Június 7, 2013
Vol. 25, Issue 23.
A NYUGATI PART EGYETLEN MAGYAR NYELVŰ HETILAPJA
Price $ 2.00
ENGLISH PAGE - pg. 6
FÜGGETLEN KÖZÉLETI HÍRÚJSÁG
AMHIR.COM
AMERICAN HUNGARIAN JOURNAL WEEKLY NEWSPAPER Mailed from Los Angeles, CA on June 5th 2013. If the next issue has not been received by Tuesday, please call (626)765 - 4534.
Fidesz: Magyarország kikerült a gödörből Magyarországon az emberek elsöprő többsége 2010-ben úgy döntött, nem engedi az országot gyarmati sorba taszítani - mondta a Fidesz szóvivője. Zsigó Róbert szerint Magyarország más európai országokhoz képest jól teljesesít, nő a külföldi befektetetők és kereskedők bizalma, a gazdasági helyzet stabil, az ország kikerült a gazdasági gödörből,”amelybe az előző, a globális nagytőkét kiszolgáló, a magyar embereket magukra hagyó Gyurcsány-Bajnai kormányok taszították”. A nagyobbik kormánypárt szóvivője hangoztatta: miközben nyugat-európai országokban több ezer és több tízezer fős tüntetések zajlanak a gazdasági megszorítások és a globális nagytőke elnyomó rendszer ellen, Magyarországon már 2010-ben
felismerték az emberek ennek a veszélyét, és nemet mondtak az elnyomásnak, elsöprő többségük döntött úgy, hogy nem engedi az országot gyarmati sorba taszítani. Zsigó Róbert azt mondta: a kormány 2010-ben olyan útra lépett, amely külföldi gazdasági érdeket sértett, és ez sok csetepatét okozott, komoly nyomást akartak gyakorolni Magyarországra, de azok, akik a Fidesznek adtak bizalmat, jól döntöttek, ugyanis ebből az összefogásból valós teljesítmény született, és “ma már kihúzhatjuk magunkat, mert Európa több országához képest nálunk időben döntöttek, és saját erőnkből álltunk talpra”. „Mi időben véget vetettünk ennek a veszélyes és kockázatos gazdaságpolitikának, nem szorulunk már külső segítségre,
Igazoltatják az ételért állókat
Sor áll Budapesten az Ételt az Életért Alapítvány Blaha Lujza téri ételosztásánál. A téren a rendőrök is ott vannak, akik a sorban állókat igazoltatják. index.hu
összpontosítani - közölte Orbán Viktor a veszélyhelyzet-kezelési központban tartott sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozva eközben: “reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében”, ennek teljesítéséhez folynak a gátmagasítási munkálatok. Orbán Viktor azt kérte az állampolgároktól, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, mert “a víztömeg olyan óriási, hogy valóságos kockázatot jelent az emberéletre nézve”. “Ha van együttműködés, mindenkit meg fogunk védeni” - mondta, majd azt is kérte az emberektől, hogy szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet, de a kabinet bízik benne, hogy erre nem mutatkozik szükség. A kormányfő egyúttal állam-
HAPPY BIRTHDAY JULIUS!
és olyanok tanácsára, akik 2010 előtt együtt tették tönkre Magyarországot” – fogalmazott a Fidesz szóvivője. Véleménye szerint a bankadó, a rezsicsökkentés, a reklámadó is „ráirányította rakétákat” a kormányra, de mint fogalmazott, a kormány a magyar embereket képviseli, a kormány mögött áll az emberek elsöprő többsége, és nem hagyják cserben akkor sem, ha európai szinten is újra és újra fenyegetik őket. mno.hu
Magyarország kilenc év után feláll az unió szégyenpadjáról Az Európai Bizottság hivatalosan is közzétette, a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja. Kilenc év után tehát Magyarország végre felállhat az unió szégyenpadáról. Az eljárás 2004-ben kezdődött, és azért folyt, mert a magyar kormányok egyszer sem tudták hitelesen bemutatni, hogyan marad tartósan a GDP 3 százaléka alatt a költségvetés hiánya. 2011-ben a nyugdíjpénztári pénzek államosításával már többlet is keletkezett a költségvetésben, tavaly pedig 1,9 százalék lett a hiány. A Bizottság legújabb közleményének Magyarországgal foglalkozó részéből kiderül, hogy 2013-ra 2,7 százalékos, 2014-re pedig 2,9 százalékos deficitet várnak. MTI
Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök Kedd déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt az érintett térségekre. A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet. A miniszterelnök elmondta: a kormányzat mozgósítani tud körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt. Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi magasságú vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható, a kormány energiájának legtöbbjét így a védekezésre kell
Mailing Address
polgári részvételre buzdított a védekezésben. Pintér Sándor belügyminiszter szerint az eddigi legnagyobb árhullám várható az országban. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság 4 millió homokzsákkal és 4-5 ezer emberrel készül az árvízre. Megkezdték a homokzsákok kihordását a Margitszigetre is, és megkezdik a Margit híd védelmének kialakítását is. Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell. Várhatóan a Szigetközben, Komárom, Esztergom és Budapest környékén lesz a legsúlyosabb a helyzet. A Szigetközben a védvonal alacsonyabb, mint az eddig mért legmagasabb vízszint, így ott homokzsákokkal kell a töltést megmagasítani. MTI
Kilencvenedik születésnapját ünnepelte lapunk kiadója, Julius Jancsó múlt vasárnap a Csárdás Étteremben, családja és barátai körében. A Cser-Pedrini-Hideg trió szolgáltatta a remek zenét, és az ünnepelt is elénekelte kedvenc számait. Képünkön Cser Lászlóval és Marikával. Képriport a 7. oldalon. Fotó: Jancsó
Amerikai-magyar zsidó vezető méltatta Orbán Viktor politikáját Los Angelesben Méltatta Orbán Viktor miniszterelnöknek az antiszemitizmussal kapcsolatban meghirdetett zérótolerancia-politikáját Andrew Friedman, a Bais Naftoli nevű ortodox zsidó kongregáció magyar származású világi elnöke Los Angelesben. Andrew Friedman a Bais Naftoli megalakulásának 21. évfordulójának alkalmából vasárnap megtartott ünnepi rendezvényen szólalt fel, egy mintegy 300 fős közönség előtt, amelyben Los Angeles város és megye, valamint több vallási szervezet vezetői is jelen voltak tájékoztatta hétfőn az MTI-t az amerikai nyugati parti metropoliszban működő magyar főkonzulátus. A jelenlévők vastapssal szakították meg Kálmán László főkonzul felszólalását, aki hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalosan, mind a nyilvánosság előtt, mind pedig bizalmasan, zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus és a rasszizmus minden más megnyilvánulása ellen. MTI Képes beszámoló az eseményről a 6. oldalon
Utcát neveznének el Tormay Cécile-ről Budapesten A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megdöbbentőnek tartja, hogy az első zsidótörvény hatálybalépésének 75. évfordulóján Tormay Cécile-ről neveznek el utcát Budapest II. kerületében. A Mazsihisz közleményében azt írta: Tormay Cécile Horthy Miklós kedvenc írónője volt, aki antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és akinek számos gondolatát irányadónak tartották “a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai”. A szövetség felkérte Tarlós Istvánt, hogy vonja vissza ezt a döntést, s tegye mindezt összhangban Magyarország kormányának nyilatkozatával, amelyet Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Jeruzsálemben, az antiszemitizmus elleni világfórumon ismertetett a világ közvéleményével: “Magyarországon a kormány mindig is fellépett és számtalan intézkedést tett az elmúlt három évben annak érdekében, hogy az antiszemita jelenségek ne nyerjenek nagyobb teret, illetve visszaszoruljanak.” Tarlós István főpolgármester az önkormányzati törvény alapján kezdeményezi a II. kerületi közterület átnevezésére vonatkozó javaslat újratárgyalását. A Fővárosi Közgyűlés 2013. május 29-i ülésén döntött arról, hogy egy eddig névtelen közterületet Thormay Cécile-ről nevez el. A közgyűlési vitában az ellenzék hosszasan tiltakozott a század eleji írónő antiszemita megnyilvánulásait idézve, de a javaslatot végül elfogadták. A főpolgármester most az ügyben állásfoglalást kér a Magyar Tudományos Akadémiától. hirado.hu
HÍREK
Divat lett ricint küldeni politikusoknak Amerikában Az első laboratóriumi vizsgálatok szerint ricint tartalmazó levelet kapott Michael Bloomberg, New York polgármestere és Mark Glaze, a Polgármesterek az Illegális Fegyverek Ellen elnevezésű csoport igazgatója - közölte a New York-i rendőrség. Az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrorelhárító és a New York-i rendőrség
hírszerző részlege vizsgálatot indított. A rendőrségi közlemény szerint a Bloombergnek küldött fenyegető névtelen levél utalást tett a polgármesternek a fegyvertartás megszigorítása érdekében vállalt szerepére. New York elöljárója Thomas Menino bostoni polgármesterrel együtt társelnöke a 2006-ban megalapított, ma
Amerika a legversenyképesebb Az Amerikai Egyesült Államok letaszította a trónról Hongkongot a versenyképességi világranglista éléről, és átvette a vezetést. Svájc a második, az ázsiai ország csak a harmadik - derül ki a svájci IMD üzleti főiskola World Competitiveness Center intézetének 2013-as globális versenyképességi indexéből. Az Egyesült Államok javuló versenyképessége tükrében egyre inkább “öreg kontinensnek” tűnik Európa, az európai országok öszszességében ugyanis lejjebb kerültek a skálán. Ebben az igazán aggasztó, hogy nem csak a dél-európai országok, de például Hollandia és Finnország is - írja a német Die Welt napilap online kiadása. Az Egyesült Államok a lap szerint valóságos szuperhatalomként állt talpra a gazdasági válságból, mégpedig a világ többi részét megszégyenítő gyorsasággal. A dollár visszanyerte régi nemzetközi rangját, a Wall Street szárnyal, az új energiaforrások belföldi kitermelése pedig függetlenítette az országot a világ többi részétől. A régi-új gazdasági nagyhatalom, az Egyesült Államok visszaszerezte pozícióját a WCI-ranglista élén, kiütve onnan és Svájc után a harmadik helyre utasítva az évek óta éllovas Hongkongot. Svájc a harmadik helyről lépett előre a másodikra. Az Egyesült Államok tavaly a második helyen állt. Egyes kritériumok, például a magángazdaság teljesítőképessége, a vállalatok pénzügyi ereje, a munkaerő termelékenysége és a vállalatvezetés minősége terén az Egyesült Államok a tavalyi tizenegyedik helyről szökött fel az elsőre. A 2013-as top 10 között még Svédország szerepel a negyedik helyen (2012-ben az 5. volt), az ötödik helyen pedig Szingapúr áll (2012-ben a 4. volt), majd Norvégia követi a hatodik helyen (8.), Kanada a hetediken (6.), az Egyesült Arab Emirátusok a nyolcadikon (16.), Németország az előző évivel azonos kilencedik helyen és Katar a 2012-eshez hasonlóan a tizediken. Magyarországot az idei listán az 50. helyre rangsorolták, ez öt hellyel rosszabb, mint egy évvel korábban. Megelőzött minket Szlovákia (47.), de még Ukrajna is (49.), Csehország (35.) és Lengyelország (33.) jóval előttünk jár. A térségben Románia (55.) és Bulgária (57.) versenyképessége rosszabb a magyarországinál. origo.hu
már több mint 900 városvezetőt tömörítő Polgármesterek az Illegális Fegyverek Ellen csoportnak. A New Yorkot csaknem 12 éve kormányzó, decemberben leköszönő Bloombergnek szánt, valószínűleg mérget tartalmazó levelet még pénteken találták meg, a Glaze-nek Washingtonba feladottat pedig vasárnap. A küldeményeket további laboratóriumi teszteknek vetik alá, hogy megállapítsák: valóban ricint tartalmaznak-e. A New York-i polgármesternek küldött levéllel érintkezésbe kerülő polgári alkalmazottak tünetmentesek, a küldeményt megvizsgáló rendőröknél viszont a ricinnek való “kitettség” enyhe tüneteit észlelték. Maga Bloomberg nem vette kézbe a levelet, amelyet a polgármesteri hivatal postabontójában fedeztek fel. A létesítmény egyik alkalmazottja arra lett figyelmes, hogy a Bloombergnek küldött levélen nem szerepel feladó. A zárt légkamrában felbontott küldeményben a fenyegető üzenet mellett rózsaszín, olajos anyagot találtak. Márciusban Mississippi államban letartóztatták James Everett Dutschke 41 éves önvédelmisport-oktatót, akit azzal vádolnak, hogy ricint tartalmazó leveleket adott fel Barack Obama elnöknek, valamint egy szövetségi szenátornak és egy helyi bírónak. A ricin a ricinus magjából kivont, rendkívül mérgező fehérje, biológiai fegyverek egyik hatóanyaga. A méreg olyan erős, hogy 500 mikrogrammja is megölhet egy embert, ha belélegzi vagy a vérébe kerül. A szernek
Pénzt keresni egy szempillantás alatt A tőzsdéken már ott vannak a robotok. A Morgan Stanley áprilisban közölt jelentése szerint az Egyesült Államok részvénypiacán tavaly lebonyolított ügyletek 84 százalékát gépek (high frequency trading - HFT algoritmusok) végezték. A világ legnagyobb pénzügyi központjaiban 10 tőzsdei ügyletből átlagosan több mint nyolcat nem élő emberek, hanem számítógépes algoritmusok végeznek. Egyre több cég állít üzembe olyan programokat, melyek nemcsak ezredmásodpercek alatt képesek komplett ügyleteket lebonyolítani, de több millió új
Június 7, 2013
és archív adatot folyamatosan figyelve elemzik is a piacot. A HFT világában az algoritmusok szorgalmas iparosokként minimális, 1-2 centes haszonnal adnak és vesznek, azonban olyan sokat kereskednek, hogy ebből a kis haszonból is szép summa kerekedhet. Emellett - mivel igyekszik mindig biztosra menni - egy ilyen algoritmus szinte soha nem zárja veszteséggel a napot. A programok piaci dominanciája elsősorban az általuk kötött üzletek nagy számának köszönhető, nem pedig a nagy nyereségüknek. A tőzsdei robotok egyetlen - de nem le-
becsülendő - előnye a gyorsaság, arra képtelenek, hogy részvények hosszú távú megtartásával igazán nagyot szakítsanak. Az emberi agy helyét tehát nem holnap fogják átvenni a gépek, ultrarövid távon azonban már most is verhetetlenek, hiszen nemcsak nagyon gyorsan tudják megváltoztatni a piaci környezetet, de a piac változásait is ők érzékelik a leghamarabb, erre néhány ezredmásodperc is bőven elég nekik. Valószínűleg a gépek által felerősített tőzsdei krízis volt 2010. május 6-án az úgynevezett flash crash is. Ekkor a Dow Jones amerikai tőzsdeindex hirtelen óriásit zuhant, 9 százalékot esett majd 20 percen belül visszaállt az összeomlás előtti szintre. “A robotok nem gondolkodnak, nem veszik észre azt sem, ha hiba van a rendszerben. Míg a flash crashnél egy élő bróker észrevette volna, hogy valami nem stimmel, ők nem érzékelték, hogy a tőzsde árkiszolgáló rendszere akadozik, nem mérlegeltek, csak azt tették, amire programozták őket. Ez pedig az volt, hogy ha nem kapnak árat, leállnak a kereskedéssel. Az nem érdekelte őket, hogy ezzel csak mélyítik a krízist” - mondta Radnai Márton, a tőzsdei programok fejlesztésével is foglalkozó Ramasoft Kft. ügyvezetője. origo.hu
11959 Crest Place Beverly Hills, CA 90210 TEL.: (310) 858-1987, FAX: (310) MEGRENDELŐ LAP
Megrendelem az Amerikai MAGYAR HÍRLAP-ot és az előfizetési díjat mellékelem (csekk v. Money Order). Elektronikus kézbesítéssel is megrendelhető az egész világra. Információ az amhir.com oldalon. Név: ……………………………………………………………..……........ Utca, házszám: ……………………………………...…..........………... Város, állam: ………………………………………………..........…….. Telefon: ………………………….....…
ZIP Code: …….....….......
