, vagy hogy a mecsetek építését és a moszlim szervezeteket és vallási iskolákat többnyire Szaud-Arábiából finanszírozzák, akkor nem tűnik túlzásnak ez az állítás. Ma már minden országnak számolnia kell annak veszélyeivel, hogy az identitászavarral és szegénységgel küzdő második generációs moszlimok váltak a szélsőséges nézeteket hirdető iszlamisták elsőszámú célcsoportjává. Ugyanakkor sajnos az értelmiségi második generációsok körében is egyre terjednek a

6

Veronika Kabis: Integrationspolitiken – Ein europaischer Vergleich In: Integration in Deutschland 3/2006, 22.évf.., 30. September 2006 http://www.isoplan.de/aid/index.htm 2006.11.20 7 Robert S. Leiken: Európa dühös muszlimjai Beszélő 10. évf. 8. szám (2005.augusztus)

11

radikális nézetek. Ezeknek a folyamatoknak a megállítása elemi érdeke Európának, de mint azt látni fogjuk, korántsem egyszerű feladat. Mindezek a fejlemények arra ösztönözték az európai országokat, hogy a bevándorlási politikájuk további szigorítása mellett feltételként szabják meg a bevándorlók, illetve állampolgárságért folyamodók számára az integrációjukat elősegítő tanfolyamokon való részvételt. Különböző gyakorlatokat követnek az egyes országok abból a szempontból, hogy kötelezővé, vagy csak opcionálissá nyilvánítják-e ezeket a kurzusokat, illetve hogy függővé teszik-e elvégzésüktől a tartós letelepedés és az állampolgárság jogának elnyerését. Egy ilyen programot fogok részletesen bemutatni Németország esetében. A fő célja ezeknek a kurzusoknak tulajdonképpen az, hogy az egyes

bevándorlók

bebizonyítsák,

hogy

minden

tőlük

telhetőt

megtesznek

beilleszkedésük érdekében, és valóban részesei kívánnak lenni egy európai társadalomnak. Franciaország példáján jól látjuk, hogy a beolvasztásra törekvő politika sem bizonyult üdvözítő megoldásnak. Bár a rendszeres zavargásokért sokkal inkább felelős a nagyvárosok külvárosaiban élő nagyszámú moszlim kisebbség meglehetősen rossz gazdasági és szociális helyzete. Itt is, akár csak Nagy-Britanniában, teljesen elszigetelődtek a moszlimok a többségi társadalomtól, és ma már kimondhatjuk, hogy beolvasztásuk nem járt sikerrel. Feltehetjük tehát a kérdést: Mi akkor a megoldás, ha az eddig ismert módszerek szinte mind kudarcba fulladtak. Naivitás lenne azt képzelnünk, hogy a néhány hónapos integrációs kurzusok megoldást jelenthetnek a moszlim kisebbség legnagyobb problémáira, melyek a szegénységből, a kirekesztettségből, a sztereotípiákból fakadó elítélésükből, sorozatos diszkriminációjukból származnak. A vallási jelképeik közszférából történő kiszorításában sem látok mást, mint egy újabb konfliktusforrást. A moszlim nők fejkendő viselete nem árt senkinek, mégis Franciaország után Németország is felvette vele a harcot. Azzal, hogy külsőjüket megfosztjuk vallásuk szimbólumától, a fejkendőtől, és ezzel talán a befogadó társadalom képére formáljuk őket, még nem szüntetjük meg azokat az okokat, melyek ténylegesen mássá teszik őket. Ezzel csupán azt a látszatot kelthetjük, hogy ők sem különböznek tőlünk, de attól ők még ugyanúgy egy eltérő kultúra képviselői maradnak, akik identitásukat továbbra is a vallási elmélyülésben és a különböző iszlám szervezetekhez való tartozásban találják meg.

12

Továbbá hosszú távon az a feltételezés sem állja meg helyét, hogy ha megadjuk az állampolgárságot a moszlimoknak, azzal megkönnyítjük beilleszkedésüket mind társadalmi, mind gazdasági téren, hiszen ma már nem tapasztalhatunk ilyen tekintetben különbséget a Nagy-Britanniában már a kezdetektől állampolgárként elismert, és a Németországban élő moszlimok között, akik esetében a ’90-es évekig várták, hogy majd egyszer hazatérnek, így az állampolgárság megadásának kérdése fel sem merült. Valójában olyan integrációs politika kialakítására lenne szükség, amely megtalálja az abszolút középutat a szegregáció veszélyét is magában hordozó multikulturalizmus és a vallásos érzelműeket elidegenítő szekularizmus között. Vannak ugyan sikertörténetek a soknemzetiségű ország életképességére (ld. Kanada), de az ott bevált recept aligha alkalmazható Európára a nagyon eltérő történelmi nemzetfejlődés miatt. Új migrációs trendek az Unióban és a jogi együttműködés főbb állomásai Ugyan a legtöbb európai bevándorlási célország az elmúlt évtizedben mindent elkövetett annak érdekében, hogy visszaszorítsa a területére belépni szándékozó bevándorlók számát, ez összességében nem oldotta meg uniós szinten a harmadik országból érkező bevándorlók problémáját. Miután a hagyományos célországok, mint Németország, Nagy-Britannia és az északi államok fokozatosan bezárták kapuikat a bevándorlók tömegei előtt, manapság új bevándorlási trendek érvényesülnek, új célországokat megcélozva. Az Unió bevándorlási politikáját manapság főként az illegális bevándorlás elleni küzdelem és egy egységes menekültügyi rendszer felállítása határozza meg. A bevándorlók integrációjának elősegítésében az egyes tagállamok továbbra is magukra vannak utalva, nincs erre vonatkozó egységes európai koncepció. Bár a bevándorlók zöme még mindig szárazföldön érkezik Délkelet-, ill. KeletEurópán keresztül8, de egyre nagyobb számban választják a Földközi-tengeren keresztül vezető utat is Észak-Afrikából kiindulva, majd életveszélyes csónakokon az embercsempészek

segédletével

szerencsés

esetben

Dél-Spanyolország,

Dél-

Olaszország, Málta a következő állomás. Itt, miután szerencsésen partot érnek,

8

Walter Schilling: Európa és a menekültkérdés Európai Szemle 16.évf. 4. szám (2005)

13

többnyire a határőrség veszi kezelésbe ügyüket, ritkább esetben viszont elkerülik a hatóságokat és irány Európa! A közös európai bevándorlási politika kialakítására megfelelő ösztönzést nyújtanak

az

illegális

bevándorlókat

és

menekülteket

szállító

kegyetlen

embercsempészekről szóló történetek, akik több kilométerre Európa partjaitól magukra hagyják az amúgy is rossz állapotban lévő szenegáli, ghánai, nigériai, vagy éppen kameruni menekülteket, hogy a hátralévő utat már úszva tegyék meg. Ráadásul a közvélemény is egyre türelmetlenebbül szemléli a közvetlen lakókörnyezetében elszaporodó idegeneket, akik valójában még a vendégmunkás illetve gyarmati korszakban érkeztek az országba, csak éppen a folyamatos családegyesítések, illetve a körükben

jellemző

nagyobb

népszaporulatnak

köszönhetően

jelenlétük

egyre

látványosabbá válik, nem beszélve a növekvő bűnözési és munkanélküliségi rátákról. Ezek a szempontok mozgatják többnyire a közvéleményt, amit hosszú távon nem érdemes figyelmen kívül hagyniuk a politikusoknak. Ugyanakkor azt sem téveszthetjük szem elől, hogy az Unió keleti és déli határain elhelyezkedő országok, mint ahogy Spanyolország és Olaszország esetében is láthatjuk, fokozottan felelősséggel tartoznak az Unióba irányuló bevándorlás feltartóztatásáért, ami súlyos költségeket jelent számukra. Ezeket a költségeket az Unió minden tagállamának egyenlő arányban kellene viselni, hiszen a külső határok védelmét ellátó országok nemcsak a saját, hanem mindannyiunk érdekét szolgálják. A fent említett két ország 2004 augusztusa óta új bevándorlási politikát alakított ki, specializálódva az embercsempész bandák feltartóztatására, valamint célul tűzték ki a Maghreb országokkal való együttműködés kialakítását az Észak-Afrikából induló menekültáradat visszaszorítására. Továbbá kibontakozni látszik az Otto Schilly német belügyminiszter által már a ’90-es években javasolt észak-afrikai befogadó állomások létrehozásának terve, ahol hasonlóan a brit gyakorlathoz már az előtt felmérnék a bevándorlási és menedékjogi kérelmek iránti igényeket, hogy a bevándorlók Európa határait elérnék. Itt megfelelő ellátásban részesülnének, amíg döntés születik ügyükben.9 Egyelőre ugyan még nem tartja minden uniós tagállam elfogadhatónak ezt a megoldást, hiszen a már Nagy-Britanniában kialakult gyakorlat is sok bírálatot váltott ki, de hosszú távon ez visszaszoríthatná az illegális bevándorlást annak minden negatív következményével együtt.

9

Walter Schilling: i.m.

14

A dolgozat további részeiben Németország és Nagy-Britannia bevándorlási és menekültpolitikájának elemzésére is sor kerül, melynek során látni fogjuk, hogy ezek alakulására jelentős hatást gyakorolnak a kormányközi, illetve uniós megállapodások, szerződések is. Ezért most röviden, a teljesség igénye nélkül bemutatnám ezek közül a legjelentősebbeket. Ezt azért is tartom fontosnak, mert az egyes országok elemzésekor említés szinten előkerülnek majd ezek a megállapodások. A részletes elemzésre ugyanakkor azért az első részt választottam, mert itt önállóan, egymáshoz való viszonyukban tudom ezeket a megállapodásokat bemutatni anélkül, hogy egy nagyobb kitérővel megbontanám az egységét az egyes nemzeti szabályozásoknak. Európai együttműködés a migrációs és menekültpolitika terén Ha időrendbe állítom az uniós országok bevándorlási és menekültpolitikájára ható főbb nemzetközi, ill. kormányközi megállapodásokat, akkor látható, hogy eleinte főként a menekültügy kapott nagyobb hangsúlyt, majd csak a ’90-es években, az integráció mélyítésével kerül előtérbe a bevándorlási politika összehangolása. Már 1951-ben megszületett a Genfi Egyezmény, amely a menekültek helyzetét szabályozta, igaz, ez még csak az Európából érkező menekültekre vonatkozott (a hidegháború idején szolidaritásból nagyvonalú menekültpolitikát folytattak a nyugati országok a Kelet-Európából menekülőkkel szemben), majd az 1967-es New York-i Jegyzőkönyvvel kiegészítve immáron azokra is kiterjesztették hatályát, akik egy Európán kívüli országból érkeztek. Ez az egyezmény képezte a legtöbb európai ország menekültpolitikájának alapját a II. Világháború után némi testre szabás mellett (amint azt majd látni fogjuk a két ország esetében), és képezi mind a mai napig, hiszen az uniós együttműködés is erre az egyezményre épül. A menedékjogi szabályozás fontos sarokkövei még a Dublini Egyezmény, és a Londoni Határozatok is, melyek megszületésükkor szintén nem képezték formálisan az Unió joganyagának részét, mivel kormányközi együttműködések eredményeként jöttek létre, de ezek voltak az Unió tagállamai közötti első harmonizációs törekvések a menekültpolitika terén. Az 1990-ben aláírt Dublini Egyezmény, amely arra tesz javaslatot, hogy egy azilum kérelmet lehetőleg csak egy állam bíráljon el, és döntését minden más részes állam elismerje, azért bírt különös jelentőséggel, mert az aláíró országok nagyon eltérő 15

menekültpolitikáinak következtében gyakran előfordult, hogy az egyik országban elutasított azilum kérelmet a másik országban pozitívan bírálták el. Így kialakult az ún. „asylum shopping”, a több tagállamban párhuzamosan, vagy egymást követően benyújtott kérelmezés.10 A Dublini Egyezménynek ugyanakkor több hiányossága is volt, amely gyakorlatilag gátolta a rendszer működését: nem határozott meg egységes menekültdefiníciót és eljárási szabályokat. (A Genfi Egyezmény által meghatározott menekült-fogalmat az egyes országok eltérően értelmezték.) Az 1992. évi Londoni Határozatok három fogalom pontos meghatározásának céljából születtek meg: ilyen volt a „nyilvánvalóan megalapozatlan kérelem” fogalma, amely magában foglalja azokat a kérelmeket, melyek esetében szándékos csalásról, ill. visszaélésről van szó, illetve melyeknél nem megalapozott az üldöztetéstől való félelem. Meghatározták továbbá a „biztonságos származási ország” fogalmát is, amely olyan országokat jellemez, ahol tisztelik az emberi jogokat, és demokrácia uralkodik, így az ilyen országokból érkező menekültek nagy valószínűséggel nem kapják meg a menekültstátuszt. „Biztonságos harmadik országnak” pedig azokat az országokat nevezték, melyeken a menedékért folyamodó áthaladt, és ott biztonságát, testi épségét veszély nem fenyegeti, ezért ott is igényelhetett volna azilumot, így a menekült által célba vett ország dönthet úgy, hogy visszaküldi a menekültet egy ilyen, biztonságosnak nevezett országba. Ezek a fogalmi meghatározások tulajdonképpen mind azt a célt szolgálták, hogy egy a korábbinál sokkal restriktívebb menekültpolitikát alakíthassanak ki az európai országok. A későbbiekben látni fogjuk, hogyan szorította vissza a menekültek számát ezekre hivatkozva Németország a ’90-es évek menekült dömpingjének idején, és hogy miként alkalmazza ma őket Nagy-Britannia a gyorsított eljárások kapcsán. Az Amszterdami Szerződés létrejötte mérföldkő az uniós országok bevándorlási és menekültpolitikájának összehangolása terén. Nemcsak az eddig harmadik pilléres menedékjogi, bevándorlási, külső határok átlépésével foglalkozó kérdések váltak az aquis communitaire részévé, hanem a schengeni joganyag is integrálódott a Szerződés IV. címe alatt. A „szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség”11 megteremtése érdekében a Szerződés hatályba lépését követően, 1999. októberében 10 11

Mink Júlia: Jogharmonizáció vagy a status quo fenntartása? Beszélő 9. évf. 11. szám Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról HVG ORAC 2005 576.o.

16

megtartott Tamperei Csúcsértekezleten egy több évre szóló és több lépcsőben megvalósítandó cselekvési terv született. Ennek célja olyan másodlagos jogforrások (főként rendeletek és irányelvek) létrehozása volt, melyek gondoskodtak a Szerződésben foglalt célok eléréséről. Az általam tárgyalt téma szempontjából a legfontosabb célok a migrációs folyamatok hatékony kezelése, az egységes európai menekültpolitika megalapozása, harmadik országok állampolgáraival szembeni korrekt bánásmód

megteremtése,

és

a

kibocsátó,

valamint

tranzit-országokkal

való

együttműködés voltak. 12 Az egységes menekültpolitika kialakítása során olyan területeken született megállapodás, mint a már régóta vitás egységes menekültdefiníció megalkotása (2004/83/EK irányelv ), illetve a Dublin II-ként elhíresült rendelet (343/2003/EK), amely tiszta vizet önt a pohárba a menedékkérelmet elbírálni köteles állam kijelölésének szabályai terén. Valamint 2007. január 1-én életbe lép a menekültstátusz megadásának illetve visszavonásának egységes, minden tagállamra vonatkozó minimumstandardjait meghatározó eljárási irányelv is (2005/85/EK). Az eljárási irányelv megalkotása során kérdésként merült fel például az őrizetben tartás jogszerűsége, melyről az irányelv végül csak nagyon szűkszavúan annyit állapít meg, hogy nem lehet senkit őrizetben tartani azért, mert azilum kérelmet nyújtott be, ugyanakkor nem kerül szóba a menekültközpontok jogszerűségének kérdése, amely különösen Nagy-Britannia vonatkozásában fontos kérdés, miként azt majd a későbbiekben látni fogjuk. Láthatjuk tehát, hogy nem történt túl nagy előrelépés a menekültek jogai védelme érdekében, mivel többnyire a tagállamok eddigi joggyakorlatának megfelelően alakították a közös menekültügyi rendszer működésének alapelveit, a kényes témákat pedig változatlanul szinte érintetlenül hagyták. Előrelépés azonban, hogy NagyBritannia és Írország, annak ellenére, hogy ők kivonták magukat a „szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” megteremtését célzó közösségi politikában való részvétel alól, minden esetben részt vesznek a Szerződés menekültpolitikára vonatkozó céljainak végrehajtásában a rendeletek és irányelvek elfogadásával. Ez különösen azért bír nagy jelentőséggel Nagy-Britannia esetében, mivel sokáig még olyan alapvető emberi jogokat sem ismert el bevándorlási és menekültpolitikája alakítása során, mint a család egységének védelme, melyet a Dublin II. rendelet elfogadásával így már garantál. 12

Gyulavári Tamás-Gellerné Lukács Éva: A legális és illegális bevándorlók jogai az Európai Unióban, Európai Tükör 10. évf. 4. szám (2005) 48.o.

17

2004 novemberében a Hágai Csúcsértekezleten felülvizsgálták, hogy a Tampere I Programban kitűzött célokat mennyire sikerült megvalósítani, majd újabb több évre szóló cselekvési tervet fogadtak el Tampere II néven, melynek kitűzött feladatai az Alkotmány Szerződésben foglaltak megvalósítását is szolgálják. A jövőben így az Unió az egységes menekült jogállás felállítására, külső határok integrált őrizetére, közös vízum kialakítására, vagy például a közös bevándorlási politika terén az egyes potenciális származási országokkal való visszafogadási megállapodások megkötésére koncentrál.13 Ezeknek a terveknek a megvalósításához viszont még az eddiginél is szorosabb együttműködésre és nagyobb egyetértésre van szükség, hiszen ezen célok többsége csak a tagállami belpolitikák szuverenitásának bizonyos területeken történő feladásával érhetők el, melyre sok tagállam még nincs felkészülve. Miután megismerkedtünk a moszlimok integrációját nehezítő hatásokkal európai, illetve uniós szinten, a következő két részben két országot emelek ki, melyeknél részletesen bemutatom azokat a körülményeket, amelyek befolyással bírhatnak mai helyzetükre, problémáikra. Így a bevándorlási folyamattól a kapcsolódó jogi szabályozáson át eljutunk azokhoz a területekhez, melyeken ma a legnagyobb kihívást a moszlimok képezik mindkét országban. Továbbá ízelítőt kaphatunk egy új európai integrációs trend, az integrációs kurzusok működéséből Németország példáján bemutatva.

13

Horváth Zoltán: i.m. 581.o.

18

Moszlim kisebbség Németországban Ahhoz, hogy megértsük, és fel tudjuk mérni egy kisebbség helyzetét egy adott országban, meg kell ismerkednünk azokkal a tényekkel, miként kerültek ők abba az országba, milyen fogadtatásban részesültek(nek) a fogadó országban, milyen a társadalmi megítélésük, valamint jogállásuk? Ezért bevezetésképp röviden bemutatom a moszlim kisebbség bevándorlásának főbb eseményeit, mérföldköveit, illetve a német társadalom és a politika reakcióját is az egyes szakaszokban. Bevándorlási folyamat A jelenleg Németország területén élő 3, 2 – 3, 5 milliós moszlim társadalomnak (beleértve a német állampolgársággal rendelkezőket is), amely az összlakosság 3, 6 %-t adja, 85 %-a török származású (1, 8 millió török állampolgár + 800 ezer török származású német állampolgár), a fennmaradó 15 % pedig részben a korábbi Jugoszlávia (200 ezer boszniai), valamint Irán (100 ezer fő), Marokkó és Afganisztán (70-70 ezer fő), Albánia, Irak, valamint további arab államok területéről származik. (A közhiedelemmel ellentétben, az összes Németországban élő moszlimnak csak 5 %-a származik valamely arab országból. )14 Mivel a törökök képviselik a legnagyobb csoportot, így a továbbiakban csak az ő bevándorlásuk

körülményeit

fogom

részletesen

bemutatni.

A

menekültek

bevándorlásánál pedig röviden kitérek majd más országok bevándorlóira is.15 A bevándorlást 4 fő szakaszra bonthatjuk: 1. Vendégmunkások toborzása 1961-1973 között 2. Családegyesítési hullám a toborzási tilalom hatására 3. Menekültáradat a ’80-as évektől 4. Bevándorlás az idegenpolitika szigorítása után (’90-es évek második felétől) és napjainkban

14

Der Tagesspiegel: Muslime in Deutschland 2006. 09. 26. http://www.tagesspiegel.de/politik/archiv/26.09.2006/2800956.asp (2006. 11. 26.) (Az adatok 2006. szeptemberiek és a Belügyminisztérium felméréseiből származnak.) 15 A moszlimok bevándorlásának részletes bemutatása azért sem lehetséges, mivel a népszámlálások során nem lehetett vallási hovatartozásra vonatkozó kérdést feltenni, ezért számszerűen csak az egyes etnikai csoportok bevándorlása volt nyomon követhető.

19

Vendégmunkások toborzása 1961-1973 A török népesség Németországba történő bevándorlása előtt az 1961. október 30-i német-török kétoldalú megállapodás nyitott utat, amely az első ilyen jellegű, 1955ben kötött német-olasz toborzási megállapodás (Anwerbeabkommen) mintájára lehetőséget adott a német munkaerőpiac szereplőinek, hogy külföldiek bevonásán keresztül csökkentsék a munkaerőhiányt az egyes ágazatokban. Ilyen szerződések Törökországon kívül ebben az időben még számos olyan országgal köttettek, ahol az iszlám a domináns vallások közé tartozik. Ilyen volt például Marokkó (1963), Tunézia (1965), illetve Jugoszlávia (1968). A szerződéseket, mintegy a szakszervezetek ellenvetéseit is csillapítva, csupán egy megelőző intézkedésként magyarázták arra az esetre, ha a rohamosan fejlődő gazdaság munkaerő-igényét a hazai lakosság köréből már nem tudnák fedezni. Ezek a gazdasági döntések valójában elkerülhetetlenek voltak, hiszen a háború utáni

munkaerőpiac

nagyon

egyenlőtlenül

fejlődött.

1955-ben

az

átlagos

munkanélküliség 5, 1 % volt, de nagy regionális különbségeket mutatott: míg BadenWürttemberg tartományban csak 2, 2 %, Nordrhein-Westfalen tartományban pedig csak 2,9 % volt, addig Schleswig-Holstein tartományban ezzel szemben a 11,1 %-t is elérte. 1955. szeptember 30-án a férfiak körében átlagosan 1, 8 % volt a munkanélküliség, tehát a mobilizálható német munkaerő a gazdaságilag erős régiókban közel teljes mértékben foglalkoztatott volt. Mivel az előrejelzések egyre intenzívebb gazdasági növekedésre utaltak, belátható idő belül regionális munkaerőhiánnyal lehetett számolni.16 „Az Industriekurier 1955. októberében ekképp foglalta össze a külföldiek foglalkoztatásával szembeni alternatívákat: - A Németországon belüli munkaerőpiaci tartalékok csak a még munkanélküliek regionális mobilizálásán keresztül érhetők el, de ez a szociális lakástámogatási rendszer szűk kereteibe ütközik.17 - A technikai racionalizálás csak középtávon fejti ki hatását. 16

Ulrich Herbert: Geschichte der Ausländerpolitik in Deutschland: Saisonarbeiter, Zwangsarbeiter, Gastarbeiter, Flüchtlinge (Verlag C.H. Beck München 2001) 190.o. 17 A lakosság mobilitását biztosítandó az országnak támogatnia kellett volna a munkavállalókat abban, hogy családjukkal együtt egy másik régióban telepedjenek le, de ehhez megfelelő lakástámogatási rendszert is kell biztosítani. Ezzel szemben a vendégmunkásokat a munkavégzés helyének közelében olcsó munkásszállásokon el lehetett helyezni, ami kétségkívül sokkal gazdaságosabbnak bizonyult az állam számára.

