Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány

FINNORSZÁG CSATLAKOZÁSA AZ EURÓPAI UNIÓHOZ, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIA, REGIONÁLIS POLITIKA ÉS AZ ÉSZAKI EGYÜTTMŰKÖDÉS KÉRDÉSEIRE

Készítette: Ping Veronika Edit

Budapest, 2003.

TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék .................................................................................................................... 3 I.

Bevezető ........................................................................................................................ 5 Finnország rövid története ............................................................................................. 6 Útban az integráció felé................................................................................................. 7 A csatlakozási tárgyalások megindulása ....................................................................... 8

II.

A finn kommunikációs stratégia és a népszavazás...................................................... 11 A közvélemény fejlődése Finnországban ........................................................................ 11 Kik voltak a tagság mellett, és kik ellene? .................................................................. 12 Az EU-val kapcsolatos érvek, ellenérvek.................................................................... 13 Finn identitás, nemzetközi orientáció és EU-tagság.................................................... 13 A tájékoztatás és a kampány........................................................................................ 14 A kampány tartalma..................................................................................................... 15 Az EU-tagságról szolgáltatott információ ................................................................... 16 Kiscsoportos EU-politizálás és nemzeti befolyással rendelkezők............................... 17 A népszavazás eredménye ........................................................................................... 18 A közvélemény alakulása 1995-ben ................................................................................ 19 A közvélemény alakulása 1996-ban ................................................................................ 21 A közvélemény alakulása 1997-ben ................................................................................ 22 Az EU-ról az évek során kialakult vélemények és a kimutatható trendek .................. 24 Megszívlelendő tanulságok, tapasztalatok: ..................................................................... 26

III. Regionális politika....................................................................................................... 27 Az EU regionális politikája ............................................................................................. 27 Regionális politika Finnországban .................................................................................. 30 Regionális fejlesztés .................................................................................................... 30 Regionális fejlesztési programok................................................................................. 31 A finn regionális politika intézményrendszere:........................................................... 32 Az 1995-99-es programozási időszak tapasztalatai......................................................... 33 Az EU-programok ........................................................................................................... 37 Európai Uniós regionális és strukturális politika Finnországban ................................ 37

3

Az első célkitűzés programjai...................................................................................... 39 A második célkitűzés programjai ................................................................................ 42 INTERREG III Közösségi kezdeményezés................................................................. 45 URBAN II Program: Helsinki-Vantaa ........................................................................ 49 FIMOS- a finn ellenőrző rendszer ............................................................................... 50 IV. Az Északi Együttműködés (Nordic Cooperation) ....................................................... 51 Történelmi háttér ......................................................................................................... 51 Az Északi Együttműködés az EU-csatlakozás tükrében ............................................. 53 Az EU-tag északi országok kapcsolata az Unión kívül maradottakkal ....................... 56 Hasznos tapasztalatok Magyarország számára................................................................ 57 V.

Összegzés..................................................................................................................... 62

Táblázatok ........................................................................................................................... 64 Felhasznált irodalom: .......................................................................................................... 70

4

I.

BEVEZETŐ

2002 augusztusától négy hónapot töltöttem Finnországban Erasmus-ösztöndíjjal. Ez az időszak amellett, hogy roppant hasznos volt tanulmányi szempontból, arra is megfelelt, hogy egy kis bepillantást nyerjek ennek az északi népnek az életébe. Négy hónap sajnos elég rövid idő ahhoz, hogy elmondhassam magamról azt, sikerült a finneket jól megismernem. Ráadásul északi nyelvrokonaink nem kifejezetten nyitott emberek, így beletelt egy kis időbe, míg megszoktam azt a helyzetet, hogy nekem kellett nyitnom feléjük. De kinttartózkodásom alatt sikerült sok barátot szereznem, és nagyon sok, kellemes élménnyel tértem haza. Nagyon megszerettem ezt a nagy országot, és rettentő sok dolog volt odakint, ami számomra irigylésre méltóvá tette a finn nemzetet. A jól működő rendszer mintapéldájával kellett szembesülnöm odakint: mind gazdaságilag, mint társadalmilag jólét jellemezte a mindennapi életet. A hagyományosan sikeres északi szociális rendszernek köszönhetően számomra úgy tűnt, ebben az országban mindenki egyenlő mértékben jól él, az emberek elégedettek és optimistán néznek a jövő elé. Az is csak itt derült ki számomra, mennyi sikeres finn nagyvállalat van jelen a nemzetközi gazdasági életben, és mennyire fontos az a finn emberek számára, hogy saját termékeiket fogyasszák. Az élelmiszerüzletekben például 75-80 százalékban kizárólag finn termékeket lehetett kapni, ami ugyebár itthon még elképzelhetetlen. A főiskolán is sokat tanultam Finnországról, és többek között azt is megtudtam, hogy a kilencvenes évek elején hatalmas gazdasági visszaesés kezdődött meg az országban, és csak nagy nehezen tudott a helyzetből kilábalni. Ráadásul erre az időszakra esett a finn uniós csatlakozási kérelem beadása is, ami azt vonta maga után, hogy Finnország nem éppen a legkedvezőbb gazdasági helyzetben csatlakozott az Unióhoz. Ezek után határoztam el, hogy esedékes szakdolgozatomban Finnország európai uniós csatlakozásáról fogok írni, hiszen Magyarország éppen most áll a belépés küszöbén, és szüksége van a korábban csatlakozók minden olyan tapasztalatára, amelyek tagsága idején a hasznára válhatnak. Mivel azonban kimerítő elemzést adni a csatlakozást érintő minden területről sajnos nem lehetséges ilyen rövid terjedelemben, ezért úgy határoztam, hogy tudományos szempont

5

figyelembevételével három fő témára fogok koncentrálni. Az előbb említett tudományos szempont abban rejlik, hogy a dolgozatban bemutatásra kerülő területek mind különböző szinten jelennek meg a finn politikán belül: 1. Nemzeti szint: az EU-tagságra felkészítő kommunikációs stratégia, a népszavazás és a csatlakozást követően a finn közvélemény változása. 2. Európai közösségi szint: a-már a csatlakozási tárgyalásokon előtérbe került, a finnek számára egyik kulcskérdésnek számító-regionális támogatáspolitika jellemzői, hasznos tapasztalatai Magyarország számára. 3. Szubregionális szint: az Északi Együttműködés kialakulása, a tagországok kapcsolata Finnország és Svédország uniós csatlakozása után, és a magyar regionális törekvések és szerveződések számára hasznos eredmények. A fent említett témák természetesen a dolgozat egyes fejezeteit adják, és tükrözik a finn uniós felkészülés tapasztalatait és gyakorlatát. Mindegyiket a finnek szempontjából fogom megközelíteni, és ahol lehetséges, párhuzamot húzok a magyar gyakorlattal, illetve felhívom a hasznos tanulságokra a figyelmet. Mielőtt azonban egyből az első fejezetre, a finn kommunikációs stratégiára térnék rá, szeretném röviden bemutatni Finnország történetét, és Európai Uniós csatlakozásának körülményeit, hisz’ majd ahogyan azt a későbbiekben látni fogjuk, történelme, hagyományai és kultúrája jelentősen befolyásolta az általam megvizsgált terülteken betöltött szerepét, és határozta meg a finn politika prioritásait.

Finnország rövid története Az Európai Unió legfiatalabb önálló állama csupán 80 éves önálló államisággal rendelkezik. Egészen a XIX. század elejéig a Svéd Királysághoz tartozott, azon belül semmiféle különállást nem élvezett. Az 1700-as években területéért vívott harcokban hol az orosz cári csapatok, hol pedig a svéd erők győzedelmeskedtek míg végül Finnországot 1809-ben a napóleoni harcok részeként vívott svéd-orosz háborút lezáró haminai békeszerződés csatolta teljes egészében Oroszországhoz.

6

Finnország igen nagy mértékben elkülönült az orosz birodalom többi részétől-döntően evangélikus vallása, skandináv típusú jogrendszere, iskolarendszere, állami intézményei és közigazgatása, hadserege miatt-, ugyanakkor mindvégig igyekezett lojális lenni a birodalomhoz. Ez a lojalitás az első világháború idejére meggyengült, és folyamatosan nőtt az elszakadást pártolók tábora. 1917. december 6-án a polgári többségű helsinki parlament jóváhagyta az ország függetlenségi nyilatkozatát. A két világháború közötti időszakban Finnország gazdasági felzárkózása tovább folytatódott, és fő vonása az egyre magasabb feldolgozottsági fokú termékekre való átállás lett. 1939 novemberében a Szovjetunió, miután nem tudta számára előnyös területcserére rávenni Finnországot, megtámadta szomszédját és kitört az ún. téli háború. A finn csapatok vereségével járó háborút csak súlyos feltételekkel lehetett lezárni, és az 1940 márciusában megkötött moszkvai béke értelmében az államterülete 10 százalékát kitevő Karéliát kellett Finnországnak szovjet kézbe átengednie. A háborút követő külpolitika fő jellemzőjévé az a biztonságpolitikai megfontolás vált, mely szerint a Szovjetunióval való békés egymás mellett élés az egyetlen megoldás Finnország számára (finnlandizáció). Ennek alátámasztására 1948 áprilisában a két ország megkötötte a Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási (BEKS) Szerződést. A szerződés értelmében bizonyos feltételek fennállása esetén a Szovjetunió felhasználhatja Finnország területét saját határainak megvédésére, illetve a felek vállalták, hogy nem kötnek olyan szövetségeket és nem vesznek részt olyan társulásokban, amelyek a másik fél ellen irányulnak. Habár Finnország önmagát semlegesnek nyilvánította, a BEKS-szerződés miatt azonban valójában inkább korlátozott védelmi szövetségben állt a Szovjetunióval, és az eredetileg tíz évre kötött szerződés egészen az 1990-es évek elejéig a finn nyugati integráció legfőbb akadálya lett.

Útban az integráció felé Az 1960-ban létrejött Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) Finnország egy évvel később társult tagként csatlakozott, ez a szervezet ugyanis az EGK-val ellentétben soha nem tűzte maga elé a szupranacionális szervezetté válás célját, tagsága pedig

7

nagyrészt semleges országokból állt. A tagság eredményeképpen Finnországnak sikerült elérnie, hogy 1967 végére az ipari termékek vonatkozásában mindenféle vámakadályt megszűntetett. A szovjet vezetés nyomására azonban kompenzációképpen a KGST-vel is szorosabbra kellett fűzni a kapcsolatokat. 1973. májusában Helsinki megállapodást kötött a KGST-vel. Ennek lényege az volt, hogy Finnország ugyanazokat az előnyöket a KGST-országoknak is megadja, amelyeket az EFTA-n belül is biztosított partnereinek. Utólag nézve ez a politikai kényszer gazdaságilag rendkívül előnyösnek bizonyult, a finnek a keleti és nyugati gazdasági blokk között egyfajta hidat képezve, jelentős kereskedelmi hasznot húztak helyzetükből. A nyolcvanas évek vége felé a szovjet birodalom fokozatos szétesését, és a szovjet vezetés figyelmének csökkenését a finnek arra használták fel, hogy megszabaduljanak a szuverenitásukat korlátozó BEKS-szerződéstől, illetve a köré épült kül- és belpolitikai gyakorlattól. (Kettős kötődéséből adódóan Finnország a szuperhatalmak közötti enyhülés szószólójaként léphetett a világ felé, melynek leglátványosabb eredménye az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet 1975-ös megrendezése lett.) A teljes szuverenitás visszanyerésének folyamata valójában azonban csak a nyolcvanas évek legvégén indult meg. 1986-ban az EFTA, 1988-ban az Európa Tanács teljes jogú tagja lett. 1990 végén egyoldalúan felmondta a párizsi békeszerződés egyes cikkelyeit, majd a KGST-vel kötött együttműködési szerződést is. Egy évvel később, miután a szovjet állam megszűnt létezni, a finnek hatályát vesztettnek tekintették a BEKS-szerződést és az ekkor már önálló Oroszországgal való kapcsolataikat egy új, immár az egyenlőség elvén alapuló alapszerződésre helyezték. Még 1990-ben Finnország az EFTA akkori hat tagállamával együtt megkezdte a tárgyalásokat az Európai Közösségekkel az Európai Gazdasági Térség (EGT) létrehozásáról. E szerződés értelmében az EGT az EFTA-tagokat úgy részesítette volna a négy szabadsággal együtt járó gazdasági előnyökből, hogy azok megőrizték volna önállóságukat. 1992 májusában került a szerződés aláírásra, és csak 1994 január elsejével vált a térség valósággá.

A csatlakozási tárgyalások megindulása Miután Európa kettéosztottsága megszűnt, a semlegességből fakadó lehetőségek értéke jócskán csökkent. Finnország gazdasági és politikai kapcsolatai az EK-val rendkívül

8

gyorsan elmélyültek. Az EGT ráadásul az EU-hoz való passzív alkalmazkodást jelentett az ország számára, az Unió jogszabályainak többsége ugyanis ugyanúgy érvényes lett rá, mint a teljes jogú tagokra, anélkül azonban, hogy azok meghozatalánál beleszólása lehetett volna. 1992. március 18-án Finnország beadta csatlakozási kérelmét, és a csatlakozási tárgyalások 1993. január-február folyamán megindultak Finnországon kívül még Svédországgal és Ausztriával, később Norvégiával is. A finn, svéd, osztrák EU-felvétel sok szempontból eltért a korábbi bővítésektől. Egyrészt a megbeszélések két évtizede nem látott recesszió közepette zajlottak, másrészt nem csupán egy gazdasági integrációhoz való csatlakozásról volt szó, hanem egy mindinkább szupranacionális szervezetté váló Unió tagságáról. A tárgyalások maguk is radikálisan megváltozott politikai környezetben zajlottak. Még 1993 tavaszán is hivatalosan azt az alapelvét hangsúlyozta az Unió, hogy a tagjelöltek vagy mindent elfogadnak az integráció mértékét illetően, vagy nem veszik fel őket. Később azonban a tárgyalások középpontjába mégiscsak az új tagoknak nyújtandó különféle ideiglenes felmentések kerültek. Finnország számára elsődlegesen az alábbi három kérdés volt döntő jelentőségű: Mezőgazdaság: A GDP-hez csupán 3%-kal hozzájáruló mezőgazdasági termelés fenntartása a zord körülmények miatt csak roppant magas támogatási rendszerrel megoldott. Az agrártermelés ellehetetlenülése a vidéki területek elnéptelenedéséhez vezetett volna. Helsinki egyrészt el akarta kerülni, hogy a csatlakozás után azonnal és teljes mértékben át kelljen vennie az EU agrárpolitikáját, másrészt fenn akarta tartani hipermagas szubvenciós szintjét. Az ország egész területén olyan elbánást szeretett volna szerezni az agrártermelés számára, mint amilyet az EK a 800 méternél magasabban fekvő területeknek nyújt, és a sarkkörön túli területeknek a Strukturális Alapból olyan extratámogatást kért, amilyet az Unió csak a közösségi átlag 75%-ánál alacsonyabb GDP-vel rendelkező területeknek nyújt (ilyen régió pedig Finnországban nem is volt). Végül abban sikerült megállapodni, hogy az alacsony népsűrűségű területeknek egy külön alapot létesítenek (ez lett a strukturális politika 6. célcsoportja). Az EU abba is beleegyezett, hogy Finnország az uniós támogatáson felül a saját maga kívánta mértékben a finn költségvetésből támogathassa agráriumát. Ezért cserébe Helsinkinek el kellett fogadnia az agrárárak azonnali csökkentését, az EU-árszínvonalhoz való azonnali igazodást.

9

Szabad ingatlanvásárlás: ez inkább belpolitikai problémát jelentett Helsinki számára, s az itt kért derogációt azonban hamar fel kellett áldozni a jobb agrármegállapodás érdekében. A finn ingatlanvásárlási szabályokat az EU-szabályokhoz igazították, s azóta az is látszik, hogy magalapozatlanok voltak azok a félelmek, melyek szerint Finnországot elárasztanák az unió polgárai. Alkoholkereskedelem: finn vélemények szerint a szigorú alkoholvásárlási szabályoknak köszönhetően csökkent az országban az alkoholizmus az utóbbi években. A rendszer lényege az, hogy sörnél magasabb alkoholtartalmú italokat csak külön erre szakosodott üzletekben, drágán lehet csak megvásárolni. Ám Brüsszel szerint ez az áruk szabad árámlását akadályozó gyakorlat, így az a kompromisszum született, hogy Finnország eltekint az állami monopóliumtól az import és nagykereskedelem tekintetében, ugyanakkor megőrzi azt a kiskereskedelemben. A megállapodást végül 1994. március elsejei időponttal sikerült megkötni. A ratifikációs eljárás ebben az esetben sem ment könnyen az EU részéről, az Európai Parlament, illetve a brit és görög törvényhozás vonakodott jóváhagyni a felvételt, ám az ő ellenállásukat sikerült megtörni, és 1995. január elsejével Finnország hivatalosan is az Európai Unió tagjává válhatott.1 Azonban nem szabad elfelejtenünk azt a tényt sem, hogy Finnországban is népszavazást írtak ki arról, hogy az ország polgárainak beleegyezésével váljon az Európai Unió tagjává. Igaz, a népszavazás konzultációs jellegű volt, nem pedig kötelező hatályú. Ezután pedig a parlamentnek kellett kétharmados többséggel elfogadnia a csatlakozást. A népszavazáson végül a csatlakozás mellett döntött a lakosság többsége. A következőkben megpróbálom felvázolni, miként alakult a finn emberek véleménye az európai integrációról a népszavazást megelőzően, és közvetlenül utána (1995-1997 években). Ki fogok részletesen térni arra is, hogy milyen tényezők befolyásolták a tagságot támogatókat és ellenzőket, illetve bemutatom az EU-információs kampány főbb elemeit, pozitívumait és negatívumait. Végül összefoglalásként egy pár mondatban elemezni kívánom a leírtakat, és felsorolni a Magyarország számára is megszívlelendő tanulságokat.

