Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Európai Uniós kapcsolatok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Európai Uniós kapcsolatok szakirány

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ FEJLŐDÉSÉNEK ÁLLOMÁSAI

Készítette: Faragó Anita

Budapest, 2003

Tartalom Bevezetés ........................................................................................................................... 4 1. Európa a két világháború között.................................................................................... 5 2. Európa a II. világháború után 1957-ig........................................................................... 7 2.1 A Marshall – segély................................................................................................. 7 2.2 Az Európa Tanács.................................................................................................... 8 2.3 Az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) .................................................. 9 2.4 Az Európai Védelmi Közösség.............................................................................. 10 3. A Római Szerződés ..................................................................................................... 11 4. Az EGK első tíz éve .................................................................................................... 12 5. A EGK következő tizenöt éve ..................................................................................... 13 5.1 Az Egyesítő Szerződés .......................................................................................... 13 5.2 Az EGK első és a második bővítése...................................................................... 14 6. Az Egységes Európai Okmány.................................................................................... 15 7. Úton Maastricht felé .................................................................................................... 17 7.1 A Delors-terv ......................................................................................................... 17 7.2 A Schengeni Egyezmény....................................................................................... 18 7.3 A keleti-európai változások ................................................................................... 18 8. A Maastrichti Szerződés.............................................................................................. 19 8.1 A három pilléres szerkezet ................................................................................... 20 8.1.1 Az első pillér................................................................................................... 20 8.1.1.1 Az Európai Monetáris Unió kialakulása.................................................. 21 8.1.2 A második pillér ............................................................................................. 24 8.1.3 A harmadik pillér............................................................................................ 26 9. Maastrichtól – Amszterdamig ..................................................................................... 27 9.1 Az Európai Gazdasági Térség és az újabb bővítések ............................................ 27 9. 2 Az 1996-1997. évi kormányközi konferencia ...................................................... 29 10. Az Amszterdami Szerződés....................................................................................... 30 11. Amszterdamtól Nizzáig ............................................................................................. 34 11.1 A berlini csúcs ..................................................................................................... 34 11.2 Helsinki csúcs ...................................................................................................... 35 12. A Nizzai Szerződés.................................................................................................... 36 12.1 A Nizzai Szerződés intézményi reformjai ........................................................... 37 12.2 A Nizzai Szerződés egyéb eredményei ............................................................... 38 13. Integráció az ezredfordulón ....................................................................................... 40 13.1 A Laekeni Nyilatkozat......................................................................................... 40 13.2 Az Európai Konvent ............................................................................................ 41 13.3 A koppenhágai csúcstalálkozó............................................................................. 43 14. Az EU és a közép-kelet-európai bővítés.................................................................... 45 14.1 Az EU és a közép-kelet-európai országok kapcsolatrendszere ........................... 45 14.1.1 Az első jelentős közelítés: az Európai Megállapodások............................... 45 14.1.2 A csatlakozás feltételrendszere..................................................................... 46 14.1.3 Az Európai Uniós és a közép-kelet-európai kapcsolatok fejlődése 1994-től napjainkig ................................................................................................................ 48 14.2 Magyarország és az Európai Unió kapcsolatrendszere ....................................... 51 14.2.1 Magyarország az Európai Unió küszöbén .................................................... 53 Mellékletek ...................................................................................................................... 55 Irodalom........................................................................................................................... 63

3

Bevezetés

Az európai integráció a XX. század valamint napjaink egyik meghatározó gazdaságivalamint politikatörténeti folyamata. Középiskolás tanárként úgy gondolom, ma már elengedhetetlen, hogy a jelenlegi illetve a felnövekedő ifjúságnak ne legyen kellő ismeretanyaga az Európai Unió létrejöttéről, szervezeti-intézményi rendszeréről, működési mechanizmusáról, hiszen ők már ebben fognak felnőni. Nemcsak a fiatalság, hanem a felnőtt lakosság számára is hasznos lehet az integráció történetének megismerése, hiszen már „mi” is „Európához” tartozunk, mivel Magyarország egy sikeres ügydöntő népszavazás után április 18-án, Athénban tizedmagával aláírta a csatlakozási szerződést. Így 2004-től Magyarország is az Európai Unió tagjává válik, mely valamilyen szinten mindannyiunk életét meg fogja változtatni. Az Európai Integráció közelmúltjának bemutatása előtt fontosnak tartom röviden összefoglalni azt a folyamatot is, amely során Európa több sikertelen integrációs kísérlet után végül is eljutott az egyelőre csak hat ország által aláírt Római szerződésig, a szerződésben megfogalmazottak eredményeit vagy eredménytelenségeit, egészen az Egységes Európai Okmányig mely a Római Szerződés módosításához vezetett. A szakdolgozat célja az integráció létrejöttének bemutatása az Egységes Európai Okmánytól kezdődően a Maastrichti, az Amszterdami valamint a Nizzai Szerződésen át egészen napjainkig. Különös tekintettel az ezredfordulón történt változásokra, hiszen az EU 10 + 2 országgal indította el a bővítési folyamatát, mely ez idáig a legnagyobb volt. Ebből a 10 + 2 országból az EU öt közép – kelet – európai országgal kezdett csatlakozási tárgyalásokat. Az öt ország közé tartozik Magyarország is. Tehát az európai integráció napjaink egyik legaktuálisabb témája. A csatlakozást természetesen nem mindenki nézi egyforma szemmel, megoszlanak a vélemények, van aki támogatja, van aki bírálja. A csatlakozás nemcsak Magyarország, hanem az EU életében is változást hoz. Kérdésessé válik, hogy az EU hogyan tud, illetve tud–e az újonnan felvett országokkal működni, hogyan oldja meg a bővítés gondjait. Nem véletlen, hogy az EU egyes tagállamainak (pl. Írország, Spanyolország) fenntartásai voltak/vannak a csatlakozást illetően. Az integráció nem lezárt folyamat. Az eddigi és az újonnan csatlakozó országok életében is változást fog hozni. A kérdés az, hogy ezt hogyan tudják megoldani. A csatlakozás egy

4

új korszak kezdetét is jelenti. Az integráció talán eléri végcélját, melyről oly sok ember, tudós, politikus, filozófus álmodott: egy szoros unió létrehozását Európa népei közt.

1. Európa a két világháború között Az Európában élő népek egységének gondolata sokszor felmerült a történelem folyamán. Természetesen ezeket a törekvéseket nem lehet azonosítani a mai integrációs formával. Voltak olyan kísérletek, melyek valamilyen módon megvalósultak de nagy részük csak a gondolat felmerüléséig jutott. Ezek a tervezett egységes államalakulatok valószínűleg az egyes uralkodóházak hatalmi törekvéseiből eredtek vagy csak idealisztikus elképzelések voltak. Ide tartoznak Dante, Rousseau vagy akár Immanuel Kant elképzelései is. „1Kant 1795-ben az „Örök Béke” című könyvben fejtette ki az európai országok együttműködésére vonatkozó jogi alapelveket. Elengedhetetlennek tartotta a köztársasági államformát, mivel ez biztosítja a polgárok egyetértését a háború és béke kérdésében. A világbéke biztosítéka a szabad államok föderalizmusa, ami nem jelenthet központosított világállamot, hanem szabad országok önkéntes szövetségét.” Már az első világháború előtt látszott, hogy a korábbi nagyhatalmak hanyatlásnak indulnak. Az előző évtizedek gazdasági, technikai dominanciáját egy kritikus szakasz követte. Az országok sem belső, sem egymással szembeni konfliktusait nem tudták megoldani. Az erőviszonyok is átrendeződtek; a Balkán területén élő népek nemzeti fejlődése megindult a Török és Orosz Birodalom meggyengülése miatt, valamint az olasz és német egység megteremtésével két jelentős súlyú hatalom jött létre. A meglévő problémákat az I. világháború minden áldozata és szenvedése sem oldotta meg. Sőt még tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy a győztes hatalmak nem a tartós béke megteremtésére

törekedtek,

hanem

a

vesztesek

megbüntetésére,

ezáltal

újabb

konfliktusforrást okozva. A hadban álló felek a háború során nem tudtak döntő győzelmet aratni, így 1917-ben az Amerikai Egyesült Államok beavatkozására volt szükség. A háború befejezéséhez az USA katonai és anyagi támogatására volt szükség. A kapituláció az akkori amerikai elnök Woodrow Wilson 14 pontja figyelembevételével történt. Ez a 14 pont a békerendezés elvi alapjait meghirdető tervezet volt, mely nem nyerte el minden nyertes ország vezetőjének

1

Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története, Bíbor Kiadó Miskolc 2000 p.12

5

tetszését. A 14 pont részeként fogalmazódott meg a Népszövetség (League of Nations), a nemzetek közti együttműködés új fórumának a gondolata is. Sajnálatos módon az amerikai kongresszus leszavazta az USA Népszövetség-beli tagságát, így eleve nem rendelkezett a világot átfogó szervezet tekintélyével, majd később egyre jelentéktelenebbé vált. Olyannyira, hogy nem tudta Európát megmenteni egy újabb csapástól a II. világháborútól sem.2 A XX. század elején több terv is született Európa egységesítésére. Az egyik ilyen elgondolás Richard Nicolaus Coudenhove – Calergi gróf nevéhez fűződik. A születésétől fogva világpolgár gróf – osztrák diplomata család fiaként született Tokióban, édesanyja japán, az OMM felbomlását követően családi birtokuk Csehszlovákiába került, ő Bécsben élt- 1923-ban jelentette meg Páneurópa című könyvét. A könyvben azt az elképzelést fogalmazza meg, mely szerint az I. világháborúban legyöngült Európát az USA meg akarja venni, Oroszország pedig le akarja igázni. Azonban ha a kontinens népei összefognának, akkor a fenyegetés ellen védekezni tudnának, sőt ha Európát egy újabb háború veszélye fenyegetné, akkor azt el tudnák hárítani. Coudenhove – Calergi nem maradt csak az elméleti síkon. 1923-ban, Bécsben megalapította a Páneurópai Unió nevű szervezetet, mely hamarosan mozgalommá nőtte ki magát. A gazdasági együttműködésen kívül a nemzetállamok felszámolását és az egységes európai állam megteremtését tűzte ki célként. Érdekesség, hogy Oroszország nem szerepel a tervben, mivel Európát elsősorban politikaikulturális szempontból tekintette egységnek. Így Oroszországot alapvetően ázsiai érdekeltségű hatalomnak tekintette két kontinensre kiterjedő területe miatt. A Páneurópai Unió legnagyobb politikai sikere az volt, amikor Aristide Briand francia külügyminiszter eljuttatta az európai kormányokhoz az ún. Briand-memorandumot, melyben részletezte a vám- és politikai határok fokozatos lebontásáról, a gyarmatok közös használatáról, valamint egy közös európai pénz bevezetéséről szóló tervét. Az új európai szerkezet alapja a francia – német egység lenne, melyhez csatlakozna Nagy – Britannia. A tervezet elbukott, mivel Anglia kényesen ügyelt a gyarmataihoz fűződő viszonyára, Németország számára, pedig a francia vezető szerep elfogadhatatlan volt. A 30-as években születtek további tervezetek, pl. az osztrák – német vámunió, a Tardieu – terv: a Duna – völgyi országok együttműködésének továbbfejlesztése vagy a Benes – javaslat. 2

Bryn O’Callaghan : An Illustrated History of the USA (Az Egyesült Államok képes történelme) Longman 1994

6

Úgy tűnt, hogy a nemzetállami akaratok erősebbnek bizonyultak, mint egy egységes Európát létrehozó törekvések. Eközben e lángoló nacionalizmusok közt nőtt fel az egész világot lángba borító fasizmus, melynek diadalmenete során jöttek rá Európa népei, hogy kormányaik nem tudják nemzetük biztonságát garantálni.

2. Európa a II. világháború után 1957-ig A II. világháború borzalmai, emberveszteségei, a gazdasági ellehetetlenülés, a rommá lőtt Európa látványa sok európai emberben váltotta ki azt a felismerést, hogy a múlt eszméivel, a régi módon a kontinensnek nincs jövője. Az emberekben egyre inkább megerősödött az az érzés, hogy a háborút követő helyreállítások során ne a nemzetállamok újbóli megerősödése és hegemóniára való törekvése jöjjön létre, hanem egy egységes Európa szülessen. Azonban a háború befejezése után úgy tűnt, hogy Európa pont az ellenkező irányba halad: kettészakadás fenyegeti. A háború végére eltűnt az Egyesült Államok és a Szovjetunió közös érdeke: a fasizmus leverése. Egyre inkább előjöttek azok a különbségek, melyek az eltérő társadalmi berendezkedés, ideológia, politika meglétéből fakadtak. Ennek eredménye lett az a konfliktusos kapcsolatrendszer, melyet hidegháborúnak neveztek. Winston Churchill brit exminiszterelnök 1946. március 5-én Fultonban díszdoktorrá avatásakor ezt mondta: „A Balti – tenger melletti Stettintől az Adriai – tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.”3 Ugyanez év szeptemberében nagy visszhangot keltett a Zürichi Egyetemen mondott beszéde melyben arról beszélt, hogy az integráció kialakítását az Európai Egyesült Államok kialakításával kellene megteremteni.

2.1 A Marshall – segély A háború utáni újjáépítésben nagy szerepet játszott az USA segítségnyújtása. Az amerikai kormányzat úgy gondolta, hogy a nehéz helyzetbe került országok gazdaságát hitelekkel lehetne helyreállítani.(Mindemellett az Egyesült Államok ezáltal új piacokhoz jut.) A gazdasági kérdések mellett ott volt az egyre erősödő ill. Európában „terjeszkedő” 3

Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 – 1995, Bp. 1997 p.10

7

Szovjetunió fenyegetettsége, a keleti blokk megszilárdulni tűnt, tehát az Egyesült Államoknak érdekében állt támogatni egy gazdaságilag erős Nyugat – Európa létrejöttét. Így George C. Marshall az Egyesült Államok külügyminisztere meghirdette az Európai Újjáépítési Programot, az ún. Marshall – segélyt. A Marshall – segélyt 16 európai állam fogadta el, a Szovjetunió befolyása alatt álló államok szovjet utasításra kimaradtak a segélyből. A program lebonyolítására létrehozták a párizsi székhelyű Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetet (OEEC) 1948-ban. A szervezet feladata a segélyek szétosztása az érintett országok kereskedelmi és fizetési mérlegei hiányának arányában valamint a kereskedelem, a gazdasági stabilitás és növekedés elősegítése volt. A szervezet első elnöke Paul - Henri Spaak volt. Az OEEC a segélyek lebonyolításával betöltötte feladatát, valójában nem vált integrációs szervezetté. Megalakulása mégis jelzi, hogy Európa nyugati és keleti fele politikai és gazdasági okokból is kettévált. (Ezt a megosztottságot csak erősítette, hogy a Szovjetunió kezdeményezésére a kommunista országok megalakították a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát, a KGST-t. A megfogalmazott

célok

ellenére

az

együttműködésük

kimerült

az

árucsere

egyezményekben.) Az OEEC 1961- ben alapvetően átalakult és az OECD, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nevet vette fel. Az USA, Kanada valamint Japán csatlakozását követően a világ legfejlettebb országait tömörítő fórummá vált.

2.2 Az Európa Tanács A háború után az egység gondolata olyan népszerű lett, hogy politikusok valamint civil szervezetek folytatták a szervezkedést az európai egység megteremtésére. Így jött létre például a Föderalisták Európai Uniója vagy Churchill kezdeményezésére az Európai Egységmozgalom nemzetközi Bizottsága. Szintén Churchill elnökletével tartottak kongresszust 1948-ban, Hágában az európai egységeszmék és –törekvések képviselői. A kongresszus azt tűzte ki céljául, hogy egyetlen szervezetbe tömörítse a megalakult egységmozgalmakat. Így 1949. május 5-én Londonban 10 nyugat – európai állam (Belgium, Hollandia, Luxemburg, Dánia, Franciaország, Nagy – Britannia, Írország, Norvégia, Svédország, valamint Olaszország) létrehozta az Európa Tanácsot. A szervezet célja az volt, hogy előmozdítsa az együttműködést politikai, gazdasági, kulturális és szociális területen, azonban eredményei nagymértékben az emberi jogok, a kulturális és

8

szociális területek védelmére korlátozódtak.4 Az Európa Tanács székhelye Strassbourg, két fontos szerve a Miniszteri Bizottság és a Parlamenti Közgyűlés. A Miniszteri Bizottság a tagállamok külügyminisztereiből álló szervezet, mely zárt üléseket tart, míg a Parlamenti Közgyűlés nyilvánosan ülésező konzultatív testület. Kiemelendően fontos szervezet, az ET emberi jogi egyezménye keretében létrehozott Emberi Jogok Európai Bírósága. Az szervezethez később tulajdonképpen minden demokratikus berendezkedésű dél- és nyugateurópai, majd a volt szocialista országok (köztük Magyarország) is csatlakoztak. Az európai egység gondolata nem nyerte el minden állam tetszését. Pl. Nagy –Britannia nem volt hajlandó részt venni olyan szervezetben, mely nemzetek fölötti intézményeken keresztül korlátozza az egyes országok nemzeti szuverenitását. Ezen magatartás egyik ellenpéldája a Benelux unió létrehozása 1949-ben. Belgium, Hollandia és Luxemburg egy gazdasági unió létrehozását támogatták. A három ország együttműködése túllépett a valódi vámunión, mert a szabadkereskedelmen, a közös külgazdaság politikán túl egyeztetni kívánták a gazdaságpolitika, ezen belül a pénzügy politika kérdéseit is.

2.3 Az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) A Benelux államok gazdasági uniójánál nagyobb horderejű volt a Robert Schumann francia külügyminiszter által nyilvánosságra hozott ún. Schumann-terv (1950. május 9.) melyben ismertette elgondolásait az Európai Szén- és Acélközösség megteremtéséről: a francia és nyugat – német szén- és acéltermelést (német szén, francia vasérc) egy közös nyugat – európai ellenőrzés alá helyezné. A tervezetet Jean Monnet, a francia kormány tervezési részlegének vezetője utasításai alapján készítették. A javaslat nagy meglepetést okozott,

hiszen

az

együttműködés

véget

vetne

az

örökös

francia

–

német

ellenségeskedésnek. A franciák mindig is féltek Németország gazdasági és politikai megerősödésétől de így a közös ellenőrzés miatt, egyik ország sem tudna önállóan fegyverkezni. A Schumann-terv szerint az együttműködés alapja a francia-német viszony lenne, de nem zárja ki más országok csatlakozási lehetőségeit sem. A javaslatra a német kancellár Konrad Adenauer kedvezően reagált, Olaszország és a Benelux államok is pozitívan fogadta az elgondolást, míg a britek elutasították a csatlakozást. 4

Európa számokban – Eurostat - Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala Luxemburg 1997

9

A javaslat eredménye az lett, hogy 1951. április 18-án Párizsban hat állam: a Benelux államok, Franciaország, Németország, Olaszország aláírta az Európai Szén- és Acélközösségről (ún. Montánunióról) szóló megállapodást, melyet az első igazi integrációs szervezetnek nevezhetünk. A szerződés ötven évre szól. Két átmeneti ötéves szakasszal indulna: az elsőben eltörlik a szénre, kokszra, vasra vonatkozó vámokat és kereskedelmi korlátozásokat, a második öt év során, pedig elkezdenék a közös piac kialakítását ezekben az iparágakban. A szervezet nemzetek feletti testülete a Főhatóság, melynek első elnöke Jean Monnet lett. A Főhatóság kilenc tagból áll, melynek tagjai a nemzeti kormányok által küldött képviselők. A főhatóság ellenőrzésére hozták létre a parlamenti közgyűlést. 5 A szerződés 1952. július 25-én lépett hatályba.

