Vá r u n k
„Mi azonban új eget és új földet várunk” A Budavári Főtemplom közösségének lapja
2008. Karácsony
„Fölragyogott ránk a szent nap, jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, mert nagy fényesség szállt le a földre.” Alleluja-vers Karácsony ünnepi miséjéből
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
DECEMBER 25. SZENT KARÁCSONY ÜNNEPE Karácsony Jézus Krisztus születésnapja. Születésnapokon az ünnepeltnek szoktunk gratulálni, megajándékozni, sokféle jót kívánni… Hát nem különös: Karácsonykor kiöltözünk, templomba igyekszünk, a Kisjézust jászolba helyezzük, imádkozunk-éneklünk… utána egymásnak mondjuk el a jókívánságokat: „Áldott Ünnepet!” „Kegyelemteljes Karácsonyt!” stb. Vagyis az Ünnepeltnek nem kívánunk semmit! Kiénekeljük magunkat, áhítatba öltöztetjük szívünket… Jézustól legfeljebb kérünk. Születésnapján nem Őt ajándékozzuk meg, hanem egymást. Magunknak és egymásnak próbálunk „boldog Ünnepet” szerezni. Urunk Jézus Krisztus, betlehemi Kisded, bocsásd meg nekünk, hogy Karácsony ünnepén – születésnapodon! – mintha mi szeretnénk jól járni, magunkat és egymást boldogítani. Kérünk, segíts, hogy most 2008. Karácsonyán valamit másként csináljunk, mint ahogy a Világ teszi. Segíts, hogy Neked örüljünk a legjobban. Téged ünnepeljünk örömmel, békével, fénnyel és áldással… Ajándékozd Magad nekünk, és segíts, hogy mi is Neked ajándékozhassuk magunkat! Imre atya
Mikor a bűntől meggyötörten A lelkem terheket hordozott, Egyszer csak könnyebb lett a terhem, Valaki értem imádkozott. Valaki értem imádkozott. Talán apám, anyám régen? Talán más is, aki szeret, Jó barátom vagy testvérem. Én nem tudom, de áldom Istent, Ki nékem megváltást hozott, És azt, aki értem csak Egyszer is imádkozott.
Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott 2
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
„Fölragyogott ránk a szent nap”. Nagyszerű reménység napja ez: ma született az emberiség Üdvözítője! Egy gyermek születése rendszerint a reménység fényét hozza el azok életébe, akik aggódva várják. Amikor Jézus a betlehemi istállóban megszületett, „nagy világosság” jelent meg a földön; nagy reménység lépett be mindazok szívébe, akik várták érkezését: „lux magna” – nagy világosságról énekel karácsony napjának liturgiája. Bizonnyal nem e világ mércéje szerint volt „nagyszerű”, hiszen elsőként csak Mária, József és néhány pásztor láthatta, azután a napkeleti bölcsek, az öreg Simeon, majd Anna prófétaasszony: azok, akiket Isten erre előre kiválasztott. Mégis, annak a szent éjszakának rejtettségében és csöndjében, minden ember számára felgyulladt egy ragyogó és felülmúlhatatlan világosság; eljött a világba a boldogságot hozó nagy reménység: „az Ige testté lett és mi láttuk az ő dicsőségét” (Jn 1,14). (…) „Fölragyogott ránk a szent nap”. Krisztus világossága a béke hordozója. Az éjféli mise Eucharisztia-ünneplése pontosan ezzel az énekkel kezdődik: „Ma szállott közénk a mennyből az igazi békesség”. Valóban, csakis a „nagy világosság”, amely Krisztusban jelent meg, képes az embereknek az „igazi” békét megadni: ezért minden egyes nemzedékre érvényes a meghívás, hogy fogadja be ezt a békét, azt az Istent, aki Betlehemben lett egyé velünk. Ez a Karácsony! Történelmi esemény és a szeretet misztériuma, amely több, mint kétezer éve megszólítja az embereket, férfiakat és nőket, minden korban és minden helyen. Az a szent nap ez, amelyen Krisztus „nagy világossága”, a béke hordozója felragyog előttünk! Felismeréséhez, befogadásához hitre és alázatra van szükség. Mária alázatára, aki hitt az Úr szavában, s aki elsőként hajolt a jászol fölé, hogy méhének gyümölcsét imádja; Józsefnek, az igaz embernek alázatára, akiben megvolt a hit bátorsága, és ahelyett, hogy saját jó hírét óvja, Istennek engedelmeskedett; a pásztorok alázatára, a szegény és névtelen pásztorokéra, akik befogadták az égi hírnök üzenetét, és sietve közeledtek a barlanghoz, ahol megtalálták az újszülött kisdedet, s akik csodálattal eltelve imádták őt, és magasztalták az Istent (vö. Lk 2, 15-20). A kicsik, a lélekben szegények: ők Karácsony főszereplői, tegnap és ma egyaránt; ahogy Isten történetében is mindig ők az igazság, a szeretet és a béke országának fáradhatatlan építői. A betlehemi éjszaka csendjében megszületett Jézus, és gondoskodó kezek fogadták. És ma, a mi Karácsonyunkkor, amikor tovább visszhangzik az ő megváltó születésének örömhíre, vajon ki az, aki kész, hogy megnyissa előtte szívének ajtaját? Korunk emberei, férfiak és nők! Krisztus hozzánk is jön, hogy elhozza a világosságot, hozzánk is jön, hogy megajándékozzon az ő békéjével. (…) Az ő békeüzenete mindenkinek szól, mindenkihez jön, hogy önmagát ajánlja fel, mint a megváltás biztos reményét. Részlet XVI. Benedek pápa 2007. Karácsonyán elhangzott üzenetéből 3
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
„Christus est pax nostra!” – Krisztus a mi békénk, aki a két népet eggyé tette. A Betlehemben született isteni gyermek elhozza ajándékként kis kezeiben az emberiségnek a béke titkát. Ő a Béke Fejedelme! Íme, az örömhír, amely felhangzott Betlehem éjszakáján és amelyet ezen az áldott napon meg szeretnék ismételni a világnak: „Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek: ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr”. Ma az egyház visszhangozza az angyalok szavát és újból hirdeti rendkívüli üzenetüket, mely először a pásztorokat lepte meg Betlehem dombjain. „Christus est Pax nostra!” Krisztus, a „pólyába csavart és jászolba fektetett gyermek”, igen, Ő a mi békénk. Egy védtelen újszülött egy barlang alázatában adja vissza minden születő élet méltóságát, ad reménységet annak, akit kétely gyötör és nélkülözni kényszerül. Ő azért jött, hogy meggyógyítsa az élet sebeit, hogy még a halálnak is értelmet adjon. Ebben a szelíd és védtelen gyermekben, aki egy hideg és csupasz barlangban sírdogál, Isten lerombolta a bűnt és beléhelyezte egy új emberiségnek a csíráját, mely arra hivatott, hogy beteljesítse a teremtés eredeti tervét, sőt túlszárnyalja azt a megváltás kegyelmével. „Christus est pax nostra!” (…) „Őbenne felismerhetjük minden világra jövő kicsi emberi lény vonásait, bármilyen fajhoz vagy nemzethez tartozzanak is. (…) Ma a világ valamennyi gyermekére gondolok: megannyi, nagyon sok születő gyermek arra van ítélve, hogy ártatlanul szenvedjen az embertelen konfliktusok következtében: Mentsük meg a gyermekeket, hogy megmentsük az emberiség reménységét! Ezt kéri ma erőteljesen a Betlehemben született Gyermek, hogy helyreállítsa a jogot a reménységre. Könyörögve kérjük Krisztustól a béke ajándékát azokért, akiket a régi és új konfliktusok próbára tesznek. (…) Senki se szűnjön meg remélni Isten szeretetének hatalmában! Krisztus legyen világosság és erő azok számára, akik – sokszor akadályokkal szemben – hisznek és fáradoznak a kultúrák és vallások találkozása, párbeszéde és együttműködése érdekében. Krisztus vezérelje azok lépteit, akik fáradhatatlanul dolgoznak a tudomány és a technika előrehaladásáért. Istennek ezen nagy ajándékait sohase használják az emberi méltóság tisztelete és előmozdítása ellen. Sohase vegyék Isten szent nevét a gyűlölet pecsétjeként! A betlehemi gyermek édes tekintete mindenkit emlékeztessen arra, hogy egyetlen Atyánk van.” Részlet II. János Pál pápa 2002. Karácsonyán elhangzott üzenetéből
4
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
DECEMBER 26. KARÁCSONY MÁSNAPJA – EGY VÉRTANÚ SZÜLETÉSNAPJA Szent István vértanú napja úgy tűnik alkalmas arra, hogy karácsonyi hangulatunkat megzavarja. Az a Jézus, akinek tegnap a születésnapját ünnepeltük, tanítványainak kellemetlen tapasztalatokat helyez kilátásba: „Bíróság elé hurcolnak, megostoroznak benneteket, halálra adja a testvér a testvért, az apa a fiát…” Szent István diakónus volt az első, a protomártir, akinek ezt fájdalmasan meg kellett tapasztalnia. A zsinagóga fanatikus tagjai kivonszolták és megkövezték. Joggal kérdezhetjük: Hogyan tölthet el embereket ilyen gyűlölet? Miként lesznek emberek embertársaik áldozatai? Erről sajnos napról-napra, óráról–órára értesülünk a médián keresztül, s elég, ha a nem sokkal ezelőtti indiai eseményekre gondolunk. Az értelmetlen merénylet nagyon sok áldozatot, sebesültet és szívfájdalmat okozott sokaknak. Szinte elszörnyedünk attól is, ha két szomszédos ország némely tagjaiban gyűlölet és erőszak tombol. István diakónus életáldozata miatt – amelyre az Egyház liturgiája rögtön Karácsony szent napja után emlékezik –, soha nem lesz szentimentális, érzelgős a mi Karácsonyunk, mert annak a másnapján egy vértanú halálára emlékezünk, aki életét adta a hitéért, meggyőződéséért. Gyakran nem tudjuk elgondolni, hogy ez az ünnep, vagyis Szent István napja hogyan illik a karácsonyi meghitt környezetbe, de napjainkban egyre jobban megértjük, amikor látjuk, hogy ezt az élet igazolja. A szenteste öröme után megtanuljuk, hogy a szeretet és a szenvedés nem választható el egymástól, mert „senkinek sincs nagyobb szeretete, mint annak, aki életét adja barátaiért”. És „ha a búzamag elhal, sokszoros termést hoz”. Ez a testté lett Ige, a Názáreti Jézus és az értünk kereszthalált halt Krisztus üzenetei az emberekhez és hozzánk is. 1945-ben, amikor Apor Vilmos győri püspököt orosz katonák megölték, valaki megkérdezte: „Miért kellett meghalnia éppen most, amikor a háború után nagyon nagy szükség lett volna rá?” A választ nem tudjuk, ahogy egyetlen halálesetre sem. De ki tudja, talán nagyobb szükség van rá most az égben közbenjáró vértanúként. Mindenesetre immár több mint egy évtizede boldogként tisztelhetjük a szentéletű püspököt, aki Szent István diakónus vértanúhoz hasonlóan, egész életében hűséges volt Krisztushoz és nemcsak az utolsó pillanatban. A vértanúk élete tehát egy következetes, tudatos Krisztus melletti elkötelezettség, amelynek pecsétje, a számunkra sokszor felfoghatatlan erőszakos esemény, a vértanú halála, amely tulajdonképpen az ő mennyei születésnapja.
