MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Szász Dézsi Mónika Ildikó, Bartos Norbert (Szt. József plébánia) Az Úr hazahívta: - Csiki Sándor, Jakab Zoltán, Kocsis József, Gergely Margit, Daczó Jenő, Turuczki Lajos, Márton Margit, Tóth Veronika (Szt. József plébánia). Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! SZENT JÓZSEF, a Boldogságos Szűz Mária jegyese március 19.
Dávid családjából származott (Mt 1, 1-17; Lk 3, 23-38). Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt Mária méhében fogant a Szentlélektől. József jó ember volt, sok töprengés után az angyali jelenés nyomán mégis feleségül vette jegyesét. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. (Mt 1, 18-24; Mt 2, 1-12) A veszély elől engedelmesen Egyiptomba menekítette családját (emigrált!) majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le. (Mt 2, 13-23) Itt ács volt. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, de félreértés miatt nyomát vesztették, és csak harmadnap találták meg a templomban. Ezután visszatértek Názáretbe. (Lk 2, 3952) Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük. A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 8
1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje, és a jegyesek pártfogója. Bár az őskeresztények szép emléket állítottak Szent József tiszteletének, mégis ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. A 9. században született reichenaui kolostor „szentek listáján“ szerepel. Március 19 megünneplése a 14. században kezdett terjedni a nyugati országok templomaiban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését. Példája: Te is ott állsz észrevétlenül a kialakuló Jézus mögött, segíts Józsefnek! Gégény István:
El nem mondott ima Fáj, hogy nem szólhatok. Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot, Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva, Süket csendet hallgatok. Fáj, mert adni vágytam, Helyette most én kapok. Mégsem bánom már, hogy így lett, Hisz oly gyakran hiába szólalok. Mert az igaz fohász nem az ajkakon, Benn a szívben fakad. Nem száll tova szép szavakon, Örökre bensőm kincse marad. Szállni tanul a lelkem, Szólni a szám, Közben a csend néma szárnyain Az Úrhoz talál imám.
Új évfolyam 71. szám
2005 március - Böjtmás hava
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Érsek atya üzenete 2005. húsvétjára Krisztusban Kedves Testvéreim! Minden évben boldogan ünnepeljük Urunk Feltámadását. Ez a mi keresztény hitünk, reménységünk alapja. Szent Pál apostol már megmondta: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok.“ (1 Kor 15,16-17) Fájdalommal tölt el minket a Feltámadás megünneplésének eltérő időpontja. Ebben az évben mi - latin rítusú katolikusok - március 27-én ünnepeljük Urunk Feltámadását, míg görög katolikus és görög keleti testvéreink csak május 1-én ünnepelnek. Sokszor felvetődött a kérdés, hogy egyeztessünk-e az ünneplésben, de minden egyháznak megvan a sajátos hagyománya, melyet tiszteletben kell tartani. Mi, római katolikusok a Szentatya döntését követjük. A II. Vatikáni Zsinat is nyilatkozott ez ügyben: ha minden keresztény elfogadná a közös megoldást, mi csatlakoznánk hozzá. A Feltámadás Ünnepének jelentősége független a keltezéstől. Ha Szent Pál szerint az dönti el, hogy valaki keresztény-e vagy pogány, vagy egyébb, akkor mi boldogan ünnepeljük Urunk Jézus Krisztus feltámadását. Krisztus Urunk sokszor és sokféleképpen jelent meg feltámadása után. Erről tanúságot tesz Szent Pál apostol is, aki a feltámadást követő hatodik évben tért meg, miután a damaszkuszi úton találkozott az Üdvözítővel. (v.ö. 1 Kor 15,8) A mi korunk legégetőbb kérdése ugyanaz maradt, mint Szent Pál idejében: Találkoztále már a Feltámadt Üdvözítővel? Nem olyan rendkivüli esetről van szó, mint Szent Pál életében. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint a Feltámadt Üdvözítő többféleképpen jelen van Egyházában: Jelen van a szentmise Áldozatában, a papi szolga személyében, mert az „Áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, aki a kereszten önmagát feláldozta“, s leginkább jelen van az eucharisztikus színek alatt. Jelen erejével a szentségekben, ezért amikor valaki keresztel, általa maga Krisztus keresztel. Jelen van igéjében, mert Ő maga beszél, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák. Végül, amikor könyörög és zsoltároz az Egyház, Ő van jelen, aki megígérte: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.“ (Mt 18,20) (SC 7, Konstitú(folytatása a második oldalon)
(folytatás az első oldalról)
ció a szent liturgiáról). Ezek a lehetőségeink, hogy mi is találkozzunk a Feltámadt Üdvözítővel. Mivel Szentatyánk a 2005-ös esztendőt az Eucharisztia évévé nyilvánította, most csak erre a jelenlétre térek ki. A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) szerint „Az Eucharisztia az egész keresztény élet forrása és csúcsa. Az összes szentség, mint minden más egyházi szolgálat és az apostoli tevékenység is, a szent Eucharisztiához tartozik, és reá irányul. Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi Húsvétunk.“ (KEK 1324) Mindig találkozhatunk a Feltámadt Üdvözítővel az Oltáriszentség szentáldozás, szentségimádás, szentséglátogatás - szintjén. Vegyük sorra a lehetőségeket. A KEK minimális kérelme, hogy Egyházunk 3. parancsa szerint - „az Eucharisztia szentségét legalább húsvétkor vedd magadhoz“. Egy évben egyszer! Ha a Miatyánk „mindennapi kenyerünket“- kérése az Eucharisztiára is vonatkozik, akkor a napi szentáldozás lenne az eszményi. X. Szent Piusz pápa ezt külön szorgalmazta. Feltétel: helyes szándék és tiszta lelkiismeret (halálos bűn esetén kötelező a szentgyónás). Az Egyházi parancs tehát minimális, megment az „éhhaláltól“. Az Eucharisztia évében fontoljam meg eddigi gyakorlatomat, és járuljak gyakrabban a szentáldozáshoz. Pl. nagyon ajánlatos az első vasárnapi vagy az első pénteki szentáldozás. Remélem, hogy Egyházközségünkben megtartjátok az évi örökös szentségimádást. Erről ft. plébános uratok jelentést küld nekem a központba. Mennyire felemelő tudni
