MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Peligán Kitti Bernadett, Kánya Áron, Megyes Szende, Taghani Dario István, Molnár Cecilia, Daczó Krisztina, Bodoki Botond István. Szentségi házasságot kötöttek: - Fekete Attila - Budai Orsolya, Kiss Csaba - Farkas Andrea, Dávid András Korodi Mónika, Oláh László - Jakab Barti Zsuzsánna, Szász Attila - Veres Kinga, Demeter István - Máté Teréz, Kósa András - Antal Mária Rozália, Gáll Lóránt - Fazakas Mónika. Az Úr hazahívta: - Koszta Domokos, Frenkó István, Prázsmári Erzsébet, Mezei József, Koszta Erzsébet, Iván Szeréna, Hatházi Zsófia Mária, Nagy Tibor, Szőcs József. Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! PRÁGAI SZENT ÁGNES szűz június 8. Prágában született 1205-ben. I. Premysl Ottokár király volt az atyja, édesanyja Konstancia (III. Béla királyunk leánya). Krisztusnak szentelte magát, ezért apja több meghiúsult eljegyzési terve közt sikeresen elutasította II. Frigyes császár és III. Henrik angol király házassági ajánlatát is. Apja halála után egy kis házikóba költözött, ahol teljes szegénységben, darócruhában a szegények gondozásával foglalkozott. Testvére segítségével kolostort és templomot építtetett a kis ház közelébe. Klarissza apáca lett. Jó barátság fűzte Szent Klárához, leveleztek. Társainak nevelője, segítője, a szegényeknek jótevője, politikusoknak békítője volt. A legnagyobb szigorúságot kívánta, kemény bűnbánatot és vezeklést követelt.
Határtalan szerénység jellemezte. 1282. március 2-án Prágában hunyt el. Tiszteletét IX. Piusz pápa 1874. december 3-án hagyta jóvá. Boldoggáavatási perét 1936-ban újra megindították, de szentté avatását II. János Pál pápa végezte el. Példája: hivatásod mellett tarts ki, légy alázatos, szerény, imádkozz!
PÁDUAI SZENT ANTAL áldozópap, szerzetes és egyháztanító június 13. 1195-ben született Lisszabonban, apja előkelő lovag, anyja egy igen jámbor nő. 15 évesen már ágoston-rendi kanonok, majd pappá szentelése után ferences szerzetes lett. Afrikában szeretett volna misszionárius lenni. Remete Szent Antal nevét vette fel. Tudatosan elnyomta tudományos ambícióit is, pedig nagyon ismerte a Szentírást, ezt a tudását azonban évekig titkolta. 1221-ben Assisibe indult rendje egyetemes káptalanjára, ahonnan remeteségbe vezényelték. Egy alkalommal parancsra helyettesítenie kellett egy szónokot, a rögtönzött szentbeszéd mindenkit ámulatba ejtett. Tudatlannak nézték eddig, de most tanújelét adta nagy, alapos és széles körű ismereteinek, csodás hatású szónoki képességének. Franciaországban és Itáliában volt vándorprédikátor. Elsőként tanította rendjében rendtársait hittudományra. Páduában apostolkodott egészen haláláig. Antal mindenkit szeretett, a gazdagok iránt részvéttel volt, a szegényekért azonban minden lehetőt megpróbált. 1231. június 13-án, fiatalon, 36 évesen halt meg Pádua elővárosában. IX. Gergely pápa már 1232 májusában szentté avatta. 1263-ban átvitték az ő tiszteletére emelt hatalmas bazilikába. Ekkor felnyitották koporsóját, és testét elporladva, de nyelvét épségben találták. 1946-ban XII. Piusz pápa az egyházdoktorok közé iktatta. Példája: Tehetségedet használd Isten nagyobb dicsőségére. Lapunk megjelenését támogatta a
Új évfolyam 86. szám
2006 június - Szent Iván hava
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Pünkösd „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, kit az Atya az én nevemben küld, az majd megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondottam nektek.“ Jn 14,26 Nem véletlen, ha napjainkban, a végpusztulást idéző feszültségek közepette megfogamzik bennünk a kérdés: Vajon mit rejteget az emberfaj számára a jövő? A régi görögök a delphi jóshoz zarándokoltak, Rómában a haruspexek vállalkoztak a jövendőmondók szerepére. Még napjainkban is jó üzletnek számít a horoszkópok készítése. Sorsunkat a csillagok állásából próbáljuk kiolvasni. Mi keresztények nem szorulunk ilyen kétes értékű eszközökre. Jézus nyíltan megmondotta, mit hoz számunkra a jövő. Először is komoly üldöztetést, a hit megfogyatkozását és az Isten ellenére megkísérelt élet kudarcát. Ugyanakkor megígérte, velünk marad a világ végéig. Elküldi a Szentlelket, hogy világosságot gyújtson a bizonytalanság, a félelem éjszakájában. Egy régi történet felveti a kérdést: mi okozta Szodoma pusztulását? Jól ment a sora, lakói igen magas életszínvonalon éltek. Önzésük falai közé zárkóztak és jólétüket senkivel sem akarták megosztani. Ha idegen érkezett városukba, adtak neki ugyan aranyat, de kenyeret nem. Ennek következtében éhen halt a vendég és visszakerült az aranyuk. Ezzel a magatartásukkal ítélték magukat pusztulásra. Vajon réginek nevezhetjük ezt a történetet? Sajnos, nem. Napjainkban is egy kaini civilizáció önző világában élünk. Az emberi élet, az emberi szellem pusztulása növekszik a szeretet Lelke nélkül. Sokszor megdöbbenve és tehetetlenül nézzük ezt a félelmetes növekedést. Ezért kulcsoljuk imára kezünket és így fohászkodunk: Jöjj Szentlélek, térj be városainkba, házainkba, családjainkba, szemünkbe és szívünkbe! Nélküled hiába olvassuk a könyveket, nem leszünk bölcsebbek. Nélküled hiába beszélünk, nem kerülünk közelebb egymáshoz. Nélküled széthull életünk értelmetlen napokra. Nélküled értelmetlenségbe fulladnak gondolataink. Nélküled tönkretesz a technika. Nélküled múzeumokká lesznek a templomok. Nélküled minden ima üres fecsegés. Nélküled megfagy a mosoly és pusztasággá válik körülöttünk a világ. Ezért kérünk, jöjj Szentlélek! Martin Gutl
„Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel“ 1Kor 12,13 Mindnyájan olvastuk azokat a rendkívüli jelenségeket, amelyek a Szentlélek első eljövetelét jellemezték. Tévedés lenne azonban ezekben látnunk a lényeget. Nem a vihar, a szélzúgás, nem a lángnyelvek jelezték a Szentlélek működését, hanem az evangélium bátor hirdetése és annak a közösségnek születése, amely befogadta Isten igéjét. A kereszténység kezdet óta nem vitatkozó, hanem tanuló és imádkozó közösség. Kár a Szentlélekre hivatkozni ott, ahol elvetik az egészséges tanítást és szembeszegülnek egyházunk tanítóhivatalával. „Isten egyháza minden korban mintegy szemlét tartott a földön, megtekintett, megítélt, megvizsgált, kiválasztott és megtisztított a gondolkodás és gyakorlat körébe tartozó minden dolgot, felfedte az értékeket a rom és selejt közt és ellátta pecsétjével“ (H. Newmann). Az egykori matematika professzor, Marcel Legaut elhagyta katedráját, földművelő és álltattenyésztő lett és élete alkonyán írásba foglalta a kereszténység helyzetével kapcsolatos gondolatait. Egyik könyve ezt a címet viseli: Mutation de l’Eglise et conversation personelle... Az egyház változása és a személyes megtérés. A
könyv német fordításában megváltoztatták a címet és ez így hagnzik: Die Kirche meine Mutter und mein Kreuz. Az egyház az én anyám és keresztem. Vajon miért? Mert nem olyan szeplő és ránc nélküli, mint szeretnénk. Következik ez abból a tényből, hogy te is, én is tagjai közé tartozunk és ki állíthatja magáról, hogy bűn nélkül lenne? Ám akkor is anyánk, el kell fogadnunk erényeivel és hibáival együtt. A vízözön alkalmával Noé kibocsátott egy galambot a bárkából, de az visszatért, mert nem talált szárazföldre. A Szentlélek is útban van hozzánk, leszállópályát keres. Nekünk kell olyan földdé változnunk, ahol otthonra talál és kifejtheti a föld színét megújító tevékenységét. „Lehetetlen a katolikus egyházzal szemben tárgyilagosnak maradni. Abban a pillanatban, amelyben megszűnünk rajta bosszankodni, már közel érezzük magunkat hozzá. Abban a pillanatban, melyben megszűnünk gyalázni, már hallgatunk rá. Abban a pillanatban, amelyben megkíséreljük, hogy igazságosak legyünk vele szemben, már kezdjük szeretni“ (Chesterton). Gy. A.
