11. évfolyam 5. szám 2009. május hónap
A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA
107. szám
Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat és a Nagymamákat!
Fotó: Vértesi Szabolcs Credo 2009. május
1
Jó anyámnak két kezére Csókjaimat hintem én, Ezzel a két dolgos kézzel, Áldd az Isten amíg él, Jó anyámnak két kezét, Álld meg Isten jó szívét, Két kezét, jó szívét, Áldd meg Isten amíg él, Amíg él.
az, aki halkan Bölcsıd fölé hajol, İ az, aki neked Altató dalt dalol. Megmosdat, megfürdet Megfésül szépen, Tündér mesét mond Lágy téli estéken. Amikor beteg vagy İ az, aki ápol, Két szemében mennyi Aggódás, gond lángol. İ az, aki mindig Imádkozik érted Nincs, óh nincs határa Nagy szeretetének. Tele van a lelke Érted égı fénnyel, Ne bántsd meg ıt soha Engedetlenséggel.
Ez a két kéz estenként Hogyha gond, bú, baj elér, Elsimítja homlokodról A búbánat fellegét. Jó anyámnak két kezét, Áldd meg Isten jó szívét. Két kezét, jó szívét, Álld meg Isten amíg él, Amíg él.
Helytörténet Marics József (Berzence)
21. A mezıgazdaság fejlıdése a kiegyezéstıl az I. Világháborúig Nagybajomban, mivel kevés hitbizományú– (eladhatatlan föld) birtok volt, így a földeket könnyen lehetett eladni és venni. Ez a szabad mozgás is a mezıgazdaság fejlıdését, és az abból származó haszon növekedését szolgálta. A kiegyezés után jelentıs földbirtokosként tartották számon a településünkön: Festetics Pált, Igmándy Aladárt, Nagy Györgyöt, Sárközy Imrét, Somssich Andrást és Udvardy Dávidot. Ebben a korban találkozunk a haszonbérlık számának erıteljes növekedésével. A haszonbérlı, az a gazdálkodó volt, aki földbirtokot bérelt. Fizette a bérleti díjat és igyekezett minél nagyobb haszonnal mővelni a földet. A haszonbérlık között különösen vezetı szerephez jutottak a nagybajomi zsidók. A paraszti birtoknál már problémák jelentkeztek. A családokban egyre több gyermek született, mely maga után vonta a paraszti birtok elaprózódását. Ez ellen a módosabb gazdák úgy védekeztek, hogy a fiúk közül sokan iparosok lettek. A jó képességő gyerekek pedig tovább tanultak, és a taníttatás fejében lemondtak az ıket jogilag megilletı birtokrészrıl. 2
Hogy milyen nagymértékben növekedett Nagybajom lakossága, errıl az összeírások adnak reális képet. 1870–ben 4.309, 1890–ben 4.658, 1910–ben 5.034 lakosa volt a településünknek. Érdekes a vallási megosztás is. 1870–ben: 2.265 katolikus, 1611 református, 37 evangélikus és 396 zsidó, 1890–ben: 2.711 katolikus, 1583 református, 12 evangélikus és 352 zsidó, 1910–ben: 3.456 katolikus, 1360 református, 32 evangélikus és 206 zsidó vallású hívı élt. Nagybajomban a száraz, de a valóságot tükrözı számok ıszintén vallanak arról, hogy amíg a katolikusok vállalták a gyermeket, mint Isten ajándékát, a reformátusok már ekkor ráléptek az egykézés szörnyő útjára, mely a nemzet lélekszámának iszonyatos csökkenéséhez vezetett. Meglepı a nagybajomi zsidó lakosság számbeli fogyatkozása. Ez annak tulajdonítható, hogy sok helybéli zsidó a jövıt már nem a településünkön, hanem Kaposvárott, Pécsett és a fıvárosban látta gyümölcsözınek. A zsidó fiúk közül többen mentek ügyvédnek, kereskedınek és politikusnak, vagy
Credo 2009. május
olyan pályát választottak, mely a városi élethez kötıdik, és nagyobb jövedelmet biztosít számukra. Nagybajomban az 1870–es években szinte már valamennyi pusztai földet feltörtek, és komoly haszonnal mőveltek. Településünk határában nagy értéket jelentett az erdı, a rét, a kaszáló és a szılıbirtok. A kiegyezés után már nyugodtan beszélhetünk korszerő mezıgazdaságról. Ezt szolgálta a földek karbantartása, a vetésforgó alkalmazása és a rendszeres trágyázás. Ebben a korban jelennek meg a mezıgazdasági munkát megkönnyítı gépek alkalmazása. Ezek közé sorolhatjuk a jó hatásfokú vasekéket, a darálót és a szecskavágót. A nagybirtokokban egyre több családnál találkozunk: vetıgéppel, főkaszálóval, az aratógéppel, a cséplıgéppel és a gabonatisztítóval.
aratógép
szecskavágó Az 1880–as évektıl annyira szükség volt minden szorgalmas munkásra, hogy a birtokosok és a haszonbérlık szerzıdtetett munkásokat alkalmaztak, akiknek így állandó munkahelyük volt, de a
szerzıdés fejében a jog kötelezte ıket a munkára. Az 1900–as évek elején ez igen komoly gondot jelentett, mert a munkabér nem követte a munkából származó anyagi gyarapodást, mely a munkáltató vagyonát növelte. A munkások, ezért magasabb munkabért követeltek, amit az alkalmazók nem teljesítettek. Ez az ellentét a Dunántúlon 1905–ben az aratósztrájkhoz vezetett. Nagybajomban is voltak sztrájkok, de ezeket a hatóság felszámolta, és a birtokosság csekély béremelésben részesítette a dolgozóit. A korszerő mezıgazdaság velejárója volt a gyümölcsösök telepítése. Ehhez pedig jó gyümölcsfák kellettek. Fellendült a gyümölcsnemesítés: oltás, szemzés alkalmazása és a vásártéri útvonalon létesített faiskola, ahonnan bárki vásárolhatott aránylag olcsón értékes gyümölcs és haszonfákat egyaránt, melyeknek a terméshozama lényegesen jobb és több volt az elavult fajtáknál. Az állatállomány terén: a ló, szarvasmarha, sertés, juh és a háziszárnyas tenyésztése, a munka, az étkezés és megélhetés szempontjából igen fontos tényezınek bizonyult. Meglepı, hogy a nagytestő és nagy munkabírású bivalyok száma igen erısen megcsappant. Az is komoly változást jelentett, hogy a földbirtokosok, a bérlık és a parasztság a szilajmarhatartás helyett lényegében áttértek az istállós állattartásra. Az étkezés terén, a gyümölcs mellett egyre inkább kezd hódítani a tej és a tejes áruk (aludttej, túró, tejföl, vaj, sajt) fogyasztása. Az 1870–es évektıl kezdve, ha nem is ugrásszerően, de egyre többen kezdik el a méhészkedést, mely a méz és a mézes tészták, sütemények elterjedését hozta magával. A lakosság lélekszámának növekedése és a mezıgazdaság fejlıdése megkövetelte az élet és az értékek védelmét. Ezt szolgálta a csendırırség felállítása és az Önkéntes Tőzoltó Testület megalakulása az 1870–es években. A képviselıtestület a tőzoltók számára ırszobát, az éjjeliırségek részére ırtanyát, a felszerelések elhelyezésére fészert biztosított. 1895–ben a 75 tőzoltónak már egyenruhája és csákója volt. A tőzoltók mentesültek a közmunka, az éjjeliırség és a levélhordás teljesítése alól. Már ebben a korban találkozunk az állategészségügyi elıírások betartásával, mely kötelezıvé tette a betegségben elpusztult állatok elföldelését a Nagy–híd közelében kijelölt területen. Ahogy hazánkban óriási fejlıdés volt tapasztalható, szinte az élet minden területén 1867–1914 között, ezt a lendületet tükrözte Nagybajom nagyközségi képe, és mezıgazdasága is. Tragédiánk, hogy a nagyarányú fejlıdést megállította és visszaszorította az I. Világháború és a ránk erıltetett igazságtalan, 1920–as trianoni békediktátum.
