Az állás
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
Már szóltunk arról, hogy az Istennek kijáró tisztelet bizonyos meghatározott testtartást kíván. Isten olyan végtelenül nagy, mi pedig oly parányiak vagyunk, hogy e tudat külsőleg is megnyilvánul: megkicsinyít, térdre kényszerít bennünket. A hódolatos lelkület azonban még másképpen is megmutatkozhat. Képzeld el, hogy ülsz és pihensz vagy beszélgetsz valakivel. Most olyan személy jön, akit nagyon tisztelsz, és hozzád fordul. Úgye ilyen esetben rögtön fölkelnél, egyenes állásban hallgatnád meg szavait és válaszolnál neki? Mit jelent ez? Az állás mindenekelőtt összeszedettséget jelent, mert ilyenkor az ülés kényelmes testtartásával szemben fegyelmezett, feszes testállást veszünk fel. Annyit is jelent, hogy figyelünk, mert az állásban van valami feszültség, éberség. És végül azt is jelenti, hogy készen állunk, mert aki áll, minden további nélkül útnak is indulhat. Haladéktalanul végrehajthat egy megbízatást, hozzáfoghat valamilyen munkához, mihelyt erre parancsot kap. Az állás tehát az Isten iránti hódolatnak másik oldalát mutatja meg. A térdelésben kifejezésre jutott az imádás, nyugodt kitartás - itt pedig az éber, tevékeny lelkület. Ilyen tisztelet tölti el a készenlétben álló szolgát, a harcrakész katonát. Az ilyen hódolatos tisztelet állást kíván. Fölállunk, midőn fölhangzik a szentmisében az örömhír, az evangélium. Állnak a keresztszülők, amikor a gyermek helyett leteszik a keresztségi fogadást. Állnak a jegyesek, amikor az oltár előtt örök hűséget fogadnak egymásnak. És állunk még sok más szertartásnál is. Némelykor a magánimádságban is igen kifejező lehet az állás. Az első keresztények szívesen imádkoztak állva. Bizonyára ismered a katakombák Orante-képét: egyenes tartású alak, nemesen leomló ruhában, kitárt karokkal.
A szent keresztségben részesültek, - Oltean Noémi, Pakulár Levente András, Bíró Márta, Préda Kincső Csengelle, Szántó Anita Mónika, Kelemen Renáta Mária (Szt. József plebánia) Szentségi házasságot kötöttek: Ferenczi Csaba - Boér Piroska, Kisgyörgy Géza - Balázs Erika, Turoczki János - Tánczos Melinda (Szt. József plebánia) Az Úr hazahívta: - Incze Margit, Fábián Ilona, Kis Borbála, Lupuj Viktor, György Mihály (Szt. József plebánia) Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Szabadon és fegyelmezetten áll, hallgatva az igét és készen arra, hogy vidám lélekkel lásson a teljesítéséhez. Van úgy is, hogy nem megy a térdelés, az ember feszélyezve érzi magát általa. Ilyenkor jót tesz az állás: felszabadít. De csakis a helyes állás! Akkor, ha mindkét lábunkon állunk, és nem támaszkodunk. Egyenes térdekkel, nem pedig hanyagul, meghajlítva azokat. Ki kell húznunk magunkat, uralkodnunk kell önmagunkon. Ezzel az imádság fegyelmezett, de ugyanakkor szabad is lesz, telve hódolattal és tettrekészséggel. Romano Guardini
Lapunk megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta! 6
Új évfolyam 38. szám
2002 június
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Júniusi gondolatok Az új évezred második évzáróját élték meg a diákok. Végre megszólalt a vakációt jelző csengő. A jól végzett munka után édes a pihenés. Mindenki megérdemli ezt a pihenést, aki az iskolai év alatt komolyan, lelkiismeretesen, kitartással végezte feladatát. Nem kis feladattal kellett megküzdjenek a diákok. A kisiskolásnak be kellett mennie betűországba, s ott el kellett igazodnia. Milyen nehéz volt, amíg az egyenes, a görbe vonalakból betű lett, s amíg sikerült ezeket a betűket szavakká, mondatokká összeolvasni. S ugyancsak a számok birodalma is bonyolultnak bizonyult. De lám a kitartó munkának megvan az eredménye, olvas, ír, számol a kis elsős is. S a nagyobbak egy lépéssel előbbre haladtak a tudomány csodálatos mélységeiben. Most a vakáció hozza meg a testi-lelki felüdülést, megerősödést. Azok a diákok, akik nyolc év után döntő állomáshoz érkeztek, munkájuk eredményét, vizsgákkal mérik le. Isten segítse vizsgázó diákjainkat! A Szentlélek megvilágosító kegyelme kísérje a próbákon s a továbblépésben! Érettségiző nagydiákjainknak néhány nappal ezelőtt utoljára szólt a csengő. Vége azoknak a csodaszép diákéveknek. Az utolsó csengő egyben jelzi a felnőtté válás kezdetét is. Kilépnek az iskola kapuin s elkezdődik a küzdelmes élet. De addig még próbát kell tegyenek „érettségükről”. Be kell bizonyítaniuk, hogy a négy középiskolai év alatt tudásban úgy felkészültek, hogy képesek lesznek az egyetem padjaiba is beülni. A nehezebb „vizsga” azonban az „élet