Május 27, 2016
Vol. 28, Issue 22.
A NYUGATI PART EGYETLEN MAGYAR NYELVŰ HETILAPJA
Price $ 2.00
ENGLISH PAGE - pg. 6
FÜGGETLEN KÖZÉLETI HÍRÚJSÁG
AMHIR.COM
AMERICAN HUNGARIAN JOURNAL WEEKLY NEWSPAPER Ma iled from Los Angeles, CA on May 25th 2016. If the Fr iday issue has not been received by the following Tuesday, please ca ll (626) 765 - 4534.
Magyar kormány: Soros György áll a támadások mögött
Mailing Address Szenátusi elismerés Kálmán László főkonzulnak
A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök reagálva arra, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök „putyinizálódással” vádolta meg Lengyelországot és Magyarországot. A miniszterelnök szerint ugyanakkor a Magyarországra, Lengyelországra és általában Közép-Európára tett negatív megjegyzések, amelyek megszaporodtak a migránsválság óta, nem véletlen elszólások. Ugyanis „a Demokrata Párt vezetői mögött (...) Soros Györgyöt kell látnunk”, aki azt hirdette meg, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot Európába – mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország akadályát jelenti ennek a Soros-féle amerikai tervnek, „nem is fogják azt itt végrehajtani, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van”. A kormányfő ezek alapján Bill Clinton szavait úgy kommentálta: „a száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé”. Soros György magyar származású amerikai üzletember állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött - erről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökség vezetője szerint ezért arra lehet számítani a következő időszakban, hogy Soros György aktívan is kész fellépni az egyik legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbánkormány ellen. “Amikor befolyásos amerikai személyiségek nyilatkoznak, akik Soros úr barátai, szövetségesei, elvbarátai, akkor mögöttük mindig ő lelhető fel” - fogalmazott, hozzátéve, hogy “ez nem áll messze azoktól a megjegyzésektől sem, amelyek szerint a bevándorlás szervezett dolog”. Lázár János hangsúlyozta: Magyarország a bevándorlás útjában áll, ami jó néhány európai nagyhatalom és az Egyesült Államok elképzelésével is ellentétes. Az AP amerikai hírügynökség mindennek kapcsán megszólaltatta Josh Earnestet, a Fehér Ház szóvivőjét, aki közölte: nem ismeri pontosan Lázár kijelentéseit. “Nem vagyok biztos benne, hogy ezek megérnek egy választ” - tette hozzá. MTI
Felminősítették Magyarországot Befektetési kategóriába sorolta a Fitch Ratings hitelminősítő intézet a magyar államkötvényeket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A minisztérium szerint a Fitch elemzői is elismerték, hogy – többek között – a tartósan pozitív fizetési mér-
legnek, a devizahitelek forintosításának köszönhetően jelentősen csökkent az ország sérülékenysége. A Fitch 2012 januárjában sorolta bóvli kategóriába a magyar államadósságot, a három nagy hitelminősítőből utolsóként.
Matolcsy György magyar jegybankelnökről ír a Bloomberg Brutális részletességgel mutatja be a Matolcsy György magyar jegybankelnök által fémjelzett „urambátyám-kapitalizmust” cikkében a Bloomberg. A neves gazdasági újság szerint kinevezése óta egymilliárd dollárnak megfelelő összeget csatornázott alapítványokba a jegybankelnök, majd a pénzeket családtagoknak és haveroknak juttatta tovább. A magyar ügyekkel foglalkozó Zoltan Simon cikke a mechanizmusokat egy példával illusztrálja: Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak, „akinek semmilyen tapasztalata e téren”, kicsiny pénzintézetébe, az NHB-ba belepumpáltak 90 millió dollárnyi pénzt. Majd a múlt évben Matolcsy fia „ismeretlen feltételekkel” kölcsönkapott a pénzintézettől, hogy megvásároljon egy bútorgyárat. A történet tovább gabalyodik, mert az NHB-ba a legtöbb pénzt a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) tette, amelynek kuratóriumi elnöke maga Matolcsy György. A PADA igazgatója pedig a jegybankelnök unokatestvérének házastársa, ezenfelül a kuratóriumban olyan emberek ülnek, mint Matolcsy polgármester feleségének helyettese. Matolcsy György felesége polgármesterként tevékenykedik egy üdülővárosban a Balaton partján, ahol a jegybanknak vannak ingatlanjai. A cikkben ennél a pontnál tartja fontosnak a szerző, hogy felhívja a figyelmet arra: Matolcsy szerint ez így teljesen rendben van. Emellett megemlíti azt is, hogy Orbán Viktor is kiállt a jegybankelnök mellett. A miniszterelnök szerint Matolcsy eltávolításához „égnek és földnek össze kell szakadnia”. A cikk felhívja rá a figyelmet, hogy az Európai Központi Bank is ferde szemmel figyeli Matolcsyék ténykedését. mno.hu
A kormány a mostani döntés után arra számít, hogy a másik két hitelminősítőnél is javulhat a besorolás. A Standard and Poor’s márciusban még a bóvli kategóriában hagyta az országot, miután megítélésük szerint a magyar gazdaság külső sérülékenysége csökkent, de továbbra is vannak bizonytalanságok a gazdaságpolitikában, és ez költségvetési kockázatokat jelenthet. A Moody’s-tól is márciusban vártak javulást, de a helyzet nem változott. hvg.hu
Egy évtizede nem történt ilyen a magyar fizetésekkel A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai meglehetősen látványos bérnövekedésről tanúskodnak. Országos átlagban ugyanis az átlagos nettó fizetés 175,8 ezer forint volt, ami 8,2 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában 7,7, a közszférában pedig 9,3 százalékos volt az emelkedés mértéke. A magánszektor átlagos nettója így 188,1 ezer, az államié pedig 151,1 ezer forint lett. Amióta rendelkezésre állnak adatok, vagyis 2007 óta biztos, hogy nem volt még ilyen mértékű reálszintű növekedés Magyarországon. mfor.hu
Kalifornia állam Szenátusának elnöke díszoklevélben köszönte meg Kálmán László főkonzulnak a Kalifornia állam és Magyarország kapcsolatainak fejlesztésében nyújtott kimagasló teljesítményét. Kevin de León elnök elismerésében külön kiemeli Kálmán főkonzul Magyarország Szilícium-Völgy-i Alkonzulátusának megnyitásáért tett eredményes erőfeszítéseit. Dr. Kálmán László nagykövet, Magyarország Los Angeles-i főkonzulja eredményes munkájához gratulált továbbá Jamie Callahan, Jerry Brown kaliforniai kormányzó hivatalának külügyi igazgatója, valamint Andrew Grant, a Northern California World Trade Center elnöke.
Az EU-hoz képest nagy a lemaradás a fizetésekben Hiába az évről évre kimutatott növekedés az átlagos nettó fizetésekben, Európához képest csak egy helyben toporog Magyarország. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint továbbra is a sereghajtók táborát gyarapítja a magyar átlagos nettó fizetés, ami euróban számolva 6702 euró volt. Vagyis a hazai fizetések emelkedése ellenére várhatóan a harmadik legalacsonyabb nettóval “büszkélkedhet” majd Magyarország. Ami a rangsor élvonalát illeti, jelentős változásról nem árulkodnak a számok. Továbbra is Svájcban lehet a legtöbbet keresni, 68 970,2 eurót, ami forintra átszámítva közel 22,7 milliós éves, azaz 1,9 milliós havi fizetést jelent. Mögötte jócskán leszakadva áll Norvégia 44 161 euróval, a dobogó harmadik fokán 2014-hez hasonlóan pedig Luxemburg van 38 490 eurós éves átlagos nettó bérrel. mfor.hu
Veszélyeket rejt az Olimpia Magyarországra?
Elsősorban a korrupciós veszély miatt tartja rossznak a budapesti olimpia megrendezésének esélyét a Bloomberg. Az elmúlt évek hírei alapján Magyarország az uram-bátyám kapitalizmus világának látszik, ami beláthatatlan kockázatokat okoz egy ekkora rendezvény esetén. Magyarország a Transparency International korrupciós listáján az 50. helyen áll, 27 hellyel lemaradva Franciaországtól. A 2014-es olimpiai meccs harmadik európai indulója, Róma rosszabb helyzetben van, mert Olaszország lejjebb van a korrupciós rangsorban, mint Magyarország. napi.hu
HÍREK
USA: Emberi jogi háború a vécékben A szabad mosdóválasztás körül heves indulatok csapnak össze az Egyesült Államokban. Ráadásul a nemileg semleges mellékhelyiség már nem tudományos-fantasztikus képzelgés, hiszen Barack Obama elnöki hivatalának is van egy. Kényszeríthető-e valaki törvényileg, hogy vallási meggyőződése ellenére is szolgáltatást nyújtson melegek részére? Kötelezhetők-e rá a szülők, hogy fiúként kezeljék a lányukat? A mosdó a szegregáció bástyája. Eddig számos emberi jogi háborút megvívtunk – a feketékért, a nőkért, a fogyatékosokért. Most, hogy Észak-Karolina és Mississippi állam olyan törvényt hozott, amely megtiltja a transznemű amerikaiaknak, hogy azt a mosdót használják, amelyik megfelel a nemi identitásuknak, újabb háború kezdődött – olvasható az egyik jelentős amerikai lap, az USA Today honlapján megjelent publicisztikában. Ebben az emberi jogi háborúban jelentős szövetségese van az LMBT, a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek mozgalmának: Barack Obama elnöki hivatalában, a Fehér Házban 2015 augusztusában avatták fel egy nemileg semleges („gender-neutral”, „inclusive”) mosdót. Az észak-karolinai Charlotte városának tanácsa pedig márciusban fogadta el a törvényt, amely szerint április elsejétől joguk van a transzneműeknek a szabad mosdóválasztáshoz, azaz született bár valaki mondjuk férfinak, ha nőnek érzi magát, használhatja a női mosdót. A rendelkezés gyakorlatilag minden nyilvános helyet (szállodát, éttermet stb.) és munkahelyet érintett a városban. Válaszul azonban Észak-Karolina törvényhozása megtiltotta, hogy területén ne a biológiai neme szerinti mosdóba menjenek be az emberek. Hasonlóképp intézkedett Mississippi állam is. Ne higgyük azonban, hogy csak a mosdóhasználatról van szó. Az amerikai melegjogi szervezetek azt is el szeretnék érni, hogy a hatóságok betiltsák a gyermekkori nemi identitászavar (gender disphoria) reparatív terápiáját, amely segítene a gyermeknek azonosulnia biológiai nemével, és céljuk, hogy már gyermekkorban is lehessen nemváltó műtétet végrehajtani. A világ más részéről ijesztő hírek érkeznek: Kanada legnyugatibb tartománya, Brit Columbia legfelsőbb bírósága május elején kötelezte egy 11 éves kislány szüleit, hogy kezeljék fiúként lányukat, aki transznemű aktivistákkal van kapcsolatban, hormongátló gyógyszert szed, és állítása szerint fiúként szeretne élni. A transzneműek elgondolása szerint ők rossz testbe születtek. A biológiai nem senkit nem predesztinál sem nemi szerepre, sem adott nemi identitásra, azok ugyanis a kultúrától, neveléstől függő társadalmi konstrukciók. Hogy fiúnak vagy lánynak neveljük-e gyermekünket, pusztán konvenció. Úgy látják, sem a kromoszómák, sem a hormonok, sem az elsődleges és másodlagos nemi jegyek, sem az agyműködés nem jelent olyan biológiai alapot, amely megváltoztathatatlanul meghatározná nemüket. S hogy mi a cél? Riki Wilchins nemváltó műtéten áteső, transznemű személyiség a The Advocate című meleglapban nemrég úgy fogalmazott, „sok LMBT-aktivista célja nem pusztán az, hogy abba a mosdóba mehessen, amelyikbe szeretne, hanem éppenséggel a nem egész fogalmát és az azon nyugvó különbségtételeket akarja eltörölni”. A katolikus Crisis Magazine szerzője, John Horvat egyetért, csak éppen ellenzői oldalról: szerinte a vécékért vívott háború a szexuális forradalom eddigi utolsó stációja. Ha bárki bármilyen mosdóba bemehet – mutat rá –, nem Rekord magasra emelkedett az Egyesült Államokban a meleghájelent többé semmit, hogy férfi és zasságot pártolók aránya. nő. mno.hu Rekord magasra, 61 százalékosra emelkedett az Egyesült Államok lakosságának körében a melegházasságot pártolók aránya - áll a Gallup Az amerikaiak közvélemény-kutató intézet csütörtökön közzétett felmérésében. hitelkártya-adóssága Húsz éve az amerikaiaknak még csak a 27 százaléka vélekedett ezer milliárd dollár úgy, hogy megilleti a törvényes házasságkötés a melegeket is. 2011 volt Forintban nagyjából 280 az első év, amikor többségbe kerültek a melegházasságot pártolók, és ezer milliárd. Kábé kilenc évnyi azóta töretlenül emelkedik hányaduk. magyar GDP. És ez még csak nem Ami a korosztályok szerinti támogatottságot illeti, az az életévek is rekord, a válság előtt volt már számának emelkedésével fordítottan arányos. A 18-29 év közöttiek 83 ennél nagyobb is az összeg, 2008 százaléka rokonszenvezik a melegházasságok törvényesítésével, míg a nyarán zuhant 1000 milliárd alá. 64 esztendősnél idősebbek körében jóval szerényebb, csak 53 százaLaikusként nehezen felfogható lékos a támogatottság. módon egyébként ez az amerikai A felmérés a 2016-os elnökválasztási csatározás derekán látott gazdaság és munkaerőpiac egész- napvilágot, ám az elnökjelöltségre pályázók kampányaiban a melegháséges állapotát jelzi, ami ahhoz zasság megítélésének kérdése messze nem játszik főszerepet. Donald vezet, hogy az emberek mernek Trump, a republikánusok vezető jelöltaspiránsa ugyan közölte, hogy több pénzt költeni, mint ameny- ellenzi az azonos neműek házasságkötését, de kampányában hallgat a nyijük van. index.hu témáról. MTI
Ezért nem piszkálja a melegházasságok ügyét Donald Trump
Trumpot támogatja a Nemzeti Lőfegyverszövetség Az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb szervezete állt be a Republikánus Párt várható elnökjelöltje, Donald Trump támogatóinak sorába. A mintegy négymillió tagot számláló Nemzeti Lőfegyverszövetség (NRA) a Kentucky államban lévő Louis-
Május 27, 2016
ville-ben tartotta országos konferenciáját, amelyen megjelent és nagy tapssal fogadott beszédet mondott Trump is. Trump azt ígérte a lőfegyvert tartó - és erre büszke - amerikaiaknak, hogy “nem hagylak cserben, soha, de soha nem hagylak cserben benneteket”.
Megígérte, hogy nemcsak tiszteletben tartja, hanem minden erejével védelmezi is majd az amerikaiak alkotmányban rögzített jogát a fegyvertartáshoz, és ha ő lesz az Egyesült Államok elnöke, akkor felszámolja az Obama-kormányzat kialakította fegyvermentes zónákat (amelyeket általában az oktatási intézmények környékén hoztak létre). Beszédében a New York-i üzletember élesen támadta Hillary Clintont, a demokrata pártiak várható elnökjelöltjét, aki szigorítani szeretné a fegyvertartás és -viselés szabályait, amit az NRA tagjai az alkotmányos jogaik megcsonkításaként élnének meg. “Hillary Clinton nem változtatni szeretne az alkotmány második cikkelyén, hanem el akarja törölni” - fogalmazott Trump. (Az alkotmány második cikkelye rögzíti a szabad fegyverviselés jogát.) Trump megjegyezte: a novemberi elnökválasztáson a szavazók döntenek a fegyvertartás alkotmányban biztosított jogáról is. MTI
43 YEARS “PRACTICING” NOW “PERFECT” GOING STRONG
MEGRENDELŐ LAP
Megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: ……………………………………………………………..……........ Utca, házszám: ……………………………………...…..........………... Város, állam: ………………………………………………..........…….. Telefon: ………………………….....…
ZIP Code: …….....….......
Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534
ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve: ....................................
Zip kódja: ..............
