Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Export-import menedzsment szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Export-import menedzsment szakirány

LÉTEZIK-E VERSENY A TÁVKÖZLÉSI PIACON? AVAGY A MAGYARORSZÁGI TELEKOMMUNIKÁCIÓS SZEKTORBAN FOLYÓ VERSENY BEMUTATÁSA EGY ÉRDEKES ESET TÜKRÉBEN

Készítette: Farkas Eszter

Budapest, 2005

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ................................................................................................................................5 2. A téma jogi hátterének bemutatása.........................................................................................8 2.1 A verseny jogi szabályozásának története az Európai Unióban ...........................................8 2.2 A verseny jogi szabályozásának története Magyarországon ..............................................11 2.3 Magyarország és az Európai Unió versenyjogi kapcsolata ................................................13 2.4 A magyarországi gazdasági versenyt meghatározó törvények ismertetése ........................15 2.4.1 A magyar versenytörvény bemutatása.............................................................................15 2.4.2 A reklámtörvény ..............................................................................................................18 2.4.3 Az árak kialakítására vonatkozó törvény.........................................................................18 2.4.4 A hírközlési törvény.........................................................................................................20 2.5 A Gazdasági Versenyhivatal bemutatása............................................................................22 2.6 Fogyasztóvédelem és verseny.............................................................................................23 3. Az esettanulmány bemutatása...............................................................................................27 3.1 Általános ismertető .............................................................................................................27 3.2 Az eset és lényeges körülményeinek ismertetése ...............................................................28 3.2.1 A versenytörvénybe ütköző piaci magatartás miatt indított eljárás.................................28 3.2.2 Az eljárás alá vont vállalkozások rövid ismertetése ........................................................28 3.2.3 Az eset alapjául szolgáló technológiai feltételek rövid ismertetése ................................30 3.2.4 A vizsgált szolgáltatások sajátosságai .............................................................................32 3.2.5 A díjak meghatározása a vizsgált időszakban..................................................................34 3.2.6 A hálózati szerződések előírásai ......................................................................................37 3.3 A versenyjogi vizsgálat területi hatálya..............................................................................39 3.3.1 Kiskereskedelmi piac a távközlési piacon .......................................................................39 3.3.2 Nagykereskedelmi piac a távközlési piacon ....................................................................40 3.4 A gazdasági erőfölény vizsgálata .......................................................................................41 3.4.1 Erőfölény a kiskereskedelmi piacon ................................................................................41 3.4.2 Erőfölény a nagykereskedelmi piacon.............................................................................46 3.4.3 A gazdasági erőfölény vizsgálatának eredményei ...........................................................49 3.5 A versenytorzítás ................................................................................................................49 3.5.1 A versenytorzítás vizsgálata a szolgáltató és a fogyasztók viszonylatában.....................50 3.5.2 A versenytorzítás vizsgálata a másik piac szereplőinek viszonylatában .........................52

3

3.5.3 A fix-mobil hívás- és végződtetési díjak megállapításának hálózati szerződésekben rögzített módja ..........................................................................................................................54 3.5.4 A versenytorzítás vizsgálatának eredményei ...................................................................56 3.6 A jogsértés vélelme.............................................................................................................57 3.7 A bírság kiszabásának szempontjai ....................................................................................60 3.8 Az esettanulmány rövid összefoglalása ..............................................................................61 4. Hová tart a verseny a távközlési piacon?..............................................................................63 4.1 Az eset hatásai ....................................................................................................................63 4.2 Az eset a szolgáltatók és a végfogyasztók kapcsolatának függvényében...........................65 4.3 Az elemzés eredménye .......................................................................................................67 4.4 A távközlési piac jövője......................................................................................................68 5. Összegzés..............................................................................................................................72 Ábrák és táblázatok jegyzéke ...................................................................................................74 Felhasznált irodalom.................................................................................................................75 Mellékletek ...............................................................................................................................78

4

1. Bevezetés „Új fogások a kereskedelemben”, „Manipulatív reklámok”, „Informatikai kartellgyanú”, „Gazdasági Versenyhivatal: bírság az Egisnek”, „Kereskedelmi láncok versenye”, „Össztűz a Microsoftra”, „Eljárás a Pesti Est ellen”… Az előbbi címekhez hasonló mondatokkal nap mint nap, egyre gyakrabban találkozhatunk az interneten a gazdasággal foglalkozó oldalak között, a piaci helyzetet elénk táró napi és hetilapok különböző rovataiban, vagy a rádióban, televízióban elhangzó

híradásokban

és

műsorokban

egyaránt.

A

fejlett

piacgazdaságok

nélkülözhetetlen piaci jellemzője a verseny. A fogyasztókért indított harc szükségszerű velejárója egy egészséges, jól működő, a közösség érdekeit szolgáló gazdaságnak. Azonban mint az élet minden területén, itt is nehéz megtalálni azt az egyensúlyi állapotot, amelyben mind a vevő, mind az eladó jól jár. A piacon folyatatott versengés során azonban még egy fontos tényezőre figyelni kell. Ez a tényező pedig maga a másik eladó, s ebből következően a versenyt szabályozó törvény. Ha visszatekintünk a magyarországi eseményekre, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy egyre több versenyjogi per, bírósági eljárás zajlik mostanában hazánkban. Az okokat vizsgálva kettős hatást figyelhetünk meg. Egyrészt Magyarországon igazi piacgazdaságról bő másfél évtizede beszélhetünk, így ebből adódóan nem alakulhattak még ki a verseny hagyományai; másrészt a magyar piacokon is megfigyelhetjük a világ összes országában jelentkező folyamatot, amely egyre rámenősebb, kiélezettebb és így néha durva versenyhelyzetet eredményez, és ez sok esetben a fogyasztók megtévesztésével is együtt jár. Szakdolgozatomban a magyarországi – egyre erősödő – versenyt elemzem egy hétköznapi gazdasági területen történt konkrét eset tükrében. A rövid történeti áttekintés után a verseny jogi és intézményi hátterét tekintem át, majd egy szemléletes esettanulmányon keresztül mutatom be a verseny piacon történő különféle megnyilvánulásait. A téma aktualitását az adja, hogy napjainkban a piacokon a végletekig kiélezett versenyhelyzet a jellemző, amely végtelenül sérülékennyé válhat azáltal, hogy az eladók és a szolgáltatók csak a szabályok adta lehetőségek maximális kihasználásával tudnak a versenytársnál jobban és erőteljesebben hatni a vevőre. Mivel azonban az előírások sok esetben nem tudnak konkrét, objektív határokat szabni, így óhatatlanul megtörténnek – akár szándékosan, akár véletlenül – olyan események, amelyeket már nem tűrhet meg a piac büntetlenül. Manapság sokkal többször találkozhatunk versenyjogi esetekkel, mint korábban. Régebben – ahogy már korábban 5

is írtam – nem lehetett igazi versenyről beszélni Magyarországon, azonban manapság ilyen téren már utolértük a nyugati országokat. Ez részint egyértelműen látszik abból, hogy ma már a külföldön bemutatott reklámokat is egy az egyben át tudják fordítani magyar nyelvűre, hiszen a külföldön sikeres termékek már hazánkban is tért hódítottak, másrészt sokkal komolyabb, közgazdasági szempontból lényegesebb okai is vannak. A XX. század elején még nem kellett a forgalmazóknak a vevők igényeit maximálisan figyelembe venniük, e nélkül is sikeresen értékesíthették termékeiket. Gondoljunk csak a mindenki által oly jól ismert, a Ford által egy színben forgalmazott T-Modellre. Henry Ford a századelőn még elmondhatta magáról: „Nálam mindenki olyan autót vásárol, amilyet kíván – feltéve, hogy az a fekete T-modell” (http://www.mba.bme.hu/data). A háborúkat követően aztán egyre fontosabb szerephez jutott a vevőközönség véleménye és igénye, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy egyre nagyobb lett a kínálat a piacon, tehát egyre több szereplő jelent meg a termékeket, szolgáltatásokat értékesítő oldalon. A XX. század végére a piacon az eladói oldalon szereplők száma sokkal dinamikusabban nőtt, mint a vevők száma, ezért is alakulhatott ki napjainkra az a helyzet, hogy a sikeres eladóknak a lehető legjobban meg kell felelniük a vevői elvárásoknak. Ezt egyrészt a fogyasztói elvárások maximális felkutatásával tudják megtenni, másrészt pedig – és a verseny szempontjából ez a fontosabb – a konkurencia termékeinek, szolgáltatásainak gyengéit kihasználva szerezhetnek előnyöket. A versenyjog iránt a Főiskolán hallgatott szakirányos óráink egyikére a Gazdasági Versenyhivatalból meghívott vendégelőadó keltette fel érdeklődésemet, azóta kezdtem el mélyebben foglalkozni a témát érintő kérdésekkel. A versenyjog egy olyan területét szerettem volna diplomamunkámban bemutatni, ahol nem csak a piac torzulása miatt lényeges a verseny tisztaságának betartása, hanem amiatt is, mert a versenytörvénybe ütköző piaci cselekményeknek fogyasztói jogokat sértő vonzatai is vannak. A távközlési piac különösen jó szemléltetője a fent említett versenytörvényt sértő – vagy nem sértő – piaci magatartásoknak, ezért is választottam kutatásom tárgyául

a

közelmúlt

legnagyobb

bírságával

végződő

versenyjogi

esetét.

Dolgozatomban főként arra keresem a választ, hogy milyen tendenciák figyelhetőek meg a távközlési piaccal összefüggésbe hozható versenyjogi esetek mennyiségi és minőségi változásait illetően. Így az említett kutatási probléma alapján a következő kérdések megválaszolására célszerű összpontosítani a kutatást:

6

1. A jelenlegi tapasztalatok és folyamatban lévő ügyek alapján várható-e hasonló mértékű bírság kiszabása a távközlési piacon 2. Az aktuális piaci viszonyok között milyen esélye van egy ugyanennyi vagy hasonló számú szereplőt érintő törvénybe ütköző piaci eseménynek A kutatásom első lépésként szekunder adatgyűjtést végeztem. A szakirodalom tanulmányozásához

elengedhetetlen

volt

a

témához

kapcsolódó

jogi

háttér

tanulmányozása. Magyarországon jelenleg az 1996. évi LVII. törvény van hatályban, ennek ismertetését részletesen a következő fejezet taglalja. A törvényi háttér megismerése után első körben a témához kapcsolódó hazai, majd pedig az idegen nyelvű szakirodalom feldolgozása következett. Első sorban a jogi témában megjelent könyvek, tanulmányok szolgáltattak alapot munkámhoz. A jelenlegi piaci folyamatok átlátása céljából fontosnak tartottam a nyomtatott sajtó tanulmányozását, mivel a témában fellelhető könyvtári anyagok jelentős része a kiadási dátum miatt nem tartalmaz aktualitásokat a témával kapcsolatban. Az előbbiek alapján így főleg gazdasági jellegű, jogi és a szakdolgozatom anyagához kapcsolódó egyéb folyóiratokból tájékozódtam. A feldolgozott téma naprakész ismerete megkövetelte az elektronikus források használatát is. A kutatási munkám lényegi részét a Gazdasági Versenyhivatal munkatársaitól kapott belső anyagok és információk alapján állítottam össze. Az átfogóbb elemzés érdekében felkerestem a Gazdasági Versenyhivatal azon munkatársát, aki a távközlési piac versenyjogi kérdéseiben illetékes. A vele való folyamatos konzultáció és általa adott segédanyagok nagy segítséget jelentettek számomra a kutatási probléma lehetséges okai és a piacon várható jövőbeli tendenciák vizsgálatánál, illetve a konklúziók megalkotása során.

7

2. A téma jogi hátterének bemutatása A versenyjogi szabályozás jogi hátterének bemutatása során először az Európa Unión belüli szabályozás kialakulását és felépítését ismertetem. A magyarországi szabályozás kialakulásának bemutatását követően a csatlakozásunk által jelentős szerepet kapott harmonizációs folyamatokat foglalom össze, majd külön részletezem a magyar verseny-, reklám- és ár- és hírközlési törvényt, mint a piaci magatartást meghatározó legfontosabb szabályozó eszközöket.

Európai Uniós szabályok Római Szerződés; Eljárási, együttműködési rendeletek; Közösségi fúziós és ágazati rendeletek; Közlemények

Magyar szabályok Versenytörvény

Reklámtörvény

Ártörvény

Hírközlési törvény

1. ábra: A versenyjogi szabályozás felépítése (saját készítésű szemléltető ábra)

2.1 A verseny jogi szabályozásának története az Európai Unióban Európát tekintve a főbb versenyjogi előírások megalkotásának és a verseny ellenőrzésének igénye már az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó 1957-es Római Szerződésben is szerepelt. A Szerződés V. Cím 85. cikkelytől kezdődően a 94. cikkelyig bezárólag tartalmazta a verseny különféle megnyilvánulási formáira vonatkozó alapelveket. Az ide tartozó részben az állt, hogy a kialakulóban lévő unió az alapvető cél elérését – ami akkor a kontinens nyugati felén a tartós béke biztosítása volt – egy közös piac létrehozásán és a tagországok gazdaságpolitikájának fokozatos egymáshoz közelítésén keresztül képzeli el. A világháborút követő helyreállítás és egymás felé nyitás jó táptalaja volt az új irányzatoknak, hiszen a cél a múltban egymással sorozatban véres háborúkat vívó országok kölcsönös függőségének megteremtése volt. A verseny szempontjából a Római Szerződés egy olyan rendszer létrehozását és intézményesítését is fontosnak tartotta, amely megóvja a közös piacon folyó szabad versenyt a torzulásoktól. Nyilvánvaló volt, hogy a közös piac sikeres

8

működéséhez egységes versenyfeltételek kellenek, szemben a múlttal, amikor a gazdaság szereplői még jórészt nemzeti keretek között tevékenykedtek. A versenypolitika filozófiájára – és ez már a Szerződésben is tükröződött – az a liberális gazdasági elmélet nyomta rá a bélyegét, amely szerint a fogyasztói jólét biztosítása kizárólag a hamisítatlan szabad piaci versenyfeltételek között elérhetőek. A szabályok gyakorlati alkalmazásában legalább ilyen fontos szerepe volt az egységes piac kiépítésének és az ezt akadályozó kereskedelmi gátak lebontásának. A korai tervek ellenére különböző okoknál fogva a Római Szerződés aláírása után közel három és fél évtizedet kellett várni arra, hogy létrejöjjön az egységes belső piac (1993), amely minőségileg új szintet jelentett az addigi közös piachoz képest. A piac megvalósulásához két nélkülözhetetlen feltételnek kellett teljesülnie. Az egyik az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlását akadályozó korlátok lebontása, a másik pedig nem más, mint a piaci verseny közös „játékszabályainak” megalkotása. Mint ismeretes, az egységes piac létrehozása nem egyszeri lépés, hanem hosszú évekig eltartó folyamat. A tagállamokban még mindig számos nem vámjellegű, adminisztratív akadály állja útját, például a tőke és a szolgáltatások szabad áramlásának. Bár az egységes valuta, az euró folyamatos bevezetése a további harmonizáció irányába fejt ki nyomást, a tőke mozgásában fontos szerepet játszó adórendszerek és adókulcsok között még mindig jelentős különbségek vannak. A közösségi versenyjog alapvetően két nagy területre bontható, a vállalati magatartással foglalkozó szabályozásra és az állami támogatások rendszerére. A vállalati magatartásra vonatkozó szabályozást klasszikus versenyjognak is nevezik, miután legfontosabb elveit - a fúziós jogszabályok kivételével - már az alapszerződés is rögzítette. Az Európa Unió versenypolitikájának központi eleme a Római Szerződésnek az a két cikkelye (a 85-ös és 86-os cikkely), amelyek megtiltanak minden, a tagállamok közötti kereskedelmet érintő versenyellenes megállapodást a vállalatok között, illetve az erőfölénnyel való visszaélést az egységes belső piacon. Ez a két Szerződésbeli cikkely képezi a kartell- és monopóliumellenes politika alapját az Európai Unióban, illetve ezen cikkely üzent hadat az egységes piacon a monopóliumok kialakulásának, amelyben törvénytelennek nyilvánítja a vállalatok domináns piaci helyzettel való visszaélésének bármilyen formáját. A versenyjogban a monopolhelyzet alatt nem feltétlenül csak azt értik, amikor a piacot teljes egészében egyetlen vállalat ellenőrzi, így versenyjogi szempontból azokat az eseteket is vizsgálnunk kell, amikor több vállalat együttesen gyakorol meghatározó piaci befolyást vagy erőfölényt. 9

A vállalati magatartást

szabályozó versenypolitikák közül a legfiatalabb a vállalati összeolvadások – más néven fúziók – ellenőrzése. A fúzió két vállalat vagy tulajdonosaik megállapodása az egyesülés valamilyen formájáról. Versenyjogi szempontból fúziónak számít az úgynevezett ellenséges felvásárlás is, amikor a kiszemelt vállalat eredetileg nem kíván eladósorba kerülni. A Római Szerződés még egyáltalán nem tartalmazott előírásokat a fúziós szabályokra vonatkozóan. Ezt a hiányt az 1989-ben – 16 éven keresztül húzódó tárgyalásokat követően – elfogadott, a fúziók ellenőrzéséről szóló rendelet pótolta, amely a következő évben lépett életbe. A jogszabály folyományaként az Európai Bizottság verseny-főigazgatóságán megalakult az egyesülési munkacsoport, amely azt hivatott megvizsgálni, hogy a cégek összeolvadása összhangban van-e a közösség versenyjogi szabályaival. (http://www.dti.gov.uk/ccp/topics2/ecpolicy.htm) A vállalatokon kívül az állam is gyakran beavatkozik a gazdaság természetes folyamataiba, amely sok esetben szükségessé tette a versenypolitikát felügyelő hatóságok közbeavatkozását is. Már a Római Szerződés 92., 93. és 94. cikkelye is említést tett a támogatásokról és általános szabályként mondta ki, hogy ágazatoknak tilos kormánytámogatást nyújtani. Az állami támogatás ugyanis önmagában még nem sérti a versenytörvényt abban az esetben, ha átlátható szabályokkal ellenőrzi a piacot, ezért az Európai Bizottság egyik fő törekvése az, hogy a tagállamok támogatási politikája kiegészítse az Unió támogatási rendszerét. Ennek szemléletes példája az elmaradott régiók felzárkóztatása, amely részben közösségi erőfeszítéssel – a Strukturális Alapokon keresztül –, részben pedig tagállami forrásokból történik. A rendszert úgy tették átláthatóvá, hogy a régiók fejlettségi szintjéhez kötötték a nyújtható adókedvezmény nagyságát. A legszegényebb térségekben, ahol az egy főre jutó bruttó hazai termék nem éri el a közösségi átlag 75 százalékát, a beruházás értékének 50 százalékában határozták meg az adókedvezmény felső határát. A magasabb életszínvonalat elérő régiókban az 50 százaléknál alacsonyabb kedvezménykulcsokat alkalmaznak. A támogatási rendszer további áttekinthetősége érdekében minden tagországnak úgynevezett regionális térképet kell készítenie, amelyben az egy főre jutó GDP-adatok

alapján

világosan

látszik,

hogy

mely

térség

milyen

mértékű

kedvezményekre jogosult. A támogatási politika hangsúlyai persze a tágabb gazdasági háttérnek megfelelően változhatnak. Így könnyen előfordulhat, hogy a versenyhatóság ma már elfogadhatatlannak tekint egy olyan kedvezményt, amit néhány évvel korábban még maga is lelkesen üdvözölt.

10

Az Európai Unió versenyszabályozásának hivatali intézménye azért is gyakori céltáblája a bírálatoknak, mert a versenyjogi főigazgatóságnak – amely a Bizottság intézményén belül a versenyjog területén független hatalommal bír – más hasonló funkciót betöltő szervezetekhez képest nagy hatalom összpontosul a kezében és úgyszólván nincs fölötte ellenőrzés. A versenyhatóság például fúziós ügyekben egyszemélyben nyomoz, vádol és ítélkezik, ellentétben a szervezet amerikai megfelelőjével, ahol a kollégák keze sokkal jobban meg van kötve, hiszen minden egyes engedély megtagadása esetén bíróságon kell megvédeniük az igazukat. Még, ha Brüsszelnek nincs is ilyen kötelezettsége, a kikosarazott cégek a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságnál fellebbezhetnek a sérelmezett döntés ellen. A végleges döntésig azonban akár évek is eltelhetnek, ami – piaci folyamatokra reagáló cégegyesülésről lévén szó – legfeljebb erkölcsi elégtételt szolgáltathat a veszteseknek. Mindemellett a gyakorlatban az Európai Bíróság eddig szinte mindig helybenhagyta az Európai Bizottság döntését. A versenypolitika felett őrködő uniós hatóság életében és munkájában minden kétséget kizáróan a piacok nemzetközivé válása hozza a legtöbb változást: egyre gyakrabban kell nemzetközi kartellekkel vagy világméretű vállalati összeolvadásokkal foglalkozniuk. Ezekhez logikusnak tűnne egy transzatlanti versenyhatóság létrehozása, ám a különböző területek közötti eltérések és megközelítésbeli különbségek miatt kevéssé valószínű, hogy a közeljövőben megvalósulna

egy

globális

versenyhatóság

(http://www.municipium.hu

/eu_politika/verseny).

