MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
XVII. évfolyam 11. szám (199.)
A szent keresztségben részesült:
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ
– Farkas Kristóf, Magyar Botond István, Nagy Imecs Botond Antal, Kúti Mátyás, Dragu Erik András.
Szentségi házasságot kötöttek:
Az Úr hazahívta: – Nagy Ferenc, Szabó Péter, Lechman Teréz, Páska Magdolna.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Jeles napok az időjárásban November – Szent András hava „Tél elejét szabja Szent Erzsébet napja” november 1. – (Marianna) Mindenszentek – Ha esős Mindenszentek, / Sok hó lesz rá, figyeljetek! november 11. – Márton – Márton-napkor, ha a lúd jégen áll, / Karácsonykor térdig sárban jár. / Ha Márton napja ködös, / zűrzavaros tél lesz, / Ha pedig hideg, száraz tél. / A Márton-lúd melle csontja / Ha világos, hó lesz, / Ha fekete, eső. november 19. – Erzsébet – Ha Erzsébet megrázza pendelyét, / Leesik az első hó. november 25. – Katalin – Ha Katalin kopog, / Akkor karácsony locsog, / Viszont ha Katalin locsog, / Akkor karácsony kopog. november 30. – András – András-napi hó, / A vetésnek nem jó. 12
Kedves jubiláló házasok!
November 1.
Imádkozunk értetek és kérjük az Úristen áldását házasságotokra. Veletek együtt megköszönjük a jó Istennek az együtt megélt éveket és a megőrzött szeretetet és arra kérünk, imádkozzatok az ifjú házasokért, hogy az egymásnak tett igéretet megtartsák és merjenek gyermeket vállalni! Lajos atya és Karcsi tiszti
Élő adás! Minden vasár- és ünnepnapon a 9,00 órás szentmisét élőben közvetítjük a központi Szent József plébániatemplomból. A hallgatáshoz a http://szentjozsef.katolikussepsi.ro weboldalon megjelenő „Élő adás” ikonra kell kattintani, majd követni a megjelenő utasításokat.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ – Katolikus havilap. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722-687 448,
[email protected] Szerkesztés, nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: DEICO – Sepsiszentgyörgy ISSN: 2248-1532
www.katolikussepsi.ro
Magyar Levente – Kelemen Ágnes, Szalló Tihamér – Becsek Krisztina
2015 november
„Életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között.“ (1Pét 1,14) Walter Nigg egyik könyve ezt a címet viseli: A szentek visszatérnek. A szerző véleménye szerint semmire sincs olyan nagy szüksége a mai világnak, mint erre a visszatérésre. Az emberiség azért tart ott, ahol tart, mert olyanok térnek vissza történelmében, a jelen színpadára, akik a régi rossz darabokat igyekeznek eljátszani és mert rossz színészek, csak kényszerített tapsot kaphatnak. Milyen nevetséges vagy inkább szánalmas, ha ennek is tudnak örülni! Tapasztalataink szerint újra meg újra visszatérnek a gyilkos Káinok és szüntelen ontják az embervért. Naponta hallunk gyilkos merényletekről, terrortámadásokról, repülőgépek felrobbantásáról. Visszatérnek a fáraók, hogy rabszolgaságba alázzák a népeket. Visszatérnek a Nérók és gyilkos közszellemet teremtenek, amelyben meghervad az élet. Jönnek hívás nélkül, mert mindig akadnak gyáva árulók, akiknél harminc ezüstért eladó a becsület. De hol vannak a szentek, ki segíti visszatérésüket? Sokszor ők is hívás nélkül jönnek, mint Isten küldöttei. Ennek köszönhető, hogy „minden háborújával együtt azért a világ mégsem pokol. Bármilyen borzalmas is ez a történelem – van egy másik, mélyebb értelme is. Nem a gonoszság teszi jelentőssé. A háború és a gyűlölet kohójában a szenvedés hatása alatt az egymást szeretők városa
összeforr és egybeolvad a hősies szeretetben“ (Th. Merton, A csend szava). Ennek a hősies szeretetnek fáklyavivői a szentek. Századunk neves írója, André Gide, felveti a kérdést: „Lehet-e Isten nélkül szentté lenni?“ A mi válaszunk egyértelmű: nem lehet. Az ember Isten képmására teremtetett és ezen semmiféle tagadással nem lehet változtatni. A bűnnel beszennyezhetjük magunkat, lelkünket ördögi vonásokkal csúfíthatjuk el, de lényegét nem változtathatjuk. Az is nyilvánvaló, hogy az ember csak akkor éri el igazi termetét, ha istenképiségének kibontakoztatásán fáradozik. Minden folyó kiszáradna, ha elszakadna forrásaitól. Az ember sem részesülhet az élet teljességében, ha elszakad Istenétől. „Atyám házában sok bely van.“ (Jn 14,2) Halottak napján minden esztendőben megérkeznek a nekünk címzett gyászjelentések. Ágról szakadt, sárga és barna, piros pecsétes levelek. Róluk is leolvashatjuk a szomorú hírt: Kimúlt a nyár, elmenekült a közeledő tél halálos ölelése elől az élet. Ezen a gyászjelentésekkel szegélyezett úton indulunk a temetők felé. Megállunk szeretteink sírja előtt és hervadástól megóvott virágainkkal mondjuk el szeretetünk néma vallomását. A keresztény ember is emlékezik halottaira, de nem éri be ezzel. Jézus legmerészebb ígéretére emlékezik: „Aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog.“ A földön egyetemes törvény, hogy halállal ölelkezik az élet. Egyszer el kell engednünk a „föld emlőit“, de a hit arra tanít, hogy Isten szereti
az embert és élete ablaka nem a halálra, hanem az örökkévalóságra nyílik. Jézus eljövetele, megváltó halála, feltámadása azért történt, hogy az örök haza felé irányítsa figyelmünket. Van egy szép költeménye Mécs Lászlónak a királyfi három bánatáról. Ebben írja a költő édesanyjáról: „Hogyha ő majd holtan / fekszik a föld alatt virággá foszoltan / senki sem tudja majd, / hogy királyfi voltam.“ Ám az Isten nem hal meg és arra figyelmeztet, hogy nemcsak emlékezetében őrzi létünket, hanem átmenti azt az Atya házába.
A novemberi szél arcunkba fújja a hervadt virágok szirmait, falevelek hozzák az őszi gyászhíreket. A természet küldi őket, amely az elmúlás járma alatt nyög. Ám e gyászjelentések mellé Jézus odatette azt a meghívót is, amely az örök életre hívja az embert. Amikor a halál kikézbesíti gyászjelentésünket, mi keresztények elővesszük ezt a meghívót, amit Egyházunk már a bölcsőnkbe helyezett. Ez a meghívó az Atya házába hív, az örök élet menyegzőjére. György Attila
Kassa (Szlovákia) A Szent Erzsébet-székesegyház, a Kárpát-medence egyik legértékesebb gótikus műemléke. A dóm építése 1378 körül kezdődött. Az építkezés első szakasza kb. 1420-ig tartott, öthajós, bazilika típusú épületnek készült. A második szakaszban változtattak a terven, és a magasabb középső hajóra merőlegesen azonos magasságú kereszthajót építettek, így a kereszt alaprajz szárai közt négy alacsonyabb mennyezetű csarnok jött létre. 1461ben épült a Mátyás-torony, a királylépcső és a szentségház. A királyi díszerkély alatt egy 1440ből származó felirat olvasható, Brandysi Jiskra János hűségesküjével, ez azt tanusítja, hogy az építkezés nagyjából ebben az időben fejeződhetett be. Az építkezés harmadik szakaszában, Cromer Ágoston, bíró 1467-ben építette a Szent Keresztkápolnát, ugyanebben az évben került megépítésre a Mettertia-kápolna, a támogatók Szathmáry György esztergomi érsek szülei voltak. 1477-ben a
Szűz Mária-kápolnát és a Szent József-kápolnát készítették el, (ez utóbbi nem maradt fenn.) 1496ban készült el az északi torony. A főoltár az 1470-es évek mélyített szekrényű típusába tartozik. 1474 és 1477 között állították fel és készültek festményei. 12,5 méter magas, nyitott szárnyakkal 8,1 méter széles. Az oltár részei: szekrény a három főalakkal, predella, oromdísz, két pár szárny összesen 48 táblaképpel. Az oltárszekrény közepén Madonna-szobor karján a gyermek Jézussal (247 cm magas), jobbján Erzsébet, Keresztelő Szent János anyja (191 cm), balján Árpádházi Szent Erzsébet (194 cm) kezében tálkával és kanállal, a charitas jelképeivel. II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak 1906. október 29-én hazahozott hamvait a dóm altemplomában helyezték el. Itt nyugszik még II. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebbik fia, Rákóczi József is. Forrás: internet
A sírok között A hála erénye és a halálnál is erősebb szeretet gyakran a temetőbe irányítja lépteinket. Én már gyermekkoromban gyakori vendég voltam a halottak birodalmában. Elsősorban nagyszüleim vittek vagy küldtek a virágos sírhantok közé. Ennek egyszerű oka az volt, hogy három fiú után drága nagymamámnak kislánya született. Ilonka azonban még csecsemő korában meghalt és nagymama élete végéig gyászolta. Ha náluk voltam, gyakran kiküldött egy-egy virágcsokor kíséretében a sírjához és rám bízta az öntözés feladatát is. Innen ered a temetők iránti rokonszenvem. Nem véletlen tehát, hogy kezdő papkoromban gyakran sétáltam, imádkoztam a kistarcsai temetőben. Olykor szinte hallani véltem a sírok beszélgetését, amely képzeletem rádiójában mondott el egyet s mást a halottak életéről. 2
Mindenki tudja, hogy a temető sírjai nem egyformák. Talán csak az úgynevezett katonatemetők képeznek kivételt. Ott „katonás rendben“ sorakoznak a hősi halottak sírjai, keresztjei. Némelyik sírt gondosan ápolják, virággal ültetik be és nyári időben gyakran locsolják. A jobb módú halottak számára díszes síremléket emelnek. Aki azonban a szívekbe lát, más szempontok szerint értékeli a sírokat és a halottakat. Itt van például Pista bácsi sírja, ahol felesége mellett pihennek hamvai. Mivel nem volt családjuk, sírjuk gondozatlan. Csak a jószívű szomszédok hozzák rendbe halottak napjára. Pedig az ő sírjuk talán a legszebb az egész temetőben. Vajon miért? Juliska néninek – így hívták a feleséget – egyre gyengült a szeme és végül teljesen megvakult. Hamarosan a lábai is megbénultak és ilyen
A Szent Erzsébet katedrális, mellette a Szent Mihály kápolna 11
Kedves Barátaim!