azt, hogy Főegyházmegyénkben hódolunk az eucharisztikus Úr Jézus előtt. Tartsátok magatokat ehhez a szent és évszázados szokáshoz. Vegyetek részt Főegyházmegyénk örökös hódolatában! Sok helyt gyakorlatban van az első vasárnapi szentségimádás, vagy más alkalommal végzett, kitett Szentséges áhitatgyakorlat. Tartsátok meg ezeket is buzgón, őseinkhez híven, azzal a tudattal, hogy az idén Szentatyánk külön búcsúval is ellátta az eucharisztikus áhitatgyakorlatokat. Ennek módozatáról körlevélben már értesítettem a híveket. (lásd 6. oldal) Végül, ne feledjétek, hogy naponta templomotok előtt elhaladva, kalapot emelve vagy keresztet vetve köszöntsétek a körünkben, az Oltáriszentségben élő, jelenlevő Úr Jézust. Ha időtök engedi, térjetek be Hozzá, vagy legalább kivülről köszöntsétek, mert Ő ott virraszt az oltárszekrényben, hogy áldását ossza mindazokra, akik szeretettel gondolnak rá, időt szakítanak meglátogatására vagy esetleg csak éppen gondolatban köszöntik Őt. Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves keresztény Testvéremnek! Gyulafehérvár, 2005 március 27-én, Urunk Feltámadása főünnepén dr. Jakubinyi György érsek
Érsek atya jókívánságaihoz csatlakozva kívánunk mi is áldásos, boldog húsvéti ünnepeket! Lajos atya és munkatársai 2
Térjetek meg! A szent Negyvennap idején ez legjelentősebb feladatunk. Sok ember önmaga számára ezt így fogalmazza meg: naponta csak egy kávét iszom, egészben vagy részben lemondok a dohányzásról, résztveszek egy triduumon, valakinek juttatok valamit... majd azzal nyugtatja meg önmagát, hogy eleget tett a megtérés kötelezettségének. Pedig ezeknek a tetteknek még nagyon kevés közük van a megtéréshez. Hogyan is tértem volna meg, ha kötelességemet most is elmulasztottam, ha változatlanul durva és kegyetlen vagyok, ha az időmből most sem szakítok Isten számára, ha hitemmel ma sem törődöm többet, mint tegnap, ha embertársaim mellett most is érzéketlenül megyek el, ha nem az Isten akarata irányítja életemet. Ha minden úgy marad, ahogy eddig volt, akkor vajon megtértem-e? Persze nem zárkózunk el a gondolat elől és szívünk mélyén él is a megtérésre való vágyakozás, csak éppen nehéz a megvalósítása. Hogy mégis célt érjünk, tegyünk mi is úgy, mint Keresztelő János kortársai, akik meghallották a megtérésre szóló hívást: „kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és az egész Jordánvidék“. (Mt 3,5) A megtérésre mi is többnyire egy szentbeszédben, triduumon, bűnbánati istentiszteleten vagy katekézisen kaphatunk indítást. Kövessük Péter apostol példáját, aki, mikor ráébredt bűnére, hogy megtagadta Krisztust, „keserves sírásra fakadt“ (Mt 26,75). Természetesen nem a könnyeken van a hangsúly. A hibákat és a bűnöket kell felismernünk. Sajnálkoznunk kell miattuk, hogy miközben boldogságunkat kerestük, ennyire eltévedtünk. Azt kellene tennünk, amit Saul tett. Miután
találkozott Krisztussal a damaszkuszi úton, imádkozva, gondolkodva, elmélkedve érlelte magában a jövő teendőit. Keresztelő János tanítványaival nekünk is meg kell kérdeznünk: „Mit tegyünk tehát?“ (Lk 3,10). A választ Jézustól kapjuk, aki azt mondja nekünk: „Jöjj, kövess engem!“ (Mt 9,9). Jézus útján kell tehát járnunk, életstílusát kell követnünk. Magatartását a Szentírás őrizte meg számunkra. Ismerjük rendkívüli szeretetét, türelmét, tudunk segítőkészségéről, irgalmáról. Bizalmat ébresztett az egyszerű és gyarló emberben is. A Szentírás beszámol szolgálatkészségéről. Ő maga mondta nekünk: „Példát adtam nektek: amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.“ Minél jobban követjük őt, annál teljesebb lesz megtérésünk.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket Elfogadom-e Krisztus parancsát, amely egyértelműen megtérésre szólít engem? Érzem-e magam is, hogy változtatnom kell az életemen? Ezt bizonyára többször is már megpróbáltam; de mi lehet az oka, hogy még mindig egy helyben topogok? Kértem-e mások tanácsát is ebben az ügyben? Imádkozom-e Istenhez, hogy segítségemre siessen? Igénybe veszem-e azt a segítséget, amit Krisztus nyújt nekem a bűnbocsátás szentségében, melynek kifejezett célja: A megtérést elősegíteni? Követem-e azok példáját, akik komoly küzdelem után tértek meg igazibb, hívő életre? Törekszem-e arra, hogy Krisztus lelkületét tudjam magamban kialakítani? (gallai) 7
Eukarisztia évében engedélyezett teljes búcsúkkal kapcsolatos tudnivalók Az Apostoli Penitenciária 2005. január 14-én hozta nyilvánosságra Szentatyánk jóváhagyásával a MIRACULORUM MAXIMUM kezdetű dekrétumot. Ebben az Eukarisztia évére engedélyezett teljes búcsúk lehetőségét közli. 1. Minden Krisztushívő teljes búcsút nyerhet a szokott feltételek mellett, ha figyelmesen és áhitattal részt vesz valamilyen szentségimádási szertartáson, vagy áhítatgyakorlaton – akár a kitett Oltáriszentség, akár a zárt szentségház előtt. (Szokott feltételek: gyónás, szentáldozás és ima a Szentatya szándékára; a búcsúnyerés feltétele, hogy semmiféle bűnhöz ne ragaszkodjunk.) 2. A klerikusok, a megszentelt élet intézményeinek, valamint az apostoli életközösségek tagjai (szerzetesek), és azok a krisztushívők, akiket az egyházi törvény a zsolozsma végzésére kötelez (vagy csupán magánbuzgóságból szokták végezni a zsolozsmát) teljes búcsút nyerhetnek a fenti feltételek mellett, ha valahányszor estefelé – akár közösségben, akár egyedül – az Esti és a Befejező imaórát (Vesperas, Completorium) a kitett Oltáriszentség, vagy a zárt szentségház előtt, áhitattal végzik. A betegség vagy öregség miatt helyhez kötött hívek ugyanezt a búcsút elnyerhetik otthon, vagy tartózkodási helyükön, ha lélekben elszakadnak a bűntől és elhatározzák, hogy – amint lehetséges – eleget tesznek a három említett feltételnek. Lélekben Szentséglátogatást végeznek – elmondják a Miatyánkot és Hiszekegyet – a szentségi Jézushoz intézett akármelyik röpimával zárva. (pl. „Dicsértessék és áldassék a legméltóságosabb Oltáriszentség!“) Ha valaki még ezt sem tudja megtenni, akkor is elnyerheti a teljes búcsút, ha lélekben csatlakozik azokhoz, akik ezt meg tudják tenni. Betegségét és megpróbáltatásait felajánlja az Irgalmas Istennek, elhatározva, hogy – amint teheti – eleget tesz a három említett feltételnek.
