Mi azonban új eget és új földet várunk. A Budavári Főtemplom közösségének lapja

Várunk

„Mi azonban új eget és új földet várunk” A Budavári Főtemplom közösségének lapja

2004. Nagyböjt

Aki ellenben bűnösnek vallja magát és ráhagyatkozik a mennyei Atya irgalmasságára, megtapasztalja az igazi szabadulás örömét, és folytatni tudja az életet anélkül, hogy tulajdon nyomorúságának rabjává válna. Elnyeri az újrakezdés kegyelmét és motívumokat talál a reményhez. II. János Pál: Ecclesia in Europa 76.

A Budavári Főtemplom közösségének lapja

Várunk

2004. február 29.

BÖJTRE FEL… Miért nem elegendő egész évben Jézussal úgy találkozni, mint a „jóságos Mesterrel”, az úton-útfélen gyógyító orvossal, a jómegjelenésű fiatal ácsmesterrel…? Mi jó van abban, hogy most negyven napon át készülünk szenvedésének és halálának ünnepére? Az „Indián térítés” c. könyvben meséli el a misszionárius atya egyik beszélgetését az indián törzsfőnökkel, aki éppen panaszkodott eddigi isteneire. Azok ugyanis nem küldtek esőt, amikor a legjobban kellett volna. Meg aztán a száraz időt sem akkor intézték el, amikor annak az ideje lett volna. Meg is kérdezte a hithirdető fehér atyát, hogy tudna-e jobb isteneket ajánlani. A pap szépen, hoszszasan beszélt neki Jézus Krisztusról, meg a keresztény vallásról. Másnap jelentkezett a törzsfőnök, és kérdéseket tett fel: „A te Istened tényleg engedte magát megkorbácsoltatni? Tűrte, hogy leköpjék, megcsúfolják és a végén még egy gerendára rá is szögezték?” Amikor az atya mindenre igennel felelt, a főnök így döntötte el a dolgot: „Az olyan király, akit meg lehet verni, le lehet köpni, keresztre is lehet szögezni, az nem lehet az indiánok Istene!” Nyilván nem gondolta végig a dolgot, hogy tudniillik nem mulatságból, tehetetlenségből járt így Jézus, hanem szándékosan vállalta mindezt. Ráadásul nem a saját bűneiért büntették meg. Ártatlan volt. Viszont azt is felmérte, hogy a bűnösökön – vagyis rajtunk – nem tud másként segíteni. Vagyis neki kell meghalni, mint egy gonosztevőnek, hogy minket (a kisebb-nagyobb gonosztevőket) megmenthessen. Pontosan úgy, mint 1945-ben, a főváros ostroma idején – talán éppen itt a Várban – egy gránátot dobtak egy kisebb embercsoport felé. Egy-két méterre tőlük ért földet és várta, hogy felrobbanjon, pusztíthasson, embereket öljön… A társaság egyik embere észrevette, gyorsan felmérte a helyzetet és csak annyi ideje volt, hogy rávetette magát a gránátra, hogy legalább a többieket megmentse. A következő pillanatban őt darabokra tépte a gyilkos gránát, de a többiek életben maradtak. A törzsfőnöknek nem kellett az ilyen Isten, aki Jézus Krisztus önfeláldozásával megmentett bennünket. Nem is könnyű Őt megérteni, amikor mi is mindanynyian menekülünk az áldozatoktól. Gondolkodásunk, ösztönösségünk legtöbbször önző marad. Ezért is fontos most 40 napon át sokszor találkozni Jézussal, csendes percekben, keresztúti ájtatosságba kapcsolódva, több szentáldozásban is megkérni Jézust, hogy tisztítsa, alakítsa, tökéletesítse gondolkodásmódunkat, sőt egész önző életünket. Imre atya 2

Nagyböjt

Várunk

IV. évf. 3. szám

Február 21-én Esztergomban Dr. Erdő Péter bíboros, Dr. Paskai László bíboros, ny.érsek és Dr. Juliusz Janusz apostoli nuncius püspökké szentelte Dr. Kiss-Rigó László és Dr. Udvardy György atyákat. Az ünnephez méltó volt az egyházmegye papságának igen nagyszámú jelenléte. Dr. Kiss-Rigó László atya az Esztergomi Hittudományi Fõiskola tanára, 2003-tól fõigazgatója. Jelmondata: Erõ, szeretet, józanság (vö. 2 Tim 1,7) Dr. Udvardy György atya a Fõegyházmegye általános helynöke. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a Pasztorális Tanszék docenseként szakdidaktikát tanít. Jelmondata: Jézus Krisztus az Úr. (Fil 2,11) Az egyházközség számára külön lehetőség nyílik a vele való közeli kapcsolat kialakítására, hiszen rövidesen plébánia épületünk első emeletére költözik. Mindazok, akik a tavalyi nagyböjti lelkinapon résztvettek, amelyet ő tartott egyházközségünk számára, már ismerkedhettek igen mély lelkiségével, megérezhették nagy lelkivezetői tapasztaltságát. Püspök Atya! Isten hozta közénk!

AZ A PILLANAT - AVAGY EPIFÁNIA Mikor kilépett a ház kapuján, még úgy gondolta, hogy a szomszéd faluba megy: üzentek, hogy asztalos munkára van szükség. Ám figyelmét nyomban másfelé irányította a látvány, ami szeme elé tárult: sok-sok ember sietett izgatottan a Jordán folyó felé. Ő, előbb megtorpant, majd mintha láthatatlan erő tolná eredeti úti céljával teljesen ellentétes irányba, beállt az igyekvők közé. Néhányan futottak, mások hadonászva hívogatták egymást, volt aki kelletlenül, vonakodva csatlakozott a többiekhez, és volt, aki lelkesülten mutatott előre, a csillogó víz irányába. Ő úgy érezte, nem mehet másfelé. Mintha minden aznapi terve kihullott volna az agyából. Mintha egész eddigi életében ezekre a lépésekre várt volna: soha nem tapasztalt vonzás húzta a folyó egy pontjához. Ahogy közeledett, egyre nőtt a tömeg, alig bírt közöttük előre haladni. A parton ágaskodó emberek mögött megbotlott egy fűcsomóban s önkéntelenül az előtte álló ruhájába kapaszkodott, hogy térdre ne essen. Az ránézett, felsegítette, majd mintha rákiáltottak volna, félreállt

3


Várunk

2004. február 29.

