Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony) Július 2 Az ünnep eseményeit az evangélium meséli el, és ebben hangzik el a Boldogságos Szűz hálaéneke: a Magnificat (Magasztalja lelkem az Urat). Ezt az Egyház minden nap az Esti dicséretben imádkozza. A gregorián énekkincs egyszerűbb és díszesebb dallamon énekli, de a különböző korok zeneszerzőit is megihlette ez a csodálatos ének (pl. J. S. Bach). Sarlós Boldogasszony ünnepét Szent Bonaventúra kezdeményezésére 1263-ban vezették be a ferenceseknél. VIII. Bonifác pápa 1389-ben az ünnepet kiterjesztette az egész Egyházra. Hosszú ideig parancsolt ünnep volt, amit IX. Piusz pápa változtatott meg. A Rózsafüzér örvendetes titkai között is szerepel az dvösség történetének ez az eseménye. Szent Tamás apostol Július 3 Szent János evangéliumában sokat foglalkozik az „Iker“ (Didümosz) személyével. Ő az, aki hitetlenkedve fogadta társai tanúságát a feltámadt Krisztusról. Azonban amikor Jézus megjelent és hozzá fordult, azonnal megvallotta hitét: Én Uram, én Istenem! A hagyomány szerint Indiában és Perzsiában hirdette az evangéliumot. Az indiai Tamás-keresztények őseit Tamás apostol térítette meg, ezért is használják ma is magukra vonatkoztatva ezt a nevet. Goretti Szent Mária szűz és vértanú Július 6 Corinaldóban (Ancona) született 1890-ben. Rövidesen átköltöztek a Nettuno melletti Ferriere di Concaba, ahol egy tanyát béreltek egy Serenelli nevű özvegyemberrel. Tízéves volt, amikor édesapja meghalt, és ő nagy segítségére volt édesanyjának testvérei ellátásában. A háztartási munkák nagy részét is ő látta el, és főzőtt a családnak, Serenellinek és fiának is. Alesandro többször próbálta bűnre csábítani Máriát, de ő mindig ellenállt. Boldogan készült az elsőáldozása napjára, amikor először vehette magához az Urat az Oltáriszentségben. Alessandro a sok próbálkozás után erőszakkal akarta megtörni Mária ellenállását, és mivel nem engedett neki, számos késszúrással 12
megsebesítette.. Másnap, 1902. július 6-án, megbocsátva gyilkosának halt meg. Súlyos börtönbűntetése alatt Alessandro megtért, s ő is tanúsította Mária hősiességét. 1950-ben XII. Piusz pápa avatta szentté, amelyen részt vett 84 éves édesanyja testvéreivel együtt, valamint gyilkosa is. Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje Július 11 Nursiában (Umbria) született 480 körül, Rómában nevelkedett, majd Subiaco környékén remetéskedett. Tanítványait összegyűjtve Monte Cassinóra ment, ahol megalapította a ma is híres kolostorát. Regulát állított össze, amely gyorsan elterjedt. Őt tartjuk a nyugati szerzetesség atyjának. 547. március 21-én halt meg, de már a VIII. századtól tartották ünnepét a mai napon. Alapelve: Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál). Jelentős szerepük volt Európa megtérítésében és kultúrájának kialakításában. VI. Pál pápa 1964ben Európa fővédőszentjének nyilvánította. Árpád-házi Szent Kinga szűz, szerzetesnő Július 24 Nehéz történelmi időben született, IV. Béla királyunk leányaként 1224-ben. Szülei kívánságára házasságot kötött Boleszláv krakkói herceggel. Mindketten örök tisztasági fogadalmat tettek. Imádságban és a szegények szolgálatában telt élete. Férje halála után ferences klarissza apáca lett, vagyonát szétosztotta, és az ószandeci kolostorban élt. 1292-ben halt meg. 1999-ben II. János Pál pápa itt avatta szentté. Szent Jakab apostol Július 25 Betszaidában született, Zebedeus fia, János apostol testvére. Heves természetük miatt az Úr a „Mennydörgés fiainak“ nevezte őket. Jézus szűkebb körébe tartozott, így ott volt a Tábor hegyén és a Getszemáni-kertben is. Ő volt az első az apostolok között, aki vértanúságot szenvedett. Heródes végeztette ki 42 körül. A spanyolországi Compostellában templomot emeltek tiszteletére. A város a középkortól kezdve mind a mai napig jelentős zarándokhely.
Új évfolyam 123. szám
2009 július
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Jézus Szíve — szent életünk forrása Mint ahogyan az özvegy szakajtójából a liszt többé nem fogyott ki Illés próféta közbenjárására, ugyanúgy soha nem fogy ki Jézus áldozati vérének engesztelő ereje sem, hiszen ő ezt a vért az egész emberiségért, minden egyes emberért ontotta. A szegény özvegy teljes anyagi csődbe jutott fiával együtt, éhhalál várt rájuk. És íme: volt számukra kiút. Napjainkban is rengeteg a hajótörött, az éhező, a kisemmizett, az állását veszített ember. Lelkileg, erkölcsileg romhalmazok tömege sír fel, árt önmagának, pszichológusokhoz kerül, pszichiátriai osztályokra. Családok sokasága esik szét. Férjek, feleségek teszik tönkre önmagukat, gyermekeiket. És nemzetünk? Igen, ez a szegény, árva magyar nemzet nagyon mélyre süllyedt. Mindezek ellenére bátran, emelt fővel kijelenthetjük és világgá kiálthatjuk: van kiút, lesz kiút. Ez a kiút nem politikai, nem gazdasági jellegű. Szabadulást, gyógyulást, lelki megújulást igényel és vár a meggyötört emberiség. A sátán uralmának és hazugságainak egyedül Jézus vére tud véget vetni. Egy régi legenda szerint egy napon Jézus és a sátán beszélgetett. A sátán dölyfösen így szólt: megszereztem az összes embert a földi világban. Olyan csapdát állítottam, amelynek senki nem fog tudni ellenállni. — Mit csinálsz velük? — kérdezte Jézus. — Megtanítom őket, hogy nem kell megházasodni, csak szabadon paráználkodni.
A magzatokat öljék meg. Biztatom őket, hogy gyűlöljék egymást, hogy igyanak, káromkodjanak. Megtanítom őket fegyvereket készíteni és ölni. — És ha már mindezt megunod, mit teszel velük? — Megölöm őket — válaszolta a sátán. — Mit kérsz az életükért? — kérdezte Jézus. — Ugyan, ezek az emberek értéktelenek, jellemtelenek. Semmire se mégy velük. Meg fogod bánni az üzletet — mondta a sátán. — Mennyit kérsz értük? — kérdezte határozottan Jézus. — A véredet kérem, az egész életedet, a könnyeidet akarom — hangzott a válasz. Jézus így szólt: Megegyeztünk! Aztán kifizette az árat... Jézus vérének végtelen ereje az egyetlen kiút, amely által hazánkban is, a világban is, a családokban is megvalósul a várva várt újjászületés. E vér által könyörül az Isten rajtunk. Ezt azonban minden kor minden embere számára hozzáférhetővé, elérhetővé kell tenni. Íme: ez a mi feladatunk, keresztény embereké. Milyen keresztényeké? Nem a színlelő, farizeusi álkeresztényeké. Sajnos sok van belőlük. Az alázatosak tetszenek a Jóistennek, akik mindent odaadnak, mint a két fillért perselybe dobó szegény asszony. Fiatal, immár diplomás mérnök tanítványom pár évtizede, átérezve hazája mostoha sorsát, lemondott gyűrűs menyasszonyáról, remek állásáról, és pap lett, mint engesztelő áldozat. Budapest egyik legkiválóbb papjaként jeleníti meg a vérző Kerényi Lajos (folytatása a második oldalon)
(folytatás az első oldalról)
Sagrada Família, a befejezetlen álom – II.
Jézust sok ezer hívőnek. Egy tanárnő, kedves volt tanítványom körülbelül tizenöt éve, szülei akarata ellenére kiment Olaszországba, és belépett az egyik legszigorúbb szerzetbe, a klarissza nővérek közé. Egy szürke lapon írta nekem: Lajos atya, a magyar népért és ifjúságért, ugye, a Jóisten elfogad engem áldozatnak! Megváltó Jézusunk! Add, hogy kezünk a te áldó kezed, nyelvünk a te igédet hirdető nyelved, szívünk a te, az emberiségért és árva, agyongyötört hazánkért dobogó szíved legyen. Székelyudverhely, Jézus Szíve kápolna
Isten elvárta Máriától az emberi közreműködést, ezért, bár ajándék, de érdem is számunkra az üdvösség.
Sarlós Boldog Asszony Meghallgattuk, ki tudja hányadszor az Erzsébet házának küszöbén hálát adó Szűz Mária énekét. Minden bizonnyal naivságnak minősítették volna a kedves ifjú látogató názáreti leány dalának szavait az éppen ott bámészkodók, ha odafigyelnek arra, amit mondott: „Íme mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.“ Pedig ma és mindenkorra nyilvánvaló, hogy nincs más név, amelyet annyiszor kapcsolnak össze a „boldogságos“ jelzővel, mint Mária neve. S az is tény, hogy ebben a világban senki sem előzheti meg boldogságban azt, akit Isten elsőként és a legteljesebben részesített Jézus Krisztus feltámadása és mennyei dicsősége boldogságában. Lehet ezt kétségbe vonni, tagadni is lehet, csak éppen megszüntetni nem lehet, mert Isten hírül adta Egyházán keresztül a föld minden nemzedékének, hogy élete végén, Fiának, Jézus Krisztusnak Anyját felvette örök országába, el nem múló dicsőségébe. Tény azonban, hogy Isten éppen úgy elvárta Szűz Máriától az emberi közreműködést a saját hivatása földi útján, mint ahogy minden embertől elvárja. Isten ugyanis minket, képére és hasonlatosságára teremtett embereket a saját sorsunk kovácsává tett. Ezért, bár ajándék, de érdem is számunkra az üdvösség. Az emberi közreműködés elsősorban azt je2
lenti, amit Erzsébet mondott Máriának: „Boldog vagy, mert hittél.“ Ebből azonnal tudhatjuk, hogy a mi boldogságunk is erre az Istenhez igazodó, életet jelentő hitre épülve lesz méltó a boldogulásra és üdvösségre. Ezért tehát ne késlekedjünk zűrzavaros világunk megannyi kecsegtető ígérete ellenére is megmaradni, elindulni az Isten szavához igazodó, igaz élet útján. Senki se mondja, hogy ez az ember földi életének a legkönnyebb útja, de nem nehéz átlátni, hogy ez az egyetlen, üdvösségre vezető út Isten teremtett világában. — Itt, ahol az anyagi világ feltétel nélkül Isten törvényei szerint működik, ahol az élet színes nagy világa minden élőlényben hiánytalanul engedelmeskedik Teremtőjének, az ember sem találhatja meg saját boldogulását és üdvösségét, csak a teremtő Isten akaratához igazodva. Mi magunkat is boldognak fogjuk érezni mindenért, amit visszatekintve, Isten akaratával megegyezően éltünk. Bennünket is boldognak fognak mondani, mert hittünk Isten szavának, és mienk lesz az üdvösség. Volt a Boldogságos Szűz életének egy másik vonása is, melyben semmit sem tehetett, de amit – bármibe került is – elfogadott, amit Isten az ő szándékaitól mégis eltérő ember megmentésére adott: Jézus Krisztus keresztjét. Tudjuk, hogy Isten Jézus Anyját sem kímélte meg a kálvária borzalmaitól. Ez igaz minden ember egyéni életére is. De igaz minden kor és nép életére is, az egész Egyházra vonatkoztatva is. Az az ember és az a nép, mely lemond Isten akarátának teljesítéséről, és
A Sagrada Familia azonban megváltoztatta Gaudi egész addigi életét. Az ekkor már 62 éves mester beköltözött az építkezésre, és minden egyes követ maga tervezett a templomhoz. Hirtelen halála azonban egy időre megakasztotta az építkezést. A sors fintora, hogy épp a „szerelme“ felé igyekezett, hogy felügyelje az aznapi munkát, mikor a templom előtt 1926. június7-én elütötte egy lóvontatású villamos. A tervezett 18 toronyból addigra csupán egy készült el. A munka ugyan folytatódott, bár 1936-ban megszakí-
hiszen Keletről jön a fény. Krisztus szenvedései pedig a nyugati oldalra valók Gaudi szerint, oda, ahol a nap nyugszik. Ez a szárny 1954 és 1985 között épült. 1976-ig a homlokzatot és a latin kereszt négy tornyát fejezték be a nyugati oldalon. Josep. M. Subirachs a szobrász 1987-ben csatlakozott a munkacsapathoz hogy a latin kereszt portáljának szobrain dolgozzon. Sagrada Família, a befejezetlen álom. Ma is épülő tornyai közül a legmagasabb (az eredeti tervek szerint) 170 méter magas lesz. A megépült rész nyitva áll a látogatók előtt, a tornyokba is fel lehet menni. Innen letekintve a város csodaszép. Felreppent a hír nemrégiben, hogy állítólag befejezéséhez közelednek a „világ legreménytelenebb építészeti vállalkozásának“ is tartott épület munkálatai. Az El País című spanyol lap azt írta, hogy hála a turizmusból származó bevételeknek és az új technológiáknak, hamarosan elkészülhet a nagy mű, és a templom működni kezd. A kevésbé optimista többség más véleményen van. Ők úgy vélik, jó ha a hihetetlenül részlet–gazdag épület 2026-ra elkészül. Bárhogy is lesz, az már biztos, hogy mégis csak az eredetihez hasonló formában – ha talán nem is olyan grandiózus méretekben, mint ahogy azt Gaudi megálmodta – megvalósul a mester álma.