20

- A nők nagyobb igénybevétele ugyan gazdaságilag lehetséges és elképzelhető, de családpolitikailag nem kívánatos. - A munkaidő emelése, de ez a szakszervezetek ellenállásába ütközik, melyek a „túlórákkal történő visszaélések” korlátozására és a 40 órás munkahét elérésére törekszenek.”18 Így rövidtávon mindenképpen csak a külföldiek foglalkoztatása maradt. Az itt felsorolt érvek, miszerint a külföldiek foglalkoztatásával szemben sem gazdaságilag, sem politikailag nincs megfelelő alternatíva, amennyiben az ország fenn kívánja tartani a gazdasági növekedést, az elkövetkezendő években újra és újra megjelentek, amikor pótlólagos külföldi munkaerő bevonása került napirendre. A 60-as évek elején további események történtek, melyek egymást erősítve nyomást gyakoroltak a munkaerőpiacra, annak további bővítése érdekében: - A gazdasági növekedés folytatódott, de a Berlini Fal 1961-es felépítésével az NDK-ból érkező áttelepülők (Vertiebene) beáramlása megszűnt. - A német munkaképes korú lakosság 1962-től csökkenni kezdett, ekkor kezdték éreztetni hatásukat a háború alatti évek gyér születési rátái. - Az időskori ellátás színvonalának javulása az átlagos nyugdíjkorhatár csökkenéséhez vezetett. - 1960 óta meghosszabbodott az oktatási rendszerben eltöltött idő. - Az átlagos heti munkaidő lecsökkent a szakszervezeteknek köszönhetően.19 Ezen események olyan súlyos következményekkel jár(hat)tak volna, mint a német gazdasági fejlődés lelassulása, a szociális ellátó rendszer finanszírozhatóságának megkérdőjeleződése, és az életszínvonal hosszú távú csökkenése. Mindent egybevetve az volt a szilárd meggyőződés, hogy csak egy időben behatárolt, átmeneti jelenségről van szó, az esetleges következményekre és a vendégmunkások egyre nagyobb számban történő foglalkoztatásának hosszú távú perspektíváira ebben az időben még senki nem gondolt.

18 19

Ulrich Herbert: i.m. 195.o. Ulrich Herbert: i.m. 196.o.

21

Az 1967-es gazdasági recesszió A törökök tömeges bevándorlása csak az 1961-es toborzási megállapodást követően indult meg (számuk ebben az évben kb. 6700 volt). Míg 1962-ben 18 600 török foglalkoztatottat regisztráltak, addig 1967-re számuk már elérte a 160 ezret. A recesszió hatására 400 ezerrel csökkent a külföldi foglalkoztatottak száma (1 300 ezerről 900 ezerre), melynek hatása természetesen a török vendégmunkások számában is megfigyelhető, de a többi etnikai csoporthoz viszonyítva csak csekély mértékben (30 ezer fővel csökkent a török foglalkoztatottak száma).20 Ebben az évben sok vendégmunkás tért vissza hazájába, még ha ezt eredetileg nem is tervezte, különösen azok, akik a rendkívül konjunktúra-függő ágazatokban dolgoztak, és kilátásaikat szkeptikusan ítélték meg.

Ehhez az is hozzájárult bizonyára, hogy azok a

munkavállalók, akik a munkásszállásokon éltek, a munkájukkal együtt a szállásukat is elveszítették. Összességében tehát ezek a folyamatok részben igazolták a feltevést, miszerint a vendégmunkások rendkívül rugalmasan bevethetőek a konjunkturális ingadozásoknak megfelelően. Hosszú távú következmények, problémák és terhek hanyatló konjunktúra esetén sem voltak várhatóak. Ugyanakkor ezzel egy időben új tendenciák is előtérbe kerültek. A külföldiek foglalkoztatásának gazdasági haszna veszített meggyőző erejéből a lakosság körében, és a vendégmunkások egyre gyakrabban ütköztek elutasításba. 1966-ban egy felmérés szerint a sajtóban csaknem háromszor olyan gyakran nyilatkoztak negatívan, mint pozitívan a vendégmunkásokról. Ebben az időben a népesség 51 %- a ellenezte, hogy további vendégmunkások érkezzenek az országba.21 A

problémák

akkor

kezdődtek,

amikor

a

vendégmunkások

növekvő

foglalkoztatása és a munkanélküliség növekedése a német lakosság körében időben egybeestek. 1967-ben és 1973-ban is a külföldiek körében lényegesen kisebb volt a munkanélküliség, mint a német lakosság körében (1967-ben 1,5 % a 2,1 %-kal, 1973ban 0,8 % az 1,2 %-kal szemben).22 A német lakosság egy része azt feltételezte, hogy a külföldiek kiszorítják őket a munkaerőpiacról. Ez különösen a vendégmunkásokhoz hasonlóan képzetlen, ill. alacsonyan képzett német munkaerő körében volt elterjedt 20

Ulrich Herbert: i.m. 198-199. oldalon található 19. táblázat alapján Ulrich Herbert: i.m. 200.o. 22 Ulrich Herbert: i.m. 238. oldalon található 23. táblázat alapján 21

22

vélemény, akik azonos színvonalú és jellegű munkát végeztek, mint a vendégmunkások. Viszont hátrányba kerültek a külföldi munkaerővel szemben, mivel az ő foglalkoztatásuk többe került a munkáltatóknak, hiszen a vendégmunkásoknak fizetett bérek messze alulmúlták a német lakosság minimális elvárásait. A tömeges toborzástól a toborzási tilalomig A külföldi foglalkoztatottak száma az 1967-es recesszió hatására ugyan jelentősen visszaesett, és csak 1969-ben érte el ismét az akkori szintet, de ugyanez nem mondható el a külföldi lakosság számáról, amely folyamatos és egyenletes növekedést mutat ebben az időben is. A legdinamikusabban növekvő etnikai csoport ekkor már a törököké, akiknek száma 1973-ra közel 900 ezerre nő (ezzel a legnagyobb lélekszámú külföldi etnikum az ekkor összesen közel 4 millió külföldiből), de 1972. január végétől a külföldi foglalkoztatottak körében is már a törökök a legnagyobb csoport.23 Ezekben az időkben mind a kormány mind a vállalkozások kezdtek aggodalommal tekinteni bizonyos tendenciákra: A nem dolgozó külföldiek száma folyamatosan nőtt. 1973-ban a külföldiek több mint 30 %-a nem dolgozott, ami a törökökre is vonatkozott. Ennek oka többnyire a családegyesítések növekvő számában keresendő. A vendégmunkások tartózkodási ideje ugyanis folyamatosan hosszabbodott, már nem működött a rotációs elv, miszerint a vendégmunkás néhány évet eltölt az országban, majd hazamegy, és jön helyette más. A tartós letelepedés iránti igény egyre elterjedtebbé vált, ami előmozdította a családegyesítéseket is. A vendégmunkásokat követő feleségek, gyermekek azonban nem jelentek meg a munkaerőpiacon. Ez különösen igaz volt a törökök esetében, ahol a hagyományos férfi-nő feladatmegosztás miatt a nők az otthoni teendőkkel foglalatoskodtak. Ebben az időben a munkanélküliség még nem volt számottevő egyik külföldi csoport körében sem. Az idegenpolitika fordulópontja 1973-ban következett be. Brandt kancellár már januári kormánybeszédében előrevetítette, hogy idővel gátat kell vetni a további külföldi munkaerő toborzásának, melyre végül a világgazdasági válság kitörése szolgáltatta a közvetlen okot. 1973. november 23-án, a toborzási tilalommal (Anwerbestop) a nem EK-országokból származó vendégmunkások toborzását teljesen leállították. Ezzel ugyan sikerült visszaszorítani a munkaerőpiacon a külföldiek, és ezzel

23

Ulrich Herbert: i.m. 198-199. oldalon található 19. táblázat alapján

23

együtt a törökök számát, de a tilalom hatására a bevándorlás a korábbi években nem tapasztalt növekedésnek indult. Mindez a családegyesítések rohamosan növekvő számának volt köszönhető. Minden jel arra utalt, hogy egyre többen választják a tartós letelepedést a végleges hazaköltözéssel szemben. Mivel az 1965-ös Idegen törvény (Ausländergesetz) biztosította a csatlakozó családtagoknak a tartózkodás jogát, ezért a vendégmunkások többsége magukkal hozta családját, a munkásszállásokról olcsó bérlakásokba költöztek, megtakarítási rátájuk csökkent, fogyasztási hányaduk magasabb lett. Az alábbi ábra jól mutatja, miként nyílt szét az olló a török lakosság száma és a foglalkoztatottak száma között. Míg 1973-ban a közel 900 ezres török kisebbségből 600 ezren voltak foglalkoztatottak, addig 1974-re már több mint 1 millió török lakosra jutott ugyanennyi foglalkoztatott. A különbséget javarészt a családegyesítések alkotják.

1600000 1400000 1200000 1000000 800000 600000 400000 200000 0 1960

1970

1971

1973

1975

1980

Török lakosság száma Török foglalkoztatottak száma

1. ábra A lakosság és a foglalkoztatottak számának alakulása a törökök körében az NSZK-ban 1960-198024

Családegyesítési hullám a toborzási tilalom hatására „Egy, a kormány megbízásából 1981-ben készült tanulmány 1, 35 millióra becsülte a családegyesítésekben rejlő további bevándorlási potenciált, magában foglalva 500 ezer nem EU tagállamban élő 18 éven aluli gyermeket, 250 ezer házastársat, és 600 ezer potenciális jövendőbeli házastársát azoknak a második és harmadik generációs fiataloknak, akik 2000-ben válnak nagykorúvá. A szövetségi kormány 1981 végi 24

Ulrich Herbert: i.m. 198-199. oldalon található 19. táblázat alapján készítve

24

becslései szerint a megelőző három évben 450 ezer külföldi érkezett az országba családegyesítés címén. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, 2000-re a 7 milliót is meghaladhatja a külföldiek száma Németországban, jósolták a szakemberek.”25(Ezek a félelmek olyannyira nem voltak alaptalanok, hogy már 1995-ben átlépte ezt a határt a külföldiek száma a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján.) Ebben az évben (1981) először már nemcsak a külföldiek száma, hanem etnikai összetételük is a közvélemény célkeresztjébe került. Ennek oka az volt, hogy időközben a törökök száma kirívóan megnőtt, az ekkor második legnépesebb olasz, ill. jugoszláv kisebbséggel összehasonlítva számuk több mint kétszer magasabb volt ( 1, 4 millió fő). Az összes külföldi csoport közül már csak a török volt az egyetlen, amelynek száma még mindig növekedett. Egyes körökben úgy tűnt, hogy az idegenkérdés török-kérdéssé vált. Konzervatív véleményvezérek óvtak Európa „elkeletiesedésétől”, és az iszlám térhódításától, de még a szocialista-liberális kormány is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a külföldi népesség körében olyan nemzetiségi csoport válik dominánssá, amelynek kultúrája nagyban eltér az európaitól. Így elérkezett az idő, hogy a szövetségi kormány felvegye a küzdelmet az ismét feléledő bevándorlás egyik fő forrásával, a családegyesítéssel. Bevándorlás az NDK-ba26 Az NDK-ban élő külföldiek száma a kettészakadás idején nagyon alacsony volt és ez azóta is így van. 1989-ben kb. 190 000 külföldi élt az NDK-ban, kevesebb, mint a foglalkoztatottak 1%-a. Többségük más szocialista országokkal kötött kétoldalú megállapodások útján érkezett az országba, a legnagyobb csoportok Vietnamból és Mozambikból származtak. Csak azoknak volt biztos tartózkodási joga, akiknek házastársuk német volt (40 000 fő). A többiek kivétel nélkül jogilag bizonytalan és szociálisan nehéz körülmények között és csaknem teljes felügyelet alatt éltek. Tartózkodási engedélyük az előre korlátozott, a munka idejére szóló tartózkodásukig volt érvényes. A családegyesítést nem engedélyezték. Pl. egy az NDK és Vietnám közötti megállapodás alapján a vietnámi nők, ha teherbe estek az NDK-ban való tartózkodásuk idején, vagy elvetették gyermeküket vagy hazatértek. Az NDK

25 26

Christian Joppke: Immigration and the nation-state (Oxford University Press, New York 1999) 78.o. Ulrich Herbert: i.m. 296-297.o.

25

felszabadításáig kizárólag elkülönített közösségi szállásokon éltek, kapcsolatuk a lakossággal a munkahelyen kívül szinte nem volt. Az újraegyesítést követően mindkét német állam számára új kihívásokat hozott az idegenpolitika. Hiszen ezen a területen mindkét társadalom esetében nagyon eltérőek voltak a tapasztalatok. Menekültáradat a ’80-as évektől27 A családegyesítések mellett a menekültek beáramlása volt a de facto bevándorlás másik fő forrása a toborzási tilalom bevezetése után. Ez azért is ölthetett jelentős méreteket, mert a világon egyedüliként Németország alkotmányba foglalta, hogy minden olyan ember, aki politikai üldöztetés áldozata, jogosult menedékjogra Németországban, amennyiben igényt tart rá. (Grundgesetz 16. cikk: „Politisch Verfolgte genießen Asylrecht.”) A menedékkérők a vizsgálat lefolytatásáig az országban maradhattak. Még ha nem is született pozitív döntés ügyükben, akkor sem volt jellemző kitoloncolásuk. Egy ún. „megtűrt” státuszba (Duldung) kerültek, ami biztosította a tartózkodásukat. Ez a liberális hozzáállás a náci korszak háborús, ill. emberiségellenes bűneinek jóvátételét hivatott szolgálni. A menedékkérők száma az 1970-es évek végéig elég alacsony volt, főként a keleti blokk országaiból érkeztek. Az 1980-ban az előző évekhez képest kiugróan magas számú menedékkérelem érkezett a német hatóságokhoz (100 000, ez az összes európai kérelem két harmadát tette ki28). A menedékkérők többsége ekkor már a Harmadik Világból érkezett, de számuk meglehetősen ingadozó volt, a helyi konfliktusok fellángolásától függően. A ’80-as években már egyre gyakrabban került a viták középpontjába a menekültkérdés. A ’90-es évek kezdetén több tényező is közrejátszott abban, hogy a menekültáradat a II. Világháború óta nem látott méreteket öltött Németországban: ilyen volt a délszláv válság, a törökországi kurdok elleni támadások, és a Szovjetunió felbomlása. 1992-re olyan méreteket öltött a bevándorlás, és vele együtt a menekültáradat, amit a német közvélemény már nem tudott tolerálni (ebben az évben

27

A menekültek számának pontos alakulását a mellékletben található 10. ábra mutatja. 28 Klaus J. Bade / Jochen Oltmer: Flucht und Asyl 1950-1989, Bundeszentrale für politische Bildung, 2005 http://www.bpb.de/themen/ACNRV4,0,0,Flucht_und_Asyl_19501989.html 2006. 11.25.

26

1.219.348 személy kérte bebocsátását Németországba, ebből 440.000-en folyamodtak menedékjogért, melyre ténylegesen csak 4,25 %-uk volt (lett volna) jogosult29). „Ezzel 1990-1993 között az egyik leghevesebb és következményeiben legmegrázóbb belpolitikai vita alakult ki a háború utáni német történelemben. A médiában a menedékjogi törvény elleni kampány középpontjába olyan feltételezések kerültek, miszerint a menekültek túlnyomórészt csalók és szélhámosok, akiket csábít Németország magas szociális szolgáltatási színvonala. Más források azt hangoztatták, hogy a politikai menekültként érkező gazdasági menekültek minden évben 3 milliárd márkájába kerülnek a német adófizetőknek. Nem volt még egy olyan téma 1991. júniusa és 1993. júliusa között, amely annyira foglalkoztatta volna a németeket, mint a menekült probléma, még a német újraegyesítés és a munkanélküliség témáját is megelőzte.”30 1991. szeptember 17-én fiatalok egy csoportja több napon keresztül kövekkel és égő tárgyakkal dobált meg egy menekültszállást Hoyerswerda-ban, melyben a menekülteken kívül egykori szerződéses munkások laktak. A valóság az volt, hogy a német közvéleményben még mindig a Harmadik Világ szegényeinek és a vendégmunkásoknak tömeges bevándorlásáról szőtt történetek éltek, holott a menekültek többsége ekkor már jó ideje Európából érkezett (ezt az alábbi ábra31 jól mutatja), főként a délszláv válság hatására, a vendégmunkások pedig már csak szezonális jelleggel tűntek fel. A

délszláv

válság

nyomán rendkívül sok moszlim érkezett Németországba, de az Irakból

és

Törökországból

menekülni kényszerülő kurdok is növelték számukat. Ezek az ún. menekültforrások az egész 2. ábra Menedékkérelmek száma Németországban Európa és a világ egyéb területeiről való származás megoszlásában 19852005

’90-es évtizedet meghatározták. A

boszniai

menekültek

a

menedékjogi kompromisszumot

29

Bundesministerium des Innern: Zeitstrahl Zuwanderung http://www.zuwanderung.de/1_zeitstrahl.html 2006.09.25. 30 Ulrich Herbert: i.m. 299.o. 31 http://www.muenchner-fluechtlingsrat.de/cgi-bin/moin.cgi/Asylantr%C3%A4ge_in_Deutschland 2006. 09. 20.

27

(Asylkompromiss)

követően

is

elnyerték

felvételüket,

mivel

polgárháborús

menekülteknek számítottak. A délszláv válság során Németországba kétszer annyi menekült érkezett ebből a régióból, mint az Unió többi országába összesen. 1994-1996 között 350 ezer boszniai menekült tartózkodott Németországban, számuk csak 1997-től kezdett el csökkeni a folyamatos hazatelepülések következtében.32 Ezek a számok viszont nem jelennek meg a menekült-statisztikákban, mivel őnekik nem kellett azilumért folyamodniuk, átmenetileg joguk volt Németországban tartózkodni. Közülük csak 30 ezren kértek azilumot tartós letelepedés céljából. Ugyanez történt 1999-ben a koszovói menekültek esetében, akik szintén automatikus jogot kaptak átmeneti védelemre Németországban, anélkül, hogy a statisztikákban megjelentek volna. Bevándorlás az idegenpolitika szigorítása után (’90-es évek második fele) és napjainkban Ma már tudjuk, hogy az 1974 és 1987 közötti növekedés a ’80-as évek végétől tapasztalhatóhoz képest mérsékeltnek bizonyult: csak 1988 és 1994 között a Németországban élő külföldiek száma 50 %-kal növekedett. A menekültek származási helye is megváltozott. Míg a ’80-as évek közepéig többségük a Harmadik Világból érkezett, addig 1990-1998 között a menedékjogért folyamodók (1.784.476 fő) csaknem fele 3 országból származott: Jugoszlávia, Románia és Törökország (15%). A törökök több mint 80 %-a kurd volt.33 Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt sem, hogy a ’80-as évek végén a bevándorlásról szóló politikai vita olyannyira a menekültekre koncentrált, hogy nem vette figyelembe, hogy a külföldiek számának növekedése nagyobb részt a családegyesítéseknek volt köszönhető. Még 1992-ben, a legtöbb menekült érkezésének évében is számuk „csak” egy-harmadát tette ki a teljes bevándorlásnak, ami ebben az évben elérte az 1,5 millió főt (ebbe beleszámolták a német kitelepülők hazaköltözését, az Unión belüli migrációt, tanulmányi céllal érkezőket, stb.)34

32

Klaus J. Bade / Jochen Oltmer: Flucht und Asyl seit 1990, Bundeszentrale für politische Bildung, 2005 http://www.bpb.de/themen/EX7ED8,2,0,Flucht_und_Asyl_seit_1990.html#art2 2006.11.25. 33 Ulrich Herbert: i.m. 286.o. 34 Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005 Nürnberg http://www.bamf.de/cln_042/nn_564242/SharedDocs/Anlagen/DE/DasBAMF/Downloads/Statistik/statist ik-auflage14-1-migration-asyl,templateId=raw,property=publicationFile.pdf/statistik-auflage14-1migration-asyl.pdf 11.o.

28

Összességében elmondhatjuk, hogy az Alkotmány menedékjogra vonatkozó rendelkezéseinek szigorítása által a bevándorlás mértéke 1994-től kezdve lényegesen csökkent, a menedékjogért folyamodók száma 1993-ról 1994-re kb. 30%-kal esett vissza, majd fokozatos csökkenés után ma már a korábbi 400 ezres nagyságrendhez képest szinte elenyésző számú menedékjogi kérelmet nyújtanak be Németországban, 2005-ben alig 30. 000-t.35 Az elmúlt 10 év átlagát tekintve az azilumkérelmeknek 60 %át teljesen elutasították.36 Az ezredforduló óta a moszlim menekültek többsége három nagy területről érkezik: Törökország 80 %-os kurd aránnyal, Irak, amely 2000-2002 között az első számú származási ország volt, valamint Szerbia-Montenegró, 40 %-ban albán kérelmezőkkel.37 Ezzel összefüggésben a külföldiek száma is stabilizálódott az 1994-es szinten, amely akkoriban 7,3 millió főt jelentett, ami a statisztikákban történt adatfrissítés következtében 2004-től 6,7 millióra csökkent, így ma ez a valós szám.38 Messze a legnagyobb külföldi csoport a törököké, 1. 764. 041 török állampolgárral, de ténylegesen 2, 5 millió török származású ember él ma Németországban, amennyiben a német állampolgársággal rendelkezőket is ide számoljuk. 2001-ben az országban élő török állampolgárok közel 40 %-a (750 ezer fő) már Németországban született. Négy évig tartó vita és tárgyalások után, 2005-ben életbe lépett az új Bevándorlási Törvény, amely egymagában megtestesíti az összes eddigi idegenpolitikai és menedékjogi törvényt, beleértve az állampolgársági törvényt is, és olyan új fejezetekkel is bővült, melyek az országban élő bevándorlók integrációjának elősegítéséről rendelkeznek. Ezzel felszámolták azt a hatalmas joganyagot, amely az elmúlt 40 év ad hoc rendelkezéseiből, törvénymódosításaiból, rendeletek átláthatatlan tömkelegéből tevődött össze, és amely alkalmatlannak bizonyult 40 éven keresztül arra, hogy a tényleges kihívásoknak megfelelően kezelje a bevándorlási helyzetet az országban.

