A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA

10. évfolyam 11. szám 2008. december hónap

A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA

102. szám

Credo 2008. december

1

Dsida Jenı

A Gyermek dicsérete Ti már nem hozhattok jó hírt nekem. Ami jó van, magamtól megtaláltam Az erdıkben, hol sok–sok este háltam – s keresztelı Jánosként hirdetem.

Goromba ágak az arcomba vernek, De én megyek tovább, egy kis haranggal Viszem a drága hírt az embereknek: Bennem van, íme, csengı és harangdal És bennem van a legnagyobb, a Gyermek– A fényes jászol s valamennyi angyal.

Most járok hóban és halálra váltan, Ám ez számomra boldog kínt terem; A hófúvásban gyakran hirtelen Csak térdre hullok: Gyermeket találtam!

Helytörténet Marics József (Berzence)

Emlékképek a bajomi cigányok múltjából A történelmi múlt kutatása, a historikus emlékek feltárása kötelezıvé teszi számunkra, hogy egy kicsit foglalkozzunk a nagybajomi cigányság történetével. Szándékosan nem roma népcsoportot írtam, mert a cigány szó annyira beívódott a magyar nép szókincsébe és nyelvhasználatába, minden sértı felhang nélkül, hogy azt onnan kitörölni nem lehet.

A szép cigányzene, az ízletes cigánypecsenye, az édes cigánymeggy, a dallamos cigánynóta, a mővészi cigánytánc és a kapkodva evıknél elıforduló: „cigányútra szaladt” ısi meghatározásoknál a cigányszót nem lehet a roma kifejezéssel helyettesíteni. Ha megtennénk, akkor az már a humor világába tartozna. Az európai, így a hazai cigányság is Észak– Indiából származik. Vándorló népcsoportot alkottak, mely évszázadok alatt, hosszú utat tett meg, míg eljutott Ázsiából – Európába, Boszniából – Nagybajomba. A cigánynépcsoport nyelve, gondolkodásmódja, életformája indiai jellegő. Az ısi, keleti kultúrájuk a vándorlás során, az ıket befoga2

dó népek és vallások hagyományait átvéve, gazdagodott. Hazánkban a XV. század elején találkozunk elıször a cigány etnikummal, melyet az okleveleink: Zigan néven illetnek. Ezt a vándorló népet, a gyéren lakott vidéken telepítették le. Akadtak olyanok is, akik földesúri kastélyoknál szolgáltak. A szabad életet választó, a röghöz kötést nem szívlelı népcsoport nem sokáig bírta a helyben lakást. Bizonyos idı eltelte után, mindent maguk után hagyva, másik településen, vagy megyében vertek sátrat. A vándorlás során bizonyos mesterségek szervesen kötıdtek hozzájuk: kemencekészítés, szeg– fegyverkovács, teknıvájás, villa– kanálkészítés, lókupeckedés, seprő és kosárfonás, majd az öröm és bánat érzéseit csodálatosan megszólaltató zenei adottság. Ahogy ıseink hangoztatták: a cigánygyerek hegedővel születik, hegedőre termett ujjai vannak… Hazánkban elıször Mária Terézia királynı foglalkozott a törvényei és rendeletei által a cigányság életével. 1761. november 13–án keltezett törvényében megtiltotta a cigány csúfnevek, mai kifejezéssel, a ragadványnevek használatát. Ekkor vették föl a legısibb cigánycsaládok: a Kalányos, a Teknıs, az Orsós, a Hegedős, vagy a szlávokkal való együttélés emlékeként a Horváth, a Tóth, az Oláh és a Bogdán családneveket. Ezek a legısibb cigánynevek a késıbbiekben kibıvültek és igen nagy területet hódítottak meg a családnevek világában. Akadtak olyan lelkes hazai nyelvészek is, akik ajánlották, hogy a cigányokat: újlakosoknak, újmagyaroknak, vagy újparasztoknak nevezzék el. Ez a kezdeményezés sohasem vált elfogadottá.


Mária Terézia azt is elrendelte 1773–ban, hogy a cigányok sátrait rombolják le, szilárd házakba költöztessék ıket. Aki pedig megszökik az új otthonából, zárják börtönbe. Az uralkodónı szerette volna a cigányvajda szerepét megszüntetni, hogy felettük a bíró parancsoljon, de lényegében, az újbóli költözések miatt minden, ezen irányú rendelet hatástalannak minısült.

Még azt is elrendelte Mária Terézia, hogy a cigánylányok és asszonyok a helyi népviseletbe öltözzenek, a gyermekeiket pedig a helyi plébános felügyelete alatt, némi fizetés ellenében a parasztcsaládok neveljék, hogy a kis cigánygyerekekbıl kiváló parasztok és mesteremberek váljanak. Ez a túlzott idealizmust tükrözı rendelet is rövid idın belül a feledés homályába süllyedt. Nagybajomban az elsı cigányösszeírás 1785– ben, II. József uralkodása alatt történt. Hat családfıt jegyeztek föl: özv. Árvai Évát, Ciráki Ádámot, Csurják Istvánt, özv. Horváth Antalt, özv. Horváth

Évát és Horváth Ferencet, valamint a hozzájuk tartozó tizenhat gyermeket. II. József is ontotta a rendeleteket a cigányokkal kapcsolatban: kötelesek adót fizetni, nem kupeckedhetnek, nem ehetnek döghúst, csak a falvak végén lakhatnak, a számukra elkészített házakban. Amint a történelem igazolja, ezekbıl a rendeletekbıl is igen kevés valósult meg. Ennek ellenére, már akadtak olyan cigánycsaládok is Nagybajomban, akik átvették a falusi életformát. Az ilyenekkel nem is volt, semmiféle probléma. A múlt ködén át elénk villan: a híres Horváth Farkas zenész, Ciráki Ádám, Guga Katalin és Tatár János emléke, akik a cselédek mintaképei voltak. A XIX. Század elsı felében a nagybajomi cigányság száma annyira megnövekedett, hogy létre jött a Petıfi utcától délre esı cigány utca, melyben szalmatetıs házakban, elfogadható körülmények között éltek. Ebbıl az idıbıl két nevet föltétlenül meg kell említenünk: Kádár Mihályét és Onafer Jánosét, akik a környék nevezetes cigányprímásai voltak. A sok nyelvjárású cigánynép önmagukat romnak (=ember) és kálónak (=fekete) nevezik, míg a nem cigányokat parnonak (=fehér) hívják. Különösen II. József személyéhez köthetı felvilágosodott abszolutizmus asszimilációs törekvései, rendszerint kudarcot vallottak. Az együttélés legjobb életszabálya a jelenben és a jövıben is, csak az lehet, hogy elfogadjuk egymást, tiszteljük egymás kultúráját, a helyi hagyományokat átvéve közösen akarjuk létrehozni: a szebb települést, az emberhez méltó életformát, a jogok és kötelességek szinkronját, a felebaráti szeretet egyetemes valóságát, a közös hazánkért vállalt áldozatokat és a boldogabb jövı építését.

Horváthné Annuska

Harmatozd ránk, Uram, szent kegyelmed árját! Irgalmas Istenünk, szánd meg a föld porát!

Kétezer év óta itt él már közöttünk. Mégis minden évben jöttére készülünk. Várjuk bőnt– bánóan, sírva és zokogva, E megromlott világ vétkeit siratva. Ó, jöjj el Megváltónk, jöjj el Üdvözítınk! Hozd el a megtérés kegyelmét, megmentınk! Mentsd meg e Föld népét, az örök haláltól Lelkét és életét a végpusztulástól! Ó jöjj el, Ó jöjj el! Jöjj bőnös földünkre, Hozd e az óhajtott megváltást lelkünkre!

Igazságod szerint ne ítélj meg minket, Küld el a megmentıt, irgalmazz népednek! Csak Tebenned bízunk, csak Benned remélünk, Küld el a Messiást, Ó, küld el minékünk! Alleluját zengjen minden ajk és lélek! … Dicsérem az Istent, míg e földön élek. S majd, ha eljön értem a Halál angyala, Akkor is zenghessem: Alle–Allelúja.


3

Áldott legyen az irgalmas Úr, kezdettıl fogva İ táplál minket. İ ad eledelt minden élınek. Töltse el szívünket örömmel, derővel, Juttasson mindabból, amire szükségünk van, és engedje, hogy bıvelkedjünk jó cselekedetekben! A mi Urunk, Jézus Krisztus által, övé a dicsıség, a hatalom, a tisztelet és az imádás a Szentlélekkel együtt mindörökkön–örökké. Ámen. Gyökössy Endre

Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy az adventi várakozás idejét békességben, lélekben jól fölkészülve tölthessük el. Ments meg bennünket a karácsonyi pániktól, a karácsonyi jajoktól, mit vegyek, mit egyek, mit tegyek? Uram, adj csöndet és add azt a csodát, hogy karácsonykor a népek szíve a népekhez, az élet szíve az élethez érjen! Urunk, adj még haladékot nekünk, tékozló fiaknak, akik eltékozoljuk ezt a csodálatosan szép paradicsomot, amit nekünk adtál!

Köszönjük, hogy benne vagyunk a tudatodban, és nem kell nekünk semmit sem mondanunk, csak ennyit: Urunk, ugye mégis?... Ugye megbocsátasz, ugye szabad veled örülnünk, ugye irgalmazol és könyörülsz, hiszen nagy árat fizettél értünk; megtöretett testedet és kiontatott véredet, hogy mi életünk ne törettessék meg, a mi vérünk ne ontassék ki, hogy békességünk legyen karácsonykor.