tották, amikor az altemplom valamint Gaudi tanulmány–makettje és rajzai a polgárháborúban elégtek. A munkákat nehezítette, hogy Gaudi senkivel nem egyeztetve a terveket többször is átdolgozta. Éveket vett igénybe a tervek, vázlatok rekonstruálása. A megmaradt tervek alapján egy darabig tovább építették a Sagrada Familiát, de a folytatás többször megkérdőjeleződött. A keleti „karácsonyi“ szárny 1891 és 1900 között épült. Ide kerültek a reményt keltő motívumok, 11
Sík Sándor:
Megértettem, hogy kenyérnek születtem Van aki toronynak születik és van aki remetének, Van aki őrlő szájnak, és van aki csemegének: Engem magnak vetett a Magvető, És kenyérnek, annak is feketének.
Két kő között megtörtek ők, Azután sötét kamrába kerültem, És megsüppedtem (puha liszt), és magamba merültem.
Mintha csak játszani, bújtam elő Meleg mélyedből, drága földem, Kíváncsian, szelesen, zölden. Babusgattak öreg barázdák, Hízlalgattak kövér májusi pászták, Éreztem a jó napsugarak csókját, Míg körülem pitypalatty furulyáz, És borzas szelek játszanak fogócskát. Így nő ki nyurgán fiú és kalász.
Aztán egy koporsószerű Mély tekenőbe dobtak, Két bütykös nagy tenyér belémmerült, És nekifogtak: És addig téptek, szaggattak, tepertek, Öreg kovásszal úgy-úgy elkevertek, Hogy sírtam, és a könnyeim cupogtak.
És éreztem, amint a fürtös száron Az Isten ujja végigsimogat, S rámtelt a törvény: minden búzaszálon Csak egy kalász marad. És itt a pecsét is a szívemen: A Szűz Mária áldott képét Viseli minden búzaszem. Aztán levágtak, a szérűbe hordtak, Verejtes nyárban csépen meghadartak, Malomba vittek őrletők,
Világ hét csodája Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának. Valószínüleg némi eltéréssel, de a következők kapták a legtöbb szavazatot: 1. az egyiptomi nagy piramisok 2. a Taj Mahal 3. a Grand Canyon 4. a Panama-csatorna 5. az Empire State Building 6. a Szent Péter-székesegyház 7. a kínai nagy fal. Amikor a tanár összeszedte a szavazatokat, észrevette, hogy egy diák még nem végzett a listájával. A tanár azt mondta, „Oké, oszd meg velünk, amid már van, talán tudunk segíteni“. A lány hezitált, de aztán felolvasta: 10
De addig nyúzott a két hadaró, Míg elmúlt bennem minden savanyúság, S nem állta görccsel rossz csomó Tésztámnak tiszta belehúsát, S igaz kenyér törvényeként Színig dagadtam az edényt. Úgy majd aztán a kemencébe raknak, Míg pórhanyó leszek és szép piros, Meleg cipó, kívánatos. Mert kínban kel meg a kenyér Emberfalatnak. „Szerintem a világ hét csodája a következő: 1. látni... 2. hallani... 3. tapintani... 4. ízlelni... 5. érezni... 6. nevetni... 7. szeretni.“ A teremben olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Az egyszerű és hétköznapi, általános dolgok elkerülik a figyelmünket, és amit természetesnek tartunk, azok valóban csodálatosak! Egy szelíd figyelmeztetés: A legértékesebb dolgokat az életben nem lehet kézzel felépíteni vagy megvásárolni. Ne légy annyira elfoglalt, hogy ne vedd észre ezt! www.plebania.net
kereszt nélkül próbál élni, ezen a világon és az örökkévalóságban is, egyformán rosszul jár. Lehet, hogy naivnak minősítette volna az akkori hallgató Mária szavait Erzsébet házának küszöbén, de ma már biztos, hogy az az út, amelyen ő járt, beteljesült ígéretnek bizonyult. Ne mulasszuk el tehát meghallgatni az útbaigazítást,
és kérni Isten szent Anyjának közbenjárását, hogy járni tudjunk az Isten kegyelmével mindenki számára hatékony és biztos, célravezető ösvényen, a magunk és a ránk bízottak boldogulására és üdvösségére. Seregély István
Szüntelenül imádkozzatok Az imádkozó ember tudja, hogy nincs kiszolgáltatva sem a természet, az anyag törvényszerűségének, sem a vak véletlennek vagy a megváltozhatatlan végzetnek. Felettünk a személyes, szellemi Valóság áll, a mennyei Atya visel reánk gondot. Az imával élő, személyes párbeszédet kezdhetünk Istennel, és erejével az eseményekben felismerjük a ránk irányuló örök szeretetét. Jézusban „kiválasztott bennünket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus — akarata szerint — gyermekeivé legyünk, hogy magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott bennünket“ (Ef 1,4–6). A személyes Szeretet hordozza szívén sorsunkat, életünk Belőle ered, Belőle táplálkozik és Belé torkollik. Itt kapcsolódik be a szeretet, mint istengyermeki bizalmunk jele életünkbe, és életünk az imádságba. Az imát mégis olyan gyakran elválasztjuk az élettől és ezzel az életet megfosztjuk az imától. KORUNK NAGY IMÁDKOZÓI az imát visszaviszik az életbe, egyesítik vele. Néhány szemelvényben szeretném bemutatni, hogy az ima miként erősíti az életet, az élet pedig az imát úgy, hogy végül a kettő eggyé válik. Ezt a kettős kapcsolatot nagyon találóan írja le DIETRICH BONHOEFFER, protestáns lelkész a flossenburgi koncentrációs táborban: „Istent és az Ő örökkévalóságát teljes szívből kell szeretnünk: — de nem úgy, hogy ez korlátozza vagy gyengítse földi szeretetünket. Olyasmi ez mint a polifóniában a „cantus firmus“, (a vezető dallam), amelyhez mint ellenpontok, csendülnek hozzá a földi élet hangjai. Ezeknek az ellenpontos témáknak mindegyike teljesen önálló, és mégis a cantus firmust gazdagítja. Ahol ez a motívum éles
és világos, ott az ellenpontok is teljes erővel csenghetnek.“ Bonhoeffer számára az ima, tehát annyit jelent, mint „összehangolni az isteni küldetést és az emberi természetet, hogy befogadjam az Ige személyes üzenetét feladataimba, elhatározásaimba, sőt kísértéseimbe és bűneimbe is. — Amikor másokért végzem az imámat, azt kérem az Úrtól, hogy akiért imádkozom, értse meg: Isten szereti őt, Őbenne talál oltalmat, — minden nyomorúságával együtt Isten magához öleli őt.“ JACQUES LOEW megtérése után domonkosrendi szerzetes lett és lelkipásztori célból tizenhárom évig rakodómunkásként dolgozott a Marseille-i kikötőben. Leírja, hogy korábbi életében egy tolltartónál nagyobb súlyt nem igen emelt, itt pedig 60–80 kilós zsákokat kellett cipelnie. Szinte kétségbeesetten könyörgött az Úrhoz, segítsen, mert különben nem bírja a munkát. Néhány hónap múltán eljutott odáig, hogy munka közben is tudott imádkozni, rendszerint a rózsafüzért. Amikor egy-egy zsák leesett a válláról, akkor — mint írja — „inkább emberi, mintsem mariológikus kifejezéssel folytattam az Üdvözlégy Máriát, de a titok tovább is jelen volt lelkemben“. A szegényektől megtanult hallgatással imádkozni. Hogy hogyan, azt feljegyezte számunkra: „Magam előtt látom a kilencgyermekes brazíliai édesanyát, méghozzá egy olyan férjjel, aki három, négy gyermekkel fölért és jobban igénybe vette, mint az összes gyerek együttvéve. Koldusszegények voltak. Ez az asszony lassacskán fölfedezte a közösségben, mit jelent az, ha az ember Istent hallgatja, amikor imádkozik, — és egy szép napon egyik együttléten kijelentette: Ha imádkozom és csak szóbeli imát mondok, érzem, hogy ez 3
nem elég. Akkor szívemben imádkozom Istenhez, de ez sem elég. És azután — fejezte be — hallgatással imádkozom. Pedig biztosíthatom önöket, ez az asszony soha nem olvasta Keresztes Szent Jánost, sem Szent Terézt vagy más hasonlót. Igazán a szívével hallott...“ Egy paptársunk, Paul Xardel ott halt meg Brazíliában. Negyven nappal az üzembe lépése után, elgázolta egy teherautó. Munkatársai nem tudták még, hogy pap... Amikor a temetésére jöttek, én fogadtam őket, figyelve első megnyilatkozásaikat. Mélyen megrendített egyikük kijelentése: „Most, hogy tudom, pap volt, most értem meg, miért tudott úgy hallgatni bennünket. — Amikor rájöttem, hogy az Ön barátja pap volt, azonnal összekapcsoltam a hallgatásnak ezt az adottságát a papságával.“ „Manapság gyakran kutatják, mi teszi egységessé a pap életét. Ha a pap nyakig van munkájában, ha teljesen az emberek között él, csak úgy tarthatja fenn lelki egységét, ha „Istenre hallgatással“ imádkozik. Ha hallgat Istenre, akkor meg tudja őrizni helyes magatartását. Ha hallgatja Istent, meg tudja hallgatni hozzájövő testvérét is és így mindig rendelkezésre állhat az embereknek.“ CARLO CARRETTO otthagyta vezető állását az olasz Actio Catholicában és Jézus Kis Testvéreinek szaharai közösségébe lépett. Carlo az „érthetetlen“ Istenember nyomait akarja követni. Mások prédikálnak, gyógyítanak, tanítanak, építenek az egyházban, — ő úgy látja, tőle azt kívánja Jézus, hogy szegény legyen a szegényekkel, munkás a munkásokkal. Igen, elsősorban munkás, mert a mai világ munkával épül, és nem alamizsnával, mint Szent Ferenc korában... Ezek után teljes magányban a sivatagban tartózkodik, hogy megtanulja a csend imáját. Egy teli kenyérzsák, néhány datolya, nagy korsó víz és a Szentírás az útravalója. Egy napi járásra barlangot találnak. Paptársa misézik, egy kőre helyezi az Eucharisztiát és elmegy. Carlo egyedül maradt. Csend van a barlangban, csend a sivatagban, csend az Eucharisztiában... „Most ne értelmeddel keresd az Istent, — gondol vissza lelkiismerete tanácsára — maradj ott mozdulatlanul az Eucharisztia előtt, közeledj szeretettel Jézushoz“. A szerető ima első próbája az, hogy az ember higgyen a szeretett Lény jelenlétében. 4
