MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
XVI. évfolyam 12. szám (188.)
2014 december
Kedves sepsiszentgyörgyi hívek!
– Antal Pál.
Az Úr hazahívta: – Lichtfusz Mária, Szabó Rozália, Nagy Irén.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Szent István első vértanú december 26 A fiatal Egyház első vértanúja. Szent Lukács az Apostolok cselekedeteiben a hét diakónus között említette őt, majd történetét is részletesen elmondta egész a vértanúságig. A diakónusok testületét a Palesztinában született – héber – és a diaszpórában hellenizálódott zsidó-keresztények közötti konfliktusok karitatív kezelésére választották az apostolok. Különösen feltűnő, hogy mindegyiknek görög neve van. A kiválasztás és kézföltétel révén az apostolok hivatalos feladat – karitatív tevékenység és evangelizáció – ellátásával bízták meg a diakónusokat. István ez utóbbiban is kitűnt, főleg csodálatos beszédeivel, amelyek bővelkedtek szónoki fordulatokban is, hogy meggyőzze hallgatóit Jézus Krisztus igazságáról. Hallgatói dühükben a városon kívülre hurcolták, ahol megkövezték. Ő megbocsátott üldözőinek és imádkozott értük. Megkövezésének tanúja volt Saul, akinek lábaihoz rakták az őt megkövezők a ruháikat. A hellenizálódott zsidó-keresztények ezt követően elhagyták Jeruzsálemet, így lett István vértanúsága a kereszténység terjedésének első magvetése: az üldözés és szétszóratás átalakult misszióvá. Sztankó Attila 12
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI A kedves hívekkel együtt éltünk végig egy gazdaságilag is negatív irányba haladó évet. Isten kegyelméből azonban ennek is a végére érkeztünk. Az említett gazdasági helyzet egyházközségünket is súlyosan érintette. Egyre többet fizettünk a gázért, villanyért, és a köztisztasági díjak is egyre csak emelkedtek. Közel tíz esztendeje az egyházi hozzájárulás összege nem változott. (30 lej személyenként egy évre) 2015. január 1-től városszinten minden katolikus plébánián a kedves hívektől személyenként 40 (negyven) lejt kérünk. Csak összefogással és áldozathozatallal tudjuk fenntartani templomainkat, plébániáinkat. Ezért az új esztendőben is számítunk a kedves hívek jószívű adakozására, s hisszük, hogy Isten százszorosan fordítja vissza adományaikat. Isten fizesse eddigi segítségüket s adja kegyelmét, hogy a kicsit nagyobb terhet is jó lélekkel tudják viselni. Szabó Lajos, plébános
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Virrasszatok és imádkozzatok!
Élő adás! Minden vasár- és ünnepnapon a 9,00 órás szentmisét élőben közvetítjük a központi Szent József plébániatemplomból. Hallgatáshoz a http://szentjozsef.katolikussepsi.ro weboldalon megjelenő „Élő adás” ikonra kell kattintani, majd követni a megjelenő utasításokat.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ – Katolikus havilap. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722-687 448,
[email protected] Szerkesztés, nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: DEICO – Sepsiszentgyörgy ISSN: 2248-1532
www.katolikussepsi.ro
A szent keresztségben részesült:
Korunk embere lassan hozzászokott, hogy életét fenyegető veszélyállapotban éljen. Élni mindig is „életveszélyes” és sajnálkozva kell megállapítanunk, hogy ezen mitsem változtatott a modern civilizáció. Gondoljunk csak a terroristákra, akik ártatlan embereket ejtenek túszul és így remélik jogosnak mondott követeléseik teljesülését. Gondoljunk az egyre terjedő alkoholizmusra, ami annyi kárt okoz az egyénnek, a családnak, a társadalomnak. Tele a világ veszélyes tárgyakkal, veszélyes emberekkel. Az evangélium tanítása szerint az ember azáltal kerülhet ki ebből a veszélyhelyzetből, ha föladja gőgös öntörvényűségét és elfogadja Isten kezéből az élethez adott használati utasítást. Ha ezt nem tesszük, akkor „félelem lakik a városban. Félelem lakik az egyházban. Hogy a város fél, azon nem csodálkozom: ez a bűnözés elterjedésének és a gengszterek vakmerőségének természetes kísérő jelensége. De az egyház félelme elszomorít, mert annak a jele, hogy hiányzik belőlünk a halottaiból föltámadott Krisztusba, a Krisztus királyba vetett hit”. (Carlo Caretto: Atyám, reád bízom magam, 10). Mi keresztények abban a jövőben bízunk, csak attól a jövőtől nem félünk, amelyből Urunk érkezését várjuk. Bizonyára ismerjük a gordiuszi csomó legendáját. Zeus templomában őrizték ezt a nem akármilyen csomót és azt tartotta róla a közhit: aki kibontja, az lesz a világ ura. Az egyik alkalommal Nagy Sándor is ellátogatott a templomba és megtekintette ezt a legendás csomót. Erre ő elővette
kardját és kettévágta. Ilyen csomókhoz hasonlítható problémákkal ma is találkozhatunk mindennapi életünkben. Egyesek Nagy Sándor kardjára kacsintgatnak és azt gondolják, hogy egyéni és közösségi életünk problémáit karddal, tehát erőszakkal is meg lehet oldani. Mi keresztények azonban úgy véljük, hogy az emberi élet problémás, jeges partjaira csak a Jézus által indított Golf-áram viheti el a megoldást eredményező szeretet melegét. Kereszténynek lenni annyit is jelent, mint alázattal megvallani: Jézus, szükségem van rád! Nekem és az egész emberiségnek. Föl kell ébrednünk a közöny álmából, ki kell szabadulnunk a hamis illúziókból, a nagy mesemondók álomvilágából. György Attila
(folytatása a második oldalon)
Az ember könnyen megtéved istenkereső útján és hamis fogalmat alkot róla. Néha úgy gondolunk Istenre, mint valami mozdulatlan szfinxre, amint királyi trónusán ül örök nyugalomban. Ezzel ellentétben a kinyilatkoztatás alapján álló hittudomány Actus purusnak, tiszta tevékenységnek nevezi Istent, aki szüntelenül munkálkodik. Ez a munkálkodás nyilatkozik meg a teremtésben, a megváltásban, a gondviselésben, a lelkek üdvözítésében. Isten állandóan útban van hozzánk és még arra is vállalkozik, hogy ébresztő feladatot végezzen. Nagy szükségünk van erre, mert hajlamosak vagyunk a lustaságra, könnyen átadjuk magunkat a bűnös szenvedélyeknek és meghúzzuk magunkat a kényelmes közöny biztonságosnak ítélt falai között. Ezek az okok is közrejátszanak abban, hogy oly sokan élnek Krisztus ismerete és szeretete nélkül. „A Krisztus előtt és a Krisztus után közötti határ nem külsőleg szeli keresztül a történelem idejét és nem lehet fölrajzolni a térképre, hanem saját szívünkön halad át. Amennyiben önzőn, önkeresőn élünk, ma is Krisztus előtt tartunk. De ebben az adventi időben kérjük az Urat: adja meg nekünk, hogy egyre kevésbé éljünk Krisztus előtt és még kevésbé Krisztus után, hanem igazán Krisztussal és Krisztusban”. (J Ratzinger) Köszönöm, Uram, hogy eljöttél, köszönöm, hogy beléptél az életembe. Eljössz hozzám szent igéddel, a nekem címzett üzenettel. Eljössz hozzám a kenyérben, amit nekem törsz meg a szentmisében. Eljössz hozzám haláloddal, hiszen véredet értem ontottad. Minden út hozzád vezet, minden emberben téged szerethetlek, Jöjj, Uram Jézus! *** Kérdezhetné valaki: miféle út az, amit ma is szívesen jár Jézus, s amelynek előkészítése záloga hozzánk érkezésének? Három utat említhetünk, amelyek mindegyikén találkozhatunk Jézussal. Az első és legfontosabb a szívünkbe vezet. Elsősorban ezt kell járhatóvá tennünk, ezt kell megtisztítanunk, beborítani a szeretet burkolatával. Ennek egyik eszköze a bűnbánat, egész belső világunk 2
átformálása az érkező Vendég ízlése szerint. Nemegyszer megtörténik, hogy vendéged érkezik és te a tévé érdekesnek ígérkező műsorát nézed. Ahelyett, hogy elfordulnál tőle és vendégeddel foglalkoznál, őt is arra készteted, hogy a készülék elé üljön. Ezzel elárulod, hogy a szórakoztató műsort fontosabbnak tartod vendéged személyénél. Sokszor ilyen magatartást tanúsítunk Istennel kapcsolatban is. Hiába jön látogatóba, ha mi jobban ragaszkodunk bűnös szokásainkhoz és a világ tarka forgataga jobban érdekel, mint Isten szolgálata. Képek és hangok, a világ szerelme uralja szívünket, nincs benne hely az isteni Vendég számára. Mivel pedig Isten nem erőszakoskodik, csak akkor számíthatunk érkezésére, ha nyitott szívvel fogadjuk. Egy kínai közmondás szerint: Az ember naponta rendbe hozza a haját, a szívét miért nem? Ennek a rendbehozatalnak, ennek az útkészítésnek fontos feltétele, hogy csendet teremtsünk belső világunkban. „A világ mai állapota, az egész élet beteg. Ha orvos lennék és megkérdeznék: mit tanácsolsz, ezt válaszolnám: teremts csendet! Bírd rá az embereket a hallgatásra! Csak így lehet meghallani Isten szavát.” (S. Kierkegaard).
