Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK. Nappali tagozat. EU üzleti kapcsolatok szakirány

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat EU üzleti kapcsolatok szakirány

GLOBALIZÁCIÓ A DÉLKELET- ÁZSIAI FEJLŐDŐ ORSZÁGOKBAN

Készítette: Morva Bernadett

Budapest, 2004

-2-


Tartalomjegyzék

Bevezetés

5. oldal

1. fejezet: Globalizáció

8.oldal

1.1 A globalizációról általában

8. oldal

1.2. Miért fontos a fejlődő országokat a globalizáció tükrében vizsgálni?

12. oldal

1.3. Globális problémák

12. oldal

2. fejezet: A délkelet-ázsiai országok

15. oldal

2.1. A fejlődő országok meghatározása

15. oldal

2.2. Egy kis történelem …. - A gazdasági fejlődés menete nagyvonalakban

16. oldal

2.3. Dél- és Kelet-Ázsia helye a világgazdaságban

19. oldal

3. fejezet: Délkelet-Ázsiát érintő integrációs törekvések

24. oldal

3.1. Az ASEAN – a regionális összefogás Ázsiában

24. oldal

3.2. Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC )

29. oldal

4. fejezet: 1997-1998-as ázsiai válság

30. oldal

4.1. A válság előzményei

31. oldal

4.2. Az okok….

33. oldal

4.2.1. A „nyugati indok”

33. oldal

4.2.2 A régió országainak indokai

33. oldal

4.2.3. Okok tárgyilagosan….

34. oldal

4.3. Mi volt a hiba?

34. oldal

4.4. A válság kialakulása és kezelése

35. oldal

4.5. ASEAN szerepe a válságban és a kezelésben

42. oldal

-3-


5. fejezet: FDI – működőtőke

45. oldal

5.1. FDI általános tendenciái Ázsiában az ezredforduló után

47. oldal

5.2. 2002 - Asean veszít a felkapottságából

48. oldal

5.3. 2003 - A javulás jelei

49. oldal

5.4. A tőkepiac és a bankszektor sajátosságai

51. oldal

5.6. Az ázsiai régió vezető vállalatai

52. oldal

5.7. Szingapúr, Thaiföld, Malajzia vezető multijai

54. oldal

6. fejezet: A jövőbeni fejlődés lehetséges irányai

56. oldal

6.1. 2004 – Növekedés és fejlődés

57. oldal

6.2. Az ASEAN perspektívái

58. oldal

Összegzés

61. oldal

Bibliográfia

63. oldal

Táblázatjegyzék

66. oldal

Ábrajegyzék

67. oldal

-4-


Bevezetés A globalizáció jelenségével a ma embere kétféle módon találkozhat és foglalkozhat; gazdasági és kulturális értelemben. A hétköznapi életben a globalizációval mindenki találkozik, tapasztalja, de nehéz megfogalmazni, hogy mit is jelent valójában és az esetek többségében az ember már elsiklik felette, mert annyira természetes, hogy ugyanazt a hamburgert eheti bárhol, ugyanannak a cégnek a ruháit hordja, amit egy másik kontinensen is hordanak. A gazdasági globalizáció azonban már nem az egyének szintjén folyik. A gazdasági globalizáció az országok közötti kapcsolatokban jelenik meg.

Itt már könnyebb

elkülöníteni olyan elemeket, amelyek a globalizáció stílusjegyeiként összegezhetőek. Ilyenek a transz- és multinacionális vállalatok legtöbb kontinensre kiterjedő hálózatai, a nemzetközi szervezetek, a liberalizáció szélesedése, a határokon átnyúló mozgalmak, kezdeményezések. Maga folyamat meglehetősen sok ellentmondással teli, hiszen a mindent behálózó vállalatok egyre nagyobb befolyásra tesznek szert. A liberalizációnak köszönhetően bejutnak olyan piacokra is, amiket eddig meg sem közelíthettek volna az állami protekcionizmus miatt. Mivel nagyobb piaci tapasztalatuk van, ezért jóval versenyképesebbek, mint a hazai vállalatoknál és egyre növekvő monopóliumra tesznek szert. Eddig ismeretlen szükségleteket kreálnak az új piacon, amit később nyílván saját cégük fog kielégíteni. Ez egyrészről hasznos, hiszen az új piac fogyasztói megismerkedhetnek a világszintű fogyasztás éppen aktuális „trendjeivel” (például: CocaCola), másrészről azonban nem biztos, hogy meg akartak ismerkedni vele. Természetesen a multinacionális vállalatok befektetéseinek is meg vannak a maga irányai, indokai. Vannak olyan országok és régiók, amik alacsony fejlettségük (LDC - least developped countries) miatt kiesnek ebből a körből és itt egyre jelentősebb lesz marginalizálódás. Így „szegényebbek egyre szegényebbek lesznek, a gazdagok egyre gazdagabbak” fogalom ebben a kontextusban értelmet nyer.

-5-


Dolgozatom tárgya, hogy a fejlődő országok egy bizonyos csoportjában, nevezetesen a délkelet-ázsiai

országok

körében,

különösen

Malajzia,

Thaiföld

és

Szingapúr

viszonylatában vizsgálja a globalizáció jelenségét. Saját meglátásom szerint, a globalizáció egy olyan jelenség, amivel mindenkinek együtt kell élnie, úgymond ez a „szükséges rossz”. Ezért minél jobban meg kell ismerni, hogy az olyan hátrányait, amik mérsékelhetők (például a nemzeti kultúra visszaszorulása) igenis mérsékelni tudjuk. Témaválasztásom ázsiai vonatkozását az indokolja, hogy a délkeletázsiai régióban lehet talán legjobban összehasonlítani a globalizáció nyújtotta előnyöket és az árnyoldalakat. Érdemes külön vizsgálni, hogy a globalizáció nyújtotta előnyök lehetővé teszik-e a további hasonló ütemű fejlődést. A tőkeáramlás illetve a nemzetközi kereskedelembe való bekapcsolódás itt már a hatvanas, hetvenes években megindult, így a térség jó példája annak, hogy a külföldi tőke ennyi idő alatt miként épül be a gazdaságba. Ezt a kérdéskört azért is érdemes vizsgálni, mert az ázsiai államok közül voltak olyanok, akik sajátos módon kezelték a tőke beáramlását, nem engedtek túl nagy befolyást (Thaiföld 50+1% a hazai vállalat kezében marad) és voltak olyanak, akik teljesen megnyitották gazdaságukat és ebből profitáltak (Szingapúr).

A dolgozat első része a globalizáció jelenségét mutatja be. Részletesen vizsgálja, hogy a különböző források miként magyarázzák a globalizáció jelenségét, valamint, hogy mik a mai gazdaságot legjobban befolyásoló globális problémák. Arra kérdésre is ebben a részben keresem a választ, hogy a fejlődő országok miért alkotnak kiemelkedően fontos csoportot a globalizáció vizsgálatakor. A második részben a választott országcsoport a délkelet-ázsiai országok részletes vizsgálata következik. Ebben a részben a fejlődő országok meghatározásának kérdéskörével, a régiót érintő gazdaságtörténeti vonulatok főbb eseményeivel foglalkozok részletesebben.

Az is itt kerül bemutatásra, hogy a világgazdaságban Délkelet-Ázsia

milyen szerepet töltött és tölt be a hatvanas években induló bekapcsolódása után, a válságokon keresztül (1997 és 2001) a mai napig. A történelem folyamán már régóta kiderült, hogy a válságok és gazdasági hullámzások kezelésében sokkal hatékonyabban lehet eljárni, ha az érintett terület országai

-6-


szövetségeket, integrációkat hoznak létre illetve elmélyítik azokat. A harmadik rész, ezért az ázsiai integrációk közül újonnan fejlődési pályára állt ASEAN-t - Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége – vizsgálja részletesen. Az ASEAN szervezeti felépítésén és történelmi bemutatásán túl, az ASEAN fejlődés jelenlegi tendenciáit illetve lehetőségeit vizsgálom. Az ASEAN mellett a másik fontos Ázsiát érintő integráció az APEC, amely a jelenlegi világpolitikai helyzet (terrorfenyegettség) miatt egyre nagyobb befolyást nyer az ázsiai régióban. A régió történelmében mindent kétséget kizárólag az 1997-es gazdasági válság kezelése jelentette a legnagyobb kihívást. Azért éreztem úgy, hogy mindenképen részletesen be kell mutatni a válság kialakulásának tényezőit és a válságkezelés folyamatát, mert ezáltal jól kirajzolódik az ázsiai és globalizáció által a régióba begyűrűzött nyugati gondolkodásmód és érdekek ellentétei. A válság elemzésével közelebb kerülhetünk a regionalizmus és befelé fordulás erősödésének indokaihoz, megérthetjük, hogy az IMF és a régió országai a válságkezelés során hol vétettek hibákat. Külön kell vizsgálni az ASEAN szerepét a válság utáni időszakban, mivel a befelé fordulás és a régión kívüli országok elfordulása miatt erősödött a regionális integráció szerepe és gyakorlatilag ekkor indultak el azok a folyamtok, amik mára már a biztonságpolitikai harmonizálás területén jelentkeznek. Az ötödik rész a globalizáció legkézzelfoghatóbb jelenségével, a nemzetközi közvetlen tőkebefektetésekkel (FDI- Foreign Direct Investment) foglalkozik. Az FDI áramlás tendenciáit az ezredforduló után 2002-től kezdve vizsgálom, de kiemelten foglalkozom a bankszektor és a tőkepiac sajátosságaival is.

Külön részben az ázsiai régió vezető

vállalatai kerülnek részletes megvizsgálásra a Review 200 alapján, ami Ázsia legnagyobb multinacionális vállalatait vizsgálja. Ezt követően a három külön vizsgált ország Szingapúr, Thaiföld, Malajzia vezető multinacionális vállalatait is osztályozom. A hatodik rész a térség jövőjével kíván foglalkozni. Számításba veszi az ASEAN további mélyülésének lehetőségeit, egy esetleges újabb pénzügyi válság kialakulásának lehetőségét. Foglalkozik a Kína erősödő gazdasági potenciáljának jövőjével, illetve a működőtőke jövőbeni áramlásának tendenciáival. A dolgozatban felhozott elméletek és gazdasági vonulatok igazolására elsősorban az UNCTAD, az IMF és a Világbank statisztikai adatbázisát használtam. Ezek azok a

-7-


források, amik a legmegbízhatóbbak és részletesen foglalkoznak a régió országainak gazdasági elemzésével. A működőtőke áramlás vizsgálatakor főként az UNCTAD által kiadott World Investment Report adatait vettem alapul. Az 1997-es válság elemzésekor az IMF-nek az ebben a témában kiadott Working Paper kiadványa

és Joseph Stiglitz „A globalizáció és

visszáságai” című könyve szolgált dolgozatom alapjául. A globalizáció elméleti vizsgálatához többek között Szentes Tamás „Globalizáció, regionális integrációk, és nemzeti fejlődés korunk világgazdaságában” könyvét használtam.

-8-


1. fejezet: Globalizáció 1.1. A globalizációról általában

A gazdasági globalizáció vélt vagy valós előnyei és hátrányai igen nagy publicitást kapnak, de csak nagyvonalakban lehet meghatározni, hogy mit is takar: Internet, határokon átnyúló tőkeáramlás, globális piacra termelő, országnyi méretű transznacionális cégek, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, bizonyos országok kultúrájának nemzetköziesedése. Óriási gazdasági növekedés és növekvő szakadék gazdagok és szegények közt, egyre jobban lemaradó fejlődő országok, egyre fejlettebb gazdagok. Mára a globalizáció körül vesz minket, sok helyen és területen, gazdasági ágban megjelenik és nem korlátozható le országokra. A folyamatot nem egy ország irányítja, hanem önmagát gerjeszti, egyre nagyobb és nagyobb méreteket öltve. Először azt kell megvizsgálni, hogy mi is az, ami globalizáció néven a világ legtöbb kereskedelmi, társadalmi folyamatába belopta magát. Ha leegyszerűsítve szeretnénk megfogalmazni, hogy mi a globalizáció, akkor azt mondhatnánk, hogy a globalizáció nemzetek közötti gazdaságok, és a szociális és technológia csere gyors növekedése a tőkés társadalom szárnyai alatt. 1 Más szemszögből vizsgálva, megállapíthatjuk, hogy az globalizációba „bevont” országok között az megvalósul az áruk, tőke, információ és a munkaerő szabad áramlása. Ezekből következik, hogy az egész világ egy nagy piac, ahol mindenki érvényesülni akar. Akár azt is mondhatjuk, hogy a világ olyanná válik, mint egy ország nemzetgazdasága. Egy országon belül nyilvánvaló, hogy vannak kisebb nagyobb cégek, akik igyekeznek minél nagyobb profitot elérni, a nagyobb térnyerés érdekében stratégiákat dolgoznak ki, vállalati szövetségeket kötnek, a kisebbek összefognak a nagyobbak ellen. Ez hasonlóan működik globális szinten is. Nagy cégek kezében van a gazdasági hatalom, igyekszenek meggátolni azt, hogy újabb riválisok jelenjenek meg, adott piacon maximális

1

http://www.globalisationguide.org/01.html /What is globalisation?- 2004-09-25 14.15

-9-


profitra törekszenek. Természetesen lesznek veszteségek, hibák, problémák, amikkel szembe kell és kellene nézni. A globalizációt nehéz, sőt nem is lehet egy szóban megfogalmazni. Egy olyan összetett jelenségről van szó, amelynek többféle megfogalmazása létezik. A globalizáció jelensége a 20. században már az öt világrészre kiterjedt és új típusú mennyiségi és minőségi összefonódásokat és kapcsolódásokat hozott létre. Ez a fogalom ez idő alatt begyűrűzte a hírközlést, a kereskedelmet és a nemzetközi pénzmozgásban is jelentős szerepet kapott. Hozzá kell még tenni azt is, hogy ezek előtt a területek előtt a 20. században mind-mind új piacok nyíltak meg illetve roppant gyors fejlődést mutattak. Felmerül a főként Ázsiában jellemző népességrobbanás, ami magával vonja a városokba történő népességzsúfolódást, ahol jelentős mértékben növekednek a potenicális feszültségek. Ebből adódóan szükségessé válik a béke fenntartása, a feszültségek kezelése.2 A globalizációval csökkent a fejlődő országok viszonylatában az elszigeteltség, és sok fejlődő vagy annak mondott ország számára olyan tudás és ismertek váltak elérhetővé, megszerezhetővé, amely száz éve még a világ leggazdagabbjainak is elérhetetlen volt. (?) Furcsa paradoxon, hogy maguk az antiglobalista mozgalmak is a globalizmus vívmányait használják. A világ különböző tájain élő aktivisták főként az Internet alapú érintkezés segítségével érték el, hogy jól összehangolt társadalmi nyomás hatására eredményeket valósítsanak meg. (Stiglitz a következő példákat hozza fel erre a tényre: nemzetközi taposóakna-egyezmény, a legszegényebb országok adósság elengedése.) A globalizáció Janus arcát talán a következő példa szemlélteti legjobban. Ha egy fejlődő vagy egy kevésbé fejlett országba külföldről olyan import termék érkezik ami olcsóbb, az ,nyilvánvalóan hátrányos helyzetbe kényszeríti az adott ország gazdaságát. Más szemszögből azonban egyértelműen több ember tudja megvenni az adott terméket vagy szolgáltatást. Mindemellett a termék exporttal együtt megindulhat előbb vagy utóbb a technológia, illetve a működőtőke export is, ami lehetőséget nyújt iparágak kialakulásához, új piacok megnyitásához. 2

Helmut Schmit 1999

-10-


A globalizált világ kétségtelenül egyik legnagyobb és leghatalmasabb „eszköze” a segély. Ez gyakorta járhat észrevehetetlen, közvetett előnyökkel is. Ilyenek a különböző nemzetközi szervezetek által folyósított beruházások - amelyeket munkahelyteremtés ösztönzésre használnak - a különböző oktatási projektek az írástudatlanság felszámolására, a különböző egészségügyi projekteket is. 3 Alapvető jelenség mindkét oldalról (globalizáció pártiak és ellenesek) a fanatizmus. Egyik fél sem hajlandó igazán mérlegelni, azt a tényt, hogy ennek a világméretű jelenségnek vannak előnyei és hátrányai. A globalizáció pártiak nem mérlegelik, azt hogy egy teljesen más kultúrájú, életű, gazdaságú ország számára nem biztos, hogy a globalizáció az „álmok netovábbja”, és másrészt gyakran nem is a várt eredményeket hozza. Kétségtelenül meghatározóak az előnyei, de nem minden ország számára ez a haladás egyetlen útja, ami ki tudja húzni őket a szegénység mély verméből. A gazdaság (vélt vagy valós) vastörvényei itt is érvényesülnek, miszerint a gazdagabbak még gazdagabbak lesznek, a szegények pedig még szegényebbek. Ezt a következő adat is alátámasztja, miszerint az „elmúlt évtized folyamán a szegénységben élők száma 1990 és 1998 között mintegy 100 millió fővel nőtt, míg ezzel egyidőben a világ egészének a jövedelme évente átlagosan 2.5%-kal nőtt”. 4 A szegénység enyhítése mellett a globalizációtól azt vártak volna még, hogy sikeres koordinátora legyen a stabilitásteremtésnek. A különböző válságok (elsősorban pénzügyi jellegű) Ázsiában, Latin-Amerikában, a fejlődő világ országaiban nem ezt látszanak alátámasztani. A bírálat tárgya még az a tény is, hogy a „nyugati” országok kezelték a kereskedelem liberalizálását. Arra ösztönözték a szegényebb országokat, hogy szüntessék meg velük szemben a kereskedelmi korlátozásokat, de az esetek többségében a saját korlátaikat fenntartották, megvédve a hazai piacot az olcsó termékek beáramlásától elsősorban a mezőgazdasági termékekre vonatkozólag. Ezzel azonban megfosztották a fejlődő országokat az igen fontos export bevételektől. Ez a jelenség azonban nemcsak az agrárszektorban jelent meg. A tőkepiacokon is jelentős károkat okozott. Megnőtt a

3

Joseph E. Stiglitz 2002 Világbank: Global Economic Procpects and the Developing Countries 2000. Washington DC. Világbank 2000, 29. 4

-11-


spekulációs arányú tőkebefektetés. Mivel hirtelen megváltozott a tőkemozgásnak az iránya, akkor az egész bankszektort hátrányos helyzetbe hozta. Tehát a globalizáció kézzel fogható előnyei mellett, azonban igen nagy árat kell fizetni. Nő az ország környezeti, ipari kihasználtsága, a bürokrácia bonyolódásával egyre jobban virágzik a korrupció. Súlyos szociális feszültségek forrása lehet, hogy a rohamos változások nem engednek időt az országok kulturális alkalmazkodására. A globalizációt befolyásoló legfontosabb tényezők

Új intézmények, határon átnyúló mozgalmak

Közlekedési és távközlési költségek csökkenése

Globalizácó

Liberalizáció (tőke, termék, szolgáltatás, tudás és kis mértékben munkaerő)

Államközi intézménye k szerepe nő (ENSZ, ILO, WHO)

Nemzetközi vállalatok (tőke, áru, technológia)

1. Táblázat - Saját szerkesztés A gazdasági értelemben vett globalizációt, a legtöbb világgazdaságtannal foglalkozó szakirodalom úgy értelmezi, mint a világgazdaság szerves rendszerré formálódásának folyamatát. Ez magába foglalja a gazdasági folyamatok és viszonyok mind több országra való kiterjedését, illetve bizonyos kölcsönös (nem minden esetben szimmetrikus)

-12-


függőségek kialakulása és elmélyülése. Az úgymond „szerves” rendszer alatt azt értik, hogy nemcsak a gazdasági kapcsolatok válnak nemzetközivé, hanem megindul a termelési tényezők (tőke és munkaerő) országhatárokat keresztező áramlása is. Megjelennek az idegen tulajdonban levő, más országok természetes és jogi személyeihez tartozó gazdasági egységek, vegyes vállalatok (ez különösen jelentős az ázsiai országokban), evvel együtt megindul a külföldi munkaerő beáramlása az országba, fellendül, illetve bizonyos esetekben az elszigeteltségből való kitöréssel megindul a turizmus az adott országba (Kína). Nagy jelentősséggel bír, hogy az adatszolgáltatás, hírközlés, reklám és propaganda is áttöri az országhatárokat.