„Életem legnagyobb kegyelme az volt, amikor tudatosult bennem, hogy a kenyér rejtettségében Jézus mindig velünk van. Attól az órától kezdve a Vele megélt bensőséges barátság útján vezetett“ Carretto egyszer eltörte a lábát a Szaharában. Fekszik a matracon, nézi a falat, — árnyékban 45 fok — és imádkozni próbál. Orvosra csak nyolc nap múlva számíthat, lelkileg már felkészült, hogy sánta marad. Törött lába rettenesen fájt. Arra gondol, mit csinál Jézus az Oltáriszentségben? Az Eucharisztiában Jézus is tehetetlenségre van ítélve. Szótlanul vár minket. Carlo így kapcsolódik be Jézus áldozatába, így teszi imává magányát, tehetetlenségét, fájdalmát és ágyhoz kötöttségét. Hasonló módon tanulja az imát CHARLES FOUCAULD, a Szahara apostola is: „Taníts meg minket imádkozni, kérték az apostolok... Istenem, a hely és az idő most nagyon is alkalmas erre... Kis kamrámban virrasztok, éjjel van; mindenki alszik, csak az esőt és a szélzúgást hallom. Távolról egy kakas hangját... Jaj, ez a szenvedésedre emlékeztet, szenvedésed éjjelére... Taníts meg engem imádkozni, Istenem, ebben a magányban és összeszedettségben.“ Foucauld gondolatait napjaink számára tanítványa RENÉ VOILLAUME újítja meg. ,,A keresztény hit szemlélődő dimenziójára napjainkban nagyobb szüksége van a világnak, mint valaha. Egyáltalán nem csökkent azoknak a keresztényeknek a száma, akiket Isten ma is a szemlélődés különleges karizmájára hív... Azokra gondolok, akik a világban végzik munkájukat... Ez a szemlélődő életstílus, ez az élet a világban, Krisztus Szíve köré összpontosul, az emberek iránti szeretet misztériumára nyit rá, amelyet az ő isteni forrásában szemlél. Ebben a Szívben egyesült ugyanis az a kettős, mégis egy szeretet, amely — látszólag — két eltérő irányban valósul meg. Az egyik szeretet Istenhez visz minket egészen a teremtett dolgoktól való teljes elszakadásig; a másik szeretet az emberekhez visz, hogy teljesen jelen legyünk földi feladataink megvalósításában... Imaéletünk megújulása életünk bátor hitelességétől függ, attól a hitelességtől, amelynek mértéke Krisztus és a hit igazsága. Nem degradálni akarjuk a csendnek és az Istennel megélt magánynak a lényegi értékeit, hanem abszolút egyszerű-
A könyvünkről – hetedik rész – A primitív országút egyszer csak kettévált. Hátunk mögött hagyva egy pompás települést, ami talán a Bibliában emlegetett 12 forrású, 70 pálmafás Elim lehetett (vö. Kiv 15,27), balra kanyarodtunk, a hegyek felé. Holdbéli táj fogadott, az utolsó kecskék is eltűntek, ismét csak az Írás jutott eszembe: „Eljutott Izrael fiainak sokasága a Szín-pusztába… Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége…” (Kiv 16,1–2). Utólag – miközben az én gyomrom is megkordult – nagyon megértettem az egykoriakat, és gondolom, a Mennyei Atya is sajnálhatta lázadozó népét, akik az egyiptomi munkatáborok „üzemi konyháján“ megrekedtek a szolgalelkűségben, s aztán neveletlen gyerekként nyafogtak. Most kezdődött az az isteni pedagógia, ami újranevelte az új nemzedékeket, távoli előkészítéseként a jövendő Messiás ép természetének. Olyan volt ez, mintha a pátriárkák „elemijét“ kijárva, a nép „felsőbb osztályba“ lépett volna. Isten kezdte elbontani az őt eddig takaró „lepleket“ (vö. 2Kor 3,15). Itt, ezen az elátkozott tájon, minden evilági reményt vesztve, bekövetkezett az „égből szállott szent kenyér“ csodája, az első mannahullás. Ma úgy mondjuk okos szóval, hogy a választott nép az „előjelek“ sokaságát kapta, hogy később azt megértse és helyesen döntsön. Úgy gondoltam, körülöttem a sivárság már nem fokozódhat, a táj már nem lehet zordabb, de szegényesnek bizonyult a fantáziám, tévedtem. Elsárgult az utolsó fűszál, eltűnt az élet nyoma is, a sziklák, mintha egy eszelős díszlettervező perverz alkotásai lennének, egyre fenyegetőbben vettek körül, elértük a régi Rafidimet, ahol meg víz nem volt. Miközben Wass Albert sorai kísértettek: „Elfut a víz, csak a kő marad…“, eszembe jutott a naponta imádkozott zsoltár figyelmeztetése: „Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára“: „Ne legyetek keményszívűek, mint Meribánál, Massza napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem, és próbára tettek, bár látták számos csodámat…“ (Zsolt 95,8–9)
Utunk csak porzott és tovább emelkedett. Az időnk veszedelmesen fogyott, déltájban jártunk. Ekkor az utolsó völgy váratlanul kitárult, szemlátomást megérkeztünk. Körbenézve elálmélkodtam. Nincs a világon az a templomépítész, ceremóniamester, vagy látványtervező, aki Isten és Ember számára ennél különb találkahelyet megálmodhatott volna. Középen katlanszerű térség, körben sziklapáholyok, mögöttük mint égig érő gyertyatartók, a fellegekbe nyúló csúcsok, felettünk, Keresztes Szent János misztikáját idézve „örök béke, isteni csend“. Az egészből a vándorló nép valószínűleg csak annyit vett észre, amennyit a Kivonulás könyvének fejezetei rögzítettek (vö. Kiv 19–34). Hétórányi utazás után most láttunk először öntözött virágágyat, délceg pálmákat, tucatnyi működő szállodát, üzletet, éttermet, postát, parányi repülőteret, mindezt szinte a kövek közé bújtatva. Aztán otthagytuk evilág kínálatát, sőt a tiltó táblát elolvasván, eddigi kényelmünket is, és az egyetlen bekötő úton gyalog indultunk a híres Szent Katalin kolostor felé. Igyekeznünk kellett, mert az ortodox szerzetesek délben zárták templomukat. Számukra fontosabb az imádság, mint a turisták áradata. Az út két oldalán tevetulajdonosok kínálkoztak, mi viszont, hogy a perceket is mentsük, inkább átszálltunk egy helyi taxira. Így még idejében túljutottunk az ormótlan, tízméteres kőfalon és besodródtunk a világ minden tájáról idevetődött tömegbe. Szinte a fejünket súrolták a mélyen meghajolt lámpafüzérek, csillogott előttünk a titkokat rejtő ikonosztáz. Egykoron, a háromszázas évek vége felé, itt imádkozott az akkori császár anyja, Szent Ilona, a templom első építtetője. Azóta e helyen szakadatlan Isten imádása, jönnek az újabb és újabb hivatások, jelenleg huszonhatan élnek együtt engedelmességben, tisztaságban, szegénységben. Mindezekről kedvem szerint hosszan eltöprengtem volna, de nem lehetett. Az ódon falakról a régi szentek szemrehányóan nézték, hová sietünk ennyire, nem tudták, minket nemcsak a szépség, de az igazság is vonz. Balás Béla püspök írása a Bibliáról Forrás: Magyar Kurír (folytatása következő lapszámunkban) 9
kámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsanak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott suga-
raid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.
Tanulságos történet
gyermekjáték. Egy parittya Dávid király kezében hatalmas fegyver. Attól függ, kinek a kezében van. Két hal és öt kenyér az én kezemben két halas szendvics: a tízóraim. Öt kenyér és két hal Jézus kezében jóllakat ezreket. Attól függ, kinek a kezében van. Szögekkel a kezemben elkészíthetek egy madáretetőt. A szögek Jézus kezében megváltást hoztak az egész világnak. Attól függ, kinek a kezében van. Ahogy már észrevehetted: „Attól függ, kinek a kezében van.“ Tehát tedd le a törődöttségedet, a félelmeidet, az aggódásaidat, a reményeidet, az álmaidat, a kapcsolataidat, a családodat és az egyházadat az Isten kezébe! Hiszen tudod: „Attól függ, kinek a kezében van.“
„Attól függ, kinek a kezében van!“ Egy kosárlabda az én kezemben kb. 40 lejt ér. Egy kosárlabda Michael Jordan kezében kb. 4,6 milliót. Attól függ, kinek a kezében van. Egy baseball-labda az én kezemben kb 14 lejt ér. Ugyanez Thomas McGuire kezében kb. 2,2 milliót. Attól függ, kinek a kezében van. Egy teniszütő az én kezemben nem ér semmit. Ha a teniszütőt Gabriella Sbatini fogja, akkor megnyeri a Világkupát. Attól függ, kinek a kezében van. Egy bot az én kezemben arra jó, hogy elkergessem a kutyákat. Egy bot Mózes kezében, és kettéválasztja a hatalmas tengert. Attól függ, kinek a kezében van. Egy parittya az én kezemben egy
Teréz anya
Reményik Sándor:
A Te akaratod...
8
„Teljesüljön a Te akaratod: A Miatyánkból ezt tudom már csak. Bimbóban nem marad meg a virág, És visszafele nem folyik a patak.
Minden léleknek csak egy útja van És csak ezen az egy úton mehet. És nem lépheti által önmagát És öntörvénye ellen nem tehet.
Teljesüljön a Te akaratod: Be fölösleges minden más beszéd... Az én kezem, e vézna gyönge kéz Hogy tartaná fel az Isten kezét?