Credo 2009. május
3
Közélet Seres Mária
Seres Mária kezdeményezésére aláírásgyőjtés indult a következı kérdésben: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyőlési képviselık csak bizonylattal elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?” Közel 605 ezren értettek egyet a kezdeményezéssel. Április 14-én a parlamentben ülı képviselık ahelyett, hogy megszavazták volna a többszázezer választó akaratát, – és így megspórolták volna a népszavazás 4 milliárdos költségét, megszavazták a népszavazást. nek fogalma sem lehet mirıl is van szó, ám a frakcióvezetı elkiáltja magát, hogy IGEN vagy NEM, és akkor azt a gombot nyomják. Ezt hívják úgy, hogy frakciófegyelem – no meg persze demokráciának is. Szégyen! Nincs odafigyelés, egyéni vélemény, saját lelkiismereti döntés, netán a választók érdekének szem elıtt tartása, vagy bármilyen mérlegelési szempont. És így a szavazási eredményt mutató tábla sem okoz senkinek meglepetést. Azt sejtettem, hogy nem leszek túl népszerő a 386 képviselı körében. Miért is lennék? Viszont 605 ezer ember – mit ember: választó! – véleményét azért mégis csak illene tiszteletben tartani éppen nekik, mint bennünket képviselıknek. Hogy engem Vannak napok, amiket be sem kell jelölni a naptá- Gyurcsány–bérencnek nevezzenek, és azt mondják, bravó, így kell kilopni 4 milliárdot az ország zseramban, hisz úgysem fogom soha elfelejteni. Ilyen lesz április 14. Szők két órát töltöttem a Par- bébıl, azt nem személyeskedésnek tekintettem, lamentben. Tanulságos volt. Egyedül mentem – hanem a sok százezer emberrel szembeni ostoba egyedül képviseltem 605 ezer embert. És elıször tiszteletlenségnek. Az, hogy rám megvetı pillantásokat tesznek, gúvettem részt parlamenti ülésen. nyosan elhúzzák a szájukat vagy a hátam mögött A díszpáholyban biztosítottak helyet nekem, mint a népszavazás kezdeményezıjének. Ez a páholy köz- cinikus és gusztustalan megjegyzéseket tesznek, az vetlenül a képviselıi széksorok mögött van, tehát sem érdekelt, de hogy egy képviselı ebbıl az egész közelrıl szemlélhettem és hallhattam a „nívós” népszavazásból csak annyit szőrjön le, hogy, idéképviselıi munkát, és ízelítıt kaptam az ülés köz- zem: Az kéne, hogy ingyen dolgozzunk, mi!? – ez beni – elnézést a szóért, de nem találok jobbat he- már kiverte nálam a biztosítékot. Nem, nem kell lyette – primitív szóbeli és egyéb megnyilvánulá- ingyen dolgozni. Csak dolgozni. De amit láttam, azt ennek semmiképpen nem lehet nevezni. sokból is. Az elsı döbbenetet az ülésterem zaja okozta. Alig Akadtak olyan képviselık is, akik gratuláltak. Ponhallottam, mit mond a szónok. A képviselık be- tosan négyen, és ıszintének tőntek. Ki is fejtették, szélgettek, telefonáltak, ki–be járkáltak, újságot minek köszönhetem az elismerésüket. A parlamenti olvastak. Felnevettek egy–egy nyelvbotláson, fel- hangvételrıl is egyezett a véleményünk: ez a stílus hördültek egy–egy „bevállalós” mondaton. Így immár totális kudarc. Amikor arra sem hajlandóak, viselkedik a politikai „elit”?! Úgy éreztem magam, hogy meghallgassák a másik véleményét, hisz már mint egy sportmérkızésen: van két csapat, két el- a mondandója elsı pillanatában tudják, hogy le lenfél – de a szurkolókat már nem a játék szépsége fogják szavazni, csak azért mert ı mondja, akkor érdekli, hanem egymás hergelése. A saját csapat- elvárható, hogy ı majd figyelemmel lesz a másik nak elnézik a botladozását is, de az ellenfél nem álláspontjára? tud olyan bravúrt végrehajtani, amire ne acsarko- Úgy gondolom, naivitás lenne azt képzelni, hogy ezek a pártok valaha is megtalálják a közös hangot dással vagy gúnnyal reagálnának. Abban a zőrzavarban figyelni sem lehet. Ha szava- (szerintem nem is keresik). De azt is, hogy képesek zásra kerül sor, elıször csengetnek, hogy mindenki lennének bármit is megoldani... bejöjjön a folyosóról, a büfébıl. Következik a A népszavazásról végül határozatot hoztak. Elıtte gombnyomás. Tisztelet a kivételnek, de a többség- egyetlen frakcióvezetı sem élt a megszólalás lehe4
Credo 2009. május
tıségével. Fel sem merült az EP választással együtt történı lebonyolítás, pedig ígérték, hogy a frakciók egyeztetnek. Minden frakció vezére az IGEN szót kiáltotta, így azt a gombot nyomták. A képviselık tehát népszavazást „akarnak” a saját költségtérítésükrıl. Hárman tartózkodtak. És már megvan az is, mennyibe kerüljön a procedúra: maximum 3,9 milliárdba. Közben odakint zajlott a civilnek egyáltalán nem nevezhetı tüntetés. Furcsa volt látni, ahogy a képviselık a parlamenti folyosón sétálva kipillantottak a térre: ugyan mi zajlik odakint. Feszültségnek, bizonytalanságnak nyomát sem lehetett érezni. Védve voltak. Az egész teret lezárta a rendıri kordon, csak a térbe torkolló utcákon gyülekezhettek az emberek.
A szeretet körforgása Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a kolostor kapujában. Amikor a kapus barát kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szılıfürtöt. - Drága kapus barát, ez itt szılım legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam ajándékba. – Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni. – Nem. Én neked hoztam. – Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörő ajándékát. Amikor kopogtattam, Te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szılı neked is adjon valamit a nap szeretetébıl, az elsı szépségbıl. A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelıtt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az apát is na-
Amikor kiléptem a Parlamentbıl szónokok mikrofonba kiáltott szavainak foszlányát fújta a szél. Érteni semmit nem lehetett belıle. A tömeg hangja meg el sem jutott az Ország Házáig. Furcsa érzés volt lépkedi a kiürített téren. Egyik oldalon a szigorúan védett „elit”, a kordonon túl pedig az elégedetlen felhergelt tömeg. Én meg ott sétáltam közöttük, középen, egyedül. Kicsit elméláztam ezen a szimbolikus helyzeten, de hirtelen kaptam egy kijózanító jégesıt a nyakamba. És végül innen üzenném az elıttem helyet foglaló képviselıknek, hogy nem attól leszek boldog, ha hozzák a villamosjegyüket elszámolni, hanem ha nem kell majd nekik több jegyet váltani. Legalábbis a Kossuth térre nem.
gyon örült a szılınek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta: „Neki adom a szılıt. Talán megajándékozza ıt egy kis vidámsággal.” De a szılı nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ı is elgondolkodott: „A szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szılıfürt majd boldoggá teszi.” És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szılıt. – Ez a tied. Mivel Te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos mővével. A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szılıt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget ırzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak. Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szılıt a legfiatalabb novíciusnak, hogy Credo 2009. május
megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is. Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten dicsıségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor elıször lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetıvé, hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente elıtt, elvitte a szılıt a kapus barátnak. – Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te idıd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szılı jót fog tenni neked. A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szılıszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával. (Paulo Coelho: A Zahir)
5
Seidl Ambrus Frissen, korán ébredt a plébános ezen a napon. Az esti–, éjszakai zivatar zengése még ott motoszkált a fülében, de a hétágra sütı nap valami hallatlan derőre hangolta a lelkét. Felöltözött hamar és kiment a kertbe, hogy megnézze a rózsáit. „Gyöngyharmat” – villant át az agyában, mikor a nappal szemben kilépett a főre, mely százezer csillogó gyöngyként tükrözte vissza a nap áldó meleg sugarát. „Mily szépek a te mőveid, Uram” – jutott eszébe a zsoltáros szava, – „mindet megannyi gonddal alkottad!” Boldog lélekkel lépett a sekrestyébe, vette magára a misézı ruhát. „De jó, hogy mára nincs miseszándék – gondolta – annyi minden mondanivalóm van az Úrnak!” Órájára pillant és rögtön a sekrestyeajtóhoz lép, mert itt a reggeli mise ideje. Kinéz, keze már a csengettyő zsinegjén, s ekkor földbe gyökerezik lába. A templomban egy szál boldogtalan hívı ül, a sekrestyés. „Uram, minek vagyok én most itt? Ilyen még nem volt! Egyetlen hívınek misézzek?” – töpreng el egy pillanatra. – „Na de a buszt is elindítják a végállomáson, ha nincs is rajta utas; a boltot is kinyitják, ha nincs is egyetlen vevı sem a láthatáron! Hát én rosszabb legyek náluk?” Meghúzza a csengettyőt, s a kihalt– csendben elkezdi a szentmisét – kettesben az Úrral. Elkezdi élete elsı pörlekedı, kérdezı és választ váró szentmiséjét – kettesben az Úrral. „Gyónom a mindenható Istennek, és nektek testvéreim, kik nem vagytok itt, hogy lehet, hogy sokszor és sokat vétkeztem, de legalább ide állok az Úr elé, és kérem vétkeimre a bocsánatot. De hol vagytok ti? És hogyan fog nektek az Isten megbocsátani, ha még nem is kéritek? De mégis: Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten!” Kinyitja az olvasmányos könyvet és elkezdi olvasni Ezekiel könyvébıl a napi olvasmányt: az Isten a prófétát egy száraz csontokkal teli mezıre küldi, hogy prófétáljon a csontoknak, s a csontok életre kelnek próféciája szavára. „De jó neki! – főzi tovább a gondolatot a pap. – Itt még 6
holt csontok sincsenek! Mi keljék hát életre?” Majd következik az evangélium: rápillant és látja: a Fıparancs. Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedbıl... Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. „Az Úr legyen veletek, otthon alvó testvéreim!” – s szeme elıtt elvonul a legutóbbi vasárnapi mise közönsége – „Igen, tudom, te, meg te, meg te is, ilyenkor már a munkahelyeteken vagytok. De te hol vagy? Mit csinálsz? Fontosabbat, mint hogy újra halljad a Fıparancsot? Hogyan tudod majd szeretni embertársadat, ha Uradért, Istenedért nem tudsz szeretetbıl annyi áldozatot vállalni, hogy egyszer– egyszer eljöjj a hétköznapi misére? És téged is, miért nem látlak egyetlen hétköznapi szentmisén sem?” Megcsókolja a könyvet, a drága Evangéliumos könyvet, és nehéz léptekkel az oltárhoz vonul. Viaskodó szívvel olvassa, mondja és teszi, amit kell. Amikor pedig a Szent Testté átlényegült kenyeret felmutatja, hirtelen rádöbben: „Hát ezért nem volt a mai misére szándék íratva! Hogy értük ajánljam fel a Szent Testet és a Szent Vért, értük, a kihőlt szívő híveimért, a majdnem száraz csontokért, hogy az Úr életet leheljen beléjük, új életre keljenek!” Majd kitárja karjait, s fájó, de már boldog lélekkel mondja – szinte egyedül: „Mi Atyánk, aki a menynyekben vagy, szolgálatom által szenteltessék meg a te neved híveim megújulásában.” A mise végére a lelke megbékélt, már nem pörlekedik, kérdez: hisz tudja ez volt a mai feladata: értük ajánlani fel a szentmisét. És hamiskás mosollyal az ajka körül szólal meg, megnyomva kissé a szó végét: „Menjetek békével!”
Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt: – Az én idım végtelen, mindenre jut belıle. Mire vagy kíváncsi? Credo 2009. május
– Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben? – Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnıtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövıt, hogy megfeledkeznek a jelenrıl, így aztán nemhogy a jövıt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna. – Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg? – Tanulják meg, hogy senkibıl nem lehet erıvel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerő másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok–sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is. Búcsúzásnál megköszöntem szavait, İ pedig így válaszolt: – Az emberek elfelejtik, mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.
Szent Pál éve Rajkai István Az apostol az általa alapított egyházközségek közül talán leginkább a filippi egyházat szerette. Nekik engedte meg egyedül, hogy anyagilag eltartsák, különben mindenütt kétkezi munkájával alapozta meg mindennapjait. A filippiekhez írt levelét több mint valószínő római fogságában írta. Több okot is felsorol, amiért bilincsei ellenére is boldognak érzi magát. A város történetérıl érdemes megjegyeznünk azt, hogy Európa kapuja volt Ázsia felé. A Via Egnatia katonai és kereskedelmi út volt, amely a várost is érintette, és jelentıs forgalmat bonyolított le, nagy hasznot hozva a városnak. Filippi kezdetben szerény település volt csupán, amelyet a Thasszosz szigetérıl bevándorolt telepesek laktak. Amikor aztán a közelben aranybányákat fedeztek fel, megnıtt a város jelentısége. Ezek hozama fénykorukban meghaladta az évi ezer talentumot is (egy talentum kétezer dollár értékő arany volt!). A település kezdetben a „Krenidész” (kis források) nevet viselte. Kr.e. 360–ban II. Fülöp saját nevét adta a városnak. Az ısi trák lakosság mellé szép számmal telepített görögöket is. Hírét és ismertségét azonban Kr.e. 42–ben az a csata mélyített el, amelyet a város közelében Antonius és Octavianus (a késıbbi Augusztus császár) seregei vívtak Brutus és Cassius (Julius Cézár gyilkosainak) seregei ellen. Antonius a csata után idıs katonáinak nagy részét Filippiben telepítette le. Római kolónia keletkezett így, amelyet Augusztus Kr.e. 31–ben, az Actium–i csata után újabb veteránok letelepítésével növelt meg. Hivatalos nyelve a latin lett, római mintára az elöljárókat duumvireknek vagy prétoroknak nevezték. Ekkor növi ki magát a Római Birodalom hetedik legfontosabb városává. E sokféle népesség magával hozta azt is, hogy változatos volt az itt lakók vallása. Tisztelték az egyiptomi isteneket, fıleg Iziszt, az anatóliai anyaistent, Kübelét, a frígiai holdistent, Ment, de a birodalmi vallásban Jupitert, Júnót és Minervát is. Mindez persze nem zárta ki a trák eredető Dionüszosz–kultuszt sem. Ebbıl az idıbıl maradt ránk a fórum, amely márvány kockákkal van kirakva. A fórum keleti és nyugati szélén pogány isteneknek szentelt templomok emelkedtek. A keleti oszlopcsarnokból nyílt a könyvtár. Északi részén haladt a Via Egnatia, amelynek kövein mai is jól kivehetı a kocsik nyoma. Az akropolisz déli lejtıje végén található a színház, amelyben ma is folynak még a régészeti kutatások (2. kép). Sok feliratot és dombormővet találtak, amelyeken jól olvashatóak a Filippiben tisztelt pogány istenek nevei Vajon miért éppen Filippibe mentek Pál apostolék? Máshol is letelepedhettek volna. Érdekes történelmi ismétlıdésnek lehetünk tanúi, – hiszen véletlenek nincsenek. Credo 2009. május
7
Mint említettük elıbb, itt esik el Brutus és vele hal a köztársaság, és itt tőnik fel Octavianus, a késıbbi császár. És most egy másik csata dıl el. Négy ember – Pál, Szilvánusz, Timóteus és Lukács –vonul be kopott, rongyos ruhában és bár nincsenek légióik, mégis sikerrel vívják meg harcukat az európai pogánysággal – lélekben. Amikor bejönnek Filippibe, négyen viszik szívükben Krisztust. Megkezdıdik a misszió. Zsidók kevesen voltak a városban. Zsinagógájuk sem volt, ezért a városon kívül, a folyó mellett tartották összejöveteleiket. Pál is ide ment ki, hogy találkozzék velük. A zsidók ugyanis pénteken délután vagy szombat hajnalban végzik rituális mosdásaikat és ahhoz víz kell (3. kép). Hallgatósága nagyobb részt asszonyokból került ki, amint Lukács megjegyzi. Köztük volt egy Lídia nevő bíborárus–asszony, akinek valószínőleg pogány volt a férje. Azt is nyugodtan feltételezhetjük, hogy a férje meghalt, és ezért ı vezette tovább az üzletet. Bizonyára gazdag aszszonynak számított, mivel sok pénz, komoly befektetés kellett ehhez a kereskedéshez: hajók, üzletek – egyszóval több tucat vagy több száz ember dolgozott neki. Lídia szívét az Úr megnyitotta, és áhítattal figyelt Pál szavaira, majd megkeresztelkedett ı is, és
háza népe is. Ezután befogadta Pált és társait saját házába. Ilyen egyszerően és csendben történt az alapítás, amely aztán tovább fejlıdött. Pál Filippiben ördögöt is kiőzött. Egyik nap egy ördögtıl megszállt, jóstehetségő lány csatlakozott hozzájuk. Pál kiőzte a lányból a gonosz lelket, mire az elvesztette jósló tehetségét. Gazdái az apostol ellen fordultak, mert látták, hogy oda a nyereségük. Azzal vádolták Pált és Szilást, hogy olyasmit tettek, ami törvényeikbe ütközik. A zsidók gyakorolhatták ugyan vallásukat, de tilos volt nekik a rómaiak közül híveket szerezni. Ezért a város elöljárói megvesszıztették és börtönbe zárták ıket. Lukácsot és Timóteust nem tartóztatták le Pállal és Szilással együtt. Lukács itt írja le, hogy éjszaka földrengés történik, a börtönır megtér, továbbá azt, hogy az elöljárók másnap bocsánatot kértek az apostoltól, amikor megtudták, hogy Pál személyében római polgárt vesszıztettek meg (ApCsel 16,38). A Via Egnatia úton haladva – északra egy 5. századból való keresztény bazilika látható (1. kép), amelynek dél– nyugati sarkától kis lépcsı vezet az altemplomba, amely a hagyomány szerint Szent Pál fogságának a helye volt (4. kép). Nagyon valószínő, hogy Lukács a városban maradt, hogy befejezze mestere megkezdett munkáját. Az „útinapló”, a többes szám elsı személyben írt szakasz ugyanis itt szakad meg elıször, és csak hét év múlva folytatódik, amikor Pál újra átmegy Filippin, visszatérıben a harmadik apostoli útján. (ApCsel 20,5).
Hit és tudomány Merényi Zoltán (Új Ember)
Nincs több vallási tárgy, amely annyira megosztaná a világi és egyházi köröket, a hívıket és a hitetleneket, a tudósokat és a laikusokat, mint az 1578 óta Torinóban ırzött halotti lepel. A 4 x 1 méteres lenvászon tanulmányozására már önálló tudomány is létrejött. A torinói lepel tudományos vizsgálata 1898–ban kezdıdött, mikor elıször lefotózták és észrevették, hogy a vásznon negatív lenyomat látható – egy meztelen, keresztre feszített férfit ábrázolva elölrıl és hátulról. A képmáson megjelenı szakállas, hoszszú hajú férfi életkorát az antropológusok 30–33 évben határozzák meg, testmagasságát 178–180 cm–ben, testsúlyát pedig 79–80 kg–ban. A szögek okozta sebek elhelyezkedése a kézen pontosan megegyezik azzal, ahogyan az az egyetlen ismert, keresztre feszített és exhumált áldozaton, azaz a Jeruzsálem óvárosában, a Damaszkuszi kapu közelében talált csontvázon látható. A szögeket nem a 8
tenyérbe, hanem a csukló tövébe verték be úgy, mint ahogy az a leplen látható, és nem úgy, ahogy a keresztre feszítést a képzımővészetben szokás volt ábrázolni. A sovány, de izmos test súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Bırén tetıtıl talpig korbácsütések nyoma látható, feltehetıen ketten kínozták. Kilencvennél több sebet ejtettek rajta, valószínőleg fémvégő ostorral. A vállaknál a bır igen súlyosan sérült, alaposan fel is horzsolódott, mintha valami nehéz, rücskös tárggyal verték volna. Az oldalán lévı mély seb erısen vérzett. Mind a két, de különösen a bal térdkalács annyira összezúzódott, mintha az illetı valami magas helyrıl esett volna le. Az arc felduzzadt és csupa seb, mintha azt is korbáccsal verték volna, a koponya pedig hegyes tárgyaktól származó szúrások nyomait viseli. Vannak emberek, akik döntı bizonyítékokat látnak a lepel hitelességére, és ötödik evangélium-
Credo 2009. május
ként emlegetik az ereklyét. Mások szkeptikusan mutogatnak a C14–es kormeghatározás eredményeire, mely szerint a tárgyat 1260 és 1390 között készítették, és véleményük szerint egy középkori hamisításról van szó. Egy ismeretterjesztı mősorban pedig azt az érvet próbálták bebizonyítani, hogy a leplet Leonardo da Vinci készítette fotóeljárással.
