Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Nappali tagozat EU-KAPCSOLATOK

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Nappali tagozat EU-KAPCSOLATOK

Az Európai Közösségek és Magyarország versenypolitikája

Mogyorósi Koppány

Budapest, 2003.

Tartalomjegyzék Bevezetés……………………………………………………………………………………3

I. Fejezet Az EK versenypolitikájának főbb jellemzői………………………………………………...5 1.1 A védekező piaci szereplők és magatartásuk………………………………………… 7 1.2 Az Európai Bizottság, avagy a verseny őre………………………………………….10 1.3 A Versenyügyi Főigazgatóság……………………………………………………….12 1.4 A Tröszt-ellenes ügyek, a Római Szerződés 81. és a 82. cikkelye szerint…………..13 1.4.1 A versenykorlátozó megállapodások tilalma, vagyis az EK 81.cikkelye………. 14 1.4.2 A 82.cikkely……………………………………………………………………...20 1.5 Az európai fúziókontroll-gyakorlat…………………………………………………. 24 1.6 Maga az eljárás……………………………………………………………………… 27 1.7 Liberalizáció és az állami beavatkozással kapcsolatos ügyek……………………….29

1.8 Az állami támogatások vizsgálata…………………………………………… 31

II. Fejezet A fúziókontrollal kapcsolatos kérdések…………………………………………………... 34 2.1 A Bizottság, mint beavatkozó szerv?………………………………………………...34 2.2 Protekcionizmus az USA-val szemben?……………………………………………..40

III. Fejezet Magyarország versenypolitikájának főbb jellemzői……………………………………….48 3.1 A magyar versenytörvény „rövid” történelme……………………………………… 48 3.2 A Gazdasági Versenyhivatal és a versenytörvény…………………………………...50 3.3 „Magyar trendek”…………………………………………………………………… 55 3.4 Magyarország versenypolitikájának „felzárkóztatása”……………………………... 60 3.5 A magyar versenypolitika „alkalmazkodási” problémái…………………………….63 Összefoglalás……………………………………………………………………………... 67

Irodalomjegyzék………………….…………………………………. 69 Mellékletek

3

Bevezetés A versenyjog és versenypolitika mindig is foglalkoztatott. Laikusként érdekelt, hogy mik azok a szabályok, törvények, amelyek szabályozzák két vállalat összeolvadását, piacralépését különböző országokban, illetve melyek biztosítják a tisztességes verseny meglétét. Mit tehetnek ott, ahol az egyik vállalat visszaél erőfölényével, és hogyan védhetik a többi, még komolyabb piaci részesedésről csak álmodozó vállalkozó, vállalkozás érdekeit. Most, hogy lehetőségem nyílt komolyabban szemügyre venni ezt a kérdéskört, és jobban elmerülni abban a végeláthatatlan anyag- és információmennyiségben, amelyet részben tanáraim, részben barátaim, illetve a Gazdasági Versenyhivatal segítőkész munkatársai1bocsátottak rendelkezésemre, megkísérelhetem összehasonlítani az Európai Közösségek (a továbbiakban EK) és Magyarország versenypolitikáját. Mielőtt azonban megfogalmaznám kutatásom célját, hangsúlyoznom kell azt a folyamatot, ami ennek a munkának a megírására ihletett: az integrációt. Az Európai Unióhoz való várható 2004-es csatlakozás nagyon sok feladatot jelent Magyarország számára. A jogharmonizáció, a magyar gazdaság, a magyar politika, s szintúgy a magyar társadalom felkészítése a tagságra, mondhatni gőzerővel folyik. Ahhoz azonban, hogy ez a csatlakozás megvalósuljon, meghazudtolva ezzel azt a Horn Gyulától származó ironikus megjegyzést, miszerint: „Magyarország az Európai Uniótól mindig öt évre van”, hazánknak még sok a tennivalója. A versenypolitika és versenyjog harmonizációja is egy nélkülözhetetlen lépcsőfok a cél elérése érdekében, amelynek jelenlegi helyzetéről, problémáiról és a jövőbeni új kihívásairól ezen a téren végzett kutatásaimmal igyekszem tájékoztatást nyújtani.2 Munkám során először is bemutatom az EK versenypolitikáját, kiemelve sajátosságait, gyakorlati megvalósulását. Az EK versenypolitikáján belül részletesebben bemutatom kutatásaim egyik fő tárgyát képező fúzió-politikát, valamint az azzal kapcsolatban felmerülő aktuális kérdéseket. A Közösségek versenypolitikája, valamint a 1

Külön köszönettel tartozom Dr. Sárai Józsefnek a Gazdasági Versenyhivatal Nemzetközi osztályának irodavezetőjének, Csáky Katalinnak, valamint Dr. Kovács Anitának az Infokommunikációs Iroda munkatársainak az interjú elkészítéséért és a tanulmányhoz rendelkezésre bocsátott cikkekért 2 A diplomadolgozat leadásakor a Horn Gyulától származó idézet már nem aktuális, ugyanis Magyarország 2003. április 12-én igennel szavazott a Csatlakozási Referendumra, amellyel elhárította az utolsó akadályt a 2004-es május 1-ei tényleges csatlakozás elől. A versenyjogi fejezet tehát sikerrel lezárult, mégis a harmonizáció még nem 100%-os.

4

fúziós ügyek vizsgálata után sor kerül a magyar versenypolitikának jellemzésére, illetve összehasonlítására az EK versenypolitikájával. Még itt szeretném azonban hangsúlyozni, hogy nem állt szándékomban egy minden egyes részletre kiterjedő, teljesen átfogó, az EK és Magyarország versenypolitikáját felölelő tanulmányt írni, hiszen ahhoz, hogy minden egyes rendelet, minden egyes ügy és minden egyes joghézag ismertetésére sort kerítsek, arra több száz oldal is kevés lenne. Éppen ezért igyekeztem az engem foglalkoztató kérdéskört nagyító alá helyezni, és az ehhez szükséges versenypolitikai „ábécét” pillérként felhasználni. Diplomadolgozatom megírásához, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi karán végzett EU-kapcsolatok szakirányos hallgatóként és semmiképpen sem jogászként, vagy a szigorú értelemben vett közgazdászként álltam hozzá. Elsősorban a Közösségek, az integráció, valamint hazánk jogharmonizációs folyamata iránti érdeklődésem és a csatlakozással való rokonszenvezésem eredménye az a sajátos aspektus, ami a dolgozatot jellemzi. Munkám célja, hogy bemutassa magának a versenypolitikának, a magyar és az európai megfelelőjének sajátosságait és az egymáshoz való közelítésükhöz szükséges –már megtett és még megteendő- lépéseket, valamint a jelenlegi és jövőbeni kihívásokat. Különösen kiemelt területet képez az európai és magyar fúzió-kontroll terület, amelyet több szemszögből is megvizsgálok majd. Aktualitását a téma éppen az integráció esedékessége, valamint a magyar versenyképességnek az Unióhoz viszonyított relatív gyengesége jelenti. Diplomadolgozatom megírása közben folyamatosan vetődnek fel kérdések az EK versenyjogával, a Bizottság versenyjogi módszereinek, versenypolitikai hatalmának alkalmazása kapcsán. Ezekre a kérdésekre, valamint arra, hogy „Mennyire „naprakész” a mai magyar versenypolitika és versenyjog az EK versenypolitikájához, versenyjogához képest?”, és a rájuk adott válaszok ismertetésére az adott témakör tárgyalása során kerül sor. Mindezek után kezdődjön a téma valódi ismertetése!

5

I. Fejezet Az EK versenypolitikájának főbb jellemzői Az Európai Közösségekben a Római Szerződés óta beszélhetünk versenypolitikáról, jóllehet ennek funkciója és hatóköre a dekádok során megváltozott. Ez a változás összhangban van azzal a nemzetközi trenddel, amelynek eredményeképpen a formális akadályok3száma egyre inkább csökken, míg a stratégiai piacralépési korlátok szerepe erősödik. A versenypolitika szerepe, hogy küzdjön mind az állami, mind pedig a versenytársak által teremtett belépési korlátok ellen.4 A közösségi versenypolitikának az alapját a négy szabadság elve, vagyis 1. az áruk és szolgáltatások 2. a tőke 3. a munkaerő szabad mozgása, valamint 4. a más országokban történő vállalatalapítás lehetősége jelenti. Természetesen e szabadságelvek érvényesítését a közösségi versenypolitika csak a tagállamok

kereskedelmi

kapcsolataiban

képes

védeni.

Magyarország

várható

csatlakozásával külön kihívás ezeknek a „szabadságoknak” a hazánkra való kiterjesztése is, ami -ha csak a német aggályokra gondolunk a munkaerő-áramlás terén- komoly feladatot jelent. Az, hogy Magyarország 1996-ban tagjává vált az OECD-nek, azt eredményezte, hogy ez a szervezet külön kódexben rögzítette követelményeit a tőkemozgások és a folyó láthatatlan műveletek liberalizálása, valamint a külföldi vállalkozásokra vonatkozó nemzeti bánásmód tekintetében. Bár az OECD szabadságfelfogása nagymértékben hasonlít az Európai Unióéhoz, az utóbbi –a szorosabb integráció miatt- kevesebb korlátozást enged meg, mint az előbbi.5 Ezeknek a pontoknak az ismertetését lévén, hogy nem tartoznak olyan szorosan a témámhoz, most nem részletezem, de azt szeretném hangsúlyozni, hogy a tőke szabad áramlása akár a közvetlen befektetéseken, az ingatlan befektetéseken, akár az 3

Szabályok, törvények, jogi vonatkozású rendelkezések… Az állami belépési korlátok alatt itt elsősorban az állami monopóliumok, illetve az állami támogatással, az erőfölényükkel visszaélő vállalatokra gondolok. 5 Ugyanakkor Magyarország az OECD-tagsággal több területen jóval gyorsabb liberalizálási menetrendre vállalt –igaz, nem formális- kötelezettséget, mint amit az EU-csatlakozási felkészülés megkövetel. 4

6

értékpapír- és pénzpiaci műveleteken keresztül éppúgy kihat a versenypolitika mindenkori alakulására is. Ahhoz, hogy a versenypolitikáról mélyrehatóbban beszélhessünk, tisztáznunk kell magának a versenynek a fogalmát. Török Ádám a „Verseny a versenyképességért?” című könyvében öt értelmezést ad: 1. versengés (rivalry) az általános, a köznapi felfogás szerint; 2. verseny- vagy kereskedelempolitikai értelmezés, azaz a korlátozások hiánya két vagy több piaci szereplő viszonyában; 3. a piac állapotának neoklasszikus értelmezése, amely szerint az egyes eladó vagy vásárló piaci döntéseivel nem befolyásolhatja az árakat; 4. egy társadalmi vagy politikai jellegű, ennélfogva nem precíz értelmezés, amely szerint igazi verseny csak akkor lehet, ha adott (földrajzi) területen sokféle iparág és részpiac létezik, és ezek fennmaradását kisebb, helyi tulajdonú életképes vállalkozások sokfélesége garantálja; 5. végül egy gyakorlati, Bork kifejezésével gyorsírásos értelmezés, amely szerint a piac állapotát kormányzati rendelkezéssel már nem lehet a fogyasztói jólét további javításának irányában elmozdítani, ha az adott piac valóban tökéletes versenypiac. Az amerikai értelmezés szerint a verseny végső célja a fogyasztói jólét emelése, Európában viszont a verseny, termelőkre gyakorolt jótékony hatását is elismerik, és a versenyt szükség esetén, e szempont alapján is ösztönzik.6 A versenyt, vagy a piaci versenyt tehát sokan sokféleképpen definiálják, és lehet, hogy ahány ország, annyi megállapítás (a nemzeti versenypolitika karakteréből adódóan), mégis az itt felsorolt meghatározások nyomán felsejlik, mit is értünk verseny alatt. A félreértések elkerülése végett írom, hogy a verseny-, és kereskedelempolitikai definíció szerint, a korlátozó tényezők alatt elsősorban gátló tényezőket (formai, stratégiai) értünk, nem pedig a racionális és nélkülözhetetlen szabályozást, ami az intervenció fokától függően lehet monitorozó (felügyelő, figyelemmel kísérő) vagy akár erősen beavatkozó is.

7

1.1 A védekező piaci szereplők és magatartásuk A piacon lévő összes szereplőnek elemi érdeke, hogy egyre nagyobb profitra, egyre nagyobb piaci részesedésre tegyen szert, más, vele konkuráló versenytársaival szemben. Ahhoz, hogy egy szereplő „életben maradjon” a piacon, olyan stratégiát kell a magáénak tudnia, amely képes megvédeni őt a nála erősebb, „életképesebb” vállalatokkal, vállalkozásokkal szemben. Mindez egyértelmű, hiszen, ha máshonnan nem, az újságok hasábjairól implicit, explicit módon a laikus számára is érthetővé válik, hogy egyes cégek mikre képesek más vállalatok kiszorítása, ellehetetlenítése érdekében. A piacon lévő vállalatok nagy része minden eszközt bevet, hogy megnehezítse, vagy meghiusítsa egy új, leendő versenytárs piacralépését. A „védekező” piaci szereplők három lehetséges magatartásformája a következő: 7 1. megpróbál együtt élni a belépővel, illetve hozzászokni („accomodate”); 2. nem akadályozza meg a belépést, de felveszi a harcot az új versenytárssal („blockade”); 3. a „támadó” elriasztására törekszik. Az első esetben a védekező vállalat általában beruházási versenyre kényszeríti az új versenytársat, és növeli az „elveszett költségeket” a hirdetési, valamint a szervizelési költségek növelésén keresztül. A második esetben beszélhetünk az úgynevezett „ragadozó”, vagy felfaló magatartásformáról,8amelynek értelmében a védekező vállalat folytathat például ragadozó árképzést, vagy megzavarhatja a versenytárs értékesítését. Ez utóbbi szerint a már a piacon lévő szereplő egy olyan hatékony disztribúciós csatornát képes fenntartani, üzemeltetni, ami lévén, hogy az új belépőnek nem áll módjában, így annak a piacról történő kiszorításához vezet.9 Az elriasztás tulajdonképpen belépési korlátok felállítását, vagy már meglévők megerősítését jelenti. A korlátok esetében megkülönböztethetünk természetes korlátokat (földrajzi, infrastrukturális nehézségek), 6

Ez egy az európai és az amerikai versenyfelfogás közti fontos különbségek közül. Török Ádám: Verseny a versenyképességért? (ISM, Bp., 1999) c. könyvéből: (Tirol, Jean: The Theory of Industrial Organisation., The MIT Press, Cambridge, Mass., 1988., 315-317.) 8 Az itt előforduló ragadozó árképzést és a versenytárs értékesítésének megzavarása mellett beszélhetünk obstrukcióról is, aminek értelmében a versenytársat hosszas és költséges jogi eljárásokra kényszeríthetik. Ez a három alapvető kategória szintén Bork tollából származik, de a versenyjog fejlődésének újabb lépcsőfokaként kiegészíthető „az új termék túl korai bejelentése” kategóriával. 9 Gondoljunk csak a nagy bevásárlóközpontok, szuper- és hypermarketek a kisvállalkozókra, kisebb kereskedőkre gyakorolt kiszorító hatásra. 7

8

adminisztratív korlátok, illetve stratégiai korlátokat. Ez utóbbira nincs általánosan elfogadott definíció, ezért általában az előző korlátok csoportjába nem besorolható korlátokat értik stratégiai korlát alatt. Lényegében azonban olyan korlátokat értünk rajtuk, amelyeket vállalatok különböző, de elsősorban gazdasági tevékenykedésük során direkt vagy indirekt alakulnak ki. A ragadozó árképzés azt jelenti, hogy a versenytársat a jobb pozícióban lévő vállalat árversenyre kényszeríti, amit ha az utóbbi nem képes követni, kénytelen kivonulni a piacról. Ez jól megfigyelhető a multinacionális vállalatok esetében is, ahol az ún. transzferárak10rendszere lehetővé teszi, hogy „a piaci pozíciók kiterjesztésére alkalmazott alacsony árakat mintegy „keresztfinanszírozzák” az olyan piacokon elért magas áraikkal, ahol már domináns pozícióik vannak.”.11 Ami a ragadozó árképzés az EK versenyjog általi megítélését illeti: az európai versenyjog talán egyetlen kivételt leszámítva tiltja. Erre példaként szolgálhat, az amerikai Matsushita kontra Zenith 1986-os versenyjogi ügyből származó ún. „recoupment” érv, mely szerint a versenytárssal folytatott, a rövid távú határköltség alá menő árversenyben vállalt veszteség olyan beruházásnak tekinthető, amely hosszabb távon megtérül a monopolprofitból, ha a versenytársat a ragadozó árképzéssel sikerül kiszorítani a piacról, és ezután az ár már növelhető. Ez egy olyan kiskapu, amely bizonyos körülmények között feljogosíthat egy céget arra, hogy határköltség alatt értékesítsen és ellehetetlenítse azt a vállalatot, amely erre nem képes. Ezt az esetet leszámítva azonban én nem találtam más, „recoupment” érvet felvonultató esetet, így az a bizonyos kiskapu valójában olyan kicsi, hogy más cég át sem fér rajta. Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy multinacionális, vagy óriásvállalatok egymással folytatott árversenye a vállalatok gazdasági erejéből és monumentális anyagi készleteiből kifolyólag nem lehet veszélyes, de fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a multinacionális vagy más nagyvállalatok több kisebb céggel, vállalkozóval állnak kapcsolatban. Az árverseny rájuk éppúgy kihat, mi több nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Az árverseny a transzferárak esetével hasonlóan „költségfaragásra” készteti a céget, amit az –az összehasonlíthatatlanul jobb gazdasági- és tárgyalási pozíciója miatt- az alvállalkozóitól (beszállítók, termelők stb..) vonhat el. Az erős és tartós versengés következtében sok kis cég lemorzsolódhat, míg a megmaradtak „izmosodnak” ezzel növelve a szakadékot a nagy és kisvállalatok között. 10

A transzferárak olyan, vállalatcsoporton belüli nemzetközi elszámoló árak, amelyek segítségével a költségeket abban az országban számolhatja el a vállalat, ahol neki kedvezőbb.

9

A mesterséges korlátokat a kereskedelempolitika, valamint közvetett eszközökkel a fiskális, környezetvédelmi, és a fogyasztóvédelmi politika állítja,12míg a stratégiai korlátokat természetesen maguk a vállalatok teremtik meg. Scherer és Ross kilenc ilyen piacralépési gátat különböztet meg, amelyek a következők: 1. Olyan árképzési- és marketing stratégia, amellyel agresszív módon aknázhatók ki a technológiák korábbi elsajátításából és a termelési méretnagyságból eredő versenyképességi előnyök (learning and scale economy effects); 2. kapacitásbővítés; 3. hirdetési tevékenység a vásárlók márkahűségének növelésére; 4. a helyettesítő termékek, illetve az előállításukra alkalmas technológiák szabadalmaztatása, illetve a létező gyártási jogok minél szélesebb körű megszerzése; 5. harcias kijelentések („though talk”) az esetleges piaci belépéssel szembeni ellenséges akciókról; 6. limitárak kialakítása a belépés megakadályozására; 7. limitárak kialakítása a belépés lelassítására; 8. új termékváltozatok bevezetése a kis piaci szegmensek betöltésére még az esetleges belépés előtt; 9. az egyes termékcsoportok jövedelmezőségére vonatkozó vállalati (iparági) adatok szigorú közzétételi tilalma. Ezek tehát olyan akciók, stratégiák, amelyek a jelen versenyjogi értelmezések értelmében nem nevezhetőek jogellenesnek, éppen ezért ezeknek csak kisebb része keltheti fel a versenypolitika figyelmét. Az előzőekben ismertetett egyéb korlátozások azonban elvezetnek minket az EK versenyszabályozásának mélyebb berkeibe, amivel a következő fejezetekben foglalkozom.

11

Török Ádám: Verseny a versenyképességért? (ISM, Bp., 1999., 81. o.) Ezek a mesterséges korlátok előfordulhatnak, pl.: vámok, kvóták, fogyasztási adók, egészségügyi-, adminisztratív jellegű szabályok, előírások formájában.

