Az élet himnusza Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan! Az élet szépség, csodáld meg! Az élet boldogság, ízleld! Az élet álom, tedd valósággá! Az élet kihívás, fogadd el! Az élet kötelesség, teljesítsd! Az élet játék, játszd! Az élet vagyon, használd fel! Az élet szeretet, add át magad! Az élet titok, fejtsd meg! Az élet ígéret, teljesítsd! Az élet szomorúság, győzd le! Az élet dal, énekeld! Az élet küzdelem, harcold meg! Az élet kaland, vállald! Az élet jutalom, érdemeld ki! Az élet élet - éljed! Kalkuttai Teréz anya
Egy
hely van
Emlékszem valakire, egy összetört férfire, aki egészen másképp nyitott be hozzám. Elmondta egész elrontott életét őszintén, becsületesen, kertelés és önmentegetés nélkül. Elmondta, hogy mart el mindenkit maga mellől: feleséget, gyermekeket, barátokat gonoszul, csalárdul! - Van-e mentség számomra? - kérdezte a hosszú életgyónás után. Van még hely a világon, ahova halálos magányomban és kínomban fordulhatnék? - Egy, egyetlenegy van - mondtam -, mindkettőnk számára: az az egy hely, ahova a testi-lelki kínjában gyötrődő lator is fordult, Krisztus keresztje felé: “Uram, emlékezzél meg rólam!” És megemlékezett róla.. És megemlékezik rólunk is, ha - lemondva mindenféle önmentegetésről rábízzuk magunkat az egyetlen érvényes mentségre: Jézus Krisztusra! Ő az egyetlen, Akitől érvényesen megtudhatjuk: kicsoda az Isten, és ki a felebarátunk! A Nagy Véres Út egy döntő elágazásánál ott vár a mentség és a felismerés helye is: A Krisztus Keresztje! Gyökössy Endre 4
Új évfolyam 25. szám
2001. április
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Alleluja! Ennek a megkezdett új évezrednek első húsvétján Krisztu szeretetével köszöntöm a kedves HÍVEKET! Ugyanazzal a csüggedéssel és félelemmel léptünk be a nagyhét tragédiájába, amit átéltek az apostolok. Utolsó reményünk is szertefoszlott, Péter tagadóvá, Júdás árulóvá, Tamás hitetlenné vált. Úgy érezték a nagypéntek tragédiája immár véglegesedett, állandósult. Reményeik szertefoszlottak, s emberi kudarcuk romjain üldögéltek, bezárkózva önmagukba, gondjaikba. Tépelődtek, s nem is mertek a jövőre gondolni, hiszen azt remélték, „hogy Ő váltja meg Izraelt“, s Ő már halott. Nincs tovább. S ebbe az önmarcangoló, kétségbeesett helyzetükbe lépett be „HÚSVÉT HAJNALÁN AZ ÚR“. A híradás először hihetetlennek tűnt, de milyen boldogság töltötte el a szívüket, mikor újságolhatták a „hitetlen Tamásnak“, láttuk az Urat, él, feltámadott. Mert abban áll a húsvét öröme, hogy „Húsvéti Bárányunkat megölték ugyan, meghalt, eltemették, de harmadnapra feltámadt. ÉL. Egyházunk kétezeréves hitével kiáltja bele lelkünkbe, abba a csüggedőbe, abba a mindenből kiábrándultba, ÉL az ÚR, nem maradt az enyészet martalékául, feltámadt. Hagyjuk, hogy ez az ÖRÖMHÍR eljusson hozzánk, s nyugtalanná tegyen bennünket, kimozdítson a váltohatatlannak hitt, s mindenbe beletörődött, reménytelen helyzetünkből. Nyiljanak ki lelkünk bezárt, a félelemtől eltorlaszolt ajtói, s kilépve onnan találkozzunk az emmauszi úton, vagy a Getszemáni kertben, vagy a közösségben, a Feltámadt Úrral. S az Ő meleg szeretete felmelegíti a dermedt szíveket, isteni ereje újra éleszti reményeinket, s mindent újrateremtő isteni szava életkedvet, hitet önt belénk. Mert Ő él, FELTÁMADOTT. Ezt a húsvéti örömet adja mindannyiunknak az Úr. Szabó Lajos plébános