Mindenesetre perdöntı bizonyítékunk nincs jelenleg, amely eldöntené, hogy milyen módon és mikor keletkezett a kép. Annyi bizonyos, hogy a testet nem festették, a vöröses elszínezıdés emberi vértıl származik, mégpedig a kutatók szerint egy AB–s vércsoportú emberétıl. A torinói lepel korai keletkezését támasztják alá a virágporvizsgálatok. Avinoam Danin, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora Uri Baruch–hal, az Izraeli Régészeti Fıfelügyelıség pollenszakértıjével együtt vizsgálta meg a leplen található virágpormaradványokat. Eszerint a leplen található számos növényfaj virágpora közül néhány csak a Szentföld környékén honos, vagyis a szövet minden bizonnyal onnan származik. Azt is állítják, hogy a Gundelia tournefortii (Krisztus töviskoszorúját ebbıl a növénybıl fonhatták), a királydinnye (Zygophyllum dumosum) és a szuhar (Cistus
creticus) csak Jeruzsálem környékén virágzik egy idıben, vagyis a lepel jeruzsálemi. Még meglepıbb felfedezés volt, mikor a leplen látható férfi szemein két pénzérme lenyomatát vélték felfedezni. Ezek mérete pontosan megegyezett a Poncius Pilátus idején vert pénzérmékével. A zsidóknál ugyan idegen volt ez a szokás, viszont a görög temetkezéseknél alkalmazták, mivel azt hitték, hogy Kharón, az Alvilág révésze csakis pénzért hajlandó átvinni a halottak lelkeit a Sztüx folyón. Meggondolandó, ha a középkorban tudtak is errıl a szokásról, miért készítették volna el ezzel a pogány szokással együtt a képet. A képet a lenvászon felületi rostjainak „megpörkölıdése” hozta létre. Ilyet elvileg lehetne létrehozni, ha egy felforrósított szoborra vásznat borítanánk. Ez azonban kiterítve egy deformálódott, széles arcot és alakot mutatna. Fizikusok vetették föl, hogy ha Jézus feltámadását fény– és hı jelenségek kisérték, azok a vászonba „égethették” Krisztus megkínzott testének képét. Az evangéliumokból ismerjük, hogy a halott Jézust péntek este gyolcsba tekerték, s zsidó szokás szerint sziklasírba helyezték. Amikor a balzsamozó asszonyok – szombat elmúltával – a sírba léptek, a halott már nem volt ott, csak a gyolcs maradt a kıpadon. A IV. századig semmit sem tudunk a lepelrıl, ekkor Edesszában tőnt fel, s a görögök Mandylionnak nevezték el. Kr.u. 944–ben a gyolcsot nagy pompával Konstantinápolyba vitték. A lepel történetének van magyar vonatkozása is, ugyanis a lepel ábrázolása szerepel a XII. században keletkezett Pray–kódexben. Ez is megkérdıjelezi a XIII. század utáni keletkezését. Az ereklye Kr.u. 1453–ban került a Savoyaiak tulajdonába, és 1578 óta ırzik Torinóban. Az ezüstládikában öszszegöngyölve tartott lepel az elmúlt évszázadban öt alkalommal került nyilvános bemutatásra. Legutoljára 2000–ben volt látható. Láthatjuk tehát, hogy nem lehet egyetlen mozdulattal lesöpörni a lepel–kérdést. Izgalmas ez a téma, ami a jövı kutatói számára is nyújt még rengeteg megválaszolandó kérdést. A hitünk számára viszont majdnem hogy semleges, hiteles–e a gyolcs, vagy sem. A feltámadásba vetett hitünk nem a képen alapul, hanem a Szentírás bizonyságtételén, és a megváltás személyes életünkre gyakorolt erején és tapasztalatán. Véleményem szerint, ha bebizonyosodna, hogy a lepel valódi, akkor sem hinnének többen Jézus Krisztusban, és ennek az ellenkezıjét is vallom, ha a vászon hamisítvány volna, akkor sem hinnének Jézusban kevesebben. (Internet)
Credo 2009. május
9
Daily Telegraph (2009.04.20.)
Az 1988–ban végzett radiokarbonos vizsgálatok során csak a lepel 16. századi javításakor betoldott vásznat sikerült elemezni – állítja Ray Rogers. A bejelentés azért is igencsak furcsa, hiszen a férfi annak idején maga is részt vett a tesztekben, majd utána ı jelentette be, hogy a Krisztus képmását ábrázoló vászondarab csak egy hamisítvány lehet. A kutató három évvel ezelıtti halála elıtt készített videóban azonban elismerte, hogy a bizonyítékok egyértelmően a relikvia eredetiségére utalnak. Az új–mexikói Los Alamos Nemzeti Laboratórium egykori, 2005. márciusában rákban meghalt kémikusa a videóban elmondja, hogy nem hisz abban, hogy a csodák újraírnák a természeti szabályokat. „Az 1988– as vizsgálatok után csalódtam a vászonban. Most azonban arra a
következtetésre jutottam, hogy nagyon jó esélye lehet, hogy tényleg ebben temethették el a történeti Jézust”. A szakértı azután jutott erre a következtetésre, hogy részletesen is megvizsgálta két amatır kutató elméletét. Az ohiói Sue Benford és Joe Marina ugyanis azt állították, hogy az 1988–as minta a vászon egy olyan sérült részérıl származott, amely a 16. században egy tőz során károsodott, és azt akkori anyagokkal egészítették ki. Rogers elıször szisztematikusan elutasította ezt a feltételezést, késıbb azonban az 1978–as mintákat elemezve (amelyek egyébként ugyanonnan származtak, mint az 1988–asok) arra jutott, hogy azokban pamut található. Ezek a festett szálak pedig egyértelmően arra utalnak, hogy egy restaurátor egykor ezekkel próbálhatta meg pótolni
a lepel hiányzó részleteit. Ez pedig arra utal, hogy az 1988–as tesztekhez a lehetı legrosszabb helyrıl vehették a mintákat. A felfedezésrıl készített dokumentumfilmet tegnap este (2009. április 19–én) a Discovery Channel mutatta be. A lepel a középkorban különbözı európai dinasztiák tulajdonában volt, és a 16. században került a Savoyai család birtokába, akik Torinóba vitték. Az utoljára 2000–ben kiállított vászon 1983 óta az egyház tulajdona, és a tervek szerint jövıre (2010 tavaszán) újra láthatja majd a nagyközönség. A Vatikán ennek ellenére a mai napig nem foglalt állást, hogy hamisítványnyal, vagy valódi ereklyével van–e dolgunk. II. János Pál szerint a lepel „minden korban az ártatlanok szenvedésének ikonja”. (Internet: „múlt–kor” – történelmi portál)
. XV. Benedek pápa megengedte, hogy az I. világháború
XIII. Leó pápa engedélyezte nekünk, magyaroknak a Magyarok Nagyasszonya megszólítás besorolását a litánia végére. Nyilvánvaló, hogy 1950–ben a „Mennyekbe felvett királyné” megnevezés is bekerült a titulusok közé. A II. vatikáni zsinat után VI. Pál pápa elrendelte, hogy a zsinat Máriát, mint az „Egyház anyját” is kérjük ebben a közös imádságban. A régi idıkben a litániákat s így a Lorettói litániát is vasár– és ünnepnapok délutánjain végeztük a vecsernye (vesperás) pótlására. A plébánosok kötelesek voltak litániát végezni, amely ájtatosság egy litánia,
Lelkiség Dolhai Lajos
A XII. században találjuk az elsı nyomait a Boldogságos Szőzhöz intézett litániának. A XIII–XVI. századig számos, elég terjedelmes Mária–litánia keletkezett, melyekbıl a XVI. században kialakult a lorettói litánia, melyet 1558–ban Canisius Szent Péter Lorettóban hallott énekelni, s azután fölvett kis imádságos könyvébe. A litánia szövege az elmúlt évszázadokban fokozatosan bıvült. Például IX. Piusz pápa a szeplıtelen fogantatásról szóló dogma kihirdetése után elrendelte, hogy azt a litániába is vegyék bele. Áteredı bőn nélkül fogantatott Királynı 10
alatt a Béke Királynıje könyörgést is belevegyék a litániába. Credo 2009. május
egy–két egyházi himnusz eléneklésébıl és a Szentséggel adott áldásból állt. Ezek a litániák nálunk szinte mindig a Boldogságos Szőz tiszteletére voltak szentelve. Csak az úgynevezett máriás évszázadban (1854–1954) alakult ki az a szokás, hogy a május hónapot különleges módon is a Szőzanyának szenteljük, mégpedig a Lorettói litánia naponkénti végzése által. A legszebb hónapban sajátos hangulata van a májusi litániáknak. A litánia éneklése által köszöntjük Máriát, de közben önmagunkat is jobban megértjük, sıt remélhetıleg mi magunk is több és jobb emberekké leszünk. Ha Máriára tekintünk, akkor már nem csupán szerencsétlen és törékeny lénynek látjuk az embert a semmi két szakadéka között. Nem csak úgy látjuk magunkat, mint aggodalom és nyomorúság kínozta teremtményt, hiszen Máriáról éneklünk, s ıt áldottnak és boldognak magasztaljuk, és ezzel végsı soron sajátmagunkról is mondunk valamit. Ha májusi ájtatosságot tartunk, segítségül hívjuk a természetet, hogy dicsérjük az embert mint Isten képmását, hogy elmondjuk róla: meg van váltva, és az embert teremtı és üdvözíteni
