Mi azonban új eget és új földet várunk

Vá r u n k

„Mi azonban új eget és új földet várunk” A Budavári Főtemplom közösségének lapja

2008. Úrnapja

„A segítő szeretetnek a lelkülete erősítse közösségeink belső életét, ez tegye hitelessé missziónkat és tanúságtételünket, ez adjon reményt és jövőt Egyházunknak.” Erdő Péter bíboros pünkösdhétfői szentbeszédéből

A Budavári Főtemplom közösségének lapja

Várunk

2008. május 25.

AZ OLTÁRISZENTSÉG ÜNNEPÉRE KÉSZÜLÜNK Az Oltáriszentség hitünk és vallásosságunk központja. Szent Pál apostol hite a mi hitünk is, amikor szentmisére vagy szentségimádásra jövünk: „én az Úrtól kaptam, amit közöltem veletek: Urunk Jézus Krisztus elárulásának napján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.« Ugyanígy a vacsora után fogta a kelyhet és így szólt: »Ez a kehely az Újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle az én emlékezetemre.«” (1Kor 11,23). Az idők folyamán megváltozott a szentmise nyelve, szertartása és sok minden az Egyház életében, ezért még szebben ragyog az, ami nem változik, ami az utolsó vacsorától az utolsó ítéletig változatlan marad. Lehet más alakja az ostyának, elképzelhető, hogy nem aranyozott kehelyben lesz Krisztus vére. De ami örök: Jézus Krisztus van jelen minden szentmisében az átváltoztatástól. Jézus ezzel kapcsolatban csak parancsolta: „Vegyétek és egyétek!” Más alkalommal azt mondta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az örökké él.” A világ végéig ez a Kenyér lesz természetfeletti életünk és üdvözülésünk tápláléka. A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítja: „Az Oltáriszentséget megillető imádó hódolatot nemcsak a szentmisében adta és adja meg a katolikus Egyház, hanem a szentmisén kívül is. Az átváltoztatott ostyát a lehető leggondosabban kell őrizni, a hívek ünnepélyes tiszteletére kitenni, és a nép örömére körmenetekben körülhordozni.” A tabernákulum eredeti rendeltetése az Eucharisztia méltó őrzése. Ezért a tabernákulumnak a templomban méltó helyen kell lenni. Az örökméccsel jelezzük, hogy az a templom legszentebb helye. De azt is jelzi, hogy Jézus a szeretetének ebben a szentségében vár bennünket. Világunk igencsak rászorul az Eucharisztikus Jézusra. Ne sajnáljuk napjainkat úgy beosztani, hogy rendszeresen találkozhassunk Jézussal, legalább a szentséglátogatásban. Soha ne szűnjön meg az Eucharisztia imádása annak ellenére, hogy templomunkban csak péntekenként van egész napos szentségimádás. Aquinói Szent Tamás himnuszával keressük Őt minél gyakrabban és imádkozzuk: „Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem! Kenyér- és borszínben titkon vagy jelen, Néked szívem, lelkem átadja magát, Mert Téged szemlélve elveszti magát.

2

Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik, De a hallás Rólad hittel biztosít: Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab, Igéd igazánál mi van igazabb?”

2008. Úrnapja

Várunk

VIII. évfolyam, 46. szám

Szentmise után, amelyben megáldoztunk, illetve szentségimádást végezve kezdődik el az Eucharisztikus Jézus köztünk maradásának egy sajátos formája: életünkben visszük ki a világba, az emberek közé. Tanúságot kell tennünk arról, hogy Jézust nemcsak hallgattuk a szentmisén, illetve imádkoztunk és énekeltünk Hozzá, hanem a szentáldozásban eggyé lett velünk. Ha Jézus Krisztus mozdulatai, szavai, egész magatartása nem látszik rajtunk, elhiszik-e az emberek, hogy Ő ma is itt él közöttünk? Imre atya

WX YZ WX Április 19-én ünnepeltük Szentatyánk, XVI. Benedek pápa megválasztásának 3. évfordulóját. A Püspöki Kar Juliusz Janusz caorlei c. érsek, apostoli nuncius vezetésével templomunkban mutatott be hálaadó szentmisét április 24-én, a péteri szolgálat ünnepélyes megkezdésének évfordulóján. E szolgálat három évét most számokban foglaljuk össze.

BENEDEK PÁPA HÁROM ÉVE SZÁMOKBAN A Szentatya április 19-ig 134 általános kihallgatást tartott, valamint 175 alkalommal mondta el nyilvánosan az Úrangyala-, illetve a Regina Cœli-imádságokat. 18 hivatalos üzenetet, 128 levelet írt, valamint 125 alkalommal mondott szentbeszédet, és 712 beszédet tartott. XVI. Benedek pápa két enciklikát – Deus caritas est és Spe salvi –, valamint egy apostoli buzdítást adott ki Sacramentum caritatis címmel. Mindhárom mű megjelent magyar nyelven is. A Szentatya 2007 végéig 11 apostoli levelet adott ki, amelyek többnyire boldoggáavatásokról rendelkeznek: összesen 533 esetben. Saját kezdeményezésű rendelkezést (motu proprio) adott ki például a Katolikus Egyház Katekizmusa Kompendiumának jóváhagyásáról és kihirdetéséről, a pápaválasztás szabályozásáról, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika működéséről, illetve az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról. Diplomáciai látogatások alkalmával a Szentatya számos ország vezetőit fogadta – királyokat, államelnököket, minisztereket –, illetve szentszé3


Várunk

2008. május 25.

ki nagykövetekkel, püspöki konferenciák és egyházi intézmények delegátusaival, valamint közéleti személyiségekkel találkozott. Olaszországban 2005 óta Bari, Manopello, Verona, Vigevano, Padova, Assisi, Loreto, Velletri, Nápoly, Savona és Genova hívei köszönthették személyesen Benedek pápát. Az elmúlt három évben a Szentatya 8 apostoli látogatást tett külföldön. 2005 augusztusában részt vett a XX. Ifjúsági Világtalálkozón Kölnben. 2006 májusában ellátogatott Lengyelországba, majd júliusban részt vett a Családok V. Világtalálkozóján Valenciában. Szeptemberben hazájába, Németországba látogatott, majd novemberben Törökországba. 2007-ben jelen volt a Latin-amerikai és Karibtengeri Püspöki Konferenciák 5. közgyűlésén Brazíliában, s ugyanabban az évben felkereste az ausztriai Mariazellt, a kegytemplom 850. évfordulója alkalmából. Pápává választásának harmadik évfordulóját a Szentatya nyolcadik külföldi apostoli látogatásán ünnepelte az Egyesült Államokban. Magyar Kurír

WX YZ WX Április 25-én, Szent Márk evangelista ünnepén a Budavári Beszélgetések vendége volt Kránitz Mihály atya, és a Bibliáról tartott színes, gazdag, és sokszor személyes előadást. Újságunk számára is küldött e témában fontos gondolatokat.

MI A BIBLIA? A Bibliáról a Biblia évében Ebben az évben a magyarországi történelmi egyházak meghirdették a Biblia Évét. Ez a szándék találkozik a szentatya elgondolásával is, aki nemcsak egy püspöki szinódust hívott össze ez év októberére, amelynek kifejezett témája a Szentírás az Isten szava, hanem június 29-étől Szent Pál éve is elkezdődik, amelyek jól kiegészítik egymást a kinyilatkoztatás üzenetének újraolvasásában és elmélyítésében. Tulajdonképpen a legalapvetőbb fogalmak kerülhetnek elő a Biblia Évében, amelyekről azt gondoljuk, hogy természetesek, hogy tudjuk, de ha rákérdeznek, akkor előfordul, hogy zavarba jövünk. Péter apostol ezért az első keresztények figyelmét felhívja, hogy „legyetek mindig készen, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, hogy mi az alapja reményeteknek. (1Pét 3,15)” Ezért 4

2008. Úrnapja

Várunk


hasznos egy-egy ilyen év, amikor hosszabb időszakot szentelhetünk a Szentírás és tulajdonképpen hitünk megismerésére. Szent Pál apostol írja Timóteusnak: „Gyerekkorod óta ismered a Szentírást:, ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. Minden írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen” (2Tim 3,15-17). A Biblia évében lelkiismeret vizsgálatot tarthatunk: vajon mennyire ismerjük a Szentírást? És valóban gyerekkorunk óta? Ez az év ne csak egy passzív jelenlét legyen az egyházban, hanem egy aktív tevékenység is, mégpedig a Szentírás megismerésére. Szent Jeromos (347-419) már a IV. században megállapította, hogy aki nem ismeri a Szentírást, az nem ismeri Krisztust sem (ignoratio scripturarum, ignoratio Christi est). Ne gondoljuk, hogy nehéz a Szentírást megismerni, jóllehet az Ószövetség negyvenhat, az Újszövetség huszonhét könyvből áll. Az előttünk álló egy év hosszúnak tűnik, de érdemes már az elején egy szent elhatározást tenni, hogy a Szentírással többet foglakozom, többet fogom olvasni. Ezt többféleképpen tehetem meg. Példaként csak néhányat említek ezek közül: a liturgia adja közvetlenül Isten élő szent és átalakító szavát, ezért a feladatunk nekünk hívőknek, hogy a szentmisén és egyéb liturgikus alkalmakon úgy vegyünk részt, hogy ott Isten közvetlenül hozzánk szól. A Szentírás szeretetét és ismeretét a budai ferenceseknél kaptam meg, amikor 1980-tól három éven át a ferences Gordos Gáspár atya bibliaóráira járva, másokkal együtt szinte belevetettük magunkat a Bibliába, s az Isten Szavának megszólító, személyes élménye kihatott egész életünkre, közösségünkre és hivatásunkra is. Ebből a körből származott Székely János püspök atya is, akinek a szentelésén sokan lehettünk jelen egy hónappal ezelőtt Esztergomban. A Biblia nem más, mint Istennek hozzánk írt levele, amelyet méltatlan lenne felbontatlanul és olvasatlanul hagyni. A Biblia nemcsak a legtöbb példányszámban megjelenő könyv, hanem a legtöbb nyelvre lefordított könyv is egyúttal. Elmondhatjuk, hogy a Biblia a könyvek könyve. Maga a szó is anynyit jelent, hogy „könyvek”, a biblion kifejezés többes száma. Ezért a Szentírás nem egy regény, amelyet az elején elkezdünk olvasni, s egyhuzamban a végére érünk, hanem ez egy nagy gyűjtemény, amely számos rövidebb–hosszabb írásműből áll. 5


Várunk

2008. május 25.