2.4 Az Európai Védelmi Közösség A Schumann-terv sikerén felbuzdulva az európai egység kialakításának támogatói úgy látták, hogy nyitva áll az út a politikai integráció megteremtése előtt. Első lépésként a biztonságpolitika kérdését kívánták megoldani. Az 1947 óta fennálló hidegháború viszonyai között Európa biztonságát egy közös európai hadsereggel kívánták szavatolni. Ez a kezdeményezés is francia részről jött, a francia miniszterelnök René Pléven terjesztette elő. A terv szerint a közös hadsereg vegyes nemzetiségű hadosztályokból állna, élén egy védelmi komisszárral.

Egy közös katonai költségvetésből finanszíroznák a

hadsereget, melyet az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ellenőrizne. Az Európai Védelmi Közösséget 1952-ben a Montánunió hat tagállama írta alá Párizsban. Az szerződés életbelépéséhez azonban sok minden hiányzott. (Meg kellett volna szüntetni az NSZK megszállását, valamint Sztálin halálával a nyugatra nehezedő nyomás is enyhült, ,így már nem volt olyan égetően sürgős a védelmi közösség létrehozása) Hiányosságként említhető, hogy a közös hadsereghez nem rendelt közös külpolitikát. Így javaslat történt az Európai Politikai Közösség létrehozására is. Hosszas tárgyalások után maguk a franciák tettek pontot az ügy végére.1954. augusztus 30-án a francia nemzetgyűlés leszavazta az Európai Védelmi Közösség tervezetét, ezzel együtt a politikai közössége eszméje is megbukott . Ez a döntés az EVK kudarcát és egyben a föderális Európa megteremtésére irányuló elképzelések vereségét is jelentette. Bebizonyosodott,

5

Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 – 1995, Bp. 1997

10

hogy Európa még nem érett a politikai integrációhoz, és gazdasági síkon kell folytatni a közeledést. Ezek után Németország csatlakozott a NATO-hoz 1955-ben, az EVK helyett pedig a Benelux államok, Franciaország, Németország és Nagy–Britannia létrehozták a Nyugateurópai Uniót (NYEU). A NYEU nem rendelkezett önálló intézményekkel, katonai funkcióit a NATO látta el, ezért érdemi katonai tevékenység nem folyt.6 A gazdasági integráció elmélyítésére 1955-ben Messinában ültek össze a Montánunió képviselői. A javaslatok a szén- és acéliparra vonatkozó egyezmény a nukleáris szektorra vonatkozó kiterjesztését valamint vámunió létrehozását tartalmazták. „A hat kormány ezennel

kijelenti,

hogy

gazdasági

tevékenységének

célja

az

Európai

Közös

Piacmegvalósítása, amely mentes lesz minden vámhatártól és mindenfajta mennyiségi korlátozástól.”7 A konferencia után a javaslat kidolgozásával Paul-Henri Spaakot bízták meg. A jelentésben kidolgozta az európai nukleáris program létrehozását az EURATOM-ot, valamint a Közös Piac részletes tervét. A tárgyalások 1957. március 25-én az Európai Gazdasági Közösséget és Az Európai Atomenergiai Közösséget létrehozó Római Szerződések aláírásához vezettek

3. A Római Szerződés A Római Szerződés 1958. január 1-jén lépett életbe. Az EGK keretében a hat tagország vámuniót kívánt létrehozni. Ezen kívül megfogalmaztak több főbb konkrét célt is, nevezetesen vámok, mennyiségi korlátozások eltörlését, közös vámtarifa bevezetését a nem tagokkal szemben, a személyek, a tőke valamint a munka szabadon áramlását a tagországokon belül. (1. melléklet) Az EURATOM keretében a tagállamok atomiparának fejlesztését kívánták ösztönözni, de kizárólag békés ill. kutatási célokra használhatják a maghasadást. A Római Szerződés megkötésével az alábbi intézményeket alakították ki:

6

Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története, Bíbor Kiadó Miskolc 2000

7

Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 – 1995, Bp. 1997 p.36

11

A Bizottság töltötte be a döntés előkészítő és –végrehajtó funkciót mely a tagállamok által küldött biztosokból állt. A Bizottság a javaslatok kidolgozásában segített melyeket aztán előterjesztettek a Miniszterek Tanácsához. A Miniszterek Tanácsa lett a legfőbb döntéshozó szerv, kezdetben egyhangú döntéssel, majd minősített többségű döntésekkel működhetett. A két szervezet szorosan együttműködött. A Bizottság és a Miniszterek Tanácsa ellenőrzésére hozták létre a Parlamenti Közgyűlést 142 taggal. Inkább konzultációs, valamint tanácsadói szerepet töltött be. A Bíróság feladata a jogalkalmazás helyességének és megfelelő alkalmazásának ellenőrzése volt. 8

4. Az EGK első tíz éve A Római Szerződés életbe lépése után a hat állam rögtön nekilátott a szerződésben megfogalmazottak teljesítésének. 1959-ben 10 százalékkal csökkentették az egymás közti ipari vámokat, a külső országokkal szemben, pedig megkezdték az egységes vámtarifa bevezetését. A 60-as évek során a belső integráció olyan gyorsan zajlott, hogy 1968-ra (két évvel korábban a tervezettnél) teljesen eltörölték a belső vámokat, a külső országokkal szembeni egységes vámtarifa is életbe lépett, létrejött a vámunió. Ezzel szemben a személyek valamint a tőke mozgását nem sikerült ilyen könnyen megvalósítani. Eközben

Nagy–Britannia

kezdeményezte

a

nem

EGK

tagállamokkal

egy

szabadkereskedelmi övezet létrehozását, mely vetélytársként szolgált volna az EGK számára. 1959. július 21-én Nagy – Britannia, Norvégia, Svédország, Dánia, Svájc, Ausztria, Portugália létrehozta az Európai Szabadkereskedelmi Társulást, az EFTA-t. Az EFTA egy olyan szervezet lenne, mely csak az ipari termékek szabad kereskedelmét valósítja meg vámjaik és kereskedelmi politikájuk egyesítése nélkül. Az EFTA néhány éven belül veszített jelentőségéből, mert pont az őt életre hívő Nagy- Britannia 1961-ben jelezte csatlakozási szándékát az EGK felé (a kérelmet a francia De Gaulle tábornok vétója miatt elutasították). A közös piac megteremtéséből nem maradhatott ki a mezőgazdaság sem, így 1962-ben hosszas egyezkedés után döntöttek a közös agrárpolitika kialakításáról. A határozat során az alábbi elveket fogalmazták meg: a közös agrárpolitika legfőbb szabályozó eszköze az 8

Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története, Bíbor Kiadó Miskolc 2000

12

egységes

árak

kialakítása,

a

világpiaci

árak

hatását

importlefölözéssel

és

exporttámogatással kívánták korlátozni valamint, ha feltétlenül szükséges beavatkozni, akkor azt felvásárlással és készletek felhalmozásával teszik meg. A hat ország integrációja nem mindig volt sikeres. Válsághelyzet kialakulásához vezetett a bővítés kérdése is. Nagy-Britannia a hat ország integrációjának sikerét látva, mint már említettem, 1961-ben jelezte csatlakozási szándékát, melyet először el is fogadtak de, több mint egy évi tárgyalás után De Gaulle tábornok egy sajtókonferencián hozta nyilvánosságra azon aggályait, hogy Nagy-Britannia „még nem érett az európai közösségekhez való csatlakozásra”9, tehát megvétózza a britek felvételi kérelmét. Ugyanez történt 1967-ben is, mikor Nagy-Britannia ismét csatlakozni kívánt az EGK-hoz. De Gaulle szerint a britek mind gazdaságilag, mind politikailag éretlenek arra, hogy a közösség tagjai legyenek. A helyzet még tovább súlyosbodott 1965-ben mikor a francia érdekek ütköztek a közösség érdekeivel a mezőgazdasági politikát ill. az integráció továbbfejlesztését illetően. Ez vezetett az ún. „üres székek” politikájához, amikor is De Gaulle fél éven keresztül bojkottálta a közösségi szervek munkáját, miután magára maradt nézeteivel. Válaszképpen megszületett az ún. luxemburgi kompromisszum, mely alapján Franciaország visszatért a minisztertanácsba. Az eljárást, hogy a minisztertanács döntéseiben alkalmazzák a minősített többségi szavazás elvét De Gaulle csak úgy fogadta el, hogy ha valamelyik tagállam nemzeti érdekei forognak kockán, azt csak egyhangú szavazással lehet elfogadni. Ez azonban jócskán nehezítette a döntéshozatalt.

5. A EGK következő tizenöt éve

5.1 Az Egyesítő Szerződés A hatvanas évek dereka, pontosan 1967-es esztendő a fordulat éve volt az integráció történetében. 1967. július 1-jén megtörtént az eddigi három közösség, az ESZAK, az EGK és az EURATOM egyesülése Európai Közösséggé. Innentől használatos az EK kifejezés. Az Egyesítő szerződés aláírásával létrehozták a korábbi különálló három-három helyett az ESZAK, az EGK és az EURATOM közös bizottságát, az Európai Közösség Bizottságát. 9

Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 – 1995, Bp. 1997 p.61

13

Az új Európai Bizottság vezetését Jean Ray vette át, aki éveken át az EGK bizottságának a tagja volt.

5.2 Az EGK első és a második bővítése Az integráció folyamatának új lökést adott az 1969. december 1-2-án megrendezett hágai konferencia. Miután De Gaulle elnök leköszönt hivatalából, a további bővítés elöl elgördült az akadály. A csúcstalálkozó az EK bővítése mellett döntött, így megkezdték a tárgyalásokat Nagy-Britanniával,

Írországgal, Dániával

és

Norvégiával

melynek

eredményeként az országok az EK tagjaivá váltak 1973-ban, kivéve Norvégiát, ahol népszavazáson elutasították a csatlakozást. Szintén a konferencián született az a döntés, hogy az integráció elmélyítése érdekében gazdasági és pénzügyi uniót hozzanak létre, melyet a 80-as évekig kívántak bevezetni. A monetáris unió felé vezető lépéseket az 1970-ben kidolgozott, a luxemburgi miniszterelnökről elnevezett ún. Werner-terv részletezte. Ezt a tervet tekinthetjük az 1979ben felállított Európai Monetáris Rendszer elődjének. Sajnálatos módon azonban az első olajválságot követő gazdasági visszaesés következtében megbukott.10 Ezen kívül döntés született a kormány- illetve az államfői csúcstalálkozók igény szerinti összehívásáról. Később az Európai Tanácsnak elnevezett testület vált az integráció legfontosabb döntéshozó szervévé. A testület összehívására 1974-ben került sor. 1975-től bevezették a testület rendszeres ülésezéseit. A 80-as évek elején az integráció újabb bővítésére volt lehetőség. Míg az integráció bővítése az északi országokkal könnyen ment, hiszen lényegében azonos fejlettségű országokról volt szó, addig a déli bővítés kérdése sok problémát okozott. Görögország, Spanyolország valamint Portugália gazdaságilag sokkal fejletlenebb volt mint az EK országai, ezenkívül politikai berendezkedésük sem volt stabil, mivel mind három ország nemrég szabadult a katonai diktatúrák alól. Görögország 1981. január 1-jén lett az EK tagja. Felvételénél az ország kedvezőtlen gazdasági mutatóit ellensúlyozta az állam stratégiai helyzete, továbbá az, hogy az EK támogatni kívánta egy frissen született demokrácia megszilárdulását.

10

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik Kiadás Magyar Országgyűlés 2002

14

Kedvezően haladtak a tárgyalások Spanyolországgal és Portugáliával is. A diktatúrák bukása után több ízben tartottak már demokratikus választásokat. Tehát politikai berendezkedésük nem jelentett akadályt a csatlakozás előtt. Viszont vitát váltott ki az országok gazdasági fejlettsége az EK tagállamai közt. Főleg az agrárérdekeltségeit féltő Franciaország fejezte ki nemtetszését a legszegényebb mediterrán térség megsegítésére irányuló támogatás miatt. A támogatás szükséges volt, hiszen ennek elmaradása kapcsán a szegényebb térségben élő munkanélküliek tömeges elvándorlása volt várható, mely felborította volna az EK munkaerő piac egyensúlyát. Mindezek ellenére Spanyolország és Portugália 1986. január 1-jén az EK teljes jogú tagjává vált.

6. Az Egységes Európai Okmány A 70-es és a 80-as évek olajválságai, és a gazdasági recessziók érdekében hozott ún. nem vámjellegű korlátozások sora megnehezítette, majdnem ellehetetlenítette a gazdasági integráció létrehozását. Ezeket a korlátozásokat sürgősen fel kellett oldani. A 80-as évek közepére úgy tűnt, hogy a politikai feltételek is alkalmasnak bizonyultak egy nagy változásra. A Közösségben résztvevő országok nemzeti érdekei közelíteni látszottak a közösség érdekeihez és úgy tűnt, hogy a tagországok hajlandóságot mutatnak szuverenitásuk egy részének feláldozására az integráció további mélyülése érdekében. Tehát az integráció lelassult folyamata a 80-as évek közepétől gyorsult fel ismét. Az alapító szerződésekben megfogalmazottak funkcionáltak ugyan bár a bővítések során hajtottak végre kisebb-nagyobb módosításokat így mindenképpen szükség volt az integráció két éve alatt történt változások harmonizációjára. Jacques Delors-t 1985-ben az EK bizottság elnökévé nevezték ki, aki közel 10 éven át töltötte be ezt a tisztséget. Ő volt az, aki a gazdasági integráció elmélyülését az egységes belső piac létrehozásában látta és ezt sikeresen megérttette és el is fogadtatta a tagállamokkal. Ezek alapján Lord Cockfield a Bizottság belső piacért felelős tagjának segítségével elkészítettek egy ún. „Fehér Könyvet”, a belső piac megvalósításának részletes menetrendjét, 1985-ben. A Fehér Könyv közel 300 olyan intézkedést tartalmaz, (többségében irányelveket és rendeleteket), amelyeket a belső piac kiépítéséhez még foganatosítani kellett.

15

Több előkészítő tárgyalás után 1986. februárjában aláírták az Egységes Európai Okmány (Single European Act) nevű dokumentumot. (A dokumentum Preambulum kivonatait ld. 2. melléklet) Február 17-18-án Luxemburgban csak a Benelux államok, Nagy-Britannia, Írország, Franciaország, NSZK, Portugália és Spanyolország képviselői írták alá. Később, február 28-án Hágában Olaszország, Görögország valamint Dánia is csatlakozott az aláírókhoz. Az Egységes Európai Okmány a Római Szerződés átfogó módosítását jelentette. Az okmány 1987. január 1-jén lépett életbe. Tehát az Egységes Európai Okmány magvát a belső piac (EGK 8a. cikkely)11 kialakításáról szóló rendeletek alkották, melyeket 1992. december 31-ig kívántak fokozatosan megvalósítani. A belső piac megteremtésével azt kívánták elérni, hogy az EK piaca úgy működjön, mintha egyetlen állam piaca lenne. A belső piac kialakításának célja volt, hogy teret nyújtson a Római szerződésben megfogalmazott négy szabadságjog, a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabadon áramlását. Az egységes belső piac kialakítása azt jelentette, hogy maradéktalanul felszámolják a szabad mozgást, gátló tényezőket. Most először rögzítették szerződésben a gazdasági és monetáris unió fogalmát is. Ezen kívül a közösségi politikák olyan új területei jelentek meg, mint például a szociális politika, a kutatás és fejlesztés valamint a környezetvédelem. A legfontosabb intézkedések közül felsorolnék néhányat: a vámellenőrzés kiküszöbölése az emberek és az áruk határátlépésével kapcsolatban, letelepedés szabadsága, képzettségek elismerése, diákok mozgása, egyetemek közti együttműködés, közbeszerzés liberalizálása. Az egyéb rendelkezések közé tartozik a gazdaságilag fejlett és fejletlen régiók közti különbségek csökkentése, kutatási programok elindítása, kutatóközpontok közti együttműködés létrehozása valamint a környezet megóvása érdekében történő megelőző intézkedések bevezetése.12 Mindezek megteremtése érdekében az Egységes Európai Okmány magával vont intézményi reformokat is. Kiterjesztette az Európa Parlament képviselőtestületének befolyását, megerősítette pozícióját, mélyebb részvételre kötelezte a közösségi jogalkotás

11

„A Közösség megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy 1992. December 31-ig (…) a belső piacot fokozatosan megvalósítsa. A belső piac olyan, belső határok nélküli térséget jelent, amelyen belül az áruk, a személyek, a szolgáltatások és tőke szabad forgalma a jelen szerződés rendelkezései értelmében valósul meg.” Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány p.66 12

Európa számokban – Eurostat - Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala Luxemburg 1997

16

előkészítésében. Intézményesítette az Európai Tanácsot, a kormány- és államfők értekezletét. Növelte a Bizottság hatáskörét valamint a Bíróságon belül létrehozta az Elsőfokú Bíróságot, mely főleg személyi perekkel foglalkozott. Az 1987. július 1-jén hatályba lépett Egységes Európai Okmány annyiban is fontos változást jelentett, hogy az egységes belső piac kialakításával kapcsolatos döntések tekintetében megszüntette az egyhangú szavazás alapkövetelményét. Tehát a „Fehér Könyvben ” előírtak megvalósítása érdekében a tagországok úgy határoztak, hogy minősített többséggel hozzák döntéseiket, főleg azokat, amelyek a belső piac létrejöttéhez szükségesek, ezáltal megakadályozva, hogy az egyes tagállamok megvétózzák a döntéseket.

