MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Sánta Ákos, Ferenczi Hanna Kinga, Majláth Szilveszter, Szabó Armand István, Becsey Dorka, Sütő Barna, Artese Lehel Mihály, Szilágyi Bernadett Franciska, Van Dooven Richárd, Kotró Nándor Szentségi házasságot kötöttek: - Cherciu László - Veres Leila Ilona, Kovács Sándor - Kovács Gabriella, Pakucs Gábor - Madarász Erzsébet, Balogh Csaba - Szabó Éva, Nika Róbert Szakács Éva, Antalka Huba - Kerekes Ágota, Roncan Mihály - Debreczi Mária, Dulányi Balogh Szilárd - Banu Annamária Az Úr hazahívta: - Bogyó Rozália, Szabó László, Szabó Rozália, Gothár Imre, Bács Imre, Gergely Béla, Csomos Mária, Balázs Margit Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
PONGRÁCZ SZENT ISTVÁN áldozópap, vértanú szeptember 7. 1582-ben született Alvincen ősi erdélyi nemesi családból. 1602-ben jezsuita lett. Ausztriában, majd Kassán tanított és lelkipásztorkodott. Homonnáról a protestáns hadak előrenyomulásának hírére Kassára sietett az ottani katolikusok bátorítására. Kassán társa volt Kőrösi Márk és Grodecz Menyhért. Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni,
14
borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket, majd a szennygödörbe dobták a haldoklókat. 1620-ban kerültek maradványaik méltó helyre, az alsósebesi templomba, majd a hertneki várba. 1635-ben ólomkoporsóba zárva Nagyszombatba szállították az ereklyéket, és az orsolyita templomban temették el. Szent X. Piusz pápa 1905-ben boldoggá, majd II. János Pál pápa 1997-ben szentté avatta őket. Példája: Hitedet semmiképp sem tagadhatod meg! KISBOLDOGASSZONY szeptember 8. SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE Öröktől ki volt szemelve az Isten-anyaságra, ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott. Dávid nemzetségéhez tartozott, Joakimtól és Annától született (szept.8). Születésének sem a helyét, sem az időpontját nem ismerjük. Szent Józseffel, a szintén Dávid nemzetségéhez tartozó Jákob fiával jegyezték el (jan.21). Názáretben nevelték Jézust (Lk 1, 26), Jelen volt Fiával és annak tanítványaival Kánában egy mennyegzőn, Jézus első csodájánál (Jn 2, 1-12). Többször kísérte Jézust tanítói körútján, és a keresztfa alatt is ott állt. A haldokló Jézus János apostol gondjaira bízta (Jn 19, 25-27). Régi hagyomány szerint még 11 évig nagy szegénységben élt, majd boldog halála után fölvétetett a mennybe ( aug.15). Halálának helye az Olajfák hegyének tövében van, ott most bencés templom emelkedik. Gondolat: Mária mindannyiunk példaképe: az isteni Gondviselés útja beláthatatlan, hittel kell járnunk! Lapunk megjelenését támogatja a
Új évfolyam 77. szám
2005 szeptember - Szent Mihály hava
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ 25 éve halott Márton Áron, Erdély nagy püspöke „Istenünk, Te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára.“
Fájdalmasan szép volt az a szeptember végi nap, a székesegyház búcsúünnepe, amikor a Püspök, az őrálló, népünk védője és tanítója a szentmisére hívó harang szavára elindult az örök liturgiára. Döbbenetes volt a hír, amely hamar bejárta Erdély minden települését. Márton Áron püspök meghalt. Nincs többé. S egyszerre nagyon árvának éreztük magunkat. Titkon azt reméltük, hogy bár nyugdíjba vonulva, talán a betegágyon, de még sokáig lesz közöttünk, hogy éles szemével kémlelje az Utat, bölcs tanácsaival támogasson s élettapasztalatát osztogassa még. De nem így történt. Az isteni Gondviselés hazahívta, oda, ahová próbálta
irányítani, vezetni székely népét, a rábízottakat. Hisszük azt, hogy Istennél közbenjár értünk. Halálának 25. évfordulóján kérjük, legyen vilgító jele életünknek. Tanítása, amelyből egy kis szilánkot most ízlelgethet az olvasó, mutasson nekünk utat, e megbolydult világban. Életpéldája legyen világító fáklya, hogy megtaláljuk újra az égbe vezető utat, s bátran léphessünk nyomdokaiba. Imádkozza ki a nagy püspök, hogy a székely porta, amelyet ő annyira szeretett, ne néptelenedjen el - gyermekkacagástól, imádságtól legyen hangos ismét szép Erdélyország. Járjon közbe az Égieknél, hogy őseink szent hitében, erkölcseiben megerősödjünk s megmaradjunk. Fakassza rügybe sorsunk vesszejét, hogy újra szép legyen Erdély földje s népe szent nép legyen. Szabó Lajos
Venczel József:
Márton Áron püspök életpéldája Márton Áron püspök csíki ember mondjuk, s ebben minden kifejezésre jut, mit elmondani akarunk. Tudjuk, hogy igen gyakran erőszakos határt vonni táj és táj között, különbséget tenni tájak emberei között, de Csíkot maga a természet tette külön tartománnyá, és a történelem egységessé formálta. Magas hegyek határolják minden égtáj felől, s a két útnak eredő folyó, az Olt és a Maros völgyében a lelkiség és a kultúra sajátos hagyományokat őriz. A történeti idők folyamán nem változik e föld kettős jellemvonása: székely és katolikus; a medencék ősi telepeinek életét legalább hat évszázadon át ismerjük, gyarapodnak, új rajokat bocsátanak ki magukból, népesítik az életteret, de töretlenül őrzik az ősök nemzetiségét és hitét, s az ezekből fakadt hagyományt és kultúrát. Zárt föld, sajátos nép. Ki innen származik s e nép fia, egy életen át hordozza és bizonyítja Csík százados, emberformáló hagyományait. Erdély új katolikus püspöke ott született és ott nevelkedett, hol régi templomkövek, omladékok még ma is beszélnek a magyar középkor műveltségteremtő erejéről, hol a szentegyházak hosszú sora ősi nyugatos kapcsolatok mellett bizonyít, s ahol ugyanakkor a néprajz szorgalmas kutatói népi műveltségünk legbecsesebb kincseit fedezik fel nap-nap után. Történelmünk sok hősiességről, a nép szívós akaratáról beszél, s a katolikusoknak felbecsülhetetlen példákkal szolgál. A XI-XII. században már erős alapokon nyugszik a csíki egyház ügye, a pápai tizedjegyzék 1332-33-ban virágzó egyházközségek sorát veszi számba. Két ízben idegen építőmesterek, olaszok és franciák jönnek Csíkba, s irányítják a magaslatokra tervezett templomok építési munkálatait. Ma románkori emlékek s csúcsíves egyházak hirdetik e kor áldozatkészségét, s a somlyói búcsú más vonatkozásban ugyancsak áldozatos cselekedet emlékét tartja fenn: a közösség életével volt kész hitét megvédelmezni. De elmondhatjuk ma is, mit a hitzavar századában Báthory András jelent Rómába büszkén: provincia Chyk catolicissima 2
est. Katolikus maradt, éspedig nem névlegesen, hanem öntudattal: az Egyház körül kialakult egy jellegében egészen sajátos népi katolicizmus, mely gazdagabbá és színesebbé tette a liturgiát, bővítette és gyarapította az egyházművészetet és irodalmat, áthatotta és áthatja ma is a nép szellemi életét. Hangsúlyozzuk újólag: ki innen származik s e nép fia, egy életen át hordozza és bizonyítja Csík százados, emberformáló hagyományait. Csíkszentdomokos, püspökünk szülőfaluja, a hagyományőrző ősi falvak sorából való. A pápai tizedjegyzék még régi pogánynevén emlegeti, Tarkő-nek mondja a Tarkő lábánál meghúzódó egyházközséget. Templomában a két bejárat és a sekrestye ajtókerete, meg a keresztelővíz-tartó ma is a nagy tatárjárás előtti szentélyre emlékeztet. Őrtálló telep a Csíki medence legészakibb pontján, a völgybe leiramló, sebesvizű Olt szűk völgyében. Nincs külön történelme: egy a csíki falvak közül, népe kemény és rendíthetetlen: századok óta küszködik a rossztermésű határral, viaskodik a szegénységgel, de bátran vállalja a nehézségeket, szereti a gyermeket, és bár ma a két Csík legszegényebb, de mégis a legnépesebb községe. A szülőföld három ajándékát hordozza magában püspökünk: a történeti zivatarokat átélő csíki katolicizmus útravalóul erős lelket adott, a Hargitán túl őrtálló nép acélos öntudatot, az életharcban fáradhatatlan község pedig bátor aszketizmust. Isten és a közösség hívása A csíkszentdomokosi legényke természetesen erről jó sokáig mit sem tudott; Somlyón és Csíkszeredában csak ismeretekkel gazdagodik; fejérvárt klerikus s büszkén hordja a kék köntöst, hiszen a szeredai iskolából maga a püspök hozatta ide, de a hivatás szavát még itt sem érti. Talán kint, a fronton szólal meg először a lélek figyelmeztetően, midőn magához hasonló gyermekemberek s deres hajú, gondterhes családapák közt – súlyos feladatokat teljesít. A fiatal hadnagy azonban zárkózott, és önmagáról nem igen beszél, de bizonyára sokat vívódik önmagával ekkor is, akárcsak az összeomlás után, otthon a gazdamunka idején s a rákényszerített pihenőév sok kitölthetetlen órájában. A kék klerikusköntös-
Az emberrel való sorozatos visszaélések indították a világot, hogy főként a második világháború után figyeljen az ember jogaira és méltóságára. Az egyházi Tanítóhivatalnak is az utóbbi évtizedekben egyik fontos tanítása az emberi méltóság. Krisztus a felebaráti szeretet parancsát odatette az Istenszeretet mellé a főparancsolatban. A hívő embernek Isten gyermekét és saját testvérét kell meglátnia embertársában, akkor is, ha másképpen gondokozik, mint ő, más nyelvet beszél és talán mások a vágyai és célkitűzései. Erre is sokszor rámutattam, amikor tanítottalak titeket és búcsúzóban ismét kérlek, tiszteljetek és szeressetek minden embert, elsősorban azokat, akikkel együtt éltek. Csak úgy fogjuk elkerülni a még mindig fenyegető háborús veszedelmeket, úgy fogjuk megtalálni az egyetértést és igazi békességet, ha őszinték vagyunk egymáshoz, nem félünk egymástól és kölcsönösen segítjük egymást életfeladataink teljesítésében. A testvériséget elsősorban magunk között, az Egyház közösségében kell megvalósítani. „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk“ - mondottam első püspöki körlevelemben és most is erre kérlek titeket. Legyen minden egyházközség igazi testvéri közösség. Az egyház akkor fogja vonzani a kívülállókat és akkor valósul meg a keresztény egyházak és közösségek óhaja és törekvése az összes keresztények egysége, ha rólunk is elmondhatják mint az első századok keresztényeiről: Nézd, ezek mennyire szeretik egymást. Amikor megválok az egyházmegye kormányzásától, búcsúzásom pillanatában tisztelendő testvéreimnek szívből köszönöm, hogy hivatali megbízásom ideje alatt testvéri türelemmel elviseltek, s gyarló utasításaimat legjobb belátásuk szerint elfogadták és követték. Külön köszönöm volt munkatársaimnak az engedelmességet, és az irántam tanúsított megértő jóságot. Köszönöm mindazok munkáját, akik egyházközségeinkben vagy egykori intézményeinkben az Egyház szolgálatában dolgoztak vagy dolgoznak, híveimnek hitükhöz és Egyházukhoz való ragaszkodását, templomainkról és papjainkról való gondoskodását. Minden jóakaratú embernek minden személyem iránti figyelmét és jóakaratát, amellyel főpásztori munkámat elősegítették. Mindnyájunk életére és további munkájára őszinte fohásszal kérem Isten áldását és segítségét. Mindazoktól, akiket hivatali megbízásom ideje alatt esetleg megbántottam, bocsánatot kérek. Főpásztori hivatalomból távozva megáldlak benneteket. Megáldom életeteket, családotokat, otthonotokat, munkátokat, gondjaitokat és minden jószándékotokat. A gyermekeket és az öregeket, a betegeket, a szenvedőket és a gyászolókat, és kérem az Úr Jézus Krisztust, hogy ígérete szerint maradjon mindig velünk és segítsen, hogy példája szerint minden körülmények között megvalósítsuk a mi életünkben Isten akaratát. Magamat imáitokba ajánlva mint első körlevelemben tettem, most is az Apostol szavaival köszöntelek Titeket, ahogyan azt minden szentmisében halljátok. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal. Ámen. Gyulafehérvár, 1980. május 15-én, Urunk mennybemenetele ünnepén. Márton Áron s.k. püspök 13