iskolájában” kezdődik el. A világ várja az “új embert”, titeket végzős nagydiákokat, akiknek meg kell élnetek a szeretet, a hűség, az igazság, a jóság várva várt valóságát. Legyetek ezek megtestesítői, megélői. A lelki felkészülés is adva volt számotokra a négy év alatt. Hiszem azt, hogy az elvetett mag jó talajba hullt s lelketekben, életetekben bő termést hoz. Imádságainkkal kísértünk el a kicsengetés fönséges óráiban. Az érettségi nehéz, ideget, lelket próbáló óráiban mellettetek állunk, s kérjük a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy mindannyian helytálljatok. Munkátokat, terveiteket áldja meg a mindenható Isten! Minden kis- és nagydiáknak, vakációra induló felnőttnek testi lelki felüdülést s az Úr áldását kívánom. JÓ VAKÁCIÓT! Lajos atya
Jézus Szíve minden dicséretre legméltóbb Szív - Tudtad-e, hogy június Jézus Szíve hónapja? 430-ban Észak-Afrikát vandálok pusztították. A menekültek a már haldokló nagy hippói püspökhöz, Szent Ágostonhoz rohantak. Ő végső kimerülésében ezt az egy mondatot ismételgette: „Redeamus in cor.” („Térjetek vissza a szívhez.”). Minden évben halljuk a nagypénteki szertartásban Szent János evangéliumának szavait: „Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle” - Jn 19, 33-34 Az embert testi-lelki személyi mivoltának mélységét a Szentírás gyakran fejezi ki a „szív” szóval. Különösen az előbb említett jánosi idézet irányítja a figyelmet Krisztusnak a kereszten lándzsával átszúrt oldalára, mely egyben tanúsítja halálának és feltámadásának bizonyosságát (Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” - Jn 20, 27). Már a 12 - 13. századi misztikusok számára Jézus istenemberi szeretetének szimbólumává vált. Az oldalából kifolyt vért és vizet pedig az Eukarisztia és a keresztség jelképének tekintették. Az újkori Jézus Szíve tisztelet elindítója Alacoque Szent Margit Mária vizitációs szerzetesnő magánkinyilatkoztatása volt (1673 - 1675 között a Paray le Monial-i zárdában). A Jézus Szíve tisztelet terjesztői Colombiére Szent Kolos, Eudes Szent János és P. Berulle voltak a 17. században. XIII. Kelemen pápa 1765-ben a lengyel egyház és egy római testvérület kérésére engedélyezte Jézus 2
Szíve ünnepét az Úrnap nyolcada utáni pénteken. Érdeme van ebben a „népdalszerző püspöknek” Liguori Szent Alfonznak, aki hihetetlen érzékenységgel közelítette meg a kultusz fontosságát. 1758-ban ő adta ki a Kilenced Jézus Szent Szívéhez című könyvet. Az ünneplés a világegyházban száz esztendő múlva kapott bőséges teret, IX. Pius pápa jóvoltából (1856-ban). XIII. Leó 1899-ben, a századfordulón, a világot felajánlotta Jézus Szívének. XI. és XII. Pius is emelte az ünnep rangját. Jelenleg a húsvéti idő utáni harmadik (ill. Pünkösdvasárnap utáni harmadik) pénteken van Jézus Szentséges Szívének fő ünnepe. A Jézus Szíve-tisztelet további módja az elsőpénteki gyónás és áldozás. Ez az újkori tisztelet áttörte a felvilágosodás és liberalizmus közömbösségét, és részben általánossá tette a rendszeres és gyakori szentáldozást. A Jézus Szíve-tisztelet lényege XII. Pius pápa így világította meg a Jézus Szíve-tisztelet lényegét: „Imádatunk az Istenemberre irányul, Jézusnak emberi természetére, amelyet az örök Ige, Isten egyszülöttje az idők teljességében magára vett. Fizikai, tehát valós testi értelemben tiszteljük a Szent Szívet, amely a szeretettől és más érzelmek ösztönzésétől megdobbant, de ebbe az imádásunkba beleértjük Krisztusnak szentséges emberi lelkét, a maga természetes és természetfölötti adományaival, és sose tévesztjük szem elől, hogy ez a fizikai Szív azért imádandó, mivel a személyes egység titka által elszakíthatatlanul egyesült az istenség második személyével… Amikor Jézus Szentséges Szívét imádjuk, akkor magát Jézust imádjuk. A Szív jelképe
(folytatás a harmadik oldalról)
A kéz
Szent Bonaventura dicséneke Páduai Szent Antal tiszteletére Csodákat kik látni vágytok, Ó jöjjetek Szent Antalhoz! Fekélyt, nyomort, vétket, halált, Sátánt elűz, gyógyulást hoz. Szent Antalnak imájára Tenger enged, bilincs törik, Az elveszett tagot, vagyont Ifjú és agg visszanyerik. Veszély tűnik, szükség múlik, Pádovában azt hirdetik, Azt beszélik, kik érezték Szent Antalnak jótetteit. Szent Antalnak imájára Tenger enged, bilincs törik, Az elveszett tagot, vagyont Ifjú és agg visszanyerik. Dicsőséget zengünk neked Atya, Fiú, és Szentlélek! Szentháromság egy Istennek Áldás legyen és dicséret! Szent Antalnak imájára Tenger enged, bilincs törik, Az elveszett tagot, vagyont Ifjú és agg visszanyerik.
