MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK Új évfolyam 125. szám
A szent keresztségben részesült: – Gáll Tamara Katalin, Béres Mátyás Viktor Ferenc, Gecse Brigitta, Sükösd Abigél, Zöldi Zselyke Júlia, Simon Levente Lambert, Péter Hanna, Fülöp Boglárka.
Szentségi házasságot kötött: – Sükösd Róbert – Pirampel Mónika, Szigyártó Zoltán – Csoma Judit, Tolvaj Cătălin Károly – Kolcsár Csilla, Urkon Róbert – Berszán Erzsébet, Sajtos Róbert – Olasz Anna Karola, Varga Csaba – Gotz Teréz.
Az Úr hazahívta: – Bodó Dénes, Balogh Virág Margit, Blega Demeter, Téglás Ottilia, Máthé Dénes, Fóris Etelka, Ferencz Gizella, Dr. Máthé József, Molnár Béla.
Irgalmas Jézus, adj neki örök nyugodalmat!
rozta el barátnőjével, hogy szerzetes nővérnek jelentkeznek az angolkisasszonyok rendjébe. Rövidesen Indiába küldték noviciátusának megkezdésére. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott Lisieux-i Kis Szent Teréz iránti tiszteletből vette fel. 1948-ig földrajzot tanított a kalkuttai Szűz Mária-iskolában. A váratlan fordulat 1946-ban következett be életében, amikor lelkigyakorlatra utazott, és a zsúfolt vonaton látta az emberi nyomorúság és kitaszítottság borzalmait. Ez volt életének nagy pillanata, amikor – elhagyva rendjét – engedélyt kér, hogy Kalkutta szegénynegyedébe mehessen. Letette a rendi ruhát és fehér száriba öltözött, amelyet keskeny kék szegély övezett. Amerikai missziós nővéreknél egészségügyi kiképzésben részesült, majd visszatért Kalkuttába, ahol a szegények Kis Nővéreivel lakott. 1950-ben nyert jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai társulat, amely innen terjedt el nagyon gyorsan az egész világon. 1965-ben pápai jogú társulat lett. Hitvallásuk: „Szerzetesek vagyunk. A nap huszonnégy órájában Jézus Krisztust szolgáljuk.“ Számtalan kitüntetés között 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. 1997ben halt meg. II. János Pál pápa 2003. október 19-én iktatta a boldogok sorába. Bellarmin Szent Róbert szeptember 17
Kalkuttai Boldog Teréz szeptember 5 Agnes Gonxha Bojaxhiu 1910-ben születet albán szülőktől. A mohamedán környezet dacára hűségesen ragaszkodott a család katolikus hitéhez. Kilenc éves volt, amikor elvesztette édesapját. Özvegy édesanyja kézimunkaüzlettel tartotta fenn magát és három gyermekét. E súlyos megpróbáltatás még jobban összeforrasztotta a családot. Az édesanyja jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközségben, a szegények segítője és támogatója volt. Ágnes állami iskolába járt, de tagja lett a Mária Kongregációnak. A jugoszláv jezsuiták szolgálatot vállaltak a kalkuttai egyházmegyében, ahonnan egyikük írásaiban beszámolt az ottani lehetőségekről. 1928-ban hatá12
A toscanai születésű fiatalember belépett a jezsuiták közé. 1570-ben pappá szentelték. Professzor, pápák tanácsadója, tartományfőnök volt. Kiváló hitvitázó, bíboros (1599), majd püspök (1602) lett. A nagy képzettségű főpap nagyon jól tudott az egyszerű nép nyelvén is beszélni. Nevéhez fűződik a „Kis Katekizmus“ elkészítése, amelyet korunkig használtak. A XVII. század azon személyiségei közé tartozik, akik jelentős szerepet vittek az emberek hitre való nevelésében és alakításában. 1621-ben halt meg. az Adoremus nyomán
www.katolikussepsi.ro
2009 szeptember
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Harangszentelés Istennek hála az elrepedt harang helyett funkcióba lépett az új 500 kg-os harang. Felszentelése a millenneumi emléksorozat kiemelkedő ünnepe volt. Nagyméltóságú és Ft. Tamás József püspök atya szentelte meg az újat, búcsúztatta a régit. Alább közöljük ünnepi szentbeszédét. Az ószövetségben a zsidó népnél használatos volt a kos szarvából készült kürt vagy a fémből készült trombita. Jeladásra használták ezeket a hangszereket: - kürt vagy trombita hangja hívta
hadba az embereket, amikor az ellenséggel kellett felvenni a harcot, s meg kellett védeni az országot, - kürt vagy trombita hangja jelezte a királynak érkezését és bevonulását a városokba, helységekbe látogatása alkalmával. E két hangszer a zsidó liturgiában is szerepet kapott: - mindennap kürt vagy trombita hangja jelezte a jeruzsálemi templom kapujának a kinyitását, - kürt vagy trombita hangja jelezte a reggeli és esti áldozat bemutatását, - az ünnepek kezdetét is kürt hangja jelezte. Ami a kürt, a trombita szerepe volt a zsidó liturgiában, az lett a harang szerepe a kereszténységben. Bár a harang használata nem egyidős a kereszténységgel. Tudjuk, hogy háromszáz éven át a római birodalomban üldözték a keresztényeket, ezért mai értelemben vett templomaik sem voltak, szentmiséiket házaknál, a földalatti katakombákban végezték. A harang használata az V–VI. században honosodott meg. Először a kolostorokban használták, ahol a nap folyamán többször gyűltek össze imádságra a szerzetesek. A harang szava gyűjtötte össze őket. Ez a kolostori szokás terjedt el a templomokban is, ahol a harang szerepe kibővült. A középkorban így fogalmazták meg: vivos voco, mortuos plango, fulgura frango. Életünk kísérő zenéje lett a harangszó. Születésünktől halálunkig elkísér hangja. Naponta halljuk hangját nem is egyszer. Amikor ma harangszentelés van, négy gondolat fogalmazódott meg bennem: Tudunk ELNÉMULT HARANGRÓL IS. Nemcsak (folytatása a második oldalon)
(folytatás az első oldalról)
olyan értelemben, hogy felmondták a szolgálatot, elrepedtek, hanem azért is, mert már nincsen akinek szóljanak. Főegyházmegyénkben is, főleg Dél Erdélyben több templom harangja is elnémult, mert nincs kinek szólni. Több elhagyatott templom van, amely pusztulásra ítéltetett. Ne adja a jó Isten, hogy itt Székelyföldön is ilyen sorsra jussanak harangjaink, templomaink azért, mert felelőtlenek vagyunk, mert nem vállaljuk az isteni parancsot: sokasodjatok, szaporodjatok és töltsétek be a földet. A másik gondolat: értünk már olyan időket, amelyben szándékosan akarták elhallgattatni a harangok hangját. Persze nem sikerült, mert Istent lehet tagadni, lehet gyalázni, de legyőzni nem.
Abban az időben a Szovjetunióban egy ideig sikerült elhallgattatni a harangok hangját. Szolzsenyicin orosz író szót emelt a harangok érdekében: „Milyen lesz az a nemzedék – kérdezte, amely harangszó nélkül nő fel”? Az ilyen nemzedéknek hatását érezzük még mindig! A harmadik gondolat: Nagy Zoltán kevésbé ismert, fiatalon elhunyt költő önvallomása,
A székelyudvarhelyi ferences templom
Régi és új harang amelyben azt mondja:„ ha kérded ki voltam? – tudd meg: egy hang voltam Isten énekében és kár lett volna el nem hangzani”! Egy hang voltam Isten énekében, mint a harang hangja. De nekem is hanggá kell lennem Isten énekében. Olyan hang, amely nem disszonáns, olyan, amelyet nem átkozni kell, hogy jobb lett volna, ha meg sem születik, hanem amely áldás tud lenni azok számára, akik között él. A negyedik gondolat: Petőfi Sándor költőnk verses elbeszélése, amelynek címe: János Vitéz. Nagyon szép jelenet benne az, amikor János Vitéz meghallja a furulyaszót, amely falujára, a magyar rónára, a nyájára emlékezteti, s akkor otthagyja a szép Tündérországot. Valahogy így kellene lennie a mi életünkben is. A harang hangjára el kellene némulnunk és imádságba kellene fognunk, mélyülnünk, a harang hangjára ott kellene hagynunk mindent és Isten házába kellene indulnunk. Mert ha így teszünk, akkor nem hiába szól a harang. Ilyen gondolatokat hoz felszínre a mai harang szentelése, amely gondolatokat zárjuk szívünkbe, hogy azok szárba szökkenjenek és bő termést hozzanak.
