A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA

A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA 9. évfolyam 3. szám

2007. március hónap

A „keresztény forradalom” teszi lehetıvé, hogy a világban létezı rosszat legyızzük – erısítette meg XVI. Benedek pápa február 18-án délben az úrangyala alkalmából zarándokok ezrei elıtt. „Miért követeli meg Jézus az ellenségünk szeretetét, tehát olyan szeretetet, mely meghaladja az ember képességeit? – tette fel a kérdését (Lk6,27). Valójában Krisztus kívánsága reális folytatta- mert számításba veszi azt a tényt, hogy a világban igen sok az erıszak és igazságtalanság. Ezt a helyzetet csak úgy lehet meghaladni, ha nagyobb szeretetet és igazságosságot állítunk szembe vele. Ez a „nagyobb” pedig Istentıl származik. Az ı irgalmassága öltött testet Jézusban, és egyedül ez képes „egyensúlyba hozni” a rosszat és jót, kezdve azon a kis „világon”, mely az ember szíve”. XVI. Benedek világossá tette, hogy a keresztény erıszakmentesség nem abban áll, hogy „megadjuk magunkat a gonosznak”, mely hamis értelmezése annak az evangéliumi felszólításnak, hogy „nyújtsd oda a másik arcodat is” (Lk 6,29). Sokkal inkább arról van szó, hogy a rosszra jóval válaszol-

junk, és így megszakítsuk az igazságtalanságok láncolatát. Ebben a magatartásban rejlik a „keresztény forradalom”, mely a Szentatya szerint nem emberi törekvések eredménye, hanem annak a szeretetnek gyümölcse, melyet Isten ajándékoz annak az embernek, „aki annyira meg van gyızıdve Isten szeretetérıl és annak hatalmáról, hogy nem fél egyedül a szeretet és igazság fegyverével szembeszállni a roszszal”. Az erıszakmentesség elve tehát nem „taktikai magatartás”, hanem azoknak a magatartása, akik feltétel nélkül bíznak Isten irgalmas jóságában. „Igen, ez az evangélium újdonsága, mely átalakítja a világot anélkül, hogy nagy zajt csapna” – folytatta a pápa. „Ez a „kicsik” hısiessége, akik hisznek Isten szeretetében, és azt terjesztik – életük árán is.” Befejezésül emlékeztette a híveket a Róma püspöke a nagyböjti idı kezdetére. Ez a negyven nap arra szolgál, „hogy egyre mélyebben megtérjünk Krisztus szeretetére”. Ebben az értelemben mindenkit arra szólított, hogy „fenntartás nélkül engedje magát e szeretettıl birtokba venni, megtanulni úgy szeretni, ahogyan ı szeretett minket, irgalmasnak lenni, amint mennyi Atyánk irgalmas”. (forrás: Új Ember hetilap)

Credo 2007. március

1

Helytörténet Marics József (Berzence)

Nagybajom elsı birtokosa minden bizonnyal a névadó Bajan nevő személy volt, akit leszármazottai követtek, de róluk szinte semmit sem tudunk. Az uralmuk a Gyır nemzettség felemelkedésével ért véget. A GYİR nemzettség elsı ismert közjogi méltósága, Gyır fia OTTÓ – más néven ATHA nádor volt, aki 1061–ben alapította Somogyország elsı monostorát, a híres Zselicszentjakabi bencés apátságot. Az alapítólevélben Ottó nádor Nagybajom egy részét örök idıkre adományozza az apátságnak. Ez az adományozás azt bizonyítja, hogy az alapító és a rokonsága Nagybajom birtokosai voltak. A Gyır nemzettség leszármazottai közül 1235–ig többen vállalták a papi hívatást, vagy jelentıs szerepet töltöttek be az ország kormányzásában. SAUL mester – 1192–1202 között kalocsai érsek volt. A soproni fıesperességbıl került a kalocsai érseki székbe. CSÉPEN (1207–1209), – POT (1209–1212), mindketten néhány éven át nádorként szolgálták a királyt és a hazát. DEZSİ, aki a borsodi ispán fia volt, az elıbb felsorolt rokonságával 1235–ben elzálogosította Nagybajomot Mojs nádor Sándor és Mojs nevő fiainak. Az idıs MOJS nádor? – 1235 körül – II. András királyunk hőséges híve volt. Vasi ispánként elkísérte az uralkodót a keresztes hadjáratában. A gyermekei közül Sándorról nem tudunk semmit. MOJS? – (1281) nevő fia az édesapjához hasonlóan országosan ismert személy, aki fokozatosan került a legmagasabb kormányzói tisztségekbe. 1251–ben fılovászmester, 1254–ben garai ispán, 1256–ban asztalnokmester, 1260–1265 között somogyi ispán, 1270–1272 nádor, 1272–ben szlavon bán, és 1776– tól haláláig országbíró. Felesége révén kapcsolatba került a királyi családdal. Sokoldalú, bölcs és vallásos fıúr volt. Szépen emlékeznek meg róla a ránk maradt korabeli írásos emlékek. İ alapította a Kaposábrányi ciszterci monostort és 1254-ben a kaposszentbenedek–i premontrei prépostságot. Nagybajomi birtokosként szervesen hozzájárult a településünk fejlıdéséhez. A jó Isten minden jóval elhalmozta az igazságosan ítélı országbírót, de fiú2

gyermeke nem volt, csak négy leánya született. Árpád–házi szentek példája követıkre talált a magyar családoknál. A legszegényebb és legegyszerőbb emberektıl kezdve a nemeseken át a királyi családig, nagyon sokan törekedtek az életszentségre. Ennek szép példáját adta a mélyen vallásos Mojs család. A négy leány közül kettı domonkos apáca lett és a Nyulak szigeti zárdában élték a szerzetesek életét. A harmadik leányuk Pot, erdélyi vajda, a negyedik gyermekük Hédervári Henrik felesége lett. Mojs nádor halála után a rokonai örökölték Nagybajomot. Az utódai közül egyik sem vált különösen ismertté, vagy országos vezetıvé. İk már Nagybajomban laktak. Megelégedtek a köznemesek életmódjával. A végén már anynyira elszürkült az ısi és híres Mojs nemzettség, hogy városunk új birtokosa a Gerendi család lett. A GERENDI família Erdélybıl származott, majd a XIV. században ismét ott telepedtek le. Nagyon gazdagok voltak, de közismerten erıszakosak, akik a tisztségeket és az anyagi javakat több ízben is erıszakkal szerezték meg. Mátyás király seregével verte le Erdélyben a kiskirályként élı és zsarnokoskodó családot. Már a török elnyomás alatt gyakorlatilag kihalt a Gerendi család. Személyükhöz és életükhöz különösebb esemény Nagybajomban nem főzıdik. Gerendi Elek fiai: MÁJUSZ és MIHÁLY 1387– ben kétezer aranykoronáért elzálogosították városunkat Demeter esztergomi érsek testvérének, FÜLÖPNEK. Az új földbirtokos révén, hosszú kihagyás után ismét bekerült Nagybajom az ország vérkeringésébe. Ahogy Demeter érsek 1378–ban bíboros lett, ez még inkább növelte a testvére és Nagybajom tekintélyét, de Fülöp, aki 1434–ig volt a településünk birtokosa, a legmagasabb egyházi méltóság támogatásával sem kerülhetett be az ország nagyjainak táborába. Az ı halála után, mivel nem volt fiú örököse, a FRAKNÓI család birtokába került a vidékünk. Velük egy újabb és hosszabb fejezet vette kezdetét Nagybajom életében.


Deák Varga József

Néhány év elteltével a ház életében változások kezdıdtek. Elköltözés, csere stb. útján megtérült az épület jelentıs része, így mód nyílt arra, hogy a múzeum idıközben jelentısen megnövekedett anyagával az északi szárny utcai két nagy szobáját, valamint további három kisebb helyiséget a hozzá kapcsolódó folyosórésszel kiállítás céljára birtokba vettük. Az így ugyancsak lakatlanná vált déli szárnyat a toronnyal megvásároltuk, ezáltal lehetıség nyílt arra, hogy a múzeum további sorsát, fejlesztését, “üzemeltetését” kézben tarthassuk. Az 1995-ben hivatalosan múzeummá nyilvánított intézmény sorsa sokkal kedvezıbbé,a jövıt illetıen sokkal biztatóbbá vált. Igaz, az átköltözés némi hátránnyal is járt, ugyanis a kiállító helyiségek továbbra is abban a lelakott, lepusztult állapotban voltak, ahogyan korábbi lakói kiköltöztek belılük. Közben megkezdtük az általunk birtokba vett déli szárny felújítását. Természetesen elıször ezt is belül kellett rendbe hozni, ahol lehetséges volt, az eredeti állapotot visszaállítani.

