November 13, 2015
Vol. 27, Issue 44.
A NYUGATI PART EGYETLEN MAGYAR NYELVŰ HETILAPJA
Price $ 2.00
ENGLISH PAGE - pg. 6
FÜGGETLEN KÖZÉLETI HÍRÚJSÁG
AMHIR.COM
AMERICAN HUNGARIAN JOURNAL WEEKLY NEWSPAPER Ma iled from Los Angeles, CA on November 11th 2015. If the Fr iday issue has not been received by the following Tuesday, please ca ll (626) 765 - 4534.
Mailing Address
Győzött az orbáni politika!?
“Jó példa a kerítés”
Az az európai vezető, akit hetekkel korábban még szinte minden kollégája számára xenofób, szélsőséges vélemények szószólója volt, bekerült a fősodor kellős közepére. “Nem ő mozdult el, Európa ment utána” – foglalhatóak össze egy mondatban a kommentárok. Orbán menekültügyi rendszerét kritikák özöne érte: a kerítéstől a jogi eljáráson át a regisztráció nélküli vonatoztatásig minden elemében. Ehhez képest most kihúzhatja magát, hiszen a kormányt de facto nácizó osztrák kormány mellett Szlovénia, Horvátország, Bulgária, Románia is Szerbia is vagy épít kerítést, vagy fontolgatja az építést, miközben a fogadó országok (jelesül leginkább Vlagyimir Putyin Németország) is kijelentette, orosz elnök egymás elkezdi azok kitoloncolását, akik után harmadszor is nem jogosultak menekültügyi a világ legnagyobb oltalomra. hatalmú embere lett Schengen, az amúgy a magyar az idén az amerikormány szerint is fontos európai kai Forbes üzleti vívmány, az átjárható határok magazin elemzése rendszere időközben de facto szerint, amelyet múlt fel lett függesztve. Miközben szerdán hoztak nyilOrbán Viktor saját politikájának vánosságra. A listára megdicsőüléseként éli meg az az Iszlám Állam feje és Donald Trump is felkerült. elmúlt heteket, valójában egy A második helyre Angela Merkel német kancellár került, aki három kerítésekkel szabdalt, megbénított fokozatot lépett előre. Őt követi Barack Obama amerikai elnök, aki Európa rajzolódik ki. hvg.hu viszont eggyel hátrább csúszott. A magazin indoklása szerint Putyin „bebizonyította, hogy azon ritka emberek közé tartozik a világon, aki megengedheti magának, hogy azt csináljon, amit akar”. Magyarország teljesen jogoAz országa ellen hozott nemzetközi szankciók „meggyengítették a rubelt, és egyre markánsabb recesszióba taszították Oroszországot san fékezte meg a migránsok anélkül, hogy (Moszkva) egy kicsit is vesztett volna az erejéből” – írta áramlását – hangsúlyozta a a lap, és emlékeztet rá, hogy az elnök népszerűsége igen magas maradt. képviselőház európai, eurázsiai és Nemzetközi befolyását növelte az a döntése is, hogy légi hadjárattal újonnan keletkező fenyegetésekkel foglalkozó albizottságának segíti meg szíriai szövetségesét, Bassár el-Aszad elnököt. A befolyásossági listán Ferenc pápa foglalja el a negyedik helyet, szakértői meghallgatásán Dana akárcsak tavaly. Az ötödik Hszi Csin-ping kínai elnök, aki két fokkal Rohrabacher, a testület republikálejjebb került. A hatodik Bill Gates amerikai milliárdos. Az európai poli- nus elnöke, több képviselőtársával tikusok közül David Cameron brit kormányfő került be az első tíz közé. egyetértésében. „Világos, hogy amit az A 73 kiértékelt személyt közt van az idén is Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vezetője (57.). Az utolsó előtti elmúlt néhány hónapban láttunk, helyre újoncként felkerült Donald Trump, az elnökjelöltségre pályázó az fenntarthatatlan” – mondta Rohrabacher az európai migrációs amerikai milliárdos (72.). mno.hu
Magyarország határzár telepítését javasolja más országoknak címmel közölt írást a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap múlt szombaton Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel. A magyar kormány igazoltnak tartja menekültpolitikája helyességét, és javasolja más országoknak, hogy szintén műszaki zárral biztosítsák határaikat. „Jó példának tartom a zöldhatár számunkra hasznos és sikeres védelmét egy kerítéssel az illegális bevándorlók ellen” – mondta Varga Mihály. „Miután Magyarország elindult ezen az úton, ugyanebbe az irányba mozdultak el más EU-országok, köztük Ausztria, Szlovénia és Horvátország” – tette hozzá. Varga Mihály nem osztja Angela Merkel német kancellár azon aggodalmát, hogy a határzárak katonai összeütközésekhez vezethetnek a balkáni útvonalon. Elmondta, hogy nem tart fegyveres konfliktusoktól, attól viszont igen, hogy „hirtelen megindul az a 30-40 millió ember, akik útra készen állnak Szíriában, Afganisztánban, Bangladesben vagy Afrikában” . Úgy vélte, a menekülthullámot két tényező erősítette fel: az egyik az, hogy Németország és Ausztria gyakorlatilag megnyitotta határait, a másik pedig az, hogy nincs egységes uniós menekültpolitika. Magyarország ezért arra kényszerült, hogy cselekedjen, és védje meg a schengeni övezet külső határát. Varga Mihály adatai szerint az idén nagyjából 400 ezer migráns érkezett Magyarországra, közülük 176 ezret regisztráltak a magyar hatóságok. A határzár elkészítése óta naponta csupán 10-20 menekült érkezik. „A kerítés segítségével elértük, hogy az áradatot fel lehet tartóztatni. Örülök, hogy ezt egyre több EU-tagország elismeri” – mondta a nemzetgazdasági miniszter. mno.hu (A migránsok tranzitországként használták Magyarországot, tovább mentek Nyugat-Európa felé. A magyar határzár felállítása óta más útvonalat használnak. - a szerk).
Putyinnál nincs befolyásosabb
Amerikai képviselő dicsérte Orbánékat
Állva ünnepelte a közönség a Kárpátokat
November 7-én gálaesttel zárta le a Kárpátok Néptáncegyüttes az 50. jubileumi évének ünnepségeit San Pedróban, Los Angeles egyik városrészében, a Warner Grand Theatre-ben. A patinás épületben a több mint 400 vendég az ünnepi műsor után felállva tapsolta meg a fellépőket. Egy olyan előadást láthatott a közönség, amely az 50. évforduló méltó gálaműsora volt, bemutatva, felidézve népi hagyományainkat, tánckultúránkat - mondta Varga Árpád filmrendező, aki dokumentumfilmet készít a fellépésről és az együttes elmúlt 50 évéről.
válságról. A republikánus Lloyd Poe rámutatott, hogy nem minden migráns menekült, hanem egyéb szándékkal érkezhetett a felkészületlen Európába, amelynek az Egyesült Államok nem sokat segít. A különböző európai országok megközelítése közül példaként említette Magyarországot, amely „igyekszik megvédeni nemzeti szuverenitását”. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok ahelyett, hogy megpróbálná megérteni a magyarországi helyzetet, nagykövetén keresztül bírálta a magyarokat azért, „amit a külügyminisztérium helytelen iránynak tart”. Szavai szerint ez „nem segít” az Amerikával NATO-ban szövetséges Magyarországgal fenntartott viszonyban. Rohrabacher, aki üdvözölte a meghallgatáson megjelent Szemerkényi Réka magyar nagykövetet, Magyarországot nagyszerű barátnak nevezte, amely hozzájárult a világ békéjéhez és stabilitásához. Személyes felindultságának adott hangot amiatt, hogy az amerikai kormány „panaszkodni próbál minden kis üggyel kapcsolatban”, amelyben nem ért egyet Magyarországgal. „Magyarországnak minden joga megvan ahhoz, hogy saját politikája legyen”
– mondta, köszönetet mondva azokért a jó dolgokért, amelyeket Magyarország tett Amerikának, egyúttal megemlékezett az 1956os évfordulóról is. MTI Deák Ferenc: “Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse visszahozhatják”
Újabb csoportos magyar állampolgársági eskük az USA Nyugati partján
2015 októberében és november elején Portland, (Oregon állam), Los Angeles és San Francisco városokban tettek ünnepélyes Magyar állampolgársági esküket honfitársaink. A képen Portland-ben Varga Béla magyar útlevelet kérelmez, mint mondta: “Hála Istennek és a Magyar Kormánynak mától rendesen írják a nevem!” Mező Borbála konzuli munkatárs és Gergely Imelda Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas segédkezik.
HÍREK
Nincs ma menőbb a kanadai kormánynál Ennél menőbb kormányalakítást már régen láttunk – a kanadai liberális kormány jött, látott és győzött. A kabinet leképezi a kanadai társadalmat: a fele nő, van benne muzulmán, bevándorló, meleg, fogyatékkal élő. Múlt szerdán mutatta be ugyanis kormányát az újdonsült liberális miniszterelnök, Justin Trudeau, aki meglepetésre megnyerte a választásokat kilenc évi konzervatív uralom után. És úgy érezte, kötelessége a történelmi okokból kialakult tarkaságot a kabinet szintjén is megjeleníteni. „A kormány épp olyan, mint Kanada”, jelentette ki. Szállóigévé vált mára az arra a kérdésre adott válasza, hogy miért van ennyi nő a kormányban: „mert 2015-öt írunk”. De Trudeau nem fukarkodik a jól idézhető, tetszetős kijelentésekkel: „Olyan kormányt alakítunk, amely a bizalmat helyezi tetteinek középpontjába.” Liberálisként erre a bizalomra szüksége is lesz, hisz 25 ezer szíriai menekültet készül letelepíteni az országban, és Kínában is az emberi jogokról tervez beszédet tartani. Nagyok tehát az ambíciók. „Kanada erős és pozitív szerepet fog játszani a világpolitikában” jelenti ki Trudeau, akinek a családi hagyományai mindenképpen alapot adnak erre az ambícióra, hisz apja, Pierre Elliot Trudeau igazi legenda, ő alakította ki a modern Kanadát, és többszöri (1968-tól 1984-ig megszakításokkal tartó) miniszterelnöksége alatt az ország újradefiniálta magát, elszakadt a brit uralkodói hagyománytól. Megvédte Kanadát a szeparatizmustól, erősítette a szövetségi állam szerepét, ezért a quebeci elszakadásért küzdő erők – átvitt és konkrét értelemben vett - célpontja volt mindig is. Első megválasztása is bátor kiállásának volt köszönhető: amikor egy felvonuláson szeparatisták üvegekkel és övekkel dobálták meg, bátran fent maradt az emelvényen és folytatta beszédét. Ugyanakkor ő volt az, aki bevezette a kétnyelvűséget az országban. Ahogy Kanadára, saját magára sem érezte érvényesnek a konvenciókat, mindig a saját útját járta politikailag is, például a 70-es években felvette a kapcsolatot Kínával, Kubával. Legendássá vált a Buckingham-palotában 1977-ben, Erzsébet királynő háta mögött bemutatott gúnyos piruettje, amivel kifejezte nonkonformizmusát és azt, hogy tesz a szabályokra. Ahogy a kanadai felsőházba is rendszeresen szandálban ment be. Idővel elválik, a legenda legidősebb fia csak gesztusaiban vagy politikájában is felveszi-e a versenyt apjával. A kormány tervei között van a bevándorlási és menekültszabályozás enyhítése, újból járna például a menekülteknek egészségügyi ellátás, amit az előző Harper-kormány eltörölt. Az indiai születésű védelmi miniszter véget akar vetni az ország iraki, szíriai, afganisztáni hadműveletekben való részvételében. Stephane Dion női külügyminiszter pedig a már említett diplomáciai pozitív imázst építené. A piacról, Kanada legnagyobb HR-cégének éléről érkezik a pénzügyminiszteri székbe Bill Morneau, aki a liberálisok egyenlősítő, és középosztályt segítő politikáját képviseli. A külügyminiszter mellett igazságügyiminiszter is nő, Judy Wilson-Raybould egyik fő ügye a marihuána legalizálása lesz. De gazdasági pozíciót kapott a kabinetben a kisvállalkozó, volt szociális munkás Diane Lebouthillier is. A tudományügyi miniszter stílusosan egy tudós, Kirsty Duncan ráadásul Nobel-díjjal is bír. Van minisztériuma a veterán ügyeknek is, egy háborúban megbénult katona, Kent Hehr. A demokratikus intézményekért felelős miniszter Maryam Monsef egy muzulmán bevándorló nő. A fogyatékkal élők és sportok minisztere pedig egy paralimpikon, név szerint Carla Qualtrough. Összesen két őslakos kanadai származású miniszter található a kormányban (inuit, illetve kwakwaka’wakw), három bevándorló, két szikh muzulmán, egy ateista, egy nyíltan meleg, egy vak, sőt mi több, egy vörös hajú is. „Magyar származású nőügyi minisztere lett Kanadának”, kezdett el terjedni a magyar neten, de ez nem igaz – bár a minisztert tényleg Patty Hajdunak hívják, vezetékneve csak felvett név. hvg.hu
Miért nincsenek nők a magyar kormányban? A magyar kormányban egyetlen nő sincs ma. Orbán szerint ennek az az oka, hogy a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül. Ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják. “Vannak tehetséges hölgyek, akik talán meg is tudnák oldani, de nem csodálkozom, hogy nem jelentkeznek a feladatra” - mondta Orbán. A miniszterelnök szerint nem egészséges helyzet ez. Nem a demokrácia szempontjából, hanem “életprobléma ez”. “A nők és a férfiak ugyanazt a dolgot teljesen más oldalról közelítik meg. Ennek nemcsak létjogosultsága van, hanem hasznos is” - magyarázta Orbán. 444.hu
November 13, 2015
A terjesztést végző Amerikai Postahivatal jelentései alapján (United States Postal Service PS Form 3526) az Amerikai Magyar Hírlap a legnagyobb példányszámban terjesztett magyar nyelvű hetilap az Egyesült Államok területén. Köszönjük előfizetőink hűségét és bizalmát!
MEGRENDELŐ LAP
Megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: ……………………………………………………………..……........ Utca, házszám: ……………………………………...…..........………... Város, állam: ………………………………………………..........…….. Telefon: ………………………….....…
ZIP Code: …….....….......
Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 Fax: (323) 463-6186
ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve: ....................................
Zip kódja: ..............
Amerikai MAGYAR HÍRLAP
American Hungarian Journal * Weekly Newspaper
(USPS – 006 - 161)
Megjelenik minden pénteken, kivéve két hetet augusztusban Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004
Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 * Fax: (323) 463-6186 E-mail:
[email protected] * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR
Tel. (323) 463-6376 * E-mail:
[email protected] FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK: FÖLDES TAMÁS, KEREKI KATI, VOISIN ÉVA, Dr. FRIEDMAN ANDREW, Dr. CSETŐ ILDIKÓ, CLAIRE KENNETH (tb.) MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA
Előfizetés
csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $50. USD, fél évre $30. USD Kanadába egy évre $80. USD, fél évre $50. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $140. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER – Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A szerkesztõség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication.