A béke Nem fontos, ki vagy: férfi vagy nő, öreg vagy gyermek, munkás vagy paraszt, katona vagy diák vagy kereskedő; nem fontos, mi a politikai vagy vallási hitvallásod; ha megkérdezik, mi a világon a legfontosabb az emberiségnek, válaszold azt először, utána és mindig: a béke! (Li Tien Min) 2
Ha még egyszer élhetnék A napokban valaki megkérdezte: ha a halál után még egyszer visszatérhetnék, másként élném-e az életemet? Hirtelen azt válaszoltam, hogy nem. Később mégis elgondolkoztam és... Ha életemet újra kezdhetném, kevesebbet beszélnék és többet hallgatnék. Azért, hogy a lakásom tapétája kifakult és a heverőm anyaga is színét veszítette, nem godolnék arra, hogy egyelőre nem hívok vendégeket. A nappaliban mernék száraz kenyeret enni, nem félve a morzsáktól és nem izgatna a kandalló körüli rendetlenség sem. Türelemmel hallgatnám nagyapámat, amikor fiatal éveiről mesél. Nem követelném meg, hogy egy meleg nyári napon a kocsi ablaka fel legyen húzva, mert összeborzolódik a frizurám. Nem engedném, hogy a rózsa formájú gyertyám megolvadjon az egyik ablakban, hanem gyakrabban meggyújtanám. Gyermekeimmel gyakrabban leülnék a parkban játszani és kevesebbet gondolnék a fű által okozott zöld foltokra. Tévézés közben kevesebbet nevetnék és könnyeznék, inkább figyelnék az élet nehézségeire.
Férjemmel jobban megosztanám a felelősséget. A heveny rosszullét esetén is lefeküdnék, nem gondolva arra, hogy nélkülem a hivatalban, megáll a világ. Nem várnám, hogy állapotosságom kilenc hónapja gyorsan elmúljon, inkább örvendenék minden pillanatban, hisz a bennem fejlődő élet az egyetlen módja az Isten csodás tervével való együttműködésnek. Fiamnak, aki izzadtan érkezett haza a játékból, nem mondanám: „Elég volt, hagyd abba, mosakodjál meg, mert már kész a vacsora!“ Gyakrabban mondanám: „Szeretlek“ és ritkábban „Nagyon sajnálom...“, de mindenekelőtt, ha újból kezdhetnék mindent, minden percet tudatosan élnék meg... addig figyelnék, míg tényleg meglátok mindent... átélném... és nem engedném el soha. (Erna Bambeck) Életed minden pillanata Isten legszebb ajándéka. Ne vesd el magadtól! Ne rohanj a bizonytalan holnap után! Élj mindig jobban, gondolj mindig jobbat és tegyél is mindig jobbat... a mai napon. A mai nap hamarosan holnap lesz és a holnap gyorsan örökkévalóság.
Mikor van vége az éjszakának? A bölcs rabbi megkérdezte tanítványaitól, miről lehet megtudni, hogy vége az éjszakának és hasad a hajnal? – Talán arról, hogy a kutyát meg lehet különböztetni a macskától! – Nem – szólt a rabbi. – Biztosan arról, amikor a fügefát meg tudjuk különböztetni a narancsfától! – Nem – szólt ismét a rabbi. – Hát, ha egyik sem, akkor mond meg végre, hogy miről. – Amikor egy ismeretlen személy arcába nézel és ráismersz benne nővéredre vagy testvéredre. Amíg ez nem történik meg, addig sötétségben élsz – hangzott a rabbi válasza. Megtanultunk repülni, mint a madarak, úszni, mint a halak, de nem tudunk úgy élni mint a testvérek. (Martin Luther King) 7
Történelme során gyakran került válságos helyzetbe Egyházunk. A külső erők támadása, a belső életerő megrokkanása láttán sokan sokszor megjövendölték már kimúlását. Napjainkban is többen megkérdőjelezik az Egyház jövőjét. A szentségi kongregáció titkára a közelmúltban így foglalta össze azokat a nehézségeket, amelyekkel korunk Egyházának szembe kell néznie: „A külső problémák elsősorban az ateista világnézettől és az általa irányított államoktól származnak, amelyek akadályozzák az Egyház szabad működését. A másik külső akadály, amelyre talán nem gondolunk eléggé, az iszlám, amely hihetetlen gyorsasággal terjed bizonyos országokban, Afrikában különösen. Fanatizmusával óriási akadályt állít az evangélium hirdetése elé, s ahol többségben van, igen megnehezíti a keresztény, illetve katolikus kisebbség helyzetét. Az Egyház belső problémái: az egyházhűség területén, az Egyház tanához való ragaszkodás, annak terjesztése és követése területén, a tekintély elvének mintegy elvetése“ (Kada Lajos) Mindezek tudatában felvetődik a kérdés: Bízhatunk-e Jézus ígéretében, mi a biztosíték arra, hogy reménnyel nézzünk a jövőbe? Vajon mi garantálja az Egyház megmaradását? Talán Péter lelkesedése, Saul megtérése, Heródes szégyenletes halála? Ha csupán ilyesmiben bizakodnánk, homokra építenénk reményeinket. Az Egyház ereje nem tagjaiban, hanem a főben, Krisztusban rejlik. Az ő jegyesi szeretete, isteni hatalma tartja fenn a viharban és erősíti meg minden gyengeségében. Ő változtatta Pétert kősziklává, Ő emelte ki Tamást a kételyek szakadékából, Ő változtatta apostollá Sault, aki oly kegyetlenül üldözte Isten Egyházát. Ha az Egyház kizárólag emberi intézmény 6
lenne, ha sorsa és jövője az embertől függne, akkor minden okunk meglenne az aggodalomra. Szerencsére nem így van. Az Egyház kezét Jézus fogja, a történelem tengerének ő az igazi ura és parancsolója. Péter és Pál apostol személye és élete között komoly különbség állapítható meg. Különböztek egymástól a lelkialkat és a képzettség tekintetében is. Ha mégis együtt ünnepeljük őket, ezzel csak azt hangsúlyozzuk, hogy életüket, sorsukat a Krisztussal történt találkozás hozta közös nevezőre. Vajon ki ismerné ma Simont, a galileai halászt, ha nem részesül a meghívás kegyelmében? Lehet, hogy Saulból kiváló rabbi lett volna, ha megmarad a mózesi törvény szolgálatában. Hogy a nemzetek apostola lehetett, ezt kizárólag Jézusnak köszönhette. Az Egyházat is Jézus tartja karjaiban és ez az egyetlen garancia jövőjét illetően. Gy. A.
