Mi azonban új eget és új földet várunk

Várunk

„Mi azonban új eget és új földet várunk” A Budavári Főtemplom közösségének lapja

2010. Krisztus Király

„E királyság nagysága előtt mindannyiunknak választani kell: kit akarok követni, Istent vagy a gonoszt, az igazságot vagy a hazugságot? Ha Krisztust választjuk, az nem garantálja az evilági szempontok szerinti sikereket, de biztosítja azt a békét és örömet, amit csak Ő tud adni” XVI. Benedek pápa 2009. Krisztus király ünnepén

A Budavári Főtemplom közösségének lapja

Várunk

2010. november 21.

KRISZTUS KIRÁLYSÁGA 1867-ben John O’Reilly, angol szerencsevadász Dél-Afrika belsejében vándorolt. Egy nap gyermekekre lett figyelmes, akik sáros, piszkos kődarabokkal játszadoztak. Az egyik kavics átlátszóbbnak tűnt a többinél. O’Reilly odalépett és felajánlott egy színes csecsebecsét a kődarabért. Pár héttel később dúsgazdag ember lett belőle. A gyerekek pedig boldogok voltak, milyen remek üzletet kötöttek. Talán soha nem tudták meg, hogy igazi csiszolatlan gyémántot cseréltek el a színes rongydarabokra. 1925 kiemelkedő jelentőségű szentév volt a Katolikus Egyház történetében. Egyrészt az egyház a Niceai Zsinat évfordulóját ünnepelte, melyen 1600 évvel ezelőtt kimondták: Krisztus mint az örök Ige, az Atyával egylényegű. Másrészt missziós kiállítást rendeztek Rómában, felhívva a figyelmet arra, hogyan terjed Krisztus Igéje szerte a Földön. Hat hitvallót és szüzet avatott szentté XI. Piusz, hogy bebizonyítsa, az egyház földi valójában is egyre dicsőségesebben terjed. És ugyanebben az évben kiadta Quas Primas kezdetű körlevelét, melyben elrendelte, hogy az egész katolikus világegyház megülje ezentúl Krisztus király ünnepét. Nemcsak a jeles évfordulók és a szentév indította a pápát arra, hogy az új – mindeddig legfiatalabb – liturgikus ünnepünket bevezesse, hanem az aggodalom is, amit az ateista eszmék és a szekularizáció előretörése, illetve az egyház világi szerepének folyamatos és tudatos erodálása miatt érzett. „Az emberi nemet sújtó és gyötrő bajok árja azért zúdult a világra, mert az emberek nagy része az Úr Jézust és az Ő szent törvényét száműzte a magánéletből, a családból és a közéletből, s hogy mindaddig nem ragyoghat föl a népek közt a tartós béke biztos reménye, amíg az egyének és az államok az Üdvözítő uralmát elvetik és elutasítják.” – kezdődött a nevezetes körlevél. De miből fakad Krisztus királysága? Mit jelent ez a cím pontosan és miért van szükség ünnepélyes hangsúlyozására? Krisztus királysága mindenekelőtt abból a természetszerű királyi jogcímből fakad, hogy a Fiú az Atyával egylényegű, valamint abból a szerzett jogcímből, ami Krisztus húsvéti áldozatának bemutatásából következik. Krisztus a teremtett világ felett is abszolút hatalommal bír, s uralma nemcsak azokra terjed ki, akik a kereszténység felvételével az egyház testéhez tartoznak, de felölel minden teremtett lényt. Emberi természete szerint is királyi jogköre van – törvényhozói, végrehajtói és bírói szempontból is. Ez utóbbit azért emelte ki a Quas Primas, mert XI. Piusz ezzel akarta felhívni a keresztény közéleti személyiségek figyelmét arra, hogy mindenhol követeljék

2


Várunk

XI. évfolyam, 60. szám

Krisztus király jogát, a társadalomban és az állam-berendezkedésben egyaránt. Krisztus a dicsőség királya és mindenek felett trónol. Krisztus király ünnepe eredetileg a Mindszentek előtti utolsó vasárnapra esett, kifejezve ezzel, hogy Jézus Krisztus hatalma nemcsak a túlvilágon abszolút, hanem földi életünknek is ő az egyetlen uralkodója. „Király vagyok, de az én országom nem e világból való” – mondja Jézus Pilátus előtt (Jn 18,36). Országának alapja nem a hatalom és birtoklás, hanem a megbocsátás, a könyörületesség, a szeretet és az irgalom. Kérjük Őt, hogy uralkodjon életünk minden pillanatában, és segítsen minket az ő szándéka szerint gondolkodni, beszélni és cselekedni. Úgy, hogy soha ne cserélhessük el értéktelen külsőségekre a Krisztus Királytól ránk maradt igazság egyetlen valódi kincsét. László atya

„Krisztus királysága nem a világi uralkodók hatalmát jelenti, hanem azt az isteni erőt, amely örök életet ad, megszabadít a rossztól, és legyőzi a halál uralmát. A Szeretet hatalmát jelenti, amely a rosszból is felszínre tudja hozni a jót, gyöngébbé tenni a megkeményedett szívet, békét tud vinni a legkeserűbb viszálykodásba és reményt gyújtani a legnagyobb sötétségben.”

XVI. Benedek pápa 2009. Krisztus király ünnepén 3


Várunk

2010. november 21.

200 ÉVE SZÜLETETT ERKEL FERENC A II. világháború pusztítását az Ének- és Zenekar hangszerállományából csak néhány darab vészelte át, köztük az a „medvefejes” (egyesek szerint „oroszlánfejes”) nagybőgő, mely eredetileg az Erkel Ferenc által létre hívott Filharmóniai Zenekar tulajdona volt. Ki tudná megszámolni, hányszor zengett a Himnusz legmélyebb szólama ezen a hangszeren? Azt tudjuk, hogy a „Magyar nép zivataros századaiból” alcímet viselő vers első strófájából lett Nemzeti Himnusz templomunk egykori karnagya, Bárdos Lajos döntése alapján, a XX század legzivatarosabb időszaka óta, 1944 őszétől minden vasár– és ünnepnapi nagymise végén felcsendül. Előtte a hangszer a Filharmóniai Társaság, majd az Operaház zenekarában „működött”, így ha máskor nem, az ottani ünnepségeken kívül Erkel „Erzsébet” című operája előadásai alkalmával is felcsendült. Az Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló történelmi darab (1857-ből) második felvonásában, midőn Erzsébet a kápolnában imádkozik, betétként felhangzik a Himnusz az énekesek és zenekar tolmácsolásában. Miként válhatott egy vidéki (Gyulán született) gazdatiszt gyermeke a magyar nemzeti opera megteremtőjévé? Annak a pezsgő szellemi, művészeti légkörnek eredményeként, amely akkor az egész országot átjárta. A családi körben kapja első zenei élményeit, édesapja zongorázni tanítja, alig 10 éves, amikor már a gyulai plébánia templomban orgonál. Hamarosan Nagyváradra kerül, majd az ország akkori fővárosába, Pozsonyba küldi édesapja, mert zenei továbbfejlődését ez a város biztosíthatja legjobban. Harmat Artúr így ír Pozsony korabeli szerepéről: „Zenei dolgokban városaink között Pozsony vezetett… minden kórusunk az előadandó művek tekintetében Pozsonyt tartotta mintának… Pozsony pedig Bécstől vett át mindent.” Természetesen az operákat is, és ezek (Mozart, Donizetti, Salieri és társaik darabjai) megismerése sorsdöntő élmény a fiatal muzsikus számára: érdeklődése egyre inkább a zenés színpad felé fordul. Tanulmányait befejezve először Kolozsvárra kerül (1828), ahol az 1819-ben alapított konzervatóriumban zongorát tanít. Nagy lendülettel kapcsolódik be a város zenei életébe: hangversenyeket ad és komponál, a Magyar Színházban vezényel. 1834-ben Budára jön, ahol a budai Magyar Nemzeti Játékszín karnagya lesz (1934-tól 1937-ig). Itt a hazai szerzők (Szigligeti, Szerdahelyi, Egressy stb.) népszínművei mellett operákat is vezényel, köztük C. M. Weber: Bűvös vadász-át. Ezzel párhuzamosan a pesti német színházban is dolgozik, az ottani lehetőséget nagyban kitágítják zenei – karmesteri ismereteit. Olyan művek megismerésére, vezénylésére nyílik alkalma, mint pl. Rossini: Tell Vilmos, Bellini: Norma. Ám amikor a Pesti Magyar Színház (Nemzeti Színház) megnyitja kapuit, Erkel nem 4


