BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező tagozat Export-import menedzsment szakirány

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező tagozat Export-import menedzsment szakirány

OROSZORSZÁG ENERGIAPOLITIKÁJÁNAK HATÁSA A KÖRNYEZŐ ORSZÁGOKRA

Készítette: Kiss Géza

Budapest, 2009

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ .......................................................................................................................................3 1. A SZOVJETUNIÓ HANYATLÁSÁNAK KEZDETÉTŐL PUTYIN HATALOMRA JUTÁSÁIG 7 2. AZ OROSZ GÁZ- ÉS OLAJSZEKTOR TÖRTÉNETE ÉS JELENLEGI HELYZETE ................. 18

2.1 Az orosz gázkitermelés története ................................................................................. 18 2.2 Az orosz olajszektor története...................................................................................... 19 2.3 Az orosz energiaszektor jelenlegi helyzete .................................................................. 22 2.4 A jelenkori Oroszország: Putyintól Medvegyevig ........................................................ 29 2.5 Külpolitikai célok ........................................................................................................ 34 2.6 Orosz energiastratégia ................................................................................................. 36 2.7 A Jukosz-ügy .............................................................................................................. 40 2.8 Nemzeti bajnokok: az orosz energetikai óriáscégek ..................................................... 43 2.8.1 Gazprom .......................................................................................................................... 43 2.8.2 Rosznyefty ....................................................................................................................... 51 2.8.3 Lukoil............................................................................................................................... 54 2.8.4 Szurgutnyeftyegaz ............................................................................................................ 57

2.9 Külföldi cégek tulajdonszerzésének korlátozása Oroszországban ................................ 58 2.9.1 Szahalin............................................................................................................................ 59 2.9.2 Jamal ................................................................................................................................ 63 2.9.3 Shtokman gázmező ........................................................................................................... 64 2.9.4 Kovitka ............................................................................................................................ 66

2.10 Terjeszkedés és befolyásnövelés a környező országokban ......................................... 68 2.10.1Belorusszia. ..................................................................................................................... 68 2.10.2Ukrajna .......................................................................................................................... 70 2.10.3 Balti államok .................................................................................................................. 79 2.10.4 Moldávia ........................................................................................................................ 81 2.10.5 Kaukázus ........................................................................................................................ 82 1

2.10.6 Magyarország ................................................................................................................. 86 2.10.7 Lengyelország ................................................................................................................ 90

2.11 A Gáz OPEC tervei ................................................................................................... 94 2.12 A válság hatása Oroszországra és energiaszektorára .................................................. 96 3. AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS OROSZORSZÁG VISZONYA ........................................................... 100

3.1 Energia Charta, Zöld Könyv, Energiadialógus ........................................................... 100 3.2 Törekvések a szorosabb együttműködésre – az Északi áramlat .................................. 105 3.3 Orosz törekvés a problémás országok kikerülésére – a Déli áramlat........................... 109 3.4 Az EU importdiverzifikációs törekvései – a Nabucco-projekt ................................... 114 3.5 Egyéb törekvések az EU energiafüggőségének csökkentésére.................................... 120 3.6 Befejezés helyett: a kettős függőségről és az „energiafegyver” mítoszáról ................. 125 IRODALOMJEGYZÉK .................................................................................................................. 129 ÁBRÁK JEGYZÉKE...................................................................................................................... 132 MELLÉKLETEK ........................................................................................................................... 133

2

BEVEZETŐ Előrejelzések szerint 1 - bár a 2008-ban kirobbant pénzügyi és gazdasági válság miatt 2009ben visszaesett a kereslet - a szénhidrogén alapú energiahordozók nemcsak megőrzik jelenlegi vezető szerepüket, hanem a kereslet meredeken fog emelkedni az elkövetkezendő 20 évben, a fogyasztás 75%-kal nő 2030-ra. A rohamos tempóban fejlődő két hatalmas ország - Kína és India - fogja generálni a keresletnövekedés 90%-át. 2030-ban a világ napi kőolaj felhasználása a jelenlegi 85 millió hordóról 105 millióra nő, míg a földgáz esetében az éves fogyasztás meghaladja majd az évi 4 ezermilliárd köbmétert, a jelenlegi 3,6-hoz képest. A földgáz továbbá jelentős szerepet játszhat a környezetbarát felhasználási technológiákra való áttérésben. Ezek az előrejelzések nagyon kedvezőek Oroszország számára, hiszen az ország a világ bizonyított olajkészleteinek 6%-ával, földgázkészleteinek 23%-ával rendelkezik. Ezenkívül Oroszország a világ legnagyobb szénhidrogén termelője és exportőre. 2007-ben a világ kőolajtermelésének 12 %-át, olajexportjának 13 %-át biztosította, míg a földgáz tekintetében ezek az adatok: 21% és 23 %. Bár a világ különböző régióiban számos új lelőhely feltárására kerül sor, illetve a rendelkezésre álló technológia fejlődésének köszönhetően egyre hatékonyabban hasznosíthatók a korábban csak gazdaságtalanul kitermelhető mezők, valószínűsíthető, hogy az óriási feltáratlan kőolaj-és földgázmezőkkel rendelkező hatalmas ország jelentősége a világ ellátásbiztonságának szempontjából tovább emelkedik az elkövetkezendő években. A sajtóban évek óta figyelemmel kísérem az orosz energiapolitika aktuális történéseit, nyomon követtem az ukrán-orosz gázvitákat, azonban nem voltam teljesen tisztában ezek hátterével, ezért választottam dolgozatom témájául Oroszország energiapolitikáját. Szerettem volna egy átfogó képet kapni a háttérben zajló folyamatokról, arról, hogy milyen célok vezérlik a döntéseket és annak is utánajárni, hogy mi is az igazság a médiában sokat hangoztatott „orosz energiafegyverről”. Rendkívül izgalmasnak tartom ezt a témakört és nem utolsósorban szeretnék ezzel a későbbiekben is foglalkozni.

1

International Energy Agency, World Energy Outlook 2009

3

A Szovjetunió gazdasági fejlődésének motorja a hatvanas években fellendülő energiahordozókitermelés volt, az ebből származó jövedelmekből egy ideig tudták a lépést tartani az Amerikai Egyesült Államokkal. A hetvenes évek olajválságát is túlélte a szovjet gazdaság, amely súlyosan érintette a nyugati országokat. A Szovjetunió későbbi hanyatlása annak is köszönhető, hogy a nyugati államok a válság hatására átalakították iparukat, takarékosabb és modernebb technológiával váltották fel az elavultakat. A Szovjetunió viszont nem reagált, az energiaárak magas szintje elfedte a problémákat, így a visszaesés csaknem egy évtizeddel eltolódott. A nyolcvanas évek végén jelentősen csökkent az energiahordozók ára, amely jelentősen hozzájárult a Szovjetunió felbomlásához. A Szovjetunió összeomlását követően Oroszország elvesztette nagyhatalmi státuszát, valamint befolyását a volt szovjet érdekszféra országaiban. A gazdaság jelentősen visszaesett, a tervgazdálkodásról a kapitalista piaci viszonyokra való átállás súlyos áldozatokkal járt. A visszaesés nem kerülte el az energiaszektort sem, a kilencvenes években az energiahordozók világpiaci ára tartósan alacsony szinten állt, emiatt az ebből a forrásból származó bevételek jelentősen lecsökkentek. Bár az energiahordozók feletti ellenőrzés megléte jelentős hatalmi potenciált hordozott az azoktól függő országokkal, térségekkel szemben, és Oroszország GDP-jének meghatározó részét ezekben az években is a nyersanyag-kitermelés biztosította, az ország belpolitikai és gazdasági problémáinak leküzdésére irányuló erőfeszítések lekötötték a vezetés figyelmét és a nemzetközi viszonyok sem tették lehetővé az „energiafegyver” bevetését és éles alkalmazását. A jelcini időszakban az oroszországi belpolitikai viszonyokat nagymértékben meghatározó oligarchikus csoportok uralták az energiaszektort is, melyeknek nem állt érdekében a jelentős változásokat eredményező ágazati reformok megindítása, és különösen nem állt érdekükben a multinacionális cégek részvétele a privatizációs folyamatokban. Az orosz oligarchák politikai kapcsolataik révén jelentéktelenül alacsony áron szerezték meg a különböző energetikai vállalatokat, majd ezt követően is csak minimális mennyiségű adó fizetésével járultak hozzá a központi költségvetés bevételeivel, miközben alacsonyan igyekeztek tartani a termelő infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére fordítandó összegeket. Jelentős változások az 1998-as gazdasági válságot követően, Putyin 1999-es hatalomra kerülésével kezdődtek meg. A Putyini vezetés Oroszország nagyhatalmi státuszának visszaállítását és a gazdaság talpra állítását jelölte meg legfontosabb célkitűzéseként, melynek

4

egyik módszeréül a világgazdasági folyamatokba történő intenzívebb bekapcsolódás kínálkozott. Putyin újra felismerte az energiahordozókban rejlő hatalmi potenciált és jelentős átalakításokba kezdett. Az orosz energiaipar nagyhatalmi érdekeket szolgáló átalakítása három szakaszra tagolható. Az elsőben létrehozták a nagy nemzeti társaságokat, amelyek közül kiemelkedik a Gazprom és a Rosznyefty. A folyamat része volt az oligarchák hatalmának letörése, és a Jukosz tönkretétele. A második szakaszban az energetikai cégekre kiterjesztették az állami ellenőrzést, a vezetőségekbe Putyin emberei ültek be. Megszerezvén a szükséges technológiát kisebbségbe kényszerítették a nemzetközi cégeket a közös vállalkozásokban, de nem szorították ki a külföldieket, hiszen a vállalatvezetési és műszaki ismeretekre szükség van és az elrettentésnél jobb a kölcsönös előnyök hangoztatása. Már csak azért is, mert a harmadik fejezet a terjeszkedésé, amely jórészt a nagy állami ellenőrzés alatt tartott társaságok visznek végbe. Szakdolgozatom célja, hogy megismertessem az orosz energiapolitikát, Oroszország viszonyát a környező országokkal és az Európai Unióval, elsősorban a földgáz- és kőolaj kereskedelmet-szállításokat előtérbe helyezve. Szeretném bemutatni, hogy az orosz energetikai cégek terjeszkedése és a környező országokkal felmerült konfliktusok mennyiben tekinthetők üzleti illetve politikai jellegűeknek. Dolgozatom első részében részletesen bemutatom a Szovjetunió hanyatlásának kezdetétől Vlagyimir Putyin megválasztásáig tartó időszakot, a szovjet-orosz kőolaj-és földgázkitermelés történetét. Teszem mindezt azért, hogy jobban megérthessük a 2000-es években kezdődött új korszak történéseit, hogy milyen események vezettek az energiaszektor reprivatizációjához. A dolgozat második részében leírom, hogy hogyan változott meg az orosz gazdaság Putyin elnöksége alatt, milyen célok és stratégiák vezérlik az ország vezetőit. Bemutatom az oligarchák hatalmának letörését, a Jukosz-ügyet, a legnagyobb orosz energetikai cégeket, melyeket az állam – sokak szerint – külpolitikai céljai elérésére is felhasznál. Ismertetem a legjelentősebb orosz lelőhelyek körüli huzavonákat, melyek során az állam a külföldi multinacionális olajvállalatokkal szembekerülve végül többségi tulajdonossá vált a kitermelésre alapított cégekben. Egy másik nagyobb terjedelmű részben leírom a környező 5

országokkal kialakult orosz gazdasági kapcsolatokat, elsősorban az energiaszállítások aspektusában. Kitérek az ukrán-orosz gázvitákra, a volt szovjet tagköztársaságok jelenlegi kapcsolataira Oroszországgal, és arra, hogy a gazdasági válság milyen hatással volt az orosz gazdaságra, és ez hogyan írta felül az addigi forgatókönyveket. A harmadik fejezetben az EU és Oroszország viszonyát taglalom, hiszen az EU Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere, az orosz energiahordozók legnagyobb piaca. Elemzem a partnerek között meglévő kettős függést, választ keresek arra, hogy melyik irányban nagyobb a függés, illetve hogy létezik-e egyáltalán a sajtóban oly sokszor emlegetett orosz „energiafegyver”, és ha igen, akkor milyen következményei lehetnek bevetésének. Bemutatom, hogy milyen törekvések vannak mindkét részről ennek a kettős függésnek a lazítására, és milyen problémák, veszélyek merülnek-merülhetnek fel, ha továbbra is fennmarad a függés, illetve mi történhet akkor, ha az nagymértékben enyhül. Ismertetem a három nagy vezetékprojektet, melyektől Európa energiaimportjának diverzifikációjának várja, míg Oroszország a tranzitországok megkerülésével a szállítási kockázatok csökkenésére számít.

Szeretném

megköszönni

belső

konzulensem,

dr.

Majoros

Pál

segítségét,

aki

segítőkészségével, remek meglátásaival és ötleteivel előrébb vitt a dolgozat megírásában.

6

1. A SZOVJETUNIÓ HANYATLÁSÁNAK KEZDETÉTŐL PUTYIN HATALOMRA JUTÁSÁIG A késői Szovjetunió gazdasága az 1970-es évek közepétől folyamatosan lassult, különösen a korszerű technológiát igénylő területeken volt jelentős a lemaradás. Bár ekkor még bővíteni tudta termelését, ám a bővítés üteme egyre inkább lelassult. Míg 1971 és 1975 közt a szovjet nemzeti jövedelem évi átlag 5,7%-kal nőtt, addig a következő, tízedik ötéves terv időszakában az átlagnövekedés már csak 4,3%-os volt.2 Az elmaradás a mezőgazdaságban még ennél is feltűnőbb volt. Míg 1976 és 1980 közt a mezőgazdasági termelés növelését az előzetes tervek 56%-ában tudták teljesíteni, addig a következő ötéves terv

idején

ez

már

csak

42%-ban

sikerült.

Ebben

az

időszakban

Moszkva

gabonaszükségleteinek jelentős részét kénytelen volt külső piacokon beszerezni. Ez 1973-ban még „csak” a szovjetunióbeli termés 13,2%-át tette ki, ám két évvel később már csaknem 24%-át. De nemcsak mennyiségi problémák adódtak. Egyre súlyosabbá váltak a minőségi gondok is. Olyannyira, hogy a nyolcvanas évek derekára már a Szovjetunió számított a nemzetközi mezőny „éllovasának” az alacsony minőségű termékek és berendezések gyártásában. A hetvenes évek második felében világossá vált, hogy az enyhülési politika nem a nyugatkeleti konfliktus végleges felszámolását célozta, hanem a konfliktus korlátok közé szorításának lehetőségét teremtette meg. Kelet és Nyugat szembenállása érdekellentéten alapult, ezért az enyhülési folyamat nem volt megfordíthatatlan. A bipoláris hidegháborús rendszer megreformálhatatlannak bizonyult. A Szovjetunió a hetvenes évek második felében lendületes befolyásnövelő politikát folytatott a harmadik világ állami között. Angolában és Mozambikban, Etiópiában és BissauGuineában, Iránban és Nicaraguában jelentős befolyásra tett szert ezidőben, az Egyesült Államok és Nyugat-Európa ellenében. A Szovjetunió stratégiai helyzete előnyére változott: lehetőség nyílt arra, hogy új afrikai szövetségeseire támaszkodva veszélyeztesse a dél-atlanti térség olajszállító útvonalait. Erősödtek a NATO félelmei, hogy a Szovjetunió a centrumországokat a periféria felől bekeríti.

2

Sz. Bíró Zoltán:Politikatörténeti vázlat a késői Szovjetunióról, megjelent: Peresztrojka és tulajdonáthelyezés.Tanulmányok és dokumentumok a rendszerváltás történetéből aSzovjetunióban. 1985-1991., Bp.2003. p. 5-6

7

Igyekezett kiaknázni a két olajárrobbanás (1973 és 1979) keltette gazdasági gondokat (a nyugati államok olajfüggősége, a Szovjetunió önellátó). A szovjet vezetés a kapitalista gazdaságban egy 1929-eshez hasonló krízis bekövetkeztében reménykedett, melynek hatásai „nem gyűrűznek be” a szocialista országokba. A tőkés államok ezzel szemben gyors technológiaváltással,

ipari

forradalommal

reagáltak

az

olajárak

emelkedésére

(energiatakarékos berendezések gyártása), míg a nyugati kölcsönökkel forrásaikat kiegészítő közép-európai államok eladósodtak. 1979 decemberében a Szovjetunió megtámadta Afganisztánt. A Közép-Kelet a világpolitika látószögébe került. Afganisztánból már a nyugati hatalmakat energiával ellátó olajkutak feletti szovjet ellenőrzés megvalósíthatónak tűnt. Jimmy Carter amerikai elnök elhalasztotta a Leonyid Brezsnyevvel folytatott tárgyalások során kialakított SALT-II egyezmény ratifikálását, leállította a Szovjetunónak szánt búzaszállítmányokat, nem adott több modern kőolaj-kitermelő technológiát és felújította fegyverszállítását az Afganisztánnal szomszédos Pakisztánnak. 1980-ban meghirdette a közel- és közép-keleti olajforrások fontosságát deklaráló Carter-doktrínát. A Perzsa-öböl térségét amerikai érdekszférába tartozónak nyilvánította, melynek megvédésére katonai eszközökkel is kész az USA, ezért növelték a katonai kiadásokat. Az új amerikai elnök, Ronald Reagen offenzív globális kül- és katonapolitikába kezdett. 1983-ban bejelentette a nagy visszhangot kiváltott „csillagháborús terveket”, ami az USA növekvő technikai fölényét kihasználva a szovjet rakéták elleni hatásos védelmet ígérő „űrpajzs” kiépítésére vonatkozott. Az űrfegyverkezés új fejezetétől azt várták, hogy ebbe a versenybe gazdaságilag a Szovjetunió belerokkan. A CIA elemzései azt igazolták, hogy a Szovjetunió gazdasága a csőd szélén áll. Az elemzések helyesek voltak, ugyanis a szovjet gazdaság teljesítménye a 60-as évektől csökkent, kimerültek az extenzív fejlesztési források, és a merev tervgazdálkodás keretei között nem sikerült az intenzív fejlesztésre átállni. A szovjet hatalomnak a fegyverkezési verseny során a kétszer nagyobb amerikai gazdasággal kellett összemérnie erejét. A Varsói Szerződés terheit is döntően a Szovjetunió viselte. Az 1979-1985 közötti „kis hidegháború” alatt felerősödött a propagandaháború. Kölcsönösen bojkottálták az olimpiákat (Moszkva, 1980; Los Angeles, 1984), az amerikaiak ismét 8

megszigorították a COCOM-listákat3, és az évszázad üzleteként emlegetett Nyugat-EurópaSzovjetunió földgázvezeték építésének támogatásától az USA elhatárolódott. A Szovjetunió egyre jobban elszigetelődött, és a sok áldozatot követelő afganisztáni háború sem vezetett eredményre. Az amerikai-szovjet kapcsolatok még nagyobb ütemű romlását fékezte a nyugat-európai államok érdekeltsége a nyugat-keleti gazdasági kapcsolatok fenntartásában. A világgazdasági korszakváltásnak a Szovjetunió és a többi szocialista ország egyre kevésbé tudott megfelelni (növekvő adósságállomány, csökkenő gazdasági teljesítmény). A gazdasági leszakadás politikai feszültségekhez vezetett. A nyolcvanas évek közepére a Szovjetunió már súlyos gazdasági gondokkal küzdött. A mezőgazdaság gyenge teljesítménye miatt a szovjet lakosság élelemmel való ellátása a zömmel USA-ból érkező gabonaimporttól függött. A fegyverkezési kiadások elszívták a forrásokat a gazdaság stratégiai ágazataitól (1980-84 között a fegyverkezési kiadások elérték a GNP 15,3%-át). A bürokratikus irányítás rugalmatlansága, a pazarló szemlélet továbbélése lehetetlenné tette az új világgazdasági folyamatokhoz való alkalmazkodást. Az 1985 tavaszán megválasztott új szovjet pártvezető, Gorbacsov számot vetett a kialakult helyzettel, és radikális bel- és külpolitikai politikával igyekezett véget vetni a pangás korszakának. Az új szovjet vezetés a kommunista rendszert felülről hozott reformokkal kívánta korszerűsíteni (peresztrojka és glasznoszty). A peresztrojka, azaz átalakítás néven közismert gorbacsovi reformprogram összetevője volt a "glasznoszty", azaz a nyíltság, ami a korlátozások feloldását jelentette az általános üzleti és politikai tevékenység terén. Gorbacsov megpróbálta finoman ráengedni a piaci normákat az országra. 1986-ban, a fegyverkezési verseny hatására a gorbacsovi reformcsapat meghirdette a

3

A COCOM-lista egy csúcstechnológiai termékeket tartalmazó feketelista, a listán szereplő termékeket tilos volt az embargó alatt álló

országokba (KGST, Kína) exportálni, hogy azok így egyre inkább lemaradjanak a fegyverkezési versenyben. A COCOM-listát ezért a hidegháborús gazdasági hadviselés egyik formájának is lehet tekinteni.

9

gyorsítás, "uszkorenyije" programját, amely azonban csak a rendszer széthullását gyorsította fel, és hamarosan romlásba vitte a gazdaságot. Külpolitikában az amerikai-szovjet kapcsolatok újraélesztésére törekedett, elfogadta a reageni ún. nullamegoldást: a Szovjetunió szerelje le az összes közepes hatótávolságú rakétáit Európában és az Urálon túl, és ennek fejében a NATO nem telepít Nyugat-Európába rakétákat. 1986 elején szovjet javaslat született az atomfegyverek teljes felszámolásáról. A teherbíró képességéhez képest a hetvenes években túlterjeszkedett hatalom élén Gorbacsov felszámolta a regionális válsággócokat: 1989 elejére kivonta a szovjet csapatokat Afganisztánból, csökkentette Nicaragua, Angola, Etiópia támogatását. 1988-ra egyre érezhetőbbé vált a közép-kelet-európai országok mélyülő belső válsága. A Szovjetunióban elindított reformok hatalmi küzdelemhez, sztrájkokhoz, nemzetiségi megmozdulásokhoz vezettek. Az 1989. decemberi máltai találkozón Bush amerikai elnök partnereként Gorbacsov meggyengült szuperhatalom vezetőjeként vett részt. Az amerikai elnök Kelet-Európa békés és demokratikus átalakulása érdekében gazdasági segítséget ajánlott a Szovjetuniónak. A szovjet befolyás visszaszorulásával kiteljesedhetett a rendszerváltás folyamata (a vasfüggöny felszámolása, berlini fal leomlása, prágai „bársonyos forradalom”, a Ceausescu-rendszer összeomlása stb.). Az 1945 után kialakult bipoláris világ megszűnt, Kelet és Nyugat hidegháborús rivalizálása helyébe egy új világrend, az egypólusú lépett. Deák András szerint 4 a Szovjetunió felbomlását alapvetően a radikálisan változó nemzetközi környezet okozta. A világ olyan mélyreható gazdasági, politikai változásokon esett át a hetvenes évek elejétől kezdődően, amelyekre a Szovjetunió egyszerűen nem reagált. Élte a maga életét, „pangott”, nem érzékelte a világban bekövetkező változásokat és nem is érdeklődött azok iránt. A változtatási kísérletek alapvetően megkésettek és hibásak voltak, a helyzet legkésőbb a második olajárrobbanás után, a nyolcvanas évek elejére menthetetlenné vált. A KGST-t 1991. június 28-án oszlatták fel, 1991 áprilisában megszűnt a Varsói Szerződés katonai szervezete, majd a Gorbacsov elleni puccskísérletet követően az események rohamléptekkel haladtak a Szovjetunió felbomlása felé. Borisz Jelcin későbbi elnök akkor 4

Deák András: Az orosz történelmi fejlődés sajátosságai, Külügyi Intézet tanulmány, 2007. p.9.

10

kerekedett Gorbacsov fölé, amikor 1991 nyarán az ő irányítása mellett sikerült megakadályozni a kommunista-titkosszolgálati államcsínyt. A végső lépés 1991. december 8-án történt, amikor Oroszország, Ukrajna és Belarusz hivatalosan megállapodott egymással a Szovjetunió megszüntetéséről.

Jelcint 1993-ban

népszavazáson választották meg elnöknek. A „válás” okozta traumák csökkentése érdekében hozták létre az utódállamok a Független Államok Közösségét (FÁK) 1991 végén. Olyan nagyszabású feladatok vártak megoldásra, mint a korábban szinte teljes mértékben állami tulajdonban lévő több százezer vállalt privatizálása, a gazdaság erőteljes hadijellegének felszámolása, valamint az árliberalizáció. Oroszország számára a demokratikus politikai átalakulás többlet nehézségekkel jár, ebben a régióban ugyanis a demokratikus politikai berendezkedésének egyáltalán nincsenek hagyományai. A Szovjetunió volt a tervutasításos gazdasági irányítási modellnek a kialakítója. A szovjet gazdaságban szinte teljes mértékben mellőzték a piac szabályozó szerepét, ennek és a vállalati szintű tervezésének a funkcióját vették át a központi tervutasítások a termelésre vonatkozóan. A szovjet típusú gazdaságot ez alapján nevezik tervgazdaságnak. Az árak hatóságilag rögzítettek voltak, elterjedt és tartós jelenség volt az áruhiány, mind a fogyasztási, mind a beruházási javak vonatkozásában, illetve a korrupció és a feketepiac. Mindennek természetes következménye volt az alacsony munkamorál. A rendszer alanyi jogon biztosította mindenkinek a társadalombiztosítási ellátást. A mennyiségi szemlélet háttérbe szorította a minőségi tényezőket. Nemcsak a belső gazdaságot, de a külgazdasági kapcsolatokat is a központból vezérelték. Az államnak külkereskedelmi monopóliuma volt, amelyet az ún. külkereskedelmi vállalatokon keresztül gyakorolt, miközben maguk a termelő vállalatok a közvetlen külpiaci hatásoktól, magától a külső megmérettetéstől is mentesültek. Ezt nagy részben az tette lehetővé, hogy a szocialista országok egymás termékei automatikusan, az előzetesen állami szinten egyeztetett tervek szerint átvették. A KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, a szocialista országok gazdasági együttműködésének intézménye) keretében közöttük folyó kereskedelem mesterséges árakon és árfolyamokon zajlott, a világpiaci árváltozások csak megkésve jelentkeztek. Ezekkel a problémákkal kellet megküzdeni a rendszerváltás után.

11

Gazdasági reformok és a privatizáció A FÁK-országok gazdasága a kilencvenes évek elején jelentősen visszaesett, Oroszország azonban valamelyest előnyben volt, hisz hatalmas kőolaj- és földgáz exporttal rendelkezett. 1992-re az országban megindult a piacgazdaságba való átmenet. A liberalizáció első lépéseként egymás után szabadították fel az árakat, de néhány termék esetében-, mint az olaj vagy a földgáz- nem változott, így kevés embernek ugyan, de sikerült hamar vagyonra szert tennie ezen ágazaton belül. A kilencvenes évek során több lépcsőben zajlott le az orosz privatizáció. Az első lépcső volt tehát az említett kuponos privatizáció, amikor az állami vagyont egyenlően elosztották a százötvenmilliós orosz lakosság között, mindenki kapott egy tízezer rubeles kötvényt. 5 Természetszerűleg a kötvény sohasem érte el a névértékben megadott értéket, így a lakosság – enyhítendő megélhetési gondjait – igyekezett túladni rajta. A kötvényeket különböző alapok és bankok vásárolták fel háromezer rubel körüli árfolyamon, amelyekkel aztán az eladásra kínált vállalatokat szerezték meg. A második lépcsőben a költségvetésnek nyújtott hitelekért cserébe fizettek vállalati részesedésekkel. Az ezután következő harmadik lépcsőben már készpénzért adták a vállalatokat. A privatizáció eredményeképpen az orosz gazdaság jelentős része magánkézbe került, hozzá kell tenni, hogy meglehetősen alacsony áron, és a privatizáció egyik fő mozgatója nem a magántulajdon erősítése, hanem a különböző érdekcsoportok – az oligarchák - igényeinek kielégítése volt. Ezek a fiatal – akkor harmincas, negyvenes éveikben járó – üzletemberek hatalmas vagyonokra tettek szert. Ezt kezdetben főleg az orosz jogrendszer gyengeségének, a rengeteg jogi kiskapunak, később pedig a politikai kapcsolatainak köszönhették. Az erőltetett és rendkívül gyors privatizáció hatására olyan mértékben megerősödtek ezek az oligarchák, hogy az évtized közepétől már a politikai elitre is döntő befolyással voltak. A jelcini időszakban az oroszországi belpolitikai viszonyokat nagymértékben meghatározó oligarchikus csoportok uralták az energiaszektort is, melyeknek nem állt érdekében a jelentős változásokat eredményező ágazati reformok megindítása, és különösen nem állt érdekükben a multinacionális cégek részvétele a privatizációs folyamatokban. Az orosz oligarchák politikai 5

Novoszáth Péter - Gazprom ante portas, Polgári Szemle, 2007. február

12

kapcsolataik révén jelentéktelenül alacsony áron szerezték meg a különböző energetikai vállalatokat, majd ezt követően is csak minimális mennyiségű adó fizetésével járultak hozzá a központi költségvetés bevételeivel, miközben alacsonyan igyekeztek tartani a termelő infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére fordítandó összegeket. Sokan nemcsak a liberalizációt és az ország működésének új alapokra helyezését, hanem az oligarchia hatalmának megszilárdulását is a Jelcin által irányított 1992-93-as politikaigazdasági reformok eredményének tekintik. A számtalan pozitív fejlemény ellenére a magánosítást gyakran az orosz rendszerváltás legkárosabb történései közé sorolják. Azonban ha a magánosítás két olyan rejtett célkitűzését tekintjük, mint a szovjet gazdasági rendszer gyors lebontása és a változások visszafordíthatatlanná tétele, akkor lényegesen árnyaltabb kép tárul elénk. Az oligarchák megerősödése arra is visszavezethető, hogy Borisz Jelcin választási kampányra készült az újra megerősödő kommunistákkal szemben egy csalódott országban, ahol a legtöbben szegényebbek lettek a kommunizmus éveihez képest, néhányan pedig nagyon meggazdagodtak. Az elnök csak hozzájuk fordulhatott segítségért, és nem csak a pénz miatt az oligarchák irányították az orosz média nagy részét, Jelcinnek pedig a nyilvánosságra is nagy szüksége volt. Megszületett a kompromisszum, a támogatásért cserébe a mágnások számára szabad volt az út az orosz állam kincseihez. Hivatalosan nem is privatizációról volt szó, az állami vagyon kiárusítása "kölcsön részvényekért" elnevezésű ügyletek keretében zajlott 1995-től. Az oligarchák egymásra licitálnak a kölcsönzői státus elnyeréséért, ezért cserébe állami vállalatok részvényeit kapták, természetesen jóval áron alul, melyet azonban vissza kell adni, ha az állam törleszti a kölcsönt - ez volt az elmélet. A gyakorlatban az első ilyen aukción, ahol egy viszonylag kis olajvállalat, a Szurgutnyeftyegaz volt a tét a szibériai Szurgut városban, az egyetlen pályázó lezáratta a repülőteret, és rendőrségi útzárat rendelt az országútra, hogy biztosan ne jelenjen meg senki más. A pénzt pedig, hasonlóan a többi "kölcsönt részvényekért" üzlethez, természetesen sosem fizette vissza az állam. 1992-93-as politikai-gazdasági reformok hatására, az árak megváltoztak, ez pedig beindította az

inflációt,

melynek

következtében

az

emberek

megtakarításai

folyamatosan

elértéktelenedtek. Új pénzügypolitikára volt szükség. Reformokat kellett elindítani, melyeket szigorításokkal és kamatemeléssel kellett kezdeni. A gyors infláció visszavetette a 13

privatizációs kedvet az országban, hisz az orosz emberek, akiknek lett volna elég anyagi fedezetük gyárak vásárlásához, a privatizációval elvesztették elsőbbségüket. A külföldiek pedig ódzkodtak a labilis orosz piacon nagy beruházásokat igénylő vállalatok vásárlásától. Ahhoz, hogy a szocialista gazdaságban a központi igazgatás szerint termelt egységet profittermelésre állítsák át, nagyarányú átalakításra volt szükség, mely nagy összegű anyagi ráfordítással járt. Az orosz gazdaság hamar bebizonyította, hogy képtelen megállni a saját lábán. A rubel aránytalanul magasra volt felértékelve, ami hátráltatta az exportot, de segítette a külföldi cégek oroszországi bevitelét. A kiadások csökkentésével párhuzamosan csökkent az ország bevétele és a lakosság életszínvonala, miközben ennek pont az ellenkezője kellett volna, hogy megtörténjen. Az orosz GDP egyharmada volt 1997-ben az 1989-esnek.6 Az orosz lakosság körében a 2%-os szegénység 5 év alatt 23%-ra nőtt, míg rohamosan emelkedett a munkanélküliség. 1997-re az orosz gazdaság a nyugati pénz-segélyektől és gyorskölcsönöktől hamar eladósodott. A kamatlábak nagysága és az ázsiai gazdasági recesszió elvágta Oroszország egyetlen reményét, s megfosztotta az államot a fejlődés lehetőségétől, azzal, hogy csökkent az olaj iránti kereslet. Az olajárak hamar az egy évvel korábbi 40%-ra csökkentek. Az 1998. évi válság 1998 tavaszára, a gazdaság átalakulásának folyamata során számos súlyos probléma gyülemlett fel: belső államadósság-halmozás, az országon belüli adósságláncolatok fenntartása, a reál- és pénzügyi szféra éles szétválása, az előbbi folyamatos hanyatlása és a szükséges szerkezetváltások elmaradása A válság az augusztusi rendkívüli intézkedések – a rubel leértékelésével egyenértékű jelentős árfolyamsáv-módosítás, a 90 napos moratórium a kereskedelmi bankok külföldi adósságtörlesztésének fizetésére, valamint az 1999 vége előtt lejáró 40 milliárd dollárnyi állampapír egyoldalú átütemezése – bejelentésével robbant ki. A válság előjelei már 1998 tavaszán jelentkeztek, és a robbantást a nemzetközi szervezetek közel 23 milliárd dolláros hitelcsomagja csak néhány hónappal tudta késleltetni, megakadályozni viszont nem. A legfontosabb előjele az 1993 közepe óta tartó átgondolatlan rövidlejáratú orosz állampapírkibocsátásokból eredő növekvő fizetési kötelezettség volt. Másodszor az állampapírok magas hozamai miatt, részben egyes óriási összegekre rúgó állami alapok kezelése miatt 6

Forrás: Rosstat

14

elkényelmesedett, a külföld felé nagymértékben eladósodott, a reálszférában viszont hitelezőként alig-alig jelen lévő bankrendszer előrelátható fizetési problémái említhetők. Harmadsorban a reálleértékelődés következtében 1998 derekára a rubel túlértékeltsége nyilvánvalóvá vált, a leértékelési várakozások hatására a rubel igen erős nyomás alá került, aminek a központi bank óriási összegű intervenciókkal próbált ellenállni. Ez felerősítette a politikai válságot is. A külső tényezők közé sorolhatjuk az olaj és egyéb nyersanyagok tartós világpiaci áresését, az 1997 őszén bekövetkezett délkelet-ázsiai válság hatásainak az orosz tőkepiacokra való begyűrűzését. A tőkekiáramlások mértéke hihetetlen méreteket öltött, néhány hónap alatt dollár milliárdok hagyták el az országot, a rubel árfolyama tarthatatlanná vált. Az infláció a hirtelen emelkedő importárak, valamint a lakosság rubeltől való menekülése következtében előálló vásárlási láz miatt kétszámjegyűvé vált, a tőzsde is sokat veszített értékéből. A GDP és az ipari termelés egyaránt csökkenésbe fordult, a reálgazdasági teljesítmény újra jelentős mértékben, 5%-kal zsugorodott, a mezőgazdaság is mély válságban volt, az agrártermelés egyharmadára esett vissza. 7 Az erőforrások nagymértékben átcsoportosultak az energiaszektorba, amelynek bevételei tartották életben a gazdaságot. Az olajárak világpiaci esése azonban ezt is veszélyeztette. A válság kezelésére nem születtek meg a termelésösztönző, a hazai ipart támogató intézkedések, valamint nem történtek határozott lépések a bankrendszer konszolidációja érdekében sem. A pénzügyi összeomlás következményeként ugyanis az egész orosz bankrendszer összeomlott, a nagybankok többsége csődbe ment. A bankrendszert ugyanis a hármas intézkedéscsomag szinte minden eleme hátrányosan érintette: a leértékelés, majd az azt követő spontán leértékelődés következtében megdrágult a korábban felvett külföldi hitelek törlesztése, megszűnt az óriási hasznot hozó állampapírpiac, és az egyoldalúan bejelentett fizetési moratórium következtében ellehetetlenedett a külföldről való hitelszerzés. Míg a pénzügyi összeomlás egyik fő előidézője az orosz állam belső eladósodottságának rendkívül magas szintje, és a túlnyomórészt állampapírokban megtestesülő belső adósság adósságszolgálatának egyre kevésbé való finanszírozhatósága volt, ezzel új probléma keletkezett. A belső adósság elértéktelenítése következett be. A rubel árfolyamának drasztikus zuhanása viszont a dollárban jegyzett külső adósság problémájának kiéleződését hozta magával. A megemelkedett külső adósságterhet nem lehetett további hitelfelvétellel orvosolni. A fent említett számos súlyos probléma ellenére a pénzügyi válság következményeinek 7

http://www.twnside.org.sg/title/1998-cn.htm, letöltve: 2009.10.24

15

mérlege mégis pozitív. A célkitűzéseket segítette a javuló export versenyképesség, de még inkább a drasztikus mértékben megdrágult import helyettesítését, olcsóbb, orosz termékeket igénylő hazai kereslet. A hazai termékek iránti megnövekedett kereslet néhány hónap alatt számottevő felfutást hozott egyes iparágakban, elsőként az élelmiszeriparban és egyes fogyasztási cikkek gyártásában, ill. a termeléshez szükséges alapanyagok kitermelésében és a gépgyártásban. Az olaj iránti kereslet normalizálódásával az országnak sikerült megállítania a válságot, s 1998-ra a magas olajárak miatt megindult a gazdasági növekedés. Az orosz gazdaság hamar magára talált, s sikerült elejét venni a komolyabb problémák felszínre kerülésének. Az orosz gazdaság már 1999-re több mint 6%-kal bővült. A pénzügyi válság Oroszországban azonban rádöbbentette a politikaformálókat, hogy az oligarcháknak olykor destabilizáló befolyásuk lehet, és személyes érdekeiket követve hajlandóak az orosz állam érdekeit feláldozni. 1996-ban az Európai Unió és Oroszország megkötötte egymással a társulási egyezményt, majd állandóvá váltak az EU-orosz csúcsok. Ekkorra már egyértelművé vált, hogy az Unió és a NATO hamarosan tovább bővül. A rendszerváltással a régi szovjet blokk két részre szakadt, azokra az államokra, akik jövőjüket a nyugati integrációban képzelik el és azokra, akik a FÁK tagjaiként. A kelet-közép-európai államok gazdasága és politikai fejlődése egyre távolabb sodorta az orosz térségtől ezeket az államokat, s egyre közelebb kerültek az EU-államokhoz, s az EU-integrációhoz, melynek az Oroszország nem örült, azonban be kellett látnia, hogy nagyhatalmi státuszát a kilencvenes években elvesztette. Az első csecsen háború A csecsenföldi függetlenségi törekvések 1992-ben törtek felszínre, Dzsohar Dudajev elnök a balti államok példáján felbuzdulva hitt a függetlenség sikerében, kikiáltotta a csecsen függetlenséget. Programjában a békés elszakadást hirdette, és a Gorbacsov elleni puccs okozta zavaros oroszországi események miatt sokáig nem is érkezett megtorlás emiatt. A választás után leválasztotta Csecsenföldet Ingusétiáról, amit 1992-ben Jelcin orosz elnök is jóváhagyott. A formális elszakadással párhuzamosan beindult a csecsen terrorizmus is. 1990-91-ben három orosz repülőgépet térítettek el csecsen szeparatisták.