Bizonnyal minden úgy van jól, ahogy van. És ez az eszme megnyugvást is ád: Ki sorsával vív, alája kerül És győz, ki néki megadja magát.“
ségükben akarjuk élni ezeket... A civilizáció, bármilyen legyen is az, nem fojthatja el az emberi szív vágyát, azét, aki találkozni akar Istennel... A megújulás nem a külső életstílus megváltoztatásának szintjén megy végbe, hanem belülről, a lényegi értékek átgondolásával... Ma az egyház kibontakozásának abban a szakaszában élünk, amelyet az imaéletnek minden eddiginél tudatosabb és egyetemesebb elterjedése fémjelez a keresztények egész közösségében“. GABRIELLE BOSSIS sokat utazó asszony, jónevű színésznő, akit a szerepek, sikerek, a világ szépségei nem tettek felületessé vagy szétszórttá. Nem zavarják meg a sokféle feladatok, az autón, hajón, vasúton való zaklatott utazások, Palermo, Kairó vagy akár Montreal zsúfolt tömegei. Isteni útitársát mindig szívében hordja. Vele belső párbeszédet folytat, ezért az események imává alakulnak benne. Tanúsagtevője annak, hogy korunk civilizációjában, a technika világában is felismerhető az Isten, és Ő ma is kiformálja napjaink szentjét. Gabrielle Bossis számára Krisztus jelenléte annyira nyilvánvaló volt, hogy amikor mások felvetik benne a kétséget: Ezek a szavak, amiket hall, — biztos-e hogy Krisztustól erednek? — akkor ő is megkérdezi a nagy Jelenlévőt, és válaszában teljesen megnyugszik: „Még akkor is, ha ezeket a szavakat a te emberi természeted diktálná, nem én teremtettem-e természetedet? Nem kell-e neked mindent reám vonatkoztatnod? Reám, léted gyökerére, gyermekem? Imáidat saját imámmá alakítom! De ha te nem imádkozol? Ki lehet-e virágoztatni olyan növényt, amit el sem ültettél?... Mikor muskátlit ültettem az erkélyre, és virágfüzérekkel futtattam be az oszlopokat, hallottam a szavakat: ,,Mi ketten szépeket alkotunk! Az embert munkatársammá tettem, hogy egyesülésünk bensőbb legyen“. A Szent Anna kápolnában ezt a szemrehányást kaptam: „Miért nem ismersz fel engem felebarátodban?“ A vasúti kocsiban nagy volt a kísértésem, hogy egy csipkelődő asszonynak én is élesen válaszoljak. De az Úr így szólt hozzám kedvesen: „Minél inkább keresztény valaki, vagyis minél jobban az enyém, annál szeretetreméltóbb. Légy te a legszeretetreméltóbb a nők között. Minél jobban mások szolgálatára adod magadat, annál
inkább adom magamat neked!“ — A hotelben megláttam az edénymosogatókat. Sajnáltam őket az állandó piszkos munkájuk miatt. „Nem érted még most sem, hogy mindegy milyen munkát végez valaki értem? Én nem látok megkülönböztetést a dolgokban úgy, mint ti, — csak a szeretetben vannak fokozatok! ... Hidd el ezt, hogy még a leghétköznapibb cselekedetekkel is tudsz lelkeket menteni. Hidd el ezt! Hinned kell, mert ezzel hatalmamat és jóságomat tiszteled!“ „Adjátok oda mindeneteket a közösbe, mint a meghitt családi körben szokás. Higgyétek el nekem, hogy ezáltal gazdagságom semmit sem csökken. Vegyétek. Merítsetek tele kézzel, tele szívvel! Ne csak magatoknak, hanem mindenki számára. Ne felejtsetek ki senkit sem és akkor kegyelmem gazdagsága még bőségesebben árad rátok. Higgyetek láthatatlan jelenlétemben, amely a szeretet, az összehasonlíthatatlanul nagy szeretet. Munkáidat, imádságaidat, társalgásaidat, úgy végezd, mintha jelenlétemben történnék, mert jelen is vagyok“. — Egyszer étkezés után a nagy melegben lefeküdtem: „Pihenj az én pihenésemmel egyesülten. Ha most nem egyesülnél velem, — gondolod, — talán többet érne neked, ha követ törnél valahol a szaharai országúton, hogy akkor a munka jobban egyesítene? Mint már gyakran mondtam, bármilyen cselekedetet végzel is, a szerető egyesülés adja meg az értékét“. „Gondoltad volna magadtól, hogy kitalálok olyan szentséget, mint az Eucharisztia? Azért, hogy köztetek éljek és velem táplálkozzatok?... És most nem tudok-e értetek nagy dolgokat művelni? Megrövidült talán hatalmam? Bár minden lélek veled együtt sietne hozzám, hogy elém tárja szükségletét, megmutassa gyengeségét, és esdekelve kérné gyógyulását tőlem. Kérd tőlem a szeretetet. Kérd az életszentséget... Kérjed tőlem mindennap az életszentséget... S ha majd mindent velem egyesülten cselekszel, akkor emberfeletti erőd lesz!... Semmiféle elfoglaltság se akadályozzon az imádságban. Én akkor is imádkoztam, amikor ütések és sebek borítottak, amikor a Kálváriára vonszoltak. És a kereszten is! És te nehéznek tartod az imádságot apró kis házi elfoglaltságaidban? Egyesülj velem!... Sokan teljes erővel elzárkóznak előlem. Különféle ürügyeket találnak ki, hogy véletlennek tulajdonítsák azokat a 5
jótéteményeket, amelyeket én küldök nekik. Nem lenne-e sokkal jobb számukra, ha nekem, a Szeretetnek mondanának köszönetet? Lássátok meg bennem az Istent, de az embert is, hogy félelem nélkül közeledhessetek hozzám. Mitől is félnétek? Lehet félni egy jászolban fekvő kisdedtől? Egy földre terített embertől, akinek kezét lábát odaszegezték?“
Uram, az emberek már annyit öldökölték egymást. Mikor jön már, el közénk a szeretet korszaka? Ez lenne az Isten országa?... „Ahogyan Krisztus születését siettette a názáreti Szűz sóhaja és vágyakozása, úgy te is imádkozzál, dolgozzál és tégy meg mindent, hogy ez a szép ország eljöjjön a szívekbe!“ Széll Margit
Krisztust választani
Amikor a szív egyszerűségében odaadóan élsz meg minden pillanatot, megtalálod benne az élet ízét, ami az élő Isten közösségéhez kapcsol. Leegyszerűsödni, és mindenben osztozni; szegénynyé válni a szegények között: ez a módja a Jézus Krisztushoz való közeledésnek. Ha léted ilyenfajta egyszerűsítése szomorúsággal tölt el, mert úgy érzed, hogy ezt soha el nem érheted, akkor tarts egy kis szünetet, és kérdezd meg magadtól: az öröm vagy a panaszkodás útját választod? Hogy napjaidat derűsebbre varázsold, oszd szét azt a keveset, amid van. Oly kevés kell a befogadáshoz... Ne okozzon gondot az, ha csak kevés van, amit másokkal megoszthatsz. E kevés szétosztását azonban Isten szívbéli melegséggel jutalmazza, kiapadhatatlanul. Amikor a bizonytalanság homálya és kételyek támadnak meg, tartsd távol őket magadtól! Ezek gyakran csak a bátortalanság rövid jelei, semmi több. Olyan lennél, mint a kiszáradt föld? Mikor lehull a harmat, mint a hajnal könnyei, lelked sivataga a szomját oltja. Történt, hogy egy napon Szentpétervárra voltam hivatalos, amit akkoriban Leningrádnak hívtak (jóval a berlini fal leomlását megelőző években történt). Megérintett annak látványa, hogy mily sok fiatal gyűlt össze az ortodox katedrálisban. Azokban a súlyos időkben mindannyian Krisztust igyekeztek követni. A közkedvelt püspök, Nikodim megkért, hogy szóljak a fiatalokhoz. A következő szavak törtek fel belőlem: „Ha Krisztus nem támadt volna fel, mi nem lennénk itt, nem lenne a világon jelen az Istenben való buzgó hit. Ha Krisztus nem támadt volna fel, ma nem lenne jelen általunk. Talán megmaradt volna az emberiség történelmében egy jelentős személyiségként. De legfőképpen nem lehetne közös-
Krisztus követése oly nagy választás elé állít minket, amely egészen addig megy, hogy vajon készek vagyunk-e életünket is adni Érte. Az Úr azonban senkit sem kényszerít. Mindenkinek megadja a szabad választás lehetőségét. Soha nem erőltet. Krisztus szerényen és alázatosan áll minden emberi szív kapujában és kopogtat. Amikor úgy érezzük, hogy a neki való válaszadás képessége kezd elhalványodni bennünk, csodás dolog történik, hiszen a szívünk egyik pillanatról a másikra újra életre kel, és azon veszi észre magát, hogy Őt hívja: „Krisztusom, add meg az erőt, hogy önmagamat másoknak ajándékozhassam!“ Ha Krisztust követjük, kizárólag egyetlen út állhat előttünk. Boldog, aki azt mondhatja neki: láthatod, hogy ki vagyok, semmit sem titkolok el előled. Te magad is ember voltál. És mikor hirtelen a lelkem felaprózódik, a vágyakozó szív mégis azt mondja: „Engedd meg nekem, hogy belőled élhessek, Jézus Krisztus, egyesítsd vágyamat és szomjamat.“ Te, aki Krisztust szeretnéd követni anélkül, hogy visszanéznél, emlékezz, hogy az apostolok óta, Szűz Mária és a legelső hívők arra kaptak meghívást, hogy egyszerűségben és egymással mindenüket megosztva éljenek. Az Evangélium tiszta örömeinek egyike az, hogy a szív egyszerűsége felé haladjunk, mely az élet egyszerűségéhez vezet el bennünket. De az egyszerűségtől távol a rideg és elítélő szigorúság. Ha az élet egyszerűsége a megszorítás szinonimája volna, hogyan is nyílhatna meg az Evangéliumnak? Az élet egyszerűsége nem tudna derűs jókedvben és a szív jóságában megjelenni. 6
ségre lelni benne, imádságon keresztül beszélgetni vele.“ A püspök előző este meghívott, hogy szóljak a papi hivatásra készülőkhöz is: „Minél tovább követjük Krisztust, annál több evangéliumi feszültséget fedezünk fel az életünkben. A Szentlélek által, Krisztus áthatja lelkünket, eljut egészen az erős ellentmondásokig és »átalakítja« mindazt, ami minket belül nyugtalanít. Minél jobban igyekszünk láthatatlanul közeledni hozzá, annál inkább magunkban hordjuk — nem is tudva róla
— a Föltámadott fényét.“ Jézus Krisztus! Ha nem támadtál volna fel, kihez mennénk Isten kisugárzását keresni? Ha nem támadtál volna fel, nem lennénk együtt, hogy keressük veled a közösséget, nem találnánk meg általad a megbocsátást, a kiengesztelődést, a belső újrakezdésből fakadó forrásokat. Ha nem támadtál volna fel, honnan meríthetnénk energiát, hogy Téged válasszunk mindig, újra és újra? Roger testvér
Az egyszerű ösvény
útunk részét alkotják. Bárkinek, aki teljes szívvel akarja Őt követni, szenvedésében is osztoznia kell. Ezért van szükségünk az imára, ezért van szükségünk az Élet Kenyerére, ezért van szükségünk a szentségimádásra, ezért tartunk bűnbánatot. Gyakran bonyolítjuk az imát, ahogyan sok más dolgot is. Jézust osztatlan szeretettel kell szeretnünk: neked és nekem, mindannyiunknak. Ez az osztatlan szeretet akkor lép működésbe, ha Jézus szavai szerint cselekszünk. „Szeressetek, ahogyan én szerettelek titeket.“ A szeretet gyümölcse minden pillanatban érlelődik, és bárki számára elérhető. Mindenki szedhet belőle, mérték nélkül. Jézus eljövetele előtt, Isten a maga fenségében, a teremtés csodálatos művében tündökölt. Amikor Jézus közénk érkezett, hasonlóvá lett hozzánk, mert az Atya annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Jézus pedig szerette Atyját, és azt akarta, hogy megtanuljunk imádkozni, szeretve egymást, ahogyan az Atya szerette Őt. Sokszor elismételte: „Úgy szeretlek benneteket, ahogy az Atya szeret engem.“ Szeretetének mértéke a kereszt volt. Szeretete az Élet Kenyere lett számunkra. Azt szeretné, ha tiszta, egyszerű és alázatos szívvel imádkoznánk. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem tanulhattok meg igazán imádkozni, nem juthattok be a menynyek országába, és nem láthatjátok meg Istent.“ Olyanná lenni, mint a kisgyermek, ezt jelenti: eggyé válni az Atyával, szeretni az Atyát, békességben lenni Vele, a mi Atyánkkal. Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy mun-