A Szentírással kapcsolatban a mostani Biblia Éve során két fogalmat kell tisztáznunk. Az egyik a sugalmazás, ez a keletkezésére vonatkozik, a másik a kinyilatkoztatás, amely a tartalmával van összefüggésben. Az inspiráció, vagyis a sugalmazás azt jelenti, hogy a Szentlélek sugalmazására van lejegyezve az, amit a Szentírás szövege tartalmaz. Az Ó- és az Újszövetség könyvei egész terjedelmükben és minden részletükben sugalmazottak. Ami benne szerepel a hitet és az örök életet táplálja: János evangélista így szól könyve végén: Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében (Jn 20,30-31), vagy amit már idéztem, hogy „minden írás, amit Isten sugalmazott, jól használható az igaz életre való nevelésre”. Nagyon lényeges, hogy a Szentírásnak Isten a szerzője, ő azonban embereket választott ki a szent könyvek elkészítésére. Így ez isteni és egyúttal emberi mű is, amely biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítja, amit Isten a mi üdvösségünkre közölni akart. A másik fogalom a kinyilatkoztatás, vagyis a revelatio. Ebben a szóban ott rejtőzik a lepel, a vélum, amelyet a pap tesz a vállára, amikor megfogja az oltáriszentséget tartó mutatót, hogy felmutassa Krisztust, a közöttünk lévő Istent. A Szentírás tehát azt tartalmazza és megmutatja, hogy ki az Isten és az ember és feltárja, mintegy leleplezi és nyíltan az ember tudomására hozza, hogy mi szolgál az ő üdvösségére. Ahogy Mózes ötödik könyvében olvassuk, a kinyilatkoztatott dolgok ránk tartoznak (MTörv 29,28). „Ezek a törvények, amelyeket ma szabok neked, nem túlságosan nehezek és nem elérhetetlenek számodra. Nem az égben vannak, hogy azt kellene mondanod: Ki hatol fel értük az égbe, ki hozza le és hirdeti őket, hogy hozzájuk szabhassuk tetteinket. De a tengeren túl sincs, hogy azt kellene mondanod: Ki kel át értük a tengeren, ki hozza és hirdeti őket, hogy hozzájuk szabhassuk tetteinket? Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet (MTörv 30,11-15). A második fontos területe a Szentírás megismerésének a liturgiát követően a példaadó szentek alakja. Ismeretes Szent Ágoston életéből, hogy miután a különböző filozófiai ismereteket megismerte és kutatta, egy hangot hallott és így szólt hozzá: Tolle lege, vedd és olvasd, vagyis a Szentírást, amelyet korábban nem ismert. Mi is vegyük le polcainkról a Szentírást, és kezdjük el olvasni. Egy felmérés kimutatta, hogy bár a családok 80%-nak van Bibliája, a Bibliaolvasásban Magyarország a Közép-Kelet európai térségben a legrosszabb helyen áll. Talán ennek az évnek a jó cselekedetei, az apostolkodásai közé tartozhatna, ha a Mennyei atya most a mi hangunkon keresztül mondaná másoknak: Vedd és olvasd! A kereszténység nem csak egy individualista vallásosság, hanem közössé6

2008. Úrnapja

Várunk


get, Egyházat jelent. Mi felelősek vagyunk a többi emberért is, a körülöttünk élőkért. A liturgia, a Szentírásolvasás és a szentek élete összetartozik. Szükséges, de nem elég csak otthon olvasni a Szentírást, ennek elsődleges és ünnepélyes helye, maga az egyház közössége és a szentmise. Krisztus az Igében és Krisztus az Oltáriszentségben szól hozzánk és odaadja önmagát. Ezért hangzik fel a Biblia és különösen az evangélium szava, vagy ahogy a II. Vatikáni zsinat fogalmaz, a Viva Vox Evangelii, vagyis az evangélium élő szava. Ez érintette meg a szíveket, és ez érinti meg ma is a lelkeket és minden reményünk, amely a jövőre vonatkozik, az Isten leírt és hirdetett Szavához kapcsolódik. A Biblia Éve kegyelmi év is. Mit jelent ez számomra? Vegyem kézbe, készüljek a vasárnapi szentmisére akár úgy is, hogy előre elolvasom a szentírási olvasmányokat. Tegyem a magamévá. Legyen a fejemben, a szívemben, a véremben. Legyek én is Szó, Ige. Mert ahogy Jézus megtestesült, úgy kell az isteni szavaknak is a hallgatóban megtestesülnie. Befejezésül hadd idézzem fel Izaiás próféta bátorító szavait (55,10-11): „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” És emlékeztetőül: ennek az Évnek a mottója a Jelenések könyvéből, amely a Szentírással kapcsolatos: „Boldog aki olvassa!” (1,3) Kránitz Mihály atya

WX YZ WX

Azok a szavak, amelyeket levelekben, könyvekben vagy más írásokban olvasol, pontosan annyira szólnak hozzád, amennyire nyitott vagy befogadásukra. Ha hívő ember vagy, biztosan fontos számodra az Istennel való kapcsolat, s bárki másénál jobban adsz az Ő szavára. A Szentírás szavai által Ő szól hozzád. Ezek a szavak egyrészt arról beszélnek, Akitől származnak, másrészt beszélnek rólad és a kettőtök kapcsolatáról. Részlet a 2008-as Nagymarosi levélből

7


Várunk

2008. május 25.

Az ország Mátyás és a reneszánsz évét ünnepli. Templomunk 550 évvel ezelőtt trónra lépett „névadójára” május 1-jén, első esküvőjének napján ünnepi szentmisével emlékeztünk, megnyitva ezzel a tiszteletére rendezett budavári ünnepségsorozatot. Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester a szentmise előtt átadta templomunknak a Szulejmán szultán által 1526-ban elrabolt két kisebb gyertyatartó másolatát is. Imre atya e szentmise homíliájában emlékezett meg a nagy királyról.

HUNYADI MÁTYÁS ÉS A NAGYBOLDOGASSZONY-TEMPLOM 1458 februárjában, amikor Hunyadi Mátyást távollétében a magyar rendek királlyá választották, a Magyar Szent Korona nem volt az országban. A magyar történelemben már nem egyszer előfordult hasonló eset, és az uralkodók rendre más koronákkal koronáztatták meg magukat – például Károly Róbertet Gentilis bíboros, pápai legátus ebben a templomban koronázta meg egy új koronával. Hogy eljárásának jogosságát biztosítsa, előzőleg e falak között nemzeti zsinatot tartott, amely erre az alkalomra Szent István koronájának jogaival ruházta fel az új koronát. A Szent Korona hallatlan fontosságát bizonyítja, hogy visszaszerzése után Károly Róbert nem habozott még egyszer megkoronáztatni magát, ezúttal már Székesfehérváron. A nápolyi jövevény, ha leányágon Árpád-házi leszármazott volt is, csak így lehetett Magyarország törvényes uralkodója. I. Ulászló király Szent István koponyaereklyéjéről vette le a koronát, és azzal koronáztatta meg magát. A prágai fogságából hazatérő Mátyás előtt hasonló lehetőségek álltak. A Szent Koronát most hatalmas ellenfél, III. Frigyes német-római császár bitorolta. Az ifjú király uralkodói zsenialitása először abban az aktusban csillant meg, amellyel a szorult helyzetben átvette Magyarország kormányzását. A messze földről érkező választott király nagy pompával vonult be Budára. A városfalon kívül a budai zsidó közösség elöljárói köszöntötték, Mátyás pedig megerősítette régi kiváltságaikat. A városkapunál a polgárok képviselői járultak elé, akik hasonló kegyet kértek és kaptak. A Vár kapujánál a főnemesség képviselői köszöntötték ugyanilyen céllal. A Várba lépve azonnal ide, a Nagyboldogasszony-templomba vonult, amelynek kapujában a főpapság fogadta. Nekik szintén megtette a hagyományos ígéreteket az ősi privilé8