KÖZÉLET Csak úgy mondom
Földes Tamás: A negyedik vetület egy felszólalás elő- és utóélete
Október huszonharmadikával kapcsolatban ez volt a NEGYEDIK VETÜLET számomra (az előző háromról lapunk múlt heti számában írtam)... Ha valakit Amerikában lekommunistáznak azért, mert hitet tesz október huszonharmadika magyarországi méltó megünnepléséért, az nehezen értelmezhető tótágas. Ha baloldali kommunistának nevezik, az dupla szaltó. Ha jobboldali kommunistának mondják, az teljes képzavar - ámbár... manapság már ki tudja? De nem akarok csípőből lőni (az nem jellemző rám). Bár a bal-jobb kérdésére, a mind gyakoribb komcsizásra-fasisztázásra még visszatérek, de előbb kertelés nélkül a lényegre! ...Dátumok következnek. Nyolc esztendeje, 2007. október 23-án riadtan néztem az interneten a budapesti zavargásokról szóló tudósítást. Azt, hogy a Nagymező utcában - épp a szülőházam előtt - barikádot emelnek, molotov-koktélokat dobálnak, autókat gyújtanak fel, hogy a Reuter hírügynökség tudósítójának feje vérzik, mert beverték. Másnap, október 24-én az egyik budapesti napilapban, a Népszabadságban jelent meg egy írás „Érzékeny búcsú 56-tól” címen. (Vagyis nem a polgári Magyar Nemzetben, amelyhez mindig is több közöm volt - abban jelent meg 1957 karácsonyán első, teljes névvel aláírt cikkem, s e színvonalas lapnak, csaknem két éven át rendszeresen írhattam -, hanem a kétségkívül „balra húzó” Népszabadságban. Ám a cikkükkel - részben - egyet kellett értenem.) Miért csak részben? Az írásból kimásoltam egy teljes bekezdést. A végkövetkeztetéssel nem értettem egyet – miszerint 56-ot csak a külföldre távozott 56-osok képesek méltósággal megünnepelni, mert – idézem – „Ezt lehetett tapasztalni a külföldi megemlékezéseken”. Mégis: azon melegében, október 29-én, „Érzékeny búcsú 56-tól?” címen cikket írtam, amelyben nem az idézett hasáb alapigazságát vitattam, hanem azt, hogy „Hagyjuk meg az 56-osoknak ’56-ot. Engedjük, hogy a jövőben csak Bécsben, Párizsban, Genfben vagy az amerikai nagyvárosokban lehessen megünnepelni a magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját. Nekünk itthon nem megy”. „Kérdőjeles válaszcikkembe” az említett hasábot beillesztettem, s úgy jelenet meg a Fényes Attila által szerkesztett Californiai Magyarságban 2007. november 2-án, a lap 11. oldalán. (Másodjára bekerült a 2009ben kiadott „Kései főhajtás” című kötetembe is, a 96-101. oldalon olvasható.) Írásom summázata: „Mert 56-tól nem lehet elbúcsúzni. Se érzékenyen se érzéketlenül. Mert 56 üzenete, szellemisége – és hatása! – az összmagyarságé. Kétes, nem kért dicsőség lenne, ha csupán mi, a külhonban élő magyarok volnánk méltók és képesek arra, hogy örökösei legyünk”... ...Nos, az idén október 23-án, azt láthattam (pontosabban nem láthattam!), mintha az otthoniak most fogadták volna meg a Népszabadság-beli pályatársam nyolc éve papírra vetett – meggyőződésem szerint csak elkeseredésében leírt – javaslatát. Magyarországon az idén nem rendeztek központi ünnepséget, az állam vezetői külföldön tartózkodtak, az utca járókelői – elsősorban a fiatalok – azt se tudják, mi történt 59 évvel ezelőtt. A párhuzam – ha ellenkező előjellel is, hiszen nem voltak zavargások, békesség honolt a honban – adva volt, ezért 2015. október 23-án ismét a számítógépemhez kényszerített az írhatnék. „Hogy mi történt ’56-ban?” című tűnődésemet a Csak úgy mondom sorozatomba szántam. (Azért írtam azon melegében, mert másnap Las Vegas-i otthonomból Los Angelesbe autóztam, s lapzártánkra való tekintettel még éjjel elküldtem a cikket az Amerikai Magyar Hírlap szerkesztőjének.) Ámde. Elnézést kérve az időrendi felsorolásért: vasárnap, 25-én – írásom megjelenése előtt - elmentem az Egyesült Magyar Ház ünnepségére, ahol ott voltak azok a szabadságharcosok, akik életük kockáztatásával küzdöttek a forradalom sikeréért, és akik itt, új hazájukban (ha úgy tetszik: emigrációjuk idején meg azóta is) nem mulasztanák el, hogy az ’56-os megemlékezéseken jelen legyenek. Ötlet ötletet követett: néhány percben nekik olvasom fel a 2007-es mondatokat és elsődlegesen nekik szánom mondandómat - a színpadról kérem arra őket: „ne hagyják kihunyni a tüzet!”. Ha kell, rázzák fel az otthoniakat. Amikor mi, a nyolcvanhoz közelgők, vagy a nyolcvan évesnél idősebbek – az élet rendjének megfelelően – eltávozunk e bolygóról, nem lesz aki tanúként elmondja az igazságot. Ez a feladat mireánk vár. Miért a Magyar Házban szóltam hozzájuk (és minden jelenlévőhöz)? Mert a Magyar Ház a magyaroké, ahol mindenki kifejthette és kifejtheti a véleményét. S a véleményemet inkább nyilvánosan mondom el, mint négy fal között, fülbe suttogva. Az előre összeállított műsorban nem szerepeltem. A helyszínen kértem meg az ünnepség rendezőjét és összeállítóját, valamint a Magyar Ház elnökét, hogy rövid beszédemre sor kerülhessen. Tény: csupán annyit mondtam nekik, hogy a budapesti eseményekről kívánnék szólni. Vagyis nem tudták, hogy mi a mondandóm lényege. Engedélyükkel léptem tehát a mikrofonhoz, s azzal kezdtem: nem szeretnék ünneprontó lenni. Szereplésemről megoszlanak a vélemények. Beszédem közben meg a végén volt egyetértő taps – ugyanakkor füttyöt is hallottam. A szabadságharcosok asztala közvetlenül a színpadi feljáró mellett volt. Nem szeretném, divatos kifejezéssel élve „fényezni magam”, amikor a színpadra vezető ajtón kiléptem, az asztalnál ülők közül hárman kezet ráztak velem és gratuláltak - ketten később a Ház előterében. (Nemcsak öten ültek az asztalnál.) Az ünnepség után, egy hölgy lépett hozzám: „Budapestről jöttem, szívemből beszélt. A hazaiak nevében is köszönöm amit elmondott”. Aztán egy olyan férfi is szorongatta a kezemet, akiről korábban azt véltem: nem rokonszenvezik velem... De a kép ennél árnyaltabb. Egy általam tisztelt és kedvelt férfiú lépett hozzám és azt mondta: „Tamás, kedvellek és tisztellek, de ez a felszólalásod nem volt helyénvaló”. Majd a szabadságharcosok egyike is hasonlóképp vélekedett. Ez így természetes: „aki szelet vet, vihart arat”. Az egyik asztal mellett elmenve hallottam azt is, amint valaki a mellette ülőnek mondta: „Ez egy baloldali kommunista”... ...Kommunistának neveztek - rendben. Neveztek már engem sokmindennek. Lezsidóztak. Zsidó vagyok. Az iskolában egyéb származásúnak - apám fogszakorvos volt. Huligánnak. Ellenforradalmárnak. Dekadensnek. Nacionalistának majd internacionalistának is. A forradalom leverése után, amikor újságírói állásért kopogtattam az elhelyezéssel felhatalmazott illetékeseknél, azt a választ kaptam: „épp elég ilyen maga fajta polgári ivadék van a pályán”... Célszerű lenne vigyázni a szavakkal, a „bélyegekkel”. Az igazságot csupán egy betű, az „i” különbözteti meg a gazságtól. Madách Imre Az ember tragédiájának hetedik színében a Negyedik polgár megkérdi Ádámtól: „Mondd, mit hiszesz, a Homousiont/, Vagy a Homoiusiont?”. Ádám válasza: „Ezt nem értem.” Mire Lucifer: „Ne valld be, ez most itt a fő dolog”. A Negyedik polgár ismét: „Lám, kétkedik, ez is hamishitű”. Kádár János az 1956. november 3-án megalakított kormányát Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak nevezte - az október 23-án kirobbant forradalmat ellenforradalomnak. Akkor, majdnem felnőtt sihederként, úgy fogalmaztam: márpedig forradalom volt, amely az országra erőltetett, elnyomó rendszer ellen irányult... Amúgy nem tudom, mi a kommunizmus, ki a kommunista. Azok a szerencsétlenek, akiket megtévesztett az igazságosnak, szépnek gondolt eszme, kommunistának vélték magukat (voltak, akik még félig agyonverve, az ÁVO börtönében is). A 19. századi Párizsi Kommün 60 napig bírta. A„dicsőnek” kikiáltott dicstelen magyar Tanácsköztársaság 133 nap után omlott össze, a mintájára szervezett szlovákiai 21, a bajor 27 napig tombolt. Egyik se volt sikertörténet. S akkor még nem említettem a jelenleg is tomboló észak-koreai thrillert (akik boldogan integetve, vörös zászlóval elvonulnak az 1958 óta uralkodó Kim dinasztia harmadik diktátora, a teljhatalmú „kedves vezető” előtt, azok kommunisták vajon, vagy csupán megfélemlített, rettegő páriák?) A II. Világháború utáni Magyarországon, Kelet-Európában másfajta diktatúra tombolt. A szovjetek által reánk erőltetett bolsevizmus. Kétlem, hogy annak az egymillió embernek döntő többsége, akik a forradalom eltiprása után sürgősen beléptek Kádár Magyar Szocialista Munkáspártjába, kommunistának hitték magukat. Ha már itt tartok: a szocialista szó – és minden „izmus” - ellen is berzenkedek. Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) nevezte rohamcsapatát. Fasiszta volt, vagy szocialista? A fasisztázás tévútra visz. Ha rokoníthatók is, de mások voltak a nácik és mások a fasiszták. A spanyol diktátor, Franco tábornak fasiszta volt, több országot leigázott, de nem volt azonosult a fajelmélettel. Nem volt náci. Tárgyalt ugyan Hitlerrel a háborúba lépésről, de végül nemet mondott és semleges maradt. Annak ellenére mondott nemet, hogy a náci Németország, a mindkét részről véres spanyol polgárháború idején a Kondor Légióval segítette a köztársaság elleni harcban.
A Los Angeles-i EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453 November 13-án, péntek este 7.30-tól
A “Lángosesték” keretében közönségtalálkozó Varga Árpád Zsolt rendezővel Máriás Ferenc erdész: Életem – díjnyertes életrajzi dokumentumfilmje vetítését követően.
November 15-én, vasárnap 3 órától
A XV. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál keretén belül a Bunyik Béla Entertainment bemutatja a „Parkoló” című filmet.
November 20-án, péntek este 7 órától
A “Lángosesték” bemutatja: Pándy Piroska Liszt-díjas, Príma-díjas és Madách-díjas operaénekes előadóművész Jubileumi Gálakoncertjét.
November 27-én, péntek este 7 órától
A “Lángosesték” bemutatja: Zenés, táncos lángos pingpong Valamennyi programunk előtt háromfogásos vacsora rendelhető Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába!
Máriás Ferenc erdész: Életem című dokumentumfilmje a Magyar Házban November 13-án, pénteken a Los Angeles-i Magyar Házban este fél 8 kor kerül levetítésre Varga Árpád Zsolt, a Kárpátok Néptáncegyüttesről készülő 50 perces dokumentumfilm rendezőjének 2014-es díjnyertes filmje Máriás Ferenc erdész: Életem című alkotásának angol feliratos változata. A mindszenti születésű, és haláláig ott élő Máriás Ferenc erdész, lótenyésztő, lovasbarát a filmben elmeséli az életében megélt kalandokat, regénybe illő szökését a hadifogságból és hogy miért járt Mindszentről biciklivel Budapestre. Mindez korabeli archív filmjelenetekkel kísérve. A vetítés után beszélgetés a rendezővel a látott filmről és a készülő Kárpátok dokumentumfilmről.
Tar Károly Debrecenben élő és alkotó költő költeménye, amit az 1956-os forradalom emléke inspirált:
Nem tudunk ünnepelni Nem tudunk ünnepelni, örülni, lelkesedni, a sorsfordulónkon virágcsokrot szedni. Száraz szövegek, unott emberek tolják maguk előtt az ünnepi esteket. Nincs már tűz bennük, nem égnek a lángok
vagy nem is hisznek abban, ami az égre szállott? A szívet kéne újra megragadni, a széppel, a jóval magasan szárnyalni, fölhevíteni az utcai lángot és sodrásba hozni a megfordult világot.
Végül a bal- meg a jobboldaliságról. Másfél évtizede Dávid Ibolyával – a Magyar Demokrata Fórum elnökével – Los Angelesben, az akkori főkonzul otthonában néhányan találkozhattunk. A hölgy hosszasan szidalmazta a baloldalt, mire megkérdeztem: „Asszonyom, miként határozná meg, hogy manapság mi a baloldal, amikor az ellenzékben lévő polgári FIDESZ már-már baloldali nézeteket hangoztatva próbálja beelőzni azt a hatalmon lévő szocialista pártot, amelyet egy milliárdos vezet?”. A jelenlévők nevetni kezdtek. Dávid Ibolya is elnevette magát, majd azt mondta: „Jó kérdés... A korábbi rendszer utódpártját nevezem baloldalnak”. Nem győzött meg. Számomra mindegy, hogy valaki baloldali(nak gondolja magát), vagy jobboldali(nak). Ember legyen! Tiszta ember! Ha sorra veszem a magyarországi pártalakzatokat, mintha egy labdarúgócsapat csatársorát mondanám el: van szélsőjobb, jobboldal, jobbközép, meg balközép, baloldal, szélsőbal. S ó, míly’ szép, a szélsőjobb olykor ugyanazokkal a szavakkal támadja a jobboldalt, amivel a baloldal – amelyet viszont a balközép és a szélsőbal is támad. Az összjáték valahogy nem megy. Egyik oldalon sem. A csatárok nem igazán gólképesek. Időnként rúgnak gólokat, de gyakrabban öngólokat. A saját csapatuk hálójába. E csapatoknak támadói-harcosai már vannak, tán’ több is mint kellene. De lehet-e belőlük egymásnak jó labdát adó, ütőképes nemzeti válogatott? Napjainkban van-e, vagy lesz-e egy Puskás Öcsi?
November 13, 2015
A HÉT VICCEI Az orvos a beteghez: - A gerincéről készült röntgenfelvételen súlyos elváltozásokat találtunk, de Photoshoppal kijavítottuk! *** A politikusok mindig a mi javunkat akarják, mi viszont csak nem akarjuk odaadni nekik! *** A bíróságon a bíró: - Miért nem segített, amikor látta hogy a gyilkos ki akarja lökni az anyósát az ablakon? Vádlott: - Mert láttam, hogy egyedül is boldogul vele! *** - Gyerekek, mindenki mondjon neveket, hogy a szüleitek hogy szólítják egymást otthon. Pistike jelentkezik: - Tanító néni kérem, az én anyukám azt szokta mondani a apukámnak, hogy drágám. - Nagyon jó, Pistike, kapsz egy piros pontot. Józsika is jelentkezik: - Tanító néni kérem, az én apukám azt szokta mondani az anyukámnak, hogy édesem. - Nagyon jó, Józsika, kapsz egy piros pontot. Móricka is jelentkezik: - Tantó néni kérem, gyümölcsnév lehet? - Hát persze, Móricka. - Hát csak mert apukám mindig azt mondja anyukámra, hogy “te ringló!” *** Kaliforniában élő szépkorú hölgy keresi élete párját egy káros szenvedélyektol mentes, 70 év körüli úr személyében. Jelige: Együtt könnyebb Válaszokat a szerkesztőség címére vagy email címére kérem:
[email protected] Idősgondozást vállalok. 30-as, megbízható, gyakorlattal rendelkező, angolul beszélő magyar nő vagyok, szeretek főzni. Referenciával rendelkezem.
