Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKEREDKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT EURÓPAI ÜZLETI TANULMÁNYOK SZAKIRÁNY
A NEMZETEK KÖZÖTTI KOMMUNIKÁCIÓ SAJÁTOSSÁGAI ELEK VÁROS TÖBBNEMZETISÉGŰ KÖZEGÉBEN
KÉSZÍTETTE: TOKÁRNÉ CSÓKA ARANKA KONZULENS: DR. JACHIMOVITS LÁSZLÓNÉ
BUDAPEST 2003
MOTTÓ:
„Vannak vidékek, ahol csak úgy lehet megmaradni, ha egymás kezét fogjuk.” /Kányádi Sándor/
„Sînt tinituri, unde nu poti astfel să trăieşti numai dacă mergi mînă în mînă” /Sándor Kányádi/
„Est gibt Gegenden, wo man nur so bleiben kann, in dem man Hand in Hand geht.” /Sándor Kányádi/
„Postoje oblasti ne kojima se moze opstati samo ako se drzi za ruke.”
/Sándor Kányádi/
2
TARTALOMJEGYZÉK………………………………………………………………….3 1.
BEVEZETÉS ............................................................................................................... 4
2.
ELMÉLETI HÁTTÉR................................................................................................ 9 2.1 KULTÚRA ÉS TÁRSADALOM ........................................................................................ 9 2.1.1 A kultúra fogalma, a kultúra tágabb és szűkebb értelmezése, kultúrelméleti kutatás ........................................................................................................................... 9 2.1.2 A társadalom és a kultúra összefüggése .......................................................... 11 2.2 KULTÚRA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ .................................................................................. 12 2.2.1 A kommunikáció fogalma, tágabb és szűkebb értelmezése, kommunikációelméleti kutatás..................................................................................... 12 2.2.2 Kultúraközi kommunikáció .............................................................................. 18 2.3 IDENTITÁS ÉS ETNICITÁS ................................................................................. 21 2.3.1 Az identitás fogalma, tágabb és szűkebb értelmezése...................................... 21 2.3.2 Identitáskeresés, identitáskutatás .................................................................... 22
3.
A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI ÉS AZ ALKALMAZOTT MÓDSZEREK ..... 26 3.1 3.2 3.3 3.4
4.
A KUTATÁS HELYSZÍNE, IDŐTARTAMA ..................................................................... 26 KUTATÁSI MÓDSZEREK............................................................................................. 29 EDDIGI EREDMÉNYEK FELVÁZOLÁSA ........................................................................ 30 A KÉRDŐÍV BEMUTATÁSA......................................................................................... 31
NEMZETEK KÖZÖTTI KOMMUNIKÁCIÓS SAJÁTOSSÁGOK ELEKEN . 34 4.1 NYELVI KOMMUNIKÁCIÓ .......................................................................................... 35 4.1.1 Többnyelvűségből adódó kommunikációs helyzet ........................................... 35 4.1.2 Egymás nyelvének ismerete ............................................................................. 37 4.1.3 A nyelvek egymásrahatása, a nyelvi különbségekből adódó félreértések ....... 40 4.1.4 Konkrét nyelvi változás, kódváltás .................................................................. 41 4.1.5 Szituáció és a nyelv kapcsolata ....................................................................... 43 4.1.6 Nyelvi asszimiláció .......................................................................................... 45 4.2 NEM NYELVI KOMMUNIKÁCIÓ .................................................................................. 48 4.2.1 Mentalitásbeli különbségek ............................................................................. 51 4.2.2 Problémák, konkrét helyzetek .......................................................................... 56 4.2.3 Alkalmazkodás és identitásőrzés ..................................................................... 58 4.2.4 Kulturális különbség........................................................................................ 64 4.2.5 Értékviszonyok ................................................................................................. 68
5.
BEFEJEZÉS .............................................................................................................. 76
6.
IRODALOMJEGYZÉK ........................................................................................... 80
7.