5
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
Ez a hit paradoxona. Ahogy Jézus a szeretet mértékét kereszthalálával teljesítette, úgy Jézushoz hasonlóan minden vértanú és az igazságért küzdők ártatlan halála tulajdonképpen szabadítás, megváltás. A ma vértanúi fegyvertelenül, puszta kézzel állnak ki az Igazság mellett. Tudják, hogy Jézus nélkül nem tudnak mit kezdeni a szenvedéssel, de Jézus a lehetetlen helyzetben is Úr. És István diakónus halálánál jelenlévő Saul, aki a megkövezők ruháira vigyázott, nemsokára Szent Pál apostolként lesz az evangélium egyik világméretű hirdetője. Nem gyávaság vagy gyengeség, ha magunkat a bűnösök kezére adjuk. Ez olyan, mint a francia sakk, nem én ütök, akkor győztem, ha minden figurámat odaadtam, mert csak a szeretettel lehet győzni. Tulajdonképpen a szülők ugyanezt élik meg gyermekeik felnevelésében. Szent János apostol pedig arra tanít, hogy „Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Istent, hogy megtartjuk parancsait, és mindenki, aki Istentől van, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött – a mi hitünk”. Szent István példájából tanulnunk kell, mert ami történt, és ami történik, számunkra felszólító és felkiáltó jel: Tudok-e áldozatot hozni, akár karácsony másnapján Krisztusért? Van „fehér” vértanúság is! A jászol mellett már ott a húsvéti gyertya, mert Jézus, a Megváltó a szenvedésével lett naggyá és megmutatta számunkra, hogy a hívőnek nincs vesztes helyzet. A keresztény hit Szent István diakónus óta nem a tartózkodás és a félénkség által terjed, hanem azáltal, hogy a keresztények bátran, világosan, egyértelműen az evangélium szerint élnek, akkor is, ha ezért hátrányban van részük, vagy üldözést kellett elszenvedniük. Sajátos, de így van: a vértanúk vére az új keresztények magvetése. Kránitz Mihály atya
Ó, emberek, gondoljatok ma rá, A betlehemi kisded jászolára, Amely fölött nagyobb fény tündökölt, Mint minden várak s kastélyok fölött.
Ó, emberek, gondoljatok ma rá, Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, A kerek föld mindegyik gyermekéhez Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Juhász Gyula: Karácsony (részlet) 6
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
Közösségünk fiatal, lelkes, aktív tagja, Simon Juli sokunknak nagyon hiányzik. Dévára jelentkezett Böjte Csaba atya „családjába” egy évre szolgálni – kipróbálni az erőt, amit kapott az Úrtól, a hitet, amit megkapott és aktívan él, s megnézni egyáltalán személyesen az élet nehezebbik felét. Fiataljaink közösségének levelet írt, amit kérésünkre örömmel ajánlott fel a Várunk olvasói számára is. (Szívet melengető, reményt adó fiataljaink – a levélíró és a címzettek egyaránt – hitbeli érettsége, amellyel már most megélik az ima és a közösség csodálatos erejét.)
Kedves Mindenki! Íme a levél, amit már oly régóta készülök írni Nektek. Ígértem ugyebár, hogy valamiféle hálaként az imaláncért, valamint a rengeteg kedves üzenetért, megpróbálok adni egy kis ízelítőt abból, ami itt történik velem Déván; leírni, hogy valójában miért is vagyok itt, s hogy az imáitok mi mindenben segítenek (segítettek). Huh, nem is tudom, hogyan kezdjem. Öt-hat éve motoszkál bennem az a gondolat, vágy, hogy el kéne mennem valahova szegény, árva gyerekekkel foglalkozni. Keresgéltem is sokfelé – a dévai árvaházról persze régóta hallottam, de sose gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni. Végül mégis kilátogattam, hogy körbenézzek, de őszintén szólva akkor valahogy nagyon nem volt kedvem az egészhez. A gyerekek igazán édesek voltak, de legalább annyira kezelhetetlenek is, s eszméletlenül lefárasztottak, szóval úgy éreztem, szép dolog segíteni, de azt otthon is lehet, úgyhogy köszönöm, én akkor inkább maradnék az utóbbinál. Aztán egy alkalommal, mikor beléptem az óvodába, hirtelen mintha megszállt volna a Szentlélek, ugyanis elkezdtem meglátni a lehetőségeket a kis „putri” oviban, s még lelkesedést is éreztem mellé. Gondoltam, biztos a kávé hatása, de ez a lelkesedés nem múlt el, úgyhogy végül igent mondtam. Hazamentem, összecsomagoltam, beszereztem, amiről úgy gondoltam, kell az ovinak, és visszajöttem. Immáron harmadik hónapja vagyok itt. Az első hetek az ovi teljes felújításáról szóltak. Fal-, ajtó-, ablak-, szekrény-festés, fertőtlenítés, kipakolás, bepakolás, díszítés stb. Aztán elkezdődött a tanév, vasárnap estére épphogy elkészültünk, hétfőn már érkeztek is a gyerekek. Na, hát az a hét volt eddigi életem egyik legnehezebbike. A gyerekek java része nem tudott magyarul, sírtak, szökni akartak, koszosak, rühesek, tetvesek voltak, s hiába vigasztaltuk őket, nem értették ugyebár. Szabályokat nemigen ismertek, így beletelt jó pár hétbe, mire nagyjából sikerült tudatosítani bennük, hogy a könyvet nem tépni kell, a ceruzával nem a fal7
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
ra kell rajzolni, el kell pakolni, amivel játszottak, a wc-be kell kakilni, és nem lehet ott letolni a gatyát, „ahol éri az ihlet” stb. A váltótársammal mindketten „éjjelnappaloztunk”, az oviban aludtunk, s magunkra annyi időnk maradt, hogy tetű- és rüh-irtózzunk, aztán bedőltünk az ágyba (persze gyerekágy, gyerek takaróval). Pár hét után végre elköltözhettem, úgyhogy most már egy kedves kis lakótelepi ház legfelső emeleti lakásán osztozunk ketten, de eleinte ott sem volt nyugodalmam, ugyanis csótány, fülbemászó, bolha és egyéb élősködők keserítették meg napjaimat. (Ez egy állandó küzdelem. Hiába fújok be a szobában mindent, hisz hozom magammal haza a kis jószágokat az oviból, és hiába fújunk be az oviban, hétfőn hozzák vissza ismét a gyerekek a „putriból”.) Az igazat megvallva, az első két hónap iszonyatosan nehéz volt. Felkészültem, persze, hogy nem lesz könnyű, de hogy ennyire nem… Valójában az volt a legnehezebb, hogy nem találtam közösséget, ami számomra különösen fontos (hisz tudjátok). A nevelők sem élnek túl nagy társasági életet, s az újakat még inkább fenntartásokkal fogadják, szóval az elején ez még külön megnehezítette a mindennapjaimat. Az sem volt jó, ha sokáig bent maradtam az oviban, hisz azért szükségem volt egy kis nyugalomra, viszont ha hazajöttem, itt meg még jobban egyedül voltam. Aztán mindig felütötte a fejét valami járvány, na, meg az élősködők…úgyhogy közel úgy vártam az őszi szünetet, mint a Megváltót, hogy egy picit feltöltődhessek otthon. A gyerekek egy-egy ölelése, mosolya persze minden napra megadta a szükséges erőt, de összességében sajnos sok sírás, magány mellett telt el az első két hónap (pedig rendszeresen imádkoztam). Azt fontos azonban megemlítenem, hogy az összes nehézség mellett, sohasem bántam meg egy pillanatra sem, hogy kijöttem, ugyanis éreztem a szívemben, hogy ebben az évben erre hívott meg a JóIsten. Ezeket a kissé panaszosabb sorokat azért írtam csak le, hogy még jobban látszódhasson a „nagy változás”. Amikor visszajöttem az őszi szünetből, úgy éreztem, mintha valami történt volna velem. Gyarapodott a csoportom hat pici gyerekkel, de mégis mintha több türelmet, szeretetet kaptam volna valahonnan. Komolyan, azokban a helyzetekben, amikor máskor már a plafonon lettem volna, tudtam higgadtan reagálni, pedig ment fel a pumpa rendesen, de mégis nyugodt válasz lett a végeredmény. Magam is csodálkoztam. Aztán mintha kicsikét növekedett volna a „szeretet-készletem”, vagyis amikor jól felbosszantott egy kis purdé, belenéztem a hatalmas „gomb szemeibe”, s éreztem, hogy a JóIsten lakik benne, így szintén megúszták a hevesebb reagálást. Na, meg a legmókásabb, hogy ugyebár a társaság hiányára szinte lehetetlenségnek tűnt megoldást találni. Cserkó mondta nekem, mikor otthon voltam, hogy úgy érzi, ez a probléma is idővel meg fog oldódni. Én 8
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