az útjából, és ugyanezt tette körötte mindenki. Mintegy varázsütésre szétvált az előtte torlódó tömeg, elhalt a lárma, s egy csapásra szinte teljes csönd ült a tájra. „Mi történik itt?” – akarta kérdezni, de akkor a folyó közepén megpillantotta Jánost, a prófétát, aki épp egy embert nyomott a vízbe, két kezével könnyedén a vállához érve. A napfény úgy bukdácsolt az aprócska víz-fodrok között millió szikrát szórva szerteszét, hogy szinte belefájdult a szeme. De csak ez a tündöklő mozgás volt té s tova. Minden más szinte mozdulatlanná vált azután, hogy az utoljára vízbemerített férfi áhítatos arccal a partra imbolygott. Ő várt pár pillanatot, majd sarujából kilépve mély lélegzetet vett, s a bizonyosság érzésével a vízbe lépett. Oly könnyedén lépdelt a folyóban, mintha az is szétnyílt volna előtte, mint előbb az emberek csoportja. Mikor a barnára cserzett bőrű próféta elé ért, az egy árnyalattal sápadtabbá vált, lehajtotta fejét, szinte elbizonytalanodva. Ő a fölémagasodó Jánosra emelte tekintetét, s halkan, de határozottan szólt: „Tedd, amit kell!” Szíve majd szétvetette mellkasát a soha nem tapasztalt ünnepélyes érzéstől. Talán csak egyszer volt hasonló élménye, réges-rég, 12 éves kora körül a jeruzsálemi templomban, mikor a vének előtt magyarázni kezdte az oly egyértelmű Írás szavait, s azok dermedten, hitetlen rácsodálkozással hallgatták. (De akkor volt benne egy kis félelem, hogy anyjáéktól oly sokáig elmaradt, s már biztosan türelmetlenül keresik.) Ez a csend más volt, nem bújt meg benne semmi félelem, fenntartás nélkül átadhatta magát a szinte alázatossá tevő boldogságnak. János tétován felemelte egyik karját, s kissé zavartan keresgélve a megfelelő szavakat, félig rekedten suttogta a váratlan találkozás izgalmától elfulladva: „Nem nekem kéne téged, hanem neked engem...” Már-már el is fordult, de Ő ismét megszólította: „Ami meg van írva, meg kell történnie.” Jánosban kavarogtak a gondolatok: „Én csak eszköz vagyok, mindenki eszköze, hogy jövök ahhoz, hogy épp őt...? Tehát eljött végre A Pillanat, erre vártam, ezért éltem, Róla beszéltem! Túlságosan kegyes hozzám az ég, hogy az Ő beavatásának kieszközlője lehetek!” Hangokat hallott, szófoszlányok száguldoztak benne, már-már szédült. Majd hirtelen valami erő szinte belegyökereztette lábát a folyó medrébe. Stabillá válva állt újra, s bizonyosság fénylő tudata töltötte el. Ráhelyezte fakéreg-szerű csontos ujjait a nála alig fiatalabb férfi vállaira, akit nem kellett neki a vízbe nyomnia, mint a többieket, hanem Ő magától meghajlítva térdét, beleomlott az apró hullámok fénylő sugárzásába, teljesen alámerítve magát. Ahogy összezárult feje fölött a folyó vize, lebegtető örömérzés áradt szét benne, s aki felbukkant a mélyből, a megzendülő égbolt alatt már nem ugyanaz a személy volt, mint annak előtte. T.T.M. 4

Várunk

Nagyböjt

IV. évf. 3. szám

Mint plébániai közösségünkből bizonyára nagyon sokan tudják, 2004. január 20-án délelőtt Csepely-Knorr Kristóf építész barátunkat baleset érte. Kristóf, a Képviselő Testület tagja, az Építész Bizottság vezetője, aki 2001 óta a felelős templom-atyai tisztséget tölti be. Feleségével, Mariannal igen hűséges, napi miselátogatója templomunknak. Kristófot a számára beláthatatlan és teljesen váratlan helyen érkező HÉV-szerelvény a vágány melletti töltésre repítette. Igen súlyos koponyasérülésekkel, szilánkosra tört jobb karral és belső sérülésekkel vitték kórházba, ahol sok órás műtéttel stabilizálták helyzetét. Hosszú napokon át magas láza volt, több pótlólagos műtétet kellett végrehajtani. Helyzete 6 hét után az orvosok szerint bíztató, de csak rövidebb időkre tért még magához. A baleset hírére azonnal imahadjáratba kezdtünk, még az aznap esti szentmisét érte ajánlva fel, s azóta is folyamatosan, az Úr segítségében reménykedve fohászkodunk. Tölgyesi Laci – mint maga írja – napokig keresgélte a szavakat, amelyeket először csak az „öreg-aszit” betlehemesben résztvevő játszótársaknak küldött el, de most a család engedélyével minden kedves Olvasó számára hozzáférhetővé teszünk. Idézek a tőlük kapott levélből: Köszönjük, hogy elküldted ezt a nagyon szép írást, természetesen örömmel látjuk az újság következő számában. Tolmácsold köszönetünket Mindazoknak, akik imáikkal kísérik a sorsunkat, és kérjük, hogy továbbra is imádkozzanak Kristófért és értünk! Sok szeretettel és köszönettel: Kristóf családja A játékban Kristóf Menyhért királyt, Laci pedig az ő udvari csillagászát alakította. VJ

ÜZENET MENYHÉRT KIRÁLYNAK Felséges Királyom, kedves Kristóf! Épp egy hónap telt el az öreg ministránsok pásztorjátéka óta. Már kezdtem elfelejteni a sokat ismételgetett néhány mondatomat, amikor jött a szörnyű hír, és egy pillanat alatt minden más értelmet kapott. A játékból most már könnyfacsaró gondolatok lettek... Ha ott és akkor odakiabálhattam volna! Felséged vigyázzon! Nem ismerjük, hogy mi van írva a jövő titkainak könyvében. Nem értjük, miért vezérelt téged erre az útra a csillag. Tudjuk, hogy az utad hosszú ideig tart majd 5


Várunk

2004. február 29.

veszélyek, fájdalmak és szenvedések között. Itt hagytad a biztonságot, s a bizonytalant követed. De Te mondtad, amikor célhoz érsz, a földi élet értelme, titkai megvilágosodnak előtted. Kívánjuk, hogy értsd meg a titkot! Adjon a Megváltó erőt Neked és családodnak, hogy végig tudjátok járni a nehéz utat! Kísérjen alattvalóid hűsége, szeretete és imái! De ne feledd, hogy mindnyájan visszavárunk! Budapest, 2004. január 23. Szeretettel: Udvari csillagászod, Laci Részlet az „öreg-aszit” Betlehemes játékából MENYHÉRT, CSILLAGÁSZ: (be) MENYHÉRT: Most, hogy egy hét eltelt a csillag felbukkanása óta, ma éjszaka megszületett bennem a döntés. CSILLAGÁSZ: Felséged vigyázzon! A jövő titkainak könyve azt írja, hogyha útra kel, hosszú ideig kell majd vándorolnia veszélyek között. MENYHÉRT: De azt is írja a könyv, hogy a csillag útját követve a vándor célhoz ér, és a földi élete értelme, titkai megvilágosodnak előtte. CSILLAGÁSZ: Igen, minden valóban meg van írva benne, és sok jel mutat arra, hogy nemrég feltűnt csillag lesz az, amiről a jóslataink szólnak. Mégis! Érdemes útra kelni, a biztonságot otthagyva a bizonytalant követni? Talán nincs meg itt mindene fölségednek? Gazdagság, alattvalóink hűsége, szeretete? MENYHÉRT: Nincs meg mindenem. A királynak sokszor kegyetlennek kell lennie, néha halálos ítéleteket hozni és megpecsételni. Föl kell keresnem az új királyt, akiről azt írja a könyv, hogy egyedül a szeretet vezérli majd minden tettét. Tanulni akarok tőle. 6

