MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK Új évfolyam 129. szám
A szent keresztségben részesült: – Bálint Eduárd, György Krisztina.
Az Úr hazahívta: – Borsai László, Hengán Mihály, Bőjte István, Kovács Viktoria.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Árpád-házi Szent Margit szűz január 18 IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, testvérei közé tartozik Szent Kinga. Dalmáciában született, szülei fogadalmat tettek, ha Isten megmenti az országot a tatároktól, születendő gyermeküket neki szentelik. Veszprémben domonkos nővérek nevelték, majd a Nyulak szigetén (ma Margit-sziget) épült kolostorban fogadalmat tett 1254-ben. A vezeklésnek és a keresztény szeretet gyakorlásának szentelte egész életét. Itt halt meg 1270-ben. XII. Piusz pápa 1943. november 19-én avatta szentté. Radó Polikárp írásában (1958) így méltatja a szentet: „Életformának az egyház esztendejét, a liturgikus évet választotta, és a világ Megváltójának üdvözítő életét élte át önmaga formálásában. Szent Ágnes szűz és vértanú január 21 Sokan, köztük Szent Ambrus is dicsőítő beszédet mondott a tizenkét év körüli vértanú leányról. Vértanúságáról sok dokumentum tanúskodik, a Római Kánon is említi a vértanúk között, Damazusz pápa pedig sírfelirattal ékesítette sírját. A
www.katolikussepsi.ro 12
Reggeli dicséretben Szent Ambrus így magasztalja: „Ágnest, a boldog szűzleányt / az égnek szülte ez a nap: / az Úrnak adta vissza ma / vérben megszentelt életét.“ Boldog Batthány-Strattmann László január 22. 1870-ben született Dunakilitiben ősi magyar főnemesi családból. 1876-ban a nagy dunai árvíz elől a család Köpcsénybe menekült. Édesanyját tizenkét éves korában elvesztette. Egyetemi tanulmányait a bécsi egyetem mezőgazdasági, majd orvosi karán végezte. 1900-ban orvosi diplomát szerzett. 1898-ban házasságot kötött Coreth Mária Terézia grófnővel, házasságukból tizenhárom gyermek született. 1902-ben Köpcsényben huszonöt ágyas magánkórházat alapított. Általános orvosi diplomájához először sebészi, majd szemészeti szakképesítést szerzett. Az első világháború alatt százhúsz ágyasra bővítette kórházát, hogy a sebesült katonákat is fogadni tudja. 1915-ben meghalt nagybátja, akinek vagyonát, körmendi kastélyát és hercegi címét örökölte. Ekkor a család Körmendre költözött, ahol szintén kórházat rendezett be. Híres szemorvosként tartották számon, és a betegek mindenfelől özönlöttek hozzá. A szegényeket ingyen gyógyította, sőt receptjeiket is ő fizette. Betegeinek lelkével is törődött, magát Isten eszközének tekintette, „a gyógyulást Isten adja“ – mondta sok alkalommal. Naponta családjával együtt részt vett a szentmisén, és szentáldozáshoz is járult. Nagy hangsúlyt fektetett az igazi keresztény családi életre, a közös imádságra és az erények gyakorlására. Több mint egyéves türelemmel viselt szenvedés után a bécsi Löw szanatóriumban hunyt el 1931. január 22-én. Körmendi kastélyában ravatalozták fel, ahol a szegények és betegei búcsúztak tőle. Németújváron (ma Güssing) a családi sírboltba helyezték. A köztudatban szent életű embernek tartották. II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatta.
2010 január
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Az Úr éve jön Új év jön. Vajon mit hoz? Nem a világra, nem is az egyházra, hanem saját magamra gondolok. Csak saját magamra. Ez a kérdés, ez a gond jogos. Mert ugy-e, egyszer „le fogok lépni“, és többé nem leszek itt. És ez nem az én önző elképzelésem, hanem a hitem mondja, hogy igazán majd akkor kezdek azzá lenni, amivé itt és most lettem. Ennek az életnek a hozamát gyűjtöm össze abban, amit örökkévalóságnak nevezünk. Ez lesz az én és a te egyedülálló, felcserélhetetlen, el nem tulajdonítható örökkévalóságom. Jogom van tehát hozzá, hogy feltegyem a kérdést: mit hoz nekem az új év? Minden más történés csak annyiban fontos, hogy ennek vagy annak, nekem és neked milyen örökkévalóságot hoz. Mert minden egyéb elmúlik, és ha már átéltük, nem is fontos többé? Az érdekel tehát, mit hoz az új esztendő. Teljes komolysággal így az örökkévalóság után érdeklődöm. Ami vele jön, az már nem múlik el. Azért jön, hogy megmaradjon. Azért történik, hogy legyen, nem azért, hogy elmúljon. Belerobban az idő ürességébe, azért, hogy azt kitöltse. Ez az Örökkévalóság titka az időben. Tulajdonképpen nem is tudom olyan komolyan venni, amit az új év hoz, mint ahogyan kellene. Mert amíg létemmel az elfolyó időn keresztül száguldok, csak arra gondolok, hogy nincs benne más, csak ez. Újra és újra rá kell ébrednem: az örökkévalóság történik bennem, egyszer s mindenkorra történik, akkor is, ha úgy gondolom, hogy nem is olyan fontos az, ami az idővel tovatűnik.
Nem nagyon valószínű, hogy csupa olyan órákat kapunk ajándékba, amelyek a mi szempontunkból nézve igen jelentősek lennének. Kell tehát, hogy mindennapjainkban legyen az örökkévalóság. Tudjuk ugyanis, hogy minden ember, aki ezen a földön látszólag mint tucatáru szaladgál, érdemes arra, hogy örökkévalósággá váljék, mégpedig itt, ahol látszólag semmit sem csinál, amikor nyomorúságosan keresi meg mindennapi betevő falatját, házasodik és szidja a politikusokat, ha éppen nem futballmeccset néz vagy megbecsülő véleményt mond Picassoról. Nekem is talán csak a mindennapok alakjában jönnek el csillagporaim. A mindennapoknak azonban sok olyan helyzete van, amely nem válik csillagórává. Az ember nem képes arra minden pillanatban, hogy egészen önmagát nyújtsa. És a legnagyobb szabadságnak kell a legjobban odaajándékoznunk magunkat, mert a legbensőbb valóság a legmélyebb lehetőségen alapszik. Ezt azonban ajándékba kapjuk. A legnagyobb ajándék az, ha teljes szabadságban egészen önmagunkat tudjuk adni. Ez nem adódik minden pillanatban. De megadatik a mindennapok apró helyzeteiben. Ki tudja megmondani, mikor jön el ez az óra? Cselekvéseink mindig az áttekinthetetlen jövő felé irányulnak, s ennek kockázatát és előnyeit viselnünk kell. Hirtelen, a beláthatatlan elfogadásában épp csak megsejtve, kapjuk ajándékba a nagy beteljesedést. És mégis a miénk lesz, mert – ha öntudatlanul is – hittel vállaltuk. (folytatása a második oldalon)
(folytatás az első oldalról)
Ilyen lehetőségekkel érkezik az esztendő. Hittel kell ünnepelnünk az újévet, nem pedig megbántódottan és gyáva hitetlenséggel. A jövő jön. A balgák úgy gondolják, hadd jöjjön, hisz a jövő, mint valami beteges halál-vágyó az elmúlásra törekszik. Az igazság az, hogy azért jön, mert örökkévalósággá akar lenni. A jövő nem lesz kisebb, ha elmúlik, hanem csak sajátosan olyan múlttá lesz, amely határtalan jelenvalóság abban az emberben, akinek van Istene. Az a jövő jön, amely megmarad. Az én időm teljességében, a hívő, remélő és szerető szabadság csillagóráiban. Mit hoz az új esztendő számomra? Istent hozza időm teljességében. Ki tudja, talán úgy, hogy az utolsó
elfutó pillanat az örök fény fáklyája lesz, s utána nem lesz több pillanat, hanem ez már az örök világosságba világít be. Ki tudja? Futok én, mondja az Apostol. Nem tekintek vissza. És nem gondolom, hogy már elértem a célt, hanem futok, hogy elérjem. „Maranathát“ kiálthatunk az új év elé is. Mert az Úr kezik. Életem új esztendejében is. Mit hoz nekem az új év? Jézus Krisztust, a megfeszítettet és föltámadottat, halálának és életének titkát életemben és halálomban, az ő ragyogó fényességét hitem fáradozásaiban, az ő ígéretét reményem küzdelmeiben, irántam való szeretetét abban a mindig megújuló törekvésben, hogy őt szeretve megtaláljam és sorsában osztozzam. Az Úr éve jön. Karl Rahner
B orongós napok tűnjetek tova O kkal szomorú ne legyél soha L épteid kísérje töretlen szerencse D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre O szoljanak el az óévnek sötét árnyai G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai
A csíkmenasági templom 1567-ben a regestrum 67 kapuval jegyzi Menasság néven. 1601-ben Meneság, 1602-ben Menes Ag formában fordul elő. Temploma Árpád-kori, a XIII. század első feléből. Ennek emléke és jele a sekrestye és a sekrestye falában másodlagosan megőrzött román kori rózsaablakok, melyek formájukkal egyedülállók. A román kori alapokra a XV. században építik a mai gótikus templomot, késői csúcsíves stílusban. A szentély megőrizte eredeti csúcsíves vonásait. Hálóboltozata épen megmaradt. A boltozati gyámkövek kehely idomúak és díszítésük változatos. A bordák kereszteződéseiben festett címerekkel pajzsocskák vannak felerősítve. A zárókövek helyén szintén festett korongok díszlenek. Az egyik címerpajzson az ősi székely címer egyik változata ismerhető fel. A templom külön ékessége a bordák közötti falfestmények. A gótikus korban készültek, későbbi átfestéssel. A bordák közé festett képek: Nap, Hold, 4 próféta, 4 evangélista, Mária–Magdolna, Borbála, Katalin, Ilona, Margit, Anna, Klára, Zsuzsánna, amint az egyes képekhez minuszkulás betűkkel beírt nevek jelzik.
