MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Czintos Anna Alexandra, Erdélyi Dóra, Erdélyi Zsófia, Gábor Áron, Bodor Tamás Kristóf, Kiss Zsanett Ágnes, Szabó Hunor István, Gál Csanád Antal, Geréd Hanna, Székely Júlia, Lõrincz Zente Örs, Szabó Eduárd, Dán Boglárka Borbála, Zsigmond Márk András, Constantinescu Cristian, Márton Ádám Márk, Vizi Mátyás Máté, Tãlas Anita Andrea, Madár Andor Attila.
Szentségi házasságot kötött: - Sandu Adrian - Fazakas Ottilia, Hegyi László - Csiki Tünde Erika, Szávuly Tamás - Miklós Imola Veronika, Dán András - Bagi Andrea Mária, Demeter János- Kádár Melinda, Jordáki Csongor József - Gecse Adél, Bodor Attila Rápolti Katalin, Vajna Zoltán Gyula Farkas Mária, Szotyori Attila - Szabó Réka Zsuzsánna, Maksai László - Rusz Melinda, Incze Levente - Szabó Eszter, Neaguly Antal - Vári Matild, Ferencz Róbert József - Bartha Szeréna.
Az Úr hazahívta: - Schisz Irén, Kató Gábor, Benõ Zoltán, Ferencz Gyula, Fekete Károly, Bartó Attila, Fail Attila, Serestér József, Turcoiu Adél, Háromszéki Teréz, Sánta Erzsébet, Pataki Lajos, Molnár Etelka, Ferencz Margit.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
12
Új évfolyam 100. szám
Érsek atyánk augusztus 1-tõl két új papot küldött a szent József egyházközségbe Sánta Pál Sepsiszentgyörgyön született 1959-ben, pappá szentelték 1985ben - Magyarországról érkezett hozzánk. Sebestyén Ágoston Farkaslakán született 1978-ban, pappá szentelték 2004-ben - Csomafalváról érkezett hozzánk.
Mindkettõjüket nagy szeretettel köszöntjük. Isten hozta õket! Szívbõl kívánjuk, hogy munkájukat kísérje Isten áldása! Jézus, örök Fõpap! Tartsd meg papjaidat legszentebb Szíved oltalmában, ahol senki sem árthat nekik. Õrizd meg szeplõtelenül fölkent kezüket, melyekkel naponta érintik szent Testedet. Õrizd meg tisztán és minden földi érdektõl mentesen szívüket, melyeket dicsõséges papságod magasztos pecsétje ékesít. Növeld bennünk, bennük az irántad való szeretetet és hûséget, mentsd meg õket a világ mételyétõl. A kenyér és bor átváltoztatásának hatalmával együtt add nekik a lelkeket átváltoztató erõt is. Áldd meg munkájukat bõ terméssel és ajándékozd nekik egykor az örök élet koronáját. Ámen. Lisieux-i Szent Teréz imája
Lapunk megjelenését támogatta a
2007 augusztus - Kisasszony hava
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ A századik szám elé Egy kicsi újság életében, azt hiszem nem jelentéktelen a századik szám megjelenése. A nagyvilág nem vesz erről tudomást, de mi még is ünnepelünk, mert a mi kicsi közösségünk számára jelentőséggel bír. Tőbb mint nyolc évvel ezelőtt jelent meg az első szám, a kényszer által abbahagyatott „Egyházi Tudósító” új száma. Azóta – hála Istennek –, ha néha késve is, de minden hónapban megjelent. S amit külön meg kell köszönnünk a Gondviselő Istennek, hogy a mai napig kirendelte a nyomdai költségeket, s így ajándékba oszthattuk szét a hívek között. Ezen a helyen szeretném megköszönni Dávid Péter egyháztanácsos úrnak, hogy hónaprólhónapra egybeszerkesztette az írásokat, gondoskodott a nyomdai munkákról is. Isten áldja meg érte. Ugyancsak köszönet illeti Jakabosné, Jutkát, aki e kis újság szétosztásában fáradhatatlan volt. Munkája nyomán jut el kis értesítőnk az olvasóhoz. Az Úr áldja meg érte. Bizonyára tapasztalták a kedves hívek, hogy mindenik szám inkább olvasmányokat, tanulságos történeteket tartalmazott. Célunk az volt, hogy minél több emberhez eljusson a lelki táplálék, hisz tudom azt, hogy nagyon sok testverünknek csak a „Tudósító“ olvasmányai jelentik a lelki táplálékot. Ezért olvashattak több lelki olvasmányt a lapban. Igyekeztiink mindig egy-egy a témához illő szép verset, vagy gondolatot is közölni, hisz így a költemények kedvelői is hozzájutottak néhány csepp “üdítő italhoz”. Minden hónap jelesebb szentjeiről is megemlékeztünk, ezzel is népszerûsíteni akartuk nagyságukat s életszentségüket kissé közelebb hoztuk a hívekhez. Az egyházközség legnagyobb eseményeiről is beszámoltunk. Születések-keresztelések, házasságkötések, halottak nevei is megjelentek. Célunk az volt, hogy az örömben (keresztelő, esküvő) és a fájdalomban (halál) együtt érezzünk az örvendezőkkel, s együtt sírjunk a sírókkal. Bizonyára sokkal jobban szerkesztett és tartalmasabb kis újsag van elég, nem is akarunk senkivel versenyre kelni, de szívesen vessziik a jó hívek segítségét. Biztos az, hogy csoport-munkával sokkal nívósabb “Tudósító” születhetik meg. Várjuk a segítséget, ötleteket, írásokat, javaslatokat. Istennek hála a megjelent száz számért, s arra kérjük az Urat, tartsa meg a “Tudósítót”. Adjon mindig kitartó és hûséges olvasókat. Legyen ez a kis újság az Úr hírnöke az emberek fele. Sok évig éljen, szívből kívánja, Szabó Lajos plébános
Boldogasszony ...Ízlelgetem a szót: Boldogasszony. Hiszen így a nyár derekán sorra találkozom vele a naptárban. Sarlósboldog-asszony, Kármelhegyi Boldogasszony, Havas Boldogasszony, Nagyboldogasszony. Engem nem a naptárbeli figyelmeztetés buzdít ennek a Boldogasszonynak a szeretetére, hanem a szívem. Édesanyám bizonyára sokkal jobban ismeri már ezt az Égi Anyát, akihez oly sokszor fohászkodtunk a segesdi búcsúkon. Nekem még errõl a földrõl kell eldadognom: miért szeretem Õt. Legszívesebben énekelném neki azzal a tiszta gyermek-hanggal, amellyel valaha énekeltem: “Boldogasszony édes, hozzád esd ma néped, veszni indult lelkét, hogy Te mentenéd meg, Édes Szûzanyánk.” ... Azóta megkopott a hangom, mélyebb és rekedtebb lett, és sajnos nem is cseng olyan tisztán, mint egykor, mikor még anyám és apám kezét fogtam, hogy el ne vesszek a tömegben. Egy azonban a régi maradt: a szeretetem. A szívemen nem fogott az idõ, nem bírt vele a megszokás ördöge, nem telepe-dett rá a rutin; ma is úgy szeretem Máriát, mint diákkoromban. Miért szeretem Õt? Még azt is nehéz megfogalmaznunk, hogy miért szeretünk egy földi asszonyt, hiszen a szeretet megfoszt a tárgyilagos értékeléstõl, a kimért ítélettõl. A szeretet nyelve a csönd, a zavar, a dadogás, szavak keresése, vagy éppen szavak bõsége. Amikor meg kell fogalmaznunk valakit, aki számunkra fontos, azonnal érezzük, milyen nehéz válaszolnunk a miért-re. Ha szeretteinkrõl szólunk, rést nyitunk a szívünkön, hogy mások is belássanak, de ez csupán egy kulcslyuknyi hely. A szívet senki sem tudja kifordítani. Szeretem az “igenjeiért"! Azért az egyértelmû válaszért, amit Istennek adott... Mi mindig a magunk álmait kergetjük, nem engedjük, hogy mások beleszóljanak az életünkbe. Mária hangja a “legyen nékem a te igéd szerint”. Nem kezd magyarázkodni, hogy “másként
képzeltem el a jövõmet”, nem mondja az isteni küldöttnek, hogy “hagyj békén”; engedi, hogy Isten döntsön élete felöl. Szeretem a figyelmességéért! Pásztorok szavait szívébe rejtõ bölcsességéért, azért a befogadó emberségért, amely soha-sem utasítja el a titkot, a nyitottságáért szeretem. Azért az asszonyi szemért, amely a lakodalmas társaságban észreveszi, hogy fogytán a bor, s így lesz a kánai menyegzõ a közbenjárás elsõ állomása. Szeretem az alázatért! Sohasem akar elõtérbe kerülni. Nem hivalkodik gyermekével. Nem büszkélkedik azzal, hogy lám Õ, kinek az édesanyja. Hagyja, hogy tanítson a Fia, és nem sértõdik meg, hogy Jézus az Õt hallgató embereket anyjának és testvérének nevezi. Csendben, “beáll” ebbe a szent rokonságba. Szeretem a kitartásáért! Õ a föld legerõsebb asszonya. Amikor rászakad az ég, amikor a legdrágább Fiút viszik a vesztõhelyre, amikor sorra szöknek a legkitartóbb tanítványok, ez az Édesanya vonszolja magát szemefénye után. Nem átkozódik, nem kiabál az égbe szemrehányó szavakat, megy Jézusa után, és szenvedését ráteszi Fia keresztjére... És ezt a Fájdalmas Anyát ma mégis Boldogasszonynak hívjuk... Miért nevezzük Boldogasszonynak? Hogyan lehet boldog az, akit ennyi gyötrelem ért? Mi a kölönbség egy asszony boldogsága és Mária boldogsága között?... Annyi, mint Föld és Ég között. A Földön is vannak asszonyok, akik boldogok, de Boldogasszony – így egybeírva – egyedül Jézus édesanyja. Mitõl boldog ezen a Földön egy aszszony? Boldog a családjától, gyermekeitõl, hivatásától, sikereitõl, de bárhogy sorolnám tovább ezeket a boldogságokat, azonnal tudjuk, mennyire veszélyeztetett boldogság mindegyik, milyen ingatag öröm. Idõnkénti boldogság jut nekünk. Egyetlen asszonynak sincs felhõtlen boldogsága. A befejezettség hi-ányzik belõle. Itt állandóan váltja egymást könny és mosoly, öröm (folytatása a harmadik oldalon)
2
100 éves a cserkészet A cserkészet története A cserkészet vagy cserkészmozgalom egy önkéntes, vallásos, politikamentes ifjúságnevelõ mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtõl, társadalmi és vagyoni helyzettõl, valamint felekezettõl függetlenül. Célját, alapelveit és nevelési módszereit alapítója, Lord Baden-Powell of Gilwell határozta meg. A cserkészet alapvetõ célja, hogy támogassa a fiatalokat testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik teljes kifejlesztésében mind egyénként, mind felelõs állampolgárként és helyi, nemzeti és nemzetközi közösségeik tagjaiként. A cserkészet kezdetei 1907-ig nyúlnak vissza, amikor Robert Baden-Powell, a brit hadsereg tábornoka, megrendezte az elsõ cserkésztábort az angliai Brownsea Islanden. A cserkészet alapelveit 1908-ban megjelent Scouting for Boys (Cserkészet fiúknak) címû könyvében fektette le, amely saját korábbi,
katonai kiképzési szakkönyvei mellett, más hasonló kezdeményezésekbõl is merített. A 20. század elsõ felében a mozgalom világszerte elterjedt, és mind a fiúk, mind a lányok számára három korosztályban (farkaskölyök, cserkész, rover) kínált programot. A mozgalom a cserkészmódszert alkalmazza: egy nem-formális nevelési módszert, amely nagyban épít a szabadban végzett elfoglaltságokra, többek között a táborozásra, erdei és vízi életre, túrákra és sportra. A cserkészet széles körben ismert jellegzetessége a társadalmi egyenlõtlenségeket elfedni hivatott egyenruha, nyakkendõvel és cserkészkalappal vagy más fejfedõvel. Megkülönböztetõ jelvényei a cserkészliliom és a lóhere, valamint más, az egyenruhán viselhetõ jelvények. 2007-ben világszerte 38 millió cserkész tevékenykedik, 216 országban és területen; ezzel a cserkészet a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma. A két legnagyobb ernyõszervezet Cserkész Világszövetség (WOSM) és a Cserkészlány Világszövetség (WAGGGS).