12

10

1.2 Az Európai Bizottság, avagy a verseny őre A közös piacon megvalósuló verseny őre, azaz a tisztességes versenyt felügyelő szervezet az EU-ban a Bizottság, illetve annak is a Versenyügyi Főigazgatósága (Competition Directorate General). Ahhoz, hogy átlássuk és megértsük a versenyt szabályozó-, őket kordában tartó erőket, ismernünk kell az apparátust, amely megteremti a keretet a megfelelő döntések meghozatalához, valamint a kívánt intézkedések foganatosításához. „Az Európai Unió Bizottsága (European Commission) az EU kormányszerűen működő döntés-előkészítő, javaslattevő, s bizonyos esetekben végrehajtó feladatokkal is felruházott szerve.”13A Brüsszelben székelő Bizottság egy elnökből és 20 biztosból (Commissioner, akik a biztosok kollégiumát alkotják) valamint az ő felügyeletük alatt működő több mint 20000 fős hivatalnoki karból áll. A gyakorlat szerint a 20 biztos közül a nagyobb tagállamok (az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, valamint Spanyolország) két-két biztost ad a Bizottságnak, míg a többi tagállam egyetegyet. Természetesen a várható csatlakozás –ami a diplomadolgozat befejezésekor már csak 15 hónapra van- az EU-tagok számának növekedésével egyetemben változni fog. Ha abból indulunk ki, hogy a legjobb esetben 25-re emelkedik majd a tagok száma (úgy legyen!), így triviális megoldásnak tűnhet a biztosok számának öt fővel való megemelése. Lévén azonban, hogy a húsz biztos ma jelenleg összesen 36 szervezeti egységet irányít -ami az egyenetlen eloszlás miatt egy biztoshoz több szervezeti egység társítását eredményezi-, elképzelhető lenne mind a 36 alakulathoz egy-egy biztost társítani, és egy államot (méretéből fakadóan Lengyelországot) felzárkóztatni a „nagyok” közé kétkét szavazattal. Ezek persze csak elgondolások, a végső szó a Tanácsot illeti majd meg. A biztosokat 5 évre választják, ami megújítható. A Bizottságnak egy elnöke és két alelnöke van. Jelenleg Romano Prodi az EB elnöke, akit a tagállamok kormányai közös megegyezéssel jelöltek a Parlament jóváhagyásával. Ez a megválasztási folyamat egyébiránt különösen hosszú politikai egyeztetést igényel, hiszen az elnök az, aki meghatározó szerepet játszik az egész testület tevékenységében (ő a politikai irányítója), határozza meg a Bizottság munkájának fő irányvonalait, valamint befolyásolja munkastílusát és viszonyát a többi szervhez. Mikor a Bizottság már megalakult a 13

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról (Magyar Országgyűlés, Bp., 1999., 48.o.)

11

Tanácsnak nincs joga feloszlatni azt, illetve leváltani annak egyes tagjait, csak az Európai Parlamenttől származó bizalmatlansági indítvánnyal lehet kezdeményezni a biztosok menesztését. A Bizottság az EU egyik leginkább szupranacionális szerve, hiszen nem közvetlenül a tagállamokat, hanem az egész EU-t szolgálja, az Unió egészének érdekeit igyekszik figyelembe venni és képviselni. Hatáskörét tekintve a Bizottság elsősorban a ”Szerződés őre”, ami azt jelenti, hogy gondoskodik a Szerződés rendelkezései, valamint a közösségi intézmények által elfogadott szabályok megfelelő megvalósításáról. Szerepét tekintve a Bizottság: - javaslattevő, - döntés-előkészítő, - végrehajtó, - jogalkotó, - ellenőrző, és - képviseleti funkciókat lát el. Mint arra már utaltam feljebb, a biztosokhoz szervezeti egységek, tárcák tartoznak. „A tárcák jelentősége és politikai súlya nem egyforma, s ez sokszor konfliktus forrása a tagállamok között az új Bizottság megválasztásánál. A tárcák elosztását mindig hosszú politikai egyeztetés előzi meg. Éppen ezért a tárcák összetétele nem állandó.”14Ezek a biztosok alá tartozó főigazgatóságok (Directorate General - DG) határozzák meg elsősorban a Bizottság hivatali struktúráját. A Versenyügyi Főigazgatóság egy ezek közül a főigazgatóságok közül.

12

1.3 A Versenyügyi Főigazgatóság „A Versenyügyi Főigazgatóság feladata –élén Mario Monti versenyügyi főbiztossala Szerződésekben lefektetett versenyjogi szabályozásnak való érvényszerzés, a verseny torzítatlanságának biztosítása és ezáltal a fogyasztók jólétéhez, valamint az európai gazdaság versenyképességéhez való hozzájárulás.”15 A Versenyügyi Főigazgatóság a versenypolitikai szabályozás keretein belül öt fő tevékenységi körrel rendelkezik, amelyekről egyenkét, részletesen a későbbi fejezetekben írok. Ez a négy tevékenységi kör a következő: 1. A Tröszt-ellenes ügyek (Anti-Trust), amelyek az Európai Közösségek (EK) Szerződés 81. és a 82. cikkelye alapján szabályoz 2. A Fúzió-kontroll (Merger Control), amit a 4064/89-es minisztertanácsi rendelet szabályoz 3. A Liberalizáció és az állami beavatkozással (Liberalisation and State Intervention) kapcsolatos ügyek, melyeknél az EK 31. valamint 86. cikkelye a meghatározó; 4. Az Állami támogatások (State Aids), melyek vizsgálatakor az EK 86., 87., 88., 89. cikkelye az irányadó. A Versenyügyi Főigazgatóság továbbá foglalkozik a Versenypolitika nemzetközi dimenziójával (The International dimension of competition policy) az ipari országok partnereként, valamint a gazdaságilag átalakulóban lévő országok tanácsadójaként. A fent említett tevékenységi körök és a hozzájuk nélkülözhetetlenül társuló törvénycikkek, rendeletek ismertetése előtt szeretném kihangsúlyozni, hogy bár erről még nem esett szó, de a versenypolitika egyike azon politikáknak, melyek hatása a társadalomban a fogyasztók számára kézzelfogható. Ezt azért látom fontosnak megemlíteni, mert szeretném eloszlatni azt a kételyt –vagy megelőzni annak kialakulását- a 14

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról (Magyar Országgyűlés, Bp., 1999., 49.o.)

13

választott témával kapcsolatban, amely egyesekben megfogalmazódhat, vagyis hogy a versenypolitika

egy

„száraz”,

„bürokratikus”

terület,

aholis

a

szakemberek

tevékenységének hatása az átlagember számára nem érzékelhető. A törvények, rendeletek adják a vázát, keretét annak a mind politikai, mind gazdasági téren egyaránt meghatározó versenyjogi, versenypolitikai praxisnak, amely végső soron a fogyasztók érdekeit szolgálja. Ennek gyakorlati megvalósulásával, ha úgy tetszik, az „érzékelhető faktorokkal” szintén később foglalkozom.

1.4 A Tröszt-ellenes ügyek, a Római Szerződés 81. és a 82. cikkelye szerint16 A címben foglaltaknak megfelelően ez az alfejezet magáról a konkrét szabályozásról tájékoztat. De még mielőtt ebbe az izgalmas témába belemerülnénk, fontos kitérni azokra, az integráció és az EK versenypolitikájának történetiségében meghatározó eseményekre, amelyek

következtében

immáron

egy

egységes

európai

versenyszabályozásról,

versenyjogról beszélhetünk. A Közös piac, valamint az Európai Gazdasági Közösség megalakulásakor még nem lehetett előre látni, hogy az egyik legfontosabb gazdasági, integrációs célként megjelölt kereskedelmi liberalizáció a tervezett 12 év helyett már 10 eltelte után megvalósul. Az viszont még kevésbé volt megjósolható, hogy az egységes belső piac az integráció későbbi elmélyítése során, mint kérdéskör újra felmerül majd. Mindezzel azt szeretném hangsúlyozni, hogy a kereskedelmi liberalizáció nem volt elégséges feltétel az egységes belső piac kialakulásához, vagyis ettől még nem alakult ki a szabad és korlátozásmentes verseny. Ezt a problémát már 1985-ben felismerték és meg is fogalmazták az Európai Bizottság Cockfield jelentésében.17 A mai hagyományosnak vett versenypolitika kialakulása szempontjából döntő fontosságú a Római Szerződés 85. és 86. cikkelye18, illetve az 1962 márciusában napvilágot látott 17. számú tanácsi rendelet, amely a közösségi versenypolitika végrehajtását szabályozza. Ezek mellett az 1989-es 4064/1989. tanácsi rendelet érdemel figyelmet, amely felhatalmazza a Bizottságot a jogellenes fúziók korlátozására. A közösségi versenyszabályozást a brüsszeli székhelyű Bizottság IV.

15

Mission of Competition DG (http://europa.eu.int/comm/dgs/competition/mission/) A két cikkely az Amszterdami Szerződés után lett sok más egyéb cikkellyel átszámozva, így néhol még a 85, illetve a 86-os cikkelyként szerepel. 17 A Cockfield jelentés nem más, mint az egységes piac kialakításáról szóló első „Fehér könyv”, amelyről elsősorban Török Ádám (1999.), Horváth Zoltán (1999.), valamint Fehér István (2001.) könyvében olvastam. 18 Ezekben a cikkelyekben határozták meg, illetve fektették le a közös kereskedelem- és versenypolitika alapjait, illetve a hozzájuk nélkülözhetetlen jogi kereteket. (Az átszámozás után 81. és 82.) 16

14

Főigazgatósága (DG IV) végezte, amelyet mára számozásos megkülönböztetést eltörölve a Versenyügyi Főigazgatóság végzi. Ennek 1995 óta hét „aligazgatósága” (Diractorate) van. Ezek: A. általános versenypolitikai ügyek B. az úgynevezett „fúziós gyorshadtest” (merger task force) C. információs és tájékoztatási ügyek D. a szolgálati szektor E. a kitermelőipar F. a beruházási javakat és fogyasztási cikkeket gyártó iparágak G. az állami támogatási ügyek Az EK versenypolitikája alapjának általában a Római Szerződés 81. és 82. cikkelyét tekintik, ami lényegében az 1957-ben életbe lépett német versenytörvényre épült.19

1.4.1 A versenykorlátozó megállapodások tilalma, vagyis az EK 81.cikkelye20 A versenykorlátozó megállapodások problémája már régóta egy, a versenypolitika és versenyjog központi kérdései közé tartozik. Általában elmondható, hogy abban az országban, ahol létezik bármiféle versenyszabályozás, ott ismert a kartell fogalma is. A kartellek tilalma szerint: törvényellenes bármilyen olyan megállapodás a versenytársak között, amely a verseny korlátozását idézheti elő. A Római Szerződés 81. cikkelye mindennemű összehangolt piackorlátozást tilt. Természetesen máshogy vonatkozik ez a nagy multinacionális cégekre és máshogy a kis- és középvállalatokra, hiszen az utóbbi esetben bár létrejöhet összehangolt piaci együttműködés, az nem, vagy csak kisebb mértékben hathat ki a piacra.21

19

A német GWB (Gesetz Gegen Wettbewerbsbeschränkungen) legfontosabb szabályait csak kevés módosítással emelték be a Római Szerződés idevágó joganyagába. (Schlect, 1997. 567.) 20 A 81. cikk mellett több száz határozat vonatkozik még a versenykorlátozó megállapodásokra. 21 Természetesen ez alatt nem kivételezéseket értek, mindössze arról van szó, hogy a kis- és középvállalatokra bizonyos könnyítések vonatkoznak, lévén, hogy méretük, piaci részesedésük nem számottevő.

15

Az EK 81. cikkelye szerint: „(1) A közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden vállalkozások közötti megállapodás, vállalati társulások döntése és összehangolt magatartása, amely alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, és amelynek célja vagy hatása közös piacon belüli verseny akadályozása, korlátozása, vagy torzítása, így különösen azok, amelyek: (a) közvetlen vagy közvetett módon meghatározzák a vételi vagy eladási árakat (b) korlátozzák vagy ellenőrzik a termelést, a forgalmazást, a műszaki fejlesztést, vagy a befektetéseket, (c) felosztják a piacokat, vagy a beszerzési forrásokat, (d) különböző kereskedelmi partnerekkel szemben eltérő feltételeket alkalmaznak egyenértékű szolgáltatásokra, ezzel a versenyben nekik hátrányt okozva, (e) a szerződések megkötését olyan többletszolgáltatásoknak a másik fél általi elfogadásához kötik, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nincsenek kapcsolatban ezen szerződések tárgyával. (2)

A jelen cikk értelmében tiltott megállapodások és döntések semmisek.

(3)

Az (1) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazásától azonban el lehet tekinteni: - minden olyan vállalkozások közti megállapodás, vagy megállapodások csoportja - vállalati társulások minden olyan döntése, vagy döntések csoportja - minden olyan összehangolt magatartás, vagy ezek csoportja tekintetében,

amelyek hozzájárulnak a termékek előállításának vagy elosztásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági haladás előmozdításához, egyben az ebből származó haszon méltányos részét a fogyasztóknak tartják fenn és mindezt anélkül, hogy az: (a) érdekelt vállalkozásokra olyan megszorításokat írnának elő, amelyek ezen célok eléréséhez nem elengedhetetlenek,

16

(b) ezen vállalatok számára lehetőséget adnának arra, hogy a szóban forgó termékek jelentős részénél a versenyt megszüntessék.”22 A fentiekből jól látszik, hogy a 81. cikkely első bekezdése tartalmazza a lényegi rendelkezéseket, a második leszögezi, hogy minden olyan intézkedés, döntés, megállapodás, amely a cikkely szerint tilos, az automatikusan érvénytelen, míg a harmadik bekezdés definiálja a cikkely alóli egyedi, illetve csoportos kivételeket.23 Szó van tehát a vállalatközi megállapodásokról, döntésekről. De mit is értünk ezek alatt? A vállalatközi együttműködés három típusát ismerjük: 1. a horizontális2. a vertikális-, illetve 3. a vegyes-együttműködéseket. A horizontális együttműködést az különbözteti meg a vertikális együttműködéstől, hogy míg az előbbi ugyanazon a piacon valósul meg, addig az utóbbi terepét -bár ugyanabba termelési vagy elosztási folyamatba tartozik- különböző piacok képezik. A vegyes együttműködés tulajdonképpen az előző két formának az egyvelege, hiszen olyan különböző piacokon valósul meg, amelyek között nincs sem horizontális sem vertikális kapcsolat. Ha például egy autógyár egy másik autógyárral „egyeztet”, úgy az horizontális együttműködés. Amennyiben ugyanez az autógyár egy autógumigyárral állapodik meg arról, hogy kizárólagos módon, csak nekik gyárthatnak gumikat, vagy nekik jóval olcsóbban értékesítsenek, úgy már vertikális együttműködésről beszélünk. Utolsó esetben pedig, ha az autógyár tételezzük fel egy játékgyártóval hangolja össze magatartását és előre egyeztetett áron szállítja a dodzsem-autókhoz szükséges karosszériát, úgy vegyes együttműködés esete forog fent. Mindezek az együttműködések még „viszonylag könnyen” átláthatóak, „tetten érhetőek”, de mindezek mellett meg kell említeni, hogy az együttműködés és az

22

A vállalkozásokra vonatkozó szabályok, 81. cikk (Az Európai Integráció Alapszerződései 2., szerk. Fazekas Judit, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2002., 48-49.o.) 23 Ezeket nevezik csoportmentességeknek, amelyekre a későbbiekben még visszatérek.

17

összejátszás24közt a határ gyakran elmosódik, amihez ha hozzávesszük azt is, hogy az úgynevezett stratégiai szövetségek25is megjelentek a piacon, úgy bizony a tisztességes verseny őreinek „résen kell lenniük”. A stratégiai szövetségeknek szintén három csoportját különböztetjük meg,26amik hasonlóan a vállalatközi együttműködésekhez lehetnek: 1. horizontális2. vertikális-, és 3. vegyes stratégiai együttműködések. A horizontális stratégiai szövetségek tagjai már elláttak, illetve ellátnak azonos piacokat, azonos piacokon lépnek fel a stratégiai szövetségnek köszönhetően. A legtöbb stratégiai szövetség ebbe a kategóriába tartozik. „Az együttműködés általában K+F-re és/vagy a marketingre vonatkozik, s minthogy többnyire versenytársak között valósul meg, éppen a stratégiai szövetségeknek ez a különösen gyakori formája idézi fel erősen a kartellizáció veszélyét”.27 Az ilyen jellegű együttműködéseket gyakran a stratégiai együttműködés leple alatt készítik elő, illetve folytatják az olyan szektorban tevékenykedő vállalatok, ahol nehéz megállapítani, hogy mi is az érintett piac. Ilyen például az elektronikai és az informatikai ipar. A vertikális stratégiai szövetségbe tömörülő partnerek piacai közt legalább egy vertikális kapcsolat van, míg a vegyes (konglomeratív) szövetségeket gyakran több cég egy közös probléma elhárítására, illetve egyéb feladatok elvégzése céljából hozza létre. Fontos, hogy az itt jelenlévő cégek közt nem áll fent semminemű piaci kapcsolat. Amennyiben vegyes stratégiai szövetségek születnek fúziók képében, azaz elvileg két olyan cég egyesül, ami más piacra, más terméket állít elő, értékesít (vagyis a fúziónak elvileg nem lehetne hatása a versenyfolyamatokra), még akkor is elképzelhető, hogy ha a fúzió létrejöttekor még nincs is versenytorzító hatás, az idők folyamán kialakulhat.

24

Az együttműködések és összejátszások megítélése az idők folyamán változik. Alapjában véve látható különbség volt az amerikai és az európai felfogás között, hogy míg a kartellt (leegyszerűsítve) az európai felfogás egyértelműen károsnak ítélt meg, úgy az amerikai, amennyiben a fogyasztói jólétet növelte, nem feltétlenül. Ez a kijelentés ma már az egyéni, valamint csoportmentességek miatt nem ennyire egyértelmű. 25 A stratégiai szövetségek definiálására több kísérlet is született, és annak ellenére, hogy a szakirodalomban már a nyolcvanas évek elejétől találkozhattunk velük, éppen a nem igazán meghatározható, szövevényes összejátszási-együttműködési kapcsolat jogi megfogalmazhatatlansága miatt még nincs általánosan elfogadott, bevett definíció. 26 Ez a felosztás Vissi Ferenctől származik. (Vissi, 1995., 1054-1055.) 27 Török Ádám: Verseny a versenyképességért? (ISM, Bp., 1999., 90. o.)

18

A stratégiai szövetségek kialakulása, térhódítása és fejlődése egy nagyon fontos, ugyanakkor nagyon szövevényes terület. Munkám során elegendőnek tartottam alapjaiban bemutatni őket a vállalatközi együttműködésekkel egyetemben, hiszen elképzelésem szerint érdekesebb vizsgálni magát az EK viszonyát ezekhez az együttműködésekhez, mint mélyebben elmerülni definíciók és kategóriák között. A közösségi kartellellenes politika egyik legfontosabb célpontja az árpolitika. Éppen azért, mert az árak összehangolásában a közösségi versenypolitika, versenyjog nem egy vállalatot „elmarasztalt”, büntetett, egyre inkább kialakulóban vannak a stratégiai szövetségek újabb generációi is.28 Ahhoz, hogy tisztább képet adhassak az EK versenypolitikájának a vállalatközi együttműködésekhez, a kartellekhez való viszonyulásáról, meg kell magyarázni az egyéni-, valamint a csoportmentességek fogalmát. Az egyéni mentesség esetében, amit korábban a 17/62-es tanácsi rendelet szabályozott, majd ma az ezt hatályon kívül helyező 1/2003-as tanácsi rendelet szabályoz, a Bizottság egy hosszadalmas és sok munkát igénylő vizsgálatsor után, -ami lényegében a négy alapfeltétel meglétét vizsgálja – dönti el, hogy az adott esetben megadható-e az egyéni mentesség. Ez a fajta mentesség azonban csak 2004. május 1-éig adható, a csoportmentességekkel ellentétben. A csoportmentességek lényege egy olyan leegyszerűsített eljárás, amely tisztán ismerteti azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a mentesség megadható. Így tehát a vállalatoknak nem kell egy hosszadalmas és költséges, sok adminisztrációval járó „papírháborúval kikunyerálni” a mentességet, hanem a nyilvános feltételekről tájékozódva maguk is kideríthetik alkalmasak-e a feltételeknek való megfelelésre. Amennyiben igen, úgy az ezt igazoló, a Bizottság által igényelt dokumentumok megküldésével elnyerhetik a csoportmentességet. A csatlakozás után tehát eltűnnek az egyéni mentességek, de ezzel egybeesően megvalósul az eljárási reform, amelynek értelmében: „Az új rendszerben azon megállapodások, amelyek a 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá esnek, de teljesítik a 81.cikk (3) bekezdésének fent említett feltételeit is, nem tilosak és ehhez semmilyen előzetes döntésre nem lesz szükség. Ennek megfelelően viszont, ha a mentesség feltételei nem teljesülnek, az automatikus tilalmat, így a 81. cikk (2) bekezdésében rögzített

28

A cégek számára kiskapuként kínálkozik lehetőség, hogy a stratégiai szövetségek leple alatt olyan összehangolt akciókat tervezzenek és kivitelezzenek, amely részben a technológiai fejlődés miatt (egyre több út kínálkozik a stratégiai szövetségek megvalósulásához), részben pedig a stratégiai szövetségek amúgy is nehéz követése, leleplezése miatt az elkövetkező évek egyik fontos kérdése lehet.