Székelyderzs Székelyderzs Székelyudvarhely közelében található békés és nyugodt falucska, ahol a mellette levő poros földúttól kezdve a szüleik által terelgetett, nemrégiben kikelt kislibákig minden igazán hangulatos környezetet teremt Székelyföld talán legpompásabb és a legtöbb részletében hihetetlen épségben megmaradt műemlékének, a székelyderzsi vártemplomnak. A szinte szabályos téglalap mentén körbefutó székelyderzsi várfalat masszív sarokbástyák erősítik. A várfal belső oldalán cseréptetővel fedett nagy tárolóhelyiségek futnak körbe: a falubeliek gabonáját még ma is a templomudvarban raktározzák hatalmas fahombárokban. A templom mai későgótikus formáinak kialakítása a XV. század végén történt a belül csodálatos freskókkal borított falak, a XIV. század elején épült koragótikus épület felhasználásával. Az oldalfalak tetején körbefutó, a támpillérekre támaszkodó, ikerárkádos kialakítású, kissé előreugró védelmi emelet viszont igazi különlegesség a fordított kulcslyuk alakú lőréseivel és szuroköntő nyílásaival: mindez
valószínűleg XVII. századi kiegészítés. A déli kapun a templomba lépve rögtön szemünkbe tűnik az 1419-ben festett Szt. László-legenda pompás freskóciklusa, a Magyarországon található képzőművészeti emlékek egyik legszebbike. A templomhajó déli falán található az a hatalmas kompozíció, amely Saul – a későbbi Pál – megtérését ábrázolja. Különleges e freskó azért is, mert sokfelé járva szerte Európában ezt a témát még sehol sem fedeztük fel freskón, de egyébb képzőművészeti alkotáson is alig! Egy kis koragótikus ablak elfalazásából 1929ben került elő egy rovásírásos tégla. Az annyi évszázadon keresztül a latin betűs írással párhuzamosan használt ősi, a mai tudomány által egyelőre nem igazán méltányolt és feldolgozott írásmódnak egyik igen becses, sokévszázados példája ez. Az ezzel foglalkozó kutatók szerint a „Miklós derzsi pap” feliratot karcolták be a téglába, még égetés előtt. Mennyiféle kincs tárháza lehet egy ilyen sok évszázadot megélt, és szerencsére túlélt, épület! Horváth Zoltán György, Gondos Béla
Fejes Ádám
Ádventi örvendezés Utaidat vágyva kerestem, S utaid megtaláltak engem. Csodáidat látni akartam, S ámulok rajtuk szakadatlan. Titkaidat bogoztam egyre, S most, mint gyermek az egyszeregyre, úgy nézek rájuk, dicsekedvén, ujjong szívem kegyelmed kedvén; mert szereteted egyszerűség, irgalmasságod csupa hűség, s egy értelme van a keresztnek: hogy megkerestek és szeretnek! Hát hirdetem, hogy útja száz van minden szívhez a nagyvilágban, keresni kell és rátalálni ma, akinek Ő a vágya álma; kinek batyuja az a „nincsen”, megtalálja a gazdag Isten. Az erődtemplom délnyugatról 11
jobban szereti személyesen keresni fel a szegényeket és házukhoz vinni el adományait, hogy megbizonyosodjék, kinek, mit, hogyan kell adnia. Fontosabbnak tartja az erkölcsi beavatkozást az anyaginál. Egy kedves adatot hoz a legenda erre: Egy lusta öregasszonyt, aki nem akart dolgozni, csak koldulni, saját kezével megvesszőzött. Milyen mai az az adat is, hogy akárhányszor nem adott sem ételt, sem pénzt a szegényeknek, hanem szerszámot a kezükbe, és aratni küldte őket. Munkát, nem alamizsnát, nem megalázó adományt; önérzetet adó munkát, és annak jogos, kijáró jutalmát. Hogy megnő az értéke, jelentősége a nagy jótékonyságnak, mikor ilyen mélységes, szociális kötelességérzésből származik! Egyszer egy nagy udvari lakomán az a gyanúja támadt, hogy igaztalan elkobzásokból eredt a feltálalt ételek és italok egy része; nem nyúl hozzá semmihez. Ettől kezdve óvatossá vált az étellel-itallal szemben. Meggondolta, hogy a gazdagok lakomája a szegények keresetéből kerül ki, ezért, ha csak feltűnés nélkül tehette, csak a legegyszerűbb ételekkel élt. Nagypénteken és egyházi körmeneteken levetette úrnői ruháját, úgy öltözködött, mint a legszegényebbek és közéjük állt; éreztette, hogy Isten előtt egyenlőnek érzi magát velük. Amikor elüldözik várából, és két hűséges cselédje elkíséri, nem enged különbséget hármuk között sem életmódban, sem ruházkodásban, éppen úgy akar élni, mint ők. Amikor minden maradék vagyonát odaadta kórházaknak, templomoknak, gyapjúfonással kereste kenyerét, mint az egyszerű emberek. Amikor édesapjának magyar lovagjai megérkeznek, hallják, hogy milyen áldatlan viszonyok között él a magyar királyleány és elszörnyülködnek, megmagyarázza nekik az ő mélységes lelki indítóokait, és a lovagok megértik őt. De még másik leckét is ad nekünk. Intézményesen szereti gyakorolni jóságát; gondoskodik róla, hogy ne a pillanatnak, ne a véletlennek szolgáljon, hanem okosan és maradandóan szolgálja a rászorulókat. Megalapítja Wartburg várában az első szegényházat; árvaházakat, kórházakat emel. Az 1229-iki éhínség idején intézményesen szervezi meg a szegények táplálását: 900 szegény étkezik asztalánál. Ime a női kis-kör-szeretet, amely egyetemes szeretetté tágul! Ime a nő, aki férjének, családjának, házának él, mégis jut belőle mindenkinek, akit közelébe hoz az Isten. 10
De Erzsébet nagy szeretet-tanításának még itt sincsen vége. Ó, hiszen még az ilyen mélyről jövő, férjet, gyermeket, családot átölelő szeretet is milyen törékeny, amíg csak magára van utalva, amíg csak földi forrásokból táplálkozik. A megszokás elveszi erejét, a mindennapiság elszürkíti, a megúnás megbénítja. És az emberek, akikre irányul, ó, az emberek milyen gyakran bizonyulnak méltatlanoknak a rájuk pazarolt szeretetre! Milyen hálátlanok, milyen kicsinyesek, mennyire nem értenek, nem méltányolnak! Hogy megszoknak bennünket és hogy megszokjuk mi őket! Jaj, a szeretetnek, ha csak földi szeretet! Az emberszeretetnek egyetlen kiapadhatatlan forrása az Isten szeretete. Szent Erzsébet, aki oly egyetemes szeretetté tudta növelni a maga asszonyi szeretetét, rámutat példájával erre a harmadik igazságra is. Isten szeretetéből táplálkozik hitvesi, anyai odaadása is, az irgalmasságot Krisztus szerelméért gyakorolja: koldusban, betegben, poklosban az élő Krisztust látja. Minden cselekedete, minden szava mögül az Isten iránti szeretet rejtett napvilága csillan elő: egy kifejezhetetlen belső áhítat melege. Ez tölti el már legkisebb korában is. Már gyermekéveiről, amikor még Endre király udvarában tartózkodott, feljegyzi a legenda, mint legkedvesebb mulatságát, hogy játék közben is el-elszökött kisleánytársaitól, besurrant a templomba, imádni a rejtőző Jézust. Ez az áhítat elkíséri haláláig. Idejének nagyobb része, hitvesi, családi foglalatosságaival, szegények gondozásával, ájtatossági gyakorlatokkal telt. Ebből a természetfölötti odaadásból fakad az az összehasonlíthatatlan nőiesség, az a földöntúli szépség, amely messze sugárzik róla. Megkapó képet nyujt erről a legenda. Követség érkezett Wartburg várába a magyar királytól. Erzsébet zavarba jött, mert éppen akkor minden díszes ruháját elajándékozta a szegényeknek, most úgy kellene megjelennie a küldöttség előtt, hogy pirulnia kellene férjének és családjának. De nincs mit tenni, kénytelen hétköznapi ruhájában megjelenni. És íme, amint belép a terembe, csodálat fog el mindenkit: szebb mindenkinél, földöntúli fényben ragyog az arca, alig tudnak ránézni. (folytatjuk) 2. Sík Sándor
Karácsony Egyre nehezebb a mai idők széljárásában karácsonyi örömet hirdetni. Ha körülnézünk a világban, hajlandók vagyunk csatlakozni a költő véleményéhez, amely szerint „az egész világ kétségbeesésig szomorú”. (N. Lenau) Könnyű nektek, kedves angyalok, örömről beszélni és arra biztatni minket, hogy ne féljünk. Ti kívül éltek a földi félelmek övezetén, mi azonban egyre félelmetesebb világban élünk. Vajon mit szól Isten ehhez a keserű levében forgó világhoz? Mit mond a testi-lelki nyomorúság egyre áradó tenger láttán? A válasz igen rövid: Isten nem szól semmit. Isten nem ígérget, nem beszél, hanem cselekszik. Beleáll ebbe a félig kész világba. „A teremtés műve kaland. Isten kalandba bocsátkozott. Kockázatot vállalt. Az emberek előtt megnyította a szabadság ösvényeit, amelyet veszélyek szegélyeznek. És ha Isten most teremt, most bocsátkozik kalandba, fogadja el a könnyek és a vér eshetőségét, valóságát. Nemcsak a mi könnyeinket és vérünket”. (Varillon, Isten alázata, 144) Ez a karácsonyi örömhír legfontosabb mondanivalója: Isten nem beszél, hanem cselekszik. Véghezviszi a megtestesülést, beleállítja Fiát az emberi történetbe. Nem állítja meg a gonosz lépteit, nem változtat erőszakkal a világ szerkezetén. Vállalja életünket, vállalja szenvedéseinket, vállalja halálunkat és feltárja előttünk az ebből születő jövendőnket. Megszületett a Megváltó, hogy megindítsa az emberiség átváltozását. Felénk nyújtja kezét, hogy erőt adjon világjobbító akarásunkhoz. Nem véletlen, hogy mindazok, akik elfogadták, megfogták Jézus kezét, megszabadultak minden-
