Mi azonban új eget és új földet várunk. A Budavári Főtemplom közösségének lapja

Várunk

„Mi azonban új eget és új földet várunk” A Budavári Főtemplom közösségének lapja

2004. Úrnapja

Nagyon szoros kapcsolat áll fenn az Eucharisztia és Krisztus hirdetése között. A Húsvét emlékezetét felidézve kapcsolatba lépni Vele azt jelenti, hogy ugyanakkor annak az eseménynek a misszionáriusaivá válunk, amelyet ez a rítus megjelenít; bizonyos értelemben azt jelenti, hogy minden korszakban jelenidejűvé tesszük, amíg az Úr újra el nem jön. II. János Pál pápa idei úrnapi beszédéből

A Budavári Főtemplom közösségének lapja

Várunk

2004. június 13.

PÜNKÖSDI GALAMB Szicília egyik hegyi városának plébánosa szerette képletesen is bemutatni Isten nagy titkait. Így történt, hogy a harangozónak minden pünkösdkor be kellett engednie az evangélium után egy galambot a templomba. Természetesen a galamb nem volt a Szentlélek, hanem csak jelképe. Mindenki tudta, hogy akinek ez a galamb a vállára vagy a fejére száll, annak a Szentlélek különleges ajándékában lesz része. Egyik alkalommal a galamb az egyik tanító fejére ereszkedett, amitől ő hamarosan egy bölcs könyvet írt. Máskor egy fiatal, hiú gróf vállára szállt, aki azt követően vízvezetéket építtetett a községnek, amelyet a helybeliek „a Szentlélek vízvezetékének” neveztek el. Egyik pünkösd után valaki kápolnát építtetett a Szentlélek tiszteletére. Évek múlva elhelyezték a plébánost, és egy olyan pap került oda, aki elítélte ezt a babonás szokást, a galambot pedig közönséges madárként kezelte. Ahhoz azonban nem volt bátorsága, hogy megtiltsa a fehér galamb repülését. Csak azt rendelte el, hogy a templom minden ajtaját és ablakát tartsák nyitva. A galamb azonban fittyet hányt a plébános rendelkezéseire. Háromszor körülrepülte a templomot, majd leereszkedett a plébános jobb vállára, és valamit súgott a fülébe. Ő nagyon kellemetlenül érezte magát, de a hívek örömükben tapsviharban törtek ki… Mi lett a következmény? A plébános belátta, hogy a hagyományokat tisztelni kell, a Szentlélekben hinni kell, hogy híveinek jó papja lehessen. 2004. Pünkösdje után nem szükséges sem a tűz, sem a galamb, sem a szellő jelkép ahhoz, hogy komolyan vegyük a Szentlélekisten kiáradását, jelenlétét és életünkben való működését. Imre atya

2

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

AVE, VERUM CORPUS! A Szentatya gondolatai az Eucharisztiáról Úrnapján, Jézus szent Testének és Vérének ünnepén II. János Pál pápa tavaly kiadott enciklikájának, az Ecclesia de Eucharistia-nak legszemélyesebb, záró soraiból idézünk: ,,Ave, verum corpus natum de Maria Virgine!” Üdvözlégy szent test, ki Szűztől születtél! Néhány évvel ezelőtt ünnepeltem pappá szentelésem ötvenedik évfordulóját. Kegyelemként élem meg, hogy ezt az Eucharisztiáról szóló enciklikámat azon a Nagycsütörtökön ajánlhatom fel, amely péteri szolgálatom 25. évébe esik. Hálatelt szívvel teszem ezt. Több mint fél évszázada, 1946. november 2-a óta, amikor első szentmisémet bemutattam Krakkóban a Wawel székesegyház Szent Lénárd-altemplomában, minden áldott nap szemlélem az ostyát és a kelyhet, melyekben az idő és a tér mintegy ,,koncentrálódik”, és a Golgota drámája újra meg újra megelevenedik, föltárván a maga titokzatos ,,egyidejűségét”. A hitem minden áldott nap fölismerhette a konszekrált kenyérben és borban az isteni Útitársat, aki csatlakozott a két emmauszi tanítványhoz, hogy megnyissa szemüket a világosságnak, szívüket pedig a reménynek. Engedjétek meg, drága testvéreim, hogy mély megindultsággal letegyem hitetek megerősítésére és társaként hitvallásomat a Legszentebb Eucharisztiáról. ,,Ave, verum corpus natum de Maria Virgine, vere passum, immolatum, in cruce pro homine!” Ez az Egyház kincse, a világ szíve, a jövő záloga, melyre minden ember – tudattalanul is – vágyakozik. Kétségtelenül nagy, bennünket felülmúló misztérium, s kemény próbára teszi elménknek a látható valóságon túllépő képességét. Érzékeink itt megtorpannak – ,,szem, ízlés, tapintás megcsalódhat itt”, mondja az Adoro te devote himnusz –, de a Krisztus szavára támaszkodó és az apostoloktól ránk hagyományozott hit egyedül elég. Engedjétek meg, hogy miként Péter János evangéliumában az eucharisztikus beszéd végén, megismételjem Krisztus előtt az egész Egyház és mindannyiotok nevében: ,,Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.” E harmadik évezred kezdetén mindannyiunknak mint az Egyház gyermekeinek, új erővel kell elindulnunk a keresztény életben. Miként Novo millennio ineunte apostoli levelemben írtam: ,,Nem arról van szó, hogy „új programot” találunk ki. A program adva van abban, amit az Evangélium és az élő Hagyomány tartalmaz. Végső soron Krisztusban koncentrálódik, hogy megismerjük, szeressük, kövessük őt, őbenne éljük a szentháromságos életet, és vele együtt formáljuk át a történelmet a mennyei Jeruzsálemben való beteljesedésig.” E program új lendületű megvalósítása a keresztény életben az Eucharisztia által történik. Minden életszentségre törekvésnek, minden nekifeszülésnek az Egyház küldetésének teljesítéséért, minden lelkipásztori terv megvalósításának az 3


Várunk

2004. június 13.

Eucharisztikus Misztériumból kell merítenie a szükséges erőt, és feléje, mint csúcspont felé kell irányulnia. Az Eucharisztiában birtokoljuk Jézust, az ő megváltó áldozatát, az ő föltámadását, benne birtokoljuk a Szentlélek ajándékát, az Atya imádását, az engedelmességet és a szeretetet. Ha mellőznénk az Eucharisztiát, hogyan tudnánk meríteni azt, ami hiányzik nekünk? Iratkozzunk be, testvéreim, a szentek iskolájába, akik az igaz eucharisztikus jámborság nagy mesterei. Bennük az Eucharisztia teológiája teljes fényében ragyog, ,,átragad ránk”, mondhatni ,,fölhevít” minket. Mindenekelőtt hallgassuk a Szent Szüzet, Máriát, akiben mindenki másnál jobban megjelenik az Eucharisztikus Misztérium, mint a világosság misztériuma. Őrá tekintve megismerjük az Eucharisztiában lévő átalakító erőt. Őbenne megláthatjuk a szeretetben megújult világot. Ha őt, a testestől-lelkestől mennybe fölvett Szent Szüzet szemléljük, megláthatunk valamit az ,,új égből” és az ,,új földből”, amelyek véglegesen majd Krisztus második eljövetelekor tárulnak föl szemünk előtt. Az Eucharisztia ezeknek itt a földön most a záloga, és bizonyos módon elővételezése: ,,Jöjj el, Uram Jézus!” (Jel 22,20.) Krisztus a testévé és vérévé változtatott kenyér és bor egyszerű színei alatt velünk járja az élet útjait mint erősségünk, útravalónk, és mindenki számára a remény tanúivá tesz bennünket. S ha e misztérium színe előtt az értelem megtapasztalja is a maga korlátait, a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben. Tegyük magunkévá Aquinói Szent Tamás érzületét, aki az eucharisztikus Krisztus legnagyobb teológusa s egyben szenvedélyes dalnoka, és engedjük, hogy a mi lelkünk is kitáruljon a cél szemlélésének reményében, amelyre örömre és békére szomjazó szívünk annyira vágyódik: ,,Ó, igaz kenyér, jó Pásztor, ,,Bone Pastor, panis vere, Jézus, óvj az elbukástól; Jesu, nostri miserere... te táplálj és te palástolj, Tu nos pasce, nos tuere: s add, hogy a föltámadáskor Tu nos bona fac videre üdvnek látói legyünk. In terra viventium. Te, ki mindent bírsz és értesz, Tu qui cuncta scis et vales, s e Földön táplálsz és éltetsz, Qui nos pascis hic mortales: tedd, hogy szent népeddel ékes Tuos ibi commensales, asztalodnál majd az édes Coherédes et sodales örökségben részt vegyünk” Fac sanctorum civium.” Kelt Rómában, Szent Péternél, 2003. április 17-én, Nagycsütörtökön, Pápaságom 25. esztendejében, a Rózsafüzér évében. II. János Pál pápa 4

