BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK A MAGREB ORSZÁGOK ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány

A MAGREB ORSZÁGOK ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI ÉS KERESKEDELMI KAPCSOLATAI

Készítette: Ilia Gabriella

Budapest, 2004

3


Tartalomjegyzék 1. Bevezető ..............................................................................................................5 2. A Magreb országok............................................................................................8 2.1. Afrika a gyarmatosítók kezében ....................................................................8 2.2. Algéria ...........................................................................................................9 2.2.1. A politikai helyzet Algériában..................................................................10 2.3. Marokkó.......................................................................................................11 2.4. Tunézia.........................................................................................................13 2.5. Az Arab Magreb Unió (AMU) ....................................................................14 2.6. A Magreb országok gazdasága ....................................................................16 2.6.1. Iparosítás a függetlenedésért.....................................................................16 2.6.2. Az energiaforrások....................................................................................18 2.6.3. Az 1990-es évek Magreb gazdaságai........................................................19 2.6.4. Külföldi befektetések a Magreb országokban ..........................................20 2.6.5. A Magreb országok külkereskedelmében bekövetkezett változások .......24 3. Az Európai Unió és Magreb országok közti kapcsolat 1970-től a Barcelonai Nyilatkozat kiadásáig .......................................................................27 3.1. Az EU-Magreb kapcsolatok fejlődésének története ....................................27 3.2. Európa szerepe a Magreb országok fejlődésében ........................................29 3.3. Globális Mediterrán Politika (GMP) ...........................................................30 3.4. Az EU kereskedelempolitikájának az érzékeny termékekre gyakorolt hatása ..................................................................................................................31 3.5. Az Európai Unió bővítési programjának következményei ..........................34 3.6. A Magreb országok külső finanszírozása ....................................................35 4. Az Európai Unió Mediterrán politikájának megújulása, és ennek hatása a Magreb országokra...............................................................................38 4.1. Szabadkereskedelmi társulás létrehozása Marokkóval és Tunéziával.........38 4.2. Miért hasznos az Euro–Magreb szabadkereskedelmi zóna létrehozása?.....39 4.3. EUROMED: partnerség az uniós és a mediterrán országok között.............41 4.4. Az Euro−Medben résztvevő intézmények ...................................................47 4.5. Az Euro–Mediterrán Partnerség pénzügyi háttere.......................................48 4


4.6. A sikerhez szükséges feltételek ...................................................................49 4.7. A Partnerség, illetve a szabadkereskedelmi megállapodás negatív következményei ..................................................................................................52 5. A MEDA program megújulása, aktualitások................................................55 5.1. A 2005−2006 évi programok .......................................................................56 5.1.1. EUROMESCO: Euro−Mediterranean Study Commission.......................56 5.1.2. FEMISE: Forum Euro–Méditerranéen des Instituts de Science Economique ........................................................................................................56 5.1.3. Az európai szomszédsági politikával, valamint a szabadkereskedelmi térség létrehozásával kapcsolatos jogszabályok harmonizációjára létesített program...............................................................................................................57 5.1.4. A városok, helységek és regionális hivatalok közötti együttműködés programja ............................................................................................................58 5.1.5. MEDA JI II. regionális program...............................................................59 5.1.6. Ifjúság III regionális program ...................................................................60 6. Összefoglalás.....................................................................................................62 7. Függelék............................................................................................................63 8. Irodalomjegyzék...............................................................................................68

5


„Ezekben az országokban nincs biztonság stabilitás nélkül, nincs stabilitás demokrácia nélkül, és nem lehet demokrácia fejlődés nélkül.” (Azouz Ennifar)

1. Bevezető A dolgozat témája a Magreb országok és az Európai Unió közötti kapcsolatok alakulása a kezdetektől napjainkig. Amikor a Magreb országokról beszélünk öt országot értünk alatta; Algériát, Marokkót, Tunéziát, Líbiát és Mauritániát. Ebben a tanulmányban azonban az utóbbi két országra nem fogok részletesen kitérni. Az Európai Unió 25 éven át kereste a lehetőségeket, hogyan lehetne erősíteni a kapcsolatokat a Magreb országokkal, és hogyan lehetne támogatni azok gazdasági fejlődését. A francia kezdeményezést követve, ez a folyamat az 1960-as évek elején kezdődött meg. Ezt további egyezmények követték. Az EU és a Magreb országok közti kapcsolat az 1990-es évek elején jutott el fordulópontjához. Az EU bővítése, a globális kereskedelmi liberalizáció, a béke és stabilitás megteremtése a mediterrán térségben lettek az EU–Magreb kapcsolat kulcskérdései. Az EU 1989-ben felvetette az „Új Mediterrán Politika” kérdését, majd 1995-ben a Barcelonai konferecián véglegesítették azt. A Magreb országoknak erős politikai, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolataik vannak az Európai Unióval. Azonban sosem került szóba csatlakozás, vagy társulás, minthogy a Magreb földrajzilag kívül esik az Európai Unión, így nincs lehetősége az integrációra. Az

EU–Magreb

kapcsolatok

központi

témája

mindig

is

a

kedvezményes

kereskedelempolitika volt. Ösztönözte a Magreb országok exportját, amely 1970-től kezdve évente átlagosan 12%-kal nőtt. Bár a kereskedelmi kedvezmények az 1970-es évek óta folyamatosan csökkennek, azért még a Magreb országok jelentős EU támogatásokban részesülnek. AZ EU Az Európai Befektetési Bankon (EIB) és az EU költségvetésén keresztül különböző módon (rövid

6


lejáratú hitelek, vissza nem térítendő segély, kockázati tőke) igyekszik segítséget nyújtani a Magreb országoknak. A két régió között fennálló kapcsolatokat kétoldalú illetve multilaterális együttműködési szerződések jellemzik. Legyen szó, akár társulási szerződésről a Közösséggel, akár régi szerződésről a volt anyaországgal, eredményeiket tekintve nem tudtak határozott segítséget nyújtani a gazdasági elmaradottság elleni küzdelemben. A sikertelenség okai között, melyek közül sok, helyi problémára vezethető vissza, megemlítendő itt a magrebi vezetők alkalmatlansága, hogy kidolgozzanak olyan beilleszkedési stratégiákat, melyekkel sikeresen vehettek volna részt a nemzetközi munkamegosztásban. A Megújult Mediterrán Politika sarkalatos pontja a szabadkereskedelmi övezet létrehozása az EU és a 11 mediterrán ország között, valamint a mediterrán országok egymás közötti szabadkereskedelmének kialakítása. Ez a Magreb országok számára egyértelműen a korábbi privilégiumok elvesztését jelenti. A Közösség egyre inkább protekcionista mezőgazdaságpolitikájának bevezetése következtében növekedett a termelés, feleslegek képződtek, figyelmen kívül hagyva a piaci realitást és a tradicionális kedvezményezett beszállítók érdekeit. Az EGK kibővítése Spanyolországgal és Portugáliával még rontott a helyzeten, nyomatékot adva azoknak a tényezőknek, melyek előidézték a válságot: az érzékeny ágazatok számának a növekedése a Közösségen belül, a portugál és spanyol munkások szabad

áramlása,

a

pénzügyi

együttműködést

szolgáló

források

elapadása,

a

befektetéseknek a tagjelölt országokba irányítása. A Schengeni Egyezmény (1985), az egyre növekvő akadályok a munkaerő szabad áramlásánál, csak a megközelítés egyik formája az európai döntéshozók részéről, de mindenesetre a Magreb-régiót a perifériára szoríthatja. A berlini fal leomlása után pedig, ez az elhidegülési folyamat annyiban folytatódott, hogy a Közösség számára rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat több régió között kellett megosztani.1 A forrásmegosztásnál nagy jelentősége van annak, hogy a Magreb országok magas kockázati szintet képviselnek. A közbiztonságra törekvő belpolitika az egyes államok értékelésénél prioritással bír. Az Európai Unió számára a Magreb országok népességének dinamikus növekedése további lehetőségeket kínál, hiszen a térségben élők száma 2010-re elérheti a 90 millió főt. 1

L. A. Pereira da Silva, Les pays de l’Est sont-ils en mesure de retourner á leur profit des ressources financieres jusque-lá attribuées aux pays méditerranéens et subsahariens?, in L’aven de l’espace méditerranéen, 1992

7


Ez megfelelő piacot is kínálhat az európai vállalatok számára. Paradox módon, a régióról kialakult mindenfajta fenyegetést szem előtt tartó elképzelések ellenére, megerősödött azon országok tábora, akik segítik ezeket az országokat fejlődési modelljük kifejlesztésében. Ennek a megközelítésnek is megvannak az ellenzői, akik úgy gondolják, hogy segítséget adni a Magrebnek egyet jelent azzal, hogy elveszik egy gazdaságilag küszködő Európától a fejlődés lehetőségét. Összességében elmondható, hogy Európa számára a piac bővítése inkább nyereséggel zárulna, mint veszteséggel. A veszteség egyedül a munkaerő-igényes ágazatoknál képzelhető el, amit már ma is kénytelen elviselni egyes Kelet–Ázsiai országtól. A kooperációs lehetőségeket vetíti előre az európai gazdaságok magas energiaigénye, melyhez az algériai olajmezők és főként földgázkészlete, de az egész magrebi térség tartalékai megfelelő kínálatot jelenthetnek.

8


2. A Magreb országok

2.1. Afrika a gyarmatosítók kezében A XV. századtól portugál hajósok kutatták Afrika Atlanti partjait elsősorban arany- és rabszolgaszerzés reményében. Az első expedíciók Tengerész Henrik, Bartolomeo Diaz és Vasco da Gama nevéhez fűződnek. Később megjelentek a spanyolok, a hollandok, az angolok és a franciák is. A XVI. századtól megindult a rabszolga-kereskedelem, négerek millióit hurcolták elsősorban Amerikába. A XVI. század végén a Guineai-öböl vidékén angol rabszolgavadász telepek alakultak, de a XVIII. századig csak kevés, főleg partmenti területet gyarmatosítottak. Afrika legnagyobb részét a XIX. századtól gyarmatosították, elsősorban az angolok és a franciák. A franciák nyugatról kelet felé, az angolok északról dél felé haladva próbáltak összefüggő gyarmatbirodalmat létrehozni. Kisebb területeket a németek, hollandok, belgák, portugálok és olaszok vontak uralmuk alá. 1830-48-ig tartó hódító háború során a franciák megszerezték Északnyugat-Afrika jelentős részét. 1869-ben nyitották meg a Szuezi-csatornát, amelyet Egyiptom francia segítséggel épített mintegy 10 éven át. A csatorna stratégiai fontossága miatt az angolok is megpróbálták meghódítani Egyiptomot. Az angol-francia vetélkedésből 1882-ben Anglia került ki győztesen. 188485-ben Németország megszerezte Német Délnyugat- és Német Kelet-Afrikát. 1899-1902 között zajlott az angol-búr háború, amely látszólag a rabszolgatartó búrok kegyetlen bánásmódja ellen irányult, valójában az angolok a gyémánt- és aranylelőhelyeket akarták megszerezni. A háború eredményeként Dél-Afrika Anglia birtokába került. A XX. század elején a németek Afrika újrafelosztására irányuló törekvései vezettek a marokkói válságokhoz (1905 és 1911), amelyek Németország számára sikertelenül végződtek. A XIX-XX. század fordulóján Afrika csaknem teljes területe függő helyzetbe került. •

Franciaország gyarmatai: Marokkó, Algéria, Tunézia, Szenegál, Elefántcsontpart, Mauritánia, Mali, Niger, Csád, Gabon.

•

Anglia gyarmatai: Egyiptom, Szudán, Kenya, Uganda, Rhodesia (ma Zambia), Botswana, Dél-Afrika, Nigéria, Aranypart (ma Ghana).

9

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz •

Németország gyarmatai: Kamerun, Tanzánia, Namíbia.

•

Portugália gyarmatai: Angola, Mazambik.

•

Olaszország gyarmatai: Líbia, Szomália, Eritrea.

•

Belgium gyarmatai: Belga Kongó (Zaire).

•

Spanyolország gyarmatai: Nyugat-Szahara.

•

Független terület: Libéria, Etiópia.

Az I. világháború után Németország elvesztette gyarmatait, azok Angliához, Franciaországhoz, Belgiumhoz kerületek. 1935-ben Olaszország rövid időre meghódította Abesszínát (ma Etiópia). A II. világháború idején Észak-Afrika hadszíntér volt (1940-43). A II. világháború után felerősödtek a nemzeti felszabadító mozgalmak, amelyek eredményeként az afrikai államok többsége az 1950-es, '60-as években függetlenné vált. A mai országhatárok az egykori gyarmati beosztást tükrözik. Jelenleg Afrika területén 48 önálló állam található, melyeknek zöme a fejlődő országok közé tartozik. 2.2. Algéria Algériát a franciák 1830-ban támadták meg, és később Franciaország részének nyilvánították. Bevezették a francia közigazgatást, oktatási rendszert, nyelvet, gazdaságot, és telepeseket hívtak az országba. Kezdetét vette Algéria elfranciásítása. Szétverték az addigi földközösségeket, amelyek a törzsi közösségek alapját adták. Bár Algéria három körzete Franciaország három tengerentúli megyéjének számított, az őslakók nem kaptak polgárjogot: nem polgárai, hanem alattvalói lettek a Francia Köztársaságnak. A betelepülő európaiak szegény francia, spanyol, máltai és olasz parasztok vagy kalandorok voltak. Algériát a XX. század csakúgy megviselte, mint bármely afrikai országot. Óriási szakadék választja el politikailag és társadalmilag Európától. Ugyanakkor távolodás figyelhető meg az arab országoktól is. Ezen köztes állapot jellegzetességei nem meglepőek. 1962-ban, tehát viszonylag későn vált függetlenné az országot gyarmatként kezelő Franciaországtól. Az egész ország továbbra is ezért és ebben a kultúrában él. Ennek egységesítő, összetartó ereje is van, lévén, hogy az elnyomásban lévő etnikumok arabul nem beszélnek, tehát a második hivatalos nyelv a francia. A szovjetbarát népi demokrácia

10


jelentősége csillapodni látszik, tudatos a politikai nyomás enyhítése 1992 óta. Ezáltal a belső zavargások csitulnak, az alapvető rend kezd helyreállni, bár egyesek úgy tartják, még mindig vannak törvényen kívüli területek az országban. Az

ország

politikailag

földrajzilag

zárt.

A

elszigetelt,

nyugati

határ

a

jószomszédság hiányában lezárt, délen területi viszályok vannak Nigériával, a keleti határ közember számára átjárhatatlan, a tengeren való

közlekedés

helyzetben jelentős

csak

egyesek,

kiemelt

lévők

lehetősége.

Algériának

kapcsolatai

vannak

Gibraltárral,

Alicante-val, Marseilles-jel és Trapanival. Amióta a függetlenségi háborút követően (1954–1962) különvált Franciaországtól, Algériát gyakorlatilag a hadsereg kormányozza. A természeti források nagy részét, mindenekelőtt a teljes ásványi olaj- és földgázkészletet, a katonaság felügyeli. Megpróbálják megakadályozni ezeknek a kincseknek az újraértékesítését és csökkenteni a saját köreiken belüli korrupciót. A polgári elnök is a hadseregtől függ. Ha szabadulni akar ebből a kötelékből– mint Ben Bella és Chadli korábbi elnökök –, megbuktatják és helyébe az államfőt ültetik, aki maga is katona. Vezető algériai szakértők – mint Gilles Kepel – szerint az iszlámisták által elkövetett jelenlegi bűncselekmények a hadsereg hatalmának konzerválását szolgálják. 2.2.1. A politikai helyzet Algériában Amikor 1986-ban összeomlottak az olajárak, Agéria lényegében külső bevételi források nélkül maradt. Chadli Bendjedid ezredes elnökségének nyolcadik éve volt ez. 1988-ban Agéria külföldi bevételeinek 98 százaléka a gazdaságirányítás minden erőfeszítése ellenére még mindig, a lezuhant árak ellenére is a kőolaj- és földgázeladásból származott. Az éves infláció mértéke ekkor már 20 százalék körül mozgott, a lakosság 44 százalékának otthont adó városi övezetekben pedig 40 százalékos volt a nemhivatalos munkanélküliségi ráta.