A “HITETLEN” Versenyfut á s a F ö lt á madotthoz A húsvét reggeléről szóló szentjánosi beszámoló első csúcspontja a talányos történet: a két tanítvány versenyt fut Jézus sírja felé (Jn 20, 1-18). Miről van szó valójában? A negyedik evangélium irodalmi műfajáról szóló ismereteink talán nem okvetlenül zárják ki, hogy ennek az izgatott reggelnek egyik valóságos, történelmi emlékét is lássuk. A sír üres, de nincs kifosztva - ezt hozta hírül Mária. Mit jelentsen ez? Higgyenek neki? Remény és csüggedés, hinni akarás és tapasztalatból fakadó valóságlátás áll harcban egymással, a kíváncsiság ösztökél, és közben folyvást éjszaka marad... De az evangelistának minden bizonnyal magasabb szándéka van, mint egy kis történet elmondása. Nem irodalomban jártas közönségnek ír, hanem az egyháznak. Hogy pontosan mit akar mondani az vitás marad. De éppen ezért jogunk van az egyház hitében mindig újból átelmélkedni és magunkévá tenni a szöveget. Péter és a másik tanítvány, akit Jézus szeretett, az egyházban tovább élő valóságok képviselői: az egyházi tisztség megbízatását és a semmi tisztséget nem viselő szeretetet jelentik. Nem ok nélkül marad a második tanítvány az egész evangéliumon keresztül névtelen. Név nélkül képviseli azok névtelen seregét, akik a szeretet szemével ismerik Jézust, és így az egyház maradandó erejét adják. Mind a ketten versenyt futnak az Úr sírjához. A névtelen előre engedi 2
Pétert, nem vitatja el a rangját; az ő “primátusa” más természetű. És így mindegyik a maga módján megnyeri a versenyt. Ma, amikor olyan szívesen hivatkoznak az egyházi hivatal és a Lélek vetélkedésére, talán egész különlegesen hozzánk szól ez a szöveg: az egyházban különböző feladatok léteznek. Megvan a hivatal primátusa és megvan a névtelen, hivatal nélküli szeretet primátusa. De az egyetlen jogos versengés benne az Úr felé tartó versenyfutás. Versengés a nagyobb közelségért. A szorosabb követelésért. A több hitért. A hitből fakadó bővebb életért. Térjünk vissza újból a történethez. Éjszaka van. Ma is. És mihozzánk is eljön Mária, eljön az egyház, hogy nyugtalanná tegyen a hírrel: mit látott. Ne szövögessünk mindjárt elméletet arról, mi történhetett és minek nem szabad történnie. Engedjük, hogy erőt vegyen rajtunk a nyugtalanság. Keljünk útra. Mária persze csak akkor vált a föltámadás tanújává, amikor az Úr megszólította, néven nevezte. Aki csak tudni akar, az legföljebb egy kertészt (vagy valami más elméletet) találhat. De akinek füle van a hallásra, az fölismeri, hogy néven szólítják, és eltöltheti a föltámadás örvendetes bizonyossága, akkor is, ha nem jut osztályrészéül, hogy megérintse a Föltámadottat, hanem csak megbízást kap, hogy testvéreinek elmondja: Igen, valóban föltámadt! Joseph Ratzinger
“Tamásnak pedig ezt mondta: «Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!» Tamás így válaszolt: «Én Uram, én Istenem!»” Nem kétséges, Tamás miatt, Tamásért jött el Jézus nyolc nap múlva. Minden megjelenése a személyes szeretet és törődés megnyilatkozása. Mert hallotta, amit Tamás mondott a többi apostolnak, és látta gondolatait. Oly közel került hozzánk föltámadása által szent emberségével is, hogy most, míg én e sorokat olvasom, fölém hajol, belép szívem rejtett világába, gondolataimat, elhatározásaimat és érzelmeimet jobban ismeri, mint én magam. Tudja azt is, amit talán én nem is tudok, hogy hol van hitem gyöngeségének, szeretetem tökéletlenségének forrása. Hallja, amit másoknak mondok, figyel arra, hogy beszélek róla. Minden érdekli, mert szeret engem. Ha azzal segíthetne most rajtam, hogy megjelenne, és megmutatná sebeit, akkor meg is jelenne. Ha azonban nem jelenik meg, akkor ez a jobb, ez az, ami üdvösségemre szolgál. El akar vezetni azok boldogságára, akik nem látták, és mégis hisznek benne.