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

AZ EGYHÁZ ZSENGÉI Andrea Margit, Anna Kinga, Balázs Márk, Barbara Angéla, Borbála Kinga, Gergő Milán, Linda Katalin – ők a katekumen csoport Húsvét éjszakáján megkeresztelt tagjai. Sokan személyesen is ismerik őket, vagy a befogadás egyes állomásai kapcsán csak látásból, esetleg imádkozva értük. Az alábbiakban részleteket közlünk abból a több mint 40 oldalas levelezésből, amely közvetlenül keresztelésük után, illetve annak kapcsán kezdődött és azóta is zajlik közöttük. Az idézett gondolatok magukon hordozzák az internetes levelezés stílusát, illetve a szövegkörnyezetükből való kiragadás miatt maradnak rejtett, az olvasó számára kevésbé érthető vonatkozások. Ennek ellenére úgy gondoltuk, – s az újonnan kereszteltek egyetértettek vele, beleegyezésüket adták – ez az összeállítás jó képet fest arról, hogyan élték meg ők a beavató szentségek vételét, amit együtt ünnepelhettünk velük. Istennek legyen hála! Sziasztok! Folyamatosan készültünk a keresztségre, mégis maga a keresztelő nagyon nagy változást hozott, nem? Mintha egyik napról a másikra mássá lettem volna. Mentem ma misére, és egész hihetetlen volt a „másik oldalon” állni. Már nemcsak megtűrnek minket a templomban, hanem teljes értékű tagok vagyunk, szentelt vízzel vethetünk keresztet és áldozhatunk… Viszont eléggé ragaszkodom a Mátyás-templomhoz meg Janó atyához, furcsa még máshol és mást hallgatni. De ez talán nem baj… A gyónástól kicsit félek, hogy nem fog menni. Nem tudom, hogy kell, meg olyan idegennek is tűnik. Remélem, nem zavaró, hogy ilyen őszintén írtam. De olyan jól összekovácsolódtunk az utóbbi időben, gondoltam, megosztom Veletek az érzéseimet, és jól esne, ha Ti is írnátok. Ha már holnap nem találkozunk, amit én kicsit sajnálok… *** Még mindig nem vagyok teljesen biztos benne, hogy meg tudom pontosan fogalmazni a gondolataimat, érzéseimet, de megpróbálom… Először is, azt hiszem, Bori, hogy most nagyjából mindannyiunkban kavarog ez a megfoghatatlan „jó”, amire vágytunk, amit akartunk, s most, hogy eljutottunk ide, egy kicsit olyan, mintha fél méterrel a föld fölött járnánk. Talán ez azért is van, mert megkezdődött az örök életünk…?! Akkor egy kicsit a keresztelőről… Hát… Életem egyik legmeghatározóbb élménye lesz örökre! Mérhetetlen izgatott voltam már napokkal előtte. Vártam, s féltem egy kicsit, nehogy hibázzak. Elképzeltem, milyen lesz, de ezerszer szebb, 5


Várunk

2004. június 13.

ünnepélyesebb, meghatóbb volt. Szinte minden rólunk szólt, mindenki ránk figyelt. Leírhatatlan… Az oltár tündöklőbb volt, mint valaha, az orgona, a csengők szebben, hangosabban szóltak, mint valaha, és kicsit forgott velem az egész világ. Gyönyörű volt… Amikor ma mentem édesanyámmal Hozzád a misére, olyan más volt minden jó értelemben. A vigília végén odajött egy baráti házaspár a vári közösségből (Erzsi és Laci), akikkel a jegyesoktatás során ismerkedtünk meg, s egyfelől a „kötelező családlátogatáson”, másfelől pedig a misék előtt és után kerültünk közelebb egymáshoz, s – azon kívül, hogy természetesen kellemes húsvéti ünnepeket kívántunk egymásnak – üdvözöltek „a csapatban”! Felülmúlhatatlan jó érzés ez! És ezt éreztem ma is, amikor beléptünk a templomba. És az egész szentmise alatt úgy éreztem, hogy már „tűzközelből hallgatom”, s élem meg a dolgokat. Talán ez olyan, minthogy az ember hallgatja, látja, olvassa az Utolsó Vacsora történéseit, de végül is az apostolok azok, akiknek megadatott mindezt megélni… Bár lehet, hogy ez rossz hasonlat, de Ti úgyis értitek… *** A keresztelőt követően éreztem rá igazán a „túlárad” szó lelki értelmére, úgy éreztem, a szentségekből és a Szentlélektől merített energia és szeretet valóban túlárad a lelkemben, olyannyira, hogy az ember hirtelen nem is tud vele mihez kezdeni, és nem találja helyét a bőrében. Én szeretem azt gondolni, hogy mindez annak a jele, hogy a Szentlélek munkába kezdett a lelkemben, és formál át korábbi önmagamból egy Istennek tetsző új emberré. *** Janó, jó volt olvasni a levelednek minden egyes sorát, köszönjük! A húsvét még egy hétig tart, és mégsem ünnepelhetünk úgy igazán addig. Vissza kell zökkenni a mindennapokba, nekem pl. már ma foglalkozás vezetésére kell készülnöm, csinosítgatnom kell a szakdolgozatomat, óravázlatot kell írnom. Így nem az igazi… Laci is nagyon szépnek élte meg ezt a néhány napot, sőt olyat is mondott, hogy úgy érzi, jobb ember lett. :) *** Nagyon jó Titeket olvasni. Leginkább azért, mert nem egyszerű mesélni-magyarázni-írni-stb. arról, amit kaptunk (pedig más dolgom szinte nem is volt az elmúlt napokban), így még jobban esik ‘hallgatni’ a Ti (Bori, Balázs) ‘küszködéseteket’ a szavakkal. Ez bók, nekem ennyire sem sikerült kifejeznem magam, így most sem kísérletezem. Próbáltam, de mindjárt mást jelentett, mint a szándék. Van ez így. Örülök Nektek. Andiéknak külön köszönet majd szóban is, sokat segítettek (nem csak aznap este)!!! 6

