MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Bálint Sebastian Robert, Bogdán Szende Szidónia, Vaszi Kevin József (Szt. József plébánia) Szentségi házasságot kötöttek: - Götz Norbert - Gyurka Mónika, Gáspár János - Fele Jolán (Szt. József plébánia) Az Úr hazahívta: - Péter Árpád, Caţa Árpád, Szmolka Magdolna, Kertész Zsigmond, Megyes György, Simon Teréz (Szt. József plébánia). Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
AVÉRI SZENT FERENC december 3 XAVÉRI SZENT FERENC 1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt és nagy tudományos karrierről álmodott. Párizsban tanult, majd ugyanott egyetemi tanár lett. Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. Barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja. A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: "Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló
8
szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek. Hosszú, fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a miszszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kollégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg. Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész, aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben halt meg 1552 -ben. Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje. Példája: Tanulj, légy szorgalmas! SZENT JÁNOS, apostol és evangélista december 27 SZENT JÁNOS apostol volt a "szeretett tanítvány", a negyedik evangélium és a Jelenések könyvének szerzője. Testvérével, Jakabbal első követői voltak Jézusnak. Anyjuk volt az a Salome, aki kérte Krisztust, hogy egyik fia jobbról, a másik balról üljön majd Isten országában. Péterrel Jánost küldte előre Jézus, hogy az utolsó vacsorát előkészítsék. János a vacsora alatt Jézus mellett ült az asztalnál. Neki mondta meg, ki az, aki elárulja majd. Ott állt a kereszt alatt, az ő gondjaira bízta Máriát. A sírhoz is elsőnek szaladt az asszonyok híradására. A Galileai tengernél elsőnek ismerte fel Jézust, őrá mondta az Úr: "Akarom, hogy ő így maradjon". Jeruzsálemben tartózkodott a kb. 50-ben megtartott apostoli zsinatig, majd Kis-Ázsiában terjesztette a hitet, Efezusban élt. Domiciánus császár forró olajba dobatta, de sértetlen maradt... Patmoszba száműzték, öregkorában már prédikálni sem tudott, csak azt hajtogatta: "Fiacskáim, csak szeressétek egymást" ugyanis ezt tanulta az Úrtól, és ez önmagában is elégséges - magyarázta. Efezusban halt meg, körülbelül 100 táján. Ő az egyetlen apostol, aki nem lett vértanú. A 4. századtól Keleten is, Nyugaton is ünneplik. Példája: Szeretetünkről ismernek meg minket! Lapunk megjelenését a
támogatta!
Új évfolyam 68. szám
2004 december - karácsony hava
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Szentséges éj Ezekben a napokban az emberek, szerte a világon, a karácsonyról beszélnek és szívből éneklik: “Csendes éj, szentséges éj.” A liturgia visszhangja ez bennünk, a liturgiáé, amely az Úr születésének és feltámadásának misztériumából csendül vissza. A misztérium az éjszakában “veszi kezdetét...” Karácsony, húsvét éjjele: idő, amelybe belép a szentség isteni titka. Mindkét ünnep megváltásunk kezdete: jelöli a napot, amikor hittel várunk... Az evilág dolgai az üdvtörténet jelei lesznek. Az ember csak a külső dolgokat szemléli: látja Isten szentségének megjelenési formáit, de képtelen belsőleg áthatni azokat. A szimbólumok, a szentségek látható jelei, nyilvánvalókká lesznek az üdvtörténet során, amely maga a tapasztalható világ. A jelképek nem statikusak. A világ a jelenben él, s Krisztus óta tart az új ég és új föld kialakulása. Ezért beszélünk az üdvtörténetben is régiről és újról. Így vagyunk az éjszakával is. Hogyan írnak róla az evangélisták? “Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat.” (Jn 9, 4) “Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy.” (Jn 12, 35) “Az éjszaka jelzi az Úr érkezését.” (Lk 12, 38) Ugyancsak Lukácsnál: “Isten irgalmában meglátogat minket a magasságból, hogy világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek.” (1, 79) Jézus szavai pedig János evangéliumában így hangzanak: “Világosságul jöttem a világba, aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben.” (12,46) Minden éjszaka reményt kelt bennünk; a sötétség után jön a világosság, s minden éjszaka figyelmeztet: “Még az éjjel számon kérik lelkedet.” Jézus sokszor imádkozott az éj csendjében, s nem hangzott-e el éjszaka az angyalok éneke? Még nincs itt a nap, amely többé nem ismer estét, még van idő, amely feloldja az eseményeket, s mindent a halál törvényei alá kényszerít, s a történéseket szigorú kontúrokba fogja, hogy visszaadja a Lét törvényeinek. Az ember a karácsonyi éjszakát érzelmeiben ünnepli. És ez a csend mindent kiengesztel. Titokkal teljes éj, amely nem hordoz csalódást. Más éjszakák: csalfa romantikák,
(folytatása a második oldalon)
Karl Rahner (Nagy József fordítása)
(folytatás az első oldalról)
melyek lezárják a nappal utolsó vidám perceit. Üres sötétség. Bennük minden közömbös, mert egyformán érvényes. A mi éjszakánk a karácsony fényétől kap tartalmat, mert akkor született a Gyermek, az Atya Igéje, aki időn, téren kívül áll. Ő az éjszakák és nappalok értelme. Megtanultuk tőle: életünknek értelme van, s a nappal után nem a kilátástalan este következik. Szent éj, ígérete az igazi nappalnak, jelezve: fény ragyog át a homályon. Az üdvtörténet – ahogyan a kereszténység vallja - nem a természet eseményeinek a magyarázata, hanem maga a történelem, mert a látható világ a megváltás rendjébe foglaltatik. Az Atya Igéje a világba jött és Lelkének ereje áthatja azt.