2008. Úrnapja

Várunk


giumok tiszteletben tartására. Ezek a sorozatos ígéretek a magyar állam jogfolytonosságának garanciáját jelentették az egész ország számára. Nagyboldogasszony templomába lépve ez a kimagasló képességű fiatalember új gesztusokat gyakorolt. Nem volt pót-korona, és a koronázás látszatát is elkerülték. A választott király egyszerűen hódolt a Magyarok Nagyasszonya előtt. Ezzel nagy elődök nyomába lépett, hiszen a nagyapjának vallott Zsigmond király is itt adott hálát győzelmeiért, és a zsákmányolt zászlókat a falakra függesztette. Második elődje, I. Ulászló, a húszéves király is idejött nyíl ütötte sebével a Balkán csatamezejéről, és levetve saruit mezítláb vonult serege élén, hogy arcra borulva adjon hálát a Nagyboldogasszony oltára előtt. De korának legnagyobb és legistenfélőbb hősére is emlékezett, hiszen győzelmei után idevonult pálmaágakkal koszorúzott öltözetben Mátyás édesapja, Hunyadi János is. Még két év sem telt el azóta, hogy itt vette át a keresztes lobogót a pápai legátustól, és innen indult utolsó csatájára, Nándorfehérvár alá. Mátyás azonban nemcsak az ő példájukat követte, hanem a magyar államférfiak örök mércéjéhez is igazodott. Itt a megszentelt falak között ugyanis megújította Szent István döntését, és megismételte Magyarország felajánlását a Boldogságos Szűz Máriának. Ezután a királyi palotába vonult, trónjára ült, és megkezdte az ország ügyeinek intézését. Ez a kitűnő fiatalember tehát a hátrányból előnyt kovácsolt. A Szent Korona hiányát szinte hangsúlyozva megmutatta hűségét ahhoz, amit ez a korona mindmáig jelképez. Három évvel később, 1461-ben került sor a király első esküvőjére Podjebrád Katalin cseh királylánnyal. Nem volt kétséges, hogy az esküvőt itt, a Boldogaszszony oltára előtt tartsák meg, jóllehet a templomban – és ezt ma különösen jól el tudjuk képzelni – építkezés folyt. Már épült a szentély déli oldalán a királyi oratórium, amiből a török idők utánra sajnos semmi nem maradt, de valószínűleg folyt már a harangtorony építése is, amely máig hirdeti Mátyás dicsőségét. E torony elődje ugyanis 1384-ben, Nagy Lajos király építkezései közben összedőlt. Azóta nagy királyok megrendelésére kitűnő építészek dolgoztak ugyan a templomon, de a harangtorony újjáépítéséhez egyik sem kezdett hozzá. Mátyás a korabeli Magyarország talán legkitűnőbb építészével, a kassai István mesterrel építtette fel, aki a toronyban a hazai gótikus építészet egyik csúcsát alkotta meg. A munkákkal csak 1470-re készültek el, ezt az évszámot őrzi Mátyás címere is, amit a tornyon helyez9


Várunk

2008. május 25.

tetett el. A kinti állványok ma a másolatát takarják, az eredetit itt bent tisztelhetjük a Mária-kapu melletti falon, ahol Székely Bertalan két fekete vitéze vigyázza. Megszokhattuk, hogy a régi dicső napok felidézése számunkra mindig szomorúságot is okoz. Mert tudjuk, hogy mi történt később, Mátyás halála után. Tudjuk jól, hogy száz év sem telt el, és Szulejmán szultán ugyanitt adott hálát Allahnak Magyarország elestéért. Persze mire ő ide belépett, már nyomát sem hagyták az épületben Krisztus hitének. Eltüntették a Boldogasszony oltárait és szobrait, és Ulászló király fogadalmi Mária-szobra még 145 évig elfalazva várta, hogy napvilágra kerülve jelképe lehessen Szent István országa újjáéledésének, a keresztény seregek diadalának. Annak a diadalmas ostromnak, amely felszabadította Magyarország fővárosát, de eltörölte a föld színéről Mátyás fényes palotáját és az egész középkori Budát. A reneszánsz virágzás kevés emléke közé tartozik az a két gyertyatartó, amelyet Szulejmán szultán rabolt el a templomból, hogy az isztambuli Ajasofia mecsetben, a Mihrab-fülke két oldalán máig hirdessék győzelmét. A következő feliratot vésette rájuk: „A világ uralkodója Szulejmán kán, Akinek uralkodását sem Jeruzsálem, sem Damaszkusz nem bírja kivédeni, Annyira megverte Magyarország seregét, Hogy a mező nem látszott a holttetemektől. Miután a gyáva királyt is megölte, Országát fölégette. Vedd igaz tudomásul: Felégette templomait, szétrombolta Budát, Kihozott onnan két remekművű gyertyatartót, Elhozta azokat az Aja Szófiába. S olaj gyanánt az ellenség testét és lelkét égeti bennük, hogy örökké tartson az Iszlám gyertyafénye.” Négyszázötven év után, ha csak másolatban is, ismét itt áll ez a két gyertyatartó. A halálból feltámadt Krisztus szelíd világosságát jelző gyertya ég rajtuk. (Talán megbocsátják nekünk, hogy Szulejmán felirata ezeken nem olvasható.) Történelmünkre visszatekintve elkerülhetetlen, hogy együtt lássunk derűt és borút, fényt és árnyékot. Mindez mi vagyunk. És soha nem haszontalan a visszatekintés, ha a múlt tükrében meglátjuk saját életünk reményét. Meghalljuk, hogy ott, ahol Hunyadi János térden állva hallgatott végig minden szentmisét, ma is szól délben a harang. Meglátjuk, hogy Mátyás templomát ugyan szinte minden nemzedéknek újra kellett építenie, de az itt élőknek mindig elég hite volt ahhoz, hogy újra és újra felépítse a falakat. Meglátjuk, hogy Mária országa, amelyre Korvin Mátyás hitet tett – létezik. És ha ebben a nemzedékben is akadnak tiszták, hősök, szentek, akkor most is képes lesz újjáépülni. 10

2008. Úrnapja

Várunk


VÉGTELEN A VÉGESBEN „Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48) Hogy kérhet tőlünk ilyet Isten? Talán nem ismeri korlátainkat? Nincs tisztában azzal, hogy az ember szeretete és akarata töredékes és sérült? Hogy nap mint nap botladozunk bűneink és fogyatékosságaink miatt? Abszolút tisztában van vele. A mi teremtő Istenünknél senki sem ismer jobban bennünket, még önmagunk sem. Éppen ezért nem véletlen Isten felhívása! Nagyon is figyelemfelkeltő! Ha valaki mélyen belegondol ebbe, akkor döbben rá, hogy ez lehetetlen – önerőből. Ekkor tesszük meg az első, legfontosabb lépést. Ráeszmélünk arra, hogy önmagunkban kevesek vagyunk. Ahhoz, hogy elinduljunk az Isten által számunkra kijelölt úton, szükségünk van Őrá. Nem elég a saját elhatározás és erőfeszítés. Milyen sokszor belesétálunk abba a csapdába, hogy fölfedezzük egy hibánkat, hiányosságunkat, és önmagunk akarjuk megváltoztatni. Ettől nem leszünk tökéletesebbek! Sőt, ebből nem lesz más, mint görcsölés és önmagunk körüli forgás. Isten nem erre hív bennünket! Nem ez a Felé vezető út! Egy lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ahhoz, hogy erősebbé váljon, ezt a pontot kell megerősíteni. Még kudarcainkon, bűneinken, szenvedéseinken keresztül is nevel bennünket Isten. Rámutat életünk fogyatékos, beteg pontjaira. Milyen sokszor takargatjuk ezeket önmagunk, sőt Isten elől is! Nem merünk szembenézni velük, és úgy teszünk, mintha nem is léteznének. Pedig Isten nem véletlenül mutat rá ezekre! Pontosan arra hív bennünket, hogy elsődlegesen ezeket adjuk át neki. Még ha nagyon nehéz és nagyon fáj, akkor sem szabad Isten előtt szégyellni őket, hiszen az Ő végtelen szeretete alakít, gyógyít minket. Ott kezdődik bennünk Isten, ahol saját nagyságunk véget ér. Az égből aláhulló éltető víz sosem a büszke hegycsúcsokon gyűlik össze, hanem a sötét, mély völgyekben. Életünk kudarcai, fogyatékosságai, betegségei hatalmas kincsekké válhatnak. Rajtuk keresztül megérinthet bennünket Isten. Az őszinte, bűnbánó ember sokkal közelebb van Istenhez, mint az önmagát sokra tartó vagy önmagát folyton igazolni akaró, hiszen életünk sötét mélységeiben találkozhatunk legközvetlenebbül Teremtőnk irgalmas, gyógyító szeretetével. Nem véletlen, hogy a gonosz lélek ezt a pontot fokozottan támadja. Mindent megtesz azért, hogy bizalmatlanságot, félelmet, ellenérzést keltsen bennünk Istennel szemben. Ezért nagyon fontos, hogy tudjunk életünk sötét pontjaiért, félelmeinkért, aggodalmainkért is hálát adni az Úrnak, hiszen a hálaadás az, amely által ezeket az Ő kezébe helyezzük és rábízzuk, hogy azt tegye velük, amely igazán javunkra válik. Amint személyesen megtapasztaljuk Isten irgalmas szeretetét, fokozatosan gyógyul és erősödik belé vetett bizalmunk. Rájövünk arra, hogy milyen jó az Ő közelében lenni. Ekkor tapasztaljuk meg, hogy életünk valójában csak a végtelenül 11


Várunk

2008. május 25.

irgalmas Mennyei Atya kezében van jó helyen. Megkezdődik életünk csodája! Elkezdünk megszabadulni félelmeinktől, sötétségeinktől, belső feszültségeinktől és mindattól, ami eddig távol tartott bennünket Istentől. Megtapasztaljuk az Ő feltételek nélküli elfogadó szeretetét, és ez hatalmas erőket szabadít fel bennünk. Sőt egyre jobban vágyakozunk teremtő Istenünk után. Azt kezdjük észrevenni, hogy semmi sem elég belőle. Adott helyzetben már egyre többször megkérdezzük Istentől: valóban helyes úton járok-e, Te ezt hogy szeretnéd Uram? Így fokozatosan elkezd bennünk élni Isten szava. „Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes!” Ezzel a felszólításával tehát Jézus életünk legcsodálatosabb Istennel való szeretet-kalandjára hív meg bennünket. Mit jelent ez? Azt, hogy bízzuk önmagunkat Istenre, és engedjük meg Neki, hogy Ő munkálkodjon bennünk és általunk. Folyamatos tökéletesedésünk abban fog állni, hogy napról napra jobban átragyog rajtunk Isten szeretete. Ekkor találunk rá életünk igazi céljára: Isten lakást vesz bennünk. Egyszerű, töredékes emberi életünk Isten igazi ajándékává válhat önmagunk és környezetünk számára.

