MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Dénes Jázmin Kriszta, Szilvási Dorotytya, Pénzes Edina Dorottya, Bene Erzsébet, Aldea Mária, Aldea Melinda, Téglás Kristóf, Váta Anita, Váta Brigitta.
Az Úr hazahívta: - Csonka András, Nyáguly Matild, Antal Borbála, Bara Margit, Bálint Gábor, Bedő Anna, Gál István, Deák Ödön, Kádár AndrÁs, Páljános Mihály, Bíró András, Jakabovits Magda.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Szent Lucia – szűz és vértanú december 13. Európa-szerte, de Szicíliában különösen népszerű szent, Diocletianus császár idejében szenvedett vértanúságot. Szenvedéstörténetének számos részletét ismerjük. Tántoríthatatlan volt hitében, és ezért hosszú kínzások után karddal lefejezték. 1894-ben Syracusában tartott ásatások megerősítették, hogy már az V. század elején sírja közelében ismerték a sírfeliratát. Tiszteletének elterjedését igazolja az is, hogy Nagy Szent Gergely pápa ideje alatt a nevét bevették a Római kánonba (I. eucharisztikus ima), ahol ez ma is megtalálható. Szent István – első vértanú december 26. A fiatal Egyház első vértanúja. Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben említi őt a hét diakónus között, majd történetét elmondja egész a vértanúságig. Csodálatos a beszéde, amely bővelkedik szó12
Új évfolyam 104. szám
noki fogásokkal is, hogy meggyőzze hallgatóit Jézus Krisztus igazságáról. Hallgatói dühükben a városon kívülre hurcolják, ahol megkövezik. Megbocsát üldözőinek, és imádkozik értük. Megkövezésének tanúja Saul, akinek lábaihoz rakták ruháikat. Szent János – apostol és evangélista december 27. Zebedeusnak, a gazdag betszaidai halásznak és Saloménak a fia. Testvérével, Jakabbal együtt a szélsőséges zelóták közé tarozott. Keresztelő tanítványa, és ő küldi őt Jézushoz. Jézus titkainak ismerője, különösen bánik vele az Úr. Ott áll Jézus keresztjénél, és reá bízza édesanyját. Részt vesz a jeruzsálemi zsinaton, hosszú apostoli munka után Patmosz szigetére kerül száműzetésbe. Itt részesül a látomásokban, amit a Jelenések könyvében ír le. Ő a negyedik evangélium szerzője, ahol mindig a „szeretett tanítványként“ szerepel. Három neki tulajdonított levél is található az Újszövetségben. Ünnepéhez kötődik a bor megáldásának szertartása. Ugyanis a hagyomány szerint mérgezett bort nyújtottak neki, mire ő egy keresztet rajzolt rá, és egy kígyó jött elő a kehelyből. Festményeken ezt is szívesen megörökítik. Aprószentek, vértanúk december 28. A keleti és a nyugati egyház kalendáriumában egyaránt megtalálható az ünnep. Mivel az esemény Urunk születéséhez kötődik, ezért karácsony közelében ünnepeljük azokat a vértanúkat, akik „nem a szavukkal, hanem a halálukkal vallották meg Krisztust“. Szent Quodvultdeus karthágói püspök az V. században ünnepélyes hangon így ír: „Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudják emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját!“ Verbényi István Lapunk megjelenését támogatta a
2007 december - karácsony hava
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Kívánunk a kedves híveknek áldott, békés, kegyelemteljes karácsonyt és boldog új esztendőt!
Lajos atya és munkatársai Rafaello: A szent család Ó, mély csöndje ennek a szent éjszakának, milyen mélységes titkokat takarsz, az isteni bölcsesség művét!... összekötve a földieket az égiekkel, az Atya ölén a Szűz ölével. Gyöngeségem nem tud megérteni Téged, hiszen önmagát sem képes megérteni, csak szeretné megadni azt, amit kívánsz, úgy, ahogy akarod. Minden elmélkedő képesség elnémul bennem, a titok nagyságát eltakarja a szeretet nagysága – s ki tudná elmondani Isten szeretetét? Vedd akaratomat, adj békét, mert amikor békét nyújtasz, szeretetet adsz. A szeretet csak benned nyughat, mert Te vagy a középpontja. Nem tudom mi tetszhet neked bennem, hogy magad felé vonzzál. Íme te, aki istállóban születtél, betértél bensőm istállójába. Nem nagyobb titok születésed, mint irántam való jóságod. II. Rákóczi Ferenc karácsonyi imája
Miért istálló Szinte örök kérdés: Jézus miért született istállóban, miért lett a szúrós szalmával bélelt jászol első pihenője? Igaz, a hívő ember elismeri, hogy Isten gondolatai nem a mi útjainkon járnak és nem a mi vágyaink, elképzeléseink szerint cselekszik. Mégis jogosnak érezzük a kérdést: miért az istálló, miért a jászol? Ha nem is fürkészhetjük ki a világszínpad Rendezőjének elgondolásait, értelmünk szerény lámpásával a megértés útjára léphetünk. Miért született Jézus istállóban? Választ keresve csak körül kell néznünk a villanyfényes városokban, a luxusvillákban, és tündöklésük fényében megpillantjuk a nyomortanyákat, ahol milliók tengetik nyomorúságos életüket. Munkanélküliek, hajléktalanok, törzsi háborúk üldözöttjei társaságában élünk. Ócska bádogházak, az utcákon folyik a szennyvíz, sokszor még annyi meleg sincs, mint az istállóban volt. A harmadik évezredbe érkező emberiségnek semmi oka a dicsekvésre. Szinte megoldhatatlan problémákkal kell szembenéznünk és gyakran fölsóhajtunk: Rajtunk már csak az Isten segíthet. Hogy segítsen, azért született istállóban. Mint egész élete során, születésekor is az utolsó helyet választotta, mert azonosulni akart mindazokkal, akik a szegény Lázárhoz hasonlóan a szívtelen gazdagok asztalánál próbálnak ételmorzsákhoz jutni. A mai világról is elmondhatjuk azt a végzetes ítéletet, amelyet Pál apostol fogalmazott meg a haldokló Római Birodalomról: Érzés és irgalom nélküli lett az emberi élet. Az ilyen élet, az ilyen kultúra pedig nem más, mint halálra létező kultúra. Képzeljétek el, ha az afrikai Tanzániából látogatóba érkezne hozzánk Roberta mama. Megcsodálná díszes karácsonyfáinkat, a felvirágzott oltárt, a betlehemi istálló gipszfiguráit és közben a fejét csóválná. Majd a mikrofonhoz lépne, hogy a maga afrikai módján egy történettel feltárja előttünk karácsony titkát. Képzeljétek el, hogy egy asszony nagymosást akar rendezni. Hátára köti 2
azt a kendőt, amiben kisgyermekét hordozza. Fogja a fehérneműt és kimegy a folyópartra. Ott gyermekét leülteti a fűbe, ő pedig munkához lát. Beáztatja a ruhákat, egy sziklán alaposan kiveri belőlük a szennyet. Hirtelen segélykiáltást hall. Gyermeke a folyóhoz mászott és a rohanó víz magával sodorta. Az anya semmit sem tudott tenni kimentésére. Fogta a kimosott ruhákat, a gyermeket hordó kendőt és hazament. Este hazajött a férje és tudomására hozta: gyermekünk belefulladt a folyóba, de a hordókendő megmaradt. – Látom – folytatja Roberta mama –, hogy most értetlenül néztek rám. Nem fogjátok fel, mit akartam mondani ezzel a történettel. Pedig igen egyszerű a tanulsága. Azt éneklitek a mai napon, hogy Jézus megszületett, mégpedig nekünk született. És ti mit csináltok? Nekem úgy tűnik, hogy elveszítettétek Jézust és csak a hordozó kendőt birtokoljátok. Ragyogóan kivilágítjátok az utcákat, az üzleteket, a karácsonyfák alján ajándékok sorakoznak, de a szívetekből hiányzik a nektek született Gyermek... Belefúlt a tagadás, a közöny, a bűn sodró áramába. Kérdezhetné valaki: Vajon mit jelent Jézust hordozni szívünkben? Nem csupán azt, hogy megismerjük életét, hogy olvassuk a bibliánkat, szentmisére járunk és megkereszteltetjük gyermekeinket. Mily fájdalmas a lelkipásztornak olyan testvéreket kísérni a temetőbe, akik úgy éltek, mintha Isten nem létezne. Csak a szokások kendője lobog a vállunkon, de hiányzik belőle Jézus. Nem éljük azt, amire tanított. Nem teszünk meg mindent, hogy kitakarítsuk saját lelkünk istállóját. Belenyugszunk abba, hogy sokaknak még istálló sem jut szállásul. Jézus azért született istállóban, hogy ezekre a gyalázatos állapotokra emlékeztessen. Nyilvánvaló, hogy a népszámlálás elmúltával a Szent Család is megfelelőbb hajlékba költözött. Nem nyomorogtak, de nem is dúslakodtak a földi javakban. Mind a kettő embertelen, istentelen állapotok létrehozója. A nyomorgóknak hiába kínáljuk György Attila