2.2 A verseny jogi szabályozásának története Magyarországon Ha a magyar jogi szabályozás történetét vizsgáljuk, akkor egy nagy tradíciókkal rendelkező szabályozástörténettel ismerkedhetünk meg. Hazánkban már az 1920-as évek elején készült szabályozás a tisztességtelen verseny tilalmáról. Az 1923-as V. törvénycikk a német és a francia jogalkotás gyakorlatát követte. A francia jogi rendszerből merítette azt az elvet, hogy minden gazdasági területen zajló versengésnek az üzleti tisztesség, a verseny tisztasága a mércéje és a legfontosabb, hogy minden esetet konkrétan, egyedileg kell megítélni. Közvetlenebb hatást a magyar versenyjogra mégis az 1909-ben született német versenytörvény gyakorolt. Ez a szabályozás a generálklauzulát helyezte a versenyjog középpontjába, azaz kimondta, hogy az üzleti

11

kapcsolatokban, forgalomban tilos a jó erkölcsbe ütköző versenycselekményeket elkövetni. Mindezek mellett jelentős hatással bírt a monopolellenes szabályozás megjelenése is. A gazdasági átalakulások generálta igény nemcsak a kartelljog beépülését jelentette jogi rendszerbe, de a folyamatosan fejlődő és az egyénre egyre jobban összpontosító gazdasági folyamatok által a fogyasztóvédelem is fokozatosan a törvényi háttér részévé vált. Magyarországon az 1923-as magyar versenyjogi szabályozást tartalmazó V. számú törvény magában foglalta a klasszikus és általános generálklauzulát, a hagyományos versenycselekményeket – mint például a hírnévrontás, szolgai utánzás, üzleti titoksértés – és az 1931. évi XX. törvény ezeket még kiegészítette a versenykorlátozó megállapodásokról szóló szabályozással. A második világháborút követően viszont, a tervgazdálkodás idején – annak ellenére, hogy jogilag nem lett hatályon kívül helyezve – sem a versenytörvényt, sem ezzel együtt a versenyjogi szabályozást nem alkalmazták. Az 1968-as gazdasági fordulatot követően viszont a piaci viszonyok erősödése megkívánta a verseny szabályozását is. Ezeket a jogi szabályokat kormányrendeletek formájában valósították meg. Az 1980-as években már egyre jobban éreztette hatását a nyugati piacgazdaság, így elkerülhetetlen volt a korábban megalkotott versenytörvény olyan változtatása, amely az előbb említett gazdaságot jellemző versenyhelyzeteket is képes szabályozni. Az 1984. évi IV. törvény megalkotása és bevezetése a megváltozott piaci viszonyok miatt elkerülhetetlen volt. A törvény a klasszikus tilalmak és a generálklauzula mellett tartalmazta a kartelljogot, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának szabályozását és kitért a fogyasztók megtévesztésének következményeire is. A nagy változás ellenére azonban intézményi hátteret nem biztosított a szabályozáshoz; a verseny tisztasága felett őrködő szervezet kialakításáról még nem szólt ez a törvény. A

magyarországi

versenyszabályozás

nagy

fordulópontja

az

1990-es

alkotmánymódosításhoz kapcsolható. A Magyar Köztársaság Alkotmányának 9. §-a garantálta a verseny szabadságát. 1991. január 1-jén lépett hatályba az 1990. évi LXXXVI. törvény, amely a hagyományos versenyjog és kartelljog mellett a monopóliumok piaci magatartásának szabályozásáról is rendelkezett, továbbá tartalmazta a fúziókontrollt és a konszernek jogi szabályozását is. Az 1990. évi LXXXVII. törvénnyel – amely az árversenyről szólt – teljessé vált egy piacgazdaságot szabályozni képes versenyjogi háttér, amely már az intézményes keretek felállítását is 12

tartalmazta, létrehozva ezzel a Gazdasági Versenyhivatalt. Az 1990-es évek közepén már nyilvánvalóvá vált, hogy a piacgazdaságról alkotott legelső elképzelések nem minden esetben állják meg a helyüket, így a versenyszabályozás kisebb korrigálásokra szorult. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény az előbb leírtaknak és az Európai Unió versenyjogának megfelelően alakult át és nyerte el mai formáját, így – többszöri módosítás után – jelenleg ez a hatályos magyar versenytörvény. (Lenkovics, 2003) 2.3 Magyarország és az Európai Unió versenyjogi kapcsolata „A közösségi versenyjognak meghatározó szerepe van abban, hogy az egységes piac ténylegesen működjék, hiszen az erőfölényben lévő vállalatok, a különféle fúziók, a versenykorlátozó megállapodások könnyen megakadályozhatnák az áruk illetve szolgáltatások

szabad

áramlását”

(http://www.enc.hu/1enciklopedia/mindennapi/

versenyjog.htm). Ha a tagállamok közötti kereskedelemről van szó, akkor versenyjogi kérdésekben a nemzeti szabályozás helyett a közösségit kell alkalmazni. Ez szerencsére nem okoz nehézséget semmilyen téren, mivel a magyar szabályozás teljesen összhangban van a közösségivel. A közösségi versenyjog vállalatokra vonatkozó szabályai általánosan megtalálhatóak az összes ország nemzeti versenyjogában is, így a magyar versenyjogban is. A társulási időszakban elvégzett jogharmonizáció eredményeképpen a magyar szabályozást jelenleg teljesen összehangolták a közösségivel, így a hazai gazdasági élet szereplőinek e téren nem kellett radikális változásokkal szembenézniük a csatlakozás miatt. Ehhez azonban a 2000. évi CXXXVIII. átmeneti törvényre is szükség volt, amely végeredményben a harmonizációt készítette elő és a problémamentes csatlakozás elősegítése miatt alkották meg (http://www.1000ev.hu/index.php). A közösségi versenyjog három területen fogalmaz meg a vállalatokra vonatkozó szabályokat: a versenykorlátozó megállapodások, az erőfölénnyel való visszaélés és a fúziók illetve vállalat-összefonódások területei az Európai Unió által kitüntetett figyelemmel kísért részek. Versenykorlátozó megállapodásról van szó, ha egymástól független cégek ahelyett, hogy versenyeznének a piacon, együttműködnek, ami negatív hatással van a versenyre nézve. Egyértelműen a versenykorlátozó megállapodások közé sorolható például a kartell, amikor a cégek árat egyeztetnek, vagy felosztják a piacot 13

egymás között. Ilyenkor a fogyasztó nyilvánvalóan rosszul jár: a verseny hiánya pénzt vesz ki zsebéből, amely ily módon a kartelltagok zsebébe vándorol át. A versenyjogi szabályozás második fő területe az erőfölénnyel való visszaélés. Ilyenkor egy, a piacon monopol helyzetben lévő, vagy jelentős piaci erővel rendelkező cég a versenyt korlátozó vagy kizsákmányoló magatartást folytat. Ilyen lehet például a tisztességtelen beszerzési vagy eladási árak alkalmazása; a termelés, értékesítés, műszaki fejlesztés korlátozása a fogyasztó kárára, vagy egyenértékű üzletek esetén eltérő feltételek alkalmazása

(http://uzletessiker.sec.netrix.hu/cikk.php?id=248&cid=12219).

A

közösségi versenyjog az erőfölényt, illetve magának a monopóliumnak a létét nem tiltja, csak a versenytársakhoz képest előnyös helyzetével való visszaélést. Ha két vagy több cég fuzionálni akar, akkor az egyes országok versenyjogának megfelelően, bizonyos forgalmi küszöbértékek felett a fúziót be kell jelenteni a versenyhatóságnak, amely megvizsgálja, hogy az összeolvadás a jövőben várhatóan milyen hatással lesz az érintett piacon folyó versenyre. A közösségen belül már nincs lehetőség egyedi mentességek nyújtására, tehát a cégek nem fordulhatnak a bizottsághoz, és nem kérhetnek előre mentesítési határozatot. Megmaradtak

viszont

az

úgynevezett

csoportos

mentességek.

A

bizottság

szempontjából ezek előnye az, hogy a cégek maguk alkalmazzák a megfelelő rendeleteket, ezek alapján kötnek szerződést. Az eljárásjogi reform másik fontos eleme, hogy a tagállamok versenyhatóságai 2004. május elsejétől már kötelesek a közösségi jogot alkalmazni azon magatartásokkal szemben, amelyek érinthetik az országok közötti kereskedelmet, noha eddig a közösségi jog alkalmazása nem volt kötelező (http://uzletessiker.sec.netrix.hu). Az új jogszabályok – Magyarországon a 2000. évi CXXXVIII. törvény – végül kimondták a tagállami hivatalok nagyon szoros együttműködését is: a nemzeti versenyhatóságoknak tájékoztatniuk kell egymást, amikor közösségi versenyjogot alkalmaznak, és ügyeikbe betekintést kell adniuk más országok hivatalainak is. Csak így biztosítható a közösségi versenyjog konzisztens alkalmazása az Európai Unió egész területén. A magyar vállalkozások a közösségi méreteket tekintve többségükben kis- és középvállalkozásnak számítanak. Ezek a vállalkozások pedig inkább élvezik a közösségi versenyjog előnyeit, mintsem elszenvedik annak szigorát.

14

2.4 A magyarországi gazdasági versenyt meghatározó törvények ismertetése 2.4.1 A magyar versenytörvény bemutatása A modern piacgazdaság három pilléren nyugszik: a tulajdon tiszteletben tartásán, a szerződéses szabadságon és a szabad versenyen. A szociális piacgazdaság a hatékony termelés eredményeiből nemcsak a vállalkozásokat, hanem a fogyasztókat, a társadalom egészét is részesíteni akarja, ehhez pedig a versenyfolyamatok fenntartása szükséges

(http://www.enc.hu/1enciklopedia/mindennapi/versenyjog.htm).

A

Versenytörvény – a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) – megalkotását elsősorban Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása tette szükségessé. A törvény szabályozása megfelel a jogharmonizáció követelményeinek, sőt nemcsak az Európai Unió versenyjoggal kapcsolatos

jogszabályait

olvasztja

magába,

hanem

a

közösség

versenyjogi

gyakorlatában kialakult alapelveket is kodifikálja. A versenyjog alapvetően két nagy területet ölel fel: a tisztességtelen verseny elleni joganyagot (hírnévrontás, üzleti titok védelme, bojkott, szolgai utánzás és tisztességtelen

versenyeztetési,

árverési,

tőzsdei

eljárások),

illetve

a

versenykorlátozások jogát (kartelltilalom, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma, fúziókontroll). Az alapfogalmak ismertetése során a hagyományos értelemben vett csoportosítást alapul véve a versenyjog következő két fő területét kell megemlíteni. A versenytársak egymással szembeni tisztességtelen magatartásával (a törvény II. és III. fejezete) szembeni küzdelmet - amelyhez a későbbiekben a fogyasztók védelme kapcsolódott - illetve a versenykorlátozások (a törvény IV., V. és VI. fejezete) kiküszöbölését, amely az alábbi három területre bomlott: kartelljog és versenykorlátozó megállapodások tilalma, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a vállalkozások összefonódása. Az alapfogalmaknál kell szólni a kartellek két típusáról is. A horizontális kartell olyan forma, amely a versenytársak között jöhet létre. A vertikális kartell az előbbivel ellentétben olyan kapcsolat, amely a piaci rendszer különböző szintjein elhelyezkedő szereplők között létesülhet. A törvény hatálya kiterjed a jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, valamint természetes személyek a Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartására, valamint a magyar vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartására, abban az esetben, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvé15

nyesülhet (Dr. Bolytha – Dr. Bodócsi – Dr. Kaszainé – Dr. Nagy – Dr. Pázmándi - Dr. Vörös, 2001). A törvény a tisztességtelen verseny tilalmát a következően definiálja. Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül folytatni – mondja a törvény főszabálya, majd pedig példák segítségével ismertet néhány lehetséges törvénysértő magatartást: a versenytárs jóhírnevének megsértése; üzleti titok tisztességtelen megszerzése és felhasználása;

hamis

árumegjelölés;

a versenyeztetés

tisztaságának

megsértése.

A jogszabály újabb része már a fogyasztóvédelem területén is szabályoz, erről szól a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma. A törvény itt is példálózva sorol lehetséges törvénysértő magatartásokat, mint az áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tény állítása, különösen előnyös vásárlás hamis látszatának keltése. A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma szerint tilos minden olyan – a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt – piaci magatartás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. A törvény általános kartelltilalmat vezet be, hiszen mind a horizontális, mind pedig a vertikális kartelleket tiltja, s emellett a tilalom alóli mentességeket is szabályozza. Az általános kartelltilalom alól kiveszi az úgynevezett bagatell kartelleket, azaz azt az esetet, ha a megállapodást kötő feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacon a tíz százalékot nem haladja meg. Nem függetlenek a vállalkozások, ha olyan vállalkozásokról van szó, amelyeknél egy vagy több vállalkozás közösen irányítást szerez további egy vagy több vállalkozás egésze vagy része felett. A mentesség nem vonatkozik azokra a megállapodásokra, amelyek a vételi vagy eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, illetőleg a piac versenytársak általi felosztására irányulnak. Szintén tilalom alá esik az olyan, mentességet élvező megállapodás, amely más hasonló megállapodásokkal együtt a verseny kizárásához, korlátozásához, illetőleg torzításához vezet. A törvény ezen kívül egyedi és csoportmentességek megadásának lehetőségéről is szól. Egyedi mentességet a Gazdasági Versenyhivataltól lehet kérni, amely a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén határozatával mentesíti a megállapodást a tilalom alól. A csoportmentesség kérdésében a Kormány rendelkezik döntési jogosultsággal a törvényben megfogalmazott feltételek megléte esetén. Nem vonatkozik a versenykorlátozás tilalma alóli csoportos mentesség azokra a megállapodásokra, amelyek más hasonló megállapodásokkal együtt a verseny kizárásához, korlátozásához, illetőleg torzításához vezetnek. 16

A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmáról szóló részben a törvény meghatározza a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés fogalmát. Eszerint az a vállalkozás

élvez

gazdasági

erőfölényt

az érintett

piacon,

amely

gazdasági

tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintett lenne versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. Diplomamunkám szempontjából lényeges odafigyelnünk arra a tényre, hogy gazdasági erőfölényben nemcsak egy, hanem több vállalkozás is lehet közösen. A törvény pedig az Európai Unió jogát követve nem magának a gazdasági erőfölénynek a létét tiltja, hanem a monopol helyzettel való visszaélést. E magatartások fontosabb esetei: üzleti kapcsolatokban tisztességtelen vételi vagy eladási árak kikötése, hátrányos feltételek elfogadásának kikényszerítése, indokolatlan elzárkózás az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, a versenytársak érintett piacról való kiszorítása vagy piacra lépésük akadályozása túlzottan alacsony árak alkalmazása által. A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése is fontos terület. A törvény szerint vállalkozások összefonódása jön létre, ha két vagy több előzőleg egymástól független vállalkozás összeolvad, egyik a másikba beolvad, vagy a vállalkozás egy része egy tőle független másik társaság részévé válik. Összefonódásról beszélhetünk akkor is, ha egy vagy több vállalkozás közösen – közvetlen vagy közvetett – irányítást szerez további egy vagy több, tőle független vállalkozás egésze vagy része felett. Más megfogalmazásban több egymástól független vállalkozás közösen hoz létre általuk irányított olyan vállalkozást, amelyben korábban végzett azonos vagy egymást kiegészítő tevékenységüket egyesítik, feltéve, hogy ez nem minősül a gazdasági versenyt korlátozó (kartell) megállapodásnak. A vállalkozások összefonódásához a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges, ha az érintett vállalkozások előző üzleti évben elért együttes nettó árbevétele a tízmilliárd forintot meghaladja, vagy összeolvadás esetén az abban közvetlen résztvevő legalább két vállalkozás – a vállalkozáshoz kapcsolódó közvetett résztvevőkével együttes – előző évi nettó árbevétele ötszázmillió forint felett van. Amennyiben az összefonódást eredményező szerződéshez a Gazdasági Versenyhivatal nem járul hozzá, úgy a szerződés nem tekinthető létrejöttnek. Az 1996. évi LVII. törvény VII. fejezetétől a XIII. fejezettel bezárólag a Gazdasági Versenyhivatallal, és a hivatal versenyfelügyeleti eljárásainak lefolytatásával kapcsolatos szabályokat, rendelkezéseket ismerteti, melyet a 2.5 fejezet keretében

17

ismertetek. (Dr. Bolytha – Dr. Bodócsi – Dr. Kaszainé – Dr. Nagy – Dr. Pázmándi - Dr. Vörös; 2001) 2.4.2 A reklámtörvény Magyarországon a versenytörvényen kívül külön szabályozás is rendelkezik a gazdasági reklámtevékenységről: az 1997. évi LVIII. törvény. A törvény az első részben az általános reklámtilalmak és reklámkorlátozások tárgykörében írja le a legfontosabb kritériumokat illetve azokat a jellemzőket, amelyek meghatározzák azt, hogy milyen reklámokat nem szabad közzétenni. A reklám, mint fogalom az áruk értékesítéséhez illetve a szolgáltatások nyújtásához kapcsolható. Ezért a reklámtevékenységről szóló törvény meghatározza azon áruk illetve szolgáltatások körét, melyek előállítása vagy forgalmazása, illetve nyújtása jogi akadályokba ütközik és ezáltal a termék reklámozása is tilos. A törvény rendelkezik arról

is,

hogy

megtévesztő

reklámot

tilos

közzétenni, vagyis az áruról vagy szolgáltatásról tilos valótlan adatot állítani. Jól látszik, hogy a reklámtörvény nagyon szoros kapcsolatban áll a fogyasztóvédelemmel, hiszen a reklám szabályozása a termékre vonatkozik, míg a fogyasztóvédelem magát a fogyasztót, mint a termék használóját oltalmazza. A törvény értelmében tilos közzétenni megtévesztő reklámot. A megtévesztő reklám köréhez sorolhatjuk az összehasonlító reklámot is, ha az a törvényben leírtaknak megfelelően téves és valótlan adatokat közöl. 2.4.3 Az árak kialakítására vonatkozó törvény Az árak legfőbb szabályozója a piac és a gazdasági verseny, azonban a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben foglaltak nem minden esetben elégségesek a káros versenykorlátozás és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megakadályozására, így bizonyos helyzetekben szükséges az állami szabályozás. A kormányzati beavatkozás kereteinek kijelölése céljából alkotta meg az Országgyűlés az 1990. évi LXXXVII. törvényt az árak megállapításáról. A törvény hatálya kiterjed a gazdasági tevékenységet folytató jogi személyekre, jogi személyiség 18

nélküli gazdasági és egyéb társaságokra, természetes személyekre valamint az általuk belföldön érvényesített árakra és díjakra, továbbá a hatósági ár megállapítóira. A törvény alapvetése kimondja, hogy az árban, díjban valamint az ár alapjául szolgáló értékesítési feltételekben a szerződő felek – a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvény szerint, valamint az ebben a törvényben foglaltak megtartásával, egymás méltányos érdekeit tiszteletben tartva és kölcsönösen együttműködve – állapodnak meg, ideértve a versenytárgyaláson vagy árverésen történő ármegegyezést is. A kényes esetek elkerülése érdekében a törvény meghatározott egy bejelentési kötelezettséget a kormány felé, mely szerint a hatósági ármegállapítás körébe nem tartozó termékek árának tervezett emelését előzetesen köteles bejelenteni a terméket előállító vállalkozó, amennyiben az érintett piacon gazdasági erőfölényben van. Ide tartozik továbbá az a kötelezettség is, hogy a vállalkozó köteles a Gazdasági Versenyhivatalnál előzetesen bejelenteni, ha a kormány által jogszabályban meghatározott, saját gyártású termékeinek árát kívánja emelni, illetve, ha korábban többféle árat alkalmazott, és új vevői részére az addig érvényesített legmagasabb árnál magasabb árat kíván érvényesíteni. A bejelentésben fel kell tüntetni a tervezett áremelés mértékét, időpontját, indokát és a termék tervezett forgalmát. A törvény szerint az ár legfeljebb a bejelentésben foglaltak szerint emelhető, ha a Gazdasági Versenyhivatal határozatával az áremelést nem tiltotta meg, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott. Az emelt ár érvényesítéséhez ez esetben is a szerződő felek megállapodása szükséges. Fontos eleme a törvénynek a hatósági ármegállapítás is, amely egy külön mellékletben

felsorolt

termékekre,

szolgáltatásokra

vonatkozik,

amelyekre

a

legmagasabb vagy legalacsonyabb árat az ott feltüntetett miniszter, illetve a helyi önkormányzat állapítja meg, mindezt pedig a pénzügyminiszterrel egyetértésben teszik. A szabályozás szerint legalacsonyabb árat úgy kell megállapítani, hogy az legalább a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és támogatásokra is. A hatósági ár megállapításáról úgy rendelkezik a törvény, hogy az történhet tételesen vagy a hatósági ár kiszámítására vonatkozó előírásokkal és a hatósági árat alkalmazási feltételeivel együtt kell megállapítani hivatalból

vagy

az

árat

érvényesítő

vállalkozó

kérelmére.