16

Oroszország később gazdasági blokád alá vonta Csecsenföldet, de Dudajev teljesen függetlenítette magát az anyaállamtól. Az 1993-as orosz választásokkor megtiltotta, hogy Csecsenföldön is kinyissak a szavazóhelyiségek. A gazdasági blokád ellenére a terület nem működött normálisan, de Dudajev parancsot adott az orosz olajvezetékek megcsapolására, hogy az államnak legyenek bevételei. Az orosz katonákat kiutasította Csecsenföldről, de fegyvereiket lefoglalta. Jelcin attól tartott, hogy a zavaros kaukázusi vidéken egy győztesen kivívott függetlenség felkelések sorozatát indíthatta volna el, ráadásul félt az iszlám befolyás erősödésétől is. Ezért 1994-ben Oroszország megtámadta Csecsenföldet. Az 1996-ig tartó csecsen háború Jelcin országlásának legnagyobb kudarcai közé tartozik. A harcok számtalan halálos áldozatot szedtek nemcsak a hadsereg, hanem a civil lakosság soraiban is. 1996-ban, nem sokkal az elnök újraválasztása előtt írták alá a haszavjürti békét, amely átmenetileg véget vetett a vérontásnak. Ezt a háború az első csecsen háború néven vonult be a történelembe.

17

2. AZ OROSZ GÁZ-ÉS OLAJSZEKTOR TÖRTÉNETE ÉS JELENLEGI HELYZETE

2.1 Az orosz gázkitermelés története

Az orosz gáz-és olajipar ipari méretű fejlődése a XIX. század végén indult útjára, olyan külföldi befektetőknek köszönhetően, mint a Rothschild és a Nobel család. A legtöbb orosz városban ekkorra már kiépített gázvezeték-hálózat működött, de csak a helyben kitermelt gázt használtak fel, elsősorban világításra. Oroszország a II. világháború befejezéséig nem épített ki hosszabb csővezeték rendszert, holott az Egyesült Államok évtizedekkel korábban rendelkezett már ilyennel. Az 1930-as években a szovjet gazdaság földgáz felhasználása évente 10-15 millió köbmétert tett ki, de ez a szám egy évtizeden belül 3,4 milliárdra ugrott.8 1955-ben a Szovjetunió földgáztermelése mindössze 9 milliárd köbméter volt, amit jórészt Oroszország európai részén és Ukrajnában használtak fel. Nyikita Hruscsov ambiciózus célkitűzésében – miszerint a szovjet gazdaság 25 év alatt utoléri az amerikait – az olaj-és gázipar fejlesztését előtérbe helyezte, mivel felismerte, hogy a modernizációhoz újfajta üzemanyagokra van szükség. Az olajszektor kapta a fő prioritást, de a gázipar is előkelő helyet foglalt el modernizációs terveiben. Ezt a hatodik ötéves tervben (1956-1960) rögzítették, majd a hetedikben (1959-1965) új, az addigiaknál grandiózusabb fejlesztési terveket fogalmaztak meg. Az Urál nyugati részén a végső felhasználói helyekhez közel eső szétszórt és kis kapacitású lelőhelyek kimerülésével a kitermelés fokozatosan helyeződött át keletre. Hruscsov nyolcadik ötéves tervében felismerte az Uráltól keletre fekvő szibériai lelőhelyek fontosságát. Ez a terv jelentette az ún. szibériai időszak kezdetét. Az urengoji gázmezők megnyitásával, 1978-ban kezdődött el a kitermelés. Az olajszektor előtérbe helyezésével a földgáz azonban háttérbe szorult, a fejlesztések egyre lassultak, egyrészt az infrastruktúra kiépítése számos nehézségbe ütközött, másrészt a kőolajat szélesebb körben tudták felhasználni a különböző iparágak (vegyipar, közlekedés), mint a földgázt. Az 1973-as olajsokk azonban felgyorsította a kőolaj földgáz általi kiváltására irányuló törekvéseket. A nyolcvanas évek derekán elindított kitermelési projekteknek kettős célja volt. A KGST országoknak nyomott áron történő „baráti” szállítások ill. komplex barter megállapodások a célországok politikai támogatását voltak hivatottak megerősíteni, megnyerni. A Nyugatnak viszont piaci áron, szállított földgázt viszont a valutabevételek növelésének érdekében történtek, a kölcsönös előnyök megtartása érdekében a felek által garantált hosszútávú szállítási

8

Nadejda Makarova Victor - Gazprom:Gas Giant Under Strain, Working Paper 2008. p. 9.

18

egyezmények születtek. A nyolcvanas évek közepére a Szovjetunió éves valutabevételeinek 62%-a, azaz 15 milliárd dollár származott gáz-és olajexportból. Az 1979-es afganisztáni szovjet invázió, majd az elhúzódó háború miatt az enyhülés után kezdetét vette az ún. „kis hidegháború”, melynek gazdasági következményeként az energiahordozó-szállítási megállapodásokat felmondták, jelentősen megnehezítve azt, hogy a Szovjetunió valutához jusson. A nyugati országok export szankciókat léptettek életbe a Szovjetunióba irányuló gabonára és technológiai berendezésekre vonatkozóan. Ezek a korlátozások a kitermelési projektek lassulását idézték elő, de egyúttal ösztönözték az országot arra, hogy saját maga fejlessze tovább a technológiát. A szovjet blokk 1990-es, majd a Szovjetunió 1991-es felbomlása nagy hatással volt a nyugat felé irányuló szállított gázexportra. A politikai változásoknak köszönhetően az eddigi baráti országok tranzitországok lettek. Az Európába irányuló szovjet csővezetékek nyomvonala Belorusszián és Ukrajnán át vezet, akkoriban az orosz gázexport 90%-a Ukrajnán keresztül zajlott. A tranzitországok „megjelenése” egy új bizonytalansági faktort jelentett a gázszállítások számára, de sikerült egyezségre jutni, hogy nem gördítenek akadályt a folyamatos és zavartalan szállítások elé. A Szovjetunió összeomlása súlyos gazdasági következményekkel járt, ami drámaian lecsökkentette a földgáz iránti keresletet mind Oroszországban, mind a volt KGST országokban. A gazdaság gyengülésével az orosz gázfogyasztás az 1990-es 420 milliárd köbméteres szintről 1997-re 350 milliárd köbméterre esett le9, ez több mint 16%-os visszaesés. A FÁK országokba irányuló gázexport is 31%-al csökkent ugyanezen időszakban (110 milliárd m3-ről 75,6 milliárd m3-re), mivel ezen országok gazdasága szorosan összefonódott az orosz gazdasággal. Ráadásul az eddig baráti áron kapott földgázért is többet kellett fizetniük, ami ugyan magasabb volt, mint az orosz belföldi ár, de alacsonyabb, mint a nyugati exportár. Ez a magasabb ár visszavetette a fogyasztást, és előtérbe helyezte a hatékony energiafelhasználásra való törekvéseket. A gazdaság stagnálása idején Oroszország felfuttatta a kitermelést, új lelőhelyeket nyitott meg, és a kilencvenes évek végére már olyan kitermelési kapacitásokkal és készletekkel rendelkezett, amely lehetővé tette, hogy a világ legnagyobb földgáz exportőrévé lépjen elő.

2.2 Az orosz olajszektor története A kőolaj-kitermelés története Oroszországban a XIX. századra és az olajban gazdag térség, a Kaszpi-tenger vidékére nyúlik vissza. 1806-ban került véglegesen orosz kézre Baku és környéke, és a kézzel mélyített kutakból 1830-ban már mintegy 28000 hordónyi olajat nyertek

9

BP, 2006

19

évente egészen kezdetleges, jóformán teljesen kézi kitermeléssel.10 1844-ben egy Szemjonov nevű orosz mérnök kábeles fúrású kutat épített itt (Bibi-Heibat falucskánál), amely a világ első kereskedelmi célú olajkútja lett (a kút meglétéről az orosz kormányt csak 1848-ban tájékoztatták, így sokhelyütt ez a dátum szerepel). A bakui olajmező ekkor kapott lendületet: finomítók, kereskedőházak épültek s megindult az iparosodás. Oroszország kőolajipari fejlődésében a svéd Nobel család szerzett jelentős érdemeket. Az orosz cár kérésére a család Szentpétervárra költözött, 1873-ban óriási területeket vásároltak meg Baku környékén, majd létrehozták saját cégüket. Modernizálták és ipari méretűvé tették az olaj kitermelését. Fejlesztéseikkel a kőolaj lett a hajómotorok fűtőanyaga. 1878-ban megépíttették az első olajvezetéket. 1897-1907 között épült meg a világ akkori legnagyobb (883 km hosszú) olajvezetéke Baku és Batumi, tehát a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger között. Baku olajkitermelése 1901-ben volt a csúcson, 11 millió tonnával (a világtermelés több mint fele).

A Nobel család olajkútjai Balakhaniban, Baku külvárosában 1890-ben

10

http://azer.com/aiweb/categories/magazine/ai102_folder/102_articles/102_oil_chronology.html, letöltve 2009.11.07

20

1903-tól az állandósuló politikai feszültség miatt, majd az I. világháború alatt is csökkent a termelés. A bakui olaj már az első világháborúban fontos célpontja volt a német hadseregnek, ezért egy kisebb angol hadsereg - megelőzendő a nagyobb bajt - gyorsan elfoglalta a várost. 1918 után a polgárháborús helyzet miatt az olajkutak leálltak. 1920-ban a bevonuló bolsevik csapatok és adminisztráció államosította az olajkutakat, mert a Szovjetuniónak égetően szüksége volt az olcsó olajra Az 1920-as évek végére a termelés újra felfutott. A második világháborúban kiemelt figyelmet kapott a Kaszpi-tengeri olajkitermelő vidék, ugyanis nyersanyagra szükség volt a szembenálló felek részéről. A kitermelt bakui olaj nagyban hozzájárult a Vörös Hadsereg győzelméhez, amely 1942 végén sikeresen megvédte az olajmezőt a német csapatoktól. Hitler ki is jelentette: Németország elveszti a háborút, amennyiben nem szerzi meg a Kaukázus vidékének olajmezőit. Az 1942-es tapasztalatok felhívták a figyelmet arra, hogy a bakui olajmezők ellenséges erők által könnyen elválaszthatók az ipari termelés központjaitól. Ez új olajtermelő területek keresésére ösztönözte Moszkvát. A második Bakuként emlegetett volga-urali térség (kujbisevi, permi, orenburgi, volgográdi, ill. az uljanovszki és szverdlovszki területek egy része) feltárása még az 1930-as években elkezdődött, azonban a termelés az ötvenes-hatvanas években futott fel, de akkor annyira, hogy a nagy szovjet ipari fellendülést már ezek a mezők biztosították. Előnye volt ezeknek a területeknek, hogy sűrű szerkezetű vasúti és vízi közlekedés hálózta be, ami lehetővé tette a kitermelt kőolaj biztonságos, több irányba való szállítását - pl. az Uraltól keletre eső és egyre fontosabb szerepet játszó országrészbe -, valamint hogy jóval közelebb esett a Szovjetunió legfontosabb ipari körzeteihez, mint a Kaszpi-tenger menti Baku. Moszkva egy kis időre így újra feltűnt az olajexportőr országok között, melyeket főleg angolszász országok alkottak ez időben. Az 1960-as évek közepére egyértelművé vált, hogy a volga-urali olajmezőn túl a Szovjetunió további jelentős olaj- és gáztartalékokkal rendelkezik, mégpedig Nyugat-Szibériában (tyumenyi, tomszki, novoszibirszki és omszki területek). A tyumenyi olaj minősége az etalonnak számító amerikai BRENT-kőolaj minőségével versengett. A nyugat-szibériai mezőkön kitermelt kőolaj mennyisége 1972 és 1981 között rendkívül gyorsan, évenként 21

átlagban csaknem 32 millió tonnával bővült. A térség már 1978-ban átveszi az ország első számú olajkitermelő körzetének pozícióját (teljesítménye évi 254 millió tonna). Az 1960-1970-es években további kőolaj- és földgázmezőket tártak fel a Kaszpi-tenger alatt is. 1968 és 1975 között óriási gázmezőkön kezdték meg a kitermelést. Az 1970-1980-as években a modern technológiák által lehetővé vált 200 méter mély tengerfenék alól is kitermelni a gázt. 1975-ben az Egyesült Államoktól a Szovjetunió átvette a "vezetést" a kőolaj-kitermelésben. Az 1960-as évek derekán már jelentős mennyiségű kőolajat és olajszármazékokat exportált. Az exportált mennyiségek folyamatos növekedésének, továbbá az 1970-es évek kétszeri (1973-1974, 1978-1981) olajárrobbanásának köszönhetően Moszkva az évtized derekától egyre jelentősebb valutabevételhez jutott. A jelentősen megnövekedett olajbevételeket Moszkva alapvetően két területen "élte föl". Az egyik tétel annak a katonai infrastruktúrának a kiépítése, amit különösen a Kínához fűződő viszony végzetes kiéleződése nyomán volt kénytelen finanszírozni. A másik, bevételeket fölélő tétel a Szovjetunió tetemes gabona- és húsimportjával függött össze. Az energiaár-változások a későbbiekben is jelentős hatást gyakoroltak Moszkva lehetőségeire és magatartására. 1985 novembere és 1986 áprilisa közt ugyanis a kőolaj hordónkénti ára csaknem harmadára zuhant, 30 dollárról 10-12-re.11 Az áresés több tízmilliárd dollártól fosztotta meg Moszkvát, megpecsételve ezzel nemcsak a gorbacsovi reformok sorsát, de a Szovjetunió jövőjét is. 2.3 Az orosz energiaszektor jelenlegi helyzete

Oroszország a világ bizonyított olajkészleteinek 6%-ával, földgázkészleteinek 23%-ával rendelkezik. Feltételezések szerint még óriási feltáratlan kőolajmezők húzódnak az ország területe alatt.

11

Sz. Bíró Zoltán: Az olaj szerepe a szovjet gazdaságban: Az 1960-as évek közepétől a Szovjetunió felbomlásáig, História, 2007/9-10.

szám, 32-35.o.

22

1. ábra

2. ábra

Ezen kívül Oroszország a világ legnagyobb szénhidrogén termelője és exportőre. 2008-ban a világ kőolajtermelésének 12%-át, földgázkitermelésének 21%-át biztosította.

23

3. ábra

4. ábra

A világ olajexportjának 13%-át Oroszország biztosítja, míg a földgáz tekintetében ez az adat 23%. Energiafogyasztás tekintetében a harmadik helyezett az Egyesült Államok és Kína után, 24

a világ energiafelhasználásának 6,4%-ával bír (az olajfogyasztás 3,4%-ával és a földgázfelhasználás 14,7%-ával). A legtöbb termelő országgal szemben így Oroszországban a belső növekedési dinamika szorosan összefügg az exportkilátásokkal, vagyis a belső kereslet élénkülése nagyban veszélyezteti az ország kivitelét. Az orosz szénhidrogén-kitermelés sajátosságai A jelenlegi orosz szénhidrogén termelés 70-80%-át adó lelőhelyek Nyugat-Szibériában találhatók. Az Ob középső folyásánál található olajrégiót és a tőle pár száz kilométerre északra található gázmezőket részben már az exportcélok kielégítésére építették ki. Ezek a beruházások tették lehetővé az olajválságok korának nagymérvű szovjet exporttörekvéseit, és a kelet-nyugati energiakereskedelem beindulását is. Az európai export szempontjából Nyugat-Szibéria még jelentős szereppel fog bírni a következő években. Bár az újonnan felfedezett olajmezők feltárására gigászi beruházási tervek készültek, ezek megvalósulása még sok évet és dollár milliárdokat vesz igénybe, így egyelőre ezek nem veszélyeztetik Nyugat-Szibéria jelenlegi státuszát. Az új mezők KeletSzibériában, a szahalini körzetben vagy a sarki övezetek tengeri talapzataiban helyezkednek el, amelyek kiaknázása extra erőforrásokat igényel. A nyugat-szibériai termelés fő vonásai Nyugat-Szibéria a világ egyik legrosszabb klímájú szénhidrogén-termelő régiója. Télen mínusz 20-30 fokos fagy, nyáron hatalmas mocsár jellemzi a területet. A kutakat ezért speciális talapzatokra kell építeni, a gáz- és olajvezetékeket pedig a talaj folyamatosan fagyott állapota miatt a földfelszín felett kell vezetni. A terület gyéren lakott és civilizálatlan, így a termeléshez szükséges városokat, utakat, infrastruktúrát mind a semmiből kell kiépíteni. Mindezek hatalmas költségeket és komoly szervezési feladatokat jelentenek. Ráadásul a terület nagy távolságra van a felvevő piacoktól, ez nemcsak a külföldi, hanem a belföldi fogyasztókra is igaz. A területnek a világtengerektől való elzártsága miatt csakis csővezetékes megoldással lehet a szénhidrogének szállítását biztosítani, ami a világon egyedülállóan nagy és rendkívül drága hálózat kiépítését teszi szükségessé. Ebből következően az orosz 25

szénhidrogén export néhány egyedi jellemvonással rendelkezik. Az iparági beruházások és operációs költségek jóval a világátlag felett vannak. A közel-keleti lelőhelyeknél 3-4-szer drágább a hálózta kiépítése és működtetése. Az 1998-as olajárcsökkenés példája remekül illusztrálja ezt: amikor a kőolaj ára 10 dollár/hordó szintre esett vissza, a magasabb működési költségű kutak termelését le kellett állítani, mert nem érte meg a termelés. Ugyanebben az időszakban viszont a közel-keleti régió mérsékelt profitszinttel, de termelt. Az orosz szénhidrogén export ezért rendkívül érzékeny a világpiaci árakra. A termelés fenntartása és bővítése hatalmas beruházásokat igényel. A termelési és exportvolumen alapján a világpiaci árakra jelentős hatást gyakorolhatna Oroszország, mégsem tudja ezt kihasználni a magas költségek miatt. Ezzel ellentétben például Szaúd-Arábia képes a termelésből átmenetileg kivont termelési kapacitásokat felhalmozni, ez a szaúdi és az OPEC olajdiplomáciájának lényege. A szabad kapacitások megteremtése által egyfelől képes befolyásolni a nemzetközi árakat, másrészt pufferként működik, ha egy termelőnek váratlanul gondjai akadnak a kitermeléssel. Az ilyen szabad termelési kapacitások kiépítése Oroszország esetében rendkívül drága, ezért a kutak leállítására csak szélsőséges körülmények között lehet számítani. Nem véletlen Moszkva elutasító magatartása az OPEC-hez való csatlakozás kérdésében. A szinte teljes mértékben vezetékeken zajló szállítások szintén jelentős korlátokat állítanak az orosz energiacégek előtt. Mivel a volt szovjet tagköztársaságokat leszámítva majdnem a teljes orosz export Európába irányul, és a másfelé irányuló szállítások még gyerekcipőben járnak, az orosz és az európai piac nagymértékben össze vannak kötve. Az oroszok nem növelhetik a kitermelést, ha arra nincs kereslet Európában, kénytelenek alkalmazkodni az ottani piaci viszonyokhoz. Bár az energiaárak gyakran magasabbak az amerikai vagy távol-keleti piacokon, egyelőre kevés az esély, hogy ide irányítsák termelésüket, bár az erre irányuló törekvések egyre markánsabbak. A Közel-Keleten tevékenykedő vállalatok bármikor átirányíthatják tankereiket, vagy LNG hajóikat, miközben az orosz vállalatoknak be kell érniük az európai piaccal. A Fekete-tenger felől a Boszporusz a szűk keresztmetszet a tankerek számára (méret, olajmennyiség, várakozási idő), a Finn-öböl, illetve a Balti-tenger irányából pedig a sekély víz, a téli fagyás mellett szintén szállítási korlátozások merülnek fel a dán szorosoknál. Az orosz termelésnövekedés Európára zúdult az elmúlt években, ez pedig letörte az Urals típusú olaj árát a kontinensen.

26

Napjaink orosz energiaiparát a következő kihívások és törekvések jellemzik. A kilencvenes évek eleje óta az orosz olaj- és gázipar szinte összes forrását az export infrastruktúra kiépítésére fordították. A Szovjetunió felbomlásával, majd az azzal együtt járó gazdasági visszaeséssel párhuzamosan visszaesett a belső energiakereslet is. Ezért rengeteg készlet halmozódott fel, amit a szűkös vezetékkapacitások miatt Moszkva képtelen volt eljuttatni az európai piacokra, ezért az elmúlt másfél évtizedben a kapacitások erőteljes fejlesztése folyt. Ennek eredményeképpen az export aránya jelentősen megnőtt a teljes termelésen belül, a nyugat-európai export megduplázódott. A szovjet időkben az iparág számára a belső piac ellátása volt a fő feladat, mára ez megfordult. Mostanra a beruházásoknak köszönhetően Oroszország szabad exportkapacitásokkal rendelkezik, ezért a vezetékrendszer további kiépítése nem indokolt. Azaz emiatt nem indokolt. Egy másik tényező miatt azonban a vezetéképítések továbbra is napirenden vannak. Ennek oka, hogy a kiépült hálózatok jórészt Ukrajnán és Belorusszián keresztül vezetnek Európába. A tranzitért cserébe ezek országok megkövetelték, hogy bizonyos igényeiket elégítse ki Oroszország (tranzitdíjak, politikai támogatás, olcsó energiahordozók). Ma a tranzit vált az orosz export leggyengébb pontjává, csapelzárási viták egész sorát okozva az évtized közepére. A putyini korszakban a fejlesztések a mennyiségről a minőségre helyezték a hangsúlyt. A vezetékek áteresztőképességének növelése mellett fontos szemponttá vált a tranzitútvonalak diverzifikációja is. Moszkva törekszik Belorusszia, Ukrajna, a balti államok és még néhány kellemetlenkedő közép-európai ország megkerülésére is a szállítások területén. Azt azonban érdemes leszögezni, hogy nem ez lenne a fő prioritás, hanem az exportdiverzifikáció. Ez azonban új termelési bázisok kialakításával érhető el, amelyek hatalmas beruházásokat igényelnek. Másik súlyos probléma az ország energiaszektorában a vezetékek elavultsága. A vezetékek üzemeltetésében monopolhelyzetben lévő Transznyefty 2008-ban mintegy 160 ezer kilométer hosszúságú földgáz törzsvezeték-rendszert üzemeltetett12, a hozzá tartozó majd félmillió kilométer hosszúságú elosztóhálózattal. A gigantikus hosszúságú vezetékek technikai állapota azonban hagy némi kívánni valót maga után. A Gazprom 2008-as éves jelentéséből kiderül, hogy a törzshálózat negyedének életkora meghaladja a 33 évet, több mint 40%-a 20-30 év 12

OAO Gazprom in figures 2004-2008

27

közötti és mindösszesen a vezetékrendszer 10%-a tíz évnél fiatalabb. Több mint 100 ezer kilométernyi törzsvezeték hálózat még a szovjet érában, annak technológiai és technikai szintjén helyezték üzembe. Ez pedig súlyos kihívások elé állítja a céget a következő évtized során. A több tízezer kilométer hosszú elavult és sok helyen korrodálódó gázhálózat komoly ellátási kockázatokat hordoz magában a Gazprom és vele együtt Európa számára is. A gázvezeték rendszer korából fakadóan évente több milliárd köbméter földgáz szivárog el a rendszerből. Egy 5000 km-es szakaszt érintő rekonstrukciós projekt eredményeként például évente 3,5 milliárd köbméter földgázzal több marad a vezetékrendszer kérdéses szakaszán a cég szerint. A Gazprom még most sem az infrastruktúra fejlesztésére, hanem további akvizíciókra fordítja bevételei jó részét. Nemcsak az exportpiacok csővezetékkel behatárolt köre akadály még: az orosz nyersolaj pozícióját rontja a tény, hogy nagyon kénes, rossz minőségű. Nem véletlen a "savanyú" Urals – Putyint is bosszantó - árhátránya az "édes" Brenthez képest. Ehhez a típushoz más finomítói feldolgozásra van szükség, és jelentős ráfordítást igényel, hogy az abból nyerhető üzemanyag megfeleljen az uniós környezetvédelmi normáknak. Mivel főként a kelet-közép európai régióban van meg ez a típusú finomítói kapacitás, illetve infrastruktúra, emiatt is nehéz lenne Moszkvának más piacokat keresnie. Oroszország szinte kizárólag az Európai Unió országainak exportál, vagyis rendkívül koncentrált földgázpiaccal rendelkezik. (Az EU az orosz gázexport 70,5 százalékát adja, a teljes európai eladás Törökországgal és a Független Államok közösségével együtt 98 százalék.) Ezen a helyzeten kíván változtatni Moszkva új piacok után nézve. Lehetőségként adódik a dinamikusan növekedő távol-keleti piac (elsősorban Japán, ahova LNG-t szállít) és a Gazprom célba vette Észak-Amerikát is. Újabb piacok megszerzéséhez rengeteg tőkére lenne szükség, ami jelen állás szerint önerőből nem biztosítható. Nagy kérdés, hogy Medvegyev új orosz elnök az energetikai projektekbe milyen mértékben engedi becsatlakozni a nyugati befektetőket. Egy biztos: a 2020-ig szóló orosz energiastratégia nem oldja fel a beruházási szükségletek nagyságrendje, valamint a külső források bevonásával szembeni fenntartások közötti ellentmondást. Ezt az anomáliát igyekszik rendezni a 2030-ra szóló orosz energiastratégia tervezet. A dokumentum szerint 28

Oroszország az energetikán belül nagyobb mértékben számítana magánberuházásokra és külföldi tőkére. Bár 2012-ig a GDP 30 százaléka a gázhoz, az olajhoz és a villamos energiához fog kötődni, ez az érték a beruházások és innovációk révén 2013 és 2020 között 25 százalékra mérséklődne, 2030-ra pedig 18 százalékra esne vissza. 13

2.4 A jelenkori Oroszország: Putyintól Medvegyevig Putyin Az 1996-ban újból elnöknek megszavazott Jelcin már nem töltötte le második hivatali idejét egészségügyi okok miatt. 1999. december 31-én ünnepélyesen megvált hivatali tisztségétől. Utódja a már korábban kijelölt Vlagyimir Putyin lett. Putyin a KGB alkalmazottjaként a Német Demokratikus Köztársaságban dolgozott, majd a rendszerváltás után hazatért, és előbb Szentpétervár főpolgármesterének hivatalában dolgozott, majd Moszkvába került az elnöki adminisztrációba, ahol különféle vezető posztokat töltött be, illetve egy évre ideiglenesen visszatért a KGB egyik utódszervezetének élére. 1999 augusztusában Borisz Jelcin az orosz kormány vezetőjévé nevezte ki. Rövid első miniszterelnöksége a jelcini „utódlási művelet” jegyében csupán az év végéig tartott, és amikor Jelcin 1999 szilveszterén bejelentette lemondását, a miniszterelnök Putyin automatikusan megbízott elnök lett. A 2000-es előrehozott elnökválasztásokon 52 százalékkal elsőkörös győzelmet aratott, és ezzel kezdetét vette a Putyin-korszak. Elnöksége rögtön egy meglehetősen ellentmondásos mozzanattal kezdődött. 1999 őszén Oroszország több városában lakóházak robbantak fel több száz halálos áldozatot követelve. Moszkva a csecseneket vádolta, akik és erre hivatkozva indult meg a második csecsen háború, ami Putyin népszerűségét

az egekbe emelte, és

egységbe kovácsolta az orosz lakosságot. A csecsenföldi háború egyébként nem csak a terrorizmus ellen folyt: az olaj legalább annyira fontos Oroszország számára, mint a szeparatizmus és a terrorizmus elleni küzdelem.

13

Ministry of Energy of the Russian Federation –ENERGY STRATEGY OF RUSSIA FOR THE PERIOD OF UP TO 2020

29

A háborúval párhuzamosan Oroszország azon dolgozott, hogy megörökölje az addigi legjelentősebb csecsen bevételt, a köztársaság területén átfutó olajvezetékből származó jövedelmet. A háború kitörése előtt az országon keresztül húzódó 110 kilométeres olajvezetéken szállított kaszpi olaj után beszedett tranzitdíj a csecsen gazdaság igen jelentős bevételi forrása volt – igaz, ez a pénz is többnyire a helyi oligarchákat gazdagította. Putyin korszakának első éveit a rendcsinálás és reformok időszakaként írhatjuk le. A KGB-s múlttal rendelkező Putyin alatt a katonai és biztonsági szervek hatalmas befolyásra tettek szert. Jelcinhez viszonyítva Putyin lényegesen újít. Csak azok az oligarchák élik túl Putyin hatalomra jutását, akik hajlandóak alárendelni magukat az orosz állam érdekeinek. Az új elnök támadást indított az oroszok körében meglehetősen népszerűtlen oligarchák ellen. A belpolitikában az új elnök tevékenysége négy fő feladat mentén alakult: vissza kellett szerezni az ellenőrzést a nyersanyagokból befolyó jövedelmek felett, helyre kellett állítani az orosz ipart, újra meg kellett teremteni a régiókban az orosz intézményrendszert és stabil politikai többséget kellett kialakítani. 2000 júliusában az elnök a Kremlbe hívott huszonegy oligarchát és rájuk bízta a döntést: ha nem akarják, hogy az adminisztráció a múltjukban kutakodjon, támogassák a kormánynak azt az erőfeszítését, hogy felemelje az országot, és tartsák távol magukat a politikától. Akik nem engedelmeskedtek, azokat rövid úton félresöpörték. Putyin először a médiabárók ellen vette fel a harcot, jól tudván, hogy népszerűsége nagyban függ az írott és elektronikus sajtótól. A legnagyobbak ezek közül: Borisz Berezovszkij (Logo Vaz), Mihail Hodorkovszkij (Moszkovszkije Novosztyi), Roman Abramovics (Itar-Tassz) és Vlagyimir Guszinszkij (Media Moszt Holding). A négy oligarcha közül Berezovszkij és Guszinszkij azóta külföldi száműzetésben van, Hodorkovszkijt a később említendő Jukosz-ügyben bebörtönözték, míg Abramovics ugyan továbbra is „jóban van” a Kreml-lel, de meglehetősen óvatos. Hodorkovszkijnak, a Jukosz elnökének a letartóztatása pedig végképp mindenkit meggyőzött a Kreml határozottságáról. Ő volt ugyanis az az olaj- és médiamágnás, aki nem sokkal korábban bejelentette, hogy a Jukosz részvényeinek 40 százalékát el kívánja adni az amerikai Exxon Mobilnak, és indulni akar a következő elnökválasztásokon. Csalásért kilenc év börtönre ítélték, a vállalatát pedig feldarabolták. Ez volt az ipar átszervezésének a kezdete,

30

amelynek során az elnöki adminisztráció újra megteremtette elsőbbségét minden stratégiai szektorban, a szénhidrogénektől az atomiparig, a fegyvergyártástól az új technológiákig. A médiabárók félreállításával Putyinék két legyet is ütöttek egy csapásra, ami nyilván nem elhanyagolható szempont. Hiszen ezek az emberek egyben az orosz olajóriások vezetői is voltak. Félreállításuk – és a Putyinhoz hű vezetők kinevezése – egyben azt is garantálja, hogy Oroszország hatalmas jövedelemre tesz szert az olaj- és földgázeladásokból. Az orosz energiaipar Putyin által elképzelt, s nagyhatalmi érdekeket szolgáló átalakítása három szakaszra tagolható. Az elsőben létrehozták a nagy nemzeti társaságokat, amelyek közül kiemelkedik a Gazprom és a Rosznyefty. E folyamat része volt a Jukosz tönkretétele, s az ellenkező Hodorkovszkij bebörtönzése. A második periódusban e cégekre kiterjesztették az állami ellenőrzést, a vezetőségekbe Putyin emberei, miniszterek ültek be. Megszerezvén az elsősorban amerikai olajtársaságoktól a szükséges technológiát - amikor az olaj ára egyébként alacsony volt - kisebbségbe kényszerítették a nemzetközi cégeket a közös vállalkozásokban, amidőn felment az ár, s dőlt be a pénz Oroszországba. De nem szorították ki a külföldieket, hiszen a vállalatvezetési és műszaki ismeretekre még szükség van, s a kölcsönös elrettentésnél jobb a kölcsönös előnyök hangoztatása. Már csak azért is, mert a harmadik fejezet a terjeszkedésé Európában, mivel Moszkva most már megengedheti magának, hogy partnerként ajánlkozzék. Részvételt kínálhat a külföldnek az energetikai fejlesztésekben, ha ő is hasonló elbánásban részesül. A Putyin-korszak egyik fontos jellemzője az elnök személyes szakmai múltjához köthető. Ez a titkosszolgálati hátterű térnyerés a politikai-gazdasági hatalom pozícióiban. Elemzések szerint a mai orosz politikai és gazdasági vezetés 26 százaléka bevallottan, 78 százaléka pedig vélelmezhetően kötődik vagy kötődött ehhez a két csoporthoz. 14 Putyin ideje alatt GDP 70 százalékkal, az egy főre eső GDP pedig 7700 dollárról 14 600 dollárra nőtt.15 Az ország gazdagodásának alapja a kőolaj- és földgázkonjunktúra, ennek a szektornak a bevétele teszi ki az orosz költségvetés 60 százalékát, s az orosz GDP mintegy 25 százalékát. Bár az elmúlt két-három évben némileg az energetikai szektoron kívüli 14 15

Póti László - A miniszterelnökségtől a miniszterelnökségig: Vlagyimir Putyin nyolc elnöki éve, ZMNE SVKK Elemzések 2008/6 Rosstat

31

beruházások is hozzájárultak a fejlődéshez, döntően még ma is a gázipar jelenti az ország gazdagodásának legnagyobb biztosítékát. A putyini politika oroszországi népszerűségéhez azonban a lakosság életkörülményeinek javulása járult hozzá a legnagyobb mértékben. Az oroszországi átlagkereset 2000 és 2007 között 79 dollárról 553 dollárra növekedett és ennek eredményeként – még ha magas maradt is az infláció (átlagosan évi 12 százalék) és csökkent is a rubel dollárhoz viszonyított értéke – a lakosság reáljövedelme 1999-hez viszonyítva megduplázódott.16 A létminimum alatt élők aránya a kezdeti 29-30 százalékról 2007-re 16 százalékra csökkent. Az ország aranyvaluta tartaléka 2008-ra megközelítette az 500 milliárd dollárt, amivel Oroszország – Kína és Japán mögött – a harmadik helyet foglalja el a világban. Oroszország a 2006-ban érkezett el ahhoz a ponthoz, amikor GDP volumene meghaladta a Szovjetunió 1991-es GDP-jének szintjét. Putyin legfontosabb tervei közé tartozik, hogy 2020-ra az ország a GDP nagyságát tekintve a világ öt vezető gazdasága közé tartozzon. Ezen túl Moszkva igényt formál arra, hogy létrejöjjön a „nemzetközi gazdasági kapcsolatok új architektúrája”, és Oroszország (ezen belül Moszkva) 2015-re szeretne a világ egyik pénzügyi központjává válni. A tervek között szerepel az is, hogy néhány kiemelkedő fontosságú csúcstechnológiai ágazatban (atomenergia, nanotechnológia, szoftvergyártás, repülőgépipar, űrtechnológia) Oroszország 10 százalékos részesedést érjen el a világban. Külföldi politikai elemzők Oroszország politikai berendezkedését „irányított demokrácia”ként jellemzik, amelyben az alapvetően demokratikus berendezkedést és politikai folyamatokat a kézi vezérlés torzítja. Mindezek ellenére Putyin népszerűsége 2008-ban meghaladta a nyolcvan százalékot, pártja pedig a parlamenti kétharmados többséget - ami egyik európai országban sem képzelhető.

Medvegyev Putyin második elnöki mandátuma 2008-ban lejárt, és számtalan találgatás indult, arra vonatkozóan, hogy milyen módszerekkel próbál meg hatalmon maradni. A találgatások között szerepelt az, hogy alkotmánymódosítással meghosszabbítják az elnöki megbízatási időszakot, vagy a Putyin által kijelölt utód rövid időn belül lemond és ezzel a korábbi elnök visszaülhet székébe. A legvadabb elképzelések azt is valószínűnek tartották, hogy a Lukasenko elnök

16

Póti László - A miniszterelnökségtől a miniszterelnökségig: Vlagyimir Putyin nyolc elnöki éve, ZMNE SVKK Elemzések 2008/6

32

részéről szorgalmazott orosz–belorusz egyesülés kiteljesedésével Putyin az új államszövetség vezetőjeként tartja meg pozícióját. Putyin azonban kijelentette, hogy nem áll szándékában megváltoztatni az orosz alkotmánynak azt a rendelkezését, mely szerint egymás után maximum kétszer töltheti be egy személy az elnöki tisztséget, és megnevezte utódját Dmitrij Medvegyev személyében. A 2008. március 3-án megtartott elnökválasztáson Medvegyevet a szavazatok valamivel több, mint 70%-ával elnökké választották. Megbízatása a törvény szerint négy évre szól. Még jelöltként Medvegyev közölte, hogy megválasztása esetén – az őt lényegében a hatalom csúcsára juttató – Vlagyimir Putyint jelöli kormányfőnek. 2008. május 7-én letette az elnöki esküt, a következő napon pedig az Állami Duma jóváhagyta Putyin kormányfői kinevezését. Vlagyimir Putyin a szentpétervári évei alatt már együtt dolgozott Medvegyevvel. A kilencvenes évek közepén egy korrupciós ügyből menekítette ki a jogtanácsos Medvegyev a későbbi orosz elnököt, ettől az együttműködéstől kezdve bizalmuk töretlennek látszik egymásban, később így követi Moszkvába is az akkor Jelcint leváltó Putyint. Az első elnöki kampányát Medvegyev szervezi 2000-ben, emellett elfoglalja a Gazprom igazgatótanácsának elnöki székét, majd a Kreml hivatali vezetőjévé lép elő 2003-ban, végül kormányfő-helyettes lesz 2005-ben. 2007 decemberében nevezték meg elnökjelöltként a Kremlből. Az egyértelműen Vlagyimir Putyin által épített karrier része lehetett az is, ahogy megtette a későbbi elnökjelöltet az energiajövedelmekből felállított népszerű pénzalapok irányítójává: Medvegyev így felügyelhette az oktatási, egészségügyi, lakhatási és egyes mezőgazdasági fejlesztések alakulását. Medvegyevet időnként liberálisként határozzák meg, bár ez a jelző az orosz kontextusban nem egyezik a nyugati jelentéssel. Az országot tehát a Putyin-Medvegyev tandem irányítja. Az előzmények arra utalnak, hogy a hatalmi kettősben továbbra is a markáns, határozott politikai vonalat képviselő Putyin fogja játszani a vezető szerepet, aki még távozása előtt 2020-ig folytatandó stratégiát vázolt fel az orosz társadalom számára. Formailag a rendkívül erős jogkörrel rendelkező mindenkori elnök be- és elszámoltathatja a miniszterelnököt, illetve tetszése szerint bármikor menesztheti. Az eddigiekben ez volt az a poszt, amelyet okolni lehetett egy-egy esetleges gazdasági kudarcért. Putyin ezért keresett az elnöki székbe egy számára abszolút megbízható embert, akivel harmonikusan tud együttdolgozni a jövőben is, akiben teljesen megbízhat és aki nem fog ellene fordulni.

33

2.5 Külpolitikai célok

A kül- és biztonságpolitika területén a jelenleg is aktuális célokat - az Irakot ért angolszász intervenció következtében – a 2003 őszén hivatalosan is megfogalmazott Ivanov-doktrína17 fogalmazta meg. A doktrína a katonai erőnek növekvő szerepet tulajdonít a nemzeti érdekek védelmében, fokozottan támaszkodik a nukleáris elrettentés politikájára, és bevezette a preventív csapás addig nem létező koncepcióját az orosz stratégiai gondolkodásba. A globális külpolitika terén Moszkva politikájának új elemei közé az alábbiak tartoznak: Új erőviszonyok kialakításának igénye az Egyesült Államokkal. Ez nem teljesen új keletű igény Oroszország részéről, hogy egyenrangú kapcsolatokat ápoljon vele az Egyesült Államok, ez különös hangsúllyal jelent meg Moszkva kommunikációjában, elutasítva a „junior partner” státuszt. Új leszerelési-fegyverzetkorlátozási tárgyalások. Vlagyimir Putyin elnöki üzenetében hangsúlyosan szólt arról, hogy a bipoláris korszak utáni időszakban az államok elhanyagolták a leszerelés és fegyverzetkorlátozás ügyét, egyfajta pangás következett be, és egy nagyköveti értekezleten új tárgyalásokat sürgetett az Egyesült Államokkal a stratégiai támadó fegyverekről. A katonai erő további felértékelődése. A katonai erő felértékelése sem teljes újdonság a századforduló utáni orosz külpolitikában, valójában a 2003 őszén nyilvánosságra hozott ún. Ivanov-doktrínától datálódik. Ennek a folyamatnak a további lendületét mutatja azonban az tétel, miszerint az orosz fegyveres erők új küldetése a képesség egyidejű harc megvívására három szinten: globálisan, regionálisan és lokálisan. Oroszország energia-nagyhatalmi státuszának elismertetése. A Putyin-korszak egyik legfontosabb külpolitikai törekvése, Oroszországnak, mint energia-nagyhatalomnak az elismertetése alapvetően sikeresnek mondható. Annak ellenére, hogy egy sor probléma vár még megoldásra ezen a területen – így például Moszkva vitában áll az Európai Unióval az Energia Charta ratifikálásával kapcsolatban, Washington késlelteti az orosz WTO-tagságot, a Kremlt az energiafegyver zsarolásos alkalmazásával vádolják stb. – Oroszország minden

17

Póti László: Egy új orosz biztonsági-katonai stratégia kontúrjai. ZMNE SVKK Elemzések 2003/3.