A Szentséges éjben a sötétség megvilágítást nyert és megszentelődött. Nincs többé szem, amely az örök világosság reménye nélkül csukódnék le, naplemente, amely ne hozna folytonos kezdetet. Földi nappalok alkonyata a hívő embernek az est nélküli nap boldog ígérete. Várjuk a jövőt, hitünk reményében. Dicsőítjük az éjszakát, mert tudjuk: azt is a Mindenható alkotta, aki tanítja nekünk: szemünk az örök fényre tekintsen, fülünk hallja meg az éneket, amely betölti szívünket. Így látva a karácsonyi éjszakát, őrizzük lelkünket. Tudjuk, Isten eljött a mi éjszakánkba is. Őrködjünk, mint a pásztorok, akik csendesen teljesítették kötelességüket. Ebben halljuk meg mi is a fény örömüzenetét.
Pázmánnyal a betlehemi jászol előtt ...Boldog az a ház, melybe Ő bemegyen. Minket is megáld, ha befogadjuk őtet. Mert ugyanis nem egyebért jött, hanem miérettünk, a mi jónkért és üdvösségünkért. Ha ember fia lett, azért lett, hogy mi Isten fiai legyünk. Ha kisded gyermek, azért ilyen, hogy minket nagyokká tegyen. Ha erőtlen, azért olyan, hogy a mennyei útnak járására minket vastagítson. Pólyába kötöztetett, hogy minket a bűnnek köteléből megoldozzon. Posztódarabocskába takartatott, hogy minket az igazságnak mennyegzős köntösébe öltöztessen. Szegénnyé lett, hogy minket gazdagítson. Nincs helye a szálláson, hogy nekünk helyünk legyen a mennyországban. Idegenben születik, hogy minket mennyei hazánkba vigyen. Sírva született, hogy könnyhullatásunkat megszárassza. Óh, keserves sírás, mely megszabadít az örök sírástól és fogcsikorgatástól! Óh, áldott posztócskák, melyek letörlik bűneink rútságát! Óh, felséges jászol, melyben nem barmok szénája, hanem angyalok kenyere helyeztetik! Óh, felséges könnyhullatások, melyben a bűnök, mint vízözönben, elmerültek és mi megmosattunk!
2
Te őt várod, ő meg téged Szaporodnak a fények az adventi koszorú felett. Szent János apostol evangéliumának kezdő soraiból pedig valami megnyugtató, boldogító fénysugár árad lelkünk felé. Ennek a vigasztaló fénysugárnak a világánál egyszerre tisztábban látod az adventi várakozás és boldog készülődés értelmét. “Mindannak azonban, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen...” Vakít, miként a nap fénye, amikor beletekintesz abba a lehetőségbe, melyet ez az ígéret hordoz magában. S még a ködös, zimankós őszutó is tele lesz ígéretes tavaszi zsongással, amikor elgondolod, hogy a sejtelmesen érkező karácsony számodra nemcsak Krisztus születésének ünnepét hozza magával, hanem lelkedét is. Nemcsak ünneplője, hanem valóságos részvevője lehetsz a Születésnek. Ott lehetsz azok között, akiket a megtestesült Ige által az Atya gyermekévé fogad és a világba küld, hogy “tanúságot tegyenek” róla. Karácsonyt ünnepelni, ajándékot osztogatni és elfogadni, csillogó karácsonyfát állítani, hagyományos ételekkel megteríteni a szenteste vacsoraasztalát és elénekelni néhány gyermekkori éneket: bármi szép és tiszteletreméltó szokás, de csak szokás volna, ha lelkedben magad is újjá nem születnél. És ezért, a karácsony sok bájos szokása mellett, te nem tekintheted jámbor szokásnak azt, hogy az adventi roráték idején felkelnek családjaink - mint ama betlehempusztai pásztorok az angyal ébresztő szavára -, útjukat a hajnali templom felé veszik. Ahogy ezekben a napokban szállást kérni bekopog hozzánk a Szent Család, most mi is úgy kopogtatunk Isten irgalmának ajtaján - a gyóntatószéken -, szállást kérendő az Atya házában. Ez nem kötelessége, hanem igénye a keresztény embernek; úgy áhítozik rá, mint szomjas vándor egy pohár üdítő vízre.