A gótikus kor emléke a szentélyben a fali szentségfülke a XVI. század első feléből, csúcsíves vakárkádokkal, reneszánsz levéldíszekkel. A templom leghitelesebb értéke a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött szárnyasoltár, felirata szerint 1543-ból való. A templom főoltára volt, de a XVIII. században „modern aranyozott oltár szorította ki helyéről s a déli oldalcsarnokba került”. Hajnald püspök fedezte fel. Az oltár közepén Madonna szobra, kétoldalt két kisebb méretű szobor (szentek). A szárnyak festett képein Jézus élete az angyali üdvözlettől a feltámadásig. Felirata: Regina celli (így) letare 1543. A templom hajóját barokkosan átalakították. Mennyezete lapos, de megmaradtak csúcsíves emlékeiből a torony alatti bejáró kőkerete, a déli kapu keleti profilja és a támpillérek. Az oldalcsarnokot 1858-ban építették hozzá, mai tornyát pedig 1836-ban. Egyik harangját 1542-ben öntötték. Felirata: „O rex gloriae veni in pace 1542.“ Egy másik 1604-ből való, de 1835-ben újraöntik, reá alkalmazva a régi felírást: „O rex gloriae Jesu Xte, Veni in pace. Paulus, fudit. A.D. 1604.“ Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek
Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő É vek ha múltok, ha elszálltok napok V idámságot, örömet számolatlan adjatok E lfusson most az óévnek malaca T öbbé ne legyen senkinek panasza K erüljön betegség, bánat messzire Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe V ágyaid sorra valóra váljanak Á lnok szavak többé ne bántsanak N övekedjen az igaz barátok tábora O kosan élj, ne legyél ostoba K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!
Csíkmenaság – római katolikus plébániatemplom 2
11
Legyetek olyanok mint a gyermekek A felnőttek azt gondolják, hogy a jászol és a betlehem a kisgyermekeknek való. A csodák világába tartozik, ahol képzeletüket szabadjára engedhetik: ringathatják magukat a teve hátán a királyok és bölcsek díszes kíséretében, meghúzhatják a szunyókáló pásztorok sapkáját, belefújhatnak az angyalok ezüst trombitájába, vagy odakuporodhatnak Mária és József mellé bámulni a Kisdedet. „Folklór és érzelmek!“ — mondják a nagyok és kissé távolabb húzódnak. Pedig mennyire szeretnénk elhívni mindenkit a betlehemi jászol mellé. Szeretnénk ott látni a felnőtteket a gyermekekkel együtt, mert rajtuk keresztül közelebb kerülhetnek a Gyermekhez! A betlehemi jászol az a hely, ahonnan mindenki elzarándokolhat a saját gyermekkorába. Mindenki visszatérhet ahoz a gyermekhez, akit a lelke mélyén hordoz. Ebből az igazforrásból olthatja a szomját mindenki, aki még tenni akar valamit, aki elfogadja, hogy mindig „születőben“ legyen. Az álarcok, amelyeket a felnőttek akkor öltenek, ha kilépnek otthonukból az utcára, s belépnek a munkahelyükre, az iskolába, le-
hullanak a jászol egyszerűsége előtt. Mellette felfedezi az ember emberi mivoltát, nagyobb és mélyebb lesz, mint amikor betöltött társadalmi szerepe fényében szemléli magát. A benne rejtőző gyermekkel képes állandóan „lenni“, „valamivé válni“. „Legyetek olyanok, mint a gyermekek!“ Jézus törékeny testében az Ember és az Isten egy. Isten nem szűnt meg ma sem „beleszületni“ minden emberbe. A Teremtő rejtett ereje mutatkozik meg minden emberben. Isten tevékenyen, folytonosan megújul az emberben, ezért van közelebb hozzá, mint az ember Önmagához.
* A jászolban fekvő Gyermek minden embernek ismétli: „Ti Isten gyermekei vagytok. Legyetek olyanok mint a gyermek, akinek lehetőségei egyre nyílnak, egyre tágulnak!“ A karácsonyi éjszaka sötétjében az ember Isten gyermekévé válik, újjászületik — és még annyi fény ragyoghat fel benne az első után!
Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add, hogy minden embert szeressünk, még ellenségeinket is. Nem azért, mivel testvéreink, hanem hogy, azok legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér, mint olyan iránt, és az ellenség iránt, hogy a szeretettől testvér legyen. Add megértenem, hogy amikor egy barátot szeretek, egy testvért szeretek; már velem van, már bekapcsolódott a minden embert átfogó egységbe. Add Uram, hogy szeressek, és testvéri szeretettel szeressek! Áradjon egész szeretetem a keresztények felé, az Egyház minden tagja felé, ó, Jézusom! Add, hogy szeretetem kiterjedjen az egész világra, a te szereteted által, hogy tagjaid átöleljék az egész világot! Szent Ágoston 10
Interjú Christoph Schönborn bíborossal Međugorjéról Međugorje ismét a figyelem középpontjába került, egyházi és világi körökben egyaránt. Schönborn szilveszteri látogatása ugyan magánjellegű volt, mégsem hagyta hidegen a közvéleményt, hiszen a bíboros a Hittani Kongregáció tagja. Međugorjei látogatása alkalmával a Večernji list című horvát napilap munkatársa beszélgetett vele. – Eminenciás Úr, Ön szilveszter éjféli homíliájában így fogalmazott: „Azért jöttünk Međugorjéba, hogy különösen közel legyünk az Úr Édesanyjához.“ Szavai nagy visszhangot váltottak ki. Volna szíves megmagyarázni, mire gondolt? – Tagadhatatlan, hogy Međugorje az elmúlt húsz évben zarándokhely lett, amint tagadhatatlanok az itteni élményeik és az is, hogy mennyire közel kerülnek a Szűzanyához. Ez az első látogatásom, de azóta látom Međugorje gyümölcseit, mióta 1991-ben püspökké szenteltek. – Miféle gyümölcsökre gondol? – Mondok néhány példát. Papi hivatások. Sok fiatal pap meghívása kötődik ide, akik ha nem is feltétlenül Međugorjéban, de vele összefüggésben kapták a hivatást. Azután a megtérések. Elgondolkodtató, hogy nemesektől az egyszerű kisemberekig a társadalom minden rétegéből vannak megtérők. Idefelé jövet, ahogy Bécsből Zágrábon át Splitbe repültem, egy biztonsági őr megkérdezte, hová utazom. Mikor mondtam, hogy Međugorjéba, felragyogott az arca, és elmondta, hogy ő is ott tért meg. Néhány hete egy kis vasútállomáson egy munkás beszélte el, hogy miután a felesége meghalt rákban, és ő teljesen elkeseredett, a barátai elvitték Međugorjéba, és itt kapta meg az erős, élő hitet. A harmadik nyilvánvaló tény pedig a sok gyógyulás. Egy egykori drogos fiatal mesélte el, hogy a barátai valósággal kényszerítették, hogy eljöjjön ide. Azt mondta: amint
a busz beért Međugorjéba, valami történt vele. Azonnal meggyógyult, pedig mindannyian tudjuk, mennyi időbe telik egy ilyen gyógyulás. A negyedik bizonyság: az imacsoportok. Még püspökké szentelésem előtt, a nyolcvanas években ismertem meg egy bécsi međugorjei imacsoportot. Domonkosként rendkívül nagyra értékeltük, hogy mindig megtöltik a templomot. Ritkán jönnek össze ennyien a bécsi domonkos templomokban, de csütörtök esténként mindig megtelt a templom. S mindmáig hűségesek az imához. Jézus azt mondta, hogy a rossz fa nem terem jó gyümölcsöt, ami azt jelenti, hogy ha jók a gyümölcsök, akkor a fa is jó. – A zarándokok csodának tartják Međugorjét, és addig is, amíg az Egyház hivatalosan elfogadja a međugorjei események természetfelettiségét, valamiféle szentszéki üzenetet várnak. A Szentszék várható lépéseiről hosszú ideje folynak a találgatások. Ön mit tud erről, és mi a véleménye a hivatalos elismerés iránti igényről? – Nincsenek részletes információim az ügyről; nem az én feladatköröm. A Jugoszláv Püspöki Konferencia és a Szentszék Hittani Kongregációja álláspontjához tartom magam, amelyet ésszerűnek és bölcsnek tartok. Három megállapításra emlékeztetnék Međugorjéval kapcsolatban. Az első a jelenésekre vonatkozik. Dogmatikus vagyok, teológiai dogmatikát tanítottam. „Non constat de supernaturalitate“ – ami annyit jelent, hogy az Egyház nem hozott még végleges döntést a jelenések természetfeletti eredetére vonatkozólag, és nem nyilatkozott. Tehát soha nem tagadta, de meg sem erősítette. – Ez elég diplomatikus válasznak hangzik, de mit jelent a gyakorlatban? – Egyszerűen azt, hogy az Egyház még nem hozott végleges döntést. Meggyőződésem szerint ez így helyes. Mindaddig, amíg a jelenések folytatódnak, az Egyház aligha fog végleges döntést hozni. Međugorjéban a jelenések állnak a középpontban. A gyerekekkel kezdődött, akik elmondták, hogy látták a Szűzanyát, és hogy mit üzen általuk. Mindazt, ami ennek nyomán kibontakozott, az Egyház másodsorban fogja vizsgálni. A kezdettől fogva ide özönlő zarándokok, az itteni in(folytatása a negyedik oldalon) 3
(folytatás a harmadik oldalról)