A híveitől búcsúzó püspök körlevele (1980. május 15-én) Tisztelendő Testvéreim, Szeretett jó híveim, Isten kegyelméből negyvenkettedik éve már, hogy boldogemlékű Vorbuchner Adolf püspök halála után 1938 szeptemberében mint apostoli kormányzó, majd ugyanazon év karácsonyán mint megyéspüspök akkori Szentséges Atyánk, XII. Piusz pápa rendelkezéséből egyházmegyénk kormányzását átvettem. Isten akaratát látva a kinevezésben, gyengeségem tudatában, de az Ő segítségében bízva fiatalos készséggel és odaadással vállaltam a feladatot: Non recuso laborem, Uram, ha néped számára még szükséges vagyok, nem utasítom el, vállalom a munkát. A haladó évek, közte a háború pusztításainak és a háború utáni átalakulások évei felettem sem múltak el nyomtalanul, próbára tették testi-lelki erőimet. Úgy tetszett Istennek, hogy többféle betegséggel is meglátogasson, amelyek szobámhoz kötnek, akadályoznak főpásztori kötelességeim teljesítésében. Ezért az utóbbi években ismételten kértem Szentséges Atyánkat, mentsen fel az egyházmegye kormányzásának terhe alól. Legutóbb a Szentatya küldöttének márciusi látogatása alkalmával. A Szentatya megértette helyzetemet, április másodiki hatállyal felmentett a kormányzás gondjai alól és ezt utódlási joggal kinevezett segédpüspökömre, Nagyméltóságú és Főtisztelendő dr. Jakab Antal püspök úrra bízta, s kegyes volt ezt velem személyes táviratban közölni. Fiúi hálával fogadtam intézkedését, amellyel lelkiismeretemet megnyugtatta és az egyházmegye zavartalan továbbkormányzásáról gondoskodott. Az ügyek intézése az utóbbi években amúgy is egyre inkább a segédpüspök urat terhelte, aki készséggel és hozzáértéssel volt mindig segítségemre. Azzal a megnyugtató érzéssel vonulhatok vissza, hogy az egyházmegye vezetése jó kezekben van. Új Főpásztorotokat fogadjátok szeretettel és készséges engedelmességgel tegyétek számára könnyebbé a kormányzás gondjait és felelősségét. Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül. Keresztény és emberi életünk alapja a hit és ugyanakkor számunkra őseinktől való drága örökség, amelyhez apáink hűségesen ragaszkodtak és amelyért sok áldozatot vállaltak. Ahogyan az Apostol tanítja, hit nélkül nem lehet senki sem kedves Isten előtt (Zsid 11,6). A hit tárgya a láthatatlan valóság és ezért mindig nehézséget jelent az embernek. A mai embernek különösképpen, amikor tudomány, kultúra, társadalmi élet egyaránt elfordult a hittől. Az idősebb nemzedék, amelyik átélte a háború borzalmait, és a sok változást, amelyen átment az emberiség élete, megtanulta, hogy aki Istent elveti, az könnyen megfeledkezik az emberiességről is, s hogy a világ állandó változásában csak a hit az, ami nem változik, amibe belekapaszkodhatunk. Az örökkévalóság a mi menedékünk - olvasható a marosvásárhelyi temető egyik sírkövén. A fiatalabb nemzedéknek nincs ilyen tapasztalata, és alkalma sincsen, hogy megismerje a hit alkotásait és értékeit. Bizalommal kérem a szülőket és papjaimat, úgy véssék be értelmükbe és szívükbe a hit igazságait, hogy a megtartó családi és otthoni környezetből kiszakadva se veszítsék el. A hitre építsék egyéni és családi életüket. Ezzel adják nekik a legdrágább örökséget. 12
ből kivetkeztette az idő, az élet kitérőt engedélyezett. A szelíd természetű, eszes és szorgalmas csíki fiú nem szalad egyenest a püspök-kijelölte papi pályán, Isten megpróbálja: beledobja a háború és a forradalom zűrjébe, s azután is szabadjára hagyja, hadd döntsön önmaga, győzze le a nehézségeket. Vállára vetett kaszával járja a határt, esténként, esős és napsütéses napokon együtt ül barátaival, közös terveket szőnek, sokat olvas, még többet töpreng. Látja a nagyfokú szegénységet, érti a sorsfordulat minden vonatkozását, s egy elkeseredett pillanatban kész Brassóban munkásnak is beállni. De nem végetlen a próba ideje: a meghívott ember nyugtalansága hamarost erőt vesz rajta, mind sorvadtabbak az érvek, melyek a várt lépéstől visszatartják, az idő sürgető, s az állandóan útrakész fiatal szentdomokosi férfias elhatározással visszatér Fejérvárra. Tudjuk, az Isten rendelte számára a tapasztalatszerzésnek ezeket az esztendeit, Ő akarta próbára tenni, mert a pap Márton Áronnal tervei voltak. Meglepő, ha távlatból nézzük azt a 14 esztendős papi pályát, melyet püspökünk bejárt. Mint ditrói és szentmiklósi káplán s vöröstoronyi expozitus megismeri a két egyházszervezetet: a székelyföldit és a szórványvidékit; mint marosvásárhelyi hittanár és régens, később mint ifjúsági lelkigyakorlatok vezetője fiúnevelő feladatokat lát el, s szoros kapcsolatba kerül a serdülő új nemzedék spirituális kérdéseivel; mint aulista s Majláth püspök bizalmasa közelről tanulmányozhatja az egyházkormányzat szerkezetét; mint főiskolás prézes és hitszónok alakító hatást gyakorolhat katolikus értelmiségünk friss évjárataira; mint az Erdélyi Iskola szerkesztője, a korszerű nevelés rendszerének alapjait fekteti le, s mint népszövetségi igazgató, egyetemes népszervező és -nevelő tervek valósításába foghat; végül mint kolozsvári adminisztrátor tanúságot tehet gazdasági érzékéről, s mint a kolozsvári Szent Mihály-egyház helyettes plébánosa, a városi hívőszervezés és -nevelés nehéz szerepét vállalhatja. Lehetetlen a megfoghatatlan tervszerűséget fel nem fedezni: ez az élet egy későbbi feladatra való felkészülés. A falusi és városi pasztoráció, az újszellemű ifjúságvezetés, az iskolán kívüli nép- és értelmiségnevelés, a spiri-
tuális és gazdasági élet kérdései s az általános egyházkormányzat feladatai nyíltak meg előtte, s Isten kegyelmével a kérdésekre feleletet adhatott, a feladatokat eredménnyel munkálhatta. A lelkes ember Márton Áron, a pap zúgolódás nélkül vállalta a vállaira tett nehéz életet. Felső parancs gyors iramra készteti, munkateret munkatérrel vált, de minden megbízás keretében rövid idő alatt egész feladatot teljesít. Mert: nincs megalázóbb a gazda nélkül hagyott félmunkánál, nincs keserítőbb a torzóba maradt kezdeménynél – tartja, s úgy cselekedett. Népe hagyományai kötelezték, a lélek és öntudat sarkallták, hogy a lehetőségeket erejéhez mért tökéletességgel kihasználja. A lelkes embert vallja eszményének, kit a meglátott cél ösztönöz: a munkát minden áron végbeviszi; nem, hogy visszariadna a részletek nehézsége láttán, de kész működése terét önként tágítani és kiszélesíteni – ráfordíthatjuk az Egyházmegyei Tanács ülésén elhangzott szavait: – akart és tudott munkát lelkesedésből, a nagy ügyek szeretetével vállalni. Az idő és energia akarata szolgálatába hajolnak, akarata pedig Isten ügyének s a meglátott népérdek szolgálatának eszköze. Érzi és tudja, hogy népünk életét megöli az ártalmas formalizmus; üres társadalmi keretek tartalom nélkül ásítanak; közérdekért meghirdetett lélektelen s vérszegény akciók fojtó pangással fenyegetnek; a közértelmesség s a feladatra való neveltség csak távoli vágy, de nem munkált célkitűzés. Népnevelési rendszerre, irányító nevelésügyi sajtóra s megfelelő intézményekre van szükség. A sopánkodás ravatalra juttat, ha életünk mélyéből a megújító források erőit nem fakasztjuk. A katolicizmus az örök elégedetlenség azzal, ami van és ahogy van; gyötrődés, hogy a világot jobbá tegye; hősies erőfeszítés, hogy lendülő öleléssel a földről az eget átfogja, a közömbös, anyagias földet a kifeszült lélek erejével az éghez közelebb rángassa. Beállhat-e tehát a katolikus pedagógia a sopánkodók és a jajveszékelők közé, akik állandóan szánalomra számító könnyeket pergetnek?... A katolicizmusnak a romokon, a sivár pusztaságban is építenie kell. Egyházmegyénk lelki arculatának széppé teljesedése, a katolicizmus megerősödése, hódító 3
erőinek tevékeny kibontakozása ifjúságunk lelki nemesedésén és a nép tömegeinek a műveltségén fordul meg. Ha nem lesz vezető rétegünk, mely az erkölcsi felelősség eleven tudatával él és tanít a nép között, s ha népünk tudatlansága következtében a hajszás életversenyen alul marad, ha műveltségében megfogyatkozik, ha múltjának az emlékeit nem tudja átvenni, s nem lesz számára lehetséges, hogy belső gazdagságának kibontott pompázatában, rangosan egyenlő félként jelenhessék meg a többi népek között, a kultúrtenyészet kellős közepén bűnökbe nyomorodik, lelkileg is elbitangolódik... Határozott és szilárd jellemekért, művelt és kötelességtudó emberért kiált az idő. Nekünk a falusi bírótól a közélet legmagasabb polcán álló előkelőségig, a foltozó vargától a nagygyárosig, a falusi tanítótól a püspökig minden poszton a legkiválóbb s felelősségüknek tudatában lévő emberekre van szükségünk... Ezért kell a jellemkialakítást a legfontosabb feladatunknak tekinteni, a többi tudást s a kötelességteljesítést megkövetelni az ifjúságtól, hogy jövendő hivatása tökéletesebb ellátásának a gondolata már a gyermekkorban beidegzettséggé váljék. Így a kenyértelenséggel fenyegetett nemzedék olyan erénnyel gazdagítható, amelyet csengő aranyra lehet váltani... S ez különösképp a vezető rétegeknél lényegbevágó. Ne engedjünk évről évre újabb csoportokat elindulni a megszokott úri életpályák éhezése felé, s vessünk véget a lelki és akaratbeli eunukok továbbtenyésztődésének, neveljünk férfias lelki erőket, munkakedvet, ruganyos akaratot, tervezgető és vállalkozókészséget, s ezáltal akadályozzuk meg idejében a művelt élhetetlenek túlszaporodását. Minden a nevelésen múlik – tér vissza írásaiban az alapgondolat, s ebből a szempontból elemzi közösségi életünk intézményeit, bírálja az iskolát s a népérdek hírverőit. Nevelésrendszerét hamarost nyilvánosságra is hozza, a népnevelés anyagszolgálatát ellátja, az értelmiségnevelés a kezében van, az Erdélyi Iskolán keresztül döntő hatást gyakorol nemcsak Erdély, de a Felvidék magyar nevelésügyére is. A szülőföld hármas ajándéka: a népi vonatkoztatásokkal ötvözött katolicizmus, az őrtálló ősök példájából sarjadó nemzeti öntudat s az önös érdekeket bátran 4
visszautasító példás fegyelem itt, a munkában szóródott szét, hogy a munkatársak lelkét termékennyé, az őt hallgató tömegek akaratát fogékonnyá tegye. Nem a pusztába kiáltó szava volt, beszélt és cselekedett. A lélekben független ember A hivatásban töltött férfimunka s a gondolatérvényesítő küzdelem megnyugtatja a férfikor mezsgyéjén tépelődő lelket, s az eszmékben és valós eredményekben dús papi múlt és maga az ember példává lényegíti. A fajta karaktere, aszketikus jellem és spirituális elmélyültség ötvözi a pap Márton Áron egyéniségét. Magatartásában higgadt, mozdulataiban méltóságteljes, akárcsak felei a csíki végeken; pihenésre vágyó önmagával szemben mindig kegyetlen, mások irányában szigorú, mint az aszkéta; a kérdések végső gyökerét kutatja, örök igazságokra építi adott véleményét, Istentől függésében emberektől független: Krisztus ügyének apostola. Kimért léptekkel, szelíd tekintettel jár az emberek között. Fájdalma s panasza nincs. Páratlan türelemmel állja a bőbeszédű fecsegést, de maga – a kivételes szónok – fegyelmezetten szűkszavú. Elhárít minden hízelgést s a gyűlölet minden alantas megnyilvánulását, csak eszméknek és eszményeknek hódol, csak elvekkel és elvekért vállal fáradhatatlan harcot. Terveiben és cselekedeteiben személytelen. Az ügyek tekintetében az egyes ember csak annyira érdekli, amennyiben kötelességét teljesíti vagy a valósításban szükséges. Nincsenek előítéletei és nem lehet befolyásolni: a személyt tárgyilagosan értékeli, sem kedvence, sem rossz embere nincs, csak munkatársai és hívei vannak. Ő a lélekben független ember, az iránytszabó és a számonkérő. Negyvenkét esztendős most püspökünk, sovány arcát gondok árkolják, vonásait az élet keménnyé formálta. A gyorsiramú idő nem volt kegyes az elhívott ember életével s közösségünk is türelmetlen, oly régóta várja a férfit, ki – a nép soraiból magasba kerülve – erkölcsi szót emel a rend szüksége mellett, s munkát indít a rend megteremtése érdekében. Emberi értéke szárnyat adott nevének, a nép ismerőjét s a feladatok rendszerezőjét látják az apostol trónusán ülni, azt, akiről tudják, hogy a
Krisztus Király ünnepe, 1966. október 30.