Kialudt a gyertyád, Testvér! „A régi Keleten bambuszból és papírból készített lámpásokat használtak, melyekben gyertya égett. Egy vak embernek, aki a barátjánál járt látogatóban egyik este fölajánlottak egy lámpást, hogy hazaútra vigye magával. – Nincs szükségem lámpásra – mondta a vak. – Nekem mindegy sötét van-e vagy világos. – Tudom, hogy az út megtalálásához nincs rá szükséged – válaszolta a barátja –, de ha nincs nálad, beléd ütközhet valaki. Vidd hát magaddal! A vak elindult a lámpással, és alig ment pár lépést, mikor valaki egyenesen beleszaladt. – Miért nem vigyázol – kiálltotta oda az idegennek –, nem látod ezt a lámpást? – Kialudt a gyertyád, testvér! – felelte az ismeretlen.“ Állj meg Testvérem, az Úr közeleg feléd! Állj meg, Testvérem, olvasd el mégegyszer a példázatot! Adventi koszorúd fényében úgy érzed Rólad nem szól ez a történet? Adventi gyergyád fénye úgy beragyog, hogy a meditáció címére nemmel tudsz válaszolni? Másodszor elolvasva a történetet – adventi énekek között – mégsem szól hozzád? Szeretnélek tovább kérdezni. Látod-e a képen a betlehemi Gyermekben a Te személyes Megváltódat? Tudnád Őt életed első
helyére tenni? Nem? Nem! Hát mégsem világít a gyertyád, Testvér? Gyere az Isten házába, ahol a Mindenható meggyújtja a gyertyádat! Jaj, ha valakivel összeütközöl! Látod-e a képen a betlehemi Gyermekben a Te személyes Megváltódat? Tudod Őt életed első helyére tenni? Igen? Igen! Akkor szólj szeretettel a Testvérednek: Kialudt a gyertyád, Testvér! Vigyázz, halálra zúzhatod magad, féltelek! Gyere az Isten házába, ahol a Mindenható meggyújtja a gyertyádat! Börönte Márta
Adventi kérdés Azt mondtam egy angyalnak, aki az év kapujánál fogadott: adj nekem egy lámpást, hogy biztos léptekkel mehessek szembe a bizonytalansággal. Ő így válaszolt: – Indulj csak a sötétbe, és tedd a kezed Isten kezébe, ez jobb, mint egy lámpás, és biztosabb, mint egy ismert út. Ismeretlen szerzőtől
„Édes Jézusunk, kérünk Téged, adj nekünk az emberiség iránti végtelen szeretetedből, a bűnösök iránti végtelen szelídségedből és elnézésedből, mennyei türelmedből, amellyel a szenvedéseket viselted, megingathatatlan hitedből, amellyel küzdöttél és győztél, ó, Nagy Megváltó! Te vagy a mi magasztos példánk, oltalmunk és védelmünk, Úr Jézus Krisztus! A Te nyomdokaidon kívánunk haladni, benned hinni és tanítványaid lenni. Kérünk Jézusunk, fogadj be szeretetedbe és kegyelmedbe! Ámen“
(folytatása a harmadik oldalon) 11
Magány Egy kora reggelen ismertem meg a „Nénit“... Pár évvel ezelőtt egy napfényes, tavaszi napon egy széles platójú, régi teherautó állt meg a házunk előtt. Ódon, megfakult bútorok kerültek elő a mélyéről, melyeknek látványa elszorította a szívem. Eszembe jutatta a nagymamámat, erektől göcsörtös kezének szeretetteljes simogatását, lakásának egyedi, meghatározhatatlan illatát. Vanília? Ánizs?... A bútorszállítók hangoskodása visszazökkentett a jelenbe. Vajon ki az új lakó? Pár nap múlva, kora reggel ismertem meg a „Nénit“. A lépcsőház előtt toporgott türelmetlenül, reménykedve. A postásra várt. Az idő múlásával egyre többet tudtam meg róla. Két fiúgyermekkel ajándékozta meg a sors, mégis magányosan, egyedül él. A nagyobb fiát, akivel ez idáig lakott, évekig ápolta, míg fel nem adta a harcot a rákkal szemben. A kisebbik pedig, mindjárt az egyetem befejezése után „kiszökött“ Ausztráliába. Néha jött tőle egy-egy képeslap, ilyenkor a „Néni“ a ház minden lakójával megosztotta önfeledt örömét. „– A nyár végén hazalátogat. Végre ismét láthatom!“ — újságolta örömkönnyektől fénylő szemekkel. Tervezgetett, készülődött. Megbeszélte mindenkivel, aki hajlandó volt őt végighallgatni, hogy mit fog sütni, főzni. Ahogy egyre hosszabbak lettek a napok, egyre forróbb a nyár lehelete, úgy lett egyre izgatottabb a „Néni“. Köténye zsebéből bámulatos gyorsasággal varázsolta elő „kisfia“ megsárgult gyermekkori képeit, és a szeretettől csordultig telt szívvel mesélt gyermekkori csíntevéseiről, kamaszkori kilengéseiről. Ha siettünk, nem értünk rá, nem sértődött meg. Kedvesen mosolygott és rendületlenül várt a ház előtt egy másik szomszédra. Szívszorító volt a magánya, de egyben volt benne valami furcsa. Abszurd jelenség volt. Nyár vége felé levelet kapott. „– Előléptették a fiamat! Most nem engedik haza, csak karácsonyra.“ Kárpótlásul viszont küldött pár fényképet. Jóképű ötvenes úriember, öltöny nyakkendő, hatalmas ház. Minden szép és tökéletes. De akkor mi nyugtalanított, zavart a képen? Vacsora készí10
tés közben villant be a válasz. A férfi tekintete. A szemeivel nem mosolygott. Hidegen, céltudatosan nézett az objektívbe. Már kezdtek sárgulni a falevelek, a természet és a lakók hangulata egyre komorabb lett, de a „Néni“ mindebből nem sokat érzékelt. Rendíthetetlenül várta a postást reggelente. Legtöbbször hiába. „– Nincs ideje írni, nagyon elfoglalt. Fontos ember lett“ — mentegette fiát elfogultan, majd belekezdett valamelyik régi történetbe. Hallgattam őt, s közben úgy éreztem, mintha egy régi Formán-filmet néznék. A szeretet ünnepének közeledtével egyre izgatottabb lett. Hány éve nem látta kisebbik gyermekét? Tíz, húsz? Ennyi év alatt egyszer sem talált időt arra, hogy meglátogassa édesanyját. És most sem. Karácsony után a „Néni“ egyre hallgatagabb lett, magába zárkózott. Magas, széles csípőjű ősanyatermete egyre görnyedtebb, fáradtabb lett. Egyre ritkábban mozdult ki lakásából, már nem várt levelet. Március végén egy este rosszul lett. A kórházból már nem jött haza. A fia a távoli földrészről intézte édesanyja utolsó útját. Nem kapott szabadságot... Jankovic Nóra
Lk 2,1-14
(folytatás a második oldalról)
az evangélium kenyerét. Jézus sem kell nekik, mert nincs mivel táplálniuk. A gazdagság is méreg, mert a történelem tanúsága szerint ez ásta meg Athén, Róma és talán Európa sírját. Jézus mindennapi kenyeret kér mindenki számára, és ránk bízta a kenyérosztás feladatát. Nekünk kellene gondoskodnunk arról, hogy minél több ember befogadja szívébe, és ne álljon meg a külsőségeknél. Valaki fölvetette a kérdést: Miért ünneplik a Karácsonyt azok is, akik egyébként nem sokat törődnek Istennel, keresztény hitükkel? Egy hívő költő kissé cinikusan ezt felelte a kérdésre: Sokan csak azért ünnepelnek, mert mások is ezt teszik... Ezzel ellentétben a hívő ember egyetért azzal a megállapítással, amely szerint karácsonykor az Ég megcsókolta a Földet. Igaz, hogy tudunk mi
hazug, áruló csókokról is, de általánosságban a szeretet jelét látjuk benne. Mily nagy ajándék földi életünkben a szerelem, a szeretet, a barátság, kedvesünk ölelő karjában és csóközönben élni. Ilyenkor sejtjük meg az igazi boldogság mibenlétét. Karácsonykor Jézus azért jött a Földre, hogy csendben megcsókolja a Földet, megcsókolja az egész emberiséget. Betlehemtől a Golgotáig kitárt karral állt és áll elénk, hogy megcsókoljon, hogy szívére öleljen minket. Karácsonya annak van igazán, aki elfogadja Isten felkínált szeretetét és legfőbb kötelességének tartja, hogy átadja mindazoknak, akik hisznek, hinni akarnak Isten szeretetében, a szeretet végső győzelmében.