6
Az Oltáriszentséggel kapcsolatos tudnivalókról A Búcsúk Kézikönyve, (IV. kiadás, Bp. 2000 = Enchridion indulgentiarum)alapján: „IV. általános engedély: Részleges búcsút nyerhet az a hívő, aki jó szívvel, tanúságot tesz a hitéről mások előtt – a mindennapi élet sajátos körülményei között.“ (pl. keresztet vet az utcán a templom előtt, köszöntve a szentségi Úr Jézust.) „7. sz.: Szentségimádás és szentségi körmenet“ 1. Teljes búcsút nyerhetünk: félórás szentségimádással, Tantum ergo, szentségi körmenet záró szertartásának elvégzésével. 2. Részleges búcsút nyerhetünk: szentséglátogatással, jóváhagyott ima végzésével a szentségi Úr Jézushoz. (pl. Azért ezt a nagy Szentséget...) „8.sz.: Szentáldozás és lelki áldozás“ 1 Teljes búcsút nyerhetünk: saját elsőáldozás vagy másokén való részvétel esetén, vagy nagyböjt péntekén – szentáldozás után – a feszület előtt: „Íme, ó jóságos, édes Jézusom...“ ima elmondásával. 2. Részleges búcsút nyerhetünk: lelki áldozással és ezt követő hálaadással, ha valamelyik szentáldozás utánra jóváhagyott imát mondjuk el (pl. Krisztus lelke...) „27.sz.: Újmisén és szentelési jubileumok szentmiséjén“. Teljes búcsút nyerhet: a szentmisét bemutató pap, püspök és azon résztvevő hívek. Ez a búcsú elnyerhető újmisén, a papszentelés 25., 50., 60. és 70. évfordulóján, valamint a püspökszentelés 25., 40. és 50. évfordulóján bemutatott szentmisén. A fenti rendelkezés a meghírdetéstől azonnal érvénybe lépett és érvényben is marad az Eukarisztikus és bezárásáig. (Paenitentiaria Apostolica, Iacobus Franciscus Cardinalis Stafford, Paenitentiarius Maior és Ioannes Franciscus Girotti OFMC, regens.)
AZ EUCHARISZTIA ÓSZÖVETSÉGI ELŐKÉPEI A katolikus hívő „értelmes engedelmességgel“ fogadja Egyháza tanítását, amely a Szentírásban gyökerezik és a Szentlélek folyamatos működése során egyre teljesebben kibontakozik. Amikor tehát az eucharisztiáról írunk vagy beszélünk, elsősorban a szentírási gyökereket kell megvizsgálnunk. A hittudomány ősi alapelve szerint az Újszövetség „fája“ az Ószövetségben gyökerezik és attól el nem szakítható. Ez magyarázza már az első századok íróinak és igehirdetőinek azt a törekvését, hogy az ószövetségi előképeket és jövendőléseket az eucharisztiára vonatkoztassák. Nagy számuk miatt csak néhányat ragadunk ki közülük. Már a teremtéstörténet első lapján olvashatunk a földből kisarjadó „élet fájáról“, amely a paradicsomkert közepén állt és kínálta gyümölcsét. Ennek fogyasztása táplálta ősszüleink kegyelmi életét, ez óvta meg őket a halál veszedelmétől. Amikor azonban istenkedő vágyuknak engedtek és a sátán kísértésére megszegték Isten parancsát, Isten lángoló pallosú kerubbal állta el az életfához vezető utat. Ez az életfa előképe volt az oltáriszentségnek, amellyel Isten kegyelmi életünket táplálja és mint a halhatatlanság orvossága biztosítéka örök életünknek. A kezdet és a vég érdekes találkozására utal a Jelenések könyvének látomása, ahol ismét megjelenik az élet fája. Ezt olvassuk 22. fejezetében: „Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, ugyanis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.“ Ugyancsak a teremtés könyvében olvasunk arról, hogy Ábrahám legyőzi Kedor-Laomert és a vele szövetséges királyokat s kiszabadítja fogságukból unokaöccsét, Lótot. Ekkor Sálem királya és főpapja Melkizedek felkeresi Ábrahámot, kenyeret és bort mutat be áldozatul Istennek. Ezért is mondjuk Egyházunk papjairól: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.“ Az Oltáriszentség előképei közül kiemelkedik az a húsvéti lakoma, amit Izrael fiai akkor tartottak, amikor a tizedik csapás után a fáraó engedélyezte kivonulásukat. Minden családban levágtak egy egyéves, hibátlan bárányt és ezt fogyasztották el keserű salátával és kovásztalan kenyérrel. A bárány vérével bekenték az ajtófélfákat, hogy a halál angyala elkerülje házaikat. A keresztény szemlélet szerint a bárány Krisztus előképe, aki saját vérével öntözte meg a keresztfát, hogy halálával győzelmet arasson a lelki és testi halál fölött. Erre utalnak Pál apostol szavai: „Húsvéti bárányunkat Krisztust föláldozták. Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság, sem a gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kenyerével“ (1 Kor 5,7-8). Az eucharisztia jelképei közül Jézusunk jómaga utalt arra a manna-hullásra, amellyel Isten táplálta népét a pusztában. „Az Úr így szólt Mózeshez: Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki és gyűjtsön magának egy napra valót“ (Kiv 16,4). Erre az eseményre emlékeztette hallgatóit Jézus a csodás kenyérszaporítást követő beszédében: „Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt a mennyből és életet ad a világnak... Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállt kenyér, aki ebből eszik, örökké él“ (Jn 6,32-33; 48-51). Mikor Izrael népe a Sinai hegyhez érkezett, Isten Mózes közvetítésével szövetséget kötött velük. A hegy tövében oltárt építettek és a tízparancs kihirdetése után fiatal bikákat áldoztak fel Istennek. Mózes vette a vért és meghintette vele a népet. Ezt mondta: „Ez annak a szövetségnek a vére, melyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek“ (Kiv 24,8). Ezt a jelenetet idézik fel Jézus szavai, amikor halálának előestéjén új szövetséget köt az egész emberiséggel. Ezekkel a szavakkal nyújtja a kelyhet apostolainak: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek ontok“ (Lk 22,20). György Attila