A titkom nagyon egyszerű: imádkozom. Az apostolok kérték Jézust: „Taníts minket imádkozni“, hiszen gyakran látták őt imába merülve, és tudták, hogy ilyenkor Atyjával beszélget. Milyenek lehettek azok az imádságban eltöltött órák? Mindazt, amit arról tudunk, Jézus Atyja iránt érzett végtelen szeretetéből fakadt: „Atyám!“ Tanítványainak is megmutatta ezt a nagyon egyszerű ösvényt, hogy ők is közvetlenül szólhassanak Istenhez. A gyümölcsöző imának a szívből kell fakadnia, és Isten szívét kell megérintenie. Lássuk, hogyan tanította Jézus imádkozni tanítványait: Szólítsd Istent Atyádnak, dicsőítsd és magasztald az Ő nevét: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved.“ Tedd meg akaratát, Tőle kérd mindennapi kenyered, a lélek és a test táplálékát: „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.“ Kérd bűneid bocsánatát, hogy mi is meg tudjunk bocsátani másoknak. Kérd a kegyelmet, hogy szabadítson meg a gonosztól, ami bennünk és körülöttünk van: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ne hagyj minket kísértésbe veszni, de szabadíts meg a gonosztól.“ A tökéletes ima nem a szavak mennyiségén múlik, hanem a vágyakozáson, amelynek tüze Jézus szívéig hatol. Vannak lelki emelkedőink és mélypontjaink, betegségeink és szenvedéseink, melyek kereszt-
7
jótéteményeket, amelyeket én küldök nekik. Nem lenne-e sokkal jobb számukra, ha nekem, a Szeretetnek mondanának köszönetet? Lássátok meg bennem az Istent, de az embert is, hogy félelem nélkül közeledhessetek hozzám. Mitől is félnétek? Lehet félni egy jászolban fekvő kisdedtől? Egy földre terített embertől, akinek kezét lábát odaszegezték?“
Uram, az emberek már annyit öldökölték egymást. Mikor jön már, el közénk a szeretet korszaka? Ez lenne az Isten országa?... „Ahogyan Krisztus születését siettette a názáreti Szűz sóhaja és vágyakozása, úgy te is imádkozzál, dolgozzál és tégy meg mindent, hogy ez a szép ország eljöjjön a szívekbe!“ Széll Margit
Krisztust választani
Amikor a szív egyszerűségében odaadóan élsz meg minden pillanatot, megtalálod benne az élet ízét, ami az élő Isten közösségéhez kapcsol. Leegyszerűsödni, és mindenben osztozni; szegénynyé válni a szegények között: ez a módja a Jézus Krisztushoz való közeledésnek. Ha léted ilyenfajta egyszerűsítése szomorúsággal tölt el, mert úgy érzed, hogy ezt soha el nem érheted, akkor tarts egy kis szünetet, és kérdezd meg magadtól: az öröm vagy a panaszkodás útját választod? Hogy napjaidat derűsebbre varázsold, oszd szét azt a keveset, amid van. Oly kevés kell a befogadáshoz... Ne okozzon gondot az, ha csak kevés van, amit másokkal megoszthatsz. E kevés szétosztását azonban Isten szívbéli melegséggel jutalmazza, kiapadhatatlanul. Amikor a bizonytalanság homálya és kételyek támadnak meg, tartsd távol őket magadtól! Ezek gyakran csak a bátortalanság rövid jelei, semmi több. Olyan lennél, mint a kiszáradt föld? Mikor lehull a harmat, mint a hajnal könnyei, lelked sivataga a szomját oltja. Történt, hogy egy napon Szentpétervárra voltam hivatalos, amit akkoriban Leningrádnak hívtak (jóval a berlini fal leomlását megelőző években történt). Megérintett annak látványa, hogy mily sok fiatal gyűlt össze az ortodox katedrálisban. Azokban a súlyos időkben mindannyian Krisztust igyekeztek követni. A közkedvelt püspök, Nikodim megkért, hogy szóljak a fiatalokhoz. A következő szavak törtek fel belőlem: „Ha Krisztus nem támadt volna fel, mi nem lennénk itt, nem lenne a világon jelen az Istenben való buzgó hit. Ha Krisztus nem támadt volna fel, ma nem lenne jelen általunk. Talán megmaradt volna az emberiség történelmében egy jelentős személyiségként. De legfőképpen nem lehetne közös-
Krisztus követése oly nagy választás elé állít minket, amely egészen addig megy, hogy vajon készek vagyunk-e életünket is adni Érte. Az Úr azonban senkit sem kényszerít. Mindenkinek megadja a szabad választás lehetőségét. Soha nem erőltet. Krisztus szerényen és alázatosan áll minden emberi szív kapujában és kopogtat. Amikor úgy érezzük, hogy a neki való válaszadás képessége kezd elhalványodni bennünk, csodás dolog történik, hiszen a szívünk egyik pillanatról a másikra újra életre kel, és azon veszi észre magát, hogy Őt hívja: „Krisztusom, add meg az erőt, hogy önmagamat másoknak ajándékozhassam!“ Ha Krisztust követjük, kizárólag egyetlen út állhat előttünk. Boldog, aki azt mondhatja neki: láthatod, hogy ki vagyok, semmit sem titkolok el előled. Te magad is ember voltál. És mikor hirtelen a lelkem felaprózódik, a vágyakozó szív mégis azt mondja: „Engedd meg nekem, hogy belőled élhessek, Jézus Krisztus, egyesítsd vágyamat és szomjamat.“ Te, aki Krisztust szeretnéd követni anélkül, hogy visszanéznél, emlékezz, hogy az apostolok óta, Szűz Mária és a legelső hívők arra kaptak meghívást, hogy egyszerűségben és egymással mindenüket megosztva éljenek. Az Evangélium tiszta örömeinek egyike az, hogy a szív egyszerűsége felé haladjunk, mely az élet egyszerűségéhez vezet el bennünket. De az egyszerűségtől távol a rideg és elítélő szigorúság. Ha az élet egyszerűsége a megszorítás szinonimája volna, hogyan is nyílhatna meg az Evangéliumnak? Az élet egyszerűsége nem tudna derűs jókedvben és a szív jóságában megjelenni. 6
ségre lelni benne, imádságon keresztül beszélgetni vele.“ A püspök előző este meghívott, hogy szóljak a papi hivatásra készülőkhöz is: „Minél tovább követjük Krisztust, annál több evangéliumi feszültséget fedezünk fel az életünkben. A Szentlélek által, Krisztus áthatja lelkünket, eljut egészen az erős ellentmondásokig és »átalakítja« mindazt, ami minket belül nyugtalanít. Minél jobban igyekszünk láthatatlanul közeledni hozzá, annál inkább magunkban hordjuk — nem is tudva róla
— a Föltámadott fényét.“ Jézus Krisztus! Ha nem támadtál volna fel, kihez mennénk Isten kisugárzását keresni? Ha nem támadtál volna fel, nem lennénk együtt, hogy keressük veled a közösséget, nem találnánk meg általad a megbocsátást, a kiengesztelődést, a belső újrakezdésből fakadó forrásokat. Ha nem támadtál volna fel, honnan meríthetnénk energiát, hogy Téged válasszunk mindig, újra és újra? Roger testvér
Az egyszerű ösvény
útunk részét alkotják. Bárkinek, aki teljes szívvel akarja Őt követni, szenvedésében is osztoznia kell. Ezért van szükségünk az imára, ezért van szükségünk az Élet Kenyerére, ezért van szükségünk a szentségimádásra, ezért tartunk bűnbánatot. Gyakran bonyolítjuk az imát, ahogyan sok más dolgot is. Jézust osztatlan szeretettel kell szeretnünk: neked és nekem, mindannyiunknak. Ez az osztatlan szeretet akkor lép működésbe, ha Jézus szavai szerint cselekszünk. „Szeressetek, ahogyan én szerettelek titeket.“ A szeretet gyümölcse minden pillanatban érlelődik, és bárki számára elérhető. Mindenki szedhet belőle, mérték nélkül. Jézus eljövetele előtt, Isten a maga fenségében, a teremtés csodálatos művében tündökölt. Amikor Jézus közénk érkezett, hasonlóvá lett hozzánk, mert az Atya annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Jézus pedig szerette Atyját, és azt akarta, hogy megtanuljunk imádkozni, szeretve egymást, ahogyan az Atya szerette Őt. Sokszor elismételte: „Úgy szeretlek benneteket, ahogy az Atya szeret engem.“ Szeretetének mértéke a kereszt volt. Szeretete az Élet Kenyere lett számunkra. Azt szeretné, ha tiszta, egyszerű és alázatos szívvel imádkoznánk. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem tanulhattok meg igazán imádkozni, nem juthattok be a menynyek országába, és nem láthatjátok meg Istent.“ Olyanná lenni, mint a kisgyermek, ezt jelenti: eggyé válni az Atyával, szeretni az Atyát, békességben lenni Vele, a mi Atyánkkal. Eljöttem Hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy mun-
A titkom nagyon egyszerű: imádkozom. Az apostolok kérték Jézust: „Taníts minket imádkozni“, hiszen gyakran látták őt imába merülve, és tudták, hogy ilyenkor Atyjával beszélget. Milyenek lehettek azok az imádságban eltöltött órák? Mindazt, amit arról tudunk, Jézus Atyja iránt érzett végtelen szeretetéből fakadt: „Atyám!“ Tanítványainak is megmutatta ezt a nagyon egyszerű ösvényt, hogy ők is közvetlenül szólhassanak Istenhez. A gyümölcsöző imának a szívből kell fakadnia, és Isten szívét kell megérintenie. Lássuk, hogyan tanította Jézus imádkozni tanítványait: Szólítsd Istent Atyádnak, dicsőítsd és magasztald az Ő nevét: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved.“ Tedd meg akaratát, Tőle kérd mindennapi kenyered, a lélek és a test táplálékát: „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.“ Kérd bűneid bocsánatát, hogy mi is meg tudjunk bocsátani másoknak. Kérd a kegyelmet, hogy szabadítson meg a gonosztól, ami bennünk és körülöttünk van: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ne hagyj minket kísértésbe veszni, de szabadíts meg a gonosztól.“ A tökéletes ima nem a szavak mennyiségén múlik, hanem a vágyakozáson, amelynek tüze Jézus szívéig hatol. Vannak lelki emelkedőink és mélypontjaink, betegségeink és szenvedéseink, melyek kereszt-
7
kámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsanak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott suga-
raid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.
Tanulságos történet
gyermekjáték. Egy parittya Dávid király kezében hatalmas fegyver. Attól függ, kinek a kezében van. Két hal és öt kenyér az én kezemben két halas szendvics: a tízóraim. Öt kenyér és két hal Jézus kezében jóllakat ezreket. Attól függ, kinek a kezében van. Szögekkel a kezemben elkészíthetek egy madáretetőt. A szögek Jézus kezében megváltást hoztak az egész világnak. Attól függ, kinek a kezében van. Ahogy már észrevehetted: „Attól függ, kinek a kezében van.“ Tehát tedd le a törődöttségedet, a félelmeidet, az aggódásaidat, a reményeidet, az álmaidat, a kapcsolataidat, a családodat és az egyházadat az Isten kezébe! Hiszen tudod: „Attól függ, kinek a kezében van.“
„Attól függ, kinek a kezében van!“ Egy kosárlabda az én kezemben kb. 40 lejt ér. Egy kosárlabda Michael Jordan kezében kb. 4,6 milliót. Attól függ, kinek a kezében van. Egy baseball-labda az én kezemben kb 14 lejt ér. Ugyanez Thomas McGuire kezében kb. 2,2 milliót. Attól függ, kinek a kezében van. Egy teniszütő az én kezemben nem ér semmit. Ha a teniszütőt Gabriella Sbatini fogja, akkor megnyeri a Világkupát. Attól függ, kinek a kezében van. Egy bot az én kezemben arra jó, hogy elkergessem a kutyákat. Egy bot Mózes kezében, és kettéválasztja a hatalmas tengert. Attól függ, kinek a kezében van. Egy parittya az én kezemben egy
Teréz anya
Reményik Sándor:
A Te akaratod...
8
„Teljesüljön a Te akaratod: A Miatyánkból ezt tudom már csak. Bimbóban nem marad meg a virág, És visszafele nem folyik a patak.
Minden léleknek csak egy útja van És csak ezen az egy úton mehet. És nem lépheti által önmagát És öntörvénye ellen nem tehet.
Teljesüljön a Te akaratod: Be fölösleges minden más beszéd... Az én kezem, e vézna gyönge kéz Hogy tartaná fel az Isten kezét?
