ulafjuogreg adzarab TARTALOM

ulafjuoGreG adzarab

G Y E R G Y Ó Ú J F A L U K Ö Z S É G K Ö Z É L E T I É S K U L T U R Á L I S H A V I L A P J A . • I V. É V F O L Y A M , 7 . S Z Á M , 2 0 1 1 . J Ú L I U S

TARTALOM Önkormányzat ...

2

Civil fórum ...

4

Hitélet ...

11

Múltidézõ ...

14

Gyermeksarok ...

19

Sulivilág ...

21

Mezõgazdaság ...

22

Ép testben ...

23

Magazin ...

24

2/

ÖNKORMÁNYZAT

IV. évfolyam, 7. szám, 2011. július

Uborkaszezon a láthatáron! Ne az uborkaszedésre, valahol Spanyolhon mélyén, ne erre gondoljanak kedves Olvasók, hanem a júliusiaugusztusi szabadságolások idõszakára, amikor szinte semmi sem mûködik, mert mindenki pihen. Véget értek a falunapok, rövid, de azt hiszem, épp elég volt, ha a pénztárcára vagy a szervezésre gondolok. Mindhárom településen sikerült megszervezni kisebb-nagyobb rendezvényeket. Idõközben a Fejlesztési Minisztériumba leadódott egy pályázat, amely a csatornahálózat bõvülésérõl szól, így most két pályázatunk fut ezen a téren, bár még egyiken sem történt eredményhirdetés. Egyed József, polgármester

A

z újfalvi kultúrotthon is megterveződött, és itt is beadódott egy pályázat, amely magába foglalja a teljes felújítást, a bowling teremtől az illemhelyekig. Nagy sietséggel, de sikerült pályázni a malomra is, egy teljes felújításra, a Bethlen Gábor Alapból (volt Szülőföld Alap). A múlt héten pedig sorba álltunk egy újabb dokumentációval Bukarestben, a Környezetvédelmi Minisztériumban. Ez az a bizonyos bicikli út, ami igazából az egész község járdáiról szól. Járdát nem, de bicikliútat lehet építeni, így szól a kiírás, így találták ki, hát mi biciklizünk a járdákon, ha rábólintanak a miniszterek, mert a járda most fontosabb. Még hiányzik ugyan a Megyei Tanács határozata, na de ott is uborkaszezon van, mit tegyünk, nem lett kész, így nem szavazhattak. Volt még két közbeszerzés, a tekerőpataki turisztikai, ahol már dolgoznak, és az erdei utakra vonatkozó, ahol már a szerződéskötésnél tartunk, és indulhat a beruházás. Kilátásban van még két közbeszerzés, a mezei utak és a községi utak aszfaltozása, igaz, az idén csak az alszegi utat terveztük két réteg asz-

faltszőnyeggel leteríteni, mert ott megvan a csatorna. De apropó, augusztusban kész lesz a csatorna Maros menti szakaszának cseréje, így többé már nem folyik a Marosba a szennyvíz. Most már teljes egészében a községé a tanács épülete. Úgy gondolom, ha csak a nagyobb dolgokról írok is, elég mozgalmas az élet a Községházán. Volt munkája a tanácsosoknak is, és volt mit sürögjenek az alkalmazottak is. Kérem, ne haragudjanak, kedves Olvasóim, hogy ilyen dolgokkal untatom Önöket, de egy kis információ nem árt, és nekünk is jó, ha látjuk, még mi vár ránk ebben az esztendőben. Írásomat egy történettel fejezném be, mert mély hatása alól nem igazán szabadulok a mai napig sem. Történt, hogy egy magyarországi barátom megkért, vásároljunk olyan finom sajtot, ami nincs, csak itt az esztenán. Mondom neki, be a kocsiba és irány a legelő, ott választhat kedve szerint. A beszélgetést tettek követték és kimentünk sajtot venni. Kiérve az esztenára lelkesen mutatom, hogy is élnek a pásztorok, hol csinálják a sajtot, hol tárolják. És itt elakadt

Kiadja: Gyergyóújfalu község Polgármesteri Hivatala Felelõs kiadó: Egyed József polgármester Szerkesztõség címe: 537305 Gyergyóújfalu 212. szám Tel.: 0266-350.004, 350.077, [email protected]

Nyomdai elõkészítés, nyomtatás: Infomarket Kft. ROVATSZERKESZTÕK: Önkormányzat Egyed József Civil fórum Lukács Róbert, Fodor Annamária Hitélet Gál Katalin, Fodor Annamária Múltidézõ Elekes Dániel László, ifj. Sólyom István Mezõgazdaság Horváth Nina, Deák Csaba Sulivilág Gáll Katalin, Fodor Annamária Gyermeksarok Gál Katalin, Fodor Annamária Ép testben … Horváth Nina, Czirják Kinga Tarkabarka – Magazin Gál Katalin


a szavam. Piszkos helyen, mocskos kapca és gumicsizma fölött, ott voltak tárolva a szép, sárga, formás sajtok. Olyan helyen, ahol járhatja a légy, a por. Azon gondolkoztam, hirtelen mit is mondjak, hogy ettől ilyen ízes a sajt vagy mit is? Nem volt mit mondanom, mélységes szégyenérzet töltött el, és be kellett vallanom, ezek vagyunk mi. Merthogy mindenki látja a helyzetet, de senki nem szól, mindenki elégedett, megkapja a kis juhhaszna sajtocskát és tovább nem érdekli

ÖNKORMÁNYZAT

semmi. Felelősöket keresek és úgy illik, nézzek magamba, állapítsam meg, hogy elhanyagoltuk ezt a dolgot és fogadjam meg, esztenalátogatás lesz mindenhol, jegyzőkönyvvel és benne az ott tapasztaltakkal. Ottlátogatásomkor megfogadtam, jövőre minden pásztornak külön sajtcsinálója és sajtérlelő helyisége kell hogy legyen, és nem csak kérni, követelni fogunk, hanem segíteni is ebben. Felelős a közbirtokosság is, mert a legelőtámogatást teljes egészében kiosztja, nem fordít a helyzet

/3

jobbátételére szinte semmit, kivételt képez bizonyos legelőtestek takarítása. És hibásak vagyunk mi is, mert szó nélkül elmegyünk a probléma mellett. A történet margójára csak annyit, hogy a magyarországiak jóízűen megették a sajtot, mert az íze felejtette velük a körülményeket. Remélem, a jó sajtgyártáshoz nem szükségesek az imént felsorolt kellékek, és lehet kapca nélkül is jó sajtot szárítani, még akkor is, ha most uborkaszezon van.

4/

CIVIL FÓRUM


Lovak és székely tájak Beszélgetés Deák Csaba képzõmûvésszel Bizonyára sokan meglátogatták és megcsodálhatták a falunapok alkalmával Deák Csaba képzõmûvész elsõ önálló kiállítását. A kiállítás során 30 kép került bemutatásra, melyek részben színes akril festmények, részben linómetszetek, részben pedig portrék, grafikák. A kiállításon Hunyadi László és Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere köszöntötte a képzõmûvészt és az egybegyûlteket, majd Molnár Katalin és Simon Boglárka hangulatos csellójátéka következett. Végül, de nem utolsó sorban, Csaba tanítója és mestere, Balázs József festõmûvész méltatta szakszemmel a képzõmûvész munkásságát. Ez alkalomból kérdeztem egy kicsit ki a szomszéd képzõmûvészt, aki szívesen és lelkesedéssel mesélt nekem. Czirják Kinga

– Mióta foglalkoztat a rajzolás, a festészet? – Általános iskolásként többnyire lovakat rajzoltam, később a középiskolában füzetek hátára rajzolgattam, vagy az osztálytársaimnak segítettem a házi feladatok, technikai rajzok

elkészítésében. Körülbelül 10 éve, szüleim és barátaim bíztatására, beiratkoztam a csíkszeredai Népi Művészeti iskolába, mely 3 évet tartott és ahol tanárom és mesterem Balázs József, gyergyóalfalvi festőművész volt. Aztán annyira magával ragadott a műterem hangulata, a művészek tár-

sasága, hogy még két évet tanultam, és itt határoztam el, hogy ha másért nem is, a magam szórakoztatására is festeni, rajzolni fogok. – Festményeiden, képeiden majdnem minden téma felbukkan: tájkép, virágcsendélet, faluképek, de láthattunk székely sorsokat, szakmákat, portrékat is. Mi a te világod? Mi szerint választod témáid? Előre kigondolt szándék vagy pillanatnyi hangulat dönti el, hogy éppen mit fogsz festeni? – A témák a lelkemből fakadnak, a képeim én magam vagyok, alkotásaim az én érzelmi világomat tükrözik : régi emberek, sorsok, a székely közösség, régi és jelenlegi székely tájak. – A megnyitódat cselló- játék is kiegészítette. Milyen a kapcsolatod a zenével: hátteret, hangulatot ad a festéshez, vagy ihletet is merítesz belőle? – Molnár Katalin és Simon Boglárka felajánlották, hogy a megnyitón szívesen játszanának csellón, ha érdekel, aminek én rendkívül örültem. A cselló nagyon illik a festészet hangulatához, gondolkodtam azon, milyen zenei aláfestés legyen a megnyitó alatt, így kaptam az alkalmon. A zene és festészet kéz a kézben jár. Ezúton is nagyon köszönöm nekik a csodálatos hangjátékot. – Mennyi idő alatt készültél a kiállításra? – A tavaly decemberben ajánlotta fel a polgármester, hogy szívesen támogatná a kiállítást, viszont a fél év nagyon kevésnek bizonyult. Csak az adatgyűjtés, régi fotók beszerzése felvett 2 hónapot. Bizony, nagyon bele kellett húzni, hogy ez összejöjjön. – Balázs József mestered azt mondta a megnyitón, hogy a te


erősséged a linó-metszet készítése, hogy a nagy mesterek, D.Szabó Béla és Imets László nyomdokaiban jársz már, annyira művészien kezeled a fehér-fekete felületeket és a vésőt. Meséld el kérlek, hogyan is készül el egy ilyen alkotás. – Valóban Imets hatására kezdtem készítgetni ilyen metszeteket, először a csíkszeredai Mikó- várat utánoztam le tőle. Ilyen régifajta kemény linóleumra felrajzolom a képet egy fotó alapján, majd vésővel kimetszem. Ez általában 2-3 napos munka. Sajnos, nagyon nehéz beszerezni ezt a kemény linóleumot. Miután kivéstem, nyomdafestékkel henger segítségével bekenem, majd egy kézi nyomdagépben úgymond negatívot készítek belőle, vagyis a linóleumra ráhelyezek egy fehér lapot, a gép pedig rányomja a metszet fordítottját a lapra. Lényegében egy ilyen metszetet lehetne többszörösíteni, de az értéke az egyediségében rejlik. – Voltak-e érdeklődők a képeid iránt, vásároltak meg a képeidből? – Igen, 3 képet adtam el, érdeklődők is voltak, de egy ilyen kiállítás nem is arról szól, hogy minél több képet eladhassak, hanem arról, hogy megismerjenek, megismerjék munkáimat, aztán ha valakinek van más elképzelése, vagy kérése, szívesen megfestem, elkészítem. Most a kiállításra ilyen rövid idő alatt ennyi képet sikerült összehozni, ezt a témát választottam. Természetesen örülök nagyon, hogy értékelték a munkáimat, de én elsősorban magamért, saját kedvtelésből rajzolok és festek, nem kereskedelmi célból fogom kezembe a ceruzát. – Valóban, számos alkalommal találkozhattunk pillanatrajzaiddal a Barázdában is, vagy a tavalyi búcsúra is karitatív módon készítettél a Fúvószenekarnak egy több szimbólumból álló alkotást. Sajnos, manapság csak festésből nem hiszem, hogy meg lehet élni, ahogy Balázs Jószef fogalmazott, akkor rajzolsz, amikor még