Köszönjük! Cím: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave., Suite #1, Los Angeles, CA 90004 Telefon: (626) 765-4534 Fax: (323) 463-6186
ELŐFIZETŐI AKCIÓ Azoknak az olvasóinknak, akik új előfizetőt ajánlanak, és ismerősük előfizet a Hírlapra, az új előfizetés időtartamának felét megkapják ajándékba. Ajánló neve: ....................................
Zip kódja: ..............
Amerikai MAGYAR HÍRLAP
American Hungarian Journal * Weekly Newspaper
(USPS – 006 - 161)
Megjelenik minden pénteken, kivéve augusztus utolsó két hete Published weekly, except two weeks in August PUBLISHED BY: Amerikai MAGYAR HÍRLAP, Inc. 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004
Szerkesztőség és ügyfélszolgálat: Hétfő - Péntek 10AM - 4PM PST Tel: (626) 765-4534 * Fax: (323) 463-6186 E-mail:
[email protected] * Web: amhir.com KIADÓ: JULIUS JANCSO - PUBLISHER FŐSZERKESZTŐ: SUSAN JANCSO - EDITOR
Tel. (323) 463-6376 * E-mail:
[email protected] FELELŐS SZERKESZTŐ: HEGEDŰS ATTILA - EDITOR FŐMUNKATÁRSAK CLAIRE KENNETH (tb.), Dr. CSETŐ ILDIKÓ, FÖLDES TAMÁS, Dr. FRIEDMAN ANDREW, VOISIN ÉVA MUNKATÁRS: HEGEDŰS ANDREA
Előfizetés
csekk vagy Money Order beküldésével: az USA-ban egy évre $50. USD, fél évre $30. USD Kanadába egy évre $80. USD, fél évre $50. USD Külföldre (Kanada kivételével) egy évre légipostán $140. USD, PERIODICALS postage paid in Los Angeles, CA POSTMASTER – Send address changes to: Amerikai MAGYAR HÍRLAP 535 N. Rossmore Ave. #1, Los Angeles, CA 90004 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden cikkért szerzője felelős. A közölt írások nem szükségszerűen egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A lapunkban megjelent cikkek és hirdetések még kivonatosan is csupán írásbeli engedélyünkkel vehetők át, vagy sokszorosíthatók. A published ad is the result of a mutual agreement between publisher and advertiser and does not necessarily indicate continued publication. For signed articles, only their authors can be held responsible.
KÖZÉLET
������������������������������������������������������������� �����������������������������������������������������������������������������
Az összetartozás napja a Trianon-évforduló Az Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Az első világháború után a béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919–1920as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjét akarták biztosítani. A szerződést Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott 1920. június 4-én látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd állva. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek. A szerződés rögzítette azt is, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, és ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb–Horvát–Szlovén királysághoz, NyugatMagyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyéből kapott területeket. Végeredményben a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az 1938-as első bécsi döntéssel visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, majd Jugoszlávia 1941-es német megszállása után a Délvidéket. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét határai közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt Németország oldalán. A világégést és az ismételt háborús vereséget követően 1947. február 10-én írta alá Magyarország az újabb párizsi békét, amely lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három, Pozsony környéki falut a Duna jobb partján. A második világháború után, a szocializmus éveiben Trianonnak, a határon túli magyarságnak és az elcsatolt országrészeknek még az említése is tabunak számított. A környező országokban viszont folyamatos jogsértéseket követtek el a határon túli magyarokkal szemben, sokszor a legalapvetőbb jogokat sem biztosították számukra. A rendszerváltozást követően a balliberális oldal sem tudott mit kezdeni a kérdéssel. 2004-ben nyílt lehetőség arra, hogy népszavazáson biztosítsák a kettős állampolgárságot a határon túli magyarok számára. Ám a december 5-i referendum kampányában a szocialisták elképesztő mozgósításba kezdtek, hogy rávegyék híveiket, szavazzanak nemmel arra a kérdésre, hogy „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” Mesterházy Attila MSZP-elnök közel tíz évvel később bocsánatot kért az akkori baloldali reakcióért. 2010-ben az új Országgyűlés egyik első lépése volt, hogy megszavazzák a határon túliak számára kettős állampolgárságot biztosító törvényt. A javaslatra csak Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor mondott nemet. Több más MSZP-s képviselő vagy tartózkodott, vagy nem volt az ülésteremben. Vona Gábor, a Jobbik első embere egy rádióinterjú miatt lemaradt a voksolásról, közleményében úgy kommentálta az esetet: szégyelli magát emiatt. Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a nemzeti összetartozás napja legyen. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. mno.hu
Az összetartozásra emlékeztek Los Angelesben
Pereházy Miklós, a Los Angeles-i Magyar Ház elnöke beszédében a történelmet felidézve az összetartozás fontosságát hangsúlyozta
A megemlékezést kultúrális műsor tette teljessé. A képen Sapszon Bálint zongoraművész, zeneszerző, a magyar ház kultúrális vezetője ad elő egy zongoradarabot
Június 3-án a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házban első ízben, hagyományteremtő szándékkal tartottak találkozót a kaliforniai magyarok a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A rendezvényen felhangzott az amerikai, a magyar és a székely Himnusz. Szabó Sándor református püspök Isten áldását kérte a magyarságra. Kálmán László főkonzul köszöntötte a megjelenteket, majd Pereházy Miklós, a Los Angeles-i Magyar Ház elnöke mondott beszédet, melyben az összetartozás fontosságát és erejét hangsúlyozta. A mintegy 60 fős közönség fő programként megtekintette a Kisszelmenc-Nagyszelmenc - a kettévágott magyar faluról szóló, “Szelmenc-Hosszú utazás” című dokumentumfilmet. A Los Angeles-i San Fernando Völgyi Magyar Református Egyháznál június 4-én, kedden reggel 7:32 perckor, - ami Európában 16:32 perc – a trianoni gyászos békekötés pontos időpontjában harangozással, igeolvasással és imával emlékeztek meg hazánk feldarabolásáról.
���������
������������������������������������������� ��������������������������������������������������� ������������������������������������������ ������������������������������������������������������ �����������������������������
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS ÉS FELVÉTEL * HAZATELEPÜLÉS VÁMÜGYINTÉZÉS * DMV ÜGYINTÉZÉS
INTEREX EXPORT - IMPORT, INC. ���������������
1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) ������������������������������������������������������������
������������������������������
BUDAPEST - HUNGARY
2000 Szentendre,Rózsa Rózsa 2000 Szentendre, u. u. 8. 8. raktárvezető: +36 (30) 278-0278, ����������������������������������������������� ���������������������������������������������
[email protected] irodavezető: +36 (70) 932-1609,
[email protected]
GARDENA-LOS ANGELES
Telefon: (310) 516-8959, ��������������������������������������� ������������������� (805) 527-4006 ������������������������������������� Fax: (805) 579-9611 ��������������������� 550 W 135th Street, Gardena, CA 90248 ������������������� Email Los Angelesben: � ������������������������� �� �� ��� �� ��� ���
[email protected], ���������������������� ��
[email protected] ��������������������������
�����������
Az összetartozás érzése enyhítheti trianon fájdalmát Az összetartozás érzése olyan pozitív élmény, amely enyhítheti trianon fájdalmas emlékét, amelyen túl kell lépni – jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke Érsekújváron a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen. Az emléknap előestéjén tartott rendezvényre megtelt az érsekújvári művelődési központ nézőtere – a városnak hivatalosan ma már csak negyedrészt magyar a lakossága. Az MKP elnöke azt hangsúlyozta: a magyar nyelvnek és kultúrának olyan kisugárzása és megőrző ereje van, amelyhez ragaszkodni kell, és nem szabad feladni akkor sem, ha a magyarok egy kicsit egyedül is vannak Európában. Hozzátette, hogy a világban jó magyarnak lenni, és szeretné, ha Szlovákiában is jó lenne magyarnak lenni, még akkor is, ha ez nem mindig könnyű. „Bár Trianon évfordulója számunkra nem ünnep, az összetartozás érzése jó érzés, a nemzeti összetartozás napja pedig világszerte lehetőséget ad arra, hogy hogy mindenütt van egy olyan kemény mag, amely ragaszkodik magyarságához” – mondta Berényi József. MTI
A trianoni békeszerződés ellen tüntettek Budapesten Elkerülhetetlen a trianoni békediktátum felülvizsgálata, tarthatatlan, hogy a 93 évvel ezelőtt meghozott döntés változatlan maradjon - jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője az 56-osok terén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által szervezett Trianon felvonuláson. A Regnum Marianum-kereszt előtt a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a versailles-i kastélyban aláíratott diktátum nemzetgyilkossági kísérletnek tekinthető, amely során lábbal tiporták a magyar nép önrendelkezési jogát. “Ne higgye senki, hogy így maradhat, és hogy ebbe a magyarok bele fognak nyugodni” fogalmazott. Kijelentette: a magyar kormánynak elkerülhetetlen felelőssége hogy védhatalalomként lépjen fel az elszakított területek érdekében, támadásba kell lendülni nemzetközi szinten, számon kell kérni a szomszédos államokon a nemzetközi jog és az emberi jogok által előírtak teljesítését. Mint mondta, június 4-én nem ünnepelni kell, hanem emlékezni, emlékeztetni és jogokat követelni. MTI
142 embertől vonnak meg kommunista nyugdíjakat A végleges adatok szerint 142, korábban kommunista nyugdíjpótlékban részesülő embertől vonják meg a juttatásokat augusztus 1-től. Rétvári Bence a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára elmondta, titkosszolgálati tevékenység miatt 112 személytől vonják meg augusztustól a pótlékot, egyéb jogcímeken 30 embernél született ilyen döntés. Jelezte, neveket nem mondhatnak, egyéni határozatok születtek, és ha az érintettek saját maguk úgy döntenek, hogy nyilvánosságra hozzák a határozatot, akkor kommentálhatják azt. Az MTI úgy tudja, Biszku Béla volt belügyminiszter is az érintettek között van. Rétvári Bence azt mondta: 8-16 ezer forint közötti juttatásokról van szó. Schmidt Mária, történész, a bizottság tagja felidézte, hogy ezeket a pótlékokat az első szabadon választott Országgyűlés eltörölte, majd a Horn-kormány idején visszaadták. MTI
Június 7, 2013
A HÉT VICCEI Újgazdagék dicsekszenek: - Látjátok ezt a festményt a falon? Ez családunk ősapját ábrázolja. Erre az egyik vendég: - Látom, de hadd jegyezzem meg, hogy ez akár az én családom őse is lehetett volna, ha nem sokallottam volna az árát az ócskapiacon. *** Gazdagéknál házibulit tartanak, és meghívnak minden szomszédot, köztük Kovácsot, aki nemrég költözött oda vidékről. A kertben, a medence mellett mulat a társaság, amikor a házigazda jókedvűen megszólal: - Figyeljen mindenki! Van egy négyméteres krokodil a medencémben. Akinek van elég mersze beugrani hozzá, annak adok egymillió forintot! Egyszer csak látják, hogy Kovács repül be a medencébe. Nagyot csobban, majd felbukkan az óriási hüllő feje, és kemény harc kezdődik. Fröcsköl ki a víz, mindenki tátott szájjal nézi a küzdelmet. Végül Kovács épségben mászik ki a vízből. A gazda odamegy: - Nahát! Te aztán bátor vagy! Megérdemled az egymilliót! - Dehogy kell az nekem! mondja a hős. - Akkor mondd, mennyit fogadsz el, félmilliót? - Nem, annyit sem! - Akkor mit szeretnél? - Csak annak a nevét, aki beledobott! *** Németországban egy öreg mamóka ül a buszon. Leül vele
Múlt heti rejtvényünk megfejtése: „-Biztos akkor jött az apály, amikor elbóbiskoltam!” Középkorú magyar nő 5-6 napos bentlakásos munkát keres. Zöldkártya, kocsi van. Minden megoldás érdekel.
Tel.: 213-400-7400
Jól főző bejárónőt keresek havonta 1x takarítással. Autó szükséges, fizetés megállapodás szerint. Hívjon du. 15:00 és 21:00 között. Tel.: 562-513-3599.
Jól főző házvezetőnőt keresek heti 6 napi bentlakással. Legális papírok és autó szükséges. JÓ FIZETÉS!