Bizonnyal minden úgy van jól, ahogy van. És ez az eszme megnyugvást is ád: Ki sorsával vív, alája kerül És győz, ki néki megadja magát.“
ségükben akarjuk élni ezeket... A civilizáció, bármilyen legyen is az, nem fojthatja el az emberi szív vágyát, azét, aki találkozni akar Istennel... A megújulás nem a külső életstílus megváltoztatásának szintjén megy végbe, hanem belülről, a lényegi értékek átgondolásával... Ma az egyház kibontakozásának abban a szakaszában élünk, amelyet az imaéletnek minden eddiginél tudatosabb és egyetemesebb elterjedése fémjelez a keresztények egész közösségében“. GABRIELLE BOSSIS sokat utazó asszony, jónevű színésznő, akit a szerepek, sikerek, a világ szépségei nem tettek felületessé vagy szétszórttá. Nem zavarják meg a sokféle feladatok, az autón, hajón, vasúton való zaklatott utazások, Palermo, Kairó vagy akár Montreal zsúfolt tömegei. Isteni útitársát mindig szívében hordja. Vele belső párbeszédet folytat, ezért az események imává alakulnak benne. Tanúsagtevője annak, hogy korunk civilizációjában, a technika világában is felismerhető az Isten, és Ő ma is kiformálja napjaink szentjét. Gabrielle Bossis számára Krisztus jelenléte annyira nyilvánvaló volt, hogy amikor mások felvetik benne a kétséget: Ezek a szavak, amiket hall, — biztos-e hogy Krisztustól erednek? — akkor ő is megkérdezi a nagy Jelenlévőt, és válaszában teljesen megnyugszik: „Még akkor is, ha ezeket a szavakat a te emberi természeted diktálná, nem én teremtettem-e természetedet? Nem kell-e neked mindent reám vonatkoztatnod? Reám, léted gyökerére, gyermekem? Imáidat saját imámmá alakítom! De ha te nem imádkozol? Ki lehet-e virágoztatni olyan növényt, amit el sem ültettél?... Mikor muskátlit ültettem az erkélyre, és virágfüzérekkel futtattam be az oszlopokat, hallottam a szavakat: ,,Mi ketten szépeket alkotunk! Az embert munkatársammá tettem, hogy egyesülésünk bensőbb legyen“. A Szent Anna kápolnában ezt a szemrehányást kaptam: „Miért nem ismersz fel engem felebarátodban?“ A vasúti kocsiban nagy volt a kísértésem, hogy egy csipkelődő asszonynak én is élesen válaszoljak. De az Úr így szólt hozzám kedvesen: „Minél inkább keresztény valaki, vagyis minél jobban az enyém, annál szeretetreméltóbb. Légy te a legszeretetreméltóbb a nők között. Minél jobban mások szolgálatára adod magadat, annál
inkább adom magamat neked!“ — A hotelben megláttam az edénymosogatókat. Sajnáltam őket az állandó piszkos munkájuk miatt. „Nem érted még most sem, hogy mindegy milyen munkát végez valaki értem? Én nem látok megkülönböztetést a dolgokban úgy, mint ti, — csak a szeretetben vannak fokozatok! ... Hidd el ezt, hogy még a leghétköznapibb cselekedetekkel is tudsz lelkeket menteni. Hidd el ezt! Hinned kell, mert ezzel hatalmamat és jóságomat tiszteled!“ „Adjátok oda mindeneteket a közösbe, mint a meghitt családi körben szokás. Higgyétek el nekem, hogy ezáltal gazdagságom semmit sem csökken. Vegyétek. Merítsetek tele kézzel, tele szívvel! Ne csak magatoknak, hanem mindenki számára. Ne felejtsetek ki senkit sem és akkor kegyelmem gazdagsága még bőségesebben árad rátok. Higgyetek láthatatlan jelenlétemben, amely a szeretet, az összehasonlíthatatlanul nagy szeretet. Munkáidat, imádságaidat, társalgásaidat, úgy végezd, mintha jelenlétemben történnék, mert jelen is vagyok“. — Egyszer étkezés után a nagy melegben lefeküdtem: „Pihenj az én pihenésemmel egyesülten. Ha most nem egyesülnél velem, — gondolod, — talán többet érne neked, ha követ törnél valahol a szaharai országúton, hogy akkor a munka jobban egyesítene? Mint már gyakran mondtam, bármilyen cselekedetet végzel is, a szerető egyesülés adja meg az értékét“. „Gondoltad volna magadtól, hogy kitalálok olyan szentséget, mint az Eucharisztia? Azért, hogy köztetek éljek és velem táplálkozzatok?... És most nem tudok-e értetek nagy dolgokat művelni? Megrövidült talán hatalmam? Bár minden lélek veled együtt sietne hozzám, hogy elém tárja szükségletét, megmutassa gyengeségét, és esdekelve kérné gyógyulását tőlem. Kérd tőlem a szeretetet. Kérd az életszentséget... Kérjed tőlem mindennap az életszentséget... S ha majd mindent velem egyesülten cselekszel, akkor emberfeletti erőd lesz!... Semmiféle elfoglaltság se akadályozzon az imádságban. Én akkor is imádkoztam, amikor ütések és sebek borítottak, amikor a Kálváriára vonszoltak. És a kereszten is! És te nehéznek tartod az imádságot apró kis házi elfoglaltságaidban? Egyesülj velem!... Sokan teljes erővel elzárkóznak előlem. Különféle ürügyeket találnak ki, hogy véletlennek tulajdonítsák azokat a 5
nem elég. Akkor szívemben imádkozom Istenhez, de ez sem elég. És azután — fejezte be — hallgatással imádkozom. Pedig biztosíthatom önöket, ez az asszony soha nem olvasta Keresztes Szent Jánost, sem Szent Terézt vagy más hasonlót. Igazán a szívével hallott...“ Egy paptársunk, Paul Xardel ott halt meg Brazíliában. Negyven nappal az üzembe lépése után, elgázolta egy teherautó. Munkatársai nem tudták még, hogy pap... Amikor a temetésére jöttek, én fogadtam őket, figyelve első megnyilatkozásaikat. Mélyen megrendített egyikük kijelentése: „Most, hogy tudom, pap volt, most értem meg, miért tudott úgy hallgatni bennünket. — Amikor rájöttem, hogy az Ön barátja pap volt, azonnal összekapcsoltam a hallgatásnak ezt az adottságát a papságával.“ „Manapság gyakran kutatják, mi teszi egységessé a pap életét. Ha a pap nyakig van munkájában, ha teljesen az emberek között él, csak úgy tarthatja fenn lelki egységét, ha „Istenre hallgatással“ imádkozik. Ha hallgat Istenre, akkor meg tudja őrizni helyes magatartását. Ha hallgatja Istent, meg tudja hallgatni hozzájövő testvérét is és így mindig rendelkezésre állhat az embereknek.“ CARLO CARRETTO otthagyta vezető állását az olasz Actio Catholicában és Jézus Kis Testvéreinek szaharai közösségébe lépett. Carlo az „érthetetlen“ Istenember nyomait akarja követni. Mások prédikálnak, gyógyítanak, tanítanak, építenek az egyházban, — ő úgy látja, tőle azt kívánja Jézus, hogy szegény legyen a szegényekkel, munkás a munkásokkal. Igen, elsősorban munkás, mert a mai világ munkával épül, és nem alamizsnával, mint Szent Ferenc korában... Ezek után teljes magányban a sivatagban tartózkodik, hogy megtanulja a csend imáját. Egy teli kenyérzsák, néhány datolya, nagy korsó víz és a Szentírás az útravalója. Egy napi járásra barlangot találnak. Paptársa misézik, egy kőre helyezi az Eucharisztiát és elmegy. Carlo egyedül maradt. Csend van a barlangban, csend a sivatagban, csend az Eucharisztiában... „Most ne értelmeddel keresd az Istent, — gondol vissza lelkiismerete tanácsára — maradj ott mozdulatlanul az Eucharisztia előtt, közeledj szeretettel Jézushoz“. A szerető ima első próbája az, hogy az ember higgyen a szeretett Lény jelenlétében. 4
„Életem legnagyobb kegyelme az volt, amikor tudatosult bennem, hogy a kenyér rejtettségében Jézus mindig velünk van. Attól az órától kezdve a Vele megélt bensőséges barátság útján vezetett“ Carretto egyszer eltörte a lábát a Szaharában. Fekszik a matracon, nézi a falat, — árnyékban 45 fok — és imádkozni próbál. Orvosra csak nyolc nap múlva számíthat, lelkileg már felkészült, hogy sánta marad. Törött lába rettenesen fájt. Arra gondol, mit csinál Jézus az Oltáriszentségben? Az Eucharisztiában Jézus is tehetetlenségre van ítélve. Szótlanul vár minket. Carlo így kapcsolódik be Jézus áldozatába, így teszi imává magányát, tehetetlenségét, fájdalmát és ágyhoz kötöttségét. Hasonló módon tanulja az imát CHARLES FOUCAULD, a Szahara apostola is: „Taníts meg minket imádkozni, kérték az apostolok... Istenem, a hely és az idő most nagyon is alkalmas erre... Kis kamrámban virrasztok, éjjel van; mindenki alszik, csak az esőt és a szélzúgást hallom. Távolról egy kakas hangját... Jaj, ez a szenvedésedre emlékeztet, szenvedésed éjjelére... Taníts meg engem imádkozni, Istenem, ebben a magányban és összeszedettségben.“ Foucauld gondolatait napjaink számára tanítványa RENÉ VOILLAUME újítja meg. ,,A keresztény hit szemlélődő dimenziójára napjainkban nagyobb szüksége van a világnak, mint valaha. Egyáltalán nem csökkent azoknak a keresztényeknek a száma, akiket Isten ma is a szemlélődés különleges karizmájára hív... Azokra gondolok, akik a világban végzik munkájukat... Ez a szemlélődő életstílus, ez az élet a világban, Krisztus Szíve köré összpontosul, az emberek iránti szeretet misztériumára nyit rá, amelyet az ő isteni forrásában szemlél. Ebben a Szívben egyesült ugyanis az a kettős, mégis egy szeretet, amely — látszólag — két eltérő irányban valósul meg. Az egyik szeretet Istenhez visz minket egészen a teremtett dolgoktól való teljes elszakadásig; a másik szeretet az emberekhez visz, hogy teljesen jelen legyünk földi feladataink megvalósításában... Imaéletünk megújulása életünk bátor hitelességétől függ, attól a hitelességtől, amelynek mértéke Krisztus és a hit igazsága. Nem degradálni akarjuk a csendnek és az Istennel megélt magánynak a lényegi értékeit, hanem abszolút egyszerű-
A könyvünkről – hetedik rész – A primitív országút egyszer csak kettévált. Hátunk mögött hagyva egy pompás települést, ami talán a Bibliában emlegetett 12 forrású, 70 pálmafás Elim lehetett (vö. Kiv 15,27), balra kanyarodtunk, a hegyek felé. Holdbéli táj fogadott, az utolsó kecskék is eltűntek, ismét csak az Írás jutott eszembe: „Eljutott Izrael fiainak sokasága a Szín-pusztába… Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége…” (Kiv 16,1–2). Utólag – miközben az én gyomrom is megkordult – nagyon megértettem az egykoriakat, és gondolom, a Mennyei Atya is sajnálhatta lázadozó népét, akik az egyiptomi munkatáborok „üzemi konyháján“ megrekedtek a szolgalelkűségben, s aztán neveletlen gyerekként nyafogtak. Most kezdődött az az isteni pedagógia, ami újranevelte az új nemzedékeket, távoli előkészítéseként a jövendő Messiás ép természetének. Olyan volt ez, mintha a pátriárkák „elemijét“ kijárva, a nép „felsőbb osztályba“ lépett volna. Isten kezdte elbontani az őt eddig takaró „lepleket“ (vö. 2Kor 3,15). Itt, ezen az elátkozott tájon, minden evilági reményt vesztve, bekövetkezett az „égből szállott szent kenyér“ csodája, az első mannahullás. Ma úgy mondjuk okos szóval, hogy a választott nép az „előjelek“ sokaságát kapta, hogy később azt megértse és helyesen döntsön. Úgy gondoltam, körülöttem a sivárság már nem fokozódhat, a táj már nem lehet zordabb, de szegényesnek bizonyult a fantáziám, tévedtem. Elsárgult az utolsó fűszál, eltűnt az élet nyoma is, a sziklák, mintha egy eszelős díszlettervező perverz alkotásai lennének, egyre fenyegetőbben vettek körül, elértük a régi Rafidimet, ahol meg víz nem volt. Miközben Wass Albert sorai kísértettek: „Elfut a víz, csak a kő marad…“, eszembe jutott a naponta imádkozott zsoltár figyelmeztetése: „Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára“: „Ne legyetek keményszívűek, mint Meribánál, Massza napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem, és próbára tettek, bár látták számos csodámat…“ (Zsolt 95,8–9)
Utunk csak porzott és tovább emelkedett. Az időnk veszedelmesen fogyott, déltájban jártunk. Ekkor az utolsó völgy váratlanul kitárult, szemlátomást megérkeztünk. Körbenézve elálmélkodtam. Nincs a világon az a templomépítész, ceremóniamester, vagy látványtervező, aki Isten és Ember számára ennél különb találkahelyet megálmodhatott volna. Középen katlanszerű térség, körben sziklapáholyok, mögöttük mint égig érő gyertyatartók, a fellegekbe nyúló csúcsok, felettünk, Keresztes Szent János misztikáját idézve „örök béke, isteni csend“. Az egészből a vándorló nép valószínűleg csak annyit vett észre, amennyit a Kivonulás könyvének fejezetei rögzítettek (vö. Kiv 19–34). Hétórányi utazás után most láttunk először öntözött virágágyat, délceg pálmákat, tucatnyi működő szállodát, üzletet, éttermet, postát, parányi repülőteret, mindezt szinte a kövek közé bújtatva. Aztán otthagytuk evilág kínálatát, sőt a tiltó táblát elolvasván, eddigi kényelmünket is, és az egyetlen bekötő úton gyalog indultunk a híres Szent Katalin kolostor felé. Igyekeznünk kellett, mert az ortodox szerzetesek délben zárták templomukat. Számukra fontosabb az imádság, mint a turisták áradata. Az út két oldalán tevetulajdonosok kínálkoztak, mi viszont, hogy a perceket is mentsük, inkább átszálltunk egy helyi taxira. Így még idejében túljutottunk az ormótlan, tízméteres kőfalon és besodródtunk a világ minden tájáról idevetődött tömegbe. Szinte a fejünket súrolták a mélyen meghajolt lámpafüzérek, csillogott előttünk a titkokat rejtő ikonosztáz. Egykoron, a háromszázas évek vége felé, itt imádkozott az akkori császár anyja, Szent Ilona, a templom első építtetője. Azóta e helyen szakadatlan Isten imádása, jönnek az újabb és újabb hivatások, jelenleg huszonhatan élnek együtt engedelmességben, tisztaságban, szegénységben. Mindezekről kedvem szerint hosszan eltöprengtem volna, de nem lehetett. Az ódon falakról a régi szentek szemrehányóan nézték, hová sietünk ennyire, nem tudták, minket nemcsak a szépség, de az igazság is vonz. Balás Béla püspök írása a Bibliáról Forrás: Magyar Kurír (folytatása következő lapszámunkban) 9
Sík Sándor:
Megértettem, hogy kenyérnek születtem Van aki toronynak születik és van aki remetének, Van aki őrlő szájnak, és van aki csemegének: Engem magnak vetett a Magvető, És kenyérnek, annak is feketének.
