Április 15, 2016
Vol. 28, Issue 16.
A NYUGATI PART EGYETLEN MAGYAR NYELVŰ HETILAPJA
Price $ 2.00
ENGLISH PAGE - pg. 6
FÜGGETLEN KÖZÉLETI HÍRÚJSÁG
AMHIR.COM
AMERICAN HUNGARIAN JOURNAL WEEKLY NEWSPAPER Ma iled from Los Angeles, CA on Apr il 13th 2016. If the Fr iday issue has not been received by the following Tuesday, please ca ll (626) 765 - 4534.
Vasárnap vásárnap - népszavazás nélkül lett vége a vasárnapi boltzárnak Miután a Kúria az MSZP kérdését hitelesítette a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kérdésben és az ellenzéki pártok elkezdtek felkészülni a népszavazás kiírásához szükséges számú aláírás gyűjtéséhez, a kormány meglepetésszerűen azt javasolta a parlamentnek, hogy vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást. A kormány döntését Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter jelentette be. A módosítást a kormány nagyon gyorsan már el is fogadtatta a parlamenten is. A kormány úgy látszik megijedt a szocialisták által kezdeményezett népszavazástól a vasárnapi boltbezárás ügyében, és visszakozott: Rogán Antal a kormányülés szünetében tartott rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy körülbelül 24 óra leforgása alatt visszavonja a parlamenti többség a munkavégzési tilalmat, mert a legfontosabb az emberek véleménye. Bár a céljaikat jelentős mértékben elérték – mondta Rogán –, mégis úgy döntött a kormány, hogy visszavonják a vasárnapi munkavégzés tilalmát tartalmazó törvényt. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bejelentése szerint mindenben a hatályba lépés előtti helyzetet állítják vissza. Rogán azzal magyarázta a döntést, hogy a kormány számára fontos, hogy az emberek mit gondolnak, és bár sokan támogatták, még többen ellenezték a boltzárat a mérések szerint. „Fontosak az elemzések, fontosak a vélemények, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyan gondolkodnak erről az emberek” – ezzel igazolta Rogán, hogy a kormány azt javasolja, a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást. A kormánynak azt is mérlegelni kellett, hogy ha az ügyben népszavazásra kerülne sor, érdemes-e milliárdokat költeni a referendumra. A kormány meggyőződése szerint ugyanis van egy sokkal fontosabb kérdés is az asztalon, a Brüsszel által erőltetett kényszer-betelepíAbszurdnak nevezte a Fidesz frakcióvezetője, hogy az MSZP a tés. Ez ügyben az ország, a boltzár eltörléséért lépett fel, ugyanis a vasárnapi pihenőnap “ősrégi nemzet, sőt, a jövő nemzedékek baloldali követelés”. sorsáról kell dönteni. Ezért Az MSZP fellépése olyan, mintha a KDNP azt ünnepelné, hogy felelőtlenség lenne a vasárnapi sikerült a Bibliából kihúzni a szeretet szót – fogalmazott Kósa Lajos a munkavégzés tilalmáról a népszaköztévében. A szocialisták a multinacionális kereskedelmi láncok érdevazás a kormány szerint. keit szolgálják ki, “csak gratulálni tudok nekik” – tette hozzá. Megdöbbentek a döntésen Kósa szerint a boltzár visszavonását nem tartják vereségnek, bár az – Még alig telt el másfél óra a kudarc, hogy nem tudták meggyőzni az embereket egy olyan intézkekormánydöntés bejelentése óta, de dés helyességéről, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. már most munkavállalók hívnak A frakcióvezető a Kossuth rádióban is beszélt a döntésről. Ott azt minket, hogy milyen lépést tesz mondta, hiába helyes egy intézkedés, ha nem tetszik a választóknak. a szakszervezet, milyen demon“Nem bolsevikok vagyunk, hogy erővel csináljunk jót” – mondta Kósa strációt szervezünk – mondta Lajos. MTI Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) a vezetője. – Döbbenettel állunk a helyzet előtt. Nem is értem ezt az egészet A boltzár, a földpályázatok, és a bérplafon az Orbán-kormány – tette hozzá a szakszervezeti szimbólumai az ellenzéki párt szerint. Népakaratot akarnak kifejezésre vezető, akinek a szavaiból kitűnt, juttatni. Az MSZP budapesti elnöke népszavazás témáit a Fidesz-poli- hogy a kormány velük sem kontika szimbólumainak tartja: a föld a lopást, a bérplafon az urizálást, a zultált a döntés előtt. „Mi abban bíztunk, hogy az vasárnapi boltzár pedig a szabad döntést jeleníti meg. Kunhalmi Ágnes azt mondta: “a gazdáktól még a földet is elmúlt egy év eredményei alapján ellopják”, a fideszesek “kontroll nélkül” tömik a haverok, oligarchák és minimum egy népszavazásig eljut családtagok zsebét, a vasárnapi boltbezárás ügye pedig a szabad döntés a vasárnapi zárva tartás. Szerinszimbóluma, hogy az emberek akkor vásárolhassanak és dolgozhas- tem ez a kérdés megér annyit, hogy a társadalom döntsön róla. sanak, amikor akarnak. A képviselő szerint a népszavazás alkalmat ad arra, hogy az Személy szerint mellbe vágott, emberek kifejezzék véleményüket nemcsak magukról a kérdésekről, hogy ezt egyetlen tollvonással törölték el.” hanem az oktatás, az egészségügy helyzetéről is. A boltzár nemrég volt egyéves, Hozzátette: az emberek tudják, hogy mi a népszavazás tétje, és látszik, hogy a Fidesz fél a haragjuktól. A népszavazás mögött “nem 2015. március 16-án lépett Európa, vagy Brüsszel, nem Angela Merkel, de még csak nem is hatályba az erről szóló törvény. Soros György áll, hanem a magyar emberek, akiknek elegük van” Felmérések szerint a lakosság túl- fogalmazott, felszólítva a Fideszt, hogy “ne merjen megfutamodni a nyomó része elutasította a vasárnapi boltzárat. nol.hu népakarat elől”. MTI
Kósa: “nem bolsevikok vagyunk, hogy erővel csináljunk jót”
Népszavazással roppantaná meg a kormányt az MSZP
Mailing Address Ismét rontott Magyarország a demokrácia-rangsorban A demokratikus kormányzás minősége tovább romlott Magyarországon 2015-ben – közölte a Freedom House a Nations in Transit című éves jelentés legfrissebb, 2016-os kiadásában. A szervezet évente hét mutató – köztük a kormányzás demokratikus minősége, a korrupció, a média függetlensége és a civil társadalom állapota – alapján minősíti egy-egy állam demokratikus állapotát. Magyarország pontszáma idén 3,18 pontról 3,29 pontra esett a jelentés szerint, annak köszönhetően, hogy romlott a kormányzás demokratikus minősége. A kormány a Freedom House szerint a menekültválságot a politikai napirend alakításában korábban domináns pozíciója visszaszerzésére, illetve nacionalista és intoleráns közhangulat keltésére használta fel, az ilyen jellegű politikai döntések pedig ellentétesek a nemzetközi emberjogi normákkal, és aláássák a társadalom demokratikus működését. Visszalépett, illetve romlott az igazságszolgáltatás intézményrendszere és függetlensége is az ország nemzetközi kötelezettségvállalásaival ellentétes menekültjogi szabálymódosításoknak köszönhetően. De ebben a szervezet szerint közrejátszott még az Alaptörvényben rögzített rendkívüli állapot jogintézményének a „tömeges bevándorlás okozta veszélyhelyzet” kategóriájával való vélhetően alaptörvényellenes kiterjesztése és az is, hogy a kormányzati hatalommal szembeni intézményes fékek és ellensúlyok megszűntek pártatlan formában működni. A korrupció is súlyosabb probléma lett a számtalan nagy értékű közbeszerzéseket is érintő botrány következtében, ami a korrupció mértékének mennyiségi, nem pedig minőségi változására utal – tette hozzá a Freedom House. A szervezet szerint mivel a menekültválság előreláthatóan 2016 során is domináns szerepet fog betölteni mind a hazai, mind pedig az európai politikában, nem várható, hogy a Fidesz finomítani fog bevándorlásellenes retorikáján, különösképp, hogy más európai országokban is hasonló megoldások merültek fel a közelmúltban. “Ha azonban jelentősebb átrendeződésre kerülne sor a politikai közbeszédet illetően, jó eséllyel csökkeni fog a Fidesz–KDNP választói támogatottsága, részben a koalíció gyenge szakpolitikai teljesítményének, részben pedig az elmaradt oktatási és egészségügyi reformoknak köszönhetően” – írták. A Freedom House idei jelentése szerint idén már Bulgáriában is kedvezőbbek a demokratikus viszonyok, mint Magyarországon, de hazánkat a listán megelőzi a V4-csoport összes többi tagja (Lengyelország, Csehország és Szlovákia) is. Magyarország egyébként tavaly, hétévi zuhanás után a korábbi, konszolidált vagy szilárd demokrácia kategóriájából visszaesett a nem szilárd demokráciák közé a Freedom House értékelésében. hvg.hu
Újabb diplomáciai adok-kapok Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Neue Osnabrücker Zeitung című német lapban bírálta a magyar miniszterelnököt, a magyar migrációs politikát. A külügyminiszter kitért arra, hogy a magyar kormányfő találkozik a korábbi német kancellárral, és rejtélyesnek nevezte, hogy egy vérbeli európainak, mint Helmut Kohlnak “ilyen kétes alakokat kell fogadnia”. Hozzátette: ha Németország tavaly nyáron magyar módra reagált volna, “szögesdróttal és gumibottal, akkor az Európai Unió darabokra szakadt volna”. Az interjúban Jean Asselborn dicsérte Németország menekültpolitikáját. Szijjártó Péter azt írta, a magyar kormányt és a miniszterelnököt a magyarok egymás után másodszor választották meg nagy többséggel, a magyarok döntését a luxemburgi külügyminiszternek is tiszteletben kell tartania. Közölte, hogy Magyarország az illegális bevándorlási válság alatt kezdettől fogva ugyanazt az álláspontot képviseli: a külső határokat meg kell védeni, a szabályokat be kell tartani, ellenőrizetlen tömegek nem vonulhatnak végig Európán. Hozzátette: jelenleg már “Magyarország korábbi bírálói is elismerik, hogy a magyar megoldás működik”, az Európai Unió már a külső határok védelmére helyezi a hangsúlyt. “Felszólítjuk Jean Asselbornt, hogy fejezze be az európai szabályok betartása elleni lázítást” – zárta közleményét a magyar tárcavezető. MTI
HÍREK
Tűzszünet Szíriában - Putyint dícsérte az amerikai külügyminiszter John Kerry amerikai külügyminiszter egy TV beszélgetésben elismerte Oroszország szerepét a szíriai tűzszünet létrejöttében és az iráni nukleáris megállapodás létrehozásában. Sőt, Putyint intelligens, jó stratégának nevezte. Noha Amerika az elmúlt 1-2 évben ellenséges volt Oroszországgal szemben, a külügyminiszter szavai nem meglepőek annak tükrében, hogy az oroszok képesek voltak elérni valamit Szíriában 5 év polgárháború után, miközben korábban senki semmi érdemit nem tudott felmutatni. Nem mintha nem lett volna lehetősége rá magának Amerikának, de nem volt meg bennük a szándék, kifáradtak az afgán és iraki háborút követő sokéves békefenntartási kísérletben. Közben pedig megjelent, majd nagyra nőtt az Iszlám Állam. Ebben a hatalmi űrben lépett fel Oroszország tavaly ősszel, amikor a rogyadozó szír diktátort, Aszadot megtámogatva bombázni kezdte az Aszaddal ellenséges erők állásait. Kezdetben Amerika panaszkodott, hogy nem elsősorban az Iszlám Államra koncentrálnak a légicsapásokkal, de aztán a többiekkel összehoztak egy tűzszünetet, és azóta csak az Iszlám Államot bombáznak.
Ez már kivívta Amerika elismerését is, hisz sokkal jobban ők sem csinálhatták volna, anélkül, hogy ne legyen nagy emberveszteségük. Sőt, a múltban inkább az ő taktikájuk volt, hogy egy valamennyire is működőképes harcoló erőt, legyen az bármilyen véreskezű diktátoré, támogatni kezdenek, hogy legyűrje a még nagyobb gonoszt. Pontosan ez történt itt is: Aszad volt a kisebbik rossz, aki képes volt orosz támogatással nagy területeket visszafoglalni az Iszlám Államtól. Kerry elmondta, hogy először meglehetősen szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy mire juthatnak az oroszok Szíriában, hogy tudnának bármiféle fegyvernyugvást elérni. Most viszont, hogy tartósnak tűnik a fegyverszünet a kisebb ellenzéki erőkkel, az Iszlám Állam pedig zsugorodik, elismeri, hogy ésszerű stratégia volt Aszad támogatása. Így egyúttal megakadályozták, hogy Szíria teljes káoszba süllyedjen. A múlt hónapban már ténylegesen is javulni kezdtek az orosz-amerikai kapcsolatok, miután Kerry Moszkvába látogatott, volt tehát módja megismerni és megfigyelni az orosz elnököt. Hozzátette azért, hogy a
Páncélos dandárt küld az orosz agresszió ellen Kelet-Európába az USA Páncélos dandárt telepít Kelet-Európába az Egyesült Államok jelentette be közleményében az amerikai hadsereg Európában állomozó erőinek főparancsnoksága. Közleményében a főparancsnokság nem nevezte meg, hogy melyik országba telepítik a dandárt, de indoklásában leszögezte: a döntés az “orosz agresszió” miatt aggódó kelet-európai szövetségesek megnyugtatását szolgálja. A dandár telepítése 2017 februárjában kezdődik, az új egység kilenc havonta cserélődik - egy dandárban körülbelül 4500 katona teljesít szolgálatot -, és az egység minden egyes alkalommal modernebb felszereléssel érkezik. “A rotációk megszakítás nélkül zajlanak majd, s ezzel lehetővé válik, hogy folyamatosan jelen legyünk KeletEurópában egy páncélos dandárral” - szögezte le Laura Seal, a Pentagon egyik szóvivője. “Ez a haderőfejlesztési terv továbbra is demonstrálja erős és kiegyensúlyozott szemléletünket, hogy megnyugtassuk NATO-szövetségeseinket és partnereinket egy agresszív Oroszország árnyékában Kelet-Európában és másutt” - olvasható az amerikai védelmi minisztérium közleményében. Moszkva egyébként rendszeresen óva inti a NATO-t attól, hogy az orosz határok közelében jelentős szövetséges haderőt állomásoztasson állandó jelleggel. Egy ilyen haderő telepítését ugyanis az orosz vezetés az 1997-ben megkötött, a két fél közötti együttműködést szabályozó NATO-Oroszország alapokmány megsértésének tekintené. MTI
Április 15, 2016
Krím és Ukrajna kérdésében nem változott az amerikai álláspont, és azt is, hogy Amerika továbbra is csak Aszad nélkül tud elképzelni bármilyen tartós szíriai rendezést. Talán az utolsó hónapjait töltő Obamának már nincs ereje és elszántsága az irányváltáshoz, de a következő adminisztráció kibékülhet és akár stratégiai partnerségre léphet az oroszokkal. privatbankar.hu
80 százalékkal csökkent a menedékkérők száma Az EU-Törökország válságkezelési megállapodás életbe lépése óta 80 százalékkal csökkent az Égei-tengeren Törökországból Görögországba átkelő menedékkérők száma - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német újság az uniós határigazgatási ügynökség (Frontex) adataira hivatkozva. A Frontex kimutatása alapján a megállapodás előtt naponta átlagosan 1676-an érkeztek a görög szigetekre, azóta pedig naponta átlagosan 337-en. A FAS beszámolója szerint főleg Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és az uniós soros elnök Hollandia támogatja megállapodás végrehajtását és “csak két ország csinál úgy, mintha semmi köze nem lenne az egészhez: Magyarország és Ausztria” - olvasható a konzervatív német hetilap összeállításában. MTI
Kansasbe érkezett az első szíriai menekültcsalád Ahmad al-Abbúd feleségével és öt gyermekével együtt Jordániából ment az Egyesült Államokba. Ők az elsők, akiket Barack Obama amerikai elnök menekültprogramja keretében fogad be az ország. A szír férfi a Missouri államban lévő Kansas Cityből adott első nyilatkozatában háláját fejezte ki Jordániának, ahol három éven keresztül élt, amióta elmenekült a szíriai polgárháború pusztításai elől. A CBS televíziónak a 45 éves férfi úgy fogalmazott: készen áll az új életre az Egyesült Államokban. “Boldog vagyok, Amerika a szabadság és demokrácia hazája, vannak munkalehetőségek, jó az oktatás, arra számítunk, hogy jó életünk lesz itt” - mondta, majd hozzátette: készen áll arra, hogy családjával együtt beilleszkedjen az amerikai társadalomba. Obama idén szeptember 30-ig tízezer szíriai menekült befogadását vette tervbe. Ennek elősegítésére idén februárban Ammánban, Jordánia fővárosában az Egyesült Államok úgynevezett áttelepülési központot nyitott, ahol naponta mintegy hatszáz áttelepülni szándékozó szíriait hallgatnak meg. Miközben egy letelepedési kérelem elbírálásához általában 18-24 hónapra van szükség, addig az Obama-progam keretében érkező menekültek jóval gyorsabban, három hónap alatt megkaphatják az engedélyt. nol.hu
MEGRENDELŐ LAP
Megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: ……………………………………………………………..……........ Utca, házszám: ……………………………………...…..........………... Város, állam: ………………………………………………..........…….. Telefon: ………………………….....…
ZIP Code: …….....….......
Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534
ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve: ....................................
Zip kódja: ..............
Amerikai MAGYAR HÍRLAP
American Hungarian Journal * Weekly Newspaper
(USPS – 006 - 161)
Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 144. S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004
Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 E-mail:
[email protected] * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS
ATTILA - EDITOR
FŐMUNKATÁRSAK: FÖLDES TAMÁS, VOISIN ÉVA, Dr. FRIEDMAN ANDREW, Dr. CSETŐ ILDIKÓ, CLAIRE KENNETH (tb.) MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA
Előfizetés
csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $60. USD, fél évre $35. USD First class: Kanadába egy évre $100. USD, fél évre $60. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $160. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER – Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztõség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.
A Los Angeles-i
KÖZÉLET
EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453
Április 15., péntek este 7 órától
Előd László filmjének vetítésével egybekötött 83. születésnapi köszöntése. Filmvetítés: Tábori levelezőlapok Erdővárosból elhallgatott második világháborús események egy 40 perces dokumentum filmben. Készítették: Producer: ELŐD LÁSZLÓ Forgatókönyv, rendező-operatőr és vágó: VARGA ÁRPÁD ZSOLT (Hódmezővásárhely)
Április 22., péntek este 7 órától
Vegyünk vagy ne vegyünk vasárnap? Úgy tűnik, hogy a mai életforma nem egyeztethető össze egy ilyen korlátozással. A többé-kevésbé hétköznapi munkaidőben dolgozóknak leginkább mégiscsak hétvégén van idejük a vásárlásra, de ettől függetlenül is a legtöbben értelmetlen korlátozásnak élik meg, ha egy nap ki vannak szorítva az üzletekből. Ráadásul sokszor megjelentek a kígyózó pénztársorok is hétköznap esténként és szombaton, és ezek a szocializmus emlékét elevenítették fel. Az üzletek nem tudtak gazdaságosan átállni arra, hogy a néhány órás csúcsidőre sok embert alkalmazzanak. Magát a zárva tartást Magyarországon is, és korábban a nyugati országokban is azzal indokolták, hogy vasárnap minél többen ne dolgozzanak. Ezzel az a gond, hogy ha a boltokat be is zárják, még mindig sok embernek kell dolgoznia, nem lehet az éttermeket, cukrászdákat, kórházakat, erőműveket, vasutat stb. is bezárni. Vannak bizonyos szakmák, és a kereskedelem is ide tartozik, ahol a munkaidő eltér a többségétől. Volt egy másik érv, miszerint vasárnap az emberek ne vásároljanak, hanem foglalkozzanak bármi mással. Nos, ez már egy nagyon idejétmúlt felfogás, a 21. században senki nem viseli jól, ha az állam szabályozni akarja szabadidejének eltöltését. Aki vasárnaponként kirándulni szeret, ezután is fog, aki templomba akar menni, ugyanúgy megteheti. Igazából senkinek nem káros a vasárnapi nyitva tartás, és nagyon keveseknek nyűg csak. A többség örül neki. Jó dolog, hogy egy éves tesztelés után belátják ezt a döntéshozók. privatbankar.hu
Ezért kellenek az új stadionok
Orbán: a sport adja majd vissza Magyarország önbecsülését A sport és az önbecsülés fontosságáról beszélt Orbán Viktor a Diósgyőri Vasgyárak
Testgyakorló Köre (DVTK) új edzőközpontjának átadásán Miskolcon, a diósgyőri lab-
darúgó stadion szomszédságában megépült edzőközpont átadásán. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a sport adja majd vissza Magyarország önbecsülését, “ha összefogunk, ha van támogatás, ha elszántak vagyunk, akkor a világ bármely, nálunk nagyobb népével versenyképesek vagyunk, legyen az tudomány, kultúra, vagy éppen sport.” Önbecsülés nélkül sem az üzlet, sem a politika nem működik, amire szükségünk van, az a nemzeti önbecsülés, és ez Magyarországon a sportból jöhet, “mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László, Balczó András nemzete vagyunk” – mondta Orbán Viktor, megemlítve azt is: nem lehet a sportot – ami nemzeti ügy – pártalapon művelni. Akármelyik párthoz is tartozunk, mindannyian magyarok vagyunk és mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyarok sikeresek legyenek – tette hozzá. propeller.hu
Puskás - Egy este a legismertebb magyarról Érdekes történetek, videók - Előadó Aradvári László Valamennyi programunk előtt háromfogásos vacsora rendelhető Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába!
Tervezi-e a kormány magyar házak létesítését külföldön? Az elmúlt hónapok külföldi útjaim során számos alkalommal szembesültem azzal a problémával, hogy jelentős létszámú magyar közösségeknek nincs hivatalos Magyar Háza, ahol rendszeresen összejöhetnének és különböző rendezvényeken keresztül az elszakítottságban is élők kapcsolatot tarthatnának egymással. Többek között nincs állami fenntartású Magyar Ház Bristolban, Zürichben, Münchenben, de még a százezres magyar lélekszámú Londonban sem. Tervezi-e a kormány magyar házak létesítését külföldön? - tette fel a kérdést Szávay István, jobbikos országgyűlési képviselő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek. Válaszában Semjén Zsolt felsorolta azokat az ingatlanokat és felújításokat, amelyeket a magyar állam az elmúlt években a diaszpóra részére támogatott, így például ahogy a válaszában írta: “A torontói magyar közösségnek évek óta vágya volt, hogy a legnépesebb kanadai nagyvárosban ismét legyen Magyar Ház. Az erre a célra szolgáló mintegy 60 évig álló épületet a közösség évekkel ezelőtt eladta, ezért volt szükség egy új, nagyobb épület megvásárlására. Az új épület megvásárlásának és átalakításának költségéhez a Magyar Kormány 2015-ben mintegy 128 millió forinttal járult hozzá. Az argentínai, a brazíliai és az uruquayi magyar közösség nagy múltra visszatekintő Magyar Házakkal rendelkezik, amelyek felújításához, illetve fenntartásához a Magyar Kormány minden évben hozzájárul.” A miniszter a válaszában továbbá azt írta: “A külhoni diaszpóra szervezetek részéről folyamatosan érkeznek az igények további közösségi központok, magyar házak létrehozására, illetve felújítására. Ezeknek a kéréseknek a továbbiakban is lehetőségeinkhez mérten igyekszünk eleget tenni, az idei évben azonban nem tervezzük újabb magyar ház megnyitását. A Magyar Kormány a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar diaszpóra közösségek kulturális életük megszervezéséhez minden segítsége tmegkapjanak, az ehhez szükséges feltételeket a rendelkezésre álló anyagi források tekintetében biztosítja.” Bízom benne, hogy ez a hozzáállás a közeljövőben változni fog, a Magyar Házak ugyanis a diaszpóra mellett az egyre nagyobb számban külföldre vándorló magyarságnak is stabil bástyái lehetnének - írta válaszában Szávay István. jobbik.hu
Figyelem! Címváltozás! Az Amerikai Magyar Hírlap postacíme megváltozott! Az új cím: 144. S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 (az impresszumban is megtalálható) Kérjük kedves olvasóinkat a levelezés során a címváltozás figyelembe vételét!
Az újság egyes telefonszámai és email címei is megszűntek. Kérjük olvasóinkat és hirdetőinket a 2. oldalon lévő impresszumban található elérhetőségeinket használni! ELŐFIZETŐI AKCIÓ
a 2. oldalon.
Április 15, 2016
A HÉT VICCEI
Múlt heti rejtvényünk megfejtése: „-Kapcsold be a klímát, nehogy elolvadjon a kicsikém!”
Adóügyek és Könyvelés Személyi Társas Vállalati angol és magyar nyelven
Kassai Judit Certified QuickBooks ProAdvisor Office: 818.781.4645 Mobil: 818.522.6881
[email protected] www.futureartax.com
GEZA KOVATS Real Estate Broker BRA# 00896895 INGATLAN Residential & Commercial 31 éves gyakorlattal
CÍM: 44100 Monterey Avenue Suite 216 N-P Palm Desert, CA 92260 Tel. 760.836.9400 Fax: 760.836.9401 Mobile: 714.323.6443
[email protected]
REAL ESTATE, MANAGEMENT AND LOANS
EDITH CSERNI
Miklos CPA Magánszemélyek, vállalkozások egyedülálló igényeinek figyelembe vételével széleskörű adó-tanácsadási és könyvelési megoldásokat nyújtunk, kedvező áron! ADÓTANÁCSADÁS PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL GAZDASÁGI ÉS ÜZLETVITELI TANÁCSADÁS
1-866-397-6184 Email:
[email protected] Web: www.mikloscpa.com/hu
APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA Egyszeri hirdetés:
20 szóig: $10.-
(alkalmanként)
Real Estate Broker, Notary Public 01323276 - 0H27083
Többszöri (minimum 3X): 20 szóig: $9.- (alkalmanként) 20-30 szó: $12.- Ennél hosszabb
3% TELJES COMISSION INGATLAN ELADÁSNÁL PÉNZ VISSZATÉRÍTÉS INGATLAN VÁSÁRLÁS ESETÉN PROPERTY MANAGEMENT, LAKBÉR BESZEDÉS, KILAKOLTATÁS, ÚJ LAKÓ LEINFORMÁLÁS, BÍRÓSÁGI ÜGYEK INTÉZÉSE / NEM ÜGYVÉDI MUNKA PROPERTY MAINTANCE KÖLCSÖNÖK!!! 480 N. State St. #A San Jacinto CA 92583 Tel: 951-306-7930, Fax: 951-260-3568, Email:
[email protected]
szöveg méretre megbeszélés alapján
Április 15, 2016
JELIGÉS hirdetés: 20 szóig $12.- (alkalmanként) Lapzárta hétfő délben! Az apróhirdetést feladáskor kell fizetni. Posta útján történő megrendelés esetén kérjük a csekket mellékelni. Köszönjük!
APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ! Az újság előfizetői két előfizetői befizetés között egyszer, egy hétre ingyenesen adhatnak fel 20 szóig apróhirdetést. Az apróhirdetésben az előfizető telefonszáma és/vagy email címe jelenhet meg. Kérjük a megrendeléskor említse az “akciót”!
Idős személy gondozását, ápolását vállalja 50 éves nő.
Tel. : 818-357-8546
Keresek egy bentlakó hölgyet, aki főzni tud és vasalni egy személyre Kaliforniában, San Franciscótól 20 percre. Van külön szoba televízióval és fürdőszoba.
Hívjon este 6 után. Tel.: 415-261-7036
Balatonvilágoson igényes nyaraló kiadó maximum 6 főre májusban, júniusban, szeptemberben és októberben. 3 hálószoba, 2 fürdőszoba és gyönyörű kert. A Club Aligától kb: 5 perc gyalog.