akaró Isten saját életében akarja ıt részesíteni. Máriát köszöntve az ember keresztény elgondolását ünnepeljük és hirdetjük. Mária nemcsak anya, nemcsak közvetítı–közbenjáró, hanem mintakép is számunkra. Ha a májusi ájtatosságra jövünk össze, akkor azt is megtapasztaljuk, és egyre jobban megértjük: összetartozunk! Mindnyájan együtt hordozzuk a terhet és a boldogságot, a veszélyt és az üdvösséget. És éppen ezért jövünk össze litániát énekelni. Egy imádkozó, éneklı, Isten szavát hallgató közösség nemcsak egyes, magukban álló embereknek az összejövetele, akiket az üdvösségért való aggódás visz el a templomba. Nem arról van szó, hogy a templomban együtt imádkozunk, utána pedig megint csak egyedül és csak saját magunknak akarjuk megszerezni az üdvösséget. Szent közösség vagyunk, amely a Boldogságos Szőz Mária kiválóságát dicsıítve Istent dicséri, mert éppen az üdvösség mővében ettıl a Szőztıl, a Megváltó anyjától is függ. Szent közösség vagyunk, amely valóban összetartozik, és ezért is gyülekezik össze, hogy a közösségben jobban megtapasztalja Jézus Krisztus kegyelmét, akit
Isten Mária engedelmességének erejében az ı testébıl ajándékozott nekünk. A magányos ember elhagyatottságából hív bennünket az egyház liturgiája Isten szeretetének és kegyelmének közösségébe. Nyilvánvaló, hogy a közös imádságnak vannak következményei. Nem imádkozhatunk itt közösen, ha a hétköznapokban, a templomon kívül nem élünk szeretetben és hőségben, összetartozásban és kölcsönös tehervállalásban. A Mária–tiszteletnek tehát végsı soron köze van a felebaráti szeretethez is. Mert Mária egész élete arról szól, hogy mindenki felelıs testvére üdvösségéért, közbenjárhat és közben is kell járnia érte imával, áldozattal, segítéssel. Mivel ez igaz, ezért Mária nemcsak Urunknak Anyja, hanem a mi anyánk is. Ebben a hitben jövünk össze esténként templomainkba. Ebben a reményben akarjuk szívünk örömében ismét Máriát dicsérni ezekben a napokban. Ez a dicséret végsı soron magának az örök Istennek a dicsıítése, aki közel jött hozzánk testté lett Igéjében, hiszen ez az Ige Szőz Máriától született.
Horváth Józsefné Annuska Mária! Mária! Égi Szőzanyám! Szívembıl köszöntlek május hajnalán. Üdvözlég! Áldott légy! Szőz Mária. Felnıttnek, gyermeknek Édesanyja. Üdvözlégy! Áldott légy Égi Szőzanyám! Naponta hozzád száll gyermeki imám Öleljél magadhoz, vigyázz reám. Segíts az életben ó Szőzanyám! S azt, hogy Te velem vagy, érzem és tudom. Szent Fiad Igéit követni fogom. Imádkozz érettem Krisztus Anyja! Ezerszer üdvözlégy Szőz Mária! Credo 2009. május
11
„Tegyetek rólam tanúságot!” Megrendítı élmény Jeruzsálemben meglátogatni a Mennybemenetel templomát. Az Olajfák hegyének csúcsára épült. A hagyomány szerint onnét ment a mennybe a feltámadt Jézus. Itt adta utolsó, legdöntıbb parancsát apostolainak: a tanúságtételt. Ma a mennybemenetel ünnepén lélekben zarándokoljuk el ebbe a templomba és alkalmazzuk Jézus üzenetét magunkra. Ismerkedjünk meg a követelmény lényegével és megnyilvánulási formáival. Mi a tanúságtétel? Ma: Ha közlekedési baleset, vagy utcai szerencsétlenség történik, a rendır tanúkat keres. Olyanokat, akik az eseményt látták, hallották, tapasztalták. A tanút beidézik a tárgyalásra. Ott esküt tesz az igazmondásra. Kijelenti: nem főzıdik személyes érdeke a vádlotthoz. Elmondja, amit látott, hallott, aztán hazamehet. Tanúságtétel a Szentírásban Az evangéliumban elsısorban Jézus Krisztus szerepel, mint tanú. Maga így fogalmazta meg élete célját Pilátus elıtt: „Én arra születtem, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” A Jel. Könyve ıt nevezi „hőséges és igaz tanúnak”: Milyen igazságról tanúskodott Jézus? Hogy Isten szereti az embert! „A Mennyei Atya szeret titeket!” Hogyan tanúskodott Jézus? Szavaival. Prédikációiban hirdette az Atya szeretetét: „Úgy szerette Isten a világot…” De szava nem hideg, szenvtelen szó volt. İ személyes vallomást tett az Atyáról. Nem propagandista, aki másokat rávesz valamire, de maga hideg marad. Jézus: tanú, aki személyes vallomást tesz. Életével. Gyógyításai, csodái, maga az élete is tanúságtétel volt amellett, hogy az Atya szeret bennünket. İ olyasmirıl tanúskodott,
12
amihez nem volt elég a szó, sem a bető. Ha a szavak elegendık lettek volna, úgy Jézus bizonyára akkor jött volna közénk, amikor feltalálták a magnót, CD–t. Aztán kazettára, lemezre mondta volna üzenetét. Akkor azt csupán hallgatnunk kellene. Ha a bető elegendı lett volna, akkor Jézus bizonyára több nyelven leírta volna tanítását és akkor csak olvasni kellene mindössze. Jézus azonban olyasmirıl tanúskodott, amire csak az élete volt elegendı. Az ı élete volt maga a bizonyíték, a garancia, az igazolás Isten szeretete mellett. Az apostolok is tanúk. A Mester parancsba adja nekik: „Tegyetek rólam tanúságot Jeruzsálemben, …” İk tanúságot is tettek szavukkal. Minden prédikációjukat így kezdték: „Amit szemünkkel látunk, … (Jn 1,1). Feladatuk a feltámadásról való tanúskodásban csúcsosodott ki: „Mi láttuk az Urat feltámadása után.” A húsvéti Feltámadottban feleletet kaptak az élet minden kérdésére. Ezt tovább kellett adni! Errıl nem lehetett hallgatni! Tanúságot tettek életükkel. A matematikához elég bizonyíték, ha a tanár világos szavakkal, szabatosan adja elı a tételt. Elég hozzá a szó. Élet nem kell mögéje. Földrajzot, kémiát ugyanígy le lehet adni. De Jézus tanítását nem lehetett leadni! Az apostol csak a megélt, magáévá tett életével tudta átadni az embereknek. A garancia maguk az apostolok voltak, hogy igaz, amit mondanak. Jézus tılünk is elvárja, hogy tanúságot tegyünk róla a világ elıtt. Csakhogy nálunk hiányzik ez a személyes elragadottság. Nekünk ezt az élményt a hitbıl kell merítenünk. Minden imádságunkban törekedjünk az istennel való Én– Te beszélgetésre. Minden szentáldozásunk legyen Krisztussal való személyes találkozás. Az élet min-
Credo 2009. május
den hétköznapi eseményét avassuk bensıséges istenélménnyé! Akkor majd megcáfoljuk azt a vádat, hogy „régen egyetlen keresztény megtérített száz hitetlent, ma pedig száz keresztény sem tud megtéríteni egyetlen hitetlent. A tanúságtétel formái. A szeretet gyakorlása. Ha a családokba n békesség uralkodik, a családtagok szolgálják egymást, ha derős öröm tölti el ıket, a szomszédokkal össze tudnak férni, akkor hitelesen tanúskodnak Isten szeretetérıl. A szentmisén való részvétel. Maga az eucharisztikus közösség is lehet tanúságtevı. A vasárnapi templomi közösség tanúskodik Krisztus feltámadása mellett. Gondoljunk csak arra, hogy a zsidók szombaton üli, a mohamedánok pénteken ünnepelnek, mi meg vasárnap. Ha egy kívülálló megkérdi, miért a vasárnap, válaszoljuk: „mert ezen a napon támadt fel Krisztus! Mi olyan közösség vagyunk, amely hisz Krisztus feltámadásában!” A II. Világháború alatt alakult Olaszországban egy mozgalom, amely fokolarini–nek nevezte magát. Ez annyit jelent mint tőzhely. Tagjai azt a célt tőzték maguk elé, hogy tanúságtevı életükkel sugározzák környezetükre a szeretet melegét, mint a tőzhely. Nem prédikáltak az evangéliumról, hanem élték az evangéliumot. Ez az igazi apostolkodás! Legyetek ti is tőzhelyek, fokolarinik, akik példaadó életükkel tanúságot tesznek a hiteles kereszténységrıl– XII. Piustól származik a mondás: „Ma nem hitvitázókra van szükség, hanem tanúságtevıkre!” Teljesítsük Jézus követelményét: „Úgy világosodjék a ti világosságtok az emberek elıtt, hogy lássák jótetteiket és dicsıítsék mennyei Atyátokat.” Ámen. Hajnal Róbert/ Magyar Kurír
Puszta Sándor
A Lelket várom, a Nagyszerőt, Mi Szépségekben szíven üt. A Lelket, ki az Atyától lett S a vizek felett lebegett. A Lelket, akiben élet forr, És rózsáival teleszór… A Lelket, mely gyújt, csodát mível, És betölt kegyelmeivel. Mi föntrıl, egekbıl árad át, Az örök élet áramát. Mi telít, ürít és újra tölt És újjászületik a Föld! A Lelket várom, az Ihletıt, Ki megvigasztal szenvedıt, Ki megihleti az alkotót, Akartat velünk minden jót! İ áll mögötted, ha verset írsz, Ha víg vagy és ha sírva sírsz.