Tel: (310) 278-4480
Minden fajta biztosítással kapcsolatban kérem hívják: Eva Snopek-Keehn Insurance Agent CA Ins. Lic. # 0796392 Tel: 805-720-3198
DELTA INSURANCE AGENCY DELTA REAL ESTATE, MANAGEMENT AND LOANS
EDITH CSERNI
Insurance and Real Estate Broker, Notary Public 01323276 - 0H27083 ALL INSURANCE AND REAL ESTATE NEEDS FREE QUOTES! AUTO TITLE LOANS House-Auto-Motor-Mobilehome, Commercial-Business, Workers Comp-Church, Land-Health-Life, Renters Low Cost Property Management Low Commission garantáltan olcsó árak * havi fizetés lehetséges 540. N. San Jacinto Ave. #P HEMET, CA 92543 Tel: 714-390-2217, Fax: 951-658-8084, email:
[email protected]
Június 7, 2013
Szeretnék megismerkedni egy pretty lady-vel 35-50 éves korig.
Email:
[email protected]
Budán, 1. ker., 1. em. (liftes) 2 szoba összkomfortos lakás kiadó. Belváros, Moszkva tér, Mátyás templom 10 percre. Ára US $45/nap. E-mail:
[email protected]
Tel.: 514-747-9420
APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA Egyszeri hirdetés:
20 szóig: $10.-
(alkalmanként)
Többszöri (minimum 3X): 20 szóig: $9.- (alkalmanként) 20-30 szó: $12.- Ennél hosszabb szöveg méretre megbeszélés alapján
JELIGÉS hirdetés: 20 szóig $12.- (alkalmanként) Lapzárta hétfő délben! Az apróhirdetést feladáskor kell fizetni. Posta útján történő megrendelés esetén kérjük a csekket mellékelni. Köszönjük!
APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ! Az újság előfizetői két előfizetői befizetés között egyszer, egy hétre ingyenesen adhatnak fel 20 szóig apróhirdetést. Az apróhirdetésben az előfizető telefonszáma és/vagy email címe jelenhet meg. Kérjük a megrendeléskor említse az “akciót”!
szembe egy amerikai tengerészgyalogos, aki rágózik. Két megálló után megszólal a néni: - Biztos nagyon szép történeteket mesél fiacskám, de egyrészt nem értek angolul, másrészt meg tök süket vagyok. *** Szulejmán és Brezsnyev találkozik a túlvilágon. Brezsnyev panaszkodni kezd: - Az hogy lehet, hogy ti, törökök 150 évig uralkodtatok Magyarországon, és mégis szerettek benneteket. Mi csak 40 évig voltunk ott, de mindenki utált. Mire Szulejmán: - Mi nem követtünk el két nagy hibát. Először is nem tettük kötelezővé az iskolákban a török nyelvet, másodszor nem kellett a magyaroknak megünnepelniük a mohácsi csata összes évfordulóját. *** Meglátja a cigány az aranykeresztet az ékszerüzletben. Bemegy, s megkérdi: - Há mennyibe kerül az a kereszt? - Húszezer forint.
Adóügyek és Könyvelés Személyi Társas Vállalati angol és magyar nyelven
Kassai Judit Certified QuickBooks ProAdvisor Tel: 818.781.4645 Mobil: 818.522.6881
[email protected]
AU T ÓKÖL C S ÖN Z É S BUDAPESTEN, reptéri kiszállítással, automata, kézi váltós autók. TEL: 011-36-20-364-9000 WEB: www.frc.hu
GEZA KOVATS
Középkorú magyar nő idős nő gondozását vállalja szombatvasárnapra bentlakással vagy bejárással Valley és környékén. Heti 1-2 nap takarítást, főzést – kóser konyha is – vállalok, jó referenciákkal rendelkezem, zöldkártya van, kis angoltudás, jogosítvány nincs. Érdeklődni: Judit 818-3444186 (üzenetrögzítő is van)
CÍM: 44100 Monterey Avenue Suite 216 N-P Palm Desert, CA 92260 Tel. 760.836.9400 Fax: 760.836.9401 Mobile: 714.323.6443 Email:
[email protected]
Real Estate Broker INGATLAN Residential & Commercial 28 éves gyakorlattal
SKYNET TRAVEL MAGYAR UTAZÁSI IRODA A legolcsóbb árakért
BUDAPESTRE,
Bécsbe, Kolozsvárra és bárhova a világon HÍVJANAK MINKET! HAWAII – MEXICO – TAHITI HOTEL ÉS AUTÓBÉRLÉS
Tel: (310) 300-4000
Fax: (310) 300-4005 8582 Wilshire Blvd, Beverly Hills, CA 90211
DR. SZABÓ GÁBOR ÜGYVÉD Szerződések * Végrendeletek * Autóbaleset * Personal Injury * Bűnügyek * Real Estate * Válás * Workman’s Compensation * Immigration LAW OFFICES OF GABOR SZABO 9107 Wilshire Blvd., Suite 800, Beverly Hills, CA 90210 Telefon: (310) 858-3842 * Fax: (310) 858-6861 E-Mail:
[email protected]
A Los Angeles-i
KULTÚRA KÖZÉLET
EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI
Beszámoló a Bloomingtoni Magyar Club Benefit Báljáról A május 18-án tartott Bloomingtoni Magyar Club Benefit Bálján telt ház volt, mindenki nagyon jól érezte magát. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött. Külön nagy köszönet jár a Fővédnököknek, Védnököknek és Pártolóknak. Így tovább tudjuk szépíteni, javítani a klubházat, köszönjük a támogatást! Cserni Erzsike finom vacsorát készített, mint mindig. A sült kacsának nagy sikere volt és a rántott szeletnek is, amit finom köretekkel és uborkasalátával tálaltak, és végül következett desszertként a dobostorta. Török Kati és Gyula gyorsan felszolgáltak, nekik is köszönjük a segítséget. Vacsora közben már szólt a zene, amit Baky Józsi szolgáltatott. Énekesünkkel, Semegi Jánossal együtt szép dalokkal szórakoztatták a vendégeket. Vacsora után mindenki táncra perdült és nótázni kezdett, füstölt a padló, úgy táncolt mindenki. Köszönjük Baky Józsinak és Semegi Jánosnak, hogy ilyen jó hangulatot teremtettek. Az est folyamán Lampért Sándor elnök és Joann Semegi vigalmi elnök köszöntötték a
vendégeket, bemutatták az új vendégeket és felolvasták a Fővédnökök, Védnökök és Pártolók névsorát. Fővédnökök: Mrs. Sarolta Nuszer $500, - Mr. Imre Nuszer $500, - Mr. & Mrs. Béla Török $300, - William Penn Association, Göcz Sárika $200, - Szanics F., Péntek R. $200 , - Mr. & Mrs. András Horváth $200, - Mr. & Mrs. James Prentice $200, - Mr. & Mrs. László Égető $200, - Mr. & Mrs. László Kövér $200, - Mr. & Mrs. Saun Lampert $200, - Mr. & Mrs. Sándor Lampért $200. Védnökök: ($100-os) Mr. & Mrs. Tamás Takács, Mr. & Mrs. Steven Papp, Doris Illés, Helen Tóth, Robert Lampert, Rózsika Muzsnai, Andrássy S., Lio Pietsch, Mr. & Mrs. Zoltán Goger, Mr. & Mrs. Mihály Magyar, Mr. & Mrs. Jenő Kocsis, Mr. & Mrs. György Dennis, Mr. László Medve, Gombaszögi J., Mohai A., Mr. & Mrs. Paul Kovács, Mr. & Mrs. Mark Gugan, Mr. & Mrs. Andy Juhász, Mr. & Mrs. József Posa, Mr. & Mrs. Károly Kis, Mr. & Mrs. László Tapody, Julia Bodor, Sun City Int. Club, Mr. & Mrs. Gyuri Laczkó, Mr. & Mrs. László Szárnyasy, Tibor Farkas,
Mr. & Mrs. István Lovas, Mr. & Mrs. Robert Weber, Ági Mezei, Mrs. Betty Sipos, A. Berzsenyi & Radics I., Elizabeth Weiser , Mr. & Mrs. Gene Zsamar. Pártolók: Edit Bán és Rose B. & Martha McHenry. Később sok szép tárgy került kisorolásra a szerencsés nyertesek között. Végül nagyon köszönjük mindazoknak, akik egész éven át segítenek a termet kint és bent előkészíteni: Goger Zoli és Marika, Doris Illés, Semegi János és Joann, Tóth Helen, Takács Tamás és Irma (nekik külön nagy köszönet: Irma pénztárosunk és Tamás a bárban szorgalmasan minden hónapban ott vannak), Dennis Gyuri és Marietta, Juhász Marika és Andy, Muzsnai Rózsika, Lampért Sándor és Kati, és Ferenczik Tamás. Cserni Editnek köszönjük a finom pogácsát és standlit, amit később szívesen ettek a vendégek. Egész évben sok munkával jár, hogy szép legyen és tiszta a klubunk. Hálásan köszönjük a sok segítséget! Tisztelettel és szeretettel várjuk mindig tagjainkat és vendégeinket az első vasárnapi havi rendezvényeinken. Lampért Sándor Elnök 951-769-6080
Ismét összeül a világ szupertitkos szervezete Az ötcsillagos, 227 luxus lakosztállyal és 120 hektáros kerttel rendelkező watfordi Chandler’s Cross ad helyet június 6-ától három napon át a világ talán legbefolyásosabb és egyben legmisztikusabb társasága következő találkozójának számára. A Bilderberg-csoport 1954 óta egy kivételével minden évben megrendezi a nyilvánosság elől szigorúan elzárt eseményt - adja hírül a Conclude Daily Gold. A Bilderbergcsoport Európa és Amerika mintegy 140 legbefolyásosabb személyéből – tudósokból, médiaszemélyiségekből, politikusokból, üzletemberekből, bankárokból – álló, zártkörű társaság. Ex amerikai elnökök
– Bill Clinton, a két Bush –, Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, valamint a jelenlegi brit kormányfő, David Cameron mellett a legnagyobb multinacionális cégek vezetői – jelesül Bill Gates –, továbbá a nemzetközi szervezetek – mint például a Világbank – elnökei is már meghívást kaptak a csoporttól az utóbbi években. A résztvevők feltételezett listáján a Wikipedia szerint két magyar neve is szerepel, Bokros Lajos egykori pénzügyminiszteré és Surányi Györgyé, aki kétszer is irányította az MNBt. A testületet jelenleg Henri de Castries, az AXA csoport elnök-vezérigazgatója vezeti. Az idei meghívottak között van
JANCSÓ ZSUZSA KÖNYVEI megrendelhetők a Szerkesztőségben!
APRÓ ÖRÖMÖK * LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN * LITTLE JOYS OF LIFE (ANGOL NYELVEN) A könyvek ára postaköltséggel: $12.- ea.
A csekket Susan Jancsó névre, a Szerkesztőség címére kérjük küldeni: Amerikai Magyar Hírlap 535 N. Rossmore Avenue, Ste. #1, Los Angeles, CA 90004
T.L.C. HEALTH CENTER DR. TIBOR BOKOR, D.C. CHIROPRACTOR
(Diplomás, magyar általános orvos) Autóbalesetek, munkahelyi, sport és egyéb sérülések, nyak, hát, derék és végtagi fájdalmak, fejfájás, stb.
Tel.: (818) 780-7779 * Fax: (818) 781-7743 6850 Van Nuys Blvd., Suite 200, Van Nuys, CA 91405
állítólag Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Marc Bolland, a Marks & Spencer elnök-vezérigazgatója, George Osborne brit pénzügyminiszter, az állandó résztvevőnek számító Henry Kissinger, továbbá Eric Schmidt, a Google elnökvezérigazgatója, Niall Ferguson történész, Kenneth Clarke brit konzervatív és Peter Mandelson munkáspárti politikus, valamint Marc Carney, a Bank of England leendő elnöke. A Bilderberg-csoport nevét egy holland szállodáról kapta, ahol először tartották meg a gyűlésüket 1954-ben. Az alapító a 2004-ben elhunyt Bernát holland herceg volt. A csoport 1954től minden évben tanácskozik – csak egyszer, 1976-ban maradt el az összejövetel – szigorúan zárt ajtók és maximális védelem mellett. Találkozójukat minden évben május végén, valamivel a G8-ak összejövetele előtt tartják; témáik titkosak, nem adnak ki közleményt a találkozókról. Az információhiány miatt a legkülönfélébb összeesküvés-elméletek születtek arról az elmúlt évtizedekben, miről is esik szó. Jim Marrs, a téma egyik ismert amerikai kutatója a Rule by Secrecy (A titok általi uralom) című konspirációs dokumentumkönyvében a Bilderberg-csoportot a modern titkos társaságok három legfontosabb szervezete közé sorolja, a Külkapcsolatok Tanácsa (Council of Foreign Relations, CFR) és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission) mellett. Az összeesküvés-elméletek szerint Watfordban a következő háborúk színtereiről is döntés születik, valamint a következő egészségügyi járvány elterjesztéséről. origo.hu
1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453
Június 7. péntek 19:30 óra ARANY JÁNOS KULTÚR KÖR
könnyű zenés filmestet rendez minden korosztály részére. Belépő díjmentes! Állandó programjaink: Minden pénteken KLUBNAP filmvetítés és táncest este 8-tól! Pataki Júlia főztje várja kedves vendégeinket minden pénteken!!! További érdeklődés vagy rendelés: 310-404-3319
Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába!
