MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
A szent keresztségben részesültek, - Miklós Csenge Anna, Albert Vendina Kitti, Bernád Mária Ajda, Szabó Nikole Roberta, Almăşan Alfréd Richárd, Benedek Hunor István, Benkő Anna Mária, Kalányos Ibolya, Kádár Abigél Bernadett, Zoor Ádám, Tamás Ákos, Balogh Ödön, Müller Csongor István, Bögözi Andrea, Zajzon Oszkár Alfonz, Dudás Lóránd Ferenc, Baka Balázs Magyar, Németh József, Kerekes Kincső Kinga, Vargyas Szilamér Sándor, Kovács Szabolcs Csaba István (Szt. József plebánia)
Az Úr hazahívta: - Törzsök Ágnes, Csató Juliánna, Gál Mária, Szabó Károly, Csutak Sándor, Bogdán-Balázs Klára, Sinkler István, Pál Emőke, Kányádi Sándor, Rancz Mária, Daragics Dezső, Kiss Gizella, Tóth Magdolna, Roman Nicu, Török Róza, Orbán Imre (Szt. József plebánia) Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Szentségi házasságot kötöttek: - Német Endre Róbert - Deák Kinga Iringó, Már Barna - Pál Teréz, Mózes András - Bartha Mária, Tökbandi Albert - András Uzonka Kinga, Zöld Attila József - Köblös Ibolya, Dobri Csaba - Kanyó Ágota, Czirmai Ferenc - Bíró Mária, Mihály Sándor - Kolcza Enikő, Gocsman Răsandel - Fazakas Mónika, Kalmár Gerzson - Borbáth Gitta, Elekes Attila - Vaszi Csilla, Boros Edward - Sárkány Emese Noémi, Szántó Antal - Karácsony Ildikó, Bodor Ernő - Veres Ilona Izabella, Vetési Zsolt Szőke Zsuzsánna, Burián Sándor - Kulcsár Enikő Erzsébet, Vargyas Sándor - Sánta Emilia
(folytatás a negyedik oldalról)
Hát érdemes ezért megszületnünk? Erre a kérdésre az elmúlt Mária-ünnep válaszol. Keresztény hitünk szerint a halállal nem ér véget földi életünk. Csak földi pályafutásunk zárul le, de ez nem véget, hanem átváltozást jelent. Aki földi életében hitte és szerette Istent, annak a halál után módjában lesz találkozne Vele. Igaz, ez a találkozás szellemi síkon történik, mivel a testünk visszatér a földbe, ahonnan vétetett. Mi nem részesülünk Mária kiváltságában, mert a testünk csak a világ végén fog feltámadni és megdicsőülni. Mária esete azonban arra figyelmeztet, hogy Jézus ígéretének valamennyien hihetünk: “Aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog”. A kisgyermekek számára semmi sem olyan fontos, semmi sem olyan jó, mint édesanyjuk jelenléte. Minden bajukban hozzá menekülnek. Az anyák szá-mára is nagy öröm, amikor meglátogatják őket gyermekeik, unokáik. Ehhez hasonlóan jövünk össze mi keresztények is, hogy közös édesanyánkat, Máriát köszöntsük. Azt a legjobb anyát, aki egyetlen gyermekéről sem feledkezik meg és szívén viseli üdvösségünket. Ezért jár-kel közöttünk sokszor láthatóan, de legtöbbször láthatatlanul és Isten felé igazítja lépteinket. Az ő kezét fogva biztos utunk van az Atya országában.
Új évfolyam 27, 28. (összevont) szám
2001. július, augusztus
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Jubileum Lassan a végéhez közeledik az az ünnepség-sorozat, amely a harmaik évezred hajnalán kezdődött el, s amely nekünk, magyaroknak még bensőségesebb ünneplés-sorozatot hozott. Isten a megmondhatója, mennyi áldást hozott a jubileumi év. Hisz csak egyetlen rendezvényre gondolok, a Római Ifjúsági zarándoklatra,ahol kétmillió fiatal gyűlt össze. Imádkozni, találkozni Péter utódjával, egymással, töltekezni, megerősödni. Egy életképet ebből a találkozóból hadd elevenítsek fel: A Circus Maximus porondján, amelyet valamikor a keresztények vére öntözött, ezen a találkozón több tízezer fiatal térdelt le a gyóntató atyák előtt, (egyszerre több mint háromszázan gyóntattak), s vallotta be bűneit, kért Istentől bocsánatot, s kibékülve önmagával, Istenével, embertársaival indult el megélni a harmadik évezred első esztendejét, keresztényként, felelős emberként. De Isten a megmondhatója, hogy a mi népünk számára mennyi kegyelmet hozott a jubileumi esztendő, a magyar millenium. Népünk öntudatra ébredt. Feltárult előttünk a múlt, amely attól lett dicsőséges, hogy Isten dicsőségessé tette. Önazonosságunkat találtuk meg, mert a közelmúlt ezt megnyirbálta. Felfigyeltünk ismét nemzetünk értékeire, a szent Istváni örökségekre. Az ezer esztendő szembesített minket saját magunkkal, s így felmérhettük, mi az mi jó, mi az mi szégyellni való saját életünkben. Lajos atya (folytatása a második oldalon)
8
(folytatás az első oldalról)
