A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA 16. évfolyam szám Január. Január--Február

A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA 16. évfolyam 11--2. szám Január Január--Február

MEGLÁTOGATTUK A VÖRSI BETLEHEMET

- 156 -

CREDO- 2014. január-február

BETLEHEMES JÁTÉK KARÁCSONYKOR

2

CREDO- 2014. január-február

uralkodónk, Ausztria császára, Magyarország királya: I. Ferenc József. November 30–án helyezték örök nyugalomra a bécsi kapucinusok altemplomában, a Habsburgok kriptájában. Az utódját, Károly trónörököst és feleségét, Zita hercegnőt 1916. december 30–án koronázták magyar királlyá a fővárosi Mátyás templomban. IV. Károly a fiatal, szentéletű királyunk megkoronázása után állandóan foglalkozott azzal a gondolattal: hogyan lehetne befejezni a háborút, és véget vetni a gyilkos öldöklésnek.

HELYTÖRTÉNET Marics József (Berzence) Nagybajom katolikus papjai 22. SZEMEREI JÁNOS plébános (1914 –1923)

Rozgonyi György halála, nagybajomi temetése után az egyházmegyei hatóság Szemerei János erdőcsokonyai (Csokonyavisonta) káplánt nevezte ki városunk plébánosának. 1914. december 15–én vette át a nagybajomi parókia vezetését. Az új plébánosunk 1878. június 1–én született Veszprémben. Az édesapja: Szemerei János kocsis, az édesanyja Nagy Mária. Szemerei János a középiskolát Veszprémben a piaristáknál, a teológiát egyházmegyénk szemináriumában végezte. A szülei szeretettel és nagy áldozatok vállalása révén taníttatták, hogy fiúkból pap lehessen. 1898–ban érettségizett. A teológia elvégzése után, 1902. július 1–én szentelték pappá a székesegyházban. Újmisésként Igalban kezdte el papi szolgálatát. További állomáshelyei, Mosdós: 1903–1904., Gölle: 1904–1907., Taszár: 1907–1913., Erdőcsokonya: 1913–1914. A háború vérzivataros idején, az adventi szent időben érkezett meg Nagybajomba. Nehéz, fájdalmas, szomorú és tragikus évek szőtték át városunkban eltöltött lelkipásztori éveit. A háború okozta kiadások és a szegénység miatt a finom, fehér kenyér helyett kukoricás kenyér fogadta. 1915–ben hadifoglyokat adtak ki munkára, akik Nagy György gazdaságában és a foglyokat vállaló jobbmódu családok birtokán dolgoztak fegyveres őrizet mellett. A plébánosnak is volt egy orosz munkása, akit megszerettek és Matyinak szólítottak. Az I. Világháború elkezdése után éveken át, elég gyakran jöttek az szívszaggató táviratok, hogy egy fiatal testvérünk hősi halált halt. Benyovecz (Bergovecz) Gyula tehetséges kántorunk is végzetes balesetet szenvedett. Fiatal özvegye és két kislánya, a jobb megélhetés reményében Nagyatádra a szüleihez költözött. A tanítók többsége katonaként harcolt a fronton. Az iskolai oktatás akadozott. A katolikus iskolánkban egyedül Szondy Gyula tanító maradt itthon. A háborús évek alatt a magyar parasztság jelentős része igen szegényen élt. Nem volt ismeretlen fogalom az éhínség és a nyomor. Általánossá vált a falvakban és a tanyákon a lopás. A nagybajomi képviselőtestület 1916. február 15–én a magántulajdon védelme érdekében az éjjeliőrök számát négyről nyolcra emelte, és ellátta őket lőfegyverekkel. 1916. november 23–án, Bécsben elhunyt az idős

Károly herceg és Zita hercegnő esküvője A koronázás után a Magyarországi Szociáldemokrata Párt rendkívüli kongresszusán erőteljesen követelte a hadisarcnélküli békét. A feltüzelt fővárosi lakosság nem értette meg, hogy lehet ugyan követelni a békét, de azt az ellenség nem fogadja el, csak a teljes kapitulációt, de ebben az esetben már ők diktálnak. 1917. december 17–én, az I. Világháborút illetőleg óriási fordulat következett be az Antant javára. Az Egyesült Államok eldöntötte a Világháború folyamatban levő csatáit, és a később kikényszerített békét. Az USA hadba lépése nélkül, még vereség esetén is köthettünk volna elfogadható békét, némi területek átadásával és a hadisarc megfizetésével, de Amerika hadba lépése a teljes kudarcot és katasztrófát jelentette számunkra. 1918. október 17–én, Budapesten a Parlamentben Gr. Tisza István, az országgyűlés elnöke elismerte a háború elvesztését. Október 28–án Prágában kikiáltották a Csehszlovák államot, melyhez Turócszentmártonban a szlovákok is csatlakoztak. 1918. október 17–én, Budapesten a Parlamentben Gr. Tisza István, az országgyűlés elnöke elismerte a háború elvesztését. Október 28–án Prágában kikiáltották a Csehszlovák államot, melyhez Turócszentmártonban a szlovákok is csatlakoztak.

3

CREDO 2014. január-február

kező tengerészek és katonák vetettek véget. Erről az. időről Szemerei János plébános így ír: „Az adventi hajnali miséket be kellett szüntetni, úgyszintén a karácsonyi éjféli misét sem volt szabad megtartani.” 1919 januárjában Magyarország egykori nemzettségei teljesen szétszaggatták Hazánkat. A tehetetlen és szerencsétlen Gr. Károlyi Mihály miniszterelnök és kormánya lemondott. A politikai kalandorokból álló Nemzeti Tanács elfogadta a lemondást, ugyanakkor Károlyit köztársasági elnökké választotta meg. 1918. november 24–én megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, mely 1919. március 20–án egyesült a Szociáldemokrata Párttal. A kommunisták kijöttek a börtönből, és másnap, március 21–én kikiáltották a Magyarországi Tanácsköztársaságot. Létrehozták a Forradalmi Kormányzótanácsot. A Tanácsköztársaság rémuralma Nagybajomba is eljutott. Április 7–én megalakult településünkön az 50 tagú munkástanács, melynek intézőbizottsági tagjaivá Kovács Pált, Horváth Józsefet, Madarász Istvánt, Puchmann Tivadart és Szabó Lajost választották meg. A forradalmi Kormányzó Tanács rendelete alapján minden közép és nagybirtok állami tulajdonba került. Megszervezték a hatalom védelmére a munkásőrséget is, melynek előjárója Lukasics Lajos lett. Az elnöki tisztséget a katolikus Szondy Gyula vállalta. Első intézkedésként kitiltották a hittant az iskolából. Csak a templomban lehetett megtartani a hittanórákat. Július 3–án az egyházi vagyont is államosították. Az államosítást végrehajtó Szondy Gyula, volt kántortanítónk olyan szégyenletesen és botrányosan viselkedett, hogy még az inget is le akarta húzatni Szemerei János plébánosról. A megalázott lelkipásztor így számol be a Tanácsköztársaság bűneiről és bukásáról. „A kommunizmus augusztus 1–ig dühöngött. Amikor eljutott a hír, hogy a kommunizmus megbukott, nem akartunk hitelt adni a hírnek, míg augusztus 2–án tényleg igaznak bizonyult. Nagy bolt az öröm Bajomban is. Azonnal fegyveres polgárőrség alakult a helyi rend és közbiztonság érdekében. Ezen fegyveres őrségnek én is tagja voltam, éjjel– nappal turnusokban szolgáltunk. Ez a polgárőrség összeszedte a kommunistákat, így került a börtönbe Szondy Gyula tanító is. Fegyveres őrök kíséretében vinnem kellett az iskolába a feszületeket.” 1919 őszén a veszprémi püspök, a helyi földbirtokosok és a híveink adományaiból renoválták a templomunkat és a plébániánkat. 1920. június 4–én a ránk kényszerített trianoni békediktátum iszonyatos tragédiát jelentett minden

Október 31–én Budapesten győzött az őszirózsás forradalom. Még ezen a napon József főherceg, IV. Károly királytól kapott fölhatalmazása alapján Károlyi Mihály grófot nevezte ki miniszterelnöknek. Az őszirózsás forradalom győzelme után a fejetlenség, az erőszakoskodás, a szerencsétlen politikai vonalvezetés miatt 1918. november 11–én lemondott a trónról IV. Károly magyar király. November 13–án Belgrádban Károlyi Mihály miniszterelnök aláírja a szégyenletes fegyverszünetet Magyarország és az Antant között. November 16–án Budapesten kikiáltották a magyar Köztársaságot. Károlyi Mihály hírhedt és ostoba hadügyminisztere: Linder Béla, ezek után ország – világgá kürtölte, „Nem akarok többé katonát látni.” A katonák örömmel jöttek haza, de utánuk az ellenség könnyedén foglalta el a történelmi Magyarország hatalmas területét. 1918. december 1–én az erdélyi románok Gyulafehérvárott kimondták a Romániával való egyesülést. December 24–én a román csapatok diadalittasan bevonultak Kolozsvárra. Elkezdődött az országfosztás és a román államhatalom erőszakos megvalósítása. Karácsony szent ünnepén a szerb–horvát hadsereg megszállta Muraközt. Itt sem beszélhetünk békés hatalomátvételről. Az őszirózsás forradalom Nagybajomban is elindította a politikai csatározásokat a szegények és a gazdagok között. A mesterségesen szított ellentét az erőszak győzelmét jelentette az igazság és a jog fölött. Megalakult a Nemzeti Tanács, melynek elnöke Dr. Igmándy Aladár földbirtokos lett. Elkezdődött a településünkön a gyűlések és a szervezkedések viharos korszaka. November 20–án megalakult a Nagybajomi Szociáldemokrata Párt, melynek 200 tagja között ott szerepeltek a kisgazdák, az iparosok és a munkások. A végzetesnek mondható belgrádi fegyverszünet után tömegesen jöttek haza a katonák, így Nagybajomba is. A forradalmat és a békét éltető, az új rendet követelő katonák, ahogy megérkeztek, nem békeszerető polgárként viselkedtek. A fegyverüket nem adták le. Ennek birtokában csapatokba verődve erőszakoskodtak, fosztogattak és raboltak. Nagyon komoly károkat okoztak a falunkban. Az uradalmi erdőkben vadásztak, vágták az erdőket, súlyosan vétettek a magántulajdon ellen. December 12–én a Kaposvárról üldözött rablók és a nagybajomi fegyveres katonák egyesültek. Célul tűzték ki a településünk kifosztását. A rabló és erőszakoskodó banda fosztogatásának a fővárosból ér4