A föltámadt ifjú
Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől.
Távozása előtt az Úr Jézus nyíltan megígérte apostolainak, hűséges követőinek, hogy hitük megvallását és terjesztését különféle csodás jelek fogják kísérni. „Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak“ (Mk 16,18). Természetesen ez az ígéret nem azt jelenti, hogy minden keresztény részesül ilyen vagy hasonló csodatevő hatalomban. Ezt senki sem követelheti magának. Számos esetben megtörtént azonban, hogy Isten szent szolgái ilyen kegyelemben részesültek. Ezt szemlélteti az ifjúság nagy barátjáról, Don Boscóról szóló történet. Egy fiatal fiúról van szó, aki halálosan megbetegedett, de mert súlyos bűnök terhelték a lelkét, szeretett volna lelkiatyjánál, Don Boscónál meggyónni. Ő azonban nem volt otthon és csak az ifjú halála után két nappal tért haza utazásából. A fiú édesanyja sírva számol be kedves gyermeke haláláról. Azt is elmondta, hogy halála percéig Don Boscót hívta. A lelkiatya azonnal a halottas házhoz sietett és föltámasztotta a fiút. A túlvilágról visszatért elbeszélte, hogy súlyos bűnök állapotában halt meg, de még nem esett át az ítéleten. Ezért elvégezte a szentgyónását, majd minden rokonát behívta a szobába és elmondta nekik a történteket. Azt is megjegyezte, hogy megmenekülését a Szűzanyának, Máriának köszönheti. Valaki közbevethetné: A fiú bizonyára csak tetszhalott volt, így könnyű volt Don Boscónak „feltámasztania“. Ekkor a lelkiatya mindenki füle hallatára megkérdezte kedves tanítványától: – Akarsz-e tovább élni, szeretteid körében maradni vagy az immár megnyílt mennyországba távozni? A fiú az utóbbi mellett döntött és hamarosan elaludt az Úrban. Ezt a történetet Don Bosco többször elmondta azoknak a fiúknak, akiket az úgynevezett Oratóriumban gyűjtött össze. Ezzel is biztatni akarta kedves tanítványait, hogy kerüljék a bűnt és ha elkövetik, igyekezzenek a jó szentgyónás által mielőbb megtisztulni. Ezáltal lesznek méltók arra, hogy belépjenek Isten országába.
Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság. Teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi körül őket. A mai Európa langyos állóvíz, ahol sok ember egyik legfőbb gondja a fogyókúra, az alakformálás és értéktelen, csillogó kacatok gyűjtése, a testet, lelket megrontó élvezetek utáni hajsza. A Jóisten, úgy látom, a migrációs kérdéssel egy jó nagy fakanalat ragadott, és elkezdte kavarni ezt a hatalmas fazekat. Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott címkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk. A focicsapat sem siránkozhat, ha erős az ellenfél, hogy jaj, összeesküdtek ellenünk, tervet eszeltek ki, hogyan győzzenek le bennünket! Küzdeniük kell, megfogalmazni saját elméletüket, hogyan nyerhetik meg a meccset! Az most a kérdés, káoszba süllyedt harmadik világ lesz-e Európából, vagy a tolerancia, a becsületes munka, a párbeszéd útján mi leszünk képesek segítő kezet nyújtani, hogy mindenütt megteremtődjön egy rendezett, békés világ. Nem lehet folyamatosan félrevert harangok zajában élni, ezért nyugtassuk meg magunkat, s arra összpontosítsuk erőinket, ami a feladatunk. Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel töltsük meg a Kárpátmedencét, mert az ország mindig azé lesz, aki élettel, gyermekkel tölti meg azt. Ha nem lesz gyermek, a légüres teret a máshonnan jövő emberek töltik be. A demográfiai kérdés az egyik legfontosabb a Kárpát-medencében. Ha ezt nem tudja népünk megoldani, legördül számunkra is a függöny. Csaba testvér! 10
állapotban tíz évig feküdt az ágyban. A férje, Pista bácsi gondozta: etette, mosdatta. Mikor ő is eltávozott az élők sorából, kezelőorvosa megjegyezte: ez az ember áldozatos munkájáért Kossuth-díjat érdemelne. Ő természetesen nem gondolt ilyesmire, de azt hiszem, nem maradt el jutalma a „menynyei országházban.“ Mindjárt a bejáratnál, az első sorban emelkedik egy svéd gránitból készült síremlék. K. József még életében elkészíttette, mert nem akart akármilyen sírban nyugodni. Hadd lássa mindenki, hogy ő volt a falu legmódosabb gazdája. Így hirdette holtában is egykori gazdagságát. Valójában szegény ember volt ő és nélkülözte azokat a lelki kincseket, amelyeket átvihetünk a halál vámhivatalán is. Egyetlen fiával még halálos ágyán sem volt hajlandó kibékülni. Miért haragudott rá? Mert nem azt a lányt vette feleségül, akit ő kinézett számára. Nehéz természetű ember lévén felesége is sokat szenvedett. A harangozó azt is kifigyelte, hogy mindig csak filléreket dobott a templomi perselybe. Bezzeg a síremlékre nem sajnálta a pénzét. Kemény és hideg volt a szíve, akárcsak a gránitból készült sírköve.
Gondolatok a halálról, gyászról A halál nem elmúlás. A halál átalakulás. A lét egy más állapota. Ugyanolyan átalakulás, mint a születés. Ilyenkor, november elején megemlékezünk eltávozott szeretteinkről és emlékeztetjük magunkat arra is, hogy a halál a lét körforgásának természetes része. Fogadjuk elfogadással és emlékezzünk szívünk teljes szeretetével! Csodálatosan beszédes a magyar nyelv. Belegondoltál már a MEGBOLDOGULT kifejezésbe? Szeretteink elvesztésekor igazából magunkat gyászoljuk. Ő már boldog, igazán boldog. A boldogság szónak egy olyan értelmében, amit itt, ebben az életnek nevezett állapotban nem is ismerünk. Még a legnagyobb boldogságunkban sem. Ízlelgessük kicsit ennek a szónak az értelmét. Megnyugvást fog hozni. A halál soha nem értelmetlen. Csak nem látunk tovább az orrunk hegyénél. Nem látjuk a teljes egészet, nem látjuk az összefüggéseket. A halálnak
Szerényen, de kívánsága szerint a kereszt közelében nyugszik Mari néni. A leánya gondosan ápolja sírját, gyakran misét is mondat lelki üdvéért. Ötven éven át díszítette az oltárt és mosta a templomi ruhákat. Emlékszem, hogy újmisés káplán koromban az egyik szombaton arra kért, nézzem meg a felvirágozott oltárt. A vázák dugig voltak szebbnél szebb rózsákkal. Tréfásan megjegyeztem: Kedves Mari néni, nincs magának kecskéje? Nincsen, felelte gyanakodva. Kár, jegyeztem meg mosolyogva, mert elhozhatná, hogy a rózsák felét lelegelje. Sokkal szebb lenne az oltár, ha levegősebben díszítené. A túl sok nem mindig szép. Mari néni nem lelkesedett bírálatomért, de lassan megbarátkozott érveimmel. Istenem, ha a sírok beszélni tudnának, mennyi érdekes vallomást jegyezhetnék fel a fehér papírlapokra. Ha a sírba szállt szívek szeretete, mint valami eleven folyó, átömlene az élők utcáiba, házaiba, talán szebb lenne az életünk. A német nyelv békekertnek, Isten szántóföldjének nevezi a temetőt. Nem mindegy tehát, milyen élet magvát vetjük el benne. Gy. A.
„Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem, még ma sem értem én; hogy pár kavics mindörökre bezárhat, hogy föld alatt a hazád és a házad, ugyan hogy érteném.“ (Szabó Magda)
mindig van értelme. Az eltávozott lélek számára is, de az itt maradottak számára is. A halál egy tanítás. Sokszor mondjuk, hogy az élet igazságtalan, mert mindig a jó emberek halnak meg korán. Az élet soha nem igazságtalan. Mindig azt kapjuk, amire szükségünk van, amit kapni szeretnénk a fejlődésünk érdekében. A halál nem egy büntetés. A halál nem a rossz döntéseink, a rosszindulatunk következménye. A halál egy állapot változás. Minden lélek 3
szabad akaratának a döntése, hogy mikor van erre szüksége. Fogadjuk el szívünk szeretetével ezt a döntést! Miért halunk meg? Mert teljesítettük a feladatunkat, amit erre az életre elterveztünk. Mert tanítani akarjuk szeretteinket eltávozásunk által. Mert feltöltődésre, pihenésre van szüksége meggyötört lelkünknek. Sokszor haragszunk eltávozott szerettünkre. Úgy érezzük elhagyott minket, cserben hagyott. Holott soha ennyire nem állt még mellettünk, soha ennyire nem gondoskodott még rólunk, mint halálával teszi ezt. Olyan leckét ad nekünk ezáltal, olyan lehetőséget a fejlődésünkre, ami csak az önzetlen, tiszta szeretet és gondoskodás megnyilvánulása lehet. A halál lecke az itt maradottaknak arra is, hogy lássunk túl a fizikai világon. Hogy érezzük meg a finomabb energiákat. Ezt a legjobban a szeretet erején keresztül tapasztalhatjuk meg. Ha egy hozzánk nagyon közel álló embert elveszítünk, attól, hogy eltávozott a fizikai világból, attól, hogy nem érzékeljük a hétköznapi érzékszerveinkkel, nem halljuk, nem látjuk, nem tapintjuk, attól még nem szűnt meg létezni. Szeretetünk energiájával, ha figyelünk és nem zárjuk be a szívünket, rájövünk, hogy sokkal több a világ, mint amit eddig hittünk, rájövünk, hogy az, akit szerettünk, továbbra is ott van velünk, csak más formában. A szívünkben él tovább. Ekkor nyer értelmet ez a közhely, a tapasztalás útján. Ne engedd, hogy a gyász megkeményítse a szívedet! Éld meg minden pillanatát, éld meg minden fájdalmát, mélységét nyitott szívvel! Ha ezt teszed, ha nyitva hagyod a szívedet, észre fogod venni, hogy a halál nem más, mint a lét egy másik megnyilvánulása. Ha nyitva hagyod a szívedet, észre fogod venni, hogy az, akit gyászolsz, nem szűnt meg létezni, ugyanúgy ott van veled, körülötted, benned. Csak más formában. És ezen a ponton a gyász értelmét is veszíti. 4
Nézz szembe a halál tényével! Nézz szembe a megváltoztathatatlannal! Néz szembe az élettel! A halál ugyanis az élet körforgásának a része! Nézz szembe bátran, nyitott szívvel! Engedj át a szíveden minden fájdalmat! De figyelj rá, hogy ne ragadjon meg benne! Engedd be, éld meg, tombolj, zokogj, dühöngj, aztán engedd tovább! A gyász folyamatában a legfontosabb, hogy a szívünk nyitott maradjon, hogy ki tudjuk engedni a fájdalmat és be tudjuk engedni a megnyugvást. Ha nem mersz szembenézni a halállal, akkor nem mersz szembenézni az élettel se! A halál az élet része! Legyél bátor, nézz szembe, fogadd el a halált, fogadd el az életet! Ha ezt nem teszed, az a halálnál is sokkal rosszabb, az azt jelenti, hogy nem is létezel! Kezdj el élni, kezdj el létezni, elfogadni és szeretni! Szeretni az életet minden velejárójával, amibe a halál is beletartozik! Ha szereted az életet, szereted a halált is! A kettő kéz a kézben jár. Ha nem tudod a halált elfogadni, azzal az életet is elutasítod. Szeresd az életet, szeresd a halált, de elsősorban szeresd saját magadat, ha ez megvan, a többi jön magától! Forrás: internet
Szent Imre herceg Szent Imrét mint a magyar ifjúság védőszentjét ünnepeljük. Megköszönjük őt az Úrnak, hogy ezer esztendeje, a kezdetek kezdetén a magyar hívők és általuk az egész magyar Egyház – a mai is! – kaptak egy olyan példaképet, aki tanít és közbenjár értünk ma is. Kaptuk Imrét, aki mindössze 24 éves volt, amikor meghalt, közvetlenül a koronázás előtt. Atyja, Szent István király nyilván hoszszasan tárgyalt vele arról, hogy „Fiam, jön az óra, amikor én még életemben átadom neked a trónt. Fölnevelődtél, amit az uralkodáshoz tudnod kell és tudnod lehet, megtanultad. Készülj a koronázásra!“ És akkor az Úr közbeszólt: – „Nem! Imre, gyere haza!“ Tudjuk, hogy egészen fiatalon, amikor még élt a bátyja, Henrik, a trón várományosa, Imre úgy gondolta, hogy pap lesz. Nevelője Szent Gellért volt, a közeli rokonságban ott van a nagybácsi, a Szent II. Henrik császár, a felesége Szent Kunigunda. Mindenki tudta róluk, hogy ők szűzi házasságban élnek. Imre tizenegynéhány éves, amikor éjszakánként már fölkel és imádkozik. Az édesanyja közelében élt, Veszprémben, amikor egy éjszakai imádságában föltette a kérdést: „Istenem! Mondd meg nekem, mi volna Számodra a legnagyobb ajándék tőlem? Ha tudnám, odaadnám!“ És jött a válasz: „A legnagyobb ajándék te magad volnál, szűzi állapotban. Tisztaságban.“ – Imre fölfogta, és fogadalmat tett a szűzi állapot megtartására. És mindegyikünket, idősebbeket és fiatalokat egyaránt tanít. A fiataloknak megmutatja: Látod? Neked is valami hasonlót kellene tenned. Föl kellene tenned a kérdést: „Istenem! Mondd meg nekem, tőlem – tőlem, személy szerint – mi volna Számodra a legkedvesebb?“ Mert nagyon jó, ha a lélek részéről időben elhangzik ez a kérdés. Ugyanez a kérdés. Amikor azt halljuk, hogy az embernek hivatása van, ez ugyanazt jelenti: Isten valamire szánja az embert, és nem csak általában! Egyenként. Személy szerint. És boldog ember az, akiben idejében
tudatosodik, hogy mire szánja, mire hívja őt az Isten. Ebben a kérdésben ugyanis: Uram, Istenem, mondd meg nekem, mi volna a legkedvesebb tőlem? – ezt kérdezzük: Uram, mondd meg nekem, mire hívsz? Mire hívtál engem? Az első, amit ma Szent Imre hercegtől kérhetünk, hogy vegye oltalmába gyerekeinket, fiataljainkat. Mert ez a kérdés minden lélekben fölmerül, de nagyrészt a környezettől függ – elsősorban a családtól, de a többiektől is –, hogy ez a kérdés meg tud-e fogalmazódni? S imádság formájában el tud-e hangzani? Szent Imre oltalmazza a fiataljainkat, imádkozzon értük, hogy ez a kérdés el tudjon a részükről hangzani. Bennünket, idősebbeket pedig segítsen abban, hogy hűségesek tudjunk maradni ahhoz, amit meghallottunk. Mert az Egyház tanítja, hogy az őszinte szívvel megválasztott életállapot az, amit az Úr tőlünk vár, legyen szó házasságról, szerzetességről, papságról vagy tudatosan vállalt magányos életről. De ebben az állapotban hűségesnek kell maradni. Ami nem könnyű. Azért kell hűségesnek maradni, hogy a mag –, ami akkor lett az emberé, amikor tudatosodott benne, mit is adhat oda Istenének – csírázni kezdjen, szárba szökkenhessen és teremni tudjon, és ehhez idő kell! Mert jaj egy növénynek, amelyiket amint kihajt lelegeltek, vagy letörtek, vagy kihúztak a főldből, vagy a körülötte lévő gyom megfojtotta és nem tud teremni. Hűség nélkül egyetlen életállapotban sem tudjuk odaadni a mi Istenünknek azt, ami tőlünk Számára a legkedvesebb. A hűséggel viszont igen. Segítsen tehát nekünk Szent Imre hűségesnek lenni! Addig a pillanatig, amíg az Úr jön és azt nem mondja: Jó, és most gyere haza! Adjunk hálát őérte a mi Istenünknek. És halljuk meg tőle biztató szavait is: „Ne feledd, hogy ami velem történt, bárkivel megtörténhet, aki figyel az isteni szóra. Én nem egy olyan extra példány vagyok, aki soha többé nem fordul elő. Ami velem történt, előttem is, utánam is, igazában minden mennyországba jutó emberrel megtörténik.“ Hála érte az Úrnak! Diósi István 9
Mindenszentek főünnepe Az én Jézusom a Krisztus, aki hegyibeszédében mondta: „Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” (Mt 5. 12) A mai ember fogalomzavarban él. Mert a Mindenszentek, a temetőt juttatja eszébe. Szerettei sírjához megy, gyertyát gyújt, emlékezik és imádkozik. Ezt teszik a hitet gyakorló keresztények is. Pedig számukra a síroknál, az emlékezésnél sokkal többet jelent ez az ünnep. Ezen az ünnepen nem, – de még a halottak napján sem, – azokról emlékezünk, akik „voltak!” Azokra gondolunk a hit bizonyosságával, akik ugyan előttünk már elmentek, a minden élők útján, de most is élnek! Mindenszentekkor azokra gondolunk, akik már a mennyben, Istennél vannak. Értük már nem imádkozunk, de közbenjárásukat, – kérjük. Hogy mi is közéjük jussunk. A szentek azok, akik nemcsak vágyódtak abba a jobb hazába, hanem úgy is éltek, hogy elnyerjék az örökélet koronáját. Halottaknapja azokra való emlékezésünk napja, akik még a tisztulás folyamatában vannak, hogy tisztán jussanak az Úr színe elé.