35

Lásd 9. ábra /Melléklet/ Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 51.o. 37 Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 34-36.o 38 Lásd 10. ábra /Melléklet/ 36

29

Idegenpolitika és jogi szabályozás Németországban Az előzőekben megismerkedtünk a bevándorlási folyamat fő mozzanataival, a legfontosabb eseményekkel. Bemutattam, hogyan alakult a külföldiek száma az egyes főbb szakaszokban és milyen indíttatású volt a külföldiek betelepülése. Most vizsgáljuk meg azt, hogy milyen jogi háttérrel rendelkezett az idegenpolitika a tárgyalt időszakban és milyen változtatások történtek a menedékjog, az állampolgársági jog, és a többi vonatkozó szabályozás területén. A korábbiakban már kiderült, hogy a tervezett átmenetinél „kissé” tovább maradó külföldiek kezelésére eredetileg nem állt rendelkezésre megfelelő jogi-politikai keret. A vendégmunkások toborzásának első tíz évében a náci időkből származó 1938as idegenrendészeti előírás volt érvényben. Mivel ez nem nyújtott megfelelő jogi hátteret a külföldi munkások jelenlétével összefüggő kérdések kezeléséhez, így 1965ben bevezették az új idegenpolitikai törvényt (Ausländergesetz), amely liberális szellemiségben hivatott rendelkezni a külföldieknek az országba történő belépéséről és tartózkodásuk körülményeiről. Az új törvény négy jelentős hiányossága: 1. A tartózkodási engedélyt kibocsátó végrehajtási szerv jóindulatától való teljes függés, amely ráadásul tartományonként változó. 2. A tartózkodási engedélyek többszintű differenciálásának hiánya, különös tekintettel a korlátlan tartózkodási engedélyre. 3. A családegyesítések szabályozásának hiánya. 4. Egy átfogó koncepció hiánya. Ami a huzamos tartózkodási engedély hiányát illeti, ezt már 1978-ban az ún. megerősítő szabályozás (Verfestigungsregelung) keretében sikerült pótolni: 5 év tartós tartózkodás után egy meghatározatlan idejű tartózkodási engedélyt, 8 év után pedig megfelelő nyelvismeret birtokában további jogokat biztosító tartózkodási jogosultságot lehetett szerezni. Ennek azért is volt nagy jelentősége, mert ez volt az első olyan jogi lépés, mellyel de facto elismerte a kormány, hogy létezik a tartós letelepedési célú bevándorlás Németországban. Ráadásul megszűntette a toborzási tilalmat követő gyakorlatot, miszerint egy ilyen igény felmerülése esetén a helyi illetékes hivatal gyakran egyáltalán nem volt hajlandó meghosszabbítani az illető tartózkodási engedélyét, mert annak tartós letelepedési szándékai ellenkeznek a toborzási tilalmat 30

követő bevándorlási tilalommal. Ez persze ellentmondás, ha azt nézzük, hogy a toborzási tilalmat követően még egy ideig korlátozás nélkül engedélyezték a családegyesítési célú bevándorlást. Kiemelendő még az az 1983-as törvény is, amely a külföldiek hazatérését hivatott elősegíteni és szorgalmazni is egyben. Ebben az anyagi támogatás mellett a munkavállaló által befizetett nyugdíjjárulék azonnali visszafizetéséről, az államilag támogatott megtakarítások lejárati idő előtti kifizetéséről és ún. „hazatérési tanácsadás” nyújtásáról rendelkeztek.39 Látható, hogy még a ’80-as években is hittek abban, hogy a vendégmunkások egyszer hazatérnek, így az idegenpolitikai program középpontjában továbbra is a bevándorlók számának csökkentése ( toborzási tilalom fenntartása, a családegyesítések korlátozása, ill. hazatérés szorgalmazása által) állt. A családegyesítés kérdése is csak megkésve, 1980 után került napirendre. 1972ben még csak azokról rendelkeztek, akik német állampolgárságú házastársukkal éltek. A halogatás oka általában a jogalkotók passzivitása, a társadalmi, politikai feszültségek kerülése volt. Így 1990-ig, amikor megszületett az új idegenpolitikai törvény, csak ad hoc jellegű kabinet ajánlások, a Belügyminiszteri Tanács döntései illetve a kormány és az államok közötti megállapodások álltak rendelkezésre a döntéshozatalnál. A teljes káoszhoz az is hozzájárult, hogy a szövetségi államok magas fokú döntéshozatali autonómiájának köszönhetően bármikor eltérhettek a központi ajánlásoktól, így a konzervatív vezetésű államok, mint Bajorország vagy Baden-Württemberg inkább egy restriktív politikát követtek, míg az SPD vezette Bréma és Hessen liberálisabb lévén a javasoltnál több esetben és nagyobb számban engedélyezték a családtagok csatlakozását.40 Összességében a német idegenpolitikáról elmondhatjuk, hogy évtizedekig nem létezett egy olyan átfogó koncepció, amely a bevándorlást és a bevándorlók integrációját

koordinálta

volna.

Ez

természetesen

levezethető

Németország

közigazgatási szerkezetéből is, amit a már fent említett nagyfokú tartományi autonómia jellemez, de felelős volt ezért az a felfogás is, amely csak az átmeneti integrációra épített (főként szociális és munkaerőpiaci szinten), de a hosszú távú integrációt (állampolgársági jogok megadása, politikai részvétel) elvetette, mondván, erre nincs szükség, hiszen a vendégmunkások és menekültek csak átmenetileg (néhány évig) tartózkodnak az országban. 39 40

Bundesministerium des Innern: Zeitstrahl Zuwanderung Christian Joppke: 66-68.o.

31

Menedékjogi szabályozás A menedékjogi szabályozás az 1993-as új Menedékjogi Törvény előtt két ellentétes erő között őrlődött: egyrészt befolyásolta az idegenjogi szabályozásban lefektetett alapelv, amely az állam érdekét helyezte mindenek fölé, másrészt az Alkotmányban lefektetett alapelv szerint az egyén méltósága sérthetetlen, függetlenül a nemzeti hovatartozástól. „Ezt a két elvet kellett a bíróságoknak összeegyeztetni minden egyes döntésüknél, melyet az arányosság elvének alkalmazásával tudtak csak megvalósítani, miszerint az egyéni szabadságjogok korlátozásának arányosnak kell lennie az ezáltal elérhető közhaszon mértékével.”41 A növekvő menekültáradat az 1970-es évek közepétől egyre nagyobb nyomást gyakorolt az idegenpolitikára, főként a visszaélések megszaporodását követően. A menedékkérelmek és a menedékjoggal való visszaélések számának növekedéséért a bevándorlási politika is felelős volt, hiszen a folyamatos szigorítások során szinte minden kapu bezárult a bevándorolni szándékozók előtt, az azilumot kivéve. Így 1980-ban egy azonnal végrehajtandó program született a magukat jogellenesen menekültként feltűntetők beáramlásának feltartóztatására. Ezzel felgyorsult a menedékjogi kérelmek elbírálásának folyamata, és megtagadták a menekültektől a munkavállalási engedélyt a kérelem benyújtásától számított egy évig. Mindez tulajdonképpen elrettentésüket szolgálta azáltal, hogy gyakorlatilag ellehetetlenítették megélhetésüket. Majd 1982-ben lépett életbe a Menedékjogi Eljárásról szóló Törvény (Asylverfahrensgesetz), amely a fent bemutatott kettőség szellemében folytatta a menedékkérők bevándorlásának korlátozását. 1987-re a szigorítások már odáig fajultak, hogy 5 évre megtiltották a menekülteknek a munkavállalást. Az 1990-es évek elején tapasztalt fenntarthatatlan menekültáradat bebizonyította a törvény életképtelenségét, így 1993-ban megszületett a kormány- és ellenzéki pártok között az ún. „menedék kompromisszum” (Asylkompomiss), amely lehetővé tette végre az Alkotmány módosítását az elhíresült 16a cikkely beillesztésével, amely ezentúl valóban csak a tényleges üldöztetés által sújtott menekülteket engedte be az országba. 42 Mindezt a „biztonságos harmadik ország” koncepciójára alapozták, melynek értelmében visszaküldhetik a menekülteket azon országokba, melyeken áthaladtak, ott biztonságukat semmi nem veszélyezteti, és lefolytatható esetükben az azilum-eljárás. 41 42

Christian Joppke: i.m. 70.o. Bundesministerium des Innern: Zeitstrahl Zuwanderung

32

Németország biztonságos harmadik országnak tekint minden olyan államot, mellyel határos, mivel ezek mindegyikében életben volt a Genfi Menekültügyi és az Európai Emberjogi Konvenció. Ezekre a kritériumokra alapozták ekkor egy ország biztonságos voltát. Az alkotmányos menedékjogra azok a menekültek, akik ezeken az országokon át – vagyis szárazföldi úton – érkeznek, nem hivatkozhatnak az 1993. évi alkotmánymódosítás óta. Így, aki az Alkotmány 16. cikkelyére kívánja alapozni kérelmét, annak mindenképpen repülővel vagy hajóval kell érkeznie! Mivel a biztonságosság fogalmát nem sikerült korábban megnyugtatóan meghatározni (hiszen például az akkori Jugoszlávia (ma Szerbia-Montenegró) is megfelelt ezeknek a kritériumoknak), a német alkotmánybíróság 1996. május 14-ei döntésével szentesítve a „harmadik ország doktrínáját” kimondta: a törvényhozás hivatott annak megállapítására, hogy a menekülteket nem fenyegeti üldöztetés bizonyos harmadik országokban.43 A háborús és polgárháborús országokból érkező menekülteket kivették a menekültügyi eljárásból, és átmenetileg befogadták őket Németországba az Idegenpolitikai Törvény 32a. §-a értelmében, amely így lehetővé tette a boszniai, majd koszovói menekültek befogadását menedékkérelem benyújtása nélkül. 44 Néhány hónappal később életbe lépett a Menekülteknek Járó Juttatásokról szóló Törvény, amely jelentősen rontotta a menekültek anyagi feltételeit Németországban, amit a menedékjoggal való visszaéléssel indokoltak. A létfenntartáshoz járó juttatásokat a legtöbb menekült esetében a szociális segély törvényben meghatározott mértéke alá csökkentették és általában nem pénzben, hanem árujegyekben adták ki, valamint bevonták őket közhasznú munkákba is. A kormány megállapodásokat kötött a nem uniós tag szomszédos országokkal, melyben kötelezte őket arra, hogy megakadályozzák, hogy a menekültek területükön keresztül Németországba utazzanak. Ez különösen Lengyelország esetében volt fontos. A Schengeni, Dublini és Amszterdami Szerződések keretében pedig már léteztek a megfelelő megállapodások a szomszédos uniós országokkal.45 Ezzel Németországnak sikerült elzárnia magát a menedékjog általi tömeges bevándorlástól. Politikai menedékjogot ettől kezdve csak az kérhetett, aki repülőgéppel érkezett Németországba. Ennek koordinálására a frankfurti, majd később a müncheni,

43

Mink Júlia: i.m. http://www.muenchner-fluechtlingsrat.de/cgi-bin/moin.cgi/Asylantr%C3%A4ge_in_Deutschland 2006.11.10. 45 Ezekről a megállapodásokról már olvashattunk részletesen az első fejezetben. 44

33

hamburgi, düsseldorfi és a berlin-schönefeldi repülőtéren belül egy extraterritoriális területet hoztak létre, ahol a menekültek a kérelmük elbírálásáig tartózkodtak.46 Ezzel úgy tűnik, sikerült rövidre zárni a menekültkérdést, egészen napjainkig. A benyújtott kérelmek száma évről évre folyamatosan csökken.47 Ma már nem Németország a legvonzóbb európai célország a menekültek számára: 2005-ben Franciaországban csaknem kétszer annyi azilumkérelmet nyújtottak be, mint Németországban (közel 60 ezret, szemben a német 29 ezerrel), de még Nagy-Britannia is megelőzi Németországot a rangsorban, igaz, csak ezer kérelemmel.48 Mindez azt bizonyítja, hogy Németországnak sikerült egy olyan menekültjogi rendszert kialakítani, amely már nem olyan könnyen átjárható, de még így is „népszerűnek” nevezhető az ország a menekültek körében. Új korszak az idegenpolitikában: A Bevándorlási Törvény (Zuwanderungsgesetz)49 A Bevándorlási Törvény 2005. január 1.-én lépett életbe egy hosszadalmas törvényhozási eljárást követően, melyet a nyilvánosság és a politika heves vitái kísértek. A törvény két fontos törvényt, valamint további rendeleteket foglal magába. Törvények: ƒ

Tartózkodási Törvény (AufenthG.), amely a korábbi öt különféle tartózkodási jogviszonyt kettőre redukálja: a meghatározott idejű tartózkodási engedélyre és a határozatlan idejű letelepedési engedélyre. A tartózkodás jogát ezen túl négy esetben lehet elnyerni: munkavállalás, tanulás, családegyesítés és humanitárius ok fennállása esetén. További előrelépés, hogy megszűntették azt a gyakorlatot, hogy külön kell tartózkodási és munkavállalási engedélyért folyamodni. Ezen törvény értelmében a tartózkodási engedély kiadásával párhuzamosan elnyerhető a munkavállalási engedély is az igénylők számára.

ƒ

Szabad Költözködés Jogát Biztosító Törvény (FreizügG/EU), amely az uniós állampolgárok szabad letelepedéséről rendelkezik

46

Bundesamt für Migation und Flüchtlinge: Das Asylverfahren 2005 http://www.bpb.de/themen/S29M1X,1,0,Das_Asylverfahren.html#art1 2006. 11. 26. 47 Lásd 9.ábra /Melléklet/ 48 Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 39.o 49 Bundesministerium des Innern: Zuwanderungsgesetz http://www.zuwanderung.de/2_zuwanderungsgesetz.html 2006. 10. 07.

34

Rendeletek: ƒ

Rendelet egyrészt az országban élő külföldiek foglalkoztatásáról (BeschverV.),

másrészt

az

újonnan

érkező

munkavállalók

foglalkoztatásáról (BeschV.) ƒ

Rendelet a tartózkodásról (AufenthV.), amely az idegenpolitika végrehajtásához kapcsolódó különböző szakterületeket foglalja magában

ƒ

Rendelet az integrációs kurzusokról (IntV.)

Az Állampolgársági Törvény reformja Egy egységesebb bevándorlási szabályozás kialakítása mellett kiemelten nagy jelentőséggel bírhat a kisebbségek integrációjában az állampolgárság elnyerésének lehetősége. Sajnos először csak 1993-ban, az Állampolgársági Törvény módosításával jöhetett szóba a már régóta Németországban tartózkodó külföldiek számára a német állampolgárság megszerzése. Ekkor úgy rendelkeztek, hogy 15 év, a 16-23 éves generáció esetében 8 év tartós tartózkodás esetén a bevándorlók igényelhetik a német állampolgárságot. Majd 2000-ben az Állampolgársági Törvény reformjával nagy előrelépés történt a Németországban élő külföldiek helyzetének, jogállásának rendezése terén, miután az eddigi származási elvet itt is felváltotta a születési hely elve (ius soli). Így a Németországban élő külföldi szülők Németországban született gyermekei megkapják a német állampolgárságot is szüleik állampolgársága mellett (és ezzel a könnyebb integráció esélyét), amennyiben legalább az egyik szülő már 8 éve Németországban tartózkodik. Majd 18 éves kora után döntenie kell az illetőnek, melyik állampolgárságát tartja meg. Amennyiben 23 éves koráig nem mond le a szüleitől örökölt állampolgárságáról, úgy a németet automatikusan elveszíti. A tartósan Németországban tartózkodók esetében pedig 8 évre csökkentették a minimum tartózkodási

időt,

melynek

fennállása

esetén

igényelni

lehetett

a

német

állampolgárságot, bár itt már szabtak olyan feltételeket, melyeket 1993-ban még nem: kielégítő német nyelvtudás, büntetlen előélet, Alkotmány tisztelete, ill. önálló létfenntartás. A törvénymódosítás jelentőségét jól mutatja, hogy eredményeként 2000-2004 között 191 107 Németországban külföldi szülőktől született gyermek kapta meg a német

35

állampolgárságot.50 Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk az állampolgársági kérelmekről készült statisztikákat, nem tapasztalhatunk olyan mértékű kiugrást a törvény 2000-es reformja óta, mint amire számítani lehetett volna.51 Például egy, a törökök körében készült felmérés szerint, míg 1999-ben, a törvény életbe lépése előtt 100 ezren folyamodtak német állampolgárságért (az 1993-as törvénymódosítás sok első és második generációs török állampolgár számára lehetővé tette már az állampolgárság elnyerését), addig 2000-ben, és az azt követő években is kevesebben tették ezt (2000ben 82 ezren, 2002-ben már csak 64 ezren, 2004-ben pedig 45 ezren52). Ha figyelembe vesszük, hogy 2005-ben még közel 1, 8 millió török állampolgár élt Németországban, akkor meglehetősen alacsonynak tűnik ez a néhány tízezres érték. Ennek több oka is lehet: pl. a törökök nem érzik úgy, hogy a német állampolgárság megszerzése több előnyhöz juttatja őket, nem szeretnének végigmenni a bonyolult procedúrán (főként az első generációsoknak okozhat nehézséget a nyelvi teszten való megfelelés), illetve nem akarják elveszíteni török állampolgárságukat, melyhez még mindig ragaszkodnak, ugyanakkor a 2000-es reform óta nincs lehetőségük a kettős állampolgárság megszerzésére. Az új Bevándorlási Törvény további intézkedéseket hozott a már itt élők integrációja érdekében. Ezek közül később az integrációs kurzusokat emelem ki.

50

Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 85.o Lásd 11.ábra /Melléklet/ 52 Zuwanderergruppen – Türken in Deutschland (Ausländer in Deutschland 3/2003, 19.évf., 15. Oktober 2003 http://www.isoplan.de/aid/2003-3/zuwanderer.htm 2006.11.20.) 51

36

A moszlim kisebbség integrációja Németországban A 7, 3 millió Németországban élő külföldi közül a több mint 3 millió hívőt számláló iszlám a harmadik legnagyobb vallás, a kereszténység után a második az országban. A közel 3, 3 millió muzulmánnak több mint a fele török származású, ill. török állampolgár. De élnek köztük Boszniából, Marokkóból, Iránból és Irakból származó moszlimok is, akik az iszlám legkülönfélébb irányzatait képviselik. Annyi azonban közös bennük, hogy az iszlám számukra nem csak vallás, hanem a mindennapi életvitelre is iránymutatásul szolgál, de a politikával is szervesen összekapcsolódik (ld. iszlamizmus). Annak az oka, hogy míg a különböző európai országokból érkező bevándorlók, vendégmunkás csoportok (olaszok, görögök, stb.) képesek voltak a tökéletes beilleszkedésre a német társadalomba, és ma már csupán kis mértékű életszínvonalbeli különbség tapasztalható köztük és a befogadó ország állampolgárai között, nem kizárólag az eltérő kultúrában rejlik. Maga a német bevándorlási politika is nagyban hozzájárult a moszlimok marginalizálódásához azáltal, hogy nem ismerte el őket egyenlő félként a német politikai életben, de a német társadalomban sem, így nem kaptak lehetőséget arra, hogy képviseljék saját érdekeiket. Ugyanakkor más országok (pl. Nagy-Britannia, Hollandia, Franciaország) példáján keresztül azt is láthatjuk, hogy a beilleszkedéshez nem elegendő kizárólag, hogy teljes jogú állampolgárként ismerjék el őket, és politikai részvételt nyerjenek. Ma már minden európai bevándorlási célország elismeri, hogy a megfelelő, ország-

és

kisebbségspecifikus

idegen-

és

bevándorlási

politika

kialakítása

elengedhetetlen feladat, és azt sem tagadhatják meg többé, hogy társadalmuk multietnikus, multikulturális társadalommá alakult az évek során. Dolgozatomnak nem a kereszténység és az iszlám, mint vallások közti feszültségek feltárása és kezelésének bemutatása a célja, hiszen a vallásszabadság európai eszméje elméletileg nem állít akadályt az Európában letelepedett muzulmánok szabad vallásgyakorlása elé. Fontosabbnak tartom azt megvizsgálni, milyen szinten képes megfelelni ez a kisebbség a munkaerőpiac és az oktatási rendszer elvárásainak; milyenek a lakókörülményeik, és hogyan viszonyulnak összességében „új hazájukhoz”? Mennyire befolyásolja vajon ezeket a szempontokat az őket körülvevő társadalom hozzáállása?

37

Itt is kiragadom a helyzetelemzéshez a török nemzetiségű csoportot. Ennek elsődleges oka a releváns források hiánya volt, ami a moszlim közösséget, mint vallási csoportot illeti, hiszen mint már korábban is említettem, nincsenek arra vonatkozóan adatok, személy szerint ki milyen vallási felekezethez tartozik. Arról viszont vannak, hogy ki milyen származású, ill. állampolgárságú, aki az ország területén él. Így dolgozatom elkészítése során csak olyan szakirodalomra tudtam támaszkodni, amely konkrétan a törökök helyzetét vizsgálja. Ez viszont nem vezet a valóság torzításához, mivel Törökországban a lakosság közel 99 %-a moszlim, így elég kis számban élhetnek olyan török származású bevándorlók az országban, akik valamely más vallás hívei. Az egyes vizsgálati szempontokat végigkíséri az első és második generációs törökök közti különbségtétel, mivel minden szempont esetében nagyon eltérő eredményeket mutatnak a felmérések a két korosztály között, valamint a férfiak és nők között is szembetűnő a különbség. Az általam felhasznált felmérés53 az első generációsokhoz azokat sorolja, akik legkésőbb 1973-ig érkeztek az országba és abban az évben legalább 20 évesek voltak (tehát a felmérés készítésekor ők már 50-en túl voltak). A második generációhoz azokat a 18-30 közti török állampolgárságúakat sorolja, akik vagy Németországban születtek, vagy legkésőbb 4 éves korukra már Németországba települtek és kezdettől fogva a német oktatási rendszerben nevelődtek. Munkaerőpiaci integráció – Foglalkoztatási és jövedelmi viszonyok54 Az első legfontosabb adat, ha egy csoport munkaerőpiaci integrációját szeretnénk felmérni, a munkaerőpiaci aktivitás, amely azt mutatja, mekkora az aránya a 18-65 éves korosztályban a keresőknek és a kereső tevékenységet regisztráltan nem végzőknek, tehát a regisztrált munkanélkülieknek összesen. Ez az arány azt is kifejezheti egyben, milyen egy társadalmi csoportnak a munkához való hozzáállása, hajlandósága. De a bevándorlók esetében azt is figyelembe kell vennünk, hogy sokan közülük nem is rendelkeznek jogosultsággal a munkavégzésre, hiszen a tartózkodási és a munkavállalási engedélyt 2005 előtt külön eljárás keretében lehetett megszerezni, és 53

Sachverständigenrat für Integration und Zuwanderung: Die Situation der türkischstämmigen Bevölkerung in Deutschland Berlin 2004 Http://www.bamf.de/cln_042/nn_566316/SharedDocs/Anlagen/DE/Migration/Downloads/Zuwanderungs ratExpertisen/exp-oezdemir-zuwanderungsrat,templateId=raw,property=publicationFile.pdf/expoezdemir-zuwanderungsrat.pdf 54 2000-ből származó adatok alapján

38

az állam gyakran „büntette” azzal a bevándorlókat (különösen a családegyesítőket és menekülteket), hogy átmeneti időt határozott meg, ami alatt nem vállalhattak legálisan munkát az országban. Így nem meglepő, hogy ezek a csoportok különösen ki vannak téve a marginalizáció veszélyének. Míg a német lakosság esetében 71%-os az aktivitási ráta, addig a török lakosságnál csak 60%. A nők körében még szembetűnőbb a különbség, hiszen ott csak a nők 41 %-a aktív, szemben a 64%-os német aránnyal. Ez az alacsony részvételi arány a moszlim nők esetében minden európai országban megfigyelhető, ahol moszlimok élnek, nemcsak a török nőkre jellemző tehát, hanem a moszlim nőkre általában. Ezért ennek okát magában a moszlim kultúrában kell keresnünk. Már a családegyesítések kapcsán is szóba került, hogy a moszlim nők meglehetősen alacsony számban vannak jelen a munkaerőpiacon. Az első generációs török nők többsége az elmúlt 30 év során nem tudott integrálódni a munkaerőpiacba. A munkaerőpiaci aktivitás vizsgálatakor a második generáció esetében a 15-30 közötti korosztályokat hasonlítja össze a felmérés, és csak azokat veszi figyelembe, akik már kikerültek az oktatási rendszerből. A törökök esetében 79 % a munkaerőpiacon aktívan tevékenykedők aránya, míg a megfelelő német lakosság körében 91%. A török nők esetében itt már 61 %-os az aktivitás, de az összesített átlagot még így is ők rontják le, mivel a második generációs férfiaknak 93 %-a aktív, alig elmaradva a német férfiak 97 %-os arányától. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a német társadalomban összességében jobb helyzetben vannak a fiatalok, és ez a generációs előny a török kisebbség esetében is megmutatkozik, de a nők változatlanul rossz helyzetben vannak. Úgy tűnik, a moszlim nők hátrányos helyzete terén nem történt túl sok változás az elmúlt 40 év során. Még mindig dominálnak azok az értékek (noha a törökök már elvándorlásuk idején egy szekularizált Törökországban éltek), melyek hátrányosan érintik a nőket az élet minden területén, így a munkavállalásnál is. Gyakran eleve nem szereznek megfelelő képesítést, mivel szüleik nem engedik őket koedukált iskolákba járni, vagy mert túl korán férjhez mennek, családot alapítanak, így fiatal éveiket otthon töltik gyermekneveléssel. Képesítés nélkül viszont esélyük sincs elhelyezkedni egy megfelelő munkahelyen. A következő szempont a betöltött munkakörök, foglalkozások szerinti megoszlás, melyből kiderül, hogy míg az első generációs törökök esetében teljesen érthető módon a segéd- és betanított munkások száma a legnagyobb (71%), hiszen épp ilyen jellegű munkára toborozták őket annak idején, addig a második generációnál már 39

javult a helyzet (44%), de még mindig sokkal magasabb, mint a német lakosság (14%), vagy a más országokból származó második generációsok esetében (27%) . Egyértelmű eltolódás figyelhető meg viszont a második generációnál a betanított munkástól az egyre

magasabb

beosztások

irányába.