Betlehemi látogatók
káról és most azokat akarják elrabolni. Néhányan eléjük álltak, hogy megakadályozzák közeledésüket. Ebben a pillanatban kinyílt a ház ajtaja és Szent József jelent meg a látogatók előtt. Az aggodalmaskodók meglepetésére kijelentette: – A Gyermeket bárki megnézheti, akár gazdag, akár szegény. Ezzel intett a három koldusnak, hogy lépjenek be a szobába. Szótlanul borultak le a bölcsőben fekvő Jézus előtt és a zizegő szalma láttán arra gondoltak, hogy szegénységével ez a Gyermek is hozzájuk hasonlít. József és Mária szánakozva nézték a különös látogatókat és szívből megsajnálták őket. Egy fonott kosárban rejtőztek a bölcsek ajándékai. József kiemelte belőle az aranyat. A rongyos ruhájú jövevény felé nyújtotta ezekkel a szavakkal: – Itt az arany, vegyél belőle tisztességes, meleg ruhát, enni- és innivalót. Mi megleszünk nélküle is. A másiknak felkínálta a balzsamos mirhát, hogy bekenje vele sebeit és enyhíthesse fájdalmait. A harmadiknak, aki a legszomorúbbnak látszott, a tömjént kínálta fel, hogy illatos füstje elűzze bánatát. A három látogató azonban nem nyúlt a felkínált ajándékok után. Meg is indokolták visszautasításukat. Az első kijelentette:
Az evangélium részletesen beszámol a napkeleti bölcsek Jézusnál tett látogatásáról. A keresztény hívők kezdet óta szívükbe fogadták a bölcseket, akik példát adtak arra, hogy aki őszinte szeretettel és élő hittel keresi Jézust, az meg is találja. Érthető tehát, ha ezt a történelmi eseményt a hívő képzelet körülvette a legendák koszorújával. Ezek sokszor csak kitalált történetek, de a magvuk komoly igazságokra tanítja hallgatóit vagy olvasóit. Az evangéliumból arról is értesülünk, hogy a Jézust látogató pásztorok elhíresztelték, amit láttak és hallottak. Nem csoda tehát, ha példájuk nyomán mások is felkeresték az újszülött Gyermeket. Erről szól a következő legenda: Alig hagyták el a napkeleti bölcsek Betlehemet, amikor újabb látogatók érkeztek. Minden díszes kíséret nélkül, szinte észrevétlenül osontak be a város utcáiba. Az egyik rongyos ruhában, éhesen és szomjasan nézett körül és a szent család szállása felől érdeklődött. A másik hajlott háttal lépkedett, súlyos bilincseket hordott a kezén. Látása mindenkiben szánalmat ébresztett. A harmadik ember gondozatlan hajjal, kócosan, izgatott tekintettel lépegetett társai mellett. A város lakói közül többen, akik a szent család szállása közelében tartózkodtak, gyanakodva, rosszat sejtve nézték a nem éppen rokonszenves látogatókat. Ki tudja, talán tudomást szereztek a bölcsek ajándé-
(folytatása a negyedik oldalon) 3
(folytatás a harmadik oldalról)
– Nem fogadom el az aranyat, hiszen az emberek azt gondolnák, hogy loptam valakitől. Tedd csak el, mert hamarosan szüksége lesz rá a gyermeknek. A második hasonlóképpen védekezett: – Már megszoktam sebeimet, elég erős vagyok a fájdalmak elviseléséhez. Tartsd meg a mirhát, a kisbabának nagyobb szüksége lesz reá... A harmadik bevallotta: – Én a bölcselők világából jövök, akik téves eszméikkel a kétségbeesés sivatagába vezettek. Ott elvesztettem hitemet. Mit érnék én a tömjénfüsttel? Csak ködbe burkolná kételyeimet. A jelenlévő emberek meglepődve hallgatták a három koldus vallomását. A kisded Jézus nyugodtan feküdt bölcsőjében és fénylő szemmel hallgatta látogatói szavait. – Te nem tartozol a gazdagok világához, hasonló vagy hozzánk a szegénységben. Ezért nem akarunk elmenni tőled anélkül, hogy ne adnánk valami ajándékot. Mindenki meglepetésére az első koldus egy rongydarabot helyezett Jézus elé és ezt mondta: – Amikor majd megfosztanak ruháidtól és
Harmatozzatok egek
csak egy rongyot hagynak neked, gondolj rám és imádkozz értem! A második ember levette egyik bilincsét ezekkel a szavakkal tette a bölcső elé: – Fogadd el bilincsemet és gondolj rám majd akkor, amikor téged is megkötöznek, bilincsbe vernek... A harmadik látogató csak ennyit mondott: – Fogadd el kételyeimet, Istentől való elhagyatottságomat. Nehezebb ez minden bilincsnél, nem tudom egyedül hordozni. Kérlek, vidd az irgalmas Isten elé. Abban az órában, amikor majd te is így panaszkodsz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet? A gyermek Jézus kerekre tágult szemmel nézte és hallgatta a három látogatót. Láthatóan elfogadta, sőt örült a különös ajándékoknak. Hiszen éppen azért jött, hogy magához hívja az elesetteket és megenyhítse fájdalmukat. A három látogató szemmel láthatóan megkönnyebbülve állt fel és elhagyták azt a szent helyet, ahol súlyos terheiket letehették. (Hubert Brosseder nyomán)
Bálint Sándor:
Karácsony, húsvét, pünkösd A karácsonyi ünnepkör színe a fehér, vagyis az öröm színe. Miért örül a keresztény ember karácsonykor? – Az ajándékoknak? A családnak? A gyermeknek? – Elsősorban nem ezekért, hanem mindazért, amit a Cordines-kódex karácsonyi prédikációja felsorol: „Először azért kell örülni, mert Isten emberré lett, hogy ember lenne Isten. Másodszor azért, hogy az Úr lőtt szolga, hogy a szolga lenne úrrá, és mennyországnak királya. Harmadszor azért, mert Isten mennyországból leszállott, hogy ember földről mennyekbe fölmenne. Negyedszer azért, hogy Isten lőtt embernek fia, hogy ember lenne Istennek fia. Ötödször azért, mert az haláltalan Isten lett halálossá, hogy az halálos ember lenne haláltalanná. Hatodszor azért, mert az gazdag Isten lőtt szegénnyé, hogy szegény ember lenne gazdaggá.“ Forrás: Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd, 18. o. 4
„Harmatozzatok egek, felhők hullassatok esőt! Magasságok küldjétek a Megváltót! Hozzon termést a föld, s legyen gyümölcse az Üdvözítő!“ Iz 45,8 Hányszor énekeljük az adventi időben a próféta fohászából szerkesztett éneket: Harmatozzatok egek! Mennyi mindent várunk mi emberek onnan „felülről!“ Most szeretném hozzátenni ehhez az érthető kéréshez: Harmatozzatok földi emberek! Ti is megtehetitek, olyan gazdagok vagytok. Nézzetek körül a téli világban! A csupasz fák és bokrok várakoznak a hóbundára. Még inkább a fagytól rettegő vetések. Mennyi ember fázik, melegre vágyik. Ezért: Harmatozzatok földi emberek! Nyíljék meg a szívetek, havazza be jóságával a ruhátlanokat. A fehér harmat: a tiszta szeretet az ég és föld találkozásából születik. Ezért kell várakoznunk és elébe mennünk a Közeledőnek. Mit ér Jézus érkezése, ha mi egyre hátrálunk vagy kitérünk előle? A szökevények nem részesülhetnek a találkozás örömében. Arra is fel kell figyelnünk, hogy Isten csendben jár, halkan lépked emberkereső útjain. Mi pedig beletemetkezünk a zajba, rest a fülünk, nem akarjuk meghallani léptei neszét. Olyan nehéz hangját hallató csendet teremteni magunkban. Aztán ki kellene egyenesítenünk gondolataink girbegurba utcáját, ki kellene irtanunk rendetlen érzelmeink, szenvedélyeink bozótját. A közeledő Istent csak tiszta szemmel láthatjuk meg. Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy Jézus Betlehemben két szent között született, a tisztaság ölén. A keresztfán viszont két lator között halt meg. Igaz, egyikük megtért, a másik megátalkodott. Ők a kétféle emberi magatartás őstípusai. Mire tanít Jézus szentek közötti születése és bűnösök közötti halála? Arra, hogy a tisztaságból jön és oda akar minket is elvezetni. Vagy szenteket talál vagy szentekké tesz.
Áprily Lajos:
Karácsony-est Angyal zenéje, gyertyafény kincses kezem hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó, meleg simogatást. Mi győzött érdességemen? Mitől csókolhat úgy kezem? Simogatást mitől tanult? Erembe Krisztus vére hullt? Szemembe Krisztus-könny szökött? kinyúló kézzel kérdezem. Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldus-kezem.
9
Szent István, első vértanú Amikor az apostolokat egyre inkább lekötötte a hozzájuk sereglők tanítása, segítőtársak után néztek. Ezért választottak hét diakónust, akik elsősorban a szegények gondozásával foglalkoztak. Köztük a tehetséges és buzgó István az igehirdetés szolgálatában is tevékenykedett. Eredményes prédikációi nyomán többen megtértek és megkeresztelkedtek. Ez természetesen nem tetszett a főpapoknak, az ószövetségi vallás hivatalos képviselőinek. Vitába szálltak Istvánnal, de alulmaradtak. Ekkor haragjukban kihurcolták a városból és halálra kövezték. Három évszázados keresztényüldözés után az Egyház elnyerte szabadságát és előjöhetett a föld alatti katakombákból. Nyilvánvaló, hogy ebben a békés korszakban sem feledkezett meg vértanúiról, így bontakozott ki folyamatosan tiszteletük. István vértanú esetében is így történt. A mi Érdykódexünk beszámol ereklyéinek, földi maradványainak, csontjainak megtalálásáról. A meseszerű történet arról tanúskodik, hogy a hívő képzelet csodás elemek fény koszorújával igyekezett ékesíteni a hit és szeretet hőseit. „Élt Jeruzsálemben egy Luciánus nevű buzgó pap. Amikor az egyik péntek reggel felébredt, megállt ágya mellett egy magas, idős férfi vidám arccal, hosszú szakállal, fehér palástban, aranyos kereszttel. Cipője aranyként ragyogott, kezében aranyvesszőt tartott. Ezzel érintette meg a papot és így szólt hozzá: – Megmondom neked, hol vagyunk eltemetve, ami elég utálatos hely. Menj el ezért János püspökhöz, és mondd meg neki, hogy tisztességesebb helyen helyezze el hamvainkat! Luciánus megkérdezte: – Ki vagy te? A meglepő válasz így hangzott: – Én vagyok Gamáliel, az írástudó doktor, aki Pál apostolt is tanítottam. Társam pedig Szent István, akit megköveztek és velem együtt temettek el. A harmadik Nikodémus unokám, akit Péter apostol keresztelt meg. Lucianusnak Gamáliel még két alkalommal megjelent és ő ezek után engedelmeskedett. Csontjaikat Jeruzsálem városában tisztes helyen temették el.“ 8