Ők is szentek lesznek! És hogy ez minél hamarabb megvalósuljon, imádkozunk értük. E meghitt, elmélyedésre hangoló napokban, amikor meglátogatjuk, a keresztény ember számára nem elriasztó, virággal díszített, mécsesektől, gyertyáktól megvilágított, keresztekkel tűzdelt, inkább reményt nyújtó temetőket, azért imádkozunk az élet Urához, kérve a mindenszentek közbenjárását is, hogy családjaink minden tagja, szeretteink, barátaink, s a már megbékélt szívű, számunkra nem mindig jóakaróink is, arra a vágyott, Jó Helyre kerüljenek. Hogy találkozzunk szeretetben egymással! Leljünk békére, Jézus irgalmas Szent Szívén. Senki ne legyen olyan a ránk bízottak, a velünk kapcsolatban levők között, akin már nem használ, sem a virág, sem a gyertya fénye, sem az érte mondott ima. Tegye széppé napjainkat, hogy mi – még úton levők –, feltekintsünk a már Célba érkezettekre. Szeretteink sírjainak látogatása pedig legyen ösztönzés számunkra, hogy imáinkkal segítsünk rajtuk… Emlékeztessen földi éltünk mulandóságára, irányítsa figyelmünket a mennyei javakra. Csukor Árpád
Kányádi Sándor
Halottak napja Bécsben – részletek – ... Mert a legárvább akinek még halottai sincsenek bora ecet könnye torma gyertyájának is csak korma álldogálhat egymagában kezében egy szál virággal mert a legárvább akinek még halottai sincsenek. ... Én királyom nagy királyom ki születtél kolozsváron gyertyámat most érted gyújtom szál virágom néked nyújtom 8
mennyben s pokolban szószóló légy érettünk közbenjáró Fölséges uram kend hogyha férkőzése volna közelébe kérje meg odafent hogy vetne már véget a nagy protokollnak dolgaink romolnak s bizony hogy avégett s lenne védelmünkre hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk s önnön szégyenünkre
Út a mennyországba. Mindenszentek ünnepe
Minden esztendőben van egy ünnepnapunk, amikor a szentek hatalmas seregére emlékezünk. Ők azok, akik átlépve a halál kapuján, lelkükkel elnyerték a mennyek országát. Valahányszor megkérdezem a hitünkben még járatlan tanítványaimtól: Mit gondoltok, kik jutnak a mennyországba? – ezt válaszolják: a jó emberek. Arra a kérdésre pedig, hogy kik jutnak a pokolba, ehhez hasonlóan ezt felelik: a gonosz, a rossz emberek. Ez természetesen így nem egészen helyes. Ki tagadhatná, hogy az a rablógyilkos, akit Jézussal együtt a keresztre szegeztek, gonosz ember volt? Mégis azt ígérte neki Jézus: Még ma velem leszel a mennyei boldogságban. Vajon miért? Mert a jobb lator hittel és szeretettel fordult Jézushoz, élete utolsó órájában megbánta súlyos vétkeit. A Szentírás hazugnak nevezi azt az embert, aki azt állítja magáról, hogy semmi bűne sincsen. Sajnos, de való, hogy egyikünk sem járja élete útját botlások nélkül. Ez a körülmény azonban nem lehet akadálya annak, hogy eljussunk az Isten országába. Két feladat hárul ránk, ha azt akarjuk, hogy életünk útja a mennyországban végződjék. Az egyik az őszinte bűnbánat, a másik a szeretet gyakorlása, a jótettek gyűjtögetése. Amikor az Úr Jézus arra figyelmeztet, hogy mindig legyünk készek a halál érkezésére, erre a kettős feladatunkra emlékeztet. Nem szabad a bűnbánatot utolsó óránkig halogatnunk, hanem mindig a bűnbánat állapotában kell élnünk. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a bűn elkövetése után azonnal tartsunk bűnbánatot, sohase feküdjünk le enélkül és minél gyakrabban végezzünk őszinte szentgyónást. Úgy tekintsük a gyóntatószéket, mint
hazatérést az atyai házba, ahol Isten szerető atyaként várja és szívére öleli gyermekeit. Természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mi is ehhez hasonló szeretettel forduljunk megbántóink felé. Jézus megígérte nekünk bűneink bocsánatát, de feltételül szabta, hogy mi is megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek. Tréfának is beillő történetben olvasok egy emberről, aki bekopog a mennyország kapuján. Szent Péter nyitja ki előtte a kaput és alaposan megszemléli. Rövid várakozás után így szól emberünkhöz: – Te nem léphetsz be a mennyországba, mivel földi életed során gyáva voltál és megtagadtad hitedet. Ekkor a kopogtató férfi a háta mögé nyúl és Péter orra elé tart egy kakast: – Ismered ezt? – kérdezi tőle. Péter arca elkomorul és eszébe jut, hogy nagycsütörtök éjjel ő is megtagadta Jézust. Ezért barátságos arcot vágva így szól emberünkhöz: – Hagyjuk a múltat és gyorsan gyere be! Talán mondanom se kell, hogy a mennyországba való bejutásnak van egyéb feltétele is. Ezt szemlélteti a neves író, Calderon egyik érdekes története. Ez a címe: Jó ember a pokol kapujában. Arról van benne szó, hogy megtelik a pokol és hosszú sorokban várakoznak bejárata előtt a bűnösök. Hamarosan megjelenik a főördög és felszólítja a várakozókat: mindenki várjon a sorára, mivel egyetlen szabad hely van pillanatnyilag a pokolban. Ezt azonban csak az foglalhatja el, aki a legnagyobb bűnös a jelenlévők között. Erre a várakozók felsorolták különféle bűneiket. Ezek között egy sem volt olyan súlyos, hogy a főördög beengedte volna. Hamarosan megpillantott egy félrehúzódó embert, aki nem tolakodott, csendben várakozott. – Mi volt a bűnöd, mi rosszat cselekedtél? – kérdezte tőle az ördög. – Semmi bűnöm sincs, bizonyára tévedésből soroztak ide. Láttam ugyan az emberek acsarkodását, a sok gyilkosságot, hazudozást, rablást, de nem avatkoztam a dolgukba. Nem tettem én semmi rosszat, nem akadályoztam meg semmi rosszat, nem csináltam én semmit. – Akkor gyere – mondta az ördög – az egyetlen hely téged illet. Vajon mi a tanulsága ennek a különös történetnek? Nemde az, hogy nem elég a rosszat kerülnünk és ugyanakkor elmulasztani a jó megtételét. 5
Aki semmit sem csinál, az nem hibázik, de ebben nincs semmi érdeme. Aki szótlanul nézi a gonoszság ármánykodását, aki semmit sem tesz azért, hogy megakadályozza a bűnt és jó útra térítse a bűnöst, az nem méltó a mennyország boldogságára. Bűnös tetteinket bánatunkkal jóvá tehetjük, de elmulasztott jótetteinket nem lehet jóvátenni. A szentek éppen azért lettek szentek, mert soksok jót cselekedtek. Íme, a mennyországba vezető út bűnbánattal és jótettekkel van kikövezve. Ezt tanulhatjuk meg a szentek példájából, akik nemcsak példamutatásukkal, hanem közbenjáró szeretettel segítenek minket abban, hogy nyomdokaikba lépjünk és bebocsátást nyerjünk Isten országába. „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat”
Dsida Jenő
Halottak napján Szellemek, őszi szelek, sóhajok, elköltözött testvérek, boldog árnyak! Üljetek ma ti halottak-napját, gyászünnepet értünk. Országotoknak nincsenek határai, nincsenek dimenziói, fájdalmai se; mi vagyunk egyetlen rossz érzésetek, mi balga gyászolók. Zúgjatok ma ti halotti zsoltárt, kéményeinket szélvihar döntse le, holtak, testvérek, sírjatok értünk hideg esőt! Gyujtsatok lidérclángot házaink fölé, melyek a mi novemberi sírjaink. Itt várjuk fekete, nyirkos életünkből a feltámadást. 1930
6
Kosztolányi Dezső
Az ismeretlen, végtelen temetőben Az ismeretlen temetőben én, ismeretlen, kósza lélek, keresztek közt, gyászdalt dalolva virágosan megyek az éjnek, s sírok: ki tudja, miért, miért nem? Megsápadtam, míg ideértem. Zörömbölök fekete lámpán, följajgatom a síri alvót, véres pipacs zizeg nyomomba, és szertartásosan lehajlok az ismeretlen sírhalomra, mint hogyha anyám sírja volna. Valami űz, valami kerget, hogy legyek a múlt folytatója, egy ismeretlen, bús halottat keresek már egy élet óta. Kezem elszáradt koszorút fon s az alvó gyertyát lángra gyújtom...
Bódás János
Valahol ki van jelölve helyed…
Túrmezei Erzsébet
Hiába vár...
Azért van síró, hogy vigasztald, az éhező, hogy teríts neki asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed, vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat nyerjen karjaid között. Azért roskadnak mások lábai, hogy terhüket te segíts hordani. Az irgalmat kínok fakasztják. Mélység felett van csak magasság. Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van, hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megint hazaindulok nemsokára Nagy néma csend borult a kis szobára Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt Nincs már ott aki eddig hazavárt.
Megmutattad néha legalább, hogy lelked által enyhült, szépült a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Pedig szolgálatom hívó szavára Én olyan gyakran hagytam őt magára És neki fájt minden búcsúvétel Körültipegett anyai féltéssel.
Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled. Csak ott leszel az, aminek rendeltettél. – Másként rideg, céltalan lesz az életed. Mag leszel, mely kőre esett, elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, ami kárba veszett, mit soh'se kap meg a beteg. Rúd leszel, de zászlótalan, kalász leszel, de magtalan, cserép, amiben nincsen virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ.
Amíg csomagoltam és rendezgettem Szeme kísért, csendesen ült mellettem. S belesűrítve minden féltő gondot Néhány búcsúzó szóval annyit mondott: Vigyázz magadra gyermekem!
Békülten mondom: elköltözött Nem lakik többé az élők között Óh hogy várt mindig milyen nehezen szorongva leste mikor érkezem S amikor egyszer csak elébe léptem Úgy felragyogott az a kedves két szem!
