MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesültek: – Pető Máté Gergő, Perjessy Kata, Guia Beáta Krisztina. (Szt. József plébánia)
Szentségi házasságot kötöttek: – Silvestru Adrian – Kátai Erzsébet. (Szt. József plébánia)
Az Úr hazahívta: – Hegedüs Rozália, Veress Magdolna, Bogyó Mária Magdolna, Ferenczi Ilona, Tóth János, Bui Teréz, Mátyás Endre. (Szt. József plébánia)
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Szent Márton november 11 316-ban, az akkori Pannoniának Sabaria nevű városában egy római családnak kisfia született. Mert édesatyja katona volt, pogány szülei a hadistennek, Mars fiának nevezték el. Bizony senki sem sejtette, amikor a névadást megülték, hogy ez a római kisfiú majd egykor Franciaország védőszentje, Európa legnépszerűbb szentje lesz, akinek tiszteletére közel 7500 templomot emelnek. A fiúcska növekedett és már korán vonzódott a kereszténységhez; tízéves korában hitjelölt lett. Az is maradt 18 éves koráig, mert édesatyja a maga pályájára szánta és 15 éves korában már a római lovasság nevelte. Életírója, Sulpicius Severus, aki egy esztendővel Márton halála után megírta történetét, azt mondja róla, hogy már abban az időben angyali életet élt. Itáliában keresztelkedett meg és az egyiptomi remeték mintájára elvonult a világ zajától, hogy egyedül élhessen Istenével, mert még nem tudta, mily hivatás vár reá. Anélkül, hogy tudta volna, neki kellett azok egyikének lennie, talán a legnagyobbnak, aki a népvándorlás készülődő viharának hullámain átvezeti a kereszténységet az ó12
korból a középkorba. Galliába ment, ahol Szent Hilarius, Pictavium, a mai Poitiers püspöke felfedezte őt. Felszentelte és irányította, de hagyta, hogy szíve vágyát kövesse. Márton tehát 360 körül Poitiers mellett, Ligugében megalapította monostorát, mely azután a műveltségnek és a missziónak középpontjává vált. Egy évtized múlva megválasztották Tours püspökének. Majdnem harminc évig volt püspök, vándorló apostol, elrettentően szigorú aszkéta, aki puszta földön hált, egész életében számtalan beteget gyógyított meg és halottat támasztott fel. Mindenkit megnyert Krisztusnak. Határozott és erős egyéniség volt; ezért sokan voltak, akik nem szerették. Saját papságában is akadtak ilyenek; közülük való volt Brictius, aki halála után utóda lett és átlátva emberi tévedését, életében annyit támadott és ócsárolt elődjének az első kápolnát építtette. Márton halála döbbentette meg először Szent Brictiust (kit nálunk is tiszteltek; Berecke magyarosított neve gyakori volt középkorunkban és meg is maradt Bereck, Berecki, Berec családnevekben) Márton ugyanis nem ragaszkodott sem az élethez, melynek javaiból szinte semmit sem élvezett, sem a hatalomhoz, melyet csak Isten szíve szerint használt. Amikor tanítványai a haldoklót kérlelték: „Miért hagysz el, atyánk, bennünket, miért hagysz minket árván?” – Márton a földön fekve, hamuval fején így válaszolt: „Uram, ha népednek még szüksége van reám, nem vonakodom a fáradságtól, legyen meg a Te akaratod!” A nyolcvanéves aggastyán az Úrnak 396. esztendejében hunyta le fáradt szemét. Sírja tömegek vonzó pontja lett, olyannyira, hogy egykori ellenfelének, Brictiusnak meg kellett építenie sírja fölött a kápolnát. Ezt az első szent helyet csakhamar követte a többi. Az egyik antifóna így énekli meg Európa legnépszerűbb szentjét: „Ó, boldog főpap, ki egész szívével szerette Krisztust, a Királyt, ó szentséges lélek, kit ámbár nem járt át az üldöző pallos, mégis megérdemli a vértanúság pálmáját!”
www.katolikussepsi.ro
Új évfolyam 139. szám
2010 november
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ „Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket” Egyik hagyományos szerdai általános kihallgatáson a Szentatya egy újabb középkori női szentről tanított a Szent Péter térre összegyűlt zarándokoknak. Katekézisét Árpád-házi Szent Erzsébetnek szentelte, aki a középkor egyik legcsodálatraméltóbb alakja volt. Árpádházi Szent Erzsébet 1207-ben született, ennek pontos helyét egyelőre a történészek még nem határozták meg – kezdte katekézisét a pápa. Édesapja II. András, Magyarország gazdag és nagy hatalommal bíró királya, édesanyja Merániai Gertrúd volt. A kis Erzsébet életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett négy testvérével. Kedvelte a játszás örömét, a zenét és a táncot, sokat imádkozott és már nagyon fiatalon különleges figyelmet szentelt a szegényeknek, akiket jó szóval és szeretetteljes gesztusokkal vigasztalt. Boldog gyermekkora akkor szakadt meg, amikor a messzi Türingiából lovagok érkeztek a magyar királyi várba, hogy elvigyék új otthonába, KözépNémetország területére. A korban, vagyis a XIII. században e német tartomány grófja Európa egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb hercege volt, udvara a fényűzés és a kultúra fellegváraként volt ismert. A pompa mögött azonban komoly feudális érdekek húzódtak meg, amelyekből kifolyólag I. Hermann türingiai őrgróf nagy örömmel fogadta fia, Lajos és a kis Erzsébet
közötti eljegyzés lehetőségét. Erzsébetet tehát nagy örökségével, kíséretével és személyes társnőivel Eisenach-ba, Wartburg várába küldték. Fiatal évei során vőlegénye a lovagi élet fortélyait sajátította el, míg Erzsébet németül, franciául, latinul tanult, továbbá zenei oktatásban vett részt és hímzést művelt. Annak ellenére, hogy a két fiatal házasságának politikai okai voltak, mégis őszinte szerelem alakult ki közöttük, amelyet a hit és az isteni akarat beteljesítésének vágya táplált. A fiatal Lajos 18 éves korában, apja halála után vette át a hatalmat Türingiában. Felesége, Erzsébet azonban folyamatos kritikáknak volt kitéve, ugyanis a hercegi család tagjai szerint viselkedése nem felelt meg az udvari elvárásoknak. Esküvőjüket sem a megszokott pompával rendezték meg, ugyanis a költségek egy részét Erzsébet inkább a szegényeknek adományozta. Érzékeny lelkének mélyén Erzsébet látta a valódi hit és annak gyakorlása közötti különbségeket, nem viselte el az ellentmondásokat. Egy alkalommal a kápolnában, ima közben levette fejéről koronáját, a keresztre tette, amit aztán később anyósa számon kért rajta. Erzsébet így felelt a vádakra: „Hogyan tehetem én, nyomorult teremtés, fejemre a földi hatalom koronáját, amikor Jézus Krisztus tövissel volt megkoronázva?” (folytatása a második oldalon)
Erzsébet igaz példa lehet mindazok számára, akik vezető szerepet töltenek be – állapította meg a Szentatya. A hatalom gyakorlását mindig úgy kell felfogni, mint a jóságra és az igazságosságra irányuló tevékenységet a közjó keresésének érdekében. Erzsébet fáradhatatlanul végezte a szeretetcselekedeteket élete során: enni adott az éhezőnek, inni a szomjazónak, ruhát adott a ruhátlanra. E tevékenysége folyamán történt meg a híres rózsacsoda, amikor szoknyája kötényében kenyeret vitt a szegényeknek. Férje megállította, hogy megtudja tőle mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát és amikor megmutatta kötényét, valóban rózsák voltak benne. Ez az esemény sokszor megjelenik az ábrázolásokon is – magyarázta katekézisében a pápa. Házassága nagyon boldog volt: Erzsébet segítette férje emberi értékeit egy magasabb rendű, természetfölötti szintre emelni, aki cserébe feleségét mindig megvédte a szegényekért folytatott tevékenységében. „Kedvesem, Krisztus az, akit megfürdettél, akinek ételt adtál és akinek gondját viselted” – mondta egyszer Lajos Erzsébetnek. Ez valóban csodálatos példa arra, hogy a hit, az Isten és a felebarát iránti szeretet megerősíti a családi élet kötelékeit és még mélyebbé varázsolja a házasság egységét – hangsúlyozta a Szentatya. A fiatal pár lelki segítséget, támaszt talált a korban elterjedőben lévő ferences szerzeteseknél, akik közül Erzsébet Rüdiger testvért választotta lelki vezetőjéül. Rüdigertől ismerte meg Assisi Szent Ferenc megtérésének történetét is, amely még inkább megerősítette Erzsébetben azt, hogy kövesse a keresztre feszített Krisztust, akit a szegényekben ismert fel. Később, amikor Erzsébetnek gyermekei születtek, akkor sem hagyott fel a rászorulók és a ferences testvérek megsegítésével. Támogatta őket a kolostor-építésben, amelynek elöljárója Rüdiger lett. Ettől kezdve Marburgi Konrád vált Erzsébet lelki vezetőjévé. 1227-ben Erzsébet búcsút vett férjétől, Lajostól, aki II. Frigyes német-római császár oldalán keresztes hadjáratba indult. Még mielőtt hajón elhagyta volna Európát, meghalt a dél-itáliai Otrantóban 27 éves korában. Erzsébet megtudván a hírt mély magányba és imába merült azzal vigasztalva magát, hogy majd a Mennyországban viszont láthatja szerelmét. Lajos halálával Erzsé2
bet sógora vette át az uralkodói hatalmat azzal magyarázva tettét, hogy Erzsébet képtelen lenne az irányításra. Ezt követően elűzték őt a wartburgi várból. Erzsébet egyik városból a másikba ment, és ahol szükség volt segítségére ott dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Családja egyes tagjai, akik szerették Erzsébetet és elítélték sógora viselkedését, segítettek neki abban, hogy a család marburgi kastélyában élhessen megfelelő körülmények között, ahol közel volt lelki vezetőjéhez, Konrádhoz. 1228 Nagypéntekén Erzsébet néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról. Ezt követően egy kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket és ő maga gondozta őket. Ez a tette Assisi Szent Ferencéhez hasonló misztikus tapasztalatot tükröz – magyarázta a Szentatya. Ő is arról beszélt, hogy a betegeket, leprásokat szolgálva „az ami korábban keserű volt a léleknek, édessé változott”. Erzsébet rövid életének utolsó éveit kórházában töltötte mindig alázatosan kúrálva a szegényeket és betegeket. A világban élt megszentelt életet és társnőivel szürke, hosszú ruhába öltözött. Pontosan ezért vált a ferences harmadrend, a Ferences Világi Rend védőszentjévé. 1231. november 17-én halt meg „édesen elszunnyadva az Úrban” – magyarázta XVI. Benedek. Számtalan tanúságtétel érkezett csodás tetteiről olyannyira, hogy négy évvel halála után IX. Gergely pápa szentté avatta, ezt követően pedig a marburgi székesegyházat az ő tiszteletére szentelték. Szent Erzsébet alakja azt mutatja meg mindannyiunknak, hogy a Krisztussal való barátság, a hit kialakítja bennünk a helyes igazságérzetet és egyenlővé tesz bennünket; szeretetet és jóságot szül, amelyből remény születik, bizonyosság arra, hogy Krisztus szeret bennünket és az Ő szeretete minket vár. Így válunk képessé arra, hogy meglássuk embertársainkban Krisztust. Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket, arra, hogy mi is szeressük Őt, arra, hogy higgyünk, amely által rátalálhatunk a szeretetre, a boldogságra, az igazságosságra. Mindez remény arra, hogy egy nap mi is az örökkévalóság örömében élhetünk Istennel – fejezte be katekézisét XVI. Benedek pápa. Forrás: www.oecumene.radiovaticana.org
Szászhermány – evangélikus templom
Evangélikus templom, román stílusú, épült a XIII. században. A háromhajós bazilika főhajóját a román korban nem gyakori sokszögű szentély zárja. A XV. századi átépítés a templomtestet kevésbé érintette, a tornyot azonban megerősítették, vártoronnyá alakították. Sisakja későbbi eredetű. Ekkor épült az erődítmény fala is. A szász erődtemplomoknál szokatlan módon itt nem csak az erőd falához, hanem a templom oldalára is raktárhelyiségeket építettek, amelyek ostromkor a lakosság szállásául is szolgáltak. Bejárati előcsarnoka XVIII. századi későreneszánsz építmény. A szentély régi ablakai mellett részben áttörve, szentek életnagyságú festményei láthatók, felettük feliratos szalagokkal. Egy olvasható: „Szt. Thamas – martir”. A régi falfestményeket megpróbálták újrafesteni, részben bemeszelték.