A sok találkozó, ünnep, amelyről sokszor már azt mondták, túl sok, örömmel töltött el. Mert hétről-hétre, napról-napra valahol összegyült egy közösség, imádkozott, énekelt, találkozott, múltat idézett, jövőt tervezett. És ebből erő áradt. Hányan döbbentek rá ezen ünnepségek alatt: a magyar jövőt csak Annak a vezetésével lehet megélni és sikerre vinni, Aki azt mondotta: ”Aki utánam jár, nem jár sötétségben, s az övé lesz az élet világossága.” Most lassan bezárul ez az ünnepségsorozat. Vissza kell mennünk a „szürke hétköznapokba”. De nem szabad elsekélyesednünk. Nem szabad visszazuhannunk a mélybe. A szürke hétköznapokban is a találkozás, az ünnep élményéből kell erőt merítenünk. Valahogy úgy, ahogy azt a Táborhegy jelenetében részesült apostolok tették. E jelenet vigasztalta, bátorította, erősítette s tette hőssé őket. A küzdőtéren minket is kell bátoritson, lelkesítsen a magyar szentek serege. Akik előttünk jártak. A Magyarok Nagyasszonya, akinek oltalmába ajánlott első szent Királyunk, s akiről soha nem lehetett hallani, hogy valakit magára hagyott volna. Aki úgy vezette a rábízottakat, minket magyarokat a történelem útjain, hogy mindig otthonra leltünk. Szent István mélységes hite, imádságos lelkülete, újra szemeink előtt lebeg. Családapáink példaképe lett újra. Rá tekintsetek és újra, és újra ismételjétek, ott a küzdőtéren, a mindennapok kemény harcában, verejtékezve, de el nem csüggedve, ti magyar édesapák: HOL VAGY ISTVÁN KIRÁLY, TÉGED MAGYAR KÍVÁN”. S higgyétek, hogy életpéldája segít titeket tovább lépni, küzdeni, győzni. S ti, édesanyák, a Nagyasszony, Árpádházi szent Erzsébet, s a többi női szentünk életpéldájából merítsetek erőt, akkor, amikor olyan nehéz édesanyának lenni, családot szolgálni, a nemzet igazi napszámosává vállni. De őrizve a magyar anyák hősiességét, helytállását, szolgálatát, őrzitek a lángot, s ha füstölni kezdene, úgy tekintsetek múltunk nagy aszszonyaira, akik nélkül ez a múlt nem lenne, s ez sarkalljon titeket a jövő megteremtésében. Ifjaink, gyermekeink, a fiatal, zsenge magyar kereszténység első megélőitől: szent Imre, szent Margit, szent Kinga, életpéldájából merítsenek erőt akkor, amikor a magyar jövő záloga, az ifjúság forog veszélyben. A küzdőtéren vagy csatát vesztünk, elvérezve, lassú haldoklásban, belehalva sebeinkbe, vagy győzünk. Istenbe vetett bízalommal ez utóbbit válasszuk. Erősítsen, bátorítson az Úr Jézus szava, miként szent eleinket is erősítette: ”Mit féltek kicsinyhitűek, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.” Ezzel a hittel és szent reménységgel fejezzük be a milleniumi évet s kezdjük el élni a második magyar milleniumot. Isten segítsen, vezessen és óvjon minket a megkezdett új évezredben is.
Augusztus 10. SZENT LŐRINC, mindenfajta tűzzel dolgozó ember védőszentje. Szent Ambrus az átvett előző hagyományok nyomán leírja, hogy elevenen tüzes rostélyon égették meg. Szentképeinken rostéllyal szokták ábrázolni. Haláltusája közben kicsorduló “tüzes könnyei” a hulló csillagok. Ha Lőrinckor esik az eső, jó lesz a bortermés. Napján kezdődik a szénakaszálás, a téli takarmány begyűjtése. 2
folytatás a harmadik oldalról
betekintést nyújt az ember számára a természetfeletti világba, ahol a lélek igazi megnyugvást talál Istennél. Ezt a boldog állapotot tapasztalják meg a tanítványok Jézus társaságában, de ugyanez az érzés tölti el minden ember lelkét, aki keresi Isten közelségét, Isten szeretetét, nála akar megpihenni, ellazítani. Minden szentmise, liturgikus ünnep, ezt a célt szolgálta és ez kísért el a nyár folyamán is: a szentmise kegyelmeiben gazdagodtunk, a Csíksomlyó-i Szűz anyai oltalmát, és a Szentlélek bátorító erejét élvezhettük Pünkösdkor, megpihentünk Jézus Szent Szívének lángoló szeretetén, az apostolfejedelmek hitében erősödtünk, de így akar végigvezetni bennünket az év többi ünnepein is, hogy lelkileg erősek, pihentek és szeretetében gazdagok legyünk.
Augusztus 15. NAGYBOLDOGASSZONY. Az esztendő legnagyobb Mária ünnepe, Szűz Mária mennybemenetelének napja, és egyben Magyarország oltalmába ajánlásának ünnepnapja. Egy középkori krónikás szerint Nagyboldogasszony oltalmába Szent István király e szavakkal ajánlotta fel országunk: “Ó, mennyeknek királné asszonya, Istennek szent Annya, és ez világnak meg épöjtő nemes Asszonya, dicsőséges Szűz Mária, te szentséges kezeidbe és oltalmad alá adom és ajánlom anya-szentegyházat, mind benne való fejedelmekkel és lelki népekkel egyetembe és ezen szegén országot mind benne való urakkal és szegénnyel, bódoggal egyetembe, hogy en te legyél Asszonyok, és ótalmok...” Mária közbenjárásáért fohászkodnak a gyermekre vágyók, nem véletlen, hogy a szülőágyat Boldogasszony ágyának nevezik. Minden ve-szedelemtől megmenekül, aki az ezen a napon megszentelt virág szirmait elteszi, és Vízkeresztkor meggyújtja, és a Szűzanya áldásáért könyörögve a háza népével minden helyiséget körbefüstöl.
Augusztus 20. ISTVÁN. Országépítő Szent István ünnepe. Szent Istvánt védőszentjükként tisztelik a bányászok és a pénzverők. Napjához kapcsolódik az új kenyér megszegésének ünnepe. Abban a ruhában kell vetni a gabonát, amelyikben az ember Szent Istvánkor meglátta a Fiastyúkot.