Tatiosz: Életművészet Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is. Sem kicsordulni, sem elsivárulni. Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni. Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni. Nem hivalkodni és nem is tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes fazekat nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti. Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét. Az úton járni, majd végigmenni, a nagyságot az erénnyel s nem a szerencsével mérni. Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás és sallang nélkül.
Folyó év június 18-án hérváron Jakubinyi György érsek papot szentelt az egyházmegyének. szülöttje, Fazakas Attila szintén szentségében részesült Szegeden. Imádkozzunk érettük!
Gyulafe3 újmisés Városunk a papság
Kérjétek hát az aratás urát... Isten minden lehetőséget megadott, hogy aranyos búzamezőkkel ékesítsük a földet. Jézus magvető szándékkal jött a földre és ennek folytatását bízta Egyházára. Erre a munkára hívja minden követőjét és elsősorban a papi szolgálatra meghívott választottait. Napjainkban sokat beszélünk az egyre növekvő paphiányról és ennek káros következményeiről. A munkások hiánya miatt egyre nehezebb megvalósítani Jézus óhaját. Ezzel kapcsolatban Carlo Caretto atya idézi egy afrikai családapa levelét, aki ezzel a levéllel fordult püspökéhez: Kedves Püspök Tata! Szeretnék tőled egy komoly ajándékot kérni. Kis falunkban mindenki keresztény, de mert kevesen vagyunk, semmi reményünk sincs arra, hogy köztünk lakó lelkipásztort kapjunk. Nincs felszentelt papunk, aki bemutassa a szentmisét és részesítsen a feloldozás kegyelmében. Ezt pedig mindnyájan szeretnénk. Sokszor hónapokig kell várnunk, amíg felkeres minket egy pap és bemutatja a szentmisét. Kedves
Püspök Tata! Ehhez kapcsolódik kérésünk. Itt él köztünk immár hosszú évek óta buzgó hitoktatónk. Igen komoly családapa, akit mi méltónak tartunk a papi szolgálatra. Kérjed meg tehát a pápát, engedélyezze felszentelését, hogy nekünk is legyen Eucharisztiánk... Nem a mi dolgunk, hogy erre a levélre válaszoljunk. Arra azonban maga Jézus figyelmeztet, hogy imádkozzunk papi hivatásokért, mert egyedül Istennek van hatalma arra, hogy meghívó szeretetével munkásokat küldjön aratásába. Imádkozzunk azzal az imával, amelyet egy középkori kéziratban olvashatunk: „A pap legyen egyszerre nagy és kicsi, hős önmaga meghódításában. Olyan ember, akit megszentel Isten kegyelme. Bűnös, akinek Isten megbocsátott. Legyen ura vágyainak, a gyengék támasza, aki nem hunyászkodik meg a világ hatalmasai előtt. Legyen Jézus hűséges tanítványa, nyájának jó pásztora, az evangélium kincsének bőkezű osztogatója. Legyen bátor férfi a lelki küzdelmek mezején, gyengéd anya a betegek ágya mellett. A felnőtt bölcsességével, a gyermek bizalmával szolgálja a rábízott nyájat. Legyen örvendező, de ugyanakkor együttérző a szenvedőkkel. Távol álljon minden irigységtől, nyíltan szóljon, a béke barátja, a tétlenség ellensége és mindig állhatatos legyen.“ Gy. A.
Csak az békés, aki - akár saját maga legyőzésének árán is - tudja dicsérni a másikat, még ha ellenvetéseket is tesz; aki teljes egészében el tudja fogadni az úgynevezett ellenfelének az érveit. Akkor vagyunk emberségesek, ha nem interpretáljuk banálisan mások viselkedését és erőfeszítéseit. Akkor szolgáljuk a béke ügyét, ha nemcsak a saját szabadságunkért teszünk valamit, hanem másokért is, ha szép lassan megtanuljuk nemcsak a minket ért igazságtalanságot észrevenni, hanem azt is, amelynek mások az áldozatai. A békés embereknek vannak mindennapi teendőik: kedvesek azokkal, akik fölött hatalmuk van, és nem hajolnak meg azok előtt, akik erősebbek náluk, nem tartják magukat túlságosan fontosnak és helyettesíthetetlennek. (Karl Rahner) 3
Jézus Szívének Szeretete az Eucharisztiában „Szeretni annyit tesz, mint szívünkkel és érzékeinkkel valaki felé fordulni. Szívvel és lélekkel feléje törni, rajta függni, benne elmerülni. Annyit tesz, mint a dolgokat a szeretett lénynek lelkén át nézni, szívvel érezni, minden látásban, minden megérzésben vele egyesülni, vele azonosulni. Az Énekek énekében a vőlegényről mondja a szentírás - és az egyházatyák e helyet a Megváltóra vonatkoztatják -: „Íme falunk mögött áll ő, nézve az ablakon nézdelve a rostélyon át“ (2,9). A rácsozott ablakot, mint belső megvilágosodást értelmezhetjük, mint megismerést, mint fogalmat, melyeken át az Üdvözítővel kapcsolatba lépünk. Szeretete e szakadásokon, e hasadásokon át nyúl a lélekbe, hogy magát nekünk adja, és viszontszeretetünket fogadja. Neki, akit „falaink mögött látunk“, neki kell szívünk csarnokaiba bebocsátást adnunk. Fel kell ismernünk, át kell ölelnünk, hogy bennünk éljen és bennünket egészen önmagává változtasson. Így nézni, adni, fogadni annyi mint szeretni. Az absztrakciónak itt kevés helye van. Szerepe a fonálé, melyre cukorkristályok ülnek. Egy ilyen vékony fonálra, egészen kicsiny ismeretsugárra, felgyűlhet lelkünk minden édessége, Isten-szerelmünk minden melege, megindulása. Ennek a kiszámíthatatlan, eleven szeretetlángnak e földön a legszentebb Szentségben jelenvaló Jézus Szíve, az ő titokzatos köztünk maradásának a gyújtópontja. Itt van a berácsozott ablak, melyről az Ének beszél. Ó, fonjuk be szeretetünk kúszó rózsáival, álljunk, várjunk, könyörögjünk az ablak előtt, hogy ránk nézzen az Úr, hogy szóljon hozzánk, hogy magához emeljen, aki ott áll a rácsok mögött és oly közel van, hogy akár szájának leheletét éreznők és csókját fogadhatnók! Itt forrók a szívek, mert itt van az Úr! Itt hív, itt vár. Itt osztja isteni titkának fátyola mögött a szentségi formák alatt létének mennyei valóságát. Itt él, itt lép ki a történelem kereteiből, hogy időtlenül, hogy minden időkön át lelkünk tápláléka 4