Amerikai MAGYAR HÍRLAP
American Hungarian Journal * Weekly Newspaper
(USPS – 006 - 161)
Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 144. S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004
Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 E-mail:
[email protected] * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS
ATTILA - EDITOR
FŐMUNKATÁRSAK: FÖLDES TAMÁS, VOISIN ÉVA, Dr. FRIEDMAN ANDREW, Dr. CSETŐ ILDIKÓ, CLAIRE KENNETH (tb.) MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA
Előfizetés
csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $60. USD, fél évre $35. USD First class: Kanadába egy évre $100. USD, fél évre $60. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $160. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER – Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 144 S. Rossmore Ave., Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztõség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.
A Los Angeles-i
KÖZÉLET
EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI
Amerikai magyar szervezetek tiltakoztak „Semmi nem lehetne messzebb az igazságtól. A jelenlegi lengyel és magyar kormányokat szabad és tisztességes választásokon választották meg, jelentős többséggel” – áll az American Hungarian Federation (Amerikai Magyar Szövetség) és a Polish American Congress közleményben, amiben Bill Clinton múlt pénteki mondataira reagálnak. „Az, hogy politikailag konzervatívok, lehet, hogy nem Clinton vagy mások ízlése szerint való, de ez semmit sem vesz el demokratikus jellegükből, és abból, hogy a nemzetközi közösség szabad és szuverén tagjai” – védik meg Orbán és Beata Szydło kormányait. Az American Hungarian Federation és a Polish American Congress közös közleményükben azt külön sérelmezik, hogy miközben Bill Clinton Amerika érdemének állítja be a rendszerváltást, nem emlékezett meg a belső szabadságküzdelmekről, különösen az 1956-os eseményekről: a poznańi forradalmi megmozdulásokról és a magyar forradalomról. Ez egy súlyos vádaskodás, mely megbecsteleníti a közel 12 millió lengyel- és magyar-amerikai örökségét, akik ma az Egyesült Államokban élnek. De még inkább megbecsteleníti azokat, akik ilyen kijelentéseket tesznek, attól függetlenül, hogy kik ők. Az Amerikai Magyar Szövetség az egyik legnagyobb és befolyásosabb amerikai-magyar szervezet, a közleményt a Szövetséget vezető Frank Koszorus (Koszorús Ferenc) írta alá. A nyilatkozatot később egy nyílt levélben támogatásáról biztosította a másik fontos szervezet, a Hungarian American Coalition (Magyar Amerikai Koalíció) elnöke, Max Teleki is. Teleki felidézi, hogy épp Bill Clinton volt az Egyesült Államok elnöke, amikor az USA tette a legtöbbet a két közép-európai ország NATO-csatlakozásának megvalósulásáért. „Ez egy rendkívül fontos történelmi tény. De nem jelenti azt, hogy akár Lengyelország, akár Magyarország ne lenne szabad az Egyesült Államok nélkül.” - folytatja Teleki, aki azzal zárja: Elfogadóbbnak kell lennünk egymás különbözőségei iránt és nem szabad elfelejtenünk, hogy a putyini Oroszország által jelentett fenyegetés napról napra növekszik. Egészen biztos, hogy Donald Trump Putyin iránti rajongása, és a közömbössége Ukrajna orosz megszállása iránt sokkal inkább valami olyasmi, amire oda kellene figyelnünk. index.hu
Román ügyészség: Nagyszabású szabotázsra készültek a székely terroristák Földgázvezetéket készültek a levegőbe röpíteni az erdélyi hatvannégy vármegyések. A román ügyészek szerint a december elsejei robbantás csupán azt hivatott bizonyítani a potenciális finanszírozóknak, hogy „erős szervezetről” van szó, „amely fel is mutat valamit”. A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerdán emelt vádat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi vezetője, Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen terrorizmus miatt. Az Adevarul napilap megszerezte a vádiratot, amely teljesen új kontextusba helyezi Bekéék már ismert tervét, hogy több petárda egyidejű felrobbantásával megzavarják a decemberi elsejei katonai parádét, és ezzel bekerüljenek a világsajtóba. Egy 2015. augusztus 19-i (lehallgatott) beszélgetés során Szőcs Zoltán, a fivére és két másik hatvannégy vármegyés egy sokkal nagyobb szabású támadás tervéről társalogtak: nevezetesen arról, hogy felrobbantják az erdélyi földgázlelőhelyekről a Kárpátokon túlra vivő vezetékeket, mégpedig akkor, amikor az ukrajnai gázszállítások az ottani harcok és szabotázsakciók miatt leállnak. Elhangzik, hogy sikerült azonosítani a Moldvába és Havasalföldre vezető gázcsöveket, amelyek Kézdivásárhely közelében haladnak el, többnyire a földbe temetve, viszont a patakoknál egy darabon a felszínen. Szó esik a villanyvezetékek elvágásáról is. Szőcs Zoltán veti fel, hogy az ilyen akciók kivitelezéséhez sok pénzre volna szükség. A találkozó egy másik résztvevője erre azt mondja: Oroszországtól biztosan lehet finanszírozást kapni, de ahhoz erős szervezetre van szükség, „amely fel is mutat valamit”. Ez a valami lehetett volna a 2015. december elsejei kézdivásárhelyi robbantás, amelyre már nem került sor. Beke István Attilát, a HVIM kézdivásárhelyi vezetőjét, aki összerakta volna a banda összejövetelein „pizzaként” emlegetett bombát, november 30-án letartóztatták. Mint arról korábban írtunk, a két fiatalember akár életfogytiglant is kaphat az ügyészség által adott jogi besorolás alapján. nol.hu
Világ Magyarságáért kitüntetést kapta George Pataki
Ajándékozza meg ismerősét és mi megajándékozzuk Önt! Ha ismerőse még nem volt előfizetője a Hírlapnak, fizessen elő számára, és az új megrendelés időtartamának felét Ön megkapja ajándékba. A részletekért hívja a szerkesztőséget.
Zsúfolásig megtelt az Uránia Nemzeti Filmszínház nagyterme, ahol a VI. Magyar Világtalálkozó díszünnepségére került sor, amelyre mintegy félszáz állam, köztük Mauritánia, Argentína, Chile, Mexikó, Venezuela, Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, USA, Kanada, Kuba, Algéria, Peru, Angola, Sri Lanka, Irán képviseletében érkeztek vendégek, Az immár hagyományossá vált ünnepségen sor került a civil szervezet kitüntetéseinek átadására is. A Világ Magyarságáért” kitüntetést kapta a díszünnepségen George Pataki, New York állam volt kormányzója is, aki videoüzenetben köszönte meg a rangos díjat. Elismeréssel szólt a Magyar Világtalálkozóról és kiemelte, hogy a nagyszülei révén Aranyosapáti gyökerekkel rendelkezik. „Nagyszerű és fontos gondolat, hogy megőrizzük a magyar kultúrát szerte a magyar közösségekben, bárhova is szóródtak szét a világban. Hadd mondjam, hogy mennyire megtiszteltek azzal, hogy egyike lettem a Világ magyarságáért cím kitüntetettjeinek”. Bokor Balázs, a Világtalálkozó Szervezőbizottságának elnöke
1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453 Május 27., péntek este 7 órától Isaac Friedhoff zongoraestje. Műsoron: Shostakovich, Beethoven, Ravel, Albéniz.
Június 5., vasárnap délután 4 órától
Tóth Péter zongoraestje Művek: Schubert, Brahms, Liszt és Bartók alkotásaiból! Valamennyi programunk előtt háromfogásos vacsora rendelhető Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába!
Május 29. - A magyar hősök emlékünnepe
Hősök tere Budapesten Az Országgyűlés által 2001. június 19-én elfogadott, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló LXIII. számú törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján - az idén május 29-én - emlékezünk “az elmúlt ezredév magyar hőseire”, akik életüket adták a hazáért. Országszerte megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak. Az ünnep eredete az első világháború alatt elfogadott, 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Az Abele Ferenc vezérkari őrnagy által 1915-ben kezdeményezett jogszabály arra kötelezett minden magyar várost és községet, hogy méltó emléket állítson “a most dúló háborúban” elesett hőseinek. (Az 1914 végén megalakult, a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság már javasolta, hogy emeljenek emléktáblát az elesetteknek, de a magyar önfeláldozást hirdető jelképet csak kevés helyen állították fel.) Az 1917. évi törvény elfogadásától 1938 végéig 1086 világháborús emlékművet emeltek Magyarországon. Nem mindegyik volt szobor, akadt település, ahol a hősök kertjében fejfákat állítottak az ismeretlen vagy távoli helyeken eltemetett katonáknak, máshol fát ültettek, esetleg táblát helyeztek el a hazáért életüket áldozók nevével. Az 1924. évi XIV. törvénycikk az 1914/1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről - a nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére - minden esztendő májusának utolsó vasárnapján nemzeti ünnepként bevezette a hősök emlékünnepét. Az időpont mellett gyakorlatias szempontok miatt döntöttek: a mezőgazdasági munkák ekkor még nem vonják el a gazdákat az ünnepléstől, a sírok díszítéséhez viszont már van elegendő virág. A budapesti millenniumi emlékmű előtti téren 1929. május 26-án avatta fel Bethlen István miniszterelnök Horthy Miklós kormányzó jelenlétében a nemzeti hősök országos emlékkövét, amelyet Kertész K. Róbert tervezett. A teret három évvel később nevezték el Hősök terének. A második világháború alatt, 1942-ben a hazáért életüket áldozó hősök megünneplését kiterjesztették az 1938 után elesettekre is, akiknek nevét bevésték az első világháborús emlékművekbe. A második világháború után, 1945-ben még megtartották a hősök emlékünnepét, de már szerényebb keretek között. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság ezután egyre határozottabban követelte az ünnep megszüntetését. A kommunisták befolyásának növekedése nyomán az általuk elfogadhatatlan tartalmúnak minősített emlékünnep kikerült a nemzeti ünnepek köréből. Sok helyen még ezután is megemlékeztek az elesett katonákról, de csak halottak napján. A Hősök teréről eltávolították az 1929-ben felavatott emlékkövet, helyére 1956-ban a magyar hősök emlékkövét állították, amelyet Gebhardt Béla tervezett. A 2001 óta újra megünnepelt emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta életüket áldozták a hazáért. 2001. augusztus 18-án Budapesten ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, rajta a Szilágyi András tervezte új Hősök emlékkövével. Ugyancsak 2001-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság kezdeményezésére a Rákoskeresztúri Új köztemetőben felavatták a Magyar hősök emlékparkját a korábban mintegy 25 ezer katona sírját őrző, az 1960-as évektől fokozatosan felszámolt temető helyén. Az emlékparkban lévő Magyar katonahősök emlékműve a hősök napi megemlékezések egyik kiemelkedő helyszíne. A Parlament épületének falára 2011-ben helyezték vissza az 1910-1918-as Országgyűlés első világháborúban hősi halált halt tagjainak, tisztviselőinek és alkalmazottainak emlékére készült emléktáblák. MTI
Május 27, 2016
A HÉT VICCEI
Múlt heti rejtvényünk megfejtése: „-Akkor a bal egyenes után mehet a jobbhorog, mester?”
Dr. Ternovszky Zsuzsa KOZMETIKAI FOGÁSZAT MAGYAROKNAK INGYEN VIZSGÁLAT ÉS TANÁCSADÁS 11704 Wilshire Blvd., Ste. 290, Los Angeles, CA 90025 A Magyar Főkonzulátus melletti épület. (bejárat a Barrington Plaza felől)
Tel. (310) 473-2099
Független, gyermektelen hölgy kisebb méretű kiadó házat, vendégházat vagy lakást keres, egy közepes méretű, barátságos kutyussal. Hívják Katalin-t (818) 312-4859 Balatonvilágoson igényes nyaraló kiadó maximum 6 főre májusban, júniusban, szeptemberben és októberben. 3 hálószoba, 2 fürdőszoba és gyönyörű kert. A Club Aligától kb: 5 perc gyalog.
Érdeklődni lehet a 310980-3426 vagy emailben:
[email protected]
REAL ESTATE, MANAGEMENT AND LOANS
EDITH CSERNI
APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA Egyszeri hirdetés:
20 szóig: $10.-
(alkalmanként)
Real Estate Broker, Notary Public 01323276 - 0H27083
Többszöri (minimum 3X): 20 szóig: $9.- (alkalmanként) 20-30 szó: $12.- Ennél hosszabb
3% TELJES COMISSION INGATLAN ELADÁSNÁL PÉNZ VISSZATÉRÍTÉS INGATLAN VÁSÁRLÁS ESETÉN PROPERTY MANAGEMENT, LAKBÉR BESZEDÉS, KILAKOLTATÁS, ÚJ LAKÓ LEINFORMÁLÁS, BÍRÓSÁGI ÜGYEK INTÉZÉSE / NEM ÜGYVÉDI MUNKA PROPERTY MAINTANCE KÖLCSÖNÖK!!! 480 N. State St. #A San Jacinto CA 92583 Tel: 951-306-7930, Fax: 951-260-3568, Email:
[email protected]
szöveg méretre megbeszélés alapján
Május 27, 2016
JELIGÉS hirdetés: 20 szóig $12.- (alkalmanként) Lapzárta hétfő délben! Az apróhirdetést feladáskor kell fizetni. Posta útján történő megrendelés esetén kérjük a csekket mellékelni. Köszönjük!
APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ! Az újság előfizetői két előfizetői befizetés között egyszer, egy hétre ingyenesen adhatnak fel 20 szóig apróhirdetést. Az apróhirdetésben az előfizető telefonszáma és/vagy email címe jelenhet meg. Kérjük a megrendeléskor említse az “akciót”!
Idős személy gondozását, ápolását vállalja 50 éves nő.
Tel. : 818-357-8546
GEZA KOVATS Real Estate Broker BRA# 00896895 INGATLAN Residential & Commercial 31 éves gyakorlattal
CÍM: 44100 Monterey Avenue Suite 216 N-P Palm Desert, CA 92260 Tel. 760.836.9400 Fax: 760.836.9401 Mobile: 714.323.6443
[email protected]
- Kovács, én tudom, hogy a maga fizetése nem elég ahhoz, hogy megnősüljön. De higgye el, egy nap még hálás lesz nekem ezért! *** Megkérdezi a pincér a vendégtől: - Hogy ízlik a sült hús, uram? - Mint szakember megállapíthatom, hogy dicséretre méltó darab. - Ön talán szakács? - Nem, cipész vagyok... *** Az anyós már több hete az ágyat nyomja súlyos betegségével. Hazaérkezik a veje és elkezd méretet venni róla, amint az az ágyban fekszik. - Mit akartok? Valamilyen új ruhát vesztek nekem? - Persze mama, miből szeretné? Tölgyfából vagy mahagóniból? *** Két idős asszony élénk beszélgetésbe merülve lépett be a liftbe. Egyikük hangosan mondja: - Én egész életemben arról ábrándoztam, hogy de jó lenne egyszerre két férfival... Hirtelen nagy csend lett, mindenki a nő felé nézett. Ő felnevetett és így folytatta: - Az egyik megfőzne, a másik meg kitakarítana. *** Alig használt, jó állapotú, 12 kötetes enciklopédia áron alul eladó. Jelige: Az asszony mindent jobban tud! *** A hűtlen feleség fél évi távollét után visszatér a férjéhez, és bocsánatot kér. - Nézd Rózsikám azt, hogy mással elmentél, még megbocsátom valahogy de, hogy visszajöttél, azt soha! *** - Kedves uram, mindent meg fogunk tenni, hogy otthoni körülményeket biztosítsunk önnek - fogadja a vendéget a kis panzió tulajdonosa. - Őszintén szólva nem erre számítottam. Csendben és nyugalomban szeretném eltölteni ezt a hetet! *** - Honnan jön, barátom? - Sárkányt eresztettem... - Ezt hogy érti? - Az anyósomat vittem ki a pályaudvarra, mert elutazott. *** Lenin elvtárs haldoklik és még egyszer utoljára megbeszél mindent Sztálinnal, a követőjével. - Egyetlen dolog miatt aggódom csak - mondja Lenin - mégpedig, hogy fognak-e téged követni az emberek? Mit gondolsz Sztálin elvtárs? - Fognak, bizonyára fognak. - Remélem, de mi lesz, ha mégsem?! - Nem probléma, akkor téged fognak követni, Lenin elvtárs! ***
Középkorú hölgy gyermekfelügyeletet, takarítást, idősgondozást vállal magyar családnál LA westside környékén. Húsz év magyarországi szakmai gyakorlat idősek otthonában.