Szeptember 8. SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSÉNEK ÜNNEPE. Mint minden Mária-nap, asszonyi dolog-, főleg fonástiltó nap, s olyan nagy ünnep, hogy még a fecskék sem indulnak útnak, legyen bármilyen szép az idő. Kisasszony-nap hajnalának harmatára a vetni való búzát ki kell teregetni, hogy az “Úristen megszentelje”, aki így tesz, annak búzája bőven terem, és nem üszkösödik meg. 7
(folytatás az ötödik oldalról) koronát kért. A koronát és az apostoli áldáslevelet a pápai követ, Anasztáz (Asztrik) apát 1000 végén hozta hazánkba, majd Domonkos érsek Istvánt királlyá koronázta 1000 karácsonyán (mások szerint 1001. január 1-én). A korona adományozásával a pápa a Magyar Királyság, a magyar állam és a magyar egyház függetlenségét ismerte el. Egy évezreddel később II. János Pál pápa ezt üzeni a magyar népnek: „Szent István királyt joggal tekintjük nem csak a ti hazátok védelmezőjének, de az egész keresztény hit apostolának és a magyar katolikus egyház alapítójának is. Ö ...a magyar nép és államiság történelmének kezdetét is jelentette.“/1978/ A hagyomány szerint Szt. István tíz püspökséget alapított: az esztergomi és a kalocsai érsekséget, a veszprémi, győri, pécsi, erdélyi, marosi, egri, Csanádi, és a váci püspökségeket. Kötelezővé tette a templomba járást, valamint a vasár- és ünnepnapok megülését. Szent István király halála előtt végrendeletében a koronát és az országot a Szüzanya oltalmába ajánlotta. 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halála után Székesfehérváron, az általa építtetett bazilikában helyezték örök nyugalomra. Mindezek után büszkén emlékezhetünk meg azokról a személyekről, akik kereszténnyé tették népünket és keresztényként nevelték mind a mai napig. Göröngyös utunkon, amelyen ma is járunk, Valaki mindig mellettünk volt. Az a rengeteg imádság, amely népünk ajkáról az ég fele szállt, soha nem volt hiábavaló. Égi Édesanyánk, Nagyboldogasszony közbenjárása mindig meghallgatásra talált. Szent nagy Királyunk elindította Mária népét az üdvösség útján, melyen felemelt fővel, néha bukdácsolva halad végső célja fele. II. János Pál pápa is így méltatja népünk legnagyobbjai 1987-ben a magyar katolikusokhoz írt üzenetében: „Szent István személyisége, bölcsessége, gondoskodása, Péter széke iránti ragaszkodása, főként pedig gyermeki szeretete Isten Anyja iránt, legyen számotokra példa és vigasztalás“.
István király intelmei A vendégek és a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a Római Birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek di-csöségessé a római királyok hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizonyára még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.
6
Vakációzás keresztény módon A mai modern kor és a felgyorsult életritmus következtében az embernek alig van ideje pihenni. Pedig az ember munkatevékenysége megköveteli, hogy bizonyos időközönként lazítson, megpihenjen. Vajon az embernek, aki Isten képmásaként, munkatársaként jár-kel a földön, van-e joga másként élni, mint magának az Istennek? Nemcsak a munka, az alkotás, hanem a pihenés is Isten életéhez tartozik: „mert hat nap alatt teremtette Isten az eget és a földet, a hetedik napon azonban megpihent és fellélegzett.” (Kiv 31,17) Később az Úr Jézus, mint az Atya megtestesült Fia, igehirdetéseiben gyakran hallgatósága magatartását kritizálva óva int az olyan élettől, amely csak a munkával és az elsődleges életszükségletek gondjával törődik (Mt 6, 25-34, Lk 10, 38-42: Mária és Márta). Ő a pihenést, az üdülést éppúgy fontosnak tartja, mint az Atya. Törődik tanítványai pihenésével és nyugalmával, amikor azok visszatérnek igehirdetői munkájuk során. Mintegy megparancsolja nekik: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6, 31). Jézussal pihenni, Jézusnál felüdülni a legcsodálatosabb vakációzás a keresztény ember számára is. Hiszen Jézus nem megy szabadságra a nyári szünetben sem, hanem velünk jön nyaralni. Ő nem hagyja magára az embert munkája után sem, hanem vele akarja tölteni a pihenésnek szentelt időt: a hétvégét, a nyári szabadságot, amikor a verejtékes munka fáradalmai után az ember ellazít, megpihen, valamint a hosszú évtizedek munkáját lezáró időszakot, az öregség csendes éveit. Vajon Jézus felhívása - Gyertek velem! - eljut-e minden emberhez? Érdekel-e engem - téged, testvérem - , hogy Jézussal töltsd a pihenést, nála találj vigaszt és örömet munkád után?
Manapság a szabadidő vagy teljesen hiányzik az ember életéből vagy nem tudja azt értékesen kitölteni. Pihenése csak lazsálásban, henyélésben vagy a test egyéb igényeinek (szórakozás, szenvedélyek, stb.) betöltésében mutatkozik meg. Nem gondol arra, hogy pihenését hasznos dolgokra is felhasználhatná. Többek között szabadidejében tudná ápolni családi, rokoni, baráti kapcsolatait és mélyíteni az Istennel való párbeszédes viszonyt. A testi-lelki erőgyűjtés ezen a téren valósul meg, és csak akkor lesz gyümölcsöző, ha ezt ünneplés formájában éli meg az ember. Hiszen a szabad-idő legmélyebb értelme az ünneplésben teljesedik be. Ezt a fajta pihenési formát az izraeliták is tudták, mert nagyon sok ünnepük volt, amit a táncnak, játéknak és a kultúrának szenteltek, ezeken pedig kötelező volt a munkaszünet. Ma szintén ünnepek sorozata segít bennünket elmélyülni embertársi kapcsolatainkban. Segít közelebb hozni a múltat (jubileumi ünnepségek), széppé tenni a jelent, és lelkesedni a jövőért. Ünnepléseink minősége azonban nagyban függ attól, hogy Isten jelen van-e életünknek ebben a kis szakaszában? A keresztény ember nemcsak munkáját, hanem pihenését, ünnepeit is Istennel együtt tölti. Érzi, hogy az Isten jelenléte, az Ő szeretete, fontos számára. Nélküle nem teljes az öröm, az együttlét, a vakációzás, mert az Istennel való kapcsolata ad értelmet földi életének eme tevékenységének is. Íme! A pihenés, a teljes felüdülés csak Istennel együtt töltött ünneplés keretében gyümölcsöző és értékes. Viszont az ünneplés legtökéletesebb formája a liturgia. A legtökéletesebb formája itt a földön Isten és az ember találkozásának. A liturgia Feri tiszti (folytatása a hetedik oldalon)