Az Egyesült Államok egyik legismertebb magyar írónőjének legújabb könyve Dr. Várdy Huszár Ágnes – az Egyesült Államok egyik legismertebb és legtermékenyebb magyar írónője – júniusban újabb könyvvel örvendezteti meg olvasóit, melynek címe NYÁR ITÁLIÁBAN. Dr. Várdy Huszár Ágnes, nemzetközi irodalomtörténész és regényíró, a pittsburghi Duquesne Egyetem professzora, illetve több amerikai és európai egyetem és tudományos intézet vendégkutatója. Tucatnyi könyv – köztük két társadalmi regény – és mintegy száz cikk és tanulmány szerzője vagy társszerzője. Férjével, Dr. Várdy Bélával alapították meg a Nyugat-Pennsylvania-i Magyar Kulturális Társaságot, melynek keretén belül több mint száz magyar író, költő, történész, irodalomtörténész, előadóművész és közéleti személyiség tartott előadást a Duquesne Egyetemen. Tudományos és irodalmi munkássága elismeréseként 1985-ben Dr. Várdy Huszár Ágnest a Nemzetközi P.E.N. tagságával, 1992-ben a magyarországi Berzsenyi díjjal, 1996-ban a Magyar Írószövetség tagságával, 1998-ban az Árpád Akadémia aranyérmével, 2003-ban a Nagy Lajos Egyetem díszdoktorátusával, 2004-ben pedig a torontói Rákóczi Szövetség “Pro Libertate” díszdiplomájával tüntették ki. Az Egyesült Államokban – a Robert Morris University és a University of Pittsburgh egyetemek által is – igen pozitív kritikákat kapó NYÁR ITÁLIÁBAN (My Italian Summer) c. regény, mély betekintést nyújt a gazdag és híres európai magyar emigránsok életébe. További információ:
[email protected]
Scarlett Antaloczy, “Freedom ‘56” FREEDOM ’56 is a timely compilation of true accounts of the Hungarian freedom fight of 1956. What started out as a personal family tribute to Scarlett’s parents blossomed into a worldwide journey leading to a host of discoveries and the posing of serious questions about civilization, global domination and political agendas. FREEDOM ’56 is derived from a wealth of interviews and submissions of first-hand information from survivors and friends of the Hungarian Revolution of 1956 against the Soviet occupation and the Hungarian Communist party. These are the personal experiences and reflections of individual contributors, from all walks of life and from all over the world, who looked back across more than fifty years of history to share their still-vivid memories of the Revolution with readers of FREEDOM ’56. Its contribution is to give us and future generations a better understanding of what really happened and how a small nation with strong convictions helped spark the demise of a big oppressive political paradigm that we are indeed fortunate today to be free of. Scarlett’s book is an un-biased, honest and historically accurate representation of the Hungarian Revolution and the revolutionaries’ quest for freedom. FREEDOM ’56 gives witness and voice to more than 100 survivors worldwide. The heroic efforts of the Hungarian people in the bloody revolution of 1956 has to be remembered. The Hungarian Revolution affected the World’s history and was a catalyst for the downfall of communism in 1989 and economical regrouping. FREEDOM ‘56 is 740 pages about the Hungarian revolution and its aftermath. A short history leading up to ’56 is included. Several Book launches have already taken place in Melbourne, Australia, London, England, Toronto and Hamilton Canada. AHF
Június 7, 2013
English Page
AMERICAN
Hungarian Journal english .amhir.com
BAIS NAFTOLI 21st ANNIVERSARY BREAKFAST in LOS ANGELES More Hungarian Attendees Than Americans
Attorney Andrew Friedman, Founder and President of the Bais Naftoli Congregation on La Brea Avenue in Los Angeles, held another successful Anniversary Breakfast last Sunday - the twenty-first. All the City and County dignitaries - most of them good friends of Andrew and the Jewish as well as the Hungarian communities - were present, as shown in our pictures of the event. This year’s honorees were United States Marshal David Singer and Podiatrist Dr. Arnold Ross. Dr. Friedman himself was also the recipient of an award. Among the speakers, the Consul General of Hungary, Dr. László Kálmán took the podium to discuss Prime Minister Orbán’s policy of “zero tolerance” regarding manifestations of anti-Semitism, racism, or any other kind of discrimination. It was interesting to note that there were so many Hungarian attendees it seemed they outnumbered the Americans.
Some of the Hungarians present (l to r): Magyar Napló publisher George Matsik, Consul Dr. Oliver Pintér, Magyar Ház President Miklós Pereházy, CPA Steven Kovary
Bais Naftoli founder Andrew Friedman, City Attorney-Elect Mike Feuer, City Councilman Paul Koretz and L.A. City Controller Wendy Greuel on the podium.
Dr. László Kálmán, Consul General of Hungary spoke of his government’s “Zero Tolerance” policy
Honoree Dr. Arnold Ross
Founder-President Andrew Friedman was also a honoree (see left)
Honoree David Singer
Supervisor Michael D. Antonovich, a long-time friend of the Los Angeles Hungarian Community
DUNA Travel
Eva Földes, wife of Tamás who recently celebrated his 75th birthday with a lavish show at the Hungarian House, and beloved and beautiful doctor of the Hungarians of L.A., Susan Pekarovics, M.D.
8530 Holloway Dr. #102 W. Hollywood, CA 90069
Spa, Hotel foglalások, Kocsi bérlés Kedvezményes repülőjegy árak
Hajóutak bárhová a világon
Hívják ZSUZSÁT TEL: (310) 652-5294 FAX: (310) 652-5287 1-888-532-0168
ANGYALFI RENT- A-CAR L.A. County Sheriff Lee Baca pinned his own emblem on Julius Jancso, who celebrated his 90th birthday on June 2nd.
Assemblyman Mike Feuer won the May 21 election for City Attorney
AUTÓBÉRLÉS MAGYARORSZÁGON A. Suzuki Swift 1.0 manual B. Fiat Punto 1.2, Opel Corsa 1.2, Suzuki Swift II 1.3 manual, air.c C. Suzuki SX4 1.5 manual, air.c D. Opel Astra 1.4 manual, air.c E. Honda City 1.5, Chevrolet Aveo 1.6 automatic, air.c
150 usd/hét 190 usd/hét 220 usd/hét 250 usd/hét 270 usd/hét
Korlátlan km használattal, biztosítással és adóval. Repülőtéri átadással és átvétellel Bécsben is (plusz költség). Realtors Evangeline and Andor Molnar
Június 7, 2013
Alhambra Baptist Pastor József Novák fits right in with the dignitaries
Photoreport by Susan Jancso
Toll free: 1-888-532-0168 Tel.: 011-36-30-934-2351, Tel./fax.: 011-36-25-411-321 Email:
[email protected] Web: www.angyalfirentacar.com
Kilencven év eredményeit ünnepelte az Amerikai Magyar Hírlap kiadója
JANCSÓ GYULA (Julius)
CSER LÁSZLÓ
TOM PEDRINI
A születésnapi torta
Jancsó Kati (Kat Michaels, balra Apukával) szintén születésnapját ünnepelte, csakúgy mint Nyenyestán Gábor (fent) Magyarországról
FÖLDES TAMÁS konferált
HIDEG ISTVÁN
Dr. Kálmán László főkonzul oklevéllel gratulált
A legrégebbi barát otthonról: Erdélyi Péter mérnök, felesége Judit, és kisfia Áron
Jancsó Zsuzsa és Julius magyarországi barátainak látogatóban itt lévő fiával, Nyenyestán Gáborral
Solymár Judit és George a szabadságot ajándékozta Juliusnak
Földes Éva és munkatársunk Földes Tamás
“Törzsvendégek” a Csárdásban
Julius, Zsuzsa, Solymár Judit, Gazda Károly és Mária (ülve)
Ness Moadeb, az adóügyek avatott kezelője magyar felesége, Judy révén lett a Jancsó család barátja. A jobboldali képen Judy szülei, Fischl Sándor és Kathy látható.
JANCSÓ ZSUZSA KÉPRIPORTJA FA R M E R S 21st Century
insurance customers
AUTO * HOME * LIFE Gets You Back Where You Belong
C A L L & S AV E U P T O 18 % O N YO U R H O M E O W N E R S D I R EC T * N O B R O K E R F E E
CALL FOR FREE QUOTE
818
981- 8424
Sokol Insurance Agency * Lic # 772323
Julius örül a tortának, amit Zsuzsa felszeletel (Fotó: Hegedűs A.)
Június 7, 2013
SPORT
HOROSZKÓP Heti horoszkóp jún. 7. - jún. 13.
astronet.hu
Kos (III. 21 - IV. 20.)
Mérleg (IX. 24 - X. 23.)
A barátaival átbeszélik az utóbbi idők eseményeit és kikérik egymás véleményét a továbbiakat illetően. Egy lényeges fordulat következik be az életében. A hét során is ennek a gyökeres változásnak érezheti hatását élete egyes területein. Felemelkedést, előrejutást hoz ez önnek. Több irányból is kap inspirációkat.
A munkahelyén megoldódnak a problémák, melyek aggasztják. Nem lesz könnyű, de talál megoldásokat, melyek előre viszik. Ha sikerülne egy kicsit türelmesebbnek lennie, mindegyiküknek könnyebb lenne a helyzete. A hét során többször is adódik alkalom kikapcsolódásra. Érzelmi beállítottsága kiváló ezen a héten.
Bika (IV. 21 - V. 20.)
Skorpió (X. 24 - XI. 22.)
Ezen a héten lehetséges, hogy sok szaladgálni valója akad a munkája kapcsán a mindennapi teendői mellett. A családja fiatalabb tagjainak több útbaigazításban szükségük lesz önre. Pénzügyekben jó hétnek néz elébe. Sikerül újabb profitra szert tenni együttműködésekből vagy valamilyen szakmai felkérésből.
Ezen a héten nagyon valószínű, hogy egy kiváló ajánlatot kap, ami az ön anyagi helyzetét érintené előnyösen. Az sem kizárt, hogy a munkájában egy olyan esemény, lehetőség kínálkozik fel, amiről álmodni sem mert az utóbbi időben. Egy zsúfolt hetet tudhat magának ezzel a héttel, viszont mindent gondosan meg tud oldani.
Ikrek (V. 21 - VI. 21.)
Nyilas (XI. 23 - XII. 21.)
Ezen a héten nagyon óvakodnia kell olyan ügyektől, melyek a törvényesség határait súrolnák, ugyanis valaki alig várja, hogy ön hibát ejtsen. Az együttműködések ezekben a napokban nagyon előnyös helyzeteket teremtenek önnek. A partnere részéről számíthat féltékenységi jelenetre, ami átmeneti nézeteltérést válthat ki önök között.
Ezen a héten a kezdeményezésihez nem biztos, hogy sikerül megtalálnia a megfelelő szövetségeseket. Ha igen, akkor is felmerülhet valami fennakadás, halasztás az ügyben. Az otthonában besűrűsödnek a tennivalói. Rokonokkal kapcsolatban felmerülhet egy feszült helyzet. Ne reagáljon rá, ha nem muszáj.
Rák (VI. 22 - VII. 22.)
Bak (XII. 22 - I. 20.)
Ez a hét kedvezőnek ígérkezik élete művészi oldalán. Megengedhet magának egy pár dolgot, melyek dekoratívak és illenek az ön stílusához. Ezen a héten valaki rabul ejtheti és számos figyelemre méltó embernek mutathatják be, ezért ügyeljen a megjelenésére. A hét során több esetben is tapasztalhatja, hogy érzelmei vezérlik.
Az eheti bolygóállások egy kicsit nyugtalanná tehetik önt. Ön sem érti, hogy mi az oka, de alig van türelme az emberekhez és szinte bármihez. Ez a hatás a hét első felében érzékelhető hangsúlyosabban. Nagyon fontos, hogy ezekben a napokban semmilyen kockázatos tevékenységbe ne kezdjen.
Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.)
Vízöntő (I. 21 - II. 20.)
Most könnyedén köthet barátságokat. Ha még nem foglalt, valaki komolyan felkelti az érdeklődését. Ez az időszak nem igazán kedvez nagyobb költekezésekre, befektetésekre. Nem ajánlott ilyenkor a meggyőző erejét bevetni a haladása érdekében, még visszatetszést válhat ki az adott helyzetre.
Ezen a héten kénytelen szembenézni anyagi helyzetének komplikáltságával. Új erők törnek fel önben. A napokban felerősödik az elszántsága, erőnléte és határozottsága. Sok váratlan lehetőséget is ígérnek önnek a csillagok ebben az időszakban az élete jobbá tétele és az anyagi helyzetének hirtelen változtatására.
Szűz (VIII. 24 - IX. 23.)
Halak (II. 21 - III. 20.)
Ez a hét az óvatosság hete, ha el szeretné érni mindazt, amit szeretne, és meg akar oldani mindent, amit erre a hétre tervezett. A párkapcsolatában is a fokozott türelem lesz előrevivő az ön részéről. A munkájával és a kollegiális kapcsolataival elégedettséget hoz ez a hét. A párja valamilyen gonddal küzd a napokban. Szüksége van önre, most álljon mellé.
Ezen a héten a csillagok állásai felébreszthetnek önben egy magas fokú elégedetlenséget. Adott helyzetben feszültségek is alakulhatnak ki a környezetével. Szakmai téren sok tennivalója lesz, de sikerül minden kérésnek eleget tenni. Az erőfeszítései nem maradnak észrevétlenek a felettesei előtt sem.
ROBERT CZINNER
Pianist For All Occasions
(323) 962-9708
Will Play at Duna Csarda Upon Request
Június 7, 2013
Figyelmeztetésben részesítette plágiumügye miatt Schmitt Pált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottsága, de a magyar sportdiplomata a NOB tagja marad. A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Magyarország korábbi köztársasági elnöke 1983 óta tagja a NOB-nak, de tavaly, plágiumügye lezárultáig felfüggesztette tagságát a szervezetben. Vízilabda A magyar női vízilabda-válogatott 10-7-re kikapott az Egyesült Államok csapatától a Világliga Pekingben zajló, nyolccsapatos szuperdöntőjében. Merész András szövetségi kapitány együttese az első két fordulóban győzött, és egy újabb siker a csoportelsőséget jelentette volna. Öttusa Mélyről indulva nagyszerű hajrával bronzérmet nyert Marosi Ádám az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban. Az úszás után még csak a 25. volt, a lovaglást követően a 16., innen sikerült bronzérmet szereznie úgy, hogy a győztestől a befutónál öt, az ezüstérmestől pedig csak egy másodperccel volt lemaradva. Marosi az idei Vk-sorozatban minden versenyen dobogóra állt, amelyen elindult. Februárban, Palm Springsben második volt, márciusban, Rio de Janeiróban győzött, majd májusban, Budapesten ezüstérmet szerzett. Labdarúgás A Budapest Honvéd 19 év után ismét dobogós pozícióban - a harmadik helyen - végzett a labdarúgó NB I-ben, mivel az OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a Szombathelyi Haladás vendégeként. A fővárosi csapat szombati pontvesztése egyben azt is jelenti, hogy a bajnok Győr mögött a Videoton végzett a második helyen a bajnokságban. Levélben méltatta az NB I-es szereplés jogát kiharcoló Puskás Akadémia FC teljesítményét Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke. Blatter úgy fogalmazott, a Puskás Akadémia szereplése méltó a névadójához, illetve tisztelgés a magyar futballtörténet legnagyobb alakja és a magyar aranygeneráció kiváló futballistái előtt. Blatter a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének, Csányi Sándornak küldte a felcsúti intézményt méltató levelét, amelynek másolatát a FIFA a Puskás Akadémiához is eljuttatta. Az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított Puskás Akadémia a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjának megnyerésével vívta ki az élvonalba jutást. A Mezőkövesd végzett az első helyen az NB II keleti csoportjában, így a következő szezonban az első osztályban szerepelhet. Véber György együttese a szombati zárófordulóban 4-1-re verte a Ferencváros második csapatát. Csörgőlabda A magyar női csörgőlabdaválogatott bravúros teljesítménynyel szombaton megnyerte a lengyelországi Supraslban rendezett nemzetközi tornát.