(Németországban

különbséget

tesznek

tanulatlan/betanított munkás, szakmával rendelkező munkás, érettségivel rendelkező egyszerűbb beosztott, ill. magasan képzett közepes és magas beosztású alkalmazott, valamint a hivatalnoki posztok között.) Sokkal nagyobb számban képviseltetik magukat a szakmunkások és egyszerű alkalmazottak körében, mint az első generáció és megjelentek már a középszintű és magas beosztású alkalmazottak között is. A pozitív fejlemények mellett viszont elgondolkodtató, mi lehet az oka annak, hogy ugyanabban az iskolarendszerben szocializálódott német és török munkavállalók között még ma is ilyen szembetűnő a különbség a foglalkozás terén? Egyes vélemények szerint, noha ma már sok egyetemi tanár, orvos, ügyvéd, stb. él és dolgozik Németországban török származással, ők mégis több nehézség árán érik el ezeket a pozíciókat, mint német honfitársaik, ugyanis nekik gyakran a diszkriminációval, és a hátrányosabb szociális helyzettel is meg kell küzdeniük.55 Egy másik ok lehet pedig egészen egyszerűen az, hogy a török fiatalok sokkal előbb elhagyják az oktatási rendszert, mint német társaik. Az integrációt akadályozó legsúlyosabb probléma a török bevándorlók körében a munkanélküliség. Míg a ’90-es évek elején 10 % volt a munkanélküliek aránya körükben, addig 1997-re elérte a 24%-ot, ami megdöbbentően magas szám. A változást többnyire a ’90-es évek gazdasági átalakulásával magyarázzák. A munkanélküliségi ráta 2002-ben közel 23% volt. Összehasonlítva a megfelelő német rátával, a különbség nagy: 2000-ben a munkaképes korú törökök 20,2 % nem rendelkezett munkával, míg a németeknek „csak” 8,7%-a. Összehasonlítva az első és második generációt, láthatjuk, hogy az első generációsok körében ennél sokkal súlyosabb a helyzet: 33%-uk nem talált munkát magának 2000-ben, míg a második generációnak 17%-a volt hasonló helyzetben.

55

Dr. Ursula Spuler-Stegemann: Muslime in Deutschland (In: Der Bürger im Staat 51. évf. 4. füzet, Landeszentrale für politische Bildung BadenWürttemberg)http://www.lpb.bwue.de/aktuell/bis/4_01/muslimelorga3.htm 2006. 10. 15.

40

Képzettségi adatok A magas szintű munkanélküliség egyik fő kiváltó oka a török bevándorlók esetében egyértelműen az alacsony képzettségi szint. Miután az eredetileg őket foglalkoztató iparágak az automatizáció, racionalizálás és a kiszervezések miatt folyamatosan leépítették a foglalkoztatottak létszámát, az elbocsátottak nem találtak új munkahelyet, mivel nem rendelkeztek megfelelő végzettséggel. Németországban pedig különösen nagy jelentősége van annak, hogy az ember rendelkezzen legalább formálisan egy végzettséggel és bizonyítvánnyal. A törökök ezzel szemben nagyon hátrányos képzettségi struktúrával rendelkeznek mind az általános iskolai, mind a szakképzés terén, ráadásul 2000-ben 26%-uknak egyáltalán semmilyen végzettsége nem volt (németek esetében 1%). Többségüknek általános iskolai végzettsége van, a diplomások aránya nagyon alacsony. Itt is az első generációs törökök rontják le a statisztikát elsősorban, de a második generációsok sem dicsekedhetnek, összehasonlítva a releváns német korosztállyal. A szakképzettség a másik elengedhetetlen feltétele annak, hogy valaki boldoguljon a munkaerőpiacon. Ez a német oktatási rendszer duális voltából fakad: a német diákoknak már nagyon korán el kell dönteniük, milyen terület érdekli őket, és az általános iskola befejezése után a szakképesítés megszerzése a következő feladat. Az első generációs törököknél a semmilyen szakképesítéssel nem rendelkezők aránya a legmagasabb (72%). A helyzet ez esetben is lényegesen kedvezőbb a második generáció esetében: „csupán” 55%-k nem rendelkezik szakképesítéssel. Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a duális oktatási rendszerbe nem sikerült még beintegrálódniuk a törököknek. Többségük, ha rendelkezik is egyáltalán valamilyen végzettséggel, azt az általános műveltségre nagyobb hangsúlyt fektető általános képzés keretében szerezte meg. Pedig az elhelyezkedés szempontjából nagy jelentősége lenne egy szakma megszerzésének is. Szociokulturális tényezők Az iskolai és szakmai képzettség megszerzésén túl vannak még olyan tényezők, melyek nagyban befolyásolják az egyén esélyeit a munkaerőpiacon, de legtöbbször csak a külföldiek esetén jönnek számításba, mint determináns tényezők. Ilyen például a nyelvtudás, amely a legalapvetőbb, de ide soroljuk az ún. interetnikus barátságokat is, 41

melyek a törökök és a németek között szövődnek, és általuk javul a törökök esélye a társadalmi beilleszkedésre. A nyelvtudás befolyása az elérhető állásra általában döntő lehet. Akik nem beszélik jól a német nyelvet, azoknak nincs esélye olyan állás betöltésére, ahol szellemi munkát végeznek, közepes vagy rossz nyelvtudással szinte kizárólag fizikai munkásként foglalkoztatnak embereket. 2001-ben az első generációsoknak csak 22 %-a ítélte saját német nyelvtudását kielégítőnek, míg 30 %-uk úgy nyilatkozott, hogy szinte alig tud németül. A második generációsok körében a nyelvtudás már nem okozhat elvileg problémát, hiszen 95 %-uk megfelelőnek találta német nyelvtudását, és a megkérdezettek közül senki nem állította azt, hogy szinte egyáltalán nem tud németül. A másik tényező, ami fontos szerepet játszhat az elhelyezkedésben, az interetnikus kapcsolatok kialakítása. Könnyebben juthat értékes információhoz a török álláskereső, ha saját etnikai közegén kívül jó kapcsolatokkal rendelkezik a társadalom más szereplőivel is. Nem győzik hangsúlyozni a mai világban a kapcsolati tőke fontosságát. Az ilyen jellegű kapcsolatok is hasonlóan emelhetik ki a rászorulókat hátrányos helyzetükből. Felmérések szerint azok a törökök, akik családi körükön kívül legalább egy jelentősebb német kapcsolatra szert tesznek, magasabb végzettségi szinttel rendelkeznek, mint azok, akiket semmilyen baráti jellegű kapcsolat nem fűz német nemzetiségűekhez. Lakhatási viszonyok Mint az eddig tárgyalt tényezők, úgy a bevándorlók lakóhelyi körülményei is befolyásolják integrációjukat. Az, hogy ki milyen körülmények között lakik, jól mutatja szociális helyzetét, életszínvonalát. Az átmeneti munkásszállásokról egyre többen költöztek bérlakásokba és hozták maguk után családjukat, miután úgy döntöttek, hogy tartósan Németországban kívánnak letelepedni. Szűkös anyagi helyzetüknek köszönhetően nem engedhették meg maguknak a saját lakást, és gyakran a megfelelő színvonalat sem. Sokan pedig egyszerűen még a mai napig úgy gondolkodnak, hogy otthon, Törökországban fektetik be

megtakarításaikat,

és

nem

költenek

saját

lakásra

Németországban.

A

tulajdonviszonyok mindezt jól tükrözik: 2002-ben a törökök 16 %-a rendelkezett saját lakással, 84%-k csak bérelte lakhelyét.

42

A lakás felszereltsége, színvonala tekintetében az elmúlt 10 évben jelentős javulás következett be a törököknél: az alapvető felszereltség (konyha, fürdő, WC) tekintetében már nincs különbség. Lemaradás már csak a terasz/erkély ill. a kert esetében van. Ez annak köszönhető, hogy a törökök jelenléte vidéken, ahol lehetőség van kertes házban lakni, nem számottevő. Általában a nagyvárosokban koncentrálódtak. A megfelelő lakhely megtalálásában gyakran akadályozza a törököket a velük szemben tanúsított diszkriminatív hozzáállás is. Sokan nem hajlandók bérbe adni lakásukat külföldieknek. A megkérdezettek közül az olaszok 17, 8%-a találkozott már ilyen megkülönböztetéssel, míg a törökök 43, 6%-a számolt be hasonló esetről. Több európai nagyvárosban is gyakori jelenség a gettósodás. Azokból a kerületekből, ahol nagy számban élnek bevándorlók, folyamatosan költöznek el azok, akiknek anyagi helyzetük engedi, ezáltal csökken a lakások értéke az ingatlanpiacon. Így egyre inkább a szűkösebb anyagi lehetőségekkel rendelkező bevándorlók árasztják el ezeket a kerületeket. Összességében viszont azt tapasztaljuk, hogy a lakáshelyzet terén ma már nincs számottevő különbség a török és német háztartások között. Természetesen a német nagyvárosokban is, mint pl. Berlin Kreuzberg negyede kialakultak moszlimok által lakott gettók, de a német integrációs politika egyértelmű sikerének könyvelhetők el a moszlimok lakhatási viszonyai.

43

Integrációs politika – Integráció kurzusok Németország lévén egy bevándorlási célország, a bevándorlók integrációjára megfelelő hangsúlyt kell fektetni, amely 2005-ig hosszú éveken keresztül nem történt meg, de az új bevándorlási törvény megteremtette a szükséges jogi hátteret ennek gyakorlati megvalósítására. Az esélyegyenlőség jegyében a bevándorlókat is megilleti a társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági életben való részvétel lehetősége, még ha a legkülönfélébb kultúrkörökből származnak is. A ’70-es és ’80-as évek során is voltak olyan állami intézkedések, melyek a vendégmunkások integrációját segítették elő, de mint már korábban is említettem, főként a munkaerőpiacra, ill. a szociális helyzet javítására koncentráltak. Ma már könnyebb helyzetben vannak a moszlimoknak az integráció terén azáltal, hogy könnyebben megszerezhetik az állampolgárságot, és vele együtt a teljes társadalmi részvétel lehetőségét. Ugyanakkor ma már az állam is támaszt elvárásokat azokkal a bevándorlókkal szemben, akik minden joggal felruházott állampolgárok kívánnak lenni, és ebben számít az aktív részvételükre. Ezért is szabott olyan feltételeket az állampolgárság elnyeréséhez, mint a megfelelő nyelvtudás, vagy az Alkotmány ismerete. Ezek elsajátítására több európai ország példáját követve Németországban is beindultak az integrációs kurzusok. A különböző programok nagyrészt az állam, a tartományok valamint a helyi közösségek közös finanszírozásában valósulnak meg, de egyre nagyobb hangsúlyt kap az uniós társfinanszírozás bevonása különböző alapokon, (pl. Európai Szociális Alap) ill. támogató programokon (pl. INTI - Harmadik országból származók integrációja) keresztül. Integrációs kurzusok A kurzusok központi magját a nyelvi és az orientációs kurzusok képezik. A cél az, hogy a bevándorlók megfelelő német nyelvtudásra tegyenek szert, valamint rendelkezzenek olyan, a mindennapi élethez elengedhetetlen tudással, amely a német jogi rendszer, kultúra és történelem terén elkalauzolja őket, különös tekintettel a Német Köztársaság demokratikus állami berendezkedésére, a jogállamiság, az egyenjogúság, a tolerancia és a vallásszabadság értékeire. Mindezek ismerete és megértése különös

44

jelentőséggel bír a moszlim bevándorlók esetében, akiknek kultúrájában ezek az értékek nem minden esetben, vagy egészen más felfogásban érvényesülnek.56 Az integrációs kurzusok teljes körű lebonyolításáért a Migrációs és Menekültügyi Hivatal (Bundesamt für Migration und Flüchtlinge) a felelős. Most röviden vizsgáljuk meg, hogyan működik az átfogó Integrációs Program!57 A program egy országszerte egységes, integrációs kurzusokra épülő koncepció keretében valósul meg, amely moduláris rendszerben működő, egymásra épülő, testre szabott kurzusokból áll, figyelembe véve az egyes bevándorlói csoportok, ill. egyének szükségleteit.

A

rendelkezésre

álló

kurzusokból

minden

résztvevő

nyelvi

képességeinek, korának és személyes életkörülményeinek megfelelően kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet. Minden tartományban mind a négyfajta kurzus elérhető: ezek az általános kurzusok, a családok ill. nők számára szervezett kurzusok, ifjúsági kurzusok és az írás-olvasás kurzusok. 2005-ben leginkább az általános kurzusok bevezetésén volt a hangsúly, így a három másik típust, amelyek már szegmentált célcsoportokra irányulnak, csak próba jelleggel, kisebb létszámmal indították el (az összes elindult kurzusnak csupán 9%-t tette ki ez a három típus)58. Ezeket majd a későbbiekben az általános kurzus kiegészítőjeként, arra épülve kívánják folyamatosan bevezetni. Az általános kurzusok rendszerint 600 nyelvórából és 30 orientációs órából állnak, elvégzésükhöz kb. fél évre van szükség. 2005-ben összesen 8196 kurzus indult az országban 215. 651 fő részvételével, ennek csaknem fele három tartományban (Nordrhein-Westfalen, Bayern, BadenWürttemberg). A részvételi jogosultság a következő csoportokat illeti meg: már régebb óta Németországban élő külföldiek, az újonnan bevándorolt külföldiek, akik 2005. január 1. után legalább 1 évre szóló tartózkodási engedélyt kaptak, a visszatérő német kitelepülők (Spätaussiedler). A résztvevők állampolgárság szerinti megoszlását vizsgálva jól látható, hogy itt is a török kisebbség a legnagyobb nemzetiségi csoport, 20 %-kal.59 A nemek arányát tekintve pedig minden esetben a nők vannak többségben. Ez azért kiemelkedő 56

Bundesamt für Migration und Flüchtlinge: Integrationskurse http://www.bamf.de/cln_043/nn_565180/DE/Integration/Integrationskurse/integrationskursenode.html__nnn=true 2006.10.07. 57 Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 90-103.o 58 Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 93.o. / 45. ábra 59 Lásd 13. ábra /Melléklet/

45

jelentőségű, mert az integrációra képes nők gyermekeik beilleszkedését is elő tudják segíteni, így kettős eredményt lehet az ő beilleszkedésükkel elérni. Ugyanakkor sok, főként moszlim nő számára, életkörülményeik ill. kultúrájuk nem teszik lehetővé, hogy részt vegyenek általános integrációs kurzusokon. Nekik szólnak elsősorban a családi ill. női kurzusok, melyeken 2005-ben 93 %-ban nők vettek részt. A kurzusokat önkéntes alapon vizsgával lehet zárni, mind nyelvi, mind az orientációs kurzus esetén. A felmérések alapján a résztvevők nagy része vállalkozott a vizsga letételére. Kiegészítő intézkedések az integrációs kurzusokhoz60 Az integrációs kurzusok által elért fejlődés, sikerek folytatásaként, illetve a kurzusokra való előkészítésként kiegészítő intézkedések

szükségesek,

melyek

folyamatos kifejlesztéséért a Bevándorlási Hivatal felel. Amint azt az ábrán61 is látjuk, ezek háromféleképpen kapcsolódhatnak az integrációs

kurzusokhoz:

megelőzve,

támogatva és követve azt. Ezeket az ún. kiegészítő

intézkedéseket

projektek

formájában (Verbundprojekte) valósítják 3. ábra Kiegészítő intézkedések az integrációs kurzusokhoz (sárga: megelőző, fehér: támogató, barna: követő)

meg, egyelőre még csak kísérleti jelleggel. Ezen intézkedések középpontjában olyan

célcsoportok állnak, melyek különösen nehéz helyzetben vannak a beilleszkedés terén, vagy nagy felelősségük van abban, hogy támogassák környezetük beilleszkedését (pl. szülők). 2005-ben 8 ilyen projekt indult el, melyek közül kettőt a 16-25 éves korosztály számára indítottak mintegy előkészítvén egy magasabb képzettség, illetve egy megfelelő állás megszerzését a nyelvi nehézségek leküzdése mellett. Ezek a támogató és követő jellegű kapcsolódó intézkedések közé tartoznak. 60

Rahmenkonzept für integrationskursergänzende Maßnahmen (Verbundprojekte), Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005 http://www.bamf.de/cln_043/SharedDocs/Anlagen/DE/Integration/Downloads/IntegkursMassnahmen/ike -rahmenkonzept,templateId=raw,property=publicationFile.pdf/ike-rahmenkonzept.pdf 2006.10.07. 61 Rahmenkonzept für integrationskursergänzende Maßnahmen (Verbundprojekte) 5.o.

46

Az integrációs kurzusokba való bekapcsolódást kifejezetten megelőző projekt valósult meg az újonnan bevándorlók számára. A kifejezetten követő típusú projektre pedig példa az a kommunikációs tréning jellegű képzés, melyen azok vehetnek részt, akik már az integrációs kurzusok keretében, vagy azon kívül elérték az integráció sikeréhez szükséges és előírt uniós besorolás szerinti B1 szintű nyelvtudást. Esetükben a német nyelvtudás bővítése a cél. Az Integrációs Program keretén belül lehetőség nyílik az újonnan bevándorlók számára, hogy részt vegyenek egy olyan tanácsadáson, amely teljesen személyre szabott javaslatcsomagot

dolgoz

ki,

főként

a

felnőtt

bevándorlók

integrációjának

megkönnyítése érdekében (Bevándorlók első tanácsadása - Migrationserstberatung).62 A tanácsadás során szakképzett tanácsadók feltérképezik az illető képességeit, helyzetét, és a régió aktuális lehetőségeit, és az érintettel aktív együttműködésben kidolgoznak egy célorientált integrációs programot, melynek legfőbb célja, hogy a bevándorló képes legyen önállóan eligazodni a mindennapi életben. Összességében elmondhatjuk, hogy gőzerővel folyik az integrációs kurzusok szervezése, lebonyolítása és a célcsoportoknak megfelelő testre szabása. Ebből az derül ki, hogy Németország hisz abban, hogy ezekkel a kurzusokkal tehet azért, hogy a bevándorlók, különös tekintettel a moszlimokra, egy „magasabb integrációs szintet” érjenek el. Hogy ezek mennyire lesznek sikeresek, azt jelenleg még nehéz megállapítani. Erre majd csak akkor lesz lehetőség, ha már az érintettek jelentős többsége részt vett ilyen kurzuson. Ehhez viszont még feltehetően jó pár évnek el kell telnie.

62

Bundesamt für Migration und Flüchtlinge: Migrationserstberatung http://www.bamf.de/cln_042/nn_565180/DE/Integration/Migrationserstberatung/migrationserstberatungnode.html__nnn=true 2006.10.08.

47

Moszlim kisebbség Nagy-Britanniában Mielőtt részletesen kitérnénk a moszlimok bevándorlásának körülményeire, valamint helyzetüknek, és az őket érintő kihívások bemutatására, előbb ismerkedjünk meg bevezetésül néhány ténnyel, amely jól mutatja ennek a kisebbségnek a jelentőségét a mai Nagy-Britanniában. 63 A 2001-es népszámlálás során 1, 6 millió ember vallotta magát moszlimnak. Ezzel az iszlám a második legnagyobb vallás a keresztény vallások után az országban, és a moszlimok a legnagyobb vallási kisebbség (a teljes lakosság 3 %-át teszik ki). Számuk ma már elérhette a 2 milliót is, a rendkívül magas születési rátáknak köszönhetően. A brit moszlimok csaknem fele már Nagy-Britanniában született és többségük 25 évesnél fiatalabb. Ugyanakkor a gazdasági aktivitás nem éri el esetükben az 50 %-ot. Ilyen és hasonló tendenciák okaira és következményeire keresem a választ ebben a fejezetben, valamint ahol erre lehetőség van, ott kísérletet teszek megoldási javaslatok tételére. Bevándorlási folyamat Míg a német bevándorlási politikát az expanzív hozzáállás jellemezte, addig Nagy-Britanniára ennek épp az ellenkezője volt jellemző. A multikulturalizmus egyik legerősebb bástyájaként, bármilyen furcsa is, Nagy-Britannia vált legkorábban a nyugati világban a „zéró bevándorlás” legfőbb szószólójává, és évtizedekig mindent elkövetett annak érdekében, hogy a lehető legalacsonyabb szinten tartsa a bevándorlást (akár az emberi jogok megsértése árán is). A képzetlen munkaerő tömeges bevándorlásának negatív hatásait felismerve (a II. Világháborút követő rekonstrukció befejeződésével és a gazdaság talpra állítása után persze már nem volt szüksége többé nagyszámú fizikai munkaerőre), mint a szociális rendszer túlterhelése és a fokozódó társadalmi feszültségek, a többi európai bevándorlási célországhoz viszonyítva már nagyon korán bezárta kapuit a nem-kívánt bevándorlók előtt. A Németországban vízválasztónak tartott 1973-as világgazdasági válság idejére már megszületett Nagy-Britanniában az a bevándorlási törvény, amely sikeresen távol tartotta a Nemzetközösség „színes bőrű” polgárait. A másik nagy előnye Nagy-Britanniának, hogy jogrendszere lehetővé teszi a 63

A demográfiai jellemzők részletes kifejtésére a fejezet későbbi részében kerül sor.

48

környezeti változásokra való rugalmas reagálást és gyors válaszokat a jogi szabályozás terén is, mivel nem rendelkezik az állam mozgásterét talán leginkább behatároló alkotmánnyal, a jogi szabályozást pedig az esetjog határozza meg. Ezt az adottságát, mint a későbbiekben látni fogjuk, többször is kamatoztatta bevándorlási politikája alakítása során. Már az 1800-as években megkezdődött a moszlimok bevándorlása NagyBritanniába, a Szuezi-csatorna megnyitását követően. Ennek a vízi átjárónak a megépítésével ugyanis lerövidült az út Nagy-Britannia és gyarmatai között, ami felélénkítette a kereskedelmet. Ezeken a hajókon 1890-1903 között közel 40 ezer moszlim matróz (főként jemeniek) érkezett a brit kikötőkbe, mint Liverpool, Cardiff, London, de közülük feltehetőleg 30 ezren hosszabb időt is eltöltöttek az országban, sokan brit nőket vettek feleségül. Így ma Cardiff és Liverpool városaiban olyan moszlim családokat is találunk, akiknek őseik már a 19. században Nagy-Britanniában éltek.64 A moszlimok tömeges bevándorlása ugyanakkor csak 1945 után következett be, és túlnyomórészt gyarmati eredetű volt. Írország gyarmatosítása után a Karib térségben létesültek angol gyarmatok a 17. század elején, majd a 18. és 19. században a Brit Birodalom határai jelentős mértékben kiterjedtek, magában foglalva az Indiaifélszigetet, Afrika nagy részét, valamint Észak-Amerikát és Ausztráliát is. Ennek a hatalmas birodalomnak a lakossága (fénykorában 800 millió fő) jogilag ugyanúgy brit állampolgárnak számított, miként az anyaország területén született és tartózkodó lakosság. „Ennek az általános jogi státusznak a veszélyeit már korán felismerte a brit állam, melynek következtében elindított egy differenciálási folyamatot, amely nyilvánvalóan faji elméleti síkon határozta meg az anyaországban letelepedésre jogosult gyarmati népek körét.”65 Ha le akarjuk egyszerűsíteni a brit bevándorlási politikát meghatározó politikai döntések motivációit, azt mondhatjuk, hogy a bevándorlási politika alakítása során egyre inkább a „fehér” illetve a „színes bőrű” etnikai csoportok közötti különbségtétel vált a fő szemponttá. Különösen a befogadó társadalom vált egyre kevésbé toleránssá. Ezt jól tükrözte az a tendencia, miszerint egy ír vagy ausztrál még a bevándorlási 64

Ataullah Siddiqui: Muslims In Britain: Past And Present http://www.islamfortoday.com/britain.htm 2006. 11. 26. 65 Dietrich Thränhardt: Europe – A New Immigration Continent (Lit Verlag 1996) 157.o.