3
Mária hazatérése A legtöbb gyermek szereti, tiszteli édesanyját. Hogyne szeretné, amikor az ő szerető szíve nyitott kapu előttünk, hogy beléphessünk az életbe. Ezért életünk végéig szeretettel ragaszkodunk hozzá és igyekszünk meghálálni jóságát. Nemcsak anyák napján, de a szürke hétköznapokon is kedveskedünk neki, elsősorban jó viselkedésünkkel. Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy az anyákat gyermekük szeretete teszi boldog anyákká. Támogatjuk őt öregségében, mellette állunk betegségében. Amikor pedig a halál kiszólítja a földi életből, utolsó ajándékul virágunkat, könnyeinket hintjük sírjára. Sajnos, mi emberek, ennél többet nem adhatunk neki. Az Úr Jézus is szerette édesanyját, Máriát, ez avatta őt boldogságos anyává. Mint az Isten Fia, megtehette volna, hogy elhalmozza földi kincsekkel. Tudjuk, nem ezt tette. Jézus nem arannyal, nem csodás ékszerekkel ajándékozta meg édesanyját, hanem önmagával. Benne kezdte meg emberi életét és ezért különleges kegyelmi kincsekkel ékesítette fel a lelkét. Megóvta minden bűntől és megszentelte kegyelmi adományaival. Amint tudjuk, három évtizeden át Jézus egy fedél alatt lakott édesanyjával és ez volt Mária számára a földre szállt mennyország. Elképzelhetjük szomorúságát, amikor elszálltak ezek a boldog évek és el kellett válnia szeretett fiától. Jézus visszatért a 4
mennyei dicsőségbe, Mária szívét pedig honvágy gyötörte. Fia után vágyakozott, senki és semmi sem pótolhatta távollétét. Tudta ezt Jézus és ezért eljött édesanyjáért, magához emelte az égi dicsőségbe. Nemcsak a lelke, de megdicsőült teste is otthonra talált a Szentháromság országában. Egy tanulságos mesében olvasunk arról a fiatal királyról, aki ezt a megbízást adta országa tudósainak: - Írjátok meg a világ történetét! A tudósok munkához láttak és negyven év alatt elkészültek azzal a száz kötetes munkával, amelyben összefoglalták a világ történelmét. Ekkor a király már idős ember volt, a szeme is meggyengült. Így szólt tehát tudósaihoz: - Nem tudom ezt a sok könyvet áttanulmányozni, rövidítsétek le, ahogy lehet. Tíz évig dolgoztak ismét a tudósok és mindössze tíz kötetben foglalták össze a legfontosabb eseményeket. A király azonban ezt is sokallta. - Elég lesz egy könyv is - mondta. Mire ezzel a tudósok elkészültek, a király halálos ágyán feküdt. Nem tudott már olvasni és maga mellé hívatta országa legbölcsebb emberét. Ő egyetlen mondatban foglalta össze az emberiség történelmét: - Az emberek születnek, élnek, szenvednek és meghalnak. Valóban ennyi lenne az életünk és semmi több? (folytatása a nyolcadik oldalon)
Magyar népünk ezeréves kereszténysége Római katolikus múltunkat elemezve lelkiismeretben kötelességeink közé tartozik a hálaadás. A szívünk mélyéről feltörő hálaadás teljességéért nem rejthetjük véka alá keresztény értékeinket sem. Rendszerint minden ember szívesen gondol vissza saját vagy nemzetének múltjára. Vannak, akik lelkét büszkeség tölti el, másokét pedig mélyből feltörő, de be nem ismert undor. Ennek következtében mások eltiprása, megalázása által próbálják manipulálni, elcsitítani lelkiismeretüket, ezáltal igazolva önmagukat, így sem.Istent, sem embert nem ismerve önmaguk „törvényalkotójává“ válnak. Történelmünk folyamán nagyon sok olyan személyt említhetnénk, akik alapjaiban meghatározták kereszténységünket, nemzetünk jövőjét. Ilyenek például: Szí. István király (969/9701038), Szt. Gellért OSB apát, püspök, vértanú (977-1046), I. Szt. László király (1046-1095), Árpádházi Szt. Kinga királylány, szűz (1234-1292), Kapisztrán Szt. János ferences pap, hitvalló (1386-1456), Temesvári Pelbárt ferences pap (1435 t.-1504), Pongrácz Szt. István jezsuita pap, kassai vértanú (1582-1619), Kelemen Didák minorita pap. hitvalló. Isten Szolgája (1683-1744), Hám János püspök, hitvalló, Isten Szolgája (1781-1857), Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, hitvalló (l 858-1927), IV. Károly magyar apostoli király, hitvalló, Isten Szolgája (18871922), Dr. Scheffler János szatmári püspök, vértanú. Isten Szolgája (1888-1952), Apor Boldog Vilmos püspök vértanú (1892-1945), Márton Áron Erdély püspöke, hitvalló, Isten Szolgája (18961980), Kalkuttai Teréz anya MC rendalapító, hitvalló, Isten Szolgája (1910-1997), Hajdú Gabriella orsolyita nővér, vértanú (1915-1963) és még sokan mások. Persze tévedéseinkről sem feledkezhetünk meg, hiszen azok is múltunk részét alkotják. A jóért hálát adunk Istennek, a rosszért pedig bocsánatot kérünk Istentől és embertől is. A magyarság ősi vallásáról keveset tudunk. Vallási életében azonban szerepet játszottak a nomád népek között missziós tevékenységet folytató bizánci misszionáriusok. A honfoglalás során az új hazában talált szláv keresztények kb. nyolcvan évig együtt éltek a magyarokkal, ez növelte őseinkben a keresztény hit iránti megértést. Az ősmagyarok egy Istenben, a Hadúrban hittek, ez is segítette a keresztények egy Isten hitének az elfogadását. Nyugatról hozott foglyaik is keresztények voltak. Bulcsú és Léi (Lehel) Bizáncban felvette a keresztséget. Ez azonban