1.2. Miért fontos a fejlődő országokat a globalizáció tükrében vizsgálni? A világ számos olyan problémával küzd, amit nemzetközi összefogás illetve a globalizáció keretében kellene, lehetne megoldani. Szakemberek úgy gondolják, hogy egy úgymond „nemzetek” feletti irányítási rendszerrel, illetve nemzetek közötti együttműködés eszközeivel,

ezek

a

problémák

orvosolhatók

lehetnek.

Érdemes

megvizsgálni

részletesebben, hogy mik is ezek a problémák. Ma a világnépesség közel 80 százaléka a világ összjövedelmének csak kevesebb, mint 20 százalékát kapja. Tehát a 21. századra sem tűnt el az ún. „nemzetközi fejlődésszakadék”. A nyolcvanas és kilencvenes évekre is jellemző, hogy tovább nőtt a jövedelmi szakadék (G7 országai és a 7 legszegényebb ország jövedelme között 20-szoros a különbség 1965ben, 1995-ben 39-szeres). A világon több mint 800 millió ember éhezik, a felnőtt lakosság 35 %-a írástudatlan, az országok adósságállománya tovább kumulálódik, valamint a különböző nemzetközi szervezetek által (kötelezettségvállalás) keretében nyújtott, úgymond „hivatalos fejlesztési segélyek „ folyósítása is akadozik. Ezeken túl felmerül még a „globális problémák” kérdésköre is, amelyek általában az egész emberiséget érintő, hosszútávú problémákra terjednek ki, amelyet egy elszigetelt ország vagy országcsoport nem tud megoldani.

-13-


1.3. Globális problémák

Ökológiai

egyensúly

megbomlása,

olyan

problémákat

foglal

magába,

mint

a

környezetszennyezés, vagy a véges természeti erőforrások kérdése, állat és növényfajok kihalása. Itt a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a fejlett országok már felismerték ezeknek a problémáknak a súlyosságát és igyekeznek környezetbarátabb módon termelni és élni. A fejlődő országokban azonban a környezetbarát szemlélet még nem mindenhol terjedt el illetve a fejlődők nem engedhetik meg maguknak, hogy így termeljenek. Másrészt az fejlett országok megtalálják a kiskapukat (például: kibocsátásjog kereskedelem) vagy csak egyszerűen nem ratifikálják az előírásokat (USA, Kyotoi Egyezmény) Fegyverkezés és fegyverkereskedelem, ami által a bűnözés egyre nagyobb teret nyer. Emellett ha tömegpusztító fegyverek illetéktelen kezekbe kerülnek, akkor a jelenleg is törékenyen világbékét veszélyeztetheti. Terrorizmus,

a

21.

század

egyik

legnagyobb

veszélyforrása.

Ha

a

további

kibontakozásának nem sikerül gátat vetni, akkor akár a harmadik világháború kirobbanásához is vezethet. A terrorizmus kapcsán felmerül az a probléma, hogy a fundamentalisták és a terrorizmus ellenes iszlám hívők mind egy elbírálás alá kerülnek, ami előítéleteket és megkülönböztetést szül. Határon átnyúló bűnözés, nemzetközi kábítószer-kereskedelem, az embercsempészet megállítása szintén nemzetközi összefogást és együttműködést igényelne, amihez először a szabályozások harmonizálására lenne szükség a maffiák nemzetközi tevékenységének megfékezésére. Járványos betegségek kezelése szintén nemzetközi szintű összefogással és főleg non-profit alapon lenne kezelhető. Ha különböző országok jobban összehangolnák a kutatás + fejlesztési programjaikat, akkor a járványok jóval könnyebben kezelhetővé válnának. Menekültek fogadása minden államnak alapvető kötelessége és mindent meg kell tenni, hogy a lehető legemberibb körülményeket tudják biztosítani a menekülteknek Nemzetközi fejlődésszakadék csökkentése mindenképpen globális érdek, mert ezáltal egyre több ország kapcsolódik be a kereskedelembe, így egyre nagyobb lesz a felvevőpiac.

-14-


A fejlődéssel együtt javulna ezekben az országokban az életszínvonal és csökkenne a szegénység. Túlnépesedés és élelmezési és foglalkoztatási gondok országonként eltérő képet mutatnak. A túlnépesedés és élelmezés a legkevésbé fejlett országokban jelenti a problémát. Túlnépesedés kezelés ezekben az országokban szinte lehetetlen, az élelmezési gondokat a segélyszervezetek próbálják enyhíteni, több-kevesebb sikerrel. Ezeknek a régióknak szinte esélyük sincs a közeljövőben a felemelkedésre. Adósságválság a pénzügyi piacok egyik jelensége, amikor is a túlköltekezett ország, saját erején felül nyújtott hiteleket és nem tudja visszafizetni. Manapság az adósságválság bármelyik fejlődő, újonnan iparosodott, átmeneti ország gazdaságát sújthatja és teheti tönkre.5

A fent említett problémák mellett az is látni kell, hogy milyen előnyöket hozhat egy globalizált gazdaság. A szélesebb és mélyebb globalizáció egyrészt azért fontos a fejlődő országoknak, mert ezáltal több lehetőség nyílik meg előttük a világpiacon, erősíteni tudják a gazdaságukat és hosszabb távon az emberek életszínvonala is javul. A globális kereskedelem méretétől függetlenül a fogadó ország számára nagyobb hozzáférést biztosít a külföldi tőkéhez, technológiához és exporthálózatokhoz. Emellett a betelepülő cégek új munkahelyeket teremtenek, az esetek többségében magasabb béreket fizetnek a hazai vállaltoknál, valamint képzési és karrier lehetőségeket biztosítnak, ezáltal a hazai munkaerő képzettsége javul.

5

Szentes Tamás, 2002

-15-


-16-


2. fejezet: A délkelet-ázsiai országok 2.1. A fejlődő országok meghatározása Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma6szerint a fejlődő országokat két heterogén csoportba sorolhatjuk ¾ a már inkább fejlettnek számító újonnan iparosodott fejlődő országokat (pl. a szingapúri GNP/fő közel 30 ezer USD) és ¾ a legkevésbé fejlett fejlődő országokat (a legszegényebb Etiópia 100 USD GNP/fővel) egyaránt. A több mint 120 fejlődő ország együttes GNP-je alig haladja meg Japán bruttó nemzeti termékét. Érdekes kiemelni, hogy 1999-ben a Külügyminisztérium a fejlődő országok közé sorolta Malajziát és Thaiföldet. Egy másik megközelítés szerint a fejlődő országok csoportjában általában olyan országok tartoznak, akiknek nagyon alacsony az egy főre jutó GDP/GNP-je (pl. kevesebb, mint 5.000 dollár), alacsony versenyképességű

termékekkel rendelkeznek, alacsony az

életszínvonal és a technológia fejletlen. Ide tartoznak a legkevésbé fejlett országokat is, ahol különösen alacsony az egy főre jutó jövedelem (kevesebb, mint 500 dollár), alacsony az írástudók aránya, kezdetleges az infrastruktúra. Ide soroljuk az újonnan iparosodott országokat (NIC) is, melyek nagyon gyors iparosodáson és gazdasági fejlődésen mentek keresztül. Ebbe a kis csoportba kerül a 4 Tigris (2003-ban Szingapúrnak 21.230 dollár volt az egy főre jutó GNP-je, Koreáé 12,020 dollár, Hong Kongé 25,430 dollár) és a forrásoktól függően néha Argentína, Brazília, Indonézia, Malajzia (2003-ba 3,780 dollár), Mexikó, Thaiföld (2003-ban Thaiföld 2,190 dollár dollár). De ide sorolunk más egyéb csoportba nem tartozó államok, például Kína gyors fejlődése ellenére a GNP-je 1,100 dollár volt 2003-ban, úgyhogy ide tartozik.

6

www.kum.hu/Kulgazdasag/Mokulg2000/Fejlodo.htm - 2004-12-01 19.45

-17-


A fejlődő országokat is néha emelkedő gazdaságoknak, kevésbé fejlett, alulfejlett, fejletlen, a harmadik világ országainak, a déli, alacsony jövedelmű vagy közepes bevétellel rendelkező országoknak mondják. Vannak azonban kivételek is, például van néhány jelentős olajexportáló állam, mint az Olajexportáló Államok Szövetségének (OPEC) bizonyos országai – Kuvait, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok, ahol ugyan magas az egy főre jutó jövedelem (például 2002ban Kuvait 1 főre jutó GNP-je 16,340 dollár volt), de a jövedelmek eloszlása egyenetlen, a válogatott szolgáltatások szűkösek ahhoz, hogy a népesség mindenegyes csoportjának a megélhetést biztosítsák. Az ENSZ megfogalmazása szerint korábban a világot alapvetően három csoportra osztották: az első világ országaiba azok a fejlett országok tartoztak, ahol a tőkés piacgazdaság volt a piaci forma. A második világ országai a „volt szocialista” országokat tömörítették (később ezt a csoportot az „átmeneti gazdaságú” országoknak. A „harmadik világ” csoport a felgyorsult differenciálódásnak köszönhetően tovább „osztódott” és szükségessé vált további kategóriák létrehozása (negyedik és ötödik). Új csoportok lettek a „legkevésbé fejlett országok” (least developed countries), a „kőolajexportáló országok” és az „újonnan iparosodott országok” illetve gazdaságok (newly industrialized countries). 7 A fejlődő országok kifejezés gyakorlatilag azoknak az „országoknak a jelölésére alakult ki, amelyeket részben relatív elmaradottságuk, más országokhoz viszonyított fejletlenségük alapján, részben pedig a második világháború után kialakult két katonai, illetve politikai „tömb” országaitól való elhatárolás végett kívántak – főként a nemzetközi fórumokon és a diplomáciában – megkülönböztetni.„ (Szentes, 2002)

2.2. Egy kis történelem …. - A gazdasági fejlődés menete nagyvonalakban A világgazdaságtan első jelentősebb korszakát a nagy földrajzi felfedezésektől kezdve számolhatjuk, ugyanis a XV. századtól indult meg az Európát, Ázsiát, Afrikát, Amerikát összekötő tengeri kereskedelmi hajózás. A világot behálózó kereskedelem beindulása nagy lökést adott különösen a nyugat-európai fejlődésnek, árutermelésnek. Ezzel egyidőben 7

Szentes Tamás: Globalizáció, regionális integrációk, és nemzeti fejlődés korunk világgazdaságában Savaria University Press, Szombathely 2002 – 42 -46. oldal

-18-


megindultak a gyarmatosítások is, elsősorban a gyarmatok természeti kincseinek (főként arany, ezüst) kiaknázásáért illetve később megindult a rabszolgakereskedelem is. A fejlődés következő lépcsője az volt, hogy kialakult a gyarmatok és gyarmatosítók között a nemzetközi munkamegosztás egy formája. Legnagyobb jelentőségre a gyarmatpolitika a XVI. századtól kezdve, amidőn különösen Amerika és Ázsia, későbben Ausztrália a gyarmatosítás célpontjai voltak. A gyarmatosításban, kezdetben főleg spanyolok és portugálok, későbben németalföldiek, franciák és angolok vittek főszerepet. A világméretű munkamegosztás elsősorban (bár nem kizárólagosan) a gyarmatbirodalmakon belül fejlődött ki, ami egyrészt fejlettebb ipari és elmaradott nyersanyag-termelő országok közötti árucsere-kapcsoltakon kívül, a kényszer is jellemzett. Ázsiából főként a nyersanyagok áramlottak be Európában. Délkelet-Ázsiában igen színes a gyarmattartó országok megoszlása, hiszen a Fülöp-szigetek spanyol gyarmat volt, Burma, India brit, Indokína francia, Indonézia pedig holland gyarmat volt. A harmadik szakasz a XIX. század végét és a XX. elejét jelenti.. Ebben az időszakban indultak meg a nemzetközi tőkeáramlások és a tőke koncentrációjával együtt megindult a nagyvállalatok,

részvénytársaságok,

trösztök

szervezkedése.

Az

I.

világháború

világgazdasági szempontból is fordulópontot jelentett, hiszen az 1880 óta működő aranystandard rendszer összeomlott és a világháború után megkísérelt helyreállítása nem sikerült. A szakaszon belül másik fordulópont a 1929-es gazdasági válság, ami egyrészt politikai következményeket vont maga után (fasizmus), másrészt ennek köszönhetően erősödik meg az országokban a kormányzati és állami beavatkozás. Az délkelet-ázsiai és ázsiai gazdaságok összességéről az mondható el, hogy stagnáltak 1820 és 1950 között, nem mutattak gazdasági növekedést, így a kialakuló válságok sem rázták meg annyira. A negyedik szakasz a II. világháborút követő időszak, amit Bretton Woods neve fémjelez a legjobban. Ebben az időszakban bontakozik ki a technológiai forradalom, ekkor jelennek meg a transznacionális vállalatok, megindul a gyarmatbirodalmak szétesése, amit az új típusú munkamegosztás kialakulása követ. De ekkor kezdődik meg a hidegháború és az európai integrációs folyamat is. A korszak végére Bretton Woods és az aranydevizarendszer összeomlik és az 1973/74-es „olajárrobbanás” alapjaiban rázta meg a gazdaságot.

-19-


Az ázsiai gazdaságokat az olajár változása különösen befolyásolja. (2000-ben a világ olajfelhasználásának közel 34 %-át birtokolta8). De ebben a korszakban került reflektorfénybe a nemzetközi szabályozási keret létrehozásának az igénye (a 1929-es válságból, a II. világháború tanulságaiból levont következtetések alapján). Ennek keretében előtérbe kerül az igény a nemzetközi szervezetek felállítására. Így létrehozták az Nemzetközi Valutaalapot, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot és életbe lépett 1948-ban az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (később WTO). Ázsiában ebben az időszakban (a II. világháboruú után) indul meg a dekolonizációs folyamat. Egész Dél-kelet Ázsiában a II. világháború előtt csak a Thai Királyság volt független, majd tíz év alatt (1945-1957) minden állam függetlenné vált, kivéve Timor és Goa, amelyek portugál gyarmatok maradtak.

A gyarmatosítóktól való elszakadást az is elősegítette, hogy a

gyarmatok rájöttek, hogy a gyarmattartó országok nem is olyan erősek. A világháború alatt ugyanis Japán, régió legtöbb országában kialakított magának pozíciókat, gyakorlatilag megszállta az országokat, az országok ebből azt a következtetést vonták le, hogy az „európaiak” nem is olyan erősek. A világháború befejezése után, amikor az angol, amerikai csapatok felszabadították a dél-kelet ázsiai országokat a japán megszállás alól, ellenállási mozgalmak alakultak ki. Tehát kedvezőek voltak a nemzetközi feltételek a függetlenné váláshoz. Malajzia (brit gyarmat) végül 1963-ban lett független, 1970-ben azonban Szingapúr különvált tőlük. Az ötödik szakaszt a 1973/74-es válságtól kezdve számítjuk. Ebben az időszakban tovább folyt a transznacionalizálódás és fokozódott a „harmadik világ” országainak a differenciálódása továbbá gyorsult és egyre szélesedett az eladósodás folyamata. Ekkor már

olyan

problémák

kerültek

előtérbe,

mint

az

energiaválság

vagy

a

környezetszennyezési és ökológiai problémák (amelyek másrészt lökést adtak egy újabb „technológiai forradalomnak”). Ezekből az országokból emelkedtek azután ki a "kis tigrisek" (angol nyelvű irodalmakban általában „dragons” (sárkányok)) vagy „újonnan iparosodott országok” 1950 és 1973 között évi 2,95 %, 1973 és a századforduló között egyenesen 3,54 % gazdasági növekedési ütemmel9. A japán és amerikai multinacionális vállalatok beruházásai és vállalatalapításai nagy szerepet játszottak ebben a látványos felzárkózási folyamatban. Nekik az általános recesszió éveiben sikerült javítani a 8 9

Forrás: World Resources, 2000-2001 www.mindentudas.hu – A globalizáció hatásai – 2004-11-13 15.41

-20-


gazdasági helyzetükön, ezáltal egyre jobban ki tudtak emelkedni a „harmadik világ” országainak csoportjából. Egyébként a „legkevésbé fejlett országok” száma is egyre növekedett ebben az időszakban, hiszen egyre nagyobb méreteket öltött a differenciálódás. (az olajexportőr országokban az olajárrobbanás hatására azonban kedvezőbb volt a helyzet, de ezekben az országokban is jelentősek az egyenlőtlenségek). A hatodik szakaszban a „szovjet blokk” már korábban megindult gazdasági szétesése révén megindultak a kelet- és közép-európai rendszerváltások. Világgazdasági szinten ezt a korszakot a gyorsuló globalizáció és az egyre jobban, mindent átható interdependencia jellemzi.