49

törvények szigorítását követően is korlátozás nélkül áttelepülhetett a szigetországba, miközben a dél-ázsiai, afrikai vagy karibi térségből érkező bevándorlók gyakran még az országhatárig sem jutottak el. A ma Nagy-Britanniában élő moszlimok származási ország szerinti összetétele nagyon változó: többségük a dél-ázsiai térségből (Pakisztán, Banglades, India) és Afrikából származik (Nigéria, Egyiptom, Marokkó, Szomália), de a közel-keleti térségből is sokan jöttek (Irak, Jemen, Törökország). Bevándorlás Dél-Ázsiából Indiából és Pakisztánból az 1950-es évek során indult meg a bevándorlási hullám. Többségük India pandzsábi és gujurati térségéből, illetve Pakisztán határmenti területeiről érkezett. A térségből történő elvándorlásuk legfőbb oka a Brit India függetlenségének elnyeréséből eredeztethető, ugyanis ekkor India szétszakadása miatt több mint 100 ezren veszítették el otthonukat a mirpuri és pandzsábi térségben, akik közül sokan Nagy-Britanniába települtek át. Mivel a háború után Nagy-Britanniának is szüksége volt munkaerőre az újjáépítéshez és a gazdaság működtetéséhez, így neki is jól jöttek az ideiglenes munkások.66 Ezeket a bevándorlókat nemzetiségük szerint indiai, pakisztáni és később bangladesi, vallásuk szerint pedig hindu, sikh és muszlim csoportokra oszthatjuk. Míg a pakisztániak ill. bangladesiek több mint 90 %-a moszlim volt, addig az indiaiaknak csak 15 %-a tartozott ehhez a vallási csoporthoz. A különbség a német és brit vendégmunkások körülményei között azonban elég jelentős volt, hiszen a dél-ázsiai moszlimok a Nemzetközösség állampolgáraiként egyben brit állampolgárok is voltak az 1948-as Állampolgársági Törvény értelmében (Nationality Act), ezáltal korlátlan joguk volt a Nagy-Britanniába való belépésre és letelepedésre. Kezdetben, akár csak Németországban a török bevándorlók esetében, ebből a térségből is inkább egyedülálló férfiak érkeztek munkavállalás céljából, segítve a nélkülözésben élő otthoniakat. A nők aránya különösen nagyon alacsony volt. A női bevándorlók száma csak az 1962-es, a Nemzetközösség állampolgárait érintő bevándorlási szigorítások bevezetését követően emelkedett. Pontos statisztikák nem állnak rendelkezésünkre, de 1955-ben legfeljebb 11 ezer bevándorló érkezhetett ebből a térségből. 1958-59-re ez évi 50-55 ezerre emelkedett és

66

Ataullah Siddiqui: i.m.

50

az 1960-as évek elejére 70-100 ezer körül volt. A dél-ázsiai bevándorlók nagy részének sikerült elhelyezkednie a munkaerőhiánnyal küzdő iparágakban, mint pl. az acélipar, textilipar, gépipar, valamint a szállítmányozás és a vendéglátóipar.67 A fenti számok bár nem tűnnek olyan ijesztőnek, de ha belegondolunk, hogy a dél-ázsiai térségen kívül a Nemzetközösség hány különböző részéről nehezedett bevándorlási nyomás az országra, akkor belátjuk, hogy jogosan merültek fel aggodalmak a népesedési, vagy éppen a munkaerőpiaci kérdések miatt. A dél-ázsiai gyarmatok mellett nagy számban érkeztek a karibi térségből is bevándorlók munkavállalás céljából, gyakran családostól. Annak ellenére, hogy a legtöbb bevándorló olyan állásokat töltött be, melyeket az ott élő lakosság nem volt hajlandó, a közvélemény egyre nyíltabban szállt szembe a karibi és az indiai térségből származó bevándorlással az 1950-es évek végétől. Ezt részben a rasszista nézetek feléledése és a szociális szolgáltatásokért folyó verseny magyarázta, de a kormány is bátorította azt azáltal, hogy bevándorlási politikáját ezeknek a nézeteknek megfelelően alakította, azaz faji előítéletekre alapozva korlátozta azt. Az 1950-es évek elején a konzervatív kormány különböző adminisztratív eszközökkel

próbálta

megakadályozni

a

brit

tartományok

állampolgárainak

bevándorlását: a Nemzetközösségi Kapcsolatok Hivatala sikeresen meggyőzte a jamaikai és a pakisztáni kormányt, hogy kötelezzék a kivándorolni készülőket egy, a hazatérésük költségeit fedező pénztartalék letétbe helyezésére. Ezt azzal indokolták, hogy így a pakisztáni és jamaikai munkavállalók biztosítják a brit államot, hogy valóban csak átmenetileg kívánnak munkát vállalni az országban. Ráadásul a politikusok egy része a „színes bőrű” bevándorlók jelenlétét nyilvánosan nemkívánatosnak titulálta. Az 1961-es népszámlálás szerint 81. 400 indiai (lakosság 0, 18 %-a) és 24. 900 pakisztáni (0, 05 %) származású élt Nagy-Britanniában.68 Az első korlátozó bevándorlási törvény (1962-ben lépett hatályba) 1961-es megszületését követően, csakúgy, mint az 1973-as német toborzási tilalom esetében, a Nagy-Britanniában dolgozó vendégmunkások kénytelenek voltak elgondolkozni a törvény hatályba lépését megelőző átmeneti időszakban azon, hogy Nagy-Britanniát választják hazájuknak, vagy inkább hazatérnek. A képzetlen munkaerő felvételének korlátozásával ugyanis hazatérésük esetén már nem sok esélyük lett volna visszatérni. Ezt követően indult meg a ténylegesen a tömeges bevándorlás a családegyesítéseknek köszönhetően. 67 68

Dietrich Thränhardt: i.m. 162.o. Dietrich Thränhardt: i.m. 163.o.

51

Bevándorlás Kelet-Afrikából Az 1960-as évek közepe táján Kelet-Afrikából is megindult a bevándorlási folyamat. Az ebben az időben függetlenné váló kelet-afrikai országok, mint Uganda, Tanzánia és Kenya vezetői rossz szemmel tekintettek azokra az ázsiai, főként moszlim kereskedőkre, akik az ellátási láncok mellett gyakorlatilag az egész bankrendszert a kezükben tartották. Így állami felügyelet alá vonták ezeket a vállalkozásokat, ami meglehetősen korlátozta a korábbi tulajdonosok mozgásterét.69 Ráadásul a kenyai kormány 1967-ben olyan döntést hozott, melynek értelmében a nem kenyai állampolgárok csak átmenetileg élhetnek és dolgozhatnak az országban. Mivel az ázsiaiak többsége korábban is a Brit Nemzetközösség területén élt és kereskedelemi tevékenysége során gyakran utazott az anyaországba, rendelkezett brit útlevéllel. Nem meglepő módon tehát sokan döntöttek úgy, hogy élnek jogukkal, és inkább Nagy-Britanniában telepednek le, így 1965-66 között közel hatezren települtek át. A kenyai kormány döntése következtében csak 1967 augusztusa és szeptembere során kb. 4 ezer moszlim érkezett a szigetországba a térségből.70 A következő hullám 1972-ben Idi Amin (amúgy moszlim) diktátor ugandai hatalomra kerülésével érkezett, aki elüldözte a moszlimokat az országból. Bár a kormány a néhány évvel ezelőtti kenyai események és az új bevándorlási szabályozás miatt vonakodott befogadni őket (szintén brit állampolgárokat), de végül 28 ezer menekült nyert bebocsátást az országba.71 (Amint azt a későbbiekben látni fogjuk, Nagy-Britannia nyomás alá került, miután 1968-ban a kenyai brit moszlimok befogadásának megtagadásával kivívta az emberi jogi szervezetek elítélését.)

69

Ataullah Siddiqui: i.m. Dietrich Thränhardt: i.m. 166.o. 71 Commission for Racial Equality: Migration to and from Britain: A timeline of important events http://www.cre.gov.uk/diversity/migrationtimeline.html 2006. 11. 26. 70

52

Családegyesítések – A másodlagos bevándorlás 1971-83 között csaknem 2, 5 millió ember vándorolt be Nagy-Britanniába, ebből 325 ezren érkeztek Indiából, Bangladesből, Sri Lankából és Pakisztánból.72 A bevándorlási kérdés továbbra is napirenden volt, de a figyelem egyre inkább az 1950-es és 1960-as években a dél-ázsiai térségből érkezett bevándorlók hozzátartozói felé fordult. Kiváltképp a házastársak (illetve „tervezett” házastársak) bevándorlása volt vitás kérdés, különös tekintettel az ebben a térségben jellemző házasságkötési szokásokra (összehozott és kényszerházasságok), melyek kulturálisan idegennek számítottak, ezért gyakran támadták őket. Ezt nevezték „másodlagos bevándorlásnak”. (Ugyanakkor itt is feltételezhető, hogy a társadalomnak és a politikának nem maga a bevándorlás, hanem konkrétan a „színesek” bevándorlása ellen volt kifogása, hiszen a fenti időszakban már jóval többen hagyták el Nagy-Britanniát, mint ahányan érkeztek. A migrációs statisztikák szerint 1962-1982 között csupán egyetlen olyan év volt, amikor többen érkeztek az országba, mint ahányan elhagyták azt.73) A másodlagos bevándorlás fő forrásai az indiai Gujerat és Pandzsáb, a pakisztáni Kashmir és bangladesi Sylhet vidékek voltak. Ez főként a nagyrészt moszlim illetve hindu kultúrában jellemző, a család központi szerepét hirdető hagyománnyal magyarázható, de az is közrejátszik, hogy a Nagy-Britanniában letelepedett moszlim férfiak mellé rendszerint a szülők otthon választanak feleséget, aki a házasságkötés után követi férjét a nyugati országba. Amint a jogi háttér bemutatása során látni fogjuk, a családtagok csatlakozásának megakadályozása nem ütközött olyan akadályokba Nagy-Britanniában, mint például Németországban, hiszen itt nincs Alkotmányba foglalt jogi kötelezettség velük szemben, de még olyan családjogi szabályozás sem létezik, amelyet ne lehetne könnyen módosítani, ha a helyzet úgy kívánja. A családegyesítések kérdését végül úgy oldották meg a brit hatóságok, hogy a kérelmek elbírálásának helyét nagyon kényelmes módon áthelyezték a tengerentúlra a brit nagykövetségek fennhatósága alá, ezzel távol tartva Nagy-Britannia határaitól a családtagok visszautasításakor újra és újra lejátszódó családi drámákat. Ugyanakkor politikai téren sem létezett igazán jelentős, és kellő befolyással bíró, „bevándorlásbarát”

72 73

Dietrich Thränhardt: i.m. 167.o. Commission for Racial Equality: Migration to and from Britain: A timeline of important events

53

véleményt képviselő szervezet, ill. párt, mint amilyen a liberális koalíciós párt (FDP), vagy a piros-zöld kormány volt Németországban. 74 Menekültek a ’80-as és ’90-es években Miután az ún. másodlagos bevándorlást sikerült a 80-as évek közepére megfelelő mértékben korlátozni, a menekültek váltak az elsődleges bevándorlás következő forrásává. Nagy-Britannia mindig is büszke volt hagyományaira a menekültek befogadása tekintetében, ami egyenesen a francia hugenották katolikusok általi üldöztetésének idejére nyúlik vissza. A tömeges menekültáradat idejében ez a hagyomány is a zéró bevándorlási elv áldozatául esett. A menekültek megjelenése egy újabb kihívás elé állította a brit bevándorlási hivatalt, amely a menekültkérdést is csupán egy átmeneti problémaként kezelte, melyet meg kell oldani. Abból indultak ki, hogy a legtöbb menekült nem politikai üldöztetés áldozata, hanem gazdasági menekült, és elengedhetetlen a kormánynak az ilyen jellegű menekültek feltartóztatása a szigorú bevándorlási kontroll és a megfelelő társadalmi egyensúly fenntartása érdekében. Eközben viszont olyan, tényleges üldöztetés áldozatává vált menekültek érdekei is sérültek, akik valóban veszélyben voltak hazájukban. Ezzel lényegében összemosódott a menekült- és a bevándorlási politika. A menekültek száma a 80-as évek során végig nagyon alacsony volt, 1980-88 között kevesebb, mint 38 ezer kérelem érkezett, így a menekültek éves száma nem haladta meg az évi 5 ezer főt, ezzel Nagy-Britannia volt az az ország, melyben az egy főre eső menekültek száma a legalacsonyabb volt, és a második legkevesebb nominálisan Európában. Az alacsony számok részben Nagy-Britannia földrajzi elszigeteltségének voltak köszönhetőek, de a legfontosabb a menekültek számának alacsonyan tartásában az a vízumrendszer volt, amely rugalmasan és azonnal képes volt reagálni a különböző forrásokból érkező menekültáradatra. Így pl. 1985-ben új vízumkövetelményeket vezettek be Sri Lankával, 1986-ban Indiával, Pakisztánnal, Nigériával, Ghánával és Bangladessel, 1989-ben Törökországgal, 1992-ben pedig a volt jugoszláv országokkal szemben.75

74 75

Christian Joppke: i.m. 115.o. Christian Joppke: i.m. 129-130.o.

54

Ezek az országonként bevezetett vízumkövetelmények jól tükrözik, mikor és milyen forrásokból lehetett számolni nagyobb menekültáradattal. Ha összehasonlítjuk más európai menekültcélpontokkal a ’80-as években regisztrált menedékkérők származási helyét, feltűnik, hogy India, Pakisztán, vagy éppen Banglades nem tartoztak ebben az időben azokhoz az országokhoz, ahonnan a legtöbb menekült érkezett. Ebben az esetben elgondolkodtató, hogy volt némi alapja a „gazdasági menekült” koncepciónak. Ugyanakkor a törökországi és iraki kurdok, vagy a délszláv válság menekültjeinek szigorú elutasítása feltételezhetően sértette a Genfi Konvenciót. Míg a ’80-as években európai viszonylatban is alacsony maradt a menedékkérők száma, ez a ’90-es évekre megváltozott. Ennek okai, hasonlóan a többi európai országhoz, a Szovjetunió felbomlásában, és a nacionalista, nemzetalkotó mozgalmak feléledésében rejlenek.76 Bevándorlás Nagy-Britanniába napjainkban Amint azt az alábbi ábrán láthatjuk, a ’90-es évek közepétől megduplázódott azoknak a száma, akik Nagy-Britanniában letelepedési engedélyt kaptak.

4. ábra A letelepedési engedélyek számának alakulása Nagy-Britanniában 1993-200377

76

Ennek körülményeiről részletesen a menedékjogi szabályozásnál szólok. Economic and Social Research Council, Society Today, Migration 1a ábra http://www.esrcsocietytoday.ac.uk/ESRCInfoCentre/facts/UK/index1.aspx?ComponentId=6977&Source PageId=14975 2006. 11. 10. 77

55

Ha kiragadjuk az 1999 utáni éveket, azt tapasztaljuk, hogy a letelepedőknek 70 %-a Afrikából és Ázsiából érkezett. A letelepedési engedélyt elnyerők csaknem fele családegyesítési szándékkal érkezett, a második leggyakoribb ok az azilum volt, és csak a harmadik helyen végzett a munkavállalási célból kiadott letelepedési engedélyek száma.78 A letelepedettek számának növekedésével párhuzamosan egy időre (1999-2002) a menedékkérelmek száma is példa nélküli módon megnőtt. Ebben az időszakban NagyBritannia vált Németország helyébe lépve az európai országok között a legvonzóbb célországgá a menedékkérők számára. A leggyakoribb származási országok ezekben az években Afganisztán, Szomália, Sri Lanka, Irak és Irán voltak. Az összes benyújtott kérelemnek 1998-2005 átlagában kb. 70 %-át teljesen elutasították, tehát semmiképp nem maradhatott az illető az országban.79

5. ábra Menedékkérelmek száma Nagy-Britanniában 1990-200580

A bevándorlás politika irányvonalait manapság ismét a munkaerőpiac szükségleteinek megfelelően határozzák meg. Előnyben részesülnek a magasan képzettek, (még menekültként is jó eséllyel pályáznak letelepedési engedélyre) míg a képzetlen munkaerővel szemben egyre szigorúbb elvárásokat támasztanak (pl. 1000 font letétbe helyezése biztosítékul a visszatérésre). Állandó cél a menekültek számának folyamatos csökkentése, főként a tengerentúli európai repülőterekre kihelyezett brit bevándorlási 78

Economic and Social Research Council, Society Today, Migration 1c ábra The Information Centre about Asylum and Refugees in the UK (ICAR) FAQ Numbers 1. táblázat http://www.icar.org.uk/?lid=5292 2006. 11. 28. 80 The Information Centre about Asylum and Refugees in the UK 1. diagram http://www.icar.org.uk/?lid=5292 2006. 11. 28. 79

56

ellenőrzés kiterjesztése által (pre-entry strategy).81 Ma már Nagy-Britannia is, miként Németország belátja, hogy az egyes ágazatokban nincs elegendő képzett munkaerő, így azt kénytelenek pótolni külföldi forrásokból. Ami a menekültek számát illeti, NagyBritanniát követően ma már Franciaországra terelődött át a menekültek figyelme, így ma az európai országok közül Franciaországban kérnek a legtöbben azilumot.

81

Controlling on borders: Making migration work for Britain - a brit kormány 2005-ös jelentése a következő 5 évben követendő bevándorlási stratégiáról http://www.jcwi.org.uk/campaigns/workersrights/recogniserights.pdf 2006. 11. 26.

57

A bevándorlást érintő jogi szabályozás története Az 1962-es volt az első a Nemzetközösségi Bevándorlási Törvények (Commonwealth

Immigration

Act)

sorában,

melyek

a

Nemzetközösség

állampolgárainak Nagy-Britanniába történő belépését szabályozták. Tették ezt úgy, hogy közben az 1948-as Állampolgársági Törvény (Nationality Act) értelmében a Nemzetközösség állampolgárai egyben brit állampolgároknak is számítottak. (Azáltal, hogy sokáig nem módosították az Állampolgársági Törvényt, Nagy-Britannia gyakran került

az

emberi

jogok

védelmezőinek

célkeresztjébe.

Végül

az

1981-es

Állampolgársági Törvény öntött tiszta vizet a pohárba, és a letelepedés automatikusan járó jogát csak a mai értelemben vett brit állampolgárok, tehát az Egyesült Királyság állampolgárainak adta meg.) Ez a törvény először is kimondta, hogy már csak azon személyekre vonatkozik a korlátlan belépés és letelepedés joga, akik a Brit Kormány által kibocsátott útlevéllel rendelkeznek. Tehát, akik a gyarmatokon létrehozott protektorátusok vezetőitől kapták útlevelüket (márpedig a gyarmatok lakói általában ott igényelték azt), azok nem voltak többé jogosultak ellenőrzés nélkül belépni Nagy-Britanniába.82 A törvény másik intézkedése az volt, hogy a brit gazdaság munkaerő keresletének megfelelően határozta meg a Nemzetközösség állampolgárainak belépési jogát. Ezt a munkavállalók három kategóriájának meghatározásával valósították meg: „A” kategóriába tartoztak azok a bevándorolni szándékozók, akik olyan speciális készségekkel rendelkeztek, mely iránt magas volt a kereslet; „B” kategóriába azokat sorolták, akik egy speciális, előre meghirdetett munkára érkeztek, és a „C” típusba azok kerültek, akik olyan munkára jelentkeztek, amely nem igényelt konkrét képzettséget, illetve semmilyent sem. 1962-től a munka céljából érkezők számát évente az állam határozta meg. Ezt a törvényt a kormány három érvre támaszkodva igazolta. Elsőként azzal, hogy Nagy-Britannia a túlnépesedés veszélyével néz szembe, másodszor, hogy a bevándorlás súlyosbítaná a munkanélküliség problémáját, harmadsorban pedig a bevándorlók jelenléte a társadalmi kapcsolatok terén problémákat vetett fel, amely megnehezítheti a bevándorlók integrációját a bennszülött lakosság idegenellenessége következtében.83 Ami a túlnépesedést illeti, talán túlzásnak tűnhet, bár ha megvizsgáljuk, hogy 1961-ben hány százalékát tették ki a külföldön születettek a teljes 82 83

http://en.wikipedia.org/wiki/Immigration_to_the_United_Kingdom 2006.11.27. Dietrich Thränhardt: i.m. 165.o.

58

lakosságnak,84akkor Németországhoz hasonlítva elég megdöbbentő adatot kapunk: ebben az évben már 2, 5 millió külföldön született ember élt Nagy-Britanniában a teljes lakosság közel 5 %-át kitéve. Németország csak 1971-re érte el ezt az arányt. Ami a munkaerőpiac telítettségét illeti, ez viszont kétséges lehet annak tükrében, hogy „az Új Nemzetközösségből (karibi térség, Dél-Ázsia) történő bevándorlás fokozatos korlátozása mellett egyre növekvő számban adtak ki munkavállalási engedélyt más területekről érkező munkavállalóknak. A valóság az volt, hogy a munkaerő iránti igény nem csökkent, de a választópolgárok megkövetelték, hogy ezt a szükségletet más forrásokból elégítsék ki, mint a karibi és az indiai térség”.85 Ezzel viszont már igazoltam is a harmadik érvet, ami a befogadó társadalom idegenellenességét illeti. A kelet-afrikai események hatására született meg 1968-ban a második Nemzetközösségi Bevándorlási Törvény, mellyel immár másodszor rúgta fel a brit kormány az emberi jogokat. Ez a törvény elsősorban azért született, hogy gátat vessen a dél-ázsiai származásúak tömeges bevándorlásának, akik mellesleg a brit kormány által kibocsátott útlevéllel rendelkeztek, és brit állampolgárok voltak. Ez a törvény az egyesült királysági útlevéllel rendelkezőket két csoportra osztotta: azokra, akik NagyBritanniában születtek, ill. szülőjük vagy nagyszülőjük Nagy-Britanniában született, és azokra, akiknek nem. A korlátlan belépés jogát csak az előbbiek tarthatták meg, míg az utóbbiak belépési joga a továbbiakban az állam megítélésétől függött. „Ezzel kb. 200 ezer, brit útlevéllel rendelkező dél-ázsiaitól tagadták meg a belépés jogát”86, hiszen többségük csak a gyarmatosítás során került kapcsolatba Nagy-Britanniával.87 Ezzel a törvénnyel sikerült Nagy-Britanniának kivívnia az Európai Emberi Jogi Bizottság elítélését is.

Az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatának 4. számú Kiegészítő

Jegyzőkönyvének 3. cikke ugyanis kimondja, hogy „senkit sem lehet megfosztani azon jogától, hogy annak az államnak a területére belépjen, melynek honosa”. Ráadásul ezzel az intézkedésével Nagy-Britannia a faji alapú diszkriminációt is megvalósította, melyet szintén tilt a Nyilatkozat. Mivel Nagy-Britannia már a kezdetekkor nem írta alá

84

Lásd 14. ábra /Melléklet/ Dietrich Thränhardt: i.m. 165. 86 Christian Joppke: i.m. 109.o. 87 Itt mindenképp meg kell említeni, hogy 1972-ben az ugandai események kapcsán, melyről a Bevándorlás folyamata c. fejezetben szóltam, további 28 ezer menekültet fogadott be a kormány az 1968as törvény ellenére. Feltehetőleg a nemzetközi elítélés miatt döntött így. 85

59

a 4. számú Jegyzőkönyvet, így végül csak a faji diszkrimináció megvalósításának tényét ismerte el.88 1971-ben hozták meg a következő Bevándorlási Törvényt a Konzervatív Párt 1970-es választási kampányának eredményeként, melyben ígéretet tett a bevándorlási ellenőrzés további szigorítására. Ez valójában ismét a „színes bőrűek” bevándorlásának megakadályozását jelentette. A törvény értelmében, amely 1973-ban lépett életbe, a Nagy-Britanniában való tartózkodás joga már csak azokat az embereket illette meg, akiket úgymond „szülőföldiként” (patrials) definiáltak, tehát ők, illetve felmenőik Nagy-Britanniában születtek, továbbá azokat is, akik már legalább 5 éve hivatalosan Nagy-Britanniában tartózkodtak. Ezáltal míg a sokmillió Ausztráliában, Dél-Afrikában, Kanadában és Új-Zélandon élő brit telepes leszármazottai továbbra is élvezték a korlátlan

tartózkodás

jogát

Nagy-Britanniában,

addig

a

„színes

bőrű”

brit

állampolgároktól közvetve megvonták ezt a jogot.89 Miután az elsődleges bevándorlás forrásait fokozatosan kiiktatták, a figyelem egyre inkább az ún. másodlagos bevándorlás, a családegyesítések megakadályozása felé fordult. Az előzőekben már esett szó arról, miként jártak el a brit hatóságok annak érdekében, hogy minél kisebb feltűnést keltve és minél hatékonyabban korlátozzák a családegyesítéseket. Ennek idővel megteremtették a jogi hátterét is, bár némiképp megkésve. Az egyetlen családi jog, melyet a bevándorlóknak törvényben garantáltak, az 1971-es Bevándorlási Törvény 1.§-a, amely az 1973 előtt az Új Nemzetközösségből bevándoroltaknak (bár ez csak kifejezetten a férfiakra vonatkozott) biztosította a lehetőséget, hogy magukkal hozzák házastársaikat és gyermekeiket. Később, amint látni fogjuk, ezt a rendelkezést is egyszerűen eltörölték, mihelyst a bevándorlási ellenőrzés szigorításának útjába került. A bevándorlásra jogosult családtagok köre kezdetben hasonlóképpen alakult Nagy-Britanniában

és

Németországban.