WX YZ WX

Cserkó atya

Szokatlan, de manapság könnyen előfordulhat, hogy nincs elsőáldozás templomunkban, hiszen gyermekeink közül igen sokan egyházi iskolába járnak, s ott ünneplik közösen ezt a szép pillanatot. Április 6-án gyönyörű látvány volt a diákmisén az egyetlen fehérruhás gyermek égő gyertyával a kezében sok-sok vári ministráns társa között. Mi is történt ekkor?

ELSŐÁLDOZÓ LETTEM Szeptembertől már nagyon készültünk az osztályommal az elsőáldozásra. Ahogy múltak a hetek, egyre inkább vágytam arra, hogy a Mátyás-templomban lehessek elsőáldozó. Zoli atya többször beszélgetett velem, és én egyre izgatottabban vártam a nagy napot. Első szentgyónásom után tiszta lélekkel öltözhettem a szép fehér ruhába. A beöltözésemen családom és ministránscsoportom ünnepeltek velem az altemplomban. A nyakamba akasztottak egy feszületet, a gyertyát pedig a Húsvéti gyertyáról gyújtottuk meg. A szertartás végén kedvenc imámat, az Üdvözlégy Máriát énekeltük. Csodálatos volt ez a péntek este, és már alig vártam a vasárnapot, hogy végre Jézus testét magamhoz vehessem. Az elsőáldozásomra Vera, az őrangyalom is eljött ministrálni, és ez nagyon jól esett. Zoli atyából sugárzott a szeretet, és így nem izgultam. Úgy éreztem, mintha a mennyországban lettem volna ezen a szentmisén. A mise után ministránscsoportom egy kis reggelivel várt. Tivadar Cili 12

2008. Úrnapja

Várunk


AZ 5. SZENTSÉG – A BETEGEK KENETE Gyermekkori emlék a karingben beteghez siető pap látványa. Fájdalmas és félelmetes volt megjelenése, mert legtöbbször a halál járt a nyomában. Ezért sokan halogatták is az utolsó kenet feladásának idejét, mondván: nem kívánatos félelmet kelteni a szenvedőben. Pedig a halogatás sokszor végzetes volt, mert a szentség későn érkezett, és csak lelkiismereti zavarokat okozott a hozzátartozóknál. Lelkiatyám – sokak által még emlékekben őrzött Honor atya – gyakran emlegette az utolsó útra szépen felkészített lelkek megnyugvását, kiengesztelődését, nem ritkán gyógyulását. A II. Vatikáni Zsinat nyomán megváltozott ennek a szép szentségnek a jelentése, neve is megváltozott: betegek kenete lett. A betegek kenete nemcsak a halálveszélyben lévők szentsége. Ezért felvételére már az az idő is biztosan alkalmas, amikor a hívő élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe jutni. „Az a beteg, aki felvette a szentséget, ha visszanyeri egészségét, újabb súlyos betegség esetén újra felveheti ezt a szentséget.” Csodálatos volt látni most Pünkösd alkonyán templomunkban a kenetre felsorakozott emberek hosszú sorát, bizton mondható, hogy az utolsó kenet a remény szentsége lett. Nem mások elhatározásából, hanem saját döntésük nyomán álltak ott az emberek és vártak e kenet szentségének elnyerésére bizakodva a katolikus egyház katekizmusának ajánlatában: „A betegek kenete szentségének sajátos kegyelme a következő hatásokkal jár: − a beteg egyesül Krisztus szenvedésével saját és az egész egyház lelki javának hasznára, − megerősödés, béke és bátorság, hogy a hívő keresztény módon viselje a betegség vagy az öregség szenvedéseit, − a bűnök bocsánata, ha a beteg azt a bűnbánat szentségével nem tudta elnyerni, − az egészség helyreállása, ha az a beteg lelki javát szolgálja, − előkészítés az örök élet felé tartó átmenetre.” Életünk egy csodálatos vándorlás. A vándorút különböző állomásaira mindig ad egyházunk Krisztus által alapított szentségeket, amelyek segítségünkre és támogatásunkra szolgálnak, hogy célba érjünk és az örök életet elnyerjük. Török Ferenc

13


Várunk

2008. május 25.

A VÁRAKOZÁSTÓL A SZENTLÉLEK KIÁRADÁSÁIG A KÖZÖSSÉG EREJÉVEL

Karácsonyi számunkban kértük kedves olvasóinkat, hogy imáikkal kísérjék közösségünk fiatal családjait, akik a jövő – s így a mi közös jövőnk – reményével várják gyermekeik érkezését. Az idő szépen halad előre, s nagy ünnepeink alkalmat adtak arra, hogy többet legyünk együtt az oltár köré gyűlve, és a téli ruházat lekerülvén lássuk, hogy mily nagy szükség van a közösség imájára a kis jövevényekért. Reménnyel, az Úrba vetett maradéktalan bizalommal teli várakozási idők ezek – nemcsak a kis családoknak, de az egész közösség számára is nagy erő tartalék. Ezen a tavaszon bizony nagy szükségünk is van erre a tartalékra. Az Úr szívet szorító látogatásait éljük át napjainkban. A nagy várakozások most kétszer is embert próbáló, fájó küzdelembe torkoltak. A hírek érkezésekor a már sokszor bizonyító erejű riadólánc szaladt végig előbb a fiatal családokon, de hamarosan futótűzként terjedt el mindenfelé a várban: ima kell, segítsetek! A bajban vizsgázik a szeretet, vizsga pedig mostanában sűrűn van. Eddig még mindig jelesen vizsgáztunk - a kitartásból, a másik mellett állásból. Most is ezen az úton járunk. Bár a fájdalmat nem tudjuk megszüntetni, a teher közös hordozása segíthet az elcsendesedésben, erőt adhat az elfogadhatatlannak tűnő igazság Úrban való hordozásához. Mennyei Atyánk! Könnyes szemmel, nehéz szívvel és imára kulcsolt kézzel nézünk fel Rád. Óvd meg szeretteinket a magányos szenvedéstől! Ne engedd, hogy egy percre is magára hagyjuk azokat, akik ezeket a nagy terheket hordozzák! Hálát adunk Neked, hogy megélhetjük az összetartozást ezekben a kínzó napokban is, hogy nem engeded félelmünket közénk állni. Kérünk, hogy taníts minket ilyenkor is Szentlelked által az igazi szeretet gesztusaira, öleléseire. Légy mindent felülmúló és mindenen átsegítő szereteteddel a kegyelmi ajándékok számolatlan osztogatója, könnyítsd ezzel a mindennapok keresztútját! Add meg az erőt, amely legyőzi a kálvária kínjait, és változtass bennünk mindent áldozatos szeretetté!

Urunk, a Te szereteted a mi nagy kincsünk. Imánk az egyetlen, amivel segíthetjük egymást! Török Ili „Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak” (ApCsel 2,3-4). 14

2008. Úrnapja

Várunk


A SZENTLÉLEK ISKOLÁJA A Péternél töltött két hét hatására Pál megújult lelkesedéssel indult útnak Jeruzsálemből. Az a Jézus, akihez életét kötötte, sokkal elérhetőbb valóság lett számára. Azt várnánk, hogy ezek után intenzív missziós kampányba kezdett. Ha igen, a színhely Szíria és Kilikia volt (Gal 1,21), de ennek semmi nyoma, s Pál három évre eltűnik. Kr. u. 40 körül találkozunk vele újra, amikor Barnabás fölkereste Tarzuszban, s magával vitte a szíriai Antióchiába (ApCsel 11,25-26). Az antiochiai egyház létrejötte Kr. u. 39-40-re datálható. Az újonnan megtértek lelkes tanúságtétele arról, hogy a názáreti Jézus személyében eljött a Messiás, mélységes rosszallást váltott ki a zsidó közösségből, amelyre különben is nehéz idők jártak. Kr. u. 40 tavaszán Gaiusz császár megparancsolta Petroniusznak, Szíria helytartójának, hogy alakíttassa át a jeruzsálemi templomot birodalmi szentéllyé, és a Szentek Szentjében emeltessen egy hatalmas méretű szobrot, amely a császárt ábrázolja Jupiter alakjában. Petroniusz tudatában volt annak, hogy milyen véres reakciót váltana ki a zsidókból ez a templomgyalázás, ezért megpróbált időt nyerni, és a nyár folyamán Gaiusz jobb belátásra is tért. Pattanásig feszült volt a helyzet ezekben a hónapokban, és az antiochiai zsidók készek voltak arra, hogy a templom megmentése érdekében feláldozzák magukat, bár azt nem remélhették, hogy fel tudják tartóztatni Petroniusz légióit, ha ezek megindulnak Jeruzsálem ellen. A közösség néhány meggondolatlan tagja elvesztette a fejét, és arra használta fel a keresztények által hirdetett tanokat, hogy a Rómával szembeni ellenállásra buzdítson. Ez a zsidók ellen fordította pogány szomszédaikat, és a városban kitörő zavargásoknak több halálos áldozata volt. Miután Petroniusz helyreállította a rendet, nyomozni kezdett a felbujtók ellen. Félve attól, hogy őket teszik meg bűnbaknak, a nemrég megalapított egyház vezetői elmenekültek magukra hagyva a „keresztényeknek” nevezett újonnan megtérteket, akiket a városban a bajkeverőkkel azonosítottak, legalábbis ilyen értelemben használja Suetonius és Tacitusz a „keresztény” megjelölést. A hír, hogy milyen csapás érte a térség legfontosabb városában frissen megalapított egyházat, hamar elérte Jeruzsálemet. Az itteni keresztény vezetők Józsefet, egy ciprusi zsidó keresztényt bíztak meg antiochiai hitsorsosaik felkarolásával (ApCsel 11,22). Az ApCsel 4,36 szerint az apostolok a Barnabás nevet adták Józsefnek, és a név jelentése („a vigasztalás fia”) magyarázatot ad arra, hogy miért őt küldték Antiochiába, s egyben ez a beszédes név – József-Barnabás – antiochiai tevékenységének is őrzi emlékét. Miután Antiochiában valamelyest rendeződött a helyzet, Barnabás Tarzuszba ment, hogy magával vigye Pált. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy hon15