10

Ebben a korszakban jól láthatóan kirajzolódnak a globalizált világ előnyei

(például az egyre javuló kommunikációs infrastruktúra) és árnyoldalai. A gazdasági és adósságválságokban „bővelkedő” időszak ismételten tanúbizonyságot tett arról, hogy mind a nemzetközi intézményeknek, mind a nemzetközi kereskedelemben résztvevő országoknak igen sok tennivalójuk van még, hogy stabil növekedési pályára állítsák a világgazdaságot, illetve a szuverén gazdaságokat. Ázsiában ezt az időszakot a 1997/1998as gazdasági válság fémjelzi a legjobban, hiszen a 90-es évek közepében még szép kilátásokkal rendelkező országok pár év alatt akkora visszaesést szenvedtek el, hogy csak az ezredforduló utánra sikerült stabilizálni a gazdaságot. (vannak azonban ez alól is kivételek, mint például Indonézia, aki a válság következtében még most is belpolitikai problémákkal küzd. Az ezredforduló kezdetétől talán felállíthatunk egy hetedik korszakot is, amit a regionális integrációk mélyülése fémjelez. Ez a szorosabb összetartás egyrészt a „közös ellenség”, a terrorizmus visszaszorítására és így a biztonság növelésére tette erőfeszítések eredménye. Másrészt minden integráció és minden állam érdeke, hogy beinduljon egy hosszantartó gazdasági növekedés. Ha adott integrációk egyre jobban mélyülnek, akkor csökkenhetnek a kereskedelmet akadályozó tényezők, így pedig beindulhat a növekedés.

2.3. Dél- és Kelet-Ázsia helye a világgazdaságban 10

Szentes Tamás: Globalizáció, regionális integrációk, és nemzeti fejlődés korunk világgazdaságában Savaria University Press, Szombathely 2002 – 9.-16. oldal

-21-


A válságok kezelésének egyik legjobb módszere a közös összefogás volt. Ennek érdekében különböző szerveződéseket, szövetkezeteket hoztak létre az adott országok. Egyrészt azért, hogy csökkentsék a külső függést (ami az ászai országok esetében elég jelentős gyarmati múltjuk miatt), másrészt azért, hogy a konzultatív párbeszédek folyamán közösen találjanak megoldást egy-egy problémára, valamint hogy mélyítsék a regionális integrációkat, amik képesek ellensúlyozni a központi gazdaságok hatalmi túlsúlyát. A dél- és kelet-ázsiai országok esetében két csoportot alakíthatunk ki aszerint, hogy milyen módon tudtak bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. A „tigrisek” (Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr, Hong-Kong) a hatvanas években nyitottak a világgazdaság felé, egy meglehetősen kedvező környezetben, ekkor még a piacok kevésbé voltak telítettek és protekcionisták. A fő felvevőpiacot ebben az időben az éppen dinamikus növekedési pályán lévő USA és Japán jelentette. A „Tigrisek” nem rendelkeznek nagy nyersanyag készletekkel, így mindenképpen importra szorulnak. Jellemző a viszonylag nagy a népsűrűség és maguk az országok nem túl nagy alapterületűek. A gyarmati viszonyból függőségüket később veszítették el, mint a latinamerikai fejlődő országok, ebből adódóan nagyobb függőség alakult ki. Folyamatosan fenn kellett tartaniuk a kapcsolatot a lehetséges import-partnerekkel, így jellemző volt ezen országok gazdaságára a kereskedelmi mérleg hiány.

Dél-Korea, Tajvan eredetileg

gazdaságában a hangsúly az agrárszektoron volt, de a nemzetközi kereskedelembe való bekapcsolódás után ezekből az országokból közepesen fejlett ipari ország lett. Szingapúr, Hong-Kong már a gyarmati időszakban is inkább szolgáltatói szektorokban nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Nyitás után az ipari és pénzügyi szolgáltatások előtérbe hozására helyezték a hangsúlyt. Az újonnan iparosodó országok második hulláma a ’70-es években kapcsolódott be a nemzetközi kereskedelembe. Thaiföld, Malajzia, Indonézia és a Fülöp Szigetek, azaz a „kis-tigrisek” már korántsem voltak olyan szerencsések, mint „felnőtt társaik”. Ők egy viszonylag kedvezőtlenebb időpontban nyitottak, hiszen a ’70-es évek jellemző gazdasági vonulata egy világgazdasági recesszió volt. Ezek az országok ugyan jobb természeti

-22-


erőforrásokkal, lehetőségekkel rendelkeztek, mint a Tigrisek, de éppen ezért sokkal tovább folytatták az importhelyettesítő gazdaságpolitikájukat és nyitottak később. A Tigrisek sikeres kitörését már nem tudták ugyanolyan hatékonyan megvalósítani. A Kistigrisek esetében még azt is hangsúlyozni kell, hogy ugyan a munkaerő valóban olcsó volt ezekben az országokban, de nem volt olyan jól képzett, mint Tigrisek esetében. Ebből kifolyólag, az olcsó munkaerő ellenére, a tudásigényes ágazatokat nem ide telepítették. Tehát az „ázsiai modell”, nem egységes fejlődési utat járt be, de elég hosszú ideig (megközelítőleg a 1997-es valutáris válságig) kifejezetten sikeresnek mondható. A modell alapvetően kifele forduló és evvel a nyitottsággal még az olajválságot is sikeresen tudták kezelni, a TNC-k segítségével. Rövidtávon a protekcionista intézkedések (Malajzia reakciója a tőkekiáramlásra, importkontroll) is lehetnek sikeresek, de hosszú távon, nem tarthatóak, mert nem alkalmazkodik a piachoz így romlik a gazdasági teljesítmény és a szomszédos nyitott, reformáló országok vonzóbbá válnak. Az országokra egységesen a flexibilitás, gyors alkalmazkodás, megtakarítási hajlandóság, beruházási kedv, képesség a K+F, know-how, technológia importok fogadására. Ezeken kívül volt még két jellemző tulajdonság, ami azonban a gazdasági válságkor jelentős hátrányt okozott, az egyik a nagy állami szerepvállalás. Ez egyrészt nem kedvezett a liberalizációs törekvéseknek, másrészt azt is figyelembe kell venni, hogy az ázsiai kultúrák, társadalmak nagy része kollektivista társadalom. Az ilyen jellegű országokban az állam nagyobb befolyással rendelkezni a gazdasági életben, mint más eltérő társadalmakban. A másik ilyen tényező a szociális háló alulfejlettsége, mivel itt a hagyományok szerint az öregeket és munkaképteleneket a család tartja el. Ez egy rendkívül költségtakarékos rendszer és jól is működött a valuta válságig, azonban amikor a családfenntartók nem kerestek pénzt az egész család megélhetése került veszélybe. A kilencvenes évek közepéig a kelet-ázsiai térség gazdaságát a külső függés határozta meg, legfőbb partnerei Japán és az USA voltak.

Az USA a ’80-as évektől kezdve

legjelentősebb piacot jelentett az ázsiai termékeknek, Japán pedig a 80-as évek második

-23-


felében tapasztalható yen erősödésnek köszönhetően tőke importtőrként volt releváns. (A közvetlen befektetések révén a térség első számú befektetőjévé Japán vált). A ’90-es évektől kezdve azonban az USA nem tudta felszívni ezeket az ázsiai importcikkeket, és habár a kelet-ázsiai országok gazdasági teljesítménye folyamatosan nőtt, a felvevő piac nem növekedett ezzel arányosan. Ez a problémát azonban az országoknak sikerült oly módon kezelni, hogy erősítették a térségen belüli, regionális kereskedelmet. Így Japán és az USA folyamatosan veszített fő importőri szerepéből is és ezzel párhuzamosan nőtt a regionális kapcsolatokból származó import mértéke. A Japánba vetett bizalom főként akkor kezdett meginogni, amikor a 1997-1998-as gazdasági válság „előestéjén” a yen gyengülni kezdett és egyre jobban csökkeni látszott a befektetői bizalom. Az ezredfordulóra is ez a tendencia volt jellemző, tehát a térségen belüli exportimport részaránya növekszik a régió kereskedelmi kapcsolataiban. Ugyanez a befektetésekre is igaz, a kelet-ázsiai térség országainak befektetéseit főként a térség szívja fel, a kívül eső régió részaránya csökken. A regionalizmus megerősödése illetve a térségben jelentkező „befelé” forduló folyamatok talán lehetőséget biztosítnak majd a közeljövőben arra, hogy a régió levetkezze egyik legnagyobb hátrányát a jelentős „külföldi függőséget”. Természetesen ezt az új modellt sokan vitatják, különösen Japán (akinek a vezető szerepét ez az új folyamat igencsak megingatná). Azonban jelenleg az intraregionális kereskedelem aránya még mindig nem éri el a külső országokkal folytatott kereskedelem arányait. Tehát a fejlődő országok még mindig jelentős mértékben függnek az aktuális világkereskedelmi áramlatoktól. Ezt az elméletet a 2001-es keresletcsökkenés következtében kialakuló dekonjukturális hullám igazolja a legjobban. Minkét időszakról (1997/98 és a 2001-es) elmondhatjuk, hogy a válság gyökere egy úgymond „kívülről” generált eseményből származik. Ez 1997-ben a spekulációs tőke támadása volt, 2001-ben az USA gazdaságának lassulása váltott ki a visszaesést az országokban (igaz nem a 1997-es méretűt). Ezt a feltételezést az alábbi táblázat is igazolja. A reál GDP alakulása 1996 és 2005 között (éves %-os változás)

-24-


1996 Fejlett országok Újonnan

iparosodott

ázsiai országok Fejlődő Ázsia Fejlődő

Ázsia,

kivéve

Kína és India

1997 1998 1999 2000 2001

2002 2003 2004 2005

3.0

3.4

2.7

3.5

3.9

1.2

1.6

2.1

3.6

2.9

6.4

5.6

-2.2

7.2

7.9

1.1

5.0

3.0

5.5

4.0

8.2

6.5

4.1

6.2

6.7

5.5

6.6

7.7

7.6

6.9

6.6

3.9

-4.7

3.7

5.3

3.0

4.5

5.1

5.6

5.5

1. Táblázat– Forrás: IMF

Jól látható a visszaesés 2001-ben, hiszen 3,9 %-os növekedésről mindössze 1,2 %-osra estek vissza mutatók (az Amerikai Egyesült Államokban 2,5-ről -0,3-ra esett vissza). Ez a visszaesés ugyan kisebb mértékű volt az ázsiai országok összességében, de az újonnan iparosodott országokban, akiknek a legnagyobb a függősége, a fejlett gazdaságokhoz hasonló mértékben esett vissza a gazdasági teljesítménye. A kiszolgáltatottság mérséklése végett az országok erősíteni kezdték a térségen belüli kapcsolataikat, ennek eredménye képen az ASEAN, mint nemzetközi jelentőségű szervezet kezdett funkcionálni.

-25-


3. fejezet: Délkelet-Ázsiát érintő integrációs törekvések 3.1. Az ASEAN – a regionális összefogás Ázsiában

A Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségét (ASEAN) 1967. augusztus 8-án alapította meg Bangkokban Délkelet-Ázsia öt fejlődő országa – a Fülöp-szigetek, Indonézia, Malajzia, Szingapúr és Thaiföld. A jelenleg 10 tagállamból álló szervezethez azóta csatlakozott Brunei (1984), Vietnam (1995), Laosz és Myanmar (1997), valamint Kambodzsa (1999). Az ASEAN régió mintegy 4,5 millió négyzetkilométeres területének népessége meghaladja az 550 millió főt . Az ASEAN, fő célja a hidegháború lezárása óta, hogy a térség gazdasági növekedésének, társadalmi, kulturális fejlődés gyorsítása a regionális együttműködés révén. Az összehangolt erőfeszítéseknek köszönhetően, a tagállamok az 1997-et megelőző tíz évben a világ leggyorsabban fejlődő térségévé válhattak. A Szövetség szerepének és jelentőségének elismerését mutatja, hogy a fejlett országok (USA,

Kanada,

Japán,

Ausztrália,

Új-Zéland,

Dél-Korea,

Európai

Unió)

kormányszinten a hetvenes-nyolcvanas évek óta rendszeres párbeszédet folytatnak a Szövetséggel (dialógus-partnerség). A szűkebb regionális kereteken túlmutató együttműködési szándékot jelezte, hogy 1995 decemberében India, 1996 nyarán pedig Oroszország és Kína lépett be az „ASEAN dialógus partnerek klubjába” (ASEAN Plus). Ezáltal jelentősen megnőtt az ASEAN nemzetközi presztízse, hiszen a dialóguspartnerek között a BT valamennyi állandó tagja jelen van. 1994-ben létrehozták az ASEAN Regionális Fórumot (ARF), amely konzultációs keretet biztosít a biztonságpolitikai kérdések megvitatására. Az ARF évenként tartja ülését, jelenlegi tagjai az ASEAN tagállamokon kívül Ausztrália, Kanada, Kína, az Európai Unió, India, Japán, Korea, Mongólia, Új-Zéland, Pápua-Új-Guinea, az Orosz Föderáció és az Amerikai Egyesült Államok.

-26-


Az ASEAN legfőbb döntéshozó szerve az ASEAN Állam- és Kormányfők Találkozója, amelyet háromévente hívnak össze. A hivatalos ASEAN Csúcstalálkozók közötti időszakban évente sor kerül az Állam- és Kormányfők Informális Találkozójára.

A Szövetség évente rotációs alapon, az állandó bizottsági elnöki funkciót betöltő ország fővárosában tart külügyminiszteri értekezletet (ASEAN Ministerial Meeting), amelyet hagyományosan a dialógus-partnerekkel folytatott tanácskozás, illetve 1994-től az ARF (ASEAN Regionális Fórum) ülés követ. Igen kiterjedt struktúrával folynak a különböző szakminiszteri értekezletek is. A külső kapcsolatok egyeztetése érdekében a fontosabb fővárosok ASEAN nagykövetei bizottságot alkotnak az ASEAN külpolitikájának összehangolására. Az ASEAN Állandó Titkársága Jakartában működik, jelenlegi, öt évre választott főtitkára Ong Keng Yong szingapúri diplomata. A tagországok részéről a 90-es évektől kezdve erőteljes érdekeltség nyilvánul meg az egymás közötti gazdasági kooperációs formák egyre sokszínűbbé tételére. A negyedik, Szingapúri ASEAN Csúcson (1992) célul tűzték ki az ASEAN Szabadkereskedelmi Övezetének (ASEAN Free Trade Area = AFTA) kialakítását, a vámkorlátozások fokozatos felszámolását 2008-ig. 1995-ben 2003-ra hozták előre a megvalósítás határidejét.

A döntésben szerepet játszott az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági

Együttműködés (APEC) felgyorsult liberalizációjával való lépéstartás igénye. Az AFTA révén az APEC gazdasági szubrégiói közül – a NAFTA, valamint az Ausztrália – ÚjZéland közötti CER után – az ASEAN lesz a harmadik szabadkereskedelmi övezet. Az 1997-ben, Kuala Lumpurban elfogadott ASEAN Vision 2020 című dokumentum létrehozta az „ASEAN Partnerség a Dinamikus Fejlődésért” programot, hogy „elősegítse a stabil, virágzó és versenyképes ASEAN Gazdasági Térség (ASEAN Economic Region) létrejöttét”. A nyilatkozat főbb megállapításai szerint a térségben 2020-ra megvalósul a javak, a szolgáltatások és a beruházások szabad áramlása, akadálymentesebbé válik a tőkemozgás, kiegyensúlyozottabbá a gazdasági fejlődés, és mérséklődnek a társadalmi egyenlőtlenségek. 1998-ban létrehozták Hanoi Akciótervet annak érdekében, hogy segítsék a Vision 2020 hosszútávú terveit. Akcióterv sorozatokat állítottak fel, az első ilyen tervsorozat a Hanoi

-27-


Akcióterv volt, amit hat évre, 1999 és 2004 közötti időszakra készítették. A tervben foglalt főbb célkitűzések a regionális makrogazdasági mutatók és pénzügyi stabilitás fenntartása, a nagyobb fokú gazdasági integráltság elérése, a tudományos fejlődés segítése és az IT infrastruktúra fejlesztése, a társadalmi fejlődés támogatása, a környezet védelme és a fenntartható fejlődés támogatása és a helyi béke és biztonság fenntartásának támogatása volt. 2004-ben a Hanoi Akciótervet új váltja fel, a Vientiane Action Programme (VAP), ami a 2004-2010 közötti időszakra szól. De a VAP feladata már nemcsak azoknak a lépéseknek az elősegítése lesz, amelyek közelebb hozzák az ASEAN-t a Vision 2020 megvalósításához, hanem az is hogy figyelmet szenteljen a Bali Concord II céljainak végrehajtására (lásd lejjebb) és hogy a régió országait és az ASEAN külső partnereit meggyőzze a beindult folyamatok komolyságáról. A délkelet-ázsiai országok az ASEAN+3 együttműködést a szabad kereskedelmi megállapodások irányába kívánják fejleszteni. Japán, de különösen Dél-Korea óvatosan reagált az ASEAN kezdeményezésére, Kína ugyanakkor önállóan, az ASEAN+1 keretében előrehaladott tárgyalásokat folytat a szervezettel a szabad kereskedelem előtti akadályok 2010-ig történő megszüntetéséről. A kínai befolyás növekedése a régióban arra késztette Japánt, hogy a gazdasági együttműködés szélesítse a délkelet-ázsiai partnereivel (Koizumidoktrína). A japán fél csak utalásokat tett egy, a jövőben kitárgyalandó esetleges szabadkereskedelmi

megállapodásra.