A templomot háromszoros várfal vette körül. A külsőt teljesen lebontották, a középsőt részben. Teljesen megmaradt a belső, nyolc védtornyával. A várfalból kiemelkedő torony kápolnát rejt, amely baptisztérium, vagy ravatalozó lehetett. A vakolat alatt 1460-1470-ből való falfestmények rejtőztek, amelyeket 1920-ban feltártak. A nyugati falon az utolsó ítélet, a keleti falon a keresztrefeszítés jelenete, a déli és északi falon apostolok csoportja, a boltozaton pedig a négy evangélista látható. 1422-ben öntött harangját a XIX. század közepén újraöntötték. Törökök, tatárok, Petru Rares, Mihai Viteazul, Báthori Gábor seregei nem tudták bevenni. Középkori tiszta katolikus falu lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. 11
A szeretethimnusz mai nyelven Ha olyan kiváló szónok vagyok is, mint Kossuth Lajos, vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy „van egy álmom”, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja. Ha futurológusként, a jövő mérnökeként vagy csalhatatlan közvélemény kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok, mint egy összelapított üres kólás doboz, amelyet únottan rúgnak tovább a kamaszok. Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve, de szeretet nincsen bennem, olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér. Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat, vagy tizedet adok minden jövedelmemből, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett. Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra, ám szeretet nincs bennem, olyan lennék, mint egy üres belű hagyma. Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, rongyosra olvasom a bibliámat, ha halálomra bizakodó hittel tekintek, úrvacsorával vagy a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból. A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba. A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak. A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik. A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja : „szomjúhozom”. A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben. A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába. A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesek10
kel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül a pártok és politikusok acsarkodásának, De együtt örül az asszonnyal, aki megtalálja elgurult drachmáját. Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mezők liliomaival és az ég madaraival. Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát. A szeretet soha el nem múlik. Nem veszti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság. Legyenek bár Istentiszteletek, véget fognak érni, Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni, Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni. Mert még nem találtuk meg a rák és az AIDS ellenszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak a nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit. Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk mindnyájan körül, és Ő lesz majd minden mindenekben. Mert a szeretet nélküli kötelességtudat kedvetlen. A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen. A szeretet nélküli igazság: kemény. A szeretet nélküli okosság: gőgös. A szeretet nélküli barátságosság: hűvös. A szeretet nélküli rend: kicsinyes. A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen. A szeretet nélküli birtoklás: fösvény. A szeretet nélküli adakozás: képmutató. A szeretet nélküli vallásosság: bigott. A szeretet nélküli hit: vakbuzgó. A szeretet nélküli remény: fanatikus. A szeretet nélküli élet: értelmetlen. Most azért megmarad a hit, A remény, A szeretet, E három. Ezek közül pedig a legnagyobb: Jézus Fabinyi Tamás
Szent Imre herceg Szent Imre Székesfehérváron született 10001007 között és Veszprém közelében halt meg 1031. szeptember 2. Szent István király és Gizella királyné fiaként ők hárman az első magyar szent család. Valószínűleg több testvére is volt, akik korán meghaltak, de csak egynek a neve ismert Ottóé, aki valószínűleg 1000 előtt született (a krónikák szerint 1002 előtt keresztelték meg, és korán halt meg). Imre nevét, valószínűleg anyai nagybátyja. II. Henrik német-római császár után kapta. Életéről krónikák és legendák alapján vannak csak információk. Születésére nézve egyes források 1000-et jelölnek meg, míg a krónikák szerint 24 éves korában halt meg, így valószínűbb, hogy 1007-ben született. Nevelésére nagy gondot fordítottak szülei. 1015-ben Imre herceg oktatását Szent Gellért püspök vette át, aki Velencéből a Szentföld felé tartva került a királyi udvarba és a király mellett maradt. Gellért püspök hét éven keresztül tanította Imre herceget latinra, elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait. Tizenöt éves korától apja mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el. Imre kész volt az uralkodásra, így megfelelő feleséget kerestek számára. A korabeli hagyomány három uralkodóházat említ, ahonnan a felesége származhatott, a lengyel, horvát és görög uralkodóházat, de írásos emlék nem maradt fönn. Egy biztos: feleségével szűzi életet éltek, ami azt is jelenti, hogy Imre herceg apja kifejezett kívánságára házasodott csak meg. Veszprémi hagyomány szerint titokban a város székesegyházának északi oldalán lévő Szent György-kápolna falai között tett tisztasági fogadalmat. István király őt jelölte ki utódjául, és úgy látszott, hogy elhatározása elé sem a főpapság, sem I. István közvetlen hívei nem gördítenek akadályt. István felkészítette fiát az uralkodásra. Az „Institutio morum - Intelmek Imre herceghez” írásában adott személyes útmutatást az uralkodásra Imre hercegnek. Imre a húszas évek végén elkerülve szülei udvarából bizonyára elfoglalta a trónörökös hercegeket megillető dukátust (valószínűleg a
bihari dukátust), és apja reá bízta a „királyi sereg” parancsnokságát is. Ismeretes, hogy Imre viselte az „oroszok hercege/vezére” címet is, ám ennek értelmezése vitatott. Jellemzően mégis a királyi testőrség parancsnokságát értik alatta. II. Henrik német-római császár halála után utóda, II. Konrád német-római császár hadjáratot indított Magyarország ellen 1030-ban. A győri csatában győztes magyar sereget valószínűleg Imre vezette. Bár a magyar sereg előtt megnyílt a lehetőség Bajorország felé terjeszkedni, István király nem folytatta a csatát, békét ajánlott a császárnak, 1031-ben a császár fia (később III. Henrik néven lett császár) Esztergomban aláírta a békeszerződést. Valószínűsíthető, hogy a békekötésben Imre is részt vett. A békekötéssel Magyarország része lett a Lajta és a Fisha folyó közötti terület a Morvamezővel együtt. Szent István a koronát át akarta adni Imrének, valószínűsíthető, hogy a később átalakított, koronázási palástként ismert miseruhát is erre az alkalomra készítette Gizella királyné. Imrét várva érkezett meg a hír, hogy Imre herceget vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe. Halálának pontos helye sem ismert, valószínűleg egy vadkan öklelte fel a bihari Igfon-erdőben (az országnagyok kedvelt vadászterületén). Itt épült fel a XI.-XII. század fordulóján a Szent (folytatása a negyedik oldalon) 3
(folytatás a harmadik oldalról)
Imre apátság épülete (szentté avatása után). Holttestét az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték el. II. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt avatta szentté. Szent Imre herceg Magyarország éke, Szűz tiszta élet legszebb példaképe; Harcoló ifjak pajzsa, menedéke, Könyörögj értünk. Gyöngy volt a lelked tiszta mind a sírig, Mint liliomszál, amely csak most nyílik; Oly csillag voltál, ami égre illik. Könyörögj értünk. Jó magyar népünk alighogy megtértél, Már oly szép gyöngyöt termett Árpád vére. Hogy még az ég is óhajtozott érte. Könyörögj értünk. Emberi testben angyalmódra éltél, Térdelve talált a hajnal és éjfél, Az igaz útról soha le nem tértél. Könyörögj értünk. Mint rózsa szálát, mit koszorúba kötnek, A halál téged oly hamar tört meg, Hogy ne légy éke sokáig e földnek! Könyörögj értünk. Szent Imre herceg magyar ifjak pajzsa, A veszélyt tőlünk kardod távol tartsa; Ne engedj jutnunk kísértésbe, bajba. Könyörögj értünk. (Hozsanna imakönyv 299. sz. ének) Istenünk, Te Szent Imrében népünknek és Egyházadnak hathatós segítőt és példaképet adtál. Add, hogy mindenkor hűségesen figyeljünk intéseidre és azokra, akiket fölénk rendeltél mint tanítókat. Közbenjárására szüntelenül növekedjünk előtted az erényekben és a bölcsességben, a mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen! 4
Faludi Ferenc:
Szent Imre herczegrül (részlet) Magasztaló szent versekkel Dicsőitsük az eget, És üdvezlő énekekkel Szüz szent Imre herczeget: Nemzetünknek buzgó népe (Most érkezik kincsetek, A herczegek példás képe:) Zöld ágokat hintsetek. Szent Imre jön, ki éltében Eskütt szüz és angyal vólt, Házassága kötelében Szüz társával szüzen hólt. Erdő mező virágozzon, Rózsák emelkedjetek, Sziget, liget illatozzon, Liliomok, keljetek! Szent herczeg jön; hangos szókkal Tornyok, harangozzatok, Sugár álgyuk, taraczkokkal Öröm-uj-hirt adjatok. Keresztünkkel, villogjatok Országunknak hegyei, És vigabban induljatok Négy czimeres vizei. Szent herczeg jön: szent testének Térdet, fejet hajtsatok. Az ő nagy megszerzőjének Örök hálát mondjatok.