1

Kiss J. László: A Tizenötök Európái

10

II. A FINN KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIA ÉS A NÉPSZAVAZÁS

A KÖZVÉLEMÉNY FEJLŐDÉSE FINNORSZÁGBAN

Amikor a finn EK-tagság lehetőségéről szóló megbeszélések elkezdődtek, a politikusok még óvatosak voltak és ragaszkodtak Finnország semlegességi politikájához. Az átlagemberek azonban kevesebb előítéletet tápláltak. 1990-ben a közvélemény-kutatásokban megkérdezetteknek kb. 60%-a helyeselte az EKtagságot. A Szovjetunió és a szocializmus összeomlása viszont fordulóponttá vált. Az ország politikusai elkezdtek megbeszéléseket folytatni Finnország EK-tagságról, míg az állampolgárok szkeptikussá váltak. Hasonló változás zajlott le a hozzáállásokban Svédország és Norvégia tekintetében is, de csak a finn csatlakozáspártiak voltak azok, akik végig többségben tudtak maradni. 1992-ben a csökkenő támogatás okai a Finnországban és az EK-ban bekövetkezett gazdasági recesszió, a pénzügyi piacokon tapasztalt zűrzavarok, az európai integráció új politikai dimenziója és a dán népszavazáson győztes „Nem” oldal volt. 1993-ban az Oroszországban tapasztalható politikai instabilitás miatt megváltoztak a témák és a vélemények. Az EU-ról szóló viták középpontjába a külbiztonság kérdése került. Sok finn számára az EU-tagság egyet jelentett a Nyugat és Kelet közötti választással. Másrészt voltak olyanok is, akik úgy gondolták, hogy Finnországnak soha nem szabadna feladnia semlegességi politikáját. A decemberi oroszországi választások után, melyben a Finnország jogát a függetlenségre nyíltan kétségbe vonó Vlagyimir Zsirinovszkij pártja a vártnál jobban szerepelt, Finnországban az EU-tagságot támogatók száma majdnem 20%kal az ellenzők száma fölé emelkedett. 1994. nyarán a finn politikai pártok a mezőgazdaságnak nyújtandó európai és nemzeti támogatások összehangolásáról vitatkoztak, és az EU-csúcstalálkozón is viták zajlottak az elnök és miniszterelnök szerepét illetően. Ezek az események igen felbosszantották a

11

finneket, és-csak egy rövid ideig-az EU-tagsággal kapcsolatos érdektelenség 40 százalékra ugrott. Az EU-t támogatók és ellenzők között sok különbséget lehetett tapasztalni. A támogatók hittek

a

tagság

gazdasági

növekedésre,

foglalkoztatásra,

szociális

jólétre,

nemzetbiztonságra gyakorolt pozitív hatásában, míg az ellenzők szerint az EU károsítja az előbb felsoroltakat. Ezentúl úgy gondolták, hogy uniós tagként Finnország elveszítené önállóságát.

Kik voltak a tagság mellett, és kik ellene? Nemek szerint különbséget téve a férfiak nagyobb százalékban szavaztak igennel, mint a nők. A kor nem volt hatással a döntésre. A tagságot leginkább a fiatal férfiak, legkevésbé pedig az 56-65 év közötti nők támogatták. A régió viszont erősen befolyásolta a választást: a déli területeken élő emberek többnyire igennel, míg az északi területeken élő honfitársaik nemmel szavaztak. A nőkre ez a megállapítás sokkal jobban bizonyult valósnak, mint a férfiaknál. A svéd anyanyelvű kisebbség nagyobb valószínűséggel szavazott a tagság mellett, mint a finn többség. A munkanélküliek és diákok között több nő, mint férfi szavazott igennel. A finn gazdák többsége ellenezte az EU-tagságot, ám az ország déli részén élők között sok támogató is akadt. Azok a nők, akik mezőgazdasággal foglalkozó családokban nőttek fel, hajlamosabbak voltak nemmel szavazni, míg a köztisztviselő családokból származó társaik nagyobb valószínűséggel szavaztak a csatlakozás mellett, mint az azonos háttérrel rendelkező férfiak. A jobb gazdasági helyzet és a politika iránti bizalom növelte a támogatás lehetőségét. Minél inkább bizalmatlanabb volt valaki a politikával szemben, annál inkább volt valószínű, hogy nemmel fog szavazni. Sok finn gondolta úgy, hogy a belépés csak az elit érdekeit szolgálja, nem pedig az átlagemberét. A jobb oldali beállítottság az EU-tagság támogatásával látszott kapcsolódni, főleg

Helsinki

régiójában.

A

materialista

értékrenddel

rendelkezők

nagyobb

valószínűséggel szavaztak a csatlakozás ellen, mint azok, akik nem ilyen értékeket vallanak.

12

Az EU-val kapcsolatos érvek, ellenérvek A legtöbb finn komolyan vette a csatlakozás kérdését. A megkérdezettek 53%-a szerint évtizedek óta ez volt az ország legfontosabb döntése. Úgy tűnt, hogy a finnek jobban érdeklődnek az EU-témák iránt, mint a politika iránt általában. Azonban ismereteik az EU-val kapcsolatban nem voltak túl kimagaslóak. Majdnem mindenki tudta, hogy az Európai Bizottság Brüsszelben található, de csak minden második tudta megmondani, hogy az EU-nak 12 tagállama van, és csak a válaszadók fele emlékezett arra, hogy Ausztria is a csatlakozni kívánó négy ország egyike volt. Majdnem mindenki ki tudta fejezni nézeteit arról, hogyan viszonyul a kérdéshez, és a bizonytalanok 70%-a tudott a belépést támogató illetve ellenző érveket felsorolni. A legtöbbet említett érv a csatlakozás mellett a finn gazdaság kérdése volt. Ezenkívül gyakran említették még meg a nemzetközi együttműködést, a finn kultúrát és identitást valamint a nemzetbiztonságot. Az ellenérvek között a legtöbben Finnország gazdagságát, szuverenitását, a mezőgazdasági problémákat, a külföldi bevándorlókat, a szociális biztonság romlását és a környezet épségének veszélyét hozták fel.2

Finn identitás, nemzetközi orientáció és EU-tagság A finnekben nagyon erős nemzettudat él. Ugyanakkor lehetséges volt olyan csoportokat is találni, amelyek önazonosítása eltér egymástól. Így tehát megállapíthattuk, hogy vannak nemzetközi irányultsággal és nemzeti irányultsággal rendelkező személyek. A nemzetközi orientációval rendelkezők a finn emberek kb. egy ötödét adják. Ők nagyobb valószínűséggel szavaztak igennel, mint nemzeti orientációval rendelkező társaik. Sőt, az ő szavazási magatartásukat kevésbé befolyásolta a nem vagy a régió. A nemzeti érzelműek EU-ellenes véleményét egyfajta finn tulajdonságként és a kívülállóktól való félelem jeleként értékelhetjük. A nemzetközi irányultságúak a tagságban egy újfajta nemzeti identitás lehetőségét vélik felfedezni, melyet a nyitottsággal és mások elfogadásának képességével lehetne definiálni.

2

EU Munkacsoport: Belépődíj

13

Mivel a különböző identitású és orientációjú emberek csoportjai léteznek, valószínűnek tűnik, hogy az EU-vita nem csökkentette le azokat a különbségeket, amelyek ezen csoportokat elválasztják egymástól. Mivel a finnek nem hajlandóak a különböző értékrendek megvitatására, a nemzetközivé válást érintő kérdések problematikussá válnak. A jövőben fog csak eldőlni, hogy az EU-tagságnak milyen hatása lesz a finnek azon képességére

és

akaratára,

hogy

nemzetközi

szinten

azonosítsák

magukat

és

gondolkodjanak.

A tájékoztatás és a kampány Amikor a népszavazás előtt egy hónappal megkezdődött a kampány legintenzívebb szakasza, tíz szavazóból négy még nem döntötte el, miként fog szavazni, és így nyitottnak bizonyult a média befolyására. A legtöbb szavazó az uniós és a tagsággal kapcsolatos ismereteket a tömegtájékoztatásból szerezte. A legfontosabb információs csatornának a televízió bizonyult. A megkérdezettek 82 százaléka állította, hogy a TV-n keresztül kapta a legtöbb információt, melyet az újságok 76%-kal és a rádió 60%-kal követett. A médiahasználat terén nem találtak jelentős különbséget az igennel és a nemmel szavazók táborában, bár sok tagság-ellenes úgy találta, hogy nem kapott elég tájékoztatást a médiából. A személyes kommunikáció során kevesebb ismeretet kaptak az emberek, mint a tömegtájékoztatásból. A szavazók egy negyede állította azt, hogy családja vagy barátai voltak az információ forrásai. Azonban ezen információk fontosabbnak bizonyultak az egyes emberek véleménye és tényleges szavazói döntése szempontjából, mint a médiából szerzett ismeretek. Azoknak, akiket a családjuk informált a belépésről, 66%-a mondta azt, hogy

a

család

által

adott

információ

befolyásolta,

míg

azoknak,

akik

a

tömegtájékoztatásból szerezték az információt, csak 31%-a mondta ugyanezt. A szavazók többsége nem használta aktívan a médiát az ismeretek feltárása céljából. Kevesebb, mint egy ötödük mondta azt, hogy szándékosan kereste az információt a TVben, újságokban vagy a rádióban. A nemmel szavazók kevésbé voltak aktívak, mint az igennel szavazók.

14

A televíziós viták nem vonzottak annyi embert, mint szoktak általános választások idején. Ennek egyik oka a bőséges kínálat lehetett, mivel a több, mint egy tucat vitaműsor augusztus végétől egészen a népszavazásig tartott mindhárom nemzeti adón. Sok ember szkeptikus volt a média pártatlanságával kapcsolatban. Határozottan többen állították, hogy a hírekben az EU-tagságot támogatják. Az emberek majdnem kétharmada állította azt, hogy az újsághírekben a tagságot támogatják, csak 15%-uk mondta azt, hogy ezek a hírek semlegesek voltak, míg 2 százalékuk szerint éppen ellenkezőleg, a tagság ellen szóltak. A TV-hírekről az emberek fele állította, hogy tagság-pártiak, negyedük szerint semleges és 1%-uk szerint EU-ellenes. A nemmel szavazók az igennel szavazóknál szkeptikusabbnak bizonyultak a média semlegességével kapcsolatban, de a tagságot támogatók között alig akadt olyan, aki azt gondolta, hogy a média Finnország EU-tagsága ellen van.

A kampány tartalma Azok a témák, amelyeket minden szavazó fontosnak értékelt a népszavazást illetően a gazdaság és kereskedelem témaköre, a jövőbeni egyéni, családi és nemzeti életszínvonal meghatározása, a kül- és biztonságpolitika, a jóléti állam és a szociális biztonság, valamint a foglalkoztatás kérdései voltak. A külföldiekkel és a menekültekkel szembeni magatartásnak, illetve az egyenlőséggel és a politikai pártokkal kapcsolatos témáknak szemmel láthatólag kisebb volt a jelentősége a szavazók számára. A tagságot támogatóknak és ellenzőknek nagyon különböző értékeléseik voltak. Az ellenzőket főként a demokráciával és az önrendelkezéssel kapcsolatos témák befolyásolták, és döntésük olyan tényezőkre is koncentrált, mint a szociális biztonság, területfejlesztés és nemzeti kultúra. A támogatók számára több téma is nagy jelentőséggel bírt, de a Finnország gazdasági és kereskedelmi érdekeire vonatkozó elvárások kimagaslottak a többi közül. Mindkét tábor többé-kevésbé azonos súlyt helyezett az egyének, családok és a nemzet jövőbeni életszínvonalának alakulására. Úgy tűnik, hogy az említett kérdéseket nagyobb fontossággal jelölték meg azok, akik már korán eldöntötték, miként fognak szavazni. Azok tulajdonították a legkisebb fontosságot a

15

kampányban elmondottaknak, akik későn határozták el magukat, illetve azok, akik egynél többször változtatták meg álláspontjukat. Ebből kifolyólag a kampány fő elemei és maga a kampány elsősorban azoknak a szavazóknak erősítette meg a véleményét, akik már eleve döntöttek és meg is voltak győződve döntésük helyességéről. A később döntőket a legközelebbi környezetük befolyásolta, vagyis a család, barátok és rokonok.

Nyilvánvalóan

ők

nehéznek

találták

azt,

hogy

az

ellentmondó

kampányüzeneteknek és érveknek higgyenek. Nem volt olyan hihető forrás, amelyik megmondta volna, mely érvek és ellenérvek voltak igazak, és melyek hamisak. Sok bizonytalan szavazó a hozzá közel álló személy(ek) véleményétől függött, és döntésük meghozatalának egyik nehézségét jelezte az, hogy a kampány ideje alatt többször is megváltoztatták a véleményüket.

Az EU-tagságról szolgáltatott információ A népszavazást megelőzően Finnország történetének eddigi legnagyobb információs projektjét vitte véghez. A terv célja az volt, hogy Finnország lakosságának minden területre kiterjedő információt nyújtsanak, amely alapján az emberek meghozhatják egyéni döntésüket. Négy állami közigazgatási szervnek volt a kampány folyamán különösen látható szerepe: 1. A Külügyminisztériumban működő Külgazdasági Kapcsolatok Főosztálya a tárgyalási küldöttségek munkáját segítette, és ő volt központilag felelős a közlendő információk lényegéért, illetve ellátta megfelelő anyaggal a napi híradások szerkesztőit. 2. A szintén a Külügyminisztériumon belül működő Sajtó és Kultúra Főosztály létrehozta a Finnországi Tájékoztatás az Európai Integrációról egységet, mely a könnyen érthető információk közléséért felelt. 3. A Miniszterelnöki Hivatal és az ott felállított Információs egység volt felelős mind a teljes körű kormányzati tájékoztatásért, mind pedig a különböző civil szervezeteknek nyújtott hozzájárulások elosztásáért. 4. Az Igazságügyi Minisztérium a népszavazással kapcsolatos technikai információkért felelt. Az 1993-1994-es év költségvetéséből 30,6 millió finn márka lett elkülönítve az EUtájékoztatás részére.

16

A Finnországi Tájékoztatás az Európai Integrációról egység azt tűzte ki céljául, hogy a népszavazás napjáig kétszázezer polgárral veszi fel a kapcsolatot. Mindamellett jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az ország minden háztartása tudjon az FTEI létezéséről. Összehasonlítva a svédországi, norvégiai és ausztriai állami tájékoztatási politikákat elmondhatjuk, hogy Finnország teljesítménye a leginkább elfogulatlan. Például egyik másik ország állami információs hivatala sem osztott a tagságot ellenzők által készített kiadványokat. Mindazonáltal az FTEI-vel szemben is fogalmazódott meg kritika, mely szerint az konkrét célt szolgált néhány, a tagságot ellenző általános elégedetlenségének. Az igazi célnak a finn társadalom erejének és kommunikációs mechanizmusának kellett volna lennie. Ha értékelni szeretnénk a népszavazást megelőző tájékoztatás egészét, a következő pozitív tényezőket jegyezhetjük meg: a szűkösen rendelkezésre álló források hatékony felhasználása, rengeteg információ és vélemény volt elérhető és a nemzet nem esett szét. De a következő negatívumokat lehet felsorolni: az információ szétoszlott, mind az információ és vélemények iránti kereslet, mind a kínálat a folyamat végére koncentrálódott, és még közvetlenül a szavazás előtt sok tényleges információt véleményként értelmeztek az emberek. Nem létezett az „igazság”.

Kiscsoportos EU-politizálás és nemzeti befolyással rendelkezők A finnek jobban érdeklődtek az EU-s témák iránt, mint a politika iránt általában: sokkal gyakrabban vitattak meg EU-val kapcsolatos kérdéseket, mint egyébként teszik azt a politikával. Azok, akik a többieknél többet tudtak az EU-ról, szívesebben beszélgettek róla. Vélhetőleg a családtagok és egyéb kiscsoportok szintén növelték egymás EU-ismereteit. A legnagyobb valószínűséggel a jól informáltak váltak a hangadókká a különböző kisebb csoportokban. Az EU-t erősen támogatók voltak a legaktívabb vitázók, míg az erős EU-ellenesség csak arra késztette az embereket, hogy ők legyenek a hangadók. Finnországban kevésbé lehetett személyekhez kapcsolni az EU-vita igen és nem oldalát. A megkérdezetteknek csupán 38%-a tudott választ adni arra a kérdésre, hogy ki az az ismert személy, akinek fellépése különösen meggyőző volt. A leggyakrabban az EU-t ellenző

17

Paavo Vayrynent, a külkereskedelmi miniszter Petti Salolainent és a miniszterelnök Esko Ahot említették. Martti Ahtisaari köztársasági elnök csak a negyedik volt a megemlített nevek között. Néha egy befolyásoló inkább provokálta az embereket, mint tetszett volna nekik.3 Láthatjuk tehát, hogy a finnek igencsak alapos munkát végeztek annak érdekében, hogy minden állampolgár kellő tájékoztatást kapjon az őt érdeklő kérdésekről. Sokkal hamarabb megkezdődött az információs kampány, mint nálunk, és sokkal alaposabban meg is lett szervezve. Igaz, a finnek így is úgy érezték, ismereteik hiányosak az EU-val kapcsolatban, de akkor szükségesnek tartom megjegyezni, hogy tájékozottságuk még így is az EU-átlag felett áll (ezt az EVA 1995-ben készített felméréséből tudtam meg), és számukra igen rövid idő állt rendelkezésre, hogy egy ilyen sorsdöntő kérdésben kifejtsék véleményüket.