3
Húsvétvasárnap „Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették“ – állítja Jézusról a nikaia-konstantinápolyi hitvallás. Azok az események, amelyeket ebbe a hitcikkelybe foglaltak, mindenki által elfogadott történelmi tények, s ezeket manapság már a kereszténység legmegátalkodottab ellenségei sem vitatják. A következő tétel azonban már vízválasztó a keresztények és a Krisztuban nem hívők között: „Harmadnapra föltámadott az írások szerint“. Ez az a pont, ahol mindenkinek színt kell vallania: „Kinek tartja Jézust?“ Csupán egynek a nagy próféták közül – aki úgy végezte, ahogy a jó és nemeslelkű emberek szokták? Vagy pedig: Jézus Krisztus – Messiás, akit Isten feltámasztott a halálból, és megajándékozott az élet teljességével. A feltámadásba vetett hit lehet csak a Jézusról, mint Krisztusról való igehirdetés szilárd alapja. Bizonyossággal kimondhatjuk: Ha Jézus Krisztus, aki élt és meghalt, nem támadt volna fel, akkor ez az ünneplő közösség sem gyűlt volna össze. Egy halottra lehet emlékezni, egy halott emléke ideigóráig összetarthat családokat, olykor hoszszabb ideig egész nemzeteket is. De csak az élő Krisztus ereje képes arra, hogy az ő nevében az egész világon már kétezer év óta élő közösségek gyűljenek egybe. Csak az élő
Bódás János:
Krisztus adhat erőt ahhoz, hogy emberek milliói hittel vallják és örömmel hirdessék a mai ünnepen: Krisztus feltámadt, valóban feltámadt! Krisztus feltámadása a remény jele a keresztények számára. A reményé, hogy mi is részesülünk a feltámadás által hozott új életben. Jézus ígérete világos: „Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen. Én feltámasztom az utolsó napon.“ (Jn 6,4) Végsősoron ez az ígéret ad értelmet életünknek és halálunknak – hogy utunk végén, amelyet Krisztus követőiként jártunk végig, eljutunk Istenhez. József Attila gyönyörűen önti szavakba a keresztény embernek ezt a reményét: „az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik, s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban ott állsz az útjuk végén- ... én Uram.“ Ez a remény világítja be életünk sötét óráit, a fájdalom a szenvedés, az elhagyatottság idejét. Tudjuk, „aki nem veszi fel keresztjét, nem méltó Jézus követésére.“ Mégis, ez a kereszt, ha hittel hordozzuk, a feltámadás jelévé válik, s ebben a jelben győzhetünk a bűn és a halál felett, elnyerve a megígért új és teljes életet. Amen. ThLic. Karaffa János
A föltámasztó szeretet Jézus nemcsak azzal mutatta meg szeretetét, hogy meghalt, hanem föl is támadt érettünk. Ha részvéttel állunk nagypénteki keresztje alatt, allelujás örömmel tekintünk húsvéti sírjára. Úgy tekintünk rá, mint egy ellenségein, főleg a halálon diadalmaskodó királyra. Alig három nap feküdt sírjában, hogy azután megdicsőülten örökké éljen. Húsvétkor azonban nemcsak Jézus győzelmének örvendezünk. Annak is örülünk, amit Jézus nekünk is megígért. Vajon hogyan szól ez az ígéret? Így: Aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog... Vajon mit jelent ez az ígéret? Talán mi is csak három napig fekszünk a sírban? Tudjuk, nem így történik. Föltámadásunkra várnunk kell a világ végéig. Erről pedig senki sem tudja, (folytatása az ötödik oldalon)
4
Húsvéti hit Bármit beszéltek, hitetlen Tamások, a húsvéti hit győzelmes marad. – Az Úr feltámadt! – vallja millió szív s nem roskad össze semmi súly alatt. Én sem hajlok a hitető beszédre, nagyképű bölcseknek nem hódolok, de – tördelvén a titkok néma zárát – csak azt hiszem, mit megtapasztalok,
mégis hiszem a Krisztus diadalmát, s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él! Ő áll mellettem könnyben és mosolyban, amíg az élet rögeit töröm s nyugodtan küzdök, mert tudom, hogy vár majd, egy új élet s benn mennyei öröm.
De mit nem érzek vak, süket kezemmel s hová nem ér el káprázó szemem, lelkemmel látom azt, melynek, ha szárnyal, s nem ér nyomába gyarló értelem.
E hit vigasztal minden megtiportat, özvegyet, árvát, sír felé menőt, gyermeket vesztett zokogó anyákat, s aki beteg is, ebből nyer erőt.
Én hallom, mit súg virág a virágnak, bár hangjának fülemben nincs nyoma, értem a tavasz illatos beszédét s érzem Istent, bár nem láttam soha.
– Az Úr feltámadt! – vallja millió szív s nem roskad őssze semmi súly alatt...
S bár győzött a bűn, mikor a Keresztről lelkeket mosva hullt alá a vér,
– Bármit beszéltek, hitetlen Tamások, a húsvéti hit győzelmes marad!
