MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK XV. évfolyam 6. szám (170.)
– Fratila Eliana Izabella, Hill Elisabeth Iris, Józsa Boróka, Kovács Adrienn, Szebeni Janka, Cseh Alpár Attila, Horváth Ármin Roland.
Szentségi házasságot kötött – Antal Zoltán – Domokos Mónika, Máté István – Kotta Ibolya.
Az Úr hazahívta: – Köpe Erzsébet, Sántha Pál, Bartha Enikő, Enyed Éva, Máthé Vilmos, Makszim Judit, Giranci Mária Magdolna.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Lwanga Szent Károly és társai vértanúk június 3 A francia misszionáriusok 1879-ben érkeztek Ugandába. Szívesen fogadták őket, és számosan keresztémyek lettek az ország vezető emberei közül is. Károly a király szolgálatába került, majd az apródok vezetője lett. Hitükért huszonegyen haltak meg 1886-ban. Néhány keresztényt karddal lefejeztek, másokat máglyán égettek meg. Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő június 15 IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, Szent Kinga, Szent Margit és Boldog Konstancia testvére. 1256-ban házasságot köt Jámbor Boleszláv fejedelemmel. Három gyermek édesanyja. Férje halála után (1279) belépett a klarisszák sandeczi kolostorába, ahol nővére, Szent Kinga is élt. 1298-ban halt meg, és a gnieznói klarissza kolostorban temették el. 12
A Szent István király halála utáni zavaros évtizedek miatt Lengyelországban született 1046ban. Atyja I. Béla magyar király (1060-1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. Két fiú és több leánytestvére volt. Bátyja, Géza 10741077 között uralkodott. Tanúja volt a családi viszályoknak, és mély hite és vallásossága felkészítette az élet iskolájára. Még uralkodása előtt (1068) jelentős szerepet játszott az országba betörő fekete kunok elleni harcban. 1077-ben kezdi meg az ország kormányzását, számos harcot vív a szabadságért és függetlenségért. Politikailag és egyházilag is tovább szervezi az országot. A magyar egyház szempontjából a legjelentősebb tette volt, hogy 1083-ban István, Gellért és Imre ereklyéit felemelte az ország jeles egyházi és világi személyiségei előtt hatalmas néptömeg jelenlétében. Ezzel a magyar népnek saját nemzetéből adott példaképeket. Kitűnt élete példájával, és híre nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is ismert volt. Keresztes hadak élére is kiválasztották, de erre már nem kerülhetett sor, mert 1095. június 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig Somogyváron nyugodott, majd Váradon helyezték örök nyugalomra. III. Béla király kérésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta. A magyar történelemben való jelentőségét kifejezően fogalmazta meg Prohászka Ottokár: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté... A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.” Verbényi István
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ – Katolikus havilap. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722-687 448,
[email protected] Szerkesztés, nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: Sepsiszentgyörgyi DEICO ISSN: 2248-1532
2013 június
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Az egész világon együtt imádtuk az Oltáriszentséget
www.katolikussepsi.ro
A szent keresztségben részesült:
Szent László király június 27
Június 2-án, Úrnapján, a hit éve jegyében Ferenc pápa egyórás szentségimádást vezetett a Szent Péter-bazilikában, és kérte, hogy a világ minden temploma csatlakozzon. Ebben az egy órában az egész világ egyesült a pápával az imádságban, minden székesegyház, minden templom egységben volt az eucharisztikus hódolatban. Az egyedülálló, különleges imádság XVI. Benedek szándéka volt a hit évében, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulóján. Úrnapján a katolikusok imádkoztak az Egyházért, hogy „még teljesebb engedelmességgel hallgassa az Igét, és így egyre szebben, bűn és szégyen nélkül, szentül állhasson a világ előtt.” Imádkoztak a szenvedőkért: „mindazokért, akik szerte a világon rabszolgaságban szenvednek; a háborúk, az emberkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem áldozataiért. A gyermekekért és nőkért, akik bármilyen erőszaktól szenvednek… mindazokért, akik egzisztenciális veszélyben vannak: a munkanélküliekért, idősekért, elvándorlókért, hajléktalanokért, foglyokért és minden, a társadalom peremére szorult emberért.” Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, Rino Fisichella megmagyarázta a világméretű szentságimádás értelmét: „egy órára az egész világ Egyháza megáll. Mintha egyszerre csak nem léteznének szerteágazó tevékenységei. Gondolatai, művei, imádsága és éneke, csakúgy mint
az érzései, csakis Jézus Urunkért vannak. Megállunk, hogy levegőt vegyünk a történelemnek ennek a nehéz szakaszában, ahogyan Illés próféta is megállt a Hóreb-hegye felé vezető úton. A reményvesztettség miatti szomorúság és fáradtság idején az egy óra szentségimádás célja, hogy erőt és támaszt adjon. A misztérium szemlélése nem távolít el a konkrét, tevékeny feladatvállalástól, amellyel visszaadjuk a reményt a világnak. Ellenkezőleg. A szemlélésben találjuk meg az erőt ahhoz, hogy úgy menjünk a világba, mint Jézus tanítványai.” Hárfazene kísérte a dalokat, és korábbi pápák imádságai hangzottak el: XII. Piusz, Boldog XXIII. János, I. János Pál, Boldog II. János Pál, XVI. Benedek emeritus pápa imádságai. A szentségimádás végén a Szentatya kezébe fogta a szentségtartót és megáldotta a jelenlévőket. A Vatikáni Rádió megkérdezte Alberto Pacinit, a Sant’Anastasia al Palatino-bazilika rektorát az eseményről. Ebben a bazilikában tizenkét éve folyamatos szentségimádás van. Így nyilatkozott: „teljesen összhangban van ez II. János Pál tanításával, aki azt mondta: templomainknak az imádság iskolájának kell lenniük.” Idézte XVI. Benedeket is, aki azt írta a Sacramentum Caritatisban: vétkeznénk, ha nem imádnánk Őt, akit magunkhoz veszünk. (folytatása a második oldalon)
Hangsúlyozta, hogy a szentségimádás azért is fontos, mert kisöpri a bálványimádást: hiszen ha a szívünk nem Istennel telik el, akkor más erők lesznek úrrá benne. El szoktak menni a plébániákra is szentségimádást tartani, és amikor a gyerekek kérdezik, mit jelent az imádás, azt mondják: imádni azt jelenti, szeretni. Amikor szeretünk, a szívünk összhangba kerül a szeretett személy szívével, a szentségimádásban a szívünk összhangba kerül Isten szívével. Vallja, hogy ha nem tudjuk megízlelni ennek az imádásnak, szeretetnek az ízét, akkor nem tudjuk megízlelni a szentáldozást sem. Manapság
mindenki rohan, nincs idő, különösen nincs idő a csendre. A bazilikájában megvalósuló szentségimádás hatására sokan jönnek, hogy meghallgatásra találjanak, gyónjanak, kiengesztelődjenek másokkal, sok szenvedő tér be hozzájuk. Jönnek emberek, akik keresik saját identitásukat, és a szentségimádás felfedi nekik a keresztények igazi identitását. A szentségimádásban felfedezzük a szent Egyházat: az irgalmasságra vezet minket, a nyomorúság, a szegénység befogadására. A szentségimádás megerősítés maguknak a papoknak is, akik sokszor szembesülnek azzal, hogy maguk sem szentek: őket is megerősíti identitásukban. Magyar Kurír
Jézus szíve, a szeretet forrása
le, hogy a tudás nem sokat ér szeretet nélkül Egy látomásban megjelent neki Jézus, de egy tövises ösvény akadályozta találkozásukat. Gertrúd azonban átnyúlt rajta és megragadta Jézus kezét. Ekkor fedezte fel rajta a sebhelyeket. Ettől kezdve mindent elkövetett, hogy minél jobban viszonozza Jézus szeretetét. Tollat ragadott és elindítója lett a Jézus Szíve iránti tiszteletnek. Isten másik választottja Alacoque Szent Margit lett. 1647- ben született Franciaországban és mint árva gyermek, az apácák kolostorában talált második otthonra. Mikor felnőtt, ő is belépett a szerzetesek közösségébe és Istennek szentelte életét. Egy látomásban megjelent neki is Jézus és megmutatta szeretettől lángoló szívét. Arra biztatta Margitot, hogy üzenetét közölje a keresztény hívekkel és terjeszsze el Szent Szívének tiszteletét. Többek között megígérte és kijelentette: „Nézd e szívet, amely annyira szereti az embereket! Minden tisztelőmnek megadom az üdvösséghez szükséges kegyelmeket. A családoknak, ahol tisztelnek, békét ajándékozok és a halál órájában biztos menedék leszek tisztelőim számára...” Ez az ígéret nekünk is szól és arra ösztönöz, hogy Jézus szeretetére szeretettel válaszoljunk.