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

Elsősorban pedig Janónak, mert azt hiszem, mindannyiunkat közelebb vitt e megfogalmazhatatlanhoz. Remélem én is, hogy együtt maradunk, hogy folytassuk ezt az utat. *** Kedves Frissen Kereszteltek, kedves Janó! Nagyon meghatódtam azoktól, amiket írtatok, és nagyon örülök Nektek!!! Bár én szombat éjjel is küszködtem a könnyeimmel, majdnem úgy, mint tavaly. Olyan szép és megható volt, még így kívülről is az egész szertartás, meg az, hogy most már Ti is részesei lehettek valaminek, Valaminek és Valakinek, ami felé eddig csak készültetek. Bár még én is nagyon újoncnak érzem magam, hiszen még csak egy éve kaptam meg ezeket a Szentségeket, de leveleteket olvasva minden szavát, minden gondolatát éreztem, átéltem. Valami hasonlót éreztem egy évvel ezelőtt én is. (Janó az egyik beszélgetésen azt mondta, hogy az áldozás után imádkozunk, és mivel ilyenkor vagyunk legközelebb Jézushoz, ilyenkor lehet kérni is tőle. Már napokkal korábban fogalmazgattam, miket is fogok ott térdepelve kérni, mondani – de csak egyetlen szót tudtam percekig hajtogatni: KÖSZÖNÖM! A kéréseimet, kívánságaimat, sőt még a hálaadást is teljesen elfelejtettem…..) És szombaton egy kicsit ott voltam Veletek az oltár előtt, hiszen végig együtt voltunk a felkészülés alatt. *** Mesélgettetek más emberek reakcióiról, én is írok ilyet. Még mikor a keresztnevemen gondolkodtam, a konzulensemet kérdezgettem a szentek életéről. Másnap már a szertárosunk is hallott erről, és hozta nekem a különféle fénymásolatokat. Eztán jött a többi meglepetés: a konzulensem váratlanul megjelent a keresztelőmön, kaptam tőle képeslapot idézetekkel és képet Szt. Kingáról, a szertáros pedig, mikor ma meglátott, egyből odaviharzott hozzám, hogy megkérdezze, milyen volt a keresztelő. Kaptam tőle egy csomó puszit, egy könyvet (Bánk József: Vademecum) és egy medált, amin a világ királynője van, és azt kívánta, legyek boldog az életben. A nagypapám pedig napi háromszor elmondja, hogy ennél nagyobb boldogságot nem szerezhettem volna neki semmivel… Én is boldog vagyok… *** Remélem még nem késő bekapcsolódnom a levelezésbe. Nagyon érdekes olvasni a leveleiteket, mindenki próbálja megfogalmazni ugyanazt, de azért azt hiszem, hogy mindenkire egy kicsit másképp hatott a keresztelő. Én például ott a Mátyás-templomban alig fogtam fel, csak arra koncentráltam, nehogy elrontsunk valamit, meg lekötött a ceremónia, a sok ismerős. Furcsa, de amikor kint álltunk, viszont már egyáltalán nem izgultam. Sokkal jobban izgultam az egyes beavatási 7


Várunk

2004. június 13.

lépéseken. Másnap amikor elmentem vasárnapi misére, olyan furcsa volt, hogy én is beállhattam a sorba áldozni. A legjobb az egészben az volt, hogy már szerdától kezdve nagyon vigyáztam, nehogy elkövessek valami bűnt. Tudom, hogy a keresztség amúgy is töröl mindent, de azért mégis… *** Én is úgy érzem, hogy nagyon fontos és különleges éjszaka volt a múlt szombati, s valószínűleg meghatározó is a jövőnkre nézve. Hogy hogyan tovább? Bennem kétféle érzés is kavarog, az egyik, amit többen Ti is leírtatok, hogy furcsa lesz, ha hétfőn nem találkozunk, a másik viszont egy kicsit befelé fordulás érzése, olyan mintha egy kicsit magamon belül fel kellene dolgoznom a történteket, s hagyni, hogy az új helyzet még jobban elterjedjen bennem. *** Sok szépséget hoz az életembe a vallás, de én eleve érzékenyebb vagyok a kelleténél, és félek, hogy ez még érzékenyebbé tesz, meg hogy kicsit megzakkanok… Ugye nem?! *** Sziasztok Mindenki! Először is örülök, hogy ennyit írtok, írunk egymásnak. Olyan ez, mint egy kis internetes lelki közösség. És ez nagyon jó. Fura, hogy csak mostanra lendültünk így bele, de azért nagyon jó. Bori! Hát eszméletlen őszinte vagy és ez nagyon jó. Nagyon tetszik, hogy ilyen nyíltan beszélsz arról, amit és ahogy érzel… Azért vigyázz, mert nem mindenhol jó, ha ilyen őszinte és nyílt vagy. Persze ez ránk nem vonatkozik, ránk számíthatsz. Janó! Elég sok embert ismerek, de TE más dimenziókat nyitottál meg, másféle irányt mutattál, és ezért vagyok úgy, hogy életem egyik meghatározó pontja vagy. Nem biztos, hogy eljutok oda, ahova eljutottam, ha nem Veled találkozom az életben. És ezért vagyok mérhetetlen hálás Neked! *** Sziasztok! Üdv Mindenkinek! Sokat gondoltam tegnap este azokra a gondolatokra, amiket tegnap megosztottunk Egymással. Olyan fura, de szinte mindegyikről azt gondoltam, hogy igen, én is így érzem, gondolom. Az Andi amit mondott az esküvős párhuzammal, fenomenális megfogalmazás volt, és talán magamtól nem jutott volna eszembe, de mégis úgy éreztem, amikor mondta, hogy igen, pontosan így voltam/voltunk vele mi is Barbarával. És a kezdeti izgalom, bizonytalanság, kívülállóság érzése ugyanúgy megvolt bennem, ahogy Linda és Bori mondta. És utána, ahogy már írtam, az

8

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

az érzés, hogy tényleg „csapattagok” vagyunk, hát… mennyei! Szóval nagyon jó volt, hogy Janó beindította ezt az eszmecserét. *** Tegnap azt hittem, megint jól lebuktattam magam. Most épp azzal, hogy elárultam, eleinte milyen nehezen ment… És tessék, egyből csatlakoztak ketten. Akkor ti sem „készen” jöttetek? Együtt fejlődünk, csak ki-ki a maga tempójában? Fogalmam sincs, hova tartok. Úgy érzem, annyi még nincs bennem, hogy Janó nélkül és nélkületek is „csináljam”, gyakorló hívő legyek. De ha találkozgatunk még, lehet, hogy ez a folyamat szépen ível majd felfelé, és mindennek eljön majd a maga ideje: a gyónásnak, a hetenkénti áldozásnak, az imáknak stb. Aztán majd viszem a kisgyerekemet Janóhoz ministrálni… :) Biztos könnyebb azoknak, akiknek mélyen hívő párja van (tényleg, ha belegondolok, a csoportban elég sok ilyen van!), és még ők is motiválnak. Én is sok erősítést kaptam Lacitól, pedig ő is csak azon a határon mozog szerintem, amin én, nem tudja, mennyire fontos az életében Isten. Az biztos, hogy templomba menni már nagyon jó. (Nem nagy dolog, de észrevettem, hogy a misék előtt valahogy jön mostanában, hogy kikapcsoljam a mobilomat, és ne csak lenémítsam, mint ahogyan azt mindenhol máshol teszem. Teljesen kikapcsolom a külvilágot…) *** Tegnap véletlenül találkoztam az egyik ministránssal, legalább annyira odavolt a keresztelőnktől, mint mi („Szent Elemér, könyörögj érettünk!” – a szerk.). Azt mondta, csillogott a szemünk, látszott, hogy tényleg megérint minket, stb. …jó volt. *** Olyan jó és esetemhez illő idézeteket kaptam a nagynénimtől! Leírom Nektek is az egyiket, a platónit: „…még soha senki, aki ifjú korában azt a nézetet tette magáévá az istenek felől, hogy nincsenek, nem maradt meg végig öregkorára ebben a véleményében.” Anyuék biztos a szakmám után is választottak idézetet a keresztelőmhöz, talán ismeritek: „Miután Jézus a Jordán vidékén tanított, kis gyermekeket hoztak hozzá, hogy rájuk tegye a kezét… …’Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek! Ne tartsátok vissza őket, mert ilyeneké az Isten országa! Bizony, mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, az nem jut be oda.’ Aztán ölébe vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.” (Márk 10,13-16) Kitettem a falamra egy feszületet és egy ikont. Nem is tudjátok, mekkora lépések ezek nálam… *** 9


Várunk

2004. június 13.