persze kishitű voltam, és gondoltam, jó, hát egy pap mi mást mondhatna, higgyek, aztán a JóIsten megsegít, viszont én két hónap alatt majdnem minden olyan magyarral találkoztam itt, aki szóba jöhetne, de egyszerűen nincs közösség, akárhogy is igyekszem találni. Szép, hogy ő így gondolja, de mégsem látja át igazán, hogy mi is itt a helyzet. Egy kis gondolkodás után mondtam is neki, hogy „jó, jó, de a semmiből azért mégis elég nehéz barátokat varázsolni”. Erre Cserkó elmosolyodott, és azt válaszolta: „Miért, a JóIsten miből teremtette a világot?” Igen, igen, szép gondolat, én is mosolyogtam rajta, de bevallom, az én mosolyom kissé mást rejtett, mint Cserkóé, az enyém kissé cinikus, nem pedig hittel teli volt, mint az övé. Na, de amiért mindezt leírtam, az a következő. Visszaérkezésem másnapján, hétfőn, egyszer csak kopogtat valaki az ovi ajtaján. Kinyitom, és egy velem egykorú, kissé ismerős lány áll az ajtóban. Kérdezte, hogy megismerem-e, s végül kiderült, hogy még nagyon régen együtt cserkészkedtünk, sőt egyes testvéreink párt alkottak egymással. Sokat számított nekem, hogy azon a héten volt kivel hosszasabban beszélgetni, mókázni, aztán fény derült rá, hogy egyre inkább motoszkál benne a hosszabb maradás gondolata. Aztán hazament két hétre, de vasárnap óta újra itt van, és úgy tűnik, marad addig, amíg én. Segített neki a döntésben, mikor meséltem, hogy milyen hihetetlen a jövetele, hisz pont társaságért imádkoztunk, erre betoppant, s ő is érezte, hogy ez nem lehet véletlen. Akkor biztos ezt akarja tőle a JóIsten, hogy maradjon. Nagyon örülök, hogy küldte nekem őt a JóIsten a semmiből, mert kölcsönösen erősítgetjük egymást, s már mindig van kivel megosztani az örömöket-bánatokat. Ez egy igazi csoda. Történtek aztán más változások is. Egyes kedves kollégák eleinte arra sem méltattak, hogy visszaköszönjenek, vagy elég fura stílusban beszéltek velem, aztán egyszer csak, varázsütésre megváltoztak. Az egyik már úgy köszön, „szia drága”, a másik meg mosolygósan, kedvesen beszél hozzám. Először hátranéztem, nincs-e mögöttem valaki, biztosan hozzám intézték-e ezeket a szavakat, de bizony nem volt ott senki, úgyhogy egész biztos nekem szólt. Azóta nem volt gondom egyikükkel sem... Egyszerűen nem értettem, mi történik. Igaz, hogy nagy feltöltődés volt, mikor hazamehettem az őszi szünetben, de hát azért ennyire csak nem látom másként a világot egy otthon töltött héttől. Na, és akkor pár nap után fény derült a nagy rejtélyre: minden miattatok történt! Komolyan mondom, nagyon-nagyon meg voltam hatódva, mikor megtudtam, hogy imaláncot indítottatok értem. Megvallom őszintén, azért ezt nem gondoltam volna. Mármint nem belőletek nem néztem ki, hanem hogy mégis, énértem imalánc…? Kedvesebbnél kedvesebb üzeneteitek is hozzásegítettek ahhoz, hogy már nem éreztem magam annyira egyedül, mint az 9
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
első két hónapban. Többször van valódi öröm a szívemben, hogy érzem, a JóIsten tényleg gondoskodik rólam. Még előttem áll jó hét hónap, szóval ez nem végső összegzés, remélem azonban, hogy ez a fordulat nem fordul tovább, s a tőletek kapott lelki löket kitart egészen a tanév végéig. Nagyon köszönöm a lelki támaszt Mindenkinek külön-külön, de leginkább Cserkó atyának. Hálás vagyok a JóIstennek, hogy ilyen közösséghez tartozhatok, valamint azért, hogy azt hiszem, kezdem elhinni: az imának (különösen talán a közösséginek) valóban hatalmas ereje van. Szeretettel és köszönettel: Juli
December 28.
A SZENTCSALÁD VASÁRNAPJA A cikkírásra való felkéréskor világossá vált, hogy az ünnepkör többi jeles napjáról atyák írják le gondolataikat, ráadásul itthon egy teológus férj lesz a „lektorom” – abban már biztos voltam, hogy túl nagy okosságokon fölösleges törnöm a fejemet, az nem az én asztalom. Maradt a személyes élmények átgondolása: mit jelent nekem ez az ünnep, miért állítja elém (is) Egyházunk a Szentcsaládot példaként. Hiszen ha teljes mélységében igyekszem ennek a három embernek – Máriának, Józsefnek és Jézusnak – az életét szemlélni, csak egyre jobban összemegyek az ő hatalmasságuk mellett. Igen nagy gondban vagyok az esti lelkiismeret-vizsgálattal, az Istenben való elcsendesüléssel, mert mire minden külső zaj elcsöndesedik, már ájulok is be az ágyba. Közel hét éve rájöttem, hogy nekem a napi zajban kell az Istennel lennem. A hozzá vezető utat pedig a szentcsalád tagjain keresztül találtam meg. Megnyugtat, erőt és lendületet ad, ha reggelenként arra gondolok egy-egy fohász kíséretében, hogy a Szűzanya is hajnalban kelt, hogy mindenkinek mindent előkészítsen az induláshoz. Sőt azt hiszem olykor neki sem ment ez könnyen, vagy talán egyáltalán nem is ment. Hogy az ő vizes korsója is lehetett olyan nehéz, mint az én piaci csomagom, amit mindketten a családunkért cipeltünk. Segít, ha az jut eszembe a sokadik koszos pelenka cserélése közben, hogy ez neki is osztályrészül jutott, és ő is hajolt a kimoshatatlannak tűnő foltok miatt a víz fölé, hogy hátha még meg tudja menteni ezt vagy azt a kedvenc darabot a fiának, a férjének. Kitartást ad, ha rá gondolva félúton az alvás és az ébrenlét között, a beteg gyerkőc ágya mellett gubbasztok számolatlanul mormogva az Üdvözlégyeket, mert tudom, hogy 10
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
a kis Jézusnak is biztosan voltak nyugtalan éjszakái, amik után édesanyja karikás szemekkel kezdte a másnapot. Vele együtt aggódom, amikor nem találom az utat a gyerekeimhez, amikor úgy tűnik, eltávolodtak tőlünk, elveszítettük őket, mint Máriáék Jeruzsálemben a fiukat, pedig csak önállósodnak, apró szárnyaikat próbálgatják, az Isten által nekik kijelölt utat keresgélik. És ezt az utat igyekszem titkon, a háttérből egyengetni, figyelve arra, hogy meghagyjam a szabadságukat, ahogy Szűz Mária tette Jézussal a Kánai menyegzőn. Ugyanígy az örömeim is imává válnak, amikor belehelyezem hármuk kezébe. Az a semmivel össze nem hasonlítható boldogság, amikor a várandósságok könynyebb-nehezebb időszakai után egy élet megszületett, amit Jézus szülei is biztosan éreztek, akárhogyan született is a Megváltó. Mosolyra fakaszt, ha eszembe jut, hogy épp úgy, mint én, Mária is biztosan elújságolta a saját édesanyjának, amikor a kis Jézus első fogai kibújtak, az első lépéseket megtette, az első szavakat kimondta. Titkon szoktam figyelni, ahogy néha Balázs gyakorolja az olvasást az iskolás lányunkkal. Lelki szemeim előtt ilyenkor megjelenik József, aki hasonlóan gyakoroltathatta ugyanezt az Írás betűin a fiával, és ő is büszke lehetett, ha a hét végén dicséretet hozott a tanítóktól ez a Fiú. Csodálatos dolog néha rácsodálkozni a gyermeki gondolkodás egyszerűségére és tisztaságára. Máriáéknak hányszor lehetett alkalma ezzel találkozni a jeruzsálemi eseten kívül! Ha a mi gyerekeink tudnak megdöbbentően tisztán látónak bizonyulni az Isten dolgait illetően, milyen lehetett a gyermek Jézust hallgatni az Atyáról! Ha ünnepi asztal köré gyűlik a családunk, szeretem Hármukat is odahívni. Az ő ünnepeik ugyan szigorúbb szabályok szerint zajlottak, mégis azt gondolom, hogy nem nélkülözték a nevetést, vidámságot. Nekem tehát ezt sűríti magába a Szentcsalád ünnepe. Arra tanít, hogy mindig mindent tudjak eléjük és velük az Isten elé vinni. Attól válik könnyebbé a teher, többszörössé az öröm, hogy tudom: mindent velük együtt csinálok, nem idegen számukra az életem, tapasztalatból tudják, hogy mi fáj, mi tesz boldoggá. Tehát nem fájdalom, konfliktus, fáradtság nélkül kell tudnom élni, hanem ezekkel együtt az Istenben. Úgy, ahogy ők tették. Adják áldásukat egyházközségünk minden családjára ezen a szent napon, hogy tudjunk rájuk tekintve erőt meríteni az ő erejükből! Mátéffyné Gál Zita
11
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
XVI. Benedek pápa Schanda Balázst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánját – aki feleségével házas csoportunkhoz tartozik – a Világiak Pápai Tanácsa tagjává nevezte ki. A Tanács konzultorai között minden nevesebb mozgalom képviselője is jelen van.