Az evangélium beszámol arról, hogy miután Jézus meghalt a kereszten, az egyik római katona lándzsával átszúrta oldalát. Tette ezt azért, hogy biztos legyen halálában. A lándzsa hegye behatolt Jézus szívébe is, ahonnan vér és víz folyt ki. Jelképe lett ez annak a szeretetnek, amely Jézus szívéből árad az emberiségre. Gyarlóságaink közé tartozik, hogy könnyen megfeledkezünk a szeretetről. Mily gyakran találkozunk a hálátlanság különböző megnyilatkozásaival! Hallhatunk hálátlan gyermekekről, akik elfelejtik, mit tettek értük a szüleik. Sokszor viselkedünk így Jézus szeretetével szemben is. Hiába kínálja szívét, szeretetét, kegyelmét, sokan figyelemre sem méltatják vagy durván viszszautasítják. Erre figyelmeztetett két hűséges leánya által az egyháztörténet különböző időszakaiban. Szent Gertrúd 1256-ban született egy németországi faluban. Már ötéves korában a helftai kolostorba került, ahol hamarosan kitűnt kiváló értelmi képességeivel. Hamar megtanult latinul és szinte falta a könyveket. Egy kicsit el is bízta magát tudománya miatt. Amikor súlyosan megbetegedett, átgondolta az életét és Isten megértette ve2
Guraszáda Arad felől a Maros-menti főúton Déva felé haladva, közvetlenül az út mellett pillanthatjuk meg Guraszáda falun kívül, kis temetőben álló, jelenleg ortodox templomát, Erdély egyik legbájosabb egyházi építményét. Azonnal látható, hogy eredetileg centrális templom volt, ami önmagában is elegendő az építését illető, homlokegyenest ellenkező vélekedésekhez, ehhez itt még hozzájön az ortodoxia, ami szokás szerint nemzetiségi kavarodást is okoz. A magyar nyelvű könyvekben is leírásra kerülnek az alábbiak, vagy ehhez hasonlók: „Épült 1300 körül.” „Eredetileg is pravoszláv templomnak épült” (Pogány). A félreértés III. András király 1292-ben kelt oklevelének félreértelmezésén alapul. Eszerint III. András megengedi Gurk fiának, Sándornak „de genere Akus... ut quasdam terras suas hereditarias Elye, Zad et Fenes... olacospossit aggregare ac aggregatos retinere” [Entz]. A szöveg oláhok befogadására és letelepítésére utal, és nem templom építésére, illetve nem új település alapítására. Román lakosság pedig itt Dél-
Erdélyben valóban többfelé elkezdett megjelenni a XIII. században. Hogy mennyire éltek itt magyarok, azt az a tény is mutatja, hogy Guraszáda kistelepülésén még 1910-ben, az utolsó, magyar közigazgatás alatt végzett népszámláláskor is említésre érdemes a magyar kisebbség aránya a meghatározó román többség mellett. Így mi azzal tudunk egyetérteni, hogy a történelmi szempontból közelmúlt óta, a „helybeli magyarság kihalása óta ortodox templom” (Mátyás). Az építés időszakával kapcsolatban pedig maga az épület foglal állást. A jelenlegi templom keleti része terméskőből rakott négykaréjos körtemplom volt, amely Jól illeszkedik a Kárpátmedencei anyaghoz” (Szilágyi). A keleti és a nyugati karéj kissé elnyújtott volt a másik kettőhöz képest. Az épület négyzetes centruma fölé zömök tornyot emeltek. Épült a XII. század közepén. A nyugati karéjt később elbontották és egy rövidke hajóval és nyugati toronnyal egészítették ki. A stílusjegyek alapján nem egyértelmű, hogy mikor történhetett ez a kiegészítés, de az se zárható ki, hogy még a romanika utolsó időszakában. Az erkélyes fa toronysisak XVIII. századi lehet. A zsindelyfedésű tetőzet a hosszház felett elég bonyolult kialakítású: oldalnézetből nagyon szépen kirajzolja a megcsonkított negyedik karéj helyét. A két építési korszakot a vakolatlan terméskő és a vakolt, fehérre meszelt falfelület is szépen elkülöníti. A templombelsőben későbbi átfestésű freskórészletek is találhatók, akár Szt. László-legenda is lehetett itt. Az archaikus forma, a két markáns torony, a zsindelytető és az ápoltság különösen festői épületté varázsolja a guraszádai templomot. Horváth Zoltán György– Gondos Béla Déli irányból nézve jól elkülöníthető a két építési korszak 11
Végül köszöntöm az öregdiákokat és a „Fe y allegria, Hit és Öröm” nevű iskolaközösség képviselőit, akiket jól ismerek a Dél-Amerikában, főként a szegények között végzett munkájuk révén. És külön köszöntés az albániai Szkutári jezsuita iskola delegációjának. Az iskola a szerzetesrendek feloszlatása után hosszú idő elteltével 1994-ben újrakezdte tevékenységét, befogadva diákjai közé katolikusokat, ortodoxokat, muzulmánokat és hit nélküli családok gyermekeit is. Így az iskola a párbeszéd és a nyugodt szembesülés helye lesz, hogy így mozdítsa elő a tiszteletet,
Tégy engem jó szülővé! Mennyei Atyám, tégy engem jó szülővé! Segíts, hogy értsem a gyerekeimet, türelmesen hallgassam a mondanivalójukat és szeretettel válaszoljak minden kérdésükre! Óvj engem attól, hogy félbeszakítsam őket vagy ellentmondjak nekik. Add, hogy olyan kedves legyek velük, amilyennek nekik kellene lenniük velem. Ne engedd, hogy nevessek a hibáikon vagy megszégyenítsem, netán kinevessem őket, ha nem tetszik, amit csinálnak. Soha ne büntessem őket a saját önző indítékaim miatt, vagy azért, hogy a hatalmamat fitogtassam! Soha ne vigyem őket a hazugság, vagy a lopás kísértésébe. Mindig irányíts, hogy minden szavammal és tettemmel azt mutassam, hogy a becsület boldogságot ad. Kérlek, gyógyíts ki az irigységből! Amkor pedig nem tudok higgadt lenni, segíts, Uram inkább csöndben maradnom, Legyek mindig tudatában annak, hogy ők gyerekek, tehát nem várhatok tőlük felnőttes nézeteket. Add, hogy ne vegyem el tőlük azt a lehetőséget, hogy önmaguk érdekében ők döntsenek. Ajándékozz nekem bölcsességet, hogy az összes értelmes 10
az egymásra hallgatást, a barátságot és az együttműködő szellemet. Kedves barátaim, hálás köszönet nektek ezért a találkozásért. A Szűzanya anyai közbenjárására bízlak és áldásommal kísérlek benneteket: Az Úr legyen hozzátok mindig közel, emeljen fel benneteket a bukásokból, ösztönözzön titeket a növekedésre, mind nagyobb döntések meghozatalára „con grande ánimo y liberalidad”, nagylelkűséggel. Ad Maiorem Dei Gloriam. Vatikáni Rádió/Magyar Kurir
kérésüket teljesítsem, és bátorságot, hogy megtagadjam tőlük azokat a kívánságokat, amelyek ártanának nekik. Tégy engem igazságossá, igazzá és béketűrővé. Ó, Uram, add, hogy a gyerekeim becsüljenek engem, szeressenek és a jóban utánozzanak. Ámen. (Forrás: Szolgáló hittan portál) Úr Jézus, aki jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben, Te papjaidon keresztül akarod folytatni jelenléted közöttünk. Add, hogy szavaik mindig a te szavaid legyenek, tetteik mindig a te tetteid, életük hűségesen tükrözze a te életed. Hadd legyenek ők olyan emberek, akik népük nevében szólnak Istenhez, az embereknek pedig Istenről beszélnek. Ne féljenek attól, hogy szolgálniuk kell, úgy szolgálják az egyházat, ahogyan arra az Egyháznak szüksége van. Legyenek olyan emberek, akik az Örökkévalóról tesznek tanúságot korunkban, végezzék buzgón hivatásukat és küldetésüket, tükrözzék fényesen idenditásukat, és járja át életüket a kapott kegyelmek öröme. Édesanyád, a boldogságos Szűz Mária közbenjárására kérlek: Ő, aki élted során ott állt melletted, álljon szüntelenül papjaid mellett is életük folyamán. Ámen.
Jézus ígéretei Szent Szíve tisztelőinek
1. Megvigasztalom őket szenvedéseikben. 2. Megadom nekik mindazokat a kegyelmeket, amelyekre állapotuk szerint szükségük van; minden szükségükben segítségükre sietek. 3. Egyesítem a megosztott családokat, családjukban békességet szerzek. 4. Biztos menedékük leszek életükben, de főképpen haláluk óráján. 5. Minden dolgukat, vállalkozásukat megáldom. 6. A bűnösök szívemben az irgalom forrására, tengerére találnak. 7. A lanyha lelkek buzgókká válnak. 8. A buzgó lelkek még nagyobb tökéletességre emelkednek. 9. Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzötteb bűnösöket is megtérítik. 10. Megáldom a házakat, melyekben szívem képét kifüggesztik és tisztelik. 11. Szívem mindenható szeretete megadja a végső töredelem kegyelmét azoknak, akik kilenc egymás után következő hónap első péntekén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelmem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban. 12. Nem engedem elveszni azokat, akik ezen ájtatosságot terjesztik, és buzgóságuk mértéke szerint megszentelem őket.
Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén. Ha vihar kél fejem felett, legyen oltalmam szelíd szíved. Minden veszélyt elűz egy mosolyod, s lelkem megnyugszik, ha veled vagyok. JÉZUS SZÍVE SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN. Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén. Ölelj magadhoz engemet, hogy mindig jobban szeresselek. Te légy tanítom, és jó pásztorom, szívemet-lelkemet reád bízom. JÉZUS SZÍVE,SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN. Jézus szíve , szeretlek én, segíts át az élet tengerén. Dallal kereslek tégedet, vigasztald meg árva szívemet. Rózsákat hintek oltárod elé, hogy szálljon illatuk az ég felé. JÉZUS SZÍVE, SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN. 3
olyan logikák, amelyek elnyomók, a hatalmat, a profitot keresve, addig a tízparancsolat egy olyan Istentől származik, aki szeretetből teremtett bennünket.