Most csak a saját tapasztalatomat, érzéseimet szeretném leírni, hogy lásd, nem vagy egyedül – remélem, megnyugtat. (Szerintem aki egy ilyen csoportba jár, hasonló cipőben lehet – de persze ezt nem tudhatom…) Szóval – katonagyerekként és párttitkár-unokaként – nem járhattam templomba, sőt a falu közepén, ahol laktunk, annyit tudtam csak a templomról, hogy így hívják, és az órája általában „krumpli” volt. Aztán kb. középiskolás koromban többször szóba került már otthon a vallás, a hit és Isten, de mivel saját tudásom nem volt, el kellett hinnem azt, amit a szüleimtől hallottam – hogy nincs Isten, mert… Aztán úgy 20-21 éves koromban valahogy úgy alakult, hogy egyre többet találkoztam vallásos emberekkel, papokkal, apácákkal. És egyre komolyabban foglalkoztatott a hit, bár még továbbra se tudtam róla szinte semmit – ezek csak olyan érzések voltak. Aztán történt egy baleset, amiben a legjobb barátom meghalt – azóta se tudom még megmagyarázni, miért volt erre szükség. És akkor azt gondoltam, ha tényleg van Isten, akkor ezt nem engedi meg. És elfordultam minden korábbi „csírától”. Aztán amikor tudatosan elhatároztam, hogy megkeresztelkedem, még nem a hitem vezetett. Sőt, inkább csak azért volt ez a döntés, mert annyira szerettem a Zsoltot, és tudtam, hogy ezzel örömet fogok neki szerezni. Az érdekes az volt, hogy ekkor már úgy éreztem, meg tudom ezt tenni, és be tudok már menni egy templomba is. És ez akkor is megmaradt, amikor a Zsolt szakított. De amikor mégis elkezdtem Janóhoz járni, nekem nem volt semmi hitem – csak az akarat és a döntés. De örülök neki, hogy már több, mint 2 éve járok hozzá, mert ez idő alatt alakult ki az a picinyke hitem, ami már van. És főleg, amióta csoportban vagyunk, érzem, hogy kezdek egy kicsit fejlődni, mert Ti is mindig hozzáadtok egy kicsit. Még messze vagyok attól, amit szeretnék elérni, vagy amilyennek képzelem, hogy lennem kellene. És sajnos sokszor veszem magamon még észre, hogy ugyan járok templomba, imádkozom, de amikor igazán szükségem lenne rá, mégis elhagy, nem hiszek vagy nem merek… *** Hello, végre sikerült internethez jutnom, elég bonyolult itt. Mondanom sem kell, mennyire jó Titeket olvasni, itt különösen. Jövő héten haza kell mennem hétvégén, szerintem keddig maradok, szóval hétfői hittanra mindenképp el akarok menni!! Remélem mind ott lesztek!! Képzeljétek, minden nap voltam eddig templomban! Misén ugyan csak 3szor, mert elég nehéz a szabadidő pont abban az időben. Furcsák itt a misék, otthon sokkal jobban tetszik. Itt sokat énekelnek, elég puritán az egész, a papok sokkal kevésbé tűnnek lelkesnek (persze ezek lehet, hogy csak elhamarkodott kijelentések.) Na majd írom, ha másként látom. De valahogy úgy érzem, szükségem van rá, 10

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

hogy menjek, legalább imádkozni egy kicsit. Nem gondoltam volna magamról pár éve, hogy ez is eljön, és ennyire természetesnek érzem majd… *** Érdekes, hogy Andi már mesélte ezt a történetet, de most sokkal jobban hatott. Biztos még hitetlenebb voltam, mikor először mondta… Most mindenesetre nagyon tetszik. Beszéltem leendő keresztfiunk anyukájával, azt mondta, rengeteget imádkoznak Tomival, hogy minden jól menjen a szülés körül. Egész meglepődtem, nem is gondoltam róluk. És elszégyelltem magamat, amiért én még egyszer sem mondtam értük imát, pedig mennyit gondolok rájuk. Nekem ez még valahogy nem természetes. De legalább már rossz, hogy nem az… Már egész sokat imádkozom (magamhoz képest, persze).

„Egyház” azt jelenti: küldetés! Prófétákra van szükség, akik képesek a közösségekben a hitet és Isten kinyilatkoztatott igéjét, mely telve van irgalommal, újraéleszteni. Eljött az idő, hogy az apostolok újabb nemzedékét képezzük ki, akik nem félnek hirdetni az Evangéliumot. Minden megkeresztelt számára fontos, hogy a szokásvallásosságtól eljusson az érett hitre, amely világos meggyőződéssel vállalt, bátor döntésekben nyilvánul meg. II. János Pál pápa Bernben, 2004. június 5-én

GONDOLATOK A BÉRMÁLÁSRÓL A bérmálási vizsga egyik szokásos kérdése volt az idén is: mit jelent számodra a bérmálás szentsége? Az alábbiakban ízelítőt adunk a bérmálkozók válaszaiból: „Ha Krisztus mellett kiállok, hiszem, hogy a Szentlélek a segítségemre jön, nehogy alul maradjak.” „Remélem, hogy nyitottabb tudok majd lenni az égi dolgok felé, és a Szentlélek segítségével jobban megértem, hogy mi az Isten szándéka az én életemben. Mit vár el tőlem, és milyen célra szánt engem. A Szentlélek segítségével – szerintem – többre képes egy ember, mint egyedül.” 11


Várunk

2004. június 13.

„A bérmálást én választottam, saját akaratomból vallom magam kereszténynek és nemcsak megszokásból, vagy mert a szüleim így szerették volna.” „Nem jelent óriási változást, inkább megerősít abban, amiben hiszek. (…) Nem öncélú dologról van szó, (…) hanem azért, hogy a Szentlélek által megihletve továbbadjuk, amit tudunk, amiben hiszünk.” „A bérmálkozástól, a Szentlélektől én egy kis segítséget várok, segítséget ahhoz, hogy úgy tudjak élni, ahogy kell; hogy mindig megtaláljam az utamat, hogyha esetleg letérnék róla, akkor visszavezessen oda. Egyszóval egy kis komolyságot várok tőle, hogy lelkileg érettebbé tudjak válni.” „Számomra azért fontos a bérmálás, mert remélem, hogy ezen keresztül a Szentlélek által megerősödök hitemben, reményemben és szeretetemben. Ezek közül is leginkább hitemben és reményemben szeretnék megszilárdulni. S ha ezeket a kegyelmeket megkapnám, más embereken is könnyebben tudnék segíteni.” „A bérmálás eredménye a hétköznapi értelemben az, hogy az egyház felnőttnek nyilvánít. Ez jelenthet számunkra egyfajta elismerést, de jelentheti azt is, hogy még közelebb kerültünk a lélek állandóságához, a lélek halhatatlanságához.” „A Szentlélek ajándékai révén olyan erős támogatást remélek, amely egész életemben végigkísér, hogy a nehéz helyzetekben mindig jó döntéseket hozhassak, bölcsen, Isten akarata szerint cselekedjek.” „A bérmálkozás több szempontból is fontos nekem. Egyrészt fontos a közösséghez való tartozás. (…) A Szentlélek ajándéka abban segít, hogy képes legyek úgy viselkedni és úgy gondolkodni, ahogy az Istennek tetszik, és képes legyek érvényesíteni a szeretetet más emberek iránt és általában a dolgok iránt.” „Úgy kell élnünk, hogy ne bántsunk másokat, és mindennemű emberi gyengeséggel szemben megértőek legyünk.” „A bérmálás (…) nagy lelki örömet és egyfajta büszkeséget is jelent.” „Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy a bérmálás szentsége nem valaminek a vége, hanem sokkal inkább kezdete.” „Azt tartom a bérmálkozás lényegének, hogy amit én megtapasztaltam, azt belőlem fakadóan megtapasztalhassa a többi ember is.” „A bérmálástól elsősorban belső iránymutatást, az önzetlenség növekedését és a végletektől való megszabadulást várom.” „A bérmálkozás által szorosabbra fűződik a viszonyom Jézus Krisztussal, jobban oda tudok figyelni azokra a dolgokra, amelyekben az Ő világát és keze 12