MELLÉKLETEK LISTÁJA.................................................................................... 81
3
1. BEVEZETÉS „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – írja Tamási Áron halhatatlan Ábel-trilógiájában. Mit jelent otthon lenni valahol? Mit jelentenek saját gyökereink? Talán azt a genetikus örökséget, melyet magunkban hordozunk, s amely a körülöttünk élő szűkebb és tágabb rokoni kör vonásain tükröződik? Azokat az ősi szokásokat, melyeket mindennapjaink rutincselekedetei között is ösztönösen, akarva-akaratlanul végrehajtunk? Melyekben szintén egymásra ismerünk, ha egy tőről fakadtunk. Rokonnak lenni, otthon lenni jelent egy sajátos erkölcsiséget, melyek gyermekkorunk ír szívünk hústábláira, s melyet aztán oly természetesen és magától értetődően adunk át a következő nemzedéknek. Honnan tudjuk olyan biztosan megkülönböztetni a jót a rossztól? Hogyan nyúlunk olyan biztonsággal értékeink tárházához? Honnan az a különbség, amely oly érzékelhetően határol el a másiktól, hogy szinte szükségtelen megrajzolni a határvonalat kettőnk alapjai között? Miért érezzük annyira magunkénak egy-egy naggyá nőtt rokonunk alkotását, hogyan fejezi ki legrejtettebb gondolatainkat egy tőlünk oly távol élő zseni? És honnan az a szívet melengető büszkeség, melyet idegenben érzünk, amikor nagyobbik családunk – nemzetünk vagy nemzetiségünk – egy tagjának híres találmányát használjuk éppen? Honnan gyökerezik ilyen pontosan és mélyen identitásunk? Mely kezek, mikor rakják alapjait? Kérdések sora tódul föl bennem, amikor a nemzet és nemzetiség, a kultúra és maradandóság kérdéskörére emlékezem. A népek, nemzetek egymás mellett élése nemcsak személyes probléma, hanem mindig érzékeny pontja volt térségünknek. A magyarság életében többféleképpen is jelentkezik ez a kérdés: Egyrészt a környező népekkel való kapcsolattartás szempontjából, másrészt a határainkon túl élő magyarság és az anyaország, valamint a hivatalos földrajzi hovatartozás szerinti kényszerű együttélés szempontjából, harmadrészt a magyarországi nemzetiségek és a magyarság együttélése szempontjából. Mivel Békés megyei származású vagyok, konkrét tapasztalatokat szerezhettem a különböző Magyarországon együtt élő nemzetiségek és a magyarság együttélésében adódó
4
speciális helyzetekről, problémákról, a kulturális, nyelvi, tradicionális és vérmérsékletbeli különbségekből adódó kommunikációs csapdák, félreértések, előítéletek területéből, az egymás kölcsönös megismeréséből adódó empátia és tolerancia kialakulásáig. A térségünkben együtt élő szlovák, román és német nemzetiségiekkel való kapcsolattartás, rendszerint magyar nyelven, magyar kulturális közegben újabb problémákat vet fel, hiszen ebben az esetben mindkét kultúra számára idegen alaphelyzettel állunk szemben, de az alkalmazkodás módja az eredeti kultúra függvényében más és más lehet. Hogyan tartanak kapcsolatot a fent említett nemzetiségek egymással? Mennyire partnerek a közös problémák megoldásában? Mire figyelnek inkább: a hasonlóságokra vagy a különbségekre? Mik a tapasztalataik a többségi nemzetiséggel való kapcsolattartásuk során? Milyen problémák merülhetnek fel két kisebbségi nemzetiségi kommunikációja során? Hiszen a nemzetiségek együttélése nem adandóan problémamentes kérdés. Erre jó példa a magyar történelem lapjait fellapozni. Különösen a II. világháború előtt lángoltak fel a nemzetiségi ellentétek, a határozott és meggyőződéses nemzeti-nemzetiségi öntudat erősödésének vadhajtásaként. Dolgozatomban említett nemzetiségek (szlovák, német, román, magyar) életében igen szélsőséges összetűzések is adódtak, igaz nem Elek térségében, hanem a déli határvidéken lévő Katymár községben, ahol Borzák Tibor cikke a következő hajdani eseményekről számol be: „A török korban elnéptelenedett vidéket Mária Terézia idejében telepítették újra, de nem akkor vált többnemzetiségűvé. A délvidéki szláv népek a török elől menekülve jutottak el hozzánk. A települést a bunyevácok élesztették újjá, a svábok csak utána szivárogtak be a környékről, de aztán ők kerültek többségbe, majd a kitelepítések után jócskán megcsappant a létszámuk. Üresen maradt házaikba alföldi agrárproletárokat és felvidéki magyarokat költöztettek be, így egy időre a magyar lakosság került fölénybe. Az etnikai mozgások te időről időre átrendezték a község összetételét. Nem volt könnyű békét fenntartani. A második világháború előtt jelentős nemzetiségi ellentétek alakultak ki, korosztályonként változó hevülettel. Még azon is összekaptak a bunyevácok és a svábok, hogy milyen nyelven prédikáljon a katolikus pap a templomban. Javában
5
