11. évfolyam 7. szám 2009. július – augusztus hónap
A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA
109. szám
Foto: Halgató Zoltán, Nagybajom
Foto: Pénzár Video, Nagyatád
Foto: Pénzár Video, Nagyatád
Foto: Szép József, Nagybajom Foto: Szép József, Nagybajom
Helytörténet Marics József (Berzence) 23. Az I. Világháború elıtti szellemi és politikai eszmeáradatok térhódításai Az 1870–es évek után Magyarország egész területén a hazafias érzéső és a vallásos lelkiséget sugárzó szellemi és kulturális fejlıdés mellett elindult hódító útjára a hit és vallásellenes kultúrharc, mely a hitet és az egyházat támadó újságok és könyvek özönét zúdította a magyar társadalomra. A liberális gondolkodás, az ateista világnézet és a politikai változásokat sürgetı eszmeáramlat lassan beszivárgott a falusi és a tanyasi ember házába is. Gomba módra szaporodtak a radikális szervezetek, egyesületek, folyóiratok és kiadványok, melyek nyilvánosan és egyre bátrabban és erıteljesebben támadták a katolikus egyházat és annak hithő tagjait. A tömegeket tömörítı szociáldemokráciai eszme már 1899–ben 23.600 aktív taggal és 126 szervezettel indított támadást a Monarchia, a királyság és az egyház intézménye ellen. Ennek eredményeként akadálytalanul fejlıdhetett a hazai szabadkımővesség is, mely egyre inkább eltolódott az ateizmus irányába. Hazánkban 1913–ban 91 páholyuk és 6526 magas beosztású tagja volt. Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy az I. Világháború elıtt a szabadkımővesek kezébe került a Társadalomtudományi Társulat, és annak folyóirata a Huszadik Század is. A Világ c. nívós napilapjuk pedig a bomlasztó és lázító gondolataival hevesen támadta és tette nevetségessé a vallási, nemzeti és a családi értékeket. Az iskolákat sem kímélték. Nagy hatással voltak az Országos Középiskolai Tanáregyesületre is, melybe egyre többen szivárogtak be a liberális és a baloldalhoz tartozó személyek. Az I. Világháború elıtt Nagybajomban is hasonló volt a település vallási, szellemi, kulturális és politikai körképe. 1882–ben létrehozták az értelmesebb gazdák az OLVASÓKÖR EGYLETET, melynek tagjai rendszeresen és nagy szorgalommal olvasták az akkor ismert könyveket. 1900–ban megkezdte mőködését a városunkban a CASZINÓ, melynek közössége a földbirtokosokból, gazdatisztekbıl, a nagybajomi értelmiségiek körébıl került ki. Rendszerint vasárnap találkoztak. Az összejöveteleken beszélgettek, kártyáztak, söröztek és politizáltak. Nem vétünk az igazság ellen, ha feltételezzük, hogy a Kaszinó lelkes tagjai nem tartoztak a legbuzgóbb templomba járók közé. Az 1900–as évek elején mőködni kezdett az IPARTESTÜLETI KÖR, mely célul tőzte ki az ipa2
ros réteg mővelését, tanítását és nemes szórakoztatását. Természetes, hogy ezen a rendezvényeken is jelen volt a liberális szabadelvőség. 1902–ben az IFJÚSÁGI DALÁRDA szép mősoraival, sikeres föllépéseikkel sok örömet szereztek a bajmi ifjúságnak és a település lakosságának. Ugyancsak 1902–ben nyílott meg a KÖZSÉGI NÉPKÖNYVTÁR, melynek látogatóit a gazdák, az iparosok és a mezıgazdasági dolgozók alkották. A könyvkölcsönzés ingyenes volt, de a vasárnapi nyitvatartási idı: reggel 8–9 között, bizony elgondolkoztató, hiszen ekkor kezdıdött, vagy tartott a vasárnapi szentmise. A rejtett egyházellenes magatartás világosan kitapintható. A kaposvári és vidéki színháztársulatok és zenekarok elég gyakran vendégszerepeltek Nagybajomban. A magyaros népszínmővek, színdarabok, a nagysikerő nótaestek vonzották a nézıket. Az ilyen elıadásokon is egyre gyakrabban elıfordult, a hit, vagy vallásellenes szemlélet megnyilvánulása. Gondoljunk csak, a „Templomjáró sosem voltam, ezután sem kell nekem az imádság” c. közkedvelt magyar nótára. A liberális eszmék térhódítása következtében a hitélet intenzitása csökkent. A nemesi családok, az értelmiségiek, a közéleti személyiségek nem mindig adtak jó példát az egyszerő, szorgalmas és hitét szeretı Nagybajomiaknak. A század fordulón a lakosság körében is éltek már a válás jogával, és egyesek elıtt nem volt ismeretlen a nyitott házasság és a házastársi hőtlenség. Ady szerelmi költészete és a Lédával való kapcsolata követıkre talált a kastélyok és a polgári házak lakói között is. A tanítók körében is megnyilvánult a hivatalos vallásosság és a liberális szemlélet furcsa és sajátos szintézise. Az a Hochrein Lajos kántortanító, aki nagy buzgósággal állította össze és rendezte a bábos betlehemezést, országos lapokban, névvel ellátva támadta a plébánosát és a vallásos világnézetet. Gáber Lajos plébános, jogos panaszával a veszprémi püspökhöz fordult, aki bocsánatkérésre szólította föl a kántortanítót. A bocsánatkérés hivatalosan megtörtént, de az alattomos egyház– és nemzetellenes aknamunka tovább folytatódott. A szabadkımővesek, a szociális, politikai és társadalmi változásokat sürgetı liberális eszmék tudatosan készítették elı az I. Világháborút. Hatalmuk kiteljesedését a Tanácsköztársaság rémuralmában érték el, melynek végzetes következménye a tragikus és kegyetlen trianoni békediktátum lett.
Credo 2009. július - augusztus
Tanulságos történetek Jézus és Júdás A középkori Itáliában egy festı elhatározta, hogy megfesti Jézust tanítványai körében. Nem hagyatkozhatott csupán a fantáziájára, szerette volna, ha kortársaihoz is közel kerülne festménye, így igyekezett az alakokat városában élı ismert vagy kevéssé ismert, de markáns, kifejezı arcú emberekrıl megfesteni. Alapos és körültekintı keresgélés után lassan ugyan, de szépen haladt munkájával. Nagy örömére egy kedves szép arcú, nyílt tekintető, megnyerı külsejő ifjúban, egyik tanítványában Jézus arcát is sikerült megörökítetnie. Júdásnál azonban elakadt. És hiába keresett, járta az utcákat, a kikötıket, nem lelt rá arra az arcra, amely számára is meggyızıen tükrözte volna az árulás, a kétségbeesés, a képmutatás és a pénzéhség sátáni keveredését. A kép félbe maradt, a mőterem falának támasztva várt. A festı más témákba kezdett, újból szívesen és lendületesen dolgozott. Hosszú évek teltek el, míg egy este hazafelé menet a szők sikátorban rongyos ruhájú, vézna testalkatú, csapzott hajú férfi állt elé alamizsnáért könyörögve. A festı kelletlenül utasította el, igyekezett kitérni elıle, de a férfi erıszakosan elébe lépett, tekintete fenyegetıvé vált, a szeme győlölettıl izzott. A festı meglepıdött, de ahogy belenézett a férfi arcába, mint a villám hasított belé a felismerés: megtalálta az arcot, amelyet megfestve, teljes a régen félbehagyott kép. Íme, itt áll elıtte Júdás. Tárgyilagos hangon közölte a férfival kap tıle pénzt, nem is keveset, ha követi ıt és megteszi, amire kéri. Az kissé vonakodva, de engedelmesen elindult a sietı férfi után. Egy szép ház kapuján belépve tágas, jól berendezett lakásba jutottak. A csavargó csodálkozva nézett körül. Csodálkozását bizonytalan zavar váltotta fel, amikor a mőterembe értek. Állvány, festékek, vásznak, félbehagyott képek furcsa hatást tettek rá. Már–
már ismerısként tekingetett körbe, de zavara egyre csak növekedett. A festı közben elıkereste félbe maradt mővét, állványra helyezte, ecsetet, festéket keresgélve utasította a csavargót, hogy hova üljön, majd annak bizonytalan kétségbeesett tekintetét látva elmagyarázta neki, hogy évek óta nem talál modellt Júdás arcához. És most örül, mert végre befejezheti élete nagy mővét: Jézus az apostolok körében. Mutatta a félbe maradt festményt. A férfi arcán döbbenet, szeme tágra nyílik, majd fájdalomtól eltorzul az arca, és egész testét rázza a zokogás: – Mester! Hát nem ismer meg?.. Valamikor rólam festette Jézust!