magyarnak. Nem volt könnyű a nemzetünknek fölállni, élni és építkezni a trianoni trauma után. Hála Istennek, magyarságunk magára talált és vasszorgalommal látott hozzá egy új, megcsonkított Magyarország működtetéséhez. A fejlődés Nagybajomban is elindult. 1914–ben megalakult a nagybajomi labdarugó csapatunk. Az első labdát Kovács Pál iparostól kapta a csapat. 1921–ben Lukasics Lajos elnök vezetésével megalakult a SAC. Somogynagybajomi Atletikai Club. Amatőr mérkőzéseket tartottak Igmándy Aladár telkén a sárdi út mellett, majd a Kondor–féle réten a Petőfi és a Sugár utca sarkán. A nagybajomi leventék csapata már szervezett bajnokságban szerepelt. 1920–ban föllendült a kulturális igény is a településünkön. Lakosságunkat szolgálta a Földművelők Olvasóköre, az Ipartestületi Kör és a Kaszinó. A Baksa–Kommenda nevű kaposvári vándor mozi szombaton és vasárnap a Báthori–féle vendéglő nagytermében vetítették a közkedvelt némafilmeket. 1922–ben Kodály Zoltán népdalokat gyűjtött Nagybajomban. Még ebben az évben vette kezdetét

a Böhönye–Nagybajom közötti távolsági autóbuszjárat. 1923–ban a földbirtokok rendezése kapcsán új utcákat hoztak létre. Ekkor nyitották meg a Kunmajor, a Huszár, a Rózsa, a Mester és a Jákói utcákat. Szemerei János plébános az 1920–as években alapította meg a Rózsafüzér– és a Jézus Szíve Társulatot. Az érzékeny lelkű, sok traumát átélt és átszenvedett plébános 1923. április 12–én a harmadik agyvérzés következtében, életének 45., papságának 21. évében meghalt. A nagybajomi temetőben helyezték örök nyugalomra. Imádságos szeretettel emlékezzünk a fiatalon elhunyt, közszeretetnek örvendő plébánosunkra.

LELKISÉG ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Nem kívánom Neked, Hogy szenvedés ez évben ne érjen, Hogy életed útja legyen rózsákkal szegélyezett, Hogy bánatkönnyeket sohse sírjál, Hogy sohse kelljen érezned mi a fájdalom, Nem, mindezt az új évben nem kívánom! Mert a bánatkönnyeiben megtisztult szív, az igazán megértő emberi szív Akit bánat, szenvedés, aggódás, kín még sohasem ért, Annak előbb utóbb kő dobog a szíve helyén! Minden gond és baj elvezet a betlehemi Gyermek Áldott Anyjához és Ő nem vonja meg tőlünk vigasztaló mosolyát. Az új esztendőre azt kívánom Néked: Hogy légy erős a megpróbáltatás óráiban, Hogy légy erős, amikor majd kereszt kerül a válladra, Hogy légy erős, amikor minden remény elhagy, Hogy el ne fáradj azokkal az adományokkal, amelyekkel Isten megáld, Megtölteni szeretettel a szíveket, sok sok túlcsorduló örömmel. Azt kívánom: Hogy ez évben legyen melletted minden órában Baráti névre méltó őszinte jóbarát, Aki nehéz napjaidba kezét nyújtja feléd, Azt kívánom, hogy ez év minden órájában legyen veled az Isteni Gyermek örömet adó mosolya. Maradhass mindig az Isten derűt adó közelében (Ismeretlen szerző)

Újévi jókívánságok… Egy kissé több béke, kevesebb viszály, Jóság a szív éke, irigység megállj! Szeretet árassz, szűnjék gyűlölet, Igazság a válasz, szebb nem is lehet. Szűnjék meg a hajsza, várjon nyugalom, Rút az önző arca, a „Te” oltalom! Félre aggódások, vállalj tetteket, Boldog alkotáshoz más út nem vezet! Félre lelki bánat, hozzon fényt a hit, Fékezd lemondással önző vágyaid. Virágok szépítsék élted míg lehet, Ne sírod díszítsék, hanem életed! 5


Szentmihályi Szabó Péter: Elmélkedés Az évek fordulóján az embert különös szomorúság és reménység keríti hatalmába. Szomorúak vagyunk, mert eltelt egy év életünkből, s ha számvetést csinálunk, bizony nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan terveztük. A jóra már alig emlékszünk, a rosszakat meg nem tudtuk elkerülni, bármennyire igyekeztünk. A keresztény vallás nem hirdeti a végzetszerűséget, hogy a sors könyvében minden előre meg van írva, nem menti fel az egyént a döntés kényszere alól. Szabad akaratunkból döntünk percről percre, nap mint nap, melyik útra lépünk, jó és rossz között állandó csábításban és küzdelemben. Isten persze végtelen idő óta tudja, mit fogunk választani s ilyen értelemben sorsunk valóban meg van határozva, de csak ennyiben, mert Isten miden lehetséges esélyt meg kíván adni az embernek, hogy döntsön saját sorsa felől. Amikor a mindennapos halálból, az álmok kútjából reggel fölmerülünk, újrakezdünk mindent. De gondoljuk meg, milyen sok ebből a rutincselekvés, a monoton, gondolattalan és élettelen ledarálása a drága és visszafordíthatatlan időnek! Elképesztő és elszomorító, hogy mennyi időt pazarolunk el magunktól, embertársainktól – és Istentől. Jó, ha röpke fohász, együgyű ima jut Neki, a mindenek mozgatójának, s millióktól még ennyi sem. A legnagyobb újrakezdő maga Jézus Krisztus, az istenember, aki úgy halt meg, hogy hitte, hogy feltámad. Mit magunk is hiszünk, de nem tudhatjuk, hogy feltámadunk, hiszen evilágot és a másvilágot éppen ez a kétféle létezési és megismerési mód választja el. Az itteni világot tudjuk, ismerjük, a túlvilágot hisszük és kívánjuk – e két világ között csak a halál kapuja vezet át – még a megváltónak is át kellett mennie ezen a kapun. Keresztény vallásunk a remény és újrakezdés vallása, minden misztériuma ebből fogant és ezen épül. Isten a tudója, hány tálentom volt reánk bízva. Mennyi felesleges dolgot cselekedtünk az előző esztendőben is, mennyi felesleges kacatot halmoztunk fel magunk körül, mennyi problémát, vélt, vagy valós sérelmet, viszályt, megaláztatást szenvedtünk át és mértünk egymásra! Régi leveleket, számlát, feljegyzéseket tépünk össze, s mosolygunk azon amin régen bosszankodtunk, sírtunk, felháborodtunk. Az idő összezsugorodik bennünk, a lényegtelen dolgok nyomtalanul távoznak. Hát érdemes volt annyit őrlődünk és aggódnunk saját sorsunk felől? Isten mindent elrendezett. Nyitva áll ismét a lehetőség az újrakezdésre. Semmi sincs végképp elveszve. Még a Kapun innen vagyunk. Elrendezhetjük dolgainkat. Január 1. Újév, Szűz Mária Isten Anyja Imádság Isten Anyjához

Boldogságos Szűz Mária, Isten anyja, segíts, hogy mindig gyermeki szívem legyen: tiszta és finom, mint a forrás! Segíts, hogy egyszerű szívem legyen, melyet sohase borít el a keserűség! Segíts, hogy erős szívem legyen: tudjak áldozatot hozni – és gyengéd szívem legyen, mely együtt tud érezni másokkal! Adj hálás szívet, mely örülni tud annak, amit kapott, és adj nemes szívet, mely senkivel szemben sem hordoz keserűséget! Segíts, hogy szelíd és alázatos szívű legyen: tudjak szeretni önzetlenül, és boldog legyek, ha adhatok! Ámen

.

6


Lukáts Istvánné: ”Virrasszatok és imádkozzatok!” Az adventi előkészületek, a hajnali szentmisék ünneplőbe öltöztetik a lelkünket. Loyolai Szent Ignác írja, hogy a reggeli imádkozásra előző este kell felkészülnünk. Tapasztalatból tudom, hogy ez így is van. A nap befejezéseképpen hálát adva, békésen álomra tudjuk hajtani fejünket a másnapunk is ugyanúgy, teljes békében kezdődik. Epekedünk a jó szóért, a szeretetért, a figyelemért. Adjuk meg ezeket családunknak, környezetünknek, akkor a béke és a szeretet enged imádkozni! Imádkozzunk azokért, akik bántanak és szomorúságot okoznak. Isten kezében vagyunk. Amit mondunk, az legyen szívből jövő és őszinte. Ha bajban vagyunk ígérünk, kérünk, hálálkodunk. Amikor úgy–ahogy rendben mennek a dolgaink hajlamosak vagyunk „lazítani.” Figyeljünk Istenre! Ha egyedül vagyunk, vagy éjszaka felébredünk és eszünkbe jutnak a gondjaink, családunk, ötletet kapunk a megoldásra – talán üzenet Istentől. Kedves Testvérek, imádkozzunk sokat! Imádságos lélekkel lépjünk át az újesztendőbe és figyeljünk a Gondviselőnk hangjára! Szűzanyám segíts! Te adj erő, hogy tűrni tudjak, ha bántanak, ne zokogjak Te add meg, hogy eltűrjenek, hibáimmal is szeressenek! Te erősítsd meg erőtlenségemet, hogy hősként vigyem keresztemet. Te légy árvaságom erős támasza, tudom Te vagy a gyengék gyámola Te őrizd meg gyengülő szemem, hogy életem teher ne legyen! Te adj azoknak szeretetet akiknek én adtam életet. Legyen szívük, jóság, irgalom, öregségemet értő szánalom. Álld, őrizd őket édes Jézusom, hogy találkozzunk Nálad egykoron. Vezess erősíts, oltalmazz! Végső órámon irgalmazz! Ámen (lejegyezte Kostyál Lajosné )

s nem maradt sehol hívó hajlék,

Ha azt gondolod, szeretni vétek,

Üzenet

mozdulj, kérlek:

míg hívó szavát meg nem érted,

Ha a fagyos tél kemény marka

a Szeretet harcol érted!