ÉLETMÓD
Orbánt kitüntette az Egészségügyi Világszervezet Orbán Viktor miniszterelnök kapta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) díját a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért – jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának vezetője hozzátette: Magyarország több olyan intézkedést hozott az elmúlt két évben, amelyekhez politikai döntéshozói támogatás kellett, a díj ennek a támogatásnak az elismerése. „Az idei évben nagyon gondos mérlegelés következtében, néhány más prominens személyiség mellett Magyarország és Magyarország miniszterelnöke kapta meg ezt a díjat, elismeréseként annak, ami az elmúlt években történt a dohányzás visszaszorítása érdekében” – mondta az irodavezető. A méltatás azt tartalmazza: „az elmúlt évek során Magyarország figyelemre méltó előrehaladást ért el a dohányzás visszaszorításában, különösen a zárt, nyilvános helyeken történő dohányzás tiltásának hatálybalépésével. Ezek az eredmények Magyarországot globálisan a dohányzás ellenőrzése területén élen járó országok közé emelték. Mindez nem válhatott volna lehetővé az ön erőteljes vezetése és legmagasabb szintű politikai támogatása nélkül”. A szervezet reméli, „más tagállamok is hasznosítani fogják Magyarország jó példáját”. mno.hu
Füstölgő magyarok A legelterjedtebb szenvedélybetegség, a dohányzás miatt Magyarországon évente legalább 30 ezren vesztik életüket, de ez a szám egyes években meghaladta a 35 ezret is. Hiába az áremelés, az aktív ellenkampány, a riasztó adatok, mert Magyarország továbbra is a dohányfüsttel leginkább fertőzött ország a világon, jelenleg dobogós. Hiába a nemdohányzók védelméről szóló törvény, amely szerint a kijelölt helyek kivételével tilos dohányozni a közterületnek minősülő gyalogos aluljárókban, zárt légterű közlekedő összekötő terekben, játszótereken, illetve azok öt méteres körzetében, valamint a közösségi közlekedési eszközök megállóiban, várakozó helyeinél és ezek öt méteres körzetén belül sem. A szabályt megszegőknek hiába szabhatnak ki 20 ezertől 50 ezer forintig terjedő egészségvédelmi bírságot, ugyanis a legtöbb imént felsorolt helyen tesznek a dohányosok a többiekre és vidáman pöfékelnek az orruk alá. Szigorúbb ellenőrzést, szigorú büntetést kívánna, óhajtana minden nemdohányzó. Európában pedig hazánk az első a 65 év alatti daganat okozta halálozási listán, főleg az olyan megváltoztatható rizikó faktorok miatt, mint a dohányzás. A füst, amit a dohányosok kibocsátanak, 2500 másik társukat öli meg évente. A passzív dohányzás ugyanis kimutathatóan kétszer károsabb, mint az aktív. Azaz, a dohányos férj nemdohányzó feleségénél kétszer nagyobb az esély a tüdőrákra. hajraegeszseg.hu
Az ölelés javíthat és ronthat is az egészségi állapoton A Bécsi Egyetem kutatói nemrégiben azt vizsgálták, hogy az ölelés hogyan hat fizikailag az emberi szervezetre. Mint kiderült, hatására a szervezet oxitocin hormont termel, ami csökkenti a vérnyomást, a stresszt és a szorongást, sőt, a memóriát is javítja. Az oxitocin az agyalapi mirigyben termelődik, és elsősorban a szociális viselkedésért felelős, erősíti a kötődést két fél - például szülő és gyermeke, illetve házastársak - között. A szeretethormonnak is nevezett anyag a szeretkezés során ugyancsak fontos szerepet játszik, ez felel ugyanis az orgazmus kialakulásáért, valamint a csúcspont utáni boldog, lebegő állapot fenntartásáért. Nőknél szülés, illetve szoptatás közben is termelődik a hormon, amely többek között hozzájárul a kötelék kialakításához a pici és édesanyja között. Sőt, a kutatók arra is rávilágítottak, hogy aki gyakran öleli meg szeretteit, annak a személyisége is úgymond lágyabb lesz, köszönhetően annak, hogy empatikusabbá válik az ölelések által. Ám mindez csak abban az esetben történik így, ha közeli ismerős ölel, állítják az egyetem kutatói, ugyanis ha csak udvariasságból ölel meg valaki, azzal pont az ellenkező hatás jelentkezik. A kutatók úgy nyilatkoztak, hogy ha a felek nem ismerik eléggé egymást, vagy az ölelés nem kölcsönös, akkor annak pozitív hatásai elvesznek. Ebben az esetben az oxitocin nem jelenik meg a véráramban, így a nyugodt állapot helyett szorongás lép fel, állítja Jürgen Sandkühler neurofiziológus. Ha valaki nem tartja tiszteletben a határokat - azaz megsérti a normál viselkedés szabályait -, azzal a másik fél számára stresszhelyzetet teremthet, ez pedig kortizolt, vagyis stresszhormont szabadít fel a szervezetben. Veszélyes lehet az ingyenölelés A Free Hugs, azaz az ingyenölelés-kampány egy ausztrál férfi fejéből pattant ki. Lényege, hogy önkéntesek ingyen ölelés feliratú táblával a nyakukban járják a nagyobb közterületeket, és magukhoz szorítják azt, aki odamegy hozzájuk. Az ötlet a testi kontaktus fontosságára hivatott felhívni a figyelmet, Sandkühler azonban mindenkit óva int attól, hogy elfogadja a szolgáltatást, mert az ártatlan kis móka sokkal nagyobb érzelmi terhet jelenthet a feleknek, mint azt gondolnánk. - Mindenkinek ismerős lehet az az érzés a hétköznapokból, amikor egy ismeretlen minden ok nélkül túl közel jön, megsértve az intim szféránkat. Ezt zavarónak és támadónak is érzékelhetjük - mondta el Sandkühler, ezzel is alátámasztva a kéretlen ölelés hatására vonatkozó elméletét. femina.hu
KONYHA
Magyar tájak, régi ízek Pánd - Pest megye Pánd község Pest megyében, a Nagykátai kistérségben található. A falu első okleveles megemlítése 1275-ből származik. Ekkor a Pándi család mellett még az Aba nembeli Omode fia, István, illetve a Bichkey nemből származó Timót és Benedek a vidék birtokosai. A település névadója egy besenyő származású férfi. Taksony fejedelem ótörök születésű felesége révén betelepülő sógorai közül a Pand nevű családfő kapta a mai Pánd területét és tőle eredeztethető a község neve. Pánd jelentése: Örs. A X-XI. században épült fel Pánd első, 1776-ig álló temploma. A ceglédi prédikátorok által terjesztett reformált hitet követve vált a község lakosságának jelentős része református hitvallásúvá. A település a XVIII. században élte fénykorát. A nagyszámú iparosság felvirágoztatta a falut. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc toborzása alkalmával Pánd lakosai közül többen is katonának álltak. A tápióbicskei csata után a községben sebesülteket ápoltak és elesetteket temettek el. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után Pándon rejtőzködött a Habsburg-terror elől Czetz János, Bem József vezérkari főnöke, honvédtábornok. 1865-ben a községbe költözött Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, és összeházasodott Szilassy György földbirtokossal. Három gyermekük született. 2010. július 10-én rendezték meg az I. Pándi Meggyfesztivált a Pándi meggy tiszteletének és megbecsülésének céljából. Meggykrém leves Hozzávalók: 60 dkg magozott meggy a levével, 3 dl habtejszín, 3 kávéskanál őrölt fahéj, 6 db szegfűszeg, 15 dkg cukor. A meggyhez öntünk egy kis vizet, hozzáadjuk a fahéjat, szegfűszeget, cukrot, és az egészet összefőzzük. Kihűtjük. Néhány szem meggyet, és a szegfűszegeket kivesszük belőle. A többit turmixgépben, kis fokozaton rövid ideig pürésítjük. Ezután hozzáadjuk a tejszínt, és nagyobbra kapcsolva, kb. 30 másodperc alatt átforgatjuk. A kiszedett meggyszemeket beledobjuk. Fagylaltos kelyhekbe, vagy pudingos poharakba tálaljuk, tetejére tehetünk tejszínhabot, őrölt fahéjt, és koronaként egy szem meggyet. Sült oldalas meggyszósszal Hozzávalók: 1 kg kimagozott meggy, 1 vaníliás cukor, 1 teáskanál fahéj, 1 púpos evőkanál liszt, 1 evőkanál cukor, 2 dl tejszín, másfél kg oldalas, fél evőkanál só, 1 teáskanál őrölt feketebors, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl étolaj. A húshoz először pácot készítünk. Sót, borsot, zúzott fokhagymát keverünk az olajba, és ezzel átkenjük a húsokat. Ebben pihentetjük, lehetőség szerint néhány órát. A meggyre öntünk egy bögrényi vizet, majd vaníliás cukorral, fahéjjal ízesítve felforraljuk. Közben habarást készítünk. A lisztet a cukorral, és a tejszínnel simára keverjük. Ráöntjük a felforrt meggyre, összekeverjük, és kihűtjük. Az oldalast tepsibe tesszük, 2 dl vizet öntünk alá, alufóliával lefedjük, és sütőben kb. egy órán át pároljuk. Amikor átpuhult, a fóliát levéve pirosra sütjük. Meggyszósszal, és ízlés szerinti körettel tálaljuk. Leginkább párolt rizs illik hozzá. Pándi meggyes pite Hozzávalók: (2 tepsi pitéhez) 1 kg liszt, 4 tojás, 5 dkg élesztő, 6 dkg vaj, 1 liter tej, 8 dkg cukor, csipetnyi só. A tepsik kikenéséhez zsír, a sütemény tetejére 50 dkg magozott meggy, 2 marék cukor. Egy deci langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A tojások sárgáját cukorral, kevés sóval, és puha vajjal habosra keverjük. Hozzáöntjük a megkelt élesztőt, majd a liszttel és a tejjel apránként kidolgozzuk. A tojások fehérjét habbá verjük, és óvatosan a masszába forgatjuk. Konyharuhával letakarva, langyos helyen háromnegyed óráig kelesztjük. A tepsiket zsírral kikenjük, elosztjuk bennük a megkelt pitetésztát, és még ezekben is hagyjuk 10-15 percig állni. A tetejét meggyszemekkel gazdagon megszórjuk, egy-egy marék cukorral ízesítjük, és kemencében, vagy sütőben pirosra sütjük. wikipedia.hu, mo-ka.hu
Hungarikum lett a karcagi birkapörkölt A Hungarikumok Gyűjteményének részévé vált a karcagi birkapörkölt, amelyet a mai napig egyedülálló, még a nomád korban kialakult módon főznek – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A karcagi birkapörkölt kedveltségét mutatja, hogy a Nagykunságban elképzelhetetlen nélküle keresztelő, lakodalom, névnap vagy bármilyen közösségi összejövetel – tette hozzá. „Ebben az ételben testet ölt a hagyomány és a jelen, miután az önkormányzat és a birkafőzők egyesülete példaadóan gondozza ennek a kiváló éteknek a hírnevét” – fogalmazott a miniszter. Fazekas Sándor közölte azt is, hogy a Hungarikum Bizottság döntése alapján a Magyar Értéktár is gyarapodott a hízott víziszárnyastermékekkel, így például a libamájjal és a kacsamájjal. A libamáj Magyarországot bel- és külföldön egyaránt fémjelzi, hiszen számos országba eljut, és kedvelt csemege – indokolta a döntést a miniszter. MTI
DUNA CSÁRDA
A Magyar Étterem
5820 Melrose Avenue, Los Angeles, CA 90038
(Hollywood szívében, Vine Street lejárat a 101-es Freewayről)
KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK
Borjú Bécsi, Gulyásleves, Rakott Krumpli, Töltött Káposzta, Szilvás Gombóc
NYUGDÍJAT KAPHAT Magyarországon,
ha ott 10 vagy 15 éves munkaviszonya volt. Beleszámít katonaság, munkaszolgálat, deportálás, gettó, kitelepítés, politikai fogság, főiskolai, egyetemi évek, stb. Özvegye is jogosult.
Dr. Kemenes Éva
PEZSGŐS BRUNCH
ÜGYVÉD 1136 Budapest Hollán Ernő u. 13-15. Tel/Fax: (36-1) 351-8718 Telefon: (36-1) 340-4897
naponta friss kenyér és péksütemény nagy választékkal
[email protected]
Vasárnap délben
KALIFORNIAI ÉS MAGYAR BOROK
SAJÁT PÉKSÉGBŐL Házhoz szállítás lehetséges megbeszélés alapján
CATERING MINDEN ALKALOMRA! Rendezvények lebonyolítása
MINDEN VASÁRNAP 12 PM - 3 PM
Sunday Brunch $21 Különleges ételrendelést 2-3 nappal előre felveszünk! Kerti Partyk különleges áron
NYITVA NAPONTA ebédre és vacsorára HÉTFŐN ZÁRVA.
Vacsorához, hétvégére kérjük időben foglalja le asztalát!
(323) 962-6434
***************
Szereti a SZILVÁSGOMBÓCOT? Rendelje meg a Duna Csárdában!
Royal Coach Travel
29 Éve
E-mail cím:
EZERMESTER vállal mindenfajta házon belüli és kívüli javítást, átalakítást, festést, csempézést, vízvezetékszerelést, stb. KOVÁCS ZOLI (818) 831-4494
Bloomingtoni Magyar Klub 992 W. San Bernardino Ave. Rialto, CA 92316 Tel: (909) 873-1081 P.O. Box 990 Bloomington, CA 92316 Elnök: Sándor Lampért (951) 769-6080 -------------------Bál - Ebéddel minden hónap első vasárnapján, 12 órától, zenét Baky Józsi szolgáltatja, énekel: Semegi János -------------------The Southern California American-Hungarian Club, Inc. cordially invites you, your family & friends to their monthly Dinner/Dances -------------------June 16 – Sunday noon Taggyűlés ebéd – Meeting Lunch July 7 – Sunday noon 61-ik Évforduló Bál – 61st Anniversary Dinner / Dance
A U.S. dollár középárfolyama
2013. június 4-én
A magyar utasaink szolgálatában
MAGYAR UTAZÁSI IRODA 2841. Woodflower St, Thousand Oaks, CA 91362
AJÁNLATAINK: MIELŐTT MEGVENNÉK JEGYÜKET AZ INTERNETEN HÍVJÁK IRODÁNKAT 10-BŐL 9 ALKALOMMAL OLCSÓBB AJÁNLATOT TUDUNK ADNI
Hívják ÉRSEKI EMŐKÉT
Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Skype: emoke.erseki Fax: 310-317-7170 E-mail:
[email protected] Keressen minket az Interneten: ESTA link
http://www.hungariantravel.com ELŐFIZETŐI AKCIÓ
a 2. oldalon.