Várunk

Nagyböjt

IV. évf. 3. szám

CSILLAGÁSZ: Semmiképpen sem sikerül lebeszélnem az útról, felség? MENYHÉRT: Semmiképp. CSILLAGÁSZ: Akkor búcsúzzunk el. De ne felejtse el, hogy mindnyájan visszavárjuk, miután megtalálta azt, akit keresett. MENYHÉRT: Visszatérek, még mielőtt a tél ismét megérkezik a földre. (megölelik egymást, majd ellenkező irányban távoznak.)

A Téged imádó Bölcsekben, Krisztusom, felismerem hivatásom és hitünk zsengéit, és ujjongó lélekkel ünneplem ennek a boldog reménységnek kezdetét. Nagy Szent Leó pápa

II. JÁNOS PÁL: AZ EGYHÁZ EURÓPÁBAN Mint minden évben idén is januárban megrendezésre került a Teológiai napok – ezúttal Egerben -, amely most II. János Pál pápa Ecclesia in Europa, Az Egyház Európában kezdetű szinodus utáni apostoli buzdítását dolgozta fel. A kiadvány alcíme: Az Egyházban élő Jézus Krisztusról mint a remény forrásáról Európa számára. Az enciklika nem aktuálpolitikai kérdésekre ad választ, hanem jelen korunkban és környezetünkben való eligazodáshoz irányelveket, axiómákat fogalmaz meg, alapokat rak le számunkra, Európában élő keresztények számára. Az írás nem elvont, magas szintű teológiai mű, hanem laikusok számára is igen jól érthető lelki olvasmány és politikai, antropológia program. Ajánlásképpen a Teológiai napok programjából szemezgettem, amely alap tézisekre bontva elmélkedte végig az enciklika anyagát. 1. tézis: Az Egyháznak és minden kereszténynek küldetése, hogy Jézus erejének, reményének tanúja legyen – a mai világ minden reménytelenségében is. 7


Várunk

2004. február 29.

/Vegyük észre, hogy a remény sok jele is látható Európában. Fölfedezem-e a remény jeleit saját környezetemben, életemben?/ 2. tézis: Jézus nem csupán történeti személy vagy isteni tanító. Ő Isten fia, akit a hit (a teljes átadás) által ismerhetünk meg. Ha Ő testet ölt bennünk és közöttünk, akkor lehet Ő reménye Európának bennünk és közöttünk. /A mai kor embere azt várja a kereszténytől, hogy ne csak beszéljen Krisztusról, hanem mutassa is meg Őt. Mit kell tennem, hogy meglássák Őt bennem?/ 3. tézis: Krisztus evangéliumában az emberi és a társas lét minden kérdése megoldást nyer. /Le tudom-e fordítani a Krisztus valóságot? Meglátom-e az antropológiai alapot Krisztusban?/ 4. tézis: Jézushoz csak a belé vetett hit által juthatunk el. A csend, az imádság és sajátosan a felebaráti szeretet az út, amelyen haladva a hit megerősödhet bennünk. /Elfogadom-e, hogy az ember súlypontja nem a föld, hanem az ég?/ 5. tézis: A liturgiában új lehetőséget kell biztosítani a csendnek, a szemlélődésnek. /Szemlélni kell, hogy megnyíljon számomra./ 6. tézis: „Vegyük kézbe a Szentírást. Nyeljük le és emésszük meg!”, hogy életünk élete legyen. /Csak a radikális evangéliumi-élet képes szembeszállni a fogyasztói világ embertelenségével./ 7. tézis: Meg kell újítani a liturgikus ünnepléseket, hogy beszédesebb jelei legyenek Krisztus jelenlétének. Vissza kell térni a szentségekhez, főleg az Eukarisztiához és a gyónáshoz. /Van-e vágy bennem, hogy új ember legyek bűnbánat után?/ 8. tézis: Az Eukarisztia az evangelizáció forrása és csúcspontja. /Az Eukarisztia a leghatékonyabb titok, amely által Jézus élni tud bennem./ 9. tézis: „A szentségek után a szentségi Jézus imádása a legkedvesebb Istennek és leghasznosabb számunkra. /Tudok-e a szentségimádásnak rendszeresen időt biztosítani életemben? Hiszem-e, élő-e számomra Krisztus ebben a formájában?/ 10.tézis: Az egyháznak – papoknak, világiaknak, nőknek – az „új evangelizáció” útját kell járniuk a mai elvilágiasodott környezetben. Így lehetnek a remény hordozói Európában. /Az új evangelizáció alapja, hogy tanú vagyok, nem csak tanító, azaz Jézus él és tanúskodik bennem./ A Szentatya apostoli buzdítását elolvasva sok személyes kérdést végiggondolhatunk. Akár nagyböjti elmélkedésnek is ajánlható: Miben bizakodom – e világ sikerességében vagy az Úrban? Mi a reményem központja? A halál reménytelenség számomra? Nagy kísértés az elvilágiasodás! Ki nekem az Úr? Mit jelent az Úrral való kapcsolatot élnem a saját helyzetemben? TI 8

Várunk

Nagyböjt

IV. évf. 3. szám

BÚCSÚZUNK... …nemcsak énekkarunk egyik leghűségesebb tagjától, hanem templomunk majd mindennapi látogatójától, a Vár utcáin feleségével, Erikával kézen-fogva sétáló örökifjú barátunktól, Horváth Attilától. A januári Ének-Zenekari társulati ülésen örömmel vette át a könyvjutalmat 2003-as szolgálataiért (166 jelenlétből 146-szor volt a templom kórusán, próbáján). Nem tudjuk, a korábbi években – még Bárdos Lajos tanár úr és Kósa Sándor karnagy úr idején – volt-e ideje ennyiszer részt venni az énekkar munkájában. Nyugdíjas éveinek idejéből viszont sokat és önzetlenül áldozott kórusra, templomra, egyházközségre, azokra a közösségekre, ahol igazán otthon érezte magát. Igazi közösségi ember volt, akinek arcán mindig ott ragyogott a mosoly, ha baráttal, ismerőssel találkozott, elbeszélgethetett. A csütörtöki teadélutánok nyugdíjas résztvevői örömmel hallgatták csevegését vagy rövid eszmefuttatását az éppen időszerű eseményekről. A próbák szünetében, vasárnapi misék után a templom sarkánál és a havi névnapozások alkalmával derűje szétáradt a körülötte lévőkre. Honnan „tellett” neki erre a kemény küzdelmekkel teli évek után és napjaink egyáltalán nem örömteli időszaka közepette? Aki templomunk fél 9-es miséire jár, gyakran láthatta őt és feleségét, Erikát a gyóntatószék ajtaján belépni. Ma nem „divat” a szentgyónás és nem divat a derű és mosoly sem. Lehet, hogy az volt mindennek a forrása, hogy a Jóistennel való kapcsolatát mindig rendezettnek akarta tudni, és azonnal rendezte is, ha volt elszámolni valója. Ezért bízunk abban, hogy ha váratlanul is érte az elhívás, készen volt az útra. Hisszük, „odaát” az Úr várta és ölelte át őt derűs mosollyal: „Jöjj hűséges, derék szolgám, menj be Urad örömébe”.