féle félelemtől. Isten nem beszél, hanem cselekszik. Föllépteti a szenteket és rajtuk mutatja meg szeretete átváltoztató hatalmát. Az embernek nem kell gyilkos Káinná, áruló Judássá válnia. Szent lehet, ha befogadja Jézust életébe. *** Karácsony éjjele mindig a leghosszabb, mert fénylő karjával visszanyúlik gyermekkorunkba, magához öleli legszebb emlékeinket. Megállunk a betlehemi jászol előtt és gondolatban visszamegyünk az első karácsonyig, amely egyszerűségével túlszárnyalt minden emberi elképzelést. Méltán jegyzi meg egy marxista író, Ernst Bloch: „Olyan történet, mely az istállóval kezdődik és a kereszten végződik, nem a legendák világából származik”. A kisbaba még nem tud beszélni, búját-baját sírással, örömét mosolyával jelzi. Így tesz Jézus is. Ha figyelmesen nézzük, könnyeket látunk szemében. A betlehemi barlangból sötét kilátás nyílik a világra. A Gyermek sír, mert éhes. Nem édesanyja tejére, hanem az emberek szeretetére. Erre szomjazott a keresztfán is. Eljött a földre, hogy születésével és halálával hirdesse az Isten emberszeretetét. Nemde földi életünk boldogságának legfontosabb feltétele, hogy szeretetével felénk forduljon egy másik ember. Hogy megszólítson a szeretet nyelvén. Csak a szeretet nyelvén lehet 3
megszerkeszteni az igazi béke Magna Chartáját. Kétezer év múlt el az első karácsony óta és Jézusnak végig kellett néznie a véres háborúkat! „Egyesek balga módon azt állították, hogy értem harcolnak, értem verekszenek. Megmondtam és újra mondom: nincs szükségem fegyvereitekre. Nem ismerek >>szent<< háborút, fegyverekkel vívott kereszteshadjáratot. Hegyi beszédemben nyíltan megmondottam: boldogok a békességszerzők. De mert ma is sokan az erőszakban bíznak, minden okom megvan a szomorúságra. Azért van okom a mosolyra, az örvendezésre is. Örülök, hogy itt vagytok. Jólesik látni a hűséges híveket, akik kisded nyájként hétről hétre öszszegyűlnek templomomban. Örülök a betegeknek, öregeknek, szenvedőknek, akik nálam keresnek vigasztalást. Örülök kedvenceimnek a gyermekeknek, akik megtisztulnak a keresztség fürdőjében és bizalommal fordulnak felém. Örülök, amikor a szentmisén a Miatyánkot imádkozva testvérként megfogjátok egymás kezét. Mosolygok és tőletek függ: miből lesz több a földön, Isten könnyéből vagy Isten mosolyából? Egy fiatal lányról beszélte valaki. Bárban, mulatóhelyen dolgozik, a konyhán. Lucynak hívják és távol a szülői háztól is megőrzi vallásos hitét. Már hetekkel előbb megkérte főnökét, engedje el az éjféli szentmisére. Ezt eddig egyetlen esztendőben sem mulasztotta el. Csao – búcsúznak tőle munkatársai, amikor 11 óra körül elindul. Mise után visszatért munkahelyére és arcán magával hozta a karácsonyi ünnep örömét. Minden szem rá szegeződött. Valaki megkérdezte: Áldoztál is? Igen. Akkor szívedben lakik az Isten. Bizonyosan. Csókolj meg valamennyiünket! Egyszerű, de igaz történet, amely a karácsony lényegére irányítja figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy hitünk szerint Jézus él bennünk. Ez arra kötelez, hogy átadjuk, elajándékozzuk másoknak is. Nélküle üres póz a kereszténység és eredménytelen minden felszínes forradalom. „Aki szereti Istent, az az örökkévalóság küszöbén játszadozik s mielőtt bármi történhetnék, a szeretet majd behúzza magához a küszöb alatt és bezárja az ajtót. Akkor aztán nem zavarja már, hogy ég a világ, mert nem tud semmi másról, csak a szeretetről” (Thomas Merton: A csend szava, 230). György Attila 4
Radványi Kálmán
Én Jézust várom, a kis Gyermeket! Ti nagy, hatalmas Messiásra vártok, Ki fölkavarja az avult világot, Kinek hatalmas tisztító vihar, Ki poklot ostromol villámmal: Én Jézust várom, a kis gyermeket, Ki bölcsőjében játszik és nevet. Vajúdást vártok, eszmék harcait; Vak gyűlölettel, gőggel küzd a hit; Viharzó harcot vív az öntudat A szent szabadság zászlaja alatt; Én Jézust várom, a kis csecsemőt; Letérdelek kis lábai előtt. Titeket súlyos problémák gyötörnek: — Én átadom magam a szent gyönyörnek Filozofáltok, írtok könyveket: — Az én problémám: lélek s szeretet. Én Jézust várom, aki mosolyog, És mosolyától én boldog vagyok. Gyertek fiúk, ti kicsinyek, körém A hópelyhes karácsony estéjén, Gyertyás és cukros kedves fa alatt Hagyjuk a küzdő merész vágyakat! Mi jézust várjuk, a kis gyermeket, Ki báj, szelídség s égi szeretet.
Szent Erzsébet: női eszmény – III. De ez az ideális hitves ép olyan ideális anya is. Férjének halála után egész tevékenysége rászoruló három gyermekéé. Innen kezdve egész élete az üldözések, megpróbáltatások, megalázások szakadatlan sorozata. Kiűzik várából, megfosztják méltóságától, mindenétől. Mindez nyilvánvalóan azért történt, mert nem hajlandó lemondani sógora javára fiának fejedelmi jogairól. Amikor menekülni látjuk várából, télnek idején, éjnek éjszakáján, kis gyermekeivel, – a legkisebb majdnem csecsemő még –, nem a szenvedő anyai szeretet és csodálatos nőiség képét látjuk-e magunk előtt? – De a hitves és anya mellett felismerhetjük benne a háziasszonyt is. Megható adatokat olvasunk róla, hogy mint iparkodik megállni úrasszonyi helyét, vezetni nagy házát, ott lenni férje mellett, amikor mint a vár asszonyának és tartományi fejedelemnőnek, ott kell lennie. Bizonyos, hogy kedve ellenére, de megtesz mindent, ami telik tőle, csakhogy betöltse az ideális asszony hivatását. De a mély női lelket nem tudja mégsem úgy eltölteni a személyes szeretetnek ez a természetes kis köre, hogy mindenestül lefoglalja. Jaj is volna a léleknek, ha ridegen el tudna zárkózni mindenki mástól. A csak személyes eszménynek élő nőt, akit mindenestül betölt az ő családi köre, és nem tud továbbnézni, egy állandó veszély fenyegeti: a családi önzés alattomos betegsége ez, amely mindenesetre kevésbbé aljas az egyéni önzésnél, de végzetességben mindenképen versenyez azzal, sőt talán még felül is múlja. A családi önzésbe belemerevedett lélek tudniillik legtöbbször nem eszmél rá a maga betegségére, talán még erénynek is nézi bűnét, így aztán igen nehezen tud kiemelkedni belőle. Pedig az önzésnek ez az előkelőbbnek látszó faja is nem egyszer valósággal lealjasítja, a családján kívül állókkal szemben egyenesen pogányul kegyetlenné tudja változtatni a szeretetre termett lelket. Első természetesen a család; de nem úgy, mintha mások nem volnának, vagy született ellenségek volnának. Az igazi szeretet pedig nem ismer korlátokat. Az hősiesen odaadja magát a kis kör szolgálatának, mégis ki tudja szélesíteni Isten segítségével a maga szeretetét; jut belőle mások-
nak is, mindenkinek, akiket Isten a közelébe hoz. Szent Erzsébet példája ékesszólóan mutatja ezt. Hitvesi szeretetét, női odaadását mindenki számára szóló egyetemes szeretetté tudja tágítani. Mindenekelőtt nagyszabású jótékonysággal. Nemcsak férje, gyermekei, házanépe számára van gondja; mindenkinek jut nála anyagi és erkölcsi segítség, aki rászorul. A legenda semmiről sem tud annyi kedves adatot, mint irgalmassági cselekedeteiről. A képek, melyeket a művészet alkotott róla, a költemények, amelyek ünneplik, mind a jótékonyság angyalát dicsőítik benne. Már gyermekkorában, II. Endre apai udvarában: a szegények közt, a betegek közt, az éhezők közt érzi magát legjobban. Fel van jegyezve, hogy amikor tehette, a kis Erzsébet beosont a konyhára és kosárszámra cipelte az ételt a szegényeknek. A magyar legenda ebbe az időbe, négyéves korába helyezi az ismert rózsacsodát is. Thüringiai fejedelemnő korában pedig az egész környéknek angyala. Ismeretes a poklos története, kit a legenda szerint férje ágyába fektetett, és drága kincsként őrizzük a rózsacsodát: a szent, kötényében a kenyérből vált rózsával, talán legköltőibb példája, de a legendán túl egyszersmind történelmi jellemzője is annak a nagyszerű jótékonyságnak, mely egész életét betöltötte. De nagystílű szeretete nem marad meg csak a jótékonyságnál. A jótékonyság és az irgalmasság nagy dolog, gyönyörű erény, de amíg csak jótékonyság, még mindig megfér vele az önzésnek egy kifinomult neme. Adni: jól esik, az embert megelégedés tölti el: olyan könnyen elfogja az embert az öntetszelgés! És olyan könnyen kielégül kötelességérzetünk, szeretetigényünk, irgalmassági kötelességtudatunk és felelősségérzetünk, azzal a pár fillérrel, azzal a kis adománnyal, amely nem is esett nehezünkre és mégis jólesett! Olyan hamar elhitetjük magunkkal, hogy már eleget is tettünk az irgalmasság elemi kötelességének, a felebaráti szeretet súlyos felelősségének! Az irgalmasságon, értelmes jótékonyságon túlmenő, a tervszerű, tudatos, kötelességszerű szeretet, a szociális szeretet is Erzsébetben találja meg ebben a korban talán legszebb példáját. Már maga az is, ahogyan adakozik, mutatja, hogy nem pillanatnyi felhevülésről, nem a lelkiismeret megnyugtatásáról van itt szó, hanem egy Istenből élő, nagy szeretet tervszerű, kötelességszerű tudatos odáadásáról. Leg9
Év végi hálaadás
Hálás vagyok
Az ember életének vannak fontos dátumai: karácsony, húsvét, születésnap, házassági évforduló. Számomra ilyen a szilveszter is. Nem a „nagy bulizás” miatt: most már legszívesebben egyedül maradnék ilyenkor. Születésnapomon inkább anyám és apám jut eszembe: mit remélhettek annak idején, és mennyi teljesedett be várakozásukból – bennem. A szilveszter viszont az én napom. Először is számba veszem életem napjait. Az idei év szilvesztere életem 18 269-dik napja... Benne sok minden: megtanultam beszélni és járni, olvasni és talán valamennyire írni is. Ugyanakkor sok mindent elmulasztottam megtanulni – ezt-azt végérvényesen. Sokat dolgoztam és nem sokat kerestem, de nem keveset el is herdáltam. Gyerekeimnek példát adtam erről-arról, köztük olyasmiről is, hogy mit ne csináljanak úgy, ahogy én. A magányos számvetésben konkrét szerény örömök és kínos emlékek törnek rá az emberre. Az előzőekhez hasonló volt az idei esztendő is. Egy újabb év morzsolódott le az életemből. Ezen töprengek most a templom csendjében az év végi közös hálaadás után – a magam személyes köszönetét fogalmazgatva. Ami jó volt, azért nem kunszt hálát adni. De tudok-e köszönetet mondani az esztendő olyan hozadékaiért, mint megjelent – ráadásul jónak hitt – regényem visszhang nélkül maradása? Olyanokért, mint egy közeli barát hirtelen halála és édesanyám egyre gyöngülő egészsége? És az én kimagasló vérnyomásom? Tudom-e ezeket úgy látni, hogy „teher alatt nő a pálma”, hogy a korlátok nemcsak korlátoznak, hanem a haladás irányát is jelzik? Ha igen, akkor – az őszinte bánat és az erős fogadás után – még a bűneimért is hálát adhatok, mert ahogy hajdani kedves ferences szerzetestanárom, Teodóz atya mondogatta: bűneinkke1 aszal minket alázatosságra az Isten. Hát akkor: hála legyen. Kipke Tamás