A

térségbeli

fejlemények,

különösen

Kína

megerősödésének hatására India az 1990-es évek második fele óta hangoztatott „kelet felé tekintés” politikájának megfelelően szorosabb kapcsolatok kialakítását kezdeményezte az ASEAN-nal. A 2002-es Phnom Penh-i csúcstalálkozó keretében az ASEAN fennállása óta első ízben került sor India-ASEAN csúcsra (ASEAN+1 keret), amely során az indiai fél kezdeményezte az ASEAN és India közötti FTA kialakításának megvizsgálását, melyet az ASEAN országok üdvözöltek. 11 A Phnom Penh-i csúcstalálkozón (2002. november 4.,) megállapodás született a kereskedelmi liberalizáció, a terrorizmus elleni harc és a turizmus fejlesztése érdekében. A megbeszéléseken a korábbiakhoz képest nagyobb súllyal szerepeltek a politikai és 11

www.aseansec.org/64.htm - 2004-12-01 21.58

-28-


biztonsági kérdések, amelyek a 2001-es terrortámadások óta kialakult bizonytalanság és az Irakkal kapcsolatos viták miatt egyre jobban előtérbe kerültek. Az ASEAN vezetők deklarált célja, hogy a termékek, szolgáltatások, befektetések és tőkeáramlás liberalizálásával versenyképes regionális integrációt hozzanak létre. Megkezdték az egységes ASEAN-valuta megteremtésének megvizsgálását, a pénzügyi rendszerek

fejlesztését

és

deregulációját,

egységes,

egészségesebb

nemzeti

gazdaságpolitikák módozatainak kialakítását. 12

Az ASEAN 2003. október csúcsát Bali-szigetén rendezték meg, és új mérföldkőként értékelték a szervezet történetében. A csúcs keretén belül elfogadott dokumentumok közül a Bali Concord II nyilatkozatot tekintik a legfontosabbnak. Ebben fektették le az ASEAN Biztonsági Közösség létrehozására (ASC) vonatkozó alapokat, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben egy NATO-hoz szervezetet szeretnének létrehozni vagy azt, hogy közös kül- és biztonságpolitika

kialakítására

törekszenek.

Az

ASEAN

Biztonsági

Közösség

létrehozásában olyan regionális kérdések is beletartoznak, mint a regionális tengerészeti, tengeri hajózási együttműködés erősítése (Fontos kiemelni, hogy a szingapúri, indonéz, és maláj vizeken 108 kalóztámadás történt 2003. első felében, ami igen magas mutató, ha azt nézzük, hogy az egész világon 234 kalóztámadás volt összesen). Az ASEAN Gazdasági Közösség kezdeményezéseit már az 1997-es Vision 2020-ban meghatározták, mely szerint a cél az, hogy egy stabil, lehetőségekkel teli, nagyon versenyképes ASEAN gazdasági integrációt hívjanak életre, ahol az áruk, a szolgáltatások, a befektetések szabad áramlását kívánják elérni, valamint a tőke szabadabb mozgását, kiegyensúlyozott gazdasági növekedést biztosítani 2020-ra. A Bali konferencián a tagok hozzáállása alapján kiderült, hogy a ASEAN Gazdasági Közösség létrehozásának van realitása és az egyre élesedő verseny is arra kényszeríti az országokat, hogy ha versenyképességüket meg akarják tartani (elsősorban Kínával szemben).

12

www.aseansec.org/13154.htm - 2004-11-05 22.15

-29-


A határidővel kapcsolatban még biztos lesznek viták, de a csúcson felmerült a „többsebességes Ázsia” megvalósításának lehetősége. Ez azt jelentené, hogy az eddigi konszenzusos gyakorlattal ellentétben (ami arra épült, hogy a fejlődés ütemét a „leglassúbb” tagország határozza meg), a két leggyorsabban haladó ország (jelenleg Szingapúr és Thaiföld) szabná meg az előrehaladás ütemét. Ez azt is jelentené, hogy bármely két ország, amely kész lenne a gazdasága a szorosabb integráltságra, a jövőben megtehetné anélkül, hogy a szolidaritás megsértésével vádolnák. Végleges döntés várhatóan később születik majd ebben a kérdésben. Az AEC (ASEAN Economic Community - ASEAN Gazdasági Közösség) megvalósítása során azonban nem a határidők lesznek a legnagyobb gondot okozó nehézségek, feltehetőleg nagy problémát fog okoznia tőke szabad áramlását korlátozó tényezők megszüntetése, illetve a szellemi tulajdonjog védelmének vagy a szakképzett munkaerő kiáramlásának a kérdése. Annak a ténynek, hogy az ASEAN országok között egyre nagyobb az egyetértés és az együttműködés, több oka van. Az egyik ilyen indok, hogy még mindig nem érték el a válság előtti növekedési mutatókat, így nem engedhetik meg maguknak, hogy nacionalista érzületből akadályozzák az együttműködést. Jelenleg is nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy visszanyerjék a 1997-98-as pénzügyi válság során illetve az új fenyegetések során (SARS, terrorizmus) megrendült partnerek bizalmát. A másik ok Kína gazdasági lendülete, ami szintén arra készteti őket, hogy erőfeszítéseiket összehangolják, és gazdaságaikat integrálják. 2003-ben a világon az FDI áramlás 560 milliárd dollárt tett ki (2002-ben 679 milliárd dollár), ebből a fejlett országok részaránya 366 milliárd volt a 172 milliárd pedig a fejlődőké. Ázsia és a csendes-óceáni térség összeségében 107 milliárdot vonzott (2002-ben ez csak 95 milliárd volt), amiből Kelet és Dél-Ázsia részaránya 97 milliárd dollár. 2002ben ez a szám még csak 86 milliárd volt, tehát mindenképpen szép fejlődést produkáltak, de hozzá kell tenni, hogy ebből a számból 66 milliárd áramlik Kínába és Hong Kongba és ha még az Indiába induló befektetéseket is kivesszük belőle (4 milliárd dollár), akkor némi túlzással az ASEAN tagok részarányát kapjuk. A fennmaradó közel 25 milliárd dollár, az összes külföldi tőkebefektetésnek mindössze 4,4 %-a, így az ASEAN-nak mindent meg

-30-


kell tennie a felzárkózás érdekében és Bali Concord II az ez irányba tett lépések egyik fontos mérföldköve.

3.2. Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC)

Az APEC (Asia Pacific Economic Cooperation), amit 1989. február 12.-én alapítottak Canberrában, a csendes-óceáni térség 17 országát tömöríti magába, név szerint: Ausztrália, Brunei, Chile, Dél-Korea, Egyesült Államok, Fülöp-szigetek, Hongkong, Indonézia, Japán, Kanada, Kína (+Hongkong), Malajzia, Mexikó, Pápua Új-Guinea, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Új-Zéland. A szerződésben kikötött célok a térség gazdasági növekedésének segítése, az életszínvonal növelése, nyitott, multilaterális kereskedelmi rendszer erősítése, gazdasági és nem politikai, védelmi együttműködések elősegítése. .A regionális kezdeményezésnek a célja, hogy fokozatosan megszüntetik a szabad kereskedelem és a tőkeáramlás előtt álló akadályokat. Az APEC-ben heterogén országok tömörülnek, amelyek mind kultúra, társadalmi-politikai berendezkedés és gazdasági fejlettség tekintetében lényegesen különböznek, ami egyben nagy veszélyforrást is jelenthet, hiszen az óriási különbözőség miatt még nehezebb közös nevezőt találni. A vámok lebontását a fejlett országoknak 2010-re, a fejlődő országoknak 2020-ra kéne megvalósítaniuk. A legutóbbi csúcsot a chillei Santiagóban tartották (2004. novemberében), ahol az aktuális világpolitikai helyzet miatt kiemelt szerepet kap a terrorizmus elleni küzdelem, annak ellenére, hogy a szervezet fő célja a kereskedelem- és beruházás-fejlesztés. A csúcs keretében kétoldalú tárgyalásokra is zajlottak, ahol az ország saját gazdaságpolitikai nézeteiket, problémáikat fejthették ki. Az APEC jelentősége régió és világszerte egyre jobban növekszik és az ASEAN számára egyre nagyobb rivális.13

13

www.apecsec.org.sg/apec.html - 2004-11-29 14.41

-31-


4. fejezet: 1997-1998-as ázsiai válság A délkelet-ázsiai térségben minden megvan, ami a „globalizáicó” egyre nagyobb terjedését elősegíti. A régió integrálódni akart a világkereskedelembe, így lebontották a pénz, a tőke, az áru szabad mozgását gátló intézkedéseket, törvényeket. Meg volt a hajlandóság a tőke fogadásárára, jól megtérülő befektetési lehetőség, hatalmas profit lehetőségek, jól képzett munkaerő, tehát minden, ami egy régiót felemelhet… Csak egy valamit nem vettek számításba kellőképpen, hogy a globalizációnak árnyoldalai is vannak.

Gazdasági növekedés a krízis országaiban 1996 és 2003 között (éves %-os változás)

8 6 4 2 0 -2 -4 -6 -8 -10

7,2 4,1 0,6

3

5,3

-8,7 1996

1997

1999

1998

2000

2001–2003

2. ábra – Forrás: IMF

(Az ázsiai krízis országai elnevezés: Indonézia, Korea, Malajzia, Thaiföld)

Ahogy majd látni fogjuk a szabad verseny, a tőke és a változékony piac, az elhamarkodott liberalizálás és a nem megfelelő nemzetközi hozzáállás a ’80-as években csak „ázsiai csodaként” emlegetett diadalmenetet döntött romba. A válság előtti gazdasági növekedés mértékét összességében még a mai napig nem tudták újra elérni. A régiót sújtó gazdasági válságot azért fontos kiemelten vizsgálni, mert a teljesen megváltoztatta az egyes országok gazdaságát és megalapozta, jobban mondva kikényszerítette a szorosabb regionális együttműködés szükségességét. A válság a legjobb példája annak, hogy a globalizáció pozitív és negatív tulajdonságokkal egyaránt rendelkezik. Pozitív az a része, hogy javította a nemzetek közötti együttműködést,

-32-


a globális tőkesegélyek az IMF-től többé-kevésbé segítettek abban, hogy az országok talpra álljanak. Negatív, hogy éppen a globalizációval összefüggésbe hozható új jelenségek, mint a tőkeáramlás, világméretű tőkespekulcáió jelentették az egész Ázsiát begyűrűző válság magját. Az 1997–1998-as ázsiai pénzügyi válságig az ASEAN államai számítottak a világ befektetőinek legkedveltebb célpontjainak. A válság után az ide irányuló tőke mennyisége ugyan csökkent és részint más, jobb adottságokkal rendelkező területre irányult (Kína – olcsó munkaerő, adókedvezmények),

de a régión belüli nagy tőkeexportőröknek

(Szingapúr) köszönhetően a mutatók ismét növekedést mutatnak. Mindenképpen hozzá kell tenni azonban, hogy az ASEAN tíz tagállamának együttes tőkevonzása is csak az ötöde Kínáénak.

4.1. A válság előzményei

De először vizsgáljuk meg az Ázsiát teljes mértékben átformáló válság előzményeit. A globális verseny és kereskedelem egyik alapvető jelensége az, hogy a fejlett országokban felhalmozódott tőketömeg - a nagyobb nyereség lehetőségét keresve versengve irányult a gazdaságukat, infrastruktúrájukat modernizáló fejlődő országokba, ahol jó megtérülést hozó befektetési lehetőségre találtak (mintegy 15-20 %, szemben a G7 országok 5-10 %-os hozamával). A tőkeáramlás bizonyos szektorokban, mint a nehézipar vagy bizonyos szolgáltatások (étterem és hotelláncok) igen jövedelmező lehet, míg mint látni fogjuk, hogy a pénzügyi piacon nem mindig jótékony hatású. A fejlődő országok azonban nem minden esetben tudnak elég gyorsan alkalmazkodni.

A válságot megelőző három évtizedben Kelet-Ázsia, nemcsak a leggyorsabban növekvő és a szegénység visszaszorításában is a legsikeresebbnek mondható régió volt, hanem a legstabilabb is. Még közvetlenül a válság előtt is az IMF jó növekedést jelzett előre. Az itt lezajló gyors és mindent átható fejlődést csak „ázsiai csodaként” emlegették. Azonban

-33-


függetlenül mindentől, ebben a három évtizedben Ázsia kétségkívül nagy fejlődésen ment keresztül nemcsak gazdasági, hanem társadalmi vonatkozásban is. A fejlődést az is segítette, hogy a különböző kormányok felismerték, hogy érdemes nagy beruházásokba kezdeni az oktatás és az iparfejlesztés terén. Ez és az a tény, hogy ezen régió országaiban viszonylag magas a megtakarítási hányad tették lehetővé, hogy növekedjen az életszínvonal és fenntartható legyen az igen magas növekedési ütem. A délkelet ázsiai régió nemzetközi kereskedelem történő bekapcsolásában mind az IMF, mind a Világbank igen fontos szerepet töltött be. Azonban jelentős eltérések voltak abban a vonatkozásban, hogy az ázsiai utas meghatározó államszerep helyett, (ahol az állam alakítja és irányítja a piacot) a nyugat a minimális államszerepet favorizálta. Mint azt már az előző fejezetből kiderült a meghatározó államszerep az ázsiai gazdaságokban igen jellemző, de emellett a válságban ez a nagymértékű szerepvállalás volt az IMF szerint az egyik alapproblémája. Ha jobban megvizsgáljuk végül is mindkét félnek igaza van, hiszen az túlzott mértékű állami irányítás a szabadversenyes, de legalábbis liberalizált piacokon nem állja meg a helyét, mert ez nem tud lépést tartani az igények gyors változásával, nem rugalmas és nem a kereslet és kínálat - ahogyan ez az optimális piacokon működne - függvényében változtat, hanem mindenképpen protekcionista eszközöket preferál. A válságkezelésben azonban az állami szerepvállalás is megfelelő helyre kerülhetett volna, hogyha nem nehezedik a gazdaságokra olyan nagy nyomás, arra vonatkozóan, hogy sokkal liberalizáltabb piacokat kell létrehozni. Mivel ezt gyorsan, rövid idő alatt kellett létrehozni, így nem volt idő a fokozatosságra és alaposságra. Ez vezetett az országokban a strukturális válsághoz.

Maga krízis elsősorban az ASEAN 5 alapító tagját érintette (Thaiföld, Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek, Szingapúr) A válság általános jellemző közé tartoztak, hogy ezen országok gazdasága visszaesett, egyre gyengült a valuta, csökkent a vásárlóerő, csökkent az export és az import is.

A válságkezelésben, mint nemzetközi szervezet az IMF vett rész, hiszen létrehozásának az egyik célja az ilyen típusú válságok elkerülése és kezelése volt, amit a válságkezelés folyamán nem sikerült „maradéktalanul” betöltenie, egyes országokban sikeresen vált be a -34-


politikája (Thaiföld), máshol (Indonézia) azonban a kialakult belpolitika válság nem tette lehetővé a tökéletes válságkezelést.

4.2. Az okok….

Mind az ázsiai országok, mind a nemzetközi szervezetek mást látnak a válság okának. Akkor most vegyük sorra, hogy ki miként látta a bekövetkezett válság kirobbantó okát.

4.2.1. A „nyugati indok”

Abban mindkét ország egyetért, hogy a probléma onnan indult ki, hogy az országokban nagy mennyiségű spekulatív tőke áramlott. Ettől még azonban nem robbant volna ki egy olyan világméretű válság, ami még majdnem Oroszország összeomlásához is vezetett. Az IMF úgy látta, hogy ’90-es évek közepétől kialakuló romló helyzet egyik fő okozója az országok nagymértékű eladósodottsága, a makroökonómiai gyengeség, pénzügyi és strukturális rendszer elmaradottsága, fix árfolyamok.

4.2.2. A régió országainak indokai

Az IMF a válság kezdetekor még jobban gyorsítani akarták a tőkepiaci liberalizációt (mert úgy vélték, hogy a szabadabb piacra könnyebben áramlik majd a tőke és ez majd stabilizálja a helyzetet), amelyet az ázsiaiak az egész összeomlás kirobbantó okaként éltek meg. De ennek ellenére a legtöbb délkelet-ázsiai ország elfogadta az IMF javaslatait és előírásait, mert féltek az IMF esetleg megróná őket, illetve a gyors tőkekivonás csak még jobban súlyosbítaná a problémákat. Egyedül Malajzia volt elég bátor, hogy visszautasítsa az IMF előírásainak a végrehajtását, bár a miniszterelnök (Mahathir) intézkedéseit mindenki támadta (például az alacsony kamatláb politikát, megpróbálta megakadályozni a spekulatív pénzek gyors kiáramlását), de végül is Malajzia szenvedte el a legkisebb és legrövidebb ideig tartó visszaesést. -35-


4.2.3. Okok tárgyilagosan….

Az okok keresésében mindkét félnek igaza van. Az országok nagy részében tényleg alapvető strukturális problémákkal küzdöttek, de ugyanakkor az IMF ezt a válságot is úgy akarta kezelni, mint a többi fejlődő régióban (1970-es években Latin-Amerikában) kialakult válságokat. Az ázsiai válság jellemzője az volt, hogy itt túlkínálat alakult ki az országokon belül és amikor a külső kereslet is elkezdett pangani az magával rántotta a térség összes országát, melyek befektetési „túlberuházássá” váltak.

