A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA

A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA 15. évfolyam 5. szám 2013. május

Anyáknapja alkalmából az egyházközség nevében k öszszám öntjük az édesanyákat és a nagymamákat! 149.

Hallotta? Ferenc pápa találó hasonlatai A Szentatya szereti képekkel, hasonlatokkal illusztrálni mondanivalóját. A Ferenc pápa: beszélgetések Jorge Bergoglióval című interjúkötetből idézünk néhányat. (Sergio Rubin és Francesca Ambrogetti könyve) A pap és a juhok szaga A leendő pápa így fogalmazott: „Az az egyház, amelyik adminisztratív kötelességek végzésére korlátozza magát, amikor kicsiny nyáját gondozza, hosszú távon megbetegszik. Az a pásztor, aki elszigeteli magát, nem igazi pásztora a juhoknak, csupán „fodrász”, aki bodorítja őket ahelyett, hogy utánamenne a többinek.” A mai helyzetről azt mondta, épp a fordítottja a bibliai példabeszédnek, amelyben a pásztor otthagyja a kilencvenkilenc juhot, hogy megkeresse az egy elveszettet. „Ma egy van az akolban, és kilencvenkilencet kell megkeresnünk.” (Később, pápaként arra biztatta a papokat, hogy „olyan pásztorok legyenek, akik bírják a juhok szagát”, amikor a hittől távoli emberek közé viszik Krisztust.) Életünk során meg kell érlelődnünk, mint a jó bornak A leendő pápa elmesélte, hogy egyszer a repülőtéren meglátott egy sikeres, neves idős üzletembert, aki a csomagjára várt. Fiatalokat gyakran látott türelmetlenkedni ilyenkor, ám ez esetben meglepte, hogy az idős férfi „dühöngeni kezdett, amiért késett a csomagja.” „Elszomorodtam, amikor láttam, hogy ez az ember nem képes élvezni az öregkor bölcsességét. Ahelyett, hogy a korral nemes borrá ért volna, megsavanyodott, mint a rossz bor.” A gyerekek nevelése és elengedése olyan, mint a sárkányröptetés Gyerekkorában szeretett sárkányt eregetni. „A sárkány olykor nyolcast csinál és zuhanni kezd. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy az ember nem húzza meg a zsinórt. A tapasztaltabbak ilyenkor azt kiabálták: Ereszd meg, billeg!” Az ember fejlődését is valahogy úgy kell kísérnünk, mintha sárkányt röptetnénk: van, hogy engednünk kell, mert „billeg”. Vagyis időt kell adnunk neki. Fontos, hogy a megfelelő pillanatban korlátokat állítsunk, de vannak pillanatok, amikor tudnunk kell másfelé nézni, mint a tékozló fiú apja, aki engedi, hadd menjen a fia és tékozolja el a vagyonát, hogy okuljon az esetből.” A bűntől való megváltás olyan, mint a vízbefúló megmentése „Vannak, akik igaznak tartják magukat, a katekizmus szerint, keresztény hitben élnek, de nem élték át azt, hogy valaki megmentette őket. Egy dolog hallani, hogy egy fiú majdnem belefulladt a folyóba, de valaki utánaugrott és kimentette; más, ha ott voltam és én segítettem rajta; és megint más, ha én fuldokoltam és engem mentettek meg. Csak mi, nagy bűnösök kaptuk meg ezt a kegyelmet”, hogy tudjuk, mit jelent igazából a megváltás - mondta. „Hajótörött kultúra” „A szigetre sodródott hajótörött életben maradásának záloga a találékonyság. A kunyhóépítéshez fel kell használnia az elsüllyedt hajó deszkáit és a szigeten talált új tárgyakat is. A hajótörés képe minden új korszakra érvényes, mert vannak mulandó dolgok, amikre nincs többé szükség, és vannak (örök) értékek, amelyeket másképp kell kifejezni.” Isten türelme Isten türelme „kellemes és édes, mint egy nyári éjszaka.” A halál viszont „mohó”, és naponta kopogtat. „Futok előle, de rám mosolyog, és kér, hogy fogadjam el.” (Forrás: CNS) 2

Credo 2013. június

Helytörténet Marics József (Berzence):

Nagybajom katolikus papjai 15. Buzgó lelkipásztor a plébánia élén: PAPP JÓZSEF (1805 – 1820) A Gondviselő Isten a XIX. század elején egy kiváló, jó plébánossal ajándékozta meg Nagybajom katolikus híveit Papp József atya személyében. Az új lelkipásztor 1775. november 10–én született Pápán Papp József és Kampics Katalin szülőktől. A családi háttérről nem sokat tudunk. Joggal föltételezhetjük, hogy a szülők áldozata, a gyermek tehetsége és a papság iránti vonzalma hozzájárult ahhoz, hogy az ifjú a világi élet helyett a papi hívatást válassza. Tanulmányait: a filozófiát Pozsonyban, a teológiát Veszprémben végezte. Az ősi székesegyházban szentelte pappá Bajzáth József püspök 1800. augusztus 29–én. Újmisésként Kéthelyre került, ahol 1803–ig működött. 1803–1804–ig Nagykapornakon, 1804–1805 Nemesrádón káplánkodott. 1805– ben került hozzánk. Ez volt az első önálló állomáshelye. 15 éven át gondozta, tanította és nevelte a nagybajomi híveket, kicsiket és nagyokat egyaránt. Az egyik legbuzgóbb plébánosunk volt. Igen jó kapcsolatokat teremtett a rábízott lelkekkel, de a más vallású testvérekkel is. Mindenki szerette. Följegyezték róla, hogy mindvégig példásan látta el a lelkipásztori teendőket. Szorgalmasan tanította a hit és erkölcsre a gyermekeket és a felnőtteket is. Hetente kétszer látogatta a plébánia területén működő iskolákat. Szeretettel kereste föl a betegeket. Plébánossága alatt szinte minden beteg lélekben felkészülten lépte át az élet és a halál kapuját. A jó plébános atya szabad idejében igen sokat olvasott. Állandóan képezte magát. A hittudomány mellett a természettudomány és az irodalom is érdekelte. Kiváló szónok volt. Buzgó pap és népszerű nevelő. A hívei sohasem látták civil ruhában. Örömmel és lelki boldogsággal öltötte magára minden nap a reverendát. Azon papok közé tartozott, aki élete végéig viselte a tonzurát, a hajkoronát. Akit ennyire szerettek a hívek, arról föltételezhetjük, hogy igen jól érzi magát a plébánián, és nem vágyódik el onnan. 1817–ig ez így is volt. Ezután szóban és írásban kérte az egyházmegyei hatóságtól az elhelyezését Nagybajomból. Még Kurbély György püspök atyához is személyesen fordult, hogy mentse föl a plébániánk vezetése alól. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért akar távozni tőlünk, csak ennyit válaszolt: „Elegem van az eretnek és perlekedő földesurakból.”

Papp József atyának igen nagy szerencséje volt. Zalai működése alatt felfigyelt rá Gr. Batthyanyi Antal, aki mindvégig tisztelte és szerette a buzgó és kiváló papot. A gróf úr személyes kérésére Kurbély György veszprémi püspök igali plébánosnak nevezte ki. Haláláig volt az ottani hívek jóságos és közszeretetnek örvendő lelkiatyja. 1835. január 30–án halt meg, életének 60. évében. Az igali temetőben helyezték örök nyugalomra. Papp József 15 évi plébánossága alatt több minden történt hazánk életében. 1805. október 31–én az országgyűlés hozzájárult a Napóleon elleni nemesi fölkelés fegyverbe hívásához. 1805. november 7. – I. Ferenc király szentesítette az országgyűlés törvényeit. Ezen túl hazánkban a latin nyelv mellett magyarul is lehetett a Kancelláriával levelezni, hivatalosan eljárni és a közügyeket intézni.