A „másik dimenzió” léte Eléggé szorongó lelkialkat vagyok, és egy medjugorjei zarándoklat alkalmával, épp egy „válófélben” lévı kapcsolat miatt jócskán elkeseredetten álltam a templom elıtti fıtéren. Körülöttem legalább 5 méteres körben épp senki sem volt, és a jelenés idıpontjában, azt éreztem, hogy valaki megérint és leveszi a „súlyt” a szívemrıl, megszőnt a szorongás. Hihetetlen öröm töltött el, óriási zokogásban törtem ki és hosszú percekig a lemenı nap felé fordulva rebegtem hálát Máriának. İ egyébként egyszer álmomban is megjelent, ragyogó fehér ruhában, oda akartam hozzá futni, de ı nevemen szólított és azt mondta, „Gábor, még nem lehet”. Egyszer, egy vasárnap délután, épp rózsafüzért imádkoztam az albérletben – meg kell mondjam, ez nem túl gyakori mostanában – amikor tisztán és világosan hallottam a belsı hangot: „Gábor, menj oda kis oltárod elé, borulj le”, nemcsak letérdelve, hanem hasra fekve, kitárt karral kellett leborulnom. Volt olyan élmény is, amikor – ismét az elhagyás, az egyedül maradás fájdalma járta át a lelkemet,– és valami erıs összeszedettséggel
le tudtam gyızni ezeket a zavaros gondolatokat magamban. Tisztán emlékszem a helyre is, az idıpontra is. Akkor még kerékpárral közlekedtem. Elementáris erıvel tört ki belılem az öröm az önmagam legyızése élményének hatására, és megint csak a boldogságtól sírva, zokogva (eufórikus hangulatban) iszonyú erıvel kerekeztem el a Lurdy Háztól egészen Zuglóig. Szabályszerően meghatványozódott ez erım. (Gábor)
Mennyit ér a biztatás!? Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni. Sok nézı győlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat. Elkezdıdött a verseny, de a nézık közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára. Ilyeneket mondogattak: „Ó, de fárasztó, sosem fognak feljutni.” vagy „Semmiképpen nem sikerülhet, a torony túlságosan is magas.” A békák kezdtek lemaradozni, egyetlenegy kivételével, aki élénken kapaszkodott felfelé. A nézık továbbra is kiabáltak: „Ez túl fárasztó, nem fog sikerülni nekik!” Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza, csak az az egy haladt tovább kitartóan, egyáltalán nem akarta feladni. Végül mindegyik feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára. Ezután a többi béka és a nézık is meg akarták tudni, hogyan sikerülhet neki az, amit mindanynyian lehetetlennek hittek. Egy nézı odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje, hogy feljusson a csúcsra. Ekkor derült ki, hogy a gyıztes béka süket volt!
Ha megdobnak kıvel… Egy férfi éveken keresztül győjtött arra, hogy megvehesse élete elsı autóját. Sok munkájába és lemondásába került, de sikerült! Nagy izgalommal hajtott hazafelé, hogy a családjának megmutassa álomautóját. Útközben elhatározta, hogy beugrik a közeli barátjához és megosztja vele is örömét. Gyorsan megállt a háza elıtt és nagy lendülettel elkezdett tolatni. Ekkor hallja, hogy a kocsiján koppan egy kavics. Lefékezett, kiszállt a kocsiból, látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, s ezzel már meg is sérült az álomautó.
Elkezdett éktelenül kiabálni a gyerekkel: – Normális vagy te? Jól elverlek, hogy elmenjen a kedved az ilyen állatságoktól! – A fiúcska elıbb megszeppent, majd így szólt: – Nem tehettem mást, túl messze voltam, hogy a hangom meghallja. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább. Mozgássérült testvérem elıre ment a tolószékkel, de túl gyorsan ment és felborult. Pont az Ön kocsija alá esett, így muszáj volt megdobnom, hogy megállítsam! A férfi elszégyellte magát, felsegítette a kisfiút és visszaültette a kerekesszékbe. Az eset után a férfi a
kocsin soha nem csináltatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetınek. „Ha megdobnak kıvel” talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltse! Nehogy valami nagy bajt csináljunk, ha nincs idınk meghallani a jelzéseket, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk rájuk! Néha kell, hogy „megdobjanak kıvel” ahhoz is, hogy megálljunk, hogy elgondolkozzunk, mi is történik körülöttünk. Tudatában lenni annak, hogy amit tervezek, az elıre visz–e engem, és segít–e másoknak? (Dr. Hollósy Ferenc)
Szent Pál éve Június 28–án, vasárnap este ünnepi szentmisével zárta a Szent Pál évet a Szentatya az apostol sírja közelében a falakon kívüli Szent Pál bazilikában.
A pápa a szentmisén szenzációs bejelentést tett: a jubileumi év alatt megvizsgálták a szarkofágot, melyet kezdet óta sohasem nyitottak ki, két évezrede érintetlenül állt az oltár alatt. Mindjárt a szentév kez-
detén a figyelem középpontjába került: sokat cikkeztek világi újságok arról, vajon a Vatikán mikor engedélyezi a sír vizsgálatát a modern kor technikai eszközeivel. Persze rögtön felütötte a fejét a rosszindulatú feltételezés, a Vatikán fél a szarkofág vizsgálatától, hátha üres belülrıl. A Szentatya elmondta, hogy szakértık picinyke nyílást vágtak a szarkofág oldalán és szondát juttattak a sír belsejébe. A csontmaradványokon kívül bíborszínő értékes
anyagot is láttak, amelyet arany díszítés tesz értékesebbé. A csontból mintát vettek, amelyet megvizsgáltak a szénizotópos eljárással. Egyértelmően bebizonyosodott, hogy a csontok egy elsı évszázadban meghalt férfinek a maradványai. Vagyis igazolódott a kezdetekre visszamenı keresztény hagyomány, amely a szarkofágban mindig is Szent Pál sírját tisztelte. (www.paulusjahr.info)
Június 25–én a Vatikáni Múzeum ókeresztény kıtára részlegében a páli év lezárásához kapcsolódóan megnyílt a „Szent Pál a Vatikánban, a Népek Apostolának alakja és szava a pápai győjteményekben” címő kiállítás, mely szeptember 27–ig várja az érdeklıdıket. A 132 darabból álló kiállítás anyagát több méteres egész szarkofágok, szarkofágtöredékek, üvegzománcok, arany– és ezüsttárgyak, ikonok, festmények, metszetek, kódexek, miniatúrák és épületmodellek alkotják. A tárlat célja, hogy bemutassa a Népek Apostolát abban a gazdag vatikáni győjteményben, melyben Péter apostol alakja mellett eddig háttérbe szorult – tudósít a Vatikáni Rádió magyar nyelvő honlapja. 4
A tárlat elsı része a falakon kívüli Szent Pál–bazilikában folytatott régi és legújabb ásatások legfontosabb leleteit mutatja be; a második egység Pál apostol ikonográfiai ábrázolásának eredetét és fejlıdését tárja a látogató elé; a harmadik rész pedig a kiállítás címében megadott témával foglalkozik, a régi vatikáni Szent Péter–bazilikának páli vonatkozásait, legfontosabb tárgyi emlékeit bemutatva. Credo 2009. július - augusztus
A kiállításon a Vatikáni Apostoli Könyvtár régi kódexei, miniatúrák kézzel festett színes ábrázolásai, továbbá a könyvnyomtatás korától kezdve a keresztény felekezetek bibliakiadásai és Szent Pálról írott fontosabb értekezései is láthatók. Egy különteremben video– összeállítást tekinthetnek meg az érdeklıdık a Szent Pálról készített filmekbıl. (Magyar Kurír)
A törökországi püspöki konferencia elnöke, Luigi Padovese a Fides missziós hírügynökségnek adott interjújában megállapította, hogy a páli jubileumi év nagy jelentıségő volt a helyi egyház számára. Az eseményhez csatlakoztak a Törökországban jelenlévı különbözı egyházak és egyházi közösségek, megerısítve az ökumenikus kapcsolatokat. Pálról mint az egység Apostoláról emlékeztek meg a keresztények. Luigi Padovese püspök, Anatólia apostoli helynöke hozzátette: a törökországi keresztények ismét felfedezték identitásukat. A keresztény sajtó jelenléte által, az ifjúsági, szerzetesi és egyéb zarándoklatok során a hívek elmélyítették azt az önazonosságot, amelyet Pál oly világosan hirdetett és védelmezett. Egy muzulmán többségő országban ez rendkívül fontos, anélkül, hogy egyfajta hamis irenizmus, a béke kedvéért törté-
nı megalkuvás csapdájába esnénk. Ez önmagunk elveszítését jelentené. Padovese püspök hangsúlyozta a zarándoklatok nagy értékét: hívek ezrei özönlöttek ebben az évben Tarzuszba és Antióchiába. A zarándokok áradata, amely nem turizmus volt, pozitív hatást gyakorolt a közvéleményre. Többekben megváltoztatta azt a benyomást, hogy a keresztények már elveszítették hitüket, és a fogyasztás rabjává váltak, mellızve a vallási értékeket. A páli év mérlege tehát rendkívül pozitív – mondta a fıpásztor, aki annak a reményének is hangot adott, hogy a zarándokok által idén kitárt kapu örökre nyitva marad.