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

nyomát látom. Mert szerintem ez is a bérmálkozás lényege, a krisztusi világ tágabb megismerése, buzgóbb és alázatosabb megismerése!” „A bérmálkozásra úgy készülök, hogy már jól körvonalazott képem van arról, milyenné kellene válnunk Isten segítségével nekünk, mint családnak. Mit kellene adnunk egymásnak és a gyermekeinknek. A Szentlélek Isten segítségét várom ahhoz, hogy tudjunk feléjük igazi hitet közvetíteni és Isten szeretetét, hogy lelkileg egészséges emberré váljanak.” „A Szentlélektől is azt kérem, hogy kitartásomban segítsen. Ez első pillantásra úgy tűnik, önző érdek, hogy nekem segítsen; de azáltal, hogy hitem megerősödik, a másik ember számára nyújtott jó cselekedeteim száma is növekedni fog.” „A bérmálás számomra a kezdet és a vég egyben. Vége egy kicsit a tapogatódzó lelki életnek, kezdete egy számomra könnyebben felismerhető, kegyelmekben remélhetőleg gazdagabb életnek.” „A bérmálás több szempontból is fontos számomra. Úgy érzem, egyrészt felemel abba az egyházba, amelynek eddig – úgymond – külsős tagja voltam. Végre teljes jogú tagja lehetek. (…) Csodálatos ajándék, hogy itt lehetek.” „Az, hogy ebben a szentségben részesülhetek, nagyobb öröm számomra, mint azt a felkészülés során gondoltam volna.” „Számomra a bérmálás egy csodát jelent, azt jelenti, hogy nem vagyok, nem leszek az életben egyedül sohasem.” „Szeretnék a Szentlélek által szelídebb lenni és mindig minden körülmények között a mértékletességet betartani. A legjobban azt várom Tőle, a Szentlélektől, hogy még közelebb kerüljek Istenhez.” „A Szentlélek Isten ajándéka számomra: egy lehetőség, amit igyekszem nem ölbe tett kézzel egy karosszékben ringatózva várni, mert akkor hamar hátraesek.” „A bérmálás számomra egy teljes elkötelezettséget jelent Isten mellett. (…) Megnyugodtam, megbékéltem, boldogabb vagyok. Úgy érzem, hogy a Szentlélek munkálódik bennem. Szeretnek! (…) Egy „Igen”-t szeretnék mondani az Úrnak!” „Azt gondolom, hogy ez egy komolyabb, tudatosabb lépés. Jobban várom, mint korábban vártam. Sok mindent meg kellett ahhoz ismernem, hogy saját magamat alkalmasnak tartsam erre a szentségre. Sok erőt remélek a bérmálástól, hitet, kitartást és több imát.” Köszönjük, hogy Csepely-Knorr Miklós a bérmálás hivatalos fotósaként megörökítette a főpapi szentmise pillanatait. A fényképek továbbra is megtekinthetők a sekrestyében, és a hét folyamán van még lehetőség az utánrendelésre is. 13


Várunk

2004. június 13.

ELKÉSZÜLT NYÁRSAPÁT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMA! A mi családunkban ilyen mondat sosem hangzik el, – hiszen még a padok, meg a másik harang, meg egyéb apróságok nincsenek kész, amelyek egy építésztervező szemében mindig hiányt jelentenek – mi, körülötte állók mégis meghatódottan néztük a kis „törökösgörögös” ékszerdobozt. A Nagykőröshöz tartozó kicsiny falu csak kis százalékban katolikus. A plébános, Miklós János atya minden ténykedése élő példája az öt talentumot kapott szolgának: „Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. Jól van te hűséges, derék szolga, mivel kevésben hű voltál, sokat bízok rád…”(Mt 25,20-22) János atya kis pénzzel és egeket ostromló hittel tette a dolgát. Mindig békésen várta az előrelépést a tervekben, szelíd határozottsággal tartotta a kapcsolatot az iparosokkal, alázattal volt az egyházmegyei és a falusi elöljárókkal. Tíz évig tartott! De elkészült, és Beer Miklós váci megyéspüspök atya mélyen megimádkozott atyai szeretettel szentelte föl Isten új hajlékát. Ez Török Ferenc tizedik temploma, és mindegyik szentelésén Isten kegyelméből részt vehettem. Mégis Miklós püspök szavai – „…az Isten templomot akart ide…” – most kézzelfoghatóvá tették számomra a mindig is tudott tényt: az építész Isten keze, amikor készíti a templom terveit. Május 15-e az egyetlen nap volt akkoriban, amikor nem esett az eső, és ragyogott a nap. Minden akadály elhengerült a csodás ünnep elől, a kicsi falu és környéke szép számban tolongott a nagy odafigyeléssel előkészített templomkertben. A Püspök atya külön kiemelte annak jelentőségét, hogy ez a kert egybeolvad az iskolakerttel, csak egy míves fa játszótér a határ: iskola és templom a két legfontosabb hatás, ami a gyerekek életében elengedhetetlenül szükséges. S hogy ebben az adottságban is megtalálta a plébános atya a lehetőséget, mutatja, hogy a tíz év alatt 5-6 alkalommal mentünk le hívására vasárnap gyermekeinkkel, hogy az iskola folyosóján bemutatott szentmisén kántorként, lektorként és ministránsként vegyünk részt a helybeli kicsiny „csapattal” közösen. A szentelést megelőző ünnepségen a falu polgármestere összefoglalta történelmüket, és elhelyezte benne a templomot, mint a jelen történéseinek egy igen jelentős építőkövét. Ennek súlyt adva a falu vezetősége döntése alapján kiemelte és megjutalmazta a templom megépülésében legfőbb résztvevőket. 14

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

A dísztelen templomba először a Püspök atya lépett be, majd a szentelési szertartás után csodás virágkölteményekkel díszítették az oltárt, és folytatódott a szentmise. A Gondviselés úgy hozta, hogy 1975-ben Feri első templomának szentelésére Tardy Laci kis kamarakórussal is leutazott, mivel az ottani plébános a teológián évfolyamtársa volt. A közös ünnep öröme hagyományt teremtett, s mindössze egyetlen alkalom volt a tízből, amikor az énekkar nem vett részt Feri templomának szentelésén. Most azonban együtt voltunk. Mindig sokszorozott öröm a barátokkal együtt átélt öröm. Ezen a héten annál is többet jelentett mindez, mert előtte hétfőn a fájdalomban, Édesanyám temetése kapcsán is megtapasztalhattuk az összetartozást, felemelő volt hát 35 énekes társsal együtt csodálni Isten alkotó kedvét és annak gyümölcsét. Köszönöm neked, Uram, hogy igaz barátokat, társakat adsz mellénk, s hogy mindig adsz alkalmat a közös együttörülésre is. Török Ili

FELÚJÍTÁS – MEGÚJULÁS A jeruzsálemi templom építése az Egyiptomból való kivonulás 480. esztendejében kezdődött, Salamon királyi hatalma csúcspontján, a vándorló zsidó nép nemzetté válásának bizonyságaként. Meghökkentő az a magabiztosság, amellyel Salamon a vállalkozást kezeli. Pontosan meghatározza a templom geometriai méreteit, terének beosztását. Rendelkezik a felhasználandó anyagokról, az építők nemzetségéről. Lendület, hit és lélek járja át az egész tevékenységet. Ez különösen akkor válik szembetűnővé, ha elolvassuk a bukásra ítélt építkezés leírását, a bábeli torony történetét. Igaz célok helyett az emberi gőg munkál, amelyet Isten megbüntet: az építőket összezavarja és szétszórja. Minden építkezés magában hordja a két példa tanúságát: egység vagy széthúzás! Első királyunk templomépítő rendelkezései – tíz falu építsen közösen templomot – a nemzetté válás ügyét szolgálta, közösségteremtő erő áradt belőle. Mi, a Budavári Nagyboldogasszony Plébánia közössége évek óta dédelgetünk egy „templomépítési” tervet, a Mátyás-templom felújításának és a térszint alatti bővítésének gondolatát. Schulek Frigyes csodálatos együttest hozott létre, de a maga idejében nem gondolhatott azokra a funkciókra, amelyek az elmúlt ötven évben születtek, és amelyek mára égető szükségként megoldásra várnak. Egy „nemzeti szentély” képe lebegett szemünk előtt. Épület és kapcsolódó terei, amely méltó módon tudja fogadni és megszólítani a látogatók százezreit, amely otthont ad a vallásos zenei életnek, amelyben próbatermek, öltözők, raktárak kapnak helyet, amelyben megszűnik a lépcsőházi cihelődés, a székekkel telezsúfolt kápolnák szörnyű képe. Terveztük, hogy több évtizedes provizórium 15