A kedvesemért, aki panaszkodik a vacsorára, mert így az estét velem tölti, és nem valaki mással… Az adókért, amelyeket ki kell fizessek, mert azt jelenti, hogy van munkahelyem… A takarításért egy buli után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal tölthettem egy estét… A ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm... Az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben… Hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert azt jelenti, hogy van házam… A parkoló helyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van… A nagy fűtés számláért, mert ez azt jelenti, hogy melegben voltam… Hogy a templomban mögöttem ülő hölgy hamisan énekel, mert azt jelenti, hogy hallok… A mosni- meg vasalnivalóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám… Az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen dolgozni… Hogy meghallom hajnalban az óra csengetését, mert azt jelenti, hogy élek…
Hálaadó ima Követünk Téged. Urunk Jézusunk, de hogy követhessünk, ragadj meg bennünket, mert nélküled senki sem képes felemelkedni. Hiszen te vagy az út, az igazság, az élet, a képesség, a hit, a jutalom. Végy fel bennünket, mint út, erősíts, mint igazság, éltess, mint élet! Szent Ambrus
8
Az egyház úton van végső célja, a mennyország felé Az egyházi év utolsó szerdai általános kihallgatásán Ferenc pápa a végső dolgokról, az egyház jövőjéről, az új égről és az új földről tanított november 26-án a Szent Péter téren. Az egyház nem statikus jelenség, hanem a történelem útján halad végső célja, a mennyek országa felé, melynek az egyház itt a földön csírája és kezdete – hangsúlyozta a Szentatya. Ennek a képnek az értelmezése során az ember megadja magát, hiszen éppen csak megsejtheti a titok ragyogását, mely fölötte áll az érzékeinknek. Önkéntelenül is kérdések születnek bennünk: Mikor lesz ez a végső átmenet? Milyen lesz az egyház új arculata? Mi lesz az emberiséggel? És a teremtett világgal? Ezek a kérdések azonban nem újak, az apostolok is feltették már a kérdést Jézusnak: mikor történnek meg mindezek? A választ Ferenc pápa először a Gaudium et spes kezdetű zsinati tanításban kereste: „Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség átalakulásának módját nem ismerjük. Elmúlik ugyanis a világ bűntől eltorzult alakja, de halljuk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, melyben igazságosság lakik, s melynek boldogsága betölti, sőt felülmúlja mindazt a békevágyat, mely feltör az emberi szívekből.” Íme a cél, ami felé az egyház tart: az új Jeruzsálem, a Paradicsom. Nem annyira helyről, hanem lélekállapotról van szó, amelyben a legmélyebb várakozásaink túláradóan teljesülnek. Isten öröme, békéje és szeretete tölt majd el. Szép dolog erre az égre gondolni! – hangsúlyozta a pápa. A Szentatya ezt követően a földi és a mennyei egyház kapcsolatáról és közösségéről beszélt katekézisében: „Akik Isten színe előtt vannak, azok közbenjárnak értünk, mi pedig itt a földön a jó cselekedeteket, az imádságot és az Eucharisztiát ajánljuk fel, hogy enyhítsünk azok lelki gyötrelmein, akik a végső boldogságra várakoznak. A keresztény távlatban ugyanis a kérdés már nem az, hogy valaki meghalt-e, vagy sem, hanem hogy Krisztusban-e, vagy nem? Ez az üdvösségünk és boldogságunk meghatározó eleme.”
Harmadik pontként Ferenc pápa a teremtett világnak az eljövendő új életből való részesedését értelmezte. A szentírás tanúsága szerint a csodálatos isteni terv az egész környező világot érinti – mutatott rá. – Pál apostol tanítja, hogy „a természet, vagyis az egész teremtett világ fölszabadul a mulandóság szolgai állapotából Isten fiainak dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,21) Más szövegek az „új ég és az új föld” képét említik abban az értelemben, hogy a teljes mindenség megújul és megszabadul egyszer s mindenkorra a rossztól és magától a haláltól is. Az ígéret szerint tehát nem a mindenség megsemmisüléséről van szó, hanem az élet, az igazság és a szépség szerinti beteljesülésről. Mindezeket szem előtt tartva gondoljunk csak arra, milyen csodálatos adomány az egyházhoz tartozni! Szűz Mária, az Egyház Anyja segítsen bennünket testvéreink között a reménység és bizalom örömteli jelévé lenni – fohászkodott katekézise végén Ferenc pápa a Magyar Kurir nyomán
Imádkozzunk Ferenc pápa egészségéért és védelméért, csak egy Üdvözlégy Máriát minden nap. A cél: 10 millió Üdvözlégy a mi kedves Pápánkért!
Ferenc pápa kérése „NE azért sírjatok, ami nincs, azért harcoljatok, ami van! NE azért sírjatok, ami halott, azért harcoljatok, ami megszületett bennetek! NE azért sírjatok, aki elhagyott, azért küzdjetek, aki veletek van! NE azért sírjatok, aki gyűlöl Titeket, azokért küzdjetek, akiknek szüksége van Rátok! NE a múltatokért sírjatok, a jelenlegi küzdelmeteket harcoljátok meg! NE sírjatok a szenvedésekért, harcoljatok a boldogságotokért! A most velünk történő dolgokkal kezdjük megtanulni, hogy semmit sem lehetetlen megoldani, csak el kell kezdeni.” 5
Ürögdi Ferenc
Lukátsi Vilma
Minden Advent Minden advent kegyelem: vétkem jóvátehetem. Minden advent vigalom: Isten Úr a viharon! Minden advent érkezés: Átölel egy drága kéz! Minden advent alkalom: győzhetsz saját magadon! Minden advent ítélet: így kellene – s így élek! Minden advent remegés: Isten felé epedés! Minden advent ima is: Uram, fogadj be ma is! Minden advent Szeretet: Betlehembe vezetett, Köszönd meg hát a csodát: a világ karácsonyát!
Túrmezei Erzsébet
Ahol ránk Jézus vár Valami mindig vár. Hol munka, lárma, hajsza, hol a mindennapok küzdelme, harca, hol keservek és kísértések, próbák, bukások és szenvedések, hol csend, csend, csend... Kívül? Vagy bent: Valami mindig vár. S Valaki mindig vár. Mert Jézus mindig, mindenütt ott van. Ott a zajban, a mindennapokban, küzdelmekben, és feladatokban, ott szenvedésben és kísértésben, hogy felemeljen, őrizzen, védjen, hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon, átvigyen tűzön és akadályon, új erőt adjon új kegyelemben. Mindenütt mindig vár, de százszorosan vár ránk – a csendben! 6
Adventi kiáltás Még el sem sárgultak a levelek, zöld lombokra hullott le a hó, ősz nélkül jön a tél? Riadt kérdés, és a válasz elgondolkoztató, mert nem meteorológus adja: magunknak kell töprengenünk rajta.
Móra László
Karácsony édes ünnepén Legyen ma templom minden ember szíve, Melyben a lélek szárnyat bontogat! Karácsony édes ünnepén Legyen imádság minden gondolat. Legyen ma templom minden ember szíve, S legyen a templom tiszta, szent fehér. Karácsony édes ünnepén Istennek tetsző legyen a kenyér. Szálljon szívünkbe áldott akarat, Ez kösse egybe mind a kezeket. Karácsony édes ünnepén Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet! Akinek könnyet osztogat az Élet És kín a napja, kín az éjjele, Karácsony édes ünnepén Ne fuss előle! Óh beszélj vele! Testét takard be s enyhítsd sok sebét! Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled. Karácsony édes ünnepén A szíved szépül, őt ha öleled. Az emberszívek örökélő őre Tegye ma össze mind a kezeket! Karácsony édes ünnepén Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!
...ha nincs advent, lesz-e majd karácsony? Váratlanul várjuk az Urat? A zöld lombú, behavazott erdő nem lelkünk állapotára mutat? – Hogy várjuk Urunk visszajöttét? – Nemcsak fenyőfás ünnep közeleg! – Sűrűsödnek a bibliás jelek: – „...földrengés, járványok, éhínségek...” (Lk 21,11) „...és hallotok háborús híreket...” (Mt 24, 7) Lappangó tűz, hol itt, hol ott lángol! „...a vajúdás kínjai ezek...” (Mt 24,8) „...és megsokasodik a gonoszság...” (Mt 24,12) Mindenfelé maffiák dolgoznak, és nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap!
Túrmezei Erzsébet
Találkozó a jászol mellett Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk, de most találkozót adunk, és a jászolnál mind-mind ott leszünk. A Királynak tisztességet teszünk, a Királynak, aki lejött közénk, s nem volt, hová fejét lehajtsa. Mi, boldog népe, odatérdepelünk elébe, s meghallgatjuk, mi a parancsa: Örömhírt vinni szerteszét! Világosságot, mert nagy a sötét! Hirdetni, hogy Ő itt van jelen! Futni a fénnyel át az éjjelen! Őrizni reggelig! Szívünk a szent örömmel megtelik. Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett, feledtet minden fájó veszteséget, minden keserű könnyet letörül. Karácsonyi béke ölel körül. Győzve a távolságon, téren, boldog betlehemi találkozóra várlak, testvérem.