Krisztus és én

szívedet csaknem megszakasztja,

Ha úgy érzed, újra csak becsaptak,

szeretve imádkozunk érted.

figyelj, hajolj:

s bevágódott egy remény-ablak,

itt a Szeretet dalol!

hallgass, értsd meg:

Ha már nyugtod sehol nem maradt,

szeretve imádkoznak érted!

s azt gondolod, utad letudtad,

Ha könnyeidet már mind elsírtad,

figyelj, ébredj:

s nem találod a visszautat,

itt a Szeretet vár téged!

gyere, s felelj:

Ha elfeledted, mi a jó szándék,

szeretve vajon ki figyel?

Keresztes Miklósné:

7


ÉLETÜNK Egyházközségi zarándoklat Vörsre

Idén, január 18–án, Árpád–házi Szent Margit ünnepén zarándokoltunk el 22–en a Balatonhoz közel eső Vörsre. Mi is kíváncsiak voltunk arra a csodára, amelyről már sokat hallottunk tv–ből, újságból és más tudósításból. A vörsi betlehem 50 m2 nagyságú területen fekszik, vagyis akkora, mint egy átlagos panellakás. Az építők tizenöten 10 napig dolgoztak elkészítésén, több tucat fenyőt, sok láda mohát és rengeteg dísznövényt használtak fel. A vörsi valószínűleg a világ egyik legnagyobb betleheme. A templomban a Jézus Szíve oltárt bontják el évről–évre, hogy a helyén felépítsék a hatalmas betlehemet. Évek óta Futó Péter elgondolása és irányítása szerint dolgoznak. Mint mondja, ez a 26. betleheme, és egyáltalán nem unja. Számára mindig a legújabb betlehem a legszebb. 1988–ban kezdte és minden évben változtat valamit. A méret minden évben hasonló, de minden másban nagy a különbség. Az idén rengeteg dísznövényt építettek be, amelyet egy német férfitől kaptak, aki a templomtéren vett magának házat. Dísznövényeket és virágokat árul hazájában, és lelkesen csatlakozott a betlehem építők csapatához. Ilyenkor több mázsa faanyag kerül beépítésre. Először mindig a váz készül el deszkából, tartó kövekből, majd erre húzzák fel a fenyőket, és a dísznövényeket. „A betlehemet a világ minden tájáról látogatják. – mondja a templom gondnoka, Géber Gábor. – Mexikóból, az Egyesült Államokból, Thaiföldről, Új Zélandról éppúgy jönnek, mint Ausztriából, Szlovákiából, Szlovéniából és Csehországból.” Számunkra ez a zarándoklat azért is fontos volt, hogy engeszteljünk városunk bűneiért, no meg a magunk mulasztásaiért, vétkeiért, hiszen „Margit imái (is) vezekelve szálltak” a mennyei Atya elé. Gyönyörű szép, tavaszias időben tartalmas kirándulás volt ez mindannyiunk számára. A végén Vörsön az Önkormányzat épületében megnézhettünk egy másik érdekességet is. Egy helyi lakos évtizedek óta szappanokat gyűjt. Nemcsak régi magyar szappanokat láthattunk a múlt század elejéről és közepéről, de a világ szinte minden tájáról is – kínai, indonéz, japán és közép–amerikai készítményeket is. A gyűjtemény közel 3000 darabja érdekes élménnyel ajándékozott meg mindannyiunkat. 8


Ebéd után van egy kis szabadidőnk, majd délután 3-tól fél 7-ig stúdiumunk van, ekkor tanulunk, készülünk az órákra. Majd szentírás olvasás, vacsora, esti dicséret a kápolnában és újra szabadidő 3/4 10-ig. Ekkor befejező imaóra van és ezután térhetünk nyugovóra. Hétvégén 7-kor kelünk és délelőtt tanulunk. Délután több szabadidőnk van ebédtől a vacsoráig. Szabadidő alatt sétálni szoktunk a városban, beülünk valahová, általában egy kávézóba vagy csak számítógépezünk. Úszni is szoktunk járni a közeli uszodába. Olvasni is lehet, hiszen jól felszerelt könyvtárak állnak rendelkezésünkre. Jó érzés mikor ünnepeken a bazilikában veszünk részt szentmisén a bíboros úrral. De, ami nekem a legtöbbet adta eddig, az a rózsafüzérezés és a csütörtöki szentségimádás. Délután a stúdium szünetben páran lemegyünk az udvarra és séta közben mondjuk közösen az éppen napi rózsafüzért. Majd fenn folytatjuk a tanulást. Csütörtökönként pedig hálát adhatunk a mögöttünk álló hétért és erőt kérhetünk az előttünk állóhoz. Mindent összevetve jól érzem magam és nem bántam meg, hogy itt vagyok, hiszen számos hihetetlen dolog történik velem a napok során. Ha tehetem imádkozom az otthoniakért és kérem imádkozzanak értem is. Vida Zoltán

ÉLETEM ESZTERGOMBAN Tavaly tavasszal, hosszas megfontolás után, jelentkeztem Balás Béla püspök atyánál, hogy ha alkalmasnak talál, vegyen fel kispapjai közé. Júliusban a konkurzuson felvett és az esztergomi szemináriumba küldött teológiát tanulni. Szeptember 10-e óta itt töltöm napjaimat. De mi is vezetett el a jelentkezésig? Ez egy nagyon összetett kérdés, amire nem lehet pontos választ adni. Nem lehet, mert megfoghatatlan, leírhatatlan az érzés, amikor először éreztem azt, hogy valaki szólít. Ez egy titok, egy titok, ami sokakat érdekel. Miért? Teszik fel többen a kérdést. De konkrétan nem lehet megválaszolni. Egészen kis koromtól fogva elvittek szüleim a templomba. Alsós lehettem amikor ministrálni kezdtem. Milyen jó érzéssel töltött el, hogy ott lehetek az oltár körül. Ötödikes voltam amikor az egyik ministráns kirándulásra menet Lóránt atya megkérdezte tőlem: „Nem gondoltál még rá, hogy pap legyél?” „Nem” - válaszoltam rá azonnal, ami igaz is volt, de ezután belegondoltam ebbe. Az idő ment tovább én azonban összeszedettebben jártam ministrálni. Jobban odafigyeltem a hittan órákon. El-el képzeltem magam papként. Apránként eljutottam oda, hogy mi van, ha tényleg ez az én utam? El akartam terelni gondolataimat és nem akartam foglalkozni ezzel. Nem éreztem jól magam addig, amíg először kimondtam azt, hogy pap szeretnék lenni. Amint kimondtam, megnyugodtam. Megértettem magam. Így az évek alatt érlelődött bennem ez a gondolat egészen az érettségiig, és végül ez az út mellett döntöttem. A szemináriumban jól érzem magam. 10-en vagyunk elsősök. A kaposvári egyházmegyéből 3-an jelentkeztünk tavaly. Egészen széles korosztály a mi évfolyamunk. Összetartunk és megértjük egymást. Az egész szemináriumban jó a légkör, barátságosak a felsőbbévesek. Napjaink napirend szerint telnek. Hétköznap reggel 6-kor kelünk és este 10 után fekszünk le. A napok a reggeli imával, elmélkedéssel és reggelivel kezdődnek, amik után fél 9-től tanulunk a főiskolán.

AZ ELSŐ ÉVFOLYAM

Anyakönyvi adatok a plébánián: Halottaink: november 27.: Orsós Ferenc – élt 41 évet. Gyászolják: édesanyja: Mária, édesapja: Ferenc, özvegye Mária, gyermekei: Hajnalka, Ágota, Renáta, Anita, Julianna, Brigitta, Ferenc, Edina. Valamint testvérei: Ágota, Katalin, Zsolt és azok családja. december 12.: Nagy István – élt 76 évet. Gyászolják: özvegye: Magdolna, leánya: Márta, fia: Róbert, unokái: Beáta,Tibor, Ákos és Lilla, dédunokája: Zsombor. december 27.: Huszár Ferenc – élt 63 évet. Gyászolják: özvegye: Teréz, leányai: Szilvia és Melinda, fia: Ferenc, unokái: Zsolt, Norbert, Ferenc, Dorina és Jázmin, testvérei: Tibor, István és azok családja. december 30.: Bogdán Istvánné (született Gelencsér Katalin) – élt 100 évet. Gyászolják: fia: István, menye: Júlia, unokái: Éva, Anita, dédunokái: Lilla, Ádám, István, Zsuzsanna, Krisztina és Ivett. Unokamenye: Zsuzsanna, ükunokája: Luca.

Keresztelés: december 26.: Dominik – Balatincz János és Csonka Katalin gyermeke, Nagybajom, Kossuth u. 9


rom éve küzdök egy ritka betegséggel: rosszindulatú daganat van a szívem belsejében, néhány hónapja áttétet képezett a májamban és a lépemben is.