A jubileumi évet Törökországban Jean–Louis Tauran bíboros, a Szentatya különleges küldötte zárta le június 28–án, ünnepélyes ökumenikus szertartással, amelyen részt vett I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, valamint több keresztény vallási vezetı is. Június 30–án a török hatóságok szervezésében a vallásközi barátság jegyében került sor Tarzuszban, az Apostol szülıhelyén a Szent Pál–év hivatalos lezárására. Ezzel egyidejőleg Iszkenderunban megrendezték a XIII. Nemzetközi Szent Pál szimpóziumot. A rendezvényen, amelynek szervezıje Luigi Padovese püspök és az Antonianum Pápai Egyetem, számos európai egyetem neves teológusa és professzora vett részt. (Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)
A június 28–i, vasárnapi Úrangyala–imádság alkalmából mondott beszédében a Szentatya röviden visszatekintett a Szent Pál–évre, és szólt a június 19–én megnyitott papság évérıl is.
A pápa örömét fejezte ki, hogy a Szent Pál–év sokféle rendezvénye nagy hatással volt a keresztény közösségekre. A június 19–én megnyitott papság éve hozzájárul majd a papság erısítéséhez, belsı megújulásához, amelynek segítségével a papok
hiteles tanúságot tehetnek az evangéliumról. Pál apostol példaképül szolgálhat ebben egész életével, Krisztus iránti feltétlen szeretetével, az evangélium hirdetése iránti elkötelezettségével, a keresztény közösségek szolgálatával és egy hatékony pasztoráltelógiai szintézis létrehozásával – mondta a Szentatya. A pápa vasárnap, Szent Péter és Pál ünnepének vigíliáján 18 órakor a Falakon
kívüli Szent Pál–bazilikában ünnepi vesperás keretében zárta le a Népek Apostolának szentelt jubileumi évet. A vesperáson jelen volt a Konstantinápolyi Ortodox Patriárkátus magasrangú delegációja és más keresztény egyházak képviselıi is. Magyar Kurír
Papok éve XVI. Benedek pápa Jézus Szíve ünnepén nyitotta meg a Papok évét. Az alkalmat Vianney Szent János (1786–1859), a papok védıszentje halálának 150. évfordulója szolgáltatta. Mottója pedig: Krisztus hősége – a papok hősége. Szándéka az, hogy minden egyházközség elgondolkozzék a papság szerepérıl, értékérıl és hogy minden pap ráébredjen küldetése csodálatos értékeire. Esperesi kerületünkben Bicsár László, kutasi plébános június 21-én, a napján emlékezett meg arról, hogy 25 évvel ezelıtt felszentelték. Mivel Laci atya éveken keresztül Kutasról látta el Nagybajomot, és általában ı szokott helyettesíteni is, ezért rövid interjút készítettem Vele: Hogy emlékszel vissza arra a 25 évvel ezelıtti napra? Egyszerre volt egy idıszak vége, befejezése: 1973–ban elkerültem szülıfalumból Babócsáról Gyırbe, a Bencés Gimnáziumba. Majd 1977–ben az érettségi után felvettek, mint veszprémi egyházmegyést a gyıri Szemináriumba. A Fıiskola elkezdése után, az ısz folyamán elvittek két évre katonának Marcaliba, ahol megismerkedtem pl. a mostani plébánosukkal Rajkai István atyával is. 1979–1984 a szemináriumi évek Gyırben. Egyedüli veszprémi kispapként szentelt fel Dr. Szendi József püspök atya. S lelkes fiatal papként álltam az újmisés oltár elé. Édesanyámtól kapott szentképen ezeket a sorokat olvashattam: „Királyi törvény: szeress, hogy élj!...” Ezt igyekeztem megélni és átadni káplánként is Nagykapornakon és a környezı falvakban.
A mi Istenünk a Végtelen Szépség, Jóság, Szeretet… Isten igyekezett ebbıl a negyedévszázad alatt picit juttatni. Az emberi szépség, és jóság, mely Belıle fakad, kísért eddig is, bárhol végeztem feladatom: Nagykapornak, Kutas s közben 2 év Nagybajom. Sok szép és jó embert ismerhettem meg. A természet szépségén keresztül közel kerülhettem Istenhez: Szentföld, Erdély s Kárpát– medence hegyei, völgyei. Az ember alkotta szépségek és megszentelt helyek: Róma, Lourdes, Fatima, Medjugorje. „Hadd énekeljem örökké Urunknak irgalmas jóságát!” (Zsolt 88,2) Az ezüstmise képei a hátoldalon láthatók! Szerk. Marics József, városunk szülötte, a Credo újság állandó szerzıje is évfordulóhoz érkezett. Június 22–én, hétfın délután emlékezett arra, hogy 40 éve szentelték pappá. Idı hiányában nem tudunk Vele interjút készíteni. Ezért a hátlapon is látható a jubileumi szentmisérıl készült fotomontázs:
És milyen volt most, a 25 évvel késıbbi nap? 25 év! Ebbıl 21 év itt Kutason. Nagyon örültem, hogy lehetıség adódott ez ünnep kapcsán, hogy megérezhettük, átélhettük a Szeretet, az Isten jelenlétét, mind az elıkészületben, mind a szentmisében, mind az azt követı szeretetvendégségben. Istentıl kapott ajándékként élhettük át mindannyian a Papok évében, hogy elsısorban nem Bicsár Lászlóról, hanem a köztünk és értünk élı papról szól ez a nap. Így jelezték vissza sokan, s köszönték meg, hogy együtt lehettünk ezen a napon. Isten irgalmát zengeni… lehetıség vagyok az Isten kezében. Mire emlékszel vissza szívesen a negyedévszázadból?
Marics atya
Irodalmi percek Wass Albert
Gondoltál–e már arra, hogy milyen csodálatos a világ. Menynyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot! A legegyszerőbbet: nézz meg egy hóvirágot. Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyezı rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinı a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, elıkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember– mővész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy mővész keze dolgozik körülötted. Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy mővész. Mővész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról–napra, percrıl– percre, mindig újat és mindig ugyanazt. Nézd a fát! Nézd a
hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csilla-
gokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élı valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz. És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten. Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyúlszırkalapos, nyakkendıs, szénhiánnyal küzdı, mőhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a Credo 2009. július - augusztus
világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelısek mindazért, ami benne történik Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz–e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz– e élni abból a fizetésbıl, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törıdik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak, és amivel most nem vagy megelégedve. İ a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törıdik csupán. Isten mővész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit İ alkotott, azért vállalja a felelısséget. Ott minden az İ elgondolása szerint történik, tiszta és mővészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs gyızelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Mővészi rendezı keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a 7
galambok s ne egyék el az egerek elıl a gabonát Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesbıl, kivonta magát a mővészi rendezı keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az elıadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak, és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket. Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És fıleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelısségét. Szabad kezet kértél, s İ, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: İ igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekrıl. Nem kíváncsi, hogy az İ rendjén
kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségébıl mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod – feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad – megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelıs, ha szíved idı elıtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelmően elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál. Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy İ menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed İt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem
sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerően csak látni akarod İt s megnyugodni abban, hogy van. Ott leled mindég, a mőhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól. Megtalálod a főszálban, amikor éppen nı. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerően állasz meg elıtte, levetve minden magadra aggatott bohóc– cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy elıítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységes mély, szelíd mővész–szemével végigsimogat, és azt mondja: – Bizony látom, rossz bırben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.
Horváth Józsefné Annuska, Nagybajom
Dicsérlek Istenem, gondviselésedért. Dicsérlek Tégedet örök jóságodért. Dicsérlek én reggel, amikor felkelek, Dicsérlek nappal és este, ha lefekszek.
Dicsérlek Téged a születı életben, Dicsérlek‚ dicsérlek magasztos énekben. Dicsérlek kisgyermek édes mosolyában, Dicsérlek unokám kedves szép szavában.
Dicsérlek mindenben, főben is és fában. Dicsérlek magasban repülı madárban. Dicsérlek a madár szárnyaló dalában, Dicsérlek fészket rakó szorgalmában.
Dicsérlek a réten tarkálló virágban, Dicsérlek a virágnak ezernyi fajában. Dicsérlek fenyvesek árnyaló lombjában, Dicsérlek Földünknek sok-sok állatában.