Nem ringathatjuk bele magunkat könnyen múló ünnephangulatba! Emeljük föl szemünket az Égre, és akinek van füle, meghallja: – Ébredjetek! Ne szenderegjetek! – Az ÚR visszajötte közeleg! 7
Ürögdi Ferenc
Lukátsi Vilma
Minden Advent Minden advent kegyelem: vétkem jóvátehetem. Minden advent vigalom: Isten Úr a viharon! Minden advent érkezés: Átölel egy drága kéz! Minden advent alkalom: győzhetsz saját magadon! Minden advent ítélet: így kellene – s így élek! Minden advent remegés: Isten felé epedés! Minden advent ima is: Uram, fogadj be ma is! Minden advent Szeretet: Betlehembe vezetett, Köszönd meg hát a csodát: a világ karácsonyát!
Túrmezei Erzsébet
Ahol ránk Jézus vár Valami mindig vár. Hol munka, lárma, hajsza, hol a mindennapok küzdelme, harca, hol keservek és kísértések, próbák, bukások és szenvedések, hol csend, csend, csend... Kívül? Vagy bent: Valami mindig vár. S Valaki mindig vár. Mert Jézus mindig, mindenütt ott van. Ott a zajban, a mindennapokban, küzdelmekben, és feladatokban, ott szenvedésben és kísértésben, hogy felemeljen, őrizzen, védjen, hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon, átvigyen tűzön és akadályon, új erőt adjon új kegyelemben. Mindenütt mindig vár, de százszorosan vár ránk – a csendben! 6
Adventi kiáltás Még el sem sárgultak a levelek, zöld lombokra hullott le a hó, ősz nélkül jön a tél? Riadt kérdés, és a válasz elgondolkoztató, mert nem meteorológus adja: magunknak kell töprengenünk rajta.
Móra László
Karácsony édes ünnepén Legyen ma templom minden ember szíve, Melyben a lélek szárnyat bontogat! Karácsony édes ünnepén Legyen imádság minden gondolat. Legyen ma templom minden ember szíve, S legyen a templom tiszta, szent fehér. Karácsony édes ünnepén Istennek tetsző legyen a kenyér. Szálljon szívünkbe áldott akarat, Ez kösse egybe mind a kezeket. Karácsony édes ünnepén Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet! Akinek könnyet osztogat az Élet És kín a napja, kín az éjjele, Karácsony édes ünnepén Ne fuss előle! Óh beszélj vele! Testét takard be s enyhítsd sok sebét! Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled. Karácsony édes ünnepén A szíved szépül, őt ha öleled. Az emberszívek örökélő őre Tegye ma össze mind a kezeket! Karácsony édes ünnepén Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!
...ha nincs advent, lesz-e majd karácsony? Váratlanul várjuk az Urat? A zöld lombú, behavazott erdő nem lelkünk állapotára mutat? – Hogy várjuk Urunk visszajöttét? – Nemcsak fenyőfás ünnep közeleg! – Sűrűsödnek a bibliás jelek: – „...földrengés, járványok, éhínségek...” (Lk 21,11) „...és hallotok háborús híreket...” (Mt 24, 7) Lappangó tűz, hol itt, hol ott lángol! „...a vajúdás kínjai ezek...” (Mt 24,8) „...és megsokasodik a gonoszság...” (Mt 24,12) Mindenfelé maffiák dolgoznak, és nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap!
Túrmezei Erzsébet
Találkozó a jászol mellett Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk, de most találkozót adunk, és a jászolnál mind-mind ott leszünk. A Királynak tisztességet teszünk, a Királynak, aki lejött közénk, s nem volt, hová fejét lehajtsa. Mi, boldog népe, odatérdepelünk elébe, s meghallgatjuk, mi a parancsa: Örömhírt vinni szerteszét! Világosságot, mert nagy a sötét! Hirdetni, hogy Ő itt van jelen! Futni a fénnyel át az éjjelen! Őrizni reggelig! Szívünk a szent örömmel megtelik. Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett, feledtet minden fájó veszteséget, minden keserű könnyet letörül. Karácsonyi béke ölel körül. Győzve a távolságon, téren, boldog betlehemi találkozóra várlak, testvérem.
Nem ringathatjuk bele magunkat könnyen múló ünnephangulatba! Emeljük föl szemünket az Égre, és akinek van füle, meghallja: – Ébredjetek! Ne szenderegjetek! – Az ÚR visszajötte közeleg! 7
Év végi hálaadás
Hálás vagyok
Az ember életének vannak fontos dátumai: karácsony, húsvét, születésnap, házassági évforduló. Számomra ilyen a szilveszter is. Nem a „nagy bulizás” miatt: most már legszívesebben egyedül maradnék ilyenkor. Születésnapomon inkább anyám és apám jut eszembe: mit remélhettek annak idején, és mennyi teljesedett be várakozásukból – bennem. A szilveszter viszont az én napom. Először is számba veszem életem napjait. Az idei év szilvesztere életem 18 269-dik napja... Benne sok minden: megtanultam beszélni és járni, olvasni és talán valamennyire írni is. Ugyanakkor sok mindent elmulasztottam megtanulni – ezt-azt végérvényesen. Sokat dolgoztam és nem sokat kerestem, de nem keveset el is herdáltam. Gyerekeimnek példát adtam erről-arról, köztük olyasmiről is, hogy mit ne csináljanak úgy, ahogy én. A magányos számvetésben konkrét szerény örömök és kínos emlékek törnek rá az emberre. Az előzőekhez hasonló volt az idei esztendő is. Egy újabb év morzsolódott le az életemből. Ezen töprengek most a templom csendjében az év végi közös hálaadás után – a magam személyes köszönetét fogalmazgatva. Ami jó volt, azért nem kunszt hálát adni. De tudok-e köszönetet mondani az esztendő olyan hozadékaiért, mint megjelent – ráadásul jónak hitt – regényem visszhang nélkül maradása? Olyanokért, mint egy közeli barát hirtelen halála és édesanyám egyre gyöngülő egészsége? És az én kimagasló vérnyomásom? Tudom-e ezeket úgy látni, hogy „teher alatt nő a pálma”, hogy a korlátok nemcsak korlátoznak, hanem a haladás irányát is jelzik? Ha igen, akkor – az őszinte bánat és az erős fogadás után – még a bűneimért is hálát adhatok, mert ahogy hajdani kedves ferences szerzetestanárom, Teodóz atya mondogatta: bűneinkke1 aszal minket alázatosságra az Isten. Hát akkor: hála legyen. Kipke Tamás
A kedvesemért, aki panaszkodik a vacsorára, mert így az estét velem tölti, és nem valaki mással… Az adókért, amelyeket ki kell fizessek, mert azt jelenti, hogy van munkahelyem… A takarításért egy buli után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal tölthettem egy estét… A ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm... Az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben… Hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert azt jelenti, hogy van házam… A parkoló helyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van… A nagy fűtés számláért, mert ez azt jelenti, hogy melegben voltam… Hogy a templomban mögöttem ülő hölgy hamisan énekel, mert azt jelenti, hogy hallok… A mosni- meg vasalnivalóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám… Az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen dolgozni… Hogy meghallom hajnalban az óra csengetését, mert azt jelenti, hogy élek…
Hálaadó ima Követünk Téged. Urunk Jézusunk, de hogy követhessünk, ragadj meg bennünket, mert nélküled senki sem képes felemelkedni. Hiszen te vagy az út, az igazság, az élet, a képesség, a hit, a jutalom. Végy fel bennünket, mint út, erősíts, mint igazság, éltess, mint élet! Szent Ambrus
8
Az egyház úton van végső célja, a mennyország felé Az egyházi év utolsó szerdai általános kihallgatásán Ferenc pápa a végső dolgokról, az egyház jövőjéről, az új égről és az új földről tanított november 26-án a Szent Péter téren. Az egyház nem statikus jelenség, hanem a történelem útján halad végső célja, a mennyek országa felé, melynek az egyház itt a földön csírája és kezdete – hangsúlyozta a Szentatya. Ennek a képnek az értelmezése során az ember megadja magát, hiszen éppen csak megsejtheti a titok ragyogását, mely fölötte áll az érzékeinknek. Önkéntelenül is kérdések születnek bennünk: Mikor lesz ez a végső átmenet? Milyen lesz az egyház új arculata? Mi lesz az emberiséggel? És a teremtett világgal? Ezek a kérdések azonban nem újak, az apostolok is feltették már a kérdést Jézusnak: mikor történnek meg mindezek? A választ Ferenc pápa először a Gaudium et spes kezdetű zsinati tanításban kereste: „Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség átalakulásának módját nem ismerjük. Elmúlik ugyanis a világ bűntől eltorzult alakja, de halljuk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, melyben igazságosság lakik, s melynek boldogsága betölti, sőt felülmúlja mindazt a békevágyat, mely feltör az emberi szívekből.” Íme a cél, ami felé az egyház tart: az új Jeruzsálem, a Paradicsom. Nem annyira helyről, hanem lélekállapotról van szó, amelyben a legmélyebb várakozásaink túláradóan teljesülnek. Isten öröme, békéje és szeretete tölt majd el. Szép dolog erre az égre gondolni! – hangsúlyozta a pápa. A Szentatya ezt követően a földi és a mennyei egyház kapcsolatáról és közösségéről beszélt katekézisében: „Akik Isten színe előtt vannak, azok közbenjárnak értünk, mi pedig itt a földön a jó cselekedeteket, az imádságot és az Eucharisztiát ajánljuk fel, hogy enyhítsünk azok lelki gyötrelmein, akik a végső boldogságra várakoznak. A keresztény távlatban ugyanis a kérdés már nem az, hogy valaki meghalt-e, vagy sem, hanem hogy Krisztusban-e, vagy nem? Ez az üdvösségünk és boldogságunk meghatározó eleme.”
Harmadik pontként Ferenc pápa a teremtett világnak az eljövendő új életből való részesedését értelmezte. A szentírás tanúsága szerint a csodálatos isteni terv az egész környező világot érinti – mutatott rá. – Pál apostol tanítja, hogy „a természet, vagyis az egész teremtett világ fölszabadul a mulandóság szolgai állapotából Isten fiainak dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,21) Más szövegek az „új ég és az új föld” képét említik abban az értelemben, hogy a teljes mindenség megújul és megszabadul egyszer s mindenkorra a rossztól és magától a haláltól is. Az ígéret szerint tehát nem a mindenség megsemmisüléséről van szó, hanem az élet, az igazság és a szépség szerinti beteljesülésről. Mindezeket szem előtt tartva gondoljunk csak arra, milyen csodálatos adomány az egyházhoz tartozni! Szűz Mária, az Egyház Anyja segítsen bennünket testvéreink között a reménység és bizalom örömteli jelévé lenni – fohászkodott katekézise végén Ferenc pápa a Magyar Kurir nyomán
Imádkozzunk Ferenc pápa egészségéért és védelméért, csak egy Üdvözlégy Máriát minden nap. A cél: 10 millió Üdvözlégy a mi kedves Pápánkért!