Áldjuk Istent nagy szentében! Hivek, könyörögjetek: Óltalmában, érdemében Hogy részesek legyetek.
Ne veszítsük szem elől Szent Péter figyelmeztetését sem: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul választott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára” (1 Pt 1, 9). Igaz, hogy székesegyházaink és templomaink kapuiban nem egyszer nagyon szép, felséges Krisztusábrázolásokkal találkozunk, nekünk mégis tudnunk kell, hogy ezeknél a legegyszerűbb feszület is jobban leleplezi Krisztus királyi felségét. Blaise Pascal egyik elmélkedésében leírta, hogy nemcsak Páli Szent Vince állt meg és hajolt meg XVI. Lajos előtt a királyi felség előtt, de szerinte a király is bensőleg meghajolt Páli Szent Vince felsége előtt. Pascal itt két különböző felségre gondolt, akiket különböző tisztelet illetett meg és leszögezte: „Amikor Isten felségéről van szó, egyedül Jézus Krisztus szemlélése tudja megakadályozni képzeletünk eltévelyedését. Hoszszú és mély összeszedettségre van szükség, mivel még a
művészet is igen gyakran a szellem tekintetét olyan evilági és teljesen külsőséges felség felé irányítja, ahol győzedelmeskedik a lényegtelen. Nos, Istenben, minden bensőséges, minden lényeges. Jézus Krisztus minden vagyon és a tudomány minden külső vívmánya nélkül a maga szentségi rendjében fenséges. Nem talált fel semmit, nem uralkodott; de alázatos volt, türelmes, szent Istennek, rettenetes a démonoknak, minden bűn nélkül...” Krisztus Király ünnepén, amikor felcsendül a: „Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!”, akkor mi is úgy köszöntsük Őt az Egyházzal, mint virágvasárnapon a jeruzsálemi tömegek tették. Boldog örömmel menjünk eléje, mert mindig velünk van a liturgiában, emberközelben van az Egyházban, velünk járja életutunkat, eligazítást nyújt, és ha életünk során bonyolult útkereszteződésekhez érünk, Ő lesz útjelzőnk az örökkévalóság felé a III. évezredben is. Szakál László
(folytatás az ötödik oldalról)
ott és az ellenfél számát növeli. Keresztény hitünk szerint az Úr Jézus azért jött és jön a földre, hogy „katonákat szakítson”, azaz követőket gyűjtsön maga köré. Ezért ölelt magához a keresztség szentségében és ezt folytatja a hittanórákon, a szentmisén, a szentáldozásban és az imádságban. Jézus csak azokon akar királyként uralkodni, akik szabadon döntenek mellette és szeretetére szeretettel válaszolnak. Ám azt sem titkolta, hogy a világ végén ismét eljön és akkor megmutatja hatalmát is. Ezzel a hatalommal állítja jobbjára hűséges követőit és ezzel a hatalommal ítéli távozásra ellenségeit. Adja Isten, hogy mi valamennyien az „Atya áldotta-i” közé tartozzunk és beléphessünk királyságába!
Távozása előtt Mátyás meghívja őket a budai várba. El is mennek, és ekkor derül ki, hogy a vadász nem volt más, mint Mátyás király. Valahogy így cselekedett Jézus is földi életében. Elrejtette istenségét, elrejtette hatalmát, hogy az emberek megismerjék szeretetét és ezért csatlakozzanak hozzá. Mi emberek gyakran félünk a hatalmasoktól és azért hízelgünk nekik, mert így akarjuk elnyerni kegyeiket. Az Úr Jézus nem akar belegázolni szabadságunkba és olyan király akar lenni, akit önként és szeretetből szolgálnak alattvalói. Ki ne ismerné az „Adj király katonát!” nevű játékot? A játékosok szorosan megfogják egymás kezét és egymással szemben láncot alkotnak. A sorból kilép valaki és ezt mondja az ellenséges csapatnak: – Adj király katonát! A megfelelő válasz így hangzik: – Nem adok! Akkor majd szakítok. Ha a nekifutás eredményes lesz és sikerül szétszakítani az egymás kezét fogó játékosokat, akkor ezeket a saját csapatához viheti. Ha azonban sikertelen lesz a próbálkozása, akkor ő marad
9
Krisztus Király vasárnapján Bizonyára igazat adtok nekem, ha azt mondom, hogy mi magyar katolikusok mindig a legnagyobb ünnepélyességgel énekeljük az 1938-as magyar Eucharisztikus Kongresszus himnuszát. Az egyházi év és a liturgikus esztendő utolsó vasárnapján talán még nagyobb meghatódottsággal, teljes hátborzongás közepette, és szívünk teljes büszkeségével valljuk meg a világ többi népével és nemzetével együtt, hogy: „Krisztus kenyér s bor színében, Úr s Király a föld felett, s forrassz eggyé, békességben minden népet, nemzetet“. Az ünnep liturgikus imái és szentírási olvasmányai is arra akarnak ösztönözni bennünket, hogy kiváltságnak tekintsük azt, hogy a keresztségünk révén Krisztus király országának polgárai és örökösei lettünk és boldog örömmel tegyünk hitvallást Jézus Krisztus országa mellett, amikor a Hiszekegyben azt imádkozzunk: „ott ül az Atyának jobbján“ – „és országának nem lesz vége“. Ahhoz, hogy ünneplésünk lelket felemelő vallási élményt jelentsen számunkra, szükséges, hogy helyesen szemléljük Krisztus király uralmát és lehetőleg a legnagyobb mértékben részesüljünk Krisztus királyi birodalmának kegyelmi javaiból és országának gazdagságából. Az evangéliumban Szent János nagyon érdekesen magyarázza Krisztus királyságát. Rámutat arra, hogy a „nem zsidókat” képviselő Pilátus a zsidó messiási királyi címek alatt a Zsidók messiásvárását értette. Pilátus úgy ítélte meg, hogy a Zsidók messiásvárása politikai jellegű, és emiatt az Úr Jézust – „Izrael királyát” és „Júda királyát” – is azonosította azokkal a trónkövetelőkkel, akik a Zsidó háború kitörését megelőzően a királyi cím bitorlásával rabló-hadjáratokat indítottak a római megszálló erők ellen. Josephus Flavius, zsidó történetíró több politikai messiásról is beszámolt az „Antiquitates” c. művében (Antiquitates, 17, 272-273). Ezek közé sorolta a híres Júdást, „aki királyi méltóságra törekedett”, Simont, Heródes király szolgáját, aki „királyként üdvözöltette magát” és Athrongaioszt, a pásztort, aki szintén „megkoronáztatta magát”. Megfigyelhettük azonban, hogy Szent Jánosnál nem úgy jelent meg az Úr Jézus, mint a zsi8
dóság politikai messiása, hanem úgy, mint az Atyaisten királyi uralmának tanúja és követe, vagyis a vallási értelemben vett „zsidók királya”. Éppen az evangéliumi elbeszélés mutat rá arra is, hogy az a Jézus, akit a világ általában csak Megváltónak ismer, aki szelídnek és alázatos szívűnek mondta magát – egy személyben Király is! Mivel Ő ugyanolyan mértékben Király, mint amennyire Megváltó, Pilátus előtt elismerte: „Igen, én király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” (Jn 18,37) de nyomatékosan azt is kijelentette: „Az én országom nem ebből a világból való” (Jn 18,34). Ma büszkén elmondhatjuk, hogy ránk maradt Krisztus király programbeszéde, amit Hegyi beszéd címen ismerünk (Mt 5, 6-7) és azt is, hogy az Ő trónusa a hegy volt. A hegyi beszédet követő fejezetekben lépésről lépésre olvashatunk Jézus királyi hatalmáról is. A betegek, a leprások és a vakok hiába mentek volna Heródeshez, Pilátushoz, vagy a főpapokhoz. Azoknak nem volt hatalmuk a betegségek felett. Krisztus királynak azonban volt és hatalmát legjobban akkor mutatta meg, amikor feltámasztotta Lázárt és ezzel megmutatta, hogy Ő az ember legnagyobb ellenségének, a halálnak is ura. A Jézust követő népsokaság felismerte azt is, hogy Krisztus az ő királyi hatalmát mindig az emberek javára gyakorolta. Megbizonyosodtak, hogy királyuk szelíd és alázatos, mert amíg alattvalókként a királyokhoz és uralkodókhoz csak hivatalos úton-módon juthattak el, addig Jézushoz mindig, mert bizonyára bíztatta is őket: Jöjjetek hozzám bátran, mindenki jöhet közvetítő és előzetes bejelentés nélkül! Bárcsak ma is minden ember felismerné, hogy érdemes Krisztushoz, a Királyhoz mennie. Bárcsak ma mindnyájan hitünkkel és szívünk hódolatával meglátogatnánk Krisztust, a mi királyunkat és bárcsak tudatosítanánk, hogy ha nem hódolunk neki, Ő nem zavarja életünk folyamát, de ha hozzá megyünk, megnyugtat minket, és kegyelmével magához emel, hogy mi is ott legyünk, ahol ő van: az Atyánál, az Ő királyi uralmában.
„Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik.” Ezt a mondatot, a szüntelen virrasztásra szóló felhívást általában abban az értelemben szoktuk idézni, hogy az Úr késik. De mi történik akkor, ha siet? Ha hamarabb jön, mint józanul várható? Nehéz megérteni a késlekedést, de még nehezebb elfogadható magyarázatot találni arra, ha az Úr siet. Kiváltképp, ha olyanért jön el korán és hirtelen, akihez pedig nagy reményeket fűztünk. Talán Magyarország sorsa fordult azon, hogy nem Szent Imre lett István utódja... Akkor talán nem került volna sor arra, hogy a magyarság egy része visszazuhanjon a pogányságba, és barbár módon az Egyház ellen támadjon, nem kellett volna meghalnia Gellértnek, nem lettek volna trónviszályok, nem harcolt volna a magyar magyar ellen. Jól tudjuk, hogy történelmietlenek ezek a találgatások, de a magunk esetében is megkísértenek hasonló gondolatok. Akiről azt hittük, megvalósítja legszebb álmainkat, akihez a földön a legjobban ra-
gaszkodtunk, azt vette el tőlünk kegyetlenül az Isten. Van, aki ezt sohasem tudja neki megbocsátani. Kétségbeesésében odáig juthat, hogy Istent egyenesen rossznak, gonosznak gondolja, aki érzéketlen a szeretet iránt, s valamilyen elvont szent cél érdekében nem habozik sakkbábuként feláldozni szeretteinket. Mi lehet a válasz? Jön-e egyáltalán? Lehet elmélkedni a szeretetről és a lemondásról, gyakorolni is lehet a mindennapi önmegtagadást, de felkészülni arra, hogy elveszítsük, akit a legjobban szeretünk a földön, valójában lehetetlen. És olyan fájdalom, amelyről csak annak van joga beszélni, aki maga is elveszítette gyermekét, házastársát – de ő sem biztos, hogy tud. És még Istennek van joga erről beszélni, aki az ő Egyszülöttjének szenvedését, akit annyira szeretett, hogy érte teremtette ezt a világot, képes volt végignézni, anélkül, hogy mindenhatóságával egy kicsit is megkönnyítette volna kínjait. Istennek, aki maga a szeretet, s a szeretet erősebb, mint a halál... Barsi Balázs
Az álruhás király A földrajzórákon többek között mindenki megtanulja, melyik Európa legmagasabb hegye. Nem a Mátra vagy a Tátra, hanem a Franciaországban emelkedő Montblanc hófedte csúcsa. Ezen a magas hegyen állítottak fel egy huszonegy méter magas Krisztus-szobrot. Vajon milyen megfontolás alapján történt a szobor felállítása? A keresztény embernek könnyű válaszolni erre a kérdésre. Jézus Krisztus jelenti az emberiség csúcsát. Ő az az ember — ha szabad így mondanom —, aki az égig nőtt, hiszen isteni és emberi természetével összeköti a földi és mennyei világot. Neki adatott minden hatalom az égen és a földön; ezért nevezzük a királyok királyának. Az egyházi év végén egy külön ünneppel emlékezünk arra, hogy mennyei Atyánk Jézust állította életünk csúcsára, Őt tette életünk urává, királyává. Amikor kimondjuk ezt a szót: király, vajon mire gondolunk? Olyan valakire, aki aranyos koronát hord a fején, díszes királyi palástban jele-
nik meg a nép előtt, fényes palotában lakik, szolgák hada veszi körül. Amikor Jézus Krisztust, mint királyt emlegetjük, ne ilyesmire gondoljunk! Amikor Pilátus megkérdezte Jézustól: Valóban király vagy te? – Ő igennel válaszolt. De mindjárt hozzá is tette: Az én országom nem ebből a világból való. Egész földi életében elrejtette isteni hatalmát, mert elsősorban azért jött, hogy Isten szeretetét hirdesse és bizonyítsa az embereknek. Ezért vállalta a szenvedést, a töviskoronát, vére bíborát és a kereszt trónusát. Úgy is mondhatjuk tehát, Jézus a szeretet álruhájában járt közöttünk. Mindenkinek ismernie kell Vörösmarty Mihály költeményét a Szép Ilonkát. Mátyás király egyedül vadászgat a Vértes erdejében, ahol találkozik egy szép leánnyal, Ilonkával. Kölcsönösen megtetszenek egymásnak és a leány édesapja megvendégeli erdei házában az álruhás királyt. (folytatása a kilencedik oldalon)
(folytatása a kilencedik oldalon) 5
a közjó és a hazaszeretet látszatával kendőzi magát – ebből támad a polgárok meghasonulása egymással –, és az a féktelen, vak önzés, amely XI. Piusz pápa 1925-ben a megzavarodott vicsak a maga javát nézi, és mindent eszerint mér lágnak Krisztus király ünnepét adta. Krisztus joés ítél meg. gainak elismerését és a világ szomorú helyzetéA házi békét a kötelességről való megfelednek javítását szándékozta ezzel elérni. Többek kezés és hanyagság teljesen aláásta. A családi között ezt olvassuk a pápai dokumentumban: „Elkötelék meglazult, s állandósága megingott. rendeljük, hogy Krisztust mint királyát tisztelje az Alapjaiban rendült meg s a vesztébe rohan a táregész katolikus világ. Ezzel korunk nyomorúsásadalom. De hogy végül visszatér Üdvözítőjéhez, gán kívánunk segíteni, s kiváló orvosságát adjuk arra ad jó reményt nekünk Krisztus királyságának annak a pestisnek, amely beteggé teszi az egész mostantól fogva évenként visszatérő ünnepe. társadalmat. Korunk pestisén az úgynevezett laiJézus Krisztussal Isten országa elérkezett ebcizmust értjük, tévedéseivel és ártó törekvéseivel be a világba, amelyben különböző erők és hatalegyütt. Jól tudmak érvényesüljuk, hogy ez az nek. Mi az Isten istentelenség országa? Igaznem máról holság és szeretet a napra támad”, Szentlélekben. hanem régóta ott Jézus Krisztus lappang már a ebbe az országtársadalom vérba akar mindkeringésében. annyiunkat Először összegyűjteni. Krisztusnak Tanítása nem pominden nemzelitika vagy szotek fölött való ciális reform, uralmát kezdték még csak nem is kétségbe vonni. teológia, hanem Majd tagadták az ő tanítása: az egyháznak élet. A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébániatemplom azt a jogát, hogy Sőt Krisztus az embereket tanítsa, számukra törvényeket hozazt is mondta magáról, hogy ő a világ világossága, zon, a népeket irányítsa, és így az örök üdvösségaki tőlünk is azt várja, hogy „legyetek a világ viláre vezesse. Lassanként annyira becsülték csak gossága”. Általunk is üzenni akar a világnak. Krisztus vallását, mint a hamis vallásokat, ezekAddig tart az éjszaka, a sötétség, amíg a felebarákel egész méltatlanul egy sorba állították. Azután tomban fel nem ismerem a testvéremet. Amikor ez a világi hatalomnak vetették alá, és a világi felmegtörténik, akkor felvirrad a nap. Mert a világ sőbbség kénye-kedvének szolgáltatták ki. Még Isten gyermekeitől azt várja, hogy a testvériség messzebb mentek azok, akik úgy vélekedtek, világosságának legyünk szószólói és megvalósítói. hogy az isteni vallás helyét egy bizonyos terméHa a király visszajön, akkor ezután fog érdeklődni: szetes vallásnak kell elfoglalnia. Sőt akadtak államit tettünk vagy mit nem tettünk annak a másikmok is, amelyek azt hitték, hogy Istenre nincs nak, aki a testvérünk. Forduljunk Krisztus király szükség, és amelyek vallása istentelenségből s felé, és kérjük kegyelmét, hogy az Isten országáról istenmegvetésből állott. Mindenütt a gyűlölet szóló programját meg tudjuk valósítani! Tegyük azt vetése érik, a népek között az irigység és vetélkevalósággá mások javára, valamint magunk örömédés tüze lángol, amely hátráltatja a béke helyreálre és boldogságára! lítását. A mértéktelen mohóság, amely nemritkán Kozma Imre
Krisztus, a mindenség királya
6
Sík Sándor:
Jézus Krisztus Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett, Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől Embertelen görcsökben hánytorog, S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak: Krisztus-Király, Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben, Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében, Krisztus-Király, hozzád jövünk, A mélységből kiáltunk hozzád. Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát, Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem. Irgalmazz nekünk, Irgalom! Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk. Szív, egyetlen Kiraly, Fordíts meg minket és ömöld belénk Megváltó véred életzsongító tüzét. Ki Úr vagy miriádnyi mérhetetlen nagyvilágokon, Építsd fel pártos szíveink kövéből Emberországod templomát. Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet, S a kereszten az örök halmok óhaját, A mindenség rejtelmes Fókuszát, A minden-szív sugárzó Mágnesét, Amelyben egy titokba forrt A Végtelenség és a húsos ember, Gyémánt végzet és anyás irgalom, És mindöröktől minden szeretet. Ó Szív, Királyi Szív, ki Úr vagy, és a mindenséget mozdulatlan mozgatod, És mégis egy vagy miközülünk, Testvér és kisded és jegyes,
Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér; Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett Ítélkező Király-bosszúval Halálba-táncos forgatag futásunk: De mint az édes anyaszem Simogató szigorral várja végig A tehetetlen gyerektoporzékolást, És korholása csókot ígér és büntetése is becéz: Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz: Öleld magadhoz ezt az őrült századot: A kisdedekért, akiket szeretsz, A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben S a rothadás csíráztató setét ölén Tisztább tavasznak pattogják ígéretét, Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel: Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg! Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet, Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász, Hadd hullámozza ég felé megint a föld Az ezredeknek ősdalát: A nagy Királynak, kinek minden él, A jó Királynak, kiből minden él, A Szív-Királynak, kiben minden él. 7