És rádcsorog, mint hő, szende fény, Mint piros szárnyú költemény. A Lélekre várok, lesem én, Mely örök ifjú, sose vén. Ifjabb, akár e zengı tavasz És szirmaival behavaz. A Lelket várom, dús égi Szél, Ott fú, hol akar és beszél. Mond kimondhatatlan szavakat És kormányoz világokat. Mint Isten zord villáma repül, Pápák szavára települ. Zúgó Vihar, mi úgy rohan át, Hogy elgörbülnek a koronák. Mint irgalmas szellı lengedez, Békéjével simít, legyez. Megkérem, mondjon majd értem szót, Védje az egyedülvalót.
Velem, veled, és vele legyen, Hogy minden ember szent legyen! Legyen, aki víg s ki bús, az is, S legyenek mind a holtak is… A Lelket várom, Vigasztalót, Hogy szóljon és mondja azt a Szót, Mi tisztán a Lélekbıl való, S egyedül örökkévaló! Amely minden szóba beleszól, Melyre a cédrus meghajol, Amely száll a Libanon felett, És Kérdés is, meg Felelet! Amely zengve zúg és zúgva zeng, Magasságban s a mélyben lent! Ki az Infernókban s Poklokon, Az egyedüli Hatalom! És ki egyedüli Úr csupán, Pecsét, az Isten trónusán!
Életünk Anyakönyvi adatok: Halottaink: április 2., Nagybajom: özv. KOVÁCS JÁNOSNÉ (született Buzás Mária) élt 78 évet. Gyászolják – leánya: Márta, veje: Imre, unokái: Krisztina és András, dédunokái: Dóra, Katalin és Bálint, unokaveje: András, unokamenye: Hajnalka. április 11.., Nagybajom: HORVÁTH FERENC élt 70 évet. Gyászolják – testvére: József és családja, özvegye: Margit, fia: Lajos, leánya: Mária menye: Erika, veje: Zoltán unokái: Katalin és Gabriella. április 16., Nagybajom: özv. KUZMA LÁSZLÓ élt 83 évet. Gyászolják – leányai, unokái, dédunokája, veje, testvérei és azok családja. április 17., Nagybajom: özv. SABJANICS FERENCNÉ (született Tóth Anna) élt 84 évet. Gyászolják – leányai: Margit és Erzsébet, vejei: Károly és Imre, unokái: Csaba, Zoltán, Imre és Gábor, dédunokái: Réka, Fanni, Gréta, Klaudia és Olivér, valamint testvére és családja. április 17., Nagybajom: BÖRÖCZ LAJOS élt 84 évet. Gyászolják – özvegye: Eszter, menye: Gyöngyi, unokatestvére: János és családja, unokahúgai: Mária és Erzsébet és családjaik. május 30., Böhönye: LANDEK JÁNOS élt 76 évet. Gyászolják - özvegye: Mária, fia: János, unokája: Lívia, dédunokája: Péter. május 30., Nagybajom: BOGDÁN JÁNOS élt 48 évet. Gyászolják - özvegye: Anna, fia: Róbert és 12 testvére.
Keresztelések: április 4., Böhönye: ÁRON–BALÁZS – Bozsoki Balázs és Belovári Judit gyermeke, – dr. Forbáth u. április 12., Nagybajom: LILLA–CSENGE – Zóka Dezsı és Keniker Éva gyermeke, –Táncsics u. április 12., Böhönye: BÁLINT–DÁNIEL – Bacskai Szabolcs és Sipıcz Annamária gyermeke, – dr. Forbáth u. április 13., Nagybajom: NADIN–ANNA – Papp László és Kovács Dóra gyermeke, – Rózsa u. április 19., Nagybajom: KRISTÓF – Horváth József és Illés Katalin gyermeke, – Mezı u. Credo 2009. május
13
Lukáts Istvánné
Március 21én a Kaposvári Egyházmegyei Karitasz nap volt a Kaposvári Püspökségen. Mintegy 20 egyházközségbıl kb 100 fı vett részt. Egyházközségünkbıl Nagybajomból és Böhönyérıl 12 –en mentünk el. A nap szentmisével kezdıdött a székesegyházban. A szentmisét Balás Béla püspök úr celebrálta. Beköszöntıjében Vianney Szent Jánost idézte: „Ha nem jöttetek volna ide, nekünk kellett volna közétek elmenni…” Beszélt a Karitasz munka fontosságáról, nemcsak anyagiakban segítsük a rászorulókat, hanem jó szóval, törıdéssel, egy kedves mosollyal is sokat tehetünk embertársainkért. A program a püspökség nagytermében folytatódott, Püspök atya bemutatta a nap elıadóit, azaz vendégeinket akik Esztergom-Budapest Fıegyházmegyé-
bıl érkeztek. Ferenczy Rudolf és felesége Éva. Megismerhettük a karitasz munka szépségeit és örömeit. Biztattak bennünket, hogy a kapott talentumokkal kegyelmi ajándékokkal embertársaink szolgálatára kell lennünk. Folyamatosan kell segítenünk. Legyünk Jézus Krisztus kinyújtott karja. A házaspár 15 éve dolgozik önzetlenül a kereszténység szellemében. Az elmondottakból sokat meríthettünk a karitasz munkánkhoz. Majd a Kaposvári Egyházmegye karitasz igazgatója Jáki Zoltánné Zsuzsika ismertette az elmúlt évben történt eseményeket. Külön kiemelte a 72 óra kompromisszum nélkül, és a karácsonyi „Egymillió csillag a szegényekért akciót. ( Mi nagybajomiak az említett akciókba már bekapcsolódtunk) A kiscsoportos beszélgetéseken megismerkedhettünk a csoport tagokkal és vezetıinkkel Jáki házaspárral Zoltánnal és feleségével Zsuzsikával, akik egyház-
megyénkben felvállalták ezt a könnyőnek nem mondható önzetlen munkát. A nap befejezéseképpen a résztvevık az egyházmegyei karitász munkáért és a benne munkálkodókért imádkoztunk. Amikor elköszöntünk meglepetéssel szolgáltak Béres cseppet kaptunk a betegek és rászorulók részére. Húsvét elıtt az egyházmegyei karitasz szervezetnek köszönhetıen gyermektápszert is kaptunk, melyet Dr. Izer Ildikó gyermekorvos javaslatára a rászorulóknak kiosztottunk. Kerekes székkel is gazdagodott plébániánk.(Akinek szüksége van beteg hozzátartozója részére jelentkezhet érte.) Kérem a kedves testvéreket, akik szeretnének részt venni és kedvet éreznek e szép és nehéz feladathoz kapcsolódjanak be a karitasz munkában, segítsék csoportunk tevékenységét. „Legyünk Jézus Krisztus kinyújtott karja”
Gyermekeknek Miklós Erzsébet (Kaposfüred)
Akár hiszitek, akár nem a világon sok millió tó van, kisebb, nagyobb, sekélyebb és mélyebb. Olyan azonban, amelyikben a Tavitündér lakik, csak egyetlen egy van. Annyira messze van, hogy még senki sem vállalkozott rá, hogy elmenjen oda. Ezért aztán a Tavitündér nagyon magányos volt. Sóhajtozott egész nap, hogy mi lehet az oka, hogy ı, mióta csak él, egyedül van. Egyetlen szórakoztatói a pillangók és a békák voltak. Amikor jó idı volt, sütött Szépen a Napocska, a Tavitündér kiült a tó partjára és nézte a pillangókat. Minden nap meg is számolta ıket, ahogy odaszálltak sorban a közelébe. Volt, hogy a nyomukba eredt, futott a pillangók után, amíg el nem fáradt. Akkor visszaült a tó partjára. A kedves békái már várták, kidugták a fejüket a vízbıl, és néztek rá kedvesen, nagy, dülledt szemeikkel. Hanem amikor esett az esı, a pillangók nem jöttek, a békák is elbújtak 14
valahova, ilyenkor szomorkodott legjobban a Tavitündér. Azt gondolta magában: -Hiába ülök én itt a tóparton naphosszat, úgysem látogat meg itt engem senki. Azt sem tudják, hogy létezem. Nekem kell elindulnom, és barátot keresnem! Ahogy ezt kigondolta, egybıl jókedve kerekedett. Miért is ne indulhatna el a világba, hogy barátot keressen? Elhatározását tettek követték. A következı Szép napsütéses napon kiült a partra, megvárta, míg az összes pillangó körülötte repdes, ás a békák is mind kidugják a fejüket a vízbıl. Így szólt hozzájuk: - Kedves szép pillangóim és kedves békáim! Fáj, hogy itt kell hagyjalak titeket egy idıre, de meg kell értenetek, hogy hozzám hasonló barátra is szükségem van. Ahogy ti is többen vagytok testvérek, nekem is kell, hogy legyen valahol tündértestvérem. Ezért elha-
Credo 2009. május