Érdeklődni lehet a 310980-3426 vagy emailben:
[email protected]
- Rendőr bácsi, tessék gyorsan jönni! A papa meg a zöldséges már fél órája verekszik! - Fél órája? És miért csak most szólsz? - Azért, mert eddig a papa volt fölényben! *** Egy fickó sétál a sínek mentén, és egyszercsak beszorul a lába a sínek közé. Jön a vonat, fohászkodik a fickó: - Istenem, abbahagyom az ivást, ha kiszabadítod a lábam! Semmi nem történik. - Istenem, abbhagyom az ivást és a dohányzást is, ha segítesz! Semmi. - Istenem, abbahagyom az ivást, a dohányzást és a káromkodást is! Hopp, a fickó lába szabaddá válik, és épp csak el tud ugrani az elsuhanó vonat elől. - Istenem, már nem kell a segítséged, megoldottam egyedül! *** A rádió zenei kívánságműsorába betelefonál egy fickó: - Jó napot kívánok, egy lassú számot szeretnék kérni! - Rendben! Hééééééétszááááázkiiiiiileeeeeenveeeeeen-haaaaaaaat! *** A repülőn elromlik az egyik hajtómű, a pilóta rádión kéri az utasokat, hogy üljenek le, csatolják be magukat, kényszerleszállást hajtanak végre. A bejelentés után megkéri az egyik stewardesst, hogy ellenőrizze az utasokat: - Mindenki leült, és becsatolta magát? - Igen, már csak egy ügyvéd osztogatja a névjegykártyáját. *** A városszerte ismert zsidó nagykereskedő négyszintes, óriási villát épít. Az adóhatóság emberei annak rendje és módja szerint kiszállnak a helyszínre. - Mondja uram, miből tellett Önnek erre a palotára? - Tudják kérem, egy éjszaka álmomban megjelent nekem az Úr angyala és azt mondta: Menj ki a kerted végébe és áss! Találsz majd egy faládikában aranyat és drágakövet, építtess te annak az árán egy villát, mert az az Úrnak tetsző cselekedet. Az adóellenőrök kajánul mosolyognak: - Ez rendben is lenne uram, de nem tudna nekünk, akiknek nem ennyire erős a hitünk, valami kézzelfoghatóbb bizonyítékot mutatni? - De uraim! Hát itt a villa, nem? *** Egy kis faluban élő házaspár válni készül. Mindketten maguknak akarják a gyerekeket. A válóperes tárgyaláson a bíró mindkét felet megkérdezi, mielőtt a gyerekekről dönt. Az asszony azzal indokolja kérését, hogy ő hozta világra a két gyereket, ezért hozzá tartoznak. A bíró a férjhez fordul: - És magának mi a véleménye? - Bíró úr, ha én beteszek egy ötvenest a cukorkás automatába, és kijön egy marék cukorka, akkor az a géphez tartozik, vagy hozzám? ***
DR. SZABÓ GÁBOR ÜGYVÉD Szerződések * Végrendeletek * Autóbaleset * Personal Injury * Bűnügyek * Real Estate * Válás * Workman’s Compensation * Immigration LAW OFFICES OF GABOR SZABO 1875 Century Park East, Suite 600, Los Angeles, CA. 90067 Telefon: (310) 858-3842 * Fax: (310) 858-6861 E-Mail:
[email protected]
HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR
KULTÚRA
RENDEZVÉNYEI
Galamb József a Magyar Örökség Díj kitüntetettje 2016. március 19-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Örökség Díjakat, melyeket ez alkalommal hét kiváló személyiségnek, illetve szervezetnek ítélt oda Bírálóbizottság, köztünk Galamb Józsefnek, a Ford T-modell konstruktőrjének, az Óbudai Egyetem jogelődje, a Budapesti Magyar Királyi Felső Ipariskola tanulójának. A magyar teljesítmények folyamatos megnevezését és megjelenítését a Díj odaítélésével a Magyar Örökség és Európa Egyesület gondozza. A díjátadó ünnepséget Hámori József professzor, a Magyar Örökség Díj Bizottság elnöke nyitotta meg, majd a Díjbizottság tagjainak bemutatását, valamint a Muzsikás Együttes és Petrás Mária előadásának meghallgatását követően kezdődött meg a díjátadás. Magyar Örökség Díjat kapott az átvétel sorrendjében Petrás Mária, a Határok nélkül című műsor alkotóközössége, Galamb József, Deáky András, Dr. Kő Pál, Kubinyi Anna, valamint az Egymásért Alapítvány. Galamb József díjátadása során a laudációt Dr. Gáti József az Óbudai Egyetem c. egyetemi docense, technikatörténész ismertette. Előadása kezdetén hangsúlyozta: „Galamb József konstruktőri munkáját dicséri az 1908 októberében a Ford Motor Company szerelőcsarnokból első alkalommal kigördült Ford T-modell, a világ első népautója, melyből évtizedek alatt több mint 15 millió „Bádog Böske” készült, ahogy akkor becézték a szalagszerű szereléssel és gyártással készült gépkocsit.” Galamb József életét áttekintve azon részeket emelte ki, amelyek méltóvá tették arra, hogy a „Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumá-ba” bekerülhessen. A résztvevők bepillantást nyertek a legismertebb alkotásának születésébe: “A T-modell tervezése 1907-ben kezdődött és 1908. október 1-jére készült el az első típusváltozat. Az autó Otto-rendszerű négyhengeres motorjának legnagyobb teljesítménye 15 kW, legnagyobb sebessége 65 km/h volt. A Galamb tervezte bolygóműrendszerű sebességváltó működtetése két lábpedállal, szalagfékekkel és többlemezes tengelykapcsolóval történt. A növekvő megrendelés állomány kielégítésére kidolgozták a futószalag rendszerű gyártást. 1927. május 28-án gurult le az utolsó T-Ford a szerelőszalagról, összesen több mint tizenötGalamb József emlékszoba milliót gyártottak a világ első népautójából.” Gáti József a rövid méltatást az alábbiakkal zárta: „Négy évtizedes munkássága alatt a Ford cég 300 főt foglalkoztató kisüzemből az USA óriásvállalatainak egyike lett. 1955. december 4-én, 74 éves korában hunyta le örökre szemét az 1999. december 18-án Las Vegasban az „Évszázad autójának” választott T-modell főkonstruktőre. A Clevelandben megjelenő Szabadság című lap nekrológban búcsúzott tőle: „…Galamb József sírjánál hajtsuk meg az emlékezés zászlaját és búcsúzunk tőle azzal, hogy ő jó magyar volt mindig.” A Díjat Dr. Gazda István tudománytörténész, a Magyar Örökség Díj Bíráló Bizottság tagja adta át a család képviseletében Dr. Galamb Erzsébetnek, az intézményi képviselőknek, Horváth Zoltánnak, a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatójának, és Dr. Horváth Sándornak, az Óbudai Egyetem c. egyetemi tanárának, pro-dékánnak. Az oklevélre a következő információ került rögzítésre: „A Magyarországért Alapítvány kurátorai úgy határoztak, jeles bizottságot kérnek fel arra a célra, hogy együtt munkálkodva a „Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumát” létrehozzák. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által ezen szándék szellemében megerősített bizottság 2016. március 19-én a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DÍSZTERMÉBEN kinyilvánítja, hogy az arra méltó GALAMB JÓZSEFNEK, A XX. SZÁZAD AUTÓJÁNAK MEGSZAVAZOTT FORD T-MODELL FŐKONSTRUKTŐRÉNEK Gáti József a díjjal MUNKÁSSÁGA MAGYAR ÖRÖKSÉG, amiről ezen oklevél bizonyságot tesz. Galamb József nevét az Aranykönyv őrzi.” Az elismerő oklevél eredeti példánya az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (1081 Budapest, Népszínház utca 8.) kerül elhelyezésre a Galamb József Emlékszobájában. A díjátadó ünnepség zárásaként különdíj került átadásra. Makó Sports Lounge Városa Galamb József Díjat alapímagyar koktél-bár tott a város szülötte tevékenységét és alkotásait kutató, életművét ápoló és a közvélemény elé táró Nyitva minden nap személyiségek és szervezetek reggel 6-tól munkájának elismeréséül. A Díj éjjel 2-ig első alkalommal Magyar Örökség Díj ünnepséghez kapcsolódva Billiárd és Dart került átadásra: Dr. Gáti József technikatörténész részére a város versenyek nevében Halmányi Pál, a makói Billiárd verseny minden József Attila Múzeum ny. múzeum igazgatója nyújtotta át. szombat este 8:30-kor. Némethy Krisztina
Újpest
Karaoke este 9 után.
Cím: 14034 Vanowen Str., Van Nuys, CA 91405 Email:
[email protected] Web: www.ujpest.us
Ne várja meg,
Tel: (818) 780-6823 Fax: 818-786-3357
(323) 463-6376
amíg a szomszédja kiolvassa -
rendelje meg Ön is az Amerikai Magyar Hírlapot!
920 S. Olive Street, Downtown Los Angeles, 213.670.0005 www.hungarianculturalalliance.org
[email protected]
Április 16, szombat este 8 órától
Balázs Fecó - Évszakok előadói est Vendégei Gál Péter és Szűcs Antal Gábor A koncert után buli DJ Lakival Belépű: $25 (tagoknak $20) Étel, ital vásárolható Április 23-24 délután 12:30-tól 4 óráig
Előadás sorozat Vígvári Jánossal (Vigesz) Testünk a mi templomunk - Ön-gyógyítás Közreműködik T. Papp Ágnes költőnő Belépő: $20/előadás Mindkét előadás $30 (Magtár tagoknak $5 kedvezmény )
740 éve Muhinál győzték le a magyarokat a tatárok 740 éve, 1241. március 12-én a mongol (tatár) sereg fő ága betört Magyarországra, majd április 11-én Muhi mellett döntő vereséget mértek a magyarokra. A mongol nyelvet beszélő népek az Urálon túlról származtak. A tatár a 12. században egy jelentéktelen kis mongol csoport neve volt, de idővel a mongolok általános neve lett a történeti forrásokban. A mongol törzseket Temüdzsin, későbbi nevén Dzsingisz kán (”Világhódító”) egyesítette, ő alapította meg a mongol világbirodalmat. Átszervezte a hadsereget és a közigazgatást, előkészítve a környező földműves országok elleni hadjáratokat. Ezzel indult el a nomádok utolsó, egyben legnagyobb támadása a civilizált világ ellen. Dzsingisz kán elfoglalta Észak-Kínát, legyőzte a Kijevi Fejedelemséget és a kunokat. A mongolok mozgékony könnyűlovassággal, magas színvonalú hadvezetéssel rendelkeztek, tökélyre fejlesztették a fegyverforgatást. A mongol támadások rendszerint óriási pusztítással, tömeges emberirtással jártak együtt. Dzsingisz kánt harmadik fia, Ögödej nagykán követte a trónon. Ögödej folytatta apja hódító politikáját: 1235-ben elhatározta, hogy megtámadja a nyugati országokat, és a hadak élére Batut nevezte ki. Batu kán Dzsingisz unokája volt, az ő nevéhez fűződik a volgai bolgár állam, Kijev és a délorosz sztyeppe népeinek meghódítása. Batu kán 1241-ben Lengyelország és Magyarország ellen fordult. Magyarországon már tudtak a tatár hadjáratról, mert a keleten maradt magyarok felkutatására indult Julianus barát hírt hozott IV. Béla királynak a készülő támadásról. Amikor 1237-ben megpróbált visszatérni az általa Magna Hungariának nevezett magyar őshazába, csak Moszkvától valamivel keletebbre jutott, mert előző úti céljának területét a betörő mongolok időközben elpusztították. Egy levéllel tért haza Batu kántól, aki feltétel nélküli megadásra szólította fel a magyar királyt. A mongolok tovább folytatták előnyomulásukat nyugat felé. A magyarországi felkészülés azonban késlekedett. A Kárpátoktól keletre élő és megkeresztelkedett kunok 1239-ben a mongolok elől Magyarországra menekültek, miután IV. Béla király befogadta őket. A kunok segítséget jelenthettek volna, de a magyar urak megölték az (igaztalanul) árulónak tartott Kötönyt, a kunok vezetőjét. A kunok pusztítva-fosztogatva vonultak ki az országból. A gyilkossággal a főurak csak azt érték el, hogy gyengült az ország védelmére mozgósítható haderő. 1241. március 12-én a tatár sereg Magyarországra zúdult. A király elrendelte az általános felkelést, de az urak csak nehézkesen gyülekeztek. A döntő csatára a Sajó torkolatánál, a Muhi melletti pusztán 1241. április 10-éről 11-ére virradó éjszaka került sor. A mongol hadsereg 90 ezer harcosból állt. A magyar királyi haderő hozzávetőleg 50 ezer fegyverest számlált. A tatárok gyakorlatilag legyilkolták a védekezni képtelen magyar csapatokat. A csatát követően a tatárok elpusztították Pestet, fennhatóságuk alá vonták a Dunán inneni területeket, majd 1242 januárjában átkeltek a befagyott Dunán, és a Dunántúlon folytatták pusztításaikat. Nem sikerült azonban bevenniük Esztergomot, Székesfehérvárt és Pannonhalmát, mert nem voltak ostromgépeik. A király is menekülni kényszerült. 1241 áprilisától, csaknem egy év leforgása alatt a mongol sereg pusztítása nyomán az ország lakosságának 40-50 százaléka pusztult el, hatalmas volt az anyagi kár is. Meghalt Mátyás esztergomi érsek, Gergely győri püspök, több más főpap és előkelőség. A csatában szerzett sebeibe halt bele később a király öccse, Kálmán herceg, és IV. Béla király is alig menekült meg. A tatárok egy ideig még üldözték a Dalmáciába menekülő királyt, de azután - feltehetően a nagykán halálának hírére - kivonultak az országból. A történelem folyamán kevés olyan pusztítás érte Magyarországot, mint a tatárjárás idején. Ezért az ország újjáépítésében jelentős részt vállaló IV. Béla királyt méltán nevezték második honalapítónak. MTI
Április 15, 2016
English Page
AMERICAN
Hungarian Journal english .amhir.com
American-Hungarian Documentary Marks 60th Anniversary Of The Revolution This year is the 60th Anniversary of the Hungarian Revolution of 1956. Two AmericanHungarian filmmakers decided to record a documentary about the history of the world-famous uprising and personal life-paths of revolutionists by interviewing 100 Hungarian emigrants who fled to the USA after the revolution. Why is this so interesting? Because nothing like this has been recorded before. It is incredible because nobody has ever recorded life-path interviews about this generation like this, however 35 thousands of Hungarians has been emigrated to the USA in 1956. The archive of the interviews and talks will
be placed an American historical collection, so researchers can use it easily overseas. Réka Pigniczky and Andrea Lauer, the two filmmakers, are living in the Hungarian diaspora of the United States and both of them are descended from families who moved to the States after 1956. It is a “call” for the creators to collect and preserve the memories of the Revolution. Previously, Réka Pigniczky has already captured and successfully presented documentaries about Hungarian identity. Her film about her father’s story called ‘Hazatérés‘ was presented in Hungary, 2006. ‘Inkubátor’ shows the subculture of the Hungarian diaspora’s scouts in the USA and
their identity as well. “Our goal is to capture 100 interviews. We have already recorded 35 of them in six different cities of the United States and Hungary”, said the producer Réka Pigniczky. In Memory Project: Hungarian American Visual Archive, they would like to collect personal stories and they are interested about that how the participants subsisted the happenings and adventures. The project sponsored by the Hungary Initiatives Foundation, the 1956 Memorial Committee of Hungary and the American-Hungarian community, whicbh also offered 15 000 dollars by online fundraising. hungarytoday.hu
Hungarian Roots
Celebrities – artists, actors, musicians, sport stars and scientists – who have some Hungarian origin, yet only few would consider them as “par excellence Hungarians”. In many cases even the person concerned knows only very little about his or her Hungarian roots, while others are proud of their “magyar” background despite lacking the ability to say a word or two in the language of their parents or grandparents.
Don Shula, Miami Dolphins’ Super Bowl-winning American football coach Don Shula, one of the most successful American-Hungarian sport stars ever, was born in 1930 in Grand River, Ohio. His parents, Dániel Schula and Mária Miller, were of Hungarian origin, having immigrated when they were children. Don Shula, a deeply religious man throughout his life, attended elementary school at St. Mary’s, a private Catholic school in Painesville, since Mária (Mary) was a devout Catholic, while Dániel (Dan) converted to the religion when they married. Their son has always been aware of the family’s Hungarian roots, he can speak the language on a basic level. In the 1990s Don Shula even gave a brief interview in Hungarian Travel website Hoppa.com examined the prices of costs most typi- to ESPN Brasil correspondent cal of tourists – such as a cup of coffee, a jug of beer, a bottle of beer, André Adler. Don Shula had enjoyed a great dinner for two, a 3-kilometre taxi ride or a night in a hotel – in 46 playing career, however, he was countries with the aim of showing would-be travellers the best budget rather destined to become a big destinations. name in American football as a It revealed that, with regard to overall costs, Budapest is the cheapcoach. After coaching collegiate est and Dubai is the most expensive destination, with an average daily football, he was appointed head budget in the Hungarian capital amounting to 40.34 British pounds coach of the Baltimore Colts in (approximately HUF 15 000) as opposed to 278.92 pounds (almost 1963, leading the team to a 71HUF 110 000) in the Gulf city. According to the survey, the most expensive destinations after 23-4 record and an appearance Dubai are New York City, the African nation of Botswana, Marrakech in Super Bowl III. Moving to and Sydney, while the cheapest after Budapest are Tenerife, Bangkok, the Miami Dolphins before the 1970 season, he became the first Ha Noi and Cape Town. Budapest was also ranked among the cheapest cities in almost all NFL coach to win 100 games separate categories; as for hotel prices, for example, it came first with in 10 seasons. In 1972–73, the an average of 23.23 pounds (about HUF 9000), ahead of Bangkok, Dolphins became the first and Tenerife and Faro. Although the prices of food in Budapest are not only team to go undefeated among the ten cheapest, a bottle of wine is cheaper only in Faro, through an entire season and the Portugal, while the Hungarian capital has the seventh-cheapest beer playoffs, culminating in a Super Bowl victory. The Dolphins among destinations featured on the list. hungarytoday.hu won it all again the following year, and twice reached the Super Bowl again before Shula retired after the 1995 season 8530 Holloway Dr. #102 with an NFL-record 328 wins. W. Hollywood, CA 90069 hungarytoday.hu
ANGYALFI RENT- A-CAR AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON A. Suzuki Swift 1.0 manual B. Fiat Punto 1.2, Opel Corsa 1.2, Suzuki Swift II 1.3 manual, air.c C. Suzuki SX4 1.5 manual, air.c D. Opel Astra 1.4 manual, air.c E. Honda City 1.5, Chevrolet Aveo 1.6 automatic, air.c
150 usd/hét 190 usd/hét 220 usd/hét 250 usd/hét 270 usd/hét
Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval. Repülőtéri átadással és átvétellel Bécsben is (plusz költség).