a közjó és a hazaszeretet látszatával kendőzi magát – ebből támad a polgárok meghasonulása egymással –, és az a féktelen, vak önzés, amely XI. Piusz pápa 1925-ben a megzavarodott vicsak a maga javát nézi, és mindent eszerint mér lágnak Krisztus király ünnepét adta. Krisztus joés ítél meg. gainak elismerését és a világ szomorú helyzetéA házi békét a kötelességről való megfelednek javítását szándékozta ezzel elérni. Többek kezés és hanyagság teljesen aláásta. A családi között ezt olvassuk a pápai dokumentumban: „Elkötelék meglazult, s állandósága megingott. rendeljük, hogy Krisztust mint királyát tisztelje az Alapjaiban rendült meg s a vesztébe rohan a táregész katolikus világ. Ezzel korunk nyomorúsásadalom. De hogy végül visszatér Üdvözítőjéhez, gán kívánunk segíteni, s kiváló orvosságát adjuk arra ad jó reményt nekünk Krisztus királyságának annak a pestisnek, amely beteggé teszi az egész mostantól fogva évenként visszatérő ünnepe. társadalmat. Korunk pestisén az úgynevezett laiJézus Krisztussal Isten országa elérkezett ebcizmust értjük, tévedéseivel és ártó törekvéseivel be a világba, amelyben különböző erők és hatalegyütt. Jól tudmak érvényesüljuk, hogy ez az nek. Mi az Isten istentelenség országa? Igaznem máról holság és szeretet a napra támad”, Szentlélekben. hanem régóta ott Jézus Krisztus lappang már a ebbe az országtársadalom vérba akar mindkeringésében. annyiunkat Először összegyűjteni. Krisztusnak Tanítása nem pominden nemzelitika vagy szotek fölött való ciális reform, uralmát kezdték még csak nem is kétségbe vonni. teológia, hanem Majd tagadták az ő tanítása: az egyháznak élet. A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébániatemplom azt a jogát, hogy Sőt Krisztus az embereket tanítsa, számukra törvényeket hozazt is mondta magáról, hogy ő a világ világossága, zon, a népeket irányítsa, és így az örök üdvösségaki tőlünk is azt várja, hogy „legyetek a világ viláre vezesse. Lassanként annyira becsülték csak gossága”. Általunk is üzenni akar a világnak. Krisztus vallását, mint a hamis vallásokat, ezekAddig tart az éjszaka, a sötétség, amíg a felebarákel egész méltatlanul egy sorba állították. Azután tomban fel nem ismerem a testvéremet. Amikor ez a világi hatalomnak vetették alá, és a világi felmegtörténik, akkor felvirrad a nap. Mert a világ sőbbség kénye-kedvének szolgáltatták ki. Még Isten gyermekeitől azt várja, hogy a testvériség messzebb mentek azok, akik úgy vélekedtek, világosságának legyünk szószólói és megvalósítói. hogy az isteni vallás helyét egy bizonyos terméHa a király visszajön, akkor ezután fog érdeklődni: szetes vallásnak kell elfoglalnia. Sőt akadtak államit tettünk vagy mit nem tettünk annak a másikmok is, amelyek azt hitték, hogy Istenre nincs nak, aki a testvérünk. Forduljunk Krisztus király szükség, és amelyek vallása istentelenségből s felé, és kérjük kegyelmét, hogy az Isten országáról istenmegvetésből állott. Mindenütt a gyűlölet szóló programját meg tudjuk valósítani! Tegyük azt vetése érik, a népek között az irigység és vetélkevalósággá mások javára, valamint magunk örömédés tüze lángol, amely hátráltatja a béke helyreálre és boldogságára! lítását. A mértéktelen mohóság, amely nemritkán Kozma Imre
Krisztus, a mindenség királya
6
Sík Sándor:
Jézus Krisztus Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett, Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől Embertelen görcsökben hánytorog, S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak: Krisztus-Király, Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben, Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében, Krisztus-Király, hozzád jövünk, A mélységből kiáltunk hozzád. Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát, Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem. Irgalmazz nekünk, Irgalom! Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk. Szív, egyetlen Kiraly, Fordíts meg minket és ömöld belénk Megváltó véred életzsongító tüzét. Ki Úr vagy miriádnyi mérhetetlen nagyvilágokon, Építsd fel pártos szíveink kövéből Emberországod templomát. Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet, S a kereszten az örök halmok óhaját, A mindenség rejtelmes Fókuszát, A minden-szív sugárzó Mágnesét, Amelyben egy titokba forrt A Végtelenség és a húsos ember, Gyémánt végzet és anyás irgalom, És mindöröktől minden szeretet. Ó Szív, Királyi Szív, ki Úr vagy, és a mindenséget mozdulatlan mozgatod, És mégis egy vagy miközülünk, Testvér és kisded és jegyes,
Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér; Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett Ítélkező Király-bosszúval Halálba-táncos forgatag futásunk: De mint az édes anyaszem Simogató szigorral várja végig A tehetetlen gyerektoporzékolást, És korholása csókot ígér és büntetése is becéz: Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz: Öleld magadhoz ezt az őrült századot: A kisdedekért, akiket szeretsz, A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben S a rothadás csíráztató setét ölén Tisztább tavasznak pattogják ígéretét, Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel: Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg! Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet, Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász, Hadd hullámozza ég felé megint a föld Az ezredeknek ősdalát: A nagy Királynak, kinek minden él, A jó Királynak, kiből minden él, A Szív-Királynak, kiben minden él. 7
Krisztus Király vasárnapján Bizonyára igazat adtok nekem, ha azt mondom, hogy mi magyar katolikusok mindig a legnagyobb ünnepélyességgel énekeljük az 1938-as magyar Eucharisztikus Kongresszus himnuszát. Az egyházi év és a liturgikus esztendő utolsó vasárnapján talán még nagyobb meghatódottsággal, teljes hátborzongás közepette, és szívünk teljes büszkeségével valljuk meg a világ többi népével és nemzetével együtt, hogy: „Krisztus kenyér s bor színében, Úr s Király a föld felett, s forrassz eggyé, békességben minden népet, nemzetet“. Az ünnep liturgikus imái és szentírási olvasmányai is arra akarnak ösztönözni bennünket, hogy kiváltságnak tekintsük azt, hogy a keresztségünk révén Krisztus király országának polgárai és örökösei lettünk és boldog örömmel tegyünk hitvallást Jézus Krisztus országa mellett, amikor a Hiszekegyben azt imádkozzunk: „ott ül az Atyának jobbján“ – „és országának nem lesz vége“. Ahhoz, hogy ünneplésünk lelket felemelő vallási élményt jelentsen számunkra, szükséges, hogy helyesen szemléljük Krisztus király uralmát és lehetőleg a legnagyobb mértékben részesüljünk Krisztus királyi birodalmának kegyelmi javaiból és országának gazdagságából. Az evangéliumban Szent János nagyon érdekesen magyarázza Krisztus királyságát. Rámutat arra, hogy a „nem zsidókat” képviselő Pilátus a zsidó messiási királyi címek alatt a Zsidók messiásvárását értette. Pilátus úgy ítélte meg, hogy a Zsidók messiásvárása politikai jellegű, és emiatt az Úr Jézust – „Izrael királyát” és „Júda királyát” – is azonosította azokkal a trónkövetelőkkel, akik a Zsidó háború kitörését megelőzően a királyi cím bitorlásával rabló-hadjáratokat indítottak a római megszálló erők ellen. Josephus Flavius, zsidó történetíró több politikai messiásról is beszámolt az „Antiquitates” c. művében (Antiquitates, 17, 272-273). Ezek közé sorolta a híres Júdást, „aki királyi méltóságra törekedett”, Simont, Heródes király szolgáját, aki „királyként üdvözöltette magát” és Athrongaioszt, a pásztort, aki szintén „megkoronáztatta magát”. Megfigyelhettük azonban, hogy Szent Jánosnál nem úgy jelent meg az Úr Jézus, mint a zsi8
dóság politikai messiása, hanem úgy, mint az Atyaisten királyi uralmának tanúja és követe, vagyis a vallási értelemben vett „zsidók királya”. Éppen az evangéliumi elbeszélés mutat rá arra is, hogy az a Jézus, akit a világ általában csak Megváltónak ismer, aki szelídnek és alázatos szívűnek mondta magát – egy személyben Király is! Mivel Ő ugyanolyan mértékben Király, mint amennyire Megváltó, Pilátus előtt elismerte: „Igen, én király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” (Jn 18,37) de nyomatékosan azt is kijelentette: „Az én országom nem ebből a világból való” (Jn 18,34). Ma büszkén elmondhatjuk, hogy ránk maradt Krisztus király programbeszéde, amit Hegyi beszéd címen ismerünk (Mt 5, 6-7) és azt is, hogy az Ő trónusa a hegy volt. A hegyi beszédet követő fejezetekben lépésről lépésre olvashatunk Jézus királyi hatalmáról is. A betegek, a leprások és a vakok hiába mentek volna Heródeshez, Pilátushoz, vagy a főpapokhoz. Azoknak nem volt hatalmuk a betegségek felett. Krisztus királynak azonban volt és hatalmát legjobban akkor mutatta meg, amikor feltámasztotta Lázárt és ezzel megmutatta, hogy Ő az ember legnagyobb ellenségének, a halálnak is ura. A Jézust követő népsokaság felismerte azt is, hogy Krisztus az ő királyi hatalmát mindig az emberek javára gyakorolta. Megbizonyosodtak, hogy királyuk szelíd és alázatos, mert amíg alattvalókként a királyokhoz és uralkodókhoz csak hivatalos úton-módon juthattak el, addig Jézushoz mindig, mert bizonyára bíztatta is őket: Jöjjetek hozzám bátran, mindenki jöhet közvetítő és előzetes bejelentés nélkül! Bárcsak ma is minden ember felismerné, hogy érdemes Krisztushoz, a Királyhoz mennie. Bárcsak ma mindnyájan hitünkkel és szívünk hódolatával meglátogatnánk Krisztust, a mi királyunkat és bárcsak tudatosítanánk, hogy ha nem hódolunk neki, Ő nem zavarja életünk folyamát, de ha hozzá megyünk, megnyugtat minket, és kegyelmével magához emel, hogy mi is ott legyünk, ahol ő van: az Atyánál, az Ő királyi uralmában.
„Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik.” Ezt a mondatot, a szüntelen virrasztásra szóló felhívást általában abban az értelemben szoktuk idézni, hogy az Úr késik. De mi történik akkor, ha siet? Ha hamarabb jön, mint józanul várható? Nehéz megérteni a késlekedést, de még nehezebb elfogadható magyarázatot találni arra, ha az Úr siet. Kiváltképp, ha olyanért jön el korán és hirtelen, akihez pedig nagy reményeket fűztünk. Talán Magyarország sorsa fordult azon, hogy nem Szent Imre lett István utódja... Akkor talán nem került volna sor arra, hogy a magyarság egy része visszazuhanjon a pogányságba, és barbár módon az Egyház ellen támadjon, nem kellett volna meghalnia Gellértnek, nem lettek volna trónviszályok, nem harcolt volna a magyar magyar ellen. Jól tudjuk, hogy történelmietlenek ezek a találgatások, de a magunk esetében is megkísértenek hasonló gondolatok. Akiről azt hittük, megvalósítja legszebb álmainkat, akihez a földön a legjobban ra-
gaszkodtunk, azt vette el tőlünk kegyetlenül az Isten. Van, aki ezt sohasem tudja neki megbocsátani. Kétségbeesésében odáig juthat, hogy Istent egyenesen rossznak, gonosznak gondolja, aki érzéketlen a szeretet iránt, s valamilyen elvont szent cél érdekében nem habozik sakkbábuként feláldozni szeretteinket. Mi lehet a válasz? Jön-e egyáltalán? Lehet elmélkedni a szeretetről és a lemondásról, gyakorolni is lehet a mindennapi önmegtagadást, de felkészülni arra, hogy elveszítsük, akit a legjobban szeretünk a földön, valójában lehetetlen. És olyan fájdalom, amelyről csak annak van joga beszélni, aki maga is elveszítette gyermekét, házastársát – de ő sem biztos, hogy tud. És még Istennek van joga erről beszélni, aki az ő Egyszülöttjének szenvedését, akit annyira szeretett, hogy érte teremtette ezt a világot, képes volt végignézni, anélkül, hogy mindenhatóságával egy kicsit is megkönnyítette volna kínjait. Istennek, aki maga a szeretet, s a szeretet erősebb, mint a halál... Barsi Balázs
Az álruhás király A földrajzórákon többek között mindenki megtanulja, melyik Európa legmagasabb hegye. Nem a Mátra vagy a Tátra, hanem a Franciaországban emelkedő Montblanc hófedte csúcsa. Ezen a magas hegyen állítottak fel egy huszonegy méter magas Krisztus-szobrot. Vajon milyen megfontolás alapján történt a szobor felállítása? A keresztény embernek könnyű válaszolni erre a kérdésre. Jézus Krisztus jelenti az emberiség csúcsát. Ő az az ember — ha szabad így mondanom —, aki az égig nőtt, hiszen isteni és emberi természetével összeköti a földi és mennyei világot. Neki adatott minden hatalom az égen és a földön; ezért nevezzük a királyok királyának. Az egyházi év végén egy külön ünneppel emlékezünk arra, hogy mennyei Atyánk Jézust állította életünk csúcsára, Őt tette életünk urává, királyává. Amikor kimondjuk ezt a szót: király, vajon mire gondolunk? Olyan valakire, aki aranyos koronát hord a fején, díszes királyi palástban jele-
nik meg a nép előtt, fényes palotában lakik, szolgák hada veszi körül. Amikor Jézus Krisztust, mint királyt emlegetjük, ne ilyesmire gondoljunk! Amikor Pilátus megkérdezte Jézustól: Valóban király vagy te? – Ő igennel válaszolt. De mindjárt hozzá is tette: Az én országom nem ebből a világból való. Egész földi életében elrejtette isteni hatalmát, mert elsősorban azért jött, hogy Isten szeretetét hirdesse és bizonyítsa az embereknek. Ezért vállalta a szenvedést, a töviskoronát, vére bíborát és a kereszt trónusát. Úgy is mondhatjuk tehát, Jézus a szeretet álruhájában járt közöttünk. Mindenkinek ismernie kell Vörösmarty Mihály költeményét a Szép Ilonkát. Mátyás király egyedül vadászgat a Vértes erdejében, ahol találkozik egy szép leánnyal, Ilonkával. Kölcsönösen megtetszenek egymásnak és a leány édesapja megvendégeli erdei házában az álruhás királyt. (folytatása a kilencedik oldalon)
(folytatása a kilencedik oldalon) 5
(folytatás a harmadik oldalról)
Imre apátság épülete (szentté avatása után). Holttestét az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték el. II. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt avatta szentté. Szent Imre herceg Magyarország éke, Szűz tiszta élet legszebb példaképe; Harcoló ifjak pajzsa, menedéke, Könyörögj értünk. Gyöngy volt a lelked tiszta mind a sírig, Mint liliomszál, amely csak most nyílik; Oly csillag voltál, ami égre illik. Könyörögj értünk. Jó magyar népünk alighogy megtértél, Már oly szép gyöngyöt termett Árpád vére. Hogy még az ég is óhajtozott érte. Könyörögj értünk. Emberi testben angyalmódra éltél, Térdelve talált a hajnal és éjfél, Az igaz útról soha le nem tértél. Könyörögj értünk. Mint rózsa szálát, mit koszorúba kötnek, A halál téged oly hamar tört meg, Hogy ne légy éke sokáig e földnek! Könyörögj értünk. Szent Imre herceg magyar ifjak pajzsa, A veszélyt tőlünk kardod távol tartsa; Ne engedj jutnunk kísértésbe, bajba. Könyörögj értünk. (Hozsanna imakönyv 299. sz. ének) Istenünk, Te Szent Imrében népünknek és Egyházadnak hathatós segítőt és példaképet adtál. Add, hogy mindenkor hűségesen figyeljünk intéseidre és azokra, akiket fölénk rendeltél mint tanítókat. Közbenjárására szüntelenül növekedjünk előtted az erényekben és a bölcsességben, a mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen! 4
Faludi Ferenc:
Szent Imre herczegrül (részlet) Magasztaló szent versekkel Dicsőitsük az eget, És üdvezlő énekekkel Szüz szent Imre herczeget: Nemzetünknek buzgó népe (Most érkezik kincsetek, A herczegek példás képe:) Zöld ágokat hintsetek. Szent Imre jön, ki éltében Eskütt szüz és angyal vólt, Házassága kötelében Szüz társával szüzen hólt. Erdő mező virágozzon, Rózsák emelkedjetek, Sziget, liget illatozzon, Liliomok, keljetek! Szent herczeg jön; hangos szókkal Tornyok, harangozzatok, Sugár álgyuk, taraczkokkal Öröm-uj-hirt adjatok. Keresztünkkel, villogjatok Országunknak hegyei, És vigabban induljatok Négy czimeres vizei. Szent herczeg jön: szent testének Térdet, fejet hajtsatok. Az ő nagy megszerzőjének Örök hálát mondjatok.
Áldjuk Istent nagy szentében! Hivek, könyörögjetek: Óltalmában, érdemében Hogy részesek legyetek.
Ne veszítsük szem elől Szent Péter figyelmeztetését sem: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul választott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára” (1 Pt 1, 9). Igaz, hogy székesegyházaink és templomaink kapuiban nem egyszer nagyon szép, felséges Krisztusábrázolásokkal találkozunk, nekünk mégis tudnunk kell, hogy ezeknél a legegyszerűbb feszület is jobban leleplezi Krisztus királyi felségét. Blaise Pascal egyik elmélkedésében leírta, hogy nemcsak Páli Szent Vince állt meg és hajolt meg XVI. Lajos előtt a királyi felség előtt, de szerinte a király is bensőleg meghajolt Páli Szent Vince felsége előtt. Pascal itt két különböző felségre gondolt, akiket különböző tisztelet illetett meg és leszögezte: „Amikor Isten felségéről van szó, egyedül Jézus Krisztus szemlélése tudja megakadályozni képzeletünk eltévelyedését. Hoszszú és mély összeszedettségre van szükség, mivel még a
művészet is igen gyakran a szellem tekintetét olyan evilági és teljesen külsőséges felség felé irányítja, ahol győzedelmeskedik a lényegtelen. Nos, Istenben, minden bensőséges, minden lényeges. Jézus Krisztus minden vagyon és a tudomány minden külső vívmánya nélkül a maga szentségi rendjében fenséges. Nem talált fel semmit, nem uralkodott; de alázatos volt, türelmes, szent Istennek, rettenetes a démonoknak, minden bűn nélkül...” Krisztus Király ünnepén, amikor felcsendül a: „Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!”, akkor mi is úgy köszöntsük Őt az Egyházzal, mint virágvasárnapon a jeruzsálemi tömegek tették. Boldog örömmel menjünk eléje, mert mindig velünk van a liturgiában, emberközelben van az Egyházban, velünk járja életutunkat, eligazítást nyújt, és ha életünk során bonyolult útkereszteződésekhez érünk, Ő lesz útjelzőnk az örökkévalóság felé a III. évezredben is. Szakál László
(folytatás az ötödik oldalról)
ott és az ellenfél számát növeli. Keresztény hitünk szerint az Úr Jézus azért jött és jön a földre, hogy „katonákat szakítson”, azaz követőket gyűjtsön maga köré. Ezért ölelt magához a keresztség szentségében és ezt folytatja a hittanórákon, a szentmisén, a szentáldozásban és az imádságban. Jézus csak azokon akar királyként uralkodni, akik szabadon döntenek mellette és szeretetére szeretettel válaszolnak. Ám azt sem titkolta, hogy a világ végén ismét eljön és akkor megmutatja hatalmát is. Ezzel a hatalommal állítja jobbjára hűséges követőit és ezzel a hatalommal ítéli távozásra ellenségeit. Adja Isten, hogy mi valamennyien az „Atya áldotta-i” közé tartozzunk és beléphessünk királyságába!