Tel.: 818-575-0348
Múlt heti keresztrejtvényünk helyes megfejtése: „-Rendben van, Kovács úr, kiveheti a szabadságát!”
APARTMENT BÉRLÉS
Az Ontarioi Független Magyar Református Egyház Négyessy lakótelepén lakások kiadók. Nyugalmas, csendes parkosított környezet, közel a freeway-hez és bevásárló központhoz. Kis lakás - studio apartment $650.Nagy lakás - 1 bedroom apartment $800.THE FREE MAGYAR REFORMED CHURCH OF ONTARIO 1053 East Sixth Street #32 ONTARIO, CA 91764
(909) 981-9601, (909) 319-3135
GEZA KOVATS Real Estate Broker BRA# 00896895 INGATLAN Residential & Commercial 31 éves gyakorlattal
CÍM: 44100 Monterey Avenue Suite 216 N-P Palm Desert, CA 92260 Tel. 760.836.9400 Fax: 760.836.9401 Mobile: 714.323.6443
[email protected]
DELTA INSURANCE AGENCY DELTA REAL ESTATE, MANAGEMENT AND LOANS
EDITH CSERNI
Insurance and Real Estate Broker, Notary Public 01323276 - 0H27083 ALL INSURANCE AND REAL ESTATE NEEDS FREE QUOTES! AUTO TITLE LOANS House-Auto-Motor-Mobilehome, Commercial-Business, Workers Comp-Church, Land-Health-Life, Renters Low Cost Property Management Low Commission garantáltan olcsó árak * havi fizetés lehetséges 540. N. San Jacinto Ave. #P HEMET, CA 92543 Tel: 714-390-2217, Fax: 951-658-8084, email:
[email protected]
November 13, 2015
Budán, 1. ker., 1. em. (liftes) 2 szoba összkomfortos lakás kiadó. Belváros, Moszkva tér, Mátyás templom 10 percre. Ára US $45/nap. E-mail:
[email protected]
Tel.: 514-747-9420
Megbízható, leinformálható magyar nő bejárásos vagy bentlakásos munkát keres hosszú távra: idősgondozás, betegápolás, gyermekfelügyelet, takarítás, konyhai kisegítői munkakörökben.
Tel.: 818-416-1060
APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA Egyszeri hirdetés:
20 szóig: $10.- (alkalmanként)
Többszöri (minimum 3X): 20 szóig: $9.- (alkalmanként) 20-30 szó: $12.- Ennél hosszabb szöveg méretre megbeszélés alapján
JELIGÉS hirdetés: 20 szóig $12.- (alkalmanként) Lapzárta hétfő délben! Az apróhirdetést feladáskor kell fizetni. Posta útján történő megrendelés esetén kérjük a csekket mellékelni. Köszönjük!
APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ! Az újság előfizetői két előfizetői befizetés között egyszer, egy hétre ingyenesen adhatnak fel 20 szóig apróhirdetést. Az apróhirdetésben az előfizető telefonszáma és/vagy email címe jelenhet meg. Kérjük a megrendeléskor említse az “akciót”!
Probléma van a számítógépével? Lassú, lefagy? Szeretne jobban érteni a programok használatához? Szolgáltatásaink: összeszerelés, üzembe helyezés, javítás, karbantartás, oktatás. Email:
[email protected] Tel.: (347) 754-2221 Unod a banánt a jelenlegi helyeden? Szeretnél hosszú távú biztos munkát? Kész lennél átköltözni Nebraska-ba, ha tuti hotel munkáról lenne szó? Angol tudás nem feltétel! Küldj emailt ide:
[email protected] neveddel, elérhetőségeddel.
amhir.com
VASMUNKÁK BIZTONSÁGI ABLAKRÁCSOK, AJTÓK, VASKERÍTÉSEK
forduljon hozzánk bizalommal:
COAST IRON MFG CO STEEL ORNAMENTAL & SECURITY IRON WORK
Hívják MARTON FRANK magyar tulajdonost
(818) 764-0090 St. Lic. #584113
US-EURO SERVICES
- Közjegyzői szolgáltatás - Fordítások angolról-magyarra, magyarról angolra román, német és egyéb nyelvek fordítását is vállaljuk. Telefon: (818) 913-0270.
DR. SZABÓ GÁBOR ÜGYVÉD Szerződések * Végrendeletek * Autóbaleset * Personal Injury * Bűnügyek * Real Estate * Válás * Workman’s Compensation * Immigration LAW OFFICES OF GABOR SZABO 1875 Century Park East, Suite 600, Los Angeles, CA. 90067 Telefon: (310) 858-3842 * Fax: (310) 858-6861 E-Mail:
[email protected]
HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR
KULTÚRA
RENDEZVÉNYEI
Magyar szavak, amelyektől mindenki fél Az emberek jó része zavarba jön, ha a csuklik, a siklik vagy az ízlik igét felszólító módban kell használnia. Különféle nyelvi fórumokon csaknem heti rendszerességgel bukkan fel a kérdés, hogy hogyan helyes. Pedig a válasz kézenfekvő. Meglepő, milyen sokan állítják magabiztosan, hogy ezeknek az igéknek nem létezik felszólító módú alakjuk. Sőt, vannak, akik ezt hajmeresztő módon megpróbálják megideologizálni: azért nincs, mert ezeket az igéket nem is lenne értelme felszólító módban használni, hiszen nem tudjuk arra kérni a másik embert, hogy kezdjen el csuklani, nem mondhatjuk a vonatnak, hogy térjen le a sínről, és nem tudjuk megkérni a társunkat, hogy legyen kedvére való az étel. Pedig a felszólító módú igéket nemcsak felszólító mondatban, hanem a kötőmódú tagmondatokban is használjuk. Természetesen létezik és helyes a csuklik, siklik, ízlik ige felszólító módú alakja: csukoljon, sikoljon, ízeljen. „Adok egy kis vizet a babának, hogy ne csukoljon”; „Muszáj volt behúzni a vészféket, hogy ki ne sikoljon a vonat”; „Jó sok zöldséget tettem a levesbe, hogy ízeljen” – ezekben a példamondatban a legkritikusabbak sem találhatnak kivetnivalót. A -lik/-zik végű igék egy részénél semmiféle gondot nem okoz a felszólító módú alak megalkotása, használata: omlik-omoljon, oszlik-oszoljon, romlik-romoljon, bomlik-bomoljon, lélegzik-lélegezzen, hajlikhajoljon, botlik-botoljon, ömlik-ömöljön, párzik-pározzon, virágzik-virágozzon, hangzik-hangozzon, áramlikáramoljon, habzik-habozzon. Sőt, hasonlóan működik az ugrik ige is: ugorjon. Az említettek mintájára bátran használjuk a sikoljon, csukoljon, ízeljen, sőt a hámoljon, kotoljon, bicsakoljon, rémeljen, feseljen, nyakoljon, zajoljon, foszoljon, özönöljön, villámoljon igéket is! Attól, mert valami szokatlan, még nem helytelen. Érdemes megjegyezni még, hogy nem csupán a felszólító módú alakhoz toldunk be magánhangzót, például a ható és a gyakorító ige, valamint a határozói igenév, sőt olykor a főnévi igenév képzőjét is így kapcsoljuk: „A cserkésztábor vezetője befejezte a beszédet, az őrs oszolhat”; „Bár a tüntetés véget ért, még mindig sokan vannak a helyszínen, a tömeg egyelőre csak oszolgat”; „A programismertetés után a résztvevők ötfős csoportokra oszolva elindultak”; „A demonstrálók a rendőri felszólítás ellenére sem hajlandók oszolni”. Nyilván a kíváncsiság, és nem a szó gyakori használata miatt vetődik fel időről időre a kérdés, hogy hogyan tesszük felszólító módba a vedlik igét. A felületes szemlélőt beviheti az erdőbe, hogy az eltérő jelentésű habzik és habozik igének egyaránt habozzon a felszólító módú alakja. Ám itt a két szónak azonos a gyökere, csak a jelentésük mára elkülönült egymástól, a vedliknek viszont semmi köze a vedelhez. Előbbiről ezt olvashatjuk a Zaicz Gábor-féle Etimológiai szótárban: származékszó, valószínűleg a vet ige -lik gyakorító-visszaható igeképzős származéka. Mivel tehát a hangbetoldással létrejövő szó megegyezne egy teljesen más ige felszólító módú alakjával, a vedlik igét nem tudjuk felszólító módban használni. Azaz nem mondhatjuk, hogy „Megnyírattam a kutyámat, hogy ne vedeljen”, helyette más igét kell használni: „Megnyírattam a kutyámat, hogy ne hullajtsa a szőrét”. Hogyan alkotjuk meg a szaglik ige felszólító módú alakját? Elméletileg nem helytelen a „Leviszem a szemetet, hogy ne szagoljon” mondat, de szerencsétlenül hangzik, inkább kerüljük. És még ezzel sem értünk a „korlátozottan használható” igék sorának végére: a legendás nyelvművelő műsor, az Álljunk meg egy szóra! neten fellelhető néhány adásának egyikében Grétsy László épp a -lik/-zik végű igékkel foglalkozik, s a felszólító módban nem használhatókra a kifejlik szót hozza példának: „Nem mondhatom, hogy kifejeljen”. Érdemes idézni azt is, mivel zárja le a nyelvész a -lik/-zik végű igék felszólító módú alakjának témáját: „nem olyan nagy nyelvhasználati buktató ez, mint sokan gondolják”. mno.hu
“HARANGSZÓ” BENEFIT BÁL Az Ontarioi Független Magyar Református Egyház vezetősége szeretettel hívja Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit
2015. november 14-én szombat este 6 órakor
a Zágonyi teremben tartandó, jótékony célú rendezvényére melynek tiszteletbeli fővédnökei
Elekes Castillo Renáta és Castillo Bagoly Hilarion egyházunk presbiterei
Szeretettel kérjük egyháztagjainkat, pártolóinkat, barátainkat egyházunk szívből fakadó t ámogatására. Kérjük, jelenlétével és adományával vegyen részt egyházunk jótékonysági estjén. Támogassa egyházunkat! Vállaljon védnökséget közösségünkért! Fővédnökség: $300.- (3 belépőjegy) Védnökség: $200.- (2 belépőjegy) Pártolás $100.- (1 belépőjegy) Egyházunk nevében bármilyen más összegű adományt is hálásan fogadunk! Vacsora, zenés műsor kitűnő magyar művészeink közreműködésével. A szórakoztató és tánczenét szolgáltatja magyarországi vendégművészünk Stark Ferenc zongorista énekes és harmonika művész közreműködik Kiss Erzsike koloratúr szoprán Vacsora és belépő adomány $40.Ifjúsági belépő adomány $15.A vacsorát készíti
Szabó Zsóka főtiszteletű asszony és az Ontario-i egyház Nőegylete Menü: Előétel: Hortobágyi húsos palacsinta Vacsora: Gyömbéres, narancsos kacsacomb burgonyapürével, lilakáposztával. Somlói galuska, Kávé. Éjfélkor: Sült kolbász mustárral Támogassa egyházunkat terveink megvalósulásában! Szeretettel hívjuk és várjuk Önt! Asztalfoglalás szükséges! Reserve your seats!