11


Algériában 1992-ben robbant ki a mindmáig tartó polgárháború, mely eddig több mint százezer ember életét követelte. 1991 végén a több évtizedes egypárti uralom után parlamenti választásokat tartottak, melyet érvénytelenítettek a hatóságok az első fordulót követően, mivel a szélsőséges Iszlám Üdvfront (FIS) nyerésre állt. Az akciót a katonai vezérkar mozgatta a háttérből, amely nem szerette volna, ha az iszlámisták teret nyernek. A második fordulót határozatlan időre elhalasztották, a FIS-t betiltották, tagjait üldözni kezdték, vezetőit bebörtönözték. Ezzel kezdetét vette az ország életét szinte teljesen megbénító erőszakhullám, mely körülbelül hárommilliárd dollárnyi kárt okozott. Természetesen a hadsereg sem maradt adós a válasszal, s harcot hirdetett a fegyveres bandák ellen – bár a rossz nyelvek szerint egy füst alatt elintézték a rendszer egyéb ellenzékét is. A polgárháborúba belefáradt ország 1999 áprilisában új elnököt választott Abdelaziz Buteflika személyében, aki békejobbot kínált azoknak a terroristáknak, akik leteszik a fegyvert, lemondanak az erőszakról és visszatérnek a polgári életbe. Az iszlamisták megnyerésére szabadon engedte azokat a börtönben ülő FIS militánsokat, akiknek kezéhez nem tapadt vér. Az államfő mindenesetre sikerként könyvelheti el, hogy a FIS katonai szárnya, az AIS tűzszünetet hirdetett, és ez év elején feloszlatta magát, miután tagjai amnesztiát kaptak a fegyverletételért cserébe. Az AIS ezenkívül felajánlotta, hogy csatlakozik a radikális fundamentalisták elleni harchoz. A neheze azonban még hátra van. A GIA nemcsak hogy nem teszi le a fegyvert, hanem folytatja a polgári lakosság elleni támadásokat, jelezve, hogy messze még a béke. Bár egyre ritkábban, de még mindig hallani kis falvak lakóinak a lemészárlásáról, két város között utazók kifosztásáról és meggyilkolásáról.2 2.3. Marokkó A többi észak-afrikai országtól eltérően Marokkót mindig egy nép lakta, legalább is az írott történelem folyamán. A berberek, vagy imazeghinek (földi emberek) a területen több ezer évvel ezelőtt telepedtek le, és egykor ők tartottak kezükben minden

2

Kovácsy Tibor Az algériai tragédia

12


területet Marokkó és Egyiptom között. A klánokra és törzsekre feloszló Marokkó mindig féltékenyen őrizte független-ségét. Ez a harcos függetlenség volt az, amely segített megőrizni Afrika egyik legérdekesebb kultúráját. A 19. század végén megindult az európaiak kereskedelme, és a gyarmatosítás hosszú korszaka. Hirtelen Franciaország, Spanyolország és Németország mind felsorakoztak, hogy elfoglalják az országot a stratégiai helyzetéért és gazdag kereskedelmi erőforrásaiért. Franciaország győzött és ténylegesen elfoglalta az egész országot 1912-re. Spanyolország ragaszkodott egy kis tengerparti protektorátushoz és Tangiert nemzetközi zónának nevezték ki. Az első francia tábornok, Lyautey marsall, szerette az arab kultúrát. Nagylelkűen elutasította azt, hogy szétrombolja a meglevő marokkói városokat és helyettük új, francia városokat hozzon létre. Az Atlanti Óceánon Rabatot nevezte ki az új fővárosnak és felfejlesztette Casablanca kikötőjét. A szultán hatalmon maradt, de szerepe jelképes volt. A Lyauteyt követő vezetők nem voltak ilyen érzékenyek. Az erőfeszítéseik, hogy felgyorsítsák a francia betelepedést, felbosszantotta a Rif Hegyek törzseit, melyek a berber tudós Abd el-Krim vezetésével felkeltek mindkét gyarmatosító országgal szemben. Csak 25 000 fős egyesült spanyol-francia erővel sikerült elérni, hogy And el-Krim végül is a megadásra kényszerüljön 1926-ban. Az 1930-as évek végére több mint 200 000 francia állomásozott Marokkóban. A II. Világháborúban a Szövetségesek Marokkót bázisként használták, hogy kiűzhessék a németeket Észak-Afrikából. A háború végeztével V. Mohamed szultán független pártot hozott létre, amely végre biztosította a marokkóiak szabadságát 1956-ban. Tangier területre is igényt tartottak, de Spanyolország visszautasította, hogy visszaadja Ceuta és Melilla északi városokat (a mai napig ezek Spanyolország utolsó területi igényei Észak-Afrikában). V. Mohamed szultán királynak nevezte ki magát 1957-ben és négy év múlva őt fia II. Hasszán követte. Ez a népszerű vezető belopta a marokkóiak szívébe magát azzal, hogy Zöld Menetet vezetett Nyugat Szaharába, amely korábban Spanyolország területe volt. 350 000 fős önkéntessel Hasszán követői bevonultak Sahrawis területére, hogy az ásványkincsekben gazdag területet sajátjuknak nyilváníthassák ki. Az 1960-as évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a 100 000 fő és a terület lakósai a területnek függetlenséget akarnak. A Saguia al-Hamra és Rio de Oro felszabadításáért küzdő Nyugat-szaharai Népi

13


Front nem fogadta szívesen az inváziót, és hosszú és borzalmas függetlenségi harcot vívtak Marokkóval. 1991-ben az ENSZ tűzszünetet ért el és nemrégen úgy döntött, hogy "függőben lévő kérdés marad". Más szavakkal Nyugat Szahara hivatalos státusza kérdéses maradt Marokkó további igénye miatt. Miközben a marokkói tömegek a déli inváziót éljenezték, a közeli algériai és a nyugatszaharai népek elégedetleneknek tűntek. Husszán király kapcsolata ezzel a háború sújtotta szomszéddal, azóta rossz. Ma az alkotmány legújabb változásai ellenére Hasszán abszolút, kissé ódivatú, autokratikus uralkodó. Az 1961 óta uralkodó II. Hasszán király politikai rendszerének megreformálását határozta el. Új alkotmányt fogadtatott el, aminek alapján az 1997. novemberi választásokon először választották meg közvetlenül a parlament alsó házát. A választásokon szinte egyenlő arányban szereztek szavazatot a kormánypártiak, az ellenzékiek és a függetlenek. Ezzel együtt a kormány továbbra sem rendelkezik igazi beleszólással az ügyekbe. II. Hasszán igyekezett megtalálni a középutat az iszlamisták kezelésében is, attól tartva, hogy a kemény fellépés az iszlamisták radikalizálódáshoz vezethet, akárcsak a szomszédos Algériában. 1998-ban a király harminchét éves uralkodása során először bízott meg kormányalakítással baloldali ellenzéki politikust a hetvenhárom éves Abderrám Juszufi személyében. Marokkóban a 1980-as évek végétől jelentős mértékű gazdasági modernizáció zajlott le, ami a gazdaság és az export struktúrájára is kihatással volt. II. Mohammed király apja halála után szintén ezt a politikát folytatta. 2.4. Tunézia Tunézia a legkisebb ország ÉszakAfrikában,

de

stratégiai

helyzete

eseménydús történelmet hozott számára. A

föníciaiak,

rómaiak,

vandálok,

bizánciak, arabok, törökök és a franciák, mind elfoglalták a térséget egy adott időpontban.

14


A konfliktusok akkor erősödtek fel, amikor Észak-Afrika a Spanyolország és Ottomán Birodalom közötti harc küzdőtere lett a 16. század közepén. Tunézia tucatnyi alkalommal került 50 év alatt különböző kézbe, amikor a törökök elfoglalták azt 1574-ben és az Ottomán Birodalom részévé vált. Az ottomán hatalom a 19. századig tartott, amikor Franciaország lett az erős ország a Nyugati Földközi-tengeren és Tunéziával szemben egyre erősödött a nyomás, hogy fogadja el az európai kultúrát. 1881-ben a franciák 30 ezer fős sereget küldtek Tunéziába a határterületek megerősítésére a franciák által elfoglalt Algéria határán. Gyorsan elfoglalták Tunéziát és arra kényszeríttették a helyi bejt, hogy adja át hatalmát a franciáknak. Röviddel utána elfoglalták

a

tunéziai

földek

jobban

termő

részét.

Franciaország

belépése

a

II. Világháborúba megnyitotta a lehetőséget a tunéziai nacionalisták számára, hogy elindíthassák a függetlenségi harcaikat. Az 1950-es évek elején a franciák késznek mutatkoztak engedményekre. Tunéziai

hivatalosan

függetlenséget

kapott

1956

március

20-án

Bourgiba

miniszterelnök vezetésével. A következő évben az ország kinyilvánította a köztársaságot és Borguiba elnök lett, mély politikai és társadalmi változásokat indítva el. Úgy tartva, hogy az iszlám, mint vallás, visszatartja az országot, Bourguiba lecsökkentette a társadalmi szerepét azzal, hogy eltávolította a vallási vezetőket az olyan hagyományos befolyási területekről, mint az oktatás és törvénykezés. Felszámolták a Shaarija (Korán bíróság) intézményét és azon személyek vagyonát, akik a templomokat és a vallási intézményeket támogatták, elkobozták. Bourguiba elnöksége 1987-ig tartott, amikor évekig tartó munkálkodása után, hogy távol tartsa az iszlám párt követőit, a saját belügyminisztere Zine el-Abidine ben Ali használta ki az iszlám lakosság zavargásait azzal, hogy Bourguibát alkalmatlannak találta mentálisan arra, hogy vezessen és nyugdíjba vonultatta egy palotába Monastir városon kívül. Ben Ali gyorsan lecsendesítette az iszlám ellenzéket azzal, hogy Mekkába zarándokolt és a Ramadán ünnepét szigorúan betartandónak rendelte el. De még a pártja is ellenezte a hirtelen megszerzett hatalmat és a fő ellenzéki párt távolmaradt az 1994-es választásokon, ahol 10 széket kaptak a Nemzetgyűlésben a szavazatok 1 %-os arányáért (Ben Ali 97.7 %-os arányával szemben). Ma a politika nem népszerű (vagy nem tanácsos) beszélgetési téma Tunéziában, de sok tunéziai fejezi ki a csodálatát Ben Ali uralkodásával

15


kapcsolatban. Elnöksége alatt Tunézia külpolitikája nyugati orientáltságú lett és az ország elismert a stabilitása miatt alapvetően biztos országot jelent a térségben. 2.5. Az Arab Magreb Unió (AMU) A Magreb országok az 1960-as évektől kezdve tervezik egy regionális integráció, illetve együttműködés létrehozását. Az 1980-as évek közepén Algéria vetette fel a regionális együttműködés ötletét. 1988-ban Algéria adott otthont az első Magreb csúcstalálkozónak. Ez a Magreb Főbizottság létrehozását eredményezte. 1989 február 17-én Marrakeshben (Marokkóban) a Magreb országok vezetői aláírták az Arab Magreb Uniót létrehozó szerződést. Elsősorban azért hozták létre, hogy lehetővé tegyék az országok közti párbeszédet és bátorítsák a kereskedelmi és gazdasági együttműködést. Az Unió céljai: – megerősíteni a Magreb országok közötti kapcsolatokat – prosperáló társadalmat létrehozni a térségen belül – a béke megőrzése az igazságosság és az egyenlőség jegyében – politikai harmonalizáció – elősegíteni a személyek, termékek, tőke és szolgáltatások szabad áramlását A szerződésben megállapodtak egy az adott ország vezető politikusaiból álló tanács létrehozásáról is, amelynek tagjai félévente üléseznek, hogy megvitassák az országok közötti konfliktusokat, nézeteltéréseket és egyéb problémákról vagy tervekről tárgyaljanak. Az Arab Magreb Uniónak a létrehozása óta hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie. Algéria komoly politikai problémákkal küzd, amelyek tovább bonyolítják az iszlám fundamentalizmus és a terrorizmus problémáját az országban. Tunézia és Marokkó nagy figyelmet fordít az Európai Unióval létrejött bilaterális kapcsolatok fejlesztésére. 1990-ben megalkották a Közös Magreb Fejlesztési Stratégiát, amely meghatározta a gazdasági szolidaritást a partnerországok között. Az alábbiakat tűzték ki célul: – egy szabadkereskedelmi övezet létrehozása a tagállamok között – vámunió és a közös piac létrehozása

16


– gazdasági együttműködés létrehozása 2003 decemberében összegyűltek a Magreb országok külügyminiszteri és a következő célokat határozták meg: – az Arab Magreb Unió újjászervezése – a rendszeres ülésezés megvalósítása – a gazdaságpolitika szabályozása, főként a mezőgazdaság, infrastruktúra és a vízgazdálkodás tekintetében A probléma az, hogy a térség országainak nagy része; Algéria, Marokkó és Tunézia több figyelmet fordít az Euro-Mediterrán Együttműködésre. Az érdeklődés hiányában jelenleg nem várhatunk túl sokat az Arab Magreb Uniótól. 2.6. A Magreb országok gazdasága A XIX. század gyarmatosításai nem kímélték a Magreb országok gazdaságait. A magrebi gazdaságok beilleszkedése az anyaországok gazdaságába eleinte kétségkívül modernizáló hatású volt, de mára megmutatkoztak az akkori szerkezeti adaptációból eredő súlyos egyensúlytalanságok, elsősorban jövedelem, termelékenység és fizetési mérleg zavarok formájában. Ipar nélkül, elnyerve ezzel a gyarmatosító ország bizalmát, a helyi gazdaságok szinte mindent importáltak, elsősorban azokat a fogyasztási javakat melyekre a helyi európai kisebbségnek volt szüksége. A fizetőképes kereslet létezett, hiszen e minoritás jövedelme vetekedett az anyaországban élő hasonló helyzetű csoportokéval. Ehhez az importfüggőséghez adódott hozzá a helyi gazdaságok megtakarításainak gyengesége, egy torz mezőgazdasági szerkezet (elmaradott és modern gazdaságok váltakozása). Az 1 és 4 év közötti gyermekhalandóság hatszor magasabb volt (1951-es adat), az anyaország hasonló mutatóihoz hasonlítva, 90%-os ráta az analfabetizmus, 6% ellenében az európaiaknál, és növekedett az alultápláltság. 2.6.1. Iparosítás a függetlenedésért

17


A Magreb országok úgy látták, hogy az eddig elhanyagolt iparosítás orvosolni tudja az alulfejlettséget és a függőséget. A tízéves tunéziai terv, az algériai Tripoli program, az első marokkói terv, mind megfogalmazták azt a politikai szándékot, hogy elsődleges cél az ipar fejlesztése, de az egyes országok eltérően súlyozták az állami, illetve a magánszektor szerepvállalását. Ekkor alkalmazták ebben a három országban azokat a gazdaságpolitikai eszközöket, melyek az importhelyettesítést, illetve korlátozást voltak hivatottak előmozdítani. A hagyományos devizapolitika (felértékelt helyi deviza) korlátozása, egyes protekcionista intézkedések, az ipari beruházások ösztönzése is ezt a célt szolgálták, miközben az állam megpróbálta létrehozni a nem létező magán szektort. A hetvenes évek a Magreb országok gazdaságai számára a fellendülés és a fejlődés időszakát jelentették, hiszen ekkor a GDP/fő Algériában és Tunéziában látványosan megugrott, főleg a kőolaj áremelkedésének köszönhetően. Ugyanakkor Marokkónak, akit hamarabb érintett a világgazdasági válság, jelentős külkereskedelmi deficittel kellett szembenéznie. A strukturális válság, végül nem kerülte el egyik országot sem, az – még mindig számottevő – import drágulása, illetve a tőkejavak beáramlásának csökkenése maga után vonta a GDP növekedési ütemének jelentős csökkenését mindhárom országban. A nyolcvanas évek végére a gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhetően, a magrebi könnyűipar hozzáadott értéke megközelítette a 9 milliárd dollárt; Algéria ebben kétharmados súllyal szerepelt, és a félig-iparosodott országok gazdaságának jegyeit mutatta (500 ezer főt foglalkoztatott a könnyűiparban, magrebi viszonylatban az ipari munkalehetőségek fele itt koncentrálódott). A másik két ország együttes GDP-je, Algéria GDP-jének a kétharmadát tette ki. A három ország külkereskedelmi áruösszetételéből következtetni lehet arra, hogy mely termelési vertikumot fejlesztette előzőleg, illetve földrajzi adottságai melyeket engedték meg: kőolaj és származékok Algériában, textil melyet csak kiegészített a kőolaj Tunéziában, mezőgazdasági termékek, műtrágya és foszfát Marokkóban. Egyes könnyűipari termékek exportjának gyengesége azzal magyarázható, hogy a belső kereslet igen jelentős volt, melyet a kínálat növekedése csak ritkán tudott kielégíteni. Az import összes volumenének több mint harmadát teszik ki a közlekedési gépek és felszerelések, de ha ehhez hozzávesszük a vegyi és gyógyszeripari termékeket ez az arány, meghaladja a 40%-ot. Ehhez adódik Algéria esetében a mezőgazdasági termékbehozatal, mely mára eléri importjának a 30%-át. Ez a fajta technikai és felszerelési javaktól való

18


függőség jól tükrözi a világgazdaságban való részvétel elégtelenségét, miközben a könnyűipari termékek kereskedelme eléri a világviszonylatban mért export 80%-át. Ezek szerint az új, a fejlődést meghatározó ágazatok nincsenek jelen a magrebi gazdaságokban, azok, amelyek a XX. század végén a nemzetközi munkamegosztás kialakulását határozzák meg (információ, kommunikáció, elektronika, szolgáltatások), így a Magreb országok beszorulhatnak a hagyományos termelési ágazataikba. Hatékony képzési és kutatási rendszerek hiányában nehezen képzelhető el, hogyan változhatna meg a jelenlegi helyzet, és hogyan érhetnék utol a térség országai az ázsiai gazdaságok csapatát a közeljövőben. Semmi meglepő nincsen ilyen feltételek mellett, ha – a politikai kockázatot leszámítva –, a Magreb nem vált vonzóvá a külföldi befektetők szemében. A legjobb helyzetben lévő országnál, Marokkónál, az évi átlag csak 1,247 millió DH (152 millió USD) ért el 1982 és 1991 között3, azaz alig 3,5%-a az összes beruházásnak melyet ebben a tíz évben valósítottak meg. A következő ábra (1. számú) mutatja a külföldi közvetlen beruházások alakulása a mediterrán térségben.

