BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS SZAKIRÁNY

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS SZAKIRÁNY

A JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGEK ALAKULÁSÁNAK GLOBÁLIS ÉS MAGYARORSZÁGI TRENDJEI

Készítette: Gösswein Csaba

Budapest, 2014

Tartalomjegyzék Táblázatok jegyzéke ........................................................................................................... 3 Ábrák jegyzéke ................................................................................................................... 3 BEVEZETÉS ...................................................................................................................... 5 A TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK MÉRÉSE ....................................... 7

I.

I. 2.

Jövedelmi, vagyoni, és fogyasztási egyenlőtlenségek ........................................... 7

I. 1.

A jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának szintjei ........................................... 9

I. 2.

A gazdasági teljesítmény és mérése .................................................................... 10

I. 3.

Az országon belüli jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának mutatói ............. 12

II. AZ EGYENLŐTLENSÉGEK TÖRTÉNETE ÉS ELMÉLETE ......................... 14 II. 1.

Történelmi egyenlőtlenségek ........................................................................... 14

II. 1.1

A feudalizmus .............................................................................................. 14

II. 1.2

A polgárság megjelenése .............................................................................. 15

II. 2.

Az egyenlőtlenségek elméletei ........................................................................ 16

II. 3.

A jövedelmi egyenlőtlenségeket alakító tényezők ........................................... 19

II. 4.

Növekedés, globalizáció, tudás alapú társadalom ............................................ 20

III. JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGEK A VILÁGBAN .................................... 23 III. 1.

A határokon átnyúló jövedelemáramlások ....................................................... 23

III. 2.

Az nemzeti jövedelmek alakulása .................................................................... 25

III. 3.

Az országok belső egyenlőtlenségei ................................................................ 29

III. 3.1 Kína belső egyenlőtlenségei, és hatásai ....................................................... 31 III. 4.

A globális egyenlőtlenségek átrendeződése ..................................................... 33

III. 5.

A globális trend két oldala ............................................................................... 35

IV. JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGEK MAGYARORSZÁGON .................... 38 IV. 1.

Jövedelmi egyenlőtlenségek a rendszerváltás előtt .......................................... 38

IV. 2.

Határon átnyúló jövedelemáramlások Magyarország esetében ....................... 39

IV. 2.1 Külföldi működőtőke Magyarországon ....................................................... 39 IV. 3.

A nemzeti jövedelem alakulása........................................................................ 41

IV. 4.

Felzárkózás a közép-kelet-európai régióban .................................................... 44

IV. 5.

Magyarország belső jövedelmi egyenlőtlenségei ............................................ 46

IV. 6.

Az egyenlőtlenségek nemzetközi összehasonlításban ..................................... 55

V.

KÖVETKEZTETÉSEK .......................................................................................... 61

VI. Függelék .................................................................................................................... 64 Források: ........................................................................................................................... 67

2. oldal

Táblázatok jegyzéke 1. táblázat: A GNI és GDP különbségei százalékban (1960-2013) ................................. 24 2. táblázat: A jövedelmek eloszlása az egyes jövedelmi csoportok között, a teljes jövedelem százalékában 2012-ben ............................................................. 30 3. táblázat: Az állami újraelosztás szerepe a háztartások szintjén, transzferek előtti és után Gini-indexek, 1991-2012 .................................................................... 52 4. táblázat: A foglalkoztatottság, és az átlagkeresethez viszonyított jövedelem a különböző iskolai végzettséggel rendelkezők körében............................... 54 F1. táblázat: A magyar GNI és a GDP különbsége a GDP arányában 1970-2013 .......... 64 F2. táblázat: Foglalkoztatottság és munkanélküliség iskola végzettségek szerint ........... 64 F3. táblázat: Régiós országok nemzeti jövedelmeinek (GNI), és belső egyenlőtlenségeiknek változása 2008-hoz képest ...................................... 64

Ábrák jegyzéke 1. ábra: A nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1970 és 2013 között a kiválasztott országokban, milliárd amerikai dollárban, 2005-ös konstans árfolyamon .......... 26 2. ábra: Az egy főre eső nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1990 és 2013 között a kiválasztott országokban, amerikai dollárban, 2011-es konstans árfolyamon ..... 27 3. ábra: A vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1990 és 2013 között a kiválasztott országokban, amerikai dollárban, 2011-es konstans árfolyamon ............................................................................... 28 4. ábra: A Gini index alakulása a kiválasztott országokban 1981 és 2011 között ............. 30 5. ábra: A globális jövedelem-eloszlás változása 1988 és 2008 között.............................. 33 6. ábra: A reáljövedelmek százalékos változása 1988 és 2008 között a globális jövedelemeloszlás centiliseiben ............................................................................................ 34 7. ábra: Az egyes országok jövedelmi szeletei a globális jövedelem-eloszlásban (2005) . 36 8. ábra: A külföldi működőtőke (FDI) állománya a GDP százalékában 1990 és 2013 között .................................................................................................................... 40 9. ábra: Magyarország nemzeti jövedelme (jobb tengely), egy főre eső GDP-je, és vásárlóerő-paritáson vett egy főre eső GNI-je az Egyesült Államok megfelelő mutatóinak százalékában különböző források alapján (1970-2012) .................... 42

3. oldal

10. ábra: Magyarország vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső nemzeti jövedelmének alakulása az Egyesült Államokéhoz, valamint az EU 28-éhoz viszonyítva 19952013 között ........................................................................................................... 43 11. ábra: Magyarország és a régiós országok egy főre eső vásárlóerő-paritáson vett nemzeti jövedelmeinek felzárkózása az EU 28 átlagához, 1995-2013 (EU 28=100) ................................................................................................................ 45 12. ábra: Magyarország Gini-indexének alakulása különböző források alapján, 1987-2013 .............................................................................................................................. 47 13. ábra: Az egyes jövedelmi ötödök részesedése az összes jövedelemből, 1987-2011, az összes jövedelem százalékában ............................................................................ 48 14. ábra: A Gini-index és a két szélső jövedelmi tized részesedésének aránya (P90/P10), 1987-2012 ............................................................................................................ 49 15. ábra: Az egyes országok jövedelmi szeletei a globális jövedelem-eloszlásban (2008) 56 16/A. ábra: Kiemelt jövedelmi tizedek vásárlóerő-paritáson számított határai Európa országaiban 2008-ban........................................................................................... 59 16/B. ábra: Kiemelt jövedelmi tizedek vásárlóerő-paritáson számított határai Európa országaiban 2013-ban........................................................................................... 59 F1. ábra: Magyarország bruttó nemzeti jövedelme (GNI) az Egyesült Államok nemzeti jövedelmének százalékában (1970-2010) ............................................................ 65 F2 ábra: Magyarország egy főre eső nemzeti jövedelme az Egyesült Államok egy főre eső nemzeti jövedelmének százalékában (1990-2013)............................................... 65 F3/A ábra: Az Egyesült Államok és Magyarország egy főre eső GDP-je (1870-2003) 1990-es árfolyamon számított dollárban .............................................................. 66 F3/B ábra: Magyarország egy főre eső GDP-je az Egyesült Államok egy főre eső GDPjének százalékában (1870-2003) .......................................................................... 66

4. oldal

BEVEZETÉS A társadalmi egyenlőtlenségek kérdése napjaink egyik felkapott, ám többnyire csak felületesen bemutatott témája. Már-már közhelynek számít, hogy a világ egy egyre egyenlőtlenebb hely, nap mint nap látjuk magunk körül mind a szegénység, mind a gazdagság szélsőséges megnyilvánulásait. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy mindig is voltak társadalmi osztályok, és igazán egyenlő társadalmak utoljára talán csak az ősközösségek idején léteztek évezredekkel ezelőtt. A jövedelem és a vagyon eloszlásának kérdése mindig is a gazdasági és politikai gondolkodás központjában állt, története, mint a történelem, kaotikus és kiszámíthatatlan. Alakulását számtalan eszme és társadalmi attitűd határozta meg. A társadalmi egyenlőség, a társadalmi igazságosság kiharcolása volt a mozgató rugója a 18-19. század nagy forradalmainak (lásd a francia forradalom hármas jelszavát: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség), és az egyenlőség eszméjét tűzték zászlajukra a 20. században a Szovjetunióban kicsúcsosodó szocialista, kommunista mozgalmaknak is. Teljes egyenlőséget azonban máig nem sikerült sehol sem megvalósítani, és az elméletileg ezt célul kitűző rendszerek belső ellentmondásaik miatt végül működésképtelenné váltak. A kérdés összetettségét jól mutatja, hogy az olyan bevett, széles körben használt kifejezések jelentése sem egyértelmű, mint a például a középosztályé. Gyakran hozzá értjük például az értelmiség fogalmát, van, hogy pusztán vagyoni szempontból értelmezzük, de az adott ország népességének valamilyen, például jövedelmi szempontból vett középső harmada is lehet. Nincs pontosan definiálva, nem egyértelmű, hogy ki tartozik bele, mégis gyakran használjuk. Napjaink meghatározó jelensége a globalizáció, a határokon átnyúló, világméretű liberális kapitalizmus. Szerepe a társadalmi egyenlőtlenségek alakulásában szinte felmérhetetlen. Míg a technológiai fejlődés fűtötte világméretű termelésnövekedés és a kereskedelem fellendülése a fejlődő országokban milliókat emelet ki az abszolút szegénységből, a fejlett világba stagnáló béreket és külföldre költöző munkahelyeket is hozott. Ebből következően a globális egyenlőtlenségek csökkenése paradox módon hozzájárult az országokon belüli egyenlőtlenségek növekedéséhez. A globalizáció hatására kitágult világunkban azonban még mindig egy olyan bolygó képe tárul a szemünk elé melyben elképesztő különbségek vannak ember és ember közt, 5. oldal

melyben meghatározó a születés helye, valamint a szülők társadalmi státusza. A társadalmi mobilitás, a felemelkedés lehetősége a világ legtöbb pontján erőteljesen korlátozott. A túlzott különbségek pedig feszültségekhez vezetnek. Hiába messze gazdagabb jelen korunk társadalma bármely korábban létezettnél, ahogy Tomaš Sedlaček írja A jó és a rossz közgazdaságtana című könyvében, az ember mindig többet és többet akar. Nem azt nézzük, hogy mink van, hanem hogy mink lehetne, vagyis a vágyott „elégedettségi pontunkat‖ folyamatosan kijjebb és kijjebb toljuk, s így valójában sosem érjük el. Márpedig minél nagyobb a különbség ezen vágyott „ideák‖ és a valóságos életkörülményeink között, annál elégedetlenebbek vagyunk sorsunkkal, és annál inkább bántja ez az igazságérzetünk (Sedlaček [2012]). Mindezek ellenére az egyenlőtlenségek megléte nem önmagában rossz. Mindannyian különbözőek vagyunk, mások a motivációink, és egyedi a nézőpontunk. A kulcskérdés az, hogy mi okozza az egyenlőtlenségeket, és hogy ezen okok mennyiben igazságosak. Modern demokratikus berendezkedésünk ugyanis azon a meggyőződésen nyugszik, hogy az egyén tehetségén és erőfeszítésén alapuló egyenlőtlenségek igazságosabbak a más okokra, például az örökölt vagyonra visszavezethetőeknél. (Piketty [2014]) A liberális kapitalista világnézet alapvetése a verseny, aminek természetszerűen mindig vannak nyertesei, és vesztesei, de alapvető fontosságú a játékszabályok egységes, mindenkire vonatkozó, igazságos mivolta. Ahhoz, hogy mai világrendünk jól működjön, hogy a sosem látott gazdasági növekedésből ne csak egy szűk réteg profitáljon, elengedhetetlen, hogy a pálya senkinek se lejtsen, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulhasson. A téma nem véletlenül felkapott, sejtjük, hogy a 20. század második felének soha nem látott gazdasági növekedése, és mindeközbeni viszonylagos egyenlősége - melyet akár aranykornak is nevezhetnénk – elmúlt, már történelem. A fejlett gazdaságok a 30-as évek óta a legnagyobb gazdasági válságukkal küzdenek, Európában megtorpant a növekedés, egekben a munkanélküliség, és a világ vezető országai adóssághegyeken ülnek. Számos jel utal arra, hogy hiába a soha nem látott gazdagság, a világ népességének többsége ebből vajmi keveset érzékel, és a 21. század újra a növekvő egyenlőtlenségek százada lehet. Újra aktuálissá válhat a 18-19. század emberének frusztrációja, amelyet Thomas Piketty könyvében, a Tőke a 21. században a következőképpen fest le:

6. oldal

„Mi értelme az ipari fejlődésnek, mi értelme az innovációnak, a sok küzdelemnek és társadalmi átalakulásnak, ha fél évszázad gazdasági növekedése után a tömegek életkörülményei pont ugyan olyan nyomorúságosak, mint azelőtt, ha a legtöbb, amit a törvényhozók elértek az volt, hogy betiltották a gyári munkát a 8 évesnél fiatalabb gyermekek számára?” (Piketty [2014] 13. o.) Dolgozatom célja bemutatni a világban, valamint a Magyarországon zajló társadalmi folyamatokat a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásának vizsgálatán keresztül. Fel kívánom tárni az egyenlőtlenségeket előidéző okokat, és azok következményeit. A téma jelentőségét mi sem mutathatná jobban, mint az Alan Krueger által 2012 januárjában a Center for American Progress „The Rise and Consequences of Inequality‖ című rendezvényen „A Nagy Gatsby görbe‖ néven bemutatott ábra, amely a jövedelmi egyenlőtlenségek és a generációkon átívelő társadalmi immobilitás kapcsolatát mutatja. Krueger szerint a kettő között erős pozitív korreláció tapasztalható, azaz minél nagyobbak a jövedelmi különbségek egy adott társadalomban, annál merevebb annak társadalmi szerkezete, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az egymást követő generációk ugyanazon társadalmi osztály tagjai lesznek, mint szüleik voltak. A jelenség ráadásul öngerjesztő folyamat, hiszen minél kisebb a társadalmi mobilitás, annál hatványozottabban érvényesülnek idővel az egyenlőtlenségek társadalmi szerkezetet torzító hatásai, annál nagyobbak lesznek az egymást követő generációkban a jövedelmi egyenlőtlenségek, amelyek aztán újfent tovább csökkentik a felemelkedés lehetőségét. Az jövedelmi egyenlőtlenség vizsgálata tehát azért fontos, mert általa képet kaphatunk a társadalmi

szerkezetet

alakulását

meghatározó

folyamatokról,

amelyek

aztán

meghatározzák majd az egész társadalom, valamint az azt alkotó egyének politikai, szociális, és gazdasági lehetőségeit, egész társadalmi osztályok életkörülményeit.

I.

A TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK MÉRÉSE

I. 2.

Jövedelmi, vagyoni, és fogyasztási egyenlőtlenségek

A társadalmi egyenlőtlenségek vizsgálatát több oldalról is meg lehet közelíteni. A „gazdasági jólét‖ alapvetően három aspektusra bontható: lehet nézni a felhalmozott vagyon, az azt létrehozó jövedelmek, valamint az ezekből eredő fogyasztás szemszögéből.

7. oldal

Kézenfekvő lenne a fogyasztás felől megközelíteni a kérdést, hiszen a megszerzett pénzügyi eszközökből fogyasztás útján lesz „jólét‖. Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagyja a pénz alapvető csereeszköz funkcióján túlmutató szerepét, melyet a társadalomban betölt. Ráadásul megbízható adatok is sokkal kevésbé állnak rendelkezésre az egyének fogyasztásáról, mint akár vagyoni (pl. ingatlan nyilvántartás), akár jövedelmi helyzetükről

(személyi

jövedelemadó

bevallások).

A

különböző

statisztikai

mintavételeken és önbevalláson alapuló fogyasztási egyenlőtlenségi vizsgálatok problémáit

jól

jelzi,

hogy

különböző

közgazdászok

által

végzett

kutatások

homlokegyenest eltérő eredményekre is vezettek. Lásd például Kevin A. Hasset és Aparna Mathur „A New Measure Of Consumption Inequality című munkáját, melyben azt találják, hogy a különböző társadalmi csoportok fogyasztási egyenlőtlenségei jóval kisebbek, és állandóbbak ugyanezen csoportok jövedelmi egyenlőtlenségeinél (Kevin A. Hasset – Aparna Mathur [2012]). Bruce D. Meyer és James X. Sullivan „Consumption and Income Inequality in the U.S. Since the 1960s‖ című tanulmánya még a fogyasztási egyenlőtlenségek csökkenését is elképzelhetőnek tartja (Bruce D. Meyer – James X. Sullivan [2013]), ugyanakkor Mark Aguiar és Mark Bils „Has Consumption Inequality Mirrored Income Inequality?‖ című munkájukban arra a következtetésre jutnak, hogy a fogyasztási egyenlőtlenségek követik a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulását, nagyrészt amiatt, hogy a magas jövedelmű háztartások fogyasztása eltolódik az alapvető fogyasztási cikkek felől a luxustermékek irányába(Mark Aguiar – Mark Bils [2013]). A fennmaradó két lehetőség közül az egyenlőtlenségek jövedelem, és nem vagyon alapú vizsgálatát talán az indokolja a leginkább, hogy végső soron a vagyon is nem más, mint felhalmozott jövedelem, illetve a vagyon értéke is nagyrészt annak jövedelemtermelő képességétől függ – legyen az termőföld, lakóingatlan, részvény, vagy más egyéb. A vagyon egy statikus állomány érték, míg a jövedelem egy dinamikus áramlás, a vagyoni helyzet változása. Ráadásul a jövedelem jelentőségét jól mutatja, hogy az össznemzeti vagyon aránya a jövedelemhez képest jelenleg is pusztán 5-6-szoros a fejlett nyugati országokban – és még alacsonyabb a fejlődő országokban (Piketty [2014] 25. o.). A rendelkezésre álló jövedelem nagysága így nem csak, hogy a fogyasztásra nézve meghatározó, de mivel a vagyon felhalmozódása is e kettő különbségéből fakad, végső soron a jövedelmek vizsgálata visz legközelebb minket az egyenlőtlenségek megértéhez.

8. oldal

I. 1.

A jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának szintjei

A jövedelmi egyenlőtlenségeket több szinten lehet vizsgálni. Az első, és legátfogóbb képet nyújtó lehetőség, ha a jövedelmi egyenlőtlenségeket világviszonylatban vizsgáljuk. A pontos képalkotást azonban nehezíti, hogy a világ különböző pontjain különböző módszertanok szerint, és különböző minőségű felmérések készülnek az adott országban végbemenő gazdasági folyamatokról. Személyekre lebontott jövedelmi kimutatások csak a legritkább esetekben érhetőek el, jellemzően csak a gazdaságilag legfejlettebb nyugati országokból – azok kiterjedt személyi jövedelemadó rendszereinek köszönhetően. Ám ezek a statisztikák sem teljesen pontosak, részben adóelkerülésre visszavezethető okokból, részben pedig ezek nem teljes körű, nem minden jövedelemforrásra kiterjedő mivoltuk miatt. A rendelkezésre álló adatok pontatlansága az országokon belüli vizsgálódást is megnehezíti, de globális szinten még nehézkesebb emiatt az összehasonlítás. Ahogy azonban látni fogjuk, a világban tapasztalható jövedelem eloszlás nagyságrendi különbségei jóval meghaladják az esetlegesen az adatok pontatlanságából eredő bizonytalanságot, így ez elemzésüket lényegesen nem akadályozza. Az egyenlőtlenségek globális szintű vizsgálatához többnyire a Világbank, az OECD, valamint az Eurostat rendszeres időközönként publikált elemzéseire és adatsoraira fogok támaszkodni. A vizsgálat második lehetséges szintje a nemzetállamok szintje. A világ legtöbb országáról elérhetőek a gazdaságuk alapvető jellemzőit, termelésüket, nemzeti jövedelmüket aggregáltan leíró mutatók, mint a GDP, és a GNI, ezek lakosságszámmal korrigált, az összehasonlítást segítő GDP/fő, GNI/fő változatai, valamint a nemzetközi áru és szolgáltatás kereskedelemben elfoglalt helyzetüket, illetve a pénzügyi egyensúlyukat jellemző statisztikák. Ezen összesítésen és átlagoláson alapuló mutatók jótékonyan elfedik az országokon belüli jövedelmi egyenlőtlenségeket, azt, hogy az ország gazdasági teljesítményéből és össznemzeti jövedelméből a lakosság egyes csoportjai milyen mértékben részesednek. Ugyanakkor elemzésük mégis hasznos segítség a világban lezajló folyamatok megértéséhez, és a megmutatkozó trendek okainak feltárásához. A jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának harmadik, és talán legkézenfekvőbb szintje az egyes országokon belüli egyenlőtlenségek vizsgálatának szintje. Ezzel a szinttel találkozunk nap mint nap, és ezen a szinten érhetőek talán leginkább tetten az egyenlőtlenségek kialakulása mögött megbújó jelenségek. A nyugati országokról elérhető részletes és hosszú időre visszanyúló jövedelmi adatokra támaszkodva jó alapot kapunk az 9. oldal

időbeli, és térbeli összehasonlításhoz, és a megfigyelhető trendeket, illetve ezek változásait is könnyebb konkrét eseményekhez, vagy a társadalmi szerkezetben bekövetkezett változásokhoz kötni. Dolgozatomban elsősorban erre a szintre kívánok fókuszálni, mind Magyarország, mind pedig a világ egyes kiemelt jelentőségű, vagy különösen érdekes, jellemző tendenciákat mutató országaival kapcsolatban. Mielőtt azonban a jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatába kezdenék, elengedhetetlen a tágabb értelemben vett gazdasági környezet, valamint az annak jellemzésére használt mutatók áttekintése.