34

kétséget kizáró módon újabb nagyhatalmi pillért épített ki magának, és nagyhatalmisága immár nemcsak katonai, hanem energiapolitikai is. A

következő

lényeges

pont

az

orosz

állami

szuverenitás

és

a

határok

megváltoztathatatlanságának kompromisszumok nélküli elfogadtatása. Oroszországnak – miután az ilyen jellegű problémákat Európában gyakorlatilag lezárta vagy minimalizálta és Kínával is megállapodott néhány éve – jelentős területi vitája csupán Japánnal van amely vitatja a Kurili-szigetek hovatartozását. Három közelmúltbeli mozzanat világít rá arra, hogy Oroszország végleg érvénytelenítette azt a 90-es években néhányszor napirendre került opciót, miszerint kompromisszumos megoldásként (pl. Japán megvásárolná vagy bérbe venné, azaz pénzért cserébe hozzájutna a Kurili-szigetek két hozzá közelebbi darabjához) elfogadná a vitatott területek egy részéről való lemondást. Ennek legfontosabb oka a Kamcsatkán, Szahalinon és a Kurili-szigeteken rejlő hatalmas földgáz- és kőolajkészletek, melyek infrastruktúrájának fejlesztésére Oroszország nagyszabású beruházási terveket hozott nyilvánosságra. Az orosz FÁK-politikában a Putyin-korszakban több jelentős változás következett be. Moszkva végképp felhagyott a Szovjetunió 1991-es megszüntetése után kisebb-nagyobb intenzitással követett reintegrációs stratégiával, érdekeit elsősorban kétoldalú keretekben igyekszik biztosítani. A 2000-es években a FÁK-térségben minden korábbinál aktívabban igyekezett a választásokat saját érdekei szerint befolyásolni, de egyes jelentős kudarcokból (a „színes” forradalmak – Grúzia: rózsás, Ukrajna: narancsos, Kirgizisztán: tulipános) tanulva 2005 után visszafogottabbá vált. A posztszovjet térség ún. befagyasztott konfliktusai esetében a hagyományos orosz politika arra irányult, hogy a négy ismert megoldatlan konfliktusból az orosz érdekeket leginkább érintő háromban (Abháziában, Dél-Oszétiában, illetve a Dnyesztermenti Köztársaságban) fenntartsák a konfliktust és a status quót, mert Moszkva leghatékonyabban így tudta befolyásolni a kérdéses államok – Grúzia és Moldávia – politikáját. Montenegró 2006-os függetlenné válásával és Koszovó függetlenségének bejelentése után a Kreml egyre inkább el kíván mozdulni a korábbi pozícióról, és népszavazással akarja elismertetni a kérdéses területeket. A FÁK-térségben folytatott energiapolitika terén az energiaszállítási kapacitások feletti kontroll megszerzésére irányuló, korábban is meglévő politikát azzal az új elemmel kombinálja Moszkva, hogy piaci árakat kér, és inkább üzleti alapú előnyöket kíván realizálni a korábban jellemző politikai lojalitás helyett. A piaci alapú árképzés fordulatot jelent Moszkva politikájában, ami átrendezi a FÁK35

kapcsolatrendszert és Moszkva befolyásolási képességét modernebb alapokra helyezi. Végül pedig jelentős változások következtek be térségbeli katonai jelenlétében is. Egyfelől felszámolja

azokat

a

katonai

objektumokat,

amelyek

a

FÁK-térség

egységes

légtérellenőrzését szolgálják, ugyanakkor újabb katonai bázisokat hozott létre három eddig is lojális államban (Kirgizisztánban, Örményországban és Tádzsikisztánban). Moszkva azt is el tudta érni, hogy az afganisztáni nagy katonai műveletek idején kialakított nyugati támaszpontok

legfontosabbikát,

az

üzbegisztáni

hanadábi

légibázist

2005

végére

felszámolják. A NATO-val kapcsolatban a Putyin-korszak nem szolgált sok új fejleménnyel. Moszkva minden különösebb ellenállás nélkül elfogadta három volt szovjet köztársaság – a három balti állam – tagságát a szövetségben. Az időszak vitathatatlanul legsikeresebb külpolitikai lépése Moszkva részéről a nemzetközi terrorizmusellenes küzdelemhez való csatlakozás volt. Ezzel egyfelől biztosította helyét a világ demokratikus táborában, másrészt minden korábbinál jobb kapcsolatokat tudott kialakítani az Egyesült Államokkal, és nem utolsósorban el tudta fogadtatni a csecsen konfliktusban való szerepét. 2.6 Orosz energiastratégia Energiastratégia 2020-ig A 2020-ig terjedő időszakra vonatkozóan már 2000-ben elkészült egy orosz energiastratégia, ám mégis csak 2003 augusztusában fogadták el a végleges verziót. A dokumentum az új évezredben megindult gazdasági fejlődés további növekedését alapul véve kimondja, hogy a várt gazdasági növekedés a hazai energiaigényeket is emelni fogja, ezért az energetikára vonatkozó hosszú távú stratégiai gondolkodás ebből a szempontból is elengedhetetlenül szükséges. A stratégia célja az energiaforrások minél hatékonyabb felhasználása, az energiaszektor hozzájárulása a gazdasági növekedés és az életszínvonal javításának érdekében. Oroszország birtokolja a világ földgáztartalékainak egynegyedét, olajkészleteinek hat százalékát, a szénkészletek egyötödével, míg az uránkészletek 14 százalékával rendelkezik. A stratégia

megfogalmazza a

fő

célokat, feladatokat, kiemelve civil energiapiacok

megteremtésének és az energiapiaci szereplők közötti diszkriminációmentes kapcsolatok kialakításának szükségességét. Ebben fontos szerepe van az államnak, amelynek eszközei 36

magukban

foglalják

az

árpolitikát,

vám-és

adópolitikát,

a

monopóliumellenes

szabályozásokat. Négy fő irányt jelöl meg az energiastratégia: az energiabiztonság, energiahatékonyság, költségvetési hatékonyság, és a környezet védelme. Energiabiztonság A

dokumentum

felsorolja

azokat

a

problémákat,

amelyek

veszélyeztetik

az

energiabiztonságot. Az olajszektort kivéve a tőkebefektetések jelentősen elmaradnak a kívánatostól, a kitermelés technikai szintje elmaradott, a fejlesztések nem a megfelelő ütemben mennek végbe, a piaci infrastruktúra fejletlensége és a civil piacok hiánya mind veszélyeztetik a az energiabiztonságot. A kitermelésnek köszönhetően jelentős mértékű a környezetterhelés. Az állami bevételek jelentős része függ az olaj-és gázszektortól, a világpiaci árak változásaitól, továbbá a jogi szabályozás hiánya is megnehezíti a helyzetet. Ahhoz, hogy az energiabiztonság garantálva legyen, a technológiai fejlesztéseket kell felgyorsítani, elsősorban a meglévő infrastruktúra fejlesztésével, később újak létrehozásával. Jelentős

módosulásokat

prognosztizál

az

ország

energiamérlegében:

a

belső

energiafelhasználásban az atom, vízi, szénből és megújuló forrásokból nyert energia térnyerésével számol, míg a szénhidrogéneken belül jelentős területi átrendeződést jelez előre. Környezetvédelem A már kitermelés alatt álló területek infrastruktúrájának további fejlesztése veszélyezteti a területek ökológiai rendszerét, ezeknek a megőrzése, és a kitermelés utáni helyreállítása kiemelt fontossággal bírnak. Az újonnan felfedezett lelőhelyek (Jeges-tenger, Szahalin-sziget, a Kaszpi- és Balti-tengeri mezők) esetében pedig a kitermelést úgy kell végezni, hogy az a lehető legkisebb mértékben károsítsa a természetet. Költségvetési hatékonyság Az állami költségvetés jelentős mértékben függ az energiaszektor bevételeitől, lévén az energiahordozók exportjából származó bevételek teszik ki a költségvetés körülbelül felét. Épp ezért szükség van szilárd alapokon álló és megbízható becslésekre a várható kitermelési és 37

értékesítési volumenekről, a költségvetési bevételekről. Szükséges a költségek lefaragása, az állami pénzek céltudatos felhasználása. Energiahatékonyság Az orosz GDP fajlagos energiafelhasználása 2,3-szerese a világátlagnak, 3,1-szerese az Unió országaiban tapasztaltnak. Az okok a következők: a speciális klimatikus viszonyokon és területi problémákon túl az elmúlt évtizedek alatt kialakult iparszerkezet, az energiaigényes ágazatok és a kommunális szolgáltatások technikai elmaradottsága, valamint az országban jellemzően elterjedt, az energia-megtakarítás ellen ható alacsony „energiaérték” a fő felelősek e mutató kirívóan rossz értékéért amelynek 26-27%-os csökkenését prognosztizálják 2010-ig. A megvalósítás eszközei jogi, adminisztratív és gazdasági jellegűek lesznek. Az orosz energia-kivitel összességében – 2020-ig – mintegy 25-30%-kal fog bővülni, ezen belül az olajtermékek kivitelének visszaesését valószínűsítik termékminőségi problémákra és szállítási költségvonzatokra hivatkozva. Ugyanakkor az éves földgázkivitel a 2002-es 185 milliárd köbméterrel összevetve 2020-ra 275-280 milliárdra nő. Az olajtermelés alapvetően a már meglévő kitermelő területeken – Nyugat-Szibéria, ÉszakKaukázus, Volga-mente – és az új mezőkön (Észak-Európa, Tyiman - Pecsora vidék, KeletSzibéria, Távol-Kelet és az észak-kaszpi környék) – fog folyni. Az olajtermelésben kitűzött legfontosabb stratégiai cél a klimatikus és hatékonysági szempontokat is figyelembe vevő technológiai fejlesztés. Az olajszállítási útvonalak új preferenciái: 1.

észak-balti vonal : a Belorussziát elkerülő Balti Csővezeték Rendszer (BTSZ-2) megépítése)

2.

Kaszpi - Fekete-tenger – Mediterrán vonal – a meglévő kapacitások bővítése

3.

közép-európai vonal – Barátság és Adria-vezetékek összekapcsolása

4.

kelet-szibériai vonal – új vezeték, Angarszk – Nahodka vonal kiépítése leágazással Kína felé

38

5.

távol-keleti vonal – Szahalin térségéből új vezetékek építése a csendes-óceáni és délázsiai irányokba. Ezekhez az irányokhoz olajterminál-fejlesztések és újak építései is hozzátartoznak.

A földgázkitermelés szintén a régi (Nyugat-Szibéria) és az újonnan bevetésre kerülő (KeletSzibéria, Távol-Kelet, Észak-Európa és a Jamal-félsziget) mezőkön fog zajlani. Új elem azonban az ún. kis földgázmezők előtérbe helyezése, különösen az európai területeken. Az uráli, Volga-menti és észak-nyugati kis lelőhelyekről évente 8-10 milliárd köbméter földgáz kitermelését várják. Összességében a földgázkitermelés kétszeres növekedésével számolnak mintegy 20 év alatt. Külső energiapolitika Az ebben megfogalmazott legfontosabb általános jellegű célkitűzés: Oroszország a világ legjelentősebb energiaszállítójává szeretne válni, élénk párbeszédet folytatva mind az energiát vásárló mind pedig az eladó országok csoportjával, együttműködve a Nemzetközi Energiaügynökséggel, a G8-akkal.

Oroszország a világ energetikai biztonságában

kulcsszerepet kíván betölteni. Ami a partnerországokat illeti, az európai országok piacairól a hangsúly áttevődhet Ázsiára és az Egyesült Államokra. Közép- és Nyugat-Európa, mint az elkövetkező 20 év fontos piacai említődnek, miközben az Amerikai Egyesült Államok hosszú távon egyre nagyobb jelentőségre tesz majd szert az olajipari, valamint az atomenergia-ipari termékek, majd az LNG (Liquefied Natural Gas – cseppfolyósított földgáz) exportjában. Az orosz olajiparba irányuló számottevő amerikai tőke beáramlását is prognosztizálják az orosz szakértők. A csendes-óceáni térségből, ill. Dél-Ázsiából a jelentős partnerországok között az összes nagyot felsorolják – Kínát, Japánt, Dél-Koreát és Indiát – szintén kombinált (gáz-, olajés atomtechnológiai szállítások) vonatkozásban. Mindezzel párhuzamosan ennek a térségnek a részaránya is számottevően emelkedik majd, a kőolaj esetében a jelenlegi 3%-ról 30-ra, a gáznál pedig 25%-ra 2020-ig. A Közel-Kelet, Dél-Amerika és Afrika elsősorban az orosz energetikai technológiák és szolgáltatások kivitele szempontjából tölt majd be jelentős szerepet. Oroszország energiaszektora számára a diszkriminációmentes tranzit életbevágó fontosságú. A stratégia szorgalmazza a jelentős nemzetközi projektekben való orosz vállalati részvételt, azaz „belülről” próbálják érdekeik érvényesülését elősegíteni.

39

2.7 A Jukosz-ügy Hatalomra kerülése idején, 2000 januárjában Vlagyimir Putyin orosz elnök főként úgy szerezhette meg ma is jellemző népszerűségét, hogy kijelentette: "Minden oligarchát egyenlő távolságra kell tartanunk az államhatalomtól!" A potenciális ellenfélre időben kell lesújtani gondolkodás jegyében 2003 júliusában az orosz főügyészség beidézte a feltörekvő oligarchák egyik legmarkánsabb egyéniségét, Mihail Hodorkovszkijt. Az idézést éppen akkor kézbesítették, amikor az üzletember az általa vezetett Jukosz és a Szibnyefty egyesítésekor döntő szakaszba juttatta a világ negyedik legnagyobb olajvállalatának létrejöttét; és a Szibnyefty 20 %-os részvénycsomagját az érdekeit képviselő cég átadta a Jukosznak. Ezt a pillanatot választotta az orosz főügyészség arra, hogy letartóztassa Platon Lebegyevet, a Jukosz részvényeinek 60 százalékát felügyelő Menatep csoport első emberét, privatizációs visszaélések miatt. A Jukosz a második legnagyobb orosz olajtársaság volt abban az időben; átlagosan napi 1,72 millió hordót termelt a napi 9,26 millió hordós orosz nyersolajtermelésből az orosz energiaügyi tárca adatai szerint. A cég adta az ország GDP-jének öt százalékát.18 Később Hodorkovszkijt is letartóztatták. A hatóságok különösen nagy értékű csalás, sikkasztás és, adóelkerülés miatt vizsgálódtak az olajcégnél. A letartóztatás után Hodorkovszkij és tulajdonostársai állandó nyomás alatt voltak, hogy adják át az államnak a Menatep csoporton keresztül birtokolt 44 százaléknyi Jukoszrészededésüket. A Kreml ugyanis a társaság részvénypakettjét szerette volna megkaparintani, vagyis visszaállamosítani a céget. Ennek átadására azonban nem tudták rávenni Hodorkovszkijt. Az orosz kormány azzal vádolta a Jukoszt, hogy az 1990-es években kijátszotta az orosz törvényeket annak érdekében, hogy kevesebb adót fizessen. A vád szerint az óriásvállalat adótartozása majdnem hétmilliárd dollár volt, ennek kifizetése pedig a Jukosz csődjét vetítette előre. A per folyamán végül a az állam a Jukosztól 28 milliárd dollárnyi adót kér számon, amely összeg már meghaladta a társaság bevételét. Ahhoz, hogy Jukosz legalább részben teljesíteni tudja tartozását, el kellett volna adnia ingóságait. A cég számláit azonban zárolták, vagyoneladási jogát befagyasztották.

18

Stephan Rahim Rahimov - Yukos Oil: A Corporate Governance Success Story? Chazen Journal of International Business, Fall 2003. p. 14-15

40

A cég menedzserei haladékot kértek a kormánytól a fizetésre, illetve lehetőséget egyes vagyonrészek eladására, a kormány viszont nem mutatott tárgyalási készséget. Ezért a vállalat csődöt jelentett, később pedig elkezdődött a Jukosz fő termelőegységeinek elárverezése. Az állami kézben lévő Rosznyefthez került a Jukosz orosz olajóriás fő termelőegysége, a Juganszknyeftegaz. A Rosznyefty a Juganszkra kiírt vasárnapi tender győztesétől, a Baikal Finance Group megvásárlásával jutott hozzá a társasághoz. A Gazprom leányvállalata, a Gazpromnyefty egy amerikai bíróság határozata miatt nem vehetett részt az árverésen, és így nem sikerült megszereznie a céget, az mégis állami tulajdonba került. A későbbi árveréseken is rendre a Rosznyeftyegaz szerezte meg a Jukosz vagyonelemeit, amely ezzel a legnagyobb orosz vállalatok közé emelkedett. 2005-ben megszületett a döntés a moszkvai bíróságon Mihail Hodorkovszkij és Platon Lebegyev ügyében: mindkettőjüket nyolc év szabadságvesztésre ítélték.

Hodorkovszkij az ellene folytatott tárgyaláson

Az ügy hátterében mind politikai, mind gazdasági okok sejthetők.

Hodorkovszkij

letartóztatása a Jukosz és a Szibnyefty egyesülésének utolsó pillanatában történt. Ezzel a világ negyedik legnagyobb olajvállalata jött volna létre, és Oroszország olajkitermelésének harminc százalékát tartotta volna kézben, ráadásul az egyesített cég részvényeit az Exxon Mobilnak és a Chevron Texaconak akarták eladni. Az orosz kormány azonban nem engedhette, hogy magánszemélyek az állam megkerülésével kezdjenek tárgyalásokat az Egyesült Államok óriáscégeivel az orosz olajról. A kormányban ezt már súlyos nemzetbiztonsági kockázatnak értékelték. A cél egyértelműnek tűnik: az állam nem akarja kiengedni kezéből az aranytojást tojó tyúkot. 41

Egyes elemzők azon a véleményen vannak, hogy az akció pusztán figyelmeztetés az oligarchák felé, vagy legfeljebb megfélemlítés.19 Jelezni kívánják vele, hogy nem marad következmények nélkül, ha az oligarchák megsértik a Putyinnal kötött alkut és túlterjeszkedve jogosnak elismert hatalmukon a többiek fölé akarnak kerülni. Ez az informális egyezség ugyanis eredetileg abban állt, hogy többé nincsenek politikailag kivételezett üzletemberek, a hatalom egyforma távolságot tart az üzleti élet valamennyi szereplőjétől és nem foglalkozik tulajdonszerzésük körülményeivel, ugyanakkor elvárja, hogy a tulajdonosi elit politikai ügyekben nyilvánosan ne foglaljon állást. Hodorkovszkij fölrúgta ezt az alkut, méghozzá több tekintetben is. Egyrészt azzal, hogy nyilvánvalóvá tette: a küszöbön álló parlamenti választásokon ellenzéki csoportokat fog támogatni. Másrészt azzal, hogy az iraki háború időszakában többször is nyíltan bírálta a Kreml politikáját. Harmadrészt pedig azzal rúgta fel az alkut, hogy meglebegtette: elnöki ambíciói vannak. 2008-ban ugyanis lejárt Putyin második elnöki ciklusa, harmadik ciklusra pedig a jelenleg érvényben lévő alkotmány előírásai szerint nincs módja jelöltetni magát. Az elnökség megszerzésének azonban kevés esélye van egy olyan országban, ahol a lakosság nagy többsége

ellenszenvvel viseltetik a 90-es évek zűrzavaros privatizációiban

meggazdagodott oligarchák iránt. Vélhetően Hodorkovszkij ezzel tisztában volt, és talán nem is elnök szeretett volna lenni, hanem egy megkerülhetetlen tényező a következő elnök személyének kiválasztásában. Egy harmadik – meglehetősen egyszerű – okot is sejtenek a Jukosz szétverésében. A Putyin körüli csoportoknak elfogyhatott a türelme, ugyanis az új hatalmi körök az elnök megválasztása után 3-4 évvel hiába ültek kormányzati posztokon, továbbra sincs semmijük. Elérkezett hát az ideje, hogy komoly gazdasági pozíciókhoz is jussanak, azaz az elit bizonyos csoportjai újra akarják osztani a tulajdont. A Jukosz szétverése rendkívül sokat ártott az ország gazdasági megítélésének, a külföldi tőke kiáramlása felgyorsult, a befektetői bizalom rendkívüli módon lecsökkent. Mindazonáltal a nyugati országok meglehetősen visszafogottan kritizálták Oroszországot, mivel az ország nemzetközi pozíció is erősek voltak, és nem akartak komolyabb konfliktust Moszkvával. 19

http://www.ketezer.hu/menu4/2003_09/biro.html, letöltve 2009.11.08

42

2.8 Nemzeti bajnokok: az orosz energetikai óriáscégek 2.8.1 Gazprom

A Gazprom története A Gazprom létrehozása 1943-ra vezethető vissza, amikor a Szovjetunió létrehozott egy szervezetet a gázipar fejlesztésére. Ennek eredményeképp megalapították a Glavgazprom-ot, amelynek első feladata a Moszkvát Szaratovval összekötő gázvezeték kiépítése volt, amelyet 1946-ra fejeztek be. A Glavgazprom jelentősége azonban csekély volt, egészen a Nyugat-szibériai Punga és Urengoj gázmező felfedezéséig, melynek kapacitását kezdetben 6700 milliárd köbméterre becsülték. A távoli területek és az extrém időjárási körülmények miatt szükséges volt egy olyan szervezet felállítása, amely az addig példa nélkül álló feladatokra megfelelő megoldást tud adni a kitermelés területén. A hatvanas években Hruscsov a gázipar decentralizálását hirdette meg, a termelés a regionális tanácsok ellenőrzése alá került. 1965-ben nagyszabású reorganizációs tervet készítettek, melynek eredményeként létrehozták a Szovjet Gázipari Minisztériumot, a Glavgazprom beolvasztásával. Elvileg a minisztérium felügyelete alá kezdetben csak a szállítási rendszerek és a fejlesztés tartozott, gyakorlatilag azonban a minisztérium mindent kontrollált a termeléstől egészen a fogyasztókig. Néhány év múlva megindult nyugati országokba a gáz exportja. Az 1970-80-as években ún. ipari szövetkezetek jöttek létre, amelyekhez a termelés tartozott, de ezek a szövetkezetek a Gázipari Minisztérium ellenőrzése alatt működtek. A fejlődés három évtizeden keresztül töretlen volt, egyre újabb gázmezőket vontak kitermelés alá, egyre több gázvezeték épült, egyre több piacra tört be az orosz gáz. A 80-as évek végén azonban látható volt, hogy túlbürokratizálódott szervezet, adminisztratív szemlélet miatt egyre nehezebb fenntartani a fejlődést. A Szovjetunió 1985-ben a peresztrojka meghirdetésével próbálta megreformálni a gazdaságot. A Gazpromot 1989 júliusában, Mihail Gorbacsov elnök/főtitkár javaslatára hozzák létre a szovjet rendszer valamennyi betegségében szenvedő Gázipari Minisztérium romjain, vezetője

43

Viktor Csernomirgyin lett. A vállalatot továbbra is az állam birtokolta, a részvények 100%-a kezében volt. Az újonnan feltárt szibériai gázmezők kiaknázása új, kapitalista megközelítést igényelt. Ennek érdekében egy évre rá ipari konszernként szervezik újjá, és a Szovjetunió felbomlását követő tervek szerint közös (orosz-ukrán-belorusz) menedzsmentnek kellett volna irányítania a három állam közös vállalatát. 1992 nyarán a tervezett háromoldalú együttműködésen megmutatkoznak az első repedések, minek következtében Borisz Jelcin (Oroszország első választott elnöke) úgy dönt, hogy Kijevnek és Minszknek morzsákat sem ad: kizárólagosan orosz, állami többségű részvénytársasággá alakítja a céget, amely akkorra már hatvanezer embernek ad munkát és (hazai viszonylatban legalábbis) versenyképes fizetést. Az általános oroszországi gazdasági káoszban a Gazprom jelenti az üdítő, szabályerősítő kivételt: üzleti eredményei messze kiemelik nemcsak az állami cégek, de a magántulajdonú vállalatok sorából is. Együttműködési megállapodások születnek olyan nyugati partnerekkel, mint a Gaz de France vagy

a

finn

Neste.

Az 1990-es években a Gazprom úgy működött, mint állam az államban. 1992-ben Jegor Gajdar miniszterelnök kísérletet tett a gázipar megnyitására a külföldi tőke előtt, de a Gazprom lobbizása ezt a törekvést meghiúsította. Viktor Csernomirgyint 1992-ben kinevezték Oroszország miniszterelnökének, miután Jelcin elnök kénytelen volt leváltani Jegor Gajdart, a reformok architektorát. Miniszterelnökké választását követően Rem Vjahirev lett a cég első embere. Csernomirgyin miniszterelnöksége alatt politikai védőernyőt kapott a vállalat. A Gazprom megkapta a külföldre irányuló orosz gázszállítások kizárólagos jogát, sőt az ebből származó bevételek 45%-át is – adómentesen. 20 A monopólium fenntartásának támogatói az érintett iparágak közötti magas fokú technológiai integrációval és centralizált gázszállítások szükségességével érveltek. A cég akkori közelségét a hatalomhoz mi sem jelzi jobban, minthogy a kilencvenes évek második felében Csernomirgyin pártként működő mozgalmáról, az Otthonunk Oroszországról egyszerűen csak „Nas dom, Gazpromnak”, azaz Otthonunk Gazpromnak szoktak beszélni. 20

Maarten J. Arentsen, Rolf W. Künneke - National reforms in European gas: The Russian Gas Sector: Survival of the Planned Economy or

Evolution of Market Mechanisms? 135-138. o.

44

1994-ben a Gazprom részleges privatizálás tárgya lett: a 40 százalékos állami tulajdon megtartása mellett az alkalmazottak kedvezményes áron vásárolhatták meg a részvények 15 százalékát, a többit főleg hazai és (a törvényi előírások szerint maximum 9 százalék erejéig) külföldi befektetők.21 A szekér olyan jól futott, hogy 1998-ban a kormány a Gazprom nyereségéből, mondvacsinált adóelmaradás behajtásával finanszírozza a küszöbön álló államcsőd elkerülését. 1997-ben Borisz Nemcovot választották első miniszterelnök helyettessé, fő feladata az energiaszektor megreformálása volt. Bejelentette, hogy a Gazpromot feldarabolják, azonban ezek a tervek csak részben valósultak meg - annyira, amennyire a Gazprom engedte. Egy másik sikertelen kísérletet tett még Nemcov és Anatolij Csubajsz a Gazprom feletti ellenőrzés átvételére, amikor is meggyőzték Jelcint, hogy hívja vissza Rem Vjahirevet a Gazprom éléről. Jelcin alá is írta az erről szóló rendeletet, miközben Csernomirgyin kétnapos szabadságát töltötte, azonban visszaérkezésekor első dolga volt megakadályozni a visszahívást. Csernomirgyin, a Gazprom menedzsment korábbi politikai ernyője 1998 szeptemberében végleg letűnt a színről, a jelcini öröklés ellehetetlenülni látszott és bármilyen politikai kimenetel mellett bizton számíthattak nyugdíjazásukra. Éppen ezért a menedzsment legjava Rem Vjahirev vezérigazgatóval az élen ekkoriban a Gazprom tulajdon kiszervezésével és saját jövőjének anyagi megalapozásával volt elfoglalva. Amikor 1999. december 31-én Borisz Jelcin váratlan lemondása

után Vlagyimir Putyin

Oroszország megbízott elnöke lett, majd 2000 márciusában meg is választották, várható volt, hogy a Gazprom sem úszhatja meg változások nélkül. A cég egyfelől ismét tágabbra nyitja kapuit a külföldiek előtt, másfelől maga is terjeszkedik: az új évezred első éveiben hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodások egész sorát írják alá, többek között a német Ruhrgas-zal és a Wintershall-al, a holland Gasunie-vel és az olasz SNAM-mal. Európa egyre szorosabban kötődik az orosz gázhoz. 2001-ben új elnököt neveznek ki: a 39 éves Alexej Millert, aki Putyin felfedezettje és bizalmasa, immáron a kilencedik éve vezeti a céget. Egy

21

http://old.gazprom.ru/eng/articles/article14964.shtml, letöltve 2009.11.20

45

másik bizalmasa Dmitrij Medvegyev - aki 2000-ben Putyin választási stábját vezette - pedig 2000 nyarán a Gazprom igazgatótanácsának elnöke lett.

A Gazprom jelene

Az orosz kormány 2004-ig a vállalat részvényeinek 38,37%-át tartotta a kezében, és többséget élvezett az igazgatótanácsban. A Gazprom adja Oroszország összes adóbevételének 25%-át és Oroszország GDP-jének 8%-át hozta létre. 22 A Gazprom az elmúlt évek során a legnagyobb gázkitermelő vállalattá lépett elő, és jó úton jár afelé, hogy a legnagyobb kőolajkitermelő is legyen, ugyanis olajkitermelő leányvállalata a Gazpromnyefty révén egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a kőolaj kitermelésből is. 2008-ban piaci értéke alapján a világ negyedik legnagyobb vállalata volt 23, de hozzá kell tenni, hogy 2009-es adatok alapján jelentősen visszaesett. A Gazprom a világ földgázkészleteinek 20%-át, Oroszország készleteinek 70%-át birtokolja, és az orosz kitermelés 94%-át ellenőrzi.24 2008-ban 436 000 alkalmazottat foglalkoztatott. Oroszország belföldi gázvezetékeinek működtetője a FÁK-országok és Európa legnagyobb földgázszállítója. Termelési értékének 94%-a földgáz, a világ legnagyobb gázipari vállalata Vlagyimir Putyin 2004-ben bejelentette, hogy a Gazprom megvásárolja az állami tulajdonú olajvállalatot, a Rosznyeftyet, és mivel ezáltal a kormány részesedése a vásárlást követően a Gazpromban a korábbi 38,37%-ról az ellenőrzéshez szükséges 50% fölé emelkedett, megemelte a külföldi részesedés szerzésének korlátját a Gazprom részvényei esetében.

22

Novoszáth Péter - Gazprom ante portas, Polgári Szemle, 2007. február

23

Financial Times The World’s Largest Companies 2008

24

Nadejda Makarova Victor - Gazprom:Gas Giant Under Strain, Working Paper 2008. p. 15.

46

5. ábra

A Gazprom 2005 szeptemberében 13,01 milliárd dollárért megvásárolta a Szibnyefty olajvállalat

részvényeinek

72,633%-át,

amelyből 12

milliárdot

nyugati hitelekből

finanszírozott. Miután a Gazprom megvette Oroszország ötödik legnagyobb kőolajtermelőjét, a Szibnyeftyet, az orosz állam közvetlen ellenőrzése alá került a kitermelés harminc százaléka. A tranzakcióval tovább folytatódott a Vlagyimir Putyin elnök által kitűzött cél megvalósítása,

miszerint

az államnak

befolyással

kell

lennie

a stratégiai

nyersanyagkészletekre. Az utóbbi időben az orosz állam a kőolaj- és földgázkitermelés egyre nagyobb hányadát vonta ellenőrzése alá, mivel így kívánja megőrizni, illetve még inkább megerősíteni világpolitikai befolyását. A Szibnyefty felvásárlásával az orosz állam számára oly fontos kőolaj- és földgázkitermelés fölött szerzett meghatározó közvetlen ellenőrzést. A 2004-es év végére, a Gazprom volt az egyedüli földgáz ellátója Bosznia-Hercegovina, Észtország, Finnország, Macedónia, Lettország, Litvánia, Moldova és Szlovákia államoknak, valamint 97 százalékban biztosította Bulgária, 89 százalékban Magyarország, 86 százalékban Lengyelország

gázellátását.

Csehország

ellátásának

közel

háromnegyedét

adja,

Törökországnak 67, Ausztriának 65, Romániának 40, Németországnak 36, Olaszországnak 47

27, illetve Franciaországnak 25 százalékát. Az Európai Unióba érkező földgáz 25 százalékát a Gazprom biztosítja.25 A Gazprom céljai A Gazprom a világ vezető gázszolgáltatójából a világ vezető energiaszolgáltató vállalatává kíván válni. Ennek érdekében nem csupán a világ két legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban és Kínában kívánja részesedését növelni, de jelentős növekedést kíván elérni az európai energiapiacon is. A Gazprom jelenleg is Európa fő gáz szolgáltatója. Célja a jelenlegi piaci részesedésének növelése hosszú távú szerződésekre alapozva az új, jelenleg épülő gázvezetékek révén. A Gazprom szállítja az Európai Unió országai gázszükségletének mintegy felét, és jelentős mértékben tovább kívánja erősíteni pozícióját a Shtokman-mező kiaknázása és a kitermelt gáz nyugat-európai országokba történő értékesítése révén. Ezt a célt fogja szolgálni az az új, a Balti-tenger alatt épülő gázvezeték is, az Északi áramlat, amely az új gázmezőt fogja összekötni közvetlenül Németországgal, és rajta keresztül a többi észak- és nyugat-európai országgal. A gázvezeték megépítését 2010-re tervezik, az új gázmező kitermelésének megkezdésével egyidejűleg. Ettől kezdve a Gazprom számára lehetővé válik Németország, Hollandia, Franciaország és az Egyesült Királyság közvetlen elérése az Oroszországgal szomszédos országok kikerülésével. A Gazprom csökkenteni kívánja függőségét a szomszédos országoktól, elsősorban Lengyelországtól, a balti államoktól, Belorussziától és Ukrajnától. Oroszországnak már számtalan vitája volt Ukrajnával és Lengyelországgal a területükön áthaladó tranzitvezetékek használati díja és azok fizetése miatt. Főként ennek köszönhetően született meg a német– orosz döntés a balti-tengeri földgázvezeték, az „Északi áramlat” megépítéséről. A Gazprom emellett

igyekszik megszerezni

más országok, elsősorban a szomszédos országok

magasnyomású vezetékhálózatát is, mint tette ezt Belorusszia esetében is. A Gazprom azonban nem csak ezeken a területeken akar terjeszkedni, hanem tevékenységét globális szinten ki akarja terjeszteni. 25

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gazprom, 2009.11.20

48

6. ábra

2008-ban a Gazpromnak sikerült betörnie az észak-afrikai kőolaj- és földgázlelőhelyekre. A vállalat vezetői évekig mindhiába tárgyaltak az algériai Sonatrach állami ásványolajipari vállalat képviselőivel az esetleges orosz tulajdonszerzésről. Tették ezt azzal a céllal, hogy végképp szertefoszlassák az EU-tagországoknak az energetikai szállítások diverzifikálásához fűzött reményeit. Észak-Afrika az egyetlen komoly energetikai tartalékokkal rendelkező térség, ahol a Gazprom addig nem volt jelen. Ezután a figyelem Líbia felé irányult. Alekszej Miller egyezséget kötött az olasz ENI vezetőjével, miszerint az újabb oroszországi lelőhelyek kitermelésében szerzett további lehetőségek fejében átadja a líbiai részvényeinek számottevő részét (a Financial Times szerint a felét). Ha az ENI részvénycsomagjának a fele valóban a Gazpromhoz került, akkor az európai földgázszükségletnek idáig mintegy 25 százalékát biztosító Moszkva végleg kulcspozícióba kerül kontinensünkön. Észak-Afrikán kívül Nigériában is folyik a küzdelem az ottani energetikai kincs 4000 kilométeres szállítási útvonalának építési jogáért a nyugati cégek és a Gazprom között. Az Északi-sarkon is egyre élesedik a küzdelem: az orosz sajtóban „nagyon hideg háborúnak” nevezett akció során 2008 augusztusában egy orosz 49

kutatóexpedíció tagjai egy titániumból készült zászlót helyeztek el 4200 méter mélyen. Így jelezték, hogy Oroszország igényt tart a világ kőolaj- és földgáztartalékának 25 százalékát, aranyat, platinát, nikkelt, ónt rejtő sarkvidéki kincsekre. A pénzügyi és gazdasági világválság nem kímélte a Gazpromot sem, 2009 első félévében a társaság profitja 50%-kal csökkent az előző évihez képest, főként a gazdasági válság miatt csökkenő földgázkereslet és a közép-ázsiai térségben az előző évinek a duplájára emelkedett beszerzési árak miatt. A második félévben a lassulás már csökkent, köszönhetően annak, hogy Európában tavasztól már növekedett a földgáz iránti kereslet.26 2010-ben a csökkenő bevételek figyelembevételével a Gazprom összesen 802,4 milliárd rubeles beruházásra készül. A termelés növelésén belül elsőbbséget kaptak a Bovanyenkovo és a Shtokman gázmezők. A szállításban a következő vezetékek lefektetése kap prioritást: a Bovanyenkovo-Uhta gerincvezeték rendszerek, a Griazovec - Vyborg, Pocsinki - Griazovec, Zapoljarnoje - Urengoj, valamint a Dzsubga - Lazarevszkoje - Szocsi gázvezetékek. Vasútvonalat is épít a társaság, mégpedig Obszakaja és Bovanyenkovo között. A beruházásra szánt összegből jelentős tételt különítenek el a keleti gázprogramra is. Ennek részeként a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték épül meg. A hosszú távú befektetési terv 2010-re vonatkozó része tartalmazza a Shtokman és a Prirazlomnoje gázmezőkön folyó munkát, az Északi és a Déli Áramlat gázvezeték projektet, és áramtermelő beruházások előkészítését is. A Gazprom folytatja beruházásait Vietnámban, az Indiához tartozó Bengáliöbölben és a Kaszpi-tengeren.27 Oroszország a Gazprom révén megtalálta azt az eszközt, amellyel a rendelkezésre álló nyersanyagkészleteket a saját érdekei szolgálatába állíthatja. A Gazprom világpiacon elfoglalt helyének és súlyának erősödésével Oroszország szerepe is egyre erősödik a globális piacokon és erőtérben. Az ország megerősödött gazdasági és politikai alkuerejét jelzik többek között az Ukrajnával,

26

27

Grúziával,

Belorussziával

folytatott

árviták

lezárulását

jelentő

http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20091109-megfelezodott-a-gazprom-eredmenye.html, 2009.11.20

http://www.energiainfo.hu/index.php?par=14&option=news&id=20272, 2009.11.25

50

megállapodások, és a Kínával, EU-val kötött hosszú távú kereskedelmi együttműködési megállapodások is. Az állami befolyás megerősítése a kőolaj- és a földgáztermelés fölött nemcsak Oroszország világpolitikai befolyásának megőrzését, megerősítését szolgálja, hanem egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy a gáz belföldi ára még hosszú ideig töredéke legyen a világpiaci árnak, mindez pedig a lakosság életszínvonala alakulásának és az orosz vállalatok versenyképessége szempontjából is különleges jelentőséggel bír.

