Új évfolyam 43. szám
2002 november
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Száz év
Ki a pápa? Róma püspöke, Jézus Krisztus földi helytartója, Szent Péter apostolfejedelem utóda, az egyetemes Egyház legfőbb papja, Nyugat pátriárkája, Itália prímása, a római egyháztartomány érseke és metropolitája, Vatikánváros államfője és Isten szolgáinak szolgája. A történészek között ma sincs teljes egyetértés abban a kérdésben, hogy hányan követték egymást Szent Péter székében az elmúlt közel kétezer évben. A római falakon kívüli Szent Pál bazilika oszlopcsarnokában 264 pápa mozaik portréja látható, és az Annuario Pontificio pápai évkönyv is ennyi pápáról tud. A pápák listája évszázadonkénti bontásban I.. század 1. Szent Péter + 67. VI. 27. 2. Szent Linus 67 - 76 3. Szent Anaklét 76 - 88 4. Szent Kelemen 88 - 97 5. Szent Evarisztosz 97 - 105 II. század 6. Szent I. Sándor 105 - 115 7. Szent I. Szixtusz 115 - 125 8. Szent Teleszforosz 125 - 136 9. Szent Hüginosz 136 - 140 10. Szent I. Piusz 140 - 155 11. Szent Anikétosz 155 - 166 (folytatása a második oldalon)
Szabó Lajos plébános
Száz év 12. Szent Szótér 166 - 175 13. Szent Eleutherosz 175 - 189 14. Szent I. Viktor 189 - 199 15. Szent Zefürinosz 199 - 217 III. század 16. Szent I. Kallisztosz 217 - 222 17. Szent I. Orbán 222 - 230 18. Szent Pontianus 230 - 235 19. Szent Anterus 235 - 236 20. Szent Fabianus 236 - 250 21. Szent Cornelius 251 - 253 22. Szent I. Lucius 253 - 254 23. Szent I. István 254 - 257 24. Szent II. Szixtusz 257 - 258 25. Szent Dénes 259 - 268 26. Szent I. Felix 269 - 274 27. Szent Eutükhianosz 275 - 283 28. Szent Caius 283 - 296 29. Szent Marcellinus 296 - 304 IV. század 30. Szent I. Marcellus 308 - 309 31. Szent Euszébiosz 309 - 309 32. Szent Miltiadész +314 33. Szent I. Szilveszter 314 - 335 34. Szent Márk 336 - 336 35. Szent I. Gyula 337 - 352 36. Liberius 352 - 366 37. Szent I. Damasus 366 - 384 38. Szent Siricius 384 - 399 39. Szent I. Anasztáz 399 - 401
V. század 40. Szent I. Ince 401 - 417 41. Szent Zosimus 417 - 418 42. Szent I. Bonifác 418 - 422 43. Szent I. Celesztin 422 - 432 44. Szent III. Szixtusz 432 - 440 45. Nagy Szent I. Leó 440 - 461 46. Szent Hilarus 461 - 468 47. Szent Simplicius 468 - 483 48. Szent III. Felix 483 - 491 49. Szent I. Gelasius 492 - 496 50. II. Anasztáz 496-498 51. Szent Simmachus 498 - 514 VI. század 52. Szent Hornisdas 514 - 523 53. Szent I. János 523 - 526 54. Szent IV. Felix 526 - 530 55. II. Bonifác 530 - 532 56. II. János 533 - 535 57. Szent I. Agapétosz 535 - 536 58. Szent Silverius 536 - 537 59. Vigilius 537 - 555 60. I. Pelagius 556 - 561 61. III. János 561 - 574 62. I. Benedek 575 - 579 63. II. Pelagius 579 - 590 64. Nagy Szent I. Gergely 590 - 604 VII. század
MINDENSZENTEK A Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-én, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. Az ünnep, és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl- fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek . A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. Szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra.
