Nagy-Britannia Marketingterv
2009
Nagy-Britannia Marketingterv
2009 Nagy-Britannia a világ harmadik, Európa második legnagyobb küldőországa. A magyarországi brit beutazó forgalom az elmúlt néhány évben rendkívül dinamikus mértékben bővült, a 2008. évi adatok alapján a forgalomnövekedés tovább folytatódik. A brit vendégéjszakák többsége (87,3%) a Budapest-KözépDunavidék régióban realizálódik, emellett a Balaton és a Nyugat-Dunántúl tartanak jelentősebb érdeklődésre számot. A brit turisták által eltöltött vendégéjszakák több mint kilenctizede a szállodákban realizálódik. A brit vendégforgalom az átlagosnál kisebb szezonalitást mutat, 2007-ben a kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszakák csupán 30,5%-át regisztrálták a június-augusztusi időszakban. A nyári főszezonon kívül a brit látogatók körében népszerű az őszi időszak és a május hónap, valamint az év végi időszak is. Szigetországról lévén szó, a vendégforgalmi adatok alakulását nagymértékben befolyásolja elérhetőségünk: jelenleg a látogatók 92%-a repülővel érkezik hozzánk. 2007-ben a Malév csökkentette kapacitását, feladta Heathrow-i leszállási engedélyét és a gatwick-i repülőteret használja, a Sky Europe pedig teljesen kivonult a magyar piacról. Ugyanakkor jelentősen növekedett a légikapacitás a Ryanair és a Jet2, valamint az EasyJet járatszám emelése következtében. Ezek a légitársaságok „széthúzták” a piacot, ma már nemcsak Londonból, hanem a vidéki városokból is repülik Magyarországot. A Ryanair 2007 október végétől, illetve november elejétől új légi utakat nyitott meg Budapestre Bristol, Glasgow, Liverpool, valamint East Midlands repülőtereiről. Az Aer Lingus 2008 február végétől heti három alkalommal új járatot indított Belfast-Budapest között.
A Ryanair 2006-ban elindított balatoni járatának köszönhetően a tó és környéke is „felkerült” a brit utazók desztinációinak listájára. A britek magyarországi utazásainak elsődleges célterülete Budapest, ahol is a brit beutazó forgalom 2007-ben megközelítette a német forgalom volumenét. Budapest 2005 óta folyamatosan a top 10 konferencia és incentive desztináció között szerepel a brit piacon, és 2008 novemberében Budapest bekerült a tíz legjobb városlátogató desztináció közé is. A KSH 2007. évi adatai szerint a britek 20,6%-a egy napra, 40,9%-a 1-3 éjszakára, 39,1%-a legalább négy éjszakára érkezik hazánkba. Az egy napra látogatók döntő többsége átutazó. A Magyarországot 1-3 éjszakára felkeresők körében a városlátogatás (41,3%) és a hivatásturizmus (35,8%) játssza főszerepet, a legalább négy éjszakát itt töltők közel egyharmada (30,5%) városlátogató, 25,8%-a barátait, rokonait látogatja meg, 13,3%-a üdülési, 11,8%-a pedig hivatásturisztikai céllal érkezik hozzánk. Új trend a fogászati, kozmetikai kezelések iránti, valamint a magyarországi ingatlanok iránti kereslet megjelenése. Növekszik az érdeklődés az ökoturizmus iránt is. A Magyarországra utazók 13%-a vesz igénybe utazási irodát, 72%-uk foglal interneten. Nagy-Britannia bruttó nemzeti összterméke 2000 milliárd dollár felett van, ezzel Európa harmadik legnagyobb gazdasága. Az éves gazdasági növekedés 2% feletti. Az IMF előrejelzése szerint 2008-ban a brit GDP 1,0%-os bővülése várható, ezzel szemben a szigetország gazdasága 2009-ben 0,1%-kal csökken.