Az első vértanú tisztelete lassan elterjedt a keresztény hitre térő Európában és magyar hazánkban is. A németországi Passau városában ő lett a székesegyház védőszentje. Mivel pedig hazánk földje egy ideig a passaui püspökséghez tartozott, az onnan hozzánk jövő hithirdetők magukkal hozták Szent István tiszteletét. Nem véletlen tehát, hogy Géza fejedelem Vajk nevű fia a keresztségben az István nevet kapta. Igaz, hogy a keresztneveknek is megvan a maguk divatja, de fiaink ma is gyakran kapják keresztségükben az István nevet. Régebben sokan viselték ezt a nevet és az ő köszöntésükre keletkeztek az ilyen és ehhez hasonló költemények: Kinek ma föltetszett Szép fényes csillaga, Úgymint Szent Istvánnak Holnap lesz a napja. Kérjed Istenedet, Terjessze ki karját, Hogy bőven árassza Az ő szent áldását. Már minálunk a virágok Szépen bimbóznak, A mi árva vetéseink Jóval biztatnak. Élj, élj, élj sokáig, Óh Szent István sokáig. Isten tartsa, boldogítsa Szent országába! (Pusztaszeri köszöntő)
„Az Ige testté lett és közöttünk élt“ Karácsony éjjele mindig a leghosszabb, mert fénylő karjával visszanyúlik gyermekkorunkba, magához öleli legszebb emlékeinket. Megállunk a betlehemi jászol előtt és gondolatban visszamegyünk az első karácsonyig, amely egyszerűségével túlszárnyalt minden emberi elképzelést. Méltán jegyzi meg egy marxista író, Ernst Bloch: „Olyan történet, mely az istállóval kezdődik és a kereszten végződik, nem a legendák világából származik“. A kisbaba még nem tud beszélni, búját-baját sírással, örömét mosolyával jelzi, így tesz Jézus is. Ha figyelmesen nézzük, könnyeket látunk szemében. A betlehemi barlangból sötét kilátás nyílik a világra. A Gyermek sír, mert éhes. Nem édesanyja tejére, hanem az emberek szeretetére. Erre szomjazott a keresztfán is. Eljött a földre, hogy születésével és halálával hirdesse az Isten emberszeretetét. Nemde földi életünk boldogságának legfontosabb feltétele, hogy szeretetével felénk forduljon egy másik ember. Hogy megszólítson a szeretet nyelvén. Csak a szeretet nyelvén lehet megszerkeszteni az igazi béke Magna Chartáját. Kétezer év múlt el az első karácsony óta és Jézusnak végig kellett néznie a véres háborúkat! „Egyesek balga módon azt állították, hogy értem harcolnak, értem verekszenek. Megmondtam és újra mondom: nincs szükségem fegyvereitekre. Nem ismerek „szent“ háborút, fegyverekkel vívott kereszteshadjáratot. Hegyi beszédemben nyíltan megmondottam: boldogok a békességszerzők. De mert ma is sokan az erőszakban bíznak, minden okom megvan a szomorúságra. Azért van okom a mosolyra, az örvendezésre is. Örülök, hogy itt vagytok. Jólesik látni a hűséges híveket, akik kisded nyájként hétről hétre összegyűlnek templomomban, örülök a betegeknek, öregeknek, szenvedőknek, akik nálam keresnek vigasztalást. Örülök kedvenceimnek a gyermekeknek, akik megtisztulnak a keresztség fürdőjében és bizalommal fordulnak felém. Örülök, amikor a szentmisén a Miatyánkot imádkozva testvérként megfogjátok egymás kezét. Mosolygok és tőletek függ: miből lesz több a földön, Isten könnyéből vagy Isten mosolyából?“
Egy fiatal lányról beszélte valaki. Bárban, mulatóhelyen dolgozik, a konyhán. Lucynak hívják és távol a szülői háztól is megőrzi vallásos hitét. Már hetekkel előbb megkérte főnökét, engedje el az éjféli szentmisére. Ezt eddig egyetlen esztendőben sem mulasztotta el. Csao – búcsúznak tőle munkatársai, amikor 11 óra körül elindul. Mise után visszatért munkahelyére és arcán magával hozta a karácsonyi ünnep örömét. Minden szem rá szegeződött. Valaki megkérdezte: Áldoztál is? Igen. Akkor szívedben lakik az Isten. Bizonyosan. Csókolj meg valamennyiünket! Egyszerű, de igaz történet, amely a karácsony lényegére irányítja figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy hitünk szerint Jézus él bennünk. Ez arra kötelez, hogy átadjuk, elajándékozzuk másoknak is. Nélküle üres póz a kereszténység és eredménytelen minden felszínes forradalom. „Aki szereti Istent, az az örökkévalóság küszöbén játszadozik s mielőtt bármi történhetnék, a szeretet majd behúzza magához a küszöb alatt és bezárja az ajtót. Akkor aztán nem zavarja már, hogy ég a világ, mert nem tud semmi másról, csak a szeretetről“ (Th. Merton: A csend szava, 230). György Attila
Bódás János:
Nem akadt hely Nép a nép hátán nyüzsög Betlehemben, s hogy jött, Akit évezredek óta vártak, mily szégyen ez - a vaksággal vert ember nem adott helyet az Isten Fiának! Ím, legelőször barmok szeme tágul ámulattal az égi Jövevényre, s egy vén istálló korhadt jászolábul elégült meg milliók lelki éhe. Nem volt hely! S ma sincs! Lelkünk tele van, száz indulat zsibongó népe lakja, s Krisztus bolyong, az Isten hontalan! ...Feléd vezet ma szent Karácsony napja, s szennyes szívem szállásnak felajánlom: fogadd el, Jézus, s légy Uram, Királyom!
Mt 2,1-12 5
Ne fogyasztói Karácsonyt A Karácsonyt nem szabad átalakítanunk és lealáznunk a haszontalan pazarlás ünnepévé, a silány fogyasztói gondolkodás jelképévé. A Karácsony az alázat, a szegénység, a meztelenség, az Isten Fiának alacsony sorát jelképező ünnepe, az Isten Fiáé, aki azért jött, hogy megajándékozzon minket végtelen szeretetével. Ezért hát a mindenünket megosztás szellemében kellene ünnepelnünk, annak a részvételnek a hitelességében, hogy együtt vagyunk testvéreinkkel, akiknek szükségük van szeretetteljes segítségünkre. Ennek alapvető szakasznak kell lennie töprengésünkben „Istenről, aki eljő“. És találkozhatunk ezzel az Istennel, aki egy védtelen, síró gyermekben jő el. Egy beteg emberben, aki érzi, hogy testi ereje visszavonhatatlanul elhagyja. Egy öregemberben vagy öregasszonyban, aki egész életén keresztül dolgozott, és most lemorzsolódott, s alig tűri el modern társadalmunk, mely a termelékenységen és a sikeren alapul. Ó Krisztus, népek királya, akit az emberiség évszázadok óta várt és vágyott, az emberiség, melyet megsebzett és szétszórt a bűn, Te, aki mindannak talpköve vagy, amin az emberiség újjáépítheti önmagát és határozott, megvilágosító vezetést nyerhet útján a történelmen keresztül! Te, aki a megosztott népeket egyesítetted Atyádnak bemutatott áldozati adományoddal, jöjj, és mentsd meg az embert. Az ember szánalomraméltó és nagyszerű, általad jött létre „a föld porából“, és a Te képedet és hasonlóságodat hordozza! Előttünk a Karácsony Karácsony szent ünnepének megülése közeledik. Általa emlékezünk meg az Isteni Megváltó, Jézus megszületéséről Betlehemben. Ez arra ösztönöz engem... hogy veletek együtt elgondolkodjam e történelmileg meghatározó eseményen és sugalljak néhány gyakorlati szempontot is. Az evangéliumi történetre alapozódó hit azt mondja nekünk, hogy Isten emberré lett. Vagyis Ő belépett az emberi történelembe, nem annyira annak kihívásaként, hanem hogy megvilágosítsa, hogy irányt szabjon neki, s hogy megváltsa, minden egyes lélek üdvözítésével. Ez az Ige Megtestesülésének jelentése; ez karácsony hiteles jelentése, az igaz örömé és a valódi reménységé. 6
Karácsony üzenetének megértése és elfogadása egyet jelent Krisztus örök jelenvalóságával. Az értelmes, szabad férfiak és nők történelmében Jézus marad az örökkévaló és mindenki számára való üdvösség. Vagyis Ő marad a válasz az embert gyötrő végső kérdésekre és annak kegyelme, hogy a gonoszból kiemelkedhetünk és az öröklét várakozásában élhetünk. A karácsonynak e jelentését hordozzátok elmétekben, életetekben, emberi és keresztény ideáljaitokban! A mai embert megrémíti az oly sok egymásnak ellentmondó ideológia és megdöbbenti az oly sok tragikus és fájdalmas jelenség. Szüksége van arra, hogy bizonyossággal tudja, hogy minden ellenére van remény és öröm, mert Isten emberré lett, Krisztus valóban megtestesült miérettünk, a próféták által megjövendölt Megváltó eljött, és velünk maradt! Hinnünk kell a karácsonyban, erősen és mélyen! II. János Pál pápa Pilinszky János:
A FÉNYESSÉGES ANGYAL IS Emlékezés egy világháborús karácsonyra Az égbolt elsötétedett. S akár a végítélet zord fellege tört volna ránk, a föld is oly sötét lett. Gyermekszívünk is oly nehéz! A házak és a kertek, az egész törékeny világ, éreztük, velünk reszket. Aztán a roppant csöndön át puhán és észrevétlen, a hangtalan meginduló és puha hóesésben, akár a fényes pelyhek is vigyázva földet értek, a fényességes angyal is, ő is a földre lépett.
Paul Roth:
Mentsd meg a karácsonyt Óh Jézusom, mentsd meg a karásonyt. Nekünk már nincs hozzá erőnk. Mi vásárolunk és rohanunk, kis csomagokat készítünk, karácsonyfákat díszítünk, és énekeljük: „csendes éj“ De a titok, Isten Fiának titka, hogy emberré lett értünk, gyakran csak szirupos érzelgés, dekoráció. Jézusom, a mi bűnünk is, hogy ezt az ünnepet elborítják a reklámhegyek. Mi tudjuk, Kinek jár karácsonyi üdvözlet és kötelező ajándék, mindenki tudja. De meg akarunk szabadulni végre a vásárlási és ajándékozási görcstől. Szent ünnepet akarunk ülni, amelyen nem az a mérték, ki mennyit ad. Jézusom, segíts, nehogy elsüllyesszük egészen, mit jelent ez az ünnep, segíts, hogy ne csak télapók legyünk. Segíts, hogy az adventi hetekben a lelkűnkbe nézzünk. Segíts, hogy az útra visszatérjünk, s elinduljunk megint. Csak így lesznek az ajándékok jeleivé a szeretetnek – mint megannyi tükre a Te Szeretetednek. Óh Jézusom, mentsd meg a karácsonyt, ments meg minket. Ezért vállaltál embersorsot.