nés helyszíne között. Mindig azt mondom, a Szűzanya-jelenéseknek „nyelvtana“ van. Egyedi stítenzív imaélet, az itt alakult számos humanitárius lusuk, amely a Szűzanyára vall. Milyen összefüggésre gondol? szervezet. – A jelenéseknek három közös vonása van. A – Az Egyház elválasztotta Međugorje ügyét a lelkipásztorkodástól. Mégis rengetegen zarándo- Szűzanya szinte mindig gyerekeknek jelenik meg, mégpedig nem különösebben okos vagy szent, kolnak ide. Hogyan álljunk ehhez? – Tény, hogy jó ideje szerveznek ide zarán- hanem átlagos gyerekeknek. Bernadett írni sem doklatokat, és ez konkrét kihívást jelent az Egy- tudott. Ő is 14 éves volt, kb. mint az itteni gyereház számára. Ezért mondták ki a volt Jugoszlávia kek. Másodszor: Mária a gyermekek által üzen. püspökei 1991-ben, hogy ne legyenek hivatalos Egyes püspökök bosszankodnak ezen. Miért nem zarándoklatok. Saját egyházmegyémben nem kí- a püspöki rezidencián jelenik meg a Szűzanya? vánok, nem is tudok olyan hivatalos zarándokla- Miért inkább köves hegyeken, folyóparton? Nem tokat szervezni Međugorjéba, mint Rómába vagy éppen gyakorlatias. Fatimában a bokrok között a Szentföldre. Ugyanakkor sem a püspöki kar, jelent meg. Azért gyerekekkel üzen, mert a gyerekek egyszerűek. sem Róma nem Harmadszor tiltotta meg, hogy pedig: úgy tűnik, bárki Međua Szűzanya meggorjéba zarándotervezett progkoljon – ez a harram szerint jön. madik megállaFatimában az opítás lényege. Ez roszországi fora püspökök száradalom előtt jemára, számomra lent meg és üis rendkívül fonzent. A racionatos. A híveknek lizmus fénykorászükségük van a ban feltűnt Lourlelkipásztori des-ban. Jugoszlágondoskodásra. viában akkor jeMint érsek, eblent meg, amikor ben látom a házi Krizevac, a jelenések hegye még sejtelmünk feladatomat. Ha püspökként azt tapasztalom, hogy az egyházme- sem volt róla, hogy az ország szét fog esni; amigyémben hívek százai, ezrei térnek meg, imád- kor együtt éltek a katolikusok, a muzulmánok és koznak, gyógyulnak meg, akkor gondoskodnom az ortodoxok. A Béke Királynője néven mutatkokell róla, hogy valamennyien részesüljenek ebből zott be. Tíz év múlva kitör a négy balkáni háború a pasztorációból. Ezért támogattam minden ilyen közül az első. Első üzenete a béke, amelyhez a kezdeményezést, mint például a Béke Oázisa kö- megtérés és az ima vezet, s ez az üzenet súlyos, zösséget, amely Međugorje ihletésére jött létre. erőteljes, hiteles. S talán megemlíthetjük a mexiÚgy vélem, mindez ránk, püspökökre is hat. Ezért kói Guadalupét is, ahol az európai invázió kezdeMeđugorjéról beszélgetve mindig biztatni szok- tén a Szűzanya egy indiánnak jelent meg, akinek tam püspöktársaimat, hogy támogassák a zarán- el kellett mennie a püspökhöz, hogy megmondja neki, mit tegyen. Azt hiszem, a teológusoknak dokokat. – Találkozott az egyik látnokkal, és felmá- elemezniük kellene a Mária-jelenések összefüggéseit, és ebben a kontextusban kellene tanulmászott a Jelenések hegyére. Miről beszélgettek? – Tréfásan azt mondhatnám, hogy a Szűzanya nyozniuk a međugorjei jelenségeket is. nem éppen könnyű hegyeket választott. Lenyűgöz Forrás: Magyar Kurír az összefüggés Međugorje és a többi Mária-jele4
A könyvünkről – tizenkettedik rész – A Szentírásnak nemcsak egy mondatát, de még egy egész könyvét se ragadhatom ki a környezetéből. A búskomor Prédikátor alapján nem állíthatom, igaza van a pesszimista Schopenhauernek: ezen a bolygón nem lehet élni. Még jó, hogy kiábrándult huszadik századi nyomoroncok eddig nem figyeltek fel ezekre az unalmat szuggeráló, a kétségbeesést sugalló mondatokra, hogy „minden hiábavaló…, fölkel a nap, de úgyis lenyugszik…, semmi értelme az egésznek…”. Akik közel jártak a szellem pályájának ehhez a széléhez, mint pl. az ateista egzisztencialisták, azokról mondják is, hogy a fasizmusnak, a világháborúknak a szálláscsinálói. A Bibliában szerencsére más is van. Van nekünk csodálatos Kolosszei levelünk, káprázatos távlatokat nyitó „Jelenéseink”, s az a sokat emlegetett János-idézetünk, miszerint „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…” (3,16). A Bibliát „sztereóban” kell hallanunk, eseményeit „szélesvásznon” kell látnunk. A Biblia nem valami szeszélyes idézetgyűjtemény. A mai technikával egybefűzött Könyv, igazából egy egész Könyvtár, amelynek egységes a rendszere. Hasonlítják hatalmas asztal körül tanyázó, 72 tagú társasághoz. Az egyes szerzők beszélgetnek, néha egymásnak nemet is mondanak, de végül közös a zárónyilatkozatuk. Ez érthető is, hiszen az asztaltársaság vendéglátója, az egésznek a fő szervezője – a sugalmazó Szentlélek. A napi liturgia az ünnepeknek megfelelően fel-felerősít szólóhangokat. Így bekövetkezhet néhanapján, hogy búsong Jeremiás, vagy átkozódik Izajás, de ugyanabban az egyházi évben (!) az angyalok is énekelnek Lukács evangéliumában, és a pünkösdi szelek is zúgnak az Apostolok cselekedeteiben. Isten szava, helyesen olvasva, egységes pedagógiával az Életre nevel. Döntő szempont tehát, amit Jézus a szamariai asszonynak magyarázott: „Lélek az Isten: akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk” (Jn 4,24). Nem lehet az Írást – fundamentalista módon – betű szerint olvasni, mert „a betű öl, a Lélek pedig éltet” (2Kor 3,6).
IV. Isten segít szavának értelmezésében! a.) Nem is lenne semmi problémánk Isten szavával, ha vegytiszta szellemek lennénk egy áteredő bűn nélküli álomvilágban. A gond akkor jelentkezik, amikor az Egyház emberi képviselői eljátszák a becsületüket. A hívő ilyenkor megzavarodik. Van, aki dühöngeni kezd, mondván: »Csapják be az öreganyjukat!« Van, aki kiutat keres a csapdából. A XVI. századi hitújítók »sola scriptura« vagyis »egyedül az írás«-ra figyelő alapelve »vándormotívum« az egyháztörténelemben. Régen is, ma is, botrányok árnyékában, felfelbukkan a heves vágy: »Vissza az alapokhoz!« »Le kell fúrni a legmélyebb rétegig, a négy evangélium Jézusáig, ott a legtisztább a kinyilatkoztatás forrása!« Számomra jórészben érthető, sőt, megható korunk szektásainak lelkesedése… A szomjúság a víz létének bizonyítéka. Csak az a kérdés, hogyan lehet a vízre, az »élő vízre« (Jn 7,38) rátalálni. Más a perzselő hőség délibábjában a káprázat, és más a valóság. Gál professzor úr, az idős hittudós mondta egy alkalommal, ha valaki visszafúr az evangéliumokig, akkor túlfúrt. A történelmi Jézus életében még nem történt meg minden. Még nem halt meg, nem küldte el a Szentlelket. Jézus egész földi élete az Egyház előkészítése. A máig ható folyamatok, a ma is használható hagyományok eredetét kutatva az igazán izgalmas korszak az első század második fele. b.) A fiatal Jézus a Lélek újdonságával lépett fel, s lenyűgözte hallgatóit (Róm 7,6). Nem írt a Bibliába egy sort se. Nem bízott a papírban, ő emberekkel foglalkozott, a szívekbe írt, és a folytatást is így tervezte. Figyeljük csak adatainkat! Nagycsütörtökön úgy búcsúzik, hogy „még sok mondanivalóm volna, nem vagytok rá azonban elég erősek” (Jn 16,12). A János-evangélium utolsó mondata így hangzik: „Jézus még sok mást is tett. De ha valaki mind le akarná írni…, az egész világ sem tudná befogadni.” (Jn 21,25). Később a Péter-levél meg beszámol már az újabb problémákról. Balás Béla püspök írása a Bibliáról Forrás: Magyar Kurír (folytatása következő lapszámunkban) 9
XVI. Benedek pápa katekézise a papság évének jelentőségéről A Szent Pál-év végén és a papság évének kezdetén egymás mellé került Szent Pál és Vianney Szent János alakja. A páli év során a rendkívüli igehirdetőt szemléltük, aki missziós útjai során hirdette az Igét; idén pedig egy egyszerű emberre tekintünk, aki egész életét egy kis faluban töltötte. Az egyik vidékről vidékre járt, a másik mindig ugyanazon a plébánián fogadta a hívek ezreit – mondta tanítása elején Benedek pápa. „Különbözőségük ellenére van valami alapvető azonosság bennük: a saját szolgálatukkal való teljes azonosulás és Krisztussal való közösségük.“ Ahogy Szent Pál mondja: 'Krisztussal keresztre vagyok feszítve, élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem' (Gal 2,20). 'Ha hitünk lenne, Istent látnánk rejtve a papban mint fényt az üveg mögött' – így az arsi plébános. A papság évének célja – mondta Benedek pápa –, hogy segítsük a papokat a lelki tökéletesedés útján, amin szolgálatuk hatékonysága múlik, s hogy újból felfedezzék a kegyelem rendkívüli és nélkülözhetetlen adomány-voltát. Kétségtelenül megváltoztak a történelmi, társadalmi körülmények, ezért a kérdés ma így hangzik: hogyan tudják követni a papok az arsi plébánost a globalizált világban? – folytatta katekézisét a Szentatya. A mai világban, amelynek egyre kevesebb érzéke van a szent iránt, fennáll annak a veszélye, hogy elvész a papság katolikus értelmezése. A papság teológiai és lelkipásztori értelmének megközelítésében két, sokszor egymásnak ellentmondó értelmezés uralkodik: az egyik a társadalmi szerepvállalás, a szolgálat felől vizsgálja a papságot; a szentségi–ontológiai megközelítés pedig a pap szolgálatának a lényegét az Istentől rábízott küldetésében látja, az igehirdetés szolgálatában. 8
A két megközelítés nem áll ellentétben egymással – hangsúlyozta Benedek pápa –, hanem ahogy a II. Vatikáni Zsinat tanítja: „A papok – mivel a maguk mértéke szerint az apostolok hivatalában részesednek – Istentől kegyelmet kapnak arra, hogy az evangélium hirdetésében fáradozva Krisztus Jézus szolgái legyenek a nemzetek között, hogy a nemzetek áldozata a Szentlélektől megszentelt kedves ajándékká legyen. Isten népét ugyanis az evangélium apostoli hirdetése hívja és gyűjti egybe, így mindazok, akik ehhez a néphez tartoznak, mivel a Szentlélek megszenteli őket, önmagukat adják oda 'élő, szent, Istennek tetsző áldozatul' (Róm 12,1). A papok szolgálata által a hívők lelki áldozata egyesül Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek áldozatával, melyet a papok keze az egész Egyház nevében vérontás nélkül és szentségi módon a szentmisében fölajánl egészen addig, amíg az Úr el nem jön“ (Presbyterorum ordinis, 2). Jézus Isten országáról beszél, ám üzenete nem puszta „beszéd“, hozzátartoznak tettei, csodái is – emelte ki XVI. Benedek. Az igehirdetés üzenete valójában Krisztus személye. A keresztény igehirdetés nem egyszerű szavakat használ, hanem magát az Igét. Isten Igéjének hiteles szolgálata megkívánja a paptól, hogy a páli tanítás szerinti önmegtagadásra törekedjék: 'Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem'. Vagyis a pap Keresztelő János tanúságtétele nyomán az „Ige hangja“. Ez az önkiüresítés részvétel Krisztus áldozatában, ez teszi hitelessé az igehirdetést. 'Milyen félelmetes is papnak lenni! Milyen siralomra méltó a pap, amikor a misét közönséges dologként mutatja be! Milyen szerencsétlen egy pap benső lelki élet nélkül!' – idézte beszéde végén Vianney Szent Jánost a pápa. „Bárcsak arra vezetné a papokat ez az év, hogy azonosuljanak a keresztre feszített és feltámadt Krisztussal, és követnék Keresztelő Szent János példáját, aki tudott kisebbedni, hogy Krisztus növekedjék!“ – hangzott a Szentatya buzdítása. „Imáitokba ajánlom újmisés papjaitokat, hogy legyenek hűségesek az evangélium hirdetésében és Isten népe életének megszentelésében. Apostoli áldásomat adom rátok és papjaitokra.“ Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