SZEMEZGETŐ

Ezekben a nem könnyű években azonban soha nem vesztettem el az evangélium hirdetésének örömét. Amikor fáradt vagyok, még akkor is érzem ezt az erőt, amely nem belőlem fakad, hanem Istentől jön, aki segít, hogy továbbra is könnyen el tudjam látni a szolgálatot. Egy bibliai vers kísér az úton, bizalommal tölt el az Úr ereje iránt. Ezekiel könyvéből való: A fiatalon meghalt Fabrizio atya levele "Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiFerenc pápához veszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nekFabrizio De Michino fiatal nápolyi pap 2014. január tek (Ez 36,26)." elsején halt meg. Harmincegy éves volt, gyógyítha- Ebben az időszakban nagyon közel van hozzám püstatlan betegségben szenvedett. Ferenc pápának írott pököm, Crescenzio Sepe bíboros, aki folyamatosan levelében hálát ad a pápa szolgálatáért, felajánlja támogat, olykor pihenésre ösztönöz, hogy ne fáraszszenvedését az Egyháznak, és elmondja: imáiban szam ki magam túlságosan. Köszönetet mondok Iselsősorban nem gyógyulást kér, hanem hogy öröm- tennek családtagjaimért és paptársaimért is, akik semel és erőteljesen tanúskodhasson az Úr szereteté- gítenek és támogatnak különösen a kezelések idején, ről. A levél szövegének fordítását teljes terjedelmé- osztoznak velem az elkerülhetetlen szenvedés pillaben közöljük. nataiban. Az orvosok is nagyon sokat segítenek, mindent megtesznek, hogy megfelelő kezeléseket Szentatyám! kapjak. Mindennap imádkozom Istenhez, és mindig imádkozom Önért és azért a szolgálatért, amelyet az Úr Önre bízott. Imádkozom, hogy adja meg Önnek mindig az erőt és az örömet, hogy továbbra is hirdethesse az evangélium örömhírét. Fabrizio De Michinónak hívnak, a Nápolyi Egyházmegye fiatal papja vagyok. Harmincegy éves vagyok, öt éve szolgálok papként. Két helyen töltöm be a szolgálatot: a nápolyi érseki szemináriumban a diakónusokat tanítom, és a Nápoly keleti külterületén található Ponticelli egy plébániáján is dolgozom. A plébániát az Esquilinus–dombon történt csoda emlékére Havas Boldogasszony–plébániának hívják. 2014–ben ünnepli annak centenáriumát, hogy az 1500–ból származó, a helyi lakosok által nagyon szeretett faszobrot megkoszorúzták. Ponticelli egy olyan városnegyed, amelyet erősen sújt a bűnözés és a szegénység. De mindennap látom annak a szépségét, ahogyan az Úr munkálkodik ezekben az emberekben, akik Istenben és Szűz Máriában bíznak. Amióta ezen a plébánián vagyok, én magam is egyre nagyobb, bizalomteljes szeretetet élek meg Szűz Mária iránt, a nehézségekben is megtapasztalom a közelségét és a védelmét. Sajnos há-

Szentatyám, kicsit hosszúra sikerült ez a levél, de csak azt szeretettem volna elmondani Önnek, hogy mindezt felajánlom az Úrnak az Egyházért és különösen Önért, hogy az Úr áldja meg mindenkor, és kísérje Önt a szolgálat és a szeretet útján. Kérem, hogy imáiba vegyen bele engem is: mindennap azt kérem az Úrtól, hogy legyen meg az Ő akarata, mindig, akármi is az. Igaz, gyakran nem a gyógyulásomat kérem Istentől, hanem erőt és örömet, hogy továbbra is igazi tanúságtevője lehessek szeretetének és az ő szíve szerinti pap lehessek. Atyai imádságában bízva tiszteletteljes odaadással üdvözlöm.

10

Fabrizio De Michino atya. (Magyar Kurír)


Isten oldalán járva – 23 éve bénultan 23 éve fekszem bénán, miközben megadóan járni tanulok Isten oldalán. Az elfogadás, türelmetlenség közepette mégis haladni kell – mondta Telenkó Miklós görögkatolikus pap. A 23 évvel ezelőtt balesetet szenvedett és tolószékbe kényszerült lelkész a fogyatékkal élők világnapján beszélt a szenvedésekkel teli útról, a hitért folytatott mindennapi küzdelemről. „Amikor 23 évvel ezelőtt leestem a meggyfáról, tisztában voltam azzal, hogy mi történt.” Miklós atya a baleset következtében nyaktól lefelé megbénult, csak a bal kezét tudja felemelni, de vállmagasságnál azt sem tovább. Már kisebb megerőltetés is kiválthat nála komolyabb rosszullétet, fulladást, kórházat. „Ha végigvenném a testemet, nem sok egészséges részt találnék. A szenvedés rányomja bélyegét az egész testre. Sok türelembe kerül az állapotom elviselése. Nincs számomra harmónia a testtel, és amikor ez felborul, a léleknek kell legyőznie” – mondja Telenkó Miklós. Vallja: a megpróbáltatásra, ami 23 évvel ezelőtt meglátogatta, a küzdelem lehet az egyedüli válasz. A küzdelem azért, hogy végig tudja járni az utat.

meg a szenvedés misztériumát. Szent Miklós ünnepére készülve azokat az örömöket sorolja, melyek a megajándékozottság érzésével töltik el. Életútját szerető család, barátok, lelki gyermekek, hívek kísérik. Irén felesége és élete társa, jelenlétével az öröm forrása. Nagy ajándéka az őt minden reggel puszival köszöntő 11 éves kisfiú, Tódor. Nevét Romzsa Tódorról, a vértanú munkácsi görögkatolikus püspökről kapta, a korábbi kisbaba halála után ugyanis a házaspár hozzá imádkozott gyermekáldásért. A 23 év alatt a lelkészlak mellé építettek templomot, zarándokházat, melyek működtetésében Telenkó Miklós meghatározó szerepet játszik.

Megtalálta életfeladatát lelkipásztori hivatásában: „Ma a lelkipásztor annyi feladatot vesz a nyakába, hogy állandó rohanás az élete, így nem jut elég ideje egy–egy emberre. Én viszont nem tudok elszaladni, így nagyobb odafigyeléssel fordulhatok a segítséget kérők felé.” (Magyar Kurír)

A baleset után a 11 hónapig tartó kórházi kezelések során világossá vált, hogy állapotán nem lehet javítani, így kell leélnie az életét. Azóta járja az elfogadás és türelmetlenség közepette a szenvedés útját: „Este fáradtan, kimerülten alszom el. De másnapra elfeledkezem róla, hogy béna vagyok. Minden reggel újra és újra szembesülnöm kell állapotommal. Mindennap fel kell dolgoznom, mi történt.” Naponta meg kell küzdeni a miértekkel: „Oda szeretnék eljutni, hogy amikor szemtől szemben találkozom Istennel, már ne legyenek miértek bennem.” Mégis haladni kell az úton. A megpróbáltatás és küzdelem mellé erőt is kell kapnunk – fogalmazza 11

Csak kérjed Ha gond és baj gyötör, Ha remeg a szíved, Borulj az Úr elé, És kérjél nagy hitet. Amíg imádkozol, Zokogva, megtörve, Áldó szent kegyelmet Rád hinti az Ige. Bánatod eloszlok, A lelked felüdül, Nagy boldogságtól, Még a menny is örül.


Egy meggyilkolt fiú szüleinek útja a belső békéhez 2008 egyik nyári estéjén egy gyászoló anya megígérte meggyilkolt fiának: egész életét a békéért fogja áldozni. Öt és fél évvel később férjével együtt megkapták az Egyesült Királyság egyik legfontosabb elismerését (Member of the Most Excellent Order of the British Empire).

„Teljesen váratlanul ért minket az egész, nem tudjuk, ki jelölt minket. Bárki jelölheti, akit akar” – mondta Barry Mizen a Catholic Herald újságírójának, miután nyilvánossá vált az idei kitüntetettek listája. Barry és Margaret Mizen egy nappal tizenhatodik születésnapja után veszítette el fiát, Jimmyt, tragikus körülmények között. Lee Greenben éltek, London dél–keleti részén, és Jimmy a St. Thomas More katolikus gimnáziumba járt Elthamben; a Burnt Ash Hill–i Our Lady of Lourdes templomban ministrált. A tizenhatodik születésnapja utáni napon megvette élete első lottószelvényét, majd bátyjával, Harryvel sorban álltak a helyi pékségben, ahol a 19 éves Jake Fahri beléjük kötött. Jimmy ellenállt, mire a támadójuk dührohamot kapott, és hajigálni kezdte a keze ügyébe eső tárgyakat. Köztük egy üvegtálat, amelynek egy darabja Jimmy nyaki verőerét találta el. A támadó kisétált a boltból, miközben Jimmy nyakából ömlött a vér. Harry elrohant megkeresni bátyjukat, Tommyt. Pár perccel később együtt tértek vissza, és Tommy átölelve vigasztalta haldokló öccsét,

aki végül belehalt a vérveszteségbe. Amikor édesanyjuk odaért, és látta, mi történt gyermekével, eszméletét vesztette. Szinte természetfeletti, hogy néhány órával ezután a tragédia után képes volt ilyen ígéretet tenni Jimmynek. Hányan tudnánk akár csak gondolni is a jövőre pár órával egy rettenetes tragédia után? „Hálásak vagyunk Istennek – mondja Barry. – Aznap, amikor Jimmy meghalt, Margaret nagyon erősen érezte, hogy Isten azt mondja neki: 'Margaret, ne nyugtalankodj, Jimmy biztonságban van mellettem.' A hitünkön múlik minden. Ha nem hinnénk, nem lennénk képesek megtenni, amit megteszünk. Sokszor emlegetjük: vajon honnan jöttek azok a szavak? Csak Istentől jöhettek.” Nem volt semmi gond Jimmyvel – mesél tovább az édesapja –, „őszinte, egyenes gyerek volt. Azt mondta, amit érzett. Jó természete volt, szerette az életet, szeretett fütyörészni. Nagyon jól megvoltam vele. Cipész vagyok, és Jimmy volt az én szombati inasom a boltban. Vidáman mentünk mindig együtt munkába, s közben fütyülni akartuk a 'The Sailor’s Horn Pipe'–ot, de mindig elnevettük magunkat. Szeretek viccet mesélni, de mindig azt mondják otthon: 'Apa, ezt már mondtad.' De Jimmy mindig újra meghallgatta a vicceimet, és újra nevetett rajtuk.”