The Free Magyar Reformed Church of Ontario
1053 East Sixth Street #32.
909-981-9601,
Ontario, California 91764
920 S. Olive Street, Downtown Los Angeles, 213.670.0005 www.hungarianculturalalliance.org
[email protected]
November 15, vasárnap délután 3 órától II. Los Angeles-i Magyar Gyermek Filmfesztivál: Mancs c. film A 15. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál: Utóélet c. film a Bunyik Entertainment közreműködésével
November 21. szombat délelőtt 11 órától ESZTER-LÁNC mesezenekar koncertje 3-10 éves gyerekeknek. Belépő: $5 (3 -10 évesig) - $10 (10 éven felül) - $15 felnőtt
November 21. szombat este 10 órától GANXSTA ZOLEE és a Kartel - koncert
Film készül az 50 éves Kárpátokról Varga Árpád Zsolt magyarországi filmrendező az 50 éves Los Angeles-i Kárpátok Magyar Néptáncegyüttes gálaműsoráról és eddigi tevékenységéről készít filmet. A gálaestre november 7-én San Pedróban, Los Angeles egyik városrészében, a Warner Grand Theatre-ben került sor. A színházterem a múlt század első felében épült, mára csak ez maradt meg a korábbi három ilyen színházból, jelenleg is a híres hollywood-i filmgyártó, a Warner Bros. működteti. A patinás épületben a több mint 400 vendég az ünnepi műsor után felállva tapsolt. A kitűnő előadás dramaturgiája a hagyományok tisztelete mellett jelképekkel és szimbólumokkal készült, a felnövekvő nemzedékeknek utat mutatva dobogtatta meg az amerikai magyarság szívét. Egy olyan előadást láthatott a közönség ami az 50. évforduló méltó gálaműsora volt, bemutatva, felidézve népi hagyományainkat, tánckultúránkat - mondta Varga Árpád filmrendező. A Kárpátok Néptáncegyüttes nagyon fontos szerepet tölt be Los Angelesben, rendkívül népszerű, minden magyar rendezvényre hívják műsoraikat. Csak az elmúlt 6 hétben 6 fellépésük volt, ezt koronázta meg a gálaműsor. Az estről 90 perces film készül, majd a Kárpátok 50 évét bemutató 50 perces dokumentumfilmet készít Varga Árpád. Ez tulajdonképpen már készül is, majd számtalan Magyarországon meg sohasem látott archív filmanyagokat is fog tartalmazni az alapítókkal és az 50 év táncosaival készült interjúkkal. A dokumentumfilm nem csak a néptáncot és az együttest de az amerikai emigrációban élők hazaszeretetét is bemutatja majd. vasarhely24.hu
Újabb észak-amerikai turnéról állapodott meg Mága Zoltán Újabb amerikai és kanadai hangversenykörútról állapodott meg a következő két évre Mága Zoltán, aki több mint tízezer ember előtt adott elsöprő sikerű koncertsorozatot októberi észak-amerikai turnéján - közölte az MTI-vel a hegedűvirtuóz kommunikációs ügynöksége. Az Egyesült Államok legnagyobb közszolgálati televízió csatornája, a PBS hálózatán már több mint 800 alkalommal sugárzott Zoltán Mága: From Budapest with Love című önálló show-műsor kedvező visszhangjára, valamint a New Hallom a szekerek nyikorgó zaját York-i Carnegie Hallban adott lovak ügetése után lassan tavalyi koncert sikerére tekintettel gurulnak a földes úton, a hegedűművész és a Budapesti rajta búzakalász, Primarius Szimfonikus Zenekar cséplés lesz az udvaron. Amerika legrangosabb koncerttermeiben játszotta neves magyar Cséplés után lakodalom zeneszerzők híres műveit. készülőben van a falu A PBS és a Glatzcontcerts sürög-forog most a nép által szervezett turné minden finom kalács az asztalon állomásán teltház és vastaps fos kezdődik a dínomdánom. gadta a magyar zenészeket. A közönség szeretete és a A cigányzene hangulatot ad teltházas előadások eredméIsten a kalácsból bőven ad nyeként a magyar zenészek egy ha a kamara kiürül év múlva visszatérnek New York, szomszédok veszik körül Washington és Los Angeles legjóban-rosszban osztoznak velük. patinásabb hangversenytermeibe, Véget ér a zenebona sőt 2017-ben Mága Zoltán két az ifjú pár megy nászútra hónapos koncertsorozatra indul mit hoz ugyan majd a holnap Floridába. mindenki megy a templomba “Büszke vagyok arra, hogy ahol Istenhez szól az ima. több mit tízezer ember előtt népszerűsítettük szeretett hazáAz év gyorsan elszalad mat és a magyar zenei kultúrát. az imáért áldást kapnak Örömmel tapasztalhattam, hogy sírdogál egy kicsi mátka a hangversenytermek negyedét keresztelő lesz vasárnap elszármazott magyar honfitársaink és ismét cséplés a faluban. töltötték meg, akik meghatottan Kaprinyákné Bodnár hallgatták a világhírű magyar Szerénke zeneszerzők műveit.“ - mondta Mága Zoltán. MTI Phoenix, Arizona
Cséplés
909-527-4191
[email protected],
[email protected], www.ontariohungarian.org
November 13, 2015
AMERICAN
English Page
Hungarian Journal english .amhir.com
Karpatok Hungarian Dance Ensemble Honored By Los Angeles County Government Leaders For Distinguished Cultural Contributions
The Voice Live Playoffs: Hungarian Singer Viktor Király Delivers Another Stunning Performance Hungarian-American singer Viktor Király has impressed the jury in the live show of the US talent sequel “The Voice”, earning a good chance for further progress. According to the show’s new rules, 24 singers in 4 teams are competing now for the final victory, including the 31-year-old New York-born Hungarian singer. Although Király’s first team leader Adam Levine preferred fellow team member Jordan Smith to progress two weeks ago, the Hungarian also made the live show after jury member Gwen Stefani stole him. Despite the outstanding performances he delivered so far in the show, Viktor Király was not taking any chances and encouraged his Hungarian fans on Facebook to vote for him through VPN connections. Evading the geographic restrictions – according to “The Voice” rules, only USA-based fans are allowed to vote – might cost too much for the Hungarian singer, who has removed the controversial post from his timeline by now. However, American media apparently are not following Viktor Király’s Hungarian Facebook page. Király and his fans now have to wait until Wednesday to find out if the Hungarian singer makes the next round. In 2008, the Hungarian pop singer, who was born in the United States but has been living in Hungary since 1999, won the fourth series of the Hungarian talent show Megasztár, Later, he participated two times in the Hungarian national selection, A Dal, to the Eurovision Song Contest; in 2012 with his twin brother and sister – fellow singer Linda Király – as The Kiralys, performing the song “Untried”; and in 2014 as a solo artist, with “Running Out Of Time”. hungarytoday.hu via comment.blog.hu
On November 3, 2015, Los Angeles County government, that is, the Board of Supervisors bestowed special recognition on the Hungarian Karpatok Folk Ensemble dance group honoring and commending it for its 50 years of distinguished cultural contributions to the people of Southern California. The honor was particularly significant given that Los Angeles County has a population of 10 million persons, which is equivalent to the population of Hungary. All five members of the Board Supervisors – Kuehl, Solis, RidleyThomas, Knabe and Antonovich - joined in the celebration. The County’s certificate of commendation was presented by Supervisor Mike Antonovich, the Board’s chairman, to Mrs. Livia Schachinger, the director of the Karpatok. A second certificate was presented to Tom Schachinger, co-director, who accepted it on behalf of George Kekessy, currently in Hungary, who originally founded the group in Los Angeles in 1965. Supervisor Antonovich praised the group, saying,”the Karpatok In a historic ceremony at a regular meeting of the Los Angeles folk dance group has been sharing its extensive repertoire and wonderful Hungarian folk costumes in both North America and in Europe ever County Board of Supervisors on November 3, 2015, both the County’s since” (its founding in 1965). He closed by saying, “The County joins top elected officials and a special message from the president of Hunyou and the Hungarian community in this very well-deserved celebra- gary to the Board lauded the memory and contributions of the late tion and extends its best wishes for continued success in brightening the Dr. Antal Bejczy, Jet Propulsion Laboratory (JPL) senior research scientist, to America’s space program. cultural life of Los Angeles County and beyond.” Dr. Antal (Tony) Bejczy passed away on June 25, 2015 in Los Joining in the celebration were a number of Hungarian diplomats and community leaders, including: Hungarian Consul General Dr. Laszlo Angeles, California (USA), He was born in Sinatelep, Hungary on Kalman, his wife, Csilla Barany; County Commissioner Dr. Frank de January 16, 1930 and was both a American and Hungarian citizen Balogh, event coordinator; Miklos Perehazy, President, Los Angeles who was proud of his Hungarian heritage. County Supervisor Mike Hungarian House; Csilla Szekely, Hungarian government visiting intern; Antonovich, as chairman of the Board, officially adjourned the CounFrank de Balogh III; Livia Schachinger, Karpatok Director, and Karpa- ty’s top governmental body in honor of the memory of Dr. Bejczy. This adjournment is a widespread custom among America’s elected tok members: Tom Schachinger, Csaba Varsany and Violet Koncz. Hungarian National Duna TV Producer Janos Hasulyo was also and appointed governmental bodies when they choose to honor the present and filmed the entire presentation. The Karpatok presentation memory of a distinguished citizen. In doing so, Supervisor Antonovwas part of the regular Tuesday meeting of the Board of Supervisors, ich stated, “During a 50-years distinguished career in science and engineerwhich is recorded and was shown on public television the next evening Antal Bejczy ing, Dr. Bejczy made unique and fundamental contributions to robot on channel KCLS. Frank de Balogh modeling and space science applications which advanced America’s space program, He pioneered the MEGJELENT: Az Igazság Fénye development of several innovative robot components such as “smart hands” with “smart sensors” for the Space Shuttle. He was principal investigator of a flight experiment using a sensor enhanced “hand” on the Kaprinyák Szerénke harmadik kötete! Space Shuttle “arm” of the Space Shuttle Columbia in 1994. He participated in the development of both MEGZENÉSÍTETT VERSEK CD-N the Pathfinder and Sojourner Mars rover missions. He was world-renowned and was a past president of the Kaprinyák Gyuláné (Bodnár Szerénke) versei IEEE Council on Robotics and Automation. “ szépérzékről, hazafias és vallásos érzületről tesznek tanúságot. Az AriThis custom of formal public governing body adjournment represents official governmental recognition zonában élő költőnő két kötete, az Emlékezz és a Hit, remény és szeretet of the public significance of the individual whose memory was being honored. Along with this ceremonial igen népszerű a magyar olvasók körében. A szerző régi vágya, hogy formality comes a official letter of governmental condolence to family members, in this case, to his widow, költeményeit megzenésítve is hallhassa a közönség. Ez az álom teljesült! Margo Bejczy, to the Hungarian Consul General, and to select others. A verseket dr. Varga László, a Váci Szimfonikus Zenekar karmestere zenéThe County’s tribute to the memory of Dr. Antal Bejczy was made all the more special by a historic sítette meg, és Nagy Ibolya operetténekes adja elő. Az énekszámok a CD letter to the LA County Board of Supervisors from the president of Hungary, Dr. Janos Ader, who expressed elején és végén hallhatók, s közben számtalan verset szavalnak el ismert versmondók a Hit, remény és szeretet című kötetből. his appreciation to the Board and joined with them in honoring the internationally significant scientific and personal contributions made by Dr. Bejczy during his lifetime. The Hungarian president’s letter is historic because it is the first time Hungary’s presidential office has communicated directly with one of America’s county governments. It is also noteworthy that this historic communication from Hungary, which has a population of 10 million, is addressed to America’s “Super County”, which is equal in population to that of Hungary. The joining of the two - a foreign head of state and a American county governing body - in memorializing a distinguished individual was a first in Hungary’s modern history. The transmittal of the Hungarian president’s letter to the Board was made possible through the outstanding coordination by Hungarian Consul General Dr. Laszlo Kalman which happened in record time. Dr. Kalman officially presented the letter at the Board meeting speaking on behalf of President Dr. Janos Ader of Hungary. Supervisor Antonovich expressed his deep appreciation on behalf of his fellow supervisors since this was a very rare A CD ára postaköltséggel 12 dollár. occasion in which the Board received a direct communication from a foreign head of state. A könyvek ára egyenként $10. Három könyv ára $25. Witnessing this event were several hundred persons to include participating Hungarian diplomats and Cím: Kaprinyák Gyuláné, members of the Hungarian community. Hungarian National Duna TV Producer Janos Hasulyo filmed the 25 W. Flynn Lane, Phoenix, AZ 85013 entire ceremony and conducted on-site interviews to document this historic occasion. The Los Angeles County and Hungarian presidential tributes to Dr. Antal Bejczy were made part of E-mail:
[email protected] the Board’s official record of the meeting and were broadcast the next evening on public television channel KCLS. The Hungarian Consul General’s office coordinated the distribution of information on this historic November 13, 2015 event to the Hungarian media here in California and in Hungary. Frank de Balogh
President Of Hungary And Los Angeles County Government Join In Honoring The Memory Of World Renowned Space Scientist Dr. Antal Bejczy
Sacramento - Modesto - Thousand Oaks Las Vegas - New York - Cleveland
KULTÚRA
Tisztelet az egészségügynek
Czene Ferenc díszvacsorát adott magyar egésszégügyi dolgozóknak Október utolsó napjának estéjén nagyszámú vendégsereg gyülekezett Czene Ferenc otthonában a házigazda meghívására. Az esemény megszokott így ősz végén, hiszen már köztudott, hogy a Czene tanya tulajdonosa ilyenkor elköszön barátaitól és visszarepül Los Angelesbe. Ez a búcsú-party azonban más volt, mint az eddigiek. A ház ünnepi fényekkel várta az elegáns meghívóval invitált vendégeket, akik jöttek is sorban: orvosok, nővérek, asszisztensek, hiszen ezt az estét az ő tiszteletükre rendezte a házigazda. Amint azt pohárköszöntőjében említette, Czene Ferenc az utóbbi években sokat betegeskedett, több alkalommal hoszszabb időt töltött kórházban. Többnyire a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórházban „vendégeskedett”, legutóbb a vadonatúj műtéti tömbben gyógyult néhány napig. Felépülése után így összegezte az egészségügyben szerzett tapasztalatait: „kiváló orvosok, segítőkész nővérek és műtősnők áldozatos munkája nyomán új életre keltem. Testközelben tapasztaltam meg a feszített tempót, a hiányokat, az ellátás szűkös kereteit, miközben annyi emberséget, mosolyt, bátorítást kaptam gyógyítóimtól, hogy kötelességemnek éreztem meggyógyulni. Úgy döntöttem, hogy köszönetemet nem megalázó, zsebbe dugott borítékkal, hanem egy meghívással fejezem ki.” Czene Ferenc díszvacsorára hívta meg otthonába a gyógyulásában tevékenyen részt vevő egészségügyi dolgozókat, akiknek Czene Ferenc otthona Gyulától nem messze ünnepi műsorral is kedveskedett: Varga Zsolt gitárművész, Kiss Diána énekművész, Nagy István tárogatóművész és Bereczki Julianna zongora- és csembalóművész lélekemelő előadásával köszönte meg visszakapott egészségét. A programot Gombkötő Erzsébet festőművész kiállítása is gazdagította. A finom vacsora közben a Kolibri zenekar ismert slágerek, kedvelt dallamok megszólaltatásával nyújtott kellemes társasági hangulatot. Az estét megtisztelte jelenlétével Tálas Ernő operaénekes, a Svéd Királyi Opera nyugalmazott tagja is. A házigazda díszes emléklappal ajándékozta meg valamennyi meghívott vendégét, ezzel is kifejezve háláját és mélységes tiszteletét az egészségügyi dolgozók – összességében az egészségügy iránt. Mindannyiunk munkája fontos és felelősségteljes – mondta Czene Ferenc –, de a gyógyító A. Suzuki Swift 1.0 manual 150 usd/hét orvosok, ápolók munkájának tétje B. Fiat Punto 1.2, Opel Corsa 1.2, mindannyiunk élete, egészsége, ezért a legnagyobb tisztelet és Suzuki Swift II 1.3 manual, air.c 190 usd/hét köszönet illeti őket. C. Suzuki SX4 1.5 manual, air.c 220 usd/hét Az esemény eszmei üzenete, D. Opel Astra 1.4 manual, air.c 250 usd/hét hogy felhívja a figyelmet az E. Honda City 1.5, egészségügyben méltatlanul nehéz Chevrolet Aveo 1.6 automatic, air.c 270 usd/hét körülmények között dolgozók Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval. elismerésére és megbecsülésére. Repülőtéri átadással és átvétellel Bécsben is (plusz költség). Legyen ez kezdete egy folyamatToll free: 1-888-532-0168 nak, melynek során egy testbenTel.: 011-36-30-934-2351, Tel./fax.: 011-36-25-411-321 lélekben egészségesebb társadalom születik. Email:
[email protected]
ANGYALFI RENT- A-CAR AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON
Web: www.angyalfirentacar.com
Tölgyesi Ágnes
FESTIVAL PROGRAM Friday, November 13
7:15pm THE BOY CHANGED INTO A SAG Director Attila Vidnyanszky, Producer Csaba Jantyik will attend screening 9:30pm SWING
Saturday, November 14
5:00pm GYURIKA The Last European 7:15pm LIZA The FOXFAIRY Skinner-(short) 9:30pm THINK OF ME Station - (short)
Sunday, November 15
3:00pm CAR PARK (playing at The United Hungarian House) 3:00pm PAW (playing at MAGTAR Hungarian Cultural alliance) 5:00pm AFTERLIFE (playing at MAGTAR Hungarian Cultural alliance) 5:00pm TALES OF TELEKI SQUARE 7:15pm FISHER IVAN Wish to be a Red Indian - (short) 9:30pm The Border-(short) FREE ENTRY
Elf: the Musical Broadway-produkció
Jóllehet az a gyakoribb, hogy egy sikeres színpadi produkciót ültetnek át filmvászonra, olykor a fordított esetre is van példa. Ilyen az Elf, amelyet David Berenbaum forgatókönyve alapján Jon Favreau rendezett. A karácsonyi történet főbb szerepeit Will Ferrell és James Caan alakította, a történetből kihagyhatatlan Santa – vagyis a Mikulás – piros köpenyét Edward Asner, a „televíziós legenda” öltötte magára. A film zenéjét John Debney szerzette. Az „Elf: the Musical” a 2010-es karácsony Broadway-szenzációja volt, azóta évről évre amerikai körútra veszik. A történetet Bob Martin és a Tony-díjas Thomas Meeham ültette át színpadra, a musical zenéjét a Tony-díjra jelölt Matthew Sklar komponálta, a dalszövegeket Chad Beguelin írta. A musical egy Buddy nevű fiúról szól, aki bemászott a Mikulás puttonyába, így kerül az Északi-sarkra, ahol a karácsonyi ajándékokat készítő manók segítője lett. Érdekességként említjük, hogy e zenés játékot – mások mellett Nicole Kidman és Judi Dench közreműködésével - Londonban október óta tíz héten át játsszák, ám a karácsonyi előadásokon a jegyárak igencsak magasak lesznek: a jobb helyekért 244 fontot (vagyis több mint 376 dollárt) kell leperkálni, de az interneten a több belépőt időben felvásárlók – ahogy Magyarországon nevezik őket: jegyüzérek – 650 fontot (ezer dollárt) is elkérnek. Nos, az amerikai szülőknek a következő hetekben nem kell ily sokat fizetniük, ha csemetéiket meg akarják örvendeztetni e gyerekek körében népszerű színpadi előadással. Az egyik Broadway- társulat november 6-án Sacramentoban, a Community Center Theaterben kezdte a vendégjátékot és 15-ig 11 előadást tart. Azt követően – maradva Kaliforniában - a modestoi Gallo Centerben következik: november 17én és 18-án két alkalommal szerepelnek. Ha Los Angelesben nem is, de 19-től 22-ig az Angyalok városához közeli Thousand Oaksban, a Fred Kavli Theaterben hatszor mutatják be a musicalt, majd onnan utaznak Nevadába: a Las Vegas-i Smith Center Reynolds Halljában 24-től 29-ig 9 fellépésük lesz. A New Yorkban élő magyar olvasóinkat a The Theatre at Madison Square Gardenben december 9-től 27-ig nem kevesebb, mint 24 alkalommal örvendeztetik meg, a Clevelandben élő magyarok pedig december 29 és 2016. január 3 között a Palace Theaterben 8 előadáson tapsolhatnak. Az amerikai nagyvárosok közül megemlítjük még Atlantát, Bostont, Dallast, hiszen a diaszpórában szétszórtan mindenütt élnek színházszerető honfitársaink. (földes)
SZALONCUKOR! Hurka, kolbász, szalámi, disznósajt, szalonna kapható!