2
Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. Itt az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot. A Pantheont aztán Rómában 610. (egyes források szerint 609.) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte. A IV. századból is maradtak fent adatok Mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve a pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. / E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. / Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellék-kápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte. Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék. /A kelták november első napjaiban emlékezetek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával. Náluk már a VIII. században is közünnep volt november első napja - ami az év kezdetét is jelentette./ 835-ben Jámbor Lajos császár, IV. Gergely engedélyével, hivatalosan elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.
HALOTTAK NAPJA Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat". A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a XIV. századtól Róma is átvette. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat. Virágokat, manapság pedig koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a magyarázata: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A néphit szerint ilyenkor ugyanis hazalátogatnak a halottak. Ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. A bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót. Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát. Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.
3
A nagylelkű fa Hálaadás az elvett jókért Az egyszeri fának volt egy kisfiú barátja. A kisfiú minden nap meglátogatta. Összegyűjtötte a leveleket, koszorút font belőle és az erdő királyának képzelte magát. Fölmászott a vastag törzsön és boldogan hintázott az ágakon. Fogyasztott a fa gyümölcséből és vidáman szórakozott tovább. Amikor kifáradt, megpihent az árnyékban és el is szunyókált alatta, az altatódalt a madarak énekelték. A fiú szívének minden melegével szerette a fát. A fa is nagyon boldog volt. Az idő azonban visszatarthatatlanul haladt és a kisfiú növekedett. Amikor a kisfiú egészen megnőtt, a fa gyakrabban maradt magára. Egy szép napon a fiúcska meglátogatta a fát és az így szólt hozzá: - Gyere közelebb, mássz fel rám és tornásszál ágaimon, egyél gyümölcsömből, játsszál, szórakozz árnyékomban és legyél boldog. - A fáramászáshoz már nagy vagyok és ott nehezen tudnék már játszani - mondta a fiú. Szeretnék egy pár holmit venni magamnak, hogy élvezzem az életet. Pénzre van szükségem! Tudnál nekem pénzt adni? - Nagyon sajnálom - válaszolta a fa -, nekem nincs pénzem. Csak leveleim vannak és gyümölcsöm. Szedjél magadnak amennyit akarsz, menj a városba és add el. Így lesz pénzed és boldog lehetsz. A fiú felmászott a fára, leszedte az összes gyümölcsöt és elvitte. A fa elégedett volt. A fiú sokáig elmaradt, nem jött el látogatóba... és a fa nagyon szomorú lett. Egy szép napon a fiú ismét megjelent és a fa megremegett örömében: - Gyere közelebb hozzám, mássz fel és szórakozz ágaim között, és legyél bodog! - Nagyon foglalt vagyok és nincs egyáltalán időm szórakozásra - válaszolt a fiú. - Szeretnék magamnak egy házat, ahol meg tudnám magam húzni. Meg szeretnék nősülni és gyerekeket nevelni, amit ház nélkül nem tudok megtenni. Tudsz-e adni egy házat? - Nekem nincs házam - válaszolt a fa. Az én házam az erdő, vághatsz magadnak annyi fát, hogy házat építhess. Biztosan boldog leszel majd. A fiú tényleg vágott annyi ágat a fáról, amiből házat tudott magának építeni. És a fa boldog volt. A fiú ismét sokáig elmaradt. Amikor hosszú idő után megjelent, a fa olyan boldog volt, hogy alig tudott szóhoz jutni. - Gyere a közelembe és játsszál - szólt félénken a fa. - Már nagyon öreg vagyok és a játékhoz fáradt. Szeretnék egy csónakot építeni magamnak, hogy elevezhessek a messze távolba. Tudnál adni nekem egy hajót? - Vágd ki a törzsemet, építs magadnak csónakot és legyél boldog. A fiú levágta a fa törzsét, elvitte, csónakot épített magának és boldogan elevezett. A fa boldog lett most is..., de nem egészen. Sok-sok idő után a fiú még visszatért egyszer. Nagyon sajnálom, fiam már nincsen gyümölcsöm, hogy szedhess, nem tudok neked semmit sem adni! - A fogaim már nagyon gyengék, nem tudnám megrágni a gyümölcsöt - mondta a fiú. - Ágaim sincsenek már - folytatta a fa -, nem tudsz már hintázni sem rajtam. - A hintázáshoz már öreg vagyok - válaszolta a fiú.