Dicsérlek aranyló Nap-sugarában, Dicsérlek Téged a szél fuvallatában. Dicsérlek Istenem az ég zengésében, Dicsérlek esıben, a harmat cseppjében.
Dicsérlek mindenben, amit megalkottál, Dicsérlek‚ hogy értünk életet áldoztál. Föláldoztad áldott Szent Fiadat értünk, Hogy általa, Te szent országodba érjünk.
Dicsérlek a télben, tavaszban és nyárban, Dicsérlek Istenem az érett kalászban. Dicsérlek az ıszben, mikor szılı érik, Dicsérlek, amikor a leányt megkérik.
Dicsérlek Uram! és hálát adok Neked! Minden jó és rosszért, amit kaptam Tıled. Dicsérlek munkámmal, hangommal szívemmel, Dicsérlek Istenem számmal, értelmemmel.
8
Credo 2009. július - augusztus
Fekete István
A barackfák már régen elvirágzottak s a búzából alig látszottak ki a totyogó varjak, amikor egy este – apám megállt az újságforgatásban, s azt mondta: – Ezt meg lehetne próbálni… a gyerekkel… Aggódva néztem fel, mert ezek a próbálgatások nem jelentettek eddig semmi jót. – Mit? – kérdezte anyám, de a hangjában már ellenkezés volt, mert végül is neki kellett a felhıket eloszlatnia nyolc éves fejem fölül, és kimenteni a csıdbıl, amibe az atyai próbák taszítottak. – Apám kisimította az újságot, és megköszörülte a torkát. „Grácz környéki család szívesen adná cserébe egy évre 8 éves fiát magyar családhoz hasonló korú fiúért. Ajánlatokat kérünk „Nyelvtanulás” jeligére a szerkesztıségbe.” Elpirultam, mert mindketten rám néztek, s ez a hirdetés nem is hangzott olyan borzasztóan. Utazás… meg minden… – Na? Anyám simított egyet a kötényén. – Azt hiszem… – Ebben a korban ragad a nyelv, mint a kutyára a bojtorján – mondta apám–, és nagy dolog lenne mégis… – Az igaz – tétovázott anyám, és hozzám fordult–, lenne kedved? Igen rebegtem egy kis fenntartással.
– Okosan – lobogtatta meg apám az újságot –, szeretem, hogy érzed milyen fontos a nyelv… Erre már nem mondtam semmit, mert csapongó gondolataim között városok jelentek meg, idegen tájak, havas tetejő hegyek, bırnadrágos gyerekeke… De a nyelv…, a tanulás… Nem, errıl szó sem volt, hiszen az úgyis ragad rám, mint a bojtorján… Ezzel is aludtam el, és álmodtam aztán csodálatos városokról, hegyekrıl, melyeknek lejtıjén úgy legeltek a tehenek, mint a csokoládé reklámpapírján. Még az a mennykı nagy sas is ott volt, szelíd lebegéssel, mintha a kisborjúkat ırizte volna. Nagyanyám csak hajnalban értesült jeles unokája sorsfordulásáról, és legszebb álmomból azzal ébresztett, hogy: – Guten Morgen, mein Kind… – Mi? – néztem rá bambán, mert – majdnem elfelejtem – az álombeli osztrák gyerekek mind magyarul beszéltek, de ez fel sem tőnt. Az azonban feltőnt, hogy az ágy elé voltak készítve a cipıim. – Vasárnap van, nagymama? – néztem a cipıkre. – Nem járhatsz mezítláb – mondta öreganyám –, aki Lindenthalba megy, nem jár mezítláb… Ott senki sem jár mezítláb. Ezen elgondolkoztam, ez a Lindenthal azonban olyan szépen hangzott, hogy felhúztam a cipıket, s elhatároztam, hogy az odavaló ifjúságot felvilágosítom a mezítláb járás csodálatos elınyeirıl. A cipıket pedig Deres Laciéknál úgyis levetem… Laci kissé csodálkozva nézett rám, amint a pitvaron végigkopogtam. – Lindenthalba megyek – mondtam szerényen. – Cipıben? Feltöri a lábad… Credo 2009. július - augusztus
– Vonaton… Ausztriába…, de nem most… Most levetem, tedd be a kamrába. Laci enyhe tisztelettel tette el a cipıimet, amelyek esetleg velem jönnek Ausztriába, aztán nem törıdtünk többet az egész üggyel, mert a Cöndébe mentünk, ahol két ígéretes gilicefészek volt, és gombázni is lehetett. A hír azonban elterjedt a faluban Kuka Juli révén, aki nagyanyám bizalmasa volt, és kissé nagyothallott. – Minden kálba megy ez a Pisti – adta tovább a hírt–, valami svábokhoz, németül tanul… Azt azonban már nem tudta megmondani, hogy hol van ez a furcsa község, de mindenesetre Toponáron túl. Másnap apám vadonat új irkát tett elém. – Írni is meg kell tanulnod németül. Ezentúl mindennap leírsz egy oldalt… Este bemutatod. Kezdett az ügy nem tetszeni… De megtettem, mert közeledett már a vizsga, amikor úgyis félre lehet dobni mindenféle irkafirkát. És itt ért az elsı sérelem, és Lindenthalt kissé unni kezdtem. – Most jobban ráérsz, ezentúl két oldalt is leírhatsz… – Apám közben élénk levelezést folytatott pótszüleimmel, s abban állapodtak meg, augusztusban lehozzák Hansot, és visznek engem. De akkor már az egész ház németül beszélt… Lindenthal iránti lelkesedésem „furt und furt” csökkent. Barátaim sajnálkoztak is rajtam, és a Kács alatt, fürdés közben megtanácskozták, hogy aki az osztrákokhoz megy, hazaáruló, aki hőtlen lett Kossuth apánkhoz. Ezt a sértést természetesen terjedelmes verekedés követte, ami 9
nem sokat segített megtépázott nemzeti önérzetemen. Az idı pedig ballagott. Engem Hanzinak csúfoltak ellenségeim, s amikor esténként egyedül maradtam a kertben, a nyárszagú almafák alatt, rádöbbentem, hogy én tulajdonképpen búcsúzom. Búcsúzom a kerttıl, a bolthajtásos öreg szobától, Bodritól, a malomgáttól, a gabonával megrakott kocsiktól, a kenyérszagú kévéktıl, mert nagyanyám azt mondta, hogy ott nincs aratás, és nincs cséplés… Ott csak hegyek vannak, és mindig szépen öltözött kisfiúk… – Kódis népség lehet – gondoltam – , csak azt nem tudom, mi a fenébıl öltöznek, ha nincs búzájuk.
És álomba sírtam magam. És ezután már úgy közeledett felém az ismeretlen Lindenthal és az ismeretlen Hans, mintha öszszes hegyeit hozta volna magával, de most már tehenek és sasok nélkül. Hidegen és kopáran. Mit tegyek, mit tegyek? Kerestem az utat, sirattam a tájat, a patakot, a poros utcát, a nádast, a cserszagú erdıt…, mindent, de nem találtam kibúvót, és nem vettem észre, hogy megtaláltam a… Hazámat. Egy reggel aztán beütött a mennykı, és nyomában azonnal kisütött a nap. – Sürgöny – hallatszott kívülrıl, de aztán kiderült, hogy nem halt meg senki, csupán Hansot vitték kórházba tífusszal, és súlyos be-
tegségére való tekintettel ebben az évben már aligha jöhet. Aztán elaludt az egész ügy, de még egyszer felrévült ez a régi emlék, amikor – talán húsz éve – Ausztriában jártam, és rettentıen kínlódtam, mert nem tudtam, hogy kérik a szakaszjegyet – németül. – Sose veszıdjön vele – legyintett a kalauz magyarul–, inkább azt tessék megmondani: mi újság Soroksáron? Ma sem tudom, hogyan kérik németül a szakaszjegyet, de akkor elképzeltem, hogy milyen csodálatosan szép lenne, ha az egész világon megértenék egymást az emberek.
gálatot. Ezt tette Máriával is, amikor élete végén testestıl–lelkestıl megdicsıítette és fölvette az örök élet országába. Napjainkban gyakorta emlegetjük az önmegvalósítás fontosságát. Ezzel a fogalommal jelezzük azt a törekvést, hogy különbözı képességeinket a lehetı legtökéletesebben kibontakoztassuk. Tapasztalataink azonban arra intenek, hogy ez az önmegvalósítás ritkán sikerül. Belsı gyengeségeink, a külsı körülmények következtében próbálkozásaink kudarcba fulladnak. Mária azonban ilyen vonatkozásban is kivételes esetnek számít. Ezt elsısorban annak köszönhette, hogy fenntartás nélkül Istennek adta életét, és a beteljesülés nagyszerő mővét az İ kezére bízta. Kérdezhetné valaki: Vajon Mária mennybemenetelének mi a jelentısége az egyszerő hívı számára? Talán csak annyi, hogy örvendezünk az életét lezáró dicsıségnek? Hogy ezt az eseményt megfelelıen értékeljük, gondol-
junk az evangélium beszámolójára, amikor Jézus prédikál, és az emberek lelkesen hallgatják szavait. Amikor szünetet tart, az egyik asszony felkiált: „Boldog az méh amely kihordott, és az emlı, amelyet szoptál…” Jézus nem hagyja válasz nélkül a közbeszólást, és kijelenti: Hát még milyen boldogok, akik hallgatják Isten szavát és hőségesek maradnak hozzá…”(Lk 11,27). Nem kétséges, hogy ez a figyelmeztetés nekünk szól, akik Jézus szavai hallgatása által anyai és testvéri viszonyba kerülünk Vele. Igaz, hogy mi nem számíthatunk életünk olyan befejezésére, amelyben Mária részesült. Ha azonban hallgatjuk, megtartjuk, hőségesek leszünk az evangélium tanításához, akkor bennünk is kialakul az az Istenország, ami záloga saját mennybejutásunknak. Az idı mindig rövid, mert vége van. Határos az örökkévalósággal, amelybe mi is átléphetünk, ha Máriához hasonlóan teljesítjük szolgálatunkat.