Távozása előtt Mátyás meghívja őket a budai várba. El is mennek, és ekkor derül ki, hogy a vadász nem volt más, mint Mátyás király. Valahogy így cselekedett Jézus is földi életében. Elrejtette istenségét, elrejtette hatalmát, hogy az emberek megismerjék szeretetét és ezért csatlakozzanak hozzá. Mi emberek gyakran félünk a hatalmasoktól és azért hízelgünk nekik, mert így akarjuk elnyerni kegyeiket. Az Úr Jézus nem akar belegázolni szabadságunkba és olyan király akar lenni, akit önként és szeretetből szolgálnak alattvalói. Ki ne ismerné az „Adj király katonát!” nevű játékot? A játékosok szorosan megfogják egymás kezét és egymással szemben láncot alkotnak. A sorból kilép valaki és ezt mondja az ellenséges csapatnak: – Adj király katonát! A megfelelő válasz így hangzik: – Nem adok! Akkor majd szakítok. Ha a nekifutás eredményes lesz és sikerül szétszakítani az egymás kezét fogó játékosokat, akkor ezeket a saját csapatához viheti. Ha azonban sikertelen lesz a próbálkozása, akkor ő marad
9
A szeretethimnusz mai nyelven Ha olyan kiváló szónok vagyok is, mint Kossuth Lajos, vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy „van egy álmom”, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja. Ha futurológusként, a jövő mérnökeként vagy csalhatatlan közvélemény kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok, mint egy összelapított üres kólás doboz, amelyet únottan rúgnak tovább a kamaszok. Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve, de szeretet nincsen bennem, olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér. Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat, vagy tizedet adok minden jövedelmemből, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett. Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra, ám szeretet nincs bennem, olyan lennék, mint egy üres belű hagyma. Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, rongyosra olvasom a bibliámat, ha halálomra bizakodó hittel tekintek, úrvacsorával vagy a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból. A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba. A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak. A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik. A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja : „szomjúhozom”. A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben. A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába. A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesek10
kel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül a pártok és politikusok acsarkodásának, De együtt örül az asszonnyal, aki megtalálja elgurult drachmáját. Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mezők liliomaival és az ég madaraival. Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát. A szeretet soha el nem múlik. Nem veszti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság. Legyenek bár Istentiszteletek, véget fognak érni, Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni, Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni. Mert még nem találtuk meg a rák és az AIDS ellenszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak a nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit. Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk mindnyájan körül, és Ő lesz majd minden mindenekben. Mert a szeretet nélküli kötelességtudat kedvetlen. A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen. A szeretet nélküli igazság: kemény. A szeretet nélküli okosság: gőgös. A szeretet nélküli barátságosság: hűvös. A szeretet nélküli rend: kicsinyes. A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen. A szeretet nélküli birtoklás: fösvény. A szeretet nélküli adakozás: képmutató. A szeretet nélküli vallásosság: bigott. A szeretet nélküli hit: vakbuzgó. A szeretet nélküli remény: fanatikus. A szeretet nélküli élet: értelmetlen. Most azért megmarad a hit, A remény, A szeretet, E három. Ezek közül pedig a legnagyobb: Jézus Fabinyi Tamás
Szent Imre herceg Szent Imre Székesfehérváron született 10001007 között és Veszprém közelében halt meg 1031. szeptember 2. Szent István király és Gizella királyné fiaként ők hárman az első magyar szent család. Valószínűleg több testvére is volt, akik korán meghaltak, de csak egynek a neve ismert Ottóé, aki valószínűleg 1000 előtt született (a krónikák szerint 1002 előtt keresztelték meg, és korán halt meg). Imre nevét, valószínűleg anyai nagybátyja. II. Henrik német-római császár után kapta. Életéről krónikák és legendák alapján vannak csak információk. Születésére nézve egyes források 1000-et jelölnek meg, míg a krónikák szerint 24 éves korában halt meg, így valószínűbb, hogy 1007-ben született. Nevelésére nagy gondot fordítottak szülei. 1015-ben Imre herceg oktatását Szent Gellért püspök vette át, aki Velencéből a Szentföld felé tartva került a királyi udvarba és a király mellett maradt. Gellért püspök hét éven keresztül tanította Imre herceget latinra, elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait. Tizenöt éves korától apja mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el. Imre kész volt az uralkodásra, így megfelelő feleséget kerestek számára. A korabeli hagyomány három uralkodóházat említ, ahonnan a felesége származhatott, a lengyel, horvát és görög uralkodóházat, de írásos emlék nem maradt fönn. Egy biztos: feleségével szűzi életet éltek, ami azt is jelenti, hogy Imre herceg apja kifejezett kívánságára házasodott csak meg. Veszprémi hagyomány szerint titokban a város székesegyházának északi oldalán lévő Szent György-kápolna falai között tett tisztasági fogadalmat. István király őt jelölte ki utódjául, és úgy látszott, hogy elhatározása elé sem a főpapság, sem I. István közvetlen hívei nem gördítenek akadályt. István felkészítette fiát az uralkodásra. Az „Institutio morum - Intelmek Imre herceghez” írásában adott személyes útmutatást az uralkodásra Imre hercegnek. Imre a húszas évek végén elkerülve szülei udvarából bizonyára elfoglalta a trónörökös hercegeket megillető dukátust (valószínűleg a
bihari dukátust), és apja reá bízta a „királyi sereg” parancsnokságát is. Ismeretes, hogy Imre viselte az „oroszok hercege/vezére” címet is, ám ennek értelmezése vitatott. Jellemzően mégis a királyi testőrség parancsnokságát értik alatta. II. Henrik német-római császár halála után utóda, II. Konrád német-római császár hadjáratot indított Magyarország ellen 1030-ban. A győri csatában győztes magyar sereget valószínűleg Imre vezette. Bár a magyar sereg előtt megnyílt a lehetőség Bajorország felé terjeszkedni, István király nem folytatta a csatát, békét ajánlott a császárnak, 1031-ben a császár fia (később III. Henrik néven lett császár) Esztergomban aláírta a békeszerződést. Valószínűsíthető, hogy a békekötésben Imre is részt vett. A békekötéssel Magyarország része lett a Lajta és a Fisha folyó közötti terület a Morvamezővel együtt. Szent István a koronát át akarta adni Imrének, valószínűsíthető, hogy a később átalakított, koronázási palástként ismert miseruhát is erre az alkalomra készítette Gizella királyné. Imrét várva érkezett meg a hír, hogy Imre herceget vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe. Halálának pontos helye sem ismert, valószínűleg egy vadkan öklelte fel a bihari Igfon-erdőben (az országnagyok kedvelt vadászterületén). Itt épült fel a XI.-XII. század fordulóján a Szent (folytatása a negyedik oldalon) 3
Erzsébet igaz példa lehet mindazok számára, akik vezető szerepet töltenek be – állapította meg a Szentatya. A hatalom gyakorlását mindig úgy kell felfogni, mint a jóságra és az igazságosságra irányuló tevékenységet a közjó keresésének érdekében. Erzsébet fáradhatatlanul végezte a szeretetcselekedeteket élete során: enni adott az éhezőnek, inni a szomjazónak, ruhát adott a ruhátlanra. E tevékenysége folyamán történt meg a híres rózsacsoda, amikor szoknyája kötényében kenyeret vitt a szegényeknek. Férje megállította, hogy megtudja tőle mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát és amikor megmutatta kötényét, valóban rózsák voltak benne. Ez az esemény sokszor megjelenik az ábrázolásokon is – magyarázta katekézisében a pápa. Házassága nagyon boldog volt: Erzsébet segítette férje emberi értékeit egy magasabb rendű, természetfölötti szintre emelni, aki cserébe feleségét mindig megvédte a szegényekért folytatott tevékenységében. „Kedvesem, Krisztus az, akit megfürdettél, akinek ételt adtál és akinek gondját viselted” – mondta egyszer Lajos Erzsébetnek. Ez valóban csodálatos példa arra, hogy a hit, az Isten és a felebarát iránti szeretet megerősíti a családi élet kötelékeit és még mélyebbé varázsolja a házasság egységét – hangsúlyozta a Szentatya. A fiatal pár lelki segítséget, támaszt talált a korban elterjedőben lévő ferences szerzeteseknél, akik közül Erzsébet Rüdiger testvért választotta lelki vezetőjéül. Rüdigertől ismerte meg Assisi Szent Ferenc megtérésének történetét is, amely még inkább megerősítette Erzsébetben azt, hogy kövesse a keresztre feszített Krisztust, akit a szegényekben ismert fel. Később, amikor Erzsébetnek gyermekei születtek, akkor sem hagyott fel a rászorulók és a ferences testvérek megsegítésével. Támogatta őket a kolostor-építésben, amelynek elöljárója Rüdiger lett. Ettől kezdve Marburgi Konrád vált Erzsébet lelki vezetőjévé. 1227-ben Erzsébet búcsút vett férjétől, Lajostól, aki II. Frigyes német-római császár oldalán keresztes hadjáratba indult. Még mielőtt hajón elhagyta volna Európát, meghalt a dél-itáliai Otrantóban 27 éves korában. Erzsébet megtudván a hírt mély magányba és imába merült azzal vigasztalva magát, hogy majd a Mennyországban viszont láthatja szerelmét. Lajos halálával Erzsé2
bet sógora vette át az uralkodói hatalmat azzal magyarázva tettét, hogy Erzsébet képtelen lenne az irányításra. Ezt követően elűzték őt a wartburgi várból. Erzsébet egyik városból a másikba ment, és ahol szükség volt segítségére ott dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Családja egyes tagjai, akik szerették Erzsébetet és elítélték sógora viselkedését, segítettek neki abban, hogy a család marburgi kastélyában élhessen megfelelő körülmények között, ahol közel volt lelki vezetőjéhez, Konrádhoz. 1228 Nagypéntekén Erzsébet néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról. Ezt követően egy kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket és ő maga gondozta őket. Ez a tette Assisi Szent Ferencéhez hasonló misztikus tapasztalatot tükröz – magyarázta a Szentatya. Ő is arról beszélt, hogy a betegeket, leprásokat szolgálva „az ami korábban keserű volt a léleknek, édessé változott”. Erzsébet rövid életének utolsó éveit kórházában töltötte mindig alázatosan kúrálva a szegényeket és betegeket. A világban élt megszentelt életet és társnőivel szürke, hosszú ruhába öltözött. Pontosan ezért vált a ferences harmadrend, a Ferences Világi Rend védőszentjévé. 1231. november 17-én halt meg „édesen elszunnyadva az Úrban” – magyarázta XVI. Benedek. Számtalan tanúságtétel érkezett csodás tetteiről olyannyira, hogy négy évvel halála után IX. Gergely pápa szentté avatta, ezt követően pedig a marburgi székesegyházat az ő tiszteletére szentelték. Szent Erzsébet alakja azt mutatja meg mindannyiunknak, hogy a Krisztussal való barátság, a hit kialakítja bennünk a helyes igazságérzetet és egyenlővé tesz bennünket; szeretetet és jóságot szül, amelyből remény születik, bizonyosság arra, hogy Krisztus szeret bennünket és az Ő szeretete minket vár. Így válunk képessé arra, hogy meglássuk embertársainkban Krisztust. Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket, arra, hogy mi is szeressük Őt, arra, hogy higgyünk, amely által rátalálhatunk a szeretetre, a boldogságra, az igazságosságra. Mindez remény arra, hogy egy nap mi is az örökkévalóság örömében élhetünk Istennel – fejezte be katekézisét XVI. Benedek pápa. Forrás: www.oecumene.radiovaticana.org
Szászhermány – evangélikus templom
Evangélikus templom, román stílusú, épült a XIII. században. A háromhajós bazilika főhajóját a román korban nem gyakori sokszögű szentély zárja. A XV. századi átépítés a templomtestet kevésbé érintette, a tornyot azonban megerősítették, vártoronnyá alakították. Sisakja későbbi eredetű. Ekkor épült az erődítmény fala is. A szász erődtemplomoknál szokatlan módon itt nem csak az erőd falához, hanem a templom oldalára is raktárhelyiségeket építettek, amelyek ostromkor a lakosság szállásául is szolgáltak. Bejárati előcsarnoka XVIII. századi későreneszánsz építmény. A szentély régi ablakai mellett részben áttörve, szentek életnagyságú festményei láthatók, felettük feliratos szalagokkal. Egy olvasható: „Szt. Thamas – martir”. A régi falfestményeket megpróbálták újrafesteni, részben bemeszelték.