nem akadályozta őket rabló hadjárataikban, mint ahogy a nyugati főurakat sem abban, hogy akár kolostorokat is ki ne fosszanak. A magyar nép kereszténnyé válása Szent István nevéhez fűződik. Valószínű, hogy már apjával együtt kiskorában megkeresztelkedett. Kb. 23 éves korában találkozott Szt. Adalberttel. Ez a találkozás számára sorsdöntő volt. Személyisége különbözött apjáétól (Géza fejedelem). Erőskezű, szigorú, de bölcs és kegyes szívü uralkodó volt, akinek életét -mély vallásos meggyőződés irányította. Mindenek előtt a kereszténységet és a nyugati politikát kellett megvédenie. Koppány, a fejedelmi család egyik pogány sarja, saját trónigénye érvényesítése érdekében fegyvert fogott a fiatal uralkodó ellen, de István nyugati lovagok támogatásával legyőzte őt. Követeket küldött Rómába, hogy a pápa tudomására hozzák a magyar királyság megalapítására, valamint a latin egyházszervezet kiépítésére vonatkozó tervét. Az új magyar állam jelképeként, és annak megerősítésére a pápától (II. Szilveszter) Tibi tiszti
(folytatása a hatodik oldalon) 5
Mária hazatérése A legtöbb gyermek szereti, tiszteli édesanyját. Hogyne szeretné, amikor az ő szerető szíve nyitott kapu előttünk, hogy beléphessünk az életbe. Ezért életünk végéig szeretettel ragaszkodunk hozzá és igyekszünk meghálálni jóságát. Nemcsak anyák napján, de a szürke hétköznapokon is kedveskedünk neki, elsősorban jó viselkedésünkkel. Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy az anyákat gyermekük szeretete teszi boldog anyákká. Támogatjuk őt öregségében, mellette állunk betegségében. Amikor pedig a halál kiszólítja a földi életből, utolsó ajándékul virágunkat, könnyeinket hintjük sírjára. Sajnos, mi emberek, ennél többet nem adhatunk neki. Az Úr Jézus is szerette édesanyját, Máriát, ez avatta őt boldogságos anyává. Mint az Isten Fia, megtehette volna, hogy elhalmozza földi kincsekkel. Tudjuk, nem ezt tette. Jézus nem arannyal, nem csodás ékszerekkel ajándékozta meg édesanyját, hanem önmagával. Benne kezdte meg emberi életét és ezért különleges kegyelmi kincsekkel ékesítette fel a lelkét. Megóvta minden bűntől és megszentelte kegyelmi adományaival. Amint tudjuk, három évtizeden át Jézus egy fedél alatt lakott édesanyjával és ez volt Mária számára a földre szállt mennyország. Elképzelhetjük szomorúságát, amikor elszálltak ezek a boldog évek és el kellett válnia szeretett fiától. Jézus visszatért a 4
mennyei dicsőségbe, Mária szívét pedig honvágy gyötörte. Fia után vágyakozott, senki és semmi sem pótolhatta távollétét. Tudta ezt Jézus és ezért eljött édesanyjáért, magához emelte az égi dicsőségbe. Nemcsak a lelke, de megdicsőült teste is otthonra talált a Szentháromság országában. Egy tanulságos mesében olvasunk arról a fiatal királyról, aki ezt a megbízást adta országa tudósainak: - Írjátok meg a világ történetét! A tudósok munkához láttak és negyven év alatt elkészültek azzal a száz kötetes munkával, amelyben összefoglalták a világ történelmét. Ekkor a király már idős ember volt, a szeme is meggyengült. Így szólt tehát tudósaihoz: - Nem tudom ezt a sok könyvet áttanulmányozni, rövidítsétek le, ahogy lehet. Tíz évig dolgoztak ismét a tudósok és mindössze tíz kötetben foglalták össze a legfontosabb eseményeket. A király azonban ezt is sokallta. - Elég lesz egy könyv is - mondta. Mire ezzel a tudósok elkészültek, a király halálos ágyán feküdt. Nem tudott már olvasni és maga mellé hívatta országa legbölcsebb emberét. Ő egyetlen mondatban foglalta össze az emberiség történelmét: - Az emberek születnek, élnek, szenvednek és meghalnak. Valóban ennyi lenne az életünk és semmi több? (folytatása a nyolcadik oldalon)
Magyar népünk ezeréves kereszténysége Római katolikus múltunkat elemezve lelkiismeretben kötelességeink közé tartozik a hálaadás. A szívünk mélyéről feltörő hálaadás teljességéért nem rejthetjük véka alá keresztény értékeinket sem. Rendszerint minden ember szívesen gondol vissza saját vagy nemzetének múltjára. Vannak, akik lelkét büszkeség tölti el, másokét pedig mélyből feltörő, de be nem ismert undor. Ennek következtében mások eltiprása, megalázása által próbálják manipulálni, elcsitítani lelkiismeretüket, ezáltal igazolva önmagukat, így sem.Istent, sem embert nem ismerve önmaguk „törvényalkotójává“ válnak. Történelmünk folyamán nagyon sok olyan személyt említhetnénk, akik alapjaiban meghatározták kereszténységünket, nemzetünk jövőjét. Ilyenek például: Szí. István király (969/9701038), Szt. Gellért OSB apát, püspök, vértanú (977-1046), I. Szt. László király (1046-1095), Árpádházi Szt. Kinga királylány, szűz (1234-1292), Kapisztrán Szt. János ferences pap, hitvalló (1386-1456), Temesvári Pelbárt ferences pap (1435 t.-1504), Pongrácz Szt. István jezsuita pap, kassai vértanú (1582-1619), Kelemen Didák minorita pap. hitvalló. Isten Szolgája (1683-1744), Hám János püspök, hitvalló, Isten Szolgája (1781-1857), Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, hitvalló (l 858-1927), IV. Károly magyar apostoli király, hitvalló, Isten Szolgája (18871922), Dr. Scheffler János szatmári püspök, vértanú. Isten Szolgája (1888-1952), Apor Boldog Vilmos püspök vértanú (1892-1945), Márton Áron Erdély püspöke, hitvalló, Isten Szolgája (18961980), Kalkuttai Teréz anya MC rendalapító, hitvalló, Isten Szolgája (1910-1997), Hajdú Gabriella orsolyita nővér, vértanú (1915-1963) és még sokan mások. Persze tévedéseinkről sem feledkezhetünk meg, hiszen azok is múltunk részét alkotják. A jóért hálát adunk Istennek, a rosszért pedig bocsánatot kérünk Istentől és embertől is. A magyarság ősi vallásáról keveset