A

hatósági

ár

megállapítójának megkeresésére az országos gazdasági kamara tájékoztatást ad a kérelemmel

érintett

termékekkel,

szolgáltatásokkal

kapcsolatos

forgalmi

és

árviszonyokról. A hatósági árat, valamint annak alkalmazási feltételeit jogszabályban kell közzétenni. A jogszabályban rendelkezni kell arról, hogy a hatósági ár mikor lép 19

érvénybe; e rendelkezésnek visszamenőleges hatálya nem lehet. Lényeges szabály, hogy amennyiben hatósági árat állapítottak meg, akkor semmilyen szerződésben nem lehet a legmagasabb árnál magasabb árat valamint a legalacsonyabb árnál alacsonyabb árat érvényesen kikötni. Abban az esetben, ha a felek az árban nem állapodtak meg, és a termékre hatósági ár van érvényben, az utóbbi az irányadó. A hatósági ár az irányadó akkor is, ha a felek a jogszabály megsértésével más árban állapodtak meg. Külön foglalkozik a törvény a lakosságot közvetlenül érintő hatósági ár változtatásával. Amennyiben az előbb említett hatósági ár megváltoztatásra kerül, úgy az ár megállapítója legkésőbb az ár érvénybelépésével egyidejűleg köteles a lakosságot tájékoztatni. Mint az összes piaci versenyhelyzet esetében, ezt a területet is nagy figyelemmel kíséri a Gazdasági Versenyhivatal, hiszen ha a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben leírtakkal ellentétes piaci magatartásra derül fény, beavatkozik a hivatal. A törvény külön kitér a gazdaság egészét vagy jelentős részét érintő és az árak alakulására ható adózási, pénzügyi vagy egyéb szabályozási eszközök változásaira, hiszen ennek az állapotnak a megléte esetén a kormány – legfeljebb hat hónapra – az árakra vonatkozóan rendelkezhet a nem hatósági árak körében is. Emellett a gyógyszerpiac területére külön szabályozást alkottak meg, miszerint a kormány a gyógyszerpiac átmeneti zavarai esetén, illetve ezek elhárítása érdekében külön rendelkezhet. (Dr. Bolytha – Dr. Bodócsi – Dr. Kaszainé – Dr. Nagy – Dr. Pázmándi Dr. Vörös; 2001). 2.4.4 A hírközlési törvény Az

információs

társadalom

elektronikus

hírközlési

infrastruktúrájának

továbbfejlesztése, a fogyasztók megbízható, biztonságos, megfelelő minőségű és lehető legalacsonyabb díjú elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal való ellátása érdekében alkották meg a 2003. évi C. törvényt az elektronikus hírközlésről. A jogszabály létrehozása mellett szólt még az elektronikus hírközlési piacon a hatékony, az alkalmazott technológiától független verseny biztosítása, valamint az Európai Közösség szabályainak való megfelelés is. A törvény kimondja, hogy a hatóság és a versenyhatóság az elektronikus hírközlési piaci versenyt érintő kérdésekben a verseny védelmének következetes érvényre juttatása, illetve az egységes jogalkalmazás előmozdítása érdekében szorosan 20

együttműködik. Az együttműködés az elektronikus hírközlési piac érintett piacainak meghatározását, az érintett piacokon fennálló verseny elemzését, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítását és a rájuk vonatkozó kötelezettségek előírását jelenti. A hatóságok közötti összefogás az árprés vizsgálatára vonatkozó módszertan kidolgozásával,

továbbá

az

árprés

vizsgálatával

kapcsolatos

eljárásokban

is

megmutatkozik. A törvény értelmében az előző tevékenységek során a versenyhatóság szakmai álláspontját kiemelten figyelembe kell venni, amennyiben attól eltér, annak indokairól a versenyhatóságot tájékoztatni kell. A törvény értelmében a piacmeghatározás és piacelemzés érdekében az elektronikus

hírközlési

szolgáltatók

adatszolgáltatásra

kötelesek,

és

ezen

adatszolgáltatás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén bírság szabható ki. A piacmeghatározást és a piacelemzést a miniszter által rendeletben kihirdetett alapelvek alapján, a versenyjog vonatkozó szabályai szerint végzik el. A piacelemzés alapján jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként azonosítja azt a szolgáltatót, amelyik valamely olyan érintett piacon, amelyen a gazdasági verseny nem kellően hatékony, egyedül vagy más szolgáltatóval közösen gazdasági erőfölényben van, azaz olyan gazdasági helyzetben van, amely lehetővé teszi, hogy a tevékenységét a versenytársaktól, a vevőktől, és végső soron a fogyasztóktól nagymértékben függetlenül folytassa. A törvény meghatározza azt is, hogy az Európai Bizottság határozatában megállapított, a Magyar Köztársaság földrajzi területét is érintő tagállamok közötti piac esetében a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató azonosítását az érintett tagállami elektronikus hírközlési szabályozó hatóságokkal együttműködve végzi el. Amennyiben valamely érintett piacon fennálló verseny megítélése szempontjából jelentős körülmény jut a hatóság tudomására, a Tanács a piacelemzést haladéktalanul lefolytatja az adott érintett piacon, illetve piacokon. A törvény az árakra vonatkozóan úgy rendelkezik, hogy az érintett piacok valamelyikén jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató az e piacon nyújtott hálózati szolgáltatás ellenértékét úgy köteles kialakítani, hogy – a ráépülő előfizetői szolgáltatások árát figyelembe véve – az ne okozzon árprést. A hírközlési előírás a hálózati szolgáltatás ellenértékének megállapításakor azt a kitételt teszi, hogy a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben felmerült költségek fedezete kizárólag annyiban vehető figyelembe, amennyiben az nem haladja meg a hatékony szolgáltatónak az adott szolgáltatás nyújtásához szükséges befektetése méltányos

21

megtérülése

iránti

igényét

és

a

befektetéssel

vállalt

kockázatát

(http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc.cgi). 2.5 A Gazdasági Versenyhivatal bemutatása „A verseny hasznos, hiszen folyamatos kihívást jelent, hatékonyságra, állandó készenlétre és alkalmazkodásra, a teljesítmény javítására késztet. Így a verseny – bár a résztvevők számára sokszor kényelmetlen – nélkülözhetetlen a gazdasági jólét növeléséhez, a fogyasztók és a vásárlók választási lehetőségeinek szélesítéséhez.” – írja a Gazdasági Versenyhivatal tájékoztató kiadványa (Amit a Gazdasági Versenyhivatalról tudni kell, 2003, 1. old.) Valóban, a Versenyhivatal (rövidítése GVH) a verseny tisztaságának megőrzése szolgálatában az áru- és szolgáltatáspiacon látja el a verseny felügyeletét. Működését legelőször a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény – a versenytörvény – határozta meg. Az újabb, 1996. évi LVII. törvény részletesebben rendelkezik a Gazdasági Versenyhivatalról. Eszerint a hivatal kizárólagos hatásköre kivizsgálni és elbírálni a beszerzési- és árkartellt, a mennyiségi kvóta megállapodásokat és a piacfelosztásokat. A Gazdasági Versenyhivatal hivatott a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megalapozottságát kivizsgálni, ezeket minősíteni és szankcionálni. Kizárólagos feladata a gazdálkodó egységek összeolvadásának – azaz fúziójának – előzetes engedélyezése. A hivatal jellegéből következően főként a bejövő információ a jellemző, melyek a Központi Statisztikai Hivatal adatai (statisztikai adatok, STADAT rendszer használata, adatszolgáltatás), az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium adatai (Iparstatisztikai adatok), APEH SZTADI adatok (mérlegadatok) és Cégbírósági adatok (jelenleg esetenként, a rendszer beindulása után - online), továbbá a nemzetközi kapcsolatokból származó adatok (OECD adatbázisok, levelezés) lehetnek. A

versenytörvény

alapján

történő

eljárási

kérdésekben

a

Gazdasági

Versenyhivatal a fő döntő szerv, verseny-felügyeleti eljárása kérelemre, bejelentés alapján vagy a közérdek védelmére hivatalból indul. A Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó és a versenytörvénybe ütköző magatartás észlelése esetén bejelentéssel élhet az, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti. A verseny-felügyeleti eljárás eredményeként az eljáró versenytanács határozatban dönt a kérelemről, megállapíthatja a magatartás törvénybe ütközését, elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését vagy megtilthatja a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további 22

folytatását. Az eljáró versenytanács azokkal szemben, akik a Versenytörvény rendelkezéseit megsértik, bírságot szabhat ki, melynek mértékét a Gazdasági Versenyhivatal szabadon állapítja meg. Az ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálata keresettel kérhető ugyan a bíróságtól, de ennek a határozat végrehajtására vonatkozóan halasztó hatálya nincs. A keresetet a versenytanácsnál kell benyújtani, amely alapján a bíróság a versenytanács határozatát megváltoztathatja. A tisztességtelen verseny tilalmába ütköző magatartás esetén a Fővárosi Bíróság jár el.

vizsgáló eljárása

versenytanács eljárása utóvizsgálat végrehajtás

2. ábra: A Gazdasági Versenyhivatal versenyjogi vizsgálatának menete (saját készítésű szemléltető ábra)

A Hivatalnak lehetősége van ágazati vizsgálat lefolytatására is, amelyet akkor indít, ha az ármozgások vagy más piaci körülmények arra utalnak, hogy az adott piacon a verseny szempontjából aggályos folyamatok zajlanak (http://www.magyarorszag.hu/ kozigazgatas/intezmenyek/egyszerv/gazdvers). (A Gazdasági Versenyhivatal szervezeti felépítését az 1. számú melléklet szemlélteti.) 2.6 Fogyasztóvédelem és verseny Amint arról már a bevezetőben is írtam, a Gazdasági Versenyhivatal a fogyasztói döntések szabadságát illető tevékenysége során olyan feladatokat lát el, amelyek egyszerre tartoznak a verseny tisztaságának, a fogyasztók gazdasági érdekeinek, valamint a fogyasztók tájékoztatatáshoz és oktatásához való joga védelmével kapcsolatos feladatok körébe. Ezen felsorolás első eleme a versennyel kapcsolatos, míg a második kettő a fogyasztóvédelemmel áll szorosabb kapcsolatban (és

23

egyik terület sem korlátozódik kizárólag a fogyasztói döntések szabadságának biztosítására). A fogyasztói döntések szabadságát érintő tevékenység nem az egyedi fogyasztói döntésekre, hanem a fogyasztói közösségre mint egészre irányul. A piacon a fogyasztó általában nem tökéletesen informáltan hozza meg döntését. A fogyasztónak ezen kívül kezelnie kell a bizonytalanságot is, mivel a rendelkezésére álló információk egy része sztochasztikus jellegű. A fogyasztói döntési eltérés szoros kapcsolatban áll a fogyasztói tudással, a tudás különböző szintjeivel, illetve a döntés időpontjában fennálló tényleges tudás és a tökéletes tudás közötti különbséggel. A fogyasztó tényleges tudása eltérhet a tökéletes tudástól, amely az elméletileg megszerezhető információk összességét takarja. Ennek az eltérésnek – és így a közvetlen és közvetett veszteségnek – több oka is lehet: a fogyasztói információkeresés ésszerűnél alacsonyabb mértéke, az elkerülhető információhiány, beavatkozás a fogyasztói információkeresés folyamatába, és a nem elkerülhető információhiány, valamint ezek kombinációja. E tényezők közül az első a fogyasztó magatartására, az utolsó piaci kudarcra, a második és a harmadik viszont a kínálati oldal magatartására vezethető vissza. Amikor a fogyasztói döntési eltérést a fogyasztó magatartása okozza, közbeavatkozásra sem lehetőség, sem szükség nincs. Ha az ok a kínálati oldal magatartása, akkor szükséges a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti beavatkozása, vagy megoldást nyújthat a megfelelő szabályozás is. Csak szabályozásra van lehetőség akkor, ha a fogyasztói hátrányt illetve a verseny- vagy a piac torzulását piaci kudarc okozza (A Gazdasági Versenyhivatal által követett, a fogyasztói döntések szabadságára vonatkozó alapelvek, tájékoztató jellegű kiadvány, GVH belső használatra) fogyasztói információkeresés ésszerűnél alacsonyabb mértéke

elkerülhető információhiány

nem elkerülhető információhiány

beavatkozás a fogyasztói információkeresés folyamatába

a fogyasztó tényleges tudása és tökéletes tudása közötti eltérés

fogyasztói döntés 3. ábra: A fogyasztó tényleges és tökéletes tudása közötti eltérést befolyásoló tényezők (saját készítésű szemléltető ábra)

24

Mivel ezen torzulás és a fogyasztói hátrány is a fogyasztói döntési eltérésre vezethető vissza, a Gazdasági Versenyhivatal fogyasztói döntések szabadsága érdekében történő beavatkozása mindkét problémát orvosolja, ebből fakadóan egyaránt csökkenti a fogyasztókat ért közvetlen és közvetett veszteségeket is. A Gazdasági Versenyhivatal feladata, hogy a köz érdekében a hosszú távú fogyasztói jólét növekedését elősegítve érvényt szerezzen a versenytörvény és a reklámtörvény fogyasztói döntések szabadságát érintő rendelkezéseinek, amelyek felett hatáskörrel rendelkezik. A fogyasztói döntések szabadságát elősegítő tevékenysége során a Gazdasági Versenyhivatal a verseny tisztaságához fűződő közérdek védelmét tekinti feladatának, ebből következően hangsúlyozottan a fogyasztói közösség egészét érintő, egyszersmind verseny- vagy piactorzulással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Az egyéni fogyasztói sérelmek nem tartoznak a Gazdasági Versenyhivatal feladatkörébe, erre a fogyasztóvédelmi intézményrendszer egyéb fórumai illetve a polgári jog eszközei vehetők igénybe, sőt, egyes magatartások akár büntetőjogi tényállás alá is vonhatók. A verseny tisztaságának kérdéskörét egyrészt a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó, a fogyasztó döntési autonómiáját érintő magatartások, másrészt a bírósági hatáskörbe tartozó tisztességtelen versenycselekmények alkotják. A két terület elhatárolásánál elsődleges szempontként az szolgálhat, hogy míg a tisztességtelen piaci magatartás

(például

hírnévrontás,

üzleti

titok

megsértése,

bojkott,

utánzás)

megvalósulására főként versenytársak között, horizontális piaci kapcsolatban kerülhet sor, addig a fogyasztói autonómia megsértése vertikális (vevő és eladó közötti) piaci kapcsolatot feltételez. A Gazdasági Versenyhivatal tevékenysége révén szorosan érintkezik a fogyasztóvédelmi politika területével is, mely felöleli a fogyasztói érdekek teljes védelmének rendszerét. A fogyasztói jogok érvényre juttatásának célrendszere ugyanis magába foglalja a fogyasztók biztonságának és egészségének védelmét, a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelmét, a fogyasztók megfelelő tájékoztatáshoz és oktatáshoz való jogának érvényesítését, a hatékony jogorvoslat rendszerét és a fogyasztói érdekek képviseletének megvalósítását (1997. évi CLV. Törvény a fogyasztóvédelemről). A Gazdasági Versenyhivatal a fogyasztók döntési autonómiához való jogának biztosítása által szükségszerűen hozzájárul mind a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelméhez, mind a megfelelő tájékoztatáshoz való jog érvényesítéséhez, természetesen azzal a megkötéssel, hogy e célkitűzések megvalósítása nem egyedi fogyasztói döntésekre, hanem a fogyasztói közösség egészére irányul. A Gazdasági 25

Versenyhivatal a fogyasztók döntési autonómiához való jogának biztosítását egyrészt versenyfelügyeleti eljárások révén, másrészt a fogyasztók döntési szabadságának pártolása (az ezzel kapcsolatos állami döntések befolyásolása) révén valósítja meg. Az eljárások lefolytatásának egyszerűsítése, illetve a gördülékenyebb ügyintézés elérése érdekében

a

Gazdasági

Versenyhivatal

Fogyasztóvédelmi Irodát működtet.

26

2004-től

a

hivatalon

belül

külön

3. Az esettanulmány bemutatása 3.1 Általános ismertető A napi sajtóban nap mint nap találkozunk a versenytörvénybe ütköző gazdasági magatartás miatt megbírságolt cégek neveivel, történeteivel. Az egyre szaporodó esetek jelentős része egyetlen szegmenshez, mégpedig a távközlési piachoz köthető. Külön érdekességként szolgál, hogy ennek a piacnak viszonylag kevés résztvevője van, ám ennek ellenére itt találkozhatunk a legnagyobb összegű bírságokkal. Éppen emiatt választottam a dolgozatomban bemutatásra kerülő és elemzés alá vont esettanulmányt, amely a távközlési piac egyik leghíresebb és legnagyobb összegű büntetésével végződő esete. A távközlési piac négy alszegmensből áll: a mobiltelefon, a helyhez kötött telefon, az internet és a kábeltelevízió. „A kábeltelevízió-piacon néhány nagy és számos kis cég próbál osztozkodni. Ezek a hálózatok nem, vagy csak kis részben fedik át egymást, tehát az adott területen a fogyasztó csak egyetlen szolgáltató szolgáltatását veheti

igénybe”

(IT-business,

2005.

április

5.).

Az

internetpiac

manapság

Magyarországon az egyik legdinamikusabban fejlődő kommunikációs ágazat, az egyre több szereplő megjelenésével az adott helyen igénybe vehető szolgáltatók és szolgáltatások köre folyamatosan bővül, ám ezen a területen is előnyben van a korábban monopóliummal rendelkező távközlési cég. A mobiltelefon- és a helyhez kötött telefonok piacán – bár nem olyan mértékben, mint ahogyan azt a liberalizáció után várták, mégis – folyamatosan jelennek meg az új szolgáltatók a piacon, amely óhatatlanul egyre kiélezettebb és durvább versenyhelyzetet eredményez. A fent említett eset az utóbbi szegmensben történteket ismerteti, ami azért is érdekes, mert csoportosítási szempontból két különálló szegmensről van szó, ám az átrendeződő piacnak és magának a telefontechnológiának köszönhetően mégis szorosan összetartozó területekről beszélhetünk. A vizsgált eset aktualitását az adja, hogy a piacon jelenleg is jelen vannak annak szereplői, mégpedig úgy, hogy vizsgált társaságok közül a két nagyobb cég tulajdonosi hátterének összefonódása napjainkban is tart.

27

3.2 Az eset és lényeges körülményeinek ismertetése 3.2.1 A versenytörvénybe ütköző piaci magatartás miatt indított eljárás A versenyfelügyeleti eljárás 2002. február 7-én indult a Magyar Távközlési Rt. vezetékes szolgáltató, a Westel Mobil Rt., a Pannon GSM Távközlési Rt., a Westel Rádiótelefon Kft. és a V.R.A.M. Rt. mobil szolgáltatókkal szemben. A vizsgálat elindításának oka az volt, hogy a feltételezések szerint a távközlési piac szereplőinek egymás közötti elszámolása sértette a versenytörvényt, ugyanis a mobil szolgáltatók az egymás közötti forgalomban egymás felé felszámított összekapcsolási díjaikat valószínűsíthetően összehangolt módon állapították meg. A második fő alapfeltevés az volt, hogy az összekapcsolási díjakat úgy állapították meg, hogy azok alkalmasak a versenytársak kiszorítására. A harmadik feltételezés szerint a távközlési piac fent említett szereplői összehangolt módon alacsonyan tartották a mobil-mobil hívásdíjakat; a vezetékes-mobil összekapcsolási díjakat és ezzel összefüggésben a mobil-vezetékes hívásdíjakat pedig – a vezetékes szolgáltatóval együttműködve – valószínűsíthetően összehangoltan, túlzottan magasan állapították meg. A Gazdasági Versenyhivatal felülvizsgálatai során egy – már lezárt – eset kapcsán vizsgált szempontokat újabbakkal is kiegészíti, hiszen a vizsgálat során előkerülhetnek olyan lényeges részletek is, amelyek hangsúlyosak lehetnek az igazságos végeredmény szempontjából. Esetünkben is ez történt, és emiatt az átvilágítást 2002. július 11-én kiterjesztették a mobil-vezetékes hívásdíjak összehangolt módon, túlzottan magasan való megállapításának vizsgálatára. 3.2.2 Az eljárás alá vont vállalkozások rövid ismertetése A Westel Mobil Rt., a Westel Rádiótelefon Rt., a Pannon GSM Távközlési Rt., és a Vodafone Rt. magyarországi székhelyű mobilszolgáltató cégek, amelyek koncessziós szerződés alapján végeznek mobil rádiótelefon szolgáltatást digitális technológiával. Emellett Internet hozzáférési, bérelt vonali, adathálózati és egyéb kommunikációs szolgáltatásokat is nyújtanak, jelen vannak a mobiltelefonok és ezek tartozékai értékesítésének piacán is.

28

A Westel450 1990-ben kezdte meg a szolgáltatását a 450 Mhz-es frekvencián, analóg rendszerben. Ez az úgynevezett NMT∗ rendszer a digitális technológia megjelenése után az egész világon visszaszorult. A Westel450 és a Westel900 is 100 százalékban a Matáv Távközlési Rt. tulajdona volt a vizsgálat ideje alatt (http://www.internethajo.hu/index.php). A Pannon GSM 1994-ben kezdte meg a 900 Mhz-es frekvencián a rádiótelefon szolgáltatását, majd 1999-től vált lehetővé számára az 1800 Mhz-en való szolgáltatás is. A Pannon GSM zártan működő részvénytársaság, többségi részvényese az eljárás idején a Norvégiában bejegyzett, mobilszolgáltatásokat nyújtó Telenor Mobile Communications As volt (http://www.gsmport.hu). A Vodafone Rt. 1999-ben lépett a piacra 1800 Mhz-en, majd később fokozatosan nyílt meg számára a lehetőség, hogy 900 Mhz-en is szolgáltasson. A Vodafone ugyancsak zártan működő részvénytársaság, részvényesei a többségi irányítást gyakorló hollandiai székhelyű Vodafone International Holdings B.V., a jelentős befolyással bíró, távközlési szolgáltatásokat nyújtó magyar Antenna Hungária Rt., valamint a németországi bejegyzésű RWE Com GmbH & Co. OHG (http://www.vodafone.hu/vodafone/sajtokozlemenyek). A Magyar Távközlési Rt. Magyarországon bejegyzett nyilvánosan működő részvénytársaság, fő tevékenységét a távközlési szolgáltatások, ezen belül elsősorban a helyi, belföldi távolsági és nemzetközi vezetékes közcélú távbeszélő szolgáltatások nyújtása képezi. Ezen túl a Matáv leányvállalatain keresztül számos más távközlési szolgáltatást (pl. közcélú mobil rádiótelefon-szolgáltatást, Internet szolgáltatásokat), valamint kábeltelevízió szolgáltatást nyújt, de jelen ügy szempontjából jelentősége a nagykereskedelmi szinten

nyújtott összekapcsolási szolgáltatásoknak

van. A vizsgálati időszakban a Matáv fő tulajdonosa a Deutsche Telekom volt, a részvények fennmaradó része közkézhányad, és az aranyrészvényen

keresztül

a

magyar

állam

is

tulajdonos

(http://www.magyartelekom.hu/rolunk/cegtortenet.vm).

∗

Nordic Mobile Telephony; az ERICSSON és a NOKIA közös fejlesztésének eredménye, amely a Skandináv országokban terjedt el. Többek között ezt a rendszert vette át a Westel Rádiótelefon Kft. a 0660-as rendszer elindításához.

29

4. ábra: A magyar távközlési piac főbb szereplői a vizsgálat idején (forrás: Tulajdonosi viszonyok a távközlési piacon, Hírközlési Főfelügyelet tanulmánya, 2001, 28. oldal)

3.2.3 Az eset alapjául szolgáló technológiai feltételek rövid ismertetése A vizsgált eset bemutatása előtt célszerű a tanulmány megértése szempontjából fontosabb technikai ismereteket összefoglalni: •

a

mobil

távközlésben

felhasználható

frekvenciák

szűkös

erőforrásnak

számítanak, •

a digitális technológiával nyújtott mobil rádiótelefon szolgáltatásban nemzetközi szabványként működő GSM rendszert 1987-ben hozta létre 13 európai ország abból a célból, hogy a 900 Mhz-es frekvenciasávon egy egységes, egymás között kompatibilis távközlési rendszert alakítsanak ki, mivel az addig Európában létező NMT rendszerű mobil hálózatok nem tették lehetővé a határokon kívüli mobil kommunikációt,

•

a kereskedelmi szolgáltatások a tesztidőszakot követően 1992-ben indultak meg; Magyarországon 1993-ban kezdték meg a Global System for Mobile

30

Telecommunications (a mobil távközlés globális rendszere) tesztelését, majd ezt követően a tényleges szolgáltatásnyújtást, •

a GSM szabvány alapján alkalmazott digitális technológia lényege, hogy – a korábban alkalmazott analóg technológiával ellentétben – kiszűri a beszélgetést zavaró zajokat,

•

a digitális technika alkalmazása különböző kényelmi, értéknövelt szolgáltatások nyújtását is lehetővé teszi. A Nyilvános Földi Mobil Hálózatok három fő részből állnak: a mobilállomásnak

is nevezett mobiltelefon készülékből, a bázisállomásból és a kapcsolóközpontból. A mobiltelefon készülék valójában egy olyan telefon, amely rádió adó-vevőként is működik; így képes küldeni és fogadni azokat a jeleket, amelyek a telefonkészülék és a mobil bázisállomás között közlekednek. A kapcsolóközpont végzi a hívási és kapcsolási feladatokat, a hálózat felügyeletét, valamint a kapcsolattartást

más

távközlési

hálózatokkal.