Az első nagy harangot a legenda szerint Paulinus csináltatta a nolai templom számára 394-ben. A harangok egyházi célokra való használatát 604-ben Sabinianus pápa rendelte el. A keleti egyházakban a harangokat 871 óta használják. A világ legnagyob harangját 1735-ben öntötték. A 216 tonna súlyú, 6,14 m magas és 6,6 m átmérőjű harang azonban soha nem szólalt meg, az öntés után ugyanis, a cizellálás közben tűz ütött ki az állványzaton. A tető beomlott, az oltás közben az áthevült öntvényt víz érte, több repedés támadt rajta, és kitörött egy 11,6 tonnás darabja. 1836-óta egy talapzaton látható. Lélekharang: kis harang, melyet különösen akkor szoktak meghúzni, midőn a hívek közül valaki haldoklik; a római katolikusok esteli harangozása után húzzák a megholtak lelkeiért. Hazánkba e szokást az I. Károly idejében tartott udvari zsinat hozta be. 2
Okleveles adat van arról, hogy 1301-ben vár (castrum) volt Székelyudvarhelyen. Arról, hogy mikor épült nincs adat. 1492-ben Báthori István vajda – a székelyek tiltakozása ellenére – a régi várat erős várrá építi ki. Bár sokan úgy vélik, hogy ő a vár első építtetője, minden jel arra vall, az 1301-es adattal is megerősítve, hogy előbb is volt itt vár. Ez a magyarázata, hogy éppen ott építtetett Báthori is. A nagy székely felkelés leverése után János Zsigmond ebből a várból építteti a Székelytámad várat. Ebben a várban volt a szerzetesi templom és kolostor, Szádeczky szerint Udvarhely első egyháza. (Jakab–Szádeczky: Udvarhely vm. 204.) Ha ez igaz, megkockáztatható az a feltevés is, hogy a kolostortemplom a tatárjárás előtti. Első lakói ugyanis domonkosok voltak, akik a tatárjárás előtt létesítettek kolostorokat Erdélyben. (Beke: i. h.; Az erd. kat. múltja és jelene. 21.) A domonkosokat ferencesek váltják fel. Valószínű, hogy a tatárjárás után hamarosan, mivel a marosvásárhelyi példa szerint ide a tatárjárás után a domonkosok már nem jöttek vissza újra. Lakatos István 1702-ben úgy tudja, hogy a ferencesek temploma Szűz Máriának volt szentelve és homlokzatán a déli kapu fölött tisztán látszott Szűz Mária képe. A reformációig maradhattak, amikor János Zsigmond kiűzi őket. Veszely is – Nagy Szabó Ferenc után – 1652-ból barátokról tud, akiknek klastromából a Székelytámad várat csinálták. (Dávid L.: i. h.) A barátok közismerten ferencesek. Véglegesen a várépítés szünteti meg a klastromot és alakítja át a templomot is. Orbán Balázs: (i. m. I. 59.) leírása szerint román kori templom volt, gótikus ráépítésekkel (pl. díszes köríves ablakokkal), az átmeneti kor alkotása. A XVII. század elején, 1604-ben a ferencesek újra megkísérlik visszamenni volt kolostorukba, amelyet Báthori Zsigmond visszaad nekik, de hamarosan újra távozniuk kell. (György: A Ferencrendiek. 339.) 1599-ben a várat lerombolják, de 1600-ban újraépítik. A Rákóczi felkelés után 1711-ben ismét lerombolják. A maradék romokat a belső épületeknél 1893-ban tüntetik el, mikor oda iskolát építenek. Régiségéről csak a csonkán meredő várfalmaradékok beszélnek.
A székelyudvarhelyi ferences templom
Léstyán Ferenc: „Megszentelt kövek“ nyomán 11
Püspökkari körlevél a katolikus hit megőrzéséről Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed. Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik. A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük. Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. "ősmagyar szinkretizmus". Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a "Jézus, pártus herceg"-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasznál10
ják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék. Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is. Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit. Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől. Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: "Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják" (2Tim 4,34). Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie. Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: "vallásos vagyok a magam módján". Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül Egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: "Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig" (Mt 28,20). a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Kelt Budapesten, 2009. szeptember 10-én
Szent Kereszt Felmagasztalása Egy régi görög hitrege, monda szerint élt valamikor egy gyönyörű, szép, földöntúli ifjú, úgy hívták Nárcisszusz. Ez a csodálatos szép ifjú egy alkalommal beletekintett egy tó vizébe és meglátta a víz tükrében saját gyönyörű képmását. Beleszeretett önmagába, megszerette ezt a gyönyörű képmást és lehajolt a tó vizéhez, hogy magához ölelje. De ez az ölelés halálos volt. Belehalt a tóba. Halálának helyén azonban egy gyönyörű szép hófehér virág nyílott: egy nárcisz. A középkorban egy spanyol drámaíró ebből a pogány hitregéből drámát írt: El divino Narciso vagyis Isteni nárcisz címmel. Az író szerint ez a gyönyörű szép ifjú nem más, mint az Úr Jézus Krisztus, aki az egekből lenézett a földre, és itt meglátta képmását, az embert. Beleszeretett az emberbe, az emberiségbe és lehajolt hozzá, hogy magához ölelje. Ölelése halálos volt. Két ölelésre terjesztett karját keresztre szegezték, s meghalt az emberekért ott a keresztfán. De keresztje nem csak a fájdalom, a gyötrődés fája, hanem a szereteté is. A mai ünnep, az Úr ünnepei közé tartozik, mert a megváltás szent jelét tiszteljük a keresztben. A megváltás Jézus Krisztus műve, amely ma is hirdeti Isten szeretetét. A kereszt Jézus keresztre feszítésekor az isteni szeretet eszközévé vált. A feltámadással már a megváltottságunkra hívja fel a figyelmet. A botrány fája így lett a megdicsőülés jele. Ezért illeti meg a keresztet a tisztelet. A keresztnek mindig van üzenete. Üzeni, hogy megváltott emberek vagyunk. A kereszt jelenléte tudatosítja bennünk, hogy Krisztushoz tartozunk. Keresztelésünkkor megjelölnek minket a kereszt jelével. Szent Bassileos a legősibb jelként emlegeti. Egy második századi felirat a kereszt jelét mint ragyogó pecsétet emlegeti, amely elkötelezettségre akar figyelmeztetni. A keresztet ott találjuk a templomokban, a házakon, otthonaink falán, az utcákon és a tereken. Mindenhol azt üzenik, hogy elkötelezett emberek vagyunk. Keresztet vetünk az imádságok előtt és után, a munka előtt és után, keresztet rajzoltak szüleink és még most is teszik mielőtt megszelnék a kenyeret.
Minden alkalommal a feltámadt Üdvözítőt hirdeti és éberen őrködik azon, hogy ne feledkezzünk el arról, hogy egy kimondhatatlan öröm birtokában vagyunk. Krisztust hordozzuk magunkban. Aranyszájú Szent János írja, hogy a kereszt legyőzhetetlen pajzs a gonosszal vívott harcban. A kísértések, gonosz gondolatok, sokszor bénává teszik lelki életünket. Ilyen esetekben keresztet vetünk, és ha mindezt hittel tesszük, akkor a felszabadulás örömét érezzük. A kereszt üzen a küzdő embernek is. Egy zenetanárt nagyon dicsértek. Jó szakember volt, a diákjaival szemben következetes. Ha látta tanulóinál a szorgalmat, mindig megdicsérte őket. Azonban soha nem elégedett meg a középszerű eredményekkel. Mindenkinél a legjobbra törekedett. Addig gyakoroltatott, amíg mindenki a legjobb eredményt érte el. Így sikerült nagyon sok növendékéből világhírű zenészt nevelni. Bölcs ember volt, mert ha sokat is kellet kínlódniuk a diákoknak, megvolt az eredménye. A bölcs szülő hagyja, hogy a gyermek néha küzdjön meg az élet egyes eredményeiért, mert ez teszi őt teljesebbé. Isten a legbölcsebb pedagógus. Mindegyikünkbe egy hatalmas lehetőséget rejtett, és azt akarja, hogy ezek a lehetőségek bennünk kifejlődjenek. Isten mindegyikünkből boldog embert akar alkotni. Ehhez nagyon sok küzdelmen, fájdalmon, csalódáson kell átmennünk. A zsidókhoz irt levél mondja: Mert megfenyíti az Úr azt, akit szeret. Mindennapi keresztjeink, szenvedéseink részét képezik ennek az isteni nevelésnek, és szükségesek ahhoz, hogy olyan emberekké formálódjunk, amilyeneknek Isten szeretne bennünket. Az érctartalmú kőzetekből csak tűzzel lehet tiszta fémet kivonni. Magas fokon hevíteni kell, hogy kiolvadjon az arany vagy ezüst. Bár Isten belénk teremtette azt a képességet, hogy a jót keressük, mégis van kivetnivaló bennünk, ami eltakarja a jót. Teherként nehezedik ránk a bűn, az önzés, a gyűlölködés, a harag, a meg nem értés. Csak a szenvedés tüze képes ezeket kiolvasztani belőlünk. A tűz a mindennapi erőfeszítés és küzBirton Róbert (folytatása a negyedik oldalon) 3
(folytatás a harmadik oldalról)
delem. Szent Lukácsnál mondja Jézus: „Mindennap vegyétek fel a keresztet és kövessetek“. Ebből a küzdelemből, ha győztesen jutunk ki,
Szent Kereszt búcsús-mise Előpatakon akkor válunk értékes emberekké. Szent Ferencet, a kalandra vágyó lovagot a betegágyon a szenvedés tisztította meg és hívta az Evangélium hirdetésére. Lojolai Szent Ignác seblázában ébredt rá arra, hogy Krisztus katonájának kell lennie. A kereszt ott van mindegyikünk életében. A kereszt a döntés helye, mert a kereszten pusztult
el a megtérni nem akaró bal lator, de egy ugyanolyan kereszten nyerte el az üdvösséget a Krisztus jobbján meghaló másik lator. A kereszt a szenvedés lehetősége. A mi keresztünk is lehet a jobb vagy a bal lator keresztje, lehet a kárhozat vagy az élet fája. A mi keresztünknek is két oldala van. Keresztünket egyesítenünk kell Krisztus keresztjével, s akkor szenvedésünk, kínlódásunk, mindennapi jeltelen kereszthordozásunk nem egy értelmetlen önpusztítás, hanem az öröm forrása lesz számunkra is. A kereszt megtisztít, felemel Jézushoz, átalakít az örök élet számára. A szenvedés tisztítótűz lehet már itt a földön, mely Istenhez emel. Kereszténynek lenni nem más, mint a kereszt keskeny, meredek útján találkozni és együtt járni Krisztussal. Ha hitünk van és keresztjeinkben fel tudjuk fedezni Krisztus keresztjét, akkor mi is megtapasztalhatjuk a kereszt kettős arcát: az örömet és a fájdalmat is. Ha ezt a kettős arcát a keresztnek hívő lélekkel el tudjuk fogadni, bízhatunk abban, hogy Krisztus keresztje által Őhozzá juthatunk a mennyei boldogságba. Bizalommal forduljunk Istenhez, és a kereszten meghalt, de feltámadt Jézussal vállaljuk mi is keresztjeinket, és döntsünk helyesen, mint a megtért lator.