Várunk

2004. június 13.

helyett végre igazi szembemiséző oltárt kap a templom, liturgikus teret, amelynek át- és berendezésével nem a káplánoknak kell méltatlanul „megbirkóznia”. Vállaltuk, hogy a tervezésben saját erőnkből veszünk részt, pénzt és munkát áldozva a nemes célra. Tervünk füstbe ment! A templomépítő példák hatására mi is keressük a „bukás” okait, a bábeli effektus lehangoló valóságát, és talán nem járunk messze az igazságtól, hogyha az egység hiányában, a kezdeményezés bátortalanságban véljük azt felfedezni. A képviselőtestület alul maradt a hierarchia döntési mechanizmusában, a sokat hangoztatott szubszidiaritás zátonyra futott. A saját erőből történő tervezés, a hittel való részvétel helyett ismét az állam „gondoskodására” kényszerülünk hagyatkozni. Talán nem imádkoztuk meg eléggé ezt a vállalkozást, talán további „vándorlás” szükséges ahhoz, hogy Salamon biztonságával tervezzük és építsük templomunkat. Talán lélekben kell megújulnunk, hogy a templom is „felújuljon”! Török Ferenc

KERÉKPÁROS ZARÁNDOKOK INDULÁSA TEMPLOMUNKBÓL Június 10-én, csütörtökön az esti szentmise után fogadhattuk templomunkban a drezdai Frauenkirche újjáépítéséért 5. alkalommal szervezett nemzetközi jótékonysági kerékpártúra résztvevőit. Korábbi években a túra kiinduló pontja München (1995), Velence (1996), Newcastle (1998) és Párizs (2001) voltak, a cél mindig a szász főváros. Idei útvonaluk: Budapest-Bécs-Prága-Drezda. A vállalkozás nem nagy, idén kilenc résztvevővel érkeztek, – többségük müncheni – , de annál lelkesebbek. Céljuk nem csak az anyagiak előteremtése, az újjáépítés támogatása, hanem az európai egység, a béke és a kiengesztelődés gondolatára is hangsúlyt fektetnek. Tevékenységük nyomán – amelynek csak egy része ez a tíz napos gyűjtő körút – eddig több 100.000 Euróval támogatták a Frauenkirche alapítványát. A Drezda jelképeként ismert templom, amelyet egy bombatalálat a II. világháborúban teljesen romba döntött, sokáig úgy tűnt mementó marad, és sosem épül újjá. Ami azonban lehetetlennek látszik, gyakran valósággá válik ott, ahol emberek hittel, Istenre és a világ szükségleteire figyelve teszik a jót. A drezdai Mária-templom újraszentelése várhatólag 2005 októberében lesz. 16

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

Hozzánk nem anyagi segítségért jöttek, hanem nemzeti szentélyünkben – számukra különös jelentőséggel bíró meglepetés volt, amikor megtudták, hogy szintén Mária-templom – Isten áldásával és a Szűzanya oltalmába ajánlva akarták elkezdeni az idei zarándoklatot. Vállalkozásuk nem csak azért kedves számomra, mert az Isten házáért, a Szűzanyáért való buzgóság vezérli őket, nem csak azért, mert megszállott kerékpárosok, hanem mert találékony, fáradhatatlan módon igyekeznek tenni a jó ügy érdekében. vj N AGY DÖNTÉSEK IDEJÉBEN ÉLÜNK , JÓLLEHET ENNEK NINCS MINDENKI A TUDATÁBAN . M I , PÜSPÖKÖK EZÉRT KÉRJÜK AZ ÖSSZES , PÁSZTORI SZOLGÁLATUNKBAN BÍZÓ KERESZTÉNYT : N E REJTSÉTEK EL A HITETEKET ! N E MARADJATOK A KÖZÖS JÖVÔBE VEZETÔ ÚT SZÉLÉN ÁLLVA ! M ENJETEK VELÜK , GONDOLKOZZATOK VELÜK , BESZÉLJETEK VELÜK , DOLGOZZATOK VELÜK , KERESSÉTEK A SZÖVETSÉGET MINDEN JÓAKARATÚ EMBERREL ! E HHEZ MINDENKI HOZZÁJÁRULHAT VALAMI NAGYON ÉRTÉKES DOLOGGAL . M EG VAGYUNK GYÔZÔDVE ARRÓL , HOGY EGY ÚJ , MÉG JOBB E URÓPA NEM ÉPÍTHETÔ FEL A KERESZTÉNYEK ÉS K RISZTUS NÉLKÜL — VAGY ELLEN . Részlet a közép-európai püspökök mariazelli üzenetébôl

A SZERETET MORZSÁI Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki lelkileg vagy fizikailag segítségünkre volt Ákos balesete óta. Hálásak vagyunk Istennek, aki csodálatos módon megmentette Őt a haláltól, amikor sziklamászás közben kb. 20 méter magasról lezuhant. A felépülés hosszas lesz, de reménnyel tekintünk a jövő elé. Különösen is nagy biztonságot jelent számunkra, hogy Ákos orvosilag is jó kezekben van. Szeretett háziorvosa – Bodroghelyi Laci – fáradhatatlanul, sok türelemmel és szeretettel munkálkodik gyógyulásán. Sok erőt adott az egyházközség részéről tapasztalt segítőkészség, együttérzés, imatámogatás – és az Atyák által Ákosért mondott szentmisék. Köszönet mindenért! A Simon család 17


Várunk

2004. június 13.

Kérjük az egyházközség tagjainak imáit 3 éves unokánk, Tardy Julcsi gyógyulásáért, akinél veserákot állapítottak meg és akit hamarosan operálni kell. A Tardy család A Várunk húsvéti számában olvashattátok, hogy 2004. április 7-én combnyaktörést szenvedtem. Szomorú voltam, hogy pont a nagyhéten. Igen megörültem, amikor pénteken Tardy Magdi bejött a kórházba, és együtt imádkoztuk a keresztutat. Szombaton este én is Veletek voltam lélekben a feltámadáson. Húsvétvasárnap délelőtt Janó atya hozta el az Úr Jézust, hétfőn Kránitz Mihály atyának örülhettem. Hazajövetelem után Imre atyának köszönhettem meg az Úr Jézus eljövetelét. Amióta itthon vagyok, minden vasárnap Előd atya látogat meg az Úr Jézussal. Török Ili rendszeres esti telefonjai bátorítanak. Pálffy Rita az általa sütött meleg kenyérrel látogatott meg. Hálás szívvel szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segít a betegségemből való mielőbbi felgyógyulásban. Köszönöm a várfalon belül és kívül lakók telefonjait, érdeklődő, üdvözlő mondatait. Mindnyájatokat Isten áldjon, szeretettel üdvözöllek Benneteket! Fitos Mari Az igazság Jézus Krisztus, Aki a világba jött, hogy az Atya szeretetét kinyilatkoztassa és nekünk ajándékozza. Arra vagyunk meghívva, hogy szavainkkal és elsősorban életünkkel tegyünk tanúságot erről az Igazságról. II. János Pál pápa Bernben, 2004. június 5-én

TEMPLOMUNKON KÍVÜL „Színterek” az Ének- és Zenekar életéből A Szent Margit nevét viselő kismarosi kórus vendégei voltunk április 25-én. A sportcsarnok bádogfalai között igazi „forró légkör” fogadta a két együttest: a település büszke polgárai mindent megtettek, hogy igazi ünneppé avassák a jubiláló énekkar hangversenyét: feldíszített terem, tablók a kórus életéből, a koncert után gazdag fogadás. Vastaps köszöntötte a helybéliek műsorát, a mi éneklésünket, és a közösen előadott darabokat is. Hazafelé az úton fogalmazódott meg bennem – és másokban is – a gondolat: ha hazánk minden 1500 lelkes településén ilyen lesz az 18