2007 A brit vendégéjszakák számának megoszlása turisztikai régiónként
Észak-Magyarország 7 594 1,2%
Nyugat-Dunántúl 13 032 2,1%
Közép-Dunántúl 9 930 1,6%
BudapestKözép-Dunavidék 541 736 87,4%
Észak-Alföld 9 863 1,6% Tisza-tó 969 0,2%
Balaton 25 619 4,1%
Dél-Dunántúl 4 058 0,7%
Dél-Alföld 7 417 1,2%
Forrás: KSH
Általános országinformációk • Az ország területe: 244 820 km2, lakosságszáma: 60 975 000 fő, • 1 főre jutó GDP: 28 877 USD, • 72,3 milliárd USD külföldi utazásra – Nagy-Britannia a világ harmadik, Európa második legnagyobb küldőpiaca, • internethasználók száma: 40,2 millió fő, a világhálót a lakosság 65,9%-a használja, • 1,1 külföldi utazás/ fő/év, • 0,7 szabadidős célú külföldi utazás/fő/év. Nagy-Britannia • Magyarország harmadik, Budapest második legfontosabb küldőpiaca, • részesedése a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált külföldi vendégéjszakák számából: 6,1%, • a szállodákban regisztrált külföldi vendégéjszaka számából: 7,1% (2007). 2007-ben 344 ezer látogató, 234 ezer vendég és 620 ezer vendégéjszaka a kereskedelmi szálláshelyeken. Az á tlagos tartózkodási idő: 2,6 éjszaka. 2006-ról 2007-re a brit vendégek száma 14,3%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 15,0%-kal csökkent.
Hungary A
love for Life Célok • 10-15%-os vendégéjszaka-szám növekedés a kereskedelmi szálláshelyeken. • A magyar turisztikai régiók jelenlétének erősítése Nagy-Britanniában. • Olyan rés-termékek promóciója mint a madármegfigyelés, kerékpározás és golf turizmus. • Magyarország ismertségének és vonzerejének erősítése a hivatásturizmusban, valamint a kulturális és az egészségturizmusban. A célok meghatározásánál a jelenleg (2008 őszén) ismert légi kapacitást, illetve annak reménybeli további növekedését vettük alapul.
Kiemelt termékek és desztinációk • Budapest – városlátogatás • Hivatásturizmus – konferencia, meeting, incentive • Balaton – spa és wellness, aktív kikapcsolódás 2009-ben a határnyitás 20. évfordulója, a BalatonRingen szervezett Moto GP futam, Pécs városnak 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címe és annak előprogramjai, valamint a londoni Budapest napok komoly kommunikációs lehetőséget rejtenek.
Marketingeszközök E-marketing: 28% Kiállítások: 30% Hirdetések: 20% Rendezvények, roadshow-k: 10% PR, sajtó- és szakmai tanulmányutak, study túrák: 12% 0 www.gotohungary.co.uk
10 %
20 %
30 %
40 %
50 %
60 %
2009-ben fókuszban a Kulturális Turizmus Éve • A Szépművészeti Múzeummal közös kampány a magyar szecesszióról. • Haydn emlékévhez kapcsolódóan - együttműködve a Hungarian Cultural Centre-rel - bemutatók, hangversenyek és kiállítások szervezése. • A Dél-dunántúli RMI-vel Pécs bemutatkozása Londonban. • Study túrák szervezése kulturális fesztiválokhoz, gasztronómiai eseményekhez, színházi eseményekhez kötődően. • A Művészetek Palotájával közös megjelenés a brit kulturális piacon. Újdonságok 2009-ben A fenti termékpalettát színesítve a képviselet a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet az olyan egyedi termékek, mint a „Beyond Budapest”, a budapesti karácsonyi vásár, a budapesti „trendi” bulihelyszínek, a „Beyond Lake Balaton” programok, valamint a különleges közlekedési eszközök (nosztalgiavonatok, földalatti stb.) brit piacon történő bemutatására. A balatoni, a debreceni, illetve a pécsi kínálat bemutatásával az olyan turisztikai termékek, mint például a természeti értékek és madármegfigyelés, az aktív kikapcsolódás, a vidéki városok és kultúra, a világörökségi értékek, valamint a vidéki egészségturisztikai desztinációk is megjelennek kommunikációnkban.