Mennyek Istene, csúcsok Ura, Egy barátunkat a hegyekre hívtad. Kérünk azért Téged, hogy Ott fönt a Paradicsomban, Engedd Őt a hegyeidre.

Szűz Mária, Havas Boldogasszony, Fedd be fehér, puha köntösöddel, Barátunkat, testvérünket, Ott fönt a Paradicsomban Engedd a végtelen hegyekre.

G. De Marzi: Signore delle cime című mottetájának fordítása 9


Várunk

2004. február 29.

SÍTÁBOR 2004 Február 7-i indulásunkat nem kevés szervezkedés és izgalom előzte meg, a megoldásra váró problémák azonban azt hiszem inkább pozitívak voltak. A „hogyan fogunk elférni és ennyi emberre főzni” kérdések jogosan merültek fel mindazokban, akik tudták: a tavalyi 30 fős létszám az óriási sikerre való tekintettel 42-re duzzadt. Az első kérdésre evidens válasz született, mely szerint a társaság egy része (a családok) egy másik házban szállt meg, de így a reggelik bensőséges hangulatában sajnos nem osztozhattunk velük. A nehéz döntést meg kellett hozni, és még így is voltak olyanok, akik a mosogató alatt aludtak… A második problémát Elemér – ki hitte volna – oldotta meg, akinek egy néhány héttel korábbi asziton nem nagyon hittük el, hogy jó ötlet a csocsószoba kövezetén felállítani egy gázpogácsával működő melegítő-szerkezetet, mivel szinte „nulla” az esélye, hogy valaki felrúgja, bármi beleessen, vagy esetleg a gáz felrobbanjon… De természetesen vállaltuk a kockázatot, és megvalósításra került a felvetés minden éhes pocak örömére. Ezekről az azon étkezésen soros csapat gondoskodott, akinek nem volt túl nehéz dolga hála Katcsinak és Erzsinek, akik már itthon előre elkészítették az alapokat (mégegyszer köszönet érte!). Így a pályáról fáradtan hazaérve nem kellett sokat várni a vacsorára, amit természetesen mise előzött meg. Ennek mind látogatottsága, mind a mosolygás/komolyság aránya változó volt, de egy dologra bizton lehetett számítani: a HIDEGRE. Aki még nem tapasztalta, el sem tudja elképzelni azt a rekordokat döntögető hőmérsékletet! Mindig voltak hát, akik a zuhany alatt vagy a csocsóasztalnál melegedtek, ez utóbbi a hagyományokhoz híven óriási látogatottságot tudhatott magáénak. A legkisebbek a vacsora minél gyorsabb behabzsolására törekedtek, hogy azután több idejük maradjon a fontosabbnál fontosabb meccsek lejátszására. Helyzetük azonban érthető volt, hiszen este a családok visszamentek szállásukra, és az asztalt nem vihették magukkal. Ezt innentől a nagyok kerítették hatalmukba, és a gólokról még két emelettel feljebb is mindenki értesülhetett a halk és visszafogott örömujjongások következtében. Tudomásom szerint (bocs, ha tévedek!) sajnos csak egyszer került sor nagy közös játékra, ennek oka pedig a fáradtság volt. Ekkor a tik-tak-bumm került elő, és keményen szembesülnünk kellett azzal, hogy elég nagy nehézséget okoz olyan szavak találása, amelyek a megadott szótaggal kezdődnek ill. végződnek. A fáradtságért csak az időjárást okolhattuk, ugyanis mind a hat síelős nap alatt tökéletes időnk volt: végig sütött a nap, alig fújt a szél, így nem volt semmi, ami a hüttékbe kényszerített volna minket, ezért hát zárásig a hegyeket róttuk (egyébként nagyot kellett csalódnunk ezen intézményekben, ugyanis megfosztottak minket a ″lokális talentumok″ hallgatásának élményétől, mivel erőteljesen visszavettek a 10

Nagyböjt

Várunk

IV. évf. 3. szám

hangerőből). ĺgy tették ezt még rajtunk kívül néhányan, emiatt nap végére elég buckásak lettek a pályák és némi kemény hó is előbukkant, ezért délután már nagyobb volt a balesetek valószínűsége. Sajnos ezt igazolta Levente is, akinek bár ez volt az első esése a héten, végül egy nagyon kényelmes „sárga zsákban” jöhetett le a hegyről, az utazásra törött kulcscsontja jogosította fel. A kórházban egy kedves doktorbácsi volt segítségünkre, aki aztán kerítői szerepben is próbálkozott egy kicsit… A nyugodt éjszakát a csapat orvosa, Lacika (☺) biztosította egy jó adag fájdalomcsillapító beadásával. De szerencsére szólhatok kellemesebb dolgokról is, így például Gabi szülinapjáról (18 éves lett!), amit három torta elfogyasztásával és az elmaradhatatlan énekléssel ünnepeltünk meg. Örömteliek a lesiklás tudományában elért óriási fejlődések is: Noémi kifejlesztette a háttal síelés technikáját, Erzsi már bármelyik pályán lejött, Árpi is megvívta saját harcait egy ismert, de annál igazabb mondást hangoztatva: minél nagyobb az ember annál nagyobbat esik… Néhány igen bátor és vállalkozó szellemű testvérünk (pl. Viki és Berci) egészen jól elsajátította a snowboardozás művészetét, így a hét végére már szinte mindenki elmerészkedett a bázisként szolgáló kék pályáról. Utolsó este még egy nagyon aktív kis csapat ellátogatott a pálya melletti hotel szórakozóhelyének nyitóbulijára, azután pénteken már több részre szakadt a társaság: néhányan még aznap este, ill. szombat reggel korán elindultunk, hiszen nem maradhattunk le Gabi szalagavatójáról, ahol Elemér és Lupi tánctudásáról is meggyőződhettünk. Voltak viszont olyan lelkes sportemberek is, akik a hetedik napot is végigsíelték, de vasárnapra már mindenki épségben hazaért. Nagyon örülök, hogy egy év elteltével ismét egy nagyon-nagyon jól sikerült sítúráról számolhattam be. Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult zavartalan pihenésünk megvalósításához, elsősorban Janó atyának, aki immár hagyományt teremtett. Székely Bora

2004-ES FARSANGUNKRÓL Idén az egyházközségi farsang a nagy metamorfózisok jegyében zajlott le: mindenki egy kissé mást adott magából, mint amit megszoktak tőle. A helyszín – a polgármesteri palota aulája – színházzá és bálteremmé, a díszterem svéd asztalos ebédlővé, a házasságkötő terem öltözékek és tartozékok zagyva raktárává változott át. Szinte tapintani lehetett a levegőben a várakozás izgalmának feszülő energiáit. 11


Várunk

2004. február 29.