Lelkiség György Sándor
Egy jó anyáról nem lehet megfeledkeznünk. Életünk benne és általa érkezett a létezés partjára. Hálás szeretetünk éppen azért öröklakást biztosít neki emlékezetünk vendégszobájában. Nincs tehát semmi túlzás abban, ha sokan csatlakoznak Szent Ágoston vallomásához: „Mindent az édesanyámnak köszönhetek.”Mivel az anyaságnak ilyen nagy szerepe van egyéni és közösségi életünkben, joggal állíthatjuk: Egy anyátlan világban élni annyi, mint halottas ágyon várni a véget. Nem véletlen tehát, hogy Istenünk egy édesanya ölelı karjával sietett az emberiség megmentésére. Erre kapott meghívást a boldogságos Szőz Mária, a boldogságok édesanyja. Amint az ı boldogsága, éppen úgy az emberiségé is nagyrészt az anyaság ölében születhet meg. Sajnos mi, emberek, ezt nem látjuk mindig világosan, és ennek következtében hálánkkal is adósak maradunk. Csak az Isten olyan hatalmas, hogy kellıképpen megjutalmazza a hőséges anyai szol10
Credo 2009. július - augusztus
Papp Lajos
Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád soha senki se, Mikor sötét felhı borul életedre, Mikor, kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe, Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba, reményteljesen, S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN! Mikor a magányod ijesztın rád szakad, Mikor kérdésedre választ a csend nem ad, Mikor körülvesz a durva szók özöne, Átkozódik a rossz: – Merre van Istene! Ó lélek, ne csüggedj! Ne roppanj bele! Nézz fel a magasba, és hittel rebegd: Uram, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED! Mikor mindenfelıl forrong a nagyvilág, Mikor elnyomásban szenved az igazság, Mikor a Pokol szabadul a Földre, Népek homlokára Káin bélyege van sütve, Ó lélek, ne csüggedj! Ne törjél bele! Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog, S kérd: Uram, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! Mikor beléd sajdul a rideg valóság, Mikor életednek nem látod a hasznát, Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve, Hisz bajban nincs barát, ki veled törıdne! Ó lélek, ne csüggedj! Ne keseredj bele! Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod, S mondd: URAM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD! Mikor a kisember fillérekben számol, Mikor a drágaság az idegekben táncol, Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen, S millió szegény a nincstıl hal éhen, Ó lélek, ne csüggedj! Ne roskadj bele! Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed, S kérd: URAM, ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz, Mikor hited gyöngül, – sıt, ellene támadsz, Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erıd, Minden lázad benned, hogy tagadd meg İT, Ó lélek, ne csüggedj! Ne egyezz bele! Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet: Uram, segíts, S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET! Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek, Munkád elismerik, lakást is szereznek, Mikor verítékig hajszoltad magad, Késıbb rádöbbentél, hogy csak kihasználtak. Ó lélek, ne csüggedj! Ne ess kétségbe! Nézz fel a magasba, sírd el Teremtıdnek: Uram, MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZİKNEK! Mikor a nagyhatalmak a békét tárgyalják, Mikor a béke sehol, csak egymást gyilkolják, Mikor népeket a vesztükbe hajtják, S kérded: miért tőröd ezt? ISTENEM, MI ATYÁNK?! Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj! Lelkünket kikérte a rossz, támad, s tombol. URAM, MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTİL! MENTS MEG A GONOSZTÓL! ÁMEN. UTÓHANG: S akkor megszólal a MESTER, keményen – szelíden, Távozz Sátán – szőnj vihar! BÉKE, s CSEND legyen! Miért féltek kicsinyhitőek? BÍZZATOK! Hisz' én megígértem Nektek: Pokoli hatalmak rajtatok erıt nem vesznek! Hőséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok, S a végsı idıkig – VELETEK MARADOK!
Kétezer éve íródott Szent István Király intelme tehát örökérvényő. A katolikus hit megırzésérıl „Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívık és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az elsı helyre.” István az apostoli hit ırzésére, az alattvalóknak való példamutatásra, az eretnekségrıl való elfordulásra szólítja fel fiát. Arra is figyelmezteti ıt, hogy a hitet csakis jó cselekedetekkel lehet teljessé tenni. II. Az egyházi rend becsben tartásáról „A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet, az egyház, melynek elsı ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el magját, majd az ı tagjai, vagyis az apostolok és szent atyák ültették át, meggyökereztették erısen, s elterjesztették az egész földkerekségen.” A szentegyházat védelmezni kell naponta megújuló szorgalommal, hogy növekedjen, és ne fogyatkozzon, hiszen aki az egyházat csorbítja, az Krisztus testét csonkítja, és ezért büntetést érdemel III. A fıpapoknak kijáró tiszteletrıl "A királyi trón ékessége a fıpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ık kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ık legyenek fıembereid, úgy vigyázz a fıpapokra, mint a szemed világára." Isten felkentjeit tiszteletnek és megbecsülésnek kell öveznie, nem lehet ıket hamis vádakkal bemocskolni és nyilvánosság elé hurcolni, mert csak így lehet Istentıl áldott az uralkodás. A bőnbe esı papokat négyszer kell emlékeztetniük vétkeikre, majd ha ezután sem hallgatnak, akkor kell jelenteni az egyháznak. IV. A fıemberek és vitézek tiszteletérıl "Az uralom negyedik dísze a fıemberek, ispánok, vitézek hősége, erıssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ık országod védıfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói."
fiához, jelen századunkban is megállja a helyét, Felhívja Imre figyelmét arra, hogy a fıemberek és vitézek, katonák nem hajthatók szolgasorba. Békével kell uralkodni, mert a gıg bárkit letaszíthat a trónról, és a vitézek ereje is megfoszthat trónjától egy győlölködı királyt. V. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról "A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása." Az apró ügyek feletti ítélkezés a bírák feladata, a nagyszabású ügyekben azonban türelemmel és irgalommal kell ítélkezni. VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról "A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy' méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén." István Róma példáját hozza fel, aki azáltal vált dicsıbbé, mert "sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb–különb tájakról". Az idegenek különbözı nyelveket, szokásokat és fegyvereket hoztak magukkal és ezzel elrettentették az ellenséget és emelték az udvar fényét. Mert gyenge az az ország, melynek csak egy nyelve és szokása van. Ezért István arra ösztönzi fiát, hogy gyámolítsa a jövevényeket (…"Mert az egy nyelvő és egy szokású királyság gyenge és esendı. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.". VII. A tanács súlyáról "A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igény. A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, gyızelmeket ı arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ı rakat, és ı ront le ellenséges várakat." Figyelmezteti Imrét, hogy a tanácsnak nagy hatalma van, ezért csak a legbölcsebb és legtekintélyesebb emberekbıl lehet összeállítani. Ifjaknak is helyet ad a tanácsban, de az ı javaslataikat felül kell vizsgálni a bölcsekkel. VIII. A fiak kövessék az elıdöket "İseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelıdök után járni, a szülıket utánozni." Az isteni törvényeket veti az meg, ki ıseit veszi semmibe. István az engedetlenséget a pestishez hasonlítja, és felszólítja fiát, hogy sohase veszítse szem elıl az általa hozott törvényeket és feltétel nélkül kövesse szokásait.
IX. Az imádság megtartásáról "Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bőnöktıl megtisztulás és feloldozás." Az ısi imákat ajánlja Imre figyelmébe, mert csak ezek által válhat nagy királlyá. Inti továbbá, hogy imádkozzon a tétlenség, a tudatlanság ellen és az erény elnyerésért, valamint azért, hogy legyızhesse ellenségeit, és békében élhessen.