Várunk


habozik, és elvállalja a karmesteri állást. Itt jóval szerényebb keretek között kezdi működését, de nagyszabású zenei építkezésbe fog: kibővíti a zenekart és énekkart, neves énekeseket nyer meg a társulat számára. Ebben az időben indul operaszerzői munkássága is: 1840-ben mutatják be a Báthori Máriát, 1844-ben a Hunyadi Lászlót – mindkettő a korabeli francia opera erőteljes hatását mutatja (a zenei szerkesztés mellett pl. a táncbetétek) Itt viszi színre Meyerbeer nagyszabású operáját, a Prófétát, az előadást és Erkel tevékenységét Jókai Mór lelkes szavakkal üdvözölte. A szabadság harc után – mivel a társulat sok tagja elmenekült – nagy erőfeszítéseket tesz a zenei élet továbbvitelére. Ekkor szervezi meg muzsikus barátaival a Filharmóniai Társaságot (1853), hogy az állandó hangverseny-élet biztosítását lehetővé tegye. Az együttes néhány esztendő alatt nemcsak a bécsi mesterek (Haydn, Mozart, Beethoven) szimfóniáit szólaltatja meg, hanem műsorára tűzi a kor legnagyobb komponistái, Liszt, Berlioz, Schumann műveit. A névsorból nem véletlenül hiányzik Richard Wagner neve, akinek zenei törekvései Erkelben heves ellenérzést váltottak ki. Emiatt éles harc bontakozik ki a Wagnert pártolók tábora – élükön Mosonyi Mihály zeneszerzővel (aki egyébként elismerte és nagyra értékelte Erkel operaszerzői és karmesteri munkáját) – valamint Erkel és köre között. Ha a színházi munkában engedni is kénytelen Erkel (a Magyar Színházban színre kerül az első Wagner opera), a zeneszerzésben még továbbra is saját útját járja. Ez hozza meg számára, mint opera szerzőnek a máig tartó legnagyobb sikert: 1860-ban befejezi a Bánk Bán komponálást, amely a bemutatótól (1961) napjainkig az Operaház repertoárján szerepel. A tovább élesedő harc miatt Erkel visszahúzódik, amikor csak lehet Gyulán tartózkodik. 1865-ben színre kerülő operája, a Dózsa György viszont már azt mutatja, hogy közelebbről megismerte Wagner munkásságát, és a neki megfelelő elemeket igyekezett beépíteni saját zenei nyelvébe (zárt áriák helyett nagyobb ívű zenei formálás, a kórus szerepének növelése). Még erőteljesebben jelentkezik ez a törekvés az 1873-ban befejezett Brankovics György zenéjében, ahol már a wagneri „vezérmotívumok” alkalmazásával is próbálkozik. A közönség és a kritika mindkét művet vegyes érzelmekkel fogadja, a „wagneriánusok” örülnek, hogy Erkel feladta ellenkezését, hívei közül néhányan saját útjának elhagyását vetik szemére. A pesti Magyar Színházban feladja karmesteri állását (a később nyugatra távozó és ott nagyszerű karriert befutó Richter János lesz az utódja), de változatlan energiával vezeti a Filharmóniai Társaság zenekarának munkáját. Liszt Ferenc fáradozása eredményeként 1875-ben nyitja meg kapuit a Zeneakadémia, ahol Erkel az igazgatói teendők ellátása mellett zongorát tanít. Az 1884-ben megnyíló Operaház főzeneigazgatói állását is ő tölti be elsőként. E sokirányú elfoglaltság mellett már kevesebb ideje, energiája jut a komponálásra, talán az alkotói kedv sem olyan erős 5


Várunk

2010. november 21.

benne, mint korábban. Így érthető, hogy a két utolsó opera (Névtelen hősök -1880 és István király – 1885) partitúra lapjain már jóval többször látható gyermekeinek és zenész társainak keze nyoma, mint korábban. (Erkel már a Bánk Bán komponálásakor is igénybe vette fiai segítségét kisebb részek megoldásában és a hangszerelésben.) Az a hatalmas út, amelyet a XIX. század évtizedeiben a magyar zenei élet bejárt, nagyban Erkel Ferenc tevékenységének köszönhető: a magas színvonalú operajátszás, a zenéjében is nemzeti opera megszületése, az európai szintű hangversenyélet létrejötte az ő szellemi hajtóerejével és gyakorlati munkájával valósult meg. Gyönyörűen mutatja ezt a Táncsics Mihály utcában lévő Zenetudományi Intézet emlékkiállítása: „Opera és nemzet”. A kétszáz éve született mester munkásságát a kor szellemi és művészi körképével egészítették ki a szervezők: festmények, rézkarcok (Lotz Károly, Madarász Viktor, Barabás Miklós, Székely Bertalan és mások munkái), korabeli újságcikkek, plakátok, jelmezek és korabeli hangszerek gyűjteménye várja a látogatót. Érdemes ide látogatni, és legalább 2- 3 órát rászánni a kiállítás anyagában való elmélyedésre. Akinek útja pedig a Hadik szobor felé vezet, menjen néhány lépéssel tovább az Úri utca 24. számú házig, ahol 2010. november 7-e óta Erkel portréjával díszített tábla hirdeti, hogy a mester 1851 és 1860 között ebben a házban élt és alkotott, itt születtek a Bánk Bán hőseinek nagyszerű áriái, jelenetei. Tardy László

ZARÁNDOKLAT – KIRÁNDULÁS Templomi közösségünk, elsősorban az idősebb korosztály október 7-én zarándoklatot tett Győrbe és Pannonhalmára, a „véletlen” adományaként Rózsafüzér Királynője emléknapján. Ragyogó napsütésben indult autóbuszunk a Dísz térről 44 fővel dicséretesen pontos időben. A pontosság az egész kirándulásra jellemző volt. Egyházi énekekkel, az örvendetes rózsafüzért imádkozva készültünk a Győri Szűzanya látogatására. Első állomásunk a győri székesegyház volt, ahol csatlakozott hozzánk a Győrben élő Jáki Teodóz bencés atya – egyik kedves útitársunk rokona. Cserkó atya a vérrel könnyező Szűzanya kegyképe, oltára előtt mutatott be szentmisét. Kis csapatunk a hatalmas templomtér mellékhajójában meghúzódva, hálatelt szívvel imádkozta a szentmise közös részeit, és ha jól emlékszem, talán mindannyian szentáldozáshoz is járultunk. Szentmise után az idegenvezetés könnyítése érdekében két csoportra oszoltunk: amíg az egyik csoport Teodóz atya vezetésével a székesegyházat tekintette meg, addig 6


Várunk


a másik a püspökvár kazamatáiban látható Boldog Apor Vilmos kiállítást járta végig. Az évszázadokon keresztül alakuló-változó székesegyház ma barokk pompájában mutatkozik meg a látogató előtt. A gazdag belső tér Hefele Menyhért építész és Anton Maulbertsch festőművész nevéhez kötődik, aki a csodálatos mennyezeti freskókat és a hatalmas főoltár képet festette. Megcsodáltuk a Héderváry kápolna eredeti gótikus szépségét, benne Szent László királyunk sodrony zománcos hermáját, amely minden valószínűség szerint a nagy király arcvonásait őrzi. Rövid imát mondtunk Apor Vilmos vértanú püspök sírja előtt, akinek gyóntatója az a kármelita Honor atya volt, aki sokáig szolgált a Mátyás-templomban. Teodóz atya személyesen is ismerte őt, s így emlékezett rá: „Minden valamire való fiatal Honor atyánál gyónt akkoriban. Minden reggel szaladtunk a szentmisére, hátha ő mondja.” Az Apor Vilmos kiállítás a vár pince rendszerében van elhelyezve, azokban a pincékben, ahol asszonyok és lányok rejtőzködtek, és amelyben a védelmükre kelő püspököt egy orosz katona fegyvere halálosan megsebzett. A kiállítást tárgyi emlékek, fényképek és tablók mellett vetített kép és hanganyag kísérte. A képek mellett felhangzanak a püspök úr beszédei, üzenetei élővé varázsolva a helyszín amúgyis drámai hangulatát. Győrből Pannonhalmára indultunk, és a megbeszélt 13 órakor már az asztaloknál ültünk a helyoldalban lévő étteremben. Nagyon gyorsan és kifogástalan módon szolgáltak ki bennünket. Így a korábban megbeszélt időben fél 3-kor a monostor fogadó épületében voltunk, ahol a bemutatást egy, a kolostor és gimnázium életéről szóló film készítette elő. A Szent Hegy és a kolostor együttes nagy szint különbségek legyőzését kívánja. Megcsodáltam az idősebb korosztály fegyelmét, mindent legyőző menni és látni akarását. Idegenvezetővel először a bazilikát tekintettük meg, majd a kolostor kerengőjében sétáltunk megcsodálva a Porta Speciosa kapuzat gazdag díszítését. Végül a könyvtár maradt, méltóságos csendjével és szépségével. A túra azonban most sem ért még véget. A pannonhalmi hármas hegy egyikének mélyében a szentéletű atyák egy borászati központot hoztak létre. A hegy tetején épült fogadó házhoz öt emelet mélységben csatlakoznák a borkezelés különböző fázisait bemutató technológiák. Még lefelé sem volt kis mutatvány leküzdeni a szinteket, csak azt sajnáltuk, hogy még a végén sem lehetett borkóstolással oldani a fáradtságos lépcsőzéseket. Legnagyobb örömünkre a hegy alján már várt ránk a buszunk, amelyben bizony jól esett megpihenni. Hazafelé az Irgalmasság Rózsafüzért imádkoztuk énekelve. Este hét órára értünk haza, hálás szívvel a gazdagon megajándékozott nap után. Török Ferenc (A szerző építésztervezőként részt vett a Pannonhalmi Bazilika rekonstrukciós munkáiban. A bencés rend 1996-ban Pro Pannonhalma-díjat adományozott számára. A Szerk.) 7


Várunk

2010. november 21.

„KÉSZÍTSÉTEK A PUSZTÁBAN AZ ÚR ÚTJÁT, EGYENGESSETEK ÖSVÉNYT A SIVATAGBAN ISTENÜNKNEK.” (Iz 40,3) Az ádventi időszakban minden esztendőben hallhatjuk Izajás prófétának ezt a felhívását, amelyet Keresztelő Szent János is idéz. Egyengetni Isten számára a szívünkhöz vezető ösvényt mindig is a legfontosabb feladatunk, de így a karácsonyi időszak előtt még inkább előtérbe kerül. Isten már a kezdetektől fogva kifejezte legnagyobb vágyát, hogy szeretne lakást venni szívünkben, hogy szeretne közöttünk lakozni. Istennek ez a vágya válik számunkra is félreérthetetlenül megtapasztalhatóvá, mikor Karácsonykor egy apró, ártatlan gyermek képében jön közénk. Ilyen alázatos az Isten! Teljesen kicsinnyé, kiszolgáltatottá teszi Önmagát, csakhogy velünk találkozhasson, hogy beléphessen szívünkbe. A mi szívünkben is gyakran ott van az Isten utáni vágyakozás: szeretnénk szeretetteljesebben, tisztábban, tartalmasabban élni, szeretnénk felebarátainkat feltételek nélkül szeretni, szeretnénk jobbakká lenni. Gyakran érezzük önmagunkban a vágyat, hogy találkozzunk Istennel, hogy velünk legyen életünk útján, hiszen csak az Ő szeretetének fénye formálhat bennünket ragyogó emberekké. Ahhoz, hogy a közénk születő Isten beléphessen életünkbe, nekünk kell megnyitnunk szívünk ajtaját. Miként tehetjük ezt? Úgy, ha igyekszünk elhárítani minden akadályt (gőg, kapzsiság, harag, rosszindulat, irigység, lustaság, féltékenység…), amely elzárhatja szívünket Isten ragyogó szeretete elől. Úgy, ha igyekszünk megerősödni imádságainkban, s jobban odafigyelni arra, hogy miként válhatunk felebarátaink számára Krisztus szeretetévé. A teremtő Isten mindezekben konkrétan szeretne nekünk segíteni. Ehhez azonban nagyon fontos mindennél jobban törekednünk arra, hogy Istennel a lehető legteljesebb egységben éljünk. Percről-percre, mindig az Ő ragyogó szeretetében! Úgy maradhatunk meg mindig Isten szeretetében, úgy készíthetünk az Ő számára utat a szívünk felé, ha minden alkalommal, amikor bármilyen formában is elkezdünk falakat emelni Isten szeretete és önmagunk közé, tiszta szívből bocsánatot kérünk Tőle. Nem megmagyarázzuk hibáinkat, bűneinket, mulasztásainkat, hanem mindig olyannak mutatkozunk Teremtőnk előtt, amilyenek vagyunk. Nap, mint nap alázattal leborulunk Teremtőnk előtt, s kérjük az Ő megbocsátó, irgalmas, gyógyító, szabadító szeretetét. Az őszinte bűnbánat és alázat egy csodálatos kulcs, amellyel mindig meg tudjuk nyitni Isten szeretete számára szívünk ajtaját. Minden alkalommal, amikor ilyen módon borulunk le Isten előtt, az csodálatos üzenetet hordoz magában: „Uram, újra szeretném kezdeni, Veled szeretném járni 8