Göndics János

Többször hallottam ünnepek közeledtével hívı és keresı ember szájából egyaránt a szomorú sóhajt: „De utálom Karácsonyt!” vagy „Már megint jönnek a karácsonyi ünnepek!” A kérdésemre, hogy „Miért olyan borzasztó, ha végre ünnepelhetünk?”, a felelet: „A sok elıkészület, bevásárlás, ajándékok beszerzése az utolsó pillanatokban, és hát mit lehet csinálni a hirtelen ránk szakadt „kényszerpihenıvel?” Lehet, hogy ha nem olyan családba növök bele, ahol komolyan vesszük az ünnepek elıtti készületet, akkor utána nem esett volna olyan jól az ünneplés bensıséges légköre, mely mindig a szeretetteljes hit alapjára épült. Ha nem láttunk jó példát az ünneplésre környezetünkben, vagy legalább nem foglalkozunk vele, hogy miként is lehetne emlékezetessé tenni a Jóistentıl kapott és egymásnak ajándékozható 4

idıt, akkor az ünneplés tényleg nem lesz túl nagy élvezet. Inkább az ünnepi ebéd vagy vacsora utáni lerágott csirkecombokra fog hasonlítani. Meg kell tanulnunk újra ünnepelni! Ez persze hosszú és sok energiát igénylı „edzést” kíván, de fáradság nélkül nincs komoly végeredmény! A készület már az év folyamán elkezdıdik, ki mikor fog bele a gyakorlásba. Meghallgatom a kollégámat, testvéremet, a panaszkodót és persze az örvendezıt is, ami sokkal könnyebb dolognak tőnik, bár olykor elég nehéz irigység nélkül együtt örülni más sikerének. A csend megfoghatatlan, talán valaki azt mondhatná, hogy nincs is értelme csak a nagyvilágba bámulni, inkább bekapcsolom a HIFI–t, számítógépet vagy mp3 lejátszót, hogy legyen értelme az üres idınek. Persze senkit sem erre a csendre bíztatnék! Csak az egyre Credo 2008. december

mélyülı, Istenre figyelı belsı csendnek van haszna a lelkünk szempontjából. Nem kell ehhez feltétlenül templom sem! Ilyenkor, Karácsony közeledtével, amikor a természet lecsupaszodik, egyszerősödik, lassan közeledünk Jézus Krisztus születésének ünnepléséhez. Ha jobban kinyitjuk az ıszi fáradtságtól elnehezült szemünket, szinte maga a környezetünk is segít lelkünk figyelmes csendbe öltöztetésében. Advent, a várakozás megszentelése. Pilinszky így fogalmaz: „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Merjük kifejezni imánkban, – ha esetlenül is – fájdalmunkat–örömünket! Máris közelebb kerülünk Jézus Krisztushoz, a várakozás – Advent – idıszakában és majd a megszületés, Karácsony misztériumához!

Pál éve Megtérése (34 körül) megadta élete értelmét. A Törvényért és az atyai hagyományokért égı buzgólkodása a keresztények üldözıjévé tette. Hogy mikor és hogyan találkozott velük elıször, már nem lehet megállapítani. Az Egyházzal való összeütközése azonban nyilvánvalóan összefüggésben állt azzal a válsággal, amely Jeruzsálemben István megkövezéséhez, a jeruzsálemi keresztény közösség hellénisztikus csoportjának üldözéséhez és előzéséhez, továbbá damaszkuszi egyházközség alapításához vezetett. Úgy látszik, ez az egyházközség – a jeruzsálemi egyház törzsrészével ellenkezıen – teljesen elszakadt a Törvénytıl, Pál – amint a Gal 1,1 és a Fil 3,5 mutatja – a szigorú zsidó törvénytiszteletet védelmezte a Törvénytıl való szabadsággal szemben. Nemcsak egy keresztre feszített Messiás „botrányáról” volt szó, hanem arról a kérdésrıl, hogy a Törvény érvényes útja–e az üdvözülésnek. A Törvény vagy Jézus Krisztus? – ez lett életének döntı kérdése. És ez idıben történt megtérése. Úgy értelmezte mint Isten tettét, és Jézusnak ezt a megjelenését egy sorban állította a Föltámadott megjelenéseivel (Gal 1,15; 1 Kor 9,1; 15,8). Pál akkor tért meg és lett az ısegyház tagja, amikor az kezdett elszakadni a választott néptıl, s hozzálátott a birodalom pogány népeinek misszionálásához. Az Ószövetség ragaszkodó keresz-

ténység jelentéktelen szektává válik: a küzdelmek idején még megvan, de végül a harcok áldozata lesz. Pál a Törvénytıl függetlenné vált új irányzat teológusa és elıharcosa lett. Pál kényszerítve érezte magát, hogy föladja az üdvösség útjának, az addig helyeselt jámborságnak értelmezését. Késıbb igehirdetésében miden embertıl megkívánta ezt a megmérettetést: amit nyereségnek tartott – a választott néphez, a Törvényhez való tartozás – most jelentéktelen dolog lett. „Amit elınynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem… Érte mindent elvetettem, sıt szemétnek tekintettem, csak hogy Krisztust elnyerhessem, és hozzá tartozzam. Hiszen nem a Törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén” (Fil 3,7) Missziós munkája Meghívatásával együtt Pál fölismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ı feladata. Ez a tudat szinte kényszerként nehezedett rá (vö. Gal 1,16; 1Kor 9,16). A hit útja lett életének témája. A rá jellemzı radikalizmussal járta ezt az utat. Emiatt gyanússá vált saját keresztény testvérei elıtt, s magára vette népének győlöletét, pedig a végsıkig szerette ezt a népet, és megmentéséért a saját üdvét is odaadta volna(Róm 9,1). Megtérése után „azonnal” (Gal 1,16) megkezdte a missziót, elıször Arábia területén (Damaszkusztól délkeletre). Ez a tevékenysége nem sok eredménnyel járt. Egyházközség– alapításokról nincs szó. Pál Credo 2008. december

visszatért Damaszkuszba, és kénytelen volt onnan is menekülni egy ellene támad üldözés elıl (2Kor 11,26; vö. ApCsel 9,23 sk.). Csodálatos módon Jeruzsálemmel csak késıbb – „három év után” – és akkor is csak futólagosan vette föl a kapcsolatot (Gal 1,18–20). Ez mutatja apostolságának önállóságát és Jeruzsálemtıl való függetlenségét, de konkrét nehézségekre is következtethetünk belıle. Több éven át mőködött Pál Szíriában és hazájában, Kilikiában (Gal 1,2l). Lehetséges, hogy az ApCsel 13. és 14. fejezetében elbeszélt missziós utazás erre az idıre esett. Barnabás Tarzuszból Antiochiába hozta, ahol már megalakult egy Törvény nélküli pogány– keresztény egyházközség (ApCsel 11,19). E közösség küldötteként vett részt Pál és Barnabás az un. apostoli zsinaton (kb. 48/49). Az események menete nagyon nehezen rekonstruálható (vö. Gal 2,1.; ApCsel 1,5,l). Kétségtelenül az Ószövetségi Törvény nélküli missziózás ügyérıl volt szó, amelynek jeruzsálemi jóváhagyása (talán a zsidó hatóságok hatására) veszélyben forgott. Pálnak sikerült evangéliumot Jeruzsálemben érvényre juttatnia és elérte a zsidó Törvényrıl való szabadság elvi elismerését. Most kezdıdött az ı igazi missziója a pogányok között. Nagyvonalúan megtervezett útvonalán végigjárta Kisázsiát, Makedóniát és Acháját. Ekkor keletkeztek a galáciai, a filippibeli, a tesszalonikai és a korintusi egyházak (kb. 48 és 52 5

között). Korintust nem számítva, ahol másfél évig tartózkodott, nem sokáig maradt egy helyen. Az egyház megszervezését rábízta az újonnan megnyert keresztényekre és munkatársaira. İ maga ritkán keresztelt (vö. 1Kor 1,14–17). Valami tovább őzte ıt, mert az igehirdetést érezte küldetésének. Mint minden nép apostola a birodalom egész területét a maga missziós területének tartotta (vö.Róm 1,14; 15,16). A nagyvárosokat választotta ki az egyes tájak középpontjaként, és remélte, hogy maguk a megtértek viszik tovább az evangéliumot. Palesztinába és Szíriába viszszatérve, a kisázsiai missziót folytatta. Elıször két éven át Efezusban, a misztériumvallások városában tartózkodott. Erre az idıre esik rövid korintusi

látogatása az ottani egyházban támadt válság ügyében. Letartóztatása és pörbe fogása, amelyrıl a Fil 1,12 beszél, Efezusban is megismétlıdött. Az efezusi tartózkodás kapcsán még egyszer felkereste Makedóniát és Görögországot. Korintusból indult körülbelül 55/56–ban Jeruzsálembe a győjtött adományokkal, azzal a céllal, hogy onnan Róma felé veszi útját (Róm 15,28). Leveleibıl és az Apostolok Cselekedeteibıl kivehetjük, hányféle megterhelésnek volt kitéve Pál tevékenysége közben. Elıször is ott voltak azok a veszedelmek és fáradozások, amelyek az antik világban az ilyen hosszú szárazföldi (többnyire gyalogos) és tengeri utazásokkal jártak. Pál keze munkájával maga kereste meg a megélhetését. Csak a filippibeliektıl fo-

gadott el támogatást (vö. Fil 4,10) Az egyházközségekrıl nem szabad valami nagyot elképzelnünk. Általában kis csoportok voltak, többnyire a szegényebb néprétegekbıl jött tagokkal (rabszolgák, kikötıi munkások stb.; vö. 1Kor 1,26) A kívülállók számára Pál elkeveredett az antik vándor prédikátorok seregében. Újra és újra bizonyítania kellet igaz voltát és a többiektıl való különbözıségét. Hol és hogyan találhatott a városban alkalmat az igehirdetésre? Hiszen megjelenése nem volt imponáló, és szónoki képességével sem tudta az embereket elbővölni (2Kor 10,10; 1Kor 2,1). Amivel ügyéért harcba tudott vonulni, az egyedül meggyızıdésének ıszintesége és szolgálatának önzetlensége volt. (Vége)

évszázadait mutatja be a látogatóknak. İsszel a német püspöki kar politikusokkal együtt zarándoklatot szervezett „Pál nyomában” és közben Tarzust is fölkereste. A kölni Meisner bíboros vatikáni hatóságokkal együtt már korábban is többször hangot adott a keresztény világ kérésének, hogy visszakaphassa templomnak az emlékhelyet. Kérésüket azzal is alátámasztották, hogy Németországban több nagyvárosban is épült mecset a mohamedán hívık imahelyeként. Legutóbb koraısszel Duisburgban adták át a németföldön épült legnagyobb imaházat. Viszonzás-

ként joggal elvárható lenne a török hatóságok jóindulata. November 2–án azonban az illetékes török minisztérium egyértelmő nemmel válaszolt a megkeresésre. Egyelıre csak azt engedélyezték, hogy „Szent Pál évre” való tekintettel keresztény csoportok – jó elıre bejelentkezve, a minisztérium elızetes engedélyével – misét tarthassanak az épületben. A tarzusi páli emlékhelyekrıl (a templomról és a kútról) készült fotókat a hátlapon láthatják. (Forrás: német püspöki kar honlapja Szent Pál jubileumi évére – www.paulusjahr.info)