A gyermek, aki az emberszívet látta Egyéves kis csemeténket, Eriket elhelyeztem egy magas gyerekülésben, közben körülnéztem: „Vajon ki tartózkodik Karácsony napján ilyen helyen? Krisztus születésének reggelén? Mit keresek én itt Üdvözítőm születése napján? Ma még ünnepelni kellene, a családdal és a barátainkkal tölteni a napot, hálát adni Istennek a kellemes életért, melyben Ő vezet, és melyet sok kis szolgálat tesz értékessé!“ Miközben leültünk, és az étlapot nézegettük, gondolataim messze kalandoztak. „Vajon ki olyan boldog ebben a teremben, mint mi? Kedves gyermekek, egy boldog házasság, biztos megélhetés, és mindenekelőtt a hit, amely védőpajzsunk lehet bármilyen helyzetben. A hit, amelyet ajándékként és előjogként kaptunk. A hit, amelyből másoknak is szeretnénk juttatni a közösségi munkálkodásunkon, a városban végzett szolgálatunkon és az egész életünk minden tettén keresztül. Karácsony tulajdonképpen hitünk születésének jelképe. Mi pedig itt ülünk messze otthonunktól, városunktól, mégsem elszakadva Istenünktől.“ Az étterem szinte üres volt. Mi voltunk az egyetlen család. A mieinken kívül nem voltak gyermekek. A többi vendég sietve evett, halkan beszélgettek, talán mindannyian érezték, hogy egy ilyen napon senkinek sem lenne szabad itt lenni. Ezen a napon még a hitetlenek is megállnak egy kicsit, hogy a békéről és barátságról beszélgessenek. Gondolataim fonalát Erik boldog gügyögése szakította meg: „Tetete!“ Kis kezecskéjével a gyermekülés fém asztallapját csapkodta. Tekintetében csodálkozás tükröződött, szemei tágra nyíltak, fintorgott, és közben fogatlan ínyét mutogatta. Kuncogott és prüszkölt - és akkor észrevettem derültségének okát - és először nem hittem a szememnek. Egy rongyos, gyűrött kabát, nyilvánvalóan évekkel ezelőtt volt új, agyonhordott, mocskos,
foltos. Egy kitérdesedett nadrág, mely a pipaszár lábakat lengte körül félárbócosan. A cipő maradékaiból előkandikáló lábujjak, ing, melyről hiányzott a nyak. Aztán egy semmihez nem hasonlítható arc, a szája pont olyan fogatlan, mint Eriké. Zsíros, kócos haj, szőrös arc, s az orr olyan barázdás, mint a frissen szántott föld. Csontos kezével integetett: „Na, te csöppség! Látlak ám, haver!“ Összenéztünk férjemmel: „Most mit csináljunk? Szegény szerencsétlen!“ Erik tovább nevetgélt és válaszolt: „Tetete!“ Minden szava visszhangra talált. A pincérnők is felfigyeltek, és néhány vendég a szomszédos asztaloknál már a torkát köszörülte. A csavargó és a kisfiam kettőse feltűnést keltett. Egy falatot toltam Erik elé. Ő szétkente az asztalkáján. „Miért pont én?“ sóhajtottam csendben. Megjött az étel, de a társalgás folyt tovább. Az öreg átkiáltott a termen: „Akarsz almáspitét? Szereted a túróspalacsintát? Nézzétek! Szereti a túróspalacsintát!“ Senki nem mulatott rajta. Alkoholista volt a férfi és idegesítő. Mérges voltam. Dennis, a férjem szégyellte magát. Még a hatéves fiúnk is azt kérdezte: „Miért beszél ez az ember olyan hangosan?“ Némán ettünk - Eriket kivéve, aki mindent beleadott csak azért, hogy egy országúti vándor tetszését megnyerje. Lassan betelt a pohár. Megfordítottam a gyerekülést. Erik üvöltve forgolódott, hogy öreg barátját láthassa. Ez már aztán sok volt. Férjem a pénztárhoz indult, hogy fizessen, és így szólt: „Fogd Eriket! A parkolóban találkozunk.“ Kiemeltem Eriket az ülésből, és megcéloztam a kijáratot. Az öreg szétvetett lábakkal, várakozóan ült pontosan a kijárathoz vezető út mentén.“Istenem, hadd jussak ki innen, mielőtt megszólítaná Eriket, vagy engem!“ Siettem az ajtó felé. (folytatása a hatodik oldalon) 5
(folytatás az ötödik oldalról)
Hamar kiderült azonban, hogy sem Isten, sem pedig Erik nem így gondolta. Mikor a férfi közelébe kerültem, oldalt fordultam, hogy kikerüljem a valószínűleg rossz lehelletét. Ugyanabban a pillanatban Erik, szemét legjobb barátjára függesztve, hátrahajolt és karjait a tipikus „Vegyél fel!“ kisgyermeki tartásba lendítette. Míg azon igyekeztem, hogy ne ejtsem el gyermekemet és megtartsam egyensúlyomat, egy pillanatra szemtől szembe találtam magam az öregemberrel. Erik kitartóan emelte karjait felé. A csavargó kérdőn és esengőn tekintett rám. „Megengedi, hogy karjaimba vegyem a gyermekét?“ Válaszolni sem volt időm, Erik már a férfi karjaiban volt. Egyszerre kiteljesedett az idős ember és a kisgyermek szeretete. Erik a teljes bizalom, a szeretet és az odaadás gesztusával hajtotta a férfi rongyos vállára kis fejecskéjét. Amaz lehunyta szemét, és láttam pillái alatt az előbukkanó könnyeket. Munkában megvénült, koszos kezeivel átölelte fiam testét, és megsimogatta hátát. Talán még soha nem mélyült el ilyen rövid idő alatt ilyen mértékben két ember között a szeretet. Az öreg így tartotta egy pillanatig karjában a gyermeket. Aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett. Tiszta, parancsoló hangon szólalt meg: „Most vegye újból át a gyermeket!“ Alig fért ki belőlem a „persze“, mintha gombócot nyeltem volna. Kelletlenül adta vissza magától Eriket, vágyakozva, mintha fájdalmat okozna ezzel magának. Átvettem a gyermeket. Mégegyszer megszólított a férfi: „Isten áldja meg önt, asszonyom! Karácsonyi ajándékot kaptam öntől.“ Nem fért ki más a torkomon, csak egy „köszönöm“. Erikkel a karomban mentem az autóhoz. Férjem csodálkozott, hogy miért sírok, szorítom magamhoz Eriket, és miért motyogok: „Istenem, Istenem! Bocsáss meg nekem!“ Öt év telt el az esemény óta, de egyetlen kis részletet sem felejtettem el belőle. Még mindig hatása alatt vagyok. Az Evangélium üzenetét világította meg számomra. Az irgalmas szamaritánus üzenete volt, és én voltam a pap, aki továbbment. Jézus a leprást meggyógyította, a vaknak visszaadta szeme világát - én voltam a vak. 6
Isten tette fel a kérdést: „Kész vagy fiadat egy pillanatra átadni?“ - miközben Ő örökre átadta nekünk Fiát. Pontosan tudtam, mit jelent a misszió, és csődöt mondtam, mert kényelmetlen volt. „Kész vagy megalázkodni olyan helyen is, ahol nem ismernek, hogy valakit boldoggá tégy?“ Krisztus szeretete volt az, amely egy kisgyermek ártatlanságában nyilvánult meg, aki nem ítélt; a gyermek az emberszívet látta, az anya csak a mocskos ruhát. Cselekedetek nélküli hit volt. Egy keresztény, aki vak, és egy gyermek, aki látott. El kellett ott némulnom, hogy tanuljak, és azután halljam, hogy egy idős ember ellentmondásos élete ellenére Isten áldását adja rám. Kisfiam szívében ismerte azt, amit én csak eszemmel tudtam: „Uram, mikor láttuk, hogy éheztél volna?“ Amit eggyel a legkisebbek közül megtesztek, azt velem teszitek meg. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, és azt a pillanatot mégegyszer átélhetném, vajon mit tennék? Talán csak egyszerűen mellé ülnék, meghallgatnám, gyermekemet karjaiba tenném, tartsa addig, ameddig ő szeretné. N.D. * A fénykép illusztráció. – A szerkesztő Kányádi Sándor:
Ballag már Ballag már az esztendő vissza-visszanézve. nyomában az öccse jő, vígan fütyürészve. Beéri az öreget s válláról a terhet legényesen leveszi, pedig még csak gyermek. Lépegetnek szótlanul s mikor éjfél eljő, férfiasan kezet fog Múlttal a Jövendő.
Kerekes Károly:
Rendezd el Istenem Rendezd el Istenem minden dolgomat, Őrizd minden bajtól kis családomat. Tőled kaptam Őket, Te légy vigaszuk, El ne vesszen egy sem, légy jó Pásztoruk. Rendezd el Istenem sajgó szívemet, El ne veszíthessen soha Tégedet, Hitem örökmécse ki ne aludjék, Mínt Húsvéti gyertya, világosodjék. Családom tagjai életükön át, Lángomról gyújthassák hitük gyertyáját. Életük utjait ez ragyogja be, Te élj a szívükben élők Istene. Rendezd el Istenem, hajszolt életem, Szeretet Istene, lelket adj nekem, Lelket, mely mindenben rád hagyatkozik, Téged el nem felejt, benned megnyugszik. Mint szentmisében: most felajánlom, Kenyerem és borom: egész családom, Családom Főpapja Te vagy Jézusom, Egyesítsd magaddal kicsim és nagyom. Rendezd el Istenem üdvösségemet, Irgalmad pótolja gyengeségemet. Másban én nyugtomat nem találom, Életem, halálom Neked ajánlom. Mindnyájunk jó Anyja, szép Szűz Mária, Hozzád is fordulok, mennyek Ajtaja, Te vidd az Úr elé minden gondomat, Oszd meg családommal boldogságodat.