BUDAPEST DELI
10307 Vassar Avenue, Chatsworth, CA 91311 Nyitva hétfőtől szombatig 10 - 5 p.m. Tel: (818) 886 - 6647
Hungarian Market
6380. S. Eastern Ave. #6 Las Vegas, NV 89119 Nyitva hétfőtől szombatig 10 - 7 p.m. Tel: (702) 798 - 6647
Website: www.BudapestDeliCA.com
Szállítunk országszerte!!!
DUNA Travel 8530 Holloway Dr. #102 W. Hollywood, CA 90069
Spa, Hotel foglalások Kocsi bérlés Kedvezményes repülőjegy árak
HAJÓUTAK BÁRHOVÁ A VILÁGON
Hívják ZSUZSÁT TEL: (310) 652-5294 FAX: (310) 693-5320 1-888-532-0168
[email protected] November 13, 2015
HOROSZKÓP
ÉLETMÓD
Heti horoszkóp nov. 13. - nov. 19.
astronet.hu
Kos (III. 21 - IV. 20.)
Mérleg (IX. 24 - X. 23.)
A hét rendkívül kedvező pénzügyeket érintő szerződések, megállapodások aláírására. Ha bármit is újítást tesz, változtat a párja távollétében, azt visszaérkezése után valószínűleg vissza kell állítani az eredeti állapotba. Több olyan elképzelése van, ami megvalósításra vár. Tartson ki, mert szépen sorban, a megfelelő időben meg tudja oldani.
Elege van abból, hogy a kedvese mostanság olyan sűrűn felemlegeti a múltat. Nem csak felemlegeti, hanem az utóbbi napokba olyan dolgok kötik le, aminek nem sok értelme van. Ez könnyen az idegeire mehet. Célszerű leülni vele és megbeszélni a dolgokat, míg jobban el nem mérgesedik a helyzet. Környezetében egy kicsit feszültnek mondható a légkör.
Bika (IV. 21 - V. 20.)
Skorpió (X. 24 - XI. 22.)
A pénzügyeit érintő döntéseit lehetőleg jól fontolja meg. Óvakodjon az elhamarkodott döntésektől, melyeknek később több kárt okozhatnak, mint hasznot önnek. Amennyiben kezdődő szerelmi kapcsolatban van, nagyon sok, átmeneti feszültséget tapasztalhat így az elején. Ez megnyilvánulhat vitákban, félreértésekben.
Amennyiben valamilyen vizsga előtt vagy nagy döntések előtt áll, kövesse belső vezérlését és ne térjen el tőle, mert az eredmény briliáns lesz. Vigyáznia kell a napokban a türelmetlenséggel, mert az átvonuló bolygók egy kicsit ingerlékenyebbé tehetik az önt eddig megszokottól. Új ajánlatokat kap, viszont nem kell elhamarkodott döntést hoznia.
Ikrek (V. 21 - VI. 21.)
Nyilas (XI. 23 - XII. 21.)
Ez a hét meghozhatja azt a várva várt fordulatot, ami az élete több területére is nagyon kedvezően kihat. Szellemileg is és érzelmileg élvezheti a bolygók kedvező támogatását. Tele van energiával és fáradhatatlan. Most önmagának kell meghoznia a fontos döntéseket. Ne hagyja magát befolyásolni. Meghallgat sokakat, de a végső döntés mindig az öné.
Ezen a héten elég sokat foglalkoztatja, sőt aggasztja Önt az aktuális anyagi helyzete. Óvakodjon a spekulációktól. A jól bevált utat követve nem fog hibát véteni. Egy vitás kérdés felmerülése esetén előbb győződjön meg a tényleges igazáról. Bármilyen irat aláírása előtt tanulmányozza át a részleteket, mert erősen érződik Ön körül a csalás aurája.
Rák (VI. 22 - VII. 22.)
Bak (XII. 22 - I. 20.)
Több helyzetben is tapasztalhatja ezen a héten, hogy a szerencse a kegyeibe vette erre a hétre. Fogadja el és használja az élet adta jól megérdemelt ajándékokat. Ez a hét kedvezőnek ígérkezik az életművészi oldalának tekintetében. Engedjen meg magának néhány olyan apróságot, melyek dekoratívak és illenek a stílusához. Régi és új tervei is életre kelnek.
Akkor is jónak és sikeresnek mondható ez az erőszak, ha olykor úgy érzi, hogy a csőd kerülgeti. Egyetlen problémában sem marad magára, remek szövetségesekre és támogatókra talál. Idegen, ismeretlen emberek is igyekeznek a segítségére sietni az estleges kritikus pillanatokban. Ha társra vágyik, ebben az időszakban ez az álma is teljesülhet.
Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.)
Vízöntő (I. 21 - II. 20.)
Tele van tennivalókkal. Nem kizárt, hogy egy extrabevétele legyen ezen a héten a munkájából vagy egyéb forrásból, mivel talált pénz is áll Önnek. Most könnyedén köthet új barátságokat. Népszerűsége ebben az időszakban még önnek is szokatlan szinten megugrik. Mindenki az ön kegyeit keresi, sőt, bölcs tanácsai is most nyitott szívekre találnak.
Egy kicsit zaklatottan kezdi a hetet és úgy érzi, hogy semmihez sincs kedve. Nincs kedve beszélgetni senkivel se. Szerencsére ez a hatás már keddtől alábbhagy. Való igaz, hogy mindent alaposan szemügy alatt kell tartania ezen a héten, ami iratokkal és kommunikációval kapcsolatos. Egy rokon vagy szomszédja okozhat némi kellemetlen meglepetést önnek.
Szűz (VIII. 24 - IX. 23.)
Halak (II. 21 - III. 20.)
Az átvonuló bolygók megváltoztatják az Ön szemléletét és viselkedését ezen a héten. Határozottabban védi az érdekeit és akarva, akaratlanul is sok mindent megváltoztat ön maga körül ebből kifolyólag. Ezen a héten a munka meglehetősen nagy nyomást gyakorol önre. Minden kitartására most szüksége lesz, hogy időben felismerje a rejtett hibákat.
Minden lehetséges, ami az Ön javát szolgálja, ugyanis a hét során irattal kapcsolatban igen nagy szerencse mosolyog Önre. Érdemes nyitott szemmel járnia, mert ez a jó szerencse áramlat kint, nyilvános helyen is meglepheti egy kis talált pénzzel. Amennyiben testvérrel, szomszéddal terveznek valami újat, bátran belevághatnak.
LAW OFFICES OF ADRIEN MEDVEI www.medveilaw.com * (213) 984-4013 * Zöldkártya * Vízumok * DUI / Ittas vezetés * Bérkövetelés * Munkaügyi kártérítés * Csődeljárás
* Rokkantság / Disability * SSI * Gyermektartás * Válóper * Személyi Sérülés * És más ügyvédi szolgáltatások…
BEVÁNDORLÁS - BŰNÜGYI VÉDELEM - LESZÁZALÉKOLÁS MUNKAJOG - VÁLÁS - BALESETEK TÖBB, MINT 15 ÉVE SIKERESEN KÉPVISELJÜK MAGYAR ÜGYFELEINKET! Hitelkártyát elfogadunk - Ártörlesztési terveink vannak
3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010
November 13, 2015
Lesújtó országjelentés: sokat iszik, folyton orvoshoz jár, korán hal, ilyen a magyar A héten jelent meg az OECD 2015-ös egészségügyi jelentése, amiből megtudhatjuk, mennyit iszik, meddig él és meddig marad egészséges az átlagmagyar. Korán halnak, főleg a férfiak. Az OECD-országok közül egyedül Mexikó végzett Magyarország mögött az összesítésben. Nálunk 72,2, illetve 79,1 a férfiak és nők várható élettartama. A születéskor várható élettartamban a nemek közötti különbség az összes OECD-országban jelentős. Átlagosan az összes vizsgált országban a nők 83,1, a férfiak 77,8 év hosszú életre számíthattak megszületésükkor (mármint a 2013-as évjárat), a különbség tehát több mint öt év. A magyar adat mindkét nemnél a második legalacsonyabb, de a különbség is kiemelkedően nagy, majdnem 7 év. A lista másik végén Japánban 80,2, illetve 86,6 a férfiak és a nők várható élettartama. Aki a 65-öt megélte, még 6 évig egészséges lesz, és ha átlagos magyar férfi, 15, ha nő, 18 évig él még. Japánban 19, illetve 24 évre számíthatnak a 65 éves férfiak és nők. Az egészséges várható évek rekordere Izland és Norvégia 15-15 évvel, de a svédeknél és dánoknál is 11-14 évre számíthatnak az idősek. Tanulni, nem inni! Az OECD kiemeli: Csehországban, Észtországban, Magyarországon és Lengyelországban különösen nagy, több mint tíz év a különbség a magasan és alacsonyan képzett férfiak várható élettartama között, elsősorban a dohány- és alkoholfogyasztás miatt. „A felsőoktatás nemcsak a jobb élet- és munkakörülmények megteremtésére teremt anyagi lehetőséget, de hozzájárul az egészségesebb életforma választásához és megkönnyíti a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést” – fogalmaz a jelentés. A szív- és érrendszeri halálozásokban másodikok a magyarok, rákban elsők. A szív- és érrendszeri betegségekben egyedül Szlovákia előzi Magyarországot, mindkét ország halálozási aránya több mint háromszorosa a svájci, kanadai vagy francia adatnak, nem utolsósorban a széles körben elterjedt dohányzás és magas vérnyomás miatt – áll a jelentésben. A rákban meghalók arányában messze verik az összes OECD-országot a magyarok. A rák a szív-és érrendszeri betegségek után a második leggyakoribb halálok, 1960-ban még csak 15, 2013-ban már 25 százalékáért volt felelős az összes elhalálozásnak. Vastagbélrák-halandóságban is elsők, mellrák-halandóságban másodikok. Már nem a magyar a legöngyilkosabb nemzet. Dél-Korea beelőzött, de Japán és Szlovénia is erősen közelít van. Aki piál, az viszontnem aprózza el. Ha hiszi, ha nem, össz-alkoholfogyasztásban csak hatodikok a magyarok, Litvánia, Ausztria, Észtország mellett a csehek és az oroszok is vernek. De ha megnézzük, hogy az országos fogyasztás hány százalékát issza a legtöbbet ivó 20 százalék: Az összes Magyarországon megivott alkohol 91 százalékát a lakosság ötöde issza meg. Nem csoda, hogy mindig az orvoshoz járnak. 11,7 alkalommal mennek a magyarok egy évben orvoshoz, csak Dél-Korea és Japán előz meg, szorosan követve, szintén tíznél több alkalommal ott loholnak a csehek, szlovákok és a németek. Az OECD-átlag évi 6,6 alkalom. Egy magyar orvosra így 3646 konzultáció jut egy évben, ezzel negyedikek a magyar orvosok. Nagyon rosszul keresnek az egészségügyi dolgozók Magyarországon. A nővérek bérét az átlagfizetéshez mérve és dollárra átszámítva is utolsóak. Az orvosoknál viszont már nem mindenhol sereghajtók: az átlagfizetéshez viszonyítva a lengyel és a norvég szakorvosok is rosszabbul keresnek a magyaroknál. Az általános orvosoknál az észtekkel holtversenyben utolsók a magyarok. (Az adatok itt is 2013-asak.) Nem csoda, hogy sokan külföldön próbálnak szerencsét. És az összes kormányzati költség arányában mennyit költ Magyarország egészségügyre? A vizsgált országok közül a legkevesebbet. index.hu
Mégsem baj, ha ülünk? A hosszú órákon át tartó ülés nem növeli a halálozás kockázatát az Exeteri Egyetem honlapján ismertetett, hosszú távú, nagyszabású kutatás eredményei alapján. A University College London tudósaival együtt készített kutatás ellent mond a korábbi nézeteknek, melyek szerint az üldögélés akkor is közelebb hozhatja a halált, ha egyébként az ember más testmozgást végez mellette. Az International Journal of Epidemiology című szaklapban megjelent tanulmány készítői több mint 5000 résztvevőt követtek 16 éven át. Azt találták, hogy akár otthon, akár a munkában ül sokat az ember, az nem függ össze a halálozás kockázatának fokozódásával. Az eredmények a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) ajánlásaival is ellentétesek. Az NHS szerint a túl hosszú ideig tartó ülés árt az egészségnek függetlenül attól, ki mennyit sportol. “A probléma a mozgás hiánya, nem önmagában az ülve töltött idő, erre mutat rá a kutatásunk. Az alacsony energiafelhasználással járó mozdulatlan testhelyzetek mindegyike káros az egészségre, mindegy, hogy ülünk-e vagy állunk” - magyarázta Melvyn Hillsdon, az Exeteri Egyetem sport- és egészségtudományi tanszékének munkatársa. Rámutatott, hogy eredményeik az irodai dolgozók
egészsége érdekében egyre inkább támogatott álló- és sétáló munkaállomások előnyeit is kétségbe vonják. A kutatás résztvevői beszámoltak arról, mennyi időt töltöttek ülve. Pontosították, milyen körülmények között ültek: dolgoztak, szabad idejüket töltötték tévét nézve vagy anélkül. Elmondták, naponta mennyit sétáltak és
mennyi ideig végeztek könnyebbnehezebb testmozgást. A kutatók figyelembe vették a résztvevők korát, etnikumát, gazdaságitársadalmi helyzetét, általános egészségi állapotát, alkoholfogyasztási és dohányzási szokásait, valamit étrendjét. Kimutatták, hogy a 16 éves követési időn belül az ülés nem befolyásolta a halálozás kockázatát. MTI
Az elhízás kevésbé ismert okai Az elhízás nem egyenlő azzal az egyszerű képlettel, hogy sok evés és kevés mozgás, bár a genetikai faktorok mellett ez a két fő rizikótényező a betegség kialakulásában, de maga az elhízáshoz vezető út ettől sokkal bonyolultabb tényezőkből áll össze. A birminghami Alabama Orvosi Egyetem orvosai szerint egyéb tényezőkről, melyek szintén gyakran előforduló befolyásoló tényezők, ritkán ejtenek szót. Melyek az elhízás kevésbé ismert okai? Alváshiány: a kevés alvás növeli az elhízás rizikóját, ennek oka, hogy a jóllakottságot jelző hormon, a leptin vérszintje jelentősen lecsökken, az étvágyserkentő hormon, a ghrelin vérszintje pedig jelentősen növekszik, valamint a szövetek inzulin iránti érzékenysége is csökken. Környezetszennyezés: a szennyezőanyagok beavatkoznak a szervezet hormonháztartásába, az étvágy és a testsúly hormonális szabályozás alatt áll, így a szennyezőanyagok a rendszert megzavarva befolyásolják a testsúlyt. Légkondicionálók: a test hőszabályozásához energia szükséges. Ha optimális a külső hőmérséklet, a szabályozás céljából a test nem éget el plusz kalóriákat. Gyógyszerek: egyre többen fogyasztanak napi rendszerességgel olyan gyógyszereket, melyek mellékhatása a testsúly növekedése (fogamzásgátlók és egyéb hormontartalmú készítmények, bizonyos vérnyomáscsökkentők, antidepresszánsok). Nő a társadalom átlagéletkora: az életkor növekedésével csökken a testmozgás, gyakran nő a bevitt kalória mennyisége is, így a korral együtt növekszik a testtömegindex, ez populáció szinten már jelentősen növeli az elhízottak arányát. Idősebb korban szülnek a nők: számos vizsgálat igazolta, hogy az anyai életkorral arányosan nő a magzati testsúly, illetve a későbbi gyermekkori és felnőttkori elhízás. webbeteg.hu
SPORT
KONYHA
Nem tapad az étel, viszont mérgező Nemcsak az ételeinkben lévő vegyületek lehetnek veszélyesek egészségünkre, hanem konyhai felszerelésünk is. 200 kutató írta alá az úgynevezett madridi nyilatkozatot, amely a háztartásokban egyre gyarapodó mennyiségű poli- és perfluoroalkil vegyületek (PFAS) veszélyeire figyelmeztet. A PFAS vegyületeket a leggyakrabban ételfőző és -tároló fémfelületek gyártásához használják, egyebek mellett a gyorséttermi csomagolópapíroknál vagy az étel megégését és leragadását megakadályozó tapadásmentes edénybevonatok előállításához. Állatkísérletek során kiderült, hogy egyes PFAS-vegyületek májmérgezést okozhatnak, meggyengíthetik az anyagcsere-folyamatokat, valamint az immun- és endokrin rendszerek működését is - állítják a kutatók. A Johns Hopkins University korábbi kutatásai azt is megerősítették, hogy ezen anyagok daganatokat és fejlődési rendellenességeket is okozhatnak, mivel a magzatok már az anyaméhben is ki vannak téve ezek veszélyeinek. A méreganyagok nemcsak az ételbe kerülnek bele, hanem hőhatásnak kitéve könnyen terjednek a levegőben, a talajban, illetve az ivóvízben is, így gyakorlatilag a teljes bioszférát veszélyeztetik. Az Environmental Health Perspectives szaklapban publikált cikkben a kutatók nyílt levélben kérték az edénygyártókat: álljanak le a PFAS vegyületek használatával, manapság számos más módja van annak, hogy úgy tároljuk, illetve készítsük el ételeinket, hogy azok nem égnek le. Ezen anyagok - olvasható a madridi nyilatkozatban - perfluor-láncaik miatt borzasztó lassan bomlanak le, károkozásuk mértéke pedig riasztó: az előbb említett kísérleti eredmények mellett a kutatók arra is hivatkoznak: pajzsmirigy-alulműködést, magas koleszterinszintet, elhízást vagy akár rákot is okozhatnak. hazipatika.com