Csak az ünnepel igazán karácsonyt, - aki Jézus Krisztust, mint Istenét imádja, - aki Jézus Krisztust testvérének tekinti, - aki felebarátjában Krisztust nézi, - aki Krisztustól várja a világ boldogulását, - aki Krisztusért szereti a világot, - aki mindent megad embertársának, amit Krisztus is megadna neki, - aki úgy gondolkodik,... beszél,... cselek-
szik,... dolgozik,... szórakozik,... szeret és úgy éli házasságát, ahogy azt Krisztus elvárja tőlünk, - aki Krisztustól várja az igazság végső győzelmét és minden vágyunk beteljesedését, - aki Krisztusban újjászületett teremtménynek tekinti önmagát és mindent megtesz, hogy övéi is újjászülessenek. 7
Jézuska-altató Pihenj szerelmem, kicsiny Virágom, Szemed csókolja halk édes álom Csendesen... Süvít a szél künn Magzatom, fázol? Vékony a pólya? Hideg a jászol: Dideregsz? Karomba zárlak, szívemre veszlek Hideg az arcod, - kis kacsód reszket Virágom? Mosolyogsz mégis, nem fáj a kín sem? Álom se jő, hogy rózsákat hintsen Hajadra? Édesanyád most szívével véd meg: Csókkal melenget, csicsisgat Téged: “Aludjál!” Jézuskám, gyöngyöm, kicsiny virágom, Szemed csókolja halk édes álom Csendesen...
Minden kedves olvasónak áldott, békés karácsonyt kíván Szabó Lajos plébános és munkaközössége.
6
Hálaadás December utolsó napján, Szilveszterkor mindenütt a világon estefelé a templomokban kigyúlnak a fények és a hívek egybegyűlnek hálaadó misére vagy ájtatosságra. Megint elmúlik egy óesztendő és elkezdődik egy új év. A hálaadó imádság ősi éneke hangzik föl mindenütt szerte a földkeregségen: Te Deum... Téged, Isten dicsérünk. Mert hálát azzal adunk Istennek, hogy dicséretet mondunk szent nevének. A liturgikus imák sokszor említik a szentmisét, mint a “dicséret áldozatát”, amely által hálánkat az Istennek fölajánljuk, mint a legnagyobb valamit, amit Istennek adhatunk. És miért ad hálát a keresztény ember? Talán csak apróságokra gondolunk és nem gondolunk arra, hogy egyházunk ajkán szinte naponként felcsendül a hálaadás szokatlanul meglepő szövege a Glóriában: “Hálát adunk neked a te nagy dicsőségedért.” Hálát adunk Istennek, azért hogy létezik, hogy van. Azért, hogy a minden személyiség ősoka, mintapéldánya a három személyű egy Istenben lelhető föl. Mindenkor és mindenütt hálát adunk neki, aki a prefáció szavai szerint: Úr, Szent Atya, mindenható, örök Isten. Ez az Isten egy Isten, de nem egyetlen személy egyedülvalóságában, hanem a három személy egylényűségében. A karácsonyi időben hálát adunk azért, hogy Jézus születésével megismerhettük érzékelhető módon is az Istent, és így Jézuson keresztül az isteni érzékfölötti világ szeretetére ragadtatunk. És hálát adunk egy esztendő folyamán mindenért, amit Isten tett értünk. A szenvedés idején azért, hogy Isten az emberi nem váltságát a kereszt fájára helyezte el. Húsvétkor hálát adunk, hogy Krisztus meg-
halásával tönkreverte halálunkat, és feltámadásával visszaadta életünket. Krisztusban a boldog feltámadás reménysége fénylett föl számunkra, és ezért minket, akik hiszünk, már nem sújt le a halál bizonyossága, hanem megvigasztal a jövendő halhatatlanságnak ígérete. Szilveszter estéjén hozzávesszük ezekhez a többi jókat. Lelki javak ajándékaira gondolunk és vajon hálát adunk-e valaha a legnagyobbért, azért, hogy a hit ajándékában részesedtünk? Húsvét vigíliáján a diakonus a húsvéti gyertyával kezében kiáltja: “Lumen Christi – Krisztus világossága”. Ez a gyertya a megváltó Krisztus öt szent sebét jelképező tömjénszemmel azt hirdeti, hogy a feltámadott, megdicsőült Krisztus a világ világossága. Tőle kaptuk a hitet és ezért feleljük nagyszombat éjszakáján: “Hála neked, Istenünk!” Ezért a hitért adunk hálát a mise szentleckéje után, mikor ugyanazt a Deo gratias-t mondjuk. Mikor pedig a Megváltónak saját szavait hallottuk az evangéliumban, a “Dicsőség neked, Krisztus” szóval fejezzük ki hálánkat az Isten iránt. Azután hálát adunk a szentáldozásért. Azért, hogy ez az adomány megerősített minket. Megemlékezhetünk a hálaadás napján a nekünk juttatott földi jókról is. Talán hálát kell adni, hogy álláshoz, jövedelemhez jutottunk, hogy vizsgáink sikerültek. Hálát adunk az ételért, italért, ruházatért, az ajándékokért, a megtartott vagy visszaszerzett egészségért. Isten elvárja tőlünk, hogy hálásak legyünk, de ezt korántsem azért teszi, mintha szüksége volna dicséretünkre. Hanem azért, hogy újabb jótéteményekben részesítsen bennünket, különösen örökkétartó, boldog életben.