A kísértések közepette, Jézusom, szent sebeidhez menekülök. Segíts, hogy olyan megrendült lélekkel tudjam nézni az isteni szeretet végső kinyilatkoztatásának e szent jeleit, mint Tamás apostol, és szívből kiálthassam: “Én Uram, én Istenem!” Titokzatos, szent Testeden, az Egyházon is vannak sebek - ezek a te sebeid, te viseled őket. Mi ejtettük, de te hordozod őket, mégpedig értünk való szeretetből. Az Egyház igazi sebeit a kivülállók nem látják, még a féligmeddig hívők sem, csak szentjeinek tárja fel Jézus Krisztus ezt a rettenetes látványt: azt a sok gyöngeséget, kishitűséget, keményszívüséget. Amíg az Egyházra nem úgy tekintünk, mint Krisztus Titokzatos Testére, és az Egyház sebeit nem úgy nézzük, mint Krisztus szent sebeit, addig elmegyünk az Egyház igazi valósága mellett. Add meg, Uram, nekem azt a kegyelmet, hogy Egyházad sebeiben ne csak az emberi gyarlóságot és bűnt lássam, hanem isteni szereteted végtelen türelmét is.
Barsi Balázs
7
Harsányi Lajos: Wipo
MIÓTA SÍRJÁBÓL
Húsvéti ének
Mióta sírjából kikelt, a hajnal is pirosabb, pirosló arccal talpra áll, ki tegnap összeroskadt.
Victimae Paschali A húsvéti bárányt minden hívek dicsérve áldják. Juhait megváltotta s az ártatlan Krisztusért a bűnöst kegyébe vette Atyja.
Mióta sírjából kikelt, a nappal is hevesebb. Gyógyít a fény, hegedni kezd a kínoktól heves seb.
Az élet a halállal megvítt csoda-csatával s a holt élet-vezér ma úr és él.
Mióta sírjából kikelt, Enyhébb a lázas este, Harangszó mellett nyugszik el az ember fáradt teste.
“Mária, Szentasszony, mondd, mit láttál útadon?” “Az élő Krisztus kriptáját s a felkeltnek láttam glóriáját.”
Mióta sírjából kikelt, és minden emberé lett, azóta kínban is vidám és tündöklő az élet.
A boldogság titka Egyszerűen csak embernek lenni, egyszerűen élni, az égre tekinteni, élvezni a napsugarak melegét, gyönyörködni a virágokban, az égen ragyogó csillagokban... Nézni a gyermekeket, nevetni és játszani, örömet okozni másoknak, álmodozni, képzelődni, megelégedettnek lenni. Az élet így lesz ünneppé.
“Mária, Szentasszony, mondd, mit láttál útadon?” “Angyali tanúkat, szemfedőt, takarókat.” “Mária, Szentasszony, mondd, mit láttál útadon?” “Feltámadt reményem, Krisztus: Galileába elétek indult.” Inkább higyjünk az egyetlen igaz Máriának, mintsem a zsidók hazug hadának. Tudjuk, Krisztus feltámadott és diadalmas. Óh győztes királyunk, légy irgalmas!
Egyedül Isten Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten adhat reményt, de te is felkeltheted a bizalmat testvéreidben. Isten egyedül ajándékozhat meg a szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek embertársaid előtt. Egyedül Isten ajándékozhat békét, de az egység magvait te is elhintheted. Egyedül Isten adhat erőt, de a csüggedőt te is felkarolhatod. Egyedül Isten az út, amelyet te is megmutathatsz testvéreidnek. Egyedül Isten a világosság, de te is fényt gyújthatsz vele a többiek szívében. Egyedül Isten az élet, de te is életkedvet fakaszthatsz testvéreidben. Egyedül Isten képes a lehetetlent megvalósítani, de a lehetségest te is megteheted. Egyedül Isten elégséges önmagának, mégis szeretné, ha számíthatna rád.