JEGYZETEK A VILÁGIAK PÁPAI TANÁCSÁNAK PLENÁRIS ÜLÉSÉRŐL November 13-tól 15-éig tartott a Világiak Pápai Tanácsának plenáris ülése. Talán magyarázatra szorul a témával kapcsolatban gyakran elhangzó dikasztérium neve: szabatos fordítása úgy szólna, hogy a világiakért lévő pápai tanács (azaz nyilván nem arról van szó, hogy a világiak pápai tanácsot alkotnak a Szentszéken). A Tanács tényleges munkájának nagy részét – így pl. az ifjúsági világtalálkozók szervezését – egy titkárság végzi, esetenként egyeztetve a konzultorokkal. A plenáris ülés, amelyen a tagok is részt vesznek, tulajdonképpen leginkább egy konferenciára hasonlít, előadásokkal, hozzászólásokkal, tanúságtételekkel. A tagok és a konzultorok a Szentszék számára a különböző hivatások, kultúrák, társadalmi körülmények tapasztalatait közvetítik. A Tanács összetétele tavasszal újult meg. A tagok és konzultorok többsége világi, Hong Kong-tól Indián, Libanonon, Egyiptomon át számos afrikai, amerikai és európai ország katolikusai szerepelnek a Tanácsban. Az Egyház egyetemessége így élményszerűen is megtapasztalható. Megrázó első kézből szembesülni azzal, hogy mit jelent, milyen tudatosságot igényel az egyházhoz tartozás a világ nagy részén (számunkra is ezt kellene, hogy jelentse). Természetesen számos bíboros, püspök is szerepel a tagok között. Igen erős a lelkiségi mozgalmak jelenléte. Meglepő volt a légkör közvetlensége: egy fajta természetes egyszerűség jellemezte bíborosok, püspökök és világiak együtt töltött idejét, a beszélgetéseket vagy akár a közös étkezéseket. A rendezvény munkáját önkéntesek segítették: fiatalok, akik néhány hetet Rómában töltenek, és a Szentszék számára végeznek különböző szolgálatokat. Az ülés csúcspontja a Szentatyával való találkozás volt. A pápa beszédében kiemelte a 20 éve kiadott, Cristifideles laici kezdetű apostoli buzdítás legfontosabb és legaktuálisabb elemeit. A világi krisztushívő küldetési terepe a világ – benne a politika, a gazdaság, a média, a család. A papok elvilágiasodása, úgy a hívek klerikalizálódása is kerülendő. A kihallgatás után sikerült egy órára elszöknöm a csoporttól: így bejutottam a Szent Péter Bazilikába II. János Pál pápa sírjához. Az előadások sorában Ryłko bíboros, a Tanács elnöke a Cristifideles laici-t mint a világiak Magna Charta-ját elemezte. Scola bíboros, velencei pátriárka a vilá12
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
gi hívő hivatásának, identitásának teológiáját mutatta be. A hitnek kultúrát kell teremtenie. A poszt-szekuláris állam az érdekek izolációjára törekszik: az egyén és az állam között ne maradjon más, közösségekre nincs szükség. A vallás azonban közügy. Reinhard Marx münchen-fresingi érsek – „A tőke” c. nemrég megjelent műve a hazai sajtó érdeklődését is felkeltette – a világiak képzéséről szólt. A hozzászólásokból is kiderült: a világ mai kulturális palettáján nincs a Szentatyához mérhető intellektus: a hittanoktatás minősége azonban ezt kevéssé tükrözi. A tanúságtételek közül talán kettőt emelnék ki. A Tanács indiai tagja saját életéről, munkájáról szólt, magával ragadó személyességgel. Egy spanyol hölgy, szintén a Tanács tagja, az Európai Családpolitikai Intézet vezetője a család intézményét számos országban egyre inkább, sokszor úgy tűnik tudatosan kikezdő intézkedésekről, folyamatokról beszélt. A gender-ideológia globális támadásban van a család ellen: parlamentek, a média és lobbik összehangoltan munkálkodnak egy új ember kialakításán. Ez az új ideológia ugyanúgy az embert teszi saját maga mércéjévé, mint egykor a marxizmus – az ember nem teremtmény, hanem saját maga terméke. Túljutva a szexualitás és a házasság, majd a szexualitás és a termékenység elválasztásán, ma a szexualitás és a személyesség között is megszakad a kapocs. Az értékeket láthatóvá kell tenni médiában és utcán. Schanda Balázs Utóirat – egy kis magyarázat: A gender-mainstreaming lopakodó ideológia (azaz több, mint radikális feminizmus) és nehezen fordítható le, mivel a magyarban nincs különbség „sex” és „gender” között (mindkettőt nemnek mondjuk), és a nyelvben sincsenek nemek. A biológiai nem (sex) és a társadalmi nem (gender) között próbálják a kapcsot elvágni: egyrészt ideológiai alapon, másrészt orvosi eszközökkel is. A tanult, szociális nem független a biológiaitól (és persze az utóbbi változtathat). Bár a gyerekeket ma is nők szülik, a nemzés már barkácsolás kérdése lehet, és a nemi szerepek leküzdendő, társadalmilag átörökített béklyók. Megintcsak a múlt eltörléséről van szó, de ennek eredményei férfiatlan hímek és a nőiesség elvesztése. Azaz a társadalmi nem egyenlővé, sőt azonossá tehető, nincs szükség férfi és női identitásra. Ez a házasságon, családon, apaságon, anyaságon alapuló normákat fokozatosan fellazítja. Ha az emberek elveszítik nemi identitásukat, megszűnnek a társadalmi intézmények is. Aki a női identitás védelmében szól, homofób, a házasság a nő elnyomásának intézménye, a családdal kapcsolatos hírek jó része a családon belüli erőszakról szól stb. Isten viszont az embert férfinak és nőnek teremtette.
13
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
2009. JANUÁR 1. SZŰZ MÁRIA - ISTEN ANYJA Karácsony nyolcadának utolsó és egyben a polgári év első napja a legnagyobb Mária ünnep. A szent Szűz minden címét felülmúlja, illetőleg magában rejti az istenanyaság méltósága. A karácsonyi ünnepkörhöz, a megtestesülés misztériumához tartozik, ugyanakkor jelképértékű a január elsejei dátum, amely mintegy előrevetíti, hogy ez az ünnep az egész évre szól. Mária istenanyasága az az élő jel, amit Izajás megjövendöl: „Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” (Iz 7,14) Az anyaság reláció, kapcsolat, anya és fia olyan szorosan összekapcsolódnak, hogy az egyik sem képzelhető el a másik nélkül. Erre utal a héber (gebirah) anyakirálynő fogalma. Salamon király anyja Batseba gyakorlatilag egy szinten áll fiával az uralkodásban. A zsidó gondolkodásmód és hagyomány szerint tehát, ha a Názáreti Jézus a király, akkor az ő édesanyja is különleges kiváltságokat élvez. Az a tény, hogy Mária Isten anyja, amennyiben tőle születik meg az Isten Fia, szent Pál leveleiben is megjelenik: „De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.” (Gal 4,4-5) Ugyanakkor érezzük, hogy pontosan mivel Isten és ember közös művéről van szó, számunkra a maga teljességében ez a tény mindig is titok marad. De éppen ez a pont adja ennek az ünnepnek a különleges értékét. Hogyan válhat emberré Isten? És hogyan lehet ember Isten anyja? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések a teológia szívéhez visznek el bennünket. Isten és ember csodálatos együttműködéséhez. Beszédes már az Immánuel név is Izajás próféciájában, ami annyit jelent: velünk az Isten. A Biblia két fő része két szövetség, ami lényegében egy. Isten olyan szövetséget ajánl fel az embernek az üdvtörténet folyamán, amely teljesen tőle indul ki, és ő teszi lehetővé, mégis megadja a lehetőséget az embernek arra, hogy a maga módján, szabadon részt vegyen ebben a frigyben. Úgy, mint az Ábrámmal kötött szövetség, amelyben a középen kettévágott állatok között csak az Úr megy át tűz formájában és megsemmisíti azokat. Mégsem mondhatjuk, hogy a szövetség érvénytelen, hiszen Ábrám akarja azt. Az viszont igaz, hogy az Istennel kötendő szövetség lehetősége már önmagában is ajándék az ember számára. Ilyen szövetségre vagyunk meghívva mindnyájan a keresztség által teljesen ingyenesen. 14
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