Rajkai István

Pál apostol szülıhelyén, Tarzusban évszázadok óta ırizte egy ortodox templom az apostol emlékét. Az örmény keresztények múlt század elejei brutális kiirtásával a keresztények eltőntek a városból, és ma csak muzulmánok élnek ott. 1943–ban a török hatóságok ezért államosították az épületet és elıször katonai célokra használták: kaszárnyává alakították. Késıbb az épület a török Kultuszminisztériumhoz került, és múzeumot rendeztek be benne. A korábbi páli emlékhely ma is török emléktárgyakat és a török történelem

6


A Biblia éve Nemeshegyi Péter SJ

Jézusnak minden mondásában vannak különös szépségek. Ilyen az is, amit a Jézus Szíve tisztelıi annyira szeretnek, mert az egyetlen szöveg az Evangéliumban, ahol Jézus az ı szívérıl beszél. Ezt csak egyetlen egyszer teszi: ez Máté 12. fejezetében olvasható. Jézus azt mondja, jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, terheket cipeltek. Milyen szép ez! Mindnyájan. Erre biztosan fölfigyelünk, mert nincs olyan ember a világon, aki ne lenne fáradt. Akinek nem kellene terheket cipelnie. Jézus azt mondja, felüdítlek titeket, megenyhítlek titeket, legyetek a tanítványaim – és most szól a szívérıl –, mert én szelíd vagyok és alázatos szívő. Ezt kétféleképpen is lehet értelmezni – és mind a két értelem igaz. Vegyünk példát Jézusról: legyünk mi is szelídek, legyünk alázatos szívőek mi is. De úgy is lehet ezt értelmezni, hogy ha a mi Mesterünk szelíd és alázatos szívő Mester, akkor jó az İ tanítványának lenni. Akkor jól érezzük magunkat nála. Most aztán azt várnánk, hogy Jézus azt mondja, hogy ha hozzám jöttök, felüdítlek titeket, s aztán nincsen se iga, se teher – ekkor érezné az ember igazán, hogy mennyire fel vagyok frissítve! De nem! Jézus azt mondja, vegyétek magatokra az én igámat, mert az én igám édes, az én terhem könnyő. Van jézusi iga, van jézusi teher. Van olyan ember, aki semmi igát nem akar húzni – olyan például, mint a versenylovak a lóversenyeken. Ezek nem akarnak igát húzni, és nincs is semmi hasznuk, csak a pénzüket vesztik el rajtuk az emberek. A régi jó lovak meg húzták a nagy szekereket a nagy igával – azok igen, azok segítették az embereket. És a teher? A mai fiatalok nem szeretnek semmiféle koffert sem cipelni a kezükben, legfeljebb a hasukra kötik rá a motyójukat, vagy még azt se, és csak legénykednek. A jó édesanya pedig cipeli a bevásárló szatyrot, a jó édesapa pedig aktatáskával vagy szerszámos ládával megy. İk az életnek a viselıi, ık akik használnak másoknak, akik jót tesznek másokkal. Ezért hát legyen is igánk, legyen is terhünk, és az édes is lesz, meg könnyő is. Csak úgy, ha szeretjük azt cipelni. Szent Ágoston olyan szépen fogalmazta meg ezt: ott, ahol van szeretet, ott az ember fáradtságot nem érez, és hogyha véletlenül mégis érez fáradtságot, akkor még azt a fáradtságot is szereti. Örül annak, hogy most fáradozik valakiért.

Az is nagyon szép, amirıl Pál apostol beszél, de a János–iratokban is megtalálható: a szabadság. Ahol a lélek van, ott szabadság van. Jézus mondja János evangéliumban: „Az igazság szabaddá tesz titeket.” De hogyan lehet az ember szabad, amikor ott vannak azok a jézusi parancsok, hogy szeresd ellenségedet, és hasonlók, hogy adj kölcsön, bocsáss meg hetvenszer hétszer és így tovább. Ezek a parancsok nem tőnnek nagyon könnyőnek! De mégis szabad az ember akkor, ha belsı öröm számára az, amit persze csak a Szentlélek tud megadni, hogy jó legyen, és Jézus nyomában járjon. Jézusnak az elsı, nagy ajándéka a Szentlélek, ı engedi az embernek azt a belsı örömet megtapasztalni, hogy szeret szeretni, és hogy örömét leli a jóságban. Így már nem érezzük a terheket tehernek, nem érezzük a parancsokat parancsnak, hanem tele vagyunk hálával életutunkon a bennünket befogadó, szeretı, jóságos Istennek a gyermekeként. Az ember közben még talán allelujázni is tud! Mert azt tesszük, amit akarunk tenni: nem is akarunk már mást tenni, mint mindig csak a jót. Ezért olyan nagyon fontos ez a bensı hasonulás Jézushoz. Most éppen készítgetek egy könyvet – nem tudom, mikor fog elkészülni, mert mindig elakadok más munkákkal. Ez a könyv Jézusról szólna, és sok–sok „És” lenne a fejezetcímekben: Jézus és az emberek, Jézus és a gyerekek, Jézus és az asszonyok, Jézus és a bőnösök, Jézus és a törvények, Jézus és a betegek, Jézus és a hegyek, Jézus és a virágok, Jézus és a madarak, és így tovább, tovább. Mert sokszor nem figyelünk föl erre, pedig olyan sok mindent meg lehet Jézusról tudni, ha ezeket a különbözı viszonyulásokat nézzük. Hogy hogyan viszonyult ı az Atyaistenhez, hogyan viszonyult mihozzánk, és így tovább. Jézus legalapvetıbb, kettıs viszonya az, hogy mindenét másoknak odaadja, ı a másoknak élı ember, és ı másokat szépen befogad. És ugyanígy viszonyul ı az Atyaistenhez is: „Legyen meg a te akaratod” – mondja. Ez az Atya teljes befogadása ott a Getszemáni kertben; ugyanakkor nagyon aktív nekifeszülés, hogy igenis tenni, tenni, mindenben megcselekedni az Atyaistennek szent, szép és jó akaratát Jézus az emberek felé sem akart mindig csak adni, hanem nagy örömmel tudta ıket be is fogadni. Ez is milyen szép a Bibliában! Akkor például, amikor visszajöttek a tanítványok nagy örömmel, hogy az emberek hittek nekik, hittek az evangélium hirdetésének. Ó, de jó is ez! Lukács azt írja errıl,


7

hogy Jézus ekkor felujjongott a Szentlélekben és elkiáltotta magát: "Atyám! Hálát adok neked, hogy ezt kinyilvánítottad a kicsinyeknek!" Jézus számára az, hogy ıt örömmel hallgatták, hittel hallgatták az emberek, nagy–nagy öröm volt. Egyáltalán nem volt számára mindegy, hogy hallgatják vagy nem hallgatják. Ezt nagyon meg tudom érteni, mert amikor valahol prédikálok, és látom, hogy az emberek nagyon figyelnek, akkor könnyen gördül a szentbeszéd is! Akkor csak az a veszély, hogy túl sokáig beszélek. De néha, amikor órám van az iskolában, és látom, hogy a diákok rettenetesen unják már az órát, akkor nagyon nehéz tovább beszélni, ilyenkor azt sem tudom már, hogy mit mondjak. Jézus esetében valami ilyesmi történt. Nem is volt nagyszámú publikuma, de az minıségi publikum volt, amely csak úgy itta a szavait. Ilyenkor Jézus önfeledten csak mondta–mondta, azt, amivel tele volt a szíve: Istennek, a jóságos Király uralmának, országának eljöttét. Nagyon szép az a jelenet is, amikor Jézus és az apostolai egyszer csak betoppannak Mártáék házába. Mártának volt egy húga, Mária, és volt egy öccse, Lázár. Ezek hőséges tanítványok voltak, de Jézus tılük nem követelte meg, hogy hagyják el házukat, és vándoroljanak vele, sıt örült annak, hogy néha – amikor fáradt volt az egész apostoli csoport – náluk megszállhattak. Nos, ismerjük ezt a történetet. Jézus ott van a szobában, Márta sürög–forog, süt–fız, minden. A húga pedig, a Mária, mit csinál? Szépen lecsücsül oda, Jézus lábához, és csupa fül lesz belıle: csak hallgatja, hallgatja Jézust. És minthogy Jézusnak ilyen publikuma van ott, aki ennyire–ennyire csupa fül és így hallgatja Isten országának örömhírét, bizony Jézus is csak mondja neki önfeledten azt, amivel tele van a szíve. Azt hiszem, akkor ık mindketten nagyon örültek ennek, Jézus is, és természetesen Mária is. De volt valaki, aki nem volt ezzel a dologgal megelégedve, mégpedig Mária testvére, a Márta. Azt hiszem – bár ezt nem mondja a Biblia, de én úgy sejtem –, hogy a jó Márta többször is, szándékosan átment azon a szobán, ahol Jézus ült, meg a lábánál az ı húga, és talán még a lábosokkal is csörömpölt kicsikét közben. De sehogy sem vették észre! Ekkor aztán Márta kirobban, és mondja Jézusnak, hogy nem bánod, Mester, hogy az én húgom egyedül hagy engem így szolgálni? Ez is olyan szép, hogy így lehetett Jézussal beszélni. Nem kellett úgy 8