(folytatás a negyedik oldalról)
mikor következik be. Egy azonban biztos. Isten szeret minket és nem csap be. Akik szeretnek, ezt kívánják szeretteiknek: Éljen soká! Isten szeretete azonban hatalmasabb minden emberi szeretetnél és ő ezt mondja: Éljetek örökké! Az ő szeretete párosul mindenhatóságával és ez garantálja számunkra az örök életet. Hogy milyen erő rejlik az emberi szeretetben, arról szól egy beteg kisfiú története. Egy ideig kórházban ápolták, de az orvosok menthetetlennek tartották. Azt javasolták szüleinek, vigyék haza gyermeküket. Így is történt. A fiú sejtette, milyen komoly az állapota. Ezért azzal a különös kéréssel fordult szüleihez, hogy tegyenek közzé egy hirdetést az újságban. Kérjék meg az olvasókat, gondoljanak rá, írjanak neki levelet. Kívánsága teljesült és néhány hónap alatt több száz levél és csomag érkezett a címére. A szeretetnek ez a megnyilatkozása olyan nagy hatással volt a betegségre, hogy a fiú meggyógyult. Gyógyulását leközölte az újság, benne a kisfiú vallomását: annyian szerettek, hogy nem halhattam meg. Lám milyen erő, életmentő erő rejlik az emberi szeretetben. Ám ennél is hatalmasabb Isten szeretete. Erről tett tanúságot Jézus, amikor meghalt és föltámadt értünk. Ezért éneklünk húsvét ünnepén örvendező alleluját. György Attila 5
Húsvétvasárnap „Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették“ – állítja Jézusról a nikaia-konstantinápolyi hitvallás. Azok az események, amelyeket ebbe a hitcikkelybe foglaltak, mindenki által elfogadott történelmi tények, s ezeket manapság már a kereszténység legmegátalkodottab ellenségei sem vitatják. A következő tétel azonban már vízválasztó a keresztények és a Krisztuban nem hívők között: „Harmadnapra föltámadott az írások szerint“. Ez az a pont, ahol mindenkinek színt kell vallania: „Kinek tartja Jézust?“ Csupán egynek a nagy próféták közül – aki úgy végezte, ahogy a jó és nemeslelkű emberek szokták? Vagy pedig: Jézus Krisztus – Messiás, akit Isten feltámasztott a halálból, és megajándékozott az élet teljességével. A feltámadásba vetett hit lehet csak a Jézusról, mint Krisztusról való igehirdetés szilárd alapja. Bizonyossággal kimondhatjuk: Ha Jézus Krisztus, aki élt és meghalt, nem támadt volna fel, akkor ez az ünneplő közösség sem gyűlt volna össze. Egy halottra lehet emlékezni, egy halott emléke ideigóráig összetarthat családokat, olykor hoszszabb ideig egész nemzeteket is. De csak az élő Krisztus ereje képes arra, hogy az ő nevében az egész világon már kétezer év óta élő közösségek gyűljenek egybe. Csak az élő
Bódás János:
Krisztus adhat erőt ahhoz, hogy emberek milliói hittel vallják és örömmel hirdessék a mai ünnepen: Krisztus feltámadt, valóban feltámadt! Krisztus feltámadása a remény jele a keresztények számára. A reményé, hogy mi is részesülünk a feltámadás által hozott új életben. Jézus ígérete világos: „Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen. Én feltámasztom az utolsó napon.“ (Jn 6,4) Végsősoron ez az ígéret ad értelmet életünknek és halálunknak – hogy utunk végén, amelyet Krisztus követőiként jártunk végig, eljutunk Istenhez. József Attila gyönyörűen önti szavakba a keresztény embernek ezt a reményét: „az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik, s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban ott állsz az útjuk végén- ... én Uram.“ Ez a remény világítja be életünk sötét óráit, a fájdalom a szenvedés, az elhagyatottság idejét. Tudjuk, „aki nem veszi fel keresztjét, nem méltó Jézus követésére.“ Mégis, ez a kereszt, ha hittel hordozzuk, a feltámadás jelévé válik, s ebben a jelben győzhetünk a bűn és a halál felett, elnyerve a megígért új és teljes életet. Amen. ThLic. Karaffa János
A föltámasztó szeretet Jézus nemcsak azzal mutatta meg szeretetét, hogy meghalt, hanem föl is támadt érettünk. Ha részvéttel állunk nagypénteki keresztje alatt, allelujás örömmel tekintünk húsvéti sírjára. Úgy tekintünk rá, mint egy ellenségein, főleg a halálon diadalmaskodó királyra. Alig három nap feküdt sírjában, hogy azután megdicsőülten örökké éljen. Húsvétkor azonban nemcsak Jézus győzelmének örvendezünk. Annak is örülünk, amit Jézus nekünk is megígért. Vajon hogyan szól ez az ígéret? Így: Aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog... Vajon mit jelent ez az ígéret? Talán mi is csak három napig fekszünk a sírban? Tudjuk, nem így történik. Föltámadásunkra várnunk kell a világ végéig. Erről pedig senki sem tudja, (folytatása az ötödik oldalon)
4
Húsvéti hit Bármit beszéltek, hitetlen Tamások, a húsvéti hit győzelmes marad. – Az Úr feltámadt! – vallja millió szív s nem roskad össze semmi súly alatt. Én sem hajlok a hitető beszédre, nagyképű bölcseknek nem hódolok, de – tördelvén a titkok néma zárát – csak azt hiszem, mit megtapasztalok,
mégis hiszem a Krisztus diadalmát, s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él! Ő áll mellettem könnyben és mosolyban, amíg az élet rögeit töröm s nyugodtan küzdök, mert tudom, hogy vár majd, egy új élet s benn mennyei öröm.
De mit nem érzek vak, süket kezemmel s hová nem ér el káprázó szemem, lelkemmel látom azt, melynek, ha szárnyal, s nem ér nyomába gyarló értelem.
E hit vigasztal minden megtiportat, özvegyet, árvát, sír felé menőt, gyermeket vesztett zokogó anyákat, s aki beteg is, ebből nyer erőt.
Én hallom, mit súg virág a virágnak, bár hangjának fülemben nincs nyoma, értem a tavasz illatos beszédét s érzem Istent, bár nem láttam soha.
– Az Úr feltámadt! – vallja millió szív s nem roskad őssze semmi súly alatt...
S bár győzött a bűn, mikor a Keresztről lelkeket mosva hullt alá a vér,
– Bármit beszéltek, hitetlen Tamások, a húsvéti hit győzelmes marad!