7
(folytatás az ötödik oldalról)
Hamar kiderült azonban, hogy sem Isten, sem pedig Erik nem így gondolta. Mikor a férfi közelébe kerültem, oldalt fordultam, hogy kikerüljem a valószínűleg rossz lehelletét. Ugyanabban a pillanatban Erik, szemét legjobb barátjára függesztve, hátrahajolt és karjait a tipikus „Vegyél fel!“ kisgyermeki tartásba lendítette. Míg azon igyekeztem, hogy ne ejtsem el gyermekemet és megtartsam egyensúlyomat, egy pillanatra szemtől szembe találtam magam az öregemberrel. Erik kitartóan emelte karjait felé. A csavargó kérdőn és esengőn tekintett rám. „Megengedi, hogy karjaimba vegyem a gyermekét?“ Válaszolni sem volt időm, Erik már a férfi karjaiban volt. Egyszerre kiteljesedett az idős ember és a kisgyermek szeretete. Erik a teljes bizalom, a szeretet és az odaadás gesztusával hajtotta a férfi rongyos vállára kis fejecskéjét. Amaz lehunyta szemét, és láttam pillái alatt az előbukkanó könnyeket. Munkában megvénült, koszos kezeivel átölelte fiam testét, és megsimogatta hátát. Talán még soha nem mélyült el ilyen rövid idő alatt ilyen mértékben két ember között a szeretet. Az öreg így tartotta egy pillanatig karjában a gyermeket. Aztán kinyitotta a szemét, és rám nézett. Tiszta, parancsoló hangon szólalt meg: „Most vegye újból át a gyermeket!“ Alig fért ki belőlem a „persze“, mintha gombócot nyeltem volna. Kelletlenül adta vissza magától Eriket, vágyakozva, mintha fájdalmat okozna ezzel magának. Átvettem a gyermeket. Mégegyszer megszólított a férfi: „Isten áldja meg önt, asszonyom! Karácsonyi ajándékot kaptam öntől.“ Nem fért ki más a torkomon, csak egy „köszönöm“. Erikkel a karomban mentem az autóhoz. Férjem csodálkozott, hogy miért sírok, szorítom magamhoz Eriket, és miért motyogok: „Istenem, Istenem! Bocsáss meg nekem!“ Öt év telt el az esemény óta, de egyetlen kis részletet sem felejtettem el belőle. Még mindig hatása alatt vagyok. Az Evangélium üzenetét világította meg számomra. Az irgalmas szamaritánus üzenete volt, és én voltam a pap, aki továbbment. Jézus a leprást meggyógyította, a vaknak visszaadta szeme világát - én voltam a vak. 6
Isten tette fel a kérdést: „Kész vagy fiadat egy pillanatra átadni?“ - miközben Ő örökre átadta nekünk Fiát. Pontosan tudtam, mit jelent a misszió, és csődöt mondtam, mert kényelmetlen volt. „Kész vagy megalázkodni olyan helyen is, ahol nem ismernek, hogy valakit boldoggá tégy?“ Krisztus szeretete volt az, amely egy kisgyermek ártatlanságában nyilvánult meg, aki nem ítélt; a gyermek az emberszívet látta, az anya csak a mocskos ruhát. Cselekedetek nélküli hit volt. Egy keresztény, aki vak, és egy gyermek, aki látott. El kellett ott némulnom, hogy tanuljak, és azután halljam, hogy egy idős ember ellentmondásos élete ellenére Isten áldását adja rám. Kisfiam szívében ismerte azt, amit én csak eszemmel tudtam: „Uram, mikor láttuk, hogy éheztél volna?“ Amit eggyel a legkisebbek közül megtesztek, azt velem teszitek meg. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, és azt a pillanatot mégegyszer átélhetném, vajon mit tennék? Talán csak egyszerűen mellé ülnék, meghallgatnám, gyermekemet karjaiba tenném, tartsa addig, ameddig ő szeretné. N.D. * A fénykép illusztráció. – A szerkesztő Kányádi Sándor:
Ballag már Ballag már az esztendő vissza-visszanézve. nyomában az öccse jő, vígan fütyürészve. Beéri az öreget s válláról a terhet legényesen leveszi, pedig még csak gyermek. Lépegetnek szótlanul s mikor éjfél eljő, férfiasan kezet fog Múlttal a Jövendő.
Kerekes Károly:
Rendezd el Istenem Rendezd el Istenem minden dolgomat, Őrizd minden bajtól kis családomat. Tőled kaptam Őket, Te légy vigaszuk, El ne vesszen egy sem, légy jó Pásztoruk. Rendezd el Istenem sajgó szívemet, El ne veszíthessen soha Tégedet, Hitem örökmécse ki ne aludjék, Mínt Húsvéti gyertya, világosodjék. Családom tagjai életükön át, Lángomról gyújthassák hitük gyertyáját. Életük utjait ez ragyogja be, Te élj a szívükben élők Istene. Rendezd el Istenem, hajszolt életem, Szeretet Istene, lelket adj nekem, Lelket, mely mindenben rád hagyatkozik, Téged el nem felejt, benned megnyugszik. Mint szentmisében: most felajánlom, Kenyerem és borom: egész családom, Családom Főpapja Te vagy Jézusom, Egyesítsd magaddal kicsim és nagyom. Rendezd el Istenem üdvösségemet, Irgalmad pótolja gyengeségemet. Másban én nyugtomat nem találom, Életem, halálom Neked ajánlom. Mindnyájunk jó Anyja, szép Szűz Mária, Hozzád is fordulok, mennyek Ajtaja, Te vidd az Úr elé minden gondomat, Oszd meg családommal boldogságodat.
7
XVI. Benedek pápa katekézise a papság évének jelentőségéről A Szent Pál-év végén és a papság évének kezdetén egymás mellé került Szent Pál és Vianney Szent János alakja. A páli év során a rendkívüli igehirdetőt szemléltük, aki missziós útjai során hirdette az Igét; idén pedig egy egyszerű emberre tekintünk, aki egész életét egy kis faluban töltötte. Az egyik vidékről vidékre járt, a másik mindig ugyanazon a plébánián fogadta a hívek ezreit – mondta tanítása elején Benedek pápa. „Különbözőségük ellenére van valami alapvető azonosság bennük: a saját szolgálatukkal való teljes azonosulás és Krisztussal való közösségük.“ Ahogy Szent Pál mondja: 'Krisztussal keresztre vagyok feszítve, élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem' (Gal 2,20). 'Ha hitünk lenne, Istent látnánk rejtve a papban mint fényt az üveg mögött' – így az arsi plébános. A papság évének célja – mondta Benedek pápa –, hogy segítsük a papokat a lelki tökéletesedés útján, amin szolgálatuk hatékonysága múlik, s hogy újból felfedezzék a kegyelem rendkívüli és nélkülözhetetlen adomány-voltát. Kétségtelenül megváltoztak a történelmi, társadalmi körülmények, ezért a kérdés ma így hangzik: hogyan tudják követni a papok az arsi plébánost a globalizált világban? – folytatta katekézisét a Szentatya. A mai világban, amelynek egyre kevesebb érzéke van a szent iránt, fennáll annak a veszélye, hogy elvész a papság katolikus értelmezése. A papság teológiai és lelkipásztori értelmének megközelítésében két, sokszor egymásnak ellentmondó értelmezés uralkodik: az egyik a társadalmi szerepvállalás, a szolgálat felől vizsgálja a papságot; a szentségi–ontológiai megközelítés pedig a pap szolgálatának a lényegét az Istentől rábízott küldetésében látja, az igehirdetés szolgálatában. 8
A két megközelítés nem áll ellentétben egymással – hangsúlyozta Benedek pápa –, hanem ahogy a II. Vatikáni Zsinat tanítja: „A papok – mivel a maguk mértéke szerint az apostolok hivatalában részesednek – Istentől kegyelmet kapnak arra, hogy az evangélium hirdetésében fáradozva Krisztus Jézus szolgái legyenek a nemzetek között, hogy a nemzetek áldozata a Szentlélektől megszentelt kedves ajándékká legyen. Isten népét ugyanis az evangélium apostoli hirdetése hívja és gyűjti egybe, így mindazok, akik ehhez a néphez tartoznak, mivel a Szentlélek megszenteli őket, önmagukat adják oda 'élő, szent, Istennek tetsző áldozatul' (Róm 12,1). A papok szolgálata által a hívők lelki áldozata egyesül Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek áldozatával, melyet a papok keze az egész Egyház nevében vérontás nélkül és szentségi módon a szentmisében fölajánl egészen addig, amíg az Úr el nem jön“ (Presbyterorum ordinis, 2). Jézus Isten országáról beszél, ám üzenete nem puszta „beszéd“, hozzátartoznak tettei, csodái is – emelte ki XVI. Benedek. Az igehirdetés üzenete valójában Krisztus személye. A keresztény igehirdetés nem egyszerű szavakat használ, hanem magát az Igét. Isten Igéjének hiteles szolgálata megkívánja a paptól, hogy a páli tanítás szerinti önmegtagadásra törekedjék: 'Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem'. Vagyis a pap Keresztelő János tanúságtétele nyomán az „Ige hangja“. Ez az önkiüresítés részvétel Krisztus áldozatában, ez teszi hitelessé az igehirdetést. 'Milyen félelmetes is papnak lenni! Milyen siralomra méltó a pap, amikor a misét közönséges dologként mutatja be! Milyen szerencsétlen egy pap benső lelki élet nélkül!' – idézte beszéde végén Vianney Szent Jánost a pápa. „Bárcsak arra vezetné a papokat ez az év, hogy azonosuljanak a keresztre feszített és feltámadt Krisztussal, és követnék Keresztelő Szent János példáját, aki tudott kisebbedni, hogy Krisztus növekedjék!“ – hangzott a Szentatya buzdítása. „Imáitokba ajánlom újmisés papjaitokat, hogy legyenek hűségesek az evangélium hirdetésében és Isten népe életének megszentelésében. Apostoli áldásomat adom rátok és papjaitokra.“ Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