Üdvösségünk lényege a megistenülés, Isten lelkének befogadása, vagyis a vele való közösség. Úgy érzem, Szűz Mária istenanyasága elsősorban ezt a kölcsönös, de mégis féloldalas együttműködést emeli ki Isten és ember között. Ahogyan a Szentírás is közösen létrehozott mű: Isten üzenete emberek által kifejezve. Mária nemcsak egy élettelen eszköz a hatalmas Isten kezében, hanem aktívan részt vesz Fia megváltó művében. A következőket írja erről szent Atanáz püspök: „Gábor angyal pontosan és okosan adta hírül Máriának Isten üzenetét, amikor nem egyszerűen a benned születik kifejezést használta, hanem azt mondta, belőled születik, és ezzel jelezte, hogy akit Mária a méhében hordott, az valóban belőle származik; nehogy úgy tűnjék, mintha az Ige csak látszólag vette volna fel az emberi testet.” A loretói litániában szépen megjelennek ezek a teológiai igazságok. A „Szentséges szűz Mária” elsősorban „Istennek szent anyja” és anyasága megelőzi szüzességét. Továbbá Mária egyik attribútuma szerint ő a szövetség ládája („frigynek szent szekrénye”), hiszen az ő testében konkretizálódik az a szövetség, amit Isten akar kötni az emberrel. Béla atya
LELKI- ÉS UJJGYAKORLAT ÉRDEN A zenét nemcsak a hangok teszik széppé, hanem a csend is. A hitünket pedig az, ha meghalljuk Isten csendjét. (Az ujjgyakorlat minden hangszertanulásnak alapja. A zenekari próba bizonyos mértékig ujjgyakorlatnak is tekinthető.) Szeptember végén a zenekar tagjaival lelkigyakorlatra gyülekeztünk Érden a Ciszterci Nővérek kolostorához tartozó, minden igényt kielégítő, csodálatos vendégházban. Az elmélkedéseket Cserkó atya tartotta. Rendhagyó módon mindannyiunk poggyászához hangszer is tartozott. Tardy László karnagyunk ugyanis a jót, szépet, kellemest, hasznost és ki tudja még mit összekötve, próbákat is tartott. Vavrinecz Mór születésének 150. évfordulójára felajánlott szentmisére és a szokásos szeptember végi, az elhunyt ének-zenekari tagok lelki üdvéért tartott requiemre készültünk. A repertoáron tartott művekkel 15
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
valamennyiünknek megvan a maga érzelmi, gondolati kapcsolata, mégis szükségét érezzük a rendszeres próbáknak, a rendszeres „ujjgyakorlatoknak”. Istennel való találkozásunk ugyanígy érzelmi, gondolati találkozás, és mint ahogy a zenében lényegesnek tartjuk a gyakorlást, úgy van szükségünk Istenhez kapcsolódó gondolataink rendezésére, a hitünkhöz tartozó ismeretek felelevenítésére – összefoglalva lelki életünk gyakorlásához. Ebben kapott segítséget kis csapatunk az elmélkedések és a kiscsoportos beszélgetések során. Karnagyunk minden zenemű próbájakor kiemeli a gondot jelentő részeket. Ilyen alkalmakkor hozzásegít ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egy-egy mű lényegéhez, megértéséhez. Az elmélkedéseken elhangzott, hogy ne féljünk szembesülni az életben tapasztalt problémákkal, mert azok megújítják Istennek való kapcsolatunkat. Fogadjuk el önmagunkat, fogadjuk be Isten szeretetét, ne legyen lelki életünk beteg, békétlen és görcsös. Ha engedjük, hogy Krisztus működjék bennünk, akkor válunk igazán Isten eszközévé. Így válik zenei szolgálatunk a mi és az egyházi közösség igazi hasznára. Tökéletesebb lesz az ének-zenekar produkciója, mélyebben tudjuk a szentmisék lényegét me gközelíteni. Cserkó atya gondolatai – ő úgy fogalmazta lelki „elmélete” – akkor hozzák meg eredményüket, ha mi „gyakorlattá” tesszük. Hálásak vagyunk neki, aki betegen vállalta ezt a két és fél napot, az Érd és Budapest közötti utat többször megjárva, még gyógyszerfutárként is közreműködve, igazán mindent megtett, hogy lelki épülésünket színvonalas előadásaival elősegítse. A lelkigyakorlat (elmélet) végülis a hit ujjgyakorlata. Hívő emberként is szükségünk volt az elmélyülésre, a csendre, mindarra, amit az Érden töltött szép napok alatt megkaptunk. Köszönet azoknak, akik mindezt lehetővé tették! Tóthék
16
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
2009. JANUÁR 4. VÍZKERESZT – JÉZUS ELSŐ CSODÁJA Vízkereszt ünnepének hivatalos neve epifánia, pontosabban Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése. Az első századokban ehhez az ünnephez hozzátartozott Krisztus születése, a napkeleti bölcsek hódolata, Krisztus megkeresztelkedése és első nyilvános csodája a kánai menyegzőn. A IV. századtól vált külön karácsony ünnepe és az azt követő események. A Fiúisten megjelenése, közénk való születése komoly változást hozott mindnyájunk életében. A végtelenül irgalmas Isten félre nem érthető módon kimutatta, hogy részese akar lenni életünknek, emberi mivoltunknak. Jézus Krisztusban Isten látható, tapasztalható módon lépett be életünkbe. Csodálatos, hogy ez életünk minden területére vonatkozik. Isten számára életünknek nincs olyan része, amelyet ne szeretne meghódítani, irgalmas szeretetével tökéletesebbé tenni, meggyógyítani. Jézus első csodája pontosan ezt hordozza önmagában. Egy reménytelennek tűnő helyzetben olyan módon lép be Isten egy kudarcra ítélt emberi szituációba, amelyre senki sem mert volna gondolni. A kánai menyegző – mint Jézus korában általában egy lakodalom – több napig tartott. Ez alatt az idő alatt a násznépet etetni és itatni kellett, hogy ne maradjon szégyenben az ifjú pár és családja. Nagyon gondos előkészítést és anyagi áldozatot igényelhetett egy ilyen esküvő megszervezése, lebonyolítása. Minden igyekezet ellenére mégis becsúszott a hiba. Az esküvő kellős közepén fogytán volt a bor. Ha a bor teljesen elfogy, ez a menyegző kudarcba fulladását is jelentette volna. Jézus ebbe az emberileg teljesen kilátástalannak tűnő helyzetbe lép be. Nem közömbös számára az ember boldogsága, így azonosul vele és segíteni szeretne neki. Bár Isten segít az emberen, mégsem hagy ki bennünket az Ő tevékenységéből. Jézus megtehette volna, hogy isteni erejével megtölti az üres korsókat borral. Ő azonban nem ezt az utat választotta. Meghagyja a szolgáknak, hogy a mosakodásra szolgáló kőedényeket töltsék meg vízzel. Azokat az edényeket, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy a vendégek lábáról lemossák az út porát. Nem merül fel bennünk a kérdés, hogy a mosdóvíznek mi köze a borhoz? Milyen gyakran bukkan fel bennünk a kétely, amikor imádkozunk valamiért és látszólag nem történik semmi. Amikor Isten segítsége nem úgy lép be az életünkbe, mint ahogy azt elvárnánk. Jézus sokkal többet akar adni nekünk az éppen aktuális igényeink, 17
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
szükségeink kielégítésénél. Önmaga mindent felülmúló irgalmas, gyógyító szeretetével szeretne megajándékozni bennünket. Megdöbbentő a kánai menyegző jelenetében, hogy miután megtöltötték a szolgák a kőkorsókat vízzel, nem történik semmi látványos csoda. Jézus nem imádkozik hangosan, nem áldja meg a korsókat, hanem csak annyit mond: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Azt lehet mondani, hogy a víz a szolgák engedelmességén és Jézusba vetett bizalmán keresztül változott borrá. A csoda ezen egyszerű emberek által lépett be az ünneplő közösség életébe. A szolgák nem okvetetlenkedtek, hanem lépésről-lépésre követték Jézus kéréseit. Ezzel váltak Jézus ezen csodájának eszközeivé. Erre hív bennünket is Jézus! Hagyjunk fel végre az értelmetlen okoskodással, Istennel való alkudozással és bizalmatlansággal. Ha mindennapi életünkben igyekszünk lépésről-lépésre megtenni azt, amire Jézus hív bennünket, akkor a mi életünk is csodák kapujává válhat. Ami nagyon fontos, hogy Jézus sosem kér tőlünk lehetetlent. A szolgáknak is teljesen egyszerű, mindennapos feladatokat adott. Mégis Istennek szentelt tevékenységükön keresztül Krisztus csodálatos ereje léphetett be környezetük életébe. A közénk született Krisztus első nyilvános csodájában a vizet borrá változtatta. Az egyszerű, állott vízből nemes ital lett. Mi is bátran vigyük Jézus elé életünk sötét, sérült, beteg, kilátástalan részeit. Az Ő végtelen erejéből, Istenbe vetett hitünk és bizalmunk által ezek meggyógyulnak, és felbecsülhetetlen ajándékká alakulnak, mások és önmagunk számára egyaránt. Cserkó atya
18
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
Ministránsaink egy csoportja közös hétvégére indult. Mint mindig, most is rendben megterveztek a vezetőik mindent, nem is történt semmi baj, hiszen az Úr most is kísérte őket egészen hazáig.