tartott a nagymise, mikor az egyik tábor pisztolyt rántott és rálőtt a másikra. A templom közepét ráccsal választották el.”1 Hasonló helyzetről tanúskodik Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival című regény is, mely a Felvidék szintén német-szlovák-magyar nemzetiségi területének problémájáról ír az iskolaügy kapcsán, a 19. század végi, a 20. század eleji állapotokat felelevenítve. Később röviden néhány szót ejtek majd Elek város történetéről is: lakossága a török elleni harcok során elnéptelenedett, Alföld újratelepülésével alakult ki, főleg német, szlovák, román telepesek meghonosítása kapcsán. A domináns nemzetiség (a magyar mellett) a német, ők főleg a polgárság, gazdag parasztság rétegét képviselték, legközelebbi kapcsolatban a románsággal álltak, akik „tanyásként”, a szegény paraszti rétegbe tartozva, sokszor cselédként szolgáltak a németeknél. A szlovákok, románok és németek ritkán élnek együtt, inkább elszórtan települtek le (Békéscsabán főként szlovákok, Gyulán románok, Eleken németek). Magyarázat erre a betelepülés három hulláma is. A nemzetiségek együttélése szükségszerű, a kérdés megoldása nemzeti létünk kulcskérdése is. Nem hiába írja József Attila versében: „ Dunának, Oltnak egy a hangja...” Elek városának nemzetiségek közötti együttműködése példaszerű, a tolerancia, alkalmazkodás, tapintat és nyitottság egyszerre jellemzi. Pedig alkalom itt is akadt volna gyűlöletre és versengésre, a II. világháború után, vagy 1947-ben erőszakos politikai kitelepítések során. Az itt felmerülő problémák tehát nem vezettek olyan éles ellentétekhez, mint más településeken a fentebb említett Katymáron, vagy még lehetne sorolni ehhez hasonló területeket. Az itt élő nemzetiségek problémája közös: fennmaradni, megőrizni identitásukat egy merőben más nyelvű, kultúrájú közegben. Itt a közös probléma egymásra utalttá, szövetségessé is tette a térség nemzetiségi lakosait. Az egymásrautaltság következtében a szorosabb kapcsolat így talán jobban kifejtette hatását, mint azokban az esetekben, mint egyetlen anyaországon kívül rekedt nemzetiségi csoportoknál (pl. erdélyi magyarságnál).
1
Borzák Tibor: A három nyelvű határfalu saját múltjából építheti jövőjét = Szabad Föld 2003. IV. 59. évf. 16. szám 16. oldal
6
A megmaradás és alkalmazkodás sajátos játszmái ezek, melyek kapcsán igen érdekes színek villanhatnak fel országunk nemzetiségi palettáján. A vegyesházasságok megléte különösen érdekessé teszi a helyzetet: a közvetítő nyelv és kultúra sokszor az asszimiláló nép nyelve és kultúrája. A
társadalmi-politikai
feszültségek
vizsgálatakor
magam
is
meglepődve
tapasztaltam a kitelepítés történetének feldolgozását. Érdekes megfigyelni azt is, melyik nemzetiség hogyan harcol a maga érdekéért, és ugyanakkor a közös érdekért is. A kulturális különbségek kapcsán érdemes megvizsgálni a vallásbeli különbségeket. Az alaphelyzet érdekes: a románok a bizánci eredetű ortodox vallást gyakorolják, a németek katolikusok, a szlovákok viszont evangélikus vallásúak Eleken. Ez világlátásunk, erkölcsi rendszerünk, ünnepeink, szokásaink szempontjából sem lényegtelen. Mindezekhez hozzájárul a különböző mentalitás, hiszen egy latin, egy szláv és egy germán eredetű nép integrálódik egy sajátos, eredetileg keleties alapú, a keresztény európaisággal átitatott magyar kultúrába. Érdekes volt látni, ahogy egyes népszokások másoknál is meggyökeresedtek, úgy, hogy az eredeti megmaradó szokások mellett építettek ki új kulturális réteget. Dolgozatomban több kérdésre is keresem a választ: -
mennyire életszerű, mindennapi az itt élő nemzetiségek kapcsolata,
-
milyen szituációkban a legjellemzőbb az együttműködés, a kommunikáció pontossága,
-
mennyire kooperálnak egymással,
-
egyenként mi jellemzi az egyes nemzetiségek kommunikációs szokásait a kommunikáció különböző tényezői és a nyelvi és nem nyelvi kommunikáció sajátosságai szerint,
-
folyamatos nyitottság érzékelhető-e a nemzetiségek egymás közötti életében,
-
hogyan függ mindez össze a kommunikációban résztvevők mentalitásával, vérmérsékletével,
-
vannak–e olyan sajátosságok, melyeket az adott nemzetiség kommunikációja terén érdemes figyelembe venni,
-
hogyan hat a kultúra, a vallás, a hagyományok különbsége a kommunikációra,
-
mi jellemzi az egyes nemzetiségek egymással való kommunikációját,
-
vannak –e olyan egymásról szóló sztereotípiák, melyek szintén fontos szerepet játszhatnak,
7
-
mi a szerepe az egyes nemzetek önértékelésének ebben a kérdésben,
-
hogyan alakul egymás kölcsönös értékelése, megbecsülése,
-
hogyan kerülik ki a kommunikációs csapdákat, tisztázzák a félreértéseket, hogyan jutnak kompromisszumra,
-
hogyan
gazdagodik
világlátásuk,
kultúrájuk
az
egymással
való
kapcsolatteremtés során, -
továbbá a nyelvi asszimilálódás, kódváltás körülményeit említem?