I. 2.

A gazdasági teljesítmény és mérése

Egy ország vagy terület gazdasági teljesítményének mérésére leggyakrabban a bruttó hazai termék (GDP) mérőszámát használják. A GDP azt mutatja meg, hogy egy adott időszakban egy adott területen mekkora az ott előállított termékek és szolgáltatások összértéke. Ez az összérték egyben a gazdaság szereplőinek összjövedelme is, hiszen jövedelem az előállított jószágok piaci áron történő értékesítéséből származik. Épp ezért a GDP kiszámítása történhet a termelési oldal felől, a felhasználás (fogyasztás és megtakarítás) összesítésével, valamint a jövedelmek számbavételével. A GDP párja, a GNI, a bruttó nemzeti jövedelem, mely mutató abban különbözik a GDPtől, hogy nem a jövedelem keletkezésének földrajzi helye szerint csoportosítja a gazdasági teljesítményt, hanem annak kedvezményezettjei szerint, vagyis az országhatárokon átnyúló jövedelemáramlásokat is figyelembe veszi. Mind a GDP-t, mint a GNI-t lehet nominális értéken vizsgálni, ám hasznosabb az infláció hatását is figyelembe vevő reálértéken kifejezett változásukat nyomon követni, mely jobban mutatja a keletkezett jövedelmek vásárlóértékének alakulását is. A jobb összehasonlíthatóság érdekében mindkét mutatónak szokás az egy főre eső értékét is kiszámítani, mely lehetőséget teremt a különböző népességű országok gazdasági teljesítményeinek árnyaltabb összevetésére, mintegy átlagos életszínvonalat jellemző mutatóként értelmezve őket. Azonban a GDP vagy a GNI/fő mutatók ilyen értelmezésnek számos hiányossága van, kezdve azzal – a dolgozatom szempontjából talán legrelevánsabb hibájával – hogy az egyszerű népességarányos átlagolás semmit sem mond a keletkezett jövedelmek társadalmon belüli eloszlásáról, így a valós átlagos életszínvonal hasonló GDP/fő mutatóval rendelkező országok esetén is jelentős különbségeket mutathat. 10. oldal

További probléma a GDP/GNI mutatókkal, hogy kiszámítási módjukból adódóan számos nem kívánatos jelenséget, például természeti katasztrófák, járványok elhárításának, vagy akár a bűnözés elleni védekezésnek a költségét is pozitív, a GDP-t növelő előjellel mutatnak ki, holott ezek nyilvánvalóan nem növelik az össztársadalmi jólétet. Valamint a jövedelemtermelés következtében fellépő károkozás, például a környezetszennyezés se jelenik meg bennük a jólétet csökkentő tényezőként. Pontosan a GDP mutató fenti hiányosságai miatt számos alternatív mutatót is kidolgoztak már a gazdasági teljesítmény illetve az életszínvonal mérésére az évek során. Ilyen például a Happy Planet Index, a Human Development Index és az ahhoz kapcsolódó Human Poverty Index, a General Wellbeing mutató, az Index of Sustainable Economic Welfare, vagy a Bruttó Nemzeti Boldogság indexe. Ezek mindegyike arra tesz kísérletet, hogy egy ország teljesítményének értékelésekor a pénzügyi szempontú gazdasági kibocsájtás mellett olyan további faktorokat is számításba vegyenek, mint például a születéskor várható élettartam, az iskolázottság, illetve a tágabban értelmezett életminőség egyéb mutatói. Azonban a gazdasági teljesítmény értékelésére – minden korlátjuk ellenére is – még mindig a GDP és a GNI a legelterjedtebb mutatók, ezért jelen dolgozatban is elsősorban velük, illetve az egy főre eső, és vásárlóerő-paritáson (PPP) vett változataikkal fogom szemléltetni az országok gazdasági teljesítményét és a közöttük fennálló jövedelmi viszonyokat. A vásárlóerő-paritás számítása fontos korrekciós módszer a különböző valutákban mért gazdasági teljesítmények összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében. Lényege, hogy az infláció számításához hasonlóan fogyasztói kosarakat képeznek, és az ezekbe bekerült termékeknek az egyes országokban érvényes ára alapján határozzák meg az országok valutáinak egymáshoz viszonyított vásárlóértékét. Az így kapott vásárlóértékkel módosított átváltási árfolyamok akár jelentős mértékben is eltérhetnek az adott valuták piaci árfolyamától, hiszen azok egyéb tényezőktől is függenek, nem csak egy jellemzőnek tekintett fogyasztói kosár értékétől. A legtöbb ország esetében a vásárlóerő-paritások meghatározása az ENSZ által felügyelt, és rendszeres időközönként lebonyolított ICP (International Comparison Program) keretein belül történik, de végeznek adatgyűjtéseket és modellszámításokat az OECD és az Eurostat szervei is. A váráslóerő-paritáson alapuló nemzetközi összehasonlítások nem adhatják vissza tökéletesen az egyes országok 11. oldal

árszínvonalában megmutatkozó különbségeket, mégis jobb közelítést adnak a különböző valutákban mért gazdasági teljesítmények, jövedelemszintek, és végső soron az egyes országok életszínvonalának összehasonlításához, mint ha piaci árfolyamon végeznénk az átváltást.

I. 3.

Az országon belüli jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának

mutatói Egy adott társadalmon belül a jövedelmi egyenlőtlenségek megítéléséhez nem elegendő azt tudnunk, hogy mekkora a különbség a legtöbbet és a legkevesebbet keresők között. Noha ez is hordoz információt, pusztán a szélső értékekből kiindulva nem tudunk meg semmit a köztük elhelyezkedő többség helyzetéről. Épp ezért azt is meg kell vizsgálnunk, hogy az adott társadalomban mennyien tartoznak az eges jövedelmi szintekhez, vagy éppen fordítva, hogy a társadalom egyes rétegeiben mekkora a jellemző jövedelem. Mivel a teljes népességet egyenként vizsgálni lehetetlen, statisztikai mintavételekhez, és ezekből számított mutatókhoz kell folyamodnunk. A jövedelmi egyenlőtlenségek adott népességen belüli vizsgálatához számos ilyen mutató áll rendelkezésünkre. Ezek közül a leggyakrabban használt mutató a Gini-index, mely egy statisztikai

szóródás

mutató.

A

Gini-index

minden

egyes

felmérési

egység

(népességcsoport, fő, háztartás, stb) jövedelmének az összes jövedelemből vett részesedését viszonyítja az egyenletes eloszláshoz, majd összegzi ezeket. Értéke nulla és 1 közötti számot vehet fel, ahol a nulla a tökéletesen egyenlő eloszlást, míg az 1 a tökéletesen egyenlőtlent jelenti. Tökéletesen egyenlő az az eloszlás, ahol minden felmérési egység pontosan ugyan akkora arányban részesül az összes jövedelemből, mint saját népességen belüli súlya, a tökéletesen egyenlőtlen pedig az, ahol egyetlen felmérési egység kezében összpontosul az összes jövedelem. A Gini-indexet szokás százalékos formában is értelmezni, ekkor értéke 0 és 100 közé esik. A Gini-index nagy előnye egyszerűsége, és könnyű értelmezhetősége. Hátránya ugyanakkor, hogy egyazon értékéhez több, voltaképpen végtelenül sok különböző eloszlás is tartozhat. Az egyenlőtlenségek belső szerkezetét így önmagában nem mutatja, pusztán abszolút nagyságukra nézve irányadó, melyeket azonban további vizsgálatnak és értelmezésnek kell alávetni a teljes kép kialakítása érdekében.

12. oldal

Az egyenlőtlenségek belső szerkezetének vizsgálatához a legelterjedtebb mérőszámok a vizsgált népesség jövedelem szerint sorba rendezett egységeinek hányadosaiból képzett mutatók. Gyakran használt ezek közül a felső és alsó népesség tizedek jövedelmeinek egymáshoz viszonyított arányát számszerűsítő P90/P10 mutató. Hasonlóképpen gyakori a némileg elnagyoltabb, ötökre vonatkozó P80/P20 mutató, de lehet mérni az alacsony jövedelműek középosztálytól való távolságát is, például a P50/P20 mutatóval, vagy a középosztályon belüli távolságot a P60/P40 hányadossal. Attól függően, hogy milyen bontást választunk, a vizsgált népesség jövedelmi eloszlásának különböző aspektusairól kaphatunk részletesebb képet, ugyanakkor ezen mutatók meg az egyenlőtlenségek egészéről nem szolgáltatnak információt. További lehetőség, ha az egyes népességcsoportok részesedését az összjövedelemből nem egy másik csoporthoz viszonyítva, hanem pusztán önmagukban vizsgáljuk, hiszen például e részesedés változása is fontos tanulságokkal szolgálhat. Egy adott társadalom alsó rétegeinek lecsúszását például jól mutathatja az összjövedelemből történő részesedésük csökkenése. Ahhoz azonban, hogy teljes képet kapjunk a vizsgált országon belül lejátszódó folyamatokról, mindig több mutató együttes értelmezését kell megvalósítanunk.

13. oldal

II.

AZ EGYENLŐTLENSÉGEK TÖRTÉNETE ÉS ELMÉLETE

II. 1.

Történelmi egyenlőtlenségek

Társadalmi egyenlőtlenségek minden bizonnyal azóta léteznek, hogy az emberiség a civilizálódás útjára lépett. Ahogy egyre nagyobbá váltak az együtt élő közösségek, úgy merült fel az igény a közösségek hatékonyabb vezetésére, a puszta létfenntartáson túlmutató igényeik kielégítésének megszervezésére. Az ókor társadalmaiban így lassan elváltak egymástól a termelést végzők, és a közösségeket irányítók, kialakult a papság, a közösséget védelmező katonaság, és a kiépült állami bürokrácia hivatalnoki rétege. Az egyre nagyobbá és összetettebbé váló társadalmakban kialakuló társadalmi rétegek idővel nem csak az általuk végzett tevékenységben, de jogaikban, és gazdasági lehetőségeikben is jelentősen különböztek. Az ókor nagy birodalmait nagyhatalmú uralkodók vezették, akik hivatalnoki rétegükre támaszkodva uralkodtak egy többrétegű társadalom felett, melynek alján a rabszolgák álltak. Az egyenlőtlenségek lassú és fokozatos megjelenése miatt az ókor társadalmai ezekre többnyire az élet természetes velejárójaként tekintettek, hiszen az évszázadok alatt kicsontosodott társadalmi rétegek között fel se nagyon merülhetett átjárás. Az egyes rétegek életkörülményeinek drasztikus különbségei azonban folyamatosan feszegették ezt a viszonylagos társadalmi békét, hiszen az alacsonyabb rétegekhez tartozók lehetőségei és igényei között meglévő kielégíthetetlen ellentétek a társadalom jelentős hányadának igazságérzetét és önbecsülését sérthették. Az időről időre fellángoló lázadásokat és felkeléseket az uralkodó osztályok többnyire vérbe fojtották, de a történelemből számos olyan példa is ismert, ahol az egyenlőségért folytatott küzdelmek legalább részeredményekhez vezettek – elég csak az athéni demokrácia kialakulására, vagy a római néptribunus intézményére gondolni.

II. 1.1

A feudalizmus

A középkorban az uralkodó társadalmi rend – főként Európában, de hasonló formában a világ más tájain is – a földtulajdonon alapuló hűbéri rendszer, a feudalizmus volt. A feudalizmus olyan társadalmi berendezkedés volt, mely egyazon rendezőelv, a földtulajdon, és az abból származó jövedelmek mentén határozta meg az egész társadalom gazdasági, politikai, és hatalmi viszonyait. A hűbéri rendszerben egymással alá-, és 14. oldal

fölérendeltségi viszonyban lévő földesurak közt is jelentős különbségek alakulhattak annak függvényében, hogy ki mely szintjén állt a földtulajdonlási hierarchiának, igazán éles törés azonban elsősorban az arisztokrácia, és a tulajdonnal nem rendelkező jobbágyság között alakult ki. Mivel földtulajdonra csak öröklés, valamint uralkodói adományozás révén lehetett szert tenni, a feudalizmus társadalmi rendje roppant merev volt, és nagyfokú vagyonkoncentrációt tett lehetővé. A mai szemmel szinte elképzelhetetlen egyenlőtlenségek számos parasztfelkelést motiváltak, ám az egyenlőtlen erőviszonyokat jól jellemzi például a Dózsa György-féle parasztfelkelés leverésének közvetlen következményeként értelmezhető törvényi rendelkezés a jobbágyság szabad költözéshez fűződő jogának eltörléséről.1 A jobbágyság röghöz kötése a gyakorlatban nem sokáig élt, mivel munkaerő áramlásának teljes megszüntetése a nagybirtokosok érdekeit is sértette

volna,

de

a

társadalom

legszélesebb

rétegének

számító

jobbágyság

szabadságjogainak ilyen fokú – még ha csak elméleti – korlátozása is jól mutatja a feudalizmus társadalmának egyenlőtlenségét.

II. 1.2

A polgárság megjelenése

A földtulajdonon alapuló társadalmi berendezkedésnek majd csak a polgárság lassú térnyerése, valamint az ipari forradalom vetett véget fokozatosan a 17-19. század folyamán. A polgárság kialakulása mérföldkő volt az egyenlőtlenségek alakulásának történetében, ugyanis a polgárosodás által lehetőség nyílt a társadalmi osztályok közti átjárásra. Az évszázados status-quo egyszerre dinamikussá, megváltoztathatóvá vált. A megjelenő kereskedő és iparos réteg számára adott volt a lehetőség a meggazdagodásra, ugyanakkor új problémát teremtett a városokba özönlő nagyszámú, a földművelésből már kiszoruló, ugyanakkor munkához a városokban se jutó nincstelen réteg. A gazdaságilag és politikailag is többpólusúvá váló társadalmak, és a bennük egyre csak növekvő feszültségek szerte Európában polgári forradalmakhoz vezettek, melyek végérvényesen felforgatták az addigi társadalmi rendet, és közben kialakították azokat az eszméket – humanizmus, liberalizmus, nacionalizmus – melyekre napjaink társadalmai is épülnek. Közvetlen céljaik megvalósulását tekintve azonban csak részben voltak sikeresek ezek a forradalmak. Szabadságot és testvériséget részben talán igen, egyenlőséget azonban maximum a törvény előtt értek el. A jövedelmek és a vagyon elosztása ugyan olyan egyenlőtlen maradt, mint a régi rendszerben, sőt, az ipari forradalom nyomán beköszöntött

1

Magyar Néprajzi Lexikon, jobbágyköltözés

15. oldal

soha nem látott gazdasági növekedés nagyságrendekkel megugró jövedelmei talán még egyenlőtlenebbül oszlottak el, mint valaha. (Piketty [2014] 33. o.) Jelen korunk társadalmának viszonylagos egyenlőségéhez a 20. században bekövetkezett nagy sokkhatások, a 30-as évek nagy gazdasági világválsága, és két, korábban soha nem látott pusztítással járó világháború vezetett (Piketty [2014] 330. o.)

II. 2.

Az egyenlőtlenségek elméletei

Az egyenlőtlenségek alakulásának kérdésével számos nagy közgazdász foglalkozott az évek során. Az elsők között talán David Ricardo, aki 1817-ban publikálta „A közgazdaság és adózás alapelvei‖ című munkáját, melyben fő eredménye, a komparatív előnyök elméletének megfogalmazása mellett foglalkozott a termőföld szűkösségének kérdésével is. Ennek során jutott arra a következtetésre, hogy a növekvő népesség generálta növekvő élelmiszerigény a szűkös erőforrásnak tekinthető termőföld árának, és a belőle származó jövedelmeknek a növekedését fogja okozni a kereslet és a kínálat törvényszerűségei alapján, ezzel hozzájárulva az egyenlőtlenségek - akár szinte végtelenül nagyra történő – növekedéséhez. Ricardo korában, amikor az iparosodás még éppen csak beindulóban volt, és a korábbi évszázadokhoz hasonlóan még mindig a termőföld számított a vagyon elsőszámú hordozójának, annak értéke, valamint eloszlása központi kérdés volt a kor társadalma számára. A szűkös erőforrások egyenlőtlen eloszlásának problémája azonban nem csak a 19. századi termőföldre igaz, hanem napjainkban is, akár az olyan természeti kincsek esetében, mint amilyen a kőolaj, vagy a vagyon egyéb megtestesítőinél, mint például a városi lakóingatlanoknál. Ricardo munkájának megjelenését követően fél évszázaddal a fő kérdés már nem az volt, hogy a mezőgazdaság el tudja-e majd látni az egyre csak növekvő népességet, és hogy emiatt a termőföld értéke az egekbe szökik-e, hanem az, hogy az időközben kibontakozó iparosodott kapitalizmus jelenségei hova vezetnek majd? Ekkor született meg Karl Marx könyve, a Tőke. Marx, akit az osztályharc fogalmának megalkotójának tartanak, munkássága során behatóan foglalkozott az egyenlőtlenségek kérdésével. A Friedrich Engels-el közösen szerkesztett Kommunista kiáltványban nem kevesebbet állít, mint hogy „minden eddigi társadalom története osztályharcok története”. Marx úgy vélte, hogy a kapitalista rendszer ellentmondásai,

melyek

a tőke elképesztő

koncentrációját

eredményezik, elvezetnek majd a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak végső harcához, a proletárforradalomhoz. Marx korának társadalmát a városokban reménytelen helyzetben, 16. oldal

éhbérért robotoló munkás tömegek jellemezték, és helyzetük kilátástalanságából kiutat Marx csak egy mindent elsöprő forradalomban látott. Mivel a tőkefelhalmozódás forrásának Marx kizárólagosan a kizsákmányolást tekintette, nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy az akkor még nem igazán tetten érhető technológiai fejlődés és termelékenységnövekedés később hozzájárulnak majd a munkásosztály béreinek növekedéséhez, és életkörülményeinek lassú javulásához. Talán pont emiatt maradt el a történelem Marx által vizionált apokaliptikus végkifejlete, azonban a klasszikus „laissezfaire‖ típusú kapitalista gazdaság általa megfigyelt egyenlőtlen vagyon és jövedelemeloszlási problémáját a 20. század történelme csak feledtetni tudta, végérvényesen megválaszolni nem. A 20. század világháborúk utáni társadalmát és gazdasági növekedését vizsgáló közgazdászok szakítottak a 19. század apokalipszist jósló elméleteivel, és éppen ellenkezőleg, a gazdasági növekedés minden társadalmi rétegre kiterjedő pozitív hatásaira koncentráltak. Robert Solow megalkotta az egyensúlyi növekedési pálya modelljét, melyben a kibocsátás a tőkeállomány, és a bérek növekedésével, valamint a technológiai fejlődéssel egyező ütemben növekszik. Kortársa, Simon Kuznets pedig úgy vélte, hogy az egyenlőtlenségek a gazdasági fejlődés előrehaladott fázisát elérve automatikusan csökkenésnek indulnak. A róla elnevezett Kuznets-görbe szerint a jövedelmi egyenlőtlenség alakulása a nemzeti jövedelem függvényében haranggörbe alakzatot rajzol ki, azaz a fejlődés megindulásával párhuzamosan az egyenlőtlenségek is növekedésnek indulnak, azonban egy bizonyos szintet meghaladva végül csökkenni kezdenek. Megállapításainak alapjául az Egyesült Államok két világháború közti jövedelemi eloszlásainak vizsgálatai szolgáltak, és úgy vélte, hogy az egyenlőtlenségek 19. századbeli növekedése után eredményei a fejlett piacgazdaság egyenlőtlenségeket csökkentő hatását bizonyítják. Az optimista elméletére árnyékot vetett, hogy a szovjet kommunista és a liberális kapitalista világnézetek, illetve az ezeket magukénak valló nagyhatalmak közt dúló hidegháború árnyékában megszületve sokkal inkább alapozott reményteljes ideológiára, mintsem empirikus adatokra. Ennek ellenére a kor közgazdasági gondolkodását jól lehet azzal a J. F Kennedy elnök által is használt szállóigévé vált mondattal jellemezni, mely szerint: „A dagály minden csónakot megemel.”2 Kuznets és kortársainak munkássága azt az üzenetet hordozta, hogy a gazdasági növekedés minden társadalmi réteg számára egyaránt – sőt, egyenlő mértékben – előnyös. 2