A

mobiltelefon készülék az egyetlen olyan rendszerelem, amellyel a felhasználó közvetlen kapcsolatba kerül. A bázisállomások és a kapcsolóközpont együtt alakítják át az analóg beszédjelet digitális jelekké, amelyeket aztán a rádióhullámok szállítják. A kapcsolóközpont része a Rövid Üzenet Szolgálati Kapcsolóközpont is, amely a rövid szöveges üzenetek – rövidítése SMS – továbbítását végzi. (Dr. Dárdai, 1999) A mobilhálózat által lefedett területen kívül a mobiltelefon szolgáltatás felhasználója elvileg nem tud telefonálni. Ugyanakkor az egységes GSM szabvány és a GSM szolgáltatók között létrejött együttműködési megállapodások lehetővé teszik, hogy az előfizető gyakorlatilag bárhol használhassa mobiltelefonját. Ez esetben a külföldön tartózkodó előfizető a vendéglátó hálózatot veszi igénybe a telefonáláskor. A GSM szabvány az Európai Távközlési Szabványosítási Intézet felügyelete alatt folyamatosan fejlődik, segítségével egyre újabb szolgáltatások terjedhetnek el. A mobiltelefónia jövőjét a harmadik generációs rendszerek (UMTS) megjelenése és elterjedése fogja jelenti. Az UMTS képes lesz 2 Mbps-ig terjedő nagysebességű adatátvitelre, és ezáltal lehetővé válik a videotelefonálás, kép- vagy bármely más, 31

nagyméretű fájl letöltése. Annak ellenére, hogy az UMTS pályázatokat számos országban kiírták, illetve már a pályázat nyertesei is ismertek, a tényleges szolgáltatás beindítása még várat magára. 3.2.4 A vizsgált szolgáltatások sajátosságai Ahhoz, hogy egy mobilcég előfizetője egy másik társaság előfizetőjével kommunikálni tudjon, a szolgáltatók által üzemeltetett távközlési hálózatoknak együtt kell működniük. Ezen együttműködés érdekében a távközlési szolgáltatóknak egymásnak is szolgáltatásokat – összefoglaló néven úgynevezett hozzáférési szolgáltatásokat – kell nyújtaniuk annak érdekében, hogy egy másik társaság fogyasztója is igénybe tudja venni a távközlési szolgáltatást. Ez a hozzáférési szolgáltatás lehet egyirányú, amely nem feltételez kölcsönösséget, ugyanakkor az együttműködés – azaz a hozzáférési szolgáltatás – lehet kétirányú is. Ez a kölcsönös együttműködésen

alapuló

szolgáltatás

az

összekapcsolás.

Az

összekapcsolási

szolgáltatásokat különböző kategóriákba sorolhatjuk attól függően, hogy az adott hívás megvalósítása érdekében a hívás mely szakaszában biztosítja azt egy szolgáltató. Ennek alapján beszélhetünk indítási szolgáltatásról, tranzit szolgáltatásról és végződtetési szolgáltatásról. 1. táblázat szolgáltatás

szolgáltatás jellemzője

megnevezése

a hívó fél nem annak a szolgáltatónak a felhasználója, amelynek

indítási szolgáltatás

a hálózatából a hívást indítja a szolgáltatást nyújtó vállalkozás csak a továbbításban vesz

tranzit szolgáltatás

részt, közvetlen kapcsolatban nem áll sem a hívó, sem a hívott féllel

végződtetési szolgáltatás

az a szolgáltató biztosítja, amely a hívott féllel áll közvetlen kapcsolatban

Az összekapcsolási szolgáltatások összehasonlítása (saját készítésű szemléltető táblázat)

A jelen vizsgálat szempontjából az összekapcsolási szolgáltatások közül a hívásvégződtetési szolgáltatásnak van különös jelentősége. Az értékelt távközlési 32

szolgáltatások között tehát alapvetően különbséget kell tennünk a végső fogyasztóknak nyújtott szolgáltatások és a társszolgáltatóknak nyújtott szolgáltatások között – ezen belül pedig a végződtetést szükséges külön megvizsgálni. A végső fogyasztóknak nyújtott szolgáltatásért felszámított ár a hívásdíj, míg a társszolgáltatók végződtetési díjat fizetnek egymásnak. Jelen eljárásban a vizsgált hívásdíjak megnevezései között aszerint is különbséget lehet tenni, hogy mely hálózatok felhasználói közötti kommunikációért felszámított díjat nézzük. Tehát aszerint, hogy kizárólag mobil hálózatok, vagy vezetékes és mobil hálózatok felhasználói közötti kommunikációról van-e szó, beszélhetünk •

on-net hívásdíjról (amikor ugyanazon hálózat fogyasztói fizetnek az egymás közötti kommunikációért),

•

mobil-mobil hívásdíjról (ekkor két különböző mobil hálózat felhasználói közötti kommunikációról van szó),

•

mobil-vezetékes hívásdíjról (ez esetben egy mobil hálózat előfizetője a mobil készülékéről egy vezetékes hálózat előfizetőjét hívja fel), és

•

vezetékes-mobil hívásdíjról (értelemszerűen, amikor egy vezetékes készülékről indítják a hívást egy mobil hálózat felé). Az irányok szerinti megnevezési különbség érvényesül a végződtetési díjakban

is. Közgazdasági értelemben nincs szó végződtetési díjról abban az esetben, ha egyazon hálózaton belüli a kommunikáció, bár műszaki értelemben ekkor is van végződtetés. Mobil-mobil végződtetési díjról akkor beszélünk, ha két mobil hálózat között történik a kommunikáció, vezetékes-mobil (vagy fix-mobil) végződtetési díjról akkor, ha a hívás vezetékes hálózatból indul és a mobil hálózatba irányul, míg mobil-vezetékes (vagy mobil-fix) végződtetési díjról akkor, ha mobil hálózatból indul és vezetékes hálózatban végződik a hívás.

33

2. táblázat hívásdíj megnevezése on-net hívásdíj

hívásdíj jellemzője ugyanazon hálózat fogyasztói fizetnek az egymás közötti kommunikációért

mobil-mobil hívásdíj

két különböző mobil hálózat felhasználói közötti kommunikációról van szó

mobil-vezetékes hívásdíj

egy mobil hálózat előfizetője a mobil készülékéről egy vezetékes hálózat előfizetőjét hívja fel

vezetékes-mobil hívásdíj

egy vezetékes hálózat előfizetője egy mobil hálózat előfizetőjét hívja fel

A hívásdíjak összehasonlítása (saját készítésű szemléltető táblázat)

A hozzáférési – ezen belül az összekapcsolási, illetve szűkebb értelemben a végződtetési – szolgáltatások megvalósításának érdekében az egyes távközlési szolgáltatók úgynevezett hálózati szerződéseket kötnek egymással. A távközlési szektor sajátossága tehát, hogy az egymással egyébként akár versenyzői viszonyban álló vállalkozások szükségképpen kötnek egymással megállapodásokat a szolgáltatások zavartalan biztosítása érdekében. Emiatt a piaci magatartás viszonylatában nem maga a versenytársak közötti megállapodás megkötése ütközik a versenyjogba, hanem a megkötött szerződés mögötti, azon túlmutató megállapodások megléte, amelyek tartalma már lehetőséget teremthet a versenyjog megsértésére. 3.2.5 A díjak meghatározása a vizsgált időszakban A távközlési szolgáltatók kötelesek együttműködni a többi távközlési hálózattal, így kötelező megkötniük az egymás közti kommunikációt biztosító hálózati szerződéseket is. Ugyanakkor – a MATÁV Rt. kizárólagos jogainak fennállása miatt – az ágazati miniszter előzetes írásbeli jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy más szolgáltatók a helyi távbeszélő hálózattal és a külföldi közcélú távbeszélő hálózattal összekapcsolási megállapodást köthessenek. Ezen túlmenően a koncessziós társaság jogosult összeköttetéseket létrehozni mind saját hálózatán belül, mind más vezetékes és mobil hálózatokkal, illetve bérelt vonalon jogosult ilyen összeköttetéseket igénybe 34

venni. Más mobil szolgáltatókkal a koncessziós társaság a GSM Association* ajánlásai alapján kapcsolhatja össze a hálózatát, akár közvetlenül, akár a Közcélú Kapcsolt Távbeszélő Hálózaton keresztül. A társaságok minden velük összekapcsolt közcélú távközlési szolgáltatót – így saját gazdasági érdekeltségeiket is – kötelesek az egyenlő elbánás elve alapján kezelni. A hálózatok egyéb módon is együttműködhetnek, hiszen a társaság más távközlési szolgáltatótól hozzáférési pontot bérelhet, valamint jogosult saját infrastruktúrát beszerezni és működtetni az összekapcsolási pontok felé irányuló jelátvitelre. A mobil szolgáltatások igénybevételének díjait az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény, azaz az ártörvény alapján a 13/1994. (III.17.) számú mobil árrendelet (KHVM rendelet) szabályozta, amely a hívásdíjakra és a végződtetési díjakra is vonatkozott. A szabályozás maximált árat határozott meg, vagyis a vállalkozások dönthettek úgy, hogy ennél alacsonyabb árat alkalmaznak. A jogszabály egységesen kezelte a mobil-mobil, a vezetékes-mobil és a mobil-vezetékes hívásdíjakat, valamint a mobil-mobil és a mobil-vezetékes végződtetés díjait, viszont nem rendelkezett a vezetékes-mobil végződtetési díjról. A mobil árrendelet 1998. január 11-ig volt hatályban, hatályon kívül helyezését követően a mobil rádiótelefon szolgáltatások díjai szabadon megállapíthatóvá váltak. Külön érdekesség, hogy ebben az időszakban a mobil szolgáltatások körébe tartozott a vezetékes-mobil irányú hívások szolgáltatása is. A vizsgált időszakban az on-net∗∗ mobil hívások díjait és a hozzáférési díjakat a szolgáltató szabadon határozhatta meg, míg az off-net∗∗∗ mobil hívások díját annak a hálózatnak a működtetője szabhatta meg, ahonnan a hívást indították. A mobil-mobil hívásvégződtetés díja pedig annak a hálózatnak a működtetőjétől függött, amelyhez a hívott fél hívószáma – készüléke vagy állomása – tartozott, vagy másképp fogalmazva, amely hálózatban a hívás végződött. A vezetékes hálózattal való összekapcsolás díjainak meghatározottsága némiképp

eltért

a

mobil

hálózatok

közötti

összekapcsolás

díjainak

meghatározottságától. E tekintetben három időszakot megkülönböztethetünk meg: •

1998.01.12. előtt a vezetékes hálózatból indított és a mobil hálózatban végződő (vezetékes-mobil) hívások díjának és a mobil hálózatból

*

a távközlési iparág szabvány-meghatározó testülete saját hálózaton belüli hívások ∗∗∗ más, idegen hálózatba indított hívások ∗∗

35

indított, vezetékes hálózatban végződő hívások (mobil-vezetékes) díjainak valamennyi elemét jogszabály határozta meg. •

Az 1998. január 12. és 2001. június 30. közötti időszakban a vezetékesmobil hívások díját az a mobil szolgáltató határozta meg, amelynek hálózatában a hívás végződött – azzal a megszorítással, hogy a hívásdíjból a vezetékes szolgáltatót jogszabályban meghatározott úgynevezett csatlakozási díj (vezetékes díjrész) illette meg. Ennek elosztása úgy történt, hogy a vezetékes szolgáltató beszedte a teljes hívásdíjat a saját előfizetőitől, ebből a hívásdíjból levonta a vezetékes díjrészt, s a megmaradt úgynevezett mobil díjrészt továbbutalta a mobil szolgáltatónak. A mobil-vezetékes hívások díját az a mobil szolgáltató határozta meg, amelynek hálózatából a hívást indították – azzal a megszorítással, hogy a hívásdíjból a vezetékes szolgáltatót szintén megillette a jogszabályban meghatározott csatlakozási díj.

•

2001. június 30. után a vezetékes-mobil hívások díjmegállapítási rendszere annyiban változott, hogy ennek díját a vezetékes szolgáltató határozta meg, azzal a megszorítással, hogy a hívásdíjból részesedett a vezetékes szolgáltató a jogszabályban meghatározott vezetékes díjrész erejéig. Ezt a végződtetési díjat viszont a mobil szolgáltató állapította meg szabadon. A mobil hálózatból indított és a vezetékes hálózatban végződő hívások díjának megállapítási rendszere nem változott.

vezetékes díjrész vezetékes szolgáltatónál marad

a vonatkozó jogszabály határozta meg mobil díjrész mobil szolgáltatónak utalandó

5. ábra: A fix-mobil hívásdíjak meghatározása 1998. január 12-ig (saját készítésű szemléltető ábra)

36

vezetékes díjrész vezetékes szolgáltatónál marad

a mobil szolgáltató határozta meg mobil díjrész mobil szolgáltatónak utalandó

6. ábra: A fix-mobil hívásdíjak meghatározása 1998. január 12. és 2001. június 30. között (saját készítésű szemléltető ábra)

vezetékes díjrész vezetékes szolgáltatónál marad

a vezetékes szolgáltató határozta meg mobil díjrész mobil szolgáltatónak utalandó

7. ábra: A fix-mobil hívásdíjak meghatározása 2001. június 30. után (saját készítésű szemléltető ábra)

3.2.6 A hálózati szerződések előírásai A piaci szereplők jogilag aggályosnak tartott viselkedése a mobil szolgáltatók 1999. és 2000. során egymással kötött úgynevezett hálózati szerződésekkel hozható összefüggésbe, amelyek az egymásnak nyújtott összekapcsolási szolgáltatásokra vonatkoztak. Az egymással lényegileg azonos tartalmú hálózati szerződések a hívásvégződtetési díjak megállapításának alapelveit a következőképpen rögzítették: „A felek egymásnak kölcsönösen megküldik a Matáv Rt. felé megadott díjrészeket tartalmazó dokumentum másolatát, ahol a felek kölcsönösen rögzítették az általuk a Matáv felé alkalmazott díjtételeket; az egymás felé alkalmazandó mobil-mobil végződtetési díjat úgy állapítják meg, hogy az a fix-mobil hívásdíjnak – adott mobil díjrész mellett számított – lehetséges maximumának 40 százalékával legyen egyenlő; az egymással folytatott forgalom elszámolását pedig annak a szolgáltatónak a hívásvégződtetési díja alapján fogják elvégezni, amelyiknél a díjmegállapítás idejét 37

megelőző hónapban a hívásvégződtetési forgalom nagyobb volt.” (www.gvh.hu /index.php?id=3674&l=h) A szerződések az alkalmazott díj megállapításával kapcsolatban rögzítették, hogy a szerződésben foglaltakat más szolgáltatóval szemben is érvényesítik, illetőleg, ha más szolgáltatóval a jelen szerződésnél kedvezőbb feltételekben egyeznének meg, akkor azt a már korábban kötött megállapodásaikban is feltűntetik. A mobil verseny fokozása valamennyi, a piacon jelenlévő szolgáltató egyforma érdeke, hiszen a versenyen keresztül a piac növekszik. A nemzetközi tapasztalat szerint a vállalati fejlődés azonos időszakában valamennyi mobil szolgáltató költségszintje nagyon közel esik egymáshoz. Magyarországon hagyománya van annak, hogy a mobil-mobil hívások díja megegyezik a mobil-fix hívások díjával, s ennek oka az, hogy az árak korábban azonos szinten voltak szabályozva. A mobil szolgáltatók a mobil rendelet hatályon kívül helyezése

után

költségtartalomtól,

is

fenntartották hiszen

az

ezt

a

előfizetők

helyzetet,

függetlenül

a

mögöttes

kifejezetten

igényelték

az

egyszerű

tarifastruktúrát. Az egységes országos tarifa hagyománya és a költségalapú végződtetési díj alkalmazása nem volt összeegyeztethető, mert a mobil-mobil hívások díja alapvetően költségesebb, mint az egységes országos fix hívásoké. Az egységes országos tarifa hagyományával nem lehetett szakítani, a mobil-mobil hívások díját pedig nem emelhették a belföldi mobil-fix hívások díja fölé. Ebből következően a mobil szolgáltatók számára ezek a hívások továbbra sem fedezték a költségeket, ugyanakkor elősegítették a mobil piaci szegmens térhódítását, ezért a hívásdíjak költségszint alatt tartását továbbra is elfogadták. A végződtetési díjakra vonatkozólag pedig az uniós előírásokat szem előtt tartva az átláthatóság érdekében az a megállapodás született, hogy a kiegyenlített forgalmon felüli résznél a fix-mobil díjak 40 százalékát számították fel egymás felé végződtetési díjként a szolgáltatók. Annak ellenére, hogy ez az eljárás sem fedezte a költségeket, a mobil piac növekedése szempontjából előnyös volt, mivel a hívás indítóját kedvezőbb helyzetbe hozta, így nőtt a mobil szolgáltatókat hívó ügyfelek száma. Ez pedig a végződtetési díjakból realizált árbevétel növekedését jelentette.

38

3.3 A versenyjogi vizsgálat területi hatálya A vizsgálat során a Gazdasági Versenyhivatal először is meghatározta, hogy melyek azok a piaci rések, amelyeknél szóba jöhet a versenyjogi szabályok esetleges megsértése. A vizsgálathoz a piacot a lehető legkisebb olyan egységekre kellett lebontani, ahol még valamilyen értelemben helyettesíthető termékek versenyéről van szó, hiszen csak ez esetben beszélhetünk versenytorzításról. A vizsgálat piaca földrajzi értelemben Magyarország, ezen belül pedig a távközlési piac a gyűjtő szegmens. 3.3.1 Kiskereskedelmi piac a távközlési piacon A kiskereskedelmi piac vizsgálatának első szakaszában a keresleti oldalt célszerű elemezni. A komplett távközlési szolgáltatásokat érintő elemzések eredményei alapján azt a következtést vonhatjuk le, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége számára a vezetékes telefonszolgáltatások nem helyettesítik a mobil-szolgáltatásokat, és a helyettesítés mértéke fordított irányban is csekély, ezért keresleti szempontból a mobil és a vezetékes hívások a vizsgált időszakban két különböző érintett piachoz tartoztak. A vizsgálatok során alkalmazott korrelációs elemzések eredményei pedig azt tükrözték, hogy az előzőek alapján leszűkített piac a programcsomagok piaca szempontjából nem bontható tovább prepaid – azaz előre fizetett – és postpaid – azaz utólag fizetett – piaci szegmensekre. A Gazdasági Versenyhivatal által elvégzett árkorrelációs elemzés eredménye megmutatta, hogy a fent említett csomagok árai együtt mozognak, azokra azonos piaci hatások hatnak, tehát azok egy piacot alkotnak. A szolgáltatók által megalkotott szolgáltatás- és díjcsomagok eltérő fogyasztói igények kiszolgálását célozzák, különböző időpontokban különböző célcsoportokat határozva meg ezzel. Ha például egy fogyasztó a hívott felet feltétlenül el akarja érni, akkor azt valószínűleg elsősorban a hívott fél mobilját elérve teszi, bármilyen telefont használjon is ő maga. A hívásonkénti helyettesítés megállapítására készült árelemzés alacsony korrelációs értékei azt mutatták meg, hogy a mobil- és a vezetékes hívások ára közötti kölcsönös összefüggés gyenge, így megállapítható, hogy a mobil hívások áralakulása nem befolyásolja számottevően a vezetékes hívások árának alakulását, és viszont. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a mobil és a vezetékes szolgáltatások a hívások tekintetében sem helyettesítik egymást, kivéve egy, az egész piac méretét tekintve csekély jelentőségű szegmenst. Ezek a mobil szolgáltatók által az 39

üzleti felhasználóknak kínált nagyfogyasztói, a nagyobb vállalati ügyfeleknek nyújtott úgynevezett VIP csomagok, melyeknek árai már versenyeznek a vezetékes szolgáltatók belföldi távolsági tarifáival, és jóval kedvezőbbek a vezetékes-mobil hívásirány díjainál. Ez a szegmens viszont az elemzés szempontjából elhanyagolható. A verseny szempontjából fontos vizsgálati alapokat a kínálati helyettesíthetőség elemzése jelentette. A szolgáltatók által kínált termékek helyettesíthetősége a vezetékes szolgáltatók felől kizárható volt a vizsgált időszakra vonatkozóan, mert mobiltelefon szolgáltatásra a kormányzat 2003. január 1-ig koncesszió kiadási moratóriumot vállalt, vagyis a már bent lévő cégeken kívül más szolgáltató nem léphetett be a vizsgált időszakban a piacra. Mindazonáltal a mobilszolgáltatók a hozzáférés, illetve az egyes szolgáltatáscsomagok vagy termékek tekintetében nyilván helyettesíthetik egymást, noha a szolgáltató váltás nem csekély mértékű költséggel jár a fogyasztó számára. A vizsgálat szempontjából lényeges megállapítás a fentiek figyelembevételével az, hogy a kiskereskedelmi piacon mind a keresleti, mind pedig a kínálati helyettesíthetőség szempontjából a mobil- és a vezetékes szolgáltatások két különböző piacot alkotnak. 3.3.2 Nagykereskedelmi piac a távközlési piacon A nagykereskedelmi piac termékei a távközlési szolgáltatók egymásnak nyújtott szolgáltatásai. A végződtetési szolgáltatás iránti keresletet a mobilszolgáltatók azon természetes igénye teremti meg, hogy saját hálózatuk előfizetői számára biztosítani akarják más hálózatok előfizetőinek elérését. A fogyasztók általában nem ismerik a végződtetési díjak árát, ezért hívásválasztásukat annak nagysága nem befolyásolja. Ha a végződtetési díjat az egyik szolgáltató megemeli, akkor a piacon jelen lévő többi szolgáltató nem tud más távközlési társasághoz fordulni, aminek két oka is van. Egyrészt a nagykereskedelmi piacot kevés, nagy piaci részesedéssel rendelkező társaság tartja a kezében, másrészt pedig ahhoz, hogy az adott szolgáltató bizonyos kiskereskedelmi – azaz számára profitot eredményező – szolgáltatásokat tudjon nyújtani saját előfizetőinek, a nagykereskedelmi piac szereplőinek is szükségszerűen együtt kell működniük. Látható, hogy a kiskereskedelmi és a nagykereskedelmi szolgáltatások között vertikális kapcsolat van, ezek egymással szorosan összefüggő, egymást kiegészítő tényezők. Annál is inkább, mivel a nagykereskedelmi szolgáltatás igénybevételének és nyújtásának az a feltétele, hogy az összekapcsolódó hálózatok 40