Két kő között megtörtek ők, Azután sötét kamrába kerültem, És megsüppedtem (puha liszt), és magamba merültem.
Mintha csak játszani, bújtam elő Meleg mélyedből, drága földem, Kíváncsian, szelesen, zölden. Babusgattak öreg barázdák, Hízlalgattak kövér májusi pászták, Éreztem a jó napsugarak csókját, Míg körülem pitypalatty furulyáz, És borzas szelek játszanak fogócskát. Így nő ki nyurgán fiú és kalász.
Aztán egy koporsószerű Mély tekenőbe dobtak, Két bütykös nagy tenyér belémmerült, És nekifogtak: És addig téptek, szaggattak, tepertek, Öreg kovásszal úgy-úgy elkevertek, Hogy sírtam, és a könnyeim cupogtak.
És éreztem, amint a fürtös száron Az Isten ujja végigsimogat, S rámtelt a törvény: minden búzaszálon Csak egy kalász marad. És itt a pecsét is a szívemen: A Szűz Mária áldott képét Viseli minden búzaszem. Aztán levágtak, a szérűbe hordtak, Verejtes nyárban csépen meghadartak, Malomba vittek őrletők,
Világ hét csodája Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának. Valószínüleg némi eltéréssel, de a következők kapták a legtöbb szavazatot: 1. az egyiptomi nagy piramisok 2. a Taj Mahal 3. a Grand Canyon 4. a Panama-csatorna 5. az Empire State Building 6. a Szent Péter-székesegyház 7. a kínai nagy fal. Amikor a tanár összeszedte a szavazatokat, észrevette, hogy egy diák még nem végzett a listájával. A tanár azt mondta, „Oké, oszd meg velünk, amid már van, talán tudunk segíteni“. A lány hezitált, de aztán felolvasta: 10
De addig nyúzott a két hadaró, Míg elmúlt bennem minden savanyúság, S nem állta görccsel rossz csomó Tésztámnak tiszta belehúsát, S igaz kenyér törvényeként Színig dagadtam az edényt. Úgy majd aztán a kemencébe raknak, Míg pórhanyó leszek és szép piros, Meleg cipó, kívánatos. Mert kínban kel meg a kenyér Emberfalatnak. „Szerintem a világ hét csodája a következő: 1. látni... 2. hallani... 3. tapintani... 4. ízlelni... 5. érezni... 6. nevetni... 7. szeretni.“ A teremben olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Az egyszerű és hétköznapi, általános dolgok elkerülik a figyelmünket, és amit természetesnek tartunk, azok valóban csodálatosak! Egy szelíd figyelmeztetés: A legértékesebb dolgokat az életben nem lehet kézzel felépíteni vagy megvásárolni. Ne légy annyira elfoglalt, hogy ne vedd észre ezt! www.plebania.net
kereszt nélkül próbál élni, ezen a világon és az örökkévalóságban is, egyformán rosszul jár. Lehet, hogy naivnak minősítette volna az akkori hallgató Mária szavait Erzsébet házának küszöbén, de ma már biztos, hogy az az út, amelyen ő járt, beteljesült ígéretnek bizonyult. Ne mulasszuk el tehát meghallgatni az útbaigazítást,
és kérni Isten szent Anyjának közbenjárását, hogy járni tudjunk az Isten kegyelmével mindenki számára hatékony és biztos, célravezető ösvényen, a magunk és a ránk bízottak boldogulására és üdvösségére. Seregély István
Szüntelenül imádkozzatok Az imádkozó ember tudja, hogy nincs kiszolgáltatva sem a természet, az anyag törvényszerűségének, sem a vak véletlennek vagy a megváltozhatatlan végzetnek. Felettünk a személyes, szellemi Valóság áll, a mennyei Atya visel reánk gondot. Az imával élő, személyes párbeszédet kezdhetünk Istennel, és erejével az eseményekben felismerjük a ránk irányuló örök szeretetét. Jézusban „kiválasztott bennünket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus — akarata szerint — gyermekeivé legyünk, hogy magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott bennünket“ (Ef 1,4–6). A személyes Szeretet hordozza szívén sorsunkat, életünk Belőle ered, Belőle táplálkozik és Belé torkollik. Itt kapcsolódik be a szeretet, mint istengyermeki bizalmunk jele életünkbe, és életünk az imádságba. Az imát mégis olyan gyakran elválasztjuk az élettől és ezzel az életet megfosztjuk az imától. KORUNK NAGY IMÁDKOZÓI az imát visszaviszik az életbe, egyesítik vele. Néhány szemelvényben szeretném bemutatni, hogy az ima miként erősíti az életet, az élet pedig az imát úgy, hogy végül a kettő eggyé válik. Ezt a kettős kapcsolatot nagyon találóan írja le DIETRICH BONHOEFFER, protestáns lelkész a flossenburgi koncentrációs táborban: „Istent és az Ő örökkévalóságát teljes szívből kell szeretnünk: — de nem úgy, hogy ez korlátozza vagy gyengítse földi szeretetünket. Olyasmi ez mint a polifóniában a „cantus firmus“, (a vezető dallam), amelyhez mint ellenpontok, csendülnek hozzá a földi élet hangjai. Ezeknek az ellenpontos témáknak mindegyike teljesen önálló, és mégis a cantus firmust gazdagítja. Ahol ez a motívum éles
és világos, ott az ellenpontok is teljes erővel csenghetnek.“ Bonhoeffer számára az ima, tehát annyit jelent, mint „összehangolni az isteni küldetést és az emberi természetet, hogy befogadjam az Ige személyes üzenetét feladataimba, elhatározásaimba, sőt kísértéseimbe és bűneimbe is. — Amikor másokért végzem az imámat, azt kérem az Úrtól, hogy akiért imádkozom, értse meg: Isten szereti őt, Őbenne talál oltalmat, — minden nyomorúságával együtt Isten magához öleli őt.“ JACQUES LOEW megtérése után domonkosrendi szerzetes lett és lelkipásztori célból tizenhárom évig rakodómunkásként dolgozott a Marseille-i kikötőben. Leírja, hogy korábbi életében egy tolltartónál nagyobb súlyt nem igen emelt, itt pedig 60–80 kilós zsákokat kellett cipelnie. Szinte kétségbeesetten könyörgött az Úrhoz, segítsen, mert különben nem bírja a munkát. Néhány hónap múltán eljutott odáig, hogy munka közben is tudott imádkozni, rendszerint a rózsafüzért. Amikor egy-egy zsák leesett a válláról, akkor — mint írja — „inkább emberi, mintsem mariológikus kifejezéssel folytattam az Üdvözlégy Máriát, de a titok tovább is jelen volt lelkemben“. A szegényektől megtanult hallgatással imádkozni. Hogy hogyan, azt feljegyezte számunkra: „Magam előtt látom a kilencgyermekes brazíliai édesanyát, méghozzá egy olyan férjjel, aki három, négy gyermekkel fölért és jobban igénybe vette, mint az összes gyerek együttvéve. Koldusszegények voltak. Ez az asszony lassacskán fölfedezte a közösségben, mit jelent az, ha az ember Istent hallgatja, amikor imádkozik, — és egy szép napon egyik együttléten kijelentette: Ha imádkozom és csak szóbeli imát mondok, érzem, hogy ez 3
(folytatás az első oldalról)
Sagrada Família, a befejezetlen álom – II.
Jézust sok ezer hívőnek. Egy tanárnő, kedves volt tanítványom körülbelül tizenöt éve, szülei akarata ellenére kiment Olaszországba, és belépett az egyik legszigorúbb szerzetbe, a klarissza nővérek közé. Egy szürke lapon írta nekem: Lajos atya, a magyar népért és ifjúságért, ugye, a Jóisten elfogad engem áldozatnak! Megváltó Jézusunk! Add, hogy kezünk a te áldó kezed, nyelvünk a te igédet hirdető nyelved, szívünk a te, az emberiségért és árva, agyongyötört hazánkért dobogó szíved legyen. Székelyudverhely, Jézus Szíve kápolna
Isten elvárta Máriától az emberi közreműködést, ezért, bár ajándék, de érdem is számunkra az üdvösség.