19

következményeket vonja maga után.”29A csoportmentességekre ezek a reformok nem vonatkoznak. A csoportmentességek esetében a Bizottság az eddigi csoportmentességi ügyleteinek tapasztalataira támaszkodva alakítja ki a feltételrendszert, valamint újabb és újabb határozatok révén fejleszti a már meglévőt.30 A versenyjogi szabályozás a csoportmentességekre vonatkozóan tehát egyértelmű. De akkor miért van az, hogy egyes szektorokban mégis többször előfordul a tisztességtelen magatartás? A személygépkocsi kereskedelem ugyanis épp egyike azon területeknek, ahol a gyártók és forgalmazók előszeretettel hagyják figyelmen kívül a versenyjogi szabályokat. Mit sem bizonyít ez jobban, mint az 1998-as Volkswagen elleni per, ahol a Volkswagent – akkor még- 102 millió ECU-re büntették, valamint a 2001-es Daimler-Chrysler 72 millió eurós büntetése. A Volkswagen azért volt kénytelen kifizetni a büntetést, mert arra kényszerítette

olasz

márkakereskedőit,

hogy

ne

adjanak

el

autókat

külföldi

állampolgároknak (főleg német és osztrák érdeklődőknek, akik hazájukban csak drágábban juthattak volna vágyott autójukhoz) ezzel torzítva a versenyt. A Daimler-Chrysler cég törvénysértése három pontban volt tetten érhető: Először is a párhuzamos kereskedelmet korlátozó megállapodásokkal élt, melyek hatásaként a német autósügynökeinek felét kötelezte arra, hogy csak saját területén adhat el, valamint a külföldi vásárlókat 15%-os letét

kifizetésével

sújtotta.

Másodszor

korlátozta

Németországban,

valamint

Spanyolországban a Mercedes-ügynökök, és dealerek autó eladásait független lízing cégeknek, amíg azok nem találtak gazdát (lízingelőt) a szóban forgó autóknak. Harmadszor pedig árrögzítő megállapodásokban vett részt, mely értelmében limitálta a belga Mercedes kereskedők legnagyobb adható árengedményét. Mario Monti a Daimler ügy kapcsán –és az autószektor versenyjogi szabályozására vonatkozóan- elmondta, hogy „Ez egy olyan terület, ahol a jog teljesen világos. Azok a tevékenységek, amelyekbe a Daimler-Chrysler belemerült éppen ezért elfogadhatatlanok és szigorúan felelősségre vonandók.”31 Az autószektortól egy kicsit eltávolodva fontosnak tarom, hogy még egy példával szemléltessem a 81. cikkely be nem tartását és annak következményeit. Az ügy szinte 29

Dr. Remetei-Filep Ádám – Dr. Sárai József: Európai versenyjog és a magyar csatlakozás (Európai füzetek 12., A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa, Budapest, 2003., 7.o.) 30 Ilyen fontos rendelet például a vertikális rendelet (2790/1999/EK), a szakosítási- (2658/2000/EK), valamint a fejlesztési rendelet (2659/2000/EK) 31 Mario Monti nyilatkozata az ügy kapcsán (Brüsszel, 2001. október 10.)

20

aktuálisnak nevezhető, hiszen a Nintendo szabálysértéséért a cégre rótt 167,8 millió eurót (!!!) kiszabó ítélet 2002. október 30-ai. 2003 januárjában volt szerencsém a Brüsszeli Bizottság épületében meghallgatni a Nintendo-üggyel kapcsolatos versenyjogi eljárásról szóló tájékoztatót.

A japán videojátékokat gyártó Nintendo cég, valamint 7 hivatalos

forgalmazója azzal sértette meg az európai versenyjogi szabályozást, hogy megakadályozta az „alacsony-árú” (low-priced) országokból a „magas-árú” (high-priced) országokba irányuló exportot, mesterségesen fenntartva ezzel az országok közötti nagy árkülönbséget 1991 és 1998 között. A Nintendo megtiltotta a párhuzamos kereskedelmet forgalmazóinak, így a cég termékeit legalacsonyabb áron forgalmazni tudó brit kereskedőknek nem volt lehetősége olyan országba exportálni, ahol az árak az övéiket, Németország és Hollandia esetében 65%-al, Spanyolország esetében 67%-al haladták meg. Általános szemlélet, hogy egyre inkább megmutatkozik az a közösségi törekvés, amely a versenypolitikai célok megvalósulását hajlamos alárendelni a műszakitechnológiai lemaradást csökkentő törekvéseknek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ebben a szektorban tevékenykedő cégek bármit megengedhetnek maguknak, illetve a versenypolitika elnézi, és nem szankcionálja őket, az ő általuk gerjesztett versenykorlátozó hatás miatt; egyszerűen annyit tesz, hogy az EK a versenypolitikai szabályozásban egyértelműen kifejezésre juttatja közösségi ipari érdekei előmozdítására tett törekvéseit, amely közvetett iparpolitikai eszközként funkcionál. Ami alátámasztani igyekszik ezt a „trendet”, az nem más, minthogy az EU-ban a technológiai és K+F jellegű vállalatközi együttműködés számos formája csoportmentességet élvez.

1.4.2 A 82.cikkely A Római Szerződés 86. cikkelye a domináns piaci szerep megszerzésére, valamint a monopolista törekvések ellenőrzését, korlátozását hivatott megalapozni a közös piacon, illetve annak lényeges részén. A cikkely tiltja a domináns piaci helyzettel való visszaélést akár egy, akár több vállalkozás számára, mint a közös piaccal összeegyeztethetetlen viselkedést, amennyiben az kihat a tagállamok közötti kereskedelmi folyamatokra. Példák a dominanciára a szóban forgó cikkely szerint: „A. méltánytalan eladási vagy vételárak, egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett kikényszerítése;

21

B. a termelésnek, a forgalmazásnak, vagy a műszaki fejlesztésnek a fogyasztók kárára történő korlátozása; C. azonos értékű ügyletek esetén a kereskedelmi partnerekkel szemben eltérő feltételek alkalmazása, hogy azok így a versenyben háttérbe kerüljenek; D. a szerződés megkötésének olyan többletszolgáltatásokhoz kötése a szerződő felekkel szemben, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem állnak kapcsolatban a szerződés tárgyával.”32 Nagyon fontos megemlíteni, hogy az európai versenyjog nem a domináns piaci helyzetet tiltja, sem a domináns piaci helyzettel járó legális előnyök kiaknázását, hanem a domináns piaci helyzettel való visszaélést. Ez alapvető különbség, hiszen számtalan olyan cég van, amely domináns saját piacán, ugyanakkor méretén és gazdasági hatalmán kívül semmi olyan eszközzel nem él, amely ellehetetlenítené versenytársait. A 82. cikkely tehát kizárólag olyan cégeket szankcionál, amelyek tisztában lévén erejükkel, dominanciájukkal, azt tisztességtelenül kiaknázva akarnak hasznot húzni, ezzel kritikus helyzetbe hozva „konkurenseiket”. Szintén nagyon fontos megemlíteni, hogy míg a 81. cikkely (1) bekezdése alól annak (3) bekezdésében felsorolt feltételek teljesülésekor egyedi mentesség adható (2004. május 1-éig), ez a 82. cikkely szigorából és egyértelműségéből fakadóan nem lehetséges. Sajnos nem nehéz példát találni a domináns piaci pozícióval való visszaélésre. Pár éve a Bizottsághoz a Mars azzal a keresettel fordult, hogy vizsgálják meg az Unilever az ír jégkrém piacon tanúsított magatartását. Az Unilever ugyanis –domináns piaci helyzetéből adódóan- minden direkt költség nélkül fagyasztóládát (fagyasztószekrényt) adott az ő termékeit is értékesítő jégkrém-forgalmazóknak, árusoknak, azzal a kikötéssel, hogy csak az ő termékeit értékesíthetik. A Bizottság természetesen elítélte az Unilever magatartását a 82. cikkely értelmében és megbüntette a céget. 1999-ben a Virgin Airways légitársaság panasszal fordult a Bizottsághoz a British Airways tisztességtelen piaci magatartása miatt. A brit légitársaság ugyanis magas jutalékokat fizetett azoknak az utazási irodáknak, amelyek növelték a British Airways jegyek eladását, ezzel erősítve a légitársasághoz fűződő márkahűséget, s ezzel egyenes

32

Az Európai Közösségek…:Az Európai Közösségek Jogszabályainak Gyűjteménye 1. (Unió Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft., Budapest, 1992, 47.o.)

22

arányban csökkentve más légitársaságok, köztük a Virgin Airways jegy-eladásainak számát, gyengítve piaci image-ét. 1999. július 20-án a Bizottság az 1998-as futball világbajnokság szervezőit (CFO-t) „dorgálta meg”, akik a világbajnokság döntőjére –szinte mindent kontrollálva a világbajnokságon- a jegyeladásokat is alakítva, azokat a személyeket részesítették előnyben (tehát azoknak adták el a jegyeket), akiknek volt bejelentett tartózkodási helyük Franciaországban, ezzel negatívan diszkriminálva azokat, akik esetlegesen csak a döntő kedvéért utaztak volna a vb-re. Bár a fenti példák nagyon szemléletesek, nem árt megemlíteni, hogy a közösségi dominancia-felfogásnak hosszú időre volt szüksége ahhoz, hogy felöltse a ma ismert alakját. A piaci erőfölény-ügyek és a fúziókontroll helye szintén évtizedek alatt alakult ki az EU versenypolitikai rendszerében. Eredetileg mindkét területet a (régi) 86. cikkely szabályozta, de aztán a fúziókontrollra tett külön rendelkezéssel (a 4064/89.-es tanácsi rendelet) megtört ez a hagyomány.33 A dominancia-szabályozásnak mondanom sem kell teljesen más a megítélése az amerikai versenyjogban, de erről majd később. Fontos még kitérni arra, hogy a dominancia-szabályozás nem egy kiskaput hagy az erőfölényükkel visszaélni kívánó vállalatoknak, hiszen a versenyfelügyeleti hatóságok hiányos információinak, valamint a szabályozási hézagoknak köszönhetően, a dominancia reguláció az ezredforduló küszöbén is sok esetben kijátszható. A dominancia mérésére is –ami, mint már fentebb tárgyaltam, önmagában nem büntetendő- számos mérési módszer kínálkozik, de mindenekelőtt le kell szögezni, hogy attól, hogy egy vállalat magas piaci részesedéssel rendelkezik, még nem bizonyítható az erőfölény ténye! A módszerek részletesebb bemutatásától -lévén, hogy csak közvetve érintik a témát-, eltekintek, így csak maguknak a módszereknek a válfajait ismertetem: 1. Az érintett piac 2. A keresleti rugalmasságok vizsgálata 3. A maradványkereset-elemzés 4. Importpenetrációs vizsgálat 5. A szállítási költségek összehasonlítása 33

A különválásra nagy valószínűség szerint a semmisségi-szankció sok esetben nem hatékony mivolta miatt lehetett szükség. Ez azt jelenti, hogy számos esetben az illegális (vállalat)felvásárlást végrehajtó vállalat „megúszta” a tranzakció semmissé nyilvánításával, vagyis semmilyen egyéb bírság, vagy vagyonvesztés nem érte a törvénysértőt.

23

A mérések szerepe a dominancia fennállását vizsgáló ügyekben, hogy minden egyes aspektusból, amiből a vállalat ténykedése, illetve ténykedésének eredménye mérhető formákban kitűnik, elegendő információt szerezzen. A szóban forgó vállalatok piaci részesedését tekintve és „a bírósági joggyakorlat alapján vélelmezhető, hogy 30 százalékos piaci részesedés alatt nem valószínűsíthető a piaci erőfölényes helyzet. 30-40 százalék között más egyéb tényezőktől függően (a belépési korlátok, a méretgazdaságosság, a reklám szerepe az adott iparágban, kizárólagos jogok, felesleges kapacitások megléte, a versenytársak mérete, szellemi tulajdonjogok szerepe, esetleg vevői erő stb.) már érdemes elgondolkodni róla, tartósan magas, például 75-87 százalékos részesedés pedig már önmagában a gazdasági erőfölény bizonyítéka lehet.”34A mérési módszerek bemutatása után az alfejezet végére kívánkozik még az ún. „kollektív dominancia” problémája. A „kollektív dominancia” problémájába a „verseny őrei” (vagyis az EU versenyügyekben illetékes szervei) a 82. cikkely alkalmazása során többször beleütköztek. Ez a probléma olyan „szövevényes” eset elé állítja a Bizottságot, amikor a versenykorlátozó magatartás a 81. és a 82. cikkelyt is érintheti, de nem lehet eldönteni pontosan és minden kétséget kizáróan, hogy a kartell és a dominancia versenykorlátozó hatása mennyiben erősítette vagy egészítette ki egymást. Egyáltalán nem biztos, hogy a dominancia mellett meghúzódnak-e versenykorlátozó megállapodások. Míg a kartellek ellen a közösségi versenypolitika már akkor is felléphet, ha bizonyítást nyer létezésük, a dominancia szankcionálása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben az erőfölénnyel való visszaélés is bizonyított. Ebből is látszik, hogy amíg a kartell veszélyessége egyrészt abból fakad, hogy láthatatlan és felszámolása után is képes akár hallgatólagos megegyezések, együttműködések révén továbbra is korlátozni a versenyt, addig a dominancia önmagában még nem jelent versenykorlátozást. Kollektívdominancia-ügyekre nincs (még) sok példa az EU-ban, de abból a kevés esetből is leszűrhető,35hogy a kollektív dominancia fogalma még nincs teljesen letisztázva. Az EK versenyjoga a kollektív dominanciát általában a fúziós szabályozás kapcsán is értelmezi; ezek az ügyek folyamatosan beleépültek a közösségi fúziókontroll közösségi 34

Dr. Remetei-Filep Ádám – Dr. Sárai József: Európai versenyjog és a magyar csatlakozás (Európai füzetek 12., A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa, Budapest, 2003., 9.o.) 35 1999-ig kevesebb, mint 10 ilyen ügyről találtam információt. Ezek közül néhány: Italian Flat Glass (1990), Cewal (1993), Trali und Salz kontra Treuhand (1993). Mindezek közül elmarasztaló döntés csak a második esetben született.

24

versenyjogi kezelésébe. Erre természetesen csak akkor került sor, ha felmerült az összeolvadás lehetősége.

1.5 Az európai fúziókontroll-gyakorlat Az Európai Unió Bizottsága által kiadott versenyjogi, versenypolitikai kis brosúrában a fúzió, vagyis egyesülés (ami az akvizíció egyik formája) pozitív folyamatként kerül bemutatásra. Olyan folyamatként, amely alkalmas szinergia létrehozására, aminek lényege egy olyan többletérték létrehozása, amely megteremtésére a két vállalat különkülön nem képes. Normális esetben tehát a szinergia áll a vállalati egyesülések, fúziók, felvásárlások hátterében. Így akár a disztribúció, a K+F, akár a gyártás, vagy más terület hatékonysága,

teljesítménye

növelhető.

Ha

a

hatékonyságot

nézzük,

vagy

a

költségcsökkenést, megállapíthatjuk, hogy az végső soron egy jobb minőségű-, vagy olcsóbb termék képében kerül a fogyasztóhoz, ami egyértelműen pozitív a fogyasztó szemszögéből. Ugyanígy pozitívan hathat a piaci versenyre, a technológiai fejlődésre és számos más területre. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a globalizációs folyamattal párhuzamosan a fúziók száma is növekszik Európában. A fúziók azonban éppen méretükből kifolyólag komoly piaci szereplőket hozhatnak létre, nem egyszer domináns piaci helyzettel, amikre „nem árt” a Bizottságnak odafigyelni. Még mielőtt azonban belemerülnénk az európai fúziókontroll-gyakorlatba, gondoljuk végig az okokat, amelyek „cégek nászához” vezetnek. Mint már mondtam két cég főleg azért egyesül, mert közös tevékenységük szinergiát teremthet a létrejött vállalat, vállalatcsoport működése során. Gyorsíthatja a termelést, erősítheti a kutatás-fejlesztést, könnyítheti a logisztikai célok megvalósítását, stb.. A szinergia tehát egy lehetséges ok. De egyesülhet két cég azért is, hogy kifejezetten piacvezető helyzetbe kerüljön, a szinergiáról lemondva. Ugyanígy előfordulhat az is, hogy egy cég „csak azért” vásárol fel egy másikat, hogy annak (a könyvelésben) még fel nem használt adósságát a saját adósságával kompenzálja. Ugyanígy stratégiai célok realizálása érdekében, de akár egy másik, konkurens cég ellehetetlenítése érdekében is létrejöttek már fúziók. Ezek mellett még több eset is van természetesen, de talán ezek a legfontosabbak. Az alfejezet bevezetésében írt szinergiaközpontú fúziós-politika előnyei természetesen nem helytállóak ezekben az esetekben. Éppen ezért indokolt a szabályozás, amely fiatalabb múltra tekinthet vissza.

25

Az Európai Közösségek versenyjoga a koncentrációs szabályozás elemeként tartalmazza a fúziókontrollt. Ennek alapjául eredetileg még a 86. cikkely36 szolgált de ennek értelmében csak akkor lehetett volna semmisnek tekinteni a fúziót, ha az egyik félről a korábbiakban bebizonyították volna, hogy erőfölényben van. Mik voltak azok a hiányosságok, amelyek miatt az egységes közösségi fúziókontroll bevezetése előtt elégtelennek tartották a hajdani 85. és a 86. cikkelyen alapuló de facto fúziókontrollt? Először is a 85./86. cikkely alapján az eljárások lezárása sokáig elhúzódott. Másodszor, a döntéseknél nem tudták elég rugalmasan figyelembe venni a vállalati és piaci sajátosságokat, míg harmadszor: A döntések mindig egy meghatározott időre szóltak.37 Hátránynak minősült az is, hogy a tényleges közösségi fúziós szabályozás hiányában az ilyen ügyek nemzeti hatáskörben maradtak, ami azt jelentette, hogy ahány tagállam, annyi megítélés.38 A fúziókontroll egységes szabályozásával tovább nőtt a rés az amerikai és az európai (közösségi) versenyjogi felfogás és gyakorlat között, ugyanakkor ezzel a rendszerrel az EK a koncentrációs szabályozásnak ezt a területét közösségi, szupranacionális szintre emelte. Az 1989-ben kodifikált fúziókontroll-szabályozás részben a német 1973-as kiegészítésére épült. Ennek köszönhetően a fúziókontroll részben kormányzati, illetve a Bizottságon belül nem versenyfelügyeleti, hanem gazdaságpolitikai elbírálás alá került.39 Engedélyezhetővé váltak ennek következtében olyan fúziók, amelyek már meglévő monopóliumok

oldására,

ellensúlyozására,

illetve

a

versenyfeltételek

javítására

alkalmasak. A 4064/89-es számú minisztertanácsi rendelet pontosan definiálja, hogy mi is az a fúzió, és meghatározza, hogy milyen fúziók tartoznak méretük miatt a közösségi szabályozás alá: „Vállalati egyesülés jön létre,40ha a.

két vagy több előzőleg független vállalat egybeolvad, vagy

36

Ha külön említéssel nem társul, úgy a 85., valamint a 86. cikkely alatt a mai 81. és 82., az Amszterdami Szerződés által módosított számozású cikkelyeket értem. 37 Az 1989-től érvénybe lépett fúziókontroll-rendszerben a döntések határozatlan ideig érvényesek. 38 Éppen az aktív iparpolitika akkori ellenzőinek (Dánia, Nagy-BritanniaHollandia) nyomására született meg a 4064/89-es számú minisztertanácsi rendelet, amit az egységes fúziókontroll alapjának tekintenek. (A 4064/89-es rendelet előzménye a még 1973-as bizottsági javaslat kezdeményezte.) 39 A német fúziókontroll-szabályozás fontos eleme azonban, hogy estleges ellentmondás esetén a nemzetközi jogban foglaltak az irányadók. 40 Fúzió

26

b.

egy vagy több személy, akik már legalább egy vagy több vállalat egész vagy részei felett akár értékpapír-vásárlás, akár vagyontárgyak megszerzése után, szerződéssel, vagy más módon irányítást szerez.”41 A rendelet külön kitér a közös vállalat alapítására, és erről megállapítja, hogy ez

akkor minősül vállalati egyesülésnek, ha az önálló vállalat összes feladatát tartósan átveszi. Amennyiben olyan vállalatok versenymagatartásának koordinálására jön létre, amelyek függetlenek maradnak, úgy az nem minősül vállalati egyesülésnek. Természetesen ez utóbbi esetben, amennyiben felmerül a gyanú, hogy a közös vállalat az „összejátszás” céljából született meg, úgy a 85. cikkely alapján eljárás indulhat. Különbséget kell tenni azonban a kooperatív vállalatok, és a koncentratív vállalatok közösségi versenyjogi megítélésében. Míg a kooperatív vállalatokban az anyacégek csak egyes funkciójukat egyesítik, addig a koncentratív vállalatoknál az anyacégek minden üzleti funkciójukat egyesítik a közös vállalat tevékenységére vonatkozóan. A közösségi fúziókontroll-szabályozás csak az utóbbiakra vonatkozik.42 A rendelet szerint egy fúzió csak akkor minősül közösségi méretűnek, ha az érintett vállalatoknak a világszerte lebonyolított összforgalma több mint 5 milliárd ECU, és legalább két érintett vállalatnak az EK-n belüli összforgalma több mint 250 millió ECU.43 További feltétel, hogy az érintett vállalatok mindegyike az EK-n belüli teljes forgalmának több mint 2/3-át ne „egy és ugyanazon tagállamon belül” bonyolítsa le, mert akkor már a nemzeti versenyszabályok az irányadóak az illetékes nemzeti versenyhatóság számára. Ezen felül közösségi léptékű a koncentráció, ha az érintett vállalatok világméretű összforgalma 2,5 milliárd ECU, együttes összforgalmuk legalább három tagállam mindegyikében 100 millió ECU, ezek közül legalább három mindegyikében két vállalat összforgalma 25 millió ECU és legalább két érintett vállalat mindegyikének közösségi összforgalma eléri a 100 millió ECU-t. A közösségi fúziókontroll egy, a közösségi versenyjognak még nem teljesen „kiforrott” területe. A rendszer hatékonyságának-, és átláthatóságának növelésére a 41

Az Európai Közösségek…:Az Európai Közösségek Jogszabályainak Gyűjteménye 2. I. Versenyjog II. A szellemi tulajdon joga (szerk. dr. Boytha Györgyné és dr. Bobrovszky László) (Unió Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft., Budapest, 1992.,147.o.) 42 Az előbbiek elviekben a kartellszabályozás alá esnek, de a jelenlegi rendszer elsősorban azt vizsgálja, hogy megvalósul-e összejátszás akkor, amikor a két (vagy több) anyavállalat létrehozza a közös vállalatát; míg arra sokkal kevesebb figyelmet fordít, hogy vajon megvalósul-e összejátszás a közös vállalat és valamelyik anyavállalat között. 43 Ezek éves forgalmi küszöbértékek és még ECU-ben vannak kifejezve.