CIVIL FÓRUM

marad időd és erőd, hiszen emellett még ácsmunkával dolgozol. – Természetesen szívesen tenném azt, amit a nagy mesterek, hogy csak egy műteremben festegetek, de ehhez anyagi lehetőségeim nincsenek, az anyagra, festékekre, könyvekre, továbbképzésekre sok pénz elmegy, így muszáj dolgoznom is. De a festészetet nem adom fel, továbbra is rajzolgatok, kísérletezek különböző technikákkal, anatómiai könyveket bújok, mert egyszerűen szeretem ezt csinálni. – Melyik az az alkotás, amelyet a legjobban kedvelsz, vagy a legsikerültebbnek tartasz? – (mosolyog) Természetesen vannak kedvenceim- jó pártól már meg is váltam, mivel ismerőseimnek, barátaimnak szereztem örömet velük- de nincs egyetlen kiemelt „nagy” mű sem számomra. Mindegyikhez fűződnek emlékek, érzések. – Tudom, még nagyon sok mindenről beszélhetnénk, de végezetül még annyit, hogy mik a terveid a jövőre nézve, tervezel-e még kiállítást? – Hát a közeljövőben nem terve-

/5

zek kiállítást, én úgy gondolom, hogy egy kis idő el kell teljen, hogy még fejlődhessek, hogy új technikát, esetleg egy új korszakomat tudjam megmutatni a közönségnek. Érdekel a gipsz és agyagszobrászat is, úgy gondolom számos lehetőség áll még ellőttem, és szeretném kipróbálni azokat. – Köszönöm az interjút és záró sorként hadd idézzem Balázs József festőművészt, aki azt mondta a megnyitón, hogy „Csodák igenis vannak. csodát csak úgy érdemes csinálni, ha van akinek, ha van rá igény”. Büszkék vagyunk arra, hogy vannak Gyergyóújfalunak is képzőművészei, szobrászok, festők, zenészek és remélem, hogy a jövőben még több tehetséggel találkozhatunk, akik öregbíthetik községünk hírnevét. – Én is köszönöm a lehetőséget, hogy mindezt megoszthattam a Barázda olvasóival és ezúton szeretnék még egyszer köszönetet mondani az Önkormányzatnak, és mindenkinek, aki segített létrehozni ezt a kiállítást.

6/

CIVIL FÓRUM


II. Néptánctalálkozó Gyergyóújfaluban Idén is, a falunapok alkalmával több település népviseletbe öltözött táncosait fogadta községünk. A II. Néptánctalálkozóra több mint 170 gyermek és fiatal érkezett Gyergyóremetérõl, Tekerõpatakról, Kilyénfalváról és Újfaluból. Sajnos, mivel az idõpont egybeesett a csíksomlyói Ezer Székely Leány Találkozóval, így nagyon sok meghívott csoport nem tudott eljönni, de sebaj, majd jövõre. Czirják Kinga

I

dén a Katorzsa néptánccsoport apróságai is felléptek, akik alig pár hónapja kezdték az alaplépéseket és a szülők büszkeségére ügyesen is bizonyítottak. Jókedv és vidámság jellemezte őket, ami aztán átragadt a né-

zőközönségre is. A kicsik után a többi település táncosai is bemutatták műsorukat, figyelve egymás produkcióját és biztosan tanulva is belőlük. A másik meglepetés, amivel a Katorzsa táncosai készültek egy új és nehéz koreográfia volt, melyet Danguly Ervin és Göncöl Klára tanított

be nekik. Széki táncokat mutattak be nekünk, mely kezdődött a lassúval, majd a négyessel, a széki gyors csárdás után pedig az úgynevezett ritka tempó, majd sűrű tempó következett, végül a porka tánc és a hét lépés. Bizony nem volt egyszerű rövid idő alatt ezt a több mint 20 perces műsort betanulni- tudtuk meg Deák László kultúrigazgatótól, főleg hogy sokat hiányoztak a próbákról vizsga vagy egyéb okok miatt. Az újonnan varrt piros szoknyák, melyek Ferenczi Enikő munkáját dicsérik, is nagy tetszésnek örvendezhettek, de mint megtudtam, a fiúknak is készülnek már a székely-


ingek ugyancsak az Egyesület pénzalapjából. A Katorzsa néptánccsoport tagjai meghívást kaptak a nagysikerű Remete és Balánbánya összefogásával rendezett „Pereces lakodalomra”, amelyen a 400 táncos lábú gyermek között ott táncolhatott Kilyénfalváról 2 pár: Gál Viola és Borka Ákos, valamint Balla Andrea és Barabás Hunor, Újfalut képviselték Simon Bíborka és Kozma Emil, valamint Máthé Edina és Simon Tamás. A Pereces Lakodalom hagyományteremtő céllal rendeződött, ahol az egybekelők fiatal gyerekek,ahol köménymagos pálinka helyett köménymagos teával kínálják a rokonságot és a vendégsereget, no meg kürtöskaláccsal, galambassal, és mindenféle helyi finomságokkal. A mulatság minden jelenetet magába foglal, ami egy rendes lagziban lenni szokott: leánykikérést, búcsúztatót, áldomást, esküvői misét, útelkötést és a végén a táncházat, magát a mulatságot, ahol a menü bordás laska és töltött

CIVIL FÓRUM

káposzta. Egy hasonló rendezvényt szeretne elindítani Deák László is a mi községünkben, hiszen ahogy mondja, megkapó és felejthetetlen élményben volt részük, és nemcsak hagyományteremtő, hagyományőrző jellege van egy ilyen rendezvénynek, hanem közösségépítő, fejlesztő hatása is lehet. Idén nagyon szeretnének a nagyobb korosztállyal részt venni a vajdaszentiványi táborban, meséli Deák László, ahol alkalmuk nyílna marosszéki táncokat tanulni. Boldogan és büszkén mesélte azt is, hogy nemcsak az Ezer Székely Leány Találkozóra voltak hivatalosak, hanem meghívták a Katorzsa táncosokat a Csaba királyfi rockoperába is, mint táncosokat, melyet augusztus 20.-án rendeznek majd a szárhegyi Lázár kastélyban. Alig 3 és fél év alatt igazán hatalmas fejlődést mutatott fel a Katorzsa néptánc együttes, és amint tapasztaltam, lelkesedésük és ambíciójuk töretlen, igazán büszke lehet

/7

rájuk a falu. Sajnos, ősztől egy páran egyetemre készülnek, úgyhogy létszámhiány lesz a csapatban, Deák László szerint nagy szükség volna főképp nagyobb fiú táncosokra, de lányok is jelentkezhetnek, ugyanis megéri táncolni tanulni, nemcsak mert ügyesebbek leszünk, hanem mert többek között Simon Bíborka és párja Kozma Emil is így juthatott el a magyarországi Tuzséren rendezett 2 hetes tánc- és kézművestáborba. A tábor igazán érdekes volt, mint ahogy Biborka mesélte, sok mindent tanultak, láttak, sokat foglalkoztak velük. Ők voltak ketten azok a szerencsés nyertesek, akiket Danguly Ervin Remetén a tánctudásuk alapján kiválasztott. Jövőre talán más lehetőségek nyílnak, érdemes tovább folytatni. Mi mindenképp gratulálunk az egész csapatnak és kívánjuk, hogy lelkesedésük megmaradjon, továbbra is ilyen jókedvűen táncoljanak és vigyék Gyergyóújfalu hírnevét más településekre is!

8/

CIVIL FÓRUM


Kikiricske Kukkucska falunapi gyerekprogram A hagyománnyá vált délelõtti gyerekprogram a falunapok szerves részévé vált, így tehát idén sem maradt el. Szép létszámban vettek részt kicsik és nagyok az õket megcélzó programon, mely változatos kínálatával szórakoztatta a fiatal generációt. Lukács Emõke

A

mit így már az elején megjegyeznék, hogy a fiatalok, kik nem első alkalommal vesznek részt programjainkon, egészen meglepő módon kis idő elteltével szervezőkké cseperedtek, és lelkesen, lelkiismeretesen vállaltak aktív szerepet a programok előkészítésében és lebonyolításában. (külön köszönet ezért Balla Hajnalkának, Czirják Krisztinának és Molnár Henriettának). Az idei prog-

ramsorozat igen változatosra sikerült, mely nem véletlenszerű, ugyanis célunk az volt, hogy mind a legkisebb korosztályt, mind az ifjú generációt is a lehető legaktívabban foglalkoztathassuk. Az igazi Kikiricske Kukkucska július 3-án, délelőtt 10 órától vette kezdetét. Egyidejűleg 7 programunk

futott, melyek közül mindenki kedvére válogathatott. Ilyenek voltak az üvegfestés, rizskép festés, közösségi alkotások készítése különböző technikákkal- vízfesték, színes ceruza, zsírkréta-, virágkötés, arcfestés, íjászat, akadálypálya, szivacspárbaj. A programok mindegyike a kreativitásra és az önálló munkavégzésre épültek, igyekeztünk úgy összeállítani a programokat, hogy minden egyéni munka egyidőben közös érdeket is képviseljen. Kicsik és nagyok lelkesen és odaadóan tevékenykedtek, alkottak, értékelték a nekik szóló programot. A sportvetélkedők keretében három korosztály méretetett meg a gyorsaság és ügyesség terén. Természetesen az izgalmas megmérettetést az értékelés követte, hol mindenki teljesítményének megfelelő ajándékban részesült. Reméljük jövőben is legalább ilyen létszámban összegyűlünk és értékeljük a falunapi gyerekprogramot. Szervezőinek áldozatos munkáját, valamint a helyi önkormányzat segítségét és támogatását külön köszönjük.