2.8.2 Rosznyefty A Rosznyeftyet 1993-ban alapították, a Szovjet Olaj és Gázipari Minisztériumból alakult Rosznyeftyegaz utódjaként, mely megmaradt állami tulajdonú vállalatként. 1995-ben az orosz kormány rendeletben nyilvános részvénytársasággá alakította a társaságot. 1995 és 1998 között sűrűn változott a menedzsment, a vállalat infrastruktúrája pedig a „gazdátlanság” miatt meglehetősen elavult. Az olajkitermelés zuhanórepülést vett, a finomítók teljesítménye pedig harmadára esett vissza. 1998 októberében az orosz kormány elhatározta, hogy egy erőskezű menedzsmentet bíz meg az irányítással így egy korábbi szahalini vállalatvezetőt, Szergej Bogdancsikovot tették meg a Rosznyefty elnökévé. Bogdancsikov kiváló kapcsolatokat ápol a moszkvai hatalommal. Döntően ennek is betudható, hogy sikerült leszerelni egy Putyin által kívánt 2004-es Rosznyefty-Gazprom fúziót. Bogdancsikov hatalomátvétele után a társaság nagyon hamar leküzdötte a krízist, 2000-re már nyereséget termelt, és ettől kezdve évi 11%-kal nőtt az olajkitermelés. Négy év alatt a Rosznyefty éves termelését 98,56 millió hordóról 2004-re 148,26 millióra tornázta fel. 2001-ben a Rosznyefty lett az Oroszország által kötött kitermelés megosztási megállapodások (Production Sharing Agreement, PSA) képviselője.28 Nagyszabású felvásárlásokba kezdett a

28

A PSA (azaz termelés megosztási egyezmény) lényege, hogy az olajmezők állami kézben maradnak, de a termeléshez segítséget nyújtó

külföldi cégek részesülnek a kitermelt olajból. A PSA-k rendszerét az 1960-70-es években találták ki az Egyesült Államokban, amikor úgy igyekeztek olajat szerezni a közel-keleti arab országoktól, hogy egyúttal elkerüljék az egyre aktívabbá váló arab nacionalisták támadásait,

51

társaság, a megszerzett vállalatok közé tartozik a Szelkupnyeftyegaz, a Szevernaja Nyefty és a Szahalin 3 projekt Venyijszkij blokkja. A Jukosz főegysége, a Juganszknyeftyegaz is a Rosznyefty kezébe került 2004 decemberében egy strómancég közbejöttével, egy jogilag vitatott moszkvai kényszerárverésen. A Juganszkot a Jukoszra kirótt csillagászati, 28 milliárd dolláros adóhátralék egy része fejében verték dobra az orosz végrehajtók. A Juganszkot eredetileg egy Bajkalfinaszgrup nevű társaság vette meg 9,3 milliárd dollárért, majd néhány napon belül a Bajkalfinaszgrup-ot felvásárolta a Rosznyefty. Ezzel az akvizícióval a legnagyobb orosz kőolajtermelő cégek közé lépett a vállalat, megalapozva a további növekedést. 2005-re a második helyre lépett, napi 1,69 millió hordó kitermelésével. 2006 nyarán az orosz állami olajipari vállalat bejelentette, hogy a moszkvai tőzsdéken nyilvános részvénykibocsátást hajt végre, a londoni tőzsdén pedig globális letéti jegyeket forgalmaz. A cég közleménye szerint a nyilvános kibocsátás részint meglévő részvények forgalmazását foglalja magába a Rosznyefty anyacége, a Rosznyeftyegaz részéről, részint pedig tőkeemelést a Rosznyefty részéről. A Rosznyeftyegaz állami holdingtársaság 2005-ben 7,5 milliárd dollárnyi kölcsönt vett fel nyugati nagybankoktól, amit a Gazprom monopólium 10,74 százalékos pakettjének megvásárlására fordított, 50 százalék fölé növelve benne a kormánytulajdont. A Kreml szándéka az volt, hogy a Rosznyefty-részvények forgalmazása révén még az év vége előtt kifizethesse a hiteltartozást. Megfigyelők szerint a kibocsátással a Kreml szalonképessé igyekezett tenni a Rosznyeftyet, amelynek imázsát megtépázta a Jukosz politikai hátterű tönkretételében játszott dicstelen szerepe. A Jukosz a brit pénzügyi hatósághoz fordult annak megakadályozása érdekében, hogy a Rosznyefty állami olajipari vállalat Londonban 13 milliárd dollár értékű részvénykibocsátást hajtson végre, de nem járt sikerrel.

ami veszélybe sodorhatta volna a szállításokat. Ezzel a technikával ugyanis meg lehetett valósítani egyfajta rejtett privatizációt, minden más módszer feltehetően tiltakozást váltott volna ki.

52

A Rosznyefty június végén kezdte kínálni tőzsdére szánt hányadát a hazai és külföldi befektetőknek, kezdetben 5,85-7,85 dollár közötti áron, ez később 7,15-7,85 dollárra nőtt. Az elsődleges részvénykibocsátás július 14-én fejeződött be, a felkínált részvényeket 1,7-1,8szorosan jegyezték túl, a bevétel elérte a 10,4 milliárd dollárt, ez a cégérték 13 százalékának felel meg. A Rosznyefty kibocsátás a valaha volt negyedik legnagyobb értékű IPO (tőzsdei bevezetés), a jegyzési ársáv a társaságot 60-80 milliárd dollárra értékelte. 29 A Rosznyefty – főként a Jukosz romjaiból építkezve – közepes nagyságúból a legjelentősebb termelővé lépett elő 2007-re. Az év végére vezető kőolajkitermelő céggé lépett elő Oroszországban, az ország kitermelésének csaknem 20%-át szolgáltatva. Pénzügyileg is stabilizálódott helyzete. A társaság felkerült az orosz kormány „Stratégia fontosságú vállalatok és szervezetek” listájára, amely korlátozza, hogy a stratégiai ágazatnak minősülő területeken működő szervezetekben külföldi befektetők részvénytöbbséget szerezhessenek. Az állam jelenleg a részvények 75,16 %-át birtokolja, a fennmaradó hányad kisrészvényesek tulajdonában van. Ezt kihasználva 2008-ban a külföldi terjeszkedések felé fordult a társaság, előbb iraki lelőhelyekre pályázott, majd európai finomítók akvizíciójára helyeződött a hangsúly. 2008-ban azonban a belföldi rivális, a Gazprom igazgatótanácsának elnökét Putyin utódjának választották. Szergej Bogdancsikov elnök, valamint a cég igazgatótanácsának élén álló Igor Szecsin (egyben a Putyin-adminisztráció helyettes vezetője) és Dmitrij Medvegyev között egy sokéves ellentét húzódott a Gazprom és a Rosznyefty befolyási küzdelmében, valamint az elnöki adminisztráció belső kötélhúzásaiban. A Rosznyefty ezért az iraki kitermelésre pályázó világcégek közül távolmaradt, mivel a számára ismeretlen iraki piacon nem akar konkurenciát teremteni a Gazpromnyeftynek. Medvegyev megválasztása után megfogyatkozott a Rosznyefty vezetőgárdája és támogatói köre, ezért az a belső piac felé fordul. Csakhogy az orosz kormány nevében az elmúlt években gyakran politikai megbízatásokat végrehajtó környezetvédelmi minisztérium már jelezte: a Rosznyefty nem kap költségvetési pénzt sem kap a terveihez. 29

http://vg.hu/penzugy/tozsdei-kibocsatasi-rekord-131786, 2009.10.08

53

A világgazdasági válság negatív hatásai miatt Oroszországnak tíz év óta első alkalommal kell költségvetési hiánnyal szembenéznie idén, ezért a hiány pótlására fontolóra veszik 5500 privatizálható részvénytársasággá alakított állami vállalat magánosítását, amelyek közé a Rosznyefty is bekerült.30 Természetesen az állam nem lesz hajlandó a többségi tulajdonrészének eladására, de az állami tulajdonrész minden probléma nélkül 50 százalék plusz egy részvényre is csökkenhet. Az idei első félévben a Rosznyefty nyeresége felére, 81,23 milliárd rubelre (1,82 milliárd euró) esett vissza. Az értékesítési árbevétel 21 százalékkal 439,76 milliárd rubelre csökkent. Az idei első nyolc hónapban a társaság 0,4 százalékkal többet, 75,8 millió tonna kőolajat termelt.31 Összességében elmondható, hogy a Rosznyefty a Jukosz szétverése idején indult virágzásnak, állami segítséggel. Az tavalyi és idei év azonban fordulatot hozott, úgy tűnik, hogy az orosz állam a Gazpromnyefty-et részesíti előnyben, véleményem szerint két forgatókönyv lehetséges: nem elképzelhetetlen, hogy idővel a társaság főbb eszközeit a Gazpromnyefty átveszi, egyetlen óriási olajtársaságban egyesítve az orosz olajvagyont, a másik szcenárió pedig az lehet, hogy a két társaság közül a Rosznyefty a belföldi termelést, míg riválisa a külföldi termelést részesíti majd előnyben.

2.8.3 Lukoil

Az OAO Lukoil Holdings, Oroszország második legnagyobb – a magán olajtársaságok közül viszont első helyen álló – olajtermelője. A vállalat kitermelő és finomító tevékenységének nagy részét Oroszországban végzi, fő bázisa Nyugat-Szibériában található. A Lukoil kőolajfinomítókkal, földgázfeldolgozó- és kőolajszármazékokat előállító üzemekkel rendelkezik Oroszországban, Kelet-Európában valamint a korábbi Szovjetunió tagállamaiban. A vállalat legtöbb termékét a nemzetközi piacon értékesíti. A Lukoil a második legnagyobb

30 31

http://www.magyarnemzet.hu/portal/664898, 2009.11.01 http://www.rosneft.com/news/pressrelease/25112009.html, 2009.11.26

54

szénhidrogén-tartalékkal rendelkező magántulajdonú vállalata, amely a világ olajkészleteinek 1,3 százalékával rendelkezik, a globális olajtermelésből pedig 2,3 százalékkal részesedik. 32 A Lukoilt 1991 novemberében, állami tulajdonú vállalatként alapították a korábbi Szovjetunióban. A Lukoil név a LangepasUraiKogalymnef rövidítése. A vállalat 3 korábbi, nyugat-szibériai székhelyű kőolaj- és földgázipari vállalat fúziójából jött létre. Két évvel később a vállalat privatizálásával és az első részvények kibocsátásával megalakult a Lukoil. A Lukoil 2000-ben megvásárolta az amerikai Getty Oil kőolajipari vállalatot. 2003-ban megnyitották az első Lukoil benzinkutat az Egyesült Államokban. Ezt követően a társaság New Jersey-ben és Pennsylvaniában 795 Mobil benzinkutat vásárolt meg a ConocoPhilips-től. 2004 szeptemberében a ConocoPhilips 7,6 százalékos részesedést vásárolt a Lukoilban, valamint kötelezettséget vállalt arra, hogy részesedését 20 százalékra növeli. A két vállalat aláírt egy szándéknyilatkozatot, amelyben kijelentették, hogy szövetkeznek a speciális kőolajés földgázmezőkön található nyersanyag kitermelésre. A cég 2007-ben további 376 töltőállomást vásárolt meg a ConocoPhilipstől hét európai országban (Belgiumban, Luxemburgban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Finnországban). 2007 elején a vállalat értékesítési hálózata már húsz országra terjedt ki, a teljes hálózat 6.000 töltőállomásból és 200 gáztározóból áll. 2008 elején 15,7 milliárd hordó nyersolajtartalékkal és 790 milliárd köbméter földgáztartalékkal rendelkezett. Az elmúlt nyolc évben a vállalat kitermelt szénhidrogén-készleteit teljes mértékben pótolta újabb mezők feltárásával. A Lukoil jelentős kőolajfinomítókapacitással rendelkezik mind Oroszországban A szokottól eltérő módon a politika kevésbé avatkozik be a társaság ügyeibe. Mivel az amerikai ConocoPhilips 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a Lukoilban, és a menedzsment is lojális a Kremlhez, a Lukoil biztonságban érezheti magát az állammal szemben. Egy esetleges Lukoil elleni akció a ConocoPhilips révén már komoly diplomáciai összeütközést vonna maga után az Egyesült Államokkal. Bár a cég próbál függetlennek maradni a politikától, a Gazproméhoz hasonló szállításkorlátozási ügyek a Lukoilnál is előfordultak. 2008 februárjában teljes egészében 32

http://www.lukoil.com/# - Today’s Lukoil

55

leállította kőolajszállításait Németországba, miután árvitába keveredett a monopolhelyzetben lévő németországi exportőrrel, a Sunimex céggel. Olajpiaci kereskedők tájékoztatása szerint februárban 520 ezer tonna kőolajnak kellett volna Németországba érkeznie a Barátság kőolajvezetéken, de ez nem történt meg. A csővezetéket üzemeltető társaság, az orosz Transznyefty exportütemezése szerint az első negyedévben 5,78 millió tonna kőolajat szállítana Németországba, ebből 1,75 milliót a Lukoiltól. Hasonló eset már 2007 augusztusában is előfordult, amikor a Lukoil csökkentette olajszállításait Németországba, akkor is a Sunimex-szel támadt árvitája miatt. Németország kőolajszükségletének egyötödét a Barátság kőolajvezetéken fedezi, és a szállításokat a Sunimex tartja kézben. A Szergej Kisilov orosz olajmágnás vezette társaság veszi meg a kőolajat az orosz vállalatoktól, majd továbbadja a BP, a Total, illetve a Shell németországi finomítóinak. A Lukoil viszont a Sunimex kiiktatását szeretné, mert így átláthatóbbá válnának az ügyletek, és a közvetlen értékesítés révén több adó folyhatna be az orosz államkasszába. 2008 nyarán a Lukoil és az olasz ERG SpA közös olajfinomító vegyes vállalatot létesített, amelyben a Lukoil 1,347 milliárd euróért 49 százalékos részesedéshez jutott, majd ötszázmillió dollárért megvásárolta a török Akpet üzemanyagtöltő-hálózatot. Néhány külföldi akvizíciós kísérlete kudarcba fulladt vagy azért, mert túl drágának ítélte a vételárat, vagy azért, mert az EU a Lukoil véleménye szerint vonakodik megengedni a tőkeerős orosz vállalatoknak értékes aktívák megvásárlását. Ennek tudható be az is, hogy 2008-ban a Lukoil részben visszatáncolt eredeti szándékától, a spanyol Repsol-YPF SA 30 százalékos tulajdonrészének megvásárlására, éppen az ügylettel kapcsolatban felmerült politikai aggályok miatt. A pénzügyi világválság itt is közbeszólt, ezért a további akvizíciókat, és a bulgáriai leányvállalat fejlesztéseit elhalasztották. Az orosz kormány 2008 októberében bejelentette, hogy összesen kilencmilliárd dollárnak (6,6 milliárd euró) megfelelő összeggel támogatja energiaipari óriásait. A pénzügyi injekcióval a cégek a külföldi hitelekkel kapcsolatos nehézségeiket hidalhatják át a következő kilenc hónapban. A Lukoil 2 milliárd dollárt kapott, mellyel stabilizálta helyzetét, és 2009 közepétől tovább folytatta külföldi akvizícióját: figyelme a litván Mazeikiu Nafta irányába fordult, melyet 2006-ban a lengyel PK Orlen olajtársaság elvitt az orra elől. 56

Júniusban aztán az olajipari konszern részesedést vásárolt a holland TRN olajfinomítóban, mely lépése illeszkedik az orosz olajipari vállalatok törekvésébe pozíciójuk megerősítésére az európai piacon. A második legnagyobb orosz olajipari konszern a finomító kapacitását 2016ig több mint 70 százalékkal tervezi növelni. Az orosz konszern 725 millió dollárt fizet a francia Total SA vállalatnak a Total Raffinaderij Nederland (TRN) olajfinomító 45 százalékos részvénypakettjéért.

Az

üzlet

lezárására

az

év

vége

előtt

kerülhet

sor.

Az elmúlt hónapban az amerikai Valero Energy Corp meg kívánta vásárolni a szóban forgó részesedést annak akkori tulajdonosától, az amerikai Dow Chemical Co. vegyipari konszerntől. A francia Total azonban élt elővásárlási jogával és beleegyezett a pakett eladásába a Lukoilnak. 2.8.4 Szurgutnyeftyegaz A Szurgutnyeftyegaz a negyedik legnagyobb orosz olajvállalat, mintegy 100 ezer alkalmazottal. Dolgozatomban a MOL részvények felvásárlása miatt említem a céget. A társaság az 1964-ben alapított Szurgutnyefty jogutódja, 15 éve alakult. A szibériai központú, főleg olajkitermeléssel foglalkozó vállalat az orosz hadsereg legnagyobb kőolajszállítója. A Szurgutnyeftyegaz részvényei a tőzsdén forognak, így tulajdonosai nem ismertek. Elemzések a harmadik magántulajdonú orosz olajtársaságként tartják számon, de Oroszországban szokásos módon állandó jelzője a "Kreml-közeli" is. A Jukosz tönkretétele óta ugyanis elemzők szerint energiacég nem működhet az ottani kormányzat támogatása nélkül. Noha tőzsdén jegyzett cég, tulajdonosi szerkezetéről utoljára 2003 elején tett közzé adatokat. (A Szurgut honlapjáról annyi derül ki, hogy a cégnek 38 120 részvényese van.) A céget 1984 óta vezeti Vlagyimir Bogdanov, aki 1995-ben sikeresen privatizálta az Szurgutnyeftyegazt. Bogdanov a szibériai Szurgutban él, az orosz oligarchákhoz képest meglehetősen szerényen. Oroszországban úgy tartják, hogy a mamutcég kisebb hányada Vlagyimir Putyin érdekeltségi körébe tartozik. Az tény, hogy 2002 óta a Szurgutnyeftyegaz exportját Gennagyij Tyimcsenko, az orosz miniszterelnökkel húsz éve szoros üzleti kapcsolatban álló, Svájcban élő milliárdos kőolajexportőr bonyolítja a Gunvorn nevű cégen keresztül. Elemzők szerint függetlenségét nemcsak állítólagos Kreml-béli támogatóinak köszönheti, hanem annak, hogy azt egyszerűen megveszi: a Gunvornak a cég éveken át olykor a 57

világpiaci árnál tonnánként 35 dollárral olcsóbban adta el a kőolajat, becslések szerint nyolc év alatt akár 3 milliárd dollár profitról is lemondva. (A haszon egy része így nem a kitermelőnél, hanem a közvetítőknél csapódik le, akik az exportot többnyire még néhány szürke offshore cégen is átvezetik a nyereséget lefölözve.) 33 A befolyásos partnerek nélkül azonban a Szurgutnyeftyegaz valószínűleg nem tudott volna ellenállni az állami Rosznyeftynek, amely megkísérelte az Urálon túli cég felvásárlását. A legnagyobb olajvállalat igazgatótanácsának elnöke az összevonást támogató Igor Szecsin, aki Putyin legközelebbi bizalmasaként jelenleg olajiparért felelős első kormányfő helyettes. Az átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű cég szabad tartaléka eltérő becslések szerint 6-20 milliárd dollár között van, a nagy adósságokat felhalmozott Rosznyeftynek (idén adótörlesztése mintegy 8 milliárd dollár) jól jönne a Szurgutnyeftyegaz 6-20 milliárd dollár közé becsült szabad pénztartaléka.

2.9 Külföldi cégek tulajdonszerzésének korlátozása Oroszországban

Az alábbi fejezetben néhány példán keresztül bemutatom, hogyan lett az orosz állam – és rajta keresztül a Gazprom – többségi tulajdonos a külföldi multinacionális társaságoknak kiadott kitermelési koncessziók keretében létrehozott társaságokban, projektekben. Mindez a kétezres évek elején-közepén úgymond esetlegesen történt, később azonban az orosz kormány törvényt is hozott erről. A külföldi cégek tulajdonszerzésének korlátozására 2008 májusától életbe lépett az Állami Duma által 2008. április 29-én elfogadott 57-FZ számú törvény a „Külföldi befektetések megvalósítása az Oroszországi Föderáció nemzetbiztonsága szempontjából stratégiai ágazatokban”. A törvény korlátozza, hogy a stratégiai ágazatnak minősülő területeken működő szervezetekben külföldi befektetők részvénytöbbséget szerezhessenek. A törvény negyvenkét ágazatot nevez meg, többek között a fegyverek, repülőgépek, űrtechnika, rejtjel berendezés, az atom és radioaktív anyagok előállítása és az azokkal való kereskedelem szerepel a listán,

33

http://gondolatok.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=12463, 2009.11.04

58

de megtalálható benne a nemzeti rádió és televízió tulajdoni hányadában való külföldi részvétel korlátozása is. Korlátozza továbbá a külföldi befektetők részvételét az ásványkincsek „szövetségi jelentőségű lelőhelyeken” való feltárásában és kitermelésében is.34 Stratégiainak minősül pl. a 70 millió tonna kőolajat, 50 milliárd köbméter földgázt, és 50 tonna aranyat, illetve e fölötti volumeneket tartalmazó lelőhely. Emellett minden olyan terület, amely fegyvert, haditechnikát, vagy egyéb, nemzetbiztonsági szempontból fontos terméket állít elő, továbbra is elzárt marad a külföldi befektetők elől. Az orosz stratégiai vállalatok részvényeit külföldi vállalatok orosz hatósági engedély birtokában is legfeljebb 50% mértékben szerezhetik meg, az engedély kiadásának, illetve megtagadásának határideje három-hat hónap. Amennyiben a befektető külföldi állam, állami tulajdonú szervezet, vagy nemzetközi szervezet akkor ez a limit a részvények 25%-a. A már létező befektetésekről a törvény nem rendelkezik, de amennyiben egy külföldi vállalat orosz stratégiai vállalat részvényeinek több mint 5%-val rendelkezik, azt köteles bejelenteni.

2.9.1 Szahalin

Az Oroszországi Föderáció távoli, elszigetelt és nagyon hideg csücske Szahalin szigete. Az 1990-es években óriási készleteket fedeztek fel a szigeten. Becslések szerint a térségben 7 milliárd hordó olaj rejtőzik, s hozzávetőlegesen nyolcvanezer milliárd köbméter földgáz. Itt az évezred elején mind az olaj, mind a földgáz kitermelése hatalmas lépésekkel haladt előre, így rövid idő alatt nagy gazdasági perspektíva nyílt a sziget gazdasági fejlődése előtt. A munkálatok a sziget kilenc pontján két óriásprojekt, a Szahalin-1 és Szahalin-2 keretében indultak meg. A kitermelt fölgáz szállítása kétféleképpen lehetséges: csővezetéken, illetve cseppfolyósított állapotban, hajón vagy vonaton (Liquefied Natural Gas, LNG). A két módszer teljesen különböző termelési és szállítóberendezéseket és létesítményeket igényel,

34

http://orszaginfo.itdhungary.com/?p=befektetesi_feltetelek&c=ru, letöltve 2009.12.01

59

mind a kitermelő, mind a fogadó ország részéről. Utakat, repülőtereket, kikötőket kell építeni, csővezetékrendszert, illetve LNG-t előállító üzemeket kell létrehozni.

Szahalin-1 A Szahalin-1 projektet az Exxon Nyeftyegaz által vezetett konzorcium valósítja meg, Termelés Megosztási Szerződés keretein belül (PSA). A konzorcium tagjai a SODECO, az indiai ONGC Videsh, és két Rosznyefty leányvállalat. Szahalin-1-hez tartoznak a Csajvo, Odoptu és Arkutun Dagi olajmezők, ahol az olajkincset 2,3 Mrd hordóra, a földgáztartalékot 485 Mrd m-re becsülik. 35 A Rosznyefty leányvállalatain keresztül 20 %-al bír a projektben. 2003-as árakon számolva a projekt teljes költsége 12,8 milliárd dollárra rúg. A konzorcium 2003 májusában kezdte a fúrásokat, és a Csajvo mezőn 2005 októberében kezdődött el a kitermelés. 2007-ben érte el a mező a csúcstermelést, napi 240 ezer hordó olaj és 140 millió köbméter földgáz felszínre hozatalával. Az olajat csővezetéken viszik a Tatár-szoroson keresztül De-Kasztri kikötőjéig. Ez a kikötő ugyan télen befagy, de a jég elég vékony ahhoz, hogy a hajózást jégtörőkkel le lehessen bonyolítani. A földgázt betáplálják az orosz csővezetékekbe, míg az olajat tankerhajókkal a kelet-ázsiai piacokra – főként Japánba - szállítják. A földgáz exportjáról még nem született megegyezés, a projektben résztvevő vállalatok többsége a helyi piacokon való értékesítést támogatja. Az ExxonMobil azonban Kínába szeretné exportálni a kitermelt földgázt, kivívva ezzel Oroszország neheztelését. A társaságnak nehézségei támadtak, mert a gázmező nagyobb kiterjedésű, mint azt a megállapodás megkötésekor feltételezték, így az oroszok az újonnan felfedezett részt külön szerették volna meghirdetni, újabb bevételeket hozva ezzel a kormánynak. Itt a furcsa az, hogy mindezt akkor határozták el, amikor megneszelték, hogy az Exxon a gázlelőhelyről Kínába futó vezetéket építene. Az oroszországi gázexportra viszont a Gazpromnak van monopóliuma.

35

http://www.eia.doe.gov/emeu/cabs/Sakhalin/Background.html, 2009.11.11

60

Szahalin-2 A 20 milliárd dolláros Szahalin-2 projekt (mely a világ mostani legjelentősebb új kőolaj- és földgázfejlesztése) az 1 milliárd hordó olajat és 500 milliárd köbméter földgázt magában rejtő mező kitermelésére alakult. A Szahalin-2 termelés megosztási megállapodást a Sakhalin Energy Investment Company működtette (a Shell 55%-ban és működtetőként, a Mitsui 25%-ban, a Mitsubishi 20%-ban). A projekt 1. fázisa 1999 óta működik, és ennek keretében 2002-ben 10,77 milliárd hordó olajat exportáltak. 36 A 2. fázis két új fúrótorony, olaj-, és földgáz-vezetékek, és feldolgozó üzemek létesítését tartalmazza. A Szahalin-2 projekt számára létfontosságú az LNG-t gyártó üzemek létesítése. Ezt egy olajexport-terminállal együtt az oroszok építik a sziget déli csúcsán levő Prigorodnojében, ahova a 800 km távolságban levő lelőhelyekről vezetéken juttatják el az olajat és gázt. 2009 februárjában épült meg Oroszország első LNG terminálja, melynek éves kapacitása 9,6 millió tonna LNG.

LNG szállítóhajó Prigorodnojében

36

http://en.rian.ru/business/20080205/98391022-print.html, 2009.11.11

61

A fenti szahalini ellenőrző érdekeltséget a Shell és japán partnerei az orosz állami Gazpromnak voltak kénytelenek eladni 2006-ban. A Shell és az orosz állam között amiatt robbant ki a vita, hogy a magasabb költségek mellett Oroszország csak később, azok megtérülése után jutott volna bevételekhez a projektből. Az orosz környezetvédelmi hatóságok sorozatos fenyegetései miatt a Shell kénytelen volt feladni többségi részesedését. A Gazprom 50 százalék plusz egy részvényt szerzett a Szahalin-2 beruházásban, ezért a részesedésért pedig 7,5 milliárd dollárt fizetett, a Shellnek 27,5 százalékos tulajdona van. Elemzők szerint a környezetvédelmi hatóságok sorozatos vizsgálódása csak eszköz volt az állam kezében, hogy a beruházás feletti ellenőrzést átjátssza a Gazprom kezére. A Szahalin-2 projekt az Egyesült Államokat, Japánt és Dél-Koreát látja el földgázzal. Földrajzi közelsége miatt Japán a szahalini földgáz legreménytelibb vásárlója, japán cégekkel folynak a legintenzívebb tárgyalások, és a két projekt tulajdonosai eddig már több vállalattal kötöttek szállítási szerződést. A Sakhalin Energy több céggel megegyezett, hosszútávú (21–24 év időtartamra) LNG szállításokra.

Szahalin-3 A Szahalin-3 projekthez tartozó 4 blokk becslések szerint 5,1 milliárd hordó kőolajat és 46 milliárd köbméter földgázt rejt magában. 37 Az orosz állami Rosznyefty társaság tulajdonosként és üzemeltetőként is bevonta a kínai állami Sinopec társaságot a Szahalin 3 projekt egyik blokkján folyó munkába. Tulajdonosi és üzemeltetői megállapodást kötött az orosz Rosznyefty és a kínai China Petroleum and Chemical Corp. (Sinopec) arról, hogy együtt fogják feltárni és fejleszteni a Szahalin-3 szénhidrogén projekt Venyinszkij blokkját. A vállalkozásban az orosz társaságnak 74,9 százaléka lesz, a maradék 25,1 százalék a Sinopecé. Mivel India a Szahalin-1-ben való együttműködéssel jó tapasztalatokat szerzett, élénken érdeklődik a Szahalin-3 lelőhely iránt is. Az indiai olajcégeket világszerte elütik a lehetőségektől kínai versenytársaik, mivel a világ két legnépesebb országa versenyben áll az energiáért folyó küzdelemben. India főként oroszországi, kazahsztáni, iráni és afrikai projekteket indítana. Kormánya ugyanis 2012-ig 10 százalékos gazdasági növekedésre számít, 37

http://old.gazprom.ru/eng/articles/article25792.shtml, 2009.11.11

62

vagyis a mostaninál sokkal több üzemanyagra és villamos energiára lesz szükség a dél-ázsiai országban. Felhasznált olajának több mint kétharmada már most is külföldről származik.

2.9.2 Jamal A Jamal-félsziget 700 kilométer hosszan a Kara-tengerbe nyúló félsziget ÉszaknyugatSzibériában, a Jamal-Nyenyec autonóm körzetben. A félszigeten találhatók a világ legnagyobb földgáz mezői38, a Gazprom 38 ezermilliárd köbméterre becsli a teljes kitermelhető készletet a szárazföldi és tengeri mezőkön. Ez a mennyiség elegendő lehet Európa ellátására a következő néhány évtizedben. A már felfedezett gáztartalékok 12 ezermilliárd köbméterre becsülhetők, ehhez képest a Shtokman lelőhely csupán apró gázmezőcske. 2006-ban megszületett a stratégiai döntés a Jamal-félszigeten található óriási gázmezők kiaknázásáról. A legjelentősebb mező a Bovanyenkovo, kiemelt prioritást kap a fejlesztés során. 2008 májusában az orosz kormány – minden versenyeztetést mellőzve – nyolc, a Jamal-félszigeten található földgázlelőhelyet átadott a Gazpromnak. Így egy csapásra közel 10 százalékkal

növekedtek

a

Gazprom

évek

óta

vészesen

fogyatkozó

készletei.

2011-től a részlegesen már feltárt lelőhelyeken évente 300 milliárd köbméter földgázt akarnak kitermelni. A szállításhoz 2030-ig egy 2451 kilométeres hálózatot kell építeni. A mezők kiaknázásával a Gazpromnak súlyos technológiai és financiális kihívásokkal kell szembenéznie: a tengeri kitermelés a távolság miatt cseppfolyós gáz beruházást igényel; az új szárazföldi mezők a kedvezőtlen éghajlatú sarkvidéken vannak, és egyre távolabb kerülnek az elérendő piacoktól, egyre hosszabb és költségesebb vezetékeket igényelve. Ennek igen magas költsége drámaian megnöveli a Gazprom kiadásait, 2007-es árakon a beruházás első szakasza 26,2 milliárd dollárba kerül. Természeténél fogva, a Jamal-félsziget zord hely. A felső réteg 70% jégből áll. Ha az elolvad, a Jamal víz alá merül. Ezért jégplatformokat kell építeni a kontinentális talapzatán. Ebben a norvég vállalatok nagy tapasztalatra tettek szert, az amerikai és kanadai vállalatok pedig élen járnak a jó minőségű utak, olaj- és gázvezetékek építésében. Ezért úgy tűnik, hogy az eddigi gyakorlat háttérbe szorul, és ismét engedélyezik külföldi vállalatok egyre nagyobb mértékű részvételét az orosz energiaszektorban. 38

http://www.guardian.co.uk/environment/2009/oct/20/yamal-gas-reserves

63

A válság szorításában ezért Vlagyimir Putyin külföldi cégeket hívott a Jamal-félsziget gázkincsének kiaknázására. Bár 2006-ban még elnökként Putyin ugyanezeket a cégeket leckéztette meg az oroszországi kitermelésről korábban kötött szerződések feltételeinek felülvizsgálatával, a Jamal kincsének felszínre hozása olyan lehetőség, ami pillanatok alatt elfeledteti a három éve történteket, és a multik már jelezték, készek az együttműködésre. A Gazprom szerint nincs alternatíva a Jamal-félszigetre39, ez egy olyan lelőhely, amelyet az elkövetkezendő 20 évben nem lehet figyelmen kívül hagyni. A fenntartható fejlődés érdekében Oroszország számára létfontosságú ez a terület. A gazdasági világválság miatt egy évet várnak a Jamal-félszigeten tervezett Bovanyenkovo óriásmező feltárásával, mivel visszaesett a földgázkereslet, a munkálatok várhatóan csak 2012-ben kezdődnek.

2.9.3 Shtokman gázmező A Shtokman-lelőhely a Barents-tengeri kontinentális talapzat központi részén található. Ez a nyugat-európai országokba áramló orosz földgázexport készletbázisa. A Norvégia közelében, a Barents-tengerben 320-340 méter mélyen található gázvagyon becslések szerint 3,2 ezer milliárd köbméternyi mennyiséget tesz ki. 40 A Gazprom szerint évente akár 60 milliárd köbméter gáz is felszínre hozható, ami megközelítheti Norvégia egyévi termelését. A Murmanszktól 555 kilométerre lévő szénhidrogénkincs kiaknázása még nem kezdődött el, termelés alá vonása eddig húzódott. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy sokáig bizonytalan volt a termelésben részt vevő cégek névsora. Az orosz politika rájött, hogy a Shtokman mezőn történő kitermelés önerőből nem megvalósítható, ugyanakkor nem szerette volna azt sem, hogy külföldi befektetők tegyék rá a kezüket a gázkincsre. Ez a dilemma meglátszott abban is, ahogy az orosz vezetés egyik pillanatról a másikra változtatott álláspontján, hogy egyáltalán akar-e külföldi partnereket bevonni a kitermelésbe, vagy sem. Kezdetben a lehetséges befutók között tartották számon az amerikai Chevront, a ConocoPhilipset, a norvég Statoilt, a Norsk Hydrot és a francia Totalt. Először aztán kizárták a külföldi befektetőket a fejlesztésből, majd Vlagyimir Putyin újra engedélyezte a 39

http://old.gazprom.ru/eng/articles/article24063.shtml, 2009.11.12

40

http://www.origo.hu/uzletinegyed/vilaggazdasag/20070712-kozos-projekt-a-gazprom-es-a-total-kozott-gazmezo-fejlesztesere.html, 2009.11.12

64

részvételüket. Végül 2008 februárjában a Gazprom a norvég StatoilHydroval és a francia Totallal kötött részvényesi megállapodást egy konzorcium létrehozásáról. 41 Az elemzők szerint a projekt összetettsége volt az a tényező, ami a fordulathoz vezetett. Az Gazpromnak nemigen vannak tapasztalatai például a folyékony gázzal, de a rossz időjárási viszonyok és a szállítási infrastruktúra hiánya is ebbe az irányba vihette a döntést. A Stokman Development AG-ben az orosz gázóriás részesedése 51 százalék a Total 25 és a StatoilHydro 24 százalékával szemben. A tervek szerint a mérnöki előkészítés 2009 második felére készülhet el. A konzorcium valamivel több, mint 800 millió dollárral gazdálkodhat, a teljes beruházási költséget 20-30 milliárd dollárra teszik. A feltárási és termelési engedéllyel a Gazprom 100 százalékos leányvállalataként a Szevmornyeftyegaz rendelkezik. Eszerint tehát az oroszoknak sikerült elérniük, hogy sem a norvégok, sem a franciák nem válhatnak a Shtokman mezőn kitermelt gáz tulajdonosává. A legújabb elképzelések szerint 2013-ban kezdődne meg a kiaknázás első szakasza, melynek során évi 23,7 milliárd köbméter gázt hoznának a felszínre. Ennek 5 százaléka jutna az orosz piacra, a többit egyenlő arányban értékesítenék Európában, illetve az Egyesült Államokban. Európában a tervezési szakaszban lévő Északi Áramlat vezetéken keresztül juttatnák el a gázt közvetlenül Németországba, majd onnan Hollandiába és Nagy-Britanniába. Az amerikai piacokra tankerhajók segítségével, cseppfolyós formában, LNG-technológiával juttatnák el a gázt. A Gazprom leányvállalata, a Gazprom Marketing & Trading USA már lekötötte a 2014re tervezett kanadai Rabaska LNG-terminál fogadókapacitásainak egészét a Barents-tengeri gáz számára.42 Ráadásul a legfrissebb híradások szerint a Gazprom számára részesedést is kínáltak a létesítendő LNG-kikötőben a projekt eddigi tulajdonosai, a francia GDF Suez, a GazMetro és az Enbridge. A felajánlott 27 százalékos tulajdonrésszel pedig az oroszok válnának a terminál legnagyobb résztulajdonosává.

41 42

ua. http://www.rabaska.net/docs/press-release_gazprom-rabaska_20080515.pdf, 2009.11.13

65

2.9.4 Kovitka

A Kovitka egyike Oroszország legnagyobb gázmezőinek, becslések szerint mintegy kétezer milliárd köbméter gázt rejt, nagyjából ekkora a világ teljes éves gáztermelése. A mezőt 1987ben fedezték fel, Oroszország Irkutszki körzetének északi részén található. A földgáz mellett jelentős gázkondenzátum készletek is találhatók itt. A mező kitermelési jogát a TNK-BP43, a Renova Group, az Alfa Group, az Access Industries, és az Interros alkotta konzorcium nyerte el, a részvények 50%-a a TNK-BP, másik fele az orosz partnerek kezében összpontosult. Az Alfa-Group részvétele a kitermelésben azonban nem tetszett az orosz kormánynak, lévén ennek tulajdonosai orosz oligarchák voltak. A másik szálka a kormány szemében pedig az volt, hogy a BP a Kovitkán kitermelt gázt Kínába tervezte exportálni, de a földgázexport a Gazprom monopóliuma. Amikor a BP engedélyeztette volna gázvezeték építését, a Gazprom megakadályozta a projektet. Mivel a Gazprom kizárólagos gázexportjoggal rendelkezik a fővezetékrendszer tulajdonosaként, a TNK-BP csak akkor tudja eladni a Kovitkán kitermelt gázt Kínának, ha az orosz monopólium társul vele. 44 Ezért a TNK-BP már tavaly tavasszal 51 százalékos részesedést ajánlott a Gazpromnak a gázmező koncessziójával rendelkező RusiaPetroleumban egy tágabb alku keretében. A TNK-BP decemberben is tárgyalt, de nem jutott dűlőre a Gazprommal. Ezután elkezdődtek egyre sűrűsödtek a társaság elleni állami vizsgálatok. Először a vizsgálatok arra irányultak, hogy a PT nem termel annyi gázt, mint amennyit a koncesszióban vállalt.

Felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben nem teljesíti szerződéses

kötelezettségét, elveszik az ottani működési lehetőséget. Az orosz környezetvédelmi felügyelet, a Roszprirodnadzor (amelyben sokan a Kremlnek az olajmultikkal szembeni nyomásgyakorló eszközét látják), is elkezdte vizsgálni kezdte a kitermelési engedélyben szereplő feltételek betartását. Oleg Mitvol, az orosz környezetvédelmi felügyelet vezetőhelyettese megállapította, hogy kijelentette, hogy a cég megsértette a licensz megállapodásban foglaltakat. Ő vezette a Royal

43 44

A British Petroleum (BP) 2003-ban 7,7 milliárd dollárt fektetett be az orosz Tyumen Oil Company (TNK) felének megvásárlásába http://www.mfor.hu/cikkek/A_Shell_utan_a_britek_is_megjarhatjak_a_Gazprommal.html, 2009.11.14

66

Dutch-Shell 22 milliárd dolláros Szahalin-szigeti gázprojektje ellen a kampányt, és sikerrel. A mező ma a Gazpromé. Az orosz hatóságok fenyegetésének hatására végül átengedi a brit-orosz TNK-BP az orosz Gazpromnak a szibériai Kovitka gázmezőben levő többségi részesedését. A BP közlése szerint 700-900 millió dollárt fizet a Gazprom a TNK-BP 62,7 százalékos Rusia Petroleum részesedéséért, utóbbi cég birtokolja a Kovitka mező koncessziós jogát. Emellett az alku egy kisebb

cég

50

százalékos

tulajdonrészét

is

tartalmazza.