Ady Endre
Krisztus-kereszt az erdőn
4
Havas Krisztus-kereszt az erdőn Holdas, nagy, téli éjszakában: Régi emlék. Csörgős szánkóval Valamikor én arra jártam Holdas, nagy téli éjszakában.
Két nyakas, magyar kálvinista, Miként az Idő, úgy röpültünk, Apa, fiú: egy Igen s egy Nem, Egymás mellett dalolva ültünk S miként az Idő, úgy röpültünk.
Az apám még vidám legény volt, Dalolt, hogyha keresztre nézett, Én meg az apám fia voltam, Ki unta a faragott képet S dalolt, hogyha a keresztre nézett.
Húsz éve elmúlt s gondolatban Ott röpül a szánom az éjben S amit akkor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen. Ott röpül a szánom az éjben.
A könyvünkről – nyolcadik rész – Letértünk a sugárútról, bemerészkedtünk a nyomornegyedek rosszul világított sikátoraiba, végül már a város kopt negyedében kanyarogtunk. Karnyújtásnyira nyíltak a kapuk, egymást érték a fatáblás ablakok. A nép a járdaszéleken hűsölt, az enyhe alkonyban báránysült illata keveredett a csatornaszaggal, fel-feljajdult valami zeneféle, mire csikordult a fékünk. A szomszéd bácsi felénk bólintott, mi visszahajlongtunk, majd nekivágtunk a keskeny lépcsőnek. Az emeleten feltárult a parányi lakás. Néhány éve még itt tartották egyetlen kincsüket, a családi kecskét. Most is épp hogy le tudtak ültetni, ők vagy álltak, vagy körülöttünk sürögtek. Asztaluk rövidnek bizonyult, megtoldták egy-két deszkával. A falakon mindössze két kép függött, az esküvői fotójuk és egy nagyméretű Jézus-poszter. Vendéglátóink hívő koptok voltak. Az iszlám birodalom közepén hirtelenjében keresztény „szigeten” találtuk magunkat. ÉszakAfrikát a hatszázas évek vége felé özönlötték el Mohamed tanai, előttük 451-ben, a nagy tekintélyű Khalkedoni Zsinaton rögzítették a Jézusról vallott katolikus tanítást. A koptoknak akkor más volt a véleményük, megmakacsolták magukat a „monofizita” állásponton. Mintha szégyellték volna Krisztus emberségét, állították, hogy az Üdvözítőben megszűnt az emberi természet (vö. KEK 467). Így aztán magukra maradtak. 1600 éve élnek száműzöttként az Egyházban és 1400 éve hontalanok a hazájukban. Itt, az arabokkal csak a nyomorban osztoznak. Miközben beindult a beszélgetés, a mosolygós feleség apró edényeket rakosgatott elénk, s tekintettel a magasrangú vendégekre, középre tett egy tekercs WCpapírt is, hátha kezet akarunk törölni. Jól éreztem magam, utunk végére kinn maradt évezredek emléke, benn a jelent tettük szebbé. Az egyszerű vacsora közben még sok mindent megtudtunk, hiszen minket minden érdekelt. Négy gyermekükből hárman voltak otthon. Napközben a nagyobbak az egyetemen tanultak, a legidősebb lány üzent, várjuk meg, jönni fog, csak most szentmisére ment. Persze kiderült, az ő miséjük négy órát is eltarthat, mellesleg a bérmálást 36 kenéssel adják fel, mert a Sátántól nem lehet eléggé védekezni. A kereszt jelét mindahányan a csuk-
lójukra tetováltatták, nehogy később egy gyenge pillanatukban megtagadják kilétüket. A családfő büszkén mesélt előző pátriárkájukról, aki köztiszteletben álló, csodatevő szentember volt. Jólesett ezeknek az egyszerű embereknek az őszinte világa. Egyre inkább az lett a benyomásom, a közös evangélium köztünk erősebb köteléket teremtett, mint amekkora rést ütött a későbbi szakadás. Egyre jobban lelkesedtünk. A fiataloknak felkínáltuk a Katolikus Egyetemünkön a tanulás lehetőségét, hívtuk a családot Magyarországra. Ezen aztán elmosolyodott a mi taxisunk, és egy történettel válaszolt. Egyszer már elindultak észak felé, Bulgáriában jártak. Megkérdeztek egy ottanit, milyen vallású: – Moszlim? – Nem! – válaszolta. – Keresztény? – Nem! – Hát akkor milyen? – Semmilyen! – ennyi volt az összes tudománya… A férfi ezek után elkomolyodó arccal hozzátette: „Hát akkor mi minek menjünk arra?” Nagyot hallgattunk, nem mertük a témát folytatni. Ez volt az utolsó estém Afrikában, a harmadik éjszaka, amikor nem aludtam. Megérte. Aztán elmúlt ez is, akár a mesebeli ezeregy éj, s mi hazaérkeztünk a „keresztény” Európába egy 1600 éves rendezetlen számlával. „Egyszer volt, hol nem volt” – mintha mese kerekedne, úgy lép elő a múltból Imre bácsi szép emléke. Nagybörzsönyben gyülekeztünk, regnumi atyák, világi vezetők, lopva, rejtve, csendben. Tiltott dologra készülődtünk, lelkigyakorlat kezdődött. Előadónk az országosan elismert, éppen szabadlábon lévő szentírástudós, a jezsuita Mócsy Imre. A bevezetőben elmondta, most nem mond semmit, hiszen az államnak megígérte, csak templomokban tart lelkigyakorlatokat. Ezután szótlanul átvonultunk az ősi bányász-templomocskába, és „kinyílt” Jézus Szíve, mivelhogy ez volt a téma. Balás Béla püspök írása a Bibliáról Forrás: Magyar Kurír (folytatása következő lapszámunkban)
9
Ha... Ha képes vagy nyugodt maradni, miközben körülötted mindenki elveszíti a fejét... Ha megőrződ az emberekbe vetett bizalmat, miközben mindenki kételkedik, s nem veted szemükre hiányosságaikat... Ha kiállsz az igaz szóért, miközben mindenki hazudik, és nem gyűlölsz akkor sem, ha megvetnek téged... Ha nem tetteted magad túlságosan jónak, s nem okoskodsz fontoskodva... Ha szeretsz gondolkodni, de gondolataid mindig tiszták maradnak... Ha kész vagy egyformán elfogadni a győzelmet és a kudarcot... Ha bár látod, hogyan törik össze mások céljaidat, de képes vagy lehajolni, hogy összeszedd a maradék cserepeket... Ha minden javadat összegyűjtve, képes vagy egyszerre kockára tenni, s mosolyogva akár el is veszíteni, és ismét mindent elölről kezdeni... Ha nem tartod magad hősnek csupán azért, mert jelentős személyekkel barátkozol... Ha sem a barátod, sem az ellenséged nem tud téged elrontani... Ha minden ember jelent valamit számodra, de egyik sem túl sokat... Ha rákényszeríted szívedet, idegeidet, izmaidat, hogy céljaidat szolgálják, akkor is, ha ellankadsz, és kitartasz akkor is, ha minden mozdulatlanságba dermed, követve az akarat parancsszavát: „Tarts ki! Ne hagyd magad!“ Ha a jó úton haladva képes vagy tartalommal kitölteni életed minden percét, a tiéd lesz a föld és minden kincse, mert igaz ember leszel, fiam! Rudyard Kipling 8
„A Kereszt a szeretet és az üdvösség eszköze“ — mondta beszédében XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor XVI. Benedek pápa emlékeztette a castel gandolfói pápai rezidencia udvarán összegyűlt híveket, hogy szerdán, szeptember 14-én ünnepeljük Szent Kereszt felmagasztalását. Az ünnep arra szólít fel, hogy elmélkedjünk el arról a mély és eltéphetetlen kapcsolatról, amely az Eucharisztia ünneplését és a Kereszt misztériumát egyesíti. Minden szentmise ugyanis mejeleníti Krisztus megváltó áldozatát. Mint ahogy szeretett II. János Pál pápa írta Ecclesia de Eucharistia k. enciklikájában, a Golgotára, a kereszthalál órájához tér vissza lélekben minden pap a szentmise bemutatásakor, az azon részt vevő keresztény közösséggel együtt. Az Eucharisztia tehát az egész húsvéti misztérium emlékezete:Krisztus kínszenvedése, halála, a poklokra való alászállása, feltámadása és mennybemenetele. A Kereszt megható megnyilvánulása annak a végtelen szeretet aktusnak, amellyel Isten Fia megmentette az embert és a világot a bűntől és a haláltól. Ezért a Kereszt jele alapvető gesztus a keresztények imájában. Amikor keresztet vetünk, annyit jelent, hogy látható és nyilvános igent mondunk Annak, aki értünk meghalt és feltámadt, igent mondunk Istennek, aki szeretete alázatában és gyengeségében Mindenható, erősebb a világ minden hatalmánál és értelménél. Az átváltoztatás után, a hívek, tudatában
vannak annak, hogy a keresztre feszített és feltámadt Krisztus vaóban jelen van a szentostyában, így imádkoznak: Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz“. A hit szemével a közösség felismeri az élő Jézust kínszenvedése jeleivel és Tamással együtt ámulattal telve ismétli: Én Uram, én Istenem. Az Oltáriszentség a halál és a dicsőség misztériuma, csakúgy, mint a Kereszt, amely nem egy véletlen kellék, hanem eszköz, amelynek révén Krisztus belépett dicsőségébe és az egész emberiséget kiengesztelte, leküzdve minden ellenségeskedést. Ezért a liturgia arra buzdít bennünket, hogy bizalommal teli reménnyel imádkozzunk: „Mane nobiscum Domine! Maradj velünk Urunk, aki szent Kereszteddel megváltottad a világot!“ Mária, aki a Kálvárián jelen volt a Kereszt tövében, az egyházzal együtt, mint az egyház Anyja, jelen van minden egyes szentmise bemutatásánál. Ezért senki sem tudja Máriánál jobban megtanítani nekünk, hogy megértsük, és hittel, szeretettel éljük meg a szentmisét, egyesülve Krisztus megváltó áldozatával. Amikor szentáldozáshoz járulunk, Máriához hasonlóan és vele egységben átöleljük a keresztfát, amelyet Jézus, szeretetével az üdvösség eszközévé alakított át, „Áment“, „Igent“ mondunk a keresztre feszített és feltámadt Szeretetre.