Krisztus Király ünnepét az Anyaszentegyház az első világháború után, 1925ben rendelte el. Ekkor már láthatók voltak az emberiség szellemi, lelki és erkölcsi életének azok a körvonalai, melyek azóta élesen kirajzolódtak. Az úgynevezett keresztény világ ekkor gyakorlatilag jórészt már kivonta magát Isten uralma lól. Az egyik felén végbement a kereszténység laicizálódása, a másik felén pedig kezdett berendezkedni és kezdte nagyhatalmi pozicióját kiépíteni a harcos ateizmus. Más-más foglalkozásában, de mind a kettő detronizálta Istent és elvetette törvényeit. Az egyik az ember akaratát, a másik a természet vak törvényeit tette meg az élet egyetlen és legfőbb szabályává. Be kell ismernünk - mondja a zsinatnak az Egyház és a modern világ viszonyáról szóló konstitúciója -, hogy a bekövekezett állapotokért mi is felelősek vagyunk. „Elhanyagoltuk a vallásos nevelést, az evangéliumot gyakran hamisan értelmeztük, vallás-erkölcsi életünk hiányos, sőt sokszor hazug volt. Nem megvilágítottuk, hanem inkább elhomályosítottuk Isten és a vallás arculatát.“ Isten törvényeit tanítottuk, de nem vállaltuk. Nem élünk aszerint, amit hirdettünk. Szépen szóltunk az Istenről, de embertársainknak nem tudtuk megmutatni Isten arcát: Krisztust, a második isteni Személyt, a mennyei Atya egyszülött Fiát, „akiben láthatóan megjelent közöttünk a láthatatlan Isten“, aki testvérünk lett, egy közülünk, hogy elesett emberségünkből felemeljen az istengyermekség méltóságára; aki a kereszten kiontotta a vérét, hogy „megadja a megváltás szent békéjét minden teremtménynek az égen és a földön“. Prédikáltunk ezekről a világnak, de a világ fiai nem látták rajtunk, hogy hisszük, amit hirdetünk; nem látták, hogy a Krisztus testvérei vagyunk; hogy valóban Ő uralkodik fölöttünk, hogy az igazságért meg tudunk halni; és hogy embertársainkat szeretjük azzal a szeretettel, mellyel Ő szeret minket. Az ünnep a kihirdetés után meglepő gyorsan népszerű lett. Némely helyen néhány év alatt. A hívő nép megérezte az ünnep időszerűségét és jelentőségét. Keresztény ösztönével megérezte az ellentmondást a hit és az élet között és az ebből származó súlyos következményeket. Érezte, hogy ha az ember kivonja magát Isten uralma alól, védelem nélkül marad, törvényen kívüli állapotba kerül, kiszolgáltatja magát az emberi szeszélynek és önkénynek. Helyénvaló, hogy ma, Krisztus Király ünnepén, a zsinat nagyon őszinte vallomását és nagyon komoly figyelmeztetését megszívleljük. Elsősorban mi, papok és ti, akik Krisztus felkent szolgái akartok lenni. Együtt kérjük a hűséges szolgálat kegyelmét. A kegyelmet, hogy éljük, amit hirdetünk, s hogy a bűnnel megsebzett emberiségnek segítsünk, hogy visszataláljon Krisztushoz és „meghódoljon az Ő szelíd uralmának“.
11
évente január 18-25 napjain végzünk. Erre utalva ajánlja a dekrétum, hogy imádkozzunk a keresztények egységének a megvalósulásáért mi is, ahol pedig a püspökök megengedik és megjelölik a módját, esetleg másvallású testvéreinkkel közösen is. A hittudományi főiskolán és általában az egyházi iskolákban a tanítás és a nevelés, a lelkipásztorkodásban az igehirdetés és a hitoktatás történjék ökumenikus szellemben. Ez alatt azt értjük, hogy a tanárok és lelkipásztorok tárgyalják a történelmi eseményeket a tényeknek és igazságnak megfelelően, szépítés és torzítás nélkül, akkor is, ha netán ránk nézve nem volna kedvező; gondosan kerüljék a polemizáló vagy támadó hangot; a katolikus igazságokat, tanokat, törvényeket úgy adják elő, ahogy az Egyház vallja és tanítja. Semmi sem árt az ökumenizmus ügyének annyira, mint a hamis irénizmus. Másvallású testvéreinket vezetnők félre, ha a katolikus tanokat elhallgatjuk, megcsonkítjuk vagy elködösítjük azért, hogy őket könnyebben megnyerjük. Akik a katolikus tanítás iránt őszintén érdeklődnek, azok az igazságot akarják tudni, azt, amit a katolikus egyház igazságnak tart és a saját híveinek hirdet. A dekrétum óva int minden elhamarkodott vagy meggondolatlan lépéstől, egyéni akcióktól. A különbségek, melyek a vallásokat egymástól elválasztják nem szűntek meg, s a különböző vallási közösségek az egyesülésről is különbözőképpen gondolkoz-
nak. Vannak, amelyek őszintén üdvözlik, de vannak, amelyek tartózkodnak. Éppen ezért változatlannul érvényben vannak azok a katolikus törvények, melyek másvallású testvéreinkhez való egyházjogi és vallási viszonyainkat szabályozzák. Érvényben van a communicatio in sacris (közösen végzett szent cselekmények), a másvallású istentiszteleteken való részvétel tilalma is. Minden közeledésnek, minden ökumenikus vállalkozásnak, másvallású testvéreinkkel való dialógusnak feltétele, hogy az teljesen őszinte és jószándékú legyen mindegyik fél részéről, hátsó gondolat, számítás, fenntartás nélkül. Eleve ki kell tehát zárni és el kell utasítani a lélekhalászásnak még a lehetőségét is. Az ökumenizmus nem lehet a prozelitizmus eszköze. Mindenki meg van győződve, hogy még hosszú az út, amíg az egyesülés valóban létrejöhet. Azt is vallja minden jószándékú ember, hogy az egyesülésért nem lehet az igazságot feláldozni. A főpásztorok feladata, hogy az ökumenizmus ügyét kézben tartsák és irányítsák. Ők mondják meg, minek érkezett el az ideje és minek nem, mi megengedett és mi nem. Ezért legyünk fegyelmezettek. Az egyesülés ügyét akkor szolgáljuk hasznosan és helyesen, ha igyekszünk az evangélium szerint élni, ha engedelmesen követjök a felelős előljáró irányítását és ha buzgón imádkozunk, hogy az illetékeseknek sikerüljön a különbségeket áthidalniuk az evangélium szellemében.
A jeruzsálemi Yad Vashem intézet "A népek igaza" címet adományozta Márton Áron püspöknek Az Intézetet 1953-ban alapították a Holocaust áldozatainak emlékére. Az intézet „A Népek Igaza” címet adományozza azoknak a nem-zsidóknak, akik a második világháború idején, akár életük kockáztatásával is zsidókat mentettek meg a biztos haláltól. Tiszteletükre fát ültetnek az emlékkertben és felírják nevüket az emlékfalra. Márton Áron erdélyi püspök Kolozsváron, a Szent Mihály templomban, a papszentelés alkalmával mondott beszédében bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori északerdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Másnap írásban is megtette tiltakozó nyilatkozatát. Az emlékérmet a püspök utódjának, dr. Jakubinyi György érseknek a kolozsvári Szent Mihály templomban adták át. 10
közélet eszmevesztőjében soha egy percre sem tévedt el: nemesen egyszerű maradt a méltóságban s fölényes a törpe szándékok indulata láttán. Milyen terhes ez a bizalom, a gond idézője, a gondé, mi ott ül a fiatal püspök arcán, szemében, keményen összeszorított ajkai mögött, a lélek mélyén. Mert az emberi mérték nagyon is véges, a rossz szellem gáncsai állandóak s a püspöki felelősség minden felelősségnél nagyobb és súlyosabb: Egyházáért, népéért, önmagáért s papjaiért elsősorban ő felel az Isten előtt. A gond azonban nem félelem és riadás: a lélekmélységben, a szilárd nemzetiségben és a magamegtagadásban föltalált öröm biztos védelem, a hivatás ereje legyőzhetetlen fegyver. Nyíltan meg is mondja: Non recuso laborem. Nem futok meg a munka elől – ez az új püspök jelmondata, s e jelszó azonos azzal, mit néhány hónappal előbb, kolozsvári beiktatásán, jelképben fejezett ki: Ő Csíkból való, ott faragták bölcsőjét fenyőből, mely gyökerével a kopár sziklát is görcsösen fogja körül s törzsével egyenest nő az égnek. Non recuso laborem Az új püspök címerében halmok fölött emelkedik e jelképes fenyő, s a metsző pólya a Paxszignum két oldalán Csík címeréből a napot és a holdat ábrázolja. Szent Márton püspök jelmondata így nyer új értelmet: Csík magas méltóságában, terhes feladatok elé állított fia vállalja a mindig zöld fenyő hivatását; kopár körülmények közt is görcsösen ragaszkodni az életadó értékekhez, s irányt mutatni, gerinces egyenességet és égbelendülő bátorságot tanúsítani. Non recuso laborem – ez a székely püspök első nagyszerű közösségi tanácsa. A közérdek védelmében, pártoskodásban és erőtpusztító, haszontalan akciókban kifáradt népünk, külsőségekre hajló, nem ritkán petyhüdt valláserkölcsi életünk rászorul erre a tanácsra. Itt ama kopár parlag, mit mívelés alá kell venni, itt ágál a sok indulat, mit megfékezni máris kissé késő, itt a sok elhanyagolt kérdés, itt a megoldatlan hagyott s nyugtalanító tömérdek feladat. A püspök jól látta ezt és szólt: Nem futok meg a munka elől. Bátor és időszerű, erdélyi hang ez: ott áll mögötte a nép, mely várta a szót, s ott áll mellette nemzedéke, mely csak erre a szóra várt.
Ismeretlen költő: In memoriam Márton Áron Szentdomokos áldott földje: A második Betlehem, Felette a fényes csillag Ragyogni fog szüntelen. Áron püspök megfogadjuk, Esküt teszünk előtted: Megőrizzük s tovább adjuk A ránk bízott szent hitet.
Ezeréves kettős eszme Őrizte meg nemzeted, E megtartó örökségre Épült egész életed: Magyarság és Kereszténység! Szentistváni gondolat! Mindkettőhöz hű maradni A legszentebb feladat!
Dicsőültek szent honában Elfoglaltad helyedet, Esdve kérünk el ne feledd A te árva népedet! Mi pedig a palástodnak Szegélyébe fogódzunk, Benned bízva hittel hisszük: Jobbra fordul a sorsunk.
Főpap voltál és vezérünk: Sziklára szállt sasmadár, Hirdetted, hogy legyen köztünk Testvériség s béke már! Sudár fenyő volt eszményed: Ég felé néz, örökzöld, Legyen ilyen minden utód, Kit hordoz e drága föld.
Keletről jött rémuralom Irtotta a szent hitet, Védelmében élharcosként Kockáztattad életed. Történelem tűzpróbáját Hősiesen megálltad, Mind mestered a keresztet Zokszó nélkül hordoztad.