4
- Törzsem is neked adtam, nem tudsz rám felmászni. - A fáramászáshoz is öreg vagyok már - mondta szomorúan a fiú. - Bánatos vagyok - sóhajtott a fa. Szívesen ajándékoznék neked valamit, de semmim sincs. Magamra maradtam, öreg törzs lettem. Nagyon sajnálom... - Nincsenek már nagy igényeim - szólt a fiú. Csak egy nyugodt helyre vágyom, hogy leülhessek, mert nagyon fáradt vagyok. - Jól van - mondta a fa és kihúzta magát. Egy öreg törzs teljesen elegendő, hogy valaki leüljön és kipihenje magát. Gyere közelebb fiam, ülj le és pihend ki magad! A fiú leült. És a fa boldog volt.
Ülj le ma este egy nyugodt sarokba és adjál hálát az Istennek az élet minden "fájáért". Don Bosco kiadó engedélyével.
Magány Magány. Ezzel a szóval olyasmit fejezünk ki, amely egyetlen ember számára sem marad ismeretlen. A magány mindenütt megtalálható. Bekövetkezik a szegények otthonában és a gazdagok palotáiban. Betör lázas városi életünk forgatagába, de a falvakba is, amelyek rohanás szempontjából nemigen maradnak le a városoktól. Befészkelődik az idősek otthonába, kórházakba, és gyermekotthonokba; mindenütt nyomasztja az embereket. Olyan, mint az árnyék, amely az életre telepszik. Magány. Behatol férfi és nő, szülők és gyerekek közé és keserű érzést hagy maga után: egyedül vagyok. Magány. Épp úgy megtámad fiatalokat, mint ifjú felnőtteket és időseket. Magány. Boldogságot is hoz azonban esetenként a hosszú munkaórák után, imádságra és meditálásra ösztönöz, tudja a szeretet titkát, ismeri a vetőmag erejét, amikor csendben növekedni kezd. Különös: Egyfelől a magány ajtót nyit új eszmék és nagy tettek előtt, másfelől pedig olyan állapot, amelynek az ember mindenáron - ha kell, erőszakkal is - véget akar vetni. Az utóbbi évek statisztikái szerint több ember pusztul bele a magányba, mint ahányan közlekedési szerencsétlenségben vesztik életüket. Magány. Egyeseknek: fák és bokrok nélküli sivatag, víz nélküli tartály, csillagtalan éjszaka. Másoknak: kút, melyből életet merítünk, fa, mely a forróság és a rohanás után árnyékot ad, éjszaka, amelyben a napfelkelte kezdődik. Magány. A “holnaptól” való félelem: a hosszú naptól, amely vár ránk. A munka, amelyet teljesen egyedül kell elvégeznem. A “teljesítmény-kényszernek”, a siker diktátumának magánya, amely újabb sikerekbe hajszol, mert mások “ezt várják tőlem”. - “Te ezt meg tudod tenni! Neked minden sikerül...” Magány. Örvendetes és terhes, gúzsba köt és felszabadít, lehet pozitív és negatív előjelű. Mindenütt megtalálható, mégsem akarja senki felismerni. Elfojtják és keresik, gyűlölik és dicsőítik. Egyedülálló jelenség. 5
Novemberi gondolatok Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből Odaérsz majd a forráshoz, és meglátod magát a világosságot Összehasonlítva magunkat a hitetlenekkel, mi keresztények már világosság vagyunk. Erre vonatkozóan mondja az apostol: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai (Ef 5,8). Máshol pedig azt mondja: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztes-ségesen, mint nappal (Róm 13,12). Mivel azonban, azzal a világossággal összehasonlítva, amelybe majd eljutunk, még sötét éjszaka a nappal is, amelyben jelenleg élünk, ezért hallgasd meg Péter apostolt. A Krisztus Urunkhoz hangzó égi szózatot közli az ő isteni méltóságáról: “Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ezt az égből jövő szózatot - mondja mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen (2Pét 1,17-18). De mivel mi nem