Uram! Vedd életemet a kezedbe, és tedd vele azt, ami Neked tetszik! Ezentúl nem utasítom el magamtól sem az örömöket, sem a nehézségeket, amiket beleszőttél életembe. Elég, ha azt tudom, hogy minden dicsőségedre szolgál. Minden terved jó. Mert minden szeretet. Csak önmagamtól szabadíts meg! Add, hogy hallgatagon, csöndesen belenyugodjak szent akaratodba. Akkor majd fölgyullad szívemben örömöd fénye. Lángja a Te dicsőségedre lobbanjon. Csak ezért éljek! És töltse be egész életemet a szeretet egyetlen gondolatával, és egyetlen kívánságával, hogy szerethessek, nem az érdemért, nem is a tökéletesség, az erény szentségéért, hanem egyedül Érted Istenem! Ámen. 5
FÁJDALMAS BOLDOGASSZONY A Fájdalmas Boldogasszonyt Hétfájdalmú Szűznek is hívjuk. Képeken néha úgy látható, amint hét kard vagy tőr hatol az ő szeplőtelen szívébe. Hét fájdalmat mondunk, hogy ezzel kifejezzük, hogy az a kehely, amit a Szűzanyának kellett kiinnia az ő szent Fiával, a fájdalom teljességét tartalmazta. (A hetes szám a számszimbolikában a teljesség jelképe. Mária élete egyszerre a boldogság és a fájdalom teljessége, ezért mondjuk őt Fájdalmas Boldogasszonynak. A „Fájdalmas Anya“ a szó szoros értelmében a kereszt alatt álló Mária neve. A „Hétfájdalmú“ abban az értelemben neve Máriának, hogy élete a szenvedés teljessége is volt.) A hagyomány meg is nevezi e fájdalmakat a Szűzanya életének eseményeit sorolva: bemutatták a kicsi Jézust a templomban és hallotta Simeon jövendölését (1); menekülni kellett Egyiptomba (2); a 12 éves Jézust elveszítették majd 20 év múlva a keresztút, ahol a Szűzanya találkozott Jézussal (4); a Golgotán látta, ahogy megfeszítik (5), leveszik a keresztről és odateszik az ölébe (6), végül eltemetik (7). Ezek Mária életének legnehezebb, legfájdalmasabb pillanatai. Az asszonyok, édesanyák, feleségek - minél idősebbek, annál inkább - érzik a rokonságot a Hétfájdalmú Szűzzel. De mi emberek tudunk farizeusok lenni ezzel a témával kapcsolatban is. A rádióban hangzott el egy érettnek, tűnő, öreg ember szájából: „Ahányszor én azt hallom a Szentírásból, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda... engem mindig elönt a harag. Énnekem ilyen Isten nem kell!“ – Ennek logikus folytatása, hogy micsoda fiú Jézus, hogy ilyen fájdalmakat okoz az édesanyjának. Miért nem kímélte meg? Azonban a megváltó Krisztust nem az Atya gyötörte halálra, hanem mi, emberek. A Szűzanya fájdalmát nem a Fia okozta, hanem mi, emberek, akik elbántunk a Megváltóval. Az Atya valóban szereti a világot, hiszen nem semmisítette meg a Földet, sőt megteremtette, előre tudván mindazt, ami történni fog. És éppen a bűn és a gonoszság áradata fölött mutatta meg túláradó irgalmát, és a fájdalomból fakasztotta a boldogságot. Ezen az ünnepen mi, katolikusok próbáljunk 6
egy kicsit jobban figyelni a Szűzanyára. Imádságainkban is, de főleg a szentmisében kézbe veszszük mi is az ő szent Fiát, és próbálunk annyit mondani – inkább a bánatunkkal, mint a nehezen található szavakkal –: „Ne sírj! Mert mi nem bántani akarjuk a Fiadat! Aki neked is a legdrágább, nekünk is drága. Nézd csak, szentmisét mutatunk be. Először a kenyeret és a bort, azután a konszekráció után magát a te Fiadat próbáljuk úgy kézbe venni – ölbe venni! –, ahogyan te tetted. És megpróbálunk hitet, szeretetet, alázatot, engedelmességet tanulni tőled, Szűzanyánk, te fájdalmas Boldogasszony! Nem fájdalmat akarunk okozni sem a Fiadnak, sem Neked, sem egymásnak –, hanem szolgálni akarunk.“ A templomunknak van egy Fájdalmas Szűzanya képe. Amikor ezt a templomot építették a jó pálos atyák, Sasvárról, a Fájdalmas Szűz kegyhelyéről kértek másolatot ide. Azután arra a helyre, ahol a hagyomány szerint a török idők előtt Mária-kápolna állt, mellékoltárra tették a képet. És itt is kegykép lett a képből. Minden imádságunk legyen részünkről az alázatnak, a vigasztaló szeretetnek és megbánásnak a bizonysága. Segítsen a Szűzanya, hogy jók tudjunk lenni, megtegyük Isten parancsait. Jók tudjunk lenni egymással! S tudjunk segíteni a szenvedőkön! Mert a fájdalmat itt a Földön nem lehet elkerülni, de a megváltás nagyobb tapasztalatai közé tartozik a Megváltóval megosztott fájdalom. Amikor az ember fölfedezi, hogy engem most bántottak és nagyon fáj..., vagy megbetegedtem és rettenetesen félek a haláltól – előre tudom, hogy nagyon kínos lesz az, amíg én elérkezem odáig, hogy elsóhajthatom a saját „beteljesedett“ szavamat –, de ez nem rossz! Odaadhatom a megfeszített Krisztusnak a halálfélelmemet és szenvedéseimet, mondván, Jézusom, most, amikor annyira félek – vagy valami annyira fáj! –, engedd meg, hogy Veled együtt szenvedjek! Ez a megváltás misztériuma, hogy erő fakad abból, amikor az Úr Krisztus egy ilyen lelket magához emel, eggyé válik vele és azt mondja: „Köszönöm a fölajánlásodat, és akkor most engedd meg, hogy a megváltó szenvedést benned folytassam. Egész a világ végezetéig.“ Segítsen nekünk a Szűzanya jónak lenni és jól szenvedni, amikor kell! Diós István
Kedves szülők! Szeptember az iskolakezdés hónapja is. Imádkozzunk gyermekeinkért Paul Roth-al, hogy a jó Isten ebben az új tanévben is őrizze meg őket a helyes úton. úton Paul Roth:
Gyermekemért Segíts, hogy jó apa legyek. Mert néha félek; van, hogy túl szigorú vagyok; akkor benned is, mennyei Atyám, csak nevelőt fog látni, zsarnokot; van, hogy nem szánok rá elég időt: akkor pedig azt fogja hinni, hogy neked sincs rá időd. Atyám, még annyi sok kérnivalóm van. Add, hogy ember váljék belőle, gerinces és boldog, bátor és hívő és eszes. Akit nincs, mi ledönt, mert az alap, ahol áll: Krisztus; még akkor is, ha talpa alatt megrendülne a föld. Ember, aki mindig tud mosolyogni, akkor is, ha mindenki csügged, mert nem hagyja el a remény. Ember, világosság az éjben, ha körben ki is hunyt a fény. Ember, aki tud imádkozni; és ha veled beszél, elcsitul a vihar. Ember, aki megérti az Idők Jelét; ha fejünkben nagy is a zűrzavar. És végül: Ember, aki tudja, mi a szeretet. Sok mindent kívánnék még gyermekemnek: egészséget, szépséget, hosszú életet. Mégis, meg kell gondolnom, mit kívánjak; mert tudom: te épp annak nem adsz sokat mindebből, akit nagyon szeretsz. Így hát, mennyei Atyám, inkább arra kérlek, add, hogy a gyermekem sose maradjon lent a porban, keljen föl, hogyha elesett, s menjen tovább az úton, amely hozzád vezet, míg téged, mennyei Atyám, majd színről-színre láthat. 7
FÁJDALMAS BOLDOGASSZONY A Fájdalmas Boldogasszonyt Hétfájdalmú Szűznek is hívjuk. Képeken néha úgy látható, amint hét kard vagy tőr hatol az ő szeplőtelen szívébe. Hét fájdalmat mondunk, hogy ezzel kifejezzük, hogy az a kehely, amit a Szűzanyának kellett kiinnia az ő szent Fiával, a fájdalom teljességét tartalmazta. (A hetes szám a számszimbolikában a teljesség jelképe. Mária élete egyszerre a boldogság és a fájdalom teljessége, ezért mondjuk őt Fájdalmas Boldogasszonynak. A „Fájdalmas Anya“ a szó szoros értelmében a kereszt alatt álló Mária neve. A „Hétfájdalmú“ abban az értelemben neve Máriának, hogy élete a szenvedés teljessége is volt.) A hagyomány meg is nevezi e fájdalmakat a Szűzanya életének eseményeit sorolva: bemutatták a kicsi Jézust a templomban és hallotta Simeon jövendölését (1); menekülni kellett Egyiptomba (2); a 12 éves Jézust elveszítették majd 20 év múlva a keresztút, ahol a Szűzanya találkozott Jézussal (4); a Golgotán látta, ahogy megfeszítik (5), leveszik a keresztről és odateszik az ölébe (6), végül eltemetik (7). Ezek Mária életének legnehezebb, legfájdalmasabb pillanatai. Az asszonyok, édesanyák, feleségek - minél idősebbek, annál inkább - érzik a rokonságot a Hétfájdalmú Szűzzel. De mi emberek tudunk farizeusok lenni ezzel a témával kapcsolatban is. A rádióban hangzott el egy érettnek, tűnő, öreg ember szájából: „Ahányszor én azt hallom a Szentírásból, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda... engem mindig elönt a harag. Énnekem ilyen Isten nem kell!“ – Ennek logikus folytatása, hogy micsoda fiú Jézus, hogy ilyen fájdalmakat okoz az édesanyjának. Miért nem kímélte meg? Azonban a megváltó Krisztust nem az Atya gyötörte halálra, hanem mi, emberek. A Szűzanya fájdalmát nem a Fia okozta, hanem mi, emberek, akik elbántunk a Megváltóval. Az Atya valóban szereti a világot, hiszen nem semmisítette meg a Földet, sőt megteremtette, előre tudván mindazt, ami történni fog. És éppen a bűn és a gonoszság áradata fölött mutatta meg túláradó irgalmát, és a fájdalomból fakasztotta a boldogságot. Ezen az ünnepen mi, katolikusok próbáljunk 6