Babits Mihály fordítása
Phil Bosmans 6
3
Feltámadás “Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” Ahhoz, hogy föltámadhassunk, előbb meg kell halnunk. Szent Pál apostol természetesnek veszi, hogy a Krisztus-hívő meghalt a bűnnek és ennek a pusztulásra ítélt világnak. Nem szimbolikusan, nem átvitt értelemben, hanem valóságosan. Az a szakítás, amit a kereszténynek meg kell tennie a bűnnel és a bűn világával szemben, semmi máshoz nem mérhető, csak a halálhoz, mert a halál visszafordíthatatlan folyamat - a legsikeresebb szakítás az előző állapottal: aki meghal, semmit sem visz magával a régi életből. A kegyelem hatására képessé válunk erre. Ha nem így volna, Isten nem kívánná meg tőlünk. Sajnos, ezt a radikális szakítást a legtöbben mégsem tesszük meg, ezért Krisztusban való életünk lefojtott, pislákoló láng, és az a veszély fenyegeti, hogy kialszik. Szavakban megtesszük ugyan, de kiskapukat hagyunk nyitva az előző világ számára. Szándékunk, fogadásunk sem egészen teljes, pedig igenis képesek volnánk rá. Ebből azután megalkuvások, bonyolult
önbecsapások és igen nagy zavarok sorozata következik. A Krisztushoz tartozás olyan totális szakítást követel a bűnnel és mindennel, ami a bűnt nyilvánvalóan előkészíti, elismeri, védelmébe veszi, hogy csak a halál visszafordíthatatlanságához hasonlítható. A szentek életében minden esetben ott van ez a tiszta, visszavonhatatlan döntés. Egyik-másikat ez a döntése egész életére meg is szabadította a kísértéstől, mint például Aquinói Szent Tamást, aki egyszer keményen elutasította a paráznaságot, és azután soha többé nem gyötörte a kísértés. Az ilyen Krisztusban és Krisztusért meghalt ember megtapasztalja Krisztus föltámadásának erejét. Valóban úgy él, mint aki új világra támadt fel a halálból. Nem is keresi többé az Élőt a holtak között, a sírban, a leplek között, a megdicsőült Üdvözítőt e világ nyilvánvaló ürességeiben, hanem ezeknek az ürességeknek üzenetét megértve már csak az odafentvalókat keresi, amelyek egyben “idebentvalók” is, vagyis az újjászületett ember szívének örök húsvéti valóságai.
Kicsoda számomra Jézus? Jézus az ige, amelyet hírdetni kell. Jézus az igazság, amit közhírré kell tenni. Jézus a fény, amelynek föl kell ragyognia. Jézus az élet, amit élnünk kell. Jézus az a szeretet, amely szerint szeretnünk kell. Jézus az öröm, amelyet szét kell osztanunk. Jézus a béke, amelyet adnunk kell. Jézus az élet kenyere, hogy tápláljon minket. Jézus az éhező, akinek enni kell adnunk. Jézus a szomjazó, akinek szomját csillapítanunk kell. Jézus a mezítelen, akit fel kell ruháznunk. Jézus a hontalan, akit be kell fogadnunk. Jézus a beteg, akit meg kell gyógyítanunk. Jézus a magáramaradott, akit szeretnünk kell. Jézus a kitaszított gyermek, akit örökbe kell fogadnunk. Jézus a leprás, akinek ki kell mosnunk a sebeit. Jézus a koldus, akire rá kell mosolyognunk. Jézus a szerencsétlen, akit meg kell hallgatnunk. Jézus a rokkant, akit fel kell karolnunk. Jézus a kisgyermek, akit át kell ölelnünk. Jézus a vak, akit vezetnünk kell. Jézus a néma, akihez szólnunk kell. Jézus a nyomorék, akit kísérnünk kell. Jézus az elhagyott, akinek társává kell lennünk. Jézus a rab, akit meg kell látogatnunk. Jézus az öregember, akit szolgálnunk kell. Jézus mindenben minden...
