Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK. Újabb diplomás levelező tagozat. Public Relations szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Újabb diplomás levelező tagozat Public Relations szakirány

EGY MŰSORVEZETŐ METAMORFÓZISA: FRIDERIKUSZ SÁNDOR ARCULATVÁLTOZÁSAI A MÉDIÁBAN

Budapest, 2005.

Készítette: RózsaViktória

2

TARTALOMJEGYZÉK

1.

BEVEZETÉS ___________________________________________________________________4

2.

A KUTATÁS HATÓKÖRE _______________________________________________________6

3.

ELMÉLETI HÁTTÉR ____________________________________________________________7 3.1 AZ ARCULAT ___________________________________________________________________7 3.2 A SAJTÓ SZEREPOSZTÓ HATALMA - ÁLLANDÓSÁG ÉS VÁLTOZÁS A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓBAN ____9

4.

A SZAKMAI KEZDETEK _______________________________________________________10

5.

AZ 1980-AS ÉVEK VÉGE _______________________________________________________11 5. 1. A SZÍNPADI SHOW-K ___________________________________________________________11 5.1.1. A kommunikációs stílus_____________________________________________________12 5.1.2 Hatalomjelek a kommunikációban _____________________________________________12 5.1.3 Másképpen beszélgetni ______________________________________________________14 5.1.4 „Gyerünk a vallatószékbe!” __________________________________________________16 5.1.5 A miliő __________________________________________________________________16 5.2 „EZ EGY ÁLPRŰD ÉS ÁLSZEMÉRMES ORSZÁG”, AVAGY A 80-AS ÉVEK LÉGKÖRE _______________17 5.3 BEILLESZKEDNI A „SOR”-BA? – AVAGY FRIDERIKUSZ ÉS AZ ÚJSÁGÍRÓ SZAKMA VISZONYA A 80-AS ÉVEKBEN ________________________________________________________________________18 5.4 KÖZPONTBAN A HÁZIGAZDA - „EZ A SHOW RÓLAM SZÓL!” _______________________________19 5.5 A KETTŐSSÉG - EGY BOLDOG ÓRA __________________________________________________20 5.5.1 Külső megjelenés és nyelvi viselkedés _________________________________________20 5.6 A KÓDOLÁS ÉS DEKÓDOLÁS KETTŐSSÉGE ____________________________________________21 5.7 EGY TISZTA JÓ KÖNYV- EGY TISZTA PROVOKÁCIÓ ______________________________________23 5.8 BOKSZ – A FORMA IS SZÁMÍT, NEM CSAK A TARTALOM _________________________________23

6.

AZ 1990-ES ÉVEK, AZ EXTRAVAGÁNS SHOW-MAN ______________________________25 6.1 VAGYOK A VILÁGBAN, HÁT KILÁTSZOM” AVAGY A MÉDIA ÁLTAL SUGÁRZOTT EGYÉNISÉGTORZÍTÓ REFLEXEK A 20. SZÁZAD VÉGÉN ______________________________________________________25 6. 2 A SHOW _____________________________________________________________________28 6.2.1 Mi elröpítjük egy másik világba ______________________________________________28 6.2.2 A show, mint műfaj előképei _________________________________________________29 6.2.3 A show népszerűsége a közvéleménykutatási adatok szerint _________________________32 6.2.4 A Friderikusz-PLUSZ magazin, avagy az arculat mint tőke__________________________32 6.3 A KETTŐSSÉG A 90-ES ÉVEKBEN FOLYTATÓDIK ________________________________________34 6.3.1 Az én mozim – „az ellensúly”_________________________________________________34 6.3.2 A műsor profilja ___________________________________________________________36 6.3.3 A műsorvezető arculata______________________________________________________37

7.

A VÁLTOZÁS SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL ____________________________________________39

8.

A SZÓLÁS SZABADSÁGÁNAK NAPRAKÉSZ RIPORTERE__________________________42 8.1 NON-VERBÁLIS ESZKÖZÖK _______________________________________________________43 8.2 A STÚDIÓ _____________________________________________________________________44 8.3 KAPCSOLJUK VENDÉGÜNKET ______________________________________________________44 8.4 A HÁTTÉR ____________________________________________________________________45 8.5 BÖLCS MODERÁTOROK ÉS TUDÓSOK ________________________________________________45 8.6 A MŰSOR PROFILJA _____________________________________________________________47 8.7 A KOMMUNIKÁCIÓS STÍLUS _______________________________________________________49

9.

ÖSSZEGZÉS __________________________________________________________________51

FELHASZNÁLT IRODALOM ________________________________________________________54 1. MELLÉKLET ____________________________________________________________________55

3

1. Bevezetés

A szakdolgozati téma kiválasztása mindig kivételesen nehéz feladat, de különösképpen nehéz a kommunikáció szakos hallgató számára, hisz kommunikációval –

lévén

a

legalapvetőbb

emberi-társadalmi

jelenség

–

szinte

minden

társadalomtudomány foglalkozik. A kommunikáció kérdéseiről az elmúlt évtizedekben tengernyi publikáció született, tankönyvek is szép számmal. Umberto Eco, a híres olasz filológus és szabadgondolkodó nemcsak hasznos, de humoros könyvében, a Hogyan írjunk szakdolgozatot?1 című művében arra tanítja a leendő szakdolgozatírókat, lehetőleg igyekezzenek minél inkább leszűkíteni kutatásuk tárgyát. Kommunikáció szakos hallgatóként és angol nyelvészeti előtanulmányokkal a hátam mögött elsőként választásom a médiaüzenetek szociolingvisztikai elemzésére esett, ám leszűkítés nélkül fennáll a veszélye, hogy az ember sokat markol, s keveset fog. Még néhány, esetleg 1-2 televízió- illetve rádiócsatornára korlátozva is a témát, ugyanez a veszély leselkedik a szakdolgozatíró diákra. Így esett a választás egyetlenegy műsorvezető személyére, Friderikusz Sándorra, aki maga is városomban, Nyíregyházán kezdte pályafutását. Szakdolgozatomban arculatváltozását

a

magyar

média

eme

igen

kívánom áttekinteni, kiegyensúlyozott

vitatott

szemlélettel,

figurájának a

lehető

legnagyobb objektivitásra törekedve. Lehet őt szeretni és gyűlölni, csak közömbösen nézni nem lehet. Neve előbb foglalkozássá, majd fogalommá érett. Riporter, show-man, botránykő, ahogy tetszik. Egy biztos, roppant tudatossággal alakítja arculatát az egyes műsorok, műsorvezetői szerepek függvényében. Ugyanúgy, ahogy a színész készül soron következő szerepére, úgy formálgatja, készíti elő következő műsorához műsorvezetői perszónáját Friderikusz Sándor. Egy 1998. októberében az ELITE magazinnak adott interjúban Friderikusz Sándor kifejti, hogy meglátása szerint az entertainment-tévé alapfeltétele a változatosság, amelynek a legfőbb demonstrátora maga a show-man. A közönség – még 1

Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot?, Gondolat, Budapest, 1992, 29.o.

4

ha egy része fintorogva is fogadja – azért titkon reméli, hogy valami változik. Friderikusz számára egyaránt fontos mind a tartalmi, mind a formai változás. „Ha alaposabban végignézte valaki az eltelt hat-hét év Friderikusz-műsorait, biztosan észrevette, hogy miként változott a göndör “Sanyika” – először – Liszt ifjúkorára emlékeztető lobonchajú fiatalemberré, aztán napóleonos, diktátorszerű külsőt öltött figurává, majd egy sokkal komolyabb, méltóságteljesebb úriemberré...”-mondja saját magáról.2 Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy miért és hogyan változott pályafutása alatt az újságíró arculata az éppen aktuális feladatnak megfelelően, hogyan lett a szociálisan érzékeny

oknyomozó

riporterből

show-man,

a

show-műfaj

magyarországi

megteremtője, majd mára A szólás szabadsága című közéleti hírműsor vagány eleganciájú, menedzserfrizurájú műsorvezetője. Kutatásom során próbáltam felvenni a kapcsolatot a Friderikusz Produkció Kft.vel, rövid beszélgetést kérve a médiaszemélyiségtől, hogy személyesen is tájékozódjak arculatváltásának indokairól. Ám elutasításba ütköztem: azt a választ kaptam, hogy sajnos nem tudnak a segítségemre lenni, mert Friderikusz úrhoz rengeteg egyetemista, főiskolás fordul hasonló jellegű kéréssel, s időbeosztása nem teszi lehetővé, hogy ezekre a megkeresésekre személyesen válaszolhasson. Ez természetes is egy ilyen elfoglalt műsorvezető esetében, akiről interjúkból tudható, hogy emberfeletti intenzitással veti magát a munkába, s két munkanap között – saját bevallása szerint – csupán négy órát alszik. Mégis azt gondolom, hogy a távolságtartás, a megközelíthetetlenség látszatának fenntartása is arculatának része, különösképpen annak fényében, amit nyíregyházi barátjának elbeszéléséből tudunk, miszerint a műsorvezető igyekszik megőrizni munkatársaival szemben a magázódást. Ez is rendkívül tudatos arculatformálásra vall. A személyes találkozóra vonatkozó kérésemet elutasították, így csak a nyilvánosan

is

hozzáférhető

műsorokból

szerzett

személyes

benyomásaimra

hagyatkozhatok, amikor a riporter arculatváltozásait, illetve kommunikációját vizsgálom, ideértve műsorait, könyveit, a vele készített interjúkat, internetes honlapját, s a róla írt újságcikkeket.

2

http://www.elitemagazin.hu/9810/fridi.html

5

A Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának archívumában őrzött Friderikuszriportokat is szerettem volna áttanulmányozni, miután a katalógus tartalmazza őket, ám kérésemre elmondták, hogy ezek az anyagok már nem találhatók meg az archívumban, maga a riporter elhozta őket onnan. Kutatásomban sokat segített a Nyíregyházi Városi Televízió, mely ingyenes hozzáférést biztosított archívumához, ahol végignézhettem a műsorvezető pályafutása kezdetén készített műsorait, színpadi show-inak felvételeit. Ilyen akadályokba ütközve aztán kénytelen voltam leszűkíteni vizsgálatom hatókörét.

2. A kutatás hatóköre Kutatásom során a 80-as évek végétől kezdve a mai napig, azaz 2005-ig tekintettem át Friderikusz Sándor kommunikációját, a műsorainak egy részét, megjelentetett könyveit, show-műsorához kapcsolódó magazinját illetve a vele készített interjúkat, s közben arra kerestem a választ, miért és hogyan változott s változik a mai napig is a médiaszemélyiség arculata, hisz az szabad szemmel is látható tény, hogy viszonylag gyorsan és széles spektrumon belül változik az általa magáról közvetített kép, olyan, mint a kaméleon, lételeme a változatosság. Műsorvizsgálatom kiterjedt az 1986.-1990. között megrendezett vidéki, debreceni

és

nyíregyházi

színpadi

show-műsorokra,

az

azokról

készült

videófelvételekre, az Egy boldog óra című műsorra, majd 1991.-1997. között Az én mozim és később Az én mozim folytatódik című műsorokra, a Friderikusz Showra, 2003.-2005. között pedig A szólás szabadsága című politikai és közéleti hírműsorra. Ezek azok a produkciók, melyek mérföldkőnek számítanak az ő pályafutása során. A Friderikusz Show megteremtette a magyar médiában a show-műfaját, Az én mozim-ért pedig a riporter Pulitzer-díjat kapott. A kereskedelmi csatornákon futott szórakoztató műsorok, mint például a Fantasztikus Európa, a Békítő Show, a Gyerekszáj, a Friderikusz Szubjektív, a Talk-show vagy az Osztálytalálkozó nem képezik jelen vizsgálat tárgyát.

6

Elemzések során azt akartam megtudni, vajon pusztán ripaccsal, vagy fantasztikus átváltozó-művésszel van dolgunk. A közvélemény hajlik az előző feltevés elfogadására, de vajon az alapos, részletekbe menő kutatás alátámasztja-e ezt a felületes megállapítást. Azt vizsgáltam, hogy az egyes műsoroknál hogyan változott Friderikusz arculata, illetve hogy az arculat-változás milyen formai és tartalmi elemekben nyilvánul meg.

Tartalmi

szinten

azt

kutattam,

hogyan

változott

műsorainak

jellege,

vezérmotívumai, az interjúk témája, a műsorok szereplői, az interjúalanyok szociális helyzete illetve ismertsége szerint, valamint Friderikusz felvezető illetve lezáró szövegei és kommentárjai. Formai szinten pl. a műsorvezető külseje (hajviselete, ruházata, szemüvegkerete, viselkedése), a beszélgetések környezete, a díszlet, a stúdióberendezés stb. Azt elemeztem, hogyan változtak Friderikusz nyelvi és metakommunikációs megnyilvánulásai az idő múlásával és annak függvényében, hogy milyen hatalmi helyzetben lévő, illetve mennyire közismert emberekkel folytat beszélgetést. Kétségtelen, hogy a kívánt hatás és eredmény eléréséhez mind a tartalmi, mind a formai jegyek terén elengedhetetlen az azonosság, azaz a szándékok és tartalmak következetes képviselete és érvényesítése, mert ez kelti a befogadóban a hitelesség, megbízhatóság benyomását. Ezért azt vizsgáltam, mennyire van az egyes műsorokban összhangban és egyensúlyban az arculat tartalmi és formai oldala. Vajon nem kerül-e túlsúlyba a forma a tartalom rovására? Az arculat- és sajtóelméleti rész ismertetése után az újságíró pályájának rövid bemutatása következik, majd elemezni kívánom azt a kort, melyben elindult. Ezt követően néhány kiválasztott műsoron keresztül vizsgálom az arculati elemeket, illetve a műsorvezető kommunikációs aktivitásait.