egy kicsit jobban figyelni a Szűzanyára. Imádságainkban is, de főleg a szentmisében kézbe veszszük mi is az ő szent Fiát, és próbálunk annyit mondani – inkább a bánatunkkal, mint a nehezen található szavakkal –: „Ne sírj! Mert mi nem bántani akarjuk a Fiadat! Aki neked is a legdrágább, nekünk is drága. Nézd csak, szentmisét mutatunk be. Először a kenyeret és a bort, azután a konszekráció után magát a te Fiadat próbáljuk úgy kézbe venni – ölbe venni! –, ahogyan te tetted. És megpróbálunk hitet, szeretetet, alázatot, engedelmességet tanulni tőled, Szűzanyánk, te fájdalmas Boldogasszony! Nem fájdalmat akarunk okozni sem a Fiadnak, sem Neked, sem egymásnak –, hanem szolgálni akarunk.“ A templomunknak van egy Fájdalmas Szűzanya képe. Amikor ezt a templomot építették a jó pálos atyák, Sasvárról, a Fájdalmas Szűz kegyhelyéről kértek másolatot ide. Azután arra a helyre, ahol a hagyomány szerint a török idők előtt Mária-kápolna állt, mellékoltárra tették a képet. És itt is kegykép lett a képből. Minden imádságunk legyen részünkről az alázatnak, a vigasztaló szeretetnek és megbánásnak a bizonysága. Segítsen a Szűzanya, hogy jók tudjunk lenni, megtegyük Isten parancsait. Jók tudjunk lenni egymással! S tudjunk segíteni a szenvedőkön! Mert a fájdalmat itt a Földön nem lehet elkerülni, de a megváltás nagyobb tapasztalatai közé tartozik a Megváltóval megosztott fájdalom. Amikor az ember fölfedezi, hogy engem most bántottak és nagyon fáj..., vagy megbetegedtem és rettenetesen félek a haláltól – előre tudom, hogy nagyon kínos lesz az, amíg én elérkezem odáig, hogy elsóhajthatom a saját „beteljesedett“ szavamat –, de ez nem rossz! Odaadhatom a megfeszített Krisztusnak a halálfélelmemet és szenvedéseimet, mondván, Jézusom, most, amikor annyira félek – vagy valami annyira fáj! –, engedd meg, hogy Veled együtt szenvedjek! Ez a megváltás misztériuma, hogy erő fakad abból, amikor az Úr Krisztus egy ilyen lelket magához emel, eggyé válik vele és azt mondja: „Köszönöm a fölajánlásodat, és akkor most engedd meg, hogy a megváltó szenvedést benned folytassam. Egész a világ végezetéig.“ Segítsen nekünk a Szűzanya jónak lenni és jól szenvedni, amikor kell! Diós István
Kedves szülők! Szeptember az iskolakezdés hónapja is. Imádkozzunk gyermekeinkért Paul Roth-al, hogy a jó Isten ebben az új tanévben is őrizze meg őket a helyes úton. úton Paul Roth:
Gyermekemért Segíts, hogy jó apa legyek. Mert néha félek; van, hogy túl szigorú vagyok; akkor benned is, mennyei Atyám, csak nevelőt fog látni, zsarnokot; van, hogy nem szánok rá elég időt: akkor pedig azt fogja hinni, hogy neked sincs rá időd. Atyám, még annyi sok kérnivalóm van. Add, hogy ember váljék belőle, gerinces és boldog, bátor és hívő és eszes. Akit nincs, mi ledönt, mert az alap, ahol áll: Krisztus; még akkor is, ha talpa alatt megrendülne a föld. Ember, aki mindig tud mosolyogni, akkor is, ha mindenki csügged, mert nem hagyja el a remény. Ember, világosság az éjben, ha körben ki is hunyt a fény. Ember, aki tud imádkozni; és ha veled beszél, elcsitul a vihar. Ember, aki megérti az Idők Jelét; ha fejünkben nagy is a zűrzavar. És végül: Ember, aki tudja, mi a szeretet. Sok mindent kívánnék még gyermekemnek: egészséget, szépséget, hosszú életet. Mégis, meg kell gondolnom, mit kívánjak; mert tudom: te épp annak nem adsz sokat mindebből, akit nagyon szeretsz. Így hát, mennyei Atyám, inkább arra kérlek, add, hogy a gyermekem sose maradjon lent a porban, keljen föl, hogyha elesett, s menjen tovább az úton, amely hozzád vezet, míg téged, mennyei Atyám, majd színről-színre láthat. 7
Ha... Ha képes vagy nyugodt maradni, miközben körülötted mindenki elveszíti a fejét... Ha megőrződ az emberekbe vetett bizalmat, miközben mindenki kételkedik, s nem veted szemükre hiányosságaikat... Ha kiállsz az igaz szóért, miközben mindenki hazudik, és nem gyűlölsz akkor sem, ha megvetnek téged... Ha nem tetteted magad túlságosan jónak, s nem okoskodsz fontoskodva... Ha szeretsz gondolkodni, de gondolataid mindig tiszták maradnak... Ha kész vagy egyformán elfogadni a győzelmet és a kudarcot... Ha bár látod, hogyan törik össze mások céljaidat, de képes vagy lehajolni, hogy összeszedd a maradék cserepeket... Ha minden javadat összegyűjtve, képes vagy egyszerre kockára tenni, s mosolyogva akár el is veszíteni, és ismét mindent elölről kezdeni... Ha nem tartod magad hősnek csupán azért, mert jelentős személyekkel barátkozol... Ha sem a barátod, sem az ellenséged nem tud téged elrontani... Ha minden ember jelent valamit számodra, de egyik sem túl sokat... Ha rákényszeríted szívedet, idegeidet, izmaidat, hogy céljaidat szolgálják, akkor is, ha ellankadsz, és kitartasz akkor is, ha minden mozdulatlanságba dermed, követve az akarat parancsszavát: „Tarts ki! Ne hagyd magad!“ Ha a jó úton haladva képes vagy tartalommal kitölteni életed minden percét, a tiéd lesz a föld és minden kincse, mert igaz ember leszel, fiam! Rudyard Kipling 8
„A Kereszt a szeretet és az üdvösség eszköze“ — mondta beszédében XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor XVI. Benedek pápa emlékeztette a castel gandolfói pápai rezidencia udvarán összegyűlt híveket, hogy szerdán, szeptember 14-én ünnepeljük Szent Kereszt felmagasztalását. Az ünnep arra szólít fel, hogy elmélkedjünk el arról a mély és eltéphetetlen kapcsolatról, amely az Eucharisztia ünneplését és a Kereszt misztériumát egyesíti. Minden szentmise ugyanis mejeleníti Krisztus megváltó áldozatát. Mint ahogy szeretett II. János Pál pápa írta Ecclesia de Eucharistia k. enciklikájában, a Golgotára, a kereszthalál órájához tér vissza lélekben minden pap a szentmise bemutatásakor, az azon részt vevő keresztény közösséggel együtt. Az Eucharisztia tehát az egész húsvéti misztérium emlékezete:Krisztus kínszenvedése, halála, a poklokra való alászállása, feltámadása és mennybemenetele. A Kereszt megható megnyilvánulása annak a végtelen szeretet aktusnak, amellyel Isten Fia megmentette az embert és a világot a bűntől és a haláltól. Ezért a Kereszt jele alapvető gesztus a keresztények imájában. Amikor keresztet vetünk, annyit jelent, hogy látható és nyilvános igent mondunk Annak, aki értünk meghalt és feltámadt, igent mondunk Istennek, aki szeretete alázatában és gyengeségében Mindenható, erősebb a világ minden hatalmánál és értelménél. Az átváltoztatás után, a hívek, tudatában
vannak annak, hogy a keresztre feszített és feltámadt Krisztus vaóban jelen van a szentostyában, így imádkoznak: Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz“. A hit szemével a közösség felismeri az élő Jézust kínszenvedése jeleivel és Tamással együtt ámulattal telve ismétli: Én Uram, én Istenem. Az Oltáriszentség a halál és a dicsőség misztériuma, csakúgy, mint a Kereszt, amely nem egy véletlen kellék, hanem eszköz, amelynek révén Krisztus belépett dicsőségébe és az egész emberiséget kiengesztelte, leküzdve minden ellenségeskedést. Ezért a liturgia arra buzdít bennünket, hogy bizalommal teli reménnyel imádkozzunk: „Mane nobiscum Domine! Maradj velünk Urunk, aki szent Kereszteddel megváltottad a világot!“ Mária, aki a Kálvárián jelen volt a Kereszt tövében, az egyházzal együtt, mint az egyház Anyja, jelen van minden egyes szentmise bemutatásánál. Ezért senki sem tudja Máriánál jobban megtanítani nekünk, hogy megértsük, és hittel, szeretettel éljük meg a szentmisét, egyesülve Krisztus megváltó áldozatával. Amikor szentáldozáshoz járulunk, Máriához hasonlóan és vele egységben átöleljük a keresztfát, amelyet Jézus, szeretetével az üdvösség eszközévé alakított át, „Áment“, „Igent“ mondunk a keresztre feszített és feltámadt Szeretetre.