(Versek, 1995. Osiris-Századvég) 7
Ne fogyasztói Karácsonyt A Karácsonyt nem szabad átalakítanunk és lealáznunk a haszontalan pazarlás ünnepévé, a silány fogyasztói gondolkodás jelképévé. A Karácsony az alázat, a szegénység, a meztelenség, az Isten Fiának alacsony sorát jelképező ünnepe, az Isten Fiáé, aki azért jött, hogy megajándékozzon minket végtelen szeretetével. Ezért hát a mindenünket megosztás szellemében kellene ünnepelnünk, annak a részvételnek a hitelességében, hogy együtt vagyunk testvéreinkkel, akiknek szükségük van szeretetteljes segítségünkre. Ennek alapvető szakasznak kell lennie töprengésünkben „Istenről, aki eljő“. És találkozhatunk ezzel az Istennel, aki egy védtelen, síró gyermekben jő el. Egy beteg emberben, aki érzi, hogy testi ereje visszavonhatatlanul elhagyja. Egy öregemberben vagy öregasszonyban, aki egész életén keresztül dolgozott, és most lemorzsolódott, s alig tűri el modern társadalmunk, mely a termelékenységen és a sikeren alapul. Ó Krisztus, népek királya, akit az emberiség évszázadok óta várt és vágyott, az emberiség, melyet megsebzett és szétszórt a bűn, Te, aki mindannak talpköve vagy, amin az emberiség újjáépítheti önmagát és határozott, megvilágosító vezetést nyerhet útján a történelmen keresztül! Te, aki a megosztott népeket egyesítetted Atyádnak bemutatott áldozati adományoddal, jöjj, és mentsd meg az embert. Az ember szánalomraméltó és nagyszerű, általad jött létre „a föld porából“, és a Te képedet és hasonlóságodat hordozza! Előttünk a Karácsony Karácsony szent ünnepének megülése közeledik. Általa emlékezünk meg az Isteni Megváltó, Jézus megszületéséről Betlehemben. Ez arra ösztönöz engem... hogy veletek együtt elgondolkodjam e történelmileg meghatározó eseményen és sugalljak néhány gyakorlati szempontot is. Az evangéliumi történetre alapozódó hit azt mondja nekünk, hogy Isten emberré lett. Vagyis Ő belépett az emberi történelembe, nem annyira annak kihívásaként, hanem hogy megvilágosítsa, hogy irányt szabjon neki, s hogy megváltsa, minden egyes lélek üdvözítésével. Ez az Ige Megtestesülésének jelentése; ez karácsony hiteles jelentése, az igaz örömé és a valódi reménységé. 6
Karácsony üzenetének megértése és elfogadása egyet jelent Krisztus örök jelenvalóságával. Az értelmes, szabad férfiak és nők történelmében Jézus marad az örökkévaló és mindenki számára való üdvösség. Vagyis Ő marad a válasz az embert gyötrő végső kérdésekre és annak kegyelme, hogy a gonoszból kiemelkedhetünk és az öröklét várakozásában élhetünk. A karácsonynak e jelentését hordozzátok elmétekben, életetekben, emberi és keresztény ideáljaitokban! A mai embert megrémíti az oly sok egymásnak ellentmondó ideológia és megdöbbenti az oly sok tragikus és fájdalmas jelenség. Szüksége van arra, hogy bizonyossággal tudja, hogy minden ellenére van remény és öröm, mert Isten emberré lett, Krisztus valóban megtestesült miérettünk, a próféták által megjövendölt Megváltó eljött, és velünk maradt! Hinnünk kell a karácsonyban, erősen és mélyen! II. János Pál pápa Pilinszky János:
A FÉNYESSÉGES ANGYAL IS Emlékezés egy világháborús karácsonyra Az égbolt elsötétedett. S akár a végítélet zord fellege tört volna ránk, a föld is oly sötét lett. Gyermekszívünk is oly nehéz! A házak és a kertek, az egész törékeny világ, éreztük, velünk reszket. Aztán a roppant csöndön át puhán és észrevétlen, a hangtalan meginduló és puha hóesésben, akár a fényes pelyhek is vigyázva földet értek, a fényességes angyal is, ő is a földre lépett.
Paul Roth:
Mentsd meg a karácsonyt Óh Jézusom, mentsd meg a karásonyt. Nekünk már nincs hozzá erőnk. Mi vásárolunk és rohanunk, kis csomagokat készítünk, karácsonyfákat díszítünk, és énekeljük: „csendes éj“ De a titok, Isten Fiának titka, hogy emberré lett értünk, gyakran csak szirupos érzelgés, dekoráció. Jézusom, a mi bűnünk is, hogy ezt az ünnepet elborítják a reklámhegyek. Mi tudjuk, Kinek jár karácsonyi üdvözlet és kötelező ajándék, mindenki tudja. De meg akarunk szabadulni végre a vásárlási és ajándékozási görcstől. Szent ünnepet akarunk ülni, amelyen nem az a mérték, ki mennyit ad. Jézusom, segíts, nehogy elsüllyesszük egészen, mit jelent ez az ünnep, segíts, hogy ne csak télapók legyünk. Segíts, hogy az adventi hetekben a lelkűnkbe nézzünk. Segíts, hogy az útra visszatérjünk, s elinduljunk megint. Csak így lesznek az ajándékok jeleivé a szeretetnek – mint megannyi tükre a Te Szeretetednek. Óh Jézusom, mentsd meg a karácsonyt, ments meg minket. Ezért vállaltál embersorsot.
(Versek, 1995. Osiris-Századvég) 7
Szent István, első vértanú Amikor az apostolokat egyre inkább lekötötte a hozzájuk sereglők tanítása, segítőtársak után néztek. Ezért választottak hét diakónust, akik elsősorban a szegények gondozásával foglalkoztak. Köztük a tehetséges és buzgó István az igehirdetés szolgálatában is tevékenykedett. Eredményes prédikációi nyomán többen megtértek és megkeresztelkedtek. Ez természetesen nem tetszett a főpapoknak, az ószövetségi vallás hivatalos képviselőinek. Vitába szálltak Istvánnal, de alulmaradtak. Ekkor haragjukban kihurcolták a városból és halálra kövezték. Három évszázados keresztényüldözés után az Egyház elnyerte szabadságát és előjöhetett a föld alatti katakombákból. Nyilvánvaló, hogy ebben a békés korszakban sem feledkezett meg vértanúiról, így bontakozott ki folyamatosan tiszteletük. István vértanú esetében is így történt. A mi Érdykódexünk beszámol ereklyéinek, földi maradványainak, csontjainak megtalálásáról. A meseszerű történet arról tanúskodik, hogy a hívő képzelet csodás elemek fény koszorújával igyekezett ékesíteni a hit és szeretet hőseit. „Élt Jeruzsálemben egy Luciánus nevű buzgó pap. Amikor az egyik péntek reggel felébredt, megállt ágya mellett egy magas, idős férfi vidám arccal, hosszú szakállal, fehér palástban, aranyos kereszttel. Cipője aranyként ragyogott, kezében aranyvesszőt tartott. Ezzel érintette meg a papot és így szólt hozzá: – Megmondom neked, hol vagyunk eltemetve, ami elég utálatos hely. Menj el ezért János püspökhöz, és mondd meg neki, hogy tisztességesebb helyen helyezze el hamvainkat! Luciánus megkérdezte: – Ki vagy te? A meglepő válasz így hangzott: – Én vagyok Gamáliel, az írástudó doktor, aki Pál apostolt is tanítottam. Társam pedig Szent István, akit megköveztek és velem együtt temettek el. A harmadik Nikodémus unokám, akit Péter apostol keresztelt meg. Lucianusnak Gamáliel még két alkalommal megjelent és ő ezek után engedelmeskedett. Csontjaikat Jeruzsálem városában tisztes helyen temették el.“ 8
Az első vértanú tisztelete lassan elterjedt a keresztény hitre térő Európában és magyar hazánkban is. A németországi Passau városában ő lett a székesegyház védőszentje. Mivel pedig hazánk földje egy ideig a passaui püspökséghez tartozott, az onnan hozzánk jövő hithirdetők magukkal hozták Szent István tiszteletét. Nem véletlen tehát, hogy Géza fejedelem Vajk nevű fia a keresztségben az István nevet kapta. Igaz, hogy a keresztneveknek is megvan a maguk divatja, de fiaink ma is gyakran kapják keresztségükben az István nevet. Régebben sokan viselték ezt a nevet és az ő köszöntésükre keletkeztek az ilyen és ehhez hasonló költemények: Kinek ma föltetszett Szép fényes csillaga, Úgymint Szent Istvánnak Holnap lesz a napja. Kérjed Istenedet, Terjessze ki karját, Hogy bőven árassza Az ő szent áldását. Már minálunk a virágok Szépen bimbóznak, A mi árva vetéseink Jóval biztatnak. Élj, élj, élj sokáig, Óh Szent István sokáig. Isten tartsa, boldogítsa Szent országába! (Pusztaszeri köszöntő)
„Az Ige testté lett és közöttünk élt“ Karácsony éjjele mindig a leghosszabb, mert fénylő karjával visszanyúlik gyermekkorunkba, magához öleli legszebb emlékeinket. Megállunk a betlehemi jászol előtt és gondolatban visszamegyünk az első karácsonyig, amely egyszerűségével túlszárnyalt minden emberi elképzelést. Méltán jegyzi meg egy marxista író, Ernst Bloch: „Olyan történet, mely az istállóval kezdődik és a kereszten végződik, nem a legendák világából származik“. A kisbaba még nem tud beszélni, búját-baját sírással, örömét mosolyával jelzi, így tesz Jézus is. Ha figyelmesen nézzük, könnyeket látunk szemében. A betlehemi barlangból sötét kilátás nyílik a világra. A Gyermek sír, mert éhes. Nem édesanyja tejére, hanem az emberek szeretetére. Erre szomjazott a keresztfán is. Eljött a földre, hogy születésével és halálával hirdesse az Isten emberszeretetét. Nemde földi életünk boldogságának legfontosabb feltétele, hogy szeretetével felénk forduljon egy másik ember. Hogy megszólítson a szeretet nyelvén. Csak a szeretet nyelvén lehet megszerkeszteni az igazi béke Magna Chartáját. Kétezer év múlt el az első karácsony óta és Jézusnak végig kellett néznie a véres háborúkat! „Egyesek balga módon azt állították, hogy értem harcolnak, értem verekszenek. Megmondtam és újra mondom: nincs szükségem fegyvereitekre. Nem ismerek „szent“ háborút, fegyverekkel vívott kereszteshadjáratot. Hegyi beszédemben nyíltan megmondottam: boldogok a békességszerzők. De mert ma is sokan az erőszakban bíznak, minden okom megvan a szomorúságra. Azért van okom a mosolyra, az örvendezésre is. Örülök, hogy itt vagytok. Jólesik látni a hűséges híveket, akik kisded nyájként hétről hétre összegyűlnek templomomban, örülök a betegeknek, öregeknek, szenvedőknek, akik nálam keresnek vigasztalást. Örülök kedvenceimnek a gyermekeknek, akik megtisztulnak a keresztség fürdőjében és bizalommal fordulnak felém. Örülök, amikor a szentmisén a Miatyánkot imádkozva testvérként megfogjátok egymás kezét. Mosolygok és tőletek függ: miből lesz több a földön, Isten könnyéből vagy Isten mosolyából?“
Egy fiatal lányról beszélte valaki. Bárban, mulatóhelyen dolgozik, a konyhán. Lucynak hívják és távol a szülői háztól is megőrzi vallásos hitét. Már hetekkel előbb megkérte főnökét, engedje el az éjféli szentmisére. Ezt eddig egyetlen esztendőben sem mulasztotta el. Csao – búcsúznak tőle munkatársai, amikor 11 óra körül elindul. Mise után visszatért munkahelyére és arcán magával hozta a karácsonyi ünnep örömét. Minden szem rá szegeződött. Valaki megkérdezte: Áldoztál is? Igen. Akkor szívedben lakik az Isten. Bizonyosan. Csókolj meg valamennyiünket! Egyszerű, de igaz történet, amely a karácsony lényegére irányítja figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy hitünk szerint Jézus él bennünk. Ez arra kötelez, hogy átadjuk, elajándékozzuk másoknak is. Nélküle üres póz a kereszténység és eredménytelen minden felszínes forradalom. „Aki szereti Istent, az az örökkévalóság küszöbén játszadozik s mielőtt bármi történhetnék, a szeretet majd behúzza magához a küszöb alatt és bezárja az ajtót. Akkor aztán nem zavarja már, hogy ég a világ, mert nem tud semmi másról, csak a szeretetről“ (Th. Merton: A csend szava, 230). György Attila
Bódás János:
Nem akadt hely Nép a nép hátán nyüzsög Betlehemben, s hogy jött, Akit évezredek óta vártak, mily szégyen ez - a vaksággal vert ember nem adott helyet az Isten Fiának! Ím, legelőször barmok szeme tágul ámulattal az égi Jövevényre, s egy vén istálló korhadt jászolábul elégült meg milliók lelki éhe. Nem volt hely! S ma sincs! Lelkünk tele van, száz indulat zsibongó népe lakja, s Krisztus bolyong, az Isten hontalan! ...Feléd vezet ma szent Karácsony napja, s szennyes szívem szállásnak felajánlom: fogadd el, Jézus, s légy Uram, Királyom!