Most épp az derült ki, a napraforgóvagy kukoricaolaj sem jó Ki tudja ezt követni? Egyik nap a kolbász, a vörös hús és a szalonna, most épp arról adtak kis tudományos közleményt a leicesteri De Montfort Egyetem kutatói, hogy napraforgó- vagy kukoricaolajban sütni sokkal károsabb, mint vajban és zsírban. Mi ennek az oka? A
frissen publikált kutatás eredményei szerint amint a növényi olajok felmelegednek, hevítésükkel rákot okozó, mérgező anyagok keletkeznek. Most épp azt ajánlják a szakemberek, hogy olivaolajban és kókuszolajban süssünk, vagy
Dr. Kovács D. György Nőgyógyász és Kozmetikai Sebész Has- és mellplasztika, zsírleszívás, stb. Teljeskörű nőgyógyászati ellátás Vaginal Rejuvenation Megoldások inkontinenciára
CMA Certified Surgi Center
Affiliated with Gardena Memorial Hospital
Cím: 13865 Hawthorne Blvd., Hawthorne, CA 90250 Tel.: (310) 970-7510 * Fax: (310) 970-1418
visszatérve nagyanyáink receptjeihez, vajat vagy zsírt használjunk a sütéshez. A szakemberek, dacára annak, hogy évekig mást sem hallhattunk és olvashattunk a különböző egészséggel és gasztronómiával foglalkozó fórumokon, hogy a telítetlen zsírsavak egészségesebbek, mint a telített, állati eredetű zsírsavak, most mégis azt állítják, hogy a növényi olajban sült hal és sült krumpli akár kétszázszor annyi aldehidet tartalmazhat, mint az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott napi határérték. A kutatók szerint a növényi olajak hevítésénél olyan aldehidek szabadulnak fel, amelyek komoly betegségeket okozhatnak, például rákot, szív- és érrendszeri problémákat, Alzheimer-kórt és demenciát. Millimolban számolva a tanulmány készítői kimutatták, ha harminc percen át hevítjük a kókuszolajat, fél millimol káros anyag szabadul fel, vajnál ez egy millimol, napraforgó olajnál öt millimol. Magas hőmérsékletről van szó, tehát ha hosszan sütünk ezekben az olajokban, vagyis főzés közben nem jönnek elő ezek a mérgező anyagok. hvg.hu
A magyar paprika nem csak hungarikum, de egyre inkább kuriózum Egyre nagyobb válság felé sodródik a magyar fűszerpaprikatermelés a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. elnök-vezérigazgatója, az Országos Fűszerpaprika Terméktanács elnökségi tagja, korábbi elnöke szerint. Mint Németh József a Hirado.hu oldalon kifejtette: a termőterület a 25 évvel korábbi szint tizedére csökkent, ma emellett már csak mintegy 800 kistermelő és 200 vállalkozás termel fűszerpaprikát Magyarországon. Azt is a 2000-es évek eleji 7000 hektárhoz képest már csak 1500 hektáron. Ma nagyjából 13 ezer tonna nyersanyag terem az őrleményekhez, szemben a 15 évvel ezelőtti 60 ezres mennyiséggel. Az elmúlt évtized magyar termelési csökkenése elsősorban annak köszönhető, hogy megnyílt a hazai piac az uniós versenytársak előtt, és így az országot elárasztották az alacsony árú termékek. A szárított fűszerpaprika import a korábbi átlagos 500 tonnáról a csatlakozás után átlagban 25003000 tonnára nőtt. Az export mennyisége ezzel szemben néhány száz tonnára csökkent. nol.hu
A magyar válogatott változatlanul a 33. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján - amelyet immár Belgium vezet -, az Eb-pótselejtezős ellenfél, Norvégia pedig a 46. helyen áll. A világranglista 1993-as bevezetése óta Belgium a nyolcadik nemzet - Brazília, Argentína, Spanyolország, Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország után -, amely a rangsor élén áll. A tavalyi brazíliai világbajnokságon negyeddöntős belga csapat csoportelsőként biztosította helyét a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságon. A FIFA honlapja szerint a magyar válogatott elleni, jövő heti Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő Norvégia 12 helyet rontott, így már csak a 46. a rangsorban. *** Egybehangzóan életük eddigi legfontosabb mérkőzéseiként jellemezték a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai a párharc csütörtöki és vasárnapi találkozóját. „Ilyen meccsekért kezdtünk el futballozni” - jelentette ki a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón Németh Krisztián, aki saját bevallása szerint hosszú idényen van túl amerikai csapatával, de most csak erre az egy hétre koncentrál. Felkészülését segítette, hogy előbb haza tudott jönni, így az átállás is hamarabb sikerült neki. Dzsudzsák Balázs úgy vélte, a legutóbbi két találkozón nem tudott annyit hozzátenni a nemzeti együttes játékához, amennyit elvárna magától. Reméli, ezúttal javítani tud „pályafutása két legfontosabb meccsén”. A török Bursaspor szélsője hangsúlyozta, azzal nem foglalkoznak, ki mit gondol róluk, csakis arra koncentrálnak, hogy fizikálisan és mentálisan rendben legyenek a két összecsapáson. Kiemelte, a párharc csütörtökön esedékes első, oslói felvonásán fontos lenne gólt szerezni. *** Hosszú Katinka negyedszer is megnyerte az úszóvilágkupa összetett versenyét és az ezért járó százezer dollárt, Jakabos Zsuzsanna pedig harmadik lett a nyolcállomásos sorozat végén. Ezzel 30 ezer dollárt is nyert. Jakabos éremszámok tekintetében második lett Hosszú mögött (23 érem). Az összetett győztes 58-szor állhatott dobogóra a nyolc állomáson, ebből harmincszor volt első. Az országok összevetésében a magyaroké a második legtöbb arany (44) az ausztrálok (47) mögött, az érmek listáján negyedikek vagyunk, 98 dobogós helyezéssel. Hosszú Katinka már évek óta zsákszámra nyeri az aranyérmeket és az azokkal járó dollárokat az úszóvilágkupa különböző állomásain. Sikeressége vitathatatlan, eredményei is megkérdőjelezhetetlenek, de hogy mennyire tekinthető komoly eseménysorozatnak a világkupa, arról már megoszlanak a vélemények. *** A Győri Audi ETO KC hazai pályán könnyed győzelmet aratott a három magyart - Mehlmann Ibolyát, Hajgató Annát és Kiss Kittit - is foglalkoztató, egykoron szebb éveket megélt, nyolcszoros BEK-, illetve BL-győztes, Kovács Ferenc edzette osztrák gárda, Hypo NÖ felett a női kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, ezzel bejutott a középdöntőbe. Győri Audi ETO KCHypo NÖ (osztrák) 37-16.
NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon,
ha ott 10 vagy 15 éves munkaviszonya volt. Beleszámít katonaság, munkaszolgálat, deportálás, gettó, kitelepítés, politikai fogság, főiskolai, egyetemi évek, stb. Özvegye is jogosult.
Dr. Kemenes Éva
ÜGYVÉD 1136 Budapest Hollán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1) 351-8718 Telefon: (36-1) 340-4897 E-mail cím:
[email protected] EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezetékszerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494
Bloomingtoni Magyar Klub 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 -------------------Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától, zenét Baky Józsi szolgáltatja, énekel: Semegi János -------------------The Southern California American-Hungarian Club, Inc. cordially invites you, your family & friends to their monthly Dinner/Dances -------------------November 15. Vasárnap déli 12 óra Taggyűlés, ebéd December 6. Vasárnap déli 12 óra Mikulás bál Christmas Dinner, Dance December 31. Csütörtök, délután 6 óra Szilveszter bál New Years Eve Dinner, Dance
A U.S. dollár középárfolyama
2015. november 10-én
291.67 Az Euro árfolyama:
312.40
Heti naptár
2015. NOVEMBER 15 Vasárnap 16 Hétfő 17 Kedd 18 Szerda 19 Csütörtök 20 Péntek 21 Szombat
Albert Lipót Ödön Hortenzia Gergő Jenő Erzsébet Zsóka Jolán Bulcsú Olivér
NE VÁRJA MEG
amíg az ismerőse kiolvassa! Fizessen elő Ön is az
Amerikai Magyar Hírlapra!
November 13, 2015
CSALÁD
A magyarok szerint a legjobb döntés a gyerekvállalás
Csak minden tizedik ember hisz abban, hogy a sorsa eleve elrendelt, a többiek úgy vélik, hogy életüket döntéseikkel maguk irányítják. A döntések közül a legjobbnak a gyermekvállalást tartják a magyarok, a legnehezebbnek viszont a válást, azaz a párkapcsolat lezárását. Akik nem mernek döntéseket hozni, azok tipikusan másokat okolnak a problémáikért – derül ki az Uniqua Biztosító és a Free Association Research kutatásából. A válaszadók 80 százaléka nem szeret egyedül dönteni, tízből hat magyar a házastársa, partnere segítségét kéri, és sokan fordulnak családtagjaikhoz, barátaikhoz is. Egyedül dönteni legkevésbé a nők – 60 százalékuk vallotta, hogy a szívére szokott hallgatni – és a 30 évesnél fiatalabbak szeretnek, rájuk jellemző elsősorban, hogy a választásban segítségükre vannak bizalmasaik, illetve egy-egy tartalmas beszélgetés. A legkevésbé a cégvezetők vesznek el a helyzetekben, ők az átlagosnál nagyobb arányban döntenek egyedül. A 800 válasz feldolgozásán alapuló kutatás eredményére reagálva Almási Kitti klinikai szakpszichológus kifejtette, hogy maga is tapasztalja, az emberek egy része tehetetlenségben él, úgy érzi, nem tud változtatni az életén, az életminőségén, és emiatt másokat okol. „Azzal, hogy a házastársunkat, a barátainkat hívjuk segítségül a döntéseinkhez, valójában megosztjuk a felelősséget, tehát később már hivatkozhatunk arra, hogy más is azt javasolta, amit léptünk – magyarázza a jelenség hátterét Almási Kitti. – A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az ismerősök tanácsai nem sokat érnek, csupán azt mutatják meg, hogy a másik ember mit tenne egy adott helyzetben. Ez azonban mit sem segít, ha a mi feltételeink egészen mások” – olvasható a felmérésről beszámoló sajtóanyagban. nol.hu
A világnak szüksége van férfiakra is A nemzetközi férfinapot az ENSZ támogatására először 15 évvel ezelőtt 1999 november 19-én ünnepelték meg. A kezdeményező egy Trinidad és Tobagó-i egyetemi tanár, Jerom Teelucksingh volt, aki azt kifogásolta, hogy a nőnap és az apák napja mellett nincsen az ifjabb, hajadon férfiaknak is világnapjuk. A kezdeményezéssel azonban nem a nőnap jelentőségét szerette volna csökkenteni, éppen ellenkezőleg. Jerom Teelucksingh arról beszél, a férfiak világnapjára azért van szükség, hogy kiemelt figyelmet kapjon például a nemek közti egyenlőség és kapcsolat, felhívja a figyelmet a férfiak előtt álló kihívásokra és problémákra, erősítse a szolidaritás érzését, és pozitív férfi példaképeket közvetítésen. A mozgalom azonban hangsúlyozza azt is, nem filmcsillagok vagy sportolók között keresik a mintául állítható férfiakat. “A hétköznapi munkás ember is lehet példakép, aki becsületesen és tisztességesen dolgozik” - mondja az ausztrál Warwick Marsh. A nemzetközi férfinapot 2001-től Jamaicában, 2003-tól Ausztráliában, majd Indiában, Kínában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is megrendezték. Mára nagyjából 3 tucat országban tartják meg. Magyarországon először 2009-ben ünnepelték a Trinidad és Tobagó-i ötlet alapján indult nemzetközi férfinapot. inforadio.hu
Luxuslakásokra költik a hívők pénzét a bíborosok Helytelen gazdálkodással és az egyházi alapok elherdálásával gyanúsítják a katolikus egyház szentszéki vezetőit olasz újságírók a héten megjelent tényfeltáró könyveikben. Ferenc pápa pénteken elismerte, hogy a korrupció mindenhol fellelhető, így az egyházban is. Miközben Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta azt hirdeti, hogy a katolikus egyháznak a szegények egyházának kell lennie, a vatikáni elöljárókat továbbra is felveti a pénz, a Szentszék könyvelései pedig átláthatatlanok. A Vatikán pénzügyi működését tárja fel Kereskedők a templomban című könyvében Gianluigi Nuzzi olasz újságíró. A tényfeltáró írás lerántja a leplet a luxuséletet élő vatikáni bíborosok költekezéséről. Nuzzi könyvéből kiderül, hogy a Vatikánban több bíborosnak is 400 négyzetméternél nagyobb luxuslakása van. A The New York Timesban közölt részletek alapján az egyházi nyugdíjpénztárban 800 millió eurós hiány mutatkozik, miközben az ingatlanalapokban tárolt pénzösszeg 2,7 milliárd euróra rúg, amely hétszer több a Szentszék gazdasági mérlegeiben feltüntetett adatnál. Nuzzi olyan számlákról is tud, amelyek a fegyverkereskedelmet finanszíroznák. Arra is fény derült, hogy a Szentszék egyezséget kötött a Philip Morris dohánycéggel, és térítés ellenében reklámozzák az amerikai cég termékeit. A bíborosok így 200 doboz cigarettát kedvezményesen kaptak egy hónapban. Nem ez az egyetlen könyv, amely rávilágít a Vatikánban tapasztalható gazdasági visszásságokra. Emiliano Fittipaldi olasz újságíró A kapzsiság című kötetében részletezi a Vatikánban zajló pénzügyi visszaéléseket. A publicista beszámol például arról, hogy Tarcisio Bertone, a Szentszék egykori államtitkára hogyan használta fel a gyermekkórháznak szánt 200 ezer eurót saját lakása felújítására. Nuzzi könyve szerint a bíborosok általában rendkívül drágán végeztették el a „felújításokat”. „A közéletben mindig van korrupció, így a politikai és az egyházi életben is” – mondta Ferenc pápa egy holland lapnak pénteken a napokban megjelent könyvekről. A vatikáni hatóságok már a könyvek megjelenése előtt pénzmosás, bennfentes kereskedelem és piaci manipuláció miatt indítottak eljárást, mivel a vizsgálatok szerint a Szentszék központi bankjaként működő Apostoli Szék Vagyonkezelősége nagy összegű átutalásai pénzmosásra utalnak. nol.hu
Ferenc pápa: az egyház kerülje a „kettős élet” csábítását
E-mail:
[email protected]
Az egyházat is átszövő karrierizmus és korrupció veszélyéről beszélt Ferenc pápa pénteken, most először utalva a Vatikánban kirobbant botrányra, amely egy magas rangú vatikáni pap őrizetbe vételéhez vezetett. Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott reggeli mise homíliájában arról beszélt, hogy az egyháznak el kell kerülnie annak a csábítását, hogy “kettős életet” éljen. Mint mondta, azokra gondolt, akik az egyház szolgálata helyett az egyházat használják fel saját céljaikra. Papként “úgy mutatkozom, mintha másokat szolgálnék, miközben valójában másokat használok ki” - fogalmazott az egyházfő. “Szomorúnak” nevezte az “üzletelő” egyházat és a “karrierista, a pénzhez ragaszkodó” papokat, püspököket. Megjegyezte: az okoz számára örömet, ha - mint fogalmazott - Amazóniában negyven éve misszionáriusként szolgáló pappal találkozik, vagy apácával, aki évtizedek óta fogyatékosokat ápol kórházakban. “A közéletben mindig van korrupció, a politikai és az egyházi életben is” - mondta Ferenc pápa a Straatnieuws holland hajléktalanutcaújság pénteki számában megjelent interjúban. Hangsúlyozta: “Hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él”. Ferenc pápa először reagált azokra a napokban Olaszországban megjelent könyvekre, amelyek a pápai államból kilopott dokumentumokkal kevéssé átláthatóként mutatják be a Vatikán pénzügyi működését és a jelentős egyházi vagyon kezelését. A könyvek szerint egyes vatikáni bíborosok luxuséletet élnek. nol.hu
EREDETI SZÍNHÁZI FELVÉTELEK!