Uram! Vedd életemet a kezedbe, és tedd vele azt, ami Neked tetszik! Ezentúl nem utasítom el magamtól sem az örömöket, sem a nehézségeket, amiket beleszőttél életembe. Elég, ha azt tudom, hogy minden dicsőségedre szolgál. Minden terved jó. Mert minden szeretet. Csak önmagamtól szabadíts meg! Add, hogy hallgatagon, csöndesen belenyugodjak szent akaratodba. Akkor majd fölgyullad szívemben örömöd fénye. Lángja a Te dicsőségedre lobbanjon. Csak ezért éljek! És töltse be egész életemet a szeretet egyetlen gondolatával, és egyetlen kívánságával, hogy szerethessek, nem az érdemért, nem is a tökéletesség, az erény szentségéért, hanem egyedül Érted Istenem! Ámen. 5
(folytatás a harmadik oldalról)
delem. Szent Lukácsnál mondja Jézus: „Mindennap vegyétek fel a keresztet és kövessetek“. Ebből a küzdelemből, ha győztesen jutunk ki,
Szent Kereszt búcsús-mise Előpatakon akkor válunk értékes emberekké. Szent Ferencet, a kalandra vágyó lovagot a betegágyon a szenvedés tisztította meg és hívta az Evangélium hirdetésére. Lojolai Szent Ignác seblázában ébredt rá arra, hogy Krisztus katonájának kell lennie. A kereszt ott van mindegyikünk életében. A kereszt a döntés helye, mert a kereszten pusztult
el a megtérni nem akaró bal lator, de egy ugyanolyan kereszten nyerte el az üdvösséget a Krisztus jobbján meghaló másik lator. A kereszt a szenvedés lehetősége. A mi keresztünk is lehet a jobb vagy a bal lator keresztje, lehet a kárhozat vagy az élet fája. A mi keresztünknek is két oldala van. Keresztünket egyesítenünk kell Krisztus keresztjével, s akkor szenvedésünk, kínlódásunk, mindennapi jeltelen kereszthordozásunk nem egy értelmetlen önpusztítás, hanem az öröm forrása lesz számunkra is. A kereszt megtisztít, felemel Jézushoz, átalakít az örök élet számára. A szenvedés tisztítótűz lehet már itt a földön, mely Istenhez emel. Kereszténynek lenni nem más, mint a kereszt keskeny, meredek útján találkozni és együtt járni Krisztussal. Ha hitünk van és keresztjeinkben fel tudjuk fedezni Krisztus keresztjét, akkor mi is megtapasztalhatjuk a kereszt kettős arcát: az örömet és a fájdalmat is. Ha ezt a kettős arcát a keresztnek hívő lélekkel el tudjuk fogadni, bízhatunk abban, hogy Krisztus keresztje által Őhozzá juthatunk a mennyei boldogságba. Bizalommal forduljunk Istenhez, és a kereszten meghalt, de feltámadt Jézussal vállaljuk mi is keresztjeinket, és döntsünk helyesen, mint a megtért lator.
Ady Endre
Krisztus-kereszt az erdőn
4
Havas Krisztus-kereszt az erdőn Holdas, nagy, téli éjszakában: Régi emlék. Csörgős szánkóval Valamikor én arra jártam Holdas, nagy téli éjszakában.
Két nyakas, magyar kálvinista, Miként az Idő, úgy röpültünk, Apa, fiú: egy Igen s egy Nem, Egymás mellett dalolva ültünk S miként az Idő, úgy röpültünk.
Az apám még vidám legény volt, Dalolt, hogyha keresztre nézett, Én meg az apám fia voltam, Ki unta a faragott képet S dalolt, hogyha a keresztre nézett.
Húsz éve elmúlt s gondolatban Ott röpül a szánom az éjben S amit akkor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen. Ott röpül a szánom az éjben.
A könyvünkről – nyolcadik rész – Letértünk a sugárútról, bemerészkedtünk a nyomornegyedek rosszul világított sikátoraiba, végül már a város kopt negyedében kanyarogtunk. Karnyújtásnyira nyíltak a kapuk, egymást érték a fatáblás ablakok. A nép a járdaszéleken hűsölt, az enyhe alkonyban báránysült illata keveredett a csatornaszaggal, fel-feljajdult valami zeneféle, mire csikordult a fékünk. A szomszéd bácsi felénk bólintott, mi visszahajlongtunk, majd nekivágtunk a keskeny lépcsőnek. Az emeleten feltárult a parányi lakás. Néhány éve még itt tartották egyetlen kincsüket, a családi kecskét. Most is épp hogy le tudtak ültetni, ők vagy álltak, vagy körülöttünk sürögtek. Asztaluk rövidnek bizonyult, megtoldták egy-két deszkával. A falakon mindössze két kép függött, az esküvői fotójuk és egy nagyméretű Jézus-poszter. Vendéglátóink hívő koptok voltak. Az iszlám birodalom közepén hirtelenjében keresztény „szigeten” találtuk magunkat. ÉszakAfrikát a hatszázas évek vége felé özönlötték el Mohamed tanai, előttük 451-ben, a nagy tekintélyű Khalkedoni Zsinaton rögzítették a Jézusról vallott katolikus tanítást. A koptoknak akkor más volt a véleményük, megmakacsolták magukat a „monofizita” állásponton. Mintha szégyellték volna Krisztus emberségét, állították, hogy az Üdvözítőben megszűnt az emberi természet (vö. KEK 467). Így aztán magukra maradtak. 1600 éve élnek száműzöttként az Egyházban és 1400 éve hontalanok a hazájukban. Itt, az arabokkal csak a nyomorban osztoznak. Miközben beindult a beszélgetés, a mosolygós feleség apró edényeket rakosgatott elénk, s tekintettel a magasrangú vendégekre, középre tett egy tekercs WCpapírt is, hátha kezet akarunk törölni. Jól éreztem magam, utunk végére kinn maradt évezredek emléke, benn a jelent tettük szebbé. Az egyszerű vacsora közben még sok mindent megtudtunk, hiszen minket minden érdekelt. Négy gyermekükből hárman voltak otthon. Napközben a nagyobbak az egyetemen tanultak, a legidősebb lány üzent, várjuk meg, jönni fog, csak most szentmisére ment. Persze kiderült, az ő miséjük négy órát is eltarthat, mellesleg a bérmálást 36 kenéssel adják fel, mert a Sátántól nem lehet eléggé védekezni. A kereszt jelét mindahányan a csuk-
lójukra tetováltatták, nehogy később egy gyenge pillanatukban megtagadják kilétüket. A családfő büszkén mesélt előző pátriárkájukról, aki köztiszteletben álló, csodatevő szentember volt. Jólesett ezeknek az egyszerű embereknek az őszinte világa. Egyre inkább az lett a benyomásom, a közös evangélium köztünk erősebb köteléket teremtett, mint amekkora rést ütött a későbbi szakadás. Egyre jobban lelkesedtünk. A fiataloknak felkínáltuk a Katolikus Egyetemünkön a tanulás lehetőségét, hívtuk a családot Magyarországra. Ezen aztán elmosolyodott a mi taxisunk, és egy történettel válaszolt. Egyszer már elindultak észak felé, Bulgáriában jártak. Megkérdeztek egy ottanit, milyen vallású: – Moszlim? – Nem! – válaszolta. – Keresztény? – Nem! – Hát akkor milyen? – Semmilyen! – ennyi volt az összes tudománya… A férfi ezek után elkomolyodó arccal hozzátette: „Hát akkor mi minek menjünk arra?” Nagyot hallgattunk, nem mertük a témát folytatni. Ez volt az utolsó estém Afrikában, a harmadik éjszaka, amikor nem aludtam. Megérte. Aztán elmúlt ez is, akár a mesebeli ezeregy éj, s mi hazaérkeztünk a „keresztény” Európába egy 1600 éves rendezetlen számlával. „Egyszer volt, hol nem volt” – mintha mese kerekedne, úgy lép elő a múltból Imre bácsi szép emléke. Nagybörzsönyben gyülekeztünk, regnumi atyák, világi vezetők, lopva, rejtve, csendben. Tiltott dologra készülődtünk, lelkigyakorlat kezdődött. Előadónk az országosan elismert, éppen szabadlábon lévő szentírástudós, a jezsuita Mócsy Imre. A bevezetőben elmondta, most nem mond semmit, hiszen az államnak megígérte, csak templomokban tart lelkigyakorlatokat. Ezután szótlanul átvonultunk az ősi bányász-templomocskába, és „kinyílt” Jézus Szíve, mivelhogy ez volt a téma. Balás Béla püspök írása a Bibliáról Forrás: Magyar Kurír (folytatása következő lapszámunkban)
9
Püspökkari körlevél a katolikus hit megőrzéséről Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed. Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik. A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük. Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. "ősmagyar szinkretizmus". Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a "Jézus, pártus herceg"-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasznál10