3. Elméleti háttér 3.1 Az arculat Nyárády Gáborné – Szeles Péter Public Relations I-II. című könyvükben így fogalmaznak: „azt a rendszert, amely a szervezet mindennemű image-minősítő megnyilatkozásait, minden létező aktivitását összegzi, arculatnak (identitásnak)

7

nevezzük.”3 Nos, mi most nem egy szervezet, hanem egy médiaszemélyiség kommunikációs aktivitásait vizsgáljuk, illetve a kommunikációban bekövetkező változást. A változás természetes folyamat, ahogyan változik a világ, változik az ember. Igaz ez az arculatra és az image-ra is. Nyárády - Szeles szerint „abból adódóan, hogy az image tartalma folyamatosan változik, tehát nem statikus kategória, az arculat sem kezelhető dogmatikusan, azaz megmerevedett rendszerként. Folyamatos és állandóan megújuló, aktualizálódó, modernizálódó folyamatot és tevékenységet kell alatta értenünk.” 4 Amikor kutatni kezdtem a témában, rá kellett jönnöm, nemcsak hogy rengeteg írásos, vizuális és hanganyag létezik a tárgyban, interneten, könyvtárban, televíziós archívumokban, de hogy ezeknek túlnyomó többségét maga Friderikusz Sándor írta meg, adta ki, készíttette el saját magáról. Másfelől viszont azt tapasztaltam, hogy korábbi műsorainak csupán töredéke elérhető a nyilvánosság számára, szigorúan megválogatja, mi az, amit a nyilvánosság számára is megmutat, s mi az, amit saját tulajdonaként őriz. Összességében azért hatalmas kommunikációs aktivitást folytat, rendszeresen és intenzíven, a lehető legtöbb kommunikációs csatornát igénybe véve. Ebből is látszik, hogy olyan emberről van szó, aki rendkívül tudatosan alakítja saját arculatát általában véve, a médiaszakmán belül, de konkrétan az adott feladatnak, műsornak megfelelően is. Ösztönösen is tudja azt, amit a Public Relations tanít, azazhogy a kívánt imázs eléréséhez, a hírnévhez szavakra, tettekre és fizikai jelenlétre van szükség. Nemcsak műsorokat készít, hanem számos könyvet megjelentetett műsoraiból, rengeteg interjú készület vele, honlapján a www.friderikusz.hu -n és a www.aszolasszabadsaga.hu - n megtalálhatók élete legfőbb állomásainak dokumentumai, életrajza, műsoraihoz kapcsolódó információk, egyes műsorok átirata, továbbá fotók, logok, illetve a műsorvezető

személyes

véleménye

más

műsorokról.

Dolgozatomhoz

a

videofelvételekből, könyvekből, újságokból szerzett benyomások mellett ezekből a forrásokból tájékozódtam.

3 4

Nyárády Gáborné – Szeles Péter: Public Relations I-II., Perfekt Kiadó, Budapest, 2005., 264. o. Nyárády Gáborné – Szeles Péter: Public Relations I-II., Perfekt Kiadó, Budapest, 2005., 264. o.

8

3.2 A sajtó szereposztó hatalma - Állandóság és változás a tömegkommunikációban

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor Tömegkommunikáció című könyvében többek között arra keresi a választ, milyen szerepeket alakít ki a tömegkommunikáció a maga hatékony, gördülékeny, mindennapi működéséhez, és hogyan működik ezen szereposztó hatalma. Eszerint a tömegkommunikációs hatás egyik alapköve az ismerősség. „A televízión, rádión, rendszeresen járó újságon keresztül a közönség lakásába, intim szférájába belépő szereplő ismerőssége teremtheti meg azt a bizalmi alapot, amire aztán ráépíthető mindaz, amire a tömegkommunikáció rá akarja venni a befogadóit. Az

egyik

a

világ

ismerőssé,

átláthatóvá,

emberközelivé

tétele.

A

tömegtájékoztatás akkor és ott jön létre, ahol és amikor a világ határai túllépik, meghaladják a személyesen megismerhető-befogadható világ határait, s az egyén éppen azt várja el az őt tájékoztatótól, hogy valamiképpen közelibbé, familiárissá, személyessé tegye a tapasztalatilag idegen világot. E személyessé válásnak alapvető eszköze az ismerős személyek (bemondók, kommentátorok, show-manek, szakértők, politikusok, művészkedvencek) szerepeltetése, hiszen így az általuk közvetített világ mintegy a szomszédok, rokonok, ismerősök közti tapasztalatcsere léptékéhez igazodhat. Az új információk könnyebben befogadhatók, ha olyan ismerős személyek közvetítik, akiket már megszoktunk: az ismerősség eleve inkább pozitív, mint negatív asszociációkat hordoz. A ismétlődő szereplők emellett állandóságot is képviselnek a folyamatosan változó világban, rendszeres jelentkezésükkel az élet folytonosságát bizonyítják még a legnagyobb katasztrófák idején is: azt sugallják, hogy a tragédia nem lehet olyan nagy, hiszen életünk hétköznapokban megszokott elemei, lám, a helyükön vannak. Köztudott például tragédiák, háborúk esetén milyen fontos pánikcsillapító hatású lehet az ismert, megszokott közszereplők, bemondók megszólaltatása. Ők azok, akik évtizedeket át végigkísérve közönségüket, még az elmúlástól való félelmet is tompítják: hiába múlnak az évek a néző-hallgató-olvasó feje fölött, még mindig itt vannak azok, akikkel a

9

tömegkommunikáción keresztül fiatalon ismeretséget kötött, s akkor talán jelen van még valamiképpen fiatalsága is.”5 Kapitány –Kapitány szerint az ismerős személyek szerepeltetésének e funkciója miatt fontos, hogy ne csak személyük legyen állandó, de többé-kevésbé image-ük is. Helyesebben e tekintetben a változás és állandóság finom egyensúlyának kell érvényesülnie: „az alapimage-hez nem szabad hozzányúlni, hiszen az éppen ismerősségüket, megszokottságukat rombolná le; apró változtatásokra (öltözködésben, hajviseletben, szokásokban, illetékességi területben, a róluk tudható információkban) azonban szükség van ahhoz, hogy ne váljanak unalmassá, túlságosan megszokottá.”6 Egyik ellenszer a meguntság ellen az önkéntes szerepváltás, amikor valaki addigi szerepe kiüresedését, megszokottá válását érzékelve, maga lát neki új szerepe kialakításának. Vagy új oldalról mutatkozik be (kiderül róla, hogy nemcsak sikeres hírbemondó, hanem nagyszerű konyhaművész is,), vagy régi szerepéből fokozatosan újabba lép át (eredményes sportolóból vagy tehetséges/tehetségtelen színművész(nő)ből televíziós műsorvezető lesz). Friderikusz Sándor eddigi pályafutása során számos alkalommal élt az önkéntes szerepváltás eszközével. Ezeket a váltásokat fogjuk nyomon követni dolgozatunkban, a kiválasztott műsorok elemzésével.

4. A szakmai kezdetek Friderikusz

Sándor

szakmai

önéletrajza

megtalálható

a

szakdolgozat

mellékleteként (1. melléklet), ebben a fejezetben inkább rövid áttekintést szeretnék adni a kezdetekről, az elemzés szempontjából releváns részletek kiemelésével. Az

újságírói

pályát

már

egészen

fiatalon,

tizennégy

éves

korában

gyermekriporterként kezdte a 70-es években, s alig két évvel később már oknyomozó riporterként dolgozott egy vidéki rádió stúdiójában. Barátja elbeszélése szerint már a gimnázium rádiójában feltűnt merész, egyenes kérdezési stílusával, a tanáraival készített 5

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998.,181. o. 6 Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998.,182.

10

interjúkban. Ez a jellemvonása vezérmotívuma lesz a 80-es évek végén készített, vidéki művelődési központok, illetve színházak színpadain rendezett show-műsorainak, az azokban megfigyelhető kommunikációs stílusnak. Tényfeltáró

újságíróként

a

társadalmi

visszásságok

leleplezésére

specializálódott, ezzel sokak haragját kiváltva. Szintén barátja elbeszélésből tudjuk, hogy az önéletrajzában is említett, pécsi bányászlakás-építési botrány feltárásakor igencsak merész módszerhez nyúlt, amikor diktafonnal felszerelkezve becsöngetett az állítólag bányászok számára épített ház kapucsengőjén, s mikor a komornyik szólt bele, rögzíteni kezdte a beszélgetést. Ehhez hasonló akciói miatt aztán eltávolították a rádióból, s bevallása szerint a színpadi talk show-k világába volt kénytelen elmenekülni, három vidéki városban, többek között Nyíregyházán több száz fős közönség jelenlétében vezetett nyilvános beszélgető műsorokat. Magam is nyíregyházi lévén, tudom, hogy annak idején szinte lehetetlenség volt jegyet szerezni ezekre az előadásokra, olyan népszerűek voltak.

5. Az 1980-as évek vége 5. 1. A színpadi show-k

Ezek a debreceni, nyíregyházi és szentesi színpadokon rendezett beszélgető műsorok javarészt olyan ismert és ismeretlen embereket vonultattak föl, akik az akkori primér nyilvánosságból ki voltak zárva. Vendégei voltak mellőzött színészek, állásukból elbocsátott

újságírók,

illetve

már

akkor

is

meghívottai

között

szerepeltek

„csodabogarak”, amilyeneket a későbbi Friderikusz-show-kban is láthatott a nagyérdemű. Nyíregyházán végzett kutatásaimból tudom, hogy ezeknek a műsoroknak a hivatalos célja az volt, hogy egy-egy beszélgetés erejéig hazahozzák a politikai és kulturális élet Nyíregyházáról elszármazott képviselőit, ám amikor az akkori belügyminisztert számon kérte, mit tett városáért, újabb botrány kerekedett, s beszüntették a műsort.

11

5.1.1. A kommunikációs stílus

Ezek a show-k a Csak ma! címet viselték, s hétfőnként zajlottak, amikor abban az időben a hétfő a műsorszünet napja volt a televízióban. Óriási érdeklődés övezte a műsort, a jegyek hónapokkal előre elfogytak. A nagy sikerhez a meghívott személyek mellett nem kis mértékben hozzájárult Friderikusz kérdezési stílusa. A helyi tévé egyik műsorvezetője a show felkonferálásakor így jellemezte: „egy nem annyira bűbájosságáról, mint inkább csípős kérdéseiről és vérre menő vitáiról híres fiatalember ... következik.” 7 Kétségtelen, hogy ezekben a beszélgetésekben kíméletlen őszinteséggel faggatta interjúalanyait, ironizált, élcelődött, csipkelődött, kellemetlen helyzetbe hozta őket, szembesítette őket hibáikkal, emberi gyarlóságaikkal. Egyik beszélgetőtársával, egy híres színésznővel így kezdte a beszélgetést: „...nem marad más hátra, mint megkérdezni: hogy hízott így el, kedves művésznő?” Mire a vérbeli komika kivágta magát: „Nem fogja elhinni: ettem.”8 Élcelődése mellett jellemző kommunikációs vonása a vetélkedés, a rivalizálás az interjúalannyal. Egy alkalommal, amikor beszélgetőtársa zavarba hozta, minden erejével azon volt, hogy visszavágjon, majd amikor úgy érezte, ez sikerült, így konstatálta: „1:1”. Világosan érezzük, hogy itt játszma folyik. A riporter igyekszik fölénybe kerülni beszélgetőtársával szemben, akár annak sarokba szorításával, zavarba hozásával, gyengéjének mutatásával. Erre kiváló példa, amikor nekiszegezi hírműsorvezetői posztjából eltanácsolt kollegájának a kérdést: „És sírtál?” 9

5.1.2 Hatalomjelek a kommunikációban

Ekkor még inkább a beszédben, nem annyira külsőségekben mutatkoznak meg a fölényeskedés, a hatalom jelei. Érdekes módon a közönség értékelte az e fajta kérdezési 7

A Csak ma! című show-műsor 1986. dec. 22-i adás felvezető szövege, Nyíregyházi Városi Televízió archívuma, 1986/24. 8 Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános, Debrecen, 1988. 269. o. 9 A Csak ma! című színpadi show 1986. január 15-i felvétele, Nyíregyházi Városi Televízió archívuma, 1986/1.

12

módot, hiszen mint említettük, jó előre elfogytak a jegyek a műsorra. Kapitány ÁgnesKapitány

Gábor

Tömegkommunikáció

című

könyvében

a

hatalom-,

státus-,

presztízsjelek kapcsán elemzi a fölény- és alárendelődés-jelzéseket a rendszerváltás táján működő kommunikátorok viselkedésében, s a két véglet közti középút mellett teszi le a voksot. Szerintük a hivatásos kommunikátortól közönsége közvetítő szerepet vár, s nem azt, hogy mások fölé kerekedjék, de azt sem veszi jó néven, ha megalázkodik. Friderikusznál az alárendelődés jelei aligha mutatkoznak nyelvi viselkedésében, a hatalmi vetélkedésé annál gyakrabban, már-már vissza-visszatérő vezérmotívumnak nevezhetők. A közönség mégis favorizálja ezt. Kapitány-Kapitány érvelése magyarázatot adhat: „Vannak kivételek: a rendszerváltás előtt a hatalom és a sajtó képviselőinek viszonya látványosan megváltozott. Míg korábban a hatalom emberei egyértelmű hatalomjeleket adtak, kinyilatkoztattak, kérdezőiket jórészt passzivitásra kárhoztatva, a pártállam utolsó éveiben az írott és elektronikus sajtó néhány reprezentánsa felrúgta ezt a koreográfiát, és – a média önálló hatalmi ág szerepét érzékeltetve – egyenrangúként, sőt olykor fölényt teremtve lépett föl az erre felkészületlen hatalmasokkal szemben. Ebben a helyzetben az újságírók, riporterek, műsorvezetők által adott, a politikusokéval szembefordított hatalomjelzések egyszersmind a bátorság és a népképviselet jeleiként hatottak, és ez népszerűséget hozott azoknak, akik éltek ezekkel az eszközökkel.” 10 Ebben a kontextusban már érthetővé válik a merész, sokak szemében irritáló, rivalizáló beszédmodor népszerűsége: Friderikusz odamondogatásával azonosult a közönség. Kapitány-Kapitány szerint az is hatalmi kérdés, hogy ki minősíthet. Szerintük aki úgy érzi, hogy jogában áll dicsérni és elmarasztalni, jutalmazni és büntetni, kiemelni és megszégyeníteni -

az valamilyen módon hatalmi, fölérendelt helyzetet próbál

érvényesíteni azzal szemben, akit minősít, és nemcsak azzal szemben, akit elmarasztal, hanem azzal szemben is, akit megdicsér, megvéd. Egy akkor már híres londoni magyar tudósítótól például megkérdezte Friderikusz: „A modorodon valamit csiszoltál?” Minősítvén, hogy az bizony meglehetősen csiszolatlan. Más alkalommal kérdésekbe

10

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998.,40. o.