Várunk


életem minden útját, mert teljesen megbízom Benned!” Állj meg hát egy pár percre mindennap elalvás előtt, nézd át a napodat! Anélkül ne térj nyugovóra, hogy ne engesztelődnél ki Istennel! Térj be gyakrabban a gyóntatószékbe, hogy irgalmas szívű mennyei Atyánk átölelhessen Téged! Ha ezen az úton jársz, újra megtapasztalhatod, hogy milyen hatalmas ajándék és öröm a jóságos Atyánk gyermekének lenni. Végtelen szeretetével így Ő segít nekünk megnyitni szívünket, lelkünket, hogy végtelen, új és örök életet adó jóságával beragyogja azt. Cserkó atya

SZENT JAKAB ÚTJA – AZ ÉN EL CAMINOM El Camino. Sokszor hallottam már ezt a kifejezést, de valahogy pontosan sosem néztem utána, hogy mit is jelent ez. Zarándokút messze Spanyolországban hosszú gyaloglással. „El kéne menni” mondtam magamban oly sokszor, és felejtettem el az egészet ugyanazzal a lendülettel. Az elmúlt egy évemben azonban megváltozott valami. És ez a valami leginkább én voltam. Ha ezt az időszakot egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy sodródtam. Habár a mindennapok teltek a saját megszokott rendjükben, mégis belül hiányt éreztem. Egy még teljesen le nem zárt párkapcsolat, a legjobb barátok messzire költözése, vagy a közelgő egyetem utáni élettől való félelem? Nem tudom megmondani, de valami hiányzott. Ezt tetézte számtalan sok buli és „időeltöltő” programok szervezése, pótcselekvések tömegei, amelyek épp a lényegről terelték el a figyelmemet. Ki vagyok én, és milyen terve van Istennek velem? Keresem-e Őt a mindennapjaimban, és ha nem, akkor miért nem? Mik az értékeim, a kincseim, és mit szeretnék velük tenni? Ezen időszak alatt azonban egy csodálatos közeledés is elkezdődött az Úrhoz. A Jézus Szíve Közösségben fokozatosan és egyre mélyebben megéltem a mindennapi imádság erejét és fontosságát, és hogy az ima milyen erős kapocs köztem és Jézus között. Nyár végén egyszer hazafelé motoroztam. Az eső szakadt, én pedig bőrig ázva, de jókedvűen megálltam az egyik híd alatt, várva a jobb időt. Az jutott az eszembe, hogy vajon miért egy új számítógépre gyűjtöttem a nyáron. Kell az nekem? Minek? És ott, akkor tisztán éreztem magamban egy hívást: „Miért nem jössz el velem zarándokolni? Olyan jó lenne”. Néhány nappal korábban szüntették meg külföldi tanulmányi utamat, előttem 3 üres hónap… „Miért is ne? Igen, itt az idő!!” Ettől a pillanattól kezdve hihetetlen erővel éreztem az Úr áldását ezen az elhatározáson. Az internet világában rövid idő alatt megtudtam, hogy az út idősebb Szent Jakab apostol ereklyéihez vezet, és nagyjából 800 kilométert kellene meg9


Várunk

2010. november 21.

tennem gyalogosan 1 hónap alatt. Kétségeim pillanatok alatt szálltak el azok után, ahogy jöttek. Családom, barátaim, közösségeim mind-mind támogattak. Bucsy Bence és Várkonyi Tekla, tapasztalt caminos barátaim beszélgetésekben erősítették bennem a vágyat, de ezt mindenkiről elmondhatom, akivel csak beszéltem erről. Komplett túrafelszerelést kaptam tőlük, így nekem már csak a napok visszaszámlálása maradt, illetve az imaszándékok összegyűjtése. Barátaim imaszándékok sokaságát írták össze, amiket magammal vittem az úton, így egy kicsit mindenkit magammal vihettem. A szándékok örömteli felelősséget jelentettek, hiszen imádkoznom kellett értük. És így utólag visszagondolva hihetetlen erőt is merítettem belőlük, habár sosem olvastam el őket persze. Nem mondanám, hogy az indulásnál teljesen nyugodt voltam. Hogy fogom bírni? Hiszen szinte tapasztalatlan túrázó voltam, ráadásul vízhólyagok és bedagadt térdek tömegéről olvastam. Bírni fogom? Milyen lesz egyedül egy hónapig, távol mindentől és mindenkitől? Azonban ez sem félelem volt, hanem egy jól eső, bizsergető izgalom. Ott ültem a repülőn Párizs felé. Az én Caminom elkezdődött ☺… Egy barátom mondta, hogy sok olyan helyzettel fogok találkozni az úton, amik csak úgy megoldódnak, csak nyitottnak kell lenni és nem félni. A zarándoklat Saint Jean Pied du Portból indul, a francia-spanyol határról, ide kellett tehát eljutnom. Párizsban azonban a vasutasok sztrájkja fogadott. Nincs vonat és nem is lesz! Másnap mégis sikerült Bayonneba eljutnom, innen már csak 130 km a rajt. Itt azonban újabb törölt vonatjárat és valóságos viharos idő fogadott. Épp kitessékeltek a pályaudvarról éjszaka, amikor megláttam egy szimpatikus úriembert nagy táskával a hátán. Gondoltam, hátha ugyanazért van ő is itt, mint én, és odamentem. Ő németül tudott, én angolul, de egy közös szó volt: Camino. Ő is oda tart, és 1 órával később már megosztottunk egy kétágyas hotelszobát, nem keveset spórolva így. Másnap végre megérkeztem Saint Jean Pied du Portba. Ez a klasszikus kezdőpontja a francia útnak, a Camino Francesnek. Santiago 800 km - olvasható egy táblán. A zarándokhivatalban megkaptam „zarándokútlevelemet” és egy kagylót, amit a táskámra kötöttem. A zarándokútlevéllel igazoltam később a szállásokon, hogy valóban zarándok vagyok. Minden szálláson pecsétet kaptam, így másnap látták, hogy valóban ott jártam. A táskán lógó kagyló pedig az út jelképe. Szent Jakab apostolt nyakában kagylóval ábrázolják gyaloglás közben. Ez mintegy túrajelzése az útnak. A kagyló mindenhol ott van: házfalon, kilométerkövön, kerítésen, kanálisfedőn, oltáron. Lehetetlen eltévedni, csak a kagylót kell követni. 10


Várunk


Elkezdődött a tényleges gyaloglás. Egy átlagos reggel 6-7 órás ébredéssel indult. Néhány nap alatt az ember megszokja, hogy 20 perc alatt menetkész legyen. Reggeli és irány az út. Gyaloglás, gyaloglás, gyaloglás, ebéd. Gyaloglás, gyaloglás, gyaloglás és megérkezés (micsoda pillanat!). Bakancs levétele a lábról – végre!!!! Zuhany, mosás, teregetés, vacsorakeresés, elmélkedés-naplóírás, mise és alvás legkésőbb este 10-kor. Nem helyszűke miatt írtam ennyire tömören az előbb, hanem mert külső szemmel nézve én lényegében ezt csináltam egy hónapig. Ám a belső út egészen más. Mesterséges zajok nélkül, napi 6-7 órát gyalogolva mély „belső csendben” egy új világot fedeztem fel magamban. Vagy talán igazán szembefordultam a mélyen bennem lévő dolgokkal. És ezekben az időkben a legkevésbé sem érzetem magányosnak magam. Végig éreztem Jézus jelenlétét, örömét, boldogságát, hogy itt vagyok. Hihetetlen kegyelmi állapot volt ez. Gyalogláson kívül egyetlen dolgot csináltam tudatosan, az imádságot. Sokat rózsafüzéreztem, és azt vettem észre, hogy egyre nyitottabb szívvel megyek. Egyre inkább szeretettel fordulok életem felé. Úgy éreztem, mintha felülről pillanthatnék eddigi életemre: láttam és éreztem, hogy kik azok, akiket szeretek, akik tényleg hiányoznak, ugyanakkor láttam hibáimat is. Láttam, hogy kiket bántottam meg, mik azok a dolgok, amikkel haszontalanul töltöttem el az időmet. Érdekes módon azonban ez sem rossz érzéssel volt. „Ne félj, azért jöttél ide, hogy új ember legyél!” hallottam a hangot oly sokszor. Imádság közben újból és újból célokat tűztem ki magam elé. Min kéne változtatni, mit kell elhagyni, mit kell erősíteni. Nem tudom megmondani, hogy mikor, melyik pillanatban, de valóban újjászülettem. Így nagy örömben és boldogságban gyalogoltam 27 napot Santiagoig. Mélypontjaim nem nagyon voltak. Inkább nagyobb és még nagyobb csúcspontjaim. A zarándok 2 hét alatt rutinossá válik. Az izmok zakatolnak a maguk rendje szerint, ha van fájdalom, akkor csak a szokásos helyen. A napirend nem változik, rend költözik a mindennapokba. Egy ágy – ez az összes privát terület. Nincs is szükség többre. El sem tudtam képzelni, hogy vége lehet az útnak. Csak mentem, mentem és boldog voltam… És hirtelen ott voltam Santiagotól 5 kilométerre. Másnap megérkezünk!!! Akkor úgy tűnt, hogy az egész olyan gyors volt, és jött a félelem, hogy még nem vagyok kész a megérkezésre… még nem vagyok kész, hogy új ember legyek…így utólag visszagondolva micsoda butaság ez. Oly sokszor ijedünk meg a cél előtt… Megérkeztem a katedrálishoz és bementem. Sok turista, hömpölygő tömeg, zaj, biztonsági őrök. Feszengtem és kérdeztem magamtól, hogy ezért jöttem? Zarándokszokás, hogy a megérkezők átölelik Szent Jakab szobrát az oltár mögött és a fülébe súgják, hogy miért zarándokoltak idáig. Felmentem és szorosan átöleltem és a fülébe súgtam: „Változtass meg engem, és hallgasd meg a barátaim kéréseit, 11