Dolgozatomban megpróbáltam a lehető legpontosabban körülhatárolni azokat a kommunikációs
vonatkozásokat,
paradigmakérdéseket,
kapcsolattartási
attitűdöket,
amelyek e témát célozzák meg. Köszönetnyilvánítás Szakdolgozatom megírásához és az azt megelőző terepmunka során sokan segítették munkámat: szakmai szempontból elsősorban belső konzulensemnek Dr. Jahimovits Lászlóné tanárnőnek tartozom köszönettel az elméleti felkészülésben és a terepmunka során felmerülő gyakorlati kérdésekben nyújtott folyamatos támogatásért. Szintén az elméleti felkészülésben bizonyultak hasznosnak Csobai Lászlóné a Román Kutatók és Alkotók Közösség elnökének tanácsai, meglátásai. Hatalmas hálával gondolok az elekiekre, akik életinterjúk és/vagy kötetlen beszélgetések során hozzásegítettek, hogy betekintést nyerjek ennek a közösségnek az életébe. Külön köszönöm az Eleken népművelő Nádor Máriának a messzemenő segítséget abban, hogy az események hátterében meghúzódó mögöttes jelentéstartalomnak a megvilágítására időt fordított. És külön megköszönöm családom minden tagjának végtelen türelmét, drága szüleim segítőkészségét.
8
2. ELMÉLETI HÁTTÉR 2.1 Kultúra és társadalom 2.1.1 A kultúra fogalma, a kultúra tágabb és szűkebb értelmezése, kultúrelméleti kutatás Mindannyian beleszületünk egy kulturális rendszerbe, amely alapjaiban határozza meg minden későbbi viszonyulásunkat. A szocializáció során elsajátított legkorábbi viselkedésmodellek olyan mélyen beépülnek a személyiség szerkezetébe, hogy az egyén szinte a környezet jelenségeire adott öntudatlan válaszként érzékeli őket. Egy adott kultúra tagjaként a környező életvilág megtapasztalására csak az adott kulturális rendszer által biztosított koncepciók birtokában és függvényében van lehetőségünk. Minden kultúra biztosít tagjai számára bizonyos védettséget. A közösen birtokolt jelentések hálójába kapaszkodva van lehetősége az egyénnek, hogy legalább megpróbálhasson ellenállni a globalizáció sodrásának. Elengedheti – e, és ha igen, akkor hogyan, milyen feltételek mellett és következményekkel az adott személy a szociokulturális környezete által biztosított „jelentéshálót”.2 Ezek a kérdések leginkább olyan esetekben vizsgálhatók, mikor egy adott csoport tagjai kénytelenek a jelentések általuk birtokolt hálóját újraalkotni a társadalmi, politikai, gazdasági vagy földrajzi környezet radikális megváltozása következtében. Így az önként vagy kényszerből eltérő közegbe került csoportok kulturális mintázatuk változásának folyamata érdekes, esetleg megkülönböztetett figyelmet érdemel. A
kultúra
fogalmi
meghatározásával
foglalkozó
társadalomtudomány
az
antropológia művelői fontos feladatnak tekintették a kultúra fogalmának meghatározását. Az etnikai, nemzetiségi csoportok tanulmányozásánál elengedhetetlen a kultúra fogalmának valamilyen szintű fogalmi tisztázása. Természetesen a kulturdefiníciókat a teljesség igénye nélkül összegzem itt, csak annyiban térek ki, amennyi feltétlenül szükséges a témám kifejtéséhez. „A kultúra fogalma a modern társadalomtudományok egyik központi s ugyanakkor nagyon sokféle módon értelmezett kategóriája. Röviddel a második világháborút követően jelent meg Alfred Kroeber és Clyde Kluckhohn összefoglalása (Kroeber – Kluckhohn
9
1952), amelyben a szerzők a kultúra fogalmának közel négyszáz különböző meghatározását tekintették át. Noha ennek a munkának ma már inkább csak tudománytörténeti jelentősége van, a kultúrával kapcsolatos modern antropológiai gondolkodás főbb mozzanatait az irányait mégis jól mutatja. Az ebben a munkában felsorolt definíciók között számos hasonlóság, illetve eltérés figyelhető meg, amelynek alapján ezek a különböző csoportokba, típusokba sorolható. Így a kultúra fogalma jelölheti a) valamely csoport vagy társadalom egészének életstílusát; b) azt a társadalmi és/vagy kulturális „örökséget”, amely valamely individuum vagy csoport ez előző generációktól átvesz; c) a gondolkodásnak, a világ szemléletének egy meghatározott módját, amely az ún. „primitív” társadalmakat jellemzi; d) valamely csoport vagy társadalom megfigyelhető viselkedési mintáit; e) valamely csoport vagy társadalom közös tapasztalatait; f) a társadalmi szocializáció folyamatában megtanult viselkedést; g) valamely