Barry ezután arról beszélt, hogyan élte túl a Jimmy halála utáni napokat. „Margarettel minden nap olvasunk Szentírást, minden nap elolvassuk a Magnificatot. (...) Min12

den nap ez jött elő, mintha Isten azt mondta volna: 'Barry, ez neked szól. Neked szól.' És ez ment minden nap.” Barry visszaidézi, hogy a környékbeliek hoztak nekik ételt: „Elvégezték helyettünk a házimunkákat, megcsináltak mindent, amit kellett. A teák: soha még ennyiféle tea nem volt itthon! És nem csak a plébániai közösség, hanem az egész környék. A helyi étteremből vödörszám hozták a curryt, a másik étteremből a hatalmas sajttortákat. És erre a szeretetre mindannyian képesek vagyunk egymás iránt, ha engedjük, hogy egymás iránti szeretetünk, emberségünk felragyogjon.” A több száz látogatóból Barry hármat emel ki a fia halála utáni napokból. „Az egyik egy korábbi plébánosunk volt, aki azóta elköltözött. Eljött, és csak ott állt és sírt – és pont erre volt szükségem. Pont ezt akartam. Nem kellettek kegyes szavak. Csak ott állt és zokogott velem. Csodálatosan megható volt.” „Van egy apáca, aki az egyik kisebb gyerekünk iskolájának igazgatója. Átjött hozzánk. Sok gyerekünk van, és mások időnként elítélnek minket emiatt, de ő mindig azt mondta: 'A villág jobb hely lesz minden egyes Mizen gyerekkel.' Aznap átjött, és azt kérdezte: 'Érzel egy parányi örömöt a szívedben?' És éreztem. Azt mondta: 'Az Jimmy. Az Isten.' ” Egy környékbeli mohamedán férfi is meglátogatta a családot. „Aznap, amikor Jimmy meghalt, odajött a házunkhoz. Kinyitottam az ajtót, és csak ott állt, és én is csak ott álltam. Nem szóltunk egy szót sem, csak megöleltük egymást: két apa, akik osztoznak egymás fájdalmában.” A kérdésre, hogyan birkózott meg Jimmy nyolc testvére öccsük elvesztésével, Barry elmondta: „A most kapott elismerés nagymértékben nekik szól, és annak a több ezer embernek, akik segítettek és segítenek nekünk – de főleg a


gyerekeinknek. A figyelem leginkább az apára és az anyára irányul, de nekik meg kellett küzdeniük a testvérük elvesztésének a rettenetével. Hogy birkóznak meg ezzel? Látom rajtuk néha, hogy egész éjjel nem aludtak... Az egyikük szeme láttára ölték meg az öccsét, a másik végignézte, ahogy elvérzik az öccse. Igazából nem is tudom, hol tartanak ebben egyénileg. Azt hiszem, rendben vannak. Nagyon lelkesen tevékenykednek az alapítványban.” A Jimmy Mizen Alapítványt azért alapította a Mizen család, hogy elősegítsék a helyi közösségekben a béke terjesztését. A családtagok börtönöket és iskolákat látogatnak meg, a gyerekeknek a békét hirdetik Jimmy történetén keresztül. „A látogatások bátorítják és megváltoztatják a fiatalokat” – mondja Barry, Jimmy édesapja. Az alapítvány működteti a Jó Remény Kávéházat is, amelynek célja, hogy erősítse a közösségi szellemet a környéken, valamint munkalehetőséget biztosítson a fiataloknak. Jimmy egyik bátyja, Billy, cukrászmester, szintén a kávézóban dolgozik, ő készíti a szendvicseket és a forró csokoládét. Barry a beszélgetés alatt többször megemlítette, hogy – bár fontos, hogy szembesüljünk tetteink következményeivel –, pusztán megtorlással nem lehet véget vetni az erőszaknak. „Nem hisszük, hogy az egyre keményebb büntetések el tudják rettenteni a fiatalokat, hogy ne

tegyék azt, amit tesznek. Hiszen találkozunk velük a börtönben. Halljuk a történeteiket. A vállunkon sírnak. Beszélgetünk fiatal fiúkkal,

akik gyilkosságot követtek el.” És nem segít a Mizen családnak a fájdalom elviselésében, hogy Jimmy gyilkosát elfogták és elítélték? „Jimmy gyilkosa minimum 14 év letöltendő büntetést kapott – mondja a fiú édesapja –, tehát leghamarabb 14 év múlva kérheti a feltételes szabadlábra helyezést. Nem szabadulhat egykönnyen. Tanúsítania kell, hogy változás ment végbe a viselkedésében. Kérdezhetjük, segít ez? Azt gondolom, igen. Mások lennénk most, ha ez nem történt volna meg? Ezt nem tudom.” A kérdésre, hogy az idő múlásával enyhül–e a fájdalom, Barry elmondta: „Itt nem létezik olyan, hogy valami végleg elmúlik. Mindannyian átéltünk egy traumát, amely megváltoztatott minket. Az élet minden területén megváltoztatta a látásmódunkat. Ha van egy gyermeked, nem is emlékszel, milyen volt nélküle. És ha elveszítesz egy gyermeket, akkor ismét minden megváltozik. Újra és újra azon kapom magam – amikor olvasok valamit, vagy látok, hallok valamit –, hogy hirtelen valósággal arcul csap. De nem olyan erővel, mint korábban. Az első napokban a gyász valóságos fizikai fájdalmat okozott, szorítást éreztem a gyomromban. Úgy éreztem, mintha satuba szorították volna. Valós fizikai fájdalom volt. De amikor az Üdvözlégyet imádkoztam, hirtelen enyhülést éreztem. Már jó ideje nem érzek fizikai fájdalmat. Nyilvánvaló tehát a változás.” „Jimmy bennem van. Minden szóban, amelyet kimondok, minden gondolatomban, minden cselekedetemben ott van. A Jimmyvel történtek meghatároznak minket és minden cselekedetünket. Olyan ez, mint egy 13

régi seb kapargatása? Nem hiszem. Nekünk óriási dolog, hogy tudunk beszélni Jimmyről. Nagyszerű fiú volt! Igen, változik, igen, valami gyógyul itt belül, de mindig része lesz az életemnek.” Barry szavai elgondolkodtatják az embert, hogy egyáltalán mit is

jelent a megbocsájtás. Lehet, hogy túl könnyedén használjuk sokszor ezt a szót? „Sokan azt hiszik, tudják, mit jelent ez a szó. Azt mondják a tévében: ’X megbocsájt Y–nak. Ó, ez annyira szép. Akkor haza is mehetünk.’ És mindenki boldog. (…) Nagyon jó kérdés, hogy valójában mi is a megbocsájtás, és nem vagyok biztos benne, hogy én tudom a választ… Számomra a megbocsájtás nem azt jelenti, hogy azt mondom a másiknak: nem számít, amit tettél. Amikor valaki fájdalmat okoz nekünk, az igenis számít… Számomra a megbocsájtás az, hogy nem teszem ugyanazt Jimmy gyilkosával, amit ő tett Jimmyvel. Nem akarom azt tenni Jake–kel, amit ő tett a fiammal. És ezért hálás vagyok Istennek. Nem akarok megtorlást. Nem akarok bosszút.” Barry végül szelíden annyit mond: „Hiszek benne, hogy változás közeledik: megváltozik, ahogy élünk, megváltozik, ahogy egymáshoz viszonyulunk. Mert ha békésebb, együttérző társadalomban szeretnék élni, akkor nekem magamnak is békésebbnek és együttérzőnek kell lennem. Ezen múlik az én békém is.” (Magyar Kurír)


Fiát kivégezték, ő életeket ment Tamara Csikunova fiát Üzbegisztánban kivégezték. Ezt követően alapítványt hozott létre a halálbüntetés elleni küzdelem előmozdítására, Anyák a halálbüntetés és a kínzás ellen néven. Október elején részt vett Rómában a Sant’Egidio közösség által szervezett találkozón, ahol a világvallások vezetői, politikusok, neves közéleti személyiségek beszélgettek napjaink kihívásairól és imádkoztak együtt a világ békéjéért. Szomorú személyes történet vezetett ahhoz, hogy a halálbüntetés elleni küzdelem egyik vezéralakjává vált. Mi volt az a történet? 2000. július 10–én kivégezték a fiamat. Halálbüntetésre ítélték, siralomházban volt, és ezen a napon Taskentben végrehajtották az ítéletet. Egyetlen fiam volt, az élet értelmét jelentette számomra. Az ítélet meghozatala után három hónappal végezték ki, még csak huszonkilenc éves volt. Lelőtték, azon a napon, amelyre láthatást engedélyeztek nekem. Megengedték, hogy találkozzam vele, és aztán nem elém, hanem a halál elé vitték. A börtön előtt vártam rá, ő is várta, hogy találkozhasson velem, és nem tudtuk, hogy a halálba viszik. Feltettem magamnak a kérdést: miért ez az erőszak? Miért nem tették lehetővé, hogy még egyszer lássuk egymást? Máig nem tudom, hol temették el, mert az országunk törvénye értelmében a halálbüntetés áldozatait titokban temetik el. Mit tett Ön a tragédia után? Kértem az üzbég kormányt, hogy ne kínozzák az áldozatok hozzátartozóit és magát a halálraítéltet. A siralomházban az a legnagyobb kínzás, hogy az ember hosszú időn keresztül mindennap várja a halált, és nem tudja, mikor hajtják végre az ítéletet. A fiam halála után az államügyészséghez fordultam, hogy megtudjam, miért végezték ki. Rövid választ kap-

tam: ha nem él már az az ember, nincs probléma. És amikor tiltakoztam, azt válaszolták: bármikor összetaposhatunk téged is, mint egy legyet. A válasz magyarázatához az is hozzátartozik, hogy Üzbegisztán 90 százalékban muzulmán ország, a nőnek hallgatnia kell, amikor egy férfi beszél, és én beszéltem. Akkor eldöntöttem, hogy létrehozok egy alapítványt, hogy véget vessünk a halálbüntetés szörnyűségének. Megkaptam később a levelet, amelyet a fiam a halála előtt írt nekem. A cellatársa juttatta el hozzám a rokonain keresztül. Azt írta benne: „Drága Anyácskám! Nagyon szeretlek. Te vagy a legfontosabb ember számomra. Kérlek, vigyázz magadra, mert ezek itt szörnyű emberek. Tudnod kell, hogy én nem öltem meg senkit. Nem vagyok bűnös. De nem akartam, hogy téged is bántsanak. Jobb, ha meghalok. Emlékezz rám! Fiad, Dimitrij.” Annak a fiúnak pedig, aki a levelet továbbította, azt mondta a fiam: „Ha anyám nem tud már rajtam segíteni, kérj tőle segítséget te, mert ő képes segíteni neked is.” Így kezdtem el küzdeni a halálbüntetés ellen. Az életért, a halál ellen. Milyen módjait választotta a halálbüntetés eltörléséért folytatott küzdelemnek? Nemcsak tiltakozó akciókat szerveztem, hanem felvettem a kapcsolatot a siralomházban ülő emberekkel, hiszen értük akartam tenni. Felvettem a kapcsolatot rokonaikkal, főleg az édesanyákkal. Biztosítani akartam nekik a jogot, hogy meg tudják védeni magukat, találkozhassanak szeretteikkel, gyermekükkel, férjükkel; hogy fellebbezhessenek az ítélet ellen. A fellebbezések általában az íróasztalfiókban végezték. Pedig a fellebbezésekkel foglalkozni kell. Ezeknek a nőknek tudatában kellett lenniük a jogaikkal, kellett valaki, aki ért hozzá. Én jogász vagyok, segítettem megírni a fellebbezéseket, és személyesen be is vittem őket. Találtam a Koránban néhány verset, nem idézem szó szerint, körülbelül így hangzik: Ne bántsátok az asszonyokat, mert ők édesanyák is, könnyeiket Isten úgy fogadja, mint a legkedvesebb imádságot. Könnyeik a legnagyobb bűneitek. Az egyik aszszony a fellebbezés benyújtásakor elmondta a hivatalnoknak ezeket a sorokat, és az elhallgatott. Elmagyaráztam az asszonynak azt is, mi áll Üzbegisztán alkotmányában és a büntetőjogban. Így amikor azt mondták neki, nincs joga tiltakozni, ő megmutatta a megfelelő részeket, amelyek a jogát igazolták.