ják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék. Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is. Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit. Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől. Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: "Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják" (2Tim 4,34). Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie. Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: "vallásos vagyok a magam módján". Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül Egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: "Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig" (Mt 28,20). a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Kelt Budapesten, 2009. szeptember 10-én
Szent Kereszt Felmagasztalása Egy régi görög hitrege, monda szerint élt valamikor egy gyönyörű, szép, földöntúli ifjú, úgy hívták Nárcisszusz. Ez a csodálatos szép ifjú egy alkalommal beletekintett egy tó vizébe és meglátta a víz tükrében saját gyönyörű képmását. Beleszeretett önmagába, megszerette ezt a gyönyörű képmást és lehajolt a tó vizéhez, hogy magához ölelje. De ez az ölelés halálos volt. Belehalt a tóba. Halálának helyén azonban egy gyönyörű szép hófehér virág nyílott: egy nárcisz. A középkorban egy spanyol drámaíró ebből a pogány hitregéből drámát írt: El divino Narciso vagyis Isteni nárcisz címmel. Az író szerint ez a gyönyörű szép ifjú nem más, mint az Úr Jézus Krisztus, aki az egekből lenézett a földre, és itt meglátta képmását, az embert. Beleszeretett az emberbe, az emberiségbe és lehajolt hozzá, hogy magához ölelje. Ölelése halálos volt. Két ölelésre terjesztett karját keresztre szegezték, s meghalt az emberekért ott a keresztfán. De keresztje nem csak a fájdalom, a gyötrődés fája, hanem a szereteté is. A mai ünnep, az Úr ünnepei közé tartozik, mert a megváltás szent jelét tiszteljük a keresztben. A megváltás Jézus Krisztus műve, amely ma is hirdeti Isten szeretetét. A kereszt Jézus keresztre feszítésekor az isteni szeretet eszközévé vált. A feltámadással már a megváltottságunkra hívja fel a figyelmet. A botrány fája így lett a megdicsőülés jele. Ezért illeti meg a keresztet a tisztelet. A keresztnek mindig van üzenete. Üzeni, hogy megváltott emberek vagyunk. A kereszt jelenléte tudatosítja bennünk, hogy Krisztushoz tartozunk. Keresztelésünkkor megjelölnek minket a kereszt jelével. Szent Bassileos a legősibb jelként emlegeti. Egy második századi felirat a kereszt jelét mint ragyogó pecsétet emlegeti, amely elkötelezettségre akar figyelmeztetni. A keresztet ott találjuk a templomokban, a házakon, otthonaink falán, az utcákon és a tereken. Mindenhol azt üzenik, hogy elkötelezett emberek vagyunk. Keresztet vetünk az imádságok előtt és után, a munka előtt és után, keresztet rajzoltak szüleink és még most is teszik mielőtt megszelnék a kenyeret.
Minden alkalommal a feltámadt Üdvözítőt hirdeti és éberen őrködik azon, hogy ne feledkezzünk el arról, hogy egy kimondhatatlan öröm birtokában vagyunk. Krisztust hordozzuk magunkban. Aranyszájú Szent János írja, hogy a kereszt legyőzhetetlen pajzs a gonosszal vívott harcban. A kísértések, gonosz gondolatok, sokszor bénává teszik lelki életünket. Ilyen esetekben keresztet vetünk, és ha mindezt hittel tesszük, akkor a felszabadulás örömét érezzük. A kereszt üzen a küzdő embernek is. Egy zenetanárt nagyon dicsértek. Jó szakember volt, a diákjaival szemben következetes. Ha látta tanulóinál a szorgalmat, mindig megdicsérte őket. Azonban soha nem elégedett meg a középszerű eredményekkel. Mindenkinél a legjobbra törekedett. Addig gyakoroltatott, amíg mindenki a legjobb eredményt érte el. Így sikerült nagyon sok növendékéből világhírű zenészt nevelni. Bölcs ember volt, mert ha sokat is kellet kínlódniuk a diákoknak, megvolt az eredménye. A bölcs szülő hagyja, hogy a gyermek néha küzdjön meg az élet egyes eredményeiért, mert ez teszi őt teljesebbé. Isten a legbölcsebb pedagógus. Mindegyikünkbe egy hatalmas lehetőséget rejtett, és azt akarja, hogy ezek a lehetőségek bennünk kifejlődjenek. Isten mindegyikünkből boldog embert akar alkotni. Ehhez nagyon sok küzdelmen, fájdalmon, csalódáson kell átmennünk. A zsidókhoz irt levél mondja: Mert megfenyíti az Úr azt, akit szeret. Mindennapi keresztjeink, szenvedéseink részét képezik ennek az isteni nevelésnek, és szükségesek ahhoz, hogy olyan emberekké formálódjunk, amilyeneknek Isten szeretne bennünket. Az érctartalmú kőzetekből csak tűzzel lehet tiszta fémet kivonni. Magas fokon hevíteni kell, hogy kiolvadjon az arany vagy ezüst. Bár Isten belénk teremtette azt a képességet, hogy a jót keressük, mégis van kivetnivaló bennünk, ami eltakarja a jót. Teherként nehezedik ránk a bűn, az önzés, a gyűlölködés, a harag, a meg nem értés. Csak a szenvedés tüze képes ezeket kiolvasztani belőlünk. A tűz a mindennapi erőfeszítés és küzBirton Róbert (folytatása a negyedik oldalon) 3
(folytatás az első oldalról)
olyan értelemben, hogy felmondták a szolgálatot, elrepedtek, hanem azért is, mert már nincsen akinek szóljanak. Főegyházmegyénkben is, főleg Dél Erdélyben több templom harangja is elnémult, mert nincs kinek szólni. Több elhagyatott templom van, amely pusztulásra ítéltetett. Ne adja a jó Isten, hogy itt Székelyföldön is ilyen sorsra jussanak harangjaink, templomaink azért, mert felelőtlenek vagyunk, mert nem vállaljuk az isteni parancsot: sokasodjatok, szaporodjatok és töltsétek be a földet. A másik gondolat: értünk már olyan időket, amelyben szándékosan akarták elhallgattatni a harangok hangját. Persze nem sikerült, mert Istent lehet tagadni, lehet gyalázni, de legyőzni nem.
Abban az időben a Szovjetunióban egy ideig sikerült elhallgattatni a harangok hangját. Szolzsenyicin orosz író szót emelt a harangok érdekében: „Milyen lesz az a nemzedék – kérdezte, amely harangszó nélkül nő fel”? Az ilyen nemzedéknek hatását érezzük még mindig! A harmadik gondolat: Nagy Zoltán kevésbé ismert, fiatalon elhunyt költő önvallomása,
A székelyudvarhelyi ferences templom
Régi és új harang amelyben azt mondja:„ ha kérded ki voltam? – tudd meg: egy hang voltam Isten énekében és kár lett volna el nem hangzani”! Egy hang voltam Isten énekében, mint a harang hangja. De nekem is hanggá kell lennem Isten énekében. Olyan hang, amely nem disszonáns, olyan, amelyet nem átkozni kell, hogy jobb lett volna, ha meg sem születik, hanem amely áldás tud lenni azok számára, akik között él. A negyedik gondolat: Petőfi Sándor költőnk verses elbeszélése, amelynek címe: János Vitéz. Nagyon szép jelenet benne az, amikor János Vitéz meghallja a furulyaszót, amely falujára, a magyar rónára, a nyájára emlékezteti, s akkor otthagyja a szép Tündérországot. Valahogy így kellene lennie a mi életünkben is. A harang hangjára el kellene némulnunk és imádságba kellene fognunk, mélyülnünk, a harang hangjára ott kellene hagynunk mindent és Isten házába kellene indulnunk. Mert ha így teszünk, akkor nem hiába szól a harang. Ilyen gondolatokat hoz felszínre a mai harang szentelése, amely gondolatokat zárjuk szívünkbe, hogy azok szárba szökkenjenek és bő termést hozzanak.