Tel.: 310-689-9336
DR. SZABÓ GÁBOR ÜGYVÉD Szerződések * Végrendeletek * Autóbaleset * Personal Injury * Bűnügyek * Real Estate * Válás * Workman’s Compensation * Immigration LAW OFFICES OF GABOR SZABO 1875 Century Park East, Suite 600, Los Angeles, CA. 90067 Telefon: (310) 858-3842 * Fax: (310) 858-6861 E-Mail:
[email protected]
HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR
KULTÚRA
RENDEZVÉNYEI
Földes Tamás: Jamala Talán ezt a cikket jobb lenne meg se írnom. Még nem tudom. Kényes témához nyúlok... dehát napjainknak van-e olyan témája, amely nem érinti valakinek/valakiknek az érzékenységét? Múltbeli vagy jelenkori, vélt vagy valós sérelmek, igazságosnak mondott igazságtalanságok, újabb hidegháború előszele... vagy ki tudja? Az ok, ami a komputeremhez ültetett: a kirgizisztáni Osban, krími tatár és örmény szülők muszlim gyermekeként született, ukrán énekesnő sikere, aki az idei Eurovíziós fesztivált az 1944 című dalával megnyerte. (Már e mondat is mennyi képtelenséget tartalmaz: kirgíziai-krími-tatár-örmény-muszlim-ukrán - és mindezek tetejébe a világszerte gyászos emlékű 1944-es esztendő, fesztivál-dalban elbeszélve!) Folytatom az elmúlt száz év képtelenségeit. A hetvenes években, háromtagú újságíró-küldöttség tagjaként, az Uzsgorod nevet viselő Ungvárott jártam. Abban a városban, amely ezer évig Magyarországhoz tartozott és a Felvidék kulturális központjának tartották (anyám a húszas években a színház szubrettprimadonnája volt), hogy a trianoni döntés következményeként az eladdig nem is létezett Csehszlovákiához tartozzon, majd visszacsatolásakor újfent magyarrá legyen, hogy a második világháborút követő fejetlenségben a mohó Szovjetunió váratlanul bekebelezze, aztán a birodalom összeomlásával Ukrajna egyik lerobbant városaként szerénykedjék. Ottjártamkor megismerkedtem Ali bácsival, az idős magyar orvossal, aki ugyebár az osztrák-magyar monarchiában született, hogy aztán csehszlovák majd ismét magyar majd szovjet állampolgárrá lényegüljön át (mint a viccbeli Kohn, aki egész életében el se hagyta Ungvárt). Megkérdeztem tőle, hogyan fogadta, amikor arra ébredt, hogy immár a Szovjetunióban él. „Hogyan?”, kérdezett vissza, lehajtott fővel. „Hogyan fogadtam volna, hiszen másokkal együtt én is megszavaztam”. Beszélgetésünk színtere az a tér volt, amelyet egykor Masarykról, majd Horthy Miklósról, később Sztálinról neveztek el - látogatásom idején éppen Újraegyesülés tere volt (hogy most hogyan hívják, arról sejtelmem sincs). Ali bácsi kinyilatkoztatta: „Az orosz tiszta szívű, értékes nép... de ezek az ukránok!! Ezek a...! Borzalom”. Pályatársaimmal volt rubelünk (a napidíjat nem tudtuk miféle árura váltani) - iddogáltunk. Én már kellően pityókás voltam, de kollégáim „csak egy utolsó pohárral!” csatakiáltást hallatva bevonszoltak még egy étterembe. Nem tudom, hogy ott hány kupica örmény konyakot nyakaltam be, csak arra emlékszem, hogy ismét az utcán tántorogtam és egy előrehaladott korú magyar pincér zokogott vállamra dőlve: „Fiúk, nekem olyan szép lányom van, házias, szorgos, engedelmes..,. vegye feleségül valamelyiktek! Mert én nem akarom, hogy ukrán férje legyen, hogy az unokámmal oroszul kelljen beszélnem. Magyar embernek szánom őt. Ha holnap is itt vagytok még, gyertek vissza, behozom a lányt az étterembe!”... Ha másnap az étterembe nem is, de egy bőrtáskákat készítő kisiparos műhelyébe bementem (meglepő, de volt olyan is... már nem a ridikül lep meg, hanem a maszek kisiparos), Évámat örvendeztettem meg egy előttem készülő kecses bőrtáskával. Megkérdeztem a mestert: „Mi a nemzetiséged?”. Kalapácsával nagyokat ütött az üllőre: „orosz?”, puff, „ukrán?”, puff, „ruszin?”, puff, „hucul?”, puff, „zsidó?”, puff, „szlovák?”, puff, „cigány?”, puff. „Hát akkor mi vagy?”. Ablak-rezegtető puff: „Patriot! (Hazafi)!!”. Jártam Szovjet-Oroszországban is. Az APN-Novosztyi hírügynökség meghívására tíz napot tölthettem náluk. Még Budapesten megkérdezték: hová szeretnék utazni. Moszkvát, Leningrádot és a tudósváros Novoszibirszket választottam (alighanem, én voltam az első magyar, aki önként ment volna Szibériába). „Nyet”, hangzott a viszontválasz. „Pacsemu (miért)?”, kérdeztem. „Tojka (csak)” felelték. „ Vü ggye (akkor hová)?” tudakoltam újfent. „Krasznodar”. Meg se mertem kérdezni, hogy az meg hol van, csupán „Pacsemu?” (nem fordítom megint). „Zemljá”, hangzott a válasz, vagyis föld. A Kaukázus lábánál fekvő Krasznodar ugyanis mezőgazdasági központ (ott játszódott az éhínség idején forgatott zenés giccs, a Vidám vásár). Akkor még nem tudtam, hogy oda telepítették bukása után Rákosi Mátyást (majd onnan egy világvégi kicsiny faluba, ahol kútról, fadézsában kellett cűgölni az ivóvizet... nehogy már bárki is megsajnálja!). A kellemes klímájú Kaukázus-alji városban feltűnt, hogy a tömzsi lábú moszkvai barisnyák után nyakforgatásra késztető, karcsú, nyúlánk, szőke lányokat meg asszonyok közé kerültem. Egyiküknek meg is említettem (ott se tartóztattam meg magam néhány bók erejéig): „Hogyhogy olyan csinos itt majdnem mindegyik nő, mint te?”. Elnevette magát: „Mert mi nem oroszok vagyunk, hanem lengyelek. Sztálin ide száműzte a szüleinket”... ...Az Eurovíziós dalfesztivál nyertese tehát a kirgiz-örmény-tatár-ukrán-muszlim Jamala, aki jogos fájdalmát zúdította a stockholmi Ericsson Globe Aréna melódiát kedvelő közönségére. Számomra nem volt újdonság - nem az énekesnőtől tudom -, hogy mi volt az 1932/33-as Holodomor, az emberek népirtással felérő kiéheztetése, amikor a Nagy Sztálin az élelmiszer megvonásával büntette Oroszország korábbi éléskamráját, Ukrajnát, amiért ki akart lépni a szovjet birodalomból. (Kérem a türelmes olvasót, tekintse meg a Los Angeles-i városháza közelében lévő emlékművet, amely hétmillió éhenhalasztott áldozatra utal. Egyes adatok szerint a szám tízmilliót is meghaladta; naponta 28 ezren haltak éhen otthonukban, vagy a nyílt utcán). A harminchárom éves Jamala az 1944 című dalával saját ükanyjának balsorsát jajongta el, akit nácinak bélyegeztek a szovjetek és több ezer krimi tatárral együtt Közép-Ázsiába telepítettek ki. Útközben, majd száműzetésük helyszínén sokan nem természetes halállal távoztak a másvilágra. Az engem ismerők számára talán meglepő ha azt írom: megértem az ukránokat, amiért örömmel fogadták az őket „felszabadító” németeket - akik napokon belül megszállóknak bizonyultak: mint alacsonyabb fajú szlávokat, az ukránokat is gyilkolni kezdték. A stockholmi arénában magasba lendülő, megannyi kék-sárga ukrán zászló nemcsak a győztes énekesnőnek szólt. Egyszersmind jelképes tüntetés volt a Krím-félsziget orosz bekebelezése ellen. Putyinnak ismét oka volt összevonni a szemöldökét (igaz, vigaszul megépítheti Paks II-öt). A fentebb leírtak miatt tűnődtem első mondatomban, hogy nem lenne jobb e cikket meg se írnom? Napjaink agyonpolitizált, népvádorlásos, puskaporos világában helyénvaló-e egy nép fájdalmát egy jobbára könnyed dalfesztiválon előadni? Hiszen Jamala (oroszosan Dzsamala) minden nemzetnél követőre találhat. Ne adj Isten, hogy mi, magyarok egy dalfesztiválon énekeljük el a trianoni gyalázatot, vagy az ’56os forradalmunk vérbe fojtásának gyászát (esetleg – válaszul a krimi tatároknak – a mongol hordák 1241/42-es tatárjárását, a gyászos emlékű muhi csatát); hogy egy spanyol énekesnő az inkvizíciót idézze fel; hogy egy fekete bőrű amerikai dalnok a rabszolga-sorsra emlékezzék; hogy egy japán gésa a hirosimai atomtámadásról írott dalával arasson fesztivál-sikert; hogy egy koreai asszony a japán megszállók által bordélyházba kényszerített nagymamájának megMegjelent Földes Tamás erotikus-pajzán új regénye, próbáltatásait trillázva nyerjen díjat; az „Egy fiú, két lány meg egy asszony”, valamint „Az arc hogy..., hogy..., hogy... – fedőneve Francoise” című regényének második, javított Ne rójon meg a nyájas olvasó, kiadása. Ugyancsak kapható színházi regénye, az “Amanda amiért én inkább tapsolnék a „Túl frigyre lép” és a “Kései főhajtás” című gyűjteményes kötete az Óperencián boldogok leszünk” kezdetű dalnak! Még akkor is, ha A könyvek megrendelhetők emailen: az óceánon túli boldogság nem
[email protected] köszöntött rá valamennyiünkre...
Megjelent!
920 S. Olive Street, Downtown Los Angeles, 213.670.0005 www.hungarianculturalalliance.org
[email protected]
2016. május 28-án, szombat este 8 órától Bereczki Zoltán koncert a Magtárban “Memorial Day” hétvégén egy rendkívüli koncerten vehetsz részt a Magtárban Bereczki Zoltán, EMeRTon-díjas színész és kiváló pop és musical énekessel. A koncert után meglepetés lemezlovaggal folytatjuk. Csak annyit árulunk el, hogy a gyengébb nemhez tartozik. A belépő $25 (tagoknak $20). “Memorial day” típusú étel, ital vásárolható.
Dél-Californiai Amerikai-Magyar Club, Inc. 992 San Bernardino Ave, Rialto, CA PO Box 990, Bloomington, CA 92316 Tel: 909-873-1081
Apák Napi Bál 2016. június 5-én déli 12 órától Belépő ebéddel: $15 Gyermekjegy ebéddel: $5 A legfiatalabb és legidősebb édesapát megajándékozzuk! A hangulatos szórakoztató és tánczenét Baky Józsi szolgáltatja.
Énekel: Semegi János. Mindenkit szeretettel várunk tagjainkat, barátainkat, valamint minden pártolónkat a Clubunk helyiségeiben. A kitűnő ebédről Cserni Erzsike gondoskodik. Sorsolás! Ajtódíjak!
Ha a megszokott helyére igényt tart, helyfoglalás feltétlenül szükséges az alábbi telefonszámok egyikén:
951-769-6080 * 951-679-1995
E-mail:
[email protected]
Május 27, 2016
AMERICAN
English Page
Hungarian Journal
New Magnificent Murals In The Woodside Priory School
english .amhir.com
Hungarian Housespeaker: Globalisation Engineered To Lead To Culturally Deprived Europe “Systematic pyschological and political warfare” is under way against identities that have held the world together until now and mass migration is engineered to lead to a homogenised European population deprived of its culture, the speaker of the Hungarian National Assembly has said in a Friday morning radio interview. Speaking on the occasion of the Day of National Minorities, László Kövér explained that both ethnic Hungarian and Romanian communities in Transylvania are faced by losing their tootes. Support to national minorities living in Hungary and ethnic Hungarians in Slovakia and Romania in strengthening their European roots will be most important when these national cultures will need to be protected from attacks of even greater magnitude, he explained. Hungarians “row in the same boat” with national minorities and certain forces are trying to sink this boat, the house speaker said. Mr. Kövér cited the planned TTIP free trade pact as an example of the “damages, disadvtantages and destruction” globalisation imposes on national cultures. Globalisation comes with a multitude of damages, disadvantages and destruction to national cultures and is aimed to create a “homogenised European population” which can be controlled by global mammoth cooperations in Brussels, Mr. Kövér argued. hungarytoday.hu
Hungarian Roots
Celebrities – artists, actors, musicians, sport stars and scientists – who have some Hungarian origin, yet only few would consider them as “par excellence Hungarians”. In many cases even the person concerned knows only very little about his or her Hungarian roots, while others are proud of their “magyar” background despite lacking the ability to say a word or two in the language of their parents or grandparents.
Goldie Hawn and Kate Hudson, Hollywood actresses Although Goldie Hawn was born already in Washington D.C. in 1945, her mother, Laura Steinhoff emigrated to North America from Hungary before the Second World War. The Hungarian-Jewish woman became a jewelry shop and dance school owner in the US and married a German-English band musician, Edward Rutledge Hawn. Their Hollywood celebrity grandchild, Kate Hudson, was born in 1979 from Goldie Hawn’s second marriage to musician Bill Hudson. Laura’s Central European origin did not have a huge impact on the family’s life, however, Goldie and her sister Patti paid a visit to Budapest in 2012 to re-discover their Hungarian roots: Goldie Hawn began her career as a dancer, but switched to acting on television and then film. Hawn was a successful television actress in the 1960s, earning two Emmy Award nominations along the way. Hawn won an Academy Award for her performance in 1969’s Cactus Flower, and was nominated for an Oscar after starring in and producing 1980’s Private Benjamin. Other film credits include Bird on a Wire, Death Becomes Her, The First Wives Club, The Out-of-Towners and The Banger Sisters. Hawn’s long relationship with Kurt Russell began after working together on several films, beginning with Disney’s The One and Only, Genuine, Original Family Band. Kate Hudson was born in 1979 in Los Angeles and she was raised by Goldie Hawn and her partner, actor Kurt Russell, whom Kate considers to be her father. Kate is of Hungarian Jewish from her maternal grandmother, Italian from her paternal grandmother, and English, and German ancestry. In 1998, Kate Hudson appeared in the independent film Desert Blue. She was also a featured player in the ensemble cast of 200 Cigarettes. By the end of 2000 Kate had charmed her way into the hearts of fans and critics with her performance in Almost Famous. Some of her other films include You, Me and Dupree, Fools Gold and Bride Wars. Her glowing performance earned her a Golden Globe Award and an Academy Award nomination for Best Supporting Actress in 2001. hungarytoday.hu
The English Page of the Hirlap can serve as a bridge between the non-Hungarian-speaking members of the family and the community. Use it to bring people together! Subscribe to the Hirlap! Advertise your business in the Hirlap! If you have any questions or suggestions, please call (626) 765-4534
The two artists and Father Maurusz The Woodside Priory School, in Northern California’s Portola Valley, inaugurated two magnificent murals in the Performing Art Center, on May 17th. The artists, Peter and Paul Mester, created over 500 works of frescos and sculptures worldwide from Budapest, Paris, London and Rome. They are a father and son team, of Hungarian origin, from Slovakia, who travel worldwide from project to project. Their prestigious clients range from individuals to public institutions, churches, wineries, hotels and universities, extending over five continents. According to the artists, their inspiration for the Performing Art Center came from the story of the Queen of Sheba, and the opera of the same name, written by Karoly Goldmark. A brief aria by Enrico Caruso, recorded by Thomas Edison in 1899, was played at the inauguration ceremony, conducted by Fr. Maurusz Nemeth, OSB. The bold and abstract murals include a reference to the sixty year long journey of the Hungarian Benedictine founders of the school and the nine priests clearly emerge next to a Hungarian flag. The school’s entire student body attended the inauguration and all were impressed by the hall’s amazing transformation. Congratulation to the Woodside Priory School for commissioning art work that complements its architecture so well and to Peter and Paul Mester for capturing the spirit of the school. By Eva E.Voisin
Love, Faith, Hope, & Perseverance
“From Hungary with Love” available at Amazon
This story is about a Hungarian teenager who lived through the horrors of World War II, including air raids, bombing of his hometown, and the Siege of Budapest. He was abducted by the Russians and taken as a prisoner of war. He and his family were actively helping Jews to survive the Nazi terror. He lived for eight years in a brutal, totalitarian, Soviet style communist nightmare and as a young physician was forced to spend time in a sanatorium because of a questionable false diagnosis. During the 1956 Hungarian Revolution, he was a surgeon at one of the busiest hospitals in Budapest where the first mass casualties were treated. When the Freedom Fight was lost because in the absence of Western support the Soviets had a free hand to crush it, he had to escape to seek freedom. His love for God, family, friends, indeed all humanity, sustained him during those difficult years. He never gave up but pressed on with an optimistic, positive outlook for life in liberty. The author is hopeful that all those who read his story will have a better understanding of the love in the hearts and souls of Hungarian people. This historical fiction is based on real life events. Any resemblance to persons, living or dead is purely coincidental.
www.georgeszele.com
Advertise your business in the HIRLAP, widely read by the Hungarian community!