X. A kegyességrıl és irgalmasságról, valamint a többi erényrıl "Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. " Kéri, megparancsolja fiának, hogy gyakorolja a kegyességet, az irgalmasságot, a türelmet, az erıt, az alázatosságot, a mértékletességet, a szerénységet, a becsületességet és szemérmességet.
Prohászka Ottokár
Gondolod hogy kerül életed útjába Egyetlen gátló kı is hiába? Lehet otromba ,lehet kicsike, Hidd el ahol van ott kell lennie.
Nézd meg a követ, s aztán kezdj beszélni Róla Isteneddel. İt kérdezd milyen üzenetet küld azzal az akadállyal Neked.
De nem azért hogy visszatartson téged, S lohassza kedved,merészséged, Jóságos kéz utadba azért tette, Hogy te, megállj mellette!
S ha lelked Istennel találkozott utadba minden kı áldást hozott!
Ismeretlen szerzı
Ha van valamid, ami jó, Ami barátaiddal megosztható, Legyen bár csak egy apróság: Hozhatja Isten áldását. Add tovább!
Ha tudsz egy kedves történetet, Vagy hallottál az utcán jó híreket, Vagy jó könyvet rejt a szobád, Mely segít előzni a másik bánatát, Add tovább!
Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám, De segít megharcolni egy–egy csatát, Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes, Egy kép vagy pillantás, mely kellemes. Add tovább!
Ne légy önzı a szívedben, De viselkedj a legnemesebben. Tedd a közösbe kenyered, Hogy társaid is egyenek. Add tovább!
Ne feledd a másik fájdalmát! Te kell, hogy segítsd az úton tovább. Egy kedves szó vagy egy mosoly Áldás lehet a másikon. Add tovább!
Ha Isten meghallgatta imád, S az égbıl áldást küldött le rád, Ne tartsd meg csak magadnak, Míg mások sírnak, jajgatnak. Add tovább!
Dr. Borbelitz Pál
A nyári szünet a táborozás ideje. Táborozás, nyaralás. A táborozás találkozás a természettel, de ennél jóval több is: nyaralással egybekötött közösségi közeledés a természethez, ami próba töltekezés, újrakezdés.
A tábor próba Táborozni fıleg fiatalok szoktak. Elmennek a természetbe, és ott egyszerőbb körülmények között élnek. Együtt élnek, együtt dolgoznak, együtt szórakoznak. A tábor nem egyéni nyaralás. Nem a
Credo 2009. július - augusztus
13
családi üdülés. A táborban „idegenek” győlnek össze, akik elhatározták, hogy a szabad természetben valamit együtt csinálnak. A tábor sikere azon áll, vagy bukik, hogy a résztvevık miképpen készülnek föl rá. Éppen ezért a tábor mindig próbatétel. Az önfegyelem és a másikra való odafigyelés próbája. Képes vagyok arra, hogy ne csupán kapni akarjak, hanem adni is? A mai fiatalok olyan környezetben nınek föl, ahol mindenki csak kapni akar. Azonnal. Itt és most akarja birtokolni azt, amit kíván. Aztán, ha megunta félredobja. Ezért sokakban nincs kitartás, odaadás, elkötelezettség. S ezért mindig elégedetlenek, szomorkodnak, veszekednek, boldogtalanok. Másokat elviselni sem könnyő. Ez is próba. De aki a táborban nem azzal törıdik, hogy a saját elképzelései miképpen „jönnek be”, hanem azzal, hogy miképp tegye szebbé a mások nyaralását, az kiállta a táborozás próbáját. A tábor töltekezés
Az a tábor, ahol „csak nyaralnak”, rossz tábor. Mindenki a maga vágyai szerint kívánja „jól érezni” magát. Esetleg talál hozzá társakat, közös klikkbe szervezıdnek. De ez nem igazi közösség, hanem önzı emberek érdekszövetsége. A tábor akkor jó, ha szellemi tartalma van. Minden tábor ezért egyben és egy kissé lelkigyakorlat is. S éppen ebben a vonatkozásban volt és van nagy jelentısége a keresztény ihletettségő táborozásnak. Keresztény hitünk annyira gazdag, hogy abból mindig
lehet töltekezni. A mi hitünk arra tanít, hogy ne csak a magunk javát keressük, hanem a másét is. A táborban fontos helye van az imádságnak, elmélkedésnek, de még – ha megoldható – a szentmisének is. A tábor kiragad bennünket a megszokott környezetbıl és életformáló. A tábori programnak szigorúnak kell lennie. Nem lehet ott idı a semmittevésre. Újabb és újabb élményekre kell lehetıségeket biztosítani. A közös öröm és a közös próba összehozza az embereket, közösséget teremt. A táborban maradandó barátságok születhetnek. Ezek is gazdagítanak bennünket. Mert a táborból mindenkinek „haza kell vinnie” valamit. De csak akkor nem lesz üres a tarsolya, ha megöltötte azt lelki, érzelmi élményekkel, tapasztalatokkal. A tábor újrakezdés Ismerjük az „edzıtábor” fogalmát. Az élsportolók nagy versenyek elıtt edzıtáborba mennek, hogy intenzív sportolással készüljenek fel az elıttük álló nagy próbára. A táborozás tehát nagy lehetıség arra, hogy valaki „kilépjen” az idıbıl. Megálljon egy pillanatra, amíg a táborozás ideje. Néhány nap, egy hét, két hét. A keresztények táborozása ezért mindig oázis az élet sivatagjában, egy kissé lelkigyakorlatnak is tekinthetı. A táborozás ünnep, amire felkészülünk, hogy belıle élhessünk a következı táborozásig. De az élet nemcsak ünnepbıl áll. Jó lenne mindig ünnepelni – gondoljuk –, amikor az ünnep, a tábor szép emlékeit felidézzük (a kellemetlenségeit elfelejtjük, vagy megszépítve viccelıdünk rajta.) Péter apostol is így gondolta a Táborhegyén, amikor Jézus színeváltozásakor felajánlotta a Mesternek, hogy készít három sátrat. Jézus azonban elküldte a kiválasztott apostolokat a hegyrıl a hétköznapok kemény világába. Mert azért kapták a „Tábor” élményét, hogy abból töltekezve, újrakezdjék hivatásukat.
Életünk Elsıáldozók Nagybajomban: Bunovác Fanni, Horváth Regina Petra, Németh Boldizsár Erik, Orsós András, Orsós Brigitta, Orsós Tibor, Szaka Róbert, Szıke Klaudia és Takács Viktor. Böhönyén: Androsics Kinga, Buruian Ramóna, Farkas János, Kovács Gábor, Kövesdi Bálint, Kuckó Réka, Németh Viktor és Tóth Máté. Vésén: Szőcs Bettina Pálmajorban: Balogh Krisztina, Bogdán Kitti, Csonka János, Ignácz Lívia, Orsós József, Orsós Rebeka, Orsós Rita, Orsós Szilvia, Orsós Veronika. Képek a címlapon láthatóak! Szerkesztık. 14
Credo 2009. július - augusztus
Bunovác Fanni:
„Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten Báránya (Jel.19,9) 2099. május 9-én járultunk elıször a szentgyónáshoz, 10-én vasárnap vehettük elıször magunkra a tisztaság jelképét, a fehér ruhát. Szüleink áldása kísért bennünket. Az elkövetkezendı szentmiséken ebben a fehér ruhában vártuk a pillanatot,
hogy végre magunkhoz vehessük Krisztus testét és vérét. A felkészülésünket István atya és Anasztázia néni segítette. Köszönjük nekik, hogy nemcsak testileg, de lelkileg is felkészítettek minket a szentáldozásra. Az elsıáldozás elıtti reggelen ismét részesültünk a szentgyónásban, ahol megtisztítottuk lelkünket a bőnöktıl. 2009. június 7-én, végre elérkezett a pillanat, hogy a
nagybajomi Jézus Szíve templomban magunkhoz vehettük az Oltáriszentséget. Megújítottuk keresztségi fogadalmunkat. A bőnbocsánat szentsége által, lelkileg megtisztulva részesültünk az Eukarisztiában. A szentáldozásban egyesültünk Jézussal, megerısödött az Egyházhoz való kötıdésünk.