13

bújtatva minősíti alanyait, ahogyan a mellőzött, nem foglalkoztatott balerinától megkérdezte: „Szerencsétlennek érzi magát?” Másik jellemző kommunikációs vonása, amely ugyancsak hatalomjelnek tekinthető, ez pedig udvariatlansága. A nyelvhasználatban megnyilvánuló hatalmi jelek elemzését ily módon kiegészíthetjük azzal, hogy ha valaki nyíltan kimondja, hogy unja vagy nem érdekli a másik mondanivalója, szintén hatalmi jelekkel operál. Híres űrhajósunkkal készített beszélgetését például a ’80-as évek közepén így kezdi: „Kérem, ne vegye udvariatlanságnak, de engem Önnel kapcsolatban egy valami végképp nem érdekel: ez pedig az űrhajózás. Tudniillik a fellövéskor és azóta is annyiszor volt szó erről, hogy már-már a könyökömön jön ki a téma.” Ehhez kapcsolódóan jellemző a tabuk tiszteletének mellőzése, kíméletlenül érdeklődik fizetésről, sztárgázsiról. A fenti űrhajóst is megkérdezte, ám amikor az kitérő választ adott, tovább faggatózott. Többször is kiderül, kíméletlenül ragaszkodik ahhoz, hogy feltett kérdésére választ kapjon, akár több alkalommal is figyelmezteti alanyát, ha az elfelejt válaszolni. Vitray Tamás, a nagy előd, így nyilatkozik róla: „...ez a szabolcsi kis d’Artagnan ... nem képes az illő tekintélytiszteletre. Amíg nem érzi jó okát, nem ad könyörületet, ha füllentést, mellébeszélést hall ki a neki adott válaszokból. Tetejébe rendkívül alapos és nagyon jó a szimata is. Sem funkció, sem életkor nem vált ki belőle gátlást és a még manapság oly divatos tabukat sem ismeri fel.”11

5.1.3 Másképpen beszélgetni

A műsorvezető arculata ekkor még nem tűnik tudatosan formáltnak, inkább a kommunikációs eszközökön van a hangsúly, bár már ekkor is kirajzolódik, hogy a főszereplő előbb-utóbb mégsem a vendég lesz, hanem maga a műsorvezető. Egy este a show után a debreceni tévének adott interjúban így nyilatkozik: „Elég jó antennákkal érzékelem, hogy a közönségnek kik az érdekesek. Álszerénység nélkül állíthatom, hogy nem vagyok egy nagyon ismert ember, ezért a 11

idézi Friderikusz Sándor: Hal(l)hatatlan interjúim, Szombathely, 1985. 32.o.

14

produkciót úgy kell eladnom, hogy ne rólam jegyezzék, (legalábbis az elején), hanem azokról, akik a vendégeim. A kulturális, politikai és sportélet legismertebb alakjait hívom meg, s attól érdekes, hogy másképp csinálom, mint azok, akik korábban készítettek interjút. Vitray Tamás kezdte el a talk-showt, ő nem neves embereket hívott meg. ... Szikora Róbertről például ne az R-GO derüljön ki, hanem hogy hívő, s hogy ezt komolyan gondolja-e ... tehát valami emberi derüljön ki. Azért teltházas.”12 A fenti idézetben érdemes felfigyelni a zárójeles megjegyzésre: „legalábbis az elején.” Már ekkor, 1986-ban, amikor még csak 28 éves, körvonalazódik a távlati cél: a híres meghívottakkal felhívni a figyelmet a műsorra, majd a fókuszt fokozatosan áthelyezni a műsorvezetőre, hogy aztán már róla jegyezze az ország. Egyébként ugyancsak jó barátjától tudjuk, hogy magának az alább életcélt tűzte ki: harmincévesen országos ismertség, negyvenévesen világhír. Mindezt roppant tudatosan igyekezett elérni. Az idézet egy másik gondolata is figyelemre méltó: miszerint „valami emberi derüljön ki” a beszélgetőtársról. Mindezt persze úgy teszi, hogy kíméletlenül szembesíti őket hibáikkal, emberi gyarlóságaikkal, amint azt a fenti példában, a komikával folytatott interjúban láttuk. Egyben szembesíti őket rosszindulatú pletykákkal, állítása szerint azért, hogy az interjúalanyok „cáfolni tudják” őket. Ám kétségtelen, hogy ezzel is szeretne „jó pontot” szerezni a nézőknél, akik értékelik a provokatív kérdezést. Ez a fajta kérdezési stílus ma már nem tűnne fel talán senkinek, ám a 80-as évek végén, amikor már érződik a rendszerváltozás előszele, de még üldözendő ez a kendőzetlen őszinteség, Friderikusz kétségtelenül úttörőnek számít, üde színfolt a média palettáján. Ám sokan úgy ítélik meg, hogy ez a merész, meredek kérdezési stílusa nem egyeztethető össze a közízléssel. Mindenesetre a show-k látogatottsága és népszerűsége nem ezt támasztja alá.

12

Nyíregyházi Városi Televízió archívuma, 1986/7.

15

5.1.4 „Gyerünk a vallatószékbe!”

Maradjunk a még Friderikusz kommunikációs stílusánál, mely bizony sok meghívott vendéget elriasztott a show-beli szerepléstől. A vendégeiről szólva annyit már mondtunk, hogy a politikai, kulturális és sportélet ismert szereplői voltak, akik ki voltak zárva a primér nyilvánosságból. Valójában ezek az emberek többnyire a fennálló renddel azonosulni és megalkuvásra képtelen, leváltott, eltiltott, esetenként mellőzött emberek voltak, s ebben tökéletesen hasonlatosak voltak vendéglátójukhoz, a show házigazdájához. Ily módon sok esetben nem történik más, mint a mellőzött, sértett, állásából felmentett újságíró faggatja a mellőzött, sértett, állásából felmentett színésznőket, újságíró-kollegákat, ennek ellenére nem kíméli őket, rátapint gyenge pontjaikra, élcelődik velük. Olyannyira, hogy sokan vonakodnak a szereplés elvállalásától. Egyik beszélgetőtársa, egy - ahogy Friderikusz mondja –, a „szokásos magyar süllyesztőben eltűnt” előadó-művésznő például az interjú kezdetén az őszinteség műsorának nevezi a show-t. Bevallja, figyelmeztették előre, hogy nehogy elmenjen a műsorba, mert „ez a Friderikusz ki fog téged belezni”. Egy balerina pedig így kezdi a beszélgetést: „Na gyerünk a vallatószékbe”. A közönség meg hálás, hisz eddig nyilvánosságot nem kapott részleteket tudhat meg a színpadról, olyanokat, melyek erősen feszegetik a szocializmus kereteit.

5.1.5 A miliő

Maga a vallatószék egyébként egy kényelmes, nagypolgári miliőt árasztó fotel. A színpadkép összességében pedig egy idilli szalon benyomását kelti. Ennek megfelelően maga a műsorvezető többnyire öltönyt visel, s ami színpadi viselkedését illeti, általában keresztbe tett lábbal, gondolkozó pózban ül. Ekkor még a bevezetésben említett loboncos, hosszú göndör haj és fiatal értelmiségi külső jellemzi (1. ábra).

16

(1. ábra)

5.2 „Ez egy álprűd és álszemérmes ország”, avagy a 80-as évek légköre

A nyilatkozat harmadik érdemleges momentuma az újszerűségre törekvés. Másképp akar beszélgetni, mint pályatársai abban az időben. A Kondor Katalinnal készített interjúban így vélekedik a kiemelkedő riporterről és a közegről, melyben mindketten működnek: „Rövid idő alatt személyiséggé nőtte ki magát a mi egyébként igazi személyiségekben igencsak szűkölködő televíziónkban.”13 Kondor az interjú egy pontján így nyilatkozik a kor légköréről: „Az utóbbi időben egyre gyakrabban kényszerültünk, én is és kollégáim is arra, hogy bizonyos dolgokat elhallgassunk, vagy csak részben közvetítsünk az emberek felé.” Mire Friderikusz így reagál: „De mint bizonyára te is tudod: ez egy álprűd és álszemérmes ország.” 14 Hogy bizonyos dolgok mennyire elhallgatásra voltak ítélve, azt e dolgozat írója személyesen még gyermekként élte meg, így csak mások elmondására hagyatkozhat. Viszont tanulságos hallgatni mostanában a csernobili katasztrófa 19. évfordulójára készített visszaemlékezéseket. Ezekből megtudható, hogy a rádiós riporterek 1986. áprilisának végén azt a sokat sejtető instrukciót kapták, hogy ne bátorítsák az embereket 13 14

Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános, Debrecen, 1988. 41. o. Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános, Debrecen, 1988. 53. o.

17

arra, hogy a soron következő május 1-jét a szabadban töltsék. Azt nem lehetett expliciten mondani, hogy „ne menjetek ki, emberek!”, de bátorítani a kirándulásra nem volt szabad. Nos ilyen légkörben zajlottak a színpadi show-k, ezért ilyen kontextusban érdemes szemlélni a riporter kérdezési stílusát. Egy másik alkalommal a munkahelyét elhagyni kényszerült Hernádi Judit színésznővel így beszélget: FS: Tehát miféle légkörrel lettél torkig? HJ: Na jó megmondom az igazat: hazug volt a légkör. Hazudni kellett és mosolyogni. FS: Meg vagyok lepve. Magyar munkahelyeken előfordul az ilyesmi? HJ: Tudom, hogy olyan ritka ez, mint a fehér holló, de azért itt-ott van rá példa. (A közönség vastapssal jelzett.)15 A nézők tehát értékelik a műsorvezetőt, aki iróniával konstatálja, milyen álságos légkör uralkodik az országban a rendszerváltás előtt néhány évvel, s aki egész jelenségével tiltakozik: „Elég a hazugságból és a műmosolygásból!”

5.3 Beilleszkedni a „sor”-ba? – avagy Friderikusz és az újságíró szakma viszonya a 80-as években

Az újságírói szakmán belül elfoglalt helyét illetően mindig is úgy érezte, kilóg a sorból, s erre tudatosan törekedett is. Ezzel kapcsolatban így ír „Szigorúan nyilvános” című interjúgyűjteményében: „Különben is jó ideje egyébre sem törekszem, csak hogy rátaláljak A SORRA, amelyikben talán már régóta helyem lenne.”16 Később így fogalmaz:

15 16

Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános, Debrecen, 1988., 33. o. Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános, Debrecen, 1988. 31.

18

„...mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha nem játszanánk el mindig ugyanazzal a koreográfiával ugyanazon szerepeinket, ha nem álságoskodnánk, nem szépelegnénk, és egyebekben sem ...-gatnánk, ...-getnénk, hanem úgy tennénk, ahogy gondoljuk.”17 Ez súlyos kritikája az akkori atmoszférának és az újságíró társadalomnak. A kevés, általa sokra tartott pályatárs egyike Vitray Tamás, akivel kapcsolatban ódzkodik használni a „mesterem” kifejezést, de kétségtelenül elismeri, hogy ösztönzőként hatott későbbi munkájára. Ám hangsúlyozottan igyekszik másképp csinálni, mint ő. Az angol, amerikai, holland show-műsorok is stimulálóan hatottak rá, ám erről majd a Friderikusz-show kapcsán szólunk többet. Ezidőben ugyanis még nem dominálnak a show-elemek, ez a tendencia nagyjából majd 1990-től figyelhető meg.

5.4 Központban a házigazda - „Ez a show rólam szól!”

1990. márciusában még mindig színpadokon tartja beszélgetős műsorait, de már erőteljesen megjelennek a show-elemek csírái, megindul a tudatos show-man gyártás, ám ekkor még némi öniróniával viseltetik magával szemben. Szignál, zsebre dugott kéz, tapsgép alkalmazása. Bevezetőjében Friderikusz elmondja, hogy a show műfaj őshazája Amerika, jeles képviselői között pedig megemlíti Johnny Carsont, akit ovációval, füttyel, viharos tapssal fogad a közönség. Friderikuszt, ahogy bevallja, elkapta a sárga irigység ennek láttán, mire rájött, hogy kigyulladt a TAPS tábla. Erre a vidéki műsort közvetítő városi tévé megjelenít egy feliratot, melyen ez áll: „Most már értik, ugye? Javarészt provokáció volt a vastaps és nem spontán Friderikusz-imádat!” Ekkor tehát még jelen van az önirónia, nem veszi magát túl komolyan. Ahogyan interjúalanyait sem, viccelődik, részt vesz a mókában, bohóckodik. A talpmasszőr beszélgetőtársat ráveszi, a színpadon a közönség füle hallatára elemezze egészségügyi problémáit, miután nyilvánosan megmossa lábát egy vödör vízben. Ekkor már nyilvánvalóvá válik, hogy a show róla szól, nem a vendégekről. Eljött tehát az a pont,

17

Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános, Debrecen, 1988. 32.

19

amit már a debreceni tévének adott interjúban zárójelben említett, azazhogy az a jó, ha a show-t ne róla jegyezzék, hanem meghívott vendégeiről (legalábbis az elején).

5.5 A kettősség - Egy boldog óra

A show-manről festett kép azonban merőben egyoldalú lenne, ha nem szólnánk egy másik törekvéséről, melyet 1987-ben szeretett volna elindítani. Röviden csak annyit, hogy „Egy boldog óra” címmel a nézők boldogságtörténeteiből szeretett volna rendszeres összeállítást sugározni, e terve azonban kevés adást ért meg. Ám a kevés adásból

is

nyilvánvalóvá

válik

arculatának,

illetve

nyelvi

viselkedésének,

kommunikációs stílusának kettőssége.

5.5.1 Külső megjelenés és nyelvi viselkedés

Természetesen nem mindegy, hogy a tömegkommunikáció szereplői hogyan, milyen öltözékben, frizurával, sminkben lépnek közönségük elé. Aki hangsúlyozottan egy

konzervatív

elegancia

jegyeit

viseli

magán,

az

kétségtelenül

némi

konzervativizmust s ezen kívül jómódot, megbízhatóságot sugározhat. A divatos elegancia a naprakészség, a dinamikus vállalkozókészség külső jele. A sportosan, hétköznapiasan öltözött ember öltözködésével is azt kívánja aláhúzni, hogy ő nem különbözik a tévé közönségét is alkotó mindennapi emberektől. A divatosan, de nem elegánsan megjelenő ember rendszerint valamely, főleg nemzedéki szubkultúrához való tartozását hangsúlyozza. Az egyéni öltözködési stílussal megjelenő férfi vagy nő szavak nélkül is azt mondja el magáról, hogy ő egyedi, utánozhatatlan. A szereplők megjelenése

által

hordozott

asszociációk

rásugározhatnak.