tudunk. Vallási életében azonban szerepet játszottak a nomád népek között missziós tevékenységet folytató bizánci misszionáriusok. A honfoglalás során az új hazában talált szláv keresztények kb. nyolcvan évig együtt éltek a magyarokkal, ez növelte őseinkben a keresztény hit iránti megértést. Az ősmagyarok egy Istenben, a Hadúrban hittek, ez is segítette a keresztények egy Isten hitének az elfogadását. Nyugatról hozott foglyaik is keresztények voltak. Bulcsú és Léi (Lehel) Bizáncban felvette a keresztséget. Ez azonban nem akadályozta őket rabló hadjárataikban, mint ahogy a nyugati főurakat sem abban, hogy akár kolostorokat is ki ne fosszanak. A magyar nép kereszténnyé válása Szent István nevéhez fűződik. Valószínű, hogy már apjával együtt kiskorában megkeresztelkedett. Kb. 23 éves korában találkozott Szt. Adalberttel. Ez a találkozás számára sorsdöntő volt. Személyisége különbözött apjáétól (Géza fejedelem). Erőskezű, szigorú, de bölcs és kegyes szívü uralkodó volt, akinek életét -mély vallásos meggyőződés irányította. Mindenek előtt a kereszténységet és a nyugati politikát kellett megvédenie. Koppány, a fejedelmi család egyik pogány sarja, saját trónigénye érvényesítése érdekében fegyvert fogott a fiatal uralkodó ellen, de István nyugati lovagok támogatásával legyőzte őt. Követeket küldött Rómába, hogy a pápa tudomására hozzák a magyar királyság megalapítására, valamint a latin egyházszervezet kiépítésére vonatkozó tervét. Az új magyar állam jelképeként, és annak megerősítésére a pápától (II. Szilveszter) Tibi tiszti
(folytatása a hatodik oldalon) 5
(folytatás az ötödik oldalról) koronát kért. A koronát és az apostoli áldáslevelet a pápai követ, Anasztáz (Asztrik) apát 1000 végén hozta hazánkba, majd Domonkos érsek Istvánt királlyá koronázta 1000 karácsonyán (mások szerint 1001. január 1-én). A korona adományozásával a pápa a Magyar Királyság, a magyar állam és a magyar egyház függetlenségét ismerte el. Egy évezreddel később II. János Pál pápa ezt üzeni a magyar népnek: „Szent István királyt joggal tekintjük nem csak a ti hazátok védelmezőjének, de az egész keresztény hit apostolának és a magyar katolikus egyház alapítójának is. Ö ...a magyar nép és államiság történelmének kezdetét is jelentette.“/1978/ A hagyomány szerint Szt. István tíz püspökséget alapított: az esztergomi és a kalocsai érsekséget, a veszprémi, győri, pécsi, erdélyi, marosi, egri, Csanádi, és a váci püspökségeket. Kötelezővé tette a templomba járást, valamint a vasár- és ünnepnapok megülését. Szent István király halála előtt végrendeletében a koronát és az országot a Szüzanya oltalmába ajánlotta. 1038. augusztus 15-én bekövetkezett halála után Székesfehérváron, az általa építtetett bazilikában helyezték örök nyugalomra. Mindezek után büszkén emlékezhetünk meg azokról a személyekről, akik kereszténnyé tették népünket és keresztényként nevelték mind a mai napig. Göröngyös utunkon, amelyen ma is járunk, Valaki mindig mellettünk volt. Az a rengeteg imádság, amely népünk ajkáról az ég fele szállt, soha nem volt hiábavaló. Égi Édesanyánk, Nagyboldogasszony közbenjárása mindig meghallgatásra talált. Szent nagy Királyunk elindította Mária népét az üdvösség útján, melyen felemelt fővel, néha bukdácsolva halad végső célja fele. II. János Pál pápa is így méltatja népünk legnagyobbjai 1987-ben a magyar katolikusokhoz írt üzenetében: „Szent István személyisége, bölcsessége, gondoskodása, Péter széke iránti ragaszkodása, főként pedig gyermeki szeretete Isten Anyja iránt, legyen számotokra példa és vigasztalás“.
István király intelmei A vendégek és a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a Római Birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek di-csöségessé a római királyok hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizonyára még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.
6
Vakációzás keresztény módon A mai modern kor és a felgyorsult életritmus következtében az embernek alig van ideje pihenni. Pedig az ember munkatevékenysége megköveteli, hogy bizonyos időközönként lazítson, megpihenjen. Vajon az embernek, aki Isten képmásaként, munkatársaként jár-kel a földön, van-e joga másként élni, mint magának az Istennek? Nemcsak a munka, az alkotás, hanem a pihenés is Isten életéhez tartozik: „mert hat nap alatt teremtette Isten az eget és a földet, a hetedik napon azonban megpihent és fellélegzett.” (Kiv 31,17) Később az Úr Jézus, mint az Atya megtestesült Fia, igehirdetéseiben gyakran hallgatósága magatartását kritizálva óva int az olyan élettől, amely csak a munkával és az elsődleges életszükségletek gondjával törődik (Mt 6, 25-34, Lk 10, 38-42: Mária és Márta). Ő a pihenést, az üdülést éppúgy fontosnak tartja, mint az Atya. Törődik tanítványai pihenésével és nyugalmával, amikor azok visszatérnek igehirdetői munkájuk során. Mintegy megparancsolja nekik: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6, 31). Jézussal pihenni, Jézusnál felüdülni a legcsodálatosabb vakációzás a keresztény ember számára is. Hiszen Jézus nem megy szabadságra a nyári szünetben sem, hanem velünk jön nyaralni. Ő nem hagyja magára az embert munkája után sem, hanem vele akarja tölteni a pihenésnek szentelt időt: a hétvégét, a nyári szabadságot, amikor a verejtékes munka fáradalmai után az ember ellazít, megpihen, valamint a hosszú évtizedek munkáját lezáró időszakot, az öregség csendes éveit. Vajon Jézus felhívása - Gyertek velem! - eljut-e minden emberhez? Érdekel-e engem - téged, testvérem - , hogy Jézussal töltsd a pihenést, nála találj vigaszt és örömet munkád után?