A legobjektívebb magyarázatnak az tűnik (Artner, 2000.), hogy az egyre terjedő globalizáció folyamatában egyre jobban összefonódó, ellenőrizhetetlenül gyors, a hazai képességeket meghaladó ütemű fejlődés és az ennek hatására meginduló nyereségre vágyó spekulációs tőke beáramlása volt a kirobbantó oka a valutaválságnak. Az okok között még meg kell említeni, a jelentős mértékű túlberuházásokat, amelyek nem vették figyelembe a gazdasági és társadalmi folyamatokat és szükségleteket. A válság előzményei közül ki kell emelni Japán sajátos gazdaságpolitikáját is, amelyet a kereskedőházak monopóliuma határoz meg és az ebből közvetve kialakult Japán ingatlan pénzpiaci válságot, amely kihatott az egész régióra.

4.3. Mi volt a hiba?

A ’90-es évektől a thai, indonéz, és koreai állam már teljesen belekerült a nemzetközi kereskedelem vérkeringésbe, ami nagyon nagy lehetőségeket rejt magában. A gyors fejlődés miatt a gazdaságok működőképes voltak itt is, de figyelmen kívül hagyták a nemzetgazdaságok intézményes és szerkezet gyengeségeit. Jobb lett volna, ha a lassú liberalizálást választják, mert ebben az esetben lett volna idő a rendszer kiépítésére, amivel

-36-


ellenőrizhették volna a külföldi tőkebefektetéseket. Ehelyett hatalmas összegek áramlottak be részvényekbe, ingatlanokba, irodaépületekbe, lakótömbökbe, fektettek, ezekre jelzálogot vettek fel pumpálva az aktívák léggömbjét. Idővel pedig a buborék kipukkant. A G7 országok erőltették a pénzügyi piacok liberalizálását illetve a

tőkemozgások

felszabadítását, mivel evvel saját befektetéseik számára is jobb helyzetet biztosítottak. A globalizált piacok veszélyeinek elhárítására azonban nem fordítottak elég figyelmet, de legalább a liberalizáltság mértékére gondosabban figyelni kellett volna. Végül a legnagyobbnak ítélt probléma. Az ázsiai országok gazdasági helyzete eltérő, még a válság idején is eltérő volt, a külföld bizalma azonban az egész térségre összeomlott és ezzel egyik országból a másikba csordult át a válság. A délkelet-ázsiai krízis Thaiföldről gyűrűzött át a környező országokba és emellett a Thaiföldön végmenő válság miatt a gazdaság rossz megítélése is átragadt a környező „ hasonló” gazdaságú országokra.

14

4.4. A válság kialakulása és kezelése

A válságnak alapvetően két típusa volt. Az egyik Dél-Korea esete, amelynek lényege, hogyha az egyre jobban működő gazdaságban

a

nagyvállalatok

külföldi

hiteleket

vesznek

fel,

így

azonban

szembekerülhetnek a nemzetközi piacok hirtelen változásának a veszélyével. Ez meg is történt 1997 végén, amikor is a külföldi bankok különböző „rémhírekre” alapozva befagyasztották a hiteleket és korábbi hitelösszegek azonnali visszafizetését követelték. Dél-Korea ekkorra már igazán bajban volt.

A másik típusú válság Thaiföld mintája, ahol is a tőzsdei (főként pénzpiaci) spekulációk tették tönkre az ország gazdaságát. A válság gyökerei onnan erednek, hogy a spekulánsok arra számítanak, hogy a nemzeti valuta le fog értékelődni, ezért próbálnak megszabadulni 14

Li Kuan Ju: A harmadik világból az elsőbe: A „szingapúri sztori” 1965-200 MTA Világgazdasági Kutatóintézet 2000 240.

-37-


tőle, például dollárra váltják. Amikor pedig a nemzeti valuta tényleg leértékelődőtt, akkor visszatérnek hozzá, hogy learassák a profitot.

A krízis országainak bizonyos mutatói 1996 és 1999 között Malajziában 1991-

1996

Thaiföldön 1997

1998

1999

1995

1991- 1996

1997

1998

1999

1995

Árfolyam

-7,6

-4,4

23,3

0,6

-7,6

-4,2

-5,2

33,0

-23,2

-12,3

Infláció

4.1

3.3

2.9

5.2

3.1

4,8

4,9

7,6

4,3

-1,3

2. Táblázat - Forrás: IMF

Ilyen esetekben „orvosság” lehet az, hogy az állam megpróbálja fenntartani az árfolyamot a nemzeti tartalékokból, tehát ha a tartalék dollárban van felhalmozva a nehéz időkre, akkor dollárt ad el. Amikor azonban ezek a tartalékok elfogynak, akkor jön az IMF és egyéb nemzetközi szervezetek „mentőcsomagjai” az árfolyam fenntartására. Ha sikerül megőrizni a stabilitást, a spekulánsok elhiszik, hogy nem érdemes a további leértékelődésre várni. Más esetben ez működött is volna és nem tört volna ki a válság.

Ázsiában azonban az történt, hogy ezekből a pénzekből az ázsiai nagyvállalatoknak megnyílt a lehetőség, hogy kifizessék a nyugati tartozásaikat. Ezzel gyakorlatilag a nyugati bankok jártak jól és mellesleg avval, hogy fenntarthatatlan szinten tartották az árfolyamot, a helyi tehetősek részére lehetőséget biztosítottak, hogy vagyonukat még az utolsó pillanatban kimenekítsék.

-38-


Azonban az IMF a hiteleknek is meg volt úgymond a „használati utasítása”. Tehát megvoltak azok a feltételek, amiket végre kellett hajtani, illetve aminek meg kellett felelni. Ilyenek voltak például a magas kamatszint kialakítása, az állami kiadások csökkentése, az adók növelése, strukturális reformok realizálása és persze növelni kellett a nyitottságot a nyugati piacok felé, javítani kellett az átláthatóságot, jobb pénzpiaci szabályozást kellett alkalmazni, mindezt olyan országokban, amik éppen a gazdasági összeomlás küszöbén állnak. Az IMF ezen lépéseket úgy magyarázta, hogy ezek a feltételek a visszafizetés garanciáját és a hitelek megfelelő felhasználását biztosították. Mindenesetre ezek a feltételek, olyan széles kört érintettek, hogy a hitelt elfogadó országoknak a gazdasági szuverenitásuk egy részét kellett feladniuk. Az IMF szerint alapvető hiányosságok és problémák jelentkeztek az országokban. Thaiföld esetében hagyományos mikroökonomiai problémák (folyószámla deficit, az átváltási ráta túlértékelt) voltak jelen, de összességében a legnagyobb probléma a gyenge hazai pénzügyi intézmények reakciója volt az óriási tőkeáramlásra. Jellemző volt a pénzügyi pánik – a bankok menekülése, hiszen ezek az országokban nagyarányú rövid lejáratú külső adósság halmozódott fel és nem volt elég tartalék, hogy fedezzék a lejáró követeléseket. A következő problémakör nemzeti pénzügyi sebezhetőség – 1990-es években óriási tőkebeáramlás realizálása (mértéke: a GDP 3 %-a Koreában, Malajziában 10 % körül), ezek nagy része a gyenge nemzeti pénzügyi intézményeken keresztül jött be az országba, amik gyengén kapitalizált (azaz nem felelnek meg a piaci ”követelményeknek”) és gyengén szabályozottak voltak. Az IMF szerint az ezt kiváltó ok az volt, hogy a helyi pénzügyi piacok liberalizációját nem követte megfelelő felülvizsgálati szerv létrehozása és a pénzügyi intézmények szabályozása. A régióban jellemzővé vált a külső sebezhetőség is (mivel a rövid lejáratú külső adósság meghaladta a tartalékokat) és a változások a külső gazdasági környezetben – ez olyan külső mutatókat takar, amik csökkentették az export növekedését, valamint Japán gazdasági válsága kihatott a többi országra is, így már nemcsak Japánból, hanem a többi országból is elkezdett csökkeni a befolyó tőke mértéke.

-39-


Ahogy a probléma első jelei elkezdtek felmerülni, az országok igyekeztek viszonylag stabilan tartani a kamatlábakat, a pénzügyi politikát minél természetesebb szinten tartani és a strukturális reformokat minél lassabban végrehajtani. Az országok a fix árfolyamról áttértek az árfolyam lebegtetésére, így a fő cél az volt, hogy fenntartsák az egyensúlyt és a bizalmat, minimalizálják a veszteségeket, és hogy elkerüljék a külső adósságokat. Malajzia kivételével minden ország fenntartotta a nyitott tőkeszámlákat és lebegtette az árfolyamot.

Ahogy már fentebb említettük a „valuta elleni támadások” (eladási roham) idején a tartalékokból próbálták fenntartani az egyensúlyt. A legtöbb esetben ez a tartalék azonban nem volt elegendő. A legjobban sújtott országoknak (Thaiföld) a külső likviditási krízisen kellett átesniük, amikor a befektetők kétségbe vonták, hogy a tartalékok nem elegendőek a külföldi kölcsönök kielégítésére. Amint ez a kétség egyre jobban terjedt, úgy vált egyre általánosabbá a pánik is. Mivel a rendelkezésre álló tartalékok összege a tőkeáramláson magán múlik, így mint egy ördögi kör az összeomlás elkezdődött. A válság idején Thaiföld 17 milliárd dolláros támogatáshoz, Indonézia 42 milliárdos és Korea 58 milliárdos támogatáshoz jutott. Ezek „csomagok” azonban nem voltak elég nagyok, hogy lefedjenek minden potenciális külső adósságot, tehát az országoknak továbbra is szükségük volt a beáramló tőkebefektetésekre. Akármilyen gyors volt is a válasz a válság kezdeti jeleire, ez nem biztosította azonnal újra a befektetői bizalmat és a tőkekiáramlás végét. Így gyakorlatilag a támogatási csomagok egy szervezett fizetési haladékként érvényesültek, amiknek az összege nem volt elegendő a válság kezeléséhez Következő lépésben az IMF javaslatára elkezdték csökkenteni a kereskedelmi mérleg hiányát, annak érdekében, hogy megfelelő mennyiségű valutát halmozzanak fel és vissza tudják fizetni a hiteleket. Tartalékokat ugyan sikerült növelni, de ennek azonban az volt a hátránya, hogy az import visszafogásával a többi ország exportját fogták vissza, így a visszaesés könnyebben terjedhetett át a térség többi országaira. Ahogy az előbb már megvizsgáltuk, az összeomlás elkerülése végett fontos a valuta stabilitásának fenntartása. Az IMF javaslatára megemelték a kamatokat. Ha a jegybank megemeli a kamatokat, akkor vonzóvá válik a beáramló tőke számára, ami segít abban,

-40-


hogy fenntartsák a az árfolyamszintet és stabilizálni tudják a valutát.

Azonban a

kamatemelés amellett, hogy védi a valutát szorult helyzetbe hozza az adósokat. Ha nem emelt volna kamatot, azzal igaz, hogy kedvezett volna a pénzügyi és vállalati szektornak, azonban erősítette volna spekulációs lehetőségeket is. A kamatemelésnek súlyos következményei lettek. Mivel a vállalatok nagy része komoly adósságokkal küzdött és így terheik növekedtek, a bankok (mivel nőtt az NPL-k) aránya tovább gyengültek. Miután beigazolódott, hogy az IMF ezen rövid távú politikája nem gyógyír a problémára, beismerte, hogy rövid távon nem állítható vissza a piac stabilitása. Természetesen ez futótűzként terjedt a befektetők között, és megindult az óriási mértékű tőke kivonás még jobban elmélyített a válságot.

De a válság haladt tovább, egyre mélyült és egyre több szektorba gyűrűzött be. A munkanélküliség az egekbe szökött, a GDP egyre csökkent, a bankok csődbe mentek. 1998-ban Thaiföld GDP-je 10.8 %-kal esett, és még a válságot követő 3 évben is 2.3%-kal alatta volt a válságot megelőző értéknek.

Thaiföld pénzügyi mutatói az ezredforduló után és 1998-ban 1998

2000

2001

2002

2003

Összes külső adósság ($US milliárd)

46.2

79,715

67,509

59,459

51,682

Államadósság (% GDP)

N.A

39.8

39.9

38.8

37.0

GDP (%)

-9,4

4.8

2.1

5.4

6.7

3. Táblázat - Forrás: IMF és Worldbank

Ahogy telt az idő egyre jobban gyűrűzött a válság tovább előbb Ázsiában, majd tovább Afrikára, Dél-Amerikára.

-41-


Az országok megszorító intézkedései a válság orvoslására, azt idézték elő, hogy a válság az egyik országról a másik országra terjedjen át. Ahogy egyre gyengültek az egyes országok, úgy csökkentették a szomszédoktól vásárolt importcikkek mennyiségét, és magukkal rántották a szomszédaikat is. Az export és import visszafogása és a fogyasztás átterelése a hazai termékek piacára, a válság egyre nagyobb mértékű elburjánzásához vezetett. 15

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy sem a kamatemelés, sem a kereskedelmi mérleg hiányának a csökkentése nem elég a válságkezelésre, akkor előtérbe kerültek azok a javaslatok, amik a pénzügyi szektor megreformálását és strukturális reformok végrehajtását helyezik előtérbe. Egy adott ország pénzügyi rendszerének meggyengülésével, az egész ország gazdasági élete felborulhat. A bankok finanszírozási hiteleket nyújtanak a vállalatoknak, de ha ez csökken, akkor a vállaltok kénytelenek csökkenteni a termelést, így csökken a jövedelmük. Mivel esik a profit is, így egyes cégek tönkremennek és nem tudják visszafizetni a hiteleket. A bankok mérlege tehát romlik és még inkább visszafogja a hiteleket. Így nem tudnak kiszabadulni ebből az ördögi körből, amelynek a következményei: a befektetői bizalom csökkenése által okozott sokk, a devizaárfolyam összeomlása, a kamatlábak növekedése, a nem-teljesítő hitelek (non-performing loans-NPL) arányának növekedése és a pénzügyi bizonytalanság kiterjedése, a kihelyezett hitelállomány gyarapodása. A pénzügyi rendszer megreformálását úgy kezdték, hogy a meggyengült bankokat igyekeztek bezárni, így szembenéztek a legnagyobb problémával a pénzügyi és vállalati szektorok gyengeségével. A strukturális reformra azért is volt szükség, hogy megőrizzék a növekedést és meggyőzzék a befektetőket, hogy maradjanak. A bankoknál előírtak egy bizonyos tőkemegfelelési mutatót (Stiglitz, 2003.), amely meghatározza, hogy saját tőkéjüknek el kell érnie a kintlevőségeiknek és más eszközeiknek bizonyos hányadát. Azokat a bankokat, aki ezt nem érték el bezárták. Azonban egy recesszió kellős közepén, a tőke hitelekhez viszonyított arányának a növelése csak úgy lehetséges, hogy új befektetőket, ügyfeleket találnak (ez a recesszió szintén nehéz) vagy pedig, hogy visszahívják a hiteleket. Tehát akiknek sikerül elérni ezt a mutatót, azok is 15

IMF Working Paper – Prepared by Andrew Berg October 1999

-42-


alaposan meggondolták, hogy melyik vállalatnak nyújtanak hitelt, így sikerült stabilizálni a bankok helyzetét, de megint a vállalatok kárára. A vállalati szektor problémáinak kezelésekor (tulajdonviszonyok tisztázása, adósság elengdés, reálgazdasági szerkezetváltás) főként a gyorsaságra helyezték a hangsúlyt.

Összefoglalóan elmondható, hogy „mindkét dekonjunkturális időszak (1997/98 és 2001) kívülről generált volt”. Ezeknek a válságoknak a sajátosságai, hogy olyan gazdaságokat érintenek, amik a külső függőségben vannak, és nem saját (esetleg hibás) gazdaságpolitikájuk indítja el a dekonjuktúrát. A kezelési mód a nagyobb világgazdasági integrálódás, ami gyakorlatilag a még erősebb függést hoz létre. 16

GDP növekedési ráta az ázsiai krízis bizonyos országaiban (a GDP százalákában)

10 5

Indonézia Korea

0 -5 -10

19 91 -1 99 5

19 96

19 97

19 98

19 99

Malajzia Fülöp-szigetek Thaiföld

-15

3. ábra - Forrás: IMF

A délkelet-ázsiai krízis Thaiföldről gyűrűzött át a környező országokban és emellett a Thaiföldön végmenő válság miatt a gazdaság rossz megítélése is átragadt a környező „ hasonló” gazdaságú országokra. Súlyos problémát okoztak a rövid távú külső kötelezettségek rossz szerkezete (nem volt rá garancia), a helyi pénzügyi rendszerek gyengesége (alulkaptalizált pénzügyi rendszerek , ami a nagymértékű állami befolyásolás és a nagy ingatlan kölcsönök miatt, teljesen sebezhetővé vált a kamatláb emeléskor. A válság menedzsment során az árfolyam stabilitás megteremtése igen nehéznek tűnt, végül 16

Artner Annamária: Délkelet-Ázsia: Válság után, alatt, előtt? - Magyar Tudomány, 2002/7

-43-


is csak 1998 január elejére sikerült elérni a legtöbb országban, amikorra is sikerült haladást elérni a strukturális reformok terén, és valamennyire helyreállt a bankba vetett bizalom. A délkelet-ázsiai országoknak végül

sikerült elkerülni a totális gazdasági és politikai

összeomlást, amely alól Indonézia kivételével, mert itt belpolitikai viszályokba is begyűrűzött a válság. Érdemes még megvizsgálni a válságkezelésben Malajzia „sajátutas” megoldását. A maláj átalakítás Matahir miniszterelnök irányítása alatt zajlott. Malajzia nem akarta betartani az IMF által előírt intézkedéseket. A bankszektorban szigorú szabályozást vezettek be, így elérték, hogy a bankok tartalékokat tudjanak képezni, elejét vették az árfolyamkockázat szempontjából veszélyes hiteleknek és a vállalatok külső eladósodottságának is korlátot szabtak, és 2000-re már jelentős mértékben csökkenteni is tudták.