legyen. Itt ver a szíve, itt szól az ajka. Hangtalanul, szótlanul beszél s a lelkem issza suttogását, hogy egészen elvesszen a szeretetben. Itt van az Isten egészen, és ez, éppen ez kell nekem. Nem elég csak hitben egyesülnöm vele, csak hitben bírnom őt. Nekem a valósága kell. Nem tudok megnyugodni, míg el nem érem, át kell karolnom, bele kell ömlenem. Semmi sem elég nekem. A patak sem áll meg a parti virágnak, sem a hegyoldal fenyvesének, nincs pihenése a tengerig. Nem elég tudnom, hogy van tenger. Nem elég hinnem, hogy egyszer odajutok. Meg kell csókolnom azt a partot, el kell merülnöm abban az óceánban... Testvérem, ha késő éjen zárt templom mellett haladsz el s a Hostia halvány lámpásának fénye megcsillan a színes rajzú ablaküvegen, érzed az isteni szeretetnek minden kőfalakon átverődő tüzét, mely eleven lángerekkel fon bele téged a lélekközösségek izzó hálózatába? És ha a nappal forgatagában zúgó gépkocsik tülkölő futása közt bonyolítva utad, messziről templomkereszt rajzolódik az égen, rágondolsz, hogy alatta természetfölötti vonzások kohója ég, érzed a nagyváros zűrzavaros emberkavargásában, egymásrafekvő kődobozai közt a katolikus keresztek aljából széttüzelő sugármetszéseket, melyek mind mind a te szívedet keresik? Tudod, hogy a néma templomok oltárházaiból a fehér Hostiák Istenszíve igazi természetfölötti hullámleadással szövi be a várost, a hegyvidéket, a kerekarcú földet, a faltalan mindenséget, s hogy ennek a mennyei rádió-szolgálatnak csupa emberszív a detektora, váró kristálya, fekvő lámparácsa? És érzed, hogy mikor templomod homályában letérdelsz a zárt oltárház előtt, a szeretet édesen ragyogó szeme tüzel rád, hogy titokzatos életkeringés indul a Hostia eleven szívéből a te szíved felé, hogy mint igazi életcsatorna kapcsol téged ez az egyesülés ahhoz a búzaszemekből préselt hófehér matériához, melyet titokzatos otthonául választott az Isten, hogy megmaradjon a te tériességed határai s a te időérzésed igényei között?“ Prohászka Ottokár
„Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országa kulcsait“. Mt 16,18 Életünk legtöbbször a megszokottság medrében folydogál. Meghatározzák jellemünk, körülményeink, feladataink, kitűzött céljaink. Néha mégis megtörténik, hogy valami belső élmény vagy külső körülmény döntően megváltoztatja életünk menetét. Egy fellobbanó szeretet, egy igaz barátság sorsfordító esemény lehet számunkra. Vallásos életünkben is az élmények játszák a legnagyobb szerepet. Erről tanúskodik Péter és Pál apostol élete. Könnyen elképzelhető milyen életutat jár be a két férfi, ha nem találkozik Jézussal és nem csendül fülükbe hívó szava: Jöjj, kövess engem! Péter élete végéig űzi a halászmesterséget és boldog nagypapaként ringatja unokáit. Saul tovább üldözi a keresztényeket, mint a mózesi törvény elszánt védelmezője. Mindkettőjüknek megvolt az útirányuk, ezen járták az életet, mint annyi társuk. Ám egy szép napon, mint eleven útjelző eléjük állt Jézus és megtörténik, amire sohasem gondoltak. Péter a megtestesült Igével, Saul pedig a megdicsőült Krisztussal találkozik. Jézus látása, hívó szava, feléjük sugárzó szeretete hasonlít a tűzhöz, amelyben hamuvá égnek eddigi terveik. Megnyílik előttük egy út, ami olyan magasságokba vezet, amiről ők álmodni sem mertek. Az egyszerű halászból „kőszikla“ lesz, a sátorponyvát szövő farizeusból a nemzetek apostola. Ilyen magasságokba senki nem emelkedhet a maga erejéből. A találkozás igézetében akaratuk is megbénul, ilyen hívásra nem lehet nemet mondani. Nem kérdezik tehát: mi vár ránk ezen az új életúton, nem alkudoznak. Csalhatatlan bizonyossággal érzik, olyan nagyszerű vállalkozás előtt állnak, amiért érdemes szakítani a múlttal.
Egyházunk nemcsak azért állítja elénk a két apostolt, hogy megcsodáljuk bennük a kegyelem remeklését, hanem azért, hogy példájukat kövessük. Mert követhetjük. Vajon milyen értelemben? Nyilvánvaló, nem úgy, hogy elhagyjuk családunkat, munkahelyünket, eddigi életformánkat másra változtatjuk. Azt azonban mindenki megteheti, hogy igent mondjon az emberkereső Istennek és ennek nyomán élete fokozatosan átváltozzék. Nem szabad ellentmondani az életszentség „kísértésének“. Egyre inkább át kell adni magunkat Istennek, hogy tervei szerint formálhasson. Szépen írja a költő: „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten“ (Ady Endre). Milyen jó ezt megtapasztalni. Szól hozzám gyöngéd szeretettel: Fiam, leányom én választottalak, én hívtalak szolgálatomra. Vigyáztam rád, midőn meggondolatlanul, vakmerően a szakadékok széléig merészkedtél. Megvédtelek nemegyszer, tudtodon és akaratodon kívül. Ne kívánd, hogy minden kísértéstől megszabadítsalak, minden ösztönös mozdulást kioltsak benned. Tudom, ezek sokszor gyötrelmes órákat okozhatnak. Így kell megtanulnod az irgalmat és megbocsátani a világ bűneit. Múlnak az évek és nem tudhatod, melyik bokrában leselkedik rád a halál. Szeretném ezért, ha mielőbb egészen nekem adnád magadat. Úgyse menekülhetsz előlem. Igaz, az élet domboldalait, erdőt, mezőt teleszórtam tarka virágokkal. Te is mellettük jársz-kelsz, szeretnél szakítani belőlük. Letépheted őket, csak a mérget rejtőket kerüld. De ne feledd, minden földi szépség hervadásra van ítélve. Nem választhatod lakóhelyül. Csak én lehetek végső menedéked. Ne feledd az atyai házat! Gy. A.