3
Örök karácsony Minden fiatal Karácsonyt álmodik magának “Azelőtt Isten a proféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez. Ebben a végső korszakban a Fia által beszélt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette.” - Ezekkel a hallatlanul fennkölt szavakkal festi meg az újkor emberét a zsidókhoz írt levél szerzője. Az első Karácsonykor megkezdődött az az új kor, amelyről az emberiség ősidők óta álmodozott, amelyért sóhajtozott, amelyért szenvedett, amelynek reménye erőt adott bukásaiban. Minden Karácsony erről az új világról tanúskodik: arról a világról, amelyben Isten lehajolt az emberhez, hogy egészen közel legyen hozzá. Minden fiatal szív kérdésekkel terhes: Ki vagyok? Mi az életem célja? Mit kell tennem, hogy életem tartalmas legyen? A Krisztusban hozzánk hajló Isten szavatolja: névről ismer, életemnek van jövője és értelme, és megmutatja a teljes élet felé vezető utat. Aki Krisztusra bízza életét, az nem tévedhet el. Minden embernek, de különösen minden fiatalnak, három sürgető problémával kell szembenéznie: Önmagunk elfogadása nyomasztó probléma. Hogy ez így van, arra sok bizonyítékot találunk a mindennapi életben. Az élet értelme körüli kavargó bizonytalanság, a társadalmi struktúrák áttekinthetetlen bonyolultsága, a pszichés zavarok elszaporodása, a saját jövőnket érintő kilátástalanság – mind olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy az ember képtelen megbirkózni saját magával. A lélektan ezt az önazonosság válságának nevezi. – Az evangélium válasza erre a problémára a megigazulás tana, a páli teológia központi témája. Lényege: Isten elfogadta az embert. Ezért képes az ember is elfogadni saját magát. Isten hozzánk hajolt Jézus Krisztusban – ez adja meg a keresztény ember személyazonossági tudatát: Isten gyermeke, szeretett fia, leánya vagyok. A reményvesztettség a másik égető jelenkori probléma. A remény a jövőre irányul. Mint ilyen, minden értelmes emberi tevékenység alapmotívuma. Ha nincs remény, akkor nincs értelme az alkotásnak, a tervezésnek. Amikor valakire vagy valamire azt mondjuk, hogy “reménytelen eset”, akkor azt állítjuk, hogy nincs jövője. – A remény kérdésére az evangélium az elérkezett Isten országa üzenetével válaszol. Jellemző Jézus tanítására, hogy Isten országa nemcsak jövőbe vetített valami, hanem már köztünk élő valóság. Ennek alapján a keresztény remény nem menekülés a jelentől, nem a jövőbe vetített, ill. abból merített vigasz, hanem tartós motívum a jelenbevaló elkötelezettséghez. Minden, amit itt és most teszünk, Isten országát építi, a szeretet civilizációját. Az erkölcsi normák kérdése szintén alapvető emberi probléma: Mit tegyek? A mai társadalom ugyanis annyira összetett, annyira bonyolult, hogy az egyszerű “laikus”, azaz nem-szakember könnyen beleveszik az előírások, szabályok, rendelkezések rengetegébe. Valahogy ilyen lélekkel áll a valóság előtt: “Mihez kezdjek, itt annyira bonyolult minden, hogy az egészből semmit sem értek?!” – Az etikai zűrzavarra az evangéliumi válasz a szeretet kettős-egy parancsa: Szeresd Istent, szeresd embertársadat! Ez a legfőbb norma, minden tevékenységnek ehhez kell igazodnia. Ez nem üres beszéd, mert “Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte!” 4
Isten egyszülött Fia ma is itt van köztünk. Az első Karácsonykor megkezdődött párbeszéd Isten és ember között ma is tart. Az ember kérdez és Isten válaszol. És ez a párbeszéd tartani fog mindaddig, amíg egyetlen szív lesz, amely Isten felé dobog, egyetlen kéz, amely imára kulcsolódik, egyetlen ajak, amely Jézus nevét suttogja! Mi az örök Karácsony áldott valóságában élünk: Isten közénk jött és velünk maradt. Szentmártoni Mihály S.J.
Jacapone da Todi: Örvendező Szent Szűz Áll az édes Istenanyja, Öröm arcát fénybe fonja, Úgy ringatja kisfiát, A jászolra hajladozva, Örvendezve, vigadozva, Szent újjongás hatja át. Ó mily nagy volt ama drága Szeplőtlen boldogsága Egyszülött szent Magzatán! Ó mi büszke, ó mi boldog, Hogy repesett, hogy mosolygott, Szívéből szakadt Fián! Ki nem örül, melyik ember Ilyen édes érzelemben Látva olvadozni őt. Ki nem vigad Máriával, Hogyha nézi Szent Fiával Játszani a Szent Szülőt. Népe bűnét hogy lemossa Látja barmok közt lakozva, Gőgicsélni Jézusát. És fogadni dideregve Nyomorult alomba fekve Pásztorok imádatát.