Barsi Balázs (Kalkuttai Teréz anya)
4
5
Feltámadás “Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” Ahhoz, hogy föltámadhassunk, előbb meg kell halnunk. Szent Pál apostol természetesnek veszi, hogy a Krisztus-hívő meghalt a bűnnek és ennek a pusztulásra ítélt világnak. Nem szimbolikusan, nem átvitt értelemben, hanem valóságosan. Az a szakítás, amit a kereszténynek meg kell tennie a bűnnel és a bűn világával szemben, semmi máshoz nem mérhető, csak a halálhoz, mert a halál visszafordíthatatlan folyamat - a legsikeresebb szakítás az előző állapottal: aki meghal, semmit sem visz magával a régi életből. A kegyelem hatására képessé válunk erre. Ha nem így volna, Isten nem kívánná meg tőlünk. Sajnos, ezt a radikális szakítást a legtöbben mégsem tesszük meg, ezért Krisztusban való életünk lefojtott, pislákoló láng, és az a veszély fenyegeti, hogy kialszik. Szavakban megtesszük ugyan, de kiskapukat hagyunk nyitva az előző világ számára. Szándékunk, fogadásunk sem egészen teljes, pedig igenis képesek volnánk rá. Ebből azután megalkuvások, bonyolult
önbecsapások és igen nagy zavarok sorozata következik. A Krisztushoz tartozás olyan totális szakítást követel a bűnnel és mindennel, ami a bűnt nyilvánvalóan előkészíti, elismeri, védelmébe veszi, hogy csak a halál visszafordíthatatlanságához hasonlítható. A szentek életében minden esetben ott van ez a tiszta, visszavonhatatlan döntés. Egyik-másikat ez a döntése egész életére meg is szabadította a kísértéstől, mint például Aquinói Szent Tamást, aki egyszer keményen elutasította a paráznaságot, és azután soha többé nem gyötörte a kísértés. Az ilyen Krisztusban és Krisztusért meghalt ember megtapasztalja Krisztus föltámadásának erejét. Valóban úgy él, mint aki új világra támadt fel a halálból. Nem is keresi többé az Élőt a holtak között, a sírban, a leplek között, a megdicsőült Üdvözítőt e világ nyilvánvaló ürességeiben, hanem ezeknek az ürességeknek üzenetét megértve már csak az odafentvalókat keresi, amelyek egyben “idebentvalók” is, vagyis az újjászületett ember szívének örök húsvéti valóságai.
Kicsoda számomra Jézus? Jézus az ige, amelyet hírdetni kell. Jézus az igazság, amit közhírré kell tenni. Jézus a fény, amelynek föl kell ragyognia. Jézus az élet, amit élnünk kell. Jézus az a szeretet, amely szerint szeretnünk kell. Jézus az öröm, amelyet szét kell osztanunk. Jézus a béke, amelyet adnunk kell. Jézus az élet kenyere, hogy tápláljon minket. Jézus az éhező, akinek enni kell adnunk. Jézus a szomjazó, akinek szomját csillapítanunk kell. Jézus a mezítelen, akit fel kell ruháznunk. Jézus a hontalan, akit be kell fogadnunk. Jézus a beteg, akit meg kell gyógyítanunk. Jézus a magáramaradott, akit szeretnünk kell. Jézus a kitaszított gyermek, akit örökbe kell fogadnunk. Jézus a leprás, akinek ki kell mosnunk a sebeit. Jézus a koldus, akire rá kell mosolyognunk. Jézus a szerencsétlen, akit meg kell hallgatnunk. Jézus a rokkant, akit fel kell karolnunk. Jézus a kisgyermek, akit át kell ölelnünk. Jézus a vak, akit vezetnünk kell. Jézus a néma, akihez szólnunk kell. Jézus a nyomorék, akit kísérnünk kell. Jézus az elhagyott, akinek társává kell lennünk. Jézus a rab, akit meg kell látogatnunk. Jézus az öregember, akit szolgálnunk kell. Jézus mindenben minden...
Barsi Balázs (Kalkuttai Teréz anya)
4
5
Harsányi Lajos: Wipo
MIÓTA SÍRJÁBÓL
Húsvéti ének
Mióta sírjából kikelt, a hajnal is pirosabb, pirosló arccal talpra áll, ki tegnap összeroskadt.