A TNK-BP elfogadott egy 25 százalék plusz egy részvényre szóló opciót is a gázmezőre, amit egy későbbi időpontban hívhat le. Elemzők szerint a Kovitka átvétele nemcsak a gazdasági szempontok miatt érdekes, hanem egyrészt azért, mert ez egy újabb lépés, hogy a legnagyobb kitermelők állami kézbe kerüljenek. Másrészt ez az átvétel tekinthető válaszlépésként, amiért London 2006 elején a „lex Gazprommal” az energetikai expanziója akadályozását súlyos sértésnek tekintő Moszkva számára váratlanul megakadályozta, hogy a Gazprom többségi részesedést szerezzen a belső brit gázpiac 69 százalékát birtokló Centrica vállalatban. A Gazprom a konzorciumban tulajdonos „jó oligarchákat”, Mihail Fridmant, Viktor Vekszelberget

és

Len

Blavatnyikot

is

igyekszik

rákényszeríteni,

hogy adja

el

részvénycsomagját az államnak. A TNK-BP mégis úgy látja, hogy nagy befektetési lehetőségek vannak Oroszországban. A Kovitka-ügyletben a BP, a TNK-BP és a Gazprom megállapodott, hogy közös vegyes vállalatot alapítanak legalább 2,2 milliárd euró alaptőkével Oroszországon belüli és kívüli fejlesztési projektekre. Már mindenki azt hitte, hogy megnyugszanak a kedélyek, az orosz állam megelégszik a megszerzett tulajdoni hányaddal, a jelek szerint azonban ez nem így van. 2008-ban tovább folytatódott a TNK-BP zaklatása: a társaság 148, azaz az összes külföldi munkatársa felfüggesztette munkáját, mert az orosz hatóságok problémásnak találták oroszországi vízumukat. Adóhatósági vizsgálattal is szembe kellett néznie a társaságnak, ugyanis az orosz adóhatóság összesen hatmilliárd rubel (255,6 millió dollár) adót követelt visszamenőleg a TNK BP olajcég több egységétől. Ez kísértetiesen hasonlított a Jukosz-ügyben tapasztaltakra. 67

A társaság vezetőjét, Robert Dudley-t is támadások érték orosz részről, aki az orosz tulajdonosok szerint kizárólag a BP érdekeit tartotta szem előtt. Dudley 2008 végén távozott tisztségéből, és helyére a BP állított új jelöltet, utódja azonban szűkebb felhatalmazásokkal rendelkezhet majd elődjénél. Ez az utód az egykori német kancellár, Gerhard Schröder lett. A brit és orosz tulajdonosok arra számítanak, hogy Schröder kihasználva kiváló kapcsolatait az orosz vezetéssel sikeresen közvetít a felek érdekellentétében. A kinevezés azonban inkább az orosz állam befolyását növeli a társaságban, ugyanis Schröder a Németországot közvetlenül Oroszországgal összekötő

gázvezeték

megépítésére

orosz

többséggel

létrehozott

Északi

Áramlat

igazgatótanácsának a tagja.

2.10 Terjeszkedés és befolyásnövelés a környező országokban

2.10.1Belorusszia45 A Szovjetunió összeomlása óta Belorusszia Oroszország leghűségesebb szövetségesének számít, az országot az Európa utolsó diktátorának tartott Alekszandr Lukasenko irányítja. Belorusszia elmaradott, szovjet típusú gazdasága rendkívüli mértékben függ az olcsó orosz földgáz- és kőolajimporttól. A Gazprom az orosz belföldi árakon szállította az energiát hosszú ideig, közvetlenül támogatva Lukasenko hatalmának fennmaradását. 2006-ban azonban úgy tűnt, hogy Oroszország megvonja ezt a támogatást. A Gazprom nyomást gyakorolt Belorussziára annak érdekében, hogy megszerezze a Beltransgaz cég feletti ellenőrzést, amely ellenőrzi az ország magasnyomású vezetékhálózatát és egyéb energetikai infrastruktúráját. De nem csak a Beltransgazt, hanem több kulcsfontosságú energiacéget is ellenőrzése alá szeretett volna vonni az orosz gázóriás, céljainak elérése érdekében pedig meglebegtette, hogy az eddigi ár négyszeresét kellene fizetni a gázért. 2007. január elsején a Gazprom a szállítások leállításával fenyegetőzött, amennyiben nem születik megállapodás az új árakról. Néhány órával a határidő lejárta előtt azonban a felek egyezségre jutottak, Belorusszia elfogadta, hogy a korábbi ár duplájáért jut hozzá a földgázhoz, valamint azt, hogy a belorusz gázárakat fokozatosan emelve 2011-re érik el a 45

Steven Woehrel: Russian Energy Policy Toward Neighboring Countries, CRS Report for Congress September, 2009 nyomán

68

világpiaci árszintet. Megállapodás született arról, hogy a Gazprom megszerzi a Beltransgaz többségi részvényeit, a 10 milliárdos vételár azonban nem tett jó az orosz-belorusz kapcsolatoknak. A gázvita lezárulásával aztán a két ország egy újabb – ezúttal olajvitába – keveredett. Az olcsó földgáz mellett ugyanis Fehéroroszország olcsó és vámmentes nyersolajat is importált Oroszországból, amit aztán a helyi finomítókban dolgoztak fel. A belföldi felhasználás helyett azonban a feldolgozott kőolajipari termékeket továbbadták az EU országainak busás haszonnal. Ezért Oroszország 2007 elején ezen támogatás megvonását határozta el, a Belorussziába irányuló olajexportra vámot vetettek ki. Válaszul Fehéroroszország 30 százalékkal megemelte az országon áthaladó orosz tranzitolaj illetékét, ezen a vezetéken Oroszország évente mintegy 70 millió tonna olajat pumpál Nyugat-Európa felé. Amikor Oroszország elutasította ezt az egyoldalú emelést, Belorusszia elzárta a csapokat, ami természetesen aggodalommal töltötte el az érintett nyugati országok kormányait. A krízisnek végül az vetett véget, hogy Belorusszia vámot vetett ki a nyugatra exportált kőolajipari termékekre, amely mértéke éppen megegyezett azzal, amellyel Oroszország sújtotta a belorusz

kivitelt.

A következő lépésben megegyezés született arról, hogy Belorusszia mentesül az orosz exportvám alól, amennyiben a nyugatra eladott finomított termékek után keletkező haszon 70%-át átadja Oroszországnak. Ez az arány 2009-re 85%-ra módosult. Az így megcsappant állami bevételek a kormányzati kiadások csökkentésére késztették Lukasenkót, aki nyugati bankokhoz fordult hitelekért.

Belorusszia folyamatosan tárgyal Oroszországgal a gázárak

lépcsőzetes emeléséről, holott 2009 első negyedévében 148 USD-t fizetett 1000 köbméterenként a földgázért, ami az ukrán áraknál jóval alacsonyabb szinten van. Egyelőre sikertelenek azok az egyeztetések, amelyek az országon keresztülhaladó kőolajszállítások után

fizetendő

tranzitdíjak

emeléséről

szólnak.

Az orosz kormány arra igyekszik rászorítani az orosz vállalatokat, hogy ne a Barátság (Druzsba) kőolajvezetéken keresztül pumpálják az olajat szomszédaiknak, hanem olyan alternatív exportcsatornákon át, amelyek nem haladnak keresztül tranzitországokon, így a belorusz útvonal helyett a Finn-öbölben lévő Primorszk terminálján át már több mint évi 75 millió tonna orosz olajat exportálnak, holott hét esztendeje még semmit sem szállítottak ezen a balti-tengeri útvonalon. Az így kieső tranzitbevételek is nagy gondot okoznak 69

Fehéroroszországnak. Lukasenko ezért Belorusszia energiaellátásának diverzifikációjára helyezi a hangsúlyt, olyan országok megnyerésére törekszik, mint Venezuela, Irán és Azerbajdzsán. Mindemellett a fejleszteni szeretné a kőszénkitermelést és új nukleáris erőművek hadrendbe állítása is a tervek között szerepel. A világgazdasági válság azonban némiképp enyhítette Belorusszia gondjait az energiaellátásra vonatkozóan, mivel 2009 második negyedévében a földgáz piaci árát a nyersolajéhoz kötötték, az pedig jelentősen csökkent. Lukasenko 2005-ben még arra készült, hogy egyesíti Belorussziát Oroszországgal, azonban a fenti okok miatt egyre gyengül az orosz-belorusz barátság, és Belorusszia óvatosan nyitni kezdett az EU felé, amit természetesen Oroszország nem néz jó szemmel. Lukasenko tavaly nyáron szabadon engedte a politikai foglyokat. Az Európai Parlament határozatban üdvözölte a fejleményeket, de azt is hozzátették, hogy Minszknek folytatnia kell a megkezdett folyamatot, többek közt a választási rendszer reformjával. Tovább távolította egymástól Minszket és Moszkvát a tavaly nyári grúz-orosz konfliktus. Lukasenko valószínűleg tart attól, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnök elkezdte visszaszerezni az orosz befolyást a korábbi szovjet területeken. Lukasenko azzal is gesztust gyakorolt Európa felé, hogy Fehéroroszország - az orosz nyomás ellenére - máig nem ismerte el a két szakadár grúz tartomány, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. 2.10.2Ukrajna Bár Ukrajna jelentős kőolaj- és földgázlelőhelyekkel rendelkezik, gazdasága mégis számottevő mértékben függ Oroszországtól. Nemcsak az orosz szállításoktól, hanem attól is, hogy

a

Közép-Ázsiából

–

elsősorban

Türkmenisztánból

-

Ukrajnába

irányuló

gázszállítmányok orosz csővezetékeken érkeznek az országba. 2006-os adatok szerint Ukrajna energiafogyasztásának körülbelül felét földgázból fedezi, az olajfogyasztás 78%-át pedig az orosz

olajimport

elégíti

46

ki.

A legtöbb ukrán háztartás gázfűtésre van berendezkedve, az acél- és nehézipar - amelyek az ukrán export jelentős részét adják – egyrészt energiaigényes iparágak, másrészt a technológia 46

U.S. Department of Energy, Energy Information Administration, Country Brief: Ukraine, August 2007; and Country Brief: Russia, May 2008

70

elavultsága miatt energiapazarlók, ezért Ukrajna teljes mértékben függ az orosz exporttól. Mégis, ezt a sebezhetőséget enyhíti az a tény, hogy Ukrajna területén keresztül vezetnek az Oroszországból Közép-és Nyugat-Európába gázt és olajat továbbító vezetékek. Az ukrán magasnyomású gázvezeték rendszer éves kapacitása 120 milliárd köbméter, és számos más volt szovjet tagországgal ellentétben, egyelőre még Ukrajna birtokolja az ország területén átvezető csőrendszert és a nagyobb földgáztárolókat. A szállításokért tranzitdíjat számol fel az ország, melyet részben készpénzben, részben földgázzal fizetve kap meg. A Nemzetközi Energiaügynökség 2006-os jelentése szerint az orosz földgázexport 84%-a, a kőolajszállítások bonyolódik

14%-a

Ukrajnán

keresztül.

A két ország kapcsolatait energiaviták jellemezték a Szovjetunió felbomlása óta, az orosz cégek jóval a piaci ár alatt szállították a gázt Ukrajnába, azonban a felhalmozódott adósságok miatt a kilencvenes évek elején előfordult, hogy a csapokat elzárták. Átláthatatlan működésű cégek kezébe került az energiakereskedelem, megalapozva a két ország elitjének anyagi gyarapodását. Ukrajna próbálta megtalálni az egyensúlyt az EU és Oroszország között, névlegesen támogatva az euroatlanti integrációt, egyúttal kényesen ügyelve arra, hogy ezzel a közeledéssel

Moszkva

haragját

ne

vonja

magára.

2004 novemberében országszerte milliókat megmozgató tüntetések zajlottak, miután bebizonyosodott, hogy az elnökválasztás során Viktor Janukovics - az uralkodó elit első számú elnöki jelöltje, Oroszország támogatását maga mögött tudva - választási csalással nyert kihívójával, az ellenzék vezérével, Viktor Juscsenkoval szemben. Az események „narancsos forradalom” néven váltak ismertté. A tüntetések eredményeképp a megismételt választásokat Juscsenkot, az egykori Ukrán Nemzeti Bank elnökét, majd miniszterelnököt választották elnökké.

Oroszország

keserű

szájízzel

vette

tudomásul

mindezt.

Juscsenko Ukrajna első nyugatbarát elnöke, elkötelezett azon reformok mellett, melyekkel az ország

elérhető

közelségbe

kerül

az

EU

és

NATO

csatlakozáshoz.

Szinte meg sem száradt a tinta Juscsenko kinevezési papírján, a Gazprom bejelentette, hogy jelentősen megemeli az Ukrajnának szállított földgáz árát az addigi 50 USD-ről 230 USD/1000 m3-re, az akkori aktuális piaci árra. Ukrajna elutasította az áremelést, válaszul Oroszország leállította a szállításokat 2006 telén, az ukránok ekkor az Európának szánt gázt megcsapolták. Az európai kormányok tiltakozása miatt a Gazprom helyreállította a szállítást, 71

és hamarosan megállapodás született az orosz Gazprom, az ukrán Naftogaz és a RosUkrEnergo között, hogy az összes Ukrajnának szánt gázt és az Európának szánt gáz egy részét a svájci bejegyzésű RosUkrEnergo kezeli. A cég felét az orosz állami ellenőrzésű Gazprom birtokolja, a másik felét az osztrák Raiffeisen bank tartja kézben, egy inkognitóba burkolózó befektetőcsoport képviseletében. A megállapodás minden, csak nem átlátható, és egyáltalán nem teremtett stabil feltételeket az orosz gáz európai exportjához - állapította meg a The Moscow Times. A RosUkrEnergo-t alvilági kapcsolatokkal is vádolták, amit természetesen a cég cáfol, de átláthatatlan szerkezete követhetetlenné teszi, hogy ki profitál a több

milliárd

dolláros

gázeladásokból.

A cég a közép-ázsiai országoktól (elsősorban Türkmenisztánból) olcsón vásárolt földgázhoz piaci áron vásárolt orosz gázt ad, és ezt veszi át az ukrán állami gáztársaság, a Naftogaz 95 dolláros áron. Az egyezményben rögzítették a megemelkedett ukrán tranzitdíjakat is, amelyet ezentúl

teljes

egészében

készpénzben

kell

kifizetni.

Farhad Ahmedov orosz szenátor, szerint Oroszország és Ukrajna egyaránt veszített a gázvitán: a Gazprom elvesztette reputációját Európában, Ukrajnáról meg bebizonyosodott, hogy orosz gáz nélkül még évtizedekig nem tud meglenni. A krízis igazi nyertese a RosUkrEnergo lett. A megállapodásnak azonban volt egy nagy hátránya: kimaradt belőle az ukrán ellenzék jelentős része, akik szerettek volna részt venni az üzletből. A leghangosabb követeléseket a 2005-be miniszterelnökké választott Julia Tyimosenko, a korábbi „gázhercegnő” képviselte. Ez nem volt újdonság, hiszen a kilencvenes évek végén és később, miniszterelnök-helyettesi minőségében is hasonló intenzitással kívánta növelni a gázkereskedelemben meglévő részesedését. Nem véletlen, hogy az orosz Katonai Főügyészség épp ilyen barter-ügyletei miatt indított ellene eljárást. Hamar kiderült, hogy ezek az új trónkövetelők nem érik be a korábban az ukránoknak jutatott konccal. 2005-ben Tyimosenko kinyilvánította abbéli szándékát, hogy változtatni kíván az orosz-ukrán gázszállítási rendszeren és ki akarja iktatni a közvetítőket, mindenekelőtt a RosUkrEnergo céget. Szeptemberben azonban Juscsenko elnök a kormányt körüllengő korrupciós ügyek miatt menesztette miniszterelnökét, sokan mégis úgy tartják, hogy ez a lépés arra irányult, hogy elcsendesítsék

a

Gazpromot

és

annak

támogatóit

az

ukrán

kormányban.

A 2006-os parlamenti választásokon a legfelső tanácsban (verhovna rada) a Régiók Pártja és 72

szövetségesei kerültek többségbe, és az elnök kénytelen volt fő ellenfelét, Janukovicsot megbízni

a

kormányalakítással.

A 2006 őszi tárgyalások a Gazprom és a Janukovics-kormány között sokkal barátibb légkörben zajlottak le, mint a korábbi években. 2007-ben megállapodás született egy enyhe mértékű gázáremelésről, valamint arról, hogy az árakat fokozatosan emelve öt év alatt éri el a gáz

ára

a

valós

világpiaci

árat.

Elemzők rámutatnak arra, hogy a Gazprom milyen kemény álláspontot képviselt a 2006-os tárgyalások idején, és mennyivel engedékenyebb volt a 2007-ben, ezzel bizonyítván azt, hogy a gázvitát Janukovics hatalmának aláásására használták fel. Erre Putyin elnök még rátromfolt azzal a kijelentésével, miszerint Oroszországnak nincs módjában olcsó energiával ellátni a erőket.47

„narancsos”

Miután Juscsenko hívei a parlamentben egymás után léptek át a másik táborba, az államfőt az a veszély fenyegette, hogy ellenfelei megszerzik az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmadot, ezért feloszlatta a verhovna radát, és előrehozott választásokat írt ki. 2007 szeptemberében nagy küzdelmet hozó parlamenti választásokat tartottak. A választások előtt Oroszország nyíltan kijelentette, hogy a gázár alakulása attól függ, ki alakít kormányt, és hogy az új kabinet miképpen tárgyal Moszkvával. A végeredmény szoros lett, de a Nyugatbarát koalíció győzelmét hozta. A Gazprom a felhalmozódott adósságok miatt a szolgáltatás korlátozásával fenyegette meg Kijevet, egyúttal célzott arra, hogy az adósságok rendezése a legegyszerűbb módon az ukrán tranzitrendszer részvényeinek átadásával lenne megoldható. A krízis végül megoldódott azzal, hogy Ukrajna az adósság fejében lemondott a földgáztárolóiban tárolt gázról Oroszország javára, valamint átütemezték a fizetést. Rögzítették a 179,5 dolláros 2008-as árat, és Kijev még kisebb tranzitdíjemelést is kiharcolt. Az áttörés azután történt meg, hogy Moszkvában tárgyalt Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök, és több megfigyelő is politikai manipulációt sejt az ügy mögött. A választások után ugyanis sejthető volt, hogy minden valószínűség szerint nagy riválisa, a Moszkvával hűvös

viszonyt

ápoló

Julija

Tyimosenko

válthatja

fel.

Elemzők szerint Moszkva a Gazprom-vitával, és azzal a ténnyel, hogy a nézeteltérést a hozzá közelebb állónak tekintett Janukovics simította el, azt üzente az ukrán pártoknak, hogy Janukovicsnak helye van az új kormányban is. Juscsenko elnök utalt is arra, hogy riválisának 47

The Times of London, September 15, 2007

73

vezető

pozíciókat

kell

adni

a

parlamentben

és

talán

a

kormányban

is.20

2007 végén az ukrán parlament Julija Tyimosenkot választotta miniszterelnöknek, aki megerősítette, hogy tovább küzd a Rosukrenergo és UkrGazEnergo közvetítő cégek kiiktatásáért. A Rosukrenergo elleni hadjárat fő, a valóságtól nem teljesen elrugaszkodott érve, hogy a cég kicsemegézte magának a fizetőképes nagyipart, míg a Naftogaznál csak a behajthatatlan lakossági fogyasztás és a távhőellátó cégek maradtak. Mindazonáltal érdemes felfigyelni arra az érdekességre, hogy Julija Tyimosenko, többszöri miniszterelnöki megbízatása és a gázkérdésben való exponáltsága ellenére, ebben a minőségében 2009 elejéig még egyetlenegy életképes

megállapodást

sem

írt

alá

a

Gazprommal.

Tyimosenko a későbbiekben a Janukovics által kötött megállapodást nem tartotta magára nézve kötelezőnek. Ezzel párhuzamosan azonban, Alekszej Miller októberben egyértelműen Ukrajna tudomására hozta, hogy 2011-ig, a belorusz és az orosz belföldi gázárak európai szintre való emeléséig Ukrajnának is át kell térnie arra az árképzésre. A felek mindjárt az év elején, a legmagasabb szinten kezdtek tárgyalásokat a gázkereskedelmi rendszer átalakításáról. Juscsenko februári moszkvai látogatása során megegyezett Putyinnal a RosUkrEnergo kiiktatásáról és egy transzparensebbnek tűnő, de továbbra is nehezen átlátható közvetítői hálózat létrehozataláról. Ugyanakkor a Gazprom az új rendszer életbe léptetéséhez az addig felhalmozódott, mintegy 1–1,5 milliárd dolláros adóssággal és az ukrajnai tározókban elhelyezett gázvolumennel való elszámolást szabta feltételül. Ez viszont az ukrán állami nagyvállalaton, a Naftogazon múlt, amely azonban Tyimosenko ellenőrzése alá tartozott. Lényegében tehát Oroszország „visszadobta a labdát” az ukrán oldalra, és a két, ekkor már elmélyült konfliktusban álló narancsos politikus közti megegyezés esetén lett volna hajlandó érdemben tárgyalni A Gazprom úgy vélte, hogy mindkét vezető a gázhelyzet élezésében és azon keresztül a másik befeketítésében érdekelt. A Naftogaz tartozásai ebben az időszakban ütemesen nőttek, tulajdonképpen nem volt hajlandó elismerni a decemberben elfogadott árat, pénzügyileg meglehetősen ingatag lábakon állt. Juscsenko és Tyimosenko kiterjedt küzdelmet folytatott a vállalat feletti irányítás megszerzéséért. A Gazpromnak 2008 március elején a helyzet átmeneti rendezéséhez és a decemberi egyezség nagy vonalakban történő betartatásához három napon keresztül majdnem felére kellett csökkentenie az ukrán exportot. A RosUkrEnergo-t végül kiiktatták a kereskedelemből, 74

azonban ennek ára volt, a Gazprom közvetlenül szállíthatott földgázt a leginkább fizetőképes ukrán nagyvállalatoknak. A RosUkrEnergo további sorsát későbbi egyeztetésekre hagyták. Tyimosenkonak azonban nem tetszett a megállapodás, ő végérvényesen ki akarta iktatni a céget az ukrán gázellátásból. A kormány olyan határozatot hozott, amely megakadályozta a RosUkrEnergo által olcsón beszerzett türkmén gáz reexportját. A helyzetet látva az orosz kormány felkészült a későbbi konfrontációkra. A Gazprom igazgatótanácsa megerősítette korábbi döntését, miszerint 2011-ig minden balti és FÁKtagállammal szemben érvényesítik az európai árszintet. 48 A frissen miniszterelnökké választott Dmitrij Medvegyev az Európai Uniónak javasolta egy európai tranzithálózat kialakítását. Konkrétan megemlítette a vezetékek felügyeletére kialakítandó konzorciumok lehetőségét, mivel Moszkva úgy látta, hogy egyre nagyobb nehézségekbe ütközik az ukrán tranzithelyzet kezelése. Ezzel az ötlettel Ukrajna elszigetelése és alkura bírása lehetett a cél. Ukrajna azonnal reagált is a felvetésre, a hálózat modernizálására még egy nyugati konzorcium létrehozását is támogatta volna. A 2008-as grúz háború azonban mindent megváltoztatott. A háború minden korábbinál mélyebb konfliktust okozott az orosz–ukrán viszonyban. A diplomáciai támogatáson kívül Kijev nemcsak hogy korlátozni kívánta a fekete-tengeri flotta tevékenységét a kérdéses időszakban, de korábban – és az oroszok szerint a konfliktus alatt is – fegyvereket szállított Tbiliszinek. Moszkva addig egymással párhuzamos, háromszintű – a Naftogazzal, Tyimosenkoval és Juscsenkoval folytatott – tárgyalásai kétszintűre csökkentek. Ezzel egy időben kettejük vitája is elmérgesedett, és a nyílt alkotmányos-politikai küzdelem fázisába jutott. Ebben a helyzetben Moszkvának egyetlen lehetősége maradt: megállapodni Tyimosenkoval, és reménykedni abban, hogy a miniszterelnök valahogy képes lesz azt elfogadtatni otthon. Október folyamán sikerült is kidolgozni egy tervezetet, amelyben egyfelől már semmilyen formában sem szerepelt a RosUkrEnergo, másfelől három év alatt áttérést jelentett volna a nyugati szerződéses árakra. Azonban Tyimosenko nem volt képes, vagy nem is kívánta elfogadtatni Ukrajnában ezt a megoldást, így három hét elteltével az

48

http://old.gazprom.ru/news/2008/04/231640_28160.shtml

75

ukrán fél visszakozott. Ettől kezdve a konfrontációs forgatókönyvek kerültek előtérbe. Moszkva nem volt hajlandó engedményre, és a teljes elszámolást követelt az év végéig. Mivel ezt az ukrán fél csak részlegesen tette meg, és semmilyen kilátás sem volt a 2009-re vonatkozó szerződés aláírására, a Gazprom január elsején a korábban Ukrajnának szánt mennyiséggel csökkentette a betáplálást. Néhány nappal később azonban a teljes szállítást leállították, azzal vádolva Ukrajnát, hogy megcsapolja a nyugatra szánt gázszállítmányokat és a földalatti gáztározókban raktározza el azt. A viszontvád szerint Moszkva az Ukrajnának szánt mennyiségnél jóval nagyobb mértékben csökkentette a betáplálást. Az EU élesen kritizálta a szállítások elmaradását, és a helyzet rendezését sürgette, egyúttal kereskedelmi vitának minősítve a helyzetet. A hideg időjárás ellenére azon európai országoknak, amelyek rendelkeztek elegendő tárolókapacitással, nem okozott gondot a néhány napos kimaradás, viszont a CsehországOlaszország-Bulgária-háromszög által körülhatárolt országok némelyikét igen érzékenyen érintett a krízis. Mindegyik kormány kénytelen volt gyorsan reagálni a fejleményekre. Az EU soros elnökségét betöltő Prága találkozóra szólította fel Moszkvát, ám az oroszok azt nyilatkozták, hogy január 7-ig, vagyis az ortodox karácsony előtt nem hajlandók párbeszédet beütemezni. A bolgár kormány vészhelyzetet kiáltott, és utasítást adtak az ipari felhasználóknak, hogy a gázról alternatív energiaforrásra - leginkább olajra - álljanak át, mindamellett a leginkább gázigényes üzemeket, mint például a Neochim vegyi üzemét átmenetileg leállították. Ezen felül arra ösztönözték a lakosságot, hogy a gázzal működő központi fűtés használata helyett próbálják meg másként megoldani igényeik kielégítését. Románia és Szerbia ekkor még csak fontolgatta, hogy hasonló lépéseket tesz ipari területen. Az EU eleinte lassan reagált a kialakult helyzetre, később nemzetközi ellenőrök kiküldését javasolták az ukrán hálózathoz, illetve az orosz betáplálási pontokhoz, amelyhez viszont egyik félnek sem fűlött a foga. Végül a felek január 18-án tárgyalóasztalhoz ültek, ahol megállapodás született, és 20-án újraindultak a szállítások. A gáz árát immáron a Gazprom 450 dollárra emelte volna, de Moszkva természetesen tisztában volt azzal, hogy Kijev ezt nem tudja megfizetni, hiszen a korábbi, jóval alacsonyabb ár mellett sikerült a tetemes tartozást felhalmozni. Ezen felül Ukrajnát hatványozottan érintik a globális pénzügyi válság negatív következményei, veszélyben van a hrivnya, a 76

bankrendszerük a szakadék szélén áll, valamint olyan meghatározó bevételi források apadtak el, amelyek az acélgyártással, az élelmiszeriparral és az energiatranzittal hozhatók összefüggésbe. A Naftogaz gyenge anyagi helyzete, és a háztartások csökkenő jövedelme további kríziseket okozhat, ezért Moszkva sajátos javaslatot tett a tárgyalások folyamán: a gáz, ellenértékét Ukrajna akkreditíves vagy banki garanciás módon fizesse ki. Ukrajna az EUtól, az USA-tól és Oroszországtól felvett kölcsönökből finanszírozza az ezévi gázfogyasztást. A megegyezés szerint a Gazprom bírságot szabhat ki a Naftogazra, amennyiben nem teljesíti a szerződésben vállalt minimális gázmennyiség átvételét. Gazprom bizalmatlansága két tényezőből fakad. Egyrészt Ukrajna választási kampány előtt áll, és ez minden korábbinál jobban le fogja bénítani az ukrán államszervezetet. Másfelől Ukrajna rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van, 2009 novemberére az ukrán gazdaság az összeomlás határára került. Julia Tyimosenko hiába ismerte fel, hogy a jelenlegi állapotok nem tarthatók fenn, a 2010-es elnökválasztást megelőző hónapokban nem szánta rá magát a belföldi - főleg a lakossági - földgáz árak és velük valamennyi lakhatási költség drasztikus emelésére, a nyugdíjak és a fizetések megnyirbálására, a tömeges elbocsátásokra.

A

miniszterelnök - valószínűleg a legutóbbi orosz-ukrán földgázháborút követően, januárban Vlagyimir Putyinnal folytatott moszkvai tárgyalási sikerétől elvakítva - úgy döntött, hogy a belső megszorítások helyett a külső hitelfelvételnek a szovjet időkből jól ismert módszereivel tömködi be a büdzsé tátongó réseit. Az ukrán államadóság a 2008. évhez viszonyítva 2,6-szorosára nőtt, és 2009. július 31-ére elérte a 185 milliárd hrivnyát - körülbelül 23 milliárd dollárt.49 Az állami adósságcsapdát csak mélyítette az IMF által mentőkötélként Kijev rendelkezésére bocsátott 16,5 milliárd dolláros hitelkeret, amelynek minden részletét egyre hevesebb kötélhúzás közepette utalják ki Ukrajnának: Tyimosenko mindig megígéri, hogy növeli a pénzügyi fegyelmet, emeli a lakossági gázárakat, és csökkenti a szociális kiadásokat. Kijev erre megkapja a soron következő részletet - azután nem történik semmi.

49

http://index.hu/gazdasag/vilag/2009/11/16/ukrajna_gazdasaga_osszeomolhat/

77

Az üres ígérgetéseket megunva az IMF közölte, hogy az ukrán pénzügyi és gazdasági rendszer megreformálását célzó kölcsön következő, 3,8 milliárd dolláros részletét a szervezet november közepe helyett csak a januári elnökválasztást követően utalja ki. Julia Tyimosenko válaszul megfenyegette az orosz energetika tranzitútjainak biztonságától (a Vlagyimir Putyin által nem véletlenül éppen ezekben a napokban kilátásba helyezett újabb orosz-ukrán földgázháborútól) tartó országokat. Ha nem kapják meg a pénzt, mondta, "akkor rendkívül nehéz lesz kikerülni a válságból". Tyimosenko tehát zsarol. "Ha nem adtok pénzt, nem tudunk fizetni az orosz földgázért", sugallja. Márpedig ez nem üres fenyegetés, hiszen az elnökválasztás közeledtével a hatalmat gyakorló szereplők nem fogják vállalni, hogy az IMF követeléseinek végrehajtása nyomán az ukrán szavazók fűtés nélkül maradjanak. Fennáll az a veszély, hogy ennek elkerülésére Kijev az európai tranzitra szánt orosz földgázhoz nyúl. Putyin pedig erre az esetre már most bejelentette a gázcsap elzárását. Azt, eldönteni, hogy ezen válságok hatására Ukrajna az EU-hoz vagy Oroszországhoz közeledik, nehéz eldönteni. A 2009 januári gázkrízis után sokan úgy gondolták, hogy Ukrajna átkerül Európa érdekszférájába, vagyis az történik, amit Viktor Juscsenko elnök el akart érni. Az ország csődközeli helyzetét látva azonban jelenleg megjósolhatatlan mi fog következni. Az orosz fél részéről az utóbbi időkben politikai cél egyebek között az volt, hogy érzékletesen bebizonyítsa a Nyugatnak, miféle narancsos forradalmat támogatott Ukrajnában és miféle emberek kormányozzák most az országot. Ez bizonyos értelemben sikerült is: a Nyugat mélyen csalódott Ukrajnában, ugyanakkor azonban újra feltámadt az Oroszországtól való félelem. Oroszország pedig tanulva a korábbiakból a következő ukrajnai választásokon nem egyetlen lapra tesz fel mindent, hanem támogatja Viktor Janukovicsot - Juscsenko fő vetélytársát -, és Julija Tyimosenko kormányfőt is. Tyimosenkonak Moszkvában támogatást ígérnek az elnökválasztáson, cserébe azért, ha a Gazprom ellenőrzése alá vonhatja az ukrán gázszállítási rendszert - amit jelenleg törvény tilt Ukrajnában.

78

2.10.3 Balti államok A három balti nemzet 1990-91-ben szerezte vissza függetlenségét; 1991. szeptember 6-án a Szovjetunió is elismerte különválásukat. A három ország a II. világháború előtti független köztársaságok folytatásának tekintik magukat, ezzel is erősítve azt a nézetüket, hogy a Szovjetunió illegálisan csatolta őket a birodalomhoz és tartotta őket megszállva. Mindhárom országban jelentős orosz kisebbség él, a letteknél a lakosság 30%-a, az észteknél 25%-a, míg a litvánoknál a lakosság 5%-a orosz nemzetiségű

50

, ezért Oroszország kiemelt figyelmet

a

szentel

térségnek.

A három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia az EU és a NATO tagjai, feszültségektől

nem

mentes

kapcsolatban

állnak

Oroszországgal.

Energiaellátásuk szinte teljes mértékben a nagy szomszédtól függ, a kőolajszállítások 90%-a, míg a földgázszállítások 100%-a jön Oroszországból. A kilencvenes évek elején ők már megtapasztalták, hogy milyen az, ha a vezetékeket elzárják, így kaptak „büntetést” függetlenségi törekvéseikért, majd elszakadásukért. A három ország a volt szovjet tagköztársaságoktól

eltérően

világpiaci

árat

fizet

az

energiahordozókért.

A legutóbbi években a balti államoknak a legnagyobb fejfájást az okozza, hogy szomszédjuk jelentős erőfeszítéseket tesz az irányban, hogy átvegye az ellenőrzést ezen országok energiainfrastruktúrája

fölött.

Mindhárom

ország

hazai

földgázipari

vállalatának

részvényeiből jelentős pakkot tudhat magának a Gazprom. Amennyiben a tulajdonszerzés akadályokba ütközik, az energiaszállítások hirtelen leállnak. Ékes példaként említhető a litvániai Mazeikiu olajtársaság esete. A társaság birtokában van egy olajfinomító, a Butinge olajkikötő és az ország csővezeték rendszere, a vállalat a litván GDP hozzávetőleg 10%-át állítja

elő,

és

az

ország

legjelentősebb

adóbefizetője.

1999-ben az amerikai Williams International megvásárolta cég részvényeinek jelentős részét, és az irányítást is a saját kezébe vette. Válaszul az orosz Lukoil, amely ellátta nyersanyaggal a vállalatot, késleltette a szállításokat, így a Mazeikiu veszteséges lett. Ez oda vezetett, hogy a Williams a financiális problémák miatt megszabadult a részvényektől, és pakettjét továbbadta a Jukosz olajtársaságnak. A Jukosz irányítása alatt a vállalat ismét nyereséges lett. Az állami támadásoknak és a Jukosz 50

http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2000_02/cikk.php?id=277

79

csődbe kényszerítésének következményeképpen a vállalat lépéseket tett a Mazeikiu részvényeinek értékesítésére. A litván kormány 2006. májusban, a szintén pályázó orosz olajvállalatok, főleg a Lukoil és a Rosznyefty orra előtt, a lengyel PKN Orlen olajtársaságot részesítette előnyben az ajánlatok elbírálásakor. Hamarosan tűzvész pusztította el a finomító egy részét, majd a Barátság vezetéknek a finomítóhoz vezető ágát 2006 nyarán lezárta a Transznyefty, szivárgás miatt. Az üzem nem állt le, súlyos veszteségek árán rendbe is hozták, de csak kikötőkben tud kőolajat vásárolni, mivel az orosz Transznyefty megakadályozta, hogy a tulajdonában lévő vezetékeken keresztül Kazahsztánból tudjon beszerezni olcsó nyersanyagot, így marad a drágább megoldás. Jelenleg a Mazeikiu Nafta 90 százaléka a PKN Orlené, és rövidesen átveszi a maradék 10 százalékot is a litván kormánytól. Egy másik példa is remekül illusztrálja azt, hogy hogyan lehet sakkban tartani egy balti államot annak energia infrastruktúrájának ellenőrzésével. A szóban forgó eset 2003 januárjában történt, amikor is a Transznyefty elzárta a vezetékeket, amelyeken keresztül a ventspilsi kikötő terminálja kapta a kőolaj utánpótlást. Ez érzékenyen érintette Lettországot, ugyanis a ventspilsi kikötő fontos szerepet tölt be az ország gazdaságában. Az orosz cég a kereslet hiányával magyarázta a vezetékek lezárását, de megfigyelők szerint a cél a Ventspils Nafta cég feletti irányítás átvétele volt. Néhány elemző szerint nemcsak ez volt a cél, hanem Oroszország

így

büntette

Lettországot

az

orosz

nyelvű

kisebbség

hátrányos

megkülönböztetése miatt. Észtország is kapott ízelítőt az energiaellátás akadályoztatásából, 2007 májusában az orosz állami vasút leállította az olaj-és kőszén szállítmányokat, egy a Tallin főterén álló szovjet háborús emlékmű áthelyezése körül kialakult zavargások miatt. Ugyanebben az időpontban folyamatosan internetes támadások érték az észt államigazgatás hivatalos kommunikációs vonalait és weboldalait. A támadások miatt néhány észt bank kénytelen volt felfüggeszteni szolgáltatásait, jelentős károkat elszenvedve. Néhány támadást sikerült orosz szerverekig visszanyomozni, sőt az Európai Parlament állásfoglalásában leszögezte, hogy e támadások az

80

orosz közigazgatás IP címeiről érkeztek, de az alkalmazott technika miatt rendkívül nehéz volt a forrásokat pontosan meghatározni. 51

2.10.4 Moldávia

Moldávia kicsiny, 33 ezer km² területű román ajkú ország, 3, 93 millió fős lakossággal. Az ország lakóinak több mint kétharmada moldáv, körülbelül 20 %-a egyenlő arányban ukrán és orosz. Az önálló Moldávia története, hasonlóan a posztszovjet államok többségéhez, 1991-1992-től íródik. Moldávia területe lényegében megegyezik a történeti Besszarábiával. 1944-1991 között a Szovjetunió tagköztársasága. A Szovjetunió felbomlása után Moldáviának nem sikerült fenntartani az ország területi egységét. 1990 augusztusában a gagauz területek, szeptemberben a Dnyeszter bal parti sávja (Dnyeszter-menti Köztársaság, más néven Transznitria) kiáltotta ki szuverenitását, akkor még a Szovjetunió részeként. Kisinyov 1992ben sikertelenül végződött katonai támadást indított a szakadár Dnyeszter-menti Köztársaság ellen. Azóta a Dnyeszter-menti Köztársaság a volt Szovjetunió egyik el nem ismert szakadár állama. Jelenleg orosz békefenntartók állomásoznak a térségben52. 2005-ban úgy látszott, hogy Oroszország belegyezhet a Dnyeszter-menti Köztársaság és Moldávia újraegyesítésébe, ha cserében a moldávok nem csatlakoznak a NATO-hoz, végül az egyesülés nem történt meg. Moldávia tagja a Független Államok Közösségének. Az ország teljes mértékben függ az orosz energiaszállításoktól, legnagyobb kereskedelmi partnere Oroszország. Az ország legfőbb exportcikke a bor, amelynek elsődleges felvásárlója egészen 2006-ig Oroszország volt. 2006 elején minőségi okokra hivatkozva Moszkva betiltotta a moldáv bor importját, amely egészen 2007 őszéig fennmaradt. Az embargó súlyosan érintette a moldáv gazdaságot. A moldáv kormány a függetlenség elnyerése óta Oroszország és az Európai Unió között egyensúlyozott, 2003-ban azonban - válaszul a szakadár Transznitria orosz támogatására – az ország szorosabbra fűzte kapcsolatait az EU-val, kivívva ezzel Oroszország rosszallását. Az együttműködés elsősorban a csempészet felszámolására vonatkozott, ami jelentős hasznot 51

52

http://hacktivity.hu/portal/archivum/folia/2007/Hacktivity_Muha_Lajos_2007.pdf Bővebben: http://www.posztinfo.hu/hir.php?id=320

81

hozott a Dnyeszter-menti Köztársaságnak. Oroszország támogatja a transznitriai gazdaságot, elsősorban kölcsönökkel és olcsó energiával, cserébe az orosz vállalatok részesedést szerezhettek a főbb vállalatokban. 2006-ban Moszkva az energiaellátás korlátozásával nyomást gyakorolt Moldáviára, január elsején ugyanis elzárta a csapokat, miután visszautasították a javaslatát, miszerint a duplájára emelnék a szállított földgáz árát. Az ellátás csak január 17-én állt helyre, miután a moldáv kormány megegyezett a Gazprommal, hogy az eddigi 60 dollár / 1000 köbméteres ár helyett 110 dollárt fizet a földgázért. Az egyezmény részeként a Gazprom megkapta a Dnyesztermenti Köztársaság MoldovaGaz-ban lévő 13%-os részvénypakettjét, amelynek már amúgy is főrészvényese volt. A tranzakció eredményeképpen a Gazprom részesedése 63,4 %-ra nőtt a MoldovaGaz-ban, mely a moldáv vezetékeket és más infrastruktúrákat ellenőriz. (A Gazprom a korábbi moldáv adósságok fejében tett szert a többségi tulajdonra). A tervek szerint 2011-re érik el a moldáv árak a földgáz piaci árszintjét 53. Moldávia 2009 elején 318 dollárt fizetett a gázért, az év eleji orosz-ukrán gázkrízis miatt egy rövid időre ismét szüneteltek a szállítások.