Áron püspök Erdély egén Legragyogóbb csillag vagy, Fáklya voltál életedben Halálban is az maradsz! Ez a csillag szórja fényét A világon szerteszét, Hogy hirdesse püspökünknek Csodálatos életét! 5
Márton Áron erdélyi püspök életrajzi adatai 1896. augusztus 28-án - született Csíkszentdomokoson, édesapja: Márton Ágoston, édesanyja Kurkó Julianna. 1903-1906 - Csíkszentdomokoson jár elemi iskolába. 1907-1909 - Gimnázium Csíksomlyón. 1910-1913 - Gimnázium Csíkszeredán. 1914-1915 - Gimnázium Gyulafehérváron, érettségi 1915. június 12. 1915. június 15. - katonai szolgálatra kap behívót. 1915-1918 - Harctéri szolgálatot teljesített: Doberdo, Ojtozi-szoros, Asiago. Háromszor sebesült. 1918-1920 - Leszerelése után mint földműves dolgozott és egy erdészetben volt tisztviselő. 1920-1924 - Teológiai tanulmányokat folytat Gyulafehérváron. 1924. július 6. - Gróf Majláth Gusztáv Károly pappá szenteli. 1924. júliusától - Káplán Ditróban. 1925. július 1. - Káplán Gyergyószentmiklóson. 1926. augusztus 1. - Hittanár Gyergyószentmiklóson az Állami Főgimnáziumban. 1928. július 1. - Hittanár a Marosvásárhelyi Főgimnáziumban, ugyanott igazgatóhelyettes a fiúnevelő intézetben. 1929. július 1. - Plébánosi kinevezést kap Verestoronyra és tanulmányi felügyelő lesz a szebeni Szt. Teréz árvaházban. 1930. október 1. - Udvari káplán és püspöki levéltáros Gyulafehérváron. 1932. szeptember 1. - Püspöki titkár. Az Erdélyi Róm. Kat. Népszövetség egyetemi szakosztályának vezetője. 1934. március 13. - Az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség országos igazgatója. 1933 - Létrehozza és szerkeszti az Erdélyi Iskola nevelésügyi folyóiratot, munkatársa Dr. György Lajos. 1936. március 15. - A kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésére kap ideiglenes megbízatást. 1937. január 21. - Kanonoki kinevezést kap. 1938. augusztus 14. - A kolozsvári Szent Mihály plébánia megválasztott vezetője. 1938. augusztus 21. - A kinevezést megerősítik. Székesegyházi kanonoki kinevezést kap. Kerületi főesperes. 1938. szeptember 14. - A gyulafehérvári egyházmegye apostoli kormányzója lesz. A kormányzást szept. 12-én vette át. 1938. december 24. - Az Apostoli Szentszék XI. Piusz által Gyulafehérvár püspökének nevezi ki. 1939. február 12. - Cassulo Andrea apostoli nuncius a kolozsvári Szent Mihály templomban püspökké szenteli. 1940-1944 - Az egyházmegye kettészakadt, Gyulafehérváron maradt. 1949. VI. 21-1955. II. 2 - különböző börtönökben sínylődik. 1955. március 24-ig - A bukaresti érsekségen erősödik. 1955. március 24. - Visszatér Gyulafehérvárra. 1957-1967 - Háziőrizetben volt. 1968 - Elkezdi a diadalmas bérmautakat. 1972. február 13. - VI Pál kinevezi Dr. Jakab Antalt gyulafehérvári segédpüspöknek. 1972 - Súlyos rákbetegsége kezdődik. 1976 - Az egyházmegye kormányzását hivatalosan átadta Dr. Jakab Antalnak. 1980. szeptember 29. - Délelőtt 9 órakor meghalt a gyulafehérvári püspöki székházban. 1980. október 4. - A székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. 6
Ökumenizmusról, Gyulafehérvár, 1974 A világ püspökei és főpapjai immár negyedszer gyűltek össze Rómában az apostolfejedelmek sírjánál. A múlt években már megtárgyaltak fontos kérdéseket, több kérdésben határozatot is hoztak, de még nagy horderejű és kényes problémák várnak megvitatásra. A zsinat munkáját imádsággal támogatjuk, ugyanakkor a magunk számára is kérjük Isten segítségét, hogy a hozott és a Pápa jóváhagyásával kihirdetett határozatokat végrehajthassuk az egyház szándékának megfelelően. Az istentiszteletek rendjével kapcsolatos határozat alkalmazását megkezdtük, s úgy látjuk, híveink mindenütt örömmel fogadják. Ezen a téren még sok tennivalónk lesz. Ezért figyelemmel kísérjük, mi történik a katolikus világ többi részében, milyen rendelkezéseket adnak ki az Egyház központjában, s lépésről lépésre fogjukbevezetni azt , ami a bevezetésre megérett, megtartjuk azt, ami híveink vallásos lelkületéből fakadt és amit ezen a földön a hagyomány megszentelt. A zsinat kiadta a jelszót a vallási élet megújítására és határozatot hozott az ökumenizmus kérédésében. Az első feladat olyan, aminek a megvalósításához már most hozzáfoghatunk és jó ha hozzáfogunk, a második érdekében is már tehetünk valamit. Az egyházról szóló dogmatikus konstitúció felszólít minden hívőt a tökéletes keresztény életre, elsősorban a vezetőket. Már a dolgok rendje is kívánja, hogy a keresztény élet szép és tökéletes formájának a kialakításában azok járjanak elöl, akik az élen állnak: a püspökök, a papok és a klerikusok. A püspökök a papi hatalom teljét bírják és szentségi kegyelmet kapnak ajándékul. Nekik kell imádságos élettel, a szentségek adminisztrálásával, az evangélium hirde-
tésével, a kormányzás gondjainak vállalásával mindenkire kiterjedő atyai gondoskodással példát adniuk. Nem szabad visszariadnunk a nagy áldozatoktól sem, ha a hit érdeke úgy követeli. A papok a püspökök legközelebbi munkatársai és hivatali kegyelmeinek részesei. Az ő hivatásuk, hogy Krisztus élő tanúi legyenek a nép között: hogy az Isten és a felebaráti szeretet, a testvéri összetartást, a nehézségek, megpróbáltatások bátor és önzetlen vállalását, a lelkiélet gyakorlati módját és értékét megmutassák mindennapi életükön. Utánozzák a szent lelkipásztorokat, akiket az Egyház oltárra emelt, és a katolikus nép mindenütt boldog büszkeséggel mond a magáénak. Az ifjak, akiket Jézus Krisztus meghívott a maga szolgálatára, buzgón műveljék lelküket és szívüket, értelmüket és akaratukat, hogy annak idején apostolai legyenek az igazság és szeretet vallásának. Ökumenizmus alatt azt a mozgalmat értjük, mely a különböző keresztény egyházak és vallási közösségek egyesülésén fáradozik. A zsinati határozat azt mondja, ezt a célt is annál hamarabb közelítjük meg, minél komolyabban veszik a keresztények az Úr felhívását:Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes: minél többen és lelkesebben követik az evangéliumi életszabályokat; minél több keresztény él valóban keresztény életet; Meminerint omnes christifideles se Christianorum unionem co melius promovere, immo exercere, quo puriorem secundum Evangelium vitam degere studeant (Gondolja meg minden krisztushívő, hogy annál jobban előmozdítja, sőt éli is a keresztények egységét, minél maradéktalanabbul törekszik evangéliumi életre). Másik eszköz az imádság. Protestáns testvéreink kezdték el és mi tőlük vettük át azt az imanyolcadot, amelyet 9
risztikus celebránsa, Isten országának megvalósulásáért dolgozik a földön, apostol, akinek küldetése nemcsak saját híveihez szól, hanem minden emberhez. Ezt az országot megtalálja, ha az Egyházon kívül is Krisztussal úgy találkozik a szegények személyében, mint az oltáron magával Krisztussal. A püspök küldetésénél fogva nem technikusa az emberi fejlődésnek. Nem az ő feladata, hogy a fejlődés modelljét kidolgozza és előterjessze. De az emberi fejlődés minden megnyilvánulása iránt élénken érdeklődnie kell, mint Isten tervének történelmi kifejeződése iránt. Hivatásánál fogva, mint a hit embere és a hitre való nevelés küldöttje, támogatnia kell minden tisztességes kísérletet, melynek célja a fejlődés előmozdítása. Éppen így figyelembe kell vennie a megfontolt, testvéri és igazi dialógust minden ideológiával és életfelfogással. Prófétai küldetése kötelezi, hogy elítélje minden ideológiában és fejlődési modellben azt, ami embertelen. Prófétai küldetése egyetemes, mint a Krisztusé. Ezért megértéssel kell kezelnie minden embert, bármilyen ideológiát valljon. Tartózkodnia kell azonban bármelyik csoport politikai döntéseiben való részvételtől, mert emiatt az emberek egy részével szembekerülhetne.
Beszédtöredék Nem titkolhatjuk, hogy a vallás helyzete miatt is aggodalomban vagyunk. Olyan légkör kialakítását tapasztaljuk, mely megnehezíti híveinknek a vallás gyakorlását és megnehezíti a gyermekek vallásos nevelését. Mind több oldalról halljuk a panaszt, hogy azokat, akikre a gyermek és ifjúság hivatásszerű nevelése van bízva, nemcsak a tananyag közvetítésére kötelezik, hanem arra is, hogy a növendékeket a hittanóráktól és a vallási gyakorlatoktól visszatartsák, a szülők akarata ellenére is. A szülők, akik elsősorban hivatottak és jogosultak a gyermek nevelése felől dönteni, ismerik és értékelik a vallás nevelő erejét, és mint hívő emberek, a gyermek testi, lelki, erkölcsi és szellemi fejlődéséért való felelőséggel együtt felelősséget éreznek a halhatatlan lélekért is. Nem csoda, ha az adott körülmények között gondok felhője árnyékolja be a homlokunkat. Így a gyermek és ifjúság számára olyan helyzet teremtődik, melyben a vallásról csak vallásellenes ismereteket terjesztő forrásokból tájékozódhatnak, a felnőttek pedig nem tudnak szabadulni az aggodalomtól, hogy ők is olyan helyzetbe kerülhetnek, amikor választaniuk kell vallási meggyőződésük vagy a mindennapi kenyér között. Az ország alaptörvénye, az alkotmány biztosítja az állampolgároknak a vallásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot. Ezek a szabadságjogok magukban foglalják: a nyilvános istentisztelethez és vallásgyakorláshoz, a vallásos neveléshez, a lelkipásztorkodás és igehirdetés szabadságához, valamint a szabad pályaválasztáshoz való jogot, beleértve a papi és szerzetesi hivatás választásának és a papi és szerzetesi hivatásra való nevelésnek a jogát. Az embernek elvitathatatlan joga, hogy vallási meggyőződését szabadon nyilváníthassa, és korlátozás és félelem nélkül gyakorolhassa. A szülőknek elvitathatatlan joga és elutasíthatatlan kötelessége, hogy gyermekeiknek vallásos nevelést adjanak.Ezek a jogok, illetve kötelességek minden más jognál ősibb és magasabbrendű jogok. Ezeket az ember nem embertől kapja, hanem a teremtő Istentől az emberi természettel együtt. Az emberi törvénykezés csak megállapítja ezek létét, körülírja a tartalmukat és gondoskodik a védelmükről. Az állampolgárokat lehet áldozatok vállalására kötelezni a közjó érdekében. Indokolt esetben lehet kötelezni súlyos áldozatokra is, sőt a haza védelmében követelni lehet az élet feláldozását is. A halhatatlan lélek ügyét azonban a teremtő Isten kizárólag magának tartotta fenn, s erre a fenntartott területre nem szabad behatolnia senkinek semmiféle címen. A történelem legmegrázóbb fejezetei a vallás és lelkiismeret szabadságáért folytatott harcokról szólnak. Az emberiség legjobb szellemei ezért szálltak síkra, s ezrek és ezrek - gyermekek és felnőttek, nők és férfiak, papok és világiak - vállalták a vértanúságot is Isten, a vallás, a lélek ügyéért. S ma is hatalmas erőfeszítések vannak folyamatban, ezrek és ezrek kockáztatják életüket is minden világrészen, hogy biztosítsák lehetőleg minden nép számára az emberi életfeltételeket és minden ember számára az emberi személy méltóságának a tiszteletét. 8
Márton Áron beköszöntő szózata Márton Áron Isten irgalmából és az apostoli szék kegyéből gyulafehérvári püspök Tisztelendő Testvéreinek és Krisztusban Kedves Híveinek Áldást és üdvöt az Úrban. Szent Márton püspök szavaival kezdem: Domine, si adhuc populo tuo sum necessarius, non recuso laborem; Uram, ha néped számára még szükséges vagyok, nem utasítom el, vállalom a munkát. Ezzel a mélységes alázattal és megadással hajtom fejemet én is Isten akarata előtt: „Non vos me elegistis, sed ego elegi vos. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket“ (Jn 15,16). S ha tetszett szent Fölségének, hogy igénytelen személyemet hívja meg az egyházmegye élére, alázattal követem hívó szavát, és szívvel-lélekkel felajánlom minden erőmet a reám tett feladatok szolgálatára. Az út, amelyen indulok, nem járatlan és nem pusztába vesző. Apostolok jártak előttem, akik Isten lelkét, a kegyelmi élet szépségeit és a szeretet örömfakasztó erejét sugározták szét ezen a területen. Példájuk és serkentő buzgóságuk átformálta az egyházmegye lelki arculatát, az egykori vallási közömbösség hervasztó fagyát a lelki elmélyülés melegsége váltotta fel. Ősz püspökünk az Eucharisztia gazdag erőforrásait nyitotta meg, annak sugárzatába állítva elsősorban az ifjúságot, hogy a Krisztussal való életközösségben testben és lélekben egészséges, gondolkodásban és érzületben tiszta nemzedék nevelődjék jövőnk számára. Utódja, akit Isten váratlanul elvett tőlünk, az ő munkáját akarta tovább vinni. Mélységes hálával és tisztelettel gondolok mindkettőjükre. Nyomukba lépni nem tudok, de emléküket a kegyelet és szeretet hervadatlan virágaival veszem körül, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy az eredményekben gazdag apostoli munkát útmutatásuk nyomán tehetségem szerint folytassam.
A püspök tanúságtétele az egyházmegyében A püspök feladata, hogy egyházmegyéje lelkiségét és struktúráját kialakítsa, úgy, hogy annak papsága és népe a mindennapi életben kitartóan és tervszerűen szolgálja a társadalom érdekét is. Bizonyos esetekben azonban drámaibb és vitatott akciókra is el kell határoznia magát. Hivatalának mind az Egyház, mind a világ szemében még mindig nagy szimbolikus súlya van. S adódnak pillanatok, amikor apostoli hivatala követeli, hogy az első vonalba álljon. Ha az Egyház Krisztus szeretetének tanúja akar lenni, ha az Egyházat azért támadják, mert az igazságosság oldalára áll, a püspöknek, a főpásztornak kell az ilyen tanúságtételben elöljárnia. A püspök, mint főpásztor bárki más-
nál inkább képviseli az Egyházat. Példája, magatartása kisugárzik az Egyház arculatára, s vagy megvilágítja, vagy elhomályosítja Krisztus arcát. A püspöknek tisztában kell lennie, mit cselekszik. A problémának fontosnak kell lennie, hogy azzal behatóbban foglalkozzék. Kikérheti mások tanácsát, magatartását kötheti feltételekhez. De végeredményben neki kell döntenie, megfontoltan, okosan és - ami még fontosabb - határozottan. A püspök magatartása alapjában véve összefügg szerepével, mely őt az Eukarisztia ünneplésénél megilleti. Ha az emberiség szenvedését az oltáron bemutatja az Úrnak, nem vonhatja ki magát a harcból, nem térhet ki az elől, hogy szenvedő népe érdekében harcoljon az igazságért és igazságosságért. Mint Isten országának eucha7
risztikus celebránsa, Isten országának megvalósulásáért dolgozik a földön, apostol, akinek küldetése nemcsak saját híveihez szól, hanem minden emberhez. Ezt az országot megtalálja, ha az Egyházon kívül is Krisztussal úgy találkozik a szegények személyében, mint az oltáron magával Krisztussal. A püspök küldetésénél fogva nem technikusa az emberi fejlődésnek. Nem az ő feladata, hogy a fejlődés modelljét kidolgozza és előterjessze. De az emberi fejlődés minden megnyilvánulása iránt élénken érdeklődnie kell, mint Isten tervének történelmi kifejeződése iránt. Hivatásánál fogva, mint a hit embere és a hitre való nevelés küldöttje, támogatnia kell minden tisztességes kísérletet, melynek célja a fejlődés előmozdítása. Éppen így figyelembe kell vennie a megfontolt, testvéri és igazi dialógust minden ideológiával és életfelfogással. Prófétai küldetése kötelezi, hogy elítélje minden ideológiában és fejlődési modellben azt, ami embertelen. Prófétai küldetése egyetemes, mint a Krisztusé. Ezért megértéssel kell kezelnie minden embert, bármilyen ideológiát valljon. Tartózkodnia kell azonban bármelyik csoport politikai döntéseiben való részvételtől, mert emiatt az emberek egy részével szembekerülhetne.