Így került sor a befalazott boltívek kibontására, ezek megfelelı nyílászárókkal történı ellátására. Az ablakokra visszakerültek a rácsok, zsaluk, a lakáshoz egy odaillı bejáratot alakítottunk ki. Mindezek után a külsı - belsı tatarozás, festés következett, melynek eredményeképpen az egész épület külleme megváltozott. Illetve csak a teljes utcafront és a belsı terek általunk lakott része. A kúria utcai homlokfalán régi fényképek tanúsága szerint egy klasszicista stílusú vázadísz volt kialakítva. A lakásokká történt átalakításkor leverték. Helyére 1998-ban a nagybajomi önkormányzat az akkor még létezı Faluszépítı Egyesülettel karöltve márvány emléktáblát helyezett el, melyen a következı szöveg olvasható:

VÉDETT ÉPÜLET XVIII. SZÁZADI NEMESI KURIA A NADASDI SÁRKÖZY CSALÁD İSI LAKHELYE E HÁZ VENDÉGE VOLT 1798 JÚNIUSÁTÓL 1799 MÁJUSÁIG CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY A FELVILÁGOSODÁS JELES KÖLTİJE ÁLLÍTATTA NAGYBAJOM NAGYKİZSSÉG İNKORMÁNYZATA ÉS FALUSZÉPÍTİ EGYESÜLETE 1998 Az ezredfordulóra a múzeum életében is felgyorsultak az események. Az önkormányzat sikeres pályázata folytán elnyert pénzbıl megkezdte az eddig elhanyagolt állapotban lévı északi, múzeumi szárny külsı-belsı renoválását. A lakásokká felszabdalt épület felesleges elválasztóit kibontották, helyreállítottak a folyosón három boltíves nyílást. Eltőntek a felesleges gázvezetékek és órák, az egész kúria új, egységes külsı vakolatot, festést kapott. Egyidejőleg a belsı térben a kiállítások igényeinek megfelelı kialakítások is megtörténtek, végül a tetı az addigra már meglehetısen elavult, hiányos palahéjazat helyett új hódfarkú cseréppel lett befedve. Az így rendbehozott belsı térben a darabszámában is, minıségében is folyamatosan gyarapodó helytörténeti emlékeket valóban múzeumhoz illıen lehetett elhelyezni. A felújítás hatása a látogatók számának növekedésében is megmutatkozott. A kezdeti idık éves 3oo35o fıs látogatottsági mutatója egy-két éven belül közel a kétszeresére nıtt. Sokat nyomott a latban az épületet körülvevı kis maradék park lehetıség szerinti rendbetétele, mely által az addig elhanyagolt külsıt mutató kis úrilak vonzó, “vendégcsalogató” arcát tudta mutatni a közönség felé. Az egyes jelentısebb események kapcsán rendre összejöttek az érdeklıdık a család különbözı ági leszármazottain túl Nagybajomból közeli és távolabbi településekrıl. Ilyen alkalom volt p1. 2000ben a II. világháború alatt a bajomi harcokban hısi halált halt és ismeretlen helyen nyugvó német és magyar katonák emlékére felszentelt harang ünnepélyes avatása. Az eseményrıl egy korabeli újság így számolt be: „...A nagybajomi helytörténeti múzeum udvarán egy lélek- harangot szenteltek, mely ettıl az évtıl kezdve minden évben halottak napja estéjén ezeknek a katonáknak emlékére szólal meg. Maga a


3

harang 1909-ben készült, a háború alatt megsérült, ezért beszállították a nagybajomi plébániára. Gombos Lajos ırbottyáni mőhelyében restaurálták és Székelyfi József fafaragó által mővészi kivitelő új harangházat kapott. A haranglábon német és magyar nyelvő felirat emlékeztet a hısi halált halt katonákra.

Az avatási Ünnepségen dr. Ravasz István ırnagy a Hadtörténeti Múzeum képviseletében vezényelte a korhő egyenruhába öltözött díszırséget. Jelen volt és beszédet mondott Günter Nejad, a Német Szövetségí Köztársaság attaséja, Ács Attila polgármester. Az egyházak részérıl ökumenikus áldással zárult az ünnepség.” Egy másik jelentıs esemény volt Sárközy István mellszobrának avatása, melyet Orosz Gergely nagykanizsai mővész alkotott. Az emlékmő létrejöttét a Sárközy család nagylelkő adományai tették lehetıvé. Ez alkalommal is megjelentek a családtagokon kívül a város elöljárói, országgyőlési képviselınk, a helyi lakosság közül is számosan. Az ünnepséget

vidám hangulatú fogadás zárta a kúria összes termeiben.

2004. május 8.-án került sor a 2002-ben elhunyt Tibol László. Nagybajom város díszpolgára, festımővész emlékszobájának avatására. Köszöntıt mondott Ács Attila polgármester, a mővész életét és munkásságát Kertész Sándor festımővész méltatta. Közremőködött - mint minden rendezvényünkön - Nagybajom Város Vegyeskara és Táskai Emese fuvolaszólója. A külön e célra kialakított teremben elhelyezésre került egy válogatás a mővész alkotásaiból, melyek Önmagukért beszélnek. Itt, e helyen nem tudnám jobban érzékeltetni Tibol László mővészetét, mint 2000. májusában írott saját szavaival: “...Egy alkotónak - bármilyen szinten mőveli is mesterségét vagy foglalkozását, - a megmérettetésen túl egyben ünnepnapot is jelent, ha közönség elé állhat munkáival, hiszen ezek a munkák azért készültek, hogy mások is megtekintsék. Ha közülük csak egy is megnyeri valaki tetszését, már érdemes volt csinálni...”

Szent Erzsébet év Örvendetes jelenség, hogy az ország számos pontján plébániák, egyházi és világi iskolák, intézmények kiállításokkal, tanulmányi versenyekkel, mővészeti pályázatokkal, könyvkiadók szépirodalmi, történelmi, mővészeti kiadványokkal is igyekeznek méltón megemlékezni Árpád-házi Szent Erzsébet születésének nyolcszázadik évfordulójáról. A Nemzeti Bank pénzérmét, a Magyar Posta pedig bélyeget ad ki a jubileumi év alkalmából. 4

Jó lenne, ha e mozgalomhoz önkormányzatok is csatlakoznának. Hogyan? A Szent Erzsébet jubileumi év Seregély István egri érsek úr által vezetett elıkészítı bizottságának van egy javaslata. Elöljáróban annyit, hogy a világszerte ismert magyar királylány, akirıl mind az öt kontinensen templomok, karitatív intézmények sokasága van elnevezve, akinek mővészi ábrázolásával a ferencesek jóvoltából Perutól Sri Lankáig sok-sok országban taCredo 2007. március

lálkozhatunk, itthon bizony nem eléggé ismert. A magyarországi települések utca neveit áttanulmányozva arra a szomorú eredményre jutottunk, hogy mindössze tíz olyan város és falu van hazánkban, ahol közterület van elnevezve róla. Ezeket érdemes felsorolni: Budapest, XX. kerület, Dorog, Edelény, Mátraszılıs, Pécs, Pilisvörösvár, Sárospatak, Tatabánya, Veresegyháza és Zsámbok. S ehhez még talán

hozzá vehetjük a pesti Rózsák terét, amely nyilvánvalóan Erzsébetre utaló elnevezés, mivel a téren Szent Erzsébet-templom és szobor áll. Tehát tizenegy. Ezzel szemben tizenhét évvel a rendszerváltozás után hazánkban 62 településen találunk Kun Béla utcát és akár mennyire hihetetlen, 118 Lenin utcában laknak magyar emberek 2007–ben. A szegények apostola, Erzsébet a

Rózsák terével épp hogy csak megelızi e furcsa versenyben Szamuely Tibort, az 1919–es kommün belügyi népbiztosát, akinek még ma is tíz utca állít emléket szegény hazában. Félreértés ne essék. Nem Erzsébetnek van szüksége arra, hogy utcákat nevezzünk el róla. Mi vagyunk rászorulva szép életének példájára, hısi fokon gyakorolt erényeinek szem elıtt tar-

tására. Ezért arra kérjük a most néven nem nevezett, de a fentiek által érintet önkormányzatokat, de más települések vezetıit is, hogy ne szalasszák el a 2007–es Szent Erzsébet-év kínálta lehetıséget, és valamit javítsanak e szomorú statisztikán. A Szent Erzsébet Jubileumi Év elıkészítı bizottsága nevében: Szerdahelyi Csongor

Szentek és gyógynövények György-Jánosi Zsuzsanna (Nagybajom)

Márciusban ünnepelt, gyógynövénnyel ábrázolt szentek közül Istenes Szent Jánosról és Szent Patrikról olvashatnak a következıkben: Március 8-án ünnepeljük Istenes Szent János rendalapítót. 1495–ben született Montemóronovon. Vallásos szülık fia. Nyolcéves volt, amikor szülei szállást adtak egy papnak, aki lelkesen beszélt a spanyolok vallásos életérıl. Amikor a pap elment, a kisfiú megszökött, ı is a fıvárosba akart menni. Édesanyja belehalt bánatába, édesapja az eredménytelen keresés után belépett testvérnek a ferencesek közé. Emiatt többé sose látták egymást. Körülbelül hatvan mérföldet gyalogolhatott. Egy juhász fogadta be, ırizte a nyájat, de közben tanulhatott is. Végül már ı vezette az egész birtokot. Elment katonának, azután ismét visszatért régi gazdájához, aki szerette volna, ha elveszi lányát, de visszautasította és ismét beállt a hadsereghez. Becsületben leszerelt. Visszatért szülıföldjére, és itt tudta meg, hogy szülei már meghaltak. Ekkor az a gondolata támadt, hogy Afrikába megy a fogoly keresztényeknek segítségére. Itt ismerkedett meg egy ferences pappal, aki a vértanúság

helyett inkább valami szerényebb kívánságot ajánlott neki. Visszatért Giblartárba, s szentképeket árult. Hamarosan egy kicsiny boltot is tudott vásárolni Granadában. Egyik nap a városba érkezett Avilai János, akinek szavai nyomán végre megtalálta igazi küldetését. Ekkor már negyvenkét éves volt. Avilai János azt tanácsolta, hogy kezdjen, olyasmibe, ami mások javát is szolgálná. Segítsen a rászoruló betegeken. Házat bérelt, adományokat győjtött, az emberek mellé álltak. Szentségének híre elterjedt. Tuy püspöke, aki ıt nagyra becsülte, jóváhagyta „az istenes” nevet számára. Így lett késıbb neve Istenes Szent János. A betegeket ápolta, gondozta azokat, akik senkinek se kellettek. Házában mindenkinek helyet adott: leprásnak, katonának, utcalánynak. 1532–ben kórházat létesített, betegápoló társakat vett maga mellé, de nem alapított szerzetet. 1550–ben halt meg Granadában. Öröksége szellemében 1571– ben megalakult a „Betegápoló Irgalmas Rend”, és a testvérek Istenes Szent Jánost szellemi alapítójukként tisztelik. A rendet Credo 2007. március