CIVIL FÓRUM

/9

„Hányfelé szakadjak? – elõadás a nõi szerepekrõl” „Hányfelé szakadjak – elõadás a nõi szerepekrõl” címmel tartott elõadást Szabó Erzsébet pszichológusnõ. Az ötlet eredete onnan származott, hogy a falunapok keretében program volt szervezve a gyerekeknek, felnõtteknek, ifjaknak, férfiaknak, de a nõket külön megcélzó program nem volt. Erre az igényre született meg a fent említett elõadás ötlete. Címe hûen tükrözi az elõadás tematikáját. Nõkrõl, nõi szerepekrõl, nõi mivoltunk mindennapjairól, identitástudatról beszélt a szakértõ, nemcsak nõknek. Lukács Emõke

A

cím hallatán sokan feminista megmozdulásra, Marcy-Darcy mozgalomra gondoltak. Koránt sem erről volt szó. Egyszerűen az érdeklődők erőt meríthettek a mindennapi kisebb-nagyobb harcok megvívásához, és ami nagyon fontos volt, hogy az előadó szakemberhez méltó módón hívta fel figyelmünket az aprócska örömök felismerésére és értékelésre, úgy a kapcsolat, mint a család terén. Ennek

felismerése ugyanis egy kiegyensúlyozott, harmonikus élethez vezet. És valljuk be ... ki ne szeretné, ha élete ilyen lenne? Két órát vett el a napunkból ez az előadás, de több hétre szóló élménynyel gazdagított. Egy képzeletbeli tarisznyát kaptunk útravalóul, melyre ha odafigyeltünk, akár még most is szolgál lelki táplálékkal. Tarisznya, mely nem ismer anyagit, hol nem jön szóba az érdek, csak a színtiszta szeretet, az önzetlen tenniakarás egy jobb

és tisztább világért, azért, hogy önmagunk és környezetünk számára teljes értékű, tiszta emberek legyünk. Nem könnyű egyik nem számára sem megfelelni a rohanó világ elvárásainak, de nem is lehetetlen , főleg ha kinyitjuk a képzeletbeli tarisznyát és 2 százalékban is betartjuk az előadó tanácsait, és azt beültetjük a saját életünkbe. Az előadás a tervezettnél hosszabbra sikerült. A témák csak úgy sokasodtak, nem lehetet kimeríteni őket, a szavak mélyebbnél mélyebb értelmet nyertek. Örvendetes volt látni, hogy fiatal és idős egyaránt érdeklődve figyeli az előadást, és van mit újat mondani nekik, és főleg jó volt látni azt, hogy ennyien eljöttek, nyitottak voltak az amúgy tabu téma boncolgatására. Mert ugye a régi idők szokásából maradt ránk, hogy a nőiesség, a nemiség, a szexualitás boncolgatása mind-mind tabu témának számítanak, pedig pont úgy életünk részét képezik, mint az, hogy főzni kell, gazdálkodni, meg munkába járni. Örvendek, hogy ennek ellenére is több mint 60 személyt mozgattunk meg, mely helyi viszonylatban a vártnál nagyobb számot jelent. Örvendek, hogy elmondhatom büszkén mindenhol, hogy az újfalvi lakosok nem passzívak, hanem tettre készek, felébredt bennük a közösségi láng, aktívan válaszolnak a helyi kezdeményezésekre, mely által visszaigazolást nyer a sok önkéntes munkája, kiknek külön köszönet szorgalmukért, áldozatukért. Köszönjük még egyszer az előadónak, Szabó Erzsébetnek tartalmas előadását és képzeletbeli tarisznyáját, és az érdeklődőknek pedig külön köszönet az előadásra szánt időért, nyitottságukért.

10 /

CIVIL FÓRUM


V. Tekerõpataki Falunapok 2011. június 24.-25. között ötödik alkalommal került sor a Tekerõpataki Falunapok megrendezésére. Ez a rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre Gyergyóújfalu Község Önkormányzatának támogatása és a Rió- TiTár Ifjúsági Egyesület szervezése nélkül. A szervezõk változatos, szórakoztató és minden korosztályhoz szóló programmal várták a kikapcsolódni vágyókat. Kovács Beáta

J

únius 24-én, pénteken 7 órai kezdettel a tekerőpataki Harsona Fúvószenekar ébresztette a falu lakóit. Ezt követően a hagyományos Szent Jánosi búcsúra került sor, melynek helyszíne a templom és környéke volt. 9 és 11 óra között Egészségügyi sátor állt a falubeliek rendelkezésére a Gyulafehérvári Caritas

Gyergyókörnyéki Program jóvoltából. Délután 4 órakor díszfelvonulást láthattak a Tűzoltóalakulat és a Fúvószenekar részvételével. Ezután következett az örökrangadó minifoci a Tűzoltók és a Zenekar között, amely 6-6-os eredménnyel végződött. 18 órától a Szent János Bálban

Csibi Ferenc és zenekara szórakoztatta a jelenlévőket. A szombati nap időjárása nem kedvezett a megrendezésre váró programoknak, így azokból néhány vetélkedő elmaradt. 13 órától a marosvásárhelyi Tamacica Társulat bemutatta „Krumpli és pityóka” című előadását, ahol minden kisgyerek jól érezte magát. Ezt követően 15 órai kezdettel játékos, nevelő foglalkozásokon vehettek részt a fél év és három év közötti gyerekek. Végezetül a betervezett szabadtéri buli megrendezése a kultúrotthonban történt meg, szintén a szélsőséges időjárás miatt. A zenét Sajgó Árpád és zenekara szolgáltatta, ahol fiatalnak és idősnek egyaránt sikerült önfeledten szórakozni. Végül, de nem utolsó sorban, köszönet Tótpál Lászlónak azért, hogy a rossz időjárás ellenére nem volt hiány sem italban, sem pedig ételben. Most is áll a mondás, miszerint minden jó, ha a vége jó. Ez jellemezte az idei falunapokat is.


HITÉLET

/ 11

Szent Mária Magdolna Mária Magdolna az Újszövetségi Szentírás szerint Mária Magdolna (júl. 22) a keresztény legendairodalomban és mûvészetben, a vallásos néphitben a bûnbánat megszemélyesítõje a középkor óta, de még inkább az egyházi megújulástól kezdve, mely lelkesen szorgalmazta a hét szentség, köztük különösen a bûnbánat (gyónás) kultuszát. Nagy Szent Gergely kora elmúltával a latin egyház hagyományában, a liturgiában, a legendákban, a mûvészetben és a népi ájtatosságokban Mária Magdolna alakja egybeolvadt Betániai Máriáéval, Márta és Lázár húgáéval, valamint a névtelen „rossz hírû nõ”-ével (Lk 7,36). Annak ellenére, hogy az újszövetségi kutatások már elég régen igazolták a keleti egyházat, ahol megkülönböztetik a három nõt, ezt a misekönyvek még mindig nem tükrözik. Barabás Gyöngyvér

M

ária Magdolna hiteles alakját a róla kialakult népies kép eléggé eltorzította, de talán nem annyira, hogy az újszövetségi Szentírás különböző helyein található leírások, utalások segítségével ne tudnánk néhány megbízható információt megfogalmazni a személyével, tevékenységével, jelentőségével kapcsolatosan.Kettős neve annyit jelent, mint Magdalai Mária. Nevének

első része származási helyére – Magdala – utal, amely sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti tó partján. Jézussal – a leírások alapján – egy Simon nevű farizeus házában találkozott, aki meghívta magához vendégségbe a Mestert. Mária Magdolna, másokkal együtt hallgatta Jézus tanítását, látta csodáit, melyek hitet és bűnbánatot ébresztettek szívében. A mély bűnbánat indította arra, hogy fölkeresse az Üdvö-

zítőt Simon házában, ahol sírva borult Jézus lábaihoz, könnyeivel öntözte, hajával törölte, majd drága, illatos olajjal kente meg azokat. Jézus, látva az asszony töredelmét és őszinte bánatát, feloldozta bűnei alól, mondván: „Bűneid meg vannak bocsátva. Menj békével!” Az evangélisták közül Lukács (8,2 skk.) illetve Márk megjegyzéseiből (16,9) tudjuk, hogy Jézus „hét ördögöt” űzött ki belőle. Folytatás a 12. oldalon

12 /

HITÉLET

Folytatás a 11. oldalról

A Biblia nyelvében a hét (vö. Lk 11,26 Mt 12,45) meghatározatlan, de mindenképp nagy számra utal, s legtöbb esetben a teljességet érzékelteti. Mária Magdolna ezek szerint egészen „megszállott” volt, mindenestül a „démonok” hatalmában állt, teljesen eluralkodott rajta a gonoszság, a sötétség. Jézus azonban kiszabadította őt a Sátán hatalmából, s miután mindenható erejével széttörte a bilincset, amivel a gonosz szellem fogva tartotta, és feloldotta az önző vágyak, illetve szenvedélyek köteléke alól, meghívta, hogy szegődjön nyomdokaiba, legyen a követője és szolgálja: „Ezután bejárta a városokat és falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és


még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla” (Lk 8,1-3). Mária Magdolna tehát egyike volt azoknak az asszonyoknak, akik elkísérhették Jézust, amikor tanítványaival járta a városokat, falvakat, illetve akiket a Mester arra méltatott, hogy közelről hallgassák tanításait. Ezek az asszonyok a Golgotára is elkísérték az Üdvözítőt, haláláig hűségesek voltak hozzá, aki őket – figyelmen kívül hagyva az akkori felfogást, amely a nőket szellemileg és erkölcsileg alacsonyabb rendűnek tekintette – emberszámba vette, becsülte, elfogadta. Hűségük, igazából a halálon túl is töretlen maradt. Ahányszor csak említik nevüket az evangéliumok, Mária Magdolna mindig az első helyen szerepel (Lk 8,2; Mk 15,40; 15,47; 16,1; Mt 27,56; 27,61; 28,1; Lk 24,10). Ez minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy már az Újszövetség keletkezése idején legenda szövődjék Mária Magdolna alakja köré.