FA R M E R S 21st Century
A TIME TO HONOR AMERICA’S HEROES Május 27, 2016
insurance customers
AUTO * HOME * LIFE Gets You Back Where You Belong
C A L L & S AV E U P T O 18 % O N YO U R H O M E O W N E R S D I R EC T * N O B R O K E R F E E
CALL FOR FREE QUOTE
818
981- 8424
Sokol Insurance Agency * Lic # 772323
50 éve halt meg Tamási Áron
KULTÚRA
San Franciscóban meghalt Tarics Sándor, a világ legidősebb olimpiai bajnoka A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapján jelentette be, meghalt a világ legidősebb olimpiai bajnoka Tarics Sándor. Az 1936-os berlini olimpia vízilabdázó aranyérmesét kaliforniai otthonában, Belvedere-ben érte a halál, ahogy lánya, Linda írta a közösségi hálón: “édesapám békésen szenderült jobblétre”. A tehetségét Komjádi Béla fedezte fel, aki a 32-ben győztes válogatott kapitánya is volt. “Különös kíváncsiság van most bennem. Nem tudom, hová megyek. Azt sem tudtam, honnan jöttem a születésemkor, most sem tudom, mi van előttem. Mi lesz velem az élet után. Mert a 102 év eltelt. Megéltem becsülettel. Jól élek, és jól éltem. Bár már egyre nehezebben megy a felállás” mondta élete utolsó interjújában Tarics Sándor. Tarics Sándor 1913. szeptember 23-án született Budapesten. Pályafutását az Óbudai TE-ben kezdte, 1931-től 1940-ig a MAC játékosa. Főiskolai világbajnok: 1933, 1935 és 1937. Háromszor volt magyar bajnoki ezüstérmes és háromszor magyar bajnoki bronzérmes. 2011. augusztus másodika óta volt ő a világ legidősebb olimpiai bajnoka. A Budapesti Műszaki Egyetem gyémánt és rubindiplomáját is megkapta. Építészeti munkásságát a Goethals emlékéremmel, és a Toulins medállal ismerték el, az amerikai építészek díját is kiérdemelte. 100 évesen még autót vezetett, 99 évesen még megnézte a magyar vízilabda csapat mérkőzését a londoni olimpián. Imádta a sportágat, magyar bajnok sohasem volt, ezért Varga Dániel nekiadta az egyik bajnoki aranyát. És hogy indult a pályája? Az Árpád Gimnázium tanulójaként játszott egy másik gimnázium ellen. A kapus picikét ügyetlen volt, és nem tudta megfogni úgy a labdát, hogy ne lehessen kiütni a kezéből. “Biztosan ismeri ezt a jelenetet, amikor makrancoskodik a labda. Pimasz voltam és merész, ráúsztam, kisodortam a kezéből a labdát, ami a gólvonal mögé jutott. Ekkor rám kiáltott Komjádi, hogy várjam meg a meccs után. Első hallásra megijedtem, mert azt hittem valami nagy disznóságot követtem el, szabálytalanul játszom. Ám ehelyett meglepetésemre a szemfülességemet, egyúttal a csibészségemet emelte ki” - emlékezett vissza. Komjádi ebédjegyet adott a nagy szegénységben félárvaként felnövő fiúnak, a kapitány pótolta az apját. Felment a Pacsirtamező utcai lakásba, megvizsgálta a fekhelyét, hogy a kemény edzések után képes-e kipihenni magát. 173 centi és 74 kiló volt, de gyengébbik kezével, ballal is tudott gólt lőni, amivel megelőzte a korát. Mivel a háború miatt két olimpia elmaradt, nem folytatta a sportot, a műegyetemen kezdett el dolgozni. “Ideiglenes munkaerő úrnak” - ezt írták a hivatalos értesítőben. Tarics világhírű mérnök lett Amerikában, miután 1948-ban elhagyta Magyarországot a kommunista diktatúra elől menekülve. Akkor Magyarországon, 1948-ban már kezdtek eltünedezni az emberek. Végigfutott az agyamon, mi van, ha egyszer engem is megvádolnak. Hogyan fogok védekezni? Mit mondok majd? Mit tudok bizonyítani a rosszindulattal szemben? Akkoriban nem számított, ha valaki ártatlan, meghurcolták. Elvitték. Tagja volt például az ENSZ földrengésügyi bizottságának is. Szabadalmát, a rugós alapra épített felhőkarcolókat szerte a világban használták, ezer milliárd dollár értékű beruházásánál használták fel. A szabadalom: ruganyos alapra, gumis-fémes pogácsákra helyezte a magas épületeket, ez volt a találmány – mindig hangsúlyozza, nem egyedül találta ki –, amit a Dobos-torta réteges szerkezete és felépítése ihletett, mert így az épületek nincsenek kapcsolatban a talajjal. Ha pedig mozognak, a réteges szerkezet elnyeli a szeizmikus hullámokat. A referenciája jobban nem is sikerülhetett volna, mert Los Angeles egyik részén, a Szent András törésvonal mentén, San 8530 Holloway Dr. #102 Bernardinóban volt egy négyes W. Hollywood, CA 90069 – kisebbnek mondható – erősségű Spa, Hotel foglalások rengés. Az általa megálmodott épület sértetlen maradt, míg a Kocsi bérlés többi összedőlt. Kedvezményes repülőjegy árak A saját házát is ő tervezte, az HAJÓUTAK BÁRHOVÁ A VILÁGON is jól sikerült, mert amikor volt egy rengés, a lámpák leestek a Hívják ZSUZSÁT falról vagy az asztalról, de a TEL: (310) 652-5294 FAX: (310) 693-5320 ház meg sem rendült. A Golden Gate-re vezető utakat is ezzel a 1-888-532-0168
[email protected] technológiával látták el. Az utóbbi időben már kerekesszékbe kényszerült, de élete utolsó pillanatáig teljes szellemi frissességben élt, matematikai problémákkal foglalkozott. A híd közelségében, a város legelegánsabb részén lakott. Ott is halt meg. index.hu A. Suzuki Swift 1.0 manual 150 usd/hét
DUNA Travel
Az erdélyi Farkaslakán született 1897. szeptember 20-án. 1917-ben hadiérettségit tett, és a gimnáziummal párhuzamosan a tiszti iskolát is elvégezte. 1918-ban részt vett a piavei csatában, helytállásáért vitézségi érmet és némi szabadságot kapott, melynek letelte után már nem is tért vissza a frontra. 1918 novemberében a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de amikor román nyelven kezdtek oktatni, átjelentkezett a kereskedelmi akadémiára. Diplomájának megszerzése után bankoknál dolgozott, ekkor indult írói pályafutása is: 1922-ben a Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság novellapályázatát. 1923-ban a jobb megélhetés reményében vagy csak kalandvágyból az Egyesült Államokba utazott, ahol alkalmi munkákból élt, majd banktisztviselőként dolgozott. Kínzó honvágyát írással enyhítette, hazaküldött novelláiból állt össze az 1925-ös Lélekindulás című kötete. A székely népballadák, népi mókák világát idéző könyvre felfigyelt a közönség és a kritika is. 1926-ban hazatért Kolozsvárra, ahol az Újság munkatársa lett, kapcsolatba került az Erdélyi Helikon és a Korunk körével is. 1932-ben jelent meg legnépszerűbb regénye, az Ábel a rengetegben, amely később az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetekkel trilógiává állt össze. A Hegedűs Géza által “fenyőillatú remekműnek” nevezett regény zárómondata mára szállóigévé vált: “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Tamási későbbi műveit, a Jégtörő Mátyás című regényt, majd színműveit (Énekes madár, Tündöklő Jeromos, Csalóka szivárvány) is az erős költőiség, a népmesék varázslata jellemezte. 1944-től Budapesten élt, 1945-47 között a Nemzetgyűlés, 1943-tól 1949-ig az MTA levelező tagja volt. 1949 után a mellőzöttség lett osztályrésze, ebben az időben jeleneteket, bábjátékokat írt. Csak 1953-ban jelenhetett meg önéletrajzi visszaemlékezéseinek újabb kötete, a Bölcső és bagoly, valamint a Hazai tükör című regénye. 1954-ben Kossuth-díjat kapott, és tagja lett az újjászervezett Hazafias Népfront Országos Tanácsának. Az 1956-os forradalom idején a Magyar fohász című írásában, amelyet a rádióban is felolvasott, hitet tett a forradalom mellett, és a Parasztszövetség újjászervezését szorgalmazta. A forradalom leverése után az Írószövetség decemberi gyűlésén felolvasta a Gond és hitvallás című nyilatkozatot, amelyben kiállt a levert forradalom célkitűzései, eszményei mellett. Egy évvel később, nem kis nyomásra, elhatárolta magát a forradalomtól, de a hatalmat az erkölcsi és esztétikai értékek méltánylására kérte. 1959-ben részt vett az Írószövetség újjáalakításában, 1963-ban a Béketanács elnökségi tagja lett. 1965-től egyre súlyosbodó betegsége miatt kórházi ápolásra szorult, utolsó művét, a Vadrózsa ága című visszaemlékezését betegágyán diktálta le feleségének. 1966. május 26-án halt meg, végrendelete szerint szülőfalujában, Farkaslakán helyezték nyugalomra. Emlékművét, amelyen műveinek jellegzetes alakjai találhatók, Szervátiusz Jenő és Tibor készítették, sírfeliratát az író maga fogalmazta: “Törzsében székely volt, fia Hunniának /Hűséges szolgája bomlott századának.” MTI
ANGYALFI RENT- A-CAR AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON
B. Fiat Punto 1.2, Opel Corsa 1.2, Suzuki Swift II 1.3 manual, air.c C. Suzuki SX4 1.5 manual, air.c D. Opel Astra 1.4 manual, air.c E. Honda City 1.5, Chevrolet Aveo 1.6 automatic, air.c
190 usd/hét 220 usd/hét 250 usd/hét 270 usd/hét
Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval. Repülőtéri átadással és átvétellel Bécsben is (plusz költség).
Toll free: 1-888-532-0168 Tel.: 011-36-30-934-2351, Tel./fax.: 011-36-25-411-321 Email:
[email protected] Web: www.angyalfirentacar.com
Fizessen elő Ön is az
Amerikai Magyar Hírlapra! Előfizetésével ezen a módon is hozzájárul a magyar nyelv és a magyar kultúra fennmaradásához.
Május 27, 2016
HOROSZKÓP
ÉLETMÓD
Heti horoszkóp máj. 27. - jún. 2.
astronet.hu
Kos (III. 21 - IV. 20.)
Mérleg (IX. 24 - X. 23.)
Nyugalmát és jó közérzetét az egész héten sikerül megőriznie. Ha régebbi terveit szeretné sínre tenni, most valaki, aki tud a dologról, és akire ön is számít, akadályokat gördíthet az útjába. Így, ha sikeres hetet szeretne maga mögött tudni, akkor készüljön fel rá, hogy lesznek pillanatok, amikor csak magára számíthat!
Az otthonát és a pénzügyeit érintő kedvező változás van készülőben, kedves mérleg! Ezen a héten többféle megtakarítási módot is felfedez. Ha azonban segíteni akar valakin, nehézségei adódhatnak. Nem az ön szándékával van a baj, hanem a választott eszközzel és móddal, amivel másokon kíván segíteni. Gondolja át logikusan a helyzetet.
Bika (IV. 21 - V. 20.)
Skorpió (X. 24 - XI. 22.)
A hét során legyen nagyon óvatos minden jogi és hivatásbeli lépéseiben és döntéseiben. Vannak ugyanis a környezetében olyan személyek, akik alig várják, hogy ön tévedjen. Ők sajnos nem őszinte barátok, kollegák vagy szomszédok. Azonban másokat az ön belső titkaitól távol tartva ez az időszak nagyon sok jót és előnyöket hozat önnek.
A napokban figyeljen oda a környezetében élők vágyaira! Most ez nagy segítség lehet önnek abban, hogy megtudja, ki, minek tudna igazán örülni. Így sokkal könnyebb lesz ajándékot választania, ha itt lesz az idő rá. Az életszínvonala is emelkedik. Ebben az időszakban olyan összegeket is meg tud fogni, amelyeket eddig ki kellett adnia.
Ikrek (V. 21 - VI. 21.)
Nyilas (XI. 23 - XII. 21.)
Nézze objektív szemmel a világot, és legyen kedves másokhoz, kedves Ikrek! A napokban nem sok ideje jut majd a kikapcsolódásra. Ha azonban mégis erre vágyna, semmiképpen sem ön legyen a házigazda! Inkább menjen vendégségbe! Kicsit túlreagálja mostanság a párja motivációit, megnyilvánulásait az együttlétüket illetően!
A héten óvakodjon attól, nehogy beleavatkozzon mások életébe! Talán úgy érezheti, hogy egy jó tanáccsal sokban tudna segíteni valakinek a boldogulásában. Azonban ha ezt senki sem kéri Öntől, akkor rengeteg bajt hozhat magára, ráadásul hosszú időre. Mostanság affinitást érezhet az okkult tudományok tanulmányozására is.
Rák (VI. 22 - VII. 22.)
Bak (XII. 22 - I. 20.)
Ebben az időszakban ügyeljena jólétére, jó közérzetére! Tudja, hogy teheti ezt meg a legkönnyebben? Ha ápolja családjával, rokonaival és a barátaival a kapcsolatát, hiszen ez önre is kedvező hatással lesz. Most mindenkinek a legjobb oldalát kell mutatnia! Még azoknak is, akiket eddig elítélt! Ettől sokkal kiegyensúlyozottabb lesz.
Ezekben a napokban érezhet egy kis érzelmi nyomást, melyet kellő figyelemmel és diplomáciával jól tud majd kezelni. Ha összejövetelt tervez a hétvégére barátaival, valósítsák is meg!Higgye el, hogy nagyon jól fogja érezni magát mindenki! Igen, még Ön is, kedves bak!Új barátságokat is köthet, melyek jövőbeli sikerei kulcsát is magukban rejthetik.
Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.)
Vízöntő (I. 21 - II. 20.)
Különleges találkozás elébe néz! Olyasvalakivel találkozhat, akit elsőre hanyagnak és megbízhatatlannak lát. Viszont, ha egy kicsit jobban megismeri, rá fog döbbeni, hogy ez a személy mennyire bölcs és milyen magasan intelligens. Tudja, az igazgyöngy sem látszik a szürke héj alatt. Persze az sem véletlen, hogy a sors összehozta önöket.
A hét során minden meghívásnak tegyen eleget, kedves vízöntő! Kedves emberekkel találkozhat ugyanis, akikkel jó hangulat alakul ki és sok közös témát is találnak. A hét közepe körül egy átmeneti frusztráltság érezhető a környezetében. Őrizze meg nyugalmát, amennyire csak lehet. A hét vége fele normalizálódnak a dolgok.
Szűz (VIII. 24 - IX. 23.)
Halak (II. 21 - III. 20.)
Ez az időszak nagyon kedvező a befektetéseknek, nagyobb beruházásoknak. A hét közepén azonban némi feszültséget érezhet majd a levegőben. Legyen óvatos, mert ez hatással lehet önre is! Könnyen előfordulhat, hogy ezért egy félreértés miatt a bolhából is elefántot csinál. Legyen objektív, és rá fog jönni: semmi ok az aggodalomra!
Legyen kedves azzal, aki most hirtelen újra felbukkan az életében! Valaki olyan személyről van szó ugyanis, akiről már szinte meg is feledkezett. Ebben az időszakban minden, ami történik, az ön javát szolgálja, kedves halak. Ha most kezdeményez változtatásokat, azoknak hatása a későbbiekre nézve kedvező lesz.