3

Fouad Zaim, Les investissements étrangers au Maroc, une radoscopie décannale, 1992

19

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz 1. számú ábra

A közvetlen külföldi befektetések (millió USA dollár) 1200 1000 800

Tunézia Marokkó Algéria

600 400 200 0 1983

1993

2002

2003

Forrás: Worldbank

2.6.2. Az energiaforrások Algériának, akinek földgáztartalékai elérik a világ tartalékainak a 2,5%-át, évi 50 milliárd köbméter kitermelésével is 65 évre elegendő a készlete. 1995-ben ezt a mennyiséget a tengeralatti vezetékeken (Algéria és Olaszország között lefektetett) illetve cseppfolyósítva a nyugati országok felé exportálták, elsősorban az Európai Unió felé. A kereslet növekedése folyamatos (egyes becslések szerint akár 50%-os is lehet az elkövetkező években), de Franciaország a jövőben, a nukleáris energiafelhasználás csökkentését tervezi algériai földgáz helyettesítésével. Portugáliában a fogyasztás növekedését prognosztizálják ugyancsak, míg a volt szocialista országok, köztük Magyarország, az Oroszországtól való függésüket kívánják csökkenteni a beszerzési források diverzifikálásával. A növekvő jelentőségű kereskedelmi kilátásoknak köszönhetően, 1990 júniusában a dublini Európai Tanácson felmerült az Európai Energia Charta tervezete, mely egy európai energia közösséget kívánna létrehozni, és egyben megteremthetné Európa és a Magreb közötti energia-együttműködés keretét. Célkitűzései között szerepel az energiaforrásokhoz és az infrastruktúrákhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása, nemzeti hovatartozástól

20


függetlenül.4 Az algériai gáz kereslete évi 800 millió köbméterrel lett nagyobb, mint az azt megelőző időszakban. Ezen túlmenően, egy egészséges európai versenyt kíván megteremteni az energiához kapcsolódó projektek területén, védelmezni kívánja a beruházásokat, megteremtve a profit repatriálásának a lehetőségét, megpróbálja kiküszöbölni az ellentételezés nélküli exportot, és végül az információ rendszeres cseréjét tűzte ki célul. Az Unió számára tehát fontos az energia kínálat stabilitása és biztonsága, és egy Euro–Magreb energiaközösség létrehozásával a szabadkereskedelmi övezet gondolata konkretizálódhatna az első időkben. A fennálló kapcsolatoknak köszönhetően ez a közösség már szinte létezik, amit csak megerősítenek az éppen zajló események (befektetések eszközlése, vegyes vállalatok alapítása, a kitermelést liberalizáló törvények meghozatala, együttműködés a talajkutatás területén és nem utolsósorban az Olaszországon keresztül haladó transzmediterrán gázvezeték áteresztő képességének megkétszerezése és az Algéria – Marokkó – Spanyolország gázvezeték megépítése). 2.6.3. Az 1990-es évek Magreb gazdaságai A domináns jellemvonásokat kiemelve megállapítható, hogy az a fejlődési modell, mely egyedül a természeti kincsek kiaknázására és a munkaerő exportjára (az EK és a kőolajban gazdag arab országok felé) épült csődöt mondott a nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére. Az import helyettesítésére bevezetett iparosítás, mely egy létező keresletre épült, a fejlődés motorjaként kellett volna, hogy működjön, de a megvalósítás során, a könnyű szakaszokon túljutva, nehézségek mutatkoztak a közbenső javak termelése során, minek eredményeként, az iparosítás pozitív hatása csökkent, amihez hozzájárultak a külpiaci nehézségek és a külső államadósság. Pedig egy ilyenfajta iparosításhoz több tőkére, kutatásra, technológiára lett volna szükség, ami ezekben az országokban nem állt rendelkezésre. Az amúgy is szűkös belső piac azáltal, hogy a hagyományos iparágak (nehézipar) viszonylag kevés munkaerőt szívtak fel még jobban összeszűkült. Így a térség tehetetlensége, illetve a felvázolt problémák meggátolták a térséget abban, hogy kialakítsák a szolgáltatások szektorát, mely a nemzetközi porondon az elmúlt húsz évben a munkaerő

4

Mike Wells, Europe: Energy charter charts changes, Petroleum Economist, 1991

21


jelentős részét tudta lekötni. Az a célkitűzés, mely a kőolaj utáni korszakot készítené elő, egyre távolibbnak tűnik, a kőolaj bevételek elosztásán alapuló logika miatt. Az együttműködést korlátozó tényezőként említhetők a világgazdaságot súlytó problémák: az európai munkanélküliség növekedése, a konjunktúra lelassulása, az arab kőolajexportőr országokban felmerülő politikai problémák, a növekvő protekcionizmus, a magas kamatlábak (utóbbi a kis gazdaságokat strukturális alkalmazkodásra kényszeríti, ami a munkanélküliség növekedésével, jövedelem kiáramlással, a hitelfeltételek szigorodásával jár a leértékelések következtében). A Magreb országok, melyek arra hivatottak, hogy választ adjanak arra a kihívásra, melyet az egységes piac hozott létre, nem működik megfelelően. Elsősorban azért, mert az európai modellt kívánta lemásolni, azaz elsődlegesen kereskedelmi szemléletű, vámuniót akart létrehozni, ahelyett hogy a hangsúlyt a fejlődésre és a megvalósítandó projektekre tette volna. Figyelembe kell venni a térség heterogenitását, az egy főre jutó jövedelem nagyságának jelentős eltéréseit (1:14 Líbia és Mauritánia között) és a kereskedelmi kapcsolatok igen alacsony szintjét (2% szemben az EK Római Szerződéskori 20%-ával). Ezek a tényezők mind azt mutatják, hogy a magrebi gazdaságok abban a kényszerhelyzetben vannak, hogy működésbe hozzanak olyan mechanizmusokat, melyek révén megkezdődhet a világgazdasághoz való strukturális alkalmazkodás. 2.6.4. Külföldi befektetések a Magreb országokban Azok a tényezők, melyek a három országot a nyolcvanas évek végén a külföldi befektetések előtti nyitásra kényszerítették: a külső adósság elviselhetetlen nagysága; a belső finanszírozás válsága, az export bevételek drasztikus csökkenése; a nemzetközi hitelek elapadása, ami a nyolcvanas évek elején lezajlott monetarista sokk következtében alakult ki; a deregulált tőkepiacok megritkult kínálata; és végül itt is megemlíthető a keleti régió vonzereje. A működő-tőke befektetések származási helyét és jelentőségét illetően az alábbi megállapításokat tehetjük: − A Magreb országok nettó tőkeimportőrök (érdekes kivétel Líbia ebben a térségben).

22


− A tőke nagy része Európából származik, de nagyságát tekintve sosem volt igazán jelentős. Az 1976–87-es időszakra vetített, összesített magán- és állami pénzeszközök, Algéria esetében 70%-a, Tunézia esetében 56%-a, Marokkó esetében pedig 45%-a származik Európából (ez utóbbinál a befektetések másik része Közel– Keletről érkezik). Algéria adósságállománya rohamosan nő (2. számú ábra): 1988-ban elérte a 25 milliárd dollárt. Az adósságszolgálat 5,8 milliárd dollár, az adósságszolgálat rátája pedig az 1982-es 30%-ról 1988-ra elérte a 70%-ot (az exportbevételekhez viszonyítva). Marokkó adósságállománya mintegy 22 milliárd dollár. 2. számú ábra

A Magreb országok adósságállománya (millió USA dollár) 30 000

26 267

25 000 20 000 15 000

16 370

23 386

18 403

18 820 15 473

22 105

13 038

10 000 5 000

22 876

12 923

Algéria Tunézia Marokkó

8 693 4 058

0 1983

1993

2002

2003

Forrás: Worldbank

Európa szerepe még erőteljesebb: az állami tőkebefektetések több mint háromnegyede európai. Az európai magán tőkebefektetések Marokkónál is elérik a 85%-ot, Tunézia esetében, pedig a 98%-ot. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a befektetések csak egy viszonylag kis tételt képeznek a külkereskedelmi mérleg folyó bevételei között. 4% Tunézia esetében, egészen elhanyagolható Marokkónál és Algériánál is mindössze 1%. Az 1989 és 1991 közti időszakban, Marokkóban 652 millió USD, Tunéziában 282 millió USD nettó befektetéseket eszközöltek, amit ha összehasonlítunk ugyanezen periódusra eső vendégmunkások által hazautalt összegekkel (5293 millió USD és 1635 millió dollár, azaz hat-nyolcszor nagyobb összeg) akkor teljesebb képet kaphatunk e befektetések súlyáról. A

23


magán befektetők részéről megnyilvánuló érdektelenség, a közép- és kelet–európai változásoknak köszönhetően, talán még fokozódott, mindenesetre, ha az 1992-es év adatait nézzük, a CEFTA országokban 2710 millió USD érkezett, míg a Magreb régióba 785 millió USD. Az olasz tőke fokozza jelenlétét a Magreb térségben a francia részesedés terhére. 1980 óta a régióba irányuló olasz befektetések fokozatosan növekedtek, egy határozott preferenciával Tunézia és Líbia iránt. De Marokkó és Algéria is kapott komoly hiteleket, minek köszönhetően Olaszország lett Franciaország legszámottevőbb versenytársa (a 80 francia vállalat, melyeknek érdekeltségeik vannak a Magreb országokban 400 leányvállalatuk révén, kivonulni látszik). Algéria esetében, az olasz tőke térnyerése természetesen a már korábban említett energiaforrásoknak köszönhető, így várható, hogy a másik mediterrán nagyhatalom, Spanyolország is hasonlóképpen, hasonló okok következtében növeli befektetéseit. Tunézia adósságállományának a nagysága 1988-ban 6,4 milliárd dollár, az adósságszolgálat is ekkor érte el a csúcsot 1,2 milliárd dollárral. Marokkó esetében, a külföldi tőkebefektetések nem számottevőek, de mozgása jellemző, amennyiben a gazdasági válságnak köszönhetően elhagyta a kézműipart és inkább a szolgáltató szektor felé, a rövidtávon jövedelmező területekre koncentrálódott: ingatlan tranzakciók, turizmus, pénzügyi szolgáltatások. A hetvenes években a külföldi beruházások majdnem a harmadát képezték az ipari beruházásoknak (30% 1974-ig, 35% 1980-ban), de azt követően, a nyolcvanas években a részesedésük visszaesett a felére (17% 1987-ben, 15% 1988-ban). Ezzel szemben a turizmus egyre növekvő külföldi befektetéseket mondhat magáénak: tíz év alatt hatszorosára növelte beruházásait (6% 1972-ben, 37% 1982-ben). Ez a folyamat azóta csak erősödött, mivel 1985-ben megkezdődött az állami tulajdonú szállodaláncok privatizációja. Hasonló növekedést mutatnak az ingatlanpiac területén eszközölt beruházások is. Általánosságban elmondható, hogy a külföldi tőke ágazatok közötti mobilitása, az alacsony tőkeintenzitást igénylő területek felé irányul, ahol az alacsony munkabérek következtében az ország versenyképes tud lenni az északi, de a térség országai által teremtett konkurenciával is (a marokkói órabérek 1,1 dollárt tesznek ki, összehasonlítva például Tunéziával, ahol ez az adat 2,7 dollár). A külső keresletre alapozó szektorok

24


fejlődése fel tudta szívni a marokkói munkaerő egy részét, mivel a nyolcvanas évek eleji gazdasági válság után erősödő munkanélküliség egy része strukturális jellegű volt. Tunézia esete jelentősen eltér Marokkótól, ami a beruházások ágazatok közti megoszlását illeti. Egy igen erős koncentrációt figyelhetünk meg az energia szektorban, főként a magas tőkeintenzitást igénylő kőolaj-ágazatnál, egy elhanyagolható jelenlétet a turizmusban és az ingatlan tranzakciók területén, és végül a kézműipar, de leginkább a textilipar területén fejtik ki jelentősebb beruházási tevékenységüket a külföldiek. Annak ellenére, hogy a két országnál az említett eltérések tapasztalhatók, a külföldi tőke mindkét országban, elsősorban az exportra termelő ágazatokba ruház be. Algériában a külföldi tőke tulajdonságai teljesen különböznek az előbb bemutatott két országétól, hiszen Algéria sokáig elzárkózott a magánbefektetők elől, viszont segítségül hívta a nagy transznacionális vállalatokat ipari projektek megvalósításához, közös vállalatok létesítésével. A hatvanas évek végétől, a nyolcvanas évek elejéig körülbelül húsz ilyen vállalatot hoztak létre, a legtöbbet a szénhidrogén-ipari ágazatokban. A kőolajból származó bevételek drasztikus csökkenése Algériát 1986-ban arra késztette, hogy az egyes külföldi vállalatokkal kössön megállapodásokat. E szerény nyitás nem hozta meg a várt eredményeket és a külső adósság további jelentős növekedése miatt, 1991-ben Algériának tágabbra kellett nyitnia a kapuit a külföldi befektetők előtt. A kilencvenes évek elejétől ez a folyamat tovább folytatódott és 1993-ban megszületett a „Beruházások Kódja”, ami Algériának megteremtette azt a lehetőséget, hogy felzárkózzon a szomszédaihoz. Ennek az intézkedéssorozatnak a hatását még korai lenne értékelni, de látva a marokkói és tunéziai eseteket, nem várhatjuk a külföldi magántőke tömeges érkezését, hacsak nem nagy multinacionális cégek befektetését a szénhidrogén-ipari ágazatokba. Érdekes adat a Világbanktól, miszerint 1991-ben Algéria nettó tőkeexportőr volt 39 millió USD-ral, így az egyetlen olyan közepes jövedelmű arab ország, amely negatív egyenleget könyvelhetett el ezen a területen. 1950-ben a Magrebnek 22 millió lakosa volt, ma több mint 65 millió5 (ezen a téren a régió dinamizmusa lényegesen eltér az északi parttól). A kézműipar fejlesztése, ami megfelelő számú munkaerőt tudna lekötni, illetve diverzifikálni tudná a devizaforrás lehetőségeit, elsődleges jelentőségűvé válhat a térség 5

Forrás: ENSZ, World Population Prospects, 1988

25


számára. A belső fizetőképes kereslet elégtelenségének köszönhetően valószínűsíthető, hogy az első időkben a nemzetközi piacokra termelő, külföldi tőke marad a legjobb megoldás a kézműipar fejlődésére. Az Unióból több százezer munkahely tudna áttelepülni a kézműipar területéről az alacsonyabb munkabérrel rendelkező országok felé. Sokan ugyan megemlítik, hogy a robotizáció fejlődése megkérdőjelezheti az áttelepítésből eredő munkabér jellegű költségmegtakarítást, de ennek ellenére a folyamat erősödését tapasztalhatjuk, ami jelentős részben az adózás utáni nyereségmaximalizálási szándéknak tudható be. A profitmaximalizációnál a nyereség kettős megadóztatásának elkerülése illetve különféle kedvezmények elérése kiemelkedő fontosságú: a vámmentes övezetek létrehozása az Unión kívül kitermelődő profit számára, ezért vitathatatlanul fontos mindkét fél számára. Azonban felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a Magreb országok preferenciális elbánásban való részesítése illetve egy erős versenyhelyzet megteremtése ebben a régióban hozzásegíti-e ezeket az országokat a két part között meglévő fejlettségi szint csökkentéséhez. 2.6.5. A Magreb országok külkereskedelmében bekövetkezett változások A Magreb országok és az Európai Unió közti kereskedelem nagyot változott 1970 óta (1., 2., 3., 4. számú táblázatok). Korábban az iparcikkek tették ki az import több mint 80%át, míg a mezőgazdasági termékek csak 10-15%-ot jelentettek. Az 1980-as évek közepén Algériában nőtt, míg Tunéziában csökkent a mezőgazdasági termékek importja. A Magreb országok

exportját

az

energiahordozók

határozzák

meg

(a

teljes

export

50%-a). Más exportágazatokban strukturális átalakulásra volt szükség. A mezőgazdasági termékek és ásványi anyagok exportja csökkent, míg az iparcikkeké nőtt. Ezen a területen is szembesülhetünk az országok közötti különbségekkel. Az ipari termékek exportja Marokkóban és Tunéziában látványosan emelkedett, míg Algériában csökkent. 1970-től 1991-ig Marokkóban 8,9%-ról 60,4%-ra, Tunéziában 18,8%-ról 70,6%-ra nőtt, Algériában pedig 3,6%-ról 1,5%-ra csökkent az ipari termékek exportja. Marokkó és Tunézia fokozatosan csökkentette a függőséget az energiahordozóktól és ásványi anyagoktól. Ezzel egy időben növelte a specializációt az iparban. Algéria nem diverzifikálta az exportját, függő maradt az energiahordozóktól.