Viszonylag

korlátlan

belépési

joggal

rendelkeztek a legközelebbi családtagok (a házastársak és gyermekek), viszont általában megvonták a letelepedés jogát a távolabbi rokonságban álló családtagoktól, de három nagyon fontos különbséget fedezhetünk fel Nagy-Britannia esetében, a család újraegyesítések kezelése terén:

88 89

Christian Joppke: i.m. 110.o. Dietrich Thränhardt: i.m. 165-167.o.

60

(1) az alkotmányos családjogok hiánya, amely a másodlagos bevándorlás ellenőrzése terén szélesebb hatáskört engedett a végrehajtó szerveknek; (2) nagyobb erőfeszítések a letelepedni kívánó feleségek és gyermekek azonosítására, a csalások felfedésének és megakadályozásának céljából; (3) egy szigorú korlátozó rendszer felállítása a férjek és vőlegények esetében, akiket vagy egyszerűen elutasítottak, vagy egy speciális ún. „elsődleges célt vizsgáló” (Primary Purpose Rule) tesztnek vetettek alá, melynek során arra voltak kíváncsiak, hogy a házasságkötés nem bevándorlási célú-e. 90 A feleségek és gyermekek tekintetében a hangsúly az identitás és a státusz igazolásán volt. Erre azért volt szükség, mert az indiai félsziget vidéki területein a születési, házassági ill. egyéb anyakönyvi dokumentáció megbízhatatlan volt, ha egyáltalán létezett ilyen. Ráadásul mióta a brit bevándorlási hivatal bekérte az ilyen jellegű dokumentumokat is az igénylések mellékleteként, egy egész ipar épült fel a hamis dokumentumok gyártására. A férjek és vőlegények csatlakozása Nagy-Britanniában élő párjukhoz az egyik legvitatottabb kérdés volt a másodlagos bevándorlást érintő brit politikában. Ennek két fő oka volt: (1) „A férjek/vőlegények úgymond „rejtett” elsődleges bevándorlóként jelentek meg a brit hatóságok szemében családegyesítés címén, nyomást gyakorolva a már amúgy is túlterhelt munkaerőpiacra, melynek védelme érdekében az 1960-as évek végén felszámolták az elsődleges bevándorlást. (2) A brit jogi felfogás és szokások értelmében, csakúgy, mint a moszlim kultúrában, a feleségnek „kell” a házasságkötést követően férje tartózkodási helyére költöznie.”91 Ezzel a lépéssel nyilvánvalóan a bevándorlási céllal kötött házasságok ellen próbáltak fellépni, kulturális hagyományokra hivatkozva. A férjekkel szemben tanúsított diszkriminatív intézkedések miatt NagyBritanniát az Európai Emberjogi Bíróság is elítélte 1985-ben súlyos nemi diszkrimináció megvalósítása miatt, és elutasította a brit kormány nézetét, miszerint „a nemi alapon történő diszkriminációt az ország érdeke igazolja, amely pedig nem más, mint a munkaerőpiac védelme, melyre sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a férfi, mint a női bevándorlók”. A bíróság azon a véleményen volt, hogy „a férfiak és nők 90 91

Christian Joppke: i.m. 116-117.o. Christian Joppke:i.m. 118.o.

61

munkaerőpiacra gyakorolt hatása nem különbözik olyan mértékben, amely indokolná az eltérő bánásmódot”.92 Végül a kérdést az 1988-as Bevándorlási Törvénnyel oldották meg, melyből már kihagyták azt a bizonyos 1. §-t, amelyben az 1973 előtt letelepedett bevándorló férfiaknak biztosították a jogot a családegyesítésre. Ezzel ugyan kiküszöbölték a nemi diszkriminációt, de ugyanakkor megszüntették az egyetlen családvédelmi jogszabályt is, amely létezett a brit bevándorlási jogban. Ettől kezdve már semmilyen akadály nem állt a családegyesítések felszámolásának útjában. 93 Az „elsődleges cél szabályt” majd csak 1997-ben törölték el, bár továbbra is életben vannak olyan korlátozások, melyek az ilyen típusú házasságokat próbálják kiszűrni. Menedékjogi szabályozás A menekült- és bevándorlási politika összemosódása következtében 1993-ig nem létezett önálló menedékjogi szabályozás. A menekültpolitikát az 1971-es bevándorlási törvény és a nem törvényerejű bevándorlási szabályok határozták meg. A bevándorlási törvények hiányosságai mintegy maguk után vonták a menekültpolitika hiányosságait is. Ilyen hiányosság volt például, hogy megtagadták a helyszínen való fellebbezés jogát a határon elutasított menekültektől, vagy az, hogy a végrehajtó szerveknek a határon gyakorlatilag korlátlan hatáskörük volt annak megítélésében, hogy feltartóztatják, illetve deportálják-e a bevándorlókat/menekülteket. Ennek következtében a brit menekültpolitikát számos, felettébb kínos, és a nyugati világban példa nélküli deportációs eset feketíti be, melyek során jogellenesen utasítottak ki tamilokat, vagy éppen kurdokat az országból azzal az indokkal, hogy ők valójában nem politikai üldöztetés áldozatai. Erre egy példa az az eset, melynek során 1989-ben 23 török kurd menekültet utasítottak ki az országból úgy, hogy a Heathrow repülőtéren még csak a gépet sem hagyhatták el. Miután visszafordították őket, otthon hármukat őrizetbe vettek, és hosszadalmas kínvallatásnak vetette őket alá a török rendőrség. 94 Az 1987-es Bevándorlási Törvényben (Carrier’s Liability Act), amely a szállítók felelősségét határozta meg az illegális bevándorlás megakadályozásában, 1 millió fontos 92

Christian Joppke: i.m. 123.o. Christian Joppke:i.m. 123-124.o. 94 Christian Joppke:i.m. 132.o. 93

62

büntetést helyeztek kilátásba minden olyan szállított személy után, akik Nagy-Britannia szárazföldi és légikikötőit érvényes útlevél és vízum nélkül érik el. Nagy-Britannia különösen kedvező helyzetben van földrajzi adottságait tekintve. Azzal, hogy a bevándorlók ellenőrzésének terhét a hajózási- és légitársaságokra helyezte át, szinte teljes mértékben levette saját válláról a terhet. A ’90-es években ennek ellenére is megszaporodtak a menedékkérelmek, így 1991-ben a kormány jelentősen megnövelte a kiszabható büntetés mértékét, ami közrejátszhatott abban, hogy 1992-re felére csökkent az azilumkérelmek száma. Az 1993-as Menedékjogi és Bevándorlási Fellebbezési Törvény (Asylum and Immigration Appeals Act) volt az első olyan törvény, amelyben önállóan is megjelent a menedékjog. Végre biztosította a jogot az azilumkérelmükben elutasítottaknak, hogy még az országban való tartózkodásuk alatt fellebbezést nyújthassanak be. Ez viszont úgymond csupán kompenzációul szolgált két további szigorítás bevezetésével szemben. Ebben a törvényben ugyanis megvonták az elutasított, rövid időre érkező látogatóktól és a diákoktól a fellebbezési jogot (ezt csak a 2005-ös új bevándorlási stratégiában vonták csak vissza), illetve ekkor került bevezetésre a gyorsított eljárás, melyre a „nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmek” esetén került sor. Az 1993-as törvény megszületésének hátterében a menedékjogért folyamodók számának hirtelen növekedése állt: míg a ’80-as évek során az évente beadott menedékkérelmek

száma

stabilan

5

ezer

körül

alakult,

1989-ben

hirtelen

megduplázódott, és elérte a 10 ezret, majd a következő évben már 25 ezer körül mozgott, 1991-re pedig ennek is csaknem a duplájára emelkedett, elérve a 45 ezret – ez tízszeres növekedést jelentett 1988 óta.95 A hirtelen növekedésben közrejátszott több tényező is, mint Szaddam Husszein tisztogatása Irakban, amely főként a kurdok ellen irányult, vagy a szomáliai polgárháború, de a hidegháború végével számos európai országból és érkeztek menekültek. Ez ugyan jóval alacsonyabb volt, mint például Németországban, de éppen elég magas ahhoz, hogy a brit kormány akcióba lendüljön. A törvény

főbb

intézkedései

tetten

érhetők

az

Európai

Unió

formálódó

menekültpolitikájában is, melynek kialakításában Nagy-Britannia vezető szerepet vállalt (ld. 1992-es londoni határozatok, melyekben a „nyilvánvalóan alaptalan kérelem”, a „biztonságos származási ország” és a „biztonságos harmadik ország” fogalmakat próbálták pontosan meghatározni96). 95 96

http://www.salaam.co.uk/themeofthemonth/august02_index.php?l=1 2006. 11. 28. Mink Júlia: i.m.

63

Az új menekültügyi törvénnyel bevezetett gyorsított eljárások következtében a pozitívan elbírált menekültkérelmek száma rövid időn belül jelentősen lecsökkent. Míg 1993-ban az elutasított kérelmek aránya 16 % volt, addig 1994-ben már a kérelmek 75 %-t utasították el, de akadtak köztük olyan esetek is, amikor nem kellett mégsem elhagynia az országot az elutasítottnak, mivel az veszélyeztette volna életét. Akiket nem sikerült

azonnal

visszafordítani,

azokat

gyakran

börtönhöz

hasonlítható

menekültközpontokban (detention center) szállásolták el. A menekült kérelemért folyamodók önkényes „fogva tartása” már régóta gyakorlat Nagy-Britanniában: főként az illegális menekültek feltartóztatása volt a cél kezdetben, de ma már számos más esetben is alkalmazzák ezt a módszert, ha a hatóságok meg akarják akadályozni, hogy a menedékkérelem elbírálása alatt az illető eltűnjön a szemük elől. Az Amnesty International egyik jelentésében a hivatalos adatokkal szemben (2004-ben 1500 fő97) azt állítja, hogy 2004-ben 25 ezer menekült fordult meg hosszabb-rövidebb időre ezekben a „menekült-börtönökben”. Véleményük szerint általános gyakorlattá vált az elbírálás ideje alatt ilyen központokba zárni a kérelmezőket, függetlenül attól, hogy a későbbiekben milyen döntés születik majd. Az, hogy valaki „megússza-e” a fogva tartást, főként attól függ, hogy van-e szabad hely a központokban, avagy sem.98 Ma 10 ilyen ún. börtön van az országban.

97

The Information Centre about Asylum and Refugees in the UK (ICAR) FAQ: Detention http://www.icar.org.uk/?lid=5736 2006.11.28. 98 Asylum detentions 'breaking law' 2005. június 20. http://news.bbc.co.uk/1/hi/uk/4109406.stm 2006.11.29.

64

Az Emberfajták Közötti Kapcsolatokat Szabályozó Törvény és a vallási diszkrimináció elleni küzdelem Az 1976-os Emberfajták Közötti Kapcsolatokat Szabályozó Törvény (Race Relations Act) nem közvetlenül a bevándorláshoz, mint folyamathoz tartozik, hanem a már letelepedett, különböző faji csoportok egymással, és a bennszülött lakossággal kialakított kapcsolatainak próbál egyfajta „fenntartható” keretet adni. Már korábban is szóba került a befogadó társadalom meglehetősen ellenséges hozzáállása a színes bevándorlókhoz,

így

elengedhetetlen

volt

olyan

törvényeket

hozni,

melyek

megpróbálják kezelni ezeket az attitűdöket. A törvény faji csoportokra bontja a brit társadalmat, ez alatt pedig olyan emberek csoportját érti, akiket bőrszínük, fajuk, nemzetiségük vagy etnikai származásuk alapján definiálni lehet, viszont nem veszi számba a vallási csoportokat.99 Ezzel viszont nem könnyítettek a moszlimok társadalmi helyzetén, hiszen őket, mint egységes faji csoport nem, csupán mint egységes vallási csoport ismeri el a brit állam, így rájuk nem vonatkozott ez a törvény. Pedig őket legtöbbször vallási szokásaik miatt érte diszkrimináció. Ez a törvényi hiányosság az esetjog szempontjából is hátrányosan érintette a moszlimokat, ugyanis a vallási hovatartozás miatt ért sérelemre nem hivatkozhatott egy moszlim a munkaügyi bíróságon, hiszen ilyen típusú diszkriminációt nem lehetett elkövetni, mivel nem is létezett, mint fogalom a brit jogban a vallási diszkrimináció. A törvény előrehaladást hozott viszont a közvetett diszkrimináció fogalmának bevezetésével. Bizonyos esetekben ugyanis mégis bűnösnek találták a munkáltatót, ha vallási

szokásai

miatt

hátrányos

megkülönböztetésben

részesítette

moszlim

munkavállalóját, mégpedig közvetett diszkrimináció megvalósításában. Mindez viszont csak akkor valósulhatott meg, ha az illető egy olyan faji csoportnak volt tagja, melyre általánosan jellemző az iszlám kultúra, és az ahhoz kapcsolódó kulturális szokások gyakorlása, mint például a pakisztáni moszlimok esetében. Ekkor ugyanis a diszkrimináció, bár közvetlenül a kulturális-vallási szokások miatt történt, mégis elítélendő volt, mivel közvetve egy faji csoport, a pakisztániak kulturális szokásait sértette.

99

Commission for Racial Equality: Your protection under the law http://www.cre.gov.uk/legal/protected.html 2006.11.01.

65

A vallási szokások által előírt viseletek, az imák és vallási szertartások elvégzésére beiktatott rövid szünetek a munkahelyen többé már nem voltak kifogásolhatók a biztonság, a higiénia vagy a munkaidő-beosztásra való hivatkozással. 1983-ban a parlament elfogadott egy, a foglalkoztatók figyelmébe ajánlott, a diszkriminációt kiküszöbölő gyakorlatok listáját (Gyakorlati Kódex), amely tartalmazta a különböző nemzetiségek szokásait, amelyet a munkáltatónak tiszteletben kell tartani. Az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatának nagy-britanniai jogba való átültetése az 1998-as Emberjogi Törvény (Human Rights Act) formájában már tartalmazott a vallásszabadságra, és a szabad vallásgyakorlásra vonatkozó részeket, de hatályát nem terjesztették ki a köztestületekre. Ez majd csak az eredeti, 1976-os Törvény 2001-es módosítása során következett be, bár nemzetbiztonsági, és bizonyos politikai szervekre továbbra sem vonatkozott. Pár szóban azonban mindenképpen érdemes szólni ennek a törvénynek a történelmi jelentőségéről. Nemcsak a vallási diszkrimináció terén jelentett előrelépést, hanem a dolgozat témája szempontjából releváns bevándorlási kérdések terén is. Érint ugyanis olyan területeket, mint a család egységének védelme (családegyesítések kapcsán), vagy a menekültek biztonságának garantálása. Ráadásul Nagy-Britannia mindig is rosszul állt az emberi jogok tiszteletben tartása terén (függetlenül attól, hogy aláírta az Emberi Jogok Európai Konvencióját), és gyakran került az Európai Emberi Jogi Bíróság elé ezen jogok megsértése miatt. A törvény megszületése a Munkáspárthoz köthető: az 1997-es választásokon megszerzett győzelmet követően új fejezet kezdődött az emberi jogok terén is. A Konvenció átültetése a brit jogba az Európai Unió irányába tett gesztusként is értékelhető, ugyanakkor valamelyest enyhíti a brit gyarmati múlt bűneit, melyhez a Nemzetközösség állampolgáraival szemben megvalósított faji alapú diszkrimináció is hozzátartozott. Nagy előrelépést jelentett a vallási diszkrimináció kiküszöbölése terén a 2003as, a foglalkoztatásban való egyenlőséget hirdető szabályozás (Employment Equality Regulations), amely jogellenesnek nyilvánította a foglalkoztatás és az ezzel összefüggő szakképzés/szakoktatás területén a vallási diszkrimináció bármely formáját. Végül a 2006-os Egyenlőségi Törvény (Equality Act) terjesztette ki ennek érvényességi körét a közoktatásra (államilag támogatott, illetve magániskolák is), az ingatlanok használatára

66

és

adás-vételére,

a

közfeladatok

ellátására,

illetve

a

javak,

szolgáltatások

nyújtására/igénybevételére is. 100 A hivatalos multikulturalizmus és megkérdőjelezése Nagy-Britannia bevándorlókhoz való viszonyának vizsgálatakor a zéró bevándorlási elvnek, és a már letelepedett bevándorlók kultúrájával szembeni toleranciának kettősségével találkozunk. Nagy-Britannia azon országok közé tartozik, akik azt a nézetet osztják, hogy jól megférnek egymás és a befogadó társadalom mellett a legkülönfélébb származású, ill. nemzetiségű

emberek

csoportjai.

Mindenképpen

hangsúlyozni

kell,

hogy

a

multikulturalizmus kialakulása Nagy-Britanniában a politikai elit kezdeményezéséből származik, és nem alulról jövő társadalmi nyomásból. Ez azt jelenti, hogy ellentétben Hollandiával (ahol ugyan a Van Gogh gyilkosság és az elszaporodó terrorista merényletek óta már más szelek fújnak) a brit társadalom soha nem üdvözölte a sokszínűséget és a soknemzetiségű társadalmat, nem mutatott kellő toleranciát a bevándorlókkal szemben, és nem volt büszke multikulturális értékeire. Ezért is hívják Nagy-Britanniában az integrációs gyakorlatot hivatalos multikulturalizmusnak. Vizsgáljuk meg, miben is nyilvánul meg a hivatalos, felülről kezdeményezett multikulturalizmus,

különös

tekintettel

a

moszlim

kultúrára!

Fenntartásához

mindenképpen szükség van a brit jogrend sajátosságai miatt egy toleráns bírói hozzáállásra (mivel az esetjog dominanciája miatt a bíráknak kiemelkedő jelentősége van a brit törvényhozásban), melynek célja a kulturális sokszínűség fenntartása. A brit kultúrával morálisan össze nem egyeztethető szokások gyakorlását, mint a poligámia, a kényszerházasság, a nők körülmetélése és bizonyos moszlim válási szokások az ország határain belül nem engedélyezik, ugyanakkor a szokásjog rugalmasságát bizonyítja, hogy az egyes bevándorlók származási országaiban általános szokássá vált, de a nyugati nézetekkel szöges ellentétben álló poligám házasságokat, illetve a kiskorúak házasságát nem büntetik, amennyiben az érintett állandó lakóhelye egy olyan országban van, ahol az ilyen típusú házasságokat a jog elismeri. Ugyanakkor a brit szokásjog nem csak passzívan járul hozzá a moszlimok kulturális hagyományainak megőrzéséhez, hanem aktív törvényhozással is lehetőséget 100

Factsheet: Religiuos discrimination 2006 április (UNISON Bargaining Support Team) http://www.unison.org.uk/acrobat/B986.pdf 2006.11.01.

67

biztosít számukra, hogy kivonják magukat a jog bizonyos előírásainak való megfelelés alól. Erre példa az 1974-es Vágóhídi Törvény (Slaughterhouse Act), illetve az 1967-es, a Baromfik Levágását Szabályozó Törvény (Slaughter of Poultry Act) , amely kivételt tesz a moszlimokkal (illetve zsidókkal) az állatok levágását megelőző elkábítás kötelezettsége esetében, ezzel lehetővé téve számukra a vallási törvényeiknek és hagyományaiknak való megfelelést (halal ételek fogyasztása).101 A fent bemutatott 1976-os Emberfajták Közötti Kapcsolatokat Szabályozó Törvény a közvetett diszkrimináció fogalmának bevezetése útján már a vallási diszkrimináció tilalmának bevezetése előtt is néhány területen (főként a foglalkoztatás, vagy az oktatás terén) megvédte a moszlimokat bizonyos sérelmektől. Bár ez csak olyan esetekben történt meg, amikor egy pakisztánit, vagy bangladesit ért sérelem, mivel ők több mint 90 %-ban moszlimok, így a valláshoz kötődő szokásaik általában megfelelnek az adott etnikai csoport szokásainak, így az őket ért diszkriminációt néhány (de nem minden) esetben közvetve faji diszkriminációnak értelmezték.102 A multikulturalizmus intézményét nemzeti szinten a ’80-as évekig semmi nem kérdőjelezte meg. Az eltérő kulturális identitások megőrzésének elmélete többé-kevésbé a gyakorlatban is működőképesnek bizonyult, vagy legalábbis nem történt olyan, országos visszhangot kiváltó esemény, amely széles körben felhívta volna a figyelmet a felszín alatt kialakult kulturális, faji és társadalmi feszültségekre. Ezek a problémák, amelyek valójában a mindenféle etnikumú és vallású bevándorlók letelepedése óta halmozódtak, először az 1981-es felkeléssorozatban kerültek felszínre, amely a dél-londoni Brixton negyedben kezdődött, melyet a birminghami Handsworth és a liverpooli Toxteth negyedekben kitört zavargások követtek. 1985-ben Brixtonban ismét fellángoltak a harcok a rendőrség és a felkelők között, majd a 21. század ismét zavargásokat hozott: 2001-ben a manchesteri Oldham negyedben és Bradford városában „szabadult el a pokol”, 2005 őszén pedig ismét Birminghamben. A közvetlen okok látszólag különbözőek. Míg a ’80-as évek felkeléseit a „színes bőrűekkel” szembeni rendőri túlkapások váltották ki, addig a 2001-es, és 2005-ös lázadásokat a fehér, a karibi és az ázsiai moszlim közösségek közötti feszültségek okozták, melyek gyakran a tettlegességig fajultak. 2001-ben Oldham körzetében 572 faji alapon elkövetett bűntényt jelentettek, 101 102

Christian Joppke:i.m. 233-234.o. Commission for Racial Equality: Your protection under the law

68

melyeknek többségében a fehér lakosság esett áldozatul, de gyakoriak voltak az ázsiai moszlim és a karibi, illetve fekete-afrikai keresztények közti csatározások is. Erre egy megrázó példa a 2005-ös birminghami felkelés közvetlen kiváltó oka: egy szomáliai vagy jamaikai származású 14 éves menekült lány csoportos megerőszakolása, miután egy ázsiai moszlim bolti tulajdonos lopáson érte. Mivel a lány illegálisan tartózkodott az országban, nem jelentkezett a rendőrségen. Az ázsiai fél úgy magyarázta a történteket, hogy a lány ajánlotta fel magát, amennyiben nem tesznek ellene feljelentést. 103 A fent bemutatott feszültségek valódi kiváltó oka viszont sokkal mélyebben gyökerezik a felszínen jelentkező faji, és vallási konfliktusoknál. A multikulturális társadalmi viszonyokhoz való ragaszkodás az egyes kisebbségi csoportok teljes elszigetelődését eredményezte, különösen az erre hajlamos moszlim közösség esetében. Ehhez a szegregációs folyamathoz ők is hozzájárulnak azzal, hogy általában kerülik az érintkezést a befogadó társadalommal a mindennapi élet során, és könnyebben alakítanak ki kapcsolatot azonos kultúrájú társaikkal. Ugyanakkor a helyi hatóságok is felelősek elszigetelődésükért azáltal, hogy meghatározott kerületeket jelöltek ki számukra a letelepedésre (ez a szociális alapon támogatott bérlakások biztosításán keresztül valósult meg), ahol rendelkezésükre bocsátották a szükséges infrastruktúrát (munkahely, iskola, stb.) is104 (más kérdés, hogy milyen minőségben), így egyik fél sem kényszerült rá, hogy párbeszédet alakítson ki a másikkal. Az 50-es, 60-as években a képzetlen moszlim bevándorlókat befogadó iparágak (főként textílipar, acélipar) a ’80-as évekre teljesen leépültek, mert elvesztették versenyképességüket

a

világpiacon,

így

egyre

többen

találták

magukat

a

munkanélküliség és a szegénység csapdájában, ami tegyük hozzá, nem nevezhető általános jelenségnek Nagy-Britanniában még manapság sem, amikor a legtöbb európai ország gazdasági és szociális problémákkal küzd. Valójában a szegénység és annak összes következménye, valamint a nagy társadalmi különbségek miatt érzett igazságtalanság vezethettek el a zavargásokhoz. A Rushdie ügy volt az a másik esemény, amely a multikulturalizmus megkérdőjelezését eredményezte. Salman Rushdie, az indiai származású, de Angliában 103

http://en.wikipedia.org/wiki/Oldham_Riots 2006. 10.30. Humayun Ansari: Muslims in Britain (Minority Rights Group International 2002) 11.o. http://www.minorityrights.org/admin/Download/Pdf/muslimsinbritain.pdf 2006. 10. 03.