5
Jézus Szívének Szeretete az Eucharisztiában „Szeretni annyit tesz, mint szívünkkel és érzékeinkkel valaki felé fordulni. Szívvel és lélekkel feléje törni, rajta függni, benne elmerülni. Annyit tesz, mint a dolgokat a szeretett lénynek lelkén át nézni, szívvel érezni, minden látásban, minden megérzésben vele egyesülni, vele azonosulni. Az Énekek énekében a vőlegényről mondja a szentírás - és az egyházatyák e helyet a Megváltóra vonatkoztatják -: „Íme falunk mögött áll ő, nézve az ablakon nézdelve a rostélyon át“ (2,9). A rácsozott ablakot, mint belső megvilágosodást értelmezhetjük, mint megismerést, mint fogalmat, melyeken át az Üdvözítővel kapcsolatba lépünk. Szeretete e szakadásokon, e hasadásokon át nyúl a lélekbe, hogy magát nekünk adja, és viszontszeretetünket fogadja. Neki, akit „falaink mögött látunk“, neki kell szívünk csarnokaiba bebocsátást adnunk. Fel kell ismernünk, át kell ölelnünk, hogy bennünk éljen és bennünket egészen önmagává változtasson. Így nézni, adni, fogadni annyi mint szeretni. Az absztrakciónak itt kevés helye van. Szerepe a fonálé, melyre cukorkristályok ülnek. Egy ilyen vékony fonálra, egészen kicsiny ismeretsugárra, felgyűlhet lelkünk minden édessége, Isten-szerelmünk minden melege, megindulása. Ennek a kiszámíthatatlan, eleven szeretetlángnak e földön a legszentebb Szentségben jelenvaló Jézus Szíve, az ő titokzatos köztünk maradásának a gyújtópontja. Itt van a berácsozott ablak, melyről az Ének beszél. Ó, fonjuk be szeretetünk kúszó rózsáival, álljunk, várjunk, könyörögjünk az ablak előtt, hogy ránk nézzen az Úr, hogy szóljon hozzánk, hogy magához emeljen, aki ott áll a rácsok mögött és oly közel van, hogy akár szájának leheletét éreznők és csókját fogadhatnók! Itt forrók a szívek, mert itt van az Úr! Itt hív, itt vár. Itt osztja isteni titkának fátyola mögött a szentségi formák alatt létének mennyei valóságát. Itt él, itt lép ki a történelem kereteiből, hogy időtlenül, hogy minden időkön át lelkünk tápláléka 4
legyen. Itt ver a szíve, itt szól az ajka. Hangtalanul, szótlanul beszél s a lelkem issza suttogását, hogy egészen elvesszen a szeretetben. Itt van az Isten egészen, és ez, éppen ez kell nekem. Nem elég csak hitben egyesülnöm vele, csak hitben bírnom őt. Nekem a valósága kell. Nem tudok megnyugodni, míg el nem érem, át kell karolnom, bele kell ömlenem. Semmi sem elég nekem. A patak sem áll meg a parti virágnak, sem a hegyoldal fenyvesének, nincs pihenése a tengerig. Nem elég tudnom, hogy van tenger. Nem elég hinnem, hogy egyszer odajutok. Meg kell csókolnom azt a partot, el kell merülnöm abban az óceánban... Testvérem, ha késő éjen zárt templom mellett haladsz el s a Hostia halvány lámpásának fénye megcsillan a színes rajzú ablaküvegen, érzed az isteni szeretetnek minden kőfalakon átverődő tüzét, mely eleven lángerekkel fon bele téged a lélekközösségek izzó hálózatába? És ha a nappal forgatagában zúgó gépkocsik tülkölő futása közt bonyolítva utad, messziről templomkereszt rajzolódik az égen, rágondolsz, hogy alatta természetfölötti vonzások kohója ég, érzed a nagyváros zűrzavaros emberkavargásában, egymásrafekvő kődobozai közt a katolikus keresztek aljából széttüzelő sugármetszéseket, melyek mind mind a te szívedet keresik? Tudod, hogy a néma templomok oltárházaiból a fehér Hostiák Istenszíve igazi természetfölötti hullámleadással szövi be a várost, a hegyvidéket, a kerekarcú földet, a faltalan mindenséget, s hogy ennek a mennyei rádió-szolgálatnak csupa emberszív a detektora, váró kristálya, fekvő lámparácsa? És érzed, hogy mikor templomod homályában letérdelsz a zárt oltárház előtt, a szeretet édesen ragyogó szeme tüzel rád, hogy titokzatos életkeringés indul a Hostia eleven szívéből a te szíved felé, hogy mint igazi életcsatorna kapcsol téged ez az egyesülés ahhoz a búzaszemekből préselt hófehér matériához, melyet titokzatos otthonául választott az Isten, hogy megmaradjon a te tériességed határai s a te időérzésed igényei között?“ Prohászka Ottokár
„Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országa kulcsait“. Mt 16,18 Életünk legtöbbször a megszokottság medrében folydogál. Meghatározzák jellemünk, körülményeink, feladataink, kitűzött céljaink. Néha mégis megtörténik, hogy valami belső élmény vagy külső körülmény döntően megváltoztatja életünk menetét. Egy fellobbanó szeretet, egy igaz barátság sorsfordító esemény lehet számunkra. Vallásos életünkben is az élmények játszák a legnagyobb szerepet. Erről tanúskodik Péter és Pál apostol élete. Könnyen elképzelhető milyen életutat jár be a két férfi, ha nem találkozik Jézussal és nem csendül fülükbe hívó szava: Jöjj, kövess engem! Péter élete végéig űzi a halászmesterséget és boldog nagypapaként ringatja unokáit. Saul tovább üldözi a keresztényeket, mint a mózesi törvény elszánt védelmezője. Mindkettőjüknek megvolt az útirányuk, ezen járták az életet, mint annyi társuk. Ám egy szép napon, mint eleven útjelző eléjük állt Jézus és megtörténik, amire sohasem gondoltak. Péter a megtestesült Igével, Saul pedig a megdicsőült Krisztussal találkozik. Jézus látása, hívó szava, feléjük sugárzó szeretete hasonlít a tűzhöz, amelyben hamuvá égnek eddigi terveik. Megnyílik előttük egy út, ami olyan magasságokba vezet, amiről ők álmodni sem mertek. Az egyszerű halászból „kőszikla“ lesz, a sátorponyvát szövő farizeusból a nemzetek apostola. Ilyen magasságokba senki nem emelkedhet a maga erejéből. A találkozás igézetében akaratuk is megbénul, ilyen hívásra nem lehet nemet mondani. Nem kérdezik tehát: mi vár ránk ezen az új életúton, nem alkudoznak. Csalhatatlan bizonyossággal érzik, olyan nagyszerű vállalkozás előtt állnak, amiért érdemes szakítani a múlttal.