Beszédtöredék Nem titkolhatjuk, hogy a vallás helyzete miatt is aggodalomban vagyunk. Olyan légkör kialakítását tapasztaljuk, mely megnehezíti híveinknek a vallás gyakorlását és megnehezíti a gyermekek vallásos nevelését. Mind több oldalról halljuk a panaszt, hogy azokat, akikre a gyermek és ifjúság hivatásszerű nevelése van bízva, nemcsak a tananyag közvetítésére kötelezik, hanem arra is, hogy a növendékeket a hittanóráktól és a vallási gyakorlatoktól visszatartsák, a szülők akarata ellenére is. A szülők, akik elsősorban hivatottak és jogosultak a gyermek nevelése felől dönteni, ismerik és értékelik a vallás nevelő erejét, és mint hívő emberek, a gyermek testi, lelki, erkölcsi és szellemi fejlődéséért való felelőséggel együtt felelősséget éreznek a halhatatlan lélekért is. Nem csoda, ha az adott körülmények között gondok felhője árnyékolja be a homlokunkat. Így a gyermek és ifjúság számára olyan helyzet teremtődik, melyben a vallásról csak vallásellenes ismereteket terjesztő forrásokból tájékozódhatnak, a felnőttek pedig nem tudnak szabadulni az aggodalomtól, hogy ők is olyan helyzetbe kerülhetnek, amikor választaniuk kell vallási meggyőződésük vagy a mindennapi kenyér között. Az ország alaptörvénye, az alkotmány biztosítja az állampolgároknak a vallásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot. Ezek a szabadságjogok magukban foglalják: a nyilvános istentisztelethez és vallásgyakorláshoz, a vallásos neveléshez, a lelkipásztorkodás és igehirdetés szabadságához, valamint a szabad pályaválasztáshoz való jogot, beleértve a papi és szerzetesi hivatás választásának és a papi és szerzetesi hivatásra való nevelésnek a jogát. Az embernek elvitathatatlan joga, hogy vallási meggyőződését szabadon nyilváníthassa, és korlátozás és félelem nélkül gyakorolhassa. A szülőknek elvitathatatlan joga és elutasíthatatlan kötelessége, hogy gyermekeiknek vallásos nevelést adjanak.Ezek a jogok, illetve kötelességek minden más jognál ősibb és magasabbrendű jogok. Ezeket az ember nem embertől kapja, hanem a teremtő Istentől az emberi természettel együtt. Az emberi törvénykezés csak megállapítja ezek létét, körülírja a tartalmukat és gondoskodik a védelmükről. Az állampolgárokat lehet áldozatok vállalására kötelezni a közjó érdekében. Indokolt esetben lehet kötelezni súlyos áldozatokra is, sőt a haza védelmében követelni lehet az élet feláldozását is. A halhatatlan lélek ügyét azonban a teremtő Isten kizárólag magának tartotta fenn, s erre a fenntartott területre nem szabad behatolnia senkinek semmiféle címen. A történelem legmegrázóbb fejezetei a vallás és lelkiismeret szabadságáért folytatott harcokról szólnak. Az emberiség legjobb szellemei ezért szálltak síkra, s ezrek és ezrek - gyermekek és felnőttek, nők és férfiak, papok és világiak - vállalták a vértanúságot is Isten, a vallás, a lélek ügyéért. S ma is hatalmas erőfeszítések vannak folyamatban, ezrek és ezrek kockáztatják életüket is minden világrészen, hogy biztosítsák lehetőleg minden nép számára az emberi életfeltételeket és minden ember számára az emberi személy méltóságának a tiszteletét. 8
Márton Áron beköszöntő szózata Márton Áron Isten irgalmából és az apostoli szék kegyéből gyulafehérvári püspök Tisztelendő Testvéreinek és Krisztusban Kedves Híveinek Áldást és üdvöt az Úrban. Szent Márton püspök szavaival kezdem: Domine, si adhuc populo tuo sum necessarius, non recuso laborem; Uram, ha néped számára még szükséges vagyok, nem utasítom el, vállalom a munkát. Ezzel a mélységes alázattal és megadással hajtom fejemet én is Isten akarata előtt: „Non vos me elegistis, sed ego elegi vos. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket“ (Jn 15,16). S ha tetszett szent Fölségének, hogy igénytelen személyemet hívja meg az egyházmegye élére, alázattal követem hívó szavát, és szívvel-lélekkel felajánlom minden erőmet a reám tett feladatok szolgálatára. Az út, amelyen indulok, nem járatlan és nem pusztába vesző. Apostolok jártak előttem, akik Isten lelkét, a kegyelmi élet szépségeit és a szeretet örömfakasztó erejét sugározták szét ezen a területen. Példájuk és serkentő buzgóságuk átformálta az egyházmegye lelki arculatát, az egykori vallási közömbösség hervasztó fagyát a lelki elmélyülés melegsége váltotta fel. Ősz püspökünk az Eucharisztia gazdag erőforrásait nyitotta meg, annak sugárzatába állítva elsősorban az ifjúságot, hogy a Krisztussal való életközösségben testben és lélekben egészséges, gondolkodásban és érzületben tiszta nemzedék nevelődjék jövőnk számára. Utódja, akit Isten váratlanul elvett tőlünk, az ő munkáját akarta tovább vinni. Mélységes hálával és tisztelettel gondolok mindkettőjükre. Nyomukba lépni nem tudok, de emléküket a kegyelet és szeretet hervadatlan virágaival veszem körül, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy az eredményekben gazdag apostoli munkát útmutatásuk nyomán tehetségem szerint folytassam.
A püspök tanúságtétele az egyházmegyében A püspök feladata, hogy egyházmegyéje lelkiségét és struktúráját kialakítsa, úgy, hogy annak papsága és népe a mindennapi életben kitartóan és tervszerűen szolgálja a társadalom érdekét is. Bizonyos esetekben azonban drámaibb és vitatott akciókra is el kell határoznia magát. Hivatalának mind az Egyház, mind a világ szemében még mindig nagy szimbolikus súlya van. S adódnak pillanatok, amikor apostoli hivatala követeli, hogy az első vonalba álljon. Ha az Egyház Krisztus szeretetének tanúja akar lenni, ha az Egyházat azért támadják, mert az igazságosság oldalára áll, a püspöknek, a főpásztornak kell az ilyen tanúságtételben elöljárnia. A püspök, mint főpásztor bárki más-
nál inkább képviseli az Egyházat. Példája, magatartása kisugárzik az Egyház arculatára, s vagy megvilágítja, vagy elhomályosítja Krisztus arcát. A püspöknek tisztában kell lennie, mit cselekszik. A problémának fontosnak kell lennie, hogy azzal behatóbban foglalkozzék. Kikérheti mások tanácsát, magatartását kötheti feltételekhez. De végeredményben neki kell döntenie, megfontoltan, okosan és - ami még fontosabb - határozottan. A püspök magatartása alapjában véve összefügg szerepével, mely őt az Eukarisztia ünneplésénél megilleti. Ha az emberiség szenvedését az oltáron bemutatja az Úrnak, nem vonhatja ki magát a harcból, nem térhet ki az elől, hogy szenvedő népe érdekében harcoljon az igazságért és igazságosságért. Mint Isten országának eucha7
Márton Áron erdélyi püspök életrajzi adatai 1896. augusztus 28-án - született Csíkszentdomokoson, édesapja: Márton Ágoston, édesanyja Kurkó Julianna. 1903-1906 - Csíkszentdomokoson jár elemi iskolába. 1907-1909 - Gimnázium Csíksomlyón. 1910-1913 - Gimnázium Csíkszeredán. 1914-1915 - Gimnázium Gyulafehérváron, érettségi 1915. június 12. 1915. június 15. - katonai szolgálatra kap behívót. 1915-1918 - Harctéri szolgálatot teljesített: Doberdo, Ojtozi-szoros, Asiago. Háromszor sebesült. 1918-1920 - Leszerelése után mint földműves dolgozott és egy erdészetben volt tisztviselő. 1920-1924 - Teológiai tanulmányokat folytat Gyulafehérváron. 1924. július 6. - Gróf Majláth Gusztáv Károly pappá szenteli. 1924. júliusától - Káplán Ditróban. 1925. július 1. - Káplán Gyergyószentmiklóson. 1926. augusztus 1. - Hittanár Gyergyószentmiklóson az Állami Főgimnáziumban. 1928. július 1. - Hittanár a Marosvásárhelyi Főgimnáziumban, ugyanott igazgatóhelyettes a fiúnevelő intézetben. 1929. július 1. - Plébánosi kinevezést kap Verestoronyra és tanulmányi felügyelő lesz a szebeni Szt. Teréz árvaházban. 1930. október 1. - Udvari káplán és püspöki levéltáros Gyulafehérváron. 1932. szeptember 1. - Püspöki titkár. Az Erdélyi Róm. Kat. Népszövetség egyetemi szakosztályának vezetője. 1934. március 13. - Az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség országos igazgatója. 1933 - Létrehozza és szerkeszti az Erdélyi Iskola nevelésügyi folyóiratot, munkatársa Dr. György Lajos. 1936. március 15. - A kolozsvári Szent Mihály plébánia vezetésére kap ideiglenes megbízatást. 1937. január 21. - Kanonoki kinevezést kap. 1938. augusztus 14. - A kolozsvári Szent Mihály plébánia megválasztott vezetője. 1938. augusztus 21. - A kinevezést megerősítik. Székesegyházi kanonoki kinevezést kap. Kerületi főesperes. 1938. szeptember 14. - A gyulafehérvári egyházmegye apostoli kormányzója lesz. A kormányzást szept. 12-én vette át. 1938. december 24. - Az Apostoli Szentszék XI. Piusz által Gyulafehérvár püspökének nevezi ki. 1939. február 12. - Cassulo Andrea apostoli nuncius a kolozsvári Szent Mihály templomban püspökké szenteli. 1940-1944 - Az egyházmegye kettészakadt, Gyulafehérváron maradt. 1949. VI. 21-1955. II. 2 - különböző börtönökben sínylődik. 1955. március 24-ig - A bukaresti érsekségen erősödik. 1955. március 24. - Visszatér Gyulafehérvárra. 1957-1967 - Háziőrizetben volt. 1968 - Elkezdi a diadalmas bérmautakat. 1972. február 13. - VI Pál kinevezi Dr. Jakab Antalt gyulafehérvári segédpüspöknek. 1972 - Súlyos rákbetegsége kezdődik. 1976 - Az egyházmegye kormányzását hivatalosan átadta Dr. Jakab Antalnak. 1980. szeptember 29. - Délelőtt 9 órakor meghalt a gyulafehérvári püspöki székházban. 1980. október 4. - A székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. 6
Ökumenizmusról, Gyulafehérvár, 1974 A világ püspökei és főpapjai immár negyedszer gyűltek össze Rómában az apostolfejedelmek sírjánál. A múlt években már megtárgyaltak fontos kérdéseket, több kérdésben határozatot is hoztak, de még nagy horderejű és kényes problémák várnak megvitatásra. A zsinat munkáját imádsággal támogatjuk, ugyanakkor a magunk számára is kérjük Isten segítségét, hogy a hozott és a Pápa jóváhagyásával kihirdetett határozatokat végrehajthassuk az egyház szándékának megfelelően. Az istentiszteletek rendjével kapcsolatos határozat alkalmazását megkezdtük, s úgy látjuk, híveink mindenütt örömmel fogadják. Ezen a téren még sok tennivalónk lesz. Ezért figyelemmel kísérjük, mi történik a katolikus világ többi részében, milyen rendelkezéseket adnak ki az Egyház központjában, s lépésről lépésre fogjukbevezetni azt , ami a bevezetésre megérett, megtartjuk azt, ami híveink vallásos lelkületéből fakadt és amit ezen a földön a hagyomány megszentelt. A zsinat kiadta a jelszót a vallási élet megújítására és határozatot hozott az ökumenizmus kérédésében. Az első feladat olyan, aminek a megvalósításához már most hozzáfoghatunk és jó ha hozzáfogunk, a második érdekében is már tehetünk valamit. Az egyházról szóló dogmatikus konstitúció felszólít minden hívőt a tökéletes keresztény életre, elsősorban a vezetőket. Már a dolgok rendje is kívánja, hogy a keresztény élet szép és tökéletes formájának a kialakításában azok járjanak elöl, akik az élen állnak: a püspökök, a papok és a klerikusok. A püspökök a papi hatalom teljét bírják és szentségi kegyelmet kapnak ajándékul. Nekik kell imádságos élettel, a szentségek adminisztrálásával, az evangélium hirde-
tésével, a kormányzás gondjainak vállalásával mindenkire kiterjedő atyai gondoskodással példát adniuk. Nem szabad visszariadnunk a nagy áldozatoktól sem, ha a hit érdeke úgy követeli. A papok a püspökök legközelebbi munkatársai és hivatali kegyelmeinek részesei. Az ő hivatásuk, hogy Krisztus élő tanúi legyenek a nép között: hogy az Isten és a felebaráti szeretet, a testvéri összetartást, a nehézségek, megpróbáltatások bátor és önzetlen vállalását, a lelkiélet gyakorlati módját és értékét megmutassák mindennapi életükön. Utánozzák a szent lelkipásztorokat, akiket az Egyház oltárra emelt, és a katolikus nép mindenütt boldog büszkeséggel mond a magáénak. Az ifjak, akiket Jézus Krisztus meghívott a maga szolgálatára, buzgón műveljék lelküket és szívüket, értelmüket és akaratukat, hogy annak idején apostolai legyenek az igazság és szeretet vallásának. Ökumenizmus alatt azt a mozgalmat értjük, mely a különböző keresztény egyházak és vallási közösségek egyesülésén fáradozik. A zsinati határozat azt mondja, ezt a célt is annál hamarabb közelítjük meg, minél komolyabban veszik a keresztények az Úr felhívását:Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes: minél többen és lelkesebben követik az evangéliumi életszabályokat; minél több keresztény él valóban keresztény életet; Meminerint omnes christifideles se Christianorum unionem co melius promovere, immo exercere, quo puriorem secundum Evangelium vitam degere studeant (Gondolja meg minden krisztushívő, hogy annál jobban előmozdítja, sőt éli is a keresztények egységét, minél maradéktalanabbul törekszik evangéliumi életre). Másik eszköz az imádság. Protestáns testvéreink kezdték el és mi tőlük vettük át azt az imanyolcadot, amelyet 9