20

a

televízióban

az

egész

műsorra

Elemzésünk során azt tapasztaltuk, hogy Friderikusz a fent említett eszközök gyakorlatilag mindegyikével élt eddigi életműve során. Nézzük, hogy mi jellemezte az Egy boldog óra című műsorban. Külső megjelenését tekintve laza elegancia jellemzi a műsorvezetőt a műsor felkonferálásakor (felhajtott ujjú zakó, teniszpóló), ám az interjúk készítésekor a közvetlenség érzékeltetésére farmert, edzőcipőt visel. Nem véletlen, hisz ebben a sorozatban interjúalanyai már nem a kulturális, politikai és sportélet kiemelkedő képviselői, hanem átlagemberek, hétköznapi csodákat elmesélő hétköznapi hősök: többek között a hadiárvaként felnőtt kisegítő iskolai tanár, vagy a tanyán boldog gyermekkor megélt középkorú hölgy. Ehhez igazodik a riporter halk, visszafogott beszédstílusa, tisztelettudó, olykor kimondottan naiv kérdésfeltevése. Hagyja beszéltetni az alanyt, nem ő van a középpontban, figyelmes, tanulni akar beszélgetőtársától. Kapitány-Kapitány szerint az idővel rendelkezés érzékeltetése is hatalomjelzés, s ilyen szempontból a riporter alárendelődik alanyának, nem vág közbe, nem él vissza azzal, hogy ő szabja meg az időkereteket. Dicséri őt, mindvégig támogatja mondanivalóját. Nem hazudtolja meg kellemetlenkedő önmagát, ám ezt udvariasan teszi. „Lehet, hogy kínos lesz a kérdés, nem muszáj válaszolni, vissza is lehet utasítani.”- ajánlja fel beszélgetőtársának. Összességében tehát a riporter sokkal visszafogottabb, jóval kevesebb hatalomjelet használ ebben a műsorában, mintegy ellenpontként a show-man fölényeskedő, riposztozó, gúnyolódó nyelvi viselkedésére. A szerepviselkedés elemei némileg a felvezető és záró szöveg elmondásában figyelhetők meg, melynek során a műsorvezető egyedül ül egy mozivászon előtt, s fejét kezére támasztva figyeli némileg eltúlzott érdeklődéssel és empátiával a műsort. A tudatos szerepalakítás tehát mindkét fajta kommunikációs viselkedésben megfigyelhető.

5.6 A kódolás és dekódolás kettőssége

Kapitány – Kapitány Tömegkommunikáció című munkájában a kódolás és dekódolás pluralizmusának vizsgálata kapcsán azt írja, hogy az azonos tények

21

interpretációi – a kommunikációs alapmodell kategóriái szerint: a dekódolás lehetséges variációi

szerint

kibékíthetetlenül

eltérnek

egymástól,

azaz

a

különböző

közönségrétegek/csoportok, illetve egyének különböző értelmezési kereteket hoznak magukkal , és ez minden üzenet befogadását – dekódolását eleve befolyásolja. Nézőpontunkból fakadó elfogultságunk lényünk része. Ezt nem kell és nem is lehet teljesen megszüntetnünk. Épp elég, ha látjuk, hogy sajátunk csupán egyetlen a lehetséges nézőpontok sokaságából. S még egyet tehetünk: megpróbáljuk feltárni, megérteni a különböző interpretációk – köztük egyikként a sajátunk – szerkezetét, összetevőit, hatóeszközeit. Hogy mi minden befolyásolja azt, ahogy valaki egy tényt előad. Mi mindentől lesz más az egyik interpretáció, mint a másik, pusztán a tények megjelenítés-módjának

eltérései

nyomán.

Az

interpretációk

különbsége

a

tömegkommunikációban az egyik legalapvetőbb kérdés: hiszen az információtovábbítás rendszerében döntő fontosságú, hogy egy-egy információ milyen módon, milyen más információkkal együtt, milyen módosító hatások által változtatva jelenik meg egyik vagy a másik sajtótermékben, televíziós csatornán, vagy az egyik vagy másik televíziós személyiség tálalásában.18 Mi most azonban azt látjuk, hogy ugyanaz a televíziós személyiség két, egymástól merőben eltérő módon, eltérő kommunikációs eszközökkel, eltérő hangvétellel, eltérő műsorvezetői perszónával mutat emberi sorsokat. Kapitány –Kapitány szerint azzal, hogy mit tartok fontosnak hangsúlyozni, már befolyásoltam a tény értelmezését, egy meghatározott irányban indítottam el közönségem

lehetséges

viszonyulásmódjait.

És

természetesen

saját

továbbgondolkodásomat is. Ebben is kettősség figyelhető meg a színpadi show-k és a boldogságtörténetek előadásmódja között is, meg aztán majd később az országosan is ismert Friderikusz-show és az Egy boldog napból kifejlődött Az én mozim című sorozat darabjai között is. A színpadi show-kban például nagyon gyakran azzal kezdődnek, hogy a meghívott vendég miért tűnt el a nyilvánosság elől, miért tűnt el a „nagy magyar süllyesztőben”. Ez már önmagában provokatív indítás, hisz általában az derül ki a válaszokból, hogy az illetőnek nézeteltérése volt a felső vezetéssel, legyen szó politikai vagy kulturális vezetésről. Általában automatikus, hogy ilyen esetben a hallgatóság azonosul a színpadon vallatott vendéggel, s a közös ellenség összekovácsolja a nézőt, a meghívottat, de még a szemtelenkedő műsorvezetőt is, akiről azért kiderül, csakis a 18

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998., 117. o.

22

vendég érdekében, megtépázott imázsa helyreállítása érdekében piszkálódik. A boldogságtörténetek, illetve dokumentumfilmek atmoszférája már merőben más.

5.7 Egy tiszta jó könyv- egy tiszta provokáció

Az Egy boldog napban összegyűjtött boldogságtörtének aztán könyv alakban is „megjelennek”: 1988-ban megjelenik az Egy tiszta jó könyv, mely az olvasó legnagyobb meglepetésére Csepeli György előszava, Eszterházy Péter utószava és a szerző néhány mondata kivételével üres lapokat tartalmaz. A könyv egy „gag”, egy provokáció, ugyancsak az arculat része. A riporter szándéka az volt, hogy miután felszólította Magyarország lakosságát, hogy írják meg neki levélben boldogságtörténeteiket, ezeket csokorba szedve megjelentetett volna egy garantáltan jó hírekkel telitömött könyvet. Ám nagy volt a csalódás, mert 1988-ban senki sem volt képes jó hírt adni magáról Magyarországon, Friderikusz nem kapott elégedettségről, sikerekről, boldogságról tanúságot tevő írásokat. Ezért aztán megjelentetett egy gyakorlatilag üres könyvet, mintha azt üzenné: Nézzétek, én próbáltam nektek boldog embereket mutatni, de nem találtam. Friderikusz maga mondja ki: „Tekintse egyszerűen provokációnak az egészet!”19 Ez a provokatív tett is a szerző tudatos arculatformálási tevékenységének részeként értelmezhető, melynek üzenete: nézzétek, milyen provokatív riporter vagyok. Veszem a fáradtságot, hogy végigvigyek egy ilyen merész ötletet!

5.8 BOKSZ – A forma is számít, nem csak a tartalom

A 80-as évek végén egy másik színpadi show-val is jelentkezett a nézők előtt Fridi a Debreceni Művelődési Központ színháztermében. A hagyományos színpadi beszélgetések mellé saját maga újból megméretésére kitalálta a talk-show BOKSZ 19

Friderikusz Sándor: Egy tiszta jó könyv, Debrecen, 1988, 9.o.

23

változatát, melynek lényege az volt, hogy egy-egy hónap botrányainak ellenfeleit vitatkoztatta össze a nyílt színen, közönség előtt, felhasználva a hagyományos bokszmérkőzések keretét és eszközeit. Szigorúan nyilvános című könyvéből tudjuk a színpadkép (2. ábra) és a műsormenet részleteit: „BOKSZ Színpadkép: Egy valóságos szorító, melynek negyedik oldala, a közönség felé nincs. Viszont van két sarka, egy piros és egy zöld sarka. A ringen fejvédők, bokszkesztyűk, törölközők. Meg egy méteres köpővödör. A ringen belül két tonettszék. Nézők: 400-an a Debreceni Művelődési Központ színháztermében Műsormenet: Először a részvevőkkel karrierinterjú készül, ezek kiegészülnek zenés produkciókkal, majd 3x20 percben, 3 menetes bokszmeccs következik, amit 11 találomra kiválasztott néző, mint zsűri értékel, a végén ünnepélyes külsőségek között eredményhirdetés. Szignál: LGT Boksz-dala”20 (2. ábra)

20

Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános, Debrecen, Alföldi Nyomda, 1987., 109.o.

24

Ebből is látszik, hogy míg a korábbi színpadi show-k esetében a hangsúly még nem annyira a külsőségeken, mint inkább a merész, provokatív kérdezési stíluson volt, itt már gondosan formába önti a műsort. A műsorvezetői perszóna pedig ezúttal a bokszbíró, aki hófehér ruhában, csokornyakkendőben közvetíti a mérkőzést. Ez a műsor tehát már nemcsak a tartalomra, de a formára is gondosan hangsúlyt helyez. A műsorvezető bevallott célja egyébként a műsorral az európai vitakultúra megteremtése volt, ha nem is gyakorlatában, de legalább szellemében. Azt igyekezett elérni, hogy nyilvánosan birokra kelljenek esküdt ellenségek, miközben véleményüket, igazukat kikezdhetetlennek hiszik.

6. Az 1990-es évek, az extravagáns show-man 6.1 Vagyok a világban, hát kilátszom” avagy a média által sugárzott egyéniségtorzító reflexek a 20. század végén

Mielőtt megvizsgálnánk a show-man arculatát, az extravagancia kapcsán gondolkodjunk el kicsit a média egyéniségformáló, kevésbé eufémisztikusan fogalmazva egyéniségtorzító hatásairól. A téma már régóta külön tudományos értekezés tárgya, ezért idézzük fel Lovas György egyik igen tanulságos megállapítását, melyet 1998. februárjában a Gyermekek és fiatalok a média vonzásában című tudományos konferencián tett. Lovas György előadásának címéül a fenti idézetet választotta, melyről kiderült, hogy egy olyan öntudatos kisfiútól származik, aki feladatait rendre más úton közelíti meg és oldja meg: állandóan kérdez és nagy terveket sző, mindamellett szereti a televíziót. Egy gyermekműsorban nyilatkozott, akkor ragadta meg Lovas Györgyöt ez a szemléletes ars poetica. „Azon tűnődtem – írja – vajon mi lesz belőle. Munkámból adódóan is állandóan foglalkoztat, hogy a személyiség fejlődésében, az egyéniség kialakulásában milyen szerepet játszhat a média. Az idézett kisfiút nem szeretik tanárai iskolában, sok gond van vele, mert mindig mást és másként akar, nem elégszik meg a

25

tekintély érveivel. „...igazságérzete erős, és ő bizony ki meri mondani, ha a király meztelen. Egyedi? Nem hiszem, valamelyest minden egészséges kisgyerek ilyen.”21 Friderikusz Sándor pályafutásával kapcsolatos kutatásaim során megdöbbentő hasonlóságot fedeztem fel a fenti kisfiú és közte. Ahogyan korábban idéztük Vitray Tamást: „nem képes az illő tekintély-tiszteletre...sem funkció, sem életkor nem vált ki belőle gátlást.” Lovas György azonban továbbmegy, s két megállapítást tesz arra vonatkozóan, milyen hatással van a média fogyasztójára: 1. a tömegfogyasztásra alapozó média uniformizál, már-már a csoportnyomás minden súlyával letöri az egyedit és különlegeset, ami jellemez bennünket. Mindent megtesz, hogy ne látszunk ki a világból.22 Lovas szerint a fogyasztói társadalmak némelyikében sokat emlegetik az individuum szabadságát, másutt, jóval keletebbre a célszerűség a fő indok, miszerint a tehetséggondozás szétrepeszti a társadalmi kohéziót. Az eredmény ugyanaz és az eredmény kevesebb teret enged a sokféleségnek. 2. A médiumok az öntörvényű, társadalmi függőségeket nehezen tűrő, mindenáron extravagáns példákat közvetítenek, az elszakadás és a kiválás lehet a jelszó.”23 Lovas szerint ide sorolható a polgárpukkasztás kényszere, másrészt egy szörnyű versenyé. „A hatalom és a vagyon tekintetében sugallt kiemelkedés összeütközik a mindennapok lehetőségeivel. Egy fajtájaként említhetjük ennek a kitűnési vágynak a

21

Lovas György: Vagyok a világban, hát kilátszom., in „Gyermek és fiatalok a média vonzásában – tudományos konferencia”, 1998. február 4., kiadja: Gyermek és Ifjúsági Alapprogram 22 Lovas György: Vagyok a világban, hát kilátszom., in „Gyermek és fiatalok a média vonzásában – tudományos konferencia”, 1998. február 4., kiadja: Gyermek és Ifjúsági Alapprogram 23 Lovas György: Vagyok a világban, hát kilátszom., in „Gyermek és fiatalok a média vonzásában – tudományos konferencia”, 1998. február 4., kiadja: Gyermek és Ifjúsági Alapprogram

26

férfias lendületű riporterhölgyet vagy a szemtelenkedő műsorvezetőt. Tehát nem a divatőrülteket említem csupán.” 24 Maslow piramisának csúcsán ott áll az önérvényesítő szükséglet, de nem lehet kiragadni sem a többi szükséglet, sem a társadalom kontextusából. Az ambíció nélküli ember nem jut sehová, de az egészséges szükségletet és érvényesítésének útjait a média közvetlen példákkal közvetíti. A két megállapítás összefoglalásaként Lovas azon a véleményen van, hogy útkereső társadalmunk médiarendszerében mindkét egyéniségtorzító reflex működik. A kettő nem egyensúlyozza ki egymást, külön-külön és együtt sem szolgálják azt a célt, hogy a média hozzájáruljon egy – Bátorik professzor idézve – konstruktív életvezetést segítő modell átadásához. Ennek a dolgozatnak nem célja, hogy Friderikusznak a fogyasztók személyére gyakorolt hatását elemezze, ám az kétségtelen, hogy a két megállapítás közül a második könnyedén ráilleszthető kutatásunk alanyára. De azt is látnunk kell, hogy amikor ez a riporter igen fiatalon elindult a pályán, megismételhetetlen volt a maga nemében, nem véletlen, hogy hónapokkal a show-műsorai előtt elkapkodták a jegyeket. Ma már számtalan médiaszemélyiségre jellemző a „szemtelenkedő” vagy „divatőrült” kifejezés, lásd a TV2 Megasztár című műsorának műsorvezetőjét vagy zsűritagjait, abban az időben azonban, amikor Friderikusz kezdte karrierjét, egész más jelentése volt a szemtelenkedésnek. A nyolcvanas évek álprűd, álszemérmes légkörében a közönség szomjazta az olyan megnyilvánulásokat, melyek nevetségessé tették ezt az álságos atmoszférát. Ilyen értelemben megbocsáthatónak tarthatjuk, sőt mi több, úttörő jellegűnek, mely a rendszerváltást előlegezte meg. De valószínűleg egy másik témájú elemzés arra is rámutatna, hogy Friderikusz előfutára volt a szemtelenkedő riporterek hadának, ami már nem biztos, hogy jótékony hatású a konstruktív életvezetést segítő modell átadása szempontjából. Egy biztos, a társadalom igényelte ezt az alakját kaméleonként változtató műsorvezetőt.