1617–ben V. Pál pápa hagyta jóvá. Kolostori közösségben élnek, célkitőzésük az ima mellett a betegek gyógykezelése, ápolása. 1690-ben avatták szentté Istenes Szent Jánost, és ı a katolikus kórházak, a gyógyszerészek, a könyvkereskedık védıszentje. Jelképe: töviskorona, feszület, gránátalma, lábainál beteg, alamizsnás kosár. A jelképek közül a gránátalmát, mint gyógynövényt mutatom be.

A gránátalma kis termető, gyakran tövises hajtású lombhullató fa, vagy cserje. Skarlátvörös, illatos nyári virágaiból fényes, alma nagyságú gyümölcsök fejlıdnek. A gránátalma a szerelem, a termékenység és a bıség ısi jelképe. Az ókorban a gránátalma a termékenység szimbóluma volt, ezért a terméketlen asszonyok, ha gyermeket szerettek volna, a 5

gránátalma gyümölcsét ették. Ma a gyümölcs levébıl grenadint állítanak elı. A gyümölcshúsból fızött sziruppal a Közel–Keleten savanyúságot, illatszert készítenek. A húsos burokkal együtt megszárított magvak adják egy savanyú indiai főszer az anardana alapját.

A porrá tört gyökérkéreggel galandférgességet gyógyítanak. Az összehúzó hatású terméshéjjal vérhast és hasmenést gyógyítanak. A másik szent, akit március 17-én ünneplünk Szent Patrik püspök, hitvalló, aki Írország elsı nagy szentje. 385 körül született Britanniában. Édesapja diakónus és hivatalnok volt Britannia római fennhatóság alatt álló részében. Tizenhat éves korában a pogány írek magukkal hurcolták. Hat esztendei rabság után megszökött rabságából és isteni ösztönzésre Franciaországba vette útját, hogy a hit tudományában elmélyítse jártas-

ságát. Szent Celesztin pápa kívánságára felvette a püspöki rendet és visszatért az írekhez. Harmincéves írországi mőködése alatt megszervezte az ír egyházat. Sıt, az ország uralkodóját is a katolikus hitre térítette. Oly áldásosan dolgozott, hogy az Alpokon túl egyedül Írország volt az az állam, amely abban a korban saját egyházi nyelvet és irodalmat fejlesztett ki. Szent Patrik tisztelete Írországon kívül szinte alig terjedt el. De egy bizonyos a sokat szenvedett katolikus ír nemzet fenn maradt, mint a mai napig. Ebben pedig nagy része volt égi oltalmazójának, szent Patrik püspöknek is, aki Isten országában közbenjárt szegény, elnyomott és sokat szenvedett katolikus fiaiért. Szent Patrik szimbóluma a kígyó lóhere. A lóherét mint gyógynövényt szeretném bemutatni. Gyógynövény könyveink két lóherét tartanak nyilván a fehér és a vörös lóherét. A fehér lóhere (Trifolium keperus) évelı növény, Üde, nedves réteken, legelıkön és szántóföldeken gyakori. Tavasz végétıl az ısz végéig virágzik. A virágát használják fel. Enyhe görcsoldó és köptetı. Köhögés csillapító és hasmenés elleni teakeverékek, illetve bırbántalmak és reumás megbetegedések keze-

lésére ajánlott gyógyfürdık alkotórészeként. A fehér lóhere virágait egykor kenyérbe sütötték, leveleit vérzéscsillapításra használták. A vörös lóhere (Trifolium pratense), hazánk rétjeinek gyakori növénye. Levelei hármasa, bíborvörös virágai nyáron nyílnak. A virágok gyulladáscsökkentı anyagaik lemosásszerben bırbetegségekre, teában izületi bántalmakra jók. A megszárított virágokból készült fızet antiszeptikus hatású, külsıleg sebek és égési sérülések kezelésére, belsıleg pedig köhögés, torokfájás és hasmenés ellen használják, gyomorzavar esetén jó hatású.

Amerikai vizsgálatok szerint a virágjának egyik összetevıjük gátolja a vérrögök kialakulását, ezért szerepük lehet a szívinfarktus megelızésében. A virágok teáját mellrák, a teljes növényi kivonatát más tumorok esetén ajánlják. A virágait külön fızik, majd leszőrik, a szüredékhez újabb virágot adnak, és kenıcsszerő masszává vızik, amely makacs daganatokat eloszlat.

Irodalmi percek Wass Albert (részlet a könyvbıl) Azon a napon, amikor a temetés volt, váratlanul hazajött Gábor. Az ır s az asszony éppen készülıdtek lefelé, ünnepélyesen és komolyan, talpig feketében, mikor a detrefalusi fogat felhajtott a kırisfák között s a hintóban a fiú. A fiú akkor már huszonnyolc éves volt, magas jó 6

termető. Barna bajusza férfiasan kunkorodott, anyjától örökölt hegyes állát csupaszra borotválta, keménygallért viselt és divatos, idegen szabású ruhát. Leszállt a hintóból, odajött, kezet csókolt.


- Öreg Mózsi meghalt – mondotta az anyja, - éppen temetjük. - Úgy… Az apja is mondta: - Öreg Mózsi, tudod, aki kihúzott a vízbıl… - Tudom, hogyne. Szegény öreg.

Várták, hogy talál jönni fog velük. Hiszen öreg Mózsi halt meg. De Gábor csak állt s így ık is álltak. Kicsit feszes volt a hangulat és zavart. Aztán Gábor megszólalt. Nyíltan és egyenesen mondta: - Apám. Házasodni akarok. Az öregek meghökkentek. Valahonnan nagyon távolról érkezett ez a bejelentés, nem talált a naphoz, öreg Mózsihoz. Nagyon távolról, nagyon idegen távolságból jött. Egy pillanatig hallgattak utána. Aztán lassan elmosolyodtak. Hiszen tudták, hogy jönni fog egyszer ezzel a mondással, ha nem is várták éppen mára. Ha nem is talál ide, ehhez a naphoz, ehhez a hangulathoz, mikor öreg Mózsit temetik. Eh, ha már eljött és ma jött, hát jó így is. Jó, hogy eljött. Mosolyogtak. Az apa bólogatott, megrázta a fia kezét és szakállas szürke arcán valami kis meghatott árnyékkal homlokon csókolta. - Adjon Isten boldogságot, fiam s hogy választásod szerencsés legyen, szívbıl kívánom. Az anyának megkönnyesedett a szeme kissé s ı is megcsókolta a fiát. - Legyetek szorgalmasak, hogy boldoguljatok az éltben. Gábor kissé le kellett hajoljon, hogy csókjaikkal elérhessék, s ebben a meghajlásban is volt valami szelíd és kisfiús. - Erzsébetet veszem… - Jó asszony lesz – mondották az öregek bólogatva és a csend, mely újra köréjük települt megtelt belenyugvással. Aztán a nemzetes asszony fölemelte a fejét és megszigorodva mondta: - Persze az esküvıvel még várni kell. Amíg a házat kibıvítjük, hogy elférjetek benne. Már beszéltünk is apáddal… Gábor elkomolyodott. - Nem úgy gondoltam…