A gyermek, aki az emberszívet látta Egyéves kis csemeténket, Eriket elhelyeztem egy magas gyerekülésben, közben körülnéztem: „Vajon ki tartózkodik Karácsony napján ilyen helyen? Krisztus születésének reggelén? Mit keresek én itt Üdvözítőm születése napján? Ma még ünnepelni kellene, a családdal és a barátainkkal tölteni a napot, hálát adni Istennek a kellemes életért, melyben Ő vezet, és melyet sok kis szolgálat tesz értékessé!“ Miközben leültünk, és az étlapot nézegettük, gondolataim messze kalandoztak. „Vajon ki olyan boldog ebben a teremben, mint mi? Kedves gyermekek, egy boldog házasság, biztos megélhetés, és mindenekelőtt a hit, amely védőpajzsunk lehet bármilyen helyzetben. A hit, amelyet ajándékként és előjogként kaptunk. A hit, amelyből másoknak is szeretnénk juttatni a közösségi munkálkodásunkon, a városban végzett szolgálatunkon és az egész életünk minden tettén keresztül. Karácsony tulajdonképpen hitünk születésének jelképe. Mi pedig itt ülünk messze otthonunktól, városunktól, mégsem elszakadva Istenünktől.“ Az étterem szinte üres volt. Mi voltunk az egyetlen család. A mieinken kívül nem voltak gyermekek. A többi vendég sietve evett, halkan beszélgettek, talán mindannyian érezték, hogy egy ilyen napon senkinek sem lenne szabad itt lenni. Ezen a napon még a hitetlenek is megállnak egy kicsit, hogy a békéről és barátságról beszélgessenek. Gondolataim fonalát Erik boldog gügyögése szakította meg: „Tetete!“ Kis kezecskéjével a gyermekülés fém asztallapját csapkodta. Tekintetében csodálkozás tükröződött, szemei tágra nyíltak, fintorgott, és közben fogatlan ínyét mutogatta. Kuncogott és prüszkölt - és akkor észrevettem derültségének okát - és először nem hittem a szememnek. Egy rongyos, gyűrött kabát, nyilvánvalóan évekkel ezelőtt volt új, agyonhordott, mocskos,
foltos. Egy kitérdesedett nadrág, mely a pipaszár lábakat lengte körül félárbócosan. A cipő maradékaiból előkandikáló lábujjak, ing, melyről hiányzott a nyak. Aztán egy semmihez nem hasonlítható arc, a szája pont olyan fogatlan, mint Eriké. Zsíros, kócos haj, szőrös arc, s az orr olyan barázdás, mint a frissen szántott föld. Csontos kezével integetett: „Na, te csöppség! Látlak ám, haver!“ Összenéztünk férjemmel: „Most mit csináljunk? Szegény szerencsétlen!“ Erik tovább nevetgélt és válaszolt: „Tetete!“ Minden szava visszhangra talált. A pincérnők is felfigyeltek, és néhány vendég a szomszédos asztaloknál már a torkát köszörülte. A csavargó és a kisfiam kettőse feltűnést keltett. Egy falatot toltam Erik elé. Ő szétkente az asztalkáján. „Miért pont én?“ sóhajtottam csendben. Megjött az étel, de a társalgás folyt tovább. Az öreg átkiáltott a termen: „Akarsz almáspitét? Szereted a túróspalacsintát? Nézzétek! Szereti a túróspalacsintát!“ Senki nem mulatott rajta. Alkoholista volt a férfi és idegesítő. Mérges voltam. Dennis, a férjem szégyellte magát. Még a hatéves fiúnk is azt kérdezte: „Miért beszél ez az ember olyan hangosan?“ Némán ettünk - Eriket kivéve, aki mindent beleadott csak azért, hogy egy országúti vándor tetszését megnyerje. Lassan betelt a pohár. Megfordítottam a gyerekülést. Erik üvöltve forgolódott, hogy öreg barátját láthassa. Ez már aztán sok volt. Férjem a pénztárhoz indult, hogy fizessen, és így szólt: „Fogd Eriket! A parkolóban találkozunk.“ Kiemeltem Eriket az ülésből, és megcéloztam a kijáratot. Az öreg szétvetett lábakkal, várakozóan ült pontosan a kijárathoz vezető út mentén.“Istenem, hadd jussak ki innen, mielőtt megszólítaná Eriket, vagy engem!“ Siettem az ajtó felé. (folytatása a hatodik oldalon) 5
(folytatás a harmadik oldalról)
nés helyszíne között. Mindig azt mondom, a Szűzanya-jelenéseknek „nyelvtana“ van. Egyedi stítenzív imaélet, az itt alakult számos humanitárius lusuk, amely a Szűzanyára vall. Milyen összefüggésre gondol? szervezet. – A jelenéseknek három közös vonása van. A – Az Egyház elválasztotta Međugorje ügyét a lelkipásztorkodástól. Mégis rengetegen zarándo- Szűzanya szinte mindig gyerekeknek jelenik meg, mégpedig nem különösebben okos vagy szent, kolnak ide. Hogyan álljunk ehhez? – Tény, hogy jó ideje szerveznek ide zarán- hanem átlagos gyerekeknek. Bernadett írni sem doklatokat, és ez konkrét kihívást jelent az Egy- tudott. Ő is 14 éves volt, kb. mint az itteni gyereház számára. Ezért mondták ki a volt Jugoszlávia kek. Másodszor: Mária a gyermekek által üzen. püspökei 1991-ben, hogy ne legyenek hivatalos Egyes püspökök bosszankodnak ezen. Miért nem zarándoklatok. Saját egyházmegyémben nem kí- a püspöki rezidencián jelenik meg a Szűzanya? vánok, nem is tudok olyan hivatalos zarándokla- Miért inkább köves hegyeken, folyóparton? Nem tokat szervezni Međugorjéba, mint Rómába vagy éppen gyakorlatias. Fatimában a bokrok között a Szentföldre. Ugyanakkor sem a püspöki kar, jelent meg. Azért gyerekekkel üzen, mert a gyerekek egyszerűek. sem Róma nem Harmadszor tiltotta meg, hogy pedig: úgy tűnik, bárki Međua Szűzanya meggorjéba zarándotervezett progkoljon – ez a harram szerint jön. madik megállaFatimában az opítás lényege. Ez roszországi fora püspökök száradalom előtt jemára, számomra lent meg és üis rendkívül fonzent. A racionatos. A híveknek lizmus fénykorászükségük van a ban feltűnt Lourlelkipásztori des-ban. Jugoszlágondoskodásra. viában akkor jeMint érsek, eblent meg, amikor ben látom a házi Krizevac, a jelenések hegye még sejtelmünk feladatomat. Ha püspökként azt tapasztalom, hogy az egyházme- sem volt róla, hogy az ország szét fog esni; amigyémben hívek százai, ezrei térnek meg, imád- kor együtt éltek a katolikusok, a muzulmánok és koznak, gyógyulnak meg, akkor gondoskodnom az ortodoxok. A Béke Királynője néven mutatkokell róla, hogy valamennyien részesüljenek ebből zott be. Tíz év múlva kitör a négy balkáni háború a pasztorációból. Ezért támogattam minden ilyen közül az első. Első üzenete a béke, amelyhez a kezdeményezést, mint például a Béke Oázisa kö- megtérés és az ima vezet, s ez az üzenet súlyos, zösséget, amely Međugorje ihletésére jött létre. erőteljes, hiteles. S talán megemlíthetjük a mexiÚgy vélem, mindez ránk, püspökökre is hat. Ezért kói Guadalupét is, ahol az európai invázió kezdeMeđugorjéról beszélgetve mindig biztatni szok- tén a Szűzanya egy indiánnak jelent meg, akinek tam püspöktársaimat, hogy támogassák a zarán- el kellett mennie a püspökhöz, hogy megmondja neki, mit tegyen. Azt hiszem, a teológusoknak dokokat. – Találkozott az egyik látnokkal, és felmá- elemezniük kellene a Mária-jelenések összefüggéseit, és ebben a kontextusban kellene tanulmászott a Jelenések hegyére. Miről beszélgettek? – Tréfásan azt mondhatnám, hogy a Szűzanya nyozniuk a međugorjei jelenségeket is. nem éppen könnyű hegyeket választott. Lenyűgöz Forrás: Magyar Kurír az összefüggés Međugorje és a többi Mária-jele4
A könyvünkről – tizenkettedik rész – A Szentírásnak nemcsak egy mondatát, de még egy egész könyvét se ragadhatom ki a környezetéből. A búskomor Prédikátor alapján nem állíthatom, igaza van a pesszimista Schopenhauernek: ezen a bolygón nem lehet élni. Még jó, hogy kiábrándult huszadik századi nyomoroncok eddig nem figyeltek fel ezekre az unalmat szuggeráló, a kétségbeesést sugalló mondatokra, hogy „minden hiábavaló…, fölkel a nap, de úgyis lenyugszik…, semmi értelme az egésznek…”. Akik közel jártak a szellem pályájának ehhez a széléhez, mint pl. az ateista egzisztencialisták, azokról mondják is, hogy a fasizmusnak, a világháborúknak a szálláscsinálói. A Bibliában szerencsére más is van. Van nekünk csodálatos Kolosszei levelünk, káprázatos távlatokat nyitó „Jelenéseink”, s az a sokat emlegetett János-idézetünk, miszerint „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…” (3,16). A Bibliát „sztereóban” kell hallanunk, eseményeit „szélesvásznon” kell látnunk. A Biblia nem valami szeszélyes idézetgyűjtemény. A mai technikával egybefűzött Könyv, igazából egy egész Könyvtár, amelynek egységes a rendszere. Hasonlítják hatalmas asztal körül tanyázó, 72 tagú társasághoz. Az egyes szerzők beszélgetnek, néha egymásnak nemet is mondanak, de végül közös a zárónyilatkozatuk. Ez érthető is, hiszen az asztaltársaság vendéglátója, az egésznek a fő szervezője – a sugalmazó Szentlélek. A napi liturgia az ünnepeknek megfelelően fel-felerősít szólóhangokat. Így bekövetkezhet néhanapján, hogy búsong Jeremiás, vagy átkozódik Izajás, de ugyanabban az egyházi évben (!) az angyalok is énekelnek Lukács evangéliumában, és a pünkösdi szelek is zúgnak az Apostolok cselekedeteiben. Isten szava, helyesen olvasva, egységes pedagógiával az Életre nevel. Döntő szempont tehát, amit Jézus a szamariai asszonynak magyarázott: „Lélek az Isten: akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk” (Jn 4,24). Nem lehet az Írást – fundamentalista módon – betű szerint olvasni, mert „a betű öl, a Lélek pedig éltet” (2Kor 3,6).