Egyházunk nemcsak azért állítja elénk a két apostolt, hogy megcsodáljuk bennük a kegyelem remeklését, hanem azért, hogy példájukat kövessük. Mert követhetjük. Vajon milyen értelemben? Nyilvánvaló, nem úgy, hogy elhagyjuk családunkat, munkahelyünket, eddigi életformánkat másra változtatjuk. Azt azonban mindenki megteheti, hogy igent mondjon az emberkereső Istennek és ennek nyomán élete fokozatosan átváltozzék. Nem szabad ellentmondani az életszentség „kísértésének“. Egyre inkább át kell adni magunkat Istennek, hogy tervei szerint formálhasson. Szépen írja a költő: „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten“ (Ady Endre). Milyen jó ezt megtapasztalni. Szól hozzám gyöngéd szeretettel: Fiam, leányom én választottalak, én hívtalak szolgálatomra. Vigyáztam rád, midőn meggondolatlanul, vakmerően a szakadékok széléig merészkedtél. Megvédtelek nemegyszer, tudtodon és akaratodon kívül. Ne kívánd, hogy minden kísértéstől megszabadítsalak, minden ösztönös mozdulást kioltsak benned. Tudom, ezek sokszor gyötrelmes órákat okozhatnak. Így kell megtanulnod az irgalmat és megbocsátani a világ bűneit. Múlnak az évek és nem tudhatod, melyik bokrában leselkedik rád a halál. Szeretném ezért, ha mielőbb egészen nekem adnád magadat. Úgyse menekülhetsz előlem. Igaz, az élet domboldalait, erdőt, mezőt teleszórtam tarka virágokkal. Te is mellettük jársz-kelsz, szeretnél szakítani belőlük. Letépheted őket, csak a mérget rejtőket kerüld. De ne feledd, minden földi szépség hervadásra van ítélve. Nem választhatod lakóhelyül. Csak én lehetek végső menedéked. Ne feledd az atyai házat! Gy. A.
5
Történelme során gyakran került válságos helyzetbe Egyházunk. A külső erők támadása, a belső életerő megrokkanása láttán sokan sokszor megjövendölték már kimúlását. Napjainkban is többen megkérdőjelezik az Egyház jövőjét. A szentségi kongregáció titkára a közelmúltban így foglalta össze azokat a nehézségeket, amelyekkel korunk Egyházának szembe kell néznie: „A külső problémák elsősorban az ateista világnézettől és az általa irányított államoktól származnak, amelyek akadályozzák az Egyház szabad működését. A másik külső akadály, amelyre talán nem gondolunk eléggé, az iszlám, amely hihetetlen gyorsasággal terjed bizonyos országokban, Afrikában különösen. Fanatizmusával óriási akadályt állít az evangélium hirdetése elé, s ahol többségben van, igen megnehezíti a keresztény, illetve katolikus kisebbség helyzetét. Az Egyház belső problémái: az egyházhűség területén, az Egyház tanához való ragaszkodás, annak terjesztése és követése területén, a tekintély elvének mintegy elvetése“ (Kada Lajos) Mindezek tudatában felvetődik a kérdés: Bízhatunk-e Jézus ígéretében, mi a biztosíték arra, hogy reménnyel nézzünk a jövőbe? Vajon mi garantálja az Egyház megmaradását? Talán Péter lelkesedése, Saul megtérése, Heródes szégyenletes halála? Ha csupán ilyesmiben bizakodnánk, homokra építenénk reményeinket. Az Egyház ereje nem tagjaiban, hanem a főben, Krisztusban rejlik. Az ő jegyesi szeretete, isteni hatalma tartja fenn a viharban és erősíti meg minden gyengeségében. Ő változtatta Pétert kősziklává, Ő emelte ki Tamást a kételyek szakadékából, Ő változtatta apostollá Sault, aki oly kegyetlenül üldözte Isten Egyházát. Ha az Egyház kizárólag emberi intézmény 6
lenne, ha sorsa és jövője az embertől függne, akkor minden okunk meglenne az aggodalomra. Szerencsére nem így van. Az Egyház kezét Jézus fogja, a történelem tengerének ő az igazi ura és parancsolója. Péter és Pál apostol személye és élete között komoly különbség állapítható meg. Különböztek egymástól a lelkialkat és a képzettség tekintetében is. Ha mégis együtt ünnepeljük őket, ezzel csak azt hangsúlyozzuk, hogy életüket, sorsukat a Krisztussal történt találkozás hozta közös nevezőre. Vajon ki ismerné ma Simont, a galileai halászt, ha nem részesül a meghívás kegyelmében? Lehet, hogy Saulból kiváló rabbi lett volna, ha megmarad a mózesi törvény szolgálatában. Hogy a nemzetek apostola lehetett, ezt kizárólag Jézusnak köszönhette. Az Egyházat is Jézus tartja karjaiban és ez az egyetlen garancia jövőjét illetően. Gy. A.
Tatiosz: Életművészet Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is. Sem kicsordulni, sem elsivárulni. Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni. Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni. Nem hivalkodni és nem is tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes fazekat nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti. Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét. Az úton járni, majd végigmenni, a nagyságot az erénnyel s nem a szerencsével mérni. Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás és sallang nélkül.
Folyó év június 18-án hérváron Jakubinyi György érsek papot szentelt az egyházmegyének. szülöttje, Fazakas Attila szintén szentségében részesült Szegeden. Imádkozzunk érettük!
Gyulafe3 újmisés Városunk a papság
Kérjétek hát az aratás urát... Isten minden lehetőséget megadott, hogy aranyos búzamezőkkel ékesítsük a földet. Jézus magvető szándékkal jött a földre és ennek folytatását bízta Egyházára. Erre a munkára hívja minden követőjét és elsősorban a papi szolgálatra meghívott választottait. Napjainkban sokat beszélünk az egyre növekvő paphiányról és ennek káros következményeiről. A munkások hiánya miatt egyre nehezebb megvalósítani Jézus óhaját. Ezzel kapcsolatban Carlo Caretto atya idézi egy afrikai családapa levelét, aki ezzel a levéllel fordult püspökéhez: Kedves Püspök Tata! Szeretnék tőled egy komoly ajándékot kérni. Kis falunkban mindenki keresztény, de mert kevesen vagyunk, semmi reményünk sincs arra, hogy köztünk lakó lelkipásztort kapjunk. Nincs felszentelt papunk, aki bemutassa a szentmisét és részesítsen a feloldozás kegyelmében. Ezt pedig mindnyájan szeretnénk. Sokszor hónapokig kell várnunk, amíg felkeres minket egy pap és bemutatja a szentmisét. Kedves
Püspök Tata! Ehhez kapcsolódik kérésünk. Itt él köztünk immár hosszú évek óta buzgó hitoktatónk. Igen komoly családapa, akit mi méltónak tartunk a papi szolgálatra. Kérjed meg tehát a pápát, engedélyezze felszentelését, hogy nekünk is legyen Eucharisztiánk... Nem a mi dolgunk, hogy erre a levélre válaszoljunk. Arra azonban maga Jézus figyelmeztet, hogy imádkozzunk papi hivatásokért, mert egyedül Istennek van hatalma arra, hogy meghívó szeretetével munkásokat küldjön aratásába. Imádkozzunk azzal az imával, amelyet egy középkori kéziratban olvashatunk: „A pap legyen egyszerre nagy és kicsi, hős önmaga meghódításában. Olyan ember, akit megszentel Isten kegyelme. Bűnös, akinek Isten megbocsátott. Legyen ura vágyainak, a gyengék támasza, aki nem hunyászkodik meg a világ hatalmasai előtt. Legyen Jézus hűséges tanítványa, nyájának jó pásztora, az evangélium kincsének bőkezű osztogatója. Legyen bátor férfi a lelki küzdelmek mezején, gyengéd anya a betegek ágya mellett. A felnőtt bölcsességével, a gyermek bizalmával szolgálja a rábízott nyájat. Legyen örvendező, de ugyanakkor együttérző a szenvedőkkel. Távol álljon minden irigységtől, nyíltan szóljon, a béke barátja, a tétlenség ellensége és mindig állhatatos legyen.“ Gy. A.