MEDVEI LAW GROUP, APC. www.medveilaw.com * (213) 984-4013 Dr. Adrien Medvei, ügyvéd és Dr. Sebastian Medvei, ügyvéd * Bevándorlási ügyek * Üzleti vízumok és zöldkártya, * Családi zöldkártya * Állampolgárság * Autó baleset és más sérülések
* Válás * Gyermektartás * Üzleti perek * Bérkövetelési perek * Hagyaték tervezés (trust) * Hagyatéki perek * stb.
Ügyvédeink összesen több, mint 21 éve sikeresen képviselik ügyfeleiket.
3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010
Május 27, 2016
Állítják, nem lehet elkerülni a rákot A rák igen összetett betegség. Bizonyos számú genetikai hibával születünk, amely elvezethet a kórhoz, ahogy vannak olyan tényezők (dohányzás, alkoholfogyasztás, túlzott szénhidrátfogyasztás, mérgező anyagoknak, káros sugárzásnak való kitettség stb), amelyek szintén hozzájárulhatnak a kór kialakulásához, ahogy a társadalmi környezet ártalmai, például a stressz is. Emellett az öregedés során felerősödő DNShibák némelyike is kiválthat daganatokat. Nagy kérdés, hogy e tényezőknek hány százalékát vagyunk képesek befolyásolni? Esetleg a genetikai hibák ellenére sem lépné át az összhatás azt a kritikus szintet, amely után már a betegség következik, hacsak a környezetünk vagy mi magunk nem adjuk meg a végső lökést? A Johns Hopkins Egyetem kutatóinak tavaly közzétett eredményei rendkívül felzaklatták a közvéleményt, és sokan fatalista következtetéseket vontak le belőlük. A kutatás ugyanis megállapította, hogy az esetek 65 százalékában a rák valójában visszakövethető, s többnyire véletlen mutációk következménye, azaz a betegségek kétharmadának bekövetkezése kívül esik a tudomány által kontrollálható területen. hazipatika.com
De megelőzhető a rákbetegségek fele A Harvard Egyetem és a Massachusettsi Általános Kórház kutatói több mint 135 ezer ember adatait elemezték az amerikai orvostársaság JAMA Oncology című folyóirat honlapján megjelent tanulmányukban, hogy megvizsgálják az összefüggéseket az egészséges életmód és a rákbetegségek előfordulása, a daganatos betegségek miatt halálozás között. Egészséges életmód alatt értették a szakemberek a nem-dohányzást vagy a dohányzással való felhagyást, a minimális alkoholfogyasztást (egy vagy kevesebb ital nők és kettő vagy kevesebb férfiak esetében), a 18,5-27,5 közötti testtömegindexet, heti 150 percnyi mérsékelt vagy 75 perc intenzív fizikai aktivitást. Azok a személyek, akik megfelelnek ezen összes feltételnek alacsony kockázattal, mindenki más magas kockázattal bír a daganatos betegségek kialakulása tekintetében - olvasható a Medicalxpress orvostudományi ismeretterjesztő hírportálon. A szakemberek azt találták, hogy az egészséges életmód nagy hatással van bizonyos ráktípusokra: a tüdőrákos esetek nagy többsége az életmóddal állt összefüggésben, csakúgy mint a bél-, a hasnyálmirigy- és a veserákos esetek egyötöde. Kivetítve ezeket az összefüggéseket az amerikai lakosságra, megállapították, hogy még nagyobb mértékben lehetne megelőzni rákbetegségeket és az elhalálozást. A nők esetében úgy becsülték, hogy a daganatos betegségek 41 százaléka, a halálozás 59 százaléka, a férfiak esetékben a rákbetegségek 63 százaléka, a halálozások 67 százaléka megelőzhető lenne - ismertette a részleteket a The Washington Post amerikai napilap honlapja. MTI
Miért alszunk rosszul idegen helyen? Valószínűleg ön előtt sem ismeretlen a jelenség: ha az ember ismeretlen helyen, például szállodában éjszakázik, nehezen merül álomba, nyugtalanul alszik, forgolódik, fel-felébred éjjel, nem tudja kipihenni magát rendesen. Aztán a második-harmadik ugyanott eltöltött éjjelre ez megszűnik, és ugyanolyan jól tud aludni, mint otthon. Ezt általában azzal szokták magyarázni, hogy kényelmetlen és szokatlan az ágy, de a valós ok ennél jóval bonyolultabb. Hogy maga a jelenség létezik, azt régóta tudjuk, annyira, hogy az alvással kapcsolatos tudományos kísérletekben a tesztalanyok első éjszaka produkált adatait sosem használják fel, annyira torzítja az “első éjszaka effekt”. Ahhoz azonban már a 21. század eszközei kellettek, hogy kiderüljön, mi is zajlik az agyunkban
az ilyen típusú, nyugtalan alvás alatt. Az MRI adatai azt mutatták, hogy ilyenkor az ember bal agyféltekéje nem kapcsol ki teljesen, és ezáltal nem tudunk a mélyalvás állapotába kerülni. Aktív marad az agyunkban a hangok érzékeléséért felelős terület is, ezért riadunk fel mindenféle zajra, amire egyébként nem szoktunk. Ezt az úgynevezett egyféltekés alvást megfigyelték már állatoknál is, még sokkal extrémebb formában. Így alszanak például a delfinek és a bálnák, és az alvás közben is aktívan maradt félteke oldja meg, hogy pihenés közben is felmenjenek a felszínre levegőt venni. A vándormadaraknál is ez a jelenség figyelhető meg, amikor a hosszú út alatt képesek
Fél az alkoholizmustól? Akkor házasodjon!
Valószínűleg az ember akkor lép ki véglegesen az álmodozó fiatalkorból, és válik igazán felnőtté, amikor rájön, hogy mindig fáradt. Még akkor is, amikor eleget alszik. Ennek oka természetesen lehet a megnövekedett felelősség, a munka, a család, de más tényezők is szerepet játszhatnak abban, hogy akár nyolcórás alvás után is fáradtnak érezzük magunkat. A modern kor egyik rákfenéje a kevés testmozgás. A rengeteg ezzel járó egészségügyi kockázat mellett a tunya életmód az alvás minőségére is hatással van. Ha napközben rendesen kifárasztjuk magunkat, mondjuk úgy, ahogy a régi korok földművesei vagy erdőt járó vadászai tették, álmunk sokkal mélyebb és pihentetőbb lesz. A stressz a másik főbűnös, ami a frissítő alvás útjában áll. A mindennapos hajtás és idegeskedés megbosszulja magát az éjszaka folyamán, nyugtalan alvást okoz amellett, hogy a fizikai erőnket és mentális egészségünket is szipolyozza. Időnként mindenkinek lehetnek álmatlan éjszakái, vagy olyan időszakok, amikor többször riad fel vagy nehezebben tud elaludni. Mikor kell azonban komolyabb lépéseket tenni az alvászavarok megoldásának érdekében? Részletek! Az sem mindegy természetesen, hogy mit eszünk. A nehéz, cukorban, szénhidrátban gazdag ételek fogyasztása ellehetetleníti a pihentető alvást, és más betegségek forrása is lehet. Ugyanez igaz a folyadékbevitelre, amit az emberek szeretnek valamiért minimálisan tartani. Pedig testünknek szüksége van a vízre, hiszen szerveink nélküle nem működnek megfelelően, a sejtosztódás nehezedik akárcsak az emésztés és már búcsút is inthetünk az éjszakai pihenésnek. Az életmódunk mellett természetesen a rossz alvás mögött állhat valamilyen egészségügyi probléma, ami ebben a formában jelzi a gondot. A vitaminhiány vagy a testünkben lévő vegyületek kiegyensúlyozatlansága ugyanúgy ok lehet, akárcsak a krónikus inszomnia vagy a mélyen megbúvó depresszió. hazipatika.com
Míg egyfelől az alkoholizmus megronthat egy házasságot, addig van az éremnek egy másik oldala is: a házasság is hat az alkoholizmusra, pontosabban segíthet annak elkerülésében. Két svéd egyetem kutatói 3,2 millió, 1960 és 1990 között született honfitársuknál vizsgálta, mekkora valószínűséggel válik alkoholistává valamelyik fél. (A vizsgálat kezdetén az alanyok egyedülállók voltak, és nem voltak alkoholisták.) Azt találták, hogy az első házasságban élő férfiaknál 59, a nőknél 73 százalékkal csökken ennek valószínűsége. Az is kiderült, hogy akiknek a családi anamnézisében felbukkant az alkoholizmus, azoknál erősebb volt a házasság védőhatása. Azt is megfigyelték viszont, hogy amennyiben valamelyik fél alkoholista egy házasságban, nagyobb a valószínűsége, hogy a párja is a pohár felé fordul, és különösen a nőknél igaz ez. hvg.hu
egyszerre aludni és repülni, sőt, repülés közben navigálni is. A jelenség mögött evolúciós okokat sejtenek a szakértők: ha az ember éberen alszik ismeretlen helyen, nőnek a túlélési esélyei, ha az adott helyről kiderül az éjszaka közepén, hogy nem is olyan biztonságos. Viszont az ilyen alvás nem különösebben pihentető, így általában egy, legfeljebb két alvás után egy helyet biztonságosnak ítél az agyunk, és onnantól nem kapcsolja be az egyféltekés biztonsági alvást. A kutatók szerint az ösztönt bizonyos fokig átverhetjük azzal, hogy magunkkal viszünk valami ismerős tárgyat, például a megszokott kispárnánkat, mert ez mérsékli az agyunkban az új helynek szóló bizalmatlanságot. index.hu
Sokat alszik, mégis fáradt?
SPORT
KONYHA
Így lett egy bogyóból a kedvenc italunk és rögtön a második legfontosabb exportcikk a kőolaj után
Ezer éve egy kecskepásztor találta meg, alig ötszáz év múlva pedig már komoly szabályokkal folyt kereskedelme, hogy mára a világ legfontosabb itala legyen. De mi történt pontosan közben? Hogyan lett a furcsa vörös bogyóból trükkökkel megszerzett kereskedelmi kincs, ma pedig már irodai értékként tisztelt kapszula? A kávé hazája Etiópia, ám az első biztos bizonyíték a kávé termesztésére és fogyasztására a XV. századi Jemenbe mutat, ahol feltehetőleg már 1100 körül megszülettek az első kávéültetvények. Innen gyorsan terjedt tovább a kávékultúra. A növény hamar Mekkába jutott, a városban hamarosan meg is nyíltak az első, Kaveh Kanes-nak nevezett kávéházak, ahol először a vallás, később pedig az információcsere játszott fontos szerepet. A kávé következő célpontjai Egyiptom majd az Ottomán Birodalom voltak. Nem kell sokat várni arra, hogy a kávé bajba kerüljön. Mekkában egy kormányzó tiltotta be az italt, félve a kávéházakban folyó politizálás által keltett esetleges lázadástól. Konstantinápolyban ezek után ki is tört az első lázadás, melynek végül Kairó szultánja vetett véget: kijelentette, hogy a kávé szent - a kormányzónak pedig fejét vette. Az első kávéval megrakott hajó 1570-ben futott be Velence kikötőjébe. Ezután az afrikaiak gyorsan törvénybe is iktatták, hogy csak a kifőzött, ezáltal földművelésre használhatatlan magvakat lehet Európába szállítani, nehogy a fehérnép elkezdjen még ezzel is kereskedni. Ám a kávé terjedését nem volt olyan könnyű megállítani. 1607-ben John Smith kapitány volt az egyik első telepes, aki kávét vitt az új kontinensre, ugyanakkor ebben az évben a holland kereskedő, Pieter Van Dan Broeck is megízlelte a kávét Mokkában, és ő is elcsent egy csemetét, ami jól is érezte magát az egyik amszterdami üvegházban, alig várva, hogy új cserjék szülessenek belőle. Európához hamar közel került a kávé. 1645-ben megnyílt az első európai kávéház Velencében és 1683-ra már az osztrák vidékeken is híre ment a bűvös italnak. Mikor a török csapatok immár másodszorra vették körbe Bécsnek büszke várát, az osztrákoknak Ganz Georg Kolschitzky, egy lengyel férfi segített, aki kihasználva török nyelvtudását az ellenség táborába besurranva rengetege fontos hadi információt gyűjtött. Ezek segítségével olyan támadásba tudtak lendülni a hazai katonák, hogy a törökök végül minden hátrahagytak a nagy menekülésben – köztük néhány zsák különös babfélét is, melyekkel egyedül Franz foglalkozott. A hőssé avanzsált fiatalember hamarosan mg is nyitotta első kávéházát Bécsben, ahol - hogy az üzlet jobban menjen -, tejjel és cukorral ízesítette a főzetet. A franciák ekkor a kávét már csokoládéval árulták – ott egy idő után inkább luxustermékké vált. Hamarosan menthetetlenül elindult a kereskedelem is. 1658-ban a holland Kelet-indiai Társaság kiűzte a portugálokat Sri Lankából, hogy így biztosítsák egyeduralmukat a fahéj-piacon. A fahéjültetvényeken felül viszont elfoglaltak néhány kávéültetvényt is – a hollandok egyre közelebb kerültek a tűzhöz. Két évtizeddel később Gabriel Mathieu de Clieu, francia tengerész XIV. Lajos botanikus kertjéből lopja el a csemetét, amit hosszú, kalóztámadással is fűszerezett hajóúton juttatott el Indiába, ahol 51 év múlva már 19 millió kávéfa nőtt – mind ebből a csemetéből, a franciák óriási örömére. A brazilok sem egyszerűen szerezték meg az ültetvényhez szükséges cserjéket. Az ország kormányzója egy Francisco de Mello Palheta nevű férfit küldött Francia Gueinába, hogy szerezzen néhány darabot, ám a franciáknak esze ágába sem volt adni az értékes növényből. A francia kormányzó feleségének viszont igencsak megtetszett Francisco, és búcsúzáskor egy óriási csokor virágot adott neki – benne éppen annyi csemetével, amivel milliós üzlet indulhatott el. Amerikában a kávétermesztés komolyabban a Karib-szigeteki Matinique-ben kezdődött el 1720 körül, ahonnan kávékultúra továbbterjedt Haitibe, Mexikóba és más szigetekre. Bár Európában a hollandok voltak a nyerők kávéban, a Szent-Dominik szigetekei francia gyarmatok 1788-ra a világ kávétermelésének felét tették ti. 1852-re a világ legnagyobb kávé termelője Brazília lett – több kávét termeltek itt, mint a világ többi részén összesen. Az egyensúly 1950-ben bomlott meg, miután a piacon egyre nagyobb szerepet kapott Kolumbia, Etiópia és Vietnám, mely 1999-re a második legnagyobb piaci szereplő lett. A kávé máig fontos export termék – rögtön a második legfontosabb a kőolaj után. Közben persze a kávéfőzés is fejlődött. 1818-ban megszületett az első kotyogós, négy év múlva az első presszógép. 1871-ben megjelent az amerikai piacon az Arbuckle Ariosa, az első tömeggyártású, papírba csomagolt kávé. 1900-ban Satroi Kato japán-amerikai kutató a Pán-Amerikai Világkiállításon mutatta be a világ első instant kávéját – bár a termékre már 1853-ben voltak kísérletek a Polgárháborúban, ahol sütemény formájában adták a kávét a katonáknak. 1906-ban George Washington (nem az elnök) kezdett bele az instant kávé tömeggyártásába, mely RedE Coffee néven került piacra. A háborúban a katonák között gyorsan terjedt a kényelmes ital, a port „Egy kanál George-nak” neveztek. 1938-ban Brazíliában már olyannyira sok kávé termelődött, hogy megoldást kellett találni arra, mit is kezdjenek a rengeteg plusszal. Max Morgenthaler kávéguru feladata az volt, hogy találjanak egy módot, hogy a kávé elkészítéséhez csupán vizet kelljen adni, ám természetes zamatát ne veszítse el. Hét év után megszületett a fagyasztott, szárított kávé. A kávé következő fordulópontja 2010 volt, mikor is rohamosan terjedtek el a kávékapszulák, melyek mögött ekkora már hosszú út állt, hiszen Eric Favre már 1976-ban kísérletezett kifejlesztésével. A hangos siker miatt a kapszulás kávé máig komoly iramban válik egyre népszerűbbé az otthonokban és persze az irodaházakban, máig elegendő piacot hagyva az instant kávéknak, és a klasszikus kávéházaknak is, melyeket ugyancsak megérint a XXI. század bio- és öko-mániája. hvg.hu