Malajzia pénzügyi mutatói az ezredforduló után és 1998-ban 1998

2000

2001

2002

2003

Összes külső adósság ($US milliárd)

59.2

42.0

45.6

48.9

49.3

Államadósság (% GDP)

54.6

36.3

35.6

35.0

GDP (%)

-6.7

0.3

4.1

5.2

31.2

8.5

4. Táblázat - Forrás: IMF és Worldbank

1998 szeptemberében ismét a dollárhoz kötötték az árfolyamot, csökkentette a kamatokat, korlátozta a tőkekihelyezést és a külföldi portfólió befektetéseket is 12 hónapra lezárta. Akik viszont ide fektette be, azok kivihették a profitjukat. Később ezeket a korlátozásokat kilépési adóvá alakították át és Malajziának volt ideje átalakítani a bankrendszerét és vállalatait. A kamatokat alacsonyabb szinten tudták tartani, így kevesebb volt a csőd és több közpénz maradt az államkasszában.

-44-


Ha mindezt megvizsgáljuk, kiderül, hogy Malajzia a maga módján is sikeresen kezelte a válságot és vissza tudta állítani a tőkevonzó képességét. 17

4.5. ASEAN szerepe a válságban és a kezelésben A gazdasági válság kezelésében az egyik főszereplő az ASEAN volt. 1997 nyarán kezdődött pénzügyi-gazdasági válság az ASEAN eddigi történetében az egyik legsúlyosabb kihívás volt. Az ASEAN kép a válság után jelentősen megváltozott. 1997-ig egy jól prosperáló integrációs törekvésről beszélhetünk, amelynek fejlődését a valutaválság derékba törte. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a válság magja az alapító tagokat is magába foglalta. A másik nehézség az volt, hogy a pénzügyi válság éppen a világgazdasághoz fűződő viszonyát ingatta meg és lehetetlenítette el. A válság során az ASEAN tagországait a fejlett országok, elsősorban az Egyesült Államok és az EU magukra hagyták, míg Kína jelentős áldozatvállalásokkal támogatta az ASEANtagok gazdasági kilábalását (a nagy nyomás ellenére sem értékelte le a valutáját). Világossá vált hogy a problémára az orvosságot az ASEAN-on belüli, valamint az ASEAN és Kelet-, illetve Dél-Ázsia közötti gazdasági integráció elmélyítése biztosítja. Az ASEAN jövője egyre bizonytalanabbá vált és ebben az időszakban az ASEAN külpolitikáját az Ázsián kívüli világtól való elfordulás jellemezte, a tagországok minden erejét lekötötte a gazdasági válság utáni helyreállítás. A szervezet addigi vezető országa, Indonézia súlyos belpolitikai és gazdasági krízisbe került. A vezető szerep Thaiföldre hárult, amelyet később tudatosan felvállalt, és szingapúri szellemi támogatásával azóta is betölt. 1998 óta felgyorsult a kelet- és dél-ázsiai térség országaival történő szorosabb együttműködés megteremtése. A krízis egyik mellékhatás az volt, hogy az alapító tagok között kialakult egy ellentét, hogy hol kezdjék meg az egymás közötti liberalizálást, de

17

Joseph E. Stiglitz : A globalizáció és visszáságai Napvilág Kiadó 2002 132.-134.o.

-45-


végül is 1999 nyarától indultak meg a barátságosabb hangvételű tárgyalások. Megértették, hogy a közös problémák összekötik őket, és ha a gazdaságok elszigetelődnek, az nem jó senkinek. Az ASEAN-on belüli export alakulása 1993 és 2002 között (milliárd dollár) 1993

1997

1998

1999

2000

2001

2002

43,7

85,4

69,3

74,9

95,3

84,5

86,4

5. Táblázat – Forrás: ASEAN

A régión belüli együttműködés keretében megindult a Kína, Japán és Dél-Korea irányába történő nyitás is, az együttműködés 1999-ben, Manilában intézményesült (ASEAN+3). A válság előtérbe hozta az ASEAN gyengeségeit. A politikai közeledés az országok között egyre jelentősebb és a gazdasági növekedés is gyorsul, a közeljövőben nem valószínű, hogy eléri a válság előtti szintet. Tehát az ASEAN nemzetközi megítélése javul, de az „ázsiai csoda” már a múlté és a délkelet-ázsiai országokról már egy sokkal reálisabb és kiegyensúlyozottabb kép alakult ki. Meg kell jegyezni, hogy az USA nem fordított kellő figyelmet a régió regionalizmusának erősödésére és befolyása egyre jobban háttérbe szorult. A hozzáállását azonban jelentős mértékben megváltoztatták az Egyesült Államokat ért, 2001. szeptember 11-i terrortámadások. Amerika terrorellenes harcában a délkelet-ázsiai régió szerepe óriási mértékben felértékelődött. A térség a terrorizmus szempontjából nagy kockázatot jelent a nemzetközi közösség számára, az ASEAN tagállamaival való együttműködés a nyugat számára elengedhetetlenné vált. 2001. szeptembere óta az Egyesült Államok visszaállította szoros kapcsolatát a délkeletázsiai országokkal, elsősorban Thaifölddel, a Fülöp-szigetekkel és Szingapúrral. Világossá vált, hogy a nyugati világ nem hagyhatja magára a térséget, a biztonsági kockázatok kizárólag átfogó politikai és gazdasági együttműködés létrehozásával csökkenthetők.

-46-


5. fejezet: FDI – működőtőke

Az összes termelési tényező közül a tőke az, amelyik a legszabadabban tud áramlani az országhatárok között. Természetesen a megnövekedett tőkeexportot és -importot nem lehetett volna megvalósítani a tőkepiacok megközelítőleg 1970-től induló nagyfokú liberalizálása nélkül. A multinacionális, transznacionális vállalatok a nemzetközi kereskedelemben az egyik legmeghatározóbb szerepét betöltik be. A külföldi működő-tőke befektetésnek az IMF definíciója szerint (IMF Balance of Payments Manual 5, 1993) az olyan tőkebefektetés tekinthető, amelyet "egy adott országban lakó/székelő befektető személy/cég egy másik gazdaságban bejegyzett vállalkozásban, tartós érdeket és ellenőrzést tükröző hosszú távú kapcsolatot kialakítva valósít meg". Számos tényező befolyásolja, hogy mi szerint választják ki a nemzetközi terjeszkedés irányvonalait. Az, hogy adott régióban milyen befektetést hoznak létre, attól függ, hogy milyen forrásokat tudnak itt kiaknázni. A beruházások lehetnek: -a helyi erőforrásokat kiaknázó beruházások, ami magába foglalja a természeti erőforrások hasznosítását, de tartalmaz speciális tényezőket is (például: jól képzett, olcsó munkaerő) -piacorientált beruházások, ami egy eddig még telítetlen piac meghódítására irányul, úgy, hogy az ebből várható profit mértéke lehetővé teszi a meghódítandó piac országában való termelést is -hatékonyságnövelő beruházás, amely arra irányul, hogy a jelenlegi beruházásokat jobban összehangolják, versenyképesebbek legyenek -a stratégiai előnyöket kihasználó beruházások, olyan vásárlásokat jelentenek (például külföldi vállalatok megvásárlása), amelyek hozzájárulnak a vásárló vállalat stratégiai céljaihoz. (dr. Oblath Gábor, 2001 - Internacionalizálódás és globalizáció) Ahogy azt már korábban is megállapítottuk, a tőkeáramlás a mai globalizált világ egyik fontos eleme. Ázsia hagyományai, kultúrája, a kereskedelemben tanúsított magatartása mindenképpen fontossá teszi azt, hogy külön vizsgáljuk az FDI áramlást a régióban. Az ázsiai gazdaságokban az állami szerepvállalás igen meghatározó, így sajátos gazdasági rendszerek alakulnak ki, ahol a piac keretei között jelentős állami befolyással termelő és

-47-


kereskedő államok jöttek létre. A „nyugati világban” pedig éppen az állami befolyás csökkentésére törekszenek, ahol evvel igyekeznek a verseny tökéletesítésére. Ezért érdemes részletes megvizsgálni a délkelet-ázsiai tőkeáramlás tendenciáit, jellemzőit és a régió vezető multinacionális vállalatait. Általánosságban

elmondható,

hogy

a

működőtőke

világszerte

nagyrészt

a

feldolgozóiparban koncentrálódik és főként leányvállatokon keresztül, megvalósított beruházások keretében. Délkelet-Ázsiában ez a következő képen alakult: a termelő leányvállalatok aránya Malajziában 44%, Szingapúrban 52%, míg ez az arány Indonéziában csak 5%. Ezek a nagyarányú befektetések természetesen pozitív hatással vannak a foglalkoztatásra is, Ázsiában elmondható, hogy évi 10%-kal növelték a munkalehetőségek számát egészen a 1997-1998-as válságig. A működőtőke-beáramlás foglalkoztatási hatása azonban mutat visszásságokat. Az átalakuló szocialista országokban például csak a zöldmezős beruházások esetében beszélhetünk arról, hogy egyértelműen növeli a munkahelyek számát, de ez is csak rövid ideig igaz. Ugyanis a multinacionális befektetők számára csak addig vonzó egy „fejlődő” gazdaság, amíg ennek a fejlődésnek az előnyeit ki tudja használni, így például az olcsó munkaerőt vagy az adókedvezményeket. Azonban a délkelet-ázsiai országok esetében megállapítható UNCTAD szakértői szerint, hogy azok az országok, ahol bőségesen rendelkezésre áll az olcsó munkaerő, és a gazdaságpolitika export-orientált stratégián alapul, a pozitív foglalkoztatási hatások igen jelentősek lehetnek. Az FDI egyik másik jelentős hatása az, hogy hozzájárul a munkaerő minőségének javulásához, és mivel magasan kvalifikált munkaerőre van szüksége, így a folyamatos képzések és tréningek folyamán a dolgozó olyan képességeket sajátíthat el, amiket később a hazai piacon, más munkahelyen is jól tud használni. Szintén a globalizáció jelenségét hangsúlyozza az a tény is, hogy egyre több terület kapcsolódik be a nemzetközi kereskedelembe, így növekszik a migráció aránya az egyes országok között. Különösen a szakképzett,

magas

végzettséggel

rendelkezők

áramlása

jelentős,

ez

is

a

multinacionáliscégek terjeszkedésével hozható összefüggésbe, tehát a fejlett országokból a fejlődő országba irányul a képzett munkaerő. Másik tendencia a munkaerő mozgás területén a „brain drain”, azaz a úgymond fejlődő ország szakképzett munkaerejének az

-48-


átvándorlása a fejlett országokba. 18 A United Nations Development Programme (UNDP) kutatásai szerint például India 2001-ben mintegy 2 milliárd dollárt veszített, azért mert számítógépes szakemberei az USA-ba „szerződtek”, de ez a jelenség ugyanúgy problémát okoz Szinagpúr, Malajzia vagy Thaiföld gazdaságában is.

5.1. FDI általános tendenciái Ázsiában az ezredforduló után

A következő táblázatból kiderül, hogy a 1997-es válság után beindult a növekedés, a válság alatt is kitartó TNC-k mellé friss tőke is érkezett, ezt a lendületet a 2001-es globális gazdasági visszaesés tört meg. A 2002-es év nemcsak Ázsiában, hanem mindenhol a visszaesés éve volt és egyben a mélypont is, 2003-ra már újra megindult a fellendülés.

FDI beáramlás Dél-, Kelet- és Dél-kelet Ázsiában 1992-2003 között (millió dollár) 160 140 120 100 80 60 40 20

142 683 000 000 109 115 102 228 96 915 000 92 136 86 326 000 69 609 000 000 000 000 0 03 20

02 20

01 20

00 20

99 19

98 19 7 99 -1 92 19

4. ábra – Forrás: UNCTAD (Dél-, Kelet- és Dál-kelet Ázsia országai: Afganisztán, Baglades, Bután, Burnei, Kambodzsa, Kína, Hong Kong, India, Indonézia, Korea, Koreai Köztársaság, Lao, Macao, Malajzia, Maldívia, Mongólia, Mianmar, Nepál, Pakisztán, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Sri Lanka, Tajvan, Thaiföld, Vietnám)

Az újra erősödni látszó gazdaságokat az ezredforduló után egy újabb A 2001-re kiéleződő recesszió 2000 második felében kezdődött az IT cégek piaci értékének a zuhanásával, majd 18

www.vki.hu/foti_-_vita1.shtml - Fóti Klára: A magyar gazdaság világgazdasági környezete középtávon: munkaerőpiac a globalizálódás körülményei között - 2001. április 24.-én tartott vita anyaga alapján

-49-


a tetőpontot a szeptember 11-ei terrortámadások követően érte el. A válságból a kamatcsökkentésnek köszönhetően éppen kilábaló USA gazdasága ismét visszaesett a recesszióba. A hadimegrendelésektől (belső kereslet növelésével) várták, hogy beinduljon a konjuktúra, de az alacsony fogyasztói bizalmat nehéz volt visszaállítani. 2002 második felére már elkezdtek javulni a mutatók és újra beindult a növekedés. 5.2. 2002 - Asean veszít a felkapottságából Összességében Ázsia az FDI befektetések tekintetében a harmadik legnagyobb régió volt, amit Észak-Amerika és Európa előzött meg. Hozzá kell tenni, hogy a régió tőkevonzó képessége azonban eléggé változó képet mutat. Természetesen a legjobban Kína teljesít (az USÁ-t megelőzve 2002-ben világszerte a leginkább vonzóbb tőkebefektetési központ, de Japán, Hong Kong és Ausztrália is fejlődést mutat. Azonban a többi piacon, kiemelve az ASEAN országok piacait, legjobb esetben sikerült benntartani az addig beérkezett tőkét vagy éppen csökkenés következett be. Habár az elektronikai tartozékok területén fejlődést mutattak 2002 első félévében, az ASEAN országoknak továbbra is egyre halványuló kilátásokkal kell szembesülnie. Még a "legattraktívabb" ASEAN országok, mint Szingapúr, Malajzia, Thaiföld, Indonézia és a Fülöp-szigetek a befektetők lanyhuló érdeklődésével küzd. Vietnám az egyedüli pozitív kivétel ebben a negatív tendenciában. A piaci lehetőségek hiánya és megnövekedett termelési költségek teljesen tönkretették Szingapúr versenyképes pozícióját a nehéz- és könnyűiparban. Mindemellett Szingapúr az amerikaiak számára legvonzóbb piacok top 25ös listájából is kiesett. Szingapúr kedvelt helyi vezetőségi központként is kiemelkedik az Ázsiában globális befektetők körében. Mint tőkebefektető Szingapúr Kína ötödik legnagyobb befektetője volt 2002 első negyedévében az USA, Tajvan, Japán és Hong Kong mögött. Malajzia is visszaesést mutatott, habár jelentős a gazdasági növekedés, jelentős bank reformokat hajtanak végre, fejlesztik az infrastruktúrát, a belpolitikai bizonytalanság, a félelem a terrorizmustól és a politika és üzleti ügyek szoros összefüggése igen nagy gátat vet a Malajzia tőkevonzó erejének. A visszaesés itt is a könnyű és nehéziparban jelentős, ami egyenes arányban csökken a

-50-


termelés áthelyeződésével Malajziából Kínába. Ez olyan nagyvállalatok áttelepülését jelenti, mint a NEC és a DELL Computer. A képzett munkaerő hiánya és a növekvő munkabér költségek versenyképességi hátrányt jelentenek a többi "befektetés-éhes" területtel szemben. A know-how vezette gyártásban nehéz Szingapúrral és Dél-Koreával versenyeznie és az alacsonyabb költségű ázsiai országokkal szemben, mint Indonézia és Vietnám Malajzia szintén hátrányos helyzetben van. Tehát mind az amerikai és japán befektetők - kettő a korábban legfontosabb FDI forrás - csökkenő érdeklődést mutatnak a maláj piac felé 2002-ben. Malajziában azonban jelentős mértékben emelkedtek a nem pénzügyi szolgáltatások szektorába történő befektetések (ezen a listán a 18. legvonzóbbként rangsorol), amely nagymértékben a kormány hírverési kampányának köszönhető a turizmusban. Továbbá enyhített a külföldi tulajdonú távközlési vállalatok tulajdonlási korlátozásain, így az ilyen irányú befektetések javultak. 19

5.3. 2003 - A javulás jelei 2003-ra Ázsia megelőzte Európát és Észak-Amerika után a második legvonzób térséggé vált. A nagyobb gazdasági növekedés, alacsony munkaerő költség, a sokkal nyitottabb piacok és Nyugat Európa egyre csökkenő tőkevonzó képessége segítette hozzá Ázsiát, hogy megelőzze Európát. Természetesen ki kell hangsúlyozni, hogy Ázsia jó szereplése nagymértékben Kínának és India egyre javuló gazdasági teljesítményének köszönhető. Mindazonáltal a délkelet-ázsiai régió (Thaiföld, Malajzia, Dél-Korea, Vietnám, Tajvan) is fejlődés figyelhető meg. Ez egyrészt a 1997-es válság után hozott gazdasági reformok hatásainak köszönhető, továbbá annak, hogy a régió stabilitása javult, megnőttek az Offshore lehetőségek és az intraregionális lehetőségekbe vetett bizalom is. Összeségében tehát elmondható, hogy a délkelet-ázsiai országok helyzete a működőtőké piacán javult, habár vannak olyan országok, ahol a bizalom még nem állt helyre teljes mértékben, ilyen például a SARS sújtotta Hong Kong és Szingapúr. Érdemes külön vizsgálni a szingapúri helyzetet, hiszen Szingapúrt a 1997-es válság nem 19

http://www.atkearney.com/shared_res/pdf/FDI_Confidence_Sept2002_S.pdf - 2004-10-09 19.45

-51-


viselte meg annyira, mint a szomszédos országokat. A 2001-es dekonjukturális válság azonban már az ő gazdaságára is kihatott és Szingapúr: A SARS járvány hatásai és a globális gazdaság gyengesége miatt az ASEAN országok közötti leglassabb növekedést 2003 Szingapúr könyvelhette el. Míg az európai és amerikai befektetők nem szívesen fektetnek be Szingapúrba, addig a japán befektetők növelték a FDI állományukat. A régióban két fontos befektetési szektorból is egyre jobban kiszorul. Az elektronikai ipar befektetői inkább Thaiföldön, Malajziában, Tajvanon fektetik be a tőkéjüket, míg Malajzia és Thaiföld a vegyipar területén is leelőzte Szingapúrt. Annak ellenére, hogy Szingapúr a világ második legforgalmasabb kikötője egyre nagyobb versenyre számíthat például a vezetőségi központokért és a logisztika és elosztás orientált tőkéért folytatott harcban. Szingapúr a befektetés-barát környezetét, jól képzett munkaerejét és magaszintű infrastruktúráját valószínűleg a jövőben az orvosi és biologiai kutatás területén kívánja hasznosítani.20

FDI beáramlás 1992-2003 közötti időszakban (milliárd dollárban) 20 000 15 000 10 000 5 000 0 -5 000

1992-1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

-10 000 Malajzia

Szingapúr

Thaiföld

Indonézia

5. ábra – Forrás: UNCTAD

Tehát Ázsia továbbra is a nemzetközi tőke áramlás egyik kedvelt iránya maradt, mind a külföldi közvetlen befektetések (FDI) és az értékpapír befektetések területén is. Bár a részesedése a tőkeáramlásból valamivel csökkent az 1998-as válság óta mégis jelenleg a összes befektett tőke mintegy 40 %–a ide áramlik. Habár nincs hivatalos adat, Thomson Financial adatai szerint határon átnyúló M&A 20

www.atkearney.com/shared_res/pdf/FDICI_Sept_2003_S.pdf - 2004-11-15 18.45

-52-


műveletek az elmúlt 5 évben Ázsiában mintegy 23 milliárd összértéket képviselnek, ez évi átlagban 11-szer nagyobb, mint az 1990-es évek első felében. Kína gazdaságának megnyitása óta azonban elmondható, hogy egyre jobban csökken az ide érkező befektetés, mivel a befektetők legújabb Kánaánjává Kína vált. (2002-ben mintegy 53 milliárd dolláros FDI-t realizált).