szólítani, hogy kegyelmes uram, méltóztassék, vagy ilyesvalami. Még így kirobbanni is lehetett Jézus felé. Jézus válasza nagyon titokzatos, és ezen is érdemes sokszor elgondolkodni. Ezt válaszolta: "Márta, Márta te sok mindennel törıdsz és nyugtalan vagy." A sok mindennel törıdés önmagában nem baj, Jézus is – gondolom – utána jó étvággyal megette a Márta által készített vacsorát. De az ember a sok törıdés miatt nyugtalan lesz, és ez már nem jó. Jézus azt mondja: "A húgod, Mária a jobbik részt választotta, a legjobbat. Mert csak egy a szükséges." Azt már nem mondja meg, hogy mi az az egy. Olyan érdekes ez, el kell gondolkodnunk rajta. "Egy a szükséges", Mária "a jobbik részt választotta." A folytatást pedig többféleképpen is lehet fordítani, de szerintem így kell: „És ezt nem szabad tıle elvenni.” Mi hát az az egy szükséges? Nem a szemlélıdı élet, mint ahogy egyesek gondolják, mert Mária itt egyáltalán nem szemlélıdı: Jézust nagy szeretettel, hittel és vágyakozással hallgatja, és már ott teljesen az ı követésére szentelte magát. Azt mondom ezek után, az egy szükséges nem más, mint Jézust hallgatni. Hallgatni ıt úgy, hogy az isteni ige magja belénk hulljon, és legyen belıle harmincszoros, hatvanszoros, százszoros termés. Jézusnak van egy közismert példabeszéde, ennek kapcsán azt szokás kiemelni, hogy vigyázzunk, ne legyünk útszéli föld, ahol nem jut a földbe a mag, vagy ne legyünk tövis és bozót, s ne akadályozzuk meg a mag a felnövését. Igen, jó erre is figyelni. De a példabeszéd csattanója a végén található: a mag a jó földbe hull, és harmincszoros, hatvanszoros, százszoros termést hoz. Ez a dolog a múltkoriban egyszer nagyon furdalta az oldalamat, és amikor egy ismerısöm autóval vitt a magyar alföldön és elmentünk egy búzatábla mellett, szóltam neki, hogy álljunk meg egy pillanatra. Odamentem a búzatáblához – éppen aratás elıtti idı volt –, és megszámoltam, hogy hány mag van egy kalászban. Úgy emlékszem, negyven volt benne, de száz bizony nem. Amirıl Jézus beszél, az egy csodás termés: csak az isteni mag képes erre, amely elhal, de aztán mégis, egészen váratlanul, ahogyan csak Isten tudja megadni, százszoros termést hoz. Ezt szépen rá kell bízni az Úristenre. Amikor a különbözı könyveket olvasgatjuk az Újszövetségben, amelyek Jézusról szólnak, az is nagyon szép, hogy észrevesszük: mindig ugyanar-


ról a Jézusról van szó, de milyen más a visszhangozása Jézusnak az egyes szerzıkben. Márk olyan, mint egy pásztorsíp: gyönyörő melódiát hallunk tıle Jézusról, s a fülünkbe cseng Jézusnak ez az éneke. És mi lehet Máté? İ talán egy oboa, vagy valami hasonló. İ más hangnemben, kicsit bıvebb variációkkal szolgálja a muzsikát. Lukács meg egy hegedő, amely szépen játssza Jézus nagy irgalmasságát. János nem is lehet egyéb, mint egy cselló: szépen, nagyon szépen játssza, önmagát is ismételve. De az ismétlıdı melódiák olyan szépek, hogy belopják magukat az ember szívébe. Végül pedig Pál egy nagy dob és trombita. Erre is szükség van, hogy meglegyen a szimfónia. Így teljes az egész, sıt, talán még hozzáolvashatjuk a régi egyházatyák magyarázatait: ezek olyanok együtt, mint egy nagy orgona, amelynek ezer sípja van. Aztán megint visszatérhetünk Márkhoz, újra meghallgatjuk ezt a pásztorsípot, és akkor élvezhetjük igazán annak csodálatos szépségét. Ilyen az Evangélium a maga nagy egyszerőségében. Ami Istenhez közeli, az mind egyszerő. De oly mélységes titkok vannak benne, hogy a legnagyobb tudós sem tudja kimeríteni, viszont a legegyszerőbb gyermeknek is a szívéhez szól. Az emberek hajlamosak arra, hogy komplikálják a dolgokat. Vannak emberek, akiknek csodálatos tehetségük van arra, hogy az egyszerő dolgokat komplikálttá tegyék. Jézus nem ilyen. Jézus úgy tudott beszélni a legmélyebb misztériumokról, hogy az egyszerő galileai nép – talán még a gyerekek is – szépen meg tudták érteni, fölcsillant a szemük, és jól érezték magukat Jézus közelében. Ez is jellemzı dolog, amire érdemes fölfigyelni a Bibliában. És arra is, amikor az apostolok – megint buta módon – arról vitatkoztak egymással, hogy ki az elsı közöttük. Jézus akkor odaállított középre egy kisgyereket, és azt mondta, hogy ha nem tértek meg és nem lesztek olyanok, mint a kis gyerek, nemhogy elsık nem lesztek, még be se mentek a mennyek országába. Ebbıl azt is megtudjuk, hogy a gyerekek mindig ott sündörögtek Jézus körül. Ha kellett neki egy kisgyerek, hogy középre állítsa, nem kellett messzire mennie, ott volt valahol a közelben. Mert a gyerekek nagyon jól megérzik azt, ha valaki igazán egy jó ember. Jézus pedig egyértelmően egy jó ember volt. Ezért mondta nekünk Jézus azt is, ami talán a legfontosabb az egész evangélium isteni kinyilatkoztatásában, hogy az Isten jó. Ezt Márk evangéliuma fejezi ki a legpregnánsabban, amikor jön a gazdag fiatalember, hízeleg Jézusnak, és azt mondja neki: Jó Mester, mit tegyek, hogy bejussak az örök életbe? Jézus felel neki, de elıtte megkérdezi

tıle: "Miért mondasz engem jónak? Csak egy valaki jó, az Isten." Az 'Isten' szó a Szentírásban öt–hat kivétellel mindig az Atyaistent jelenti. Jézus tehát azt mondja itt: az Atya Isten, İ jó. Ez megdöbbentı állítás, és azt hiszem, mindennél fontosabb. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Jézus maga nem jó, de – ha a késıbbi egyházatyák szóhasználatával pontosan akarunk fogalmazni – akkor azt kell mondanunk, hogy az Atya a forrás, az ıs– jóság, İ a jó, a ho agathosz, ahogy ezt az egyházatyák mondják, és maga Jézus is. És İ az örök Ige. Következésképpen az ember–Jézus sem más, mint az Atyaisten jóságának a tökéletes tükörképe, Isten örök, végtelen jóságának az ikonja, a tükre, az önkinyilatkoztatója, a megmutatója. Így vagyunk tehát az Istennel. Ez visszacseng mindig a többi példabeszédben is. Abban a háromban, amely ugyancsak a Mennyei Atyáról szól: a pásztor keresi az elveszett bárányt, a háziasszony keresi az elveszett ezüstpénzt, a tékozló fiú apja egy zokszó nélkül befogadja fiát, mert megesett rajta szíve. Ez mind a Mennyei Atyáról szól. Egy japán pap – tokiói egyházmegyés – egy nagyon szép licenciátusi szakdolgozatot írt a szplankhnizomai igérıl az Evangéliumokban, ami annyit jelent magyarul, hogy megesett rajta a szíve. A szplankhna szó voltaképpen zsigereket jelent. Tehát egy belsı fájdalom, együttérzés, irgalom, könyörület – ez sokszor elıfordul a Bibliában. Jézusnak megesik a szíve a naimi özvegyen, akinek halott fiát viszik a temetıbe. A jó szamaritánusnak megesik a szíve azon az útszélen heverı, félholt emberen. Istennek megesik a szíve azon a szolgán, aki nem tudja visszafizetni a tízezer talentumot, és elengedi az egész adósságot. Jézusnak megesik a szíve a népen – amely olyan, mint a pásztor nélküli nyáj, amely ott van körülötte, és már nem is gondol az éhségére – és megszaporítja nekik a kenyeret. Ez, a szívvel gondolkodni, ez nagyon fontos. „Csak a szívével lát jól az ember”, mondja Saint– Exupéry, és ez nagyon–nagyon igaz. Ágoston mondta ezt hasonlóképpen: „Csak azt ismerjük tökéletesen, amit tökéletesen szeretünk.” Jézus tökéletesen szeretett bennünket, ezért ismer bennünket – de ismeri a Mennyei Atyát is. Ezt mondja el nekünk ezer módon a Bibliában elsısorban ı, utána pedig az ı tanítványai, az ı prófétái és mindenki. Mi tehát valóban – ahogy Péter elsı levele mondja – a hajnal emberei vagyunk, és amíg itt van az éjszaka, és amíg itt a déli verıfény – az örökéletbe még nem jutottunk el. Legyen számunkra ez egy mécses, az Isten Igéje, amely vezet bennünket, és megvilágítja a mi úton járásunkat: minden emberi élet úton–járás, és


9

ehhez kell a fény. És aki a fényben jár, nem téved el. Milyen jó az, ha ég egy kis mécses. Az éjszaka bizony, néha ijesztı. Mikor nincsen se hold, se csillagok, és nagyon sőrő sötét az éj. Ilyenkor az ember megijed. Azt hiszi, hogy ennek a sötétségnek óriási hatalma van, és ki tudja mit fog ez ellenem elkövetni. De ha csak egy kicsi–kis mécsest meggyújtunk, vagy megjelenik akár csak egy kis szentjánosbogár, akkor kiderül a sötétségrıl, hogy semmi hatalma nincsen. Mert – ahogy egy régi, ókori teológus mondta – a sötétség csak akkor mutathatja azt hamisan nekünk, hogy van hatalma a fény fölött, s hogy harcol ellene, és le is gyızi, ha minden fény-

tıl messze, távoli az a sötétség. Akkor hatalmasnak tőnik. De mihelyt nekiveselkedik a sötétség, hogy például egy kis gyertyát megtámadjon, hogy én ezt most eloltom, ahogy közeledik a gyertyához – ı maga is fénnyé változik, és egyáltalán nem is sötét már. Így mutatja meg a sötétség, hogy ı valójában egy nagy semmi. A fény pedig az élet. A fény maga Isten! A fény maga a jóság! Nem az evilági fény, hanem a jóságnak, a szeretetnek, az igazságnak, a szépségnek az a csodálatos fénye, amire minden emberi szív nagyon–nagyon vágyakozik. (Vége) (A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Mária Rádió engedélyével)

Gárdonyi Géza:

Még sötét van, mikor már harangoznak a rorátéra. Hideg decemberi sötétség ez, csak alig áttetszı. Férfiak, asszonyok fekete árnyékokként mozognak benne a templom felé. Az ablakom elıtt egy–két kisebb árnyék válik el tılük. A kis árnyékok betérnek az iskolába. Kisködmönök, nagycsizmák. Az arcát egyiknek sem látom, de már az alakjáról, mozdulatairól megismerem valamennyit. Mindenik hoz a hóna alatt egy darab fát. Ledobják azt a kályhazugba. A kályha elıtt Istenes Imre térdel. Tele képpel fújja a tüzet. Tőz pirosló fényt áraszt az arcára. – Ég már – mondja, becsukva a kályhaajtót. Ég; de még nincs meleg. A kályha úgy mormol, mint a fonó macska. A kisködmönök, nagycsizmák türelmesen állnak a kályha körül és hallgatva hallgatják a mormolást. – Ki hoz ma gyertyát? – kérdi egy halk és vékonyka hang a sötétben. – Gál Józsi – felel a másik. – De soká jön! Nem jön soká. A pitvarban mankókoppanások. İ az. – Hoztál? – kérdi egyszerre három hang is a sötétben. 10

– Hoztam – feleli az érkezett hangja –, kinél van masina? Masina minden gyereknél van télen–nyáron. Az egyujjnyi kis gyertyamaradék meggyújtódik és a kályha vállára tevıdik. Az iskolát gyönge világosság árasztja el.