A népszavazás eredménye A végső döntést Finnország polgárai 1994. október 16-án mondták ki. A kérdés, melyre a szavazásra jogosultaknak igennel vagy nemmel kellett válaszolnia, így hangzott: „Tagjává váljon-e Finnország az Európai Uniónak a korábban megtárgyalt szerződés alapján?” A megjelenési arány 74 százalékos volt, és a szavazók 56,9%-a a tagság mellett, 43,1 százalékuk a tagság ellen foglalt állást. Finnország polgárai tehát a csatlakozás mellett döntöttek. Hogy ezután miként értékelték döntésüket, csalódtak vagy sem az Unióban, hogyan változott meg életük, és miként viszonyultak később az EU-hoz, az alábbiakban mutatom be. 1995, 1996 és 1997-ben készült felmérések adataira támaszkodom, mivel fontosnak tartom bemutatni, hogy közvetlenül a csatlakozás után milyen volt az emberek magatartása, véleménye. Ez nagyon hasznos lehet a mi számunkra is, hiszen nálunk is sokak tartanak attól, hogy életünk megváltozik a belépés után.

3

Petti Pesonen: The 1994 Referendum in Finland

18

A KÖZVÉLEMÉNY ALAKULÁSA 1995-BEN

A következőkben az EVA (Finn Üzleti és Politikai Tanulmányok Központja) által készíttetett felmérés eredményeit ismertetem. A közvélemény-kutatásban a finn polgárok Európai Unióval szemben tanúsított magatartását, véleményét, elvárásait próbálják meg feltérképezni. Az adatokat 1995. október 17. és november 22. között gyűjtötték össze. A megkérdezés írott kérdőívek formájában történt. A válaszadók száma 1423 fő, akik a 18-70 év közötti korosztályból kerültek ki. A megkérdezés mintája demográfiailag, társadalmilag és regionálisan reprezentatív. A felmérés végzője a finnországi Yhdyskuntatutkimus Oy volt. Úgy tűnik, az EU-tagság csekély kézzelfogható hatással járt a társadalom számára. A megkérdezetteknek ugyanis két harmada gondolja úgy, hogy ez a hatás nagyon kicsi vagy elhanyagolható. Kevesebb, mint egy harmaduk-23%-gondolja úgy, hogy nagy hatást gyakorolt a társadalomra. Más szóval azt is lehet mondani, hogy a többség Finnországban úgy gondolja, hogy az ország ugyanúgy halad az útján, mint ahogy azt tette a csatlakozás előtt. (1.sz. táblázat) A fenti állítást megmagyarázandó, fontos megemlíteni, hogy gazdaságilag Finnország már az EFTA- és EGT-tagság miatt sokkal korábban „uniós szinten” működött, élvezte a 4 szabadság korlátlan áramlásából származó előnyöket, így érthető, ha a lakosság a tagság hatásait nem tekintette jelentősnek. Ha összevetjük a válaszadók véleményét arról, milyen változást vártak a tagságtól 14 hónappal ezelőtt és ténylegesen milyen változás következett be tapasztalatuk szerint, akkor láthatjuk, hogy pontosan 50%-uk felelt úgy, hogy az történt, amire számítottak. Azonban azt is érdemes megfigyelni, hogy a tagságot ellenzők szerint a bekövetkezett változás rosszabb, mint arra számítottak. A finnek mindennapi életét így a tagság alig befolyásolta. Tízből hat (58%) értett egyet a következő állítással: „Ha nem tudnám, hogy Finnország az Európai Unió tagja, akkor mindennapi életemben semmi sem utalna rá.” Csak egyharmaduk nem volt ezen a véleményen.

19

Azonban eltérőbb képet mutat a tagság részletesebb következményeiről a válaszadók véleménye: az EU kedvező hatása figyelhető meg az üzleti élet területén, beleértve az import és export kereskedelmet, de ide sorolhatjuk az élelmiszerárak csökkenését is. Harmadikként Finnország külföldi imázsa szerepelt a felsoroltak között. Az ország katonai biztonsága jobb helyet ért el, mint a csatlakozás előtt. A tagság ugyanis jobban eleget tett az emberek elvárásainak, mint ahogy gondolták. A negatív következménynek az emberek egyértelműen a mezőgazdaság ügyét tekintették. Négy megkérdezettből három gondolta úgy, hogy a gazdák helyzete rosszabbodott. Ez az arány magasabb annál, mint ahány százalékban ezt a csatlakozás előtt gondolták. Egyéb idesorolt téma volt az ország korlátozott szuverenitása és a különböző társadalmi csoportok és régiókban élők életszínvonala közötti eltérés növekedése.(2.sz. táblázat) A különböző régiókban élők nézeteit tekintve dél-Finnországban, Helsinki környékén és a Kymi folyó vidékén sokkal kedvezőbbnek ítélték meg a bekövetkezett eredményeket, mint az ország északi területein. A tagság támogatottsága mindezidáig stabilnak tekinthető. A kérdésre ugyanis „Ha újból népszavazás lenne a csatlakozásról, hogyan szavazna?”46 százalék mellette, 36 százalék ellene, 7% egyáltalán nem is szavazna. A maradék 11% nem tudta vagy nem akarta kifejteni álláspontját („nem tudom”). Ha csupán azoknak a válaszát vesszük figyelembe, akik biztos szavazati szándékról számoltak be, gyakorlatilag ugyanazt az eredményt kapnánk, mint 1994 őszén (56% igen, 44% nem). (3.sz. táblázat) Arra a kérdésre, hogy Finnországnak el kellene-e hagynia az EU-t, a válaszadóknak csak 27 %-a felelt igennel, kevesebb, mint felük nem helyeselte ezt a felvetést. A felmérés szerint azonban az emberek érdeklődése az EU-val kapcsolatos ügyek iránt jelentősen csökkent. Csak 14%-uk mondja azt, hogy őt nagyon érdeklik az EU-tagsággal kapcsolatos kérdések. Háromból egy finn azt mondja, hogy nem igazán vagy egyáltalán nem érdekli őt a téma. Azoknak az aránya is csökkent, akik úgy gondolják, jól ismerik a tagsággal kapcsolatos kérdéseket (35%), míg 63 százaléka a megkérdezetteknek nem tekinti magát EU-ügyekben jártasnak. Az eredmények okai bizonyára a kezdeti érdeklődés csökkenésében és az uniós témák bonyolultságában rejlenek. Ugyanakkor a polgárok

20

hozzáállása tükrözi azt is, mekkora volt a távolság az emberek és a politikai döntéshozók között az egyesülési folyamatban.4 (4.sz. táblázat)

A KÖZVÉLEMÉNY ALAKULÁSA 1996-BAN

A következő ősszel (1996. augusztus 1 és szeptember 17 között) lefolytatott vizsgálatot szintén az EVA készíttette el. A kérdőíveket ez alkalommal postai úton küldték el a megkérdezetteknek, akiknek száma most 1307 fő volt. Az eredmények röviden Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy az EU-tagság támogatottsága csekély mértékben ugyan, de nőtt. A megkérdezettek 38%-a mondta azt, hogy helyesli a tagságot, 26 százalék inkább ellene van, míg három emberből csak egy fordul semleges magatartással az Unió felé. (5.sz. táblázat) Azoknak a száma, akik szerint Finnországnak el kellene hagynia az EU-t, 26%-ról 21%-ra csökkent. Az eurószkepticizmus azonban észrevehetően megvan az emberekben. Leginkább a gyakorlati intézkedések és ügyek váltanak ki kritikát az emberekből. Az előbbire a tagsági díjakat, az utóbbira az EMU és a bővítés ügyét hozták fel. Az uniós ügyekben való jártasságot tekintve 67% még mindig úgy gondolja, hogy tudása nem elegendő, csak minden harmadik megkérdezettből egy érzi úgy, hogy EU-ügyekben kellően jártas. Sajnos a népszavazás után sem fordult meg az a trend, hogy az emberek nem érzik magukat tájékozottnak az uniós kérdésekben. A felmérés szerint az elérhető uniós információk mennyisége csökkent, a megkérdezettek 41%-a úgy érzi, nem kap kellően megbízható tájékoztatást. (6.sz. táblázat) A tagság hatásainak értékelése nem nagyon változott az előző évi felméréshez képest. Ez azt jelenti, hogy a helyzet és a mögötte rejlő vélemények stabilizálódtak. A válaszadók 67%-a szerint életfeltételeik javulásában az EU egyáltalán nem volt rájuk hatással.

4

www.eva.fi

21

Továbbra is az élelmiszerárak, a külkereskedelem és a külföldön kialakult országkép területén érzik a legkedvezőbb változásokat. Mostanra már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tagságnak az ügyek nagy többségére nem volt hatása. A társadalom népszavazás miatt kialakult „kettéosztottsága” még létezik, ugyanakkor már nem lehet annyira szigorúan két táborra osztani az országot, mint korábban.5

A KÖZVÉLEMÉNY ALAKULÁSA 1997-BEN

Egy mondatban összefoglalva elmondhatjuk, hogy a válaszokból úgy tűnik, egy jól látható többsége a lakosságnak az EU mellett áll, vagy pedig semleges állásponton van. A tagság elfogadott, vagy azért, mert a válaszadó maga is a tagság mellett szavazott, vagy pedig azért, mert a finn többség akarata ez volt. A már említett módszer segítségével, jelen esetben 1226 fő részvételével, postai úton kiküldött kérdőívek alapján készült el a felmérés az EVA és az Yhdyskuntatutkimus Oy jóvoltából. A tagság mellett állók száma jól láthatóan meghaladja az ellenzők számát. Kevesebben vannak azok, akik szerint Finnországnak ki kellene lépnie az Unióból, mint azok, akik csupán a tagságot ellenzik. (7.sz. táblázat) Az, hogy a vélemények a korábbiakhoz képest nem változtak, abból adódhat, hogy a tagságnak az emberek mindennapos életére nem sok befolyása volt. Az előző évi 60%-kal szemben ’97-ben a megkérdezettek 70 százaléka szerint a tagság valójában nem befolyásolt semmit az életükben. Azonban a hozzáállás szilárdsága-rejtve ugyan, de-jelezhet egyfajta közönyt, politikai elidegenülést, amiről már szó volt az átlagemberek és a finn politikusok között. Az EU a mindennapok valóságától eltávolodott, és az emberek már csupán egy nagy politikai és gazdasági projektként látják. Így aztán az egyének szintjét kizártnak tekintik a politikából.

5

www.eva.fi

22

A

fenti

magyarázat-hogy

az

emberek

közömbösek

az

EU-val

kapcsolatban-

megalapozottnak tűnik, ha azt nézzük, hogy 10 emberből négy azt állította, hogy nem igazán érdeklik az EU-tagsággal kapcsolatos témák. Az érdeklődést kifejezőknek a száma stabilizálódott, valószínűleg nagyrészt az Európai Pénzügyi Unióval (EMU) kapcsolatos vitáknak köszönhetően. Mivel a finneknek rövid idő alatt kellett a csatlakozásról dönteniük, és ezen időszakban rengeteg új és komplex információt kaptak, nem volt elég idejük azokat ilyen gyorsan megemészteniük. Ebből kifolyólag az emberek még most sem tudnak eleget. A jelenlegi szituációt talán így lehetne jellemezni: a népszavazás előtt az emberek úgy gondolták, tudnak valamit az integrációról, de mivel a tagság hatalmas mennyiségű új információt hozott magával kiderült, hogy félreértették a helyzetet. Bármi legyen is a magyarázat, a finn véleményekben lezajlott változás drámai. (8.sz. táblázat) Érdemes megfigyelni, hogy a jelenlegi felmérésben nagy azoknak az állításoknak az aránya, ahol a „nem tudom” válaszok több mint kétharmadát teszik ki az egyes feleleteknek. Ez vonatkozik főleg a bővítéssel kapcsolatos témákra és az EMU-s információk forrásainak megbízhatóságára. Egy ilyen szituáció-ahol alacsony az érdeklődés és az általános elfogadása a ténynek, hogy az emberek tudása szegényes, illetve az információk forrásait kritizálják- nagy kihívás a hatalomban lévőknek. Ők azok ugyanis, akik az integrációs folyamatról átfogó képet tudnának adni az embereknek, hogy miért van szükség az integrációra, mi az ok-okozati összefüggés különböző témákat illetően, valamint részletes tájékoztatást adni egyes olyan kérdésekről, melyek iránt a különböző társadalmi csoportok érdeklődnek. A helyzetet tovább bonyolítja az az öreg igazság, miszerint az emberek többet szeretnek hallani azokról a témákról, melyekkel amúgy is egyetértenek és hajlamosak azokat az információkat elutasítani, amelyekkel nem értenek egyet. Bár több ember foglalt állást a tagság mellett, mégsem gondolhatjuk úgy, hogy ők nem illetnék kritikával az integrációt. Úgy tűnik, az emberek az egyes ügyeket el tudják különíteni egymástól. Azok is, akik kedvező véleménnyel vannak, találnak jó néhány dolgot, amit kritizálnak, de az ellenzők is látják a csatlakozás jó oldalait. A végzett felmérés szerint még mindig az előző években is megnevezett területekkülkereskedelem, élelmiszer árak és Finnország külföldi imázsa-azok, melyekre a legkedvezőbben hatott a csatlakozás. A válaszadók szerint a legkedvezőtlenebbül viszont a

23

gazdákat, a nemzeti szuverenitást és a bűnözési arányt érintette. A többi területen a válaszok többsége szerint nem történt jelentős változás. Alacsony marad minden kérdésben azoknak a száma, akik bizonytalan véleményt fejtettek ki. Habár az embereknek nincs elég ismerete az integrációról vagy az EU-ról magáról, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne jól alátámasztott véleményük arról az útról, amelyiken Finnország fejlődik tagsága alatt. Az emberek véleménye azonban nem stagnál, épp ellenkezőleg, azok meglehetősen ingatagok és szituáció-függőek. A népszavazáskor kifejezett alap hozzáállás-igen vagy nem-uralja az általános trendet, de azért az aktuális fejlődés, a társadalmi párbeszédek és viták kifejeződnek az emberek véleményében. Ha összehasonlítjuk a jelenlegi felmérés eredményeit az 1996-os eredményekkel, nagy változásokat láthatunk. Úgy tűnik, hogy az embereknek az az érzése, hogy az EUtagságnak a hatása az üzleti életen és Finnországon, mint befektetési célponton sokkal kedvezőbb, mint azt korábban gondolták. Azok a bírálatok, amelyek a tagság hatásaira vonatkoznak a nemzeti szuverenitás, környezetvédelem és a különböző társadalmi csoportok és régiók között kialakult jóléti különbségekkel kapcsolatban azt eredményezik, hogy a többség idegenkedik bármely kedvező eredmény elismerésétől. A kialakult változások társadalmi vitát tükröznek. Az üzlet virágzik, a politikusok a jóléti különbségeken vitatkoznak, és különösen az EMU kérdése biztossá tette azt, hogy a nemzeti szuverenitás kérdése nem lett elfelejtve.6

Az EU-ról az évek során kialakult vélemények és a kimutatható trendek Az 1988-as őszi közvélemény-kutatáson a válaszadóknak a következő állításról kellett dönteniük: „Finnországnak csatlakoznia kellene az Európai Közösséghez.” Közel felük (46%) teljesen vagy részben egyetértett, 42 százalékuk nem tudta, mit gondoljon róla, és csupán 12 százalék volt az egyet nem értők aránya. 1994. őszén-egy hónappal a népszavazás előtt- a finnek 40%-a támogatta, ugyancsak 40%a ellenezte a csatlakozást és 19 százalékuk még nem döntötte el, miként szavazna.