(folytatás a negyedik oldalról)
mikor következik be. Egy azonban biztos. Isten szeret minket és nem csap be. Akik szeretnek, ezt kívánják szeretteiknek: Éljen soká! Isten szeretete azonban hatalmasabb minden emberi szeretetnél és ő ezt mondja: Éljetek örökké! Az ő szeretete párosul mindenhatóságával és ez garantálja számunkra az örök életet. Hogy milyen erő rejlik az emberi szeretetben, arról szól egy beteg kisfiú története. Egy ideig kórházban ápolták, de az orvosok menthetetlennek tartották. Azt javasolták szüleinek, vigyék haza gyermeküket. Így is történt. A fiú sejtette, milyen komoly az állapota. Ezért azzal a különös kéréssel fordult szüleihez, hogy tegyenek közzé egy hirdetést az újságban. Kérjék meg az olvasókat, gondoljanak rá, írjanak neki levelet. Kívánsága teljesült és néhány hónap alatt több száz levél és csomag érkezett a címére. A szeretetnek ez a megnyilatkozása olyan nagy hatással volt a betegségre, hogy a fiú meggyógyult. Gyógyulását leközölte az újság, benne a kisfiú vallomását: annyian szerettek, hogy nem halhattam meg. Lám milyen erő, életmentő erő rejlik az emberi szeretetben. Ám ennél is hatalmasabb Isten szeretete. Erről tett tanúságot Jézus, amikor meghalt és föltámadt értünk. Ezért éneklünk húsvét ünnepén örvendező alleluját. György Attila 5
Eukarisztia évében engedélyezett teljes búcsúkkal kapcsolatos tudnivalók Az Apostoli Penitenciária 2005. január 14-én hozta nyilvánosságra Szentatyánk jóváhagyásával a MIRACULORUM MAXIMUM kezdetű dekrétumot. Ebben az Eukarisztia évére engedélyezett teljes búcsúk lehetőségét közli. 1. Minden Krisztushívő teljes búcsút nyerhet a szokott feltételek mellett, ha figyelmesen és áhitattal részt vesz valamilyen szentségimádási szertartáson, vagy áhítatgyakorlaton – akár a kitett Oltáriszentség, akár a zárt szentségház előtt. (Szokott feltételek: gyónás, szentáldozás és ima a Szentatya szándékára; a búcsúnyerés feltétele, hogy semmiféle bűnhöz ne ragaszkodjunk.) 2. A klerikusok, a megszentelt élet intézményeinek, valamint az apostoli életközösségek tagjai (szerzetesek), és azok a krisztushívők, akiket az egyházi törvény a zsolozsma végzésére kötelez (vagy csupán magánbuzgóságból szokták végezni a zsolozsmát) teljes búcsút nyerhetnek a fenti feltételek mellett, ha valahányszor estefelé – akár közösségben, akár egyedül – az Esti és a Befejező imaórát (Vesperas, Completorium) a kitett Oltáriszentség, vagy a zárt szentségház előtt, áhitattal végzik. A betegség vagy öregség miatt helyhez kötött hívek ugyanezt a búcsút elnyerhetik otthon, vagy tartózkodási helyükön, ha lélekben elszakadnak a bűntől és elhatározzák, hogy – amint lehetséges – eleget tesznek a három említett feltételnek. Lélekben Szentséglátogatást végeznek – elmondják a Miatyánkot és Hiszekegyet – a szentségi Jézushoz intézett akármelyik röpimával zárva. (pl. „Dicsértessék és áldassék a legméltóságosabb Oltáriszentség!“) Ha valaki még ezt sem tudja megtenni, akkor is elnyerheti a teljes búcsút, ha lélekben csatlakozik azokhoz, akik ezt meg tudják tenni. Betegségét és megpróbáltatásait felajánlja az Irgalmas Istennek, elhatározva, hogy – amint teheti – eleget tesz a három említett feltételnek.
6
Az Oltáriszentséggel kapcsolatos tudnivalókról A Búcsúk Kézikönyve, (IV. kiadás, Bp. 2000 = Enchridion indulgentiarum)alapján: „IV. általános engedély: Részleges búcsút nyerhet az a hívő, aki jó szívvel, tanúságot tesz a hitéről mások előtt – a mindennapi élet sajátos körülményei között.“ (pl. keresztet vet az utcán a templom előtt, köszöntve a szentségi Úr Jézust.) „7. sz.: Szentségimádás és szentségi körmenet“ 1. Teljes búcsút nyerhetünk: félórás szentségimádással, Tantum ergo, szentségi körmenet záró szertartásának elvégzésével. 2. Részleges búcsút nyerhetünk: szentséglátogatással, jóváhagyott ima végzésével a szentségi Úr Jézushoz. (pl. Azért ezt a nagy Szentséget...) „8.sz.: Szentáldozás és lelki áldozás“ 1 Teljes búcsút nyerhetünk: saját elsőáldozás vagy másokén való részvétel esetén, vagy nagyböjt péntekén – szentáldozás után – a feszület előtt: „Íme, ó jóságos, édes Jézusom...“ ima elmondásával. 2. Részleges búcsút nyerhetünk: lelki áldozással és ezt követő hálaadással, ha valamelyik szentáldozás utánra jóváhagyott imát mondjuk el (pl. Krisztus lelke...) „27.sz.: Újmisén és szentelési jubileumok szentmiséjén“. Teljes búcsút nyerhet: a szentmisét bemutató pap, püspök és azon résztvevő hívek. Ez a búcsú elnyerhető újmisén, a papszentelés 25., 50., 60. és 70. évfordulóján, valamint a püspökszentelés 25., 40. és 50. évfordulóján bemutatott szentmisén. A fenti rendelkezés a meghírdetéstől azonnal érvénybe lépett és érvényben is marad az Eukarisztikus és bezárásáig. (Paenitentiaria Apostolica, Iacobus Franciscus Cardinalis Stafford, Paenitentiarius Maior és Ioannes Franciscus Girotti OFMC, regens.)
AZ EUCHARISZTIA ÓSZÖVETSÉGI ELŐKÉPEI A katolikus hívő „értelmes engedelmességgel“ fogadja Egyháza tanítását, amely a Szentírásban gyökerezik és a Szentlélek folyamatos működése során egyre teljesebben kibontakozik. Amikor tehát az eucharisztiáról írunk vagy beszélünk, elsősorban a szentírási gyökereket kell megvizsgálnunk. A hittudomány ősi alapelve szerint az Újszövetség „fája“ az Ószövetségben gyökerezik és attól el nem szakítható. Ez magyarázza már az első századok íróinak és igehirdetőinek azt a törekvését, hogy az ószövetségi előképeket és jövendőléseket az eucharisztiára vonatkoztassák. Nagy számuk miatt csak néhányat ragadunk ki közülük. Már a teremtéstörténet első lapján olvashatunk a földből kisarjadó „élet fájáról“, amely a paradicsomkert közepén állt és kínálta gyümölcsét. Ennek fogyasztása táplálta ősszüleink kegyelmi életét, ez óvta meg őket a halál veszedelmétől. Amikor azonban istenkedő vágyuknak engedtek és a sátán kísértésére megszegték Isten parancsát, Isten lángoló pallosú kerubbal állta el az életfához vezető utat. Ez az életfa előképe volt az oltáriszentségnek, amellyel Isten kegyelmi életünket táplálja és mint a halhatatlanság orvossága biztosítéka örök életünknek. A kezdet és a vég érdekes találkozására utal a Jelenések könyvének látomása, ahol ismét megjelenik az élet fája. Ezt olvassuk 22. fejezetében: „Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, ugyanis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.