Az elıbbi sötétség helyén látszik most a vén zöldmázas kályha, körülötte a piros képő, kisködmönös, nagycsizmás gyerekek, akiknek árnyéka óriásokként mozog a falakon. A sarokban számolótábla mintha még aludna. A földgömb, mint valami görögdinnye, áll az asztalon. A gyerekek rá–rátapogatnak a kályhára. – Már melegszik! Egy vizes vadarab fölsziszereg a parázson, aztán a kályha, buzgó mormolással dolgozik tovább. Futva jön most egy tatársüvegő kisgyerek. – Új tollam van – kiáltja még a küszöbön. Credo 2008. december

A Gönczöl gyerek az. Lecsapja a süvegét a padra és a tarisznya mélyébıl egy fényes tollacskát kapar elı. A toll csakugyan új. Valamennyi gyerek mind összedugja fölötte a fejét. A toll úgy csillog a Marci tenyerében, mintha arany volna. Csodás szép! Rézkezet ábrázol. A rézkéz hosszúkás éket tart. – Nézd meg, jó–é?– mondja Istenesnek. Istenes Imre mőértı komolysággal veszi kezébe a tollat. Hozzáérinti a gyertya mellett a körméhez és kijelenti, hogy a toll jó. Marcinak már akkor a markában van a tollszár is. Beilleszti a tollat és szétteríti az irkáját. A tollpróba általános érdeklıdés mellett történik meg. A cigány Laci tartja hozzá a gyertyát, a szöszke Burucz Bandi meg a madzagra kötött kalamárist. Egy malac– amit a Marci gyorsan felnyal –, aztán az írás egy takaros G betővel megkezdıdik. De íme beharangoznak. Burucz Bandi egyszerre bedugja a tintásüveget. Rendre sorakoznak s megindulnak a templomba. A templom tele van már subával, meg kacabájjal. A padokon fekete báránybır süvegek meg testes Rózsás kertek és Lelki fegyvertárak fekszenek. Az oltá-

ron minden gyertya ég, s a viaszillat belevegyül a be–beáramló téli levegı ködös ízébe. Imitt– amott bele–beleköhög az ájtatos csöndbe egy–egy öregasszony vagy vékonyabb köhögéssel egy– egy iskolás gyerek. Ím, azonban ott ál már a nagy miséskönyvvel a piros inges ministránsgyerek a sekrestyeajtóban. Vissza–visszapillant, hogy indul–e már a plébános úr? Egyszer csak megrántja a csengetyőt és elırelépked nagy méltóságosan a könyvvel a pap elıtt. Az orgona mély búgással ered szólásnak. Hangjától remeg a fal is. A pap violaszínő miseruhájában áll az oltár elıtt. Leteszi a kelyhet, aztán lemegy az elsı lépcsıre, hogy elmondja a gyerekekkel Dávid királynak azt a zsoltárát, amelyben az, az oltárhoz visszatér. Akkor meglágyul az orgona hangja. A sok száz esztendıs adventi ének megzendül a templomban:

„Óh fényességes szép hajnal!– Kit így köszöntött az angyal: Üdvözlégy teljes malaszttal!” Végigreszket idegeimen az a mennyei szent érzés, amely gyermekkoromban áthatott, mikor az elsı hajnali misén ezt az éneket hallottam. De micsoda nyomorult szerszám a toll, és micsoda erıtlen erı az emlékezet, hogy egy éneket se lehet vele leírni. A hangokra nincs szavunk, mert az ének hangjai egy alaktalan álomvilágból valók. A szöveget, amely egy angyal földi látogatásáról szól, az ének a képzeletnek egy olyan birodalmába emeli, amelybe a szívnek szárnyazott sejtelmeivel juthat el az ember. A második ének szintén ısrégi magyar ének. Megvan a Náray– féle énekeskönyvben is, amit még Rákóczi–kor elıtt nyomtattak. De nem tudjuk mink és nem törıdnek ezzel a gyermekeink. Éneklik és elringatóznak a magasztos szépségő képeiken:

„Óh, nemes ékes liliom Szép és gyönyörő rózsa, Mária! Ki szent malaszttal, Mint gyöngy–harmattal Neveltettél óh, Mária!” Ezt az éneket nem csinálhatta latin nyelven beszélı klastromi barát. Ezt magyar poéta csinálta, aki a názáreti, Isten szerette szüzet a maga képzeletében olyanná formálta, mint amilyen lányok a Tisza–Duna partján teremnek: rózsák, liliomok. Varga Ádám kinyújtott nyakkal fújja mellettem az énekét. A gyerekek is odalenn buzgón énekelnek. A szentek a falon komoly figyelemmel hallgatnak. Bibliai áhítat van az egész templomban. Mert hát szép is volt az, mikor az Úr elküldötte az ı követét a fényes magasságból a názáreti szegény zsidólányhoz, akinek a neve Mária vala, szép és gyönyörő rózsa, Mária.

A magyar püspöki kar imája a trianoni döntés után Bocsáss meg nekünk bőnbánóknak!

Mindenható örök Isten! Mindenkitıl elhagyatva, Senkitıl meg nem hallgatva, Hozzád fordulunk, aki senkit nem hagysz el És mindenkit meghallgatsz, Hogy hallgasd meg a mi Alázatos könyörgésünket, És segíts meg minket magyarokat! Ellenségeink lettek Úrrá felettünk, Országunkat szétrombolták, Minket porig aláztak, Minden szabadságunktól megfosztottak, És ami romlásunkra van, Azt parancsolják nekünk. A mélységbıl kiáltunk hozzád Urunk! Hallgasd meg esedezésünket, Könyörülj rajtunk a Te nagy Irgalmasságod szerint! Ha a sok csapás a Te büntetésed, Amelyeket bőneinkkel vontunk magunkra,

Ha széthúzásunk oka Nemzeti szerencsétlenségünknek, Vezérelj minket egyetértésre! Ha hőségünket akartad próbára tenni, Tekintsd gyöngeségünket, És rövidítsd meg látogatásod idejét! Add a hatalmat azok kezébe, Akik azt Tıled veszik, És a nemzetnek önzetlen, hőséges És minden áldozatra kész fiakat! Édes hazánknak pedig adj jobb jövendıt! Nagyasszonyunk és Anyánk! Kelj védelmünkre, Vedd oltalmadba örökséged, Pártfogolj minket Szent Fiadnál, Hogy az İ kegyelmébıl Szent István országa újra életre támadjon! Ámen


11

Életünk Vörös Gábor

Március elsején, a vihar következtében leesett a templom déli tornyáról a kereszt, ezért elengedhetetlenné vált annak pótlása. A munkálatok elvégzéséhez szükség volt a torony három oldalról történı körbeállványozására, így ésszerőnek láttuk, hogy egyidejőleg a homlokzat és a zsalus ablakok festésére is sort kerítsünk. Mivel nem állt rendelkezésünkre a helyreállításhoz szükséges pénzösszeg, ezért néhány hónapot várnunk kellett, végül október elsı napjaiban tudtuk elkezdeni a renoválást. A keresztet kötelek segítségével megpróbáltuk felhúzni, de hosz-

szas próbálkozás után be kellett látnunk, pusztán emberi erıvel ez nem fog sikerülni. Végül az autó vonóhorgára erısített kötél és az állványra helyezett csiga segítségével felhúztuk az állvány legfelsıbb szintjére, ahonnan már fel tudtuk emelni a torony tetejére, ahova megfelelı módon, az idıjárás viszontagságainak ellenálló technológiával rögzítettük. Az északi torony tetején lévı kereszt cseréjére és a torony tatarozására is sor került november közepén. Istennek hála, nem történt baleset, pedig a 23 m magasságban végzett munka egy rossz mozdulat miatt akár tragédiával

is végzıdhetett volna. A munkálatok 1.300.000 ezer Ft-ba kerültek, melybıl a hívek és az önkormányzat 300-300.000, a biztosító pedig 400.000 Ft-al járult hozzá a költségek fedezéséhez. Isten fizesse meg mindenkinek áldozatos adományát! Köszönet Hajdu Zoltánnak, aki a kereszt elkészítését vállalta, és maga is részt vett a felhelyezésében, a szakembereknek, valamint a Böh Bau-kft dolgozóinak. A helyreállításról készült képek honlapunkon megtekinthetıek (www.bohonye.plebania.hu)