Várunk

2010. november 21.

amiket magammal hoztam”. Utána a kriptába vezetett az út, itt hosszan imádkoztam Szent Jakab ereklyéit rejtő láda előtt. Hihetetlen pillanatok voltak ezek, meg sem tudom fogalmazni. Egyszeri és megismételhetetlen állapot. Éreztem minden egyes megtett lépés súlyát, erejét. Az emelkedők feszített tempóját és a meredek lejtők térdfájásait. Egyszerre megéreztem, mit is jelent zarándoknak lenni számomra ezen az úton: visszatalálni az élet valóban fontos dolgaihoz, és nap, mint nap megélni Isten gondoskodó szeretetét. Ezután többször voltam még a katedrálisban, de már valahogy nem zavart se turista, se kapuőr. Megérkeztem, és amiért jöttem, az nem a katedrálisban, hanem itt bennem volt. Más lettem. Habár elmondhatatlanul jó volt ott lenni, mégis a hazatérés is különlegesen örömteli része ennek a zarándoklatnak. Újból találkozni családommal, barátaimmal, lelki közösségekkel, megosztani velük örömömet, élményeimet, hitemet, nagy ajándék és egyben feladat is. Mire jöttem rá az út alatt? Talán túl sok problémát okoztam magamnak, ráadásul egyedül akartam őket megoldani. Nem hívtam meg Jézust ezek megoldásában, pedig Ő oly sokszor szeretne segíteni nekünk. Csak én bekapcsoltam a tv-t, rádiót, számítógépet. Csak hogy ne kelljen figyelni, gondolkodni. Az imádságban azonban közel tud jönni hozzánk, és megerősít minket. Az élet sokkal egyszerűbb, mint ahogy gondoltam, csak bízni kell a Gondviselésben és nem félni tőle. Végtelen időnk van igazából imádkozni, jót tenni és boldognak lenni! Megtapasztaltam, hogy az anyagi világ, a felhalmozott javak nagy része szükségtelen. Mégis oly sok időt töltünk ezek gyűjtésével ahelyett, hogy a szívünkben gyűjtenénk kincseket… A zarándokúton rengeteg embert ismertem meg. Akik egy időben járják a zarándoklatot, egymással gyakorlatilag családtagként viselkednek. Mindenki köszön a másiknak, és nem fél emellé egy mosolyt is ajándékozni. Ha valaki hiányt szenved valamiben, nem fél kérni a többiektől. Ha esetleg túl sok vacsorát főztél magadnak, otthagyhatod a konyhapulton és valaki megeheti, aki már a bolt zárása után érkezett… Egyetlen veszekedést, vitát nem hallottam egy hónap alatt. És milyen jó volt nélküle! Milyen jó lenne itthon is így élni, mosolyogva menni az utcán, ténylegesen segíteni egymásnak, megosztani egymással mindenünket. Szent Jakab útja egy különleges, gyönyörű világ… Ahogy az útikönyvem utolsó mondata mondja: „Itt az ideje, hogy befejezd azt ami voltál, és az légy, aki vagy”. Sosem késő, bárhonnan indul az ember… ☺ Székely Farkas (Lupi)

12


Várunk


BUDAVÁRI BESZÉLGETÉS – A TISZTASÁGRÓL Bíró László püspök úr előadása Szent Imre napján Akik jelen voltunk ezen az estén (maximum 40-en: 7-8 fiatal és a többi „szép korú”), többségünkben igyekeztünk tiszta szívvel befogadni és elfogadni az elhangzottakat. Már a legelső mondat meglepő volt: „Lehet-e terhelni a tisztaság gondolatával az ifjúságot?” A mai kor külső hatásai kevésbé ösztönzik őket a tiszta életre, mint Szent Imre herceg idejében. Mégis érezhető, hogy sok fiatalban megvan a késztetés, hogy tisztán lépjen párjával az oltár elé. A közvetlen környezetükben hiteles keresztény életet élő felnőttek segítségükre lehetnek, ha megfelelő módon figyelnek rájuk. Ne hagyjuk magukra a fiatalokat párkapcsolatukban, mert igenis igénylik az odafigyelést! Érezzék a feléjük fordulást: „örülünk nektek!” A párkeresésen már túljutva, a házasság felé vezető úton kegyelmi, Szentlélek-váró időben élnek. Nyitogatják szívüket leendő párjuk felé, Isten felé. Hiszen ha Isten = szeretet, akkor páromban Istent szeretem, így formálódik a páros kapcsolat hármas szövetséggé. A szeretet kettős igényében az „adás” és a „kapás” mérlege hol erre, hol arra billen, de valahogy mindig kiegyenlítődik (ideális helyzetben!). Segítsük, ösztönözzük őket annak tudatosítására, hogy mindenki ajándék a másik számára. „Önmagaddal vagy önmagad torzójával ajándékozod meg leendő párodat?” – hallottuk az egyik legfontosabb kérdést. Próbálod-e te, kedves fiatal személyiségedet arányosan építeni, és mi próbáljuk-e gyermekeinket, unokáinkat testileg – lelkileg – szellemileg egyensúlyban nevelni? Gondolatban – szóban – cselekedetekben segítsük őket, hogy nyitott szívvel Isten felé fordulva vállalhassák egymást a szentségi házasságban. A házasság szentségének lényege nem azonos a templomi esküvővel. Ha nincs a szívükben a Harmadik Személy, akkor az csak szertartás. A házasság szentsége szüntelen szövetségkötés. Elfogadni egymást a korlátokkal, hiányosságokkal együtt. A szerelem ne vakká, de látóvá tegyen! A szentségi házasságban jelekké váljunk! Megjeleníteni azt a szeretetet, ahogy Isten, Jézus Krisztusban szeret minket, gyengéd, megbocsátó, irgalmas szeretettel. A házasság „sikerének” egyik titka: legyőzni ösztönös énünket! Végezetül püspök úr egy fontos „szeretet-tevékenységre” hívta fel a figyelmet: egymás szüleinek megismerése, megértése, szerető elfogadása erősítheti a

13


Várunk

2010. november 21.

párok kapcsolatát, gazdagíthatja leendő családjuk jövőképét, az Isteni szeretet harmóniájába olvadását. És még egy megszívlelendő gondolat, amely az Ószövetség és Újszövetség látásmódbeli különbségét irányt adóan megvilágíthatja mindnyájunk számára: „Amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd!” /Jónás könyve./ „Amit akarsz, hogy neked tegyenek, tedd meg!” /Jézus. Sajnálatosan kevesen jöttek el az egyházközségből, főleg a fiatalabb korosztályt hiányoltuk. Azonban kissé kárpótolt minket egy kedves lány tanúságtétele. Köszönjük neki a megható perceket, de legfőképp köszönjük Bíró püspök úrnak, hogy sűrű elfoglaltsága közepette időt szakított erre a látogatásra, értékes gondolatainak közlésére. A szervező Pálffy Lászlónak is köszönjük, hogy időről időre kiváló előadókat hív a Budavári Beszélgetésekre. A jelenlévőktől pedig elnézést kérek az előadás hiányos közléséért. De mert közben az elhangzottak folyamatos gondolkodásra indítottak, így el-elakadtam a jegyzetelésben. Tardyné Tarkó Magda Bíró László püspök atya mostani jelenléte mélyen nyugvó szép emlékeket ébresztett fel az est szervezőjében, Pálffy Lászlóban. Hátha még lesz lehetősége, hogy ezeket az emlékeket újraélessze, s fiataljainknak kezébe adja a – családi életét nézve tanúsíthatóan – régen jól bevált játékot. A szokatlanul színesre, szerteágazóra sikerült együttlétünk sokunknak új lendületet adott családi, munkahelyi, szülői, hétköznapi, társadalmi életében. Bennem még az a szándék is megfogalmazódott, hogy azt a társasjátékot elő kell vennem, aminek kialakítása során a magam reményeit, küzdelmeit, álmaimat beleszőve, tanácsokat kérve 35 éve Bíró László atyát gyakran megkerestem. A pincéből elő kellene venni, felújítani, hogy másokat is segíthessen. (Bíró atya a játékbeli „Hetedik Mennyországba” vezető utunkat is egyengette, közben az életünket is Ritával összekötötte. Ezt követően már a társasjáték sorozat-gyártásával nem foglalkoztam). Akkor a „Hetedik Mennyország” táblás társasjátékom egy 3 dimenziós, 7 szintes játékként az együtt látszó közösségeket a játék világában, néha botladozva vitte előre, vezette, hogy a megismerkedés, szeretet, udvarlás, szerelem, jegyesség, házasság, „Hetedik mennyország” szintjein játszva megismerhessék a szentségi házassági lét boldogságát. Akkor megelégedtem azzal, hogy a játékból televíziós sorozatot terveztem, amit később a „rendszerváltó” akkori állami Televízió (elnöke Hankiss Elemér) 1990-ben elfogadott. A táblás játék terve alapján készített játék forgatókönyvemet megvalósításában szabad kezet adott. A Gólyahír majd 14


Várunk


egy éven keresztül hétvégenként építkezve mutatta a különböző szinteken a család fontosságát. A Szent Imre napi Budavári Beszélgetésben sok-sok segítséget kapva, számtalan bölcsességet hallva, hitünkben, reményeinkben gazdagodva távoztunk, abban bízva, hogy Bíró püspök atya 70. születésnapját is együtt ünnepelhetjük, és akkor már igazán értékes ajándékká váló gyermekeink, unokáink is velünk lesznek, saját maguk számolhatnak majd be sikertörténeteikről.