Victimae Paschali A húsvéti bárányt minden hívek dicsérve áldják. Juhait megváltotta s az ártatlan Krisztusért a bűnöst kegyébe vette Atyja.
Mióta sírjából kikelt, a nappal is hevesebb. Gyógyít a fény, hegedni kezd a kínoktól heves seb.
Az élet a halállal megvítt csoda-csatával s a holt élet-vezér ma úr és él.
Mióta sírjából kikelt, Enyhébb a lázas este, Harangszó mellett nyugszik el az ember fáradt teste.
“Mária, Szentasszony, mondd, mit láttál útadon?” “Az élő Krisztus kriptáját s a felkeltnek láttam glóriáját.”
Mióta sírjából kikelt, és minden emberé lett, azóta kínban is vidám és tündöklő az élet.
A boldogság titka Egyszerűen csak embernek lenni, egyszerűen élni, az égre tekinteni, élvezni a napsugarak melegét, gyönyörködni a virágokban, az égen ragyogó csillagokban... Nézni a gyermekeket, nevetni és játszani, örömet okozni másoknak, álmodozni, képzelődni, megelégedettnek lenni. Az élet így lesz ünneppé.
“Mária, Szentasszony, mondd, mit láttál útadon?” “Angyali tanúkat, szemfedőt, takarókat.” “Mária, Szentasszony, mondd, mit láttál útadon?” “Feltámadt reményem, Krisztus: Galileába elétek indult.” Inkább higyjünk az egyetlen igaz Máriának, mintsem a zsidók hazug hadának. Tudjuk, Krisztus feltámadott és diadalmas. Óh győztes királyunk, légy irgalmas!
Egyedül Isten Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten adhat reményt, de te is felkeltheted a bizalmat testvéreidben. Isten egyedül ajándékozhat meg a szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek embertársaid előtt. Egyedül Isten ajándékozhat békét, de az egység magvait te is elhintheted. Egyedül Isten adhat erőt, de a csüggedőt te is felkarolhatod. Egyedül Isten az út, amelyet te is megmutathatsz testvéreidnek. Egyedül Isten a világosság, de te is fényt gyújthatsz vele a többiek szívében. Egyedül Isten az élet, de te is életkedvet fakaszthatsz testvéreidben. Egyedül Isten képes a lehetetlent megvalósítani, de a lehetségest te is megteheted. Egyedül Isten elégséges önmagának, mégis szeretné, ha számíthatna rád.
Babits Mihály fordítása
Phil Bosmans 6
3
A “HITETLEN” Versenyfut á s a F ö lt á madotthoz A húsvét reggeléről szóló szentjánosi beszámoló első csúcspontja a talányos történet: a két tanítvány versenyt fut Jézus sírja felé (Jn 20, 1-18). Miről van szó valójában? A negyedik evangélium irodalmi műfajáról szóló ismereteink talán nem okvetlenül zárják ki, hogy ennek az izgatott reggelnek egyik valóságos, történelmi emlékét is lássuk. A sír üres, de nincs kifosztva - ezt hozta hírül Mária. Mit jelentsen ez? Higgyenek neki? Remény és csüggedés, hinni akarás és tapasztalatból fakadó valóságlátás áll harcban egymással, a kíváncsiság ösztökél, és közben folyvást éjszaka marad... De az evangelistának minden bizonnyal magasabb szándéka van, mint egy kis történet elmondása. Nem irodalomban jártas közönségnek ír, hanem az egyháznak. Hogy pontosan mit akar mondani az vitás marad. De éppen ezért jogunk van az egyház hitében mindig újból átelmélkedni és magunkévá tenni a szöveget. Péter és a másik tanítvány, akit Jézus szeretett, az egyházban tovább élő valóságok képviselői: az egyházi tisztség megbízatását és a semmi tisztséget nem viselő szeretetet jelentik. Nem ok nélkül marad a második tanítvány az egész evangéliumon keresztül névtelen. Név nélkül képviseli azok névtelen seregét, akik a szeretet szemével ismerik Jézust, és így az egyház maradandó erejét adják. Mind a ketten versenyt futnak az Úr sírjához. A névtelen előre engedi 2