Ha valaki összeszedi magát s lelkében egyedül van Istennel, akkor a két kéz szorosan egymásba kulcsolódik, az egymás közé illesztett ujjak összeszorulnak, mintha a belső áramlásnak, amely szeretne kicsapni, most az egyik kézből a másikba kellene átömlenie, visszaáradnia a belsőbe, hogy minden ott bent maradjon Istennél. Önmagunk összeszedése ez, mellyel védjük az elrejtett Istent. És ez azt mondja: “Isten az enyém, én meg az övé, és mi ketten ott bent magunkban vagyunk.” Hasonlóképpen tesz a kéz akkor is, amikor valami belső feszültség, valami nagy ínség, fájdalom fenyeget kitöréssel. Ismét szorosra kulcsolódnak a kezek, és a kéztördelésben a lélek küszködik önmagával, míg csak önmagát legyőzve el nem csöndesedik. Ha azonban valaki alázatos, tisztelettudó lélekkel áll Isten előtt, akkor két kezét kiegyenesítve egymáshoz illeszti. Ez a tartás szilárd fegyelemezettséget, öntudatos tiszteletadást jelent. Alázatosan és jól rendezetten szól ebből a mi szavunk Istenhez, és e helyzetben figyelmes készséggel hallgatjuk Isten szavát. De ez a kéztartás kifejezhet megadást és odaadást is, ha kezeinket, melyekkel védekezünk, most mintegy összekötözve az Ő kezébe helyezzük. Előfordulhat az is, hogy a lélek nagy örömében vagy hálájában egészen megnyílik Isten előtt, hogy orgonaként minden regiszterét megnyitja s kiárad belső gazdagsága. Vagy a vágy feszíti a lelket s azért kiált. Ilyenkor kitárjuk karjainkat és szétterjesztjük kezünket, hogy szabadjára engedjük a lélek áramát, vagy, hogy a lélek teljes egészében fölfoghassa azt, amire vágyik. És végre megtörténhet, hogy valaki egészen átfogja önmagát mindazzal, ami ő és amije van, hogy teljesen átadja magát Istennek, tudva, hogy ez áldozatot jelent. És ekkor keresztbe teszi a mellén karját és kezét. Szép és nagyszerű a kezek beszéde. Az Egyház azt mondja róla: Isten azért adta nekünk, hogy “lelkünket hordjuk benne”. Azért nagyon becsüld meg ezt a szent beszédet. Isten hallgat reá. Hiszen a lélek legmélyéből szól. De szólhat a szív lustaságáról, szórakozottságáról és egyébb rosszról is. Tartsd hát jól a kezed, de légy rajta, hogy bensőd valóban megfeleljen ennek a külsőnek! Igen finom dolgokról beszéltünk eddig. Tulajdonképpen nem is szól az ember szívesen ilyesmiről. Valami belső szózat tiltakozik ellene. Legyünk hát annál gondosabbak a gyakorlatban. Ne csináljunk a kéztartásból üres, mesterkélt játékot, hanem legyen az olyan nyelv, amellyel a test tiszta igazságban elmondja Istennek azt, ami a lelket eltölti.
5
(folytatás a második oldalról)
Jézus Szíve... annak a kimeríthetetlen szeretetnek, amely ott izzik a Megváltóban az emberiség iránt.” Bernhard Haring írja Jézus Szíve, az üdvösség forrása a „kor lelkének” ismeretében című könyvében: „Jézus Szívének valódi tisztelői nem csak a maguk szeretetét, az Úr iránti szeretetüket kívánják elmélyíteni, és állandóan tisztogatni, hogy felfrissüljenek az üdvösség Forrásánál. Mindennél jobban vágynak arra, hogy minden ember szeresse Istent. Ők azok, akiket megragadott a szeretet, s most kétségbeesetten szemlélik, miként rohan a „fagyhalálba” a szeretet nélküli világ (…) A magas technikai fejlettséget elért emberiségre szörnyű veszély leselkedik: könnyen elveszítheti saját központját, szívének termékeny erőit. Ilyen körülmények közt sürgető feladatnak tekintjük a Szent Szív tiszteletének terjesztését.” Kopácsi Ferenc
A kéz Az egész test a lélek eszköze és kifejezője. A lélek nem csupán ott lakik a testben, miként az ember a házában, hanem benne van és tevékenykedik minden tagban és minden idegrostban. Ez a lélek szól a testnek minden vonalából, formájából és mozdulatából. Elsősorban azonban az arc és a kéz a lélek eszköze és tükre.