27

Bizottság jelenleg is dolgozik a reformcsomagon, amely később az Európai Parlament, valamint az Európai Tanács által elfogadva, előreláthatólag 2004. május 1-én kerül bevezetésre. A reformcsomag fő területei közt találjuk a fúziós rendelet felülvizsgálatát, a horizontális összefonódások mérésével kapcsolatos tervezett irányelveket, valamint egy sor nem törvényhozói intézkedést, amelyek a döntéshozói folyamat fejlesztését, korszerűsítését célozzák. A koncentrációs szabályozás alapelvei közé tartozik az EU-ban is, hogy egy vállalkozás kisebbségi tulajdonrészének egy másik vállalkozás által való megszerzése ugyancsak koncentrációnak minősülhet. Ez azért esik a fúziókontroll-szabályozás alá, mert a kisebbségi tulajdonrészt megszerző vállalatnak számos lehetőség kínálkozik arra, hogy döntő befolyást szerezzen a vállalkozás fölött. Ez lehetséges például közvetlenül a tulajdonosi pozíción keresztül is: a. A társaságirányítási struktúrák,44illetve a működésüket megszabó törvények és dokumentumok (például az alapító okirat) elszakíthatják a tulajdonosi hányadot a szavazati jog mértékétől. b. A fennmaradó részvénytömeg egyenletesen oszlik meg sok kéz között, és így a viszonylag kis arányú, de koncentrált részvénytulajdon is jelentős befolyást biztosíthat.

1.6 Maga az eljárás Az EK-ban a fúziókontroll nem automatikus, vagyis az eljárások nem a piaci folyamatok folyamatos figyelése során indulnak meg, hanem a közösségi méretűnek minősülő fúzióknál a megállapodás megkötése után legkésőbb egy héttel értesíteni kell a Bizottságot. Ugyanakkor ma már lehetőség van a fúzió előtt kikérni a Bizottság véleményét, így megelőzni az esetleges vesződségeket. A bejelentés jelentős információszolgáltatási kötelezettséggel jár a bejelentési kötelezettséget pontosan szabályozó 2367/90.-es bizottsági rendelet alapján. A vállalatok tehát előzetesen tájékozódnak arról, hogy az ügyletük valóban bejelentés kötelezett-e, és ha igen, akkor milyen dokumentumokat kell a Bizottság rendelkezésére bocsátani a vizsgálathoz.

44

Amely országonként változhat, hiszen míg Magyarországon, Ausztriában és Németországban a részvénytársaságoknál van közgyűlés, igazgatóság, felügyelőbizottság, addig az angolszász országokban, vagy Japánban nincs.

28

Az elbírálási folyamat többlépcsős. Először is meg kell vizsgálni, hogy a fúzió összeegyeztethető-e a közös piaccal. E megítélésének döntő szempontja, hogy teremtenek, vagy növelnek-e piaci erőfölényt? Amennyiben az ennél a lépcsőnél történő vizsgálatok negatív eredménnyel zárulnak, úgy a Bizottság nem akadályozza meg az összefonódást. A másik esetben sor kerül a második lépcsőre, ahol is azt vizsgálják, hogy a tagadhatatlan piaci-erőfölénynek lesznek-e versenykorlátozó hatásai. A fúziókat, vállalati egyesüléseket csak a második lépcsős döntés alapján lehet elutasítani. Az EK-ban a fúziókontroll-szabályozás gyakorlata kevesebb 14 éves múltra tekint vissza. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy a rendszernek még mindig maradtak homályos pontjai. Ennek ellenére a 90-es évek közepére rutinszerűvé vált.45Általában engedélyezik az olyan fúziókat, ahol az egyesüléssel létrejött piaci szereplő részaránya 25 százalék alatti, és a döntés többnyire egy hónapon belül megszületik.46 Világos tehát, hogy a 4064/89-es minisztertanácsi rendelet egyértelműen számszerűsíti a küszöbértékeket, amelyek mellé társul még a 81. 82. cikkely által előírt mérések hada a fúzió „tisztességességét” mérlegre téve ezzel, de nézzünk egy-két példát a gyakorlatból! Az utóbbi években több nagykereskedelmi cég is jelezte fúziós szándékát a Bizottságnak. Az élelmiszeripari szektorban jelentősebb fúziókat képviseltek: a Kesko/Tuko Finnországban (1997), a Rewe/Meinl Ausztriában (1999), valamint a Carrefour/Promodés Franciaországban és Spanyolországban (2000).47 A Bizottság a finn és az osztrák esetben megállapította, hogy a vállalati összeolvadás domináns piaci pozíciót eredményez. A Rewe/Meinl azonban hajlandó volt lemondani több áruházáról (eladta őket versenytársainak), így a Bizottság csak a finn esetben szabott gátat a „cégnásznak”. A biztosítók között is meghiúsult már vállalati egybeolvadás, mégpedig az olasz piacon, a Generali és az Ina között. Egyesülésük eredményeképpen az életbiztosítási piac túlnyomó részét fedték volna le termékskálájukkal. Mindemellett a Bizottság által folytatott vizsgálat során kiderült, hogy a cégek több versenytársukkal is „szervezkedve” a pénzpiaci és biztosítási területet akarták a befolyásuk alá vonni. Ennek tükrében a Bizottság 45

A rendelet bevezetése és 1996 között mindössze hét fúzióra nem adta a Bizottság az áldását, hozzá kell tenni azonban, hogy a fúziók mögött alig leplezett monopolisztikus törekvések álltak. Ilyen volt például a brit Lornho és a dél-afrikai Gencor platinabányász cégek esete, amelyek a másik óriás platinabányász dél-afrikai Anglo American Corp. Figyelembe vételével egy duopólium ellenőrzése alá vonta volna a világtermelés 70(!!!) és a platinakészletek 90(!!!) százalékát. 46 A 25 százalék fölötti részarány evidens módon nem elegendő a piacbefolyásoló erő bizonyítékaként, így itt újabb vizsgálatokra kerül sor. 47 Bár ezek az egyesülések nem a legfrissebbek, a szemléltetés szempontjából az aktualitás jelen esetben nem sorsdöntő.

29

feltételekhez kötötte a fúziót,48így a Generali csak azután vásárolhatta fel 200 elején az INA-t, miután a felek szerződésben rögzítették abbéli szándékukat, hogy részvényeiket bizonyos leányvállalatoknak adják el, ezzel 30% alá szorítva piaci részesedésüket. Harmadik példaként említem a Total Fina/Elf akvizíciós ügyet, amely ha létrejött volna több piaci szegmensben teremtett volna domináns pozíciót. Először is a mindkét fél már önmagában a francia olaj-szektor legmeghatározóbb figurája, másodszor fúziójukkal lehetőségük nyílt volna Franciaország logisztikai hálózatának nagy részét irányítani, amely képessé tette volna őket a magánforgalmazók, valamint a szupermarketeknek (amely ágazat különösen erős Franciaországban) kínált áraik megemelésére. Mindemellett a cégek egybekelésekor egy csekélynek nem nevezhető 60% körüli piaci részesedés jött volna létre. A dolgozatom egyik fő témáját képező, a Bizottság fúziókontrolljával kapcsolatos aktuális kérdéseket a II. fejezetben ismertetem. Most nézzük meg a fennmaradó két fontos versenypolitikai területet, azaz a liberalizációt valamint az állami támogatásokat!

1.7 Liberalizáció és az állami beavatkozással kapcsolatos ügyek A piac liberalizálása egyike a Versenyügyi Főigazgatóság, tágabb értelemben az Európai Közösségek versenyjogi, versenypolitikai területeinek. A liberalizáció itt a piacon fellelhető akadályok, legyenek azok intézkedések, monopolista jogok, stb. megszüntetését, azok hatásának mérséklését jelenti, a verseny megőrzésének, akadálymentességének megteremtése érdekében. A tagállamok kormányai különleges jogokat biztosítanak bizonyos iparágaknak, szolgáltatóknak, hogy a gazdaságban alapvető fontosságú szektorokban, mint például a posta, vasút, energiatermelés és disztribúció megfelelő minőségben tudják szolgáltatásukat kivitelezni. Ezek a típusaikban monopolista elemeket viselő jogok azonban nem „nőhetnek túl” a szolgáltatás által megkívánt feltételek teljesítéséhez szükséges jogokon, azaz „feleslegesen” nem korlátozhatják a versenyt, csak annyira, amennyire az nélkülözhetetlen. A monopolista jogokkal felruházott szolgáltatók –igazán konkurens- versenytárs nélkül magas

árakat

határozhatnak

meg

elévült,

vagy

minőségileg

nem

ekvivalens

szolgáltatásaikhoz, amelyeknek a fogyasztó „issza meg a levét”. Az állami támogatások kiemelt „célpontjai” a hálózati iparágak, úgy, mint a szállítási, energia, telekommunikáció.

48

A fúzió feltételekhez való kötése egy bevett szokás a Versenyügyi Főigazgatóságnál, jóllehet csak bizonyos körülmények között alkalmazzák.

30

A liberalizáció ebben az esetben úgy nyilvánulhat meg, hogy a Bizottság a megfelelő keretfeltételek biztosításával utat nyit az adott tagállam piacára, vagyis mondjuk az osztrák energiaszolgáltatónak lehetősége lesz német konkurensével versenyezni a keletnémet piacon. De ugyanígy más szektoroknak is -gondolok itt elsősorban a távközlésre, ami egyike a leggyorsabban fejlődő és növekvő iparágaknak- lehetőséget kell biztosítani a „nem létező határok” átlépésére, a belső piacon való, eddig szeparált szektorokban való fair versenyre. Ez a „nyitási folyamat” előnyösen érinti a közbülső, valamint a végső felhasználókat egyaránt, hiszen a verseny pozitív hatásait megtapasztalva olcsóbban juthatnak hozzá jobb minőségű termékekhez (szolgáltatásokhoz), amelyek a technológiai fejlődés, technológiai verseny következtében még korszerűek is lesznek. A közösségi joganyag 86. cikkelye vonatkozik a liberalizációra, amely tartalmazza, hogy a Bizottság megvizsgálja az állami hatóságok által adományozott speciális jogokat, azok összeegyeztethetőségét a közösségi versenyjoggal, valamint azt, hogy azok ne nyújtsanak többet annál, mint amennyi az adott szolgáltatás kifogástalan teljesítéséhez szükséges. Ezen kívül a Bizottság kezdeményezheti szektorok, piacok „megnyitását” illetve direktívában adhatja ki ezeket, amelyek minden tagállamra egyaránt kötelező érvényűek.49 Végül, de nem utolsó sorban a Bizottság ellenőrzi, hogy a különleges jogokat kapó cégek, vállalatok (legyenek azok állami, vagy magáncégek) betartják-e a közösségi versenyjogot. Az előző fejezetekhez hasonlóan ez a fejezet sem „úszhatja meg” példa nélkül. Vessünk tehát egy pillantást az 1995-ös spanyol mobiltelefon piacra! 1995-ben Spanyolországban az állami kézben lévő Telefónica élvezte még a monopolhelyzetből fakadó előnyöket, mindaddig, amíg 1996-ban az Európai Bizottság liberalizálta, azaz megnyitotta a mobilszektort Spanyolországban, utat nyitva ezzel más társaságoknak is a versenyhez. A probléma akkor jelentkezett, amikor a Bizottságnak tudomására jutott, hogy a másik telefontársaságnak, név szerint az Airtel Móvil-nak 510 millió eurót kellett volna fizetnie a spanyol mobilpiacon való részvételért, míg a Telefónica semmilyen anyagi feltétellel nem szembesült. A Bizottság a tisztességes verseny elvét szem előtt tartva elítélte a megkülönböztetést és két opciót javasolt: Az első alternatíva szerint az Airtel Móvil anyagi feltételét kívánta semmisnek minősíteni, illetve a másik alternatíva szerint 49

A Bizottság ezzel az eszközével élve nyitotta meg a telekommunikációs-, energia-, gáz-, szállítási, postaszektorokat.

31

mindkét céget egyforma anyagi hozzájárulásra kötelezte volna. Az esetből látszik, hogy amennyiben egy cég egy magas összegért cserébe juthat csak hozzá a piacon való részvételhez, míg a másik ezt „alanyi jogon” élvezheti, így az utóbbi cég megerősítve domináns pozícióját tovább korlátozza a versenyt. A Bizottság végül 1997. áprilisában elfogadta a spanyol kormányzat a versenykorlátozás beszüntetése céljából hozott korrektív intézkedéseit.

1.8 Az állami támogatások vizsgálata A közösségi versenyjog tilt minden olyan jellegű állami támogatást, amely torzítja a Közösségen belüli versenyt. Ezek hasonlíthatnak a fentebb említett példákban megjelenő intézkedésekhez, vagyis bizonyos cégeket előnyben részesítenek más cégek kárára, vagy fordítva, más cégeket akadályoznak, sújtanak egyes cégek kivételével. A Bizottság persze itt is racionálisan jár el és egyes esetekben, bár a versenykorlátozó hatást egyértelmű, magasabb prioritást élvező területeken nem tiltja azokat. Ilyenekre példák segélyek, főleg vidékfejlesztésre,

elmaradottabb

területek

felzárkóztatására,

informatikai,

kutatás-

fejlesztési programok támogatása, stb. Ezek tehát a társadalom számára alapvetően fontos, szükséges területek. Az állami támogatások értelemszerűen csak addig létjogosultak, amíg a „magasabb célt” szolgálják. A cél elérését követően az állami támogatások már egyértelműen feleslegesek, mi több versenykorlátozó mivoltuk miatt károsak. Az alapelv ellenére, mely szerint tilos minden nemű támogatás, az 1996-1998-as időszakban az állami támogatások mértéke a Közösségen belül elérte a 93 milliárd eurót, azaz az egy főre jutó 250 eurót. A Bizottság monitorozó szerepe az állami támogatások terén a mindennapi életre kifejtett hatások vizsgálatán keresztül három fő pozitív hatással bír. Először is pontosan körülhatárolja azokat a tevékenységeket, amelyek szigorúan szükségesek, így megelőzi az állami pénzek pazarlását, eltékozlását. A Közösségen belüli verseny torzítatlanságának megőrzésével gazdasági fejlődést eredményez, amely végső soron munkahelyek számának növekedésével jár. Mindemellett hozzájárul az életszínvonal, életminőség növeléséhez a kizárólag olyan támogatások engedélyezésével, amelyek céljaikban, rendeltetésükben közös érdekeket képviselnek, ilyenek az elmaradott régiók támogatása, felzárkóztatása, a kisvállalkozók segítése, a kutatás-fejlesztés támogatása, képzések, képzési rendszer színvonalának emelése, stb..

32

Az állami támogatásokra vonatkozó az EK 87. cikkelye tilt minden olyan jellegű támogatást, amelyet egy tagállam állami forrásokból nyújt, és amely torzítja, vagy torzítással fenyegeti a versenyt, egyes vállalatok más vállalatokkal szembeni előnyben részesítésével. Az állami támogatás több formában is testet ölthet. Állami támogatást képezhet közvetlen támogatás, mint juttatások, anyagi támogatások, stb., és közvetett támogatás is, úgymint: kamatcsökkentések, adókedvezmények, stb..50 A törvény alóli kivételek között szerepelnek a szociális karakterrel bíró egyéni felhasználóknak nyújtott támogatások; A természeti katasztrófák, a rendkívüli események következtében keletkezett károk rendbehozatala; illetve az olyan támogatások, amelyek az elmaradott területek felzárkóztatására, fontos közösségi projekt kivitelezésére vagy egy tagállam súlyos gazdasági gondjainak enyhítésére, egyes szektorok, tevékenységek fejlesztésére, valamint a kulturális örökség megőrzésére szolgálnak, és amelyek a közös érdekeken túlmenően nem befolyásolják a kereskedelmi feltételeket, vagy versenyt a Közösségen belül.51 Most nézzünk példákat az engedélyezett állami támogatásokra! 1996-ban a Bizottság engedélyezte Franciaországnak a rosszabb helyzetben lévő városi területek fejlesztésére nyújtott állami támogatást, amelyek cégek megsegítésén keresztül olyan alapvető strukturális célok realizálását tették lehetővé, mint munkahelyek kialakítása, infrastrukturális fejlődés. 1998 februárjában a spanyol Donaña-régió számára juttatott, összesen 1,89 millió eurót kitevő támogatást engedélyezte a Bizottság, a területen lévő kis turisztikai vállalatok megsegítése végett. A jóval a közösségi átlag alatt meghúzódó életszínvonalú régió számára a turizmus fejlesztése a felzárkózás eszköze lehetett. Ez a két eset jól példázza a 87. cikkelyben foglalt kivételekkel való ésszerű bánást, és a gazdasági, illetve szociális igények figyelembevételét. Az esetek többségében azonban inkább az állami támogatások jogosulatlan alkalmazása miatt kell ítéletet mondani a Bizottságnak. A német Volkswagen cég többségi állami tulajdonban van. Ez magában persze még nem lenne baj, de az már annál inkább, hogy állami támogatásokkal az állam negatívan befolyásolni képes a versenyt az autóiparban, mint ahogy erre már többször is volt példa. 50

Mint az majd a későbbiekben kiderül, Magyarország versenyjogi harmonizációja során éppen az adókedvezményekben megnyilvánuló állami támogatások okoztak problémákat. 51 Kiegészítésképpen megjegyzem, hogy a közösségi versenyjog az állami támogatásokra vonatkozó alapvető 87. cikkelye mellett szerepel még a 88. cikkely, valamint az évek múlásával több rendelet, keretszerződés.

33

Egy esetben a német állam a Bizottság részéről korábban engedélyezett, a Volkswagennek juttatott állami támogatást meg akarta toldani 398 millió euróval két termelési üzem létrehozása címén. A Bizottság a kiegészítő összeg egy részét (számszerűen 123 millió eurót) a közösségi érdeken felüli, a versenyt már korlátozó hatású többletnek minősítette. A Bizottság a keletnémet felzárkóztatás mellett téve le voksát, mindaddig, amíg az nem versenykorlátozó hatású, engedélyezte –és még ma is engedélyezi- az olyan jellegű támogatásokat,

amelyek

közvetlenül,

vagy

közvetve

de

a

Kelet-Németország

felzárkóztatására irányulnak. Az érdekesség kedvéért megemlítem, hogy a 87. cikkely 2. paragrafusa alatt külön szerepel a keletnémet régió, a nyugatiéhoz történő felzárkóztatására nyújtott segélyek az alapvető állami támogatások tiltása alóli kivételt képezése. Ennek persze ma már sokkal kisebb a szerepe, mint korábban, mégis a példa jól szimbolizálja a Bizottság részéről, a Közösségen belüli állami támogatási rendszer terén megnyilvánuló ésszerű és következetes praxist. Ezzel az EK versenypolitikája c. fejezet végére értem. A II. fejezetben a fúziókontrollal kapcsolatos aktualitásokkal foglalkozom.