6

EVA: Finland and the Future of Europe

24

A népszavazás eredménye végülis a támogatók fölényét hozta: 56,9% a csatlakozás mellett, 43,1% ellene szavazott. 1997. őszén a finn társadalom három táborra bomlott: a tagságot támogatók (38%), a kérdésben semlegesek (32%) és a tagságot ellenzők (29%). Az integráció számos oldalát ért, néhányszor meglehetősen erős kritika ellenére a finnek véleménye nem ment a Svédországban tapasztalható változásokon keresztül. Hogyan lehet az előbb bemutatott fejlődést megmagyarázni? A tagságról szóló viták és megbeszélések egybeestek az országot súlytó mély gazdasági recesszióval. A népszavazás idején

a

gazdasági

helyzet

igen

rossz

volt,

mely

párosult

még

tömeges

munkanélküliséggel, csődök hullámaival és egy gazdasági problémákkal küszködő kormánnyal. Mindezek azt jelzik, hogy Finnország természetesen nem a gazdasági virágzás eufóriájával lépett be az Unióba. A jelenlegi felmérés azonban minden területre kiterjedő, egyre inkább kedvező hozzáállást fed fel. A finn közvéleményt ebben az időben általános optimizmus jellemzi, mind a fogyasztók, mind a vállalatok bizakodóak a jövőt illetően. A munkanélküliség végre csökkenő tendenciát mutat, és mindenütt érezhető az előretörő fejlődés légköre. A népszavazást megelőző periódusban a finnek két táborra oszlottak, és mindkét csoportnak megvolt a maga különböző világképe. A népszavazásban többségbe került tábor alapját fiatalok, a nemzetközivé válás kérdéséhez és a jövőhöz optimistán közelítő emberek, a magas képzettséggel rendelkezők és a városi lakosság képezte. A másik csoport magját a ritkán lakott területeken élők, az idősebbek és az alacsonyabban képzettek alkották. Meg kell természetesen jegyezni, hogy e kettősséget nem az EU-kérdés hozta létre, csupán emiatt került a megosztottság ténye a középpontba. Máig létezik ez a felosztás, habár kevésbé kivehetően. Az EU-tagság nem reformálta meg a finn életmódot, vagy a finn mindennapi valóságot. Azonban az embereknek a tagsággal kapcsolatos felhevült viták eredményeként kialakult egyfajta hozzáállásszűrőjük. A finn integrációs politika jövőjét illetően világossá vált, hogy döntő szükség van több információra. Hacsak ezt a problémát nem sikerül orvosolni, az Unió nagy tervei-keleti bővítés, a kis országok szerepének megváltoztatása a döntéshozatali mechanizmusban-a legitimáció komoly problémáit okozhatják mindazoknak, akik az integrációs politika véghezviteléért felelősek.

25

MEGSZÍVLELENDŐ TANULSÁGOK, TAPASZTALATOK:

Az egyik legfontosabb tapasztalat, amivel a finnek szolgálni tudnak nekünk, hogy a csatlakozás után a mindennapi életben semmi sem változott, minden ment a maga útján, tehát fontos lenne azokat a téveszméket itthon eloszlatni, hogy 2004. május elsejével minden megváltozik. A mai globalizálódó világban lassan átértékelődik az országok és lakosságuk függetlenségének a szerepe, és más dimenzióba kerül. A jelenséget leginkább a határok megnyílásával, a technológiák döntő cseréjével, az információs társadalmak kialakulásával és a növekvő globalizációval lehet jellemezni. Az európai népeknek össze kell fogni és együtt kell működnie annak érdekében, hogy az országok ne maradjanak le a fejlődés útján. Ebben a folyamatban tölti be az Unió a katalizátor szerepét, nemcsak gazdasági, biztonsági értelemben, hanem minden tekintetben. A finn lakosok állandóan információ hiányról számoltak be, pedig ebben a tekintetben véleményem szerint jobban el voltak kényeztetve nálunk. Fontos azonban ebből a példából azt látni, hogy a csatlakozás után is figyelni kell arra, hogy a lakosság kellően legyen az EU-val kapcsolatos ügyekről tájékoztatva. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az információkat nem lehet rákényszeríteni az emberekre. Ők szeretnék ugyanis a saját maguk véleményét és nézeteit kialakítani. Láthattuk, hogy évről-évre kedvezőbb a tagság megítélése a finnországi lakosság körében. Tudomásul kell venni, hogy az emberek kritikusak az ilyen nagy horderejű döntésekben, csak napról-napra emésztik meg az Uniót, és nem hajlandóak egyből valóságként elfogadni azt. Az előzőekből kiderült, hogy – annak ellenére, hogy a finnek összességében elégedettek az EU-tagsággal – vannak olyan területek, ahol az emberek félelmeiknek és aggodalmuknak adtak hangot. Gondoljunk csak a vidéki gazdák rosszabb helyzetére és a különböző társadalmi csoportokban és régiókban élők eltérő életkörülményeire, amelyeket a megkérdezettek szerint a csatlakozás váltott ki. A regionális politika képes megoldást nyújtani a hátrányba kerülteknek, s célja egyértelműen összetett: a közvélemény megnyugtatása; a vesztesek kompenzálása; valamint a falvak, városok és régiók

26

támogatása, fejlesztése. Mindezeket természetesen EU-s és nemzeti forrásból egyaránt finanszírozzák.

III. REGIONÁLIS POLITIKA AZ EU REGIONÁLIS POLITIKÁJA

A Római Szerződésben a regionális támogatási politika még nem szerepelt közösségi célként. A hetvenes évek elején, az első kibővülés, illetve a gazdasági válság következményei azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a közös piac megfelelő működéséhez szükség van az elmaradottabb területek támogatására. Ennek eredményeként 1975-ben létrehozták a Regionális Fejlesztési Alapot, melynek feladata a Közösségen belüli regionális gazdasági és szociális különbségek csökkentése lett. Az Alap felállításának célja volt, hogy általános szinten valósítsa meg a fejlettségbeli különbségek mérséklését, kiegészítve a már korábban létrehozott két alap, az Európai Szociális Alap és az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Szekciójának tevékenységét. E három alapot-melyek az 1993-ban létrehozott Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközzel egészültek ki-nevezik összefoglalóan Strukturális Alapoknak. A nyolcvanas években, a mediterrán országok csatlakozásával az EK meglehetősen heterogén fejlettségű területté vált. A frissen-csatlakozott államok hangsúlyozták, hogy gazdasági hátrányaik csökkentésére kompenzációt várnak el. 1985-ben megindult a regionális támogatási rendszer reformja, és az 1986-ban elfogadott Egységes Okmány a gazdasági és szociális kohéziót a Közösségek céljaként deklarálta. A Strukturális Alapokra épülő támogatáspolitika 1993-ban egy új forrással, az ún. Kohéziós

Alappal

bővült,

amelyet

a

gazdaságilag

elmaradottabb

tagországok

(Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország) pénzügyi unióra való felkészítése céljából hoztak létre. A közösségi strukturális és kohéziós politika tehát a Strukturális Alapokon és az ezektől függetlenül működő Kohéziós Alapon keresztül valósul meg. A strukturális alapok 4 elv szerint kerülnek felhasználásra:

27

a) Átfogó célrendszer szerinti felhasználás elve: meghatározott prioritási területeken felmerülő problémák csökkentését célozza meg a különböző alapok koordinációjára épülő átfogó célrendszer alapján. b) Partnerség elve: az alapok nemzeti programokhoz járulnak hozzá. A programokat a tagországok nyújtják be, a végrehajtás azonban a közösségi, országos, regionális és helyi szervek együttműködésében folyik. A támogatások címzettjei a régiók, önkormányzatok, akiknek képeseknek kell lenniük és megfelelő intézményrendszerrel kell rendelkezniük a programok lebonyolítására. c) Addícionalitás elve: a támogatások kiegészítik a nemzeti programokat és nem helyettesítik azokat. d) Programozás, tervezés elve: a tagállamok átfogó fejlesztési terveket készítenek a célkitűzések alapján. Ezeket beterjesztik az Európai Bizottság számára, mely dönt az odaítélésről, s ún. közösségi támogatási kereteket, illetve egyes programdokumentumokat fogad el, amelyek 3-6 éves periódusokra határozzák meg a feladatokat, a pénzügyi forrásokat és a végrehajtás módjait. Az átfogó célrendszer szerinti felhasználás elve alapján a Tanács meghatározza azokat a célkitűzéseket, amelyekre a Strukturális Alapok egy adott időszakban fordíthatók. 1999 végéig a strukturális alapok felhasználásának célrendszerét az alábbi 6 célkitűzés képezte: 1.célitűzés: olyan, a fejlődésben elmaradott területek támogatása, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az Uniós átlag 75%-át (Erre a célkitűzésre fordították az alapok mintegy 70-73%-át) 2.célkitűzés: az ipari termelés hanyatlása által különösen érintett régiók támogatása 3.célitűzés: a hosszú távú és a fiatalok munkanélkülisége elleni programok támogatása 4.célkitűzés: a munkavállalók átképzésének, a változásokhoz történő alkalmazkodásának támogatása a munkanélküliség elkerülése érdekében 5.célitűzés:

(a) a mezőgazdasági termelés és a halászat különböző szektorai

modernizálásának, strukturális alkalmazkodásának elősegítése (b) a magas agrárfoglalkoztatottságú vidékek fejlesztésének támogatása 6.célkitűzés: a ritkán lakott területek alkalmazkodásának támogatása (ez a célkitűzés szolgálta Finnország és Svédország távoli, északi, ritkán lakott területeinek fejlesztését) A Strukturális Alapokra fordított közösségi pénzeszközök egy részét a négy alapot kiegészítve, az azok által lefedetlen területekre, célokra koncentrálva a Bizottság saját

28

hatáskörében, az ún. közösségi kezdeményezések révén osztja szét. Az 1993-99-es időszakban több mint egy tucat különálló program futott a közösségi kezdeményezések keretében. Az Unió további keleti és déli irányú bővítése, valamint az alapok felhasználásának, szétosztásának hatékonyabbá tétele jegyében az Agenda 2000 programcsomag keretében döntöttek a regionális támogatási politika megreformálásáról. A tagállamok növelni kívánták a támogatások koncentrálását, és meg akarták erősíteni az ellenőrzést, irányítást és az értékelést. Ezzel párhuzamosan döntöttek a döntéshozatal decentralizálásáról és az adminisztráció csökkentéséről is. A célkitűzéseket összevonták, és 3-ra csökkentették: 1.célkitűzés: a fejlődésben leginkább elmaradott régiókban segíti elő a fejlesztést és a strukturális átalakítást. Azok a régiók részesülhetnek belőle, ahol az egy főre jutó GDP alacsonyabb a közösségi átlag 75%-ánál, továbbá a legtávolabbi tengerentúli régiók, valamint a távoli ritkán lakott északi (finn és svéd) területek. 2.célkitűzés: a szerkezetváltási nehézségekkel küzdő területek gazdasági és társadalmi átalakítását támogatja, kiemelt hangsúlyt fektetve a munkanélküliek számára. 3.célkitűzés: az oktatási, képzési, illetve foglalkoztatási rendszerek és politikák adaptálását, valamint modernizálását támogatja, az 1. célkitűzésen kívül eső területeken. A feladatok finanszírozását továbbra is a négy Strukturális Alap, valamint a közösségi kezdeményezések látják el. Azonban a közösségi kezdeményezéseket is koncentrálták, s a következő 4-re szűkítették: !

INTERREG: határokon átnyúló, nemzetek és régiók közötti együttműködés

!

EQUAL: nemzetek közötti együttműködés a munkaerőpiacon létező mindenfajta hátrányos megkülönböztetés és egyenlőtlenség leküzdésére

!

LEADER: vidékfejlesztés.

!

URBAN: a válsággal küzdő városok gazdasági és társadalmi regenerálása.

A Strukturális Alapokban szereplő kötelezettségvállalások 69,7%-át az 1. célkitűzésre, 11,5%-át a másodikra, 12,3%-át a harmadik célkitűzésre, míg 5%-át a közösségi kezdeményezésekre kell fordítani. A közösségi társfinanszírozás plafonszámai a

29

Strukturális Alapoknál az első célkitűzés esetében az összköltség 75%-a, a 2. és 3. célkitűzéseknél pedig maximum 50%-a lehet.7

REGIONÁLIS POLITIKA FINNORSZÁGBAN

Finnországban a nemzeti regionális politikát az 1993-ban elfogadott Regionális Fejlesztési Törvény (1135/1993) szabályozza, kiegészülve a Regionális Fejlesztési Rendelettel (1315/1993). A törvény célja az ország különböző részeinek egyenlő és független fejlődését támogatni. Ennek érdekében Finnország egy program alapú regionális politikát és az ipar és üzlet számára fokozatosan nyújtott regionális támogatási rendszert alkalmaz a segélyre szoruló területek földrajzi megoszlása szerint. A regionális politika alapelvei és a fejlődés általános irányvonalai, együtt a kormány hatáskörébe tartozó tevékenységekkel a különböző célkitűzések programjaiban vannak definiálva. A regionális fejlesztés finanszírozása a különböző közigazgatási szektorok részére megállapított, meghatározott nagyságú költségvetési ráfordításokból történik. A költségvetésben biztosított összeg felhasználható a regionális fejlesztési célkitűzések, és az azok eléréséhez kidolgozott programok elősegítésére. A kormány 2000. november 9-én új programot fogadott el, amely arra törekszik, hogy a 2002-2003 közötti időszakban irányítsa és koordinálja a regionális fejlesztési munkákat. Ezen túl a program lefekteti a Regionális Fejlesztési Törvény és a nemzeti fejlesztési politika 2000-2006 közötti időszakra tervezett átdolgozásának alapjait. A program egyúttal felvázolja Finnország véleményét az EU Strukturális Alapjainak reformjáról is.

Regionális fejlesztés Finnországban a regionális fejlesztési politika célja a kiegyensúlyozott regionális fejlődés biztosítása az egész ország területén. A nemzeti regionális politika és az Európai Unió regionális politikája egy egészet alkot, amely elősegíti az ország különböző részeinek egyenlő és önálló fejlődését, mialatt a kevésbé fejlett területeket is támogatja.

7

Horváth Zoltán: Kézkönyv az Európai Unióról

30

A Belügyminisztérium Közigazgatási és Régiófejlesztési Főosztálya vezeti az EU regionális és Strukturális Politikájának, az Interregnek és az Urban közösségi kezdeményezéseknek regionálisan meghatározott programjait. A Regionális Tanácsok az egyes régiókban a regionális fejlesztések hatóságaiként szerepelnek. A nemzeti regionális politika céljai, és a végrehajtásukhoz szükséges intézkedések a kormány által elfogadott regionális politika célkitűzéseiben vannak megerősítve. Ezek tartalmazzák a Szakértői Központok Programot, a Regionális Központok Fejlesztése Programot, a szubregionális együttműködést, a városi politikát, a vidékfejlesztési politikát és a szigeti területek fejlesztését. Ráadásul a projektek abba az irányba haladnak, hogy módosítsák a regionális törvényhozást és a regionális fejlesztési stratégiát, áthelyezzék az állami tevékenységeket, illetve növeljék az üzleti tevékenységekhez kapcsolódó segélyek hatékonyságát.

Az 1995-ben kialakított finn regionális politikát az alábbi programok és az ezekhez szükséges intézményrendszerek alkotják:

Regionális fejlesztési programok A regionális fejlesztési programokat a Regionális Tanácsok dolgozzák ki, amelyek irányítják és koordinálják a régiókon belül zajló fejlesztési munkákat, együttműködve a helyi hatóságokkal, az állami regionális közigazgatási hatóságokkal és egyéb szervekkel. A programok a regionális fejlesztés érdekében meghatározott célokat és stratégiákat fektetnek le. Szakértői Központok Program A Szakértői Központok Program a különböző központok közötti regionális specializációt és együttműködést támogatja. Ezáltal Finnország létre tudja hozni a Szakértői Központok erős és hatékony hálózatát azért, hogy megfeleljen a 21. századi információs társadalom kihívásainak. 14 regionális és két országos Szakértői Központ működik és hajtja végre a Szakértői Központok Programot az 1999-2006 közötti periódusban.

31

A finn regionális politika intézményrendszere: Vidékpolitikai Bizottság A Vidékpolitikai Bizottság a vidékpolitikáért felelős társtestület, melyet a Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium hozott létre Finnországban. Fő feladata, hogy koordinálja a vidékfejlesztési intézkedéseket és támogassa a mezőgazdasági területekre irányuló források hatékony felhasználását. Ezen kívül a bizottság támogatja a nemzeti, regionális és helyi vidékfejlesztési munkákat, valamint megpróbálja javítani az ország lehetőségeit, hogy az előnyt tudjon szerezni az EU által részben finanszírozott programokból és egyéb, a vidékfejlesztésre elérhető eszközökből. Sziget-Bizottság A Sziget Bizottság azon fáradozik, hogy ellensúlyozza a szigeti élet hátrányait, és biztosítsa Finnország egyedülálló parti vizeinek felhasználását, illetve természeti változatosságának védelmét. Az 1981-ben hatályba lépett Szigeti Törvény arra kötelezi az államot és az önkormányzatokat, hogy munkájukban védelmezzék az üzleti tevékenységeket, a szállítási és szolgáltatási lehetőségeket a szigetek területén, valamint óvják meg a szigetek környezetét. Szigetnek minősül nemcsak a víz által határolt, állandó útközlekedéssel rendelkező vagy anélküli földtömeg, hanem a vízi utak által körbevett szigetféleség is. A

Sziget

Bizottság

egy

állandó,

törvényes

tanácsadó

bizottság,

amely

a

Belügyminisztériumhoz van csatolva. Az önkormányzatokkal, a Regionális Tanácsokkal, az állami hatóságokkal és egyéb ide tartozó szervezettel közösen vesz részt a szigeti területek fejlesztésében. Regionális Tanácsok

32

A Magyarországon Regionális Fejlesztési Tanácsként ismert intézményeket Finnországban is felállították. A kormány 1998 márciusi döntése értelmében Finnország területén 19+1 (!land szigete) régiót hoztak létre. A Régiók Tanácsának száma megegyezik a régiók számával, tehát 20. A tanácsok törvényes közös törényhatósági bizottságok, amelyek a helyi önkormányzatok elvei alapján működnek. Regionális fejlesztési hatóságként is funkcionálnak, ahogy azt a Regionális Fejlesztési Törvény lefektette. Céljuk az ország különböző részeinek független és egyenlő regionális fejlődésének elősegítése. Sőt, a Regionális Tanácsok felelnek a regionális politika általános tervezéséért, végrehajtásáért és a nemzetközi kapcsolatokért saját régiójukban. Delegáltjaik képviselik Finnországot például az Európai Unió Régiók Bizottságában is.