Lukáts Istvánné

November 9–én, vasárnap ünnepélyes körülmények között tette le esküjét egyházközségünk újonnan megválasztott képviselıtestülete. A szentmisét Kis Iván c. prépost, esperes–plébános atya tartotta. Az ekkor készült fotó a hátsó oldalon látható: (felsı sor, balról jobbara) Horváth Csaba, Szabó Imre, Takács Zoltán, majd (középen) János atya, Iván atya és István atya láthatóak. İket követi: ifj. Horváth József. (Középsı sor): Kovácsné Horváth Mária, Farkasné Zsobrák Ilona, Miklai Lászlónlé, Lukáts Istvánné, Gál Józsefné és Vida Imre. (Alsó sor): Horváth Józsefné, Hıgye Emıke, Kuckó Lilla és Takács Orsolya állnak. A képviselıtestülete november 14–én tartotta meg alakuló ülését. Az ülésen titkos szavazással megválasztottuk a világi elnököt. A tagok szinte egyhangúan bizalmat szavaztak újból Horváth Csabának. Megválasztotta a testület a munkacsoportokat is: Imacsoport tagjai: Horváth Józsefné Annuska és Miklai Lászlóné. Gazdasági– számviteli csoport.: Farkasné Zsobrák Ilona, Lukáts Istvánné, Szabó Imre és Vida Imre. Ünnepkör elıkészítı csoport: Vörös Joós Anasztázia, Hıgye Emıke, Kuckó Lilla és Takács Orsolya. 12

Ökomenikus csoport: Kovácsné Horváth Mária, Gál Józsefné és Hıgye Emıke. Mőszaki csoport: Takács Zoltán, Horváth Csaba, Horváth József, Szabó Imre és Vida Imre Templomgondozói munkacsoport: Horváth Józsefné Annuska, Miklai Lászlóné, Takács Orsolya – Szalai Lászlóné Pannikával, aki a templomtakaritói munkákat végzi Karitasz munkacsoport: Lukáts Istvánné, Gál Józsefné, Horváth Józsefné Annuska, Farkasné Zsobrák Ilona, Kovácsné Horváth Mária. Egyházközségünk életében a karitász tevékenység ez idáig nem igen mőködött. Ez év júniusában csatlakoztunk a Kaposvári Egyházmegyei Karitász szervezethez. Mi is bekapcsolódtunk a „72 óra” mozgalomba. (Egyházmegyénkben 6 plébánia vett részt ezen az országos akción.) Adventben, Karácsony elıtt lesz az „Egymillió csillag a szegényekért akció”, melynek keretében gyertyákat árulnak aktivistáink az egyházközség területén, melynek bevételét a rászorulók megsegítésére fordítjuk. Kérjük a kedves testvéreket, a gyertyák megvásárolásával segítsék KARITASZ munkánkat és ezzel együtt a rászorulókat!


Lampech Gabriella

Immár második alkalommal vehettem részt Kati nénivel a minden évben megrendezésre kerülı találkozón. Az idei évben a Mohácson a pécsi egyházmegye által fenntartott a Szent János Hotelben voltunk. Mintegy 50–en lelkes sajtómunkatárs vett részt a hétvégén, hogy ötletekkel hazatérve folytathassák munkájukat. Pénteken már elég korán odaértünk, így lehetıségünk volt sétálni egyet a Duna parton. Majd lassan érkezni kezdtek az emberek, olyan jó érzés volt, hogy azokkal, akikkel egy évvel ezelıtt találkoztam, megismertek, és úgy beszélgettünk, mintha már régóta ismernénk egymást. A találkozó 19 órakor kezdıdött vacsorával. Majd a pécsi püspök atya Mayer Mihály köszöntötte a jelenlevıket. A Püspök atya elmondta, hogy a pécsi egyházmegye 2009–ben lesz ezer éves, melynek ünnepe augusztus 23–án lesz. A találkozón megismerhettük az egyházmegye múltját, történelmét, szakrális építészetét és a kiadványait is. Készült a püspökség múltjáról egy tankönyvcsalád is, mely a kisiskolásoknak és középiskolásoknak segít feldolgozni és megismerni az elmúlt ezer év helytörténetét. Dévényi Gábor, a Heti válasz munkatársa arról beszélt nekünk, hogy milyennek is kell lennie egy jó honlapnak. Gábor elıadásában beszélt az „y– generációról”, ık azok a fiatalok, akiket csak az Interneten keresztül lehet elérni, nem olvasnak újságot, nem hallgatnak rádiót és mindent az Interneten keresztül intéznek el. Az egyházközségi honlapok szerkesztıire tehát kiemelkedı missziós feladat hárul, hogy internetes oldalaikon vonzóan mutassák

be közösségüket és azon keresztül Krisztus tanítását. Dévényi Gábor az egyes honlapokat elemezve apró trükköket mutatott be, melyekkel színesebbé tehetjük oldalainkat. Mód Miklós atya, Devecseri plébános bemutatta az újonnan felépülı Jézus ösvényt, ami egy zarándokút, ami Kolontárról indul, a betlehemi barlangtól 12 km–en át a Somló hegy tetején lévı keresztig, mennyországig. Öt egyházmegyébıl voltak jelen a sajtóreferensek, ık kerek–asztal beszélgetés keretében számoltak be tevékenységükrıl. Szombat este borkóstolás mellett zajlott a beszélgetés. Mindenki bemutatta a saját lapját, és kérdéseket tehettünk fel egymásnak. Majd egy lelkes kis csoporttal tartva, elmentünk éjszaka sétálni, és közben folytatódott a beszélgetés, szakmáról és magánjellegő dolgokról egyaránt. Vasárnap Sajtómunka Kárpátalján és a Vajdaságban – címmel Pápai Zsuzsanna és Kovács Szöszill tartottak elıadást. Még a délelıtt folyamán egy kellemes séta keretében megtekinthettünk Mohács városát, és ellátogattunk a Népmővészeti Múzeumba is. Végül a három nap kiértékelése következett, idén kicsit kevesebb szó esett a szakmáról, a pécsi egyházmegyét viszont teljes egészében megismerhettük. Azért a hétvége során ismét tanulhattunk új dolgokat, amiket a Credo szerkesztésénél hasznosíthatunk. Remélem jövıre is lesz alkalmunk részt venni ezen a színvonalas képzésen.

Anyakönyvi adatok: Halottaink: november 7., Nagybajom: SCHILLING JÓZSEF élt 63 évet. Gyászolják – özvegye: Ilona, fia: Zoltán, leánya: Gyöngyi, veje: Szilárd, unokái: Dóra és Linda, valamint testvére: Ilona és családja. november 12., Böhönye: özv. NAGY JÁNOSNÉ (született Bısze Mária) élt 82 évet. Gyászolják – fia: János, unokái: László és Gábor és élettársaik, sógornıje: Anna és családja. november 18., Nagybajom: HALÁSZ SÁNDOR élt 55 évet. Gyászolják – édesanyja: Erzsébet, özvegye: Márta, fia: Norbert, leánya: Tímea, veje László, menye: Judit, unokái: Norbert, Szimonetta, Cintia és Maximilián. Továbbá testvérei: Erzsébet és István, ill. azok családja. november 27., Nagybajom: HORVÁTH JÓZSEF élt 76 évet . Gyászolja a rokonsága, az iskola dolgozói, tanítványai.


13

Wass Albert a trianoni magyarság nagy nemzedékének személyisége, nagy idık koronatanúja. Wass Albert

Ha eljön majd a nap, amikor meghalok: Ti ne gyászoljatok. Én mindig itt leszek, mindig közel leszek. Megtaláltok napnyugtakor, a vízimadár esti repülésében, Egy galamb szárny–suhogásában, s egy bagoly huhogásában. Én itt leszek közel. İrt állok az erdı csendje fölött és Álmotok felett is ırködöm.

Ha eljön majd a nap, amikor meghalok: Ti ne gyászoljatok. Én mindig itt leszek, mindig közel leszek. Megtaláltok napnyugtakor, a vízimadár esti repülésében, Egy galamb szárny–suhogásában, s egy bagoly huhogásában. Én itt leszek közel. İrt állok az erdı csendje fölött és Álmotok felett is ırködöm

Szép József

Örök karácsony lesz emlékemben, Békesség szívemben. Tudod, hogy nagyon vártalak, Mert örökké hő vagy, és emlékemben maradsz.

Bár csak ilyen vidámak lehetnénk, hogy Karácsonyra gondolva örökké élhetnénk. Sok örömet hozol, Sok boldogságot akarva adhatok. Oly határtalan sok boldogságot adsz. Gyerekek szívébe örök emléket hagysz. Sosem vagy szomorú, mindig vidám.

Díszes pompába feldíszítelek, Hogy lássam, miként élsz. Talán nem is oly hallgatag, mint én Tudom, hogy örökké él. Minden évben vidáman köszöntik, Mint édesanya szeretı gyermekét.

Bár késın jössz, hamar mész, talán szólni Kellett volna, hogy ne menj még. Hogy maradj örökké velünk, hogy vidám Legyen egész életünk. Ó KARÁCSONY NEM FELEDLEK SOHA!

Oly határtalan boldog vagy, mint ahogy Én hiszem, hisz én is az vagyok és tudom, Hogy örökké velünk leszel,

Fiataloknak 1)Keresd meg az elrejtett Bibliai idézetet, a csillaggal jelölt betőtıl indulj! Ó Z S L A T L Á A

14

L A L Ü G É V N I

T B L Ó Z S N E F

H E T S É R O T N

O T A S *S O D S A

Z E T O O Z Ó I B

Z L Y K K S M Z I

Á J Á F É L E A A

N E I N K H O Z J


K S E D É S N A P

A megfejtéseket december 20-ig lehet leadni István atyának!

Wass Albert

A nagy irtásról, ahova az ızek hajnalonként legelni kijártak, messzire elláthatott a szem. Széles nagy völgyek, hullámos dombhátak fölött távoli hegyekig. Kékek voltak ott messze azok a hegyek, szépségesen kékek. És a fiatal ızek, kik éppen látni tanulták a világot, megkérdezték mindig anyjukat: – Miért kékek ott túl azok a hegyek? És az ızanyák emlékezet óta, mindig ugyanazt felelték ilyenkor: – Mert ott nincs farkas és nincs róka. Nincsenek kutyák és nincsenek gonosz emberek. Csak békesség van ott, nyugalom és csönd. Csupa lóhere nı a réteken, és soha sincsen tél. Szél nem jár arra, és a lomb nem hervad el. Nincsen hó, fagy, csupán jó meleg, nap nap után. Azért olyan kékek azok a hegyek. – Akkor miért nem megyünk oda? – kérdezte meg erre valamennyi kis ız emlékezet óta, aki csak ott nıtt föl a nagy irtáson. És valamennyi ızanya, aki valaha is fiakat nevelt, ezt felelte erre: – Nem lehet, fiacskám. Nem lehet.