Add meg, kérlek, hogy míg élek, Együtt örvendezzek véled Kicsi Jézuskád előtt, Hozzá bújjak, míg a földön Száműzetésemet kitöltöm, S mint Te, úgy szeressem Őt. Így szeresse minden ember, E szent vággyal olts be engem, Ebből szívjak szent erőt. Dicső Szüze szent szüzeknek Hadd ízleljem kelyhedet meg. Add karomba kicsikéd, Hadd ringassam Őt ölemben, Ki azért lőn földi ember, Hogy a halált zúzza szét. Szent Fiadnak tarts meg engem, Hogy a hitben, kegyelemben Végig állandó legyek. Hogyha testem halni mégyen, Lelkem akkor a nagy égben Fiad Arcát lássa meg. Szeretői jászolodnak Mint a jámbor pásztoroknak Népével virrasztanak. Kérd hatalmát Szent Fiadnak, Minden választottaidnak, Hogy elébe jussanak. (Sík Sándor fordítása) 5
Örök karácsony Minden fiatal Karácsonyt álmodik magának “Azelőtt Isten a proféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez. Ebben a végső korszakban a Fia által beszélt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette.” - Ezekkel a hallatlanul fennkölt szavakkal festi meg az újkor emberét a zsidókhoz írt levél szerzője. Az első Karácsonykor megkezdődött az az új kor, amelyről az emberiség ősidők óta álmodozott, amelyért sóhajtozott, amelyért szenvedett, amelynek reménye erőt adott bukásaiban. Minden Karácsony erről az új világról tanúskodik: arról a világról, amelyben Isten lehajolt az emberhez, hogy egészen közel legyen hozzá. Minden fiatal szív kérdésekkel terhes: Ki vagyok? Mi az életem célja? Mit kell tennem, hogy életem tartalmas legyen? A Krisztusban hozzánk hajló Isten szavatolja: névről ismer, életemnek van jövője és értelme, és megmutatja a teljes élet felé vezető utat. Aki Krisztusra bízza életét, az nem tévedhet el. Minden embernek, de különösen minden fiatalnak, három sürgető problémával kell szembenéznie: Önmagunk elfogadása nyomasztó probléma. Hogy ez így van, arra sok bizonyítékot találunk a mindennapi életben. Az élet értelme körüli kavargó bizonytalanság, a társadalmi struktúrák áttekinthetetlen bonyolultsága, a pszichés zavarok elszaporodása, a saját jövőnket érintő kilátástalanság – mind olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy az ember képtelen megbirkózni saját magával. A lélektan ezt az önazonosság válságának nevezi. – Az evangélium válasza erre a problémára a megigazulás tana, a páli teológia központi témája. Lényege: Isten elfogadta az embert. Ezért képes az ember is elfogadni saját magát. Isten hozzánk hajolt Jézus Krisztusban – ez adja meg a keresztény ember személyazonossági tudatát: Isten gyermeke, szeretett fia, leánya vagyok. A reményvesztettség a másik égető jelenkori probléma. A remény a jövőre irányul. Mint ilyen, minden értelmes emberi tevékenység alapmotívuma. Ha nincs remény, akkor nincs értelme az alkotásnak, a tervezésnek. Amikor valakire vagy valamire azt mondjuk, hogy “reménytelen eset”, akkor azt állítjuk, hogy nincs jövője. – A remény kérdésére az evangélium az elérkezett Isten országa üzenetével válaszol. Jellemző Jézus tanítására, hogy Isten országa nemcsak jövőbe vetített valami, hanem már köztünk élő valóság. Ennek alapján a keresztény remény nem menekülés a jelentől, nem a jövőbe vetített, ill. abból merített vigasz, hanem tartós motívum a jelenbevaló elkötelezettséghez. Minden, amit itt és most teszünk, Isten országát építi, a szeretet civilizációját. Az erkölcsi normák kérdése szintén alapvető emberi probléma: Mit tegyek? A mai társadalom ugyanis annyira összetett, annyira bonyolult, hogy az egyszerű “laikus”, azaz nem-szakember könnyen beleveszik az előírások, szabályok, rendelkezések rengetegébe. Valahogy ilyen lélekkel áll a valóság előtt: “Mihez kezdjek, itt annyira bonyolult minden, hogy az egészből semmit sem értek?!” – Az etikai zűrzavarra az evangéliumi válasz a szeretet kettős-egy parancsa: Szeresd Istent, szeresd embertársadat! Ez a legfőbb norma, minden tevékenységnek ehhez kell igazodnia. Ez nem üres beszéd, mert “Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte!” 4
Isten egyszülött Fia ma is itt van köztünk. Az első Karácsonykor megkezdődött párbeszéd Isten és ember között ma is tart. Az ember kérdez és Isten válaszol. És ez a párbeszéd tartani fog mindaddig, amíg egyetlen szív lesz, amely Isten felé dobog, egyetlen kéz, amely imára kulcsolódik, egyetlen ajak, amely Jézus nevét suttogja! Mi az örök Karácsony áldott valóságában élünk: Isten közénk jött és velünk maradt. Szentmártoni Mihály S.J.
Jacapone da Todi: Örvendező Szent Szűz Áll az édes Istenanyja, Öröm arcát fénybe fonja, Úgy ringatja kisfiát, A jászolra hajladozva, Örvendezve, vigadozva, Szent újjongás hatja át. Ó mily nagy volt ama drága Szeplőtlen boldogsága Egyszülött szent Magzatán! Ó mi büszke, ó mi boldog, Hogy repesett, hogy mosolygott, Szívéből szakadt Fián! Ki nem örül, melyik ember Ilyen édes érzelemben Látva olvadozni őt. Ki nem vigad Máriával, Hogyha nézi Szent Fiával Játszani a Szent Szülőt. Népe bűnét hogy lemossa Látja barmok közt lakozva, Gőgicsélni Jézusát. És fogadni dideregve Nyomorult alomba fekve Pásztorok imádatát.