TÉLEN A MÁTRÁBAN Amikor megérkeztünk még Budapesten a buszpályaudvarra, a sofőr közölte velünk, hogy Pásztóról nem tudunk majd átmenni Fallóskútra, kirándulásunk célpontjára, mert oda már nem megy tovább busz. Azt javasolta, hogy még akkor induljunk is haza. Egy férfi odajött hozzánk és mondta, hogy ő szívesen átvisz minket Pásztóról Fallóskútra, mert nagyon közel van a két hely egymáshoz. Így mégiscsak nekiindultunk a tervezett kirándulásnak. Megérkeztünk Pásztóra, a férfi gyorsan hazament a kocsijáért és tíz perc múlva már ott is volt értünk. „Sajnos” csak két fuvarral tudott minket elvinni: az első menetben Ágó, Piri, Cili és Dóri ment. Addig mi – Anna, Fanni, Tekla és Bora – hógolyóztunk. Dóriék után kis idővel kalandos úttal mi is megérkeztünk. Két négyágyas szobát kaptunk, de mivel a nagyok külön szobát akartak, végül három szobában rendezkedtünk el. Nagyon jó időnk volt, egész hétvégén esett a hó, sokat hógolyóztunk, hóembert építettünk, zacskón csúszkáltunk. A szállás elég fura volt, nem szabadott a wc-be még papírt se dobni, mert még attól is eldugult (ezt meg is tapasztaltuk /), hanem a fürdőszobában lévő szemetesbe kellett dobni. Vasárnap reggel 3 km-t gyalogoltunk a havas erdőben a misére. A visszafelé utunk is kalandos volt. Pásztón ismét át kellett szállnunk, de nem volt olyan busz, ami Budapestre ment. Épp elkaptunk egy vonatot, de hogy ez se legyen egyszerű, Hatvanban még át kellett szállnunk egy másik vonatra. Végül hazaértünk. Hát ilyen kalandos hétvége volt ez. Gál Tekla és Koltay Fanni U.i.: Tanulság: Nem szabad hinni az interneten talált menetrendeknek! Bora 19
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
„NE HAGYJÁTOK ABBA AZ IMÁT – ISTENNÉL SEMMI SEM LEHETETLEN” Zaklatott közhangulat és erőszakos, gyűlölködő lett az emberek kapcsolata. A társadalom pedig egyre mérgezettebbé vált. Nem csoda, hogy minden porcikánk – szívünk, lelkünk, idegeink – már nagyon várja a Karácsonyt. Karácsony mindenki elképzelésében úgy él, mint „a Szeretet Ünnepe”, a „Családok Ünnepe”, a „Békesség Ünnepe”. Az alábbi tanúságtétellel nem ünneprontó szeretnék lenni, hanem megmutatni a Karácsony igazi értelmét: Isten mindent átformáló erejét, ha hagyjuk megszületni magunkban! 2008. szeptember 13-14-én a Bécsi Városi Sportcsarnokban több mint 9000 ember előtt mondta el élettörténetét egy 47 éves ember, aki életének jelentős részét börtönben töltötte többek között gyilkosságért. Pedig ő is, mint minden gyermek jónak született. Csodáljuk meg, hogy amit a családi környezet alakított rajta, hogyan vált Isten kezében mégis értékké! Torsten Hartung – aki az ausztriai Schweringben született 1961-ben – kegyetlennek is nevezhető szülőktől való. „Ateista és erőszakos családban nőttem fel. Otthon soha nem kaptam szeretetet. Egy alkalommal, hét évesen, az iskolás uzsonnástáskám elszakadt szíja láttán, és mert előtte apámmal hevesen veszekedtek, anyám kegyetlenül ütött-vert, amíg orrom és fülem vérezni kezdett és a szemem bedagadt. Közben ezeket ordította: ’Mindennek te vagy az oka… nem bírom tovább ezt az életet… téged nem is akartunk… Megölöm magam, és te vagy az oka…’ Nem csak fenyegetett, hanem kísérletet is tett, először a gázcsapot nyitotta ki, de azt sikerült elzárnom, majd a padlásra rohant, hogy felakassza magát. Hét évesen, pánikomban megpróbáltam a konyhaszéken és a testén felmászni, hogy elvágjam a kötelet, de ellökött, én pedig legurultam. Végül mégis életben maradt, de bennem megtört a szülőkkel szembeni bizalom. Ettől a naptól semmit sem hittem el anyámnak. Persze este még apámmal is megbüntettetett, mondván engedetlen voltam. Később egyre agresszívebb lettem otthon is és az iskolában is. Kilenc évesen azzal akartam kivívni mások figyelmét, hogy csibészségeket csináltam. Amikor apám vert, néha rászólt anyám: ’Hagyd abba Dieter, különben agyonvered a gyereket…’, de nem mentett ki a kezei közül. Durvaságom miatt mindenki félt tőlem. Gyermekkorom és ifjúságom éveit azzal töltöttem, hogy másokat vertem. A törvénnyel is elég korán szembe kerültem. Először 18 évesen voltam börtönben, lopásért tíz hónapot kaptam. Másodjára egy év tíz hónap, harmadjára pedig két év tíz hónap büntetést kaptam szintén lopásért. Ezek az esetek számomra teljesen természetesek voltak… 20
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
1983-ban megismerkedtem egy lánnyal, aki kérte, hogy költözzek vele egy másik városba. Először arra gondoltam, hogy így megváltozik az életem. Csak arra nem gondoltam, hogy magamat is viszem történetemmel, neveltetésemmel, hajlamaimmal. Hét és fél évig úgy éltünk, hogy az nekünk és környezetünknek is katasztrófa volt. Azért, mert én nem voltam képes szeretni. 1990-ben mesterlevelet akartam szerezni, továbbtanulni, de egyszerűen képtelen voltam a matematikát megtanulni. Teljesen lebénított az emlék: amikor apámmal matematika házi feladatot oldottunk meg, minden alkalommal, amikor soronként el kezdtem megoldani, tarkón ütött, és a fejem az asztal lapján csattant. Fel kellett adjam. Ebben az időben hagyott ott a barátnőm is. Számomra összeomlott a világ. 1990-ben egyedül ültem a lakásomban depressziósan, és leélt életemen töprengtem. Ekkor egyszerre beugrott Faust, Lucifer. Azt mondtam neki ’Tied lehet a lelkem, nekem már nem kell… Cserében másfél évig úgy akarok élni, mint egy király, aztán minden a tied lehet.’ Egy nappal később egy nyugat-berlini barátomon keresztül, egy orosz „keresztapával” és segédjével ismerkedtem meg. Először luxusautók szállításával bíztak meg Rigába és Bukarestbe, egy arab és orosz maffiacsoport számára. Egy hét alatt 90 ezer dollárt kerestem, ami akkoriban 150 ezer márka volt. Óriási pénz. De hát én akartam úgy élni itt a földön, mit egy király! És milyen könnyen ment. Nem szabad elfelejteni, hogy odaígértem a lelkem. Ilyenkor az ördög sem tétlen! Összehoz embereket, akiknek ugyanaz a céljuk: bűnszövetkezetet alkotni, és ezzel a sötétség hatalmát növelni. Egyre több pénzhez jutottam, de egyre nagyobb üresség tátongott bennem. Bizonyára mindenki el tudja képzelni, hogy egy ilyen maffiában hierarchikus struktúra van. Egy személy, Dieternek hívták, „megszellőzetette” a hatóságok felé a szervezetben betöltött helyemet. Mit tettem önzésből? Oroszországban lelőttem. Ez volt a dinamikus emelkedés, és az az ár, amit mondatomért fizettem: ’másfél évre úgy akarok élni ezen a földön, mit egy király.’ Három héttel később az akkori barátnőmmel, Mallorca-ra utaztam nyaralni. Magammal vittem minden játékomat: a paplanernyőt, a motoromat és minden olyan dolgot, amit ez a világ kínált. A szigeten körbeautózva minden látványosságot megnéztünk, de a távolban, a sziget közepén mintha még egy várat láttam volna. Egy kolostor volt, óriási templommal, San Salvador. Akkoriban fogalmam sem volt, hogy mit jelent a San Salvador (Szent Megmentő). A hegyen Jézus állt egyik kezét felém nyújtva. Az óriási szobor másik kezével az égre mutatott. Nekem ez akkor még semmit nem jelentett. Bementem a templomba, és melegség, meg valami biztonságérzés érintett meg. Egyszerűen csodálatos volt! Kijövet a templomból egy üvegvitrinben levelek és újságcikkek voltak kitűzve. Kiderült, hogy ez egy zarándokhely. Barátnőmtől kértem egy cetlit, mert valamit föl akarok írni. Képzeljétek el, hogy nincs három 21
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