„A rising tide lifts all boats‖

17. oldal

Napjaink egyik legnagyobb visszhangot kiváltó munkája a jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatának terén Thomas Piketty „Capital in the Twenty-First Century‖ című könyve, mely először 2013 jelent meg francia nyelven. Piketty széles körű, több évszázadra visszatekintő, és számos országra kiterjedő adatgyűjtésre alapozva nem kevesebbet állít, mint hogy a szabad piaci kapitalizmusnak nemcsak mellékhatása, de egyenesen törvényszerűsége is a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése. Könyvének központi tétele szerint extrém vagyoni koncentrációhoz vezet, ha a tőke hozama egy gazdaságban nagyobb, mint a gazdasági növekedés. Az r > g (tőkemegtérülés > gazdasági növekedés) egyenlőtlenség teljesülése esetén ugyanis a tőkéből származó jövedelmek növekedési üteme meghaladja a munkából származókét, így a tőkével rendelkezők gyorsabban – ráadásul egyre növekvő ütemben – gyarapíthatják vagyonuk méretét, ami hosszú távon fenntarthatatlan egyenlőtlenségek kialakulásához vezet. Márpedig Piketty szerint a gazdasági növekedés üteme a 19-20. századig mindig is sokkal kisebb volt – a történelem nagy részében jellemzően csak tizedszázalékokban mérhető – mint a tőkemegtérülés, ami számításai alapján átlagosan 5% körülire tehető. Piketty ezzel az egyenlőtlenséggel magyarázza a történelmi korok nagyfokú vagyoni koncentrációját, valamint az egyenlőtlenségek 20. században bekövetkezett csökkenését, és viszonylag alacsony szinteken történt stabilizálódását is. Számításai szerint a világháborúk sokkjait követő gyors gazdasági növekedés, valamint a csőd szélére került államok gazdálkodásának normalizálása érdekében kivetett erőteljesen progresszív, esetenként kisajátító jellegű vagyon és jövedelemadóztatás tette lehetővé, hogy a történelem során olyan kivételes időszak alakuljon ki, melyben a gazdasági növekedés üteme hosszú időn keresztül meg tudta haladni a tőkemegtérülését. Piketty jóslata szerint azonban a 21. században a gazdasági növekedés üteme – nagyrészt a népesség növekedés lassulása miatt – újra a tőkemegtérülés szintje alá fog csökkeni, és ez elmélete szerint újfent nagyfokú vagyoni koncentrációhoz, és a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedéséhez fog vezetni. Főbb kritikusai, mint például Per Krussel, és Anthony A. Smith, Jr. szerint Piketty elméletének legnagyobb hibája, hogy csökkenő gazdasági növekedés mellett is állandónak tekinti a megtakarítási rátát, mely szerintük egy nullához közelítő gazdasági növekedéssel rendelkező gazdaságban szintén közelít a nullához, ezzel gátat vetve a tőke végtelen felhalmozódásának (Per Krussel – Anthony A. Smith, Jr. [2014]). Piketty ezzel szemben azt állítja, hogy még ha csökken is a megtakarítási ráta, és ezzel együtt a tőke

18. oldal

felhalmozódásának üteme egy lassuló gazdaságban, a tőke koncentráltsága akkor is növekszik, hiszen a nagyobb vagyonnal, és nagyobb jövedelemmel rendelkezők, ezeknek mindig nagyobb hányadát tudják megtakarítani, mint a gazdaság egészében tapasztalható átlagos ráta. Piketty munkája azért is váltott ki nagy visszhangot, mert igen egyszerű és közérthető magyarázatot ad sokakat foglalkoztató, ám eddig bonyolultnak tartott gazdasági és társadalmi folyamatokra. A mindenekelőtt a tőkemegtérülés, és a gazdaság növekedési ütemének kapcsolatára alapozott modelljének időtállóságát egyelőre nem lehet kijelenteni, munkája azonban újra ráirányította a figyelmet korunk egyik kiemelten fontos problémájára.

II. 3.

A jövedelmi egyenlőtlenségeket alakító tényezők

A jövedelmi

egyenlőtlenségek

alakulására

a Piketty által

alaposan körbejárt

tőkejövedelmek „természetes‖ koncentrálódása mellett egyéb tényezők is hatnak. Piketty is foglalkozik könyvében a munkajövedelmek egyenlőtlenségeivel, azonban annak csak elsősorban a topmenedzseri szinten jelentkező erőteljes csúcsosodásával. A társadalom ugyanakkor sokkal nagyobb részében nem topmenedzserekből áll, és még ha el is fogadjuk Piketty feltevését arról, hogy a tőke, valamint munkajövedelmek is erőteljesen koncentrálódnak

egy

nagyon

szűk

elit

kezében,

ahhoz,

hogy

a

jövedelmi

egyenlőtlenségekről átfogóbb képet kapjunk, vizsgálatunkba a többi társadalmi réteg egymáshoz viszonyított helyzetét is bele kell vennünk. Ha kicsit elvonatkoztatunk a szuper gazdagoktól, azt látjuk, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek

elsősorban

két

dologtól

függnek:

a

piaci

jövedelmek

egyenlőtlenségeitől, valamint az ezeket tompító állami újraelosztás mértékétől. Utóbbi alatt egyrészt az adórendszer értendő, mely a jövedelemadóztatás progresszivitása esetén önmagában is csökkentheti a munkából származó jövedelmek egyenlőtlenségét, másrészt pedig az adóbevételek szociális kiadásokra (nyugdíj, segélyezés) fordítása révén a munkajövedelemmel nem rendelkezők jövedelmi helyzetét is javíthatja. Itt érdemes kiemelni, hogy a piaci jövedelmek egyenlőtlenségére nézve meghatározó a munkaerőpiaci aktivitás, hiszen egy nagyarányú, keresettel nem rendelkező inaktív népesség erőteljes egyenlőtlenség növelő tényezőt jelent. Előrevetítem, hogy a IV. fejezetben, Magyarország esetén ennek majd részletesen is tárgyalom a következményeit, a piaci

19. oldal

jövedelmek nagyfokú egyenlőtlenségét, valamint az ezt tompítani igyekvő állami újraelosztás szintén nagyarányú szerepvállalását. Az OECD országaiban a 2000-es évek végén az adózás és transzferek utáni jövedelmi egyenlőtlenségeket mérő Gini-indexek átlagosan 25 százalékkal voltak alacsonyabbak az adózás és transzferek előtti Giniindexeknél (OECD [2012] 186. oldal). A piaci jövedelmek elkülöníthetőek munka, tőke, valamint önfoglalkoztatás keretében szerzett jövedelmekre. Az OECD adatai alapján ezek közül messze a munkajövedelmek játsszák a legnagyobb szerepet az egyenlőtlenségek nagyságára nézve, az adózás előtti jövedelmi egyenlőtlenségeknek átlagosan mintegy 75 százalékáért felelősek (OECD [2012] 186. oldal). A tőkéhez, illetve az önfoglalkoztatáshoz kapcsolódó jövedelmek annak ellenére játszanak jóval kisebb szerepet, hogy ezek belső koncentráltsága jóval meghaladja a munkajövedelmekét, ám ezt relatív kis volumenük hatásosan ellensúlyozza. Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a rendelkezésre álló jövedelmek egyenlőtlensége a társadalom egészében legnagyobb részben a piaci jövedelmek alakulásától, és azon belül is a munkajövedelmek egyenlőtlenségétől függ.

II. 4.

Növekedés, globalizáció, tudás alapú társadalom

Ahhoz, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásának okait feltárjuk, meg kell ismerkednünk azzal a környezettel is, melyben a vizsgálat tárgyát képező folyamatok lejátszódnak. Napjaink gazdasági világképe a folyamatos növekedésre épül, a GDP-ben mért kibocsátás növekedésére a fejlődés szinonimájaként tekintünk. A fogyasztói társadalomban a jólétet a fogyasztás növekedésén keresztül értelmezzük, akkor érezzük jól magunkat, ha mindig egyre többet és többet fogyaszthatunk. De gazdasági növekedés nélkül fenntarthatatlanná válik hitelekkel fűtött pénzügyi rendszerünk is, hiszen a felvett hiteleket vissza kell fizetni, mégpedig kamatostul. Mindezek nyomán mára odáig jutottunk, hogy a növekedés önálló gazdaságpolitikai céllá vált, teljesen eltávolodva a mögöttes tartalomtól, a társadalmi jóléttől. Márpedig a kettő nem feltétlenül esik egybe. Egy ország gazdasága növekedhet úgy is, hogy abból a társadalom egésze egyenletesen részesedik, és úgy is, hogy a növekedésből származó előnyök egyenlőtlenül oszlanak meg benne. Ráadásul nem csak a növekedés lehet hatással az egyenlőtlenségek alakulására, de fordítva is, az egyenlőtlenségek is befolyásolhatják egy gazdaság növekedési képességét.

20. oldal

Ezt a kérdést számos tanulmány is vizsgálta. Az UNICEF „Global Inequality: Beyond the Bottom Billion‖ című 2011-es tanulmányában rámutat, ha érdemi fogyasztás csak a felső jövedelmi tizedekben jelentkezik, az jelentősen leszűkíti a piacot, vagyis a nagy egyenlőtlenségek gazdaságilag nem hatékonyak. Ennek megfelelően, azok a fejlődő országok, melyekben magasabbak az egyenlőtlenségek, általában lassabban is növekednek (UNICEF [2011] 45. o.) Van der Weide, Milanovic [2014] azt találja, hogy ugyan lehet a jövedelmi egyenlőtlenségnek

növekedést

segítő

hatása,

az

ilyen,

egyenlőtlenség

fűtötte

növekedésből kizárólag a jövedelem eloszlás felső végén elhelyezkedő rétegek profitálnak, ezáltal tovább növelve az egyenlőtlenségeket (Roy van der Weide –Branko Milanovic [2014] 4. o.). Magyarázatként Káldor Miklóst idézve megjegyzi, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek gazdasági növekedést elősegítő hatása abban jelentkezhet, hogy az egyenlőtlenségek teremtenek alapot a megtakarítások felhalmozásához, melyek elengedhetetlenek a későbbi beruházásokhoz. Kiegyensúlyozott jövedelem-eloszlás mellett viszont a jövedelmek nagyobb hányadából lenne fogyasztás, ezzel csökkenne a megtakarítási

ráta.

További

lehetséges

magyarázat,

hogy

az

egyenlőtlenebb

társadalmakban erősebb az ösztönzés a keményebb munkavégzésre, hiszen ilyen környezetben annak határhasznossága is nagyobb. (Roy van der Weide –Branko Milanovic [2014] 4. o.) Összességében azonban Milanovic és van der Weide, azt találják, hogy a jövedelmi egyenlőtlenség negatív irányú asszociációs kapcsolatban van a jövedelmi eloszlás alján elhelyezkedő társadalmi rétegek reáljövedelmével, és pozitív irányúban a jövedelmi eloszlás tetején elhelyezkedőkével, miközben a középrétegek reáljövedelmét lényegében nem érinti (Roy van der Weide –Branko Milanovic [2014] 19. o.). A kapcsolat pedig annál erősebb, minél közelebb vagyunk a jövedelmi eloszlás szélső értékeihez. Ettől még persze elképzelhető olyan növekedés, amely minden társadalmi réteg életkörülményeire nézve még, ha eltérő mértékben is ugyan, de előnyös, az viszont mindenképpen megalapozott, hogy relatív értelemben nézve elsősorban a legfelső társadalmi osztályok a haszonélvezői, a növekedésből elsősorban a leggazdagabbak profitálnak. A növekedés mellett napjaink másik meghatározó jelensége a globalizáció. A fogalom alatt általában azt a sokrétű (gazdasági/pénzügyi, információs, kulturális, stb.) jelenséget értjük, melyben egyre meghatározóbbá válik a határokon átnyúló kapcsolatok jelentősége.

21. oldal

Világméretű integrációs szervezetek (ENSZ, WTO, stb.) jönnek létre, és az országok közti kölcsönös függőségi viszonyok egyre szorosabb együttműködést kényszerítenek ki, miközben a nemzetállamok jelentősége csökken, mind az integrációs szervezetekkel szemben, mind pedig az egyre nagyobb gazdasági súlyt képviselő transznacionális vállalatokkal szemben. A globalizáció hatása az egyenlőtlenségek alakulására óriási, és számos vizsgálat tárgyát képezi. Kína esetében majd látni fogjuk a III. fejezetben, hogy részben

a

gazdasági

globalizációnak,

a

világkereskedelembe

történő

intenzív

bekapcsolódásának is volt köszönhető gyorsütemű növekedése az elmúlt évtizedeken. A globalizáció egyik hajtómotorja a gyors ütemű technológiai fejlődés, mely egyrészt lehetővé teszi a termelés világméretűvé tételén keresztül az alacsonyabb fejlettségű országok jövedelmeinek felzárkózását, másrészt viszont pont emiatt a fejlett országokban ezzel ellentétes folyamatokat is elindít, külföldre költöző munkahelyeket, és csökkenő, vagy legalábbis stagnáló jövedelmeket is hoz. Egyfelől tehát csökkenti a globális egyenlőtlenségeket, homogenizál, másfelől viszont növeli az országokon belüli feszültségeket. A technológiai fejlődés további velejárója a foglalkoztatás átalakulása. Ahogy egyre több és egyre bonyolultabb feladatokat tudunk ellátni a technológia segítségével, úgy egyre kevéssé van szükség az alacsonyan képzett munkaerőre. Ez a jelenség már nem új keletű a fejlett országokban, és egyre gyakrabban már a fejlődő országokból is érkeznek olyan hírek, hogy az oda korábban áttelepült összeszerelő jellegű gyártókapacitások robotokkal cserélik le az emberi munkaerőt. A jelenség hatalmas kihívást támaszt az egyes országok oktatási rendszereivel szemben, hiszen nagy tömegben kell magas szintű, technológiával csak korlátozottan helyettesíthető, piacképes tudást biztosító képzést nyújtani. Aki ugyanis ilyenre nem tesz szert, szinte reménytelenül kiszorul a munkaerőpiacról, inaktivitásba kényszerül, és csak az állami ellátórendszerek bőkezűségétől remélhet megélhetést. A tudás alapú társadalom belső ellentmondása, hogy noha az emberi tudás az elkövetkezőkben mind fontosabb lesz, maga az ember, mint termelési tényező, egyre inkább veszít jelentőségéből. A globalizáció egyfelől megteremti a lehetőséget az információ, és az emberi tudás mind szabadabb áramlására, mely egyfelől a nemzetközi felzárkózás, valamint a belső egyenlőtlenségek csökkentétének is legfontosabb mozgatórugója, ugyanakkor kérdéses, hogy fenti, ezekkel ellentétes hatása nem lesz-e még erőteljesebb? Ezt jelenleg még nem lehet megmondani.

22. oldal

III.

JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGEK A VILÁGBAN

A világban tapasztalható jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatát 10, a világgazdaságban meghatározó súllyal rendelkező ország közt tapasztalható GDP, GNI, a GNI/fő és a vásárlóerő-paritáson vett GNI/fő mutatókkal jellemezhető különbségek bemutatásával kezdem. A 10 kiválasztott ország az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Japán, a BRIC országok, azaz Brazília, Oroszország, India és Kína, valamint Svédország. A világ 10 legnagyobb gazdasági teljesítménnyel rendelkező országa közé tartozna még Olaszország is, helyette azonban azért Svédországot vettem bele az összehasonlításba, mert, ahogy azt majd később látni fogjuk, a skandináv országok országon belüli egyenlőtlenségeiket tekintve az egyik legegyenlőbb társadalmakkal rendelkeznek, és ilyen típusú országra is példát kívántam hozni az nemzeti jövedelmek alakulásának bemutatásánál is. A kiválasztott országok a világ népességének több mint felét, és gazdasági teljesítményének több mint harmadát adják. Az ábrákon és a táblázatokban szerepeltetem továbbá a Magyarországra vonatkozó adatokat is, ezekkel részletesebben azonban majd csak a IV. fejezetben fogok foglalkozni. A bemutatott adatok a Világbank adatbázisából származnak.

III. 1.

A határokon átnyúló jövedelemáramlások

Egy nemzetgazdaság teljesítményének jellemzésére a leggyakrabban használt mutató a GDP, a bruttó hazai termék. Ebből úgy kapjuk meg a nemzeti jövedelmet (GNI), ha értékét korrigáljuk a belföldiek által külföldön előállított, illetve a külföldiek belföldön előállított jövedelmeivel, azaz a határokon átnyúló jövedelemáramlásokkal. A GDP és a GNI értékei ebből következően akár jelentősen is eltérhetnek egymástól, attól függően, hogy az országok közti munkamegosztás mennyire egyenlőtlen. Szélsőségesen egyenlőtlen munkamegosztásra, amikor egy ország hazai termékének jelentős hányada külföldiek jövedelmét képezi, volt már példa a történelemben, jellemzően ilyenek voltak a gyarmati rendszer függőségi viszonyai. A gyarmatokon megtermelt árukat a gyarmattartó országok saját hasznukra értékesítették, és ezek jövedelmei őket gazdagították – miközben a gyarmatokon nagyrészt rabszolgamunkával termeltettek. Ilyen fokú kiszolgáltatottság hosszú távú fenntartásához azonban elengedhetetlen a teljes körű politikai dominancia, az elnyomás katonai eszközökkel történő fenntartása, mely a gyarmati rendszerek 20. század közepi felbomlása után már nem jellemző. Ennek ellenére továbbra is gyakori félelem, – 23. oldal

elsősorban a feltörekvő országokban – hogy megtermelt jövedelmek tetemes része külföldre áramlik, és „modern kori gyarmatosítókat‖ gazdagít. Épp ezért úgy gondolom, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek vizsgálatát célszerű a nemzetközi jövedelemáramlások tanulmányozásával kezdeni. Az 1. táblázat a 11 kiválasztott országban mutatja a nemzeti jövedelem GDP-hez mért százalékos különbségeit 1960-tól 2013-ig.

1. táblázat: A GNI és GDP különbségei százalékban (1960-2013) Brazília Kína Franciaország Németország India Japán Oroszország Svédország Egyesült Királyság Egyesült Államok Magyarország

1960 n.a. n.a. 0,9 n.a. -0,4 -0,5 n.a. 1,6 n.a. n.a. n.a.