Austerlitzi csata 1805. december 2. – Napóleon Austerlitznél súlyos csapást mért az osztrák és orosz egyesült hadseregre. 1806. augusztus 6. – I. Ferenc magyar király lemondott a német–római császári címről. Ezzel 1006 évi fennállás után megszűnt a Német–Római Császárság. 1808. január 25. – A király Károly Ambrus főherceg püspököt nevezte ki esztergomi érsekké. 1809. május 15. – A francia csapatok Pozsonynál átlépték a magyar határt. Napóleon Bécsből kiáltvánnyal fordult a magyar nemzethez. 1809. június 24. – A francia hadsereg elfoglalta Győr várát és a várost. 1808. április 29–én az uralkodó szentkirályszabadjai Rosos Pál választott püspököt nevezte ki a

Credo 2013. június

3

veszprémi egyházmegye főpásztorának. Rövid idei 1819. június 12. – Az uralkodó Rudnay Sándor püspöksége után 1809. július 17–én 59 éves korá- erdélyi püspököt nevezte ki esztergomi érsekké. ban váratlanul elhunyt. A veszprémi székesegyház kriptájában temették el. Papp József plébánossága alatt is történtek olyan I. Ferenc uralkodónk 1809. augusztus 11–én események Nagybajomban, melyekről illik megemKurbély György választott püspök, kanonokot ne- lékeznünk. vezte ki veszprémi püspöknek. A volt lelkipásztorunkról dicsérően jegyzik meg, hogy pontosan és példásan irodázott. A ludimagisterek, tanítók nevét kiemelten örökítette meg az anyakönyvekben. Testvéri és igen jó kapcsolatot ápolt mindvégig a ferences atyákkal, különösen a segesdi kolostorral, melynek papjai látták el a somogysárdi kihelyezett, kegyúri kápláni munkakört. Baksay Vince, Gáspár Bernát, Megyesi Honórius és Tádé atya gyakran megfordult Nagybajomban. Papp József elhelyezése után, az új plébános megérkezéséig Honórius atya szolgált a plébániánk területén. 1808–ban a félelmetes himlő járvány szedte az áldozatait a településünkön. 50 személyt ragadott el a kegyetlen halál. 1813. július 23–án (200 éve) járt először Nagybajomban Berzsenyi Dániel költő Sárközi István földesúrnál. Kurbély György 1815–ben Kurbély György főpásztor püspöki láveszprémi püspök togatást végzett a segesdi főesperesség területén. A Az új főpásztor 1814–ben a segesdi főesperes- nagybajomi Canonica Visitatio–ból a következőket séget három esperesi kerületre osztotta föl: Segesdi, tudjuk meg: A nagybajomi plébánia területén 1637 katolikus Csökölyi, Csurgói. Nagybajom a csökölyi kerülethez tartozott a következő plébániákkal: Csököly, hívő él. Ebből a városunkban 476, a külterületen Atád, Csokonyavisonta, Hárságy, Kutas, Lad, 1161 lelket írtak össze. A 476 lélekből 358–an végezték el a húsvéti szentgyónásukat. Németújfalú, Kaposszentbenedek, Szulok, Tarany. A nagybajomi külterületeken 46 iskolás gyer1809. szeptember 2. – Fertőző betegségben elmek élt, akik közül kevesen jártak iskolába a nagy hunyt Károly Ambrus esztergomi érsek. 1810. április 2. – Napóleon császár feleségül távolság miatt. A nagybajomi hívekről terjedt el a hír, hogy vette I. Ferenc király leányát, Mária Lujza főhertöbben nem tartották meg az előírt böjtöket. cegnőt. A püspöki látogatás idején a plébániánknak 23,5 1812. február 21. – A budai Rondellában meghold szántóföldje volt. alakult az állandó magyar színház. 1820 körül a nagybajomi Zsidó utcában fölépült 1813 októberében, a lipcsei, népek csatájában Napóleon császár hadserege súlyos vereséget szen- a kántor telkén a zsinagóga, mely a II. Világháború végén pusztult el. (folytatjuk) vedett. 1817 januárjában megjelent Pesten a Tudományos Gyűjtemény c. folyóirat.

Kritika A vállalkozó kedvű és bátor úttörők gyakran találkoznak az irigy megfigyelők bíráló nevetésével. Az első amerikai gőzhajónak harminckét órába került, amíg New Yorktól elindulva a Hudson folyón a 200 km távolságban levő Albanyba érkezett. Az emberek nevettek rajta. - A lovas kocsi eleinte elhagyta a gépkocsit, mintha állt volna. Az emberek nevettek. - Az első elektromos izzó olyan homályos volt, hogy az embereknek gázlámpát kellett gyújtaniuk, hogy meglássák. Az emberek nevettek. - Az első repülőgép a fölrepülés után ötvenkilenc másodperc múlva visszatért a földre. Ezen is nevettek az emberek. - Ha valaki nagy feladatra vállalkozik, vagy új ötletei vannak, számíthat a bírálatra. 4

Credo 2013. június

Életünk

Molnár Lajosné: Köszönettel és hálával Március 27–én sajnálatos tűzeset történt nálunk. A lakásunk is veszélybe került. A gyors és szakszerű segítségnek köszönhetően nem lett a családom hajléktalan. Ezúton szeretnék köszönetet mondani és hálámat kifejezni azoknak, akiknek közreműködésével megmenekültünk. Emberségből jelesre vizsgáztak sokan. Segítségünkre sietett Nagybajom Önkormányzata, személyesen a Polgármester Asszony, Czeferner Józsefné! A Városgazdálkodás vezetésével annak összes dolgozója egy emberként gyorsan helyreállította a tetőt! Őszinte köszönetemet fejezem ki a katolikus egyházközség híveinek, akik gyűjtést szerveztek, hogy minél előbb talpra állhassunk! A vállalkozók között is akadt olyan – személyesen Hőgye Gábor, – aki kedvezményesen faanyagot bocsájtott rendelkezésünkre. Összefogásból példát mutatott Nagybajom lakossága. Ezt szeretném most a Credo olvasóinak megköszönni! Zavarkó József, hitoktató:

Ministráns találkozó Murakeresztúron Hála tölti el szívünket, hogy a Kaposvári Egyházmegye legtávolabbi szegletébe, Murakeresztúrra, közel 130 fő ministráns érkezet a plébánosok és hitoktatók kíséretében! Napsütéses reggel várta a csoportokat, akiket a helyi hívek zsíros kenyérrel és teával kínáltak. A regisztrációt követően délelőtti programunk főhadiszállására vettük az irányt, templomunkba. A házigazda, Polgár Róbert plébános köszöntője után a Taize–ből érkezett András testvér elmélkedésével vette kezdetét találkozónk, akinek élménybeszámolója a kis Francia faluról, nagy hatást gyakorolt kicsikre és nagyokra egyaránt. Ezt követően Róka Dániel atya szemléltette kis filmjeivel, mi történik akkor, ha egy ember, legyen az gyermek, fiatal, családos vagy atya, elhanyagolja imaéletét és a Jóistenhez fűződő kapcsolatát. Lelkiéletünk hullámvasútján sokszor ültünk már, de ez az előadás alternatíváiban olyan hasznos tanáccsal és biztatással látott el mindenkit, amellyel mélypontjainkról elindulhatunk az emelkedőn, Mennyi atyánk ölelő karjaiba. Ne feledjétek, „mindig van remény!”

A szünet után felfrissülve vágtunk neki a kiscsoportos foglalkozásoknak, témavezetőink a Budakesziről érkezett domonkos nővérek voltak. Hivatásról beszélni gyermekeknek és fiataloknak? Ha nem a saját szemünkkel látjuk, hogy a ministránsok egy órán át kérdezgetik a nővéreket, akiknek válaszát ritka odafigyeléssel hallgatják, nem hisszük el! Köszönjük Imelda – Lúcia – Anna nővérnek és Ágnesnek előadásaikat! Ha ministránsaink közül csak egyben segítették a hivatás gondolatát elmélyíteni, mindenképp megérte! Hála érte! Szentmisénket Friszár Károly kerületi főesperes celebrálta, amely Szabó Péter, murakeresztúri ministránsunk tanúságtételével kezdődött. Károly atya prédikációjában említette, hogy ha hétköznapjainkban a számunkra fontos dolgokat félre tesszük, mert éppen litániára megyünk focimeccs helyet, akkor az is előfordulhat, hogy amíg a litánia véget nem ér, nem kezdődik el a várva várt meccs! – „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik!” Ebédünket követően két csoportot alakítottunk ki: az alsósok a plébánia kertjében játékos – ügyességi vetélkedőkön mérettették meg magukat, míg a nagyobbak a faluban kialakított pontokon oldották meg a nehezebbnél – nehezebb szellemi és ügyes-

Credo 2013. június

5

ségi feladatokat  A nap végén nem maradhatott el a várva – várt jutalom sem, amelyeket csillogó szemmel és nagy mosollyal vettek át ministránsaink, a kellemesen fárasztó, de tartalmas találkozó zárásaként. Emlékeztessen bennünket ez a ministránstalálkozó arra, hogy valóban – „Isten tenyerén a lenyesett fa kizöldül!” Szeretnénk ezúton megköszönni: a Kaposvári Püspökségnek, hogy segítették és támogatták a Murakeresztúri Egyházközséget a ministránstalálkozó lebonyolításában. Az előadóknak, hogy elfogadták

meghívásunkat és a magokat, amelyek a hivatások csírái lehetnek gyermekeink életében! A Magvető Együttesnek, akik zenei szolgálatukkal tették hangulatosabbá együttlétünket. Az atyáknak és hitoktatóknak, hogy idejüket áldozták ministránsaikra, akik hétről – hétre szolgálnak Istenünknek, a szentmise oltáránál. Valamint a murakeresztúri fiataloknak, szülőknek, nagymamáknak, akik segítették a szervezők munkáját! Nélkülük ez a találkozó nem lehetett volna ilyen sikeres! Deo gratias!