Várunk

2008. május 25.

nan ismerte Pált, és honnan tudta tartózkodási helyét. A keresztény üldöző tarzuszi Saul emléke még élénken élt Jeruzsálemben, és ebből a névből azt is lehetett tudni, hogy hová való. A Péternél tett feltehetően tikosnak szánt látogatás híre hamar kiszivárgott a jeruzsálemi közösségben (Gal 1,23). Egyértelmű, hogy mi lehetett Barnabás célja, amikor magával vitte Pált Antiochiába. Azt remélte, hogy Pál jelenléte alátámasztja az itteni nehéz napokat átélt hívők szemében a kegyelem erejéről szóló evangéliumi ígéretet, és nagy bíztatást jelent számukra, hogy egy megtért üldözőt látnak nap, mint nap maguk között. Isten csodát tett Pállal, tehát van remény a jövőre nézve. A következő tíz évben Antiochia lett Pál otthona és missziós útjainak kiindulópontja. A szép és nagyon régi Damaszkusszal összehasonlítva Antiochia viszonylag új város volt. Szeleukosz alapította Kr. e. 300 körül, aki mint Nagy Sándor hadvezére egész Indiáig eljutott, és nagyszerű, kikötővárosnak való helyet fedezett fel ott, ahol az Orontész folyó völgye eléri a Földközi-tenger medencéjét. A város jobbléte és biztonsága érdekében azonban Szeleukosznak ellenőrzése alatt kellett tartania az Orontész felső folyását is, a termékeny Amuk síkságot egy halban gazdag tóval, ahol kereskedelmi útvonalak keresztezték egymást. Szeleukosz sík területen, az Orontész torkolatától 30 kilométerre építette fel a várost, amelyet nyugaton a folyó határolt, keleten pedig a Szilpiusz-hegy (492m) nyúlványai. A szabályos alaprajzú utcák négyszög alakú épülettömböket zártak közre, és városfal szabott határt nekik. Az agóra eredetileg a jelentős forgalmat lebonyolító folyó partján volt. Édes vízzel a 8 kilométerre délebbre fekvő Daphne nevű elővárosból jövő vízvezeték látta el Antiochiát. Szépsége és gazdagsága újabb és újabb betelepülőket vonzott a városba, amelynek növekedését mindazonáltal gondosan ellenőrizték. A Szeleukidák alatt az eredeti város már szűknek bizonyult, új városnegyedek épültek, mindegyik saját fallal körülvéve. Az első kettő az eredeti várostól északra, illetve az Orontész egyik szigetén kapott helyet, a harmadik Epiphania, a régi város és a Szilpiusz-hegy között. Saját falaik ellenére az új negyedek a Szeleukosz alapította város alaprajzához igazodtak. Azt követően, hogy Pompeiusz Kr. e. 64-ben Antiochiát tette meg Szíria római tartomány székhelyévé, császárok, királyok és minden rang nélküli milliomosok egymással vetekedve megtiszteltetésnek tartották, ha növelhetik Antiochia fényét és pompáját, és a város Pál idejére a kelet legrómaibb városává nőtte ki magát. Az egész birodalomban csak Róma és Alexandria előzte meg. Folyamatosan növekedett a lakosság száma. Agrippa, Augusztusz császár neje egy új városrészt épített, valószínűleg Epiphaniától északra, valamint két nyilvános fürdőt. Bővítette a színházat, amelynek befogadóképességét hamarosan újra növelni kellett, és felújította a kocsiversenyeket. A Kr. u. I. században legalább százezer volt a lakosok száma. A vallásos szükségletek kielégítésére széles választékban áll16

2008. Úrnapja

Várunk


tak rendelkezésre templomok. A Pál által ismert Antiochia büszkesége részben Nagy Heródesnek volt köszönhető, akinek építtető tevékenysége Jeruzsálem arculatát is meghatározta. Egy ügyes tervező, akinek nevét nem ismerjük, rájött, hogy a terjeszkedő városnak szüksége van egy széles, impozáns méretű sugárútra, amely összekapcsolja a különböző városrészeket. Hely volt bőven az eredeti város és Epiphania között a tervezett út számára, amelynek építését könnyen folytatni lehetett északi irányban. Mihelyt a terv ismertté vált, egymás után jelentkeztek az adakozók. Nagy Heródes vállalta, hogy teljes hosszában (3,2 km) márvánnyal rakatja ki a 9,6 m széles utat. A jövendőbeli császár, Tiberiusz kölcsönpénzéből 10 m széles, az út mindkét oldalát szegélyező portikuszt építtetett és kupolával fedett tetrapülát minden nagyobb útkereszteződésnél. A tervező volt olyan előrelátó, hogy nem építette teljesen egyenesre az utat. A távolsággal egyre kisebbnek látszó, és lassan eltűnő oszlopsor látványa ugyanis unalmas lett volna. Ezért egy ovális alakú teret iktatott közbe Tiberiusz oszlopra emelt szobrával, amely magára vonta a tekintetet, a tér után pedig változott valamit az út irányvonala. Pál feltehetően eredeti pompájában látta ezt a csodálatos utat, amelyhez foghatót nem produkált eddig az építészet, de antiochiai tartózkodása idején a földrengés kétszer is megrongálta. Először Gaiusz (Kr.u. 37-41), majd Claudiusz (41-54) alatt újra, amikor az előző károk kijavítása még be se fejeződött. A létesítmény fennkölt méltóságát mindazonáltal ez sem csorbította, s a város lakójaként Pál is büszke volt rá. Antiochiát a tolerancia jellemezte, és ez különösen vonzóvá tette Pál szemében. Természetesen voltak itt is torzsalkodások, de a város kozmopolita gondolkodású polgárai jól kijöttek egymással. Különösen is állt ez a keresztény közösségre, ahol a zsidó és pogány eredetű hívek között szokatlan egyetértés uralkodott. A keresztények nagy és mozgalmas életet élő közösséget alkottak. Ez egy gyakorlati problémát vetett fel Pál és Barnabás számára. A zsidóktól eltérően, akiknek zsinagógáik voltak, a keresztények ekkor még nem tarthattak nyilvános összejöveteleket, és a közösség tehetősebb tagjainak a vendégszeretetére voltak utalva. Semmi nyoma annak, hogy ezek között hatalmas palotákat magukénak mondható patríciusok is lettek volna. A középosztály felső rétege volt a legfelsőbb társadalmi szint, amelyet az I. század kereszténységének sikerült megszólítania. Az ehhez a réteghez tartozó polgároknak nem volt akkora házuk, hogy megfelelő helyet tudtak volna biztosítani egy ekkora közösségnek. Az egész közösség számára rendezett összejövetelek az alkalomhoz méltatlan zsúfoltsággal jártak volna, így Antiochiában, akárcsak máshol, az egyház több alapegységre, házi istentiszteleti közösségre tagozódott. Ennek a rendszernek az volt az előnye, hogy az újonnan megtérteknek választási lehetőséget biztosított. Míg elvben egy nagyobb közösséghez csatlakoztak, a gyakorlatban megválaszthatták, hogy ezen belül melyik házi istentiszteleti közösség összejövetelét látogatják. A döntést 17


Várunk

2008. május 25.

természetesen több tényező befolyásolta, de aligha tételezhetjük fel, hogy egy ilyen kisebb közösségen belül vegyesen voltak zsidó és pogány eredetű keresztények. Ez túl bonyolulttá tette volna a közösség életét. A tendencia bizonyára az volt, hogy külön pogány és külön zsidó csoportok jöttek létre, és ők alkották az „antiochiai egyházat”. S hogy ez a fogalom ne csupán fikció legyen, szoros és rendszeres kapcsolatot kellett fenntartani a különböző házi istentiszteleti közösségek között. A kapcsolatteremtés legfontosabb eszköze az asztalközösség volt. Az ókori közel-keleten az ünnepi étkezési alkalom számított a legfontosabb társas együttlétnek. Az étel közös elfogyasztását olyan társadalmi kapcsolat kezdeményezésének vagy megerősítésének tekintették, ami a partnerek egymás iránti szolidaritását és erkölcsi elkötelezettségét jelentette. Az antiochiai egyház nem lett volna igazi közösség a város lakóinak szemében, ha tagjai nem gyűlnek össze a közös asztal körül az eucharisztia rítusán kívül is. Sehol máshol nem hangsúlyozták annyira az étkezési előírások fontosságát, mint a judaizmusban, de nem minden zsidó volt annyira aggályos ilyen tekintetben, mint a farizeusok. Az is kétségtelen azonban, hogy a zsidók túlnyomó többsége alapvető különbséget tett a tiszta és tisztátalan ételek között, és az előbbiekkel szemben támasztott legfőbb követelmény az volt, hogy a vér teljesen el legyen távolítva belőlük (vö. ApCsel 10,14). Ez volt a zsidó vallás egyik legszembeszökőbb jellegzetessége, olyan elvi kérdés, amelyért az ősök készek voltak meghalni is (1Mak 1,62-63). „Tartsátok távol magatokat a népektől, ne étkezzetek együtt velük” (Jubileumok könyve 22,16). E tilalom hátterében a közös étkezés összekötő erejének felismerése áll. Hogyan tudták akkor az antiochiai zsidó és pogány keresztény házi istentiszteleti közösségek az egység jelét demonstrálni? Kizárhatjuk mindazt a lehetőséget, hogy a zsidó-keresztények nem támasztottak nehézségeket, ha a pogányok semmibe vették a zsidó étkezési törvényeket, mindazt, hogy a pogányok maradéktalanul alkalmazkodtak a farizeusok előírásaihoz. A megoldást valahol a kettő között kell elképzelnünk. Amikor a pogány keresztények együtt étkeztek a zsidókkal, elfogadták az ételt, amivel vendéglátóik megkínálták őket, jóllehet a kóserhús bizonyára nem felelt meg az ízlésüknek. Ha a zsidó-keresztények voltak egy pogány ház vendégei, megbíztak hittestvéreikben, hogy számukra elfogadható étellel kínálják őket. Ez a bizalom nagy engedmény volt a zsidók részéről. A legfőbb, ha nem minden hús, amihez Jeruzsálemen kívül hozzá lehetett jutni, pogány áldozati oltárról származott, és a zsidók meg voltak győződve róla, hogy a pogányok merő rosszindulatból minden alkalmat kihasználnak arra, hogy megszentségtelenítsék a zsidó ételeket. Ennek a kompromisszumnak a lehetőségét nagyban elősegítette, hogy szép számban voltak Antiochiában olyan pogányok, akik vonzódtak a judaizmushoz, de nem tértek zsidó hitre. Ha – mint ez valószínűnek látszik – az antiochiai pogány 18