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

összefogás, az egymásért való odaadás, a másik sikerén, eredményén való öröm, akkor nem kell félteni az országot az EU-ban való helytállástól! Egy hét múlva már „EU-ban utaztunk” a szó valódi értelmében: május elsején reggel Heiligenkreuz felé repített a busz minket, hogy a ciszter apátságban rendezett ünnepségen közreműködjünk. Megérkezésünkkor egy igazi, középkort idéző vásár kellős közepébe csöppentünk: 32 kolostor kínálta termékeit – köztük a kismarosi bencés nővérek kerámiáit. Italok, játékok, dísztárgyak kavalkádja között vezetett utunk a kolostor udvarára, ahol négy óriási teremben – Jugendherberge – volt a hálóhelyünk (azaz fiataloknak, zarándokoknak berendezett un. „tömegszálláson” – a szerk.). Délután próba, majd kötelező pihenés, és máris az ősi falak között vártuk a Maiandacht, a májusi zenés áhitat kezdetét. Nem a kóruson, olyan ott nincs is, hanem a szentély oldalában állva szólaltattuk meg Liszt, Kodály, Bárdos és Halmos Mária-motettáit, amelyek egybefoglalták a Szent Szűz életének legfontosabb mozzanatait: Fogantatását, az Angyali üdvözletet, Jézus születését, bemutatását, a Fájdalmas Anyát és a Mennyekbe felvett Szüzet. Másnap a zarándokmisén énekeltünk: a húsvétkor Bécsből Máriazellbe elindult, 6-8 km-es távokkal „lépegető” zarándoklat akkor ért Heiligenkreuzba, és indult tovább a szomszéd faluba. Harmat Assumpta est Maria miséjét, Maros Húsvéti offertoriumát és a mise végén – a Szent Kereszt-ereklyével kapott áldás után a Boldogasszony Anyánkat, valamint a Himnuszt énekeltük – többen könnyekkel küszködve. Az újabb színhely ifjúkorom kedves temploma, a Villányi úti ciszterci templom volt. Május 15-én este Liszt Koronázási miséjét adtuk elő. Kicsit „szorongva” készültünk, hiszen a szentimrevárosi hangversenyek sorozatban rajtunk kívül csupa profi együttes lépett fel. Az esti szentmiséről – ahol mintegy 40 katekumen befogadása történt – sokan ott maradtak. Így arra gondoltunk: legyen a hangverseny az ő további lelki gyarapodásukért, az Egyházba történő teljes beépülésükért végzett imádság. Valóban az is lett. A hallgatóság és a szervezők közül többen meghatottan mondtak köszönetet a lelki és zenei élményért. Brückner Ákos Előd atya néhány napja, a teljes sorozat elhangzása után így gratulált: „A Liszt mise volt a csúcs!” Nyári terveink Július elején Martfűn, az ország egyetlen Tamás apostol tiszteletére szentelt templomának búcsúján énekelünk. Ehhez kapcsolódik egy „kórus-hétvége”: Tiszaföldváron és Martfűn elszállásolva a megelőző napot új művek tanulásával töltjük, no meg azért hangversenyt is adunk majd az ottaniak számára. Július 18-án 19


Várunk

2004. június 13.

vasárnap a 10 órás szentmisén Schubert örökszép G-dúr miséjét egy bostoni karnagy vezényli: érdeklődéssel várjuk a tengeren túli muzsikus intencióit. Ezután nyári szünet következik, de a vasárnapokon az éppen itthon lévők mindig énekelnek majd. Augusztus 8-tól már ismét próbák lesznek, hiszen templomunk búcsúja és Szent István király ünnepe a nyár kiemelkedő napjai számunkra. Idén is Mozart és Liszt Koronázási miséje hangzik majd fel, de ez utóbbi kétszer: délelőtt itthon szólaltatjuk meg, este pedig Kecskeméten a Nagytemplomban, az ottani nyári hangversenyek zárásaként. Kérjük imáitokat, hogy mindezt Isten nagyobb dicsőségére és a hallgatóság lelki épülésére tehessük. Tardy László

PÜNKÖSD – NAGYBOLDOGASSZONY – EURÓPA Minden egyházi ünnepnek megvan a liturgiára épülő „saját” zenéje; Karácsony a Puer natus est introitus, Nagycsütörtök a Miserere zsoltár, Húsvétvasárnap a Victimæ paschali laudes szekvencia nélkül nem csak az egyházi énekesnek elképzelhetetlen. Pünkösd ünnepére készülve döbbenhetünk rá arra, hogy Énekkarunk legtöbbször előadott „repertoár-darabja” a Pünkösdi Himnusz. Minden együttlétet: próbát, koncertet a Veni Creator Spiritus első versszakának eléneklésével kezdünk. A tizenkét évszázados költemény – Rabanus Maurus műve – az ugyancsak ősi gregorián dallammal igazi „sikerszám”; hányszor, de hányszor tapasztalhattuk meg már, hogy minden, ami előadóban és hallgatóban szívet-lelket betölt, a Szentlélek alkotó közreműködésével születik! A Pünkösdi Himnusz zenei feldolgozásai közül hadd szóljak most Gustav Mahler 8. szimfóniájáról, ugyanis több szempontból is kapcsolható templomunkhoz. Nem mintha itt szertartáson elhangozhatna; nem csupán azért, mert nem liturgikus, hanem profán mű, hanem azért sem, mert a szerző akkora apparátusra komponálta, hogy az előadókon kívül már csak a Szentlélek férne be a Mátyástemplomba. Az „Ezrek szimfóniája” elnevezés onnan ered, hogy az 1910-es müncheni ősbemutatón 1030 előadóművész vett részt: nyolc szólista, gyermek- és felnőttkórusok, zenekar és orgona. Maga a szimfónia két tételes; a közel 25 perces első tétel – és itt kapcsolódunk a jelen ünnephez – a Veni Creator Spiritus himnusz. Nem vagyok sem a teológiában, sem a zenében annyira pallérozott, hogy elemzésekbe mernék bocsátkozni, de ahogy az első ütemekben kirobban a közreműködő ezer emberből kérve, könyörögve, követelve, hogy: „Jöjj, jöjj Alkotó Lélek” az egy igazi huszadik-huszonegyedik századi imaként élhető meg. A tétel végére azután minden ki- és letisztul; s a doxológia egy fantasztikus, tomboló, himnikus dicsőítése a Szentháromságnak. 20