Anyakönyvi adatok a plébánián: Halottaink: április 10.: Borsos Sándor – élt 84 évet. Gyászolják felesége: Ilona, gyermekei: Sándor és Lajos, unokája: Erika, dédunokái: Tibor és Boglárka. április 19.: özv. Péterfai Jánosné (szül. Leich Rozália) – élt 79 évet. Gyászolják leánya: Erzsébet, unokái: Krisztián, Adrián, Anett és Balázs, dédunokája: Fanni, menye: Margit, nászasszonya: Margit április 24.: Bajer Antalné (született Dora Erzsébet) – élt 74 évet. Gyászolják: férje, Antal, fia: Zoltán, testvérei: Rozália, Magdolna és Irén ill. családjaik

Keresztelések: április 7.: György–János – Bogdán György és Hosszú Piroska gyermeke, Nagybajom április 13.: Hunor–László – Kiss Péter és Sipos Barbara gyermeke, Nagybajom április 14.: Jázmin–Mária Magdolna – Koczor László és Melo Edina gyermeke, Nagybajom április 14.: Péter–Csaba – Zvolenszki Csaba és Kovács Marianna gyermeke, Nagybajom

Lelkiség Az Égi Édesanya: Van valakim, aki soha nem utasít vissza, Ha lelkesen beszélsz, nem vág a szavadba Meghallgatja panaszod, vigasztal a bajban Mindig talál jó megoldást, bármilyen nagy baj van. Van Valaki, aki hozzád mindig szelíd, gyengéd Ha mindenki ellened van, akkor is megvéd, Nem mondja, hogy nincs ideje, Nem mondja, hogy fáradt, Amíg el nem nyom az álom vigyázza az ágyad. Az Ő szava mindig csendes és szeretetteljes Soha nem kiabál veled, és mindig türelmes Rögtön megsegít a bajban, hogyha szépen kéred, És ha gyötör magányod, Őt mindig eléred. Nagyon régen ismer téged, mielőtt meglettél, Már akkor is jó volt hozzád, még meg sem születtél. Azóta is vigyáz reád, és ha már nem leszel itt a földön, Vele akkor is együtt leszel. Igen, Ő az jól gondolod senki más nem lehet Csak egy anya lehet, aki ilyen nagyon szeret. De bizony nem akármilyen földi édesanya, Égi Édesanyánk Ő, a csodás Szűz Mária. Légy hozzá jó, engedelmes, hiszen Ő is ilyen Tudd az Úrnak azt mondani amit Ő is: IGEN Ha Ő lesz a példaképed boldogság vár rád, Örökké fog szeretni az: ÉGI ÉDESANYÁD. 6

Credo 2013. június

Dsida Jenő:

Hálaadás Köszönöm, Istenem az Édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, Értem éjjel–nappal dolgozni nem restell. Áldott teste, lelke csak érettem fárad, Köszönöm, Istenem az Édesanyámat. Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban – itt e földön senki sem szerethet jobban! – Köszönöm a szemét, melyből jóság árad, Istenem, köszönöm az Édesanyámat. Te tudod, Istenem – milyen sok az árva, Aki oltalmadat, vigaszodat várja. Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk, Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk! Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel, Nagy–nagy bánatukat takard el, temesd el! Áldd meg édesanyám járását–kelését, Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését! Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad, Áldd meg két kezeddel az Édesanyámnak

Dolhai Lajos: MÁJUSI LITÁNIÁK A XII. században találjuk az első nyomait a Boldogságos Szűzhöz intézett litániának. A XIII–XVI. századig számos, elég terjedelmes Mária–litánia keletkezett, melyekből a XVI. században kialakult a lorettói litánia. A litánia szövege az elmúlt évszázadokban fokozatosan bővült. Például IX. Piusz pápa a szeplőtelen fogantatásról szóló dogma kihirdetése után elrendelte, hogy azt a litániába is vegyék bele. „Áteredő bűn nélkül fogantatott Királynő” XV. Benedek pápa megengedte, hogy az I. világháború alatt a „Béke Királynője” könyörgést is belevegyék a litániába. XIII. Leó pápa engedélyezte nekünk, magyaroknak a „Magyarok Nagyasszonya” megszólítás besorolását a litánia végére. Nyilvánvaló, hogy 1950–ben a „Menynyekbe felvett királyné” megnevezés is bekerült a titulusok közé. A régi időkben a litániákat s így a Lorettói litániát is vasár– és ünnepnapok délutánjain végezték. A plébánosok kötelesek voltak litániát végezni, amely ájtatosság egy litánia, és a Szentséggel adott áldásból állt. Ezek a litániák nálunk szinte mindig a Boldogságos Szűz tiszteletére voltak szentelve. Csak az úgynevezett „máriás évszázadban” (1854–1954) alakult ki az a szokás, hogy a május hónapot különleges módon is a Szűzanyának szenteljük, mégpedig a Lorettói litánia naponkénti végzése által. A legszebb hónapban sajátos hangulata van a májusi litániáknak. A litánia éneklése által köszöntjük Máriát, de közben önmagunkat is jobban megértjük, sőt remélhetőleg mi magunk is több és jobb emberekké leszünk.. Ha a májusi ájtatosságra jövünk össze, akkor azt is megtapasztaljuk, és egyre jobban megértjük: öszszetartozunk! Mindnyájan együtt hordozzuk a terhet és a boldogságot, a veszélyt és az üdvösséget. És éppen ezért jövünk össze litániát énekelni. A magányos ember elhagyatottságából hív bennünket az egyház Credo 2013. június

7

liturgiája Isten szeretetének és kegyelmének közösségébe. Nyilvánvaló, hogy a közös imádságnak vannak következményei. Nem imádkozhatunk itt közösen, ha a hétköznapokban, a templomon kívül nem élünk szeretetben és hűségben, összetartozásban és kölcsönös tehervállalásban. A Mária–tiszteletnek tehát végső soron köze van a felebaráti szeretethez is. Mert Mária egész élete arról szól, hogy mindenki felelős testvére üdvösségéért, közbenjárhat és közben is kell járnia érte imával, áldozattal, segítéssel. Mivel ez igaz, ezért Mária nemcsak Urunknak Anyja, hanem a mi Anyánk is. Ebben a hitben jövünk össze esténként templomainkba. Ebben a reményben akarjuk szívünk örömében ismét Máriát dicsérni ezekben a napokban. Ez a dicséret végső soron magának az örök Istennek a dicsőítése, aki közel jött hozzánk testté lett Igéjében, hiszen ez az Ige Szűz Máriától született.

Ima a Szűz Anyához Ó édes Szűz Anyám, csillogó koronád fényéből Egy csöpp fényt sugallj reám. Hálátlan gyermeked vagyok anyám, De Te nem hagytál magamra, vigyáztál reám. Köszönöm, hogy megőrizted lelkemet. Áldó Szent palástodat reám terítetted. Kérlek, segíts, hogy így követhesselek, Hogy általad láthassam egyszer Istenemet. Édesanyánk vagy Te, világ királynéja, Tehozzád könyörög a világ minden népe. Imánk hallgasd meg, légy lelkünknek őre, Segíts, hogy lelkünk a bűnt kerülje. Hisz édesanyánk vagy Te, világ királynője. Szent Fiad által a lelkünknek őre. Lábaidhoz borulunk, úgy könyörgünk hozzád, Kérünk fordítsd felénk jóságos Szent orcád. Szemedből egy sugár költözzék szívünkbe, Hogy általa eljussunk Jézusunk elébe. Ámen /Közreadta: Kostyál Lajosné/

Áldozócsütörtök: Krisztus mennybemenetele Krisztus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy "innen oda ment", hanem annak a kifejeződése, annak megértetése a tanítványokkal, hogy Jézus ettől kezdve máshogy van jelen a tanítványok életében, máshogy lesz együtt Egyházával: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. A következő 10 nap a Jézus által megígért Szentlélek várása, Aki a bennünk lévő hitet elevenné és éltetővé teszi. Jézus mennybemenetele megerősíti az ember reményét, hogy testi létezésünk nem veszik el, nem fölösleges mindaz, amit testünkben, testünk által cselekszünk, hanem az "megüdvözül", hiszen Jézus testestül–lelkestül megy föl a mennybe, teste fölvétetik a Szentháromság boldogító közösségébe, ami a mi reményünk és célunk. Jézus Krisztus megdicsőülésének utolsó földi állomása, amikor negyven nappal föltámadása után az Olajfák hegyéről tanítványai szeme láttára a maga isteni erejével fölment az Atyához a mennybe . A mennybemenetel a Szentlélek elküldésének és Jézus második eljövetelének alapja. Az apostolok azzal váltak igazán a föltámadás tanúivá, hogy a mennybemenetelnek is tanúi voltak.