Ferencz pápa a tízparancsolatról A tízparancsolat nem jelent szabadságkorlátozást, hanem igen a szeretetre. Ez a lényege a Szentatya közel nyolcperces videoüzenetének, amelyet szombaton este mutattak be a milánói Dóm téren a Tíz tér a tízparancsolatért elnevezésű kezdeményezés részeként A programot a Szentlélekben való megújulás mozgalom rendezte az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa és az olasz püspöki konferencia együttműködésével. A milánói állomáshelyen a harmadik parancsolatra összpontosítottak: „Az Úr napját szenteld meg!”. A kezdeményezés felhívja a figyelmet a vasárnap jelentőségére és egyben a különböző társadalmi valóságok közötti párbeszéd helyszíne kíván lenni. A rendezvényen többek között részt vett Angelo Scola milánói bíboros, Giuliano Pisapia polgármester, Salvatore Martinez, a Szentlélekben való megújulás karizmatikus mozgalom elnöke, Ferruccio De Bortoli, a Corriere della Sera olasz napilap igazgatója és Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke. Ma nem divatos a parancsolat szó, a mai embert valami negatívra emlékezteti, valakinek az akaratára, ami korlátokat állít fel. Ezzel a megállapítással indul Ferenc pápa videoüzenete, hogy megmutassa: míg a mai történelemben is vannak zsarnokságok és 4
Bízzunk Istenben! – kérte Ferenc pápa. A tízparancsolat kijelöli az utat és olyan etikai kódexet jelent, amely az igazságos és emberhez szabott társadalom építéséhez vezet. Az erkölcsi és anyagi szegénység Isten elutasításából származik és abból, hogy helyére számos bálványt állítanak. A pápa arra hívott: hagyjuk, hogy ezek a parancsolatok irányítsanak bennünket, amelyek a szabadság útját jelölik ki. Ezek a Lélek törvényében teljesednek ki, amelyet nem sziklába, hanem a szívünkbe véstek. Izrael népe a Sínai-hegyen kapta meg azokat, vagyis az Egyiptomból való kiszabadulást követően, mint követendő utat ahhoz, hogy szabadok maradjanak. Olyan út ez, amelyet az ember szívébe írtak, mint egy egyetemes erkölcsi törvényt. A tízparancsolatot nem a szabadság korlátozásának kell tekinteni, nem erről van szó – erősítette meg Ferenc pápa videoüzenetében. Úgy kell tekinteni őket, mint iránymutatások a szabadsághoz. Arra tanítanak meg bennünket, hogyan kerülhetjük el a rabszolgaságot, amelybe a bálványok miatt kerülünk, amelyeket mi magunk építünk föl. Számtalanszor tapasztaltuk már a történelem során és ma is láthatjuk ezt. A tízparancsolat megtanítja, hogyan éljük meg a személyek iránti tiszteletet, legyőzve a hatalom, birtoklás, pénz iránti vágyat, hogy őszinték legyünk kapcsolatainkban, védelmezzük
pünk, vágyunk az iránt, hogy nagy dolgokat cselekedjünk – válaszképp Isten kérésére, továbbá hogy elvégezzük a mindennapi dolgainkat, a hétköznapi tennivalóinkat, a kötelességünket, a találkozásokat az emberekkel. Megtenni ennélfogva minden napnak a kicsi feladatát, nagy és nyitott szívvel szolgálni Istennek és másoknak. Fontos tehát törődni a nagylelkűségre irányuló emberré formálással. Az iskola nemcsak az értelmi horizontokat tágítja ki, hanem az emberi látásmódot is szélesíti. Úgy gondolom, hogy a jezsuiták iskolái különös módon figyelnek az emberi erények fejlesztésére, mint amilyen a becsület, a tisztelet, a hűség, az elkötelezettség. Két alapvető értékre szorítkozom most, s ez a szabadság és a szolgálat. Mindenekelőtt legyetek szabad emberek! Mit is akarok mondani? Talán azt gondoljuk, a szabadság az, amit az ember tenni akar, vagy pedig határ-élmények mámoros megtapasztalása és az unalom legyőzése. Ez nem szabadság! A szabadság azt jelenti, hogy tudunk reflektálni arra, amit csinálunk, hogy meg tudjuk különböztetni, mi a jó és mi a rossz, továbbá értékeljük azt a magatartást, ami gyarapít bennünket, vagyis válasszuk mindig a jót. Mi a jóra vagyunk szabadok! Éppen ezért ne féljetek, hogy árral szemben haladtok, még ha nem is könynyű az! Szabadnak lenni mindig a jó választásáért, ugyan elkötelező, de ez tesz benneteket gerinces emberré, akik bátorsággal és türelemmel (parresia és ypononé) tudnak szembenézni az élettel. A nagylelkűség mellett a másik erény a szolgálat. Iskoláitokban sokféle tevékenységben vesztek részt, melyek késszé tesznek benneteket arra, hogy ne zárkózzatok magatokba, kicsi világotokba, hanem nyíljatok meg egymásnak, különösen is a legszegényebbek és rászorulók felé, továbbá dolgozzatok azon, hogy megjavítsátok azt a világot, amelyben éltek. Legyetek másokkal és másokért, mások szolgálatában álló igazi bajnokok! A benső szabadság és a szolgáló szellem nagylelkűségéhez persze hozzátartozik a lelkiség formálása. Kedves fiúk és lányok, szeressétek mindjobban Jézus Krisztust! Életünk válasz az Úr hívására és boldogok lesztek, jól építitek az életeteket, ha válaszolni tudtok erre a hívásra. Érezzétek az Úr közelségét az életben. Ő közel van mindenkihez, mint társ, mint barát, aki segít megérteni titeket, aki bátorít benneteket a nehéz pillanatokban
és soha nem hagy el benneteket. Az imádságban, a vele való párbeszédben, a Biblia olvasásában fedezzétek fel, mennyire közel van hozzátok! Tanuljátok meg Isten jeleit olvasni az életetekben. Ő mindig beszél hozzánk, korunk és mindennapjaink életének tényein keresztül is, kész meghallgatni bennünket. Nem akarok túl terjengős lenni, de egy szóval szeretnék még a nevelőkhöz fordulni: a jezsuitákhoz, a tanárokhoz, az iskolák alkalmazottaihoz és a szülőkhöz. Ne bátortalanodjatok el a nehézségekkel szemben, melyet a nevelés kihívásai jelentenek ma. A nevelés nem egy mesterség, hanem egy magatartás, egy életmód! A neveléshez ki kell lépni magunkból, a fiatalok között kell állni és mellettük állva kell őket elkísérni növekedésük különféle állomásain. Adjatok nekik bátorságot, optimizmust a világban való előrehaladásuk számára! Tanítsátok őket meglátni a teremtett világ és az ember szépségét, jóságát, mely megőrzi a Teremtő kezenyomát. De mindenekelőtt az életetekkel tegyetek tanúságot számukra. Egy nevelő – jezsuita, tanító, alkalmazott, szülő – ismeretet közvetít, értéket ad át szavaival, de a gyerekek számára akkor lesz döntő befolyással, ha szavait tanúságtétele és életének egybecsengése kíséri. Koherens élet nélkül lehetetlen a nevelés! Mindnyájan nevelők vagytok, de ezen a téren nem lehet átruházni senkire a feladatot. Az egység és a közösség szellemében folytatott együttműködés azonban a különféle nevelési alkotóelemek között lényegi szempont, amit támogatni és táplálni kell. A kollégium a katalizátor szerepét töltheti be és azzá is kell lennie, egyúttal az egész nevelői közösség találkozásának és összetartozásának a helye, mégpedig azzal az egyetlen formációs céllal, hogy segítse az érett, egyszerű, kompetens és becsületes személyek kifejlődését, akik úgy tudják élni az életet, mint az Isten hívására adott válasz, eljövendő hivatásuk pedig álljon a társadalom szolgálatában. A jezsuitáknak azt szeretném mondani, hogy fontos dolog elkötelezettségük ápolása a nevelés területén. Az iskola nagyon értékes eszköz, hogy segítsük az egyház és az egész társadalom útját. A nevelés területe nem szorítkozik pusztán a hagyományos iskolatípusra. Keressétek a nevelés új, nem szokványos formáit a helyek, idők és személyek szükségletei szerint”. 9
Ferenc pápa írásban közzétett beszéde az olasz és albán diákokhoz 2013. június 7-én, pénteken délben az olaszországi jezsuita iskolák diákjai és tanárai a vatikáni VI. Pál teremben találkoztak a „jezsuita” Ferenc pápával. A nyolcezer diák zsúfolásig megtöltötte a hatalmas kihallgatási csarnokot, hogy meghallgassák a pápa buzdítását és tanúságot tegyenek saját elkötelezettségükről. A jezsuita diákok nagytalálkozójára a következő városok iskoláiból érkeztek a résztvevők: Róma 2030, Milánó 1800, Torinó 1500, Palermo 1100, Nápoly 650, Messina 575 tanárral és diákkal jelent meg. E nagy sereglethez csatlakozott az albániai Szkutári város jezsuita iskolájának 60 fős kis csoportja is.
Ferenc pápa rögtön a találkozó elején nagy meglepetést okozott a beszédével. Így kezdte: „Kedves gyerekek, kedves fiatalok! Én elkészítettem nektek ezt a szöveget, hogy felolvassam…, de hát öt oldal! És egy kicsit unalmas is..! Csináljuk azt, hogy én röviden összefoglalom, aztán odaadom a tartományfőnöknek és Lombardi atyának, hogy legalább írásban meglegyen nektek. Ti ellenben kérdéseket tehettek fel nekem, és így párbeszédet folytathatunk. Na, tetszik ez nektek?” Ferenc pápa eredeti és írásban közzétett beszédének szövege: 8
Kedves gyerekek, kedves fiatalok! Örömmel fogadlak benneteket családjaitokkal, nevelőitekkel az olasz jezsuita iskolák nagy családjának barátaival együtt. Szeretettel köszöntelek, Isten hozott benneteket! Veletek együtt valóban „egy családban” érzem magam. Különleges örömömnek oka, hogy ez a találkozásunk egybeesik Jézus szentséges Szívének mai ünnepével. Mindenekelőtt egy olyan dolgot szeretnék elmondani nektek, ami Loyolai Szent Ignácra, a mi rendalapítónkra vonatkozik, aki 1537 őszén Rómába érkezve első társaival, azt tudakolta tőlük, hogy mit válaszolnának arra a kérdésre, kik is ők? Önkéntelenül jött a válasz: „Azt mondjuk, hogy Jézus Társasága” vagyunk”! Elkötelező ez a név, amely a legszorosabb barátság, a Jézus iránti teljes szeretet kapcsolatát jelentette azok számára, akik nyomába akartak szegődni. De miért is mesélem el ezt nektek? Mert Szent Ignác és társai megértették Jézus tanítását arról, hogyan legyenek jók, hogyan alakítsák úgy az életüket, hogy annak mély értelme legyen, hogy az lelkesítsen, örömet és reményt adjon. Megértették továbbá, hogy ő az élet nagy tanítómestere, életpélda, aki nemcsak tanította őket, hanem arra is hívta, hogy kövessék őt ezen az úton. Kedves gyerekek, ha most azt kérdezném tőletek: miért jártok iskolába, vajon mit felelnétek? Valószínű sokféle válasz érkezne, kinek-kinek meggyőződése szerint. De gondolom, hogy mindet össze lehetne foglalni azt mondván, hogy az iskola azon nevelő környezetek egyike, amelyben az ember növekszik, hogy megtanulja az életet, hogy felnőtt, érett férfivá és nővé váljon, aki képes előrehaladni és végigjárni az élet útját. Hogyan segít nektek ebben az iskola? Nemcsak a tudástok gyarapításával segít benneteket, hanem személyiségetek minden egyes vonásának teljes formálása által. Követvén azt, amit Szent Ignác tanít nekünk, az iskolában alapvető feladat megtanulni nagylelkűnek lenni. A nagylelkűség a nagynak és kicsinek az erénye (Non coercere maximo contineri minimo, divinum est), ami mindig a távlatok felé fordítja a tekintetünket. Mit akar mondani nagylelkűnek lenni? Azt, hogy legyen nagy szívünk, nagy lelkünk, hogy legyenek nagy eszményké-
a teremtett világot, és hogy bolygónkon a nemes és szellemi ideálokat támogassuk. Alapvetően a tízparancsolat a szeretettörvény. Míg Mózes felment a hegyre, hogy Istentől megkapja a törvénytáblákat, addig Jézus éppen az ellenkező irányba indult el. Lejött az emberiség közé, hogy megmutassa e parancsolatok mély értelmét: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet parancsa tehát az, ami magába foglalja az összes parancsolatot. Lényege a szeretet, amely Istentől származik és értelmet ad az életnek, ami segít, hogy ne rabszolgaként, hanem igaz emberként éljünk, és ami áthatja minden kapcsolatunkat: Istennel, önmagunkkal – amit sokszor elfelejtünk - és másokkal. Az igazi