A Szentatya köszöntötte a százéves cserkészmozgalmat A Szentatya levélben köszöntötte JeanPierre Ricard francia bíborost, a Francia Püspöki Konferencia elnökét a cserkészmozgalom centenáriuma alkalmából, és örömét fejezte ki a mozgalom eddigi mûködése felett. Száz évvel ezelõtt, az angliai Browsea szigetén Lord Robert Baden-Powell szervezte meg az elsõ cserkésztábort, majd az elsõ világháborút követõen Franciaországban fejlõdött nagymértékben, Jaques Sevin atyának, a francia cserkészek alapítójának köszönhetõen. „Az ember teljes, átfogó formálása: erre kínál alkalmat a játék, a cselekvés, a kaland, a természettel való kapcsolat, a közösségben való élet és mások szolgálata“ – húzta alá a Szentatya a cserkészek évszázados tevékenységérõl beszélve.
„Az evangéliummal áthatott cserkészet nem pusztán az emberi növekedés, hanem a valódi lelki és erkölcsi fejlõdés helye, és az életszentség hiteles útja. A cserkészpedagógiában rejlõ felelõsségérzet a szeretetben élt életre vezet, és felkelti az emberben a vágyat, hogy úgy szolgáljon másokat, ahogyan Krisztus tette” – emelte ki a pápa. A Szentatya emlékeztetett II. János Pál pápa 10 évvel ezelõtti felhívására, amelyben a katolikus cserkészet nagyobb egységének megteremtését kéri. A pápa az egész egyházzal együtt azt kívánja Franciaország és Európa cserkészeinek, hogy a mozgalom pedagógiája által Krisztusban gyökerezõ erõs személyiségekké váljanak, azzal a vággyal, hogy a hit nagy ideáljaiért és a szolidaritásért éljenek. 11
(folytatás a kilencedik oldalról)
Semmi sem örök, ami körülvesz téged, mondja szemembe gúnyosan a búcsúzkodó nyár. Nézz a diófáimra, a rozsdásodó szőlőlevelekre, figyelj a szilvakékre, barátkozz a reggeli ködben lehajló fűszálakkal; köss szövetséget az évszakok alázatával! Az örök létet nem itt kell keresned! Innen elmész, úgy, ahogyan én tovatűnök, mihelyt a szeptemberi szél szárnyára kap... Tanulj a búcsúzásomból! Én nem ragaszkodom magamhoz. Tudom, hogy mire vagyok képes, s ha elvégzem a rám bízott munkát, nyugodt szívvel
átadom helyem az utánam következőnek. Az állandóság műfaját nem ismerem. Ahogy te sem ismerheted! Te is csak levél vagy a múlandóság fáján. Te is a búcsúzkodásokból élsz. De a búcsúzásod nem halotti beszéd, hanem az Élet Éneke. Az Életé, amely elindul Valahonnan és el akar jutni Valahová! Reménységed gyökere ott van búcsúzkodásaid talajában. Miközben könnyezel, mert el kellett hagynod Valakit, már csillog a szemed, hiszen készülődsz Valakihez. Enzsői Ellák
Folyó év szeptember 1-től a következő utcák és tömházak lakói tartoznak a Gyár utcai Krisztus Király templomhoz Ág utca 14-, 15-, 16-, 17-, 18-, 19-, 20-, 21-, 23-, 24-, 25-, 26-, 27-, 28-, 35-, 36-, 37-, 38-, 39-es tömbházak Cigaretta utca, Császár Bálint utca 6-, 7-, 14-es tömbházak Dalia utca 12-, 37-, 39-, 40-, 43-, 44-es tömbházak December 1 sugárút 1-, 2-, 3-, 4-, 18-as tömbházak Dohány utca Energia tömb Füzes utca 31-es tömbház Grigore Bãlan sugárút 18-, 21-, 15-, 30-, 31-, 33-, 60-, 9-, 24-, 23-, 64-, 65-, 66-, 10-, 36-, 37-, 40-es tömbházak Gyár utca 5-, 7-, 29-, 30-, 32-, 40-es tömbházak Gyöngyvirág utca 9-, 12-, 35-, 36-, 37-, 40-, 42-, 46-, 47-es tömbházak Krizántém utca 41-, 48-, 49-es tömbházak Munkás utca Nárcisz utca 9-es tömbház Nicolae Iorga utca 9-, 10-, 11-, 12-, 13-, 22-, 34-, 1-, 2-, 3-, 4-, 5-ös tömbházak Orgona utca 8-, 10-, 20-, 24-, 25-, 26-os tömbházak Patak utca Puskás Tivadar utca 11-, 13-, 14-, 16-, 17-, 32-, 33-, 34-es tömbházak Sport utca 5-, 6-, 7-, 14/15-, 16-, 17-, 18-, 20-, 21-, 22-, 23-, 24-es tömbházak Tavirózsa utca 11-, 16-os tömbházak Tulipán utca 38-, 39-, 50-es tömbházak
Kérjük a kedves hívőket, ügyes-bajos dolgaikkal szíveskedjenek az új plébániát felkeresni!
10
(folytatás a második oldalról)
és szomorúság, s nagyon sokszor több jut a bánatból, mint az örvendezésbõl. Mária boldogsága nem ilyen! Kikezdhetetlen és veszély nélküli. Nem azért, mert a Mennyország valamiféle “Mosoly országa”, hanem azért, mert az emberi lét beteljesülésének állapota. Mária célhoz ért asszony, Istenhez jutott asszony, olyan asszony, akitõl nem vehetik el a boldogságot, azért: Boldogasszony. A Földön araszolgató értelem számára természetesen fölfoghatatlan ez a lét. Hinni épp azt jelenti, hogy bátorság van bennünk annak elfogadására, hogy létezhet olyan minõségileg magasabbrendû Élet, amelyhez most még nincs “antennánk”. A földi észjárás unalmasnak gondolja azt a boldogságot, amely beteljesül. Mit csinál az, aki elért a célhoz, miféle öröm az, amelynek nincs már kockázata?