voltunk ott, és ezt a mennyei szózatot akkor nem is hallottuk, ezért mondja nekünk maga Péter apostol: Így a prófétai jövendőléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, míg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben (2Pét 1,19-20). Amikor tehát a mi Urunk, Jézus Krisztus majd eljön - amint Szent Pál apostol is mondja -, majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől (1Kor 4,5). Amikor majd eljön az a nap, akkor már nem lesz szükség lámpásra, nem olvassák már nekünk a Prófétát, nem nyitják már fel az Apostol írásait, 6
nem keressük már János tanúságtételét, még magára az Evengélium-ra sem lesz már szükségünk. Tehát megszűnik az egész Szentírás is, amely pedig jelen életünk éjszakájában lámpás-ként világított nekünk, hogy ne maradjunk sötétben. Miután már mindez megszűnt, hogy már ne világítson nekünk, mintha még mindig rászorulnánk, és ne világítson Isten ama embereinek sem, akik mindezt az írást kezünkbe adták, tehát miután már azt az igazi és tiszta fényt látjuk - hiszen már az előző segítséget nyújtó lámpások megszűntek -, ugyan mit is fogunk látni? Mi lesz majd az értelem tápláléka? Aki majd lát, azt majd mi örvendezteti? Honnan lesz majd az az öröm, amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív föl nem fogott? (Vő. 1Kor 2,9). Mit látunk majd? Kérlek titeket, szeressetek velem együtt, hittel fussatok velem együtt, a menynyei haza után vágyódjunk, a mennyei otthonunk után sóhajtozzunk! Itt csak vándoroknak tekintsük magunkat! Mit látunk majd? Most azt mondja az evangélium: Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige (Jn 1,1). Akkor majd a forráshoz érsz, ahonnan eddig csak harmat hullt rád, ahonnan eddig a sugár csak ferdén és megtörve jutott a szíved sötétjébe. Ott meglátod magát a tiszta fényt, amelynek látásától és erejétől majd te is megtisztulsz. János maga mondja: Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert (folytatása a hetedik oldalon)
Novemberi gondolatok látni fogjuk, amint van (1Ján 3,2). Úgy gondolom, hogy felkeltettem lelketek vágyát a mennyeiek után, persze a romló test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére (Bölcs 9,15). Most már én is becsukom az evangéliumos könyvet, ti is eltávoztok innen, és majd mindnyájan hazamentek. Jó volt így közösségben együtt látnunk a világosságot, jó volt annak együtt örülnünk, együtt újjonganunk. Ha most egymást el is hagyjuk, azt a fényt soha el nem hagyjuk.
A gyertya Milyen sajátságos is a mi lelkünk! Úgy van minden dologgal, mint egykor az első ember, aki midőn Isten parancsára nevet adott az állatoknak, nem talált közöttük magához hasonlót. Minden létezővel szemben az volt az érzése: “Én más vagyok, mint te!” Semmiféle tudományos elmélet sem nyomja el benne ezt a tudatot, és semmiféle alacsonysága sem oltja ki meggyőződését: “Én más vagyok, mint bármi más a világon, mindentől különböző, egyedül Istennel rokon”. Másrészt viszont a lélek rokon minden mással is. Mindeniknél valahogyan otthon érzi magát. Minden mond neki valamit: minden alak, minden mozgás, minden magatartás. És a lélek szüntelenül arra törekszik, hogy bennük a maga belső világát fejezze ki, hogy a saját életének jelképévé tegye. Bárhol is találkozik valami jellegzetes alakkal, úgy érzi, hogy a saját mivoltából fejez ki valamit, hogy saját lényének egy vonására emlékeztet. Nem így van-e a dolog? Hiszen ez az alapja minden hasonlatnak! A lélek mivolta legmélyén idegenül áll mindennel szemben, azt mondja neki: “Nem vagyok ez!” És viszont mindennel csodálatosan rokonságban állva úgy érzi, hogy a dolgok és a történések saját mivoltának a képei. Íme egy ilyen jelkép, amely sok másnál szebb és kifejezőbb: a gyertya. Nem mondok vele neked semmi újat, bizonyára te