És sóhajtott hozzá, vágyakozó szomorúsággal, ahogy csak ızanyák tudnak sóhajtani. Az ızfiak legnagyobb része nem kérdezısködött tovább. Belenyugodtak abba, hogy nem lehet. İzek voltak, és az ızek sorsa belenyugodni a változatlanba. De minden esztendıben akadt egy– egy a nagy irtás ızfiai között, aki tovább nyújtogatta vékonyka nyakát, meresztgette kíváncsi két szemét a kék hegyek felé, és tovább kérdezett. – Miért nem lehet? Ilyenkor az ızanya, kinek ilyen kíváncsi fiacskája volt, megbotránkozva csapta hátra a füleit, úgy mondta: – Nem lehet, mert nem lehet! És dobbantott is hozzá a lábával, ahogy haragos ızanyák szoktak. Olyan ızfiú, aki ebbe se nyugodott bele, egy ha akadt csak minden esztendıben. Aki megkérdezte: – Akkor honnan tudni, hogy mi van ott? Ha nem lehet oda menni és megnézni? Az ızanya, akit ez a kérdés ért, elkomolyodva és nagyon titokzatos képpel ennyit felelt csupán: – Onnan jöttek volt az ıseink. Valamikor nagyon–nagyon régen. Többet aztán nem mondott egy szót sem. Ha pedig a fiacskája ebbe se nyugodott bele, és tovább merészelt kérdezısködni, úgy meglökte, hogy menten belesuppant egy tüskés szederbokorba, és alaposan összeszurkálta magát benne. Többet aztán nem kérdezısködött senki a kék hegyek felıl álló esztendıig. Csak bámulták az ızek hajnalonként álmodó nagy szemekkel a távoli kék meseföldet, mely csupa édes lóherét terem, ahol nincsen farkas és nincsen róka, nincsenek kutyák és gonosz emberek, nincsen Credo 2008. december

szél, és nem hull le a lomb. Télen, amikor zúgó förgeteg kavarta a havat, dideregve húzódtak öszsze fagyos vackukon az irtás ızei, és álmodtak a messzi kék hegyekrıl. Szemüket lehunyták, hogy ne lássák maguk körül a jeges szürkeséget, és gondolatban ott legeltek az örök–napfényes lóheremezıkön, ahol nincsen tél soha, nem fáznak és nem éheznek az ızek. Így volt ez, mióta csak ızek éltek az erdıben, és nem változott azóta se semmi. Csak éppen egyszer. Egyszer történt valami. Egy fiatal ızbak, egyike azoknak, akik nem nyugosznak bele, elhatározta, hogy megkeresi az utat, mely visszavezet a messzi kék hegyekhez. Kerek esztendın át készült a nagy útra. Edzette magát. Nagyokat szaladt meredek hegyoldalakon. Árkokat ugrott. Erısítette izmait. Tervét nem árulta el senkinek, csak játszótársának, egy másik fiatal ıznek. Mikor eljött a tél, és vacogva kaparták együtt a havat élelem után, biztatva mondogatta: – Meglelem az utat, biztosan meglelem, és visszajövök érted. Nem fázunk többet és nem éhezünk többet. Napos lóheréseken legelünk örökké. Ha farkas elıl bújtak, vagy csahos vadászkutyák kergették ıket, így bátorította remegı kis társát: – Ne félj, ott nem lesz több veszedelem. Ott nincsen farkas és nincsenek kutyák. Megkeresem az utat, meg én, és visszajövök érted! Eltelt a tél. Izmos fiatal bak lett belıle. Szürke ruháját levedlette, agancsa is kinıtt. Aztán egy szép, harmatos nyári hajnalon így szólt társához, a karcsú kis ızsutához: 15

– Most elindulok. Várj reám, mert visszajövök érted, és elviszlek magammal azokba a szép kék hegyekbe, ahol örök a csönd és a nyugalom, nincsen szél és nincs veszedelem, és nem hull le a lomb soha. Azzal elindult. Ment, ment, szemközt a kék hegyekkel. Völgybe le, dombra fel. Ment, mendegélt réteken, mezıkön át. Patakokon és gerinceken át, ment, ment. Egy szép napon egy nagy folyóhoz ért. Ahogy ott állt és nézdegélt, meglátott a folyó partján egy vadmacskát. Hevert a napon és ásított. – Jó napot – köszönt illedelmesen a fiatal ızbak – hol lehet átmenni ezen a nagy vízen? A vadmacska ránézett és csodálkozott. – A vízen? Ott lentebb, a fákon túl. De miért akarsz átmenni? – A kék hegyekhez megyek – felelte büszkén az ızbak. – A kék hegyekhez? – bámult rá a vadmacska. – Melyik kék hegyekhez? – Hát van belılük több is? – ütıdött meg az ızbak. – Minden hegy kék – felelte a macska, és ásított. – Tévedsz – rázta meg az ızbak a fejét – amelyiken én lakom, az nyáron zöld és télen fehér! – Igazán? – álmélkodott a vadmacska. – Azt hittem, hogy csak nálunk van ez így! Azzal nyújtózott és újra ásított. Az ızbak megkerülte a fákat, és meglelte a gázlót. Átkelt a folyón. Néhány napra rá a hegyek lábánál volt. Felnézett rájuk, és a szíve boldogan vert. – Itt vagyok hát végre! Ugye, hogy megleltem az utat? Lent zöld volt a hegy, nem kék. Éppen olyan zöld, mint odahaza. Bükkfák voltak rajta, és tisztások. De fönt, egészen fönt kék volt igazán! Elindult hát fölfelé. 16

A tisztásokon fő nıtt, rendes fő. Elvétve akadt lóhere is közte. Nem baj, gondolta magában, ha nem is tiszta lóhere az egész, ahogy anyánk mondta. Fontos, hogy nincs tél és nincs veszedelem. Tetszett a hely. Szépek voltak az erdık, és a tisztások is szépek. A forrásoknak jó vize volt. Kiválasztott hát egy szép helyet magának, és ott megtelepedett. Evett, ivott, hevert. Jól kipihenem magam – határozta el – aztán visszamegyek, és elhozom ıt is. És mindenkit, aki jönni akar!

Boldog volt. Szeretett volna belekiáltani a világba: megleltem az utat a kék hegyekhez! Nincs többé tél! Nincs többé éhezés, fázás! Nincs több veszedelem! Evett, ivott, pihent. Gyönyörködött a beteljesült álomban. Az idı telt. Egy este aztán elhatározta: – Holnap elindulok vissza. Azon az estén hővös szél indult. Éjfél körül megeredt az esı. Reggel is esett. – Megvárom, míg kitisztul – gondolta. Várt. Az esı esett. Nyirkos ködrongyok fityegtek a fákon. Szürke volt az ég, szürke volt a föld. Barátságtalan szél süvített az erdın. Vizes volt minden és hideg. A fiatal ızbak elszomorodott kissé. – Úgy látszik, itt is van esı. Nem baj – vigasztalta magát – de nincsen tél és nincsen veszedelem. Ez a fontos. Néhány napig esett, aztán egy éjszaka megfordult a szél. CsípıCredo 2008. december

sen fütyült a fák tetején, és az égen megjelentek a csillagok. – Napsütés lesz megint! – örvendezett a fiatal ızbak. – Reggel megmelegszem és indulok! Hajnalra valóban kisütött a nap. De a fő recsegett, amikor kilépett a tisztásra. Fehér volt és furcsán recsegett. Döbbenve hajolt le a főhöz és megszagolta. – Dér... – suttogta. – Dér! És ahogy fölemelte a fejét, meglátott egy nyírfát és a nyírfán néhány sárga levelet. Sokáig állt ott mozdulatlanul, és a sárga leveleket nézte. Hirtelen tompa ütés érte a lábát, és fülébe csattant egy puskalövés. Egyetlen ugrással a sőrőben volt, és rohant fölfelé. Háta mögött éles hangon csaholt egy kutya. Futott, menekült riadt rémülettel. Aztán valahol messze, bent az erdı sőrőjében megállt. Nézte a lábát. Vérzett. Éles fájdalom szaggatta a sebet. Lehajtott fejjel, sokáig állt ott. Aztán lassan, bicegve lement a patakhoz, belegázolt a vízbe, és sokáig, sokáig állt ott. A kutya már nem csaholt többé. Mélységes csönd ült az erdın. Késıbb kisántikált a patakból, bevánszorgott a sőrő szedresbe és lefeküdt. Napokig feküdt ott mozdulatlanul. Mikor az éhség lábra állította, bicegett. Evett, ivott, újra lefeküdt. Napokig, napokig. Közben megsárgultak körülötte a fák, és szellıjáráskor levelek hullottak. Nagy veres foltok lepték el a szedrest is, mintha valami láthatatlan óriás váltott volna keresztül az erdın. Mire begyógyult a seb, már hószaga volt a szélnek. Kopasz gallyakat zörgettek a fák. Hegyek tetejét hasukkal súrolták a lompos, vándorló felhık. Lassan megindult lefelé. Mire a sőrőbıl kiért, szállingózni kez-

dett a hó is. A szálasban lihegve rohant el mellette egy idegen ız. – Fuss! Menekülj! – kiáltott oda rémült lihegéssel. – A túlsó patakban farkasok járnak! Egy jó darabig együtt futottak, aztán egy gerincen az idegen ız megállt. – Nem láttalak még erre. Hova való vagy? – Messzire – felelte a fiatal ızbak lihegve. Szeme keresve nézett a távolba, és lám, völgyek és dombok szürke hullámain túl egyszerre meglátta az otthoni hegyek halvány körvonalait. – Onnan jöttem – mondta, és orrával a messzi hegyek felé bökött. – A kék hegyekbıl? – döbbent reá az idegen ız. Megütıdve hallotta a kérdést, és ahogy újra oda nézett, valóban kékek voltak a hegyek ott meszsze. Az otthoni hegyek. Kékek! – Onnan – bólintott elszorult szívvel. – Az nem lehet – rázta meg a fejét határozottan a másik – ott nincsenek ızek. Valamikor az ıseink jöttek onnan. Ott nincs farkas és nincs róka. Nincsenek

kutyák és nincsenek gonosz emberek. Örök a békesség, a nyugalom és a csönd. Csupa lóhere terem a réteken, és soha sincsen tél. Szél nem jár arra, és lomb nem hervad el. Azért olyan kékek azok a hegyek. Hazudsz, ha azt mondod, hogy onnan jöttél! Azzal megvetıleg elfordult tıle és elment. Vissza se nézett. A fiatal bak még állt egy darabig, és bámult, bámult, döbbenve a távolban ködlı kék hegyek felé. És egyszerre valami mérhetetlen nagy vágy fogta el, valami fájdalmas és szomorú vágyakozás a régi irtás után, az ismerıs szálasok, meghitt tisztások, védelmezı sőrőségek után. A patak után, melynek fodros tükrében elıször nézegette növekvı agancsát, a sőrő lombú kis fenyı után, melynek védelmében meghúzódni jó volt... És lassan, bicegve, lehajtott fejjel elindult a kék hegyek felé. A hó akkor még sőrőbben hullott. Mire az erdı aljára ért, már fehér takaró födte a mezıket is, míg szeme ellátott, és a puha fehér hópelyhek percek alatt elfödték a nyomát is, mintha csak arra se járt volna soha.