Ez a gondolkodás a földi élet rendjét kivetíti az Égbe. Ezen a Földön valóban minden boldogságunk az úton-járás izgalmából ered... Annak megértéséhez kell az erõ, hogy az a Másik Boldogság, amely halálunk után vár reánk, millioszór izgalmasabb, hiszen Isten végtelen és kimeríthetetlen létében való osztozkodást jelent. Mária ebben a boldogságban él. Fia elõlegezte neki a Teljesség Birodalmát, hogy onnan figyelje anyai szemével földi erölködéseinket és szóljon, hogy “Fiam! Nincs életkedvük! Nincs hitük! Nincs perspektiva elõttük! Fiam nézd mennyire hamis úton járnak! Nézd Fiam! Narkóznak, erõszakoskodnak, ölik egymást, a sátánnal cimborálnak, a vesztükbe rohannak! Tégy csodát értük! Mentsd meg a Földet” Enzsõi Ellák
„Istennek dicsőséges Anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szûz Mária! Emlékezzél meg örökségedről, melyet hû szolgád, első királyunk és apostolunk, Szent István, neked fölajánlott és végrendeletében neked Hagyott! Tekints kegyes arccal országodra és dicső érdemeid által légy közbenjárónk és szószólónk Szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak őseink és minden inségökben kiszabadultak, mert folyton-folyvást vigyázott szemed örökségedre, ó mindörökre áldott Asszonyunk! Ezt mi biztosra vévén gyakran folyamodunk hozzád és már tapasztalásból tudjuk s mondhatjuk el, hogy éretted áldott meg minket az Úr. Ezen remény buzdít most is, és e bizodalom lelkesít, hogy oltalmad alá fussunk mi, a te néped, örökséged és nyájad, kik gyermekeid vagyunk és különös pártfogásodért hazánkat is Mária országának hívják. Azért emeljük fel tehát hozzád szívünket kezeinkkel együtt, és nagy alázattal kitárjuk szíved előtt könyörgésünket. Oltalmazzad is, esdve esdünk és védjed nagy hatalmú pártfogásoddal minden testilelki gonosz ellen édes hazánkat. Legyen eszköz benne a te esedezésed, hogy az Anyaszentegyházat nálunk és mindenütt a föld kerekségén felmagasztalás érje; nyerj isteni segítséggel nekünk tanulékony, engedelmes és a hit cselekedeteivel s gyümölcseivel bővelkedő szivet. Könyörgünk Nagyasszonyunk egész népünkért! Fordítsd ránk anyai irgalmasságodat; és örökséged polgárait, kiket védelmed alá vettél, megőrizzed minden bûntől, kegyességed által kormányozzad, Isten szerelmében és félelmében megtartsad. Nagyhatalmas esedezésed által nyerj a sziizeknek tisztaságot, a házasfeleknek istenességet és jámborságot, a bûnbánóknak bocsánatot, az igazaknak állhatatosságot, az özvegyeknek és árváknak gyámolítást, a szegényeknek pártfogást, az utazóknak szerencsés érkezést, a szomorúaknak vigasztalást, a megholt híveknek örök nyugodalmat. Ámen.“
3
Búcsúzás a nyártól
Sík Sándor: MAGYAROK NAGYASSZONYA Édesanya, bódog Anya, Virágszülő Szűz Mária. (Winkler-kódex)
Édesanya, boldog anya, Virágszülő Szűzmária, Világraszült virágodnak, Ajánlj minket szent Fiadnak.
Eddig is mint nyitott könyvben, Úgy olvastál a szívünkben. Bûneinket végigsírtad, De ítélni föl nem írtad.
Ha nem ajánlsz, hova menjünk? Nincs egy izrom épség bennünk. Minden épet, minden szépet Fölfaltak a cudar évek.
Te látod, hogy szívünk marja A bûnbánat jeges karma, Pislog már a keserûség Hamvából a régi hűség.
Mind a tíz bűnnel komáztunk, Belzebúbbal paroláztunk, Ami csepp jó maradt bennünk, Lemarta az idegen bűn.
Már a régi hit is mozdul, A meleg vér meg-megpozsdul. Ami szégyenünkre valott, Szemünkrõl már hull a hályog.
Csúfra mégis megmaradtunk, Nem nyílt meg a föld alattunk, Kikerültük a koporsót, Itt vagyunk most, legutolsók,
Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó, Tudjuk, mi félteni való. Sereglünk a Krisztus elé, De hogy álljunk szeme elé ?
Legutolsók a világnak, Kik a szívünkbe nem látnak, De tenálad, Asszonyunknál, Tudjuk, hogy csak irgalom vár.
Mit mondjunk, ha reá kérdez? Szólj helyettünk, anyánk édes, Annyit mondj csak: rosszak vagyunk, De mégis a tied vagyunk.
...Süt még a nap, tart a főszezon, de érzem a levegőben, hogy szedelőzködik a nyár. A naptár szerint még augusztus uralkodik, de palotája ajtajának kulcslyukán már kukucskál a nem királyi sarj, az új trónkövetelő: Szeptember. A fények fakóbbak, mint a júliusi győzelem idején, mintha megfáradtak volna menetközben, s a hajnalok olyan hűvösek, hogy amikor mezítlábasan kilépek a kertbe, vissza kell mennem a szandálomért. Az őszibarackfák, zöld kontyába sárga szálakat húz az idő, a fecskék edzőtáborba vonulnak, s egyre gyakrabban jön látogatóba az erdők bőszoknyás nagyasszonya: a szél. Búcsúzkodik a nyár. Ballagási ünnepélyeket rendez a második évszak. Körbejárja a szívemet, hogy aztán annak, rendje és módja szerint belépjen a harmadik osztályba, a tarka titkok lelket érlelő csendjébe: az őszbe. Őszülő fejjel figyelem, ahogy közeledik az ősz. Úgy érzem magam, mintha egy hídon állnék, melynek egyik pillérét fényesség aranyozza, a másikat köd permetezi. Búcsúzások jutnak eszembe. Olyan pillanatok, amelyekben eleven parázsként égetett meg a múlandóság – és megsebzett... Megsebzett és meggyógyított! Megtanított a köszönés művészetére. Tudni kell elköszönni, megköszönni azt, ami volt, ami történt velem, hogy aztán tiszta ábrázattal köszöntsem a következő évszakot, előítéletektől mentes szívvel fogadjam a jövőt, s ne legyek múltam rabszolgája. A búcsúzás sűrített idő A „valahonnan valahová“ induló járat szabad jelzést kapott masinája az izgalom rögzíthetetlen perce, amikor emlékek és vágyak, elszakadások és várva várt találkozások egyszerre csillognak a szemünkben, amikor otthagyjuk azt a meleg kis fészket, amelyben megerősödtek a szárnyaink. ...Integetek a vonatablakból... Anyám áll a pályaudvar forgatagában, az embererdő rengetegében, de csak engem lát, és
én is csak az Ő áldott arcát látom. El nem mozdulna és el nem mozdulnék. (Úristen! De rég is volt!) ...Aztán indul a vonat, sikongva jajdulnak a sínek, s ő előveszi a zsebkendőjét és integet, amíg csak látszik belőlem egy darab. Tudja, hogy két hét múlva érkezem, tudja, hogy hová megyek, mégis zokog. És sírok én is, az ismeretlenbe induló, pedig tudom, nincs olyan kincsesbányája a Földnek, ahonnan haza ne jönnék. És csak idejöhetek „haza“, ahol pipacsok várnak, meg segítséget kérő levelek. Nekem ezen a Földön van pazarolnivalóm! A búcsúzás: az elszakadás gyakorlótere és a reménység ébresztőórája. A búcsúzásban bevallom, hogy az ami eddig történt velem, ahhoz volt szükséges, hogy jöhessen valami más. A búcsúzás törékeny létünk szentségtartója. Az átváltozás kifejezhetetlen titkának „rögzítőedénye“, melyben az ember lelke az addig tapasztalt láthatóból elindul a láthatatlanba, miközben „külsőleg“ ugyanolyan marad, mint előtte volt. ...Idegenbe megyek... Nem tudom, mi vár még rám. A hajam a régi, az arcom a régi, a testem a régi; „csak“ a lelkem változott át. Átváltozott a búcsúzás szívet remegtető pillanatában. Abban a döbbenetben, ahol eltűnt a part – az addigi biztonság –, hogy átadja helyét a túlsó parthoz igyekvő reménykedésnek. Ebből a reményből élünk mindanynyian. Az utazás boldogsága a miénk, és az utazás folytonos búcsúzásokkal jár. „Én már nemsokára búcsúzom, egy boldogabb világról álmodom“ – írja Bródy János a „Nemsokára elmegyek“ című dalban. S ebben az „álomban“ ott rejtőzködik az a felismerés, hogy változásra van szükség, pályamódosításra, mert nem lehet úgy élni, ahogy eddig éltünk. Minden találkozás, minden ismerkedés, minden vállalkozás magában hordja a búcsúzás elkerülhetetlen pillanatát. Azt a pillanatot, amelyben az örök létet igénylő várakozásaink megméretnek a múló idő mérlegén... Megméretnek és könnyűnek találtatnak. (folytatása a tizedik oldalon)
4
9
Magyarnak lenni - erkölcsi fogalom
Wass Albert:
Intelem Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen. Összetartásban rejlik csak erõ. Más ember földjén nincs számodra hely.
Sík Sándor piarista tanár, költõ 1936-ban Szent magyarság címmel hatrészes rádióbeszédet tartott. Ezekbõl válogattunk az ünnep kapcsán néhány gondolatot.
Félvilágot is befuthatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza õszi lombot, ha nemzetedrõl megfeledkezel! Te bús magyar, kit számûzött hazád, s idegen zsarnok lakja otthonod: bús sorsodért ne vádold nemzeted, kit úgy tûnik, Isten is elhagyott. A látszat csal. Isten ma is a régi. Te hagytad õt el, te s a többiek, s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, s a múlt hibáit le nem törlitek: magyar földön nem lesz új Magyarország, Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyûlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet!