Szubregionális felosztás A Regionális Fejlesztési Törvény a szubrégiókat főleg a foglalkoztatás és az önkormányzatok közötti együttműködés alapján határozta meg. Finnország szárazföldi területén 79 szubrégió található. Definícióját tekintve a régióknál kisebb területű statisztikai egység (EU-kifejezéssel élve NUTS IV). A regionális fejlesztést jelölő paramétereket szubregionális szinten ellenőrzik. A nemzeti üzleti segélyre alkalmas régiókat, és az EU regionális célkitűzéseit ezen paraméterek alapján határozták meg.8 Finnország jelenleg a második programozási időszakban vesz részt. A korábbi periódus sok hasznos tanulsággal látta el a regionális politika végrehajtóit és résztvevőit, ezért Magyarország számára is fontosnak bizonyulhatnak ezek a tapasztalatok. AZ 1995-99-ES PROGRAMOZÁSI IDŐSZAK TAPASZTALATAI

8

www.intermin.fi

33

Ebben az alfejezetben a finn regionális programok és a nemzeti fejlesztési tervek tapasztalatait próbálom meg röviden bemutatni. A csatlakozás évével (1995) kezdődött új pénzügyi időszak miatt Finnországnak kevés ideje maradt arra, hogy a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap fogadásához előírt intézményeket, menedzsmentet kialakítsa. Problémák léptek fel mind a programok előkészítésének, mind azok lebonyolításának fázisában. Az 1999 előtti programokról megállapítható, hogy a meglévő nemzeti fejlesztési terv stratégiájára épült, és nem a NUTS-régiók által kidolgozott fejlesztési elképzelésekre. A programban szereplő általános célt a hatályban lévő Nemzeti Regionális Törvényből vették át, ami ugyan megfelelt a közösségi céloknak, de nem volt részletesen kibontva. Az Egységes Programozási Dokumentumokba illesztett projektekben több hiányosságot is jelzett az EU Bizottsága. A részletesség, konkretizálás és a pontosság hiánya több szempontból is megállapítható volt. A regionális programkészítést illetően az EU a következő kritikai megállapításokat tette: A célok meghatározásában nem bontották ki részletesen, hogy azok milyen közösségi célokat szolgálnak. Nem fogalmaztak meg elegendő mennyiségi célt, amelyek fontosak az ellenőrzés és az értékelés szempontjából. A programok nem építenek kellőképpen nemzetközi és interregionális együttműködésekre. A tartalom túl általános.9 A partnerség, programozás és az együttfinanszírozás elvének érvényesítése Finnországban az EU-támogatási programokra vonatkozó végrehajtás adminisztratív rendszere egy szinten-a régió szintjén alakult ki. Regionális Menedzsment Bizottságok működnek minden régióban, melyek feladata a finanszírozással kapcsolatos pályázatok kezelése, az éves munkaterv elkészítése, a programidőszak elején a regionális fejlesztési terv bemutatása a Monitoring Bizottságnak. Az adminisztráció további szereplői, a Regionális Tanácsok felelősek a regionális fejlesztési tervek elkészítéséért.

9

Flamm László: Kulcs a sikeres EU-pályázatokhoz

34

A Strukturális Alapokból származó támogatási források adminisztrációjában, a programmenedzselési gyakorlatban a nemzeti közigazgatási hagyományok tükröződtek. A programok lebonyolításában számos nemzeti és regionális partner vesz részt. Mivel Finnországban is minden támogatást régiónként osztanak fel, a projektvégrehajtás és a partnerekkel való együttműködés kerete is regionális szinten zajlik. Problémát jelentett azonban, hogy a Regionális Menedzsment Bizottságok túl nagy méretűek lettek, így a döntéshozatalt munkacsoportokra és bizottságokra delegálták, és a döntéshozatali felelősség mértéke régiónként különbözött. 1995 és 1999 között a társfinanszírozás 90%-át az állam adta, így az EU-támogatásokkal kapcsolatos pénzügyi döntéseket a társ-finanszírozó szervek hozzák meg, melyek alapvetően az állam területi szerveihez és a minisztériumokhoz tartoznak. Ráadásul az a szerv, amely az állami társfinanszírozásról dönt, adja az EU-hozzájárulást is. Ez a rendszer a finanszírozás adminisztrációját nehézkessé, bonyolulttá tette. A lokális és regionális kapcsolatok intézményekké alakítása, összefonódása nagy hangsúllyal szerepeltek mind célként, mind eszközként kezelve a programozási dokumentumokban.9 A programozás tekintetében nálunk is a régió a nemzeti fejlesztési program „legalsó” szintje. Ugyanakkor a Regionális Fejlesztési Tanácsoknak nincs pontosan meghatározott és előírt feladat- és hatáskörük, nem egyértelmű a jogállásuk, és tisztázni kell velük kapcsolatban minden olyan szervezeti-működési kérdést is, amely a nemzeti stratégiai programkészítés során felmerül. Hosszú távon Magyarországon is a központi források mellé be kell majd vonni a regionális, megyei és helyi decentralizált forrásokat, azonban jelenleg ezek az intézmények nem rendelkeznek elegendő pénzzel a programok társfinanszírozásához.10

Adminisztratív problémák

9

Flamm László: Kulcs a sikeres EU-pályázatokhoz

10

Horváth Gyula: Regionális támogatások az EU-ban

35

A program alapú regionális fejlesztési modell igényli a különböző adminisztratív szektorok közötti koordinációt és kooperációt. Mivel Finnországban a központi adminisztráció és a szektorális megközelítés jellemezte a regionális fejlesztéseket, az új program alapú megközelítés miatt sokszor ütközött a régi és új gyakorlat. A problémák jó része a helyi szint bevonása körül volt beazonosítható: !

1995-től a 6. Célkitűzés programjainak, a Strukturális Alapok fogadására kialakított intézményeinek státuszát jogilag nem határozták meg, így a döntéseik jogilag sem voltak kötelezőek. Ezért mind a döntéshozatali jog, mind az értelmezéssel kapcsolatos feladatok egy része a minisztériumokra, illetve az állami regionális szervekre hárult.

!

Az ágazati szervek politikája befolyással volt olyan tevékenységekre, mint például vállalkozási támogatások, munkaerőpiaci képzés, ami a Regionális Tanács és az állami szervek közti nézeteltérésre adott okot.

!

Az adminisztratív folyamatok bonyolultsága és több szinten történő kezelése (lassúság).

Magyarországon is megfigyelhető majd érdekellentét az ágazati és regionális működési programok finanszírozására fordítandó eszközök tekintetében, ugyanis a magyar fejlesztési stratégiában a régiók dominánsabb jelenléte azt igényli, hogy az összes támogatás kb. egy harmada jusson évente a komplex regionális programok finanszírozására. Monitoring Az ellenőrzés és értékelés alapjául szolgáló jól működő és megbízható adatbázisok (monitoring registers) kialakítása nehézkesnek bizonyult. A finanszírozó szervek nagy száma miatt sokféle különböző rendszerrel nyilvántartott és különféle adatokat kellett közös adatbázisokba összegyűjteni. Ennek eredményeként a monitoring csoportok számára nem állt rendelkezésre időben megfelelő mennyiségű és minőségű adat. Állami támogatások pénzügyi transzferének a gyakorlata Finnországban a nemzeti és uniós hozzájárulásokat ugyanazok a szervek kezelik, és a támogatások költségvetésének elkészítése az állami költségvetés különböző részeihez

36

tartozik Az egész programozási időszakra a pénzügyi keretet régiókra osztották fel, a fejlesztési prioritások és a strukturális alapokhoz kapcsolódó előírások alapján. A pénzügyi keret a lakosságszám arányában lett felosztva. Kifogásolható, hogy ez az elosztási módszer nem a régiók belső kohéziójának szempontját tartotta szem előtt, amikor nem vette figyelembe a lakosságszám arányán kívüli kritériumokat.9

Amint látható, a finnek is ütköztek nehézségekbe a támogatások fogadásának megszervezésekor. Náluk a legfőbb gondok a programkészítés során, az adminisztrációval, az ellenőrzéssel voltak.

Az alábbiakban már a jelenlegi-2000/2006-os-programozási időszak finn gyakorlata kerül bemutatásra. Először a különböző célkitűzésekhez tartozó programokat vázolom fel röviden. Ezután szó esik majd a Finnországnak nyújtott közösségi kezdeményezések felhasználásáról, és a támogatások megfelelő elosztását ellenőrző monitoring rendszerről.

AZ EU-PROGRAMOK

Az EU-programok finanszírozását az adott régióban működő hatóságok végzik, vagyis a Regionális Tanács, a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Központ, az Állami Tartományi Hivatal és a Regionális Környezetvédelmi Központ. A pályázatoknak fel kell sorolnia a kitűzött célokat, tartalmaznia kell egy költség-elemzést, a finanszírozás szükségességének okait és egy projekt tervet.

Európai Uniós regionális és strukturális politika Finnországban Finnországban az első és második célkitűzés a régiókra koncentrál, és az általuk lefedett területeket statisztikai kritériumok alapján határozzák meg. A harmadik célkitűzés

9

Kulcs a sikeres EU-pályázatokhoz

37

programjait az egész ország területén végrehajtják, kivéve az !land-szigeteket és az 1. célkitűzés területeit, ahol a 3. célkitűzés intézkedéseit az első célkitűzés programjának részeként hajtják végre. A célkitűzések programjait a közösségi kezdeményezések egészítik ki: Interreg, Urban, Leader és Equal. A finn régiók (NUTS III):

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.

Uusima Kelet-Uusima Varsinais-Suomi Satakunta Kanta-Hame Pirkanmaa Paijat-Hame Kymenlaakso Dél-Karélia Dél-Savo Észak-Savo Észak-Karélia Közép-Finnország Dél-Pohjanmaa Pohjanmaa Közép-Pohjanmaa

38

17. 18. 19. 20.

Észak-Pohjanmaa Kainuu Lappföld Aland

Az első célkitűzés programjai A 2000-2006 közötti időszakban két programot fognak Finnországban végrehajtani. A Bizottság 2000 márciusában fogadta el ezeket a programokat, melyek költsége 913 millió euró. A programok fő célja a fejlődésben elmaradt régiók fejlesztésének és strukturális felzárkóztatásának elősegítése. Ezeket a hiányzó alapvető infrastruktúra biztosításával és új üzleti befektetések bátorításával próbálják elérni. Finnországban a fő célkitűzések: új munkahelyek és vállalkozások teremtése, és a munkanélküliség csökkentése.

A programok területei: Kelet-Finnországban: Dél-Savo, Észak-Savo, Észak-Karélia és Kainuu régiója Észak-Finnországban: Lappföld, Észak-Ostrobothnia, Közép-Ostrobothnia és KözépFinnország területei. Ezenkívül a közép- és észak-finnországi régiók azon részei, amelyek 1995-1999 között a korábbi 6.célkitűzés célterületei voltak. Az első célkitűzés támogatásaira 1,046 milló ember, vagyis Finnország lakosságának 21%a lesz jogosult. Kelet-Finnország 1.célkitűzés Program Az

elképzelés

2006-ra:

„Kelet-Finnország

régióinak

gazdaságai

nemzetközileg

versenyképesek és gyorsan fejlődnek” A 2000-2006 közötti időintervallumban a kelet-finnországi programot Kainuu, ÉszakKarélia, Észak-Savo, Dél-Savo régióiban hajtják végre, a terület saját fejlesztési terve alapján. A program társfinanszírozója az Európai Bizottság. Az EU strukturális alapja 626,596 millió eurót fog a program részére bocsátani.

39

Cselekvési prioritások 1.prioritási terület: üzleti vállalkozások fejlesztése. A programban elsőbbséget fog élvezni a már meglévő vállalkozások közvetlen segélyezése és a vállalkozó szellem, üzleti képzések elősegítése. Annak érdekében, hogy új vállalkozásokat vonzzanak a területre, a legfőbb hangsúly a környezeten és az újonnan indított vállalkozások számára elérhető lehetőségeken, valamint az üzleti innováción és a klaszter(érdekszövetség, tömörülés egy adott iparágon belül) fejlesztésen lesz. 2.prioritási terület: tudás és foglalkoztatás. A támogatott intézkedések magukba foglalják a dolgozók és a munkát keresők képzését, az oktatási rendszer fejlesztését, új technológiák kifejlesztését, az esélyegyenlőség elősegítését és a társadalmi kirekesztés leküzdését. 3.prioritási terület: vidékfejlesztés. A mezőgazdasági beruházások támogatása, fiatal gazdálkodók részére segély nyújtása, a vidéki területek és a mezőgazdasági, halászati és erdészeti képzés fejlesztése. 4.prioritási terület: infrastruktúra. A program az oktatásban és a technológiában eszközölt infrastrukturális beruházásokat támogatja. Meghatározott intézkedéseket tesznek még a közlekedés fejlesztésére és a környezet védelmére is.

A program végrehajtása A program irányítója a Belügyminisztérium, amely összeegyezteti mindazok munkáját, akik a végrehajtásban részt vesznek, valamint megszervezi a Monitoring Bizottság üléseit. A programot szoros együttműködésben hajtják végre Kelet-Finnország régiói a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Központokkal, amelyek jelen vannak KeletFinnország mind a négy NUTS III régiójában. A projekteket vagy a helyi hatóságokból, a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Központokból és a szociális partnerekből álló Regionális Menedzsment Bizottság, vagy pedig egyedül maguk a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Központok választják ki.11

11

www.intermin.fi

40

Észak-Finnország 1.célkitűzés Program 2006-ra az elképzelés: „Észak-Finnország az EU legészakibb együttműködési övezete, ahol az emberek büszkék a származásukra, tudásukra, ahol a szervezeti hálózatok a terület természetes adottságain és a természetes erőforrások magas szintű feldolgozásán nyugszanak, és ahol gyorsak az összeköttetések és jó a környezet” A 2000-2006 közötti időszakban az észak-finnországi 1.célkitűzés Programot Lappföldön, és Közép-Finnország, illetve Észak- és Közép-Ostrobothnia számos területén fogják végrehajtani. A régióban megközelítőleg 354 ezer ember él, kétharmaduk mezőgazdasági területen. A program társfinanszírozója az Európai Bizottság. A Strukturális Alapból 321,404 millió eurót kap ez a régió.

Cselekvési prioritások 1.prioritási terület: üzleti vállalkozások fejlesztése. A programban elsőbbséget fog élvezni a már meglévő vállalkozások közvetlen segélyezése és a vállalkozó szellem, üzleti képzések elősegítése. Különös hangsúlyt fektetnek majd a környezetre és az újonnan induló vállalkozások lehetőségeire. 2.prioritási terület: vidékfejlesztés és halászat. A mezőgazdasági beruházások támogatása, fiatal gazdálkodók részére segély nyújtása, a vidéki területek és a mezőgazdasági, halászati és erdészeti képzés fejlesztése. 3.prioritási terület: képzettség és foglalkoztatás. Az erőfeszítések célpontjai az információs társadalmi projektek kifejlesztése, a munkanélküliség és a társadalmi kirekesztés megakadályozása, valamint képzések és a foglalkoztatási projektek finanszírozása.

A program végrehajtása A program irányítója a Belügyminisztérium, amely összeegyezteti mindazok munkáját, akik a végrehajtásban részt vesznek, valamint megszervezi a Monitoring Bizottság üléseit.

41

A programot szoros együttműködésben hajtják végre Észak-Finnország régiói a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Központokkal. A projekteket vagy a helyi hatóságokból, a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Központokból és a szociális partnerekből álló Regionális Menedzsment Bizottság, vagy pedig egyedül maguk a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Központok választják ki.12

A második célkitűzés programjai A

nyugat-finnországi

Ostrobothnia,

második

Dél-Ostrobothnia,

célkitűzés

program

Közép-Ostrobothnia,

magába

foglalja

Satakunta,

Észak-Ostrobothnia,

Közép-

Finnország és Pirkanmma régiók egyes területeit. A dél-finnországi 2.célkitűzés programba tartoznak Varsinais-Suomi, Paijat-Hame, Kymenlaakso, Kelet-Uusima és Dél-Karélia régióinak egyes részei. Az Európai Bizottság által 2000-ben a második célkitűzéshez tartozó programok részére meghatározott lakossági plafonszám Finnország esetében 1,582 millió fő volt, amely a lakosság 31%-át adja. Az Aland-szigetek, a Finnország és Svédország közötti Bothnia-öbölben található független finn tartomány, szintén kap támogatást a 2.célkitűzés programjaiból. A közigazgatási főváros és fő kikötő, Mariehamn kivételével a szigetvilág egész területe jogosult a támogatásra. Az Aland-szigetek függetlenségéről szóló törvény alapján itt a Regionális Kormánybizottság (Landskapstyrelsen) folytatja a végrehajtó és kifizető hatóság feladatait.