kívánságotok, hanem csak egy, amit Isten megad nektek. Ha három lenne, akkor kettőt kér magának az ember, egyet pedig a barátainak. De ha csak egy van, mit kívánnátok? Én csak ennyit írtam: ’Boldogan szeretnék élni!’ Összehajtottam és bedugtam a márványlap mögé. Többé nem is gondoltam rá. Másnap a paplanernyővel elmentem repülni. Egy show-t akartam csinálni: a strandon landolni, hogy minden ember tapsoljon. Ehelyett egy meleg légáramlat magával ragadott, az ernyő összeesett és 50 métert zuhantam. Közben csak arra tudtam gondolni, hogy most meghalok. Mérges voltam magamra, hogy nem sikerült a mutatvány, ahelyett, hogy örültem volna, hogy életben maradtam. Átmentem a barátnőmhöz az összehajtogatott paplanernyővel, aki videókamerával a kezében csak ennyit kérdezett: ’Hol voltál?’ ’Lezuhantam, tulajdonképpen meg kellett volna halnom.’ S akkor valahonnét egy hangot hallottam, ma már tudom, hogy Isten volt az: ’Te nem vagy halott, mert Istennek még szándéka van veled!’ Isten nem felejtette el a cetlit, ez volt az első jel. Három héttel később Svédországban letartóztatott az Interpool. Azonnal magánzárkába kerültem, mert én voltam a maffia feje. Hat hónap után kiadtak Németországnak és ott is magánzárkába kerültem. Csodálatos időszak következett. Összesen négy év, kilenc hónap és két napot töltöttem magánzárkában. Majdnem öt évig nem láttam senkit, csak az őrt, aki kinyitotta a cella ajtaját, hogy beadja az ételt. Milyen kegyelmekben gazdag volt ez az idő! Elkezdtem szenvedni! Ha az ember egyedül van, hová menjen a szenvedésével. Nem fordulhattam senkihez, mert nem volt kapcsolatom Istennel. Nem volt szomszédom sem, akire lelkiállapotomat kivetíthettem volna, minden visszahullott rám. Elkezdtem kérdéseket föltenni magamnak: Mi van velem? Miért viselkedem így? Mi ez erőszak és az agresszió, ami engem és másokat is terhel? Nekiálltam naplót írni, és kerestem kérdéseimre a válaszokat életem történetében. A legfőbb kérdés az volt: Ki vagyok én? Nem mások szemében, hanem önmagamnak. Majdnem öt év telt el, hogy megkaptam a válasz. Nem volt egyszerű, mert saját életemben nálamnál gonoszabb emberrel nem találkoztam. Azt is megértettem, hogy szüleim erőszakossága miatt volt egy rossz hajlamom. Az ember nem erőszakosnak születik, hanem abban a környezetben deformálódhatunk, ahol felnövünk. Utána fölismertem és ki is mondtam: ’Anya, ez a te 50 kilód, te tetted rá gyermeki életemre, ez nem az enyém, hanem a tiéd. Apa, a másik 50 kilót te raktad rám, ez a te élettörténetedé’. Aztán jött az enyém, amit én tettem, mert ezek a sajátjaim voltak: sérüléseim, amiket nekem okoztak, és amiket én okoztam és megszázszoroztam. Ez nyomasztott, a földre nyomott. Nem volt kiút. Hova menjek a bűnömmel? A pszichológia nem tud erre válaszolni. Elérkezett az idő, amikor egyre többet foglalkoztam az életemmel. Az az érzésem támadt, hogy a földön fekszem, és akkora a súly, ami rám nehezedik, hogy a mellkasomat sem tudom levegővel megtölteni… A bűnöm, agyonnyomta lelkemet. Így érkezett el 1998 22
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
Húsvétja. Ilyenkor csodálatos Jézus filmeket vetítenek, amelyeket én is megnéztem. Hatásukra a következőket írtam a naplómba: ’Hé, Jézus, Te Isten Fia, megvolt a megváltásod, kaptál még egy esélyt… adj nekem is még egy második esélyt. Nekem is adj egy új életet!’ Három héttel később, május 15-én a cellámban feküdtem, ablakomra egy fehér lepedőt feszítettem a hőség ellen, hogy el tudjak este aludni. A szél belefújt, mint egy vitorlába, és ráfektette az ablakkeresztre. Azonnal eszembe juttatta a kereszténységet, és önkéntelenül mondtam: ’Isten, nem tudom, hogy vagy-e, de ha vagy, ajándékozz nekem új életet! Légy szíves, adj egy újat, mert nézd, milyen életem van! Nekem is fáj. És én is fájdalmat okozok másoknak. Hát milyen élet ez?’ Ekkor lelki szemeim előtt képekben jelent meg gyermekkorom és későbbi tetteim is. ’Nézd Isten, hogy mit tettem, élet és halál fölött döntöttem… Ezt nagyon bánom! Ajándékozz nekem új életet, ezt az életet nem akarom tovább!’ És elkezdtem sírni. Ma már tudom, hogy a lelkem sírt életem fölött. A lelkem, amelyet majdnem megöltem azzal, ahogyan életem. Egyszerre csak érthetően a következőt hallottam: ’Én tudom!’ Egész testemben reszkettem, nem értettem, mi ez és ki ez. Elbújtam az ágyam sarkába, mert ebben a pillanatban vált világossá számomra, hogy van Isten! Két nagyon fontos részlet érintett meg: Az egyik az irgalommal és szeretettel teli hang, a másik a két szó: ’Én tudom’. Vagyis Isten azt mondja nekem: ’Fiam, ismerem életed, mindent láttam: áldozat voltodat és tettes voltodat is. Ismerem gondolataidat. Én mindent tudok rólad.’ Ez mélyen megrázott, eddigi világnézetem és értékrendem összeomlott, minden érvényét vesztette. Nem értettem: Mi volt ez? A rabok hierarchiája olyan, hogyha valaki egy bizonyos bűncselekményt követ el, akkor meghatározott pozíciója van. Jönnek a többiek, mint alattvalók és hajlonganak neki ’Jó napot.’ Másnap, amikor kimentem a cellámból a szokásos ’tisztelet-adás’ után mind kérdezgették: ’Mi van veled? Miért nevetsz? Miért sugárzik úgy az arcod? Mi történt veled?’ Még mindig az előző napi élménnyel voltam elfoglalva, és csak azt mondtam: ‘Hagyjatok békén!’ Aztán kimentem az udvarra és fölnéztem az égre: csodálatos kék volt, és gyönyörűek a felhők. Ránéztem a fa zöldjére – május volt – és azt gondoltam, milyen hihetetlen intenzívek ezek a színek, miért nem vettem ezt eddig észre. Nyilván azért, mert a múltban a bűn fátyla eltakarta, de Isten 1998. május 15-én levette ezt rólam. Lefeküdtem a fűre, százszorszépet szedtem, néztem a színeket és a virágokat. Nagyon örültem. Rabtársaim azt gondolták, hogy végem. Nem bírja tovább, a hat év vizsgálati fogság kikészítette. Nem is érthettek engem. Isten egyszerűen áthelyezett egy másik érzékelési szintre. Egyszerre észrevettem, hogy milyen szép a világ. Rabtársaim számára ez nem volt követhető. Kezdetben az egyszerűbb utat választottam: Istent megmagyarázhatóvá, kicsinnyé akartam tenni. Két hónap múlva azonban egy keresztény szociális munkás 23
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
egy Bibliát adott. Ekkor volt életemben először Szentírás a kezemben. Csak egy hónappal később nyitottam ki, de megfejthetetlen volt számomra. Körülbelül három hónappal 1998. május 15-e után feküdtem az ágyamon, és néztem a Bibliám hátsó fedőlapját. A TV be volt kapcsolva, de nem néztem, mert három hónapja állandó visszhangzott a lelkemben a kérdés: MI VOLT EZ?, és nem hagyott békén. Egyszer csak újra jött a hang. Ránéztem a Bibliára, és a hang azt mondta: ’Vedd, és csapd föl!’. Nem azt mondta, hogy a 35. oldalon, vagy ilyesmit, hanem, hogy ’Vedd, és csapd föl!’ Elővettem, kinyitottam lapozgatás nélkül, és pillantásom 1Ján 1,9-en akadt meg. Pont ott, ahol ez áll: ’Ha megvalljuk bűneinket, ő hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket és megtisztít minden gonoszságtól.’ Mi történik itt!? Lehetetlen, hogy kinyitok egy könyvet, és pontosan arra a mondatra találok, ami a régen kínzó kérdésemre válaszol! Fogalmam sem volt a Szentlélekről, vagy hasonló dolgokról. Félni kezdtem, és behajítottam a könyvet a sarokba. Jó, meg vannak bocsátva a bűneim, 1998. május 15-én megvallottam azokat… Látjátok, Isten kísért az önfelismerés útján, mert ő nem felejtette el a cetlit. Aztán jött a következő, számomra fontos kérdés: Valóban minden bocsánatot nyert? Én nem kis bűnös voltam. Tényleg bocsánatot nyertem? Három hónapon át kerestem ebben a csodálatos könyvben a választ, de rejtve maradt. 1999. januárjában, hat hónappal ’98. május 15. után ismét az ágyamon feküdtem, és most ez a kérdés visszhangzott bennem és nem hagyott békét a lelkemben: ’Valóban minden bűnöm bocsánatot nyert?’. Egyszerre újból megszólalt a hang, pillantásom a Biblia hátlapjára esett… ugyanaz a helyzet: ’Vedd, és csapd föl!’. Kezembe vettem és az Ef 2,1-nél nyílt ki. A halálból az életre: ’Ti vétkeitek és bűneitek miatt halottak voltatok… Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.’ Ez nem lehetséges! Három dolog rázott meg alapjaiban: 1) létezik a láthatatlan valóság; 2) 15 évet kaptam és nem életfogytiglan. Istent arra kértem, hogy adjon még egy esélyt. Ő tizenöt évet adott. 3) Elkezdtem egy Bibliaismereti kurzust, egyedül, a Szentlélektől vezettetve. Rabtársaim számára egy eszement emberré lettem, mert elkezdtem cellám falait bibliai idézetekkel és magyarázatokkal kitapétázni. Hat év és tíz hónap után, amikor átvittek Tegelnbe – ahol lelkészek is szolgálnak –, csak a Szentírást vittem magammal. Annyit már tudtam, hogy három fő vallási felekezet van, és hogy Isten felszólít minket, hogy keresztelkedjünk meg. Tegelnbe száz kérdéssel és a Bibliával érkeztem. Meg akartam keresztelkedni és biztos alapot találni életemnek. A protestáns lelkészhez mentem, elmondtam neki a történetemet, és ő azt mondta: ‘Írj egy kérvényt a pszichiáternek’. Oké, ez épp olyan volt, mintha azt mondta volna, hogy lovon jöttem hozzá, pedig én pontosan tudom, hogy egy piros kerékpárral. Az, ami 1998. 24