2.10.5 Kaukázus

Grúzia 2003 novemberében Eduard Sevardnadze elnök lemondásra kényszerült, miután ellenzéke több héten át tüntetett Tbilisziben a választási csalások miatt. Az egykori szovjet külügyminiszter tizenegy éven át tartó kormányzása alatt az országot a korrupció és szeparatista törekvések jellemezték. A Nyugat nagy figyelemmel kísérte a grúziai eseményeket, mivel a stratégiailag fontos helyen elterülő kaukázusi országon keresztül vezet a Kaszpi-tengeri olajvezeték nyomvonala. Ugyanakkor a térségbeli amerikai jelenlétet rossz szemmel néző Oroszországnak több katonai bázisa is volt még Grúziában, és Csecsenföld közelsége is aggodalomra adott okot. 2004-ben Mikhael Saakashvilit választották meg elnöknek, aki nyugatbarát politikát folytat, az ország csatlakozni kíván a NATO-hoz. Az orosz-grúz kapcsolatok a “rózsák forradalma” 53

Steven Woehrel - Russian Energy Policy Toward Neighboring Countries, CRS Report for Congress, 2009/09

82

után megromlottak, Oroszország sokféle módon gyakorol nyomást déli szomszédjára. Ennek eszközei közé tartozik a szakadár régiók, Dél-Oszétia és Abházia elszakadási törekvéseinek támogatása, illetve a gazdasági kapcsolatok ellehetetlenítése, különösen az energiaszektor területén. 2005-ben a Gazprom jelentősen megemelte a Grúziába szállított földgáz árát, 20052006 telén pedig ismeretlen támadók felrobbantották a Grúziába földgázt szállító csővezeték egy szakaszát, így az ellátás egy időre megszakadt. A Gazprom 2006 novemberében bejelentette, hogy szünetelteti a földgázszállítást, amennyiben Grúzia nem fogadja el a földgáz árának 100%-os megemelését, vagy nem adja el a vállalatnak fő gázvezetékeit. Az akkori 110 USD/1000 köbméter helyett végül Grúziának a megállapodás alapján 235 USD-t kellett fizetni 1000 köbméterenként.54 Grúzia földrajzi elhelyezkedése előnyös az orosz befolyás elleni küzdelemben, az ország ugyanis az energiahordozókban gazdag Azerbajdzsán nyugati szomszédja, és rajta keresztül vezet a napi egymillió hordó kapacitású Baku-Tbiliszi-Ceyhan csővezeték, amely a Kaszpitengeri olajat szállítja Törökországba, valamint egy másik vezeték, mely Bakuból a grúz Supsa kikötőjébe juttatja el a nyersanyagot. 2007-ben átadtak egy földgázszállító csővezetéket is, amely az azerbajdzsáni földgázt továbbítja Grúziába és Törökországba. Ezek a beruházások a “rózsák forradalma” után készültek el, jelentősen csökkentve így az Oroszországtól való függést. A 2008. augusztusi grúz-orosz háború ideje alatt az Oroszországból Grúziába tartó vezetékek ideiglenesen üresek maradtak, de rövidesen helyreálltak szállítások, a Gazprom továbbra is ellátja földgázzal az országot. A fegyveres konfliktus azonban megmutatta, hogy Oroszország képes megakadályozni a Grúziából Európa felé tartó szállításokat, ha szükséges, akár katonai erő alkalmazásával is.

Azerbajdzsán Azerbajdzsán területe 86,6 ezer km², népessége 8, 4 millió fő 2005-ben. Azerbajdzsánnak a függetlenség 1991-es elnyerése után a politikai és gazdasági stabilizáció megteremtése mellett az orosz gazdaságtól való függetlenedés vált az egyik fő kérdéssé. Ezt azonban - a többi tagköztársasággal ellentétben – jóval könnyebb volt megtennie, ugyanis Azerbajdzsán jelentős földgáz- és kőolajkészletekkel rendelkezik, és a kitermelés gyökerei a 54

http://www.rferl.org/content/article/1072466.html, 2009.11.02

83

XIX. századra nyúlnak vissza (részletesebben az „Orosz olajkitermelés története fejezetben” taglalom az azeri olajkitermelést). A készletek kiaknázására bevontak multinacionális olajvállalatokat. 2005-ben megépítették a Baku- Tbiliszi – Ceyhan kőolajvezetéket, amely Azerbajdzsánból kiindulva, Grúzián át a Törökországba vezet. Ez és a 2006-tól működő Baku-Tbiliszi-Erzurum gázvezeték lehetővé teszi az azeri földgáz- és kőolaj eljutását a világpiacra, úgy hogy kikerüli az orosz közvetítést, valamint a korlátozott kapacitású Fekete-tengeri útvonalat is. A kétezres évek közepén bekövetkezett olajár-emelkedésnek köszönhetően az azeri gazdaság robbanásszerű fejlődésbe kezdett, a GDP 2006-ban és 2007-ben több mint 30%-kal nőtt. Az ország devizatartalékai megtöbbszöröződtek, a folyó fizetési mérleg pluszba váltott. A hatalmas beáramló jövedelmek azonban gondot okozhatnak a gazdaságban, nagy figyelmet kell szentelni az infláció megfékezésének, illetve az ebből adódó – a nagy olajbevételekkel rendelkező országoknál gyakorta megjelenő – ún. holland betegség (Dutch disease) kezelése. Ennek kivédésére állami alapot hoztak létre, mely feladata a gazdaság többi ágazatának fejlesztése a hatalmas bevételek felhasználásával. Ez azonban egyelőre nem működik hatékonyan. Azerbajdzsán külpolitikáját alapvetően meghatározza Hegyi-Karabah rendezetlen státusza. A túlnyomórészt örmények lakta kaukázusi terület a Szovjetunió széthullásakor mondta ki Azerbajdzsántól való elszakadását, igaz, ezt a világ államai nem ismerik el. Azerbajdzsánban azt állítják, Örményország megszállta a 140 ezres lélekszámú területet, ahogy más azeri körzeteket is a térségben. Az elszakadás miatt kirobbant háborúban eddig több mint 35 ezren haltak meg. A konfliktus 1993 óta „befagyott”, s jelenleg is lényegben Örményország ellenőrzi Azerbajdzsán területének majd 20 %-át.

Azerbajdzsán - miközben 2008-ban bejelentette, hogy több mint 50 százalékkal megemeli katonai költségvetését - elkötelezettnek mondta magát az elakadt béketárgyalások felújítása mellett, ugyanakkor nem hajlandó kizárni azt a lehetőséget sem, hogy erővel szerzi vissza az ellenőrzést

Hegyi-Karabah

fölött.

55

A két szomszédos ország hivatalosan ma is háborúban áll a közös határuk mentén 55

http://vilag.transindex.ro/?hir=8741, 2009.11.30

84

mindennaposak az összecsapások. Bár Örményország egyetlen támasza Oroszország, Azerbajdzsán is korrekt viszonyt ápol északi szomszédjával. Ezzel együtt is Azerbajdzsánnak jó viszonya van az EU-val, az Egyesült Államokkal, Törökországgal, és a szintén Nyugatbarát Grúziával. Azerbajdzsán fontos a Nyugat számára, amely Oroszországtól való energiafüggőségét igyekszik csökkenteni. Ez Azerbajdzsán támogatása nélkül nem lehetséges, már csak azért is, mert a Kaszpi gazdag nyersanyagkincseinek Nyugat-Európa felé vezető, Oroszországot megkerülő útja csak Azerbajdzsánon át vezethet (ha Iránt nem vesszük számításba). A Nyugat számára stratégiai fontosságú az ország, éppen ezért kevésbé kritikus a sajtóban „demokratikus deficit”-ként emlegetett hatalmi visszaélések miatt.

Örményország Örményország területe 29,74 ezer km², lakossága mintegy 3,8 millió fő, fővárosa az 1,2 millió lakosú Jereván. Örményország a Szovjetunió széthullása után nyerte el teljes függetlenségét. A függetlenség kivívását az Azerbajdzsánnal vívott háború árnyékolta be. Azerbajdzsán fővárosából, Bakuból elűzték lényegében az összes örményt, míg Örményország a kilencvenes évek elején nyílt háborúvá fajult konfliktusban elfoglalta az örmény többségű Hegyi-Karabahot Azerbajdzsántól, kiüldözve az ott élő azerbajdzsánokat. Hegyi-Karabah területén szakadár köztársaság alakult, amit gyakorlatilag Jereván kontrollál. Azerbajdzsán és Örményország viszonya a területi viták és sérelmek miatt rendkívül rossz, amely akár újabb háború kirobbanásához is vezethet. Majdnem ugyanilyen rossz az örmény-török viszony is, amelyet szintén a múlt problémái nehezítenek: Törökország rendkívül érzékenyen reagál az 1915-ös örmény népirtást firtató kérdésekre. Örményországnak Iránnal és Grúziával semlegesnek mondható viszonya van, ám az, hogy haragban van a két török szomszéddal (és nincs tengeri kijárata) lényegében azt jelenti, hogy Örményország elszigetelt helyzetben van. Örményország és az örmények legfontosabb

támasza

hagyományosan

Oroszország.

Örményország

Oroszország

legszilárdabb szövetségese a Kaukázusban, ami nemcsak a meglévő katonai-politikai szövetségben jut kifejeződésre, hanem az orosz tőke egyre erősebb örményországi jelenlétében. A barátságnak azonban ára van: 2006 elején Oroszország bejelentette, hogy 85

megemeli az országba szállított földgáz árát, valamint a Gazprom bejelentette igényét az elmaradt tartozások rendezésre. Ahogy a legtöbb hasonlóan járt országban, itt is az energiainfrastruktúra jelentős hányadának átadásával végződött a történet, így gyakorlatilag a Gazprom ellenőrzi Örményország teljes energiaellátását. De nem csak az energiaszektorban, hanem a gazdaság más területein is erős az orosz befolyás: ilyen például az örmény vasutak orosz koncesszióba adása. 2006 októberében az örmény elnök hozzájárult, hogy az akkor befejezett iráni–örmény gázvezeték örmény tulajdonú szakaszát Oroszország ellenőrizze. Ez a lépés roppant érzékenyen érintette Iránt, mivel az az Örményországon áthaladó vezetékkel kijutva az európai piacra, éppen az orosz földgáznak akart konkurenciát teremteni alacsonyabb áraival és a szolgáltatás minőségével. Orosz elemzők56 azt tartják, hogy ez a lépés volt Putyin az elmúlt években legnagyobb – ha nem az egyetlen – geopolitikai győzelme a régióban.

2.10.6 Magyarország

Magyarország és a térség számára komoly biztonságpolitikai kockázatot jelent a kizárólagos oroszországi függőség. Míg az EU tagállamaiban az átlagos gázfelhasználás aránya az energiafogyasztásban csak 24%, ez az arány Magyarországon ennek majd a duplája, 42%. Az orosz import aránya az EU 27-ben 42%, Magyarországon pedig 80%, miközben az Ausztriából érkező gáz is többnyire orosz eredetű.57 A térségben még így sem Magyarország áll a legrosszabbul, de a gázfelhasználás energiafelhasználáson belüli magas szintje miatt sokkal érzékenyebben érinthet bennünket az import hiánya. A 2009-es év minden eddiginél komolyabb gázellátási válságot hozott. 2009. január 6-tól Magyarországra mintegy két hétig nem érkezett meg a napi átlag 37 millió köbméter földgáz.

56

57

http://www.kre.hu/kremlinologia/A_lopakodo_orosz_expanzio.pdf

Budapest Analyses - Az orosz-ukrán gázvita hatása, Analysis No.215, 2009.január 30.

86

Erre még a 2006-os válság alkalmával sem volt példa, hiszen akkor a legrosszabb adat is 57%-os kiesést mutatott. A kialakult helyzet a magyar kormányt is arra sarkallta, hogy az egyoldalú importfüggőségét csökkentse. Azonban Oroszországot nemcsak ebben a kontextusban lehet említeni Magyarország kapcsán. A MOL több mint 20%-át egy orosz olajcég, a Szurgutnyeftyegaz birtokolja, illetve országunk érintett a Nabucco és a Déli áramlat beruházásban. Az OMV az évtized közepén számos alkalommal kísérletet tett a MOL megszerzésére. Előbb apró lépésenként növelte részvénypakettjét a cégben, majd egy nagyobb hányad megvásárlása után szert tett a társaság egyötödére. Ezt a MOL ellenséges felvásárlási lépésként tekintette – mivel az OMV előre nem jelentette be ezen szándékát – és ettől a ponttól kezdve indult el a hosszan tartó huzavona. Megszületett a „lex MOL”, amely a külföldi társaságok tulajdonszerzését illetve tulajdonosi jogainak korlátozását hivatott megakadályozni. A törvény bebetonozta a mostani menedzsmentet, és ezáltal gyakorlatilag lehetetlenné teszi a felvásárlást. Sokan már ekkor is arról beszéltek, hogy a felvásárlási kísérleteket a háttérből egy orosz olajcég irányítja. Belátva a sikertelen kísérleteket, az OMV 2009 márciusában továbbadta részesedését az orosz Szurgutnyeftyegaznak. Az orosz vállalat 1,4 milliárd euróért, dupla áron vette meg a magyar cég pakettjét. Elemzők úgy vélik, hogy a Szurgutnyeftyegaz át akarja játszani a megvásárolt részt egy másik orosz vállalatnak, talán a Rosznyeftynek vagy a Lukoilnak. A folyamatok elég homályosak, főleg miután több olyan hír is megjelent, amiből a Szurgut és a Rosznyefty fúziójára lehetett következtetni (a Szurgut vezérét, Vlagyimir Bogdanovot beválasztották az állami irányítású Rosznyefty igazgatóságába). A MOL-pakett tulajdonosváltásakor olyan vélemények is megjelentek, miszerint a Szurgutnyeftyegaz felhasználásával Moszkva gyakorlatilag azt akarta elérni, hogy az osztrák kormány az orosz kötődésű gázvezeték projektet, a Déli Áramlatot, ne pedig a Nabuccót támogassa. Nem tiszta körülményekre utal, hogy a magyar kormány a titkosszolgálatokon keresztül értesült az ügyletről. A MOL különböző indokokkal próbálta a Szurgutnyeftyegazt akadályozni tulajdonosi jogköreinek gyakorlásában, mivel nem voltak világosak a szándékok. Különböző találgatások 87

kaptak szárnyra, a teljes felvásárlás is valós veszélynek mutatkozott, de az is a feltételezések közé tartozott, hogy Vlagyimir Bogdanov vezérigazgató arra költött 1,4 milliárd eurót, hogy hozzáférjen a MOL európai finomítóihoz. Bizonyos hírek szerint a Szurgutnyeftyegaz mögött Vlagyimir Putyin áll, de a cég tulajdonosi szerkezete átláthatatlan. Félő volt, hogy mivel a MOL a kőolaj jelentős részét orosz konszernektől kapja a Barátság vezetéken, a szállítások leállításával fognak válaszolni a magyar ellenkezésre. 2009 októberében kaptak szárnyra azok a sajtóértesülések,58 melyek szerint az orosz Szurgutnyeftyegaz felkínálhatja a MOL-nak, hogy visszavonul Magyarországról, ha a magyar cég átadja a horvátországi INA-ban meglévő részvényhányadát, és ezzel átengedi a stratégiai szempontból kiemelten fontos horvát kikötőket és vezetékhálózatot az orosz energetikai cégnek. Amennyiben az orosz szándékok valósággá válnak, annak komoly hatása lenne a Molra, a magyar gázellátásra és a régiós energetikai piac egészére is. A MOL vezetőinek elsősorban azt kellene eldönteniük, hogy vajon az jár kevesebb veszteséggel, ha az INA kikerül a magyar cég portfoliójából, és így kiszáll a magyar cégből a Szurgutnyeftyegaz, vagy pedig ha az orosz felvásárlási veszély fennmarad, de a horvát cég a MOL kezében marad. Az INA jelentősége abból adódhat, hogy Horvátország az egyik olyan potenciális piac, ahonnan Közép-Európa ellátható gázzal - mégpedig nem orosz eredetű gázzal, azaz a horvát tengeri kikötőknek ellátási szempontból stratégiai jelentsége van. A térségben az adriai kikötők miatt a horvátok orosz energiafüggősége a legkisebb, ami Zágráb tárgyalási pozíciót nagyban erősíti Moszkvával szemben. Horvátországnak ellenérdeke az orosz terjeszkedés, hiszen a szomszédos Szerbia Oroszország egyik legfontosabb szövetségese a térségben. Ororszország idén szeptemberben azt is felvetette, hogy Zágráb is csatlakozzon az orosz gázt Európába juttató Déli Áramlathoz. A tárgyalásokon felvetődött, hogy a Déli Áramlat révén Oroszországnak joga lenne a létező és az épülő horvát gázvezetékek használatához is, azaz

58

http://www.klikkbank.hu/bankihirek/20091022-mol-ina-szurgut-horvatorszagot-vette-celba-az-orosz-toke.html

88

többek között ahhoz is, amely Magyarországot és Horvátországot köti majd össze 2010 végétől. Az összekötő vezeték évi 6,5 milliárd köbméter gáz szállítására lesz alkalmas és stratégiai szempontból nagy jelentőséggel bír, hisz lehetővé teszi, hogy Közép-Európába szállítsanak a horvát Krk-szigetre érkező cseppfolyósított gázból (LNG). A horvát LNG-projekt egyik résztvevője az INA, illetve tulajdonosaként a MOL. A két országot összekötő vezeték a MOL regionális stratégiájának része, a magyar cégnek ugyanis az a célja, hogy egységes közép-európai gázpiacot hozzon létre - vagyis, hogy a különböző regionális piacok ne szétszabdalva működjenek, hanem össze legyenek kötve Moszkvának ez nem érdeke, és épp ezt mutatják a horvátországi tervek is. Az orosz tőke lefoglalná magának a gázcsövek használatát, visszaszorítaná az LNG-projekteket, hátráltatná a regionális hálózat kialakítását és elvágná Közép-Európát a nem-orosz forrásoktól.59 A felvetett tranzakció egyelőre nem tűnik reálisnak. Egyrészről a MOL az INA megvásárlásakor vállalta, hogy öt évig nem adja el a részvényeket, a moratórium pedig a legextrémebb esetben sem csökkenhet két év alá, azaz egy jó ideig nem nagyon van jogi lehetőség az INA-csomag értékesítésére. Vezetékek Mivel mindkét nagy vezetékprojekt várhatóan áthalad hazánkon keresztül, érdemes megvizsgálni, hogy milyen előnyökkel jár ez Magyarország számára.A két vezeték és az azon áramló gáz nem kivált valamit, például egy régi, vagy egy majd megépítendő vezetéket, vagy az azon szállított gázt, hanem a növekvő, és ezért nemsokára a jelenlegi vezetékek kapacitását meghaladó európai szükségleteket hivatott fedezni. Ahhoz, hogy a gázszállításban is piaci viszonyok alakuljanak ki, amelyek például bizonyos körülmények között a gáz árát is kedvezően befolyásolhatják, a már meglévőkhöz képest legalább 4-5 vezetékre lenne szükség, és más kedvező hatása mellett minden egyes vezeték rugalmasabbá, könnyebben kezelhetővé

59

http://www.jamestown.org/single/?no_cache=1&tx_ttnews[tt_news]=35609, 2009.11.25

89

és

biztonságosabbá

teszi

a

rendszer

egészét.

Gazdaságpolitikai haszna a Déli áramlatnak, hogy a kormány a stratégiai energetikai vállalatok korábbi privatizálása után energiapolitikai eszközökhöz jut. A vezeték lényeges vonása, hogy oroszországi végénél van megfelelő mennyiségű gáz, a másik végénél, az olasz Eni cégnél pedig van kellő felvevő kapacitás és hitelképesség, vagyis biztos vevő. A Nabucco esetében viszont egyelőre bizonytalan, hogy honnan fog gáz kerülni a vezetékbe. Vezetéképítésnél az eladó is kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen hatalmas összeget fektet a vezeték építésébe, és ehhez hosszú időre biztos, fizetőképes vevőre kell tudnia támaszkodni. Az építkezés pénzbe kerül Magyarországnak is, viszont fokozza a gázellátás biztonságát és tranzitdíjat is hoz. A tranzitdíjat egyelőre nem lehet pontosan előre látni, mert összege sok mindentől függ. Annyit azonban tudni, hogy jelenleg 1000 köbméter gáz 100 kilométeren való szállítása mintegy 1,5 dollárba kerül. A Déli áramlat vezeték esetében a magyarországi szakasza körülbelül 300 kilométer hosszú lesz, és évente minimum 10 milliárd köbméter gáz megy át rajta: ez a mai árak mellett körülbelül 45-50 millió dollár tranzitdíjat hoz a közös társaságnak.

60

A Déli áramlat építésére létrehozott közös vállalatban lévő 50-50 százalékos tulajdoni arány nagy előny (a társaság fele a Gazpromé, másik fele a Magyar Fejlesztési Banké). A Gazprom örömmel fedezte volna a 100 százalékot, de akkor a magyar félnek nem lenne befolyása semmibe, így a tarifapolitikába sem, nem jutna hozzá a pótlólagos szállítások lehetőségéhez, nem tudná jól kihasználni a gáztárolási kapacitásait, és nem kapna tranzitdíjat sem.

2.10.7 Lengyelország

Lengyelország és Oroszország viszonya az elmúlt években szinte minden területen feszültségekkel terhes volt. A feszültségek gyökere a történelmi múltban rejlik (második világháború, katyni mészárlás). A rendszerváltás idején enyhülés következett be a két ország kapcsolataiban, a vitás területi kérdéseket rendezték, és Oroszország hivatalosan is elismerte a katyni vérengzést. Lengyelország 1999-es NATO csatlakozása miatt előbb hűvössé vált a 60

http://gazdasag.ma.hu/tart/cikk/c/0/7689/1/gazdasag/A_Deli_Aramlat_gazvezetekrol__interju_a_moszkvai_magyar_nagykovettel, 2009.11.26

90

viszony, majd 2005-ben érte el mélypontját. Ennek oka az volt, hogy Lengyelország aktívan részt vállalt a 2004-es ukrán választások miatt kialakult konfliktusok rendezésében, amely nem nyerte el Oroszország tetszését. 2005-ben az oroszok aláírták a németekkel az Északi Áramlat gázvezeték megépítéséről szóló szerződést, melyet a lengyel kormány az ország energiabiztonságát súlyosan hátrányba hozó lépésként értékelt. A feszültséget tovább fokozta 2005 novemberében az Oroszország által a lengyel hústermékekre kivetett kereskedelmi embargó, valamint a Lengyelországba (is) tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer, amit Oroszország területe elleni agresszióként értelmezett. Lengyelország külpolitikáját alapvetően meghatározza, hogy két nagyhatalom, Oroszország és Németország között helyezkedik el. A rendszerváltáskor kitűzött célok, az EU- és NATOcsatlakozás 2004-ben, illetve 1999-ben teljesültek. Az ország külpolitikájában ekkortól szerepet kapott a keleti szomszédok stabilitásának és prosperitásának elősegítése. Mind Belorussziával, mind Ukrajnával igyekszik jó kapcsolatokat kialakítani és fenntartani. A másik irányvonal, amely meghatározza Lengyelország külpolitikáját, az energiabiztonság kérdése. Mindkét területen szembekerül így Oroszországgal, de törekszik a konstruktív párbeszédre. A politikai kapcsolatok feszültségei ellenére a gazdasági kapcsolatok virágoznak a két ország között. Lengyelország számára Oroszország kiemelkedően fontos kereskedelmi partner, hiszen az ország szinte kizárólagos ellátója kőolajból és földgázból.

Bár Lengyelország

kőolaj- és földgázszükségletének több mint kétharmadát importból fedezi, ez nem jelenti azt, hogy az ország helyzete már most kritikus lenne az energiabiztonság szempontjából. Lengyelország ugyanis hatalmas fekete- és barnakőszén tartalékokkal rendelkezik, amelyek még legalább 30 évig biztosítják a nyersanyagot az energiaellátás számára. Az ország energia felhasználásának 80%-át teszi ki a szénfelhasználás, azonban ennek szerepe a jövőben csökkenhet, egyrészt a kőszén környezetkárosító hatása, másrészt a kyotoi egyezményhez való csatlakozás miatt. Az olajszállítmányok a Barátság kőolajvezetéken, Belorusszián keresztül érkeznek az országba, a földgáz több vezetéken, de a legfőbb forrás a Jamal-vezeték. Energiafüggősége miatt Lengyelország speciális helyzetben van. Amennyiben Oroszország felől nem érkezne

91

földgáz, akkor egyetlen beszerzési útja maradna, Németország felől, azonban ez az alternatíva mindössze a földgázszükséglet 8%-át tudná fedezni. 2007-ben ezért elfogadták a lengyel energiastratégiát, mely az energiabiztonság fenntartását szolgálja. A stratégiában megfogalmazták, hogy az ország energiaellátása továbbra is a kőszénkészletekre támaszkodik, azonban energiahatékony és környezetbarát lehetőségeket kell alkalmazni a kitermelés során.61 Második fontos feladatként a földgázbeszerzés diverzifikálását fogalmazza meg a stratégia, mivel a földgáz 92 %-a a Jamal vezetéken érkezik az országba, és ez mind technikai, mind politikai kockázatot jelent. Előtérbe kell helyezni az LNG-t, a cseppfolyósított földgáz befogadására alkalmas terminált kell építeni, illetve törekedni kell a norvég beszállítás arányának növelésére. Az Északi áramlat Lengyelországra nézve hátrányos, ennek megfelelően az ország minden lehetséges fórumon fellép ellene. 2007-ben felvetődött a Jamal2 vezeték megépítésének ötlete, mely jóval olcsóbb lenne, mint az Északi áramlat, különös tekintettel arra, hogy az első vezeték építésekor az infrastruktúrát már úgy alakították ki, hogy megépül a második vezeték is. Azonban Oroszország épp a tranzitországok elkerülése miatt igyekszik megépíteni a balti-tengeri vezetéket, a Jamal2 kiépítésével azonban ez értelmét vesztené. A stratégiában megfogalmazott egyik legfontosabb hosszútávú célkitűzés az, hogy Lengyelország 2020-ig egy atomerőművet állít be a lengyel energiafogyasztás biztosításának érdekében. Lengyelország tehát elsősorban az önellátásra törekszik, mindamellett olyan törekvéseket fogalmaz meg, mely az energiahordozók importjának diverzifikálására törekszik, ennek egyértelmű célja az Oroszországtól való energiafüggés mérséklése. Oroszország az elmúlt években hiába törekedett az a lengyel energiaszektorban tulajdonra szert tenni, ezt sikerült egészen a legutóbbi időkig megőrizni. Sőt, a lengyel PK Orlen a litván Mazeikiu Nafta 2006-os elhappolásával még borsot is tört a Lukoil és Rosznyefty orra alá. 61

Ilyen lehetőségek a „coal to liquids” módszer a cseppfolyósítható szén, a „clean coal technologies”, vagyis

tiszta, környezetbarát széntechnológiák alkalmazása, valamint a „carbon capture and storage”, ami a minimum kibocsátást tartalmazza.

92

2009-ben aztán Oroszország Lengyelország esetében is az energiahordozókkal való nyomásgyakorlás eszközével élt. A lengyel gázipari konszern, a PGNiG azt követően kezdett tárgyalásokba Oroszországgal kiegészítő gázmennyiség vásárlásáról, hogy Lengyelországnak idén lejárt az orosz-ukrán érdekeltségű RosUkrEnergo céggel fennálló szállítási szerződése. A tárgyalások azonban hosszasan elhúzódtak, úgy tűnt, hogy a felek nem fognak megegyezni, ezért lehetségesnek tartották lengyel vezetők, hogy 2009 telén a nagy ipari felhasználók földgázfelhasználását korlátozni fogják. A megegyezés legfőbb akadályát a Jamal vezeték lengyelországi szakaszát üzemeltető EuRoPolGaz társaság tulajdonosi szerkezete körüli bonyodalmak képezik. A Gazprom szóvivője egyértelművé tette: abban az esetben számíthat Lengyelország nagyobb mennyiségű földgázra,

ha az EuRoPolGaz tulajdonosi szerkezetét

megnyugtatóan

rendezték.A lengyelországi gázvezetékrendszert a Szovjetunió építette ki, és nemzetközi megállapodások rögzítik, hogy ez a rendszer fele-fele részben lengyel, illetve orosz cég tulajdonában kell, hogy álljon. Időközben kiderült, hogy a vezetékrendszer egyik résztulajdonosa a Gas Trading cég, mely Aleksander Gudzowaty, Lengyelország leggazdagabb emberének tulajdonában áll. A Gas Trading négy százaléka mellett a PGNiG és a Gazprom is 48-48 százalékkal rendelkezik, miközben teljes egészében a Gazprom finanszírozta a projektet.62 A fűtési szezon közeledtével a nyomás egyre nagyobb volt a lengyel félen, végül 2009 októberének végén megegyeztek a Lengyelországba történő gázszállítás növeléséről, és a meglévő szerződés 2037-ig történő meghosszabbításáról. A felek emellett kompromisszumra jutottak az EuRoPolGaz társaság tekintetében is. Eszerint mind a PGNiG, mind az orosz gázipari óriás a korábbi 48-ról 50 százalékra emelné részesedését a cégben. A tulajdonosi struktúra átrendezésében azonban valószínűleg a jelenleg négy százalékkal rendelkező GasTrading nem fog egykönnyen belemenni.

62

http://kitekinto.hu/europa/2009/11/13/megegyezhet_a_ket_sellenseg/

93

2.11 A Gáz OPEC tervei

A világ vezető földgáztermelő országai 2001-ben Teheránban létrehozták a Gázexportáló Országok Fórumát (Gas Exporting Countries Forum, GECF). A GECF-nek

sem

alapszabálya, sem alapító okirata nincsen. A szervezetnek ugyanakkor nincs kialakult, formális tagsági rendszere, sem székhelye, tulajdonképpen a legfőbb gázkitermelő országok laza, évi egy miniszteri találkozóval koordinált informális szövetsége. A fórum munkájában a legnagyobb gázkitermelő országok vesznek részt. A szervezet tagállamai évente egy alkalommal tartanak miniszteri szintű tanácskozást, mégis jelentős fórum. 2007-ben Irán, mint ötletgazda felvetette, hogy a világ legnagyobb gázkitermelő országai hozzanak létre egy nemzetközi tömörülést a földgáz értékesítésére, árának szabályozására. E szervezetben Oroszországnak, mint a legnagyobb gáztartalék (23 százalék) birtokosának és Iránnak mint a második legnagyobbnak (16 százalék) meghatározó szerepe lenne. Irán szerint ehhez csatlakozhatna még Katar (14 százalékkal), az Egyesült Arab Emírségek (3-mal), Venezuela (3 százalékkal). Algéria (2-vel). A minta egyértelműen az 1960-ban létrehozott OPEC. A nemzetközi sajtó Gáz-OPEC néven emlegette a leendő szervezetet. A résztvevő országok kezdetben nagyon lelkesedtek az ötletért.

Hugo Chávez és Dmitrij Medvegyev 2008-as moszkvai találkozójukon a Gáz-OPEC-ről is egyeztettek

94

Vlagyimir Putyin 2007. februári katari látogatása alkalmával kijelentette, hogy egy hasonló szervezetre szükség van, amely ötletet az összes nagyobb kitermelő ország támogatott. Az orosz elnök azonban hangsúlyozta: egy ilyen szervezet létesítésének célja nem kartell kialakítása, hanem a gázellátás biztonságának garantálása lenne. 2008 októberében a Gazprom képviselői azzal a céllal találkoztak Teheránban Irán és Katar képviselőivel, hogy egy „gáz trojkát” hozzanak létre, amely majd a hosszú távú befektetési terveket koordinálja. A három ország összesen a világ gáztartalékainak mintegy 60 százalékát teszi ki. Komoly aggodalmat váltott ki az OPEC-hez hasonló gázcsoportosulás kialakításának a terve az Európai Unióban és az Egyesült Államokban. Szerintük ugyanis a piacnak kell alakítania a gázárat. Mindketten attól tartanak, hogy a kartell komoly veszélyt jelent a globális energiabiztonságra. Oroszország azzal érvelt, hogy az új szervezet a tagországok hozzájárulásából kutatásokat finanszíroz és koordinál majd. Néhány hónap múlva azonban az orosz álláspont gyökeres fordulatot vett, egyre inkább távolinak tűnt a Gáz OPEC létrehozása. Szakértők szerint egy gázárakat szabályozó kartell létrehozása nehéz lenne, mivel az olajtól eltérően a gázzal többnyire hosszú lejáratú szerződések (sokszor 20-25 éves) keretében kereskednek, így sokkal nehezebbé válik a rövid távú árvariációk meghatározása. Emellett a gázpiacok többnyire regionálisak maradnak, melynek köszönhetően a szállítás továbbra is a tőkeintenzív csővezetéki infrastruktúrától függ. Valószínűsíthető, hogy a visszakozás hátterében nemcsak ez, hanem Dmitrij Medvegyev államfő ellenkezése áll, aki úgy véli, hogy a gondolatot élesen elvető Egyesült Államokkal és az Európai Unióval radikálisan megromlana Oroszország viszonya egy, az OPEC-hez hasonló kartell létrehozása esetén. Medvegyev kijelentette: "Lehetetlen Gáz-OPEC-et alapítani most, és lehetetlen lesz a jövőben is, ennek ellenére a gáztermelő országoknak joguk van találkozni és megvédeni érdekeiket".63

63

http://vg.hu/cikk/cikk/227572/aloldal_id/11/fr/spojo, 2009.10.06

95

Néhány nyugati elemző véleménye szerint ez az orosz nyomás sokkal inkább tekinthető pszichológiai természetűnek, mint hogy gazdasági elemzésen alapulna.

2.12 A válság hatása Oroszországra és energiaszektorára

2008 negyedik negyedévében a gazdasági világválság hatásai Oroszországot is elérték. 2009 első negyedévében a GDP 9,8 százalékkal csökkent éves szinten, a második negyedévben 10,9 százalékkal maradt el tavalyi második negyedévitől. Putyin és Medvegyev 2009 elején még úgy gondolta, hogy a válság kevésbé fog begyűrűzni Oroszországba, de orosz elnök május 25-én már elismerte, hogy a válság hatása Oroszországra a vártnál sokkal nagyobb, az ország gazdasági visszaesése pedig mélyebb lesz a korábban feltételezettnél. Az orosz gazdaság zuhanásában közrejátszott az olajárak drasztikus csökkenése. A magas bevételekben reménykedő cégek a végletekig leamortizálták a termelést, túlzott kiadásokat hajtottak végre hitelből, amit a megváltozott piaci körülmények között nem tudnak finanszírozni. Medvegyev szerint reformokra van szükség az orosz gazdaságban, mivel Oroszország növekedési reményeit nem helyezheti kizárólag a nyersanyag-exportba, egy szeptemberi konferencián elhangzott mondata: "Az üzletemberek sokasága semmit nem hoz létre, csak eladja a nyersanyagokat. Változtatni kell az üzleti modellen, a mentalitáson" 2010-re a korábbi 3,8%-os gazdasági növekedéssel szemben ma már 0,5%-os visszaesést jósolnak a szakértők a gazdaságban, és stagflációra számítanak, azaz az árak növekedése mellett a GDP csökkenésére. Ez azt jelenti, hogy a 6%-osra tervezett GDP-csökkenés mellett az árak előreláthatólag 10-13%-kal növekednek. A szakértők szerint nem zárható ki, hogy 2011 is a stagfláció jegyében fog eltelni. A kialakult helyzetben Vlagyimir Putyin javasolta, hogy augusztus helyett csak októberben terjesszék az Állami Duma elé a 2010-es költségvetési tervezetet. E javaslat megtételéhez kétségkívül hozzájárulhatott az is, hogy az év későbbi részében már jobban látszanak a gazdasági lehetőségek. Ezzel összefüggésben érdemes rámutatni: a változó gazdasági helyzet miatt a 2009-es költségvetést is módosítani kellett.

96

A válság hatása az energiaszektorra A válság miatt a Gazprom kitermelése az idei évben a gazdasági válsággal járó visszaeső kereslet miatt folyamatosan csökkent, júniusban a 2008-as év azonos időszakához képest 35%-kal kevesebb földgázt termelt ki az óriásvállalat, majd onnantól kezdve mérséklődött az elmaradás. A júniusi mélypontnak főként az orosz szállítások során alkalmazott olajárkövető metódus volt az oka, ugyanis ennek hatására csak júliustól csökkent (nagymértékben) az orosz gáz ára, így aki addig tehette, kivárt a vásárlással. 2009 októberére a termelési szint elérte az egy évvel korábbit. Vélhetően a fűtési szezon elindulása is hozzásegítette a Gazpromot ehhez növekedéshez, hisz a tél beállta előtt fel kell tölteni a gáztárolókat annak érdekében, hogy folyamatos és biztonságos legyen a gázellátás. A pozitív adatok ellenére közel sem lehet oka Oroszországnak a túlzott jókedvre, hisz éves összehasonlításban az ide esztendő első 10 hónapjának összkitermelése még mindig közel 17%-kal kisebb, mint 2008-ban.

97

A Gazprom nyeresége az első félévben 50%-al csökkent az előző évhez képest, 305,8 milliárd rubelre esett vissza az egy évvel korábbi 609,4 milliárd rubelről, főként a gazdasági válság miatt csökkenő földgázkereslet és a közép-ázsiai térségben az előző évinek a duplájára emelkedett beszerzési árak miatt. Az orosz kormány 2003-ban elfogadott energiastratégiájának léteztek optimista és pesszimista forgatókönyvei, azonban a válság annyira speciális helyzetet teremtett, hogy szükséges volt ezt átdolgozni, új irányvonalakat meghatározni, ezúttal már a 2030-ig terjedő időszakra. A tervek szerint 2030-ig nőni fog az oroszországi olaj- és gáztermelés, ám ezalatt felhalmozzák, majd innovatív, hatékony és környezetkímélő tevékenységekbe fektetik be a megjelenő forrásokat. A mostaninál nagyobb arányban számítanak a magánberuházásokra, a külföldi tőkére és technológiára.

98

Oroszország 2030-ra 8-20 százalékkal

növelné olajtermelését

és 42

százalékkal

földgázfelhozatalát. A tervezetet 2009 januárjában hagyták jóvá. Augusztusban az orosz Gazdasági Minisztérium már feladatként jelölte meg, hogy az országnak 2020-ra fel kell számolnia a nyersanyagexporttól való függését. A szénhidrogének és a villamos energia adják az orosz GDP 30 százalékát, a költségvetés felét és a devizabevételek 64 százalékát. A stratégia tervezete szerint az ágazat GDP-n belüli részaránya 2012-ig nem változik. Ez lesz a beruházások és a források mennyiségi építkezésének időszaka, amely alatt a gazdaság felkészül az átalakulásra. 2013-2020 között a kormány erőteljes beruházásokat és innovációt tervez. Ezalatt az energia GDP-n belüli súlya már 25 százalékra esik. 2020-2030 között az orosz gazdaság átalakul innovatív, környezetbarát és hatékony energiatermelő rendszerré, az energia pedig már csak 18 százalékot képvisel a GDP-ben. Az energiastratégia tervezete szerint ösztönözni kell a magánberuházásokat, valamint a külföldi tőke és technológia bevonását is. Mindezeknek 2008-2012 között 5 százalékkal, 2030-ig pedig 12-15 százalékkal kell nőniük.

99

3. AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS OROSZORSZÁG VISZONYA 3.1 Energia Charta, Zöld Könyv, Energiadialógus Előzmények Az Európai Unió jelenleg számtalan problémával küszködik az energiaügy területén.