7. Úton Maastricht felé

7.1 A Delors-terv Az integráció mélyítése töretlenül haladt előre a 80-as évek végén. A létrehozandó gazdasági unió irányelveit nem volt nehéz meghatározni, míg a politikai unió terén való együttműködést annál inkább. Azonban a 80-as évek végén, 90-es évek elején felgyorsult az integráció unióvá válási folyamata. A gazdasági unió sikeréhez elengedhetetlennek tűnt az egységes valuta bevezetése, melynek egyik legfőbb indoka a világgazdasági versenyben való helytállás. A hatvanas években már született erre irányuló döntés (ld. Werner-terv) de ez sikertelennek bizonyult. Tehát a Maastrichtba vezető út egyik állomása az volt, amikor a Bizottság elnöke Jacques Delors 1989 áprilisában bemutatta a jelentését a háromszakaszos pénzügyi unióról. A terv legfőbb támogatója Franciaország volt, mivel így valutájuknak lehetőség nyílott volna a megerősödésre, ezáltal jobban részt tudtak volna venni Európa monetáris viszonyainak meghatározásában, melyet akkoriban az erős német márka tartott kézben. Németország először visszakozott az ötlettől, féltve a német márka erős pozícióját, de mégis beleegyezett az Európai Tanács Strassbourgi ülésén, 1989. decemberében, hogy kormányközi konferenciát hívjanak össze a gazdasági és pénzügyi unió megteremtésének kérdéséről, melyhez a Római Szerződés felülvizsgálata is szükségeltetett. A konferencia egyetlen ellenzője Nagy-Britannia volt, ezzel még jobban elszigetelve magát a többi államtól. Természetesen nem minden állam értett tökéletesen egyet a tervvel, például a kevésbé fejlett országok féltek a monetáris unióban való részvételtől. Mindezek ellenére 17

1990. december 15-én megnyitották a konferenciát. Véleménykülönbségek adódtak ugyan de igen gyorsan sikerült megegyezésre jutni a gazdasági és monetáris unió három fázisban való létrehozásáról, valamint egy központi bank felállításáról. 1990. július 1-jén elkezdődött a gazdasági és monetáris unió első szakasza, nyolc tagállam életbe léptette a tőkemozgások liberalizációját.

7.2 A Schengeni Egyezmény Az időszak egyik kiemelkedően jelentős eseménye a Schengeni egyezmény, melyet a luxemburgi Schengenben írt alá a Benelux államok, Franciaország és az NSZK. A megállapodás a határkorlátozások eltörlésének feltételeit és az ehhez kapcsolódó intézkedéseket tartalmazta. 1990. júniusában ugyanezek az országok írták alá a megállapodást gyakorlatba átültető Kiegészítő Egyezményt. A dokumentum a személyi forgalomra vonatkozó határkorlátozások eltörlésére irányult. Az egyezmény azonban felvetett egy sor politikailag kényes kérdést, mint például a menekültjog, vagy a migráció vagy akár a kábítószer- és fegyverkereskedelem kérdése. Az egyezményben megállapodás született a Schengeni Információs Rendszer (SIS) felállításáról. Ez egy központi adatbázis és információs hálózat, melyet a rendőrség vagy a vámügy segítségül hívhat problémás esetekben (pl. lopott kocsik, eltűnt személyek, stb.). Az egyezményhez a következő három évben csatlakozott Olaszország, Spanyolország, Portugália és Görögország is. Később az Amszterdami szerződés kimondja, hogy az újonnan belépő országokra nézve kötelező jellegű az egyezmény alkalmazása. A Schengeni Egyezmény csak 1995. március 26-án lépett életbe, mivel nem minden tagállam fejezte be a vízumrendszerek összehangolását, illetve a külső határokat összekötő információs rendszer felállítását.13

7.3 A keleti-európai változások Az 1989-1991- es évek gyökeres változást hoztak az EK életében. Fordulópont: középkelet-európai politikai változások Összeomlottak a kelet-európai kommunista rendszerek, megszűnt a Szovjetunió is, és megnyílt az út a német egyesítés előtt. Míg a rendszerváltás Magyarországon és Lengyelországban néhány hónapig tartott, addig Csehszlovákiában és az NDK-ban már csak heteket vett igénybe.

13

A Varsói

Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány

18

Szerződés valamint a Szovjetunió felbomlásával nyilvánvalóvá vált, hogy az EK a világpolitikai folyamatok egyik főszereplője lett: magához tudta vonzani az addig semleges, illetve a nyugat felé forduló volt szocialista országokat. A fordulat váratlan és gyors volt. Az EK először nemigen tudott mit kezdeni ezzel, nem volt felkészülve egy ilyen eshetőségre. A bizonytalanság főleg Németország egyesülésével kapcsolatban volt tapasztalható. AZ NSZK és az NDK földrajzilag Európa közepén fekszik, nem a periférián, így egy hatalmas ország létrejötte Európa szívében aggodalmakat okozhatott, főként a franciák számára. Ugyanis az EK működésének alapja kezdettől fogva egy francia – német együttműködés volt. Az egyesüléssel, pedig Németország súlya jelentős lett. Mindemellett Németország kinyitotta keleti határait is, így félő volt, hogy a keleti bővítés miatt az ország egy új, lehetséges hegemóniává fejlődhet. Tehát az EK belső erőviszonyainak legnagyobb hatású változása nyilvánvalóan a belső egyesítés volt. Aggodalomra azonban nem volt ok, mivel Németország is inkább az integráció mélyítését, mint bővítését helyezte előtérbe. A Szovjetunió megszűnése is bonyodalmak nélkül ment, köszönhetően egy olyan vezetőnek, Mihail Gorbacsovnak, aki maga is egy közös Európa létrehozása mellett voksolt. „Az európaiak csak erőforrásaik egyesítésével tudnak szembeszállni majd az eljövendő évszázad kihívásaival. Meg vagyunk győződve arról, hogy egyetlen, közös Európát kell teremtenünk, egy békés és demokratikus Európát, amely megőrzi sokféleségét és a humanizmus közös örökségét, olyan virágzó Európát, amely magabiztosan tekint a jövő felé.” (Official Report 1989, 197-205.)14 Összegzésként elmondható, hogy a tagállamok különbözően ítélték meg az integráció elmélyítésének kérdését. A németek és a franciák a pénzügyi unió megvalósítása, valamint a közös kül- és biztonságpolitika megteremtése mellett szóltak. Ők a Benelux államok támogatását élvezték. Nagy – Britannia viszont ellenezte az újabb és újabb politikai területek „közösségi fennhatóság” alá vonását, ők inkább az EK bővítését preferálták az integráció mélyítésével szemben.

8. A Maastrichti Szerződés A nyolcvanas évek végén bekövetkező nagy változások hatására az Európai Közösség tagjai újragondolták az integráció ügyét.

14

Mezei Géza: Helyreállított Európa, Osiris Kiadó Bp. 2001 p.180.

19

1990. júniusi dublini EK csúcson a tagállamok már korábban döntöttek a gazdasági és pénzügyi uniót megvitató konferencia összehívásáról, így ez az alkalom megfelelőnek mutatkozott arra, hogy a politikai unió létrehozására vonatkozó kérdéseket is megvitassák. Tehát az 1990. december 15-i konferencián a politikai unió megteremtése is napirendre került. Az előbbit, a Delors-terv alapján, az utóbbit, pedig Kohl német kancellár és Mitterand francia miniszterelnök javaslatára indítványozták. A két konferencia közel egy évig tartott, így az Európai Uniós szerződést, a Maastrichti Szerződést 1992. február 7-én írták alá Hollandiában, mely 1993. november 1-jén lépett hatályba.

8.1 A három pilléres szerkezet A Maastrichti Szerződés a Római Szerződés óta a legátfogóbb intézményi reformot valósította meg. A szerződéssel egy 3 pilléren nyugvó új szerkezet született. Az egységes belső piac valamint a gazdasági és pénzügyi unió mellé társította a közös kül- és biztonságpolitikát, valamint a bel- és igazságügyi együttműködést. A találó elnevezés (a pillér) nem szerepelt a szerződésben, később kapta.

8.1.1 Az első pillér Az első pillér, az Európai Közösségek, (3. melléklet az Európai Unióról szóló szerződés (kivonatok, A cikkely))mely a három korábban is működő közösséget (EGK, ESZAK, EURATOM) foglalja magába. A Maastrichti Szerződés az Európai Gazdasági Közösséget átnevezi Európai Közösséggé. Bevezették az Európai Unió elnevezést, valamint az uniós állampolgárságot, mely a tagországok számára szavazati jogot biztosít a helyi és az európai választásokon. Az első pillér hatáskörébe tartoznak az egységes piac létrejöttét, az áru, a tőke, a személyek és a szolgáltatások szabadon áramlását biztosító rendelkezések, a gazdasági és pénzügyi unió megteremtéséből és működéséből fakadó feladatok, különböző közösségi politikák (a meglévők megerősítése vagy újak létrehozásával) mint például a szakképzés, szociális- és ifjúsági politika, egészségügy, fogyasztóvédelem, kutatás- és technológiafejlesztés, környezetvédelem. A szerződés jóváhagyta a gazdasági integráció megvalósítása érdekében a gazdasági és pénzügyi unió bevezetésének tervét, illetve forgatókönyvet készített a bevezetés ütemezésére. 20

Ennek érdekében legkésőbb 1999-ig közös valuta bevezetésére kerül sor, és létrehozzák az ehhez szükséges intézményeket. A szerződés megerősíti az európai intézmények demokratikusságát és kiemeli a szubszidiaritás15 új elvét. Például növelték a Parlament jogköreit az ún. együttes döntési eljárás révén, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos területeken a Tanáccsal együtt történjen a jogalkotás. A Parlament Bizottság feletti ellenőrzését fokozták, a Parlamentnek kell jóváhagyni a Bizottság tagjainak kinevezését. Létrehozták a Régiók Bizottságát, mely magába foglalja a helyi és regionális hatóságok képviselőit. Abból a célból hozták létre, hogy a helyi és regionális szervek közvetlenül beleszólhassanak

a

Közösségek

munkájába.

önkormányzati valamint tartományi vezetők.

Tagjai

többnyire

polgármesterek,

16

8.1.1.1 Az Európai Monetáris Unió kialakulása

A világ pénzügyi rendszerének újraszervezése a Nemzetközi Valutaalap Bretton Woods-i Egyezményének köszönhetően jött létre, nem sokkal a II. világháború után. A megállapodás során az egyes országok valutáinak árfolyamát a dollárhoz kötötték. Ez azonban az USA világkereskedelemben betöltött szerepéhez igazodó pénzügyi rendszert jelentett, mivel megszűnt az arany és az angol font háború előtt betöltött szerepe. Ez a rendszer egy viszonylag stabil hátteret adott a gazdasági folyamatoknak, így lehetővé vált, hogy a II. világháborút követően az európai országok elinduljanak a gazdasági stabilizáció útján. Ez a rendszer csak a 70-es évek elejéig tudott működni. Hivatalos formában az 1969-es hágai csúcstalálkozón vetették fel a monetáris unió igényét. Werner, luxemburgi miniszterelnök kapott megbízást a gazdasági és pénzügyi unió létrehozásával kapcsolatos feladatok kidolgozására. 1970-re készült el a 10 évre vonatkozó tervvel. Fő célként a nemzeti valuták konvertibilitását és az árfolyamok végleges rögzítését jelölte meg. A tagországok valutáinak egymáshoz viszonyított +/- 1%-os lebegtetési sávját először 0,75%-

15

„…a… döntéseket mindig a legalacsonyabb szinten, az érintettekhez a lehető legközelebb kell meghozni, és csak akkor kell magasabb szinten foglalkozni egy problémával, ha az alacsonyabb szinten nem oldható meg.” Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Harmadik Kiadás Magyar Országgyűlés 1999 p.315 16

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik Kiadás Magyar Országgyűlés 2002

21

ra, majd 0,6%-ra 17szorítanák le, egészen addig, amíg az árfolyamot teljesen rögzíteni nem tudják. Sajnálatos módon a dollár többszöri leértékelése, valamint az első olajválság (1973) kitörése és gazdasági következményei miatt a Werner-terv kezdeteiben meghiúsult. Az érintett országok pár éven belül ismét cselekedni kezdtek, az integráció motorját képviselő német francia együttműködés javaslatára (Giscard-Schmidt javaslat 1979) sikerült elindítani az Európai Monetáris Rendszert (European Monetary System - EMS), mely két évtizeden át működőképes volt. Fő célja a tagállamok közti árfolyam stabilitás létrehozása volt. A javaslat megvalósítása érdekében szükség volt az európai pénzegység, az ECU megteremtésére. A tagországok valutáit ECU-ben rögzítették. Az EMS megteremtésének másik eszköze az árfolyam mechanizmus, mely a tagországok valutáinak a központi bankok által meghatározott ún. paritásrácsból indul ki. Az árfolyameltérés lebegtetési sávja +/-2, 25% lehet, így lehetséges volt, hogy két valuta közt a maximális különbség 4,5 %-os lebegés legyen. Az árfolyam mechanizmus az ECU-vel szemben is működött. Azaz, ha a résztvevő valuták az ECU-vel szemben is +/- 2,25 % eltérést mutattak, akkor a központi bankok kénytelenek voltak beavatkozni. Az intervenció ECUben történt. A rendszer a 80-as évek végére stabilizálódott, sikerét bizonyítja, hogy 1990-ben NagyBritannia is csatlakozott a rendszerhez, igaz nem sokáig, mert a 1992-es pénzügyi válság hatására ki is lépett. A pénzügyi válság a rendszer végét is jelentette, mert több valutát le kellett értékelni, valamint a lebegtetési sávot +/-15%-ra emelni, így 30%-os lebegtetési sávnál nem lehet árfolyam mechanizmusról beszélni. A monetáris unió fejlődésének életében fordulópont volt a Bizottság elnökének Jacques Delors-nak a javaslata, mely megteremtette a gazdasági és pénzügyi unió alapjait.( Economic and Monetary Union - EMU) A Delors-terv a Maastrichti Szerződés aláírásával (1992. február 9.) intézményesült. A terv három szakasszal számolt. Az első szakaszban (1990-1993) a tagországok csatlakoznak az átváltási árfolyam mechanizmushoz, felszámolják a tőkepiaci korlátozásokat, valamint megteremtik a központi bankok függetlenségét. A második szakaszban sor kerül az EMU megvalósításához szükséges intézményi háttér létrehozására. Felállították a Központi Bankok Európai Rendszerét, melynek feladata az egységes pénzügypolitika eszközeinek és rendszerének megteremtése és a jegybankok összehangolása. Létrehozták az Európai Monetáris Intézetet, melynek feladata volt, hogy 17

adatok: Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története Bíbor Kiadó Miskolc 2000

22

javaslatokat dolgozzon ki a Központi Bankok Európai Rendszerének. A második szakasz legvégén létrehozták az Európai központi Bankot, melynek első elnöke a holland Wim Duisberg lett. A szerződésben rögzítettek szerint a harmadik szakasznak legkésőbb 1999. január 1-jén el kell kezdődnie azon országok részvételével, amelyek teljesítették a szükséges feltételeket. A teljesítéshez szükséges feltételek, az ún. konvergencia kritériumok az alábbiak: o A költségvetési hiány a GDP 3%-át, az államadósság, pedig a GDP 60%-át nem haladhatja meg o Árstabilitásnak kell megvalósulnia oly módon, hogy a vizsgált évben a fogyasztói árszint legfeljebb 1,5 %-kal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációs rátájú tagállam átlagindexét o Az árfolyam ingadozásnak az EMU által előírt sávban kell maradnia a vizsgált időszakot megelőző két évben, valamint az adott ország valutáját nem értékelhetik le az adott időszakban. o A kamatok konvergenciája alatt azt értjük, hogy a hosszú lejáratú hitelek kamatlába nem haladhatja meg 2 %-nál többel a három legalacsonyabb inflációval rendelkező tagállam átlagát. Tehát az elhatározásoknak megfelelően 1999. január 1-jétől végérvényesen rögzítették az EMU-ban részt vevő országok valutáinak az európai közös pénzhez viszonyított árfolyamát. A új pénz neve az euró lett, melyet 1:1 arányban számoltak át az ECU-höz viszonyítva. Az euró három évig csak az elszámolásokban létezett, 2002. január 1-jén került csak kézzelfogható formába. A bevezetést követően nem szűntek meg az euró zónában részt vevő országok valutái, fokozatosan vonták ki őket a forgalomból, így az országok 2002. június 30-ig két valutát használhattak. Azóta az euró a törvényes fizetőeszköz az EU területén. A Gazdasági és Monetáris Unió 1999. január 1-jén az alábbi 11 ország részvételével indult: A Benelux államok, Franciaország, Németország, Finnország, Írország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Ausztria. Görögországot alkalmatlannak ítélték, nem felelt meg egyetlen kritériumnak sem. Nagy-Britannia, Dánia és Svédország nem kívánt csatlakozni az euró zónához.18 18

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik Kiadás Magyar Országgyűlés 2002

23

8.1.2 A második pillér A Maastrichti Szerződés második pillére (3. melléklet az Európai Unióról szóló szerződés (kivonatok, B cikkely)) a közös kül- és biztonságpolitika felállítását hivatott megfogalmazni, melynek eszközévé a NYEU-t tette meg. A közös külpolitika megteremtése mindig is kényes kérdés volt, mert a tagországok szerettek a saját „módjukon” viszonyulni a külvilághoz. Azonban a közelítés már 1969-ben elkezdődött, a hágai csúcstalálkozón Davignon belga diplomatát bízták meg a közös külés belpolitikai együttműködésre vonatkozó javaslat kidolgozásával. A jelentés alapján, a következő évben, 1970-ben megindult az Európai Politikai Együttműködés (European Political Cooperation - EPC), mely közel húsz éven át a Közösség külpolitikai egyeztetési mechanizmusa lett. Az Egységes Európai Okmány intézményesítette, tehát annak, hogy belekerült az Okmányba, az lett az eredménye, hogy az Európai Politikai Együttműködés addig csak közös állásfoglalásokban megjelenő formája az európai integráció szerződéses része lett. Rögzítették az egyeztető mechanizmus eszközeit, mint például a konzultáció, a tájékoztatás vagy az álláspontok közelítése. Legfelsőbb fóruma az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács lett. Az Európai Együttműködés súlyát jelzi, hogy Brüsszelben Állandó Titkárságot hoztak létre. Az Európai Politikai Együttműködés eleinte nem mindig tudta biztosítani az egységes álláspontot a külvilág felé, azonban a 80-as évek során az együttes fellépés meghozta eredményeit: a közös nemzetközi fellépés jóval hatékonyabb, mint az országoké különkülön, a kölcsönös tájékoztatás növeli az országok közti bizalmat, valamint az országok megkezdték külpolitikájuk egymáshoz igazítását. Azonban a közép-kelet–európai folyamatok fordulópontot jelentettek az EK életében. A volt szocialista rendszer összeomlásával az EK egy váratlan helyzet elé került, melynek akkor még nem lehetett tudni a kimenetelét. Jobbnak látta új alapokra fektetni a közös külpolitikát biztonsága növelésének érdekében. Ezt a Maastrichti Szerződés biztosította, létrehozva a közös kül- és biztonságpolitikát (Common Foreign and Security Policy - CFSP). A CFSP célkitűzései közé tartozik az Unió közös értékeinek, alapvető érdekeinek és függetlenségének védelme, az Unió és tagállamai biztonságának megerősítése minden eszközzel, a béke megőrzése, a nemzetközi biztonság erősítése, a nemzetközi együttműködés elősegítése, a demokrácia és

24

a jog uralmának fejlesztése, megszilárdítása és az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása. A CFSP kormányközi alapon működik, nagyobb elkötelezettséget vár el a tagállami külpolitika

összehangolásában.