Toll free: 1-888-532-0168 Tel.: 011-36-30-934-2351, Tel./fax.: 011-36-25-411-321 Email:
[email protected] Web: www.angyalfirentacar.com
Budapest Named World’s Cheapest Travel Destination
DUNA Travel
Spa, Hotel foglalások Kocsi bérlés Kedvezményes repülőjegy árak
HAJÓUTAK BÁRHOVÁ A VILÁGON
Hívják ZSUZSÁT TEL: (310) 652-5294 FAX: (310) 693-5320 1-888-532-0168
[email protected] Április 15, 2016
FA R M E R S 21st Century
insurance customers
AUTO * HOME * LIFE Gets You Back Where You Belong
C A L L & S AV E U P T O 18 % O N YO U R H O M E O W N E R S D I R EC T * N O B R O K E R F E E
CALL FOR FREE QUOTE
818
981- 8424
Sokol Insurance Agency * Lic # 772323
KULTÚRA Csárdáskirálynő jubileumi operettgála a Szoboszlai Színház előadásában
Éljen a szerelem! A Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház április 30-án „Éljen a szerelem” címmel (tehát az eredetivel) emlékezik meg a Csárdáskirálynő magyarországi bemutatójának 100. évfordulójáról. E mondatból kitűnik: nem a teljes operettet tűzik műsorra, hanem a legnépszerűbb dalokat-kettősöket hallhatjuk vidámnak ígérkező keretműsorba ágyazva. Az előadást Antal Tímea rendezi, aki nemcsak a színház igazgató-helyettese, de az eddigi produkcióik egyik szereplője, tavaly pedig a - a Lili bárónő előadásakor - a rendező munkatársa volt. Vele beszélgetünk a közelgő előadásról: - A társulat eddig három operettet mutatott be sikerrel, a Mágnás Miskát, a Marica grófnőt és a Lili bárónőt, de bravúros előadás volt a Minden jó ha jó a vége című vidám-zenés összeállítás is. Kérlek, beszélj az Éljen a szerelem című előadásról! - Méltóan szeretnénk megünnepelni azt a százéves nagyoperettet, amely világszerte ismertté tette a „monarchiás életstílust” és a magyar virtust. Nem a teljes Csárdáskirálynőt adjuk elő, hanem a fülbemászó áriáit, andalító kettőseit és az eredeti szövegkönyv alapján ízelítőt kínálunk a legérdekesebb jelenetekből. A jeleneteket keretjátékkal, Varsányi Csaba díszlettervező, Antal Tímea humoros és izgalmas anekdotákkal kapcsoltuk össze, rendező és Kiss Erzsike koreográfus úgy, hogy olyan története legyen a gálaműsornak, amelyben érvényesül a Csárdáskirálynő napjainkban is közkedvelt témája, a szerelem diadala. A keretjátékban megszemélyesítjük Lehár Ferencet és Kálmán Imrét, majd utalunk a darab megszületésének korára. Néhány dallam felcsendül a Cigányprímásból és az Ördöglovasból is, lesz több vérpezsdítő tánc és igazi magyaros mulatozás. Humorral, az előadás látványvilágával és az operett csodálatos muzsikájával szeretnénk elterelni a nézők figyelmét a hétköznapok gondjairól. Fontosnak tartom, hogy olyan érzelmeket közvetítsünk, amelyek szárnyakat adnak a boldogság utáni vágyaknak és választ a mindannyiunkban felmerülő örök kérdésekre az erkölcs, a tisztesség, a barátság vagy a szerelem terén. A Csárdáskirálynő dalait tolmácsolva mondjuk el mindazt, amit máskor suttogva is félünk kimondani. Higgyük el, hogy nemcsak túl az óperencián, de a mindennapi életben is boldogok lehetünk ha képesek vagyunk elhinni a librettó íróinak, Stein Leo és Jenbach Béla száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatát: “van édes boldogság minden szál kis virágban”. Hit, remény és szeretet... De az operett Feri bácsija szerint az életben kísértés, hódítás, szakítás, mámor és kín is van, amelyek fölött mégiscsak a szerelem diadalmaskodik. Szóljon ez az ünnepség a jóság, a tisztesség és a szerelem győzelméről! - Úgy hallottam, hogy nemcsak rendezed az előadást és nemcsak szerepelsz, hanem te írtad a keretjátékot és válogattad ki a jeleneteket. Már gyermekként eljegyezted magad a színházzal? - Tudatosan nem, de jól érzem magam a színház világában. Diákkoromban rendszeresen megnéztem a nagyváradi és a kolozsvári színház előadásait. Kaliforniában és Európa számos nagyvárosában is gyakran járok színházba, de számomra a legnagyobb élményt a régi stílusú magyar nyelvű előadások nyújtják. Egy évvel ezelőtt álmaimban sem gondoltam, hogy egy nagyszínpadi előadást rendezek. Tavaly Magyarországon töltöttem a szabadságomat és megnéztem néhány előadást. A Csárdáskirálynőt ünnepelte az ország, ez késztetett a mostani előadásunkra. - A kerek évforduló indokolta tehát, hogy Kálmán Imre örökbecsű operettjét ti is műsorra tűzzétek? - Igen, a kerek évforduló az egyik ok. Világszerte megünneplik a Csárdáskirálynő millenniumát, az ünnepségsorozatból a mi társulatunk sem maradhat ki. Ez az operett ismertette meg a világgal a magyar életstílust, a mulatós kedvet, a jó hangulatot. Korhűnek szánjuk a díszleteket és a jelmezeket is. Köszönetünket és hálánkat szeretnénk kifejezni Szoboszlai Sándornak, előadásaink producerének, aki szívvel-lélekkel segíti és támogatja munkánkat, ő évtizedek óta meghatározó személyisége a Los Angeles-i magyar színjátszásnak. Sanyi bácsinak dedikáljuk ezt az előadást, hiszen régi vágya, hogy a Csárdáskirálynőt bemutassuk a Los Angeles-i közönségnek. Ha a teljes darabbal nem is, de az összeállításunkkal szeretnénk örömöt szerezni Sanyi bácsinak, Schaffer Anikónak és a közönségnek egyaránt. Olyan nagy az érdeklődős, hogy a délutáni előadásunkra már hetekkel ezelőtt Próbaszünet a Magyar Házban minden jegy elkelt. Akiknek nem jutott jegy, azoknak matiné-előadást is tartunk 30-án, kora délután fél egykor. - Olvashattuk hogy a társulat huszonhárom színésze vesz részt az előadásban. Mondanál valamit a szereposztásról? - Igyekeztem úgy válogatni a részleteket és a dalokat, hogy minden fellépő vágya szerinti lehetőséget kapjon. Operettgáláról lévén szó ez könnyen megoldható: új szerepeket találtunk ki, így két-két Szilviánk és Stázink, több Bónink is lehet. Ennek is köszönhető, hogy valamennyien örömmel vesznek részt a csapatmunkában. De több olyan jelenetet és táncot is beiktattam az előadásba, amelyekben egyszerre többen szerepelhetnek. Arra törekedtem, hogy minden közreműködőnk személyes sikerként élje meg a produkciót. - Mindenki, mondod. Nem lenne értelme név szerint említeni a résztvevőket. Gondolom az eddigi előadások szereplőinek az idén is tapsolhatunk, de találkozhatunk-e más művészekkel is? - Mind a szereplők, mind a támogatóink megérdemlik, hogy név szerint felsoroljuk őket a plakátunkon és szórólapjainkon. Megtettük. Ezúton is hálásan köszönöm a társulat minden tagjának az odaadó munkát, amelyet e produkció sikeréért tesznek. Olyan emberek ők, akiknek egyik legnagyobb kincsük a kultúrájuk, és okkal büszkék is rá. Néhány, nálunk korábban nem látott énekes és színész is bemutatkozik. Szeretettel köszöntöm körünkben a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas prózai színésznőt, Székely Csillát és Orcsik István tehetséges bariton énekest, aki a Csárdáskirálynő egyik legnépszerűbb szerepében, mint Miska mutatkozik be. Elismerés illeti Jason M. Saunderst és Karl Waechtert, akik magyarul még nem beszélnek, de mint táncosok és statiszták aktívan részt vállalnak a magyar kultúra, a magyar virtus népszerűsítéséből. Öröm számunkra, hogy a Kárpátok Néptáncegyüttes tagjai és a San Fernando Völgyi Magyar Református Iskola diákjai is fellépnek. A társulat valamennyi tagja énekel is, táncol is. Külön köszönet Kiss Erzsikének, a táncok koreográfusának lelkes munkájáért, valamint Varsányi Csabának, aki ez alkalommal is a díszletek tervezője, amellett egyik táncunk koreográfusa. Szeretettel várjuk budapesti vendégművészeinket, Pankotay Pétert, a gálaműsor Edvinjét, meg Ruzicska László színművészt. Hasonlóképp nagy szeretettel várjuk színházkedvelő közönségünket és barátainkat, akiknek ez alkalommal is szeretnénk maradandó élményt nyújtani. (földes)
Dél-Californiai Amerikai-Magyar Club, Inc. 992 San Bernardino Ave, Rialto, CA PO Box 990, Bloomington, CA 92316 Tel: 909-873-1081
Anyák Napi Bál 2016 május 1-én déli 12 órától Belépő ebéddel: $15 Gyermekjegy ebéddel: $5 A legfiatalabb és legidősebb édesanyát megajándékozzuk! A kitűnő szórakoztató és tánczenét Baky Józsi szolgáltatja. Énekel: Semegi János. A kitűnő ebédről Cserni Erzsike gondoskodik. Mindenkit szeretettel várunk tagjainkat, barátainkat, valamint minden pártolónkat a Clubunk helyiségeiben. Sorsolás! Ajtódíjak!
Ha a megszokott helyére igényt tart, helyfoglalás feltétlenül szükséges az alábbi telefonszámok egyikén.
951-769-6080 * 951-679-1995
Tisztelt színházszerető barátaink Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az április 30-i délután 5:30-ra meghirdetett előadásunkra minden jegy elkelt. A nagy érdeklődésre való tekintettel, április 30-án, szombaton két előadást tartunk. Az újonnan kitűzött előadás időpontja április 30., szombat 12:30, ami egyben a színtársulat megszakítások nélkül tervezett főpróbája. Jegyvásárlás ügyben és bővebb információért kérjük hívják Schaffer Anikót a 818845-8316-os telefonszámon. Jegyek a kora délutáni előadásra 30 dollárért vásárolhatók. Szívélyes üdvözlettel, a Szoboszlai Színtársulat
Megjelent! Az operettgála szünetében megvásárolható
Megjelent Földes Tamás erotikus-pajzán új regénye, az „Egy fiú, két lány meg egy asszony”, valamint „Az arc – fedőneve Francoise” című regényének második, javított kiadása. Az író – lapunk főmunkatársa – az operettgála szünetében új és korábbi könyveit a színház előterében dedikálja.
Április 15, 2016
HOROSZKÓP
ÉLETMÓD
Heti horoszkóp ápr. 15. - ápr. 21.
astronet.hu
Kos (III. 21 - IV. 20.)
Mérleg (IX. 24 - X. 23.)
Maradjon higgadt, így lassan rendbe hozza majd a dolgokat. Miért keres bűnbakokat? Ettől csak felmegy önben a pumpa! Pénzügyei a héten nem túl kedvezőek. Felejtse el most a költekezést! Ha észrevette, hogy felszedett pár kilót, akkor itt az ideje jobban figyelni rá, hogy mit eszik. A hét meglepetése egy szuper ajánlat. Vétek lenne kihagyni!
A hét bolygóhatásai megújulást ígérnek szerelmi életében. Ha még szingli, a hét közepétől mágneses kisugárzása bombaként hat az ellenkező nemre! Ha párban él, szerelmük egy teljesen új dimenzióba lép. Ugye milyen jó mindent rózsaszínben látni?
Bika (IV. 21 - V. 20.)
Skorpió (X. 24 - XI. 22.)
Belső démonaival vív harcot a héten. Úgy érzi, hogy egyedüllétre van most szüksége. Nem is várhatja problémáira másoktól a megoldást. Egy kellemes séta a szabad levegőn csodákra képes! Azért ne feledkezzen meg a barátairól sem! Nem muszáj megosztani velük lelki baját. Ha mégis kimozdul, akkor hozza a legjobb formáját.
Miért bonyolítja néha túl a dolgokat? Az egyszerűséggel most óriási sikereket érhet el! Egy szórakozás vagy egy kiruccanás során kiváló üzleti barátságokat köthet. A hétvégére nyugodtan tervezzen egy kis szabadtéri programot párjával. Mindketten jól érzik majd magukat!
Ikrek (V. 21 - VI. 21.)
Nyilas (XI. 23 - XII. 21.)
Ne idegeskedjen feleslegesen mindenen a napokban! Észre sem veszi, mi az igazi probléma. Eláruljam? Túlságosan belefeledkezik a munkájába! Itt az ideje, hogy egykét dolgot más fontossági sorrendbe helyezzen az életében. Nagyobb hangsúlyt kéne fordítania a pihenésre és a szeretteire. Hiszen a szeretet az ereje legfőbb forrása!
Ez a hét vidámságban és nyugalomban telik. Pezseg önben az energia, jól gazdálkodik az idejével, így sokat lehet szeretteivel. Olyasvalakinek nyújt segítséget, aki örök életre hálás lesz önnek. Szinte szárnyal a héten! Pozitív hozzáállásával könnyedén veszi az akadályokat. Egy kicsit azért legyen óvatos: nem kéne átesni a ló túloldalára sem!
Rák (VI. 22 - VII. 22.)
Bak (XII. 22 - I. 20.)
Ezen a héten pozitív energiáinak nagy hasznát veszi. Mindenkit jókedvre is derít a környezetében. Ugye Ön is tudja, hogy nem a ruha teszi az embert? Sokkal fontosabb, hogy ki rejtőzik alatta! Ne aggódjon ezért külseje miatt! Ha elutazna valahova, most ideális az időzítés. Így legalább elfelejtheti azokat a rosszakaróit, akikről a héten szerzett tudomást.
Kedves bak, a szerelem nem játék! Hiába gondolja, hogy egyedülálló és csak kellemesen kikapcsolódnak néha ismerõsével. Ez már rég több, mint játék! Végre rájön, hogy akit eddig keresett, az mindvégig ott állt az orra elõtt!Most végre ezt mindketten felismerik! Persze az egész mégis a játékosságtól lesz még csodásabb. Ezt is mindketten tudják.
Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.)
Vízöntő (I. 21 - II. 20.)
Ez a hét a kapcsolatokról és az utazásról szól! Trombitálja össze az ismerőseit! Ugye ön is tudja, hogy a spontán összejövetelek sülnek el mindig a legjobban? Önök együtt egy igazán remek csapatot alkotnak! Kicsit túl is hajszolta magát az utóbbi időkben. Egy kis pihenés, lazítás csodákat tehet önnel.
Ezen a héten önre mosolyog a szerencse. Egy kis pénznyeremény? Netán egy utazást nyer? Bármelyik legyen is, mindegyik örömmel tölti el. Ha autóba ülne, azért legyen óvatos a héten! Némi átmeneti feszültség is van a levegőben! Ha ön szülő, ne legyen most túl szigorú gyermekével! Nem érdemes elrontani remek kapcsolatukat egy apróság miatt.
Szűz (VIII. 24 - IX. 23.)
Halak (II. 21 - III. 20.)