szabadság nem az, hogy követjük saját önzésünket, vad szenvedélyeinket, hanem az, hogy szeretünk és minden helyzetben a jót választjuk – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa. A tízparancsolat nem a nem himnusza, hanem az igené. Igen Istenre, a szeretetre. Ha igent mondok a szeretetre, akkor nemet mondok a szeretetlenségre. Ez pedig az Istentől jövő igen következménye, hiszen Ő szeret bennünket. Fedezzük újra fel és éljük meg Isten tízparancsolatát! Mondjunk igent a szeretet e tíz útjára, amelyeket Krisztus tett tökéletessé, hogy védelmezzük az embert és a valódi szabadság felé vezessük el! – buzdított a Szentatya videoüzenetében, amelyet a milánói Dóm térre küldött. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Ki vagy te? A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt. – Ki vagy te? – kérdezte egy hang. – A polgármester felesége – válaszolta. – Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy. – Négy gyermek anyja. – Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy. – Tanítónő vagyok. – Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy. És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy tűnt, hogy nem a megfelelő választ adta arra a kérdésre, hogy ki is ő. – Keresztény vagyok. – Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te. – Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket és a rászorulókat. – Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy. Végül is megbukott a vizsgán, mert visszaküldték a földre. Amikor felgyógyult betegségéből, elhatározta, hogy utánajár, ki is ő. És ez nagyon megváltoztatta az életét. Anthony de Mello
Ima a jó papokért Mennyei Atyánk, add meg papjaidnak szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik, Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteddel, hogy egészen a Tieid legyenek, és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy a szenvedésben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, s az örök élet jutalmát elnyerhessék. Ámen Nagy Szent Leó pápa
5
Anyukám, Apukám! Egy gyermek üzenete szüleihez Első kívánság: Add nekem az idődet! Második kívánság: Higgy nekem, bízz bennem! Irányításoddal jó utat fogok választani. Ha magam mellett tudlak, nem történik velem semmi rossz. Harmadik kívánság: Szeress és hagyd, hogy szeresselek! Szeress akkor is, ha rossz vagyok. Jó érezni a szeretetedet akkor is, ha például tudom, hogy nem tetszik neked a viselkedésem. Negyedik kívánság: Bocsáss meg nekem! Fejezd ki a megértésedet, ha tévedek. Add értésemre, hogy mindig van lehetőség, hogy újra kezdjek bármit. Engedd meg, hogy a tetteimért én vállaljam a felelősséget. Javíts ki és mondd el, ha tévedtem, de ezt ne mások előtt tedd. És kérlek, ne hasonlíts engem másokhoz, különösen a testvéreimhez, barátaimhoz ne mérj. Ötödik kívánság: Ne vegyél nekem olyan dolgokat, amelyekre valamikor te hiába vágytál. És ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni mindent, amire fáj a fogam, néha csak azért kérek valamit, hogy kiderüljön számomra, hol a határ. Hatodik kívánság: Kérdezd meg úgy igazából, hogy mi történt az iskolában, és figyelj arra, amit mondok ilyenkor. Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok. Érdeklődj, hogy hogyan oldom meg feladataimat. Vitasd meg velem a terveimet. Bátoríts a választásaimban, és dicsérj bátran, ha megérdemlem. Ha meg tévedtem, terelj a jó útra. Hetedik kívánság: Büntess meg, ha rosszat teszek. Meg kell tanulnom különbséget tenni jó és rossz között. A büntetés után viszont bocsáss meg. Ismerd, el, ha jót cselekszem. Sose parancsolj nekem, inkább kérj tőlem, mert a kérés összetartozásunkat erősíti. Nyolcadik kívánság: Bánj velem úgy, mint a legjobb barátaiddal. Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit. Még gyerek vagyok ugyan, de nekem is vannak gondjaim és aggodalmaim. Kérlek, vedd figyelembe a bánatomat és a fájdalmamat. Kilencedik kívánság: Erősíts meg abban, hogy szeretni fogsz, bármi is történjen. Hogy a 6
részed vagyok; valami különös érzelem, a szerelem teremtett. Tizedik kívánság: Taníts meg engem is a szeretet képességére. Adj hitet és nevelj belém bizalmat az emberek iránt, hogy társat találjak majd, hogy a nagyvilágban és a hazámban otthon érezhessem magam.
Rád van szükségünk, Uram Egyedül Te vagy az, aki szeretetben úgy szánsz meg minket, mint mi önmagunkat. Senki más az élők közül vagy a földi dicsőségben tündöklők közül nem adhatja meg nekünk azt, ami megment, hiszen szűkölködünk a jóban, és a lélek nyomorúságában sínylődünk. Akár tudjuk, akár nem: mindannyiunknak Rád van szükségünk. Aki éhes, keresi a kenyeret – Te vagy az. A szomjazó italt kíván – Te vagy az. Aki beteg, egészségre vágyik – Te hiányzol neki. Aki az igazsággal kíván eltelni, tőled telne el, mert Te vagy a végső igazság. Feléd fordul az is, aki vágyódva nyújtja karját a béke felé, mert csak a Te békéd ad mély nyugalmat. G. Papini Éppen fordítva van. Mindenütt táblák meredeznek az országban és a kapualjakban, épületek bejáratánál és gödrök előtt. Jókora táblákon öles betűk hirdetik, hogy itt és itt mi épül, és hogy ahhoz ki és mennyi millióval járult hozzá. Meg se tehetném, hogy nem tudom. Mindenütt azonnal sajtótájékoztatót tartanak, ahol egy nyertes pályázat megjelenik, és országnak-világnak tudnia kell, hogy miként épül újjá valami, és az hogyan fogja szolgálni a közösség és Európa céljait. A teremtett világ templomcsarnokát árusok és kufárok lepik el, hatalmas összegek cserélnek gazdát, a Mester pedig azt javasolja: ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, imádkozz rejtekben és böjtölj titokban. Juhász Ferenc
A végzős diákok tarsolyukba helyezzék az alábbi hagyatékot. Jó lesz megfontolni!
Hagyaték ...Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát! Az Úristen népe és nemzete vagyunk! Elhagyta-e az úr valaha is azokat, akik őbenne bíztak, akik az ő törvényei szerint éltek, akik az ő parancsolatait követték? Soha! Az Úr nem hagyta el az ő magyarjait! A magyarok hagyták el az Urat! Térjetek vissza hozzá, s Ő megvédelmez benneteket, magosra emel, de tudjátok is ezt, lássátok magatok előtt a boldogságos szép jövendőt, amit az Úr számotokra készített, lássátok, magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul a lélek s a lélekkel együtt pusztul a nép. – Tiszteld a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más isteneid ne legyenek! Minden bajodnak Ő az orvosa és minden harcodban az Ő pajzsa védelmez és az Ő ereje győzedelmeskedik benned! – Az Úr erejében, szeretetében és védelmében sohase kételkedj. Minden erőd Tőle való és minden cselekedeted Őt kell szolgálja. – Tiszteld Őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és hazát. – Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert csak a hűségeseket védelmezi az Úr. – Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat, és légy jóindulattal másokkal szemben is. – Légy becsületes, tisztességes és igaz, mert csak így nyered el az Úr szeretetét. – Soha el ne feledd, egy pillanatra sem, hogy saját képére alkotott az Úr. Ameddig őt tükrözöd tettedben és gondolataidban, az Ő ereje lakozik benned. Ha elhagyod Őt, Ő is elhagy téged. – Ha nem csak hiszed, de tudod is az Istent, az Isten ereje benned van, és hegyeket tudsz mozgatni vele!” Wass Albert
„Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” (Mt 9,38) Isten minden lehetőséget megadott, hogy aranyos búzamezőkkel ékesítsük a földet. Jézus magvető szándékkal jött a földre és ennek folytatását bízta Egyházára. Erre a munkára hívja minden követőjét és elsősorban a papi szolgálatra meghívott választottait. Napjainkban sokat beszélünk az egyre növekvő paphiányról és ennek káros következményeiről. A munkások hiánya miatt egyre nehezebb megvalósítani Jézus óhaját. Ezzel kapcsolatban Carlo Carretto idézi egy afrikai családapa levelét, aki ezzel a levéllel fordult püspökéhez: Kedves Püspök Tata! Szeretnék tőled egy komoly ajándékot kérni. Kis falunkban mindenki keresztény, de mert kevesen vagyunk, semmi reményünk sincs arra, hogy köztünk lakó lelkipásztort kapjunk. Nincs felszentelt papunk, aki bemutassa a szentmisét és részesítsen a feloldozás kegyelmében. Ezt pedig mindnyájan szeretnénk. Sokszor hónapokig kell várnunk, amíg felkeres minket egy pap és bemutatja a szentmisét. Kedves püspök Tata! Ehhez kapcsolódik kérésünk. Itt él köztünk immár hosszú évek óta buzgó hitoktatónk. Igen komoly családapa, akit mi méltónak tartunk a papi szolgálatra. Kérjed meg tehát a pápát, engedélyezze felszentelését, hogy nekünk is legyen Eucharisztiánk... Nem a mi dolgunk, hogy erre a levélre válaszoljunk. Arra azonban maga Jézus figyelmeztet, hogy imádkozzunk papi hivatásokért. Imádkozzunk azzal az imával, amelyet egy középkori kéziratban olvashatunk: “A pap legyen egyszerre nagy és kicsi, hős önmaga meghódításában. Olyan ember, akit megszentel Isten kegyelme. Bűnös, akinek Isten megbocsátott. Legyen ura vágyainak, a gyengék támasza, aki nem hunyászkodik meg a világ hatalmasai előtt. Legyen Jézus hűséges tanítványa, nyájának jó pásztora, az evangélium kincsének bőkezű osztogatója. Legyen bátor férfi a lelki küzdelmek mezején, gyengéd anya a betegek ágya mellett. A felnőtt bölcsességével, a gyermek bizalmával szolgálja a rábízott nyájat. Legyen örvendező, de ugyanakkor együttérző a szenvedőkkel. Távol álljon az irigységtől, nyíltan szóljon, a béke barátja, a tétlenség ellensége és mindig állhatatos legyen.” 7
Anyukám, Apukám! Egy gyermek üzenete szüleihez Első kívánság: Add nekem az idődet! Második kívánság: Higgy nekem, bízz bennem! Irányításoddal jó utat fogok választani. Ha magam mellett tudlak, nem történik velem semmi rossz. Harmadik kívánság: Szeress és hagyd, hogy szeresselek! Szeress akkor is, ha rossz vagyok. Jó érezni a szeretetedet akkor is, ha például tudom, hogy nem tetszik neked a viselkedésem. Negyedik kívánság: Bocsáss meg nekem! Fejezd ki a megértésedet, ha tévedek. Add értésemre, hogy mindig van lehetőség, hogy újra kezdjek bármit. Engedd meg, hogy a tetteimért én vállaljam a felelősséget. Javíts ki és mondd el, ha tévedtem, de ezt ne mások előtt tedd. És kérlek, ne hasonlíts engem másokhoz, különösen a testvéreimhez, barátaimhoz ne mérj. Ötödik kívánság: Ne vegyél nekem olyan dolgokat, amelyekre valamikor te hiába vágytál. És ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni mindent, amire fáj a fogam, néha csak azért kérek valamit, hogy kiderüljön számomra, hol a határ. Hatodik kívánság: Kérdezd meg úgy igazából, hogy mi történt az iskolában, és figyelj arra, amit mondok ilyenkor. Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok. Érdeklődj, hogy hogyan oldom meg feladataimat. Vitasd meg velem a terveimet. Bátoríts a választásaimban, és dicsérj bátran, ha megérdemlem. Ha meg tévedtem, terelj a jó útra. Hetedik kívánság: Büntess meg, ha rosszat teszek. Meg kell tanulnom különbséget tenni jó és rossz között. A büntetés után viszont bocsáss meg. Ismerd, el, ha jót cselekszem. Sose parancsolj nekem, inkább kérj tőlem, mert a kérés összetartozásunkat erősíti. Nyolcadik kívánság: Bánj velem úgy, mint a legjobb barátaiddal. Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit. Még gyerek vagyok ugyan, de nekem is vannak gondjaim és aggodalmaim. Kérlek, vedd figyelembe a bánatomat és a fájdalmamat. Kilencedik kívánság: Erősíts meg abban, hogy szeretni fogsz, bármi is történjen. Hogy a 6
részed vagyok; valami különös érzelem, a szerelem teremtett. Tizedik kívánság: Taníts meg engem is a szeretet képességére. Adj hitet és nevelj belém bizalmat az emberek iránt, hogy társat találjak majd, hogy a nagyvilágban és a hazámban otthon érezhessem magam.