A hallgatóság és az előadók műsor előtti feszültségét jótékonyan oldotta a Mátyás-zenekar hangulatkeltő ragtime játéka, majd Varjú Imre atya első vári farsangi beköszöntője, amely alatt tapsolhattunk a seriffé és sábesz-tulajdonossá vált plébánosunk vidám szavainak. Ezek után az est legünnepélyesebb pillanatai következtek: Tardy László, a farsangi műsoros est főszervezője és motorja szép gondolataival és kórusunk élén egy megható énekkel búcsúzott Horváth Attila basszista, vári lakostól, aki véghezvitte a legnagyobb metamorfózist: már az Úr kórusából énekelt és mulatott velünk, földi halandókkal. (Az ének szövege a 9. oldalon található. Szerk.) Az igazi farsangi műsor ezután következett. Charles Dellaire kanadai zenekari- és kórustagunk Albinoni B-dúr Concerto-jának szólóját játszotta a zenekar kíséretével, gyönyörűen! Majd jött a „Szabó család” - nem kétezer valahányadik folytatása, hanem debütálása: Szabó Marci furulyázott, édesapja Zoltán gitáron kísérte, és mondhatjuk, jobban várjuk ennek jövőbeli folytatását, mint a rádióbeliét! Marci egy másik számban is fellépett, no nem szólistaként, hanem mint a nevezetes Orosz Filharmonikusok utánpótlás zenekarának oszlopos üvegfújója. Nagyokat nevettünk a remek orosz szövegen és fordításán (Bodroghelyi Péter és Gál Tamás ), megérdemelt sikerük volt a ministránsoknak. (Nem lehetett könnyű dolga Gál Helgának, Székely Lupinak, és Koncz Leventének a hangszerek behangolásánál.) A „kiskorúak” után „veterán” kórustársunk, dr. Lengyel Endre zenekari kísérettel énekelte Kacsóh Pongrác: Rákóczi megtérése c. énekét. A gyönyörű, Duna – Tisza partját megéneklő dal után más tájakra vezetett minket Opawsky Ili női kamarakórusa: a bosileci hídra, ahol a hölgykoszorú szép éneklése közepette néma játékban egymásra talált egy ifjú pár. A műsor első részét lezáró Figaro kavatinája Előd atya bravúros előadásában mind látványban, mind hangzásban elkápráztatta a közönséget. (A jelmez és smink Török Viki kezét dicséri.) Ezek után egy apa, egy lelkiatya és egy áldozat (akarom mondani egy szent gyermek) adott elő roppant elegánsan egy szösszenetnyi – kissé átírt – részletet a Mágnás Miskából: Székely Ákos, Janó atya, Székely Piroska és a zongorakísérő Rudolf Kriszti. A következő szám előtt egy pillanatra ünnepélyessé vált a konferáló (karmester és zongorista) hangja: a házasságuk 50-ik évét taposó szeretett énekes társainkat Takácsné Annamária Szőkét és Takács Zolit jelentette be. Zoli először Gastaldon fülbemászó Melódia-ját énekelte, majd mint aki azt sem tudja, hol áll a feje, Kodály Zoltán zenéjével kereste: Kit kéne elvenni? Karcsú, hajlékony tenorjának nem tudott ellenállni – ugyebár 50 év óta – Szőke, aki Webber Memory-ját énekelte a rá jellemző utolérhetetlen bájjal. A „Macskák” musical részlet után hallottuk egy macskaszerűvé vált előadótól, (aki jelen sorok írója) T. S. Eliot versét, amelyből vala12

Nagyböjt

Várunk

IV. évf. 3. szám

melyest megtudhattuk, hogyan szólítsuk a macskát, de bizonytalanságban maradtunk, mert ez a dolog túl titokzatos...! A zenekar a macskaságra még rátett egy lapáttal, mert elnyávogta, akarom mondani eljátszotta A. Rozek Macskaszerenádját. Ezután Rudolf Kriszti vezetésével a vegyes kamarakórus, amely az énekkarból és nem a szokásos egyházközségi zengőkből alakult, a remek hangulatú Svéd salátát tálalta fel az ekkorra már kicsit éhes hallgatóságnak. Azután a svédasztalos teremből a kórus gyönyörű hangú basszus-szólistája, Páni János Mozart Don Giovanni-jának Leporello áriáját zengte el leánya, Judit kíséretével az ajtóból, de még így is a teljesség örömét ajándékozta a hallgatóknak. E szám után nagy megrázkódtatás érte a néző- hallgatókat: a zenekar ismerős bevezető ütemei után megjelent a színen Petur bán – alias Előd atya – korabeli öltözékben, karddal oldalán, mint aki épp Erkel Bánk bánjából jött. Áriája után a siker frenetikus volt, és elgondolkodtató: „Gondold meg és igyál” már elég szomjasak voltunk, amit az is bizonyít, hogy az egész terem összkarként énekelte a refrént... Török Ili segítségével a közönség a következő számba is bekapcsolódott, amely Takács Zoli és Szőke szívmelengető kettőse volt Farkas Ferenc Csínom Palkó daljátékából. Végül, de nem utolsó sorban dr. Hedri Katalin rendezésével színre vitt angol színpadi jelenetet láthattunk, mely alatt nem tudtuk melyik oldalunkat fogjuk a nevetéstől. Tulajdonképpen nagyon otthonias hangulatba rázódtunk: a mi szép templomunkban éreztük magunkat, ahol szintén veszélyes a fennhangon történő gyónás/gyóntatás, de tán ilyen kínos helyzetbe még egyikünk sem került... A nagyszerű előadói gárda: Janó atya – narrátor, dr. Bodroghelyi László – Hórihorgas atya, dr. Székely Ákos – Dundi atya, Székelyné Zsuzsa – Fonnyadtné házvezetőnő, Eszter Elemér jr.- Hentes úr, Bodroghelyiné Erzsi – Hentesné, Tölgyesi Laci – Koporsó úr, temetkezési vállalkozó, Tölgyesiné Márti – Jámbor hívő. Miután alaposan kikacagtuk és tapsoltuk magunkat, az est koronájaként az Opawsky Ágnes kórustársunk szervezésében létrejött sétapalotásban gyönyörködhettünk, amely szép és méltó befejezése volt a sok-sok próbát, szervezést igénylő, nagyszerűen sikerült farsangi műsornak. Ezek után a finom ételektől, italoktól roskadozó asztalok terhét könnyítettük meg, majd aki még bírt mozogni, hajnalig táncolhatott – mulathatott Koltay Ádám és együttese remek zenéjére, amelynek fényét különösen emelte Előd atya közreműködése. Köszönet minden közreműködőnek, a háttereknek, a sütő-főző hölgyeknek, a termet biztosító Budavári Önkormányzatnak! Viszontlátásra a 2005-ös farsangon! Tardyné Tarkó Magdolna 13


Várunk

2004. február 29.