24

Lovas György: Vagyok a világban, hát kilátszom., in „Gyermek és fiatalok a média vonzásában – tudományos konferencia”, 1998. február 4., kiadja: Gyermek és Ifjúsági Alapprogram

27

6. 2 A show (3. ábra)

A vidéki színpadi show-k kétségtelenül megalapozták a később igen népszerű Friderikusz Showt. A rendszerváltás után újjászerveződő Magyar Televízió elnöksége a kilencvenes évek elején pályázatot írt ki, és a riporter – nem kis huzavona után – két műsorral lett "győztes": az egyik Az én mozim című, hosszú éveken át vetített riportműsora, a másik a Friderikusz Show (3. ábra). Mindkét sorozata meglehetősen zajos szakmai visszhangra talált. Amíg Az én mozim Pulitzer-díjat, majd pedig Tolerancia-díjat is kapott, a Friderikusz Show – a szakírók szerint – a televíziózás legújabb korszakának nyitányát jelentette.

6.2.1 Mi elröpítjük egy másik világba

A show-hoz kapcsolódó Friderikusz Plusz show-magazin 1993. szeptember 17-i számának előszavában így ír saját műsoráról: „Mi elrepítjük egy világba, amely látszólag nagyon távol van a hétköznapoktól és ahová nagyon sokan kívánkoznak. ...jelen lehet ott, ahol a filmvásznak, a képernyő sztárjai tanyáznak”. Bizonyára sokan emlékszünk, a meghívottak között szerepeltek híres világsztárok, mint Gina

28

Lollobridgida, Tony Curtis, a Jockey Ewing-ot alakító Larry Hagman; csodabogárnak számító botrányhősök, vagy hírességek hasonmásai.

6.2.2

A show, mint műfaj előképei

Friderikusszal készített interjúkból tudható, hogy show-manként olyan embereket tekintett előképeknek, mint az amerikai Johnny Carsont, Larry Kinget, Jay Lenot, Gottshalkot vagy az ausztrál Dame Ednát. A talk-show magyar művelői közül Vitray Tamás az, akitől sokat tanult erről a műfajról, s akiről egyszer eképp nyilatkozott: „abszolút mércének tartom azt, amit évtizedeken át alkotott, örök mérce marad nekem”. Ám alapvető különbség, hogy Vitray nem neves embereket hívott meg. A show-műfaj nemzetközi képviselőiről Friderikusz Plusz című magazinjában rendszeresen cikkeket jelentet meg a Sószóró, illetve Sztárintim című rovatban. A magazinról, mint az arculatalakítás egy fontos eszközéről még bővebben fogunk szólni, most csak azt vizsgáljuk meg, honnan, kiktől merítkezik arculatának építésekor, milyen arculati elemeket emel be saját show-man perszónájába. A rovat cikkei ugyanis egyfajta tisztelgésnek is tekinthetők a példaképek előtt.

6.2.2.1. Larry King – aki mindig mindenkit elér

Larry Kingről, a CNN Larry King Live című műsorának nadrágtartós, felgyűrt ingujjú műsorvezetőjéről így ír az újság: „Kevés olyan műsorvezető van, aki előre meg nem határozott témában, személyesen

beállító

vagy

telefonáló

érdeklődőkkel

súlyosbítva

vállalkozna

vitavezetésre. A talk-show e sajátos műfajának királya Larry King, a CNN vezető riportere.

29

Nem ismert lehetetlent. Mindig mindenkit elért. Mindig mindenkitől mindent megkérdezett, amit meg akart. Uralja a stúdiót...gyilkos a humora, de pontosan tudja, mikor mit engedhet meg magának.”25 Friderikusznak is szemmel látható törekvése volt, hogy mindig mindenkit elérjen, a legnehezebben becserkészhető sztárokat is felvonultassa műsorában. Egy barátja személyes elbeszéléséből tudjuk, hogy szakmai ambíciója volt, hogy harminc éves korára országos ismertségre tegyen szert, negyven évesen világhír volt a kitűzött célja. A világsztárok invitálása/meghívása nem csupán azt a célt szolgálja, hogy elrepítse a nézőt a hétköznapoktól távoli világba. Ez is az arculatalakítás része, hisz azt üzeni: lám, lám, én őt is meg tudom hívni műsoromba, Larry Kinghez hasonlóan Friderikusz Sándor sem ismer lehetetlent.

6.2.2.2 Dame Edna - a perszónateremtés mestere

A show műfajának másik említésre méltó figurája Dame Edna, az ausztrál komikus, a jóságos búgó dáma, pillangós szemüvegben, aki valójában – neve ellenére – férfi. Igazi neve Berry Humphries, aki olyan részletekbe menően kitalálta Dame Edna perszónáját, hogy még az is kiderül Dame Edna önéletrajzából, hogy férje prosztataproblémában halt meg, édesanyja pedig öregek otthonában éli életét. Friderikusz Sándor nem viszi el ilyen szintig a perszónaformálást, ám határozottan osztozik Dame Edna mottójában, mely szerint a show célja: igazi barátokat vendégül látni egy barátságos beszélgetés keretében. Egy alkalommal Friderikusz is így nyilatkozott: „A talk-show műfajában a dolog nem vérre megy, nem kicsinálásra, hanem valóban kellemes, közvetlen, aranyos beszélgetés a cél.”26 Ez azt is implikálja, hogy korábban igenis vérre és kicsinálásra ment a játék, gondoljunk csak a színpadi show-k csipkelődő, piszkálódó, arcátlan kérdezőjére.

25 26

Friderikusz Plusz magazin: 1993. szeptember 17-i száma Friderikusz Plusz magazin: 1993. szeptember 17-i száma

30

Dame Edna számára azonban a fenti mottó ennél egy fokkal összetettebb, ugyanis saját bevallása szerint nincs nála érdekesebb lény, és a műsor is valójában monológok sorozata, amit vadidegenek néha félbeszakítanak. Egyfelől a bájos öreg hölgy maga a földöntúli jóság, aki gyémántkarkötőjében és mályvaszínű frissen rakott hajkoronájában csillog és sugárzik, másfelől viszont ott van ellenpontnak szürke és slampos nyoszolyólánya, aki Dame Edna gyilkos gúnyolódásának célpontja, s akin vígan köszörülheti nyelvét. Friderikusz Sándor nem megy ilyen mélységig a perszónateremtésben, viszont az extravagáns ruházat és stúdiódesign fontos kelléke a show-nak. Hol „IV. Henrik hatású, műocelottal ujjalt, laminált gallérú, unisex sókabátban jelenik meg, hol cirkuszigazgatós, élénken kockált, NDK-bútorbehúzókat idéző jakóban.” Erről egyébként a show-man maga így nyilatkozik: „A képernyő szinte földöntúli lénnyé avatja az egyebekben húsból és vérből létező sómestert. Akarja, nem akarja, divatot teremt.” (4. ábra)

(4. ábra)

31

6.2.3 A show népszerűsége a közvéleménykutatási adatok szerint

A Friderikusz Plusz című magazinból információkat kaphatunk a show nézettségére, sikerére vonatkozóan. Az 1993-ban készült közvélemény-kutatás adatai szerint: -

a megkérdezettek 92%-a tud a műsorról

-

a 15-20 év közötti fiatalok 100%-a, a 21-60 év közöttiek 94-97%-a hallott róla

-

a műsorvezető viselkedésével o a nézőközönség többsége elégedett o 58%-a megfelelőnek tartja

-

40%, azaz meglehetősen sokak szerint Friderikusz Sándor vendégeihez képest túlságosan előtérben van

-

csak 5% szeretné, hogy a műsorvezető legyen rámenősebb

-

ami a műsorvezető öltözékét illeti: o 79% nem emel kifogást Friderikusz öltözéke ellen o 15% hétköznapibb öltözéket tartana illendőbbnek o 5% a jelenleginél még feltűnőbb ruhát szeretne látni.

-

Friderikusz Sándor ének- és táncprodukcióival a közönség elégedett

-

a megkérdezettek spontán válaszolták: „A show így jó, ahogy van.”

A műsor tehát zajos sikert aratott, a műsorvezető arculata elnyerte az emberek tetszését.

6.2.4 A Friderikusz-PLUSZ magazin, avagy az arculat mint tőke

Ahogyan a Nyárády-Szeles írja, „a kilencvenes évek elejétől fokozatosan a cégek, a termékek, a márkák és a vezető személyiségek image-ének, környezeti megítélésének, hírnevének komplexitása került a figyelem középpontjába, illetve megfogalmazódtak a hírnév és a pozitív image időigényes építésének tapasztalatai. A vállalatok vezetői és tulajdonosai körében elkezd felértékelődni az arculatfejlesztésbe

32

ölt energia és pénz megtérülése iránti igény és elvárásrendszer. A multinacionális cégek és márkák piaci expanziója, a cégvásárlások rávilágítanak az arculat tőke jellegére, ebből adódóan a korábbi korszakokhoz képest kiszélesedik az arculattal kapcsolatos stratégiai gondolkodás.”27 Ez a szemlélet figyelhető meg a Friderikusz Show-hoz kapcsolódó Friderikusz Plusz című szórakoztató magazin 1990-es kibocsátásában. Az újság előszavában a riporter elmeséli, hogyan szabadkozott, mikor felkérte őt a kiadványszerkesztő a lap elindítására: „Ezért engem megköveznek, hiszen így is egocentrikusnak, nárcisztikusnak tart a fél szakma... hát akkor még csak egy Friderikusz-újság hiányzik?” Mire a kiadványszerkesztő így válaszolt: „Na ne viccelj, belőled játszva el lehet adni ma 50 ezer példányt!” Majd a riporter arról győzködi az olvasót: „Higgyék el, ez nem az önimádat lapja!”, hanem valójában vicc. Így is definiálja magát az újság: szórakoztató magazin az igényes kikapcsolódást keresőknek, mely a show-man szerint „irritálni fog mindenkit, ahogy ... irritálta környezetemet az arcképpel „ékített” jelvény, ami ugyancsak vicc volt; vagy a Vitraytól kapott, a „világ legjobb riportere” jelvény, én egyébként mindkettőt gyakran feltűzöm...De egy olyan világban, ahol 45 éven át a sztárolás, a menedzselés üldözendő bűnnek számított, de mindenképpen hivatalból megvetett és elítélt cselekedet volt, ezek már-már megbocsáthatatlan véteknek számítanak. A beidegződések máig is élnek ... nem lehet az az illúziónk, hogy a rendszerváltással szemléletünk is megváltozik. A lazaság, a könnyedség, ne adj isten a játékosság, tőlünk idegen és gyanítom: jó ideig idegen is marad.”28 A show-man tehát azt üzeni, mindez egy nagy vicc, egy játék, s aki nem így értelmezi, abból hiányzik a játékosság, a humor, a könnyedség. Ha azonban megvizsgáljuk a lap tartalmát, a rovatokat, a képeket, ismét azt találjuk, ez is az arculatépítés eszköze. Az 1993. szeptember 17-i szám előszava így fogalmaz: „Szeretné megtudni igazából, kicsoda a show sztárja, a ’Fridi’? Minden egyes lapszám olvasása után többet tud majd róla. A végén majd meglátja, egészen közeli ismerőse lesz.”29

27

Nyárády Gáborné – Szeles Péter: Public Relations I.-II., Perfekt Kiadó, Budapest, 2005., 268. o. Friderikusz Plusz Magazin: 1990/1. szám, 1. o. 29 Friderikusz Plusz magazin: 1993. szeptember 17-i száma, 1. o. 28

33

A magazin egyes számait végiglapozgatva kitűnik, hogy a show meghívott vendégeivel készített interjúk mellett bőségesen találunk interjút magával Friderikusz Sándorral, a keresztrejtvények megfejtései Friderikusz művek címei, az újság közepéből kivehető poszteren Fridi gyermekkori képei, többek között úttörő képei láthatók, a reklámozott termékek Fridi reklámszövegeivel vannak ellátva, az interjúk egy része pedig Fridi korábbi beszélgetőtársait faggatja arról, milyen riporternek találták Fridit. A rejtvényoldalon feladványként az olvasónak azt kell kitalálnia, melyik meghívott sztár mondta a felsorolt mondatokat. A Fridetektív rovatban az olvasónak ki kell találnia, hogy az előző napi műsor helyszínére milyen oda nem illő tárgyakat helyeztek el. Nem meglepő, hogy nyereményként Friderikusz Sándor kedvenc sporttáskáját, dedikált útlevelét, dedikált Porsche makettjét sorsolják ki. A gyermekrajzpályázat feladvány is ez: rajzold le Fridit oldalról, elölről, hátulról. Valóban humoros eszközök, ám a humoros felszín mögött nagyon tudatos arculat-építés folyik, melynek egyik eleme a show-man nevéből képzett új szavak alkotása is, ld. „Fridetektív”.