AZ EGYHÁZ LELKE Ó Szentlélek, add, hogy a te nevedben egybegyűlt Egyház „egy szív és egy lélek” legyen! Az Egyház a Szentlélek befolyása alatt és vezetésével él, növekszik és működik a világon. Szentlelket Krisztus küldte el az Atyától. Jézus azt kéri, hogy az Egyház hitével és szeretetével tanúskodjék Róla. Imájában ezt kérte övéi számára az Atyától „Szenteld meg őket az igazságban”, vagyis szenteljék magukat az Evangélium igazságának, legyenek készek hirdetésére, ha kell életük feláldozásával is. 8

Credo 2013. június

A Szentlélek, az igazság és a szeretet Lelke,. „Öntse Urunk, belénk a te Lelked lelki ajándékait, és alakítson ki bennünk neked tetsző szívet” (Misekönyv) Ez az ima azt mutatja, hogyan működik a Szentlélek. Ha az Egyház egységét elő akarjuk mozdítani, az első és legfontosabb lépés annak a szeretetnek kibontakoztatása, melyet a Szentlélek önt minden megkereszteltbe azzal a céllal, hogy szeretet, az egyetértés és a béke gyümölcseit teremje. Szent Pál írja az efezusi keresztényeknek: „Kérlek benneteket, én aki fogoly vagyok, az Úrban, éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymás szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.”(Ef 4,1–3) Nem könnyű ez a gyönge emberi természet számára, de a szentlélek benne él minden hívőben, ő idézi emlékezetébe Jézus szeretetparancsának tanítását, és segíti, hogy ezt életében megvalósítsa.

A Szentlélek segítségül hívása Jöjj Szentlélek Isten, jöjj s áraszd ki a mennyekből fényességed sugarát! Jöjj, ki árvák atyja vagy, jöjj ki szívek lángja vagy, ajándékos jóbarát! Jöjj áldott vigasztalás, drága vendég, lelki társ, legédesebb enyhülés: Fáradságra nyugalom, hőség ellen oltalom, zokogásban könnyülés! Jöjj és töltsd be híveid legtitkosabb szíveit, boldogító égi tűz! Semmi, semmi nélküled az emberben nem lehet, semmi tiszta, semmi szűz. Mosd, amit a szenny belep. öntözd, ami eleped, seb fájását csillapítsd; Ami dermedt, élesztgesd, ami fagyos, melengesd, ami hibás igazítsd! Benned minden bizalom! osszad, osszad pazaron hét szent ajándékodat: Adj érdemre jobbulást, üdvösséges kimúlást, s örök vígasságot adj! (Babits Mihály fordítása) Credo 2013. június

9

Folytatjuk a bűn gyökerét kell megtámadni sorozatunkat

AZ IRIGYSÉG Az irigység hajlandóság a mások javán való elszomorodásra, amennyiben azt úgy fogjuk fel, mint a magunk fölényének csorbulását. Az irigységgel velejár, a vág: bár hiányoznék felebarátunkból az a jó, amely bennünket árnyékba helyez. Ez a hiba tehát a kevélységből fakad, amely nem tűrhet sem vetélytársat, se különbet. Az ember meg van győződve a maga felsőbbségéről, és azért elszomorodik azon, ha látja, hogy másnak jobban megy, mint neki. Főképpen szembetűnő tulajdonságok tárgyai az irigységnek, de komoly embereknél föltámadhat az irigység szolid tulajdonságok, sőt az erények körül is. Ez a gyarlóság elsősorban abban nyilvánul meg, hogy az embernek rosszulesik, ha mást dicsérnek; ilyenkor az ember igyekszik leszállítani a dicséretek értékét, amennyiben bírálja azt, amit dicsérnek. Gyakran összetévesztik az irigységet a féltékenységgel. A féltékenység: tulajdon javunk túlságos szeretete, hogy elragadják tőlünk. Például, ha valaki eddig az első tanuló volt az osztályban, és észreveszi egy másiknak az előretörését, féltékeny lesz erre, mert attól tart, hogy elragadja tőle az elsőséget. Más: valakinek van egy barátja, akinek bizalmát bírja; de attól tart, hogy más hódítja meg magának, féltékeny lesz reá. Vagy: valakinek számos ügyfele van; ha attól tart, hogy valaki elhódítja tőle, erre az emberre féltékenykedik. Innen származik az a féltékenység, amely egyazon állású emberek, művészek, tudósok, sőt nem ritkán papok között is fel szokott lépni. – Egyszóval így lehet ezt kifejezni: az ember irigykedik a más javára és félti a magáét. Különbség van irigység és nemes versengés között. Ez utóbbi dicséretre méltó törekvés, amely arra unszol, hogy ami nemest embertársunkban látunk, azt magunkban is, ha lehet, még magasabb fokban, megvalósítsuk – de csakis tisztességes eszközökkel. Az irigység eredményei néha súlyos bűnök: – Felkelti a gyűlölet érzelmét: az ember hajlamos arra, hogy gyűlölje is azt, akit irigyel, vagy akire féltékeny. Kész róla rosszat beszélni, őt befeketíteni, rágalmazni, neki rosszat kívánni. – Az a hatása is megvan, hogy egyenetlenkedést idéz elő nemcsak idegenek, hanem a családtagok, rokonok között is. Gyakran idéz elő széthúzást egyházi közösségekben is. – A vagyonnak és tisztségeknek rendetlen hajhászására is vezet. Csakhogy felülmúlja az ember azt, akire irigykedik, hajszolja a munkát, nem riad vissza többé–kevésbé tisztességtelen mesterkedésektől sem. – Megzavarja az irigynek a lelkét. Mert addig nincsen békessége és nyugalma, amíg háttérbe nem szorította, maga alá nem gyűrte vetélytársát; mivel pedig ez ritkán sikerül tökéletesen, állandóan emészti magát.

Horváth Józsefné Annuska:

Ó Szűz Anyám! Ölelj szent Szívedre édes, ó édes szép Szűzanyám! Ne engedj elveszni engem, Hozzád száll kérő Imám! Tudom, hogy rossz voltam mindig, de én most megfogadom, Ezután jobb útra térek, s a Te szent kezed fogom. Te veled szebb lesz az élet, Veled, ó szép Szűzanyám, Életem hajóját védd meg, ha viharok csapkodják. Üdvözlégy, áldott légy Mária! Bűnösök szószólója. Fiadnál légy közbenjáróm, május Hajnalcsillaga! Szép május ezer virága, díszítse oltárodat. Szívemnek hálaadó dala, dicsérje jóságodat. Köszöntsön; Gyöngyvirág illata, nárcisz és kék ibolya, Vezeklő (bűnbánó) szívem ne vesd meg, ó kegyes szép Szűzanya, És, ha majd közelg halálom, akkor is itt légy velem! Vezess Jézusodhoz engem, s örök legyen életem! 10

Credo 2013. június

Lelki gondolatok Rocca Dániel Celesztin:

Nagyböjti lelkigyakorlat (1. rész) (A mostani és következő két számunkban Dani atya nagyböjti lelkigyakorlatos beszédét tesszük közzé, amely elhangzott március 17– én, a nagybajomi templomban) Egy öreg szerzetest kérdeztek meg az emberek, hogy mi a titka annak, hogy bármilyen elfoglaltsága is van, s bármennyi tennivalója is akad, mindig megőrzi összeszedettségét? – Semmi titkom nincs, felelte az öreg szerzetes. Amikor állok, akkor valóban állok. Amikor megyek, akkor valóban megyek. Amikor beszélek, akkor valóban beszélek… Igen, igen, vágott közbe az egyik látogató. Mi is így cselekszünk. De emellett még mit tesz, hogy ennyire összeszedett tud maradni? Nem teszek semmi különöset. Amikor állok, akkor állok. Amikor eszem, akkor eszem. Amikor beszélek, akkor beszélek. Amikor imádkozom, akkor imádkozom, ismételte a szerzetes. De hát mi is így teszünk, mondták újra látogatói. Nem – szakította félbe mondanivalójukat az öreg szerzetes. Ti nem ezt teszitek. Mert amikor imádkoztok, eszetek a pénzszerzésen jár. Amikor ültök, már azonnal menni akartok. Ha mentek az úton, futni szeretnétek. S ha futtok, azonnal a célban szeretnétek lenni. Tanuljátok meg: hogyan kell igazán azt tenni, amit tesztek. Kedves Testvérek! Mi, akik itt vagyunk a templomban, határozzuk el most a lelkigyakorlat elején, hogy valóban Istenre irányítjuk figyelmünket letéve a hétköznap terheit, gondjait, megállni, elmélkedni egy kicsit a hallottakról, az átéltekről. Rohanó világunkban nagyon gyakori, hogy amikor a gyerekek délután hazaérkeznek az iskolából és édesanyjuk megkérdezi tőlük, hogy „Mi történt az iskolában?”, vajon hányan válaszolnak így: „Nem történt semmi különös, csak a szokásos.” Bizonyára sokan. S amikor az édesapa hazaér a munkából, akkor a hasonló érdeklődésre ő is szinte szó szerint ugyanezt válaszolja. Lehet, hogy az is előfordul néhány helyen, hogy az elfáradt és elfoglalt szülők, amikor vasárnaponként – egy pillanatra felnézve a krumpli hámozásból vagy az újságolvasásból – megkérdezik gyermeküket, hogy mi történt a szentmisén, a gyerek megint csak ilyesmit mond: „Nem történt semmi különös, a szentmise olyan volt, mint máskor.” Az anyuka pedig nyugodtan főzi tovább az ebédet, az apa pedig letéve az újságot, felkel, hogy ebédig még lemossa az autót. Életünk hétköznapjai és vasárnapjai így telnek el egymás után, nem történik velünk és körülöttünk semmi különös, vagy ha mégis, azt észre sem vesszük. A nagyböjti lelkigyakorlat felébreszt bennünket és elindít az éberség és a készenlét útján, a vágyakozás és a várakozás útján. Elindít a Krisztushoz vezető úton, az üdvösség és a megváltás útján. De vajon időszerű–e a közelgő üdvözítő, az eljövendő üdvösségről szólni az embereknek korunkban? Igen, időszerű, és kötelességünk is, hogy megtegyük ezt egy olyan korban, amikor az emberek nagy része megfeledkezett arról, hogy Jézus ismét el fog jönni. Sok ember szeme előtt elhomályosult az üdvözítő Krisztus arca és egyben a remény, a kiút. Sokan vannak, akik a rettenetes zajban nem hallják már az üdvösség örömhírét. Sokakban alábbhagy a jóakarat, nincsenek már álmaik és vágyaik, nem várnak semmi jót a jövőtől, megfáradtan beletörődnek helyzetükbe, és nincs, aki felemelje, bátorítsa őket. Sokan nem akarják felemelni fejüket, hogy felfelé nézzenek és meglássák végre a világosságot. Nekik mind el kell mondanunk, hogy most történik valami. Nem nélkülünk, hanem velünk és bennünk. A nagyböjt kizökkent bennünket a megszokottságból, megszünteti unalmunkat, reménnyel tölt el bennünket. Kedves Testvérek! Balás Béla püspök atya a 2007–es nagyböjti pásztorlevelében a következőket írta: „A nagyböjti idő nem múlhat el a bűnbánat gyakorlása nélkül. Mi nem azt mondjuk, hogy mindenki bűnös, hanem a szentmise imádságában és a gyónásban is magunkra vonatkoztatva valljuk, hogy „én vétkem”. „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és az igazság nincs bennünk.”(1Jn 1,8) Credo 2013. június

11

Legalább nagyböjtben illik minden katolikus embernek elvégezni a szentgyónását. Nem ritka az az eset, amikor olyan emberekkel találkozom, akik azt állítják magukról, hogy nekik nincs bűnük, miért gyónjanak. Aki ezt mondja, két lehetőséget szoktam ajánlani neki. Az első, hogy menjen el a Vatikánba, a Szentszéki Hivatalhoz, hogy ott szentté nyilvánítsák, második, hogy kicseréljük Szűz Mária szobrával, ha olyan bűntelen, tökéletes szentségi fokon áll. Az ilyen embereknek nem bűnük nincs, hanem bűntudatuk, vagyis nem működik jól a lelkiismeretük. A lelkiismeret olyan, mint a rózsa. Ha ápolom, öntözöm, gondozom, akkor szép. Ha nem, akkor elhervad. A lelkiismeretet is, ha nem nevelem, fejlesztem, akkor eltompul, elszárad és nem fog jól működni, nem fog segíteni a döntésekben, a mindennapokban. Mintha egy torz üvegen át látnánk a világot: a jó nem olyan jó, a rossz nem olyan rossz a tompa lelkiismeretnek. És ekkor jönnek a rossz döntések, a mulasztások, a bűnök. Hogy ezt elkerüljük, naponta tartsunk lelkiismeretvizsgálatot, este lefekvés előtt kérdezzem meg magamtól hogyan telt a napom? Imádkoztam–e ma? Mit tettem jól, mit rosszul? Mit mulasztottam el…? Hetente rendezem a bűneimet. Melyik bűnt hány alkalommal követtem el? Havonta elvégzem a szentgyónásomat, mert nem elég évente 1–szer, 2–szer. Ugyanis sokkal több csatornán ér minket a kísértés, a bűnre vezető alkalom. (tévé, számítógép, internet…) Egy embertől sem várhatjuk el, hogy soha se kövessen el hibát vagy bűnt, ahogy mi keresztények sem vagyunk bűntelenek, de igaz vallásosságunkhoz hozzátartozik a személyes bűnvallomás, bűnbánat, megtérés és jóvátétel. Ennek tökéletes formája, ha Isten szeretete miatt tesszük.” Most pedig, ismerkedjünk meg ezzel a szentségel hogy megszeressük . Mi is a bűnbánat szentsége? Az a szentség, amelyben a gyóntató pap feloldozása által elnyerjük Istentől bűneink bocsánatát, és kiengesztelődünk az Egyházzal. Tertullianus a bűnbánat szentségét az alázatosság szentségének nevezi, Szent Efrém pedig bűnbánatlétrának, amelyen oda jutunk fel, ahonnan leestünk. A mai világban gyakran elfelejtjük, hogy az ember nem csak test, hanem lélek is. Naponta többször is megnézzük magunkat tükörben, hogy áll a hajunk, a ruhánk, milyen a sminkünk. Jóllehet, sokkal fontosabb a lelki tükör, mint a külső tükör. Sokszor találkozunk, olyan emberekkel, akik kifogásolják a lelkük megtisztítását a szentgyónásban. Mindannyiunk számára természetes, hogy a külsőnk, testünk ápolt, tiszta legyen. Vannak, akik ezért fogyókúráznak, konditerembe járnak, különböző szépségápoló szereket használnak, de mit sem törődnek belső szépségükkel, a lelkükkel. Azt állítják, hogy a szentgyónás felesleges, nem hisznek benne, és hogy a papok találták ki. A Szentírásból bizonyítható, hogy Jézus Krisztus rendelte ezt a szentséget. Jézus így szólt az apostolaihoz: „Bizony, bizony mondom nektek, amit megköttök a földön megkötött lesz a mennyben is, és amit feloldotok a földön a mennyben is feloldott lesz.” (Máté 18, 18.) Feltámadása után még világosabban fejezte ki magát: „Estefelé, eljött Jézus, közéjük lépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” – azután így folytatta: „Amint engem küldött az Atya, én is küldelek titeket.”– ami azt jelenti: Átadom nektek a teljes hatalmat, amelyet az Atyától nyertem. E szavak után rájuk lehelt, és folytatta: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok a bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” (János 20, 19–22.) Ebből világosan látjuk, hogy a szentgyónást nem a papok találták ki, hanem Jézus Krisztustól ered. Visszakanyarodva a gondolatmenetünkhöz: néhányan úgy vélik, hogy nincs bűnük, nem tudják, mit gyónjanak meg. Pedig egyszerű. Az emberek olyan szívesen kutatnak mások hibái után, aminek első oka a SZERETETLENSÉG. Mert amint Sz. Pál apostol is mondja a Szeretet himnuszban: a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, ...nem gondol rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. (1Kor 13)