Márk evangéliumában olvasható a szenvedéstörténetben, a Jézus haláláról és a százados hitvallásáról szóló rész után, hogy asszonyok is álltak ott, akik messziről nézték, mi történik. Közöttük volt Mária Magdolna is (Mk 15,40 skk.). A két Mária mindvégig kitartott Jézus mellett, egész estig ott maradtak a keresztje közelében, s jelen voltak akkor is, amikor Arimateai József levette Jézus holttestét a keresztről, gyolcsba göngyölte, és sziklasírboltjába helyezte: „Mária Magdolna és Mária, József anyja megfigyelték, hogy hová temették el” (Mk 15,47). Amikor a szombat elmúlt, „a hét első napján, kora reggel” (Mk 16,8) kimentek a sírhoz, mégpedig azzal a céllal, hogy a holttestet bebalzsamozzák. A sírt azonban üresen találták, s noha az angyal bátorította őket, és a feltámadást adta nekik tudtul, „félelem és szorongás” vett erőt rajtuk (Mk 16,8). Szent János evangéliuma szerint Mária Magdolna külön is tanúja volt a feltámadásnak. A történet, amelynek köszönhetően Magdolna alakja oly kedvessé vált a keresztények számára, a következő: Mária ott állt a sír mellett és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak lehajolt (és betekintett) a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste feküdt, két fehér ruhás angyal ül, az egyik fejnél, a másik lábnál. Azok megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „ Elvitték Uramat, felelte, és nem tudom, hová tették.” Ezekkel a szavakkal hátra tekintett és látta, hogy ott áll Jézus, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész az, így felelt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre nevén szólította: „Mária!” Erre feléje fordult, és zsidó nyelven csak ennyit mondott: „Rabboni” – vagyis „Mester”. Jézus így szólt: „Ne tarts vissza! Még nem mentem föl Atyámhoz. Menj most testvéreimhez és vidd hírül nekik: fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti


HITÉLET

/ 13

Istenetekhez.” Mária Magdolna elment és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem!” (Jn 20,11-18). Mivel ő jelentette be elsőként a feltámadás örömhírét az apostoloknak, a katolikus egyház az „apostola apostolorum” címmel tisztelte meg, ami azt jelenti „apostol az apostoloknak”. Vajon az Egyház történetében nem ismétlődik-e meg újra és újra, hogy nőknek kell Jézus örömhírét megvinniük? Vajon nem állnak-e napjainkban is nők az Evangélium szolgálatában? Mária Magdolna épp az ő szentjük! Ünnepét a 8-9. században Keleten általában július 22-én ülték, a nyugati egyházban azonban csak a XII. század után terjedt el a tisztelete. Ma már a liturgiában nem emlékeznek meg a betániai Máriáról, sem a névtelen bűnös asszonyról, akiről Lk 7,36-50 szól, hanem csak Mária Magdolnáról. Ábrázolják drágakenetes edénnyel, amelyből az Üdvözítő lábait megkente. Festik halálfejjel is, mint a mulandóság gondolatával foglalkozó bűnbánót. Tanulság életpéldáján keresztül Mária Magdolna idejében tartott bűnbánatot. Szent Ambrus püspök megállapítása szerint: „Ha bűnbánatot tartasz, míg egészséges vagy, biztosítod üdvösséged. Miért? Mert ha akkor tartottál bűnbánatot, mikor már nem tudsz vétkezni, akkor a vétek hagyott el téged, nem te a vétket.” Tanulhatunk tőle bölcsességet, mert képes volt felismerni elhibázott életét, a bűneit, amelyek teherként nehezedtek rá. Tanulhatunk tőle bátorságot, elszántságot, mert elég erős volt ahhoz, hogy töredelmesen bevallja bűneit, lezárja a múltját és új életet kezdjen, Krisztussal. Arra próbál – többek között – példát adni, hogy tudjuk és merjük felismerni, ha rossz úton járunk, és higygyünk abban, hogy kell és lehet újrakezdeni, a helyes útra visszatérni. Életpéldája arra is inthet, hogy járjunk nyitott szemmel, nyitott elmével, de legfőképpen nyitott szívvel, hogy képesek legyünk felismerni az igazságot.

És ha felismertük, álljunk ki érte, tartsunk ki mellette, ahogy ő is mindvégig hűségesen kitartott az Igazság, Jézus Krisztus mellett. Az Üdvözítő így vallott magáról: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem mehet az Atyához csak énáltalam. Mária Magdolna a bűn sötétjéből visszatalált az Élet világosságára és az Igazság Útjára Jézus által. Ez arra kell indítson bennünket, hogy legyünk bármilyen helyzetben is a jelent illetően, nekünk is az értelmes, célba vezető Utat kell választanunk, az Igazságot kell keresnünk és a bűn sötétségétől szabadulva az Élet valódi értékeit kell előnyben részesítenünk, mert csak ezáltal juthatunk el majd az Atya színe elé. Imádság Mária Magdolnához Irgalmas Istenünk, kinek feltámadott Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus Mária

Magdolnát az apostolok apostolává tette, kérünk, add meg nekünk az ő közbenjárására, hogy mi is az élő Krisztust hirdessük, és megláthassuk dicsőségében Őt, aki veled és a Szentlélekkel egységben él és uralkodik mindörökkön örökké! Saját Kegyelmes Istenünk! Szent Fiad közbenjárására, Mária Magdolna példájára, add meg nekünk az okosság és tisztánlátás ajándékát, hogy felismerhessük, ha letértünk a hozzád vezető útról és a bűnt választottuk. Adj erőt, bátorságot a helyes út megtalálásához. Segíts minket annak felismerésére, hogy mindig újrakezdhetünk, és add, hogy ezt az újrakezdést a Te segítségeddel, jelenléteddel, vezetéseddel akarjuk, aki minden bölcsességnek, gazdagságnak, boldogságnak, jóságnak a forrása vagy. Ámen.

14 /

MÚLTIDÉZÕ


Sóos Vilmos: „Fogságom története” Annak ellenére, hogy a tudósok bebizonyították a múlt létezését a jelenben, mégis vannak olyan pillanatok, amikor a múlt jelképei hatalmas benyomást gyakorolnak ránk. Egy ilyen példa az írott források felfedezése. Aki járt már levéltárakban és végigböngészte az akár száz éves papírokat, amelyek még mindig õrzik sajátos parfümüket, az tudja, mirõl beszélek. Ilyen barangolások során, többé-kevésbé véletlenül, rá bukkanhatunk egyegy igazi kincsre, amely úgymond teleportál minket egy másik idõszakba, egy másik életbe. Elekes Dániel László

V

olt diákom, Balla Csaba segítségével, sikerült felfedeznünk egy ilyen kincset, amit remélem, Önök is ugyanolyan lelkesedéssel fogják végigolvasni, mint én: a zetelaki Sóos Vilmos emlékeit a második világháború Oroszországáról. Kellemes olvasást! 1944. november 7-én estem fogságba. Ködös, esős idő volt, úgy 56 óra között este. Úgy elfogyott a nép, hogy a rajban csupán ketten voltunk, Torr Péter tizedes rajparancsnok és én, a rajparancsnokhelyettes. Alighogy este, kaptam a parancsot: menjek és a közeli buglyából hozzak szénát, mert le kell ássuk magunkat és a lövészgödörben jó lesz a széna. De a sötétben megtévesztettem az irányt és bementem az orosz vonalba. Egyszer csak csendes beszédet hallok, megállok és hallgatózom. Hát két alak jön felém. Pillanatok alatt rám szöktek, leszereltek a puskától, gránáttól, és a zsebemből mindent kiszedtek. A könnyem hullott, hogy most mi lesz velem. De nem bántottak. Az egyik egy darab kenyeret és egy darab sültet nyomott a kezembe. Másik adta a korsót,

amelyben rum volt. Így a szívdobogás megcsendesedett. Ez történt a Tisza partján. Bevittek egy sátorba, ott gyertyát gyújtottak és szerre mind megnéztek. Elég sokan voltak. Kompra tettek és átvittek meg azon éjjel Tiszafüredre. E pillanattól kezdődött a szenvedés, éhség és szomjúság. Parancsot kaptunk sorakozásra. Kikísértek az állomásra és vagonokba tömörítettek. Így értünk el Focşani-ba. Itt voltunk egy pár napig, a nagy Isten tudja, hogy hány ezren lehettünk ... December 13-án Harkov nevű városba érkeztünk, ahol kaptunk egy konzervdobozba levest, a Vöröskereszttől. Na és azután adtak naponta, mikor szárított kenyeret, mikor valami korpalészerűséget és egy veder vizet hatvanunknak. Egy részét ellocsoltuk a kapzsiságért. Egyre fokozódott a hideg, az éhség és szomjúság. Ketten Tamás László falumbelivel nadrágszíjat toldtunk össze, rákötve konzerves dobozt. Vonatinduláskor szedtünk fel havat. Máskor a vonat vasazatáról lekapartuk a zúzmarát és azzal próbáltuk oltani a szomjúságunkat. Szerre jártak a WC-lyukhoz havat szedni. Egyre fokozot-

tabb lett a hideg. Így volt 1945. január 9-ig, azaz egy hónapig. Ez volt a pokol mélységes feneke. Ekkor érkeztünk ki Ázsiába. Amikor kihulltunk a vagonból, 2 hónapos szőrös arc, tele porral, tetűvel. A szőrtől, a mocsoktól nem ismertünk egymásra. Az orosz tudomány az volt, hogy az ember a majomtól származik. De én ezt megcáfoltam: majomból ember nem lesz, de emberből majom tud lenni. Itt volt egy bányaváros, aminek a neve AZBESZT bánya. Amikor kihulltunk a vagonból, aki tudott menni, az ment gyalog, aki pedig nem, azt szállították gépkocsin be egy erdőben, a 84-es körzet 1-es számú lágerébe. Nagy német láger volt. Úgy napnyugta volt. Jött a fürdés, fertőtlenítés. Ott elmondtam a körül lévőknek, hogy most egy éve nagy muri volt nálam, mert tartottam nevem napját, Vilmos napját. (Január 10-én nevem napja.) Egy évben kétszer van Vilmos napja: január 10 és június 25. Aztán megkaptuk az új szállást, hatalmas nagy barakk, dupla priccsel, 6-8 cm gömbölyű nyírfából. Egy pár nap múlva kellett kimenni munkára. Kiadták a meleg ruhát. Trikóinget, lábravalót, teveszőr csizmát, vattanadrágot, bekecset, subát, amely földig ért, füles sapkát és kesztyűt. Alig tudtunk menni a vastag ruhában, de menni kellett a munkába, erdőkitermelésre. 40-42 fokos hidegben dolgozni az erdőben, ebben az öltözetben? Kiszámoltak bennünket hatosával. Azt mondta az orosz, hogy minden csoport válasszon brigádost. A mi csoportunkból engem választottak meg, mivel én voltam gyakorolt az erdőkitermelésben. Brigádunk érte el a legnagyobb tel-