Pétert, nem vitatja el a rangját; az ő “primátusa” más természetű. És így mindegyik a maga módján megnyeri a versenyt. Ma, amikor olyan szívesen hivatkoznak az egyházi hivatal és a Lélek vetélkedésére, talán egész különlegesen hozzánk szól ez a szöveg: az egyházban különböző feladatok léteznek. Megvan a hivatal primátusa és megvan a névtelen, hivatal nélküli szeretet primátusa. De az egyetlen jogos versengés benne az Úr felé tartó versenyfutás. Versengés a nagyobb közelségért. A szorosabb követelésért. A több hitért. A hitből fakadó bővebb életért. Térjünk vissza újból a történethez. Éjszaka van. Ma is. És mihozzánk is eljön Mária, eljön az egyház, hogy nyugtalanná tegyen a hírrel: mit látott. Ne szövögessünk mindjárt elméletet arról, mi történhetett és minek nem szabad történnie. Engedjük, hogy erőt vegyen rajtunk a nyugtalanság. Keljünk útra. Mária persze csak akkor vált a föltámadás tanújává, amikor az Úr megszólította, néven nevezte. Aki csak tudni akar, az legföljebb egy kertészt (vagy valami más elméletet) találhat. De akinek füle van a hallásra, az fölismeri, hogy néven szólítják, és eltöltheti a föltámadás örvendetes bizonyossága, akkor is, ha nem jut osztályrészéül, hogy megérintse a Föltámadottat, hanem csak megbízást kap, hogy testvéreinek elmondja: Igen, valóban föltámadt! Joseph Ratzinger
“Tamásnak pedig ezt mondta: «Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!» Tamás így válaszolt: «Én Uram, én Istenem!»” Nem kétséges, Tamás miatt, Tamásért jött el Jézus nyolc nap múlva. Minden megjelenése a személyes szeretet és törődés megnyilatkozása. Mert hallotta, amit Tamás mondott a többi apostolnak, és látta gondolatait. Oly közel került hozzánk föltámadása által szent emberségével is, hogy most, míg én e sorokat olvasom, fölém hajol, belép szívem rejtett világába, gondolataimat, elhatározásaimat és érzelmeimet jobban ismeri, mint én magam. Tudja azt is, amit talán én nem is tudok, hogy hol van hitem gyöngeségének, szeretetem tökéletlenségének forrása. Hallja, amit másoknak mondok, figyel arra, hogy beszélek róla. Minden érdekli, mert szeret engem. Ha azzal segíthetne most rajtam, hogy megjelenne, és megmutatná sebeit, akkor meg is jelenne. Ha azonban nem jelenik meg, akkor ez a jobb, ez az, ami üdvösségemre szolgál. El akar vezetni azok boldogságára, akik nem látták, és mégis hisznek benne.
A kísértések közepette, Jézusom, szent sebeidhez menekülök. Segíts, hogy olyan megrendült lélekkel tudjam nézni az isteni szeretet végső kinyilatkoztatásának e szent jeleit, mint Tamás apostol, és szívből kiálthassam: “Én Uram, én Istenem!” Titokzatos, szent Testeden, az Egyházon is vannak sebek - ezek a te sebeid, te viseled őket. Mi ejtettük, de te hordozod őket, mégpedig értünk való szeretetből. Az Egyház igazi sebeit a kivülállók nem látják, még a féligmeddig hívők sem, csak szentjeinek tárja fel Jézus Krisztus ezt a rettenetes látványt: azt a sok gyöngeséget, kishitűséget, keményszívüséget. Amíg az Egyházra nem úgy tekintünk, mint Krisztus Titokzatos Testére, és az Egyház sebeit nem úgy nézzük, mint Krisztus szent sebeit, addig elmegyünk az Egyház igazi valósága mellett. Add meg, Uram, nekem azt a kegyelmet, hogy Egyházad sebeiben ne csak az emberi gyarlóságot és bűnt lássam, hanem isteni szereteted végtelen türelmét is.