1970 -1,4 n.a. 0,7 0,6 -0,6 -0,2 n.a. -0,6 1,8 0,1 -1,1

1980 -3,3 n.a. 0,4 0,5 0,2 0,0 n.a. -0,5 -0,6 -0,3 -1,7

1990 -2,7 0,3 -0,2 1,2 -1,3 0,7 -0,1 -1,6 -1,8 -0,9 -4,3

1995 -1,5 -1,7 -0,1 -0,9 -1,1 0,8 -0,7 -2,5 -0,9 -0,8 -3,3

2000 -2,8 -1,2 1,4 -1,1 -1,1 1,3 -2,5 -0,9 -0,4 1,3 -4,9

2005 -2,9 -0,7 1,6 1,1 -0,7 2,3 -2,5 0,7 1,8 1,0 -5,4

2010 -1,9 -0,4 2,0 2,2 -1,1 2,6 -3,4 2,3 0,8 1,1 -4,8

2011 -2,0 -0,9 2,1 2,2 -0,9 3,0 -3,8 2,2 1,3 2,0 -4,8

2012 -1,6 -0,5 1,7 2,4 -1,2 3,1 -4,2 2,5 -0,4 1,7 -4,3

2013 -2,0 -0,5 1,8 2,8 -1,2 n.a. -4,6 2,8 -1,2 n.a. -2,9

Adatok forrása: Világbank DataBank, saját szerkesztés A táblázatból az olvasható le, hogy mind a fejlett, mind a fejlődő országok tekintetében a nemzeti jövedelem a GDP-től pusztán néhány százalékkal tért el a vizsgált időszakban. A BRIC országok közül Brazília GDP-jének többé-kevésbé egyenletesen hozzávetőlegesen 2 százaléka irányult külföldre, Kína mindösszesen fél százalék körüli mínusszal állt, és Indiában is csak nagyjából 1 százalék volt a külföldre irányuló jövedelmek aránya, egyedül Oroszországban vált nagyobbá a jövedelem kiáramlás a 2000-es évektől kezdődően, 2013-ra elérve a 4,6%-os értéket. A fejlett országok ezzel szemben többnyire csekély mértékű pozitív jövedelem beáramlást jegyeztek. Japán folyamatos fejlődést mutatva áll az élen, 2012-ben a bruttó hazai termékét 3,1%-al meghaladó nemzeti jövedelemmel. Őt követik Németország, Svédország az USA, és Franciaország, 2-2,5%-os jövedelemtöbbletekkel. Az Egyesült Királyság hullámzó teljesítményt nyújt. Egy ország életében a GDP 2-5 százalékának megfelelő külföldre irányuló jövedelemáramlás

nem

elhanyagolható

tétel

ugyan,

de

a

gyarmati

korok

kizsákmányolásához sem mérhető. A GDP és a nemzeti jövedelmek ilyen mértékű 24. oldal

eltérései a globális világgazdaság normális működésének részét képezik, és nagyrészt a fejlett országok külföldi működőtőke befektetéseivel magyarázhatóak: Az Eurostat adatai szerint 2012-ben az EU tagállamainak 5206.8 milliárd euró értékben voltak külföldi közvetlen tőkebefektetései (FDI) a világban, szemben az EU-ba irányuló 3947.4 milliárd EUR értékű külföldi befektetéssel. Az ezek különbségéből adódó 1259.4 milliárd euró értékű befektetési pozícióból származó jövedelem értéke 148.2 milliárd euró volt (318.4 md. be-, és 170.2 md. euró kiáramlás), mely ezzel az EU GDP-jének 1.15 százalékára rúgott3, nagyságrendileg megegyezve az 1. táblázatban bemutatott GDP/GNI aránnyal. Ezen beruházások nélkül a fejlődő országok kibocsátása talán közelebb állna nemzeti jövedelmükhöz, ez azonban minden bizonnyal egy jóval alacsonyabb szinten valósulna meg, sokkal jobban lemaradva a fejlettek mögött. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a határokon átnyúló jövedelemáramlások érdemben nem meghatározói azoknak az országok közt tapasztalható jövedelmi egyenlőtlenségeknek, amelyeket a következő bekezdésben fogok vizsgálni.

III. 2.

Az nemzeti jövedelmek alakulása

Miután láttuk, hogy a GDP és GNI mutatói érdemben nem térnek el egymástól, a továbbiakban csak a nemzeti jövedelmek alakulását fogom vizsgálni. Az 1. ábrán a kiválasztott országok nemzeti jövedelmeinek alakulása látható 1970-től napjainkig millió dollárban, 2005-ös árfolyamon. Noha az USA dominanciája szembeötlő, és első ránézésre úgy tűnhet, hogy aránya is egyre csak növekvő, az adatokat részletesebben megvizsgálva kiderül, hogy ugyan a fejlett országok valóban nem tudtak a vizsgált időszakban az Egyesült Államokéhoz hasonló növekedést felmutatni, a fejlődők ugyanakkor jelentősen csökkentették lemaradásukat. A brazil GNI 1970-ben mindössze a huszada volt az USA nemzeti jövedelmének, 2012-re viszont már 13-szorosra csökkent a különbség, hasonlóan Indiához, ahol a 28-szoros különbség csökkent nagyjából tízszeresre. A legnagyobb felzárkózás azonban Kínához köthető, aki a még 1982-ben is meglévő 24-szeres lemaradását ledolgozva mára Japánt megelőzve a világ második legnagyobb gazdaságává 3

Eurostat, Foreign direct investment statistics http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Foreign_direct_investment_statistics

25. oldal

nőtte ki magát, és nemzeti jövedelme eléri az USA jövedelmének harmadát. Ezekre az országokra pusztán nemzeti jövedelmeiket tekintve is abszolút indokolt tehát a fejlődő elnevezés. 1. ábra: A nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1970 és 2013 között a kiválasztott országokban, milliárd amerikai dollárban, 2005-ös konstans árfolyamon 16 000

Brazília

14 000

Kína

12 000

Franciaország

10 000

Németország India

8 000

Japán

6 000

Oroszország

4 000

Svédország

2 000

Egyesült Királyság

0

Egyesült Államok Magyarország

Adatok forrása: Világbank DataBank, saját szerkesztés A fejlett országok közül kiemelendő Japán, amely ország a vizsgált időszakban végig a világ második legnagyobb nemzeti jövedelmével rendelkezett, és ugyan növekedési üteme 9%-kal elmaradt az Egyesült Államokétól, ezzel a teljesítményével mégis messze megelőzte a többi vizsgált országot. Ahhoz azonban, hogy pontosabb képet kapjunk az egyes országok fejlettségéről, az egyszerű nemzeti jövedelem helyett célszerűbb az egy főre jutó GNI-t vizsgálni, hiszen az egyes országokban megtermelt jövedelem egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora népesség közt oszlik meg. Az egy főre eső nemzeti jövedelmek 1990 és 2013 közötti alakulását mutatja a 2. ábra.

26. oldal

2. ábra: Az egy főre eső nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1990 és 2013 között a kiválasztott országokban, amerikai dollárban, 2011-es konstans árfolyamon 50 000

Brazília

45 000

Kína

40 000

Franciaország

35 000

Németország

30 000 25 000

India

20 000

Japán

15 000

Oroszország

10 000

Svédország Egyesült Királyság

5 000

Egyesült Államok 2012

2010

2008

2006

2004

2002

2000

1998

1996

1994

1992

1990

0

Magyarország

Adatok forrása: Világbank DataBank, saját szerkesztés Az 1. és a 2. ábrák összehasonlításából jól látható, hogy noha a fejlett országok nominálisan messze elmaradnak az Egyesült Államoktól, ez főleg jóval kisebb népességükkel magyarázható, hiszen nemzeti jövedelmüket egy főre vetítve már megközelítik az USA fejlettségét, és a vizsgált időszakban megfigyelhető változások dinamikája is egészen más, mint az egyszerű GNI esetében. Míg nominálisan mindegyik fejlett ország kisebb-nagyobb lemaradást mutatott az Egyesült Államokhoz képest (mind az 1970-2013, mind az 1990-2013-as időszakot vizsgálva), addig egy főre vetítve Svédország és az Egyesült Királyság még közeledni is tudott, 4.7, valamint 3.9 százalékponttal, továbbá Németország lemaradása is csak 1.8%°-tal nőtt szemben a nominális 26.5%°-tal. Ezen különbségek főként az országok eltérő demográfiai folyamataival

magyarázhatóak,

hiszen

míg

az

USA-ban

a

természetes

népességnövekedése mellett jelentős a bevándorlás is, addig a többi vizsgált fejlett országban inkább népességfogyás a jellemző. A fejlődő országokban még ennél is bonyolultabb a helyzet. Brazília nemzeti jövedelmének nominális lemaradását hiába csökkentette 1990 és 2013 között 7 százalékponttal, egy főre vetített nyolcszoros lemaradása lényegében nem változott – mely 1990-ben az USA nemzeti jövedelmének 8.4 tizede, 2013-ben 8.2 tizede volt. India és Kína pedig, noha egy főre vetítve is hasonlóan nagyarányú fejlődésen mentek keresztül, 27. oldal

mint nominálisan, lemaradásuk még mindig igen tetemes, Kína esetében csaknem 14szeres, India esetében pedig egészen hatalmas, 41-szeres (szemben az 1990-beli 82-szeres lemaradással)! Oroszországban a rendszerváltást követő átmenet az 1990-beli 5,75-szörös lemaradást először a 90-es évek végére több mint tízszeresre növelte, ami jól mutatja, hogy mennyire megsínylette azt az ország, és a kétezres évek végére stabilizálódott hétszeres érték arra enged következtetni, hogy teljesen talán még ki sem heverte. Tovább árnyalja a képet, ha figyelembe vesszük az egyes országokban megtermelt jövedelmek eltérő vásárlóerejét is. A vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső GNI 1990 és 2013 közti alakulást mutatja a 3. ábra. 3. ábra: A vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső nemzeti jövedelmek (GNI) alakulása 1990 és 2013 között a kiválasztott országokban, amerikai dollárban, 2011es konstans árfolyamon 50000 45000 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000 0

Brazília Kína Franciaország Németország India Japán Oroszország Svédország Egyesült Királyság Egyesült Államok Magyarország

Adatok forrása: Világbank DataBank, saját szerkesztés A 3. ábrán rögtön látszik, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelmek vásárlóerejének, figyelembe vétele lényegesen megváltoztatja az eddig kirajzolódott képet, melyen éles szakadék húzódott a fejlett, és a fejlődő országok között. A lemaradás ugyan még mindig szemmel látható, ugyanakkor ez már csak India esetében jelent kétszámjegyű értéket, egy átlagos jövedelemmel rendelkező kínai vagy brazil polgár számára elérhető tényleges életszínvonal 2013-ban az amerikainak már inkább csak harmada-ötöde, nem pedig 7-12 százaléka. A fejlődés ráadásul e tekintetben is tetten érhető minden fejlődő ország, 28. oldal

valamint Svédország és az Egyesült Királyság esetében is. Németország nagyjából az USA-val megegyező ütemben növelte vásárlóerő-paritáson vett egy főre eső nemzeti jövedelmét,

miközben

Franciaország

12.4;

Japán

16.8,

és

Oroszország

22.2

százalékponttal növelték lemaradásukat. Utóbbi esetében ezen az ábrán a leginkább tetten érhető a 90-es évek második felének válsága, majd a 2000-es évek elejének viszonylag gyors visszazárkózása. A folyamat azonban mintha megakadt volna a világgazdasági válsággal, és az elmúlt években Oroszország nem tudta folytatni felzárkózását a fejlett országokhoz. Mindezek alapján ki lehet jelenteni, hogy az országok közti jövedelmi egyenlőtlenségek ugyan mindmáig viszonylag nagyok, ám erőteljesen csökkenőben vannak, köszönhetően elsősorban Kína és India, valamint kisebb részben Brazília gyors felzárkózásának. E megállapítás azonban felértékeli az országok belső jövedelmi egyenlőtlenségeinek vizsgálatának fontosságát.

III. 3.

Az országok belső egyenlőtlenségei

A kiválasztott országok belső egyenlőtlenségeinek bemutatását az országok Gini indexeinek vizsgálatával kezdem. A Világbank adatai szerint az 1981-től 2011-ig terjedő időszakban az országok többségében csak kismértékű, ám határozott növekedés figyelhető meg a mutató értékében (4. ábra). Kirívó kivétel ez alól Brazília, ahol számottevő csökkenést láthatunk, ugyanakkor ez a csökkenés kimagasló, 60 feletti értékekről következett be, és az utolsó elérhető adatok szerint továbbra is messze a legmagasabb, 53.09, míg az őt követő Kína 42.06-tal, és az Egyesül Államok 41.12-vel áll. Oroszország esetében jól kivehető, hogy az előző fejezetben

bemutatott,

nemzeti

jövedelmének

csökkenésben

tetten

érhető,

a

rendszerváltást követő válsága jelentősen növelte az országon belüli egyenlőtlenségeket, melyek aztán ezen a magasabb szinten stabilizálódtak. Az egyenlőtlenségek hasonlóan nagymértékű növekedése tapasztalható Kína esetében, ahol ez azonban sokkal fokozatosabban, az ország világgazdasági felzárkózásával párhuzamosan következett be. A fejlett országokban kisebb mértékben ugyan, de szintén nőttek az egyenlőtlenségek, így ezen adatok alapján úgy tűnik, hogy Kuznets azon elmélete, miszerint a gazdasági fejlődéssel egy bizonyos ponton túl csökkenésnek indulnak az egyenlőtlenségek, megdőlni látszik.

29. oldal

4. ábra: A Gini index alakulása a kiválasztott országokban 1981 és 2011 között 65 60 55 50 45 40 35 30 25

1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011

20

Brazília India Egyesült Államok

Kína Oroszország Magyarország

Franciaország Svédország

Németország Egyesült Királyság

Adatok forrása: Világbank DataBank, saját szerkesztés

2. táblázat: A jövedelmek eloszlása az egyes jövedelmi csoportok között, a teljes jövedelem százalékában 2012-ben Brazília Kína Franciaország Németország India Japán Oroszország Svédország Egyesült Királyság Egyesült Államok Magyarország

alsó 20% 3,39 4,67 7,81 8,29 8,54 7,37 6,46 9,52 5,77 4,70 8,25

2. 20% 7,65 9,74 12,79 13,07 12,14 12,88 10,58 14,32 11,38 10,40 13,80

3. 20% 12,43 15,31 17,03 17,06 15,69 17,32 14,76 17,79 16,19 15,77 17,89

4. 20% 19,34 23,19 22,63 22,44 20,82 22,72 21,21 22,70 22,58 23,10 22,60

felső 20% 57,19 47,09 39,74 39,14 42,81 39,71 46,99 35,67 44,08 46,03 37,46

adatok éve 2012 2010 2005 2010 2009 2008 2009 2005 2010 2010 2011

Adatok forrása: Világbank DataBank, saját szerkesztés

30. oldal

Annak szemléltetésére, hogy a gyakorlatban mit is jelentenek a 4. ábrán bemutatott Gini index értékei, a 2. táblázatba összegyűjtöttem az egyes országokban az egyes jövedelmi ötödöknek az összes jövedelemből történő részesedését. Brazília esetében 2012-ben a Gini-mutató 53.09-es értéke azt jelentette, hogy az ország jövedelmeinek 57.19%-a lakosság legjobban kereső 20%-ához került, miközben a legszegényebb 20% csak a jövedelmek 3.39 százalékával rendelkezhetett. Ugyan ez a két adat a legegyenlőbb Svédország esetében 35.67 és 9.52 százalék, amely 2-3-szor közelebb áll az elméleti egyenlőséget jelentő 20-20%-os eloszláshoz. Tovább árnyalja a képet, ha a jövedelmi ötödök helyett a tizedeket nézzük. Ekkor Brazília esetében a legszegényebb tizednek már csak a jövedelmek 1.04 százaléka jut, míg a leggazdagabb tizednek ennek több mint negyvenszerese (41.67%), miközben Svédországban ugyan ez az arány csak 5,5-szörös (3.82% és 21.35%).

III. 3.1 Kína belső egyenlőtlenségei, és hatásai Kínával külön is érdemes foglalkozni, nemcsak a világgazdaságban betöltött szerepe, hanem nagyszámú népessége miatt az országban tapasztalható belső egyenlőtlenségek kiemelkedő globális hatásai miatt is. Kínában országon belül is jelentős területi egyenlőtlenségek figyelhetők meg, 23 tartományából a dél-keleti partvonalon található 5, valamint 4 tartományi jogú nagyvárosa termeli meg nemzeti jövedelmének 60%-át, miközben ezeken a területeken lakosságának csupán harmada él. 4 Kína gazdasági növekedésének ez a terület a motorja, és javarészt ezeknek a tartományoknak köszönheti, hogy

1988

és

2008

között

megtriplázta

átlagos

jövedelmét.5

A

Világbank

egyenlőtlenségekkel foglalkozó kutatói Global Income Distribution című tanulmányukban azt találják, hogy amellett, hogy a vizsgált időszakban Kína városi (partvidéki) területei nem meglepő módon globális összevetésben is rendre a legnagyobb fejlődést elért területek közé tartoznak, Kína vidéki területei, ugyan szintén növekedtek, de koránt sem olyan ütemben (Christoph Lakner – Branko Milanovic [2013]). Jórészt ennek a területi eltérésnek a következménye, hogy nőttek Kínában a belső egyenlőtlenségek. Ugyanakkor mivel minden területen, illetve jövedelmi osztályban előrelépés volt tapasztalható, Kína

4

Branko Milanovic The haves and the have-nots, London School of Economics, Global Policy public lecture 2011 alapján. http://www.lse.ac.uk/assets/richmedia/channels/publiclecturesandevents/slides/20110208_1830_th ehavesandhavenots_sl.pdf 5 ugyan ott.

31. oldal

jelentős javulást mutatott fel a globális jövedelem eloszlásában: Míg 1988-ban a világ legszegényebb 5 százalékának csaknem fele kínai volt, mára helyüket a szub-szaharai országok lakosai vették át. Több százmillió vidéki, és városi kínai béreinek gyorsütemű növekedésének pedig jelentős hatása volt a globális jövedelem tipikus értékének növekedésére is, mely 1988-ban még csak évi 400, 2008-ban pedig már 600 vásárlóerőparitáson számított dollár körül alakult. Milanovic számításai alapján 1988-ról 2008-ra az éves 750 és 3000 PPP dollár közt keresők – vagyis egy egyfajta globális középosztálynak tekinthető réteg – száma, 1.16 milliárd főről 2.7 milliárdra, a föld népességének 40%-ára nőtt – és ők jelentős részben kínaiak (Christoph Lakner – Branko Milanovic [2013]). Kína fejlődésének

azonban másfajta hatásai

is

voltak a

globális

jövedelmi

egyenlőtlenségek alakulására. Növekedésének alapja világkereskedelembe történő integrálódása volt, melyet nagyszabású feldolgozóipari beruházásokra támaszkodó exportvezérelt gazdaságpolitikával ért el. Ez a feldolgozóipari súlypont áthelyeződés tette lehetővé számára bérszínvonalának emelkedését, amelyet az exporton keresztül végső soron a fejlett világ finanszírozott. Kína tehát a globalizáció nyertesének tekinthető, azonban ugyanennek a folyamatnak a másik oldalon megvoltak a vesztesei is, mégpedig a fejlett országok középrétegei. David H. Autor közelmúltbeli, a kereskedelmi verseny és a technológiai fejlődés munkaerő-piaci hatását vizsgáló tanulmányában arra az eredményre jut, hogy az Egyesült Államok foglalkoztatásai adataiban kimutatható negatív hatása van a kínai versenynek való kitettségnek. A munkahelyek tengeren túlra költözése elsősorban a diplomával nem rendelkező munkások munkanélküliségét növelte, ráadásul nem csak a feldolgozóiparban, hanem tovagyűrűző hatásain keresztül a gazdaság más ágazataiban is. (D. H. Autor – D. Dorn – G. H. Hanson [2013] Mivel azonban a Kínában, és a világ más pontjain termelő nagyvállalatok tulajdonosai közt gyakran megtalálhatók a fejlett világ leggazdagabbjai, a globalizáció hatása az egyenlőtlenségekre kettős: globálisan egyrészt csökkenti az egyenlőtlenségeket a szegényebb országokba települő munkahelyek révén, másrészt viszont lokálisan, az egyes országokon belül növeli azokat. Ott is ahova elköltöznek a munkahelyek – hiszen egy-egy beruházás tovagyűrűző gazdaságélénkítő hatásai csak lassan érnek el a közvetlenül érintett területektől távol esőkre, Kína esetében például a partvonalától beljebb fekvőkre – és azokban a fejlett országokban is, ahonnan elköltöznek: ahol a megszűnő középosztálybeli munkahelyek mellett a leggazdagabb rétegek viszont profitálnak a folyamatból.

32. oldal

III. 4.

A globális egyenlőtlenségek átrendeződése

Hasonló folyamatokat mutat be Christoph Lakner és Branko Milanovic is Global Income Distribution című tanulmányukban. A Világbank elemzői a világ népességének és gazdasági kibocsátásának 90%-át lefedő, háztartási jövedelem felmérésekre alapozott munkájukban azt találják, hogy a világ egyesített Gini-mutatója nagyon magas, 70-es érték feletti szinteken stabilizálódott. Az egyenlőtlenségek belső szerkezetében ugyanakkor jelentős változásokat mutatnak ki. Tanulmányuk 2. ábráján a világ országaiban előforduló, vásárlóerő-paritáson átszámított éves jövedelmek eloszlását vizsgálják, és azt találják, hogy a vizsgált években a görbe csúcsa rendre egyre inkább jobbra tolódott, vagyis a világban a legtöbbek által megkeresett jövedelem növekedett. 5. ábra: A globális jövedelem-eloszlás változása 1988 és 2008 között

Ábra forrása: Christoph Lakner, Branko Milanovic; Global Income Distribution, 20136

1988-ban a görbének két csúcsa van: a magasabb, éves 400 PPP dollár környékén a fejlődő országok módusz jövedelemszintjét jelzi, míg az alacsonyabb, 8-9 ezer PPP dollárnál a fejlett országokra jellemző bérszínvonalat. A megjelenített adatsorokon jól követhető a fokozatos eltolódás, melynek eredményeként 2008-ra az eloszlásgörbe a Megjegyzés: az ábra forrásául szolgáló adatok nyilvánosan nem elérhetőek. Az x tengelyen az egyes vásárlóerő-paritáson számított jövedelmi szintek vannak logaritmikus skálán feltüntetve, az y tengely mentén pedig ezek világnépességen belüli előfordulási gyakorisága van ábrázolva. 6

33. oldal

közepes jövedelmi szinteken kiszélesedett, és eltűnt belőle a fejlett, és a fejlődő országok jellemző jövedelmi szintjei közti éles törés. Ezt a jelenséget Milanovic egyértelműen a nagy népességű, felzárkózó gazdaságok jövedelmeinek növekedésével magyarázza. Ami viszont a globális egyenlőtlenségek csökkenése ellen hat az az, hogy 1988-hoz képest 2008-ra mind a nagyjából 80 PPP dollár alatti jövedelemmel rendelkező abszolút szegények, mind a skála másik végén elhelyezkedő szuper gazdagok előfordulása is, kis mértékben ugyan, de nőtt. Ugyan ezt a jelenséget vizsgálhatjuk egy másik megközelítésből is, ha nem az egyes jövedelmek gyakoriságát vizsgáljuk az egyes években, hanem az egyes jövedelmi szeletekben megfigyelhető reáljövedelem változást. Milanovic 2011-es Global Income Inequality by the Numbers című tanulmányában publikálta erre vonatkozó számításait. 6. ábra: A reáljövedelmek százalékos változása 1988 és 2008 között a globális jövedelem-eloszlás centiliseiben

Ábra forrása: Branko Milanovic, Global Income Inequality by the Numbers, 20117

7

Megjegyzés: az ábra forrásául szolgáló adatok nyilvánosan nem elérhetőek. Az x tengelyen 5 százalékos bontásban a világ jövedelem szerint rendezett népességszeletei vannak feltüntetve, az y tengely mentén pedig ezen csoportok reáljövedelmének százalékos változása van ábrázolva.