Azután egyszer Ő is útra kelt... Végső tekintetével átölelt és indult hangtalanul, csendesen... Elment! Elment! Hiába keresem Ő utazott el – ismételgetem. Tudta hogy örök hajlék hívja fenn És most előrement és hazavár Csak egy kevés idő van hátra már! S ha véget érnek próbák, földi harcok Megint meglátom azt a kedves arcot Ott hol nem választ el soha semmi És soha többé nem kell búcsút venni. Kicsiny szobánk most csendesen fogad De csendje is tud drága titkokat Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám! Hazavár most is az Édesanyám. 7
Aki semmit sem csinál, az nem hibázik, de ebben nincs semmi érdeme. Aki szótlanul nézi a gonoszság ármánykodását, aki semmit sem tesz azért, hogy megakadályozza a bűnt és jó útra térítse a bűnöst, az nem méltó a mennyország boldogságára. Bűnös tetteinket bánatunkkal jóvá tehetjük, de elmulasztott jótetteinket nem lehet jóvátenni. A szentek éppen azért lettek szentek, mert soksok jót cselekedtek. Íme, a mennyországba vezető út bűnbánattal és jótettekkel van kikövezve. Ezt tanulhatjuk meg a szentek példájából, akik nemcsak példamutatásukkal, hanem közbenjáró szeretettel segítenek minket abban, hogy nyomdokaikba lépjünk és bebocsátást nyerjünk Isten országába. „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat”
Dsida Jenő
Halottak napján Szellemek, őszi szelek, sóhajok, elköltözött testvérek, boldog árnyak! Üljetek ma ti halottak-napját, gyászünnepet értünk. Országotoknak nincsenek határai, nincsenek dimenziói, fájdalmai se; mi vagyunk egyetlen rossz érzésetek, mi balga gyászolók. Zúgjatok ma ti halotti zsoltárt, kéményeinket szélvihar döntse le, holtak, testvérek, sírjatok értünk hideg esőt! Gyujtsatok lidérclángot házaink fölé, melyek a mi novemberi sírjaink. Itt várjuk fekete, nyirkos életünkből a feltámadást. 1930
6
Kosztolányi Dezső
Az ismeretlen, végtelen temetőben Az ismeretlen temetőben én, ismeretlen, kósza lélek, keresztek közt, gyászdalt dalolva virágosan megyek az éjnek, s sírok: ki tudja, miért, miért nem? Megsápadtam, míg ideértem. Zörömbölök fekete lámpán, följajgatom a síri alvót, véres pipacs zizeg nyomomba, és szertartásosan lehajlok az ismeretlen sírhalomra, mint hogyha anyám sírja volna. Valami űz, valami kerget, hogy legyek a múlt folytatója, egy ismeretlen, bús halottat keresek már egy élet óta. Kezem elszáradt koszorút fon s az alvó gyertyát lángra gyújtom...
Bódás János
Valahol ki van jelölve helyed…
Túrmezei Erzsébet
Hiába vár...
Azért van síró, hogy vigasztald, az éhező, hogy teríts neki asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed, vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat nyerjen karjaid között. Azért roskadnak mások lábai, hogy terhüket te segíts hordani. Az irgalmat kínok fakasztják. Mélység felett van csak magasság. Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van, hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megint hazaindulok nemsokára Nagy néma csend borult a kis szobára Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt Nincs már ott aki eddig hazavárt.
Megmutattad néha legalább, hogy lelked által enyhült, szépült a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Pedig szolgálatom hívó szavára Én olyan gyakran hagytam őt magára És neki fájt minden búcsúvétel Körültipegett anyai féltéssel.
Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled. Csak ott leszel az, aminek rendeltettél. – Másként rideg, céltalan lesz az életed. Mag leszel, mely kőre esett, elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, ami kárba veszett, mit soh'se kap meg a beteg. Rúd leszel, de zászlótalan, kalász leszel, de magtalan, cserép, amiben nincsen virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ.
Amíg csomagoltam és rendezgettem Szeme kísért, csendesen ült mellettem. S belesűrítve minden féltő gondot Néhány búcsúzó szóval annyit mondott: Vigyázz magadra gyermekem!
Békülten mondom: elköltözött Nem lakik többé az élők között Óh hogy várt mindig milyen nehezen szorongva leste mikor érkezem S amikor egyszer csak elébe léptem Úgy felragyogott az a kedves két szem!
Azután egyszer Ő is útra kelt... Végső tekintetével átölelt és indult hangtalanul, csendesen... Elment! Elment! Hiába keresem Ő utazott el – ismételgetem. Tudta hogy örök hajlék hívja fenn És most előrement és hazavár Csak egy kevés idő van hátra már! S ha véget érnek próbák, földi harcok Megint meglátom azt a kedves arcot Ott hol nem választ el soha semmi És soha többé nem kell búcsút venni. Kicsiny szobánk most csendesen fogad De csendje is tud drága titkokat Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám! Hazavár most is az Édesanyám. 7
Mindenszentek főünnepe Az én Jézusom a Krisztus, aki hegyibeszédében mondta: „Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” (Mt 5. 12) A mai ember fogalomzavarban él. Mert a Mindenszentek, a temetőt juttatja eszébe. Szerettei sírjához megy, gyertyát gyújt, emlékezik és imádkozik. Ezt teszik a hitet gyakorló keresztények is. Pedig számukra a síroknál, az emlékezésnél sokkal többet jelent ez az ünnep. Ezen az ünnepen nem, – de még a halottak napján sem, – azokról emlékezünk, akik „voltak!” Azokra gondolunk a hit bizonyosságával, akik ugyan előttünk már elmentek, a minden élők útján, de most is élnek! Mindenszentekkor azokra gondolunk, akik már a mennyben, Istennél vannak. Értük már nem imádkozunk, de közbenjárásukat, – kérjük. Hogy mi is közéjük jussunk. A szentek azok, akik nemcsak vágyódtak abba a jobb hazába, hanem úgy is éltek, hogy elnyerjék az örökélet koronáját. Halottaknapja azokra való emlékezésünk napja, akik még a tisztulás folyamatában vannak, hogy tisztán jussanak az Úr színe elé.
Ők is szentek lesznek! És hogy ez minél hamarabb megvalósuljon, imádkozunk értük. E meghitt, elmélyedésre hangoló napokban, amikor meglátogatjuk, a keresztény ember számára nem elriasztó, virággal díszített, mécsesektől, gyertyáktól megvilágított, keresztekkel tűzdelt, inkább reményt nyújtó temetőket, azért imádkozunk az élet Urához, kérve a mindenszentek közbenjárását is, hogy családjaink minden tagja, szeretteink, barátaink, s a már megbékélt szívű, számunkra nem mindig jóakaróink is, arra a vágyott, Jó Helyre kerüljenek. Hogy találkozzunk szeretetben egymással! Leljünk békére, Jézus irgalmas Szent Szívén. Senki ne legyen olyan a ránk bízottak, a velünk kapcsolatban levők között, akin már nem használ, sem a virág, sem a gyertya fénye, sem az érte mondott ima. Tegye széppé napjainkat, hogy mi – még úton levők –, feltekintsünk a már Célba érkezettekre. Szeretteink sírjainak látogatása pedig legyen ösztönzés számunkra, hogy imáinkkal segítsünk rajtuk… Emlékeztessen földi éltünk mulandóságára, irányítsa figyelmünket a mennyei javakra. Csukor Árpád
Kányádi Sándor
Halottak napja Bécsben – részletek – ... Mert a legárvább akinek még halottai sincsenek bora ecet könnye torma gyertyájának is csak korma álldogálhat egymagában kezében egy szál virággal mert a legárvább akinek még halottai sincsenek. ... Én királyom nagy királyom ki születtél kolozsváron gyertyámat most érted gyújtom szál virágom néked nyújtom 8
mennyben s pokolban szószóló légy érettünk közbenjáró Fölséges uram kend hogyha férkőzése volna közelébe kérje meg odafent hogy vetne már véget a nagy protokollnak dolgaink romolnak s bizony hogy avégett s lenne védelmünkre hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk s önnön szégyenünkre
Út a mennyországba. Mindenszentek ünnepe
Minden esztendőben van egy ünnepnapunk, amikor a szentek hatalmas seregére emlékezünk. Ők azok, akik átlépve a halál kapuján, lelkükkel elnyerték a mennyek országát. Valahányszor megkérdezem a hitünkben még járatlan tanítványaimtól: Mit gondoltok, kik jutnak a mennyországba? – ezt válaszolják: a jó emberek. Arra a kérdésre pedig, hogy kik jutnak a pokolba, ehhez hasonlóan ezt felelik: a gonosz, a rossz emberek. Ez természetesen így nem egészen helyes. Ki tagadhatná, hogy az a rablógyilkos, akit Jézussal együtt a keresztre szegeztek, gonosz ember volt? Mégis azt ígérte neki Jézus: Még ma velem leszel a mennyei boldogságban. Vajon miért? Mert a jobb lator hittel és szeretettel fordult Jézushoz, élete utolsó órájában megbánta súlyos vétkeit. A Szentírás hazugnak nevezi azt az embert, aki azt állítja magáról, hogy semmi bűne sincsen. Sajnos, de való, hogy egyikünk sem járja élete útját botlások nélkül. Ez a körülmény azonban nem lehet akadálya annak, hogy eljussunk az Isten országába. Két feladat hárul ránk, ha azt akarjuk, hogy életünk útja a mennyországban végződjék. Az egyik az őszinte bűnbánat, a másik a szeretet gyakorlása, a jótettek gyűjtögetése. Amikor az Úr Jézus arra figyelmeztet, hogy mindig legyünk készek a halál érkezésére, erre a kettős feladatunkra emlékeztet. Nem szabad a bűnbánatot utolsó óránkig halogatnunk, hanem mindig a bűnbánat állapotában kell élnünk. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a bűn elkövetése után azonnal tartsunk bűnbánatot, sohase feküdjünk le enélkül és minél gyakrabban végezzünk őszinte szentgyónást. Úgy tekintsük a gyóntatószéket, mint