Az

Európai

tanács

határozza

meg

irányelveit.

Szerződéskötési jogosítvánnyal nem rendelkezik, nem jogi személy. A Maastrichti Szerződés két jogforrást vezetett be a közös kül- és biztonságpolitika gyakorlatban való működéséhez: a közös állásfoglalást és a közös akciót. A közös akciókról a tagállamok egyhangúan döntenek, melyek végrehajtása a döntés után kötelező jellegű a tagállamokra nézve. Az Európai Unió védelmi vonatkozású döntéseinek előkészítéséért és azok megvalósításáért a Maastrichti Szerződés a Nyugat-Európai Uniót (NYEU) teszi felelőssé. A NYEU 1954-ben jött létre az Európai Védelmi Közösség helyett, annak kudarcát követően. (ld. 2.1). Majd a 80-as évek közepén reaktiválták. Feladatául kapta a tagállamok védelmi politikájának fokozatos összehangolását, nemzetközi konfliktusok megvitatását, védelmi, fegyvergyártási kérdések összehangolását. A NYEU újjáélesztése óta a NYEU a NATO-hoz és az Európai Unóhoz való viszonyának meghatározása volt a legfőbb feladat. A Maastrichi Szerződés a NYEU és a NATO viszonyát illetően így fogalmaz: „A NYEU-t úgy kell tekinteni, mint az Európai Unió védelmi komponensét és az Atlanti Szövetség európai pillére megerősítésének az eszközét.”19 Tehát a WEU a NATO európai pillérének nevezhető. Katonai erejét egyrészt a tagországok ereje adja, másrészt a NATO haderejét is igénybe veheti. A NYEU-hoz fűződő kapcsolatrendszer négyféle képpen alakult: vannak a rendes tagok, a társult tagok, a megfigyelők és a társult partnerek. A Maastrichti Szerződés második pillérének eredményeként elkönyvelhetjük a közös külpolitika jogi kereteinek megteremtését, vagy humanitárius akciókban való sikeres részvételt, azonban kudarcként lehet megemlíteni, pl. a Jugoszláviával szemben való közös álláspont képviselésének hiányát.

19

Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány p. 84

25

8.1.3 A harmadik pillér A Maastrichti Szerződés harmadik pillére a bel- és igazságügy terén folytatandó együttműködésre vonatkozik. A belső piac létrehozása még inkább szükségessé teszi az együttműködést ezeken a területeken. A megfogalmazott közös célok egyike a munkaerő helyett a személyek szabad áramlása, a belső határok technikai és fizikai felszámolása. Az együttműködés egyik legismertebb megállapodása a Schengeni Egyezmény (ld. 7.2). A tagállamok belső biztonságát veszélyeztető jelenségek (szervezett bűnözés, terrorizmus) elterjedése arra ösztönözte a tagállamokat, hogy egyeztessék bel- és igazságügyi tevékenységüket. Ennek eredménye, hogy megszületett a bel- és igazságügyi együttműködés (Justice and Home Affairs) a harmadik pillér. A szerződés K1 cikke rendelkezett a bel- és igazságügyi együttműködésről és felsorolja azokat a területeket, melyekre a tagállamok együttműködése kiterjed. (4. melléklet ) A bel- és igazságügyi együttműködés legfőbb fóruma, a Tanács, melynek munkáját egy magas rangú hivatalnokokból álló testület a „K4 testület” adja. A Tanács az együttműködést szabályzó politikai és jogalkotási döntéseket egyhangúlag hozza. A testület munkájában a Bizottság mellett a tagállamok is részt vehetnek, döntés előkészítési javaslattal rendelkeznek. Az Európai Parlamentet a Tanács tájékoztatja és a nagyobb súlyú döntések közül a véleményét kéri, tehát a Parlament csak véleménynyilvánítási joggal rendelkezik. Az Európai Bíróságnak nincs szerepe a jogértelmezés és jogalkotás területén a bel- és igazságügyi kérdésekben. Az együttműködés előrelendítésében a Tanács kétféle jogszabályt alkothat. Az egyik a közös álláspont (Common Position), a másik az együttes fellépés (Joint Action). Egyik sem kötelező érvényű a tagállamokra nézve, ezek csak politikai iránymutatások. Azonban van egy harmadik jogszabály típus is, ezek a nemzetközi egyezmények, melyek a tagállamokra nézve kötelezőek. A belbiztonság érdekében a Maastrichti Szerződés létrehozott egy európai méretű rendőri szervet, az Európai Rendőrség hivatalát, az EUROPOL-t. Feladatai, közé tartozik a tagországokból érkező információk összegyűjtése és kezelése, valamint a nyomozó hatóságok tájékoztatása. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a megszületett dokumentum hosszas alkudozások terméke az integráció, és a közös pénzügy és védelmi politika támogatói, valamint az integrációs folyamatot némiképpen lassítani kívánók között. A szerződésnek voltak olyan részei, melyek vitát váltottak ki. Leginkább a gazdasági és pénzügyi unió különböző 26

szakaszainak tartalma és bevezetése, bírálatok érték, hogy a pénzügyi unió célkitűzésével túlzottan előre haladtak, ezen kívül a politikai unió felé haladás mikéntjéről sem egyeztek a vélemények. A viták során természetesen előjött az egyes tagországok hagyományos állásponthoz való ragaszkodása. Mindenki a saját érdekeit próbálta előtérbe helyezni. A franciák a gazdasági és pénzügyi unió minél előbbi megteremtését szorgalmazták, míg a németek nem sürgették ennyire, ők jobbnak látták ezt hosszú távon megvalósítani. A britek egyáltalán nem értettek egyet a monetáris unió létrehozásával, olyannyira, hogy nem is kívántak részt venni benne. Tehát a szerződés ratifikálása a vártnál több időt vett igénybe és a tagállamokban sem ment mindenhol könnyen: míg az írek elsöprő többséggel hagyták jóvá a szerződést a népszavazáson, addig Franciaországban egy hajszálon múlt, hogy nem utasították el. Dániában a lakosok elvetették a szerződést, de egy újabb népszavazáson – kompromisszumok kötése után- már jóváhagyták azt.20

9. Maastrichtól – Amszterdamig

9.1 Az Európai Gazdasági Térség és az újabb bővítések A 80-as évek végén, 90-es évek elején a tagországok a Közösség mélyítése mellett jelentős lépéseket tettek a külső kapcsolatok szélesítése irányában is. Az EFTA országokkal (ld. 4. fej.) való együttműködés elvezetett az Európai Gazdasági térség megteremtéséhez. Az együttműködés alapját az adta, hogy az EU a saját belső piacának megteremtésén kívül támogatta egy még szélesebb európai piac létrehozását. Az EFTA országok is osztották ezt az elképzelést, mivel néhányuk a belső piac kialakulásával veszélyeztetve látta gazdasági érdekeiket. Sőt néhányuk biztonságának garanciáját a teljes jogú tagságban látta. Az 1990-ben kezdődő tárgyalások oda vezettek, hogy 1992. május 2án az EFTA hat, és az EK tizenkét országa aláírta az Európai Gazdasági Térségről szóló szerződést, mely 1994-ben lépett hatályba. Tulajdonképpen az egyezmény abból állt, hogy az EK az egységes piac rendelkezéseit kiterjesztette az EFTA országokra, a mezőgazdasági politikán kívül. Így az EFTA országok az egységes piac jogszabályainak kb. 80 %-át

20

Európa kislexikon – Az Európai Unió és Magyarország, Szerk.: Hargita Árpádné, Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor Aula Kiadó 1999

27

átvették. Ezzel az EFTA tagállamai a belső piac részévé váltak anélkül, hogy beleszólhattak volna az irányításba. Egyes EFTA országoknak, mint például Svájcnak azonban fenntartásai voltak az együttműködéssel kapcsolatban, mint ez az 1992-ben megrendezett népszavazáson ki is derült, tehát az EGT-ben való részvételt el is utasították. Viszont a gazdasági térségben részt vevő országok száma nem csökkent, mert 1995-ben Liechtenstein csatlakozott hozzájuk. Azonban az EGT jelentősége hamarosan csökkent, mivel 4 EFTA állam: Ausztria, Finnország, Svédország és Norvégia 1993-ban jelezte csatlakozási szándékát az EU felé, mely 1995-ben meg is történt. Az EGT tagja az EU 15 tagországa, valamint Norvégia, Izland és Liechtenstein. Tehát újabb bővítésre került sor. Mint már említettem, az országok legfőbb indoka az volt, hogy nem akartak kimaradni egy szoros integrációs tömbből, biztonságuk garantálását az EU „falain” belül látták, önállóan esetleg lemaradhattak volna. Ezen kívül az EGT-n belül Ausztriának, Finnországnak, Svédországnak és Norvégiának volt ideje és lehetősége arra, hogy megbarátkozzanak és megtapasztalják az EU „működését”, valamint a gyors csatlakozást az is segítette, hogy akkora már sikerült átvenniük az EU joganyag jelentős részét. A négy országból, a megrendezett népszavazáson három támogatta az Uniós tagságot, Norvégia azonban ismételten elutasította. Ausztria gazdasága akkora már sok szállal összefonódott Németországéval, így nem „veszítettek” semmit a csatlakozással. Mindemellett, kiemelt szerep is jutott neki, mivel a Kelet-Európa felé irányuló kapcsolatok legfőbb hídfőjévé vált. Az osztrákok kétharmados többséggel támogatták a csatlakozást, míg a finnek és a svédek épphogy átlépték az 50 %-ot. A finneknél kicsit nagyobb volt a támogatottság, valószínűleg a döntés az óriási keleti szomszédtól (volt SZU) való félelemből táplálkozott, másrészt gazdasági oka is volt, a finn-orosz kereskedelem összeomlott, és a munkanélküliség is magas volt, közel 20% -os. Svédországban is önmagukhoz képest meglepően magas, 13 %-os volt a munkanélküliség, így jobbnak látták támogatni a csatlakozást, mert attól tartottak, hogy csökkenne a külföldi beruházások száma, ha elutasítanák a csatlakozást. Norvégia döntését várakozás előzte meg. A csatlakozás elutasításának úgy vélem gazdasági okai voltak elsősorban. A norvég gazdaság teljesítménye jelentősen megnövekedett az Északi-tengeri kőolajnak köszönhetően. Akkora már megelőzte Nagy-Britanniát és a térség legfőbb kőolajtermelőjévé vált. A mezőgazdaság erősen támogatott volt, a belépést követően megnőtt volna a gazdasági

28

verseny. Különösen a halászok ódzkodtak a norvég vizek halállományának megosztásától. A kiírt népszavazáson így a lakosság ismételten elutasította a csatlakozást.21 A három új tag mellett az Európai Unió megkezdte tárgyalássorozatait a közép- és keleteurópai országokkal. 1991. november 22-én Brüsszelben elfogadták a Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia társulási szerződését, majd 1994. április 1-jén a magyar külügyminiszter átadta a Magyarország EU csatlakozási szándékát kinyilvánító dokumentumot az EU soros elnökének.

9. 2 Az 1996-1997. évi kormányközi konferencia Magában a Maastrichti Szerződésben szerepel, hogy az új rendszer megvalósításának és működésének ellenőrzése végett a tagállamok hívjanak össze egy kormányközi konferenciát 1996-ban. Ekkorra már kiderült, hogy a szerződésben előírtaknak nem minden téren tudtak eleget tenni, maradtak megoldatlan feladatok és hiányosságok is. Emellett az integráció elmélyítésének valamint a keleti bővítésnek a kérdése is egyre égetőbbé vált. A

kormányközi

konferenciát

kiváltó

okok,

jelenségek

az

alábbiak

szerint

rendszerezhetők: Az első pillért illetően megoldandó feladatnak bizonyult a gazdasági és monetáris unió létrejötte utáni időszakra a GMU zavartalan működését biztosító intézményrendszer kialakítása, a gazdasági vonatkozású közösségi politikák bővítése vagy akár az integrációs eszközök fejlesztése. A második és a harmadik pillért illetően az elért integrációs fok igen alacsony volt. A külkapcsolatok terén nyitott maradt az EU harmadik országokban vagy nemzetközi konferenciákon való képviselete. A biztonságpolitikában nyitott kérdés maradt az EU és a NYEU egymáshoz fűződő intézményi viszonyának rendezése valamint a közös védelem megteremtése. A bel- és igazságügyi együttműködést érintően is voltak hiányosságok, a harmadik pillér nyújtotta eszközrendszer (közös álláspont, közös akciók) kihasználatlan maradt. Ezen kívül az Európai Bíróság a jogértelmezésben nem tud közreműködni, mivel kompetenciája nem terjed ki a második és harmadik pillérre.

21

Mezei Géza: Helyreállított Európa, Osiris Kiadó Bp. 2001

29

A Maastrichti Szerződés megkötése óta egyre inkább érlelődött az az elképzelés, hogy az integráció a tagországok lakosainak is az ügye, ennek értelmében „Európát közelebb kell hozni a néphez”22 Ez olyan feladatokat is magába foglalt, mint az Unió intézményi struktúrájának továbbfejlesztése és átláthatóbbá tétele vagy az uniós állampolgárság intézményének elmélyítése. Mindehhez szükséges a szubszidiaritás elvének (ld. 8.1.1) rendszeres és széleskörű használata. Az utolsó megoldásra váró kérdéskör az Unió „életében” az a felismerés, hogy nem zárkózhatnak el a keleti bővítés elől. Mindez nagy súlyt helyezett az EU vállára, mert a bővítést úgy kellett megoldani, hogy a negyven éve tartó európai építés eredményei ne sérüljenek. A megoldásra váró problémák azonban elnyújtották a konferenciát, így csak 1997 júniusában sikerült csak azt lezárni. A konferencia eredménye az EU új módosított szerződése, az Amszterdami Szerződés lett. A konferencia sikerességére Magyarország is nagy várakozással tekintett, mivel itt dőlt el, hogy az EU megkezdi-e a csatlakozási tárgyalásokat Magyarországgal vagy nem. Az eredmény kedvező volt számunkra, 1998 első felében megkezdődhettek a csatlakozási tárgyalások az Európai Unió és Magyarország között.23

10. Az Amszterdami Szerződés Az Amszterdami szerződés az európai integráció továbbmélyítését szolgálta. A Szerződést 1997. október 2-án írták alá és 1999. május 1-jén lépett életbe. A szerződés szerkezetét

tekintve

három

részből

(15

cikk),

valamint

jegyzőkönyvekből

és

nyilatkozatokból áll. Az első rész az alapszerződés módosításait és kiegészítéseit tartalmazza, a második az Európai Közösségeket létrehozó szövegek egyszerűsítéséről és egységes rendbe foglalásáról szól, a harmadik, pedig a záró rendelkezéseket tartalmazza és rendelkezik az Unióról szóló szerződés cikkeinek átszámozásáról és egységes szerkezetbe foglalásáról. Ennek következtében a szerződés életbe lépését követően az EGK-ról, valamint az EU-ról szóló szerződések a tartalom mellett szerkezetileg és a cikkek számozását tekintve is megújulnak. Az Amszterdami Szerződéshez tartozik még 13 22

Európa kislexikon – Az Európai Unió és Magyarország, Szerk.: Hargita Árpádné, Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor Aula Kiadó 1999 p.244

30

jegyzőkönyv is. Többek között a Schengeni Egyezménynek az EU keretei közé való integrálásáról vagy az európai intézményekről vagy akár a menekültpolitikáról.24 A szerződésben az egyik legmarkánsabb változás a szuverenitás feladásának mértékéről született kompromisszumos megoldás volt. A Benelux államok, Német- és Franciaország azon a véleményen volt, hogy fel kell adni nemzeti szuverenitásukat a 3. pilléres együttműködés terén, míg a skandináv valamint a déli országok szerint nem kell feladni, a Maastrichti Szerződésben rögzítettek megfelelőek. A tárgyalások azt a kompromisszumos megoldást eredményezték, hogy a Maastrichti Szerződés 3. pillére alá tartozó területek átkerültek az 1. pillérbe, azaz kormányközi megállapodások helyett Európai Uniós hatáskörbe kerültek. A változások olyan politikákat érintenek, mint például a menekültügy, bevándorlás – politika, vízumpolitika, a külső határok ellenőrzése, igazságügyi együttműködés polgári jogi kérdésekben, valamint együttműködés államigazgatási kérdésekben. A harmadik pillérben maradt az igazságügyi együttműködés büntetőjogi kérdésekben, valamint a rendőrségi együttműködés. Az együttműködés célja, hogy harcoljon a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem, a csalás és hasonló bűncselekmények ellen, illetve ezek megelőzése a rendőrség, a vámhatóság, az igazságügy, valamint az Europol segítségével. Az amszterdami csúcson változtatásokat vezettek be a foglakoztatás-politikát illetően. Tehát az Unió polgárait érintő újítások egyike az, hogy a szerződés tartalmaz egy önálló foglalkoztatási fejezetet, illetve rögzítették az Európai Szociális Chartát. A tagállamok kötelezettséget vállalnak, hogy nemzeti stratégiáikat összehangolják, foglakoztatáspolitikájukat, pedig átalakítják a gazdaságpolitikai céloknak megfelelően. Meglepetésként hatott, hogy a brit kormányváltást25

követően, 1998-ban London aláírta a Szociális

Chartát, és ezek után Nagy-Britannia is készségesen részt vett a szociálpolitikai együttműködésben. A foglalkoztatási fejezetben előirányoznak egy foglalkoztatási bizottság létrehozását, melynek feladata a magas szintű foglalkoztatottság elérése lenne a tagállamok

közti

információcserével

és

együttműködéssel.