jesítményt. Így telt el 1945 tele. Borzasztó hideg és éhség. Amikor a tetű kimaradt, jött a poloska, ami csak éjjel csípett. Megértük a tavaszt. El kellett égetni a télen összerakott gallyát. Egyszer csak rátalálok egy madárfészekre, volt benne 4 madárfióka. Alig csak tollasodni kezdtek. Hívom a mellettem lévő Korodi Imre (tusnádi) bajtársamat és azonnal húztuk nyársra, nem bírtuk, hogy megsüljön rendesen, elnyeltük. Undor, mondani is, és leírni, is de ez így volt. Egyszer csak szólt Ambrus Pista (dobói): Sóos, kaptam egy zacskó zabot, mit csináljunk vele? Mit? Megpergeljük. Megpergeltük jól. Azt mondják a tehéntartó gazdák, amelyik tehén nem űzethetnék, annak pergelt zabot kell adni és akkor rájön. Mi bizony megettük a pergelt zabot Pistával, de nem volt semmi hatása. Aztán jött a tavasz. Egy orosz elvitt minket az erdő szélére. Kinek ásót, kinek lapátot, kapát nyomott a kezébe, és megmagyarázta, hogy ezt a részt ássuk fel. Én, mint otthon, ahogy szoktuk csinálni, na fiuk, jó mélyre ássuk le és jól aprítsuk meg a földet. Munkaidő után jön az orosz és elkezdi „Jobfaju maty Kibeni maty zautra nye bugyet hleba”. Akkor még nem értettem, hogy mit mond. Az orosz hozta a norma papírt, és egybe jelentette, hogy nem csináltunk elég normát. Ezért csak 20 dkg kenyér jár. A lágerparancsnok megszidott, hogy a Sóos brigád nem ilyen teljesítményt hozott behozni. A fejemet lesütöttem és hallgattam. Másnap ugyanaz a munka volt. Na, mondom, fiúk, amennyit csak fel lehet venni ásóval és csákánnyal, azt a másik jól aprítsa össze és a gyepen terítse el. Azon a napon sokat, de sokat csináltunk. Este jött az a hülye és megveregette a vállamot és mondta: „Vották nádá”. A Hülye nem nézte, hogy mit csináltunk, csak munkateljesítés legyen. A munkahelyek változtak. Virágvasárnapján pityókahéj. 1945. július

MÚLTIDÉZÕ

havába kivittek 30 egynéhányunkat a munkából és beosztottak fegyveres őr mellé, kisegítőnek. A feladatunk az volt, ha valaki megpróbál átmenni a zónán, például gombászni vagy csalánt szedni, akkor jelezzünk a síppal, de erre nem került sor. Valami keveset enyhült a sorsunk. A szörnyű éhség megvolt, amíg csak haza nem értünk. Egy alkalommal olyan kenyeret kaptunk, hogy a disznó sem ette volna meg. Idegességembe, káromkodva, odavágtam Sztálin képe alá, mondván: engedj haza, te disznó, hogy ne szenvedjünk itt étlen. Aztán Ambrus Pista vette le a falról a fekete csirizt. 1945. május 10-én reggel sorakozó volt munkára. Egyszer csak mondja egy orosz tiszt: „Dáváj obrátná” (gyerünk vissza). Persze vége a háborúnak. Örömünkben ugráltunk. Azt mondja Fehérvári Béla és Tihanyi Ferenc (mindkettő budapesti): Ne búsulj Sóos, mert 6 hónapra haza enged Sztálin. Én erre azt mondtam, hé fiúk, ilyen messze Ázsiába nem hozott ki ilyen rövid időre! És igazam is lett. Aztán telt az idő. Egy alkalommal ácsorgok a láger udvarán, rátaláltam Lukács Mihályra, falunkbeli, hát vágja a fekete nadály levelét. Na, kérdem, maga récéknek vágja-e, hallja, azt mondja nekem, te a németektől láttam, beleteszem a forró korpalébe, egy kicsit sűrűsíti, és egy kicsit megtelek vele. Adott nekem is egy marékkal. Én is beletettem, jó volt. Ahol a fogoly járt, ott nem maradt vadlaboda, csalán, nadály, gomba... 1946. telén lefagyott mind a tíz ujjam begye észrevétlenül. Jártam kezelésre, úgy meghámlott, mint a főtt pityóka. Azóta sem bírja a hideget a kezem. Ahogy aztán őrkisegítő lettem, egy alkalommal egy mongol katonához tettek, az arra kért engem, hogy szereljek neki tükröt... Azt elmondta oroszul is, és németül is, hogy értsem meg. Sikerült is szerezzek egyet egy némettől. Másnap aztán kivittem,

/ 15

odaadtam a tükröt. Az egyebet nem csinált egész nap, csak magát nézte, hol jobbról, hol balról. Ő addig tükörbe nem nézett soha. Mindenképpen nézte magát, hol komoly volt, hol nevetett. Én is nevettem magamba, hogy milyen kultúra van ide hátra, az Urál hegységben. Eközben egy német int, hogy menjek oda. Odamegyek, és idead nekem két gyűrűt. Megkért, hogy valahogy adjam el, és adjak neki belőle a belátásom szerint. Dohány kellett neki (mohárka). Én át is vettem a két gyűrűt és azonnal elkezdtem kérdezni a tükrös mongol katonától. Örömében azt mondta: iggy daváj, elengedett. Ahogy elértem az első házhoz, mentem is be. Egy idős néni volt otthon, kérdem oroszul veszen-e gyűrűt. A néni kapott is az alkalmon, mert volt neki egy leánya. Mondja nekem, hogy megveszi a gyűrűt, de csak úgy, ha arany. Én azt mondtam, hogy biztos arany, na aztán megegyeztünk, igen-igen jól. Az egyik gyűrűmért kenyeret és dohányt adott és rubelt fizetett. Amikor jöttem ki a kapun, az öröm emelt fel, mondtam magamban, na Vilmos, vagy két hétig van utánpótlás. Tudom pótolni a korpalé adagomat. Visszamentem az őrhelyemre, megköszöntem a tükrös mongol katonának, aki még akkor is nézte magát a tükörbe. A németnek meg adtam bőségesen, a gyűrű árából maradt nekem is bőven. Jött másnap ugyanaz a munkahely és ugyanaz a katona. Ugyancsak elkéreztem, hogy adjam el a másik gyűrűt is. Bementem oda, ahol a tegnap voltam, aztán jött a hadd el hadd. A nénike fel tette a két kezét a fejére, jobbra, balra lógatta, mondván, hogy a leánya azt mondta, hogy a gyűrű nem arany. Én gondoltam magamba, hogy igaza van. Aztán nagy alázatos pofával mondtam, hogy én nem vagyok hibás, mert a német fogoly adta nekem és ő azt mondta, hogy arany. Én odaadtam neki mindent, és most nem tudom visszaadni, amit adott a gyűrűért.

16 /

MÚLTIDÉZÕ

Folytatás a 16. oldalon Folytatás a 15. oldalról

Aztán azt mondta, hogy nem kell neki semmi, itt a gyűrű, visszaadom ezt is, csak ide ne jöjjön semmivel sem. Nagy alázattal a gyűrűt elfogadtam. Amikor a kapun kijöttem, egy nagyot röhögtem magamba és mentem tovább. Újra eladtam, persze nem olyan magas árba. Egy másik alkalommal kint voltam a brigáddal egy munkahelyen a vasútállomás felett. Ősszel volt, a civilek ürítették ki a vagonokat pityókától, káposztától és muroktól. Úgy 150-200 méterre lehetett. Azt mondja a fegyveres őr nekem, hogy menjek és lopjak pityókát. Hát bizony nekem sem kellett kétszer mondani! El is mentem. Úgy beloptam magamat a vagonok alá, hogy nem láttak meg, aztán megszedtem magam elég bőven. Figyelmesen elindultam vissza. Na de nem sikerült, mert megláttak, utánam lépett egy orosz, megragadta a nyakamon a kabátot és visszavonszolt. Ki kellett ürítkezzem, aztán körülvettek. Arra beszéltek, hogy ott tartanak estig, és este bekísérnek a lágerbe. Na Vilmos, ez kell csak neked is, akkor majd bevetnek a büntetett brigádba, az pedig rossz volt. Mit találjak én most ki? Gondoltam, hátha megsajnálnak. Kiugrottam közülük, kaptam egy fej káposztát és kezdtem rágni, mind egy kecske. Be is vált a furfang. Az egyik elment a murokrakáshoz és hozott nekem egy nagy murkot. Inti nekem, a hátsó részemre mutatott, hogy a káposzta nem jó a gyomornak, aztán mondják egymásnak, hogy lássátok a szerencsétlent, milyen éhes, engedjük vissza. Egy nagy kő esett le a májamról. Aztán az egyik mondja, na menj, és szedj pityókát és menj vissza a helyedre, de ide többet ne gyere, mert nem engedünk el. Én bizony még többet szedtem mint azelőtt, és nagy boldogan mentem vissza a helyemre. Úgy általánosságban nem voltak


rosszak. A tűz javában égett, aztán a katona egy jó párat betett a parázsba. Hát éppen nem sült meg a legjobban, hozzáláttunk a kiszedéséhez, de bizony az ő szája még kormosabb volt mint az enyém. 1947. nyarán egy napon ácsorgok a láger udvarán, egyszerre autómorgás hallok, és hát egy kamion tele foglyokkal. Közvetlen a drótkerítésen túl volt a fürdő. Ott kiszálltak, oda szaladok, hogy maguk magyarok? Azt mondja, hogy az. Kérdem hogy van-e erdélyi maguk közt? Azt mondja, hogy én is az vagyok. Melyik megyéből és jön a válasz: Udvarhely megyei. Melyik faluból? Válasz: zetelaki. Erre a szóra könynyes lett a szemem, és mondom, hogy én is az vagyok. Hát akkor ki az? A hegybe, Nagy János szabó! No aztán lejárt a fürdés, bejöttek hozzánk, aztán összeölelkeztünk könnyes szemekkel, hogy hát találkoztunk mind falubeliek. Akik ezt átéltük, még van bennünk magyar embertársunkat tisztelő. De a mai generációban úgymondván nem sok, vagy nincs is. Aztán jött nemsokára szeptember 8. Kisboldogasszony napja, nálunk Zetelakán búcsú. Volt egy kevés pityókatartalékom, aztán megfőztem, a kanállal összetörtem pirészerűségnek. Lett egy-egy halmozott sajkával. Elmentem János bácsihoz, persze jóval idősebb volt nálamnál, a priccsen be volt fordulva, szundikált, megmozdítom. Kifordult és mondom, János bácsi hoztam egy kis falnivalót, ehelyt fogyasszuk el. El is fogyasztottuk. Végül azt mondta, nagy köszönet után, no te Vilmos, soha, de soha, így nem esett a kisasszony vacsora! 1948. május havában Azbesztből, a német lágerből, átvittek Gyektárkára, egy román lágerbe. Elhangzott, hogy talán ide gyűjtenek össze erdélyi magyarokat, és innen visznek haza a románokkal. Az is elhangzott, hogy a pricscseket már szerelik a vagonokban az állomáson.