34

II. Fejezet A fúziókontrollal kapcsolatos kérdések Mint már dolgozatom elején is említettem ez a rész kiemelt fontosságú a dolgozat szempontjából. Kutatásaim a Bizottságot az utóbbi időben ért vádak igazságtartalmát vizsgálják, statisztikai adatok segítségével trendeket, tendenciákat felvonultatva. A még a komoly reform előtt álló, közel másfél évtizede működő fúziókontrollról, az ügyek, döntések különböző megoszlásán keresztül egy átfogóbb képet szeretnék az olvasó elé tárni.

2.1 A Bizottság, mint beavatkozó szerv? Az Európai Közösségek fúziós gyakorlata, fúziós-politikája a versenypolitikai eszközök legfiatalabb tagja tehát. A maga 14 évével –ha a 4064/89-es minisztertanácsi rendeletet tekintjük a mai fúziós-politika alapkövének-, mégis olyan biztosan működő gyakorlatot teremtett, mely aktualitását, naprakészségét még mindig őrzi. Kisebb változtatásokra bár sor került, bizonyos újabb minisztertanácsi rendeletek, kiegészítő intézkedések képében, de alapjaiban még ma is a fent említett rendelet a mérvadó. A gyakorlat azonban az esetek többségében rutinszerűvé válik, s mint már említettem a Bizottság előszeretettel engedélyezi az olyan egyesüléseket, ahol az egyesüléssel létrejött piaci szereplő részaránya 25 százalék alatti. Az egyre több egyesüléssel arányosan nő a cégek „aggályainak”, bírálatainak a felszínre juttatása. Az utóbbi időkben egyre hevesebben támadják a Versenyügyi Főigazgatóságot, valamint a Bizottságot, mondván, hogy túlságosan beavatkozó praxist folytat, illetve tengerentúli cégek Amerika-ellenes protekcionizmus vádját is hangoztatják. Igazak-e ezek a vádak, és hogyan lehet megvizsgálni ezt a kérdést? Tulajdonképpen a statisztikai adatok szolgáltatnak csak megbízható és számszerű információkat az esetekről (a fúziós ügyekről) és a Bizottság döntéseiről. Mivel a vádak konkrétan 2002 vége felé merültek fel így elsősorban a 2000-2001-es statisztikákat hívom segítségül a fenti vádak vizsgálatakor. Hozzáteszem, hogy a 2002-es adatokat minden egyes pontnál ismertetem és megvizsgálom, hogy a 2000-2001-es időszak tendenciáitól a 2002-es év mennyiben tér el, illetve, hogy a vádak megalapozottak-e a legfrissebb adatok ismeretében.

35

1. Táblázat Fúziós döntések Döntések A fúziós szabályozáson kívül eső Első fázisú döntések Kompatibilis Kompatibilis kikötésekkel Részben tagállami besorolású Teljesen tagállami besorolású Második fázisú döntések Kompatibilis Kompatibilis kikötésekkel Tiltó Összes döntés

2000

2001

Összesen

2002

1

1

2

1

293

299

592

242

28

13

41

10

4

6

10

9

2

1

3

4

3

5

8

2

12

10

22

5

2 345

5 340

7 685

0 275

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention” (a 2002-es oszloppal általam kiegészítve)

A táblázat azokat a fázisokat és az azokban megvalósuló döntéseket írja le, amelyekről már korábban is volt szó, vagyis az első fázisban megvizsgálják, hogy a fúziók teremtenek, vagy növelnek-e piaci erőfölényt. Amennyiben nem, vagyis: kompatíbilis, kompatíbilis utalásokkal (kiegészítésekkel, feltételekkel), a küszöbértékek miatt részben vagy teljesen tagállami besorolású ügyről van szó, úgy a Bizottság nem gördít akadályt a fúzió elé, de természetesen az utóbbi két esetben az érintett tagállamnak lehetősége van a tiltásra. A másik esetben sor kerül a második fázisú vizsgálatra, éspedig hogy a tagadhatatlan piacierőfölénynek lesznek-e versenykorlátozó hatásai. Ha nem lesznek, azaz a fúzió „kompatíbilis”, vagy „kompatíbilis kikötésekkel” minősítést kap, úgy végrehajtható, amennyiben viszont nem, úgy azt a Bizottság megtiltja. Amikor a beavatkozást vizsgáljuk, a Bizottság döntései között a tiltással végződőket szemléljük, hiszen egyedül ebben az

36

esetben érinti döntésével a Bizottság a céget, elmarasztalva azt, s a fúziót semlegesítve (tiltva), vagy anyagi bírsággal megróva a vállalatot. E szempont figyelembe vételével megállapíthatjuk, hogy a hét megtiltott vállalati egyesülés ismerve az 1991 és 1999 közötti időszakból származó mindössze 11 tiltó döntéssel záruló ügyet egy meghatározó növekedést jelent. (Lásd a lenti ábrát!) A 2002-es adatok azért nincsenek benne az összesítésben, mert csak kiegészítésként kerültek a táblázatba. A vizsgálatok, 2000-2001 statisztikai adataira épülnek. Mindenesetre ha megnézzük a táblázatot megállapíthatjuk, hogy a 2002-es év sokkal kevesebb döntést hozott (275), amelyek közül bár jóval több részben tagállami, vagy teljesen tagállami besorolású döntés született (9, illetve 4) egy olyan döntés sem volt, amely tiltással végződött volna!

1. Ábra A tiltással lezárt ügyek

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Ez a szám magában tehát alátámasztaná a fenti a Bizottságot ért kifogásokat. De merüljünk tovább a statisztikákba, hogy megtudjuk, valóban elég-e egy ennyire felszínes vizsgálódás a kívánt eredmény eléréséhez. Egy fúziós ügyletnek nem csak és kizárólag a Bizottság (vagy az érintett tagállam versenyhatósága) vethet véget, hanem a cégeknek is módjukban áll, visszavonni igényüket a fúzióra. Az ilyen visszavonásokra a legtöbb esetben akkor kerül sor, ha a Bizottság

37

vizsgálódása megállapítja, hogy bár az egyesülés eredményeképpen piaci erőfölénnyel bírni tudó vállalat jönne létre, „hajlandó a kompromisszumra” és bizonyos feltételek mellett engedélyezné az összevonást, a cégek azonban azokat nem hajlandóak elfogadni. Meg kell tehát vizsgálni, hogy az összes tiltással végződő ügyből mennyi olyan volt, ahol valóban a Bizottság mondta ki a végső szót, és mennyi olyan, ahol a cégek vonták vissza igényüket.52 Olyan esetre is van mód, hogy egy évben nincs valódi tiltással végződő ügy, csak a cégek által visszavont. Az 1. Táblázatból már ismert információ, hogy 2002-ben nem volt tiltással végződő ügy, így a vizsgálat folytatása a tavalyi évre nem érdemes. A következő ábra mutatja meg, hogy a vizsgált időszakban összesen hány fúziót tiltott meg a Bizottság, és hány esetben vonták vissza igényüket a cégek a második fázisban.

2. Ábra A tiltott és a 2. fázisban visszavont ügyek száma

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Ebből az ábrából egyértelműen látszik a növekvés, a kilencvenes évek elejétől szinte fokozatosan. Fontos azonban megemlíteni, hogy eddig az 1-es táblázat kivételével kizárólag lezárt ügyekről volt szó. Eddig nem vizsgáltuk meg, hogy ezek az ügyek hány döntés meghozatala után születtek. A végletes beavatkozások tartalmazzák azokat a döntéseket, észrevételeket, „korrekciókat”, amelyek a Bizottság az üggyel való foglalkozás során érintik a vállalatokat, de ezek éppen a „végletes” jelző miatt nem tartalmazzák azokat

52

Természetesen a „…mondta ki a végső szót” kifejezés itt csak képletesen szerepel, hiszen akárkié légyen is a döntés a Bizottság vet véget az ügynek.

38

a döntéseket, amelyek feltétellel engedélyezik a fúziót. Ezek százalékos megoszlása a fenti számokkal összevetve így néz ki:

3. Ábra Végletes Beavatkozások

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Ez az ábra kisebb-nagyobb „ugrálásokkal” szintén a növekedés irányába mutat53. Jóllehet a növekedés azért már nem annyira egyértelmű ezen az ábrán, mint az ezt megelőzőken. A számok itt az összes döntés és a visszavont vagy tiltással lezárt ügyek arányát mutatják54. Ezek szerint 1991-ben a 60 döntésnek mindössze 1,67%-a végződött tiltással (vagy visszavonással), korábbról láthattuk, hogy a kérdéses időszakból összesen egy ügy volt, amely tiltással végződött. Ugyanígy 2001-ben a 340 döntésből 9 végződött tiltással, vagy visszavonással, amely azt mutatja, hogy az esetek mindössze 2,65%-ban volt „beavatkozó” a Bizottság. De még mindig nem értünk kutatásunk végére, hiszen ezek a számok nem mutatják meg, mennyi volt az összes döntés, ahol alkalom volt a beavatkozásra, vagyis mind a tiltások, mind a visszavonások, de még az első, illetve második fázisú „kompatíbilis” döntéseket is bekalkulálva.

53

Ha figyelmen kívül hagyjuk az 1996-os, a vizsgált intervallumban legmagasabb adatot.

39

4. Ábra Döntések intervencióval

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Ezen az ábrán már egyértelműen látszik, hogy bár 2000-ig valóban nőtt a beavatkozások száma –jóllehet nem szignifikánsan- 2001-re ez az arány 13,94%-ról 9,41%-ra esett vissza, amely bár némileg nagyobb az 1998-as értéknél messze alulmúlja a kilencvenes évek eleji érát. Utoljára vessünk egy pillantást azokra az esetekre, amelyeknél a Bizottság feltétel nélkül elutasította a fúziót:

5. Ábra A feltétel nélküli elutasítások

54

Az alsó sorban az összes döntés, a felső sorban pedig a megtiltott, vagy visszavont ügyek az összes döntéshez viszonyított aránya szerepel.

40

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Mielőtt elemeznénk az ábrát gyorsan megjegyzem, hogy a viszonyítási arányszám a korábbi összes ügyhöz való viszonyításról a beavatkozó típusú döntés arányára változott. Ez azért fontos, mert a beavatkozások közül jobban látszik, hogy a Bizottság mennyire kevés esetben élt a tiltás eszközével, amikor valamilyen formában beavatkozott. Folytatva tehát a vizsgálódást, ezen az ábrán jól látszik, hogy a kikötések nélküli elutasítások esetében –amelyek elsősorban valószínűleg hatalmas vállalatok egyesüléseivel hozhatóak összefüggésbe- eléggé „kiegyensúlyozott” a helyzet, így is a 2001-es év „viszi a prímet”: Az összes beavatkozásra módot adó eset közül a tényleges beavatkozások közül 89%-a feltétel nélküli elutasítás. Ez bár a legmagasabb a vizsgált időszakban, mégis a többi évhez mérve csak elenyésző mértékű a különbség. Summázva tehát a kutatást elmondhatjuk, hogy az Európai Unió Bizottsága az utóbbi években nem -vagy rendkívül csekély mértékben- vált beavatkozóbbá. Ha megnézzük a döntések számában való drasztikus növekedést (1991-ben 60, 1995-ben 109, 1998-ban 238, 2001-ben 340) és ehhez viszonyítjuk a számokat (mint ahogy tettük ezt korábban is) azt látjuk, hogy a „beavatkozási ráta” minimális, szinte elhanyagolható mértékű növekedést mutat. Ezzel az eredménnyel cáfoltuk a Bizottság irányában megnyilvánuló az utóbbi időben egyre hangosabb aggályokat, kifogásokat, amelyek a fúziós politika objektivitását kezdték ki.

2.2 Protekcionizmus az USA-val szemben?

41

A másik terület, ahol egyes tengerentúli cégek kivetni valókat találtak a Versenyügyi Főigazgatóság részéről, az őket érintő, általuk anti-amerikanista protekcionizmusnak nevezett magatartás volt. Az előbbi statisztikai adatokra való támaszkodást használom ennek a kérdésnek a vizsgálatakor is. Lássuk tehát, miről is van szó! Szintén a 2000-2001-es adatokat vizsgálva (ennél a vizsgálatnál nem állt rendelkezésemre frissebb adat) nézzük meg, milyen nemzetiségű cégek játszottak szerepet fúzióknál, pontosabban hány döntés érintette az adott nemzetiségű céget:

2. Táblázat A fúziókban szerepet játszó cégek Országok

2000

2001

Összesen

Németország

116

95

211

Egyesült Királyság

96

88

184

Egyesült Államok

93

79

172

Franciaország

76

63

139

Hollandia

37

48

85

Olaszország

31

37

68

Svédország

26

39

65

Spanyolország

20

20

40

Finnország

13

21

34

Svájc

16

14

30

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

42

A táblázat az összes olyan döntésre vonatkozik, amelyek a vizsgált időszakban érintették a vállalatot.55 Tehát megmutatja, hogy például 2000-ben 116 német székhelyű céget érintett a Bizottság fúziós döntése, 93 amerikai céggel szemben. Az érintett kifejezés itt együttesen takarja a megszerző céget, valamint a cél vállalatot. A 2001-es év végéig, bár számuk visszaesett még mindig a német cégek „egyesülnek” leginkább, őket követik az Egyesült Királyságból származó vállalatok, majd csak ezután, a harmadik helyen futnak be az amerikaiak. Az „egyesülnek leginkább” kifejezés azonban kissé félrevezethető lehet, hiszen a statisztika csak azokat a cégeket érinti, amelyek méretüknél fogva fúziós-eljárás tárgyát képezhették, vagyis a fentebb említett küszöbértékeknek megfeleltek. Ugyanezen értékekkel megnézhetjük a következő, szemléletesebb kör-diagrammot is:

6. Ábra A Fúziók megoszlása (2000-2001)

55

Itt azért nem a beavatkozás szerinti döntéseket vizsgálom, hogy átfogóbb képet adhassak a regionális megoszlásról. A tiltások, valamint visszavonások arányával kapcsolatos táblázatok bemutatása a következő oldalakon található.

43

Svédország

Finnország Spanyolország

Olaszország

Svájc

Németország

Hollandia

Franciaország

Egyesült Királyság Egyesült Államok

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Az ábráról itt is tisztán kivehető a német cégek vezető szerepe a döntések megoszlásánál, valamint az őket követő Egyesült Királyság, majd az Egyesült Államok térhódítása. Ha a százalékos megoszlást nézzük, akkor a német cégek 31%-ban érintettek a fúzió-politika által, míg az amerikaiak 25%-ban, ami lényegesen magasabb szám, mint az őket követő másik, nem EU-tagállam Svájchoz tartozó mutató, amely mindösszesen 30 döntésből számítható. Az Európai Közösségek fúziókontroll gyakorlata ugyanúgy vonatkozik tehát a más országokból, más államokból származó, az EU-területére érkező cégekre, vállalatokra. Sőt, ha két olyan cég akar egyesülni, amelyik egyike sem az EU-tagállamokból való, de az EUterületén, vagyis az egységes európai piacon fejtené ki hatását a versenyre, úgy a Bizottságnak

jogosultsága

van

az

ő

egyesülésüket,

annak

későbbi

lehetséges

következményeit előre látva elutasítani, vagy a fúziót érvényteleníteni.56 Nézzük meg, hogy regionálisan hogyan oszlanak meg a döntések!

4. Táblázat 56

Feltéve, hogy bejelentés kötelezett ügyről beszélünk. Ezt egyébként extrateritoralitásnak nevezzük, ami azt jelenti, hogy az EK versenyszabályozása (a közösségi szabályozások között talán egyedülállóan) olyan ügyletekre is kifejtheti hatását, amelyek túllépnek határain.

44

A Döntések regionális megoszlása Érintett Országok

2000

2001

Összesen

%

EU/EU EU/USA EU/USA/Más EU/Más USA/USA USA/Más Más/Más Összesen

214 56 4 30 26 7 8 345

203 43 2 47 22 12 11 340

417 99 6 77 48 19 19 685

60.88% 14.45% 0.88% 11.24% 7.01% 2.77% 2.77% 100%

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

A fenti számok magukért beszélnek. A 2000/2001-es időszakot szemlélve a döntések regionális megoszlása szerint az esetek 60.88%-ban csak EU-tagállamból származó vállalat egyesülését érintette a Bizottság döntéseivel. Ezen esetek közül 275-ben (az összes eset 40%-a) legalább két tagállam vállalata játszott szerepet. Az összes esetből 142-ben (21%) csak egy tagállam volt érintve, ami azért érdekes, mert az ember egy egységes belső piacon inkább arra számít, hogy a cégek „kifelé” (más tagállamok felé) „kacsingatnak”, kifelé nyitnak. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az esetek 87%-a európai cégekre vonatkozott.57 Az európai országok valamelyikéből származó vállalat egy az Egyesült Államokból származó vállalattal történő fúziója (ami vagy megvalósult, vagy nem) a Bizottsági döntések 14.45%-át vonta maga után. Nagyságrendileg őket követi az Európai Unió valamelyik tagállama, és egy, sem az EU-hoz, sem az Egyesült Államokhoz nem tartozó székhelyű vállalat fúziós igénye, tényleges egyesülése. Ezek nagy része Ázsiából származik, főleg Japánból, Kínából. Most nézzük meg, hogy a Közösségeken belül milyen tendenciák valósulnak meg!

5. Táblázat A döntések európai megoszlása 57

Vagyis az esetek döntő többségénél legalább egy európai cég –egy más nemzetiségű céggel- érintve volt.

45

Érintett Országok

2000

2001

Összesen

A 685 döntés %-a

Németország

33

18

51

7.45%

Egyesült Királyság

15

9

24

3.50%

Franciaország

10

8

18

2.63%

Svédország

6

8

14

2.04%

Olaszország

7

5

12

1.75%

Hollandia

5

6

11

1.61%

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

A német cégek „fúziós étvágya” a legnagyobb az összes EU-ország közül. 51 esetben csak német céget érintő döntést hozott a Versenyügyi Főigazgatóság, ami az összes döntés 7.45%-át teszi ki. A németeket követő Egyesült Királyság kevesebb, mint a német egyesülésekre vonatkozó döntések felével, 24 döntéssel képviselteti magát a második helyen a Közösségekből. Őt sorrendben követi Franciaország, Svédország, Olaszország, majd legvégül Hollandia. Ha visszatekintünk a „A Döntések regionális megoszlása” c. táblázatra, jól láthatjuk, hogy csak az Egyesült Államokat érintő döntés, számszerűleg 48 csak kevéssel marad el a német 51-től, s így teszi ki az összes döntés 7,01%-át. A Bizottság esetleges részlehajlását akárcsak az előző fejezetben, itt is a tiltott fúziók statisztikai elemzésével végzem, hiszen egyértelműen ez képezi a Bizottságot érő, az amerikai cégek irányában megnyilvánuló negatív diszkriminációs vádak tartalmi alapját.

6. Táblázat Tiltások származási helyre vonatkozó megoszlása

46

USA céget érintő döntés

Európai céget érintő döntés

Más céget érintő döntés

2

5

1

172

599

121

1.16%

0.83%

0.82%

Tiltások 20002001-ben Összes döntések száma Tiltások százalékban

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Egy „röpke” pillantás az adatokra félrevezetően hathat és meggyőzhet minket arról, hogy „no lám, mégis csak igaz, hogy a Bizottság részlehajló az európai vállalatokkal szemben”, hiszen százalékos megoszlásban több amerikai vállalatot sújtott döntésével. Ám mielőtt erre sor kerülne, gyorsan elmagyarázom, miért is nincs ez így. Egyrészt az elutasítások száma minden esetben elenyésző. Mindössze két eset, vagy mindössze 5 eset a 172-bő, vagy az utóbbi esetben 599-ből olyannyira jelentéktelen, hogy messzemenő különbségeket levonni belőlük nem okos dolog. Tehát a számok már magukban nem mondanak sokat, hát még a százalékok, amelyek közt szintén annyira minimális a különbség,

hogy

egy

tiltó

döntéssel

egytizedes,

kéttizedes

százaléknövekedést

tapasztalhatunk. Másfelől megközelítve az előző fejezet mérési kikötéseihez, faktoraihoz hasonlóan itt is meg kell vizsgálni a cégek által a második fázisban visszavont ügyeket. Ennek fényében nézzük meg a következő oldalon található táblázatot!

7. Táblázat

47

Tiltások és visszavonások származási helyre vonatkozó megoszlása

Tiltások és visszavonások 2000-2001-ben Összes döntések száma Tiltások és visszavonások százalékban

USA céget érintő döntés

Európai céget érintő döntés

Más céget érintő döntés

4

14

5

172

599

121

2.33%

2.34%

4.13%

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Ezen az ábrán már tisztán kivehető, hogy amerikai cégek ugyanolyan elbánásban részesültek, mint európai társaik, sőt, még jobb elbánásban is, mint más országokból származó társaik.58 Ami ebből tehát egyértelműen látszik az az, hogy amerikai cégek irányában a Bizottság részéről nem tapasztalható semmi nemű negatív diszkrimináció. Ezt az állítást igyekszik megerősíteni a következő táblázat is, mely EU-tagállamok adatait veti össze az amerikai adatokkal.