csoport
vagy
társadalom
konfliktuskezelő
eljárásait
és
mechanizmusait; h) a normatív viselkedést szabályozó mechanizmusokat; illetve i) valamely tudományterületnek – jelen esetben az antropológiának – valamely csoport vagy társadalom viselkedéséről felállított elméletét.” A szociológia klasszikusnak tekinti azt a definíciót, amelyet Tylor 1924-ben adott a kultúráról: „ ...komplex egész, amely magában foglalja a tudást, a hitet, a művészetet, az erkölcsöt, a jogot, a szokást és mindazon egyéb képességeket, amelyeket az ember a társadalom tagjaként elsajátít.”3 Johnson kultúra meghatározása szerint : „ A kultúra az életet és a halált átszövő s az életet és a halált kiszolgáló elvont sémákból áll. Az ilyen elvont sémák annyiban kulturális sémák, amennyiben az emberek közvetve vagy közvetlenül szociális kölcsönhatásban tanulják meg őket s amennyiben részét alkotják két vagy több ember közös orientációjának.”4 Józsa Péter így összegzi a kultúráról alkotott nézeteit:
2
Clifford Geertz 1960 The religion of java New York, The Free Press Józsa Péter: Kód – kultúra – kommunikáció Budapest Népművelési Propaganda Iroda h.n.1971 52. oldal 4 Józsa Péter: Kód – kultúra – kommunikáció Budapest Népművelési Propaganda Iroda h.n.1971 52. oldal 3
10
„ Valamely társadalom összesített és praktizált tárgyi tudása és tapasztalata, a dolgokkal való bánni tudása, a környező világhoz való hozzáértése.”5 Hasonlóképpen vall Charles Hampden-Turner: „ A kultúra az emberekből fakad, és az emberek hozzák létre, hogy jutalmazzák azt a szellemi képességet, amely mindnyájukban közös. A kultúra folytonosságot és identitást ad a közösségnek. Egyensúlyban tartja az ellentétes részeket, és a visszajelzésekből állandóan okuló
önszabályozó
rendszerként
működik.
A
kultúra
információrendszer,
és
nagymértékben segíti az embereket egymás megértésében. Egy adott kultúrán belül az értékek többé-kevésbé összhangban állnak egymással.”6 2.1.2 A társadalom és a kultúra összefüggése Ward Goodenough abból indult ki, hogy „…a kultúra egy tanult mentális rendszer, amely ebből következően az emberek fejében található; a kultúra az, amit az egyes individuumok tudnak, amit a világról, egymásról, a természetfelettiről stb. a fejükben őriznek. Ennek megfelelően a kultúra egy „ideális rend”, amely nem valamely közösségnek, hanem a közösség tagjainak a „tulajdona”. Azaz a közösségeknek nincsen közös tudása, hanem csupán a valamely közösséget alkotó individuumok tudásának összességéről lehet beszélni.”7 Clifford Geertz „…a kultúrát szimbolikus rendszernek, egy jelentéshálónak tartja, amely szükségszerűen nem egyes individuumok sajátja, hanem „nyilvános tulajdonban” van. Másként fogalmazva: a jelentéshálóként értelmezett kultúra, illetve a kulturális jelentés a társadalmi praxis folyamatában konstituálódik, azaz a kultúrát „társadalmilag teremtett jelentésstruktúrák összességének. A kultúra tehát az a „valami”, amit a társadalmi élet szereplői a különböző helyzetekben egymással történő interakciók során hoznak létre. A kultúra fogalma magában foglalja a „csinálás”, a konstrukció folyamatát, de ezzel egyidejűleg magukat a produktumokat, azaz az előállított készségeket, ismereteket, elképzeléseket, hiteket és tudásokat stb. is. Ebből következően a kultúrát a tudás és a társadalmi praxis közös produktumának kell tekintenünk, amelynek segítségével valamely csoport vagy társadalom a világra irányuló közös percepciós mintákat és értelmezési kereteket alakít ki, amelyek 5 6
Józsa Péter: Kód – kultúra – kommunikáció Budapest Népművelési Propaganda Iroda h.n.1971 53. oldal Falkné Dr. Bánó Klára: Kultúraközi kommunikáció Budapest, Püski Kiadó Kft. 2001. 17. oldal
11