Csak az békés, aki - akár saját maga legyőzésének árán is - tudja dicsérni a másikat, még ha ellenvetéseket is tesz; aki teljes egészében el tudja fogadni az úgynevezett ellenfelének az érveit. Akkor vagyunk emberségesek, ha nem interpretáljuk banálisan mások viselkedését és erőfeszítéseit. Akkor szolgáljuk a béke ügyét, ha nemcsak a saját szabadságunkért teszünk valamit, hanem másokért is, ha szép lassan megtanuljuk nemcsak a minket ért igazságtalanságot észrevenni, hanem azt is, amelynek mások az áldozatai. A békés embereknek vannak mindennapi teendőik: kedvesek azokkal, akik fölött hatalmuk van, és nem hajolnak meg azok előtt, akik erősebbek náluk, nem tartják magukat túlságosan fontosnak és helyettesíthetetlennek. (Karl Rahner) 3
„Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel“ 1Kor 12,13 Mindnyájan olvastuk azokat a rendkívüli jelenségeket, amelyek a Szentlélek első eljövetelét jellemezték. Tévedés lenne azonban ezekben látnunk a lényeget. Nem a vihar, a szélzúgás, nem a lángnyelvek jelezték a Szentlélek működését, hanem az evangélium bátor hirdetése és annak a közösségnek születése, amely befogadta Isten igéjét. A kereszténység kezdet óta nem vitatkozó, hanem tanuló és imádkozó közösség. Kár a Szentlélekre hivatkozni ott, ahol elvetik az egészséges tanítást és szembeszegülnek egyházunk tanítóhivatalával. „Isten egyháza minden korban mintegy szemlét tartott a földön, megtekintett, megítélt, megvizsgált, kiválasztott és megtisztított a gondolkodás és gyakorlat körébe tartozó minden dolgot, felfedte az értékeket a rom és selejt közt és ellátta pecsétjével“ (H. Newmann). Az egykori matematika professzor, Marcel Legaut elhagyta katedráját, földművelő és álltattenyésztő lett és élete alkonyán írásba foglalta a kereszténység helyzetével kapcsolatos gondolatait. Egyik könyve ezt a címet viseli: Mutation de l’Eglise et conversation personelle... Az egyház változása és a személyes megtérés. A
könyv német fordításában megváltoztatták a címet és ez így hagnzik: Die Kirche meine Mutter und mein Kreuz. Az egyház az én anyám és keresztem. Vajon miért? Mert nem olyan szeplő és ránc nélküli, mint szeretnénk. Következik ez abból a tényből, hogy te is, én is tagjai közé tartozunk és ki állíthatja magáról, hogy bűn nélkül lenne? Ám akkor is anyánk, el kell fogadnunk erényeivel és hibáival együtt. A vízözön alkalmával Noé kibocsátott egy galambot a bárkából, de az visszatért, mert nem talált szárazföldre. A Szentlélek is útban van hozzánk, leszállópályát keres. Nekünk kell olyan földdé változnunk, ahol otthonra talál és kifejtheti a föld színét megújító tevékenységét. „Lehetetlen a katolikus egyházzal szemben tárgyilagosnak maradni. Abban a pillanatban, amelyben megszűnünk rajta bosszankodni, már közel érezzük magunkat hozzá. Abban a pillanatban, melyben megszűnünk gyalázni, már hallgatunk rá. Abban a pillanatban, amelyben megkíséreljük, hogy igazságosak legyünk vele szemben, már kezdjük szeretni“ (Chesterton). Gy. A.
A béke Nem fontos, ki vagy: férfi vagy nő, öreg vagy gyermek, munkás vagy paraszt, katona vagy diák vagy kereskedő; nem fontos, mi a politikai vagy vallási hitvallásod; ha megkérdezik, mi a világon a legfontosabb az emberiségnek, válaszold azt először, utána és mindig: a béke! (Li Tien Min) 2
Ha még egyszer élhetnék A napokban valaki megkérdezte: ha a halál után még egyszer visszatérhetnék, másként élném-e az életemet? Hirtelen azt válaszoltam, hogy nem. Később mégis elgondolkoztam és... Ha életemet újra kezdhetném, kevesebbet beszélnék és többet hallgatnék. Azért, hogy a lakásom tapétája kifakult és a heverőm anyaga is színét veszítette, nem godolnék arra, hogy egyelőre nem hívok vendégeket. A nappaliban mernék száraz kenyeret enni, nem félve a morzsáktól és nem izgatna a kandalló körüli rendetlenség sem. Türelemmel hallgatnám nagyapámat, amikor fiatal éveiről mesél. Nem követelném meg, hogy egy meleg nyári napon a kocsi ablaka fel legyen húzva, mert összeborzolódik a frizurám. Nem engedném, hogy a rózsa formájú gyertyám megolvadjon az egyik ablakban, hanem gyakrabban meggyújtanám. Gyermekeimmel gyakrabban leülnék a parkban játszani és kevesebbet gondolnék a fű által okozott zöld foltokra. Tévézés közben kevesebbet nevetnék és könnyeznék, inkább figyelnék az élet nehézségeire.
Férjemmel jobban megosztanám a felelősséget. A heveny rosszullét esetén is lefeküdnék, nem gondolva arra, hogy nélkülem a hivatalban, megáll a világ. Nem várnám, hogy állapotosságom kilenc hónapja gyorsan elmúljon, inkább örvendenék minden pillanatban, hisz a bennem fejlődő élet az egyetlen módja az Isten csodás tervével való együttműködésnek. Fiamnak, aki izzadtan érkezett haza a játékból, nem mondanám: „Elég volt, hagyd abba, mosakodjál meg, mert már kész a vacsora!“ Gyakrabban mondanám: „Szeretlek“ és ritkábban „Nagyon sajnálom...“, de mindenekelőtt, ha újból kezdhetnék mindent, minden percet tudatosan élnék meg... addig figyelnék, míg tényleg meglátok mindent... átélném... és nem engedném el soha. (Erna Bambeck) Életed minden pillanata Isten legszebb ajándéka. Ne vesd el magadtól! Ne rohanj a bizonytalan holnap után! Élj mindig jobban, gondolj mindig jobbat és tegyél is mindig jobbat... a mai napon. A mai nap hamarosan holnap lesz és a holnap gyorsan örökkévalóság.