6.3 A kettősség a 90-es években folytatódik 6.3.1 Az én mozim – „az ellensúly”

Ugyanúgy, ahogy a 80-as évek végén látható volt a kettősség a sztárokat felvonultató show-man és a szociálisan érzékeny, kisemberek boldogságtörténeteit felvonultatni kívánó műsorvezető között, a 90-es években is megfigyelhető a kontraszt a Friderikusz Show és Az én mozim című műsorok között. Az én mozim televíziós előzménye az Egy boldog óra című, korábban már bemutatott, helyi televízióban vetített műsor volt. A riportműsorok készítése iránti belső igényről és indíttatásról így ír a könyv alakban is megjelent Az én mozim előszavában: „...a

riporteri

mesterséggel

tíz-tizenegy

éves

koromban

kezdtem

el

megbarátkozni, és ha jól emlékszem legelső rádióhallgatói élményeimre, istenigazából mindig is a riport műfaja nyűgözött le. ...Én a riportnak a klasszikus változatát szerettem hallgatni, de nagyon, ahol a tér, az idő, a hangulatok, a zajok, sőt időnként még az

34

illatok és a szagok is megjelentek. ...valószínűleg azért lettem riporter, mert beleszerelmesedtem magába a riport műfajába és hosszú éveken át úgy csináltam saját rádióriportjaimat, mintha novellát írnék mikrofonnal.”30 Ugyancsak az előszóból tudjuk meg a kettősség indokait is: mivel az alkotók jó előre számítottak rá, hogy a Friderikusz Show eléggé föl fogja borzolni a magyar tévénézők, de még inkább a kényes ízlésű bírálók többségének kedélyét, a műsorvezető ellensúlynak szánta Az én mozim című műsorát 1991-ben, amikor elkezdte. A műsorsorozat egyébként hét éven át ment a Magyar Televízióban, hol havi rendszerességgel, hol meg kéthetenként. A műsor sikeréről eképp vélekedik: „...ha az életben valamelyik televíziós műsoromat egyértelműen és egybehangzóan ítélte meg a közönség és a szakma, akkor Az én mozimat feltétlenül. ...A hét év alatt száznál valamivel több mesét és hős vittem filmre, illetve mutattam meg. A közönségsikert hamarosan szakmai elismerés is követte: a sorozatért és annak egyik utolsó darabjáért , Madárka történetéért megkaptam a mi mesterségünk legtöbbet jelentő szakmai kitüntetését, a Pulitzer-díjat.”31 Amikor azonban az egyik akkor induló kereskedelmi tévénél próbálkozott a műsor ötletével, elutasították. Maga a műsorvezető szerint az ok a következő volt: „Csinnadrattás cirkuszaimból, műtapsos és műmosolyos show-im egy-egy adásából több bevételük származott, mint ... egy teljes évadnyi Az én mozimból.”32 A műsort ún. „presztízsműsorként” tartják számon, amelynek nézettsége valóban nem vetekszik dáridós hangulatú műsorokéval, vagy csihi-puhi filmekével, de „hogy valóságos emberi értékeket képvisel, amelyekből legalább az érzékenyebbeknek van módjuk erőt meríteni, az biztos. És nekem ennyi elég.”33 - írja. „Úgy tekintek erre a műsorra, mint a honi televíziózás elmúlt 40-45 évének olyan sajátságos műfajára, amely dacosan hirdeti, hogy igenis volt itt érték, voltak emberek, akik szenvedélyüket, tisztességüket, kultúrájukat és intelligenciájukat beleölték abba, hogy a doboz, a tévé helyesen és reálisan közvetítse a világot, ne pedig „műmájerkedjen”.”34 (5. ábra) 30

Friderikusz Sándor: Az én mozim. Park Könyvkiadó, Budapest, 2001., 7. o. Friderikusz Sándor: Az én mozim. Park Könyvkiadó, Budapest, 2001., 7. o. 32 Friderikusz Sándor: Az én mozim, Park Könyvkiadó, Budapest, 2001., 9. o. 33 Friderikusz Sándor: Az én mozim, Park Könyvkiadó, Budapest, 2001., 9. o. 34 Friderikusz Sándor: Az én mozim, Park Könyvkiadó, Budapest, 2001., 9.o. 31

35

6.3.2 A műsor profilja

Itt a mindennapokban élő hús-vér valódi emberek vallanak életük kis csodáiról, esetleg nagy tragédiákról. S be kell látnunk, nincsenek könnyű helyzetben: kamerák, lámpák "alakítják át" otthonukat. Az őszinte, megnyílásra alkalmas meghitt hangulat megteremtésének - az ismert körülmények között nem könnyű - feladata a riporterre, Friderikuszra hárul. Az én mozim-ban 1991-től, és később Az én mozim folytatódik című műsorban hétköznapi történetek, hétköznapi mesék, hétköznapi hősök szerepeltek. A műsorvezető úgy érezte, mintha ezek a mindannyiunkat érintő hétköznapi mesék kivesztek volna. Úgy látta, az akkoriban jellemző, s azóta csak elszaporodó interjúk, beszélgetések, okos meg okoskodó álbeszélgetések helyett szükség van erre a műfajra. A műsorvezető Vitray Tamás: Csak ülök és mesélek című műsorsorozata által teremtett hagyományt igyekezett folytatni (5. ábra). Ezek a hétköznapi hősökre adott esetben egyáltalán nem hétköznapi módon vágták ki magukat különböző élethelyzetekből. A műsorvezető úgy ítélte meg, már-már példaértékű mindaz, amit mutattak, illetve tanúsítottak. Maga így vall erről: „Persze

36

nem kell arra gondolni, hogy ilyen - hogy is mondjam csak - morális sztahanovistákat fogunk itt felvonultatni, hanem egész egyszerűen mindennapi embereket.”35 Kis emberek történetei ezek, amolyan filmes mesék, egyéni sorstragédiák. Vezérmotívumai többek között a pénz (hogyan tart mindannyiunkat a markában); törvényesség és törvénytelenség; megvalósult gyermekkori álmok stb. A benne szereplő témák és személyek mindig itt éltek közöttünk: az asszony, aki elvesztette tinédzserkorú fiát, mert az a drog áldozata lett; az alig tinédzserkorú vállalkozó, aki - iskola mellett napi 8 órát gazdálkodik saját földjén, saját állataival, miközben állandó csempészéseivel a törvényesség és a törvénytelenség papírvékony mezsgyéjét járja át nap, mint nap; a magyar-belga asszony, aki nyaranta csak azért jár haza Budapestre, hogy a Vörösmarty téren, egy padon üldögélve egy kézzel írott táblával szólítsa le - egy kis céltalan beszélgetésre - a ráérősen sétálgatókat; egy férfi, akit lavinaszerűen temettek maga alá állandó kölcsön-ügyletei, mígnem elege lett az adósai elöli menekülésből és önmaga jelentette fel magát a rendőrségen, vagy a pilóta, aki 1987-ben 17 évesen a Szovjetunió légterét megsértve leszállt a moszkvai Vörös Téren.

6.3.3 A műsorvezető arculata

A műsorvezető külseje és riporteri stílusa a hétköznapi meséknek megfelelően visszafogott, minden hivalkodástól mentes. Helyenként konzervatív stílust képvisel, konzervatív sötét öltönyt visel világos inggel, nyakkendővel, karosszékben ülve (6. ábra), (6. ábra)

35

http://www.friderikusz.hu/em/archivum/

37

máskor a történethez, az interjúalanyokhoz illeszkedve lazább viseletben jelenik meg (7. ábra): (7. ábra)

Kommentárjai együttérzésről, tiszteletről tanúskodnak, ennek megfelelő a riporter halk, visszafogott beszédstílusa, hanghordozása. Itt a mesélő szerepében van, ezt tükrözik a bevezető és lezáró szövegek is, mint például a következő: „Ez a történet olyan, mintha Móra Ferenc írta volna: egy iskoláról szól, ahol megállt az idő, és ahol jó lenne minden diáknak legalább egy-két évet eltöltenie ahhoz, hogy halvány fogalma is legyen arról, hogy valaha milyen is lehetett az iskola. Hol

volt,

hol

nem

volt,

létezik

egy

Batida

nevű

falu

hét-nyolc

kilométerre

Hódmezővásárhelytől. 250 ember lakja. Mindjárt a főútról bekötőút vezet az iskolához. Ez az iskola jócskán különbözik az ország valamennyi általános iskolájától: ez a legkisebb. Összesen hat tanulója van. Reggelente ők is kötelezően 8 órára érkeznek. Azonban mindjárt az érkezés után sajátos a napirend. Cipőváltás, fogmosás, és a teremben már szeleteli is az otthonról hozott kenyeret, az egész iskola, valamennyi osztály egyetlen tanára, tanítója Rácz József. Aki minden reggel úgy kezdi a tanítást, hogy amíg a gyerekek reggeliznek ő meséskönyvből olvas. Hagyja, hogy felébredjenek a kicsik és nagyobbak.”36 vagy „Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy kamasz fiúval az utcán, aki megállított és pár percig kérdezgetett valamiről, amire utólag már nem is emlékszem. Csak a benyomás maradt meg, hogy jópofa volt és határozott, ezért aztán készségesen válaszolgattam neki, miközben – szokás szerint – rohannom kellett volna valahová. Jó sok évvel ezután, megtudtam, hogy találkozásunk nem volt véletlen, legalább is az ő elmélete szerint: azért lökött elé a sors, mert éppen azelőtt este döntötte el, hogy – mások mellett – velem is megismerkedik. És aki nagyon akar valamit vagy nagyon hisz valamiben, azt bizony megsegítik a véletlenek.

36

http://www.friderikusz.hu/em/archivum/

38

Márpedig Az én mozim ma esti főhőse arról híres, hogy iszonyú elszántsággal hisz a saját céljában.”37

A történetek tehát tanulságosak, példaértékűek, s ez a tanulság a mesélő megfogalmazásában kerül elénk, mind a műsor elején, a felvezető szövegben, mind a végén, a lezárásban: „Nem tudom, csak remélem, hogy ez az elszánt fiatalember azzal, hogy kilépett a nyilvánosság elé ezzel a családja és ismerősei előtt is titkolt, de önmaga előtt példátlan komoly céljával, erőt és gyakorlatiasságot nyer ahhoz, hogy véghez is vigye tervét. Mert ahogy láthatták – elszántságban és kitartásban nincs hiány. Talán majd a helyes módszert is megmutatja neki az idő.”38

A műsorvezető az örök emberi értékek közvetítését tartja fontosnak, s éppen ezért expliciten nem operál hatalmi jelekkel nyelvi megnyilvánulásaiban, interjúalanyait egyenrangú félként kezeli. Ám emlékezzünk, mit mondott Kapitány –Kapitány a minősítés kapcsán. Szerintük már az is hatalmi kérdés, ki minősíthet. Aki úgy érzi, hogy jogában áll dicsérni, elmarasztalni, jutalmazni és büntetni, kiemelni és megszégyeníteni – az valamilyen módon hatalmi, fölérendelt helyzetet próbál érvényesíteni azzal szemben, akit minősít, és nemcsak azzal szemben, akit elmarasztal, hanem azzal szemben is, akit megdicsér, megvéd.39 Ez figyelhető meg a fenti idézet utolsó mondatában: Talán majd a helyes módszert is megmutatja neki az idő.

7. A változás szükségességéről

Korábban már szóltunk arról, hogy a médiában az ismerős arcok előbb-utóbb unottá válnak, s kivettetnek a nyilvánosság fényköréből. Nem hívják szerepelni, nem készítenek vele interjút, nem kérdezik meg a véleményét, nem kerül többé a körkérdések címzettjei közé. Hirtelen érdektelenné válik, elhasználttá. Aki nem akarja, 37 38

http://www.friderikusz.hu/em/archivum/ http://www.friderikusz.hu/em/archivum/

39

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998., 45. o.

39

hogy a tömegkommunikáció kegyetlen törvényei maguk alá gyűrjék, s a feledés homályába merüljenek, kétféle módszert alkalmazhatnak. Vagy idejében csökkentik, önként fogják vissza saját közszereplésüket, vagy az önkéntes szerepváltás mellett döntenek. Az ELITE-magazin 1998. novemberében készített interjújának alábbi részlete jól illusztrálja, hogy Friderikusz számára mennyire fontos, hogy egy műsorhoz az az arculatát is átszabja. Ugyanúgy készül új szerepére, ahogy a színész készül a következő színészi játékára, s ez jelenthet adott esetben komoly fogyókúrát is. Íme egy részlet az Új műsorhoz új férfi kell című interjúból:

„ - Beszélgetésünk közben rengeteg vizet iszik. - Igen, mert gyorsan égek, ráadásul most nagyon komolyan fogyókúrázom, amihez alapfeltétel a sok víz. Az eltelt kilenc hónap alatt, amíg nem voltam képernyőn, felszedtem nyolc-kilenc kilót, amit az októberi műsorkezdésig mindenképpen le kell adnom. - Nincs megelégedve a mostani formájával? - Általában sem, nemhogy most. De különben is, úgy döntöttünk, hogy az imidzsemet teljesen átalakítjuk az új műsorhoz, ahhoz pedig jóval soványabbnak kell lennem. - Az ilyen döntések például hogyan születnek? És egyáltalán, miért fontos, hogy mindig másképpen nézzen ki? - Ennek az a módja, hogy leülünk az ehhez kétséget kizáróan értő barátaimmal, és mindegyikük javaslatát meghallgatom, aztán a sokból egyet gyúrunk. - Közösen vagy egyedül? - Végül is – ha jól meggondolom – ebben is én magam döntök. - A végeredményt már lehet ismerni, vagy az is meglepetés, mint maga az új műsor?