Rád van szükségünk, Uram Egyedül Te vagy az, aki szeretetben úgy szánsz meg minket, mint mi önmagunkat. Senki más az élők közül vagy a földi dicsőségben tündöklők közül nem adhatja meg nekünk azt, ami megment, hiszen szűkölködünk a jóban, és a lélek nyomorúságában sínylődünk. Akár tudjuk, akár nem: mindannyiunknak Rád van szükségünk. Aki éhes, keresi a kenyeret – Te vagy az. A szomjazó italt kíván – Te vagy az. Aki beteg, egészségre vágyik – Te hiányzol neki. Aki az igazsággal kíván eltelni, tőled telne el, mert Te vagy a végső igazság. Feléd fordul az is, aki vágyódva nyújtja karját a béke felé, mert csak a Te békéd ad mély nyugalmat. G. Papini Éppen fordítva van. Mindenütt táblák meredeznek az országban és a kapualjakban, épületek bejáratánál és gödrök előtt. Jókora táblákon öles betűk hirdetik, hogy itt és itt mi épül, és hogy ahhoz ki és mennyi millióval járult hozzá. Meg se tehetném, hogy nem tudom. Mindenütt azonnal sajtótájékoztatót tartanak, ahol egy nyertes pályázat megjelenik, és országnak-világnak tudnia kell, hogy miként épül újjá valami, és az hogyan fogja szolgálni a közösség és Európa céljait. A teremtett világ templomcsarnokát árusok és kufárok lepik el, hatalmas összegek cserélnek gazdát, a Mester pedig azt javasolja: ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, imádkozz rejtekben és böjtölj titokban. Juhász Ferenc
A végzős diákok tarsolyukba helyezzék az alábbi hagyatékot. Jó lesz megfontolni!
Hagyaték ...Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát! Az Úristen népe és nemzete vagyunk! Elhagyta-e az úr valaha is azokat, akik őbenne bíztak, akik az ő törvényei szerint éltek, akik az ő parancsolatait követték? Soha! Az Úr nem hagyta el az ő magyarjait! A magyarok hagyták el az Urat! Térjetek vissza hozzá! Ő megvédelmez benneteket, magosra emel, de tudjátok is ezt, lássátok magatok előtt a boldogságos szép jövendőt, amit az Úr számotokra készített, lássátok, magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul a lélek s a lélekkel együtt pusztul a nép. – Tiszteld a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más isteneid ne legyenek! Minden bajodnak Ő az orvosa és minden harcodban az Ő pajzsa védelmez és az Ő ereje győzedelmeskedik benned! – Az Úr erejében, szeretetében és védelmében sohase kételkedj. Minden erőd Tőle való és minden cselekedeted Őt kell szolgálja. – Tiszteld Őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és hazát. – Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert csak a hűségeseket védelmezi az Úr. – Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat, és légy jóindulattal másokkal szemben is. – Légy becsületes, tisztességes és igaz, mert csak így nyered el az Úr szeretetét. – Soha el ne feledd, egy pillanatra sem, hogy saját képére alkotott az Úr. Ameddig Őt tükrözöd tetteidben és gondolataidban, az Ő ereje lakozik benned. Ha elhagyod Őt, Ő is elhagy téged. – Ha nem csak hiszed, de tudod is az Istent, az Isten ereje benned van, és hegyeket tudsz mozgatni vele!” Wass Albert
„Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” (Mt 9,38) Isten minden lehetőséget megadott, hogy aranyos búzamezőkkel ékesítsük a földet. Jézus magvető szándékkal jött a földre és ennek folytatását bízta Egyházára. Erre a munkára hívja minden követőjét és elsősorban a papi szolgálatra meghívott választottait. Napjainkban sokat beszélünk az egyre növekvő paphiányról és ennek káros következményeiről. A munkások hiánya miatt egyre nehezebb megvalósítani Jézus óhaját. Ezzel kapcsolatban Carlo Carretto idézi egy afrikai családapa levelét, aki ezzel a levéllel fordult püspökéhez: Kedves Püspök Tata! Szeretnék tőled egy komoly ajándékot kérni. Kis falunkban mindenki keresztény, de mert kevesen vagyunk, semmi reményünk sincs arra, hogy köztünk lakó lelkipásztort kapjunk. Nincs felszentelt papunk, aki bemutassa a szentmisét és részesítsen a feloldozás kegyelmében. Ezt pedig mindnyájan szeretnénk. Sokszor hónapokig kell várnunk, amíg felkeres minket egy pap és bemutatja a szentmisét. Kedves püspök Tata! Ehhez kapcsolódik kérésünk. Itt él köztünk immár hosszú évek óta buzgó hitoktatónk. Igen komoly családapa, akit mi méltónak tartunk a papi szolgálatra. Kérjed meg tehát a pápát, engedélyezze felszentelését, hogy nekünk is legyen Eucharisztiánk... Nem a mi dolgunk, hogy erre a levélre válaszoljunk. Arra azonban maga Jézus figyelmeztet, hogy imádkozzunk papi hivatásokért. Imádkozzunk azzal az imával, amelyet egy középkori kéziratban olvashatunk: “A pap legyen egyszerre nagy és kicsi, hős önmaga meghódításában. Olyan ember, akit megszentel Isten kegyelme. Bűnös, akinek Isten megbocsátott. Legyen ura vágyainak, a gyengék támasza, aki nem hunyászkodik meg a világ hatalmasai előtt. Legyen Jézus hűséges tanítványa, nyájának jó pásztora, az evangélium kincsének bőkezű osztogatója. Legyen bátor férfi a lelki küzdelmek mezején, gyengéd anya a betegek ágya mellett. A felnőtt bölcsességével, a gyermek bizalmával szolgálja a rábízott nyájat. Legyen örvendező, de ugyanakkor együttérző a szenvedőkkel. Távol álljon az irigységtől, nyíltan szóljon, a béke barátja, a tétlenség ellensége és mindig állhatatos legyen.” 7
Ferenc pápa írásban közzétett beszéde az olasz és albán diákokhoz 2013. június 7-én, pénteken délben az olaszországi jezsuita iskolák diákjai és tanárai a vatikáni VI. Pál teremben találkoztak a „jezsuita” Ferenc pápával. A nyolcezer diák zsúfolásig megtöltötte a hatalmas kihallgatási csarnokot, hogy meghallgassák a pápa buzdítását és tanúságot tegyenek saját elkötelezettségükről. A jezsuita diákok nagytalálkozójára a következő városok iskoláiból érkeztek a résztvevők: Róma 2030, Milánó 1800, Torinó 1500, Palermo 1100, Nápoly 650, Messina 575 tanárral és diákkal jelent meg. E nagy sereglethez csatlakozott az albániai Szkutári város jezsuita iskolájának 60 fős kis csoportja is.