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
május 15-én történt, egyszerűen hihetetlen volt, és ami megváltoztatta az életemet nem a pszichiáterre tartozik! Mindenesetre megkezdtem egy utat, vagyis Isten kezdett el bennem egy utat, ami kötelez. Egész idő alatt Ő vezetett, mert nem felejtette el a cetlit. Elkezdtem a felkészülést a katekumenátusban egy katolikus börtönlelkésszel. Megkérdeztem Istent: ‘Azt mondod, hogy legyen lelki vezetőnk? Akkor, hol van az én enyém? Nekem nincs.’ És Isten azt mondta: ’A legjobbakat kapod.’ ’Kik a legjobbak, hol vannak, nem látom őket?’ ‘A szentjeim.’ Ettől a naptól kezdve az isteni Gondviselés úgy rendezte, hogy könyveket kaptam: Szent Ágostontól Keresztes Szent Jánosig, Sienai Szent Katalinon át, teljes sávszélességben. És Isten megnyitotta értelmemet, hogy ezeket a dolgokat megértsem. Azután ismét megkérdeztem Istent, hogyan keresztelkedjek meg, hiszen legalább három felekezet van: ortodox, katolikus és protestáns. ‘Foglalkozz az egyházi tanítással, az egyháztörténelemmel!’- válaszolta. Ezek a könyvek is szinte repültek hozzám. Isten ismét megnyitotta értelmemet. Egyszerű volt meglátnom, hogy Pétertől – akit Jézus választott ki – az akkori időpontig, II. János Pál pápáig egy piros fonál húzódik végig. Világos lett számomra, hogy katolikussá kell lennem, mert biztonságot adott a vezérfonal Jézustól máig. 2000. június 20-án megkeresztelkedtem. 2000. június 29-én elsőáldozó lettem. 2001. december 8-án Szűz Mária Szeplőtelen Szívének szenteltem magam, mert Máriát arra kértem: ‘Legyél Te az Édesanyám, mert nekem valójában az nem volt.’ És higgyétek el, ő egyszerűen csodálatos, mindenfelé látom nyomait, amerre csak mehetek. Két éve szabadultam, 14 és fél év után. Természetesen föltettem Istennek a kérdést: ‘Mit kell tennem?’ Ő azt válaszolta: ‘Oda menj vissza, ahol én megérintettelek!’ Alapítottunk egy ‘Mária segít’ nevű egyesületet. Ez a börtönpasztorációval foglalkozik. Egyelőre még csak kevesen vagyunk, de Szűz Mária gondoskodik arról, hogy többen legyünk. Bemegyünk a börtönökbe, ahol beszélgető csoportokat indítunk. Nem dörgöljük az orruk alá a Bibliát, hanem először oda megyünk vissza, ahol ők váltak áldozattá. Ha magukat felismerik, felmerül a kérdés bennük: ‘Hol nyerhetek bocsánatot?’ Egyedül Istennél! Akkor nyújthatjuk oda az Evangéliumot és mondhatjuk el, hogy: ‘Engem Jézus szabadított meg, nem Mohamed, nem Buddha.’ Jézus tett szabaddá. Mindenki szabadon eldöntheti, hogy ezt az üzenetet elfogadja-e. Én megértem az embereket ott bent: Ha elmesélik történetüket, az enyémet mesélik el. És ha én mesélem az enyémet, az övéket hallják. Isten engem nemcsak megszabadított, hanem meghívott, megadta hozzá a képességet is, és ittlétem értelmét. Minden fontos kérdést megválaszolt: Honnan jövök? Hová megyek? Miért vagyok itt?” A vallomás azonban itt nem fejeződött be. Mindannyiunk számára egy fontos tanulsággal zárta tapasztalatait ez a minden poklot megjárt ember a több, mint 9000, Fatima szellemében összegyűlt hívő előtt: „A mi Fatimai Szűzanyánk azt 25
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
mondta: ‘Imádkozzatok a bűnösök megtéréséért!’. Nagyon hálás vagyok és meg szeretném köszönni mindenkinek, aki itt van, és azoknak, akik nincsenek itt, hogy ma én itt lehetek. A Ti imádságotok indította arra Istent, de legalább is részetek van benne, hogy bűnösöket – amilyen én is voltam –, megtérít, és kiszakít a sötétségből. Én egy látható jel vagyok, akit Isten állított ide, hogy imádságotok nem hiábavaló. Isten komolyan veszi. Átalakítja és megtéríti a bűnösöket! És ezért szeretnék nektek egy hálás ‘Isten fizesse meg’-et és köszönetet mondani. Ne hagyjátok abba az imát!” Imre atya
IMA A HITÜKÉRT ÜLDÖZÖTTEKÉRT A katolikus sajtóban sajnos mind gyakrabban lehet hallani keresztényeket ért támadásokról, különösen India és Irak területén. Indiában az elmúlt négy hónapban több mint 600 keresztényt gyilkoltak meg, több száz templomot romboltak össze vagy rongáltak meg, keresztény iskolákat és szociális otthonokat fosztottak ki, és több ezer – keresztények lakta – házat gyújtottak fel. Eddig több mint 50 ezren kényszerültek arra, hogy elhagyják szülőföldjüket. Az itt élő keresztények különleges védelmet kértek a kormánytól a karácsonyi ünnepi szertartások idejére. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök imádságot írt a hitük miatt üldözöttekért. Istenünk, értünk szenvedő Szent Fiad így tanított minket: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben jutalmatok”. Kérünk, emlékezz meg keresztény testvéreinkről, akik Indiában, vagy bárhol a világban Nevedért üldözést szenvednek. Adj nekik erőt a megpróbáltatásokban, vigasztalást a szorongattatásban és békét hitük megvallásához. Kérünk, add meg üldözött testvéreinknek, hogy tanúságtételükben szilárdan kitartsanak, és folytonos békében élhessenek. Istenünk, Te azt is tudod mennyi megpróbáltatás éri nemzetünket: erkölcsi, szellemi és anyagi téren egyaránt. Kérünk, adj megtérést a népünknek, erőt a nehézségek elviseléséhez, hűséget keresztény gyökereinkhez. Add, hogy békében és felebaráti szeretetben élhessünk egymással és a körülöttünk élő népekkel, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. 26
Karácsony
Várunk
IX. évfolyam, 2. szám
A SZENT ZENE HANGJAI TEMPLOMUNKBAN A karácsonyi ünnepkörben mindig különösen is nagy élmény és az elmélyülést, felemelkedést szolgálja a szent zene. December 25-én Schubert B-dúr miséje hangzik fel az ünnepi nagymisén, ezzel is emlékezve a szerző halálának 180. évfordulójáról. Másnap, december 26-án, Szent István vértanú ünnepén Halmos László Karácsonyi miséje szólal meg, amely a legkedvesebb karácsonyi énekeink dallamával dicséri az Urat. Szent Család vasárnapján, december 28-án a 150 éve született Vavrinecz Mór különlegesen meleg „hangszereléssel” megihletett Karácsonyi miséje hangzik fel. Hagyományosan az Újévet január 1-jén Mozart Koronázási miséjével köszöntjük. Ugyancsak minden évben Liszt Koronázási miséje kíséri Vízkereszt ünnepét január 4-én. Még az ünnepi lendülettel, ám a téli hideggel is dacolva a Mátyás-templom ének- és zenekara január 11-én Mozart Kleine Orgelmesse miséjével szolgálja a liturgiát. Valamennyi felsorolt szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik, és kívánunk a szent zene hangjainak segítségével meghitt, emelkedett, ünnepi elcsendesedést.
HÍREK W December 27-én 16 órakor szenteli fel Erdő Péter bíboros az újpalotai Boldog Salkaházi Sára-templomot. (XV. ker., Szerencs és Pattogós u. sarok) W Plébániánk év végi hálaadása szokás szerint december 31-én 18 órakor lesz, amelynek keretében Imre atya elmondja lelkipásztori beszámolóját a 2008. évről W XVI. Benedek pápa november 20-án kinevezte Bíró László püspököt Magyarország katonai ordináriusává. A tábori püspök beiktatási szertartása 2009. január 9-én, pénteken 10.30-kor lesz a Szent István-bazilikában. W Január 18. és 25. között zajlik a keresztények egységéért hirdetett ökumenikus imahét, amelynek: „...legyenek eggyé kezedben” (Ez 37,17). A hét programjairól hamarosan bővebben olvashatnak a templomi hirdető táblán. W Egyházközségünk farsangi mulatságát február 14-én rendezzük meg a szokott helyen, az Önkormányzat aulájában, amelyre mindenkit szeretettel várunk! W Jelezzük olvasóinknak, hogy 2009-ben február 25-én lesz Hamvazószerda. 27
A Budavári Főtemplom közösségének lapja
Várunk
2008. december 25.
Minden kedves Olvasónknak áldott karácsonyt és boldog új évet kíván a Várunk szerkesztősége! Köszöntelek új év új világa! Hozz békességet a világra! Terülj, terülj ki, tarka kendő! Add elő kincsed, új esztendő! Ha új esztendő én lehetnék, minden gyermeket úgy szeretnék, mintha tulajdon enyém lenne; a jövendőmet látnám benne.
Gazdag Erzsi: Új év (részlet)
"
Várunk
A Budavári Főtemplom közösségének lapja Szerkesztők: Török Ferencné, Török Viktória, Gál Kinga, Mátéffy Balázs. A címlaprajzot Török Ferenc készítette. Külön köszönet Sasmadárnak a sokszorosításért, a szorgos lányoknak a tűzésért, hajtogatásért, a sekrestyéseknek a terjesztésért. Köszönet mindazoknak, akik írásaikkal, ötleteikkel, törődésükkel segítették a közös munkát. A szerkesztőség e-mail címe:
[email protected]
28