Ferenc pápa kérése „NE azért sírjatok, ami nincs, azért harcoljatok, ami van! NE azért sírjatok, ami halott, azért harcoljatok, ami megszületett bennetek! NE azért sírjatok, aki elhagyott, azért küzdjetek, aki veletek van! NE azért sírjatok, aki gyűlöl Titeket, azokért küzdjetek, akiknek szüksége van Rátok! NE a múltatokért sírjatok, a jelenlegi küzdelmeteket harcoljátok meg! NE sírjatok a szenvedésekért, harcoljatok a boldogságotokért! A most velünk történő dolgokkal kezdjük megtanulni, hogy semmit sem lehetetlen megoldani, csak el kell kezdeni.” 5
megszerkeszteni az igazi béke Magna Chartáját. Kétezer év múlt el az első karácsony óta és Jézusnak végig kellett néznie a véres háborúkat! „Egyesek balga módon azt állították, hogy értem harcolnak, értem verekszenek. Megmondtam és újra mondom: nincs szükségem fegyvereitekre. Nem ismerek >>szent<< háborút, fegyverekkel vívott kereszteshadjáratot. Hegyi beszédemben nyíltan megmondottam: boldogok a békességszerzők. De mert ma is sokan az erőszakban bíznak, minden okom megvan a szomorúságra. Azért van okom a mosolyra, az örvendezésre is. Örülök, hogy itt vagytok. Jólesik látni a hűséges híveket, akik kisded nyájként hétről hétre öszszegyűlnek templomomban. Örülök a betegeknek, öregeknek, szenvedőknek, akik nálam keresnek vigasztalást. Örülök kedvenceimnek a gyermekeknek, akik megtisztulnak a keresztség fürdőjében és bizalommal fordulnak felém. Örülök, amikor a szentmisén a Miatyánkot imádkozva testvérként megfogjátok egymás kezét. Mosolygok és tőletek függ: miből lesz több a földön, Isten könnyéből vagy Isten mosolyából? Egy fiatal lányról beszélte valaki. Bárban, mulatóhelyen dolgozik, a konyhán. Lucynak hívják és távol a szülői háztól is megőrzi vallásos hitét. Már hetekkel előbb megkérte főnökét, engedje el az éjféli szentmisére. Ezt eddig egyetlen esztendőben sem mulasztotta el. Csao – búcsúznak tőle munkatársai, amikor 11 óra körül elindul. Mise után visszatért munkahelyére és arcán magával hozta a karácsonyi ünnep örömét. Minden szem rá szegeződött. Valaki megkérdezte: Áldoztál is? Igen. Akkor szívedben lakik az Isten. Bizonyosan. Csókolj meg valamennyiünket! Egyszerű, de igaz történet, amely a karácsony lényegére irányítja figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy hitünk szerint Jézus él bennünk. Ez arra kötelez, hogy átadjuk, elajándékozzuk másoknak is. Nélküle üres póz a kereszténység és eredménytelen minden felszínes forradalom. „Aki szereti Istent, az az örökkévalóság küszöbén játszadozik s mielőtt bármi történhetnék, a szeretet majd behúzza magához a küszöb alatt és bezárja az ajtót. Akkor aztán nem zavarja már, hogy ég a világ, mert nem tud semmi másról, csak a szeretetről” (Thomas Merton: A csend szava, 230). György Attila 4
Radványi Kálmán
Én Jézust várom, a kis Gyermeket! Ti nagy, hatalmas Messiásra vártok, Ki fölkavarja az avult világot, Kinek hatalmas tisztító vihar, Ki poklot ostromol villámmal: Én Jézust várom, a kis gyermeket, Ki bölcsőjében játszik és nevet. Vajúdást vártok, eszmék harcait; Vak gyűlölettel, gőggel küzd a hit; Viharzó harcot vív az öntudat A szent szabadság zászlaja alatt; Én Jézust várom, a kis csecsemőt; Letérdelek kis lábai előtt. Titeket súlyos problémák gyötörnek: — Én átadom magam a szent gyönyörnek Filozofáltok, írtok könyveket: — Az én problémám: lélek s szeretet. Én Jézust várom, aki mosolyog, És mosolyától én boldog vagyok. Gyertek fiúk, ti kicsinyek, körém A hópelyhes karácsony estéjén, Gyertyás és cukros kedves fa alatt Hagyjuk a küzdő merész vágyakat! Mi jézust várjuk, a kis gyermeket, Ki báj, szelídség s égi szeretet.
Szent Erzsébet: női eszmény – III. De ez az ideális hitves ép olyan ideális anya is. Férjének halála után egész tevékenysége rászoruló három gyermekéé. Innen kezdve egész élete az üldözések, megpróbáltatások, megalázások szakadatlan sorozata. Kiűzik várából, megfosztják méltóságától, mindenétől. Mindez nyilvánvalóan azért történt, mert nem hajlandó lemondani sógora javára fiának fejedelmi jogairól. Amikor menekülni látjuk várából, télnek idején, éjnek éjszakáján, kis gyermekeivel, – a legkisebb majdnem csecsemő még –, nem a szenvedő anyai szeretet és csodálatos nőiség képét látjuk-e magunk előtt? – De a hitves és anya mellett felismerhetjük benne a háziasszonyt is. Megható adatokat olvasunk róla, hogy mint iparkodik megállni úrasszonyi helyét, vezetni nagy házát, ott lenni férje mellett, amikor mint a vár asszonyának és tartományi fejedelemnőnek, ott kell lennie. Bizonyos, hogy kedve ellenére, de megtesz mindent, ami telik tőle, csakhogy betöltse az ideális asszony hivatását. De a mély női lelket nem tudja mégsem úgy eltölteni a személyes szeretetnek ez a természetes kis köre, hogy mindenestül lefoglalja. Jaj is volna a léleknek, ha ridegen el tudna zárkózni mindenki mástól. A csak személyes eszménynek élő nőt, akit mindenestül betölt az ő családi köre, és nem tud továbbnézni, egy állandó veszély fenyegeti: a családi önzés alattomos betegsége ez, amely mindenesetre kevésbbé aljas az egyéni önzésnél, de végzetességben mindenképen versenyez azzal, sőt talán még felül is múlja. A családi önzésbe belemerevedett lélek tudniillik legtöbbször nem eszmél rá a maga betegségére, talán még erénynek is nézi bűnét, így aztán igen nehezen tud kiemelkedni belőle. Pedig az önzésnek ez az előkelőbbnek látszó faja is nem egyszer valósággal lealjasítja, a családján kívül állókkal szemben egyenesen pogányul kegyetlenné tudja változtatni a szeretetre termett lelket. Első természetesen a család; de nem úgy, mintha mások nem volnának, vagy született ellenségek volnának. Az igazi szeretet pedig nem ismer korlátokat. Az hősiesen odaadja magát a kis kör szolgálatának, mégis ki tudja szélesíteni Isten segítségével a maga szeretetét; jut belőle mások-
nak is, mindenkinek, akiket Isten a közelébe hoz. Szent Erzsébet példája ékesszólóan mutatja ezt. Hitvesi szeretetét, női odaadását mindenki számára szóló egyetemes szeretetté tudja tágítani. Mindenekelőtt nagyszabású jótékonysággal. Nemcsak férje, gyermekei, házanépe számára van gondja; mindenkinek jut nála anyagi és erkölcsi segítség, aki rászorul. A legenda semmiről sem tud annyi kedves adatot, mint irgalmassági cselekedeteiről. A képek, melyeket a művészet alkotott róla, a költemények, amelyek ünneplik, mind a jótékonyság angyalát dicsőítik benne. Már gyermekkorában, II. Endre apai udvarában: a szegények közt, a betegek közt, az éhezők közt érzi magát legjobban. Fel van jegyezve, hogy amikor tehette, a kis Erzsébet beosont a konyhára és kosárszámra cipelte az ételt a szegényeknek. A magyar legenda ebbe az időbe, négyéves korába helyezi az ismert rózsacsodát is. Thüringiai fejedelemnő korában pedig az egész környéknek angyala. Ismeretes a poklos története, kit a legenda szerint férje ágyába fektetett, és drága kincsként őrizzük a rózsacsodát: a szent, kötényében a kenyérből vált rózsával, talán legköltőibb példája, de a legendán túl egyszersmind történelmi jellemzője is annak a nagyszerű jótékonyságnak, mely egész életét betöltötte. De nagystílű szeretete nem marad meg csak a jótékonyságnál. A jótékonyság és az irgalmasság nagy dolog, gyönyörű erény, de amíg csak jótékonyság, még mindig megfér vele az önzésnek egy kifinomult neme. Adni: jól esik, az embert megelégedés tölti el: olyan könnyen elfogja az embert az öntetszelgés! És olyan könnyen kielégül kötelességérzetünk, szeretetigényünk, irgalmassági kötelességtudatunk és felelősségérzetünk, azzal a pár fillérrel, azzal a kis adománnyal, amely nem is esett nehezünkre és mégis jólesett! Olyan hamar elhitetjük magunkkal, hogy már eleget is tettünk az irgalmasság elemi kötelességének, a felebaráti szeretet súlyos felelősségének! Az irgalmasságon, értelmes jótékonyságon túlmenő, a tervszerű, tudatos, kötelességszerű szeretet, a szociális szeretet is Erzsébetben találja meg ebben a korban talán legszebb példáját. Már maga az is, ahogyan adakozik, mutatja, hogy nem pillanatnyi felhevülésről, nem a lelkiismeret megnyugtatásáról van itt szó, hanem egy Istenből élő, nagy szeretet tervszerű, kötelességszerű tudatos odáadásáról. Leg9