Kevesebb amerikai fiatal hisz Istenben
THURÓCZY GIZI Duettek Czövek Istvánnal, Borvető Jánossal, Naszódy Sándorral, Bori Sándorral, Szabó Sándorral * Vadnay László, Vajda Albert, Palásthy Géza üdvözlik a közönséget * Jávor Pál mulat! * Latabár Kálmán
2 CD Set – kb. 230 perc – Ára: $15 plusz $2.50 postaköltség. Kérjük a csekket a következő címre küldeni:
Emery Kovács, 2105 Rockefeller Lane, Unit #5, Redondo Beach, CA 90278 * Tel. (310) 379-5665 Barátainak, ismerőseinek a legszebb ajándék, amely egész éven át örömet szerez:
AJÁNDÉK ELŐFIZETÉS A HÍRLAPRA!
November 13, 2015
Kevésbé vallásosak az amerikaiak, mint hét éve voltak, és ez különösen jellemző a fiatal nemzedékre – derül ki egy közvélemény-kutatás kedden közzétett eredményeiből. A felnőttek körében a 2007-es 92-ről tavaly 89 százalékra csökkent az istenhívők száma, ami még mindig magas szám a többi fejlett ipari országhoz képest. A Pew kutatóintézet felmérésének adatai arról tanúskodnak, hogy ennél is nagyobb a visszaesés – 71-ről 63 százalékra – azok körében, akik egészen biztosak isten létezésében, és valamelyest csökken a naponta imádkozók, illetve a rendszeres templomjárók hányada is. A változás különösen szembetűnő a fiatalok körében. Az 19901996-ban születetteknek csak a fele hisz minden kétséget kizáróan abban, hogy isten létezik, míg az úgynevezett „csöndes nemzedéknél”, vagyis az 1928-1945 között születetteknél 71 százalékos ez az arány. A fiataloknak csak 39 százaléka imádkozik mindennap, és sokkal ritkábban járnak egyházi szertartásokra is – írja a Reuters a felmérésről, amelyből az is kiderül, hogy a vallásosság és a politikai nézetek között is van összefüggés: a vallási értelemben nem elkötelezettek nagyobb – 28 százalékos – valószínűséggel demokraták, míg a republikánusok között 14 százalékos az arányuk. nol.hu
SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM
saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig. (Mk12,38-44) Felületes dolgoktól eltekintve, az igazán fontos dolgokban kevés a különbség a két politikai párt között. A Wall Street varázslatos feltámasztásában a republikánusok és a demokraták felváltva segédkeztek a műtőben: először új máj, majd új szív beültetésében. A sebész mindkét alkalommal a Fed volt, a szervek adományozója pedig az adófizető. Amerika népszerűtlen háborúi is folytatódtak mindkét vezetés alatt. Guantanamo egy republikánus elnök alatt lett hírhedtté, majd egy demokrata vétkeként szállt vissza annak fejére. Az ellenségeskedés a két politikai párt között egyre mélyül, bár a valódi nézetkülönbségeik egyre törpülnek. Mark Twain kissé gúnyos humora ma eléggé találó: „ha a szavazás valódi változást hozna, nem hagynák, hogy szavazzunk!” Egy másik kijelentése: „Akik nem olvasnak újságot, tájékozatlanok, akik pedig olvasnak, félre-tájékoztatottak.” Mi katolikusok sok dologban ilyenek lehetünk idelent, de Isten boldogító látása által tájékozottak leszünk odaát, ha a hit és erkölcs dolgában Jézus szavára hallgatunk, melyet az Egyház közvetít. Szomorú, hogy néha még buzgó katolikusok erkölcsét is a média két ellenkező tábora szabja meg, és teszi őket háború- vagy abortusz-pártivá. Lássuk most a mai evangélium szegény özvegyét a két fillérjével! Nincstelenebb ő politikailag és anyagilag, mint a legtöbbünk ma. Jézus mégis őt ünnepli, nem korának hírességeit – a gazdag és hivalkodó adakozókat. Ezek nem adtak vissza semmit Istennek, csupán az emberek megbecsülését vásárolták meg. Az özvegy mindenét odaadta! Ezért a két fillérje többet jelentett, mint a gazdagok zsákszám aranya! Ők csak töredékeket adtak, míg az özvegy kiüresítette magát az isteni gondviselés felé, akárcsak Ábrahám tette jóval azelőtt. Szeretett fiát, Izsákot adta Istennek, ezért Isten az Ő szeretett fiát, Jézust adta Ábrahám ivadékának! Ábrahám nagylelkűsége Isten felé túláradó bőséggel megtérült Jézussal Izsákért! Az isteni gondviselésbe vetett ugyanazon bizalom, mely az özvegyet győzelemre vitte az adakozásban, minket is diadalra visz az utolsó ítéleten! Miénk lesz a győzelem Jézus Krisztusban! A világ ugyan vak erre, és lenézhet minket, Jézus azonban ünnepel majd minket, és csupán ez számít! Az idő színpadán a forgatókönyv az Élet Könyve. Abban a főszerep azé, aki mindenét Istennek adja. Ámen!
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET
2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908
http://zsoltaros.benlicio.us Múlt vasárnap a magyar nyelvű felnőtt vasárnapi iskolai foglalkozás témája az első apostoli gyűlés volt (ApCsel 15). A Biblia vasárnapján a magyar biblia-fordításokról tartott egy rövid ismertetést a lelkipásztor, majd a 119. zsoltárból vett szakasz alapján hirdettük Isten igéjét („A hívő ember szívügye”). Imádkozzunk! “Szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” - 1Thessz 2,13 A Bostoni Filharmonikusok karnagya írja, hogy „a klasszikus zenét lehetetlen nem szeretni, ha jól van előadva”. A Benjamin Zander személyiségéből és mozdulataiból sugárzó szándék a művészi megszólaltatására magával ragadja a zenekart. A zenészeket és a hallgatóságot kincsek világába vezényli Zander, aki maga is láthatóan bízik abban, hogy értékként fogadják az előadást. Mi köze az igehirdetésnek a zenéléshez? Az igehirdető is másvalakinek a gondolatát osztja meg a kortársaival. Az Alkotó Istenét. A közvetítés feladata jutott neki egy folyamatban, minek során újból hallhatóvá és érthetővé válnak igazságok Istenről és emberről, múltról és jövőről. Igaz tanácsra lel a hallgató a prédikátor által sem sejtett élethelyzeteket illetően. Isten beszédének ezt a gazdagságát lehetetlen nem értékelni. Azért idéztem Zandert, mert amint a klasszikus zene értékeléséhez szükséges a megfelelő megszólaltatás, az igehirdetőnek is az Isten beszédéhez méltó módon kell a szolgálatát ellátni. Ezzel segítheti hallgatóit az üzenet befogadásában. Pál apostol annak örvendett, hogy a thesszalonikai hívők Isten beszédeként fogadták a hirdetett igét. Sokféle impulzus éri az embert, és ezeket tudatosan mérlegelve döntünk arról, hogy melyiknek mennyi helyet adunk hatása kifejtésére. Bizonyos dolgokat elengedünk a fülünk mellett, míg másokat megjegyzünk. Különbséget tudunk tenni egy hír és az üzenet között. Hallunk kérdéseket, melyekre válaszolni kell, és olykor a kérdezők közé állunk mi magunk is. A csecsemő érthetetlen gügyögését parancsnak vesszük, de tudunk úgy is hallgatni, hogy közben semmit nem hallunk. Az üzenet, amit „Isten-beszédnek” tartunk, odaadó figyelést követel. Érdekünk, hogy befogadjuk. Miért nem beszél közvetlenül, hallható módon Isten az emberrel? Könnyebb lenne a csoda terhe alatt hinni és engedelmeskedni Neki? Esetenként úgy is megszólítja az embert, hogy nem lehet kétsége afelől: Istent hallotta. Be kell azonban vallanunk, nekünk nem isteni hangélményekre van szükségünk. Az Úr szavának kellene engedelmeskednünk. A 12 törzs hallotta Istent a Sinai hegynél, rettenetükben mégis azt kívánták, hogy inkább csak Mózessel beszéljen. A hitet nem az élmény, hanem az engedelmesség erősíti. A hirdetett ige csodáját gyönyörűen leírták a reformátorok, és olykor személyekhez kötötten is jegyezte az egyháztörténelem, mint pl. Whitefield, Spurgeon, vagy Billy Graham esetében. A gyülekezeti közösségben kínálkozó áldás ezeknél sokkal gyakoribb, és Pál apostol is erről szól az idézett igeszakaszban. Akik már hisznek, azoknak a hite abban is megnyilvánul, hogy az igehirdetésben Istenre hallgatnak, és készek túl nézni az „emberin” (a hitünkkel mérlegelünk is!). Készségünk az ige meghallására az istentiszteletünknek szerves része. „Találkozni jöttem Veled, Istenem…” – énekeljük, úgy értékelve a „találkozás” csodáját, mint a thesszalonikaik is tették: a hirdetett ige munkálkodásának színtere lett az életünk. Imádkozzunk azért, hogy az olvasott és hallgatott igét Isten beszédeként tudjuk fogadni! Következő alkalmaink: nov. 10, kedd – Prayer Meeting – in Spanish (18:00) nov. 11, szerda – Bibliaóra (18:00) nov. 12, csütörtök – Simeon kör (10:00) nov. 13, péntek – Elim Worship Service –in Spanish (10:00) nov. 14, szombat – Couples in Ministry - English nov. 15, vasárnap Agapé vasárnapi iskola (10:00) - Istentisztelet (11:00) Igét hirdet: Novák József - Szeretet-vendégség (13:00) - Kórus próba (14:00) - Női-kör (15:00) - Elim Worship Service – in Spanish (17:00)
ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909) 946-3713 Honlap: www.ontariohungarian.org Email:
[email protected] Lelkipásztor:
Ft. SZABÓ SÁNDOR,
Tiszteletbeli püspök (909) 527-4191 Email:
[email protected] Főgondnok: PÉTER ILONA
(949) 587-9789
Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor
Rendezvények, ebédek, zenés programok minden hónapban. Az Egyház NégyessyLakótelepén apartmentek bérelhetők olcsó áron Sokan nem tudjuk, hogy az életünk többet ér, többek lehetünk, mint amit magunkról gondolunk, vagy tudunk. A tanítvány Péter a feltámadott Jézussal való találkozásakor ezt a váratlan és számára felemelő bíztatást hallja a Mesterétől: ”Te Kéfás vagy, te kőszikla vagy!” Péter tudta, hogy ő nem az. Péter tudta azt, hogy ő lobogó szalmaláng természetű ember, aki tud lelkesedni, de kőszikla nem tud lenni. Jézus azt mondja: de az leszel! Felejthetetlen Péter számára, amit Jézus mondott neki. Hiszen ez azt jelenti, hogy élete át fog alakulni, meg fog változni. Új ember lesz, aki történelmet fog formálni azáltal, hogy őt is átformálta Jézus. Pascal, a 17.század egyik legnagyobb gondolkodója mondja: az ember az egyetlen lény, aki önmagánál több lehet. Felülemelkedhet korlátain és tágas tér nyílik ki előtte. Az emberi lét olyan, mint a fazekas kezében az anyag. Isten kezében több lehetek annál, mint aminek megszülettem. Goethe a nagy német költő írja egyik helyen ezt a különös mondatot: “Ha az embert olyannak vesszük, mint amilyen, tulajdonképpen rosszabbá teszszük. De ha olyannak vesszük, mint amilyennek lenni kell, akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne.” Azt akarja kifejezni a nagy gondolkodó, hogy az embert sohasem úgy kell tekinteni, mint amilyen most, hanem olyannak kell venni, amilyen lehet. Ez a nagy átalakulás azonban Jézusban ölthet testet és valósulhat meg. Az a lehetőség, amivé én lehetek, Jézusban lett valóság. Bíztatása új lehetőség arra, hogy több lehet az emberi életünk, mint amilyennek mi értékeljük azt. Imádkozzunk betegeinkért, a gyengélkedőkért: Püsök József, Hódossy Nelly, Cserhalmi István, Bodrogi Gyula, Bognár Jenő. Magyarországon Lukács Györgyné, Szabó Zsóka édesanyja. Imádságainkban hordozzuk erősödésüket, gyógyulásukat. November 14. Harangszó Benefit Bál, jótékonysági rendezvény, vacsora, zene. November 29. Hálaadási (Thanksgiving) és Advent első vasárnapi istentisztelet December 13. Magyar Karácsony Ontarioban, a gyermekek karácsonyi műsora, szeretetvendégség ebéd, Mikulás ajándékosztása, Kántálás December 25. Karácsonyi úrvacsorai istentisztelet December 31. 6:30-kor Óévi istentisztelet, 6 órakor Ontarioi Szilveszter, vacsora, zenés műsor Január 3. Újévi istentisztelet Január 23. „Télutó” rendezvény, vacsora, zenés műsor Február 13. Farsang és Valentin Nap rendezvény, vacsora, zenés műsor Február 14. Böjti úrvacsorai istentisztelet Március 13. Emlékezés az 1848-as Magyar Szabadságharcra, ebéd, műsor, zene Március 27. Húsvéti úrvacsorai istentisztelet, húsvéti ebéd, műsor, zene
SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO
3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Tiszteletbeli püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal.