Dicső
A haszontalan fa A világ egyik elhagyott szegletén, egy sűrű erdő mélyén volt egy létra. Egy öreg, elhasznált fából készült. Fenyők, vörösfenyők, nyírek vették körül. Gyönyörű fák. Közöttük a létra valóban nyomorúságosnak tűnt. Az erdőben dolgozó favágók elérkeztek erre a helyre is. Sajnálkozva nézték a létrát: - De hogy kerül ez ide? !- kiáltotta egyikük. - Még arra sem jó, hogy tüzeljünk vele - mondta egy másik. A harmadik pedig fogta a fejszéjét és két ütéssel szétvágta. Egy perc alatt szétesett. Tényleg semmirevaló kis létra volt. A favágók nevetgélve indultak hazafelé. De ez volt az a létra, amelyre minden este az az emberke mászott fel, aki meggyújtotta a csillagokat. Attól az éjszakától fogva nem voltak csillagok az erdő fölötti égen. Benned is van egy létra. Semmiség ahhoz a sok dologhoz képest, amit naponta magad körül látsz. De ez az a létra, amelynek a tetejéről a te eged csillagait gyújthatod meg. Imádságnak hívják. Don Bosco Kiadó engedélyével
Hogy ez így van az arcnál, mindenki előtt nyilvánvaló. De figyelj csak meg egyszer egy embert akárcsak magadat is -, hogy a kéztartásban miként nyilvánul meg valamely kedélymozgalom, pl. az öröm, a meglepetés, a várakozás! A kéz hirtelen fölemelése vagy enyhe megrándulása nem mond-e sokszor többet, mint maga a szó? Közben-közben nem úgy érezzük-e, hogy a kimondott szó jóval durvább, mint a kéznek finom, sokatmondó beszéde? Az arc után a kéz a legszellemibb része a testnek. Mint a munka eszköze, mint támadó- és védőeszköz természetesen kemény és erős, de ugyanakkor igen finoman kiképzett, gazdagon tagolt is, és mozgékony, érzékeny idegek járják át. Ezért kiválóan alkalmas arra, hogy kifejezhessük vele saját lelkünket. De arra is jó, hogy segítségével másnak a lelkét fogja-e föl az, aki megragadja a feléje nyújtott kezet? Nem annak a lelke szól-e ebből a kézből minden bizalmával, örömével, igenlésével, fájdalmával? Ezért egészen természetes, hogy a kéz ott is beszél, ahol a léleknek oly sok a mondanivalója és fölfognivalója: az Isten előtt. Ahol önmagát akarja adni, s ahol Istent akarja fogadni: az imádságban. Dr. Dienes Valéria (folytatása az ötödik oldalon)
3
Szent Antal, Isten kedveltje
Páduai Szent Antalról szóló egyik énekünk kezdő szavai köszöntik így a világhírű és csodatevő szentet. Ezt a különös karizmákkal megáldott szentet mindenütt ismerik a világon, nagyon sokan tisztelik, más vallású keresztény testvéreink is. Nem csoda, hogy 1995-ös évet az Egyház a világ e nagy szentjének 800 éves születési jubileuma alkalmából, Szent Antal évnek titulálta. Ez alkalommal maga II. János Pál pápa is a Ferenc rend legfőbb vezetőjének írt levelében, az egész mai keresztény világot „Szent Antal személyének felfedezésére” kérte, aki ma különösképpen aktuális szent. Ha közvélemény-kutatást végeznénk, ki mit tud Szent Antalról, bizonyára különböző válaszokat kapnánk: szobra ott látható majdnem minden templomban..., Nehéz ügyekben hozzá szoktam fordulni.., Tudok a legendáról: prédikál a halaknak. S a másikról: a szamár letérdel a Szentostya előtt... Ha valamit elvesztettem, hozzá imádkozom, s az elveszett dolog előkerül. De ha azt kérdeznénk: mit jelent, hogy Szent Antal egyháztanító, ismered-e tanítását, ezekre a kérdésekre már alig kapnánk érdemleges választ. A Fernando néven megkeresztelt szentünk 1195-ben született Lisszabonban, előkelő és vallásos szülők gyermekeként. Kezdetben a katedrálisi iskola kanonokjai vannak nagy hatással rá, hogy a papi pálya felé vonzódjon, majd belépve a Szent Ágoston rendi reguláris kanonokok közé, a lisszaboni Szent Vince, majd a Coimbriai Szent Kereszt kolostorban készül fel a papszentelésre. Tulajdonképpen itt képezi ki magát a Szentírás tanulmányozására, és annak értelmezésére, amely szerinte “egyedül érdemes a tudomány nevére”. Szentünk azonban isteni indíttatás hatására úgy érezte, hogy csatlakoznia kell a kisebb testvérekhez, akik nem annyira szavukkal, hanem inkább életük példájával mutatják az utat Istenhez. Miután tehát 1220 nyarán belép a Ferenc-rendbe, felölti szegényes ruhájukat, és annak jeléül, hogy most új életet kezd, keresztnevét templomuk védőszentjének, Remete Szent Antal nevére
4
cseréli fel. Isten tervei különös módon váltak valóra életében. Elmarad a vágyva várt vértanúság, elszakad hazájától, és kezdetben Szicília partjainál, majd az észak-itáliai tartomány városaiban fejti ki áldásos, igehirdetési tevékenységét. Egyháztanítói címét tehát különösen hitvédelmi vitáival, a gyakorlati életre alkalmazott hitigazságok kifejtésével érdemelte ki. Fegyverével, az Isten igéjével és a tévedők iránti nagy szeretetével harcol a hit tisztaságáért és annak megőrzéséért. Megszámlálhatatlan tömeget nyert meg prédikációival és vitáival, még a szektafőnökök is megszégyenülnek e szerény, szentéletű ferences igehirdetésének hatására. 1231. június 13-án bekövetkezett halála ezért nagy veszteségnek tűnt az Egyház, különösen Pádua lakói számára, de személyében új közbenjáróra leltünk a mennyben, aki a ma embere számára is példaértékű szent az apostolkodó, nagylelkű szeretet és szemlélődő élet gyakorlása terén. Tanításában, műveiben nem találunk elméleti teológiát, viszont a Szentírás segítségével a szegénység, az összeszedettség az erények készséges gyakorlására, valamint az igazi megújulás feltételeire mutat rá. Szerinte a megújulást mindenképpen saját magunkon kell elkezdenünk. Igazi keresztény életet kell élnünk és nem hirdetni olyant, amit magunk sem teszünk vagy nem vagyunk képesek megtenni. Így érthető, hogy amikor XII. Piusz pápa Szent Antalt az egyháztanítók sorába iktatta, egyben saját korunknak is irányt mutató mesterül adta. A XXI. század egyháza is tehát csak akkor tud megújulni, ha tagjai az evangéliumot hirdetik szóval és életükkel - úgy, ahogy ezt Antal tette. Hiszen egyedül az evangélium a megmentő erő, mely áthatol a közöny sűrű ködén, s az embereket csodálkozásra, megtérésre, újrakezdésre ösztönzi. Ebben kérjük az ő közbenjáró imáját: Páduai Szent Antal, Isten kedveltje, könyörögj érettünk! Kedves Tibor
(folytatás a második oldalról)
Jézus Szíve... annak a kimeríthetetlen szeretetnek, amely ott izzik a Megváltóban az emberiség iránt.” Bernhard Haring írja Jézus Szíve, az üdvösség forrása a „kor lelkének” ismeretében című könyvében: „Jézus Szívének valódi tisztelői nem csak a maguk szeretetét, az Úr iránti szeretetüket kívánják elmélyíteni, és állandóan tisztogatni, hogy felfrissüljenek az üdvösség Forrásánál. Mindennél jobban vágynak arra, hogy minden ember szeresse Istent. Ők azok, akiket megragadott a szeretet, s most kétségbeesetten szemlélik, miként rohan a „fagyhalálba” a szeretet nélküli világ (…) A magas technikai fejlettséget elért emberiségre szörnyű veszély leselkedik: könnyen elveszítheti saját központját, szívének termékeny erőit. Ilyen körülmények közt sürgető feladatnak tekintjük a Szent Szív tiszteletének terjesztését.” Kopácsi Ferenc
A kéz Az egész test a lélek eszköze és kifejezője. A lélek nem csupán ott lakik a testben, miként az ember a házában, hanem benne van és tevékenykedik minden tagban és minden idegrostban. Ez a lélek szól a testnek minden vonalából, formájából és mozdulatából. Elsősorban azonban az arc és a kéz a lélek eszköze és tükre.