(Nagybajom, 2009 június 15-16) Ahogy véget ért az iskola máris megkezdıdött a fejtágítás, gitár oktatás a tanulni vágyóknak. Nagy lelkesedéssel vettek részt Böhönyérıl: Bécs Gizella és Benjamin, Nagybajomból: Takács Orsolya, Horváth Veronika, Valkó Andrea, Simon Barnabás, Tolnai Bálint, Horváth Regina Petra. Már az elsı 2 óra akkord tanulmányai során sajogtak a kezek, az ujjakon a húrok bevésıdött nyoma, izzadt a nagy melegben a társaság. Megkezdıdött a kemény munka. "A verejtékes munka áldott gyümölcsét" másnap ízlelgette a szent maradék, aki kitartott (4 fı) aki ebbıl biztosan állíthatom, ha tovább gyakorol nyomdokainkba léphet... A tábor végére felcsendültek gitáros énekeink és Szörényi Leventétıl az Újra itt van a nagy csapat. Ezúttal is köszönetet mondok Szép Józsefnek, segítımnek aki mindvégig kitartott a nagy csapat mellett. Hıgye Emıke
Credo 2009. július - augusztus
15
Anyakönyvi adatok: Halottaink: június 17., Nagybajom: özv. DOMBAI JÁNOS élt 84 évet. Gyászolják – leányai: Györgyi, Anna és Erzsébet. Vıi: László, Péter és Zoltán. Unokái: Annamária, Csilla, Péter, Mónika, Zsóka, Roland, Zoltán, Mátyás és Tamás. Dédunokái: Dorottya, Renáta, Vivien, Dominik, Jázmin, Áron, Hanna, Luca és Noémi, unokavejei, unokamenyei. június 24.., Böhönye: CSIK ISTVÁN élt 79 évet. Gyászolják – özvegye: Erzsébet, leánya: Erzsébet, fia: István, veje: László, unokái: Erika és Judit. fogadott unokái: Krisztina, Ildikó, Zsanett és Alexandra. Dédunokái: Rebeka és Vivien. Húga Mária és családja.
Keresztelések: június 12., Pálmajor: RITA – Orsós István és Kalányos Mária gyermeke – Pálmajor. június 12., Pálmajor: JÓZSEF – Orsós Ferenc és Bogdán Mária gyermeke – Pálmajor. június 20., Nagybajom: ZSOLT–LÁSZLÓ, valamint KITTI–MÁRIA – Szaka László és Bogdán Júlianna gyermekei – Nagybajom, Fı u. június 27., Nagybajom: MÁTÉ – Horváth Róbert és Andrasek Erika gyermeke – Nagybajom, Táncsics.
Gyermekeknek Bruno Ferrero
Ahogy azt mindenki tudja, réges–régen, amikor még nem létezett a számítógép, a világ összes tudása hét ember fejében volt. İk voltak a híres Hét Bölcs, az a hét tudós, aki ismerte a nagy igazságait, miértjeit, hogyanjait, mikorjait, gyógyírjait mindennek, ami történik. Annyira fontosak voltak, hogy ahol éltek, ott királyoknak tekintették ıket, akkor is ha közülük sokan valójában nem is voltak azok. Ezért A Hét Bölcset Bölcs Királyoknak is nevezték. Nos, éppen a nulladik évben, tanulmányozva titkos pergamenjeiket, mind a Hét Bölcs ugyanarra a meglepı következtetésre jutott. Pont annak az évnek egyik éjszakáján fel fog tőnni egy különleges csillag, mely el fogja vezetni ıket a Királyok Királyának bölcsıjéhez. Attól a pillanattól kezdve minden éjjel az ég kutatásával, és minden nappalt az utazásra való felkészüléssel töltöttek, mígnem egyszer az éj fekete
bársonyán fel nem tőnt egy csillag, mely minden más csillagtól különbözött. A Hét Bölcs habozás nélkül elindult a világ hét sarkából, ahol laktak. A csillag mutatta nekik az utat. Csak annyit kellet tenniük, hogy nem vesztik szem elıl a csillagot. Minden Bölcs a kísérete elıtt lovagolt. Mind a heten szemüket mereven a csillagon tartották, mivel csak ık látták éjjel és nappal. Arannyal hímzett palástjaik voltak, és minden palást egy valóságos vagyont ért. Mögöttük jöttek emírjeik, palotagrófjaik, fegyverhordozóik, szultánjaik. A lovak és a tevék roskadoztak a ruháktól, ennivalótól, de legfıképp a értékes ajándékoktól, amit az isteni gyermek számára vittek. A hét karaván lassan közeledett a Gyızelem–hegyéhez, ahol a csillag útja alapján a Hét Bölcsnek találkoznia kellett volna, hogy ott egyetlen karavánná egyesülve menjenek tovább.
Olaf, a hideg és zord Fjordok Országának mágusa, átvágva a végtelen sztyeppen, és a jéghegyek láncain, egy napfényes, zöldellı völgybe érkezett, ahol a fák roskadoztak a finom gyümölcsök alatt, ahol az idı enyhe volt, és mindent belengett a virágok édes illata. Olaf és társai ennél szebbet még soha életükben nem láttak, és elhatározták, hogy egy rövid idıre megpihennek. A csillag hiába fénylett, és ragyogott, hogy figyelmeztesse a Bölcset az út folytatására. Olaf a varázslatos völgy tavainak langyos vizében úszkált, heverészett a napon, és egy hatalmas kastély építésébe fogott. Teljesen elfelejtette a csillagot. Igor, a Folyók Országának mágusa, fiatal volt, erıs és vakmerı, jól bánt a karddal, és ha kellett nagylelkő is tudott lenni. Elsıként indult, ahogy feltőnt a csillag, palotagrófjai győrőjében lovagolt, akik szıkék és kék szemőek voltak, mint ı. Mindegyikük vörös tollakkal díszítet ezüst sisakot, rézzel és aranyo-
zott bronzzal berakott páncélt viselt. Síkságokat, felszántott földeket hagytak maguk mögött, míg el nem érkeztek a gonosz és kegyetlen Vörös király birodalmába. Pribékjei könyörület nélkül bántották, és büntették a szolgasorban élı alattvalókat. Igor, és a palotagrófok nemes szíve haragra gerjedt a mindenfelé történı igazságtalanságok ellen, ezért elhatározták, hogy közbelépnek. Egy reggel összeakadtak a király testıreinek egyik csapatával, akik egy tucatnyi láncra vert, rongyos, éhezı földmővest hurcoltak el éppen. Igor elıre rántotta a kardját, és a grófokkal együtt a testırökre vetette magát. Kitört a háború. Egy hosszú és véres háború. Igor a szegények és gyengék védelmezıje lett, de szem elıl vesztette a csillagot, és egy kis idı elteltével nem is kereste többet. Yen Hui, az Égi Birodalom mágusa volt. Elméje tiszta volt, mint a gyémánt, és éles, mint az acélpenge. Útitársai mind tudósok és filozófusok közül kerültek ki. És amíg mentek, amerre a csillag vezette ıket, matematikáról beszélgettek, és bonyolult feladványokat oldottak meg. Egy márványszobrokban, kertekben, stadionokban gazdag, pompázatos városba érkeztek, amelynek egyetemén híres tudósok tanítottak. Yen Hui képtelen volt ennek ellenállni. – Néhány órára megpihenek itt – mondta magában. Éppen azon a napon egy híres tudós a Világegyetem keletkezésérıl tartott órát. Yen Hui kihívta ıt egy nyilvános vitára. Az emlékezetes vita egy teljes héten át tartott, ami alatt Yen Hui és a tudós az ismeretek minden terén megüt-
köztek, és egy sakkjátszmával ért véget, melyet Yen Hui mágus zseniális lépései miatt még mindig elemzik a legtapasztaltabb nagymesterek. Megnyerte a játszmát, de amikor az eszébe jutott a csillag, már túl késı volt: többé nem sikerült megtalálnia. Navarrai Lionel, a mágus, herceg volt és költı, aki nyugat felıl érkezett, és legkedvesebb barátai kíséreteiben követte a csillagot, akik a fegyverek helyett hangszereket hoztak magukkal. Lionel egy nagyon kedves dalt komponált a csillag és a Királyok Királyának tiszteletére, aki azért jött a Földre, hogy elhozza a szeretetet, és a békét minden ember számára. Aki csak halotta a dalt, meghatódott, és szeme megtelt könnyel. Lionel karavánja átvágott két hatalmas erdın, és egy este szállást kért egy népes falu dolgos vidám lakosainál. A királyfit és barátait meghívták a polgármester báljára. A bál végén a polgármester lánya, egy bájos hajadon énekelt és táncolt a meghívottaknak. Így esett, hogy Lionel halálosan beleszeretett a lányba. Hiába emlékeztették barátai az elkezdett fontos küldetésre. Lionel minden gondolata a polgármester lánya körül járt. A királyfi egén lassan elhalványult, majd eltőnt a csillag. Menyhért, a perzsák királya udvartartásának élén lovagolt anélkül, hogy szem elıl tévesztette volna a csillagot. Hozzá volt szokva a nehézségekhez, és az áldozatokhoz, nem pihentette szemeit sem éjjel, sem nappal. Nem akarta veszélyeztetni, hogy szeme elıl veszítse a csillagot, amely mutatta neki az utat. Credo 2009. július - augusztus
Gáspár, az indusok királya kevés hő barátot vitt magával. Hosszú út állt elıtte, és nem akart lekésni a találkozásról. – Biztosan tudom, nem tévedhetek. Született egy ember, aki teljesen olyan, mint mi, és aki a Föld ura lesz, uralkodni fog századokon át. Alázatos lélekkel vetem magam a lábai elé… Életem legnagyobb pillanata ez – gondolta. Boldizsár, az arabok királya, már nagyon öreg volt. Egy tevén utazott, ami állandó ingó járásával, álomba ringatta. Ezért egy apród ment mellette, akinek az volt a feladata, hogy ébren tartsa, még akkor is, ha néha erısebben meg kell löknie, hogy a király elkerülje azt a szerencsétlenséget, hogy szem elıl téveszti a csillagot, amely vezette ıt. A Gyızelem– hegyénél kitőzött találkozóra így csak három mágus Király ért el. Amikor leszálltak lovukról, tevéikrıl látták, hogy az égen egy hatalmas kapu nyílik, és tündöklı angyalok jelennek meg, akik kezükben tartották a vezércsillagot, melynek fénye beborította az egész hegyet. A hegy lábánál összegyőltek, hogy testben és lélekben megtisztuljanak egy közeli kútnál, amely körül hét fa nıtt: olajfa, szılı, mirtusz, ciprus, citrom, cédrus és fenyı. De négy fa már lehullatta leveleit, és Gáspár, Menyhért, és Boldizsár megértették, hogy a másik négy Bölcs soha nem fog megérkezni. Ezután karavánjaikat egyesítették. – Ideje folytatni az utat– mondta Boldizsár, aki a három közül a legidısebb és legbölcsebb volt. a csillag újra elıttük járt, hogy mutassa nekik az utat Betlehem felé 17
Keresztrejtvény A Bibliából származó mondásokat összekevertük. Kösd össze helyes sorrendbe! Senki sem varr régi ruhára Ha a kezed megbotránkoztat, Szednek–e „Csak öt kenyerünk van, Hogy aki nem akar dolgozni, S ha világot gyújtanának,
tövisek közül szılıt vagy bogáncsról fügét? (Mt 7,16) ne is egyék. (Tessz 3.10) új szövetbıl foltot. (Mk2.21) a tó túlsó partjára(Lk8,22) vágd le.(Mk 9,40) ugyan mivel sózzák meg? (Mt 5,13) nem rejtik a véka alá. (Mt 5,15) és két halunk” (Mt 14,17)
Ha a só ízét veszti Evezzünk át
Fejtsd meg, hogy milyen fajta imádságokat szoktunk mondani?