Munkácsy Mihály: Krisztusfej (1895-1896)
Teréz anya imája Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd õket! Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, mégis tegyél jót! Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt! A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, még légy becsületes és nyílt! A becsületesség s õszinteség sebezhetõvé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs! Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
8
Milyen kegyelme a jó Istennek, hogy a magyar történelem kezdetén mindjárt egy egész szent családot állít oda a magyarság elé. Amint a kereszténység kezdetén ott van a Szent Család: Jézus, Mária, József, amely élõ példával felel meg mindenre, amit a keresztény ember kérdezhet, úgy a magyar kereszténység elején is ott van a szent család: István, Gizella és Imre herceg. És mellettük, körülöttük seregével a nagyszerû püspökök, papok, szerzetesek, akik részben idegenbõl jöttek, dolgoztak a magyarságért és meghaltak a magyarságért: Adalbert, Gellért, Asztrik, Mór, Anasztáz, Sebestyén, Bonifác - a magyar egyház elsõ szent serege... Magyarnak lenni Szent István tanítása szerint erkölcsi fogalom. Úgy, amint Szent István akarta - és miért akarnók, hogyan mernõk másképp értelmezni? - még senkit sem tesz magyarrá az, hogy magyarul beszél. Ez még nagyon kevés. Senkit sem tesz magyarrá még az sem, hogy a vére magyar, sõt még az sem, hogy magyarnak vallja magát: a magyarságot erkölcsi küzdelemmel, Isten-sürgette cselekvéssel úgy kell kiküzdeni. Magyarnak lenni: erkölcsi lendület. Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban, hogy az Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot. Magyarnak lenni: szeretet, együttérzés, átfogása, átölelése mindannak, ami magyar; a magyar földnek, utolsó talpalatnyi rögnek, a magyar történelemnek, minden mozzanatával, a magyar embernek, valamennyinek, a hárommillió koldusnak és a másik hárommillió, emberhez nem méltó életet élõnek
is. És cselekvés; levonni a konzekvenciáját ennek a hitnek és ennek a szeretetnek: tenni, tunyaság, kényelem, önérdek ellenére is, amit erkölcs, amit lelkiismeret, amit Isten, amit Szent István megkíván - ezt jelenti magyarnak lenni Szent István szerint... Szent István mellett, aki megteremtette a hazát, ott áll Imre is! A nagy ideál mellett, aki megmutatja, mit tesz magyarnak lenni, ott áll Szent Imre és még valamit mond, még valami nagyot, valami szükségeset. Meg kell hallgatnunk õt is, tanulmányoznunk kell õt is, hogy lássuk, merre visz az út, hogyan kell tovább építeni a Szent István-i alapokon. Szent István igazi arcának felfedezésére keresztül kellett vergõdnünk a legendák és krónikák ködén, hogy a történeti valóság fényében lássuk... Nem elég éppen csakhogy kereszténynek lenni. Szent István életének nagy prédikációja: magyarság annyi mint kereszténység. Szent Imre hozzá teszi: kereszténység annyi mint hõsiesség... Vajha meglátnók, fõleg ma, mai megrendülésünkben, úttévesztésünkben, megzavarodottságunkban, amikor a leg-jobbak elõtt sem világos, merre vezet hát a magyar hivatás? Nem mondja meg más, csak az Isten. Benne kell bízni! Aki benne bízik, meg nem csalatkozik. De csak az bízik igazán, aki elindul Feléje; úgy, mint Szent István, megteszi a magáét. Ennyi, amit tehetünk. De ezt meg is kell tennünk... Íme, Szent István nagy tanítása! Õ a jó pásztor, aki ismeri övéit - vajha övéi is ismernék õt! Vajha látnák és követnék azt a drága szent Jobbkezet, amely kijelölte a mi utunkat!
5
Hálás szívvel boruljunk Isten elé és a harmadik évezred elején adjunk hálát neki, hogy Szent Istvánt adta nekünk „Istenünk, mikor Szent Istvánt kiválasztottad, benne minket is szerettél, mert azt akartad, hogy általa mindnyájan eljussunk a kegyelmi életre, a hit befogadására. Ő tanította meg a hívő magyart az igaz Isten szeretetére és félelmére, Istennek életünk középpontba állítására. Ő csepegtette bele a hívő emberbe azt a meggyőződést, hogy hit nélkül az élet égbolt Nap nélkül, éjszaka csillagok nélkül, vándorlás cél nélkül. Te adtad, Istenünk, honalapító királyunknak a bölcsességet, hogy ne csak a földi hont, hanem a lélek országát is kiépítse bennünk. Ő a halhatatlan lélek boldogságát helyezte mindenek élé, és azt akarta, hogy lelkünk élő alabástrom-kancsó legyen. Hogy azt a természetes javakon kívül a kegyelem értékeivel is megtöltsük és óvjuk, nehogy az élet szikláin összetörjön, hanem erényekkel telítve épen adjuk vissza a mennyei Atyának, aki előtt egyikünknek sem szabad üres kezekkel megjelennie. Te nyitottad meg nekünk, népünk nevelője, Szent István, az isteni kinyilatkoztatásban és a Könyvek könyvében, a Szentírásban az örökkévaló forrásokat, amelyek az égi magasságokból ömledeznek alá. Mindent elkövettél nemzeted földi boldogságáért amit az évezredeleji kor és országod helyzete lehetővé tett. Nagyon dolgos életre szoktattad népedet, de az igazi boldogságot, már itt a földön az istenközösségben mutattad meg számára. És hogy ennek az istenközelségnek a kiművelésére semmit sem szabad sajnálnunk, mert általa érjük el legfőbb életcélunkat, Istennél való végső egyesülésünket a mennyek országában. Dicső szent királyunk! Te az üdvösséghez vezető, szükséges tényezőként a hívő embernek az Anyaszentegyházat jelölted ki, Krisztus parancsa szerint. Szívünkbe írtad az Egyház parancsainak jelentőségét. Azt akartad, hogy a hívő ember buzgón szeresse Egyházát – parancsainak teljesítésével, a hozzátartozásnak nyilvános, de erőszakoltság nélküli megvallásával, 6
ügyeinek szenvédélymentes védelmével és az iránta való hűség törhetetlenségevel. Ebben a szellemben legyünk katolikusok és valljuk magunkat Krisztus nagy családjához tartozóknak. Neked köszönjük, Szent István, egy másik családnak, a mi saját kis családjainknak, otthonunknak, tűzhelyeinknek szép világát is. A céltalan ődöngés helyett a helyhez kötést, a szülői házat, a szülőföldet, annak kultúráját – végső
dat követjük akkor, amikor államunk becsületes, lelkiismeretes és lelkes építőmunkásai akarunk lenni. Azt is kívánod tőlünk, hogy hívő lélekkel az evangélium szociális értékeit vigyük bele az életbe. Lássuk meg minden emberben a Krisztusképet, akit szolgálni akarunk. Dolgozzunk és imádkozzunk s aztán bizalommal nézzünk a jövőbe, csak az legyen hívő lelkünk törekvése, hogy el ne hagyjuk az Istent, és akkor ő sem hagy el minket.
Honalapító Szent István király! Mindezek pártfogására kérünk téged, népünk atyját, apostolát, lelki életünk első forrás-nyitogatóját. Szükségünk van rád, szellemedre és lelki örökségedre... Halld hát szavunkat, állandóan feléd táruló fohászunkat, melyet Bazilikád szentélyének félkörű falára is aranybetűkkel ráírtunk: Szent István király, szünet nélkül esedezzél érettünk az örökkévalóság Királyánál! Ámen“.
Vitéz Somogyváry Gyula:
Szent
fokon magát a hazát. Honfoglalónkká lettél, mert az Árpádtól szerzett földet nemcsak küzdelmes bajvívással megtartottad, hanem hazává is tetted. Mint epekedne a lelkünk, ha nem éreznők egy hazának, az édes magyar hazának varázsát. Ha nem gyönyörködhetne a lelkünk egy hazának, a magyar hazának aranykalászos rónáiban, folyóinak, termékeny völgyeinek, kéklő hegykoszorúinak szépségében. Ha nem tölthetne el a boldogság, amikor egy hazának, a magyar haza tudósainak alkotásaira – műhelyeinkre, gyárainkra, templomainkra gondolunk. Mennyire sorvasztana a honvágy, ha nem ehetnők többé az általad alapított haza földjének kenyerét, ha nem érezhetnők az általad egységes néppé, állammá kovácsolt magyarsághoz való tartozást, ha nem beszélhetnénk egy általad megőrzött népnek, a magyar-nak nyelvét, az édes honi nyelvet. Szent István! Te a széttöredezettség és viszálykodás népét állammá tetted és alkotmányt adtál népünknek. Szívünkbe írtad az állam szeretetét, tiszteletét, rendelkezéseinek megtartását, így a te szellemedből merítjük, hogy az évezred elején is úgy szeressük államunkat, mint azt te megkívántad az elmúlt évezred elején. A te útmutatáso-
Magyarok királya Oltalmazza népét, Kertté varázsolja Sok pusztult vidékét. Kegyes jámborsága, Nagy, bölcs igazsága, Futó hír szárnyain Világot bejárja... Nagy hitét próbálja Egyre a jó Isten S bölcs István királynak Nyugovása nincsen. Volt egy szép, jó fia, Tündöklõ dalia - Jámbor Imre herceg S ím az is elhagyja. Alig nõtt ifjúvá: Mennyekbe költözött S íme: örvendezik Dicsõ szentek között, Õszül és bánkódik Magyarok jó atyja: Veszendõ országát Ugyan kire hagyja? Bús betegágyához Gyilkosok suhannak,
Jobb Csillog a hegyes tõr, Jaj, ölni akarnak! De kezük megriad, Térdükre omlanak S bûnbánó sírással Földön vonaglanak. S íme a nagy király Megbocsát szívesen És azok dicsérik Jóságát szüntelen. S mikor elköltözött, Sírjához járt a nép S csodáknak nagy hírét Mesélik szerteszét. Szent István sírjánál Vigaszt és írt talál: Ki hívõ lélekkel Gyógyulást tõle vár. S nagy idõk multával Hogy sírját fölbontják, Romlatlan meglelték Jótevõ, szent Jobbját. Azóta szentségünk, Bajban reménységünk. - Áldott és szent Jobbkéz Csak te vagy minekünk.