hazatérést az atyai házba, ahol Isten szerető atyaként várja és szívére öleli gyermekeit. Természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mi is ehhez hasonló szeretettel forduljunk megbántóink felé. Jézus megígérte nekünk bűneink bocsánatát, de feltételül szabta, hogy mi is megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek. Tréfának is beillő történetben olvasok egy emberről, aki bekopog a mennyország kapuján. Szent Péter nyitja ki előtte a kaput és alaposan megszemléli. Rövid várakozás után így szól emberünkhöz: – Te nem léphetsz be a mennyországba, mivel földi életed során gyáva voltál és megtagadtad hitedet. Ekkor a kopogtató férfi a háta mögé nyúl és Péter orra elé tart egy kakast: – Ismered ezt? – kérdezi tőle. Péter arca elkomorul és eszébe jut, hogy nagycsütörtök éjjel ő is megtagadta Jézust. Ezért barátságos arcot vágva így szól emberünkhöz: – Hagyjuk a múltat és gyorsan gyere be! Talán mondanom se kell, hogy a mennyországba való bejutásnak van egyéb feltétele is. Ezt szemlélteti a neves író, Calderon egyik érdekes története. Ez a címe: Jó ember a pokol kapujában. Arról van benne szó, hogy megtelik a pokol és hosszú sorokban várakoznak bejárata előtt a bűnösök. Hamarosan megjelenik a főördög és felszólítja a várakozókat: mindenki várjon a sorára, mivel egyetlen szabad hely van pillanatnyilag a pokolban. Ezt azonban csak az foglalhatja el, aki a legnagyobb bűnös a jelenlévők között. Erre a várakozók felsorolták különféle bűneiket. Ezek között egy sem volt olyan súlyos, hogy a főördög beengedte volna. Hamarosan megpillantott egy félrehúzódó embert, aki nem tolakodott, csendben várakozott. – Mi volt a bűnöd, mi rosszat cselekedtél? – kérdezte tőle az ördög. – Semmi bűnöm sincs, bizonyára tévedésből soroztak ide. Láttam ugyan az emberek acsarkodását, a sok gyilkosságot, hazudozást, rablást, de nem avatkoztam a dolgukba. Nem tettem én semmi rosszat, nem akadályoztam meg semmi rosszat, nem csináltam én semmit. – Akkor gyere – mondta az ördög – az egyetlen hely téged illet. Vajon mi a tanulsága ennek a különös történetnek? Nemde az, hogy nem elég a rosszat kerülnünk és ugyanakkor elmulasztani a jó megtételét. 5
szabad akaratának a döntése, hogy mikor van erre szüksége. Fogadjuk el szívünk szeretetével ezt a döntést! Miért halunk meg? Mert teljesítettük a feladatunkat, amit erre az életre elterveztünk. Mert tanítani akarjuk szeretteinket eltávozásunk által. Mert feltöltődésre, pihenésre van szüksége meggyötört lelkünknek. Sokszor haragszunk eltávozott szerettünkre. Úgy érezzük elhagyott minket, cserben hagyott. Holott soha ennyire nem állt még mellettünk, soha ennyire nem gondoskodott még rólunk, mint halálával teszi ezt. Olyan leckét ad nekünk ezáltal, olyan lehetőséget a fejlődésünkre, ami csak az önzetlen, tiszta szeretet és gondoskodás megnyilvánulása lehet. A halál lecke az itt maradottaknak arra is, hogy lássunk túl a fizikai világon. Hogy érezzük meg a finomabb energiákat. Ezt a legjobban a szeretet erején keresztül tapasztalhatjuk meg. Ha egy hozzánk nagyon közel álló embert elveszítünk, attól, hogy eltávozott a fizikai világból, attól, hogy nem érzékeljük a hétköznapi érzékszerveinkkel, nem halljuk, nem látjuk, nem tapintjuk, attól még nem szűnt meg létezni. Szeretetünk energiájával, ha figyelünk és nem zárjuk be a szívünket, rájövünk, hogy sokkal több a világ, mint amit eddig hittünk, rájövünk, hogy az, akit szerettünk, továbbra is ott van velünk, csak más formában. A szívünkben él tovább. Ekkor nyer értelmet ez a közhely, a tapasztalás útján. Ne engedd, hogy a gyász megkeményítse a szívedet! Éld meg minden pillanatát, éld meg minden fájdalmát, mélységét nyitott szívvel! Ha ezt teszed, ha nyitva hagyod a szívedet, észre fogod venni, hogy a halál nem más, mint a lét egy másik megnyilvánulása. Ha nyitva hagyod a szívedet, észre fogod venni, hogy az, akit gyászolsz, nem szűnt meg létezni, ugyanúgy ott van veled, körülötted, benned. Csak más formában. És ezen a ponton a gyász értelmét is veszíti. 4
Nézz szembe a halál tényével! Nézz szembe a megváltoztathatatlannal! Néz szembe az élettel! A halál ugyanis az élet körforgásának a része! Nézz szembe bátran, nyitott szívvel! Engedj át a szíveden minden fájdalmat! De figyelj rá, hogy ne ragadjon meg benne! Engedd be, éld meg, tombolj, zokogj, dühöngj, aztán engedd tovább! A gyász folyamatában a legfontosabb, hogy a szívünk nyitott maradjon, hogy ki tudjuk engedni a fájdalmat és be tudjuk engedni a megnyugvást. Ha nem mersz szembenézni a halállal, akkor nem mersz szembenézni az élettel se! A halál az élet része! Legyél bátor, nézz szembe, fogadd el a halált, fogadd el az életet! Ha ezt nem teszed, az a halálnál is sokkal rosszabb, az azt jelenti, hogy nem is létezel! Kezdj el élni, kezdj el létezni, elfogadni és szeretni! Szeretni az életet minden velejárójával, amibe a halál is beletartozik! Ha szereted az életet, szereted a halált is! A kettő kéz a kézben jár. Ha nem tudod a halált elfogadni, azzal az életet is elutasítod. Szeresd az életet, szeresd a halált, de elsősorban szeresd saját magadat, ha ez megvan, a többi jön magától! Forrás: internet
Szent Imre herceg Szent Imrét mint a magyar ifjúság védőszentjét ünnepeljük. Megköszönjük őt az Úrnak, hogy ezer esztendeje, a kezdetek kezdetén a magyar hívők és általuk az egész magyar Egyház – a mai is! – kaptak egy olyan példaképet, aki tanít és közbenjár értünk ma is. Kaptuk Imrét, aki mindössze 24 éves volt, amikor meghalt, közvetlenül a koronázás előtt. Atyja, Szent István király nyilván hoszszasan tárgyalt vele arról, hogy „Fiam, jön az óra, amikor én még életemben átadom neked a trónt. Fölnevelődtél, amit az uralkodáshoz tudnod kell és tudnod lehet, megtanultad. Készülj a koronázásra!“ És akkor az Úr közbeszólt: – „Nem! Imre, gyere haza!“ Tudjuk, hogy egészen fiatalon, amikor még élt a bátyja, Henrik, a trón várományosa, Imre úgy gondolta, hogy pap lesz. Nevelője Szent Gellért volt, a közeli rokonságban ott van a nagybácsi, a Szent II. Henrik császár, a felesége Szent Kunigunda. Mindenki tudta róluk, hogy ők szűzi házasságban élnek. Imre tizenegynéhány éves, amikor éjszakánként már fölkel és imádkozik. Az édesanyja közelében élt, Veszprémben, amikor egy éjszakai imádságában föltette a kérdést: „Istenem! Mondd meg nekem, mi volna Számodra a legnagyobb ajándék tőlem? Ha tudnám, odaadnám!“ És jött a válasz: „A legnagyobb ajándék te magad volnál, szűzi állapotban. Tisztaságban.“ – Imre fölfogta, és fogadalmat tett a szűzi állapot megtartására. És mindegyikünket, idősebbeket és fiatalokat egyaránt tanít. A fiataloknak megmutatja: Látod? Neked is valami hasonlót kellene tenned. Föl kellene tenned a kérdést: „Istenem! Mondd meg nekem, tőlem – tőlem, személy szerint – mi volna Számodra a legkedvesebb?“ Mert nagyon jó, ha a lélek részéről időben elhangzik ez a kérdés. Ugyanez a kérdés. Amikor azt halljuk, hogy az embernek hivatása van, ez ugyanazt jelenti: Isten valamire szánja az embert, és nem csak általában! Egyenként. Személy szerint. És boldog ember az, akiben idejében
tudatosodik, hogy mire szánja, mire hívja őt az Isten. Ebben a kérdésben ugyanis: Uram, Istenem, mondd meg nekem, mi volna a legkedvesebb tőlem? – ezt kérdezzük: Uram, mondd meg nekem, mire hívsz? Mire hívtál engem? Az első, amit ma Szent Imre hercegtől kérhetünk, hogy vegye oltalmába gyerekeinket, fiataljainkat. Mert ez a kérdés minden lélekben fölmerül, de nagyrészt a környezettől függ – elsősorban a családtól, de a többiektől is –, hogy ez a kérdés meg tud-e fogalmazódni? S imádság formájában el tud-e hangzani? Szent Imre oltalmazza a fiataljainkat, imádkozzon értük, hogy ez a kérdés el tudjon a részükről hangzani. Bennünket, idősebbeket pedig segítsen abban, hogy hűségesek tudjunk maradni ahhoz, amit meghallottunk. Mert az Egyház tanítja, hogy az őszinte szívvel megválasztott életállapot az, amit az Úr tőlünk vár, legyen szó házasságról, szerzetességről, papságról vagy tudatosan vállalt magányos életről. De ebben az állapotban hűségesnek kell maradni. Ami nem könnyű. Azért kell hűségesnek maradni, hogy a mag –, ami akkor lett az emberé, amikor tudatosodott benne, mit is adhat oda Istenének – csírázni kezdjen, szárba szökkenhessen és teremni tudjon, és ehhez idő kell! Mert jaj egy növénynek, amelyiket amint kihajt lelegeltek, vagy letörtek, vagy kihúztak a főldből, vagy a körülötte lévő gyom megfojtotta és nem tud teremni. Hűség nélkül egyetlen életállapotban sem tudjuk odaadni a mi Istenünknek azt, ami tőlünk Számára a legkedvesebb. A hűséggel viszont igen. Segítsen tehát nekünk Szent Imre hűségesnek lenni! Addig a pillanatig, amíg az Úr jön és azt nem mondja: Jó, és most gyere haza! Adjunk hálát őérte a mi Istenünknek. És halljuk meg tőle biztató szavait is: „Ne feledd, hogy ami velem történt, bárkivel megtörténhet, aki figyel az isteni szóra. Én nem egy olyan extra példány vagyok, aki soha többé nem fordul elő. Ami velem történt, előttem is, utánam is, igazában minden mennyországba jutó emberrel megtörténik.“ Hála érte az Úrnak! Diósi István 9
Kedves Barátaim!