tároztam, hogy elmegyek, és vissza sem jövök, amíg barátot nem találok. Addig is vigyázzatok egymásra és a tóra, mert szeretném, ha ilyen szép lenne minden, és ti is itt lennétek, amikor elhozom ide a barátomat. A Szép tarka pillangók izgatottan repdestek körülötte, puha szárnyaikkal megsimogatták az arcát. A békák nagy kuruttyolásba kezdtek, taposták a vizet, és sőrőn pislogtak, bizonyára a meghatottságtól. A Tavitündér ekkor felállt és elindult amerre a Nap lenyugszik. Még vissza se nézett, hogy utoljára megnézze a tavat, ahol eddig lakott. Nagyon rászánta magát a barát-keresésre. Ment, mendegélt a Nap után, végignézte a Naplementét, rá is esteledett. Nem találkozott az úton senkivel, de nem csüggedt el. Annyit volt már egyedül, egy nappal több nem számított. - No, majd holnap már sokkal messzebbre jutok — gondolta — és akár találkozhatok is a barátommal! Talált egy kis barlangot, kibélelte falevéllel, és békésen elaludt. Hanem hajnalban nagy zörgésre ébredt! — Mi lehet ez? — kérdezte magában. Hamar meg is tudta, mert Medvemama érkezett haza két aranyos bocsával. Nagyot néztek, mikor meglátták barlangjukban a Tavitündért. Medvemama elıször messzirıl méregette, és a szırét borzolta, sıt még morgott is hozzá, hátha erre elmegy az idegen. A két kis bocs azonban rögtön odafutott a Tavitündérhez, elkezdték nyalogatni a kezeit, ı pedig simogatta selymes szırüket, és beszélt hozzájuk: - Nem tudom, kik vagytok, látom, hogy a ti barlangotokban szálltam meg éjszakára. Igazán nem akartam zavarni. Sajnos a nyelveteket nem értem, de látom ‚hogy ti értitek a szavaimat. Hozzám hasonló barátot keresek, ha felkel a Nap, azonnal indulok is tovább. Addig veletek maradok, ha megengeditek. Medvemama, úgy látszott, megértette, amit mondott, mert a barlang sarkába húzódott, lefeküdt, a bocsok pedig odabújtak mellé, és egy pillanat múlva már aludtak is mind a hárman. Biztosan fárasztó útról tértek haza. A Tavitündér egy kicsit nézte ıket, aztán ı is elaludt. Akkor ébredt fel, amikor a Nap bekukucskált egy kis résen a barlangba. Elbúcsúzott a medvéktıl és folytatta útját. Nemsokára egy szép rétre ért. A rét közepén meglátott egy kutat. Már nagyon hiányzott neki a víz, érezte, hogy egyre jobban elgyengül. Ezért nagyon megörült a kútnak. Ahogy odaért, rögtön belenézett a kútba, hogy van-e benne valóban víz. Látja ám, hogy valaki néz vele szembe a kút vizébıl! Meglepıdött elıször, aztán elnevette magát: - Hiszen ez nem lehet más, csak az én tükörképem! Nagy vidáman bekiáltott a kútba: - Hahó, Tavitündér! A kút visszakiáltott: - Hahó, ki vagy te?
- Ki hallott már ilyen visszhangról, hogy mást kiált vissza, mint amit én kiáltottam? — lepıdött meg magában a Tavitündér. Próbaképpen lekiáltott a kútba: - Van ott valaki, aki szólt hozzám? Kérdezte, és jót nevetett magában. A kútból újra visszaszólt valaki: - Bárki vagy is, ne hagyj itt engem, meghálálom, ha segítesz nekem! A Tavitündér abbahagyta a nevetgélést, és melyen a kút föle hajolt:
- Vándor vagyok, a kék tó Tündére, miben segíthetnék neked? Beleestél talán a kútba, és nem tudsz kijönni? - A Jóisten küldött téged, ki tudnál valahogyan húzni innen? A Tavitündér már ugrott is, hogy segítsen. Nagy öröm töltötte el, hogy valakivel beszélhetett: - Leeresztem a vödröt a kútba, te kapaszkodj bele, és akkor felhúzlak! Vigyázz, nehogy elereszd a vödröt! — Kiáltott le a kútba, és közben már eresztette is lefelé a vödröt. - Megkapaszkodtam, húzhatod! — hallotta lentrıl. Szép lassan, óvatosan húzta felfelé a Tavitündér a vödröt, és alig várta már, hogy megláthassa, ki lehet az, akin segít. Végre felért a vödör, kirögzítette, nehogy visszaessen, és meglátta, hogy aki buzgón kapaszkodik kifele a kútból, pontosan olyan tündér-forma, amilyennek ı látta magát sokszor a tó tükrében. Kisegítette ıt a kútból, és mindketten leültek a főre, mert fárasztó volt a vödörhúzás, és a kapaszkodás is. Amikor kifújták magukat, végre szemügyre vették egymást. Tavitündér szólalt meg elıször: Nagy öröm számomra, hogy láthatlak. Messzirıl jöttem, a kék tó Tündére vagyok. Eddig még senkivel sem beszélgettem, mert senki nem tudott az én nyel-
Credo 2009. május
15
vemen válaszolni nekem. Te nagyon hasonlítasz rám, és a beszéded is értem. Ki vagy hát, és hogy kerültél a kútba? Nagyon köszönöm, hogy kimentettél, nem tudom, mi lett volna velem, ha nem jössz. En a Mezıtündér vagyok, itt élek ezen a szép mezın nagyon régóta teljesen egyedül. Szerettem itt lenni a virágokkal, rovarokkal. Ok is szeretnek engem csak nem értem a szavukat, pedig ık értik az enyémet. Pár nappal ezelıtt erre sétáltam és gondoltam milyen jó lenne egy kis friss vízben megmosakodni! Láttam, hogy a kútban van víz. Szépen leereszkedtem az oldalán, és belecsobbantam a vízbe. — Gondoltam, majd ugyanúgy, ahogy lejöttem, a kút oldalán, a köveken kapaszkodva vissza is tudok majd menni. Aztán, amikor felfrissültem, és vissza akartam mászni, a kövek olyan csúszósak voltak, hogy nem tudtam megkapaszkodni bennük, és újra és újra viszszacsúsztam a kútba! Gondolhatod, mit éltem át! Hiába kiáltoztam volna, nem jár erre senki. Ha mégis jönne, nem biztos, hogy meghallja a tündérbeszédet. Így aztán beletörıdtem, hogy vizitündér leszek, ha meg nem ment valaki. Ekkor jöttél te, és meghallottál engem. Csodálatos dolog, mondhatom. Örökre hálás leszek neked. Mi járatban vagy errefelé? Még sohasem láttalak. Olyan egyedül éreztem magam, csak a pillangók és a békák voltak a játszótársaim. Felkerekedtem, hogy barátot keressek, és most megtaláltalak téged. Akarsz-e a barátom lenni?
A Mezıtündér elmosolyodott és tréfásan meg is hajolt a Tavitündér elıtt: - Nagy megtiszteltetés és nagy öröm ez nekem is, hogy találkoztunk, megmentettél, és elfogadsz barátodnak. Ígérem, nem okozok neked csalódást. Gyere, megmutatom neked ezt a szép mezıt. En gondozom a virágokat, nincs is talán ennél szebb virágos rét az egész világon! Ezzel körbevezette a Tavitündért a mezın. Beszélgettek mindenrıl, ami csak eszükbe jutott. - Itt is maradhatnál velem a mezın! — mondta a Mezıtündér. Így te sem és én sem lennék egyedül! Elgondolkodott ezen a Tavitündér, eszébe jutott a kék tó, az ı tava, hős habjaival, a pillangókkal és a békákkal. - Tudod, mit gondoltam? — szólalt meg végül — Gyere velem a tavamhoz, megmutatok én is ott neked mindent, és együtt lehetünk. Aztán, ha hazavágysz, visszakísérlek, és itt leszünk nálad! Így is tettek. A Mezıtündér elkísérte Tavitündért haza. Mikor honvágya lett, Tavitündér visszakísérte a rétre. Így esett, hogy nagyon jó barátok lettek, segítették egymást jóban-, rosszban. Azóta is a Tavitündér tava a legszebb a világon, és a Mezıtündér rétjének sincs sehol szépségben párja. Kár, hogy olyan messze van, hogy még senki nem ment el odáig! Örülhet a két Tündér, hogy rátalált egymásra!
Pápai Lajos
Valamikor az én idımben egész más volt ébredésem, Hat óra múlt, szól a vekker, ébredj nyújtózz, gyorsan kelj fel, Szúrós bajsza nagyapának, ébresztıje az unokáknak. . Nem vár a busz, megy a vonat, ki késın kel, mind lemarad. Idıben kelj, öltözz, mosdjál, Istenedhez fohászkodjál! Puha kenyér, friss meleg tej, ezt kaptuk majd minden reggel. Toporzékol, sír a kicsi, de prímet a nagyobb viszi, Álmos vagyok, édesanya, soká nyit még az iskola. TV helyett mi játszottunk, a labdával elfáradtunk. Megtanultunk fára mászni, míg nem kellett vacsorázni. Tudom én azt kis bogaram, beleıszül már a hajam, Nem maradhatsz, nincs nagymama, nincs a háznak ıranA nagy család melegében, embert formáló békében, gyala. Mai gyerek mi lesz veled, nincs hazád, nincs Istened. Gyorsan mosdjál, hamar öltözz, idd a teát, húzd a köntöst, Vacsoráztál…, mars az ágyba, nem lesz mese te kis árva, Szaladjunk mert lemaradunk. Oda lesz az egész napunk Nincs imádság, nincs nagymama, aki arra tanítana. Ennyi futja az idıbıl, mai család melegébıl. Az egyiket ölbe kapják, a másikat kézen fogják.