8. Táblázat

58

Az elbánás milyensége természetesen nem mérhető csupán a tiltások és visszavonások statisztikai mutatóival, hiszen ha történetesen 5 európai vállalat akar mindössze egyesülni egy évben és méretük világviszonylatban is kiemelkedő, akkor jogos lehet, hogy egyik sem fuzionálhat, míg mondjuk, ha 5 kisebb amerikai cég akarja tenni ugyanezt, egészen más ítélet születik. Ebből is látszik, hogy a körülmények és az esetenként abszolút eltérő faktorok határozzák meg az ügy végkimenetelét.

48

Tiltások és visszavonások egyes tagállamokban és az USA-ban Országok

Tiltások és visszavonások %-ban

Ausztria

3.85%

Finnország

5.88%

Franciaország

2.16%

Németország

1.42%

Írország

25.0%

Portugália

10.0%

Svédország

6.15%

Egyesült Királyság

1.63%

Egyesült Államok

2.33%

Forrás: Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention”

Most már teljesen tisztán látszik a vád alaptalansága, hiszen Franciaországot, Németországot, valamint az Egyesült Királyságot kivéve minden a listán szereplő tagállam arányaiban több elutasítást kapott a 2000-2001-es években, mint az Egyesült Államok. A két vizsgált kérdésben tehát (mennyire beavatkozó szerv a Bizottság, illetve valóse az USA-val szembeni negatív diszkrimináció a fúziókontrollban?) megállapítható, hogy a Bizottság, a megfelelő mértéken túlmenően sem beavatkozó, sem USA-ellenes fúziós politikát nem folytat. Az EK versenyjogának, a fent említett kérdések megválaszolásával a végére értem. Következzen a magyar versenyjog, versenypolitika főbb sajátosságainak bemutatása!

49

III. Fejezet Magyarország versenypolitikájának főbb jellemzői Magyarország versenypolitikáját, a témában kompetens személyiségek EUkonformnak tekintik. Ez a megállapítás burkoltan, de a tudtunkra adja, hogy bár sok, az EU elvárásai közt szereplő pontot a magyar versenyjog, versenypolitika átvett, még mindig nem lezárt ez a fejezet a két fél között.59 Mindenesetre, míg ebbe a problémába mélyebben elmerülnénk, egy rövid történelmi összefoglaló keretében ismertetem a magyar versenypolitika sajátosságait, a változásokat, valamint a GVH (Gazdasági Versenyhivatal) szerkezetét, funkcióját, tevékenységét. Abból az állításból kiindulva, hogy a magyar versenypolitika EU-konform, az előző fejezetben már ismertetett politikákat (fúziókontroll-szabályozás, kartellellenes-politika), külön-külön nem ismertetem, már csak azért sem, mert a tárgyalási fordulókon sem ezek a területek képezték a konfrontáció forrásait, illetve a kisebb eltérések ismertetése a dolgozat szempontjából irreleváns.

3.1 A magyar versenytörvény „rövid” történelme Magyarország

versenyjogi

történelme

mindössze

három

versenytörvénnyel

büszkélkedhet.60 Az első versenytörvény (Törvény a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról, LXXXVI/1990) megteremtette a jogi feltételeket a magyar versenypolitika intézményeinek kiépítéséhez és működőképessé tételéhez. Ez a versenytörvény azonban már nem felelt meg a korszerűbb piacgazdaság, valamint az EU-szabályozáshoz való alkalmazkodás követelményeinek, noha egy, a korszerűbb versenypolitika kialakulását jól szolgálta.61 A második versenytörvény (Törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról, LVII/1996.) elfogadásával hosszabb időre kialakultak a magyar versenypolitika jogi keretei. Ez a jogszabály jelentős szabályozási változtatásokat vezetett be elődjéhez képest, és bővebb címe is arról árulkodik, hogy a korszerű piacgazdaságokban szokásos módon nagyobb hangsúlyt kapott benne az erkölcsileg kevéssé minősíthető, ám a versenyt korlátozó piaci magatartásformák elleni fellépés. A 59

Pontosítva, a diplomadolgozat írásának vége felé járva a fejezet formailag már lezárt, de effektíve a magyar félnek még módosításokra van szüksége a 2004-es csatlakozásig, valamint a csatlakozás után. 60 A teljesség kedvvért, 1931-ben volt egy Kartell-törvény. 61 Ez az első versenytörvény 1996. december 31.-én a hatályát vesztette.

50

hazai versenyjogi „evolúció” harmadik generációját megtestesítő, 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. Törvény szintén korszerűsítette az eddigi versenytörvényt, még inkább alkalmazkodva ezzel az EU által támasztott elvárásokhoz.62 Mindezen törvények mellett létezik továbbá néhány más olyan jogszabály, amely a szorosan vett versenyjognak nem része ugyan, de a versennyel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz. Ezek közül fontosabb a magyar Alkotmány (1949. évi XX. törvény- 9 (2) §), az ártörvény (1990. évi LXXXVII. tv.), illetve a büntetőtörvénykönyv (1978. évi IV. törvény - 296/A §), és egyes regulált szektorok vagy természetes monopóliumok szabályozásával foglalkozó jogszabályok (például a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. tv.), és a reklámtörvény (1997. évi LVIII. törvény). Említésre méltó még az EU és Magyarország közötti társulási megállapodás (1994. évi I. törvény. - 62. cikk), valamint az ahhoz kapcsolódó végrehajtási szabályok (230/1996 (XII. 26.) kormányrendelet), melyek a Magyarország és az EU közötti kereskedelemmel kapcsolatosan tartalmaznak versenyjogi rendelkezéseket. Az EU-val folytatott versenyjogi tárgyalások kapcsán azonban felmerült egyfajta igény a hazai versenyjog némi „fazonigazítására”, a nagy horderejű változtatásokról még nem is beszélve. Ennek eredményeképpen 2002. április 1-jén új, a már hatályossal párhuzamos versenyjogi jogszabályok léptek hatályba. „A megkettőződés oka az, hogy a versenyjog körébe tartozó gazdasági események egy része nemcsak Magyarország gazdaságát érinti, hanem külső gazdasági kapcsolatokat is. Ezt pedig az EU saját hatáskörében, saját elvei alapján akarja elbírálni, és a csatlakozóktól is elvárja, hogy figyelembe vegyék kérését.”63 Az új jogszabályokkal egyfajta kettős szabályozási struktúra alakult ki, aminek értelmében a versenyt korlátozó megállapodások és az erőfölénnyel való visszaélés esetében továbbra is a versenytörvény illetve a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek az alkalmazandók, amennyiben a szóban forgó magatartások nem érintik hazánk és az EK közötti kereskedelmet. „Az EK magyar kereskedelem érintettsége esetén viszont az új jogszabályok alkalmazására kerül sor. Az új jogszabályok - a 2002. évi X. törvény és az ahhoz szorosan kapcsolódó 39/2002. (III. 12.) sz. Kormányrendelet - lényegében a közösségi versenyjog egyes elemeit emelik be a magyar jogba.”64 62

Ehhez kapcsolódnak a versenyt korlátozó megállapodások egyes csoportjainak mentesítéséről szóló kormányrendeletek. 63 Kovács Tímea: Hazai versenyjog - párhuzamos szabályozás (Figyelőnet, 2002. április 4.) 64 http://www.gvh.hu/index.php?id=2509&l=h

51

Éppen amiatt, mert az új kettős jogszabály kizárólagosan a kartelltilalmat és az erőfölénnyel való visszaélést érinti, és mert az Európai Közösség és Magyarország közötti szabadkereskedelemre vonatkozik, a belső viszonyokra nem vonatkozik. Ezt a fajta szabályozási rendszert nyugodtan nevezhetjük egyedülállónak is, hiszen: „Sem a többi csatlakozó, sem az EU és a tagállamok között nem készítettek hasonló megállapodást.”65 Az új törvény a csatlakozásig marad érvényben66, és a csatlakozási folyamathoz szükséges közeledést is hathatósan támogatja. A kettős jogszabály tehát egy, a jogharmonizációt, valamint annak 100%-os végbemenetelét elősegítendő jogi eszköz, amely nagymértékben komoly változtatásokat nem eszközöl, hiszen, mint azt már fentebb is említettem, hazánk és az EK jogi szabályozása 1996 óta alig tér el egymástól, ami főleg a 96. évi törvényben megnyilvánuló a GVH által végrehajtott szoros jogharmonizációnak köszönhető. Az eddigi törvényeket, jogszabályokat, az aktuális rendelkezéseket felvázolva egy kérdés maradt csak hátra: „Mi lesz a csatlakozás után?” Nos, a jogharmonizáció eredményeképpen a magyar versenyjog, a versenyjogi szabályozás meg fog felelni a csatlakozás pillanatától kezdve az EU-s követelményeknek. Természetesen az időközbeni változások nem előreláthatók, így, amennyiben a Bizottság azt indokoltnak tartja, folyamatosan alkalmazhat kisebb-nagyobb változtatásokat, reformokat, amelyekre a magyar versenypolitikának is nyitottnak kell lennie. Mindemellett a GVH, mint szervezet továbbra is azt a feladatot fogja ellátni, a Bizottsággal karöltve, amit ma is ellát, vagyis a versenyt fogja felügyelni, a közösségi versenyjog közvetlen (és itt a hangsúly a közvetlen szón van) alkalmazásával.

3.2 A Gazdasági Versenyhivatal és a versenytörvény A Gazdasági Versenyhivatal országos hatáskörű, állami költségvetési szerv, mely a versenytörvényben, továbbá az árak megállapításáról szóló törvényben meghatározott versenyfelügyeleti feladatokat látja el. A GVH 1991. január elseje óta működik, élén az elnök áll, akinek munkáját két elnökhelyettes segíti. Az elnököt és az elnökhelyetteseket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, hat évre. A Versenyhivatal az Országgyűlés ellenőrzése mellett működik, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy az elnöknek évente be kell számolnia a Hivatal tevékenységéről az Országgyűlésnek, illetve, 65 66

Kovács Tímea: Hazai versenyjog - párhuzamos szabályozás (Figyelőnet, 2002. április 4.) 1996. évi LVII. Törvény természetesen továbbra is hatályos.

52

külön felkérés alapján az Országgyűlés megfelelő bizottságának. A Versenyhivatal Budapesten működik, regionális részlegei nincsenek. A munkatársak száma 1998. januárjában 106 fő volt, 2003-ban mintegy 120 fő. A GVH szervezeti struktúráját a következő ábra szemlélteti:

9. Táblázat A GVH felépítése

Forrás: http://www.gvh.hu/index.php?l=h&id=94&m=2

A GVH felépítésénél maradva, a Nemzetközi Iroda bemutatásával folytatnám, hiszen ez az a GVH-n belül működő iroda, amely funkcióit és felelősségét tekintve a leginkább áll

53

mind a dolgozat, mind a személyes érdeklődésem középpontjában. Lássuk tehát a Nemzetközi Iroda fő feladatait: - „Koordinálja az EU-hoz való csatlakozás előkészítésével összefüggő, valamint az EK-val és tagállamaival kötött Európai Megállapodásból és Magyarország más nemzetközi szerződéseiből adódó versenyhivatali feladatok elvégzését, - Szervezi és ellátja a kapcsolattartást az EK versenyhatóságával, más országok versenyfelügyeleti szerveivel és más külföldi intézményekkel, - A Versenyhivatal képviseletében részt vesz az EK társulásból adódó feladatokkal foglalkozó nemzetközi és hazai fórumok ülésein, valamint az OECD, a WTO és az UNCTAD versenypolitikával és versenyjoggal foglalkozó bizottságainak és munkacsoportjainak ülésein, illetve koordinálja az ilyen rendezvényeken való részvételt.”67 Visszakanyarodva a teljes Gazdasági Versenyhivatalhoz, megállapíthatjuk, hogy a GVH funkcióját tekintve a „versenytörvény őre”, és a versenytörvény rá vonatkozó rendelkezései értelmében (a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. Törvény II. részének

33-43§-ig terjedő része foglalkozik vele) versenyfelügyeleti

feladatokat lát el. A törvény idevágó rendelkezései kijelölik a GVH feladatkörét, meghatározzák a strukturális kereteit,68a versenyfelügyeleti eljárást (amit a versenytörvény VIII. fejezete szabályoz), valamint az eljárás lefolytatásának módját.69 Azt hiszem nem túlzok, ha a Versenytanácsot a GVH lelkeként aposztrofálom. „A Gazdasági Versenyhivatalban a versenytörvény által biztosított teljes önállósággal működő Versenytanács hozza a Gazdasági Versenyhivatalnak a versenyfelügyeleti eljárást érdemben lezáró határozatait, valamint az azok végrehajtását elrendelő határozatokat. Ugyanakkor jogorvoslati fórumként is szolgál a vizsgáló által versenyfelügyeleti eljárás során

hozott

nem

érdemi,

valamint

bejelentést

visszautasító

határozatok

67

http://www.gvh.hu/index.php?id=99&l=h Így például, hogy „A Gazdasági Versenyhivatal elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki…” (a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. Törvény 35.§ 2. bekezdés) 69 Ez utóbbit a IX. fejezet taglalja. 68

54

esetében.”70Akárcsak a GVH feladatai, úgy a Versenytanácsra vonatkozó szabályok is megtalálhatóak a versenytörvényben.71 Magáról a versenytörvényről is sokat lehetne írni, de mivel ez nem célja dolgozatomnak, így itt csak a törvény -témánkból fakadóan fontosabb- fejezeteinek címszerű ismertetésére van mód.72: „Az első rész tartalmából”: I. Fejezet: A törvény hatálya (1.§) II. Fejezet: A tisztességtelen verseny tilalma (2-7.§) III. Fejezet: A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma (8-10.§) IV.Fejezet: A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma (11-20.§) V. Fejezet: A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma (21-22.§) VI. Fejezet: A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése (22-32.§) A második rész tartalmazza a GVH-ra vonatkozó előírásokat, a harmadik rész általánosan az eljárással, illetve annak lefolytatásával foglalkozik, míg a negyedik rész a kiegészítő intézkedéseket tartalmazza. Fontos még itt kiemelni, hogy a tisztességtelen verseny témakörét ugyan a versenytörvény tárgyalja, de az nem a GVH, hanem a bíróságok hatáskörébe tartozik. A GVH-ról kialakított képhez erősen hozzátartozik tehát a pártatlanság szerepköre. A törvények keretei által tisztán értelmezhető felelősségéből, működéséből, funkciójából látható a Gazdasági Versenyhivatal „szakértői”, objektív, egyfajta monitorozó és korrigáló jellegzetessége. Éppen ezért, amikor azt a kérdést tettem fel Sárai Józsefnek, hogy a magyar versenypolitikát a gazdaságpolitikán keresztül mennyire a kormány és mennyire a GVH alakítja, azt a választ kaptam, hogy a GVH elsődleges feladata a versenytörvény alkalmazása révén a verseny tisztességességének és szabadságának védelme. Az, hogy ez mennyiben járul hozzá a gazdasági fellendüléshez, csábos mutatószámok villogtatásához, az már más kérdés. Ez annyit tesz –egy lesarkított hasonlattal élve-, hogy míg a kormány magától engedélyezne olyan fúziókat, kartelleket, amelyek az ország gazdaságának

70

http://www.gvh.hu/hivatal/int05cb1.htm Amennyiben másképpen nem derülne ki a szövegkörnyezetből, úgy a versenytörvény megjelölés alatt a legújabb, vagyis a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. Törvény-t értem. 72 Véleményem szerint már a címek is jól szemléltetik a magyar versenypolitika EU-konform mivoltát. 71

55

rövidtávon hasznot hoznak,73addig a GVH a versenytorzító hatások elkerülése céljából ezt nem tenné. A GVH elvei ugyanis a hivatal megközelítéséből a következők: ” A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacgazdaság működésében betöltött, a verseny szabadságával kapcsolatos szerepe, hogy a köz érdekében, a társadalmi jólétet és versenyképességet növelő módon érvényt szerezzen a versenytörvény rendelkezéseinek, elősegítse a versenyt, valamint hozzájáruljon ahhoz, hogy ahol verseny nem lehetséges, ott azt pótló szabályozás működjön. A GVH jólét, hatékonyság és versenyképesség központú, valamint dinamikus szemléletű megközelítést alkalmaz, nagymértékben építve a nemzetközi tapasztalatokra is.”74 A fentiekből kiderül, amire már korábban is hivatkoztam, hogy a GVH nem felelős azért, amiért a versenyjogi harmonizáció elhúzódott. Ez csak és kizárólag az adókedvezmények körüli konfrontációnak köszönhető. A pártatlanság témakörét tovább boncolgatva egy-két mondat erejéig felhívnám a figyelmet arra, hogy míg Amerikában és az EU-ban is a versenyjogot, versenypolitikát komoly gazdasági döntések, elképzelések befolyásolják, addig ez hazánkban nem így van. Az, hogy melyik állapot a kívánatos, és, hogy miért, már egy sokkal nehezebb kérdés. Egy dolog azonban biztos, a GVH-n belül is akadnak egymással szemben elhelyezkedő vélemények a „hovatartozás” kérdésében. „Világosan meg kell fogalmazni, hogy Magyarországon ki a versenypolitika gazdája – fogalmazza meg a legfontosabb feladatot Berke Barna, a Versenytanács elnöke.75 Más országok és az EU példáján választ is ad a kérdésre: a versenypolitika a gazdaságpolitika része, s ezért alapvetően a mindenkori kormányzat visel felelősséget. Az európai gyökereket jelentő német koncepció és az integráció története is ezt igazolja. Ezért is át kell alakítani a magyar versenyhatóságot, és ki kell építeni a Versenytanács valóságos önállóságát.”76Ezzel kapcsolatban Sárai József felhívta a figyelmemet arra, hogy a versenypolitika átszövi a gazdaságpolitikát, vagyis a kormánynak is lehetősége van aktívan alakítani azt „olyan formában, hogy a gazdaságpolitikáját pro-kompetitív módon folytatja, rendszeresen verseny-konform gazdaságpolitikai megoldásokat választva.”77

73

Hiszen az adókedvezmények is elsősorban rövidtávú hasznot hoznak. http://w2d.gvh.hu/gvh_w2d/elemzesek/allaspont/versenypolitika.html 75 jelenleg már nem ő az elnök. 76 Ferencz Gábor: Ki a versenypolitika gazdája? (Népszabadság Online, 2002. január 14., http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=31879&DocID=32697#32697) 77 Az idézet Sárai Józseftől származik és a GVH-nál tett 2003. május 7-ei látogatásom során hangzott el. 74

56

3.3 „Magyar trendek”78 Ennek az alfejezetnek adhattam volna a „statisztikai adatok” címet, hiszen nagymértékben és kevés hozzáfűznivalóval csak esetszámokat, méréseket tartalmaz, mégis azért döntöttem a fentebb olvasható verzió mellett, mert a számokból (meg abból a kevés hozzáfűznivalóból) kitűnnek bizonyos „trendek”. Elsőként vizsgáljuk meg egy kicsit a fogyasztók megtévesztésével összefüggő ügyeket. Az általam ismert legkorábbi adatok az „átmeneti” időszakból, vagyis 1995-ből származnak. Ebben az évben a Versenytanácsnak 53 fogyasztó-megtévesztési ügye volt, amelyből a Versenytanács 24 esetben marasztalta el az eladót, illetve a versenytársat, 25 esetben zárult az eljárás negatív eredménnyel a panaszos számára, négy beadványt pedig visszavontak. Ugyanezen a területen (vagyis a fogyasztók döntéseinek tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatban) 2001-ben 59 beterjesztett ügy érkezett a GVH-hoz, amelyből 31 igényelte a GVH beavatkozását.79 2002-ben 52 ügyről beszélhetünk, amelyek közül beavatkozásra 36 „volt érdemes”. Az a hipotézis, amely szerint a piac liberalizációjával,

fejlődésével,

mintegy

evolúció-szerű

hatásként

a

fogyasztó-

megtévesztési ügyek folyamatosan visszaszorulnak majd, átengedve ezzel a helyüket az egyéb versenytorzító magatartásoknak, a számok alapján nem látszik megalapozottnak.80 Főleg akkor nem, ha a százalékos megoszlást nézve megállapítjuk, hogy míg 1995-ben az esetek 45%-ában kellett beavatkoznia a GVH-nak, ez az arányszám 2001-re 52%-ra, 2002re pedig 69%-ra (!!!) emelkedett. A 21 „erőfölénnyel való visszaélés”-ügy közül mindössze két esetben marasztaltak el vállalatot, a 7 „kartell és fúziós kérelem elmulasztása” esetében 4 esetben történt törvénysértés,81míg összesen egy esetben volt precedens arra, hogy versenykorlátozó megállapodási ügyben összeült a Versenytanács, de ezt az ügyet is megszüntették.82 Az, hogy a fogyasztói megtévesztéses ügyek kategóriájában a magas arányszámot a cégek

figyelmetlensége,

nemtörődömsége,

vagy

az

ügyeket

szigorúan

kezelő

Versenytanács eredményezi, arra sajnos inkább az első felvetés lehet a válasz. 78

A trendeket szemléletesebbé tevő táblázatok a mellékletekben megtalálhatóak. A GVH beavatkozás ügytípusonként eltérő jellegű határozatokat jelenthet, a fogyasztók döntéseinek tisztességtelen befolyásolásának esetében: jogsértés megállapítását, vagy szünetelés utáni megszüntetést. 80 Ezzel a feltevéssel Török Ádám: Verseny a versenyképességért? C. könyvében találkoztam. Ő az 19941997-ig terjedő időszak a GVH ügyeinek százalékos megoszlásából vonta le ezt a következtetést, amivel nem feltétlenül értek egyet. 81 Ezt követően egyébként mind a négy esetben engedélyezték a fúziót. 82 Az itt előforduló adatok csak a hivatalból indult eljárásokat tartalmazzák. Ezen felül csak 2001 első felére vonatkoznak. Év végére az arányszám a fúziók számának növekedésével visszaesett. 79

57

Az pedig, hogy ez a trend a későbbiekben is folytatódni fog-e, vagy a piac egyre több szektort érintő liberalizációja új helyzet elé állítja-e majd a magyar versenypolitikát, az még a jövő zenéje. Mindenesetre annyi logikusan következik a fejlődésből, valamint a piaci liberalizációból, illetve a majdani EU-hoz való csatlakozásból, hogy a gazdasági „magyar hadszíntér” több szereplőt fog tartalmazni, mint amennyit tartalmaz ma. Ebből fakadóan pedig egyenesen következik, hogy több piaci szereplő több, a Versenytanács elé kerülő ügyet valószínűsít. Mindezen ügyek típusonkénti megoszlására azonban még korai lenne jóslatokba bocsátkozni. Az EK versenypolitikájánál különleges fontosságot tulajdonítottam a fúzióknak. Ennek elsősorban az az oka, hogy a globalizálódó világunkban, a többi területhez képest (erőfölénnyel való visszaélés, versenyt korlátozó megállapodás, fogyasztók döntéseinek tisztességtelen befolyásolása) talán ez az a terület, amelyik a leginkább mutat a gazdasági fejlődéssel összefüggést. Az Európai Közösségek versenyjoga fejezetben közölt fúziós adatok, tendenciák pedig a magyar megfelelőik nélkül a csatlakozás hajnalán társ nélkül maradnának, így álljon itt egy-két szám és betű a hazai fúziós helyzet bemutatásaképpen! Ezúton szeretnék köszönetet nyilvánítani a GVH honlapját szerkesztő, valamint a statisztikákat készítő munkatársaknak, akik egy nagyon magas színvonalú munkát végezve (sok hivatal, minisztérium példát vehetne róluk)83egy rendkívül „diploma-dolgozat”-barát formában jelenítették meg az éves ügyeket kategorizáló statisztikákat, amelyek közül a következő oldalakon a 2001-es, valamint 2002-es esztendő fúziós táblázatait mutatom be!84

83

Minden elfogultság nélkül állíthatom!