Add meg, kérlek, hogy míg élek, Együtt örvendezzek véled Kicsi Jézuskád előtt, Hozzá bújjak, míg a földön Száműzetésemet kitöltöm, S mint Te, úgy szeressem Őt. Így szeresse minden ember, E szent vággyal olts be engem, Ebből szívjak szent erőt. Dicső Szüze szent szüzeknek Hadd ízleljem kelyhedet meg. Add karomba kicsikéd, Hadd ringassam Őt ölemben, Ki azért lőn földi ember, Hogy a halált zúzza szét. Szent Fiadnak tarts meg engem, Hogy a hitben, kegyelemben Végig állandó legyek. Hogyha testem halni mégyen, Lelkem akkor a nagy égben Fiad Arcát lássa meg. Szeretői jászolodnak Mint a jámbor pásztoroknak Népével virrasztanak. Kérd hatalmát Szent Fiadnak, Minden választottaidnak, Hogy elébe jussanak. (Sík Sándor fordítása) 5
Jézuska-altató Pihenj szerelmem, kicsiny Virágom, Szemed csókolja halk édes álom Csendesen... Süvít a szél künn Magzatom, fázol? Vékony a pólya? Hideg a jászol: Dideregsz? Karomba zárlak, szívemre veszlek Hideg az arcod, - kis kacsód reszket Virágom? Mosolyogsz mégis, nem fáj a kín sem? Álom se jő, hogy rózsákat hintsen Hajadra? Édesanyád most szívével véd meg: Csókkal melenget, csicsisgat Téged: “Aludjál!” Jézuskám, gyöngyöm, kicsiny virágom, Szemed csókolja halk édes álom Csendesen...
Minden kedves olvasónak áldott, békés karácsonyt kíván Szabó Lajos plébános és munkaközössége.
6
Hálaadás December utolsó napján, Szilveszterkor mindenütt a világon estefelé a templomokban kigyúlnak a fények és a hívek egybegyűlnek hálaadó misére vagy ájtatosságra. Megint elmúlik egy óesztendő és elkezdődik egy új év. A hálaadó imádság ősi éneke hangzik föl mindenütt szerte a földkeregségen: Te Deum... Téged, Isten dicsérünk. Mert hálát azzal adunk Istennek, hogy dicséretet mondunk szent nevének. A liturgikus imák sokszor említik a szentmisét, mint a “dicséret áldozatát”, amely által hálánkat az Istennek fölajánljuk, mint a legnagyobb valamit, amit Istennek adhatunk. És miért ad hálát a keresztény ember? Talán csak apróságokra gondolunk és nem gondolunk arra, hogy egyházunk ajkán szinte naponként felcsendül a hálaadás szokatlanul meglepő szövege a Glóriában: “Hálát adunk neked a te nagy dicsőségedért.” Hálát adunk Istennek, azért hogy létezik, hogy van. Azért, hogy a minden személyiség ősoka, mintapéldánya a három személyű egy Istenben lelhető föl. Mindenkor és mindenütt hálát adunk neki, aki a prefáció szavai szerint: Úr, Szent Atya, mindenható, örök Isten. Ez az Isten egy Isten, de nem egyetlen személy egyedülvalóságában, hanem a három személy egylényűségében. A karácsonyi időben hálát adunk azért, hogy Jézus születésével megismerhettük érzékelhető módon is az Istent, és így Jézuson keresztül az isteni érzékfölötti világ szeretetére ragadtatunk. És hálát adunk egy esztendő folyamán mindenért, amit Isten tett értünk. A szenvedés idején azért, hogy Isten az emberi nem váltságát a kereszt fájára helyezte el. Húsvétkor hálát adunk, hogy Krisztus meg-
halásával tönkreverte halálunkat, és feltámadásával visszaadta életünket. Krisztusban a boldog feltámadás reménysége fénylett föl számunkra, és ezért minket, akik hiszünk, már nem sújt le a halál bizonyossága, hanem megvigasztal a jövendő halhatatlanságnak ígérete. Szilveszter estéjén hozzávesszük ezekhez a többi jókat. Lelki javak ajándékaira gondolunk és vajon hálát adunk-e valaha a legnagyobbért, azért, hogy a hit ajándékában részesedtünk? Húsvét vigíliáján a diakonus a húsvéti gyertyával kezében kiáltja: “Lumen Christi – Krisztus világossága”. Ez a gyertya a megváltó Krisztus öt szent sebét jelképező tömjénszemmel azt hirdeti, hogy a feltámadott, megdicsőült Krisztus a világ világossága. Tőle kaptuk a hitet és ezért feleljük nagyszombat éjszakáján: “Hála neked, Istenünk!” Ezért a hitért adunk hálát a mise szentleckéje után, mikor ugyanazt a Deo gratias-t mondjuk. Mikor pedig a Megváltónak saját szavait hallottuk az evangéliumban, a “Dicsőség neked, Krisztus” szóval fejezzük ki hálánkat az Isten iránt. Azután hálát adunk a szentáldozásért. Azért, hogy ez az adomány megerősített minket. Megemlékezhetünk a hálaadás napján a nekünk juttatott földi jókról is. Talán hálát kell adni, hogy álláshoz, jövedelemhez jutottunk, hogy vizsgáink sikerültek. Hálát adunk az ételért, italért, ruházatért, az ajándékokért, a megtartott vagy visszaszerzett egészségért. Isten elvárja tőlünk, hogy hálásak legyünk, de ezt korántsem azért teszi, mintha szüksége volna dicséretünkre. Hanem azért, hogy újabb jótéteményekben részesítsen bennünket, különösen örökkétartó, boldog életben.