MASA NÉNI… …Január 31-én lett volna 110 éves. Ugyan a lexikonok szerint születése évének 1895-öt írták, de én tudom, hogy 1894-ben született. 1974-ben – amikor én ezt megtudtam -, vittem egy csodálatosan szép cserép fehér cikláment, és annak rendjemódja szerint felköszöntöttem a 80. születésnapján. Riadt, őzike tekintettel rám nézett, és azt mondta: „Ezt honnan tudtad meg, hogy nekem ma van a 80. születésnapom? Mindenki úgy tudja, hogy csak 79 vagyok! Születésem dátumát elírták, de nem baj, ne mondd el senkinek!” Én ezt a titkot megtartottam, de most már azt hiszem, Ő sem haragudna, hogy ezt a kis történetet megírtam. Nagyon örült annak az egy évnek… A régi váriak, akik ismerték, számtalan aranyos, bolondos történetet tudnának mesélni róla. Közismert volt állatszeretetéről. Minden kidobott, elkóborolt cicát, kutyát befogadott, de a fészekből kipottyant madárfiókák, törött szárnyú verebek is menedéket találtak nála. Mármost a természet törvénye szerint a cicák szeretik megfogni a madarakat, ezért aztán a lakásban a két szoba el volt osztva: a belsőben laktak a madarak, a külsőben – amelyik a műterem is volt egyben – laktak a négylábúak: cicák, kutyák. Az ajtóra nagyon vigyáztak, hogy a cicák be ne surranjanak a belső szobába. Bár a madarak rendszerint kalitkában voltak, de néha kikiröpültek, és nagy tragédia lett volna, ha a cica elkapja valamelyiket. Néha azonban mégis történt baleset, ilyenkor bizony napokig nem festett, vádolta magát, de még a Jóistennel is perlekedett, hogy miért teremtette vadászó vérengzőnek a cicákat… Egy alkalommal kora délután átszaladtam hozzá. (Kapu, ajtó nyitva – akkoriban ez még úgy volt…) Masa néni szunyókált a műteremben lévő heverőjén. Én döbbenten láttam, hogy a lábánál alszik összegömbölyödve a kedvenc cicája, a vállánál – szárnya alá dugott fejecskéjével – pihen egy kismadár. szentferenci idill – gondoltam, de mit tegyek? Ha felébresztem, tragédia lesz. Szépen csendben kiosontam, és sűrű fohászokat küldtem az égiekhez, hogy valahogy békességben oldódjon meg ez a csendes édeni állapot. Nem történt tragédia… Masa néni évtizedekig oltáregyleti elnök volt, s ezért is kötelességének érezte az oltárdíszítést. Nagyon kevés pénz jutott erre, hisz ostrom után voltunk, idegenforgalom nem volt, a vári hívek alig maradtak a romokba dőlt és kiégett lakásokban. Így bizony igen gyakran Böbével együtt maguk vásárolták meg a piacon az oltárra való virágot. A dekorációs zöldet meg mi, a vári ifjúság gyűjtötte a Vár oldalában lévő bokrokról és a József főhercegi palota kerítés nélküli kertjéből. De a kevés virágból, sok zöldből mindig csodálatos, művészi szépségű oltárokat díszített. Január 31-én, az este 6 órai szentmisét Érte mondtuk, Érte imádkoztuk… Éder Ilus néni

14

Nagyböjt

Várunk

IV. évf. 3. szám

BIZALOM Lisieux-i szent Teréz tanítása szerint

Ahogyan telnek-múlnak az évek a fejem fölött, ahogyan gazdagodom a gondokban, mindinkább bizonytalan vagyok abban, hogy egyáltalán van-e, él-e bennem a bizalom, de legalábbis a csírája. Az a bizalom, amely az Isten felé fordít, s amelynek vetülete (lenne) az emberekbe vetett bizalom. Istennek csodás ajándéka lisieux-i szent Teréz, a bizalom szentje, akinek az a feladat jutott az isteni nagy szereposztásban, hogy megtanítson bennünket bízni. Amióta ráébredtem hiányosságomra e téren, sokszor fordulok segítségért kis szent Terézhez. Legelőször is arra tanít, hogy tekintsünk Istenre, Jézusra, az életszentség kérdése a szempárok találkozásán fordul meg. Az Isten szeme állandóan néz engem, figyel, csüng rajtam. És az enyém??? „Én Istenem, én csak egy kis madárka vagyok, akit még gyönge pihe borít. Nem vagyok sas; a sasnak csupán a szeme és a szíve van meg bennem… Igen, annak ellenére, hogy oly végtelenül kicsiny vagyok, szembe merek nézni a Szeretet isteni Napjával…”(Szent Teréz) Csodálatos gyöngédséggel ír az Atyáról. A kegyelem állapotában sohasem lehet szerencsétlen az ember, hiszen van Atyja, gondviselő Atyja. Kis szent Teréznek tökéletes fogalma van az Atyáról, ezért tökéletes a bizalma is Iránta. Valóságos atyát lát benne, akihez föltétlen bizalommal lehet csak közeledni. Egy kedves példája az orvos fiáról szól, aki kőbe botlik, csontját töri. Az apja meggyógyítja, hiszen orvos. Persze, hogy hálás a fiú atyjának. Az atya legközelebb titokban eltünteti a köveket fia útjából. A fiú nem tud róla, nem is lehet hálás érte. De egyszer megtudja. Micsoda hála, szeretet, bizalom ébred ekkor benne. Szent Teréz tanításában sarkalatos elem Mária, Édesanyánk. Az édesanyához a kisgyermek feltétlen, teljes, hiánytalan bizalmával kötődik. Az igazi gyermek mindent anyjával tesz. Szent Teréz így élte kapcsolatát égi Édesanyjával: „Esdve kértem, hogy vezesse kezemet, és ne engedjen egyetlen sort sem írnom, amely Neki nem volna kellemes.” Egyszer újonc szerzetes társainak megfeddésére készült, Máriára tekintett, majd így szólt: „Én soha sem intem meg önöket anélkül, hogy előbb ne hívnám segítségül a Szűzanyát, s ne kérném, hogy előbb sugallja nekem azt, ami önöknek legnagyobb lelki hasznukra van.” Együtt élni Máriával – mindent Vele tenni. Egy másik példa kis szent Teréztől: „Van egy nagy veranda sok lépcsővel. A lépcső alján pici gyermek próbálkozik följutni, de csak a lábát emelgeti, hiszen egy fokot sem tud megtenni. Anyja a magasban, fönn a veranda tetején. A kicsi anyjához akar jutni, de képtelen, hiába hívja őt édesanyja. A gyermek nem enged, bízik anyjában; addig próbálkozik, addig jajgat anyja után, amíg az megsajnálja, lemegy érte, s karjaiban viszi föl a csöppséget.” 15


Várunk

2004. február 29.