IV. Isten segít szavának értelmezésében! a.) Nem is lenne semmi problémánk Isten szavával, ha vegytiszta szellemek lennénk egy áteredő bűn nélküli álomvilágban. A gond akkor jelentkezik, amikor az Egyház emberi képviselői eljátszák a becsületüket. A hívő ilyenkor megzavarodik. Van, aki dühöngeni kezd, mondván: »Csapják be az öreganyjukat!« Van, aki kiutat keres a csapdából. A XVI. századi hitújítók »sola scriptura« vagyis »egyedül az írás«-ra figyelő alapelve »vándormotívum« az egyháztörténelemben. Régen is, ma is, botrányok árnyékában, felfelbukkan a heves vágy: »Vissza az alapokhoz!« »Le kell fúrni a legmélyebb rétegig, a négy evangélium Jézusáig, ott a legtisztább a kinyilatkoztatás forrása!« Számomra jórészben érthető, sőt, megható korunk szektásainak lelkesedése… A szomjúság a víz létének bizonyítéka. Csak az a kérdés, hogyan lehet a vízre, az »élő vízre« (Jn 7,38) rátalálni. Más a perzselő hőség délibábjában a káprázat, és más a valóság. Gál professzor úr, az idős hittudós mondta egy alkalommal, ha valaki visszafúr az evangéliumokig, akkor túlfúrt. A történelmi Jézus életében még nem történt meg minden. Még nem halt meg, nem küldte el a Szentlelket. Jézus egész földi élete az Egyház előkészítése. A máig ható folyamatok, a ma is használható hagyományok eredetét kutatva az igazán izgalmas korszak az első század második fele. b.) A fiatal Jézus a Lélek újdonságával lépett fel, s lenyűgözte hallgatóit (Róm 7,6). Nem írt a Bibliába egy sort se. Nem bízott a papírban, ő emberekkel foglalkozott, a szívekbe írt, és a folytatást is így tervezte. Figyeljük csak adatainkat! Nagycsütörtökön úgy búcsúzik, hogy „még sok mondanivalóm volna, nem vagytok rá azonban elég erősek” (Jn 16,12). A János-evangélium utolsó mondata így hangzik: „Jézus még sok mást is tett. De ha valaki mind le akarná írni…, az egész világ sem tudná befogadni.” (Jn 21,25). Később a Péter-levél meg beszámol már az újabb problémákról. Balás Béla püspök írása a Bibliáról Forrás: Magyar Kurír (folytatása következő lapszámunkban) 9
Legyetek olyanok mint a gyermekek A felnőttek azt gondolják, hogy a jászol és a betlehem a kisgyermekeknek való. A csodák világába tartozik, ahol képzeletüket szabadjára engedhetik: ringathatják magukat a teve hátán a királyok és bölcsek díszes kíséretében, meghúzhatják a szunyókáló pásztorok sapkáját, belefújhatnak az angyalok ezüst trombitájába, vagy odakuporodhatnak Mária és József mellé bámulni a Kisdedet. „Folklór és érzelmek!“ — mondják a nagyok és kissé távolabb húzódnak. Pedig mennyire szeretnénk elhívni mindenkit a betlehemi jászol mellé. Szeretnénk ott látni a felnőtteket a gyermekekkel együtt, mert rajtuk keresztül közelebb kerülhetnek a Gyermekhez! A betlehemi jászol az a hely, ahonnan mindenki elzarándokolhat a saját gyermekkorába. Mindenki visszatérhet ahoz a gyermekhez, akit a lelke mélyén hordoz. Ebből az igazforrásból olthatja a szomját mindenki, aki még tenni akar valamit, aki elfogadja, hogy mindig „születőben“ legyen. Az álarcok, amelyeket a felnőttek akkor öltenek, ha kilépnek otthonukból az utcára, s belépnek a munkahelyükre, az iskolába, le-
hullanak a jászol egyszerűsége előtt. Mellette felfedezi az ember emberi mivoltát, nagyobb és mélyebb lesz, mint amikor betöltött társadalmi szerepe fényében szemléli magát. A benne rejtőző gyermekkel képes állandóan „lenni“, „valamivé válni“. „Legyetek olyanok, mint a gyermekek!“ Jézus törékeny testében az Ember és az Isten egy. Isten nem szűnt meg ma sem „beleszületni“ minden emberbe. A Teremtő rejtett ereje mutatkozik meg minden emberben. Isten tevékenyen, folytonosan megújul az emberben, ezért van közelebb hozzá, mint az ember Önmagához.
* A jászolban fekvő Gyermek minden embernek ismétli: „Ti Isten gyermekei vagytok. Legyetek olyanok mint a gyermek, akinek lehetőségei egyre nyílnak, egyre tágulnak!“ A karácsonyi éjszaka sötétjében az ember Isten gyermekévé válik, újjászületik — és még annyi fény ragyoghat fel benne az első után!
Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add Istenem, hogy szeressük egymást! Add, hogy minden embert szeressünk, még ellenségeinket is. Nem azért, mivel testvéreink, hanem hogy, azok legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér, mint olyan iránt, és az ellenség iránt, hogy a szeretettől testvér legyen. Add megértenem, hogy amikor egy barátot szeretek, egy testvért szeretek; már velem van, már bekapcsolódott a minden embert átfogó egységbe. Add Uram, hogy szeressek, és testvéri szeretettel szeressek! Áradjon egész szeretetem a keresztények felé, az Egyház minden tagja felé, ó, Jézusom! Add, hogy szeretetem kiterjedjen az egész világra, a te szereteted által, hogy tagjaid átöleljék az egész világot! Szent Ágoston 10
Interjú Christoph Schönborn bíborossal Međugorjéról Međugorje ismét a figyelem középpontjába került, egyházi és világi körökben egyaránt. Schönborn szilveszteri látogatása ugyan magánjellegű volt, mégsem hagyta hidegen a közvéleményt, hiszen a bíboros a Hittani Kongregáció tagja. Međugorjei látogatása alkalmával a Večernji list című horvát napilap munkatársa beszélgetett vele. – Eminenciás Úr, Ön szilveszter éjféli homíliájában így fogalmazott: „Azért jöttünk Međugorjéba, hogy különösen közel legyünk az Úr Édesanyjához.“ Szavai nagy visszhangot váltottak ki. Volna szíves megmagyarázni, mire gondolt? – Tagadhatatlan, hogy Međugorje az elmúlt húsz évben zarándokhely lett, amint tagadhatatlanok az itteni élményeik és az is, hogy mennyire közel kerülnek a Szűzanyához. Ez az első látogatásom, de azóta látom Međugorje gyümölcseit, mióta 1991-ben püspökké szenteltek. – Miféle gyümölcsökre gondol? – Mondok néhány példát. Papi hivatások. Sok fiatal pap meghívása kötődik ide, akik ha nem is feltétlenül Međugorjéban, de vele összefüggésben kapták a hivatást. Azután a megtérések. Elgondolkodtató, hogy nemesektől az egyszerű kisemberekig a társadalom minden rétegéből vannak megtérők. Idefelé jövet, ahogy Bécsből Zágrábon át Splitbe repültem, egy biztonsági őr megkérdezte, hová utazom. Mikor mondtam, hogy Međugorjéba, felragyogott az arca, és elmondta, hogy ő is ott tért meg. Néhány hete egy kis vasútállomáson egy munkás beszélte el, hogy miután a felesége meghalt rákban, és ő teljesen elkeseredett, a barátai elvitték Međugorjéba, és itt kapta meg az erős, élő hitet. A harmadik nyilvánvaló tény pedig a sok gyógyulás. Egy egykori drogos fiatal mesélte el, hogy a barátai valósággal kényszerítették, hogy eljöjjön ide. Azt mondta: amint
a busz beért Međugorjéba, valami történt vele. Azonnal meggyógyult, pedig mindannyian tudjuk, mennyi időbe telik egy ilyen gyógyulás. A negyedik bizonyság: az imacsoportok. Még püspökké szentelésem előtt, a nyolcvanas években ismertem meg egy bécsi međugorjei imacsoportot. Domonkosként rendkívül nagyra értékeltük, hogy mindig megtöltik a templomot. Ritkán jönnek össze ennyien a bécsi domonkos templomokban, de csütörtök esténként mindig megtelt a templom. S mindmáig hűségesek az imához. Jézus azt mondta, hogy a rossz fa nem terem jó gyümölcsöt, ami azt jelenti, hogy ha jók a gyümölcsök, akkor a fa is jó. – A zarándokok csodának tartják Međugorjét, és addig is, amíg az Egyház hivatalosan elfogadja a međugorjei események természetfelettiségét, valamiféle szentszéki üzenetet várnak. A Szentszék várható lépéseiről hosszú ideje folynak a találgatások. Ön mit tud erről, és mi a véleménye a hivatalos elismerés iránti igényről? – Nincsenek részletes információim az ügyről; nem az én feladatköröm. A Jugoszláv Püspöki Konferencia és a Szentszék Hittani Kongregációja álláspontjához tartom magam, amelyet ésszerűnek és bölcsnek tartok. Három megállapításra emlékeztetnék Međugorjéval kapcsolatban. Az első a jelenésekre vonatkozik. Dogmatikus vagyok, teológiai dogmatikát tanítottam. „Non constat de supernaturalitate“ – ami annyit jelent, hogy az Egyház nem hozott még végleges döntést a jelenések természetfeletti eredetére vonatkozólag, és nem nyilatkozott. Tehát soha nem tagadta, de meg sem erősítette. – Ez elég diplomatikus válasznak hangzik, de mit jelent a gyakorlatban? – Egyszerűen azt, hogy az Egyház még nem hozott végleges döntést. Meggyőződésem szerint ez így helyes. Mindaddig, amíg a jelenések folytatódnak, az Egyház aligha fog végleges döntést hozni. Međugorjéban a jelenések állnak a középpontban. A gyerekekkel kezdődött, akik elmondták, hogy látták a Szűzanyát, és hogy mit üzen általuk. Mindazt, ami ennek nyomán kibontakozott, az Egyház másodsorban fogja vizsgálni. A kezdettől fogva ide özönlő zarándokok, az itteni in(folytatása a negyedik oldalon) 3
(folytatás az első oldalról)
Ilyen lehetőségekkel érkezik az esztendő. Hittel kell ünnepelnünk az újévet, nem pedig megbántódottan és gyáva hitetlenséggel. A jövő jön. A balgák úgy gondolják, hadd jöjjön, hisz a jövő, mint valami beteges halál-vágyó az elmúlásra törekszik. Az igazság az, hogy azért jön, mert örökkévalósággá akar lenni. A jövő nem lesz kisebb, ha elmúlik, hanem csak sajátosan olyan múlttá lesz, amely határtalan jelenvalóság abban az emberben, akinek van Istene. Az a jövő jön, amely megmarad. Az én időm teljességében, a hívő, remélő és szerető szabadság csillagóráiban. Mit hoz az új esztendő számomra? Istent hozza időm teljességében. Ki tudja, talán úgy, hogy az utolsó
elfutó pillanat az örök fény fáklyája lesz, s utána nem lesz több pillanat, hanem ez már az örök világosságba világít be. Ki tudja? Futok én, mondja az Apostol. Nem tekintek vissza. És nem gondolom, hogy már elértem a célt, hanem futok, hogy elérjem. „Maranathát“ kiálthatunk az új év elé is. Mert az Úr kezik. Életem új esztendejében is. Mit hoz nekem az új év? Jézus Krisztust, a megfeszítettet és föltámadottat, halálának és életének titkát életemben és halálomban, az ő ragyogó fényességét hitem fáradozásaiban, az ő ígéretét reményem küzdelmeiben, irántam való szeretetét abban a mindig megújuló törekvésben, hogy őt szeretve megtaláljam és sorsában osztozzam. Az Úr éve jön. Karl Rahner
B orongós napok tűnjetek tova O kkal szomorú ne legyél soha L épteid kísérje töretlen szerencse D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre O szoljanak el az óévnek sötét árnyai G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai
A csíkmenasági templom 1567-ben a regestrum 67 kapuval jegyzi Menasság néven. 1601-ben Meneság, 1602-ben Menes Ag formában fordul elő. Temploma Árpád-kori, a XIII. század első feléből. Ennek emléke és jele a sekrestye és a sekrestye falában másodlagosan megőrzött román kori rózsaablakok, melyek formájukkal egyedülállók. A román kori alapokra a XV. században építik a mai gótikus templomot, késői csúcsíves stílusban. A szentély megőrizte eredeti csúcsíves vonásait. Hálóboltozata épen megmaradt. A boltozati gyámkövek kehely idomúak és díszítésük változatos. A bordák kereszteződéseiben festett címerekkel pajzsocskák vannak felerősítve. A zárókövek helyén szintén festett korongok díszlenek. Az egyik címerpajzson az ősi székely címer egyik változata ismerhető fel. A templom külön ékessége a bordák közötti falfestmények. A gótikus korban készültek, későbbi átfestéssel. A bordák közé festett képek: Nap, Hold, 4 próféta, 4 evangélista, Mária–Magdolna, Borbála, Katalin, Ilona, Margit, Anna, Klára, Zsuzsánna, amint az egyes képekhez minuszkulás betűkkel beírt nevek jelzik.