“ Ugyancsak a teremtés könyvében olvasunk arról, hogy Ábrahám legyőzi Kedor-Laomert és a vele szövetséges királyokat s kiszabadítja fogságukból unokaöccsét, Lótot. Ekkor Sálem királya és főpapja Melkizedek felkeresi Ábrahámot, kenyeret és bort mutat be áldozatul Istennek. Ezért is mondjuk Egyházunk papjairól: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.“ Az Oltáriszentség előképei közül kiemelkedik az a húsvéti lakoma, amit Izrael fiai akkor tartottak, amikor a tizedik csapás után a fáraó engedélyezte kivonulásukat. Minden családban levágtak egy egyéves, hibátlan bárányt és ezt fogyasztották el keserű salátával és kovásztalan kenyérrel. A bárány vérével bekenték az ajtófélfákat, hogy a halál angyala elkerülje házaikat. A keresztény szemlélet szerint a bárány Krisztus előképe, aki saját vérével öntözte meg a keresztfát, hogy halálával győzelmet arasson a lelki és testi halál fölött. Erre utalnak Pál apostol szavai: „Húsvéti bárányunkat Krisztust föláldozták. Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság, sem a gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kenyerével“ (1 Kor 5,7-8). Az eucharisztia jelképei közül Jézusunk jómaga utalt arra a manna-hullásra, amellyel Isten táplálta népét a pusztában. „Az Úr így szólt Mózeshez: Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki és gyűjtsön magának egy napra valót“ (Kiv 16,4). Erre az eseményre emlékeztette hallgatóit Jézus a csodás kenyérszaporítást követő beszédében: „Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt a mennyből és életet ad a világnak... Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállt kenyér, aki ebből eszik, örökké él“ (Jn 6,32-33; 48-51). Mikor Izrael népe a Sinai hegyhez érkezett, Isten Mózes közvetítésével szövetséget kötött velük. A hegy tövében oltárt építettek és a tízparancs kihirdetése után fiatal bikákat áldoztak fel Istennek. Mózes vette a vért és meghintette vele a népet. Ezt mondta: „Ez annak a szövetségnek a vére, melyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek“ (Kiv 24,8). Ezt a jelenetet idézik fel Jézus szavai, amikor halálának előestéjén új szövetséget köt az egész emberiséggel. Ezekkel a szavakkal nyújtja a kelyhet apostolainak: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek ontok“ (Lk 22,20). György Attila
3
(folytatás az első oldalról)
ció a szent liturgiáról). Ezek a lehetőségeink, hogy mi is találkozzunk a Feltámadt Üdvözítővel. Mivel Szentatyánk a 2005-ös esztendőt az Eucharisztia évévé nyilvánította, most csak erre a jelenlétre térek ki. A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) szerint „Az Eucharisztia az egész keresztény élet forrása és csúcsa. Az összes szentség, mint minden más egyházi szolgálat és az apostoli tevékenység is, a szent Eucharisztiához tartozik, és reá irányul. Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi Húsvétunk.“ (KEK 1324) Mindig találkozhatunk a Feltámadt Üdvözítővel az Oltáriszentség szentáldozás, szentségimádás, szentséglátogatás - szintjén. Vegyük sorra a lehetőségeket. A KEK minimális kérelme, hogy Egyházunk 3. parancsa szerint - „az Eucharisztia szentségét legalább húsvétkor vedd magadhoz“. Egy évben egyszer! Ha a Miatyánk „mindennapi kenyerünket“- kérése az Eucharisztiára is vonatkozik, akkor a napi szentáldozás lenne az eszményi. X. Szent Piusz pápa ezt külön szorgalmazta. Feltétel: helyes szándék és tiszta lelkiismeret (halálos bűn esetén kötelező a szentgyónás). Az Egyházi parancs tehát minimális, megment az „éhhaláltól“. Az Eucharisztia évében fontoljam meg eddigi gyakorlatomat, és járuljak gyakrabban a szentáldozáshoz. Pl. nagyon ajánlatos az első vasárnapi vagy az első pénteki szentáldozás. Remélem, hogy Egyházközségünkben megtartjátok az évi örökös szentségimádást. Erről ft. plébános uratok jelentést küld nekem a központba. Mennyire felemelő tudni
azt, hogy Főegyházmegyénkben hódolunk az eucharisztikus Úr Jézus előtt. Tartsátok magatokat ehhez a szent és évszázados szokáshoz. Vegyetek részt Főegyházmegyénk örökös hódolatában! Sok helyt gyakorlatban van az első vasárnapi szentségimádás, vagy más alkalommal végzett, kitett Szentséges áhitatgyakorlat. Tartsátok meg ezeket is buzgón, őseinkhez híven, azzal a tudattal, hogy az idén Szentatyánk külön búcsúval is ellátta az eucharisztikus áhitatgyakorlatokat. Ennek módozatáról körlevélben már értesítettem a híveket. (lásd 6. oldal) Végül, ne feledjétek, hogy naponta templomotok előtt elhaladva, kalapot emelve vagy keresztet vetve köszöntsétek a körünkben, az Oltáriszentségben élő, jelenlevő Úr Jézust. Ha időtök engedi, térjetek be Hozzá, vagy legalább kivülről köszöntsétek, mert Ő ott virraszt az oltárszekrényben, hogy áldását ossza mindazokra, akik szeretettel gondolnak rá, időt szakítanak meglátogatására vagy esetleg csak éppen gondolatban köszöntik Őt. Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves keresztény Testvéremnek! Gyulafehérvár, 2005 március 27-én, Urunk Feltámadása főünnepén dr. Jakubinyi György érsek
Érsek atya jókívánságaihoz csatlakozva kívánunk mi is áldásos, boldog húsvéti ünnepeket! Lajos atya és munkatársai 2
Térjetek meg! A szent Negyvennap idején ez legjelentősebb feladatunk. Sok ember önmaga számára ezt így fogalmazza meg: naponta csak egy kávét iszom, egészben vagy részben lemondok a dohányzásról, résztveszek egy triduumon, valakinek juttatok valamit... majd azzal nyugtatja meg önmagát, hogy eleget tett a megtérés kötelezettségének. Pedig ezeknek a tetteknek még nagyon kevés közük van a megtéréshez. Hogyan is tértem volna meg, ha kötelességemet most is elmulasztottam, ha változatlanul durva és kegyetlen vagyok, ha az időmből most sem szakítok Isten számára, ha hitemmel ma sem törődöm többet, mint tegnap, ha embertársaim mellett most is érzéketlenül megyek el, ha nem az Isten akarata irányítja életemet. Ha minden úgy marad, ahogy eddig volt, akkor vajon megtértem-e? Persze nem zárkózunk el a gondolat elől és szívünk mélyén él is a megtérésre való vágyakozás, csak éppen nehéz a megvalósítása. Hogy mégis célt érjünk, tegyünk mi is úgy, mint Keresztelő János kortársai, akik meghallották a megtérésre szóló hívást: „kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és az egész Jordánvidék“. (Mt 3,5) A megtérésre mi is többnyire egy szentbeszédben, triduumon, bűnbánati istentiszteleten vagy katekézisen kaphatunk indítást. Kövessük Péter apostol példáját, aki, mikor ráébredt bűnére, hogy megtagadta Krisztust, „keserves sírásra fakadt“ (Mt 26,75). Természetesen nem a könnyeken van a hangsúly. A hibákat és a bűnöket kell felismernünk. Sajnálkoznunk kell miattuk, hogy miközben boldogságunkat kerestük, ennyire eltévedtünk. Azt kellene tennünk, amit Saul tett. Miután