magad is gyakran megérezted. Nézd csak, hogyan áll a gyertyatartón! Széles és nehéz a gyertyatartó talpa. Biztosan emelkedik ki ebből a törzse, a tetején pedig széles perem felett szorosan álló nyélből szökik a magasba a gyertya. Könynyed, vékony az alakja s mégis egyenes, ha még oly magasra nyúlik is fel. Így áll a térben karcsún, érintetlen tisztaságban, de mégis meleg színével; határozott formája élesen kiemelei környezetéből. Tetején lobog a láng, és ebből alakítja át a gyertya a maga tiszta testét meleg, sugárzó fénnyé. Nem érzed-e, mikor előtte állsz, hogy valami egészen nemes érzés támad benned? Hiszen nézd csak, hogyan áll a maga helyén, szilárdan, a magasba törve, tisztán, előkelően. Érezd meg, hogy minden azt mondja benne: “Készen állok!” Semmi sem fut el belőle, semmi sem bújik ki, minden tiszta készenlét. És feltartóztathatatlanul felemészti magát hivatása teljesítésében, miközben fénnyé és hővé alakul át. Te erre esetleg azt mondod: “De hát mit tud minderről a gyertya? Hiszen nincs is lelke!” Akkor adj te neki lelket! Romano Guardini (folytatása a nyolcadik oldalon)
7
A gyertya Tedd meg saját lelked kifejezőjének! Amikor a gyertyára nézel, kelts fel magadban minden nemes tettrekészséget és mondd: “Itt vagyok, Uram!” Akkor majd úgy érzed, hogy a karcsú, tiszta gyertya a te lelkivilágodat fejezi ki. S légy rajta, hogy minden tettrekészséged igazi hűséggé erősödjön. Akkor majd megérzed: “Uram, a gyertya szimbólumában én állok előtted!” Ne fuss el hivatásod elől. Légy állhatatos. Ne kutass mindig a miért, a minek után. Az élet legmélyebb érzelme az, hogy az ember feleméssze magát igazságban és szeretetben istenért, miként a gyertya is fénybe és hőbe alakul át.
Imádkozzunk Teréz anyával Szívünkben lakozó Istenünk, aki megteremtettél, és életet adtál nekünk, segíts növekednünk az irántad való, és a felebarátunk iránti szeretetben. Fiadat, Jézus Krisztust küldted, hogy kinyilatkoztassa számunkra: te mindannyiunkról gondoskodsz, és mindannyiunkat szeretsz. Küldd el Szentlelkedet, aki felébreszti bennünk az erős hitet, hogy őszinte rokonszenvvel elfogadjuk más nemzetek létezését. Erősítse humanizmusból fakadó jóakaratunkat, hogy szomjazó testvérünknek nyújtott pohár vízben azt a pohár vizet láthassuk, amit szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak ajándékozunk. Ámen. 8
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesültek, - Mitre Jann Dan Pál, Halász Fruzsina Borbála,
Pusztai Csaba Tamás, György Csanád, Demeter Csaba Csongor, Ambrus Sánta Benedek, Tóth Benő, Scurtu Krisztina (Szt. József plébánia) Szentségi házasságot kötöttek: - Orbán Sándor - Major Katalin, Sajtos Levente - Tóth Katalin, Pusztai Csaba - Kerekes Piroska (Szt. József plébánia)
Az Úr hazahívta: - Kerekes István, Oprea Márta, Szopos Béla, Nyáguly János, Sztakics Gyula, Demény Berta, Nyáguly Ibolya, Prezsmer Béla, Daró Péter, Ilyés Anna, Timár Miklós, Páljános Lajos, Császár Margit, Molnár Linda, Benő Jenő (Szt. József plébánia)
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Kívánunk a kedves híveknek áldott adventi felkészülést. Lapunk megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta!