Az

Európai

Unió

szociálpolitikájának fő célja az élet- és munkafeltételek (pl. munkahelyi környezet, dolgozók egészségének és biztonságának védelme) javítása, a nők és férfiak 23

Európa kislexikon – Az Európai Unió és Magyarország, Szerk.: Hargita Árpádné, Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor Aula Kiadó 1999 24 Európa kislexikon – Az Európai Unió és Magyarország, Szerk.: Hargita Árpádné, Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor Aula Kiadó 1999 25

1997-ben a brit konzervatív kormány megbukott és egy új munkáspárti kormány került az ország élére Tony Blair vezetésével. Mezei Géza: Helyreállított Európa, Osiris Kiadó Bp. 2001

31

esélyegyenlőségének megteremtése, vagy akár a munkaerőpiacról kiszorítottak, illetve a harmadik országból jövők foglalkoztatásának megoldása. A tagállamok közötti tárgyalások során kiemelt figyelmet fordítottak az Európai Unió külpolitikai mozgásterének növelésére mivel a közös kül- és biztonságpolitika területén azonban nem voltak valami fényes eredmények. A délszláv válság „kiválóan” illusztrálta az egységes külpolitika hiányát. A tagállamok nem tudtak megegyezni az egységes fellépést illetően. A daytoni egyezménytől kezdődően sajnálatos módon az USA kezébe került a kezdeményezés a délszláv válság rendezésében. Az Európai Unió számára némi vigaszt az jelentett, hogy a Párizs melletti Rambouillet-be tartották a rendezésre összehívott konferenciát. A konferencia nem járt sikerrel, ugyanis csak az albán fél jelent meg és mutatott hajlandóságot az aláírásra, a szerbek nem. Ezek után a NATO légicsapásokkal próbálta Szerbiát rábírni a békeegyezmény aláírására. Azonban közös kül- és biztonságpolitika hatékonyabbá vált a konstruktív tartózkodás bevezetésével, mert ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy egyes tagállamok tartózkodása mellett is megszavazhatóak és végrehajthatóak legyenek a tervezett közös külpolitikai fellépések Változás történt azonban az EU külső képviseletében. A szerződésben foglaltak szerint megjelent az ún. „Mr. CFSP”, az egységes kül- és biztonságpolitika fő képviselője (High Representative). Javier Solana Madariaga tölti be a Külügyminiszterek Tanácsának fő megbízottja szerepét. Ezzel párhuzamosan az EU "elnökségi trojka" összetétele is változott: a soros, az azt megelőző és az azt követő elnökből álló hármas helyébe az aktuális elnökség, a Bizottság képviselője és a CFSP Fő Képviselő hármasa lépett. Az EU és a NYEU közti kapcsolat erősödik ugyan de a NYEU-t nem integrálják az Unióba. A Bonn melletti Petersbergben az EU külügyminiszterei új feladatokat fogalmaztak meg a NYEU számára, (melyeket most újonnan rögzítettek) mint például békefenntartás, humanitárius akciók, mentőegységek vagy válság esetén harci bevetések. A szerődés szerint az EU ilyen esetekben igénybe veheti a NYEU kapacitásait. Ezzel a közelítéssel az EU már határozottabban tud fellépni a nemzetközi politikában. Az intézményrendszer tökéletesítését folytatták ugyan, de csak kisebb lépések történtek. A Parlament jogkörét szélesítették, ezzel átláthatóbbá téve a döntéshozatalt. A Parlamenttel kapcsolatban arról is született megállapodás, hogy függetlenül a tagországok bővítést követő számától, az Európai Parlament képviselőinek száma nem haladhatja meg a 700-at.

32

Valamint megerősítették a Bizottság elnökének a szerepét és a bizottsági tagok számát 20 főben jelölték meg. Ezen kívül más kiemelendő eredmény nem született, a legnagyobb horderejű kérdésekről való döntést elhalasztották. Megemlíthető a transzparencia javítására szolgáló rendelkezés, amely viszonylag széles körben hozzáférhetővé teszi a közösségi dokumentumokat. A szerződésben külön fejezetet szenteltek az ún. „flexibilitásról”, azaz a szorosabb együttműködésről. Ez a fejezet azt kívánja biztosítani, hogy az integrációra nem érett vagy azt éppen nem kívánó országok ne akadályozhassák az integráció előrehaladását egy-egy területen. A jó néhány területen történt előrelépés ellenére azonban Amszterdamban még nem sikerült teljes mértékben megoldani a tárgyalás sorozat eredeti célját, vagyis a bővítéshez szükséges intézményi reformok végleges meghatározását. (Az intézményrendszer ugyanis már 15 országgal is nehézkesen működött.) Tehát ebben a kérdésben nem jutottak dűlőre, így az intézményi kérdéseket illetően az Európai Parlament, valamint több tagállam is kijelentette, hogy csak a megoldatlan problémák rendezése után hajlandó az újabb bővítési kört támogatni. 1999. június 3-4-én, a kölni csúcson megegyeztek, hogy 2000 első félévében egy újabb kormányközi konferenciát hívnak össze az intézmények összetételének és működésének átfogó felülvizsgálatára. A kilencvenes évek közepére már 13 ország (Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Románia, Szlovákia? Szlovénia valamint Törökország) jelezte felvételi kérelmét az Európai Unióba. Akiknek Törökország kivételével el is ismerték tagjelölti státuszukat. Mindezek ellenére 1998. március 30-án megkezdődött az EU eddig még nem látott, mindennél nagyobb bővítése. Majd egy nappal később –tekintettel a jelentkezők közti jelentős felkészültségbeli különbségekre-

öt

közép-kelet-európai

országgal

(Magyarország,

Lengyelország,

Csehország, Észtország, Szlovénia) valamint Ciprussal indultak meg a csatlakozási tárgyalások. A szerződés pozitívumaként értékelhető, hogy előrelépés történt a Maastrichti Szerződésben előirányzott pénzügyi unió megvalósításában. Az eurót hivatalosan útjára bocsátották. 1999. január 1-jén 11 tagállamban (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Írország, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország) bevezetik az új közös pénzt az eurót, mint országaik új valutáját, mely először csak bankközi elszámolásban létezik, majd 2002. január 1-jétől válik valós fizetőeszközzé. Itt említeném meg, hogy a Bizottság 2000 májusában indítványozza 33

Görögország részvételét az euró zónában, majd 2001 januárjától Görögország az euró zóna tizenkettedik tagjává válik.

11. Amszterdamtól Nizzáig

11.1 A berlini csúcs 1999. március 24-25-én a tagországok állam- és kormányfői csúcstalálkozót tartottak Berlinben. A találkozót nagy várakozás előzte meg, mivel döntést vártak az Agenda 2000 elnevezésű program keretében az EU pénzügyi reformjáról, a pénzügyi alapok újra elosztásáról valamint az uniós agrárpolitikáról. Valószínű volt, hogy ez a csúcstalálkozó mélyen szunnyadó kényes kérdéseket hoz felszínre, melyek az Európai Unió megosztottságát tükrözik. Itt most nem politikai megosztottságról beszélünk, hanem a mindig is meglévő, csak az európai integráció fejlődése során néha elhalványuló „Északdél” ellentétről. Így most, hogy a pénzügyi kérdések előtérbe kerültek, a meglévő ellentét ismét felszínre került. Az „északi” országok (Nagy-Britannia, a skandináv országok, ide sorolható Francia- és Németország) azt sérelmezték, hogy majdnem mindegyikük nettó hozzájáruló a közös költségvetéshez, azaz az általuk befizetett hozzájárulás több mint a Brüsszeltől kapott támogatásként felhasználható pénzügyi források. A „déli” tagállamok (Spanyolország, Portugália, Görögország, Olaszország) esetében pont fordított a helyzet. Írországot akár kakukktojásnak is mondhatjuk, mivel földrajzi tekintetét nézve „északi”, azonban a támogatások szempontjából „délinek” tekinthető. Tehát a tárgyalásokon akár heves vitákra is lehet számítani a finanszírozási kérdéseket illetően.26 Ami a tárgyalások során be is bizonyosodott. Ugyanis a jelentős hozzájárulást befizető országok közölték, hogy nem hajlandóak a korábbi bőkezűséggel adni, míg a nettó kedvezményezettek (különösen Spanyolország és Portugália) pedig nem szeretnének az eddigi kiváltságaikról lemondani. Végül egy átfogó megegyezés született Agenda 2000 programcsomagot érintően. A tárgyalások során megegyezés született az EU költségvetésének és a közös politikák reformjára vonatkozó kérdéseknek a bővítés kérdését illetően. Meg kellett határozniuk, hogy milyen pénzügyi keretben kívánják finanszírozni a bővítést. Ugyanis a csatlakozni kívánó közép- és kelet-európai országok fejlettsége jóval alatta volt az EU tagállamai

34

fejlettségi szintjénél. Ez azzal jár, hogy az EU költségvetését jelentősen meg kell emelni. Végül úgy tűnik sikerült megoldást találni, mely szerint a befizetések összege ne lehessen több a tagállamok összesített nemzeti össztermékének (GNP) 1,27 százalékánál. Megemlítendő a csatlakozni kívánó országok számára az a kedvező döntés, hogy a számukra (a bővítésre) elkülönített pénzösszeghez nem lehet a tagállamoknak hozzányúlniuk.27 Tehát a berlini csúcstalálkozó legfontosabb eredménye, hogy meghatározták az EU 2000-2006-os költségvetési keretét. A dokumentumhoz csatolták a 10 csatlakozni kívánó közép-európai államról készült országvéleményeket is, valamint a dokumentum leszögezi, hogy még 2000 előtt dönteni kell a Tanács szavazati arányainak újra elosztásáról.

11.2 Helsinki csúcs A 2000-es nizzai csúcs előtt még fontos állomás volt az 1999. decemberében tartott helsinki csúcstalálkozó is. Különösen a bővítés kérdését érintette, mivel az Európai Unió döntött a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről újabb hat tagjelölt ország (Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Málta) esetében. Ennek értelmében 2000. február 15-én el is kezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Megemlítendő, hogy a csúcstalálkozón döntés született arról is, hogy Törökország végre megkapta a tagjelölti státuszt. Törökország és az Európai Unió viszonya a hatvanas évekre nyúlik vissza. Több mint harminc évvel ezelőtt kötöttek társulási megállapodást, majd 1987-ben jelezte Törökország először csatlakozási szándékát, azóta csak többszörös elutasításban részesült. A kikosarazásra nem kellett külön indokokat keresni, mivel Törökország gazdasági helyzete nem igazán stabil, a demokrácia sem működik még teljesen, valamint gyakran lehet hallani az emberi és kisebbségi jogok gyakori megsértéséről, a halálbüntetés, pedig még mindig létezik. Ezenkívül feltehető az a kérdés, hogy Törökország mit is keresne az Európai Unióban, hiszen sem földrajzilag (területének csak 10 %-a fekszik Európában, 90 %-a Ázsiában található), sem kultúráját és vallását (kb. 70 milliós iszlám vallású ország) nézve sem tekinthető európainak. Mindezek ellenére Törökország lehetőséget kapott sorai rendezésére de az EU leszögezte, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről csak akkor lehet szó, ha az előbb felsoroltak mellett, rendezi határvitáit a szomszédaival. 28 26

HVG 1999/11. szám, 1999. 03. 20 - 61. oldal Szerző: Mezei Géza HVG 1999/12. szám, 1999. 03. 27 -10. oldal Szerző: Fóris György 28 HVG 1999/50. szám, 1999.12.18 - 25-26. oldal Szerző: Kocsis Györgyi 27

35

Helsinkiben még döntés született arról is, hogy 2000 februárjában elkezdi, és még ugyanez év végéig le is zárja az Amszterdami Szerződésben nem lezárt reformokat megtárgyaló konferenciáját. Tehát megállapodnak a közösség döntéshozó intézményeinek átalakításáról, ezen belül elsősorban a tagállamok szavazati súlyának és a brüsszeli bizottság létszámának módosításáról, valamint a többségi szavazás kiterjesztéséről. Ezen kívül a tagországok állam- és kormányfői vállalták, hogy az intézményi reformokat oly módon hajtják végre, hogy a bővítés elöl elháruljon az akadály, és legkorábban 2003. január 1-jétől az Uniós tagállamok készen állnak az új tagok befogadására. Tulajdonképpen ez azt jelentette, hogy a nizzai csúcson döntést kell hozni minden intézményi reformról, alá kell írni a szerződést, és azt minden tagállamnak 2002-ig ratifikálni kell.

12. A Nizzai Szerződés A Nizzai Szerződés, melyet 2001. február 26-án írtak alá, a 2000 februárjában kezdődő kormányközi konferencia eredményeként született, melynek legfőbb tárgya az volt, hogy az európai intézmények működését az új tagállamok érkezéséhez igazítsák. Megnyitotta az utat az intézményi reformok előtt, melyekre a közelgő közép- és kelet-európai bővítés miatt volt szükség. Tehát most a Szerződés nem az integráció mélyítését, újabb hatáskörök uniós szintre hozatalát célozta meg, hanem azt, hogy a hatáskörökkel kapcsolatos döntéshozatalt megkönnyítse, hogy az EU működőképes legyen a bővítés után is, valamint elháruljanak az új tagok felvételének intézményi jellegű akadályai. Az Unió eddigi legnagyobb bővítéséhez készülődött, mely egy új szakasz kezdetét jelentette. Alapvető kérdés az volt, hogyan tud az Európai Unió továbbra is hatékonyan működni csaknem kétszer annyi tagállammal? Ennek megoldására továbbvitte azt a már megkezdett folyamatot, mely szerint a konszenzusos döntéshozatallal szemben a többségi döntést preferálja egyre több területen. A mintegy 70 még egyhangú döntéshozatal alá tartozó kérdéskörből a Nizzai Szerződés mintegy 30 új cikkelyre terjesztette ki a minősített többségi szavazást. Ebből 23 a Nizzai Szerződés életbe lépésével megvalósul, a maradék pedig majd folyamatosan, későbbi időpontokban. Valamint a tagállamok részvételét úgy módosította, hogy a tagországok mérete mellett népességüket is figyelembe veszik. Összességben ez lehetővé teszi, hogy valamennyi új és régi tag megfelelően tudja

36

érvényesíteni érdekeit. A közösségi intézményeket illetően a szerződés meghatározza, hogy majd a valamikor 27 tagállamot magába foglaló Unióban melyik országot hány tag, milyen súllyal képvisel.

12.1 A Nizzai Szerződés intézményi reformjai A nizzai csúcs előestéjén még nagyon nagy volt a szakadék az intézményi reformokat illetően a tagállamok álláspontja között. Természetesen mindenki a saját érdekeit szerette volna érvényesíteni. Azonban a megállapodás végére nagy nehezen sikerült az eltérő álláspontokat és érdekeket közelíteni, valamint egyeztetni. A nizzai csúcs mondhatjuk, hogy

pozitív

eredménnyel

zárult,

ugyanis

sikerült

meghatározni

a

közösségi

intézményekben szükséges módosításokat, azoknak menetét valamint módszerét. A legfőbb változások az intézményi reformok terén melyeket a szerződés magába foglal a következők: dönteni kellett a Bizottság összetételének és nagyságának korlátozásáról. A jelenlegi rendszer szerint a nagyobb tagállamok 2-2, míg a kisebbek 1-1 taggal képviseltetik magukat a Bizottságban. Azonban a bővülés után ezt a formát követve jelentősen megnőne (akár 34-35) fő a testület tagjainak száma, másik megoldásként az öt nagy

tagállam

(Franciaország,

Nagy-Britannia,

Németország,

Olaszország

és

Spanyolország) a jelenleg 20 tagú Európai Bizottságban lemondanának a nekik járó 2-2 hely egyikéről az új tagok által jelölt biztosok számára. Azonban ez a majdani 27 tagú Unióban még mindig 27 főt jelentene a Bizottságban. Tehát az egyik variáció az volt, hogy a tagok számát maximálják 20-ban, és a biztosi helyeket rotációs alapon töltenék be. Végül a Nizzai szerződéssel az a megoldás született mely szerint a Bizottságban 2005-től minden tagállamnak 1-1 hely jár, de ha a tagállamok száma eléri a 27-et, akkor a Bizottság tagjainak számát csökkenteni kell a tagállamok száma alá, és rögzíteniük kell a rotációs rendszer bevezetését. A létszámnövekedés miatt szükségeltetik az elnök szerepének megerősítése. A koppenhágai Európai Tanács 2002 decemberében 2005-ről 2004. november 1-jére hozta előre az új rendszer hatályba lépését. A feltehetően 2004. május 1jén bekövetkező csatlakozástól novemberig átmeneti megoldás lesz életben, de ez is lehetővé teszi valamennyi új tag számára 1-1 biztos jelölését.29 A Nizzai Szerződés egyik fő célja a Tanács működésének hatékonyabbá tétele volt úgy, hogy szűkíteni kívánta az egyhangúsággal meghozható döntések körét és a minősített 29

www.magyarorszag.hu/eu/alapdokumentumok/nizzaiszerzodes.html

37

többségi döntéshozatal kiterjesztését szorgalmazta. Nizzában, illetve az ezt megelőző tárgyalás sorozaton a legélesebb viták a minősített többségi tanácsi szavazati arányok újrarendezéséről folytak, mely szerint hogyan lehet a nagy országoknak többlet szavazatokat adni úgy, hogy az még elviselhető legyen a kisebb tagországok számára. Ugyanis a jelenlegi rendszer a kisebb tagállamoknak kedvez. Valójában bizonyos tekintetben növekedett ugyan a nagyobb népességű államok mozgástere, de a kis és a közepes méretű tagállamok pozíciója továbbra is lényegesen kedvezőbb, mint amit pusztán lakosságuk száma indokolna. A szerződésben végül egy meglehetősen összetett megoldást rögzítettek mely három tényezőből áll, amelynek értelmében a szavazati súlyokat újra osszák. A jelenlegi 2 és 10 közötti súlyokat szélesebb sávba rendezik, 27 tagállamú Unió esetén 3 és 29 közé. A szavazatok száma pedig úgy módosul (szintén 27 tagállamú Unió esetén), hogy a 345 szavazatból 255 kell a minősített többséghez. Ezen kívül a kellő szavazatszám mellé, amennyiben bizottsági javaslatról van szó, szükséges a tagállamok felének támogatása is, ami 27 tagú Unió esetében 14-et jelent. Az utolsó kikötés, pedig az ún. népességi szűrő bevezetése, amennyiben bármelyik tagállam kérheti annak ellenőrzését, hogy a minősített többség takarja-e az Unió lakosságának 62 %-át. Ha nem, akkor a döntést nem lehet elfogadni. Az intézményi reformokat érintő harmadik „hadszíntér” az Európai Parlament képviselő helyei kiosztása volt. Ugyan az Amszterdami Szerződés 700-ban maximálta a képviselői helyeket, a nizzai csúcs feladata pedig ezen helyek kiosztása lett volna. Azonban a szerződést megelőző konferencián nem sikerült olyan megoldást találni, hogy 700 fő esetén a lehető legkedvezőbben szét tudják osztani a helyeket. Így a Nizzai Szerződés 27 tagú Unió esetén 732 főben határozta meg a képviselői helyek számát.30

12.2 A Nizzai Szerződés egyéb eredményei Ugyan már az 1999-es kölni csúcstalálkozón megfogalmazták, azonban csak a nizzai csúcson erősítették meg és hirdették ki azt a határozatot, mely szerint egy dokumentumban kell összefoglalni az Uniós állampolgárok alapvető jogait. Így jött létre az Alapvető Jogok Chartája (Charter of Fundamental Rights), melyet a Miniszterek Tanácsa és a Parlament

30

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik Kiadás Magyar Országgyűlés 2002