A gótikus kor emléke a szentélyben a fali szentségfülke a XVI. század első feléből, csúcsíves vakárkádokkal, reneszánsz levéldíszekkel. A templom leghitelesebb értéke a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött szárnyasoltár, felirata szerint 1543-ból való. A templom főoltára volt, de a XVIII. században „modern aranyozott oltár szorította ki helyéről s a déli oldalcsarnokba került”. Hajnald püspök fedezte fel. Az oltár közepén Madonna szobra, kétoldalt két kisebb méretű szobor (szentek). A szárnyak festett képein Jézus élete az angyali üdvözlettől a feltámadásig. Felirata: Regina celli (így) letare 1543. A templom hajóját barokkosan átalakították. Mennyezete lapos, de megmaradtak csúcsíves emlékeiből a torony alatti bejáró kőkerete, a déli kapu keleti profilja és a támpillérek. Az oldalcsarnokot 1858-ban építették hozzá, mai tornyát pedig 1836-ban. Egyik harangját 1542-ben öntötték. Felirata: „O rex gloriae veni in pace 1542.“ Egy másik 1604-ből való, de 1835-ben újraöntik, reá alkalmazva a régi felírást: „O rex gloriae Jesu Xte, Veni in pace. Paulus, fudit. A.D. 1604.“ Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek
Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő É vek ha múltok, ha elszálltok napok V idámságot, örömet számolatlan adjatok E lfusson most az óévnek malaca T öbbé ne legyen senkinek panasza K erüljön betegség, bánat messzire Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe V ágyaid sorra valóra váljanak Á lnok szavak többé ne bántsanak N övekedjen az igaz barátok tábora O kosan élj, ne legyél ostoba K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!
Csíkmenaság – római katolikus plébániatemplom 2
11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK Új évfolyam 129. szám
A szent keresztségben részesült: – Bálint Eduárd, György Krisztina.
Az Úr hazahívta: – Borsai László, Hengán Mihály, Bőjte István, Kovács Viktoria.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Árpád-házi Szent Margit szűz január 18 IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, testvérei közé tartozik Szent Kinga. Dalmáciában született, szülei fogadalmat tettek, ha Isten megmenti az országot a tatároktól, születendő gyermeküket neki szentelik. Veszprémben domonkos nővérek nevelték, majd a Nyulak szigetén (ma Margit-sziget) épült kolostorban fogadalmat tett 1254-ben. A vezeklésnek és a keresztény szeretet gyakorlásának szentelte egész életét. Itt halt meg 1270-ben. XII. Piusz pápa 1943. november 19-én avatta szentté. Radó Polikárp írásában (1958) így méltatja a szentet: „Életformának az egyház esztendejét, a liturgikus évet választotta, és a világ Megváltójának üdvözítő életét élte át önmaga formálásában. Szent Ágnes szűz és vértanú január 21 Sokan, köztük Szent Ambrus is dicsőítő beszédet mondott a tizenkét év körüli vértanú leányról. Vértanúságáról sok dokumentum tanúskodik, a Római Kánon is említi a vértanúk között, Damazusz pápa pedig sírfelirattal ékesítette sírját. A
www.katolikussepsi.ro 12
Reggeli dicséretben Szent Ambrus így magasztalja: „Ágnest, a boldog szűzleányt / az égnek szülte ez a nap: / az Úrnak adta vissza ma / vérben megszentelt életét.“ Boldog Batthány-Strattmann László január 22. 1870-ben született Dunakilitiben ősi magyar főnemesi családból. 1876-ban a nagy dunai árvíz elől a család Köpcsénybe menekült. Édesanyját tizenkét éves korában elvesztette. Egyetemi tanulmányait a bécsi egyetem mezőgazdasági, majd orvosi karán végezte. 1900-ban orvosi diplomát szerzett. 1898-ban házasságot kötött Coreth Mária Terézia grófnővel, házasságukból tizenhárom gyermek született. 1902-ben Köpcsényben huszonöt ágyas magánkórházat alapított. Általános orvosi diplomájához először sebészi, majd szemészeti szakképesítést szerzett. Az első világháború alatt százhúsz ágyasra bővítette kórházát, hogy a sebesült katonákat is fogadni tudja. 1915-ben meghalt nagybátja, akinek vagyonát, körmendi kastélyát és hercegi címét örökölte. Ekkor a család Körmendre költözött, ahol szintén kórházat rendezett be. Híres szemorvosként tartották számon, és a betegek mindenfelől özönlöttek hozzá. A szegényeket ingyen gyógyította, sőt receptjeiket is ő fizette. Betegeinek lelkével is törődött, magát Isten eszközének tekintette, „a gyógyulást Isten adja“ – mondta sok alkalommal. Naponta családjával együtt részt vett a szentmisén, és szentáldozáshoz is járult. Nagy hangsúlyt fektetett az igazi keresztény családi életre, a közös imádságra és az erények gyakorlására. Több mint egyéves türelemmel viselt szenvedés után a bécsi Löw szanatóriumban hunyt el 1931. január 22-én. Körmendi kastélyában ravatalozták fel, ahol a szegények és betegei búcsúztak tőle. Németújváron (ma Güssing) a családi sírboltba helyezték. A köztudatban szent életű embernek tartották. II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatta.
2010 január
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Az Úr éve jön Új év jön. Vajon mit hoz? Nem a világra, nem is az egyházra, hanem saját magamra gondolok. Csak saját magamra. Ez a kérdés, ez a gond jogos. Mert ugy-e, egyszer „le fogok lépni“, és többé nem leszek itt. És ez nem az én önző elképzelésem, hanem a hitem mondja, hogy igazán majd akkor kezdek azzá lenni, amivé itt és most lettem. Ennek az életnek a hozamát gyűjtöm össze abban, amit örökkévalóságnak nevezünk. Ez lesz az én és a te egyedülálló, felcserélhetetlen, el nem tulajdonítható örökkévalóságom. Jogom van tehát hozzá, hogy feltegyem a kérdést: mit hoz nekem az új év? Minden más történés csak annyiban fontos, hogy ennek vagy annak, nekem és neked milyen örökkévalóságot hoz. Mert minden egyéb elmúlik, és ha már átéltük, nem is fontos többé? Az érdekel tehát, mit hoz az új esztendő. Teljes komolysággal így az örökkévalóság után érdeklődöm. Ami vele jön, az már nem múlik el. Azért jön, hogy megmaradjon. Azért történik, hogy legyen, nem azért, hogy elmúljon. Belerobban az idő ürességébe, azért, hogy azt kitöltse. Ez az Örökkévalóság titka az időben. Tulajdonképpen nem is tudom olyan komolyan venni, amit az új év hoz, mint ahogyan kellene. Mert amíg létemmel az elfolyó időn keresztül száguldok, csak arra gondolok, hogy nincs benne más, csak ez. Újra és újra rá kell ébrednem: az örökkévalóság történik bennem, egyszer s mindenkorra történik, akkor is, ha úgy gondolom, hogy nem is olyan fontos az, ami az idővel tovatűnik.
Nem nagyon valószínű, hogy csupa olyan órákat kapunk ajándékba, amelyek a mi szempontunkból nézve igen jelentősek lennének. Kell tehát, hogy mindennapjainkban legyen az örökkévalóság. Tudjuk ugyanis, hogy minden ember, aki ezen a földön látszólag mint tucatáru szaladgál, érdemes arra, hogy örökkévalósággá váljék, mégpedig itt, ahol látszólag semmit sem csinál, amikor nyomorúságosan keresi meg mindennapi betevő falatját, házasodik és szidja a politikusokat, ha éppen nem futballmeccset néz vagy megbecsülő véleményt mond Picassoról. Nekem is talán csak a mindennapok alakjában jönnek el csillagporaim. A mindennapoknak azonban sok olyan helyzete van, amely nem válik csillagórává. Az ember nem képes arra minden pillanatban, hogy egészen önmagát nyújtsa. És a legnagyobb szabadságnak kell a legjobban odaajándékoznunk magunkat, mert a legbensőbb valóság a legmélyebb lehetőségen alapszik. Ezt azonban ajándékba kapjuk. A legnagyobb ajándék az, ha teljes szabadságban egészen önmagunkat tudjuk adni. Ez nem adódik minden pillanatban. De megadatik a mindennapok apró helyzeteiben. Ki tudja megmondani, mikor jön el ez az óra? Cselekvéseink mindig az áttekinthetetlen jövő felé irányulnak, s ennek kockázatát és előnyeit viselnünk kell. Hirtelen, a beláthatatlan elfogadásában épp csak megsejtve, kapjuk ajándékba a nagy beteljesedést. És mégis a miénk lesz, mert – ha öntudatlanul is – hittel vállaltuk. (folytatása a második oldalon)