Ez a hét minden tekintetben kedvező Önnek:magánéletében is szerencsés, párkapcsolatában is jól érzi magát. Az üzleti életben is számtalan kiváló lehetőségből válogathat. Befolyásos támogatókat szerezhet magának. Ne fukarkodjon ezért kreatív ötleteivel! Ha teheti, kerülje a nézeteltéréseket! Kár lenne hagyni, hogy lehúzzák a remek hangulatát!
Ezen a héten önre mosolyog a szerencse. Egy kis pénznyeremény? Netán egy utazást nyer? Bármelyik legyen is, mindegyik örömmel tölti el. Ha autóba ülne, azért legyen óvatos a héten! Némi átmeneti feszültség is van a levegőben! Ha ön szülő, ne legyen most túl szigorú gyermekével! Nem érdemes elrontani remek kapcsolatukat egy apróság miatt.
MEDVEI LAW GROUP, APC. www.medveilaw.com * (213) 984-4013 Dr. Adrien Medvei, ügyvéd és Dr. Sebastian Medvei, ügyvéd * Bevándorlási ügyek * Üzleti vízumok és zöldkártya, * Családi zöldkártya * Állampolgárság * Autó baleset és más sérülések
* Válás * Gyermektartás * Üzleti perek * Bérkövetelési perek * Hagyaték tervezés (trust) * Hagyatéki perek * stb.
Ügyvédeink összesen több, mint 21 éve sikeresen képviselik ügyfeleiket.
3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010
Április 15, 2016
Fáj valahol? Nem kell mindig gyógyszer! A fájdalom sajnos része mindennapjainknak, és bizony vannak olyan kellemetlenségek, amelyek miatt nem éri meg gyógyszert bevenni. Megmutatjuk, mi segíthet a bogyók helyett. Káromkodjon! Ha legszívesebben szitkozódna, mert belerúgott valamibe, tegye meg bátran! Brit kutatók szerint a káromkodás akár 35 százalékkal is képes növelni a fájdalomtűrésünket: ennyivel hosszabb ideig tudták a jeges vízben tartani a kezüket azok az önkéntesek, akik káromkodhattak, mint azok, akiknek csendben kellett maradniuk. Nézegessen rokonokat! Ha a szeretteiről készül fényképeket nézeget (például a telefonján) egy kellemetlen vizsgálat előtt, a fájdalom sokkal elviselhetőbbé válik. A kedves, ismerős arcok látványa ugyanis olyan hormonális hatásokat indít el a szervezetünkben, melyek a fájdalmat is csökkentik. Fantáziáljon! Lehet, hogy a szex a legutolsó dolog, amire a fájdalom közben gondolunk, de amerikai kutatók szerint mégis érdemes fantáziálni egy kicsit. Dr. Hamid Hekmat szerint, aki egy kísérletet végzett el a témával kapcsolatban, a szexuális fantáziálás ellazít, csökkenti a stresszt és az idegességet, és emellett természetesen a fájdalmat is. Lélegezzen! Nem véletlenül tanácsolják, hogy ha valaki nagyon ideges, vegyen egy mély levegőt. Azok, akiknek a légzése lassú, mély és egyenletes, kevesebb fájdalomról számoltak be egy kísérlet alatt, mint azok, akik kapkodva vették a levegőt. Egyrészt, a lassú légzés segít “kikapcsolni” a szervezet stresszreakcióját, másrészt, ahogy figyelünk a légzésünkre, kevésbé koncentrálunk a fájdalomra. Szuggerálja magát! Ne úgy készüljön fel egy beavatkozásra, például egy fogorvosi kezelésre, hogy borzalmas fájdalmakat fog átélni - inkább álljon úgy hozzá, hogy érezni fog valamennyi fájdalmat, de az kibírható lesz. A Wake Forest University egy kísérlete alapján ugyanazt a típusú fájdalmat sokkal jobban bírták azok, akinek azt mondták, hogy a fájdalom enyhe vagy közepes lesz, mint azok, akik úgy tudták, hogy a fájdalom közepestől erősig terjed majd. Nézegessen szép képeket! Akár a festményeket, akár a fotókat részesíti előnyben, ha a szemének kellemes a látvány, akkor a fájdalma is csökkenni fog - állítják olasz tudósok. Egy kísérlet résztvevőit fájdalmas szúrásoknak vetették alá, miközben olyan képeket nézhettek, melyeket előzőleg a szép, semleges vagy csúnya kategóriába soroltak. Amikor olyan képeket nézhettek, amelyek tetszettek nekik, a résztvevők fájdalomérzete egyharmadával csökkent. hazipatika.com
Magányjárvány pusztít a városokban A legújabb kutatások szerint a magányt ugyanolyan rizikófaktorként kellene kezelni, mint az elhízást vagy az alkoholizmust. Moszkvától New Yorkig a városlakók egyre nagyobb számban élnek elszigetelten többmilliónyi ember társaságában. Kör- és kórkép a modern technika és az urbanizmus vívmányait élvező és egyben elszenvedő nagyvárosiakról. Papa, érdekesek a városok? – Szerintem nem túlságosan. – Akkor miért építenek az emberek városokat? – Félnek a magánytól. – A városban nincs magány? – Ott van csak igazán. Csak nem lehet észrevenni – Szergej Vasziljevics Lukjanyenko orosz író szavainak üzenete a mai városlakók számára mindennapos valóság: a krónikus egyedüllét olyannyira elterjedt, hogy ma már a szociológusok is arra figyelmeztetnek, hogy a magány a korai halálozások első számú rizikófaktorai közé emelkedett. John Cacioppo neurológus 2015-ös tanulmányában – amely hetven tudományos publikáció eredményeire építve a magány kérdését járja körbe egészen a nyolcvanas évekig visszamenőleg – a szociális izolációt az éhség vagy a fájdalom érzetéhez hasonlítja, és annak elsődlegesen negatív élettani hatásait emeli ki: a magányos embereknél 45 százalékkal nagyobb az esélye a korai halálnak, 64 százalékkal veszélyeztetettebbek az időskori demenciával szemben, a dohányzással szinte egyenértékű, az elhízásnál pedig kétszerte súlyosabb rizikófaktornak számít az izoláció. Christopher Swader, a moszkvai Nemzeti Kutatóegyetem szociológusa szerint az anyagi siker a városi magány mozgatórugója. Az orosz főváros lakói a karriert és a személyes fejlődést helyezik a középpontba, így barátságaik felszínesek, alapvetően érdekek által motiváltak, illetve a szociális interakciókban a másik személyes minőségét nem értékelik. Minthogy nagy a távolság az otthon és a munka között, kevés idő jut a családtagokra, az eltérő életperspektívák pedig mind nagyobb szakadékot nyitnak a rokonok között. A moszkvaiak elszigetelt életérzése köszön vissza New Yorkban is, ahol szinte mindent és mindenkit a karrier és a kapcsolati tőke ural. Nikolett, aki énekesnőként hat éve él a Nagy Almában, napi szinten szembesül az amerikai fiatalok által „fejek lehajtva, fülek bedugva” szlogennel definiált állapottal. Nikolett szerint bár New York továbbra is az egyik legvonzóbb város a kívülállók számára, a benne élők életkoruk előrehaladtával egyre inkább elvágyódnak a klikkesedő multikultiból, mivel már nem elég számukra a Central Park zöld gyepszőnyegének nyugalma a rohanó tömeggel szemben, mely szinte drogként hat az emberekre. Az unióban is hasonló izolációval találkozhatunk. Ildikó európai uniós alkalmazott Luxemburgban, az ott töltött nyolc év alatt volt ideje az európai multikulturalizmussal megismerkedni: az utcán és a közlekedési eszközökön szinte még szemkontaktus sincs, a szolidaritás inkább csak jótékonysági akciókban nyilvánul meg, a hétköznapokban nincs valódi interakció az emberek között. A Mental Health Foundation kutatásai bizonyították, hogy Angliában az elmúlt negyven évben megduplázódott az egyedül élők száma. A marketingasszisztensként dolgozó kisgyermekes anyuka, Éva hét éve él Londonban. Tapasztalatai szerint a britek a munkahelyen nem lépik túl a kollegialitás határait, az emberek tiszteletben tartják a privát szférát, s úgy véli, az itt élők sokszor tudatosan döntenek az elszigeteltség mellett. A nagyvárosi életmód szerves része az idegenek közötti lét, ezért a magánszférát védelmezők sokszor félelemből emelnek falakat maguk körül, s bár az elmagányosodás jelensége mögött számos egyéb okot is találhatunk – túlórák, költözés, betegség, gyász, munkanélküliség, szégyen, haszontalanságérzés –, a legtöbben mégis a technikát és az urbánus életmódot teszik érte felelőssé. mno.hu
Házasságban túlélhetőbb a rák is A házasságban élő rákbeteg élete hosszabb lehet egy nagy létszámú, új amerikai tanulmány szerint, bár a házasság előnyei változnak a származástól és a születési helytől függően. A Kaliforniai Rákmegelőzési Intézet munkatársa, Scarlett Lin Gomez és a San Diegó-i Orvostudományi Egyetem PhD-hallgatója, María Elena Martínez 800 ezer, Kaliforniában élő felnőtt adatait elemezte. A vizsgálatba azokat válogatták be, akiknél invazív daganatot állapítottak meg 2000 és 2009 között. Az adatokat 2012 végéig vizsgálták. A kutatók megállapították, hogy a nem házas rákbetegek halálozási
aránya magasabb volt, mint a házasoké. A nőtlen férfi páciensek halálozási aránya 27 százalékkal volt magasabb a házasokénál, a nem házas nőké 19 százalékkal a férjes asszonyokénál. Ezeket az eredményeket nem magyarázza kielégítően sem a házaspárok jobb anyagi helyzete, sem a magánegészségbiztosításuk, sem az, hogy jobb környéken élnek. A házasság előnyei változtak etnikum szerint: az európai származásúak élvezték a legtöbb, a Latin-Amerikából és a Csendes-óceán ázsiai szigeteiről származók a legkevesebb kedvező hatását. A születési hely is számított: azok a
latin-amerikaiak és csendes-óceániak, akik az Egyesült Államokban születtek, többet profitáltak a házasság tényéből, mint akik az országon kívül jöttek világra. A kutatók szerint azoknak az orvosoknak és egészségügyi szakembereknek, akik nem házas rákos betegeket kezelnek, fel kell tenniük a kérdést, van-e a páciens barátai, ismerősei között, akire testileg-érzelmileg támasza lehetne. Mivel a házasságon kívül élők, illetve a népesség idősödése miatt a rákos betegek száma is növekszik az Egyesült Államokban, az eredményeknek fontos közegészségügyi vonatkozásai lehetnek. MTI
SPORT
KONYHA
A huszadik század az emberiség kigömbölyödésének évszázada Sikerült a magyar népnek első helyen végeznie azon az európai listán, amelyen aszerint állították sorba a nemzeteket, hogy melyiknek a tagjai között van a legtöbb elhízott ember. A kövérség globális probléma, érinti a világ jólétben élő felét, ugyanakkor jelzője a társadalmi problémáknak is: minél szegényebbek az emberek, annál silányabb dolgokat esznek, és ettől egyre kövérebbek. Kis túlzással kijelenthetjük, az, hogy ki mekkora darab, kevésbé függ attól, mennyit eszik, sokkal inkább attól, mit és hogyan. Ma már egyértelműen kimutatható az összefüggés a szegénység és a kövérség között, noha ez a történelem folyamán pontosan fordítva volt. Érdemes eloszlatni egy tévhitet, amellyel a hurkás nők szokták nyugtatni magukat, nevezetesen: régen a kövérség volt a divat, és a férfiaknak a kövér nők tetszenek. Valóban volt néhány nagy hatású barokk festő, akinek ez tetszett, de se előttük, se utánuk nem festettek debellákat, épp ellenkezőleg, gondoljunk csak az antik szobrokra, Botticellire vagy a légies viktoriánus ideálra! Már csak azért sem lehetett akkoriban mindenki kifakadóan gömbölyded, mert a lakosság túlnyomó többsége földművelésből élt, keveset evett, és sokat dolgozott, a többiek pedig igyekeztek beleférni a fűzőikbe. A minőségi éhezés – amikor nem az étel mennyisége, hanem a tápértéke nem elegendő – persze régen is létezett. Bethlen Gábor lakomáiról például meglehetősen sok feljegyzés megmaradt, s ezekből tudjuk, hogy szinte csak húst evett hússal. Nem is csoda, hogy negyvenes évei végén vízkórságban hunyt el, ami vélhetően azt jelenti, hogy veséi felmondták a szolgálatot ennyi fehérjével szemben. A magyarok kigömbölyödése A huszadik század az emberiség kigömbölyödésének évszázada. Az angol nők derékbősége ebben az időszakban 14 centivel nőtt meg, Magyarországon pedig már a hatvanas években növelni kellett a Vörös Október Ruhagyár konfekcióméreteit, mert az elvtársak és elvtársnők egyre nagyobb darabok lettek. Akkoriban még egyértelműen az okozta ezt a jelenséget, hogy az emberek hirtelen többet és jobbat ettek, de kevesebbet mozogtak. Ez most is igaz, azzal a kitétellel, hogy többet eszünk, de nem jobbat. Kétezer-tizennégyes adatokra alapozott MTI-hír, hogy „a WHO elhízást érintő statisztikája szerint az egész Európai Unióban hazánk vezeti toronymagasan a listát. A 18 évesnél idősebb, 30-as BMI indexnél magasabb, elhízott népesség aránya az EU 27 tagországának viszonylatában átlagosan 16,6 százalék. Magyarország ehhez képest 28,5 százalékos arányt mutat, azaz hazánkban minden negyedik felnőtt a túlsúlyos állapotot is felülmúlva elhízott egészségügyi kategóriába tartozik. A 20 százalékos bűvös határon felül csupán Csehország, Luxemburg, Málta, Írország és Nagy-Britannia szerepel hazánk mellett, de még ez utóbbi is 2,4 százalékkal kevesebb túlsúlyos népességi arányt tudhat magáénak.” Illyés Gyula Puszták népe című könyve az emberi nyomorúság és kiszolgáltatottság dokumentuma, ám mai szemmel nézve az akkori legszegényebbek is több értékes tápanyaghoz jutottak, mint a mai mélyszegények. Jobb években a földeken dolgozók másnap-harmadnap ökröket vágtak, a nők vásárba jártak, tojást, csirkét, zsírt árultak még a gazdasági válság idején is, mikor szegényes leves vagy (teljes kiőrlésű, barna) kenyér volt az ebéd, hús pedig ritkán került az asztalra. Tésztát ettek vagy zöldségeket, vacsorára (könnyű) levest. Viszont napközben a gyerekek, ha éhesek voltak, gyümölcsöt és erdei gombát kaptak, vagy szuperegészséges cukorrépalevet ittak. Ma viszont a KSH adatai szerint Magyarországon a táplálék negyven százalékát a fehérjefogyasztás teszi ki, ennek rovására évek óta folyamatosan csökken a tányérokra kerülő növények aránya, viszont drámaian nő a szeszesital-fogyasztás. A KSH szerint 2011-ben a legszegényebbek élelmiszerre és alkoholmentes italokra fejenként Tom Herskovits, Broker évente 131 ezer forinttal költöttek kevesebbet, mint a legfelső jövedelmi ötödben élők, azaz abszolút összegben a leggazda• Auto (Liability + Comp + Coll.) gabbak kétszer annyit fordítot• Home • Health • Life tak élelmiszerre, mint a legHa velem beszélsz, ne gondolj szegényebbek. Igen ám, de nem biztosításra, de ha biztosításra mindegy, hogy ki mire költött: gondolsz, beszélj velem! a leggazdagabbak másfélszer annyit költöttek gabonafélékre, 14640 Victory Blvd., Suite 217, Van Nuys, CA 91411 mint a legszegényebbek, míg a Telefon: (818) 782-7466 * Fax: (818) 782-7480 gyümölcsre fordított kiadásuk E-mail:
[email protected] közel négyszerese volt a szeWebsite: www.theinsurancedudes.com gényekének, hasonlóképpen a halakhoz, sovány húsokhoz és sajtokhoz. mno.hu
Thomas Herskovits Insurance Agency
A magyaroknál nincs elhízottabb Európában
(Egy utcával nyugatra a Coldwater Canyontól
Magyarország a világon a harmadik, Európában pedig az első helyen áll az elhízottak aránya alapján felállított listán közölte a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára az M1-en. Magyarországot csak az Egyesült Államok és Mexikó előzik meg a listán. Az okok összetettek, nem csupán arról van szó, hogy a magyar étrend hagyományosan zsírban gazdag. A legújabb kutatások szerint a szénhidrát, amelyből a tészta, a fehér kenyér, a rizs, a krumpli és a gyümölcsök sokat tartalmaznak, kicsivel nagyobb szerepet is játszik az elhízásban, mint a zsír. index.hu NE VÁRJA MEG
E-mail:
[email protected]
amíg az ismerőse kiolvassa! Fizessen elő Ön is az Amerikai Magyar Hírlapra!