26


1. számú táblázat

Tunézia exportja (millió USA dollár) 9000

8027

8000

6857

7000 6000

Egyéb

5000

Iparcikkek

3000 2000

Mez.gazd. termékek

3746

4000

Fűtőanyag 1860

1000 0 1983

1993

2002

Forrás: Worldbank

27

2003

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz 2. számú táblázat

Marokkó exportja (millió USA dollár) 9000

8172

7772

8000 7000 6000 5000

Egyéb

4922

Iparcikkek Mez.gazd. termékek Fűtőanyag

4000 3000 2000 1000 0 1993

2002

2003

Forrás: Worldbank 3. számú táblázat

Algéria exportja (millió USA dollár) 30000 24460

25000 18700

20000 15000

12742

Egyéb Iparcikkek Mez.gazd. termékek

10410

Fűtőanyag

10000 5000 0 1983

1993

2002

2003

Forrás: Worldbank 4. számú táblázat

28


A Magreb országok importja (millió USA dollár) 18000 16000 14000 12000 10000

Tunézia Marokkó

8000 6000 4000

Algéria

2000 0 1983

1993

2002

2003

Forrás: Worldbank

Az élelmiszertermékek exportja tekintetében viszont Marokkóban és Tunéziában tapasztalhatunk visszaesést 1979 és 1992 között. Algériában e termékek esetében nem történt változás. Három termékcsoportban figyelhetünk meg jelentős növekedést. A textilipari termékek exportja Tunéziában 24,9%-kal, Marokkóban 30,2%-kal, az elektronikai készülékeké Tunéziában 4,4%-kal, Marokkóban 3,9%-kal nőtt, míg a műtrágya exportja Marokkóban 3,8%-kal emelkedett. Algériában az ipari termékek részesedése az exportból nagyon alacsony maradt (1992-ben 0,6%). Az Európai Unióból Tunéziába áramló import 1970-től 1993-ig 21%-ról 45%-ra emelkedett, míg Marokkóban visszaesés volt tapasztalható, az Európai Unióból származó import ugyanezen idő alatt 13%-kal csökkent. Ezeket a különbségeket azok a kereskedelmi korlátozások okozzák, amelyek országonként eltérőek. Algériában sokkal jelentősebb a kereskedelmi korlátozások hatása, ugyanis itt a háztartási vásárlások – melyek nagy része az importból származik – volumene 1975-ben 22%-kal, 1985-ben pedig 8%-kal esett vissza. Ez a mutató Tunézia és Marokkó esetében stabil maradt. Az algériai import drasztikus visszaesése és a második olajárrobbanást (1979) követő olajár emelkedés kereskedelmi többlet kialakulásához vezetett.

29


3. Az Európai Unió és Magreb országok közti kapcsolat 1970-től a Barcelonai Nyilatkozat kiadásáig Az Európai Unió és a Magreb országok között számos kereskedelmi megállapodás született 1969-től kezdődően, melyeknek az volt a célja, hogy támogassák az Európai Unióba irányuló exportot különböző vámkedvezményekkel. A maximális célok azonban nem teljesültek, így nem is tudták megvalósítani az eltervezetteket. Ez a fejezet az alábbi kérdésekre keres választ: 1. Milyen hatással voltak az EU kereskedelmi korlátozásai a Magreb országok exportjára, különösen az érzékeny termékek (bizonyos zöldségek és gyümölcsök) tekintetében? 2. Hogyan befolyásolta az EU kereskedelempolitikája a Magreb országok exportját? Milyen a következményei vannak a GMP-nek (Globális Mediterrán Politikának), valamint az Európai Uniós bővítési folyamatnak? 3.1. Az EU-Magreb kapcsolatok fejlődésének története

Algéria Társulási egyezmény

Marokkó

Tunézia

1969

1969

Együttműködési megállapodás az EK-val

1976

1976

1976

Euro-mediterrán társulási egyezmény,

1997

1996

1997

125 millió ECU

175 millió ECU

215 millió ECU

Támogatás összege

Algéria az 1962-es függetlenedés után részben ideológiai megfontolásokból, részben export struktúrája miatt nem törekedett különösebb kapcsolatokra az Európai Közösséggel. Jelentős kőolaj és földgáz tartalékai révén mégis az EK egyik legnagyobb kereskedelmi partnere a mediterrán országok közül.

30


1976-ban együttműködési megállapodás jött létre Algéria és az EK között, amely kiterjedt a pénzügyi segítségnyújtási, gazdasági, műszaki, valamint kereskedelmi kérdésekre. Az Algériával kötött egyezség főbb célkitűzései a Közösség részvétele Algéria azon erőfeszítésében, hogy ipari termelését és gazdasági infrastruktúráját fejlessze, az ország exporttermékeinek értékesítési lehetőségeket szerezzen, a tudomány, a technika és a környezetvédelem

területén

hozzájáruljon

a

fellendüléshez,

valamint

a

magánberuházásokat ösztönözze. 1996. június 10-én a Tanács felhatalmazta a Bizottságot, hogy Algériával egy euro-mediterrán társulási egyezményről tárgyaljon. Ezek a tárgyalások 1997 márciusában indultak meg, és folytatódtak az egész év folyamán. A Bizottság hozzájárult, hogy Algéria 125 millió ECU támogatásban részesüljön a strukturális átalakítások érdekében. Marokkó 1969. szeptember 1-jével lépett az Európai Közösséggel társulásra. A társulási egyezmény öt évre szólt, és 1974. augusztus 31-én járt le. 1976 júliusában preferenciális kereskedelmi egyezmény jött létre. Az Európai Tanács 1992. júniusi lisszaboni ülésén elfogadott Euro–Magreb partnerség, szellemében 1995-ben új kereskedelmi és együttműködési megállapodás jött létre Marokkó és az EU között. Marokkóval 1996. április 26-án Brüsszelben írták alá a társulási egyezményt, amit a Parlament június 6-án hagyott jóvá. Az 1996–98-as MEDA program értelmében a Bizottság jóváhagyott 120 millió ECU strukturális fejlesztési támogatást, 40 millió ECU-t egy ivóvizet biztosító projektre, és 15 milliót egy integrált vidékfejlesztő projektre. 1997. márciusában egy 120 millió ECU-s pénzügyi egyezményt írtak alá strukturális átalakítások céljaira. Az Európai Unió 1997-ben megállapodást írt alá arról, hogy tíz éven belül megvalósul a szabadkereskedelem a Közösség és Marokkó között. Tunézia első Európai Közösséggel kötött szerződése 1969-ben született, ötéves időtartamra volt érvényben, 1974. augusztus 31-én járt le. 1976. április 25-én Tunézia és az EGK együttműködési megállapodás jött létre. A megállapodás célja a gazdasági, műszaki és pénzügyi együttműködés Tunézia gazdasági és társadalmi fejlődéséhez való hozzájárulása érdekében. A Közösség és Tunézia közötti együttműködés hozzájárul a tunéziai iparosításhoz, a mezőgazdaság korszerűsítéséhez, az infrastruktúra fejlesztéséhez, az ország exporttermékeinek értékesítéséhez és marketing biztosításához.

31


1995-ben az Európai Unióval új együttműködési megállapodás jött létre a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kibővítése érdekében. Az Európai Unióval megkötött szabadkereskedelmi egyezmények előírják a vámok leépítését az európai ipari termékek előtt, cserében az ország a gazdasági modernizációt elősegítő támogatásban részesül. Ugyanakkor Tunézia bizonyos agrártermékeire vonatkozóan kedvezményes elbánást élvez. A jó eredményeknek köszönhetően Tunézia a mediterrán térségben az észak–dél kapcsolatfejlesztés sikeres kísérletének tekinthető. 1997-ben Tunézia számára is felvázolták a MEDA programot. A Bizottság 100 millió ECU-vel támogatja a strukturális fejlesztéseket, 45 millió ECU-vel egy szakképzési programot, és 70 millió ECU-t Tunézia versenyképességének javítása érdekében hagytak jóvá. 3.2. Európa szerepe a Magreb országok fejlődésében A megfigyelt gazdasági függőség egy földrajzi függőséggel egészül ki, melyre nem lehet nem odafigyelni. Az Európai Unió a térség első számú partnere az import több mint 70%-ával. Ez az arány megfelel a gyarmati időkben kialakult kapcsolatoknak, azzal a különbséggel, hogy az Egyesült Államok és egy kisebb mértékben Japán növelte a befolyását. Ennek az aránynak a súlya még jelentősebb lehet, ha számításba vesszük a termékek, szolgáltatások, egyoldalú pénzügyi transzferek (emigránsok hazautalásai) forgalmán túl, a fejlődéshez nyújtott materiális és anyagi támogatást. Ebben a tekintetben Franciaország mindvégig, kiemelkedő szerepet játszik, még akkor is, ha Olaszország (Algériában) és Spanyolország (Algériában és Marokkóban) jelentős pozíciókat szereztek. Az országok földrajzi közelségének ellenére a gazdaság méretéből adódó aszimmetria megmutatkozik a francia-magreb kereskedelmi kapcsolatokban is. Franciaország exportja 1989-ben 1,93% az összexporthoz viszonyítva, míg importja 1,68%. Ezen kívül a két régió közötti fizetési mérleg alakulása rámutat az egyoldalú transzferek és munkajövedelmek jelentőségére. Azonban meg kell jegyezni, hogy piacképes termékek hiányában, az áruk kereskedelmének volumene nem fogja meghaladni az elkövetkező időkben, a kulturális és pénzügyi kapcsolatok révén kialakult szintet, illetve tágabb értelemben a francia-magreb szociális és kulturális szolidaritásból eredő kereskedelmi kapcsolatokat.

32


Végül kiemelendő, hogy 1986-ban az Európai Közösség fedezte a Magreb országok felszerelési javak és tartós fogyasztási cikkek szükségletének az 57,1%-át (ezeknek a termékeknek több mint a fele három országból származott: Olaszország, Franciaország, NSZK) és felszívta a magrebi könnyűipari termékek 58%-át. Ez utóbbi annak is köszönhető, hogy a hetvenes évek végétől egyre több vegyes vállalatot hoztak létre a textilipar, konfekcióipar, gépipar, elektromosság és számos feldolgozóipari ágazatban, melyeknél meghatározó a magas munkaerő szükséglet. 3.3. Globális Mediterrán Politika (GMP) Az 1972-ben megalkotott Globális Mediterrán Politika célja az volt, hogy csökkenjenek az egyenlőtlenségek a mediterrán országok között. Ezen kívül fontos tényező volt még a GMP létrehozásában az is, hogy a közel−keleti országok kezdték átvenni az olaj árának szabályozását. 1970-ig az Európai Közösség a Mediterrán országok közül egyedül Marokkót, Tunéziát és Görögországot részesítette jelentősebb vámkedvezményben. Az 1970-es évek elején megkezdődtek a tárgyalások (Loméi Konvenció) a többi Mediterrán országgal is. A tárgyalások eredménye az lett, hogy a fent említett három országot (Marokkó, Tunézia, Görögország) érintően csökkentették a kedvezményeket. Az első csökkentés a mezőgazdasági termékeket érintette, amikor is az EK aláírta Spanyolországgal, Izraellel, Portugáliával, Ciprussal, Törökországgal és Egyiptommal a vonatkozó egyezményeket. A következő fordulat az 1976-tól 1980-ig tartó években következett be. Az EK kiterjesztette a kedvezményeket Algériára, valamint a zöldségek, gyümölcsök és borok Marokkóból, illetve Tunéziából származó exportjára. 1980 és 1985 közötti időszakban következett be az a lépés, ami Törökország számára volt a legkedvezőbb. Az EK döntése az volt, hogy fokozatosan meg kell szüntetni a Törökország exportjára vonatkozó vámokat. Ennek az lett az eredménye, hogy 1983-ra a török mezőgazdasági termékek többsége már nagyobb vámkedvezményekben részesült, mint a Magreb országok termékeié. 1976-ban a GMP keretein belül Marokkóval, Algériával és Tunéziával (a Magreb országokon kívül Egyiptommal, Jordániával, Szíriával, Líbiával és Izraellel is) új egyezményt hoztak létre, amelyet társulási szerződésnek neveztek.

33


A Globális Mediterrán Politika megvalósítása több akadályba is ütközött. Sikerét befolyásolta az 1973-ban bekövetkezett olajárrobbanás, az ezt követő gazdasági recesszió, és az európai uniós bővítési folyamat is. A GMP sikertelenségét még egyéb tényezők is befolyásolták. Az EK szándéka az volt, hogy növeljék a Mediterrán országok Európai Közösségbe irányuló exportját, de azt figyelmen kívül hagyták, hogy így ellentmondás alakult ki az EK saját termékeit védő törekvései miatt. Meghatározó volt, hogy az együttműködéshez hiányzott a pénzügyi alap és az együttműködési tanácsok rendszeres ülésezése is.

34


3.4. Az EU kereskedelempolitikájának az érzékeny termékekre gyakorolt hatása Élelmiszerek: Az Európai Unió és a Magreb országok között számos kereskedelmi megállapodás jött létre az Európai Unióba irányuló export kedvezményes vámmegállapodásokkal történő ösztönzése érdekében. A kereskedelmi korlátozásoknak számos fajtája van: importjegyzék (a gyümölcsök és zöldségek 14 kategóriájában), mennyiségi- és vámkvóta az érzékeny gyümölcsökre, zöldségekre, valamint a tengeri ételekre, speciális import vámok, főként az olíva olajra, és nem utolsó sorban a kiegyenlítő vámok. A Magreb országok exportőrei ezek közül a kiegyenlítő vámot tartják a legterhesebbnek. Marokkóban a paradicsomra és citromra, Tunéziában pedig a barackra vetetettek ki legtöbbször kiegyenlítő vámot. Marokkóban 1982 és 1986 között erőteljesen megemelkedett azoknak a napoknak a száma, amikor ilyenfajta vámot kellett fizetni a fent említett termékekre. Az ISEP (Index of Standardised Export Performance) alapján elkészített vizsgálat eredményei alapján (5. számú táblázat) megállapíthatjuk, hogy az Európai Közösség Magreb országokkal 1970 óta folytatott kereskedelempolitikája pozitív hatással van mind Marokkó, mind Tunézia exportteljesítményére. Az ISEP mutatót az alábbiak szerint származtatjuk: ri ( NACs , EU ) r ( LDCs, EU ) ISEPi = i ri ( NACs, ROW ) ri ( LDCs , ROW )

Az „ri” jelenti az „i” termék exportját „A” országból „B” országba. Az NACs jelöli a Magreb országokat, az LDCs a többi alacsony-, illetve közepes jövedelemmel rendelkező fejlődő országot. Az ROW a világ többi részét jelöli. Ha az ISEP index nagyobb 1-nél, az azt jelenti, hogy a kereskedelmi korlátozások ellenére, pozitív hatással volt az EU kereskedelempolitikája az adott termék exportteljesítményére. Az ISEP index 1-nél kisebb értéke

a

kereskedelmi

korlátozások

negatív

exportteljesítményére.

35

hatását

tükrözi

az

adott

termék


Világos, hogy a Magreb országok exportját több tényező is befolyásolja: az Európai Unió import kereslete, a Magreb országok versenyképessége és kereskedelempolitikája. Az Európai Közösség kereskedelempolitikájának hatása a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre (az ISEP mutató alapján) 5. számú táblázat 1972-19751976-19791980-19831984-19871988-1991

Marokkó Mezőgazdasági termékek ebből:

1,2

0,6

0,6

0,5

0,8

0,6

0,4

0,3

0,3

0,5

1,8

1,3

0,8

0,8

0,8

friss hal

0,1

0,1

0,04

0,04

0,03

konzerv hal

0,7

0,8

0,7

1

0,9

1,2

2,2

1,5

1,9

1,5

gyümölcs és zöldség

Élelmiszerek ebből:

konzerv zöldség/gyümölcs

1972-19751976-19791980-19831984-19871988-1991

Tunézia Mezőgazdasági termékek ebből:

1,5

0,9

1,9

1,1

1,2

1,6

0,7

1,1

0,9

0,9

3,8

3,9

5,2

5,8

7,5

zsiradékok (olíva olaj)

15

53,4

26,1

17,6

171,2

friss hal

4,6

127,3

104,3

231,9

13,5

gyümölcs és zöldség

Élelmiszerek ebből:

Forrás: Nicolas Péridy-Lionel Fontagné: The EU and the Maghreb, 1997

Marokkó és Tunézia a vizsgált időszakban jelentős vámkedvezményekben részesült. 1980 óta azonban némiképp megváltozott az EU politikája. Az EU diszkriminálta a marokkói exportot, viszont Tunéziával továbbra is a kedvezményes kereskedelempolitikát folytatta, kivétel néhány nagyon kényes termék (gyümölcsök és zöldségek). Az ilyen termékek exportja ugyanis Marokkóban 24,6%-a, míg Tunéziában mindössze csak 6,6 %-a a teljes exportnak. Zsiradékok tekintetében az EU Tunéziával folytatott kereskedelempolitikája kedvezőnek mondható az import vámok ellenére is. Annak ellenére, hogy az Európai Unió Marokkóval és Tunéziával hasonló kereskedelempolitikát folytat 1969-óta, mégis különböző a két ország exportjának felépítése. Ez Tunézia számára kedvező, Marokkó számára azonban már kevésbé az. Textilipari termékek:

36


Az önkéntes exportadót (VERs, voluntary export restraits) 1978-tól kellett fizetniük a Mediterrán országoknak. Ez a Magreb országokra elég nagy terhet rótt. Marokkóban az önkéntes exportadó használata általában messze 100% alatt maradt, bár a nadrágok esetében a kvóta szintje elérte a 104%-ot is. 1984 után nőtt a feszültség a kvótát illetően, főleg a nadrágok esetében. 1988-ra a nadrágokra kivetett önkéntes exportadó mértéke elérte a 141%-ot. Tunézia számára viszont az önkéntes exportkvóta nem képzett jelentős akadályt az Európai Unióba irányuló export vonatkozásában. A következő táblázat (6. számú) mutatja az Európai Uniónak a textilipari termékek kereskedelmével kapcsolatos politikáját. Az Európai Közösség kereskedelempolitikájának hatása a textilipari termékekre (az ISEP mutató alapján) 6. számú táblázat 1972-19751976-19791980-19831984-19871988-1991

Marokkó Textilipari termékek ebből:

1,3

2,9

2,5

3,5

4,5

pamut

0,5

14,9

38,5

15,7

2,7

ruházat

3,1

2,2

1,4

1,8

3,3

kötöttáru

146,3

51,3

17,1

13,2

32,1

szőnyeg

5,3

1,5

1,1

1,1

0,7

bőr

1,4

4,2

5,4

13,3

5,1

1972-19751976-19791980-19831984-19871988-1991

Tunézia Textilipari termékek ebből:

2,3

4

5,6

9

4,9

pamut

1,1

1,6

1,1

1,4

0,3

ruházat

2,3

4,6

5,5

10,9

7,4

kötöttáru

202,3

127,7

108,8

32,4

16,2

szőnyeg

0,8

0,6

1

1,2

0,9

bőr

5,6

21,2

64,4

135,8

30,5


Nyilvánvaló, hogy a két ország (Marokkó és Tunézia) textilipari termékeinek az exportja magasabb lehetett volna az önkéntes exportadó nélkül. Mivel Marokkó és Tunézia kedvezményesebb elbánásban részesült, mint a többi Mediterrán ország, ezért növelni tudták a piaci részesedésüket az Európai Unióban. Ez nagyon fontos szempont a Magreb országok kereskedelempolitikájában. Az Európai Unióba irányuló export 1976 és 1991

37


között Marokkó esetében 0,7%-ról 3,4%-ra, míg Tunézia vonatkozásában 1,3%-ról 3,7%-ra emelkedett. Az Európai Unió és a Magreb országok közti kereskedelem 1970-től 1993-ig évente átlagosan 11,6%-kal nőtt.