Lisieux-i kis szent Teréz Jézust jegyesének tekinti. Mit jelent ez? A lélek találkozik Istennel, barátságot köt Vele. Ha jól megy minden, ha a lélek nem ingadozik, hanem hűségesen kitart, akkor megszeretik egymást: Isten eljegyzi magának a lelket. Amikor Teréz előáldozásakor találkozott Jézussal, telt szíve megérezte Jézus szeretetét, amelyre válaszul ezt mondta: „Szeretlek, s neked adom magamat egyszer s mindenkorra.” (Amióta e mondatra rátaláltam, szentáldozásaim előtt elmondom – szívből ajánlom a kedves olvasónak is, hogy megérezze felemelő hatását.) Egyszer látott egy képet Jézusról, ahol egy gyermek épp mászik fel az ölébe, egy másik pedig előtte térdel, komolyan, összekulcsolt kézzel. Ez utóbbi fiúcska nem mer közeledni, fél, tartózkodik. De hát akkor hogyan lesz találkozása Jézussal? Erősebb a tisztelet, mint a szeretet benne, pedig Jézushoz a szeretet visz el. Az Evangélium középpontjába Jézus a gyermeket állítja – a lelki eszmény a gyermek. A lelkigyermekségről szent Teréz így ír: „Jézusnak öröme telik abban, hogy megmutatja nekem az egyedüli utat, amely az isteni lángtengerbe vezet: ez az út pedig nem egyéb, mint az a ráhagyatkozás, amellyel a kisgyermek minden félelem nélkül elalszik édesatyja karjaiban.” Így van ez velünk is – az Istenre hagyatkozás a gyermeki bizalomnak a következménye lehet. Kis szent Teréz ismét példával egyértelműsíti a tanítást: „Felajánlottam magam a Gyermek Jézusnak, hogy hadd legyek az Ő kis játékszere. Arra kértem, hogy ne tekintsen valami értékes játékszernek, amelyet a gyermekek csak nézegetnek, de hozzányúlni nem mernek. Hadd legyek számára egy értéktelen kis labda, amelyet a földre dobhat, kis lábával lökdöshet, amelybe lyukat vághat s azután sutba dobhat, vagy pedig, ha éppen úgy tetszik neki, szívéhez szoríthat.” (Hát nem lenne könnyebb ezzel az elvvel azonosulni, s nem görcsösen belefáradni mindabba, amit úgyis át kell élnünk?) Kis szent Teréz tanít arra is, hogy a bizalomnak alázatosnak kell lennie. Ez komoly áldozatot kíván: le kell mondanunk magunkról. „Ha a vászon, amelyen a művész dolgozik, képes volna gondolkozni és beszélni, bizonyára nem panaszkodnék azért, hogy az ecset szakadatlanul bököd és mázol rajta. Ugyancsak nem irigykednék az ecsetre sem, mert hiszen tudná, hogy szépségét nem ennek az ecsetnek köszöni, hanem a művésznek, aki azt kezeli. Viszont az ecset sem páváskodhatik miatta, mert hiszen jól tudná, hogy a művész sohasem jön zavarba: hogy játszva oldja meg a nehézségeket, s nemegyszer puszta jókedvéből a leghiányosabb és a legtökéletlenebb eszközöket használja a festésre.” Ez a gondolat megegyezik szent Páléval: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel vele, mintha nem kaptad volna?” Mindehhez két kérdést kell feltennünk önmagunknak: ’ki vagyok én?’ és ’ki vagy Te, Istenem’? Az első megválaszolásához igen mélyre kell mennünk. Minél mélyebbre tudunk menni, annál magasabbra 16

Nagyböjt

Várunk

IV. évf. 3. szám

jutunk a második megválaszolásában. Minél mélyebb az alázatosságunk, annál magasztosabb az Isten-szeretetünk. De vigyázzunk, mert ez egy olyan mérleg, amelynek a szárai együtt mozognak: ha megáll a lefelé menő szár – önmagunk vizsgálata -, megáll a fölfelé, Isten felé haladó szár is. Az is igaz, hogy minél jobban megismeri önmagát az ember, annál bizalmatlanabb lesz saját magával szemben, azonban annál jobban fokozódik benne a bizalom Isten iránt. Tökéletes bizalmatlanság és tökéletes bizalom – két ellentétes pont. Ezt a két végletet a gyermek alázatossága köti össze. Számomra az egyik legcsodálatosabb kis szent Teréz példájában a teljes és határtalan bizalom, amely még azt is megengedi neki, hogy kimondja: „Változatlanul él bennem a merész remény, hogy nagy szent leszek.” Valahol itt van a baj gyökere. A vágy talán megvan bennünk, még néha el is határozzuk magunkat – aztán marad minden a régiben. Miért? Nem teljes az elhatározásunk, nem teljes a bizalmunk. Szent Terézben a határtalan bizalom, már-már a vakbizalom dolgozott. „Nekem eszem ágában sincs a félelem útján járni. Mindig megtaláltam a módját annak, hogy boldog lehessek s hasznomra fordítsam saját nyomorúságomat.” Két jelszava van életének: „A bizalom csodákat tesz.” és „Csak a szeretet számít.” A bizalommal hozza létre a szeretet csodáját. Tanítása szerint látva hibáinkat, nyomorúságunkat, bűneinket bízni önmagunkban semmi okunk nincsen, hanem kizárólag Istenben bízhatunk. Még egy nagyon fontos dolgot megtanulhatunk lisieux-i kis szent Teréztől: az egyszerűséget. Nem látványos, nagy, rendkívüli, feltűnő dolgokat tesz. „Az én önmegtagadásom abban állott, hogy megtörtem akaratomat, elfojtottam egy-egy ellenkezést, észrevétlenül apró figyelmességgel halmoztam el környezetemet és még sok ezer ilyen apróságból.” Rejtett erényeket gyakorolt, amelyekre százával adódik alkalom – naponta. A szürke hétköznapok perceit használta föl, alkalmakat, amelyekre senki sem gondol, amelyek tömegével hevernek a földön, de amelyek gyémántszemek, csak le kell hajolni értük és fölemelni – szeretetből Jézusért. „Ó, mily könnyű Jézusnak tetszeni, az Ő szívét elragadni! Csak szeretni kell Őt úgy, hogy ne nézzünk magunkra, ne kutassuk túlságosan hibáinkat.” A szeretet a bizalom kivirágzása. Legfontosabb jellemzője, hogy tiszta, egészen olyan, mint ahogyan szent Pál a Szeretet himnuszban felsorolja. „Azt akarom – mondja szent Teréz -, hogy egyedül Jézus uralkodjék tehetségeimen, hogy ne végezzek, ne végezhessek emberi cselekedeteket, hanem tisztán istenieket, amelyeknek indítója, mozgató szelleme a Szentlélek, a Szeretet Lelke.” Adja meg az Úr mindannyiunknak, hogy megsejthessük lisieux-i szent Teréz példáinak és önmaga példájának nyomán az egyszerűségét ennek a csodálatos feladatnak, az Isten ajándékának – az ÉLET-nek. P.Marton Marcell nyomán Török Ili 17


Várunk

2004. február 29.