Mt 2,1-12 5
(folytatás a harmadik oldalról)
– Nem fogadom el az aranyat, hiszen az emberek azt gondolnák, hogy loptam valakitől. Tedd csak el, mert hamarosan szüksége lesz rá a gyermeknek. A második hasonlóképpen védekezett: – Már megszoktam sebeimet, elég erős vagyok a fájdalmak elviseléséhez. Tartsd meg a mirhát, a kisbabának nagyobb szüksége lesz reá... A harmadik bevallotta: – Én a bölcselők világából jövök, akik téves eszméikkel a kétségbeesés sivatagába vezettek. Ott elvesztettem hitemet. Mit érnék én a tömjénfüsttel? Csak ködbe burkolná kételyeimet. A jelenlévő emberek meglepődve hallgatták a három koldus vallomását. A kisded Jézus nyugodtan feküdt bölcsőjében és fénylő szemmel hallgatta látogatói szavait. – Te nem tartozol a gazdagok világához, hasonló vagy hozzánk a szegénységben. Ezért nem akarunk elmenni tőled anélkül, hogy ne adnánk valami ajándékot. Mindenki meglepetésére az első koldus egy rongydarabot helyezett Jézus elé és ezt mondta: – Amikor majd megfosztanak ruháidtól és
Harmatozzatok egek
csak egy rongyot hagynak neked, gondolj rám és imádkozz értem! A második ember levette egyik bilincsét ezekkel a szavakkal tette a bölcső elé: – Fogadd el bilincsemet és gondolj rám majd akkor, amikor téged is megkötöznek, bilincsbe vernek... A harmadik látogató csak ennyit mondott: – Fogadd el kételyeimet, Istentől való elhagyatottságomat. Nehezebb ez minden bilincsnél, nem tudom egyedül hordozni. Kérlek, vidd az irgalmas Isten elé. Abban az órában, amikor majd te is így panaszkodsz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet? A gyermek Jézus kerekre tágult szemmel nézte és hallgatta a három látogatót. Láthatóan elfogadta, sőt örült a különös ajándékoknak. Hiszen éppen azért jött, hogy magához hívja az elesetteket és megenyhítse fájdalmukat. A három látogató szemmel láthatóan megkönnyebbülve állt fel és elhagyták azt a szent helyet, ahol súlyos terheiket letehették. (Hubert Brosseder nyomán)
Bálint Sándor:
Karácsony, húsvét, pünkösd A karácsonyi ünnepkör színe a fehér, vagyis az öröm színe. Miért örül a keresztény ember karácsonykor? – Az ajándékoknak? A családnak? A gyermeknek? – Elsősorban nem ezekért, hanem mindazért, amit a Cordines-kódex karácsonyi prédikációja felsorol: „Először azért kell örülni, mert Isten emberré lett, hogy ember lenne Isten. Másodszor azért, hogy az Úr lőtt szolga, hogy a szolga lenne úrrá, és mennyországnak királya. Harmadszor azért, mert Isten mennyországból leszállott, hogy ember földről mennyekbe fölmenne. Negyedszer azért, hogy Isten lőtt embernek fia, hogy ember lenne Istennek fia. Ötödször azért, mert az haláltalan Isten lett halálossá, hogy az halálos ember lenne haláltalanná. Hatodszor azért, mert az gazdag Isten lőtt szegénnyé, hogy szegény ember lenne gazdaggá.“ Forrás: Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd, 18. o. 4
„Harmatozzatok egek, felhők hullassatok esőt! Magasságok küldjétek a Megváltót! Hozzon termést a föld, s legyen gyümölcse az Üdvözítő!“ Iz 45,8 Hányszor énekeljük az adventi időben a próféta fohászából szerkesztett éneket: Harmatozzatok egek! Mennyi mindent várunk mi emberek onnan „felülről!“ Most szeretném hozzátenni ehhez az érthető kéréshez: Harmatozzatok földi emberek! Ti is megtehetitek, olyan gazdagok vagytok. Nézzetek körül a téli világban! A csupasz fák és bokrok várakoznak a hóbundára. Még inkább a fagytól rettegő vetések. Mennyi ember fázik, melegre vágyik. Ezért: Harmatozzatok földi emberek! Nyíljék meg a szívetek, havazza be jóságával a ruhátlanokat. A fehér harmat: a tiszta szeretet az ég és föld találkozásából születik. Ezért kell várakoznunk és elébe mennünk a Közeledőnek. Mit ér Jézus érkezése, ha mi egyre hátrálunk vagy kitérünk előle? A szökevények nem részesülhetnek a találkozás örömében. Arra is fel kell figyelnünk, hogy Isten csendben jár, halkan lépked emberkereső útjain. Mi pedig beletemetkezünk a zajba, rest a fülünk, nem akarjuk meghallani léptei neszét. Olyan nehéz hangját hallató csendet teremteni magunkban. Aztán ki kellene egyenesítenünk gondolataink girbegurba utcáját, ki kellene irtanunk rendetlen érzelmeink, szenvedélyeink bozótját. A közeledő Istent csak tiszta szemmel láthatjuk meg. Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy Jézus Betlehemben két szent között született, a tisztaság ölén. A keresztfán viszont két lator között halt meg. Igaz, egyikük megtért, a másik megátalkodott. Ők a kétféle emberi magatartás őstípusai. Mire tanít Jézus szentek közötti születése és bűnösök közötti halála? Arra, hogy a tisztaságból jön és oda akar minket is elvezetni. Vagy szenteket talál vagy szentekké tesz.
Áprily Lajos:
Karácsony-est Angyal zenéje, gyertyafény kincses kezem hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó, meleg simogatást. Mi győzött érdességemen? Mitől csókolhat úgy kezem? Simogatást mitől tanult? Erembe Krisztus vére hullt? Szemembe Krisztus-könny szökött? kinyúló kézzel kérdezem. Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldus-kezem.
9
Magány Egy kora reggelen ismertem meg a „Nénit“... Pár évvel ezelőtt egy napfényes, tavaszi napon egy széles platójú, régi teherautó állt meg a házunk előtt. Ódon, megfakult bútorok kerültek elő a mélyéről, melyeknek látványa elszorította a szívem. Eszembe jutatta a nagymamámat, erektől göcsörtös kezének szeretetteljes simogatását, lakásának egyedi, meghatározhatatlan illatát. Vanília? Ánizs?... A bútorszállítók hangoskodása visszazökkentett a jelenbe. Vajon ki az új lakó? Pár nap múlva, kora reggel ismertem meg a „Nénit“. A lépcsőház előtt toporgott türelmetlenül, reménykedve. A postásra várt. Az idő múlásával egyre többet tudtam meg róla. Két fiúgyermekkel ajándékozta meg a sors, mégis magányosan, egyedül él. A nagyobb fiát, akivel ez idáig lakott, évekig ápolta, míg fel nem adta a harcot a rákkal szemben. A kisebbik pedig, mindjárt az egyetem befejezése után „kiszökött“ Ausztráliába. Néha jött tőle egy-egy képeslap, ilyenkor a „Néni“ a ház minden lakójával megosztotta önfeledt örömét. „– A nyár végén hazalátogat. Végre ismét láthatom!“ — újságolta örömkönnyektől fénylő szemekkel. Tervezgetett, készülődött. Megbeszélte mindenkivel, aki hajlandó volt őt végighallgatni, hogy mit fog sütni, főzni. Ahogy egyre hosszabbak lettek a napok, egyre forróbb a nyár lehelete, úgy lett egyre izgatottabb a „Néni“. Köténye zsebéből bámulatos gyorsasággal varázsolta elő „kisfia“ megsárgult gyermekkori képeit, és a szeretettől csordultig telt szívvel mesélt gyermekkori csíntevéseiről, kamaszkori kilengéseiről. Ha siettünk, nem értünk rá, nem sértődött meg. Kedvesen mosolygott és rendületlenül várt a ház előtt egy másik szomszédra. Szívszorító volt a magánya, de egyben volt benne valami furcsa. Abszurd jelenség volt. Nyár vége felé levelet kapott. „– Előléptették a fiamat! Most nem engedik haza, csak karácsonyra.“ Kárpótlásul viszont küldött pár fényképet. Jóképű ötvenes úriember, öltöny nyakkendő, hatalmas ház. Minden szép és tökéletes. De akkor mi nyugtalanított, zavart a képen? Vacsora készí10
tés közben villant be a válasz. A férfi tekintete. A szemeivel nem mosolygott. Hidegen, céltudatosan nézett az objektívbe. Már kezdtek sárgulni a falevelek, a természet és a lakók hangulata egyre komorabb lett, de a „Néni“ mindebből nem sokat érzékelt. Rendíthetetlenül várta a postást reggelente. Legtöbbször hiába. „– Nincs ideje írni, nagyon elfoglalt. Fontos ember lett“ — mentegette fiát elfogultan, majd belekezdett valamelyik régi történetbe. Hallgattam őt, s közben úgy éreztem, mintha egy régi Formán-filmet néznék. A szeretet ünnepének közeledtével egyre izgatottabb lett. Hány éve nem látta kisebbik gyermekét? Tíz, húsz? Ennyi év alatt egyszer sem talált időt arra, hogy meglátogassa édesanyját. És most sem. Karácsony után a „Néni“ egyre hallgatagabb lett, magába zárkózott. Magas, széles csípőjű ősanyatermete egyre görnyedtebb, fáradtabb lett. Egyre ritkábban mozdult ki lakásából, már nem várt levelet. Március végén egy este rosszul lett. A kórházból már nem jött haza. A fia a távoli földrészről intézte édesanyja utolsó útját. Nem kapott szabadságot... Jankovic Nóra
Lk 2,1-14
(folytatás a második oldalról)
az evangélium kenyerét. Jézus sem kell nekik, mert nincs mivel táplálniuk. A gazdagság is méreg, mert a történelem tanúsága szerint ez ásta meg Athén, Róma és talán Európa sírját. Jézus mindennapi kenyeret kér mindenki számára, és ránk bízta a kenyérosztás feladatát. Nekünk kellene gondoskodnunk arról, hogy minél több ember befogadja szívébe, és ne álljon meg a külsőségeknél. Valaki fölvetette a kérdést: Miért ünneplik a Karácsonyt azok is, akik egyébként nem sokat törődnek Istennel, keresztény hitükkel? Egy hívő költő kissé cinikusan ezt felelte a kérdésre: Sokan csak azért ünnepelnek, mert mások is ezt teszik... Ezzel ellentétben a hívő ember egyetért azzal a megállapítással, amely szerint karácsonykor az Ég megcsókolta a Földet. Igaz, hogy tudunk mi
hazug, áruló csókokról is, de általánosságban a szeretet jelét látjuk benne. Mily nagy ajándék földi életünkben a szerelem, a szeretet, a barátság, kedvesünk ölelő karjában és csóközönben élni. Ilyenkor sejtjük meg az igazi boldogság mibenlétét. Karácsonykor Jézus azért jött a Földre, hogy csendben megcsókolja a Földet, megcsókolja az egész emberiséget. Betlehemtől a Golgotáig kitárt karral állt és áll elénk, hogy megcsókoljon, hogy szívére öleljen minket. Karácsonya annak van igazán, aki elfogadja Isten felkínált szeretetét és legfőbb kötelességének tartja, hogy átadja mindazoknak, akik hisznek, hinni akarnak Isten szeretetében, a szeretet végső győzelmében.