14


Eredményes volt a küzdelem, Üzbegisztánban eltörölték a halálbüntetést. Visszatekintve, már mosolyogva tudom elmesélni ezeket az állomásokat, de akkor szörnyű volt, zárt ajtókon kellett bejutni. És nem volt elég kinyitni az ajtót, el kellett érni, hogy valóban meghallgassanak. Nagyon fontos volt bevonni a munkába ügyvédeket is. Végül elértük, hogy Üzbegisztánban 2008–ban eltörölték a halálbüntetést. Az előző években körülbelül kétszáz halálos ítéletet hajtottak végre évente. A siralomházban akkor 98 ember menekült meg a haláltól, megváltoztatták a büntetésüket. Tizenketten kaptak csak közülük életfogytiglanit, a többiek 20– 25 évet, 21 ember pedig szabadult. Meg tudott bocsátani fia gyilkosainak?

Horváth Józsefné Annuska:

Nagyon sokáig nem sikerült megbocsátanom azoknak, akik megölték a fiamat. Két éven keresztül nem tudtam aludni sem. Két ellentétes érzés volt bennem azokban az években: a bosszú és a halálvágy. Állandóan azt kérdezgettem: miért történt ez? Beszélgettem erről a metropolitával, sok vallási vezetővel. 2002–ben levelet írtam a Sant’Egidio közösségnek, és ebből egy véget nem érő barátság született meg. Segítettek megérteni, miért fontos a párbeszéd, és lassan–lassan eljutottam oda, hogy megértsem, miért fontos a megbocsátás. A közösség tagjai szerte a világon leveleznek halálraítéltekkel. A leveleink hatalmas reményt nyújtanak nekik. Egyikük azt írta, már a gondolat, hogy valaki törődik a sorsukkal, kiemeli őket abból a halálból, amit a siralomházban való lét jelent. 2004–ben Rómában Tamara Csikunova tevékenységét Colombe D’Oro–békedíjjal értékelték. Szintén 2004–ben európai körútra indult, számos országban beszélt a halálbüntetés elleni küzdelemről. Hazatérve, komolyan megfenyegették, de kitartó munkája nyomán mégis megszületett az eredmény: Üzbegisztánban 2005–ben törvény született a halálbüntetés eltörléséről, amely 2008–as hatállyal lépett életbe. 2005–ben Nürnbergben kitüntették az emberi jogok védelméért. Közreműködött a halálbüntetés eltörlését célzó, 2007–ben Kirgizisztánban, 2010–ben pedig Mongóliában sikerre vitt küzdelemben. A Sant’Egidio közösség képviseletében folytatja továbbra is a küzdelmet a halálbüntetés ellen. (Magyar Kurír) 15

AZ ÉN TE–DEUMOM Hála könnyeim közt áldalak Istenem, Oly jó és irgalmas Teremtőm mindenem, Uram, én előtted térdet, fejet hajtok, Alázattal színed előtt leborulok. Tied a legfőbb hely szívemben, lelkemben. Te vagy a középpont az életemben. Mennyi sok szépet s jót teremtél számunkra, Értékes dolgokat alkottál hasznunkra. Tisztelet, hódolat a szép környezetért, Néked adok hálát a madár daláért. Téged dicsérlek /a/ fehér hóesésben, Téged magasztallak /a/ fényes napsütésben. Áldalak jó Uram /az/ elmúlt esztendőért. Hálát adok Neked minden jóért – rossztért. Te–Deumot zengek nagy Szent Fölségednek, Hozsannát kiáltok Igaz Istenemnek. Te vagy a Teremtő, Te a szabadító, Te a Vigasztaló és Te a Megváltó Téged illet Uram minden magasztalás Örök Mindenható: DICSŐSÉG, IMÁDÁS


Egy fiatal iraki pap mártír- tény médiát –, és csak a közel- Rómában, a nyarakat pedig a múltban, az Egyiptomban egyre Donegal megyei Loch Derg melhalála és égi segítsége

Ed West, a Catholic Herald újságírója, a második gyermeke születése utáni nehéz pillanatokban egy mártírhalált halt iraki paphoz imádkozott segítségért. Mivel a kisfiú nem lélegzett és semmire nem reagált, riasztották a többi orvost is, és a szülőszobán már mindenki a legrosszabbtól tartott. A tragikus pillanatban az apa letérdelt és Ragheed Ganni közbenjárását kérte: az iraki papét, akit 2007 júniusában gyilkoltak meg Moszulban. Mint később az orvosok közölték velük, teljes két percig kellett várniuk rá, míg a baba végre felsírt. A gyermek sírásának hallatán túláradó boldogság árasztotta el a szülőket. Az apa köszönetet mond Ragheed Ganninak, és az ő áldozatkész életét állítja példaként elénk. Az alábbiakban részleteket közlünk Ed West írásából. Ragheed Ganni, a káld szertartású katolikus pap egyike volt azoknak az iraki keresztényeknek, akiket meggyilkoltak a 2003–as koalíciós inváziót követő pogrom során. A keresztényüldözés 2010. október 31–én érte el tetőpontját, amikor 52 hívőt öltek meg egy bagdadi katolikus templomban. Ez az üldöztetés és vérfürdő meglehetősen kevés publicitást kapott a nyugati sajtóban, – leszámítva a keresz-

gyakoribb keresztények elleni erő- lett töltötte Írországban. szak és a szíriai polgárháború haNagyon megrázta, amikor kitört a tására kezdtek többet foglalkozni a háború, és rendkívül aggódott csakérdéssel. ládjáért, akiket akkor már hét éve A világ egyik legrégebbi keresz- nem látott. Úgy érezte, vissza kell tény közösségét ért rettenetes térnie Irakba, és ott kell végeznie megpróbáltatások eredménye, papi szolgálatát, bármennyire vehogy a háború előtti egymilliós szélyes is, mert oda tartozik, az az lélekszám ma 150 000 körül jár, otthona. Akkor még optimistán írt ennek is jelentős hányada idős egy szabad társadalom újjáépítéséember, és több mint 60 templomot ről: „Szaddam megbukott, új korbombáztak le. mányt választottunk, megszavazMindezek ellenére, Ragheed atya tuk az alkotmányt!” Teológiakurtörténete inspiráló, lélekemelő: a zusokat szervezett Moszulban, tökéletes önfeláldozásról, hitről, fiatalokat, szegényeket és betegemegbocsátásról és barátságról ket gondozott, többek között egy szól. Ragheed az észak–iraki gyermeknek segített, akinek szemMoszulból származott, mely év- műtétre kellett Rómába utaznia. századokig a szír kereszténység központjának számított; világvárosnak, ahol asszírok, arabok, kurdok, törökök, zsidók, perzsák, valamint kisebb népcsoportok éltek egymás mellett. Jelentős káld szertartású katolikus közösség élt Moszulban, bár a lélekszámuk egyre apadt a 20. század folyamán az üldöztetés, a diszkrimináció és a kivándorlás következtében.

Az iraki keresztények elleni erőszak 2006 januárjában felerősödött: több templomot ért bombatámadás Moszulban és Bagdadban egyaránt. A szunnita és a síita milícia is támadni kezdte a keresztényeket az amerikai invázió miatti megtorlásként; sőt, néhányan közülük egyenesen a pápát hibáztatták a háborúért, holott II. János Pál mindent megtett, hogy megRagheed 1972–ben született akadályozza annak kitörését. Moszulban, 1993–ban szerzett Ragheed szülővárosában a helyzet mérnöki végzettséget. Három év- kritikussá vált. 2006. augusztus 4– vel később Rómába ment teológiát én, amikor Ragheed plébániájából tanulni az Angelicumban, ahol 80 gyermek lett elsőáldozó, utcai végül ökumenikus teológiára spe- harcok törtek ki a templom előtt, s cializálódott. 2001 októberében a gyerekek rettegve hallgatták a szentelték pappá Rómában. Folyé- gépfegyverek és rakéták hangját. konyan beszélt arabul, olaszul, A jó pásztor bátorította őket. Mint franciául és angolul. Ragheed az Asia News hírügynökMég szeminarista volt a szeptem- ségnek elmondta, „bár itt hozzá ber 11–i terrortámadások idején, vannak szokva ehhez az emberek, melynek következményeként há- és viszonylag nyugodtak maradborút indítottak szülőhazája ellen. tak, nem voltak biztosak abban, A Pápai Ír Kollégiumban lakott hogy hazajutnak–e az otthonaikba. Tisztában voltam vele, mekkora 16


öröm a 80 gyermeknek, hogy elsőáldozók lehettek, ezért igyekeztem viccesen kezelni a helyzetet, és azt mondtam nekik: 'Ne féljetek, ez csak tűzijáték. A város is velünk ünnepel.' Aztán mondtam nekik, hogy gyorsan és csendben hagyják el a templomot.” Az azt követő hónapban XVI. Benedek regensburgi beszéde ürügyén támadtak meg keresztényeket, egy moszuli papot lefejeztek. Októberben Ragheed azt írta egy barátjának: „A Ramadán rettenetes volt itt Moszulban. Keresztény családok százai menekültek el a városból, az én családom és a nagybátyáim is. Körülbelül harminc embert megfenyegettek, ők mindent hátrahagyva elmenekültek. Nem könnyű a helyzet, de az Úr kegyelme erőt ad nekünk. Itt minden nap szembe kell néznünk a halállal.”