38

valamint a Bizottság együttesen hirdetett ki, és feladatul tűzte ki a Charta olyan széleskörű elterjesztését az uniós állampolgárok körében amennyire csak lehetséges. A csúcstalálkozó részvevői üdvözlik és szorgalmazzák a csatlakozási tárgyalásokat a jelölt országokkal és méltányolják azokat az erőfeszítéseket, melyeket a jelölt országok az acquis31 végrehajtására és gyakorlatban való alkalmazására tettek. Ezen kívül szó esett még a szociálpolitikai teendőkről, a gazdasági politikák összehangolásáról, biztonságpolitikáról, környezetvédelemről, kultúráról, az Unió távolabbi régióiról és külkapcsolatairól, valamint a politikai integrációról is. 32 A gazdasági politikák összehangolásáról még a 2000. március 23-24.-i lisszaboni csúcstalálkozón döntöttek. Az új stratégia legfőbb célkitűzése a gazdasági reformok és a szociális kohézió mellett az volt, hogy 2010-re az Európai Uniót a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává tegyék. Megvitatásra került az európai védelmi és biztonsági politika (European Security and Defence Policy ESDP) is. Szintén az 1999. júniusi kölni csúcstalálkozón fogalmazódott meg az EU önálló védelmi politikájának létrehozására irányuló gondolat, melynek legfőbb célkitűzése egy 2003-ig felállítandó önálló 50-60000 főből álló ütőképes hadsereg volt. Erre azért lenne szükség, mert vannak olyan szituációk, melyeket az EU csak a NATO segítségével tud megoldani. Nem elhanyagolható szempont, hogy egy jelentős súlyú hadsereggel az EU világpolitikai súlya is megnőne. A szerződés megkönnyíti a már az Amszterdami Szerződésben megfogalmazott ún. flexibilitás v. rugalmasság intézményének alkalmazását, azaz a tagállamok valamely csoportja magasabb szintű együttműködést alakítson ki valamely kérdésben. Tehát ha bizonyos országok gyorsabban akarnak előrehaladni az integráció valamely területén, akkor azt megtehessék még akkor is, ha nem minden tagország kíván részt venni benne. Azok a tagállamok, melyek szorosabb együttműködést kívánnak létrehozni ezt csak az EU intézményi és jogi keretein belül tehetik meg. Az együttműködés feltétele, hogy nem csorbulhatnak sem a közösségi vívmányok, sem a tagállamok jogai, kötelességei vagy akár az érdekei. Elmondhatjuk, hogy a Nizzai Szerződés létrejötte mögött az intézményi reformokon kívül még egy meghatározó ok áll. A szerződéshez csatoltak egy nyilatkozatot az Unió jövőjéről, mely az intézményi reformok mélyítéséhez vezető lépéseken kívül azt teszi 31

acquis communautaire: „közösségi jogi vívmányok… valójában az EU teljes joganyagát jelenti. … Az ~-t az EU-hoz csatlakozó államoknak is el kell fogadniuk, ugyanis elismerése és adaptálása a belépés feltétele.” Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Harmadik Kiadás Magyar Országgyűlés 1999 p.293

39

közzé, hogy a tagállamok milyen irányba szeretnék továbbvinni az integrációt, milyenné kívánják alakítani a jövő Európáját. Tehát a szerződéssel Európa jövőjét tekintve egy új folyamat indult, és a Nizzai szerződés ennek a jövőbe nyúló folyamatnak az egyik állomása volt. Összességében elmondhatjuk, hogy a Nizzai Szerződésnek végül sikerült lezárni a bővítés „szükségeltette” intézményi reformokat. Azonban nyitva marad az a kérdés, hogy az EU hogyan tud, illetve tud-e ilyen keretek között működni. Valószínűleg ez akkor fog kiderülni, ha már a kibővült EU működni fog. Az is valószínű, hogy nem minden megoldás sikeredett tökéletesre, így azokat majd korrigálni kell. Ezt a Nizzai Szerződés aláírásakor is sejtették, így ennek értelmében már ott eldöntötték, hogy 2004-ben egy újabb kormányközi konferencia összehívására lesz szükség, mely során az esedékes további szükséges intézményi átalakításokat vitatják meg. A Nizzai Szerződés az után, hogy az összes tagállam ratifikálta, 2003. február 1-jén lépett életbe.

13. Integráció az ezredfordulón

13.1 A Laekeni Nyilatkozat Az Európai Unió állam-és kormányfői hosszas előkészületek után a belgiumi Laekenben

csúcstalálkozót

tartottak

2001.

december

14-15-én,

hogy

stratégiai

iránymutatást adjanak az Uniónak. Egy évvel a Nizzai szerződés deklarálása után mely megköveteli, hogy az intézményi reformokat folytassák a 2000-es kormányközi konferencián túl is, az EU állam- és kormányfői nyilatkozatot fogadtak el az EU jövőjéről, mely Laekeni Nyilatkozat néven vált ismertté. Az Európai Unió jövőjéről kiadott nyilatkozat mellett a részvevők megegyeztek, hogy előkészítik a terepet a 2004-es kormányközi konferencia számára. A

Laekeni

Nyilatkozat

kimondja,

hogy

az

Európai

Uniónak

sokkal

demokratikusabbnak, átláthatóbbnak és sokkal eredményesebbnek kell lennie. A nyilatkozat rendelkezik továbbá az alkotmányozó nemzetgyűlés, a Konvent összehívásáról.

32

History of the European Union – www.europa.eu.int

40

A nyilatkozat 60 kérdést tárgyal 3 fő témában. Ezek a következők: Európa demokratikusabbá

tétele,

globális

szerepvállalásának

megerősítése,

valamint

az

állampolgárok igényeihez való nagyobb fokú alkalmazkodás. Mindenképpen megoldást kell találni az intézményrendszer relatív merevségére, a regionális érdekek nem megfelelő érvényesítésére, a hatáskörök meghatározására és megosztására. A 2001. szeptemberi New York-i terrortámadás felerősítette azt az igényt, hogy Európa stabilizáló erőként jelenjen meg a világpolitikában. Így döntés született arról is, hogy Európa szerepét meg kell erősíteni a nemzetközi életben, különösen a terrorizmus elleni harcban. Külön alcím tárgyalja azokat a területeket, amelyeken az emberek eredményesebb intézkedéseket várnának, ilyen például a munkanélküliség, a növekvő szegénység és a szociális kirekesztettség elleni küzdelem. Erősödött az igény az EU markánsabb szerepvállalására az igazság és biztonság, valamint a határ menti bűnözés terén. A migrációs hullámok ellenőrzése és a menekültek problémájának kezelése szintén kiemelt fontosságot kapott. A nyilatkozat kimondja, hogy 2002 végéig be kell fejezni a csatlakozásra váró országokkal a tárgyalásokat, hogy azok részt tudjanak venni a 2004-es Európai Parlament ülésein. A dokumentum második része foglalkozik azokkal a témákkal, amelyekre a következő intézményi kormányközi konferenciának kell javaslatokat kidolgoznia. Ennek értelmében az Uniónak még demokratikusabbnak, átláthatóbbnak és eredményesebbnek kell lennie. Három alapvető kihívással kell szembenézni: hogyan lehet közelebb vinni a polgárokat, különösképpen a fiatalokat az Európai Unióhoz és az európai intézményekhez; hogyan szerveződjék az európai politika egy kibővült Európában; illetve hogyan válhatna az Európai Unió meghatározó erővé a sokpólusú új világrendben.

13.2 Az Európai Konvent Külön alfejezet foglalkozik a kidolgozásra váró európai alkotmánnyal, amely összehívta az Európa jövőjével foglalkozó Konventet. A tagállamok állam- és kormányfői Laekenben döntöttek

egy

nyitottabb,

transzparensebb,

demokratikusabb

szervezeti

keret

létrehozásáról. Ennek értelmében jött létre az ún. Konvent, melynek munkájában a nemzeti kormányok küldöttei mellett nemzeti parlamenti képviselők, valamint uniós intézmények képviselői is részt vesznek. A Laekeni Nyilatkozat alapján 2002. február 28-án megalakult

41

a Konvent. Elnöke Valéry Giscard d'Estaing, alelnökei Giuliano Amato és Jean-Luc Dehaene, tagjai a tagállami kormányok 1-1, a nemzeti parlamentek 2-2, az Európai Parlament 16 képviselője és az Európai Bizottság 2 tagja. Az Európai Konvent fő feladata az Európai Unió intézményi reformjának előkészítése. Ez magában foglalja az Unió és tagállamai közötti hatásköri rend, illetve feladatmegosztás egyszerűsítését és átláthatóvá tételét, az Unió eszközrendszerének egyszerűsítését, valamint a demokratikus legitimitás növelését. A Konvent munkájának eredményét egy újonnan

létrehozandó

"Európai

Alkotmányban"

kívánják

rögzíteni.

Ennek

szövegtervezetét, valamint az intézményi reformmal kapcsolatos esetlegesen nyitva maradó kérdéseket az EU következő intézményi kormányközi konferenciája elé fogják terjeszteni. Ennek keretében az uniós állam-és kormányfők hozzák majd meg a végső döntést Európa most születőben lévő Alkotmányáról. Az Európai Konvent 2002 februárjában történt megalakításakor az Unió első alkalommal vonta be a tagjelölt országokat (a 12 csatlakozási tárgyalásokat folytató országot, valamint a tagjelölt státusszal rendelkező Törökországot is) a tagállamokkal lényegében megegyező jogosítványokkal és azonos képviselettel belső intézményi reformjának előkészítésébe. Ezt akár „kísérleti nyúlnak” is nevezhetjük, hiszen ez az első fórum, ahol az EU 12 meglévő tagországa, valamint a csatlakozásra váró országok együttesen tanácskoznak. A Konvent plenáris ülései és dokumentumai nyilvánosak, minden érdeklődő számára korlátozás nélkül hozzáférhetőek. Az ülésekre Brüsszelben, az Európai Parlament épületében kerül sor, a testület munkájának befejeződése 2003 nyarán esedékes.33 A továbbiakban néhány jelentősebb eseményt szeretnék az Európai Unió életéből kiemelni. 2002. március 15-16-án a tagországok kormány- és államfői csúcstalálkozót tartottak Barcelonában, Spanyolországban. A tanácskozás főként gazdasági, szociális és környezetvédelmi témákkal foglalkozik és kiemeli az európai gazdaságok kölcsönös együttműködését a pénzügy piac, az energia, a szállítmányozás, és a kommunikációs hálózatok tekintetében és sürgeti a törvények gyors adoptálását, hogy az egységes piac végre minél gyorsabban megvalósuljon e tekintetben. Ismételten megerősítették, hogy az Európai Unió jövőjét a teljes foglalkoztatás és a tudásalapú gazdaság fejlesztésében látják. Szót ejtettek az euro- mediterrán társulási viszonyról, valamint az Egyesült Államokkal és

33

www.magyarorszag.hu/eu

42

Nyugat – Balkán országaival lévő kapcsolatról. Ezen kívül nyilatkozatot adtak ki az egyre súlyosbodó palesztin – izraeli konfliktusról is. Érdekességként megemlíthető, hogy 2002. júliusában az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó szerződés ötven év után érvényét veszítette. Az Európai Bizottság 2002. októberében azt ajánlja, hogy a csatlakozási tárgyalások befejezésre kerülhetnek a következő országokkal: Ciprus, a Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia. A Bizottság úgy véli, hogy ezek az országok készen állnak az EU csatlakozásra 2004. elejére. Hogy a tárgyalások végére pontot tegyenek, 2002. december 12-13-án az Európai Tanács találkozót tartott Koppenhágában, Dániában.34

13.3 A koppenhágai csúcstalálkozó 2002. december 12-13.-án Koppenhágában került sor az Európai Tanács sorsdöntő ülésére. A csúcstalálkozó témája a bővítés volt, többek között a csatlakozási tárgyalások lezárása a 10 tagjelölttel (Ciprussal, Csehországgal, Észtországgal, Magyarországgal, Lettországgal, Litvániával, Máltával, Lengyelországgal, Szlovákiával és Szlovéniával). Az Európai Tanács történelmi eredményként üdvözölte a csatlakozási tárgyalások lezárását és megítélése szerint ezek az országok az Unió teljes jogú tagjává válnak 2004. május 1-jétől, s

a

jelenlegi

tagállamokkal

egyenértékű

szerepet

játszhatnak

majd

Európa

továbbépítésében. A helyszín – Koppenhága- szimbolikus jelentéssel is bír, hiszen tíz évvel ezelőtt, 1993-ban itt hozta meg döntését az Európai Tanács, mi szerint a társult országok az EU tagjává válhatnak. A tanácskozás fő témája a bővítés volt, de a csatlakozási tárgyalások 10 jelölttel való lezárása mellett Bulgária, Románia és Törökország helyzetét, a ciprusi, valamint több külpolitikai kérdést is megtárgyaltak A Csatlakozási Konferencián. Koppenhágában az összes korábban ideiglenesen lezárt tárgyalási fejezetet lezárták és egyezségre jutottak a pénzügyi költségvetési kérdésekről is, a dán csomag-javaslat közös álláspontként történt elfogadásával lezárásra került az intézményi kérdések, a mezőgazdaság, a költségvetés és az egyebek fejezet A találkozón hangsúlyozták, hogy a csatlakozási tárgyalások kiegyensúlyozott eredményei egyrészt megfelelő alapot teremtettek a tíz új tagállam zökkenőmentes

34

History of the European Union – www.europa.eu.int

43

integrációjához, másrészt megfelelő biztosítékot jelentettek a kibővült Unió hatékony működése szempontjából. A több évig tartó tárgyalás sorozaton elért megállapodás megfelelő átmeneti intézkedéseket tartalmaz a tagsági követelmények tejesítéséhez és a közösségi politikák további működéséhez egyaránt. A tagállamok megerősítették a korábban kialakult menetrendet. A záró nyilatkozat szerint a legfontosabb feladat, hogy 2003. január végére befejeződjön a Csatlakozási Szerződés szövegezése, megkezdődjön az Európai Parlamenti eljárás. Az aláírásra 2003. április 16-án kerül sor Athénban. Az ET felkérte a tagállamokat és a csatlakozó országokat, hogy a ratifikációs folyamatot úgy időzítsék, hogy a Csatlakozási Szerződés 2004. május 1-jén hatályba léphessen. Rögzítették azt is, hogy az új tagok teljes jogú tagként vehetnek részt a 2004. évi Európai Parlamenti választásokon, és az új tagok által jelölt biztosok a hivatalban lévő Európai Bizottság munkájába kapcsolódnak be 2004. május 1-től. Az Európai Tanács döntése értelmében az új Bizottság 2004. november 1-jén lép hivatalba, és ekkor lépnek hatályba a Nizzai Szerződésnek a Bizottságra és a Tanácsra vonatkozó rendelkezései is. Az új tagok teljes joggal vehetnek részt az intézményi Kormányközi Konferencián, az ennek eredményeit tartalmazó szerződés azonban csak a csatlakozást követően kerülhet aláírásra. Az ET felhívta a figyelmet a tárgyalásokon tett vállalások teljesítésének fontosságára és az előre nem látható fejlemények kezelése érdekében, megerősítette az ún. védzáradék alkalmazásának lehetőségét. Ez utóbbi pont gyakorlatilag azt jelenti számunkra, hogy intenzíven kell folytatni a belső felkészülést, hiszen a vállalások egy részének teljesítése még hátravan. Mindenekelőtt meg kell teremteni az uniós támogatások felhasználásához szükséges intézményi hátteret. Egyúttal fel kell gyorsítani a tagállamként való működésre való felkészülést célzó kormányzati program (TMP) végrehajtását. Magyarország 2003. április 16-tól “aktív megfigyelői” státuszban bekapcsolódik az uniós intézmények munkájába, de már 2002. december közepétől hatályba lépett az un. interim időszakra vonatkozó megállapodás, egyfajta felkészülés az áprilistól kezdődő időszakra. Tehát a koppenhágai csúcs számunkra sorsdöntő eredménye, hogy a tagállamok tíz tagjelölt esetében jóváhagyták a csatlakozási tárgyalások eredményeit. Ezzel megnyílott az út a csatlakozási szerződés megszövegezéséhez és a szerződés 2003-as athéni aláírásához.35

35

RPP hírlevél 2002. II. évf. 4-sz. valamint www.magyarorszag.hu/eu alapján

44

14. Az EU és a közép-kelet-európai bővítés

14.1 Az EU és a közép-kelet-európai országok kapcsolatrendszere 14.1.1 Az első jelentős közelítés: az Európai Megállapodások A 80-as évek végén, 90-es évek elején a közép-kelet-európai kommunista rendszer összeomlása után a frissen születő demokráciák sorra a „nyugat” felé fordultak. A volt KGST országok közül elsőként Magyarországgal és Lengyelországgal bocsátkoztak tárgyalásokba. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a két országban nem volt olyan szigorú a rendszer, pl. Magyarországon a vállalatok ekkorra már részben önállóan gazdálkodhattak, kibontakozóban volt a verseny, a magyarok nem voltak elzárva a külvilágtól,

utazhattak

nyugatra,

általában

szabad

volt

a

véleménynyilvánítás.

Természetesen az első közeledés kereskedelmi jellegű volt, Magyarország és Lengyelország 1988. szeptember 26-án kereskedelmi és együttműködési egyezményt írt alá, melyben az (akkor még) EK vállalta, hogy megszünteti a korábbi diszkriminatív bánásmódot a kereskedelem terén. 1989. július 14-én Párizsban a G7-csúcsértekezletén (a hét legjelentősebb ipari ország) a jelenlévők úgy döntöttek, hogy az akkor már a rendszerváltásban járó országok, Magyarország és Lengyelország segélyezésére létrehozzák az ún. PHARE (Poland and Hungary Assistance for the Reconstruction of the Economy) programot. A PHARE keretében végzett tevékenységek az egykori keleti blokk országainak támogatására irányulnak, főleg a gazdasági és szociális reformok megvalósításához nyújtanak segítséget. 1989-90-ben többi a közép-kelet-európai országban is végbe mentek a változások, így a PHARE-t az ő számukra is elérhetővé tették. A PHARE a mai tíz csatlakozó országokon kívül a térség nem jelölt országait is támogatja, úgy, mint Albániát, Bosznia-Hercegovinát vagy Macedóniát. Eleinte a segélycsomag a gazdasági és politikai intézményrendszer valamint az infrastruktúra fejlesztésére szolgált, de 1998-tól a tagjelölt országok számára az EU csatlakozáshoz szükséges reformfolyamatok ösztönzéséhez, közigazgatási és intézményrendszer fejlesztéséhez, valamint az acquis adaptálásához nyújt segítséget.

45

1990.