2008. Úrnapja

Várunk


keresztények többsége közülük, az „istenfélő pogányok” közül került ki, nem lehetett nehéz számukra megtenni azt a viszonylag kisebb engedményt, ami a zsidó hittestvéreikkel való asztalközösséghez szükséges volt. Mindössze annyit kellett csak tenniük, hogy zsidó boltban vásároltak be, amikor zsidó vendégeket hívtak. Mint minden különleges termékeket árusító üzletben, itt is többe került az áru, mint máshol, de biztosítva volt az ételnek a törvényben előírt tisztasága, és a vendégek jól érezték magukat. Ahelyett, hogy fenntartás nélküli csodálattal adózott volna a mindkét oldalon megmutatkozó jóakaratnak, amely lehetővé tette a dolgok ilyen módon való elrendezését, Pál reakciója felemás volt. Egyrészt elismerte, hogy az antiochiai keresztények betöltik a felebaráti szeretet alapvető parancsolatát, másrészt amióta találkozott Jézussal, meg volt győződve róla, hogy a törvény, aminek a zsidó-keresztények engedelmeskednek, elvesztette kötelező érvényét. Így Pál szemében a probléma hamis volt, és elpazarolt energiának tekintette azt, amit a megoldásra fordítottak. Mindazonáltal elfogadta a helyzetet, ami azt jelentette, hogy ismét megváltozott a törvényhez való viszonya. Amikor Tarzuszban tanult, büszke volt a törvényre, de egyben problémát is okozott számára. Jeruzsálemben farizeusként elkötelezettséggel viseltetett iránta. Mint Jézus követője arra a meggyőződésre jutott, hogy a törvénynek nincs semmi jelentősége az üdvösség szempontjából. Most Antiochiában megértőbb lett iránta, és immár úgy tekintett rá, mint ami hagyományos színt ad a zsidó keresztények etikai identitásának. A maga részéről azonban nem tulajdonított neki nagyobb fontosságot, mint a ruházatnak, amely a lakosság különböző etnikai eredetére utal. Később Pálnak rá kellett jönnie, hogy katasztrófához vezet, ha törvény akárcsak ilyen minimális, talpalatnyi helyet kap egy közösségen belül. Végső álláspontja az volt, hogy a keresztény hitre tért zsidókat el kell szakítani a törvénytől (ApCsel 21,21). Hosszú évekig tartott még azonban, míg ez a felismerés megfogalmazódott benne. A városban élő keresztények egymás közötti kapcsolatát a felebaráti szeretet határozta meg, és ebből következően szükségét érezték a missziónak. A közösség tagjai megosztották egymással javaikat, és ennek természetes következménye volt, hogy a kívülállókkal is meg akarták osztani az Evangéliumot, a jó hírt. Pál helyes felismerése, ha azonnal végrehajtja, a keresztény közösség rovására történt volna. A Szentlélek azonban Agabusz prófétán keresztül, aki Jeruzsálemből jött, s éhínséget jövendölt, Pált más feladatkörre rendeli. Az éhínség Claudiusz császár idejében be is következett. Az antiochiai egyházközösség adományukat Pállal és Barnabással elküldték a Júdeában s Jeruzsálemben lakó testvérek megsegítésére. Pál és Barnabás Jeruzsálemi missziója jól jött, mert Heródes Agrippa kivégeztette Jakabot (Kr.u. 44), János testvérét, Pétert letartóztatta,

19


Várunk

2008. május 25.

akit az angyal csodálatosan kiszabadított a börtönből. Péter távozása Jeruzsálemből megviselte a jeruzsálemi egyházközösséget. Így Pál tapasztalhatta, hogy e szeretet missziónak sokkal fontosabb volt a végrehajtása, mint antiochiai terveinek megvalósítása. A Szentlélek az apostolt rávezeti a helyes útra, ami nem más, mint az Atya akaratának teljesítése. Lélekben az adakozó szeretet készségét fejlesztette ezzel a küldetéssel. Pál, feladatuk végeztével, Barnabással együtt visszatért Jeruzsálemből Antiochiába. Ezután a Szentlélek újabb feladattal bízza meg az antiochiai egyházközösségen keresztül Pált, mégpedig az Evangélium, a jó hír elvitelével. „A Szentlélek így intézkedett: »Rendeljétek Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre szántam őket.« Erre böjtöt tartottak és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket, s útra bocsátották őket.” (ApCsel 13,2-3) (Folytatjuk) Primusz, a krónikás

WX YZ WX Sokat és szeretettel szolgálnak a templom zenekarának tagjai. Mit jelent ez számukra? Erről olvashatunk a koncertmestertől és a váltás kapcsán a régi és az új zenekari titkártól.

MIT JELENT SZÁMOMRA A MÁTYÁS-TEMPLOM ZENEKARÁNAK KONCERTMESTERE LENNI? A ’60-as évek végétől 2000-ig az Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) hegedűse voltam, így alkalmam volt csodálatos karmesterekkel, szólistákkal emlékezetes koncerteken játszani. A háborút követő időszak tilalma után erre az időre esett az egyházi zene újbóli megjelenése a koncertpódiumon. Nagy igény volt erre úgy a koncertlátogatók, mint a zenészek körében. Végre lehetett a zeneirodalom csodálatos miséit, requiemjeit, passióit előadni, hallgatni! Soha nem felejtem el szeretett és tisztelt főzeneigazgatónk, Ferencsik János egyik mondatát: „Engem nem érdekel, ki milyen vallású, melyik pártnak a tagja, de amíg ezt a darabot játsszuk, próbáljuk, ezalatt a három óra alatt kötelező Istenben hinni!” Ha jól emlékszem, ezt Bach Máté passiójának próbáján mondta az akkori első oboistának, aki a Filharmónia párttitkára volt. Csodálatos koncertek voltak, de csak koncertek, a zeneirodalom remekművei, remek előadásban. Ezek a remekművek számomra itt a Mátyás-templomban kerültek a „helyükre”. A templomi miliőben, a szentmisében. Imádkozás a zene nyelvén, akik muzsikálunk, és a hívők, akik áhítattal hallgatják, egész különös kapcsolatba kerülünk Istennel. Biztos, hogy ezek az előadások technikailag nem olyan tökéletesek, de hogy lelkük van, az pótolhatatlan! 20

2008. Úrnapja

Várunk


Aki itt zenél, énekel, azért teszi, mert szereti. Ez nem kötelesség, ez közös lelkiségen nyugszik, az Isten-szereteten, szolgálaton. Ebben utolérhetetlen és nélkülözhetetlen karnagyunk, Tardy László, aki nemcsak szakmailag, de lelkiekben is vezetőnk. Mint koncertmesternek, feladataim is vannak, amiket megpróbálok legjobb tudásom szerint teljesíteni. A társaság nagyrészt amatőr, vagyis hangszertudásuk, technikai képzettségük igen különböző, így természetesen csak olyat lehet kérni, amit meg is tudnak valósítani. Mégis csodálatos, hogy a tanár, mérnök, orvos, óvónő, többgyermekes édesanya napi munkája után eljön, fáradságot nem ismerve készülni a következő feladatra! Lehet, hogy néha túlzottan igényes vagyok, esetleg nem megfelelő hangnemben szólok, amiért ezúton is bocsánatot kérek, de mindezt a jobb eredményért teszem. Végül szeretném megköszönni Istennek, hogy így alakította sorsomat. Nagyon sok szépet kaptam az ÁHZ zenészeként, de a lelkemet itt kaptam vissza. Volt kollegáim, igaz anyagilag nem szenvednek hiányt, de megalázottak és lélekben meggyötörtek. Én viszont csodálatos lelki közösségben, szerető légkörben folytathatom munkámat, még remélem, minél tovább. Schilling Eszter