104

69

nevelkedett, gazdag muzulmán családban született író 1988-ban megjelent Sátáni Versek című regényével az egész muzulmán világ felháborodását kiváltotta. Hatására nemcsak Nagy-Britanniában, de az egész világon egy emberként fogtak össze a moszlimok (függetlenül attól, hogy az iszlám mely irányzatához tartoztak), hogy tiltakozzanak a szerintük Mohamed prófétát kigúnyoló könyv terjesztése ellen. Ugyanakkor a sorozatos nyilvános könyvégetéseken, és az iráni Khomeini ajatollah 1989-ben kibocsátott fatváján felháborodva, melyben 1, 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki Salman Rushdie fejére, a brit politikai elit is kezdte feladni eddigi toleráns álláspontját. Általánosan az a vélemény uralkodott el, hogy ugyan a brit társadalomnak is sokat kell még tanulnia a más kultúrákhoz való alkalmazkodásról, de ez nem kell, hogy saját demokratikus hagyományainak feladását jelentse. „A Rushdie affér rávilágított arra, hogy léteznek brit értékek és szokások is, melyeket minden kisebbségnek tiszteletben kell tartania. A történtek hatására a belügyminiszter nyílt levelet intézett a brit moszlimokhoz, melyben ismertette a kormány álláspontját arról, hogy mit várnak el azoktól, akik magukat brit moszlimnak vallják, illetve mit is jelent brit moszlimnak lenni. Ebben megerősítette őket arról, hogy senki sem várja el tőlük, hogy dobják el vallási hagyományaikat és örökségüket. Ugyanakkor hangsúlyozta a közös felelősségvállalás szükségességét egy soknemzetiségű társadalom összetartása érdekében. Ez pedig mindenekelőtt két fontos elv, a szólásszabadság és a törvények tiszteletben tartását jelenti.”105 A botrányos könyvégetés nyomán három moszlim követelés is kirajzolódott a brit állammal szemben: az Istenkáromlást Tiltó Törvény (Blasphemy Law) kiterjesztése az

iszlám

vallásra,

a

vallási

diszkrimináció

tilalmának

bevezetése

a

faji

diszkriminációhoz hasonlóan, és az államilag támogatott moszlim iskolák számának növelése. A kormány akkor mindhárom kérést elutasította.106 Az állam hajthatatlansága a Rushdie ügyben, és a moszlimokat érintő világpolitikai események, mint az öbölháború és a boszniai háború, mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy sokkal elszigeteltebb és radikálisabb moszlim közösség alakuljon ki Nagy-Britanniában. Ezeknek a Nagy-Britanniától távol eső konfliktusoknak kapcsán a brit moszlimok szembesültek azzal a dilemmával, hogy kivel szemben is kell igazából lojálisnak lenniük: az őket befogadó nyugati társadalommal, vagy „moszlim testvéreikkel”, éljenek azok bárhol is a Földön. 105 106

Érdekes megfigyelni azokat a

Christian Joppke:i.m. 254.o, Christian Joppke:i.m. 255.o.

70

folyamatokat, miszerint egyre több, a szülei hazáját soha nem látott fiatal moszlim válik aktív vallásgyakorlóvá, akik korosztályukkal közösen kialakítanak egy egészen új típusú, a modern világnak sokkal megfelelőbb vallási irányzatot, melyben fontosnak tartják ugyan a fejkendő viseletét, de ellenzik az összehozott házasságokat, melyek inkább a származási ország kultúrájához köthetőek, és nem iszlám vallási előírások. Ugyanakkor ezek a folyamatok vezettek el a fundamentalista, militáns iszlám vallási irányzatok feléledéséhez is, melyek a mérsékelt, modern vállfajokhoz hasonlóan rohamosan terjednek a moszlim világban, miként Nagy-Britanniában is, számos radikális szervezet formájában, és amelyek szervezett terrorakcióik keretében próbálják felhívni magukra az egész világ figyelmét (ld. 9/11 New York, 7/7 London).

71

A brit moszlimok helyzete a statisztikák tükrében A vallási egység látszólagossága mögött a moszlimok Nagy-Britanniában nemcsak etnikailag, de a vallási irányzatok tekintetében is nagyon különböző csoportokra oszthatók. Az országban a szunniták vannak többségben, de élnek siíták, aleviták, és vannak követői, ugyan csak kisebb számban, a különböző misztikus szufi irányzatoknak is. Az 1960-as években jelentek meg az első mecsetek, melyek ma már hozzátartoznak a brit városképhez, és ekkor alakultak meg az első érdekképviseleti szervezetek is. Az iszlám egyre inkább kezdte összekovácsolni a világ különböző tájairól érkezett moszlimokat, közösség-formáló szerepet töltött be a moszlim bevándorlók körében. Tehát az iszlám kohéziós ereje erősebbnek bizonyult, mint a befogadó társadalomba való beilleszkedés vágya. Az 1970-es évek végére számtalan moszlim szervezet létezett már más-más nemzeti, etnikai, nyelvi sajátosságokkal. A moszlim szervezetek sajátossága, hogy általában a mecsetek köré szerveződnek, és elsősorban a vallás-oktatással, a vallásos élet terjesztésével, erkölcsi támogatás nyújtásával,

és

a

szociális,

kulturális

és

oktatási

körülmények

javításával

foglalkoznak.107 „Az 1990-es évek közepére legalább 839 mecset és 950 moszlim szervezet létezett a helyi szintű önsegítő csoportosulásoktól egészen a nemzeti szintű ernyőszervezetekig. Az utóbbiak mind különböző ideológiai érdekeket és irányzatokat képviselnek az iszlámon belül, és mindannyian küzdenek a brit moszlimok nemzeti szinten megvalósuló képviseletének jogáért.”108A legnagyobb ilyen ernyőszervezet, melyet a brit kormány is tárgyalóképes partnereként ismer el, a Muslim Council of Britain (MCB). A moszlimok nagy-britanniai helyzetének részletes elemzése előtt meg kell határozni néhány fogalmat annak érdekében, hogy összehasonlíthatóvá váljanak az adatok. Többnyire a moszlim lakosságot hasonlítom össze a fehér lakossággal, amely alatt a keresztény vallásúakat értem. A keresztény vallás ugyanis a legdominánsabb Nagy-Britanniában, az emberek közel 72 %-a vallotta magát kereszténynek a 2001-es

107 108

Humayun Ansari: i.m. 8.o. Humayun Ansari: i.m. 8.o.

72

népszámlálás109 során, míg a második legnagyobb vallás, bár jelentős lemaradással az iszlám (2, 8%). A moszlimokat gyakran további csoportokra bontva is vizsgálom, a hangsúly a pakisztáni és bangladesi származásúakon van, mivel ők alkotják a legnagyobb számú moszlim kisebbséget az országban (mindkét kisebbség 90 %-a az iszlámot jelölte meg vallásának, míg a fekete-afrikaiak és indiaiaknak csak kb. a 20 ill. 10 %-a vallotta magát moszlimnak). Demográfiai jellemzők Sokáig nem volt megbízható statisztikai adat a vallási hovatartozás tekintetében országos szinten. A népszámlálások történetében először 2001-ben tettek fel vallási hovatartozásra irányuló Ennek

kérdést. során

a

közel 60 milliós nagy-britanniai lakosság

körében

1,

millióan

6

vallották magukat moszlimnak. Találunk azonban

6. ábra Moszlimok száma származási ország szerint NagyBritanniában a '90-es évek végén (becslés)

olyan forrást is, mint például a The Guardian 2002-es a brit moszlimokat bemutató sorozata, amely számukat 1, 8 millióra teszi.110 A pakisztáni és bangladesi származásúakon kívül él még több, kisebb kevésbé jelentős számú indiai, marokkói, iraki, török, jemeni származású moszlim csoport is az országban, amint azt a fenti ábrán111 látjuk. A területi eloszlás alapján a moszlimok többsége Angliában él, míg Walesben és Skóciában csak elenyésző számban telepedtek le, főként pakisztáni származású moszlimok. A legnagyobb moszlim lakossággal rendelkező helyi körzetek a Nemzeti Statisztikai Hivatal felmérése szerint London Tower Hamlets negyede, ahol 71 000-en 109

A 2001-es népszámlálás vonatkozó adatai az Office for Natinal Statistics: Focus on Religion jelentésből származnak http://www.statistics.gov.uk/downloads/theme_compendia/for2004/FocusonReligion.pdf 2006. 10.30. 110 The Muslim Council of Britain: Muslim statistics http://www.mcb.org.uk/library/statistics.php 2006. 10.30. 111 Humayun Ansari: i.m.7.o.

73

élnek a helyi lakosság 36 %-át kitéve. A lakosság arányát tekintve ezt követi Newham (24 %) és Blackburn (19 %). Számukat tekintve viszont Birmingham (140 ezer fő), illetve Bradford (75 ezer fő) is a jelentős moszlim kisebbséget befogadó városok közé tartoznak.112 A nagy-britannai moszlim lakosság sokkal fiatalabb korösszetételt mutat, mint a fehér lakosság. A 2001-es népesedési trend felmérései alapján a pakisztáni származásúak 34 %-a, a bangladesi származásúak 40 %-a volt 15 évnél fiatalabb, összehasonlítva a fehér lakossággal, akik esetében ez az arány csak 19 %-os. Összességében a moszlim lakosság 33, 8 %-a volt 15 évnél fiatalabb 2003-ban.113 A népesség növekedési üteme a dél-ázsiai moszlimok körében, különösen a bangladesi és pakisztáni származásúaknál, összehasonlítva más moszlim etnikai csoportokkal, viszonylag magas; különösen a bevándorlás lelassulását követően ugrott meg hirtelen a Nagy-Britanniában született moszlimok száma. A nemzeti statisztikai hivatal 2003-as adatai alapján a ma Nagy-Britanniában élő moszlimok 50 %-a már itt született, ez az arány a pakisztániak esetében 54, 5 %, a bangladesiek esetében 46, 6 %. Ami a családi életre vonatkozó (házasságkötési, gyermekvállalási) szokásokat illeti, nem tapasztalható túl sok változás. Az 1991-es népszámlálás szerint a pakisztániak és bangladesiek több mint 83 %-a élt hagyományos családi modellben (két, egymással házasságban élő szülő gyermekekkel), összehasonlítva a fehér lakossággal, ahol ez az arány csak 65 % volt.114 A helyzet a The Guardian 2001-es felmérése szerint nemhogy romlott volna, hanem inkább javult, ma 90 % körül van a családosok aránya.115 Egy átlagos család mérete is jóval nagyobb, mint bármely más vallási csoport vagy etnikum esetében: a moszlim családok átlagosan 3, 8 főből állnak (rajtuk kívül csak a sikh és a hindu családok lépték túl az átlagos 3 fős határt, 3, 6 és 3, 2-vel), míg a keresztény háztartások csak 2, 3 főt számlálnak átlagosan. Míg a moszlim nők általában 3-4 gyermeket terveznek, addig a keresztény nők csak kettőt, esetleg hármat.116 Sorolhatnánk még a különböző házasodási, válási és egyéb statisztikákat, melyek mind nagyon eltérő eredményeket mutatnak a moszlimok körében a brit kultúrát és hagyományokat ápoló lakossággal összehasonlítva. 112

The Muslim Council of Britain: Muslim statistics The Muslim Council of Britain: Muslim statistics 114 Humayun Ansari: i.m. 8.o. 115 The Muslim Council of Britain: Muslim statistics 116 Humayun Ansari: i.m. 10.o. 113

74

Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a moszlimok, függetlenül attól, hogy hány éve élnek Nagy-Britanniában, hol születtek, vagy milyen korosztályhoz tartoznak, megőrizték saját családi kultúrájukat és hagyományaikat. Sőt, bizonyos trendek (pl. a házasságkötések magas száma a fiatalok körében) arra engednek következtetni, hogy a fiatalabb korosztály számára is fontos a hagyományok őrzése. Talán ez is lehet az oka annak, hogy még ma is ritkán fordul elő, hogy egy moszlim eltérő vallású párt választ magának, hiszen az ilyen vegyes házasságok valószínűleg sok esetben megtörnék a hagyományokat. Lakásügy és szegregáció A moszlimok Nagy-Britanniában is, akár csak Németországban általában több szempontból is hátrányos helyzetben vannak a lakáspiacon. Nagymértékben koncentrálódnak olyan körzetekben, ahol a lakások többsége alkalmatlan minőségi élet folytatására, illetve jelentős felújításra szorul. A régebb óta letelepedett török ciprióták és a tehetősebb arab közösségek igyekeztek jobb minőségű lakásokra szert tenni jobb környékeken, de különösen rossz helyzetben vannak például a ’90-es évek elején érkezett

moszlim

menekültek,

akiknek

csaknem

fele

él

olyan

egyszobás

garzonlakásban, amely teljesen alkalmatlan emberi tartózkodásra. Ugyanakkor a nagy-britanniai moszlimok körében valamelyest kedvezőbben alakulnak a tulajdonosi arányok, mint a már Németországban megismertek esetében, bár többségük olcsó teraszos, gyakran túlzsúfolt, az alapvető komfortot is nélkülöző, rossz állapotban lévő lakásban él, de 52 %-uknak saját tulajdonában van az ingatlan.117 Az önkormányzati, illetve lakóközösségi tulajdonban lévő, szociális támogatással bérelhető ingatlanokat is a moszlimok veszik igénybe leggyakrabban. A moszlimok ezen kívül gyakran panaszkodnak helyi szinten tapasztalható intézményi diszkriminációról is, amint erről már a korábbiakban is szóltam. A The Guardian 2002-es felmérése szerint nem igaz, hogy az ázsiai moszlimok saját akaratukból alakítják ki a gettókat az egyes városrészekben. A felmérés kimutatta az ingatlanügynökségek és a lakásszövetkezetek negatív hatását azáltal, hogy több esetben igazságtalanul jártak el a moszlimok lakásigényléseinek elbírálásakor. A legfőbb forrása ezeknek a diszkriminatív eljárásoknak általában az önkormányzati szinten uralkodó

117

Office for Natinal Statistics: Focus on Religion 11.o.

75

politikai irányzat: London Tower Hamlets negyedében pl. az 1980-as évek végén a liberális-demokrata tanács úgy rendelkezett, hogy az újonnan érkező otthontalan családok nem kaphatnak önkormányzati lakást, mivel ők „szándékosan tették saját magukat hajléktalanná”.118 Ezek az intézkedések feltehetően a menekültek elrettentésére szolgáltak, ugyanakkor erősen megkérdőjelezhető ez az eljárás. Az ilyen „túlkapások” ugyanis a helyi önkormányzatok széles körű autonómiájának köszönhetők. Még ha egyes önkormányzatok nem is értettek egyet a központi kormányzat bevándorlási és menekültpolitikájával, ezt nem a már jogszerűen az országban tartózkodó menekültek, ill. bevándorlók kárára kellett volna kifejezniük. Ez esetben nyilvánvalóan a központi és helyi kormányzat érdekegyeztetésének hiánya fedezhető fel. Ezen kívül pedig előfordultak további diszkriminatív intézkedések is az ázsiai moszlimokkal kárára, mint a rosszabb minőségű lakások kiutalása, vagy a hosszabb várakozási idő. Ennek a sokszor évtizedeken keresztül folyó gyakorlatnak a hagyatéka ma a moszlim és a fehér közösségek között kialakult „informális” szegregáció mind a lakáspiac, mind az oktatás területén, hiszen a lakóhely általában meghatározza általános iskolai szinten a szülők iskolaválasztását. Így alakulhattak ki olyan iskolák, ahová gyakran csak egyetlen etnikai/vallási csoport diákjai járnak, megakadályozva a társadalom többi szereplőjével való érintkezésüket, ismerkedésüket. Egy Oldhamben készült felmérés szerint az ottani általános iskolák többsége fajilag teljesen felosztott, tehát egy adott intézménybe csak ázsiaiak, vagy csak karibiak járnak, míg sok középiskolába 99 %-ban járnak fehérek, vagy éppen ázsiaiak.119 Az egyes etnikai csoportok tagjainak ilyen korai gyermekkorban történő elkülönülése megnehezítheti az egyik fél részéről a beilleszkedést, míg a másik fél részéről a „másféle” emberek elfogadását. Éppen ebben a korai gyermekkorban képes az ember feltétel nélkül elfogadni bárkit, függetlenül bőrszínétől, szokásaitól, vagy anyagi helyzetétől. Ezért mindenképpen kívánatos ennek a gyakorlatnak a fokozatos felszámolása. Ezt viszont csak helyi, társadalmi szinten tudom elképzelni, melyben szerepet kell vállalniuk az oktatási intézmények vezetőinek azáltal, hogy nem utasítják vissza a moszlim gyermek szüleit, ha ők egy fehér többségű iskolába szeretnék gyermeküket járatni. Fontos szerep jut a tanároknak abban, hogy elfogadtassák a szokatlan kultúrájú gyermekeket többi tanítványukkal, akár azáltal, hogy fordítanak időt ezeknek a különböző kultúráknak a bemutatására, mintegy érdekessé teszik őket a többi gyermek számára. 118 119

Humayun Ansari: i.m. 9.o. http://en.wikipedia.org/wiki/Oldham_Riots 2006. 10.30.

76

Megoldásként tudom elképzelni még azt is, hogy bevezetik a felvételi eljárást már az általános és középiskolai szinten is. Így nem a bőrszínük, hanem a képességeik alapján kerülnek egy közösségbe a különböző gyermekek. Persze ez felveti azt a problémát, hogy a moszlim gyermekek eleve hátrányos helyzetben vannak, hiszen amint azt majd látni fogjuk a képzettségi viszonyoknál, már otthon sem kapnak elegendő segítséget, így képességeik is átlagban elmaradnak tősgyökeres brit társaiknál, de bizonyára minden faji csoport között találunk jó és rossz képességű gyermekeket is. Munkaerőpiaci viszonyok A

munkaerőpiaci

helyzetük

elemzésekor

elmondhatjuk,

hogy

minden

tekintetben a moszlim társadalom van a leghátrányosabb helyzetben. A moszlim bevándorlók többsége képzetlenül érkezett Nagy-Britanniába, és így egyszerre a társadalom és a gazdaság legalsó szintjén találták magukat. A brit moszlimok többségének gazdasági helyzete az 1960-as évek óta nem sokat változott. Többségük, főként a pakisztániak és a bangladesiek még ma is az ipar képzettséget nem igénylő ágazataiban dolgozik, már akinek van hol. Ezeknek

a

közösségeknek

ugyanis

általában munkanélküliséggel, illetve rossz munkakörülményekkel, túlzsúfolt

és

szegénységgel,

szegényes

lakhatási

viszonyokkal és rossz egészségi állapottal 7. ábra Munkanélküliségi ráta vallások és nemek szerint 2003-2004 (sötéttel a férfiak, világossal a nők)

kell

szembenézniük.

Természetesen

vannak azért pozitív folyamatok is: egyre

többen hoznak létre sikeres vállalkozást olyan ágazatokban, mint az élelmiszeripar, szolgáltatások, a divat és a vendéglátóipar. A magasan képzett arab betelepülők pedig sikeresen helyezkedtek el értelmiségi állásokban (pl. mérnök, doktor, egyetemi tanár). A fenti ábrát120 tekintve mégis azt kell mondanunk, hogy 2003-2004-ben a férfiak körében náluk volt a legnagyobb a munkanélküliség egész Nagy-Britanniában

120

Office for National Statistics: Focus on Religion 13.o.

77

(14 %), háromszor magasabb volt a fehér férfiakénál, de a többi bevándorló-csoportot is nagymértékben felülmúlta. A nők körében sem jobb a helyzet, hiszen itt is 15 %-os a munkanélküliség. Korosztályok szerint leginkább a 16-24 éves kor közöttieket sújtja ez a probléma, bár ez a tendencia országos szinten megfigyelhető, oka pedig valószínűleg az iskolát korán elhagyók rosszabb elhelyezkedési lehetőségeiben rejlik. Az aktivitási ráta tekintetében is jelentős különbségeket tapasztalunk a moszlimok és a társadalom többi szereplője között. A számok tekintetében a moszlim férfiak 30 %-a volt inaktív 2003-2004-ben, összehasonlítva a keresztény népesség 16 %-os arányával, illetve a 18 %-os országos átlaggal. Ez részben magyarázható a moszlim társadalom korösszetételével is, ugyanis körükben nagyon magas a fiatalok aránya, akik még tanulnak, de ugyanakkor a munkaképes korúak közé tartoznak, így az aktivitási rátában már megjelennek. Ugyanakkor az idősebb korosztály esetében is a moszlim férfiak sokkal gyakrabban maradnak távol a munkaerőpiactól, gyakran rossz egészségi állapotuk következtében. A nők esetében még ennél is szembetűnőbb a lemaradás, 2003-2004-ben közel 70 %-uk volt inaktív. Ez részben magyarázható azzal, hogy a moszlimok körében még mindig élnek a hagyományos szerepek a családban, ami a nők esetében a háztartás és a gyerekek ellátása. 121 A munkavállalási szokásokat vizsgálva a moszlimok sokkal gyakrabban önállósodnak és válnak önfoglalkoztatóvá, mint a nagy-britanniai átlag. Minden ötödik moszlim, aki dolgozik, vállalkozó (országos átlag csak 10 %). Jellemző továbbá, hogy általában néhány szektorban koncentrálódnak: a moszlim férfiak 40 %-a dolgozik a szálloda- és vendéglátóiparban, illetve a kereskedelemben, de előfordulásuk a kommunikációs és szállítmányozási szektorban is sokkal gyakoribb, mint a többi dolgozó férfi esetében. A nők esetében is hasonlóan alakulnak az egyes ágazati eloszlási arányok. A

vezetői

és

értelmiségi

állásokban

viszont

a

moszlimok

nagyon

alulreprezentáltak, csupán harmaduknak sikerül elhelyezkedni ilyen pozícióban. Általánosan elmondhatjuk, hogy egy moszlim nagyobb valószínűséggel helyezkedik el egy alacsonyabb presztízsű, minimális képzettséget igénylő állásban, mint egy értelmiségiben. 122

121 122

Office for National Statistics: Focus on Religion 13.o. Office for National Statistics: Focus on Religion 14.o.