(Gyermek Hírlap, 1924. szeptember 28., 10. p.) 7
Hálás szívvel boruljunk Isten elé és a harmadik évezred elején adjunk hálát neki, hogy Szent Istvánt adta nekünk „Istenünk, mikor Szent Istvánt kiválasztottad, benne minket is szerettél, mert azt akartad, hogy általa mindnyájan eljussunk a kegyelmi életre, a hit befogadására. Ő tanította meg a hívő magyart az igaz Isten szeretetére és félelmére, Istennek életünk középpontba állítására. Ő csepegtette bele a hívő emberbe azt a meggyőződést, hogy hit nélkül az élet égbolt Nap nélkül, éjszaka csillagok nélkül, vándorlás cél nélkül. Te adtad, Istenünk, honalapító királyunknak a bölcsességet, hogy ne csak a földi hont, hanem a lélek országát is kiépítse bennünk. Ő a halhatatlan lélek boldogságát helyezte mindenek élé, és azt akarta, hogy lelkünk élő alabástrom-kancsó legyen. Hogy azt a természetes javakon kívül a kegyelem értékeivel is megtöltsük és óvjuk, nehogy az élet szikláin összetörjön, hanem erényekkel telítve épen adjuk vissza a mennyei Atyának, aki előtt egyikünknek sem szabad üres kezekkel megjelennie. Te nyitottad meg nekünk, népünk nevelője, Szent István, az isteni kinyilatkoztatásban és a Könyvek könyvében, a Szentírásban az örökkévaló forrásokat, amelyek az égi magasságokból ömledeznek alá. Mindent elkövettél nemzeted földi boldogságáért amit az évezredeleji kor és országod helyzete lehetővé tett. Nagyon dolgos életre szoktattad népedet, de az igazi boldogságot, már itt a földön az istenközösségben mutattad meg számára. És hogy ennek az istenközelségnek a kiművelésére semmit sem szabad sajnálnunk, mert általa érjük el legfőbb életcélunkat, Istennél való végső egyesülésünket a mennyek országában. Dicső szent királyunk! Te az üdvösséghez vezető, szükséges tényezőként a hívő embernek az Anyaszentegyházat jelölted ki, Krisztus parancsa szerint. Szívünkbe írtad az Egyház parancsainak jelentőségét. Azt akartad, hogy a hívő ember buzgón szeresse Egyházát – parancsainak teljesítésével, a hozzátartozásnak nyilvános, de erőszakoltság nélküli megvallásával, 6
ügyeinek szenvédélymentes védelmével és az iránta való hűség törhetetlenségevel. Ebben a szellemben legyünk katolikusok és valljuk magunkat Krisztus nagy családjához tartozóknak. Neked köszönjük, Szent István, egy másik családnak, a mi saját kis családjainknak, otthonunknak, tűzhelyeinknek szép világát is. A céltalan ődöngés helyett a helyhez kötést, a szülői házat, a szülőföldet, annak kultúráját – végső
dat követjük akkor, amikor államunk becsületes, lelkiismeretes és lelkes építőmunkásai akarunk lenni. Azt is kívánod tőlünk, hogy hívő lélekkel az evangélium szociális értékeit vigyük bele az életbe. Lássuk meg minden emberben a Krisztusképet, akit szolgálni akarunk. Dolgozzunk és imádkozzunk s aztán bizalommal nézzünk a jövőbe, csak az legyen hívő lelkünk törekvése, hogy el ne hagyjuk az Istent, és akkor ő sem hagy el minket.
Honalapító Szent István király! Mindezek pártfogására kérünk téged, népünk atyját, apostolát, lelki életünk első forrás-nyitogatóját. Szükségünk van rád, szellemedre és lelki örökségedre... Halld hát szavunkat, állandóan feléd táruló fohászunkat, melyet Bazilikád szentélyének félkörű falára is aranybetűkkel ráírtunk: Szent István király, szünet nélkül esedezzél érettünk az örökkévalóság Királyánál! Ámen“.
Vitéz Somogyváry Gyula:
Szent
fokon magát a hazát. Honfoglalónkká lettél, mert az Árpádtól szerzett földet nemcsak küzdelmes bajvívással megtartottad, hanem hazává is tetted. Mint epekedne a lelkünk, ha nem éreznők egy hazának, az édes magyar hazának varázsát. Ha nem gyönyörködhetne a lelkünk egy hazának, a magyar hazának aranykalászos rónáiban, folyóinak, termékeny völgyeinek, kéklő hegykoszorúinak szépségében. Ha nem tölthetne el a boldogság, amikor egy hazának, a magyar haza tudósainak alkotásaira – műhelyeinkre, gyárainkra, templomainkra gondolunk. Mennyire sorvasztana a honvágy, ha nem ehetnők többé az általad alapított haza földjének kenyerét, ha nem érezhetnők az általad egységes néppé, állammá kovácsolt magyarsághoz való tartozást, ha nem beszélhetnénk egy általad megőrzött népnek, a magyar-nak nyelvét, az édes honi nyelvet. Szent István! Te a széttöredezettség és viszálykodás népét állammá tetted és alkotmányt adtál népünknek. Szívünkbe írtad az állam szeretetét, tiszteletét, rendelkezéseinek megtartását, így a te szellemedből merítjük, hogy az évezred elején is úgy szeressük államunkat, mint azt te megkívántad az elmúlt évezred elején. A te útmutatáso-
Magyarok királya Oltalmazza népét, Kertté varázsolja Sok pusztult vidékét. Kegyes jámborsága, Nagy, bölcs igazsága, Futó hír szárnyain Világot bejárja... Nagy hitét próbálja Egyre a jó Isten S bölcs István királynak Nyugovása nincsen. Volt egy szép, jó fia, Tündöklõ dalia - Jámbor Imre herceg S ím az is elhagyja. Alig nõtt ifjúvá: Mennyekbe költözött S íme: örvendezik Dicsõ szentek között, Õszül és bánkódik Magyarok jó atyja: Veszendõ országát Ugyan kire hagyja? Bús betegágyához Gyilkosok suhannak,
Jobb Csillog a hegyes tõr, Jaj, ölni akarnak! De kezük megriad, Térdükre omlanak S bûnbánó sírással Földön vonaglanak. S íme a nagy király Megbocsát szívesen És azok dicsérik Jóságát szüntelen. S mikor elköltözött, Sírjához járt a nép S csodáknak nagy hírét Mesélik szerteszét. Szent István sírjánál Vigaszt és írt talál: Ki hívõ lélekkel Gyógyulást tõle vár. S nagy idõk multával Hogy sírját fölbontják, Romlatlan meglelték Jótevõ, szent Jobbját. Azóta szentségünk, Bajban reménységünk. - Áldott és szent Jobbkéz Csak te vagy minekünk.
(Gyermek Hírlap, 1924. szeptember 28., 10. p.) 7
Magyarnak lenni - erkölcsi fogalom
Wass Albert:
Intelem Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen. Összetartásban rejlik csak erõ. Más ember földjén nincs számodra hely.
Sík Sándor piarista tanár, költõ 1936-ban Szent magyarság címmel hatrészes rádióbeszédet tartott. Ezekbõl válogattunk az ünnep kapcsán néhány gondolatot.
Félvilágot is befuthatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza õszi lombot, ha nemzetedrõl megfeledkezel! Te bús magyar, kit számûzött hazád, s idegen zsarnok lakja otthonod: bús sorsodért ne vádold nemzeted, kit úgy tûnik, Isten is elhagyott. A látszat csal. Isten ma is a régi. Te hagytad õt el, te s a többiek, s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, s a múlt hibáit le nem törlitek: magyar földön nem lesz új Magyarország, Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyûlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet!
Munkácsy Mihály: Krisztusfej (1895-1896)
Teréz anya imája Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd õket! Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, mégis tegyél jót! Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt! A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, még légy becsületes és nyílt! A becsületesség s õszinteség sebezhetõvé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs! Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
8
Milyen kegyelme a jó Istennek, hogy a magyar történelem kezdetén mindjárt egy egész szent családot állít oda a magyarság elé. Amint a kereszténység kezdetén ott van a Szent Család: Jézus, Mária, József, amely élõ példával felel meg mindenre, amit a keresztény ember kérdezhet, úgy a magyar kereszténység elején is ott van a szent család: István, Gizella és Imre herceg. És mellettük, körülöttük seregével a nagyszerû püspökök, papok, szerzetesek, akik részben idegenbõl jöttek, dolgoztak a magyarságért és meghaltak a magyarságért: Adalbert, Gellért, Asztrik, Mór, Anasztáz, Sebestyén, Bonifác - a magyar egyház elsõ szent serege... Magyarnak lenni Szent István tanítása szerint erkölcsi fogalom. Úgy, amint Szent István akarta - és miért akarnók, hogyan mernõk másképp értelmezni? - még senkit sem tesz magyarrá az, hogy magyarul beszél. Ez még nagyon kevés. Senkit sem tesz magyarrá még az sem, hogy a vére magyar, sõt még az sem, hogy magyarnak vallja magát: a magyarságot erkölcsi küzdelemmel, Isten-sürgette cselekvéssel úgy kell kiküzdeni. Magyarnak lenni: erkölcsi lendület. Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban, hogy az Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot. Magyarnak lenni: szeretet, együttérzés, átfogása, átölelése mindannak, ami magyar; a magyar földnek, utolsó talpalatnyi rögnek, a magyar történelemnek, minden mozzanatával, a magyar embernek, valamennyinek, a hárommillió koldusnak és a másik hárommillió, emberhez nem méltó életet élõnek
is. És cselekvés; levonni a konzekvenciáját ennek a hitnek és ennek a szeretetnek: tenni, tunyaság, kényelem, önérdek ellenére is, amit erkölcs, amit lelkiismeret, amit Isten, amit Szent István megkíván - ezt jelenti magyarnak lenni Szent István szerint... Szent István mellett, aki megteremtette a hazát, ott áll Imre is! A nagy ideál mellett, aki megmutatja, mit tesz magyarnak lenni, ott áll Szent Imre és még valamit mond, még valami nagyot, valami szükségeset. Meg kell hallgatnunk õt is, tanulmányoznunk kell õt is, hogy lássuk, merre visz az út, hogyan kell tovább építeni a Szent István-i alapokon. Szent István igazi arcának felfedezésére keresztül kellett vergõdnünk a legendák és krónikák ködén, hogy a történeti valóság fényében lássuk... Nem elég éppen csakhogy kereszténynek lenni. Szent István életének nagy prédikációja: magyarság annyi mint kereszténység. Szent Imre hozzá teszi: kereszténység annyi mint hõsiesség... Vajha meglátnók, fõleg ma, mai megrendülésünkben, úttévesztésünkben, megzavarodottságunkban, amikor a leg-jobbak elõtt sem világos, merre vezet hát a magyar hivatás? Nem mondja meg más, csak az Isten. Benne kell bízni! Aki benne bízik, meg nem csalatkozik. De csak az bízik igazán, aki elindul Feléje; úgy, mint Szent István, megteszi a magáét. Ennyi, amit tehetünk. De ezt meg is kell tennünk... Íme, Szent István nagy tanítása! Õ a jó pásztor, aki ismeri övéit - vajha övéi is ismernék õt! Vajha látnák és követnék azt a drága szent Jobbkezet, amely kijelölte a mi utunkat!