áprilisában,

Dublinban

az

Európai

Tanács

társulási

megállapodás

kezdeményezését ajánlotta fel az ún. 3 visegrádi országnak: Magyarországnak, Lengyelországnak, valamint a Cseh és Szlovák Köztársaságnak. A társulási tárgyalások még 1990-ben megkezdődtek, és egy év alatt be is fejeződtek. A három országgal 1991. december 16-án írták alá a társulási szerződéseket az ún. ideiglenes megállapodásokkal együtt. Az elhúzódó ratifikációk miatt Magyarországgal és Lengyelországgal 1994. február 1-jén, míg az időközben szétvált Csehországgal és Szlovákiával 1995. február 1-jén Romániával és Bulgáriával egy időben léptek hatályba. Később hasonló társulási szerződést kötöttek Észtországgal, Lettországgal, valamint Litvániával és Szlovéniával is, így 10-re nőtt a társulási viszonyban lévő országok száma. Oroszországgal partnerségi megállapodások megkötésére került sor. Ezeket a társulási szerződéseket Európai Megállapodásoknak (Europe Agreements) is nevezik, azért, hogy megkülönböztessék az egyéb társulási egyezményektől. Az Európai Megállapodásokat akár az Európai Unióhoz vezető úton megtett első lépéseknek is nevezhetjük. Az Európai Megállapodások legfőként a négy alapszabadság területével foglalkoznak. A tőke a szolgáltatások és a munkaerő tekintetében kevesebb, míg az áruk szabadon áramlását tekintve több engedményt tettek A szerződések legnagyobb része kereskedelmi célú volt, célként tűzték ki a szabadkereskedelem megvalósítását az ipari termékek tekintetében. Aszimmetrikus lebontásról beszélhetünk a kereskedelmet akadályozó vámok, mennyiségi korlátozások terén, azaz az EU vállalja, hogy a közép-kelet-európai országokkal szemben hamarabb teljesíti a lebontást. A mezőgazdasági termékeknél ezt már lassabb ütemben sikerült megvalósítani. A kereskedelmi kapcsolatok intenzitását követően a közép-kelet-európai országok legfőbb kereskedelmi partnere az EU lett. Az Európai Megállapodásokban vállalták, hogy az országok a jogszabályaikat is közelítik egymáshoz. Az országok szerették volna, ha ígéretet kapnak arra, hogy az EU teljes jogú tagjai lehetnek a későbbiekben. Az EU viszont akkoriban semmilyen kötelezettségvállalásra nem volt hajlandó, csak tudomásul vette a közép-kelet-európai országok kívánságát.

14.1.2 A csatlakozás feltételrendszere

46

Az Európai Tanács 1993. júniusi koppenhágai értekezletén az EU úgy döntött, hogy azok az országok, amelyek akarnak, hivatalosan is az Unió tagjaivá válhatnak, amennyiben teljesítik a csatlakozás feltételeit. Ezek az ún. koppenhágai kritériumokként váltak ismertté. Nem lehet azt mondani, hogy ezek olyan konkrétumok, mint a monetáris unióhoz való csatlakozás feltételei az ún. konvergencia kritériumok, ezek inkább globálisabbak, melyeket minden csatlakozni kívánó országnak „testreszabottan” kell alkalmaznia. Léteznek politikai, valamint gazdasági kritériumok, melyek a következők: Politikai kritériumok: a tagállamoknak stabilan működő politikai intézményrendszerrel kell rendelkezniük, garantálniuk kell a demokráciát, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését (véleménynyilvánítás, gyülekezés szabadsága), kiemelt fontosságot kell tulajdonítaniuk a kisebbségek védelmének és jogaik biztosításának Jószomszédi viszonyban kell állniuk a szomszédos országokkal, a majdani regionális együttműködés miatt. A gazdasági kritériumokat tekintve a tagjelölteknek jól működő, stabil piacgazdasággal kell rendelkezniük, mely szerkezete hasonló az Európai Unióban szokásoshoz, valamint meg kell tudniuk birkózni azzal a konkurenciával, amit az EU belső piaca jelent. Utolsó kritériumként vehetjük, hogy a jövendőbeli tagállamoknak képesnek kell lenniük eleget tenni a tagsággal járó kötelezettségeknek. Ez többek között az acquis communautaire adaptálását és alkalmazását, valamint azt, hogy a jelölt elfogadja a politikai, gazdasági és monetáris unió célkitűzéseit.36 Tehát ez az a feltételrendszer, amely megléte elengedhetetlen a csatlakozáshoz. A csatlakozás menete már konkrétabban meghatározható, az Európai Unióról szóló szerződés 49., korábban O cikkelye szól erről. (5. melléklet) A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a pályázó ország benyújtja csatlakozási szándékát a Tanácshoz, illetve annak a tagállamnak az államfőjéhez, aki éppen akkor tölti be a soros elnöki tisztet. Ezt követően a Tanács felkéri a Bizottságot, hogy készítsen egy a lehetőségekről és nehézségekről szóló országtanulmányt (franciául avis-t) a pályázó országról. Majd a Bizottság mérlegeli az országtanulmányt, és véleményéről tájékoztatja a Tanácsot. A Tanács e jelentés alapján dönt arról, hogy megkezdjék-e a csatlakozási tárgyalásokat vagy sem. Amennyiben lezárultak a csatlakozási tárgyalások, a csatlakozási szerződés közvetlen aláírása előtt az Európai Parlamentnek abszolút többséggel jóvá kell 36

Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány

47

hagynia a csatlakozást. Ha a Parlament jóváhagyása pozitív, akkor a tagállamok és a pályázó országok aláírják a szerződést, melyet ezután minden tagállamnak ratifikálni kell. Mindezeket felmérve, Magyarország és Lengyelország 1994 áprilisában benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Majd 1995 és 1996 folyamán a többi középkelet-európai ország is ugyanezt tette. Ezek után az Európai Tanács megbízta a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy stratégiát, mely előkészíti a közép-kelet-európai országokat a csatlakozásra.

14.1.3 Az Európai Uniós és a közép-kelet-európai kapcsolatok fejlődése 1994-től napjainkig Az Európai Tanács 1994. decemberi esseni értekezletén a tagállamok határozata szerint a közép-kelet-európai országokkal való csatlakozási tárgyalások megindításának feltétele, a tagállamok tagságra való megfelelő felkészültsége. Ennek segítésére döntöttek a belső piachoz való alkalmazkodást elősegítő ún. Fehér Könyv kiadásáról. Az 1995. júniusi cannes-i Európai Tanács hagyta jóvá, mely közel ezer intézkedést ajánlott. Főleg jogalkotási intézkedéseket tartalmaz, hogy segítse a csatlakozni kívánó országok jogalkotási tevékenységét. Cannes-ban döntöttek arról is, hogy az 1996-os kormányközi konferencia befejezése után kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások Ciprussal és Máltával. Az Európai Tanács 1995. decemberi madridi értekezlete felkérte a Bizottságot, hogy készítse el a csatlakozni kívánó országokról az avis-kat (országvéleményeket), és ezeket adja át a Tanácsnak a konferencia befejezése után. Ezen kívül a Bizottság azt is feladatául kapta, hogy mérje fel, milyen hatásokkal járna a keleti bővítés az Unió egyes politikáira. 1996-ban a csatlakozni kívánó országok részletes kérdőívet kaptak, és válaszaik alapján ítélték meg őket, hogy vajon alkalmasak-e a csatlakozásra. A felkérésnek eleget téve a Bizottság 1997 júliusában kiadta az Agenda 2000 elnevezésű programot, melyhez többek között csatolták a tíz pályázó országról készült országvéleményt, egyidejűleg elemezve a kibővülés és az elmélyülés feltételeit. Az Agenda 2000 lett az első olyan dokumentum, mely már a kelet felé bővült Európával számol. A dokumentumban javaslatot tesznek az öt legfelkészültebb közép-kelet-európai országgal (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Észtország, Szlovénia), valamint

48

Ciprussal való csatlakozási tárgyalások megkezdésére.37 A többi országot a Bizottság véleménye nem találta megfelelőnek a tárgyalások megkezdésére. Azonban a Bizottság véleménye megosztotta az EU tagállamait. A többség a differenciált tárgyaláskezdés mellett voksolt, mások, pedig azon a véleményen voltak, hogy a „megkülönböztetés”, tovább mélyítené a különbséget az egyes tagországok között. A felkészültségben előrébb haladók, valamint a Bizottság azon a véleményen voltak, hogy egyszerre nem lehet ennyi országgal hatékonyan folytatni a tárgyalásokat. Ez a csatlakozás kihívást jelentett az EU számára is, mivel eddig még nem folytattak csatlakozási tárgyalásokat

ennyi

országgal.

Az

1997-es

luxemburgi

értekezleten

végül

kompromisszumra jutottak. Döntés született arról, hogy a bővítést mindenkivel, de a csatlakozási tárgyalásokat csak a legfelkészültebbekkel kezdik meg.38 1998. március 30-án megnyitották azt a külügyminiszteri találkozót, melyen mind a 10 közép-kelet-európai állam, valamint Ciprus is részt vett, ezzel megkezdődött a bővítési folyamat. Egy nappal később megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások Magyarországgal, Csehországgal, Lengyelországgal, Észtországgal, Szlovéniával, valamint Ciprussal. Hangsúlyozták, hogy az ún. második körös országok teljesítményüktől függően átkerülhetnek az első körbe. A tárgyalások az országokkal külön-külön folynak és két részre oszthatók. Az első a közösségi joganyag áttekintése (acquis screening), a második maga a tárgyalás. Az érdemi tárgyalásra akkor kerül sor, ha a joganyag átvilágítása már befejeződött. Az „első körös” országokkal 1998. áprilisában kezdődtek az átvilágító tárgyalások és 1999. júliusára le is zárultak. Eközben az elsőként lezárt fejezetekben 1999. novemberében elkezdődtek a tárgyalások. A csatlakozási tárgyalások menetét az 1999-es Helsinki csúcs lendítette meg. Ekkor ugyanis döntöttek a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről a többi hat tagjelölt ország (Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Málta) esetében is. Ennek következtében 2000. február 15-én el is kezdődtek a csatlakozási tárgyalások. 2001. második félévére nyilvánvalóvá vált, hogy a második körös országok teljesítményükkel utolérték az első csatlakozóként jelölteket, így megszűnt a különbség a 37

Málta „kiesett” a csatlakozásra várók kosarából, mert 1996-ban a Nacionalista Párt került hatalomra, és visszavonta felvételi kérelmét. Azonban 1998-ban ismét a Munkáspárt került hatalomra, így újra kérték tagsági felvételüket. 38 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Harmadik Kiadás Magyar Országgyűlés 1999 valamint Európa kislexikon – Az Európai Unió és Magyarország, Szerk.: Hargita Árpádné, Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor Aula Kiadó 1999

49

két csoport között, kivéve Bulgáriát és Romániát, melyeknek akkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy, nincs esélye utolérni a többieket a felzárkózásban. A 2001. decemberi laekeni csúcson a tagállamok, pedig már egyértelműen elkötelezték magukat amellett, hogy 2002. végére be kell fejezni a csatlakozási tárgyalásokat, hogy az új tagok már részt vehessenek a 2004-es parlamenti választásokon. A csúcstalálkozón konkrétan is megnevezték azt a tíz tagjelölt országot, melyeket a csatlakozásra felkészültnek találtak. Az országok a következők: Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovénia, valamint Szlovákia. A csatlakozási tárgyalások végére a már rég várt 2002.-es december 12-13.-i koppenhágai csúcstalálkozó tett pontot. Az Európai Tanács lezártnak tekintette a csatlakozási tárgyalásokat, valamint megerősítette, hogy a tíz jelölt tagállam akár 2004. május 1-jétől teljes jogú tagállammá válhat. Bulgária és Törökország számára egy 2007-es csatlakozást helyeztek kilátásba. Törökországgal, pedig megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások 2004. decemberében, amennyiben az Európai Tanács úgy látja, hogy az ország eleget tett a koppenhágai kritériumoknak. A 2002-es Koppenhágai csúcstalálkozó előtt az Európai Unió tagállamaiban közvélemény-kutatást tartottak az Unió bővítésének támogatottságát illetően. A válaszadók több mint fele (52%) voksolt amellett, hogy az Unió új tagállamokkal bővüljön. 30%-uk nem értett egyet a bővítéssel, 18%-nak pedig nem volt véleménye a kérdéssel kapcsolatban. Már 2000. ősze óta végeztek ilyen felméréseket, de eddig ez volt a legnagyobb támogatottságot mutató eredmény. A bővítés támogatottsága a legszélesebb körben elterjedt Görögországban (76%) és Dániában (71%) volt. Írországban (67%), Svédországban (65%), Olaszországban (64%), Spanyolországban (63%) és Portugáliában (60%) a lakosság legalább 60%-a támogatja a bővítést. A Benelux államokban, Finnországban és Ausztriában a támogatottság 50 - 60% közé esett. Németországban (46), Nagy-Britanniában (42%), valamint Franciaországban (41%) a lakosság kevesebb, mint fele támogatja az Európai Unió bővítését.39 Mind az Európai Unió, mind a jelölt tagországok életében a sorsdöntő eseményre 2003. április 16-án, Athénban került sor, az ókori demokrácia egyik nevezetes emlékhelyén, Attalosz király oszlopcsarnokánál. Az ünnepségen minden tagállam állam- és kormányfői aláírták az Európai Unió bővítéséről szóló szerződést, mely az Unió eddigi valaha létező

39

www.europa.eu.int/comm/public_opinion/archives/eb/eb58/eb58_en.pdf

50

legnagyobb egyidejű bővítése volt. Az ünnepélyes ceremónia előtt minden tagállam államés kormányfője három-három perces beszédet mondott (7. melléklet), majd aláírta a szerződést. Összességében elmondható, hogy a huszonöt jelenlévő állam kinyilvánította, hogy ezután szeretnének véget vetni Európa több évszázados megosztottságának és viszályának, és a jövőt tekintve egymással együttműködve lényeges szerepet szeretnének betölteni a világpolitikában.

14.2 Magyarország és az Európai Unió kapcsolatrendszere Az Európai integráció életébe ezután már Magyarország is be fog kapcsolódni, ezért úgy gondolom, elkerülhetetlen, hogy ne tekintsük át Magyarország és az Európai Unió kapcsolatát. Magyarország évtizedeken át csupán kívülről figyelhette amint a kontinens nyugati felén élő nemzetek mind szorosabbra fűzik együttműködésük szálait, a polgárok életszínvonala tovább javul és korábban egymással háborúban álló népek megteremtik a tartós béke alapjait. A kezdeti Szén -és Acélközösség- elsősorban a politikai akaratnak és a társadalmi támogatottságnak köszönhetően – idővel egységes belső piaccá fejlődött. Az Európai Közösségekből kinövő Európai Unió létrehozta a közös valutát, lebontotta a belső határokat és kiépítette a külső határok védelmét. Magyarország számára az 1990-es évek elején nyílt meg az európai uniós tagság elvi lehetősége. A rendszerváltás megteremtette a szabad értékválasztás esélyét, a magyar külpolitika önállóságát. A sorsfordító változással együtt született meg a széleskörű politikai és társadalmi konszenzus: Magyarország fontos célja az Európai Közösség teljes jogú tagjává válni. Hazánk és az akkor még Európai Közösségeknek nevezett szervezet első hivatalos kapcsolat felvételére – köszönhetően az először a gazdaság területén érezhető enyhülésnek -1987-ben került sor, amit néhány hónapos tárgyalások után az 1988. szeptember 26-án Brüsszelben aláírt Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Megállapodás követett. Ezzel a lépéssel kezdődtek meg Magyarország és az EK közötti gazdasági és politikai kapcsolatok 1989. augusztus 1-szeptember 25-ig Brüsszelben a G7-ek megbízása alapján az EK Bizottság közös tárgyaló-asztalhoz ülti a "huszonnégyeket" (G-24) a magyar-lengyel segélyakció kialakításának érdekében. Ennek eredményeként útjára indul a Phare-program Az első Európai Megállapodásokat Lengyelországgal, Magyarországgal és a Cseh és Szlovák Köztársasággal tárgyalták meg, aláírásukra 1991. december 16.-án került sor.

51

Ezzel egy időben írták alá az Ideiglenes Megállapodásokat is, ami lehetővé tette, hogy a szerződés kereskedelmi rendelkezései azonnal hatályba lépjenek. A Lengyelországgal és Magyarországgal megkötött Európai Megállapodások 1994. február 1-jén léptek életbe. 1993 közepére hazánktól és a többi társult országtól politikai csatornákon érkező türelmetlenségünket kifejező üzenetek hatására megérlelődött az EK következő lépése. E lépés az 1993. június 21.-22.-i koppenhágai ülés volt. Az Európai Tanács úgy határozott, hogy azok a közép- és kelet-európai társult országok melyek ezt kívánják, az európai Közösség tagjai lehetnek. Különböző kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy csatlakozhassunk. Az EK joganyagát át kell venni, valamint állást foglalni a piacra jutási akadályok lebontásának gyorsítása mellett. 1994 áprilisában Magyarország benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. (6. melléklet) 1994. április 1-jén Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter Athénban átadta az EU soros elnökségét ellátó görög diplomácia vezetőjének Magyarország hivatalos EU-tagsági kérelmét. 1995 júniusában a Cannes-i csúcsértekezleten az EU újabb választ adott az átalakuló országoknak a leendő EU tagság feltételeivel kapcsolatos kérdéseire: jóváhagyta az ún. Fehér Könyvet. E dokumentum az integráció igen terjedelmes joganyagából készült válogatás, amelynek a társult államok jogrendjébe való átültetése közelítené őket az EU egységes belső piacának szabályrendszeréhez. A következőkben megvizsgálandó dokumentumok már csatlakozási szándékunk közvetlen következményei. Az 1995. decemberi madridi csúcson „kérdőívvel” történő megmérettetést, felkészülési értékelést ajánlottak fel az ország számára. Ezek a kérdőívek már nem a társult státusszal foglalkoztak, hanem a leendő tagság előkészítésével kapcsolatosak. 1996 áprilisában a

Bizottság átadja a magyar kormány képviselőinek

az

országvélemény (avis) kidolgozásának előkészítését szolgáló kérdőívet, amelyre igen rövid határidőn belül várnak részletes választ a magyar hatóságoktól. Ezen kitöltött kérdőívekről az Európai Bizottság 1997-ben készítettel el véleményét. Ez a vélemény alapvetően hazánk integráció érettségét értékeli. Emellett azonban kitér arra is, hogy milyen területeken várnak még megoldásra feladatok. A Bizottság összességében pozitív avist állít ki hazánkról és javasolja a tárgyalások megkezdését. Ez indította el gyakorlatilag a csatlakozási tárgyalások procedúráját.