Betlehemi látogatók
káról és most azokat akarják elrabolni. Néhányan eléjük álltak, hogy megakadályozzák közeledésüket. Ebben a pillanatban kinyílt a ház ajtaja és Szent József jelent meg a látogatók előtt. Az aggodalmaskodók meglepetésére kijelentette: – A Gyermeket bárki megnézheti, akár gazdag, akár szegény. Ezzel intett a három koldusnak, hogy lépjenek be a szobába. Szótlanul borultak le a bölcsőben fekvő Jézus előtt és a zizegő szalma láttán arra gondoltak, hogy szegénységével ez a Gyermek is hozzájuk hasonlít. József és Mária szánakozva nézték a különös látogatókat és szívből megsajnálták őket. Egy fonott kosárban rejtőztek a bölcsek ajándékai. József kiemelte belőle az aranyat. A rongyos ruhájú jövevény felé nyújtotta ezekkel a szavakkal: – Itt az arany, vegyél belőle tisztességes, meleg ruhát, enni- és innivalót. Mi megleszünk nélküle is. A másiknak felkínálta a balzsamos mirhát, hogy bekenje vele sebeit és enyhíthesse fájdalmait. A harmadiknak, aki a legszomorúbbnak látszott, a tömjént kínálta fel, hogy illatos füstje elűzze bánatát. A három látogató azonban nem nyúlt a felkínált ajándékok után. Meg is indokolták visszautasításukat. Az első kijelentette:
Az evangélium részletesen beszámol a napkeleti bölcsek Jézusnál tett látogatásáról. A keresztény hívők kezdet óta szívükbe fogadták a bölcseket, akik példát adtak arra, hogy aki őszinte szeretettel és élő hittel keresi Jézust, az meg is találja. Érthető tehát, ha ezt a történelmi eseményt a hívő képzelet körülvette a legendák koszorújával. Ezek sokszor csak kitalált történetek, de a magvuk komoly igazságokra tanítja hallgatóit vagy olvasóit. Az evangéliumból arról is értesülünk, hogy a Jézust látogató pásztorok elhíresztelték, amit láttak és hallottak. Nem csoda tehát, ha példájuk nyomán mások is felkeresték az újszülött Gyermeket. Erről szól a következő legenda: Alig hagyták el a napkeleti bölcsek Betlehemet, amikor újabb látogatók érkeztek. Minden díszes kíséret nélkül, szinte észrevétlenül osontak be a város utcáiba. Az egyik rongyos ruhában, éhesen és szomjasan nézett körül és a szent család szállása felől érdeklődött. A másik hajlott háttal lépkedett, súlyos bilincseket hordott a kezén. Látása mindenkiben szánalmat ébresztett. A harmadik ember gondozatlan hajjal, kócosan, izgatott tekintettel lépegetett társai mellett. A város lakói közül többen, akik a szent család szállása közelében tartózkodtak, gyanakodva, rosszat sejtve nézték a nem éppen rokonszenves látogatókat. Ki tudja, talán tudomást szereztek a bölcsek ajándé-
(folytatása a negyedik oldalon) 3
Miért istálló Szinte örök kérdés: Jézus miért született istállóban, miért lett a szúrós szalmával bélelt jászol első pihenője? Igaz, a hívő ember elismeri, hogy Isten gondolatai nem a mi útjainkon járnak és nem a mi vágyaink, elképzeléseink szerint cselekszik. Mégis jogosnak érezzük a kérdést: miért az istálló, miért a jászol? Ha nem is fürkészhetjük ki a világszínpad Rendezőjének elgondolásait, értelmünk szerény lámpásával a megértés útjára léphetünk. Miért született Jézus istállóban? Választ keresve csak körül kell néznünk a villanyfényes városokban, a luxusvillákban, és tündöklésük fényében megpillantjuk a nyomortanyákat, ahol milliók tengetik nyomorúságos életüket. Munkanélküliek, hajléktalanok, törzsi háborúk üldözöttjei társaságában élünk. Ócska bádogházak, az utcákon folyik a szennyvíz, sokszor még annyi meleg sincs, mint az istállóban volt. A harmadik évezredbe érkező emberiségnek semmi oka a dicsekvésre. Szinte megoldhatatlan problémákkal kell szembenéznünk és gyakran fölsóhajtunk: Rajtunk már csak az Isten segíthet. Hogy segítsen, azért született istállóban. Mint egész élete során, születésekor is az utolsó helyet választotta, mert azonosulni akart mindazokkal, akik a szegény Lázárhoz hasonlóan a szívtelen gazdagok asztalánál próbálnak ételmorzsákhoz jutni. A mai világról is elmondhatjuk azt a végzetes ítéletet, amelyet Pál apostol fogalmazott meg a haldokló Római Birodalomról: Érzés és irgalom nélküli lett az emberi élet. Az ilyen élet, az ilyen kultúra pedig nem más, mint halálra létező kultúra. Képzeljétek el, ha az afrikai Tanzániából látogatóba érkezne hozzánk Roberta mama. Megcsodálná díszes karácsonyfáinkat, a felvirágzott oltárt, a betlehemi istálló gipszfiguráit és közben a fejét csóválná. Majd a mikrofonhoz lépne, hogy a maga afrikai módján egy történettel feltárja előttünk karácsony titkát. Képzeljétek el, hogy egy asszony nagymosást akar rendezni. Hátára köti 2
azt a kendőt, amiben kisgyermekét hordozza. Fogja a fehérneműt és kimegy a folyópartra. Ott gyermekét leülteti a fűbe, ő pedig munkához lát. Beáztatja a ruhákat, egy sziklán alaposan kiveri belőlük a szennyet. Hirtelen segélykiáltást hall. Gyermeke a folyóhoz mászott és a rohanó víz magával sodorta. Az anya semmit sem tudott tenni kimentésére. Fogta a kimosott ruhákat, a gyermeket hordó kendőt és hazament. Este hazajött a férje és tudomására hozta: gyermekünk belefulladt a folyóba, de a hordókendő megmaradt. – Látom – folytatja Roberta mama –, hogy most értetlenül néztek rám. Nem fogjátok fel, mit akartam mondani ezzel a történettel. Pedig igen egyszerű a tanulsága. Azt éneklitek a mai napon, hogy Jézus megszületett, mégpedig nekünk született. És ti mit csináltok? Nekem úgy tűnik, hogy elveszítettétek Jézust és csak a hordozó kendőt birtokoljátok. Ragyogóan kivilágítjátok az utcákat, az üzleteket, a karácsonyfák alján ajándékok sorakoznak, de a szívetekből hiányzik a nektek született Gyermek... Belefúlt a tagadás, a közöny, a bűn sodró áramába. Kérdezhetné valaki: Vajon mit jelent Jézust hordozni szívünkben? Nem csupán azt, hogy megismerjük életét, hogy olvassuk a bibliánkat, szentmisére járunk és megkereszteltetjük gyermekeinket. Mily fájdalmas a lelkipásztornak olyan testvéreket kísérni a temetőbe, akik úgy éltek, mintha Isten nem létezne. Csak a szokások kendője lobog a vállunkon, de hiányzik belőle Jézus. Nem éljük azt, amire tanított. Nem teszünk meg mindent, hogy kitakarítsuk saját lelkünk istállóját. Belenyugszunk abba, hogy sokaknak még istálló sem jut szállásul. Jézus azért született istállóban, hogy ezekre a gyalázatos állapotokra emlékeztessen. Nyilvánvaló, hogy a népszámlálás elmúltával a Szent Család is megfelelőbb hajlékba költözött. Nem nyomorogtak, de nem is dúslakodtak a földi javakban. Mind a kettő embertelen, istentelen állapotok létrehozója. A nyomorgóknak hiába kínáljuk György Attila
Kialudt a gyertyád, Testvér! „A régi Keleten bambuszból és papírból készített lámpásokat használtak, melyekben gyertya égett. Egy vak embernek, aki a barátjánál járt látogatóban egyik este fölajánlottak egy lámpást, hogy hazaútra vigye magával. – Nincs szükségem lámpásra – mondta a vak. – Nekem mindegy sötét van-e vagy világos. – Tudom, hogy az út megtalálásához nincs rá szükséged – válaszolta a barátja –, de ha nincs nálad, beléd ütközhet valaki. Vidd hát magaddal! A vak elindult a lámpással, és alig ment pár lépést, mikor valaki egyenesen beleszaladt. – Miért nem vigyázol – kiálltotta oda az idegennek –, nem látod ezt a lámpást? – Kialudt a gyertyád, testvér! – felelte az ismeretlen.“ Állj meg Testvérem, az Úr közeleg feléd! Állj meg, Testvérem, olvasd el mégegyszer a példázatot! Adventi koszorúd fényében úgy érzed Rólad nem szól ez a történet? Adventi gyergyád fénye úgy beragyog, hogy a meditáció címére nemmel tudsz válaszolni? Másodszor elolvasva a történetet – adventi énekek között – mégsem szól hozzád? Szeretnélek tovább kérdezni. Látod-e a képen a betlehemi Gyermekben a Te személyes Megváltódat? Tudnád Őt életed első
helyére tenni? Nem? Nem! Hát mégsem világít a gyertyád, Testvér? Gyere az Isten házába, ahol a Mindenható meggyújtja a gyertyádat! Jaj, ha valakivel összeütközöl! Látod-e a képen a betlehemi Gyermekben a Te személyes Megváltódat? Tudod Őt életed első helyére tenni? Igen? Igen! Akkor szólj szeretettel a Testvérednek: Kialudt a gyertyád, Testvér! Vigyázz, halálra zúzhatod magad, féltelek! Gyere az Isten házába, ahol a Mindenható meggyújtja a gyertyádat! Börönte Márta
Adventi kérdés Azt mondtam egy angyalnak, aki az év kapujánál fogadott: adj nekem egy lámpást, hogy biztos léptekkel mehessek szembe a bizonytalansággal. Ő így válaszolt: – Indulj csak a sötétbe, és tedd a kezed Isten kezébe, ez jobb, mint egy lámpás, és biztosabb, mint egy ismert út. Ismeretlen szerzőtől
„Édes Jézusunk, kérünk Téged, adj nekünk az emberiség iránti végtelen szeretetedből, a bűnösök iránti végtelen szelídségedből és elnézésedből, mennyei türelmedből, amellyel a szenvedéseket viselted, megingathatatlan hitedből, amellyel küzdöttél és győztél, ó, Nagy Megváltó! Te vagy a mi magasztos példánk, oltalmunk és védelmünk, Úr Jézus Krisztus! A Te nyomdokaidon kívánunk haladni, benned hinni és tanítványaid lenni. Kérünk Jézusunk, fogadj be szeretetedbe és kegyelmedbe! Ámen“
(folytatása a harmadik oldalon) 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Dénes Jázmin Kriszta, Szilvási Dorotytya, Pénzes Edina Dorottya, Bene Erzsébet, Aldea Mária, Aldea Melinda, Téglás Kristóf, Váta Anita, Váta Brigitta.