5
Búcsúzás a nyártól
Sík Sándor: MAGYAROK NAGYASSZONYA Édesanya, bódog Anya, Virágszülő Szűz Mária. (Winkler-kódex)
Édesanya, boldog anya, Virágszülő Szűzmária, Világraszült virágodnak, Ajánlj minket szent Fiadnak.
Eddig is mint nyitott könyvben, Úgy olvastál a szívünkben. Bûneinket végigsírtad, De ítélni föl nem írtad.
Ha nem ajánlsz, hova menjünk? Nincs egy izrom épség bennünk. Minden épet, minden szépet Fölfaltak a cudar évek.
Te látod, hogy szívünk marja A bûnbánat jeges karma, Pislog már a keserûség Hamvából a régi hűség.
Mind a tíz bűnnel komáztunk, Belzebúbbal paroláztunk, Ami csepp jó maradt bennünk, Lemarta az idegen bűn.
Már a régi hit is mozdul, A meleg vér meg-megpozsdul. Ami szégyenünkre valott, Szemünkrõl már hull a hályog.
Csúfra mégis megmaradtunk, Nem nyílt meg a föld alattunk, Kikerültük a koporsót, Itt vagyunk most, legutolsók,
Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó, Tudjuk, mi félteni való. Sereglünk a Krisztus elé, De hogy álljunk szeme elé ?
Legutolsók a világnak, Kik a szívünkbe nem látnak, De tenálad, Asszonyunknál, Tudjuk, hogy csak irgalom vár.
Mit mondjunk, ha reá kérdez? Szólj helyettünk, anyánk édes, Annyit mondj csak: rosszak vagyunk, De mégis a tied vagyunk.
...Süt még a nap, tart a főszezon, de érzem a levegőben, hogy szedelőzködik a nyár. A naptár szerint még augusztus uralkodik, de palotája ajtajának kulcslyukán már kukucskál a nem királyi sarj, az új trónkövetelő: Szeptember. A fények fakóbbak, mint a júliusi győzelem idején, mintha megfáradtak volna menetközben, s a hajnalok olyan hűvösek, hogy amikor mezítlábasan kilépek a kertbe, vissza kell mennem a szandálomért. Az őszibarackfák, zöld kontyába sárga szálakat húz az idő, a fecskék edzőtáborba vonulnak, s egyre gyakrabban jön látogatóba az erdők bőszoknyás nagyasszonya: a szél. Búcsúzkodik a nyár. Ballagási ünnepélyeket rendez a második évszak. Körbejárja a szívemet, hogy aztán annak, rendje és módja szerint belépjen a harmadik osztályba, a tarka titkok lelket érlelő csendjébe: az őszbe. Őszülő fejjel figyelem, ahogy közeledik az ősz. Úgy érzem magam, mintha egy hídon állnék, melynek egyik pillérét fényesség aranyozza, a másikat köd permetezi. Búcsúzások jutnak eszembe. Olyan pillanatok, amelyekben eleven parázsként égetett meg a múlandóság – és megsebzett... Megsebzett és meggyógyított! Megtanított a köszönés művészetére. Tudni kell elköszönni, megköszönni azt, ami volt, ami történt velem, hogy aztán tiszta ábrázattal köszöntsem a következő évszakot, előítéletektől mentes szívvel fogadjam a jövőt, s ne legyek múltam rabszolgája. A búcsúzás sűrített idő A „valahonnan valahová“ induló járat szabad jelzést kapott masinája az izgalom rögzíthetetlen perce, amikor emlékek és vágyak, elszakadások és várva várt találkozások egyszerre csillognak a szemünkben, amikor otthagyjuk azt a meleg kis fészket, amelyben megerősödtek a szárnyaink. ...Integetek a vonatablakból... Anyám áll a pályaudvar forgatagában, az embererdő rengetegében, de csak engem lát, és
én is csak az Ő áldott arcát látom. El nem mozdulna és el nem mozdulnék. (Úristen! De rég is volt!) ...Aztán indul a vonat, sikongva jajdulnak a sínek, s ő előveszi a zsebkendőjét és integet, amíg csak látszik belőlem egy darab. Tudja, hogy két hét múlva érkezem, tudja, hogy hová megyek, mégis zokog. És sírok én is, az ismeretlenbe induló, pedig tudom, nincs olyan kincsesbányája a Földnek, ahonnan haza ne jönnék. És csak idejöhetek „haza“, ahol pipacsok várnak, meg segítséget kérő levelek. Nekem ezen a Földön van pazarolnivalóm! A búcsúzás: az elszakadás gyakorlótere és a reménység ébresztőórája. A búcsúzásban bevallom, hogy az ami eddig történt velem, ahhoz volt szükséges, hogy jöhessen valami más. A búcsúzás törékeny létünk szentségtartója. Az átváltozás kifejezhetetlen titkának „rögzítőedénye“, melyben az ember lelke az addig tapasztalt láthatóból elindul a láthatatlanba, miközben „külsőleg“ ugyanolyan marad, mint előtte volt. ...Idegenbe megyek... Nem tudom, mi vár még rám. A hajam a régi, az arcom a régi, a testem a régi; „csak“ a lelkem változott át. Átváltozott a búcsúzás szívet remegtető pillanatában. Abban a döbbenetben, ahol eltűnt a part – az addigi biztonság –, hogy átadja helyét a túlsó parthoz igyekvő reménykedésnek. Ebből a reményből élünk mindanynyian. Az utazás boldogsága a miénk, és az utazás folytonos búcsúzásokkal jár. „Én már nemsokára búcsúzom, egy boldogabb világról álmodom“ – írja Bródy János a „Nemsokára elmegyek“ című dalban. S ebben az „álomban“ ott rejtőzködik az a felismerés, hogy változásra van szükség, pályamódosításra, mert nem lehet úgy élni, ahogy eddig éltünk. Minden találkozás, minden ismerkedés, minden vállalkozás magában hordja a búcsúzás elkerülhetetlen pillanatát. Azt a pillanatot, amelyben az örök létet igénylő várakozásaink megméretnek a múló idő mérlegén... Megméretnek és könnyűnek találtatnak. (folytatása a tizedik oldalon)
4
9
(folytatás a kilencedik oldalról)
Semmi sem örök, ami körülvesz téged, mondja szemembe gúnyosan a búcsúzkodó nyár. Nézz a diófáimra, a rozsdásodó szőlőlevelekre, figyelj a szilvakékre, barátkozz a reggeli ködben lehajló fűszálakkal; köss szövetséget az évszakok alázatával! Az örök létet nem itt kell keresned! Innen elmész, úgy, ahogyan én tovatűnök, mihelyt a szeptemberi szél szárnyára kap... Tanulj a búcsúzásomból! Én nem ragaszkodom magamhoz. Tudom, hogy mire vagyok képes, s ha elvégzem a rám bízott munkát, nyugodt szívvel
átadom helyem az utánam következőnek. Az állandóság műfaját nem ismerem. Ahogy te sem ismerheted! Te is csak levél vagy a múlandóság fáján. Te is a búcsúzkodásokból élsz. De a búcsúzásod nem halotti beszéd, hanem az Élet Éneke. Az Életé, amely elindul Valahonnan és el akar jutni Valahová! Reménységed gyökere ott van búcsúzkodásaid talajában. Miközben könnyezel, mert el kellett hagynod Valakit, már csillog a szemed, hiszen készülődsz Valakihez. Enzsői Ellák
Folyó év szeptember 1-től a következő utcák és tömházak lakói tartoznak a Gyár utcai Krisztus Király templomhoz Ág utca 14-, 15-, 16-, 17-, 18-, 19-, 20-, 21-, 23-, 24-, 25-, 26-, 27-, 28-, 35-, 36-, 37-, 38-, 39-es tömbházak Cigaretta utca, Császár Bálint utca 6-, 7-, 14-es tömbházak Dalia utca 12-, 37-, 39-, 40-, 43-, 44-es tömbházak December 1 sugárút 1-, 2-, 3-, 4-, 18-as tömbházak Dohány utca Energia tömb Füzes utca 31-es tömbház Grigore Bãlan sugárút 18-, 21-, 15-, 30-, 31-, 33-, 60-, 9-, 24-, 23-, 64-, 65-, 66-, 10-, 36-, 37-, 40-es tömbházak Gyár utca 5-, 7-, 29-, 30-, 32-, 40-es tömbházak Gyöngyvirág utca 9-, 12-, 35-, 36-, 37-, 40-, 42-, 46-, 47-es tömbházak Krizántém utca 41-, 48-, 49-es tömbházak Munkás utca Nárcisz utca 9-es tömbház Nicolae Iorga utca 9-, 10-, 11-, 12-, 13-, 22-, 34-, 1-, 2-, 3-, 4-, 5-ös tömbházak Orgona utca 8-, 10-, 20-, 24-, 25-, 26-os tömbházak Patak utca Puskás Tivadar utca 11-, 13-, 14-, 16-, 17-, 32-, 33-, 34-es tömbházak Sport utca 5-, 6-, 7-, 14/15-, 16-, 17-, 18-, 20-, 21-, 22-, 23-, 24-es tömbházak Tavirózsa utca 11-, 16-os tömbházak Tulipán utca 38-, 39-, 50-es tömbházak
Kérjük a kedves hívőket, ügyes-bajos dolgaikkal szíveskedjenek az új plébániát felkeresni!