Sarlós Boldog Asszony Meghallgattuk, ki tudja hányadszor az Erzsébet házának küszöbén hálát adó Szűz Mária énekét. Minden bizonnyal naivságnak minősítették volna a kedves ifjú látogató názáreti leány dalának szavait az éppen ott bámészkodók, ha odafigyelnek arra, amit mondott: „Íme mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.“ Pedig ma és mindenkorra nyilvánvaló, hogy nincs más név, amelyet annyiszor kapcsolnak össze a „boldogságos“ jelzővel, mint Mária neve. S az is tény, hogy ebben a világban senki sem előzheti meg boldogságban azt, akit Isten elsőként és a legteljesebben részesített Jézus Krisztus feltámadása és mennyei dicsősége boldogságában. Lehet ezt kétségbe vonni, tagadni is lehet, csak éppen megszüntetni nem lehet, mert Isten hírül adta Egyházán keresztül a föld minden nemzedékének, hogy élete végén, Fiának, Jézus Krisztusnak Anyját felvette örök országába, el nem múló dicsőségébe. Tény azonban, hogy Isten éppen úgy elvárta Szűz Máriától az emberi közreműködést a saját hivatása földi útján, mint ahogy minden embertől elvárja. Isten ugyanis minket, képére és hasonlatosságára teremtett embereket a saját sorsunk kovácsává tett. Ezért, bár ajándék, de érdem is számunkra az üdvösség. Az emberi közreműködés elsősorban azt je2
lenti, amit Erzsébet mondott Máriának: „Boldog vagy, mert hittél.“ Ebből azonnal tudhatjuk, hogy a mi boldogságunk is erre az Istenhez igazodó, életet jelentő hitre épülve lesz méltó a boldogulásra és üdvösségre. Ezért tehát ne késlekedjünk zűrzavaros világunk megannyi kecsegtető ígérete ellenére is megmaradni, elindulni az Isten szavához igazodó, igaz élet útján. Senki se mondja, hogy ez az ember földi életének a legkönnyebb útja, de nem nehéz átlátni, hogy ez az egyetlen, üdvösségre vezető út Isten teremtett világában. — Itt, ahol az anyagi világ feltétel nélkül Isten törvényei szerint működik, ahol az élet színes nagy világa minden élőlényben hiánytalanul engedelmeskedik Teremtőjének, az ember sem találhatja meg saját boldogulását és üdvösségét, csak a teremtő Isten akaratához igazodva. Mi magunkat is boldognak fogjuk érezni mindenért, amit visszatekintve, Isten akaratával megegyezően éltünk. Bennünket is boldognak fognak mondani, mert hittünk Isten szavának, és mienk lesz az üdvösség. Volt a Boldogságos Szűz életének egy másik vonása is, melyben semmit sem tehetett, de amit – bármibe került is – elfogadott, amit Isten az ő szándékaitól mégis eltérő ember megmentésére adott: Jézus Krisztus keresztjét. Tudjuk, hogy Isten Jézus Anyját sem kímélte meg a kálvária borzalmaitól. Ez igaz minden ember egyéni életére is. De igaz minden kor és nép életére is, az egész Egyházra vonatkoztatva is. Az az ember és az a nép, mely lemond Isten akarátának teljesítéséről, és
A Sagrada Familia azonban megváltoztatta Gaudi egész addigi életét. Az ekkor már 62 éves mester beköltözött az építkezésre, és minden egyes követ maga tervezett a templomhoz. Hirtelen halála azonban egy időre megakasztotta az építkezést. A sors fintora, hogy épp a „szerelme“ felé igyekezett, hogy felügyelje az aznapi munkát, mikor a templom előtt 1926. június7-én elütötte egy lóvontatású villamos. A tervezett 18 toronyból addigra csupán egy készült el. A munka ugyan folytatódott, bár 1936-ban megszakí-
hiszen Keletről jön a fény. Krisztus szenvedései pedig a nyugati oldalra valók Gaudi szerint, oda, ahol a nap nyugszik. Ez a szárny 1954 és 1985 között épült. 1976-ig a homlokzatot és a latin kereszt négy tornyát fejezték be a nyugati oldalon. Josep. M. Subirachs a szobrász 1987-ben csatlakozott a munkacsapathoz hogy a latin kereszt portáljának szobrain dolgozzon. Sagrada Família, a befejezetlen álom. Ma is épülő tornyai közül a legmagasabb (az eredeti tervek szerint) 170 méter magas lesz. A megépült rész nyitva áll a látogatók előtt, a tornyokba is fel lehet menni. Innen letekintve a város csodaszép. Felreppent a hír nemrégiben, hogy állítólag befejezéséhez közelednek a „világ legreménytelenebb építészeti vállalkozásának“ is tartott épület munkálatai. Az El País című spanyol lap azt írta, hogy hála a turizmusból származó bevételeknek és az új technológiáknak, hamarosan elkészülhet a nagy mű, és a templom működni kezd. A kevésbé optimista többség más véleményen van. Ők úgy vélik, jó ha a hihetetlenül részlet–gazdag épület 2026-ra elkészül. Bárhogy is lesz, az már biztos, hogy mégis csak az eredetihez hasonló formában – ha talán nem is olyan grandiózus méretekben, mint ahogy azt Gaudi megálmodta – megvalósul a mester álma.
tották, amikor az altemplom valamint Gaudi tanulmány–makettje és rajzai a polgárháborúban elégtek. A munkákat nehezítette, hogy Gaudi senkivel nem egyeztetve a terveket többször is átdolgozta. Éveket vett igénybe a tervek, vázlatok rekonstruálása. A megmaradt tervek alapján egy darabig tovább építették a Sagrada Familiát, de a folytatás többször megkérdőjeleződött. A keleti „karácsonyi“ szárny 1891 és 1900 között épült. Ide kerültek a reményt keltő motívumok, 11
Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony) Július 2 Az ünnep eseményeit az evangélium meséli el, és ebben hangzik el a Boldogságos Szűz hálaéneke: a Magnificat (Magasztalja lelkem az Urat). Ezt az Egyház minden nap az Esti dicséretben imádkozza. A gregorián énekkincs egyszerűbb és díszesebb dallamon énekli, de a különböző korok zeneszerzőit is megihlette ez a csodálatos ének (pl. J. S. Bach). Sarlós Boldogasszony ünnepét Szent Bonaventúra kezdeményezésére 1263-ban vezették be a ferenceseknél. VIII. Bonifác pápa 1389-ben az ünnepet kiterjesztette az egész Egyházra. Hosszú ideig parancsolt ünnep volt, amit IX. Piusz pápa változtatott meg. A Rózsafüzér örvendetes titkai között is szerepel az dvösség történetének ez az eseménye. Szent Tamás apostol Július 3 Szent János evangéliumában sokat foglalkozik az „Iker“ (Didümosz) személyével. Ő az, aki hitetlenkedve fogadta társai tanúságát a feltámadt Krisztusról. Azonban amikor Jézus megjelent és hozzá fordult, azonnal megvallotta hitét: Én Uram, én Istenem! A hagyomány szerint Indiában és Perzsiában hirdette az evangéliumot. Az indiai Tamás-keresztények őseit Tamás apostol térítette meg, ezért is használják ma is magukra vonatkoztatva ezt a nevet. Goretti Szent Mária szűz és vértanú Július 6 Corinaldóban (Ancona) született 1890-ben. Rövidesen átköltöztek a Nettuno melletti Ferriere di Concaba, ahol egy tanyát béreltek egy Serenelli nevű özvegyemberrel. Tízéves volt, amikor édesapja meghalt, és ő nagy segítségére volt édesanyjának testvérei ellátásában. A háztartási munkák nagy részét is ő látta el, és főzőtt a családnak, Serenellinek és fiának is. Alesandro többször próbálta bűnre csábítani Máriát, de ő mindig ellenállt. Boldogan készült az elsőáldozása napjára, amikor először vehette magához az Urat az Oltáriszentségben. Alessandro a sok próbálkozás után erőszakkal akarta megtörni Mária ellenállását, és mivel nem engedett neki, számos késszúrással 12
megsebesítette.. Másnap, 1902. július 6-án, megbocsátva gyilkosának halt meg. Súlyos börtönbűntetése alatt Alessandro megtért, s ő is tanúsította Mária hősiességét. 1950-ben XII. Piusz pápa avatta szentté, amelyen részt vett 84 éves édesanyja testvéreivel együtt, valamint gyilkosa is. Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje Július 11 Nursiában (Umbria) született 480 körül, Rómában nevelkedett, majd Subiaco környékén remetéskedett. Tanítványait összegyűjtve Monte Cassinóra ment, ahol megalapította a ma is híres kolostorát. Regulát állított össze, amely gyorsan elterjedt. Őt tartjuk a nyugati szerzetesség atyjának. 547. március 21-én halt meg, de már a VIII. századtól tartották ünnepét a mai napon. Alapelve: Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál). Jelentős szerepük volt Európa megtérítésében és kultúrájának kialakításában. VI. Pál pápa 1964ben Európa fővédőszentjének nyilvánította. Árpád-házi Szent Kinga szűz, szerzetesnő Július 24 Nehéz történelmi időben született, IV. Béla királyunk leányaként 1224-ben. Szülei kívánságára házasságot kötött Boleszláv krakkói herceggel. Mindketten örök tisztasági fogadalmat tettek. Imádságban és a szegények szolgálatában telt élete. Férje halála után ferences klarissza apáca lett, vagyonát szétosztotta, és az ószandeci kolostorban élt. 1292-ben halt meg. 1999-ben II. János Pál pápa itt avatta szentté. Szent Jakab apostol Július 25 Betszaidában született, Zebedeus fia, János apostol testvére. Heves természetük miatt az Úr a „Mennydörgés fiainak“ nevezte őket. Jézus szűkebb körébe tartozott, így ott volt a Tábor hegyén és a Getszemáni-kertben is. Ő volt az első az apostolok között, aki vértanúságot szenvedett. Heródes végeztette ki 42 körül. A spanyolországi Compostellában templomot emeltek tiszteletére. A város a középkortól kezdve mind a mai napig jelentős zarándokhely.
Új évfolyam 123. szám
2009 július
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Jézus Szíve — szent életünk forrása Mint ahogyan az özvegy szakajtójából a liszt többé nem fogyott ki Illés próféta közbenjárására, ugyanúgy soha nem fogy ki Jézus áldozati vérének engesztelő ereje sem, hiszen ő ezt a vért az egész emberiségért, minden egyes emberért ontotta. A szegény özvegy teljes anyagi csődbe jutott fiával együtt, éhhalál várt rájuk. És íme: volt számukra kiút. Napjainkban is rengeteg a hajótörött, az éhező, a kisemmizett, az állását veszített ember. Lelkileg, erkölcsileg romhalmazok tömege sír fel, árt önmagának, pszichológusokhoz kerül, pszichiátriai osztályokra. Családok sokasága esik szét. Férjek, feleségek teszik tönkre önmagukat, gyermekeiket. És nemzetünk? Igen, ez a szegény, árva magyar nemzet nagyon mélyre süllyedt. Mindezek ellenére bátran, emelt fővel kijelenthetjük és világgá kiálthatjuk: van kiút, lesz kiút. Ez a kiút nem politikai, nem gazdasági jellegű. Szabadulást, gyógyulást, lelki megújulást igényel és vár a meggyötört emberiség. A sátán uralmának és hazugságainak egyedül Jézus vére tud véget vetni. Egy régi legenda szerint egy napon Jézus és a sátán beszélgetett. A sátán dölyfösen így szólt: megszereztem az összes embert a földi világban. Olyan csapdát állítottam, amelynek senki nem fog tudni ellenállni. — Mit csinálsz velük? — kérdezte Jézus. — Megtanítom őket, hogy nem kell megházasodni, csak szabadon paráználkodni.
A magzatokat öljék meg. Biztatom őket, hogy gyűlöljék egymást, hogy igyanak, káromkodjanak. Megtanítom őket fegyvereket készíteni és ölni. — És ha már mindezt megunod, mit teszel velük? — Megölöm őket — válaszolta a sátán. — Mit kérsz az életükért? — kérdezte Jézus. — Ugyan, ezek az emberek értéktelenek, jellemtelenek. Semmire se mégy velük. Meg fogod bánni az üzletet — mondta a sátán. — Mennyit kérsz értük? — kérdezte határozottan Jézus. — A véredet kérem, az egész életedet, a könnyeidet akarom — hangzott a válasz. Jézus így szólt: Megegyeztünk! Aztán kifizette az árat... Jézus vérének végtelen ereje az egyetlen kiút, amely által hazánkban is, a világban is, a családokban is megvalósul a várva várt újjászületés. E vér által könyörül az Isten rajtunk. Ezt azonban minden kor minden embere számára hozzáférhetővé, elérhetővé kell tenni. Íme: ez a mi feladatunk, keresztény embereké. Milyen keresztényeké? Nem a színlelő, farizeusi álkeresztényeké. Sajnos sok van belőlük. Az alázatosak tetszenek a Jóistennek, akik mindent odaadnak, mint a két fillért perselybe dobó szegény asszony. Fiatal, immár diplomás mérnök tanítványom pár évtizede, átérezve hazája mostoha sorsát, lemondott gyűrűs menyasszonyáról, remek állásáról, és pap lett, mint engesztelő áldozat. Budapest egyik legkiválóbb papjaként jeleníti meg a vérző Kerényi Lajos (folytatása a második oldalon)