Mind jó hír volt. Egyszer csak ütött a boldog óra. Június 6-án reggel sorakozó a kapuhoz. Az orosz tiszt elmondta, hogy senki meg ne próbáljon magának semmi iratot, semmi tárgyat elrejteni, mert ha megtalálják, azonnal visszatartják. No aztán jött a szólítás ábécé sorrendben. Én persze messze hátul vagyok, egyszer csak szólítanak. Oda álltam, motozás közben alig álltam az izgalomtól. Nemsokára vége lett ennek a cécónak. Aztán a kapun kívül is sorakozó. Irány az állomás, de bizony senki sem ment száraz szemmel. Mindenki elfoglalta a helyét. Úgy napnyugta felé kiadták a hideg élelmet vacsorára. Egyszer csak sípol a vonat és megindul nyugatnak, éjjelnappal csak jött, reggel megállt, míg kiadták a reggelit és a vizet. Délben és este ugyan csak úgy. Beérkeztünk Focşani-ba, ez volt június 21-én. Itt tartottak 24-íg. 24én reggel adták a szabadságos levelet, valami kevés hideg élelmet és 200 lejt. Azt mondta a tiszt amikor adta át a papírt, hogy a kapun kívül már nem lesz őr a hátunk mögött, menjünk ki az állomásra és aki mivel tud, azzal mehet haza, lehet az rapid, személy vagy akármelyik. Aztán Ploieşti-től Segesvárig gyorssal jöttünk. Jött a kontroll és felmutattuk az igazolást, de nem szólt semmit. Amikor jöttünk át Segesváron, a Küküllő hídján újra megtelt a szemünk könnyel. Nemsokára indult velünk a székely vonat hazafelé. Feljöttünk Nagygalambfalváig. Azt mondja Kecseti Gyuri, hogy Sóos szállj le nálam, megvacsorázol, megalszol és holnap hazamész. Gyuri köszönöm szépen a meghívást, de máma június 25, nevem napja, és megyek haza! 25-én este érkeztem haza, nem lehet leírni azt az érzést, amikor megfogtam a kapu kilincsét. Édesapám, nyugtassa az Isten, már le volt pihenve. Én ráborultam és percekig nem tudtunk egymáshoz szólni ...


MÚLTIDÉZÕ

/ 17

Az austerlitzi csata székely hõsei 1805. december 2-án volt Európa újkori történetének egyik legjelentõsebb csatája, az ún. „három császár csatája”, ahol Napóleon francia császár, I. Sándor orosz cár és I. Ferenc osztrák császár hadai ütköztek meg. A mai Csehország területén található Austerlitz (Slavkov U Brna) mellett Napóleon életének legfényesebb gyõzelmét aratta, ezáltal néhány évre valóban Európa urává válva. Nagy József történész

A

z osztrák haderőben az akkori székely határőrség alakulatai is ott voltak, a 14. és 15. (1. és 2. székely) határőr gyalogezred két-két zászlóalja (1300-1300 fő), az 1. székely határőr huszárezred négy százada (két osztály, 700 fő). Az osztrák és orosz haditerv egyik fő célja az volt, hogy déli irányból Telnitz (Telnice) nevű falu elfoglalása által bekeríti az osztrák-orosz bal szárny a francia jobb szárnyat. Az osztrák támadó erő első hadosztályát Kienmayer tábornok vezette, melynek elővédjét alkották a székelyek. 1805. december 2-án a reggeli órákban Kienmayer tábornok megíndí-

totta a támadást a falu ellen, ahol makacsul védekeztek a francia csapatok. A Telnitz előtti dombon a 2. székely határőr gyalogezred (Háromszék, Udvarhely) Divéky Antal őrnagy irányításával zeneszó közepette rohamozta meg a francia állásokat, melyet követett az 1. székely határőr gyalogezred (Csík, Gyergyó, Kászon) támadása, a szárnyakon a székely határőr huszárok által fedezve. A franciák kétszer vetették vissza a székelyek támadását, azonban azok folyamatosan újra rohamoztak, mire sikerült egyéb osztrák csapatok támogatásával is kiegészülve betörni a faluba. A franciák újabb ellentámadása kivetette a faluból a székelyeket, azonban az előtte lévő fontos magas-

latokat már nem tudták visszafoglalni tőlük. A harcok még csak egy órája tartottak, mikor a székely határőrök kétharmada meghalt vagy megsebesült a heves puskatűzben. A füst miatt a csapatok irányítása is nehézkessé vált. Mivel a döntést nem sikerült elérni a bal szárnyon, Napóleon – kihasználva az orosz-osztrák vonal középső erőinek hiányosságait – támadást vezényelt, melynek eredményeképpen délutánra a francia csapatok elseperték az ellenfél vonalait. A Kienmayer hadosztály maradványainak visszavonulását a székely huszárok segítették, 17-en estek el közülük. A csata mérlege több tízezer elesett katona volt, azonban a franciák jóval kevesebbet veszítettek, mint az orosz-osztrák haderő. Telnice falu határában egy emlékmű jelzi ma a kb. 1700 elesett székely határőr tömegsírját, melyet még 1918 előtt allított az Osztrák-Magyar állam. 2009. november 26-29 között a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanulmányutat szervezett Austerlitz-be. Csikány Tamás alezredes, a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar hadtörténésze évről-évre megszervezi a székelyek megemlékezéséről szóló ünnepséget, melyen mindig részt vesz a Csehországi Magyarok Szövetsége és Telnice falu önkormányzata is. E három napon Slavkov, ahogy a csehek nevezik, valóban Európa központja lesz, hiszen minden nép, akinek ősei valamelyik oldalon részt vettek a csatában, megemlékezik hőseiről a csatatér valamely részén lévő emlékművénél. Idén még az elesett lovaknak is emlékművet emeltettek. Folytatás a 18. oldalon

18 /

MÚLTIDÉZÕ


A rendezvények csúcspontja a több órás hadijáték, ahol idén kb. 1000 hagyományőrző elevenítette fel a csatát. A korhű felszerelés és hadmozdulatok látványa valóban 1805-öt idézte, fergeteges puska ás ágyútűz kiséretében. Jelen voltak a 14. székely határőr gyalogezred budapesti hagyományőrzői is (reméljük nemsokára Székelyföldön is sikerül megszervezni hasonló eseményt szerényebb keretek között). November 28-án este a magyar hagyományőrzőkkel átvonultunk Telnice faluba, ahol várt már a Csehországi Magyarok Szövetségének elnöke Detáry Attila és a település alpolgármestere, továbbá szegedi kirándulók is, akik a hadijátékot tekintették meg. A falu központjában már 2006ban kopjafát emeltetett a Zrínyi Miklós Egyetem, ahol azóta tartanak megemlékezéseket. A megemlékezés elején a határőr hagyományőrzők sortűzzel emlékeztek a hősök előtt, melyet a cseh és a magyar himnusz eléneklése követett, utána beszédet mondott az alpolgármester úr, majd jómagam a székelység történetére


emlékeztem, melyet Detáry úr tolmácsolt cseh nyelven is. A hallgatóság a székely himnusz eléneklése után gyertyákat helyezett el a kopjafa tövében. Az est további részében kivonultunk a falu határába a székely tömegsírhoz, ahol szintén gyertyákat helyeztünk el, majd a három jelenlévő székely (Incze János-Csíkszereda, Geley Botond-Sepsiárkos és jómagam Gyergyóremetéről) elénekelte a hallgatóság által kevésbé ismert régi székely himnuszt. Ezután pár székely katonanóta eléneklése után visszamentünk a faluba, ahol a helyiek állófogadással vártak, amit egy kis borozás követett, majd életemben először elsüthettem egy nagyváradi hagyományőrző korabeli típusú puskáját. Kirándulásunk egy másik emlékezetes pillanata volt a Königgratz-i (ma: Hradec Kralove) csatatér megtekintése, mely csatában szintén voltak erdélyiek az osztrák haderő soraiban. Az 1866-os hadiesemény az osztrák haderő vereségével végződött, melynek sorait a visszavonuláskor a tüzérség fedezte. Az osztrák császári hadsereg 8. tüzérezredének főként erdé-

lyi magyarokból álló 7. lovagló ütege volt, amely a csatában a támadó porosz gyalogság elé vágtatott, s azt 200 lépésről kartácstűz alá vette. A nyolc lövegből azonban csak négy jutott lövéshez, s a porosz hátultöltő puskák fergeteges tüzében ezeknek is összesen 10 lövésre maradt ideje. Az üteg parancsnoka, van der Groeben Ágost százados és 53 társa hősi halált halt. A nyolc lövegből csak egyet sikerült megmenteni. Groeben századost önfeláldozó tettéért utóbb a Mária Terézia Rend lovagjává avatták. Az üteg állásai helyén ma emlékmű hírdeti hősiességüket az ún. „holt üteg” emlékműve. Ha magyar ember jár erre, még érdemes megnézni a Josefstadt-i várat, melyet II. József építtetett a birodalom védelmére. E várban rengeteg magyar szabadságharcos honvédtiszt raboskodott éveken át, mellette a katonatemetőben ma is sok magyar katonasírt találunk. Sajnos nem sok székely vett részt a megemlékezésen, de történelmünk, őseink emlékezete megköveteli, hogy ápoljuk hőseink emlékét.