3
(folytatás az első oldalról)
melyek lezárják a nappal utolsó vidám perceit. Üres sötétség. Bennük minden közömbös, mert egyformán érvényes. A mi éjszakánk a karácsony fényétől kap tartalmat, mert akkor született a Gyermek, az Atya Igéje, aki időn, téren kívül áll. Ő az éjszakák és nappalok értelme. Megtanultuk tőle: életünknek értelme van, s a nappal után nem a kilátástalan este következik. Szent éj, ígérete az igazi nappalnak, jelezve: fény ragyog át a homályon. Az üdvtörténet – ahogyan a kereszténység vallja - nem a természet eseményeinek a magyarázata, hanem maga a történelem, mert a látható világ a megváltás rendjébe foglaltatik. Az Atya Igéje a világba jött és Lelkének ereje áthatja azt.
A Szentséges éjben a sötétség megvilágítást nyert és megszentelődött. Nincs többé szem, amely az örök világosság reménye nélkül csukódnék le, naplemente, amely ne hozna folytonos kezdetet. Földi nappalok alkonyata a hívő embernek az est nélküli nap boldog ígérete. Várjuk a jövőt, hitünk reményében. Dicsőítjük az éjszakát, mert tudjuk: azt is a Mindenható alkotta, aki tanítja nekünk: szemünk az örök fényre tekintsen, fülünk hallja meg az éneket, amely betölti szívünket. Így látva a karácsonyi éjszakát, őrizzük lelkünket. Tudjuk, Isten eljött a mi éjszakánkba is. Őrködjünk, mint a pásztorok, akik csendesen teljesítették kötelességüket. Ebben halljuk meg mi is a fény örömüzenetét.
Pázmánnyal a betlehemi jászol előtt ...Boldog az a ház, melybe Ő bemegyen. Minket is megáld, ha befogadjuk őtet. Mert ugyanis nem egyebért jött, hanem miérettünk, a mi jónkért és üdvösségünkért. Ha ember fia lett, azért lett, hogy mi Isten fiai legyünk. Ha kisded gyermek, azért ilyen, hogy minket nagyokká tegyen. Ha erőtlen, azért olyan, hogy a mennyei útnak járására minket vastagítson. Pólyába kötöztetett, hogy minket a bűnnek köteléből megoldozzon. Posztódarabocskába takartatott, hogy minket az igazságnak mennyegzős köntösébe öltöztessen. Szegénnyé lett, hogy minket gazdagítson. Nincs helye a szálláson, hogy nekünk helyünk legyen a mennyországban. Idegenben születik, hogy minket mennyei hazánkba vigyen. Sírva született, hogy könnyhullatásunkat megszárassza. Óh, keserves sírás, mely megszabadít az örök sírástól és fogcsikorgatástól! Óh, áldott posztócskák, melyek letörlik bűneink rútságát! Óh, felséges jászol, melyben nem barmok szénája, hanem angyalok kenyere helyeztetik! Óh, felséges könnyhullatások, melyben a bűnök, mint vízözönben, elmerültek és mi megmosattunk!
2
Te őt várod, ő meg téged Szaporodnak a fények az adventi koszorú felett. Szent János apostol evangéliumának kezdő soraiból pedig valami megnyugtató, boldogító fénysugár árad lelkünk felé. Ennek a vigasztaló fénysugárnak a világánál egyszerre tisztábban látod az adventi várakozás és boldog készülődés értelmét. “Mindannak azonban, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen...” Vakít, miként a nap fénye, amikor beletekintesz abba a lehetőségbe, melyet ez az ígéret hordoz magában. S még a ködös, zimankós őszutó is tele lesz ígéretes tavaszi zsongással, amikor elgondolod, hogy a sejtelmesen érkező karácsony számodra nemcsak Krisztus születésének ünnepét hozza magával, hanem lelkedét is. Nemcsak ünneplője, hanem valóságos részvevője lehetsz a Születésnek. Ott lehetsz azok között, akiket a megtestesült Ige által az Atya gyermekévé fogad és a világba küld, hogy “tanúságot tegyenek” róla. Karácsonyt ünnepelni, ajándékot osztogatni és elfogadni, csillogó karácsonyfát állítani, hagyományos ételekkel megteríteni a szenteste vacsoraasztalát és elénekelni néhány gyermekkori éneket: bármi szép és tiszteletreméltó szokás, de csak szokás volna, ha lelkedben magad is újjá nem születnél. És ezért, a karácsony sok bájos szokása mellett, te nem tekintheted jámbor szokásnak azt, hogy az adventi roráték idején felkelnek családjaink - mint ama betlehempusztai pásztorok az angyal ébresztő szavára -, útjukat a hajnali templom felé veszik. Ahogy ezekben a napokban szállást kérni bekopog hozzánk a Szent Család, most mi is úgy kopogtatunk Isten irgalmának ajtaján - a gyóntatószéken -, szállást kérendő az Atya házában. Ez nem kötelessége, hanem igénye a keresztény embernek; úgy áhítozik rá, mint szomjas vándor egy pohár üdítő vízre.