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

A második tételben – amely pár perc híján egy óra – Goethe Faustja 2. részének utolsó képét „zenésítette” meg Mahler. Ezért is a sok szólista, hiszen szerepet kapnak Pater Profundus, Pater Seraphicus, Doctor Marianus néven a középkor nagy szentjei: Clairvaux-i Szt. Bernát, Assisi Szt. Ferenc. Itt van a szamariai asszony, Mária Magdolna, az egyiptomi Mária, az angyalok különböző karai, a bűnbánó nők, a boldog fiúk lelkei – közöttük lebeg egyre feljebb és feljebb Margit és a címszereplő Faust lelke is –, s természetesen e mennyei tabló közepén (ahogy a mi főoltárunkon is) Mater Gloriosa, a Dicsőséggel Teljes Anya, vagyis a Szűzanya. A zenemű utolsó néhány perce leírhatatlan élményt nyújt. Pianissimóból indul a csodaszép, mennyei békét érzékeltető motívum; hihetetlen, ahogy ezer ember lélegzetvisszafojtva várja, hogy csatlakozhasson a karhoz, az „Égi Karhoz”, s az egymás után belépő énekes és hangszeres csoportok a kezdeti suttogásból a fortissimóig fokozva a hangerőt hirdetik: ahová a Szűzanya felvétetett, a mi lelkünket is odavárják. Amikor a Mátyás-templomban a főoltárra nézünk, annak jobboldali domborművén a Szentlélek eljövetelét láthatjuk. Azt a pillanatot, amikor az emeleti teremben a Szűzanyára és az Apostolokra a megígért, várt és kért Alkotó lélek – lángnyelvekként ábrázolva – leszállt. Az oltár közepén pedig ott a Mennybe fölvétetett Nagyboldogasszony, napba öltözötten, ahogy a Jelenések könyvének 12. fejezete leírja számunkra. Tizenkét csillagból álló koronáját jó száz éve a művész csak alig látható módon mintázta meg, de e „hiányt” most az ezredfordulón a Rómából gyalogos zarándoklattal hazahozott, a Szentatya által megáldott Szentkorona-másolattal pótolták fiataljaink. És nagyon jó, hogy ez így van. Azt az európai csatlakozás izgalmai közt jó esetben csak elhallgatott tényt, hogy az Unió kék zászlajának közepén köralakban elhelyezkedő tizenkét csillag a Szűzanya koronája, mi úgyis tudjuk akkor is, ha nem látjuk jól az oltáron. Látjuk viszont helyette itt a Mátyás-templomban, a „Magyarság Szentélyében” az évezredes magyarságunkat – egyben európaiságunkat – kifejező Szent Koronát. Európában, Nagyboldogasszony szentélyében, Pünkösdkor mi mást hirdethetne nekünk templom és oltár, egyházi és világi zene, mint hogy az Alkotó Lélek – ha kérjük – eljön, és velünk marad „in sæcula sæculorum”. Székely Ákos

Köszönjük mindazoknak, akik munkájukkal, énekükkel, virágszirmok gyûjtésével, imájukkal vagy bármi más módon hozzájárultak az idei Úrnapja megünnepléséhez és a körmenet méltó megtartásához. Már most úgy készülünk, hogy jövôre még szebb, még ünnepélyesebb lehessen a körmenet, közelítve evvel az egykori országos úrnapi körmenetek emelkedettségéhez, rangjához. 21


Várunk

2004. június 13.

Diák a tanárhoz: – Tanár úr kérem! Én nem érdemlem meg ezt az egyest. – Egyetértek vele fiam, de sajnos ez a legkisebb jegy, amit adhatok.

– Papa, hogy kell leírni: „thörölköző” vagy „thörülköző”? – kérdezi Pistike. – Mennyit írtál le belőle? – Th… – Most már mindegy…

Kösd össze jelentésüknek megfelelően a felsorolt szavakat! elmés gyámolít mártás oszlop sodrófa dajkál 22

szósz pillér nyújtófa pesztrál támogat szellemes

Úrnapja

Várunk

IV. évf. 5. szám

– Tudod, hogy kistestvéred lesz? – kérdezi a szomszéd néni a kislánytól. A kislány boldogan rohan haza, és megkérdezi: – Anyu, hol van a kistestvérem? – Itt a hasamban. A kislány szomorúan megy vissza a szomszédba. – Nem lesz kistestvérem – mondja –, anyu megette.

GÓLYAHÍR Boldogan tudatom, hogy unokám, Kuklis Zoltánné, sz. Varga Klára Magdolna (templomunk munkatársa), iker babáknak adott életet. Két aranyos fiúcska, Zoltán és Andriska. Imákat kérek mindenkitől! A boldog nagymama: Magdi néni

AUTÓ-OKTATÓ Hát igen! Ismét egy új csoport. Szóval maguk akarnak megtanulni vezetni, akarom mondani jogosítványt szerezni. Remélem bukósisakot mindenki hozott magával! Nem, nem az a macakendő ott az idősebb hölgy fején nem lesz elég! Akkor bemutatkozás! Ez itt az autó. Még 0 km-es, de ahogy magukra vetem a tekintetem, 10 km-nél nem fut többet totálkárig. Nincs benne ABS, sem EDS, de ÁFA az van, úgyhogy vigyázzanak. Előre felhívom a tisztelt tanulók figyelmét, hogy a jogosítványt nem a vizsgaidő alatt a szélvédőre gyűjtött gyalogosok száma alapján kapják meg! Kérem az első kamikázét! p Hölgyem, ha már most eltakarja a szemét, mit csinál majd közvetlen balesetveszélynél? Akkor induljunk! Jaj, de ügyesen elindította, pedig a kulcs még itt van a zsebemben. Mondja, mi a tisztelt férje foglalkozása? p Nagyon szép volt ez a rutinkör!!! Miután az a két úr ott előveszi az emelőt és felemeli a kocsit, addig a többiek megpróbálják a még használható bójákat a kocsi alól kiszedni és újra felállítani. p Maga miért nem szállt még be? Hogy nincs nyitva az ajtó? Uram ez nem busz, hogy mindent a sofőr csinál! Húzza fel a kilincset! Ne annyira…! Hogy áll az az ajtó? … Mint a Lamborghinin! p Óóóó, ismét egy hölgy, nagyon jó! Hogyan kedves?! Ja hogy szimpatikusak a pedálok? Árulja el nekem milyen tanuló volt?! Aha, látom tovább nem jutunk, ezért lámpát kapcsolgatni megtanítom. Ha egyet kattint semmi sem törté23


Várunk

2004. június 13.

nik, ha kettőt, akkor a szembejövő csúnyán villogni kezd, ha hármat, akkor… neeeee! Tudtam, hogy letöri! p Ki jön? Magácska elég fiatal! Igen, tényleg nem zsetonnal megy, maga nagyon jó megfigyelő. És áramszedő sincsen hátul, úgy bizony! Nem kémnek készült valamikor? Ha kigyönyörködte magát a visszapillantó tükörben, talán indulhatnánk. Szépen engedte fel a kuplungot, de ha gyakran fog így elindulni, a várakozók asztmát kapnak a gumifüsttől! p Uram, ha becsatolta magát indulhatunk. Mit csinál? Ez nem bicaj, hogy a két szélső pedált felváltva kell taposni! Most kimegyünk a forgalomba. Balra van egy teherautó, vigyázzunk! Igen ez itt jobbra a járda, ahol most megyünk, most egy kicsit balra, vissza az útra! Én a villanyoszlop után gondoltam, nem vele. Ha gyakrabban fékezne, a Zil hátulja nem hagyna olyan mély nyomokat a motorháztetőben. Fektessem az anyósa képét a fékpedálra, hogy rá merjen lépni?? p Jöhet a következő! Mit kérdezett? Hogy miért van a kocsinak csak a két oldalán kerék? Szerintem ennyi esélyt még adhatunk a gyalogosoknak, vagy nem? Hát ahogy maga kormányoz, még a kéményseprő sem érezheti magát biztonságban. Igen a tetőn! Ugye maga szokott Forma-1-et nézni? Ne is kérdezze, a fordulatszámból jöttem rá. Most éppen az infravörös tartományban van a mutató, látja? Kiértünk a lakott területről, most gyorsíthatunk 80-ig. Tökéletes, de itt már nem kell végig egyesben menni, mint a rutinpályán! Kapcsoljon kettesbe! Áááá, ha a kuplungot benyomta volna, a váltót még talán megvette volna a bontó. p Kérem a következőt! Ha tudtam volna, hogy maga így vezet, bukócsövet szereltetek az autóba! Amint látom, maga mindent kihozott a motorból, beleértve a főtengelyt is. Igen az röpült ki az előbb. Sebaj, már úgyis törzsvendég vagyok az autószerelőnél.

" 24

Várunk A Budavári Főtemplom közösségének lapja Szerkesztők: Varga János, Török Viktória, Török Ferencné, Pölöskey Krisztina, Rudolf Krisztina, Mátéffy Balázs A címlaprajzot Török Ferenc készítette. Külön köszönet a szorgos lányoknak a tűzésért, hajtogatásért. Köszönet mindazoknak, akik írásaikkal, ötleteikkel, törődésükkel segítették a közös munkát.

Mi azonban új eget és új földet várunk. A Budavári Főtemplom közösségének lapja

Recommend Documents