GYERMEKSAROK

/ 19

Az õz titka Ez a mese nem cipel bennünket árkon-bokron, tengereken át, messzi tájakra. Nálunk történik, ezen a földön, ahol születtünk, ahol atyáink hamvadnak. Ezen a sokat megpróbált földön. Szép Erdélyországban. Ha van merszünk visszamenni egykét évszázadot, a Maros völgyén fölfelé csupán keskeny földutat lelünk, mely szeszélyesen követi a folyó még szeszélyesebb medrét, s óvatosan megkerüli a sziklaszirteket. Bíró László, a Világjáró mesék címû könyv írója

A

ztán amikor már tyúkszemet kaptunk a nyeregtől, vagy a szekér kirázta belőlünk a lelket, a völgy terebélyessé lesz. Délceg havasok ölelésében kiterjedő lapály termékeny talaján járunk. Ez Gyergyó. A Gyergyói Medence. A maga tizenegynéhány boronaházas községével. Vince a Magasbükk tisztásain legelteti apja fejős juhait. Egy hozzá hasonló korú cselédfiú a meddőkkel jár. Vincét három jókora kutya segíti a nyáj terelgetésében és főleg a megvédésében. Mert a havas nem tréfál. Aki itt lakik és éhes, az mind szereti a birkahúst. Főleg ha nem kell fizetni érte. Vadmacska, hiúz, farkas, medve. Törvénnyel, erkölccsel hadilábon álló kétlábú. Mind megpróbálkozik. De Vince súlyos somfabotja és három lompos fegyvertársa is beleszól a dologba. Habár tény, hogy mind a négyen szűkszavú portékák. S ha mégis megszólal valamelyikük, annak veleje van. Például sokáig megmosolyogták az emberek az egyik ilyen esetet.

Három jómódú szentmiklósi egyszer medvét akart lőni. Nyakig fölfegyverkezve szuszogtak fölfelé a hegyen. Aztán megnyílt a rengeteg, s a napos tisztáson meglátták Vincét, amint botjára támaszkodva bámulta juhait. Az idegeneket alig akarta észrevenni. A kutyák sem kezdtek túlbuzgó ugatásba. Csak fölálltak, és Bundás, a vezér, halkan mordult egyet. – Jó napot, fiam! – vetette oda az egyik vadász, aki szeretett mindenkivel barátságosan bánni. – Ha maguknak jó, nekem es – válaszolta foghegyről a fiú. – Nem félsz itt egyedül? – Mutassa meg, mitől! – Hát csak jártak erre farkasok? – Nem es angyalok! – S a kutyák ugatták-e őket? – Nem es kacagták! – És juhot vittek-e el? – Nem es hoztak! Az urak nevettek. A legmódosabb egy bankjeggyel szerette volna jutalmazni a pásztorfiú keresetlen válaszait. – Köszönöm– fordult el Vince,– de jobban tette volna, ha egy katulya gyújtót hoz, mert az fogytán. Az esz-

tena körül ténykedő apjával se sokat locsogott Vince. De este-reggel részt vett a fejésben, tűzifát meg vizet hordott. Tudta a teendőit, és el is látta egy szó nélkül. Az erdőn is szívesen fölsegítette a rőzseköteget egy-egy öreganyó hátára, s ha a juhok nem bogároztak éppen, kivette a fejszét az erdőszélen tüzelőnek valót döntő vénember kezéből. De többnyire egyedül volt. Bundással, a jókora termetű szürkésbarna juhászkutyával, meg a másik kettővel, s a juhaival. Akikkel emberi hangon nem lehetett beszélgetni. Ezért volt kevésszavú Vince. Az arra érdemes embernek és állatnak azonban sose kellett félnie tőlük. Egyikük sem volt harapós. Kutyáinak csak este adott egy jó adag írót s egy-egy darabka puliszkát, így nem csoda, ha a derék segítségek, szabad idejükben onnan pótolták a kosztot, ahonnan lehetett. Hol egy egeret, hol egy süldőnyulat fogtak. Nem vetették meg a tücsköt, sáskát, békát sem. De hoszszabb vadászatra, vadüldözésre nem engedte őket Vince. A füttyszó parancsolt. Folytatás a 20. oldalon

20 /

GYERMEKSAROK


Egy nap gombászó gyermekcsapat járt arra. Vincével is szóba elegyedtek, bár ez nem ment könnyen, mert a pásztorfiú kimért válaszokat adott. – Én vagyok Anti. A szomszéd utcából. Mikor kicsik voltunk, sokat játszottunk együtt. Nem emlékszel rám? – kérdezte a legnagyobb. – De – bólintott lassan Vince, és arra gondolt, milyen keveset játszott ő. – Né, ez meséskönyv – kotort bele a tarisznyába Anti. – Itt hagyom neked. Összel, mikor behajtjátok a juhokat, megkapom. – Minek? Úgysem tudom elolvasni – lapozott belé Vince, és egészséges piros arca mélyvörös színt váltott. – Nem tud olvasni…szamár… milyen buta – vihogták a gyermekek. – Azt a …! – lépett egyet feléjük Vince a fölemelt bottal. Erre sikongva, kacagva, kurjantva elrebbentek a falu felé. Csak Anti nézett hátra néhányszor. Bánta, hogy így alakult. De az utánuk hajított könyvért ő se mert visszamenni. Bundás igen. Miután kettőt-hármat vakkantott a szaladó gyermekek után, odaballagott, a szájába vette a könyvet, és letette Vince elé. A fiú már éppen rászólt volna, mikor különös dolgot vett észre a szeme sarkából. Az erdő szélétől egy szép, fiatal őzsuta vált el, és kecses léptekkel megindult feléje. – Ne! A kutyák! – akarta volna ordítani, de elhűlve látta, hogy Bundás, aki farkas, medve láttán dühöngő fenevaddá lett, meg a másik két kutya is, a juhok felé fordulva békésen hever a közelben, kinyújtott nyelvvel. – Nem látnak és nem éreznek engem. Csak ha sebesült volnék – mondta az őz a meredt szemmel bámuló Vincének. – Tudom, hogy a gyermekek megbántottak, és ez elszomorít. Ne haragudj rájuk. Te nem tudsz olvasni. De tudsz ezer más dolgot, amit ők soha nem fognak megtanulni. – Kicsit elhallga-


tott, és nagy, puha szemeivel szánakozva nézett a fiúra. – Látom, nem tudtalak megvigasztalni. Hát jó. Megtanítlak olvasni. – Azt hogy? – hitetlenkedett Vince. – Majd meglátod. És Vince meglátta. Az őz naponta kijárt a tisztásra, amikor a nyáj békésen legelészett, és a könyv titkai rendre kitárulkoztak a fiú előtt. Már alig várta, hogy az őz megjelenjen. Nem tudta megmagyarázni magának. Szerette a juhait is, a kutyáit különösképpen. De ő más volt. – Ki vagy te? – kérdezte egyszer tőle. – Majd megtudod – válaszolta az őz egy kis szomorúsággal. És Vince megtudta. Igaz, csak négy-öt év múlva. Ekkorra már szálfatermetű legénnyé fejlődőtt. És mint eddig, csak télen élt a faluban. De már nem érezte egyedül magát. Volt akire gondolni. Volt akiért aggódni. És várta a tavaszt. Megjött. És ők újra találkozhattak. Csaknem minden nap. Egy délután éppen türelmetlenül leste, hogy szelíd barátnője kilépjen az erdőből, amikor kétségbeesett őzsírást hallott. – Bundás! – szólította kutyáit, és berontott az erdőbe. Jókor. A két felnőtt s a három farkasfi már szinte leteperte az őzet. Egyikük a torka felé ugrott. Ekkor megjelent a három pásztorkutya, akiknek régi elintézetlen ügye volt a farkasokkal. Vince kiáltott, és ő is harcrakészen szorongatta botját. De már nem volt szükség reá. Gazdájuk jelenléte hihetetlen bátorságra sarkallta a kutyákat, s a gonosz férgek eliszonyodva szedték az irhájukat. Vince visszaparancsolta az üldözőket. Lihegve érkeztek meg, s egyikük már szaglászni kezdte a vérző áldozatot, de a fiú ráförmedt. Letérdelt az őz mellé. Ijedten látta, hogy itt-ott harapásnyomok vannak rajta. Szerencsére a torkát még nem tépték föl. Ledobta botját, s karjára vette az alélt őzet. Megindult vele a forrás

felé. Bundás vonszolta utána a botot. A fiú vízbe mártotta kendőjét, és óvatosan mosni kezdte az őz sebeit. Már majdnem sikerült befejeznie, és kétségbeesve szorongott, hogy még mindig nem mozdul, amikor az őz mélyet sóhajtott, és lassan fölemelkedett a földről. De ahogy kiegyenesedett, már nem sebesült őz állt föl ott a forrás mellett, hanem bájos fiatal lány, amilyent Vince még álmában sem látott soha… – Ki vagy te? – sikerült végre kinyögnie. – Kisa – simogatta meg az arcát a lány, és ekkor vette észre Vince, hogy az őz nagy, puha szemeivel néz reá. – Kisa… – ismételte a fiú suttogva, és torkában dobogott a szíve. – Még kislány voltam, messzi innen, a Kaukázusban – mesélte Kisa, miután sikerült az ámuló Vincét leültetnie a forrás mellé. – Málnát szedtünk az öcsémmel, amikor egy csúnya vénasszony jelent meg. Nem törődtem, volt málna elég. De az öcsém elkezdett csúfolkodni vele. – Te így? – sipította a vénasszony. – Hát akkor megbüntetlek! A nővéred ne mehessen haza az erdőből, amíg egy szíve legmélyéből érte aggódó fiú meg nem mosdatja tiszta forrásvízzel. – De akkor már nem is voltam leány – fogta meg Kisa a Vince kezét. – Sokat bolyongtam azóta. Sokat sírtam. De senki nem szánt meg. Csak te. És én most a tiéd vagyok. Ha akarod… Hogyne akarta volna Vince – Édesapám! – rohant az esztenára, de Kisa kezét el nem engedte volna semmiért. – Ő Kisa. Ő lesz a feleségem… – Jól van, fiam. Nem jó egyedül… – mondta az apja, és homlokon csókolta mindkettőjüket. – Legyetek boldogok! És ők boldogok voltak. Azóta is boldogan élnek mindannyian ott a havason. Az emberek emlékezetében legalább. És most már a miénkben is, bizonyára…


SULIVILÁG

/ 21

Múmia-kiállítás Csíkszeredában A kíváncsisággal párosult félelem vezetett a csíkszeredai múzeumba, ahol múmiákat láthattunk. A maroknyi csapat a tekerõpataki iskolától indult 2010. június 28-án reggel 9 órakor. Fodor Annamária

C

sodálkozva szemléltük az üvegkoporsóba helyezett múmiákat, melyek 1674-1838 között élt váci lakosok példányai voltak. 265 koporsóból 46 egyén maradt. Az emberi maradványokat konzerválás és állagmegóvás után antropológusok, patológusok, radiológusok, mikrobiológusok, igazságügyi orvosok vizsgálták. A múmiák mesterséges vagy természetes körülmények között tárolhatók. A mesterséges múmiákat balzsamozták, füstölték, gyógyfüvekkel

takarták, alkohollal kenték, ereikbe arzént fecskendeztek. A természetes múmiákat állandó fizikai körülmények között tárolták, tartós hidegben, szárazságban vagy melegben, a

koporsóban forgácsot tettek, hogy a testnedveket elszívja. Láthattuk Simon Antal paptanár földi maradványait, továbbá a következő mumifikálódott testeket: Tridentin Rózália apáca, Würth Ferenc kanonok, Sándor Terézia apáca, Weiskopf József tímár, Szigvárt Terézia, a felesége, ifj. Weiskopf József, Fischer Antal seborvos, Borsodi Terézia, Weiskopf János polgármester felesége. Az utolsó teremben a vizsgálat menetét ismerhettük meg: Tisztítás, Konzerválás, Nyilvántartási munkák, Makroszkópos vizsgálat, Radiológiai vizsgálat, Szövettani vizsgálat, DNS vizsgálat. A különleges kiállítás után meglátogattuk a csíksomlyói kegytemplomot, a Jakab Antal tanulmányi házat, majd a madéfalvi veszedelem emlékművet is megtekintettük. Mindenki jól érezte magát, és hasznosan töltött el egy vakációs napot, hiszen az esős időben is lehet tartalmas programokat szervezni. Jó kis kirándulás volt!