40

- Nehéz elmagyarázni, mert hisz az ilyesmit látni kell. Az biztos, hogy – amennyire ez még ebben az életkorban lehetséges – valamennyire új külsővel lépek majd a közönség elé október közepén. - Miért van erre szükség? - Szerintem az entertainment-tévé alapfeltétele a változatosság, amelynek a legfőbb demonstrátora maga a show-man. A közönség – még ha egy része fintorogva is fogadja – azért titkon reméli, hogy valami változik. - A változatosságnak nem elsősorban tartalmi kérdésekben van nagy szerepe? - Mindkettőben. A tartalom és a forma ebben az esetben egyformán fontos. Egyébként, ha alaposabban végignézte valaki az eltelt hat-hét év Friderikuszműsorait, biztosan észrevette, hogy miként változott a göndör “Sanyika” – először – Liszt ifjúkorára emlékeztető lobonchajú fiatalemberré, aztán napóleonos, diktátorszerű

külsőt

öltött

figurává,

majd

egy

sokkal

komolyabb,

méltóságteljesebb úriemberré... Kár, hogy egy ilyen érett interjúban az intonálást, a hangsúlyokat nem lehet érzékelni, félő, hogy az olvasó így mindent vakbélkomolysággal kezel majd. - Ez az állandó változás a közönség elvárása vagy belső igény? - A magyar közönség talán azt szeretné, ha még mindig a gyermeteg, göndör és huncutkás Fridi köszönne vissza a képernyőről. Én azonban meg vagyok győződve arról, hogy az embernek a korához méltó módon kell megjelennie. Amikor valaki negyven felé jár, akkor például már ne nagyon vegye jó néven, ha “sanyikázzák”. Mint ahogy a “Fridi-korból” is kezdek kinőni és vállalni akarom azt, amivé mostanra alakultam.” 40

40

http://www.elitemagazin.hu/9810/fridi.html

41

8. „A szólás szabadságának” naprakész riportere

Az előző fejezet utolsó mondatában megfogalmazott változási igénynek a megvalósulását jól szemlélteti a 2004-ben útjára indult műsor. Profilját tekintve aktuális politikai, gazdasági, kulturális eseményeket napirendre tűző műsorról van szó. Obersovszky Péter, a pályatárs Öljétek meg tévémacit! című könyvében eképp ír a show-man és a politikai vitaműsorvezető kettősségéről: „Illik bevallani, hogy a show-maneket egy kicsit lenéztük. Hogy milyen mély gyökerei vannak ennek az újságírói attitűdnek, azt épp Friderikusz példázza a legjobban. Friderikusz teremtette meg Magyarországon a modern televíziós showműsort, az amerikai talk-showk hibátlan magyarországi leszármazottját. Fridi ennek a műfajnak a zsenije. Csakhogy őt még 168 órás korában súlyos sérelmek érték, amikor – állítólagos riporteri keménykedései miatt – kitiltották a Bródy Sándor utcából. Kényszerűségből lett show-man, muszájból választott tökéletesen. Akik ismerik, tudják, hogy soha, de soha, egy pillanatra sem tudta kiiktatni magából a vágyat, hogy politikai vitaműsort vezessen, ami egy show-műsor után elég nehéz. Egy show-mannek jól áll az önimádat, egy politikai újságírónak nem. Ott csak a tárgy a fontos, a téma, a riportalanyok.”41 (8. ábra)

41

Obersovszky Péter: Öljétek meg tévémacit! Ponty Kiadó, Budapest, 2005., 38. o.

42

8.1 Non-verbális eszközök

A képen is látszik, hogy a műsorvezető felgyűrt ingujja, korszaknak megfelelő menedzserfrizurája, ruhájának és a háttérnek az élénk színei a naprakészség, a modernség, a frissesség, az élénkség benyomását igyekszenek kelteni. A műsorvezető nemcsak az információáradattal tart lépést, de a kor divatjával is, sőt a hasonló jellegű műsorok stúdióberendezés-divatjával is (8. ábra). Kapitány – Kapitány a nyelvi megnyilatkozásokban megjelenő hatalomjelzések kapcsán azt írja, hogy a hatalom, a hierarchia, a presztízs látható jelei közé tartoznak azok a viselkedéselemek, amelyekkel az ember éppúgy jelzi a többieknél nagyobb erejét, igényelt befolyását, mint ahogy ez az állatvilágban is megfigyelhető. A hatalomnyilvánítás jelei gyakran már korábban kivívott győzelmeken alapulnak. Ezt tükrözi a műsorvezető non-verbális kommunikációja: asztalra könyöklése, előrenyomott vállai hatalmat, fölényt sugallnak.42 E tekintetben szembetűnő a hasonlóság a már korábban mintaként említett Larry King, a CNN sztárriporterének show-műsorával (9., 10. ábra): (9. ábra)

42

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998., 39. o.

43

(10. ábra)

8.2 A stúdió

Ami a miliőt illeti, első ránézésre a stúdióberendezés a nyugat-európai illetve amerikai, hasonló jellegű politikai műsorok berendezését sugallja.

8.3 Kapcsoljuk vendégünket

A non-verbális kommunikáció kapcsán említett hatalmat és fölényt erősíti a műsorban alkalmazott videokonferenciás technika. A műsorban vannak meghívott részvevők, de az interjúalanyok egy része „bekapcsolás” útján kerül a képernyőre, ezzel is hangsúlyozva, hogy a technika vívmányaival is lépést tart a stáb. Öncélúnak, önmagáért valónak tűnik a videokonferencia használata, nem teszi jelentősen

44

hitelesebbé az elhangzó beszélgetést. A nézőben ott bújkál a kisördög, vajon a „bekapcsolt” interjúalany nem a szomszéd szobában ül-e.

8.4 A háttér

A háttér, a szereplőt körülvevő környezet bármilyen műsor, bármilyen megszólalás esetén nagyon fontos és alapvetően befolyásolja a közlésről alkotott összképünket. Ha például a stúdióban ülő hírközlő mögött állandóságot sugalló, semleges háttér jelenik meg, az egészen más hatású, mint ha filmbejátszások képezik a hátteret (ez a sodró, állandó változásban levő világ érzetét kelti.) A stúdió zárt világa absztraktabb, élettől elvonatkoztatottabb hangulatot alapoz meg. A Szólás szabadságában is azt jelzi, „fontos” hely a zárt stúdió, hiszen ide bejönnek nyilatkozni igen fontos emberek is, másrészt ide mint központba futnak be a világ hírei.

8.5 Bölcs moderátorok és tudósok

A műsor a tudomány eszközeivel igyekszik hitelességét alátámasztani. Rendszeresen jelentkezik a tudományos kutató egy, valamilyen aktuális témában végzett közvélemény-kutatás eredményeivel, illetve a politológus, mintegy bölcs moderátorokként szolgálva (11. ábra).

45

(11. ábra)

Kapitány-Kapitány a „Bölcs moderátorok és tudósok” kapcsán megemlíti, hogy a szélsőségek ellensúlyozására mindig ott vannak a tömegkommunikációs szereposztás ... szereplői, a moderátorok, a higgadt, nyugodt bölcsek, akiknek szintén mindenről határozott véleményük van, de soha nem szélsőséges; igyekszenek megérteni a másik álláspontját is. Ők azok, akik eggyel magasabb (vagy mélyebb) szintre transzformálják a jelenségeket, a konfliktusokat; igyekeznek történeti folyamatba ágyazni az eseményeket, filozófiai absztrakciók segítségével megszelídíteni azokat, vagy a kultúra szimbolikus erejével általános érvényt adni nekik... Jelentősebb szerepük lehet bizonyos változtatások elfogadtatásában: amikor az emberek jelentős része bizonytalan abban, hogy egy-egy döntést helyeseljen-e, vagy sem, amikor érzelmi érvek szólnak mindkét

46

oldalon, akkor a racionális érvek, a „hozzáértő tudós emberek” érvei segíthetnek a kérdés valamelyik irányba való eldöntésében.” 43 A tudomány embereire azért is szüksége van a tömegkommunikációnak, mert a tudomány mindig szolgálnak valamilyen újdonsággal: a természettudományok hasznosnak , érdekesnek , sőt egyes esetben életmentően bizonyuló vagy ígérkező felfedezésekkel; a társadalomtudományok pedig új s újabb kategóriákkal, értelmezési kísérletekkel, amelyek megkönnyítik a hétköznapokban való eligazodást.

8.6 A műsor profilja

A műsor jellegét tekintve aktuális politikai és közéleti magazin, célja informálni a közönséget az aktuális ügyekkel kapcsolatosan, egy-egy vita esetén meghallgatni mindkét fél álláspontját, valamint képviselni a közönség véleményét. Íme egy részlet a műsor chartájából:

A műsor a szabadság eszméjének szolgálója. Minden információt megad, amely segíti a közönséget az alapvető politikai, gazdasági, kulturális jogok gyakorlásában, támpontot

nyújt

a

kötelezettségek

teljesítéséhez.

A

műsor

a

közönség

tömegkommunikációs képviselője. Minden megmozdulását az határozza meg, hogy a közönség igényei szerint válasszon témát feldolgozásra, továbbá a feldolgozásmód a közönség minden tagja számára befogadható, érthető legyen.

A műsor olyan témákat dolgoz fel, amelyek a közönség túlnyomó részét foglalkoztatják. A műsor olyan témákat vet fel és mutat be, amelyek a közönség túlnyomó részének alapvető viszonyait érintik, vagy egyes természetes, jogi személyek esetében az alapvető szabadságjogok érvényesülése szempontjából az egész közönséget érintik.

43

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998., 185.o.

47

A műsor feldolgozza, bemutatja a széles közvélemény érdeklődésére számot tartó közéleti, politikai, üzleti, kulturális és szórakozató, sport témákat - olyan ritmusban, amely ritmus az adott téma szempontjából konjunkturálisnak minősül. Az éppen aktuális ügyeket azok kibontakozásának szakaszában tűzi napirendre a műsor. A műsor igénye az, hogy szabad témaválasztással maga avasson közérdekűvé valamely eseményt, fejleményt, vagy valaki személyt, vagy személyek egymáshoz fűződő viszonyát. A műsor témaválasztása és kifejezésmódja szükségképpen populáris. Olyan ügyek és személyek jelennek meg a képernyőn, amelyek és akik valóban példával szolgálhatnak a közönség számára, vagy kiterjedt hatást gyakorolnak a mindennapi életre. A műsor nem tartózkodik attól, hogy az élvonalbeli politikától kezdve a kommersz kultúráig dolgozza fel az adódó témákat.

A műsor törekvése az, hogy egy-egy téma bemutatása után a közönség túlnyomó része nyugtázhassa: teljes körű ismereteket szerzett az adott tárgyban, vagy az adott személyről, személyekről. A műsorvezető mellékesnek tűnő megjegyzései is kiterjedt forrásmunkán alapulnak. A műsorvezető fő közlései afféle ismeretterjesztő attitűddel is rendelkeznek. A műsor kulcsfontosságú sajátossága az egymással vitázó felek egyidejű szerepeltetése, a vitapartnerek álláspontjainak nyílt ütköztetése. A műsor törekvése, hogy vagy a vita kimenetelével vagy a vitához kapcsolódó információ közlésével orientálja a nézőt a vita értékelésében44.” Az

említett

ismeretterjesztő

jelleg

hangsúlyozására

a

műsorvezető

kommunikációs stílusa is ennek megfelelően hangsúlyozottan tárgyszerű, tényközlő. Távolról sem érzelmes, patetikus, mint annak idején Az én mozim című műsorban volt jellemző.

44

www.aszolasszabadsaga.hu

48

A műsor chartájából kiderül, hogy teljes körű ismereteket kíván nyújtani a hallgatóságnak. Ennek kapcsán felmerül a Kapitány – Kapitány által felvetett kérdést: A parancsnoki hídról messzebbre látni?45 A szerzőpáros szerint annál nagyobb ember valaki, minél többek megtestesítőjeként tekintik, minél több ember helyett szerepel, így fontosságát talán legérzékletesebben azzal tudja kifejezni, ha azt emeli ki, hogy ő jobban, széleskörűbben látja át a dolgokat, mint a többiek. Ő mások helyett is lát, ő olyan helyen (magaslaton) áll, ahonnan egyesíteni képes mindazt, amelynek a többiek csak részleteit képesek felfogni. A saját presztízs növelésének eszköze lehet a másik presztízsének, hatalmának relativizálása, leminősítése, partikulárissá nyilvánítása.

8.7 A kommunikációs stílus

A

műsorvezető

kommunikációs

stílusa

a

fentieknek

megfelelően

hangsúlyozottan tényszerű, formális, ám magán viseli a korábbi időszakok showműsoraiban megfigyelhető zavarbaejtő kérdezésmód jegyeit. Ezt a tudatos döntést tükrözi egy, a műsor honlapján olvasható levélváltás a műsorvezető és egy hallgató között: Kérdés: Olykor egyes alanyai nem okvetlenül jóhiszeműen fogadják az Ön - néha bizony zavarba ejtő kérdéseit; legutóbb az esélyegyenlőségi miniszterrel, Lévai Katalinnal történt ilyesmi. Hogy csinálja azt, hogy ilyen esetben soha nem torpan meg?

Válasz: Igyekszem

a

lehető

legtöbb

aspektusból

felkészülni

mind

az

adott

témát,

mind

a

beszélgetőtársamat illetően. Nem feltétlenül törekszem arra, hogy minden riport kedélyesen folyjék, hiszen úgy gondolom: a nézők minél teljesebb tájékoztatása fontosabb a riportalany pillanatnyi lelki békéjénél.46

45

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998., 51. o. 46 www.aszolasszabadsaga.hu

49

A műsorvezető kedélyes hangvételre törekvése egyébként egyszer már egy, az ORTT-hez benyújtott panasz tárgyát képezte, amikor a miniszterelnök-jelölttel készített interjút, ám a Panaszbizottság nem találta megalapozottnak a kifogást. A beadvány szerint a műsorvezető „interjú helyett baráti; nevetgélős, szinte évődő könnyed csevelyt folytatott Gyurcsány Ferenccel és több ponton politikai magánvéleményét tárta a nézők elé, illetve az ellenzéki politikusokat kedvezőtlen színben mutatta be.”47 Az eljáró tanács azonban megállapította, hogy „a műsorvezető az interjú során törekedett kötetlen légkört kialakítani interjúalanyával, és az interjút igyekezett jó hangulatú keretek között tartani. Az eljáró tanács magáévá tette azt az álláspontot, hogy magas politikai és közéleti megbízást betöltő személyek magánélete iránt is jelentős a társadalmi érdeklődés, ezért nem jogellenes az, hogy a panaszolt interjúban a közéleti és politikai kérdések mellett az interjúalany néhány, a magánéletével kapcsolatos kérdés is szerepel.”48 A jelen dolgozatnak nem célja megítélni, igaza volt-e a panaszosnak, a Panaszbizottság szerint pedig a műsorvezető nem vétett a közszolgálatiság ellen, így megfelel a műsor chartájában lefektetett elvárásoknak. A műsor honlapján egyébként megtalálható az interjú Observer által készített átirata.