A

következő 20–30 év folyamán az Unió energiaigényének körülbelül 70 %-át kell majd importból fedezni – ez most 50 % – ráadásul ezen termékek némelyike bizonytalan régiókból származik. Az energiaigény kielégítésére és az elavulttá váló infrastruktúra fejlesztésére körülbelül 1000 milliárd euróra lesz szükség a következő 20 év során. Az energiaimport csak néhány országra támaszkodik. Jelenleg az EU gázfogyasztásának felét csupán három ország biztosítja (Oroszország, Norvégia és Algéria). Európa még nem alakított ki teljesen versenyképes belső energiapiacot. Az EU polgárok és vállalkozások csak egy ilyen jellegű piac létrehozásával részesülhetnek a biztonságos ellátás és az alacsonyabb árak nyújtotta előnyökben. E célkitűzés eléréséhez hatékony törvényi és szabályozási keretek és a közösségi versenypolitikai szabályok szigorú betartatása szükséges. Környezetvédelmi okokból az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is csökkenteni kell, cselekvés hiányában a század végére az átlagos hőmérséklet 1,4–5,8 fokkal fog emelkedni. Energia Charta Az Európa Tanács 1990. júniusi dublini ülésén a holland miniszterelnök azt javasolta, hogy a gazdasági fellendülést Kelet-Európában és az akkori Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében az energiaszektorban való együttműködéssel gyorsítsák fel. Az Európai Bizottság 1991 februárjában előterjesztette az Európai Energia Charta koncepcióját. Eredetileg a 12 közösségi tagállamot kívánták volna összekapcsolni a Szovjetunióval, majd annak utódállamaival, elsősorban Oroszországgal. Az Európai Energia Charta 1991. decemberi hágai aláírásánál valamennyi európai államon kívül már jelen volt az USA, Kanada, Japán és Ausztrália is. Ez azonban még csak egy együttműködési szándéknyilatkozat volt, amelyet egy jogilag is kötelező érvényű nemzetközi egyezmény (Energy Charter Treaty) aláírása követett 1994-ben. Ez utóbbi 1998-ban lépett érvénybe. 51 európai és ázsiai ország írta alá vagy csatlakozott hozzá. Belorusszia és Oroszország elfogadta az Európai Energia

100

Charta Egyezmény alkalmazását addig a mértékig, ameddig az kompatibilis a két ország alkotmányával és jogszabályaival. A Charta alapvetően a nyugati megközelítésből és érdekekből indult ki, melyek nagyjából egybeestek az orosz érdekekkel. A Szovjetunió felbomlása új kihívásokat teremtett a felek számára: egyrészt a korábbi kiszámítható viszonyok helyébe a számos piaci szereplő színrelépése bizonytalansági elemeket hozott, másrészt az orosz gazdaság erősítése révén kívántak segíteni, többek között a szektort célzó nyugat-európai befektetések ösztönzése révén. A Charta a diszkrimináció-mentesség megteremtésére törekedett a beruházások, a kitermelés és feldolgozás, valamint a szállítás terén. Egyik legfontosabb célterülete a tranzitszállítások és általában az infrastruktúra használatának ügye: a csővezetékek használatához való teljesen diszkriminációmentes hozzájutás biztosítását írta elő valamennyi aláíró ország, valamint harmadik felek számára. A Chartában foglaltak megvalósulása azonban nehézségekbe ütközött elsősorban azért, mert Oroszország elvesztette érdeklődését iránta. Ennek oka volt egyrészt, hogy a kezdeti tervekkel ellentétben a benne együttműködni kívánó országok köre túl széles lett, másrészt – és ez az igazán lényeges ok –, a csővezetékekhez való hozzáférés politikai és gazdasági fegyverét az orosz szállító cég, a Gazprom nem kívánta elveszteni rivális szállítói kedvéért. Harmadik fél korlátlan hozzáférésének biztosítása egyúttal jelentős lépés lett volna az EU azon célja felé, hogy az olajpiachoz hasonlóan a gázpiacon is rövid távon is érvényesülő versenyhelyzet állhasson elő. A gázpiacokra vonatkozó elképzelés azonban nem volt különösebben vonzó Moszkva számára. A Charta ugyanakkor a beruházások terén is nyitást írt elő az aláíró felek számára. A külföldi tőke beengedése az ország stratégiai fontosságú ágazatába, szintén kényes kérdés Oroszországban mind a mai napig. Oroszország nem ratifikálta a szerződést, majd 2006 decemberében jelezte, hogy mindez nem is várható azon kitételek miatt, amelyek a külföldiek számára biztosítanák az orosz vezetékekhez való közvetlen hozzáférést. Ugyanakkor az Európai Unió és a tagállamok vezetői nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy Oroszország ratifikálja a szerződést.

101

2009 márciusában Medvegyev elnök egy új energia charta létrehozását javasolta az EU-nak, az orosz szempontok figyelembe vételével. 64 Az új javaslat számos pontban átfedést mutatott az 1991-ben aláírt chartával, ezért az EU visszautasította Medvegyev ötletét. Az elutasítás után Medvegyev elnök olyan kijelentéseket tett, miszerint soha nem fognak belemenni az Európai Unió által a tagországok összes energiaimportőrére kötelező energetikai charta elfogadásába, hiszen akkor be kellene engednie Oroszországba az EU-tagországok kőolaj- és földgázszállítással foglalkozó cégeit. Végül 2009 júliusában Oroszország lemondott arról, hogy csatlakozzon a nemzetközi Energia Chartához, a rendelkezést Vlagyimir Putyin orosz kormányfő írta alá. 65 Zöld Könyv Az év eleji gáz krízis hatására is 2006. március elejére elkészült egy Zöld Könyv, a közösségi energiapolitika

létrehozásáról,

melynek

címe:

Európai

stratégia

az

energiaellátás

fenntarthatóságáért, versenyképességéért és biztonságáért. A Zöld Könyv ismerteti, hogy az európai energia politika hogyan valósíthatná meg az energiapolitika három központi célkitűzését: a fenntartható fejlődést, a versenyképességet és az ellátás biztonságát. Hat elsőbbségi terület került azonosításra: A belső piac megvalósítására a Zöld Könyv a következő intézkedéseket veszi fontolóra: szabályok az európai energiahálózat kapcsán, elsőbbségi terv az európai összeköttetésre vonatkozóan, európai energiaügyi szabályozó hatóság, valamint új kezdeményezések az alapvetően egyenértékű versenyfeltételek biztosításához, különös tekintettel arra, hogy szétválasszák a hálózatokat és a versenyben résztvevő tevékenységeket.

A második elsőbbségi terület a belső energiapiacon az ellátás biztonságát érinti. A lehetséges javasolt intézkedések között szerepel az Európai Energiaellátási Megfigyelőközpont létrehozása, valamint az olaj- és gázkészletekre vonatkozó közösségi jogszabályok átdolgozása a lehetséges ellátás-kiesések kezelésére. 64

65

http://uk.reuters.com/article/idUKL152339820090301

http://www.nortonrose.com/knowledge/publications/2009/pub22691.aspx?lang=en-gb

102

A fenntarthatóbb, hatékonyabb és diverzifikáltabb energiamix (az energiaellátásban használatos energiatípusok kombinációja) jelenti a harmadik elsőbbségi területet. Az, hogy a tagállamok milyen energiamix mellett döntenek, saját döntési jogkörükbe tartozik. A kívánt energiaügyi biztonságot az EU-ra vonatkozó stratégiai energiaügyi áttekintő segítségével lehetne megvalósítani, amely kiterjedne az energiapolitika összes területére, és elemezné a különféle

energiaforrások

valamennyi

előnyét

és

hátrányát.

Ez

végeredményben

elősegíthetné, hogy az ellátásbiztonság érdekében közösségi szintű célkitűzéseket fogalmazzanak meg az EU globális energiamixére vonatkozóan. A negyedik cselekvési területen a Bizottság számos intézkedést javasol a globális felmelegedés jelentette kihívás kezelésére. A cselekvési terv meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy 2020-ig 20 %-os energia megtakarítást érjenek el. Olyan befektetési környezetet kell teremteni, amely elősegíti a versenyképesebb megújuló energia előállítását Európában. Az energiahatékony és szénszegény technológiák nemzetközi piaca gyors ütemben nő, nagyságrendje az elkövetkező években euró-milliárdokban lesz mérhető. A zöld könyv ötödik cselekvési területén javasolt stratégiai energia technológiai terv biztosítja majd, hogy az európai vállalatok világpiaci vezetők lesznek a technológiák és eljárások ezen új generációinak piacán. Végül a Zöld Könyv hangsúlyozza az energiaügy területén a közös külpolitika fontosságát. Európának egységes véleménnyel kell képviselnie érdekeit a nemzetközi színtéren, energiapolitikájában meg kell határozni az infrastruktúra szempontjából legfontosabb célkitűzéseket az EU energiaellátottságának biztonsága érdekében (például új csővezetékek és LNG terminálok építését), meg kell határozni, hogy Európa hogyan viszonyuljon partnereihez, például legfontosabb energiaszállítójához, Oroszországhoz.

Energiadialógus Az ezredfordulós változások jelentősen befolyásolták az EU-orosz kapcsolatokat. Oroszország élére Vlagyimir Putyin személyében új vezető került, az 1998-as pénzügyi válság pozitív hatásai érzékelhetővé váltak az orosz gazdaságon, elsősorban a rubel 103

leértékelődéséből fakadó javuló export-versenyképesség, másrészt az importpótló hazai termelésfelfutás. Az orosz gazdaság növekvő pályára állt, amelyben meghatározó szerepet játszott az ország energiaszektora. A kétezres évek elején az Európai Unió is több új kihívás elé került. Elsőként az egyre közeledő bővülésre kellett felkészülnie, másrészről az Unió ekkor szembesült először a készletek szűkösségével és a fokozott importkényszerrel. A fenti tényezők vezettek az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok élénküléséhez. Elsőként a 2000. októberi EU-orosz csúcshoz kapcsolódóan az energiadialógus beindítását hirdették meg a felek. Az energiadialógus kiindulópontja az erőteljes kölcsönös függés. Bár a köztudatban elsősorban az Európai Unió – kibővülése után még fokozottabb mértékű – függése él az orosz energiahordozóktól, valójában a függés a másik oldalon még erőteljesebb: az orosz szénhidrogénexport lényegesen nagyobb hányada irányul a jelenlegi Európai Unióba, mint amekkora az orosz szállítások részesedése az uniós olaj- és gázbehozatalból. A cél az volt, hogy az energetika terén stratégiai együttműködés jöjjön létre. Az energiadialógus mindkét fél számára nagyobb előnyökkel járt, mint az Energia Charta. Ebben az időben megfigyelhető volt Oroszország Európa felé fordulása. Az orosz oldal számára az energiadialógus több szempontból is vonzónak tűnt, mivel a dialógus elismerte Oroszország elsődleges szerepét az európai energiaszállításokban és garanciát kínált ennek megmaradására. Az Energia Chartával ellentétben az energiadialógus bilaterális, ami lehetőséget kínált Oroszország számára más – például FÁK-versenytársak kiiktatására az európai kontinens energiakérdéseinek megvitatásából. Az energiapiacok stabilitása, az orosz energiaszektor modernizálása és az energetikai hatékonyság növelése mind az EU mind Oroszország számára egyformán fontos célok. Az energiadialógus keretein belül megteremtették a rendszeres egyeztető fórumokat. Orosz részéről megfogalmazódott az az aggály, hogy az EU-ban maximálják az egy forrásból behozható szénhidrogénimport arányát. Részben az energiadialógus keretein belül került sor az aggály hivatalos – bár az orosz felet korántsem megnyugtató – megválaszolására, amely szerint ilyen korlátozó rendelkezés nem létezik, bár az Unió valóban szorgalmazza az energia beszerzési forrásainak és szállítási útvonalainak diverzifikálását. Különösen megerősítette ennek valószínűségét a 2005-2006 téli orosz-ukrán gázvita.

104

Az orosz gázszállító cég, a Gazprom bevett gyakorlata a partnerekkel való hosszú távú szerződések kötése. Ezek a szerződések valójában egyáltalán nem rendkívüliek. A gáziparban a hosszú távú szerződésekre az iparági beruházási szükségletek hatalmas összegei miatt van szükség. Ezek a hosszú távú szerződések teszik ugyanis lehetővé a hatalmas beruházások kockázatainak

vevő

és szállító

közötti megosztását.

A problémát

az EU-orosz

energiadialógusban egyrészt az okozza, hogy a hosszú távú vevői kötelezettségvállalás nem áll összhangban az Unió tervezett gázpiaci liberalizációjával. Még nagyobb, az Unió egységes piaci elveivel szembenálló problémát jelentenek az Unió számára a hosszú távú szerződésekben gyakorta használt ún. területi klauzulák, amelyek tiltják az adott ország által orosz forrásból vásárolt gáz harmadik feleknek való továbbadását, még olyan esetekben is, amikor valójában az érintett vásárló országban fölöslegek képződnének. A dialógus keretein belül további megállapodások születtek a nukleáris anyagok kereskedelmének szabályozásáról, a nukleáris együttműködésről, a villamos-hálózatok összekapcsolásáról, amely elméletileg növeli az uniós árampiac biztonságát is, továbbá pozitív versenyhatásokkal járhat. Összességében az energiadialógus a kezdeti biztató eredmények ellenére kevéssé hozta meg a várt eredményt. Jelentősebb eredmények a kevésbé fontos területeken születtek, mint amilyen a technológiai együttműködés ügye, így az Unió a dialógus új alapokra helyezését sürgeti. A kölcsönösség mellett újabban az Unió oldaláról következetesen hangsúlyozzák az átláthatóság elvét is. Azonban kérdéses, hogy ebben Moszkva mennyire lesz partner. Kérdés, hogy Oroszország ki tudja-e elégíteni nemcsak az egyre növekvő külső, hanem a belső keresletet is elavult infrastruktúrájával. Minden jel arra mutat, hogy Európa jelentősége az orosz szénhidrogén-szállítások egészén belül – a szállítandó mennyiségek erőteljes bővülése mellett is – leértékelődőben van, Moszkva az új energetikai partnerségek (Kína, India, Japán, felértékelődő amerikai piacok stb.) felé fordulhat a következő években.

3.2 Törekvések a szorosabb együttműködésre – az Északi áramlat A kivitelező cég mai tulajdonosai 2005-ben kötötték meg a keretmegállapodást, a projekt 2006 októberében vette fel hivatalosan is az Északi Áramlat nevet. A kutatómunkálatok 2007 105

végén kezdődtek, a vezetékpár első darabja várhatóan 2010-ig kerül lefektetésre. A megállapodásnak megfelelően a Gazprom 2011-től kezd majd gázt szolgáltatni, évi mintegy 27,5 milliárd köbméter kapacitással. Várhatóan 2011-re az elsővel párhuzamosan lefektetésre kerül. A terv, hogy a nyugat-európai és az orosz hálózat észak felől közvetlen összeköttetésbe kerüljön még 1997-ben született. Megálmodói a Gazprom és egy finn gázvállalat voltak. Az 1990-es években készült orosz–finn megvalósíthatósági tanulmány számba vett néhány lehetséges nyomvonalat, és arra a következtetésre jutott, hogy a jelenleg tervezett útvonalon lehet a legkönnyebben eljuttatni a gázt a világ legnagyobb lelőhelyéről Nyugat-Európába. 2004-ben Oroszország elnyerte Németország támogatását a tervezett vezeték megépítésére, és 2005 szeptemberében a felek egyezményt írtak alá Vlagyimir Putyin elnök és Gerhard Schröder kancellár jelenlétében. A svájci bejegyzésű és ott székhellyel rendelkező Nord Stream vállalatot a beruházás megvalósítására alapították a Gazprom orosz állami vállalattal együttműködve, amely a vállalatban 51%-os többségi tulajdonnal rendelkezik, míg a német energiaipari cégek (a Wintershall és az E.oN Ruhrgas) és egy holland cég (N.V. Nederlanse Gasunie) a kisebbségi tulajdonosok. Heves vitákat eredményezett, hogy Schröder nem sokkal kancellári visszavonulását követően a Nord Stream felügyelőbizottságának elnöke lett. Két, egymással párhuzamos vezetéket terveznek építeni a tengerfenéken, amely az orosz Viborg városának közelében kezdődne és a német Greifswald városa mellet végződne. Az Északi Áramlat nyomvonala Oroszország, Finnország, Svédország, Dánia és Németország kizárólagos gazdasági övezetén, továbbá Oroszország, Dánia és Németország felségvizein keresztül fut. A vezeték 1198 km hosszúságú nyíltvízi szakasszal és évi 55 milliárd m3-es kapacitással rendelkezik majd. A gázt a Juzsno-Russzkoje olaj- és gázmezőről, a Jamalfélszigetről, az Ob-Taz torkolatától és a Shtokman mezőkről szállítja majd. A becsült költség legalább 5 milliárd euróra rúg. Az első csővezetéket 2008–2010 között kell lefektetni, és 2010-től kezdődhet meg a gáz szállítása. A vezeték körülbelül évi 27,5 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas. A második vezetéket 2011–2012-ben fektetik le, és 2012-től kezdhet üzemelni, így éri el a teljes

106

kapacitás eléri az évi 55 millió köbmétert. Ez a mennyiség körülbelül 20 millió európai háztartás fogyasztását fedezi. 66 Az Északi Áramlat csővezeték támogatói azzal érvelnek, hogy ez egy nagy jelentőségű infrastrukturális beruházás Oroszország és az EU között, amely különösen Németország, de az EU egésze számára növeli az energiaellátás biztonságát, azáltal, hogy pótlólagos kapacitást és újabb szállítási útvonalat biztosít. Az Északi Áramlat csővezeték csökkentené a zsúfolt Balti-tengeren a tankhajók összeütközésének valós veszélyét. Ahhoz, hogy ugyanezt az energiamennyiséget a Balti-tengeren hajóval elszállítsák, 5-600 darab cseppfolyósított földgázt szállító tankhajóra vagy 160-170 darab olajszállító tankhajóra lenne szükség. Mivel a vezeték a tenger alatt kerül lefektetésre, kivitelezésének fajlagos költségei mindenképpen meghaladják a szárazföldi vezetékekét. A kivitelezésben résztvevő államok ennek ellenére jó és ésszerű befektetésnek tekintik, mivel általa a gázárak csökkenésére számítanak. A fogyasztói árból ugyanis kiesnek az eddigi tranzitországoknak fizetett tranzitdíjak. A tenger alatti vezeték fenntartási költségei azonban magasak, és a hosszú tenger alatti szakaszok bonyolultabb technológiát tesznek szükségessé, nagyobb teljesítményű kompresszorokra lesz szükség a vezeték működtetéséhez. A projekt elindítására irányuló német döntés hátterében az húzódik meg, hogy tartanak a tranzitországokban, például Fehéroroszországban esetleg bekövetkező válságtól, valamint hosszú távon is garantálni szeretnék a gázellátás biztonságát.

Schröder kancellár a csővezetékre vonatkozó

egyezményhez valamennyi párt támogatását megnyerte. Az érintett országok közül Lengyelország különösen sérelmezte, hogy Németország nem egyeztetett vele a döntés meghozatala előtt. Amennyiben újabb gázvezetékre van szükség, akkor Lengyelország inkább a területén futó szárazföldi csővezeték mellett döntött volna, amely állítása szerint gazdasági szempontból logikusabb. A kritika alapjául az a tény szolgál, hogy a Nyugat-Európát ellátó jelenlegi gázvezetékek Ukrajnán, illetve Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül futnak. A fenyegetésre vonatkozó lengyel elemzés szerint az Északi

Áramlat

gázvezeték

lehetővé

teszi

Oroszország

számára,

hogy

politikai

66

Európai Parlament, Belső Politikák főigazgatósága: Az Északi áramlat gázvezeték-beruházás és annak stratégiai jelentősége (tájékoztató feljegyzés)

107

válsághelyzetben megszakítsa Lengyelország gázellátását, megkerülhesse, és ezáltal elszigetelje Lengyelországot, miközben Németországot továbbra is ellátja gázzal. A nyomvonal által érintett skandináv országoknak inkább környezetvédelmi aggályai vannak, míg a balti államok közül Észtország ellenzi élesen a tervet. Az Északi áramlat jelentősége jócskán túlmutat a Balti-tenger térségén. Az EU gázfüggősége jövőben tovább fog nőni, és a közösség egyre jelentősebb gázimportra szorul. Miközben az EU saját gáztermelése folyamatosan csökken, készletei kimerőben vannak. Az Északi áramlat tervezése előtt és közben részben attól függetlenül a Gazprom számos nagy európai gázvállalattal, köztük francia, német, brit és dán cégekkel kötött szerződéseket jelentős gázmennyiségek szállításáról egészen 2035-ig. Ez azt is jelenti, hogy az Északi áramlat szállítókapacitásának jelentős részét már előre lekötötték ezekkel a szerződésekkel. Ezen megrendelések teljesítésének jelentős része tehát 2011-től már valószínűleg az Északi áramlaton keresztül fog lebonyolódni. 67 A vezeték elsősorban Németország érdekeit védi, mely így biztosítva látja a folyamatos energiaellátást, függetlenedve a jelenlegi tranzitországok váratlan húzásaitól, valamint a tranzitdíjak megszűnésével olcsóbban jutna földgázhoz. Oroszország számára is biztonságot jelent a projekt megvalósulása, ugyanis a legnagyobb európai felhasználót közvetlenül elérné, rajta keresztül pedig egész Nyugat-Európát.

67

http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=LQJPJP, 2009.11.24

108

3.3 Orosz törekvés a problémás országok kikerülésére – a Déli áramlat

A projekt előzményéhez tartozik, hogy 2007 májusában Vlagyimir Putyin Bécsbe látogatott és aláírta azt a szerződést, amely rögzíti a Gazprom részvételét a Baumgarten melletti KözépEurópai Gázközpont működtetésében. A szerződéssel a Gazprom a baumgarteni gázelosztóközpontban, illetve az ahhoz kapcsolódó gáztőzsdében (Central Europe Gas Hub - CEGH) nyert 50%-os részesedést. A baumgarteni gázelosztó-központ jelentőségét mutatja, hogy ezen keresztül évente mintegy 80-100 milliárd köbméter gáz jut el a nyugat-európai fogyasztókhoz, vagyis durván a EU-ba irányuló orosz gázszállítások (150 milliárd köbméter/év) több mint fele. A CEGH és az ahhoz kapcsolódó gáztőzsde a rövid teljesítési határidejű gázszállítások börzéje, az európai piacon újdonságnak számít. Baumgarten elosztó szerepe Moszkva számára a felette való – akár csak részleges – rendelkezés megszerzését a Déli áramlat-projekt egyik kulcselemévé tették. A projektet 2007. június 23-án jelentették be, amikor az olasz Eni vezérigazgatója és az orosz Gazprom alelnöke egyetértési nyilatkozatot írtak alá a Déli Áramlat megépítéséről. 2007. november 22-én a Gazprom és az Eni Moszkvában megállapodást írt alá egy közös projektcég létrehozásáról a projekt üzleti és technikai megvalósíthatósági tanulmányainak elkészítésére. 2008. január 18-án a Gazprom és az Eni Svájcban bejegyeztette a South Stream AG vegyesvállalatot, amelyet egyenlő arányban birtokoltak. A majdani gázvezeték alapparaméterei már ekkor nyilvánossá váltak: a vezeték hossza 3300 km, ebből tengerfenéken fut 900 km, 2000 méteres mélységben; az átadás várható időpontja 2013, a vezeték végső kapacitása, amit 2020-ban ér majd el, 30 milliárd köbméter/év. A vezeték megépítéséhez szükséges költségeket 10-14 milliárd dollárra becsülték. A megállapodást nyilvánosan üdvözli az Európai Unió is üdvözölte. A vezetéken a gáz Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián át jutna ÉszakOlaszországba, illetve egy másik ágon Görögországon keresztül Dél-Olaszországba Az Eni–Gazprom megállapodás nem az első volt a két társaság között. A két cég szoros együttműködésével épült meg az Oroszországot Törökországgal a Fekete-tenger alatt összekötő Kék áramlat. 2007. november 22-én aláírják az immár kötelező érvényű szerződést, melyben és létrehozzák a Déli áramlat-projekt operátorcégét, amelyik megépíti, majd pedig üzemelteti a vezetéket A 109

megállapodás aláírásakor Romano Prodi olasz kormányfő is Moszkvában van és tárgyal Putyinnal,amely jól mutatja az olasz politika széleskörű egyetértését a gázvezeték megépítésével, illetve az abban való olasz részvétellel kapcsolatban. A projekthez az osztrákokon és az olaszokon kívül Görögország is igen hamar csatlakozott. Déli áramlat történetének következő állomása Bulgária. 2008 januárjában Putyin ellátogatott Szófiába, ahol hosszú alkudozás után írják csak alá a Déli áramlat Bulgárián áthaladó szakaszára vonatkozó megállapodást. A felek végül a vezeték bulgáriai szakaszának 50-50%os tulajdoni megosztásában egyeztek meg. Szófia alkupozícióit nyilvánvalóan erősítette az a körülmény is, hogy Moszkva messzemenően érdekelt – a gázüzlettel párhuzamosan tárgyalt – Burgasz-Alexandropulosz közti kőolaj-vezeték fektetésének megvalósulásában is, amely egyrészt lehetőséget ad a törökök ellenőrizte két szoros – a Boszporusz és a Dardanellák – kikerülésére, másrészt pedig versenytársává tudna válni a 2005-ben megnyitott és a kaszpikumi olajat nemzetközi piacokra eljuttató Baku-Tbiliszi-Ceyhan vezetéknek. Oroszország az egyedüli gázexportőr Bulgáriában, a szállítások 1974-ben indultak. A két ország közötti együttműködést számos megállapodás rögzíti. 2008-ban a Gazprom 3,5 milliárd köbméter földgázt szállított az országba. 2008 januárjában a szerb kormány is jóváhagyja az Oroszországgal kötendő államközi szerződés szövegtervezetét. A megállapodás-csomag aláírására a szerb állam- és kormányfő, valamint Putyin jelenlétében 2008. január 25-én Moszkvában került sor. A csomag része a szerb gázkombinát, a Srbijagas és a Gazprom leányvállalata, a Gazprom export közt kötendő megállapodás, amely a Déli áramlat szerbiai megépítésére, továbbá a román határ közelében lévő bánátudvari földalatti gáztároló kapacitásának jelentős bővítése vonatkozik. Ugyancsak a csomag eleme a Gazpromnyefty és a szerb kormány közti megállapodás a szerb olajvállalat, a NIS (Naftne Industrije Srbije) 51%-os részvénycsomagjának eladásáról 400 millió euróért és további 500 millió euró értékű befektetésekért. Megállapodnak arra vonatkozóan is, hogy Szerbiában fölépítik a délkelet-európai térség legnagyobb teljesítményű földgáz-tüzelésű villamos-erőművét. Az erőmű teljesítménye akkora lesz, hogy Belgrád jelentős mennyiségű villamos energiát tud majd exportálni Görögországnak és Törökországnak. A vezeték és a tározó építésére és üzemeltetésére közös vállalatot hoznak létre 51 százalékos orosz tulajdonrésszel. A mindezt előirányzó egyezmény 30 évre szól, s addig csak mindkét fél beleegyezésével változtatható meg. 110

A megépülő vezetéken Szerbián át évente minimum 10 milliárd köbméter gáznak kell áthaladnia (Szerbia éves földgáz-szükséglete 2,5 milliárd köbméter). Az ügylet nyomán a szerb kormány évi 100-150 millió euró tranzitdíjra számít. A gázhoz ma még csak Magyarországon keresztül hozzájutó Szerbia számára sokat jelent a gázvezeték. Egyrészt az energiaipar jelentős európai szereplőjévé lép elő, a gázellátás terén fontos tényező lesz a térségben, másrészt korszerűsítheti energiaellátását. Jellemző, hogy - a szűkös gázellátás miatt - ma még Belgrád nagyobbik részén olajjal, fával, árammal melegítenek, s a főváros belső részein is nagyon ritka az egyedi gázfűtés. 2008. február 28-án Magyarország és Oroszország kormányközi megállapodást írt alá a Déli Áramlatról. Ennek keretében a Gazprom és a Magyar Fejlesztési Bank 2009. március 10-én közös vállalat létrehozását határozta el, melynek feladata a csővezeték magyarországi szakasza megvalósíthatóságának elemzése, kiépítése és üzemeltetése lesz. A MOL és a Gazprom külön szerződésben állapodtak meg egy 50- 50%-os tulajdonú vegyesvállalat létrehozásáról azzal a céllal, hogy a MOL Pusztaföldvár-Dús területén (Dél-kelet Magyarország) lévő gázmezőjét földalatti tározóvá alakítsák, ami lényegesen növelni fogja a régió ellátásbiztonságát. A tározó 1,3 milliárd köbméter gázt lesz képes raktározni, és naponta 15 millió köbméter kinyerésére lesz képes. Az új tározó megépülésével Magyarország már akkora raktározási kapacitással fog rendelkezni, hogy képes lesz az éves fogyasztásának felét a gáztartalékokból ellátni. A Gazprom a Déli Áramlat gázvezeték építéséről megállapodásokat írt alá 2009 májusában Szocsiban Bulgária, Görögország és Szerbia állami vállalataival, és az olasz Eni-vel megállapodott arról, hogy a Déli Áramlat tengeri szakaszának kapacitása nem 31, hanem 63 milliárd köbméter lesz évente. Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója ugyancsak Szocsiban Paolo Scaronival, az Eni vezérigazgatójával második kiegészítést írt alá a Déli Áramlat gázvezeték építésében való együttműködésről korábban született szándéknyilatkozathoz Vlagyimir Putyin orosz és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök jelenlétében. A dokumentum előirányozza, hogy az eredetileg tervezett évi 31 milliárd köbméterről 63 milliárd köbméterre növelik a Déli Áramlat tengerfenéken haladó részének végső kapacitását. Olaszország mindeddig csupán a

111

szándéknyilatkozattal, illetve annak két kiegészítésével kötelezte el magát a Déli Áramlat mellett. Silvio Berlusconi és Vlagyimir Putyin egyaránt úgy vélekedett, hogy a Déli Áramlat nem teszi függővé Európát Oroszországtól a földgázszállítások tekintetében. Berlusconi azt mondta, hogy Olaszország olyan baráti országtól kap energiát, mint Oroszország, amely soha nem szegte meg vállalásait és a Déli áramlat az energiabiztonság megteremtése felé tett fontos lépés. Vlagyimir Putyin szerint a Déli Áramlat kölcsönös függőséget teremt. "Amikor többmilliárd dolláros befektetéssel gázvezetéket építünk, akkor hozzá vagyunk kötve a fogyasztóhoz" - fogalmazott. Alekszej Miller a tengeri szakasz kapacitásának növelését előirányzó dokumentum aláírását az egyik legjelentősebb eseménynek minősítette a projekt történetében. Elmondta, hogy a vezetéket 2015. december 31-én üzembe helyezik, de nem kizárt, hogy a határidőt előbbre hozzák. A Gazprom képviselői kijelentették, hogy a Déli áramlat építésében résztvevő országok az év végéig meghatározzák a vezeték legvalószínűbb nyomvonalát, s hogy a végső beruházási összeget a megvalósíthatósági tanulmány alapján határozzák majd meg. Korábbi eltérő közlések szerint a teljes össze 20-25 milliárd euró lesz, és a vezeték 2015-re felépül. Vlagyimir Putyin elmondta ugyanitt, hogy Oroszország nem szándékozik akadályozni a Déli áramlatnak konkurenciát jelentő vezetékek építését, de szerinte érdemes megfontolni, mielőtt sok pénzt temetnek a vezetékekbe, hogy honnan lesz hozzá gáz. A megállapodásokkal már mindenki úgy érezte, hogy a Déli áramlat nyomvonala végleges lesz. Azonban 2009 nyarán Bulgáriában parlamenti választásokat tartottak, ahol Bojko Boriszov pártja nyert. Boriszov a győzelem után felszólította az energetikai minisztert, Petar Dimitrovot, hogy függessze fel a Déli Áramlattal kapcsolatos államközi tárgyalásokat és vizsgálják felül az ország korábban vállalt kötelezettségeit, elsősorban a BurgaszAlexandropulosz vezeték építésének ügyét. Oroszország számára ez nem jött túl jól, ugyanis nem akart a Nabuccoval szemben hátrányba kerülni, ezért puhatolózó tárgyalásokba kezdett Törökországgal. A tárgyalások sikerrel jártak, és nem kis meglepetésre a török gazdasági miniszter 2009 októberében átadta az orosz miniszterelnök-helyettesnek a gázvezeték Törökországon áthaladó részének építésére vonatkozó összes engedélyt, így Bulgária helyett Törökországon halad át a Déli Áramlat. 112

Törökország annak fejében szállt be a Déli Áramlatba, hogy Oroszország részt vesz a Samsun-Jeihan kőolajvezeték építésében. A vezeték megépítése így 2010 végén elkezdődhet. Törökország tranzitlehetőségeinek jelentősége tehát jelentősen megnőtt a bulgáriai események miatt. Ráadásul az orosz félnek nem volt ínyére, hogy a Déli Áramlat Bulgárián menjen át, mert ehhez a Fekete-tengeri részt Ukrajnán kellett volna átvezetni, amit Moszkva szeretett volna elkerülni. Tayyip Erdogan török kormányfő azonban eddig különböző elfogadhatatlan feltételekhez kötötte Ankara részvételét a projektben, azonban idővel rádöbbent arra, hogy a csatlakozás mennyi előnnyel járna országa számára. Moszkva ezzel több legyet is ütött egy csapásra: a Déli Áramlat mellett hozzájut egy kőolajvezetékhez is és nem kizárt, hogy ezek után nem kell végleg letenni a BurgaszAlexandropulosz vezetékről sem - amelyről Bulgária hét éve nem tud dönteni -, mivel a Déli Áramlat új nyomvonala minden bizonnyal hatással lesz a szófiai vezetésre. Az új nyomvonalon a Fekete-tengeri szakasz 900, az adriai 100, a szárazföldi rész 2700 kilométer, éves kapacitása 63 milliárd köbméter lesz, első vonalának átadását 2013-15-re tervezik, a beruházási összeget 8-25 milliárd euróra becsülik. Azt követően, hogy Szlovénia miniszterelnöke, Borut Pahor bejelentette országa terveit a Déli Áramlat csővezetékébe történő beruházásra vonatkozóan, 2009 novemberében Moszkvában a szlovén miniszterelnök jelenlétében aláírták a Déli Áramlat gázvezeték szlovéniai szakaszának építéséről szóló megállapodást. A szlovénekkel kötött egyezmény volt az utolsó azok sorában, amelyeket Oroszország aláírt az európai partnerországokkal a beruházás megvalósításáról. A megállapodás révén a Déli Áramlat eléri Olaszországot, amely a gázvezetéken szállított energiahordozó legfőbb piaca lesz. Szlovénia ugyanakkor jelezte, támogatja a Nabucco gázvezeték tervét is, amely Oroszország megkerülésével KözépÁzsiából és a Kaszpi-tenger térségéből szállítana földgázt.

A Déli Áramlat nem egy vonatkozásban még komoly kihívásokkal és megoldatlan problémákkal találhatja szembe magát. Ilyen nehézségnek tekinthető, hogy a tervezett vezeték 900 kilométer hosszú és 2000 méter mélyen lévő tenger alatti szakaszának a megépítése rendkívül bonyolult műszaki feladat. Ilyen mélyen és ilyen hosszan még soha nem fektettek sehol vezetéket. Biztató ugyanakkor, hogy ezt a munkát ugyanaz az olasz Eni végzi majd, 113

amely – német és japán technológia bevonásával – évekkel korábban már sikeresen fektetett le közel 400 kilométernyi gázvezetéket hasonló körülmények között a „Kék áramlat” Feketetenger alatti szakaszának megépítésekor. A fentin túl problémák adódhatnak abból is, hogy a tengeralatti fektetéseket megelőzően Moszkvának egyeztetnie kell Ukrajnával, sőt esetleg még Romániával és Törökországgal is a tengerfenék használatát illetően. És miután a projektből kimaradt, ellenérdekű szereplőkről van szó, az orosz fél könnyen kényszerülhet elhúzódó tárgyalásokra, hosszú és nehéz alkura. Ugyancsak kockázati tényező, hogy Oroszország gázkitermelése immár évek óta stagnál. Nem teljesen világos, hogy az új, egyre nehezebb természeti és éghajlati körülmények közt található oroszországi lelőhelyek megnyitása és kitermelésbe állítása mikor történik majd meg. Moszkvának ezért égetően szüksége van az olcsó közép-ázsiai földgázra, ezért biztosak lehetünk benne, hogy befolyását megpróbálja kiterjeszteni erre a területre.

3.4 Az EU importdiverzifikációs törekvései – a Nabucco-projekt Az Oroszországot elkerülő, elsősorban a Kaszpi-térség országainak gázkészleteire számító Nabucco gázvezeték története 2002 februárjában Ausztriában kezdődött. Ekkor került sor a projekttel kapcsolatos első tárgyalásokra az osztrák OMV Gas és a török BOTAS között. A két vállalat a Nabuccóról folyó tárgyalásokra meghívta a bolgár Bulgargazt, a magyar MOL-t, és a román Transgazt is. Az öt résztvevő 2002 októberében írta alá a gázvezeték megépítésének megvalósíthatósági tanulmányára vonatkozó együttműködési megállapodását. Bár napjainkban a gázvezetékbe táplált gáz kapcsán elsősorban az azeri gázforrásokat emlegetik, ám a Nabucco-projekt kezdeményezői eredetileg azzal számoltak, hogy a vezetékbe

a

Kaszpi-térség

posztszovjet

köztársaságaiból

–

Azerbajdzsánból,

Türkmenisztánból, Üzbegisztánból, Kazahsztánból – továbbá Iránból és Irakból egyaránt kerülhet gáz. A gázvezeték-tervben részvevők 2004 júniusában alapították meg a Nabucco bécsi székhelyű projektcégét (Nabucco Gas Pipeline Internatonal GmbH). A projektcégben a török BOTAS, a bolgár Bulgargaz, a román Transgaz, a magyar MOL és az osztrák OMV Gas eredetileg egyaránt 20-20%-nyi részvényarányhoz jutott.

114

Ekkor váltak ismertté a Nabucco-gázvezeték főbb paraméterei is. A Nabucco a szlovákosztrák határnál fekvő Baumgartentől indulna, melyet a tervek szerint nyugat-európai gázelosztó központtá fejlesztenek. A hozzávetőlegesen 3300 km hosszú (török szakasza 2000, a bolgár 400, a román 460, a magyar 390, az osztrák 46 km), két építési fázisban megvalósuló gázvezeték első ütemben (a jelenlegi tervek szerint: 2009-13) az Ankara melletti Ahibozig kanyarodna, ahol a meglévő török infrastruktúrára csatlakozva azeri gázt szállítana Európába. További két év alatt (2016-18) érné el a Kaszpi-térség keleti oldalát. A vezeték átadásának várható időpontja jelenleg 2013. De már ma is szinte biztosak lehetünk abban, hogy ez a céldátum – már amennyiben egyáltalán megépül a vezeték – éveket csúszik majd. A vezeték végső kapacitása, amit az átadást követő ötödik évben érne el, 31 milliárd köbméter/év lesz. A projekt költségeit a megvalósíthatósági tanulmány 4,5-5 milliárd euróra kalkulálta. A Nabucco Európa gázigényének 5-10 százalékát tudná kielégíteni. A vezeték azonban sokkal jelentősebb lehet azon, főleg kelet-európai országok számára, akiknek eddig egyetlen forrásországuk Oroszország volt. A projekttel kapcsolatos első nehézségek a 2004 és 2006 közötti időszakra tehetők, mivel az OMV-nek ez idő alatt nem sikerült szakmai befektetőt találnia. A Nabuccót még a 2006-os ukrán–orosz gázvita sem igazán lendítette előre, annak ellenére sem, hogy a 2007-es fehérorosz–orosz gáz- és olajvitákat követően előbb az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) jelentette be, hogy a beruházást akár hetven százalékig is előfinanszírozná. És az sem lendített jelentősen a terv megvalósításán, hogy utóbb az is kiderült, az EU egymilliárd euróval beszállna a projektbe. Az Európai Bizottság 2007 júliusában még arról is döntött, hogy a Nabucco-projekt összefogására külön koordinátort nevez ki. A Nabucco tervezése azonban, úgy tűnik, némi lendületet kapott azóta, hogy a német RWE energiavállalat hatodik tagként csatlakozott a tervező-kivitelező konzorciumhoz. A Nabucco-projektben külön történetet képez az Egyesült Államok magatartása. Az amerikaiak számára a Nabucco mindenekelőtt politikai projekt. Washington ugyan gyakran hangoztatja, hogy a Nabucco révén mérsékelni lehetne a Gazprom európai monopolhelyzetét, és ez jó lenne Európának. De fellépésében láthatóan nem csak ez, hanem ezen túli célok is motiválják. Minden jel szerint az Egyesült Államok a Nabucco-tervvel két, számára nagyon fontos további politikai célt követ. Egyrészt, szeretné Oroszország megnövekedett befolyását és óriási bevételeit némiképp korlátozni-mérsékelni; másrészt pedig megpróbálja elérni, hogy 115

megszűnjék Azerbajdzsán Oroszországtól való mindennemű függése, és ezzel egyértelművé váljék Baku Washington iránti lojalitása. Ez utóbbi mindenekelőtt azért különösen értékes, mert Azerbajdzsán közvetlenül határos Iránnal és ez kapóra jöhet egy majdani teheráni politikai fordulatban. A fenti politikai célok eléréséhez tekinti hatékony eszköznek Washington a Nabucco tervet. Az ugyanis sikeres megvalósítása esetén nemcsak a további orosz terjeszkedést akadályozhatja meg, de további jelentős pénzügyi támaszt is adhat Azerbajdzsán függetlenségének. Ugyanakkor a Nabucco-terv két legérzékenyebb pontja közül az egyik épp Azerbajdzsánnal kapcsolatos, ugyanis egyelőre nem egyértelmű, hogy mekkora földgázkészletekkel rendelkezik az ország. Jelenleg évi 8-8,5 milliárd köbmétert tud Azerbajdzsán évente felszínre hozni. Ez 2015-re 10 milliárd köbméterre nőhet. Hogy ezen túl léteznek-e komoly további gáztartalékok és azok milyen nagyok, arról az érintett felek egymástól homlokegyenest eltérően nyilatkoznak. Oroszország kétségbe vonja ezen tartalékok létét, míg az Egyesült Államok ennek ellenkezőjét bizonygatja és az üzleti élet szereplői közt sem teljes az egyetértés. A másik érzékeny pont az ún. transz-kaszpi vezeték. Ennek megépítésére pillanatnyilag kicsi az esély. Oroszország és Irán itt egymást segítve riasztja el a potenciális befektetőket és figyelmezteti nagyon határozottan a közép-ázsiai köztársaságokat, hogy eszükbe ne jusson a Kaszpi-tenger jogi helyzetének rendezése előtt bármilyen vezetékfektetésre is gondolni. Szárazfölddel körülzárt tengerként a Kaszpi-tengerre ugyanis nem vonatkoztak a nemzetközi tengerjogi előírások - státuszát a Szovjetunió és Irán 1921–ben és 1940-ben kötött kétoldalú egyezményei szabályozták. A Szovjetunió összeomlása után Irán javasolta, hogy osszák fel a tengert igazságosan, valamennyi part menti államnak (Oroszország, Irán, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Türkmenisztán) 20 százalékot juttatva. A korábbi szovjet-iráni megállapodások értelmében Irán mindössze a tenger 13 százalékát ellenőrizte, ezért az egyötödös tulajdon számára sokkal előnyösebb lenne. A szovjet utódállamoknak azonban nem tetszett ez a megoldás. Számukra az lenne megfelelő, ha a tengerfenék hasznosításánál (a szénhidrogének kibányászásánál) gyakorlatilag azt vennék számításba, milyen hosszú a tengert körbeölelő államok partszakasza.