34. oldal

A megjelenített adatok alapján négy markánsan különböző forgatókönyvet élt át a világ népessége. A világ legszegényebb 5 százalékának reáljövedelme a vizsgált 30 éves időszakban nem változott, ugyan olyan alacsony volt 2008-ban, mint 1988-ban. Az őket követő 70 százaléknak viszont több mint másfélszeresére, 40-80 százalékkal nőtt a jövedelme. Ők a felzárkózó országok lakosai, akiknek a jövedelme ugyan nagyon alacsony szintről, éves 100-3000 PPP dollárról, de jelentősen növekedett. A világ népességének felső négyötödébe tartozó rétegek reáljövedelme viszont nemhogy érdemi növekedést nem mutatott, de a nyolcvanadik centilis környékén egyenesen csökkent is. Ebbe a rétegbe tartoznak a fejlett országok középrétegei, az éves 6000-15.000 PPP dollár közti jövedelemmel rendelkezők, akik ez alapján egyértelműen vesztesei voltak a nagyrészt a globalizáció számlájára írható jövedelmi átrendeződéseknek. A negyedik csoport pedig végül a globális elit, az a nagyjából 300 millió ember, akik a világ népességének legjobban kereső 5 százalékába tartoznak. Az ő – már egyébként is magas – éves

jövedelmük

a

felzárkózó

országok

szegényeinek

jövedelemnövekedésével

összemérhető ütemben, átlagosan 20-30 százalékkal nőtt, sőt, a legfelső 1 százalékhoz közeledve még ennél is magasabb, 60 százalékos növekedést is elérve.

III. 5. Mindezek

A globális trend két oldala alapján

megállapítható,

hogy

a

leggyakrabban

használt

jövedelmi

egyenlőtlenségi mutató, a Gini-index látszólagos stabilitása fontos szerkezeti változásokat fed el. A világban tapasztalható jövedelmi egyenlőtlenségeket két meghatározó, egymással ellentétesen változó tényezőre lehet felbontani. Ez a két tényező a lokáció, tehát az ország, amelyben élünk, és az adott ország társadalmán belüli helyzetünk. A 19. századig az egyén jövedelmére nézve társadalmi osztálya volt túlnyomó részben a meghatározó, ám a 20. században ez megfordult, és a kétezres években már kétharmad részt attól függött a világ jövedelmi eloszlásában elfoglalt helye, hogy mely országban élt.8 A lokáció meghatározó fontosságát mutatja a 7. ábra.

8

Branko Milanovic, Global Income Inequality by the Numbers: in History and Now, 2012; 19. o.

35. oldal

7. ábra: Az egyes országok jövedelmi szeletei a globális jövedelem-eloszlásban (2005)

Ábra forrása: Branko Milanovic, Global Income Inequality by the Numbers, 2012, 23. o.9

A 7. ábra az országon belüli jövedelmi szeletek (vízszintes tengely) helyét mutatja a globális jövedelem eloszlásban (függőleges tengely). Az osztásközök 5 százalékos társadalmi szeleteket jelölnek. A Világbank adatai szerint az Egyesült Államok legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező 5 százalékához képest a feltörekvő országok társadalmainak jelentős hányada még mindig alacsonyabb jövedelemmel bír, hiába a korábban bemutatott gyors felzárkózásuk. Kína esetében ez társadalmának nagyjából 85%-át, Indiában pedig csaknem a teljes népességet jelenti. Brazília e téren valamivel jobban teljesít, ám még a latin-amerikai ország esetében is lakosságának csaknem fele él az USA legszegényebbjeinél kevesebb jövedelemből. Ezek a megállapítások elsőre ugyan túlzónak tűnhetnek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy India esetében például az ábrázolt jövedelmi huszadok, a társadalom 5 százalékos szeletei, 60 millió embert jelentenek! És noha valóban élnek Indiában a világ abszolút

9

Megjegyzés: az ábra forrásául szolgáló adatok nyilvánosan nem elérhetőek. Az x tengelyen 5 százalékos bontásban a világ jövedelem szerint rendezett népességszeletei vannak feltüntetve, az y tengely mentén pedig ezen csoportok reáljövedelmének százalékos változása van ábrázolva.

36. oldal

leggazdagabbjai közé sorolható személyek, számuk statisztikailag nem jelentős egy az egész országot átfogó vizsgálat szempontjából. Brazília esetében érdemes kiemelni, hogy a világ jövedelmi spektrumát teljes egészében lefedi, megtalálhatók benne a világ legszegényebbjei és leggazdagabbjai közé sorolható rétegek is. Ezt a hatalmas országon belüli megosztottságot némileg enyhíti, hogy jövedelmi-eloszlási görbéjének alakja inkább a fejlettebb országokéra hasonlít, vagyis az alacsonyabb jövedelmi szinteken meredeken emelkedik, majd egyenletesebbé válik, és csak kicsit válik ismét meredekebbé, ahogy a legmagasabb jövedelmű csoportok felé közelítünk. Indiában ezzel szemben egészen lapos a görbe alacsony jövedelmű rétegeket jellemző fele, és csak az egészen magas jövedelmi szeletekben válik meredekké, hűen tükrözve azt, hogy Indiáról nem véletlenül tartja a közvélekedés, hogy a világ egyik legszegényebb országa. Az egyén országa tehát meghatározó az általa elérhető jövedelemszintekre nézve, és mivel – ahogy korábban láttuk – az országok közti egyenlőtlenségek csökkenőben vannak, ez a globális egyenlőtlenségek csökkenése felé is mutat. Ugyanakkor az országon belüli egyenlőtlenségek növekedésével együtt nem biztos, hogy összességében a jövő globális társadalma egyenlőbb lesz, mint a mai, minden a két ellentétes irányú tendencia eredőjétől függ. Jelenleg az adatok azt mutatják, hogy ezek az ellenhatások nagyjából kioltják egymást,

esetleg kismértékben csökkennek.

Ám ez

a feltörekvő gazdaságok

növekedésének lassulásával, illetve az országon belüli egyenlőtlenségek növekedési ütemének felgyorsulásával könnyen akár a visszájára is fordulhat. Minden attól függ, hogy milyen irányvonalak mentén hozzuk meg azokat a döntéseinket, amelyek befolyásolják az egyenlőtlenségek alakulását.

37. oldal

IV.

JÖVEDELMI EGYENLŐTLENSÉGEK MAGYARORSZÁGON

IV. 1.

Jövedelmi egyenlőtlenségek a rendszerváltás előtt

Történelmi távlatokban nagyon nehéz a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulását vizsgálni, hiszen megbízható, számszerűsíthető, és a mai értékekkel összehasonlítható adatok nem igazán állnak a kutatók rendelkezésére. Éppen ezért a magyarországi trendek vizsgálatakor is elsősorban a rendszerváltás utáni időszakra fogok koncentrálni, ugyanakkor a teljes képalkotáshoz szükség van röviden áttekinteni a rendszerváltást megelőző időszakot is. A 19-20. század fordulóján – és feltételezhetően azt megelőzően is – nagyfokú vagyoni, és jövedelmi koncentráció jellemezte Magyarországot. Az aktív népesség mintegy 60 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott, miközben az ekkor még a nagybirtokrendszer keretei közt működött. Ez konkrétan azt jelentette, hogy „1910-ben a földtulajdonosoknak mintegy 0,5 százaléka az összes föld mintegy 44 százalékát birtokolta, míg a független parasztok elsöprő többsége parányi gazdaságokban tevékenykedett, a mezőgazdaságban dolgozók 40 százalékának pedig egyáltalán nem volt földje.‖ (Tóth [2005] 110. o.) Hasonló volt a helyzet az ipari és a pénzügyi szektorban is, ami szintén rendkívül szűk körben koncentrálódott, mindösszesen mintegy 50 család tulajdonában állt, miközben a nagyvállalati szint és a kisiparosi réteg közötti közepes vállalati szint szinte teljesen hiányozott. Az első világháborút követően a rendelkezésre álló adatok szerint tovább nőhettek az egyenlőtlenségek a háborút elvesztő Magyarországon. Tóth István György szerint „a két világháború közötti periódusban a népességnek mintegy fele élhetett extrém szegénységben. (…) A gazdagok átlagjövedelme közel az ötvenszerese volt a szegények átlagjövedelmének‖ (Tóth [2005] 110. o.) Tóth ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy noha az egy főre jutó nemzeti jövedelemben mért lemaradásunk a legfejlettebb európai országokhoz képest ebben az időszakban is tetemes volt (nagyjából azok jövedelmi szintjének harmadát értük el), a kelet-európai országok többségénél még mindig magasabb fejlettségi szinten álltunk. A második világháborút követően jelentős egyenlősítő törekvéseknek lehettünk tanúi már az államosítások beindulása előtt is, melyek növelték az államnak a jövedelmek 38. oldal

újraelosztásában játszott szerepét, továbbá kiemelendő a kötelező iskoláztatás kiterjesztése is, mely hosszú távon járult hozzá a társadalmi mobilitás növekedéséhez (Tóth [2005] 111. o.) A gazdaság feletti erőteljes politikai kontroll és központi irányítás egészen a nyolcvanas évekig az egyenlőtlenségek csökkenését eredményezte. A leggyakrabban használt egyenlőtlenségi mutatók, mint a Gini-index vagy az első és felső decilisek aránya, egyaránt 1982-ben érték el legalacsonyabb értéküket, majd onnan lassú növekedésnek indultak már a rendszerváltás előtt. Ezzel együtt is a 80-as években Magyarország a világ legegyenlőbb társadalmai közé tartozott, nem sokkal lemaradva a hagyományosan

kis

jövedelmi

egyenlőtlenségekkel

jellemezhető

skandináv

társadalmaktól – ugyanakkor természetesen jóval alacsonyabb egy főre eső nemzeti jövedelem és életszínvonal mellett.

IV. 2.

Határon átnyúló jövedelemáramlások Magyarország esetében

A nemzeti jövedelem közelmúltbeli alakulásának bemutatását Magyarország esetében is a GDP és a GNI különbségének vizsgálatával kezdem. A 1. táblázatban szereplő adatok alapján látható, hogy Magyarország esetében ezek különbsége számot tevően nagyobb, mint a korábban bemutatott országokban. A jövedelemáramlás iránya ugyanakkor megegyezik a fejlődő országokra jellemző iránnyal, hazánk esetében is negatív, vagyis kiáramlás figyelhető meg. Az F1 táblázatban (függelék) szerepeltetett éves adatokból az is kiolvasható, hogy a különbség a 70-es évek végén ugrott meg, az addig jellemző 1-2 százalékról 3,5-4 százalék közé. A rendszerváltás után 5.8 százalékon tetőzött 1991-ben, majd átmenetileg visszaesett másfél százalék körüli szintekre 93-94-ben. A 90-es évek második felében azonban újra növekedésnek indult, és abszolút csúcsát 2007-ben érte el, amikor a GDP 6.9 százalékkal haladta meg a GNI-t, ami már jelentős különbségnek tekinthető. A pénzügyi válságot követően jelenleg csökkenés figyelhető meg a két mutató különbségében, amiben része lehet a kormányzat egyes nagyarányú külföldi szereplővel működő ágazatokat terhelő különadóztatási politikájának.

IV. 2.1 Külföldi működőtőke Magyarországon Ahogy a III. fejezetben vizsgált országoknál, a GDP és a nemzeti jövedelem különbsége Magyarország

esetében

is

főként

a

hazánkba

érkezett

külföldi

működőtőke

befektetésekkel magyarázható.

39. oldal

A rendszerváltás előtt a külföldiek számára korlátozott volt a magyarországi tőkebefektetés lehetősége, noha már a hetvenes évektől kezdődően lehetségessé vált vegyesvállalatok létesítése, igaz, kezdetben csak többségi magyar tulajdonhányad biztosítása mellett. A rendszerváltás gazdasági nyitása után a privatizáció vált a külföldi működőtőke befektetések beáramlásának fő formájává, amelynek nyomán 1991 és 1997 között 4,6 milliárd euró külföldi tőke érkezett az országba (KSH, Dr. Belyó Pál (szerk.) [2010] 32. o.). A privatizációs időszak lezárultával aztán a megélénkülő zöldmezős beruházások tartották fent a tőkebeáramlás dinamikáját, aminek még további növelése a mindenkori magyar kormányok gazdaságpolitikájának központi törekvésévé is vált. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a 80-as évek szinte kimutathatatlanul kicsi külföldi tőkeállománya után, ugyan kisebb-nagyobb hullámzásokkal, de mára a Magyarországon befektetett FDI állománya a GDP 80 százalékát is meghaladja! Ezt a dinamikus növekedést mutatja a 8. ábra. 8. ábra: A külföldi működőtőke (FDI) állománya a GDP százalékában 1990 és 2013 között 90,0 80,0 70,0 60,0 50,0 40,0 30,0 20,0 10,0 2013

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

0,0

Adatok forrása: UNCTAD STAT, saját szerkesztés Ez a magas GDP-hez mért arány jóval meghaladja a III. fejezetben vizsgált fejlődő országokban tapasztalható mértéket, mely Kína és India esetében alig több mint 10 százalékos, és Brazília esetében is csak 32 százalékos. A nagymértékű külföldi tőkeállományt ugyanakkor némileg ellensúlyozza, hogy a GDP 30 százalékát megközelítő kihelyezett tőkeállománnyal Magyarország is rendelkezik a világban, ami nélkül a GDP és 40. oldal

a GNI különbsége minden bizonnyal még nagyobb eltérést mutatna a vizsgált feltörekvő országokéhoz képest.

IV. 3.

A nemzeti jövedelem alakulása

Magyarország bruttó nemzeti jövedelme 2013-ban mintegy 28 980,6 milliárd Ft-ot, avagy 129 550 millió dollárt tett ki.10 Ha ezt összevetjük az Egyesült Államok GNI-jével, azt kapjuk, hogy annak mindössze 0.72 százalékára rúgott. A két ország méretbeli különbségeiből adódóan – az USA lakossága durván 320 millió fő, míg Magyarországé mindössze csak 10 – túl sokat nem is érdemes az abszolút értékbeli összehasonlítással foglalkozni, ugyanakkor a Világbank 1970-ig visszanyúló adatsoraiból kiderül, hogy korábban volt ez az arány valamivel magasabb is, a 80-as évek elejéig még elérte az USA nemzeti jövedelmének 1.3 százalékát (lásd F1. ábra a függelékben). A hányados 1984-ben kezdett csökkenni – mintegy jelezve a szocialista rendszer gazdasági tartalékainak kimerülését – a rendszerváltást követően pedig ugrásszerűen esett, egészen a 0.8 százalékos szintekig. A 90-es és kétezres években e körül az érték körül stabilizálódott, markánsan 0.8 százalék alá csak a 2008-2009-es világgazdasági válságot követően esett, amiből ugyanis az Egyesült Államok gyorsabban lábalt ki, mint az európai gazdaságok, s köztük Magyarország. Ha az egy főre vetített adatokat vizsgáljuk, hasonló képet kapunk a lejátszódott folyamatokról. A rendszerváltás előtt, a 60-as, 70-es években, Magyarország egy főre GDP-je – amely a külgazdasági nyitást megelőzően megközelítőleg meg kellett, hogy egyezzen az ország nemzeti jövedelmével – jól láthatóan közelíti az Egyesült Államokét. (9. ábra) Ebben természetesen szerepet játszott az ország gazdasági elmaradottsága, vagyis, hogy eleve alacsony szintről indult, illetve a világháború utáni helyreállítás gazdaságélénkítő hatása. Míg a 60-as évek elején az egy főre vetített GDP-ben mért fejlettségünk csak az USA 13-15 százalékát érte el, a hetvenes évek közepére már meghaladtuk annak 25 százalékát. Ekkor azonban megtorpant a felzárkózási folyamat, kifulladt a növekedés, és a 80-as évek elejétől egyre inkább az ismételt leszakadás pályájára állt hazánk. Ekkor következett be a rendszerváltás, mely további jelentős visszaesést hozott, ugyanakkor annak a reményét is, hogy a gazdasági szerkezetváltás majd új lendületet ad hazánk felzárkózásához. Ennek jelei az adatokon először azonban csak a 2000-es évek elején látszódnak meg, amikor is több évnyi stagnálás, kismértékű 10

forrás: KSH

41. oldal

csökkenés után lassan növekedésnek indulnak mind az egy főre eső GDP-ből, mind az egy főre eső GNI-ből, mind pedig a vásárlóerő-paritáson vett egy főre eső GNI-ből képzett mutatóink. Ez utóbbit az Eurostat 1995-től elérhető adatai is megerősítik, melyek értékükben kis eltérést ugyan mutatnak, de tendenciájukban a Világbank adataival egybeeső folyamatokat jeleznek. 9. ábra: Magyarország nemzeti jövedelme (jobb tengely), egy főre eső GDP-je, és vásárlóerő-paritáson vett egy főre eső GNI-je az Egyesült Államok megfelelő mutatóinak százalékában különböző források alapján (1970-2012) 50

2,0

45

1,8

40

1,6

35

1,4

30

1,2

25

1,0

20

0,8

15

0,6

10 5

GDP/fő Világbank

GNI/fő Világbank

GNI/fő PPP Világbank

GNI/fő PPP Eurostat

0,4 0,2

GNI Világbank (jobb tengely)

0,0 1960 1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012

0

Adatok forrása: Világbank DataBank, Eurostat, saját szerkesztés A 9. ábrán szemléltetett adatsorokkal az esetleges módszertani eltérések miatt, különösen több évtizedes összehasonlításban, természetesen óvatosan kell bánni. Továbbá fontosnak tartom az I.2. fejezetben leírtakat itt még egyszer hangsúlyozni, nevezetesen hogy nem szabad elfeledkezni róla, hogy a gazdasági teljesítményen alapuló mutatók nem feltétlenül jó mérőszámai az általánosságban vett jólétnek, egy ország átlagos életszínvonalának. Magyarország utóbbiak tekintetében nyilvánvalóan sokat lépett előre, nem csak a hatvanas évekhez, de a rendszerváltás időszakához képest is. Ugyanakkor a 9. ábra felhívja a figyelmet arra, hogy noha sokat léptünk előre a gazdasági fejlettség tekintetében, a világ vezető országaihoz – jelen ábrán az Egyesült Államokhoz – viszonyított relatív

42. oldal

lemaradásunk nem sokat csökkent az elmúlt évtizedek alatt. Ez pedig egy fontos tanulság, melynek okain érdemes elgondolkozni. A rendszerváltást követő időszak felzárkózási folyamatának jobb megértését segíti a 10. ábra is, mely Magyarország egy főre eső vásárlóerő-paritáson vett nemzeti jövedelmét mutatja mind az Európai Unió átlagának, mint pedig az Egyesült Államok megfelelő mutatóinak százalékában. 10. ábra: Magyarország vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső nemzeti jövedelmének alakulása az Egyesült Államokéhoz, valamint az EU 28-éhoz viszonyítva 1995-2013 között 70 65 60 55 50 45 40 35 30

EU28=100%

USA=100%

Adatok forrása: Eurostat, saját szerkesztés Az ábrán jól látható, hogy lemaradásunk az EU tagállamainak átlagától, valamint az USAtól is hasonló pályán mozgott, amiből az is következik, hogy ezek gazdasági fejlődése nagyjából megegyezett a vizsgált időszakban. Az Eurostat adatai alapján az EU 28 tagállamának egy főre eső PPP gazdasági teljesítménye 1995-ben az Egyesült Államokénak mintegy 60 százalékát tette ki, míg 2013-ban – 4 százalékpontot javulva – 64,5 százalékát. Megjegyzendő azonban, hogy a 2008-2011 közötti időszakban ez az érték már meghaladta a 66-67 százalékot is, Európa elhúzódó válságból való kilábalása miatt azonban 2012-2013-ban ismét visszaesett kissé. Magyarország felzárkózása ezek tükrében tehát a következőképpen alakult: a 90-es évek eleji távolodás, majd stagnálás után számottevő közeledés először 2000-től 2003-ig, majd 43. oldal

pedig 2007-2011 között volt tapasztalható. Ezekben a periódusokban az EU 28-hoz képest előbb 54%-ról 63%-ra, majd pedig – némi távolodás után – 61%-ról 67%-ra zárkóztunk fel. Ugyanez az Egyesült Államokhoz képest 32-ről 39%-ra, illetve 39-ről 45%-ra történő közeledést jelentett. Sajnálatos módón azonban ezen két rövidke, intenzívebb felzárkózási periódus sem igazán Magyarország jó teljesítményét mutatja, hanem speciális okokra vezethető vissza. A 2000-2003-as időszak közeledésének oka elsősorban a fejlett országokban végbement, a „dotcom lufi‖ kipukkanását követő gazdasági lassulás volt, mely Magyarországot annyira nem érintette, illetve a második közeledési periódus is egy válság, a 2008/2009-es pénzügyi válság idejére esik, mely így megint mindössze csak egy relatív jobb teljesítményt jelent, nem igazi fejlődést, hiszen 2009-ben a magyar GDP is 6 százalékot meghaladó mértékben zuhant. Ráadásul az így kapott relatív jövedelemszintek még mindig csak a rendszerváltás előtti szintek közelében vannak, és ugyan az adatok hiányossága miatt nehéz pontos következtetéseket levonni, de lényegesen még biztosan nem haladták meg azokat. Ezt a Tárki 2012-es kiadású Társadalmi Riportjában közölt adatok is megerősítik, melyek 1990 és 2011 között az egy főre eső reáljövedelem stagnálását mutatják (Kolosi Tamás - Tóth István György (szerk.) [2012] 21. o.).