Dél-Finnország 2.célkitűzés Program Az elképzelés 2006-ra: „Dél-Finnország egy fejlett központ a Balti régióban” A program területei: Varsinais-Suomi, Paijat-Hame, Kymenlaakso, Kelet-Uusima és DélKarélia régióinak egyes részei. A terület lakosságának száma kb. 820 ezer fő, akik közül

12

www.intermin.fi

42

126 ezer él a korábbi 5.(b) és 2. Célkitűzés által támogatott részeken, amelyek továbbra is részesülnek átmeneti, folyamatosan csökkenő nagyságú támogatásban, igaz, csak 2005-ig. Az Európai Bizottság társfinanszírozása által a strukturális alapok 218 millió eurót juttatnak ebbe a régióba.

Cselekvési prioritások 1.prioritási terület: üzleti versenyképesség és az üzleti környezet vonzóvá tétele. Az ide tartozó intézkedések célja a regionális vállalkozások versenyképességének növelése a nemzetközi piacokon. A hangsúlyt a kutatás-fejlesztés (K+F), a magas szaktudást igénylő szektorok és a környezetvédelmi technológiák területére helyezik. De fontosnak tartják még a hálózatok és klaszterek fejlesztését, a kis és közép vállalkozások és a szolgáltatást nyújtó struktúrák változatossá tételét. 2.prioritási terület: az emberi erőforrások és a szakértelem (know-how) fejlesztése. A cél a képzések és a továbbképzések minőségének és hozzáférhetőségének, valamint az ezeken nyugvó infrastruktúrának a javítása. A hangsúly az információs társadalmi technológiákon, az élethosszig tartó tanuláson, a hosszú távú tanuláson és a képességek fejlesztésén van. 3.prioritási terület: a szubrégiók, városi területek, és a helyi közösségek vonzóvá tételének fejlesztése. Ennek elérése érdekében kívánják a régió megélhetési és társadalmi környezetét javítani, és a turizmust megnövelni azzal, hogy a régió természetes környezetét és kulturális identitását hangsúlyozzák. Technikai segítség: az intézkedések úgy lesznek megtéve, hogy azok segítsék a program minden részének kezelését, információval ellátását, végrehajtását, ellenőrzését és értékelését.

A program végrehajtása Míg a Belügyminisztérium a végrehajtó és kifizető hatósága az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak, addig a Munkaügyi Minisztérium az Európai Szociális Alapé. A Belügyminisztérium felelős a Monitoring Bizottság megfelelő működésének felügyeletéért. A szociális partnerek, a különböző szervezetek képviselői, a megfelelő

43

minisztériumok és társfinanszírozó végrehajtó testületek szintén részt vesznek a Monitoring Bizottság munkájában.13

Nyugat-Finnország 2.célkitűzés Program 2006-ra az elképzelés: „a 2.célkitűzés nyugat-finnországi régiójáé a vezető szerep a vállalkozások és a lakosság növekedésének tekintetében” Az ide tartozó területek: Satakunta, Ostrobothnia, Dél-Ostrobothnia, Közép-Ostrobothnia, Észak-Ostrobothnia, Közép-Finnország és Pirkanmma régiók egyes részei. A lakosok száma megközelítőleg 1,225.000 fő, akik közül 361 ezer él a korábbi 5.(b) és 2. célkitűzés által támogatott területeken, amelyek 2005-ig továbbra is részesülnek átmeneti, folyamatosan csökkenő nagyságú támogatásban. A strukturális alapok 284,151 millió eurót oszt szét a régióban.

Cselekvési prioritások 1.prioritási terület: üzleti vállalkozások fejlesztése és gazdasági újjáépítés. A kis- és középvállalkozások, illetve a klaszterek fejlesztésének támogatása. A regionális innovációs rendszer, a technológiai transzferek, a kutatási szolgáltatások, a vállalkozói tevékenység és a képzés támogatásával próbálják meg fejleszteni az üzleti környezetet. 2.prioritási terület: a

képességek

és

új

technológiák

fejlesztése.

A

nagyobb

foglalkoztatottsághoz vezető képzési módszerek alkalmazása és megerősítése a cél. A képzett munkaerő létrehozásában elengedhetetlen az új technológiák, nyelvek, és a kommunikáció területén szerezhető nagyobb tudás iránti igény. Ebben az értelemben létfontosságú a képzés és az üzleti élet közötti fokozott kapcsolat. 3.prioritási terület: az infrastruktúra modernizációja és a megélhetési környezet fejlesztése. Ezen területek infrastruktúrájának megújítása fontos azért, hogy vonzó munka- és életfeltételeket lehessen létrehozni. Különös fontossággal a környezetvédelmi projektek és egyéb olyan kezdeményezések bírnak, amelyek regionális és helyi szinten olyan

13

www.intermin.fi

44

tevékenységeket és szolgáltatásokat támogatnak, amelyek a helyi lakosok lehetőségeit és társadalmi részvételét növelik. Technikai segítség: az intézkedések úgy lesznek megtéve, hogy azok segítsék a program minden részének kezelését, információval ellátását, végrehajtását, ellenőrzését és értékelését.

A program végrehajtása Míg a Belügyminisztérium a végrehajtó és kifizető hatósága az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak, addig a Munkaügyi Minisztérium az Európai Szociális Alapé. A Belügyminisztérium felelős a Monitoring Bizottság megfelelő működésének felügyeletéért. A szociális partnerek, a különböző szervezetek képviselői, a megfelelő minisztériumok és társfinanszírozó végrehajtó testületek szintén részt vesznek a Monitoring Bizottság munkájában.14

INTERREG III Közösségi kezdeményezés Az INTERREG III közösségi kezdeményezést a 2000-2006-os EU-programozási időszak alatt hajtják végre. A kezdeményezés támogatja a határokon átnyúló, nemzetek és régiók közötti együttműködést. Egyik jellemvonása az, hogy az EU belső és külső határain és a határmenti területeken hajtják végre. A kezdeményezés fő alapelve az, hogy a nemzeti határok nem lehetnek az európai terület kiegyensúlyozott és harmónikus fejlődésének gátjai. A fent említett időszakban az INTERREG III. közösségi kezdeményezésnek az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól juttatott összes támogatása 4,875 millió euró, melyből a Finnországban végrehajtásra kerülő programok 130 millió eurót kapnak.

14

www.intermin.fi

45

A program jellemvonásai és a Finnországban végrehajtásra kerülő programok Az INTERREG III A programok elősegítik a határokon átnyúló együttműködéseket, az INTERREG III B programok hozzájárulnak a nagy területű kooperációkban való nemzetek közötti együttműködéshez és az INTERREG III C programok pedig segítik az együttműködést olyan területek között, melyek közös határral nem rendelkeznek. Finnországban hat INTERREG III A program kerül végrehajtásra: Skargarden, Kvarken/MittSkandia, Észak-Calotte/Kolarctic, Karélia, Délkelet-Finnország és DélFinnország tengerparti övezete. A kettő INTERREG III B program a 2000-2006-os időszakban: a Balti-tenger régiója és az északi periféria területei. Ezeken kívül az ország részt vesz az INTERREG III C programban is, amelyet az egész közösségi terület és a szomszédos országok együttműködésében hajtanak végre. Finnország az egyik olyan ország, amelyik véghez viszi az INTERREG III C Északi Övezet programot.15 INTERREG III A: Sk" "rg# #rden A Skargarden (szigetvilág) program egy határon átnyúló együttműködés Finnország és Svédország között. A program magába foglalja az Aland-szigeteket, Uusima és VarsinaisSuomi régióinak szigeteit, illetve Tammisaari, Hanko, Inkoo és Kirkkonummi helyi önkormányzatainak szigeti területeit. INTERREG III A: Kvarken/MittSkandia Az INTERREG III A Kvarken/MittSkandia programja a svédországi Mittskandia régiójával és a norvégiai Helgeland régiójával együttműködésben lesz végrehajtva 2000 és 2006 között. Finnország részéről Ostrobothnia és Közép-Ostrobothnia régiói illetve a határmenti övezet, Dél-Ostrobothnia régiói vesznek részt a programban.

15

www.intermin.fi

46

INTERREG III A: „Nord” A korábbi-1995-99-es-programozási periódusban külön futó észak-Calotte és a Barentstengeri területek a 2000-2006-os időszakra egy programba lettek integrálva. Földrajzilag tekintve a terület borzasztóan kiterjedt, magába foglalja a finnországi Lappföld régióját (észak-Calotte), a svédországi Norrbotten tartományt, a norvégiai Nordland, Tromssa és Finnmark tartományokat, valamint az oroszországi Murmanszk, Arhangelszk és Nenetsia területeit. Mindezeken kívül az ún. határmenti területek, a finnorzsági Észak-Ostrobothnia régiója és a svéd Vasterbotten tartomány is hozzájuk tartozik. Ez a „Nord” program három alprogramra van osztva: Észak-Calotte, Kolarctic és Sápmi területei. INTERREG III A: Észak-Karélia A karéliai program a finn-orosz határterületek majdnem felét öleli fel. Finnországban Kainuu, Észak-Karélia és Észak-Ostrobothnia régiói kapnak támogatást. Oroszországban a Karéliai Köztársaság a fő együttműködő partner, habár a közeli régiók, mint Murmanszk és Leningrád is képes lesz részt vállalni az üzleti kooperációs tevékenységekben. INTERREG III A: Délkelet-Finnország Az INTERREG III A délkelet-finnországi programja Szentpétervár városával, Leningrád régiójával és részben a Karéliai Köztársasággal közösen lesz végrehajtva. Finnországban a programban részt vevő területek: Dél-Karélia, Dél-Savo, Kymenlaakso, valamint a határmenti régiók: Kelet-Uusima és Paijat-Hame. INTERREG III A: Észak-Finnország tengerparti övezete A Finnország és Észtország között létrejött, határokon átnyúló program egy 83,224 négyzetkilométeres területet ölel fel a Finn-öbölben. Az itt élők száma megközelíti a 3,8

47

millió főt, akikből 2,4 millió a finn, 1,4 millió az észt régiókban él. A program a megfelelő INTERREG II alatt futó program közvetlen folytatása.16 INTERREG III B Balt-tengeri régiók A balti-tengeri régiókról elnevezett programot 11 országban hajtják végre. Az országok között találáhatunk EU-tagot és –tagjelöltet egyaránt, illetve egyéb államokat: Dánia, Svédország, Északkelet Németország, Norvégia, Észtország, Lettország, Litvániában, Lengyelország, Északnyugat-Oroszország és Fehéroroszország. INTERREG III B Északi Periféria A program egy kooperáció Finnország, Svédország, Skócia, és Norvégia északi részei, valamint a Feröer-szigetek és Grönland között. A program Finnországban magába foglalja az első célkitűzés területeit, valamint ÉszakOstrobothnia határmenti területeit, Közép-Ostrobothniát, Közép-Finnországot, a svéd első célkitűzés területeit, Norbotten, Vasterbotten, Vasternorland és Gavleborg határmenti tengerparti területeit, Skócia különleges átmeneti övezeteit-Highlands és Islands-illetve Norvégia négy legészakibb tartományát: Nord-Trondelag, Nordland, Tromssa, és Finnmark. Ezeken kívül ide tartozik még Grönland és a Feröer-szigetek is. A projekttől függően Izland és Északnyugat-Oroszország is részt vesz a programban, de csak saját költségvetésből.17 INTERREG III C Északi övezet Ez a program az egész EU területére kiterjed. A hatékony végrehajtás érdekében az Uniót négy együttműködési övezetre osztották fel: észak, dél, kelet és nyugat. Finnország az északi övezet részeként vesz részt a program végrehajtásában. De rajta kívül még ebbe a csoportba tartozik Svédország, Dánia és Németország néhány északi területe.

16

www.intermin.fi

17

www.intermin.fi

48

Az övezet megegyezik a III B balti-tengeri régiójával, kivéve Berlin és Brandenburg területeit, melyek abban nem szerepelnek.18

URBAN II Program: Helsinki-Vantaa Az URBAN nevet viselő közösségi kezdeményezésnek a második köre kezdődött meg a 2000-2006-os időszakban, és a program a fejlődésben lemaradt 70 városi területnek biztosít támogatást szerte az Unióban. Az EU által rendelkezésre bocsátott összeg 728,3 millió euró, amelyhez még legalább ennyi jön hozzá az állami- és magánszektorokból. Sajátos jellemzője az URBAN programnak az, hogy a városok újjáélesztéséhez innovatív modellek kialakításán fáradozik. Emellett fontos hangsúly van a partnerségen és a helyi vállalkozók bevonásán is. A fenntartható városi fejlődésről szóló tapasztalatok és információk cseréjére is jó lehetőséget biztosít az egész Unióban. A Helsinki-Vantaa program az egyedüli URBAN program Finnországban a 2000-2006-os periódusban. A program területe Helsinki városának keleti részére vonatkozik, ahol összesen 45 ezer fő él (30 ezer Helsinkiben, 15 ezer Vantaaban). A területet hosszú távú munkanélküliség, a szociális juttatásoktól való függőség, betegség és bűnözés fenyegeti. Ezenkívül itt él Helsinki legnagyobb számú etnikai kisebbsége is. Ugyanakkor kiterjedt pihenési lehetőségek találhatók errefele sok természetes- és zöldövezettel, jól megszervezett közlekedési rendszerrel, a közösségi lét erős érzetével és a megfizethető lakóhelyek számottevő mennyiségével. Az Unió ebben a periódusban 5,3 millió eurót bocsát a rendelkezésre, és ehhez jön hozzá az állami szektorból szerzett 15 millió euró, valamint a magánszektorból származó további 2,2 millió, kiadván így 22,5 millió eurós forrást. A program célja az, hogy az alábbi két prioritási terület révén sikerüljön megoldani a terület problémáját:

18

www.intermin.fi

49

!

Üzleti vállalkozások és foglalkoztatás. A fő tevékenységek a szolgáltatások szintjének és a terület változatosságának növelését, illetve a meglévő munkahelyek megvédését, újak teremtését célozzák meg.

!

Támogatni a polgárok részvételét és elősegíteni a társadalmi beilleszkedést. A program a közösségi részvétel és befogadóképesség kialakításának elősegítésére és a problémákkal küzdő családok, a kábítószer fogyasztók, a hosszú távon munkanélküliek és az egészségügyi problémákkal küzdő bevándorlók támogatására törekszik.19

FIMOS- a finn ellenőrző rendszer A FIMOS (Finnish Monitoring System) egy adatbázis, amit arra fejlesztettek ki, hogy ellenőrizze az EU Strukturális Alapok programjait. Az ellenőrző rendszer tartalmaz információkat az előző programozási időszak (1995-99) 1, 2, 5b és 6 célkitűzéséről, az új programozási időszak célkitűzéseiről, valamint az Interreg programok keretében finanszírozott projektekről. A FIMOS-t használják a Regionális Tanácsok, a Környezetvédelmi Központok, a Munkaügyi Minisztérium, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium is. Rajtuk kívül még más hatóságok is juttatnak el ide információkat és használják a rendszer információs szolgáltatását.20 Mint láthattuk, az EU támogatási politikája olyan országoknak, régióknak is segítséget nyújt, akik még vagy egyáltalán nem EU-tagok. Az Unió döntéshozói fontosnak tartják, hogy egy adott földrajzi terület egészében, ne pedig csak az adott adminisztrációs határokig tudjon fejlődni, hiszen ezeket a területeket nem csupán a földrajzi, hanem a gazdasági, kulturális és történelmi kapcsolatok is egymáshoz kötik. Jó példája a szomszédos országok közötti dinamikus és minden tekintetben mély kapcsolatnak Finnország viszonya az őt körülvevő északi államokkal.

19

www.intermin.fi

20

www.intermin.fi

50

IV. AZ ÉSZAKI EGYÜTTMŰKÖDÉS (NORDIC COOPERATION) Európa északi területe, kontinensünk egy politikailag, geopolitikailag, földrajzilag és a klimatikus viszonyok tekintetében félperiférikus része sajátos fejlődésen ment keresztül: egyrészt bizonyos vonatkozásokban nem felelt meg a fő kontinentális áramlatoknak, másrészt viszont igen, azáltal, hogy a meghatározó fejlődési vonalat nemcsak követte, de képes volt azt új aspektusokkal is gazdagítani. A skandináv népek, közös eredetük, nyelvi rokonságuk, vallási, filozófiai és törvényalkotói hagyományaik, politikai és szociális eszméiknek hasonlósága révén mindig-bár változó intenzitással-az északi kulturális azonosság- és összetartozás-tudat hordozói voltak. Meg kell azonban említeni Finnország speciális helyzetét. A finnek teljesen soha nem tartoztak a skandináv népek közé, sem nyelvük, sem pedig történelmük nem hasonlítható a többi északi országéhoz. Finnország egészen a 20. századig svéd, majd orosz megszállás alatt állt. A közös skandináv identitástudat és a földrajzi egység, mint „szerencsés adottságok”, több más tényezővel egyetemben szinte eleve elrendelték e szubrégió civilizációját az együttműködésre és integrációra.