Valamikor a mi idınkbe, másként szólott lefekvésünk Mosakodtunk, imádkoztunk, mindenkitıl elbúcsúztunk.
Le kell adni gyorsan ıket, szegény korán ébredıket, Búcsúcsóknak nincs melege, nincs itt idı már semmire.
A nagymama meleg ajka, a nagypapa szúrós bajsza, Minden este csókot adtak, halk mesével elringattak. (Közreadta Kissné Juliska)
16
Credo 2009. május
Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 éves és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok mélysége és komolysága sok esetben a kérdezıket is meglepte. Talán az olvasót is megérinti. „Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik.” (Júlia – 8 éves) „A szeretet az, amikor anyu kávét fız apának, de belekortyol mielıtt odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenırizze, hogy biztosan finom–e.” (Dani– 7 éves) „Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy.” (Teri – 4 éves) „Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ı szájában biztonságban van a neved.” (Zsolti – 4 éves) „A szeretet az, amikor a kutyusom megnyalja az arcom akkor is, ha egész nap nem foglalkoztam vele.” (Marika – 4 éves) „A szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.” (Robi – 7 éves) „Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezd, akit utálsz.” (Nikolett – 6 éves)
„A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az inge, erre ı ezután mindennap csak azt hordja majd.” (Nóri – 7 éves) „A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti puszit mielıtt elalszom.” (Klári – 6 éves) „A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak.” (Eszter – 5 éves) „Tudom, hogy a nıvérem szeret engem. Onnan tudom, mert nekem adja az összes régi ruháját és emiatt neki el kell mennie majd újakat venni.” (Laura – 4 éves) „A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást.” (Tomi 6 éves) „A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ó mosolygott. Ezután már nem féltem.” (Csilla – 8 éves) Egy négyéves kisfiú akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idıs férfi meglátta a síró öregembert. Besétált a kertbe, odabújt az idıs ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Késıbb amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált ott valójában, a gyermek azt felelte: „Semmit, csak segítettem neki sírni.”
Három asszony ment vízért a kútra. Nem messze onnan egy öreg üldögélt a padon, és figyelte, hogyan dicsérték az asszonyok fiaikat. „Az én fiam – mondta az elsı – ügyes és fürge. Felülmúlja fürgeségben a falu bármelyik gyermekét.” „Az én fiamnak – mondta a második – olyan hangja van, mint egy fülemülének. Ha énekel, mindenki csak hallgatja és bámulja ıt.” A harmadik hallgatott. „Hát te miért nem dicséred a fiad?” – kérdezte a két másik. „ Nem tudom, mi miatt is dicsérhetném – válaszolta – az én fiam nem rendkívüli gyerek és nincs benne semmi különös.” Az asszonyok megtöltötték vödreiket és elindultak hazafelé. Az öreg lassan követte ıket. Látta milyen
nehezére esik az asszonyoknak, hogy a vödrüket cipeljék és nem is csodálkozott azon, hogy egy idı múlva letették terhüket, hogy egy kis levegıhöz jussanak. Ekkor szembejöttek velük fiaik. Az elsı kézre állt és cigánykereket vetett. „Milyen ügyes gyerek!” – kiáltották az asszonyok. A második egy dalba kezdett, s az asszonyok meghatottan figyelték, könnyekkel a szemükben. A harmadik fiú odaszaladt anyjához, szó nélkül átvette tıle a vödröket és elindult velük hazafelé. Az asszonyok odafordultak az öreghez és megkérdezték „Mit szólsz a fiainkhoz?”– „ A fiaitokhoz? – mondta csodálkozva az öreg – én csak egyetlen fiút láttam!”
Credo 2009. május
17
HUMOR A hitetlenség méltó jutalma Az ırmester összeírja az újoncok adatait. Vallása?– kérdi az egyik fiútól. –Ateista vagyok – feleli az némi gıggel. –Ez azt jelenti, hogy nem hisz a tízparancsolatban sem: –Micsoda ókori butaság! –Ember, magára vártam! Maga fogja vasárnaponként felsúrolni a kantint!
Nem megyünk pokolra A vendégprédikátor sodró erejő beszédet tart a mennyrıl és a pokolról. A végén így szólt a gyülekezethez: – És most hitét megvallva álljon fel az, aki a mennyek országába akar jutni! Mindenki felállt, majd leültek. – Most pedig az álljon fel – folytatta a pap–, aki a pokolra akar kerülni. Néhány másodpercnyi néma csend után felállt az öreg Kovács. A pap rábámult a fekete bárányra, és megkérdezte tıle. – Hát maga valóban a pokolra akar jutni? – Ó nem. Csak megsajnáltam a tiszteletes urat, hogy egymagában áll.
Rejtvény 1. A búcsúzó Jézus csodaszép ígéretét fejtheted meg a rejtvényben. A betőhalmazból húzd ki a megadott szavakat, majd a maradék betőket összeolvasva kapod meg a megfejtést! Megadott szavak: EVANGÉLIUM, JÁNOS, SZERETET, PARANCS, IDİ, LÉLEK, IGAZSÁG, VIGASZTALÓ, ATYA, ÖRÖKRE.
T E P K I L Z Ö Á O
E V A N G É L I U M
T M R Á T L A D G Ö
E H A R E E J İ Á R
R A N V K K Ö K S Ö
E G C Á E V A H Z K
Z Y S N T I Y O A R
Gizi néni receptje Miklai Lászlóné
Kókuszkocka 20 dkg cukrot,5 dkg Rama margarint, 1 egész tojást, 2 evıkanál folyékony mézet habosra keverünk. Majd 1 sütıport 30 dkg liszttel elegyítünk, és a kikavart masszához adjuk. 2 dl tejjel összekeverjük.
18
Kizsírozott, lisztezett tepsibe öntjük, és lassú tőznél megsütjük. Sütés után kockákra vágjuk, amikor kihőlt, csokimázba mártjuk, és kókuszreszelékbe forgatjuk. Máz: 20 dkg margarint felolvasztunk, 6 evıkanál cukrot, 3 evıkanál kakaót, 6 evıkanál tejet jól összekeverünk.
Credo 2009. május
S O N Á J S T Z G E
Ó L A T Z S A G I V
N L A T : S V Z T K
Májusban a hétköznapi szentmisék idıpontja megváltozik! Este 7 órakor kezdıdnek. A szentmisék elıtt fél héttıl lorettói litániát imádkozunk. (Ez alól május 18–a kivétel!) Május 2. szombat Május 3. vasárnap Május 9. szombat Május 10. vasárnap Május 16. szombat Május 18. hétfı
EGYHÁZMEGYEI MINISTRÁSTALÁLKOZÓ SOMOGYSÁMSONBAN Indulás reggel 9 órakor a falvakból (jelentkezés a hitoktatóknál) Hivatások vasárnapján ismét vendégünk lesz Göndics János diákonus. A szentmiséken ı prédikál. Elsıáldozók és szüleik gyónása: Nagybajom 900, Böhönye 1100, Pálmajor 1500
ELSİÁLDOZÓK BEÖLTÖZÉSE Nagybajom 900, Böhönye 1100, Vése 1300, Pálmajor 1500
EGYHÁZMEGYEI HITTANVERSENY CSURGÓN Téma: Szent Pál apostol (jelentkezés a hitoktatóknál)
A SEGESDI ESPERESI KERÜLET KORONÁJA NAGYBAJOMBAN 1600 Kerület papjainak találkozója a plébánián 1730 Litánia a templomban 1800 Ünnepi szentmise a templomban Fıcelebráns: Nagy Vendel helynök
Május 23. szombat Május 24. vasárnap
EGYHÁZMEGYEI SPORTNAP KAPOSVÁRON Indulni lehet kispályás foci, kerékpáros tandem–verseny, asztali tenisz, kosárra dobás, íjjászkodás, kalandtúra bajnokság, tollaslabda kategóriákban (jelentkezés a hitoktatóknál) BÉRMÁLÁS (Nagy Vendel helynök megbérmálja fiataljainkat) Nagybajom 900 – bérmálkozók és szüleik gyóntatása Böhönye 1100, Vése 1300 – vasárnapi igeliturgiák az igeliturgiákat tartja: Pusztai Mihály akolitus
Nagybajom 1600 – Bérmálás
Június 13., szombat
EGYHÁZKÖZSÉGI ZARÁNDOKLAT MOHÁCSRA REFORMÁTUS TETSVÉREINKKEL Indulás a hirdetett idıpontokban – A zarándoklat ára: 4.000,– Ft
Credo Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162. E.mail címünk:
[email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.hu. Böhönye honlapja: www.bohonye.plebania.hu E-mail címe:
[email protected] Alapító kiadó Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelıs kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztık: Lukáts Istvánné és Székelyi András. Munkatársak: Takács Orsolya, Lempach Gabriella. Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Kapos Color Print, 7400 Kaposvár, Városháza u. 1. Újságunk havonta jelenik meg, következı, júniusi számunk 2009. június 6-tól kapható.
A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn!
Credo 2009. május
19
"Húsvét hajnalán házunk ırzıje, a "Bátor" vadászkutya jelezte, hogy idegen érkezett udvarunkba. "Süni ült a főben, szépen szundikálva." Miután jól bereggelizett, szabadon engedtük." (Lengyel Istvánné Ibolya)
Fotó: Lengyel Csaba 20
Credo 2009. május