38


3.5. Az Európai Unió bővítési programjának következményei Az Európai Gazdasági Közösséghez 1973-ban csatlakozott Dánia, Írország és az Egyesült Királyság, 1981-ben Görögország, 1986-ban pedig Portugália és Spanyolország. A második is, de főként a harmadik bővítés érintette negatívan a Magreb országokat. 1972.

Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás létrehozása

1973.

Dánia, Írország és Nagy-Britannia belépése az Európai Gazdasági Közösségbe

1981.

Görögország csatlakozása

1986.

Portugália és Spanyolország belépése

Görögország, Spanyolország és Portugália Európai Uniós csatlakozása a vámkedvezmények átalakítását vonta maga után. A legérzékenyebb termékek esetében ez a probléma még súlyosabb volt, mivel az EK önellátási mértéke megemelkedett a bővülést követően. A citrusfélék mennyisége 1984-től 1989-ig 50%-ról 70%-ra, a friss zöldségek mennyisége 101%-ról 109%-ra, a zsiradékok mennyisége 86%-ról 96%-ra nőtt. Az exporthasonlósági index (index of export similarity) szerint a Mediterrán országok között a Magreb országok exportfelépítése hasonlít leginkább az új tagországok exportstruktúrájához. A legnagyobb hasonlóság Spanyolországgal volt tapasztalható a gyümölcsök és zöldségek exportja tekintetében. Az EK megértette, hogy a Magreb országoknak, főként Marokkónak szembe kell néznie azzal, hogy nagyobb lett a verseny Görögország, Portugália (ipari termékek) és Spanyolország (mezőgazdasági termékek) csatlakozásával. Ez a vámkedvezményekről szóló egyezmény módosításához vezetett, miszerint fokozatosan meg kell szüntetni a még létező vámokat a Magreb országok exportjában. 1993-ban szüntették meg teljesen a vámtarifát. Az ISEP (Index of Standardised Export Performance) szerint az európai uniós bővítés nem okozott jelentősebb csökkenést 1986-óta, még az érzékeny termékek esetében sem. Ez azt mutatja, hogy a bővítés nem gyakorolt negatív hatást a Magreb országok exportteljesítményére. Görögország, Spanyolország és Portugália csatlakozása megnövelte az EK kedvezményes piacát. Így ez a lépés, amely egy nagyobb piacot eredményezett, hozzájárult a Magreb országok exportjának fejlődéséhez.

39


Az Európai Közösség kedvezményeinek hatása a Magreb országok exportjára (az export növekedése %-ban) 3. számú ábra Export (összesen)

Marokkó

19 89

19 85 19 87

19 83

19 81

19 77 19 79

Tunézia

19 75

19 73

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Élelmiszeripari termékek 90 80 70 60 50 40

Marokkó Tunézia

Marokkó Tunézia

87

85

83

81

79

89 19

19

19

19

19

19

75

77 19

19

73 19

89 19

85

83

81

79

77

87 19

19

19

19

19

19

75

30 20 10 0 19

19

73

100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

Ipari termékek


Ezeken a grafikonokon (3. számú ábra) látható, hogy az EK kereskedelempolitikája jelentős hatást gyakorolt a tunéziai és a marokkói exportra. Az élelmiszeripari termékek esetében nagy különbség tapasztalható, ugyanis az EK kedvezmények Tunéziánál nem változtak, Marokkó esetében azonban 1983-tól nagymértékben csökkentek. 3.6. A Magreb országok külső finanszírozása A külső finanszírozás szempontjából Algéria esete a legérdekesebb történelme, gazdasága, a szigorú állami kontroll és a migráció miatt. Ezt megfigyelhetjük a következő ábrán (4. számú).

40

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz 4. számú ábra

A Magreb országok importjának teljesítménymutatói (1972=1)

Algéria Marokkó Tunézia

3

2

1

0 1972

1976

1980

1984

1988

1992


Algéria érzékenyebben reagál az energia árak és az árfolyam ingadozásaira, mint a többi Magreb ország. Algéria jelentős kereskedelmi többlettel rendelkezett (1991-ben ez 5,5 milliárd $ volt). Mindezek mellett a szolgáltatások, a jövedelmek alacsony szintje és a tőkekiáramlás hiánya nagymértékben befolyásolta az algériai kereskedelmi többlet kialakulását. A korábban már említett politikai helyzet pedig még tovább gyengítette Algéria pozícióját. Marokkó és Algéria általában magas kereskedelmi hiánnyal küszködött (1985 és 1992 között a GDP 7-10%-a volt). Erre hivatkozva késleltetni tudták a kereskedelem liberalizálását. A Golf válság (1990−1991) ellenére a turizmusból származó bevételek mindkét országban fontos szerepet játszottak. Tunéziába 1992-ben 20 millió turista látogatott több mint egy éjszakára. Marokkó pedig 10 millió látogatót vonzott 1990-ben. Az 1990-es évek elején mind a két ország gazdaságának szembe kellett nézni a fizetési mérleg hiányával és a magas munkanélküliséggel. A pénzügyi problémák magas szintje ahhoz vezetett, hogy a Világbank Algériát és Marokkót súlyosan eladósodott, közepes jövedelemmel rendelkező országnak, Tunéziát pedig közepesen eladósodottnak nyilvánította. Tunézia adósságállományának 1/3-a az Európai Unióból származik, így kijelenthető, hogy az EU Tunézia fő hitelezője (36% 1992-ben). Tunézia második legnagyobb hitelezője a Világbank (19%), őt követi az Egyesült Államok (9%), Japán (9%) és az arab országok (4%). 41


Az EU pénzügyi eszközeit két nagy csoportba oszthatjuk. Az első a különleges eszközök csoportja, amely kifejezetten a Magreb országokra lett szabva. A kedvezményes kereskedelempolitika megteremtését segíti elő. A második csoport az általános eszközök csoportja, melyben az összes fejlődő ország részesül. Az EU pénzügypolitikája a Magreb országok tekintetében négy megállapodást (1977, 1982, 1987, 1992) foglal magába. Ezek a megállapodások mindamellett, hogy szabályozták a kereskedelmi és technikai együttműködést, megformálták a pénzügyi együttműködés rendszerét, beleértve az elsőbbségeket és különböző pénzügyi csomagokat is. A négy egyezmény mindegyik Magreb országban ugyanolyan intézkedéseket vont maga után. Különbségeket csak a konkrét összegekben tapasztalhatunk. Marokkó általában 40%-os, Algéria 30-33% közötti, Tunézia, pedig kevesebb, mint 30% alatti pénzügyi támogatást kapott. Az első két egyezmény célja a termelés, az infrastruktúra és az iparosítás támogatása volt. Az egyezmények a projektfinanszírozást részesítették előnyben. Az Európai Beruházási Bank (EIB) a hitelező, vagyis az EU költségvetéséből finanszírozták vissza nem térítendő segélyként. A harmadik egyezmény, melyet 1987-ben írtak alá, a mezőgazdaság modernizálását és a foglalkoztatottság növelését tűzte ki célul. Az 1992. évi megállapodás a környezetvédelem figyelembevételével a termelés és az export támogatására specializálódott. Az EU Tanácsadással, tréningekkel és technikai támogatással segítette a Magreb országokat. A közvetlen külföldi befektetéseknek kulcsfontosságú a szerepük az EU és a Magreb országok között, hiszen ezek hatással vannak a fizetési mérlegre és a kereskedelemre (az import helyettesítésével és az export támogatásával). Az ECIP (European Community Investment Partners) egy rugalmasan működő program, melynek célja, hogy támogassa a vegyesvállalatokat az EU tagországok és a fejlődő országok között. A program 1988-ban kezdődött meg. A nagy sikerre való tekintettel 1992-ben elkezdődött a második forduló. 1992 közepe felé már több mint 350 európai vállalat (kisvállalkozás) élt ezzel a lehetőséggel. Az ECIP négyféle finanszírozási formát különböztet meg. Az első segítséget nyújt az új együttműködések létrehozásában. A második, harmadik és negyedik finanszírozási forma a már létező

42


együttműködéseknek nyújt segítséget. A második a megvalósíthatósági tanulmányokkal, a harmadik a befektetésekkel és a negyedik pedig a technikai tréninggel kapcsolatban támogatja a partnereket.

4. Az Európai Unió Mediterrán politikájának megújulása, és ennek hatása a Magreb országokra 4.1. Szabadkereskedelmi társulás létrehozása Marokkóval és Tunéziával Az Euro−Mediterrán Partnerség, melynek gondolatát 1992-ben vetették fel az Európai Bizottság ülésén, jelentősen befolyásolta az EU és a Magreb országok közötti kapcsolatokat. Az Euro−Mediterrán Partnerség mind az EU, mind a Mediterrán országok számára egyaránt nagyon fontos. A Mediterrán országok, ezen belül is a Magreb országok, rendkívül komoly kihívások előtt állnak, hiszen számos problémával kell szembenézniük. Ilyenek például a világgazdasági marginalizáció, valamint a megoldásra váró gazdasági és társadalmi problémák. Az EU részéről viszont az jelent nagy feladatot, hogy a biztonságot meg lehessen teremteni, hiszen a Mediterrán térség problémái könnyen átterjedhetnek Európára is. Az Euro−Mediterrán Partnerség létrehozása felé az első lépés az EU és a Magreb országok közti szabadkereskedelem megteremtése volt. Az 1990-es évek elején az EU megkezdte a tárgyalásokat Marokkóval és Tunéziával egy szabadkereskedelmi társulás létrehozásáról. Algéria erre még nem volt felkészülve, hiszen egy szabadkereskedelmi társulás megköveteli a liberalizáció elterjedését is. A tárgyalások során szó esett egy Euro−Magreb bank létrehozásáról is, amely a Magreb országok iparának, mezőgazdaságának és infrastruktúrájának támogatására specializálódna. A Magreb országok azóta is élvezik azt az előnyt, amit az nyújt, hogy az Európai Unióba irányuló exportjuk nagy része szinte teljesen vámmentes. Kivételt képeznek a textilipari és a ruhaipari termékek, amelyek után az önkéntes exportadót kell fizetniük. A tárgyalások során arról is megállapodtak, hogy ezeket a kivételt képző vámokat is leépítik 10 év leforgása alatt. A Magreb országokat magas vámok védték, bár az 1980-as évek 43


közepén csökkentették a vámszinteket. Marokkóban a vámszint 10% és 37% között, míg Tunéziában 15% és 43% között volt. Marokkóval a szabadkereskedelmi társulás megteremtése 12 évig fog tartani. Az iparcikkekre vonatkozó korlátozásokat egytől egyig megszüntették. Három év alatt az Európából származó iparcikkek marokkói importjának 45%-át liberalizálták. Ez jelentette a liberalizációs folyamat kezdetét, mely az átmeneti időszak végére le is zárult. Az EU egyetértett a mezőgazdasági termékek kereskedelmének fokozatos liberalizációjával is. A liberalizációs folyamat első szakaszában, amely 2001-ig tartott, további engedmények születtek, viszont a kulcsfontosságú termékek esetében (paradicsom, citrusfélék, narancslé) további vámtarifa növekedés volt tapasztalható. A szabadkereskedelmi társulás Tunézia exportja esetében is okozott változásokat. A mezőgazdasági termékek esetében a helyzet hasonló Marokkóéhoz. Az olívaolaj, melyből évente 46 000 tonnát exportálnak, vámszintje változatlan maradt. A textilipari és ruhaipari termékek (évente 66 millió nadrág és 16 500 tonna pamut) vámszintje szintén stagnált. Az import tekintetében a tunéziai vámszint viszonylag magas maradt. A leépítés három lépésből állt: 1. Az Európai Unióból származó tunéziai import, főként iparcikkek esetében, vámszintjét 10%-kal csökkentik 1996-ban. 2. Öt év leforgása alatt Tunéziának további 28%-kal kell csökkenteni az Európai Unióból származó termékek vámszintjét. 3. Az import másik 30%-ának teljes liberalizálását 12 év alatt kell. 4. Mindezek az egyezmények pozitívan hatottak a Magreb országok kereskedelmére. Többek között nőtt a versenyképességük az alacsonyabb ráfordítási költségeknek köszönhetően. 4.2. Miért hasznos az Euro–Magreb szabadkereskedelmi zóna létrehozása? Egy szabadkereskedelmi zóna létesítése beleilleszkedhet az egyes térségek gazdasági közeledésének folyamatába, és a jövőben ez a konvergencia eredményezheti a kérdéses gazdaságok erőteljesebb integrációját. Ami a Közösség és a Magreb régió közötti

44


kapcsolatokat illeti integrációról már jószerivel a gyarmatosító idők óta beszélhetünk, így ebben a környezetben szabadkereskedelmi zónát emlegetni, meghaladottnak tűnhet. A közgazdasági elmélet szerint, egy szabadkereskedelmi övezet megoldásokkal kell, hogy szolgáljon a belső piac korlátaiból származó gazdasági fejlődés problémáira. A nemzetközi kereskedelem teljes liberalizálásából származó előnyöket kell, hogy érvényesítse a résztvevő gazdaságok számára, ami a klasszikus és a neoklasszikus elméletek szerint a komparatív előnyökre alapuló specializáción és az erőforrások optimális allokációján alapul. Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején kibontakozó konvergencia iskolák szerint pedig, egy gazdaságilag integrált tér, ami ebben az esetben az Európai Unió, pozitív hatást fejt ki a környezetére. Ez a hatás jelentős tényezőként jelenik meg abban az integrációs folyamatban, ami a perifériából indul ki a centrum irányába. A kereskedelem liberalizálása nem jár jelentős hatással az ország gazdasági fejlődésére. A gazdaság mérete az, ami a szabadkereskedelem hatásait egyenlőtlenül osztja meg az országok között: Portugália vagy Görögország GNP-je nyolcszor nagyobb Tunéziához hasonlítva, ugyanakkor lakosságának számát tekintve hasonló. E problémákat csak tetézi a Magreb országok merev áruszerkezete, ami így nehezen tud alkalmazkodni a világpiac kínálta lehetőségekhez. A szabadkereskedelmi övezet, mindezek ellenére, kedvezően befolyásolhatja a kereskedelem volumenének alakulását. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a Magreb régió az Unió közösségen kívüli kereskedelméből 1%-ot tett csak ki, míg fordítva ez az adat eléri a már említett kétharmados szintet. A kereskedelem várt fellendülése közvetlenül alakíthatja a másik tényezőt, a kereskedelmi deficitet. A külkereskedelmi hiányt csak részben tudják pótolni az országba áramló támogatások és segélyek. Ugyanis a harmadik tényező, ami sürgősen kezelendő, és ami fojtogatóan hat a térség gazdaságai számára, az a külső adósságállomány kezelése (lásd 7. számú táblázat), amit első látásra csak az export bevételek növekedése révén lehetne finanszírozni, illetve közvetett módon a segélyek, támogatások, és hitelek növelésével. Az adósságszolgálat aránya a GDP-hez viszonyítva (%) 7. számú táblázat

Algéria

1970

1975

1980

1985

1990

2002

2003

19,4

29,5

48,5

33

51

40,9

35,1

45

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz Marokkó

19,1

19,2

51,4

124,1

87,5

51

42,3

Tunézia

38,5

27,3

40,5

61,8

69,5

61,5

61,8

Forrás: C. et Y. Lacoste: Etat du Maghreb

Még ha sokan meg is kérdőjelezik, a kereskedelem liberalizálásával járó előnyöket, illetve a Magrebbel kapcsolatban az erőteljes versenyhelyzettel magyarázható nagyfokú specializáció révén kialakuló kereskedelem fellendülést, mindenképpen érdeme lesz egy jövőbeli, kiszélesített alapon létrejövő európai gazdasági tér. De kiemelendő még, hogy a preferenciális elbánás megszűnésével ezek az országok a világgazdasági tendenciáknak megfelelő piaci elvárásoknak lesznek kitéve, ami felgyorsíthatja a nemzetközi munkamegosztásba integrálódásukat. E szabadkereskedelmi zóna megalapítása, egyébiránt beilleszkedik azokba a világban tapasztalható folyamatokba, melyek a globalizáció égisze alatt, regionális csoportosulásokat hoznak létre Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Ezen felül, a Magreb régió problémáira való figyelemfelkeltésnek is lehet az egyik módja, amivel az Unió közreműködésének aktivitását lehetne fokozni, a megoldásban való részvétellel, a segítségnyújtással és a reformok sikerre vitelével (átvállalva ezzel az idáig IMF tevékenységet). Ez persze feltételezi a politikai akarat meglétét, az Észak−Dél problematikáját kezelő politika megváltozását és a mediterrán medence stratégiai jelentőségét az Európai Unió számára. 4.3. EUROMED: partnerség az uniós és a mediterrán országok között Az Európai Tanács Lisszabonban (1992. június), Korfun (1994. június) és Essenben (1994. december) felvázolt útmutatásai, valamint a Bizottság javaslatai alapján az Európai Unió úgy döntött, hogy partnerségi kapcsolat kialakításának reményében új keretbe foglalja kapcsolatait a Mediterrán-medence országaival. 1994-ben a Korfun összeült Európai Tanács a mediterrán politika megerősítését és a békét, biztonságot, stabilitást és gazdasági jólétet biztosító együttműködési zóna kialakításának

szükségességét

hangsúlyozta.