üzemeltetői egymással a végződtetési díjakról és a végződtetés technikai feltételeiről kölcsönösen megállapodjanak. A nagykereskedelmi szolgáltatásokhoz tartozó piacot nem tartották önálló piacnak a távközlési szolgáltatók, továbbá ezen a területen nagymértékben jogszabályok határozzák meg a fent említett megállapodás feltételeit. Mégis, külön piacnak kell tekintenünk a végződtetési díjak piacát, hiszen piaci szereplők között létrejövő folyamatokról beszélhetünk, így ez a piaci viszonyok alapján kell, hogy kialakuljon. Ezen felül a fent említett szabályok az árra vonatkozóan semmiféle kitételt nem tartalmaznak. Az összekapcsolási díjakra vonatkozó jogszabályok a mobil szolgáltatókra bízták azt, hogy maga az összekapcsolás milyen áron és milyen fizetési feltételek mellett történjék. A versenyjog szempontjából ez a kitétel támasztja talán alá a legjobban, hogy a jogszabályalkotók szándéka az volt, hogy e területen piacszerű kapcsolatok alakuljanak ki. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a nagykereskedelmi szolgáltatásoknak tekintett végződtetések árai piaci körülmények között jönnek létre. 3.4 A gazdasági erőfölény vizsgálata 3.4.1 Erőfölény a kiskereskedelmi piacon A kiskereskedelmi piacon a verseny a lakossági és üzleti végfogyasztók számára nyújtott különböző szolgáltatás- és díjcsomagok között zajlik. Az erőfölény vizsgálata a kiskereskedelmi piacon nyújtott alábbi három szolgáltatásra terjedt ki: a mobil-mobil hívások, a mobil-vezetékes hívások, és a vezetékes-mobil hívásokra. A három szolgáltatástípus közül az első kettőt a mobil szolgáltatók fogyasztói veszik igénybe, míg a vezetékes-mobil hívás a vezetékes hálózat előfizetői számára lényeges. A versenykorlátozást illetően első vizsgálati szempontként a piacra való belépés jellemzőit célszerű megvizsgálnunk. A távközlési piacra való belépést az adminisztratív korlátokon túlmenően jelentős tőkeigény is nehezíti, amely a hálózat kiépítéséhez szükséges. Gazdaságos működést csak megfelelő számú fogyasztó elérése után remélhet a szolgáltató, ennek megvalósítása pedig annál nehezebb, minél több illetve minél nagyobb versenytársak vannak a piacon. A távközlési piacon is érvényesül az úgynevezett hálózati hatás, azaz minél nagyobb egy szolgáltató előfizetőinek száma, annál inkább megéri egy új fogyasztónak csatlakozni ehhez a hálózathoz. A versenyhivatal vizsgálata alapját képező nagykereskedelmi termék jelen esetben a 41

hívásvégződtetés, amely az előzőek alapján négy önálló piacból, a három digitális és egy analóg mobilszolgáltató hívásvégződtetési szolgáltatásának piacaiból áll. Ezeken a szegmenseken belül az egyes mobilszolgáltatók monopolhelyzetet – azaz 100 százalékos piaci részesedést – élveznek. A hívásvégződtetési piacokra a belépés elvileg és gyakorlatilag is kizárt, hiszen egy mobil szolgáltató hálózatában csak az adott mobil szolgáltató tud hívást végződtetni. Az erőfölény megállapíthatósága azonban szoros összefüggésben van a kiskereskedelmi piacon kialakult versenyviszonyokkal is, ebből a szempontból viszont az erőfölénnyel való visszaélés esete is fennállhat. A hívásvégződtetési piac sajátossága, hogy kölcsönösségen alapul: minden szolgáltatónak érdeke, hogy előfizetői ne csak egymással, hanem más szolgáltató ügyfeleivel is képesek legyenek kapcsolatba lépni. Ez a megállapodás viszont a kisebb piaci részesedésű távközlési szolgáltatók számára sokkal nagyobb jelentőségű, hiszen ilyen tekintetben mindenképp hátrányosabb a helyzetük a nagyobb társaságokhoz képest. Minél kevesebb ügyféllel rendelkezik egy szolgáltató, annál értékesebb és fontosabb számára, hogy egy másik, nagyobb piaci részesedéssel bíró szolgáltatóval lépjen kapcsolatba. A nagyobb hálózattal rendelkező mobilszolgáltató ezért függetlenítheti

magát

a

kisebb

versenytársainak

vele

kapcsolatos

várható

magatartásától, tehát velük szemben előnyös helyzetben van. A mobil szolgáltatók piaci helyzetét – az előbbiek alapján – az általuk működtetett hálózat nagysága is meghatározza. Ez az úgynevezett hálózati externáliára – azaz külső gazdasági hatásra – vezethető vissza. A hálózatok a külső gazdasági hatások egy speciális válfaját képezik, ahol valamely jószág hasznossága az egyén számára az ugyanezt a jószágot fogyasztó emberek számától függ. A hálózati külső gazdasági hatások jelenlétének egyik fontos következménye – és egyben feltétele – az úgynevezett kritikus tömeg elérése. A hálózat használatának költsége kezdetben magas, majd a felhasználók számának növekedésével csökken. Kezdetben a hálózatba bekapcsolódó felhasználók száma csekély, és a költségek csökkenésével csak kismértékben nő. Amikor azonban a felhasználók száma eléri a kritikus tömeget, a hálózat igen gyorsan növekedni kezd. Ha egy felhasználó szolgáltatás iránti kereslete attól függ, hogy hány másik felhasználó van jelen, akkor nagyon fontos az, hogy a termék életciklusának elején a szolgáltató ösztönözze a növekedést. A hálózat méretének jelentősége tehát az, hogy minél nagyobb egy hálózati szolgáltató a piacon, annál inkább megengedheti magának azt, hogy a saját hálózatába irányuló hívások

42

végződtetési díját viszonylag magasan állapítsa meg, bármilyen árat is alkalmazzon őfelé egy kisebb hálózat működtetője. egy fogyasztóra jutó költség

A szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók száma

kritikus tömeg

8. ábra: Az egységnyi költség alakulása a fogyasztók számának tükrében (saját készítésű szemléltető ábra)

Az egymással összekapcsolódó hálózatokat működtető mobil szolgáltatók esetében a nagyobb hálózati externália akkor nem alapoz meg gazdasági erőfölényes helyzetet, ha a szabályozási környezet az ezzel való visszaélést hatékonyan meg tudja akadályozni a végződtetési piacokon. Ha a nagyobb hálózat működtetője más szolgáltatókhoz képest számottevő mértékben megemelné a hívásvégződtetési díját, akkor emiatt a többi mobilszolgáltató is kénytelen lenne az ebbe a hálózatba irányuló mobil-mobil hívásainak díját megemelni. Ezzel kockáztatná a piacon megjelenő új előfizetők elvesztését, akik nyilván előnyben részesítik az alacsonyabb mobil-mobil hívásdíjat kínáló szolgáltatót, ahonnét a fogyasztók viszonylag nagyobb hányadát érhetik el olcsóbban. Mindezek alapján a Versenytanács arra az álláspontra jutott, hogy az érintett piac kiskereskedelmi szegmensében a nagyobb hálózattal rendelkező szolgáltatók egyedüli gazdasági erőfölénye a versenytörvény alapján nem állapítható meg. A magas végződtetési díjak megállapításának ezért hosszabb távon csak az adhat gazdaságilag is racionális értelmet, hogyha a már piacon lévő szolgáltatók közösen szeretnék nehezíteni vagy megakadályozni azt, hogy egy új szereplő a piacra léphessen. A porteri

43

versenystruktúra alapján egyértelmű, hogy a távközlési piacon kialakult verseny közel se tekinthető tökéletesnek. Ennek az az oka, hogy mind a négy versenyt befolyásoló tényezőt (új belépők támadása, szállítók alkupozíciója, vevők alkupozíciója, helyettesítő termékek és szolgáltatások) a már jelen lévő szolgáltatók nagymértékben alakítani tudják. Az új belépők támadása

A szállítók alkupozíciója

Verseny a már létező vállalkozások között

A vevők alkupozíciója

A helyettesítő termékek és szolgáltatások

9. ábra: A porteri versenystruktúra (forrás: Józsa László, Marketingstratégia, Műszaki Könyvkiadó, 2000, 83. old)

Ahhoz viszont, hogy a piaci verseny a saját érdekeiknek és elképzeléseiknek megfelelően formálódjon vagy közös erőfölényben kell lenniük vagy – ennek hiányában – a végződtetési díjakra vonatkozóan megállapodásra kell jutniuk. A közös erőfölény olyan piacokon alakulhat ki, amelyeken a piaci szereplők között oligopolisztikus interdependencia*

állapítható

meg.

Oligopolisztikus

interdependenciáról

akkor

beszélhetünk egy piacon, ha a piac bizonyos sajátosságai következtében a szereplők számára úgy jön létre a legelőnyösebb piaci magatartás, hogy erre nem vonatkozik külön megállapodás. Az árképzés tekintetében ez azt jelenti, hogy egyik vállalkozásnak sem áll érdekében az árverseny, mivel ezzel nem jutna több vevőhöz, profitjukat viszont

*

Oligopolisztikus interdependencia alatt a Versenytanács azt érti, hogy a piacon minden egyes szereplő tisztában van azzal, hogy piaci stratégiája a többi szereplő piaci stratégiájától függ.

44

csökkentené. A közgazdasági elmélet olykor hallgatólagos összejátszásnak∗ is nevezi ezt a piaci helyzetet. A mobil szolgáltatások kiskereskedelmi piaca a vizsgált időszakban magasan koncentrált volt és mind a mai napig az is maradt. A piacon két kiemelkedő részesedésű szolgáltató mellett – Westel Mobil Rt., a Pannon GSM Távközlési Rt. – egy lényegesen kisebb piaci súlyú harmadik szereplő – V.R.A.M. Rt. – van. A piac •

könnyen átlátható, transzparens,

•

a legfontosabb piaci információk (díjak, forgalmak) rendelkezésre állnak,

•

a

piaci

szereplők

kapcsolatait

meghatározó

legfontosabb

szerződések

nyilvánosak. A három szolgáltató lényegében ugyanolyan minőségű és lényegében hasonló tartalmú szolgáltatáscsomagokat kínál a fogyasztóknak. A szolgáltatáscsomagok összeállítása során hasonló elveket követnek, ezért a fogyasztók számára nem jelent nehézséget azok összevetése. Mindezen tényezők a közös erőfölény megállapíthatósága irányába mutatnak. Ugyan a két legnagyobb szolgáltató piaci részesedése lényegében véve nem változott a mobil kiskereskedelmi piacon, de a harmadik szereplő – a mobil piacról fokozatosan kiszoruló Westel450 rovására – folyamatosan növelte a piaci részesedését. A piaci szereplők részesedései nem szimmetrikusak, a piaci kereslet az egyes részszolgáltatások

irányában

és

egyes

fogyasztói

csoportok

vonatkozásában

rugalmatlan, másokéban rugalmasabb. A piaci keresletet tekintve azonban általában nem állapítható meg annak rugalmatlansága. A piacra a vizsgált időszakban nem léphetett be új szereplő, de ez az adminisztratív belépési korlát később megszűnt, így a piac a vizsgált időszakban folyamatosan növekedett. Az egyes szolgáltatók költségszerkezetei lényegében véve hasonlóak voltak. A piaci szereplők között kétoldalú szerződések köttettek, amelyek rendszeres kapcsolattartásra vonatkozó előírást is tartalmaztak. Ezen tényezők vizsgálata alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy jóllehet egyes tényezők a közös erőfölény meglétét jelezhetik, mások viszont inkább annak hiányára utalnak. Mindezek alapján a Versenytanács arra az álláspontra

∗

tacit collusion: olyan ármegállapodás, amely az összehangolt versenyellenes magatartás leggyakoribb formája

45

jutott, hogy a mobil szolgáltatások kiskereskedelmi piacán nem állapítható meg a piaci résztvevők közös erőfölénye.

3.4.2 Erőfölény a nagykereskedelmi piacon A mobil szolgáltatások nagykereskedelmi szegmensét olyan elkülönült piacok alkotják, amelyeken belül az adott hálózatba irányuló hívások végződtetését kizárólag az adott szolgáltató végezheti, és ebben a tekintetben nincs versenytársa. A Versenytanács álláspontja szerint ez önmagában nem alapozza meg a mobil szolgáltatók gazdasági erőfölényes helyzetét a végződtetési piacokon még a jelentős piaci részesedéssel rendelkező mobil szolgáltatók esetében sem. Az erőfölény megállapításakor azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk a nagykereskedelmi piac jogszabályi környezetét. A gazdasági erőfölény fogalmát a versenytörvény 22. §-a határozza meg, amelynek előírásait a 2000. évi CXXXVIII. törvény 2001. február 1-i hatállyal módosította. A vizsgált időszakban – még a törvény említett módosítása előtt – a Tpvt. 22. §-a szerint gazdasági erőfölényben van az érintett piacon az, akinek a termékét ésszerűen helyettesítő árut nem, vagy csak a szakma és az adott áru szempontjából a szokásosnál számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel lehet beszerezni. Ezen meghatározás alapján valamennyi mobil szolgáltató gazdasági erőfölényben lenne a saját hálózatába irányuló végződtetési piacokon, hiszen az árujának nincs ésszerű helyettesítője, másképpen fogalmazva: monopolhelyzetben lenne. A Tpvt. módosítása következtében ez a bekezdés hatályon kívül került. Ezt követően a gazdasági erőfölény definícióját a módosítás utáni bekezdés írta le. Eszerint az van gazdasági erőfölényben az érintett piacon, aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel lenne versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. Ez a törvényi meghatározás megengedi, sőt előírja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a helyettesíthetőségen túlmenően figyelembe vegye az adott piac szereplői közötti olyan egyéb sajátos viszonyokat is, amelyek korlátozhatják a piaci magatartásukat abban az esetben is, ha a terméküknek egyébként nincs helyettesítője. Ilyen egyéb viszonyokat keletkeztethetnek a hatályos jogszabályok is. 46

Az összekapcsolási rendelet alapján a mobil szolgáltatók hálózatainak összekapcsolására vonatkozó hálózati szerződések megkötése nem egyszerűen lehetőség, hanem kötelezettség is, amely nem tagadható meg, ha azt valamely hálózati szolgáltató ajánlattétellel kezdeményezi. Ha a mobil szolgáltató az ajánlattétel alapján a másik szolgáltatóval történő szerződéskötéstől elzárkózna, úgy a hírközlési felügyelet dönt az összekapcsolás feltételeiről. Az összekapcsolási rendelet tehát kizárja annak a lehetőségét, hogy egy mobilszolgáltató elzárkózzon egy másik hálózattal való összekapcsolástól. Az összekapcsolási rendelet azonban nem tartalmaz előírásokat arra vonatkozóan, hogy az egyes mobil szolgáltatók – közöttük a jelentős piaci erővel rendelkezők – milyen módon, minek alapján határozzák meg a hívásvégződtetési díjaikat. Továbbá a vizsgált időszakban a hívásvégződtetési díjakat államilag meghatározó mobil árrendelet már nem, a költségalapú díjmeghatározását kötelezően előíró hírközlési törvény pedig még nem volt hatályban. Mindezek alapján a Versenytanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vizsgált időszakban létező jogszabályi előírások megnehezítették azt, hogy egy nagyobb hálózattal rendelkező szolgáltató éljen az erősebb piaci pozíciójával a piacon lévő kisebb szolgáltatókkal szemben. Ennek ellenére gazdasági erőfölény lehetőségét nem zárták ki teljes mértékében, ezért a viszonylag nagyobb hálózattal rendelkező mobil szolgáltatók erőfölénye a nagykereskedelmi piaci szegmenseken megállapítható volt. Vizsgálat tárgyát képezte a mobil szolgáltatók gazdasági erőfölényes helyzete a vezetékes szolgáltatóval való kapcsolataikban is. A vizsgált időintervallumban minden mobil szolgáltató szuverén módon állapíthatta meg a fix-mobil hívások díját. Ezen helyzet különlegessége abban állt, hogy a mobil szolgáltatók megállapíthatták egy olyan vertikálisan kapcsolódó piaci termék árát, amelyet egy tőlük független, másik gazdasági vállalkozás állított elő. Ez a képességük pedig nem a gazdasági pozíciójukból, hanem az éppen aktuális kormányzati szabályozás előírásaiból fakadt, s a vizsgált időszakot követően már nem is állt fenn. A fix-mobil végződtetési díj megállapítása azonban – hasonlóan a mobil-mobil végződtetési díjakéhoz – nem szakadhatott el a többi mobil szolgáltató által követett magatartástól. Ha egy mobil szolgáltató a vizsgált időszak során bármikor, a többi mobil szolgáltatótól függetlenül megváltoztatta volna a vezetékes szolgáltató felől érkező hívások végződtetési díját, akkor bizonyos mértékig számolnia kellett volna azzal, hogy ennek hatására a többi mobil szolgáltató is változtatni fog az addig követett árpolitikáján. Minden mobil szolgáltató a saját hívásvégződtetési nagykereskedelmi 47

piacán monopol helyzetben volt, és ebben a piaci szegmensben – rövid távon – nem kellett attól tartania, hogy egy egyoldalú díjemelés miatt előfizetőket veszít. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy fogyasztók mobilszolgáltató-választását nem befolyásolta lényegesen az, hogy őket a vezetékes (vagy más mobil) hálózatból mennyiért tudták elérni, hiszen ezzel kapcsolatban nem rendelkeztek információval. A hívásvégződtetés díjának emelése tekintetében csak arra a keresleti korlátra kellett figyelmet fordítani, amelyet a vezetékes szolgáltatók előfizetői a fix-mobil hívások iránt támasztottak. Kiskereskedelmi piaci versenytárs hiányában a mobil szolgáltatók a fix-mobil hívásvégződtetési díjak emelése tekintetében monopolistaként viselkedhetnek: egészen addig a pontig megemelhetik az áraikat, amíg a kereslet rugalmassá nem válik. A rugalmas keresleti szakaszon pedig azt az árat választhatja ki, amelynél a profitja maximális, ez pedig a monopolár. Ennek ellenére a mobil szolgáltatónak együtt kell működnie a konkurenseivel a mobil szolgáltatások kiskereskedelmi piacán. Ez azt jelenti, hogy valamennyi szolgáltatása vonatkozásában nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a versenytársai miképpen viselkednek az adott szolgáltatás részpiacán. Ezért az egyes részszolgáltatások árai végső soron olyan versenyeszközök, amelyek segítségével egyes mobil szolgáltatók a többiekhez képest versenyelőnyhöz juthatnak. Ilyen versenyeszköz a fix-mobil végződtetés díja is. A fix-mobil végződtetési díj egyoldalú csökkentése által rövid távon valószínűsíthetően csökken az ebből származó árbevétel, ám hosszabb távon ez az árpolitika növelheti az új előfizetők számát. A mobil szolgáltató-választásánál szempont az is, hogy a fogyasztót mennyiért érhetik el a vezetékes hálózat előfizetői, ez a szempont pedig mindaddig nem lényeges, amíg a mobil szolgáltatók fix-mobil végződtetési díjaiban nincs eltérés – amint az a vizsgált időszak csaknem teljes egészére jellemző volt. Mindebből az következik, hogy az egyes mobil szolgáltatók a fix-mobil végződtetési díjaikat rövid távon megállapíthatták anélkül, hogy figyelembe vették volna a versenytárs szolgáltatók várható magatartását, így a mobil szolgáltatók egyedüli gazdasági erőfölénye a vezetékes piac szereplőivel szemben rövid távon megállapítható volt. A hosszabb távra vonatkozó magatartás elemzése alapján valószínűsíthető, hogy a mobil szolgáltatók díjmegállapítását valamilyen mértékben korlátozta a versenytárs szolgáltatók magatartása, ez a tény azonban a Versenytanács álláspontja szerint még nem teremtett közöttük olyan függőségi viszonyokat, amelyek a gazdasági erőfölény megállapíthatóságát kizárnák. Az előbbi indokok alapján a vezetékes piac szereplőivel 48

szembeni gazdasági erőfölény a viszonylag kisebb hálózattal rendelkező mobil szolgáltatók esetében is megállapítható. 3.4.3 A gazdasági erőfölény vizsgálatának eredményei A kiskereskedelmi piac vonatkozásában megállapítást nyert, hogy a közös erőfölény kialakulásához elvileg megtalálhatóak a feltételek, hiszen a könnyen átlátható, transzparens piac, a mindenki számára elérhető piaci információk, a nyilvános szerződések, a piacra lépés korlátai mind-mind elegendőek ahhoz, hogy akár tisztességtelen piaci magatartást is tanúsítsanak a távközlési cégek. Az, hogy a szolgáltatók ugyanolyan minőségű és hasonló tartalmú szolgáltatáscsomagokat kínálnak a fogyasztóknak, és ezen szolgáltatáscsomagok összeállítása során hasonló elveket követnek, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy összejátszás történt a cégek között. Az egyes szolgáltatók költségszerkezetei ugyanis lényegében véve hasonlóak voltak, a kétoldalú szerződések pedig előírták, hogy a rendszeres kapcsolattartás kötelező a cégek között, ami jogilag is törvényessé teszi a piaci információk megosztását. A piaci korlátok az ezredfordulót követően megszűntek, így a kiskereskedelmi piacon a gazdasági erőfölény nem volt bizonyítható. A nagykereskedelmi piacon a mobil szolgáltatók a fix-mobil végződtetési díjakat rövid távon úgy állapíthatták meg, hogy nem kellett számolniuk a versenytárs szolgáltatók várható magatartásával. A mobil szolgáltatók hosszú távú díjmegállapítását valamilyen mértékben korlátozta a versenytársak magatartása, ez a tény azonban nem befolyásolja a rövid távú viselkedésüket, így rövid távon a mobil szolgáltatók egyedüli gazdasági erőfölénye a vezetékes piac szereplőivel szemben megállapítható. 3.5 A versenytorzítás A versenytörvény szerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek az olyan döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, ilyen hatást fejt, illetve fejthet ki. A Gazdasági Versenyhivatal a társaságok költségelemzés során azt vizsgálta, hogy a fix-mobil hívásvégződtetési díjak mennyiben indokolhatóak az adott szolgáltató ténylegesen felmerülő költségeivel. 49

A műszaki megvalósítás tekintetében a következő megállapítások tehetőek: •

a megvalósítás tekintetében nincs számottevő különbség a mobil-mobil és a vezetékes-mobil irányú hívások végződtetés költségei között

•

a mobil-fix indítás némileg költségesebb, mint a mobil-mobil indítás, ám a különbség nem jelentős

•

a mobil indítás és a mobil végződtetés műszaki tartalmát tekintve közel azonos költséget jelent

•

a mobil és a vezetékes összekapcsolás műszaki megvalósításának költségeivel kapcsolatban általánosan elfogadott, hogy a mobil hálózatok költségesebb volta miatt két mobil hálózat összekapcsolása drágább, mint egy mobil és egy vezetékes hálózaté.