Manapság a szabadidő vagy teljesen hiányzik az ember életéből vagy nem tudja azt értékesen kitölteni. Pihenése csak lazsálásban, henyélésben vagy a test egyéb igényeinek (szórakozás, szenvedélyek, stb.) betöltésében mutatkozik meg. Nem gondol arra, hogy pihenését hasznos dolgokra is felhasználhatná. Többek között szabadidejében tudná ápolni családi, rokoni, baráti kapcsolatait és mélyíteni az Istennel való párbeszédes viszonyt. A testi-lelki erőgyűjtés ezen a téren valósul meg, és csak akkor lesz gyümölcsöző, ha ezt ünneplés formájában éli meg az ember. Hiszen a szabad-idő legmélyebb értelme az ünneplésben teljesedik be. Ezt a fajta pihenési formát az izraeliták is tudták, mert nagyon sok ünnepük volt, amit a táncnak, játéknak és a kultúrának szenteltek, ezeken pedig kötelező volt a munkaszünet. Ma szintén ünnepek sorozata segít bennünket elmélyülni embertársi kapcsolatainkban. Segít közelebb hozni a múltat (jubileumi ünnepségek), széppé tenni a jelent, és lelkesedni a jövőért. Ünnepléseink minősége azonban nagyban függ attól, hogy Isten jelen van-e életünknek ebben a kis szakaszában? A keresztény ember nemcsak munkáját, hanem pihenését, ünnepeit is Istennel együtt tölti. Érzi, hogy az Isten jelenléte, az Ő szeretete, fontos számára. Nélküle nem teljes az öröm, az együttlét, a vakációzás, mert az Istennel való kapcsolata ad értelmet földi életének eme tevékenységének is. Íme! A pihenés, a teljes felüdülés csak Istennel együtt töltött ünneplés keretében gyümölcsöző és értékes. Viszont az ünneplés legtökéletesebb formája a liturgia. A legtökéletesebb formája itt a földön Isten és az ember találkozásának. A liturgia Feri tiszti (folytatása a hetedik oldalon)
3
(folytatás az első oldalról)
A sok találkozó, ünnep, amelyről sokszor már azt mondták, túl sok, örömmel töltött el. Mert hétről-hétre, napról-napra valahol összegyült egy közösség, imádkozott, énekelt, találkozott, múltat idézett, jövőt tervezett. És ebből erő áradt. Hányan döbbentek rá ezen ünnepségek alatt: a magyar jövőt csak Annak a vezetésével lehet megélni és sikerre vinni, Aki azt mondotta: ”Aki utánam jár, nem jár sötétségben, s az övé lesz az élet világossága.” Most lassan bezárul ez az ünnepségsorozat. Vissza kell mennünk a „szürke hétköznapokba”. De nem szabad elsekélyesednünk. Nem szabad visszazuhannunk a mélybe. A szürke hétköznapokban is a találkozás, az ünnep élményéből kell erőt merítenünk. Valahogy úgy, ahogy azt a Táborhegy jelenetében részesült apostolok tették. E jelenet vigasztalta, bátorította, erősítette s tette hőssé őket. A küzdőtéren minket is kell bátoritson, lelkesítsen a magyar szentek serege. Akik előttünk jártak. A Magyarok Nagyasszonya, akinek oltalmába ajánlott első szent Királyunk, s akiről soha nem lehetett hallani, hogy valakit magára hagyott volna. Aki úgy vezette a rábízottakat, minket magyarokat a történelem útjain, hogy mindig otthonra leltünk. Szent István mélységes hite, imádságos lelkülete, újra szemeink előtt lebeg. Családapáink példaképe lett újra. Rá tekintsetek és újra, és újra ismételjétek, ott a küzdőtéren, a mindennapok kemény harcában, verejtékezve, de el nem csüggedve, ti magyar édesapák: HOL VAGY ISTVÁN KIRÁLY, TÉGED MAGYAR KÍVÁN”. S higgyétek, hogy életpéldája segít titeket tovább lépni, küzdeni, győzni. S ti, édesanyák, a Nagyasszony, Árpádházi szent Erzsébet, s a többi női szentünk életpéldájából merítsetek erőt, akkor, amikor olyan nehéz édesanyának lenni, családot szolgálni, a nemzet igazi napszámosává vállni. De őrizve a magyar anyák hősiességét, helytállását, szolgálatát, őrzitek a lángot, s ha füstölni kezdene, úgy tekintsetek múltunk nagy aszszonyaira, akik nélkül ez a múlt nem lenne, s ez sarkalljon titeket a jövő megteremtésében. Ifjaink, gyermekeink, a fiatal, zsenge magyar kereszténység első megélőitől: szent Imre, szent Margit, szent Kinga, életpéldájából merítsenek erőt akkor, amikor a magyar jövő záloga, az ifjúság forog veszélyben. A küzdőtéren vagy csatát vesztünk, elvérezve, lassú haldoklásban, belehalva sebeinkbe, vagy győzünk. Istenbe vetett bízalommal ez utóbbit válasszuk. Erősítsen, bátorítson az Úr Jézus szava, miként szent eleinket is erősítette: ”Mit féltek kicsinyhitűek, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.” Ezzel a hittel és szent reménységgel fejezzük be a milleniumi évet s kezdjük el élni a második magyar milleniumot. Isten segítsen, vezessen és óvjon minket a megkezdett új évezredben is.
Augusztus 10. SZENT LŐRINC, mindenfajta tűzzel dolgozó ember védőszentje. Szent Ambrus az átvett előző hagyományok nyomán leírja, hogy elevenen tüzes rostélyon égették meg. Szentképeinken rostéllyal szokták ábrázolni. Haláltusája közben kicsorduló “tüzes könnyei” a hulló csillagok. Ha Lőrinckor esik az eső, jó lesz a bortermés. Napján kezdődik a szénakaszálás, a téli takarmány begyűjtése. 2
folytatás a harmadik oldalról
betekintést nyújt az ember számára a természetfeletti világba, ahol a lélek igazi megnyugvást talál Istennél. Ezt a boldog állapotot tapasztalják meg a tanítványok Jézus társaságában, de ugyanez az érzés tölti el minden ember lelkét, aki keresi Isten közelségét, Isten szeretetét, nála akar megpihenni, ellazítani. Minden szentmise, liturgikus ünnep, ezt a célt szolgálta és ez kísért el a nyár folyamán is: a szentmise kegyelmeiben gazdagodtunk, a Csíksomlyó-i Szűz anyai oltalmát, és a Szentlélek bátorító erejét élvezhettük Pünkösdkor, megpihentünk Jézus Szent Szívének lángoló szeretetén, az apostolfejedelmek hitében erősödtünk, de így akar végigvezetni bennünket az év többi ünnepein is, hogy lelkileg erősek, pihentek és szeretetében gazdagok legyünk.
Augusztus 15. NAGYBOLDOGASSZONY. Az esztendő legnagyobb Mária ünnepe, Szűz Mária mennybemenetelének napja, és egyben Magyarország oltalmába ajánlásának ünnepnapja. Egy középkori krónikás szerint Nagyboldogasszony oltalmába Szent István király e szavakkal ajánlotta fel országunk: “Ó, mennyeknek királné asszonya, Istennek szent Annya, és ez világnak meg épöjtő nemes Asszonya, dicsőséges Szűz Mária, te szentséges kezeidbe és oltalmad alá adom és ajánlom anya-szentegyházat, mind benne való fejedelmekkel és lelki népekkel egyetembe és ezen szegén országot mind benne való urakkal és szegénnyel, bódoggal egyetembe, hogy en te legyél Asszonyok, és ótalmok...” Mária közbenjárásáért fohászkodnak a gyermekre vágyók, nem véletlen, hogy a szülőágyat Boldogasszony ágyának nevezik. Minden ve-szedelemtől megmenekül, aki az ezen a napon megszentelt virág szirmait elteszi, és Vízkeresztkor meggyújtja, és a Szűzanya áldásáért könyörögve a háza népével minden helyiséget körbefüstöl.