1994

októberében

egy

közleményt

bocsátottak ki, amely a Közösség és a mediterrán országok közötti társadalmi, politikai és gazdasági összefüggésekre hívta fel a figyelmet, és szorgalmazta az Euro−Mediterrán Partnerség létrehozását. Az új politika célul tűzte az ipari termékek kereskedelmének teljes

46


liberalizálását és az agrártermékek forgalmának fokozatos könnyítését. Cserébe a mediterrán országok tovább liberalizálnák kereskedelmüket, tovább csökkentenék az állami beavatkozást, valamint az egészségügyi, termékminőségi szabványaikat is az EU előírásaihoz kellene igazítaniuk. A tőkemozgást és a vállalatalapítást szintén liberalizálnák. A szabadkereskedelemnek a térség országaival kötött kétoldalú megállapodásokon keresztül kellene megvalósulnia. Eddig csak Tunéziával, Izraellel, Marokkóval és a palesztin

önkormányzattal

sikerült

a

szabadkereskedelem

távlatát

is

rögzítő

együttműködési megállapodást aláírni, a ratifikáláson azonban még egyik sem jutott túl. Az EU bátorítaná a mediterrán országokat, hogy hasonló szabadkereskedelmi megállapodásokat kössenek az Unió egyéb − kelet- és közép-európai – társult országaival is. Ezen felül a kapcsolatok kiterjednének a politikai dialógusra, a technikai, gazdasági, pénzügyi, környezeti és kulturális együttműködésre. E kezdeményezés talán legfontosabb eleme, az Euro–Mediterrán szabadkereskedelmi zóna létrehozásának gondolata. Ez kétségkívül nagy előrelépést jelentene a két térség viszonyában, és kedvező fejlemény lehet a mediterrán országok számára. Az 1990-es évek végére a globalizáció és a regionalizáció vált a világgazdaság két fő jellemzőjévé és a regionális gazdasági csoportosulások rajzolták meg a világ új gazdasági térképét. Ezen körülmények között a mediterrán országok lemaradhatnak az új gazdasági világrend kialakításából, ha nem lépnek szövetségre Európával. Az EU támogatása nélkül a mai tizenkétszeres jövedelmi különbség az EU és a mediterrán országok polgárai között 2010-ig húszszorossá válhat továbbá nagyon nagy mértékű a népesség növekedési üteme, melynek köveztében a mediterrán térség az 1995-ös 220 millió fős szintről 300 millió főre nőhet 2010-re. A barcelonai folyamat 1995-ben kezdődött az Európai Unió és 12 mediterrán állam, Algéria, Ciprus, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Málta, Marokkó, a palesztin területek, Szíria, Tunézia és Törökország között. Kettő állam, Ciprus és Málta csatlakozott az Európai Unióhoz 2004. május elsején, Törökország pedig tagjelölt státuszban van. Másrészt, Líbia bejelentette 2004 februárjának végén, hogy készen áll a barcelonai folyamathoz való csatlakozásra. Ez a partnerség azon az 1995. november 27-28-i barcelonai konferencián öltött testet, ami a 15 EU tagország és 12 Mediterrán ország külügyminisztereit hozta össze, az Arab 47


Liga és a Magreb Unió, valamint Mauritánia is meghívást kapott. (Jelenleg Líbia bizonyos üléseken megfigyelői státussal rendelkezik.) Ez a konferencia lefektette egy olyan folyamat alapjait, amely egy multilaterális párbeszéd és együttműködés kereteit építené ki az EU és Mediterrán partnerei között. Ezen a találkozón a résztvevő 27 ország egyhangúlag elfogadott egy deklarációt és egy munkaprogramot. A partnerség célja, hogy megerősítsék a politikai párbeszédet és a gazdasági fejlődést a térség békéjének és fellendülésének érdekében. Az Euro−Mediterrán partnerség hangsúlyt fektet a civil társadalom szerepére is. A cél, hogy egy bizonyos idő elteltével a partnerek között szabadkereskedelmi övezetet alakítsanak ki. Bár sem az EU tagállamai, sem pedig a velük tárgyaló mediterrán országok nem képviseltek homogén csoportot, a hivatalos nyilatkozatok szerint mind az EU tagországok, mind a mediterrán országok képviselői elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól. Az Európai Unió a segítségnyújtás feltételéül szabta gazdasági reformlépések megtételét. A megállapodás kereskedelmi részében erőteljesen megmutatkoztak az erőviszonyok. Az EU tagországok energiaszükségletüknek egyharmadát fedezik a Földközi-tenger déli medencéjéből származó importból, s ez az arány tovább nőtt a transzmagreb vezeték 1996-os átadásával, amelyen az algériai földgázt juttatják el Európába. Nehezen sikerült a konferencián mindenki számára elfogadható módon megfogalmazni a nukleáris fegyverekkel, az önrendelkezés jogával, az iszlám fundamentalizmussal kapcsolatos gondolatokat. Az Európai Unión belül elsősorban Spanyolország, Olaszország és Franciaország kezdeményezte a konferenciát, a hozzájuk történelmileg kötődő régióval. A térség országaival való jó kapcsolat azonban az egész Európai Uniónak érdeke, mivel az EU országok számára egyre nagyobb gondot jelent az iszlám fundamentalizmus, valamint a gazdasági menekültek és az illegális munkavállalók beáramlása. A mediterrán térség munkanélkülijei számára Nyugat-Európa vonzó emigrációs célpont. Ha partneri viszonyt létesítenek, akkor segítik a politikai és a gazdasági egyensúly megteremtését, és ez jelentheti az előbb említett problémák megoldását is. Barcelona új szellemiséget visz az Európai Unió és a mediterrán országok kapcsolatába. A régi kapcsolatok helyébe egy valódi partnerség lépett, amit nyitottság és közös

48


erőfeszítések jellemeznek. Elsődleges szempont a partnerek egyenlősége és érdekeik lehető legteljesebb figyelembevétele. Az EU addigi együttműködési politikáját eléggé korlátozott gazdasági és pénzügyi programok jellemezték. Az új partneri viszonynak lényegesen szélesebbek a keretei, ezen kívül az Euro−Mediterrán kapcsolatoknak két, eddig nem alkalmazott eleme is megszületett: együttműködés politikai és biztonsági kérdésekben, illetve a kulturális és emberi jogi aspektusok. A partnerek ekkor először tekintették alapvető fontosságúnak a kulturális és civilizációs párbeszédet, és most először fejezték ki azt, hogy elismerik őket, mint önálló személyiséggel rendelkező országokat, nemcsak piacoknak, energiaellátóknak vagy migrációs forrásoknak tekintik őket. Fontos új elem a civil társadalom bevonása az együttműködési folyamatba, ami elősegíti a társadalmi struktúrák megerősödését. Tehát az Euro–Mediterrán (vagyis a Barcelonai) Nyilatkozat egy olyan multilaterális keretet létesít, amely három pillérben ötvözi a gazdasági és biztonsági szempontokat és egy szociális, humán és kulturális dimenziót is magába foglal. Az Euro−Med együttműködés három pillére: 1. A politikai és biztonságpolitikai partnerség: A politikai és biztonsági partnerség egy közös békés és stabil térséget kíván létrehozni. A résztvevők kifejezték azon meggyőződésüket, hogy ezek közös értékek, amelyeket minden lehetséges módon meg kell őrizni. Hangsúlyozták az egymás ügyeibe való be nem avatkozást, a területi integritás tiszteletben tartását, a viták békés rendezését, a szervezett bűnözés elleni közös fellépést, a kábítószer-probléma teljes körű orvoslását. Ezen kívül támogatták a fegyverellenőrzést és a fegyverzetkorlátozást. A partnerek a jövőben egy tömegpusztító fegyverektől mentes övezetet kívánnak létrehozni. 2. Gazdasági és pénzügyi partnerség:

49


Az együttműködési megállapodások során megfogalmazták a közös célokat, amelyek a

következők:

a

társadalmi-gazdasági

fejlődés

felgyorsítása,

a

lakosság

életkörülményeinek a javítása és a regionális kooperáció előmozdítása. Milyen eszközökkel érhetik el ezeket a célokat? Elsősorban a szabadkereskedelem fokozatos megvalósításának tervét (2010-re tervezték) említeném. A következő a nemzetközi és regionális kooperáció; a beruházások növelésének, a tőke szabad áramlásának, a vállalkozások támogatásának, a tudományos együttműködéseknek a támogatása, elősegítése. Természetesen mindezekhez biztosítani kell a pénzügyi hátteret. Hogy miképpen valósították ezt meg, a későbbiekben teszek említést. A gazdasági együttműködés keretében hat területet választottak ki, amelyeken belül különböző együttműködési programok folynak. Ezek a területek a környezetvédelem, a vízgazdálkodás, az ipar, az energetika, a közlekedés és az informatika. Az EUMEDIS az informatikáért, a SMAP a környezetvédelemért, a SEMIDE a vízgazdálkodásért, az Euromed Transport Forum a közlekedésért és az Euromed Energy Forum az energetikáért felel. 3. Szociális, kulturális és humán partnerség: Célja az emberi erőforrások fejlesztése, a kultúrák közötti megértés elmélyítése és a civiltársadalmak közötti eszmecserék elősegítése. A résztvevők elismerik, hogy a civilizáció és a kultúra hagyományai a tudományos, technikai és kulturális jellegű tapasztalatcserék lényeges szerepet játszanak népeik közelebb hozásában, és egymás jobb megértésében. Központi témái a szociális, a kulturális és a humán szempont, amelynek az a célja, hogy fejlessze a humán erőforrásokat és előmozdítsa a kultúrák közötti megértést és a civil társadalmak közötti csereprogramokat. Ezen a területen is számos programot lehet említeni, mint például az Euro−Med Örökséget, az Ifjúsági Audio-vizuális, Tudományos programot és nem utolsó sorban az Euro−Med Alapítványt.

50


A Barcelonai Nyilatkozat multilaterális keretmunkája a kétoldalú egyezmények által vezetve 5 középtávú célt nevezett meg: 1. Szabadkereskedelmi övezetet kialakítása 12 -15 év alatt 2. Növelni a befektetéseket, amelyek a mediterrán országokba irányultak 3. Elősegíteni a mediterrán térségen belüli gazdasági kapcsolatok erősítését 4. Intézményi mechanizmus megalapítása politikai és gazdasági dialógus kiépítése céljából 5. Teljesítményfüggő pénzügyi segítség nyújtása. A partnerség és annak fejlődése a Parlamentet is érinti. Az EU tagállamok és a mediterrán térség országainak parlamenti képviselői, valamint a képviselők rendszeres tanácskozásainak helyszíne a Fórum volt. 2003. decemberében a nápolyi csúcson döntés született arról, hogy az addigi Fórumot egy igazi EuroMediterrán Parlamentáris Közgyűléssé (APEM) alakítsák át, aminek az első ülésére 2004. március 22-23-án került sor Athénban. Ennek a változásnak köszönhetően megnő a parlamenti képviselők (45 európai, 240 összesen) szerepe, akik ezentúl rendszeresen kifejthetik véleményüket az Euro−Mediterrán partnerséggel kapcsolatos bármely ügyben. A barcelonai folyamat fő pénzügyi eszköze a MEDA program. Amely évente közel 1 milliárd euró támogatást nyújt a mediterrán térség országainak, és ezeket nem kell visszafizetni (szemben az EIB hitelekkel). A MEDA programnak kettős célja van: 1. Ösztönzőket hoz létre a gazdasági átalakulás számára a nyitott versenypiac elérésére és támogatja a politikai és szociális reformokat a mediterrán országok között. Ezeken kívül katalizátorként szolgál a makroökonómiai, strukturális átalakításhoz, de a hiteltámogatásokkal mikroökonómiai szinten is. 2. Segít csökkenteni a változásokkal járó nehézségeket. A MEDA támogatások országonkénti megoszlása 1995-2001 (M EUR)

1995 1996 1997 1998 1999 2000

51

8. számú táblázat 2001 1995-2001

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz Algéria

0

0

41

95

28

30

60

254

Egyiptom

0

75

203

397

11

13

0

699

Jordánia

7

100

10

8

129

15

20

289

Libanon

0

10

86

0

86

0

0

182

30

0

235

219

172

141

120

917

Palesztin Önkorm.

3

20

41

5

42

97

0

208

Szíria

0

13

42

0

44

38

8

145

20

120

138

19

131

76

90

594

0

33

70

132

140

310

147

832

60

371

866

875

783

719

445

4119

113

33

93

46

133

160

228

806

0

0

22

20

21

0

83

146

Összesen 173 404 Forrás: Európai Bizottság, 2002

981

941

937

879

756

5071

Marokkó

Tunézia Törökország Összes bilaterális Regionális Technikai segítsgég

Az itt látható táblázat (8. számú) mutatja a MEDA támogatások országonkénti megoszlását az 1995−2001-es időszakra vonatkozóan. A 2000−2006-os periódus költségvetése 5,35 milliárd eurót tesz ki. A MEDA programon kívül kölcsönöket nyújthat még az Európai Befektetési Bank is. A MEDINVEST a Megújult Mediterrán Politika része. Ez a kis- és középvállalkozások fejlődésének támogatására specializálódott. Az első lépésben (1993-ban) 10 millió ECU-t kaptak. Ezzel az összeggel az volt a céljuk, hogy egy olyan, a kis- és középes méretű vállalkozások számára kedvező környezetet teremtsenek, amelyben helyet kap a helyi és export piac is, ahol jelen vannak a hittel lehetőségek, elsősorban a befektetések finanszírozására felvett hitelek, ahol az üzleti élethez biztosítva van az információ és a szolgáltatások folyamatos fejlődése. A MEDINVEST 1997−1998-ban tovább folytatódott. A MEDINVEST-en kívül még más programok is beindultak. Ilyen a Med−Campus, mely a térség egyetemei közötti együttműködést segíti elő. A Med−Urbs a városfejlesztést szorgalmaza, a Med−Avicenna a különböző kutatóintézeteket támogatja, és végül a Med−Média, amely a sajtó, a rádió és televíziós hálózatokat fejlesztését segíti elő. 4.4. Az Euro−Medben résztvevő intézmények A mediterrán térség az EU kulcsfontosságú külkapcsolati prioritása. Az Európai Parlament részt vesz e kezdeményezésben, és mint politikai testület támogatja a

52


párbeszédet, valamint védi az EU közös értékeit, mint például az emberi jogokat és a demokráciát ebben a térségben. Az EP a Tanáccsal együtt állapítja meg azt az összeget, melyet a költségvetésből a MEDA, illetve a mediterrán régió javára működő más alapok számára elkülönítenek. Az EU Tanácsa és az Európai Tanács politikailag előmozdítják és vezetik a kezdeményezést, útmutatást adnak, valamint globális döntéshozóként szolgálnak e politikai területen belül. Az Európai Bizottság Külkapcsolati Főigazgatóságán keresztül kezeli többek között a társulási, valamint együttműködési egyezményeket, megvalósítja az Euro−Mediterrán partnerségi programot, támogatja az Euro−Med szabadkereskedelmi terület létrehozását, irányítja a MEDA programot. A közösségi költségvetés ezen juttatásain felül az Európai Befektetési Bank (EBB) 2000−2007-ig jelentős kölcsönt adott: az EBB Euro−Med II kölcsönének összege 6 400 millió euró. Saját forrásaiból és saját kockázatára a bank további egymilliárd eurós hozzájárulás nyújtására kötelezte el magát a transznacionális projektek számára ugyanezen időszakra. Az Európai Parlament mediterrán politikájával kapcsolatos döntéseivel nagymértékben hozzájárul a program sikeréhez (az EP legutóbbi, az Euro−Meddel kapcsolatban elfogadott határozata: 2003. november 20.). A Bizottság legutóbbi kommunikációja a Tanács és az Európai Parlament számára a Mediterrán Külügyminiszterek VI. Találkozójának előkészítésére 2003. december 2-3, Nápoly (Barcelona VI). 4.5. Az Euro–Mediterrán Partnerség pénzügyi háttere A megújult Euro−Mediterrán politika elsődleges célja a szabadkereskedelem megvalósítása; a Magreb országok vonatkozásában egy Euro–Magreb szabadkereskedelmi övezet létrehozása. Mindez igen rugalmas egyezményeket kíván az Európai Unió Tanácsától. A szabadkereskedelem megvalósításán kívül más célokat is meghatároztak: az ipari fejlesztést, energia-, környezet-, turizmus-, információ-, tudomány-, technológia és a kommunikáció fejlesztését, ezen kívül a tőkeáramlás felélénkítését, az adminisztratív decentralizáció megvalósítását, a drogcsempészet és az illegális migráció elleni fellépést.