évente január 18-25 napjain végzünk. Erre utalva ajánlja a dekrétum, hogy imádkozzunk a keresztények egységének a megvalósulásáért mi is, ahol pedig a püspökök megengedik és megjelölik a módját, esetleg másvallású testvéreinkkel közösen is. A hittudományi főiskolán és általában az egyházi iskolákban a tanítás és a nevelés, a lelkipásztorkodásban az igehirdetés és a hitoktatás történjék ökumenikus szellemben. Ez alatt azt értjük, hogy a tanárok és lelkipásztorok tárgyalják a történelmi eseményeket a tényeknek és igazságnak megfelelően, szépítés és torzítás nélkül, akkor is, ha netán ránk nézve nem volna kedvező; gondosan kerüljék a polemizáló vagy támadó hangot; a katolikus igazságokat, tanokat, törvényeket úgy adják elő, ahogy az Egyház vallja és tanítja. Semmi sem árt az ökumenizmus ügyének annyira, mint a hamis irénizmus. Másvallású testvéreinket vezetnők félre, ha a katolikus tanokat elhallgatjuk, megcsonkítjuk vagy elködösítjük azért, hogy őket könnyebben megnyerjük. Akik a katolikus tanítás iránt őszintén érdeklődnek, azok az igazságot akarják tudni, azt, amit a katolikus egyház igazságnak tart és a saját híveinek hirdet. A dekrétum óva int minden elhamarkodott vagy meggondolatlan lépéstől, egyéni akcióktól. A különbségek, melyek a vallásokat egymástól elválasztják nem szűntek meg, s a különböző vallási közösségek az egyesülésről is különbözőképpen gondolkoz-
nak. Vannak, amelyek őszintén üdvözlik, de vannak, amelyek tartózkodnak. Éppen ezért változatlannul érvényben vannak azok a katolikus törvények, melyek másvallású testvéreinkhez való egyházjogi és vallási viszonyainkat szabályozzák. Érvényben van a communicatio in sacris (közösen végzett szent cselekmények), a másvallású istentiszteleteken való részvétel tilalma is. Minden közeledésnek, minden ökumenikus vállalkozásnak, másvallású testvéreinkkel való dialógusnak feltétele, hogy az teljesen őszinte és jószándékú legyen mindegyik fél részéről, hátsó gondolat, számítás, fenntartás nélkül. Eleve ki kell tehát zárni és el kell utasítani a lélekhalászásnak még a lehetőségét is. Az ökumenizmus nem lehet a prozelitizmus eszköze. Mindenki meg van győződve, hogy még hosszú az út, amíg az egyesülés valóban létrejöhet. Azt is vallja minden jószándékú ember, hogy az egyesülésért nem lehet az igazságot feláldozni. A főpásztorok feladata, hogy az ökumenizmus ügyét kézben tartsák és irányítsák. Ők mondják meg, minek érkezett el az ideje és minek nem, mi megengedett és mi nem. Ezért legyünk fegyelmezettek. Az egyesülés ügyét akkor szolgáljuk hasznosan és helyesen, ha igyekszünk az evangélium szerint élni, ha engedelmesen követjök a felelős előljáró irányítását és ha buzgón imádkozunk, hogy az illetékeseknek sikerüljön a különbségeket áthidalniuk az evangélium szellemében.
A jeruzsálemi Yad Vashem intézet "A népek igaza" címet adományozta Márton Áron püspöknek Az Intézetet 1953-ban alapították a Holocaust áldozatainak emlékére. Az intézet „A Népek Igaza” címet adományozza azoknak a nem-zsidóknak, akik a második világháború idején, akár életük kockáztatásával is zsidókat mentettek meg a biztos haláltól. Tiszteletükre fát ültetnek az emlékkertben és felírják nevüket az emlékfalra. Márton Áron erdélyi püspök Kolozsváron, a Szent Mihály templomban, a papszentelés alkalmával mondott beszédében bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori északerdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Másnap írásban is megtette tiltakozó nyilatkozatát. Az emlékérmet a püspök utódjának, dr. Jakubinyi György érseknek a kolozsvári Szent Mihály templomban adták át. 10
közélet eszmevesztőjében soha egy percre sem tévedt el: nemesen egyszerű maradt a méltóságban s fölényes a törpe szándékok indulata láttán. Milyen terhes ez a bizalom, a gond idézője, a gondé, mi ott ül a fiatal püspök arcán, szemében, keményen összeszorított ajkai mögött, a lélek mélyén. Mert az emberi mérték nagyon is véges, a rossz szellem gáncsai állandóak s a püspöki felelősség minden felelősségnél nagyobb és súlyosabb: Egyházáért, népéért, önmagáért s papjaiért elsősorban ő felel az Isten előtt. A gond azonban nem félelem és riadás: a lélekmélységben, a szilárd nemzetiségben és a magamegtagadásban föltalált öröm biztos védelem, a hivatás ereje legyőzhetetlen fegyver. Nyíltan meg is mondja: Non recuso laborem. Nem futok meg a munka elől – ez az új püspök jelmondata, s e jelszó azonos azzal, mit néhány hónappal előbb, kolozsvári beiktatásán, jelképben fejezett ki: Ő Csíkból való, ott faragták bölcsőjét fenyőből, mely gyökerével a kopár sziklát is görcsösen fogja körül s törzsével egyenest nő az égnek. Non recuso laborem Az új püspök címerében halmok fölött emelkedik e jelképes fenyő, s a metsző pólya a Paxszignum két oldalán Csík címeréből a napot és a holdat ábrázolja. Szent Márton püspök jelmondata így nyer új értelmet: Csík magas méltóságában, terhes feladatok elé állított fia vállalja a mindig zöld fenyő hivatását; kopár körülmények közt is görcsösen ragaszkodni az életadó értékekhez, s irányt mutatni, gerinces egyenességet és égbelendülő bátorságot tanúsítani. Non recuso laborem – ez a székely püspök első nagyszerű közösségi tanácsa. A közérdek védelmében, pártoskodásban és erőtpusztító, haszontalan akciókban kifáradt népünk, külsőségekre hajló, nem ritkán petyhüdt valláserkölcsi életünk rászorul erre a tanácsra. Itt ama kopár parlag, mit mívelés alá kell venni, itt ágál a sok indulat, mit megfékezni máris kissé késő, itt a sok elhanyagolt kérdés, itt a megoldatlan hagyott s nyugtalanító tömérdek feladat. A püspök jól látta ezt és szólt: Nem futok meg a munka elől. Bátor és időszerű, erdélyi hang ez: ott áll mögötte a nép, mely várta a szót, s ott áll mellette nemzedéke, mely csak erre a szóra várt.
Ismeretlen költő: In memoriam Márton Áron Szentdomokos áldott földje: A második Betlehem, Felette a fényes csillag Ragyogni fog szüntelen. Áron püspök megfogadjuk, Esküt teszünk előtted: Megőrizzük s tovább adjuk A ránk bízott szent hitet.
Ezeréves kettős eszme Őrizte meg nemzeted, E megtartó örökségre Épült egész életed: Magyarság és Kereszténység! Szentistváni gondolat! Mindkettőhöz hű maradni A legszentebb feladat!
Dicsőültek szent honában Elfoglaltad helyedet, Esdve kérünk el ne feledd A te árva népedet! Mi pedig a palástodnak Szegélyébe fogódzunk, Benned bízva hittel hisszük: Jobbra fordul a sorsunk.
Főpap voltál és vezérünk: Sziklára szállt sasmadár, Hirdetted, hogy legyen köztünk Testvériség s béke már! Sudár fenyő volt eszményed: Ég felé néz, örökzöld, Legyen ilyen minden utód, Kit hordoz e drága föld.
Keletről jött rémuralom Irtotta a szent hitet, Védelmében élharcosként Kockáztattad életed. Történelem tűzpróbáját Hősiesen megálltad, Mind mestered a keresztet Zokszó nélkül hordoztad.
Áron püspök Erdély egén Legragyogóbb csillag vagy, Fáklya voltál életedben Halálban is az maradsz! Ez a csillag szórja fényét A világon szerteszét, Hogy hirdesse püspökünknek Csodálatos életét! 5
erőinek tevékeny kibontakozása ifjúságunk lelki nemesedésén és a nép tömegeinek a műveltségén fordul meg. Ha nem lesz vezető rétegünk, mely az erkölcsi felelősség eleven tudatával él és tanít a nép között, s ha népünk tudatlansága következtében a hajszás életversenyen alul marad, ha műveltségében megfogyatkozik, ha múltjának az emlékeit nem tudja átvenni, s nem lesz számára lehetséges, hogy belső gazdagságának kibontott pompázatában, rangosan egyenlő félként jelenhessék meg a többi népek között, a kultúrtenyészet kellős közepén bűnökbe nyomorodik, lelkileg is elbitangolódik... Határozott és szilárd jellemekért, művelt és kötelességtudó emberért kiált az idő. Nekünk a falusi bírótól a közélet legmagasabb polcán álló előkelőségig, a foltozó vargától a nagygyárosig, a falusi tanítótól a püspökig minden poszton a legkiválóbb s felelősségüknek tudatában lévő emberekre van szükségünk... Ezért kell a jellemkialakítást a legfontosabb feladatunknak tekinteni, a többi tudást s a kötelességteljesítést megkövetelni az ifjúságtól, hogy jövendő hivatása tökéletesebb ellátásának a gondolata már a gyermekkorban beidegzettséggé váljék. Így a kenyértelenséggel fenyegetett nemzedék olyan erénnyel gazdagítható, amelyet csengő aranyra lehet váltani... S ez különösképp a vezető rétegeknél lényegbevágó. Ne engedjünk évről évre újabb csoportokat elindulni a megszokott úri életpályák éhezése felé, s vessünk véget a lelki és akaratbeli eunukok továbbtenyésztődésének, neveljünk férfias lelki erőket, munkakedvet, ruganyos akaratot, tervezgető és vállalkozókészséget, s ezáltal akadályozzuk meg idejében a művelt élhetetlenek túlszaporodását. Minden a nevelésen múlik – tér vissza írásaiban az alapgondolat, s ebből a szempontból elemzi közösségi életünk intézményeit, bírálja az iskolát s a népérdek hírverőit. Nevelésrendszerét hamarost nyilvánosságra is hozza, a népnevelés anyagszolgálatát ellátja, az értelmiségnevelés a kezében van, az Erdélyi Iskolán keresztül döntő hatást gyakorol nemcsak Erdély, de a Felvidék magyar nevelésügyére is. A szülőföld hármas ajándéka: a népi vonatkoztatásokkal ötvözött katolicizmus, az őrtálló ősök példájából sarjadó nemzeti öntudat s az önös érdekeket bátran 4
visszautasító példás fegyelem itt, a munkában szóródott szét, hogy a munkatársak lelkét termékennyé, az őt hallgató tömegek akaratát fogékonnyá tegye. Nem a pusztába kiáltó szava volt, beszélt és cselekedett. A lélekben független ember A hivatásban töltött férfimunka s a gondolatérvényesítő küzdelem megnyugtatja a férfikor mezsgyéjén tépelődő lelket, s az eszmékben és valós eredményekben dús papi múlt és maga az ember példává lényegíti. A fajta karaktere, aszketikus jellem és spirituális elmélyültség ötvözi a pap Márton Áron egyéniségét. Magatartásában higgadt, mozdulataiban méltóságteljes, akárcsak felei a csíki végeken; pihenésre vágyó önmagával szemben mindig kegyetlen, mások irányában szigorú, mint az aszkéta; a kérdések végső gyökerét kutatja, örök igazságokra építi adott véleményét, Istentől függésében emberektől független: Krisztus ügyének apostola. Kimért léptekkel, szelíd tekintettel jár az emberek között. Fájdalma s panasza nincs. Páratlan türelemmel állja a bőbeszédű fecsegést, de maga – a kivételes szónok – fegyelmezetten szűkszavú. Elhárít minden hízelgést s a gyűlölet minden alantas megnyilvánulását, csak eszméknek és eszményeknek hódol, csak elvekkel és elvekért vállal fáradhatatlan harcot. Terveiben és cselekedeteiben személytelen. Az ügyek tekintetében az egyes ember csak annyira érdekli, amennyiben kötelességét teljesíti vagy a valósításban szükséges. Nincsenek előítéletei és nem lehet befolyásolni: a személyt tárgyilagosan értékeli, sem kedvence, sem rossz embere nincs, csak munkatársai és hívei vannak. Ő a lélekben független ember, az iránytszabó és a számonkérő. Negyvenkét esztendős most püspökünk, sovány arcát gondok árkolják, vonásait az élet keménnyé formálta. A gyorsiramú idő nem volt kegyes az elhívott ember életével s közösségünk is türelmetlen, oly régóta várja a férfit, ki – a nép soraiból magasba kerülve – erkölcsi szót emel a rend szüksége mellett, s munkát indít a rend megteremtése érdekében. Emberi értéke szárnyat adott nevének, a nép ismerőjét s a feladatok rendszerezőjét látják az apostol trónusán ülni, azt, akiről tudják, hogy a
Krisztus Király ünnepe, 1966. október 30.