„Áldás a gyermek; a földről beszél, mely nehéz, s ahonnét vétettünk, és az égről beszél, amely az ígéret földje.” BERETZKY ÁGNES és NAGYPÁL CSANÁD Örömmel adjuk hírül, hogy 2004. január 11-én 3450 g-mal világra jött kisfiunk NAGYPÁL ANDRÁS GÁBOR

Hírül adjuk továbbá azt is, hogy a több-több napon keresztül hozott „koma-tálakat” – azaz nagyon finom ebédeket – is örömmel és jó étvággyal fogyasztottuk el. Isten áldja meg minden kedves jóbarátunkat és jó ismerősünket az önzetlen segítségükért!

HÍREK,

ESEMÉNYEK

„Krisztus, Európa reménye” - IMAVIRRASZTÁS A PÁPÁVAL Az Európai Unióhoz csatlakozó tíz ország fővárosaiban 2004 március 13-án (szombaton) 17.45 – 20.00 óráig közös rózsafüzér imádság lesz. Műholdas televíziós közvetítés segítségével II. János Pál pápával imádkozunk együtt. A budapesti szertartást Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek vezeti a Szent István Bazilikában. A szervezők különösen a fiatalokat várják, hogy együtt imádkozzunk Európa népeivel, népeiért, jövőjéért! Lelkigyakorlat nyugdíjasok számára március 22-24. között Leányfalun. Jelentkezni még lehet Előd atyánál, illetve a sekrestyében vagy az irodában.. Ifjúsági lelkigyakorlat lesz március 13-15 között. A helyszínről később tudunk információkkal szolgálni. Kérünk minden fiatalt, tartsa szabadon az időpontot.

18

Nagyböjt

Várunk

IV. évf. 3. szám

Egyházzenei hangverseny templomunk javára: március 21-én, vasárnap este 7 órakor a Szilágyi Erzsébet nőikar és a SOTE kamarazenekar ad hangversenyt templomunkban. Pergolesi Stabat Mater-ét és J. S. Bach 35. kantátájának (Geist und Seele wird verwirret) három tételét szólaltatják meg Mohayné Katanics Mária és Tardy László vezetésével. Plébániai nagyböjti lelkinapunkat április 3-án tartjuk. A helyszínről később tájékoztatjuk kedves híveinket. A Családi Kör legközelebbi összejövetele április 18-án, vasárnap, délután fél 4-kor lesz a Plébánia földszinti nagytermében. A hagyományos Márianosztrai Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat április 30május 2. között lesz. Érdeklődni és jelentkezni Janó atyánál lehet. Népek Zarándoklata Mariazellbe 2004. május 21-23. További információk a plébánián kérhetők vagy az interneten: www.kimiroda.net, emailben: [email protected] illetve telefonon a KIM-ben: 484-0734. A jelentkezés határideje 2004. március 15. Csatlakozó programként magyar kezdeményezésre imalánc indul február 25 és május 21 között „Imalánc határok nélkül” címmel. Erről az [email protected] címen kérhettek információt vagy keressétek a szórólapokat. A tavaszi Nagymarosi Találkozó időpontja módosult: május 15. Érdeklődni és jelentkezni Janó atyánál lehet. Templomunkban újra bérmálás lesz Pünkösd vasárnap este 6 órakor. A keresztény nagykorúság szentségét Dr. Erdő Péter bíboros, prímás szolgáltatja ki. Imádkozzunk a bérmálandókért!

Volt valaha négy ember. Úgy hívták őket: Mindenki, Valaki, Bárki, Senki. Akadt egy fontos elintéznivalójuk. Mindenki azt hitte, hogy Valaki elintézi. Bárki elintézhette volna, de Senki nem tette meg. Valaki ezért méregbe jött, hiszen ez Mindenki kötelessége lett volna, Mindenki viszont biztos volt abban, hogy ezt Valaki elintézi, s közben Senki nem vette tudomásul, hogy ezt Bárki megtehette volna. ☺ ☺

19


Várunk

2004. február 29.

Befejezetlen szimfónia Egy menedzser valami közbejött elfoglaltság miatt nem tudott elmenni a hangversenyre, amelyen Schubert Befejezetlen szimfóniáját játszották. Jegyét az elemzési és fejlesztési osztály vezetőjének (azaz a termelékenységi szakértőnek) adta oda, hogy kárba ne vesszen. Másnap a következő jelentést találta az asztalán: 1. A négy oboásnak huzamosabb ideig nem volt semmi dolga. A létszám csökkenthető, feladatuk elosztható a zenekar többi tagja között. 2. Negyven hegedűs mindvégig azonos kottából játszott. Felesleges munkaerő pazarlás; a létszám drasztikusan csökkentendő. Amennyiben kívánatos a nagyobb hangerő, ez elektromos erősítő alkalmazásával gazdaságosabban is elérhető. 3. Bizonyos félhangok előállítása igen nagy erőfeszítésbe kerül és túlzott minőségi követelménynek tekinthető. Javaslom, hogy minden hangot kerekítsenek fel, miáltal alacsonyabb képzettségű vagy betanított munkások alkalmazása is lehetővé válna ezekben a munkakörökben. 4. Semmi látható értelme nincs annak, hogy a kürtök megismétlik a vonósok által egyszer már előadott részeket. Ha az ilyen fölösleges ismétléseket ki lehetne iktatni, a hangverseny időtartamát mintegy húsz percre lehetne csökkenteni. Ha Schubert figyelembe vette volna ezeket a javaslatokat, valószínűleg be tudta volna fejezni a szimfóniáját.

Várunk A Budavári Főtemplom közösségének lapja Szerkesztők: Varga János, Török Viktória, Török Ferencné, Pölöskey Krisztina, Rudolf Krisztina, Mátéffy Balázs A címlaprajzot Török Ferenc készítette. Külön köszönet a szorgos lányoknak a tűzésért, hajtogatásért. Köszönjük mindazoknak, akik írásaikkal, ötleteikkel, törődésükkel segítették a közös munkát.

20

Mi azonban új eget és új földet várunk. A Budavári Főtemplom közösségének lapja

Recommend Documents