12

Credo 2013. június

Kedves Testvérek most az egyik leggyakoribb bűnt, a káromkodást szeretném elemezni, amit sajnos nagyon sokan elkövetnek. A káromkodó, Istent, a Szenteket és a Szent dolgokat gyalázza, ami nem azonos a trágár, csúnya beszéddel, vagyis a nem keresztényhez illő beszéddel. Pl.: Egy apa fiával ment az utcán. Egyik ház előtt egy süketnéma állt, aki barátságosan bólintott, mosolygott, köszöntötte őket. A fiú így szólt apjához: „Valahányszor ezt a szegény embert látom, mindig sajnálom, mert rettenetes szerencsétlenség, ha az ember nem is hall és beszélni sem tud.” Alig mondta ezt ki a fiú, ugyanabból a házból rettenetes káromkodás hallatszott ki. „Az ember, aki abban a házban káromkodik, mondta az apa a fiának, sokkal szerencsétlenebb, mert ez a néma nem tud beszélni, de az a másik ember tud beszélni, és beszédképességét rosszra használja fel.” Azon már meg sem ütközöm, hogy a kocsma ajtaján káromkodás hallatszik ki, mert a kocsma nem más, mint az ördög temploma, ahol imádság helyett káromkodnak. De mennyire borzasztó, amikor a piacon is káromkodnak, mintha e nélkül nem is tudnának adni–venni. Káromkodnak az udvaron, mert a férj káromkodva szokott beszélni feleségével, az anya, káromkodással fedi meg gyermekét, ugyancsak azzal altatja el csecsemőjét, káromkodnak a munkahelyen, mert káromkodás nélkül már dolgozni sem lehet. Káromkodik nemcsak a szegény, hanem a gazdag, nemcsak a szokásaikban megrögzött öregek, hanem a fiatalok, sőt már a gyermekek is, nemcsak a férfiak, hanem a nők is, akinek ajkáról csak a szeretet és a szelídség szavait várnánk. Némely ember már szólni sem tud káromkodás nélkül. A lelkipásztor családlátogatásra indul. Útközben az egyik ház előtt egy férfi javítja az autóját, és szokása szerint káromkodik. A lelkipásztor visszafordult és így szól hozzá: – Kedves barátom, milyen nyelven beszélnek itt az emberek? A férfi elmosolyodott, és mondta: – Ugyan plébános atya, hát tudja, hogy magyarok vagyunk! –Nagyon jó kedves barátom, de én nem azt kérdeztem, hogy magyarok–e, hanem, hogy milyen nyelven beszélnek itt az emberek. Mert, ha olyan ember jön hozzánk, aki németül beszél, arról azt mondjuk, hogy német. Neki Németország a hazája, és idegennek tekintjük őt, aki most itt jár közöttünk, s aki előbb–utóbb visszatér országába, ahol a saját nyelvét beszélik. Tudja–e kedves barátom, melyik országban beszélnek a káromkodás nyelvén? A káromkodás az ördög nyelve; és a pokolban beszélik, tehát ahogy maga beszél az nem magyar. Tudja meg kedves barátom, hogy aki idegen nyelven beszél, mint idegen előbb–utóbb visszatér országába, amelynek nyelvét beszéli! S ebből megtudhatjuk, hogy igazából ki hova tartozik. A káromkodás pedig a pokol nyelve! Akinek füle van hallja meg! (folytatjuk)

A hit éve Hogyan lettem katolikus? – egy egykori agnosztikus vall megtéréséről

Chad Torgerson: Chicagóban nőttem fel, evangélikus családban. Szüleim nem voltak igazán lelki beállítottságúak, de fontosnak tartották, hogy megismerjem a kereszténységet – hogy azután magam döntsek a hit kérdésében. Konfirmáltam, aztán nem mentem vissza többé.

Éveken át agnosztikus voltam. A vallásnak nem láttam értelmét. A tudományban hittem, és a tudomány látszólag homlokegyenest ellenkezett azzal, amit a hittanórán tanultam. Elemző gondolkodásom mind közelebb vitt a tudományhoz és mindjobban eltávolított a hittől. Hogy hinni tudjak Istenben, létének bizonyítékára lett volna szükségem. Mivel nem találtam, a középiskola végére az agnoszticizmustól a teljes cinizmusig jutottam. Credo 2013. június

Középiskola után az életem kicsúszott a kezemből. Sorozatos botlásaim, rossz döntéseim kétségbeesésbe kergettek. Depresszióval küszködtem, de konok maradtam, míg egy alkalommal fel nem adták nekem a leckét. Egy mélyen hívő szabadkeresztény lány, akivel jóban voltam – s akinek sokszor gúnyolódtam a hitén, kétségbe vonva annak tanítását –, megkérdezte: „Chad, olvastad te egyáltalán a Bibliát?” Persze, hogy nem; 13

kinek van arra ideje? – Megmondtam neki, mire azt felelte: „Majd miután elolvastad, akkor vond kétségbe, amiben hiszek.” Az a lány nem is tudja, hogyan változtatta meg az életemet ez a bölcs válasz. Önfejű huszonévesként elhatároztam: bebizonyítom, hogy nincs igaza. Feltettem magamban, hogy elolvasom a teljes Bibliát, hogy több érvem legyen ellene. Ellenérvek helyett azonban olyan igazságra leltem, mint soha azelőtt. 1997 őszén neveztem magam először kereszténynek. A következő tizenkét évben – részben a katonaság kötelékében – bejártam a világot. Minden költözéskor új egyházban – többnyire szabadkeresztény gyülekezetekben – próbáltam otthonra lelni, de mire sikerült volna, mennem kellett tovább. Végül hazakerültem a szülővárosomba. Jó volt újra otthon lenni, szeretteimmel. Egyházi közösséget azonban, ahol igazán otthon éreztem volna magam, továbbra sem találtam. A Katolikus Egyházzal kapcsolatban mindig elég cinikus voltam. Katolikus ismerőseimmel a beszélgetések hamar hitvitává fajultak. Önfejűségemben igazán sohasem voltam nyitott arra, amit mondtak. Megvolt a magam felfogása, amin senki ne változtasson. Ez saját bibliaértelmezésemen alapult, amit egyik–másik mai prédikátor tanításával ötvöztem. Ezekből, a tanításokból azonban hiányzott a teológiai mélység. Valamiféle „jóléti” teológiát közvetítettek, a kemény igazságokról viszont hallgattak. Mélyebb hit után kutatva lassanként eltávolod-

tam a modern felekezetektől. Érlelődni kezdett bennem a gondolat, hogy talán ideje volna valami hagyományosabbat keresni; talán újra szemügyre vehetném a katolikus vallást. Egy hétvégén focimeccsre mentem a sógorommal a Notre Dame katolikus egyetem campusára. Lenyűgöztek az épületek, a freskók, de még inkább a közösség. Rengetegen imádkoztak a campus lourdes–i barlangjánál; mindenfelől érkeztek katolikusok, akik tanúságot tettek a hitükről. A meccs előtt a játékosok is szentmisén vettek részt. Ez volna a hívő közösség, amelyet kerestem? Nem állítom, hogy azonnal döntöttem, de reálissá vált a lehetőség. Megállapítottam, hogy a környezetemben sok hívő ember katolikus, és érdekelt, hogy miért ragaszkodnak erősebben a hitükhöz, mint a többi felekezet. Elszántam magam a Katekumenátusba. Gondoltam, kipróbálom, ártani nem fog; ha nem tetszik, legfeljebb otthagyom. Rengeteg kérdésem volt, de mindegyikre választ kaptam a papoktól, katolikus családtagjaimtól, barátaimtól. Sok mindennek utánanéztem az interneten, a Katekizmusban, a Bibliában. S mindig vártam a pillanatot, amikor rábukkanok arra a hiányosságra, amitől hiteltelenné válik a Katolikus Egyház. Ám ez a pillanat sohasem jött el. Elvégeztem a katekumenátust. Maradtak kérdéseim, de sokra választ kaptam. Közeledett a húsvét, döntenem kellett. Sokan már az elején meghozzák a döntést, és

csak formálisan járják végig a katekumenátust. Számomra a katekumenátust az értékelés időszaka. Ezért minden témában elmélyültem, és ami még fontosabb, sokat imádkoztam. Biztos akartam lenni benne, hogy jó döntést hozok. A végén nem villogott fényreklám, hogy Légy katolikus! – hanem valami halkan megszólalt a lelkemben. Az életben olykor egy–egy ilyen halk suttogás válik meghatározóvá. Nagypéntekig adtam időt magamnak, hogy a Szentlélek segítségével felismerjem, hol vagyok igazán otthon. Másnap, húsvét vigíliáján befogadott a Katolikus Egyház. Azóta sokat gondolkodom, elemzem újonnan felfedezett katolikus hitemet. Hogy mit látok? Mélységes teológiát. S miközben egyre többet tanulok a katolikus hagyomány nagy szerzőitől és tanítóitól, egyre jobban rajongok ezért a hagyományért. Felismertem, hogy sokan keresik hozzám hasonlóan az igazságot, a közösséget, Istent. Ezért 2011 februárjában elindítottam a „WakingUpCatholic.com” weboldalt, hogy másokkal is megoszszam mindazt, ami velem történt. Az írás engem is gyarapít; mindennap tanulok valamit a hitről. A katolikus hagyományt, az ünnepektől a búcsúkig, szépség és kegyelem hatja át. Tíz évvel azután, hogy keresztény lettem, Krisztussal való kapcsolatom erősebb, mint valaha, és ezt a katolikus hit szépségének, mélységének, gazdagságának köszönhetem.