58

10. Táblázat Összefonódások 2001 Horizon-tális1 Verti-kális2 Vegyes és egyéb3 Összesen4 Megoszlás (%) Hivatalból indult Hivatalból indult megoszlás (%) Elutasítás-tiltás 0 0 0 0 0.0 0 0.0 Engedélyezés feltétellel 1 0 1 2 2.5 0 0.0 GVH aggályainak önkéntes figyelembe vétele 0 0 0 0 0.0 0 0.0 GVH beavatkozás összesen 1 0 1 2 2.5 0 0.0 Egyéb elutasítás 0 0 0 0 0.0 0 0.0

84

Mind a táblázat, mind a lábjegyzetben feltüntetett jelmagyarázat forrása: http://www.gvh.hu/index.php?id=583&l=h

59

Engedélyezés 40 10 23 73 90.1 4 80.0 Nem engedély-köteles / nem összefonódás5 2 0 2 4 4.9 1 20.0 Egyéb megszüntető 1 1 0 2 2.5 0 0.0 Ügyek összesen 44 11 26 81 100.0 5 100.0 I. fázisban meghozott határozat 6 14 5 11 30 Jelmagyarázat:: 1. A táblázatokban azon ügyek esetében, melyekben egyszerre több kérdésben születik döntés, az adott ügy a legerősebb típusú GVH-beavatkozás sorában jelenik meg 2. A táblázatokban azon ügyek esetében, melyekben egyszerre több kérdésben születik döntés, az adott ügy a legerősebb típusú GVH-beavatkozás sorában jelenik meg. 3. A táblázatokban azon ügyek esetében, melyekben egyszerre több kérdésben születik döntés, az adott ügy a legerősebb típusú GVH-beavatkozás sorában jelenik meg. 4. A táblázatokban azon ügyek esetében, melyekben egyszerre több kérdésben születik döntés, az adott ügy a legerősebb típusú GVH-beavatkozás sorában jelenik meg. 5. Hivatalból indított eljárás esetén formailag megszüntető határozat. 6. Az eljárási idő ilyetén felbontása csak a február 1. után elindított ügyekre jellemző. Ezért a két fázisban hozott határozatok együttes száma nem adja ki az összes ügy számát. 7. Az eljárási idő ilyetén felbontása csak a február 1. után elindított ügyekre jellemző. Ezért a két fázisban hozott határozatok együttes száma nem adja ki az összes ügy számát.

II. fázisban meghozott határozat7 3 2 3 8 Megoszlás (%) 54.3

60

13.6 32.1 100.0 Kérelem elmulasztása 4 0 2 6 Hivatalból indult 2 0 3 5 Hivatalból indult ügyek megoszlása (%) 40.0 0.0 60.0 100.0 Engedélykérés elmulasztása miatt kiszabott bírság (e Ft) 13,900 0 0 13,900 Engedélykérés elmulasztása miatt kiszabott bírság megoszlása (%) 100.0 0.0 0.0 100.0

Forrás: http://www.gvh.hu/index.php?id=583&l=h

A számok önmagukért beszélnek a táblázatról, mi több, még százalékos formában is tudtunkra adják, hogy a 2001-es esztendőben az összes, mintegy 81 összefonódási-ügy közül 73-mat a Versenytanács engedélyezett és számszerűsítve 2 esetben tiltott. Ez a szám

61

2,5%-os tiltást jelent, amit aposztrofálhatunk „fúzió-barát” versenypolitikai praxisként is, annak ellenére, hogy európai „nagytestvérénél” ugyanez az arányszám a vizsgált időszakban 1% körüli (csak a tiltásokat figyelembe véve, ami az összes, azaz 340 ügy közül 5 esetben fordult elő). A teljes ügyállományra vetítve, azaz az EK 1990-2003-as időszakát a magyar 1991-2003-as időszakkal összevetve már mindkét esetben ~1%-ot kapunk.

Persze

messzemenő

következtetéseket

nem

kell

levonni

ebből

az

összehasonlításból, hiszen a két piac közötti különbség nem éppen „nüánsznyi”. Az összefonódások megoszlását tekintve a legtöbb a horizontális összefonódás 44 üggyel, ami egyértelmű, hiszen cégek a legtöbb esetben egy, a szektorukban jelenlévő konkurensük bekebelezésére, vagy azzal egy közös vállalat létrehozására törekszenek. A vegyes és egyéb összefonódások száma (26) viszont az 1997-2002-es intervallumot szemügyre véve kiemelkedően magas szám. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az összes összefonódási ügy ugyanebben az időszakban nézve szintén a legmagasabb. A büntetések összege majdnem elérte a 14000000 forintot, amely az engedélykérés elmulasztásáért kiszabható bírságok esetében a rákövetkező év kétszerese, mint azt majd a táblázatban látni is fogjuk. A 2002-es esztendő statisztikai szempontból egyedül a horizontális összefonódások tekintetében múlta felül a 2001-es évet, hiszen mind a vertikális, mind a vegyes-egyéb besorolású ügyek tekintetében, mind a kiszabott bírságok terén alacsonyabb számokat hozott. Figyelembe véve azonban az 1997-es évtől figyelemmel kísérhető statisztikai adatokból leszűrhető trendeket elmondhatjuk, hogy a 2002-es időszak kisebb visszaesésétől eltekintve a fúziókkal kapcsolatos ügyek, valamint a fúziók száma is folyamatosan emelkedett. Ha pusztán az ügyek számát nézzük, úgy a 2001-es esztendő bőven kimagaslik a mezőnyből. 1997-ben például összesen 25 összefonódási ügyről beszélhettünk, ami a 2001-es évhez viszonyítva a csak a vegyes-egyéb összefonódási ügyekkel közel megegyező mennyiség. 2001-ben összesen ugyanis 81 összefonódási ügy volt. A tényleges fúziók száma 1997-ben 23, 1998-ban 40, 1999-ben 42, 2000-ben 58, és mint azt a táblázatokról leolvashatjuk 2001-ben rekord-magasan 73, 2002-ben pedig 56 volt. A fúziók számának növekedése tehát a 2002-es visszaesést nem számítva folyamatosan nőtt. A 2001-es év „rekordjai” elég szembeötlők a kérdés megfogalmazásához: „Történt valami 2001-ben, ami ezeket a számokat eredményezik?” Nos, Sárai József pusztán a véletlennek tulajdonítja a szóban forgó év magas összefonódási mutatóit.

11. Táblázat 62

Összefonódások 2002 Horizon- Verti- Vegyes Összesen4 tális1 kális2 és egyéb3

Megoszlás (%)

Hivatalból indult

Hivatalból indult megoszlás (%)

Elutasítás-tiltás

0

0

0

0

0.0

0

0.0

Engedélyezés feltétellel

2

1

0

3

4.6

0

0.0

GVH aggályainak önkéntes figyelembe vétele GVH beavatkozás összesen Egyéb elutasítás Engedélyezés

0

0

0

0

0.0

0

0.0

2

1

0

3

4.6

0

0.0

1

0

0

1

1.5

0

0.0

44

3

9

56

86.2

3

60.0

Nem engedélyköteles / nem összefonódás5

2

0

1

3

4.6

1

20.0

Egyéb megszüntető Ügyek összesen I. fázisban meghozott határozat II. fázisban meghozott határozat Megoszlás (%)

2

0

0

2

3.1

1

20.0

51

4

10

65

100.0

5

100.0

42

3

10

55

9

1

0

10

78.5

6.2

15.4

100.0

Kérelem elmulasztása

7

1

3

11

Hivatalból indult Hivatalból indult ügyek megoszlása (%)

4

0

1

5

80.0

0.0

20.0

100.0

Engedélykérés elmulasztása miatt kiszabott bírság (M Ft)

6,39

0,402

1,4

8,192

Engedélykérés elmulasztása miatt kiszabott bírság megoszlása (%)

78.0

4.9

17.1

100.0

Jelmagyarázat:: 1. A táblázatokban azon ügyek esetében, melyekben egyszerre több kérdésben születik döntés, az adott ügy a legerősebb típusú GVH-beavatkozás sorában jelenik meg 2. A táblázatokban azon ügyek esetében, melyekben egyszerre több kérdésben születik döntés, az adott ügy a legerősebb típusú GVH-beavatkozás sorában jelenik meg. 3. A táblázatokban azon ügyek esetében, melyekben egyszerre több kérdésben születik döntés, az adott ügy a legerősebb típusú GVH-beavatkozás sorában jelenik meg. 4. A táblázatokban azon ügyek esetében, melyekben egyszerre több kérdésben születik döntés, az adott ügy a legerősebb típusú GVH-beavatkozás sorában jelenik meg. 5. Hivatalból indított eljárás esetén formailag megszüntető határozat. 6. Az eljárási idő ilyetén felbontása csak a február 1. után elindított ügyekre jellemző. Ezért a két fázisban hozott határozatok együttes száma nem adja ki az összes ügy számát. 7. Az eljárási idő ilyetén felbontása csak a február 1. után elindított ügyekre jellemző. Ezért a két fázisban hozott határozatok együttes száma nem adja ki az összes ügy számát.

Forrás: http://www.gvh.hu/index.php?id=2873&l=h

63

A 2002-ben világszerte, mintegy járványszerűen csökkenő fúziók számát elemzők és közgazdászok elsősorban az általános világgazdasági helyzet romlásával magyarázzák. A Dealogic tanácsadó cég mérései szerint 2002-ben világszerte 23,5 ezer M&A85 tranzakciót hajtottak végre összesen 1400 milliárd dollár értékben – előbbi 11, utóbbi 24 százalékos visszaesést jelent (2001-ben 26,4 ezer tranzakciót bonyolítottak le 1800 milliárd dollár értékben). „A csökkenés még drasztikusabb ugyanakkor 2000-hez képest: a visszaesés ebben a relációban 20, illetve 65 százalékot tesz ki. Az M&A "fellegvára” továbbra is az Egyesült Államok, ahol tavaly 6945 ügyletet hajtottak végre 459 milliárd dollár értékben (2001: 7767 tranzakció 895 milliárd dollárért).”86

3.4 Magyarország versenypolitikájának „felzárkóztatása” Mindjárt azzal kezdeném, hogy a felzárkóztatás szó nem véletlenül van idézőjelben, ugyanis bár elviekben a jogharmonizáció a versenypolitika terén már megvalósult, a gyakorlati megvalósulás éppen az állami támogatások kezelése miatt, még várat magára. De mielőtt még sort kerítenék ennek a problémakörnek a részletesebb bemutatására, nézzük meg, hogyan kezdődött ez a folyamat?78 A magyar versenyjogban végrehajtott, a második versenytörvényben már megfogalmazott változások, kifejezetten alkalmazkodtak a Fehér Könyv ajánlásaihoz. Ezek az ajánlások négy fő területet érintettek: a. az állami támogatásokat; b. a fúziókontrollt; c. a versenyt korlátozó megállapodásokat és a piaci erőfölénnyel való visszaélést; valamint d. az állami monopóliumokat és az állami vállalatokat. A versenytörvény „felzárkóztatása” során –az általa szabályozott magatartásformák körét tekintve- értelemszerűen a b., de főleg a c., pont tekintetében tudtak jogharmonizációt megvalósítani. Az állami támogatásokkal kapcsolatban a Fehér Könyv ajánlásai a Római Szerződés 92. és 93. cikkelyén alapulnak. A főszabály mindazon állami 85

M&A jelentése Mergers and Acquisitions, vagyis fúziók (egyesülések) és felvásárlások (akvizíciók) Molnár Sándor: Tavaly csökkent a fúziók száma (Magyar Hírlap Online, 2003. 01. 09. http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=61182&archiv=1&next=0)

86

64

támogatások kizárása, amelyek eltorzítják a versenyt, illetve a külkereskedelemben kereskedelemterelő hatást fejtenek ki. Ami a fúziókontrollt illeti, a Fehér Könyv az Európai Unió gyakorlatának követését javasolja, illetve igényét fejezi ki egy, a fúziókat külön felügyelő szerv felállítására. Erre azért nem kerül sor, mert a Gazdasági Versenyhivatal törvényben rögzített kötelessége ellenőrizni a fúziókat. Mindamellett megjegyzendő, hogy „Magyarországon a cégfúziók oroszlánrésze a „szabad szerelem" jegyében zajlik, vagyis mindenki mindenkivel szabadon társulhat, egyesülhet, csereberélheti különböző részlegeit, olvaszthatja össze érdekeltségeit. Ha viszont a két egyesülni vágyó cég - beleszámítva a holdudvarukba tartozó vállalkozásokat - együttes nettó árbevétele meghaladja a 10 milliárd forintot, csak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának áldásával léphetnek frigyre. (A GVH elé kerülő ügyekben a fuzionálni vágyó cégek együttes árbevétele az esetek 33 százalékában 10 milliárd és 20 milliárd forint közé, 52-57 százalékában 20 milliárd és 80 milliárd forint közé esik. A fennmaradó 10-15 százaléknál meghaladja a 100 milliárd forintot.) Természetesen e főszabály alól is van kivétel: ha a beolvasztandó cég előző évi nettó árbevétele nem éri el az 500 millió forintot, az egyesülés a GVH jóváhagyása nélkül is nyélbe üthető, mivel - mutat rá Bodócsi András a Versenytanács tagja - az akvizíció aligha jár a piaci viszonyok markáns átrendeződésével.”87 A versenyt korlátozó megállapodásokat (kartelleket) és a piaci erőfölénnyel való visszaélést

szabályozó

81.

és

82.

cikkely

konform

volt

már

a

második

versenytörvényünkkel is, noha ott még a csoportmentességek elvét a törvény csak általánosan kezeli. Lévén, hogy a csoportmentességek valahol ösztönző hatásúak, így több gazdasági tényező is meghatározza őket. Magyarország, akárcsak az EK-ban ugyanúgy jelen vannak a csoportmentességet élvező szektorok, ágak.88 Itt fontos megemlíteni, hogy ha túl szűk a csoportmentességre való jogosultság, az fontos ágazatokban akadályozhatja az üzleti kapcsolatok kiépülését, míg ha túl tág, úgy problémákat, nehézségeket teremthet a jogharmonizáció terén.

87

Nagy B. György: Magyar cégnászszabályzat (HVG - 2000/44. - 2000. november 4. - 89. oldal • Melléklet • cikk, keretes) 88 „A megállapodások meghatározott csoportjait a Kormány rendeletben mentesítheti a 11. §-ban foglalt tilalom alól. A Kormány a megállapodások csoportos mentesüléséről a törvény 17. §-ában foglalt szempontok figyelembevételével rendelkezhet.” (a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. Törvény 16.§)

65

Az állami monopóliumoknak és állami vállalatoknak nincsen felhatalmazásuk az EU-ban arra, hogy egy meghatározott alkalmazkodási időszak elmúltával kizárólagos joggal exportáljanak, vagy importáljanak nagykereskedelemben bizonyos termékeket. Éppen azért, mert ennek a gyakorlatnak az átvétele a magyar gazdaság átmeneti időszakában, de ugyanúgy a közép- és kelet-európai országokban megvalósíthatatlan elvárás lett volna, a Fehér Könyv szerint még módjukban állt (az állami monopóliumoknak és vállalatoknak) a kizárólagos export és import jogaikat megtartani. A kereskedelmi jellegű állami monopóliumok területén az elmúlt négy évben Magyarországon megtörtént az Unió követelményei szerinti kiigazítás, és az érintett területek többségét a jövedéki törvény és az annak keretében működtetett szabályozás megnyugtatóan rendezi. Másrészt az 1990-es évek eleje óta végbement importliberalizáció, piacnyitás és a privatizáció eredményeként is, a magyar gyakorlat már ma is összhangban van az Európai Unió politikájával. Az integráció szempontjából megemlítem, hogy 1999 augusztusáig 12 újabb tárgyalási álláspont került átadásra,89köztük szerepelt a január 29-én az EU elé beterjesztett versenyjog is. 1999. július 2-án véget ért az átvilágítás, és kezdetét vette az 1998. márciusdecember között keletkezett ún. “pipe-line acquis” feldolgozása. A német elnökség alatt két főtárgyalói fordulót tartottak (1999. április 19-én és május 19-én), majd 1999. június 21-én került sor a Kormányközi Konferencia harmadik miniszteri szintű fordulójára. Az ülés napirendjén tíz fejezet között a versenyjog is szerepelt. A 2001. július 30-ai állapot szerint, 22 fejezetet zártunk le az EU-val90, míg a 7 tárgyalás alatti, „tárgyalt, de még nyitott” státuszban maradt fejezet között találtuk (többek között)91 a versenyjogot. A magyar versenytörvények történelme kapcsán már ismertettem a 2002-es új jogszabályt, valamint annak célját és elhelyezkedését a jogharmonizációs folyamatban. A harmonizáció terén megnyilvánuló probléma forrásának ismertetése előtt azonban nem árt, 89

Így az Áruk szabad áramlása, Külgazdasági kapcsolatok, Vámunió és vámjog, majd Szociálpolitika és foglalkoztatás, Energia, Gazdasági és Monetáris Unió, Tőke szabad áramlása (ezeket az álláspontokat már 1999. május 12-én terjesztettük az EU elé), ezeket követte még 1999 augusztusáig bezárólag a Közlekedéspolitika, a Szolgáltatások szabad áramlása, július 28-án pedig a Környezetvédelem. 90 Ezek a precizitás kedvéért: Kis- és középvállalatok; Tudomány és kutatás; Oktatás és képzés; Statisztika; Iparpolitika; Távközlés és információs technológiák; Halászat; Fogyasztóvédelem, a fogyasztók egészségének védelme; Gazdasági és Monetáris Unió; Kül- és biztonságpolitika; Pénzügyi ellenőrzés; Energia; Külgazdasági kapcsolatok; Szociális politika és foglalkoztatás; Áruk szabad áramlása; Szolgáltatások szabad áramlása; Vállalati jog; Vámunió; Környezetvédelem; Tőke szabad áramlása; Személyek szabad áramlása; Adózás 91 A „megmaradt” fejezetek a következők: Kultúra és audiovizuális politika; Versenyjog; Közlekedéspolitika; Regionális politika, strukturális eszközök koordinációja; Bel- és igazságügyi együttműködés; Költségvetés; Mezőgazdaság

66

ha leszögezem, hogy Magyarország nagy utat tett meg az EU-hoz való csatlakozás irányában, noha még legalább ennyi hátra van. A piac különböző szegmenseinek, szektorainak liberalizációja, a technológiai fejlődés egyre több utat nyit meg, egyre több lehetőséget teremt a kis-és középvállalkozóknak, valamint a multinacionális cégeknek egyaránt. Ahhoz, hogy a versenyszabályozás ezeket az utakat, lehetőségeket tisztán átlássa, és a megfelelő eszközeivel kontrollálja is, neki is, akár a piacnak, gazdaságnak, fejlődnie kell. Lássuk tehát a magyar versenypolitika EU által támasztott kihívásait!