Történelmi háttér Az együttműködés vagy együtt-nem-működés választási lehetőségeit alapvetően meghatározta az a körülmény, hogy a két legbefolyásosabb észak-európai ország, Dánia és Svédország, az adott történelmi szituációban milyen szerepet töltött be a szűkebb regionális és az össz-európai hatalmi konstellációban. Ennek függvényében került (vagy nem került) szóba az egységállam vagy az együttműködés gondolata. Az 1830-as évektől, az ún. „szellemi skandinavizmus” felvirágzásával váltak az olyan fogalmak, mint egység, egyesülés, együttműködés ismét aktuálissá. Az ifjú svéd és dán értelmiségiek, művészek, tudósok mozgalma, amely a skandinávok kulturális közösségét,

51

természetes összetartozását, hasonló értékrendjét hangsúlyozta ki, hamarosan a nagypolitika szférájában is visszhangra talált. A „politikai skandinavizmus”, az északi szolidaritás, egységállam, föderáció és együttműködés politikai koncepciója legerősebben a két dán-porosz háborúban (1848, 1863-64) nyert kifejezést. A skandináv együttműködés elmélyülését és mai formájának előzményét az 1905-ös évtől számíthatjuk, amikor békésen felbomlott a svéd-norvég perszonálunió, létrehozva Svédországot és Norvégiát mint önálló nemzetállamokat (Finnország 1917-ben lett független). Ez az év kiindulópontja lett egy alulról építkező, szuverén államok kölcsönös felelősségén alapuló integrációnak. A skandináv államok között létrejött status quo az északi szubrégió stabilitásának alapjává vált. Itt ugyanis a nemzetállami szuverenitás elnyerése nemhogy gyengítette, hanem éppen ellenkezőleg, erősítette a politikai, gazdasági és eszmei összetartozás tudatát. Az első világháború fenyegető veszélye erősítette Svédország, Dánia és Norvégia igényét egy északi semlegességi zóna kialakítására. A világháborúban már körvonalazódni látszott a közös skandináv külpolitikai fellépés, amelynek szükségessége a ’30-as évektől különösen égető lett. Azonban az együvé tartozás és együttműködés igényét a második világháború után gyökeresen megváltozott Európa politikai, gazdasági és szociális realitásai, valamint az egyes északi országok kívülálló hatalmakkal fennálló kapcsolatainak más-más jellege megakadályozták. Norvégia, Dánia és Izland nemzeti érdekeik érvényesítését leginkább a NATO-ban látták biztosíthatónak, Finnország gyakorlatilag szovjet befolyás alá került, és csak Svédország volt az egyetlen, amelyik semleges maradt. Finnország esete azért is speciális, mert a szomszédos szovjet hatalom nem nézte jó szemmel a szorosabb együttműködést Finnország és a NATO-tag Norvégia és Izland között. Ne feledjük, hogy az EFTA-nak is csak 1986-ban, a Gorbacsovi enyhülésnek köszönhetően lett rendes tagja.

A következő fordulópont az északi országok együttműködésében az lett, amikor dán kezdeményezésre 1953-ban felállították az Északi Tanácsot (ÉT), amelyhez három év múlva Finnország is csatlakozott. Az ÉT lett az első közös észak-európai intézmény, amelynek intézményesített feladatául tűzték ki az adott szubrégió kapcsolatainak átfogó

52

hálózatát kiépíteni, ezáltal is erősítve és megőrizve annak homogén egység-jellegét. Az Északi Tanács a nemzeti parlamentek képviselőinek közös intézménye, évente egyszer ülésezik. A nemzeti parlamentek felé javaslattevési, ajánlási joggal rendelkezik különböző együttműködési projektek megvalósításához. 1970-ben a Feröer-szigetek és !land, 1984ben pedig Grönland is csatlakozott a Tanácshoz. Az 1971-ben megalakított Miniszterek Északi Tanácsa (MÉT) az észak-európai szakminiszterek együttműködési fóruma lett. Politikai testület, amely már a kormányokra nézve kötelező érvényű, de a nemzeti parlamentek által továbbra is jóváhagyandó határozatokat hoz. Az észak-európai szubregionális együttműködés eredményei elsősorban a kultúra és oktatás, a munkaerő-áramlás, munkamegosztás, a törvényalkotás, az állampolgári és szociális jogok valamint a környezetvédelem szférájában mérhetők fel (pl. már 1954-től létezik egységes északi munkaerő piac).21

Az Északi Együttműködés az EU-csatlakozás tükrében Mindez főleg finn szempontból fontos: Az 1989-ben kezdődött kelet-közép-európai változások, a Szovjetunió szétesése, a bipoláris világrend megszűnése valamint az európai integráció folyamatának felgyorsulása új kihívások eléállította a skandináv országokat. Az új nemzetközi légkörben a skandináv nemzeti politikák intézményesített egyeztetési mechanizmusa a következő keretekben zajlott: !

európai integrációs szervezetek

!

az 1959-ben megalapított EFTA

!

az 1990-ben létrehozott Európai Gazdasági Térség (EGT)

!

az északi együttműködés (ÉT és MÉT, valamint az ezeken belül kialakított testületek)

!

nemzetközi szervezetek (ENSZ, WTO, EBEÉ stb.)

Az északi országok nemzeti politikáinak a középpontjában álló biztonságpolitikai megfontolások összhangba kerültek az európai integrációban történő aktívabb részvétel igényével. A NATO-tag Norvégia és a semlegességi politikát folytató Svédország és

21

Bajtay Péter: Szuverenitás, kisállamiság és regionalizmus Észak-Európában

53

Finnország kormányai számára az európai integráció, a várható gazdasági előnyök mellett biztonsági garanciákat rejtett magában. Egy gazdasági szervezetbe való betagozódás ugyanakkor nem volt ellentétes a svéd és finn semlegességi politikával. Svédország, Norvégia és Finnország 1992-ben beadta felvételi kérelmét az EK-ba. Az 1993-ban megkezdődött csatlakozási tárgyalások alkalmat teremtettek arra, hogy fel lehessen mérni a következőket: !

Mennyire hatékony az északi együttműködés akkor, amikor az EK-tárgyalások országonként, a nemzeti igények maximális figyelembe vételével folytak?

!

Mekkora szerephez jut az egységes északi identitás a nemzeti politikai és az európai közösségi érdekek érvényesítésekor?

A tárgyalásokon egyértelműen kiderült, hogy a közös identitás és az északi együttműködés eredményeinek a megőrzésére épülő politika nem veszített jelentőségéből. A svéd, norvég és finn delegáció hangsúlyozta, hogy az északi együttműködés vívmányait az EK-hoz való csatlakozás után is fenn kívánják tartani, aláhúzva az 1954-ben kialakított Északi Útlevél Unióhoz fűződő érdekeket. (Az Útlevél Unió megszűntette az útlevél használatát Skandináviában, és az EK-csatlakozás felvetette annak veszélyét, hogy az északi állampolgárokat diszkriminálhatják a Közösség külső határain történő belépéskor, ami elsősorban Izland esetében volt rendkívül hátrányos, mivel az ország be sem adta tagfelvételi kérelmét.) Az Északi Útlevél Unió fenntartását a skandináv tárgyalódelegációk prioritásként jelölték meg. Szintén közös prioritásként értelmezték az északi területeknek, a gyéren lakott és a fejlődésben visszamaradt régiók számára juttatandó európai uniós pénzügyi támogatások igénybe vételét, ami szintén látványos sikert hozott. Az északi tartományok közös erőfeszítésének eredményeként megegyezés született arra vonatkozólag, hogy a skandináv országok az ún. „Északi Cél” értelmében jelentős uniós fejlesztési forrásokat kaphatnak az északi régiók felzárkóztatására. A csatlakozási tárgyalásokat rövid idő alatt, 1994-ben lezárták, de az EU-tagságot elutasító norvég népszavazás miatt 1995-ben csak Svédország és Finnország csatlakozott a Tizenkettekhez. 1995-ben a finn és svéd EU-tagsággal az északi együttműködésben mélyreható változások következtek be. A kooperációt az Északi Tanács és a Miniszterek Északi Tanácsa Közös

54

Munkacsoportja által kidolgozott dokumentumban-a Maastrichti Szerződés, az Európai Unió felépítéséről szóló fejezeteihez hasonlóan- három „pillérre” helyezték: 1. Az északi államok közötti belső kooperáció 2. Az EU-val és az EGT-vel történő együttműködés 3. A Skandináviával szomszédos területekkel való kooperáció. Az első pillér magába foglalta azokat az együttműködésre vonatkozó prioritásokat és javaslatokat is, amelyek a skandináv nemzeti politikák céljainak, az ÉT és a MÉT által megjelenített szupranacionális szinten való megvalósítását szolgálja: !

a képzés és az oktatás területén történő kooperáció (forrás-megtakarítást eredményező infrastrukturális megoldások, az északi államok oktatásában és kutatási környezetében való mobilitás előmozdítása stb.)

!

környezetvédelmi együttműködés, amivel kapcsolatban a dokumentum leszögezi, hogy a környezetvédelmi megfontolások fokozatos integrációját más politikai területeken is folytatni kell.

!

a gazdaság, az ipar és az infrastruktúra területén való kooperáció, amely előnyökkel jár az északi államok iparára nézve és előmozdítja a kiegyensúlyozott regionális fejlesztést, valamint a transznacionális együttműködéseket.

A dokumentum megemlíti még az ún. „Északi Előny” alapelvét is, amely a skandináv országok közös tevékenységének a céljait szelektáló elemként funkcionál. A második pillér legfontosabb eleme a nemzeti politikákra kiterjedő északi együttműködés és az európai integráció között intézményesített kapcsolat kialakítása. Ennek alapján a dokumentum kimondta, hogy „ az EU és az EGT összefüggésében az együttműködés azon témáinak kiemelt fontossága van, ahol az északi országok különböző értékekkel és közös érdekekkel rendelkeznek. Az északi együttműködésnek egy platformként kell szolgálnia azon kezdeményezések terén, amelyekkel befolyást kívánnak gyakorolni az európai ügyekre. Az északi együttműködésnek arra is képesnek kell lennie, hogy hozzájáruljon az EU és az EGT által kiadott irányelvek és más szabályozások egyeztetett úton történő végrehajtásában. Továbbá, az északi együttműködésnek hídépítő szerepet kell játszania az

55

északi országok között, melyek tagjai az EU-nak, és azok között, akik az EGT-ről szóló szerződés útján kapcsolódnak az európai kooperációhoz.”22 A harmadik pillér a Skandináviával szomszédos területekkel való együttműködések kereteit szabályozza, és ezzel már az európai integrációra vonatkozik. Finnország és Svédország csatlakozásával, Norvégia kimaradásával új szempontok kerültek előtérbe a skandináv államok regionális együttműködésében. Mindenképpen rendezni kellett a kialakult helyzetből adódó problémákat, de az északiak ezt is sikeresen megoldották.

Az EU-tag északi országok kapcsolata az Unión kívül maradottakkal Norvégia és Izland esete rávilágít az EU-ból kimaradt országok és az EU-tagok közötti viszonyokra, ami a Schengeni acquis alkalmazásának kapcsán összefüggésbe hozható a közép-kelet-európai országok Schengennel kapcsolatos dilemmájával. Annak ellenére, hogy a két skandináv állam nem tagja az EU-nak, a norvég és az izlandi állampolgárokra is vonatkoznak az uniós tagországokra érvényes Schengeni jogszabályok oly módon, hogy az Északi Útlevél Unióról szóló szerződést jegyzőkönyv formájában beemelték az Amszterdami Szerződésbe. Ezenkívül az 1996. És az 1998. Évi megállapodásokban a két északi állam átvette a Schengeni Egyezményben, illetve jogszabályokban rögzített, az EU külső határainak ellenőrzésére, az idegenrendészetre, vízumpolitikára, stb. vonatkozó előírásokat. A nemzeti határokon kívül élő kisebbségek szempontjából Magyarország és Lengyelország érdekelt abban, hogy miként lehet hasznosítani Norvégia és Izland, a Schengeni jogszabályok átvételéhez és végrehajtásához fűződő praktikus tapasztalatait, melyek a Schengeni acquis keretében értelmezendő speciális státuszt jelenti. Magyar szempontból különösen is fontos a nem EU-tagországok állampolgárainak az EU-ba történő akadálymentes beutazását is magába foglaló skandináv példa részletes vizsgálata. A magyar külpolitikának az EU-csatlakozást követően kész, a gyakorlatban alkalmazható és

22

Flamm László: Skandináv identitástudat és nemzeti politikák

56

az Unió által is elfogadható, koncepcióval kell rendelkeznie ahhoz, hogy a határon túli magyar kisebbségeket-az EU külső határait jelentő magyarországi határszakaszokon történő belépés alkalmával-ne érje súlyosabb diszkrimináció. (A magyar kormányzat deklarált céljai közé tartozik a bővítésből kimaradó szomszédos országokkal a határmenti együttműködések támogatása, különböző uniós források e területekre juttatása valamint ezen országok felzárkózásának segítése, érdekeik-ezen belül is fokozottan a magyarság érdekeinek- figyelembe vétele.) E probléma valamilyen úton történő megoldásához nyújthatnak hasznos hozzájárulást a skandináv országok, kiváltképpen az 1998. évi kétoldalú megállapodások, amelyek már a közösségi joganyagba beépített schengeni előírások kötelező átvételéről és végrehajtásáról rendelkeznek. Érdekes megfontolásokat hagy maga után a kétoldalú megállapodásokban és a schengeni jogszabályokban is szereplő ún. nemzeti vízum, mely része az EU-csatlakozással kapcsolatos hazai politikának is. A nemzeti vízummal rendelkező személy három hónapig tartózkodhat az EU egy tagállamában. A megállapodások értelmében a nemzeti vízum csak arra a tagállamra érvényes, amelyik a vízumot kiadja. A nemzeti vízumot az ország a határain is kiadhatja. Az elgondolások szerint a nemzeti vízumot az uniós csatlakozás után az EU-ban egyelőre vízumköteles Szerbiában és Ukrajnában élő magyar kisebbség tagjainak adná ki a kormány. A nemzeti vízum kiadása nem bevett gyakorlat az EU tagállamaiban. A vízum csak kivételes esetben adható ki, a vonatkozó jogszabályok megemlítik, hogy a vízum tömeges kiadása konfliktusok, katasztrófák nyomán fellépő menekültáradat esetén vagy az érintett schengeni tagország speciális nemzeti érdekeit érintő helyzet kialakulásának a következtében megengedhető. A releváns joganyagban az is szerepel, hogy a vízum kiadását kérelmező indokokat a Schengeni együttműködésben részt vevő összes tagállamnak meg kell vizsgálni. A nemzeti vízum esetében tehát elképzelhető sajátos, országspecifikus érdekeknek az érvényesítése.22 HASZNOS TAPASZTALATOK MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA

22

Flamm László: Skandináv identitástudat és nemzeti politikák

57

A fentiek tükrében evidensnek tűnik, hogy az Északi Együttműködés modelljét Magyarországnak

teljes

egészében

átvenni

lehetetlen.

Ugyanakkor

vannak

a

kooperációnak olyan elemei is, amelyek nagy jelentőséggel bírhatnak országunk számára. A következőkben ezeket szeretném bemutatni és egyben megvizsgálni, alkalmazhatóak-e Magyarországon, s ha igen, hogyan. Civil társadalom létrehozása Skandináviában Az északi országoknak sikerült civil társadalmi intézményeket és civil szövetségeket létrehoznia. Az északi polgári társadalmak tekintetében az ún. Északi Szövetség (Norden Association) az egyik főszereplője a helyi közösségek szintjén a lakossági érdekeket képviselő, széles néprétegek mozgalmának és nem-kormányzati intézményeknek Skandináviában. A létrehozás, strukturális kialakítás és az ÉSZ tevékenységének a hálózata jó gyakorlati ismeretekkel tud szolgálni Magyarország számára, miként is működik hatékonyan egy nem-kormányzati szektor létrehozása. A Szövetség nem szupranacionális szervezet. Minden tagországnak megvan a saját Északi Szövetség szervezete, s jelenleg a nemzeti szervezeteknek összesen több mint 700 helyi és regionális egysége működik az egész Skandinávia területén. Az ÉSZ első szervezetei 1918 és 1924 között alakultak, és céljuk a skandináv együttműködés elősegítése volt minden lehetséges területen, de főleg a kultúra, nyelv, oktatás, média, gazdaság, környezetvédelem és a szociálpolitika területén. Ezzel egyidőben a Szövetség létrehozott egy intézményi rendszert, amely megfelelő fórumnak bizonyult a helyi közösségek és a polgári társadalmak tevékenységének megvitatására és koordinálására. Magyarország számára érdekesnek tűnhet, hogy az ÉSZ-t miként finanszírozták. A kormánytól a szervezetek semmilyen támogatást nem kaptak, de képesek voltak tevékenységüket pénzzel ellátni, mert a társadalom, a gazdasági élet elitjébe tartozó, az Északi Együttműködés eredményeihez hozzájáruló, nagyszámú prominens személyiség és támogató segítette őket. Ezen túl a szervezeteknek hagyományosan jó kapcsolataik voltak a politikai élet magas rangú szereplőivel, így mindig élveztek egyfajta biztos parlamenti támogatást minden északi államban.

58

Az Északi Szövetség egy példa Magyarország számára abban a tekintetben is, miként lehet megfelelő módot találni arra, hogy az állampolgárok érdekeit képviseljék, valamint támogassák a civil társadalmi intézményeket és a széles néprétegek megmozdulásait. Magyarországnak tehát az lenne a feladata, hogy egy hatékonyabb nem-kormányzati szektort építsen ki.