Négy szem meredt rá meglepetten. - Hát hogy gondoltad? - Apám, ha adna nekem a birtokból egy részt… s mi Erzsébettel fölépítenık magunknak ott a faluban, a dombon… Dermedt volt a levegı egyszeribe. Fölegyenesedve állott az öreg. - A kastélyt? - Azt. Álltak és nézték egymást. És olyan volt a csönd, mintha valami dübörögve omlani kezdett volna benne. Nagyon magasról indult és egyre omlott és egyre közeledett és egyre rettenetesebb lett a moraj, ami kísérte. Mintha a tanya megmozdult volna s meg a földek is, süllyedni kezdtek a fölöttük nagy, hideg üresség keletkezett, mely olyan volt, mint egy sír. Gábor csöndesen beszélt közben tovább. Nem is vette észre, hogy mi történt a világgal. - Mégis úgy lenne a legjobb. Apámék megszokták itt a tanyán és mi azt megértjük. De Erzsébet és én… a társadalmi helyzetünk… és ma más a világ, nem kell elássuk magunkat egy eldugott tanyára… nem is élhetünk így… mint egy ispán a családjával… apáméknak persze más volt akkor… de most megint más. Az idık megváltoztak és az ember a környezetét társadalmi rangjához kell idomítsa… hát ezért gondoltuk így. Apáméknak is jobb lesz. Mert két család egy házban, ugyebár… Varjassy István lehajtotta a fejét, úgy nyomta valami, nyomta lefele. Az asszony mereven állt, szálfa-egyenesen, az arca keskeny volt és sápadt. Aztán Varjassy elfordult, mert valami úgy meggyőlt a szemében. - Gyere, Minka. Ne várassuk Mózsit. Majd azután… Fáradt volt a hangja és öreg. Az asszony testén átvonaglott a Credo 2007. március

hang, megrándult tıle, szája egy pillanatra kinyílt, valamit mondani akart a fiának, valami keményet, bántót, de aztán megfordult ı is és lehajtott fejjel indult engedelmesen. Mentek lassan, lehajtott fejjel. Ünneplı fekete ruhában, gyászoló ruhában és Gábor nézett döbbenve utánuk. Szótlanul ment a két öreg s a szívük színültig volt keserőséggel. Csizmájuk alatt szortyogott a sáros ösvény és kereken a mezık hideg hallgatásba húzódtak mélyen s a tó fölött köd ült, sötét és súlyos köd. Akár a világon, akár a jövendıben, akár az élet fölött, amely eltelt s melyrıl úgy érezték abban a percben, hogy hiába telt. Nem szóltak egymáshoz. Csak néha egymásra néztek s a szemük úgy tele volt köddel, hogy el kellett forduljanak gyorsan, nehogy könny hulljon belılük. … A temetés után szótlanul ballagtak haza. Nagyon szürkék voltak a dombok kereken és nagyon szomorúak. Az égen ködfelhık lógtak alacsonyan, kietlen, nyirkos szaguk már a közeledı tél gondolatát terítgette szét. Madár nem mozdult, semmi sem mozdult. Csak a falu felıl hallatszott néha tompa károgás, ahogy az ıszi varjak aludni tértek a kastélydomb kopott fenyıire. Hát így lesz, gondolták mind a ketten. Így. Új ház épül majd ott fent, ahol a varjak kárognak. Bizonyosan cifra, hivalkodó ház. Amelyik majd lassan fölfalja a tanyát és a földeket és fölfalja az életet is, ami olyan szépen épült idáig. S már látták a kicsi házukat jövendı évek távolában. Már látták elhagyatottan, pusztán. Valami béres bíró költözik belé, kivágja a fákat, a tornácot korhadni hagyja, néhány fal bedől… hiszen annak az embernek elég lesz két szoba is. Látták a kertet 7

gazdátlanul, ahogy benövi a gyom, juhok rágják a bokrait s akinek kell karó, tőzifa: kiüti egyet-egyet a kırisekbıl, az akácokból, még a fenyıkbıl is talán. A fákból melyeket annyi szeretettel ültetgettek unokák számára. Úgysem kell majd senkinek az árnyék, a rigódal, a fenyıillat, az orgonák virága s a nyírfalombok könnyő zöld színe, úgysem kell senkinek. Szótlanul mentek az emlékek árnyéka alatt. A diófánál már dacosan emelte föl fejét az aszszony. Hangja éles volt és támadó. - Hát ez itt fent nem elég szép? Nem elég elıkelı? Mert higgye el nekem, István, az a leány az oka mindennek…

Az asszony már küzdött és viaskodott, már fölvette a harcot az idegen akarat ellen, és vállalta a harcot, mint az életben annyiszor már. Pedig akkor, abban a percben ott fent a tanyaudvaron, a diófa alatt, ahol egy percre megálltak, már eldılt a sors, a jövendı sorsa. Mert ahogy bementek a házba s Gábort ott lelték a lámpa mellett, Varjassy István megállt elıtte s szárazon, keményen ezeket mondta: - Rendben van, Gábor. Terveidet hallottam s beleszólni nem akarok. Igazítsd az életedet magad, ahogyan tudod. Neked adom a dobaji földeket az áldomi taggal együtt s a varjasi dombot. Elvihetsz innen tizenkét ökröt, 8

két lovat, két tehenet, hat kocát, negyven juhot. Én még ennyivel sem kezdtem. A többi itt marad és így marad, ahogyan van. Enyém marad. S majd azé az unokámé, amelyiket erre méltónak ítélek. Az asszony haragtól pirosan közbe akart szólni, de az úr leintette. Hangja száraz volt és olyan szigorú, mint talán még soha az életben. - Hallgass, Minka. Menjen a maga útján. Építsen kastélyt, amit akar. Majmolja kedvére az idegeneket. Ha gyızi, maga erejébıl. Itt minden így marad. Ebbıl az otthonból, a mi munkánkból nem lesz emeletes kastély, cifra élet. Mert nem arra való. Itt minden marad úgy, ahogyan terveztük és akartuk. Megértetted, Gábor? A fiú mozdulatlan, kemény arccal állott az asztal mellett. Homloka kissé összeráncolódott. - Értem, apám. És köszönöm, amit értem tett. Azzal lehajolt és komoly, bajuszos szájával megcsókolta azt a kissé remegı, édes apai kezet... Sok-sok év után egy fáradt öregember jött föl a tanyai úton, gyalogosan. Néha megállt, botjára támaszkodott. Arcát szürke szakáll lepte, fején vadászkalap volt. Nézte a nyár végi délutánt, ahogy langyosan ráterült a tóra, a völgyre s a dombok hátára kereken. Hallgatta tücsköket, ahogy halk zsongásukkal ringatták a mezık békességét. Állt keveset, aztán ment tovább. Lassan haladt, hiszen öreg volt már. Fent ahol néhány régi cselédház romja látszott, az ıt szélén egy görcsös vén kırisfa ırködött magányosan. Az öregember megállt mellette, eres vén kezével meg is simogatta s valamit mormogott magában. Aztán továbbment, föl a tanyaudvarra, melyet vastagon benıtt Credo 2007. március

a fő, s a fő között a majoros malacai turkáltak, libák legeltek. Egy rozoga istálló állott ott fönt, meg valami szekérszín –felé és a ház. Az eleje mőhelynek látszott, lıcsök, kerekek, tézslák támaszkodtak a falnak, a küszöbön egy törött felhérc hevert s a tornácon nyers szerszámfa, egymásra rakva ügyesen. A ház hátsó felét, ami régen konyha volt, lakta a majoros családja. Ez volt alkalmasabb, mert a másik két szobának a hátsó fala megrepedt, és baj volt a gerendázattal is. A ház mögött egy magányos fenyı állott és néhány öreg szilvafa. Odébb, a legelı lankáján, ahol két bivalyborjú legelt, még néhány kırisfa is állott, nyurgán és soványan, mert ágaikat gondosan levágták, hogy ne vessen árnyékot a fıre. Lentebb egy sor elvadult akác mutatta, hogy ott valamikor sövény kellett legyen. Az öregember fölment a mőhely tornácára, és ott megállt. Nem, ment be, pedig hallani lehetett, hogy bent valaki gyalul. Csak állt botjára támaszkodva, fáradtan és öregesen, és nézett. Nézte a düledezı istállót, a begyepesedett udvart, a majoros két malacát rajta, és nézte a földeket, amik oda látszottak. Az öregember nézte a domb körül megbúvó földeket, és fölmérte a szemével azt, ami még az övé. Aztán átsiklott a nézése arra, ami már más urat szolgál: ott is ekék szántottak, hosszú csíkokat martak a fekete földbe, lassan, de halálos, elszánt nyugalommal. Az öregember elfordította a fejét. Végignézett a völgyön, a kastély felé. Sóhajtott. Kezét a szemére emelte, talán egy bogárka belerepült. Sokáig ott állt a düledezı vén ház tornácán, egyedül...

Lelkiség Rovatszerkesztık: Lukáts Istvánné, Lempach Gabriella, Horváth Veronika

50. zsoltár

Könyörülj rajtam, Istenem, Hiszen irgalmas és jóságos vagy, Mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bőnömet teljesen, Tisztíts meg vétkemtıl! Gonoszságomat beismerem, Bőnöm elıttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, Ami színed elıtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, S méltányos vagy végzésedben. Lásd én vétekben születtem, Már akkor bőnös voltam, mikor anyám fogant. De nézd, te az igaz szívben leled örömöd, Taníts meg hát a bölcsesség titkára! Hints meg izsóppal és megtisztulok, Moss meg és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét S ujjongni fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bőneimtıl, S töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, S ébreszd fel bennem újra az erıs lelkületet! Ne taszíts el színed elıl, És szent lelkedet ne vond meg tılem! Add meg újra üdvösségem örömét, Erısíts meg a készséges lelkületben! Akkor utat mutatok majd a tévelygıknek, És megtérnek hozzád a bőnösök. Ments meg a vértıl, üdvösségem Istene, S nyelvem áldani fogja igazságosságodat. Nyisd meg, Uram, ajkamat, És szám hirdetni fogja dicsıségedet. Az áldozatok nem szereznek neked örömet, Ha égıáldozatot hozok, nem fogadod el. Áldoztatom a bőnbánó lélek, Az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg…

Bartal Klári

Én nem voltam a Tábor hegyén, Arcod sem láttam fényleni, De az a kert, a Getsemáni Már elém szokott sejleni. Olajfák hegyén nem volt béke És jóra sem volt akarat, S tudtam: egyedül most maradtál Áldozat, síró fák alatt. Nem ismertem a Diadalmast, Csak a keresztet cipelıt, Az ezüstpénzért eladottat, A mégis értünk szenvedıt. A Golgotánál térdre esve, Világ rengését élve át Most szívszorongva egyre várom, Úgy várom azt a szép csodát, Azt a Húsvétot, azt a hajnalt, A föltámadás reggelét. Uram, legyél már végre gyıztes – Hisz áldozatból épp elég!