LELKIGYAKORLATOS KÓRUSHÉTVÉGE OKTÓBER 16. Félévenként szoktunk időt szakítani a kórussal arra, hogy a szokásos próbákon kívül is tudjunk készülni az előttünk álló feladatokra. Ilyenkor új darabokat tanulunk, szólampróbákat tartunk, amikre alig marad idő a szokásos évközi próbákon. Most csak egy szombati napra futotta, aminek egy kisebb lelkigyakorlat adott keretet. Ennek Cserkó atyától kapott gondolatait a Várunk olvasóival. A 3 elmélkedést a Miatyánk egyetlen mondatáról, kéréséről indította el: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Először azt világította meg, hogy az „egységből” vagy egy közösségből születhet „valami”, virágozhat ki valami érték. Ahogy egy házasságban két ember köt egy életre közösséget, és abból is micsoda gyümölcsök teremnek, így tudjuk elképzelni, hogy az Atya és a Fiú egységéből mi is született! Jézus mondja: „Az az én eledelem, hogy Mennyei Atyám akaratát teljesítsem.” Tehát Jézus számára a Menynyei Atya akarata a „mindennapi kenyér”. Mi kellene, hogy legyen számunkra az eledel, a mindennapi kenyér? A Mennyei Atya akaratára hagyatkozni! Hogyan tudjuk ezt tenni? Úgy, hogy pillanatról pillanatra megmaradunk a Mennyei Atya szeretetében. Az Isten szeretetében élni nem általános állapot, hanem percről percre való feladat! Nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmünket Cserkó atya. Törődnöm, csak a most-tal kell. Isten szeretetében csak a mában tudunk lenni. A Mennyei Atya csak akkor tud gondoskodni rólunk, ha rá bízzuk magunkat! Csak az adott pillanatban tudjuk Neki adni magunkat. A múltban nem, és a jövőben sem. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Megkapjuk ezt, vagy elvesszük? Aki kér, az felnéz az Atyára. És ha felnézek, akkor azt, ami nekem szükséges, meg is fogom kapni Mennyei Atyámtól, sőt még Isten szeretetét is! Aki 15


Várunk

2010. november 21.

elveszi azt, amit úgy gondol, hogy az neki jár, az valójában igen szegény ember,

mert annak nincs szüksége Istenre. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! Ha arra koncentrálunk, hogy add… és bizalommal fogadjuk azt, amit a Teremtő Atya ad, akkor nem lenne baj. Viszont ha a hiányra koncentrálunk, arra, hogy mi nincs meg, mi nincs még meg, addig megkötözöttek vagyunk. Ui. a tettek mezejére lépünk, megszerezzük azt, amire „nekünk” van szükségünk, vagyis „én” központúak vagyunk, és ha mi intézzük ezeket a dolgokat, akkor ott semmi szerepe nincs az Istennek. Megfogalmazzuk azt, amit szeretnénk, és azt is, hogy hogyan is legyen az meg. Ezt a kérést, mint egy csomagot betesszük egy talicskába, (a talicska az Isten), toljuk magunk előtt állandóan, és még azt is hozzátesszük, hogy „követlek Istenem”… Amikor a hiányra gondolunk, akkor megfeledkezünk arról, hogy van egy Mennyi Atyánk!

De elsősorban keressétek az Ő országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak nektek. (Mt 6,33) Először nézzünk fel Atyánkra – gyógyul a biza-

lom, hiszen Ő teremtett, Ő gondoskodik rólunk… Engedjük meg, hogy Ő gondoskodjon rólunk! Vegyük észre: minden ajándék Teremtő Istenünktől! Amikor a tanítványok megkérdezték Jézustól, hogy ki a legnagyobb a menynyek országában, Jézus egy hasonlattal válaszolt: Legyetek olyanok, mint a gyermekek. Miért? A gyermeknek nincsenek gondjai, teljesen a szüleikre bízzák magukat. Mi rá tudjuk teljesen bízni magunkat Istenre? Aki nem, az nem hisz! Bízzuk rá teljesen magunkat a Mennyei Atyára! Cserkó atya történeteken, meséken keresztül mutatta meg számunkra a fontos következtetést: A legnagyobb gazdagság ott van a szívünkben, és ez az Isten szeretete. A következő előadásában Cserkó atya először Jézus isten-embersége ragyogásáról szólt. Azért ragyogott, mert Jézus „eledele” volt Atyja akaratának teljesítése. Mi sokszor nem is látjuk világosan, hogy mi Atyánk akarata. Ha sejtjük, ágálunk ellene, nem fogadjuk el, keresünk másik utat. Jó, ha tudjuk: ez a másik út biztos, hogy a rossz irány felé mutat! Majd ismét felhívta a figyelmünket a gyermekekre, akikről példát kellene vennünk: ők még képesek csak a most-ra figyelni. A gyermek önfeledt, teljesen átadja magát a játéknak, mindenre rácsodálkozik. Ezt kell megtanulnunk tőlük, mert mi képtelenek vagyunk a mában, a most-ban élni. A múltban élünk, teli vagyunk bűntudattal, lelki sebekkel, sérelmekkel, vagy élünk a jövőben, amitől félünk, kételyeink, szorongásaink vannak, bizonyítási vágyaink. Szívleljük meg Izaiás vigasztaló, bölcs tanácsát:

16


Várunk


– Ne gondoljatok arra, ami régen történt! – Ne a múlt sérelmeit nézzed!

Az útra tekints!

– Új utat mutatok neked! – Ha a múlt sérelmei körül forgolódunk, akkor

képtelenek vagyunk a jelenben élni!

– Én magam vagyok az, aki eltörlöm, a bűneidre többé nem emléke-

zem! – Sajnos mi még akkor is emlékezünk, amikor Isten már rég elfelejtette. A

bűntudatnak, önvádnak ellene kell mondani. Tegyünk különbséget a bűntudatönvád és a bűnbánat között. Péternek nem bűntudata volt, hanem bűnbánata, és ezért keserves sírásra tudott fakadni, és utána új életet tudott kezdeni, már Isten szeretetében tudott élni. Aki marcangolja magát, az nem veszi észre Isten szeretetét a jelenben. Az állandósult bűntudat beteggé teszi a testet és a lelket. A bűnbánat viszont Isten ajándéka, mert megtapasztalhatjuk Isten visszafogadó szeretetét. – Én valami újat viszek végbe, mindjárt itt is van! – Isten a végtelen szeretet, a végtelen gazdagság. Ha rá figyelünk, mindig újrakezdési lehetőséget ad. Ezt viszont csak a mában tudja adni - se a múltban, se a jövőben. A Sátán kísértése a „majd” és a „de”. Ne dőljünk be neki! Néhány példa arra, hogy Istennel mindig csak a jelenben tudunk találkozni: Lk 2,11 „ma” megszületetett; Lk 19,9: „ma” üdvösség jött e házra; Lk 4,21: „ma” beteljesedett az Írás; Lk 23,43: még „ma” velem leszel a Paradicsomban. A Mennyi Atya mindenről akar gondoskodni, de csak akkor tud, ha Rá figyelünk. Meg akar ajándékozni a mindennapi kenyérrel, szeretetével, jóságával, békéjével, erejével a mában. Aki nem a mában él, valójában nem is él, csak létezik. Hogyan tudunk Rá figyelni? Ha mindennél jobban megbízunk benne. Hagyjuk abba az aggodalmaskodást! Ez a teljes Istenben való megbízás, ráhagyatkozás nem jelenti azt, hogy hátradőlünk, nem csinálunk semmit, csak várjuk föntről az áldást, és minden jól megy, nincs semmi bajunk. Lesznek továbbra is problémáink, megoldandó feladataink, de hordoz az Úr. Nem veszítjük el az életkedvünket, és ha valamiért nagyon soká kell imádkoznunk, még nagyobb ajándékot kapunk. Legnagyobb ajándékunk, hogy van gondviselő Istenünk. És ez azt jelenti, hogy semmi olyan nem történik velünk, amit Isten ne tudott, akart vagy engedett volna velünk megtörténni. Teremtő Istenünk a végtelen szeretet. A rosszat nem akarja, de megengedi. Annyira szeret, hogy a szabadságunkat soha nem veszi el. A tékozló fiú apja is elengedi fiát, de várja, minden nap kimegy az útra és nézi. És amikor megérkezik mocskosan, rongyosan, akkor úgy, ahogy megérkezett, átöleli. Nem mondja az apja, hogy előbb menj be, mosakodj meg. Megengedte átélni a mélységet fiának, és így több áldás származott belőle, mintha meg sem történt volna mindez.

17


Várunk

2010. november 21.