Kampányterv Kulturális Turizmus Éve 2009 Időpont (hónap) I
Partnerek
II III IV V VI VII VIII IX X XI XII
Marketingeszköz/médium
Célcsoport
Küldőterület
Budapesti Tavaszi Fesztivál
MÜPA, BTH
Study túra
Kultúra iránt érdeklődők
Dél-Anglia
Haydn évforduló
HCC, MÜPA
Nyomtatott és elektronikus sajtóhirdetés
Komolyzene után érdeklődők
Skócia, Wales, Anglia
Gasztronómia
Cukrászatok, borosgazdák, éttermek
Gasztronómia és borszakértő közönség
Nagy-Britannia
Budapest Winter Invitation kampány 2008. november 1. – 2009. március 31. Időpont (hónap) X XI XII I
Partnerek
II III IV
Marketingeszköz/médium
Célcsoport
Küldőterület
Online akció
Banner hirdetések/expedia.com, traveladvisor.com, online szakmai oktatás a brit utazási irodák számára
Fiatal városlátogatók
Nagy-Britannia
Rádióriportok
Magic Radio-London és a Magyarországra repülő diszkont légitársaságok által használt repülőterek környéki helyi rádiók
Árérzékeny városlátogatók
Dél-Anglia
metróhirdetés
Fiatalok és középkorúak
Dél-Anglia
Hirdetés
BTH
Forgalomélénkítő kampány 2008. október 1. – 2009. március 31. Időpont (hónap) X XI XII I
II III
Partnerek
Marketingeszköz/médium
Célcsoport
Küldőterület
Online
Az brit helyfoglaló portálokon banner megjelenés, vírusmarketing
Fiatalok
Dél-Anglia, Wales
Rádió megjelenés
Regionális rádiókban riport magyarországi régiókról
Középkorúak és nyugdíjasok
Wales, Skócia, Anglia
Kültéri plakát
Budapest, Balaton
Középkorúak, gyermekesek
Dél-Anglia, Wales
PR cikkek
Fürdőhelyekről PR cikkek életmód magazinokban
Középkorúak
Nagy-Britannia
Hirdetés
Hirdetések életmód magazinokban
Nyugdíjasok
Dél-Anglia
Kiállítások Időpont
Partnerek
További marketingeszközök
Célcsoport
Küldőterület
Holiday & Travel Show, Manchester
január 16-18.
Magyarországi szolgáltatók
Fiatal házaspárok, 50+ korosztály
Manchester és 100 km-es körzete
Destinations Show, London
február 5-8.
Magyarországi szolgáltatók
Fiatalok, 50+korosztály, nyugdíjasok
Anglia és Wales
Holiday Show, Glasgow
február 13-15.
Magyarországi szolgáltatók, Easyjet
Glasgow környéki fiatalok, közép- és idős korúak
Skócia
Confex, London
február 24-26.
Incentive szolgáltatók, DMC-k szállodák, konferenciaszervezők
Helyi incentive házak, konferenciaszervezők, kongresszusszervezők
Nagy-Britannia és Írország
Tematikus kiállítás spa témában, London
március 20-22.
Wellness és termálfürdők, és szolgáltatói partnereik
Kifejezetten wellness iránt érdeklődő, főleg brit középkorú nők, családok
Dél-Anglia, London és környéke
Tematikus golf kiállítás, London
április 17-19.
Magyarországi golfpályák, golfszolgáltatók, szállodák, Country clubok Magyarországról
Brit golf utaztató szakma, golf iránt érdeklődők
Nagy-Britannia és Írország
Ökoturisztikai kiállítás
szeptember
Nemzeti parkok, múzeumok, tavak marketingszervezetei
Madármegfigyelés és kerékpáros érdeklődésű közönség
Anglia, Wales és Skócia
Partnerek, elérhetőségek
Kiemelt magyarországi turisztikai partnerek: • Balassi Intézet • Bormarketing Kht. • BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. • Magyar Állami Operaház • Művészetek Palotája • Szépművészeti Múzeum Kiemelt brit turisztikai partnerek: • AITO, ABTA, ANTOR szakmai szövetségek • Budapestet és más magyar reptereket repülő légitársaságok • incentive szervezők • konferenciaszervezők • Magyarországot programozó utazásszervezők • piaci résekre specializálódott utazási irodák (kulturális turizmus, golfturizmus, madármegfigyelés, kerékpáros turizmus stb.) Egyéb – nem turisztikai – partnerek: • Hungarian Cultural Centre • ITDH London • Magyar borkereskedők Nagy-Britanniában • A Magyar Köztársaság Nagykövetsége Londonban • Nagy-Britanniában működő tiszteletbeli konzulok
www.gotohungary.co.uk
Hungarian National Tourist Office Képviseletvezető: Kardos Endre 46 Eaton Place, London SW1X 8AL, Nagy-Britannia Telefon: +44 20 7823 0413 Fax: +44 20 7823 1459 E-mail:
[email protected] Honlap: www.gotohungary.co.uk Magyar Turizmus Zrt. – Külképviseleti Csoport Desztinációs referens: Jankovics Réka 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Telefon:06-1-488 8737 Fax: 06-1-488 8731 E-mail:
[email protected] Honlap: www.itthon.hu További, folyamatosan frissülő információ marketingakcióinkról: http:// akcioterv.hungarytourism.hu/