Dicső
A haszontalan fa A világ egyik elhagyott szegletén, egy sűrű erdő mélyén volt egy létra. Egy öreg, elhasznált fából készült. Fenyők, vörösfenyők, nyírek vették körül. Gyönyörű fák. Közöttük a létra valóban nyomorúságosnak tűnt. Az erdőben dolgozó favágók elérkeztek erre a helyre is. Sajnálkozva nézték a létrát: - De hogy kerül ez ide? !- kiáltotta egyikük. - Még arra sem jó, hogy tüzeljünk vele - mondta egy másik. A harmadik pedig fogta a fejszéjét és két ütéssel szétvágta. Egy perc alatt szétesett. Tényleg semmirevaló kis létra volt. A favágók nevetgélve indultak hazafelé. De ez volt az a létra, amelyre minden este az az emberke mászott fel, aki meggyújtotta a csillagokat. Attól az éjszakától fogva nem voltak csillagok az erdő fölötti égen. Benned is van egy létra. Semmiség ahhoz a sok dologhoz képest, amit naponta magad körül látsz. De ez az a létra, amelynek a tetejéről a te eged csillagait gyújthatod meg. Imádságnak hívják. Don Bosco Kiadó engedélyével
Hogy ez így van az arcnál, mindenki előtt nyilvánvaló. De figyelj csak meg egyszer egy embert akárcsak magadat is -, hogy a kéztartásban miként nyilvánul meg valamely kedélymozgalom, pl. az öröm, a meglepetés, a várakozás! A kéz hirtelen fölemelése vagy enyhe megrándulása nem mond-e sokszor többet, mint maga a szó? Közben-közben nem úgy érezzük-e, hogy a kimondott szó jóval durvább, mint a kéznek finom, sokatmondó beszéde? Az arc után a kéz a legszellemibb része a testnek. Mint a munka eszköze, mint támadó- és védőeszköz természetesen kemény és erős, de ugyanakkor igen finoman kiképzett, gazdagon tagolt is, és mozgékony, érzékeny idegek járják át. Ezért kiválóan alkalmas arra, hogy kifejezhessük vele saját lelkünket. De arra is jó, hogy segítségével másnak a lelkét fogja-e föl az, aki megragadja a feléje nyújtott kezet? Nem annak a lelke szól-e ebből a kézből minden bizalmával, örömével, igenlésével, fájdalmával? Ezért egészen természetes, hogy a kéz ott is beszél, ahol a léleknek oly sok a mondanivalója és fölfognivalója: az Isten előtt. Ahol önmagát akarja adni, s ahol Istent akarja fogadni: az imádságban. Dr. Dienes Valéria (folytatása az ötödik oldalon)
3
Szent Antal, Isten kedveltje
Páduai Szent Antalról szóló egyik énekünk kezdő szavai köszöntik így a világhírű és csodatevő szentet. Ezt a különös karizmákkal megáldott szentet mindenütt ismerik a világon, nagyon sokan tisztelik, más vallású keresztény testvéreink is. Nem csoda, hogy 1995-ös évet az Egyház a világ e nagy szentjének 800 éves születési jubileuma alkalmából, Szent Antal évnek titulálta. Ez alkalommal maga II. János Pál pápa is a Ferenc rend legfőbb vezetőjének írt levelében, az egész mai keresztény világot „Szent Antal személyének felfedezésére” kérte, aki ma különösképpen aktuális szent. Ha közvélemény-kutatást végeznénk, ki mit tud Szent Antalról, bizonyára különböző válaszokat kapnánk: szobra ott látható majdnem minden templomban..., Nehéz ügyekben hozzá szoktam fordulni.., Tudok a legendáról: prédikál a halaknak. S a másikról: a szamár letérdel a Szentostya előtt... Ha valamit elvesztettem, hozzá imádkozom, s az elveszett dolog előkerül. De ha azt kérdeznénk: mit jelent, hogy Szent Antal egyháztanító, ismered-e tanítását, ezekre a kérdésekre már alig kapnánk érdemleges választ. A Fernando néven megkeresztelt szentünk 1195-ben született Lisszabonban, előkelő és vallásos szülők gyermekeként. Kezdetben a katedrálisi iskola kanonokjai vannak nagy hatással rá, hogy a papi pálya felé vonzódjon, majd belépve a Szent Ágoston rendi reguláris kanonokok közé, a lisszaboni Szent Vince, majd a Coimbriai Szent Kereszt kolostorban készül fel a papszentelésre. Tulajdonképpen itt képezi ki magát a Szentírás tanulmányozására, és annak értelmezésére, amely szerinte “egyedül érdemes a tudomány nevére”. Szentünk azonban isteni indíttatás hatására úgy érezte, hogy csatlakoznia kell a kisebb testvérekhez, akik nem annyira szavukkal, hanem inkább életük példájával mutatják az utat Istenhez. Miután tehát 1220 nyarán belép a Ferenc-rendbe, felölti szegényes ruhájukat, és annak jeléül, hogy most új életet kezd, keresztnevét templomuk védőszentjének, Remete Szent Antal nevére