A lelkigyakorlat szentmisével fejeződött be. Lk 18,1-8 volt a vasárnapi evangélium, aminek első mondata arról szól, hogy mindenkor imádkoznunk kell, nem kell elcsüggednünk. Cserkó atya is arra buzdított minket ismét, hogy gyermeki, őszinte bizalommal imádkozzunk Mennyei Atyánkhoz. Ne aggódjunk a holnap miatt, mert elég a mának a maga baja. De mi van, ha jön a gond? Minden gonddal forduljatok az Úrhoz! – Ezt a tanácsot kapjuk Péter első levelében is. Milyenek vagyunk? Hordjuk a batyut, kipakoljuk, kitesszük az Úr elé, aztán visszapakoljuk, és cipeljük tovább. Ne csak mutassuk, hogy mi van a batyuban, hanem tegyük le! Isten nem lenyom, hanem felemel. Isten a legjobbat akarja nekünk. Ne csak elmondjuk, hanem adjuk át Istennek a batyunk tartalmát. Akkor már nem az én tulajdonom, hanem az Övé. Már nem lophatom vissza. Mondjunk le arról, hogy úgy teljesüljenek kéréseink, vágyaink, ahogy mi azt szeretnénk. Bízzuk rá, hogy Ő hogyan adja meg nekünk. El kell engednem terveimet. Átadás = tudatos döntés. A félig döntés olyan, mintha sehogy se adtam volna át. Ha még fáj, azt elmondhatom az Úrnak, de akkor is átadtam. Hallottunk arról, hogy a Mennyi Atya hogyan gondoskodik az ég madarairól, de tulajdonképpen csak a feltételekről gondoskodik. Nem Ő rak fészket, nem Ő kelti ki, nem Ő eteti a madarakat. Az már a madarak dolga. Így van velünk is. Nekünk is vannak feladataink, amit nekünk kell megtennünk. A feltételeket megkapjuk hozzá. Gyermeki bizalom kell, adjuk oda a gondjainkat, ami meg a feladatunk, azt pedig tegyük meg. A szentbeszéd, de a lelkigyakorlat is egyben így zárult: Mik az én igazi gondjaim? Mit hordok a hátizsákomban? Most átadhatom! Lejegyezte: D. Zsuzsa az altból

Jézus arra hívja a gazdag ifjút, hogy lépjen túl személyes vágyai és tervei megvalósításán: „Gyere és kövess engem!” A keresztény hivatás az Úr szeretet-felajánlásából származik, és csak a szeretet válaszának köszönhetően valósulhat meg: Jézus arra hívja tanítványait, hogy teljesen ajánlják fel életüket, emberi számítás és haszonlesés nélkül, feltétel nélküli bizalommal Istenben. A szentek elfogadják ezt a meghívást, és alázatos szelídséggel követik a keresztre feszített és feltámadt Krisztust.

Részlet a Szentatya idei ifjúsági világnapra írt üzenetéből 18


Várunk


Látványos változás történt templomunkban a belső, mindenki számára látható területen: „kihajtott az orgona”. Ezt nem lehet másként nevezni, mert mindig csak azt láttuk, hogy növekedik, fejlődik, szépül. Hogy dolgoznak is vele, szinte észrevehetetlen volt. Mintha nem is „iparosok” jártak volna közöttünk. Ha mise készülődött, munkaruhás emberek lábujjhegyen távoztak a munka színhelyéről, vagy épp templom záráskor surrantak be, hogy segítsék a növekedést. Mi is a története ennek a gyönyörű munkának?

„INTETÜNK, HOGY MINDEN MUZSIKA SZERSZÁMOKKAL AZ ISTENT DITSÍRJÜK” Ez a mottója Harmat Artúr: 150. zsoltárjának, amely november 20-án hangzott fel az OMCE templomunkban tartott kórustalálkozóját követő szentmisén, amikor Takács Nándor püspök atya megáldotta az új karorgonánkat. Augusztus 2-a óta, amikor az első szekrényrészek megjelentek a Máltai lovagterem mellvédje mögött, rengeteg kérdést kaptam, mindenki érdeklődéssel figyelte, mi készül ott és miért. Talán köztudott, hogy a templom rekonstrukcióval összefüggésben orgonáink is megújulnak, aminek első lépése az új karorgona elkészülte. (Ez lesz a templom rekonstrukció során valószínűleg az első határidőre elkészült műtárgy!) A felújítás tervezői szándéka szerint III. Béla király sírkápolnáját eredeti formájába visszaállítva a közönség által is látogathatóvá kívánják tenni. Ennek útjában áll a jelenleg 25 éve ideiglenesen ott „állomásozó” karorgona, ezért a munkákat finanszírozó minisztérium elhatározta, hogy újat építtet helyette. A nyugati karzaton álló nagyorgona mellett a világ nagyobb templomaiban rendszerint építenek egy másik, kisebb hangszert, ahonnan népénekes szentmiséken a kántor a hívekkel közvetlen kapcsolatban vezeti az éneket, templomi hangversenyeken az orgonista együtt dolgozhat az itt elhelyezkedő kórusokkal, zenekarokkal. A Budavári Koronázó Főtemplom XIX. századi átépítésekor is gondoltak erre. 1894-ben a templom legjobb akusztikai pontjára, a sekrestye fölötti, akkor még ”kis zenekarzat”-nak szánt helyre Aigner Sándorral1 megterveztették a karorgonát. Ez a hangszer kitöltötte volna a mai Máltai terem teljes nyílását. Pénzügyi okok miatt azonban végül nem került sor a hangszer megépítésére. 1 Aigner Sándor (1854-1912) építőművész Többek között az Üllői úti Örökimádás templom építője, a szegedi fogadalmi templom első tervpályázatán Rainer Károllyal egyetemben nyert első díjat. 1882-től Schulek Frigyes mellett dolgozik a Mátyástemplom restaurálásán.

19


Várunk

2010. november 21.

1983-ban a nagyorgona rekonstrukciójához kapcsolódva merült fel ismét egy karorgona építése a fennmaradó anyagokból, amely a templomhajóból és a nagyorgonáról is működtethető. A több változatban kidolgozott terveket azonban a Budapesti Műemlékfelügyelőség nem engedélyezte. Az időközben (1985) elkészült szerkezeteket, sípműveket, minden borítás nélkül a Béla kápolnába kellett beállítani teljesen elcsúfítva azt. A játszóasztal a sírkápolna rácsa elé került. 1986-ban a Királysír Bizottság kifogást emelt ez ellen a megoldás ellen. Az összehívott helyszíni szemle után már az Országos Műemléki Felügyelőség javasolta a hangszer eltávolítását a kápolnából és elhelyezését a Máltai karzaton, addig is ideiglenesnek nyilvánítva a jelen állapotot. Huszonöt év után a templom rekonstrukciójával elérkezett az idő, hogy a karorgona is megtalálja méltó helyét. Számos kísérletezés, akusztikai mérések és rengeteg tervváltozat után született meg a most elkészült hangszer a Máltai lovagterem mellvédje mögött. A szekrény tömör tölgyfából készült, külső körvonalai emlékeztetnek az Aigner-féle eredeti tervre, csak éppen fele olyan széles. Nagyságában, hasznos alapterületében megegyezik a jelenleg a Béla-kápolnában álló hangszerével A sípművet magasra kellett emelni, hogy a múzeumi forgalmat ne akadályozza, a turisták, esetenként kamarakórus, illetve néhány szólista előre mehessen a mellvédhez. Bravúros megoldásokkal a teremből alul mindössze két és fél négyzetmétert foglal el. Előre- és hátrafelé is van síphomlokzata, így a Máltai termet is díszíti. Az orgona két manuálos, pedálos, 23 regiszteres, mechanikus vezérlésű. 1403 sípja van, a legnagyobb kb. 5 m hosszú. Egyelőre csak a közvetlenül a hangszerbe épített játszóasztalról szólaltatható meg, de reményeink szerint hamarosan a templomhajóban elhelyezett új mozgatható játszóasztalról is játszható lesz, ezzel kiteljesítve a tervezett funkciókat. A minden részletében kiváló munkát a Pécsi Orgonaépítő Manufaktura végezte és végzi (az ő kezük alatt „hajtott ki az orgona”- szerk.). Köszönjük nekik, minden pártfogónak, tervezőnek és segítőkész közreműködőnek. Az orgona műszaki átadása november végén lesz, az első „avató” hangversenyt advent harmadik vasárnapjára, december 12-re tervezzük. Van okunk örülni! Dicsőítsük hát buzgón az Urat mindnyájan: „hárfákkal és ékes orgonákkal, éneklő karokkal, muzsika szerszámokkal!” Hock Bertalan 20


Várunk


A VÁROSMISSZIÓTÓL A VASÁRNAP ESTI GITÁROS HATOSIG Sokakat váratlanul érhetett, hogy szeptember eleje óta gitáros énekek szólalnak meg a vasárnap esti hatos szentmiséken. Bennünk ez egy hosszú folyamat volt, sok kegyelemmel. Minden a Városmisszión kezdődött. Édesanyám összehívta összes eddigi hittanosát, megünnepelni, hogy éppen huszonöt éve indult el az ovis-hittan. Kérdezte, hogy Édesapámmal tudnánk-e vállalni a zenei szolgálatot. Igent mondtunk. A mise után sokan megkerestek, hogy jó lenne ezt valahogy folytatni. Néhány héttel később Cserkó is megkérdezte, hogy tudnánk-e vállalni, hogy havonta egy alkalommal a félkilences miséken gitározunk. Nagy örömmel mondtunk igent. Az első alkalomra majd’ fél évet próbáltunk. Szembesültünk azokkal a zeneiliturgiai követelményekkel, amelyek teljesítéséhez idő kellett. Dicsőség teljes szöveggel – a mise saját válaszos zsoltára – allelujás vers. Köszönet illeti Karnagy urat; azt hiszem, mindannyian sokat gazdagodtunk abból, hogy a kezdetektől fontosak voltak mindezek. Persze voltak pillanatok, amikor azt hittük, ebből nem is lesz semmi. De aztán eljött Mennybemenetel ünnepe, és megszólaltak a fuvolákhegedűk-csellók-gitárok. Ez így ment több, mint két éven keresztül. Próbák hetente. Nem volt olyan alkalom, hogy Imre atya ne köszönt volna be, és ne mondott volna nekünk valami bátorítót. Felemelő érzés volt a csapatnak, amikor megtudtuk, a Képviselőtestületi ülésen Karnagy úr felvetette, hogy miért nem a saját gitáros csapatunk zenél a következő Magdolna-templomi misén? Ez nagy lendületet adott! Tavaly, egy november 14-i esküvő másnapján, az esti mise után felszaladtam Petihez és Krisztihez, hogy elhozzak valamit. No ebből a felszaladásból egy komoly beszélgetés lett, amely annyira lekötött minket, hogy két óra után vettük csak észre, hogy még mindig az előszobában állunk. Miséről beszélgettünk. Arról, hogy jó lenne a szentmisét hétről hétre valóban közösségben megélni. Azt láttuk, hogy vagyunk jó néhányan, akik lassan kiöreged(t)ünk a ministrálásból, és alkalomszerűen választunk misét hétről-hétre, a hétvégéhez igazítva. Éreztük már régóta, hogy ez nem jó. Azon kaptuk magunkat, hogy „elültetődött” bennünk egy gondolat. Akkor még klasszikus értelemben vett ifjúsági misében gondolkodtunk… Tudtuk, hogy nincsenek véletlenek. Éreztük, hogy Isten valamit elültetett bennünk. Egymást követték az egyre szélesebb körű beszélgetések: Bernát, Cserkó, Balázs, Elemér. Azt éreztük, hogy egyre többen hordozzuk szívünkben az ifjúsági mise gondolatát: egyre több ötlet mellette, egyre több szinte megoldhatatlannak tűnő kérdés, nehézség. 21


Várunk

2010. november 21.