Két nappal azután, hogy napvilágra kerültek Kiss László úszókapitány 54 évvel ezelőtti nemierőszakügyének részletei és Kiss méltatlannak nevezte, hogy magyarázkodjon, már azt mondta, koncepciós perben ítélték el és lemondott. Kiss Lászlót a hatvanas években csoportos nemi erőszak miatt jogerősen elítélték. A jelenleg 75 éves szakember 21 évesen, a Ferencváros úszójaként két másik társával követte el tettét. Közleményt adott ki az exkapitány, döntését magyarázva. “A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről” – írta Kiss László. Úgy fogalmazott, hogy “1961ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam”. Azt állította, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is. “Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el” – hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: “idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette”. “Szembesülnöm kellett azonban azzal – folytatódik a közlemény –, hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket.” “Fentiekre tekintettel úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről. A Magyar Olimpiai Csapatnak sok sikert kívánok a riói olimpiai játékokra!” – zárta sorait a szakember. *** A magyar válogatott egy helyet javítva a rekordot jelentő 18. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) áprilisi világranglistáján. A rangsor 1993-as bevezetése óta ez a legjobb magyar helyezés. *** A női teniszezők világranglistájának 39. helyén álló Babos Tímea idén már több mint 100 millió forintot keresett a pénzdíjakból. A 22 éves soproni teniszező párosban döntőt játszott, egyesben pedig a nyolcaddöntőig jutott Miamiban, a vasárnap véget ért tornán, teljesítményéért 150 ezer dollárt kapott, összesen pedig már 366 ezer dollárnál, azaz több mint 100 millió forintnál jár 2016-ban - írta az MTI. *** Négy meccs alatt megszerezte az aranyérmet, jövőre a nyolccsapatos A csoport mögötti divízió 1/A-ban játszik a magyar női jégkorong-válogatott – írja a Jégkorongblog. A magyar női jégkorong-válogatott 4-2-re legyőzte a házigazda olaszokat a női divízió 1/B-s világbajnokság negyedik játéknapján. A csapat korábban megnyerte a hollandok, a lettek, valamint a kazahok elleni meccsét is, így az utolsó fordulótól függetlenül – amit Kína ellen vívnak a lányok – történelmi sikert ért el, és ezzel a világ 9–14. legjobb csapata között szerepelhet. *** A magyar férfivízilabda-válogatott megnyerte a trieszti olimpiai selejtezőtornát: Benedek Tibor csapata látványos gólokkal 10–8-ra verte az olaszokat a döntőben. A tornáról a négy elődöntős, a magyar és az olasz mellett a spanyol és a francia együttes szerzett olimpiai kvótát.
NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon,
ha ott 10 vagy 15 éves munkaviszonya volt. Beleszámít katonaság, munkaszolgálat, deportálás, gettó, kitelepítés, politikai fogság, főiskolai, egyetemi évek, stb. Özvegye is jogosult.
Dr. Kemenes Éva
ÜGYVÉD 1136 Budapest Hollán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1) 351-8718 Telefon: (36-1) 340-4897 E-mail cím:
[email protected] EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezetékszerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494
Bloomingtoni Magyar Klub 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 -------------------Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától, zenét Baky Józsi szolgáltatja, énekel: Semegi János -------------------Helyfoglalás kötelező: Ms. Joann Semegi: 951-679-1995 Ms. Kathy Lampert: 951-769-6080 -------------------May 1, 2016 Sunday Noon Anyáknapi Bál; Mothers’ Day Ball; Dinner and Dance -------------------May 21, 2016 Saturday 6 P.M. Benefit Ball Dinner and Dance -------------------June 5, 2016 Sunday Noon Apáknapja Bál Dinner and Dance -------------------August 7, 2016 Sunday Noon Arató Bál; Harvest Festival; Diner and Dance
A U.S. dollár középárfolyama
2016. április 12-én
273.29 Az Euro árfolyama:
311.22
Heti naptár
2015. ÁPRILIS 17 Vasárnap 18 Hétfő
Rudolf Andrea Ilma 19 Kedd Emma 20 Szerda Tivadar 21 Csütörtök Konrád 22 Péntek Csilla Noémi 23 Szombat Béla PASSOVER
amhir.com Április 15, 2016
EGYHÁZ
Ferenc pápa elutasítja a melegek elleni diszkriminációt
Ferenc pápa integrációt, pozitív jövőképet és reményt szorgalmaz a mai világ és társadalom problémái közepette élő családok számára - mondta Christoph Schönborn bécsi érsek a latinul Amoris laetitia, magyarul A szeretet öröme kezdetű apostoli buzdítás vatikáni bemutatásán. A több mint kétszázhatvan oldalas dokumentum a Vatikánban 2014 októberében tartott rendkívüli, valamint a 2015 októberében rendezett rendes püspöki szinódus zárójelentéseinek szélesebb rendszerben való összefoglalását és ezek kiegészítését tartalmazza az egyházfő részéről - írja az MTI. Az apostoli buzdítás ítélkezés helyett kísérést szorgalmaz az elvált és polgárilag újraházasodott hívők számára, és elutasítja a homoszexuális emberekkel szembeni diszkrimináció minden formáját. index.hu
Veres András püspök: “Nem hallottam senkiről, aki vasárnap éhen halt volna” A katolikus püspöki kar elnöke szerint elhibázott, rossz döntést hozott a kormány, amikor elrendelte a vasárnapi zárva tartás visszavonását. A püspök szerint a vasárnapi pihenő a nem vallásos családok szempontjából is fontos, hiszen a kereskedelemben “sok hölgy”, családanya dolgozik. Eddig lehetőségük volt rá, hogy vasárnap a családjukkal legyenek, de ez a lehetőség most megszűnik Veres András szerint. “Nem hallottam senkiről, aki vasárnap éhen halt volna, mert nem tudott élelmiszert vásárolni” – mondta Veres András, a magyar katolikus püspöki kar elnöke, szombathelyi megyéspüspök. Veres keresztény emberként és püspökként is elhibázottnak, rossznak tartja a kormány döntését, amelynek hátterét nem ismeri, mert vele vagy a katolikus egyházzal senki sem egyeztetett a kérdésről. nol.hu
Soltész Miklós: a liberalizmus Nem lesz kötelező kiszolgálni a Mississippi államban rombol, a kereszténység épít melegeket Phil Bryant, az amerikai Mississippi állam kormányzója kedden Ha egy nemzet, egy ország, de akár egy földrész élni akar, akkor a kereszténységre kell építenie - fogalmazott az MTI szerint az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a csömöri reformátusok gyülekezeti otthonának ünnepélyes alapkőletételén. Az államtitkár azt mondta: a 20. század totalitárius diktatúrái az embert tettekkel, lélekben pusztították, az ezt követő liberalizmus pedig máig rombolja, pusztítja a lelkeket. A liberális értékrendet vallókra utalva úgy fogalmazott: “a rombolás, és nem az építés áll a fejükben”, nem tudnak örülni semminek, sem a települések megszépülésének, sem sportcsarnokok épülésének, a legkevésbé pedig annak, ha templomok, egyházi intézmények, iskolák épülnek, újulnak meg. A lelkek, az erkölcsi értékek rombolását támogatják, s a hagyományos alapértékek megőrzése ellenükre van, ezek szétverése az élet számos területén megmutatkozik - mondta. MTI
Bruce Springsteen nem koncertezik a transzneműeket diszkrimináló Észak-Karolinában Lemondta koncertjét Észak-Karolinában Bruce Springsteen, az Egyesült Államok egyik legismertebb rocksztárja, mert szerint az államban korábban elfogadott törvény hátrányosan megkülönbözteti a transzneműeket. Észak-Karolinában két héttel ezelőtt fogadták el azt a törvényt, amely szerint a transzneműek csak a születésük szerinti nemnek megfelelő nyilvános toaletteket használhatják. A jogszabályt az állam kormányzója alá is írta. A honlapján és hivatalos mikroblogjában közzétett nyilatkozatában Springsteen közölte: tiltakozása jeleként mondja le a koncertet. Az észak-karolinai törvény “olyan emberek kísérlete a haladás visszafordítására, akik képtelenek elfogadni, hogy országunkban már elértük valamennyi állampolgár emberi jogainak biztosítását” - olvasható a közleményben. A törvény sokakat felháborított az Egyesült Államokban, s nem egy vállalat vagy nyílt levélben követelte a visszavonását, vagy nem indított új beruházást az államban. A PayPal például bejelentette, hogy Charlotte városában nem nyitja meg új szolgáltató központját, amely négyszáz embernek adott volna munkát, százharminc vállalat pedig - köztük a Bank of America, a Herbalife vagy az American Airlines nyílt levélben követelte a törvény visszavonását. Az Egyesült Államokban országos a vita a saját nemükhöz vonzódókat és a transzneműeket érintő törvények, vagy törvénytervezetek miatt. nol.hu
Már templomban is házasodhatnak a norvég homoszexuálisok A norvég evangélikus egyház vezetése hétfőn Trondheimben megszavazta azt az új szabályozást, amely alapján mostantól melegek is köthetnek házasságot templomokban, írja a Local norvég kiadása. A püspöki konferencián 115 résztvevő közül 88-an gondolták úgy, hogy az azonos neműeknek is joga, hogy a polgári szertartás mellett templomban is megesküdhessenek, és 32-en szavaztak a végső döntés ellen, amit már egy korábbi eredmény is előrejelzett: a szavazás előtt, a hétvége során 23 bizottsági tagból 15-en álltak az ügy mellé. Norvégia egyébként az egyik legliberálisabb európai ország, ahol az azonos neműek 2009 óta törvényesen, a heteroszexuális párokhoz hasonlóan köthetnek házasságot és akár gyermeket is fogadhatnak örökbe, de ezek mellett a norvég egyház még a melegek pappá szentelését is engedélyezi. Az új döntést támogatók szerint a házasság két ember elköteleződése egymás iránt, és ebben a szövetségben nem számít a felek neme, a tiltakozók szerint viszont a határozat szembemegy a Biblia és Jézus tanításaival is, a nyilatkozataik alapján ők most rendkívül csalódottak. Az intézkedés várhatóan 2017 januárjában léphet életbe. Tavaly a norvégok 74 százaléka a döntést meghozó evangélikus egyház tagja volt. index.hu
Április 15, 2016
írta alá azt a július elsején életbe lépő törvényt, amely lehetővé teszi vallási csoportoknak és magánvállalkozásoknak, hogy vallási meggyőződésükre hivatkozva megtagadják szolgáltatásaikat meleg, biszexuális és transznemű (LGBT) emberektől. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) mississippi szervezetének vezetői máris bejelentették, hogy megkezdik a törvényt ellenzők mozgósítását. A törvény igen sokrétű: az LGBT embereket például - többek között - munkajogi következmény nélkül elbocsájthatják állásukból, boltokban és vendéglátó ipari egységekben nem kötelező őket kiszolgálni, sőt akár a kórházak és orvosok is elutasíthatják kezelésüket. A republikánus kormányzó szerint a törvény azokat védi, akik szerint a házasság csak férfi és nő között köthető, szexuális kapcsolat házasságon kívül nem megengedett, továbbá a férfi és a nő nemét a születési genetikai felépítés dönti el. A törvény szerint például magánszemélyek és intézmények, illetve kereskedelmi egységek megtagadhatják az LGBT-közösség tagjaitól a kiszolgálást, illetve az alkalmazását. A jogszabály engedélyezi, hogy Mississippiben az állami alkalmazottakat nem kötelezhetik azonos neműek házassági okiratainak kiállítására, és a cégeknek megengedik, hogy olyan öltözködési előírást vezessenek be, amely a nemi sztereotípiákon alapul. Phil Bryant kormányzó, bár újságíróknak nem volt hajlandó nyilatkozni, a törvény aláírása után elmondta, a törvényhozók vigyáztak arra, hogy a jogszabály ne legyen ellentétes a szövetségi törvénykezéssel. Hasonló törvényt fogadtak el korábban Észak-Karolinában és Georgia államban is. nol.hu
SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM
saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig. (Jn21,1-19) Hagyja bár cserben Jézust mindenki más, Péter egyedül kész meghalni érte – gondolta ő. Péter azonban Jézus eljövendő birodalmát még mindig eviláginak vélte, melyért érdemes kardot rántania. Jézus válasza: „Bizony mondom neked, mielőtt a kakas szól, háromszor árulsz el engem.” (Jn13:38) Miután e jövendölés beteljesedett, Péter keservesen sírt. Az ő kapcsolata Jézushoz őszinte és hősies volt, de nem eléggé természetfölötti. Ezért a kísértés órájában éppen azt tagadta meg, akiért kész volt meghalni! A nem kellőképpen természetfölötti szerelmi vonzódásunk mily gyakran késztet arra, hogy éppen azt vigyük halálos bűnbe, akiért - úgy gondoltuk - meg is halnánk? És még sem fakadunk sírásra, hanem továbbra is folytatjuk a bűnt, vakmerően feltételezve, hogy az esküvő előtti napon valamilyen csodás kegyelem útján majd utolér a bűnbánat, midőn meggyónjuk a sok paráználkodást, fogamzásgátlást, sőt talán egy magzatelhajtást is! Milyen hetykén átsiklunk a bűnbánaton, pedig mi egyedül ezt hozzuk a gyónásba, enélkül nincs megbocsátás, sőt a papi feloldozást szentségtöréssé változtatjuk! A teremtő Atyaisten nem zár ki további szülőket; ugyanígy Jézus, az egyetlen bűnbocsátó a tanítványait további megbocsátókká tette így szólván: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn20:22) A Péter kibékülése nem csupán a saját lelkiismeretében történt, hanem a Jézussal való személyes találkozásakor. Ezért ő is ismerte a szégyenérzetet, melyet mi néha a gyóntatószékben tapasztalunk, midőn minden halálos bűnünket fajtája és száma szerint meggyónunk. Péter pontosan háromszor erősíti meg, amit háromszor megtagadott, vagyis azt, hogy szereti Jézust. A gyóntató elégtételt szab ugyanúgy, mint Jézus Péterre szabott, az ő esetében vértanúságot. A feloldozáskor visszakapjuk minden érdemünket, melyeket a kegyelem állapotában jótetteinkkel szereztünk. Hasonlóképpen, Péter mint Krisztus nyájának egyetemes őrizője nyert megerősítést. Mint minden későbbi gyóntató, Péter is a saját bűnös voltából, de elsősorban a bűntelen Jézusnak a bűnösök iránti hihetetlen gyengédségéből tanulta meg Isten irgalmának kegyes osztogatását. Péter és Júdás között pedig a legnagyobb különbség az, hogy egyikük mert gyónni. Mi is merjünk. Ámen! Alleluia!