visszatükrözik az adott csoport társadalmi és történeti tapasztalatait, s ugyanakkor reflektálnak is azokra.”8 Markarjan és Siegfried Wadel mutat rá: „ Az ember társadalmi létének egyik feltételét jelenti az a keret, amelyben az emberi cselekvések összegződnek, és meghatározott feladatok elvégzésére irányulnak. Ez a keret a szűkebb értelemben vett társadalom, az emberi kapcsolatok rendszere, amelynek lényeges vonása, hogy nem csupán összeköti az egyéneket, hanem közösséget is formál belőlük. Az ember társadalmi létének másik feltételét azok a nem biológiailag kimunkált eljárások, eszközök alkotják, amelyekkel az ember létét kivitelezi. Ezeket szokás általában a kultúra fogalmával összefogni.”9 A kultúra és a közösség viszonyának kutatásával, illetve e kapcsolatrendszer elméleti kérdéseivel az 1930-as években fellendülő amerikai kultúrantropológia foglalkozott. Az 1950-es és ’60-as évek szociológiai és kultúrantropológiai kutatásokban a közösség és a kultúra egymásra hatásának szerepe felerősödik. A kultúra és a közösség kapcsolata újabb színezetet kapott a kultúra és identitás függvényrendszerének vizsgálatában. A kérdéssel részben az amerikai szociológia az 1950-70-es években és Bromlej illetve követőinek munkái foglalkoznak. 2.2 Kultúra és kommunikáció 2.2.1 A kommunikáció fogalma, tágabb és szűkebb értelmezése, kommunikációelméleti kutatás A kommunikáció fogalmának meghatározására számos próbálkozás történt. Szinte azt mondhatjuk, ahány kommunikációkutató, annyiféle vélemény létezik a kommunikáció természetét illetően. „Tekintsünk át néhány jellegzetes definíciót: „A kommunikáció a szervezet megkülönböztető válasza egy ingerre.” (Stevens 1950.) „A kommunikáció információ, gondolatok, érzelmek, jártasságok átadása szimbólumok – szavak, képek, grafikai alakzatok – használata révén.”(Berelson-Steiner 1964.) 7 8
Niedermüller Péter: A társadalmi kommunikáció fontosabb színterei Budapest, 1989. 217.oldal Clifford Geertz 1960 The religion of java New York, The Free Press
12
„A kommunikáció válasz kiváltása verbális szimbólumok segítségével.” (Dance 1967.) „A kommunikációnak sajátos viselkedési helyzetei vannak, amelyekben a kommunikátor átad egy üzenetet a befogadónak azzal a tudattal, hogy befolyásolja annak viselkedését.” (Miller 1966.) „A kommunikáció szimbólumokon és üzenetrendszereken keresztül megvalósuló társadalmi interakció.” (Gerbner 1966.) „Az
emberi
kommunikáció
akkor
jön
létre,
ha
egy
egyén
válaszol
a
szimbólumokra.”(Cronkhite 1976.)”10 Ezek a meghatározások a kommunikáció sokoldalú megközelítését mutatják be. Összegezve a fent leírtakat, a kommunikáció a szó legáltalánosabb értelmében véve információátvitel,
azaz
az
egymással
kapcsolatban
lévők
között
végbemenő
közleményadás, amely legtöbbször feltételezi a kölcsönösség mozzanatát is, tehát információcsere. Indítékában pszichikai: a beszélő valamit közölni akar; lefolyásában pedig fizikai – azaz érzékszervekkel érzékelhető – folyamat. A kommunikáció általános modelljét így ábrázolhatjuk: 1.ábra A kommunikáció általános modellje CSATORNA KibocsáHÍRFORRÁS
Érzékelt
JELADÓ KÓDOL
JELÉRZÉKELŐ
tott
DEKÓDOLÓ
jel
ZAVARÓ JELEK
Forrás: Galgóczi László: A magyar nyelv Szeged, Mozaik Kiadó 1992. 9.oldal Az ábráról tehát leolvashatjuk az információátvitel megvalósulását: Az információ forrása (hírforrás) bizonyos jeleket hoz létre, ezeket valamilyen közegben, vagyis a csatornán továbbítja a jelet érzékelőnek. A csatorna kisebb-nagyobb mértékben zajos, vagyis a jeltovábbítás folyamatában a jelek eltorzulhatnak, így a felvett jel nem minden 9
Józsa Péter: Kód – kultúra – kommunikáció Budapest Népművelési Propaganda Iroda 1971 62. oldal Róka Jolán: Kommunikációtan Századvég Kiadó Budapest, 9.oldal
10
13
esetben azonos a leadott jellel. A csatorna jellemzői közé tartozik az is, hogy csak bizonyos jeleket vesz fel és továbbít, ezért az olyan jelekké kell alakítani, amelyet a csatorna továbbítani tud, s a jel vevője felvenni képes. Ezt a műveletet kódolásnak nevezzük, ez egy sajátos szabályrendszer, a kód segítségével történik. A kódolás szabályrendszerét ismernie kell a jelérzékelőnek: ennek segítségével fejti meg, dekódolja az üzenetet. A kommunikáció legfejlettebb formája az emberi kommunikáció: ember és ember közötti információcsere. Már a kommunikációról adott meghatározásunkból is nyilvánvaló volt, hogy a közlésfolyamatban megvalósuló információcsere legalább két fél meglétét feltételezi: az egyik az adó (az emberi kommunikációban: a beszélő), a másik a vevő (a hallgató), s mivel az információcsere legtöbbször kölcsönös, a közlésfolyamatban a két fél szerepe felcserélődhet. Az egyik póluson az adó van, aki közöl valamit, azaz kifejezi magát: fizikailag – akusztikusan – érzékelhetővé tesz saját belső világából valamit, ami e nélkül a kívülálló számára érzékelhetetlen volna. E kifejezéssel együtt az adó tájékoztatja a folyamat másik pólusán lévő partnert saját külső helyzetéről, belső állapotáról vagy a külvilágról, s ezáltal befolyásolja őt magatartásában vagy ismeretiben, s a jelzést vevő részéről kivált cselekvésbeli vagy kommunikációs reakciót. A vevő (a hallgató) az adó (a beszélő) által kibocsátott jeleket, jelzéseket igényei szerint felfogja; értelmezi az adó szándékait, a kommunikáció tartalmát és formáját. Az emberi kommunikációban a vevő nem passzív fél; az adó és a vevő a közlésfolyamatban együttműködik, s ez az együttműködés kétirányú, kölcsönös: a hallgató (a vevő) állandóan visszajelzéseket ad a beszélőnek, érti-e a kifejezett szándékot; ellenvéleményt nyilvánít; nem nyelvi eszközökkel reagál; kérdez. Ha a kommunikáció a legtermészetesebb módon, látó- és hallótávolságban zajlik, a folyamat során szerepcsere történik: hallgatóból beszélő lesz, majd ismét szerepcsere következhet be – a partnerek váltogatják szerepüket. Váltogatják a szerepet, s nem csupán cserélik, hisz amit előzőleg már az adóról és a vevőről elmondtunk, az új helyzetre is érvényes, ugyanazok a szándékok vezetik az „új” adót is. A kommunikáció tartalma elsősorban az adó alkotta és kibocsátotta jelzésekből áll, de hogy ezek eljussanak a vevőhöz, a kibocsátott jelek által közvetített gondolat célba érjen, ahhoz megfelelő közegre van szükség. A vevő oldaláról nézve ennek a közegnek érzékszervekkel felfoghatónak, azaz fizikainak kell lennie. Ez biztosítja az adó és a vevő
14
közötti közvetlen kapcsolatot. A gondolathordozó közeg a közlemény, ennek tartalma az üzenet, s amiről ez szól, az a közlés tárgya. Maga a közlés tárgya kívül van a közlésfolyamaton, bár róla szól a közlés, ő maga nem vesz részt benne. Ahhoz, hogy a vevő közleménye ugyanazt az üzenetet olvassa ki, ami az adó szándékában volt, két dolog ismerete feltétlenül szükséges: a kód és a tárgy ismerete. A kód, amellyel az adó az üzenetet felfogható jelekké alakította, olyan jel- és szabályrendszer, amelyből és amely szerint a közlemény felépül, s ezáltal annak jellemzője lesz. Fontos követelmény a kóddal szemben – az emberi kommunikációban feltétlenül -, hogy viszonylagosan állandó legyen, azaz szokásszerű. Az emberi kommunikációban a kód a nyelv: a kommunikáció szolgálatában álló eszközöknek: jeleknek és szabályoknak rendszere. A kommunikáció csak akkor lehet sikeres, ha a hallgató a kódon kívül ismeri azt is, hogy mi az információ tárgya, ha arról a tárgyról van bizonyos előismerete. Merőben ismeretlen dolgokról, jelenségekről beszélni lehet, de beszélgetni sohasem. A kommunikáció, a közlésfolyamat mibenlétének áttekintése után összefoglalásul megállapíthatjuk a kommunikáció legfontosabb tényezőit, amelyek közül egyiknek a hiánya már sikertelenné teszi az információcserét: − a közös eszközrendszer, a közös nyelv: a kód, − az üzenet, a közlemény, − az adó, − a vevő, − az adó és a vevő közötti kapcsolat: a csatorna, − a külső körülmények: tárgyi környezet, nyelvi környezet, a közös ismeretek. A személyek közötti találkozások során megfigyelhető viselkedésformák skálája végetlen; lehetetlen valamennyit besorolni. Az egyik legegyszerűbb osztályozás lényege a verbálisak és a nem verbálisak különválasztása. Interakcióink zöme a társalgásban szavaink által valósul meg. A nyelv alapvető a társadalmi érintkezésben. Az informális beszélgetés fontos szerepet tölt be a mindennapi életben. A társadalmi interakciók nagy része nem verbális kommunikációkat foglal magában: információcserét az arcjáték, a taglejtés vagy a test mozdulatai által. A nem
15