Most már tudjuk, nagy kegyelem, hogy a Testület nem mondott igent az eredeti elképzelésre. Azt kérték, gondolkodjunk még a rendszerességen és az időponton. Újabb nézőpontok merültek fel. Újabb éjszakába nyúló beszélgetések. Azon kaptuk magunkat, hogy már egy ideje heti rendszerességben gondolkodunk. Hihetetlenül termékeny beszélgetésnek voltunk részesei Tardy karnagy úrral: az Éneklő Egyház bevonulási énekeiben rejlő lehetőségektől kezdve a székek elhelyezéséig. Köszönet neki, hogy azt érezhettük, végig mellettünk áll. Miután kialakult a jelenlegi koncepció, félve ültünk le azt Imre atyával megbeszélni. Úgy tűnt, ő volt a legkevésbé aggodalmaskodó: „Csináljátok!” Ez a hozzáállás sokat lendített rajtunk is. Majd utolsó vári miséjét követően odasúgta nekem: „Zenéljetek, Bálesz, zenéljetek!” Ekkor tűztük ki az első esti gitáros mise időpontját szeptemberre. A plébánosváltás miatt egy kicsit megijedtünk, hogy vajon most mi lesz. A beiktatást követő első aszit után egy éjszakába nyúló beszélgetésen Laci atya ezzel bocsátott minket utunkra: „Ha kedves az Isten előtt, úgysem tehetünk ellene semmit…„ Ekkor volt egy pont, amikor nagyon megijedtem az elvállalt feladattól, a kötöttségtől. Néhány álmatlan éjszaka következett, belső harc. Azt hiszem, sok kísértésben volt akkor részem. Tudtam, hogy az egészet le kell tennem Isten elé. Ekkor Ő lehajolt hozzám, és eloszlatott minden bennem lévő félelmet. Hihetetlenül megkönnyebbültem. Vártam a kalandot, amire Isten meghívott. Majd augusztus utolsó vasárnapján ott ültem a padban és tudtam: sokáig ez lesz az utolsó ilyen alkalom… Fontosnak érzem azt elmondani, hogy zenei szolgálatunk nem előadás, hanem kíséret szeretne lenni a közös énekhez. Igyekszünk mindent ennek alárendelni. Ezért néhány hete a kiskórus tagjai nem a zenekar mellett, hanem a padokban ülve bíztatnak mindenkit éneklésre, hogy az ének közös imaként szálljon Isten elé. Jó dolog és fontos visszatekinteni. Megnézni, amit kaptunk, amit megéltünk. Felfedezni Isten jelenlétét közös ügyünkben, amely saját életünk fontos része, és kérni, hogy akaratunkat háttérbe tudjuk szorítani, hogy hagyjuk magunkat vezetni. Bálesz – gitár Engem mostanában leginkább a szolgálat és az ima kapcsolata foglalkoztat. Cserkó egyszer azt mondta, hogy egy pap számára sokszor nehéz feladat az, hogy ne „munkaeszközként” használja a Szentírást, hanem évek, évtizedek múltán is úgy tudja kézbe venni, mint személyesen neki szóló üzenetet. Amióta heti rendszerességgel zenélünk este hatkor, sokszor én is azon kapom magam mise közben, 22


Várunk


hogy az ülésrenden töprengek, a keverő beállításait fürkészem, vagy éppen azon bosszankodom, hogy az előző énekben hibáztam. Ezek talán természetes emberi érzések, de sajnos messze visznek attól, hogy a mise számomra is mise legyen - és ne előadás. Ennek súlyát különösen akkor érzem, amikor sikerül átadnom magam, valóban a szentmisére figyelnem és a zenével is imádkoznom. Megfigyeltem egyébként, hogy ilyenkor sosem rontok... ☺ Peti – gitár Örülök a kezdeményezésnek, mindig nagy örömmel mentem fel énekelni, de most gondolkodtam el először, mit is jelent nekem tulajdonképpen. Nekem fontosak a vasárnapi hatosok. Egyfajta hiánypótlás a számomra, mivel egy ideje úgy érzem, a ministrálásból „kiöregedtem”, viszont vágytam arra, hogy valami módon be tudjak kapcsolódni a liturgiába. A padban énekléssel úgy érzem, egy láthatatlan szolgáló lehetek, még ha kicsit távolabb is az oltártól. És hiánypótlás abból a szempontból is, hogy régebben a zenélés, éneklés mindennapjaim fontos része volt. Mostanában erre egyre kevesebb idő jut, de a vasárnap esték visszacsempészik a zenét az életembe. És végül, de nem utolsó sorban, szerintem a zene az egyik legkifejezőbb módja a Jóisten dicsőítésének. Dóri – ének Jómagam már évtizedekben mérhetően végzek oltárszolgálatot. Ebből kifolyólag elég korán találkoztam az egyszerű szolgálat és az imádságos szolgálat problémakörével. Az asszisztálás az évek során teljes biztonsággal végezhető rutinná vált bennem, így van módom és lehetőségem arra, hogy minden egyes alkalommal megpróbáljam átformálni imádsággá a ministrálást. A zenéléssel a ritmusszekcióban, illetve dobolással a ritmusszekcióban, jobban mondva ritmuskereséssel a ritmusszekcióban egy új formája jelent meg számomra szolgálatnak. Nagyon nagy élmény, de egyben nagy kihívás is, mivel nem csináltam még ilyet korábban. Számomra a szolgálat része nem csak a szentmisében jelenik meg: a próbákon való részvétel, a misére való előkészület, a zenélés alkalmával az egyén háttérbe szorításával az egymásra odafigyelés mind része a szolgálatnak. Mivel csak most alakul bennem a dobolás, így a misék alkalmával sokszor inkább a zenére, az ütemre terelődik a hangsúly. Két dolog azonban sokat segít abban, hogy a misén imádságos lelkülettel tudjak részt venni. Az egyik az, hogy mise előtt mindenki összegyűjti a számára aktuális miseszándékot, amit az Úr asztalára téve kérésként, felajánlásként odatesz az Úr elé. A másik pedig egy fohász, egy ima az Úr felé. Cserkó párszor már példaként 23


Várunk

2010. november 21.

elmondta, hogy az Úrban bízva, az Urat kérve hogyan sikerült neki helyzeteket, feladatokat megoldani, teljesíteni. Ez nekem mindig eszembe jut, és a misén kérem is az Urat, hogy el tudjam végezni a feladatomat, vezesse a kezemet. Többé, de inkább kevésbé sikerül is, ami nem mindig hallatszik ki. ☺ Úgy érzem, az Úr az ő részét mindig teljesíti, már csak nekem kell javítanom még a teljesítményemen! Stery – dob Szeretem a mise előtti szó szerinti ráhangolódásokat, az elcsendesüléseket, ami segít, hogy ha még nem is tökéletesen tudunk mindent, a lényegre, vagyis a Találkozásra tudjunk figyelni. Ez sajnos nekem sem mindig megy, a „csak a zsoltáron essünk túl” érzése sokszor kísért... Szerintem egy nagyon jó kis csapat verbuválódott össze. Mindenki máshoz ért, másmilyen, de ugyanolyan fontos a jelenléte. Volt, hogy mise végén odajöttek megkérdezni, hogy hogy hívják az együttest és hol fogunk még fellépni... Jól esnek ezek a visszajelzések. Jó, hogy lett egy rendszeres gitáros misénk, amire számíthatnak az arra vágyók, és amire úgy látom, egyre többen jönnek máshonnan is, így a misén egy egészen új hívő közösséget alkotva. Bóni – ének Nekem is nehéz megtalálni az egyensúlyt a zenélés – szolgálat - szentmise között. Sokszor veszem észre, hogy a mise helyett a kottával, a hangszerrel foglalkozom. Viszont ha sikerül tényleg odafigyelnem, sokkal bensőségesebben élem meg a szentmisét. Így már én is aktív résztvevője vagyok, én is hozzátettem valamit. Ez társul a zenélés örömével, így mindig nagyon vidáman és feltöltődve megyek haza. Móni – cselló Azt hiszem, hogy aki hosszú évekig ministrált, annak nagyon nehéz egyszer csak abbahagyni. Vagyis az oltár mellől távolabb, a padba ülni. Bennem furcsa kettősség volt az elmúlt években: egyrészt a csak padban ülés mellett talán intenzívebben tudtam megélni a szentmisében is a személyes Isten-kapcsolatot, másrészt sokszor éreztem azt, hogy csupán passzív megfigyelője vagyok a szentmisének. Vágytam vissza, de nem ministráns vezetőként, hanem inkább csendes háttérszolgálatot teljesítve. Az énekléssel pontosan erre kaptam meghívást. Szó szerint csendes háttérszolgálatként élhettem meg így a miséket, hiszen jó énekhang 24


Várunk


hiányában az énekkar hátsó soraiból próbáltam valamit hozzátenni, de legalábbis nem rontani a kóruson. Az pedig külön ajándék volt, hogy azzal tudtam szolgálni, amiben különösen gyengének érzem magam, és hogy ez mennyire nem számít. Most, hogy Hanna születik, valószínűleg még hátrább, a padok mögé szorulok. Hát, meglátjuk! ☺ Az elmúlt hónapok mindenesetre nagyon sokat adtak. Kriszti – ének