találkozott Krisztussal a damaszkuszi úton, imádkozva, gondolkodva, elmélkedve érlelte magában a jövő teendőit. Keresztelő János tanítványaival nekünk is meg kell kérdeznünk: „Mit tegyünk tehát?“ (Lk 3,10). A választ Jézustól kapjuk, aki azt mondja nekünk: „Jöjj, kövess engem!“ (Mt 9,9). Jézus útján kell tehát járnunk, életstílusát kell követnünk. Magatartását a Szentírás őrizte meg számunkra. Ismerjük rendkívüli szeretetét, türelmét, tudunk segítőkészségéről, irgalmáról. Bizalmat ébresztett az egyszerű és gyarló emberben is. A Szentírás beszámol szolgálatkészségéről. Ő maga mondta nekünk: „Példát adtam nektek: amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.“ Minél jobban követjük őt, annál teljesebb lesz megtérésünk.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket Elfogadom-e Krisztus parancsát, amely egyértelműen megtérésre szólít engem? Érzem-e magam is, hogy változtatnom kell az életemen? Ezt bizonyára többször is már megpróbáltam; de mi lehet az oka, hogy még mindig egy helyben topogok? Kértem-e mások tanácsát is ebben az ügyben? Imádkozom-e Istenhez, hogy segítségemre siessen? Igénybe veszem-e azt a segítséget, amit Krisztus nyújt nekem a bűnbocsátás szentségében, melynek kifejezett célja: A megtérést elősegíteni? Követem-e azok példáját, akik komoly küzdelem után tértek meg igazibb, hívő életre? Törekszem-e arra, hogy Krisztus lelkületét tudjam magamban kialakítani? (gallai) 7
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Szász Dézsi Mónika Ildikó, Bartos Norbert (Szt. József plébánia) Az Úr hazahívta: - Csiki Sándor, Jakab Zoltán, Kocsis József, Gergely Margit, Daczó Jenő, Turuczki Lajos, Márton Margit, Tóth Veronika (Szt. József plébánia). Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! SZENT JÓZSEF, a Boldogságos Szűz Mária jegyese március 19.
Dávid családjából származott (Mt 1, 1-17; Lk 3, 23-38). Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt Mária méhében fogant a Szentlélektől. József jó ember volt, sok töprengés után az angyali jelenés nyomán mégis feleségül vette jegyesét. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. (Mt 1, 18-24; Mt 2, 1-12) A veszély elől engedelmesen Egyiptomba menekítette családját (emigrált!) majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le. (Mt 2, 13-23) Itt ács volt. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, de félreértés miatt nyomát vesztették, és csak harmadnap találták meg a templomban. Ezután visszatértek Názáretbe. (Lk 2, 3952) Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük. A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 8
1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje, és a jegyesek pártfogója. Bár az őskeresztények szép emléket állítottak Szent József tiszteletének, mégis ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. A 9. században született reichenaui kolostor „szentek listáján“ szerepel. Március 19 megünneplése a 14. században kezdett terjedni a nyugati országok templomaiban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését. Példája: Te is ott állsz észrevétlenül a kialakuló Jézus mögött, segíts Józsefnek! Gégény István:
El nem mondott ima Fáj, hogy nem szólhatok. Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot, Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva, Süket csendet hallgatok. Fáj, mert adni vágytam, Helyette most én kapok. Mégsem bánom már, hogy így lett, Hisz oly gyakran hiába szólalok. Mert az igaz fohász nem az ajkakon, Benn a szívben fakad. Nem száll tova szép szavakon, Örökre bensőm kincse marad. Szállni tanul a lelkem, Szólni a szám, Közben a csend néma szárnyain Az Úrhoz talál imám.
Új évfolyam 71. szám
2005 március - Böjtmás hava
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Érsek atya üzenete 2005. húsvétjára Krisztusban Kedves Testvéreim! Minden évben boldogan ünnepeljük Urunk Feltámadását. Ez a mi keresztény hitünk, reménységünk alapja. Szent Pál apostol már megmondta: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok.“ (1 Kor 15,16-17) Fájdalommal tölt el minket a Feltámadás megünneplésének eltérő időpontja. Ebben az évben mi - latin rítusú katolikusok - március 27-én ünnepeljük Urunk Feltámadását, míg görög katolikus és görög keleti testvéreink csak május 1-én ünnepelnek. Sokszor felvetődött a kérdés, hogy egyeztessünk-e az ünneplésben, de minden egyháznak megvan a sajátos hagyománya, melyet tiszteletben kell tartani. Mi, római katolikusok a Szentatya döntését követjük. A II. Vatikáni Zsinat is nyilatkozott ez ügyben: ha minden keresztény elfogadná a közös megoldást, mi csatlakoznánk hozzá. A Feltámadás Ünnepének jelentősége független a keltezéstől. Ha Szent Pál szerint az dönti el, hogy valaki keresztény-e vagy pogány, vagy egyébb, akkor mi boldogan ünnepeljük Urunk Jézus Krisztus feltámadását. Krisztus Urunk sokszor és sokféleképpen jelent meg feltámadása után. Erről tanúságot tesz Szent Pál apostol is, aki a feltámadást követő hatodik évben tért meg, miután a damaszkuszi úton találkozott az Üdvözítővel. (v.ö. 1 Kor 15,8) A mi korunk legégetőbb kérdése ugyanaz maradt, mint Szent Pál idejében: Találkoztále már a Feltámadt Üdvözítővel? Nem olyan rendkivüli esetről van szó, mint Szent Pál életében. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint a Feltámadt Üdvözítő többféleképpen jelen van Egyházában: Jelen van a szentmise Áldozatában, a papi szolga személyében, mert az „Áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, aki a kereszten önmagát feláldozta“, s leginkább jelen van az eucharisztikus színek alatt. Jelen erejével a szentségekben, ezért amikor valaki keresztel, általa maga Krisztus keresztel. Jelen van igéjében, mert Ő maga beszél, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák. Végül, amikor könyörög és zsoltároz az Egyház, Ő van jelen, aki megígérte: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.“ (Mt 18,20) (SC 7, Konstitú(folytatása a második oldalon)