52

1998-tól kezdve a bizottság minden évben elkészítette az egyes csatlakozni kívánó országokról szóló országjelentést, amely a tagjelöltek előre haladását értékelte megjelölve többek között az acquis communautaire átvételéhez szükséges további erőfeszítéseket. 1997. december 12-13-án az Európai Tanács luxemburgi ülése döntést hozott a bővítési folyamat megkezdéséről. A Tanács döntése értelmében 1998 tavaszán kétoldalú kormányközi konferenciák keretében az EU megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat a legfelkészültebb 5+1 társult állammal, köztük Magyarországgal. 1998. március 31-én végérvényesen megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, melyek során összesen 31 fejezetet kellett átvilágítani. Ezek a tárgyalások napjainkig folytak. 2002. decemberében zárult le az utolsó fejezet s a szintén e hónapban megrendezett koppenhágai csúcson hivatalosan is meghívást kaptunk a 15-ök Uniójába.40 14.2.1 Magyarország az Európai Unió küszöbén 2003. tavaszán már felgyorsultak az események. 2003. április 9-én az Európai Parlament strassbourgi ülésén nagy többséggel megszavazta a tíz bővítésre váró ország csatlakozásáról szóló határozatot. A 626 tagú testület 567 szavazó tagjából 458 támogatta, 68 ellenezte a bővítést, 41-en, pedig tartózkodtak. Ha országokra lebontva nézzük a szavazás eredményét, akkor Magyarország az előkelő második helyen áll Szlovénia után. Tehát az Európai Parlament hozzájárulása megnyitotta az utat a csatlakozásra várók előtt.41 A következő sorsdöntő lépés Magyarország szempontjából a 2003. április 12-én tartott népszavazás volt. Az európai uniós ügydöntő népszavazás eredményesnek bizonyult. A 3 648 717 db érvényes szavazatból 3 056 027-en szavaztak igennel (ez a ténylegesen választók 83,76% -át jelenti) és 592 690 volt a nem szavazatok aránya.42 A népszavazáson a választásra jogosultak kevesebb, mint fele, 45,62%-a jelent meg. A várakozástól elmarad ez a részvételi arány, melyet sokan azzal indokoltak, hogy úgyis eredményes lesz a szavazás. Másnap az Európai Bizottság egy nyilatkozatot adott ki, melyben melegen üdvözli a magyar népszavazás pozitív eredményét.(8. melléklet) 2003. április 15-én a magyar Országgyűlés felhatalmazást adott Medgyessy Péter kormányfőnek, hogy írja alá Athénban Magyarország csatlakozási szerződését. Héttagú hivatalos delegáció utazott Athénba, melynek tagjai Medgyessy Péter miniszterelnök, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor volt miniszterelnökök, Göncz 40

Dr. Majoros Pál- Magyarország és az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai c. előadás adatok: Népszabadság 2003. április 10. szám 42 adatok: www.kum.hu 41

53

Árpád volt, és Mádl Ferenc jelenlegi államfő, valamint Kovács László külügyminiszter. Magyarország nevében Medgyessy Péter és Kovács László 2003. április 16-án délután háromnegyed négykor írta alá az Európai Unió bővítéséről s egyben Magyarország csatlakozásáról szóló döntő jelentőségű okmányt. Ezzel Magyarország és az Európai Unió véglegesen kinyilvánította akaratát, hogy ezután együttesen képzelik el jövőjüket. Magyarország 2004. májusától az Európai Unió hivatalos tagja lesz. Az Európai Unió fennállásának ötven éve alatt bebizonyította, hogy azokat a célokat, melyekért létrehozták, sikeresen valósította meg. Ezek olyan célok, melyek minden európai ország közös érdekeit tükrözik, ezért minden tagállam érdekelt a fenntartásában. Ötven év háború nélkül, ötven év béke, politikai és gazdasági stabilitás és fejlődés áll az Unió mögött. Az Európai Unió tagállamai a világ legfejlettebb országai közé tartoznak. Ez annak köszönhető, hogy - bár nem mindenben értenek egyet - vannak olyan feladatok, melyeket együttesen sokkal könnyebb megoldani, mint egyedül. A közös fellépéssel könnyebb helytállni a kiéleződő gazdasági helyzetben, könnyebb együtt óvni értékeinket, együttesen fellépni a bűnözés ellen, könnyebb együtt segítséget nyújtani. A 2004-es csatlakozással mind a tíz állam ehhez az erős integrációhoz fog tartozni. Bizonyos, hogy lesznek nehézségek mind az új és régi tagállamokat érintően (melyeket együttesen kell megoldani), de ezek ellenére mindegyik ország visz magával valami egyedüliséget, mely által színesíti, gazdagítja, megerősíti az Európai Uniót, ezáltal még biztosabb pozíciót betöltve a világrendben.

54

Mellékletek 1. melléklet Római Szerződés (Alapelvek- kivonatok) 3. Cikkely …A Közösség tevékenységei a jelen Szerződés értelmében és az általa megadott időrendi ütemezés szerint magukban foglalják (a) a tagállamok között a vámok, az áruk importját és exportját terhelő mennyiségi korlátozások,

valamint

minden

más

hasonló

hatással

járó

intézkedés

kiküszöbölését; (b) Közös Vámtarifa és harmadik országok irányában közös kereskedelmi politika létrehozását; (c) a tagállamok között a személyek, szolgáltatások és tőke szabad mozgása útjában álló akadályok lebontását; (d) a mezőgazdaság terén közös politika elfogadását; (e) a fuvarozás körében közös politika elfogadását; (f) olyan rendszer felállítását, amely védi és biztosítja a közös piacon belüli versenyt; (g) olyan eljárások alkalmazását, amelyek révén összhangba lehet hozni a tagállamok gazdaságpolitikáit, és orvosolni lehet fizetési mérlegeik egyensúly zavarait; (h) a tagállamok törvényeinek olyan mértékű közelítését, amely szükséges a közös piac megfelelő működéséhez; (i) az Európai Szociális Alap létrehozását, a dolgozók foglalkoztatási lehetőségeinek javítása és az életszínvonal emeléséhez való hozzájárulás érdekében; (j) Európai Beruházási Bank (European Investment Bank) létrehozását, hogy új források megnyitásával segítse elő a Közösség gazdasági terjeszkedését; (k) tengeren túli országok és területek társulását a kereskedelem fokozása és a gazdasági és társadalmi fejlődés együttes előmozdítása érdekében.43

43

Európa számokban – Eurostat - Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala Luxemburg 1997 p.13

55

2. melléklet Egységes Európai Okmány (Preambulum - kivonatok) (Az EK 12 tagállamának államfői) •

Attól a szándéktól vezérelve, hogy folytassák az Európai Közösségeket létrehozó Szerződések alapján megindított munkát és egységes egészként átalakítsák az Államaik közötti kapcsolatokat egy Európai Unióban, az 1983.június 19-i ünnepélyes Stuttgarti Nyilatkozat szerint,

•

Elhatározva, hogy először is a saját szabályaik szerint működő Közösségek, és másodszor az aláíró Államok között a külpolitika területén megvalósuló európai együttműködés alapján létrehozzák az Európai Uniót, és minden szükséges intézkedési eszközzel felruházzák az Uniót,

•

Elhatározva, hogy együttműködnek a demokrácia előmozdítása érdekében a Tagállamok alkotmányaiban és törvényeiben, az Emberi Jogok és Alapvető Szabadság Jogok Megóvásáról szóló Egyezményben, valamint az Európai Szociális Chartában elismert alapvető jogok, nevezetesen a szabadság egyenlőség és társadalmi igazságosság alapján,

•

Meggyőződve arról, hogy az európai eszme, a gazdasági integráció és politikai együttműködés terén elért eredmények, valamint az újabb fejlődés szükségessége megfelel

•

Európa demokratikus népei kívánságainak, melyek számára az általános választójog alapján megválasztott Európai Parlament nélkülözhetetlen kifejező eszköz,

•

Annak az Európára nehezedő felelősségnek tudatában, hogy egyre fokozottabban, egyhangúlag szót emeljen és egybehangzóan szolidárisan eljárjon közös érdekeinek és függetlenségének hatékonyabb megóvása érdekében, különösen pedig a demokrácia elveinek, valamint a törvényesség és emberi jogok betartásának kibontakoztatásával, amelyek mellett elkötelezték magukat, hogy együttesen hozzájárulhassanak a nemzetközi béke és biztonság megőrzéséhez az Egyesült Nemzetek Alapokmányának keretén belül általuk vállalt kötelezettség szerint,

56

•

Elhatározva, hogy a közös politikák bővítésével és új célkitűzések követésével javítják a gazdasági és társadalmi helyzetet, és biztosítják a közösségek zökkenőmentesebb működését azáltal, hogy az intézmények számára lehetővé teszik jogosítványaiknak a közösségi érdekeket leginkább szem előtt tartó feltételek közötti gyakorlását,

•

Miután az 1972 október 19-től 21-ig Párizsban megtartott Konferenciájukon az államfők vagy kormányfők jóváhagyták a gazdasági és pénzügyi unió fokozatosan előrehaladó megvalósításának célkitűzését,

…elhatározták a jelen Okmány elfogadását…44

3. melléklet Az Európai Unióról szóló szerződés (kivonatok) A Cikkely A jelen Szerződéssel a Magas Szerződő Felek Európai Uniót hoznak létre maguk között, amelyet a továbbiakban az ’Unió’-nak neveznek. A jelen Szerződés új határkövet jelöl ki az Európa népei közötti egyre szorosabb együttműködés folyamatában, amelyben a döntéseket az állampolgárokhoz a lehető legközelebb hozzák meg. Az Unió alapját az Európai Közösségek képezik, kiegészítve a jelen Szerződéssel létrehozott politikákkal és együttműködési formákkal. Feladata, hogy összhangról és szolidaritásról tanúbizonyságot tevő módon megszervezze a tagállamok és azok állampolgárai közötti kapcsolatokat B Cikkely Az Unió az alábbi célokat tűzi ki maga elé: •

A kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági és társadalmi haladás előmozdítása, különösen egy belső határok nélküli térség létrehozásával, a gazdasági és társadalmi összefogás erősítésével, valamint egy gazdasági és pénzügyi unió

44

Európa számokban – Eurostat - Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala

57

létrehozásával, amely végső fokon magába foglalja az egységes valutát a jelen Szerződés rendelkezései szerint; •

Identitásának nemzetközi téren való érvényesítése, különösen egy közös kül-, és biztonságpolitika megvalósításával, amely esetleg magában foglalja a közös védelmi politika kialakítását, így idővel közös védelemhez vezethet;

•

A Tagállamok állampolgárai jogainak és érdekeinek megerősített védelme az uniós állampolgárság bevezetésével;

•

Szoros együttműködés kifejlesztése az igazságszolgáltatásban és a belügyekben;

•

Az acquis communautaire (közösségi szerzett jogok) teljes körű fenntartása és ezekre építés annak figyelembevételével, hogy… a jelen Szerződéssel bevezetett politikákat és együttműködési formákat milyen mértékben kell felülvizsgálni a Közösség mechanizmusainak és intézményeinek hatékonyságát biztosítandó.

4. melléklet K.1 cikkely Az Unió célkitűzéseinek megvalósítása érdekében – különös tekintettel a személyek mozgásának szabadságára, és nem érintve az Európai Közösség hatásköreit – a tagállamok az alábbi területeket közös érdekű kérdésnek tekintik: 1. menekült politika; 2. azok a szabályok, amelyek arról rendelkeznek, hogy a személyek miként léphetik át a tagállamok közös határait, valamint, hogy hogyan történik ezen átlépés ellenőrzése; 3. a bevándorlási politika és a harmadik országok állampolgáraival szemben folytatott politika; a)

harmadik országok állampolgárainak a tagállamok területére történő belépésére és ottani mozgására vonatkozó feltételek;

b) a harmadik országok állampolgárainak a tagállamok területén való tartózkodásának feltételei, beleértve a családegyesítést és a munkához jutást;

Luxemburg 1997 p.15

58

c) küzdelem a harmadik országok állampolgárainak a tagállamok területére történő illegális bevándorlása, illetve a tagállamok területén történő illegális tartózkodása és munkavállalása ellen; 4. a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem, ha a 7., 8. és 9. pontokban foglaltak nem terjednek ki erre a területre; 5. a nemzetközi szintű csalások elleni küzdelem, ha a 7., 8. és 9. pontokban foglaltak nem terjednek ki erre a területre; 6. igazságszolgáltatási együttműködés polgári ügyekben; 7. igazságszolgáltatási együttműködés büntetőügyekben; 8. együttműködés vámügyekben; 9. rendőrségi együttműködés a terrorizmus, a tiltott kábítószer-kereskedelem és a nemzetközi bűnözés egyéb súlyos formái elleni küzdelem és megelőzés céljábólbeleértve, ha szükséges, a vámügyi együttműködés bizonyos területeit-, amely összekapcsolódik egy Unió szintű, az információk cseréjét biztosító rendszer megszervezésével egy Európai Rendőrség (Europol) keretein belül.45

5. melléklet Az Európai Unió 49. vagy O cikkelye Bármely európai állam az Unió tagjává válhat. Kérelmét a Tanácshoz kell benyújtania, amely egyhangúlag nyilatkozik a Bizottság meghallgatása, és az Európai Parlamentnek – tagjai abszolút többségének szavazatával elfogadott – jóváhagyása után. A felvétel feltételeit és az Unió alapító szerződéseiben a felvétellel járó módosításokat a tagállamok és a kérelmező ország közötti egyezmény szabályozza. Az egyezményt minden szerződő állam saját alkotmányjogi előírásainak megfelelően megerősíti.46

45

Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány p.86 46

Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány p.102

59

6. melléklet Magyarország csatlakozási kérelme

Őméltósága Theodoros Pangalos úrnak, az Európai Unió Tanácsának elnöke Elnök Úr! A Magyar Köztársaság Kormánya nevében van szerencsém tájékoztatni arról, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unióról szóló Egyezmény "O" Cikke rendelkezése alapján ezennel kéri az Európai Unióba történő felvételét. Budapest, 1994. március 31. Tisztelettel: Dr. Boross Péter A Magyar Köztársaság miniszterelnöke 47

7. melléklet Az Európai Unió vezető tagállamainak állam- és kormányfői által a 2003. április 16-i athéni ünnepélyes ceremónián mondott rövid beszéd legfőbb gondolatai Gerhard Schröder német kancellár úgy vélte, hogy Németország megosztottsága után véget vetettek Európa megosztottságának is. Valamint azt mondta, hogy az Unió nem csak egy hatalmas közös piacot, gazdasági egységet jelent, hanem társadalmi és kulturális cserét, melyben mindenki részt vesz.

47

www.kum.hu

60

Tony Blair brit miniszterelnök szerint az új tagok majd osztozhatnak azokban az értékekben (szabadság, demokrácia, emberi jogok), melyet Európa képvisel. Tony Blair úgy vélte, hogy az EU-nak példát kell mutatni a világnak. Jacques Chirac francia elnök szerint a mostani bővítés még csak a kezdet Európa egyesítésében. Véleménye szerint a bővítés akkor lesz sikeres, ha az EU megragadja a történelmi lehetőséget és megreformálja az EU-t. folytatni kell az építkezést - mondta. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár kijelentette: a XXI. Század most kezdődik csak igazán. Kiemelte, hogy Európa tagállamainak ezután egyenlő partnerekként kell élniük. Bertie Ahern ír miniszterelnök csodálatát fejezte ki a tagjelöltek felkészültsége kapcsán. Szót ejtett arról is, hogy a bővítést Bulgária és Románia közeljövőben történő csatlakozásával lehet teljesebbé tenni. 2004 első félévében az új tagállamok csatlakozásánál Írország lesz az Unió soros elnöke. Medgyessy Péter miniszterelnök kijelentette, hogy az Unió bővítésével, a csatlakozási szerződés aláírásával egy szomorú és igazságtalan évszázad ért véget. Köszönetet mondott a békés rendszerváltást lehetővé tévő Nemzeti Kerekasztal tagjainak és Magyarország polgárainak, akik „családjukkal együtt rengeteg áldozatot hoztak az elmúlt esztendőkben”. Végül minden európai „barátot” meghívott az új, korszerű Magyarországra. „Érezzék otthon magukat”- mondta a miniszterelnök.48

8. melléklet Az Európai Bizottság üzenete a magyar népszavazást követően (Brüsszel, 2003. április 13.) A magyar népszavazás eredménye, mely a máltai és a szlovéniai „igen”-t oly gyorsan követte, nagyszerű alkalom az ünneplésre. A magyar szavazók voksukkal egyértelműen kinyilvánították, hogy a jövőjüket egy erős, egységes Európán belül szeretnék folytatni. Ez a döntés az európai demokratikus államoktól való tragikus elkülönülésnek a végét jelzi.

48

http://origo.hu/eu/20030416agorog.html

61

Ugyanakkor Európa jövőjében való teljes magyar részvételt is jelzi, melyhez a gazdag kulturális örökségükkel is hozzá tudnak járulni. Emellett azon akaratukat is kinyilvánították, hogy Magyarország szeretne részt venni az európai integrációban, de úgy, hogy közben megmutassa Európa többi országának az egyedüliségét, megőrizve identitását. A mostani eredmény a magyar emberek hosszú évek során átélt bátorságát, áldozatát, türelmét és erőfeszítéseit koronázza meg. Kulcsszerepet játszottak a vasfüggöny lerombolásában, 1989-ben, azóta fáradhatatlanul dolgoznak, hogy véghezvigyék azokat a szükséges reformokat, melyek egy nyitott, modern társadalmat hoznak létre. Ahogy Magyarország

elfoglalja

az

őt

megillető

helyet

az

Unióban,

a

magyarok

megbizonyosodhatnak a felől, hogy teljes jogú tagállamként fogják tisztelni az Unión belül. Magyarország a kisebbségek Uniójához is csatlakozik, egy Unióhoz, ahol semmilyen nép vagy állam nem tölthet be domináns szerepet, de mindegyiküknek egyenlő jogaik és kötelezettségeik vannak, és közös célért dolgoznak. Az Európai Bizottság melegen üdvözli Magyarországot az Unióban, és várakozással tekint az együttműködésre egy közös Európa építését illetően.49

49

Commission Press Room – www.europa.eu.int

62

Irodalom Balázs Péter: Európai egyesülés és modernizáció, Osiris Kiadó Budapest 2001 Bryn O’Callaghan: An Illustrated History of the USA (Az Egyesült Államok képes történelme) Longman 1994 Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány Európa A-tól Z-ig – Az Európai Integráció kézikönyve A magyar nyelvű változat szerkesztői: Czuczai Jenő és Ficzere Lajos Institut für Europäische Politik, Belgium 1997 Európa ma és holnap Szerk.: Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor Euration Európai Együttműködési Alapítvány Bp. 1997 Európa kislexikon – Az Európai Unió és Magyarország, Szerk.: Hargita Árpádné, Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor Aula Kiadó 1999 Európa számokban – Eurostat - Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala Luxemburg 1997 Gazdag Ferenc: Európai Integrációs Intézmények, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Bp. 1992 Gazdag Ferenc: Európai Integrációs Intézmények, Osiris Kiadó Bp. 1999 Hernádi Leonóra: Az Európai Unió Intézményei Press Publica Kiadó Bp. 2002 Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 – 1995, Bp. 1997 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik Kiadás Magyar Országgyűlés 2002 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Harmadik Kiadás Magyar Országgyűlés 1999 HVG archív cd – HVG infotár 1993 - 2001 Krónika kézikönyv – Európa, Magyar Könyvklub, Bp. 2001 Magyarok úton az Európai Parlamentbe Szerk.: Jürgen Wahl Ford.: Bohákné Szabari Krisztina, Bp. 2002 Majoros Pál: Magyarország a világkereskedelemben, Nemzeti Tankönyvkiadó 1999 Mezei Géza: Helyreállított Európa, Osiris Kiadó Bp. 2001 Navracsics Tibor: Európai Belpolitika – Az Európai Unió politikatudományi elemzése Korona Kiadó Bp. 1998

63

Népszabadság 2003. áprilisi számok RPP hírlevél 2002. II. évf. 4-sz Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története, Bíbor Kiadó Miskolc 2000 www.europa.eu.int www.magyarorszag.hu www.kum.hu www.eudelegation.hu www.origo.hu

64