Mikor van vége az éjszakának? A bölcs rabbi megkérdezte tanítványaitól, miről lehet megtudni, hogy vége az éjszakának és hasad a hajnal? – Talán arról, hogy a kutyát meg lehet különböztetni a macskától! – Nem – szólt a rabbi. – Biztosan arról, amikor a fügefát meg tudjuk különböztetni a narancsfától! – Nem – szólt ismét a rabbi. – Hát, ha egyik sem, akkor mond meg végre, hogy miről. – Amikor egy ismeretlen személy arcába nézel és ráismersz benne nővéredre vagy testvéredre. Amíg ez nem történik meg, addig sötétségben élsz – hangzott a rabbi válasza. Megtanultunk repülni, mint a madarak, úszni, mint a halak, de nem tudunk úgy élni mint a testvérek. (Martin Luther King) 7
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Peligán Kitti Bernadett, Kánya Áron, Megyes Szende, Taghani Dario István, Molnár Cecilia, Daczó Krisztina, Bodoki Botond István. Szentségi házasságot kötöttek: - Fekete Attila - Budai Orsolya, Kiss Csaba - Farkas Andrea, Dávid András Korodi Mónika, Oláh László - Jakab Barti Zsuzsánna, Szász Attila - Veres Kinga, Demeter István - Máté Teréz, Kósa András - Antal Mária Rozália, Gáll Lóránt - Fazakas Mónika. Az Úr hazahívta: - Koszta Domokos, Frenkó István, Prázsmári Erzsébet, Mezei József, Koszta Erzsébet, Iván Szeréna, Hatházi Zsófia Mária, Nagy Tibor, Szőcs József. Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! PRÁGAI SZENT ÁGNES szűz június 8. Prágában született 1205-ben. I. Premysl Ottokár király volt az atyja, édesanyja Konstancia (III. Béla királyunk leánya). Krisztusnak szentelte magát, ezért apja több meghiúsult eljegyzési terve közt sikeresen elutasította II. Frigyes császár és III. Henrik angol király házassági ajánlatát is. Apja halála után egy kis házikóba költözött, ahol teljes szegénységben, darócruhában a szegények gondozásával foglalkozott. Testvére segítségével kolostort és templomot építtetett a kis ház közelébe. Klarissza apáca lett. Jó barátság fűzte Szent Klárához, leveleztek. Társainak nevelője, segítője, a szegényeknek jótevője, politikusoknak békítője volt. A legnagyobb szigorúságot kívánta, kemény bűnbánatot és vezeklést követelt.
Határtalan szerénység jellemezte. 1282. március 2-án Prágában hunyt el. Tiszteletét IX. Piusz pápa 1874. december 3-án hagyta jóvá. Boldoggáavatási perét 1936-ban újra megindították, de szentté avatását II. János Pál pápa végezte el. Példája: hivatásod mellett tarts ki, légy alázatos, szerény, imádkozz!
PÁDUAI SZENT ANTAL áldozópap, szerzetes és egyháztanító június 13. 1195-ben született Lisszabonban, apja előkelő lovag, anyja egy igen jámbor nő. 15 évesen már ágoston-rendi kanonok, majd pappá szentelése után ferences szerzetes lett. Afrikában szeretett volna misszionárius lenni. Remete Szent Antal nevét vette fel. Tudatosan elnyomta tudományos ambícióit is, pedig nagyon ismerte a Szentírást, ezt a tudását azonban évekig titkolta. 1221-ben Assisibe indult rendje egyetemes káptalanjára, ahonnan remeteségbe vezényelték. Egy alkalommal parancsra helyettesítenie kellett egy szónokot, a rögtönzött szentbeszéd mindenkit ámulatba ejtett. Tudatlannak nézték eddig, de most tanújelét adta nagy, alapos és széles körű ismereteinek, csodás hatású szónoki képességének. Franciaországban és Itáliában volt vándorprédikátor. Elsőként tanította rendjében rendtársait hittudományra. Páduában apostolkodott egészen haláláig. Antal mindenkit szeretett, a gazdagok iránt részvéttel volt, a szegényekért azonban minden lehetőt megpróbált. 1231. június 13-án, fiatalon, 36 évesen halt meg Pádua elővárosában. IX. Gergely pápa már 1232 májusában szentté avatta. 1263-ban átvitték az ő tiszteletére emelt hatalmas bazilikába. Ekkor felnyitották koporsóját, és testét elporladva, de nyelvét épségben találták. 1946-ban XII. Piusz pápa az egyházdoktorok közé iktatta. Példája: Tehetségedet használd Isten nagyobb dicsőségére. Lapunk megjelenését támogatta a
Új évfolyam 86. szám
2006 június - Szent Iván hava
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Pünkösd „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, kit az Atya az én nevemben küld, az majd megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondottam nektek.“ Jn 14,26 Nem véletlen, ha napjainkban, a végpusztulást idéző feszültségek közepette megfogamzik bennünk a kérdés: Vajon mit rejteget az emberfaj számára a jövő? A régi görögök a delphi jóshoz zarándokoltak, Rómában a haruspexek vállalkoztak a jövendőmondók szerepére. Még napjainkban is jó üzletnek számít a horoszkópok készítése. Sorsunkat a csillagok állásából próbáljuk kiolvasni. Mi keresztények nem szorulunk ilyen kétes értékű eszközökre. Jézus nyíltan megmondotta, mit hoz számunkra a jövő. Először is komoly üldöztetést, a hit megfogyatkozását és az Isten ellenére megkísérelt élet kudarcát. Ugyanakkor megígérte, velünk marad a világ végéig. Elküldi a Szentlelket, hogy világosságot gyújtson a bizonytalanság, a félelem éjszakájában. Egy régi történet felveti a kérdést: mi okozta Szodoma pusztulását? Jól ment a sora, lakói igen magas életszínvonalon éltek. Önzésük falai közé zárkóztak és jólétüket senkivel sem akarták megosztani. Ha idegen érkezett városukba, adtak neki ugyan aranyat, de kenyeret nem. Ennek következtében éhen halt a vendég és visszakerült az aranyuk. Ezzel a magatartásukkal ítélték magukat pusztulásra. Vajon réginek nevezhetjük ezt a történetet? Sajnos, nem. Napjainkban is egy kaini civilizáció önző világában élünk. Az emberi élet, az emberi szellem pusztulása növekszik a szeretet Lelke nélkül. Sokszor megdöbbenve és tehetetlenül nézzük ezt a félelmetes növekedést. Ezért kulcsoljuk imára kezünket és így fohászkodunk: Jöjj Szentlélek, térj be városainkba, házainkba, családjainkba, szemünkbe és szívünkbe! Nélküled hiába olvassuk a könyveket, nem leszünk bölcsebbek. Nélküled hiába beszélünk, nem kerülünk közelebb egymáshoz. Nélküled széthull életünk értelmetlen napokra. Nélküled értelmetlenségbe fulladnak gondolataink. Nélküled tönkretesz a technika. Nélküled múzeumokká lesznek a templomok. Nélküled minden ima üres fecsegés. Nélküled megfagy a mosoly és pusztasággá válik körülöttünk a világ. Ezért kérünk, jöjj Szentlélek! Martin Gutl