Ferenc pápa rögtön a találkozó elején nagy meglepetést okozott a beszédével. Így kezdte: „Kedves gyerekek, kedves fiatalok! Én elkészítettem nektek ezt a szöveget, hogy felolvassam…, de hát öt oldal! És egy kicsit unalmas is..! Csináljuk azt, hogy én röviden összefoglalom, aztán odaadom a tartományfőnöknek és Lombardi atyának, hogy legalább írásban meglegyen nektek. Ti ellenben kérdéseket tehettek fel nekem, és így párbeszédet folytathatunk. Na, tetszik ez nektek?” Ferenc pápa eredeti és írásban közzétett beszédének szövege: 8
Kedves gyerekek, kedves fiatalok! Örömmel fogadlak benneteket családjaitokkal, nevelőitekkel az olasz jezsuita iskolák nagy családjának barátaival együtt. Szeretettel köszöntelek, Isten hozott benneteket! Veletek együtt valóban „egy családban” érzem magam. Különleges örömömnek oka, hogy ez a találkozásunk egybeesik Jézus szentséges Szívének mai ünnepével. Mindenekelőtt egy olyan dolgot szeretnék elmondani nektek, ami Loyolai Szent Ignácra, a mi rendalapítónkra vonatkozik, aki 1537 őszén Rómába érkezve első társaival, azt tudakolta tőlük, hogy mit válaszolnának arra a kérdésre, kik is ők? Önkéntelenül jött a válasz: „Azt mondjuk, hogy Jézus Társasága” vagyunk”! Elkötelező ez a név, amely a legszorosabb barátság, a Jézus iránti teljes szeretet kapcsolatát jelentette azok számára, akik nyomába akartak szegődni. De miért is mesélem el ezt nektek? Mert Szent Ignác és társai megértették Jézus tanítását arról, hogyan legyenek jók, hogyan alakítsák úgy az életüket, hogy annak mély értelme legyen, hogy az lelkesítsen, örömet és reményt adjon. Megértették továbbá, hogy ő az élet nagy tanítómestere, életpélda, aki nemcsak tanította őket, hanem arra is hívta, hogy kövessék őt ezen az úton. Kedves gyerekek, ha most azt kérdezném tőletek: miért jártok iskolába, vajon mit felelnétek? Valószínű sokféle válasz érkezne, kinek-kinek meggyőződése szerint. De gondolom, hogy mindet össze lehetne foglalni azt mondván, hogy az iskola azon nevelő környezetek egyike, amelyben az ember növekszik, hogy megtanulja az életet, hogy felnőtt, érett férfivá és nővé váljon, aki képes előrehaladni és végigjárni az élet útját. Hogyan segít nektek ebben az iskola? Nemcsak a tudástok gyarapításával segít benneteket, hanem személyiségetek minden egyes vonásának teljes formálása által. Követvén azt, amit Szent Ignác tanít nekünk, az iskolában alapvető feladat megtanulni nagylelkűnek lenni. A nagylelkűség a nagynak és kicsinek az erénye (Non coercere maximo contineri minimo, divinum est), ami mindig a távlatok felé fordítja a tekintetünket. Mit akar mondani nagylelkűnek lenni? Azt, hogy legyen nagy szívünk, nagy lelkünk, hogy legyenek nagy eszményké-
a teremtett világot, és hogy bolygónkon a nemes és szellemi ideálokat támogassuk. Alapvetően a tízparancsolat a szeretettörvény. Míg Mózes felment a hegyre, hogy Istentől megkapja a törvénytáblákat, addig Jézus éppen az ellenkező irányba indult el. Lejött az emberiség közé, hogy megmutassa e parancsolatok mély értelmét: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet parancsa tehát az, ami magába foglalja az összes parancsolatot. Lényege a szeretet, amely Istentől származik és értelmet ad az életnek, ami segít, hogy ne rabszolgaként, hanem igaz emberként éljünk, és ami áthatja minden kapcsolatunkat: Istennel, önmagunkkal – amit sokszor elfelejtünk - és másokkal. Az igazi
szabadság nem az, hogy követjük saját önzésünket, vad szenvedélyeinket, hanem az, hogy szeretünk és minden helyzetben a jót választjuk – hívta fel a figyelmet Ferenc pápa. A tízparancsolat nem a nem himnusza, hanem az igené. Igen Istenre, a szeretetre. Ha igent mondok a szeretetre, akkor nemet mondok a szeretetlenségre. Ez pedig az Istentől jövő igen következménye, hiszen Ő szeret bennünket. Fedezzük újra fel és éljük meg Isten tízparancsolatát! Mondjunk igent a szeretet e tíz útjára, amelyeket Krisztus tett tökéletessé, hogy védelmezzük az embert és a valódi szabadság felé vezessük el! – buzdított a Szentatya videoüzenetében, amelyet a milánói Dóm térre küldött. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Ki vagy te? A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt. – Ki vagy te? – kérdezte egy hang. – A polgármester felesége – válaszolta. – Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy? – Négy gyermek anyja. – Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy? – Tanítónő vagyok. – Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy? És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy tűnt, hogy nem a megfelelő választ adta arra a kérdésre, hogy ki is ő. – Keresztény vagyok. – Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te? – Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket és a rászorulókat. – Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy? Végül is megbukott a vizsgán, mert visszaküldték a földre. Amikor felgyógyult betegségéből, elhatározta, hogy utánajár, ki is ő. És ez nagyon megváltoztatta az életét. Anthony de Mello
Ima a jó papokért Mennyei Atyánk, add meg papjaidnak szolgálatodnak kegyelmét. Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket hozzád. Szent Lelked ajándékaiból adj nekik, Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteddel, hogy egészen a Tieid legyenek, és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák. Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és test tisztaságában Téged dicsőítsenek, szeretetben éljenek és szolgáljanak Téged. Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy a szenvedésben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, betegségben orvosságuk. Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, s az örök élet jutalmát elnyerhessék. Ámen. Nagy Szent Leó pápa
5
olyan logikák, amelyek elnyomók, a hatalmat, a profitot keresve, addig a tízparancsolat egy olyan Istentől származik, aki szeretetből teremtett bennünket.
Ferencz pápa a tízparancsolatról A tízparancsolat nem jelent szabadságkorlátozást, hanem igen a szeretetre. Ez a lényege a Szentatya közel nyolcperces videoüzenetének, amelyet szombaton este mutattak be a milánói Dóm téren a Tíz tér a tízparancsolatért elnevezésű kezdeményezés részeként. A programot a Szentlélekben való megújulás mozgalom rendezte az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa és az olasz püspöki konferencia együttműködésével. A milánói állomáshelyen a harmadik parancsolatra összpontosítottak: „Az Úr napját szenteld meg!”. A kezdeményezés felhívja a figyelmet a vasárnap jelentőségére és egyben a különböző társadalmi valóságok közötti párbeszéd helyszíne kíván lenni. A rendezvényen többek között részt vett Angelo Scola milánói bíboros, Giuliano Pisapia polgármester, Salvatore Martinez, a Szentlélekben való megújulás karizmatikus mozgalom elnöke, Ferruccio De Bortoli, a Corriere della Sera olasz napilap igazgatója és Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke. Ma nem divatos a parancsolat szó, a mai embert valami negatívra emlékezteti, valakinek az akaratára, ami korlátokat állít fel. Ezzel a megállapítással indul Ferenc pápa videoüzenete, hogy megmutassa: míg a mai történelemben is vannak zsarnokságok és 4
Bízzunk Istenben! – kérte Ferenc pápa. A tízparancsolat kijelöli az utat és olyan etikai kódexet jelent, amely az igazságos és emberhez szabott társadalom építéséhez vezet. Az erkölcsi és anyagi szegénység Isten elutasításából származik és abból, hogy helyére számos bálványt állítanak. A pápa arra hívott: hagyjuk, hogy ezek a parancsolatok irányítsanak bennünket, amelyek a szabadság útját jelölik ki. Ezek a Lélek törvényében teljesednek ki, amelyet nem sziklába, hanem a szívünkbe véstek. Izrael népe a Sínai-hegyen kapta meg azokat, vagyis az Egyiptomból való kiszabadulást követően, mint követendő utat ahhoz, hogy szabadok maradjanak. Olyan út ez, amelyet az ember szívébe írtak, mint egy egyetemes erkölcsi törvényt. A tízparancsolatot nem a szabadság korlátozásának kell tekinteni, nem erről van szó – erősítette meg Ferenc pápa videoüzenetében. Úgy kell tekinteni őket, mint iránymutatások a szabadsághoz. Arra tanítanak meg bennünket, hogyan kerülhetjük el a rabszolgaságot, amelybe a bálványok miatt kerülünk, amelyeket mi magunk építünk föl. Számtalanszor tapasztaltuk már a történelem során és ma is láthatjuk ezt. A tízparancsolat megtanítja, hogyan éljük meg a személyek iránti tiszteletet, legyőzve a hatalom, birtoklás, pénz iránti vágyat, hogy őszinték legyünk kapcsolatainkban, védelmezzük
pünk, vágyunk az iránt, hogy nagy dolgokat cselekedjünk – válaszképp Isten kérésére, továbbá hogy elvégezzük a mindennapi dolgainkat, a hétköznapi tennivalóinkat, a kötelességünket, a találkozásokat az emberekkel. Megtenni ennélfogva minden napnak a kicsi feladatát, nagy és nyitott szívvel szolgálni Istennek és másoknak. Fontos tehát törődni a nagylelkűségre irányuló emberré formálással. Az iskola nemcsak az értelmi horizontokat tágítja ki, hanem az emberi látásmódot is szélesíti. Úgy gondolom, hogy a jezsuiták iskolái különös módon figyelnek az emberi erények fejlesztésére, mint amilyen a becsület, a tisztelet, a hűség, az elkötelezettség. Két alapvető értékre szorítkozom most, s ez a szabadság és a szolgálat. Mindenekelőtt legyetek szabad emberek! Mit is akarok mondani? Talán azt gondoljuk, a szabadság az, amit az ember tenni akar, vagy pedig határ-élmények mámoros megtapasztalása és az unalom legyőzése. Ez nem szabadság! A szabadság azt jelenti, hogy tudunk reflektálni arra, amit csinálunk, hogy meg tudjuk különböztetni, mi a jó és mi a rossz, továbbá értékeljük azt a magatartást, ami gyarapít bennünket, vagyis válasszuk mindig a jót. Mi a jóra vagyunk szabadok! Éppen ezért ne féljetek, hogy árral szemben haladtok, még ha nem is könynyű az! Szabadnak lenni mindig a jó választásáért, ugyan elkötelező, de ez tesz benneteket gerinces emberré, akik bátorsággal és türelemmel (parresia és ypononé) tudnak szembenézni az élettel. A nagylelkűség mellett a másik erény a szolgálat. Iskoláitokban sokféle tevékenységben vesztek részt, melyek késszé tesznek benneteket arra, hogy ne zárkózzatok magatokba, kicsi világotokba, hanem nyíljatok meg egymásnak, különösen is a legszegényebbek és rászorulók felé, továbbá dolgozzatok azon, hogy megjavítsátok azt a világot, amelyben éltek. Legyetek másokkal és másokért, mások szolgálatában álló igazi bajnokok! A benső szabadság és a szolgáló szellem nagylelkűségéhez persze hozzátartozik a lelkiség formálása. Kedves fiúk és lányok, szeressétek mindjobban Jézus Krisztust! Életünk válasz az Úr hívására és boldogok lesztek, jól építitek az életeteket, ha válaszolni tudtok erre a hívásra. Érezzétek az Úr közelségét az életben. Ő közel van mindenkihez, mint társ, mint barát, aki segít megérteni titeket, aki bátorít benneteket a nehéz pillanatokban