jobban szereti személyesen keresni fel a szegényeket és házukhoz vinni el adományait, hogy megbizonyosodjék, kinek, mit, hogyan kell adnia. Fontosabbnak tartja az erkölcsi beavatkozást az anyaginál. Egy kedves adatot hoz a legenda erre: Egy lusta öregasszonyt, aki nem akart dolgozni, csak koldulni, saját kezével megvesszőzött. Milyen mai az az adat is, hogy akárhányszor nem adott sem ételt, sem pénzt a szegényeknek, hanem szerszámot a kezükbe, és aratni küldte őket. Munkát, nem alamizsnát, nem megalázó adományt; önérzetet adó munkát, és annak jogos, kijáró jutalmát. Hogy megnő az értéke, jelentősége a nagy jótékonyságnak, mikor ilyen mélységes, szociális kötelességérzésből származik! Egyszer egy nagy udvari lakomán az a gyanúja támadt, hogy igaztalan elkobzásokból eredt a feltálalt ételek és italok egy része; nem nyúl hozzá semmihez. Ettől kezdve óvatossá vált az étellel-itallal szemben. Meggondolta, hogy a gazdagok lakomája a szegények keresetéből kerül ki, ezért, ha csak feltűnés nélkül tehette, csak a legegyszerűbb ételekkel élt. Nagypénteken és egyházi körmeneteken levetette úrnői ruháját, úgy öltözködött, mint a legszegényebbek és közéjük állt; éreztette, hogy Isten előtt egyenlőnek érzi magát velük. Amikor elüldözik várából, és két hűséges cselédje elkíséri, nem enged különbséget hármuk között sem életmódban, sem ruházkodásban, éppen úgy akar élni, mint ők. Amikor minden maradék vagyonát odaadta kórházaknak, templomoknak, gyapjúfonással kereste kenyerét, mint az egyszerű emberek. Amikor édesapjának magyar lovagjai megérkeznek, hallják, hogy milyen áldatlan viszonyok között él a magyar királyleány és elszörnyülködnek, megmagyarázza nekik az ő mélységes lelki indítóokait, és a lovagok megértik őt. De még másik leckét is ad nekünk. Intézményesen szereti gyakorolni jóságát; gondoskodik róla, hogy ne a pillanatnak, ne a véletlennek szolgáljon, hanem okosan és maradandóan szolgálja a rászorulókat. Megalapítja Wartburg várában az első szegényházat; árvaházakat, kórházakat emel. Az 1229-iki éhínség idején intézményesen szervezi meg a szegények táplálását: 900 szegény étkezik asztalánál. Ime a női kis-kör-szeretet, amely egyetemes szeretetté tágul! Ime a nő, aki férjének, családjának, házának él, mégis jut belőle mindenkinek, akit közelébe hoz az Isten. 10
De Erzsébet nagy szeretet-tanításának még itt sincsen vége. Ó, hiszen még az ilyen mélyről jövő, férjet, gyermeket, családot átölelő szeretet is milyen törékeny, amíg csak magára van utalva, amíg csak földi forrásokból táplálkozik. A megszokás elveszi erejét, a mindennapiság elszürkíti, a megúnás megbénítja. És az emberek, akikre irányul, ó, az emberek milyen gyakran bizonyulnak méltatlanoknak a rájuk pazarolt szeretetre! Milyen hálátlanok, milyen kicsinyesek, mennyire nem értenek, nem méltányolnak! Hogy megszoknak bennünket és hogy megszokjuk mi őket! Jaj, a szeretetnek, ha csak földi szeretet! Az emberszeretetnek egyetlen kiapadhatatlan forrása az Isten szeretete. Szent Erzsébet, aki oly egyetemes szeretetté tudta növelni a maga asszonyi szeretetét, rámutat példájával erre a harmadik igazságra is. Isten szeretetéből táplálkozik hitvesi, anyai odaadása is, az irgalmasságot Krisztus szerelméért gyakorolja: koldusban, betegben, poklosban az élő Krisztust látja. Minden cselekedete, minden szava mögül az Isten iránti szeretet rejtett napvilága csillan elő: egy kifejezhetetlen belső áhítat melege. Ez tölti el már legkisebb korában is. Már gyermekéveiről, amikor még Endre király udvarában tartózkodott, feljegyzi a legenda, mint legkedvesebb mulatságát, hogy játék közben is el-elszökött kisleánytársaitól, besurrant a templomba, imádni a rejtőző Jézust. Ez az áhítat elkíséri haláláig. Idejének nagyobb része, hitvesi, családi foglalatosságaival, szegények gondozásával, ájtatossági gyakorlatokkal telt. Ebből a természetfölötti odaadásból fakad az az összehasonlíthatatlan nőiesség, az a földöntúli szépség, amely messze sugárzik róla. Megkapó képet nyujt erről a legenda. Követség érkezett Wartburg várába a magyar királytól. Erzsébet zavarba jött, mert éppen akkor minden díszes ruháját elajándékozta a szegényeknek, most úgy kellene megjelennie a küldöttség előtt, hogy pirulnia kellene férjének és családjának. De nincs mit tenni, kénytelen hétköznapi ruhájában megjelenni. És íme, amint belép a terembe, csodálat fog el mindenkit: szebb mindenkinél, földöntúli fényben ragyog az arca, alig tudnak ránézni. (folytatjuk) 2. Sík Sándor
Karácsony Egyre nehezebb a mai idők széljárásában karácsonyi örömet hirdetni. Ha körülnézünk a világban, hajlandók vagyunk csatlakozni a költő véleményéhez, amely szerint „az egész világ kétségbeesésig szomorú”. (N. Lenau) Könnyű nektek, kedves angyalok, örömről beszélni és arra biztatni minket, hogy ne féljünk. Ti kívül éltek a földi félelmek övezetén, mi azonban egyre félelmetesebb világban élünk. Vajon mit szól Isten ehhez a keserű levében forgó világhoz? Mit mond a testi-lelki nyomorúság egyre áradó tenger láttán? A válasz igen rövid: Isten nem szól semmit. Isten nem ígérget, nem beszél, hanem cselekszik. Beleáll ebbe a félig kész világba. „A teremtés műve kaland. Isten kalandba bocsátkozott. Kockázatot vállalt. Az emberek előtt megnyította a szabadság ösvényeit, amelyet veszélyek szegélyeznek. És ha Isten most teremt, most bocsátkozik kalandba, fogadja el a könnyek és a vér eshetőségét, valóságát. Nemcsak a mi könnyeinket és vérünket”. (Varillon, Isten alázata, 144) Ez a karácsonyi örömhír legfontosabb mondanivalója: Isten nem beszél, hanem cselekszik. Véghezviszi a megtestesülést, beleállítja Fiát az emberi történetbe. Nem állítja meg a gonosz lépteit, nem változtat erőszakkal a világ szerkezetén. Vállalja életünket, vállalja szenvedéseinket, vállalja halálunkat és feltárja előttünk az ebből születő jövendőnket. Megszületett a Megváltó, hogy megindítsa az emberiség átváltozását. Felénk nyújtja kezét, hogy erőt adjon világjobbító akarásunkhoz. Nem véletlen, hogy mindazok, akik elfogadták, megfogták Jézus kezét, megszabadultak minden-
féle félelemtől. Isten nem beszél, hanem cselekszik. Föllépteti a szenteket és rajtuk mutatja meg szeretete átváltoztató hatalmát. Az embernek nem kell gyilkos Káinná, áruló Judássá válnia. Szent lehet, ha befogadja Jézust életébe. *** Karácsony éjjele mindig a leghosszabb, mert fénylő karjával visszanyúlik gyermekkorunkba, magához öleli legszebb emlékeinket. Megállunk a betlehemi jászol előtt és gondolatban visszamegyünk az első karácsonyig, amely egyszerűségével túlszárnyalt minden emberi elképzelést. Méltán jegyzi meg egy marxista író, Ernst Bloch: „Olyan történet, mely az istállóval kezdődik és a kereszten végződik, nem a legendák világából származik”. A kisbaba még nem tud beszélni, búját-baját sírással, örömét mosolyával jelzi. Így tesz Jézus is. Ha figyelmesen nézzük, könnyeket látunk szemében. A betlehemi barlangból sötét kilátás nyílik a világra. A Gyermek sír, mert éhes. Nem édesanyja tejére, hanem az emberek szeretetére. Erre szomjazott a keresztfán is. Eljött a földre, hogy születésével és halálával hirdesse az Isten emberszeretetét. Nemde földi életünk boldogságának legfontosabb feltétele, hogy szeretetével felénk forduljon egy másik ember. Hogy megszólítson a szeretet nyelvén. Csak a szeretet nyelvén lehet 3
Az ember könnyen megtéved istenkereső útján és hamis fogalmat alkot róla. Néha úgy gondolunk Istenre, mint valami mozdulatlan szfinxre, amint királyi trónusán ül örök nyugalomban. Ezzel ellentétben a kinyilatkoztatás alapján álló hittudomány Actus purusnak, tiszta tevékenységnek nevezi Istent, aki szüntelenül munkálkodik. Ez a munkálkodás nyilatkozik meg a teremtésben, a megváltásban, a gondviselésben, a lelkek üdvözítésében. Isten állandóan útban van hozzánk és még arra is vállalkozik, hogy ébresztő feladatot végezzen. Nagy szükségünk van erre, mert hajlamosak vagyunk a lustaságra, könnyen átadjuk magunkat a bűnös szenvedélyeknek és meghúzzuk magunkat a kényelmes közöny biztonságosnak ítélt falai között. Ezek az okok is közrejátszanak abban, hogy oly sokan élnek Krisztus ismerete és szeretete nélkül. „A Krisztus előtt és a Krisztus után közötti határ nem külsőleg szeli keresztül a történelem idejét és nem lehet fölrajzolni a térképre, hanem saját szívünkön halad át. Amennyiben önzőn, önkeresőn élünk, ma is Krisztus előtt tartunk. De ebben az adventi időben kérjük az Urat: adja meg nekünk, hogy egyre kevésbé éljünk Krisztus előtt és még kevésbé Krisztus után, hanem igazán Krisztussal és Krisztusban”. (J Ratzinger) Köszönöm, Uram, hogy eljöttél, köszönöm, hogy beléptél az életembe. Eljössz hozzám szent igéddel, a nekem címzett üzenettel. Eljössz hozzám a kenyérben, amit nekem törsz meg a szentmisében. Eljössz hozzám haláloddal, hiszen véredet értem ontottad. Minden út hozzád vezet, minden emberben téged szerethetlek, Jöjj, Uram Jézus! *** Kérdezhetné valaki: miféle út az, amit ma is szívesen jár Jézus, s amelynek előkészítése záloga hozzánk érkezésének? Három utat említhetünk, amelyek mindegyikén találkozhatunk Jézussal. Az első és legfontosabb a szívünkbe vezet. Elsősorban ezt kell járhatóvá tennünk, ezt kell megtisztítanunk, beborítani a szeretet burkolatával. Ennek egyik eszköze a bűnbánat, egész belső világunk 2
átformálása az érkező Vendég ízlése szerint. Nemegyszer megtörténik, hogy vendéged érkezik és te a tévé érdekesnek ígérkező műsorát nézed. Ahelyett, hogy elfordulnál tőle és vendégeddel foglalkoznál, őt is arra készteted, hogy a készülék elé üljön. Ezzel elárulod, hogy a szórakoztató műsort fontosabbnak tartod vendéged személyénél. Sokszor ilyen magatartást tanúsítunk Istennel kapcsolatban is. Hiába jön látogatóba, ha mi jobban ragaszkodunk bűnös szokásainkhoz és a világ tarka forgataga jobban érdekel, mint Isten szolgálata. Képek és hangok, a világ szerelme uralja szívünket, nincs benne hely az isteni Vendég számára. Mivel pedig Isten nem erőszakoskodik, csak akkor számíthatunk érkezésére, ha nyitott szívvel fogadjuk. Egy kínai közmondás szerint: Az ember naponta rendbe hozza a haját, a szívét miért nem? Ennek a rendbehozatalnak, ennek az útkészítésnek fontos feltétele, hogy csendet teremtsünk belső világunkban. „A világ mai állapota, az egész élet beteg. Ha orvos lennék és megkérdeznék: mit tanácsolsz, ezt válaszolnám: teremts csendet! Bírd rá az embereket a hallgatásra! Csak így lehet meghallani Isten szavát.” (S. Kierkegaard).