Az első nagy harangot a legenda szerint Paulinus csináltatta a nolai templom számára 394-ben. A harangok egyházi célokra való használatát 604-ben Sabinianus pápa rendelte el. A keleti egyházakban a harangokat 871 óta használják. A világ legnagyob harangját 1735-ben öntötték. A 216 tonna súlyú, 6,14 m magas és 6,6 m átmérőjű harang azonban soha nem szólalt meg, az öntés után ugyanis, a cizellálás közben tűz ütött ki az állványzaton. A tető beomlott, az oltás közben az áthevült öntvényt víz érte, több repedés támadt rajta, és kitörött egy 11,6 tonnás darabja. 1836-óta egy talapzaton látható. Lélekharang: kis harang, melyet különösen akkor szoktak meghúzni, midőn a hívek közül valaki haldoklik; a római katolikusok esteli harangozása után húzzák a megholtak lelkeiért. Hazánkba e szokást az I. Károly idejében tartott udvari zsinat hozta be. 2
Okleveles adat van arról, hogy 1301-ben vár (castrum) volt Székelyudvarhelyen. Arról, hogy mikor épült nincs adat. 1492-ben Báthori István vajda – a székelyek tiltakozása ellenére – a régi várat erős várrá építi ki. Bár sokan úgy vélik, hogy ő a vár első építtetője, minden jel arra vall, az 1301-es adattal is megerősítve, hogy előbb is volt itt vár. Ez a magyarázata, hogy éppen ott építtetett Báthori is. A nagy székely felkelés leverése után János Zsigmond ebből a várból építteti a Székelytámad várat. Ebben a várban volt a szerzetesi templom és kolostor, Szádeczky szerint Udvarhely első egyháza. (Jakab–Szádeczky: Udvarhely vm. 204.) Ha ez igaz, megkockáztatható az a feltevés is, hogy a kolostortemplom a tatárjárás előtti. Első lakói ugyanis domonkosok voltak, akik a tatárjárás előtt létesítettek kolostorokat Erdélyben. (Beke: i. h.; Az erd. kat. múltja és jelene. 21.) A domonkosokat ferencesek váltják fel. Valószínű, hogy a tatárjárás után hamarosan, mivel a marosvásárhelyi példa szerint ide a tatárjárás után a domonkosok már nem jöttek vissza újra. Lakatos István 1702-ben úgy tudja, hogy a ferencesek temploma Szűz Máriának volt szentelve és homlokzatán a déli kapu fölött tisztán látszott Szűz Mária képe. A reformációig maradhattak, amikor János Zsigmond kiűzi őket. Veszely is – Nagy Szabó Ferenc után – 1652-ból barátokról tud, akiknek klastromából a Székelytámad várat csinálták. (Dávid L.: i. h.) A barátok közismerten ferencesek. Véglegesen a várépítés szünteti meg a klastromot és alakítja át a templomot is. Orbán Balázs: (i. m. I. 59.) leírása szerint román kori templom volt, gótikus ráépítésekkel (pl. díszes köríves ablakokkal), az átmeneti kor alkotása. A XVII. század elején, 1604-ben a ferencesek újra megkísérlik visszamenni volt kolostorukba, amelyet Báthori Zsigmond visszaad nekik, de hamarosan újra távozniuk kell. (György: A Ferencrendiek. 339.) 1599-ben a várat lerombolják, de 1600-ban újraépítik. A Rákóczi felkelés után 1711-ben ismét lerombolják. A maradék romokat a belső épületeknél 1893-ban tüntetik el, mikor oda iskolát építenek. Régiségéről csak a csonkán meredő várfalmaradékok beszélnek.
A székelyudvarhelyi ferences templom
Léstyán Ferenc: „Megszentelt kövek“ nyomán 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK Új évfolyam 125. szám
A szent keresztségben részesült: – Gáll Tamara Katalin, Béres Mátyás Viktor Ferenc, Gecse Brigitta, Sükösd Abigél, Zöldi Zselyke Júlia, Simon Levente Lambert, Péter Hanna, Fülöp Boglárka.
Szentségi házasságot kötött: – Sükösd Róbert – Pirampel Mónika, Szigyártó Zoltán – Csoma Judit, Tolvaj Cătălin Károly – Kolcsár Csilla, Urkon Róbert – Berszán Erzsébet, Sajtos Róbert – Olasz Anna Karola, Varga Csaba – Gotz Teréz.
Az Úr hazahívta: – Bodó Dénes, Balogh Virág Margit, Blega Demeter, Téglás Ottilia, Máthé Dénes, Fóris Etelka, Ferencz Gizella, Dr. Máthé József, Molnár Béla.
Irgalmas Jézus, adj neki örök nyugodalmat!
rozta el barátnőjével, hogy szerzetes nővérnek jelentkeznek az angolkisasszonyok rendjébe. Rövidesen Indiába küldték noviciátusának megkezdésére. A Teréz nevet az 1925-ben szentté avatott Lisieux-i Kis Szent Teréz iránti tiszteletből vette fel. 1948-ig földrajzot tanított a kalkuttai Szűz Mária-iskolában. A váratlan fordulat 1946-ban következett be életében, amikor lelkigyakorlatra utazott, és a zsúfolt vonaton látta az emberi nyomorúság és kitaszítottság borzalmait. Ez volt életének nagy pillanata, amikor – elhagyva rendjét – engedélyt kér, hogy Kalkutta szegénynegyedébe mehessen. Letette a rendi ruhát és fehér száriba öltözött, amelyet keskeny kék szegély övezett. Amerikai missziós nővéreknél egészségügyi kiképzésben részesült, majd visszatért Kalkuttába, ahol a szegények Kis Nővéreivel lakott. 1950-ben nyert jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai társulat, amely innen terjedt el nagyon gyorsan az egész világon. 1965-ben pápai jogú társulat lett. Hitvallásuk: „Szerzetesek vagyunk. A nap huszonnégy órájában Jézus Krisztust szolgáljuk.“ Számtalan kitüntetés között 1979-ben megkapta a Nobel-békedíjat. 1997ben halt meg. II. János Pál pápa 2003. október 19-én iktatta a boldogok sorába. Bellarmin Szent Róbert szeptember 17
Kalkuttai Boldog Teréz szeptember 5 Agnes Gonxha Bojaxhiu 1910-ben születet albán szülőktől. A mohamedán környezet dacára hűségesen ragaszkodott a család katolikus hitéhez. Kilenc éves volt, amikor elvesztette édesapját. Özvegy édesanyja kézimunkaüzlettel tartotta fenn magát és három gyermekét. E súlyos megpróbáltatás még jobban összeforrasztotta a családot. Az édesanyja jelentős szerepet töltött be a Szent Szív egyházközségben, a szegények segítője és támogatója volt. Ágnes állami iskolába járt, de tagja lett a Mária Kongregációnak. A jugoszláv jezsuiták szolgálatot vállaltak a kalkuttai egyházmegyében, ahonnan egyikük írásaiban beszámolt az ottani lehetőségekről. 1928-ban hatá12
A toscanai születésű fiatalember belépett a jezsuiták közé. 1570-ben pappá szentelték. Professzor, pápák tanácsadója, tartományfőnök volt. Kiváló hitvitázó, bíboros (1599), majd püspök (1602) lett. A nagy képzettségű főpap nagyon jól tudott az egyszerű nép nyelvén is beszélni. Nevéhez fűződik a „Kis Katekizmus“ elkészítése, amelyet korunkig használtak. A XVII. század azon személyiségei közé tartozik, akik jelentős szerepet vittek az emberek hitre való nevelésében és alakításában. 1621-ben halt meg. az Adoremus nyomán
www.katolikussepsi.ro
2009 szeptember
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Harangszentelés Istennek hála az elrepedt harang helyett funkcióba lépett az új 500 kg-os harang. Felszentelése a millenneumi emléksorozat kiemelkedő ünnepe volt. Nagyméltóságú és Ft. Tamás József püspök atya szentelte meg az újat, búcsúztatta a régit. Alább közöljük ünnepi szentbeszédét. Az ószövetségben a zsidó népnél használatos volt a kos szarvából készült kürt vagy a fémből készült trombita. Jeladásra használták ezeket a hangszereket: - kürt vagy trombita hangja hívta
hadba az embereket, amikor az ellenséggel kellett felvenni a harcot, s meg kellett védeni az országot, - kürt vagy trombita hangja jelezte a királynak érkezését és bevonulását a városokba, helységekbe látogatása alkalmával. E két hangszer a zsidó liturgiában is szerepet kapott: - mindennap kürt vagy trombita hangja jelezte a jeruzsálemi templom kapujának a kinyitását, - kürt vagy trombita hangja jelezte a reggeli és esti áldozat bemutatását, - az ünnepek kezdetét is kürt hangja jelezte. Ami a kürt, a trombita szerepe volt a zsidó liturgiában, az lett a harang szerepe a kereszténységben. Bár a harang használata nem egyidős a kereszténységgel. Tudjuk, hogy háromszáz éven át a római birodalomban üldözték a keresztényeket, ezért mai értelemben vett templomaik sem voltak, szentmiséiket házaknál, a földalatti katakombákban végezték. A harang használata az V–VI. században honosodott meg. Először a kolostorokban használták, ahol a nap folyamán többször gyűltek össze imádságra a szerzetesek. A harang szava gyűjtötte össze őket. Ez a kolostori szokás terjedt el a templomokban is, ahol a harang szerepe kibővült. A középkorban így fogalmazták meg: vivos voco, mortuos plango, fulgura frango. Életünk kísérő zenéje lett a harangszó. Születésünktől halálunkig elkísér hangja. Naponta halljuk hangját nem is egyszer. Amikor ma harangszentelés van, négy gondolat fogalmazódott meg bennem: Tudunk ELNÉMULT HARANGRÓL IS. Nemcsak (folytatása a második oldalon)