A föltámadt ifjú
Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől.
Távozása előtt az Úr Jézus nyíltan megígérte apostolainak, hűséges követőinek, hogy hitük megvallását és terjesztését különféle csodás jelek fogják kísérni. „Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak“ (Mk 16,18). Természetesen ez az ígéret nem azt jelenti, hogy minden keresztény részesül ilyen vagy hasonló csodatevő hatalomban. Ezt senki sem követelheti magának. Számos esetben megtörtént azonban, hogy Isten szent szolgái ilyen kegyelemben részesültek. Ezt szemlélteti az ifjúság nagy barátjáról, Don Boscóról szóló történet. Egy fiatal fiúról van szó, aki halálosan megbetegedett, de mert súlyos bűnök terhelték a lelkét, szeretett volna lelkiatyjánál, Don Boscónál meggyónni. Ő azonban nem volt otthon és csak az ifjú halála után két nappal tért haza utazásából. A fiú édesanyja sírva számol be kedves gyermeke haláláról. Azt is elmondta, hogy halála percéig Don Boscót hívta. A lelkiatya azonnal a halottas házhoz sietett és föltámasztotta a fiút. A túlvilágról visszatért elbeszélte, hogy súlyos bűnök állapotában halt meg, de még nem esett át az ítéleten. Ezért elvégezte a szentgyónását, majd minden rokonát behívta a szobába és elmondta nekik a történteket. Azt is megjegyezte, hogy megmenekülését a Szűzanyának, Máriának köszönheti. Valaki közbevethetné: A fiú bizonyára csak tetszhalott volt, így könnyű volt Don Boscónak „feltámasztania“. Ekkor a lelkiatya mindenki füle hallatára megkérdezte kedves tanítványától: – Akarsz-e tovább élni, szeretteid körében maradni vagy az immár megnyílt mennyországba távozni? A fiú az utóbbi mellett döntött és hamarosan elaludt az Úrban. Ezt a történetet Don Bosco többször elmondta azoknak a fiúknak, akiket az úgynevezett Oratóriumban gyűjtött össze. Ezzel is biztatni akarta kedves tanítványait, hogy kerüljék a bűnt és ha elkövetik, igyekezzenek a jó szentgyónás által mielőbb megtisztulni. Ezáltal lesznek méltók arra, hogy belépjenek Isten országába.
Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság. Teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi körül őket. A mai Európa langyos állóvíz, ahol sok ember egyik legfőbb gondja a fogyókúra, az alakformálás és értéktelen, csillogó kacatok gyűjtése, a testet, lelket megrontó élvezetek utáni hajsza. A Jóisten, úgy látom, a migrációs kérdéssel egy jó nagy fakanalat ragadott, és elkezdte kavarni ezt a hatalmas fazekat. Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott címkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk. A focicsapat sem siránkozhat, ha erős az ellenfél, hogy jaj, összeesküdtek ellenünk, tervet eszeltek ki, hogyan győzzenek le bennünket! Küzdeniük kell, megfogalmazni saját elméletüket, hogyan nyerhetik meg a meccset! Az most a kérdés, káoszba süllyedt harmadik világ lesz-e Európából, vagy a tolerancia, a becsületes munka, a párbeszéd útján mi leszünk képesek segítő kezet nyújtani, hogy mindenütt megteremtődjön egy rendezett, békés világ. Nem lehet folyamatosan félrevert harangok zajában élni, ezért nyugtassuk meg magunkat, s arra összpontosítsuk erőinket, ami a feladatunk. Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel töltsük meg a Kárpátmedencét, mert az ország mindig azé lesz, aki élettel, gyermekkel tölti meg azt. Ha nem lesz gyermek, a légüres teret a máshonnan jövő emberek töltik be. A demográfiai kérdés az egyik legfontosabb a Kárpát-medencében. Ha ezt nem tudja népünk megoldani, legördül számunkra is a függöny. Csaba testvér! 10
állapotban tíz évig feküdt az ágyban. A férje, Pista bácsi gondozta: etette, mosdatta. Mikor ő is eltávozott az élők sorából, kezelőorvosa megjegyezte: ez az ember áldozatos munkájáért Kossuth-díjat érdemelne. Ő természetesen nem gondolt ilyesmire, de azt hiszem, nem maradt el jutalma a „menynyei országházban.“ Mindjárt a bejáratnál, az első sorban emelkedik egy svéd gránitból készült síremlék. K. József még életében elkészíttette, mert nem akart akármilyen sírban nyugodni. Hadd lássa mindenki, hogy ő volt a falu legmódosabb gazdája. Így hirdette holtában is egykori gazdagságát. Valójában szegény ember volt ő és nélkülözte azokat a lelki kincseket, amelyeket átvihetünk a halál vámhivatalán is. Egyetlen fiával még halálos ágyán sem volt hajlandó kibékülni. Miért haragudott rá? Mert nem azt a lányt vette feleségül, akit ő kinézett számára. Nehéz természetű ember lévén felesége is sokat szenvedett. A harangozó azt is kifigyelte, hogy mindig csak filléreket dobott a templomi perselybe. Bezzeg a síremlékre nem sajnálta a pénzét. Kemény és hideg volt a szíve, akárcsak a gránitból készült sírköve.
Gondolatok a halálról, gyászról A halál nem elmúlás. A halál átalakulás. A lét egy más állapota. Ugyanolyan átalakulás, mint a születés. Ilyenkor, november elején megemlékezünk eltávozott szeretteinkről és emlékeztetjük magunkat arra is, hogy a halál a lét körforgásának természetes része. Fogadjuk elfogadással és emlékezzünk szívünk teljes szeretetével! Csodálatosan beszédes a magyar nyelv. Belegondoltál már a MEGBOLDOGULT kifejezésbe? Szeretteink elvesztésekor igazából magunkat gyászoljuk. Ő már boldog, igazán boldog. A boldogság szónak egy olyan értelmében, amit itt, ebben az életnek nevezett állapotban nem is ismerünk. Még a legnagyobb boldogságunkban sem. Ízlelgessük kicsit ennek a szónak az értelmét. Megnyugvást fog hozni. A halál soha nem értelmetlen. Csak nem látunk tovább az orrunk hegyénél. Nem látjuk a teljes egészet, nem látjuk az összefüggéseket. A halálnak
Szerényen, de kívánsága szerint a kereszt közelében nyugszik Mari néni. A leánya gondosan ápolja sírját, gyakran misét is mondat lelki üdvéért. Ötven éven át díszítette az oltárt és mosta a templomi ruhákat. Emlékszem, hogy újmisés káplán koromban az egyik szombaton arra kért, nézzem meg a felvirágozott oltárt. A vázák dugig voltak szebbnél szebb rózsákkal. Tréfásan megjegyeztem: Kedves Mari néni, nincs magának kecskéje? Nincsen, felelte gyanakodva. Kár, jegyeztem meg mosolyogva, mert elhozhatná, hogy a rózsák felét lelegelje. Sokkal szebb lenne az oltár, ha levegősebben díszítené. A túl sok nem mindig szép. Mari néni nem lelkesedett bírálatomért, de lassan megbarátkozott érveimmel. Istenem, ha a sírok beszélni tudnának, mennyi érdekes vallomást jegyezhetnék fel a fehér papírlapokra. Ha a sírba szállt szívek szeretete, mint valami eleven folyó, átömlene az élők utcáiba, házaiba, talán szebb lenne az életünk. A német nyelv békekertnek, Isten szántóföldjének nevezi a temetőt. Nem mindegy tehát, milyen élet magvát vetjük el benne. Gy. A.
„Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem, még ma sem értem én; hogy pár kavics mindörökre bezárhat, hogy föld alatt a hazád és a házad, ugyan hogy érteném.“ (Szabó Magda)
mindig van értelme. Az eltávozott lélek számára is, de az itt maradottak számára is. A halál egy tanítás. Sokszor mondjuk, hogy az élet igazságtalan, mert mindig a jó emberek halnak meg korán. Az élet soha nem igazságtalan. Mindig azt kapjuk, amire szükségünk van, amit kapni szeretnénk a fejlődésünk érdekében. A halál nem egy büntetés. A halál nem a rossz döntéseink, a rosszindulatunk következménye. A halál egy állapot változás. Minden lélek 3
az embert és élete ablaka nem a halálra, hanem az örökkévalóságra nyílik. Jézus eljövetele, megváltó halála, feltámadása azért történt, hogy az örök haza felé irányítsa figyelmünket. Van egy szép költeménye Mécs Lászlónak a királyfi három bánatáról. Ebben írja a költő édesanyjáról: „Hogyha ő majd holtan / fekszik a föld alatt virággá foszoltan / senki sem tudja majd, / hogy királyfi voltam.“ Ám az Isten nem hal meg és arra figyelmeztet, hogy nemcsak emlékezetében őrzi létünket, hanem átmenti azt az Atya házába.