A templomot háromszoros várfal vette körül. A külsőt teljesen lebontották, a középsőt részben. Teljesen megmaradt a belső, nyolc védtornyával. A várfalból kiemelkedő torony kápolnát rejt, amely baptisztérium, vagy ravatalozó lehetett. A vakolat alatt 1460-1470-ből való falfestmények rejtőztek, amelyeket 1920-ban feltártak. A nyugati falon az utolsó ítélet, a keleti falon a keresztrefeszítés jelenete, a déli és északi falon apostolok csoportja, a boltozaton pedig a négy evangélista látható. 1422-ben öntött harangját a XIX. század közepén újraöntötték. Törökök, tatárok, Petru Rares, Mihai Viteazul, Báthori Gábor seregei nem tudták bevenni. Középkori tiszta katolikus falu lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesültek: – Pető Máté Gergő, Perjessy Kata, Guia Beáta Krisztina. (Szt. József plébánia)
Szentségi házasságot kötöttek: – Silvestru Adrian – Kátai Erzsébet. (Szt. József plébánia)
Az Úr hazahívta: – Hegedüs Rozália, Veress Magdolna, Bogyó Mária Magdolna, Ferenczi Ilona, Tóth János, Bui Teréz, Mátyás Endre. (Szt. József plébánia)
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Szent Márton november 11 316-ban, az akkori Pannoniának Sabaria nevű városában egy római családnak kisfia született. Mert édesatyja katona volt, pogány szülei a hadistennek, Mars fiának nevezték el. Bizony senki sem sejtette, amikor a névadást megülték, hogy ez a római kisfiú majd egykor Franciaország védőszentje, Európa legnépszerűbb szentje lesz, akinek tiszteletére közel 7500 templomot emelnek. A fiúcska növekedett és már korán vonzódott a kereszténységhez; tízéves korában hitjelölt lett. Az is maradt 18 éves koráig, mert édesatyja a maga pályájára szánta és 15 éves korában már a római lovasság nevelte. Életírója, Sulpicius Severus, aki egy esztendővel Márton halála után megírta történetét, azt mondja róla, hogy már abban az időben angyali életet élt. Itáliában keresztelkedett meg és az egyiptomi remeték mintájára elvonult a világ zajától, hogy egyedül élhessen Istenével, mert még nem tudta, mily hivatás vár reá. Anélkül, hogy tudta volna, neki kellett azok egyikének lennie, talán a legnagyobbnak, aki a népvándorlás készülődő viharának hullámain átvezeti a kereszténységet az ó12
korból a középkorba. Galliába ment, ahol Szent Hilarius, Pictavium, a mai Poitiers püspöke felfedezte őt. Felszentelte és irányította, de hagyta, hogy szíve vágyát kövesse. Márton tehát 360 körül Poitiers mellett, Ligugében megalapította monostorát, mely azután a műveltségnek és a missziónak középpontjává vált. Egy évtized múlva megválasztották Tours püspökének. Majdnem harminc évig volt püspök, vándorló apostol, elrettentően szigorú aszkéta, aki puszta földön hált, egész életében számtalan beteget gyógyított meg és halottat támasztott fel. Mindenkit megnyert Krisztusnak. Határozott és erős egyéniség volt; ezért sokan voltak, akik nem szerették. Saját papságában is akadtak ilyenek; közülük való volt Brictius, aki halála után utóda lett és átlátva emberi tévedését, életében annyit támadott és ócsárolt elődjének az első kápolnát építtette. Márton halála döbbentette meg először Szent Brictiust (kit nálunk is tiszteltek; Berecke magyarosított neve gyakori volt középkorunkban és meg is maradt Bereck, Berecki, Berec családnevekben) Márton ugyanis nem ragaszkodott sem az élethez, melynek javaiból szinte semmit sem élvezett, sem a hatalomhoz, melyet csak Isten szíve szerint használt. Amikor tanítványai a haldoklót kérlelték: „Miért hagysz el, atyánk, bennünket, miért hagysz minket árván?” – Márton a földön fekve, hamuval fején így válaszolt: „Uram, ha népednek még szüksége van reám, nem vonakodom a fáradságtól, legyen meg a Te akaratod!” A nyolcvanéves aggastyán az Úrnak 396. esztendejében hunyta le fáradt szemét. Sírja tömegek vonzó pontja lett, olyannyira, hogy egykori ellenfelének, Brictiusnak meg kellett építenie sírja fölött a kápolnát. Ezt az első szent helyet csakhamar követte a többi. Az egyik antifóna így énekli meg Európa legnépszerűbb szentjét: „Ó, boldog főpap, ki egész szívével szerette Krisztust, a Királyt, ó szentséges lélek, kit ámbár nem járt át az üldöző pallos, mégis megérdemli a vértanúság pálmáját!”
www.katolikussepsi.ro
Új évfolyam 139. szám
2010 november
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ „Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket” Egyik hagyományos szerdai általános kihallgatáson a Szentatya egy újabb középkori női szentről tanított a Szent Péter térre összegyűlt zarándokoknak. Katekézisét Árpád-házi Szent Erzsébetnek szentelte, aki a középkor egyik legcsodálatraméltóbb alakja volt. Árpádházi Szent Erzsébet 1207-ben született, ennek pontos helyét egyelőre a történészek még nem határozták meg – kezdte katekézisét a pápa. Édesapja II. András, Magyarország gazdag és nagy hatalommal bíró királya, édesanyja Merániai Gertrúd volt. A kis Erzsébet életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett négy testvérével. Kedvelte a játszás örömét, a zenét és a táncot, sokat imádkozott és már nagyon fiatalon különleges figyelmet szentelt a szegényeknek, akiket jó szóval és szeretetteljes gesztusokkal vigasztalt. Boldog gyermekkora akkor szakadt meg, amikor a messzi Türingiából lovagok érkeztek a magyar királyi várba, hogy elvigyék új otthonába, KözépNémetország területére. A korban, vagyis a XIII. században e német tartomány grófja Európa egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb hercege volt, udvara a fényűzés és a kultúra fellegváraként volt ismert. A pompa mögött azonban komoly feudális érdekek húzódtak meg, amelyekből kifolyólag I. Hermann türingiai őrgróf nagy örömmel fogadta fia, Lajos és a kis Erzsébet
közötti eljegyzés lehetőségét. Erzsébetet tehát nagy örökségével, kíséretével és személyes társnőivel Eisenach-ba, Wartburg várába küldték. Fiatal évei során vőlegénye a lovagi élet fortélyait sajátította el, míg Erzsébet németül, franciául, latinul tanult, továbbá zenei oktatásban vett részt és hímzést művelt. Annak ellenére, hogy a két fiatal házasságának politikai okai voltak, mégis őszinte szerelem alakult ki közöttük, amelyet a hit és az isteni akarat beteljesítésének vágya táplált. A fiatal Lajos 18 éves korában, apja halála után vette át a hatalmat Türingiában. Felesége, Erzsébet azonban folyamatos kritikáknak volt kitéve, ugyanis a hercegi család tagjai szerint viselkedése nem felelt meg az udvari elvárásoknak. Esküvőjüket sem a megszokott pompával rendezték meg, ugyanis a költségek egy részét Erzsébet inkább a szegényeknek adományozta. Érzékeny lelkének mélyén Erzsébet látta a valódi hit és annak gyakorlása közötti különbségeket, nem viselte el az ellentmondásokat. Egy alkalommal a kápolnában, ima közben levette fejéről koronáját, a keresztre tette, amit aztán később anyósa számon kért rajta. Erzsébet így felelt a vádakra: „Hogyan tehetem én, nyomorult teremtés, fejemre a földi hatalom koronáját, amikor Jézus Krisztus tövissel volt megkoronázva?” (folytatása a második oldalon)