Szerintem már sokan tudják, hogy az életem a zene. Nagyon szeretek énekelni, és lassan 9 éve fuvolázom. Így hát nagyon örültem, amikor Bálesz meghívott az éppen alakuló bandájába. Büszke voltam arra, hogy valahol kamatoztathatom a tudásomat. Mióta elkezdtünk rendszeresen játszani a zenekarral és minden misén egy kicsit a fellegekben járok, mert szebbé tehetem mások idejét, mert könnyebbé tehetem az imádkozást, és mert büszkék rám a barátaim, és meghatódnak a dalokon, amiben én is részt veszek. Köszönöm, hogy részese lehetek ennek a csapatnak, mert szebbé teszitek a vasárnapjaimat! Réka – fuvola

KINCSEK ISMERŐI Egyházművészeti gyűjteményünk munkatársa, Rákossy Anna művészettörténész nagy lelkesedéssel végzi a rekonstrukció miatt igencsak megsokasodott teendőjét. S ahogy munkája során sokféle és színes rendkívüli eseménnyel találkozik, boldogan osztja meg élményeit a körülötte lévőkkel. Tervezett egy nyilvános előadás sorozatot, amelynek 3 alkalmán már túl vagyunk, de folyamatosan újabbakra kerül majd sor. Köszönjük, hogy írásával bemutatja olvasóinknak is a lelkesen szervezett előadásokat. A Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjtemény számos egyedülálló történelmi emléket, pótolhatatlan, XII–XX. századi műkincset őriz. A legkiemelkedőbb műtárgyak közé sorolhatók az alábbiak: a középkori emlékek (mint a XV. századi szárnyasoltár Felsőerdőfalváról és a XVI. század elején készült ún. Budai Madonna faszobor), XVII. századból származó hímzett gremiale és egy hímzett török lótakaró, Székely Bertalan, Than Mór, Molnár C. Pál alkotásait, az egyedülálló liturgikus ötvösműveket és textíliákat, amelyek között I. Ferenc, Ferenc József, 25


Várunk

2010. november 21.

ill. IV. Károly koronázása alkalmával használt, valamint Mária Terézia, Erzsébet királyné által ajándékozott műkincsek is megtalálhatók. A rekonstrukció keretében sor kerül ugyan néhány, a templomtérhez tartozó emlék helyreállítására, azonban minden további műtárgyrestaurálást önerőből, elsősorban szponzori vagy pályázati támogatásból kell megoldani. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor tanszékének oktatói, Dr. Görbe Katalin és Boros Ildikó az előző tanévben négy faszobrot és egy különleges, kőlapra festett 1600 körül készült festményt választottak ki diplomamunkának tanítványaik számára. A restaurálást az egyetemi tanárok folyamatosan felügyelték, irányították, és a végeredmény kiváló lett, ahogyan erről a Magyar Nemzeti Múzeumban a Megmentett műkincsek 2010 című kiállítás látogatói is meggyőződhettek. Ebben az évben gyűjteményünk két XVIII. század végén vagy XIX. század elején készült faszobrát restaurálják végzős hallgatók diplomamunkaként, amelyek terveink szerint a kiállításunkon is megtekinthetők lesznek. 2009-ben NKA pályázati támogatással Kralovánszky Mária textilrestaurátor megkezdte a Ferenc József koronázására készült miseruhakészlet egyik, veszélyeztetett állapotú palástjának restaurálását. A palást teljes szélességében ezüstszállal átszőtt ripszselyemből készült (egy centiméteren belül 22 párhuzamosan futó ezüstszál van!). A fémszálakat rögzítő selyemszálak nagyrészt elkoptak, elszakadtak, az ezüstszálak a felületen összekuszálódtak. A végtelen türelmet, kitartást és alázatot igénylő restaurálás igen időigényes, hiszen minden egyes fémszálat 3 mm-ként kell rendkívül vékony selyemfonallal a selyem felületére levarrni. Eddig a palást félköríves részének jobb oldala és a csatokat tartó pántok készültek el. A jövőben a palást további részeinek restaurálását tervezzük, hogy a teljesen restaurált műtárgyat kiállításunkon mielőbb bemutathassuk. A gyűjtemény műtárgyairól, restaurálásáról ebben az évben előadássorozatot indítottunk: június végén a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor hallgatói, Simon Mária Magdolna festőrestaurátor, Szépvölgyi Katalin és Király Tamás faszobrász restaurátorok, szeptemberben Kralovánszky Mária textilrestaurátor, novemberben pedig Mátéffy Balázs múzeumigazgató és Prím József fém-ötvös restaurátor tartottak előadást. Februárban a templomtérből restaurálás céljából, ill. műtárgyvédelmi okokból eltávolított ún. koronázási zászlókkal kapcsolatos előadásokkal folytatódik majd a sorozat. Rákossy Anna Az előadásokat a vasárnapi templomi hirdetésekben és a hirdető táblán is előre jelezzük. Szeretettel várunk mindenkit az igen érdekes előadásokra! 26


Várunk


ELHALLGATTAK A HARANGJAINK November 18-án, csütörtökön délben majd’ fél évre elhallgattak harangjaink. Mint korábban már írtam róla, Plébániánk 2008-ban elnyerte a Norvég Alap támogatását a 2006-ban benyújtott „A történelmi harangok rekonstrukciója és lengéscsillapító szerkezet elhelyezése a Mátyás-templomban” című pályázatára. A támogató norvég kormány mellett hasonló köszönet illeti Nagy Gábor Tamás polgármester urat, aki a pályázati önrészt a Budavári Önkormányzat nevében átvállalta. Hosszú előkészítő szakasz után Varjú Imre kanonok, plébános úr ez év február 22-én kötött szerződést az előírásszerű közbeszerzési eljáráson kiválasztott kivitelezővel, a passaui Rudolf Perner harangöntödével. A 400 éves családi vállalkozás három új harang öntésére kapott megbízást, amelyek a Képviselőtestület korábbi döntése alapján az Úr Krisztus, illetve két szentéletű helytartója, XII. Piusz és II. János Pál pápa tiszteletére készülnek, 200, 155 illetve 135 cm átmérővel, 45, 21, illetve 15 mázsa súllyal. E harangokat a nyár folyamán Passauban kiöntötték. A harangrekonstrukció második része a meglévő nagyharang, a 180 cm átmérőjű, 32 mázsás, 1891-ben öntött Szent Károly-harang hangzásának korrekciója lesz. Erre azért van szükség, hogy minden harang tökéletes összhangban szóljon templomunk legrégebbi, 1723-ban öntött Szentháromságharangjával. Az áthangoláshoz e két régi harangunkat Passauba szállítják, ahol három új társuk már várja őket. A toronyból való kiemelésükre november 26-án, pénteken kerül sor, a hat harang az áthangolás után, várhatóan december 14. és 17. között érkezik vissza Passauból. Hatot írtam, mivel Rudolf Perner ajándékaképpen a három új harang mellett még egy „kistestvér” is érkezik, a Szent Margit tiszteletére öntött kisharang. Ezt a jelenlegi, Csepelről vásárolt lélekharang helyébe szánta a mester, mivel annak hangja a többi haranggal nem hozható harmóniába. Ezután új harangjaink 30 napos közszemlére kerülnek. A Perner cég az ünnepek elmúltával, januárban kezdi meg a harangok beépítését a Mátyás-toronyban. Ennek során teljesen új, tölgyfa harangszékeket készítenek, amelyekben minden harang mellett egy-egy elleninga gondoskodik arról, hogy harangozás közben ne terheljék a tornyot a hatalmas tömegek lengése által keltett vízszintes irányú erők. Régi és új harangjaink együttes megszólalására tehát 2011 tavaszáig, talán éppen Húsvétig kell várnunk. Mátéffy Balázs 27


Várunk

2010. november 21.

HÍREK Adventben minden szombaton este a 6 órai szentmise kezdetén gyermekeink énekével ünnepélyesen gyújtjuk meg az adventi koszorú gyertyáit. Első alkalommal november 27-én este kerül sor a rövid szertartásra, amelyre szeretettel hívjuk azokat a híveket is, akik amúgy nem ezen a szentmisén kívánnak részt venni. Szállást keres a Szent Család – Évek óta minden Adventben házról házra jár az ima, amellyel befogadjuk egy-egy éjszakára a Szent Családot. Vasárnaponként délután fél 5-kor a plébánia első emeletén találkoznunk, ilyenkor közös imádságunk után papjaink adnak szállást. Az első alkalommal november 28-án kerül sor a Szent Család útvonalának beosztására, amelyre mindenkit várunk, aki szívesen részt venne ebben az egymást segítő és közös imára alkalmat adó szép hagyományban. November 29-ével kezdődően reggel 6 órakor énekes rorate misék lesznek az altemplomban. Advent idején a reggeli fél 8-as misék elmaradnak. December 6-án idén is ellátogat hozzánk Szent Miklós püspök, az esti 6 órai szentmisét követően várható érkezése. Az egyházközség adventi lelkigyakorlata december 18-án, szombaton lesz. A pontos információkat a templomi hirdetésekben és a hirdető táblán jelezzük majd. Vegyünk részt minél többen a közös felkészülésen. December 24-én gyermekeink karácsonyi misztériumjátékára délután 4 órakor kerül sor. (A jó Isten ajándékaként talán idén is lesz újszülött kis Jézusunk, aki a főszerepet betöltheti.) Karácsony előtt szeretettel készülünk a karitász ajándékozásra, templomunk padjain vasárnaponként gyűjtést rendezünk. Járjunk nyitott szemmel, s ha rászorulóval találkozunk, jelezzük a plébánia irodán vagy a karitászban segítőknek. Ne maradjon ki senki a szeretet bőkezűségéből – ez mindannyiunk figyelmességének felelőssége.

Várunk

A Budavári Főtemplom közösségének lapja Szerkesztők: Török Ferencné, Mátéffy Balázs, Csapó Viktória. A címlaprajzot Török Ferenc készítette. Külön köszönet Sasmadárnak a sokszorosításért, a szorgos kezeknek a tűzésért, hajtogatásért, a sekrestyéseknek a terjesztésért. Köszönet mindazoknak, akik írásaikkal, ötleteikkel, törődésükkel segítették a közös munkát.

28

Mi azonban új eget és új földet várunk

Recommend Documents