9

Vágvölgyi Éva A kegyelem az Isten szeretete. Aki a kegyelem állapotában van, az az Isten szeretetében van. Tudom, hogy Isten szeret, érzékelem ezt a szeretetet, mint ahogy a fényt érzékelem – ez a kegyelem. A kegyelem állapotában lenni, azt jelenti, hogy ebben világosságban lenni. Ha elfordulok ettıl a szeretettıl, nem vagyok a kegyelem állapotában, mint ahogy, ha elfordulok a fénytıl, sötétben leszek. A kegyelem, az Isten szeretete mindig van, csak rajtam áll, hogy odafordulok vagy sem. A szeretet a lélek tüze. Ha tettek nem táplálják, kialszik.

Szeretni annyit jelent, mint szolgálni. Szolgálni annyit jelent, mint apránként elcserélni önmagam arra, akit vagy amit szere-

tek. Amit egyszer oda adtam nem kérhetem vissza, az már elcserélıdött valaki, vagy valami másra. No de én, velem közben mi lesz, lassanként megszőnök létezni? Nem, pont az ellenkezıje történik: ebben az elcserélıdésben, ebben a magam elvesztésében születek meg. Ha ez így van, akkor nagyon sok meg nem született ember mászkál a világban és keresi önmagát. És persze sohasem találja meg. A bőnbeesés óta az ember mást sem csinál, mint az elkövetett bőnöket másra keni, mai varázsszóval kivetíti. Így persze felmentve érzi magát még akkor is, ha a bőnt, mint tényt, nem lehet letagadni: igen, a dolog megtörtént, sajnos én tettem, de a másik volt a hibás. Mint az egyszeri ember kutyája, ami széttépte a nyulat és megette. Aztán amikor számon kérték rajta, azt mondta, hogy igen, széttéptem a nyulat, de ı volt a hibás, mert mozgatta a bajszát. A fı bajunk nem is az, hogy bőnt követünk el, hanem ezzel az újra és újra a másikra kenéssel (az asszony adta, a kígyó adta, stb.) valóban romlot-

tá válunk. Ha az ember beismeri a rosszat, ha szembe néz vele, és nem fordítja el gyáván a fejét, akkor van esélye, úgy, mint Zakeusnak. İ nem kezdte el magyarázni a bizonyítványát, hogy igen, ı tényleg kifosztott másokat, de a mamája, a papája, a rómaiak stb., nem szépítette a dolgot, hanem azt mondta: „ha valakit megcsaltam valamivel, négyszer annyit adok helyette”. Így fordult Jézusnál visszájára a világ: a megtérı bőnös igaz volta és az „igaz”, becsületes, törvénytisztelı gazdag ifjú fiaskója. Amaz lopott, csalt, hazudott, de Jézus egy kedves szavára odadobott minden harácsolt kincset, emez tisztességben élte le életét, de a szíve kemény volt. A Jézussal való találkozás erıt és bátorságot ad, hogy szembe nézzünk bőneinkkel. De nem csak a szembe nézéshez ad erıt, hanem meg is szabadít tılük, hogy a rosszaságaink terhét letéve újra kezdhessünk. Isten szert és ismer bennünket, a gyengeségünket. Nem bőntelenséget kér, hanem nyitott szívet.

Kárász Izabella

Jézustól tanulj! Szeressd azokat, akik közt lakol, Áraszd a napfényt, ontsd a meleget, Hisz odakint, a nagy életúton Úgyse kaphatnak ebbıl eleget. Áradjon rólad le a szent derőBút oszlatón, védın, melegen, Hogy elsimulhasson a sok redı, Mosollyá a könny, szereteteden. Meglásd, odakint kisüt majd a Nap, Hideg, zord télben nyár köszönt terád,

10

Nem érzed meg a fagyasztó telet, Mert vágyják otthon lelked mosolyát. Szeresd azokat, akik tieid, Ne légy hozzájuk megszokott, hideg, Közömbös, unott, fásult, hangtalan. Otthon is legyen fényes a szíved. Tanul Jézustól, aki önmagát Odaáldozta az övéiért… Csak azok lesznek nagyok boldogok, Akik szeretik egymást – Jézusért!


Március 15. Petıfi Sándor: Megint beszélünk s csak beszélünk, A nyelv mozog s a kéz pihen; Azt akarják, hogy Magyarország Inkább kofa, mint hıs legyen.

S nem lenne baj, ha magam volnék, Hisz egy ember nem a világ, De ezer és ezer van, aki A zablán tépelıdve rág.

Dicsıségünknek kardja! Csak most Készültél s már a rozsda esz. Meglássátok, maholnap minden Az ó kerékvágásba’ lesz.

Óh ifjaink, óh én barátim, Ti megkötött szárnyú sasok, Láng a fejem, jég a szívem, ha Végigtekintek rajtatok!…

Úgy állok itt, mint a tüzes ló, Mely föl vagyon nyergelve már, S prüsszögve és tombolva ott benn Fecsegı gazdájára vár.

Föl, föl, hazám, elıre gyorsan, Megállni félúton kívánsz? Csupán meg van tágítva rajtad, De nincs eltörve még a lánc!

Nem a tettek terén fogok hát, Mint egy csillag, lehullani? Megfojtanak majd a tétlenség Lomhán ölelı karjai?

Március 19. Március számomra nagyon kedves hónap. Nemcsak azért, mert a tavasz elsı hírnöke, hanem mert ebben a hónapban emlékezünk meg a Szent Család ırzıjérıl, Szent Józsefrıl is. Néhány országban már ezen a napon tartják az oly sokszor hiányolt apák napját. Nem véletlenül. Szent József a keresztény édesapák méltó példaképe és védıszentje, akinek igazi követése megváltoztatná sok család életét. Miért olyan fontos ez éppen napjainkban? Mert az édesapa annak az Istentıl kapott szentségi sejtnek az alappillére, melyet úgy hívnak: család. Rajta nyugszik, belıle forrásozik a minden ember számára legfontosabb érték: a béke és a szeretet, amely képessé teszi a családban élıket a növekedésre, fejlıdésre. Nem véletlen tehát, hogy a „nagy kísértı” éppen ezt az alappillért vette célba, hogy megrendítve, az alkohol, az önzés, a szeretetlenség nyomorába döntse a családokat.

Gyerekekkel foglalkozva, nap mint nap szembesülök a kegyetlen igazsággal: – Melyik apukámról írjak? – kérdezte minap egy negyedikes kisfiú, torz gúnykacajjal leplezve a kérdése mögött rejlı végtelen fájdalmat. – Az apám? – kérdezett vissza egy másik, nyolcadikos kiskamasz – Egyszerően nem bírja a pofámat és kész. Akármit csinálok, úgysem jó neki. Még soha nem dicsért meg semmiért. Szinte nincs is olyan nap, hogy ne ordítson velem. Utálok otthon lenni, már alig várom, hogy felnıtt legyek és elköltözhessek – mondja, miközben idegesen kopog a ceruzájával, és szemében egy ideg rángatózni kezd. Egy ötödikes kislány az álomvilágba menekül a zord valóság elıl, és köztudottan részeges apját a világ legjobb édesapjának festi le. Közben pedig a szomszédjára sandít, nehogy valami kimaradjon, nehogy az igazság kiderüljön, mert akkora szégyent már Credo 2007. március

nem bírna elviselni. Mintha legalábbis neki kellene szégyellnie magát… Istenem, milyen mérhetetlen tengere a szenvedésnek, mennyi félbetört, napfény nélkül felnövekvı élet! A szeretetlenségnek és önzésnek milyen önmagába zárt, ördögi köre! Ki lehet egyáltalán törni belıle, vagy úgy visszük tovább, gyermekeink lelkébe égetve, mint bőzölgı fekélyt? És mi többiek, mit teszünk értük? Hogyan segítünk? Segítünk-e nekik, hogy változhassanak, hogy rátaláljanak a maguk damaszkuszi útjára?! Istenem, hiszem, hogy te minden édesapában Szent Fiad nevelıapjának képét szeretnéd viszontlátni. De ha ez a kép eltorzult, vagy már nem is emberre hasonlít, kérlek, akkor se fordulj el tıle, és segíts, hogy mi se fordítsuk el részvétlenül tekintetünket, s ha Cirenei Simonként is, de segítsünk nekik és a rájuk bízottaknak a kereszt hordozásában, nem rettenve vissza a Golgota hegyétıl sem! (A Hitélet c. újság 2001. márciusi száma) 11

Március 25. – Gyümölcsoltó Boldogasszony Mária ölébe fogadja Jézust, mint ahogy még egyszer ölébe veszi majd a kereszt alatt. Jézus megtestesülése nemcsak a megváltásnak, de a világ megteremtésének is fontos ténye. Jézus valóságos ember akart lenni, megjárni az utat, az emberi élet útját a fogantatástól a magzati életen át, a születéstıl egészen a halálig.