3.5.1 A versenytorzítás vizsgálata a szolgáltató és a fogyasztók viszonylatában A hálózatok összekapcsolásának relatív műszaki megvalósítási költségei alapján a mobil-mobil hívásdíjaknak eleve magasabbnak kellett volna lenniük a mobil-fix, illetve a fix-mobil hívások díjainál egyaránt. Az összehasonlítás alapját képező átlagos díjak valamennyi mobil szolgáltató valamennyi díjcsomagjának átlagaként kerültek kiszámításra.

60 50 40 Ft 30 20 10 2001 0

év 1999

fix-mobil mobil-mobil mobil-fix

10. ábra: A percdíjak alakulása (saját készítésű szemléltető ábra)

50

A Gazdasági Versenyhivatal adatainak felhasználásával készült ábra alapján megállapítható, hogy a vizsgált időszakban a megvalósítási költségek arányaihoz képest a mobil-mobil hívások átlagos díja alacsony, az átlagos mobil-fix, de különösen az átlagos fix-mobil hívásoké viszont magas volt. Ezen eltérés mértéke a vizsgált időszak első három évében (1998-2000) lényegében változatlan maradt, 2001-ben viszont csökkent, ami a mobil-mobil hívásdíjak számottevő növekedésével, a mobil-fix díjak csökkenésével, illetve a fix-mobil díjak változatlanságával magyarázható. Az előzőekben leírt jelenség az egyes szolgáltatások tényleges költségeitől eltérő torz árviszonyok kialakulását tükrözi, hiszen az egyes díjak mögötti technikai feltételek költségei pont ellenkező arányokat támasztottak alá. A torz árviszonyok kialakulása azt idézi elő, hogy a különböző termékek iránti kereslet eltolódik a tényleges költségeknek megfelelő arányoktól: megnövelik a keresletet olyan termékek iránt, amelyeknek tényleges előállítási költségeit a fogyasztók a valóságosnál többnek érzékelik, és visszafogja a keresletet azok iránt, amelyeknek megvalósítási költségei ténylegesen kisebbek. Ha ezt a helyzetet a piaci szereplők egy csoportja egy másik piac szereplőinek rovására idézi elő, tartja fenn vagy ilyen helyzet kialakulását lehetővé teszi, akkor a Tpvt. által is tilalmazott jogsértő magatartást, versenytorzítást követ el. A torz árarányok eredményeképpen a mobil szolgáltatónak egységnyi idő alatt (egy perc) az egyik típusú hívásból nagyobb haszna képződhet, mint a másik típusú hívásból. A fogyasztók oldaláról nézve pedig a torz árviszonyok azzal járhatnak, hogy egy mobil szolgáltató előfizetőjének a valós költségeknél többet kell fizetnie, ha vezetékes hálózatot hív, mintha egy másik mobil hálózatot tárcsázna. Ugyanakkor egy vezetékes szolgáltató előfizetőjének a valós költségekhez képest többet kell fizetnie akkor, ha egy mobil szolgáltató előfizetőjét vezetékes telefonról akarja elérni annál, mintha ugyanezt egy mobil telefonról tenné. Az előbbiekben ismertetett kétféle versenytorzítás azonban nem egyforma versenyjogi megítélés alá esik. Az első esetben egy mobil szolgáltató a saját fogyasztói között tesz különbséget a torz árarányok révén, amelynek következtében az egyik fajta (mobil-mobil) hívások egységén arányosan több, a másik fajta (mobil-fix) hívások egységén arányosan kevesebb haszna képződik. Az ilyen módon megkülönböztetett fogyasztók ugyanazon piac, sőt ugyanazon mobil szolgáltató előfizetői. Annak ellenére, hogy a mobil szolgáltató a fent leírt módon torz árarányokat idéz elő megkülönböztetve 51

ezzel a saját előfizetőinek egyes csoportjait, nem ütközik törvénybe ezen piaci magatartása, hacsak előfizetőivel szemben nincs gazdasági erőfölényben, vagy versenytársaival nem állapodott meg az árak eltorzításában. A gazdasági erőfölény elemzése során a Versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgált időszakban egyik mobil szolgáltató sem volt gazdasági erőfölényben a mobil piac kiskereskedelmi szegmensén, így a fent leírt versenytorzító magatartás nem ütközik a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés Tpvt. 21. §-a által megfogalmazott tilalmába. 3.5.2 A versenytorzítás vizsgálata a másik piac szereplőinek viszonylatában Az előbb ismertetett helyzetnél súlyosabb megítélés alá esik a mobil szolgáltatók versenytorzításra irányuló megállapodása, ha annak hatása egy másik piac szereplőit (és nem a mobil szolgáltatók saját előfizetőit) érinti. A fix-mobil hívások díjainak költségarányoktól való eltérítése a vezetékes hálózat előfizetőit érintette hátrányosan, így a mobil szolgáltatók ezáltal nagyobb haszonhoz juthattak. A vizsgálat során kiderült, hogy a hálózati szerződések egyes kikötései alkalmasak voltak arra, hogy a fix-mobil piac fogyasztói számára hátrányos, a mobil szolgáltatóknak viszont egyoldalúan előnyös versenytorzító hatást váltsanak ki, illetve ezt fenntartsák. Végső soron a hálózati szerződések ahhoz járultak hozzá, hogy a mobil és a vezetékes piacok ne közeledjenek egymáshoz, s ilyen értelemben a mobil szolgáltatók megvédték magukat egy, a hívások tekintetében lehetséges helyettesítő szolgáltatástól. A mobil szolgáltatók az azonos tartalmú hálózati szerződések megkötésével kapcsolatos szándékaikat a szerződések "Megállapítások" címet viselő fejezetében tették világossá. A mobil szolgáltatók megállapodtak abban, hogy a mobil-mobil hívások díja nem emelhető a mobil-fix hívások díja fölé. Ez utóbbi megállapítás egyértelműen szándékot fejez ki, és nem tényt állapít meg, amellyel azt a szándékukat tették egyértelművé, hogy a mobil-mobil, illetve a mobil-fix hívások díjának azonos szintjét akkor is fenntartják, ha azok eltérnek a költségarányoktól. Ez az eltérés olyan árviszonyok kialakulását tette lehetővé, amelyek versenytorzító hatásúak voltak. A felek tisztában voltak azzal, hogy a mobil-mobil hívások a hálózati szerződések megkötése utáni időszakban sem fogják minden esetben fedezni költségeket, ugyanakkor ez elősegíti a mobil piaci szegmens térhódítását, s ezért elfogadható a számukra. A szerződésekben megállapították továbbá azt is, hogy a hálózatból kifelé irányuló hívások díjainak egységességét (azonos szintjen tartását) az előfizetők kifejezetten 52

igénylik. Ezek alapján érthető, hogy a mobil szolgáltatók elfogadhatónak, sőt – az átláthatóságra, illetve az egyszerűségre való törekvés jegyében – elérendő célnak tartották az olyan díjrendszer kialakítását, illetve fenntartását, amely általuk is jóváhagyott módon eltérhet a költségarányoktól. A Gazdasági Versenyhivatal eljárására reagálva a vizsgálat alá vont szolgáltatók azzal védekeztek, hogy a kétféle hívásdíj azonos szinten tartását az előfizetők egyszerű tarifastruktúrára irányuló igényei indokolják. A vizsgált időszakban a mobil szolgáltatók adott időszakban számos díjcsomagot kínáltak az előfizetőik számára, amelyek a különböző típusú hívásokra vonatkozóan eltérő díjakat állapítottak meg csúcsidőben, illetve azon kívül. A sokféle díjcsomag, illetve az azokon belüli sokféle díjkategória számos fogyasztó választását nehezítette meg. Az előfizetőknek azonban ahhoz is érdekük fűződik, hogy valamely szolgáltatásért ne kelljen többet fizetniük, mint amennyibe az ténylegesen kerül. A költségarányos díjakhoz tehát éppúgy fűződik érdeke a fogyasztónak, mint a díjak egyszerűségéhez. Ennek a jogos érdeknek a megvalósulását zárja ki – vagy legalábbis nehezíti meg – a díjak egységességére vonatkozó megállapítás. A másik indok – amely alapján a vizsgálatban érintettek megpróbálták a Versenyhivatal álláspontját megcáfolni – úgy hangzott, hogy az említett kölcsönös egyezségek nem "megállapodások", hanem "megállapítások" voltak. Következésképpen nem minősülhettek kötelező érvényű kikötésnek a felekre vonatkozóan, mivel nem fogalmaztak meg szankciókat a nem teljesülés esetére. A Versenytanács azonban ezt a védekezést sem tudta elfogadni, mivel a kérdéses megállapítás egy kifejezett, közös magatartási célt fogalmaz meg, hiszen kimondja: a mobil-mobil hívások díja nem emelhető a mobil-belföldi fix hívások díja fölé. Ezzel a céllal való egyetértésüket pedig a felek mindegyike megerősítette az aláírásával. A felek egyetértettek abban, hogy az egységes tarifa "hagyományát" a fix-mobil viszonylatban nem lehet alkalmazni, miután mobil viszonylatban versenyhelyzetről beszélünk, a fix-mobil viszonylatban viszont az egyik szereplő monopólium. A hálózati szerződések tehát azt is kikötik, hogy maguk a szerződések nem szolgálhatnak alapot a fix-mobil viszonylatban a monopóliumot élvező vezetékes szolgáltatóval kötendő megállapodásra. A hálózati szerződések – a fentieken túlmenően és a mobil-mobil, illetve a mobil-fix viszonylatoktól eltérően – nem tartalmaztak sem megállapítást, sem pedig megállapodást a fix-mobil hívásdíjak abszolút vagy relatív mértékére vonatkozóan. Csupán a mobil szolgáltatók egymás közötti végződtetési forgalmának díjazását 53

rögzítették, azaz a fix-mobil díjakhoz kötötték a mobil-mobil végződtetési díj nagyságát. Eszerint a kiegyenlített forgalmon felüli rész elszámolásakor azt veszik figyelembe, hogy melyik szolgáltató végződtetési forgalma volt a nagyobb a díjmegállapítást megelőző hónapban. Ezen szolgáltató által megállapított fix-mobil hívásdíj 40 százalékát számították fel egymásnak végződtetési díjként. A megállapodás egy pontja ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az így kialakított végződtetési díj a felmerülő költségeket nem fedezi. Ez a kitétel a versenytorzító díjrendszer kialakítására illetve fenntartására irányuló szándék meglétét támasztja alá, hiszen a mindenki által elismert, torz árak használatát mondja ki. 3.5.3 A fix-mobil hívás- és végződtetési díjak megállapításának hálózati szerződésekben rögzített módja A fix-mobil hívásokra jellemző árképzés a Gazdasági Versenyhivatal szerint sérti a versenyjogot, ezért érdemes ennek a résznek külön fejezetet szentelni. A vizsgált időszak túlnyomó részében (1998. januárjától 2001. májusáig) a fix-mobil hívások díja változatlanul 60 Ft/perc volt csúcsidőben, illetve 40 Ft/perc csúcsidőn kívül. Ezek a díjak megegyeztek a mobil rendelet hatályon kívül helyezése előtt a szabályozó hatóság által meghatározott díjakkal. Az említett hatóság által meghatározott vezetékes díjrész nagysága az időszak során három alkalommal is változott. Ennek ellenére a mobil szolgáltatók – erre vonatkozó megállapodás nélkül – egymástól függetlenül fenntartották a 60 Ft-os csúcsidős és a 40 Ft-os csúcsidőn kívüli fix-mobil hívásdíjakat. E gyakorlat eredményeképpen maradt fenn a fix-mobil és a mobil-mobil hívásdíjak közötti torz árrendszer a vizsgált időszak nagy részében. A hálózati szerződések nem tartalmaztak explicit kikötést a mobil szolgáltatók saját

hálózataiba

irányuló

fix-mobil

hívások,

illetve

a

végződtetési

díjak

megállapításának módjára vonatkozóan, ezért a fix-mobil és a mobil-mobil hívások díjarányainak torzítására vonatkozó szándék a hálózati szerződéseket vizsgálva nem érhető tetten. A mobil szolgáltatók egymástól függetlenül állapíthatták meg a fix-mobil végződtetési díjat, illetve ezen keresztül a fix-mobil hívások díját. A Versenytanács álláspontja szerint azonban a hálózati szerződések azon megoldása, hogy a mobil-mobil végződtetési díjak megállapítását a fix-mobil díjak mértékéhez viszonyította, alkalmas volt arra, hogy a mobil szolgáltatók összehangolhassák a fix-mobil hívásdíj megállapításával kapcsolatos piaci tevékenységüket. 54

A vizsgált időszakban a mobil szolgáltatók voltak jogosultak a fix-mobil hívásdíjak megállapítására, amelyet a vezetékes szolgáltatók szedtek be a saját ügyfeleiktől. A jogszabály forintban meghatározta azt az összeget, amely a vezetékes hálózatból a mobil felé indított hívás esetén a vezetékes szolgáltatót maximálisan megillette a hívás indítása miatt. Ezt nevezték vezetékes díjrésznek. Az ezen felüli úgynevezett mobil díjrészt (azaz, a fix-mobil végződtetés díját) a vezetékes szolgáltató köteles volt a hívásdíjban érvényesíteni, illetve a beszedett mobil díjrészt a mobil szolgáltatónak átutalni. A mobil és a vezetékes szolgáltatók közötti összekapcsolási szerződés szerint a mobil szolgáltató a mobil díjrész módosítására vonatkozó szándékát legkésőbb annak érvénybe léptetése előtt 30 nappal köteles volt közölni a vezetékes szolgáltatóval annak érdekében, hogy az utóbbi is tájékoztatni tudja a saját előfizetőit a díjváltoztatásról. A díjváltoztatási szándékról szóló értesítést követően a vezetékes szolgáltatónak kellett gondoskodnia a megváltozott hívásdíj közzétételéről. A mobil-mobil hívásdíjaknak a fix-mobil díjhoz való rögzítése szükségszerűvé tette, hogy a mobil szolgáltatók egymást azonnal értesítsék arról, ha a fix-mobil hívásdíj nagyságán változtatni szerettek volna. E megállapodás hiányában a mobil szolgáltatók csak a vezetékes szolgáltató nyilvános közzététele révén értesültek volna a díjváltoztatási szándékról, ami legkevesebb 30 napos késedelmet jelentett volna, hiszen a vezetékes szolgáltató értesítése és a díjváltoztatás nyilvánosságra hozása között körülbelül ennyi idő telik el. Ha a többi mobil szolgáltató azonnal reagált volna is, ez az időkésedelem elegendő lehetett volna arra, hogy a vezetékes szolgáltató ne azonnal hanem csak egy hónapos késedelemmel tudja érvényesíteni a többi mobil szolgáltató válaszképpen kialakított díjemelési igényét. A fix-mobil hívásokra vonatkozó információk egymással való gyors közlése több okból is elengedhetetlen volt a mobil szolgáltatók számára. A vizsgált időszak nagy részében ugyanis a fix-mobil hívásdíjakból származott a mobil szolgáltatók árbevételének legnagyobb hányada: ez időszak elején átlagosan mintegy 37, a végén pedig körülbelül 18 százalékát tette ki; ez az összeg pedig a két jelentős piaci részesedéssel bíró mobil szolgáltató esetében havonta százmillió forintos nagyságrendű forgalmat jelentett. Ilyen nagyságrendű forgalom esetében egy díjváltoztatás egy hónapos késedelme is jelentős bevételkiesést – vagy éppen többletet – jelenthetett a mobil szolgáltatók számára. Az eljárás alá vontak által sem vitatott tény az, hogy a mobil szolgáltatók közötti kétoldalú végződtetési forgalmak hosszabb távon kiegyenlítettek: változó, hogy adott 55

hónapban éppen melyik mobil szolgáltató végződtetési forgalma a nagyobb. A hálózati szerződések szerint ilyen esetben is csak a kiegyenlített forgalmon felüli részre vonatkozóan számolnak el egymással. Nincs tehát túl nagy jelentősége annak, hogy ez az elszámoló ár mekkora, mivel a forgalmi többletek hosszabb távon kiegyenlítik egymást, s ezért ebből a viszonylatból egyik mobil szolgáltatónak sem származik jelentős bevételtöbblete. A fentiekre való tekintettel a Versenytanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hálózati szerződések III.2.1. pontjában szereplő, a fix-mobil hívásdíjak azonnali közlésére vonatkozó kikötéssel a versenytársak rendszeresen olyan lényeges üzleti információt hoztak egymás tudomására, amely alkalmas volt a fix-mobil hívásdíjakkal kapcsolatos magatartás összehangolására, és nyilvános forrásból csak lényeges időkésedelemmel lett volna beszerezhető. A hálózati szerződések előbbiekben részletezett pontjai alapján megállapítható, hogy a mobil szolgáltatók e szerződéseket versenytorzító céllal kötötték, és a kikötések alkalmasak voltak a mobil-mobil és mobil-fix hívásdíjaknak a költségarányoktól való eltérítésére, azaz versenytorzító hatás kiváltására. Ezért a Versenytanács megállapította, hogy a hálózati szerződések fentebb leírt pontjai a Tpvt. 11. §-ába ütköznek. 3.5.4 A versenytorzítás vizsgálatának eredményei Annak ellenére, hogy a kiskereskedelmi piacon fellelhető volt a torz árviszonyok kialakulása, ez nem ütközött versenytörvénybe, mivel a mobil szolgáltatók a torz árarányokat felhasználva kategorizálták a saját előfizetőiknek csoportjait. Ehhez azonban a következő két feltételnek kellett teljesülnie: •

az előfizetőivel szemben egyik szolgáltató sem lehetett gazdasági erőfölényben,

•

illetve a torz árarányokat eredményező piaci magatartásában nem állapodott meg a versenytársaival.

Mivel ezek a kitételek a vizsgálat korábbi szakaszában már bizonyítást nyertek, ezért a kiskereskedelmi piacon a torz árarányok nem sértették a versenytörvényt. A nagykereskedelmi piacon végzett vizsgálat szerint a hálózati szerződések egyes kikötései alkalmasak voltak arra, hogy a mobil szolgáltatók számára egyoldalúan előnyös versenytorzító hatást váltsanak ki, megkárosítva ezzel a fix-mobil piac fogyasztóit. A kikötések elősegítették és fenntartották azt a helyzetet, hogy a mobil és a vezetékes piacok ne közeledjenek egymáshoz, így a hívások tekintetében a mobil 56

szolgáltatók sikeresen ellehetetlenítették egy potenciális helyettesítő szolgáltatás megjelenését. A hálózati szerződések ezen kívül még azt is kimondták, hogy a kialakított végződtetési díjak nem fedezik a felmerülő költségeket, tehát a szolgáltatók is tisztában voltak azzal, hogy a költségalapú számításokat tekintve gazdaságilag egyáltalán nem hatékony árakkal dolgoznak. Mindebből következően a versenytorzító díjrendszer kialakítása és fenntartása bizonyítottá vált. 3.6 A jogsértés vélelme

A Gazdasági Versenyhivatal a vizsgálatának kezdetén azt vélelmezte, hogy a saját hívásvégződtetési piacaikon gazdasági erőfölényben lévő mobil szolgáltatók túlzottan magasan állapították meg a vezetékes-mobil végződtetés, illetve közvetve a vezetékes-mobil hívások díjait, s ez a Tpvt. 21. §-ának a) pontjában foglalt tilalmába ütközött. A Versenytanács kialakult gyakorlata szerint egy ár vagy díj akkor minősül túlzottan magasnak, ha az meghaladja a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségeit és a befektetéssel arányban álló tisztességes haszon összegét. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélések megállapíthatósága azonban egyike a versenyjogi alkalmazás legkényesebb és legbonyolultabb területeinek, ugyanis csak akkor állapítható meg a túl magas ár alkalmazására vonatkozó jogsértés, ha azt versenyhatóság hitelt érdemlően be tudja bizonyítani. Mivel az árak nagysága – indokolatlanul magas vagy alacsony volta – mindig csak valamihez viszonyítva nyeri el értelmét, ezért a túlzott mértékben magas árak miatti jogsértés megállapítása más fejlett piacgazdaságok versenyjogi gyakorlatában is igen ritka. Az ilyen ügyekben eljáró hatóságok a helyes ár meghatározásához általában kétféle módszert tartanak alkalmazhatónak. Az egyik a költségelemzés módszere, a másik az úgynevezett benchmark∗ módszer. A költségelemzés módszerének alkalmazása során a versenyhatóság a vállalkozás által szolgáltatott részletes költség- és bevételi adatok alapján vizsgálódik. Azt próbálja megállapítani, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás által megállapított piaci árak az indokolt költségeken túl tartalmaznak-e az iparágban szokásos tisztességes haszon mértékét meghaladó profitot. A benchmark módszerének alkalmazása során olyan árak keresése a cél, amelyekről feltételezhető, ∗

Benchmark: olyan szemlélet és módszer, amelynek során az adott szakmában, ágazatban, illetve adott probléma, feladat megoldásában sikeresnek számító cég által kifejlesztett problémamegoldást igyekeznek átvenni, alkalmazni

57

hogy versenykörülmények között alakultak ki, és viszonyítási alapként felhasználhatók, így velük az erőfölényben lévő vállalkozás árai összehasonlíthatók. A jogsértés mindkét módszer alkalmazása során megállapítható, ha a vállalkozás által alkalmazott árak számottevő mértékben meghaladják az összehasonlítás alapjául szolgáló helyes árakat. Jelen esetben a benchmark módszert nem alkalmazhatta a Versenyhivatal, bár – főképpen a külföldi NMa és Oftel∗ vizsgálatok eredményeképpen – más országokban megfelelő számban álltak volna rendelkezésre adatok az ottani fix-mobil hívás-, illetve végződtetési díjakra vonatkozóan. A vizsgálat így csak a költségelemzés módszerére támaszkodhatott, hiszen hazánkban a vezetékes szolgáltatók díjai rendszerint nem a nyílt piaci verseny hatása alatt alakultak, hanem különböző szabályozási elvek szerint történt

a

megállapításuk.