4
cseréli fel. Isten tervei különös módon váltak valóra életében. Elmarad a vágyva várt vértanúság, elszakad hazájától, és kezdetben Szicília partjainál, majd az észak-itáliai tartomány városaiban fejti ki áldásos, igehirdetési tevékenységét. Egyháztanítói címét tehát különösen hitvédelmi vitáival, a gyakorlati életre alkalmazott hitigazságok kifejtésével érdemelte ki. Fegyverével, az Isten igéjével és a tévedők iránti nagy szeretetével harcol a hit tisztaságáért és annak megőrzéséért. Megszámlálhatatlan tömeget nyert meg prédikációival és vitáival, még a szektafőnökök is megszégyenülnek e szerény, szentéletű ferences igehirdetésének hatására. 1231. június 13-án bekövetkezett halála ezért nagy veszteségnek tűnt az Egyház, különösen Pádua lakói számára, de személyében új közbenjáróra leltünk a mennyben, aki a ma embere számára is példaértékű szent az apostolkodó, nagylelkű szeretet és szemlélődő élet gyakorlása terén. Tanításában, műveiben nem találunk elméleti teológiát, viszont a Szentírás segítségével a szegénység, az összeszedettség az erények készséges gyakorlására, valamint az igazi megújulás feltételeire mutat rá. Szerinte a megújulást mindenképpen saját magunkon kell elkezdenünk. Igazi keresztény életet kell élnünk és nem hirdetni olyant, amit magunk sem teszünk vagy nem vagyunk képesek megtenni. Így érthető, hogy amikor XII. Piusz pápa Szent Antalt az egyháztanítók sorába iktatta, egyben saját korunknak is irányt mutató mesterül adta. A XXI. század egyháza is tehát csak akkor tud megújulni, ha tagjai az evangéliumot hirdetik szóval és életükkel - úgy, ahogy ezt Antal tette. Hiszen egyedül az evangélium a megmentő erő, mely áthatol a közöny sűrű ködén, s az embereket csodálkozásra, megtérésre, újrakezdésre ösztönzi. Ebben kérjük az ő közbenjáró imáját: Páduai Szent Antal, Isten kedveltje, könyörögj érettünk! Kedves Tibor
Jézus Szíve minden dicséretre legméltóbb Szív - Tudtad-e, hogy június Jézus Szíve hónapja? 430-ban Észak-Afrikát vandálok pusztították. A menekültek a már haldokló nagy hippói püspökhöz, Szent Ágostonhoz rohantak. Ő végső kimerülésében ezt az egy mondatot ismételgette: „Redeamus in cor.” („Térjetek vissza a szívhez.”). Minden évben halljuk a nagypénteki szertartásban Szent János evangéliumának szavait: „Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle” - Jn 19, 33-34 Az embert testi-lelki személyi mivoltának mélységét a Szentírás gyakran fejezi ki a „szív” szóval. Különösen az előbb említett jánosi idézet irányítja a figyelmet Krisztusnak a kereszten lándzsával átszúrt oldalára, mely egyben tanúsítja halálának és feltámadásának bizonyosságát (Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” - Jn 20, 27). Már a 12 - 13. századi misztikusok számára Jézus istenemberi szeretetének szimbólumává vált. Az oldalából kifolyt vért és vizet pedig az Eukarisztia és a keresztség jelképének tekintették. Az újkori Jézus Szíve tisztelet elindítója Alacoque Szent Margit Mária vizitációs szerzetesnő magánkinyilatkoztatása volt (1673 - 1675 között a Paray le Monial-i zárdában). A Jézus Szíve tisztelet terjesztői Colombiére Szent Kolos, Eudes Szent János és P. Berulle voltak a 17. században. XIII. Kelemen pápa 1765-ben a lengyel egyház és egy római testvérület kérésére engedélyezte Jézus 2
Szíve ünnepét az Úrnap nyolcada utáni pénteken. Érdeme van ebben a „népdalszerző püspöknek” Liguori Szent Alfonznak, aki hihetetlen érzékenységgel közelítette meg a kultusz fontosságát. 