53


Mindezek megvalósításához azonban hatalmas összegekre volt szükségük a mediterrán országoknak. Ezt egyedül nem tudták előteremteni, pénzügyi támogatásra volt szükségük. Az Esseni Értekezleten felvetették a Mediterrán országok pénzügyi támogatásának a kérdését, de az EU Tanácsa úgy döntött, hogy ezt a Bizottság részvételével kellene elbírálni. Ezek után a javaslat az Euro−Mediterrán Konferencián (1995. november), vetődött fel ismét. Meghatározták az Euro−Med Együttműködés alapvető kérdéseit és az EU pénzügyi kötelezettségvállalását az 1995-1999-es időszakra vonatkozóan. A tervezet a következőkön alapult: a béke, a stabilitás és az emberi jogok megteremtése, támogatása a régión belűl; a liberalizáció, a mediterrán gazdaság fellendülésének elősegítése; a drogkereskedelem és más bűncselekmények elleni küzdelem és a migrációs nyomás csökkentése. A pénzügyi támogatás tekintetében arra törekedtek, hogy a mediterrán térség mostantól kezdve nagyobb szerephez jusson, hiszen eddig a középkelet-európai térség országait részesítette előnyben az Európai Unió pénzügyi finanszírozás tekintetében. Két témát hangsúlyoztak ki kifejezetten: 1. Az Európai Unió pénzügyi tekintetben vett elkötelezettsége nem vállalja át a Mediterrán országok minden erőfeszítését, amit a modernizáció és a stabilitás megteremtése érdekében kell megtenni. 2. Az EU–Mediterrán Együttműködés sikerének kulcsa egy komoly és mély együttműködés Európa országaival. Az együttműködés elsődleges célja szerint az országoknak (Szíria, Ciprus és Algéria kivételt képeznek) 2010-re meg kell valósítani a szabadkereskedelmet a WTO szabályai alapján, mely kimondja, hogy a szabadkereskedelem, vagyis a vámok leépítése azt jelenti, hogy a vámokat illetve egyéb kereskedelmi akadályokat le kell csökkenteni, vagy teljesen megszüntetni. A szabadkereskedelmi megállapodás érinti az élelmiszeripai és az ipari termékeket. Magába foglalja a (külföldi) vállalatok szabad piacra lépésének az elvét és a szabad tőkeáramlást is biztosítja. Ezek a megállapodások természetesen nem minden országát érintik a Mediterrán térségnek. Az Európai Unió Tunéziával (1995), Izraellel (1995) és Marokkóval (1996) 54


kötött bilaterális szabadkereskedelmi egyezményt. Továbbá Algériával, Törökországgal, Ciprussal és Máltával még a második kör (Jordánia, Egyiptom, stb.) előtt kötnek majd hasonló megállapodást. A tervezet támogatja a Mediterrán országokon belüli szabadkereskedelem kialakítását is, hiszen a magas versenyképességű európai piacokra sokkal nehezebb a belépés, mint a szomszédos országok piacaira, amelyeknek hasonló a gazdasági fejlettségi szintjük. Az Európai Unió pénzügyi támogatása három lépésből áll: 1. 4,685 milliárd ECU-t ajánl fel az 1995−1999-ig tartó időszakra. 2. Az Európai Beruházási Bank (EIB) növeli a hitelösszeget, hivatalosan nem rögzítették az összeget, de a sajtó további 4,7 milliárd ECU-ról tett említést. 3. Az EU tagországoknak növelni kell a Mediterrán országok számára nyújtott (bilaterális) támogatásokat, melyeknek összegét szintén nem tették közzé hivatalosan. 4.6. A sikerhez szükséges feltételek Az importot terhelő akadályok eltörlésére irányuló makroökonómiai stratégia: Ez a nemzeti valuta leértékeléséhez vezet. Ezen országoknak adaptálnia kell egy megfelelő átváltási politikát, melyet egy egészséges monetáris és fiskális politika kell, hogy támogasson. Minél nagyobb az adott ország makroökonómiai instabilitása, annál nagyobb bizalomhiányt kell megszüntetnie a befektetők becsalogatására. Alacsony függőség a kereskedelmet terhelő adóktól: A szabadkereskedelmi övezet megalapítása az adóbevételek csökkenését vonja maga után, tehát minél nagyobb az ország függősége ezen adóbevételektől, annál nagyobb erőfeszítést igényel az adózás átalakítása oly módon, hogy más területekről folyjon be a kimaradt adóbevétel, és annál nagyobb fokú megszorító intézkedéseket kíván. Alacsony külső adósságteher:

55


A nagy külső adósságteher nehezítheti a külföldi befektetők vonzását, mert a költségvetés és a fizetési mérleg egyensúlyára nagy terhet nyom a jelentős államadósság. Magas fokú nyitottság: Az az ország, amely jóval a szabadkereskedelmi övezetbe való kapcsolódás előtt elkezdte jelentős kereskedelmi reformjait, minimalizálni tudja a strukturális változások miatti sokkot, és könnyebben tudja újraallokálni az erőforrásait. Liberális szabályozók: A termékekre vonatkozó szabályozók akadályozzák a kereskedelmi reform pozitív hatásainak teljesülését, az árkontroll pedig gyakran költségvetési támogatást kíván. Létfontosságú a termékek kontrolljának csökkentése: Olyan megfelelő szabályozók alkalmazása, amelyek nem gátolják az ipari szerkezetváltást, hanem kereskedelmi reformokat kényszerítenek ki. A liberális exportorientált politikát erősítheti a közszolgálati szféra privatizációja, mely hozzájárul a növekvő gazdasági hatékonysághoz és megtakarításhoz, továbbá szélesíti a privát szektor hatókörét a gazdaságban. Széleskörű szociális védőháló: Az erőforrások újraallokálása miatt növekvő (időleges) munkanélküliség − és a reáljövedelem egyes csoportokban jelentkező − időleges csökkenése megkívánja a szociális védőháló kialakítását, mely az előnyöket a leginkább sérülékeny rétegek felé továbbítja.

56


Készenlétet jelző mutatók: Annak felméréséhez, hogy a mediterrán országok mennyire felelnek meg az előfeltételeknek szükséges az ún. készenlétiséget jelző mutatók vizsgálata. Az alábbi 4 mutatót használják a makroökönómiai stratégia mérésére: 1. Infláció 2. Költségvetési deficit 3. Átváltási ráta 4. Külső folyó fizetési mérleg pozíció. Az inflációra vonatkozóan Egyiptom, Jordánia, Tunézia és Marokkó érte el a legalacsonyabb szintet. Az inflációs ráták bizonytalansága az utóbbi 10 év alatt indikátora volt a makroökonómiai instabilitásnak. Izraelben és Libanonban volt az inflációs ráta a legingadozóbb, a legtöbb mediterrán országban magasabb volt, mint az EU átlaga 1990-ben. Algériában (1994-ig), Egyiptomban (1991-ig) és Szíriában a magas inflációs ráta a valutaátváltási ráta sérülékenységével járt együtt. Libanon átváltási rátája is sérülékeny, annak ellenére, hogy régebben flexibilis volt, most a politikai bizonytalanság okozta a sérülékenységet. A többi mediterrán ország olyan makroökonómiai

politikát

folytatott,

amely

megelőzte

az

átváltási

ráta

sérülékenységét. Ebben a tekintetben is szinte minden mediterrán ország rosszabb helyzetben volt, mint az Európai Unió országai. A külső folyó fizetési mérleg, egy másik jelző a makroökonómiai stabilitásra vonatkozóan. Ezt nagy óvatossággal kell vizsgálni, mivel több ország kereskedelmi, és átváltási korlátozásokkal próbálja útját állni az importnak. Algériának pozitívuma volt 1990−1993 között, de ez főleg az importkorlátozásoknak volt köszönhető. 1995-ben, a kereskedelmi korlátozások enyhítése után, deficit keletkezett. Ezek az indikátorok azt jelzik, hogy a mediterrán országoknak meg kell változtatniuk a makroökonómiai politikájukat, főleg magas inflációs rátájuk miatt. Ez szigorúbb pénzügyi politikát kíván meg. Gyakorlatilag minden mediterrán ország nagymértékben függ a kereskedelmet érintő adóktól, így erősíteniük kell hazai adózási rendszerüket, hogy a vámok csökkentését ellensúlyozni tudják. Libanonnak, Tunéziának és Marokkónak kell a legnagyobb erőfeszítéseket tennie. A külső adósság/GDP arány csökkentése kritikus kérdés Algéria és 57


Marokkó számára (ahol a fiskális kiigazítás erősebb), a többi mediterrán országban − kivéve Libanont és Izraelt − szintén sok a tennivaló ezen a téren. A mediterrán országok külső adósságterhe közepes. A kereskedelem nyitottságának mérésére két mutatót használnak: az importvámok és a teljes kereskedelem/GDP arányt. A GDP-hez mért kereskedelem aránya alapján Jordánia és Tunézia a legnyitottabb. Egyiptomban és Marokkóban a külkereskedelem kevesebb, mint 40%-át adta a GDP-nek 1995-ben, ezek az országok nyitottabbnak tekinthetők, ha a turizmust is figyelembe vesszük. Ha a szabályozórendszer nyitottságát vizsgáljuk, akkor az árkontroll, munkaerő szabályozás, befektetés szabályozás és a privatizáció vizsgálandó. Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Marokkó és Tunézia már jelentős haladást értek el az árrendszer liberalizálásában. Algéria is komoly erőfeszítéseket tett ezen a téren, de még mindig komoly elmaradással küzd az árrendszer deregulációja terén. Jelentős szabályozás van a munkaerőpiacon Algériában, Egyiptomban, Marokkóban, Szíriában és Tunéziában. Ezek megnehezítik, hogy a munkaadók a változó gazdasági körülményekre

a

reagálhassanak.

A

munkaerő

(csökkentésével

beruházások

szabályozását

vagy

növelésével)

vizsgálva

változtatásával

megállapíthatjuk,

hogy

Libanonban elég liberális a rendszer, miközben Marokkóban és Tunéziában a legutóbb liberalizáltak jelentős mértékben. Algériában és Szíriában még jelentős korlátozások vonatkoznak a magánberuházásokra. Izrael, Jordánia és Marokkó gyorsan privatizálja a közszolgáltatási szektort, miközben korlátozott fejlődést értek el Egyiptomban és Tunéziában. Algériában és Szíriában még mindig a közszektor a meghatározó. Minden vizsgált országnak még költségkímélő intézkedéseket kell tennie, melyek célja a legveszélyeztetettebb csoportok védelme. A mediterrán országok még mindig jelentős támogatásokat adnak az árszabályozáson keresztül, ezek rossz hatással vannak az adott ország költségvetésére, valamint korlátozottak az adminisztratív és intézményi kapacitások, annak meghatározására, hogy kik az igazán rászorultak. 4.7. A Partnerség, illetve a szabadkereskedelmi megállapodás negatív következményei 1. A szabadkereskedelmi megállapodás a mediterrán országok EU-ból származó importjára kivetett vámokat érinti. A vámleépítés pedig költségkiesést eredményez, 58


hiszen a vámok a legtöbb országban a költségvetés fontos bevételi forrásának számítanak. 2. Az Euro–Med megállapodások nagyobb konkurenciát is jelentenek a térség országai számára. Ez a konkurencia pedig óriási nyomást gyakorol a gazdasági vállalkozásokra. A vállalkozások viszonylag nagy része csődbe megy, vagy megszűnik. Ezt a helyzetet még fokozza az is, hogy például Tunéziában az állam azokat a vállakozókat támogatja különböző kedvezményekkel, amelyek egyébként is erős helyzetben vannak. 3. A munkanélküliség a gazdasági átalakulást követően tovább fog növekedni, mindez súlyos következményekkel járhat a közeljövőben. 4. A mediterrán politika egyik célja, hogy csökkentse a migrációs nyomást. Márpedig a mediterrán országokból viszonylag nagy számú munkaerő vándorol Európába. Az EUROSTAT szerint Törökországból jön a legtöbb bevándorló (2,2 millió emigráns él az EU tagállamokban), melyet Marokkó (1,1 millió), a volt Jugoszlávia (0,8 millió) és Algéria (0,6 millió) követ. A Magreb országokból kivándorlók eloszlása az Európai Unió tagállamai között (millió fő) 9. számú táblázat

Algériából Marokkóból Tunéziából Belgiumba Németországba Spanyolországba Franciaországba Olaszországba Hollandiába Más EU országokba Össz EU

11 7 1 614 4 1 3 641

142 70 28 573 78 157 6 1053

6 26 0 206 41 3 1 284

Össz Magreb 159 103 30 1393 123 160 10 1978

Forrás: EUROSTAT (1993)

A 9. számú táblázat a Magreb országokból származó emigránsok Európai Unión belüli eloszlását mutatja. Kiderül, hogy Franciaország a fő befogadó állam, az emigránsok 70%-a ott csoportosul. Franciaországot Belgium (8%), Hollandia (8%), Olaszország (6%) és

59


Németország (5%) követi. Az algériai emigránsok 96%-a, a tunéziai emigránsok 72%-a és a marokkói kivándorlók 54%-a él Franciaországban. Marokkó és Tunézia szempontjából döntő jelentőségű a munkaerő kivándorlásának kérdése. A migráció Marokkó esetében 7%-os, Tunézia esetében pedig 4%-os felszívódást eredményez, az össznemzeti megtakarításnak Marokkóban a 35%-át, Tunéziában pedig a 22%-át teszi ki. Algéria esetében ezek a számok nem jelentősek, a felszívódási arány kevesebb, mint 1%, az össznemzeti megtakarítás kevesebb, mint 5%. Az ILO (International Labour Organisation) szerint az emigránsok főleg a szolgáltatások

területén

tudnak

elhelyezkedni,

bár

a

marokkói

emigránsok

Franciaországban és Spanyolországban elsősorban a zöldség- és gyümölcstermesztés területén belül helyezkednek el. Ugyanakkor

az

emigránsok

a

befogadó

országokban

is

eredményezhetnek

munkanélküliséget. Franciaországban a munkanélküli emigránsok száma kétszer akkora, mint a nemzeti szintű munkanélküliség. Az Európai Unió korlátozta a bevándorlást politikai, társadalmi és gazdasági megfontolásoktól vezérelve. Ez azt jelenti, hogy a munkaerő elvándorlása Európába már nem működik, és ennek a megteremtése az Euro–Med egyezményeknek sem része. Sőt, a mediterrán politikának pont az a célja, hogy csökkentse a migrációs nyomást a gazdasági fellendülés révén.

60


5. A MEDA program megújulása, aktualitások A 2004-ben elvégzett értékelés során nagy hangsúlyt fektettek a MEDA program továbbfejlesztésének jelentőségére. A MEDA keretében megvalósuló regionális együttműködésnek ki kell egészülnie a kétoldalú együttműködés területét érintő programokkal és három szinten kell elősegítenie a kooperáció kiteljesedését. Ezek: 1. Katalizátorként elő kell segítenie a kétoldalú együttműködés hatékonyságnak fokozását

és

elő

kell

segítenie a

tapasztalatok

felhasználását

a

térség

partnerországaiban. 2. Lehetővé kell tennie ez egyes országok hatáskörén túlmutató problémák kezelését. 3. Támogatnia kell a „dél-dél” együttműködés fejlődését. A 2005−2006. évekre meghatározott fő fejlesztési területeknek a dialógus további javítását célzó reformokra, valamint az együttműködési formák további feltárására, a párbeszéd fokozására kell irányulniuk. Kiemelt figyelmet kell fordítani ugyanakkor arra is, hogy a regionális együttműködés kérdései már a kétoldalú kooperációs programokban is megfelelő módon megjelenítésre kerüljenek. Különös jelentősége van a kereskedelmi együttműködéssel kapcsolatos jogi szabályozók egyeztetésével,

valamint

az

EU

belső

piacán

való

megjelenéssel

kapcsolatos

követelményrendszer érvényre juttatásának. Ez kiemelkedő jelentőségű a Magreb országok közötti reformharmonalizáció (normák, beruházások, az áruk, tőke, szolgáltatások és a személyek szabad áramlása) egyeztetése tekintetében.