IV. 4.

Felzárkózás a közép-kelet-európai régióban

A fenti felzárkózási folyamatot érdemes összevetni a többi régiós országban tapasztalható folyamatokkal. A 11. ábrán azt láthatjuk, hogy hazánk a rendszerváltást követően sokáig tartotta második helyét Csehország mögött a régiós rangsorban, 2006-ban azonban a kétezres évek elejétől kezdődően stabilan növekvő Szlovákia lehagyta, 2012-re pedig Lengyelország is utolérte. Románia, súlyos válságát kiheverve, 2000-től 2008-ig dinamikusan növekedve szintén közelít, az 1995-ben meglévő 19 százalékpontos hátrányát 2013-ra 13 százalékpontra csökkentve le Magyarországgal szemben. Az egyedüli egyértelműen rosszabbul teljesítő az a Csehország, amely a 90-es évek elején még messze kimagaslott a régióból, és amely 90-es évek végi erőteljes visszaesését még éppen csak ledolgozni tudta, onnan továbblépni azonban már nem, így lényegében a vizsgált időszak nagy részében végig az Európai Unió átlagos fejlettségének nagyjából 80 százaléka körül stagnált.

44. oldal

11. ábra: Magyarország és a régiós országok egy főre eső vásárlóerő-paritáson vett nemzeti jövedelmeinek felzárkózása az EU 28 átlagához, 1995-2013 (EU 28=100) 90 80 70 60 50 40 30 20

Magyarország Csehország Lengyelország Románia Szlovákia

Adatok forrása: Eurostat, saját szerkesztés Az adatsorok alakulásában megfigyelhetőek bizonyos hasonlóságok, például Csehország és Románia 96-tól 2000-ig tartó hasonló ütemű visszaesése, majd ezt követő fellendülésük, azonban összességében mégis inkább az eltérések dominálnak. Ez arra enged következtetni, hogy elsősorban nem a régiós hovatartozás határozza meg felzárkózás pályáját, hanem sokkal inkább az egyes országokra jellemző egyedi tényezők. Szlovákia 2000 óta 26 százalékponttal csökkentette lemaradását az EU átlagához képet, míg ugyanezen időszak alatt Lengyelország 20, hazánk pedig mindösszesen csak 13 százalékponttal került közelebb. A régiós lecsúszás megállításához, valamint az EU-s átlaghoz való közeledés felgyorsításához feltétlenül szükség lenne stabil, és a jelenleginél nagyobb ütemű gazdasági növekedésre, amely végre elmozdíthatná Magyarországot a 25 évvel ezelőtti reáljövedelem szintekről.

45. oldal

IV. 5.

Magyarország belső jövedelmi egyenlőtlenségei

Magyarország belső jövedelmi egyenlőtlenségeinek bemutatásához elsősorban a TÁRKI által gyűjtött és publikált adatokra fogok támaszkodni. Mivel azonban dolgozatom nagy részében eddig a Világbank adatait használtam, ahol lehetséges, ezután is hivatkozni fogok ezekre is, esetenként kiegészítve még a vizsgálódást az Eurostat adatsoraival is, melyek ugyan jellemzően csak rövidebb időszakra érhetőek el, Európán belül azonban jó összehasonlítási alapot adnak. A

legkorábbra

visszanyúló

adatsorokkal

Magyarország

belső

egyenlőtlenségei

tekintetében a TÁRKI rendelkezik, akik az 1962 és 1987 közötti időszakra a KSH jövedelmi felméréseire, a rendszerváltást követő időszaktól kezdődően pedig hasonló módszertannal végzett saját adatgyűjtéseikre támaszkodva rendelkeznek számításokkal. Ezen adatok alapján Magyarország jövedelmi egyenlőtlenségeinek alakulását több szakaszra lehet bontani: 1962 és 1982 között csökkenő tendencia érvényesült, a Giniindex értéke 26-ról 21-re csökkent, elérve mindenkori mélypontját, ahonnan azonban már a rendszerváltást megelőzően növekedésnek indult. A rendszerváltás éveiben dinamikusan növekedtek az egyenlőtlenségek Magyarországon, 1995-re a Gini-index értéke átlépte a 30-as szintet, majd némileg lassabb ütemben tovább növekedett egészen 2003-ig, amikor 31,6-es értékkel érte el eddigi csúcsát. A kétezres évek második felében az index értéke csökkenést mutatott, legdinamikusabban 2005 és 2007 között, ismételt növekedésnek pedig 2009-től indult. Hasonló képet kapunk a Világbank 1987-től elérhető adatait vizsgálva. Ezek alapján a rendszerváltást megelőző rendkívül alacsony egyenlőtlenségi szintről számottevő növekedés ment végbe 1987 és 1993 között, amelyet stabilizáció követett egészen a mutatók 2003-as megugrásáig. Innen a TÁRKI számításaihoz hasonló csökkenés, majd a világgazdasági válság éveit követően ismételt emelkedés figyelhető meg. Ebben az időszakban a Világbank és a TÁRKI eredményei szorosan követik egymást, és nagyon hasonló dinamikát mutatnak az Eurostat abszolút értékben valamivel alacsonyabb egyenlőtlenségi szinteket mutató adatai is. Ezeknek az alakulását mutatja a 12. ábra.

46. oldal

12. ábra: Magyarország Gini-indexének alakulása különböző források alapján, 19872013 33,0 31,0 29,0 27,0 25,0 23,0 21,0 19,0 Világbank

TÁRKI

Eurostat

1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

17,0

Adatok forrása: Világbank, TÁRKI, Eurostat, saját szerkesztés Az adatok alapján az elmúlt nagyjából 25 éves időszakot tehát három fő szakaszra lehet bontani: a rendszerváltást közvetlenül megelőző, illetve az azt követő évek a jövedelmi egyenlőtlenségek gyors növekedésesét hozták, amit aztán lassabb, és hullámzó növekedés követett egészen a kétezres évek elejei csúcsig. A második szakasz a 2003-tól a világgazdasági válságig terjedő csökkenéssel jellemezhető időszak, a harmadik pedig az elmúlt évek újra gyorsuló növekedése. Részletesebb

képet

kaphatunk

az

egyenlőtlenségek

növekedését

meghatározó

folyamatokról, ha a Gini-index mellett az egyes jövedelmi szeleteknek az összes jövedelemhez viszonyított részesedését is megvizsgáljuk. A 13. ábrán a Világbank jövedelmi ötödökre vonatkozó adatait ábrázoltam. Az ábrán jól látható, hogy a jövedelmek egyenlőtlen elosztásáét elsősorban a legfelső jövedelmi ötöd nagyarányú részesedése tehető felelőssé. Ez a réteg a vizsgált időszakban mindig is a többi jövedelmi ötödöt messze meghaladó mértékben részesedett az összjövedelemből. A legfelső jövedelmi ötöd részesedése legalacsonyabb értékét közvetlenül a rendszerváltás előtt vette fel, ekkor az összes jövedelemnek mintegy 32.4 százaléka áramlott a legjobban kereső 20 százalékhoz. A rendszerváltást követő években azonban drasztikus növekedésnek indult ez az arány, a 90-es évek második felében 36-37 százalék körüli szinten stabilizálódott, mielőtt 2003-ban újra meglódulva elérte volna maximumát, mely 39.4 százalékos 47. oldal

részesedést jelentett. Mindeközben a legalsó jövedelmi ötöd részesedése ezzel éppen ellentétes mozgást mutatott. A rendszerváltást megelőző csúcsértékéről (11.4%) folyamatosan csökkent, 1993-tól 2002-ig 9.5 százalékos szint körül ingadozott, majd pedig 2003-ban markánsan 9% alá esett (8.22%). 13. ábra: Az egyes jövedelmi ötödök részesedése az összes jövedelemből, 1987-2011, az összes jövedelem százalékában 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0

legalsó jövedelmi ötöd 4. jövedelmi ötöd

2. jövedelmi ötöd legfelső jövedelmi ötöd

3. jövedelmi ötöd

Adatok forrása: Világbank, saját szerkesztés Szintén csökkent a részesedése a 2. és 3. jövedelmi ötödöknek is. Az ő térvesztésük azonban elsősorban a rendszerváltást követő évekre koncentrálódott, az azt követő években részesedésük lényegében stabilnak nevezhető. A második jövedelmi ötödé 1993tól kezdve végig 13-14, míg a középsőé 17-18 százalék között ingadozott. A kétezres évek elején a legszegényebb ötöd részesedéséhez hasonlóan ugyan a 2. és 3. ötöd részesedésében is megfigyelhető egy kisebb mértékű csökkenés, ezt azonban ők a kétezres évek második felében le tudták dolgozni. A 4. jövedelmi ötöd részesedése a vizsgált időszakban csak minimális ingadozást mutat, lényegében nem változott. A középrétegek (a középső 60%) részesedése az összes jövedelemből tehát összességében csak kismértékű, mintegy 2 százalékpontra tehető csökkenést mutat, miközben a legszegényebb ötöd szenvedte el számszerűen és arányosan is nagyobb mértékű, mintegy 3 százalékpontos csökkenést. A rendszerváltást követő időszak jövedelmi átrendeződésének 48. oldal

vesztesei egyértelműen a legszegényebb csoportok voltak, miközben elsősorban az ő kárukra kerültek jobb helyzetbe a leggazdagabbak. Ezt az átrendeződést mutatja még szemléletesebben a 14. ábra. 14. ábra: A Gini-index és a két szélső jövedelmi tized részesedésének aránya (P90/P10), 1987-2012 35

8

33

7,5

31

7

29

6,5

27

6

25

5,5

23

5

21

4,5

19

4 3,5 2011

2010

3 2008

2006

2005

2002

P90/P10 jobb tengely 2001

2000

1998

1993

1989

1987

15

1999

Gini-index

2003

17

Adatok forrása: Világbank, saját szerkesztés Az ábrán jól látható, hogy ha a legalsó és legfelső jövedelmi tized egymáshoz viszonyított arányát nézzük, az jól követi a Gini-index mozgását. Az egyenlőtlenségek növekedésének mértékét pedig talán jobban is jelzi a Gini-indexnél, ha e két társadalmi csoport egymáshoz viszonyított relatív jövedelmi helyzetének alakulását számszerűsítjük. Ekkor azt kapjuk, hogy az 1987-ben még csak 3.8-szoros különbség 2011-re csaknem megduplázódott és már több mint 7-szeres értéket mutat. Továbbá jól látható a rendszerváltást követő időszak gyors növekedése, az azt követő stabil időszak egészen a kétezres évek eleji gyors megugrásig, a válságot megelőző időszak csökkenése, valamint a válságot követő ismételt gyors ütemű növekedés. Ezen folyamatok hátterében számos tényező húzódik meg. A rendszerváltást követő éveket tekintve a legfontosabb egyenlőtlenségeket befolyásoló tényező nyilvánvalóan az ország

gazdaságának

megroppanása,

és

az

ennek

következtében

megugró

munkanélküliség volt. 1990 és 1994 között a foglalkoztatottak száma 5,4 millióról 4,1

49. oldal

millióra csökkent,11 a munkájukat elvesztők jelentős hányada pedig végérvényesen ki is szorult a munkaerőpiacról, és inaktívvá vált. Ezt részben a kormányzati politikai is támogatta, amely a fenti sokkszerű foglalkoztatás csökkentés társadalmi hatásait a szociális

ellátórendszerek

kibővítésével

igyekezte

tompítani.

A

„bársonyos‖

rendszerváltás egyik eszköze a korengedményes nyugdíjazás volt, de jellemző volt a rokkantnyugdíjazás, és a más egyéb szociális segélyekben részesülők köre is jelentősen bővült. Ezek az intézkedések valamelyest enyhítették ugyan a pillanatnyi hatásokat, de egyúttal el is nyújtották őket időben, a foglalkoztatottak száma például a mai napig se tudta korábbi szintjét megközelíteni. A KSH 2013-as adatai még mindig csak 3.9 millió foglalkoztatottat jeleznek. E számottevő elmaradásban természetesen Magyarország népességének csökkenése is szerepet játszik, valamint e csökkenő népesség elöregedése is. Ugyanakkor fontos látni, hogy a teljes népességen belül a foglalkoztatottak aránya az 1980-as 47.3 százalékról megközelítőleg 10 százalékpontot esett, 2001-ben 36.2-es, 2010ben pedig 38.1-es értéket mutatva, miközben az inaktív keresők, a nyugdíjból, és más szociális juttatásokból élők aránya ugyan ebben az időszakban 20.6 százalékról a fentivel megegyező mértékben nőtt (Kolosi Tamás - Tóth István György (szerk.) [2012]: 39. o.) Az aktivitási ráta hirtelen bezuhanása mellett komoly hatása volt a jövedelmek eloszlására a rendszerváltást megelőző években bevezetett személyi jövedelemadó rendszernek is. 1988-ban a nullás kulccsal adózó legalacsonyabb jövedelmi sávot is beleszámolva egy 11 kulcsos adórendszert hoztak létre, melyben jelentős progresszivitás érvényesült, hiszen a legmagasabb jövedelmek adóelvonása kezdetben a 60 százalékot is elérte. A munkából származó jövedelmek egyenlőtlenségeit ez az újonnan megjelent adónem jelentősen csökkentette, ugyanakkor az inaktivitásba kényszerülők nagy száma miatt az egyenlőtlenségek össztársadalmi növekedését megállítani nem, pusztán lassítani tudta. A 90-es évek eleji, évről-évre bekövetkező adóváltozások ráadásul a sávhatárok eltolódásai következtében abba az irányba hatottak, hogy a közepes jövedelműek terhei tovább növekedtek. Míg az személyi jövedelemadó rendszer bevezetésének évében az átlagos kereseteket terhelő effektív adóteher 10 százalék körül alakult, addig 1996-ra ez több mint kétszeresére nőtt (Dr. Ékes Ildikó [1997] 50. o.).

11

forrás: KSH

50. oldal

A 90-es évek elején tehát két, egymás hatásait felerősítő tényező is a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedésének irányába hatott. A foglalkoztatási ráta csökkenése növelte a szociális transzferekre utaltak arányát, valamint kezdeti tompító hatása ellenére hosszútávon az adórendszer átalakulása is a piaci jövedelmek egyenlőtlensebbé válása felé hatott. E két tényező jól magyarázza a jövedelmi egyenlőtlenségek rendszerváltást követő évek kezdetben gyors, majd lassuló ütemben folytatódott növekedését. A 90-es évek utolsó éveiben, 1997-től kezdődően aztán megindult a magyar gazdaság növekedése, és rendre 3-4 százalékos éves növekedési ütemet produkált. A növekedés egyik motorja a Magyarországra érkező friss külföldi működőtőke befektetések voltak, melyek már nem csak a privatizáció keretében szereztek pozíciókat a magyar gazdaságban, hanem zöldmezős beruházások megvalósításán keresztül új munkahelyeket is teremtettek. A fejlett nyugati technika, és munkaszervezési módszerek hazánkba érkezése minőségi váltást jelentett a korábbi gazdálkodási gyakorlathoz képest, és nagy mennyiségben támasztott igényt jól képzett munkaerőre. A korábbi kvalitatív jellegű foglalkoztatást felváltotta a kvalitatív jellegű munkakereslet. Ez jelentősen javította az egyetemekről, főiskolákról frissen kikerült fiatalok munkaerő-piaci pozícióit, miközben az alacsonyabb

végzettségű,

és

idősebb,

noha

gyakran

többéves,

évtizedes

munkatapasztalattal rendelkező csoportok munkavállalási esélyei jelentősen romlottak. Ezt a folyamatot jól mutatja, hogy az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők foglalkozatási rátája az egész EU-ban a legalacsonyabb szinten hazánkban állandósult (Kolosi Tamás - Tóth István György (szerk.) [2012]: 36. o.). Elsősorban ez, a különböző végzettségű társadalmi csoportok drasztikusan eltérő munkaerő-piaci kilátásai okozták a jövedelmi egyenlőtlenségek kétezres évek elején tapasztalt csúcsra jutását. Ha a jövedelmi egyenlőtlenségek méréséhez a keresetek állami újraelosztás előtti, azaz szociális transzferek nélküli, és adózás előtti bruttó értékét vesszük alapul, akkor az így kapott egyenlőtlenségi mutatók jóval magasabbnak adódnak az eddig tárgyaltaknál. Olyannyira, hogy egyes források szerint hazánkban a piaci jövedelmek egyenlőtlensége a legmagasabbak közé tartozik Európában, az állami újraelosztás szerepe tehát igen jelentős az egyenlőtlenségek alakításában (Kopasz M. – Fábián Z. – Gábos A. – Medgyesi M. – Szivós P. – Tóth I. Gy.[2013]).

51. oldal

3. táblázat: Az állami újraelosztás szerepe a háztartások szintjén, transzferek előtti és után Gini-indexek, 1991-2012 1991 Transzferek előtti Gini-index 47,2 Transzferek utáni Gini-index 26,7 Az újraelosztás szerepe -20,5

1996 50,4 28,4 -22

2000 55,4 29,6 -25,8

2001 53,3 29,7 -23,6

2003 53,5 32,2 -21,3

2005 52,3 28,4 -23,9

2007 51,1 26,9 -24,2

2009 49,6 26,3 -23,3

2012 54,2 27,9 -26,3

adatok forrása: TÁRKI, Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban, 2012 A 3. táblázatban az állami újraelosztás szerepének növekedése látható a rendszerváltástól 2012-ig. A háztartások szintjén vizsgálva az állami újraelosztás szerepét jól látható, hogy a különböző szociális és társadalombiztosítási jövedelmek, valamint az adórendszer, átlagosan

mintegy

egyenlőtlenségeit

a

20-25

százalékponttal

rendszerváltást

követő

csökkentették

a

piaci

jövedelmek

időszakban.