1758-ban ő adta ki a Kilenced Jézus Szent Szívéhez című könyvet. Az ünneplés a világegyházban száz esztendő múlva kapott bőséges teret, IX. Pius pápa jóvoltából (1856-ban). XIII. Leó 1899-ben, a századfordulón, a világot felajánlotta Jézus Szívének. XI. és XII. Pius is emelte az ünnep rangját. Jelenleg a húsvéti idő utáni harmadik (ill. Pünkösdvasárnap utáni harmadik) pénteken van Jézus Szentséges Szívének fő ünnepe. A Jézus Szíve-tisztelet további módja az elsőpénteki gyónás és áldozás. Ez az újkori tisztelet áttörte a felvilágosodás és liberalizmus közömbösségét, és részben általánossá tette a rendszeres és gyakori szentáldozást. A Jézus Szíve-tisztelet lényege XII. Pius pápa így világította meg a Jézus Szíve-tisztelet lényegét: „Imádatunk az Istenemberre irányul, Jézusnak emberi természetére, amelyet az örök Ige, Isten egyszülöttje az idők teljességében magára vett. Fizikai, tehát valós testi értelemben tiszteljük a Szent Szívet, amely a szeretettől és más érzelmek ösztönzésétől megdobbant, de ebbe az imádásunkba beleértjük Krisztusnak szentséges emberi lelkét, a maga természetes és természetfölötti adományaival, és sose tévesztjük szem elől, hogy ez a fizikai Szív azért imádandó, mivel a személyes egység titka által elszakíthatatlanul egyesült az istenség második személyével… Amikor Jézus Szentséges Szívét imádjuk, akkor magát Jézust imádjuk. A Szív jelképe
(folytatás a harmadik oldalról)
A kéz
Szent Bonaventura dicséneke Páduai Szent Antal tiszteletére Csodákat kik látni vágytok, Ó jöjjetek Szent Antalhoz! Fekélyt, nyomort, vétket, halált, Sátánt elűz, gyógyulást hoz. Szent Antalnak imájára Tenger enged, bilincs törik, Az elveszett tagot, vagyont Ifjú és agg visszanyerik. Veszély tűnik, szükség múlik, Pádovában azt hirdetik, Azt beszélik, kik érezték Szent Antalnak jótetteit. Szent Antalnak imájára Tenger enged, bilincs törik, Az elveszett tagot, vagyont Ifjú és agg visszanyerik. Dicsőséget zengünk neked Atya, Fiú, és Szentlélek! Szentháromság egy Istennek Áldás legyen és dicséret! Szent Antalnak imájára Tenger enged, bilincs törik, Az elveszett tagot, vagyont Ifjú és agg visszanyerik.
Ha valaki összeszedi magát s lelkében egyedül van Istennel, akkor a két kéz szorosan egymásba kulcsolódik, az egymás közé illesztett ujjak összeszorulnak, mintha a belső áramlásnak, amely szeretne kicsapni, most az egyik kézből a másikba kellene átömlenie, visszaáradnia a belsőbe, hogy minden ott bent maradjon Istennél. Önmagunk összeszedése ez, mellyel védjük az elrejtett Istent. És ez azt mondja: “Isten az enyém, én meg az övé, és mi ketten ott bent magunkban vagyunk.” Hasonlóképpen tesz a kéz akkor is, amikor valami belső feszültség, valami nagy ínség, fájdalom fenyeget kitöréssel. Ismét szorosra kulcsolódnak a kezek, és a kéztördelésben a lélek küszködik önmagával, míg csak önmagát legyőzve el nem csöndesedik. Ha azonban valaki alázatos, tisztelettudó lélekkel áll Isten előtt, akkor két kezét kiegyenesítve egymáshoz illeszti. Ez a tartás szilárd fegyelemezettséget, öntudatos tiszteletadást jelent. Alázatosan és jól rendezetten szól ebből a mi szavunk Istenhez, és e helyzetben figyelmes készséggel hallgatjuk Isten szavát. De ez a kéztartás kifejezhet megadást és odaadást is, ha kezeinket, melyekkel védekezünk, most mintegy összekötözve az Ő kezébe helyezzük. Előfordulhat az is, hogy a lélek nagy örömében vagy hálájában egészen megnyílik Isten előtt, hogy orgonaként minden regiszterét megnyitja s kiárad belső gazdagsága. Vagy a vágy feszíti a lelket s azért kiált. Ilyenkor kitárjuk karjainkat és szétterjesztjük kezünket, hogy szabadjára engedjük a lélek áramát, vagy, hogy a lélek teljes egészében fölfoghassa azt, amire vágyik. És végre megtörténhet, hogy valaki egészen átfogja önmagát mindazzal, ami ő és amije van, hogy teljesen átadja magát Istennek, tudva, hogy ez áldozatot jelent. És ekkor keresztbe teszi a mellén karját és kezét. Szép és nagyszerű a kezek beszéde. Az Egyház azt mondja róla: Isten azért adta nekünk, hogy “lelkünket hordjuk benne”. Azért nagyon becsüld meg ezt a szent beszédet. Isten hallgat reá. Hiszen a lélek legmélyéből szól. De szólhat a szív lustaságáról, szórakozottságáról és egyébb rosszról is. Tartsd hát jól a kezed, de légy rajta, hogy bensőd valóban megfeleljen ennek a külsőnek! Igen finom dolgokról beszéltünk eddig. Tulajdonképpen nem is szól az ember szívesen ilyesmiről. Valami belső szózat tiltakozik ellene. Legyünk hát annál gondosabbak a gyakorlatban. Ne csináljunk a kéztartásból üres, mesterkélt játékot, hanem legyen az olyan nyelv, amellyel a test tiszta igazságban elmondja Istennek azt, ami a lelket eltölti.