10
(folytatás a második oldalról)
és szomorúság, s nagyon sokszor több jut a bánatból, mint az örvendezésbõl. Mária boldogsága nem ilyen! Kikezdhetetlen és veszély nélküli. Nem azért, mert a Mennyország valamiféle “Mosoly országa”, hanem azért, mert az emberi lét beteljesülésének állapota. Mária célhoz ért asszony, Istenhez jutott asszony, olyan asszony, akitõl nem vehetik el a boldogságot, azért: Boldogasszony. A Földön araszolgató értelem számára természetesen fölfoghatatlan ez a lét. Hinni épp azt jelenti, hogy bátorság van bennünk annak elfogadására, hogy létezhet olyan minõségileg magasabbrendû Élet, amelyhez most még nincs “antennánk”. A földi észjárás unalmasnak gondolja azt a boldogságot, amely beteljesül. Mit csinál az, aki elért a célhoz, miféle öröm az, amelynek nincs már kockázata?
Ez a gondolkodás a földi élet rendjét kivetíti az Égbe. Ezen a Földön valóban minden boldogságunk az úton-járás izgalmából ered... Annak megértéséhez kell az erõ, hogy az a Másik Boldogság, amely halálunk után vár reánk, millioszór izgalmasabb, hiszen Isten végtelen és kimeríthetetlen létében való osztozkodást jelent. Mária ebben a boldogságban él. Fia elõlegezte neki a Teljesség Birodalmát, hogy onnan figyelje anyai szemével földi erölködéseinket és szóljon, hogy “Fiam! Nincs életkedvük! Nincs hitük! Nincs perspektiva elõttük! Fiam nézd mennyire hamis úton járnak! Nézd Fiam! Narkóznak, erõszakoskodnak, ölik egymást, a sátánnal cimborálnak, a vesztükbe rohannak! Tégy csodát értük! Mentsd meg a Földet” Enzsõi Ellák
„Istennek dicsőséges Anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szûz Mária! Emlékezzél meg örökségedről, melyet hû szolgád, első királyunk és apostolunk, Szent István, neked fölajánlott és végrendeletében neked Hagyott! Tekints kegyes arccal országodra és dicső érdemeid által légy közbenjárónk és szószólónk Szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak őseink és minden inségökben kiszabadultak, mert folyton-folyvást vigyázott szemed örökségedre, ó mindörökre áldott Asszonyunk! Ezt mi biztosra vévén gyakran folyamodunk hozzád és már tapasztalásból tudjuk s mondhatjuk el, hogy éretted áldott meg minket az Úr. Ezen remény buzdít most is, és e bizodalom lelkesít, hogy oltalmad alá fussunk mi, a te néped, örökséged és nyájad, kik gyermekeid vagyunk és különös pártfogásodért hazánkat is Mária országának hívják. Azért emeljük fel tehát hozzád szívünket kezeinkkel együtt, és nagy alázattal kitárjuk szíved előtt könyörgésünket. Oltalmazzad is, esdve esdünk és védjed nagy hatalmú pártfogásoddal minden testilelki gonosz ellen édes hazánkat. Legyen eszköz benne a te esedezésed, hogy az Anyaszentegyházat nálunk és mindenütt a föld kerekségén felmagasztalás érje; nyerj isteni segítséggel nekünk tanulékony, engedelmes és a hit cselekedeteivel s gyümölcseivel bővelkedő szivet. Könyörgünk Nagyasszonyunk egész népünkért! Fordítsd ránk anyai irgalmasságodat; és örökséged polgárait, kiket védelmed alá vettél, megőrizzed minden bûntől, kegyességed által kormányozzad, Isten szerelmében és félelmében megtartsad. Nagyhatalmas esedezésed által nyerj a sziizeknek tisztaságot, a házasfeleknek istenességet és jámborságot, a bûnbánóknak bocsánatot, az igazaknak állhatatosságot, az özvegyeknek és árváknak gyámolítást, a szegényeknek pártfogást, az utazóknak szerencsés érkezést, a szomorúaknak vigasztalást, a megholt híveknek örök nyugodalmat. Ámen.“
3
Boldogasszony ...Ízlelgetem a szót: Boldogasszony. Hiszen így a nyár derekán sorra találkozom vele a naptárban. Sarlósboldog-asszony, Kármelhegyi Boldogasszony, Havas Boldogasszony, Nagyboldogasszony. Engem nem a naptárbeli figyelmeztetés buzdít ennek a Boldogasszonynak a szeretetére, hanem a szívem. Édesanyám bizonyára sokkal jobban ismeri már ezt az Égi Anyát, akihez oly sokszor fohászkodtunk a segesdi búcsúkon. Nekem még errõl a földrõl kell eldadognom: miért szeretem Õt. Legszívesebben énekelném neki azzal a tiszta gyermek-hanggal, amellyel valaha énekeltem: “Boldogasszony édes, hozzád esd ma néped, veszni indult lelkét, hogy Te mentenéd meg, Édes Szûzanyánk.” ... Azóta megkopott a hangom, mélyebb és rekedtebb lett, és sajnos nem is cseng olyan tisztán, mint egykor, mikor még anyám és apám kezét fogtam, hogy el ne vesszek a tömegben. Egy azonban a régi maradt: a szeretetem. A szívemen nem fogott az idõ, nem bírt vele a megszokás ördöge, nem telepe-dett rá a rutin; ma is úgy szeretem Máriát, mint diákkoromban. Miért szeretem Õt? Még azt is nehéz megfogalmaznunk, hogy miért szeretünk egy földi asszonyt, hiszen a szeretet megfoszt a tárgyilagos értékeléstõl, a kimért ítélettõl. A szeretet nyelve a csönd, a zavar, a dadogás, szavak keresése, vagy éppen szavak bõsége. Amikor meg kell fogalmaznunk valakit, aki számunkra fontos, azonnal érezzük, milyen nehéz válaszolnunk a miért-re. Ha szeretteinkrõl szólunk, rést nyitunk a szívünkön, hogy mások is belássanak, de ez csupán egy kulcslyuknyi hely. A szívet senki sem tudja kifordítani. Szeretem az “igenjeiért"! Azért az egyértelmû válaszért, amit Istennek adott... Mi mindig a magunk álmait kergetjük, nem engedjük, hogy mások beleszóljanak az életünkbe. Mária hangja a “legyen nékem a te igéd szerint”. Nem kezd magyarázkodni, hogy “másként
képzeltem el a jövõmet”, nem mondja az isteni küldöttnek, hogy “hagyj békén”; engedi, hogy Isten döntsön élete felöl. Szeretem a figyelmességéért! Pásztorok szavait szívébe rejtõ bölcsességéért, azért a befogadó emberségért, amely soha-sem utasítja el a titkot, a nyitottságáért szeretem. Azért az asszonyi szemért, amely a lakodalmas társaságban észreveszi, hogy fogytán a bor, s így lesz a kánai menyegzõ a közbenjárás elsõ állomása. Szeretem az alázatért! Sohasem akar elõtérbe kerülni. Nem hivalkodik gyermekével. Nem büszkélkedik azzal, hogy lám Õ, kinek az édesanyja. Hagyja, hogy tanítson a Fia, és nem sértõdik meg, hogy Jézus az Õt hallgató embereket anyjának és testvérének nevezi. Csendben, “beáll” ebbe a szent rokonságba. Szeretem a kitartásáért! Õ a föld legerõsebb asszonya. Amikor rászakad az ég, amikor a legdrágább Fiút viszik a vesztõhelyre, amikor sorra szöknek a legkitartóbb tanítványok, ez az Édesanya vonszolja magát szemefénye után. Nem átkozódik, nem kiabál az égbe szemrehányó szavakat, megy Jézusa után, és szenvedését ráteszi Fia keresztjére... És ezt a Fájdalmas Anyát ma mégis Boldogasszonynak hívjuk... Miért nevezzük Boldogasszonynak? Hogyan lehet boldog az, akit ennyi gyötrelem ért? Mi a kölönbség egy asszony boldogsága és Mária boldogsága között?... Annyi, mint Föld és Ég között. A Földön is vannak asszonyok, akik boldogok, de Boldogasszony – így egybeírva – egyedül Jézus édesanyja. Mitõl boldog ezen a Földön egy aszszony? Boldog a családjától, gyermekeitõl, hivatásától, sikereitõl, de bárhogy sorolnám tovább ezeket a boldogságokat, azonnal tudjuk, mennyire veszélyeztetett boldogság mindegyik, milyen ingatag öröm. Idõnkénti boldogság jut nekünk. Egyetlen asszonynak sincs felhõtlen boldogsága. A befejezettség hi-ányzik belõle. Itt állandóan váltja egymást könny és mosoly, öröm (folytatása a harmadik oldalon)
2
100 éves a cserkészet A cserkészet története A cserkészet vagy cserkészmozgalom egy önkéntes, vallásos, politikamentes ifjúságnevelõ mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtõl, társadalmi és vagyoni helyzettõl, valamint felekezettõl függetlenül. Célját, alapelveit és nevelési módszereit alapítója, Lord Baden-Powell of Gilwell határozta meg. A cserkészet alapvetõ célja, hogy támogassa a fiatalokat testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik teljes kifejlesztésében mind egyénként, mind felelõs állampolgárként és helyi, nemzeti és nemzetközi közösségeik tagjaiként. A cserkészet kezdetei 1907-ig nyúlnak vissza, amikor Robert Baden-Powell, a brit hadsereg tábornoka, megrendezte az elsõ cserkésztábort az angliai Brownsea Islanden. A cserkészet alapelveit 1908-ban megjelent Scouting for Boys (Cserkészet fiúknak) címû könyvében fektette le, amely saját korábbi,
katonai kiképzési szakkönyvei mellett, más hasonló kezdeményezésekbõl is merített. A 20. század elsõ felében a mozgalom világszerte elterjedt, és mind a fiúk, mind a lányok számára három korosztályban (farkaskölyök, cserkész, rover) kínált programot. A mozgalom a cserkészmódszert alkalmazza: egy nem-formális nevelési módszert, amely nagyban épít a szabadban végzett elfoglaltságokra, többek között a táborozásra, erdei és vízi életre, túrákra és sportra. A cserkészet széles körben ismert jellegzetessége a társadalmi egyenlõtlenségeket elfedni hivatott egyenruha, nyakkendõvel és cserkészkalappal vagy más fejfedõvel. Megkülönböztetõ jelvényei a cserkészliliom és a lóhere, valamint más, az egyenruhán viselhetõ jelvények. 2007-ben világszerte 38 millió cserkész tevékenykedik, 216 országban és területen; ezzel a cserkészet a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma. A két legnagyobb ernyõszervezet Cserkész Világszövetség (WOSM) és a Cserkészlány Világszövetség (WAGGGS).