5.4. A tőkepiac és a bankszektor sajátosságai Ázsia tőkepiacának egyik sajátos jelensége (a többi fejlődő, feltörekvő piaccal összehasonlítva,) hogy a hazai bankszektorban igen alacsony a külföldi részvétel (a jelentős állami szerepvállalás miatt). Ezt nagyrészt az eredményezi, hogy LatinAmerikában és Kelet-Európában a nagymértékű vállalatfelvásárlások a külföldi bankok nagyarányú banki jelenlétet eredményeztek.

Természetesen ez az arány a különböző

országokban eltér, hiszen Szingapúr és Hong Kong brit koronagyarmat lévén, jóval nagyobb külföldi banki jelenléttel bír, mint a többi ország. De összességében az is elmondható, hogy Délkelet-Ázsiában nagyobb a külföldi banki jelenlét, mint Északon, mivel a külföldi vállalatok fontos szerepet töltenek be az ipar fejlesztésben és ezek az országok erőteljes exportorientált növekedési pályán vannak. A korábbi, még ezeknél is szigorúbb szabályozásokon az ázsiai válság után enyhítettek, amikor is több külföldi bankot engedtek be az eddig bezárkózott országokban, Indonéziába, Koreába, Thaiföldre, a Fülöp-szigetekre és Tajvanra.

-53-

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A 10 legnagyobb TNC a fejlődő országokból a kihelyezett tőke arányában (m illiárd dollár) 60 000 50 000 40 000 30 000

48 014

20 000 10 000

15 77513 200 12 193 11 388

0

5 845 5 729 4 580 4 170 3 733

Sappi Limited

Citic Pacific Ltd

Neptune Orient Lines

Jardine Matheson Holdings

LG Electronics Inc.

Samsung Electronics

Cemex S.A.

Petronas

Singtel Ltd.

Hutchison Whampoa

6. ábra - Forrás: UNCTAD

Az UNCTAD által 2004-ben kiadott World Investement Report szerint a fejlődő világ top 50-es listájában továbbra is Ázsia dominál 32 vállalattal. Hutchison (HongKong, China) és a Singtel (Singapore) megtartották vezető pozícióikat. Harmadik helyen a maláj Petronas Petroliam Nasional Berhad Malaysia végzett. A top 50 vállalatai általában tevékenység kör skálán mozognak. A legnagyobbak általában az elektronikai vagy elektronikai felszerelési szektorból származnak, illetve az élelmiszer szektorból. Az elektrotechnikai ipar versenyképessége különösen Ázsiában segített fenntartani a domináns pozíciót. Az élelmiszer szektor erős pozíciója általában a hazai piacoknak köszönhető, különösen az Ázsiában. Fontos megjegyezni, hogy top 50 fejlődő országbeli cég nemzetközi jellege nem annyira domináns, mint top 100 TNC nemzetközi vállalaté. Ez avval is magyarázható, hogy ezeknek a vállalatoknak a nagyrésze a közelmúltban alakult és még csak a nemzetköziesedés első lépcsőit járják, de viszont a régió fontos befektetői. Ez azért fontos, mert mint korábban említettük az ázsiai válság után az egész délkeletázsiai szektorra a befelé fordulás és az egymás országai közötti kereskedelmi kapcsolatok fellendítése és növekvő befektetési kedv volt jellemző. Nincs ez másként a banki világban sem, itt is megerősödött a külföldi (de ázsiai!) közvetlen befektetés, ami most már nem elsősorban a Japán bankoktól jött. A kilencvenes évek közepét megelőzőleg Japán volt az -54-


első számú kölcsön és befektetési forrás a kelet-ázsiai régióban. Érdekes megjegyezni, hogy Ausztrália, mint közeli nagy tőkével rendelkező potenciális befektető inkább az iparosodott államokat (UK, és Új-Zéland) részesített előnyben Ázsiával szemben. A kilencvenes évek végére és az ezredfordulóra már egyre inkább a nem Japán ázsiai bankok térhódítása a jellemző (legjobb példa talán a hong-kongi és szingapúri bankok terjeszkedése Kínában. Összességében azonban Japán nem vesztett annyit a pozíciójából, így azonban még mindig ő marad a legnagyobb hitelező, de a hitelpiacon az USA és az UK is szignifikáns helyet tölt be.

5.5. 21Az ázsiai régió vezető vállalatai A válság után és előtte a tőkeáramlás lelke Ázsiában is multinacionális vállalatok jelenléte volt. De melyek is azok a cégek, amelyek a legnagyobb dominanciát tartják fenn Dél-kelet Ázsiában? A ACNielsen International Research Ltd. által készített Far Eastern Economic Review – Review 200 szerint a helyezések a következők. Egy 2001 óta elkészített kimutatás szerint a ranglistás azóta a Microsoft vezeti a legnagyobb multinacionális vállalatok között a régióban. 2003-ban a management hosszútávú szemléletéért tekintették különösen megbízható vállalatnak, mivek így valószínűsíthető, hogy hosszú távon régióban kíván befektetni (ezt tükrözi egy 2003-as ígéretet is, melyszerint az kínai pozícióinak a kialakítására 750 millió dollárt szán 2005-ig. Ugyanakkor a helyezéseit tekintve a 2001-2003-as periódusban a kutatások szerint a pénzügyi visszhang romlott a vállaltról, mivel 2001-ben még itt is az első helyen rangsorolt. Habár a 2002-es eredményéhez képest javított (ekkor a harmadik helyen állt, 2003-ban a második). Ezek mellett a Microsoft-ot közepesen innovatív vállalatnak tartják olyan szempontból, hogy mennyire tart lépést a fogyasztói igények változásával, és mindössze a 13. helyet érte el abban a rangsorolásban, amelyik a termékek és szolgáltatások minőségét vizsgálja (habár ez 10 hely javulás a 2002-eshez képest).

21

http://www.feer.com/rev200/rev200_2003.html - 2004-11-01 15.45

-55-


A második helyet zsinórban másodszor a finn telefonkészítő óriásvállalt vitte el és az innovációs képességet rangsoroló listán pedig ez első helyet szerezte meg. Második legnagyobb multinacionális vállaltként a növekvő eladási volumennek köszönhetően a Nokia globális mobiltelefon részesedése a piacon 2003 szeptember végére elérte a 39 %-ot (+3 –os növekedés). De az egyre csökkenő árak és az üzleti infrastruktúra gazdasági pangása miatt, a Nokiának is újítania kellett és egyre több újítást dob piacra. Ez igen tetemes pénzösszeget ölel fel, mintegy 3,5 milliárd dollárt költött kutatásra, fejlesztésre 2003-ban. Ha részlistákat vizsgáljuk, akkor elmondhatjuk, hogy a pénzügyi visszhangja a középmezőnybe húzza vissza a vállalatot (23.), de a hosszú távú vállalatszemlélet, a kiváló minőségű termékek terén szerzett jó eredménye segített elérni a második helyezést. A világ harmadik legnagyobb autógyártója a japán Toyota Motor a bronzérmes az ázsiai multik között. 2003-ban mintegy 7,2 milliárdos profitot ért el, ami négyszerese a négy évvel ezelőttinek. Ha részlistákat vizsgálja, természetesen érthető, hogy a legmagasabb helyezést (3.) a hosszú távú szemlélet érte el, hiszen egy Japán vállaltról van szó. A vállalatot csak 2002 óta értékelik, de már ehhez a teljesítményhez képest is szép javulást tud felmutatni. A pénzügyi visszhang három helyezést javult, már a 17. helyen áll, azonban a termékek minőségét tekintve a kutatás szerint 2002-höz képest 4 helyet romlott. Ezek mellett azonban négy helyezést javult az innovációs képesség. Negyedik a három helyet javító Intel, ami a chip árak emelkedésével úgy látszik sikeresen vissza tudott térni a korábbi 7. és 8. helyről. A Coca-Cola 2002-es helyezéséhez képest egy helyet esett vissza. A kutatás szerint egyáltalán nem tud lépést tartani a fogyasztói szükségletek változásával és mintegy 10 helyezést esett vissza. Egyre jobban inog a management hosszú távú képe is, mivel a 2002es 4. helyről a 13. helyre esett vissza. Japánban például jelentős mértékben visszaesett a növekedés, az eladási mutatók más ázsiai országokban, különösen Kínában és Thaiföldön azonban robbanásszerűen megnőttek. A hatodik a Sony lett. 2002-höz képes három helyet esett vissza az akkori bronzérmes. 2003 első negyedévében jelentős visszaesést kellett elszenvednie, ám az év végére

-56-


valamennyire sikerült helyre állítania a rentábilitását. A közelmúltban újraszervezett termeléstől azt várja, hogy 2006-ra 10 5-osra növeli a profitrátáját a mostani 20.5%-ról. A 2002-ben még a tizenegyedik helyen végző IBM 2003-ban a hetedik helyen rangsorolt. Sokat javult a fogyasztói szükségletek kielégítésének területén és a termékek minőségébe vetett bizalom is egyre javul. Nyolcadik helyen a General Eletric végzett, és egyre nagyobb szerephez jut az ázsiai piacon, főként a nagyszabású kínai beruházásoknak köszönhetően. A Nike megőrizte 2003-ban a kilencedik helyét, a tizedik helyen pedig a világszerte ismert pénzügyi csoport a Citigroup végzett. A legjobban prosperáló ágazat Ázsiában a Citibank egység, ami éppen kínai piac meghódításán fáradozik.

5.6. Szingapúr, Thaiföld, Malajzia vezető multijai Mivel az ázsiai válságot és az abból való felépülést három ország (Szingapúr, Thaiföld, Malajzia) viszonylatában vizsgáltuk, ezért lássuk, hogy melyek a jelentős multinacionális vállalatok ezekben az országokban.

Malajzia: Az ország vezető multinacionális vállalata az 1974-ben alapított nemzeti kézben levő olajipari vállalat a Petronas (Petroliam Nasional Bhd). Ezzel legyőzet a kilenc éve vezető Gentinget. Fontos megjegyezni, hogy Malajzia első számú vállalata, a fúzionálása óta olyan nemzetközi olajvállalattá nőtte ki magát, ami 35 országban rendelkezik üzleti érdekeltséggel. A Kulala Lumpuri 88 emeletes Ikertorony a Petronas kezében a legjobban szimbolizálja Malajzia új irányvonalát a világban. Az eddig vezető Genting Corp. a SARS vírus által 2003-ban kirobbantott globális pánik miatt, jelentős forgalomcsökkenést kellett, hogy elszenvedjen és evvel magyarázható a 3 helynyi visszaesés.

-57-


Szingapúr: A SARS és az iraki háború ugyan jelentős mértékben visszavetette az utazási kedvet és a turizmust, az SIA – Singapore Airlines még mindig vezeti a szingapúri listát és 2003 végére úgy tűnt, hogy a javulás első jelei (az elbocsátások és fizetéscsökkentések után) már jelentkeztek. Sőt még új utat is nyitott Indiába és további járatok beindítását is tervezi Shenzen tartományba (Kína) és Los Angelesbe. A második helyet a Singapore Telecommunications (SingTel) szerezte meg, aki valószínűleg az aranyérmes riválisává is válhat jövőre, mivel mérföldkő jelentőségű szerződést ír alá a China Telecommal.

Thaiföld: Az 1997-es válság után a nemzetközi szakértők azt javasolták a thai konglomerátumoknak, hogy igyekezzenek olyan területre befektetni, amiben a legjobbak. Most úgy látszik, hogy hat évvel később a gazdasági felépülés célhoz érhet. A listát Siam Cement vezeti, aminek a papír és petrokémiai termelésben is van érdekeltsége. Az ország legnagyobb cementgyártója óriásit profitált Thaiföld új lakásépítési lázából és Kína egyre növekvő nyersanyag szükségletéből. Egyre növekvő szerepet tölt be a régióban, befektetéseket hoz létre a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Vietnámban. A második helyen a Advanced Info Service mobilszolgáltató végzett, akinek a forgalmát jelentősen növelte a kormány fogyasztást ösztönző politikája.

-58-


6. fejezet A jövőbeni fejlődés lehetséges irányai

A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások gyökeresen megváltoztatták nemcsak az USA politikáját, hanem az egész világot. Ahogy azt már korábban megvizsgáltuk, az USA a terrortámadásokat követően „visszatért” az ázsiai régióba. Ennek a lépésnek egyrészt biztonságpolitikai, másrészt gazdaságpolitikai okai és jelentősége volt. Biztonságpolitikai, mert Ázsiában az egyik legtöbb hívet számláló vallás az iszlám és az USA-nak fontos stratégiailag, hogy „megfelelő” pozícióban legyen a régióban. A gazdaságpolitikai vonatkozást, pedig azért fontos kiemelni, mert az USA az ezredforduló környékén egy úgymond „befelé forduló” politikát folytatott. Csökkentette befolyását a pénzügyi válság sújtotta kelet- és dél-kelet ázsiai régióban, habár a tőkét és érdekeltségeit nem vonta ki ebből a régióból. Azonban a terrortámadások óta ez a politika 180 fokos fordulatot vett. Azóta szorgalmazza és részt is vesz a regionális összefogások erősítésében (APEC), a politikai és kereskedelmi párbeszédek fenntartását. Az ASEAN a világ többi számos országával és integrációjával egyetemben elítélte a terrortámadásokat. Az állásfoglalását azért kell mindenképpen kihangsúlyozni, hiszen tagországainak szinte mindegyikében élnek az iszlám vallást követő polgárok. Mélységesen ellenzik az iszlám fundamentalisták megmozdulásait és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy visszaszorítsák ezeket a szervezkedéseket (tegyük hozzá, hogy a megfékezésnek itt erőszakosabb eszközei vannak, mint a nyugati államokban, hiszen ezen a téren is az állami szigor érvényesül – például: a 2004. októberi thaiföldi tüntetések, amik halálos áldozatokat is követeltek). Annak érdekében, hogy a terrortámadások potenciális lehetőségeit visszaszorítsák, regionális szinten kezdtek lépéseket tenni a terrorizmus elleni harc érdekében. A 2003-ban Balin tartott ASEAN csúcson tovább mélyítették a biztonságpolitikai együttműködéseket, amelyek mind közép, mind hosszútávon az integráció mélyülését hozzák magukkal. Az ezredforduló után kialakult egy „közös gonosz” kép, azaz a terrorizmus, ami mozgósította, és mozgósítani fogja továbbra is az államokat a szorosabb integráció irányába. Az indokok nagyon egyszerűek, ugyanis az olyan államokban, ahol a

-59-


fundamentalista szervezkedések nagyobb teret kapnak, az ország biztonsági megítélése világszinten romlik. Ez egyet jelent azzal, hogy csökken a befektetői bizalom, a kevesebb tőke, kevesebb munkahelyet, bevételt jelent, ami magával vonja az életszínvonal csökkenését.

De

emellett

az

olyan

országokban,

ahol

jelentős

mértékű

a

terrorfenyegetettség általában csökken a turizmus, amely jelentős állami bevétel kieséseket hozhat.