inak, fölajánlottuk szenvedéseinket Ragheed Ganni élete a kiengeszteKrisztus iránti szeretetünk jele- lődés és megbocsájtás csodálatos üzenetét hordozza. Muzulmán baráként.” tainak egyike, Adnam Mokrani pro2007–ben a bombázások és a túszfesszor így írt róla a halálát követő ejtések sűrűsödtek, a víz– és áramnapon: „A halál mely istenének neellátás egyre gyérebbé vált. vében gyilkoltak meg téged? MiEgyik utolsó emailjében Ragheed lyen pogány elképzelés nevében atya azt írta: „Minden nap várjuk a feszítettek keresztre? Tudták egyálvégső csapást, de nem hagyjuk abba talán, mit tesznek? Testvérem, nem a misézést, a föld alatt fogjuk folytatni, ott biztonságosabb. Megerősít ebben az elhatározásomban a hívek ereje is. Ez háború, valódi háború, de bízunk benne, hogy a végsőkig tudjuk hordozni a keresztet az isteni kegyelem segítségével.” Húsvétkor, május 27–én bomba robbant a templomban, két biztonsági őr sebesült meg. Másnapi utolsó, az Asia Newsnak szóló tudósításában azt írta: „Az összeomlás határán állunk... Irakban lesz–e egyáltalán hely a keresztényeknek? Senki sem támogat minket, semmilyen csoport nem harcol az ügyünkért; elhagyatottak vagyunk. Irak megosztott, soha nem lesz már olyan, mint volt. Milyen jövő vár a mi egyházunkra?”

A barátai később, visszaemlékezve erre az időszakra, megemlítették, hogy egyre fáradtabb és elgyötörtebb lett. Amikor a plébániáját érte támadás 2007 virágvasárnapján, azt írta: „Együttérzünk Krisztussal, aki úgy vonult be Jeruzsálembe, hogy tudta: az emberek iránti szeretetének a következménye a kereszt lesz. Egy héttel később, 2007. június 3– Így aztán, miközben golyók csapód- án, mise után, Ragheed atya épp a tak folyamatosan a templom ablaka- templomtól indult el három diakónussal, amikor fegyveresek közeledtek. Az egyik diakónus felesége szintén velük volt az autóban, őt külön állították a férfiaktól. Az aszszony később így emlékezett vissza arra a napra: „Az egyik gyilkos rákiáltott Ragheedre: 'Mondtam, hogy zárd be a templomot, miért nem tetted meg? Miért vagy itt még mindig?' Ragheed csak annyit válaszolt: 'Hogy zárhatnám be Isten házát?' Rögtön a földre lökték, csak annyi ideje volt még, hogy intsen nekem a fejével, hogy meneküljek el. Aztán tüzet nyitottak rájuk és mind a négyüket megölték.” 17

hiába ontották véredet...” 2005–ben, az eukarisztikus kongresszuson Ragheed azt mondta: „Vannak napok, amikor gyengének érzem magam, és tele vagyok félelemmel. De amikor a kezemben tartom az Oltáriszentséget, és azt mondom: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit – akkor érzem az Ő erejét bennem. Amikor a kezemben tartom Jézust, akkor valójában Ő tart a tenyerén engem és mindnyájunkat, dacolva a terroristákkal, és egységben tart minket az Ő határtalan szeretetében.” „Az Ő határtalan szeretete” – Ragheed Ganni beszédének ezek a szavai maradtak meg az újszülött gyermek édesapjában, ezeknek a szavaknak tulajdonítja, hogy azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb félelmet élte át, Ragheed Ganni jutott eszébe és hozzá könyörgött. így a kisfiú kapott a James mellé még egy szokatlan keresztnevet is. (Magyar Kurír)


GYERMEKEKNEK Grimm testvérek: A NÉGY FORTÉLYOS TESTVÉR Élt egyszer egy szegény ember a négy fiával. Amikor a gyerekek fölcseperedtek, így szólt hozzájuk: – Kedves gyermekeim, ideje, hogy kimenjetek a nagyvilágba, és valami hasznos mesterséget tanuljatok. Nekem nincs semmim, amit nektek adhatnék; magatoknak kell boldogulnotok az életben. A fiúk elköszöntek az apjuktól, vándorbotot fogtak, és útnak indultak. Addig mentek, míg egy keresztúthoz nem értek. – Itt el kell válnunk egymástól – mondta a legidősebb testvér –, négy irányba indulhatunk el innét, ki–ki menjen a maga útján: De fogadjuk meg, hogy mához négy esztendőre ugyanitt találkozunk. Addig pedig próbáljunk szerencsét; hátha visszük valamire a világban. Megölelték, megcsókolták egymást, s a legidősebb északnak ment, a második délnek, a harmadik keletnek, a legkisebb meg nyugatnak. Az a fiú, aki északnak indult, csakhamar találkozott egy emberrel. – Hát te hová igyekszel? – kérdezte az ember. – Valami jó mesterséget szeretnék tanulni – felelte a fiú. – Tudod, mit? Gyere velem. Megtanítlak a tolvajmesterségre. – Hogyisne! Semmi kedvem hozzá, hogy az akasztófán száradjak el. – Attól ne félj! Nem arra akarlak én kioktatni, hogy másokat megkárosíts! Azt azonban megtanulhatod nálam, hogyan kerítheted birtokodba, amit senki emberfia nem tud megszerezni. A fiú engedett a rábeszélésnek, beszegődött az emberhez, és olyan alaposan elsajátította nála a tolvajlást, hogy ha valamit megkívánt, az szinte ott is termett már a zsebében. A második fiú délnek indult, nem sokáig vándorolt, hamarosan ő is találkozott egy emberrel. – Hát te hová tartasz, mi a szándékod a nagyvilágban? – kérdezte az ő embere is. – Azt én még nem tudom – felelte a fiú. – No, akkor gyere velem, kitanítlak csillagásznak. Annál nincs jobb mesterség: a csillagász még a legrejtettebb titkokat is kifürkészi a messzelátójával. A fiúnak tetszett az ajánlat; tüstént fölcsapott, s ment az emberrel csillagnézést tanulni. Mikor már eléggé jártas volt a tudományában, mestere egy messzelátót

adott neki. – Ezzel mindent megleshetsz, ami égen–földön történik – mondta, és útjára bocsátotta a tanítványát. A harmadik fiú keletre tartott, és nemsokára találkozott egy vadásszal. Beállt hozzá, és az megtanította a mestersége minden fortélyára. Búcsúzáskor egy puskát adott ajándékba. – Amit ezzel célba veszel, azt biztosan eltalálod – mondta a vadász, és szerencsés utat kívánt neki. A legkisebb fiú nyugat felé bandukolt. Csakhamar őt is megállította egy ember, megkérdezte tőle, hová igyekszik, mi a szándéka. – Mit szólnál hozzá, ha szabó lennél? – Dehogy leszek! Hogy látástól vakulásig az asztal fölött görnyedjek, s ide–oda rángassam a tűt meg a vasalót? Azt már nem! Ostoba beszéd! Nálam egészen más szabómesterséget tanulhatsz, olyat amelyik kellemes is, tisztességes is, tiszteletre méltó is, amellett a konyhára is hoz. A fiú ráállt a dologra, kitanulta a mesterség minden csínját–bínját. Mikor letelt az ideje, a mester egy tűvel ajándékozta meg. Ezzel mindent összevarrhatsz ami az utadba kerül, akár olyan lágy mint a tojássárgája, akár olyan kemény, mint az acél. És amit összevarrsz, úgy egybeforr, mintha mindig is egy darabban lett volna. Elmúlt a négy esztendő, és a kitűzött napon találkozott a négy testvér a keresztútnál. Nem győztek örvendezni, hogy újra épségben együtt vannak mind a négyen; mikor már eleget örültek, hazamentek az édesapjukhoz. – Csakhogy hazahozott a szél! – fogadta őket az öreg vidáman. A fiúk elmesélték neki, kivel mi történt, ki mit tanult a négy esztendőben. A ház előtt ültek egy terebélyes nagy fa alatt. – Most kipróbálom, mit tudtok – mondta az apjuk. Felnézett a fára, és a második fiúhoz fordult: – Fenn a tetőn két ág közt látok egy cinkefészket. Hány tojás van benne? A csillagász a fészek felé fordította a messzelátóját, s alighogy belenézett, nyomban ki is mondta: – Öt. Akkor az apa a legidősebb fiához fordult. – Hozd le a tojásokat, de úgy, hogy a madár, aki rajtuk költ, ne vegye észre. A furfangos tolvaj felkúszott a fára, kiszedte a madár alól az öt tojást, de úgy, hogy az semmit sem vett észre, és nyugodtan kotlott tovább, aztán át adta a tojásokat az apjának.