VAGYOK ÉS VOLTAM … … Tóth János, a Mátyás-templom zenekarának 1981 óta tagja. Tudom, hogy e rendkívül ritka név senkinek nem mond semmit, de 2000 óta mostanáig a zenekar titkáraként szolgáltam – ez legalábbis szűk körben ismeretes volt. A titkárság látszólag könnyű feladat, de mégsem az. Sok összetevője van. Már Kósa Sándor karmesterkedése idején a zenekar tagja szerettem volna lenni. Akkoriban olyan bőség volt zenészekből – ideszámítom magam az általam „nyúzott” brácsa nevű hangszerrel –, hogy Sasváry Dezső akkori titkár közölte, minden héten keressem telefonon és szól, ha szükség van rám. Felhívtam – sohasem volt szükség. Magyarázatul azt kell tudni, hogy minden szakszervezet, nagyobb gyár saját énekkarral, zenekarral rendelkezett. A mulatságos az, hogy egy nem túl széles kör járt az egyik zenekarból a másikba. Magam is közéjük tartoztam. Jótevőmet Csányi Tibi bácsit, aki révén végül a Mátyás zenekar tagja lehettem, egyszerre öt zenekar tudhatta magáénak. Természetesen a Mátyás zenekar is megfelelő létszámmal rendelkezett. Múlt az idő, s ami régen természetes volt, az megváltozott. Az öregek kikoptak, fiatal meg nem nagyon jött. Ez a titkári feladat nehezebbik része: a meglévők összetartása. Itt egy kevés szakmai megjegyzést szeretnék tenni. A Mátyás templom karzatának mérete véges. A könnyebb elérhetőség kedvéért beszéljünk a vonósokról (alapzenekar). Elfér 21


Várunk

2008. május 25.

négy pult első hegedű – a pult kottatartó, mellette két zenész ül -, három pult második hegedű, két pult brácsa, két pult cselló és egy pult bőgő, meg még két nagy üstdob. Az egészhez az előadott műben szereplő fúvóskar csatlakozik. Az ő elhelyezésük már sokszor a kórus rovására történik. (Karcsú énekkari tagokat keresünk!) Az elmúlt nyolc évben számomra ez jelentette a legnagyobb gondot – a megfelelő létszám biztosítása a vonósok tekintetében. Úgy érzem, többé-kevésbé sikerült. Természetesen ezen túl még számos dolog a titkár fejében kell legyen, de ezek már belső ügyek. Úgy érzem, talán még többet is segíthettem volna a karnagyot tehermentesítendő, de ez nem rajtam múlt. Ez év elején úgy éreztem, hogy meg kell válnom e megbízatástól. Szóltam Tardy Lacinak, s ő végül megtalálta a jó megoldást. Váriak számára igen jó ismerős, Tivadarné Körmendy Cili lett utódom a titkári poszton. Természetesen minden segítséget megadva kívánom neki, hogy ami jó, jobbítsa tovább. Elődeim – akiket ismerhettem – Sasváry Dezső, Zemplény Károly, Menyhárdt József – betegség miatt adták fel tisztségüket, s egyben abba is hagyták a zenélést az együttesben. Mivel én nagyobb bajomról nem tudok, továbbra is a zenekar tagjaként feleségemmel együtt, aki a második hegedűszólamot erősíti, a Mátyás templomban szeretnék szolgálni. (Cili megbízása azért is szerencsés, mert amikor a zenekarba kerültem, a tagok között elvétve volt néhány hölgy. Ma alig van férfi. Még egy pár év, és Tardy Laci Magyarország legrégebbi, egyházi női zenekarát fogja dirigálni.) Tóth János Egy szép, napsütötte tavaszi délelőtt felkeresett Tardy Laci, és megkérdezte tőlem, hogy elvállalnám-e Tóth Jancsi munkájának folytatását, a zenekari titkárkodást. Úgy meglepődtem ezen, hogy – rám nem jellemző módon – rögtön igent mondtam. Később eszembe jutott, hogy elsős gimnazista koromban egy hasonló kora-tavaszi napon is ugyanígy mondtam igent Laci hívó szavára: akkor hívott meg a Mátyás-templom zenekarának első hegedű-szólamába. Akkor egy „bemelegítő” Schubert G-dúr mise után, nem kisebb falat várt rám, mint Haydn Harmónia miséje, amelynek húsvéti előadására még szeretett hegedűtanárom, Bálint Gáborné Mária néni segítségével készültem fel. Nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy együtt zenélhetek olyan emberekkel, akiknek sokszor nem a mise nehézsége, hanem a kórusra vezető lépcsők megmászása jelentette az igazi megpróbáltatást. A profi zenekari muzsikusoktól a 22

2008. Úrnapja

Várunk


nyolcvanas éveikben járó bácsikon át az anyáskodó szólamtársakig mindenkitől kaptam valamit. Megtanultam tőlük a zenekari muzsikálást, az egyházi zenélés örömét és azt az alázatot, amellyel örömömet, bánatomat, imáimat „kihegedülhetem” magamból a tízes miséken. Tardy Lacitól a végtelen türelmet, szeretetet és a próbákon elejtett mondataiból sok-sok tudást kaptam A Mátyás-templom zenekarában hegedülni nagyon nagy megtiszteltetés számomra, és ez a jóleső érzés, a sok-sok szeretet – amivel körülvettek a karzaton -, lelkesített hétről hétre még a Szegeden töltött egyetemi években is, amikor a „gyere, ha tudsz, várunk mindig” hívó szó megerősített abban, hogy én itt vagyok itthon, és jönnöm kell. Hasonlóan tértem vissza gyermekeim születése után is, még ha sokszor nehéz is volt otthagynom őket egy-két órára, de a lelki feltöltődésem csak hasznukra és hasznomra válhatott és válhat a mai napig is. Hálás vagyok a sok szép zenei élményért, a közösségért, amelynek tagja lehetek, és remélem, hogy hasznossá tudom tenni magam ebben a rám bízott új szerepkörben is. Tivadarné Körmendy Cili

AZ EGYHÁZZENEI ÁHÍTATTÓL A NEMZETKÖZI VASÁRNAP ESTI ORGONAHANGVERSENYEKIG Furcsának tűnhet az olvasóknak a cím, s talán az is, hogy a szokásostól eltérően már a húsvéti számban sem talált sok mindent az orgonával kapcsolatban. Az idei esztendő mérföldkövet jelent a majd 20 éve útjára indított vasárnap esténként megrendezett sorozat, s főként az orgona életében. Valószínű, hogy a templom felújítása hamarosan odáig ér, hogy az orgonakarzat is munkaterületté válik, és az orgonának is el kell hallgatnia egy időre. A közel 20 év alatt évente átlagosan 10 alkalommal vártuk vasárnaponként az orgona, a zene kedvelőit templomunkba. Ez majdnem kétszáz koncertet jelent, amelynek voltak visszatérő elemei, és mindig tartogatott újdonságot is. Voltak olyan támogatóink, akik kis reklámért igen sokat segítettek. Közülük kiemelkedik a Westdeutsche Landesbank, amely hosszú éveken keresztül anyagilag is támogatta a kezdetektől működő alapítványunkat. Néhány éve már csak a számlavezetést vállalják, de a támogatásnak ez a formája is sokat jelent számunkra. Hálásak vagyunk dr Piros Péternek, a kezdetekkor e banknál dolgozó barátunknak, aki haláláig lelkes és értő híve, támogatója volt sorozatunknak, az orgonazenének. A másik kezdettől már induló szponzori támogatást a budapesti Francia Intézettől kaptuk és kapjuk. Ezért tudtuk életre hívni a Francia – Magyar Orgonafesztivált, 23


Várunk

2008. május 25.

amelynek révén – büszkén vallhatjuk – Franciaország 20.-21. századi legjelentősebb orgonaművészei adtak hangversenyt templomunkban. Ez évente két francia művészt jelent, bár voltak „visszatapsoltak”, akiket kedves orgonakedvelő barátaink, a koncertek „törzsközönsége” újra szeretett volna hallani. Az eltelt időszakban több intézet is támogatott minket rövidebb-hosszabb ideig. Segítségükkel német, finn, lengyel, brazil, osztrák, olasz, román, cseh, szlovák, belga, spanyol, svájci művészek adtak hangversenyt. Az utóbbi hat évben a Fekete Holló étterem egy-egy emlékezetes magyaros vacsorával segített abban, hogy a külföldi művészek még szebb élménnyel térjenek haza. Az évente meghívott fiatal, pályáját kezdő művészek sorában azóta számos, nemcsak Magyarországon, de Európában is koncertező orgonistát találunk. Az anyagi támogatás mellett sokat jelentett számunkra, hogy a kezdetektől Előd és Janó atya segített a koncertek körüli teendőkben. Természetesen a családom sem hagyható ki ebből a sorból: a konferáló Zsófi és a szervezésben segítő Zsuzsa és Feri. Nagy örömünkre a két éve megalakult Orgonabarát kör és egyházközségi testületünk tagjai is bekapcsolódtak ebbe a nem mindig könnyű, de sok szépséggel járó munkába. Külön öröm számunkra, hogy sok vári barátunk lett hangversenylátogató ez időszak alatt! Ha végiglapozzuk a koncertek műsorát, bizony az orgonairodalom szinte valamennyi jelentős alkotását megtaláljuk. A Bach művek, Liszt, a francia és a német romantikus és 20. századi mesterek mellett néhány kuriózum is elhangzott. Sőt volt ősbemutató is! Mivel az alapítvány célkitűzései között az orgonairodalom megismertetése szerepel elsődlegesen, ezért a hangversenyek zömmel szólókoncertek voltak. De hallhattunk két orgonás, orgona – trombita, orgona – hárfa, orgona – ének számára komponált műveket is. Mi várható tehát idén? A sorozat hagyományosan a lengyel nemzeti ünnep tiszteletére megrendezett hangversennyel indult. Ezt követően – a hagyománytól eltérően – idén két diplomázó ad hangversenyt. Közös „tulajdonságuk”, hogy mindketten a Solti György Zeneiskolában növendékeim voltak, s igen megható érzés most kollégaként üdvözölni őket a Mátyás templomban. Balogh Lázár május 18-án játszott, s június 1-jén fél nyolctól Balog Norbert - akit sokan ismernek templomunk hívei közül is - ad hangversenyt. Mindketten diplomakoncertjük egy részét szólaltatják meg. Hagyományosan a június végi koncertet magam vállaltam (június 22-én). A programot úgy igyekeztem összeállítani, hogy egy búcsúkoncert hangulatát jelenthesse, hiszen ezután már bizonytalan, hogy mikor kerül sor a karzat és ezzel párhuzamosan a nagyorgona felújítására is, hogy aztán még méltóbban szolgálhassa a szentmiséket, a hangversenykedvelőket, az orgona barátait. A sorozat programját tartalmazó prospektusban azért még feltüntettünk időpontokat, hátha módunk lesz még néhány alkalommal találkozni… Hock Bertalan 24