Krisztus Király ünnepét az Anyaszentegyház az első világháború után, 1925ben rendelte el. Ekkor már láthatók voltak az emberiség szellemi, lelki és erkölcsi életének azok a körvonalai, melyek azóta élesen kirajzolódtak. Az úgynevezett keresztény világ ekkor gyakorlatilag jórészt már kivonta magát Isten uralma lól. Az egyik felén végbement a kereszténység laicizálódása, a másik felén pedig kezdett berendezkedni és kezdte nagyhatalmi pozicióját kiépíteni a harcos ateizmus. Más-más foglalkozásában, de mind a kettő detronizálta Istent és elvetette törvényeit. Az egyik az ember akaratát, a másik a természet vak törvényeit tette meg az élet egyetlen és legfőbb szabályává. Be kell ismernünk - mondja a zsinatnak az Egyház és a modern világ viszonyáról szóló konstitúciója -, hogy a bekövekezett állapotokért mi is felelősek vagyunk. „Elhanyagoltuk a vallásos nevelést, az evangéliumot gyakran hamisan értelmeztük, vallás-erkölcsi életünk hiányos, sőt sokszor hazug volt. Nem megvilágítottuk, hanem inkább elhomályosítottuk Isten és a vallás arculatát.“ Isten törvényeit tanítottuk, de nem vállaltuk. Nem élünk aszerint, amit hirdettünk. Szépen szóltunk az Istenről, de embertársainknak nem tudtuk megmutatni Isten arcát: Krisztust, a második isteni Személyt, a mennyei Atya egyszülött Fiát, „akiben láthatóan megjelent közöttünk a láthatatlan Isten“, aki testvérünk lett, egy közülünk, hogy elesett emberségünkből felemeljen az istengyermekség méltóságára; aki a kereszten kiontotta a vérét, hogy „megadja a megváltás szent békéjét minden teremtménynek az égen és a földön“. Prédikáltunk ezekről a világnak, de a világ fiai nem látták rajtunk, hogy hisszük, amit hirdetünk; nem látták, hogy a Krisztus testvérei vagyunk; hogy valóban Ő uralkodik fölöttünk, hogy az igazságért meg tudunk halni; és hogy embertársainkat szeretjük azzal a szeretettel, mellyel Ő szeret minket. Az ünnep a kihirdetés után meglepő gyorsan népszerű lett. Némely helyen néhány év alatt. A hívő nép megérezte az ünnep időszerűségét és jelentőségét. Keresztény ösztönével megérezte az ellentmondást a hit és az élet között és az ebből származó súlyos következményeket. Érezte, hogy ha az ember kivonja magát Isten uralma alól, védelem nélkül marad, törvényen kívüli állapotba kerül, kiszolgáltatja magát az emberi szeszélynek és önkénynek. Helyénvaló, hogy ma, Krisztus Király ünnepén, a zsinat nagyon őszinte vallomását és nagyon komoly figyelmeztetését megszívleljük. Elsősorban mi, papok és ti, akik Krisztus felkent szolgái akartok lenni. Együtt kérjük a hűséges szolgálat kegyelmét. A kegyelmet, hogy éljük, amit hirdetünk, s hogy a bűnnel megsebzett emberiségnek segítsünk, hogy visszataláljon Krisztushoz és „meghódoljon az Ő szelíd uralmának“.
11
A híveitől búcsúzó püspök körlevele (1980. május 15-én) Tisztelendő Testvéreim, Szeretett jó híveim, Isten kegyelméből negyvenkettedik éve már, hogy boldogemlékű Vorbuchner Adolf püspök halála után 1938 szeptemberében mint apostoli kormányzó, majd ugyanazon év karácsonyán mint megyéspüspök akkori Szentséges Atyánk, XII. Piusz pápa rendelkezéséből egyházmegyénk kormányzását átvettem. Isten akaratát látva a kinevezésben, gyengeségem tudatában, de az Ő segítségében bízva fiatalos készséggel és odaadással vállaltam a feladatot: Non recuso laborem, Uram, ha néped számára még szükséges vagyok, nem utasítom el, vállalom a munkát. A haladó évek, közte a háború pusztításainak és a háború utáni átalakulások évei felettem sem múltak el nyomtalanul, próbára tették testi-lelki erőimet. Úgy tetszett Istennek, hogy többféle betegséggel is meglátogasson, amelyek szobámhoz kötnek, akadályoznak főpásztori kötelességeim teljesítésében. Ezért az utóbbi években ismételten kértem Szentséges Atyánkat, mentsen fel az egyházmegye kormányzásának terhe alól. Legutóbb a Szentatya küldöttének márciusi látogatása alkalmával. A Szentatya megértette helyzetemet, április másodiki hatállyal felmentett a kormányzás gondjai alól és ezt utódlási joggal kinevezett segédpüspökömre, Nagyméltóságú és Főtisztelendő dr. Jakab Antal püspök úrra bízta, s kegyes volt ezt velem személyes táviratban közölni. Fiúi hálával fogadtam intézkedését, amellyel lelkiismeretemet megnyugtatta és az egyházmegye zavartalan továbbkormányzásáról gondoskodott. Az ügyek intézése az utóbbi években amúgy is egyre inkább a segédpüspök urat terhelte, aki készséggel és hozzáértéssel volt mindig segítségemre. Azzal a megnyugtató érzéssel vonulhatok vissza, hogy az egyházmegye vezetése jó kezekben van. Új Főpásztorotokat fogadjátok szeretettel és készséges engedelmességgel tegyétek számára könnyebbé a kormányzás gondjait és felelősségét. Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül. Keresztény és emberi életünk alapja a hit és ugyanakkor számunkra őseinktől való drága örökség, amelyhez apáink hűségesen ragaszkodtak és amelyért sok áldozatot vállaltak. Ahogyan az Apostol tanítja, hit nélkül nem lehet senki sem kedves Isten előtt (Zsid 11,6). A hit tárgya a láthatatlan valóság és ezért mindig nehézséget jelent az embernek. A mai embernek különösképpen, amikor tudomány, kultúra, társadalmi élet egyaránt elfordult a hittől. Az idősebb nemzedék, amelyik átélte a háború borzalmait, és a sok változást, amelyen átment az emberiség élete, megtanulta, hogy aki Istent elveti, az könnyen megfeledkezik az emberiességről is, s hogy a világ állandó változásában csak a hit az, ami nem változik, amibe belekapaszkodhatunk. Az örökkévalóság a mi menedékünk - olvasható a marosvásárhelyi temető egyik sírkövén. A fiatalabb nemzedéknek nincs ilyen tapasztalata, és alkalma sincsen, hogy megismerje a hit alkotásait és értékeit. Bizalommal kérem a szülőket és papjaimat, úgy véssék be értelmükbe és szívükbe a hit igazságait, hogy a megtartó családi és otthoni környezetből kiszakadva se veszítsék el. A hitre építsék egyéni és családi életüket. Ezzel adják nekik a legdrágább örökséget. 12
ből kivetkeztette az idő, az élet kitérőt engedélyezett. A szelíd természetű, eszes és szorgalmas csíki fiú nem szalad egyenest a püspök-kijelölte papi pályán, Isten megpróbálja: beledobja a háború és a forradalom zűrjébe, s azután is szabadjára hagyja, hadd döntsön önmaga, győzze le a nehézségeket. Vállára vetett kaszával járja a határt, esténként, esős és napsütéses napokon együtt ül barátaival, közös terveket szőnek, sokat olvas, még többet töpreng. Látja a nagyfokú szegénységet, érti a sorsfordulat minden vonatkozását, s egy elkeseredett pillanatban kész Brassóban munkásnak is beállni. De nem végetlen a próba ideje: a meghívott ember nyugtalansága hamarost erőt vesz rajta, mind sorvadtabbak az érvek, melyek a várt lépéstől visszatartják, az idő sürgető, s az állandóan útrakész fiatal szentdomokosi férfias elhatározással visszatér Fejérvárra. Tudjuk, az Isten rendelte számára a tapasztalatszerzésnek ezeket az esztendeit, Ő akarta próbára tenni, mert a pap Márton Áronnal tervei voltak. Meglepő, ha távlatból nézzük azt a 14 esztendős papi pályát, melyet püspökünk bejárt. Mint ditrói és szentmiklósi káplán s vöröstoronyi expozitus megismeri a két egyházszervezetet: a székelyföldit és a szórványvidékit; mint marosvásárhelyi hittanár és régens, később mint ifjúsági lelkigyakorlatok vezetője fiúnevelő feladatokat lát el, s szoros kapcsolatba kerül a serdülő új nemzedék spirituális kérdéseivel; mint aulista s Majláth püspök bizalmasa közelről tanulmányozhatja az egyházkormányzat szerkezetét; mint főiskolás prézes és hitszónok alakító hatást gyakorolhat katolikus értelmiségünk friss évjárataira; mint az Erdélyi Iskola szerkesztője, a korszerű nevelés rendszerének alapjait fekteti le, s mint népszövetségi igazgató, egyetemes népszervező és -nevelő tervek valósításába foghat; végül mint kolozsvári adminisztrátor tanúságot tehet gazdasági érzékéről, s mint a kolozsvári Szent Mihály-egyház helyettes plébánosa, a városi hívőszervezés és -nevelés nehéz szerepét vállalhatja. Lehetetlen a megfoghatatlan tervszerűséget fel nem fedezni: ez az élet egy későbbi feladatra való felkészülés. A falusi és városi pasztoráció, az újszellemű ifjúságvezetés, az iskolán kívüli nép- és értelmiségnevelés, a spiri-
tuális és gazdasági élet kérdései s az általános egyházkormányzat feladatai nyíltak meg előtte, s Isten kegyelmével a kérdésekre feleletet adhatott, a feladatokat eredménnyel munkálhatta. A lelkes ember Márton Áron, a pap zúgolódás nélkül vállalta a vállaira tett nehéz életet. Felső parancs gyors iramra készteti, munkateret munkatérrel vált, de minden megbízás keretében rövid idő alatt egész feladatot teljesít. Mert: nincs megalázóbb a gazda nélkül hagyott félmunkánál, nincs keserítőbb a torzóba maradt kezdeménynél – tartja, s úgy cselekedett. Népe hagyományai kötelezték, a lélek és öntudat sarkallták, hogy a lehetőségeket erejéhez mért tökéletességgel kihasználja. A lelkes embert vallja eszményének, kit a meglátott cél ösztönöz: a munkát minden áron végbeviszi; nem, hogy visszariadna a részletek nehézsége láttán, de kész működése terét önként tágítani és kiszélesíteni – ráfordíthatjuk az Egyházmegyei Tanács ülésén elhangzott szavait: – akart és tudott munkát lelkesedésből, a nagy ügyek szeretetével vállalni. Az idő és energia akarata szolgálatába hajolnak, akarata pedig Isten ügyének s a meglátott népérdek szolgálatának eszköze. Érzi és tudja, hogy népünk életét megöli az ártalmas formalizmus; üres társadalmi keretek tartalom nélkül ásítanak; közérdekért meghirdetett lélektelen s vérszegény akciók fojtó pangással fenyegetnek; a közértelmesség s a feladatra való neveltség csak távoli vágy, de nem munkált célkitűzés. Népnevelési rendszerre, irányító nevelésügyi sajtóra s megfelelő intézményekre van szükség. A sopánkodás ravatalra juttat, ha életünk mélyéből a megújító források erőit nem fakasztjuk. A katolicizmus az örök elégedetlenség azzal, ami van és ahogy van; gyötrődés, hogy a világot jobbá tegye; hősies erőfeszítés, hogy lendülő öleléssel a földről az eget átfogja, a közömbös, anyagias földet a kifeszült lélek erejével az éghez közelebb rángassa. Beállhat-e tehát a katolikus pedagógia a sopánkodók és a jajveszékelők közé, akik állandóan szánalomra számító könnyeket pergetnek?... A katolicizmusnak a romokon, a sivár pusztaságban is építenie kell. Egyházmegyénk lelki arculatának széppé teljesedése, a katolicizmus megerősödése, hódító 3
Venczel József:
Márton Áron püspök életpéldája Márton Áron püspök csíki ember mondjuk, s ebben minden kifejezésre jut, mit elmondani akarunk. Tudjuk, hogy igen gyakran erőszakos határt vonni táj és táj között, különbséget tenni tájak emberei között, de Csíkot maga a természet tette külön tartománnyá, és a történelem egységessé formálta. Magas hegyek határolják minden égtáj felől, s a két útnak eredő folyó, az Olt és a Maros völgyében a lelkiség és a kultúra sajátos hagyományokat őriz. A történeti idők folyamán nem változik e föld kettős jellemvonása: székely és katolikus; a medencék ősi telepeinek életét legalább hat évszázadon át ismerjük, gyarapodnak, új rajokat bocsátanak ki magukból, népesítik az életteret, de töretlenül őrzik az ősök nemzetiségét és hitét, s az ezekből fakadt hagyományt és kultúrát. Zárt föld, sajátos nép. Ki innen származik s e nép fia, egy életen át hordozza és bizonyítja Csík százados, emberformáló hagyományait. Erdély új katolikus püspöke ott született és ott nevelkedett, hol régi templomkövek, omladékok még ma is beszélnek a magyar középkor műveltségteremtő erejéről, hol a szentegyházak hosszú sora ősi nyugatos kapcsolatok mellett bizonyít, s ahol ugyanakkor a néprajz szorgalmas kutatói népi műveltségünk legbecsesebb kincseit fedezik fel nap-nap után. Történelmünk sok hősiességről, a nép szívós akaratáról beszél, s a katolikusoknak felbecsülhetetlen példákkal szolgál. A XI-XII. században már erős alapokon nyugszik a csíki egyház ügye, a pápai tizedjegyzék 1332-33-ban virágzó egyházközségek sorát veszi számba. Két ízben idegen építőmesterek, olaszok és franciák jönnek Csíkba, s irányítják a magaslatokra tervezett templomok építési munkálatait. Ma románkori emlékek s csúcsíves egyházak hirdetik e kor áldozatkészségét, s a somlyói búcsú más vonatkozásban ugyancsak áldozatos cselekedet emlékét tartja fenn: a közösség életével volt kész hitét megvédelmezni. De elmondhatjuk ma is, mit a hitzavar századában Báthory András jelent Rómába büszkén: provincia Chyk catolicissima 2
est. Katolikus maradt, éspedig nem névlegesen, hanem öntudattal: az Egyház körül kialakult egy jellegében egészen sajátos népi katolicizmus, mely gazdagabbá és színesebbé tette a liturgiát, bővítette és gyarapította az egyházművészetet és irodalmat, áthatotta és áthatja ma is a nép szellemi életét. Hangsúlyozzuk újólag: ki innen származik s e nép fia, egy életen át hordozza és bizonyítja Csík százados, emberformáló hagyományait. Csíkszentdomokos, püspökünk szülőfaluja, a hagyományőrző ősi falvak sorából való. A pápai tizedjegyzék még régi pogánynevén emlegeti, Tarkő-nek mondja a Tarkő lábánál meghúzódó egyházközséget. Templomában a két bejárat és a sekrestye ajtókerete, meg a keresztelővíz-tartó ma is a nagy tatárjárás előtti szentélyre emlékeztet. Őrtálló telep a Csíki medence legészakibb pontján, a völgybe leiramló, sebesvizű Olt szűk völgyében. Nincs külön történelme: egy a csíki falvak közül, népe kemény és rendíthetetlen: századok óta küszködik a rossztermésű határral, viaskodik a szegénységgel, de bátran vállalja a nehézségeket, szereti a gyermeket, és bár ma a két Csík legszegényebb, de mégis a legnépesebb községe. A szülőföld három ajándékát hordozza magában püspökünk: a történeti zivatarokat átélő csíki katolicizmus útravalóul erős lelket adott, a Hargitán túl őrtálló nép acélos öntudatot, az életharcban fáradhatatlan község pedig bátor aszketizmust. Isten és a közösség hívása A csíkszentdomokosi legényke természetesen erről jó sokáig mit sem tudott; Somlyón és Csíkszeredában csak ismeretekkel gazdagodik; fejérvárt klerikus s büszkén hordja a kék köntöst, hiszen a szeredai iskolából maga a püspök hozatta ide, de a hivatás szavát még itt sem érti. Talán kint, a fronton szólal meg először a lélek figyelmeztetően, midőn magához hasonló gyermekemberek s deres hajú, gondterhes családapák közt – súlyos feladatokat teljesít. A fiatal hadnagy azonban zárkózott, és önmagáról nem igen beszél, de bizonyára sokat vívódik önmagával ekkor is, akárcsak az összeomlás után, otthon a gazdamunka idején s a rákényszerített pihenőév sok kitölthetetlen órájában. A kék klerikusköntös-
Az emberrel való sorozatos visszaélések indították a világot, hogy főként a második világháború után figyeljen az ember jogaira és méltóságára. Az egyházi Tanítóhivatalnak is az utóbbi évtizedekben egyik fontos tanítása az emberi méltóság. Krisztus a felebaráti szeretet parancsát odatette az Istenszeretet mellé a főparancsolatban. A hívő embernek Isten gyermekét és saját testvérét kell meglátnia embertársában, akkor is, ha másképpen gondokozik, mint ő, más nyelvet beszél és talán mások a vágyai és célkitűzései. Erre is sokszor rámutattam, amikor tanítottalak titeket és búcsúzóban ismét kérlek, tiszteljetek és szeressetek minden embert, elsősorban azokat, akikkel együtt éltek. Csak úgy fogjuk elkerülni a még mindig fenyegető háborús veszedelmeket, úgy fogjuk megtalálni az egyetértést és igazi békességet, ha őszinték vagyunk egymáshoz, nem félünk egymástól és kölcsönösen segítjük egymást életfeladataink teljesítésében. A testvériséget elsősorban magunk között, az Egyház közösségében kell megvalósítani. „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk“ - mondottam első püspöki körlevelemben és most is erre kérlek titeket. Legyen minden egyházközség igazi testvéri közösség. Az egyház akkor fogja vonzani a kívülállókat és akkor valósul meg a keresztény egyházak és közösségek óhaja és törekvése az összes keresztények egysége, ha rólunk is elmondhatják mint az első századok keresztényeiről: Nézd, ezek mennyire szeretik egymást. Amikor megválok az egyházmegye kormányzásától, búcsúzásom pillanatában tisztelendő testvéreimnek szívből köszönöm, hogy hivatali megbízásom ideje alatt testvéri türelemmel elviseltek, s gyarló utasításaimat legjobb belátásuk szerint elfogadták és követték. Külön köszönöm volt munkatársaimnak az engedelmességet, és az irántam tanúsított megértő jóságot. Köszönöm mindazok munkáját, akik egyházközségeinkben vagy egykori intézményeinkben az Egyház szolgálatában dolgoztak vagy dolgoznak, híveimnek hitükhöz és Egyházukhoz való ragaszkodását, templomainkról és papjainkról való gondoskodását. Minden jóakaratú embernek minden személyem iránti figyelmét és jóakaratát, amellyel főpásztori munkámat elősegítették. Mindnyájunk életére és további munkájára őszinte fohásszal kérem Isten áldását és segítségét. Mindazoktól, akiket hivatali megbízásom ideje alatt esetleg megbántottam, bocsánatot kérek. Főpásztori hivatalomból távozva megáldlak benneteket. Megáldom életeteket, családotokat, otthonotokat, munkátokat, gondjaitokat és minden jószándékotokat. A gyermekeket és az öregeket, a betegeket, a szenvedőket és a gyászolókat, és kérem az Úr Jézus Krisztust, hogy ígérete szerint maradjon mindig velünk és segítsen, hogy példája szerint minden körülmények között megvalósítsuk a mi életünkben Isten akaratát. Magamat imáitokba ajánlva mint első körlevelemben tettem, most is az Apostol szavaival köszöntelek Titeket, ahogyan azt minden szentmisében halljátok. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal. Ámen. Gyulafehérvár, 1980. május 15-én, Urunk mennybemenetele ünnepén. Márton Áron s.k. püspök 13
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK A szent keresztségben részesült: - Sánta Ákos, Ferenczi Hanna Kinga, Majláth Szilveszter, Szabó Armand István, Becsey Dorka, Sütő Barna, Artese Lehel Mihály, Szilágyi Bernadett Franciska, Van Dooven Richárd, Kotró Nándor Szentségi házasságot kötöttek: - Cherciu László - Veres Leila Ilona, Kovács Sándor - Kovács Gabriella, Pakucs Gábor - Madarász Erzsébet, Balogh Csaba - Szabó Éva, Nika Róbert Szakács Éva, Antalka Huba - Kerekes Ágota, Roncan Mihály - Debreczi Mária, Dulányi Balogh Szilárd - Banu Annamária Az Úr hazahívta: - Bogyó Rozália, Szabó László, Szabó Rozália, Gothár Imre, Bács Imre, Gergely Béla, Csomos Mária, Balázs Margit Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
PONGRÁCZ SZENT ISTVÁN áldozópap, vértanú szeptember 7. 1582-ben született Alvincen ősi erdélyi nemesi családból. 1602-ben jezsuita lett. Ausztriában, majd Kassán tanított és lelkipásztorkodott. Homonnáról a protestáns hadak előrenyomulásának hírére Kassára sietett az ottani katolikusok bátorítására. Kassán társa volt Kőrösi Márk és Grodecz Menyhért. Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni,
14
borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket, majd a szennygödörbe dobták a haldoklókat. 1620-ban kerültek maradványaik méltó helyre, az alsósebesi templomba, majd a hertneki várba. 1635-ben ólomkoporsóba zárva Nagyszombatba szállították az ereklyéket, és az orsolyita templomban temették el. Szent X. Piusz pápa 1905-ben boldoggá, majd II. János Pál pápa 1997-ben szentté avatta őket. Példája: Hitedet semmiképp sem tagadhatod meg! KISBOLDOGASSZONY szeptember 8. SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE Öröktől ki volt szemelve az Isten-anyaságra, ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott. Dávid nemzetségéhez tartozott, Joakimtól és Annától született (szept.8). Születésének sem a helyét, sem az időpontját nem ismerjük. Szent Józseffel, a szintén Dávid nemzetségéhez tartozó Jákob fiával jegyezték el (jan.21). Názáretben nevelték Jézust (Lk 1, 26), Jelen volt Fiával és annak tanítványaival Kánában egy mennyegzőn, Jézus első csodájánál (Jn 2, 1-12). Többször kísérte Jézust tanítói körútján, és a keresztfa alatt is ott állt. A haldokló Jézus János apostol gondjaira bízta (Jn 19, 25-27). Régi hagyomány szerint még 11 évig nagy szegénységben élt, majd boldog halála után fölvétetett a mennybe ( aug.15). Halálának helye az Olajfák hegyének tövében van, ott most bencés templom emelkedik. Gondolat: Mária mindannyiunk példaképe: az isteni Gondviselés útja beláthatatlan, hittel kell járnunk! Lapunk megjelenését támogatja a
Új évfolyam 77. szám
2005 szeptember - Szent Mihály hava
SEPSISZENTGYÖRGYI
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ 25 éve halott Márton Áron, Erdély nagy püspöke „Istenünk, Te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára.“
Fájdalmasan szép volt az a szeptember végi nap, a székesegyház búcsúünnepe, amikor a Püspök, az őrálló, népünk védője és tanítója a szentmisére hívó harang szavára elindult az örök liturgiára. Döbbenetes volt a hír, amely hamar bejárta Erdély minden települését. Márton Áron püspök meghalt. Nincs többé. S egyszerre nagyon árvának éreztük magunkat. Titkon azt reméltük, hogy bár nyugdíjba vonulva, talán a betegágyon, de még sokáig lesz közöttünk, hogy éles szemével kémlelje az Utat, bölcs tanácsaival támogasson s élettapasztalatát osztogassa még. De nem így történt. Az isteni Gondviselés hazahívta, oda, ahová próbálta
irányítani, vezetni székely népét, a rábízottakat. Hisszük azt, hogy Istennél közbenjár értünk. Halálának 25. évfordulóján kérjük, legyen vilgító jele életünknek. Tanítása, amelyből egy kis szilánkot most ízlelgethet az olvasó, mutasson nekünk utat, e megbolydult világban. Életpéldája legyen világító fáklya, hogy megtaláljuk újra az égbe vezető utat, s bátran léphessünk nyomdokaiba. Imádkozza ki a nagy püspök, hogy a székely porta, amelyet ő annyira szeretett, ne néptelenedjen el - gyermekkacagástól, imádságtól legyen hangos ismét szép Erdélyország. Járjon közbe az Égieknél, hogy őseink szent hitében, erkölcseiben megerősödjünk s megmaradjunk. Fakassza rügybe sorsunk vesszejét, hogy újra szép legyen Erdély földje s népe szent nép legyen. Szabó Lajos