61


5.1. A 2005−2006 évi programok 5.1.1. EUROMESCO: Euro−Mediterranean Study Commission A Barcelonai Folyamat politikai és biztonsági célkitűzésében megfogalmazottak tekintetében e téren volt a legcsekélyebb előlépés megfigyelhető. Ennek ellenére az EUROMESCO kereteiben, a külpolitikai intézetek közötti együttműködés mégis a ritka sikerek egyikeként értékelendő. A következő három évre vonatkozóan egy olyan munkatervet kell kidolgozni, amely magába foglalja: − azoknak a témaköröknek a megnevezését (pl.: terrorellenes intézkedések, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása, az emberi jogok tiszteletben tartása, a demokratizálódás, valamint a régión túli együttműködés), amelyeket összhangban kell kezelni a nemzeti és bilaterális érdekekkel, − a különböző tájékoztatási rendszerek kialakítását, − az információs hálózat működtetésének hatékonnyá tételét, − a magas rangú személyek és delegációk konzultációinak folytatását. 5.1.2. FEMISE: Forum Euro–Méditerranéen des Instituts de Science Economique A Barcelonai Folyamat gazdaságról és pénzügyekről szóló fejezetében meghatározottak szerint létre hozott FEMISE program jelentősen hozzájárult a régió tudományos és gazdasági területét érintő politikai párbeszéd megvalósításához. A FEMISE-től elvárják: − a részt vevő intézmények, elletve a partnerországok miniszterális szerve közötti gazdasági és kereskedelmi párbeszédben való aktivitási fokozását, − az együttműködésben érintett államok fejlődésének figyelemmel kísérését, − A fejlődést célzó további kutatások elősegítését. 62


63


A legfontosabb kutatási területek az alábbiak: − a gazdasági átalakulás és a reformok, − a mezőgazdaság liberalizációja, − az elszegényedés elleni küzdelem, − munka- és egészségügy-politika, − képzés és továbbképzés, a nők szerepe a foglalkoztatáspolitikában, − a Magreb országok integrációja és együttműködése, − az állam funkciója. 5.1.3. Az európai szomszédsági politikával, valamint a szabadkereskedelmi térség létrehozásával kapcsolatos jogszabályok harmonizációjára létesített program A program célja: − A térség országainak fokozatos integrációjának az előkészítése az EU belső piacához. − A szabadkereskedelmi övezet létrehozásának elősegítése. Ennek a keretében egyrészt erősíti az új EU tagállamok érdekeltségét a Mediterrán térség államaival való együttműködésre, másrészt elő kell segítenie a szabadkereskedelem fokozatos bevezetését. A belső piacok kiegyenlítése érdekében ennek keretében számtalan program kerül megvalósításra, amely végeredményben az „európai szomszédsági politika” keretében meghatározott célkitűzések elérését célozta. Ezért egy sor MEDA program megvalósítása tartozik e terület alá. A vizsgálandó területek között az alábbiak szerepelnek: szabad árukereskedelem, közbeszerzés, szellemi és társasági tulajdon, vállalkozáspolitika, szolgáltatási szabadság, személyek szabad áramlása, tőke szabad áramlása, letelepedési jog, versenypolitika, vám, adózás, állategészségügy, fogyasztóvédelem, közlekedés, energia, elektronikus hírközlés, környezet.

64


A szabadkereskedelmi övezet létrehozásával kapcsolatban az alábbi témakörök tanulmányozására kap kiemelt szerepet: − Az áruk eredetével, a be- és kivitelével kapcsolatos egységesített okmányok, az egyszerűsített kezeléssel, annak számítógépes támogatásával kapcsolatos eljárási szabályok. − A kereskedelmi könnyítések köre, ezen belül az alkalmazott jogszabályok és eljárások, a hivatalok közötti együttműködés, illetve a gazdálkodó szervek közötti kapcsolatok. − Normák, technikai előírások és a megfeleltetési eljárás. − A szolgáltatások szabad kereskedelme. − A mezőgazdasági szabadkereskedelem fokozása. 5.1.4. A városok, helységek és regionális hivatalok közötti együttműködés programja 2003-ban Barcelonában létrehozták a MEDACT együttműködései programot, amely tevékenysége az alábbi fontosabb megállapításokra alapozva vette kezdetét: − a Magreb országok lakosságának jelentős (és egyre fejlődő) hányada él a városokban; − ezek számítanak az alkotások és a találkozások fő színhelyeinek is. A gazdagság birtokosai is ezek a városok, és itt koncentrálódik a szellemi élet, a tudományostechnikai kutatás és a termelés is − azoknak a városoknak ugyanazokkal a technikai (elvárosiasodás, közlekedési gondok, a környezeti hatások javítása, biztonság) és politikai (biztonság, helyi demokrácia, polgárosodás, a szervezetekhez való viszony) kihívásokkal néznek szembe. Ezeken a területeken való együttműködés a térség országai számára is rendkívül gyümölcsöző lehet. Az együttműködés létrehozásával és erősítésével szeretnék elérni, hogy:

65


− a közös érdekek felismerése járuljon hozzá az együttműködés fejlődéséhez a kapcsolatfelvétel és a tapasztalatcsere megkönnyítéséhez; − a rendelkezésre álló kapacitások felhasználhatóak legyenek a kölcsönös képzésben; − a nemzetközi sajátosságok megőrzése mellett lehetőséget biztosítani a demokratikus fejlődésben rejlő opciók elterjesztésére. Ezen belül törekedni kell a: − konkrét együttműködési tervek megvalósítására; − a térség városai és regionális hivatali közötti együttműködési hálózat kialakítására; − a helyi vezetési és hivatali rendszerek közötti tapasztalatok ellenőrizhető átadására; − a program megvalósítása során fokozott figyelmet kell azoknak a hibáknak a kiküszöbölésére figyelmet fordítani, amelyek a korábbi MED URBS együttműködési program során ismétlődő jelleggel léptek fel. A program alapvetően 8 területet céloz meg: 1. a helyi kormányzati vezetés erősítése 2. a városok működtetése 3. a városi környezettel kapcsolatos kérdések folyamatos figyelemmel kísérése 4. város, kultúra és örökség 5. a városok és régiók fejlesztési stratégiája 6. az információs- és kommunikációs technológiák segítő szerepe a helyi fejlődésben 7. a városok és régiók szociális összetartozása 8. várostervezési és lakáshelyzet. 5.1.5. MEDA JI II. regionális program A Valenciában 2002 áprilisában jóváhagyott „keretdokumentum” jelentős lépést jelentett a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni küzdelem, a migráció, az emberkereskedelem kérdésköreiben, mivel megszüntette azt mintegy „belügyként” kezelni.

66


A kérdéscsoportok az Euro–Magreb kapcsolatok szerves részévé váltak mind a kétoldalú, mind pedig a regionális kapcsolatok vonatkozásában. Az így létrejött regionális program a jogi és rendőri továbbképzésre, valamint a migrációval kapcsolatos adatcsere megvalósítására koncentrálódott. A nemzetközi bűnelkövető és terrorista hálózatok által keletkezett fokozott méretű kihívások megjelenése, valamint a menekült áramlatok modern szabályozása az egyes államok jogászainak és rendőri szerveinek államközi együttműködését követelte meg. Ennek során azonban nem csak a szakmai kompetenciák érvényesítésére, hanem az emberi jogok, a demokrácia, a jog függetlensége védelmére és a felelősségteljes kormányzati tevékenységre is nagy gondot kellett fordítani, de úgy, hogy megvalósuljon: − a migrációs hullám szabályozása és a megfelelő határellenőrzés − a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni hatékony küzdelem − valamint a jog- és törvényalkotás szükséges mértékű reformja. A reform és együttműködési program hármas célkitűzésének (jog, rendőrség, migráció) megvalósítása érdekében végre kell hajtani a megfelelő szervek és szervezetek közös csatlakozási pontjainak kialakítását. 5.1.6. Ifjúság III regionális program A Barcelonai Folyamat szociális, kulturális és humanitárius területe keretében az EU–Mediterrán térség országai közötti együttműködés 27 országának fiatalsága 1999-től kezdve folyamatos párbeszédet folytat a tolerancia és a béke jegyében. A program az emberek közötti kapcsolatok politikai stabilitására gyakorolt hatásának kiaknázásán alapul. A program első fázisa (1999−2001) a körülmények megteremtése és az első kapcsolatfelvétel jegyében telt el. A második periódust (2002−2004) az elért eredmények megszilárdítása jellemezte: emelkedett a közös programok száma, nőtt a minőség, javult a programok tartalma és a „SALTO” néven sikerült egy képzési programot is elindítani (2003-ban 200 programnak 5000 résztvevője volt).

67


A 2005-2006 évek közötti időszak feladatát az eredmények kiszélesítése, a program kínálat bővítése fogja képezni. Ennek során alapvetően azt kívánják elősegíteni, hogy: − lehetőleg minél több fiatal ismerhesse meg más országok fiataljainak problémáit, folytathasson velük direkt párbeszédet a közös képzési programokon való részvétel során, − széles lehetőség nyíljon az ifjúság nevelésével kapcsolatos tapasztalatcserékre, − az érintett szociálpedagógusok részére megfelelő képzési, továbbképzési lehetőség álljon rendelkezésre, − a helyi ifjúságpolitikában érintett személyiségek közötti együttműködés fokozását. A program során megvalósításra szánt elemek: − Fiatal önkormányzati tisztviselők csereprogramja és eszmecseréje a kormányzási tevékenységről, ifjúságpolitikáról. − A városok ifjúsági központjai közötti partneri kapcsolatok fejlesztése. − Aktuális kérdésekről (környezet, szabadidő, munkanélküliség, kábítószer-élvezet, bűnözés, szociális alkalmazkodás, a fiatalok tájékoztatási problémái) szóló viták és véleménycserék. − Különböző

szakmai

és

gazdasági

tevékenységben való részvétel segítése.

68

képzési

programokon

és

tudományos


6. Összefoglalás A dolgozatom célja az volt, hogy összesítsem az Európai Unió és a Magreb országok között kialakult kapcsolatokat és azok jelentőségét. Az együttműködés története az Európai Unió kedvezményes megállapodásaival, pénzügyi segítségnyújtásával, ezen kívül Franciaország, Olaszország és Spanyolország sajátos részvételével jellemezhető. A Magreb ország Európához való közeledése további gazdasági nyitásra kínál járható utat, hogy ezek az országok elérhessék a fejlődésért és stabilizációért vívott győzelmet. Valójában azonban ezt az együttműködést nem lehet a „legsikeresebb” politikai társulásnak nevezni, hiszen a tiszta multilaterális kapcsolat nem jött létre. A Magreb országok tekintetében egy gerjesztett intézkedéssorozatot hozott létre, és nem csak gazdasági problémákat idézett elő, mint például a növekvő migrációs nyomás vagy az iszlamista erők térnyerése. A Magreb országok komplexitásának megértése érdekében szükségünk van az ajtó kinyitásához alkalmas kulcsra. Az EU és a Magreb országok közti párbeszéd sikere minkét fél aktív részvételén múlik, bizalom és nyilvánosság szükséges az igazi partnerséghez. Az oktatás és a kutatás széles területeire kiterjesztett együttműködés segítségével elérhetjük azt a képességet, amely szükséges ahhoz, hogy elfogadjuk, megértsük és értékeljük a különböző kultúrákat.

69


7. Függelék A Magreb országok elemzése (2003-as adatok) Marokkó Terület (km2) Éghajlat Természeti erőforrások

446 550 mediterrán foszfát vasérc mangán grafit cink hal só 19,61%

Művelhető földterület (2001-es adat)

Marokkó Népesség Átlagéletkor Népesség növekedése Születéskor várható élettartalom Népcsoportok

Vallás Anyanyelv

Írni/olvasni tudók aránya

Algéria

Tunézia 2 381 740 félsivatagi kőolaj földgáz vasérc foszfát uránium grafit cink 3,22%

Algéria

32 209 101 23,3 1,61% 70,35 Arab-Berber: 99,1% Zsidó: 0,2% Egyéb: 0,7% Muzulmán: 98,7% Keresztény: 1,1% Zsidó: 0,2% Arab Berber Francia 51,70%

70

163 610 mérsékelt kőolaj foszfát vasérc grafit cink só 17,86%

Tunézia

32 129 324 23,8 1,28% 72,74 Arab-Berber: 99% Európai: < 1% Szunnita muzulmán: 99% Keresztény és zsidó: 1% Arab Berber Francia 70%

9 974 722 26,8 1,01% 74,66 Arab: 98% Európai: 1% Zsidó és egyéb: 1% Muzulmán: 98% Keresztény: 1% Zsidó és egyéb: 1% Arab Francia 74,20%


Marokkó GDP növekedés (%) A létminimum alatt élők száma (%) Infláció (%) Munkaerő Munkanélküliség (%) Államadósság (GDP %-a) Mezőgazdasági termékek

Ipari termékek

Algéria

6,0 19,0 1,2 10,84 millió 19,0 76,2 árpa búza citrusfélék bor zöldségek olívabogyó haszonállatok

Tunézia

foszfát élelmiszer feldolgozás bőrárúk textilipari termékek turizmus

7,3 23,0 3,5 9,6 millió 26,2 41,5 búza árpa zab szőlő olajbogyó citrusfélék gyümölcsök birka marha kőolaj földgáz könnyűipari termékek élelmiszerek petrolkémiai anyagok

963 800000

7,836md 500000 (2002)

Folyó fizetési mérleg (millió $) Internet használók száma

6 7,6 2,7 3,461 millió 14,3 59,5 olajbogyó olíva olaj tejtermékek paradicsom citrusfélék gabona marhahús cukorrépa mandula kőolaj foszfát vasérc turizmus tixtilipari temékek élelmiszeek italok -738,6 630000

GDP (átlagos éves növekedés) 8 7 6 5


% 4 3 2 1 0 1983-93

19932003

2002

2003

71

20032007


80 70 GDP növekedés (%)

60 A létminimum alatt élők száma (%)

50

Infláció (%)

% 40 30

Munkanélküliség (%)

20

Államadósság (GDP %-a)

10 0 Marokkó

Algéria

Tunézia

Folyó fizetési mérleg (millió USA dollár) 10 000 8 000 6 000


4 000 2 000 0 -2 000

1983

1993

2002

72

2003


Külső adósság (millió USA dollár) 30 000 25 000 20 000


15 000 10 000 5 000 0 1983

1993

2002

2003

Algéria gazdaságának szerkezete (átlagos éves növekedés) 20 15 10 %

5 0 -5

198393

19932003

2002

2003

Mezőgazdaság

5,5

4,4

-1,3

17

Ipar

0,8

3,1

4,4

6,7

Szolgáltatások

1,1

3,2

5,6

4,3

73


Marokkó gazdaságának szerkezete (átlagos éves növekedés) 25 20 %

15 10 5 0

1983-93

1993-

2002

2003

Mezőgazdaság

3,4

2,5

5,6

20,6

Ipar

3,1

3,7

2,7

3,3

Szolgáltatások

4,3

3,2

2,9

2,9

Tunézia gazdaságának szerkezete (átlagos éves növekedés) 30 20 10

%

0 -10 -20

198393

19932003

2002

2003

Mezőgazdaság

5,3

2,8

-11

21,5

Ipar

3,7

4,7

3,2

0,9

Szolgáltatások

3,4

5,3

3,6

5

A Magreb országok exportja (átlagos éves növekedés) 10 8 6 %

Algéria

4

Marokkó

2

Tunézia

0 -2 -4

1983-93

19932003

2002

2003

74

20032007


A Magreb oszágok importja (átlagos éves növekedés) 20 15 10 %


5 0 -5

1983-93

1993-2003

2002

2003

-10

A Magreb országok közös exportpartnerei (% ) 60 50 40

4,2 20,5

16,6

11,3

30 20

4,9 19,7

Olaszország Franciaország

31,5

10

Spain

26,3 13,8

0 Tunézia

Algéria

Marokkó

8. Irodalomjegyzék •

Nicolas Péridy-Lionel Fontagné: The EU and the Maghreb, OECD, 1997

•

Szigetvári Tamás: Az Európai Unió mediterrán politikája

•

Jon Marks: The European Challenge to North African Economies: The Downside to the Euro-Med Policy

75


•

Népszabadság Online: Tunézia: útban Európába

•

Sharit Abed: Regional Economic Integration: The Maghreb Countries and the EU

•

Siposné Kecskeméthy Klára: A Mediterrán Párbeszéd a biztonság és az együttműködés erősítésében

•

Henri Ghesquire (1998): ”Impact of European Union Association Agreements on Mediterranean Countries”, IMF Working Paper 98/116.

•

André Mommen: Morocco’s economy between the Maghreb and Europe

•

Dirk Vandewalle: Uneasy and Unequal Partners:European Perspective on Change and Development in North Africa

•

Christopher J. Smith and Kaisa Lahteenmaki: Europeanization of the Mediterranean region: the EU’s relations with the Maghreb

•

www.kulugyminiszterium.hu

•

www.cia.gov

•

www.eurostat.com

•

www.worldbank.com

•

http://europa.eu.int/comm/external_relations

•

www.medea.be

•

http://www.alpeadria.org/europa/progetti/meda2_1_m.htm

76

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK A MAGREB ORSZÁGOK ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ

Recommend Documents