„Milyen csodálatos lenne, ha a nap végén mindannyian elmondhatnánk: ma megtettem egy jócselekedetet másokért.” – Ferenc pápa twitter üzenete

14

Credo 2013. június

Tanulságos történetek Vagyunk, mert vagyunk Egy antropológus egy afrikai törzs gyermekeinek javasolt egy játékot. Letett egy kosár gyümölcsöt egy fa mellé, majd így szólt: aki előbb odaér, az nyeri meg a gyümölcsöt! Erre a gyermekek mind felálltak, kézen fogták egymást, és együtt szaladtak érte. Megkérdezte, hogy miért nem versenyeztetek? Mire ők azt mondták, hogy – Ubuntu! E törzsi nyelven az – Ubuntu – annyit jelent: „Vagyok, mert vagyunk”. (Heti Lélekemelő)

Rácsodálkozás Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán. „Apa nézd, azok ott hátul a fák!” Az apja elmosolyodott. Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését. Ismét kiáltás… „Apa nézd, a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!” A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni: „Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz?” –kérdezték az apját. Az idős ember mosolyogva válaszolt: „A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak pár nap telt el a műtét óta. Ma van az első napja, hogy láthatja a világot körülötte.” Tanulság: Minden embernek megvan a maga története. Ne ítélkezzünk felettük, ne bántsuk őket, mert nem tudhatjuk, hogy mit éltek át, vagy mi történt velük. Az igazság néha megdöbbentő is lehet! (Heti Lélekemelő)

Ne reméljen, döntsön! A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja. Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást: – De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! – szól a bácsi. – De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap. – válaszol a néni. A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja, meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk: Ne tessék haragudni, önök mióta házasok? – Éppen 50 éve. – hangzik a válasz. – Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel – mosolyog a fiú.

A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja: – Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el. (Heti Lélekemelő)

Jézus mondja: Egyedül vagy?- Ott vagyok veled Nincs kihez szóljál?- Beszélgess velem Nem tudsz aludni?- Imádkozzál Fáj a magány?- Hagyatkozz rám. Nincs ki szeressen?- Szeretlek én Bántanak, megszólnak?- Megértelek én Elhagyott mindenki?- Én veled vagyok. Beteg és fáradt vagy?- Gyógyítód vagyok. Hozzám jöhetsz, amikor érzed Nem bírod tovább, nehéz az élet Hozzám jöhetsz, én mindig várlak. Szívem ajtaja feléd kitárva. Fontos vagy nekem, nagyon szeretlek Meghaltam érted ott a kereszten Ne hordozd tovább egyedül a bajod Keresztem alatt lerakhatod. Add kezedet- fogom erősen Add szívedet- tisztítja vérem Add életed, s érte cserébe Örök életet adok tenéked. (Heti Lélekemelő)

Húsvét: kitörő öröm! Egy igazi big bang, mert egy új világ kezdődik, amelyben a halál vereséget szenvedett. Jézus föltámadt, legyőzte a halált - mindenkiért, örökre. Többé már nem félünk meghalni, mert örökre vele leszünk, senki sem szakít ki karjaiból, szeretetéből. Az élet teljességébe léptünk be. Ha a halál minden félelem anyja, akkor a föltámadás, minden öröm és minden remény anyja. Bármilyen fájdalom, legyen bár a legrettenetesebb, jól fog végződni, mert Isten mindent megvált, a végén Övé az utolsó szó, ami a győzelem, a béke és a boldogság szava. dr. Kiss Imre atya (Heti Lélekemelő)

Credo 2013. június

15

Gyermekeknek Leszkai András:

Moha bácsi meséi Ugribugri láza Ugribugri, az öcskösöm egy tavaszi reggel – még ágyban fekve – így szólt hozzám: „Légy szíves, hozd ki a lázmérőt.” Dühbe gurultam: „Na tessék! Mert hiába mondtam tegnap, hogy ujjast is vegyél fel!” besiettem a szüleink szobájába, és kihoztam a lázmérőt. Szüleim aznap már hajnalban elmentek dolgozni a szőlőnkbe. betettem a lázmérőt az öcskös hóna alá, és le is ültem melléje, hogy fogjam a karját, hiszen Ugribugri még csak hét éves volt, én meg tíz. De mihelyt leültem, ijedten pillantott az ébresztőórára: „Jaj, Moha, elkésel az iskolából. Szorítom én jól nélküled is. reggelizz!” „Ha lázad van, úgyse megyek el az iskolába. nem hagyhatlak egyedül.” „De hátha nincs is lázam. Hátha csak úgy érzem. Legalább megreggelizel azalatt.” Ebben igaza volt, indultam is a konyhába. Utánam szólt: „Az én kávémat ne melegítsd meg. Nem eszem semmit.” Most már biztos voltam benne, hogy lázas. Gyopár bátyánk a konyhában volt, reggelizett. Mondtam is neki rögtön, hogy én ma nem mehetek iskolába, meghűlt az öcskös, ápolnom kell. Gyopár meg én a völgybeli falucska iskolájába jártunk. Ugribugri meg a törpeháziba. Gyopár hamarosan el is ment, én meg tíz perc múlva kivettem a lázmérőt az öcskös hóna alól. Azt hiszem, soha életemben nem rémültem meg jobban, mint akkor. Negyvenkét fokot mutatott! Úgy éreztem magam, mintha hirtelen vihar támadt volna bennem. Jaj, mit tegyek? Szüleinkért rohanjak, vagy orvosért? Vagy legelőször ezt az irtózatosan nagy lázat csökkentsem? Ezt tartottam a legsürgősebbnek, és már futottam is kifelé. De az öcskös ingerülten rám kiáltott: „Hová rohansz? Mit akarsz?” Tudtam, hogy lázas beteget nem szabad nyugtalanítani, megálltam hát és meg mondtam szándékom: „Hideg vizes lepedőbe csavarlak, Aztán áthívok egy szomszéd nénit és orvosért futok.” Az öcskös üvölteni kezdett: „Nem csavarsz! Nem engedem! Az nagyon rossz! Nincs nekem akkora lázam!” Megmutattam a lázmérőt: „Nézd meg, te szamár! Nagyobb már nem is lehetne!” Hirtelen elcsöndesedett és csodálkozva nézte: „Hát negyvenkét fok az olyan nagyon sok? Akkor nekem nincs annyi. Tudom is, miért mutat olyan nagyon sokat. Amíg kint voltál, kivettem és megnéztem. És akkor leesett a padlóra. biztosan az ütődéstől ugrott fel ilyen sokra.” Mintha nap sütött volna ki bennem az örömtől: „Jaj de jó! Miért nem mondtad rögtön?! Hát persze, hogy attól ugrott fel!” Betettem újból, az öcskös meg kérdezte közben: „Neked mennyi volt a múltkor, amikor nem mentél iskolába?” „Nekem harminchét egész hat tized.” Megint leültem mellé és tartani akartam a karját, de megsértődött: „Azt hiszed, megint kiveszem és elejtem? Most már nem butáskodom. reggelizz tovább.” „Már megreggeliztem. És nyugodtabb leszek, ha itt vagyok.” Elszomorkodva motyogta maga elé: „Nem szép tőled, hogy nem bízol a szavamban. És nagyon szeretnék forró limonádét is, hogy jól megizzadjak és gyógyuljak. Szorított egyet a szívemen a szomorúsága, mentem hát a konyhába limonádét készíteni. De gyanút is fogtam a kiküldések miatt. Kiszaladtam a házból és beleskelődtem az ablakon. És mit láttam? A lázmérő a bal kezében volt, figyelmesen szemlélte, a jobb keze mutatóujjával meg apró fricskákat pattintgatott a higanycső tövére. Megörültem, hogy nincs láza, de haragudtam is rá a csalásért. A haraggal együtt azonban sajnáltam is. mert ahhoz, hogy az én tisztességes öcsém ilyesmihez folyamodjék, irtózatosan kellett félnie a mai iskolába meneteltől. Emlékeztem rá a magam tapasztalatából, milyen gyötrelmes az egész délelőtti remegés, ha nem tudja a leckéjét az ember. Hibásnak éreztem magamat is, amiért nem ügyeltem az előző délután, tanul–e. Úgy határoztam hát, maradjon itthon szegényke, és hogy ne szégyenkezzék előttem, nem árulom el, mit láttam az ablakon át. Kifacsartam a citromot, tűzre tettem a vizet melegedni, aztán bementem hozzá: „No lássuk azt a hőmérőt. harminchét egész hat tizedet mutatott. Az öcskös szenvedő arcocskával és bágyadt hangon érdeklődött: „Most jó?” Elmosolyodtam: „Jónak nem jó, mert hiszen lázad van. De legalább nem negyvenkét fok….ágyban kell maradnod. Nem mehetsz iskolába.” Sóhajtott egy nagyot: „Hát akkor nem megyek. Ha te nem engedsz:” De most már kerülte a tekintetemet, aggodalmas ábrázattal nézte az ébresztőórát: „Pedig még kényelmesen odaérnék ...De hát …ha nem lehet, hát nem lehet.” Törpeházán ugyanis csak kilenckor kezdődött a tanítás, ekkor pedig még nyolc se volt. 16