22 /

MEZÕGAZDASÁG


Állatkiállítás – Gyergyóújfalvi Falunapok 2011 Az idei állatkiállítás is sikeresnek bizonyult, a szervezõk (Gyergyóújfalvi Önkormányzat, Gyergyóújfalvi Szarvasmarha Tenyésztõk Egyesülete) és a kiállító gazdák jó munkát végeztek. Ugyanis, az idei kiállítás színvonalas volt, bebizonyosodott, hogy ha a gazdáknak van lehetõségük állataikat bemutatni és ezt még verseny formájában is tehetik, akkor mindenki arra törekedik, hogy a legjobb minõségû állatállományt tudhassa magáénak. dr. Horváth Nina állatorvos

A

kiállításon 22 darab szarvasmarha volt, öt kategóriában: fekete tarka vemhes üszők, piros tarka egyszer ellett, pirostarka többször ellett, fekete tarka többször ellett és Red Holstein többször ellett. A bíráknak (Szász Ilona mérnöknő – Hargita megyei Állatnemesítő és Szaporodásbiológiai Hivatal vezetője (ANARZ – UARZ), Sólyom Gizella mérnöknő – Hargita megyei Szarvasmarha Tenyésztők Kategória Többször ellett 1. Piros tarka 2. Fekete tarka 3. Red Holstein Egyszer ellett

Helyezés I II III I II III

Vemhes üszõ

Közönség díj Részvételi díj

I II III

Egyesülete, Dr. Gál József állatorvos – Gyergyókilyénfalva, Kovács József mérnök - Maros megye) nem volt könnyű dolguk, a felvezetett állatok jól mutattak, sokat javult a fajta egybe jelleg az utóbbi időben, igazolva hogy a

Díjak 750 m villanypásztor drót, 35 db szigetelõ 500 m villanypásztor drót, 30 db szigetelõ 250 m villanypásztor drót, 25 db szigetelõ 750 m villanypásztor drót, 35 db szigetelõ, 5 dózis magyartarka szaporítóanyag 500 m villanypásztor drót, 30 db szigetelõ, 3 dózis magyartarka szaporítóanyag 250 m villanypásztor drót, 25 db szigetelõ, 2 dózis magyartarka szaporítóanyag 750 m villanypásztor drót, 35 db szigetelõ 500 m villanypásztor drót, 30 db szigetelõ 250 m villanypásztor drót, 25 db szigetelõ 1000 m villanypásztor drót, 100 db szigetelõ 20 kg abrak takarmány, 30 db szigetelõ, ebéd az Újfalvi Egyesület által felállított sátornál

gazdák odafigyelnek arra, hogy nemesítéssel javítsák állományuk milyenségét. Természetesen az idén sem maradt el a közönség bevonása a díjazásba, köszönhetően a kellemes, napos időjárásnak számos résztvevő volt, aki szavazhatott arra, hogy kinek legyen odaítélve a fődíj. Szoros verseny volt, a nyertese pedig a Cifra névre hallgató, piros tarka többször ellett szarvasmarha, András Tibor tulajdona. Érdemes volt versenybe szállni, a díjakat a Gyergyóújfalvi Önkormányzat finanszírozta. Dicséret a szervezőknek és gazdáknak a sikeres munkáért, reméljük, jövőre is megrendezik a kiállítást. (A kiállításon készült felvételek megtekinthetőek a gyergyóújfalvi honlapon.)


ÉP TESTBEN...

/ 23

Gyomorpanaszok... Az emésztési panaszok (pl. étvágytalanság, hányinger, hasi puffadás, fájdalom, mellkasi égõ érzés, böfögés) az orvoshoz fordulás egyik leggyakoribb okát képezik. A panaszok hátterében sok esetben mégsem mutatható ki szervi elváltozás. Dr. Kelemen Madarász Enikõ tése szervi betegségektől. Kiemelt családorvos fontosságú a daganatos betegségek felismerése. A dyspepsiás panaszok "funkcionális rossz emésztés" mellett jelentkező figyelmeztető jelek összefoglaló elnevezés. Olyan mindenképpen alapos kivizsgálást étkezéssel összefüggő panaszok cso- tesznek szükségessé. Ilyen figyelportját jelöli, mint a korai teltségér- meztető jelek a nyelési nehezítettség, zés, hasi puffadás, fájdalom, mellkasi a falat elakadása, fogyás, vérszegényégő érzés, böfögés, hányinger abban az esetben, ha a panaszok hátterében semmilyen szervi eltérést nem sikerül kimutatni. Hagyományos értelemben valóban nincsen betegség. Rendellenességről van szó, ami magukat a panaszokat jelenti. Egyes felmérések szerint a lakosság negyedének vannak ilyen típusú panaszai. Van olyan eset, amikor nem lehet tudni mi okozza a panaszokat. Rendszerint a rossz emésztéssel rendelkező betegek gyomorfalmozgása eltér az egészségesekétől, illetve fájdalomküszöbük alacsonyabb az egészségesek fájdalomküszöbénél. Vagyis olyan ingerekre is fájdalommal reagálnak, amik egészségesekben nem okoznának panaszt, ugyanakkor gyakrabban tapasztalhatnak pszichiátriai eltéréseket, például szorongást, depressziót. A diagnózis felállításához, a kikérdezésen és az orvosi vizsgálaton túl hozzátartozhatnak laboratóriumi vérvizsgálatok (vérkép, vérsüllyedés, vércukor), hasi ultrahang, gyomortükrözés, vastagbéltükrözés következik. A rossz emésztési panaszok életmódrendezéssel és gyógyszeresen kezelhetők. A gyógyszerek hatásuk alapján csoportosíthatók a gyomor mozgását fokozó, a savtermelést csökkentő, görcsoldó, puffadás gátló csoportokba. Cél a helyes diagnózis felállítása, a rossz emésztés elkülöní-

A

ség, 45 éves életkor után jelentkező panaszok, a korábban már fennállt panaszok jellegének megváltozása, hátba sugárzó fájdalom, gyakori hányás. A diagnózis felállítása után a panaszok minél tökéletesebb csökkentése. A tapasztalat azt mutatja azonban, hogy teljes panaszmentesség nem mindig érhető el. Előfordul, hogy csak mérsékelni sikerül a panaszokat, más esetekben a panaszok egy időre megszűnnek, de később újra jelentkeznek.

24 /

TARKABARKA – MAGAZIN


Praktikák a konyhhában Kedves háziasszonyok! Íme néhány hasznos tanács Tölli László „Praktikák a konyhában” címû könyvébõl: – A héjában főtt burgonya nem reped meg, ha a főzővízbe kevés sót teszünk. – Nem reped meg a tojás héja, ha a főzővízbe pár csepp ecetet teszünk. – Az elsózott étel sós ízét mérsékelhetjük egy késhegynyi szódabikarbónával.

– A félbevágott citrom tovább friss marad, ha a vágott felével kistányérra borítva hűtőszekrénybe teszszük. – A majonéz nem fut össze, ha minden hozzávalónak egyforma a hőfoka. – Nagyon csípős vöröshagyma erejét elvehetjük, ha tisztítás után hideg vízbe tesszük. – Ha a húst vizes deszkán verjük ki, a deszka nem szívja be a hús levét. – A húst mindig a rostokra merőleges irányba szeleteljük, így porhanyósabb és könnyebben vágható.

– A hal erős szagát csökkenteni tudjuk, ha elkészítése előtt citromlevet csepegtetünk rá. – Élesztős tésztákhoz kissé előmelegített, száraz lisztet használjunk, ezzel elősegítjük a tészta könynyebb kezelését. – A levest ha elsóztuk, keverjünk bele egy tojásfehérjét, majd pár perc múlva szűrjük le az egészet. – Szép színt ad a húslevesnek, ha pici zsíron egy megreszelt sárgarépát megpirítunk és a levét a levesbe szűrjük. – Édes ételbe mindig tegyünk csipetnyi sót, jobb íze lesz az ételnek. – Rántás készítésénél a lisztet a már meleg zsírba, vagy olajba tegyük. – Ha egy étel túl édesre sikerült, kevés citromlével vagy almaecettel javíthatjuk. – Az apróra vágott petrezselyemzöldet csak akkor tegyük a levesbe, amikor már levettük a tűzről, így nem veszti el vitamintartalmát és a leves íze is jobb lesz. – A majonéz nem lesz híg, és az olaj nem válik ki, ha az olajat a tojássárgájában lassan, cseppenként keverjük. – Az olaj nem zavarosodik meg, ha kevés sót keverünk bele. – A majonézt mindig a már kihűlt ételre tegyük vagy keverjük, különben nagyon híg lesz. – Piskótát mindig előmelegített, közepes hőmérsékletű, gőzmentes sütőben süssünk. – A befőzéshez használt edények mindig legyenek tiszták és szagtalanok. – Nagyon fontos, hogy az eltevésre szánt gyümölcsök mindig hibátlanok legyenek, és a meghámozott gyümölcsöt, amíg a többit tisztítjuk, helyezzük tiszta vízbe, ne hagyjuk a szabad levegőn állni. Gyűjtötte: Fodor Annamária

ulafjuogreg adzarab TARTALOM

Recommend Documents