Cser László: A kereszt alatt természetesen ott állt Mária. Nemcsak a kereszt körül. Úgy is lehetne mondani, hogy mindig Jézus mellett járt Mária. Az embert mindig követi az árnyéka, mondják. Erıs fényben erıs és majdnem fekete az árnyék, gyenge fényben gyengébb. Sokszor szemmel látni alig lehet, de csak vetünk árnyékot, ha valami kispislogó fény elıtt is állunk. Mária élete azért hasonlít legjobban Jézus életéhez a földön, mert legtöbbet volt vele. Mert legtöbbet gondolt vele. Mert mindig vele érzett és mindig vele élt. Csodálatos árnyék, mely nem sötét árnyéka sem a keresztfának, sem a tanító Mesternek, sem a gyermek Jézusnak, hanem sugárzó és fényes Árnyék. Büszkék lehetünk arra, hogy emberek vagyunk, mert a Második Isteni Személy fölvette emberruhánkat és büszkék, mert volt közöttünk valaki, aki anyja lehetett az Istenembernek. Szőz Mária életérıl könyveket írtak. Sokan azt csodálják: mit is lehet írni róla, hiszen nincsen túl sok szó róla a Szentírásban és Hagyomány is elég fukar a róla való megemlékezésben. Máriának nincsen külön története Jézusétól. De elválasztani tıle úgysem lehet. Tehát ami

12

Krisztus alakja, arca, szava, cselekedete itt a földön, az Mária arca, alakja, szava, cselekedete is.

Gyermekkorában ott könyörgött a többi Megváltóváróval a Megváltóért. A Szentlélek látogatása után mint Élı Szentségtartó hordta szíve alatt az Isten Fiát. Mint anya nemcsak testét táplálta, de emberi környezetének legfontosabb része volt. Mint tanítót hírekbıl és szíve remegésébıl szüntelen követte. Egyvolt isteni Gyermekével. Az anyák tudják milyen titok ez. Mikor a gyerek fejlıdik, elırehalad, dolgozik, szerepel, küzd, harcol, az anya elfelejt külön élni: fiában él remegve, büszkén éjjel-nappal. Nappal rája gondol és gondolatában velejár, éjjel róla álmodik. Szavait ı érti meg legjobban és cselekedeteit győjti mint a kincset.


Amirıl Szent Pál beszél mikor azt mondja: „öltsétek magatokra Krisztust”, akkor arról beszél, amit Mária megcsinált. Életét benne élte, vele és általa, eltőnve benne. Nem volt ember, aki annyira hasonlítana Istenhez mint Mária, hiszen egészen együtt élt Fiával, Krisztus életét élte. Természetesen, hogy ott állt a Kereszt alatt. Ott térdelt, mikor az angyal a csodálatos fogantatást bejelentette, ott állt a templomban, mikor Simeon a szenvedés hét tırét neki jövendölte. Ott dolgozott körülötte kicsi gyerek korában, kísérte késıbb, ha tehette útjain és ırizte szívében szavait otthoni magányában. Ott járt vele a keresztúton és míg Krisztus vállát a nagy kereszt sebezte, lelkét a kereszt bevérezte. Ott állt a kereszt alatt és végighalta kereszthalált Krisztussal. Mert társa akart lenni és hőségesen társa lett az Istennek, aki az idık kezdetén, mikor még Mária nem született meg, már beszélt róla. Az Asszonyról, aki a sátán fejére lép. Mária Isten választott társa volt a megváltás csodájában, Krisztus anyja, a Szentlélek Mátkája. A Krisztushordozó, aki megmutatja nekünk, milyen emberben a krisztusi élet.

Horváth Józsefné: Megjött a tavasz futára! Tán meleg lesz nemsokára A várakozó nedves határt Melengeti napsugára.

Szegényes még a kínálat Sokat koplal szegény állat, Pedig biztos, hogy ráférne Egy kiadós ebédféle.

Megjött a tavasz futára. Rászállt a villanypóznára. S egyik napról a másikra Otthont készít szorgoskodva.

A hosszú út kipróbálta, Van-e erı két szárnyában? Ám az ısi gólya ösztön Segítette vízen, földön.

Elröpül a messzeségbe, Gallyat cipel a csırébe, Hordja-viszi, s nemsokára Kész is lesz a lakosztálya.

Vízen, földön, levegıbe, Hegyek-halmok tetejébe Röpítette szelek szárnyán Megérkezve; hálát adván.

Csak az itt a kérdés: mára Mit is eszik uzsonnára? Mert, hogy hideg napok miatt Béka úrfi otthon maradt.

Karcsı nyakát hátra veté, Csırével az eget veré, S kelepel! Örül a létnek. Szemembıl könnyek pörögnek.

Megjött! Szép Magyarországra. Itt költ! Itt van a hazája S kering fönt a levegıbe Kelepelget örömébe.

Tanúságtétel Lukáts Istvánné Miért jó keresztényként élni… „Bár e csodát, hitünk titkát, elménk föl nem foghatja…. Cipelem bőneimet, sorsomat, keresztemet. Felsóhajtok: Istenem… – csak úgy megszokásból, mert nehéz. Ma reggel minden más volt. Az „Istenem”, nem csak szó volt. Megfogott, szívemben éreztem, erıt adott, mellettem volt. Istenem hát meghallottad? Köszönöm. Most már Veled a legnagyobb keresztet is elviszem.

Dobos László Az osztályfınök Megígértem, hogy errıl soha senkinek egy árva szót sem szólok, most mégis elmondom. Nem mintha az ígéret egy fél évszád alatt elévült volna, hanem azért, mert annyira megváltoztak körülöttünk a dolgok, hogy nincs értelme tovább ırizgetni a titkot.

Sıt, a lelkiismeretem kifejezetten azt súgja, hogy mondjam el. Hetedikes gimnazisták voltunk. Szeptember vége lehetett, jó fél évvel a Rákosi-féle hatalomátvétel után. Matematika tanárunk, aki egyben osztályfınökünk is volt, az óra végén szokása szerint kiküldte a gyerekeket a terembıl, de engem és még két társamat nagyon diszkréten Credo 2007. március

magához intett. Körülnézett, hogy ajtó–ablak csukva van–e, és kissé visszafogott, komor hangon ezt mondta: „Fiúk, baj van. A ti segítségetek kérem, de legyetek nagyon okosak.” Egy kis szünetet tartott, majd egészen halkan folytatta: „Tegnap behivatták az igazgató urat a pártbizottságra. Azt mondták neki: tőrhetetlen, hogy a diákság nagy 13

része reggelenként misével kezdi a napot, és utána mindenki szeme láttára csapatostul vonul át a Belvárosi templomból az iskolába. Utasították, hogy ezt a botrányos helyzetet azonnal szüntesse meg. Ha kell, akár az iskolából való tömeges kizárásokkal is.” Megszeppenve néztünk rá, de ı elmosolyodott. Pontosabban: átfutott az arcán az a huncut, kisfiús mosoly, amellyel mindig belopta magát a szívünkbe. Megenyhült hangon folytatta: „Na már most, jól figyeljetek ide, fiúcskák! A mi osztályunkban ez a dolog a következıképpen fog történni.: Ti hárman menjetek továbbra is nyugodtan a Belvárosi templomba, nem lesz semmi bajotok. Jelentettem az igazgató úrnak, hogy benneteket bírtalak meg az ellenırzéssel. Világos? Ti lesztek az ellenırök. A többiekkel pedig valahogy értessétek meg, hogy a saját érdekükben ezentúl járjanak máshová misére: Van reggelenként szentmise az Irgalmasoknál, a Barátoknál, az Ágoston téren, és bizonyára másutt is. Világos? És még valamit! Arról, hogy ezt tılem tudjátok, soha senkinek egy árva szót sem! Értjük egymást fiúk?” Értettük, nagyon is értettük. Voltak már tapasztalataink a kommunista diktatúráról. Tudtuk, hogy ha egyikünk csak véletlenül is elszólja magát, az neki nem csak az állásába, de könynyen a szabadságába vagy akár az életébe is kerülhet. Pontosan tudtuk, hogy mit kockáztat, hiszen néhány hónappal elıtte már megfenyegették és meghurcolták a hitéért. Csodáltuk a bátorságát. Megilletıdötten álltunk elıtte, és úgy éreztük, hogy nem iskolai tanteremben, hanem, az ókori Róma valamelyik földalatti katakombájában vagyunk, talán éppen Diokléciánusz korában. És elıttünk a katedrán – szokása 14

szerint fél fenékkel a tanári asztal sarkán ülve –, egy igazi szentet látunk. Egy szentet, aki nem fél a hatalom pribékjeitıl. Aki éppen most készül huncut, kisfiús mosollyal a vértanúságra.

A kis apostol A jubileum évében ifjúsági hangversenyeket rendezett a Filharmónia „A kétezer éves kereszténység zenéje” címmel. Az egyházi zene történetét bemutató – Tolna, Baranya minden városában és nagyobb községében elıadott – koncertet én ismertettem.