6.1. 2004 – Növekedés és fejlődés Az 2004-re a globális gazdaság jelentős fejlődést mutatott az egy évvel korábbi értékekhez képest. Mivel javulás állt be a világtermelésben és a kereskedelemi mutatók is javultak országszerte, 2004-re a befektetők sokkal pozitívabban álltak hozza az új beruházásokhoz, és azt remélik, hogy visszatér a múlt évtized közepén tapasztalt fellendülés és egy beindult egy növekedési periódus. A világgazdaságban a fenntartható növekedés kilátásai nem annyira pozitívak, mint az 1990-es évek elején. Ennek az is az oka, hogy a főbb ipari országok között jelentős egyenlőtlenségek vannak a hazai kereslet erejében, és egyre növekednek a kereskedelmi egyenlőtlenségek a főbb gazdasági blokkok között, ami a protekcionizmus erősödéséhez vezethet és csökkentheti a valuták és a pénzügyi piacok stabilitását, ami a fejlődő piacokra kedvezőtlen hatással lehet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a rizikós tényezők között a olajár nagyaranyú növekedését és azt a tényt, hogy véges erőforrásról beszélünk, hiszen ezek mind hatással vannak az inflációra és kamatlábakra, amik egy ország gazdaságpolitikájában igen meghatározó tényezők. A növekedés a jövedelmekben egyenlőtelenül oszlik meg a fejlődő országokban, a gyors és fenntartható növekedés továbbra is a kelet- és a délkelet-ázsiai területekre koncentrálódik (míg a másik legnagyobb fejlődő régióban Latin-Amerikában még mindig igen érzékeny a gazdasági helyzet). Az ázsiai régióban egyértelműen az USA gazdasága dominál, és tovább erősítette a pozícióját a kelet- és dél-ázsiai országokban. Az egyre növekvő kereskedelmi és fizetési

-60-


deficitek ellenére az USA gazdasága a világgazdaság nagyrészének egyre nagyobb felvevőpiacot biztosít. Mellesleg ebből a növekedésből jelentős mértékben részesedik az ázsiai és a csendes-óceáni térség is, hiszen ez a "lendület" hozzájuk is begyűrűzik. A GDP a fejlődő országokban növekedett 2003-ban és 2004-re is egy hasonló mértékű növekedés vártak (Malajziában 2003-ban 4.2%, 2004-ben 5.2%). Amíg a növekedés számos fejlődő országban felgyorsult, addig mértéke jelentős eltérést mutat régiószerte. A legnagyobb fejlődést Kelet-Ázsia produkálta és hazai és külső kereslet növekedésének hatására 2004-ben még tovább gyorsult. A régióban az országok gazdaságpolitikái viszonylag hasonlóak, igyekeznek lehetőséget biztosítani a magánbefektetésekre, az infrastruktúra-fejlesztésben és a kedvező pénzügyi feltételek kihasználásában. A délkeletázsiai régió növekedése azonban kisebb mértékben nőtt. A valutaárfolyamok stabilitása a régióban, a jelentős mértékű GDP és befektetés növekedéssel egyre jobb talajt biztosított az intraregionális kereskedelem és befektetések szélesedésének. A régió a központi szerepet ebben a folyamatban Kína tölti be, valójában mind 2003-ban és mind 2004-ben a növekedés motorja ő volt. Az importjának nagyobb része, ami gyorsabban nő, mint az export, Ázsia többi részéről jön. 2005-ben úgy tűnik, hogy ez a gyors növekedés folytatódni fog Kelet és Dél-Ázsiában. Habár az USÁ-ba induló exportok Kelet- és Dél-Ázsia kibocsátásának jelentős részét felveszik, a régió kialakítottak egy intraregionális kapcsolatrendszert (ezzel együtt egy viszonylag stabil felvevőpiacot), ami lehetővé teszi, hogy fenntartsanak egy a jövőben is tartható növekedési utat, ami független a világ strukturális és periodikus problémáitól22. A Világbank előrejelzése szerint a kelet-ázsiai térség (főként Kína) tovább fog nőni, míg a déli és délkelet-ázsiai régióban lassabb növekedés várható, hosszútávon a 2006-2015 közötti időszakra átlagosan 5.5 %-os növekedést jósolnak. Tehát a délkelet-ázsiai gazdaságoknak szembe kell nézni azzal a kihívással, hogy milyen módon fognak magasabb/magas növekedési rátákat produkálni.

6.2. Az ASEAN perspektívái 22

www.unctad.org/en/docs//wir2004_en.pdf - 2004-11-26., 20.47

-61-


A Bali csúcs óta egyértelműen kiderült, hogy az ASEAN-on belül az integráció mélyítését illető kérdésekben az országok a mélyülés mellett foglalnak állást. Az ASEAN-on belül az egyik kiemelkedően fontos szabály a „be nem avatkozás” elve. E szerint az országok nem avatkoznak be egymás belügyeibe, illetve nem hoznak olyan döntéseket, intézkedéseket, amelyek ebbe a körbe tartoznának. Az ASEAN alapvetően egy viszonylag lassan, de stabilan előre haladó integráció, így már a tény, hogy felmerülnek olyan kérdések, mint a közös valuta jövőbeni bevezetésének a lehetőség, komoly haladást jelent. Az ASEAN-t semmiképpen nem lehet más integrációkkal, például az EU-val összehasonlítani, mert míg az egy valamennyire homogén egységet képvisel, addig az ASEAN egy teljesen heterogén közösség. Az ASEAN életképességének azonban a fő indítéka, hogy az 1997-es válság ráébresztette az országokat, hogy a problémáik az esetek többségében közösek és együtt könnyebb kiutat találni (a válságot megelőző időszakban az integráció jelentősége csökkent). A jövőben az integrációt nemcsak „elvi” síkon szeretnék mélyíteni, hanem a közelmúltban elindított szabadkereskedelmi megállapodásokat (Kínával, Indiával, Japánnal) is kiemelt figyelemmel fogják kezelni. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy más körülmények között (ha nem lenne a terrorfenyegetettség, ami a közös „gond”, az összetartó erő) nem biztos, hogy ezen a területen a közeljövőben várható lenne jelentős előrehaladás. De mindenesetre a biztonságpolitika területén tanúsított szorosabb együttműködés átcsordul a más jellegű problémák kezelésére is. Egy szintén újfajta jelenség, ami a jövőben fog megvalósulni az ASEAN országokban, az egymás segítésének a ténye. Eddig ugyanis az országok nem voltak érdekeltek a gyorsabb fejlődésben, hiszen ennek sebességét a leglassabb határozta meg. Azonban az integráció mélyülésének igényével, a nagy fejlettségbeli különbségek visszahúzó erőként hatnak. Így az országok érdekelté válnak a felzárkóztatásban. Ha a gazdaság jövőbeni alakulásának alternatíváit vizsgáljuk, akkor felmerül egy újabb lehetséges pénzügyi válság lehetősége. Az országokat elsősorban az eladósodás veszélye fenyegeti és a hitel folyósítások során „felfújt” buborék újra nagyot robbanhat. A legjobb

-62-


példa Thaiföld új-keynes-i fogyasztás ösztönző belpolitikája, mely szerint jelentős hiteleket pumpál a gazdaságba, annak érdekében, hogy nőjön a fogyasztás. De a régió más országai is jelentős problémákkal küzdenek, például Japánban a struktúra átalakítás érdemi része még mindig késik. A működőtőke áramlás terén valószínű, hogy növekedni fog a korábbi fejlődő országok súlyának dominanciája a nemzetközi tőkebefektetések terén. Ez a tendencia a 80-as évektől indult, amikor a tőkeexportra képes országok általában a szomszédos országba vagy régió fektették be a tőkéjüket. A tőkebefektetések elmondható, hogy az ezredforduló után, miután sikerült nagyrészt kiheverni a valutaválság hatásait, egyre jobb befektetési helyszínnek bizonyult az ázsiai térség és fellendültek az intraregionális befektetések. Az ázsiai térség jövője aszerint fog alakulni, hogy mennyire tud alkalmazkodni a világgazdasági változásokhoz. A vezető szerep ebben a térségben a 21. században mindenképpen Kínáé lesz, és ha továbbra is ezen a fejlődési pályán halad tovább, akkor még talán az USA-nak is ellensúlyt tud képezni. Elképzelhető, hogy egy internacionális világrend alakul majd ki, amelyben az USA jelentős szerepet fog játszani, de már nem tud mindent dominálni. 23

23

www.bbc.co.uk/hungarian - Amerika jövője - 2004-11-28 21.13

-63-


Összegzés

A délkelet-ázsiai fejlődő országok a hatvanas, hetvenes években megkezdődött világgazdaságba történő integrálódásuk óta egy összességében sikeres pályát futottak be. Azonban a fejlődés útján folyamatosan új akadályokba ütköznek, amiket meg kell tanulniuk elhárítani, illetve kezelni. Ilyen akadályok voltak az 1997/1998-as pénzügyi válság, aminek kezelésébe ugyan a nemzetközi intézményeket is bevonták (akiknek később a válságkezelésben játszott szerepét erősen vitatják) vagy a 2002-ben kibontakozó SARS járvány terjedése, aminek a gazdaságra gyakorolt hatásait Szingapúr és Hong Kong még a mai napig nem heverte ki. A jövő egyik legfontosabb kihívása egyértelműen a kínai hegemóniához való alkalmazkodás módjának a kialakítása lesz. Kína a régiónak hirtelen felgyorsult fejlődésével egy hatalmas lendületet ad régiónak, amely szinte minden környező ország gazdaságát fellendíti. Ugyanakkor rengeteg tőkét von el az újonnan iparosodott országok ezen csoportjától, hiszen a tőke a lehető legolcsóbb munkaerőt preferálja. Kína, pedig ebben a tekintetben jelenleg és valószínűleg a közeljövőben is verhetetlen lesz. Azonban azt ne felejtsük el, hogy a kínai beruházások nagy része általában a textiliparba, az összeszerelő üzemekbe áramlik, ami nem segíti elő az ország komplex fejlődését, hiszen itt nem találkozik új termelési technikával, ezeknek a folyamatoknak általában nincs tudományos értéke, és az esetek többségében a fejlesztéssel itt nem foglalkoznak. Az újonnan iparosodott országoknak a fő vonzereje a nyugatihoz képest arányaiban olcsóbb szakképzett munkaerő, a jól kialakult infrastruktúra, rugalmasságuk. Az országoknak nagy figyelmet kell fordítni arra, hogy attraktívak tudjanak maradni a működőtőke befektetések szempontjából, ugyanis ezekben az országokban még mindig tapasztalható egy bizonyos „nyugati gazdasági függőség”. Ennek a függőségnek a mérséklésre indult be a mára már egyre jelentősebb régión belüli tőkebefektetések kezdeményezése. A másik fontos kihívás a régióban a stabilitás és biztonság fenntartása. A stabilitás a FDI befektetések egyik fontos feltétele, mint láthattuk az 1997-es válság idején a tőke pánikszerűen menekült az országból a pénzügyi piacok összeomlása miatt, csak a TNC-k

-64-


tartottak ki. Azonban egy újabb gazdasági válság elkerüléséhez nem elegendő a stabilitás, mivel a fő veszélyforrás az egyre jobban növekvő adósságállomány. Ennek a visszaszorítására is nagy figyelmet kell fordítani, hiszen az adósságállomány egyre nagyobbra pumpált buborékja bármikor kipukkanhat, visszavetve ismét a régió fejlődését. Az IMF véleménye szerint tovább kell erősíteni a monetáris politika és strukturális reformok kereteit, evvel is biztosít egy újabb válság elkerülésének lehetőségét. A biztonság fenntartása, azért fontos kihívás a régiónak, mert a 2001 óta a terrorveszély az egész földet behálózza. A terrorizmus veszélyeinek a csökkentése érdekében az államok az ASEAN keretein belül próbálják meg szorosabbá tenni az együttműködést. Ez a próbálkozás jelentős mértékben felértékeli az ASEAN, mint helyi integráció szerepét. Mindezek ellenére az IMF a 2005-ös évre mind a délkelet-ázsiai (1.3%-os visszaesés), mind a világ többi országai számára visszaesést jósol az egy főre eső GDP-ben. Még Kína gazdasága is lassulni fog, pedig ő a 2001-es recesszió éveiben sokkal kisebb mértékű visszaesést élt meg, mint a többi fejlett vagy fejlődő ország. A régióban az 1997/1998-as válság után a némileg magára hagyott térségben megerősödött az intraregionális kereskedelem, ennek erősítése esetén, talán valamivel növelhető a növekedés. Az IMF a régiónak egy szolid növekedést jósol hosszútávon, amit nagymértékben Kína növekedési potenciáljától tesz függővé, továbbá a másik jelentős befolyásoló tényező az olajárak változása. Összességében tehát egy olyan régióról beszélünk, amely áldozatok árán ugyan, de mégis sikeres résztvevőjévé válta világkereskedelemnek. Az ázsiai régiónak a hosszú távú növekedési potenciája lehetővé teszi, hogy az USA és az EU mellett a világkereskedelem egyik domináló tényezőjévé váljon. Mindez azonban nagymértékben Kínának köszönhető. Kína nélkül a régió nem rendelkezne ilyen jó mutatókkal, és valószínűleg az általa generált verseny nélkül a többi ország sem tudott volna nagymértékben növekedni az elmúlt években. Úgy látszik az Ázsián kívüli befolyás csökkenésével/csökkentésével egy új domináns pozícióba helyezkedő ország vált a régió középpontjává. Kína növekedése magával húzza az országokat, a „bukása” azonban magával is rántaná. Egy növekvő

-65-


gazdaságú és lassan nyitó ország előbb-utóbb ugyanúgy a tőke spekulánsok áldozatává válhat, mint annak idején a délkelet-ázsiai országok, és egy újabb válság rázhatja meg a régiót és a világot. A spekulánsok pedig kivárnak…

Bibliográfia

Könyvek: Blahó András: Világgazdaságtan - Globális fejlődés, gazdaságdiplomácia Aula 2002 IMF Working Paper – Prepared by Andrew Berg October 1999 The Asia Crisis: Causes, Policy Responses and Outcomes Li Kuan Ju: A harmadik világból az elsőbe: A „szingapúri sztori” 1965-200 MTA Világgazdasági Kutatóintézet 2000 Schmidt, Helmut: A globalizáció - Politikai, gazdasági és kulturális kihívások Bp. : Európa, 1999. 129 p. Stiglitz Joseph E.: A globalizáció és visszáságai Napvilág Kiadó 2002 Sustainable Recovery in Asia Mobilising Resources for Development Asian Development Bank ADB/OECD 2000 Szentes Tamás: Globalizáció, regionális integrációk, és nemzeti fejlődés korunk világgazdaságában Savaria University Press, Szombathely 2002 The politics of the economic crisis in Asia: Consensus and controversies 1999 Carnegie Endowment for International Peace

-66-


Folyóiratok: Artner Annamária: Az ASEAN és 4 alapító nagygazdaságának jelene és jövője az 1997-es pénzügyi krízis után Kihívások 133. (2000.) VKI-MTA Világgazdasági Kutatóintézet Mosolygó Zsuzsa, Szabó József: Az ázsiai válság és hatásai Külgazdaság 1998. 42. évfolyam 10.szám Világbank: Global Economic Procpects and the Developing Countries 2000. Washington DC. Világbank 2000, 29

Internetes források: www.vki.hu/foti_-_vita1.shtml - Fóti Klára: A magyar gazdaság világgazdasági környezete középtávon: munkaerőpiac a globalizálódás körülményei között - 2001. április 24.-én tartott vita anyaga alapján Letöltés dátuma: 2004-12-01 15.42 www.atkearney.com/shared_res/pdf/FDI_Confidence_Sept2002_S.pdf Letöltés dátuma: 2004-11-23 15.00 www.aseansec.org Letöltés dátuma: 2004-09-01 14.00 www.apec.org

-67-


Letöltés dátuma: 2004-09-28 19.45 www.cio.com/archive/070102/singapore.html - Former Executive Editor for Community Development Tom Field is an old Asia hand who contributed to CIO's Dec. 1, 2000, Field Report on India. Letöltés dátuma: 2004-10-13 14.52 www.bis.org/publ/cgfs22boj2.pdf A note for the meeting of the CGFS Working Group on FDI in the Financial Sector Letöltés dátuma: 2004-09-20 11.00 www.bis.org/publ/cgfs22boj2.pdf - Financial sector FDI in Asia: Brief Overview Homepage of : Bank for International Settlements Letöltés dátuma: 2004-09-01 14.02 www.globalisationguide.org/01.html Letöltés dátuma: 2004-10-16 090 Internacionalizálódás és globalizáció - A projekt szakmai vezetője: dr. Oblath Gábor. A tanulmány az Oktatási Minisztérium 2001-ben kiírt NKFP pályázata 5. számú alprogramja keretében. 5-8. fejezet 160.o-234.o. http://telnet.datanet.hu/~kopint/kutatas.html#1 http://telnet.datanet.hu/~kopint/kutatas/EUfelz1_InternacGlobaliz/5-6-7-8fej.doc Letöltés dátuma: 2004-10-12 8.00

-68-


Táblázatok jegyzéke

1. táblázat: A reál GDP alakulása 1996 és 2005 között http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2004/02/pdf/statappx.pdf Letöltés dátuma: 2004-09-25 16.25 2. táblázat: A krízis országainak bizonyos mutatói 1996 és 1999 között Malajziában és Thaiföldön http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/weo1098/pdf/1098ch2.pdf Letöltés dátuma: 2004-11-09 16.52 3. táblázat: Thaiföld pénzügyi mutatói az ezredforduló után és 1998-ban http://devdata.worldbank.org/idg/IDGProfile.asp?CCODE=THA&CNAME=Thailand&Sel ectedCountry=THA Letöltési dátuma: 2004-12-01 9.46 4. táblázat: Malajzia pénzügyi mutatói az ezredforduló után és 1998-ban http://devdata.worldbank.org/idg/IDGProfile.asp?CCODE=LAO&CNAME=MALAYSIA &SelectedCountry=MALAYSI Letöltési dátuma: 2004-08-29 12.58 5. táblázat: Az ASEAN-on belüli export alakulása 1993 és 2002 között www.aseaansec.org

-69-


Letöltési dátuma: 2004-09-12 14.58

Ábrák jegyzéke

1. ábra: A globalizációt befolyásoló legfontosabb tényezők Saját készítés 2. ábra: Gazdasági növekedés a krízis országaiban 1996 és 2003 között http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/weo1098/pdf/1098ch2.pdf Letöltés dátuma: 2004-10-05 11.25 3. ábra: GDP növekedési ráta az ázsiai krízis bizonyos országaiban IMF Working Paper – Prepared by Andrew Berg October 1999 – Basic Economic and Financial Indicators 4. ábra: FDI beáramlás 1992-2003 között időszakban http://www.unctad.org/en/docs/wir2004annexes_en.pdf Letöltés dátuma: 2004-11-06 12.15 5.ábra: FDI beáramlás 1992-2003 között időszakban bizonyos országokban http://www.unctad.org/en/docs/wir2004annexes_en.pdf Letöltés dátuma: 2004-09-16 11.26 6.ábra: A 10 legnagyobb TNC a fejlődő országokból

-70-


http://www.unctad.org/en/docs/wir2004annexes_en.pdf Letöltés dátuma: 2004-10-16 12.25

-71-

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK. Nappali tagozat. EU üzleti kapcsolatok szakirány

Recommend Documents