Credo 2013. június

Visszamentem a konyhába, ráöntöttem a meleg vizet a citromlére, tettem bele sok cukrot is, és bevittem neki. De az ajtóban megállított a csodálkozás: Ugribugri az ágy szélén ült, és a harisnyáját húzta. Zavartan nevetgélt: „Tudod Moha, eszembe jutott, hogy ez nem is olyan komoly láz… és, hogy talán… el is mehetnék az iskolába…” Nekem se volt tiszta a lelkiismeretem, hiszen csalást pártfogoltam, hallgattam tehát. A hallgatásomtól azonban megijedt az öcskös, és így folytatta: „Másrészt az is igaz, hogy… hogy éppen jókor jött ez a betegség… mert nem tudom valami kitűnően a mai leckét…” És akkora aggodalommal meredt rá a könyves tarisznyájára, hogy most már ráparancsoltam: „Tessék azonnal visszafeküdni, és inni a limonádét!.” Boldogan ugrott vissza a takarója alá, a limonádét azonban eltolta: „Reggelizni szeretnék előbb.” Elnevettem magam: „Hát megjött az étvágyad? Nagyszerű. Hozom a reggelit.” kimentem megint a konyhába, de néhány perc múlva járkálást hallottam a szobánkban. Bekukkantottam hát. Öltözködött. És kétségbeesés volt az arcocskáján: „Mégiscsak felöltözöm, Moha. Mert hátha úgy határozunk, hogy elmehetek az iskolába.” Ráripakodtam: „Nem határozunk úgy! De nem baj, hogy felöltöztél, az asztalnál fogsz reggelizni, és én meg rendbe szedem az ágyad.” Utánam kiáltott: „Gondold azt, hogy nem kértem a lázmérőt, hogy nem szóltam semmit! Elmegyek!” Amikor bevittem a reggelit, ruhái ismét a szék támláján feküdtek szépen, rendesen, rajtuk a harisnyája is, ő meg ünnepélyes nyugalommal ült az ágyban, és szomorkásan mosolygott. „Meggondoltam magam. Mert harminchét egész hat tizeddel nem szabad tréfálni. És te úgysem engednél elmenni. Elrendeztem az ágyat is.” Megivott egy nagy bögre kávét, megevett két vajas mézes zsemlét, de közben egyre szomorkásabb, sőt komorabb lett. Sűrűn tekintgetett az órára. Amikor elvettem öléből a tálcát, sóhajtott egy nagyot: „Hát akkor… kérem szépen most a limonádét. De hidegen kérem, úgy jobban szeretem.” Elfojtottam mosolyom: „Helyes, helyes, jobb is, ha most nem izzadsz meg, mert szellőztetni fogok.” De a limonádét nem vihettem be hozzá. Mert alig raktam le a tálcáról a reggeli edényt, megnyitotta a konyha ajtaját és beszólt: „Megyek az iskolába, szervusz.” Ott állt felöltözve, vállán a tarisznya, szemében irtózatos félelem. Megöleltem: „Derék legény vagy, öcskös. De nem engedlek elmenni. menj vissza.” Indul is, de ki a házból. Végigsietett a kerten. A kapu kilincsét azonban csak megfogta, nem nyitotta ki. Állt, gondolkodott. Aztán visszaszaladt hozzám: „Tudd meg, hogy csaltam. Felfricskáztam a lázmérőt. Mind a kétszer, mert nem tanultam mára semmit. Szervusz még egyszer.” és már szaladt is. A kertkapuban utolértem, galléron ragadtam: „Nem engedlek el ilyen feldúltan. Holnapra mindent jól megtanulsz. A fricskázásról eddig is tudtam.” Megdöbbenve bámult rám: „Tudtál?! És hagytad volna, hogy csaljak? Így neveled az öcsédet?! Eressz!” Kitépte magát markomból, rohant az iskola felé és kiáltotta: „Történjék, aminek történnie kell!” Visszaballagtam a konyhába, és nagyon sajnáltam. Reszketni fog egész délelőtt. Azon is gondolkodtam, csakugyan le kellett lepleznem? De már csak az iskola folyosóján értem utol. ott állt a tanító bácsijuk is, szintén törpe. Megfogtam az öcskös karját, és odavezettem a tanító bácsi elé: „Ugribugri mondani szeretne valamit.” Az öcskös rám bámult: „Én?! Dehogyis. Mit?” „Gondolkozzál csak.” Gondolkozott. „A fricskázást?” „Nem azt. Mást” Bámult rám töprengve. Aztán felragyogott az arca: Tudom már! Hát persze!” És már mondta is: „Tanító bácsi kérem …,én nem tanultam meg mára a leckét. halogattam, halogattam, és egyszerre csak este lett. De holnapra nagyon jól megtanulom. Bocsánatot kérek, amiért ma … semmit sem tudok.” A tanító bácsi komoly tekintettel nézett rá: No jó…, ma nem foglak kérdezni. De el ne felejtsd, hogy ha még egyszer előállnál ilyesmivel, az már nagyon csúnya lenne tőled.” Ugribugri boldogan kiáltotta: „Soha többet, tanító bácsi! Köszönöm szépen!” És ott a tanító bácsi előtt nyakamba csimpaszkodott és megcsókolt: „Jaj de jó, hogy eszedbe jutott ez, te Moha! Hogy Te milyen okos vagy! Ezért megbocsátom, hogy hagytál volna csalni!”

Humor A pap ül a repülőgépen. - Atyám, egy kis konyakot? – kérdezi a légi utaskísérő. - Milyen magasan vagyunk? – kérdezi a pap. - Tízezer méterre a földtől. - Akkor sajnos nem lehet. - Miért nem? - Mert túl közel vagyok a főnökhöz. Credo 2013. június

17

Rejtvény

18

Credo 2013. június

Hívogató - május 18. szombat – Kirándulás az osztrák Family Parkba (Neusiedlersee – St.Margarithen)) - május 25. szombat – Somogy Megyei Gyermeknap nevelőszülők és neveltjeik számára de. 900 – du. 1700–ig az iskola udvarán különféle programokkal, játékokkal 1500 – Iváncsits Tamás műsora 1530 – Fábry Kornél, kaposfüredi plébános előadása du 17 – a templomban Iváncsits Tamás „Istenem Tebenned Bízom” – az új CD lemez bemutatása 00

- május 26. vasárnap de. 9 órai szentmise elmarad, helyette

du. 4 órakor B É R M Á L Á S (NAGY VENDEL gazdasági helynök atya megbérmálja fiataljainkat)

Könyvajánló Magyarul is megjelenik a Ferenc pápáról szóló könyv Hamarosan magyarul is megjelenik Andrea Torniellinek, a La Stampaújságírójának Ferenc pápáról szóló könyve. A szerző neves Vatikán-szakértő, aki az Il Timone katolikus havilap és a Vatican Insider hírportál szerzője is. A Ferenc pápa életét, eszméit és megnyilatkozásait bemutató kötet megismerteti az olvasót azzal az emberrel, akire hívők és nem hívők egyaránt várakozással tekintenek. A Szentatya szeretetteljes szavai mindenkihez szólnak. Múltjának felelevenített jeleneteit olykor derű és humor járja át, s bár elsősorban az életéről beszél, időről időre önkéntelenül is felszínre hozza a krisztusi tanítás drága kincseit. A már több nyelven sikert aratott könyv magyar kiadása a Szent István Társulat gondozásában jelenik meg, az eredeti olasz műhöz képest némi többlettel, hiszen tartalmazza majd Ferenc pápa megválasztása után elhangzott első három beszédét is – tájékoztatta szerkesztőségünket Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója. Forrás: Magyar Kurír

Credo: Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162. E.mail címünk: [email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.hu Alapító kiadó Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelős kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztő: Vida Zoltán Munkatársak: Lukáts Istvánné, Lempach Gabriella, Zavarkó József Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Kapos Color Print, 7400 Kaposvár Csokonai u. 8. Újságunk havonta jelenik meg, következő, júniusi számunk várhatóan 2013. június 2-től kapható.

A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn! Credo 2013. június

19

Fotók: Zavarkó József, hitoktató