5
Az állás
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK
Már szóltunk arról, hogy az Istennek kijáró tisztelet bizonyos meghatározott testtartást kíván. Isten olyan végtelenül nagy, mi pedig oly parányiak vagyunk, hogy e tudat külsőleg is megnyilvánul: megkicsinyít, térdre kényszerít bennünket. A hódolatos lelkület azonban még másképpen is megmutatkozhat. Képzeld el, hogy ülsz és pihensz vagy beszélgetsz valakivel. Most olyan személy jön, akit nagyon tisztelsz, és hozzád fordul. Úgye ilyen esetben rögtön fölkelnél, egyenes állásban hallgatnád meg szavait és válaszolnál neki? Mit jelent ez? Az állás mindenekelőtt összeszedettséget jelent, mert ilyenkor az ülés kényelmes testtartásával szemben fegyelmezett, feszes testállást veszünk fel. Annyit is jelent, hogy figyelünk, mert az állásban van valami feszültség, éberség. És végül azt is jelenti, hogy készen állunk, mert aki áll, minden további nélkül útnak is indulhat. Haladéktalanul végrehajthat egy megbízatást, hozzáfoghat valamilyen munkához, mihelyt erre parancsot kap. Az állás tehát az Isten iránti hódolatnak másik oldalát mutatja meg. A térdelésben kifejezésre jutott az imádás, nyugodt kitartás - itt pedig az éber, tevékeny lelkület. Ilyen tisztelet tölti el a készenlétben álló szolgát, a harcrakész katonát. Az ilyen hódolatos tisztelet állást kíván. Fölállunk, midőn fölhangzik a szentmisében az örömhír, az evangélium. Állnak a keresztszülők, amikor a gyermek helyett leteszik a keresztségi fogadást. Állnak a jegyesek, amikor az oltár előtt örök hűséget fogadnak egymásnak. És állunk még sok más szertartásnál is. Némelykor a magánimádságban is igen kifejező lehet az állás. Az első keresztények szívesen imádkoztak állva. Bizonyára ismered a katakombák Orante-képét: egyenes tartású alak, nemesen leomló ruhában, kitárt karokkal.
A szent keresztségben részesültek, - Oltean Noémi, Pakulár Levente András, Bíró Márta, Préda Kincső Csengelle, Szántó Anita Mónika, Kelemen Renáta Mária (Szt. József plebánia) Szentségi házasságot kötöttek: Ferenczi Csaba - Boér Piroska, Kisgyörgy Géza - Balázs Erika, Turoczki János - Tánczos Melinda (Szt. József plebánia) Az Úr hazahívta: - Incze Margit, Fábián Ilona, Kis Borbála, Lupuj Viktor, György Mihály (Szt. József plebánia) Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Szabadon és fegyelmezetten áll, hallgatva az igét és készen arra, hogy vidám lélekkel lásson a teljesítéséhez. Van úgy is, hogy nem megy a térdelés, az ember feszélyezve érzi magát általa. Ilyenkor jót tesz az állás: felszabadít. De csakis a helyes állás! Akkor, ha mindkét lábunkon állunk, és nem támaszkodunk. Egyenes térdekkel, nem pedig hanyagul, meghajlítva azokat. Ki kell húznunk magunkat, uralkodnunk kell önmagunkon. Ezzel az imádság fegyelmezett, de ugyanakkor szabad is lesz, telve hódolattal és tettrekészséggel. Romano Guardini
Lapunk megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta! 6
Új évfolyam 38. szám
2002 június
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Júniusi gondolatok Az új évezred második évzáróját élték meg a diákok. Végre megszólalt a vakációt jelző csengő. A jól végzett munka után édes a pihenés. Mindenki megérdemli ezt a pihenést, aki az iskolai év alatt komolyan, lelkiismeretesen, kitartással végezte feladatát. Nem kis feladattal kellett megküzdjenek a diákok. A kisiskolásnak be kellett mennie betűországba, s ott el kellett igazodnia. Milyen nehéz volt, amíg az egyenes, a görbe vonalakból betű lett, s amíg sikerült ezeket a betűket szavakká, mondatokká összeolvasni. S ugyancsak a számok birodalma is bonyolultnak bizonyult. De lám a kitartó munkának megvan az eredménye, olvas, ír, számol a kis elsős is. S a nagyobbak egy lépéssel előbbre haladtak a tudomány csodálatos mélységeiben. Most a vakáció hozza meg a testi-lelki felüdülést, megerősödést. Azok a diákok, akik nyolc év után döntő állomáshoz érkeztek, munkájuk eredményét, vizsgákkal mérik le. Isten segítse vizsgázó diákjainkat! A Szentlélek megvilágosító kegyelme kísérje a próbákon s a továbblépésben! Érettségiző nagydiákjainknak néhány nappal ezelőtt utoljára szólt a csengő. Vége azoknak a csodaszép diákéveknek. Az utolsó csengő egyben jelzi a felnőtté válás kezdetét is. Kilépnek az iskola kapuin s elkezdődik a küzdelmes élet. De addig még próbát kell tegyenek „érettségükről”. Be kell bizonyítaniuk, hogy a négy középiskolai év alatt tudásban úgy felkészültek, hogy képesek lesznek az egyetem padjaiba is beülni. A nehezebb „vizsga” azonban az „élet iskolájában” kezdődik el. A világ várja az “új embert”, titeket végzős nagydiákokat, akiknek meg kell élnetek a szeretet, a hűség, az igazság, a jóság várva várt valóságát. Legyetek ezek megtestesítői, megélői. A lelki felkészülés is adva volt számotokra a négy év alatt. Hiszem azt, hogy az elvetett mag jó talajba hullt s lelketekben, életetekben bő termést hoz. Imádságainkkal kísértünk el a kicsengetés fönséges óráiban. Az érettségi nehéz, ideget, lelket próbáló óráiban mellettetek állunk, s kérjük a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy mindannyian helytálljatok. Munkátokat, terveiteket áldja meg a mindenható Isten! Minden kis- és nagydiáknak, vakációra induló felnőttnek testi lelki felüdülést s az Úr áldását kívánom. JÓ VAKÁCIÓT! Lajos atya