1. Elközelgett a Megváltó érkezésének ideje. Isten elküldte az utolsó prófétát, aki már nemcsak jövendölt Jézus eljövetelérıl, hanem találkozott is vele. Ez a próféta volt: 1. Zakariás 2. Izajás X. Keresztelı János 2. Jézus születését Gábriel fıangyal adta hírül Máriának. Hol tudta meg Mária az örömhírt? 1. Jeruzsálemben 2. Názáretben X. Betlehemben 3. Jézus a népszámlálás alatt született. Melyik uralkodó rendelte el a népszámlálást? 1. Augusztusz rendelte el, hogy írják össze a földkerekséget 2. Tibériusz, uralkodásának 15. évében X. Heródes rendelte el a gyermek mészárlás elıtt

Fagyos tél volt, mire hazaért. Éhes ızek kaparták fázva a havat.

Bicegve, lassan haladt az irtáson fölfelé. Borzolt volt és sovány. A kis ızsuta messzirıl meglátta, és örömtıl csillogó szemekkel rohant elébe a havon keresztül. – Hát megtaláltad? Hát igazán visszajöttél értem? Ugye, indulunk máris! Olyan rossz itt! Hideg van, és nincs mit enni! Ugye, elviszel innen az örök napsütésbe, lóherés rétekre, ugye elviszel...? Az ızbak megállt. Visszanézett a messzi kék hegyekre, és lehajtotta fejét. – Anyánknak igaza volt – mondta halkan – nem lehet oda menni. Így volt. És havazott.

4. Ne féljetek, mert nagy örömet adok tudtul nektek, és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok. Kiknek adta hírül az angyal –e szavakkal a Megváltó születését? 1. A napkeleti bölcseknek 2. A pásztoroknak X. A többi angyalnak 5. A Kisdedet elıször köszöntötték: 1. Az egyszerő pásztorok 2. az Agg Simeon X. a napkeleti bölcsek 6. A napkeleti bölcsek, amikor Jézust köszöntötték aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékul. Mi a tömjén? 1. Nemesfém 2. Különleges keleti csemege x. Fehéres – sárgás színő gyanta, füstölögtetésével áraszt jó illatot


17

7. Dicsıség a magasságban Istennek és a Földön békesség az Istennek tetszı embereknek. Kik imádkoztak így? 1. Az angyalok serege 2. A pásztorok X. A napkeleti bölcsek 8. Hol született Jézus? 1. Betlehemben, József rokonainál 2. Betlehemben egy istállóban X. Názáretben 9. Heródes féltette a hatalmát Jézustól, ezért a két éven aluli fiúkat megölette. Rájuk emlékezünk december 28. –án. Hogy nevezzük ıket? 1. Aprószenteknek 2. Mindenszenteknek X. Apró vagy Mindenszenteknek 10. Heródes haragja elıl a Szentcsalád elmenekült. Hova menekültek? 1. Erzsébethez és Zakariáshoz 2. Egyiptomba X. Názáretbe 11. A Karácsony ünnepe: 1. December 24. 2. December 26. X. December 25.

Két újságíró megy a kaukázusi falu utcáján. Találkoznak egy idıs emberrel, megkérdezik tóle: – Hány éves, bátyám? – 100. – Elárulná, mi a hosszú élet titka? – Reggel kefir, este kefir. Mennek tovább, meglátnak egy még idısebb embert. Tıle is megkérdezik: – Hány éves bátyám? – 101. – Mi a hosszú élet titka? – Reggel kefir, este kefir.

12. Jézus születése után a nyolcadik napon volt a névadás ünnepe. A Jézus név értelme: 1. Megváltó 2. Felkent X. Elıhírnök 13. Születése után negyven nappal Jézust bemutatták a templomban. Ekkor jelen volt két idıs ember is: 1. Zakariás és Erzsébet 2. Ábrahám és Sára X. Agg Simeon és Anna 13 +1. Nyelvhasználatunkban ismert kifejezés a Kiskarácsony és Nagykarácsony. A Nagykarácsony elnevezés magát a Karácsony ünnepét jelenti. Melyik ünnep a Kiskarácsony? 1. Új Év 2. December 25. X. December 6.

A megfejtéseket december 20-ig lehet leadni István atyának!

Továbbhaladva megakad a szemük egy – az eddigieknél is – öregebbnek tőnı férfin. – Mi a hosszú élet titka? – Reggel pálinka, este pálinka, közben egy kis vodka. – És hány éves, bátyám? – 28. ☺☻☺☻☺☻☺☻☺ Pizzát visz ki az egyetemista. Mikor a megrendelı fizet, megjegyzi: – A többiek szerint, ha magától egy húszas borravalót kapok, akkor az már nagy szám!

– Na akkor itt egy ezres. Aztán mesélje el a kollégáinak, hogy milyen nagyvonalú voltam! – Köszönöm uram, jól jön ez a pénz egy egyetemistának! – Mit tanul, fiam? – Pszichológiát… ☺☻☺☻☺☻☺☻☺ Két rendır munkaidıben fürdik a Balatonban. Egyszer csak jön a fınök, és így szól az egyik: – Most mit csináljunk? Mire a másik: – Bukjunk le! Az elızı, hangosan ordítva: – Hahó, fınök!

Miklai Lászlóné

Rádiós szelet

18

7 kanál tejben, 3 kanál cukrot, 2 dkg élesztıt megáztatunk. 35 dkg lisztet 15 dkg zsírt, vagy 20 dkg. margarint 3 tojás sárgáját összegyúrunk és 3 részre osztjuk. Egyenként vékonyra kisodorjuk, megkenjük lekvárral, a 2 oldalát feltekerjük, úgy, hogy a közepébe egy kis helyet kb. egy újnyit hagyunk a tölteléknek. 3 tojás habját, 15 dkg darált dióval, vagy mákkal ízlés szerint cukorral, citrom reszelt héjával összekeverjük és a tekercs közepébe Credo 2008. december

helyezzük. A csíkokat egy közepes tepsibe szorosan egymás mellé helyezzük, hogy szét ne nyíljon! Lassan, közepes hımérsékleten 20–25 percig sütjük. Jó étvágyat!

Nagybajom – roráte szentmisék: kedd, csütörtök reggel 6 órakor Böhönye – roráte igeliturgiák: szerda és péntek reggel 6 óra november 30. vasárnap

december 5. péntek december 13. szombat december 14. vasárnap

december 19. péntek december 21. vasárnap

december 22. hétfı december 23. kedd december 24. Szentesete december 25. Karácsony

december 26. Karácsony december 28. Szent család vas.

ADVENT 1. VASÁRNAPJA Vése – 1400 Ünnepélyes szentségimádási óra Jézus Szentséges Szívének Családja – 2. imakör megindítása és ígérettétele Böhönye – 1700 szentmise utána ünnepélyes szentségimádási óra Jézus Szentséges Szívének Családja – 3. imakör megindítása és ígérettétele 900–1300 FOCI a marcali beli hittanosokkal 1800 – Böhönye - Antióchia ADVENTI LELKIGYAKORLATOS NAP BÖHÖNYÉN 1500 – Böhönye – lelkigyakorlatos szentmise gyóntatással szentbeszédet tartja – Marics József, berzencei plébános Ezért a szentmisék idıpontja: Nagybajom 900, Vése 1100 1800 – Böhönye – Adventi koncert a templomban ADVENTI LELKIGYAKORLATOS NAP NAGYBAJOMBAN 1500 – Nagybajom – lelkigyakorlatos szentmise gyóntatással szentbeszédet tartja – Bicsár László, kutasi plébános Ezért a szentmisék idıpontja: Böhönye 1100, Vése 1300 Délelıtt – Gyóntatás Böhönyén, a falu betegeinél 1600 – Hívek gyóntatása a böhönyei plébánián Délelıtt – Gyóntatás Nagybajomban, a falu betegeinél 1600 – Hívek gyóntatása a nagybajomi plébánián 1930 – Vése – éjféli mise 2200 – Böhönye – éjféli mise 2400 – Nagybajom – éjféli mise 00 9 – Nagybajom – ünnepi mise 1100 – Böhönye – ünnepi mise 1300 – Vése – ünnepi mise 1600 – Pálmajor – ünnepi mise 900 – Nagybajom – mise 1100 – Böhönye – mise 1300 – Vése, Szociális Otthon – mise Szentmisék: Nagybajom – 900, Böhönye – 1100, Vése 1300 „A jó pásztor” címő film vetítése, találkozás és beszélgetés Iváncsits Tamással és Laurer Ferenccel, a zenés filmdráma alkotóival a vetítés után Böhönye – 1500 – plébániai közösségi terem Nagybajom – 1800 – plébániai közösségi terem

Credo Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162. E.mail címünk: [email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.fw.hu Böhönye honlapja: www.bohonye.plebania.hu E-mail címe: [email protected] Alapító kiadó Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelıs kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztık: Lukáts Istvánné és Székelyi András. Munkatársak: Kuckó Katalin, Lempach Gabriella. Fotó: . Göndics János , Vörös Gábor, Székelyi András Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Kapos Color Print, 7400 Kaposvár, Városháza u. 1. Újságunk havonta jelenik meg, következı, októberi számunk 2008. december 24-tıl kapható.


19

Szent Pál temploma

Szent Pál kútja

A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn!

20


A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA

Recommend Documents