116

A Nabuccoval tehát az a probléma, hogy nincs kellő mennyiségű, azt feltölteni képes gáz. Azerbajdzsán önmagában erre legjobb esetben is csak a következő évtized végére lesz képes. De ehhez óriási beruházásokra és az állítólagos tartalékok igazolására lesz szükség. Egyelőre azonban mindkettő hiányzik. Bizonyos tekintetben hasonló a helyzet Türkmenisztán és részben Kazahsztán esetén is, azzal a további nehézséggel, hogy a Kaszpi-tenger státuszának rendezetlensége problematikussá teszik az ottani földgáz Nabucco-ba történő pumpálását. Oroszország érdekeivel ellentétesnek értékeli a Nabucco tervét, és igyekszik megnehezíteni a projekt megvalósítását. Az európai országok legalábbis ennek kísérleteként értékelik, hogy Moszkva fokozott érdeklődéssel fordul a Kaszpi-térség országainak gázlelőhelyei felé. Dimitrij Medvegyev orosz elnök legutóbb június 29-én írt alá egy megállapodást Bakuban, amely szerint 2010 januárjától ismét megindul az azeri gázszállítás Oroszország felé A Nabucco esetében igazolódni látszik, hogy politikai jelentősége majdhogynem fontosabb, mint a gazdasági. 2007-ben Németország külügyminisztere meglátogatta az öt közép-ázsiai állam külügyminiszterét, és arról igyekezett meggyőzni őket, hogy tegyenek valamit országaik demokratizálódásáért, továbbá az Oroszországtól független európai irányú energiaszállításokért. Azonban ez a jelek szerint képtelenség, ezek a rezsimek belső politikai természetükből fakadóan szorosan Moszkvához kapcsolódnak, nem kockáztatják, hogy önállósodási törekvéseikkel kivívják Oroszország haragját. Inkább azt preferálják, hogy Moszkvával együttműködve lépjenek külső piacokra, megtartva ezzel Oroszország politikai támogatását. Mindezen okok miatt a projekt igen akadozva haladt, a 2009 januári orosz-ukrán gázvita és a gázcsapok elzárása azonban jókora lökést adott az évek óta halogatott Nabucco-projektnek. Júliusban a magyar, osztrák, román, bolgár és török kormányfők Ankarában aláírták a gázvezeték megépítéséről szóló kormányközi megállapodást. A több hónapon keresztül tartó, bonyodalmaktól sem mentes tárgyalások eredményeként megszületett dokumentum biztosítja a vezeték megépítéséhez szükséges jogi hátteret. A tárgyalások során Törökország lemondott arról, hogy a gázvezetéken szállított gáz 15 százalékára igényt tart. Az Európai Bizottsággal ez ügyben folytatott tárgyalásokon ugyanakkor biztosítékot kapott, hogy részesül a projekt bevételeiből, miután a 3300 kilométeres vezetékből 2000 kilométer török területen halad. Törökország így a tranzitdíjakból 50-60 százalékot, évi 400-450 millió eurót remélhet. A 117

török miniszterelnök, Erdogan a Nabuccóról szóló kormányközi megállapodás aláírása előtt azt mondta, hogy Oroszország is szállíthatna földgázt a Nabucco-vezetékbe, és Katar szintén fontos szállító lehet, cseppfolyósított földgázzal. A Nabucco az azeri forrásokat Törökországgal összekötő Baku-Tbiliszi-Ceyhan (BTC) gázvezetékbe csatlakozna be a törökországi Erzurumnál, majd Ankarát érintve futna tovább, Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül, míg végül az ausztriai Baumgartenben tervezett gáztározóban végződne. Baumgartenből az energiaforrás tovább szállítható Európa más országaiba is. A 2002 óta tervezett gázvezetékhez azonban egyelőre nem sikerült elegendő forrást gyűjteni. Brüsszel a Kaszpi-tenger térségében és Egyiptomban keresi partnereit, de elsősorban Azerbajdzsánnal szeretett volna megállapodni. A tárgyalások során két másik ország is szóba került, mint potenciális nyersanyag szállító: Irak és Irán. Irak miniszterelnöke is részt vett az Ankarában megrendezett aláírási ceremónián. Nuri alMaliki úgy nyilatkozott, országa 15 milliárd köbméter gázzal hajlandó ellátni Európát, ami a Nabucco kapacitásának felét fedezné, ugyanakkor nem határozott meg időkeretet, és nem tisztázta azt sem, hogy a felajánlás a Nabuccóra vonatkozik-e. Az iraki kormány szóvivője viszont úgy nyilatkozott, hogy Irak egyszer majd szállít gázt a Nabucco-vezetékbe, de most a hazai

igényekre

összpontosít,

és

nincs

felesleges

gázmennyisége.

Erősíti azonban a Nabucco gázvezetékkel kapcsolatos reményeket a MOL és az osztrák OMV megállapodása az iraki kurd térség egyik gázmezőjének művelés alá vonásáról. A mezőről akár napi 3 milliárd köbláb földgáz is kinyerhető, és ennek mintegy a felét a Nabucco vezetéken is el lehetne juttatni Európába, ezt segítené a magyar és osztrák cég, valamint partnereik 8 milliárd dolláros beruházása is. Kurdisztán gázexportáló lehetőségeit azonban bonyolítja az Irakkal folyó vita, a két fél ugyanis mélyen megosztott az iraki olaj- és földgázvagyon térségenkénti megosztásának kérdésében.68

68

http://www.ft.com/cms/s/0/00eb18dc-4324-11de-b793-00144feabdc0.html?nclick_check=1

118

2009 októberében felröppentek olyan hírek, hogy Irán is beszállna a Nabucco-üzletbe.

69

Irán

a világ második legnagyobb földgáztartalékával rendelkezik, de exportját csak lassan képes bővíteni, részben amiatt, mert a Teherán ellen elrendelt amerikai szankciók hatására nem jut hozzá a szükséges technológiához. Teherán ezek miatt egyelőre nettó gázimportőr. Egy vezető iráni tisztségviselő szerint a gázvezeték nem lesz működőképes, ha Irán nem vesz részt abban. Az Egyesült Államok azonban kijelentette, hogy országa nem támogatja Irán részvételét a Nabucco földgázvezeték vállalkozásban, csak abban az esetben, ha Irán rendezi kapcsolatait az Egyesült Államokkal és Európával, amelyek vitában állnak Iránnal annak atomprogramja miatt. Paradox módon az ankarai megállapodás után felmerült az a lehetőség is, hogy ha nem találnak megfelelő forrásokat a Nabuccohoz, akkor érdemes lenne elkezdeni Oroszországgal is a tárgyalásokat a lehetséges együttműködésről. Egy francia Európa Parlamenti képviselőnő jelentésében70 azt javasolja, hogy ahelyett, hogy az EU versenyre kelne Oroszországgal, inkább szövetkeznie kellene vele, hiszen a Nabucco projekt így jóval könnyebben megvalósítható lenne. A Nabucco legnagyobb hátránya a Déli áramlattal szemben abból fakad, hogy míg az utóbbi esetében a vezetékrendszer építésében jelentős forrásokkal – üzleti kockázatot is vállalva – részt vesz maga a bepumpálandó gáz tulajdonosa, vagyis Oroszország, addig mindez a Nabucco esetében nem áll. Vagyis olyan üzleti szereplők akarják az Európáig futó vezetéket megépíteni, akik nemcsak, hogy nem rendelkeznek a kitermelőhelyek és az ott kitermelt földgáz felett, de arról sincs igazán megbízható tudomásuk, hogy mekkorák is a kitermelhető készletek. Amikor a 1960-as és 1970-es években a Szovjetunió megépítette a nagy exportvezetékeit, akkor ezt annak biztos tudatában tette, hogy vannak megfelelő készletei. E készletekre hagyatkozva vett fel a vezetéképítésekhez igen jelentős nyugati hiteleket és vásárolt nyugati technológiát (csöveket, kompresszorokat stb.), mert tudta, hogy valóságos készletei révén tartozásait képes lesz a hosszú futamidejű gázszállításaival kiegyenlíteni. Ezt a garanciát pedig Nyugaton is elfogadták. A Déli áramlat is lényegében ezen régi szerkezet jegyében épül, azaz a vezetéktelepítés, ha nem is kizárólagos, de egyik legfontosabb 69

70

http://www.shana.ir/122923-en.html

http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+REPORT+A6-2009-0013+0+DOC+XML+V0//HU&language=HU

119

finanszírozója az a Gazprom, amelyik a szállítandó gázkészletek felett rendelkezik. A Nabucco esetében épp fordított a helyzet.71

Reinhard Mitschek, a Nabucco konzorcium igazgatója szerint72 egy újabb orosz-ukrán gázvita a 2009-10 telén alááshatja a földgáz, mint energiahordozó presztízsét, és negatív lehet a Nabucco számára. A nukleáris energia növekvő európai elfogadottsága Mitschek szerint ugyanakkor nem érinti a Nabucco kilátásait, hiszen az atomerőművek építése és engedélyeztetése hosszú időt vesz igénybe.

3.5 Egyéb törekvések az EU energiafüggőségének csökkentésére LNG Az orosz szállítások bizonytalansága és az importdiverzifikáció miatt az EU-ban egyre nagyobb hangsúlyt kap a földgáz cseppfolyósított állapotban történő szállítása. (Liquefied Natural Gas – LNG). A 2009. januári gázválság elindított egy folyamatot, amely arra készteti az Európai Unió tagországait, hogy csökkentsék függőségüket az oroszországi gázszállítástól, illetve az ukrajnai gáztranzittól. Közép- és hosszabb távon tehát elkerülhetetlennek látszik, hogy a hajókon történő cseppfolyósított földgáz-szállítással világszerte komolyan fognak foglalkozni. 2006-ban 14 LNG működő LNG terminál üzemelt Európában, azonban a gázválság miatt egyre több terminál megépítésére mutatkozik hajlandóság. Az EU legfontosabb LNG szállítójának Katart tartja, szeretné ha az arab állam a mostani négyszeresére növeli uniós LNG exportját. A már élő szerződések alapján uniós exportját a múlt évi 7,5 milliárd köbméter négyszeresére, tehát akár 30 milliárd köbméterre is növelheti. Ezzel az EU negyedik legnagyobb eladójává válna Oroszország, Norvégia és Algéria mögött. Fontos szerepet játszhatna az európai gázbiztonság erősítésében is, s megbízható partnere lenne Európának, 71

72

http://www.euractiv.hu/gazdasag/hirek/mostmar-lehet-epiteni-a-nabuccot-001821

http://www.upstreamonline.com/live/article198105.ece

120

amely ma a világ legnagyobb, nyitott gázpiaca. Természetesen Európa is fontos partnere lehet Katarnak azzal, hogy fenntarthatóan növeli gázpiacát. A világ több országában alkalmazzák már ezt a technológiát. A cseppfolyósított gáz szállítása és biztonságos tárolása ugyanis sok előnnyel jár, bár egyelőre költségesebb a hagyományosnál. A cseppfolyósítás során 600 köbméter földgázt egy köbméterre lehet összesűríteni. Így tehát hajókon nagy mennyiségű földgázt lehet szállítani aránylag kis űrméretű, speciálisan erre a célra gyártott tartályokban. 73 A cseppfolyósított gázszállítás felől elsősorban azok a közép-európai államok érdeklődnek, akik jelentősen függnek az orosz szállításoktól, és érzékenyen érintette őket a 2009-es gázkrízis. Elsőként Szlovákia tanúsított érdeklődést, amely különösen nehéz helyzetbe került a gázszállítás leállítása miatt, ugyanis nem rendelkezett elegendő mennyiségű gáztartalékkal. De tárgyalásokat folytat már ebben az ügyben a magyar kormány is. Az Adria LNG programnak megfelelően öt nagy gázvállalat részvételével 2014-ig a horvátországi Krk-szigeten hatalmas gázterminált építenek, a cseppfolyós gázt ÉszakAfrikából vagy a Közel-Keletről különleges tartályhajókon szállítják majd oda. Elsősorban azt vizsgálják, hogyan lehetne megoldani a cseppfolyósított földgáz szállítását az uniós országokat összekötő Dunán. A horvátországi fogadó terminál valószínűleg két éven belül fel fog épülni. Ehhez mintegy 800 millió eurós beruházásra van szükség. 74 Több német, osztrák, francia és szlovén cég is kész együttműködni az európai energiapiacok biztonságát szolgáló Adria LNG program megvalósításában. Mivel az orosz földgázt vásárló országok jelentős részét átszeli a Duna, szakértők véleménye szerint érdemes megvizsgálni lehetne-e vízi úton cseppfolyósított gázt szállítani ebbe a térségbe. A cseppfolyósított gáz azonban csak akkor játszhatna komoly szerepet az energiaellátásban, ha sikerülne összekapcsolni a visszagázosító terminálokat a nagynyomású európai vezetékrendszerrel. Ehhez pedig további beruházásokra lesz szükség. 73

A földgázt cseppfolyósítása előtt mínusz 163 fokra kell lehűteni, így lesz 600 köbméter gázból egy köbméter cseppfolyósított gáz, amit aztán hőszigetelt termoszokba gyűjtenek és uszályokon, tankhajókon szállítanak a fogyasztó országokhoz. A gázt a fogadó állomásokon nagy tartályokban tárolják, Katarban, Iránban, Algériában már régen működnek ilyen hűtőtartályok. Előzetes számítások szerint 3000 kilométernyi távolságról szállított földgáz esetében a cseppfolyósított gáz költségei már alacsonyabbak a vezetékes gáz költségeinél. 74

http://www.energiainfo.hu/index.php?par=14&option=news&id=18605, 2009.11.24

121

Atomenergia A 2009. januári gázkrízis Európában ráirányította a figyelmet, hogy az importkiszolgáltatottság csökkentésének egyik megoldása az atomenergia alkalmazása, amely nem jár

károsanyag-kibocsátással,

tüzelőanyaga

pedig kis

helyen,

nagy mennyiségben

raktározható. Bár új atomerőmű építése hosszabb időt vesz igénybe, mint például egy földgáztüzelésű erőmű beruházás, és drágább is, de üzemideje sokkal hosszabb, a termelési költsége pedig jóval alacsonyabb Az alacsony termelési költségeken kívül az atomerőmű mellett szól az üzemanyag jó készletezhetősége, ami pozitív hatással van az ellátásbiztonságra. Normál üzemmódban szinte egyáltalán nincs környezetterhelés, és nagy az üzembiztonság is. A modern harmadik generációs reaktorok meghibásodási gyakorisága a korábbiak töredéke, és a súlyosabb üzemzavarok túlnyomórészt megelőzhetők, illetve következményeiket képesek visszatartani a többrétegű védőépületek. A környezetterhelés nagyságára jó példa, hogy világméretekben a szén-dioxid-mentes termelés felét atomerőművek biztosítják. A nukleáris energia 2030-ig a duplájára nőhet a világon, 2050-re pedig - optimista változat szerint - az áramtermelésben a jelenlegi 16 százalékról 22 százalékra nő az aránya.75 Manapság mintegy 35 olyan országban komolyan foglalkoznak atomerőmű építésével, ahol eddig nem volt, és a világgazdasági válság közepette szerencsések is lehetnek azok az országok, amelyeknek van elegendő tőkéjük, és mostanában kezdtek új atomerőmű létesítésbe: a csökkenő alapanyagárak miatt valamivel olcsóbb a beszerzés. 2009 januárjában Szlovákia újra üzembe helyezte Szlovákiában az apátszentmihályi atomerőmű decemberben bezárt 2. számú reaktorát. A lépést a gázhiánnyal magyarázta a szlovák kormány, amely szerint a reaktor addig lesz üzemben, amíg nem múlik el az orosz földgázszállítások kiesése miatt kialakult vészhelyzet. A szlovákiai erőművek egy része földgázzal működik, így a gázhiány az áramszolgáltatást is veszélyeztette. 75

http://www.mfor.hu/cikkek/Az_atomeromu_megoldas_az_elzart_gazcsapra_es_a_szmogriadora.html

122

2009 márciusában a magyar Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló határozatot, melynek értelmében 11 múlva kezdődhet el az energiatermelés az új blokkban. 76 Donald Tusk, lengyel miniszterelnök a 2009. januári gázkrízis következményeit értékelve úgy nyilatkozott, hogy az ország energiaellátásának lehetőleg minél több forrásból célszerű biztosítani, ezért a legnagyobb lengyel áramszolgáltató a Polska Grupa Energetyczna komolyan mérlegeli az atomenergia alkalmazását is. A kormány már megvalósíthatósági tanulmányokat és környezeti hatás vizsgálatokat végeztet annak érdekében, hogy megtalálják a nukleáris erőmű telephelyét. A tervek szerint 2020-ban már egy vagy két reaktor termel majd áramot. Korábban Lengyelország jelezte, hogy részt venne annak az új atomerőműnek az építésében, amelyet a három balti köztársaság kezdeményezett Litvániában. Ez a döntés segítheti Lengyelországot a klímavédelmi kötelezettségek teljesítésében, hiszen ma a lengyel áramtermelés csaknem 90%-a széntüzelésű erőművekből származik. A gazdasági válság, a klímaváltozás és a gázkrízis is hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unió régi tagállamainak is módosul az atomenergiáról alkotott véleménye. Németország felfüggesztette a döntést, hogy fokozatosan bezárja az atomerőműveket, és hasonló döntés várható Belgiumban is. Új nukleáris erőműveket épít Finnország, és várhatóan Románia és Bulgária is az atomenergia mellett kötelezi el magát. Franciaországban 2012-ben kezdődhet meg egy második, a jelenleg legkorszerűbbnek számító harmadik generációs atomfúziós reaktor építése, amelynek megvalósításában az állami tulajdonú Électricité de France (EdF) mellett a magánkézben lévő GdF-Suez is szerepet kap. A reaktor 2017-ben kezdheti meg működését. Franciaország energiaellátásának már jelenleg is 80 százalékát az atomerőművek biztosítják. Az EU nagy reményeket fűz a fúziós erőmű megépítéséhez is. 2006 májusában zöld utat kapott a kísérleti fúziós szupererőmű, miután Brüsszelben a kutatásban részt vevő országok, az Európai Unió, az Egyesült Államok, Kína, Japán, Oroszország, Dél-Korea és India képviselői aláírták a beruházást elindító nemzetközi egyezményt.

76

http://index.hu/tudomany/2009/03/17/nohet_az_atomenergia_szerepe_magyarorszagon/

123

Az első kísérleti üzempróba várható időpontját 2025 és 2035 közé teszik a szakértők. Igaz, sokan inkább a század végére valószínűsítik a Nap energiájának megszelídítését. Az óriásberuházás 4,7 milliárd euróba kerül. 77 Ha az erőmű gazdaságosan és sikeresen működne, egyetlen kilogrammnyi fűtőanyaga ugyanannyi energiát termelne, mint 10 millió kilogramm hagyományos (fosszilis) tüzelőanyag.78 Az ilyen erőmű sokkal tisztább lesz nemcsak a hagyományos, hanem az atomerőműveknél is, mert nincs károsanyag-kibocsátás, illetve mind az alapanyagok, mind pedig a keletkező végtermékek sokkal veszélytelenebbek az uránnál, a plutóniumnál vagy azok származékainál. Az erőmű megépítéséhez azonban számtalan ma még nem megoldható problémát kell kiküszöbölni, és sok kutató kételkedik a fúziós erőmű gazdaságosságában.

77

78

http://www.sg.hu/cikkek/43973/indul_a_fuzios_eromu_epitese_franciaorszagban A fúziós erőmű elvét már évtizedekkel ezelőtt kidolgozták. Lényege, hogy a hagyományos atomerőművel ellentétben nem atommagok

hasításával - fissziójával -, hanem egyesítésével termel hatalmas mennyiségű energiát. Az atommagok egyesülése a természetben a csillagokban zajlik, de jelenlegi ismereteink szerint a Földön, mesterséges körülmények között is előállítható a fúzió. Az erőmű alapanyaga a hidrogén két izotópja: a deutérium (nehézvíz), amely tengervízben bőségesen áll rendelkezésre és a trícium, amely terméskövek ből nyerhető ki.

124

3.6 Befejezés helyett: a kettős függőségről és az „energiafegyver” mítoszáról

A sajtóban számtalanszor olvashatjuk-hallhatjuk, hogy az EU számára milyen problémákat okoz az oroszországi függőség, azonban érdemes alaposabban megvizsgálni ezeket a feltételezéseket. Az EU elsődleges energiaellátásában az orosz gáz mindössze 6,5 %-ot tesz ki. Az EU oroszországi gázimportja az 1980-as 80%-os szintről 42 %-ra csökkent és - a téves vélekedésekkel ellentétben - emelkedése nem várható. Európai Unió gázellátásában a legnagyobb probléma nem a források diverzifikálásának hiánya, hanem a tagállamok helyzetének megosztottsága. A régi tagállamok (Németország, Olaszország és Franciaország) jóval több orosz gázt importálnak (évente kb. 65 milliárd köbmétert), mint az új tagállamok együttvéve (kb. 40 milliárd köbmétert). Ezzel ellentétes képet mutat viszont az országok függősége az oroszországi gáztól: a 12 új tagállam együttes mutatója 60 % (közöttük nem egynek 100 %), az EU 27 függősége 25 %, a régi 15 tagállamé 20%. Az elsődleges feladat tehát nyilvánvalóan az egységes energiapiac és gázvezeték-rendszer megteremtése, mely a közép-és kelet-európai tagállamok függőségi helyzetét, vagyis „sérülékenységét” jelentős mértékben csökkentené. Magyarország és a térség számára komoly biztonságpolitikai kockázatot jelent a kizárólagos orosz gázimport. Míg az EU tagállamaiban az átlagos gázfelhasználás aránya az energiafogyasztásban csak 24%, ez az arány Magyarországon ennek majd a duplája, 42%. Az orosz import aránya az EU 27-ben 42%, Magyarországon pedig 80%, miközben az Ausztriából érkező gáz is többnyire orosz eredetű. A térségben még így sem Magyarország áll a legrosszabbul, de a gázfelhasználás energiafelhasználáson belüli magas szintje miatt sokkal érzékenyebben érinthet bennünket az import hiánya. Az EU orosz energiafüggősége a jövőben nem fog nőni olyan mértékben, mint néhány előrejelzés jósolja. A hatalmas európai vezeték és LNG terminál-beruházások lehetővé teszik, hogy 2020-ra elvileg a közel-keleti és észak-afrikai országok több gázt tudjanak szállítani Európába, mint az oroszok. A probléma ezekkel az országokkal az, hogy politikailag meglehetősen instabilak, a szállításokat veszélyeztethetik a helyi konfliktusok vagy terrorista támadások. Továbbá ezen készleteket szeretné megszerezni az Egyesült Államok, Kína és India. 125

Véleményem szerint az orosz „energiafegyver”, illetve az ezzel való orosz zsarolás megkérdőjelezhető, mivel nemcsak Európa függ az orosz szállításoktól, hanem Oroszország is az európai piactól. Sőt, míg Európa energiaigénye csak 29%-ban függ az orosz energiaszállításoktól, addig az Oroszországban kitermelt olaj 78%-a kerül a nyugati piacra. A földgáznál más az arány, ennek az EU felhasználás 66%-a érkezik az orosz partnertől. A teljes orosz export 98%-a irányul az EU-ba. Az igaz, hogy a vezetékes szállítás miatt az EU importdiverzifikációs törekvései beszűkülnek, de ez hatványozottan igaz az orosz félre is, amelynek sokkal jobban csökkennek exportdiverzifikációs lehetőségei. Oroszország eddig nem invesztált elégséges tőkét a cseppfolyósított földgáz feldolgozásába, illetve szállításába, amennyiben ezen beruházások volumene megnő, és számos terminál épül, úgy további exportlehetőségek nyílnak meg, egyúttal a szállítási költségek is lecsökkenthetők. 79 Oroszország tehát jobban függ az EU-tól, mint fordítva, egy esetleges leállítás a szállításokban jelentősen megcsapolná az orosz bevételeket, mely nem lehet érdeke az országnak, maximum 4-5 napos teljes leállást bírna Oroszország.80 Mivel az orosz költségvetés energiaszektor adja, nagyban e szektorra van utalva, illetve a felvevőpiacokra. Így Oroszország erősebben függ az Európai Unió piacaitól, mint a kétségtelenül nagy energiaéhségben szenvedő Európa az orosz nyersolajtól és földgáztól. Mivel a függés kölcsönösnek tekinthető, stabilnak mondható a szereplők kapcsolata. Mindkét fél érzi ugyanakkor, hogy éppen a nagyfokú egymásrautaltság miatt sebezhető, és ennek megfelelően

keresik

a

függőség

csökkentésének

lehetséges

útjait.

Az

orosz

energiastratégiában ezért kinyilvánították azt a szándékot, hogy törekedni kell az új, Európán kívüli piacokra való betörésre. A Kelet-Szibériában és Távol-Keleten felfedezett új lelőhelyek is a keleti piacokra való szállításokat vetítik előre, hiszen onnan már nem érné meg a távoli európai országokba szállítani a nyersanyagot. Eközben Európa keresi az alternatív kapacitásokat. Az EU energiaellátását a jövőben az ázsiai országok – Kína, India, Japán és Dél-Korea – által generált kereslet veszélyeztetheti. Ezek az országok ugyanis hajlandók részt venni az új – meglehetősen költséges - infrastruktúrák társfinanszírozásában, lásd a Kelet-Szibéria-

79

a jelenlegi árakon a 3000 kilométernél hosszabb távú szállításoknál már olcsóbb az LNG előállítása és szállítása

80

Sz. Bíró Zoltán szerint

126

Csendes-óceán vezeték kínai leágazását, vagy a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok vezeték megépítését. A Gazpromot számtalanszor vádolják azzal, hogy egyre nagyobb befolyásra törekszik egész Európában, részesedést szerezve energetikai cégekben, illetve az infrastruktúrában. Azonban a világ minden nyersolaj-feldolgozó cége, legyen az az ExxonMobil, a Shell vagy a BP, arra törekszik, hogy a kitermeléstől a benzinkútig az egész vertikumot uralja – a maximális nyereség érdekében. A Gazprom sem tesz mást, mint versenytársai. Ha az Európai Unió diverzifikálni szándékozik energiaimportját, akkor Oroszország sem tehet mást, mint gazdasága védelmében új piacokat keres. Így ha Oroszország tárgyalásokat folytat az ázsiai országokkal és az Egyesült Államokkal új szállítási szerződésekről, még nem jelenti azt, hogy le akarja állítani az európai szállításokat, hanem csak fel akar készülni arra a forgatókönyvre, ha az EU-ban visszaesik a kereslet az orosz nyersanyagok iránt. Bár a dolgozatban bemutatott esetek között minden bizonnyal vannak olyanok, melyek politikai célokat szolgálhattak, véleményem szerint a legtöbb esetben üzleti alapú megfontolások állnak a háttérben. Logikus lépésnek tűnik, hogy Oroszország fel akarja számolni a kedvezményes árú földgázeladásokat, különösen azon országok esetében, mely egyáltalán nem óhajt gazdasági szövetségre lépni vele, sőt, ellenségesen viselkedik (mint például Ukrajna). Az is megcáfolni látszik a politikai indíttatásokat, hogy a Gazprom az orosz belföldi gázárakat is igyekszik hozzáigazítani a világpiaci árakhoz, igaz ezen törekvést szociális okokból a kormány igyekszik meggátolni. Ez évi 32 milliárd dollár bevételkiesést jelent a vállalat számára.

A külföldi cégek tulajdonszerzésének korlátozása a stratégiai

iparágakban is inkább azt szolgálja, hogy a meglehetősen torz szerkezetű orosz költségvetés bevételei biztosítva legyenek. Oroszországnak érdeke, hogy közvetlen környezetében stabil, kiszámítható, bizonyos orosz érdekekre tekintettel lévő országok legyenek. Példának okáért olyan, a nyugati irányba olyan országok, amelyek üzleti, politikai, technológiai értelemben stabil, kiszámítható, tranzitáló szerepet töltenek be. Orosz részről tehát kitüntetett jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a térség országai milyen mértékben tekinthetők megbízható tranzitállamoknak. Ezen célok elérésében ezeknél az országoknál (különösen a FÁK-országok tekintetében) valóban lehetséges, hogy nyomásgyakorlás céljából Oroszország visszaélt helyzetével. Azt viszont, 127

hogy a volt

szovjet

energiaszállításaik tekintetében

élne

érdekszférába tartozó közép-kelet-európai országok, netalán

legfontosabb az

piacai

(Németország,

„energiafegyverrel”,

nem

Olaszország,

tartom

Franciaország)

valószínűnek.

Politikai

befolyásszerzésnek egyáltalán nem, gazdasági befolyásszerzésnek viszont később lehet alapja. Az orosz „energiafegyver” véleményem szerint nem most, hanem a későbbiekben válhat valós fenyegetéssé, amikor az ázsiai piacokon is jelentős beszállító lesz Oroszország, hiszen ezek az országoknak szinte kielégíthetetlen az energiaéhsége és óriási felvevőpiacot fognak jelenteni Oroszországnak. Oroszország pedig felbátorodva azon, hogy energiahordozóit nemcsak Európában fogadják szívesen – és később jó áron is – lehetséges, hogy ezt fogja felhasználni az árak és befolyása növelésére. Mindenesetre Oroszország fényévekre van a közel-keleti államoktól az energiafegyver bevetésének tekintetében (lásd az 1973-as olajválságot).81 Az orosz „energiafegyver” gyakori felemlegetését eltúlzottnak tartom. Az európai félelmeket véleményem szerint a tagállamok közötti egységes magatartás hiánya táplálja. Szükséges lenne a közös európai érdekeket a nemzetállami érdekek elé helyezni, és így tárgyalásokat kezdeményezni Oroszországgal, hiszen a kölcsönös függőség rendkívül erős. Amíg ebben nem lesz egyetértés, addig annak hiányát remekül lehet palástolni az orosz függőség és az „energiafegyver” rémképével.

81

Az 1973-as olajválság vagy olajár robbanás 1973. október 17-én kezdődött, amikor az OPEC arab tagjait magába foglaló OAPEC (az Arab Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete) az akkor zajló jom kippuri háború hatására bejelentette, hogy felfüggeszti az olajexportot azokba az országokba, amelyek a háborúban Izraelt támogatják Szíriával és Egyiptommal szemben. Az olajembargó az Egyesült Államokat és nyugat-európai szövetségeseit, valamint Japánt érintette. A kitermelt nyers kőolaj hordónkénti árát rövid időn belül közel négyszeresére emelték

128

IRODALOMJEGYZÉK Ariel Cohen - Europe’s Strategic Dependence on Russian Energy, megjelent a The Heritage Foundation, Backgrounder c. folyóiratában, 2007 november Boris Kheyfets - RUSSIAN INVESTMENT ABROAD. THE BASIC FLOWS AND FEATURES, INSTITUTE FOR WORLD ECONOMICS HUNGARIAN ACADEMY OF SCIENCES, Working Papers, 2008 október Paul Belkin - The European Union’s Energy Security Challenges, CRS Report for Congress, 2008. január Centre for European Reform - Pipelines, Politics and Power - The future of EU-Russia energy relations, 2008 október Ludvig Zsuzsa - Magyarország FÁK-stratégiája, különös tekintettel Oroszországra, Ukrajnára és Kazahsztánra, MTA Világgazdasági Kutatóintézet, 2008 Ludvig Zsuzsa - Oroszország és a kibővült Európai Unió gazdasági kapcsolatai közép-keleteurópai szemmel, PH.D értekezés, 2006 Ludvig Zsuzsa - Az Európai Unió és a FÁK-országok közötti "energiadialógusok" Fókuszban a szénhidrogén-szállítások, megjelent: A posztszovjet országok nemzetközi beilleszkedése: külkapcsolatok és energetika (szerk.: Ludvig Zsuzsa - Novák Tamás), KeletEurópa Tanulmányok 4. szám, 2008. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, pp. 11-27. Deák András György - Az orosz történelmi fejlődés sajátosságai. Teleki László Intézet, Külpolitikai Tanulmányok Központja Paul J. Saunders - Russian Energy and European Security, The Nixon Center, 2008 február Robert E. Ebel - The Geopolitics of Russian Energy, Report of the CIS Energy and National Security Program, Center for Strategic & International Studies, 2009 július Peter Hartley and Kenneth B. Medlock - Russia and the Caspian States in the Global Energy Balance, James A. Baker Institute for Public Policy, Rice University, 2009 Steven Woehrel - Russian Energy Policy Toward Neighboring Countries, CRS Report for Congress, 2009. szeptember Weiner Csaba – Az orosz olajszektor helyzete és perspektívái, megjelent: Sikerek és kudarcok: a FÁK-térség energetikai és integrációs dilemmái (szerk.: Novák Tamás), KeletEurópa Tanulmányok 3. szám, 2008. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, pp. 93-167. OPEC – World Oil Outlook 2009-12-01 International Energy Agency, World Energy Outlook 2009

129

Sz. Bíró Zoltán - Politikatörténeti vázlat a késői Szovjetunióról, megjelent: Peresztrojka és tulajdonáthelyezés. Tanulmányok és dokumentumok a rendszerváltás történetéből a Szovjetunióban. 1985-1991., Bp.2003 Novoszáth Péter - Gazprom ante portas, Polgári Szemle, 2007. február Nadejda Makarova Victor - Gazprom:Gas Giant Under Strain, Working Paper 2008 Sz. Bíró Zoltán - Az olaj szerepe a szovjet gazdaságban: Az 1960-as évek közepétől a Szovjetunió felbomlásáig, História, 2007/9-10 Ministry of Energy of the Russian Federation – ENERGY STRATEGY OF RUSSIA FOR THE PERIOD OF UP TO 2020 Póti László - A miniszterelnökségtől a miniszterelnökségig: Vlagyimir Putyin nyolc elnöki éve, ZMNE SVKK Elemzések 2008/6 Póti László - Egy új orosz biztonsági-katonai stratégia kontúrjai. ZMNE SVKK Elemzések 2003/3 Stephan Rahim Rahimov - Yukos Oil: A Corporate Governance Success Story? Chazen Journal of International Business, Fall 2003 Maarten J. Arentsen, Rolf W. Künneke - National reforms in European gas: The Russian Gas Sector: Survival of the Planned Economy or Evolution of Market Mechanisms? U.S. Department of Energy, Energy Information Administration, Country Brief: Ukraine, August 2007 Európai Parlament, Belső Politikák főigazgatósága: Az Északi áramlat gázvezeték-beruházás és annak stratégiai jelentősége (tájékoztató feljegyzés) Szigetvári Tamás - Azerbajdzsán gazdasága és az energiaszektor, megjelent: A posztszovjet országok nemzetközi beilleszkedése: külkapcsolatok és energetika (szerk.: Ludvig Zsuzsa Novák Tamás), Kelet-Európa Tanulmányok 4. szám, 2008. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, pp. 152-169. Wisniewski Anna - A lengyel keleti dimenzió: tények, célkitűzések, indítékok, megjelent: A posztszovjet országok nemzetközi beilleszkedése: külkapcsolatok és energetika (szerk.: Ludvig Zsuzsa - Novák Tamás), Kelet-Európa Tanulmányok 4. szám, 2008. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, pp. 52-93. http://www.vki.hu http://kitekinto.hu/ http://www.kulugyiintezet.hu/ 130

www.hvg.hu www.index.hu www.portfolio.hu http://www.ketezer.hu http://www.energiainfo.hu http://vg.hu http://www.magyarnemzet.hu http://www.eia.doe.gov http://en.rian.ru http://www.mfor.hu http://www.posztinfo.hu http://www.rferl.org http://www.kre.hu http://www.jamestown.org http://uk.reuters.com http://www.nortonrose.com http://www.ft.com http://www.europarl.europa.eu http://www.euractiv.hu http://www.upstreamonline.com

131

ÁBRÁK JEGYZÉKE

1. ábra. A világ bizonyított földgázkészletei 2008 ................................................................. 23 2. ábra. A világ bizonyított kőolajkészletei 2008 ................................................................... 23 3. ábra. A világ vezető földgázexportőr országai 2007 .......................................................... 24 4. ábra. A világ vezető kőolajexportőr országai 2007 ............................................................ 24 5. ábra. A Gazprom tulajdonosi szerkezete 2009 ................................................................... 47 6. ábra. A Gazprom tevékenységi köre 2008 ......................................................................... 49 7. ábra. Az orosz import gázár alakulása ............................................................................... 97 8. ábra. A Gazprom gáztermelésének alakulása..................................................................... 98 9. ábra. A Gazprom gáztermelésének dinamikája .................................................................. 98

132

MELLÉKLETEK 1. A Gazprom által megszabott földgázárak változása (dollár/1000 köbméter) 2003-2008

2. Orosz makrogazdasági mutatók (forrás: Rosstat) Adat GDP növekedés (%) Ipari termelés növekedése (%) Beruházások növekedése (%) Állami költségvetés mérlege a GDP %-ában Infláció (%) Folyó fizetési mérleg (mrd USD) Munkanélküliség (%) Olajár: Urals (Med) (USD/hordó) Devizatartalékok (mrd USD)

2003 7,3 8,9 12,5 1,7 12,0 35,4 8,6 27,4 76,9

2004 7,2 8,0 13,7 4,3 11,7 58,6 8,2 34,2 124,5

2005 6,4 5,1 10,9 7,5 10,9 84,2 7,6 50,2 182,2

2006 7,7 6,3 16,7 7,4 9,0 95,6 7,2 61,2 303,7

2007 8,1 6,3 21,2 5,5 11,9 76,6 6,1 69,5 478,8

2008 5,6 2,1 9,8 4,0 13,3 98,9 6,4 95,1 427,1

2009Q1 -9,8 -14,3 -15,6 -0,6 5,4 11,1 9,4 44,1 393,9

133

3. Európai LNG terminálok

134

4. Orosz gáz- és kőolajvezetékek

135