Az Úr hazahívta: - Csonka András, Nyáguly Matild, Antal Borbála, Bara Margit, Bálint Gábor, Bedő Anna, Gál István, Deák Ödön, Kádár AndrÁs, Páljános Mihály, Bíró András, Jakabovits Magda.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Szent Lucia – szűz és vértanú december 13. Európa-szerte, de Szicíliában különösen népszerű szent, Diocletianus császár idejében szenvedett vértanúságot. Szenvedéstörténetének számos részletét ismerjük. Tántoríthatatlan volt hitében, és ezért hosszú kínzások után karddal lefejezték. 1894-ben Syracusában tartott ásatások megerősítették, hogy már az V. század elején sírja közelében ismerték a sírfeliratát. Tiszteletének elterjedését igazolja az is, hogy Nagy Szent Gergely pápa ideje alatt a nevét bevették a Római kánonba (I. eucharisztikus ima), ahol ez ma is megtalálható. Szent István – első vértanú december 26. A fiatal Egyház első vértanúja. Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben említi őt a hét diakónus között, majd történetét elmondja egész a vértanúságig. Csodálatos a beszéde, amely bővelkedik szó12
Új évfolyam 104. szám
noki fogásokkal is, hogy meggyőzze hallgatóit Jézus Krisztus igazságáról. Hallgatói dühükben a városon kívülre hurcolják, ahol megkövezik. Megbocsát üldözőinek, és imádkozik értük. Megkövezésének tanúja Saul, akinek lábaihoz rakták ruháikat. Szent János – apostol és evangélista december 27. Zebedeusnak, a gazdag betszaidai halásznak és Saloménak a fia. Testvérével, Jakabbal együtt a szélsőséges zelóták közé tarozott. Keresztelő tanítványa, és ő küldi őt Jézushoz. Jézus titkainak ismerője, különösen bánik vele az Úr. Ott áll Jézus keresztjénél, és reá bízza édesanyját. Részt vesz a jeruzsálemi zsinaton, hosszú apostoli munka után Patmosz szigetére kerül száműzetésbe. Itt részesül a látomásokban, amit a Jelenések könyvében ír le. Ő a negyedik evangélium szerzője, ahol mindig a „szeretett tanítványként“ szerepel. Három neki tulajdonított levél is található az Újszövetségben. Ünnepéhez kötődik a bor megáldásának szertartása. Ugyanis a hagyomány szerint mérgezett bort nyújtottak neki, mire ő egy keresztet rajzolt rá, és egy kígyó jött elő a kehelyből. Festményeken ezt is szívesen megörökítik. Aprószentek, vértanúk december 28. A keleti és a nyugati egyház kalendáriumában egyaránt megtalálható az ünnep. Mivel az esemény Urunk születéséhez kötődik, ezért karácsony közelében ünnepeljük azokat a vértanúkat, akik „nem a szavukkal, hanem a halálukkal vallották meg Krisztust“. Szent Quodvultdeus karthágói püspök az V. században ünnepélyes hangon így ír: „Ó, micsoda kegyelmi ajándék! Milyen érdemeik alapján jutottak a kisdedek e győzelemre? Beszélni sem tudnak még, és máris megvallják Krisztust! Karjaikat még harcra sem tudják emelni, de máris elragadják a győzelem pálmáját!“ Verbényi István Lapunk megjelenését támogatta a
2007 december - karácsony hava
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Kívánunk a kedves híveknek áldott, békés, kegyelemteljes karácsonyt és boldog új esztendőt!
Lajos atya és munkatársai Rafaello: A szent család Ó, mély csöndje ennek a szent éjszakának, milyen mélységes titkokat takarsz, az isteni bölcsesség művét!... összekötve a földieket az égiekkel, az Atya ölén a Szűz ölével. Gyöngeségem nem tud megérteni Téged, hiszen önmagát sem képes megérteni, csak szeretné megadni azt, amit kívánsz, úgy, ahogy akarod. Minden elmélkedő képesség elnémul bennem, a titok nagyságát eltakarja a szeretet nagysága – s ki tudná elmondani Isten szeretetét? Vedd akaratomat, adj békét, mert amikor békét nyújtasz, szeretetet adsz. A szeretet csak benned nyughat, mert Te vagy a középpontja. Nem tudom mi tetszhet neked bennem, hogy magad felé vonzzál. Íme te, aki istállóban születtél, betértél bensőm istállójába. Nem nagyobb titok születésed, mint irántam való jóságod. II. Rákóczi Ferenc karácsonyi imája
Házszentelés 2007 - 2008-ban Napok
Csoport
2007.
I.
December 27
II.
Csütörtök
III.
2007.
I.
December 28
II.
Péntek
III.
2007.
I.
December 29
II.
Szombat
III.
2008.
I.
Napi beosztás Kossuth L.-, Martinovits-, Kőrösi Cs. Sándor utcák, Csíki utca belső fele, Templom utca és Szabadság tér. Május 1-, Horea-Closca-, Sólyom-, Dakó-, Konsza S. utcák és Gábor Áron tér (Mihai Viteazul). Váradi József utca és Gesztenye sétány. Ág utca 3, 4, 5, 8, 9, 10, 11, 12, 13-as tömbök és a Bem József utca Akácos-, Hajnal-, Tavasz-,Fenyves-, Szegfű-, Rózsa, Kertész, Fecske, Sas, V. Babes, Galamb utcák. Vadász-, Fülemüle-, Gólya-, Cserei Jánosné-, Nap-, Hóvirág-, Ibolya-, Losy S.E., Gáll L. és G. Enescu utcák. Jókai Mór,-, Tanya-, és Kós Károly utcák József Attila-, Budai Nagy Antal-, Villa- és Csorgó utcák. Dózsa György-, Zöld Péter-, Bólyai János-, Erdő és Virág utcák. 1918 December 1 úti magánházak és a 12- és 15-ös tömbházak.
Január 2 Szerda
II.
2008.
I.
Január 3
II.
Csütörtök
III.
2008.
I.
Esthajnalcsillag és Zefir utcák tömbházai
Január 4
II.
Gödri Ferenc és Gróf Mikó Imre utcák
Péntek
III.
Textil, Bánki Donáth, Kriza János, Horgász, Bárányka, Széna, Lázár Mihály utcák
Olt utca és tömbházai, Gyárfás Jenő utca. Arany János-, Nagy György-, Puskás Tuvadar utcák és a Sport utca 2sz. 13 tömb, 4 sz. 14 tömb, 6sz. 15 tömbök Nicolae Balcescu-, Mikes Kelemen- és Híd utcák tömbházai. Grigore Balan út a Munkaügyi hivataltól a jelzőlámpákig
2008.
I.
Ifjúsági st. 13. tömb és Vasile Goldis 1, 2, 11, 12, 14, 19, 20, 21-es tömbházak
Január 5
II.
V. Goldis 8, 13, 14, 15, 16, 22, 23, 7/24, 11/24-es tömbök
Szombat
III. Rövid, Hőközpont és Testvériség utcák tömbházai
2008.
I.
Stadion utca és tömbházai
Január 7
II.
Domb- és Fáklya utcák
Hétfő
III. Sajtó- és Múzsák utcák
2008.
I.
Egészségügyi sétány és a László Ferenc utca
Január 8
II.
Jövő és az Árnyas utcák
Kedd 2008. Január 9, 10 Szerda, Csütörtök
III. A. Saguna, Benedek E., Hársfa és Táncsics M. utcák
Pótházszentelés