A hangverseny úgy indult, hogy a Bach Énekegyüttes konferálás nélkül a pódiumra lépett és elénekelt egy kettıs kórusra írt, német szövegő barokk mővet. Aztán következtem én. A közönség köszöntése után így kezdtem a mondókámat: „Az én köszöntésem elıtt már elhangzott egy másik köszöntés is. A kórus azt énekelte, hogy ’Hozsanna Dávid Fiának! Áldott, aki az Úr nevében jı!’ Így köszöntötték Jeruzsálem lakói a Názáreti Jézust, amikor szamárháton ülve, tanítványai kíséretében bevonult városukba. De ki ez a Názáreti Jézus, akit ilyen ünnepélyesen fogadtak?” Szónoki kérdés volt, nem vártam rá választ. Ennek kapcsán Credo 2007. március

akartam a hittanra nem járó, vallási ismeretekkel nem rendelkezı gyermekeknek Jézus életébıl elmondani annyit, amennyi szükséges ahhoz, hogy a hangversenyen elhangzó mőveket megértsék. Az egyik baranyai városkában azonban másként történt. Óriási tornaterembe zsúfolva legalább ötszáz gyerek szorongott elıttem, elıl szınyegeken és tornapadokon kicsik, hátul – részben székeken ülve, részben állva – a nagyok. A szónoki kérdés elhangzása után a harmadik sorban egy szıke kisfiú arca hirtelen lángra gyúlt. Elıbb a kezét emelte fel, aztán talpra ugrott, és még mielıtt bármit is tehettem volna, szép csengı hangon, izgatottan felkiáltott: „Én tudom!” Nagy csend lett. A gyermekek elıször egymásra majd énreám néztek, aztán – ahogy a futótőz terjed a száraz avarban – sorra emelkedtek a kezek a magasba, és egyre jobban visszhangzott a terem: „Én is tudom! Én is! Én is!” Zavarba jöttem, kiestem a szerepembıl. Ez nem volt benne a forgatókönyvben! Hirtelenjében nem tudtam, mit csináljak. Az elsıként megszólaló kisfiú azonban nem ült le, csak állt, és izgatottan várta a folytatást. Kezemmel lecsendesítettem a többieket, rámosolyogtam, és azt mondtam neki: „Hát ha tudod, akkor mondd meg azoknak, akik nem tudják.” İ hátra fordult, hogy a mögötte ülık is jól hallhassák, és lelkesen belekiáltotta a hatalmas csarnokba: „Jézus Krisztus az Isten Fia. İ a mi Üdvözítınk!” Nem tudom, hogy azon az elıadáson hogyan vezettem tovább a mősort. Egyre a kisfiút néztem, a bátor tanúságtevıt, Jézus Krisztusnak ezt a csodálatos, nyolc éves kis szöszke apostolát.

Életünk A zarándoklatokra („Medjugorje”-ba júliusban és a „Szent Erzsébet nyomában Szlovákiában és Németországban” szeptember elején – vö. elızı, februári számunk) a jelentkezési határidı: a március hónap vége. Kérjük azok is jelezzék, akik még nem biztosak benne, de szeretnének eljönni. Ha nem telik be plébániánk híveivel a zarándokcsoport minimális létszáma, érdeklıdnünk kell a szomszéd plébániákon. Január utolsó és február elsı napjaiban hitoktatói gyakorlaton egy héten keresztül vendégeink voltak Miklós Renáta és Czinege Julianna. Élményeikrıl és tapasztalataikról számolnak be az alábbi hasábokon:

Julcsi: A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fıiskola plébániai gyakorlatának keretében szép és tartalmas napokat töltöttünk Böhönyén, Nagybajomban és Vésén. Mindenekelıtt szeretnék megköszönni István atyának és a híveknek, azt a figyelmes és kedves fogadtatást, melyben részünk volt. Már az elsı naptól kezdve otthonosan éreztük magunkat. Köszönet érte! Mindketten végzıs hallgatók vagyunk a Sapientián. R e n i: Szatmárnémetiben születtem (Partium), öt éve élek Budapesten, és hat éve vagyok a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanıvérek Rendtartományának tagja. Miért választottad ezt a hivatást? Gyermekkoromtól szerzetes szerettem volna lenni. Érettségi után Temesvárra kerültem, ahol megismerkedtem az iskolanıvérekkel. A rend fı karizmája a nevelés, ami mélyen megérintett, mert nagyon szeretem a gyermekeket. Néhány hónappal késıbb beléptem a közösségbe, és idıvel Budapestre kerültem teológiát tanulni.

Julcsi: Érsekvadkerti származású vagyok (Nógrád megye), érettségi után számomra is egyenes út vezetett a hittanárság felé. 10 évig aktív tagja voltam cserkészcsapatunknak, így a gyermekek az én szívemhez is közel állnak. Mondanál néhány szót a Sapientiáról? Reni: Teológus, hittanár-nevelı és lelkipásztori munkatárs szakokon tanulnak együtt egyházmegyés kispapok, szerzetesek és világiak nappali és esti tagozaton egyaránt. Posztgraduális képzésben pedig etika és gyermek-és ifjúságvédelmi szakokon. Teológiai tanulmányaink során nemcsak tanulhatunk a minket szeretı Istenrıl, hanem külön-külön és közösségben is személyes kapcsolatba kerülhetünk Vele. Milyen tapasztalatokkal tértek haza Somogyból? Julcsi: Itt létünk során részvettünk a szentmiséken, a hittanórákon (Nagybajomban és Vésén mi is tartottunk), Böhönyén képviselı testületi ülésen és farsangon, Vésén István atyával meglátogattuk az idıseket és Nagybajomban a Helytörténeti Múzeumot. Mivel a böhönyei plébánián laktunk, ezért inkább ıket tudtuk kicsit jobban megismerni. Örömmel tapasztaltuk, hogy mennyire szívükön viselik az egyházközség sorsát. Tetszett a fiatalok önszervezıdése és vágya a közösségi élet iránt, szeretettel biztatjuk ıket, hogy merjenek megnyílni egymásnak, és bátran építsék közösségüket. Nagybajomban lelkes hittanosokkal találkoztunk, és ugyan nem voltunk a szakiskolában és a gyermekotthonban, de mőködésük és szolgálatuk örömmel töltött el bennünket. Vésén a kápolnában jártunk, amely szorgos és áldozatkész hívek munkájának szép gyümölcse. Isten áldását kérjük az egyházközségek életére és közösségeire, hogy arról ismerjék meg ıket, hogy olyan szeretettel szeretik egymást, mellyel Jézus is szereti övéit.


15

Halottaink: január 31., Böhönye: LENGYEL JÁNOS, élt 75 évet. Gyászolják – Két tetsvére, István és Miklós, valamint családjaik. Özvegye: Mária, fiai: János, Ferenc és Tibor, menye: Ibolya, valamint unokája: Ibolya. február 1., Böhönye: özv. SZÍJÁRTÓ LAJOSNÉ, élt 83 évet. Gyászolják – fiai: Lajos és József, leánya: Irma. Menye és veje, 9 unoka és 2 nevelt unoka, 1 dédunoka: Zsófia. február 12., Nagybajom: SÜMEGI ISTVÁN, élt 59 évet. Gyászolják – testvére: József és családja.

Felesége: Aranka, leányai: Éva és Aranka, fia: István, veje és menye; valamint unokái: Vivien, Viktória, Valentin, Dominika és Emilia. február 20., Nagybajom: özv.UDVARI JÁNOSNÉ, élt 83 évet. Gyászolják – leányai: Margit és Ibolya, unokái: Zoltán, Andrea és Jenı, valamint dédunokája: Vivien. február 23., Nagybajom: DORA JÓZSEF, élt 65 évet. Gyászolják – leánytestvérei: Rozália, Erzsébet, Magdolna és Irén, továbbá 9 unokája és 1 dédunokája.

Lengyel Jánostól búcsúztunk…

Deli Lajostól búcsúztunk…

2007. január 31-én vettünk végsı búcsút és elkísértük utolsó útjára Lengyel János böhönyei lakost, akit 74 éves korában szólított magához a Teremtı. Több mint 20 évig volt egyházközségünk képviselı testületi tagja. Munkájával, adományaival sokszor segítette egyházunkat. Különösen a szép Szent Erzsébet szoborral, mellyel szebbé tette templomunkat. Köszönetet mondunk neki mindenért amit tett.

Utolsó útjára kísértük és búcsúztunk a 94 éves Deli Lajos bácsitól. 2007. január 26-án a marcali temetıben. Hosszú élettel áldotta meg a jó Isten. Megérhették feleségével az 50. és 60. házassági évfordulót. Esküjüket újból megújíthatták a böhönyei templomban. 4 évvel ezelıtt megözvegyült, ekkor leányához költözött Marcaliba.

Egyházközségünknek testületi tagja volt, több évtizeden át. Sokat dolgozott a tomplomunk építésénél és anyagilag is sokat segített egyházunknak. A jó Isten áldja meg érte. Búcsúznak tıle: Leánya: Mária, Unokája: Éva és férje Tibor, valamint dédunokái: Betti és Roland és a böhönyei hívek a képviselı testülettel együtt. (Bısze Józsefné, Böhönye)

Esküvık: február 17., Vése: VARGA BÉLA és SZÁNTÓ MARGIT vései lakosok szombaton délután 3 órakor mondták ki a boldogító igent egymásnak. Gratulálunk és a mellékelt fényképpel kívánunk nekik nagyon sok örömet és boldogságot!

február 24., Nagybajom: ORSÓS JÁNOS és ORSÓS EDINA nagybajomi lakosok szombaton délután 3 órakor mondták ki a boldogító igent egymásnak. Szintén gratulálunk és a mellékelt fényképpel kívánunk nekik nagyon sok örömet és boldogságot! 16


Fiataloknak Vörös Gábor

Február 3-án elsı ízben került megrendezésre a böhönyei egyházközség fiataljainak farsangi mulatsága. A somogyszobi plébánia fiataljai is eljöttek hozzánk, így közel ötvenen voltunk. Sokan kreativitásukról tettek tanúbizonyságot, és nagyon ötletes jelmezbe öltöztek. A csoportos játékokat követıen – mialatt egyre jobb hangulat alakult ki – mindenki fogyaszthatott a bıségesen meg-

terített asztalokról, majd a többség ízlésének megfelelı zenére táncolhattunk. Nyolc óra tájban István atya egy somogyszobi lány partnereként – beöltözött az egyik hazai együttes énekesnıjének. Nem fogjátok kitalálni, minek. Padödö-nek. Nagyon nagy sikert aratott, és még inkább fokozta a már egyébként is nagyszerő hangulatot.