78

Mindebből az derül ki, hogy a munkaerőpiaci problémák feloldásához a képzettségi szint emelésén, illetve a moszlim nők munkaerőpiacra történő bevonásán át vezet az út. Ami a képzettségi szint emelését illeti, a moszlim gyermekeket és családjukat egy speciális oktatási támogatásban lehetne részesíteni, melynek feltétele a gyermek, illetve képviselője által előre vállalt képzettségi szint elérése (érettségi vagy annál magasabb). Ennek a támogatásnak pedig olyan mértékűnek kell lennie, amely nemcsak lehetővé teszi a gyermeknek tanulmányai folytatását, hanem kellőképpen ösztönzi is a szülőket, hogy gondoskodjanak a gyermek továbbtanulásáról az általános iskola után is. A moszlim nők esetében talán még könnyebb a helyzet, hiszen azok, akik NagyBritanniában szüleiktől távol élnek, még ha családosak is, kevésbé állnak a moszlim tradíciók befolyása alatt, melyeknek megtartásáról legtöbbször a szülők gondoskodnak. Így őket talán már kevésbé fogják vissza az olyan moszlim szokások, mint hogy nem szabad elhagyniuk a házat, nem szabad férfiak társaságában tartózkodniuk, stb. Persze olyan munkahelyeket is lehetne létesíteni, ahol csak nők dolgoznának, támogatva a részmunkaidős és „job sharing” megoldásokat, és nem kellene közvetlen kapcsolatba kerülniük férfiakkal. Ez kivitelezhető például a különféle számítógépes és telefonos ügyfélszolgálatokon, adatfeldolgozókban, varrodákban, stb. A férfiak „kitiltása” által elkövetett nemi diszkriminációt pedig ellensúlyozná a moszlim nők hátrányos helyzetének feloldására tett lépések indokoltsága.

79

Képzettségi viszonyok 2003-2004-ben

a

munkaképes

korú

moszlimoknak csaknem harmada semmilyen képesítéssel nem rendelkezett (ld. 8. ábra123, ezzel ők voltak a társadalom legkevésbé képzett csoportja. Ennek számos oka van, elsősorban az angol nyelv hiányos, nem megfelelő ismerete, amely ugyan a 90-es évek során jelentős mértékben változott, de a nők esetében itt is még mindig jelentős lemaradások tapasztalhatóak. Az egyik, a nyelvtudást nagyban befolyásoló tényező 8. ábra A munkaképes korú képzetlenek aránya vallás szerint 2003- lehet a születés helye, illetve az, hogy az illető 2004 hány éves korában települt át angol

nyelvterületre. Ez sokkal meghatározóbb, mint az, hogy ezután hány évet tölt el itt, hiszen akik elmúltak 25 évesek Nagy-Britanniába történő érkezésük idején, sokkal ritkábban tudták tökéletesen elsajátítani a nyelvet, mint akik már itt születtek, illetve itt kezdtek el iskolába járni. További befolyásoló tényező lehet ez esetben is az a szokás, hogy a moszlimok általában csak egymás között házasodnak, ami a mai napig érvényes a már Nagy-Britanniában született moszlimokra is, nem beszélve azokról az esetekről, amikor a tengeren túlról, származási országukból választanak párt maguknak a NagyBritanniában letelepedett moszlim férfiak. Ennek következtében otthon is saját anyanyelvüket használják és gyermekeik csak nagyon csekély angol nyelvtudásra tesznek szert a családi körben, mire iskolába kerülnek. Az angol nyelv elsajátításának hiánya a gyermekeket végigkíséri iskolás éveik alatt: sokkal nehezebben képesek lépést tartani a tananyaggal, a szüleik pedig nem tudnak segíteni nekik, mivel semmilyen tapasztalattal nem rendelkeznek a brit oktatási rendszerről.124 Mindazonáltal a Nagy-Britanniában született moszlimok kétszer olyan gyakran rendelkeznek főiskolai vagy egyetemi diplomával, mint akik máshol jöttek a világra: A

123 124

Office for National Statistics: Focus on Religion 12.o. Humayun Ansari: i.m. 10.o.

80

16-30 év közötti moszlimok körében a Nagy-Britanniában születettek 16 %-a, míg a Nagy-Britannián kívül születetteknek csupán 8 %-a tett szert felsőfokú végzettségre. A vallási iskolák tekintetétében a moszlimok még ma is hátrányos helyzetben vannak, összehasonlítva a keresztény vallásúakkal. Egy 2003-ban készült felmérés alapján az összesen 7 ezer államilag finanszírozott vallási iskola 99 %-ban valamilyen keresztény valláshoz kötődött, és a 371 ezer 5-16 év közötti tanköteles muzulmán vallású gyerekre csak 4 moszlim államilag fenntartott iskola jutott, összesen 1000 gyereket befogadva. 125 A moszlim, állami támogatásban részesülő iskolák számának növelése a ’90-es évektől kezdve folyamatosan viták alapját képezte az állam és a moszlim közösségek között. Az állam hol a csökkenő demográfiai trendekre és a kihasználatlan iskolai kapacitásokra hivatkozott, hol a moszlim oktatást kritizálta, amiért teljesen elutasít minden szekuláris nézetet, és ezáltal a világnak csak egyik oldalát mutatja meg a diákoknak. A vallási iskolák kérdése a 2005-ös oktatási reformnak is egyik központi kérdése volt. Míg a londoni merényletek után 1 hónappal egy felmérés során126 a megkérdezettek két-harmada gondolta úgy, hogy nincs szükség az egyházi iskolák állami támogatására, miként jelenlétére sem, addig az oktatási minisztérium 100 ezer fontot utalt át a Moszlim Iskolák Szövetségének, megkönnyítve ezzel a 120 moszlim iskola létjogosultságának és működésének felülvizsgálatát, illetve a 7 legmegfelelőbb, állami támogatásra javasolt kiválasztását.127 Talán meglepő ez a fordulat, hiszen éppen a merényletek nyitották fel a társadalom szemét azzal kapcsolatban, hogy sok, az iszlám tanokat hirdető „iskolában” (ezek főként a mecsetekben zajlanak, ill. a különböző moszlim szervezetek épületeiben) valójában az európai értékek és társadalom ellen uszítanak, és itt választják, és nevelik ki a terroristákat is. A moszlim vallásoktatás fokozatos állami felügyelet alá vonása azáltal, hogy növelik az olyan intézmények számát, ahol a világi oktatás mellett vallásoktatás is folyik, megoldást jelenthet hosszú távon, és csökkentheti azoknak a számát, akik már nagyon fiatal korban a közel-keleten „kiképzett” imámok (vallásoktatók) befolyása alá kerülnek. 125

Office for National Statistics: Focus on Religion 12.o. Matthew Taylor: Two thirds oppose state aided faith schools (The Guardian 2005. 08. 23.) http://education.guardian.co.uk/faithschools/story/0,13882,1554593,00.html 2006. 11. 26. 127 AMSUK: Government funding and muslim schools http://www.ams-uk.org/index.php?option=com_content&task=view&id=130&Itemid=255 2006. 11. 01. 126

81

Konklúzió – A moszlim kisebbség társadalmi integrációjának sikeressége avagy sikertelensége a két ország viszonylatában A két ország elemzése kapcsán láthattuk, mennyire eltérő utat jártak be a bevándorlási politikájuktól kezdve az integrációs politikájukig. Ezek a különbségek évtizedekig nagyon eltérővé tették a moszlimok helyzetét a két országban, ugyanakkor szociális körülményeik ma már Németország politikáját látszanak igazolni. Míg Németország szegregációs, a tartós letelepedéssel járó bevándorlásról tudomást nem vevő integrációs politikájában inkább a munkaerőpiaci és szociális helyzet javításán fáradozott, miközben eltökélten hitt abban, hogy a vendégmunkások egyszer hazatérnek, addig Nagy-Britannia szigorú bevándorlási politikája mellett a már letelepedetteknek minden jogot megadott, beleértve az állampolgárságot és a választójogot, valamint a kulturális sajátosságok megőrzéséhez való jogot is. Ennek ellenére talán nem fektetett kellő hangsúlyt a munkaerőpiaci és szociális integrációra, így ma már több területen Németország sikeresebbnek bizonyult az integráció terén. Különösen igaz ez az aktivitási ráták viszonylatában, ahol a nők és a férfiak esetében is Németországban 10 %-kal magasabb értékeket tapasztalunk, de a képzettségi viszonyok terén is jobban áll Németország: a képzetlenek aránya 10 %-kal alacsonyabb, mint a másik vizsgált országban. A lakásügy terén ugyan jóval magasabb a tulajdonosi arány Nagy-Britanniában, de a leromlott minőségű házak és a túlzsúfoltság miatt sokkal nagyobb a különbség a bennszülött brit lakosság és a brit moszlimok életszínvonala között a lakhatás tekintetében. Németországban ezzel szemben a török lakosság lakhatási körülményei megközelítik a befogadó német társadalomét. Mindezt azért tartom fontosnak kihangsúlyozni, mert a közhiedelemben dominánsabb az a vélemény, hogy Nagy-Britannia és a hasonlóan multikulturalizmuspárti országok voltak a legsikeresebbek az integráció terén. Ez viszont nem minden tekintetben igaz, mint láthatjuk. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a statisztikákat többnyire mindkét országban az első generációsok rontják le; a második és harmadik generációnak már jobbak az esélyeik és a helyzetük is, mivel magabiztosan mozognak az országban, amit a megfelelő nyelvtudás is segít. Mindezekből az derül ki. hogy a moszlimok jövőbeni kilátásai mindkét országban egyelőre bizonytalanok. Egy enyhébb gazdasági visszaesés is súlyos

82

következményekkel járhat, hiszen az ő lehetőségeik nagymértékben behatároltak rossz szociális helyzetük, illetve alacsony képzettségi szintjük miatt. Ráadásul többségük még mindig a konjunktúrafüggő ágazatokban koncentrálódik. A helyzetet csak rontják a muzulmán világ és a Nyugat folyamatos konfliktusai, a háborúk és a terrorista merényletek, melyek ártanak a moszlimok megítélésének, és igazságtalan általánosításnak teszik ki őket. A brit moszlimok többsége például még ma is arról panaszkodik, hogy az őket körülvevő társadalom másodrangú állampolgárként, kívülállóként kezeli őket.128 Mindazonáltal a Németországban élő moszlimokkal ellentétben NagyBritanniában többségük régóta rendelkezik a brit állampolgársággal, a választójoggal és a politikai részvétel lehetőségével, valamint számos moszlim szervezet alakult ki, melyek a helyi önkormányzati szinttől egészen a központi kormányzatig képviselik a moszlim kisebbség érdekeit. Németországban a moszlimok érdekképviselete eddig még nem valósult meg, ugyanis nincs olyan átfogó, a széttöredezett szervezeteket összefoglaló ernyőszervezet, amely az alkotmányos követelményeknek megfelelne. Ennek oka főként a vallási irányzatok és a politikai érdekek sokféleségében keresendő, illetve abban, hogy az iszlám, mint olyan, nem ismeri a szervezett, hierarchikus egyház fogalmát, viszont a német állam csak ilyen formában tudja értelmezni a moszlim hívők érdekképviseletét. Továbbá több, a németországi moszlimok körében népszerű szervezet minősül extrém szélsőségesnek, tehát alkotmányellenesnek (pl. Milli Görüs). Összességében elmondhatjuk, hogy nincs könnyű dolgunk, ha valamiféle mérleget szeretnénk vonni arról, hogy melyik ország volt eredményesebb, hiszen mindkét esetben láthatunk sikereket és kudarcokat egyaránt. Az viszont kétségtelen, hogy ma már mindkét ország helyén kezeli a moszlim-kérdést, és kellő hangsúlyt fektet a problémák megoldására. A Bevezetőben feltett kérdésre, miszerint lehet-e igazi otthona Európa, és benne Nagy-Britannia és Németország moszlim kisebbségének, talán nem tudunk megfelelő választ adni, de számos jó példával szolgálhatunk, melyek azt bizonyítják, hogy ez közel sem lehetetlen. A kérdés ma már inkább az, hogy szeretné-e az európai moszlim társadalom, hogy Európa legyen az igazi otthona és vajon hajlandó lesz-e egyszer elengedni őket a szélsőséges iszlám világ?

128

A The Guardian 2002. június 17-ei felmérésében a moszlimok 69 %-a nyilatkozott úgy, hogy környezetük nem tekinti őket a brit társadalom szerves részének. (Humayun Ansari: i.m. 17.o.)

83

Melléklet

9. ábra A menedékkérelmek számának alakulása Németországban 1953-2005 (sárgával az első- és ismételt igénylések, kékkel már csak az első igénylések)129

129

Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005 Nürnberg 21.o./ 8.ábra http://www.bamf.de/cln_042/nn_564242/SharedDocs/Anlagen/DE/DasBAMF/Downloads/Statistik/statist ik-auflage14-1-migration-asyl,templateId=raw,property=publicationFile.pdf/statistik-auflage14-1migration-asyl.pdf

84

10. ábra A leggyakrabban előforduló népességcsoportok állampolgárságok szerinti megoszlásban és számokban 2005-ben– Németország (sorban lefelé: Törökország, Olaszország, Szerbia-Montenegro, Lengyelország, Görögország, Horvátország, egyéb EU tagállamok, egyéb országok)130

11. ábra A német állampolgárságot elnyerők száma 1994-2004 között 131

130

Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005, Nürnberg 82.o. /38.ábra 131 Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005 Nürnberg 87.o./41.ábra

85

12. ábra A 2004-ben német állampolgárságot elnyert személyek megoszlása állampolgárságuk szerint Németországban (sorban lefelé: egyéb, török, lengyel, iráni)132

korábbi

13. ábra Kurzusrésztvevők megoszlása 2005-ben állampolgárságuk szerint Németországban (sorban lefelé: törökök, oroszok, ukránok, kazahok, ismeretlen, lengyelek, irakiak, szerbek, thaiföldiek, egyéb)133 132

Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005 Nürnberg 88.o./42.ábra 133 Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005 Nürnberg 94.o./46. ábra

86

14. ábra A külföldön született lakosság aránya a teljes lakossághoz viszonyítva Nagy-Britanniában 1951-2001134

134

Office for National Statistics: Focus on People and Migration 2005 www.statistics.gov.uk/images/charts/1312.gif 2006. 12. 04.

87

Irodalomjegyzék Könyvek 1. Armstrong, Karen: Az iszlám rövid története, Európa Kiadó 2005 2. Heckmann, Fiedrich: Nation, naion-state and policy towards ethnic minorities In: Bernard Lewis/Schnapper, Dominique Schnapper: Muslims in Europe, London: Pinter Publisher 1994 (Nemzet, nemzetállam és az etnikai kisebbségek kezelése, In: Moszlimok Európában) 3. Herbert, Ulrich: Geschichte der Ausländerpolitik in Deutschland: Saisonarbeiter, Zwangsarbeiter, Gastarbeiter, Flüchtlinge, Verlag C.H. Beck München 2001 190-334.o. (Az idegenpolitika története Németországban: szezonális, kényszer- és vendégmunkások, menekültek) 4. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról HVG ORAC 2005 576-581.o. 5. Joppke, Christian: Immigration and the nation-state, Oxford University Press, New York 1999 62-137 és 186-258.o. (Bevándorlás és a nemzetállam) 6. Kaltenbach Jenő: A kisebbségek és az Európai Unió a csatlakozás után In: Közjogi Tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére BCE Budapest 2006 180-184.o. 7. Rostoványi Zsolt: Az európai értékrend és az iszlám, In: Az Európai Alkotmány Szerződés előzményei és várható hatásai, EURATION Európai Együttműködési Alapítvány 2004, 8387.o. 8. Thränhardt, Dietrich: Europe – A New Immigration Continent, Lit Verlag 1996 157-167.o. (Európa – Az új bevándorlási koninens)

Folyóiratok 9. Ascherson, Neal: Politika és etnicitás a 21. században Európai Szemle 15. évf. 3. szám (2004) 77-86.o. 10. Bassam Tibi: Az iszlám és Törökország belépése az Európai Unióba Európai Szemle 17. évf. 1. szám (2006) 49-61.o. 11. Berger L., Peter: A vallás és a Nyugat, Beszélő 11. évf. 1. szám (2006) 12. Gyulavári Tamás-Gellerné Lukács Éva: A legális és illegális bevándorlók jogai az Európai Unióban, Európai Tükör 10. évf. 4. szám (2005) 47-68 .o. 13. Kabis Veronika: Integrationspolitiken – Ein europaischer Vergleich In: Integration in Deutschland 3/2006, 22.évf.., 30. September 2006 http://www.isoplan.de/aid/index.htm 2006.11.20 14. Kis Zsuzsa Eszter: Együttműködés vagy konfrontáció, Valóság 49. évf. 3. szám (2006) 8698.o. 15. Leiken S., Leiken: Európa dühös muszlimjai Beszélő 10. évf. 8. szám (2005.augusztus)

88

16. Mink Júlia: Jogharmonizáció vagy a status quo fenntartása? Beszélő 9. évf. 11. szám (2004) 17. Molnár Tamás: Bevándorlás: munkaerőpiac és társadalmi integráció az Európai Unióban, Acta Humana 15. évf. 1. szám (2004) 99-106.o. 18. Schilling, Walter: Európa és a menekültkérdés Európai Szemle 16.évf. 4. szám (2005) 1924.o. 19. Schilling, Walter: Európa, a bevándorlók kontinense Európai Szemle 14. évf. 1-2. szám (2003) 71-77.o. 20. Spuler-Stegemann, Ursula Dr.: Muslime in Deutschland (In: Der Bürger im Staat 51. évf. 4. füzet, Landeszentrale für politische Bildung BadenWürttemberg)http://www.lpb.bwue.de/aktuell/bis/4_01/muslimelorga3.htm 2006. 10. 15. 21. Szajbély Katalin: A faji diszkrimináció elleni küzdelem az Európai Unióban és az uniós szabályozás átültetése Nagy-Britanniában Európai Műhelytanulmányok 102. szám MEH Európai Integrációs Iroda 2005 22. Tüske László: Az európai bevándorló muszlimok, Beszélő 11. évf. 3. szám (2006. március 11.) 23. Zuwanderergruppen – Türken in Deutschland (Ausländer in Deutschland 3/2003, 19.évf., 15. Oktober 2003 (http://www.isoplan.de/aid/2003-3/zuwanderer.htm 2006.11.20.)

Tanulmányok, jelentések 24. Ansari, Humayun: Muslims in Britain (Minority Rights Group International 2002) 11.o. http://www.minorityrights.org/admin/Download/Pdf/muslimsinbritain.pdf 2006. 10. 03. 25. Controlling on borders: Making migration work for Britain http://www.jcwi.org.uk/campaigns/workersrights/recogniserights.pdf 2006. 11. 26. 26. Entzinger, Han: Integration and Orientation Courses in a European Perspective, ERCOMER 2004 http://www.bamf.de/cln_042/nn_566316/SharedDocs/Anlagen/DE/Migration/Downloads/Z uwanderungsratExpertisen/exp-entzingerzuwanderungsrat,templateId=raw,property=publicationFile.pdf/exp-entzingerzuwanderungsrat.pdf 27. Migration, Asyl und Integration in Zahlen, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005 Nürnberg http://www.bamf.de/cln_042/nn_564242/SharedDocs/Anlagen/DE/DasBAMF/Downloads/ Statistik/statistik-auflage14-1-migrationasyl,templateId=raw,property=publicationFile.pdf/statistik-auflage14-1-migration-asyl.pdf 28. Office for National Statistics: Focus on People and Migration 2005 www.statistics.gov.uk/images/charts/1312.gif 2006. 12. 04.

89

29. Office for Natinal Statistics: Focus on Religion 2004 http://www.statistics.gov.uk/downloads/theme_compendia/for2004/FocusonReligion.pdf 2006. 10.30. 30. Sachverständigenrat für Integration und Zuwanderung: Die Situation der türkischstämmigen Bevölkerung in Deutschland Berlin 2004 Http://www.bamf.de/cln_042/nn_566316/SharedDocs/Anlagen/DE/Migration/Downloads/Z uwanderungsratExpertisen/exp-oezdemirzuwanderungsrat,templateId=raw,property=publicationFile.pdf/exp-oezdemirzuwanderungsrat.pdf

Internet 31. Asylum detentions 'breaking law' 2005. június 20. http://news.bbc.co.uk/1/hi/uk/4109406.stm 2006.11.29. 32. Bade, Klaus J. / Oltmer, Jochen: Flucht und Asyl 1950-1989, Bundeszentrale für politische Bildung, 2005 http://www.bpb.de/themen/ACNRV4,0,0,Flucht_und_Asyl_19501989.html 2006. 11. 33. Bade, Klaus J. / Oltmer, Jochen: Flucht und Asyl seit 1990, Bundeszentrale für politische Bildung, 2005 http://www.bpb.de/themen/EX7ED8,2,0,Flucht_und_Asyl_seit_1990.html#art2 2006.11.25. 34. Bayer József: Az európai identitás és a nemzetállamok http://www.mtaki.hu/rendezvenyek/051011_bayer_jozsef_rezume.htm 2006. 11. 25. 35. Das Asylverfahren, Bundesamt für Migation und Flüchtlinge 2005 http://www.bpb.de/themen/S29M1X,1,0,Das_Asylverfahren.html#art1 2006. 11. 26. 36. Factsheet: Religiuos discrimination 2006 április (UNISON Bargaining Support Team) http://www.unison.org.uk/acrobat/B986.pdf 2006.11.01. 37. Ghadban, Ralph: Reaktionen auf muslimische Zuwanderung in Europa In: Aus Politik und Zeitgeschichte Bundeszentrale für politische Bildung 2003. június 23. http://www.bpb.de/files/Z0TWXB.pdf 2006. 11. 25. 38. Government funding and muslim schools, AMSUK http://www.amsuk.org/index.php?option=com_content&task=view&id=130&Itemid=255 2006. 11. 01. 39. http://en.wikipedia.org/wiki/Immigration_to_the_United_Kingdom 2006.11.27. 40. http://en.wikipedia.org/wiki/Oldham_Riots 2006. 10.30. 41. http://www.muenchner-fluechtlingsrat.de/cgi-

bin/moin.cgi/Asylantr%C3%A4ge_in_Deutschland 2006. 09. 20. 42. http://www.salaam.co.uk/themeofthemonth/august02_index.php?l=1 2006. 11. 28.

90

43. Integrationskurse, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge http://www.bamf.de/cln_043/nn_565180/DE/Integration/Integrationskurse/integrationskurse -node.html__nnn=true 2006.10.07. 44. Migrationserstberatung, Bundesamt für Migration und Flüchtlinge http://www.bamf.de/cln_042/nn_565180/DE/Integration/Migrationserstberatung/migrations erstberatung-node.html__nnn=true 2006.10.08. 45. Migration to and from Britain: A timeline of important events, Commission for Racial Equality http://www.cre.gov.uk/diversity/migrationtimeline.html 2006. 11. 26. 46. Muslime in Deutschland, Der Tagesspiegel 2006. 09. 26. http://www.tagesspiegel.de/politik/archiv/26.09.2006/2800956.asp (2006. 11. 26.) 47. Muslim Statistics, The Muslim Council of Britain http://www.mcb.org.uk/library/statistics.php 2006. 10.30. 48. Rahmenkonzept für integrationskursergänzende Maßnahmen (Verbundprojekte), Bundesamt für Migration und Flüchtlinge 2005 http://www.bamf.de/cln_043/SharedDocs/Anlagen/DE/Integration/Downloads/IntegkursMa ssnahmen/ike-rahmenkonzept,templateId=raw,property=publicationFile.pdf/ikerahmenkonzept.pdf 2006.10.07 49. Zeitstrahl Zuwanderung, Bundesministerium des Innern http://www.zuwanderung.de/1_zeitstrahl.html 2006.09.25. 50. Siddiqui, Ataullah: Muslims In Britain: Past And Present http://www.islamfortoday.com/britain.htm 2006. 11. 26. 51. Society Today, Migration, Economic and Social Research Council, 1a ábra http://www.esrcsocietytoday.ac.uk/ESRCInfoCentre/facts/UK/index1.aspx?ComponentId=6 977&SourcePageId=14975 2006. 11. 10. 52. Taylor, Matthew: Two thirds oppose state aided faith schools The Guardian 2005. 08. 23. http://education.guardian.co.uk/faithschools/story/0,13882,1554593,00.html 2006. 11. 26. 53. The Information Centre about Asylum and Refugees in the UK (ICAR) FAQ Numbers http://www.icar.org.uk/?lid=5292 2006. 11. 28. 54. Your protection under the law , Commission for Racial Equality http://www.cre.gov.uk/legal/protected.html 2006.11.01. 55. Zuwanderungsgesetz, Bundesministerium des Innern http://www.zuwanderung.de/2_zuwanderungsgesetz.html 2006. 10. 07.

91