Augusztus 20. ISTVÁN. Országépítő Szent István ünnepe. Szent Istvánt védőszentjükként tisztelik a bányászok és a pénzverők. Napjához kapcsolódik az új kenyér megszegésének ünnepe. Abban a ruhában kell vetni a gabonát, amelyikben az ember Szent Istvánkor meglátta a Fiastyúkot.
Szeptember 8. SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSÉNEK ÜNNEPE. Mint minden Mária-nap, asszonyi dolog-, főleg fonástiltó nap, s olyan nagy ünnep, hogy még a fecskék sem indulnak útnak, legyen bármilyen szép az idő. Kisasszony-nap hajnalának harmatára a vetni való búzát ki kell teregetni, hogy az “Úristen megszentelje”, aki így tesz, annak búzája bőven terem, és nem üszkösödik meg. 7
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
A szent keresztségben részesültek, - Miklós Csenge Anna, Albert Vendina Kitti, Bernád Mária Ajda, Szabó Nikole Roberta, Almăşan Alfréd Richárd, Benedek Hunor István, Benkő Anna Mária, Kalányos Ibolya, Kádár Abigél Bernadett, Zoor Ádám, Tamás Ákos, Balogh Ödön, Müller Csongor István, Bögözi Andrea, Zajzon Oszkár Alfonz, Dudás Lóránd Ferenc, Baka Balázs Magyar, Németh József, Kerekes Kincső Kinga, Vargyas Szilamér Sándor, Kovács Szabolcs Csaba István (Szt. József plebánia)
Az Úr hazahívta: - Törzsök Ágnes, Csató Juliánna, Gál Mária, Szabó Károly, Csutak Sándor, Bogdán-Balázs Klára, Sinkler István, Pál Emőke, Kányádi Sándor, Rancz Mária, Daragics Dezső, Kiss Gizella, Tóth Magdolna, Roman Nicu, Török Róza, Orbán Imre (Szt. József plebánia) Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Szentségi házasságot kötöttek: - Német Endre Róbert - Deák Kinga Iringó, Már Barna - Pál Teréz, Mózes András - Bartha Mária, Tökbandi Albert - András Uzonka Kinga, Zöld Attila József - Köblös Ibolya, Dobri Csaba - Kanyó Ágota, Czirmai Ferenc - Bíró Mária, Mihály Sándor - Kolcza Enikő, Gocsman Răsandel - Fazakas Mónika, Kalmár Gerzson - Borbáth Gitta, Elekes Attila - Vaszi Csilla, Boros Edward - Sárkány Emese Noémi, Szántó Antal - Karácsony Ildikó, Bodor Ernő - Veres Ilona Izabella, Vetési Zsolt Szőke Zsuzsánna, Burián Sándor - Kulcsár Enikő Erzsébet, Vargyas Sándor - Sánta Emilia
(folytatás a negyedik oldalról)
Hát érdemes ezért megszületnünk? Erre a kérdésre az elmúlt Mária-ünnep válaszol. Keresztény hitünk szerint a halállal nem ér véget földi életünk. Csak földi pályafutásunk zárul le, de ez nem véget, hanem átváltozást jelent. Aki földi életében hitte és szerette Istent, annak a halál után módjában lesz találkozne Vele. Igaz, ez a találkozás szellemi síkon történik, mivel a testünk visszatér a földbe, ahonnan vétetett. Mi nem részesülünk Mária kiváltságában, mert a testünk csak a világ végén fog feltámadni és megdicsőülni. Mária esete azonban arra figyelmeztet, hogy Jézus ígéretének valamennyien hihetünk: “Aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog”. A kisgyermekek számára semmi sem olyan fontos, semmi sem olyan jó, mint édesanyjuk jelenléte. Minden bajukban hozzá menekülnek. Az anyák szá-mára is nagy öröm, amikor meglátogatják őket gyermekeik, unokáik. Ehhez hasonlóan jövünk össze mi keresztények is, hogy közös édesanyánkat, Máriát köszöntsük. Azt a legjobb anyát, aki egyetlen gyermekéről sem feledkezik meg és szívén viseli üdvösségünket. Ezért jár-kel közöttünk sokszor láthatóan, de legtöbbször láthatatlanul és Isten felé igazítja lépteinket. Az ő kezét fogva biztos utunk van az Atya országában.
Új évfolyam 27, 28. (összevont) szám
2001. július, augusztus
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Jubileum Lassan a végéhez közeledik az az ünnepség-sorozat, amely a harmaik évezred hajnalán kezdődött el, s amely nekünk, magyaroknak még bensőségesebb ünneplés-sorozatot hozott. Isten a megmondhatója, mennyi áldást hozott a jubileumi év. Hisz csak egyetlen rendezvényre gondolok, a Római Ifjúsági zarándoklatra,ahol kétmillió fiatal gyűlt össze. Imádkozni, találkozni Péter utódjával, egymással, töltekezni, megerősödni. Egy életképet ebből a találkozóból hadd elevenítsek fel: A Circus Maximus porondján, amelyet valamikor a keresztények vére öntözött, ezen a találkozón több tízezer fiatal térdelt le a gyóntató atyák előtt, (egyszerre több mint háromszázan gyóntattak), s vallotta be bűneit, kért Istentől bocsánatot, s kibékülve önmagával, Istenével, embertársaival indult el megélni a harmadik évezred első esztendejét, keresztényként, felelős emberként. De Isten a megmondhatója, hogy a mi népünk számára mennyi kegyelmet hozott a jubileumi esztendő, a magyar millenium. Népünk öntudatra ébredt. Feltárult előttünk a múlt, amely attól lett dicsőséges, hogy Isten dicsőségessé tette. Önazonosságunkat találtuk meg, mert a közelmúlt ezt megnyirbálta. Felfigyeltünk ismét nemzetünk értékeire, a szent Istváni örökségekre. Az ezer esztendő szembesített minket saját magunkkal, s így felmérhettük, mi az mi jó, mi az mi szégyellni való saját életünkben. Lajos atya (folytatása a második oldalon)
8