17

Az est folyamán barátságok szövıdtek a vidékiekkel, és borítékolható, hogy nem ez volt az utolsó közös összejövetelünk. A mulatságnak 11 órakor lett vége, úgy gondolom, mindenki jól érezte magát. Nagy örömünkre szolgált, hogy eljöttek azok a fiatalok is, akik mostanában kevésbé aktivizálják

magukat a templomba járást illetıen. Bízzunk benne, hogy ez nem csak egyszeri alkalom volt a részükrıl, hanem ezentúl részt vesznek minden közös programban, hisz ez alapot adhat arra, hogy egy jó, hitét megvalló ifjúsági közösség alakuljon ki.

A februári keresztrejtvény megfejtése és nyertesei Elızı számunk helyes megfejtése: „Én Istenem, legyek vidám, hogy házamat vidítani tudjam. Mosolyogjak, ha bántanak, és senkire se haragudjam.” Két helyes megfejtés érkezett: Ballér Jánosné Nagybajomból, és Kovács Éva Böhönyérıl. Jutalmuk egy-egy szép könyv.

Rovatszerkesztı:Varró József Hogy hívják a tehénbırbıl készült autót? Boci mobil. Hogy hívják a beképzelt festıt? Van Gıgh. Mi van akkor, ha fehér hollót eszik valaki? Ritkaság, számba megy. Mi az? Sárga és nem áll meg a buszmegállóban? Darázsmenet. Mi a különbség a pap és a tanár között? Az egyik hirdeti az igét, a másik ragozza.

18

Hogy hívják azt az öreg nénit, aki ideges és pukkan? Robbanyó. ☺☻☺☻☺☻☺☻ A tehén az aréna szélérıl nézi a küzdı bikát, és ellágyulva mondja társainak. – Nézzétek milyen intelligens! Csak a fejével dolgozik. ☺☻☺☻☺☻☺☻ A bíró az ítélethirdetés után odaszól a vádlotthoz: – Remélem, ez volt az utolsó alkalom, hogy itt találkoztunk! – Miért, nyugdíjba készül a bíró úr?


☺☻☺☻☺☻☺☻ A gyerekek azzal szórakoznak, hogy találós kérdéseket adnak fel egymásnak. Móricka sem akar lemaradni. – Én is tudok egyet! Három lába van, és kelepel? Senki sem tudja. – Hát a gólya! – De hát annak csak két lába van, miért mondtad, három lába van? – Hogy nehezebb legyen kitalálni!

Gyermekeknek Rovatszerkesztö: Kuckó Katalin

Miklós Erzsébet Nagyon nagy tél volt akkor, amikor ez az eset történt. Minden megfagyott még a lekvár is a kamrában. Didergett mindenki a faluban. Már nagyon várták a tavaszt, hogy a nap felmelegítse a világot. Már május is elérkezett, és csak nem jött a tavasz, ugyanolyan hideg, fagyos volt minden. Valamit tenni kellett. Összehívták a falu véneit, és tanácskozni kezdtek, hogyan szólhatnának a Tavasznak. Nyilvánvalónak tőnt, hogy elaludt, vagy elfelejtette, hogy el kell jönnie hozzájuk. Sokáig tanácskoztak, de semmi igazán jó ötlet nem jutott az eszükbe. Akkor összehívták az egész falut, hátha valaki tud megoldást. Nagy hangzavar lett, mindenki beszélt, fıleg az asszonyok, dehogy mit kellene tenni, senkinek nem jutott eszébe. Ekkor egy kisfiú jelentkezett hogy İ álmában már Járt a Tavasznál, beszélt is vele, talán megint elmehetne hozzá. Mivel más ötlet nem volt, rábízták a fiúcskára, menjen el a Tavaszhoz. Igen ám, de mikor fog megint olyat álmodni, hogy beszélhet vele? hiszen az az álom csak ugy jött váratlanul egyik éjjelen. Mondták a fiúnak, akit Bálintnak hívtak, hogy feküdjön le minél elıbb, hátha megint a Tavasszal álmodik. Reggel már az egész falu ott állt Bálinték háza elıtt, és várta, hogy felébredjen. Fel is ébredt a fiú, és ahogy meglátta sok em-

bert, hirtelen azt sem tudta, hol van. Aztán nagyon megrémült, mert semmire nem emlékezett, hogy álmodott volna. Elmondta ezt az embereknek, akik szomorúan elmentek, és dideregtek tovább. Így ment ezt hetekig. Minél job-

ban szeretett volna álmodni a fiú, annál jobban nem ment. Szégyellte magát a falu elıtt, hiszen már abban is kételkedtek, hogy igazat mondott, hogy álmodott a Tavasszal. Egyszer, ahogy sírdogált, megállt elıtte egy gyönyörő tündér, fehér ruhában. Ne félj, Bálint - mondta neki - majd én segítek, hiszen az álomtündér vagyok. Csak nyugodtan feküdj le, majd én minden elrendezek. Bálint lefeküdt, és láss csodát azonnal egy szép virágoskertben találta magát, jó meleg napsütésben. Meglátta a szép palotát, ahol a Tavasz lakott. Bement hozzá, és látta, hogy a Tavasz épp egy nagyon nagy festményt Credo 2007. március

készít, ami betöltötte az egész falat - de azt is észrevette, hogy még csak félig készült el vele. A saját kertjét festette meg a palotájával és a szép virágokkal, pillangókkal. Meglepıdött, mikor Bálintot meglátta. – Hát te honnan pottyantál ide? – kérdezte. – Bármit is akarsz, mondd el gyorsan, mert látod, hogy nem érek rá, a képemen dolgozom. – Nagyon Szép a festményed kedves Tavasz, de ez csak egy kép, nincsen benne élet. Az én falumban pedig a sok ember attól fél, hogy megfagy, mert nem jöttél el, hogy felmelegítsd a világot. Meglepıdött erre a Tavasz, ránézett a naptárra, és igen elszégyellte magát. – Bocsáss meg kedves kisfiú, Úgy elmerültem a munkában, és olyan örömöm tellett a festésben, hogy tényleg megfeledkeztem rólatok. Köszönöm, hogy eljöttél és szóltál. Menj és mondd a faludnak, hogy máris indulok. Erre a szóra Bálint felébredt. A tündért nem látta, de az álom élénken élt benne. Kiszaladt a ház elé, és látta, hogy felkelt a nap, és egyre melegebb sugaraival már olvasztja a jeget. Még a lekvár is kiolvadt a kamrában. Nagy volt az öröm a faluban! Bálint elmesélte az álmot, és hogy milyen szép festményt készít a Tavasz. Szerette volna még látni az álomtündért, de soha többet nem Jött el hozzá, pedig Bálint egész életében sokat megemlékezett róla.

19

Márciusra tervezett programjainkból Március 6-tól kezdıdıen az esti szentmisék idıpontja mindenhol megváltozik! Az új idıpont: este 6 óra. Keresztutat járunk: Nagybajomban csütörtökönként este ½ 6 órakor, Böhönyén péntekenként este ½ 6 órakor. március 3. Szombat március 4. Vasárnap március 15. Csütörtök március 17. Szombat

1815 A nagybajomi és böhönyei ifjúság közös antióchiás találkozója a böhönyei plébánián. Gitáros, ifjúsági szentmisék Nagybajomban és Böhönyén

március 26. Hétfı március 30. Péntek

GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY ÜNNEPE Nagybajomban este 6 órakor szentmise

március 31. Szombat

április 1. Virágvasárnap

NEMZETI ÜNNEP 1000 – 1800 Ifjúsági találkozó Somogyszobon az Antióchia közösségeken kívül a bérmálkozásra készülık is jelentkezhetnek.

NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLAT Tartja: Orvos Levente somogysámsoni plébános Böhönyén 16.30–kor szentmise, alatta gyóntatás Nagybajomban 18.00–kor szentmise, alatta gyóntatás

NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLAT Tartja: Orvos Levente somogysámsoni plébános Böhönyén 16.30–kor szentmise, alatta gyóntatás Nagybajomban 18.00–kor szentmise, alatta gyóntatás 19.00 Nagybajomban Antióchiás ifjúsági találkozó A nagybajomi és a böhönyei szentmiséken a böhönyei énekkar passiót énekel.

Credo Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162. E.mail címünk: [email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.fw.hu Alapító kiadó és 8 éven át szerkesztı: Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelıs kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztık: Lukáts Istvánné és Székelyi András. Munkatársak: Kuckó Katalin, Horváth Veronika, Lempach Gabriella és Varró József. Grafika: Simon András. Fotók: Internet, Vörös Gábor. Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Colorprint, 7400 Kaposvár, Városháza u. 1. Újságunk havonta jelenik meg, következı, áprilisi számunk 2007. április 1-tıl kapható.

A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn!

20


A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA

Recommend Documents