Ezért veszélyes alufóliába csomagolni az ételt Alumíniummal kisebb menynyiségben nap mint nap találkozik a szervezetünk. Megtalálható a konzerves kukoricában, dezodorunkban és számos kozmetikai cikkben, illetve bizonyos gyógyszerekben - például antidepresszánsokban - is jelen van. Hétköznapi életünk során szinte elkerülhetetlen, hogy a szervezetünkbe jusson. Kis mennyiségben még nem is okoz gondot: az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján az emberi testsúlyhoz viszonyítva kilogrammonként 40 mg alumíniumot képes az emberi szervezet kiválasztani. Sajnos azonban ennél jóval több jut be a szervezetünkbe átlagosan, elsősorban az étkezésünk során. Ha új alumínium edényt vásáro-
lunk, tanácsos többször vizet forralni benne, míg az alja matt színezetűvé nem válik. Ezzel a természetes oxidációs folyamattal új réteg védi a szivárgástól az edényt, és ugyan nem lesz olyan szép és csillogó, a belőle fogyasztott élelmiszer egészségesebb. Ennél is nagyobb gondot okoz ugyanakkor az alufóliába csomagolt étel sütése. Magas hőfokon ugyanis a fólia fémtartalma szivárogni kezd az ebédbe, ráadásul minél magasabb hőmérsékleten, minél hosszabb ideig sütjük az ételt a fóliában, alumínium-koncentrációja annál jobban nő. Elsősorban a folyékony, savas közegben (citromos, vagy paradicsomszószos) főtt
ételek oldják az alufóliát, illetve a sótartalom. A szakemberek nem tanácsolják, hogy bármit is alufóliában süssünk, tanácsos porcelán, vagy üveg anyagú fedőt használni helyette. Hideg ételt alufóliázni rövidebb időre biztonságos, viszont ha hosszabb ideig tartjuk benne az élelmiszert, a benne lévő fűszerek szintúgy kioldhatják az alumíniumot. Tanácsos ezért a hűtőben lévő húsokat is valamilyen más módon tárolni. A szervezetben feldúsuló alumíniummennyiséget számos betegséggel összefüggésbe hozták, többek között a Parkinson-kór az Alzheimer-kór kialakulását is elősegíti. hazipatika.com
Végig ragyogóan szerepeltek a magyar úszók a londoni vizes Európa-bajnokságon. Az Európa-bajnokság hivatalos éremtáblázatának élén zárt Magyarország 10 arannyal, 4 ezüsttel és 5 bronzzal. Soha ilyen jó úszó-Eb-nk nem volt még. A vasárnap zárult londoni Európa-bajnokság után a magyar úszósport immár 90 aranyéremmel rendelkezik. A brit fővárosban a kontinensviadalok történetének legeredményesebb férfi úszója, Cseh László újabb kettővel gyarapította győzelmei számát, míg Hosszú Katinka négy egyéni diadalával a magyar rangsor élére állt a nőknél Egerszegi Krisztinát megelőzve. *** Az erőemelés önálló szakágában a dél-afrikai Potchefstroomban megrendezett vb-n Szabó Ágnes 140 kilós teljesítménnyel győzött a nehézsúlyúak mezőnyében. A Orosházi Toldi SE sportolójának ez az első felnőtt világbajnoki címe fekvenyomásban. „Szabó Ágnes vb-aranya a Világjátékok szempontjából is értékes. A nem olimpiai sportágak jövő évi versenyére ugyanis neki van esélye kijutni, ezzel a sikerrel felhívta magára a figyelmet. A sportágban ebben a súlycsoportban korábban még sohasem volt magyar világbajnok” - mondta Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke. *** Újabb magyar állt a világ tetején. Neszmélyi Emil a hétvégén első magyarként északról, a hegymászók által veszélyesebbnek tartott útvonalon jutott fel a Mount Everest csúcsára, oxigénpalack használatával.A negyvenéves budapesti ügyvéd évek óta készült az expedícióra. Erőss Zsolt, Jelinkó Attila és Ugyan Anita után ő a negyedik magyar állampolgár, aki felért a világ legmagasabb pontjára. *** A Hertha BSC-t irányító Dárdai Pál nyerte a szezon legjobb vezetőedzője címet a német Kicker szaklap játékosok körében végzett szavazásán. A magyar válogatottat tavaly nyárig vezető tréner tavaly tavasszal még a kieséstől mentette meg a a Herthát, idán sokáig a harmadik helyen állt, végül az Európa Ligaselejtezőt érő hetedikek lettek. A labdarúgók ezért az idény meglepetéscsapatának a berlinieket választották meg. *** Két, egymástól eltérő félidőt játszott a magyar válogatott Elefántcsontpart ellen. Az elején, ha jobban koncentrálunk, akár gólt, gólokat is szerezhettünk volna. A második játékrészre már elfogyott a tudomány a zártan futballozó vendégek miatt, akik akár meg is szerezhették volna a győzelmet. Így igazságos döntetlen született egy nemzetközi szinten magasabban rangsorolt ellenféllel szemben. *** Az NHL-ben szereplő Minnesota Wild a Twitteren jelentette be, hogy kétéves, minimálbéres szerződéssel leigazolta a magyar hokiválogatott kapusát, Vay Ádámot. A 22 éves hokis ingyen igazolható volt, és a mostani világbajnokságon mutatott nagyszerű védéseivel hívta fel magára a figyelmet. Korábban Szuper Levente, Gröschl Tamás, Vas János és Nagy Gergő került nagyon közel az NHLhez, legközelebb Szuper jutott, aki kilenc előszezonmeccsen védett, tétmeccsen ő sem mutatkozhatott be. *** A magyar jégkorong-válogatott kiesett a világelitből az oroszországi világbajnokságon, így jövőre újra a divízió I/A csoportban szerepel majd. Rich Chernomaz együttese így jövőre a divízió I/A-ban Ausztria, Kazahsztán, a Koreai Köztársaság, Lengyelország és Ukrajna társaságában szerepel majd.
NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon,
ha ott 10 vagy 15 éves munkaviszonya volt. Beleszámít katonaság, munkaszolgálat, deportálás, gettó, kitelepítés, politikai fogság, főiskolai, egyetemi évek, stb. Özvegye is jogosult.
Dr. Kemenes Éva
ÜGYVÉD 1136 Budapest Hollán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1) 351-8718 Telefon: (36-1) 340-4897 E-mail cím:
[email protected] EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezetékszerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494
Bloomingtoni Magyar Klub 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 -------------------Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától, zenét Baky Józsi szolgáltatja, énekel: Semegi János -------------------Helyfoglalás kötelező: Ms. Joann Semegi: 951-679-1995 Ms. Kathy Lampert: 951-769-6080 -------------------June 5, 2016 Sunday Noon Apáknapja Bál Dinner and Dance -------------------August 7, 2016 Sunday Noon Arató Bál; Harvest Festival; Diner and Dance -------------------September 4, 2016 Sunday Noon Hawaiian Ball; Dinner and Dance -------------------September 18, 2016 Sunday Noon Taggyűlés, Ebéd
A U.S. dollár középárfolyama
2016. május 24-én
282.99 Az Euro árfolyama:
315.36
Heti naptár
2015. MÁJUS 29 Vasárnap 30 Hétfő
Magdolna Janka Zsanett MEMORIAL DAY 31 Kedd Angéla Petronella
JÚNIUS 1 Szerda 2 Csütörtök 3 Péntek 4 Szombat
Tünde Kármen Anita Klotild Bulcsú
Május 27, 2016
VALLÁS
Szellemkapu a sátánhoz Annak, aki hisz Istenben, elvileg hinnie kell a sátán létezésében is. Innen már csak egy lépés az ördögűzés. A katolikus egyházban ördögűzést püspök végezhet, vagy az általa kijelölt pap. Elvileg már minden egyházmegyében lennie kellene olyan személynek (exorcista), aki jogosult a szertartás elvégzésére. Magyarországon egyházi berkekben egyetlen ilyen embert tudtak megnevezni: Gál Péter pécsi plébánost. Csak éppen még mindig érvényes a lassan két éve kiadott közlemény, amely szerint a pécsi egyházmegye munkatársai nem nyilatkoznak a témáról. A szintén Pécsen élő Csizmadia Zoltán viszont hajlandó volt nyilatkozni. Csizmadia pályamódosító – katolikus pap. Családot alapított, ezért hagyta el a klérust. Elmondása szerint régebben Gál Péter mellett rendszeresen közreműködött ördögűzésben. A katolikus egyházon belül is vannak olyan teológiai irányzatok, amelyek szerint az ördög alakja csupán irodalmi formulaként szerepel a bibliában. Az ilyesfajta felfogás nem egyezik az egyház tanításával, Csizmadia Zoltán ennek ellenére ismer papokat, akik ezt hirdetik, alkalmasint még a gyóntatószékben is. Számára az ördög nagyon is létező, személyes valóság. A sátán célja, hogy elpusztítsa, kárhozatba taszítsa az embert – foglalta össze a lényeget. Az ördög mesterkedésének egyik formája a bűnre való kísértés, amely ellen imával, gyónással, bűnbánattal lehet védekezni. Súlyosabb fokozat, amikor egy embert megszáll a gonosz: ilyenkor van szükség ördögűzésre. Ha valaki például háromszor ugyanott töri el a lábát, az nem biztos, hogy a balszerencse, hanem az ördög jelenlétének a megnyilvánulása is lehet – mondta Csizmadia Zoltán. Tragikus, de tipikus jel, ha sorozatos halálesetek történnek a családban. Azok, akiket megszállt a sátán, jellemzően különleges képességek birtokába jutnak. Olyan nyelven szólalnak meg, amit korábban egyáltalán nem beszéltek, vagy például természetfeletti testi erőre tesznek szert. Előfordult, hogy valakiről ördögűzés közben kiderült, nem a sátán szállta meg, hanem skizofrén, vagy más pszichés betegséggel küzd. Egyébiránt szigorú feltétel, hogy csak olyanokat szabad ördögűzésnek alávetni, akik orvosi papírt hoznak arról, hogy nem szenvednek pszichés betegségben. – Az ördögűzést általában plébánián, templomban végzik – avatott be a részletekbe a volt pap. A szertartás kötött szabályok szerint, latinul folyik. Pont azért, mert a megszállottak abnormálisan nagy testi erővel rendelkezhetnek, lényeges, hogy többen legyenek jelen. A szertartásért nem kérnek anyagi ellenszolgáltatást. Ahhoz, hogy valaki részt vegyen a szertartásban, speciális tudásra van szükség. Csizmadia Zoltán a Vatikánban járt ördögűző kurzusokra, amelyeket Gabriele Amorth, az Ördögűzők Nemzetközi Szövetsége akkori elnöke vezetett. Beer Miklóst, a váci egyházmegye püspökének erős fenntartásai vannak az ördögűző szertartásokkal szemben. – Nem hiszem, hogy az Úristen ilyen módon próbálna segíteni rajtunk – osztotta meg kételyeit a püspök, de rögtön hozzátette: azt sem merné határozottan állítani, hogy az ördögűzésnek nincs létjogosultsága. – Ingoványos terepen járunk. Nagy titok az emberi lélek, a lelki jelenségek világa jórészt ismeretlen előttünk – mondta Beer Miklós. Óvatosan kell beszélni erről a témáról, nincs egyértelmű recept. Ki dönti el, hogy valaki súlyos pszichés betegséggel küzd, vagy az ördög akarata szerint cselekszik? Az epileptikus, rohamszerű megnyilvánulások mindkettőből eredhetnek. A pap nem orvos és nem pszichiáter, az imádságot nagy hiba lenne összekeverni a pszichológiával. Bármennyire komoly ellenérzéseket táplál is az ördögűzéssel szemben, a váci püspök egy pillanatig sem vitatja, hogy a világban jelen van a gonoszság és a hideg, számító gyűlölet. Elég csak belehallgatni a hírekbe. A háború, a terrorizmus, a fegyver- és drogkereskedelem szerinte mind az ördög műve. Az ördögűzők, püspökükkel közösségben, sajátos szolgálatuk gyakorlásakor juttassák kifejezésre az egyház szeretetét mindazok iránt, akik a gonosz műve miatt szenvednek – üdvözölte Ferenc pápa 2014 októberében az Ördögűzők Nemzetközi Szövetsége kongresszusát. A Magyar Kurír híradása szerint a Rómában tartott tanácskozásra mintegy háromszáz ördögűző érkezett a világ minden tájáról. A szervezet szóvivője a Vatikáni Rádiónak arról beszélt, hogy a rossz és a gonosz elleni küzdelem egyre sürgetőbbé válik, az ördög egyik legnagyobb ravaszsága az, hogy elhiteti velünk: nem létezik. Az ördögűzők először Olaszországban hozták létre szervezetüket 1991-ben, amely később nemzetközivé vált. 2014 nyarán a Vatikán hivatalosan is elismerte az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét. A már nyugdíjba vonult Gabriele Amorth, a szövetség alapítója – és jelenlegi tiszteletbeli elnöke – állította, hogy XVI. Benedek és II. János Pál pápa személyesen is végzett ördögűzést, utóbbi egész pontosan: háromszor. Amorth atya némelyik sajtószereplését korábban katolikus körökben is megmosolyogták. Ma már kevésbé teszik. Azzal, hogy a harminc országban jelenlévő szövetséget a Vatikán hivatalos elismerésben részesítette, Ferenc pápa kinyilvánította: az ördögűzés nem az egyház perifériáján mozgó, megtűrt jelenség, hanem egyre inkább a fősodorhoz tartozó tevékenység. Az Egyesült Államokból már 2010-ben vészjeleket küldtek. Az ottani püspöki kar konferenciát szervezett, mert úgy ítélte meg, a szolgálatban lévő öt-hat ördögűző túlságosan kevés, nem képes eleget tenni mind több feladatának. nol.hu
Május 27, 2016
Nem látogat 2016-ban a pápa Magyarországra Három évvel ezelőtt Ferenc pápa elfogadta Áder János köztársasági elnök 2016-ra, a Szent Márton-év eseményére történő meghívását, most kiderült, a katolikus egyházfő mégsem látogat el Magyarországra. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata friss híre szerint Ferenc pápa Dominik Duka bíborost, a prágai érseket küldi követként Szombathelyre, a Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi szentmisére július 9-10-én. A Nyugat.hu közlése szerint Veres András püspök még február végén is azt mondta, reménykednek abban, hogy a pápa ismét ellátogat Szombathelyre. „Ferenc pápa elfogadta Áder János köztársasági elnök meghívását, hogy 2016-ban Magyarországra látogasson.” Ezt a hírt tette közzé még 2013-ban a Magyar Távirati Iroda a köztársasági elnök vatikáni látogatását követően 2013 szeptemberében. A hír nyomán a hazai sajtóban tényként jelent meg a 2016-ra megbeszélt pápai vizit. Az államfő egy kormányküldöttség és családja kíséretében utazott az audienciára, és mintegy 30 percen át tartó magánbeszélgetést folytatott az egyházfővel. Áder „a jól sikerült találkozó után” a Szent Péter téren tartott sajtótájékoztatót, és ott jelentette be a 2016-os dátumot. Áder hozzátette, hogy abban az évben lesz Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója, aki az akkori Pannónia provinciából származott. „2016-ban húsz éve lesz, hogy egyházfő látogatott hazánkba. Úgy érezzük, hogy húsz év elteltével Szent István és Szűz Mária országa ezt ismételten megérdemli” – fogalmazott akkor Áder János. A gépnarancs blog szerint egyáltalán nem véletlen, hogy végül a pápa nemet mondott a meghívásra. „Az ugyanis egészen nyilvánvaló, hogy számos emberiességi kérdésben más a véleménye a pápának, és más a véleménye a magyar kormánypolitikusoknak. Akkor is, ha az utóbbiak előszeretettel emlegetik Jézust, és a keresztény értékeket. A legjobb példa erre a menekültek kérdésének kezelése. Ebben a magyar állam, mint politikai entitás az emberiességi szempontok elé helyezi a rövidtávú politikai haszonszerzés szempontjait. A pápa befogadásról és arról beszél: Jézus családja is menekült volt. S eközben elmegy rituálisan megmosni a szegények, hajléktalanok lábát. A magyar hatalom ezzel szemben a menekültek kizárásáról, és embertelen körülményeket biztosító tömegszállásokra zsúfolásáról dönt. A katolikus egyház részéről pedig Erdő Péter, mint esztergomi főpap értekezett a menekültek kiközösítésének eszmeiségét legitimálva. Miközben Ferenc pápa a plébániák megnyitását kérte az egyháztól, ezzel a magyar egyházi vezetők közül csak Várszegi Asztrik mert egyetérteni megnyitván Pannonhalma kapuit. nol.hu
Ajándékozza meg ismerősét és mi megajándékozzuk Önt! Ha ismerőse még nem volt előfizetője a Hírlapnak, fizessen elő számára, és az új megrendelés időtartamának felét Ön megkapja ajándékba. A részletekért hívja a szerkesztőséget.
SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM
saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig. (Jn16,12-15) Cicero elmondja, hogy egy király egy alkalommal megkérdezte Simonidest, hogy kicsoda-micsoda Isten. A bölcs egy napot kért a válaszadásra. Annak múltával két napot kért, majd mindig kétszerannyit, 4, 8, 16, 32, stb. napot. A király kérdésére, hogy miért tesz így, Simonides válasza az volt, hogy minél többet gondolkodik Isten felől, annál nagyobbnak tűnik a rejtély! Az Anyaszentegyház ma a legnagyobb titkot ünnepli, a Szentháromság titkát. Ezt a föld legbölcsebb embere sem tudja felfogni, de akár egy egyszerű hároméves gyermek is képes határozottan megvallani. E rejtély tárgyalásakor a tiszteletre méltó Granadai Lajos fő célja „nem a meggyőzés, hanem az emberi okfejtés alázatra bírása, nehogy a hiányos értelmű ember arra merészkedjék, hogy e titok mélységébe próbáljon behatolni.” Erre jó oka van, hiszen manapság egyes, a hittudomány alapjait sem ismerő emberek megkérdőjelezik az egyház legmagasztosabb tanításait! Granadai Lajos azonban felhoz egy meggyőző, értelemre alapozott érvet. Ezt én így magyarázom: „A jóság természete – Dionysius szerint – az, hogy kinyilvánítsa magát. Isten, a végtelen jóság tehát végtelenül kinyilvánító kell legyen. Istennél azonban ez nem lenne lehetséges, ha nem a maga természetét és istenségét nyilvánítaná ki. Bármit is közölt az angyalokkal és e mindenség összes többi teremtményével, csupán korlátolt, véges jó, amely nem felel meg tökéletesen annak a végtelen jóságnak. E szilárd alapból következtetjük az isteni személyek sorát. Az örök Atya az Ő természetét és istenségét átadja szeretett Fiának, majd az Atya és a Fiú ugyanezeket átadják a Szentléleknek. Ezzel elkerüljük, hogy Istent egyszemélyűvé és terméketlenné tegyük. E tulajdoságok teljesen idegenek az Ő számára.” Míg Isten a legérthetőbb lény a tökéletessége és a végtelensége folytán, mégis valójában Ő az a lény, akit a legkevésbé fogunk fel. Amint nincsen semmi a Napnál világosabb, mégis az az, melyre a legkevésbé lehet ránézni. Nem láthatunk egy angyalt, de még a saját éltető lelkünket sem. Igaz, megtapasztalhatjuk annak hatásait. Ami viszont segítség nélkül annyira felfoghatatlan és elérhetetlen a mi saját erőnkből, szabadon megkapják a szentek a mennyben, akik örökre szemlélhetik az áldott Szentháromságot! Ezt a felülmúlhatatlan ajándékot a Kálvária nyerte el számunkra. A világ teteje a Mt. Everest. A Kálváriáról viszont már csak egy lépés vezet a háromságában is egy Isten valóságos trónjához! Ámen! Május 28-a Úrnapja. Legyünk ott a körmenetre 10 órára. Meleg ebéd kapható.
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET
2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908
http://zsoltaros.benlicio.us Az AGAPÉ vasárnapi iskolai foglalkozáson az Úr Jézus és a gyermekek kapcsolatáról tanultunk. Isten igéjét a Lukács ev. 10:21-24 alapján hirdettük („Jézus öröme”). Imádkozzunk! Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által. - 2Tim 1,13-14 Valahányszor a másra bízott kincs (parathéké) gondolatával találkozunk a Timóteushoz írt levelekben – Pál apostol háromszor él ezzel a képpel (1Tim 6:20; 2Tim 1:12,14) – a régiek életkörülményeire kell gondolnunk. Például arra, hogy nem kártyákkal a pénztárcájában indult útnak a kereskedő, mint a maiak, hanem súlyos pénzérmékkel teli zacskóval. Az ókori Közel-Keleten nemesfémből készült érmék és drágakövek voltak a váltóeszközök. Amit ezekből otthon hagyott, azt biztonságba kellett helyeznie. Elásta, vagy másra bízta (Jézus is hivatkozik erre a gyakorlatra a tanításában). Visszatérve a Timóteusnak írt levelekhez, “elérkezett az én elköltözésem ideje” – írja Pál a második végén szeretett tanítványától búcsúzva (2Tim 4:6). A hátrahagyott „drága érték”, amit Timóteus és a Szentlélek őrzésére bíz, mielőtt eltávozna, valószínűleg „az egészséges beszéd.” Az evangélium szolgálatára rendelt hírnök, apostol és tanító (2Tim 1:11), Pál, a nemes harcot megharcolta, futását elvégezte és a hitet megtartotta (2Tim 4:7) – azt a „drága” értéket hagyva a következő generációra példaként tehát, hogy az evangéliummal való szolgálat hűséges ellátása lehetséges, az Istentől kapott megbízás teljesíthető. Az evangélium szolgálatában élő apostol Isten iránta való bizalmát élvezve és azt viszonozva (“meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” -2Tim 1:12) gondolt az őt követő szolgatársakra, köztük most Timóteusra. Ma elődeinkre emlékezünk: a magyar baptista misszió első munkásaira. Néhány név megemlítése elégséges - a kicsiny kezdet Isten országlásának fontos sajátossága. Rottmayer János és 5 fiatal szolgatársa, akik Bécsbe, Pécsre és Pestre vitték a baptista kegyesség szép gyakorlatát Hamburgból (1846), azután Meyer Henrik, Novák Antal, Kornya Mihály, Tóth Mihály, Balogh Lajos, Udvarnoki András, Csopják Attila… Ahányan, annyifélék. Sajátos körülmények, harcok és kudarcok. Olyan korban éltek, ami a baptista hit - és életszemlélet befogadására nyitott volt. Ez nem azt jeleni, hogy gondtalanul éltek, és hogy a munkásságukat tapssal fogadták volna – éppen ellenkezőleg. Mint a Pax Romana területén a Júdeából kiinduló keresztyénség, a XIX. század végi közép-európai társadalmak a nyelviségükkel, szociális és kulturális (vallásos) berendezkedettségükkel mégis jó talajnak bizonyultak az újprotestáns közösségek számára. Meyer Henrik tanítványa, Tatter János lett a szlovák baptizmus úttörője. Az I. Világháborút követő világnézeti „zavarosból” kiutat keresők, mint Dr. Somogyi Imre, ezeknek a hívő férfiaknak a szép példáját követhették – követte is őket a falvak népe, épp úgy, mint a városiak. A Trianon utáni magyarság összetartozásának egyik élő szála lett a magyar baptista misszió. Hogyan értékeljük ezt a lelki örökséget? Alig, ha nem is tudunk róluk. Alig, ha a hitüket tükröző költemények, énekek és írások helyett mást idézünk, éneklünk és olvasunk. Alig, ha a modernség látszata után kapdosva elfelejtjük, hogy kik vagyunk. Alig, ha megszűnünk baptistákként viszonyulni az ország hatalmi tényezőihez, más vallásokhoz, és a kiszolgáltatottakhoz. Mi amerikai magyar baptisták vagyunk. Nem az otthon elsajátított értékek feladása tanúskodik a tanulékonyságunkról. Miért ne vigyáznánk a magyar baptista lelkiséget, ami legalább annyira a miénk és rólunk szól, mint az anyanyelvünk? Nem azt énekeltük már régen is, hogy „Ó, lenne bár ezernyi nyelvem…”? Miért adnánk fel éppen azt, amelyiken megtanultunk énekelni? Mint annyi mást, ezt az éneket is az elődeink hagyták ránk – drága kincsként. -- Adjunk hálát az Úrnak az első magyar baptistáktól örökölt drága lelki kincsekért! Következő alkalmaink: máj. 24, kedd – ELIM Prayer Meeting – in Spanish (18:00) máj. 25, szerda – Simeon kör (10:00) máj. 27, péntek – Lídia kör (11:00) ELIM Worship Service –in Spanish (16:00) máj. 29, vasárnap Agapé vasárnapi iskola (10:00) - Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Novák József - Szeretet vendégség (13:00) jún. 4, szombat, 11:00 – Celebration of Life Service (Dimény Eszter és Dr. Oláh Sándor testvérekre emlékezünk)
ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909) 946-3713 Honlap: www.ontariohungarian.org Email:
[email protected] Lelkipásztor:
Ft. SZABÓ SÁNDOR,
Tiszteletbeli püspök (909) 527-4191 Email:
[email protected] Főgondnok: PÉTER ILONA
(949) 587-9789
Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor
Rendezvények, ebédek, zenés programok minden hónapban. Az Egyház NégyessyLakótelepén apartmentek bérelhetők olcsó áron A pünkösd utáni vasárnap neve Szentháromság vasárnap, egyben az egyházi év ünneppel teli felének lezárása, és az ünnep nélküli második felének kezdete. A Szentháromság vasárnap ráirányítja figyelmünket Isten valóságára, egyben hangsúlyozva, hogy Isten a Szentháromság közösségében, az Atya, Fiú, Szentlélek személyében létezik. Jézus erre az egységre utal, hogy követői is eljussanak az egymás közötti egységre, amikor a főpapi imádságában a benne hívőkért is imádkozva ezt mondja: „hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk.” Ha Jézusnak az egységért kellett a leginkább imádkoznia, akkor ez azt jelenti, hogy az egyik legnagyobb veszélyforrás a keresztények számára az „egységnélküliség”. Valóban így van, sokszor nagyon nehéz az egység megvalósítása. Az egység előfeltétele egymás elfogadása, a szeretet megélése a közösségen belül. A rontó bűn miatt szeretetünk nem a másik ember felé, hanem önmagunk felé irányul, az önszeretet pedig nem alkalmas a közösség építésére. Ahol harcok, széthúzás van, ott nem a Szentlélek munkálkodik, hanem a gonosz. Az egység megvalósítása tehát az önző én megtagadását, háttérbe szorítását követeli. Jézus arra tanít, hogy a benne hívők legnagyobb missziós küldetésüket akkor töltik be, amikor az egymás közötti és az Istennel való egységre törekszenek, amely hitre ébresztő az Istent még nem ismerő emberek között. Az egység a szeretet gyakorlati megvalósítása. Ahol egység van, ott szeretet van; ahol szeretet van, ott Isten mindenütt jelen van, mert Isten a szeretet. Igyekezzünk megvalósítani ezt az egységet egymás között, amelyet Isten az önös érdekeink helyébe akar állítani közösségi életünkben. „Én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, nékik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk.” János 17:21-23. Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Püsök József, Tóth Miklós és fia Nick Tóth, Hódossy Nelly, Cserhalmi István, Bodrogi Gyula, Hirschpold József (Dodó), Bognár Jenő. Magyarországon Lukács Györgyné, Szabó Zsóka édesanyja és Horváth Katalin édesanyja, Erdélyben Horváth Szilvia édesanyja. Augusztus 21. Úrvacsorai istentisztelet új kenyér alkalmára, megemlékezés István királyról, ebéd, ünnepi műsor Szeptember 18. Hagyományos Hegyaljai Szüreti Mulatság, ebéd, zene Október 16. Megemlékezés az 1956os Magyar Szabadságharc 60. évfordulóján. Koszorúzás, ebéd, ünnepi műsor November 12. Harangszó Benefit Bál - Jótékonysági rendezvény, vacsora, műsor, zene November 27. Úrvacsorai istentisztelet reformáció és új bor alkalmára December 18. Ontarioi Karácsony, a gyermekek karácsonyi műsora, ebéd, a Mikulás ajándék-osztása, Kántálás December 25.Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet December 31. Óévi istentisztelet. – Este 6-kor Ontarioi Szilveszter, vacsora, zenés program Január 1. Újévi istentisztelet
SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO
3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal.
Legközelebb istentisztelet június 5-én vasárnap délután 3:30-kor.
SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GR ACE H U NGA R I A N R EFOR M ED CH U RCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818) 344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor
Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA
[email protected] Főgondnok: BALOGH TAMÁS
Egyházi honlap:
www.sfvmre.org Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Istentiszteletek előtt 10 órától dicsőítés a templomban. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet. Imacsoportunk a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Szentháromság-vasárnapi istentiszteletünk alkalmával Máté evangéliuma 7 része 24-27 versei alapján hallottunk igehirdetést. Világunk egyértelműen felfordult. A rossz, hiányos alapvetés, az Istentől való tudatos elfordulás szedi áldozatait, s a bűntől megvakított világ, sok esetben benne az egyházzal együtt, nem látja, nem akarja észrevenni a következményeket. Az egyszerű embernek, a kis közösségeknek más megmaradási lehetősége nincs, mint a maguk mikro-közösségében szilárd alapot vetni, és Istenben bízva helytállni. Megtanítani a fiúnak, hogy ő fiú és a leánynak, hogy ő leány, felkészíteni az új nemzedékeket az örök teremtési elv szerint rájuk váró feladatokra és kötelezettségekre és a lehető leginkább megőrizni őket a politikailag motivál, ördögien manipulált szerepzavaros világideológiától. Isten legyen irgalmas hozzánk! Szeretettel köszöntöttük az istentiszteleten és a magyar iskolában a Havasi Wilderness Foundation alapítóit, magyar iskolánk mecénásait Havasi Sándort és Marilyn T Fordney-t, akik díjakat és könyvjutalmakat adtak át a diákoknak. Köszönjük támogatásukat. Köszönjük az adományokat és hálásan köszönjük az úrasztali virágot Péter Gizikének. Június 4-én, szombaton reggel 7:32 perckor, harangozás, csendes megemlékezés a trianoni gyászos békediktátum aláírásának emlékére. Június 4-én, szombaton gyülekezeti piknik Simi Valley-ben. Érdeklődi az egyház telefonszámán lehet. Június 5-én, 1:15 perckor, az istentisztelet és ebéd után Pál Feri atya előadása. Belépő: egyháztagoknak önkéntes adomány, vendégeknek $10. Egyházunk irodáján Bibliák kaphatók. Érdeklődi a lelkészi hivatalban. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként hívják fel az egyházi irodát. Gyülekezeti termünk kibérelhető rendezvényekre, családi alkalmakra. Magyaroknak kedvezményes árakat adunk. Érdeklődni az egyházi irodán lehet. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora!
ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok)
(310) 355-1475
Beszolgáló lelkipásztor:
BÁTOR I ZOLTÁ N
[email protected] Főgondnok: GARAI TÜNDE Zongorista: PUHÓ MELINDA Istentisztelet: VASÁRNAP de. 11 órakor www.elsoegyhazla.org Vasárnap Bátori Zoltán távolléte miatt Szabó Ildikó tartotta az istentiszteletet. Pünkösd ünnepe kevésbé ismert mint a Karácsony vagy Húsvét, még a hívő emberek körében is. E látszólagos lemaradásnak valószínűleg az az oka, hogy nem került be úgy a köztudatba mint a fenyőfával, Mikulással népszerűsített, de valójában a Jézus születését ünneplő Karácsony, vagy a termékenységi népszokásokat felelevenítő, locsolkodó, tojásfestő Húsvét, Krisztus feltámadásának vasárnapját követően. A keresztyén üdvtörténet legfontosabb eseményei között azonban ugyanolyan fontos szerep jut a Szentlélek kitöltetésének, a testet öltés, a kereszthalál és feltámadás után. Pünkösd nem csupán egy múltbeli, megfogható és lezárult történés, hanem a jelenben Szentlelke által munkálkodó Isten kegyelmének és szeretetének a megnyilvánulása. Krisztus Mennybemenetele után a benne hívők, a tanítványok közössége társtalanná vált, hiányzott mesterük és tanítójuk, aki nélkül nagy űr maradt a szívükben. Ezt a hiányosságot töltötte be Isten lelke, mely csodálatos módon leszállt rájuk, vigasztalta, bátorította őket. Pünkösd története erről a természetfeletti, csodákkal teli eseményről szól, melyet szemléletesen jegyez le Lukács evangélista a Cselekedetek könyvében, a 2. rész elején: “Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogy a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” A lángnyelvek jelképe szemléletesen láttatja velünk azt a gyorsan terjedő lelkesedést és erőt amivel a tanítványok képesekké váltak Isten dicsőségéről szólni, mindenki számára érthető nyelven. Az üzenet bár földi, hétköznapi igehirdetők szájából szól, mégis Isten üzenetét hordozza. Az első Pünkösdkor, majdnem kétezer éve, és ma a 21. században ugyanaz a Szentlélek lakozik a hívő emberekben, aki Jézus ígérete szerint velünk marad mindörökké: vígasztal és gyógyít. Számos énekünk kéri szívhez szóló fohásszal segítségét már régi időktől fogva: “Add nékünk is Istenünk, A Te áldott lelkedet, Szent tűz adja érzenünk Éltető kegyelmedet; Adj hitet, szeretetet: Lelki boldog életet.” (247. ének) Köszönjük Szabó Ildikó szolgálatát. Június 19. Apák napja program. Baráti délután 1-től este 8-ig. Gyülekezetünk alapításának 90. évfordulójára, amely 2016 augusztusában lesz adománygyűjtési akciót kezdtünk. A befolyt összeget teljes mértékben a gyülekezeti épület felújítására szánjuk. Szeretettel kérünk mindenkit aki tud, hogy adományával járuljon hozzá ehhez a nemes célhoz. A csekk memójában kérjük írja be, hogy „Capital Campaign.”
HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor:
Nt. NAGY BÁ LI N T Home: (323) 937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754
Istennek igéjét az I. Mózes 45: 1-8 vs. alapján hirdettük. “Mélységből a magasba emelve....” Sokszor felmerül az emberekben az a kérdés, hogy Isten miért engedi, hogy nehéz dolgok, sokszor szörnyűségek történjenek azokkal, akik Öt szeretik. Vannak olyan emberek is, akik mások javát keresik,Isten rájuk bízott terveit valósítják meg és mégis szenvedniük kell. József története világosan rámutat, és eligazítást, magyarázatot is ad arra,hogy Istent követve , az Ő utait járva és neki engedelmeskedve hogyan emeltethet fel az ember a mélységből a magasba. József, a legkisebb gyermek, édesapja szeme- fénye egyik pillanatról a másikra a jólétből szegénységbe, rabszolgaságba jut. Ráadásul a saját vérei, ármánykodása, gyűlölködése, féltékenysége miatt. Tulajdon testvérei lettek a legnagyobb ellenségei. Ám József a hatalmas próbák és nehézségek ellenére sem vált kiábrándult emberré. Sokszor elcsüggedt, de nem adta fel, nem fordult el Istentől. Nem kezdte el vádolni az Urat, hanem úgy élt és érzett, “ Mint aki látja a láthatatlant.” Nem tudta miért jön egyik rossz dolog a másik után. Amikor úgy gondolta nem lehet már rosszabb az élete, akkor még mélyebbre került. Ö azonban nem csak azt látta ami körülvette öt,hanem minden körülmény ellenére Istent követte. Pedig akkor úgy tűnt, hogy nem hordozza öt a tenyerén Isten. József azonban tudja, hogy a hite nem azon áll vagy bukik, hogy éppen milyen nehézségen megy keresztül. Tudja, hogy az Úr minden körülmény között vele van. Nem látja előre a jövőt. Csak azt tudja, hogy Isten nem hagyja el az övéit. Látja azt az Istent is, aki már a fogságba kerülése előtt is gondot viselt rá. Felfedezi életében újra és újra azokat a fordulópontokat, amelyek hálaadásra, az Isten iránti bizalmának megerősödésére vezetik. Már gyermekkorában megismerkedhetett azzal, hogy kicsoda is a Mindenható: öt, a családját, nemzetségét elhívó Isten. Megtanult közvetlenül beszélgetni Istennel. Nem csak akkor kapaszkodott bele, amikor nyomorúságba került. József tudta, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van. Ez valóság Isten gyermekeinek életében. Ahogy hálával telik meg az Úr iránt, képessé, késszé válik arra is, hogy ne vegyen bosszút a testvérein, hanem megbocsásson nekik. József nem a jó ember mintaképe, hanem a megszabadított, Isten által megtartott ember példája. Annak a példája,hogy nincs olyan mélység, amiből Isten ki ne hozhatná az övéit. Ámen Imádkozzunk betegeinkért, a gyászolókért, az egyedüllévőkért, távol élő szeretteinkért, magyar népünkért. Imádságunkban kérjünk erőt és gyógyulást Kovács Gedeon, Hunter Ilona testvéreinknek. Az Istentiszteletet követően megemlékeztünk Dolinszky Terézia elhunyt egyháztagunkról. Isten nyugtassa az örök feltámadásig. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Május 6-án helyeztük el hamvait a Forest Lawn temetőben. Istentisztelet után presbiteri gyűlést tartottunk, majd köszöntöttük a májusi születésnaposokat. Ferencz Irénkét, Lassan Erzsikét, Török Editet (Floridában), Fóris Krisztinát, és Godor Györgyöt, aki 80. születésnapját ünnepelte vasárnap. Isten éltesse mindnyájukat erőben, egészségben! Köszönjük a büfé elkészítését Szíjjártó Juditnak és Cserháty Beának. Köszönjük a születésnapi tortát Patkós Ilonkának, és az Úrasztali virágokat a Női kör tagjainak. Áldás békesség! Békesség Istentől!
Május 27, 2016
Május 29. - Nemzetközi gyermeknap A gyermeknapot 1920-ban tartották meg először Törökországban. A világ 1950 óta ünnepli a gyermeknapot, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949. novemberben elfogadott határozata alapján. Magyarországon 1931-ben tartották meg először, akkor még gyermekhét néven, de 1950 óta már csak egynapos ünnep, amelyet hagyományosan május utolsó vasárnapján - idén 29-én - tartják. Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Szerencsés családokban élő gyermekeknél ez a nap a felhőtlen szórakozásé, mindenütt színes programok várják őket. Ám vannak szegénysorban élő gyermekek is, akikért minden nap tenni kell. Az Európai Unió is egyre célzottabban foglalkozik a gyermekszegénységgel, célul tűzte ki, hogy az évtized végére legalább 20 millió ember emelkedhessen ki a mélyszegénységből. A szegénység a legfőbb oka a gyermekmunkának is. Több mint 200 millió 5-17 év közötti gyermek dolgozik rendszeresen a világban, ők nem járnak iskolába, vagy félbehagyják tanulmányaikat, és munkájukért csak éhbért kapnak. Nyugat-Európában a gyermekszegénység városi, Magyarországon és Kelet-Európában viszont elsősorban falusi jelenség, Magyarországon minden ötödik, hatodik gyermek olyan családban él, ahol egyetlen kereső sincs. MTI
Egyre erőszakosabb a legójáték Egyre több az erőszakos tartalom a dán Lego játékgyár termékkatalógusaiban - állapították meg az új-zélandi Canterbury Egyetem kutatói. “A legó egyike azon kevés játékoknak, amelyek nagyon régóta jelen vannak és gyakorlatilag semmilyen alapvető változtatáson nem mentek keresztül. Ennél fogva könnyedén nyomon követhető, hogy mennyivel lett erőszakosabb az idők folyamán” - jegyezte meg közleményében Christoph Bartneck, a tanulmány vezető szerzője. “Először is megnéztük, hogy milyen gyakran fordulnak elő fegyverek a legódarabok között. Ezeknek a száma jelentősen növekedett és mára a legószettek csaknem 30 százalékában legalább egy ilyen darab van. Másodszorra azt vizsgáltuk meg, hogy 1978 és 2014 között mennyi erőszakos tartalom volt a cég termékkatalógusaiban” - fejtette ki Bartneck. A tanulmányba bevont 161 résztvevő a Lego több száz katalógusát értékelte. Az eredmények szerint évente 19 százalékkal növekszik annak az esélye, hogy az ember valamilyen agresszív tartalommal találkozik a cég termékismertetőiben. “Jelenleg a katalógusok oldalainak nagyjából 40 százaléka tartalmaz valamilyen típusú erőszakot. Különösen a lövöldözést és a fenyegető magatartást tartalmazó ábrák szaporodtak meg az utóbbi években” - húzta alá Bartneck. MTI
Minél hamarabb használja el a régi húszezreseit!
A Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-i határnappal a készpénzforgalomból bevonja a 2015 előtt kibocsátott, régi 20 ezer forintos bankjegyeket. A bevonás napjáig a régi bankjegyek is használhatók a vásárlások során, ezt követően azonban már csak a megújított, 2015 decemberétől forgalomba hozott 20 000 forintos bankjegyek lesznek használhatók – írja a Napi.hu. A régi bankjegyeket a bevonás napját követően a hitelintézetek és a posta pénztárai még három évig, az MNB pedig húsz évig díjmentesen cseréli törvényes fizetőeszközre. A húszezres mellett még több olyan bankjegy van, amelyeket már régen visszavontak, de még mindig nem érkezett vissza az összes a jegybankba. A zöld (Bartók) ezrest és a lila (Ady) ötszázast 2019 szeptemberéig váltja vissza a jegybank, a barna (Széchenyi) ötezrest pedig 2019. július 27-éig, a kék, hologramcsík nélküli (Mátyás) ezrest 2027. augusztus végéig, a kétszázast pedig 2029. november közepéig. A határidő lejárta után már nem lehet az említett bankjegyeket beváltani. vs.hu mno.hu
OTTO’S
MAGYAR IMPORT & CSEMEGE ÜZLET CÍM: 2320 West Clark Ave., Burbank, CA 91506 Weboldal: www.HungarianDeli.com E-mail:
[email protected]
Telefon: (818) 845-0433 Rendelés faxon: (818) 845-8656 ÜZLET NYITVA:
Hétfőtől - Szombatig 10:30-tól 6:30-ig
Május 27, 2016
Luxus alatt nő a pálma Palm Springs a hollywoodi sztárok téli játszótere. Los Angelestől 120 km-re délkeletre, a Coachella völgyben terül el ez a kis sivatagi város, körülvéve hatalmas, hóborította, fenséges hegyekkel. Az átlagos téli hőmérséklet 22-30° C közötti, nyáron viszont az egész völgy olyan, mint egy túlfűtött szauna, ugyanis 40, sőt akár 50 fok is lehet, és még éjszaka is mindössze 5-10 fokkal hűl le a levegő. Meglepő, de igaz: vannak turisták, akik mindezek dacára odautaznak, és állítólag nyáron is élvezik a pokoli hőséget. Egész évben 354 napon át süt a nap, és alacsony páratartalmú, száraz a levegő, az éves csapadék mennyisége mindössze 130 mm. Annak dacára, hogy ez a terület igazi sivatag, sok helyütt víztárolóüreg található a felszín alatt, amely megfelelően kezelve kiváló ivóvizet ad. Állítólag minősége a topkategóriát képviselő Evian vízével vetekszik. A völgy északi részén halad keresztül a hírhedt Szent András-törésvonal, ahol mély repedések vannak a föld kérgében, és az ide befolyó víz – amely egyenletesen 76 °C hőmérsékletű és tápsókban gazdag – finoman selymes gyógyvizet szolgáltat a városban a különböző hoteleknek, spáknak. Kőgazdag indiánok Antropológusok szerint ezer éve még indiánok lakták ezt a területet. A völgyet akkor Aqua Caliente-nek (meleg forrásnak) nevezték, és így hívták az őslakosokat is. A völgy nagy részét később a szövetségi kormány indiánrezervátumnak nyilvánította. Ez azért érdekes, mert rezervátumi földet eladni nem, kizárólag bérbe adni lehet. Így több multicég dollármilliókat érő luxushoteleket épített az indiánok földjén, ahol a telek nem a házak tulajdonosaié, csupán 99 éves lízingszerződésben használhatják. A harmincas évek kezdetétől Hollywood felfedezte a Coachella völgyet, megszületett Palm Springs. Az egész területet betelepítették datolyafával, méghozzá olyan sikeresen, hogy azóta is innen látják el az egész Egyesült Államok területét datolyával Elnöki lakosztályok igazi elnökökkel Amikor először felfedezték Palm Springset a sztárok, olyan hírességek látogattak ide telente, mint Bing Crosby, Bob Hope, Elvis Presley például ideérkezett nászútra is. Egyremásra épültek a gyönyörű magánvillák, countryklubok és golfpályák. Többek között Eisenhower elnöknek is gyönyörű villája volt, majd őt követve Palm Springsben minden amerikai elnök megfordult. A first lady, Betty Ford itt alapított alkohol- és drogrehabilitációs centrumot. A mai hollywoodi hírességek közül kevésnek van saját háza, inkább bérelnek villát vagy valamelyik luxushotelben lakosztályt. A hotelek közül kiemelkedik a Hyatt Regency, valamint a Palm Springs Hilton, ahol a főszezonban (télen) 250-350 dollárt is elkérnek egy-egy szobáért. Vannak persze olcsóbbak is, akad bőven választék: a városban több mint kétszáz szálloda várja a vendégeket. Hely a tetőn A vendéglők száma sem kevés: 600-at tartanak belőlük nyilván, szinte egymást érik az éttermek az utcákon. A legfinomabb steaket a Ruth Chris Steak házban kínálják, itt egy komplett vacsora 80 dollár Aki valamivel könnyebbet választ, az a tengergyümölcsei-specialista Fischermans Market & Grill étterembe látogat el, ahová a halat és a tenger gyümölcseit naponta frissen szállítják repülővel. Itt egy vacsora 70 dollárba kerül. Rengeteg olcsóbb mexikói hely is van a városban, és hamburgerezőből sincs kevés. Viszont friss halat és jó steaket fenn, a felhők felett lehet enni a legjobbat: 2500 méterre a tengerszint felett található a híres Palm Springs Aerial tram, amely egy kötélpályás vasút, és a hegy lábától viszi fel az utasokat a hegy tetejére 36 dollár ellenében. A hegytetőn üzemel a Peaks (csúcs) Restaurant, ahol az eredeti új-zélandi báránysült 36 dollárba, a királyrák sütve 27-be, a vegetal 17 dollárba kerül. Álomhotelek – mesés árakon Palm Springs északkeleti szélén található a Desert Hot Springs üdülőrész, ahová a híres spahoteleket építették. Ezek közül például a The Spring Resort and Spa wellnessszolgáltatása napi 200 dollárba kerül. Másik nagyon előkelő hely a Miracle Spring Resort & Spa, itt 180 dollár a daily spa program. Mellette van a Desert Hot Springs Spa & Hotel, amelynek az az igazi különlegessége, hogy a Los Angeles környéki magyaroknak ez a kedvenc találkozóhelyük. Majd pont magyarok ne lennének… Az árak itt (nyilván honfitársaimra való tekintettel) roppant kíméletesek: itt már főszezonban napi száz dollárért is bérelhető szoba. De nem is kell szállóvendégnek lenni ahhoz, hogy valaki a falakon belülre kerülhessen: hét Mindezt elérheti rendelőnkben: dollár ellenében bárki használhatja az öltözőt, valamint az USAN EKAROVICS Belgyógyász szakorvos, endocrinológus, összes szolgáltatást. Ezt a helyet Fibromyalgia specialista én magam is gyakran látogatom, mert az árak (főleg Palm SpringsKlinikánkon megtalálható: i mértékkel mérve) nagyon barátiak, és a gyógyvízben ázva 1. Széleskörű belgyógyászati ellátás bámulni a havas hegycsúcsokat – pazar élmény. Azonban egy 2. A legkorszerűbb diagnosztikai eszközök valamit nem lehet: itt a magyar 3. Általános endocrinológiai problémák és szó gyakorlatilag elkerülhetetlen. Mindig akad ugyanis egy ismerős fibromyalgia kezelése vagy barátkozni akaró kedves 4. A szervezet öregedési folyamatának és ismeretlen a meleg vízben, aki növekedési hormon zavarok szabályozása szívesen beszélget, és megtárgyalja például – igazán jól értesült5. A legkorszerűbb és legbiztonságosabb nek és bennfentesnek tűnve – az kozmetikai lézer kezelés aktuális otthoni, magyarországi helyzetet. Nem dőlt meg tehát 6. Komplex és eredményes fogyókúra program az aranyszabály: magyarok mindenütt voltak, vannak és lesznek, Rendelőnk címe: ez alól még a távoli luxusvidék, 6360 Wilshire Blvd. #202, L.A., CA 90048 Palm Springs sem lehet kivétel.
„Erősítse egészségét, növelje szépségét és boldogságát”
S
Győri Róbert
P
TEL: 323-951-4916
, M.D.