Ennek

következtében

nem

voltak

egymással

összehasonlíthatók, így benchmark céljára sem voltak alkalmasak. Elfogadható viszonyítási alap hiányában a fix-mobil végződtetés helyes árának meghatározásához a részszolgáltatással kapcsolatos költségek ismeretére volt szükség. A vizsgálat során – illetőleg az ezzel részben párhuzamosan folyó ágazati vizsgálat keretében – a vizsgálati szerv felkérte az eljárás alá vontakat, hogy szolgáltassanak adatokat az egyes részszolgáltatásokkal kapcsolatos költségeik mértékére vonatkozóan. Ilyen költséginformációkkal azonban a szolgáltatók nem tudtak szolgálni. Arra hivatkoztak ugyanis, hogy egyrészt erre vonatkozó jogszabályi előírás a vizsgált időszakban még nem volt érvényben, másrészt pedig árpolitikájukat kizárólag a mobil szolgáltatás egészére vonatkozó költség-haszon megfontolások alapján alakították ki. Az eljárás alá vontak közléseiből, illetve a szakértői véleményekből legfeljebb arra lehetett következtetni, hogy a mobil szolgáltatók egyes részszolgáltatásainak árai nem voltak költségarányosak, egyes részszolgáltatások árában több, a másokéban kevesebb általános költség térült meg, illetve több vagy kevesebb nyereség képződött. Ez alapján azonban csak a részszolgáltatások árainak és költségeinek egymáshoz viszonyított arányaira vonatkozóan tudtak következtetéseket levonni, azok abszolút nagyságára vonatkozóan azonban nem. A költségekre vonatkozó információk, illetve viszonyítási alap hiányában nem lehetett meghatározni, hogy mi lett volna a helyes ár, amelyhez képest a mobil szolgáltatók fix-mobil végződtetési díjait túlzottnak nyilváníthatták volna. Az eljárás alá vontak a fix-mobil (és a többi összekapcsolási) díj mértékével ∗

A holland NMa és az angol Oftel vizsgálatok a mobil távközlési piacon résztvevő piaci szereplők versenyjogba ütköző piaci tevékenységük miatt indított, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó ellenőrzések voltak

58

kapcsolatban úgy védekeztek, hogy a szolgáltatás tényleges költségeinek ismeretének hiányában a versenytorzító hatás nem bizonyítható, ezért a Versenytanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fix-mobil hívásvégződtetési díjak megállapításával kapcsolatban a Tpvt. 21. § a) pontjában foglalt tilalom megsértése nem állapítható meg. Közvetlen költséginformációk hiányában a versenytorzítás mértéke valóban nem volt megállapítható. A Versenytanács azonban nem azt állapította meg, hogy az eljárás alá vontak magatartása versenytorzító hatású volt, hanem csak azt, hogy az általuk megkötött hálózati szerződések előzőekben részletezett kikötései ilyen hatás kiváltására alkalmasak voltak. A tényleges és a potenciális versenykorlátozás jogi tényállásai között valóban van különbség, amelyet a Versenytanács a bírság kiszabása során az eljárás alá vontak javára figyelembe vett. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy a Matávnak, mint vezetékes szolgáltatónak volt-e

szerepe

a

fix-mobil

végződtetési

díjakra

vonatkozó

megállapodások

kialakításában. A Matáv és a mobil szolgáltatók közötti hálózati szerződések megkötését a Matáv koncessziós joga indokolta. Ezek tartalmazták a fix-mobil hívásdíj nagyságát, illetve a mobil díjrész módosítására vonatkozó értesítési kötelezettséget, amelyre a díjbeszedés rendje miatt volt szükség. Mivel a vizsgálat nem tárt fel olyan körülményt, amely alátámasztotta volna a Matáv szerepét a fix-mobil végződtetési díjakra vonatkozó megállapodások tekintetében, ezért a Versenytanács a Matáv-val szemben megszüntette az eljárást. A Versenytanács nem fogadta el az eljárás alá vontak azon védekezését, miszerint nem minősülhet jogsértőnek az a megállapodás, amelynek megkötését jogszabály írja elő. A hálózati szerződések megkötését, illetőleg a hálózatok összekapcsolására vonatkozó feltételekben való megegyezést – erre irányuló szándék esetén – az összekapcsolási rendelet írta elő. A hálózati szerződésekben a feleknek meg kellett állapodniuk – egyéb feltételek mellett – az összekapcsolással kapcsolatos díjakban is, hiszen a hívásvégződtetések piacain a mobil szolgáltatók gazdasági erőfölényben voltak. A megállapodások megkötésének ez a jogszabályi kötelezettsége azonban nem vonatkozott egyes konkrét megállapításokra illetve kikötésekre. Ebből következően a hálózati szerződések tartalmával kapcsolatban vizsgálható, hogy a bennük lefektetett egyes pontokban foglaltak beleütköznek-e a Tpvt. 11. §-ában megfogalmazott tilalomba.

59

3.7 A bírság kiszabásának szempontjai A Tpvt. 78. § (1) bekezdése szerint az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki a Tpvt. rendelkezéseit megsérti. A bírság összegét az ügy összes körülményeire való tekintettel kell meghatározni, de mértéke nem haladhatja meg a vállalkozás előző üzleti évében elért nettó árbevételének tíz százalékát. A Tpvt. 78. § (2) bekezdése alapján kirótt büntetés összegének megállapításakor különösen a jogsérelem súlyát, a jogsértéssel elért előnyt, a jogsértő felek piaci helyzetét, a magatartás felróhatóságát és a törvénybe ütköző magatartás ismétlődését veszik figyelembe. A Versenytanács – a Gazdasági Versenyhivatal kialakult gyakorlata alapján – a bírság kiszámításakor úgy járt el, hogy első lépésben meghatározta a bírság alapösszegének kiszámításához szükséges alap összpontszámot, majd az így kapott eredményt korrigálta a jogsértés időtartamának, illetve a jogsértéssel elért előnynek a figyelembevételével és a releváns forgalom ezrelékében kiszámolta a bírság összegét; végül tekintetbe vette a bírság mértékének törvényi maximumát. (lsd. 2. számú melléklet)

A

bírság

alapösszegének

kiszámításához

szükséges

összpontszám

meghatározása során a Versenytanács mérlegelte a jogsértő magatartás következményeit – a verseny veszélyeztetettségét és a jogsértés piaci hatását –, az eljárás alá vont attitűdjét,

illetőleg

egyéb

szempontokat

is

figyelembe

vett.

A

verseny

veszélyeztetettségével kapcsolatban a Versenytanács úgy ítélte meg, hogy a hálózati szerződésekben rögzített azon kikötések, amelyek lehetőséget adtak a verseny torzítására, nem minősülnek kőkemény kartellnek. A jogsértés a vizsgált időszak három évére (1999, 2000 és 2001) vonatkozóan volt megállapítható, azaz lényegében véve három éven keresztül fennállt. Ennek megfelelően a Versenytanács az összpontszámot a fent említett négy eljárás alá vont esetében egyaránt 20 százalékkal emelte meg. Ennek alapján a Westel900 és a Pannon GSM esetében a bírság összege a releváns forgalom 6 ezreléke, a Vodafone és a Westel450 esetében 0 ezreléke. A releváns forgalom a jogsértő vállalkozás által az érintett piacon elért forgalmat jelenti, amely abban az esetben tér el a vállalkozás teljes nettó bevételétől, ha a vállalkozásnak más piacról is vannak bevételei, és ezek a bevételek egymástól elkülöníthetők. A Versenytanács által megállapított jogsértések a mobil szolgáltatók fix-mobil és mobil-fix viszonylatokból származó bevételeit érintették. Ezeknek az adatoknak a segítségével a releváns

60

forgalmat a jogsértés időszakának egyes éveiben realizált árbevételek átlagaként határozták meg. Ennek megfelelően a releváns forgalmak a jogsértéssel érintett évek átlagában – a kerekítést követően – a következőképpen alakultak: Pannon GSM – 25 milliárd forint, Westel900 – 35 milliárd forint. Ennek alapján a Versenytanács az alábbi bírságösszegek kiszabását látta indokoltnak: a Pannon GSM esetében 150 millió forint, a Westel900 esetében 210 millió forint. 3.8 Az esettanulmány rövid összefoglalása A 2002. elején megindult eljárás a WESTEL Mobil Rt., a Pannon GSM Távközlési Rt., a V.R.A.M. Rt., a Westel Rádiótelefon Kft., végül a Magyar Távközlési Rt. ellen zajlott le. A vizsgálat alapját az a gyanú szolgáltatta, miszerint a távközlési piac szolgáltatói az egymás felé elszámolt hívásvégződtetési díjaikat összehangoltan alacsony, míg a vezetékes hálózatokat is érintő hívások esetében magasan tartották. Mivel 1998. előtt az összekapcsolási díjak – azaz a hívásvégződtetési díjak – hatósági árasak voltak, 2002. után pedig a hatályba lépett hírközlési törvény kötelezővé tette a hívásvégződtetési díjak költségalapú kalkulálását, így a vizsgált időszak az 1998. év és 2002. év közötti időszakra terjedt ki. A szolgáltatók ebben az időszakban alkalmazhattak szabadáras meghatározást, ami versenyjogi szempontból a legtöbb esetben sértette a törvényi kereteket, annak ellenére, hogy ez pont a liberalizációt szolgálta volna. A szolgáltatók a díjakat csak ezen évek során alakíthatták ki saját felelősségükre, így a Gazdasági Versenyhivatal eljárása kizárólag ezekre az évekre terjedt ki. Annak ellenére, hogy a hatósági ármeghatározást megszűntették, a mobil szolgáltatók közötti verseny által a díjak nem csökkentek. A szabadáras időszak elején a még viszonylag alacsony mobil-mobil viszonylatú végződtetési díjak fokozatosan és jelentős mértékben emelkedtek. Történt ez annak ellenére, hogy a szolgáltatókat rendelet kötelezte arra, hogy egymás között, kétoldalúan állapodjanak meg hálózataik összehangolásának technikai és gazdasági feltételeiről. A kötelező hálózati szerződések azonban lehetőséget teremtettek arra, hogy a verseny torzuljon a mobil szolgáltatók vezetékes hálózatokkal megvalósított összekapcsolásai terén, hiszen a mobil szolgáltatóknak lehetősége nyílt arra, hogy a vezetékes hálózatok felől érkező hívások díjait egyoldalúan állapítsák meg. A versenyjogi problémákat az eredményezte, hogy 61

miközben a mobil díjak kikerültek a hatósági árak köréből, a vezetékes szolgáltatók díjai a maximált áras körben maradtak. Ez olyan helyzetet teremtett, amelyben a mobil szolgáltatók állapíthattak meg közvetlenül egy másik piacon érvényes árat, mégpedig azt az árat, amelyet a vezetékes hálózat előfizetőinek a mobil irányú hívásokért kellett fizetniük. A hálózati szerződésekben azt is rögzítették, hogy a mobil-mobil hívások díjai nem emelhetőek a mobil-vezetékes irányú hívások díjai fölé. Az eljárás során azonban megállapítható volt, hogy a mobil-mobil hívások tényleges költségei nagyobbak, mint a vezetékes-mobil, illetőleg a mobil-vezetékes irányú hívások költségei. Ez viszont azt jelenti, hogy a mobil-vezetékes hívások díjainak a mobil-mobil hívások díjaihoz viszonyított arányai eltérnek a két híváspiac költségeinek arányaitól. A mobilról vezetékes hálózat felé irányuló hívások indítói relatíve többet fizettek, mint a mobilmobil viszonylatú hívásokat kezdeményezők. A költségarányok szerint viszont pont a mobil-mobil irányú hívásoknak kellett volna többe kerülniük a mobil-vezetékes irányúaknál. A hívásdíjak arányainak eltérítése a tényleges költségek arányaitól versenytorzító hatást fejtett ki, hiszen a két hívástípus iránti fogyasztói keresletet eltérítette attól, amely a tényleges költségek mellett alakulhatott volna ki. A tisztességes versenybe ütközött az a kitétel is, amely azt eredményezte, hogy a szolgáltatók egymás díjairól a szükségesnél több információval rendelkeztek. A vezetékes-mobil végződtetési díjak megállapításában, illetve változtatásával kapcsolatos információk a díjak egységes jellegének megőrzése miatt voltak fontosak a versenytársak számára. A verseny szempontjából már szükségtelen piaci információk megszerzését segítette a hálózati szerződéseknek azon kikötése, miszerint a mobil szolgáltatók közötti kiegyenlítetlen forgalom elszámolását a vezetékes-mobil hívásdíj 40 százalékához kötötték és kötelezték magukat arra, hogy a vezetékes szolgáltató felé megadott vezetékes-mobil hívásdíj változtatási szándékáról azonnal értesítik a versenytársakat. A vizsgált eset a bírság nagysága és a résztvevők száma és jelentőssége szempontjából is a magyar versenyjog egyik legnagyobb ügye volt. A megbírságolt cégek természetesen többször kifogással éltek a büntetés ellen, de a versenytörvény előírásainak megsértését nem tudtak megcáfolni. A távközlési piac minden szereplőjét érintő ügy minden bizonnyal hatással volt a szolgáltatók jövőbeni magatartására vonatkozólag.

62

4. Hová tart a verseny a távközlési piacon? A fenti kérdés napjainkban egyre aktuálisabb. A kommunikációs piacon tapasztalható verseny mára már olyan méreteket öltött, hogy bárki fel tud idézni egy-két olyan reklámot, hirdetést a távközlési piacról, amelynek nagyobb – a versenytársak vonatkozásában általában negatív – visszhangja volt vagy van. Ezek a fogyasztóhoz elérő információk azonban csak a végső megnyilvánulásai a szolgáltatók jól megtervezett, előre kigondolt stratégiáinak, amelyekről napjainkban egyre többet hallunk. Az eset elemzésének eredménye tükrében röviden összefoglalom a versenyhivatal döntésének okait és hatásait, illetve a versennyel összefüggésben ismertetem, hogy a távközlési piacon milyen tendenciák figyelhetőek meg és van-e esély egy hasonló nagyságú összejátszásra napjainkban és a közeljövőben. 4.1 Az eset hatásai Az Európai Unióban néhány eset során már a kilencvenes évek végén felmerült a végződtetési díjak összehangolása miatti összejátszás gyanúja. Mivel a feltételezések megalapozottaknak bizonyultak, ezért a távközlésben egy egészen újfajta szabályozási keretrendszert alkottak meg, amelynek értelmében a már régóta aktuális európai versenyjog ide tartozó részeit is harmonizálták. A legfőbb elérendő cél a piacokon való verseny élénkítése volt. A korábbi rendszerrel ellentétben nem az árra vonatkozóan írtak elő közvetlen rendelkezéseket, hanem a piaci folyamatok szabályozásával, közvetetten kívánták alakítani a piacon az árakat. A feltételezések szerint a piaci verseny ilyenfajta szabályozása aztán automatikusan megoldja a díjak piaci körülmények közötti kialakulását, s ez végeredményben a fogyasztók helyzetét javítja. Az ezredfordulót követően, 2003. júliusától Magyarországon is bevezették az uniós gyakorlattal megegyező szabályokat, hiszen – az európai szabályozási keretrendszer alapján – a Nemzeti Hírközlési Hatóság a hívásvégződtetés piacát úgynevezett érintett piacként definiálta. Ez azt jelentette, hogy a távközlési piacon jelenlévő, jelentős piaci erőfölénnyel rendelkező szolgáltatók számára előírták a szabályozott végződtetési díjak használatát. Noha már az ismertetett vizsgálat időszakában megváltozott az árak megállapítására vonatkozó előírás, a végleges gyakorlat kialakulása csak a közeljövő eredménye lehet. A hosszú átfutási idő oka, hogy az érintett piacok definiálását egy részletes hatósági elemzés előzi meg, amely alapján 63

meg lehet határozni egy adott piacon a jelentős piaci erőfölénnyel rendelkező szolgáltatókat. Természetesen a külföldi gyakorlat alapján várható volt, hogy a távközlési piacot hazánkban is a szabályozott díjú piacokhoz sorolják, de az európai uniós előírások szerint az elemzés és értékelés után lehet csak ezt kijelenteni. (Cave, M. – Majumdar, S. – Vogelsgang, I., 2002) A hálózati iparágak döntő többsége korábban monopóliumként működött, a folyamatos deregulációs intézkedések viszont megindították a versenyt ezeken a piacokon is. Méretgazdaságossági okokból kifolyólag azonban a piacokon már jelenlévő vállalatok monopolhelyzetben maradtak, hiszen a hálózatok az ő birtokukban voltak.

A

működőképesség

miatt

az

újonnan

belépő

szolgáltatóknak

a

monopolhelyzetben lévő vállalatok monopolizált szegmenseit használniuk kellett, amely a távközlési piacon a hívásvégződtetésekben testesült meg. Az európai országokban a szabályozás reformjának egyik oka az volt, hogy a különféle vizsgálatok eredményei szerint ezen végződtetési díjak a vállalatok közötti összejátszás eszközei lehetnek. Ez a magyar távközlési piacon is bebizonyosodott, amit a bírságok kivetése is jól szemléltet. (Kocsis Viktória, 2005) Az európai uniós trendnek megfelelően már hazánkban is végbement az a folyamat, amelynek hatására jelenleg a költség alapú díjmegállapítás van érvényben. A távközlési piacon azonban megfigyelhető egy újabb szabályozási elv kibontakozása, ami a piac monopolisztikus eredetéből adódik. A korábban monopóliumokból létrejövő rendszerek a látványos változás ellenére ugyanis még mindig nem tekinthetők olyan piacoknak, ahol a piaci verseny körülményei tisztán megtalálhatók. Ezt a folyamatos fejlődést természetesen – akárcsak Európa más országaiban – Magyarországon is felismerték, ezt bizonyítja az ilyen piacokra jellemző szabályozások oly gyakori változása. A teljes monopólium rendszerét követően hatósági ármegállapítás következett, amely után a szabadáras rendszert vezették be. Talán ez a lépés volt kicsit korai, hiszen a piacon szereplő vállalatok másképp reagáltak az intézkedésre, mint ahogy erre számítani lehetett, így ez a díjak nem várt alakulásához vezetett. (lsd. 3. számú melléklet) A várható magatartást azonban nem csak ebben az esetben becsülték meg rosszul a távközlési piacra vonatkozóan, gondoljunk csak arra, hogy a liberalizációt követően is szinte mindenki a verseny nagymértékű fellendülésére számított. Utólag ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és természetesen a díjmegállapításokkal is szoros összefüggést mutatott ez az esemény.

64

Az előbbiek alapján érthető, hogy az ezt követő szabályozás kisebbfajta visszalépés volt a függetlenség terén. A korábbi szabadáras rendszer úgy módosult, hogy továbbra is a szolgáltatók határozták meg a díjakat, de minden esetben csakis költségekkel alátámasztott és indokolt árakat használhattak a távközlési piacon. Ez a szigorítás azonban már valóban a fogyasztók érdekeit szolgálta, hiszen a cél minden esetben az, hogy a piaci körülmények között a lehető legkedvezőbb árral találkozzon a fogyasztó. A folyamatos átalakulást az is jelzi, hogy hamarosan a költségalapú díjmeghatározás rendszerén is finomítani kívánnak, mégpedig az úgynevezett LRIC∗ módszer segítségével. A beavatkozás nem titkolt célja a végződtetési díjak csökkentése. A LRIC módszer bevezetésére azért van szükség, mert a különböző hatóságok úgy ítélik meg, hogy a tisztességes piaci verseny még mindig nem valósult meg teljes mértékben a távközlési piacon. A szabályozás reformja természetesen a versenyjogi előírások változásában is megnyilvánul, ez a 2003-as csatlakozás miatti módosítás több helyen pontosítja a versenykorlátozással kapcsolatos szabályokat. (Miks Anna – Csépai Balázs, 2005) 4.2 Az eset a szolgáltatók és a végfogyasztók kapcsolatának függvényében Az eset kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal az erőfölénnyel való visszaélést tartotta a legsúlyosabb szabálytalanságnak. Jóllehet, gazdasági oldalról nézve ez a leglényegesebb szempont, de létezik egy másik, közvetett megközelítés is a végfogyasztók

szempontjából.

Azzal,

hogy

sérült

a

verseny

tisztasága,

a

szolgáltatásokat igénybe vevő fogyasztókat megkárosították, hiszen jóval magasabb díjakat fizettettek velük, mint amennyit a piaci viszonyok indokoltak volna. Ez pedig a szolgáltatók etikátlan, profitéhes magatartásával magyarázható. A mobil szolgáltatók között kötetett hálózati szerződések alkalmasak voltak arra, hogy a mobil és vezetékes hálózatok közötti összekapcsolás révén torzítsák a gazdasági versenyt, így tisztességtelen profithoz juttassák a szolgáltatókat. A Gazdasági Versenyhivatal az eljárás során nem mondhatta ki konkrétan ezeket a vádakat, mivel a szolgáltatók pénzügyi és számviteli kimutatásaiból nem voltak egyértelműen megállapíthatóak a túlzottan magas díjakat magyarázó költségek. A következő adatok azonban önmagukért beszélnek: az összekapcsolásból származó bevételek a távközlési ∗

hosszú távú, előremutató különbözeti költségen alapuló módszer, amely a költségalapú árazás egyik új, fejlett típusa

65

szolgáltatások összes bevételének 55-70 százalékát tették ki a vizsgált időszak kezdetén, amelyből 35-40 százalékot jelentettek a vezetékes-mobil végződtetési díjak. Ez az összeg pedig elegendő volt ahhoz, hogy a szolgáltatók esetlegesen elviseljék a hálózaton belüli végződtetésekkel kapcsolatos veszteségeket. Mindez azt jelenti, hogy a tudatosan eltérített árakkal a szerződést megkötő szolgáltatók akadályozták a tisztességes versenyt oly módon, hogy a piaci mechanizmusok által kialakuló áraknál magasabb díjakat számláztak a vevők felé.