47 48

http://www.ortt.hu/panasziroda/nyilatkozatok/MTV_20040922_23-3-1316.pdf http://www.ortt.hu/panasziroda/nyilatkozatok/MTV_20040922_23-3-1316.pdf

50

9. Összegzés

Dolgozatomban azt vizsgáltam, miért és hogyan változott eddigi pályafutása alatt Friderikusz Sándor arculata az éppen aktuális feladatnak megfelelően. Hogyan lett a szociálisan érzékeny oknyomozó riporterből showman, a show-műfaj magyarországi megteremtője, majd mára A szólás szabadsága című közéleti hírműsor vagány eleganciájú, menedzserfrizurájú műsorvezetője. Szabad szemmel is látható tény, hogy viszonylag gyorsan és széles spektrumon belül változik az általa magáról közvetített kép. Olyan, mint a kaméleon, lételeme a változatosság. Rendkívül tudatosan építi, alakítja a magáról közvetített képet. Kérdésemre a választ azon műsorai alapján kerestem, melyek mérföldkőnek tekinthetők a riporter életében, vagy a magyar média szempontjából. Az idősávok tekintetében vizsgálatom három fő pillérre épült: az 1980-as évek, az 1990-es évek és a 2003-2005. közötti időszak. Az első időszakból a Csak ma! című színpadi showműsorokat, azoknak a nyíregyházi és debreceni körzeti televíziókban leadott változatát vettem górcső alá, ellenpontként pedig az Egy boldog óra című, rövid életű, boldogságtörténetekből építkező műsort vizsgáltam. Az 1990-es évekből hasonlóképpen két egymással ellentétes hangvételű, témájú, arculatú, de egyaránt meghatározó jelentőségű műsort elemeztem: egyfelől az oly népszerű Friderikusz Showt, másfelől Az én mozim című, ugyancsak közönségsikernek számító riportsorozatot. Végül pedig A szólás szabadsága című közéleti-politikai hírműsort vizsgáltam. A médiában az ismerős arcok előbb-utóbb unalmassá válnak, s kivettetnek a nyilvánosság fényköréből. Nem hívják szerepelni, nem készítenek vele interjút, nem kérdezik meg a véleményét. Hirtelen érdektelenné válik, elhasználttá. Akik nem akarják, hogy a tömegkommunikáció kegyetlen törvényei maguk alá gyűrjék, s a feledés homályába merüljenek, kétféle módszert alkalmazhat. Vagy idejében csökkentik, önként fogják vissza saját közszereplésüket, vagy az önkéntes szerepváltás mellett döntenek. Friderikusz a szerepváltás eszközével él, ám nem tartja be azt az aranyszabályt, miszerint az alapimage-on nem célszerű változtatni, mert hiteltelenné válhat a produkció.

51

Elemzésem során arra a következtetésre jutottam, hogy az első időszakban, mind rádiós riporterként, mind színpadi beszélgetőtársként elsősorban provokatív, tiszteletlen, merész kérdezési stílusával igyekezett kitűnni, nem annyira az arculat formai elemeire helyezte a hangsúlyt. Zavarba ejtő és kíméletlen őszinteséggel faggatta híres-neves interjúalanyait, akik valójában csak a reflektorfényt segítettek rávilágítani a műsorvezetőre. Ő maga vallotta be, hogy azért hív műsorába ismert vendégeket, hogy róluk jegyezzék a műsort, „legalábbis az elején”. Már ott jele volt annak, hogy előbbutóbb a show magáról a riporterről fog szólni. Ekkor még a fölényeskedés, a hatalom jelei is inkább a beszédben, nem annyira külsőségekben mutatkoznak meg. A közönség azonban értékelte ezt a kérdezési módot, jó előre elfogytak a jegyek a műsorra. Ebben természetesen nagy szerepe volt a 80-as évek légkörének, ahol az információk elhallgatása, szelektív közlése automatikusan generálta az igényt a kendőzetlenül őszinte kérdezési stílus iránt. Ezt figyelembe véve a műsorvezető bátorsága, koncepciójának következetes megvalósítása figyelemreméltó. Tehetsége, egyedisége is vitathatatlan. A show formai elemei 1990. körül kezdtek igazán hangsúlyt kapni, amikor már megkezdődött a tapsgép alkalmazása. De ekkor még egészséges öniróniával használja a show-műfaj nyugaton már bevett kellékeit. A forma a BOKSZ című vitaműsorban kap még nagyobb hangsúlyt, ahol is a színpad elrendezése az ökölvívás küzdőterét, a szorítót imitálja, melyben a műsorvezető maga a játékvezető. Már a színpadi show-kkal egy időben készülődik a műsorvezető egy teljesen különböző produkció megvalósítására, az Egy boldog óra című boldogságtörténeteket összegyűjtő riportsorozatra. Egy merőben más jellegű műsor, merőben más hangvétellel, kommunikációs stílussal. Ezek a dokumentumfilmek nem ismert emberekről, hanem magukat valamilyen okból szerencsésnek érző átlagemberekről szólnak. Bár két eltérő karakterű műsorról van szó, mégis felfedezhető a párhuzam: történetmesélőként is hangsúlyozottan van jelen a műsorban a műsorvezető, egyfelől, mint házigazda, aki lehetővé tette a kisemberek történeteinek megfilmesítését, másfelől mint az erkölcsi tanulság megfogalmazója.

52

A 90-es években a 80-as évek végén vidéki keretek között készített műsorok országos verzióit valósítja meg, melyekben ugyanez a szerepkettősség, ugyanez a párhuzam figyelhető meg. Egyfelől jelen van az extravagáns divatdiktátor show-man, aki a legelérhetetlenebbnek tűnő sztárokat tudja elcsalni műsorába, másfelől a dokumentarista riporter, a mesélő, aki hétköznapi hősök hétköznapi meséit viszi filmvászonra, s közvetít örök emberi értékeket. Ezután következik 2003-tól A szólás szabadsága című politikai és közéleti műsorának

naprakész

műsorvezetője,

hangsúlyozottan

tárgyszerű,

hivatalos

kommunikációs stílussal, akinek célja a nézőközönség minél szélesebb körű tájékoztatása, ismereteinek bővítése. Obersovszky Péter szerint Friderikusz kényszerűségből lett showman, ám ismerősei tudják, hogy soha, egy pillanatra sem tudta kiiktatni magából a vágyat, hogy politikai vitaműsort vezessen. Ilyen szempontból keretes szerkezetet mutathatna az újságíró pályája, amennyiben rádiós oknyomozó riporterként indult, majd a showműfajba és a dokumentumriportok felé tett kitérő után visszatért a politikai hírműsorokhoz. Ám elemzésem azt tette számomra nyilvánvalóvá, hogy Friderikusz valójában mindig is show-man volt, a show mindig is róla szólt. Ily módon megkérdőjeleződik a dolgozat címe: vajon tényleg metamorfózisról van-e szó?

53

Felhasznált irodalom: •

Friderikusz Plusz Magazin: 1990/1. szám

•

Friderikusz Plusz Magazin: 1993/09/17.

•

Friderikusz Sándor: Az én mozim. Park Könyvkiadó, Budapest, 2001.

•

Friderikusz Sándor: Egy tiszta jó könyv, Debrecen, 1988.

•

Friderikusz Sándor: Hal(l)hatatlan interjúim, Szombathely, 1985.

•

Friderikusz Sándor: Szigorúan nyilvános, Debrecen, 1988.

•

Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Tömegkommunikáció (a tömegkommunikáció szimbolikus üzenetei) MÚOSZ, Budapest, 1998.

•

Lovas György: Vagyok a világban, hát kilátszom., in „Gyermek és fiatalok a média vonzásában –tudományos konferencia”, 1998. február 4., kiadja: Gyermek és Ifjúsági Alapprogram

•

Nyárády Gáborné – Szeles Péter: Public Relations I-II., Perfekt Kiadó, Budapest, 2005.

•

Obersovszky Péter: Öljétek meg tévémacit! Ponty Kiadó, Budapest, 2005.

•

Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot?, Gondolat, Budapest, 1992.

•

www.aszolasszabadsaga.hu

•

www.elitemagazin.hu/9810/fridi.html

•

www.friderikusz.hu/em/archivum/

•

www.ortt.hu/panasziroda/nyilatkozatok/

54

1. melléklet Friderikusz Sándor szakmai önéletrajza 1958. július 2-án születtem Nyíregyházán. Általános- és középiskolai tanulmányaimat ebben a városban folytattam, majd 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán szereztem diplomát. Az újságírással-riporterkedéssel tizennégy éves koromban ismerkedtem meg, akkor kezdtem ugyanis gyerekriporterként a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójában. Tizenhat éves koromban integrálódhattam – onnan Nyíregyházáról – a Magyar Rádió akkor legprogresszívebb heti politikai magazinjába, a 168 órába - oknyomozó riporterként. Rádiós pályafutásom másfél évtizede alatt leginkább a korabeli társadalmi visszásságok tényfeltárására szakosodtam, és a 168 óra mellett a legtöbb belpolitikai rovatbeli műsor vezető riportere lettem. Csak hogy néhány korabeli műsort is említsek a több száz közül: a 70-es években én lepleztem le a Baranya megyei Görcsöny-beli termelőszövetkezetben történt folyamatos visszaéléseket, ahol a TSZ mögé bújva országos és Baranya megyei, valamint pécsi állami- és pártvezetők illegálisan tetemes vagyonhoz jutottak. Több részes riportsorozatot készítettem 1980-ban a berkeszi Gyereknevelő Intézet embertelen körülményeiről; itt középkori módszerekkel, brutális módon bántalmazták a gyerekeket. Ezt a riportsorozatomat később hosszú időkre hivatkozási alapul használta a Szabad Európa Rádió. Ugyancsak nagy port vert fel az önálló műsorommal leleplezett pécsi bányászlakásépítési akció, melynek lényege abban állt, hogy sok százmilliós állami támogatással száz bányászlakást építettek a városban, s mint kiderítettem: a százból összesen csak egy, azaz egyetlen lakásban éltek valóságos bányászok, a további 99 lakást állami- és pártvezetők birtokolták. Talán ezek a riportjaim juttattak oda, hogy az 1980-as évek elejétől kezdve egyre inkább szűkült a mozgásterem a Magyar Rádióban, mígnem 1986-ban – egy újabb ominózus oknyomozó riportom miatt – kitiltottak a Magyar Rádió területéről, visszavonva belépési engedélyemet is. Így aztán a színpadi talk show-k világába voltam kénytelen elmenekülni, hét éven át hónapról hónapra jártam a vidéket, és hol Nyíregyházán, hol Debrecenben, hol Szentesen csináltam – több száz fős közönség jelenlétében – nyilvános beszélgető műsorokat. Ezen műsoraim javarészt olyan ismert és ismeretlen embereket vonultattak föl, akik az akkori primér nyilvánosságból ki voltak zárva. Példaként említhetném az azóta legalizált Béres- cseppek feltalálóját, az akkoriban éppen börtönből szabadult Béres Józsi bácsit, Balczó Andrást, Kósa Ferenc filmrendezőt, és még további 120-150 értelmiségit. Ezért is mentek már-már eseményszámba ezek a színpadi műsoraim, amelyek közül a nyíregyházit kétévnyi türelem után – a helyi pártbizottság nyomására – beszüntették.

55

A rendszerváltás után újjászerveződő Magyar Televízió elnöksége a kilencvenes évek elején pályázatot írt ki, és én – nem kis huzavona után – két műsorral lettem "győztes": az egyik Az én mozim című, hosszú éveken át vetített riportműsorom, a másik a Friderikusz Show. Mindkét sorozatom meglehetősen zajos szakmai visszhangra talált. Amíg Az én mozim Pulitzer-díjat, majd pedig Tolerancia-díjat is kapott, a Friderikusz Show – és ezt nem én mondom, hanem szakírók többtucatnyi cikke méltatja ekképp – a televíziózás legújabb korszakának nyitányát jelentette. A fent említett műsorokat számos további műsor követte: először próbáltam ki például Magyarországon szélesebb nyilvánosság előtt a talk show műfaját, aztán két-három éven át volt a Békítő Show, a Váratlan Vendég, a Másképpen beszélgetek (egy kerek órán át vezető politikusokat faggattam). Műsoraim mindenkori nézettségi rekordokat döntöttek, és évenként közel vagy több mint 400 millió forintos nettó nyereséget termeltek a Magyar Televízió számára. Ezen tévéműsorok készítésére 1990 táján önálló céget hoztam létre, majd a megnövekedett igény kiszolgálására újabb és újabb vállalatokat, amely cégek gazdasági szempontból is a magyar, de a közép-kelet európai médiavállalkozások közül is a legsikeresebbek közé tartoznak. A Magyar Televízióban 1998 elején ellehetetlenülni látszott a helyzetem, ugyanis az MTV akkori intendánsát hazugságon kaptam rajta, és ez attól kezdve antagonisztikus ellentéthez vezetett, ezért voltam kénytelen elhagyni a közszolgálati tévét. Ezt követően egy ideig az RTL Klub kereskedelmi tévécsatornánál a Meglepő és Mulatságos című műsort készítettem, amely szintén nézettségi rekordot hozott az akkor Magyarországon szárnypróbálgató RTL-nek, mind össznépességben, mind a kereskedelmileg preferált 18-49-es korosztály körében. (Nem volt ritka műsoraim 26-28 százalékos rating-je, és az 59-61 százalékos share-je.) Az itt megtapasztalt meglehetősen felületes tévéirányítás és értékmentes szemlélet aztán tovább sodort a TV2 irányába, ahol egyaránt volt módom politikai műsorokat csinálni (Friderikusz, Szubjektív), illetve szórakoztató műsorokat (Osztálytalálkozó, Gyerekszáj), de folytathattam Az én mozim-at is. Ilyen előzmények, ennyi tapasztalat, és talán nem túlzás azt állítani: ennyi siker után először 2001. júliusában, majd múlt év szeptemberében, azt követően pedig decemberben, végül ez év februárjában ismételten kísérletet tettem elfoglalni a Magyar Televízió RT elnöki székét, de a Közalapítvány Kuratóriumi Elnöksége mindezidáig nem találta érdemesnek a társadalmi kuratórium elé terjeszteni személyemet. Kelt: 2003. április 28-án, Pesten

56