A

piaci

jövedelmek

egyenlőtlenségei a kétezres évek elejéig folyamatos növekedést, majd pedig enyhe csökkenést mutatnak a válság évei alatt, 2009-ről 2012-re viszont ismét dinamikus növekedésük tapasztalható. Az állami újraelosztás a rendszerváltáskor egy viszonylag alacsony szintről indul, majd jelentős növekedésen megy keresztül, azonban közel sem egyenletes pályán. Csúcspontjai – a rendelkezésre álló adatok alapján – 2000-ben és 2012ben voltak, mindkétszer egybeesve a piaci jövedelmek egyenlőtlenségének lokális maximumával is. Szembetűnő azonban a transzferek egyenlőtlenség csökkentő hatásának 2003-as jelentős visszaesése, mely így a piaci jövedelmek egyenlőtlenségének magas szinten

maradásával

együttesen

magyarázza

a

rendelkezésre

álló

jövedelmek

egyenlőtlenségének erre az évre eső abszolút legnagyobb értékét. A 2000 és 2003 között lezajló jövedelmi átrendeződéseket két okra lehet visszavezetni. Ebben az időszakban (2001) került sor a minimálbér drasztikus megemelésére, mely egyfelől csökkentette a foglalkoztatottak jövedelmeinek egyenlőtlenségeit azáltal, hogy az alacsony keresetűek bérét feljebb tolta, ugyanakkor a bérköltségek növekedésének negatív hatása is érvényesült a foglalkoztatottság növekedésének ütemére nézve. (Tóth [2005] 150. o.) Továbbá 2002-ben került sor a közalkalmazotti bérek jelentős emelésére is, mely szintén a foglalkoztatottak jövedelmeinek egyenlőtlenségeire volt, de azokat növelő hatással, mégpedig azáltal, hogy „a béremelés a közalkalmazottakat és családjaikat a középső jövedelmi decilisből a felső középosztályokba tolta.‖ (Tóth [2005] 150. o.) A két intézkedés tehát egymással ellentétes irányba hatott a foglalkoztatottak jövedelemi egyenlőtlenségeire nézve, ugyanakkor a béremelések egyértelműen tovább távolították a 52. oldal

foglalkoztatottakat a nem foglalkoztatottaktól. Ezzel magyarázható a piaci jövedelmek 2003-as magas szinten ragadása mellett a teljes jövedelemeloszlásban jelentkező növekedés. Az egyenlőtlenségek 2003-as maximumát követő csökkenésében szintén meghatározó szerep jutott az állami újraelosztásnak. 2005-re az addig háromkulcsos személyi jövedelemadó rendszer kétkulcsossá vált, a középső sáv alsóba történő beolvasztásával. Ezzel az alsó középosztály terhei jelentősen csökkentek, miközben a felső középosztály relatív helyzete romlott. Az egyenlőtlenségek további csökkenését okozta a nyugdíjak, és a szociális jövedelmek – mint például a családi pótlék – növelése is. A társadalombiztosítási jövedelmek (nyugdíj, munkanélküli járadék, anyasági támogatás), valamint a szociális jövedelmek (családi pótlék és egyéb segélyek) az ezredfordulón együttesen még csak 38 százalékát adták a háztartások összes jövedelmének, 2009-ben azonban már 47 százalékát! (Szívós Péter – Tóth István György (szerk.) [2013] 27. o 1.4 táblázat) A pénzügyi válságot követő időszakban azonban a visszaeső gazdaság, és az ezzel párhuzamosan megugró munkanélküliség mellett a szociális kiadások szerkezetének átalakítása, és részarányuk csökkentésére irányuló határozott kormányzati politika (elsősorban a különböző szociális juttatások feltételeinek szigorítása révén) is mind a jövedelmi egyenlőtlenségek ismételt, gyors ütemű növekedése irányába hatottak. A TÁRKI legfrissebb adatai szerint 2009 és 2012 között jelentősen nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek. „Az egy főre jutó jövedelmek legfelső és legalsó jövedelmi deciliseinek aránya 7,2-ről 9,0-ra emelkedett. Ez a legnagyobb mértékben a jövedelemeloszlás alját érintette: a legalsó tized részesedése az összes jövedelemből 3,1%-ról 2,5%-ra csökkent. A legfelső decilis aránya viszont – kicsit ugyan, de – növekedett.‖ (Szívós Péter – Tóth István György (szerk.) [2013] 23. o) Ugyanezen időszak alatt a Gini-index értéke 29,2-ről 31,2-re emelkedett, továbbá a medián jövedelem 60 százalékénál kevesebbet keresők, a relatív szegények aránya a teljes népességben 14%-ról 17%-ra emelkedett. (Szívós Péter – Tóth István György (szerk.) [2013] 50. o 2.1 táblázat) Összességében elmondható, hogy a rendszerváltást követő időszakban a jövedelmi egyenlőtlenségek alakulására nézve két fő tényező volt megatározó. Az egyik, az állami újraelosztás, mely a magyar társadalom nagyfokú inaktivitása miatti kényszerűségből régiós társainkénál jóval nagyobb szerepet tölt be hazánkban. A másik pedig a piaci 53. oldal

jövedelmek újraelosztás előtti egyenlőtlensége, mely elsősorban a munkaerőpiacon megjelenő népesség képzettségi szintjeiben jelentkező nagyfokú eltérések miatt alakul egyre egyenlőtlenebbül. Ez utóbbit szemlélteti a 4. táblázat, mely iskolai végzettségek szerinti bontásban mutatja a foglalkoztatottak, valamint a munkanélküliek számát, továbbá az egyes végzettségi kategóriákban átlagosan elérhető jövedelemszintet az átlagos jövedelemhez viszonyítva.

4. táblázat: A foglalkoztatottság, és az átlagkeresethez viszonyított jövedelem a különböző iskolai végzettséggel rendelkezők körében

Foglalkoztatottak száma, ezer fő Munkanélküliek száma, ezer fő Kereset, az átlag százaléka

0-8 osztál y

8 osztál y

Szakiskola, szakmunkás

Szakközé p

Gimnáziu m

Főiskol a

Egyete m

Összesen

12,8

402,6

1 149,6

952,1

376,3

626,5

418,4

3 938,4

8,9

122,5

147,1

84,8

41,8

30,9

13,0

448,9

48,5

56,8

64,8-70,3

86,2

89,5

142,6

208,6

100,0

Adatok forrása: KSH 2013, TÁRKI Társadalmi Riport 2012, saját szerkesztés Az adatok alapján több fontos megállapítást is tehetünk. A jövedelemszintek tekintetében a legszembetűnőbb, hogy átlag feletti jövedelemre csak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számíthatnak, ők viszont főiskola diploma esetén mindjárt csaknem a másfélszeresére, egyetemi diploma esetén pedig már több mint duplájára. Őket a középszintű, szakközépiskolai és gimnáziumi érettségivel rendelkezők követik, de már csak az átlagos jövedelem 86-89 százalékának megfelelő jövedelemmel. A szakiskolákban és szakmunkásképzőkben végzettek ennél is alacsonyabb jövedelemre számíthatnak (6470%), azoknak pedig, akik az általános iskola 8 osztályánál is alacsonyabb végzettséggel vállalnak munkát, az átlagos jövedelem kevesebb, mint felével kell beérniük. Az egyenlőtlenségeket tovább fokozza, hogy felsőfokú végzettséggel csak a foglalkoztatottak valamivel több, mint negyede, mintegy 1 millió 45 ezer fő rendelkezik, és a foglalkoztatottak túlnyomó többséget az alacsonyabb végzettségűek adják, azon belül is főként a szakiskolákban és a szakmunkásképzőkben végzettek. Mivel a relatív kis arányú, de kiemelkedő keresetű felsőfokú végzettségűek az átlagos jövedelemszintet felfelé húzzák, a jövedelem-eloszlás közepén található medián jövedelem attól jelentősen eltér. A medián jövedelmet kereső munkavállaló az adatok alapján vélhetően szakközépiskolai végzettséggel rendelkezik, és nagyjából az átlagos jövedelem 86 százalékát keresi.

54. oldal

Az iskolai végzettség azonban nemcsak a várható jövedelmet, de magát a foglalkoztathatóságot is jelentősen befolyásolja. Ezt jelzi, hogy miközben a felsőfokú végzettségűek az összes foglalkoztatottnak a negyedét adják, az összes munkanélkülinek csupán 10 százalékát, ugyanakkor a maximum 8 osztályos végzettséggel rendelkezők éppen ellenkezőleg, az összes foglalkoztatottnak adják nagyjából a 10 százalékát, az összes munkanélkülinek pedig majdnem 30 százalékát. Ráadásul a közfoglalkoztatásba bevont tartósan munkanélküliek iskolai végzettségére vonatkozó adatok is megerősítik azt a feltételezést, hogy a munkaerőpiacon nem megjelenő munkaképes korú inaktívak között is sokkal nagyobb arányban találhatóak alacsony végzettséggel rendelkezők, mint felsőfokú diplomások. A Belügyminisztérium 2014 novemberi közérdekű adatközlése szerint 2013 januárja és 2014 szeptembere között a közfoglalkoztatásban részt vevők több mint fele volt legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkező személy, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők csak az összes közfoglalkoztatott alig több mint két százalékát tették ki. A F2. táblázat (lásd függelék) adataiból az is kiderül, hogy a közfoglalkoztatottak

túlnyomó

többségét,

mintegy

81.8

százalékát

érettséginél

alacsonyabb szintű legmagasabb végzettséggel rendelkező személyek alkották. Ezek az adatok világosan mutatják, hogy az iskolai végzettségnek kiemelkedően fontos szerepe van mind a munkaerő-piaci részvételre, mind pedig a munkaerőpiacon elérhető keresetre nézve, vagyis arra a két tényezőre, melyek alapvető meghatározói a magyarországi jövedelmi egyenlőtlenségek alakulásának.

IV. 6.

Az egyenlőtlenségek nemzetközi összehasonlításban

Az eddigiek során bemutattam Magyarország nemzeti jövedelmének alakulását a világ fejlett országaihoz, valamint régiós társainkhoz képest, továbbá bemutattam ezen jövedelmek országon belüli eloszlásának trendjeit. Láthattuk, hogy Magyarország felzárkózása meglehetősen döcögősen haladt az elmúlt évtizedekben, a rendszerváltás sokkját ugyan már ledolgoztuk, de a hullámszerűen meginduló felzárkózási periódusokkal relatív elmaradottsági szintünket jelentősen csökkenteni még nem tudtuk. Vásárlóerőparitáson számított egy főre jutó nemzeti jövedelmünk 2013-ban az EU átlagának még mindig csak a 67 százalékát érte el, miközben néhány rosszabb helyzetből induló régiós társunk – Lengyelország és Szlovákia – már meg is előzött bennünket. Az országon belüli jövedelmi egyenlőtlenségeket tekintve láthattuk, hogy Magyarországot a rendszerváltáskor a legegyenlőbb skandináv országokkal összemérhető viszonylag 55. oldal

kismértékű jövedelmi egyenlőtlenségek jellemezték, noha az egyenlőtlenséget mérő mutatók növekedése már a 80-as években megkezdődött. A 90-es évek folyamán aztán több hullámban tovább nőttek az egyenlőtlenségek, majd 2003-tól a pénzügyi válságig valamelyest

csökkentek,

azóta

pedig

ismételten

növekedésnek

indultak.

Az

egyenlőtlenség így elért jelenlegi szintje azonban még koránt sem nevezhető extrémnek. Magyarország a legfrissebb, 2013-as adatok alapján még mindig csak a közepes jövedelmi egyenlőtlenségekkel jellemezhető európai országok közé sorolandó. Gini-indexe az Európai Unió átlagos értéke alatt van, globálisan pedig kifejezetten a kis jövedelmi egyenlőtlenségekkel rendelkező országok közé tartozik. Arra a kérdésre azonban, hogy ez az átlagosnak nevezhető belső jövedelmi egyenlőtlenség milyen életszínvonalat tesz lehetővé az egyes társadalmi rétegben, akkor kapunk választ, ha a kapott eredményeket Magyarország külső, nemzetek közti jövedelmi eloszlásában elfoglalt helyével egyszerre vizsgáljuk. 15. ábra: Az egyes országok jövedelmi szeletei a globális jövedelem-eloszlásban (2008)

Ábra forrása: Index.hu, Branko Milanovic, Global Income Inequality by the Numbers, 2012 alapján

56. oldal

A 15. ábra néhány közép-európai ország jövedelmi szeleteinek részesedést mutatja a globális jövedelem-eloszlásból a 2008-as adatok alapján. Magyarország ekkor a jelölt közép-európai országok közt is közepes helyet foglalt el. Ahogy az általános gazdasági fejlettségük nyomán várható, Ausztriában és Csehországban is minden jövedelmi szeletében magasabb jövedelemmel rendelkeztek az oda tartozók, mint a Magyarországon hasonló társadalmi rétegbe tartozók. Ugyanakkor Magyarország minden társadalmi rétege is a globális medián jövedelem feletti jövedelemmel rendelkezik, hiszen legalsó 1 százalékos jövedelmi szeletének jövedelme is meghaladja a világ 50 százalékának jövedelmét. Lengyelország alsó jövedelmi szeleteiben a magyarországinál valamivel alacsonyabb jövedelmeket találunk, ugyanakkor a társadalom felső 20 százaléka már hazánk megfelelő társadalmi rétegével megegyező jövedelemmel rendelkezik, legfelső rétegeinek jövedelmei pedig kis mértékben meg is haladják a magyarországi leggazdagabbak jövedelmeit. Lengyelország és Magyarország példája egyben remekül szemlélteti azt is, hogy hasonló gazdasági fejlettségű országok esetén a kismértékben különböző belső egyenlőtlenségek hogyan jelennek meg nemzetközi összehasonlításban. Románia esetében pedig a nagyfokú belső egyenlőtlenségek figyelhetők meg rendívül jól az ábrán. Az ország alsó jövedelmi szeleteihez tartozó világviszonylatban is alacsony, és csak lassan felfelé ívelő jövedelmi szintek azt jelzik, hogy a Romániai szegénység 2008ban a társadalom széles rétegeit érintette, és ezek nem csak európai, de globális szinten is az abszolút legszegényebbek közé tartoztak. Románia középrétegei ugyanakkor már sokkal közelebb álltak a többi régiós ország középrétegeihez, az ország leggazdagabbjai pedig már csak egészen kismértékű lemaradást mutattak. Ausztriára, mint referencia országra érdemes tekinteni, minden jövedelmi szeletben világviszonylatban is magas jövedelemmel, valamint kismértékű belső egyenlőtlenségekkel. A 2008 óta eltelt időszakról a 15. ábrán megjelenített bontásban nem állnak rendelkezésre frissebb adatok. Ugyanakkor a kérdéses országok nemzeti jövedelmeinek, valamint belső egyenlőtlenségeinek változását figyelembe véve körvonalazhatóak az elmúlt 5 évben lezajlott változások (lásd F3. táblázat a függelékben). A 2008 és 2013 közötti időszak régiós nyertese egyértelműen Lengyelország, mely a válság ellenére mintegy 14 százalékkal növelte nemzeti jövedelmét, miközben Ausztria kismértékű növekedése kivételével a többi kiemelt ország még vissza is esett. Mind közül leginkább Magyarország, hiszen hazánk 2009-es csaknem 7 százalékos visszaesése után is csak nagyon lassú növekedést tudott felmutatni, 2012-ben pedig ismételten csökkent nemzeti 57. oldal

jövedelme, így az 2013 végén is még közel 5 százalékkal elmaradt 2008-as szintjétől. Mindeközben míg a többi vizsgált országban valamelyest csökkent a Gini-index értéke 2008-2013 között, addig Magyarországon épp, hogy növekedtek az országon belüli jövedelmi

egyenlőtlenségek.

Ezek

a

2008-ban

legnagyobb

egyenlőtlenségekkel

rendelkező Romániában csökkentek a legnagyobb mértékben, esetükben a Gini-index értéke 36-ról 34-es értékre esett, Lengyelország esetében pedig 1,3 pontot csökkent a mutató. Az ausztriai és csehországi jövedelmi egyenlőtlenségek kisebb mértékű csökkenést mutattak, Magyarország azonban az ellentétes irányba haladva 2,8 ponttal növelte Gini-indexét. Ezek alapján kijelenthető, hogy Lengyelország a 2008-as állapotokhoz képest markáns előrelépést tudott felmutatni, és hazánkat immár minden jövedelmi szeletben valamelyest megelőzve közelíti Csehországot. Románia közel stagnáló nemzeti jövedelme mellett csökkenő belső egyenlőtlenségei elsősorban a nagy lemaradásból induló társadalmi rétegeinek relatív helyzetét javíthatta, és némileg közelebb kerülhetett hazánkhoz, mely egyúttal mind Csehországtól, mind Ausztriától kis mértékben távolodott belső egyenlőtlenségének növekedése mellett. Ezeket a következtetéseket támasztják alá az Eurostat egyes jövedelmi tizedekre vonatkozó adatsorai is, melyeket a 16/A. és 16/B. ábrákon mutatok be. Az ábrázolt jövedelemszintek a páratlan jövedelmi tizedek felső határait jelölök ki, így például Magyarország esetében a legalsó jövedelmi tized felső határa 2008-ban évi 3751 vásárlóerő-paritáson vett euró volt, míg Lengyelország esetében ugyan ennek a tizednek a határa évi 3344 PPP euróra esett. Az országok mindkét ábrán legalsó jövedelmi tizedük jövedelmének felső határa alapján vannak sorba rendezve, továbbá Horvátország adathiány miatt nem szerepel a 2008-as értékeket megjelenítő ábrán.

58. oldal

Románia Bulgária Lettország Horvátország Litvánia Görögország Magyarország Észtország Portugália Lengyelország Szlovákia Spanyolország Csehország Olaszország Szlovénia Málta Egyesült Királyság Ciprus Németország Belgium Franciaország Dánia Svédország Finnország Ausztria Hollandia Izland Svájc Luxemburg Norvégia

Románia Bulgária Lettország Litvánia Lengyelország Észtország Magyarország Szlovákia Portugália Görögország Csehország Spanyolország Málta Olaszország Szlovénia Egyesült Királyság Belgium Finnország Németország Ciprus Írország Ausztria Dánia Franciaország Svédország Svájc Hollandia Izland Norvégia Luxemburg

16/A. ábra: Kiemelt jövedelmi tizedek vásárlóerő-paritáson számított határai

Európa országaiban 2008-ban

55 000 50 000 45 000 40 000 35 000 30 000 25 000 20 000 15 000 10 000 5 000 0

55 000 50 000 45 000 40 000 35 000 30 000 25 000 20 000 15 000 10 000 5 000 0 1. tized 3. tized

1. tized

5. tized

3. tized

7. tized

5. tized

9. tized

Adatok forrása: Eurostat, saját szerkesztés

16/B. ábra: Kiemelt jövedelmi tizedek vásárlóerő-paritáson számított határai Európa

országaiban 2013-ban

7. tized 9. tized

Adatok forrása: Eurostat, saját szerkesztés

59. oldal

A két ábrát összehasonlítva számos következtetés adódik. Először is Magyarország 2008hoz képest egy helyet hátrébb csúszott az európai országok ily módon kialakított rangsorában, miután Lengyelország mellett Észtország alsó jövedelmi tizedének jövedelme is meghaladja már hazánkét, és csupán Görögországot – mely országot a leginkább megviselte a pénzügyi válság, és amely 2012-ben részleges államcsődön esett át – tudta hazánk megelőzni. Lengyelország előre menetele mindeközben szembe tűnő, hiszen nemcsak a válságban súlyosan érintett Görögországot, hanem Észtországot, hazánkat, és Portugáliát is meg tudta előzni. Lengyelország és Magyarország példáján továbbá jól szemléltethetőek a belső egyenlőtlenségek eltérései is. 2008-ban Lengyelország az alsó jövedelmi szeletekben alulmúlta Magyarországot, a középső szinteken vele nagyjából azonos jövedelmekkel rendelkezett, társadalmának felső rétegeinek jövedelmei pedig már számottevően meghaladták a megfelelő magyar jövedelmi szeletek értékeit. 2013-ra ez a helyzet jelentősen megváltozott, és Lengyelország immár minden jövedelmi tizedben magasabb jövedelmekkel rendelkezik hazánknál. Belső egyenlőtlenségeik ellentétes irányú trendjeit pedig a 9. és az 1. jövedelmi tizedek határainak arányváltozása is jól mutatja, mely Lengyelország esetében 4,05-szörös értékről 3,99-ra csökkent, míg Magyarország esetén 2,99-ről 3,46-ra nőtt. A P90/P10 mutató tehát még mindig Lengyelország esetében magasabb, ugyanakkor látható, hogy a 2008 és 2013 közti gazdasági növekedésből minden társadalmi réteg profitált, így az egyenlőtlenség megléte önmagában nem jelentette a társadalom kettészakadását. A 15. ábra további tanulsága, hogy Magyarország elmaradottsága minden jövedelmi tizedben tetemes. Hazánk középosztályának jövedelmi szintjét már a közepes fejlettségű európai országok alsó tizedének jövedelmei is meghaladják. 2013-ban Magyarország 5. jövedelmi tizedének felső határa évi 7512 PPP euró volt, ami 2 euró különbséggel Szlovénia alsó tizedének felső határával egyezett meg. Ez népességszámban azt jelenti, hogy Magyarországon hozzávetőlegesen 4 millió 440 ezer ember rendelkezett a megadott szintnél kevesebb jövedelemmel, míg Szlovéniában csak a lakosság 10 százaléka, mintegy 210 ezer ember. Ha pedig a magyarországi jövedelemszinteket a legfejlettebb országokéival akarjuk összevetni, akkor azt találjuk, hogy egészen a legfelső szintekig kell menni, hogy azok meghaladják a svájci, luxemburgi, vagy norvégiai alsó tizedek jövedelmeit. Egészen pontosan a magyarországi 9. jövedelmi tized felső határa a svájci 1. tizedét éppen meghaladta, a luxemburgitól és a norvégtól azonban már elmaradt.