Az a bevételrész, amelyet a hálózati szerződésekben leírtak által befolyásolni lehet (kb. 70%) (ebből 40 % a vezetékes-mobil végződtetési díjakból származó bevétel)

11. ábra: A befolyásolható bevételrész az összes bevételhez viszonyítva (saját készítésű szemléltető ábra)

A Gazdasági Versenyhivatal csak a teljesen bizonyítható cselekedetek miatt szabott ki bírságot, és azokkal az esetekkel nem foglalkozott, amelyek nyilvánvalóan sértették mind a piac, mind a fogyasztók érdekeit, de nem voltak bizonyíthatóak. Ennek ellenére a szolgáltatók mindegyike megfellebbezte a bíróság döntését hol passzív kartellvádra, hol feltételes indokokra, hol pedig a jogellenes árak öröklött mivoltára hivatkozva. Noha felmerült a kartellgyanú, természetesen passzív kartellvádról szó sem lehetett, s a bírság kivetésekor már egyáltalán nem is hivatkoztak erre az indokra az eljárás alá vontak. Feltételes indokok sem jöhettek szóba, mert az összes bírságolási szempont súlyos bizonyítékokkal alátámasztható volt. A versenytorzító árak megöröklése pedig azért nem volt helytálló, mert – bár a korábbi piacszabályozó előírások megengedték a vitatott árakat – hatályba lépésük után a szolgáltatók az új, módosított szabályok alapján kötelesek eljárni. Véleményem szerint a távközlési szektor jelenlegi helyzetét tekintve érdekes változások várhatóak a jövőben. Az egyre teljesebb liberalizáció miatt a szolgáltatók összejátszása egyre nehezebb lesz, így hasonló méreteket öltő eset nehezen képzelhető el a közeljövőben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a versenyjogi felügyeleti

66

szerveknek nem kell már erre a piacra figyelniük, hiszen az elkövetkező évek vizsgálatai közül egyre nagyobb arányban lesznek fellelhetőek a fogyasztók és a szolgáltatók kapcsolatát feltáró és elemző vizsgálatok. 4.3 Az elemzés eredménye A szakdolgozatom bevezető részében két kérdést fogalmaztam meg. Az első az volt, hogy a jelenlegi tapasztalatok és folyamatban lévő ügyek alapján várható-e hasonló mértékű bírság kiszabása a távközlési piacon, a második pedig úgy szólt, hogy az aktuális piaci viszonyok között milyen esélye van egy ugyanennyi vagy hasonló számú szereplőt érintő törvénybe ütköző piaci eseménynek. A hívásvégződtetési díjakkal kapcsolatos bírságok nagysága azzal indokolható, hogy egy, az egész távközlési piacot érintő, teljes összejátszás áll a hátterében, amely végeredményben gazdasági erőfölénnyel kapcsolatos jogsértő eset. Erőfölényes ügyben jogsértés természetesen csak olyan piacon lehetséges, ahol van erőfölényben lévő szolgáltató. A távközlési piacot tekintve olyan termékek esetében képzelhető csak el nagyságrendileg ekkora büntetés, amelyekhez a mobilszolgáltatókon kívül a vezetékes szolgáltatóknak is közük van. Bár a hívásvégződtetési díjak tekintetében minden szolgáltató érdekelt volt, ám ehhez hasonló kapcsolat ezen kívül nem állt fenn az egyes szolgáltatók között. Az ügy lezárása óta a Gazdasági Versenyhivatal a már bíróságon elbírált eseteket tekintve összesen 148 millió forint értékben szabott ki bírságot, melyből 70 millió forint köthető csak erőfölénnyel való visszaéléshez, a maradék 78 millió forint a fogyasztók

megtévesztése

miatt

elmarasztalt

magatartások

következménye.

Amennyiben ezeket az adatokat összevetjük az elemzés során ismertetett összesen 360 millió forinttal, láthatjuk, hogy ilyen összegű szankció nem volt az eltelt időszakban. Megítélésem szerint a közeljövőben továbbra sem várható hasonló bírság együttes kiszabása a távközlési piacon, mivel a liberalizációs folyamatok megindulásával folyamatosan nő a szolgáltatók száma és így egyre kisebb az esélye annak, hogy minden egyes szolgáltató együttesen szövetkezzen a piaci verseny csorbításának érdekében. Az eljárás alá vontak is tanultak az esetből, a törvényi szabályozó eszközök folyamatos átvizsgálásával és változtatásával pedig egyre tisztább és értelmezhetőbb korlátok közé terelik a piaci versenyt. Ez persze nem jelenti azt, hogy jelenleg ne lennének folyamatban ügyek valamelyik távközlési szolgáltatóval szemben, de azt a Nemzeti 67

Hírközlési Hatóság tanulmánya is alátámasztja, hogy a hívásvégződtetés és díjmeghatározás területén jelentős javulás figyelhető meg. Az elemzés szerint ugyanis a távközlési piacon jelenlévő cégek – az előzőekben ismertetett bírság kiszabása óta – a hatóság által meghatározott elvek érvényesítésére törekszenek a piacon. (Jelentés a Tanács részére, 2005) Arra a kérdésre, hogy várható-e ilyen nagy mértékű összefonódással járó versenyjogi eset az előzőek függvényében véleményem szerint az a válasz adható, hogy egyre csökken az esélye egy ilyen volumenű ügy bekövetkezésének. Az egyre bővülő piac, a folyamatosan finomított jogi szabályozás és azok a tapasztalatok, amelyek azt mutatják, hogy a fogyasztóvédelmi kihágások arányai nőttek meg számottevően, mind azt jelzik, hogy más irányba mozdult a piaci verseny a távközlési szektorban. (Világgazdaság, 2005.07.20.)

millió forint

350 300 250 200 150 100 50 0 2000

2001

2002

2003

2004

12. ábra: Fogyasztóvédelmi esetek bírságainak alakulása (forrás: Világgazdaság, 2005.07.20. 2. old.)

4.4 A távközlési piac jövője Az Európai Unióban tapasztalható jelenségek, a hazánk távközlési piacát jellemző folyamatok és az ezekhez kapcsolódó törvényi szabályozások változása mindmind azt tükrözik, hogy a megindult liberalizációs folyamatok még nem zárultak le. A monopolisztikus rendszerről való átálláshoz évekre van szükség, hiszen az ezzel járó 68

piaci folyamatok során – a felvásárlások, egyesülések és értékesítések által – teljesen átrendeződik az adott szolgáltatás piaca.

13. ábra: A magyar távközlési piac főbb szereplői 2004. év végén (forrás: Tulajdonosi viszonyok a távközlési piacon, Hírközlési Főfelügyelet tanulmánya, 2004, 35. oldal)

A 11. és 4. számú ábrát összehasonlítva láthatjuk, hogy milyen nagymértékben átalakult a piac pár év leforgása alatt. Ezek a folyamatok pedig új piaci magatartások megjelenését is eredményezik, mivel az újonnan belépő cégek – hol kisebb, hol jelentős mértékben –, de minden esetben hoznak valamit magukkal a korábbi működési környezetükből. Ezen változások okán és az előző fejezetekben ismertetett eset hatására nagymértékben megváltozott a piaci helyzet a magyar távközlési piacon, s – közvetve vagy közvetlenül –, mind a szolgáltatók, mind pedig a törvényalkotók viselkedését befolyásolta az ítélet. Az eset bemutatása során láthattuk, hogy a díjakra vonatkozó előírások, szabályozások többször is módosultak a vizsgálati időtartam alatt. Ez azt is tükrözi, hogy már az eset ideje alatt folyamatos próbálkozás tárgya volt a piaci szabályozás minél hatékonyabb megteremtésére, amely a távközlési piac liberalizációjában teljesedett ki. A szolgáltatók eközben a törvényi kiskapuk kijátszásával próbáltak meg minél jobb teljesítményt elérni, de ezt legtöbbször csak egy másik szolgáltató rovására 69

tudták megtenni, amit a nagy összegű bírságok is bizonyítanak. Ne higgyük azonban, hogy csak ezen a piaci területen történnek ilyen esetek. Az egyik legsúlyosabb versenyjogi sértés, a kartellgyanú merült fel nemrég 14 útépítő cégnél, akik előre egyeztetett módon osztották szét maguk között a közbeszerzési pályázatokat – állapították meg a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálati eredményei. Az összejátszás miatt kirótt bírságok áttételesen azt eredményezték, hogy csökkent a piaci verseny kijátszásának lehetősége, így a szolgáltatók egyre jobban rá voltak utalva arra, hogy a valós piaci körülményeket figyelembe vegyék. Talán ennek is köszönhető, hogy a távközlés területén az elmúlt két évben Magyarországon bővült a szolgáltatások minőségét befolyásoló infrastrukturális háttér és átlagosan csökkentek a tarifák. A mobil hangszolgáltatás tarifája 2002 óta 44 százalékkal, a vezetékesé ez idő alatt reálértékben 3,8 százalékkal csökkent (http://www.sg.hu/cikkek/40965). A piaci versenyszemlélet előtérbe kerülésével azonban nagymértékben megváltozott a cégek reklámpolitikája is, ami az esetek többségében nem a fogyasztók érdekeit szolgálja. A szolgáltatók azóta sem mindig tartják be a jogszabályokban foglalt kötelezettségeiket, azaz a valós verseny kialakulásához szükséges feltételek még mindig nem biztosítottak. Így jelentős aránytalanságok alakulnak vagy alakulhatnak ki, amelyek megszüntetése egyaránt társadalmi, iparági érdek és szabályozási feladat. Tehát a versenynek vannak olyan korlátai, amelyek hathatós szabályozói beavatkozással vagy éppen a jogszabályok betartásával jelentősen csökkenthetőek lennének, ha a szolgáltatók megfelelően követnék az előírásokat. Ez azonban nem tipikus magyar jelenség, szinte minden európai országban megfigyelhető. A verseny szabályozásában a hatóságok is aktív szerepet vállalnak. Az ismertetett eset egyik legfontosabb tényezője a hívásvégződtetési díj, mint nagykereskedelmi termék volt. Ennek a díjnak a megállapítása körül bontakozott ki az a jogi eset, amelynek a végeredménye a több száz milliós bírság lett. Az ehhez hasonló esetek ellenszere a hozzáférési szolgáltatások hatóságok általi szabályozása lenne. Ez azért volna szükséges, hogy egy jelenleg megfelelően (híváskezdeményezési és végződtetési percdíjak) és egy nem megfelelően szabályozott (nagykereskedelmi hozzáférési díjak) szolgáltatás összekapcsolásából adódó versenyelőnyökkel a piacon már bent lévő szolgáltató ne tudja ellehetetleníteni a versenyt. Ahhoz, hogy kedvező végfelhasználói díjak alakuljanak ki a lakossági piacon, a szabályozó testületeknek az eddigi dereguláción kívül további finomításokat is kell végezniük. Ennek első lépéseként a Nemzeti Hírközlési Hatóság a szolgáltatók közötti 70

összekapcsolási díjak csökkentését kezdte el szabályozni (http://www.hirek.prim.hu/ cikk/36457). Ez fontos lépés a jövő szempontjából, de ebből még nem szabad rögtön arra következtetnünk, hogy ez elegendő a piaci verseny maximális kibontakozásához. A távközlési piacon fellelhető versenyjogi problémák egy részét meg lehet oldani szabályozással, azonban ez csak az érem egyik oldala. A törvényekkel nem befolyásolható rész tisztességes és etikus fejlődése pedig a szolgáltató cégek magatartásán múlik.

71

5. Összegzés Szakdolgozatomban a távközlési piacon megtörtént eset segítségével elemeztem a magyar versenyjog egyes területeit. A folyamatosan változó törvényi szabályozás tanulmányozása és ismertetése után bemutattam egy nagy bírsággal és hosszú vizsgálati idővel jellemzett esetet, amely nagy hatással volt mind a piacon jelenlévő szolgáltatók további tevékenységére, mind a jogalkotók munkásságára. Az eset elemzése során megállapítást nyert, hogy a Gazdasági Versenyhivatal által kirótt bírságok megalapozott vádak alapján születtek, és vitathatatlanul megállapíthatók a versenyjog megsértésének körülményei. A mobil szolgáltatók által megkötött hálózati szerződések alkalmasak voltak arra, hogy a mobil és a vezetékes hálózatok közötti – kötelezően előírt – együttműködés révén torzítsák a gazdasági versenyt, így a fogyasztókat becsapva tisztességtelen profitra tudtak szert tenni a szolgáltatók. Ehhez még hozzájárult az információk átadásának a piaci viszonyoktól való szándékos eltérítése, aminek eredményeképpen egy olyan mesterségesen kialakított piaci versenytér jött létre, amely nem volt képes olyan hatékonyan működni, mint egy egészséges gazdasági mechanizmus. Mindez azt jelenti, hogy a tudatosan eltérített árakkal a szerződést megkötő szolgáltatók a tisztességes versenyt akadályozták meg úgy, hogy a piaci körülményekre jellemző, hatékony áraknál magasabb díjakat számláztak a vevők felé. A címben feltett kérdés jogosan kérdőjelezi meg a szektorban folyó verseny létezését. A korábbi monopolisztikus rendszert követően pár szereplős piaccá bővült telekommunikációs szektor még napjainkban sem tud teljesen úgy működni, mint egy sokszereplős, tökéletes verseny jellemezte piac. A belépési korlátokat, a szolgáltatók összejátszásának lehetőségeit még nem szűntette meg teljesen a liberalizációs folyamat, azonban az elkezdett reformok eddigi eredményeinek tükrében mindenképp a valódi verseny kiteljesedését várhatjuk a jövőben. Az esetet lezáró bírósági döntés nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a távközlési szektor díjképzési piacán azóta nem találkozhattunk versenyjogi szempontból ennyire aggályos esetekkel. Természetesen várhatóak még vizsgálatok és bírságok a távközlési piac más eseteivel kapcsolatban is, de a végződtetési díjak – és ezáltal a telefonálási díjak – meghatározásában az ügy óta jogkövető magatartást tanúsítanak a cégek, amit a vizsgálatok is bizonyítanak. Az elkövetkező években valószínűleg a piaci magatartás egyéb megnyilvánulási formái között fognak vizsgálódni a hatóságok, és 72

egyre jobban előtérbe kerül majd a cégek fogyasztók felé tanúsított közvetlen magatartásának vizsgálata is.

73

Ábrák és táblázatok jegyzéke 1. ábra: A versenyjogi szabályozás felépítése .................................................................. 8 2. ábra: A Gazdasági Versenyhivatal versenyjogi vizsgálatának menete....................... 23 3. ábra: A fogyasztó tényleges és tökéletes tudása közötti eltérést befolyásoló tényezők ........................................................................................................................................ 24 4. ábra: A magyar távközlési piac főbb szereplői a vizsgálat idején .............................. 30 Az összekapcsolási szolgáltatások összehasonlítása ...................................................... 32 A hívásdíjak összehasonlítása......................................................................................... 34 5. ábra: A fix-mobil hívásdíjak meghatározása 1998. január 12-ig................................ 36 6. ábra: A fix-mobil hívásdíjak meghatározása 1998. január 12. és 2001. június 30. között .............................................................................................................................. 37 7. ábra: A fix-mobil hívásdíjak meghatározása 2001. június 30. után............................ 37 8. ábra: Az egységnyi költség alakulása a fogyasztók számának tükrében .................... 43 9. ábra: A porteri versenystruktúra ................................................................................. 44 10. ábra: A percdíjak alakulása....................................................................................... 50 11. ábra: A befolyásolható bevételrész az összes bevételhez viszonyítva...................... 66 12. ábra: Fogyasztóvédelmi esetek bírságainak alakulása.............................................. 68 13. ábra: A magyar távközlési piac főbb szereplői 2004. év végén................................ 69

74

Felhasznált irodalom Nyomtatott források: •

Dr. Bolytha – Dr. Bodócsi – Dr. Kaszainé – Dr. Nagy – Dr. Pázmándi - Dr. Vörös (2001): Gazdasági törvények kommentárjai sorozat: Versenyjog, HVGorac, Budapest; 13-27; 49-171; 228-296; 366-370; 413-443; 508-569 old.

•

Amit a Gazdasági Versenyhivatalról tudni kell – a Gazdasági Versenyhivatal tájékoztató jellegű kiadványa (2003), Budapest

•

Németh János Pál (2000): Az egyetemes szolgáltatási kötelezettség a távközlésben; AULA, Budapest; 15-54. old

•

Lenkovics Barnabás (2001): Az üzleti jog alapjai II., Rejtjel, Budapest; 137-149 old.

•

Józsa László (2000): Marketingstratégia, Műszaki Könyvkiadó, Budapest; 82100 old.

•

Dr. Dárdai Árpád (1999): Mobil távközlés, Nap, Budapest; 9-27 old.

•

Búzás Ottó – Bitter Ferenc (1997): Telefonkultúra, PressCon, Budapest; 145183 old.

•

Miks Anna – Csépai Balázs (2005): A versenyjogi szabályozás korszerűsítése Külgazdaság XLIX. évf. 2005/9, KOPINT-DATORG Konjunktúra Kutatási Alapítvány, Budapest; 96-109 old.

•

Kocsis

Viktória

(2005):

A

hálózatok

közötti

asszimetria

hatása

a

mobilszolgáltatók végződtetési díjára, Közgazdasági Szemle, LII. évf., 2005. július-augusztus, 663-685 old. •

Cave, M. – Majumdar, S. – Vogelsgang, I. (2002): Handbook of Telecommunications Economics, Elsevier Science Publisher, 295-384. old.

•

IT-business, III. évfolyam, 2005. április 5., 15. old.

•

Világgazdaság, 2005.07.20. Egyre szigorúbb a GVH, 2. old.

Jogszabályok: • 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról • 2000. évi CXXXVIII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról

75

•

1997. évi LVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenységről

• 1990. évi LXXXVII. törvény az árak megállapításáról • 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről • EC Competition Law (Articels 84

and 85) Enforcement Regulations 2001

(S.I.2001/2916) Elektronikus források: •

http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc.cgi, 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (2005.10.26. 18:32)

•

http://uzletessiker.sec.netrix.hu/cikk.php?id=248&cid=12219,

Versenyjog:

összhangban az unióval (2005.09.10 15:54) •

http://www.1000ev.hu/index.php, 2000. évi CXXXVIII. Törvény (2005.10.05 13:46)

•

http://www.enc.hu/1enciklopedia/mindennapi/

versenyjog.htm,

Versenyjog

(2005.09.10 15:21) •

http://www.enc.hu/1enciklopedia/mindennapi/versenyjog.htm,

Versenyjog

(2005.10.14. 19:54) •

http://www.gsmport.hu, Pannon GSM (2005.08.24 10:02)

•

http://www.gvh.ionlab.net/index.php?id=2848&l=h, Határozatok (2005.09.21 11:21, 2005.09.24 16:35, 2005.09.25 17:43)

•

http://www.hirek.prim.hu/cikk/36457, Elektronikus hírközlési törvény: januártól megtakarítás (2005.10.03 15:55)

•

http://www.internethajo.hu/index.php?task=hirek&hirid=181,

Kábeles

konfliktusok (2005.08.24 10:32) •

http://www.jogiforum.hu/interju/34,

Az

elektronikus

hírközlési

törvény

kodifikációjáról (2005.08.23 13:45) •

http://www.magyarorszag.hu/

kozigazgatas/intezmenyek/egyszerv/gazdvers,

Gazdasági Versenyhivatal (2005.10.18 17:34) •

http://www.magyartelekom.hu/rolunk/cegtortenet.vm, Cégtörténet (2005.09.23 12:24)

•

http://www.mba.bme.hu/data (2005.09.03. 11:12)

•

http://www.municipium.hu/eu_politika/verseny, Versenypolitika (2005.09.15. 19:56)

76

•

http://www.nhh.hu/index1.html, Közlemények, Piaci információ, Tájékoztatás (2005.11.15 18:25, 2005.11.16 19:40))

•

http://www.sg.hu/cikkek/40965, 150 milliós bírságot kapott a T-Mobile Magyarország (2005.11.25 17:25)

•

http://www.vodafone.hu/vodafone/sajtokozlemenyek (2005.08.27 12:57)

•

http://www.dti.gov.uk/ccp/topics2/ecpolicy.htm, EC Competition Law, 2005. (2005.08.10. 12:12)

Egyéb segédanyagok: •

A Gazdasági Versenyhivatal által követett, a fogyasztói döntések szabadságára vonatkozó alapelvek (tájékoztató jellegű kiadvány – GVH belső használatra) (2003), GVH

•

Amit a Gazdasági Versenyhivatalról tudni kell (tájékoztató jellegű kiadvány) (2003), GVH

•

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálati anyagai (2001-2004), GVH

•

Tulajdonosi viszonyok a távközlési piacon, 2001, 2002, 2003, 2004 Nemzeti Hírközlési Hatóság kiadványai, NHH

•

4th Report on Monitoring of EU Canditate Countries (Telecommunication Servises Sector) (2003), ECSC – EC – EAEC, Brussels - Luxembourg

•

Jelentés a Tanács részére az NHH hivatala 2004. évi piaci felügyeleti tervének teljesítéséről (2005), NHH

•

Dr. Majoros Pál (1999): Kutatásmódszertan, avagy hogyan írjunk könnyen gyorsan jó diplomamunkát; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

77

Mellékletek 1. számú melléklet

A Gazdasági Versenyhivatal felépítése (forrás: http://www.gvh.hu/index.php?l=h&id=94&m=2, 2005.08.12 13:45)

78

2. számú melléklet A bírságkiszámítás menete alapösszeg kiszámítása >

A jogsértés időtartamának > figyelembe vétele

Ismétlődés figyelembe vétele

>

A jogsértéssel - Az engedékenységi elért előny > politika alkalmazása > figyelembe vétele

A törvényi maximum figyelembe vétele

A bírság alapösszegét meghatározó tényezők A. A jogsérelem súlya A.a. A verseny veszélyeztetettsége

max. 30 pont

A jogsértés típusa (pl. versenykorlátozás/kizsákmányolás)

kőkemény

kartell

vagy

másfajta

A verseny dimenzióinak érintettsége A.b. A jogsértés piaci hatása

max. 30 pont

A jogsértő piaci részesedése További szempontok: - A piac megtámadhatósága -

Az érintett fogyasztói kör és a termék jellege

-

Piacra lépő, vagy már piacon lévő vállalkozás

-

Tovagyűrűző hatás más piacokra B. Viszonyulás a jogsértéshez

max. 30 pont

B.a. Szerepe a jogsértésben (szervező - kiszolgáltatott) B.b. Tevőleges jóvátétel B.c. Felróhatóság -

B.d. Külső és egyéb tényezők korábbi GVH döntések hiánya vagy eltérő jellege

-

állami ráhatás C. Egyéb szempontok

max. 10 pont

Mindösszesen

max. 100 pont

Bírságalap összeg = relevánsforgalom x összpontszám/1000

A Gazdasági Versenyhivatal bírságkiszabásának menete és a büntetés nagyságát befolyásoló tényezők (forrás: Gazdasági Versenyhivatal)

79

3. számú melléklet

A telefondíjak százalékos változása (forrás: Negyedéves monitoring jelentés 2005/I. negyedév, Nemzeti Hírközlés Hatóság tanulmánya, 25. old.)

80