224.68 Az Euro árfolyama:
293.74
Heti naptár 2013. JÚNIUS 9 Vasárnap 10 Hétfő
Félix Margit Gréta 11 Kedd Barnabás 12 Szerda Villő 13 Csütörtök Antal Anett 14 Péntek Vazul FLAG DAY 15 Szombat Jolán Vid
NE VÁRJA MEG
amíg a szomszédja kiolvassa! Fizessen elő Ön is az Amerikai Magyar Hírlapra!
Június 7, 2013
MAGYAR BIBLIAI GYÜLEKEZET
VALLÁS
A vallás meggyógyít? A vallásosság növeli a várható élettartamot, csökkenti a vérnyomást, és erősíti az immunrendszert. A hit és az egészség közötti pozitív összefüggést rengeteg vizsgálat támasztja alá, csak éppen azt nem tudjuk pontosan, hogy ez miért lehet így. Ha néhány jelentős vallási irányzattól eltérően most nem számolunk a közvetlen isteni beavatkozással az emberiség köszvény és izombecsípődés elleni küzdelmében, hogyan tudjuk racionalizálni a hit jótékony szerepét? A kézenfekvő és elsőre frappánsnak tűnő magyarázat szerint egyszerű placebohatásról lenne szó. Tudjuk, hogy a hit milyen fontos lehet a gyógyulásban, még akkor is, amikor csak az orvos fehér köpenyében vagy a felírt gyógyszer hatékonyságában hiszünk. Angliában egy szakértői becslés szerint a felírt gyógyszerek ötöde kizárólag a beléjük vetett bizalom révén fejtik ki jótékony hatásukat. Semmi meglepő nem lenne abban, ha az imádságban kért szentek, nem beszélve magáról a Teremtőről, legalább olyan erős placebóként működnének, mint egy levél értéktelen keményítőport tartalmazó pirula vagy a tudomány álláspontja szerint saját hatás nélküli homeopátiás szerek. A sokat emlegetett placebojelenségre való mutogatással egy gond van, az viszont elég jelentős: arról sem tudjuk igazából, hogy hogyan is működik. Miközben a placeboszerek kapcsán azt szokás hangsúlyozni, hogy hiányzik belőlük valami, amit a nyugati orvoslás egyébként fontosnak tartana (mondjuk a kísérletileg igazolt hatóanyag), háttérbe szorul a kérdés, hogy akkor viszont mi az, ami végül is jelen van és hat. Kevés fogalmunk van arról, hogy a puszta hit (Szűz Mária segítségében, a professzor úrban, valamilyen alternatív terápiában vagy bármi egyébben) hogyan vált ki fizikai tüneteket. Hogy a magukat vallásosnak tartók testileg és lelkileg egészségesebbek az ateistáknál, nagy részben persze tényleg egyszerűen magyarázható: a hívők életvitele sokszor rendezettebb, így ritkábban élnek olyan szerekkel, amelyek hosszú távon nem tesznek túl jót az egészségnek, mint azt például a magyar fiatalok esetében Pikó Bettina ifjúság- és egészségkutató is kimutatta. Különösen így van ez a szigorúbb közösségekben, mint az adventistáknál és a metodistáknál, ahol az alkohol és a dohányzás egyaránt tiltott – emelte ki az Indexnek a Szegedi Tudományegyetem docense. De mégsem csak arról van szó, hogy a templomba járók kevesebb káros szert fogyasztanak, és a valódi cölibátusban élők között ritkábbak a nemi úton terjedő betegségek. Társadalmi háttérváltozók kiszűrésével is, a hívők némileg jobb egészségi állapotáról tanúskodnak a statisztikák. A vallási közösségbe aktívan bekapcsolódók esetében a társas támogatásnak is nagy jelentősége lehet. A személyközi segítségnyújtás, legyen szó tanácsadásról, lelki támaszról, a problémák kibeszélhetőségéről, a biztonságot nyújtó van-kihez-fordulni érzéséről, mindenkit egészségesebbé, betegségekkel szemben ellenállóbbá tehet. Akiknek jobb a kapcsolati hálójuk, azok általában is elégedettebbek az életükkel, nem meglepő, ha ez testi-lelki állapotukra is kihat. Ott, ahol erősebb a vallás közösségi jellege, például Amerikában, ez kulcstényező lehet. Tanya Luhrmann vallásantropológus New York Timesban megjelent cikkében azonban valami másra hívja fel a figyelmet. Az amerikai neoprotestáns közösségekben kutató Luhrmann a vallás egészségmegőrző erejét nagyrészt arra vezeti vissza, hogy a hívő hisz abban, Isten jelen van az életében, hallja őt, és időnként még válaszol is neki. Mint írja, nem egyszerűen a szertartásokon való részvétel, de még csak nem is önmagában a hit, a vallási dogmák elfogadása erősíti meg a vallásos embert, hanem az a megélt spiritualitás, amiben az isteni jelenlét megtapasztalása, az istenivel való kommunikációra törekvés lesz a meghatározó. Hogy ez a fajta spiritualitás milyen szerepet tölt be a vallási életben, csoportonként és hagyományonként eltér. Az európai kereszténységben ez kevésbé hangsúlyos, mint a Luhrmann által is vizsgált karizmatikus és pünkösdista közösségekben. De talán nem véletlen, hogy éppen az utóbbiak terjednek leginkább világszerte, olyannyira, hogy nem is olyan soká a kereszténység legnagyobb létszámú irányzatai lehetnek. Ma sok helyen nagyobb az intenzívebb vallási élményre való igény, mint a hagyományos szertartásokra. Nem egyszerűen az istenhit számít tehát, inkább az, hogy a hívők milyen tulajdonságokkal ruházzák fel Istent és milyen kapcsolatot igyekeznek kialakítani vele. Az America’s Four Gods című könyv szerint manapság négy istenkép él egymás mellett, legalábbis az Egyesült Államokban: a parancsoló, a jóságos, a büntető és a távoli Isten elképzelései egyaránt jelen vannak, átvágva akár a felekezeti határokat is. A Baylor egyetem kutatói szerint az aktívan jelenlévő, segítő, barátságosabbnak elképzelt Istenben hívők kevésbé szoronganak, míg a haragvó Istent vallók között az átlagnál gyakoribbak a paranoid tünetek. A valláskutató Luhrmann szavaival: „Egy nagyon távoli vagy nem szerető Isten esetében, minél többet imádkozik valaki, annál nagyobb valószínűsége van valamilyen pszichiátriai rendellenesség kialakulásának, egy közeli Istennél viszont a több ima kevesebb betegséget jelent”, legalábbis a statisztikák szerint. index.hu
LAW OFFICES OF ADRIEN MEDVEI www.medveilaw.com * (213) 984-4013 * Zöldkártya * Vízumok * DUI / Ittas vezetés * Bérkövetelés * Munkaügyi kártérítés * Csődeljárás
* Rokkantság / Disability * SSI * Gyermektartás * Válóper * Személyi Sérülés * És más ügyvédi szolgáltatások…
BEVÁNDORLÁS - BŰNÜGYI VÉDELEM - LESZÁZALÉKOLÁS MUNKAJOG - VÁLÁS - BALESETEK TÖBB, MINT 15 ÉVE SIKERESEN KÉPVISELJÜK MAGYAR ÜGYFELEINKET! Hitelkártyát elfogadunk - Ártörlesztési terveink vannak
3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010
A-1 ABLE 2 CARE CAREGIVERS, COMPANIONS, NANNIES, BABYSITTERS, CNAs, HOUSEKEEPERS, CLEANERS, HOUSE/PET SITTERS Önnek/szeretteinek otthonában, kórházban, idősek otthonában MEGFIZETHETŐ, megbízható, szakmailag felkészült, lojális SEGÍTSÉG – SAJÁT ANYANYELVÉN is. Live-in/ live-out formában, határozott vagy határozatlan időtartamra, akár hétvégeken, ünnepnapokon, stb…
VÁLASSZON MINKET!
Telefon: 310-926-7343 Email:
[email protected]
Június 7, 2013
Szakadás készül az amerikai cserkész mozgalomban Tömeges kilépésre készülnek a Déli Baptista Konvenció által támogatott egységek az amerikai fiúcserkész mozgalomból (Boy Scouts of America, BSA), amiért az nemrégiben úgy döntött, hogy nyíltan homoszexuális tagokat is befogad majd - közölte a CNN. A 103 éves BSA 1400 tagú országos tanácsának több mint 60 százaléka szavazott úgy május 24-én, hogy a nyíltan meleg fiúkat is felvegyék a cserkészek közé. A vezetők homoszexualitása ugyanakkor továbbra is kizárt. A változás január 1-jétől érvényes. A Déli Baptista Konvenció, az Egyesült Államok legnagyobb protestáns felekezete hamarosan fel fogja szólítani 45 ezer gyülekezetét és 16 millió tagját, hogy szakítsák meg kapcsolataikat a BSA-val. A döntést várhatóan az egyház június 11-én és 12-én magtartandó houstoni országos tanácskozásán fogják elfogadni. Baptista vezetők szerint a homoszexualitás bűn, ezért a szakítást nem gyűlöletből, hanem erkölcsi kötelességből fogják kezdeményezni. MTI
Posta cím: P.O. Box 329 Santa Monica, CA 90401 Összejövetel helye: 2915 Washington Ave., Santa Monica Istentisztelet magyar nyelven minden vasárnap délelőtt 11:00-kor Lelkipásztor: HUNTER VADÁSZ JÁNOS Telefon: (310) 260-1311 Gondnok: OLÁH IMRÉNÉ Telefon: (310) 828-5309
SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM
saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig.
Köszönetnyilvánító istentisztelettel zárul a “pledge drive” Július 9-én, ünnepi istentisztelettel zárja az „Áldd meg a gyülekezetet” adománygyűjtő akciót a hawthorni Első Magyar Református Egyház. A közösség egy hónapja hirdette meg a támogatói gyűjtést, amelyre közelről és távolról is érkeztek adományok. Az egyház minden érdeklődőt szeretettel vár az ünnepi, köszönetnyilvánító alkalomra, az istentisztelet után pedig közös ebéd várja a résztvevőket. A közösség hálásan köszöni mindazoknak a segítségét, akik az elmúlt hetekben eljutatták adományaikat, illetve az elkövetkező időben, akár interneten, az egyház honlapján (elsoegyhazla.org) keresztül továbbra is anyagilag támogatják a templom és a már majdnem 90 éve fennálló gyülekezet fennmaradását. A befolyt összeget teljes mértékben a gyülekezeti épület régen esedékes javítási munkáira fordítják. Tóth Viktor lelkipásztor
Gyermeket nem magunknak szülünk Arra mindenki viszonylag hamar rájön, hogy hiába a sok szakirodalom, könyvből nem lehet gyereket nevelni. Minél több előfeltevéssel indulunk, annál nagyobb csalódások érnek. A gyermek születésével alapvetően változik meg a nők és férfiak élete, válnak szülővé annak minden örömével, gondjával együtt. Szinte elképzelhetetlen, micsoda felelősséggel is jár egy gyermek felnevelése, de túlzásokba sem kell esnünk. Nem kell tökéletes szülővé válnunk! Arra mindenki viszonylag hamar rájön, hogy hiába a sok szakirodalom, könyvből nem lehet gyereket nevelni. Minél több előfeltevéssel indulunk, annál nagyobb csalódások érnek bennünket a mindennapokban. A gyermeknevelés tulajdonképpen problémák sorozatos megoldásából áll, alig jutottunk túl az egyiken, máris ott a következő. Nem biztos, hogy azonnal megoldást kell találnunk, előbb csak figyeljünk, keressük a lehetséges megoldásokat. Sokszor elég a türelem, sok probléma idővel magától is megoldódik. A mi felelősségünk, hogy kezdettől figyeljük miben tehetséges, miben leli örömét gyermekünk. Tegyük lehetővé, hogy minél több dologban kipróbálhassa magát! Lehet, hogy havonta más-más dolog érdekli, emiatt ne aggódjunk, így tanulja sajátmagát, keresi helyét a világban. Nem nekünk kell a helyét megtalálni, csak a lehetőségeket megteremteni. Ne erőltessük a focit, mert apa mindig is nagy focista akart lenni, de legalább fiát annak szeretné látni. A balett sem okoz minden lánynak örömet. Lehet, hogy gyermekünk sohasem lesz számítógépzseni, de esetleg szívesen foglalkozik állatokkal, emberekkel. Gyermekünk valóban csak vendég nálunk! Jó esetben hosszú éveken át a segítségünkre, támogatásunkra szorul, de végül (ez lenne a cél!) a saját lábára áll, önálló életet kezd élni. Gyermeket nem magunknak szülünk, nem azért jön a világra, hogy a mi hibáinkat helyrehozza, a mi meg nem valósított álmainkat beváltsa, hogy támaszt nyújtson életünk során. Van abban igazság, hogy gyermekünk nem nekünk tartozik hálával a felneveléséért, hanem a saját gyermekeinek, a mi unokáinknak. Természetesen ez nem zárja ki a meghitt, bensőséges, jó kapcsolatot felnőttkorban sem. A kényszerből vállalt feladatok egy életre megkeseríthetik gyermekeinket. A sorozatos sikertelenségek pedig az önbizalmát ássák alá. Ráadásul nincs módja megtapasztalni, hogy ő miben jó, sikeres. Hasonló okokból ne döntsük el helyette, hogy miben lesz sikertelen, a kudarcok is hozzátartoznak a fejlődéshez, építik a személyiséget, fejlesztik az önismeretet. Csak álljunk mellette, ha kudarc éri. Gyermekünk elsősorban utánzással tanul. Megfigyeli a mimikánkat, gesztusainkat, hanglejtésünket, szófordulatainkat, figyeli, hogyan reagálunk különböző helyzetekben, majd ezeket az elemeket beépíti saját repertoárjába. Így fordulhat elő, hogy hiába mondjuk el mindennap, rakjon rendet, ha mi magunk is folyamatosan rendetlenek vagyunk. Hiába hangsúlyozzuk a reggeli fontosságát, ha mi is csak futtában harapunk valamit. Bizony ijesztő lehet saját hibáinkkal szembesülni gyermekünknél. Ezért fontos saját életvitelünket, elvárásainkat már a gyermek születése előtt átgondolnunk. Persze az évek múlásával már nem csak szüleitől, de környezetétől (óvoda, bölcsőde, barátok) is vesz át mintákat, de mi alapozunk. Nem kell, sőt nem is szabad tökéletes szülőnek lenni. A tökéletes szülő árnyékában nehéz felnőttnek, kezdő szülőnek lenni. Mi is emberek vagyunk, ezt a gyerekeinknek is látniuk kell! Abból is sokat tanulnak, ha hibázni látnak bennünket. Figyelik a helyzetmegoldásunkat, látják, mit tegyenek, ha ők vétenek. Ismerjük be nyugodtan, ha valamit nem jól csináltunk, kérjünk bocsánatot, gyermekünk ezt értékelni fogja. Fordított esetben ő is hamarabb nyúl az őszinte beismerés, bocsánatkérés eszközéhez. webbeteg.hu