A Szentatya köszöntötte a százéves cserkészmozgalmat A Szentatya levélben köszöntötte JeanPierre Ricard francia bíborost, a Francia Püspöki Konferencia elnökét a cserkészmozgalom centenáriuma alkalmából, és örömét fejezte ki a mozgalom eddigi mûködése felett. Száz évvel ezelõtt, az angliai Browsea szigetén Lord Robert Baden-Powell szervezte meg az elsõ cserkésztábort, majd az elsõ világháborút követõen Franciaországban fejlõdött nagymértékben, Jaques Sevin atyának, a francia cserkészek alapítójának köszönhetõen. „Az ember teljes, átfogó formálása: erre kínál alkalmat a játék, a cselekvés, a kaland, a természettel való kapcsolat, a közösségben való élet és mások szolgálata“ – húzta alá a Szentatya a cserkészek évszázados tevékenységérõl beszélve.
„Az evangéliummal áthatott cserkészet nem pusztán az emberi növekedés, hanem a valódi lelki és erkölcsi fejlõdés helye, és az életszentség hiteles útja. A cserkészpedagógiában rejlõ felelõsségérzet a szeretetben élt életre vezet, és felkelti az emberben a vágyat, hogy úgy szolgáljon másokat, ahogyan Krisztus tette” – emelte ki a pápa. A Szentatya emlékeztetett II. János Pál pápa 10 évvel ezelõtti felhívására, amelyben a katolikus cserkészet nagyobb egységének megteremtését kéri. A pápa az egész egyházzal együtt azt kívánja Franciaország és Európa cserkészeinek, hogy a mozgalom pedagógiája által Krisztusban gyökerezõ erõs személyiségekké váljanak, azzal a vággyal, hogy a hit nagy ideáljaiért és a szolidaritásért éljenek. 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Czintos Anna Alexandra, Erdélyi Dóra, Erdélyi Zsófia, Gábor Áron, Bodor Tamás Kristóf, Kiss Zsanett Ágnes, Szabó Hunor István, Gál Csanád Antal, Geréd Hanna, Székely Júlia, Lõrincz Zente Örs, Szabó Eduárd, Dán Boglárka Borbála, Zsigmond Márk András, Constantinescu Cristian, Márton Ádám Márk, Vizi Mátyás Máté, Tãlas Anita Andrea, Madár Andor Attila.
Szentségi házasságot kötött: - Sandu Adrian - Fazakas Ottilia, Hegyi László - Csiki Tünde Erika, Szávuly Tamás - Miklós Imola Veronika, Dán András - Bagi Andrea Mária, Demeter János- Kádár Melinda, Jordáki Csongor József - Gecse Adél, Bodor Attila Rápolti Katalin, Vajna Zoltán Gyula Farkas Mária, Szotyori Attila - Szabó Réka Zsuzsánna, Maksai László - Rusz Melinda, Incze Levente - Szabó Eszter, Neaguly Antal - Vári Matild, Ferencz Róbert József - Bartha Szeréna.
Az Úr hazahívta: - Schisz Irén, Kató Gábor, Benõ Zoltán, Ferencz Gyula, Fekete Károly, Bartó Attila, Fail Attila, Serestér József, Turcoiu Adél, Háromszéki Teréz, Sánta Erzsébet, Pataki Lajos, Molnár Etelka, Ferencz Margit.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
12
Új évfolyam 100. szám
Érsek atyánk augusztus 1-tõl két új papot küldött a szent József egyházközségbe Sánta Pál Sepsiszentgyörgyön született 1959-ben, pappá szentelték 1985ben - Magyarországról érkezett hozzánk. Sebestyén Ágoston Farkaslakán született 1978-ban, pappá szentelték 2004-ben - Csomafalváról érkezett hozzánk.
Mindkettõjüket nagy szeretettel köszöntjük. Isten hozta õket! Szívbõl kívánjuk, hogy munkájukat kísérje Isten áldása! Jézus, örök Fõpap! Tartsd meg papjaidat legszentebb Szíved oltalmában, ahol senki sem árthat nekik. Õrizd meg szeplõtelenül fölkent kezüket, melyekkel naponta érintik szent Testedet. Õrizd meg tisztán és minden földi érdektõl mentesen szívüket, melyeket dicsõséges papságod magasztos pecsétje ékesít. Növeld bennünk, bennük az irántad való szeretetet és hûséget, mentsd meg õket a világ mételyétõl. A kenyér és bor átváltoztatásának hatalmával együtt add nekik a lelkeket átváltoztató erõt is. Áldd meg munkájukat bõ terméssel és ajándékozd nekik egykor az örök élet koronáját. Ámen. Lisieux-i Szent Teréz imája
Lapunk megjelenését támogatta a
2007 augusztus - Kisasszony hava
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ A századik szám elé Egy kicsi újság életében, azt hiszem nem jelentéktelen a századik szám megjelenése. A nagyvilág nem vesz erről tudomást, de mi még is ünnepelünk, mert a mi kicsi közösségünk számára jelentőséggel bír. Tőbb mint nyolc évvel ezelőtt jelent meg az első szám, a kényszer által abbahagyatott „Egyházi Tudósító” új száma. Azóta – hála Istennek –, ha néha késve is, de minden hónapban megjelent. S amit külön meg kell köszönnünk a Gondviselő Istennek, hogy a mai napig kirendelte a nyomdai költségeket, s így ajándékba oszthattuk szét a hívek között. Ezen a helyen szeretném megköszönni Dávid Péter egyháztanácsos úrnak, hogy hónaprólhónapra egybeszerkesztette az írásokat, gondoskodott a nyomdai munkákról is. Isten áldja meg érte. Ugyancsak köszönet illeti Jakabosné, Jutkát, aki e kis újság szétosztásában fáradhatatlan volt. Munkája nyomán jut el kis értesítőnk az olvasóhoz. Az Úr áldja meg érte. Bizonyára tapasztalták a kedves hívek, hogy mindenik szám inkább olvasmányokat, tanulságos történeteket tartalmazott. Célunk az volt, hogy minél több emberhez eljusson a lelki táplálék, hisz tudom azt, hogy nagyon sok testverünknek csak a „Tudósító“ olvasmányai jelentik a lelki táplálékot. Ezért olvashattak több lelki olvasmányt a lapban. Igyekeztiink mindig egy-egy a témához illő szép verset, vagy gondolatot is közölni, hisz így a költemények kedvelői is hozzájutottak néhány csepp “üdítő italhoz”. Minden hónap jelesebb szentjeiről is megemlékeztünk, ezzel is népszerûsíteni akartuk nagyságukat s életszentségüket kissé közelebb hoztuk a hívekhez. Az egyházközség legnagyobb eseményeiről is beszámoltunk. Születések-keresztelések, házasságkötések, halottak nevei is megjelentek. Célunk az volt, hogy az örömben (keresztelő, esküvő) és a fájdalomban (halál) együtt érezzünk az örvendezőkkel, s együtt sírjunk a sírókkal. Bizonyára sokkal jobban szerkesztett és tartalmasabb kis újsag van elég, nem is akarunk senkivel versenyre kelni, de szívesen vessziik a jó hívek segítségét. Biztos az, hogy csoport-munkával sokkal nívósabb “Tudósító” születhetik meg. Várjuk a segítséget, ötleteket, írásokat, javaslatokat. Istennek hála a megjelent száz számért, s arra kérjük az Urat, tartsa meg a “Tudósítót”. Adjon mindig kitartó és hûséges olvasókat. Legyen ez a kis újság az Úr hírnöke az emberek fele. Sok évig éljen, szívből kívánja, Szabó Lajos plébános