Székelyderzs Székelyderzs Székelyudvarhely közelében található békés és nyugodt falucska, ahol a mellette levő poros földúttól kezdve a szüleik által terelgetett, nemrégiben kikelt kislibákig minden igazán hangulatos környezetet teremt Székelyföld talán legpompásabb és a legtöbb részletében hihetetlen épségben megmaradt műemlékének, a székelyderzsi vártemplomnak. A szinte szabályos téglalap mentén körbefutó székelyderzsi várfalat masszív sarokbástyák erősítik. A várfal belső oldalán cseréptetővel fedett nagy tárolóhelyiségek futnak körbe: a falubeliek gabonáját még ma is a templomudvarban raktározzák hatalmas fahombárokban. A templom mai későgótikus formáinak kialakítása a XV. század végén történt a belül csodálatos freskókkal borított falak, a XIV. század elején épült koragótikus épület felhasználásával. Az oldalfalak tetején körbefutó, a támpillérekre támaszkodó, ikerárkádos kialakítású, kissé előreugró védelmi emelet viszont igazi különlegesség a fordított kulcslyuk alakú lőréseivel és szuroköntő nyílásaival: mindez
valószínűleg XVII. századi kiegészítés. A déli kapun a templomba lépve rögtön szemünkbe tűnik az 1419-ben festett Szt. László-legenda pompás freskóciklusa, a Magyarországon található képzőművészeti emlékek egyik legszebbike. A templomhajó déli falán található az a hatalmas kompozíció, amely Saul – a későbbi Pál – megtérését ábrázolja. Különleges e freskó azért is, mert sokfelé járva szerte Európában ezt a témát még sehol sem fedeztük fel freskón, de egyébb képzőművészeti alkotáson is alig! Egy kis koragótikus ablak elfalazásából 1929ben került elő egy rovásírásos tégla. Az annyi évszázadon keresztül a latin betűs írással párhuzamosan használt ősi, a mai tudomány által egyelőre nem igazán méltányolt és feldolgozott írásmódnak egyik igen becses, sokévszázados példája ez. Az ezzel foglalkozó kutatók szerint a „Miklós derzsi pap” feliratot karcolták be a téglába, még égetés előtt. Mennyiféle kincs tárháza lehet egy ilyen sok évszázadot megélt, és szerencsére túlélt, épület! Horváth Zoltán György, Gondos Béla
Fejes Ádám
Ádventi örvendezés Utaidat vágyva kerestem, S utaid megtaláltak engem. Csodáidat látni akartam, S ámulok rajtuk szakadatlan. Titkaidat bogoztam egyre, S most, mint gyermek az egyszeregyre, úgy nézek rájuk, dicsekedvén, ujjong szívem kegyelmed kedvén; mert szereteted egyszerűség, irgalmasságod csupa hűség, s egy értelme van a keresztnek: hogy megkerestek és szeretnek! Hát hirdetem, hogy útja száz van minden szívhez a nagyvilágban, keresni kell és rátalálni ma, akinek Ő a vágya álma; kinek batyuja az a „nincsen”, megtalálja a gazdag Isten. Az erődtemplom délnyugatról 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
XVI. évfolyam 12. szám (188.)
2014 december
Kedves sepsiszentgyörgyi hívek!
– Antal Pál.
Az Úr hazahívta: – Lichtfusz Mária, Szabó Rozália, Nagy Irén.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Szent István első vértanú december 26 A fiatal Egyház első vértanúja. Szent Lukács az Apostolok cselekedeteiben a hét diakónus között említette őt, majd történetét is részletesen elmondta egész a vértanúságig. A diakónusok testületét a Palesztinában született – héber – és a diaszpórában hellenizálódott zsidó-keresztények közötti konfliktusok karitatív kezelésére választották az apostolok. Különösen feltűnő, hogy mindegyiknek görög neve van. A kiválasztás és kézföltétel révén az apostolok hivatalos feladat – karitatív tevékenység és evangelizáció – ellátásával bízták meg a diakónusokat. István ez utóbbiban is kitűnt, főleg csodálatos beszédeivel, amelyek bővelkedtek szónoki fordulatokban is, hogy meggyőzze hallgatóit Jézus Krisztus igazságáról. Hallgatói dühükben a városon kívülre hurcolták, ahol megkövezték. Ő megbocsátott üldözőinek és imádkozott értük. Megkövezésének tanúja volt Saul, akinek lábaihoz rakták az őt megkövezők a ruháikat. A hellenizálódott zsidó-keresztények ezt követően elhagyták Jeruzsálemet, így lett István vértanúsága a kereszténység terjedésének első magvetése: az üldözés és szétszóratás átalakult misszióvá. Sztankó Attila 12
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI A kedves hívekkel együtt éltünk végig egy gazdaságilag is negatív irányba haladó évet. Isten kegyelméből azonban ennek is a végére érkeztünk. Az említett gazdasági helyzet egyházközségünket is súlyosan érintette. Egyre többet fizettünk a gázért, villanyért, és a köztisztasági díjak is egyre csak emelkedtek. Közel tíz esztendeje az egyházi hozzájárulás összege nem változott. (30 lej személyenként egy évre) 2015. január 1-től városszinten minden katolikus plébánián a kedves hívektől személyenként 40 (negyven) lejt kérünk. Csak összefogással és áldozathozatallal tudjuk fenntartani templomainkat, plébániáinkat. Ezért az új esztendőben is számítunk a kedves hívek jószívű adakozására, s hisszük, hogy Isten százszorosan fordítja vissza adományaikat. Isten fizesse eddigi segítségüket s adja kegyelmét, hogy a kicsit nagyobb terhet is jó lélekkel tudják viselni. Szabó Lajos, plébános
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Virrasszatok és imádkozzatok!
Élő adás! Minden vasár- és ünnepnapon a 9,00 órás szentmisét élőben közvetítjük a központi Szent József plébániatemplomból. Hallgatáshoz a http://szentjozsef.katolikussepsi.ro weboldalon megjelenő „Élő adás” ikonra kell kattintani, majd követni a megjelenő utasításokat.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ – Katolikus havilap. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722-687 448,
[email protected] Szerkesztés, nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: DEICO – Sepsiszentgyörgy ISSN: 2248-1532
www.katolikussepsi.ro
A szent keresztségben részesült:
Korunk embere lassan hozzászokott, hogy életét fenyegető veszélyállapotban éljen. Élni mindig is „életveszélyes” és sajnálkozva kell megállapítanunk, hogy ezen mitsem változtatott a modern civilizáció. Gondoljunk csak a terroristákra, akik ártatlan embereket ejtenek túszul és így remélik jogosnak mondott követeléseik teljesülését. Gondoljunk az egyre terjedő alkoholizmusra, ami annyi kárt okoz az egyénnek, a családnak, a társadalomnak. Tele a világ veszélyes tárgyakkal, veszélyes emberekkel. Az evangélium tanítása szerint az ember azáltal kerülhet ki ebből a veszélyhelyzetből, ha föladja gőgös öntörvényűségét és elfogadja Isten kezéből az élethez adott használati utasítást. Ha ezt nem tesszük, akkor „félelem lakik a városban. Félelem lakik az egyházban. Hogy a város fél, azon nem csodálkozom: ez a bűnözés elterjedésének és a gengszterek vakmerőségének természetes kísérő jelensége. De az egyház félelme elszomorít, mert annak a jele, hogy hiányzik belőlünk a halottaiból föltámadott Krisztusba, a Krisztus királyba vetett hit”. (Carlo Caretto: Atyám, reád bízom magam, 10). Mi keresztények abban a jövőben bízunk, csak attól a jövőtől nem félünk, amelyből Urunk érkezését várjuk. Bizonyára ismerjük a gordiuszi csomó legendáját. Zeus templomában őrizték ezt a nem akármilyen csomót és azt tartotta róla a közhit: aki kibontja, az lesz a világ ura. Az egyik alkalommal Nagy Sándor is ellátogatott a templomba és megtekintette ezt a legendás csomót. Erre ő elővette
kardját és kettévágta. Ilyen csomókhoz hasonlítható problémákkal ma is találkozhatunk mindennapi életünkben. Egyesek Nagy Sándor kardjára kacsintgatnak és azt gondolják, hogy egyéni és közösségi életünk problémáit karddal, tehát erőszakkal is meg lehet oldani. Mi keresztények azonban úgy véljük, hogy az emberi élet problémás, jeges partjaira csak a Jézus által indított Golf-áram viheti el a megoldást eredményező szeretet melegét. Kereszténynek lenni annyit is jelent, mint alázattal megvallani: Jézus, szükségem van rád! Nekem és az egész emberiségnek. Föl kell ébrednünk a közöny álmából, ki kell szabadulnunk a hamis illúziókból, a nagy mesemondók álomvilágából. György Attila
(folytatása a második oldalon)