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET
2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA 91803 (626) 289-7746 Vasárnapi program Vasárnapi iskola (10:00-10:45) Istentisztelet (11:00) Szeretet-vendégség (12:30) Kórus próba (13:30) Szombatonként este 7-től Youth Meeting Lelkipásztor: NOVÁK JÓZSEF (626) 484-3908
http://zsoltaros.benlicio.us Dr. Szabó István, rákospalotai presbiter 1Kor 2,6-16 alapján hirdette Isten igéjét a múlt vasárnap („Ismerd meg, amit Istentől kaptál!”). „Trianon” 93. évfordulójára emlékezve népünkért imádkoztunk. Gratulálunk a fennállásának 21. évfordulóját ünneplő Bais Naftoli izraelita közösségnek! Boldog Születésnapot és jó egészséget kívánunk Jancsó Gyula lapkiadónak! Imádkozzunk! Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám." Akkor így válaszolnak neki az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?" A király így felel majd nekik: „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg." (Mt 25,34-40) Bibliám margójára írtam valamikor az idézett igeszakasz mellé: "Ján 13!" Nem emlékszem, hogy az utolsó vacsora történetétől hogyan jutottam ide, Jézus tanításához az utolsó ítéletről, de meggyőződésem, hogy együtt kell látnunk ezt a kettőt, hogy jól értsük, mit is jelent valójában az “Atya áldottai” közé tartozni. Az áldott élet körvonalait a Hegyi Beszédben vázolta fel Jézus. “A nyolc boldogmondás nem különálló gyöngyszem, hanem a növekvő élet jézusi, isteni menetrendje, a 0 pontról a teljes kiteljesedésig, mely az örök életbe visz” – írta Gyökössy Endre. A “boldogság grádicsos énekéről” gondolkozva, a békességre igyekvés fokánál pedig ezt olvasom Karácsony Sándortól: "Békességre törekedni nem lehet frakkban, lakkban és többszörösen összetett mondatokban." Vagyis, az áldott élet képzetét a szolgáló Jézus földi életében töltötte meg tartalommal. A példáját követni sem tudnánk, ha előbb nem szolgál nekünk, mint a tanítványoknak is az utolsó vacsoránál. Az Atya áldottai azok, akik Jézustól nyernek erőt a szolgáló élethez. Az áldottak Jézusra szorultak mind. Urukhoz hű emberbarátok az Atya áldottai. Az a hit, amit Isten kegyelme táplál, nem a vallásosságot élteti. Az Úr tanításában éppen az a megdöbbentő, hogy az ítéletkor bal keze felöl állók Jézusért megtették volna mindazt, amit a legkisebbek felé elmulasztottak. A haszontalan hitű “hívő” mérlegel, számítgat és pózol, ahelyett, hogy a “jézusi menetrendhez” alkalmazkodva növekedne a szolgáló életben. Pál apostol is ír erről a már korán jelentkező problémáról a korai keresztyénség életén figyelmeztet, nehogy a kegyesség látszatával próbáljuk pótolni az élő hit erejének hiányát. Az Atya áldottai, a “Krisztusban boldogok,” készséggel szolgálják embertársaikat. Mire képesít az Atya áldása? Eget-földet rázó, nagy csodákra? Nem. A másikkal való törődés apró tetteiben nyilvánul meg az Istennek kedves hit. Az ítéletkor elmarasztaltakról feltételezhetjük, hogy a „nagyobb" kihívásokra, a „komolyabb" feladatokra méltóbbaknak tartva magukat, talán még áldozatot is hoztak volna, de… "Jöjjetek, Atyám áldottai…". Jézus az ítéletben is hívja azokat, akik az elhívatásukhoz hűen élnek. Hívását meghallva menekültünk hozzá először is – a bűnbocsánatért. Hívását követve vagyunk a tanítványai. Elhívatást nyertünk az új életben, aminek hasznos végzésére kegyelmi ajándékaival képesít bennünket. Hív az Igében, a Szentlélek által, hogy élő hitkapcsolatban legyünk Vele, aki az ítéletben is vár ránk, hogy “a világ kezdete óta számunkra készülő országba” fogadjon. Áldottak, akik az Úr Jézusra figyelve élnek. Hallják a Megváltó hangját. Megértették szándékait - keresik és készséggel szolgálják akkor is, amikor a "legkisebbek" szükségeiben, mások testi és lelki fájdalmában van jelen. -- Könyörögjünk, hogy az Atya áldottaiként éljünk, és imádkozzunk a börtönmisszióban szolgáló testvéreinkért! jún. 5, szerda – Bibliaóra (18:30) jún. 6, csütörtök – Simeon kör (10:00) jún. 8, szombat – Youth Meeting (18:00) jún. 9, vasárnap – Agapé vasárnapi iskola (felnőtteknek) - 10:00 - Istentisztelet (11:15) Igét hirdet: Novák József - Gyermek vasárnapi iskola – Szeretetvendégség - Kórus próba jún. 16 – Apák napja
ONTARIOI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1053 East Sixth Street Ontario, CA 91764 Tel: (909) 981-9601 Fax: (909) 946-3713 Lelkipásztor:
Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 527-4191
Missziói lelkész: NT. DR. LÁNYI GÁBOR E-mail:
[email protected] [email protected] [email protected]
Főgondnok: PÉTER ILONA
(949) 587-9789
Istentisztelet Minden vasárnap d.e. 11-kor
Rendezvények, ebédek, zenés programok a hónap végén. Az Egyház NégyessyLakótelepén apartmentek bérelhetők olcsó áron Június vasárnapjain „Ti azért így imádkozzatok…” címmel igehirdetés-sorozatot tartunk gyülekezetünkben a Miatyánkról. A jövő heti igehirdetés témája: Isten országa a földön. Álom vagy valóság? a Miatyánk “Jöjjön el a Te országod…” sora alapján (Példatörténet: Zákeus története (Lukács evangéliuma 19,1-10), igehirdető: Nt. Dr. Lányi Gábor Az elmúlt vasárnap a Miatyánk első kérése, “Szenteltessék meg a Te neved…” volt az igehirdetés alapigéje, ezzel kapcsolatosan adunk most közre néhány gondolatot: Ézsaiás prófétai elhívásának jelenete, ez a majd háromezer éves és általunk sajnos már nem is igazán értett jelképekkel, szimbólumokkal teli kép lényeges dolgot mond el nekünk Istenhez fűződő kapcsolatunkról. Mégpedig azt, hogy Istennek a szentsége az, ami minket, embereket Tőle leginkább megkülönböztet. Mi csak annyira lehetünk szentek, amennyire Őhozzá közel kerülünk, mi csak annyira lehetünk szentek, amennyire az Ő szentségéből részesülünk. Isten viszont önmagában szent. Különbözik mindattól, amit Ő, mint Teremtő megalkotott. Ő egészen más, ezért szent. Ezt a mennyben tudják, ezért is zengi örökkön örökké az angyal és szeráfsereg: „Szent, szent, szent a Seregeknek Ura!” Nekünk pedig Isten földi gyermekeinek nagy kiváltságunk és feladatunk az, hogy ezt a földön is hirdessük. Hogy minél több ember láthassa meg, hogy az az Úr, akit mi követünk Szent. Hogy minél többen ismerhessék meg Őt így; minél többen kövessék Őt, engedelmeskedjenek neki. És ezáltal Szent lehessen az Ő neve a földön is: „Szenteltessék meg a Te neved, amint a mennyben úgy a földön is.” Ezt kérjük, amikor a Miatyánk ezen sorait imádkozzuk. Hogy Isten mutassa meg nagyságát, hatalmas voltát, egyediségét, szentségét ezen a földön. Illetve, hogy mi, akik az Ő kegyelméből, az Ő szentségéből szenteknek hivattatunk, valóban úgy is éljünk, viselkedjünk. Ne csak mondjuk, hogy szentek vagyunk, hanem legyünk is szentek. Ahhoz, hogy a mindenható Isten szentsége ne megrettentsen, ne elkülönítsen Tőle, ne arra hívja fel a figyelmünket mennyire különbözünk Tőle, hogy milyen kevesek is vagyunk. Ahhoz, hogy Isten szentsége ne a hiányosságainkat, semmi voltunkat jutassa eszünkbe; ahhoz, hogy ez a szentség minket is megszenteljen, hogy bennünk életet adó, tisztító, megszentelő erővé váljék Jézus Krisztusra van szükségünk. Ő az akiben az egészen más Isten hozzánk teljesen hasonlóvá, emberré lett. Ő az, aki példát adott nekünk arra, hogy mit jelent igazán Szentnek lenni. Mit jelent igazán Istent és felebarátainkat szeretni. A benne való hit által neveztetünk mi is szenteknek és az Ő követése, tanítványsága, által élhetünk, viselkedhetünk egyre szentebben, juthatunk előre a megszentelődés útján és szentelhetjük meg Isten nevét, amint a mennyben úgy a földön is. Jézus Krisztus az a fordulópont, amely által az Atya minket megfélemlítő, minket Tőle megkülönböztető szentsége, a mi szentségünk is lehet. Ámen (Ézsaiás próféta könyve 6. rész) Betegeink: Bálint Edit, Bálint István, Nesity Ágnes, Bodrogi Gyula, Püsök József, Cserhalmi István, Hódossy Benő és Nelly, Imádkozzunk gyógyulásukért! Augusztus 25. Szent István napi ünnepség, ebéd, zenés műsor Szeptember 29. Hagyományos Hegyaljai Szüret, ebéd, zenés műsor Okóber 27. Megemlékezés az 1956-os Szabadságharcról, ebéd, műsor, zene November 23. Harangszó Benefit Bál, jótékonysági est, vacsora, zenés műsor December 15. Ontarioi Magyar Karácsony, gyermekek karácsonyi műsora, December 31. Ontarioi Szilveszter, vacsora, zenés műsor
SAN DIEGOI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
HUNGARIAN REFORMED CHURCH OF SAN DIEGO
3900 Cleveland Ave. SAN DIEGO, CA 92103 (Levelezés az Ontarioi Független Magyar Református Egyház címén) Lelkipásztor: Ft. SZABÓ SÁNDOR, Püspök (909) 981-9601 Főgondnok: HEGYI ISTVÁN (619) 267-9372 Istentisztelet havonta egy alkalommal.
Legközelebbi istentisztelet július 14-én vasárnap d.u. 3:30-kor.
SAN FERNANDO VÖLGYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ GR ACE H U NGA R I A N R EFOR M ED CH U RCH Templom és levélcím: 18858 Erwin St., Tarzana, CA 91335 Tel./Fax: (818) 344-1885 Vasárnapi istentisztelet d.e. 11 órakor
Lelkipásztor: JAKABFFY ZSOLT ATTILA
[email protected] Főgondnok: GÁSPÁR DÁNIEL
Egyházi honlap:
www.sfvmre.org Istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak: Minden vasárnap délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet. Istentiszteletek előtt 10 órától dicsőítés a templomban. Minden hónap utolsó vasárnapján délelőtt 11 órakor kétnyelvű istentisztelet. Istentiszteletek után többnyire mindig van ebéd. Vasárnaponként reggel 9 órától Magyar Iskola. Érdeklődni, jelentkezni az egyház telefonszámán vagy honlapunkon lehet. Imacsoportunk a vasárnapi istentiszteletek után szeretettel várja a templomban mindazokat, akiknek imakérésük van. Imakéréseket telefonon és e-mailen is fogadunk. Heti híreink Vasárnapi istentiszteletünk alkalmával Márk evangéliuma 16 fejezte 19-20 versei alapján hallottunk igehirdetést. A tanítványok szolgálatát az tette hatékonnyá ás eredményessé, hogy az Úr velük munkálkodott. Nyilvánvalóan nem testben, hiszen ekkor már a mennyben volt, hanem a Lélek által. A korábban megrettent tanítványok engedelmesen hirdették az Igét, s egyúttal szemlélői lettek annak, amint az Ige meggyőz embereket és láthatták a Lélek erejét, amit megváltoztat életeket. Ők csak prédikáltak, az Úr cselekedett (Babits: Jónás könyve). Trianonra emlékezve, de jó azt tudnunk, hogy az Úr cselekszik. S ha a nép prédikál (életével, tettével, szavaival, erkölcsösségével – Istent magasztalja) akkor az Úr mindent helyre tesz. Megemlékeztünk Trianon 93. évfordulójáról. A műsorban közreműködött Kékessy Gertrúd, Tóth Tibor és Nt. Jakabffy Zsolt. Június 1-én, szombaton tartottuk gyülekezeti piknikünket Simi Valleyben. Hálásan köszönjük Hársony Ildikónak a helyfoglalást. Június 4-én, kedden reggel 7:32 perckor, ami Európában 16:32 perc – a trianoni gyászos békekötés időpontjában harangozással, igeolvasással és imával emlékeztünk meg hazánk feldarabolásáról, és Isten minden helyzetben megtartó örök kegyelméről. Isten, áldd meg a magyart! Július 29 - augusztus 4 között nyári tábor. Jelentkezni már lehet. Részvételi díj gyermekenként: $160. Szeptember 14-én Szüreti Benefit Bál. Zenél: Baky József. Október 19-én ünnepi megemlékezés és utána: István a Király. Ünnepi, jubileumi előadás eredeti szereplők részvételével. Azt est fővédnöke Dr. Kálmán László főkonzul és felesége, Bárány Csilla. Szervezés alatt! November 3-án ökumenikus, reformációi istentisztelet és úrvacsoraosztás, a város magyar gyülekezeteinek részvételével, délután 3 órakor. Aznap délelőtt nincs istentisztelet. November 16-án zenés est. Szervezés alatt. December 8-án Mikulás. December 22-én, délután 4 órakor Gyertyafényes Istentisztelet és karácsonyi műsor. Kérjük az időpontokat figyelembe venni. Köszönjük! A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honlapunkat vagy hívják fel az egyházi irodát. Az Úr legyen és maradjon gyülekezeteink és családjaink őriző pásztora! A rendezvények és programok időpontváltozásának jogát egyházunk fenntartja. Ezért kérjük, hogy egyeztetés végett időnként látogassák meg honlapunkat vagy hívják fel az egyházi irodát.
ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ
Templom és levélcím: 12717 York Ave. Hawthorne, CA 90250 (York és El Segundo Bl. Sarok)
(310) 355-1475 Lelkipásztor:
TÓT H V I KTOR (310) 533-9788
[email protected] Főgondnok: GARAI TÜNDE Kórusvezető: Csaba Marcsi ISTENTISZTELET: VASÁRNAP de. 11 órakor www.elsoegyhazla.org Egyházunkhoz a 405-ös fwy-ről az El Segundo Blvd. lejáratnál forduljon kelet felé az El Segundo Blvd.-on. Elhagyván a Hawthorne Blvd-ot, a 6. sarok balra a York Avenue (Prairie Ave. előtt). Majdnem az El Segundo és York saroknál találhatják sárga templom épületünket. Az Istentisztelet minden vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik előbb angol, aztán magyar nyelven, külön textusok alapján, különböző Igehirdetésekkel. (Jakab 3:15) „Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jön, hanem földi, testi és ördögi.” Folytatjuk azt a témát, amit április 28-án felfüggesztettünk. Azt vizsgáljuk az Isten Igéje alapján, hogy milyen a világ valódi szerkezete. Milyen alkotó elemei vannak a létezésnek. Főleg a 17. század óta előtérbe kerültek az olyan világnézeti rendszerek, amelyek az életet és ezzel együtt a létezés minden formáját anyagi okokra akarják visszavezetni. A materialista világnézet szerint minden egyes történés, amelynek a tanúi vagyunk, visszavezethető valamilyen anyagi okra, és az adott „anyagi ok” teljes körű magyarázatot ad a történés „miértjére,” „hogyanjára,” és „mikéntjére.” Ezzel szemben áll a bibliai világnézet (amelyet „idealistának” is szokás nevezni, de csak azért, hogy ilyen módon is meg legyen különböztetve a „materialista” világnézettől). Ez a világnézet a világban zajló történéseket a látható világon túli (a „természetfeletti” illetve „supernatural” kifejezések innen származnak) történésekre vezeti vissza. Jakab apostol levelének a fent idézett sorai egy ilyen dinamikus világnézetet tárnak elénk. Azt látjuk belőle, hogy az ember egy nagy drámának a része, amelyben különböző erők próbálják befolyásolni. Az ember vagy passzív áldozata ezeknek az erőknek, vagy tudatosan kapcsolódik a természetfeletti világ valamelyik szegmenséhez. A történelem folyamán minden egyes emberi kultúrának része volt ez a fajta tudatosság. Így jöttek létre a különböző vallások és hit-rendszerek. A mai „modern” nyugati társadalom válságának az egyik legfontosabb oka az, hogy a materialista világnézet alkalmatlan arra, hogy az élet minden szegmensére kielégítő magyarázattal szolgáljon. Magyarul, az élet több mint atomok véletlenszerű szerveződése. Mára már bebizonyosodott, hogy a létezés sokkal komplexebb annál, mint ahogy azt a Felvilágosodás tudósai gondolták. A 21. század egyik legnagyobb kihívása, hogy újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek az idealista világnézetet jellemzik. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kell forgatnunk a történelem kerekét (ez egyébként is lehetetlen), hanem azt, hogy újra nyitottakká kell válnunk a természetfölöttire. Közelgő események: Június 9-én ünnepi istentisztelet keretében zárjuk a „Áldd a gyülekezetet” programunkat. Június 16-án apák napi istentisztelet. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Az idei Őszi Bazárunk október 13-án, vasárnap kerül megrendezésre. Minden vasárnap Vasárnapi Iskola, az istentisztelettel párhuzamos időben. A Bibliaismeret mellett a magyar nyelv és kultúra (hímzés) oktatása is része a tananyagnak. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
HOLLYWOODI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 751 Crenshaw Blvd. Los Angeles, CA 90005 Vasárnapi istentisztelet de. 11 órakor Lelkipásztor:
Nt. NAGY BÁ LI N T Home: (323) 937-6891 Tel. Off: (323) 930-0807 FAX: (323) 930-0934 Orgonista: NAGY ERIKA Főgondnok: OKOS KÁROLY Tel: (805) 581-1754
Istennek Igéjét az Apostolok Cselekedetei 12:5. vs. alapján hirdettük. Az Ige leírása alapján Péter csodálatosan megszabadul a börtönből. Az angyal felébreszti Pétert – lehullanak a bilincsek, kinyilnak a rácsok, szabadon mehet az övéihez, az ő érte imádkozó gyülekezethez. -Mennyire jó lenne ez a csodálatos angyal a magyar népnek is -. Legyen az egyházaknak békességük, járjanak az emberek az Úr útján így, számban is gyarapodik Krisztus népe. Az ige üzenete, hogy Istent nem lehet megtéveszteni. Hirdessük bátran keresztyénségünk értékeit, hitvallását. Isten igéjének terjedését, útját akadályozni lehet, de megállítani nem, ezen a földön. Nemcsak az Ő követői lehetünk, hanem az Ő követei is ebben a világban, de úgy, hogy övé a dicséret, a dicsőség, a tisztesség és hálaadás. Imádkozzunk betegeinkért, a gyászolókért, az egyedül lévőkért, távol élő szeretteinkért, családtagokért, magyar népünkért. Imádságunkban kérünk erőt Dolinszky Terikének, Tokay Margónak, Lassan Erzsikének, Nt Tóth Péter loraini és Nt. Angyalossy Zsolt nyírbogdányi lelkipásztornak. Nt. Katona Jenő nyugalmazott lelkipásztortól búcsúzik a család, ismerősök, a Nyugati Egyházmegye és lelkipásztoraik június 9-én a San Francisco-i gyülekezet templomában. A végtisztességen lelkipásztorunk is búcsúzik az elhunyt szolgatárstól. Trianoni „békeszerződés” 93. évfordulójára emlékezve Patkós Ilona verset mondott, Patócs Pál presbiterünk előadásában átfogó történelmi képet adott az előzményekről, majd következményeiről. Június 9-én a vasárnap Nt. Dr. Szabó Ildikó hirdeti gyülekezetünkben az igét. Ivots Ilona magyar testvérünk egy éve hunyt el. Gyászolják leánya, unokája, Szijjártó Judit. Nyugodjék békében az örök feltámadásig. Köszönjük Szíjjártó Juditnak a süteményadományt. Az istentisztelet után ebéddel tudtunk szolgálni. Köszönjük az elkészítését Patócs Teréziának és Pálnak és Fóris Krisztinának. Az ebédlőben köszöntöttük a születésnaposokat: Lassan Erzsébetet, Török Editet, Godor Györgyöt, Fóris Krisztinát és Ferencz Irént. Június 22-30. A Kalifornia körzet cserkészei tartják nyári nagytáborukat – Varga Péter emléktábor - a Sierra Nevada-i hegyekben (Budger Flat). Lelkipásztorunk mint cserkésztiszt is részt vesz a táborban. Adományok Isten dicsőségére: N.N. $50, Szíjjártó Judit $30, Varga Árpád $30, Varga Gizella $50, Dr. Mester Zoltán és Katalin $100.
Június 7, 2013
Európa legnagyobb mobil óriáskereke áll az Erzsébet téren
A híres londoni és bécsi mintára múlt héten felépült Budapest óriáskereke, amely valójában Európa lenagyobb ilyen típusú mobil szerkezete. A 65 méter magas, 336 személyes kereket az Erzsébet téren vasárnap délután el is indították, de hivatalosan csak június 7-től, a Belvárosi Fesztivál megnyitásától üzemel. A kabinokból állítólag az egész belvárosra rá lehet látni, a kilátást legfeljebb a Bazilika kupolája zavarja majd, mivel ez az egyetlen magasabb épület a környéken. Aki 20 évesnél fiatalabb, és kerületi lakos, az mehet egy ingyen kört, egyébként a felnőtt jegy 2400, a 140 centinél alacsonyabb gyerekeké pedig 1500 forint. A kerék július 21-ig lesz a téren. index.hu
A Facebook-alapító magyar pulitenyészetet látogatott
Egy magyar pulitenyésztőt látogatott meg a Facebook-alapító és felesége. Zuckerberg a kisújszállási Ludas Matyi Pulitenyészetet látogatta meg. A tenyészet tulajdonosa szerint Zuckerberg nemcsak úgy beugrott, a látogatást hosszasan egyeztették. Antal Ferenc szerint a Zuckerberg pár beleszeretett a magyar terelőkutyákba, most a komondorok után érdeklődnek. “Mark és Priscilla rendkívül kedves emberek és szívmelengető érzés, hogy a mi szeretett nemzeti fajtáink hírét öregbítik a világ számos táján” – írta a tenyésztő. Zuckerberg kétéves pulija, Beast amúgy nem magyar, hanem amerikai tenyésztőtől származik. 444.hu
„Erősítse egészségét, növelje szépségét és boldogságát” Mindezt elérheti rendelőnkben:
SUSAN PEKAROVICS, M.D.
Belgyógyász szakorvos, endocrinológus, Fibromyalgia specialista Klinikánkon megtalálható: 1. Széleskörű belgyógyászati ellátás 2. A legkorszerűbb diagnosztikai eszközök 3. Általános endocrinológiai problémák és fibromyalgia kezelése 4. A szervezet öregedési folyamatának és növekedési hormon zavarok szabályozása 5. A legkorszerűbb és legbiztonságosabb kozmetikai lézer kezelés 6. Komplex és eredményes fogyókúra program Rendelőnk címe:
6360 Wilshire Blvd. #202, L.A., CA 90048 TEL: 323-951-4916 Június 7, 2013
Sonoma City Receives Huge Welcome in Tokaj Members of the SonomaTokaj Sister City Committee, including Co-Chairs Sylvia Toth and Cecily Wallis, Treasurer Tom Blackwood, Sonoma Mayor Pro-Tem Tom Rouse and his wife Michele, and Public Relations Director George Webber visited Budapest and Tokaj, Hungary from May 21 to May 26. They were hosted by members of the Tokaj-Sonoma Association, under the able direction of Chairman Humayer Balazs. Included in the program was a tour and lunch in the Hungarian Parliament, provided by Demeter Ervin - Parliament from Tokaj: Demeter Ervin. En route to Tokaj we stopped at Szőke Mátyás - Pincészet for a wonderfully welcoming tour of this top-level winery in the close-by Matra wine region. Host families provided our lodging upon arrival in Tokaj; this proved to be a wonderful way to build close personal relationships between our two Sister Cities. Many wine tastings, wonderful dinners, and a performance of the play: “The Count of Buena Vista” at the Tokaj Wine Festival in front of cheering crowds filled our days. Tom Blackwood: Director of Retail Operations of Buena Vista Winery presented Buena Vista wine to over 70 Hungarians, including many winemakers and winery owners. We toured many of the highlights of Tokaj, including the modern hospital, art center, and high-performing high school. A highlight of the visit was a tour of the incredible Tokaj Kereskedőház Zrt., the largest and most important winery in Tokaj. We met with all the principles, and George Webber was
presented with a Commendation Proclamation by Mayor Meyer for his assistance in the creation of this Sister City relationship. Our trip to Tokaj was a resounding success, and we thank the Tokaj-Sonoma Association and Mayor Janos Meyer and his remarkable translator-wife Otilia for their tireless efforts to create this once-in-a-lifetime experience. We are actively planning the creation of a Wine Student Exchange Program, which will begin with a Hungarian wine student participating in the 2013 “crush” here at Boisset wineries in Sonoma. We are also grateful to JeanCharles Boisset, sponsor of our Sonoma-Tokaj Sister City Committee for the generous contribution of wine that was used during the California Wine Tasting experience, and for helping underwrite the travel budget of some of
our members. The Sonoma-Tokaj Sister City Committee was created in the spring of 2012, and is comprised of Hungarian-Americans in Sonoma and the Bay Area, as well as lovers of Buena Vista Winery. The Cities of Sonoma and Tokaj, Hungary have become sister cities, and a delegation from Tokaj, led by the Mayor of Tokaj: János Májer, visited Sonoma in August of 2012 to sign the official documents making Sonoma and Tokaj sister cities. The Sonoma-Tokaj Sister City Committee operates under the auspices of the Sonoma Sister Cities Association (SSCA), a registered nonprofit organization. For more information on the Sonoma-Tokaj Sister City Committee please e-mail Co-Chair Cecily Wallis at
[email protected]
Károly herceg újabb birtokot vett Székelyföldön Újabb birtokot vásárolt a székelyföldi Zalánpatakon (Valea Zalanului) Károly herceg, brit trónörökös - közölte Kasléder József, a Zalánpatakot is magában foglaló Málnás község polgármestere. Kasléder József azt mondta, hogy Károly herceg a már meglévő három zalánpataki házával szomszédos falusi házat vásárolta meg tavasszal, és el is kezdődött a két szoba-konyhás hagyományos falusi ház felújítása. Károly herceg múlt csütörtökön érkezett erdélyi magánlátogatásra. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is Kálnoky Tibor grófnál, a miklósvári kastélyban szállt meg az első éjszakán. Pénteken a Maros megyei Erkeden (Archita) találkozott a Maros megyei önkormányzat elnökével, aztán Zalánpatakra utazott. Károly herceg visszajáró vendég Erdélyben. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni. A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik. II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett. MTI
OTTO’S
MAGYAR IMPORT & CSEMEGE ÜZLET CÍM: 2320 West Clark Ave., Burbank, CA 91506 Weboldal: www.HungarianDeli.com E-mail:
[email protected]
Telefon: (818) 845-0433 Rendelés faxon: (818) 845-8656 30 év óta először Amerikában: PICK Rákóczi, Paprikás és Téli Szalámi!