60. oldal

KÖVETKEZTETÉSEK

V. A

jövedelmi

egyenlőtlenségek

alakulását

két

nézőpontból

közelítettem

meg

dolgozatomban. Egyrészt bemutattam az országok közti egyenlőtlenségek trendjeit a nemzeti jövedelmek alakulásán keresztül, másrészt pedig a jövedelmek országokon belüli egyenlőtlenségeit vizsgáltam. E két megközelítés eredője az, ami végső soron meghatározza egy adott ország népességének részesedését a világ jövedelem-eloszlásból. Az így kialakított keretek közé aztán megkíséreltem elhelyezni Magyarországot, és a hazánkban lejátszódó folyamatokat. Az egyenlőtlenségek globális trendjeit tekintve két, a globalizációval szorosan összefüggő,

ám

egymással

ellentétes

irányú

hatással

kell

számolnunk.

A

világkereskedelembe és a globalizált termelésbe hatékonyan bekapcsolódott fejlődő országok gyorsütemben zárkóznak fel a fejlett országokhoz, még ha az egy főre vetített nemzeti jövedelmeikben továbbra is tetemes a lemaradásuk. Ám a világ népességének túlnyomó többségét magukénak tudható országok közt megvalósuló konvergencia így is jelentős hatást gyakorol a világ társadalmának jövedelmi összetételére. Elsősorban Kína, valamint India és Brazília felzárkózásával kialakulóban van egy globális középosztály, melynek jövedelmei ugyan még mindig csak Európa és a nyugat alsó társadalmi osztályainak szintjén állnak, de jelentős növekedésen vannak túl, és országaik gazdasági fejlődésével e növekedés folytatására is jó esélyeik vannak. A nemzeti jövedelmek konvergenciájával szemben ható másik, globálisan is kirajzolódó tényező, az országokon belüli jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése. A fejlett országokban ezt részben a fejlődő országok munkahelyelszívó képessége, és a technológiai fejlődés következtében kialakult foglalkoztatási válság, részben az adórendszerek változásai, részben pedig egyéb, ország specifikus tényezők okozzák. A fejlődő országok esetében az országon belüli jövedelmi egyenlőtlenségek növekedését elsősorban a gyorsütemű gazdasági növekedés területi és társadalmi egyenlőtlenségei, a növekedés hektikussága okozza, továbbá a fejlett országokétól jelentősen elmaradott fejlettségű szociális háló, mely így nem képes érdemben tompítani a piaci jövedelmek egyenlőtlenségeit.

E

két

trenddel,

az

országok

közti

jövedelmi

különbségek

csökkenésével, és az országon belüliek növekedésével a globális szintű jövedelmi egyenlőtlenségek nagyjából változatlan mértékűnek mutatkoznak az elmúlt évtizedeket vizsgálva. A jövedelem-eloszlás belső szerkezetében ugyanakkor jelentős átalakulások 61. oldal

mentek végbe az alacsony jövedelmű országok széles rétegeinek a globális alsó középosztályba történő felemelkedésével. Ami egész biztosan kijelenthető, hogy az egyén jövedelmére nézve a 21. század elején mindenképpen elsősorban országának a nemzetközi jövedelem-eloszlásban elfoglalt helye a meghatározó, és csak másodsorban az adott ország társadalmán belül elfoglalt helye. Ebben a nemzetközi környezetben Magyarország jövedelmi helyzete vegyes képet nyújt. Először is elmondható róla, hogy ugyan világviszonylatban a fejlettebb országok közé tartozik, ugyanakkor a számunkra referenciának tekintett fejlett európai országoktól mégis jelentős a lemaradása, és ami még aggasztóbb, hogy ez a lemaradása csak nagyon lassan csökken. Az általam vizsgált jövedelmi mutatók alapján hazánk lemaradása a 2010-es évek elején arányaiban megközelítőleg megegyezik a rendszerváltást megelőző évek lemaradásával. Természetesen sokat fejlődött az életszínvonal ezen időszak alatt, de mivel a referencia országok is hasonló mértékű fejlődésen mentek keresztül, arányait tekintve közeledni hozzájuk nem sikerült. Ennek részben oka a rendszerváltás következtében elszenvedett viszonylag nagymértékű visszaesés is, melyet így először újra le kellett dolgozni, ugyanakkor a 90-es évek eleje óta eltelt több mint 20 év erre már elegendő kellett volna, hogy legyen, és ezt a többi régiós, velünk hasonló helyzetből induló ország példáján látni is. Ami pedig a Magyarországon belüli jövedelmi egyenlőtlenségeket illeti, a helyzet e téren is hasonló. Hazánkban nemzetközi összehasonlításban nem nagyok a jövedelemi egyenlőtlenségek, viszont növekednek. Itt megint érdemes a rendszerváltáskor velünk hasonló helyzetből induló régiós országokkal végezni el az összehasonlítást, melyből kiderül, hogy míg náluk inkább csökkenés vagy az egyenlőtlenségek szinten tartása a jellemző, addig nálunk több hullámban, és különösen az elmúlt években inkább az egyenlőtlenségek növekedése tapasztalható. Ennek számos oka van, azonban mind közül talán a legfontosabb a magyarországi foglalkoztatottság, és a munkaerőpiac helyzete, melynek strukturális válsága szintén a rendszerváltás idejére nyúlik vissza. Az ekkor bekövetkezett jelentős foglalkoztatottság-csökkenést ugyanis máig nem sikerült kiheverni, az akkor inaktivitásba kényszerültek helyett az óta se léptek be azt kompenzálni képes tömegek a munkaerőpiacra. A magyarországi aktivitási ráta európai összehasonlításban is alacsony, mely egyfelől azt eredményezi, hogy a piaci jövedelmek rendkívül

62. oldal

egyenlőtlenül oszlanak meg az ország lakossága között, és egyben talán teherbíró képességénél is nagyobb terhet rak az állami újraelosztásra. Az ország nemzetközi felzárkózásának akadozásával együtt a belső egyenlőtlenségek növekedése azt hozza magával, hogy a magyarok helyzete a világ jövedelem-eloszlásában összességében inkább romlik mintsem, hogy javulna. A gyorsabb gazdasági növekedésre képes országok és lakosaik egyre közelítenek a magyarországi alsó, és középső társadalmi rétegek jövedelemszintjéhez, miközben a fejlett nyugathoz képesti lemaradásunk pozitív olvasat szerint is csak lassan csökken, az is inkább csak a felső társadalmi rétegeinkben. Európai, és régiós összehasonlításban is szembetűnő mind a szegények, mind az ország egészének fokozatos hátracsúszása az országok közötti rangsorban. Dolgozatomban részletesen foglalkoztam az egyenlőtlenségek, a foglalkoztatottság, és az iskolai végzettség közti kapcsolattal, és meglátásom szerint a Magyarország esetében bemutatott trendek megfordításához is pontosan ezen a területen kell keresni a megoldást. A foglalkoztatottság tartós növelése egyedül a 21. század tudás alapú társadalmának magas szintű igényeit kielégítő, ám széles körben hozzáférhető oktatási rendszer kialakításával valósítható meg. Ez nem egyszerű feladat, de teljesülése egyszerre jelenthetne gyógyírt Magyarország külső, és belső egyenlőtlenségire nézve is, és elősegíthetné a magyarok által megkeresett jövedelmek nemzetközi felzárkózását.

63. oldal

Függelék

VI.

F1. táblázat: A magyar GNI és a GDP különbsége a GDP arányában 1970-2013 1970 -1,1 1981 -3,6 1992 -5,2 2003 -4,7

1971 -1,1 1982 -4,7 1993 -1,3 2004 -5,3

1972 -1,0 1983 -3,6 1994 -1,7 2005 -5,4

1973 -1,0 1984 -4,1 1995 -3,3 2006 -5,3

1974 -1,2 1985 -4,1 1996 -3,8 2007 -6,9

1975 -1,5 1986 -4,0 1997 -5,4 2008 -6,3

1976 -0,8 1987 -3,8 1998 -5,5 2009 -4,4

1977 -1,2 1988 -3,8 1999 -5,7 2010 -4,8

1978 -1,5 1989 -4,7 2000 -4,9 2011 -4,8

1979 -1,9 1990 -4,3 2001 -5,0 2012 -4,3

1980 -1,7 1991 -5,8 2002 -5,2 2013 -2,9

Adatok forrása: Világbank DataBank, saját szerkesztés

F2. táblázat: Foglalkoztatottság és munkanélküliség iskola végzettségek szerint 0-8 osztály 8 osztály

foglalkoztatott munkanélküli közfoglalkoztatott

0,3% 2,0% 7,8%

10,2% 27,3% 45,7%

Szakiskola, Szakközép szakmunkás

29,2% 32,8% 28,3%

Gimnázium

24,2% 18,9% 9,3%

9,6% 9,3% 6,8%

Főiskola Egyetem

15,9% 6,9% 1,5%

10,6% 2,9% 0,6%

Adatok forrása: KSH, Belügyminisztérium, saját szerkesztés

F3. táblázat: Régiós országok nemzeti jövedelmeinek (GNI), és belső egyenlőtlenségeiknek változása 2008-hoz képest

Ausztria Csehország Lengyelország Magyarország Románia

GNI 2008=100 101,9 97,8 114,3 95,1 98,4

Gini-index változása -0,7 -0,1 -1,3 +2,8 -2,0

Adatok forrása: Eurostat, saját szerkesztés

64. oldal

F1. ábra: Magyarország bruttó nemzeti jövedelme (GNI) az Egyesült Államok nemzeti jövedelmének százalékában (1970-2010) 1,4% 1,3% 1,2% 1,1% 1,0% 0,9% 0,8% 0,7% 0,6%

Adatok forrása: Világbank, saját szerkesztés F2 ábra: Magyarország egy főre eső nemzeti jövedelme az Egyesült Államok egy főre eső nemzeti jövedelmének százalékában (1990-2013) 27% 25% 23% 21% 19% 17%

2012

2011

2010

2009

2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

15%

Adatok forrása: Világbank, saját szerkesztés

65. oldal

F3/A ábra: Az Egyesült Államok és Magyarország egy főre eső GDP-je (1870-2003) 1990-es árfolyamon számított dollárban 35 000 Egyesült Államok 30 000

Magyarország

25 000 20 000 15 000 10 000 5 000

1870 1875 1880 1885 1890 1895 1900 1905 1910 1915 1920 1925 1930 1935 1940 1945 1950 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2010

0

Adatok forrása: Maddison Project, saját szerkesztés , (a hiányzó adatpontoknál folyamatos vonallal összekötve a meglévőket) F3/B ábra: Magyarország egy főre eső GDP-je az Egyesült Államok egy főre eső GDP-jének százalékában (1870-2003)

USA=100% 60,0% 50,0% 40,0% 30,0% 20,0% 10,0%

1870 1875 1880 1885 1890 1895 1900 1905 1910 1915 1920 1925 1930 1935 1940 1945 1950 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005 2010

0,0%

Adatok forrása: Maddison Project, saját szerkesztés

66. oldal

Források: Könyvek: 1. Daron Acemoglu - James A. Robinson [2013]: Miért buknak el nemzetek? HVG Kiadó Zrt., Budapest 2. Kolosi Tamás - Tóth István György (szerk.) [2012]: Társadalmi Riport 2012, TÁRKI Társadalomtudományi Intézet Zrt., Budapest 3. Kolosi Tamás - Tóth István György (szerk.) [2010]: Társadalmi Riport 2010, TÁRKI Társadalomtudományi Intézet Zrt., Budapest 4. Thomas Piketty [2014]: Capital in the Twenty-First Century. The Belknap Press of Harvard University Press, London, Anglia 5. Tomaš Sedlaček [2012]: A jó és a rossz közgazdaságtana. HVG Kiadó Zrt., Budapest 6. Tóth István György [2005]: Jövedelemeloszlás – A gazdasági rendszerváltástól az uniós csatlakozásig. Századvég Kiadó, Budapest

Tanulmányok 1. Branko Milanovic [2012]: Global Income Inequality by the Numbers: in History and Now. Világbank, http://elibrary.worldbank.org/doi/pdf/10.1596/1813-9450-6259 2. Bruce D. Meyer – James X. Sullivan [2013]: Consumption and Income Inequality in the U.S. Since the 1960s. University of Notre Dame, University of Chicago, Amerikai Egyesült Államok http://www3.nd.edu/~jsulliv4/Inequality3.6.pdf 3. Christoph Lakner – Branko Milanovic [2013]: Global Income Distribution, From the Fall of the Berlin Wall to the Great Recession. Világbank, http://wwwwds.worldbank.org/external/default/WDSContentServer/IW3P/IB/2013/12/11/000 158349_20131211100152/Rendered/PDF/WPS6719.pdf 4. David H. Autor – David Dorn – Gordon H. Hanson [2013]: Untangling Trade and Technology: Evidence from Local Markets, National Bureau of Economic Research, Cambridge, Amerikai Egyesült Államok http://www.nber.org/papers/w18938 5. Dr. Ékes Ildikó [1997]: Adózás, 1988–1996. Statisztikai Szemle 1997 1. szám 4557. oldalig, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest 6. Edward N. Wolff [2010]: Recent Trends in Household Wealth in the United States: Rising Debt and the Middle-Class Squeeze—an Update to 2007. Levy Economics Institute of Bard College, Amerikai Egyesült Államok http://www.levyinstitute.org/pubs/wp_589.pdf 7. Eurostat Press Office, Vincent Bourgeais (szerk.) [2014]: At risk of poverty or social exclusion in the EU28. Eurostat news releas http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/3-04112014-BP/EN/304112014-BP-EN.PDF 67. oldal

8. Isabel Ortiz - Matthew Cummins [2011]: Global Inequality: Beyond The Bottom Billion. UNICEF Socila and Economic Policy Working Paper http://www.unicef.org/socialpolicy/files/Global_Inequality.pdf 9. Kevin A. Hasset – Aparna Mathur [2012]: A New Measure Of Consumption Inequality. American Enterprise Institute, Washington, Amerikai Egyesült Államok http://www.aei.org/wp-content/uploads/2012/06/-a-new-measure-of-consumptioninequality_142931647663.pdf 10. Kopasz M. – Fábián Z. – Gábos A. – Medgyesi M. – Szivós P. – Tóth I. Gy.[2013]: Growing Inequality and It‘s Impacts in Hungary. GINI Country Report Hungary http://gini-research.org/system/uploads/448/original/Hungary.pdf?1370090544 11. KSH, Dr. Belyó Pál (szerk.) [2010]: Magyarország 1989–2009, A változások tükrében. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mo/mo1989_2009.pdf 12. Mark Aguiar – Mark Bils [2013]: Has Consumption Inequality Mirrored Income Inequality? Princeton University, University of Rochester, Amerikai Egyesült Államok https://economics.wustl.edu/files/economics/imce/mirror.pdf 13. MNB, Kátay Gábor (szerk.) [2009]: Az alacsony aktivitás és foglalkoztatottság okai és következményei Magyarországon, Magyar Nemzeti Bank, Budapest http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_mnbtanulma nyok/mnbhu_mt_79/mt_79.pdf 14. OECD [2012]: Reducing income inequality while boosting economic growth: Can it be done? II. rész 5. fejezet; OECD http://www.oecd.org/eco/growth/49421421.pdf 15. OECD [2014]: Income Inequality Update, Rising inequality: youth and poor fall further behind. Insights from the OECD Income Distribution Database, OECD http://www.oecd.org/els/soc/OECD2014-Income-Inequality-Update.pdf 16. Per Krusell – Anthony A. Smith, Jr. [2014]: Is Piketty's „Second Law of Capitalism‖ Fundamental? Institute for International Economic Studies, Yale University, CEPR, and NBER, Amerikai Egyesült Államok http://aida.wss.yale.edu/smith/piketty1.pdf 17. Roy van der Weide – Branko Milanovic [2014]: Inequality Is Bad for Growth of the Poor. Világbank, http://elibrary.worldbank.org/doi/pdf/10.1596/1813-9450-6963 18. Szívós Péter – Tóth István György (szerk.) [2013]: Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban. TÁRKI Monitor Jelentések 2012. TÁRKI Társadalomtudományi Intézet Zrt., Budapest 19. UNCTAD, James X. Zhan (szerk.) [2014]: World Investment Report 2014, ENSZ, New York, Amerikai Egyesült Államok http://unctad.org/en/PublicationsLibrary/wir2014_overview_en.pdf

68. oldal

Internetes cikkek, oldalak: 1. The many ways to measure economic inequality; PewResearchCenter http://www.pewresearch.org/fact-tank/2013/12/18/the-many-ways-to-measureeconomic-inequality (utolsó letöltés ideje: 2014. október 13.) 2. Is Piketty‘s ‗Second Law of Capitalism‘ fundamental? VOX CEPR's Policy Portal http://www.voxeu.org/article/piketty-s-second-law-capitalism-vs-standard-macrotheory (utolsó letöltés ideje: 2014. szeptember 25.) 3. The Inequality Puzzle: Piketty Book Review, Lawrende H. Summers http://larrysummers.com/2014/05/14/piketty-book-review-the-inequality-puzzle/ (utolsó letöltés ideje: 2014. szeptember 25.) 4. Capital in the Twenty-First Century by Thomas Piketty, review, The Telegraph http://www.telegraph.co.uk/culture/books/bookreviews/10816161/Capital-in-theTwenty-First-Century-by-Thomas-Piketty-review.html (utolsó letöltés ideje: 2014. szeptember 25.) 5. Így lesznek egyre gazdagabbak a világ leggazdagabbjai, 444.hu http://444.hu/2014/10/16/igy-lesznek-egyre-gazdagabbak-a-vilag-leggazdagabbjai/ (utolsó letöltés ideje: 2014. szeptember 25.) 6. From the Introduction to Capital in the Twenty-First Century, by Thomas Piketty, Harvard University Press http://www.hup.harvard.edu/features/capital-in-the-twenty-first-centuryintroduction.html (utolsó letöltés ideje: 2014. szeptember 25.) 7. Chinese Outward Foreign Direct Investment, ChinaGoAbroad http://www.chinagoabroad.com/en/commentary/chinese-outward-foreign-directinvestment (utolsó letöltés ideje: 2014. szeptember 25.) 8. Szegények és gazdagok - Tényleg szétszakad a világ? Portfolio.hu http://www.portfolio.hu/gazdasag/szegenyek_es_gazdagok_tenyleg_szetszakad_a_ vilag.194690-2.html (utolsó letöltés ideje: 2014. június 25.) 9. Kínai jelentés: rendkívül egyenlőtlenek a jövedelmek; Portfolio.hu http://www.portfolio.hu/gazdasag/kinai_jelentes_rendkivul_egyenlotlenek_a_jove delmek.3.201836.html (utolsó letöltés ideje: 2014. június 25.) 10. Income inequality statistics, Eurostat http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_explained/index.php/Income_inequality_ statistics (utolsó letöltés ideje: 2014. június 25.) 11. Az államadósságról - a GKI háttér-elemzése, GKI Gazdaságkutató http://www.gki.hu/en/node/350 (utolsó letöltés ideje: 2014. június 25.) 12. Here is the source for the ―Great Gatsby Curve‖ in the Alan Krueger speech at the Center for American Progress on January 12, Economics for public policy - Miles Corak writes on economics that matters http://milescorak.com/2012/01/12/here-is-the-source-for-the-great-gatsby-curvein-the-alan-krueger-speech-at-the-center-for-american-progress/

69. oldal

Egyebek: 1. Belügyminisztérium Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály, Közérdekű adatigénylés, Iktatószám: BM/12909-3/2014, Közmunkaprogramban részt vevők végzettségi adatai http://kimittud.atlatszo.hu/request/3400/response/5725/attach/3/2231%20001.pdf 2. Branko Milanovic [2011]: The haves and the have-nots, London School of Economics, Global Policy public lecture alapján 2011. http://www.lse.ac.uk/assets/richmedia/channels/publiclecturesandevents/slides/201 10208_1830_thehavesandhavenots_sl.pdf 3. Magyar Néprajzi Lexikon a Magyar Elektronikus Könyvtár ban http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/index.html

70. oldal