2008. Úrnapja

Várunk


MINDSZENTY-ZARÁNDOKLAT Már több mint 30 éve, 1975. május 6-án halt meg Mindszenty József hercegprímás, akire Esztergomban május első hétvégéjén – sokan gyalogosan menve – zarándoklattal érkezve emlékezünk. A bíboros élete és emléke sok szállal kötődik a Budavári Nagyboldogasszony Plébánia közösségéhez. Egyházközségünk több száz tagja vett már rész valamelyik megemlékezésen. Volt, hogy plébániánkra hívtuk a Mindszenty boldoggá avatásáért küzdő egyesületet – így volt most Szentháromság vasárnapon is, amikor az esti szentmisében, majd a plébánián külön műsorral emlékeztünk a szentéletű bíborosra –, korábban a Budavári beszélgetések keretei közt Habsburg Mihály elnök és felesége számolt be a bíboros életéről és a megemlékezésről. Több mint tíz éve buszokkal mentünk a májusi esztergomi ünnepre, amikor Előd atya az út során készített fel minket. Leggyakrabban 8-10 személykocsiba osztjuk be az érdeklődőket, és csak a Mindszentyért szóló szentmise napját töltjük Esztergomban. Szinte minden évben volt az ünnepnek valami egyházközségünket, hazánkat aktuálisan érintő különlegessége. Mindszenty bíboros szerteágazó tevékenysége és hatalmas munkájának tapasztalatait is megörökítő emlékiratai erős támpontot adtak a keresztény magyarság XXI. századi küzdelmeiben is. Volt, amikor arra emlékeztünk, hogy Mindszenty bíboros hívta életre a Katolikus Szülők Szövetségét, volt, hogy 1971-től száműzetésében megkezdett világkörüli útjára emlékeztünk, amellyel a világba szétkergetett magyarságot igyekezett lelki egységbe forrasztani. A Magyar Katolikus Egyház létét támadó újabb médiauszítások idején Mindszenty már igen korán, az I. világháborút követő években meggyőződéses antikommunista lett. A kommunizmussal először a Tanácsköztársaság idején találkozott testközelből, és akkori fogságának emléke, valamint tanulmányai nyomán alakította ki azt a szilárd meggyőződését, amely szerint a bolsevizmus, mint céltudatos ateista, gyakorlati módszereiben vallásromboló rendszer összeegyeztethetetlen a kereszténységgel, és nagy veszélyt jelent a társadalomra. 25


Várunk

2008. május 25.

2002-ben még csak negyven kerékpáros volt, akik zarándoklatot terveztek, útjukat a hazánkért és a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskoláért ajánlották fel. 2006-ban Varjú Imre plébánosunk Mindszenty Alapítvány emlékérmet kapott. Idén Blanckenstein Miklós a szeminárium rektora, korábbi plébánosunk a szentmise előtt átfogó életút elemzéssel segítette a zsúfolásig megtelt bazilika hívőit az emlékezésben, és hívta fel a figyelmet a Mindszenty bíborosra emlékezők sokszínűségére - közöttük a 135 Budapestről kerékpárral érkező zarándokra. 2008. május 2-3-án hetedik alkalommal már majd 200 fős zarándok csapat vágott neki a budapesti Csaba utcától (Pannonia Sacra Általános Iskolától az ő szervezésükben) kerékpárokkal az összesen 146 kilométeres távnak. A hegyi, erdei utakkal tarkított menetben 8 állomást terveztünk, amikor egy közös imával gondoltunk utunk lelki tartalmára. Az imához Komáromi Mária egy-egy aktuális olvasmányt adott minden csapatnak. A menetben szinte múzeumi ritkaságnak számító régi kerékpárok és ötven év feletti szülők is bemutatkoztak. Péntek reggel 8 órára összegyűltünk, és rokonságok, terepismeret, korok, barátságok szerint 8 csapatba verbuválódva indultunk el. Mint ahogy az várható volt, sötétedésre értünk Esztergomba a Ferences Gimnáziumba. A tornaterem több mint 100 embernek adott lehetőséget, hogy kinyújtóztassa megfáradt végtagjait, a jólszervezett tusolások után sokan mély és hangos alvásba zuhantak. Korábban a hosszú kerékpáros útra csak gyermekeink vállalkoztak, de ahogy az gyakran előfordul, lelkesedésük átragadt ránk, és az 5 éves Kristóf kivételével az egész családunk együtt kerekezett. Visszafelé már lejtősebb volt a pálya, a tervezettnél hamarabb, este 8 órára érkeztünk meg barátok, ismerősök tapsa közepette a Csaba utcába. Ahogy az lenni szokott, tele elhatározásokkal, lélekben, testben, gondolatokban megerősödve értünk haza azzal az elhatározással, hogy Kristófunkat is felkészítjük, barátainkat is bíztatjuk egy ilyen együttlétre. Pálffy László

„Aki ad, Jézusért tegye, aki kap, az Urat dicsérje!”

26

2008. Úrnapja

Várunk


GÓLYAHÍREK

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy április 16-án – XVI. Benedek pápa születésnapján – megszületett első gyermekünk Zrinyi-Gál Lőrinc Ferenc 3800 g-mal és 58 cm-rel. A komatálas finomságok hatására – amit mindenkinek nagyon köszönünk – 1 hónap alatt Lőrinc fiúnk több mint 1 kg-ot gyarapodott. Kati és Vince A Jóisten kegyelméből május 8-án délután 5 óra tájban (hogy teára még épp ideérjenek) nagy sietséggel és izgalmak közepette megszületett Eszter Ábel Bernát és Eszter Márton Ágoston. Marci és Katus tökéletesen egészségesek. Ábel szívét a kardiológusok betegnek találták. Az ifjak mindketten – ennek ellenére – egy hét elteltével szemlátomást épségben vannak és gyarapodnak. Ábel gyógyulásának útját még senki nem látja tisztán. Azt azonban mindennél jobban látjuk és érezzük, micsoda csodálatos „nagy család” vesz körül és emel fel minket. Az igazi ajándék ebben a pár napban annak felismerése volt, hogy ennek a kicsi embernek a közreműködésével mennyi szeretet és jóakarat mozdult meg körülöttünk. „Jó nekünk”, hogy mindenki imáját, fohászait és szeretetét érezhetjük. Még egyáltalán nem látjuk, hogy mi lesz holnap, pláne, hogy holnapután, de az az érzésünk, hogy mindebben a baj-nehézségben valami különleges módon ragyog fel a Jóisten kegyelme. Bizakodva Ábel gyógyulásában – egyáltalán nem kincstári módon, hiszen sok jel a javulásra utal és a Mátyás-templomi csodák sora bíztat minket – Veletek megyünk tovább ezen a zarándokúton. Köszönjük és kérjük továbbra is imáitokat Ábel egészségéért. Eszter család Nagy örömmel tudatjuk a váriakkal, hogy május 16-án 0 óra 44 perckor megszületett Liszkay Simon. Fő fizikai paraméterei: súly - 3890 g, hosszúság - 58 cm. Egyelőre csendes, udvarias, precíz, szemlélődő alkatnak ismertük meg – ezt pontos érkezése is alátámasztja. Szüleit már az első 3 nap alatt rengeteg ajándékkal halmozta el, de a tervek szerint ezen hajlandóságát a – mind tágabb – közösségre is kiterjeszti. Tóth Judit és Liszkay Gábor 27


Várunk

2008. május 25.

HÍREK W Örömmel jelezzük e helyen is kedves Olvasóinknak, hogy megjelent a gyermekeink karácsonyi játékáról és az egyik zenés diákmiséről készült felvétel DVD-n, és 1.500 Ft-ért megvásárolható a sekrestyében. W A fiatal házasok csoportja szervezésében ismét lesz majális! Megrendezésére június 6-án 17 órától kerül sor a játszótéren a Kolompos együttes fellépésével. A részvételi díjat (családonként 1.000 Ft) Zalányi Kingánál lehet befizetni, aki szívesen ad bővebb tájékoztatást is a rendezvényről. (Mobil száma: 0620-828-0925) A szervezők szeretettel várják a kisgyermekes családokat! W Májusban a szokásos teadélután alkalmával Előd atya gyönyörű szentföldi vetítéssel lepte meg a résztvevőket. Ígérete szerint lesz még folytatás is. Szeptemberben hirdetni fogjuk, hogy mikor indulnak újra a teadélutánok. W Templomunk tanévzáró hálaadó szentmiséje június 15-én, vasárnap délelőtt ½ 9-kor lesz. A Te Deumra mindenkit szeretettel Várunk! W Június 1-jén vasárnap, a délelőtt ½ 9-es szentmisén immár második alkalommal szolgáltatja a zenét templomunk gitáros együttese.

"

28

Várunk A Budavári Főtemplom közösségének lapja Szerkesztők: Török Ferencné, Török Viktória, Gál Kinga, Mátéffy Balázs. A címlaprajzot Török Ferenc készítette. Külön köszönet Sasmadárnak a sokszorosításért, a szorgos lányoknak a tűzésért, hajtogatásért. Köszönet mindazoknak, akik írásaikkal, ötleteikkel, törődésükkel segítették a közös munkát.

Mi azonban új eget és új földet várunk

Recommend Documents