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET
2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908
http://zsoltaros.benlicio.us Az AGAPÉ vasárnapi iskolai osztályban a hit és a szeretet kapcsolatáról tanultunk. A múlt vasárnapi istentiszteleten Máté 12:38-50 alapján hirdettük Isten igéjét („Három történet és 3 kérdés”). Imádkozzunk! Nincs pihenésem, se csendességem, nincs nyugalmam, remegés jön rám. -- Jób 3,26 Jób panasza a meggyötört ember felkiáltása. Mély gyásza és rettenetes fájdalmai a barátait is megdöbbentették. Vigasztalni jöttek, de őket is maga alá temette a rettenet. Tehetetlenségükben mind hallgatnak. Ilyen helyzetben még nem volt ez a máskor vidám kis társaság. A hosszú csendet – végül - a szenvedő jajkiáltása töri meg. Zúdulhatnak ránk is, közénk is bajok. Az érthetetlen helyzetben szenvedő embertárstól, a végre megszólalótól ne várjunk evangéliumot! Ha, helyesen, nem siettünk megelőzni a panaszát – hadd mondja azt, amire a több szenvedés feljogosítja! Elifáz, Bildád és Cófár jó példáját a zsidóság a későbbi vigasztalók lelkére kötötte: csend legyen, míg csak meg nem szólal a gyászoló (Shulchan Arukh, Yoreh De’ah 376.1)! A zokszónál, a panasznál nem igazabb beszéd a hálálkodás és a dicséret; attól függ, hogy ki és miért mondja. A felesége szerint is „kitartóan feddhetetlen” Jób szavaiban most is annyi az igazság, hogy érdemes rá figyelnünk. A pihenés, csendesség és nyugalom híján remegő Jóbot hallva, ma adjunk hálát a pihenés idejéért és alkalmaiért! Értékeljük, keressük a csendet, és ne siessünk a nyugalom ritka pillanatait otthagyni! A pihenésre időt kell szánni, csakúgy, mint más hasznos tevékenységekre. A teremtett világban megfigyelhető ciklikusságtól saját biológiai óránkig, sok minden előírja a fontosságát. A túlhajszolt test és lélek bajaira szükség szerint felírt gyógyszerek nem pótolhatják az elmulasztott pihenést. A modernitás csapdája, hogy mivel a nehéz fizikai munkával járó fájó fáradtságtól szabadok vagyunk, még több szolgaságra rendeljük önmagunkat. Kémiai anyagokkal is “felpörgetett” fiatalok kerülnek ki már az iskolákból, akik pihenni sem tudnak. A családja elvesztését gyászoló, beteg Jóbnak is ez volt az első panasza… Jób körül csöndben volt mindenki, ő mégis hiányolja a csendet. Az itt megjelenő héber igealak azt sejteti, hogy szenvedő barátunkat – érthetően – a belső zajok nem hagyták békén. Valószínű, hogy nem volt könnyű ilyen sokáig nem panaszkodnia. Harcolt, türtőztette magát. Önmagával feleselt. Más kultúrák, vallások többet szólnak a belső csend szükségességéről, tanulhatunk is tőlük. A módszereik veszélyességét jelzi viszont, hogy míg a Biblia és a keresztyén hagyomány arra neveli a hívőt, hogy a magát kinyilatkoztató Istennel való kapcsolatában találjon önmagára, a keleti vallások éppen ellenkező irányba csalják a követőiket. A hitünk tanítása szerint kínált csend nem zajtalanság és nem a hangok (fájdalomé, vagy örömé) letagadása, hanem békességes kapcsolat Istennel, akinél teremtő súlya van a szónak, aki gyermekének a gagyogásait is érti. A nyugtalanság nem bűn. Ha mindig a nyugalom állapotában lennénk, akkor nem is élnénk. Viszont, amint már a görög bölcselők is megfigyelték, minden, ami mozog, nyugalomra törekszik. Meg szoktam kérdezni magamtól, hogy miért is vagyok nyugtalan? A “nyugalom felé” haladok, vagy éppen azt kerülöm ki? A pihenéstől megfosztott test és lélek nyugtalansága hiányokról árulkodik. Az önmagával is kíméletlen törtető nem tudja, hogy mi az elég. Valószínű, hogy hálátlan is. A betegesen nyughatatlan ember boldogtalan, és másokat is azzá tesz. Jób nyugtalansága érthető – nekünk, még nem neki. Amikor az orvos nyugtatót ír fel egy betegünknek, meg ne bélyegezzük a szenvedőt! Vannak helyzetek, amikben a ránk erőltetett nyugalom (a vele járó kábasággal együtt) elősegíti a gyógyulást (a lélegeztető-gép kínálta életmentő segítséget például nem tudnánk éberen eltűrni). Az éles fájdalmak szédületesen gyors jeleivel tüzelt tudat ugyanúgy „kiakadhat,” mint a rossz mozdulattól kificamodó ízület. A fiatal reszkető keze, beszéde, szaggatott figyelme, mint a felnőtt Jób remegése is, belsőbb, mélyebb hiányokat jelez. Tapintatosan és bölcsen szeressük az ilyent! És mi, pihenünk-e eleget? Figyelünk a lelkünk egészségére is? Könyörögjünk az Úrhoz, hogy a rohanó életben naponta el tudjunk csendesedni! Következő alkalmaink: ápr. 12, kedd – ELIM Prayer Meeting – in Spanish (18:00) ápr. 14, csütörtök – Simeon kör (10:00) ápr. 15, péntek – ELIM Worship Service –in Spanish (16:00) ápr. 17, vasárnap Agapé vasárnapi iskola (10:00) - Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Novák József - Szeretetvendégség (13:00) - Kóruspróba (14:00) - Női kör / Elöljárósági megbeszélés (15:00) - ELIM Worship Service – in Spanish (17:00)
ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909) 946-3713 Honlap: www.ontariohungarian.org Email:
[email protected] Lelkipásztor:
Ft. SZABÓ SÁNDOR,
Tiszteletbeli püspök (909) 527-4191 Email:
[email protected] Főgondnok: PÉTER ILONA
(949) 587-9789
Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor
Rendezvények, ebédek, zenés programok minden hónapban. Az Egyház NégyessyLakótelepén apartmentek bérelhetők olcsó áron Az apostol meggyőző erővel tanítja a gyülekezeteknek, hogy egyedül a hit az életnek és az erőnek a forrása. (Galata levél 5:6.) Ez azt jelenti, hogy a hit tevékennyé teszi az embert, mert a hittel együtt a szeretet is megszületik bennünk, amelyek jócselekedetekre késztetnek. Krisztus mindenkinek adja a szeretetet, akit hittel magához kapcsol. Ezáltal a hit elszakad az ember önző akaratától, mely uralkodik felette, és összeköt Isten szeretetével, részesít ajándékaiban. Ha az ember életének alapja nem önmagában van, hanem rajta kívül, cselekedeteinek nincs célja. A szeretet egy tevékeny akarat, mely nemcsak eszközöket és célokat keres a munkához, hanem meg is találja azokat. Ez a keresztyén ember rendeltetése ebben a világban. Isten azért teremtett minket, hogy cselekedjük szeretetből fakadóan azokat a jócselekedeteket, amelyeket Ő előre elkészített számunkra Jézus Krisztusban. Fel kell ismerni hitünkkel ezeket az alkalmakat, amelyeket a szeretet aktív mozgása hitelesít. Isten ezt várja tőlünk, hogy küldetésünkben helyt álljunk. Ezért mondja Jakab apostol: „Mi haszna, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Vagy megtarthatja-e őt a hit? Mutasd meg nekem a te hitedet a te cselekedeteidből.” (Jakab levele 2:1418.) Mivel a szeretet kíséri a hitet, adja a készséget, amely a munkában hűségesen szolgál. Ezért az igazi hit a szeretettől elválaszthatatlan. Nem lehet egyik a másik nélkül, a hitnek szeretni kell, a szeretetnek hinni kell. A hit a szeretetben jut teljességre. A keresztyén ember élete nem a hitben, hanem a szeretetben teljesedik ki. Nem az tölti be a törvényt aki hisz, hanem az aki szeret. (Róma 13:8.) Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Püsök József, Tóth Miklós, Hódossy Nelly, Cserhalmi István, Bodrogi Gyula, Hirschpold József (Dodó), Bognár Jenő. Magyarországon Horváth Katalin édesanyja, és Lukács Györgyné, Szabó Zsóka édesanyja Május 15. Pünkösdi úrvacsorai istentisztelet, anyáknapi rendezvény, ebéd, műsor, zene Augusztus 21. Úrvacsorai istentisztelet új kenyér alkalmára, megemlékezés István királyról, ebéd, ünnepi műsor Szeptember 18. Hagyományos Hegyaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zene Október 16. Megemlékezés az 1956os Magyar Szabadságharc 60. évfordulóján. Koszorúzás, ebéd, ünnepi műsor November 12. Harangszó Benefit Bál- Jótékonysági rendezvény, vacsora, műsor, zene November 27. Úrvacsorai istentisztelet reformáció és új bor alkalmára December 18. Ontarioi Karácsony, a gyermekek karácsonyi műsora, ebéd, a Mikulás ajándék-osztása, Kántálás December 25. Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet. – Szombat este 6-kor Ontarioi Szilveszter, vacsora, zenés program Január 1. Újévi istentisztelet vasárnap délután 3-kor
SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO
3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal.
Legközelebb istentisztelet május 1-én vasárnap délután 3:30-kor.
SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GR ACE H U NGA R I A N R EFOR M ED CH U RCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818) 344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor
Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA
[email protected] Főgondnok: BALOGH TAMÁS
Egyházi honlap:
www.sfvmre.org Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet. Imacsoportunk pénteken esténként és a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Vasárnapi istentiszteletünk alkalmával Márk evangéliuma 16 része 3-4 versei alapján hallottunk igehirdetést. A sírhoz induló asszonyok hite és reménysége erősebb volt, mint a várható akadály: az elhengeríthetetlennek látszó hatalmas kő. Ezen asszonyok is megtapasztalják azt, amit Mária: ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. A feltámadás ünnepe többek között e ténynek hatalmas hirdetője, ugyanakkor rámutat arra, hogy Isten készen várja a mi felé történő hitbeni megindulásunkat, s azonnal cselekszik, válaszol a még ki sem mondott kérdésekre is. Megmozgat mindenkövet, hogy ne legyen előtted akadály és hogy mielőbb élő hitre juss! Kiemelt tisztelettel és szeretettel köszöntöttük közösségünkben a magyarországi Kaláka Együttest, (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs), akik szombaton este teltházas, fergeteges koncertet adtak az érdeklődőknek, istentiszteletünk alkalmával pedig énekszolgálattal tették áhítatosabbá gyülekezeti alkalmunkat. Isten áldja meg életüket és tegye továbbra is gyümölcsözővé művészetüket. Köszönjük a felejthetetlen élményt Kaláka Együttes! Vasárnap délután lelkipásztorunk szervező munkája eredményeképpen a Kaláka Együttes házi koncertet adott a Laguna Irodalmi Szalonban, ahol szintén hatalmas sikert arattak. Köszönjük a vendéglátást Borbély Melindának és férjének White Jon MD-nek. Köszönjük a szombat esti koncerten való segítséget: Balogh Tamás, Bereczki József, Békés György, Diószegi Lajos és Ilona, Fodor Éva, Domján József, Kálmán László ösztöndíjas, Kékessy Gertrúd, Máté Sándor, Mészáros Éva, Péter József, Winkler István, valamint a szállásadóknak: Bereczki József és családja, Domján József és családja, Schreil János és Éva, Lukács Tamás, hogy megoldották a zenekar elszállásolását. Köszönjük az adományokat: NN: $367 (tized), NN $255 (tized), NN: $130 (tized), Csontos Lajos: $100, Kocsis Klára: $100, NN: $100, Tóth Judit $100, Horváth Erzsébet: $50, Friedman Andrew: $50, Okos Károly: $50, Tunigold Rózsa: $50. Isten áldja meg az adakozókat. Május 1-én Majális, családi fesztivál, Anyák napi ünnepély. A majálisra árusok, kereskedők jelentkezését várjuk. Részletes programért kérjük keressék a nagy hirdetést. FIGYELEM - A majálisra a belépés ingyenes! Május 14-én Magyar Iskola benefit bál. Zenél Baky Józsi, a vacsorát Gál Gizi készíti. Védnökök jelentkezését várjuk! Bővebb infóért kérjük keressék a nagy hirdetést. Június 4-én, szombaton reggel 7:32 perckor, harangozás, csendes megemlékezés a trianoni gyászos békediktátum aláírásának emlékére. Június 4-én, szombaton gyülekezeti piknik Simi Valley-ben. Június 5-én, 1:15 perckor, az istentisztelet és ebéd után Pál Feri atya előadása. Belépő: egyháztagoknak önkéntes adomány, vendégeknek $10. Egyházunk irodáján Bibliák kaphatók. Érdeklődi a lelkészi hivatalban. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként hívják fel az egyházi irodát. Gyülekezeti termünk kibérelhető rendezvényekre, családi alkalmakra. Magyaroknak kedvezményes árakat adunk. Érdeklődni az egyházi irodán lehet. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora!
ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok)
(310) 355-1475
Beszolgáló lelkipásztor:
BÁTOR I ZOLTÁ N
[email protected] Főgondnok: GARAI TÜNDE Zongorista: PUHÓ MELINDA Istentisztelet: VASÁRNAP de. 11 órakor www.elsoegyhazla.org Lucifer, világunk ellensége, őrjöngött örömében, amikor nemzete közt megölethette Krisztust. Akkor, még nem tudhatta, hogy önmaga alatt vágta el az őt tartó ágat. Jézus, halálával megszerezte a világmindenség tekintélyét. Bebizonyította előttük Isten lényének lényegét. Haragja, ettől nem szűnt meg, csak iránya Krisztus követői felé fordult. Az tapasztalható, hogy tevékenységét Krisztus családján igyekszik kifejteni. Mi váltunk támadása célpontjaivá. Keresztény életünket, emberek közt kell leélnünk, s ott kell bemutatnunk Mesterünk szeretetét, és Atyánkhoz való viszonyát. A keresztény közösségek hívői életünk edzőtermei, melyek nem válhatnak öncélúvá. Mindaz az erő, tudás, krisztusi hatalom, a hétköznapi keresztény napjainkért van, melyen megélhetjük elhívatásunkat. Keresztény életutunknak lehetnek zsákutcái, melyek arra valók, hogy kötelességünk elvégzését megakadályozzák. Isten arra választott ki minket, hogy Isten szeretetét, hatalmát, boldogságra, örökéletre vezető tervét, munkáját bemutassuk környezetünkben. Ennek az elhivatottságnak vannak akadályai. Pl.: Az öntörvényűség. Vannak értelmes emberek, akik sok mindent felfedeznek, melyek életünket, szolgálatunkat jobbá tehetik, de valós, vagy vélt korszakalkotó ötleteiket, meglátásukat egyedül üdvözítőnek gondolják. Nem hajlandók Isten más hűséges követői tanácsait, elképzeléseit figyelembe venni. Magányos farkasok. Igyekeznek szolgalelkű embereket maguk köré gyűjteni, akik istenekként tisztelik őket. Előbb-utóbb rájöhetnek halandóságukra, tévedhetőségükre, de akkorra sokakat félrevezethetnek. Isten népét vezeti, s nem csupán egyéneket. Megkötözöttség. Mindannyiunknak át kell esnünk egy péteri, vagy nikodémuszi megtérésen, s ez rendszerint meg is történik. Kezdeti sikereink után visszatérnek a zsigereinkbe épült bűnös szokásaink, indulataink. Krisztus jelleme nem veszi át teljesen az uralmát felettünk, egy megtérés pillanatában. Az egy életünk végéig zajló folyamat. Sokan, megtérésük után lemondanak a krisztusi élet mindent betöltő erejéről, és egójuk visszaveszi uralmát felettük. Bűnös szokásaik hiteltelenné teszik szolgálatukat. Bűneinket Krisztusnak kell adnunk, aki elviszi azt, a feledés feneketlen tavába, ahol tilos horgászni! Képmutató keresztény. Minden keresztény közösségnek vannak etalonjai, ahogyan egy tagjának kívül, belül ki kell néznie. Ezek az elvárások, némelyekben kettős jellemet alakítanak ki. Van egy ünnepi, és egy hétköznapi arculatuk. Ők viselkednek, és nem élnek. Muppet keresztények. Őket mindig irányítani kell. Nincs saját akaratuk. Sodródnak, mint az ágrólszakadtak. Ha betegek, a panaszkodáson, és varázslatos gyógyszerek beszerzésén kívül nem tesznek semmit egészségükért. A változást mindig kívülről várják. Krisztus nem bennük, hanem a szomszédban él. Akaratukat vagy a túlzott elvárások törték szét, vagy víznek születtek, aki lapos a tányérban, s hosszú a palackban. Krisztus mindnyájunkért meghalt, és a Szeretet Törvényén keresztül boldogságra szeretne vezetni. Induljunk el utána! Krisztus mindnyájunkért meghalt, és a Szeretet Törvényén keresztül boldogságra szeretne vezetni. Induljunk el utána! Ápr. 17. Baráti délután 1-től este 8-ig. Irodalmi délután a költészet napja alkalmából T. Papp Ágnes költőnő közreműkodésével. Május 8. Anyák napja a kórus szereplésével. Május 15. Pünkösd. Baráti délután 1-től este 8-ig. Június 19. Apák napja program. Baráti délután 1-től este 8-ig. Gyülekezetünk alapításának 90. évfordulójára, amely 2016 augusztusában lesz adománygyűjtési akciót kezdtünk. A befolyt összeget teljes mértékben a gyülekezeti épület felújítására szánjuk. Szeretettel kérünk mindenkit aki tud, hogy adományával járuljon hozzá ehhez a nemes célhoz. A csekk memójában kérjük írja be, hogy „Capital Campaign.”
HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor:
Nt. NAGY BÁ LI N T Home: (323) 937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754
Lelkipásztorunk távollétében, egyházunknál igét hirdetett Nt. Danyi István. A lelki tanítás alapgondolata volt: „Krisztus hasonlatosságára eljutni”. Az örökéletre való előkészületünkben fontos ténynek számít Krisztus jellemtulajdonságainak elsajátítása. Amikor kezdetben Isten azt mondta: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”, a „képünkre” a külső állapotra, a „hasonlatosságra” a benső lelki és szellemi állapotra vonatkoztak. Isten azt gondolta, az embernek legyen bizonyos isteni természete és Krisztus jelleme, ami a Szentlélek betöltését is jelentette. Minden istenben hívő fő célja és feladata földi életében a krisztusi hasonlatosság elnyerése és ez azt jelenti: „Jézusra nézni, Őt követni hitéletünkben” (Zsidók 12,2.). Jézus maga mondotta: “Mert példát adtam néktek, ahogyan én cselekedtem, ti is aképpen cselekedjétek” (János 13,15.), és ahogyan Péter apostol fogalmazott: „Hiszen arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát adott, hogy az Ő nyomdokait kövessétek!” Köszönjük az igei szolgálatot Nt. Danyi István lelkipásztor testvérünknek. Továbbra is kívánunk neki áldott szolgálatokat. Imádkozzunk betegeinkért, a gyászolókért, az egyedül lévőkért, távol élő szeretteinkért, családtagokért, magyar népünkért. Imádságunkban kérünk erőt betegeinknek, idős testvéreinknek. Imádkozzunk a Párizsban elhunyt embertestvéreink hozzátartozóiért és a világ békességéért. Vasárnap emlékezünk meg Magyarországon 77 éves korában elhunyt testvérünkről Ivots Andorról. Gyászolja itt élő testvére Szíjjártó Judit. Nyugodjék békében, emléke legyen áldott szerettei szívében és lelkében! Imádkozzun Irsay Nandine, Kovács Gedeon testvéreinkért. Jobbulást , felépülést kívánunk nekik. Köszönjük az ebéd elkészítését Okos Máriának, a sütemény és virágadományt Patkós Ilonkának. Lelkipásztorunk Vancouver-ben az Amerika Magyar Református Egyház Nyugati Egyházmegye Közgyűlésen vett részt. Április 23. Szombat du. 5től Cserkészvacsora egyházunk termében. Május 15. Pünkösd, úrvacsora. Augusztus 21. Úrvacsora újkenyérre. Október 23. Úrvacsora újborra. Október 30. Reformációra való emlékezés (1517)
Április 15, 2016
Gábor Zsazsa: Magyarországon szeretnék meghalni Magyarországon ünnepelheti századik születésnapját Gábor Zsazsa, derült ki a színésznő rajongói oldaláról, amelyet a családja kezel. A 99 éves Gábor Zsazsa utolsó kívánsága, hogy Magyarországon halhasson meg, kérésének pedig kilencedik férje, a német Frederic von Anhalt herceg szeretne is eleget tenni. A 72 éves herceg elmondta, hogy a nyáron még tartanak egy nagy partit, majd nekilát előkészíteni a hazautazást Budapestre. Az egykori filmcsillag, szexszimbólum és Miss Hungary februárban tartotta 99. születésnapját. Gábor Zsazsa már régóta nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Egy 2002-es autóbalesete miatt részben lebénult, majd kilenc évvel később egy fertőzés miatt jobb lábát – térdtől lefelé – amputálni kellett. Közben két stroke-ja is volt, hosszú ideje ágyhoz kötött, állandó ápolásra szorul. Gábor Zsazsa már korábban is olyan rossz állapotban volt, hogy férje nem merte neki elmondani, egyetlen lánya, a Conrad Hiltontól született Francesca tavaly meghalt. A herceg attól tart, hogy ha felesége megtudná a hírt, belehalna a fájdalomba. index.hu
Erdély a világ legjobb úti célja Rakjuk el a feszületet, és tartsuk meg a fokhagymát – kezdi Erdélyről szóló leírását a Lonely Planet. Nem véletlen a felhívás: az oldal a legjobb úti célnak választotta a régiót. Indoklása szerint ez már nem az az Erdély, amelyet az átlagember ismer a filmekből és a régi rémmesékből, ugyanis a régió erőteljes fejlődésnek indult, például az Uber hamarosan megnyitja bukaresti irodáját, és az Airbnb berobbanása is küszöbön áll. Ám a technológiai újítások mellett mégiscsak természeti adottságai miatt kapta az elismerést Erdély. A havas csúcsok, a köd lepte erdők, az ódon templomok lenyűgözték a szerkesztőket, akárcsak az ott élők. Az ételek külön szekciót kaptak, benne kiemelten a magyar paprika és a gulyásleves. A listán Erdély olyan célpontokat utasított maga mögé, mint Izland, Kuba, Hawaii vagy Brazília. mno.hu
„Erősítse egészségét, növelje szépségét és boldogságát” Mindezt elérheti rendelőnkben:
SUSAN PEKAROVICS, M.D.
Belgyógyász szakorvos, endocrinológus, Fibromyalgia specialista Klinikánkon megtalálható: 1. Széleskörű belgyógyászati ellátás 2. A legkorszerűbb diagnosztikai eszközök 3. Általános endocrinológiai problémák és fibromyalgia kezelése 4. A szervezet öregedési folyamatának és növekedési hormon zavarok szabályozása 5. A legkorszerűbb és legbiztonságosabb kozmetikai lézer kezelés 6. Komplex és eredményes fogyókúra program Rendelőnk címe:
6360 Wilshire Blvd. #202, L.A., CA 90048 TEL: 323-951-4916
OTTO’S
MAGYAR IMPORT & CSEMEGE ÜZLET CÍM: 2320 West Clark Ave., Burbank, CA 91506 Weboldal: www.HungarianDeli.com E-mail:
[email protected]
Telefon: (818) 845-0433 Rendelés faxon: (818) 845-8656 ÜZLET NYITVA:
Hétfőtől - szombatig 10:30-tól 6-ig Barátainak, ismerőseinek a legszebb ajándék, amely egész éven át örömet szerez:
AJÁNDÉK ELŐFIZETÉS A HÍRLAPRA!
Április 15, 2016
Olvera Street, Los Angeles
Kérsz kaktuszt?
Mindenki hallott már Los Angelesről, de vajon hányan ismerik Los Angeles megalakulásának történetét? A város eredeti neve Pueblo de Los Angeles, ami Angyalok városa néven vált ismertté, és eredetileg ez egy spanyol település volt, amely 1781-ben 11 spanyol telepes család e területre költözésével jött létre. Ma a Los Angeles-i városközponttól nem messze található ez a rész, és mexikói kulturális centrumként működik. A város első utcája a Wine Street volt, amelyet később, 1877-ben Olvera Streetre neveztek át, Agustin Olvera első megyei bíró tiszteletére. Az Olvera Streeten több történelmi épület is található, ezek közül a legrégibb az Avila Adobe, amelyet még 1818-ban Don Francisco Avila építtetett. Az Olvera Street dugig van mexikói butikokkal és bódékkal, mivel itt minden turista megfordul, aki csak Los Angeles-be látogat. Első fecske, bevállalós nagyi, mandolinozó nagypapa Ahol sok turista megfordul, ott sok a vendéglő is. Több mexikói étterem található a nevezetes utcában, közülük most látogassuk meg a város első mexikói vendéglőjét, a La Golondrinát. Maga az épület (ez a Pelanconi house) az első téglaépülete volt Los Angelesnek, 1855-ben épült fel. Itt nyílt meg 1924-ben a La Golondrina. A vendéglő neve fecskét jelent, ugyanis a mexikóiak körében az a hit kering, hogy az az épület, amelynek eresze alá egy fecske fészket rak, a tulajdonos számára nagy szerencsét hoz. A jelenlegi tulajdonos Vivian Bonzo, akinek a nagymamája, Consuelo Castillo de Bonzo nyitotta meg annak idején a vendéglőt. A nagymama gyerekkorában, ötévesen érkezett szüleivel Mexikóból, majd felnőve feleségül ment egy olasz emigránshoz, John Bonzóhoz, aki az olaszországi Piedmontból származott. A bevállalós nagyi elképzelése az volt, hogy kizárólag Mexikóból származó, hagyományos ételeket kínál. Míg a nagymama főzött, férje, senor Bonzo mandolinjátékával szórakoztatta a vendégeket. Karácsonykor betlehemes játékokat is bemutattak a vendégtérben. A vendéglő egyre sikeresebbé vált. Pedig a berendezés sosem volt hivalkodó, és ma sem az. Tradicionálisan mexikói: a dekoráció primitív, paraszti kézi faragásokból áll, amelyek egyszerűek, mégis szemet gyönyörködtetők. A teljes belső design egy mexikói hacienda vendégházára emlékezteti a vendéget. Több kisebb helyiség van, ahol a hűvösebb napokon nyitott kandallóban ropog a tűzrevaló. Fiesta, sombrero, megbízható személyzet A vendéglő teraszán, a különböző helyiségekben az év 365 napján tart a fiesta, a partizás, bulizás. Hölgyek és urak énekelnek, táncolnak tradicionális mexikói viseletben, dalaikat Mariachi zenekar kíséri. Az együttes 3-10 tagból áll, persze mindannyian színes mexikói viseletben pompáznak, a nagy sombrero gyakorlatilag kötelező mindannyijuknak. Borravalóért az asztaloknál külön is szórakoztatják a vendégeket. Az üzlet vezetéséért Sonia Rodrigez general manager és egyben mesterszakács a felelős. Munkájában fő támasza Ana de la Vega, a helyettese. A bárt pedig a fő bártender, Adrian vezeti, aki immár fél évszázada (!) a „Fecske” alkalmazottja. Az étteremben a kiszolgálás mindig előzékeny, précis és hibátlan. Természetesen ültetés van itt is, de azt a vendég dönti el, hogy a teraszon vagy valamelyik belső helyiségben akar-e helyet foglalni. Mexikó Los Angelesbe költözött Miután a vendég letelepedik, megjelenik a muchacho (segédpincér) salsákkal (finomra vágott hagyma, paradicsom, paprika, koriander) és egy nagy tál kukoricachipsszel. Utána a pincér felveszi az italrendelést. A ház különlegessége a margarita (tequila, cointreau , friss citromlé), amelyet nagy, öblös, sózott szélű pohárban, jéggel szolgálnak fel (15 dollár). Különböző kaliforniai borok (chardonnay, merlot, cabernet sauvignon) poharaztatva 7 dollárba, üvegekként 28-30 dollárba kerülnek. Mexikói és amerikai sörök is kaphatók, poharanként 4,50-6 dollárért. Az előételek közül a legjellegzetesebb a guacamole, amely finomra vágott zöldhagyma, paprika, paradicsom, coriander és passzírozott avokádó keveréke, ehhez kukoricachips való. Ebből a családi, nagyméretű adag 13 dollár. A levesek közül tradicionális választás az albondigas (mexikói zöldségleves húsgombóccal) 6,95-ért. Ha pedig valaki későn kelő, és ebédidőben inkább reggelizne, mexikói huevos rancherost kérhet, amely melegített salsaszósz két tükörtojással. Kenyér helyett inkább tortillát adnak mellé, ennek két változatát készítik: lehet fehérlisztből vagy kukoricalisztből sütött lepény. A főételek közül jellegzetes a carne asada (mexikói beefsteak), a pikáns fűszeres szószban pácolt marhaszelet grillen sütve mexikói körettel (paradicsomos fűszeres lében főzött rizs és az úgynevezett frijoles, a sült babpüré) 19,45-ért. Chile relleno (zöldpaprika sajttal, hússal vagy rákkal megtöltve, majd egy tojásos lisztes panírban kisütve) mexikói körettel 16 dollárért. Enchiladas de mariscos (két, fehérlisztből készült tortilla királyrákkal töltve, tomatillosalsával leöntve) mexikói körettel szintén 16 dollárért. Burrito especial (nagy, fehérlisztből készült tortilla dinsztelt rákkal és sajttal töltve) mexikói körettel 14 dollárért. Cochinita pibil (malachús, 24 órát achiotéval fűszerezett, friss citruslében pácolva, banánlevélben sütve) 15 dollárért. Carnitas (húsos disznószelet egzotikus fűszerekben pácolva, zsír nélkül kisütve) mexikói körettel 13 dollárba kerül. Cuisado de puerco (nagy tál finomra vágott erős zöldpaprika, disznópörkölt, apróra vágott kaktusz – tüskék nélkül – és paradicsom sütve) 14 dollárért. A ház jellegzetes desszertje a házilag készített flan (custard) 6 dollárért és a platanos con salsa (banán, forró eperszósszal leöntve), ez 7 dollárba kerül. A bőséges ebéd vagy vacsora után jólesik a séta a város eme forgalmas utcáján, ahol egymást érik a mexikói árusok. Érdekes, hogy a mexikói folk art bizonyos mértékben hasonlít a magyarra, például abban, hogy a mexikói zászló színe szintén piros, fehér, zöld, akárcsak a miénk. Ha pedig valaki séta közben még folytatná a falatozást, annak sincs akadálya, ilyenkor például kérhető churros, amely egy hosszúkás, cukrozott sült tészta. A tésztája hasonlít a mi csörögefánkunkra. Ha tehát nem jutnánk el valaha Mexikóba, semmi gond: csak egy kiadós séta a Los Angeles-i Olvera Streeten, és máris bárki úgy érezheti, kicsit Mexikóban járt. Győri Róbert