és soha nem hagy el benneteket. Az imádságban, a vele való párbeszédben, a Biblia olvasásában fedezzétek fel, mennyire közel van hozzátok! Tanuljátok meg Isten jeleit olvasni az életetekben. Ő mindig beszél hozzánk, korunk és mindennapjaink életének tényein keresztül is, kész meghallgatni bennünket. Nem akarok túl terjengős lenni, de egy szóval szeretnék még a nevelőkhöz fordulni: a jezsuitákhoz, a tanárokhoz, az iskolák alkalmazottaihoz és a szülőkhöz. Ne bátortalanodjatok el a nehézségekkel szemben, melyet a nevelés kihívásai jelentenek ma. A nevelés nem egy mesterség, hanem egy magatartás, egy életmód! A neveléshez ki kell lépni magunkból, a fiatalok között kell állni és mellettük állva kell őket elkísérni növekedésük különféle állomásain. Adjatok nekik bátorságot, optimizmust a világban való előrehaladásuk számára! Tanítsátok őket meglátni a teremtett világ és az ember szépségét, jóságát, mely megőrzi a Teremtő kezenyomát. De mindenekelőtt az életetekkel tegyetek tanúságot számukra. Egy nevelő – jezsuita, tanító, alkalmazott, szülő – ismeretet közvetít, értéket ad át szavaival, de a gyerekek számára akkor lesz döntő befolyással, ha szavait tanúságtétele és életének egybecsengése kíséri. Koherens élet nélkül lehetetlen a nevelés! Mindnyájan nevelők vagytok, de ezen a téren nem lehet átruházni senkire a feladatot. Az egység és a közösség szellemében folytatott együttműködés azonban a különféle nevelési alkotóelemek között lényegi szempont, amit támogatni és táplálni kell. A kollégium a katalizátor szerepét töltheti be és azzá is kell lennie, egyúttal az egész nevelői közösség találkozásának és összetartozásának a helye, mégpedig azzal az egyetlen formációs céllal, hogy segítse az érett, egyszerű, kompetens és becsületes személyek kifejlődését, akik úgy tudják élni az életet, mint az Isten hívására adott válasz, eljövendő hivatásuk pedig álljon a társadalom szolgálatában. A jezsuitáknak azt szeretném mondani, hogy fontos dolog elkötelezettségük ápolása a nevelés területén. Az iskola nagyon értékes eszköz, hogy segítsük az egyház és az egész társadalom útját. A nevelés területe nem szorítkozik pusztán a hagyományos iskolatípusra. Keressétek a nevelés új, nem szokványos formáit a helyek, idők és személyek szükségletei szerint”. 9
Végül köszöntöm az öregdiákokat és a „Fe y allegria, Hit és Öröm” nevű iskolaközösség képviselőit, akiket jól ismerek a Dél-Amerikában, főként a szegények között végzett munkájuk révén. És külön köszöntés az albániai Szkutári jezsuita iskola delegációjának. Az iskola a szerzetesrendek feloszlatása után hosszú idő elteltével 1994-ben újrakezdte tevékenységét, befogadva diákjai közé katolikusokat, ortodoxokat, muzulmánokat és hit nélküli családok gyermekeit is. Így az iskola a párbeszéd és a nyugodt szembesülés helye lesz, hogy így mozdítsa elő a tiszteletet,
Tégy engem jó szülővé! Mennyei Atyám, tégy engem jó szülővé! Segíts, hogy értsem a gyerekeimet, türelmesen hallgassam a mondanivalójukat és szeretettel válaszoljak minden kérdésükre! Óvj engem attól, hogy félbeszakítsam őket vagy ellentmondjak nekik. Add, hogy olyan kedves legyek velük, amilyennek nekik kellene lenniük velem. Ne engedd, hogy nevessek a hibáikon vagy megszégyenítsem, netán kinevessem őket, ha nem tetszik, amit csinálnak. Soha ne büntessem őket a saját önző indítékaim miatt, vagy azért, hogy a hatalmamat fitogtassam! Soha ne vigyem őket a hazugság, vagy a lopás kísértésébe. Mindig irányíts, hogy minden szavammal és tettemmel azt mutassam, hogy a becsület boldogságot ad. Kérlek, gyógyíts ki az irigységből! Amkor pedig nem tudok higgadt lenni, segíts, Uram inkább csöndben maradnom, Legyek mindig tudatában annak, hogy ők gyerekek, tehát nem várhatok tőlük felnőttes nézeteket. Add, hogy ne vegyem el tőlük azt a lehetőséget, hogy önmaguk érdekében ők döntsenek. Ajándékozz nekem bölcsességet, hogy az összes értelmes 10
az egymásra hallgatást, a barátságot és az együttműködő szellemet. Kedves barátaim, hálás köszönet nektek ezért a találkozásért. A Szűzanya anyai közbenjárására bízlak és áldásommal kísérlek benneteket: Az Úr legyen hozzátok mindig közel, emeljen fel benneteket a bukásokból, ösztönözzön titeket a növekedésre, mind nagyobb döntések meghozatalára „con grande ánimo y liberalidad”, nagylelkűséggel. Ad Maiorem Dei Gloriam. Vatikáni Rádió/Magyar Kurir
kérésüket teljesítsem, és bátorságot, hogy megtagadjam tőlük azokat a kívánságokat, amelyek ártanának nekik. Tégy engem igazságossá, igazzá és béketűrővé. Ó, Uram, add, hogy a gyerekeim becsüljenek engem, szeressenek és a jóban utánozzanak. Ámen. (Forrás: Szolgáló hittan portál) Úr Jézus, aki jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben, Te papjaidon keresztül akarod folytatni jelenléted közöttünk. Add, hogy szavaik mindig a Te szavaid legyenek, tetteik mindig a Te tetteid, életük hűségesen tükrözze a Te életed. Hadd legyenek ők olyan emberek, akik népük nevében szólnak Istenhez, az embereknek pedig Istenről beszélnek. Ne féljenek attól, hogy szolgálniuk kell, úgy szolgálják az egyházat, ahogyan arra az Egyháznak szüksége van. Legyenek olyan emberek, akik az Örökkévalóról tesznek tanúságot korunkban, végezzék buzgón hivatásukat és küldetésüket, tükrözzék fényesen idenditásukat, és járja át életüket a kapott kegyelmek öröme. Édesanyád, a boldogságos Szűz Mária közbenjárására kérlek: Ő, aki élted során ott állt melletted, álljon szüntelenül papjaid mellett is életük folyamán. Ámen.
Jézus ígéretei Szent Szíve tisztelőinek
1. Megvigasztalom őket szenvedéseikben. 2. Megadom nekik mindazokat a kegyelmeket, amelyekre állapotuk szerint szükségük van; minden szükségükben segítségükre sietek. 3. Egyesítem a megosztott családokat, családjukban békességet szerzek. 4. Biztos menedékük leszek életükben, de főképpen haláluk óráján. 5. Minden dolgukat, vállalkozásukat megáldom. 6. A bűnösök szívemben az irgalom forrására, tengerére találnak. 7. A lanyha lelkek buzgókká válnak. 8. A buzgó lelkek még nagyobb tökéletességre emelkednek. 9. Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzötteb bűnösöket is megtérítik. 10. Megáldom a házakat, melyekben szívem képét kifüggesztik és tisztelik. 11. Szívem mindenható szeretete megadja a végső töredelem kegyelmét azoknak, akik kilenc egymás után következő hónap első péntekén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelmem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban. 12. Nem engedem elveszni azokat, akik ezen ájtatosságot terjesztik, és buzgóságuk mértéke szerint megszentelem őket.
Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén. Ha vihar kél fejem felett, legyen oltalmam szelíd szíved. Minden veszélyt elűz egy mosolyod, s lelkem megnyugszik, ha veled vagyok. JÉZUS SZÍVE SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN. Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén. Ölelj magadhoz engemet, hogy mindig jobban szeresselek. Te légy tanítom, és jó pásztorom, szívemet-lelkemet reád bízom. JÉZUS SZÍVE,SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN. Jézus szíve , szeretlek én, segíts át az élet tengerén. Dallal kereslek tégedet, vigasztald meg árva szívemet. Rózsákat hintek oltárod elé, hogy szálljon illatuk az ég felé. JÉZUS SZÍVE, SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN. 3
Hangsúlyozta, hogy a szentségimádás azért is fontos, mert kisöpri a bálványimádást: hiszen ha a szívünk nem Istennel telik el, akkor más erők lesznek úrrá benne. El szoktak menni a plébániákra is szentségimádást tartani, és amikor a gyerekek kérdezik, mit jelent az imádás, azt mondják: imádni azt jelenti, szeretni. Amikor szeretünk, a szívünk összhangba kerül a szeretett személy szívével, a szentségimádásban a szívünk összhangba kerül Isten szívével. Vallja, hogy ha nem tudjuk megízlelni ennek az imádásnak, szeretetnek az ízét, akkor nem tudjuk megízlelni a szentáldozást sem. Manapság
mindenki rohan, nincs idő, különösen nincs idő a csendre. A bazilikájában megvalósuló szentségimádás hatására sokan jönnek, hogy meghallgatásra találjanak, gyónjanak, kiengesztelődjenek másokkal, sok szenvedő tér be hozzájuk. Jönnek emberek, akik keresik saját identitásukat, és a szentségimádás felfedi nekik a keresztények igazi identitását. A szentségimádásban felfedezzük a szent Egyházat: az irgalmasságra vezet minket, a nyomorúság, a szegénység befogadására. A szentségimádás megerősítés maguknak a papoknak is, akik sokszor szembesülnek azzal, hogy maguk sem szentek: őket is megerősíti identitásukban. Magyar Kurír
Jézus szíve, a szeretet forrása
le, hogy a tudás nem sokat ér szeretet nélkül Egy látomásban megjelent neki Jézus, de egy tövises ösvény akadályozta találkozásukat. Gertrúd azonban átnyúlt rajta és megragadta Jézus kezét. Ekkor fedezte fel rajta a sebhelyeket. Ettől kezdve mindent elkövetett, hogy minél jobban viszonozza Jézus szeretetét. Tollat ragadott és elindítója lett a Jézus Szíve iránti tiszteletnek. Isten másik választottja Alacoque Szent Margit lett. 1647- ben született Franciaországban és mint árva gyermek, az apácák kolostorában talált második otthonra. Mikor felnőtt, ő is belépett a szerzetesek közösségébe és Istennek szentelte életét. Egy látomásban megjelent neki is Jézus és megmutatta szeretettől lángoló szívét. Arra biztatta Margitot, hogy üzenetét közölje a keresztény hívekkel és terjeszsze el Szent Szívének tiszteletét. Többek között megígérte és kijelentette: „Nézd e szívet, amely annyira szereti az embereket! Minden tisztelőmnek megadom az üdvösséghez szükséges kegyelmeket. A családoknak, ahol tisztelnek, békét ajándékozok és a halál órájában biztos menedék leszek tisztelőim számára...” Ez az ígéret nekünk is szól és arra ösztönöz, hogy Jézus szeretetére szeretettel válaszoljunk.