A novemberi szél arcunkba fújja a hervadt virágok szirmait, falevelek hozzák az őszi gyászhíreket. A természet küldi őket, amely az elmúlás járma alatt nyög. Ám e gyászjelentések mellé Jézus odatette azt a meghívót is, amely az örök életre hívja az embert. Amikor a halál kikézbesíti gyászjelentésünket, mi keresztények elővesszük ezt a meghívót, amit Egyházunk már a bölcsőnkbe helyezett. Ez a meghívó az Atya házába hív, az örök élet menyegzőjére. György Attila
Kassa (Szlovákia) A Szent Erzsébet-székesegyház, a Kárpát-medence egyik legértékesebb gótikus műemléke. A dóm építése 1378 körül kezdődött. Az építkezés első szakasza kb. 1420-ig tartott, öthajós, bazilika típusú épületnek készült. A második szakaszban változtattak a terven, és a magasabb középső hajóra merőlegesen azonos magasságú kereszthajót építettek, így a kereszt alaprajz szárai közt négy alacsonyabb mennyezetű csarnok jött létre. 1461ben épült a Mátyás-torony, a királylépcső és a szentségház. A királyi díszerkély alatt egy 1440ből származó felirat olvasható, Brandysi Jiskra János hűségesküjével, ez azt tanusítja, hogy az építkezés nagyjából ebben az időben fejeződhetett be. Az építkezés harmadik szakaszában, Cromer Ágoston, bíró 1467-ben építette a Szent Keresztkápolnát, ugyanebben az évben került megépítésre a Mettertia-kápolna, a támogatók Szathmáry György esztergomi érsek szülei voltak. 1477-ben a
Szűz Mária-kápolnát és a Szent József-kápolnát készítették el, (ez utóbbi nem maradt fenn.) 1496ban készült el az északi torony. A főoltár az 1470-es évek mélyített szekrényű típusába tartozik. 1474 és 1477 között állították fel és készültek festményei. 12,5 méter magas, nyitott szárnyakkal 8,1 méter széles. Az oltár részei: szekrény a három főalakkal, predella, oromdísz, két pár szárny összesen 48 táblaképpel. Az oltárszekrény közepén Madonna-szobor karján a gyermek Jézussal (247 cm magas), jobbján Erzsébet, Keresztelő Szent János anyja (191 cm), balján Árpádházi Szent Erzsébet (194 cm) kezében tálkával és kanállal, a charitas jelképeivel. II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak 1906. október 29-én hazahozott hamvait a dóm altemplomában helyezték el. Itt nyugszik még II. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebbik fia, Rákóczi József is. Forrás: internet
A sírok között A hála erénye és a halálnál is erősebb szeretet gyakran a temetőbe irányítja lépteinket. Én már gyermekkoromban gyakori vendég voltam a halottak birodalmában. Elsősorban nagyszüleim vittek vagy küldtek a virágos sírhantok közé. Ennek egyszerű oka az volt, hogy három fiú után drága nagymamámnak kislánya született. Ilonka azonban még csecsemő korában meghalt és nagymama élete végéig gyászolta. Ha náluk voltam, gyakran kiküldött egy-egy virágcsokor kíséretében a sírjához és rám bízta az öntözés feladatát is. Innen ered a temetők iránti rokonszenvem. Nem véletlen tehát, hogy kezdő papkoromban gyakran sétáltam, imádkoztam a kistarcsai temetőben. Olykor szinte hallani véltem a sírok beszélgetését, amely képzeletem rádiójában mondott el egyet s mást a halottak életéről. 2
Mindenki tudja, hogy a temető sírjai nem egyformák. Talán csak az úgynevezett katonatemetők képeznek kivételt. Ott „katonás rendben“ sorakoznak a hősi halottak sírjai, keresztjei. Némelyik sírt gondosan ápolják, virággal ültetik be és nyári időben gyakran locsolják. A jobb módú halottak számára díszes síremléket emelnek. Aki azonban a szívekbe lát, más szempontok szerint értékeli a sírokat és a halottakat. Itt van például Pista bácsi sírja, ahol felesége mellett pihennek hamvai. Mivel nem volt családjuk, sírjuk gondozatlan. Csak a jószívű szomszédok hozzák rendbe halottak napjára. Pedig az ő sírjuk talán a legszebb az egész temetőben. Vajon miért? Juliska néninek – így hívták a feleséget – egyre gyengült a szeme és végül teljesen megvakult. Hamarosan a lábai is megbénultak és ilyen
A Szent Erzsébet katedrális, mellette a Szent Mihály kápolna 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
XVII. évfolyam 11. szám (199.)
A szent keresztségben részesült:
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ
– Farkas Kristóf, Magyar Botond István, Nagy Imecs Botond Antal, Kúti Mátyás, Dragu Erik András.
Szentségi házasságot kötöttek:
Az Úr hazahívta: – Nagy Ferenc, Szabó Péter, Lechman Teréz, Páska Magdolna.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Jeles napok az időjárásban November – Szent András hava „Tél elejét szabja Szent Erzsébet napja” november 1. – (Marianna) Mindenszentek – Ha esős Mindenszentek, / Sok hó lesz rá, figyeljetek! november 11. – Márton – Márton-napkor, ha a lúd jégen áll, / Karácsonykor térdig sárban jár. / Ha Márton napja ködös, / zűrzavaros tél lesz, / Ha pedig hideg, száraz tél. / A Márton-lúd melle csontja / Ha világos, hó lesz, / Ha fekete, eső. november 19. – Erzsébet – Ha Erzsébet megrázza pendelyét, / Leesik az első hó. november 25. – Katalin – Ha Katalin kopog, / Akkor karácsony locsog, / Viszont ha Katalin locsog, / Akkor karácsony kopog. november 30. – András – András-napi hó, / A vetésnek nem jó. 12
Kedves jubiláló házasok!
November 1.
Imádkozunk értetek és kérjük az Úristen áldását házasságotokra. Veletek együtt megköszönjük a jó Istennek az együtt megélt éveket és a megőrzött szeretetet és arra kérünk, imádkozzatok az ifjú házasokért, hogy az egymásnak tett igéretet megtartsák és merjenek gyermeket vállalni! Lajos atya és Karcsi tiszti
Élő adás! Minden vasár- és ünnepnapon a 9,00 órás szentmisét élőben közvetítjük a központi Szent József plébániatemplomból. A hallgatáshoz a http://szentjozsef.katolikussepsi.ro weboldalon megjelenő „Élő adás” ikonra kell kattintani, majd követni a megjelenő utasításokat.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ – Katolikus havilap. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722-687 448,
[email protected] Szerkesztés, nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: DEICO – Sepsiszentgyörgy ISSN: 2248-1532
www.katolikussepsi.ro
Magyar Levente – Kelemen Ágnes, Szalló Tihamér – Becsek Krisztina
2015 november
„Életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között.“ (1Pét 1,14) Walter Nigg egyik könyve ezt a címet viseli: A szentek visszatérnek. A szerző véleménye szerint semmire sincs olyan nagy szüksége a mai világnak, mint erre a visszatérésre. Az emberiség azért tart ott, ahol tart, mert olyanok térnek vissza történelmében, a jelen színpadára, akik a régi rossz darabokat igyekeznek eljátszani és mert rossz színészek, csak kényszerített tapsot kaphatnak. Milyen nevetséges vagy inkább szánalmas, ha ennek is tudnak örülni! Tapasztalataink szerint újra meg újra visszatérnek a gyilkos Káinok és szüntelen ontják az embervért. Naponta hallunk gyilkos merényletekről, terrortámadásokról, repülőgépek felrobbantásáról. Visszatérnek a fáraók, hogy rabszolgaságba alázzák a népeket. Visszatérnek a Nérók és gyilkos közszellemet teremtenek, amelyben meghervad az élet. Jönnek hívás nélkül, mert mindig akadnak gyáva árulók, akiknél harminc ezüstért eladó a becsület. De hol vannak a szentek, ki segíti visszatérésüket? Sokszor ők is hívás nélkül jönnek, mint Isten küldöttei. Ennek köszönhető, hogy „minden háborújával együtt azért a világ mégsem pokol. Bármilyen borzalmas is ez a történelem – van egy másik, mélyebb értelme is. Nem a gonoszság teszi jelentőssé. A háború és a gyűlölet kohójában a szenvedés hatása alatt az egymást szeretők városa
összeforr és egybeolvad a hősies szeretetben“ (Th. Merton, A csend szava). Ennek a hősies szeretetnek fáklyavivői a szentek. Századunk neves írója, André Gide, felveti a kérdést: „Lehet-e Isten nélkül szentté lenni?“ A mi válaszunk egyértelmű: nem lehet. Az ember Isten képmására teremtetett és ezen semmiféle tagadással nem lehet változtatni. A bűnnel beszennyezhetjük magunkat, lelkünket ördögi vonásokkal csúfíthatjuk el, de lényegét nem változtathatjuk. Az is nyilvánvaló, hogy az ember csak akkor éri el igazi termetét, ha istenképiségének kibontakoztatásán fáradozik. Minden folyó kiszáradna, ha elszakadna forrásaitól. Az ember sem részesülhet az élet teljességében, ha elszakad Istenétől. „Atyám házában sok bely van.“ (Jn 14,2) Halottak napján minden esztendőben megérkeznek a nekünk címzett gyászjelentések. Ágról szakadt, sárga és barna, piros pecsétes levelek. Róluk is leolvashatjuk a szomorú hírt: Kimúlt a nyár, elmenekült a közeledő tél halálos ölelése elől az élet. Ezen a gyászjelentésekkel szegélyezett úton indulunk a temetők felé. Megállunk szeretteink sírja előtt és hervadástól megóvott virágainkkal mondjuk el szeretetünk néma vallomását. A keresztény ember is emlékezik halottaira, de nem éri be ezzel. Jézus legmerészebb ígéretére emlékezik: „Aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog.“ A földön egyetemes törvény, hogy halállal ölelkezik az élet. Egyszer el kell engednünk a „föld emlőit“, de a hit arra tanít, hogy Isten szereti