3.5 A magyar versenypolitika „alkalmazkodási” problémái Mint arról már korábban is írtam, a versenyjogi fejezet sokáig nem tartozott a lezárt fejezetek közé, pontosítva, majdnem az utolsó volt. Az ok a nem EU-konform adókedvezmények, vagyis az állami támogatások körül keresendő. A dolog lényege, hogy Magyarország,

bár

minden

egyéb

versenyjogi

területen

(kartell-szabályozás,

fúziókontroll…) már korábban dűlőre jutott az EU-val, az állami támogatások terén, mivel az eddig a külföldi tőke becsalogatására szolgáló egyik legfontosabb eszköz volt, csak nagy sokára sikerült. A gyakran 100%-os adókedvezmények, bár eleget tettek céljuknak, vagyis sikeresen tették vonzóvá Magyarországot a külföldi befektetők számára, mégis visszafelé fordították a képzeletbeli pisztoly csövét, hiszen végső soron a verseny torzításához vezettek. Mario Monti és az általa vezetett Versenyügyi Főigazgatóság elvárása ezen a téren nem volt hát kevesebb, minthogy mondjunk le erről a módszerről, és vállaljuk a lépés minden hátrányos következményét. Amikor azt írtam, hogy „felzárkóztatás”, akkor éppen arra utaltam, hogy bár 2001 szeptemberében elfogadott két kormányrendelettel hazánk valóban felzárkózott a közösségi normákhoz, a szomorú tény az, hogy csak papíron. Brüsszelben tetszésüket fejezték ki a lépést illetően, de mint arra az EU versenyjogi főbiztosa, Mario Monti is rámutatott októberi budapesti látogatása során (2001 októbere), mindez önmagában nem lehet elég a versenyjogi fejezet lezárására. Az EU-konformmá vált szabályozás ugyanis későbbi életbeléptetése miatt nem akadályozza meg a külföldi és hazai cégeket abban, hogy a csatlakozásig továbbra is éljenek az aggályosnak tekintett adókedvezményekkel. Ez azt jelenti, hogy Magyarország csatlakozásával egyidejűleg a közösségi versenyjog értelmében azonnali eljárást kéne indítani a szóban forgó vállalatok ellen.

67

Ebből fakad a második probléma, amely szerint felmerül a kérdés, hogy mi van azokkal a cégekkel, amelyeknek juttatott adókedvezmény csak 2011-ben, vagyis jóval az esetleges csatlakozás után jár le? Mi lesz ebből? -kérdezhetjük. Nos, úgy festett a helyzet, hogy mivel hazánk egyre inkább magára maradt az EU-val folytatott „küzdelmében”, kénytelen lett volna az integráció elérése érdekében eltörölni az adókedvezményeket, amit minél később hajt végre, annál nagyobb kárt okoz magának ezzel. Ez ugyanis azt jelentené, hogy jókora kártérítéseket kellene fizetnie az államnak a „cserbenhagyott” vállalatoknak, amelyek listáján nem egy multinacionális cég neve szerepel… Ha a híreszteléseknek hinni lehet, úgy Brüsszel elkérte hazánktól az érintett cégek nevét tartalmazó listát, és szorgalmazta a közös tárgyalásokat a kompromisszum megszületése, a kedvezmények a közösségi támogatási rendszerbe történő beillesztése érdekében.92 Monti kifogása tehát az volt, hogy a magyar fiskális politika nincsen összhangban az EU szabályaival, elvárása pedig,93hogy Magyarország ne nyújtson új adókedvezményt. A 2002 decemberében a soros dán-elnökségi tárgyalási fordulók előtt hazánk versenyjogi harmonizációját még mindig „sűrű köd lengte körül”. Visszatekintve arra az időre hasonló újságcikkekkel találkozhattunk: „A BruxInfo értesülései szerint a legvalószínűbb megoldás, hogy az érintett külföldi cégek (a számuk összesen 48) két opció közül választhatnak majd. Vagy az uniós szabályokkal összhangban átalakítják az eredeti adókedvezményüket, vagy több évre szóló átmeneti időszakot kapnak majd. Jól értesült források szerint ugyanakkor az Európai Unió még maga sem döntötte el, hogy átmeneti mentességet adjon-e, és ha igen, milyen hosszú időre. Kevésbé tűnik problematikusnak a szerzett jogok konverziója, miután az EU - egyes hírek szerint - már kész elfogadni, hogy csak 2003. január 1-től vegye figyelembe a nyújtott adókedvezményeket, kedvezőbb feltételeket kínálva ezzel a szóban forgó cégek többségének.”94 De mi lett a vége ennek a több évig tartó tárgyalásnak? A legnagyobb horderejű gazdasági problémát képező versenypolitikai fejezet lezárásával járó gondok tehát a nagyvállalatok megszerzett adómentességének mikénti

92

A várható hatások egyike, hogy a kiszabható legmagasabb adókedvezmény mértéke az EU-s gyakorlatban maximum 50 százalék lehet. 93 Az EU versenyjogi elvárása… 94 „Két lehetőség a nem EU-konform adókedvezményt élvező cégek előtt” (Figyelőnet, BruxInfo, 2002. december 3., http://www.fn.hu/cikk.php?id=3&cid=50611)

68

kezeléséből fakadtak. A már végrehajtott és a 2005 végéig végrehajtható beruházásokat figyelembe véve ez kb. négyezer milliárd forint összértékű beruházást érintett, érint. A fejezetet végülis sikerült lezárni 2002 decemberében, még a koppenhágai csúcsértekezlet előtt. „Méltányos

rendezést

értünk

el,

amelynek

keretében

a

legtöbb

vállalat

adómentességét ugyan megváltozott formában, de teljes mértékben érvényesítheti, míg a vállalatok egy kisebb részénél az adókedvezmény valóban szűkül, de ez feltételezésünk szerint számukra is elfogadható mértékű lesz, és nem vezet az országból történő tőkekivonáshoz. A tárgyalásokon időben el tudtuk nyújtani azoknak a kötelezettségeknek a teljesítését, amelyek váratlanul nagy anyagi terhet jelentettek volna.”95A jelenlegi rendezés három fő területet érint: - a 3 milliárd és 10 milliárd forint összegű nagyberuházásokhoz kapcsolódó adókedvezményeket - az off-shore rendszereket, valamint - a helyi adókedvezményeket. A beruházásokkal kapcsolatban, a közösségi szabályozás (az EK 87., 88. cikke) ellenére a 2003. január 1-ét megelőzően nyújtott adókedvezmények bizonyos kikötésekkel alkalmazhatóak. Ez a regionális beruházások esetében függ attól, hogy mióta élvezi az adott vállalat az adókedvezmények áldásos hatását: ha 2000. január 1-je előtt, akkor maximum 75%-os lehet, ha 2000-2002 között, akkor maximum 50%-os lehet, illetve, hogy a vállalkozás milyen szektorban van jelen: a gépjárműiparban a 2000. január 1-je előtt tevékenykedők maximálisan 30%-ot kaphatnak, míg a 2000-2002 között tevékenységüket megkezdők adókedvezménye nem érheti el a 20%-ot. Mind a 75, 50, valamint a 30 és 20 százalékos maximális támogatási intenzitásba beszámító támogatási tartalom kiszámítása céljából a 2003. január 1-jén kezdődő időszakot kell figyelembe venni (azaz az azelőttit nem), és a fentebb említett „méltányos rendezés” arra vonatkozott, hogy ezeket a támogatásokat akkor sem kell visszatéríteni, ha azok a csatlakozás időpontjában már meghaladták a maximális támogatási intenzitást.

95

http://www.eunyet.hu/20030130/a03012904.html

69

Az off-shore rendszereknél96az adókedvezmények 2003. január 1-jei hatállyal érvényüket vesztik, a helyi adókedvezményeket illetően pedig 2007. december 31-ig hazánk fenntarthatja az adókedvezményeket.

96

ezek azok a rendszerek, cégek, amelyek a közvetítő szerep kivételével általában „komolyabb” tevékenységet nem végeznek, de azzal hogy Magyarországon vannak szintén adókedvezményekre lehetnek jogosultak.

70

Összefoglalás Ezt a munkát emlékszem még 2001 őszén kezdtem el, az akkor esedékes Tudományos Diákköri Konferencia és Versenyen való indulást megcélozva. A dolgozat segítségével kategóriámban első helyezett lettem. Fél év elteltével a dolgozat „leporolgatása” után, kiegészítésekkel, fejleményekkel aktualizálva a tanulmány az Országos Tudományos Diákkonferencia és Verseny ezüstérmesévé tett. 2002-ben tanulmányi eredményeimnek, valamint a szóban forgó versenynek köszönhetően fél évet tölthettem Hollandiában, ahol közelebbről is lehetőségem nyílt, mind tanulmányi szinten, mind a Bizottságban tett látogatásom alkalmával élmény szinten is elmélyíteni a versenyjog, versenypolitika iránt érzett rokonszenvemet. Még meg sem száradt a tinta a vízumomon, már itthon voltam újra, hogy nekiláthassak a diplomadolgozatnak. Érdeklődésem tehát immáron legalább két éve töretlenül tart és a diplomadolgozat leadási határidejének közeledtével sem lankad, sőt… Őszintén remélem, hogy lelkesedésem, bár egy ilyen „komoly” téma sorai között könnyen megbújik, valamennyire mégis átszivárog, és megkönnyíti a mű megértését, feldolgozását a „szokásosnál is szárazabb részeknél”. A rendhagyó befejező-passzus, kissé pátoszos hangvételét félretéve, jöjjön „a szakszerű finálé”. Munkám során először ismertettem az EU (és az általános) versenyjog alapelveit, történetét, sajátosságait. Mindezt tettem azért, hogy a későbbiekben bemutatásra kerülő magyar versenyjoggal összehasonlíthassam, kiemelve a két versenyjog közötti legfőbb különbségeket, valamint a jogharmonizációs folyamat problémáiból adódó, mára már lezárt kérdéseket. A diplomadolgozat méretének jelentős részében a jelenlegi aktuális kérdések boncolgatásával foglalkoztam, különös tekintettel mind a hazai, mind az uniós fúzióspolitikákra. Statisztikai adatokkal igyekeztem megvilágítani a Bizottságot az utóbbi időkben ért vádak mibenlétét és kísérletet tettem a szervezettel kapcsolatosan felmerülő aggályok eloszlatására. A tiltással végződő fúziós ügyek adatainak köszönhetően mélyreható boncolgatások során megállapítást nyert, hogy az Európai Unió Bizottsága –a szóba kerülő aggályokkal ellentétben-, nem vált beavatkozóbbá és továbbra sem folytat Amerika-ellenes protekcionista versenypolitikát.

71

Az egyértelműbb és tisztább megértést elősegítendő a jogszabályokat igyekeztem szemléletes példákkal megvilágosítani. A magyar helyzettel kapcsolatban felvázoltam hazánk versenyjogi fejlődésének legfontosabb mérföldköveit, különös hangsúllyal tárgyaltam a versenyjogi harmonizációt, valamint annak problémakörét. A lezárt versenyjogi fejezet, valamint a Csatlakozási Referendum 2003. április 12-ei megszavazása után 2003. április 16.-án az athéni csúcstalálkozón hazánk miniszterelnöke dr. Medgyessy Péter, külügyminiszterünkkel, dr. Kovács Lászlóval együtt aláírták a csatlakozási dokumentumokat, amelyek a tényleges 2004. májusi csatlakozásunkig az utolsó formális megállót jelentették. Így már nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy minden akadály elhárult a csatlakozás elől. Témám aktualitását szavatolja tehát a jelenlegi csatlakozási folyamat, amely Magyarország történelmének egy olyan horderővel bíró eseménye, amelyet hazánk nagyjai: közgazdászok, tudósok, művészek a kereszténység felvételéhez hasonlítanak. Ez a tanulmány méretét tekintve többek között a rendelkezések, törvények összetettsége, a szervezetek maximális strukturáltsága miatt nem teljes, de nem is lehet az. Munkámban nem is vállalkoztam ennek a mércének való megfelelésre, de igyekeztem mindazt az ismeretanyagot, amelyet több éves kutatómunkám és érdeklődésem során gyűjtöttem a lehető legvilágosabban kifejezésre juttatni. Őszintén remélem, hogy munkám befejeztével elértem célomat, -mely nem volt egyéb, mint szakszerűen és pontosan bemutatni a mai Európai Unió, illetve Magyarország versenypolitikáját a jelen kihívásaival egyetemben.

72

Irodalomjegyzék

Könyvek, füzetek 1. Az Európai Közösségek…:Az Európai Közösségek Jogszabályainak Gyűjteménye 1. Alapintézmények (Unió Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft., Budapest, 1992.) 2. Az Európai Közösségek…:Az Európai Közösségek Jogszabályainak Gyűjteménye 2. I. Versenyjog II. A szellemi tulajdon joga (szerk. dr. Boytha Györgyné és dr. Bobrovszky László) (Unió Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft., Budapest, 1992.) 3. Fehér, István (szerk): Európai Uniós ismeretek (SZIE GTK Európai Tanulmányok Központja, Gödöllő, 2001.) 4. Fazekas, Judit (szerk): A vállalkozásokra vonatkozó szabályok, 81. cikk (Az Európai Integráció Alapszerződései 2., KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest, 2002.) 5. Hargita, Árpádné – Izikné Hedri, Gabriella – Palánkai Tibor (szerk): Európa Kislexikon. Az Európai Unió és Magyarország. (Hans Seidel –Euration, Budapest, 1999.) 6. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról (Magyar Országgyűlés, Bp., 1999.) 7. Kecskés, László: EK jog és jogharmonizáció (KJK, Budapest, 1997.) 8. Dr. Remetei-Filep Ádám – Dr. Sárai József: Európai versenyjog és a magyar csatlakozás (Európai füzetek 12., A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa, Budapest, 2003.) 9. Sárai, József – Tóth Tihamér: Az EK versenyjoga. (ITD Hungary, Budapest 1997.) 10. Schlect, Otto (1998.): 40 Jahre im Dienste der sozialen Marktwirtschaft, Das „Gesetz gegen Wettbewerbbeschränkungen”. Wirtschaft und Wettbewerb, Jg. 47., Juli/ August 1997 Heft 7-8., 565-571) 11. Stevenson, Cliff. “Trends in EU Merger Intervention” (Mayer-Brown-Rowe&Maw, London, 2002.) 12. Török Ádám: Verseny a versenyképességért? (ISM, Bp., 1999.) 13. Vissi, Ferenc: Stratégiai Szövetségek, globális monopóliumok. (Közgazdasági Szemle. Vol. XLII. November 1995. 1052-1065)

73

Cikkek 1. A Magyarországgal még lezárásra váró fejezetek Magyar Hírlap Online, 2002. január 31. http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=44898&archiv=1&next=20 2. Bán, Zsuzsa: Újra kell gondolni a magyar liberalizáció keretfeltételeit Figyelőnet, 2002. december 12. http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=60074&archiv=1&next=0

3. EU csatlakozás és üzlet: Versenyjog - fúziókontroll és állami támogatás Figyelőnet, 2001. június 14. http://www.fn.hu/cikk.php?id=55&cid=5676 4. Ferencz, Gábor: Bírálja a parlamentet a versenyhivatal / A GVH önmérsékletre inti az államot az árszabályozásban Népszabadság Online, 2003. március 25.

http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=101929&DocID=93540#93540 5. Ferencz, Gábor: Ki a versenypolitika gazdája? / Olykor még a szakmai közönség sem tudja, miben, melyik intézmény az illetékes Népszabadság Online, 2002. január 14. http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=31879&DocID=32697#32697 6. Füzes, Oszkár: Pert vesztett a bizottság Cégegyesülést nem lehet indokolatlanul akadályozni Népszabadság Online, 2002. október 24.

http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=77943&DocID=73927#73927 7. Gyévai, Zoltán: Figyelő: Ütközőzóna 2001. november 1-7., 19-21.o. 8. Harkányi, András: Az EU a versenypolitika reformjára kényszerül Figyelőnet, 2002. november 30. http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=58054 9. Juhász: nyárig aligha zárunk le új fejezetet Magyar Hírlap Online, MH összeállítás, 2002. június 28. http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=52624&archiv=1&next=10 10. Két lehetőség a nem EU-konform adókedvezményt élvező cégek előtt (Figyelőnet, BruxInfo, 2002. december 3.) http://www.fn.hu/cikk.php?id=3&cid=50611)

74

11. Kovács, Tímea: Hazai versenyjog - párhuzamos szabályozás Figyelőnet, 2002. április 4. http://www.fn.hu/cikk.php?id=12&cid=36066) 12. Molnár, Sándor: Tavaly csökkent a fúziók száma Magyar Hírlap Online, 2003. január 09. http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=61182&archiv=1&next=0) 13. Nagy, B. György: Magyar cégnászszabályzat HVG - 2000/44. - 2000. november 4. - 89. oldal • Melléklet • cikk, keretes 14. Nem leszünk nettó befizetők, de veszélyben a társasági adókedvezmények Figyelőnet, 2002. szeptember 17. http://www.fn.hu/cikk.php?id=22&cid=44569 15. Németh Géza: Több márkát is árusíthatnak az autókereskedők? Magyar Hírlap Online, 2002. március 22. http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=49296&archiv=1&next=10 16. Nem zártuk le a versenyjogi fejezetet Népszabadság Online, 2002. október 19.

http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=77408&DocID=73455#73455 17. Pócs, Balázs Sokoldalú EU-biztos kerestetik / A jelölés a kormány feladata, de az ellenzék egyeztetésre számít Népszabadság Online, 2003. január 24.

http://www.nol.hu/Default.asp?DocCollID=92202&DocID=85886#85886 18. Rockenbauer, Nóra: Uniós nagykövetek az integrációs bizottságban Magyar Hírlap Online, 2002. július 4. http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=52879&archiv=1&next=10 19. Szilágyi Béla: Négyszemközt Nagy Zoltánnal, a versenyhivatal elnökével Magyar Hírlap Online, 2001. december 28. http://www.magyarhirlap.hu/Archivum_cikk.php?cikk=43216&archiv=1&next=20 20. Változó versenyjog Figyelőnet, 2000. február 9. http://www.fn.hu/cikk.php?id=65&cid=32816

75

Egyéb, internet 1. A 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. Törvény 2. Az Európai Unió honlapja http://www.europa.eu.int/ 3. Az Európai Unió Bizottságának honlapja http://www.europa.eu.int/comm/index_en.htm 4. Az Európai Unió Bizottságának Versenypolitikai oldala http://www.europa.eu.int/comm/competition/index_en.html 5. Az Európai Unió Bizottságának Versenypolitikai oldalán található beszédek, cikkek http://www.europa.eu.int/comm/competition/speeches/ 6. Az Európai Unió Bizottságának Versenypolitikai oldalán található egyéb újságcikkek http://www.europa.eu.int/comm/competition/press_releases/ 7. A Versenyfelügyeleti Igazgatóság fúziós oldala (esetek), valamint statisztikái http://www.europa.eu.int/comm/competition/mergers/cases/ http://www.europa.eu.int/comm/competition/mergers/cases/stats.html 8. Council Regulation 4064/89/EEC. Council Regulation (EEC) No 4064/89 of 21 December 1989 on the control of concentrations between undertakings 9. EU merger control. (Osborne Clark. April 2001.) www.osborneclarke.com/publications/ pdf/eumergercontrol.pdf 10. EUNYET honlap www.eunyet.hu/20030130/a03012904.html 11. A Gazdasági és Versenyhivatal honlapja, illetve az ehhez kapcsolódó oldalak http://www.gvh.hu 12. Vickers, John: How to reform the EU merger tests? A speech at the EC/IBA merger control Conference, 8 November 2002. http://www.oft.gov.uk/NR/rdonlyres/ero76cogffql6gi32pec5yxd5cirqc3mhcbprpnywon4vv b6xlwxyfvacbl7ngy3r7bxiu2tvvmmrd53ze3kb6d3fa/spe08-02.pdf

76