18


Az öreg egyet–egyet az asztal négy sarkára tett, az ötödiket középre rakta, és azt mondta a vadásznak: – Lődd le egy lövéssel mind az öt tojást! Az megcélozta a tojásokat, és egyetlen lövéssel kettélőtte valamennyit. – Rajtad a sor – szólt az apa a legkisebbik fiúhoz –, varrd össze a cinkecsibéket, amik a tojásokban voltak, de úgy, hogy semmi bajuk ne legyen. Aztán varrd öszsze a tojásokat is. A szabó előszedte a tűjét, és szapora öltésekkel munkához látott. Mikor elkészült, a tolvajnak megint föl kellett másznia a fára, és vissza kellett lopnia a tojásokat a kotlós cinke alá. A kis madár nem vett észre semmit, tovább kotlott a tojásain, és pár nap múlva kiköltötte a fiókáit, öt szép kis cinkét. Ott, ahol a szabó öszszevarrta őket, mindegyiknek piros csíkocska volt a nyakán. – Derék legények vagytok, nem vesztegettétek hiába az időtöket dicsérte a fiúkat az öreg –, tisztességesen kitanultatok. Ha alkalmatok lesz megmutatni, mit tudtok, ország–világ csodájára jár majd az ügyességeteknek. Nem sokkal ezután nagy riadalom támadt az országban. Minden falut bejárt, minden zugba elhatolt a rettenetes hír: egy sárkány elrabolta a királykisasszonyt. A király éjjel–nappal búsult, s végül is közhírré tétette, hogy aki visszaszerzi a sárkánytól, feleségül kapja a lányát. Ennek hallatára a négy testvér összetanakodott. – Itt a jó alkalom: most megmutathatjuk, mit tudunk! Elbúcsúztak az apjuktól, és mentek a király udvarába. De mikor a palota kapujához értek, a második fiú azt mondta: – Megálljunk egy szóra, testvéreim! Előbb kikutatom, hol is van most a királykisasszony! Belenézett a messzelátójába, nézett erre, nézett arra, egyszer csak fölkiáltott: – Megvan! A tenger közepén ül egy sziklán. A sárkány előtte fekszik, és őrzi. Most már aztán bekopogtattak a palotába, kihallgatást kértek a királytól. – Uram királyom – mondták –, mi négyen vállalkozunk a királykisasszony kiszabadítására. Nem kérünk tőled mást, mint egy hajót, hogy érte mehessünk. Amit kértek, nyomban meg is kapták. Tengerre szálltak, és addig vitorláztak, míg föl nem tűnt előttük a szikla. A királykisasszony ott ült a szirten, a sárkány meg az ölébe hajtotta a fejét, és éppen aludt. A vadász megcélozta a szörnyeteget, hanem aztán csüggedten leengedte a fegyverét. – Nem lőhetek rá – mondta –, eltalálnám a királykisasszonyt is, és azon nyomban vége volna az életének. – Akkor rajtam a sor, majd én segítek a dolgon – szólt a tolvaj. Felkúszott a sziklára, és kilopta a sárkány feje

alól a királylányt. Az iszonyú vadállat nem vett észre semmit, vígan horkolt tovább. A tolvaj beszállt a hajóba a királylánnyal, és boldogan vitorláztak hazafelé mind az öten. Jó messze jártak már, amikor a sárkány fölébredt álmából. Ide–oda kúszott a sziklán, kereste a királykisasszonyt, de hiába, sehol sem találta. Erre nagy dühösen fölemelkedett a magasba, csapkodott, verdesett szörnyű haragjában, s egyszer csak megpillantotta a tengeren az imbolygó hajót. Nagyot hördült haragjában, és pár perc múlva már ott fújtatott, ott prüszkölte a szikrát a fejük fölött a levegőben. Éppen le akar: csapni rájuk, de a vadász felkapta a puskáját, megcélozta, és szíven lőtte. A sárkány tüstént kiadta a páráját, fordult egyet a levegőben, és belezuhant a tengerbe. Hanem ez az irgalmatlan nagy test estében ízzé–porrá zúzta a könnyű kis vitorlást! A hajótörötteknek szerencsére sikerült elcsípniük néhány szál deszkát; abba kapaszkodtak, s úgy hányódtak a nagy vízen. Csakhogy a szabó se volt ám rest! Előszedte a tűjét, cérnáját, s azon sebtében összefércelte a deszkákat. Egykettőre elkészült a tutaj, felpattant rá, sorra kihalászta a roncsokat és olyan ügyesen öszszeöltötte őket, hogy csakhamar ott libegett előttük hibátlanul, útra készen a hajójuk. Most már aztán minden baj nélkül hazavitorláztak. A király azt sem tudta, hová legyen örömében, amikor viszontlátta édes–kedves gyermekét. Csak akkor hökkent meg egy kicsit, amikor a négy kérőre esett a tekintete. – Derék munkát végeztetek – mondta –, állom a szavamat: egyikőtökhöz hozzáadom a lányomat. De hogy melyik lesz a férje, azt döntsétek el egymás között ti. Nosza, nagy tusakodás kerekedett a testvérek közt, mert hát mindegyik jogot formált a királylányra. – Ha én meg nem látom, hol van, soha meg nem találjátok – mondta a csillagász. – Mit ért volna a te híres messzelátód, ha én ki nem lopom a sárkány feje alól! – szólt a tolvaj. – Az igaz, de a sárkány mindnyájatokat királylányostul széttépett volna, ha az én golyóm szíven nem találja – jelentette ki a vadász. – De ha én össze nem varrom a hajót, mindnyájan szánalmasan belevesztetek volna a tengerbe! – Egyforma joga van mind a négyeteknek – szólt közbe a király. – De mind a négyen mégsem vehetitek feleségül! Ezért a legjobb, ha nem lesz egyikőtöké sem. Jutalmul azonban mind a négyen kaptok egy–egy részt a birodalomból. A testvéreknek tetszett a döntés. – Mégiscsak jobb, ha békességben élünk, mint ha acsarkodunk egymásra – mondták. Mindegyik kapott hát egy–egy nagy birodalmat, és boldogan éltek az apjukkal, míg meg nem haltak.

19


HUMOR Peti feltűnően csöndesen kérdezi nagymamáját: – Nagymami, igaz, hogy a jó keresztények a rosszért is jóval fizetnek? – Igaz, Petikém. – Akkor légy szíves, vegyél nekem egy fagyit! – Miért, kis unokám? – Mert eltörtem a szemüvegedet. :-) Hogy van az újgazdag autója? – Úgy, mint a gazdája, feltörőben. :-) Miért van a méhecskéknek királynőjük? – Mert ha kormányuk lenne, éhen halnának. :-) Gyermekima: „Édes jó Istenem, ne engedd, hogy beteg legyek, és add, hogy a vitaminok ne a spenótban, hanem a csokiban legyenek. Ámen.” :-) Mit énekelnek a molyok a szekrényben? – Edda blúzt. :-) Pistike, az utóbbi időben egyre jobb osztályzatot kapsz. Valld be, ki segít? – A televízió. Elromlott. :-) Két beteg sántít be két különböző magyar orvosi rendelőbe, és mindkettőjüknél megállapítják, hogy csípőprotézis operációra van szüksége. Az első beteget egy órán belül megvizsgálják, azonnal elkészítik a röntgenfelvételt, kiértékelik és másnapra kitűzik az operáció időpontját. A másik beteg egy hétig vár, míg a körzeti orvoshoz be tud jutni, aki egy specialistához küldi. A specialistára 8 hétig vár, aki kiírja röntgenre, amit egy hónapon belül elvé-

geznek és kiértékelnek, megállapítják az operáció szükségességét. A kórházban előjegyzik, és 9 hónap múlva már meg is operálják. Mi a különbség a két beteg között? Az első egy kutya, a második egy ember. :-) A székely, meg a fia szedik az érett gyümölcsöt. Megkérdezi a fiú: – Mi lesz ebből édesapám? – Ha anyád meggyógyul, lekvár, ha nem, pálinka. :-) Elégedetlen vendég a pincérhez: – Ez az étel ehetetlen! Hívja ide a szakácsot! – Fölösleges uram, ő sem tudja megenni… :-) A tanár felelteti Mórickát. – Móricka, honnan jön az áram? – Az őserdőből. – Ezt miből gondolod? – Mert amikor a múltkor elment az áram, apa azt mondta, , már megint lekapcsolták az áramot a majmok. :-) Két újgazdag henceg az operabálon: – Én olyan gazdag vagyok, hogy megvehetném az egész Budapestet. – Az lehet, – mondja a másik, – csakhogy én nem adom el! :-) A fókafiú udvarol a fókalánynak, de az erősen kéregeti magát. – Ez nem igaz, – dühöng a fókafiú. – Rajta vagyunk a kihaló állatok listáján, ez meg itt kéregeti magát! :-) Nagypapa mesél az unokának a háborús emlékeiről. – Egyszer egy teljes századot tettem harcképtelenné, teljesen egyedül. – Tüzér voltál? – Nem. Szakács.

20

Farsang van az iskolában, és a tanár úr végignézi, ki minek öltözött. – Zolikán korona van és palást, ő biztosan király. Juliskának szárnyai vannak, meg varázspálcája, ő nyilván tündér. Odaér Pistikéhez, aki mindig valami furcsaságot talál ki. Látja, hogy egy nagy csillag van a fejére ragasztva, és egy kötéllel egy hatalmas csavart vonszol. Megkérdezi: – Pistike, te meg mi az ördögnek öltöztél?

- Én vagyok a csillagfejű csavarhúzó. :-) Két öreg találkozik a szemészeten. – Régen láttam. Mire a másik: – Ja, régen én is.


REJTVÉNY Hogyan nevezzük Vízkereszt ünnepét egy másik kifejezéssel? Ha a bal felső kockából lóugrásban haladva összeolvasod a betűket, megkapod a kétszavas megfejtést.

U É J

A C

G Y R

S

Január 25-én emlékezünk meg Szent Pál apostol megtéréséről. Ki vagy Te, Uram? – kérdezte Saul. A választ megtalálod, ha lóugrás-ban öszszeolvasod a szótagokat.

E

U B N M H I

E N L

E

Jé

gyok

Te

zöl

ül

u

Zus

a

va

kit

Dö

u

D E A C K

Amikor Jézus megkeresztelkedett, megnyílt az ég és a Szentlélek ……… alakjában leszállt rá. Ha a helyes sorrendben összekötöd a pontokat, megtudhatod a választ!

21


HIRDETÉSEK Az ökumenikus imahét február első hetében lesz megtartva. Február 4-én kedden a katolikus templomban igét hirdet Fejér István református lelkész Február 6-án csütörtökön a református templomban igét hirdet Rajkai István plébános Az egyházközségi bál nem februárban, hanem májusban lesz megtartva.

CREDO: Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162. E.mail címünk: [email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.hu Alapító kiadó: Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelős kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztő: Vida Zoltán Munkatársak: Lukáts Istvánné, Lempach Gabriella, Fotók: Lempach Gabriella Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Kapos Color Print, 7400 Kaposvár Csokonai u. 8. Újságunk havonta jelenik meg, következő számunk március elején várható.

A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn! 22


BETLEHEMES JÁTÉK KARÁCSONYKOR

23


MEGLÁTOGATTUK A VÖRSI BETLEHEMET

24

A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA 16. évfolyam szám Január. Január--Február

Recommend Documents