ké
la
di
tı
csı
rı
a
há
dó
í
Megfejtés: __________________ __________________ __________________
Rakd a szavakat helyes sorrendbe és írd le Jézus missziós parancsát! egész
evangéliumot el
minden világra az hirdessétek teremtménynek és
menjetek az
………………………………………………………………………………………………………… A megfejtéseket augusztus 20.-ig adjátok le István atyának.
Humor Sekrestyében
Ki jut a pokolra?
Állatorvos
1950 nyarán a szerény külvárosi templom sekrestyéjében Arisztid suttogó hangon jelenti be újszülött fiának keresztelıjét. És milyen nevet választottál, fiam? – érdeklıdik az idıs atya. – Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Vazul, Celesztin névre gondoltam. – Hmm! Fura döntés. Nem gondolod, hogy esetleg hátrányba kerül a neve miatt? – Nézze, Tisztelendı úr, ha már vagyont nem hagyhatok rá, legalább tekintélyes neve legyen – ez is valami!
A pap a szerencsejátékok híveit ostorozza a misén. – Azok is a pokolra jutnak, akik a szerencseszámok bővöletében élnek. Hat, huszonnégy, harminchárom, ötven, nyolcvanegy... Ilyesmikrıl álmodoznak és nem törıdnek a családjukkal, de bizony mondom néktek, az ilyen ember elkárhozik, mert az ördögé a lelke! A mise végén egy régi hívı odamegy a plébánoshoz és gratulál a szentbeszédhez. – Megrendítı volt, amit mondani tetszett. De nem ismételné el nekem azokat a számokat?
A nyaraló asszony elviszi a helybéli állatorvoshoz a kutyáját, mert az a sündisznóval verekedett. – Mennyivel tartozom?– kérdezi a kezelés végeztével az asszony. – Ötezer forinttal, asszonyom. – Maguk itt megkopasztják a nyaralókat! Kíváncsi vagyok, hogy télen mit csinálnak! – Sündisznókat tenyésztünk.
Gizi néni receptje Miklai Lászlóné
Hozzávalók a tésztájához . 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 6 tojás, 30 dkg liszt. 1 cs. sütıpor, 2 evıkanál kakaó, 1 üveg magozott meggy,
A krémjéhez: 3,5 dl tej, 1 cs. vaniliás pudingpor, 25 dkg margarin, 20 dkg porcukor. A tetejére: 1 torta bevonó, 2 evıkanál olaj. A tojásokat habosra keverjük a porcukorral, majd a margarinnal. Hozzáadjuk a lisztet, a sütıport, és simára keverjük. Kettévesszük a masszát. Az egyik felét beletesszük a tepsibe. A másik felébe elkeverjük a kakaót. Ráöntjük a tepsibe levı masszára. Rárakjuk az egy üveg meggyet. Elımelegített sütıbe 180 fokon sütjük.
Eközben a tejjel és pudingporral sőrő pudingot fızünk, s amikor kihőlt elvegyítjük a margarinnal, habosra kevert porcukorral. Ezt a krémet rákenjük a kihőlt tésztára, majd elkészítjük a csoki mázt. Ehhez a tortabevonót megolvasztjuk, belekeverjük az olajat és a krémre öntjük. A süteményt hőtıszekrénybe teszszük, hogy a csokoládé rádermedjen a tetejére, majd forró vízbe mártott késsel kockára szeleteljük.
Júliusra és augusztusra tervezett programjainkból július 4. szombat
EGYHÁZMEGYEI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ – SEGESDEN
július 11. szombat
Ministráns fiúk és énekkaros lányok kirándulása Petörke–tóhoz
július 17. péntek
EGÉSZ NAPOS SZENTSÉGIMÁDÁS NAGYBAJOMBAN
augusztus 3–8. hétfı–szombat augusztus 15. szombat augusztus 17–19. hétfı–szerda
HITTANOS TÁBOR KİSZEGEN
Indulás Nagybajomból 900, Böhönyérıl 915–kor 1000 Elıadás: Bálint Gábor kaposszentbalázsi plébános 1200 –1500 Ebéd, játék, választható programok 1500– szentségimádás, 1600 szentmise, 1700 záró imádság Indulás Vésérıl 900, Böhönyérıl 915, Nagybajomból 930 Érkezés 1730–1800 között. 800 Szentmise, utána szentségkitétel 1800 Szentmise Böhönyén, 1900 szentségeltétel Nagybajomban
augusztus 20. csütörtök augusztus 20–23. csütörtöktıl – vasárnapig
Mária mennybevitelének ünnepe – ünnepi miserend Nagybajom 900, Böhönye 1100, Vése 1300
GYALOGOS IFJÚSÁGI ZARÁNDOKLAT KAPOSVÁRRÓL SEGESDRE hétfı éjszaka Kaposszentbenedeken Ancilla nıvérnél, kedd éjszaka Nagybajom plébánián és a Kolping Kollégiumban
SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE Nagybajom 900, Böhönye 1100, Vése 1300
„SZENT ISTVÁN NAPOK” NAGYBAJOMBAN A Református és a Katolikus Egyházak és a civil szervezetek rendezésében. A programból: helyi mesteremberek kiállításai; Marics atya beszélgetése Pilhál György újságíróval; Iváncsics Ilona mősora, népi játékok délutánja; táncház, „Gável testvérek” koncertje – stb. aug. 20., 1500: – Ökumenikus imaóra, aug. 22. szombat, 1900: – Orgonakoncert a katolikus templomban
Credo Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162. E.mail címünk:
[email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.fw.hu Böhönye honlapja: www.bohonye.plebania.hu E-mail címe:
[email protected] Alapító kiadó Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelıs kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztık: Lukáts Istvánné és Székelyi András. Munkatársak: Takács Orsi, Lempach Gabriella. Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Kapos Color Print, 7400 Kaposvár, Városháza u. 1. Újságunk havonta jelenik meg, következı, szeptemberi számunk 2009. szeptember 6-tól kapható.
A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn! Credo 2009. július - augusztus
19
Bicsár László
Marics József atya
Göndics János atya
Göndics János atya 20
atya ezüstmiséje
jubileumi miséje
pappá szentelése
pappá szentelése
Credo 2009. július - augusztus