Legközelebbi istentisztelet december 6-án vasárnap d.u. 3:30-kor. december 19-én szombat d.u. 3:30kor karácsonyi úrvacsorai istentisztelet, d.u. 5-kor karácsonyi kántálás a Balboa park-i Magyar Házban
SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GR ACE H U NGA R I A N R EFOR M ED CH U RCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818) 344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor
Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA
[email protected] Főgondnok: BALOGH TAMÁS
Egyházi honlap:
www.sfvmre.org Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet. Imacsoportunk pénteken délután 7 órakor és a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Vasárnapi zenés, modern istentiszteletünk alkalmával Jónás könyve 4:1-6 alapján hallottunk igehirdetést, melynek központi kérdése az volt: mi az, ami örömet okoz neked és mi az, ami felingerel? Ezen egyszerűnek látszó kérdés megválaszolása sokat elárul az ember lelkületéről, arról, hogy mit is takar valójában a külső? Jónás könyvének 4 része egyértelműen azért íródott, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy Isten nem a látszatot nézni, hanem a szíveket vizsgálja. Hálásan köszönjük magyar iskolás diákjainknak: Domján Anna, Jakabffy Kincső, Kovács Julcsi, illetve a dicsőítő zenekarnak az istentiszteleti szolgálatot. Hálásan köszönjük az adományokat és az úrasztali virágokat. November 29 – vasárnap, Advent első vasárnap, úrvacsora. December 6-án, vasárnap délelőtt Magyar Mikulás-várás, karácsonyi vásár. Szervezés alatt. Árusok jelentkezhetnek. December 11, vasárnap délelőtt 11 órakor családos, zenés istentisztelet. December 20–án, vasárnap délután 4 órakor Gyertyafényes Istentisztelet és karácsonyi műsor. Aznap délelőtt nincs istentisztelet. December 24, Szentese 7 órakor kántálás, batyus szeretetvendégség. December 25, Karácsony első napi istentisztelet, 11 órakor. Aznap nincs ebéd! December 31-én San Fernando Völgyi Szilveszter. Zene: Cser Zenekar! Nagy hirdetés rövidesen. A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként hívják fel az egyházi irodát. Gyülekezeti termünk kibérelhető rendezvényekre, családi alkalmakra. Magyaroknak kedvezményes árakat adunk. Érdeklődni az egyházi irodán lehet. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora!
ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok)
(310) 355-1475
Beszolgáló lelkipásztor:
BÁTOR I ZOLTÁ N
[email protected] Főgondnok: GARAI TÜNDE Kórusvezető: Geburth Péter ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor www.elsoegyhazla.org Egyházunkhoz a 405-ös fwy-ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. sarok balra a York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisztelet minden vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. Gyülekezeti hírek: Az Őszi Bazárunk nagyon szépen sikerült. Hálásan köszönjük vendégeinknek, hogy eljöttek támogatni egyházunk legnagyobb évi “fundraiser” programját. Öröm volt sok családot együtt látni ezen az alkalmon, jó volt találkozni régi és új barátainkkal! Hálás köszönet mindazoknak, akik szerepeltek és kellemes hangulatot adtak a délutánnak: Geburth Péter és Matte Éva, Csaba Marcsi és családja, Nt. Bátori Zoltán, Dr. Tai Chen, a Pannónia Kórus, Húrok Zenekar és a Kárpátok néptánc együttes. Hálás köszönet mindazoknak, akik adományoztak, főztek, sütöttek, vagy akármiben segítettek: Bácsa Tünde, Nt. Bátori Zoltán, Dr. Tai Chen, Gál Katalin, Garai Tünde és Ilona, Halley Charlotte, Dr. Havasi Kati, Hegedűs Andrea és Attila, Kakuk Sárika és Géza, Németh Mária és Billy, McLaughlin Kati, Moyer Courtney, Vanila Annette és mások. Köszönjük Hudák Ferencnek, hogy segített nekünk megoldani egy elektromos problémát. Olyan sokan vettek részt és segítettek, bocsánatot kérünk, ha kihagytuk valakinek a nevét. Az első három tombola díjat a Celebration Church tagjai nyerték, a negyedik díjat Szoboszlay Sándor nyerte. Az első ajtó díjat Irma Dudás, a második ajtó díjat Kovacs Ron nyerte. Hálás köszönet az áldozatos önkéntes munkákért mindenkinek, akik figyelemmel segítették Isten ügyét gyülekezetünkben, és legfőképpen a Jó Pásztornak, Jézusnak. Dicsőség az Úrnak! A Bazár összes bevételét egyházunk fenntartására szánjuk. Múlt héten ünnepeltük Garai Ilona 90. születésnapját, és Moyer Courtney 22. születésnapját. Isten éltesse őket sokáig! Köszönjük a finom ananásztortát, amit Nt. Bátori Zoltán felesége, Edit készített az alkalomra. Megemlékeztünk a 1956-os hőseinkről. Németh Marika tartott egy rövid előadást a saját ‘56-os emlékeiről. Hegedűs Andrea készítette nekünk az ebédet, Németh Marika hozott szilvás gombócot. Köszönjük a sok finomságot! Vendégeink voltak Borbás Attila és Puhó Melinda New York-ból, Isten hozta őket! Délután részt vettünk a koszorúzáson és a Magyar Ház megemlékezésén. Imádkozzunk betegeinkért, mindazokért, akik nagy nehézségben tálalják magukat. “Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” Ézsaiás 41:10 “És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa. Kol. 3,17. Bátori Zoltán tiszteletes folytatja a családlátogatásokat. Aki a következő napokban szeretné, ha Bátori Zoltán meglátogatná, kérjük jelentkezzen a pásztorunknál vagy a presbitereknél. Gyülekezetünk alapításának 90. évfordulójára, amely 2016 augusztusában lesz, adománygyűjtési akciót kezdtünk. A befolyt összeget teljes mértékben a gyülekezeti épület felújítására szánjuk. Szeretettel kérünk mindenkit aki tud, hogy adományával járuljon hozzá ehhez a nemes célhoz. A csekk memójában kérjük írja be, hogy „Capital Campaign.” A következő szükségszerű feladat, hogy biztonsági kapukat szereltessünk fel az épület mögötti területre. Adományát előre is hálásan köszönjük.
HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor:
Nt. NAGY BÁ LI N T Home: (323) 937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754
Isten Igéjét Kolossé 1:23. vs. alapján hirdettük: „..El nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt...” Ezzel a mondattal Pál apostol arra bátorítja a kolosséi keresztyéneket, hogy legyenek tántoríthatatlanok. Ettől függ az egész jövőnk. Földi életünk, ami még abból hátra van és az örök életünk is, hogy megmaradunk-e a hitben szilárdan és megingathatatlanul, el nem tántorodva az evangélium reménységétől. Isten végtelen nagy kegyelme az, hogy nem hagy minket reménytelenségben. Nem hagy abban az állapotban, hogy pusztítsuk egymást és ezt a csodálatos világot, amit Isten teremtett. Utánunk nyúlt Jézus Krisztusban. Jézus emberré létele azt jelentette, hogy Isten mindenestől közösséget vállalt velünk. Azért reménység evangéliuma ez, mert csak ez tette lehetővé, hogy a reménytelen helyzetbe került ember visszataláljon Istenhez, újra közösségre kerüljön vele, újra emberivé váljék az élete, kibontakozzék és életnek lehessen nevezni azt, amit a földön töltünk . Nem az ember lesz jobbá, hanem aki befogadja azt a Jézust, aki mindezt lehetővé tette és hit által él benne a Jézus. Ezt a Jézus látja az igazságos Isten és Őreá való tekintettel mondja: Jézus igazságát, feddhetetlenségét, hibátlanságát neked tulajdonítom. Erre a megváltozott új életre hívogat minket Isten: egy reményt vesztett világban élő reménységre, olyan megalapozott reménységre, aminek alapja az, amit Ő tett értünk és amit Ő ígér nekünk. Aki ilyen fundámentumra épít, az egy ilyen „viharokban” bővölködő időben is megáll, növekszik, másoknak is támaszává válik és az teherhordó ember lesz. Mint olyan pillér, amit jól megalapoztak. A végén mégis látja az ilyen ember: nem az én elszántságom tartott engem, hanem az a Krisztus, aki előbb szeretett, mint ahogy egyáltalán hallottam róla, aki kiválasztott, elhívott, gondoskodott arról, hogy halljam az Ő evangéliumát, aki végigkísér a földi életen, s aki most helyet készít a mennyei otthonban. Egyedül övé legyen ezért a dicsőség! Imádkozzunk betegeinkért, a gyászolókért, az egyedül lévőkért, távol élő szeretteinkért, családtagokért, magyar népünkért. Imádságunkban kérünk erőt betegeinknek, idős testvéreinknek. A mult héten pénteken helyezték örök nyugalomra Göncz Árpád volt Magy Köztársasági elnököt. (1990-2000) Nyugodjék békében Isten vigasztalja a gyászoló családot és mindazokat, akik tisztelték és szerették Őt. Köszönjük az úrasztali virágokat Fóris Krisztinának a kávézáshoz hozott süteményt Patkós Ilonának. Vasárnap Tóth Péter Lorain-i (OH) lelkipásztor hirdeti gyülekezetünkben az igét. Egy hétig lesz a lelkipásztor vendége. A mult hét során Victor Arzatec vállalkozó és munkásai rendbe hozták a repedéseket a templomban, kifestették, majd a parkettát az egyik oldalon felcsiszolták és újrafestették. Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik adományaikkal hozzájárultak és a jövőben is hozzájárulnak egyházunk épületeinek karbantartásához. A jövő héten a gyülekezeti terem parkettáját szeretnénk újracsiszoltatni, rendbe tenni a falon lévő repedéseket. Adományokat hálásan fogadunk a munkálatokra, melyet előre is szívből köszönünk. November 29. Advent első vasárnapja, úrvacsorás istentisztelet. December 13. Karácsonyt előkészítő, ünnepi műsoros istentisztelet a 17-es Könyves Kálmán cserkészcsapat részvételével, majd ebéd. December 25. Karácsony. Úrvacsorás istentisztelet.
November 13, 2015
OTTO’S MAGYAR IMPORT & CSEMEGE ÜZLET
MEGÉRKEZETT!!! nagyon sok különböző ízű
SZALONCUKOR!!!
DIÓS, MÁKOS BEIGLIK, MÁKOS, DIÓS KIFLIK. DOBOS TORTA. Töpörtyűs pogácsák.
ÜZLET CÍM: 2320 West Clark Ave., Burbank, California 91506, USA Sok szeretettel várjuk a kedves vevőket és kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek! ÜZLET NYITVA: hétfőtől szombatig 10:30-tól 6-ig
Szállítunk a világ minden területére! UPS, FEDEX, és POSTAHIVATAL
Tel: (818) 845-0433 Fax: (818) 845-8656 E-mail:
[email protected] Internet: www.HungarianDeli.com
MÁK - Frissen darálva, nem darálva, ízesítve * Gesztenyepüré * Lekvárok * Füstölt karácsonyi sonkák * Véres hurka * Májas hurka * Friss paprikás kolbász * Mazsolás kalács * Mákos/diós pozsonyi kifli * Mákos/diós beigli * Magyar import tészták. * Igen finom dió őrölve * Ünnepi karácsonyi CD-k, és kazetták. Mennyből az angyal, Pásztorok, stb. * NÁLUNK MINDEN MEGTALÁLHATÓ, AMI MEGHITTÉ TESZI AZ ÜNNEPEKET.
Gyönyörű 2016-os naptárak 4 nyelven névnapokkal, ünnepekkel, óriási választék. Magyar savanyúságok, igazi szegedi, kalocsai paprika.
* Több féle eredeti magyar importált PICK szalámi. Gyulai, Csabai, Debreceni, Paraszt, Cserkész, Lecsó kolbászok * Párizsi * Szalonnák * Karaj * Töpörtyű és sok más finomság
Az ünnepekre 50 különböző magyar földben termelt bor.
BOROK: Tokaji 3-4-5-6 puttonyos Aszúk, Aszú Eszencia, Tokaji Muskotály, Szamorodni édes vagy száraz, Tokaji Furmint, több fajta magyar pezsgők és borok.
Elkészült Magyarország címer adatbázisa Több éven át tartó munkával elkészült, és a https://magyarcimerek.hu oldalon már elérhető Magyarország legteljesebb és legpontosabb címer adatbázisa. A weboldalon megtalálható az ország 19 megyéjének és 3046 településének címere mellett - szöveges magyarázattal kiegészítve - a történelmi Magyarország valamennyi királyi, állami és vármegyei jelképe is. Az adatbázis máris vezeti a 2015-ös Az Év Honlapjának technikai versenyét! Részlet Magyarország címeres könyvéből (1913). Bevezette: Andrássy Gyula gróf, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, az MTA tagja. „…Jelen munka hivatva van sok ezer címert az enyészettől megmenteni, múltunk nem egy emlékét a por és penész pusztító erejétől megóvni, amelynek már alig áll ellent. Értéke nem csak abban van, amire maguk közvetlenül tanítanak, hanem azokban a gondolatokban, azokban a további tanulmányokban is, amelyekre serkentenek. Ki beletekint: az a múlt iránt való pietást, szeretetet és továbbá történelmi tudásvágyat merítsen belőle!” A https://magyarcimerek.hu oldalt több éven át tartó gyűjtéssel és feldolgozással a független szellemi szabadfoglalkozású programozókból és designerekből álló kreatív csapat, a Design & System készítette mindenféle anyagi támogatás nélkül, csupán lelkesedésből és elhivatottságból. A társaság tagjai ugyanis egy-egy megbízás keretében számos esetben dolgozták fel települések címerét is, így olyan tudás és ismeret halmozódott fel, ami ötletet adott egy Mindezt elérheti rendelőnkben: hiánypótló, 21. századi megjelenésű weboldal létrehozásához. USAN EKAROVICS Somogyi András grafikus Belgyógyász szakorvos, endocrinológus, segítségével több száz magyar Fibromyalgia specialista címer reprodukcióját készítették el úgy, hogy számtalan esetben Klinikánkon megtalálható: korrigálni, pontosítani is kel1. Széleskörű belgyógyászati ellátás lett a végül nagy felbontásban megjeleníthetővé vált címereket. 2. A legkorszerűbb diagnosztikai eszközök Miután Magyarország 3153 3. Általános endocrinológiai problémák és települése közül több mint 100 községnek nem ismert a címere, fibromyalgia kezelése a https://magyarcimerek.hu oldal 4. A szervezet öregedési folyamatának és készítői azt is vállalták, hogy ezen növekedési hormon zavarok szabályozása önkormányzatok kérésére – heraldikai szakember bevonásával 5. A legkorszerűbb és legbiztonságosabb - ellenszolgáltatás nélkül elkészítik kozmetikai lézer kezelés az adott település jelképét is.
„Erősítse egészségét, növelje szépségét és boldogságát”
S
Fizessen elő Ön is az
Amerikai Magyar Hírlapra!
November 13, 2015
Előfizetésével ezen a módon is hozzájárul a magyar nyelv és a magyar kultúra fennmaradásához.
P
, M.D.
6. Komplex és eredményes fogyókúra program Rendelőnk címe:
6360 Wilshire Blvd. #202, L.A., CA 90048 TEL: 323-951-4916