Barsi Balázs
7
Az élet himnusza Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan! Az élet szépség, csodáld meg! Az élet boldogság, ízleld! Az élet álom, tedd valósággá! Az élet kihívás, fogadd el! Az élet kötelesség, teljesítsd! Az élet játék, játszd! Az élet vagyon, használd fel! Az élet szeretet, add át magad! Az élet titok, fejtsd meg! Az élet ígéret, teljesítsd! Az élet szomorúság, győzd le! Az élet dal, énekeld! Az élet küzdelem, harcold meg! Az élet kaland, vállald! Az élet jutalom, érdemeld ki! Az élet élet - éljed! Kalkuttai Teréz anya
Egy
hely van
Emlékszem valakire, egy összetört férfire, aki egészen másképp nyitott be hozzám. Elmondta egész elrontott életét őszintén, becsületesen, kertelés és önmentegetés nélkül. Elmondta, hogy mart el mindenkit maga mellől: feleséget, gyermekeket, barátokat gonoszul, csalárdul! - Van-e mentség számomra? - kérdezte a hosszú életgyónás után. Van még hely a világon, ahova halálos magányomban és kínomban fordulhatnék? - Egy, egyetlenegy van - mondtam -, mindkettőnk számára: az az egy hely, ahova a testi-lelki kínjában gyötrődő lator is fordult, Krisztus keresztje felé: “Uram, emlékezzél meg rólam!” És megemlékezett róla.. És megemlékezik rólunk is, ha - lemondva mindenféle önmentegetésről rábízzuk magunkat az egyetlen érvényes mentségre: Jézus Krisztusra! Ő az egyetlen, Akitől érvényesen megtudhatjuk: kicsoda az Isten, és ki a felebarátunk! A Nagy Véres Út egy döntő elágazásánál ott vár a mentség és a felismerés helye is: A Krisztus Keresztje! Gyökössy Endre 4
Új évfolyam 25. szám
2001. április
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Alleluja! Ennek a megkezdett új évezrednek első húsvétján Krisztu szeretetével köszöntöm a kedves HÍVEKET! Ugyanazzal a csüggedéssel és félelemmel léptünk be a nagyhét tragédiájába, amit átéltek az apostolok. Utolsó reményünk is szertefoszlott, Péter tagadóvá, Júdás árulóvá, Tamás hitetlenné vált. Úgy érezték a nagypéntek tragédiája immár véglegesedett, állandósult. Reményeik szertefoszlottak, s emberi kudarcuk romjain üldögéltek, bezárkózva önmagukba, gondjaikba. Tépelődtek, s nem is mertek a jövőre gondolni, hiszen azt remélték, „hogy Ő váltja meg Izraelt“, s Ő már halott. Nincs tovább. S ebbe az önmarcangoló, kétségbeesett helyzetükbe lépett be „HÚSVÉT HAJNALÁN AZ ÚR“. A híradás először hihetetlennek tűnt, de milyen boldogság töltötte el a szívüket, mikor újságolhatták a „hitetlen Tamásnak“, láttuk az Urat, él, feltámadott. Mert abban áll a húsvét öröme, hogy „Húsvéti Bárányunkat megölték ugyan, meghalt, eltemették, de harmadnapra feltámadt. ÉL. Egyházunk kétezeréves hitével kiáltja bele lelkünkbe, abba a csüggedőbe, abba a mindenből kiábrándultba, ÉL az ÚR, nem maradt az enyészet martalékául, feltámadt. Hagyjuk, hogy ez az ÖRÖMHÍR eljusson hozzánk, s nyugtalanná tegyen bennünket, kimozdítson a váltohatatlannak hitt, s mindenbe beletörődött, reménytelen helyzetünkből. Nyiljanak ki lelkünk bezárt, a félelemtől eltorlaszolt ajtói, s kilépve onnan találkozzunk az emmauszi úton, vagy a Getszemáni kertben, vagy a közösségben, a Feltámadt Úrral. S az Ő meleg szeretete felmelegíti a dermedt szíveket, isteni ereje újra éleszti reményeinket, s mindent újrateremtő isteni szava életkedvet, hitet önt belénk. Mert Ő él, FELTÁMADOTT. Ezt a húsvéti örömet adja mindannyiunknak az Úr. Szabó Lajos plébános