Csak az ünnepel igazán karácsonyt, - aki Jézus Krisztust, mint Istenét imádja, - aki Jézus Krisztust testvérének tekinti, - aki felebarátjában Krisztust nézi, - aki Krisztustól várja a világ boldogulását, - aki Krisztusért szereti a világot, - aki mindent megad embertársának, amit Krisztus is megadna neki, - aki úgy gondolkodik,... beszél,... cselek-
szik,... dolgozik,... szórakozik,... szeret és úgy éli házasságát, ahogy azt Krisztus elvárja tőlünk, - aki Krisztustól várja az igazság végső győzelmét és minden vágyunk beteljesedését, - aki Krisztusban újjászületett teremtménynek tekinti önmagát és mindent megtesz, hogy övéi is újjászülessenek. 7
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Bálint Sebastian Robert, Bogdán Szende Szidónia, Vaszi Kevin József (Szt. József plébánia) Szentségi házasságot kötöttek: - Götz Norbert - Gyurka Mónika, Gáspár János - Fele Jolán (Szt. József plébánia) Az Úr hazahívta: - Péter Árpád, Caţa Árpád, Szmolka Magdolna, Kertész Zsigmond, Megyes György, Simon Teréz (Szt. József plébánia). Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
AVÉRI SZENT FERENC december 3 XAVÉRI SZENT FERENC 1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt és nagy tudományos karrierről álmodott. Párizsban tanult, majd ugyanott egyetemi tanár lett. Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. Barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja. A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: "Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló
8
szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek. Hosszú, fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a miszszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kollégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg. Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész, aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben halt meg 1552 -ben. Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje. Példája: Tanulj, légy szorgalmas! SZENT JÁNOS, apostol és evangélista december 27 SZENT JÁNOS apostol volt a "szeretett tanítvány", a negyedik evangélium és a Jelenések könyvének szerzője. Testvérével, Jakabbal első követői voltak Jézusnak. Anyjuk volt az a Salome, aki kérte Krisztust, hogy egyik fia jobbról, a másik balról üljön majd Isten országában. Péterrel Jánost küldte előre Jézus, hogy az utolsó vacsorát előkészítsék. János a vacsora alatt Jézus mellett ült az asztalnál. Neki mondta meg, ki az, aki elárulja majd. Ott állt a kereszt alatt, az ő gondjaira bízta Máriát. A sírhoz is elsőnek szaladt az asszonyok híradására. A Galileai tengernél elsőnek ismerte fel Jézust, őrá mondta az Úr: "Akarom, hogy ő így maradjon". Jeruzsálemben tartózkodott a kb. 50-ben megtartott apostoli zsinatig, majd Kis-Ázsiában terjesztette a hitet, Efezusban élt. Domiciánus császár forró olajba dobatta, de sértetlen maradt... Patmoszba száműzték, öregkorában már prédikálni sem tudott, csak azt hajtogatta: "Fiacskáim, csak szeressétek egymást" ugyanis ezt tanulta az Úrtól, és ez önmagában is elégséges - magyarázta. Efezusban halt meg, körülbelül 100 táján. Ő az egyetlen apostol, aki nem lett vértanú. A 4. századtól Keleten is, Nyugaton is ünneplik. Példája: Szeretetünkről ismernek meg minket! Lapunk megjelenését a
támogatta!
Új évfolyam 68. szám
2004 december - karácsony hava
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Szentséges éj Ezekben a napokban az emberek, szerte a világon, a karácsonyról beszélnek és szívből éneklik: “Csendes éj, szentséges éj.” A liturgia visszhangja ez bennünk, a liturgiáé, amely az Úr születésének és feltámadásának misztériumából csendül vissza. A misztérium az éjszakában “veszi kezdetét...” Karácsony, húsvét éjjele: idő, amelybe belép a szentség isteni titka. Mindkét ünnep megváltásunk kezdete: jelöli a napot, amikor hittel várunk... Az evilág dolgai az üdvtörténet jelei lesznek. Az ember csak a külső dolgokat szemléli: látja Isten szentségének megjelenési formáit, de képtelen belsőleg áthatni azokat. A szimbólumok, a szentségek látható jelei, nyilvánvalókká lesznek az üdvtörténet során, amely maga a tapasztalható világ. A jelképek nem statikusak. A világ a jelenben él, s Krisztus óta tart az új ég és új föld kialakulása. Ezért beszélünk az üdvtörténetben is régiről és újról. Így vagyunk az éjszakával is. Hogyan írnak róla az evangélisták? “Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat.” (Jn 9, 4) “Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy.” (Jn 12, 35) “Az éjszaka jelzi az Úr érkezését.” (Lk 12, 38) Ugyancsak Lukácsnál: “Isten irgalmában meglátogat minket a magasságból, hogy világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek.” (1, 79) Jézus szavai pedig János evangéliumában így hangzanak: “Világosságul jöttem a világba, aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben.” (12,46) Minden éjszaka reményt kelt bennünk; a sötétség után jön a világosság, s minden éjszaka figyelmeztet: “Még az éjjel számon kérik lelkedet.” Jézus sokszor imádkozott az éj csendjében, s nem hangzott-e el éjszaka az angyalok éneke? Még nincs itt a nap, amely többé nem ismer estét, még van idő, amely feloldja az eseményeket, s mindent a halál törvényei alá kényszerít, s a történéseket szigorú kontúrokba fogja, hogy visszaadja a Lét törvényeinek. Az ember a karácsonyi éjszakát érzelmeiben ünnepli. És ez a csend mindent kiengesztel. Titokkal teljes éj, amely nem hordoz csalódást. Más éjszakák: csalfa romantikák,
(folytatása a második oldalon)
Karl Rahner (Nagy József fordítása)