Az evangélium beszámol arról, hogy miután Jézus meghalt a kereszten, az egyik római katona lándzsával átszúrta oldalát. Tette ezt azért, hogy biztos legyen halálában. A lándzsa hegye behatolt Jézus szívébe is, ahonnan vér és víz folyt ki. Jelképe lett ez annak a szeretetnek, amely Jézus szívéből árad az emberiségre. Gyarlóságaink közé tartozik, hogy könnyen megfeledkezünk a szeretetről. Mily gyakran találkozunk a hálátlanság különböző megnyilatkozásaival! Hallhatunk hálátlan gyermekekről, akik elfelejtik, mit tettek értük a szüleik. Sokszor viselkedünk így Jézus szeretetével szemben is. Hiába kínálja szívét, szeretetét, kegyelmét, sokan figyelemre sem méltatják vagy durván viszszautasítják. Erre figyelmeztetett két hűséges leánya által az egyháztörténet különböző időszakaiban. Szent Gertrúd 1256-ban született egy németországi faluban. Már ötéves korában a helftai kolostorba került, ahol hamarosan kitűnt kiváló értelmi képességeivel. Hamar megtanult latinul és szinte falta a könyveket. Egy kicsit el is bízta magát tudománya miatt. Amikor súlyosan megbetegedett, átgondolta az életét és Isten megértette ve2
Guraszáda Arad felől a Maros-menti főúton Déva felé haladva, közvetlenül az út mellett pillanthatjuk meg a Guraszáda falun kívüli, kis temetőben álló, jelenleg ortodox templomát, Erdély egyik legbájosabb egyházi építményét. Azonnal látható, hogy eredetileg centrális templom volt, ami önmagában is elegendő az építését illető, homlokegyenest ellenkező vélekedésekhez, ehhez itt még hozzájön az ortodoxia, ami szokás szerint nemzetiségi kavarodást is okoz. A magyar nyelvű könyvekben is leírásra kerülnek az alábbiak, vagy ehhez hasonlók: „Épült 1300 körül.” „Eredetileg is pravoszláv templomnak épült” (Pogány). A félreértés III. András király 1292-ben kelt oklevelének félreértelmezésén alapul. Eszerint III. András megengedi Gurk fiának, Sándornak „de genere Akus... ut quasdam terras suas hereditarias Elye, Zad et Fenes... olacospossit aggregare ac aggregatos retinere” [Entz]. A szöveg oláhok befogadására és letelepítésére utal, és nem templom építésére, illetve nem új település alapítására. Román lakosság pedig itt Dél-
Erdélyben valóban többfelé elkezdett megjelenni a XIII. században. Hogy mennyire éltek itt magyarok, azt az a tény is mutatja, hogy Guraszáda kistelepülésén még 1910-ben, az utolsó, magyar közigazgatás alatt végzett népszámláláskor is említésre érdemes a magyar kisebbség aránya a meghatározó román többség mellett. Így mi azzal tudunk egyetérteni, hogy a történelmi szempontból közelmúlt óta, a „helybeli magyarság kihalása óta ortodox templom” (Mátyás). Az építés időszakával kapcsolatban pedig maga az épület foglal állást. A jelenlegi templom keleti része terméskőből rakott négykaréjos körtemplom volt, amely Jól illeszkedik a Kárpátmedencei anyaghoz” (Szilágyi). A keleti és a nyugati karéj kissé elnyújtott volt a másik kettőhöz képest. Az épület négyzetes centruma fölé zömök tornyot emeltek. Épült a XII. század közepén. A nyugati karéjt később elbontották és egy rövidke hajóval és nyugati toronnyal egészítették ki. A stílusjegyek alapján nem egyértelmű, hogy mikor történhetett ez a kiegészítés, de az se zárható ki, hogy még a romanika utolsó időszakában. Az erkélyes fa toronysisak XVIII. századi lehet. A zsindelyfedésű tetőzet a hosszház felett elég bonyolult kialakítású: oldalnézetből nagyon szépen kirajzolja a megcsonkított negyedik karéj helyét. A két építési korszakot a vakolatlan terméskő és a vakolt, fehérre meszelt falfelület is szépen elkülöníti. A templombelsőben későbbi átfestésű freskórészletek is találhatók, akár Szt. László-legenda is lehetett itt. Az archaikus forma, a két markáns torony, a zsindelytető és az ápoltság különösen festői épületté varázsolja a guraszádai templomot. Horváth Zoltán György– Gondos Béla Déli irányból nézve jól elkülöníthető a két építési korszak 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK XV. évfolyam 6. szám (170.)
– Fratila Eliana Izabella, Hill Elisabeth Iris, Józsa Boróka, Kovács Adrienn, Szebeni Janka, Cseh Alpár Attila, Horváth Ármin Roland.
Szentségi házasságot kötött – Antal Zoltán – Domokos Mónika, Máté István – Kotta Ibolya.
Az Úr hazahívta: – Köpe Erzsébet, Sántha Pál, Bartha Enikő, Enyed Éva, Máthé Vilmos, Makszim Judit, Giranci Mária Magdolna.
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Lwanga Szent Károly és társai vértanúk június 3 A francia misszionáriusok 1879-ben érkeztek Ugandába. Szívesen fogadták őket, és számosan keresztények lettek az ország vezető emberei közül is. Károly a király szolgálatába került, majd az apródok vezetője lett. Hitükért huszonegyen haltak meg 1886-ban. Néhány keresztényt karddal lefejeztek, másokat máglyán égettek meg. Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő június 15 IV. Béla és Laszkarisz Mária leánya, Szent Kinga, Szent Margit és Boldog Konstancia testvére. 1256-ban házasságot köt Jámbor Boleszláv fejedelemmel. Három gyermek édesanyja. Férje halála után (1279) belépett a klarisszák sandeczi kolostorába, ahol nővére, Szent Kinga is élt. 1298-ban halt meg, és a gnieznói klarissza kolostorban temették el. 12
A Szent István király halála utáni zavaros évtizedek miatt Lengyelországban született 1046ban. Atyja I. Béla magyar király (1060-1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya, nőágon II. Ottó császár dédunokája. Két fiú és több leánytestvére volt. Bátyja, Géza 10741077 között uralkodott. Tanúja volt a családi viszályoknak, és mély hite és vallásossága felkészítette az élet iskolájára. Még uralkodása előtt (1068) jelentős szerepet játszott az országba betörő fekete kunok elleni harcban. 1077-ben kezdi meg az ország kormányzását, számos harcot vív a szabadságért és függetlenségért. Politikailag és egyházilag is tovább szervezi az országot. A magyar egyház szempontjából a legjelentősebb tette volt, hogy 1083-ban István, Gellért és Imre ereklyéit felemelte az ország jeles egyházi és világi személyiségei előtt hatalmas néptömeg jelenlétében. Ezzel a magyar népnek saját nemzetéből adott példaképeket. Kitűnt élete példájával, és híre nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is ismert volt. Keresztes hadak élére is kiválasztották, de erre már nem kerülhetett sor, mert 1095. június 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig Somogyváron nyugodott, majd Váradon helyezték örök nyugalomra. III. Béla király kérésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta. A magyar történelemben való jelentőségét kifejezően fogalmazta meg Prohászka Ottokár: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté... A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.” Verbényi István
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ – Katolikus havilap. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722-687 448,
[email protected] Szerkesztés, nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: Sepsiszentgyörgyi DEICO ISSN: 2248-1532
2013 június
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Az egész világon együtt imádtuk az Oltáriszentséget
www.katolikussepsi.ro
A szent keresztségben részesült:
Szent László király június 27
Június 2-án, Úrnapján, a hit éve jegyében Ferenc pápa egyórás szentségimádást vezetett a Szent Péter-bazilikában, és kérte, hogy a világ minden temploma csatlakozzon. Ebben az egy órában az egész világ egyesült a pápával az imádságban, minden székesegyház, minden templom egységben volt az eucharisztikus hódolatban. Az egyedülálló, különleges imádság XVI. Benedek szándéka volt a hit évében, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulóján. Úrnapján a katolikusok imádkoztak az egyházért, hogy „még teljesebb engedelmességgel hallgassa az Igét, és így egyre szebben, bűn és szégyen nélkül, szentül állhasson a világ előtt.” Imádkoztak a szenvedőkért: „mindazokért, akik szerte a világon rabszolgaságban szenvednek; a háborúk, az emberkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem áldozataiért. A gyermekekért és nőkért, akik bármilyen erőszaktól szenvednek… mindazokért, akik egzisztenciális veszélyben vannak: a munkanélküliekért, idősekért, elvándorlókért, hajléktalanokért, foglyokért és minden, a társadalom peremére szorult emberért.” Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, Rino Fisichella megmagyarázta a világméretű szentságimádás értelmét: „egy órára az egész világ Egyháza megáll. Mintha egyszerre csak nem léteznének szerteágazó tevékenységei. Gondolatai, művei, imádsága és éneke, csakúgy mint
az érzései, csakis Jézus Urunkért vannak. Megállunk, hogy levegőt vegyünk a történelemnek ennek a nehéz szakaszában, ahogyan Illés próféta is megállt a Hóreb-hegye felé vezető úton. A reményvesztettség miatti szomorúság és fáradtság idején az egy óra szentségimádás célja, hogy erőt és támaszt adjon. A misztérium szemlélése nem távolít el a konkrét, tevékeny feladatvállalástól, amellyel visszaadjuk a reményt a világnak. Ellenkezőleg. A szemlélésben találjuk meg az erőt ahhoz, hogy úgy menjünk a világba, mint Jézus tanítványai.” Hárfazene kísérte a dalokat, és korábbi pápák imádságai hangzottak el: XII. Piusz, Boldog XXIII. János, I. János Pál, Boldog II. János Pál, XVI. Benedek emeritus pápa imádságai. A szentségimádás végén a szentatya kezébe fogta a szentségtartót és megáldotta a jelenlévőket. A Vatikáni Rádió megkérdezte Alberto Pacinit, a Sant’Anastasia al Palatino-bazilika rektorát az eseményről. Ebben a bazilikában tizenkét éve folyamatos szentségimádás van. Így nyilatkozott: „teljesen összhangban van ez II. János Pál tanításával, aki azt mondta: templomainknak az imádság iskolájának kell lenniük.” Idézte XVI. Benedeket is, aki azt írta a Sacramentum Caritatisban: vétkeznénk, ha nem imádnánk Őt, akit magunkhoz veszünk. (folytatása a második oldalon)