Északi együttműködés kormányok és parlamentek között A kormányzati és parlamentáris testületek együttműködése egy állandóan elfogadott intézményi keretet szolgáltatott a regionális együttműködési formáknak Skandináviában. A regionalizmus kérdésével kapcsolatban a meglévő regionális együttműködések fejlesztése ma az egyik legfontosabb feladata a magyar külpolitikának. A dél-szláv háború és Koszovó tragédiája ugyanis bebizonyította, hogy nem elég Magyarországnak a NATO tagjának lennie, hanem aktívan kell a regionális kooperációkban részt vennie. A Balkán újjáépítése friss lendületet adhat a Kelet-KözépEurópában már működő regionális rendszerek fejlesztéséhez. Magyarország geopolitikai elhelyezkedése is megköveteli a balkáni újjáépítésben való aktív szerepvállalását: országunk az egyetlen NATO-tag, amelyik Szerbiával határos, 340 ezer fős magyar kisebbség él a Vajdaságban, a szerb állam északi részén. Ezek mind olyan tényezők, amelyek arra sarkallják hazánkat, hogy mélyítse együttműködési kezdeményezéseit a szomszédos államokkal. Az előbb leírtak, amelyek a nemzeti biztonsági érdekeket és a külpolitika prioritásait érintik, hatékonyabb kooperációs szervezeteket kell létrehozni a Magyarországgal határos területeken, illetve Európa északi és déli részein. Ezért fontos az Európában meglévő mintákat és jól-működő modelleket megvizsgálni, így az Északi Együttműködés minden elemét is. A skandináv országok csak támogatni tudják ebben Magyarország erőfeszítéseit, azzal a meggyőződéssel, hogy a regionális kooperációk erősítik az európai stabilitást. Magyarország alapító tagja számos regionális kezdeményezésnek és együttműködési fórumnak, úgymint többek között a: !

A Visegrádi Csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia)

59

!

Közép-Európai Kezdeményezés (Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Fehéroroszország, Horvátország, Moldova, Olaszország, Románia, Szlovénia, Ukrajna és a Visegrádi Csoport)

!

Háromoldalú együttműködés Olaszország, Szlovénia és Magyarország között

!

CEFTA (Közép-Európai Szabadkereskedelmi Övezet: Bulgária, Románia, Szlovénia és a Visegrádi Csoport)

Ezek a regionális kooperációk hosszú-távú kihívásokkal, kemény vitákkal és szerepük újragondolásával fognak szembenézni az Európai Unió keleti bővítése után. Ekkor ugyanis Közép-Európa két részre fog esni, és lehetséges, hogy új szakadék keletkezik az EU-tagok és azok között, akik az Unión kívül maradnak. Ez a jövőbeni helyzet nagymértékben megnövelheti a politikai, gazdasági és társadalmi különbségeket a régió országaiban. Magyarországnak ezért bizonyos intézkedéseket kell végrehajtania, hogy a bővítés után meg tudja őrizni a régió stabilitását és biztonságát. Sőt, fel kell készülnie a szomszédos területek fragmentációjára. Egyrészt ugyanis lesznek hazánknak olyan szomszédos országai, amelyek a közeljövőben nem lesznek az EU tagjai, így a magyar EU-tagságnak jelentős befolyása lesz a kétoldalú kapcsolatokra ezen országokkal. Másrészt az országhatárokon kívül élő magyar kisebbség egy része is az Unión kívül fog maradni, és máig bizonytalan, hogy fogja Magyarország ezt a kérdést kezelni a csatlakozás után, hiszen a kisebbségi politika a magyar külpolitikában elsőbbséget élvez. A kelet-közép-európai kezdeményezések máig nem építették ki az együttműködés magasan intézményesített szintjét, amelyet az Északi Tanács és a Miniszterek Északi Tanácsánál láthattunk. A helyi együttműködési formák magjává a Visegrádi Csoport és a CEFTA vált. A KözépEurópai Szabadkereskedelmi Övezet az egyetlen szervezet, amely intézményi kereteken nyugszik, bár jelen pillanatban a CEFTA-intézmények még nem hozták létre az állandó testületeken alapuló, intenzív együttműködési munkák körét. A szervezeten belüli problémákra (mezőgazdasági vámok, nem-vám jellegű korlátozások, stb.) utalva elmondhatjuk, hogy a skandinávok is hasonló problémákkal küszködtek együttműködésük egy korábbi szakaszában. Dánia, Norvégia és Svédország azonban létrehozott egy állandó

60

bázist gazdasági problémáik megvitatására. E munka felügyeletének céljából az említett országok felállították a kabinet miniszterek állandó bizottságát. Magyarország szempontjából figyelemreméltó az is, miként alkalmazták egyéb más problémák megoldásánál az együttműködési munka intézményesített formáját. A kabinet miniszterek találkozói ugyanis egyre gyakoribbá váltak, és számos állandó testület jött létre az

aktuális

problémák

megvizsgálására

az

intézményi

kereten

belül.

(Ilyen

kezdeményezésre született meg például 1954-ben az Északi Útlevél Unió és az Északi Közös Munkaerőpiac is.) Kétségtelen, hogy hasonló erőfeszítések történtek a CEFTA-n és más kelet-közép-európai együttműködésen belül is, mint például kétoldalú megbeszélések államfők, kormánytagok között, másodlagos testületek létrehozása, stb. De még mindig hiányzik a régión belüli együttműködés lehetséges területeinek azonosítását megcélzó, kiterjedtebb koordinációs munka, amit az északi országok példájából már láttunk. Amíg a kelet-közép-európai országok a nemzeti érdekeket felépítő közös érdekek megfogalmazásához különbözőképpen viszonyulnak, addig lehetetlen lesz a regionális együttműködés érdekeit képviselő és végrehajtó állandó intézmények felállítása. Az északi együttműködés néhány fontos elemének átvételekor más nehézségekbe is ütközhet hazánk és a térség országai. Nevezetesen a közös északi kulturális hagyományok azok, amelyek máig az együttműködés alapját képezik. A vallásban, irodalomban, nyelvben és történelemben meglévő szoros kapcsolatok döntőnek bizonyultak a skandináv országok homogén egységének létrehozásában és megőrzésében. Ebből következik, hogy az északi kulturális identitás jelentősen hozzájárult a földrajzi valósághoz, ami kulcskérdés az európai régióképzési folyamatban. Ugyanakkor, szemben az északi államokkal, a kulturális örökség és a történelmi hasonlóságok nem a legerősebb egységesítő erők Európa keleti és középső részén.23

23

The Nordic co-operation-Lessons for Hungary

61

V.

ÖSSZEGZÉS

Nem szükséges megemlítenem, mennyire aktuális most, a magyar EU-csatlakozás előtt a már tag Finnország tapasztalatainak, gyakorlatának megismerése Magyarország számára. Már a népszavazás után szükséges a hazai felkészülés felgyorsítása, ugyanis alig egy év választ el minket a tényleges belépés dátumától. Ráadásul az állampolgárok nagy részének távolmaradása a népszavazástól mindenképp sejtet valami üzenetet a kommunikációt végrehajtók és a befolyással bíró pártok, médiumok, civil szerveződések felé. Nem elégedhetnek meg a politikai döntéshozók annyival, hogy a népszavazásra kellő információval látták el a lakosságot, hanem mostmár jól megszervezett, konkrét kérdésekre, az esetleges félelmek felvetésére kell választ adniuk, mert mint ahogy az a példából kiderült, a finn lakosság a csatlakozás után folyamatosan arról számolt be, hogy ismereteik egyre inkább hiányosabbak lettek az EU-val kapcsolatos ügyeket illetően. Az embereknek azt is tudniuk kell, hogy uniós állampolgárként milyen jogok illetik meg őket, milyen lehetőségeik lesznek egy határok nélküli közösségben, stb. Ugyanakkor fontos lesz majd annak a hangsúlyozása, hogy mindennapi életükre egyelőre semmilyen változást nem fog hozni a 2004. május 1. után bekövetkező időszak, hiszen ezt a történelmi jelentőségű változást inkább folyamatában fogják érzékelni. Mivel a népszavazásra csupán pár hónapja került sor, nem lehet még részletes összehasonlításokat tenni a szavazókról és az általuk meghozott döntések indítékairól. A felkészülés felgyorsítása nem csupán a lakosság jobb tájékoztatására vonatkozik, hanem arra is, hogy Magyarországnak elemi érdeke fűződik az uniós követelmények mielőbbi átvételére. Hiszen hiába leszünk jogosultak az EU támogatásaira, ha nem vagyunk képesek a befogadáshoz szükséges intézményrendszer kiépítésére, a konkrét feladatkörök leosztására és a jól működő regionális rendszer létrehozására. Az első programozási időszakban még a jól felkészült finneknek is voltak problémáik az EU regionális támogatáspolitikájának alkalmazásával. Pályázási, programozási és adminisztratív nehézségeik mind jó tapasztalattal bírhatnak számunkra. Ezek és a jelenleg működő gyakorlatuk megvizsgálásával Magyarország is sok hasznos tanulságot vonhat le a maga számára, és teheti könnyebbé saját regionális politikai törekvéseinek eredményesebb érvényesítését. Azt láthattuk, hogy a két országban a támogatásra szorulók körei eltérőek

62

(Finnországban főleg a gyéren lakott területeken élők, valamint a fejlődésben elmaradt régiók részére nyújtandó támogatások, a strukturális felzárkóztatás alkotja a regionális támogatáspolitika célterületeit. Hazánkban ez sokkal összetettebb képet mutat: mezőgazdaság,

vidékfejlesztés,

szerkezetváltási

nehézségekkel

küzdő

iparágak

megsegítése, képzések, kisebbségek támogatása mind ide tartozik.) Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyakorlati részek (pályázás, programozás, intézményrendszer kiépítése stb.) nem tudnak kellő segítséget nyújtani számunkra. Hazánk sajátos helyzete és földrajzi fekvése megkívánja, hogy a magyar külpolitika számára fontos legyen a szomszédos országokkal való minél szorosabb és hatékonyabb együttműködés szorgalmazása. Bár számos regionális szervezeti forma létezik a középkelet-európai régióban, jelentőségük máig nem akkora, mint az a bemutatott Északi Együttműködés esetében látható. Észak országai ugyanis közös érdekeiket szem előtt tartva lépnek fel az Unióban is, míg ez a csatlakozási tárgyalások folyamán nem volt elmondható a közép-európai országokról. Itt még az egyéni érdek jóval a közös érdekek felett áll, mert nem létezik egy olyan intézményesített szervezet, amelyben a tagok kinyilvánítanák hajlandóságukat a közös érdekek képviseletére a minél hatékonyabb együttműködés céljából. Egy többek által hangoztatott vélemény ugyanis az EU-ban is értőbb fülekre talál, mintha sok egyéni érdeket szolgáló felvetés hangozna el. Ide kapcsolódva fontos megemlíteni a magyar külpolitika prioritásaként kezelt határokon túl élő magyar kisebbségek kérdését. Lesznek ugyanis olyan kisebbségi csoportok, amelyeknek anyaországa most nem fog az EU-hoz csatlakozni, és Magyarország számára egyáltalán nem lesz közömbös, miként alakul majd kapcsolata e csoportokkal. Finnországés más EU-tag északi ország-kapcsolata az Unión kívül maradt Norvégiával és Izlanddal hasznos tapasztalattal szolgálhat a magyar politika számára. Ebből a példából ugyanis kiderült, meg lehet oldani az ilyen jellegű problémákat is.

63

TÁBLÁZATOK

1. számú táblázat

Válaszok

Az EU-tagság okozta változások a finn társadalomban nem tudom 4 6 61

viszonylag kicsi 23

Adatsor1

6

nagy 0

20

40

60

80

M egkérdezettek százaléka Forrás: www.eva.fi

2. számú táblázat

64

Összeségében élelmiszerárakexp. és külker országimázs üzleti tev.

1995

Az eddigi EU-tagság hatásainak értékelése

31

39

43

39

56

0%

12

13 5

25

61

14

18

16 4

21

60

7

50%

kedvező nem jelentős nem tudom negatív

26

19

100%

M egkérdezettek százaléka

Forrás: www.eva.fi

65

életsz. függetlenség különbs. gazdák

1995

szoc.bizt.

Az eddigi EU-tagság hatásainak értékelése 2.

2

3

54

37

12

15

33

44 kedvező nem jelentős

3

39

12

nem tudom

47

negatív

410 11

0%

75

50%

100%

Megkérdezettek százaléka

Forrás: www.eva.fi

66

3. számú táblázat

M iként szavaznék, ha új népszavazást írnának ki?

Nők

55

45

Férfiak

57

43

Lakosság

56

44

Igen

Nem Forrás: www.eva.fi

4. számú táblázat

Mennyire érdeklődik a tagsággal kapcsolatos ügyek iránt?

33

nemigazán nem tudom

1 52

viszonylag nagyon

14

Forrás: www.eva.fi

67

5. számú táblázat

Az EU-tagsághoz való jelenlegi viszonyulás

nem tudom

2 9

nagyon negatív

17

elég negatív

33

semleges 30

elég kedvező 8

nagyon kedvező

Forrás: www.eva.fi

6. számú táblázat

Az emberek mennyire jól informáltak a tagsággal kapcsolatos ügyekben

12

nagyon rosszul

55

viszonylag rosszul nem tudom

3 29

viszonylag jól nagyon jól

2

Forrás: www.eva.fi

68

7. számú táblázat

1997

Az emberek viszonyulása a tagsághoz

38

1

kedvező

32 2 29

semleges 0%

50%

nem tudom

100%

negatív

Megkérdezettek százaléka

Forrás: www.eva.fi

8. számú táblázat

Ön szerint mennyire jól inromáltak az emberek az EU-ügyeket illetően?

1997

nagyon 1

2 28

2

55

13

elég jól nem tudom elég rosszul nagyon rosszul

0%

50%

100% Forrás: www.eva.fi

69

FELHASZNÁLT IRODALOM: Bajtay Péter: Szuverenitás, kisállamiság és regionalizmus Észak-Európában In: BIGIS Papers 1994/2. (21) The Comparison of Finnish and Swedish Objective 6 Programmes, European Commission, 1999. Finland and the Future of Europe: Finnish EU Opinion, Center for Finnish Business and Policy Studies (EVA) Helsinki, 1997., 33-50.o. (6) The Finnish Economy and Society: Regional Economic Development in Finland in the 1990s and the outlook to 2005, EVA 2001., 64-70.o. Flamm László és Nagy Sándor Gyula (szerk.): Belépődíj-A magyar EU-csatlakozás kérdései és válaszai, EU Munkacsoport Közhasznú Diákegyesület, Bp. 2003., 257-267.o. (2) Flamm László: Kulcs a sikeres EU-pályázatokhoz, EU Munkacsoport Közhasznú Diákegyesület, Bp. 2003., 43-55.o. (9) Flamm László: The Nordic co-operation-Lessons for Hungary In: Internatum Newsletter, EU-Notes, Special Edition 7-9/1999., Alexander Institute Helsinki (23) Flamm László: Skandináv identitástudat és nemzeti politikák, Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja, Bp. 2001. 7-26.o. (22) Guidelines of Finland’s European Policy, Government’s report to the Parliament on 14 February 1995 Hargita Árpádné: Az Európai Unió új tagállamainak csatlakozási tapasztalatai, Európai Együttműködési Alapítvány, Bp. 1996., 65-75.o. Horváth Gyula: Regionális támogatások az Európai Unióban, Osiris Kiadó, Bp. 2001., 263-285.o. (10) Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, Bp. 1999., 205215.o. (7) The Impact of the Structural Funds Inforegio Fact Sheet 15.04.1997 IRL European Union Regional Policy and Cohesion Irány az EU: Ismerkedés az EU-tagállamokkal vállalkozói szemmel-Dánia, Finnország, Svédország, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Bp. 2001., 13-22.o. Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula Kiadó, Bp. 2003.

70

Kiss J. László (szerk.): A Tizenötök Európái, Osiris Kiadó, Bp. 2000., 477-492.o. (1) Lévai Imre: Az Északi Együttműködés az EU migrációs rendszerében In: Európa Tanulmányok 4., MTA Politika Tudományok Intézete Bp. 2000., 5-45.o. Petti Pesonen: The 1994 Referendum in Finland: A Report on Voter Opinions and Behaviour-English Summary, Helsinki 1994., 183-192.o. (3) Szegvári Tibor: Az EU és Magyarország regionális politikája In: Európai Közigazgatási Szemle: A Magyar Jog Melléklete, 2002. 1-2. szám. 15-20.o. Urkuti György: Finn integrációs érdekek és a magyar EU-csatlakozás In: Európai Tükör 1997. 2. évf/5. szám, 56-64.o. Internet címek: www.eva.fi/english/julkaisut/eu95/sisallys.htm (4) www.eva.fi/english/julkaisut/eu96/sisallys.htm (5) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/1DA03DA241C2F690C2256B500038BBB4?op endocument (8) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/ACBBAD25115F48EFC2256B87005E7ED6?o pendocument (11) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/470D70310E4FFCDAC2256B8700602254?ope ndocument (12) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/ED63D6419F522E71C2256B8700606AE3?ope ndocument (13) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/2080C0A2280B8A0BC2256B870060A03D?op endocument (14) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/DFCDC6A7DD5216D6C2256D8700611A91?o pendocument (15) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/14BE5112BE5AFE57C2256B870061C991?ope ndocument (16) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/A69092467B69BDBFC2256B870056B61A?op endocument (17) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/C4E74363018B1653C2256B890024E816?open document (18)

71

www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/3132C4F33C72A4B0C2256B8A00240263?ope ndocument (19) www.intermin.fi/intermin/home.nsf/pages/6757471F35322D7AC2256B87005AD0EF?ope ndocument (20)

72