verbális kommunikáció egyik jellemzője, hogy azonnali: mivel csak a kibocsátó személy pillanatnyi érzelmeit tükrözi, csak addig tart, mint a kibocsátás maga. 11 Kommunikációelméleti kutatás „A kommunikációkutatásban két fő irányzat alakult ki. Az egyik iskola a kommunikációt üzenetátadásnak tekinti, s azt kutatja, hogy az üzenet küldője és befogadója hogyan kódolj és dekódol, valamint az átadók hogyan használják a csatornákat és a kommunikáció médiáját. Foglalkoztatja továbbá a hatékonyság és pontosság kérdése is. A kommunikációt olyan folyamatnak tekinti, amely során egy személy befolyásolja egy másik személy viselkedését vagy lelkiállapotát. Ha a hatás nem az elvártnak megfelelő, ez az irányzat kommunikációs zavarról beszél, s vizsgálja a zavar létrejöttének okait. Ezt az irányzatot folyamiskolaként szokták emlegetni. A másik irányzat a kommunikációt a jelentések kialakulásaként és cseréjeként értelmezi. Azt vizsgálja, hogy az üzenetek vagy a szövegek hogyan hatnak szemantikailag a befogadóra, vagyis a szövegek kulturális szerepével foglalkozik. Alapfogalomként a szignifikációt („jelentés”) használja, s a félreértést nem tartja a kommunikációs zavar szükségszerű megnyilvánulásának, hiszen az adódhat a küldő és a befogadó közti kulturális különbségekből is. Ez az iskola kommunikációkutatáson a szöveg és kultúra vizsgálatát érti. Kutatási módszerét pedig a szemiotikától (a jeltudománytól) kölcsönzi. Ez az irányzat szemiotikai iskola néven vált ismertté.”12 A kommunikációt mindkét iskola azonos módon, üzeneteken keresztül zajló társadalmi interakcióként definiálja, eltérnek azonban a társadalmi interakció fogalmának értelmezésében: „az első szerint a társadalmi interakció az a folyamat, amelynek során valaki kapcsolatot teremt valaki mással, befolyásolva annak viselkedését, lelkiállapotát, érzelmi reakcióját, s ez fordítva is megtörténik. A szemiotikai irányzat szerint a társadalmi interakció során válik az egyén egy bizonyos kultúra vagy társadalom tagjává.„13 A két iskola az üzenet fogalmának értelmezésében is különbözik. A folyamatiskola szerint: „az üzenet az, amit a kommunikációs folyamat továbbít, s ebben nagy szerepe van
11
Galgóczi László: A magyar nyelv Szeged, Mozaik Kiadó 1992. Róka Jolán: Kommunikációtan Századvég Kiadó Budapest, 2002.12.oldal 13 Róka Jolán: Kommunikációtan Századvég Kiadó Budapest, 2002.12.oldal 12
16
az interációnak. Az üzenet tehát az, amit a kommunikátor valamibe beleért vagy kifejez különböző eszközökkel.”14 „Norbert Wiener 1948-ban kiadja Cybernetics című művét, amelyet egy évvel később tanítványának, Claude Shannonnak Tha Matematical Theory os Communication című munkája követ. E két mű óriási hatás gyakorol majd a kommunikációra. Wiener tanítványa, Shannon, kidolgozott egy matematikai kommunikációelméletet. Olyan lineáris modellről van szó, amely immár távol esik Wiener körös modelljéről. Lineáris útvonalat vázol föl, amely az információforrástól a címzettig terjed. forrás Gregory
Bateson,
kibocsátó Ray
Birdwistell
és
Edward
befogadó T.
Hall
olyan
általános
kommunikációelmélet megfogalmazásán fáradoznak, amely különböző – nevezetesen nyelvészeti, kinetikus és proxémikus – (az interperszonális térrel kapcsolatos) – tapasztalatok felhasználására épül. Számunkra a két beszélgetőtárs közötti kommunikáció nem korlátozódik a verbális kommunikációra, hanem ennél sokkal összetettebb folyamatról van szó, amelyben a testbeszéd, valamennyi gesztus, minden szándékos vagy önkéntelen mozdulat sajátos szerepet játszik. Szerintük minden kultúrában más-más viselkedési módok léteznek. Az össze emberi cselekedetet ezek a kulturálisan meghatározott magatartási kódok szabályozzák.”15 Birdwistell a test és a gesztusok rejtett jelentésének feltárására törekszik. Kinémákat határoz meg a mozgásrendszeren belül – ugyanúgy, ahogy a nyelvészek fonémákról beszélnek. Feltételezése szerint alapvető kapcsolat áll fönn a test és a kultúra között. Ennek alapján mintegy ötven kinémát ír le. Számára a gesztusnyelv nem választható el a szóbeli kifejezéstől: mindkettő beépül a kommunikációs módok (az érintés, a szaglás, a tér és az idő) sokfélesége által alkotott rendszerbe. Úgy véli, a kontextusából kiragadott gesztusnak nincs értelme. Jelentésének megragadott gesztusnak nincs értelme. Jelentésének megragadásához olyan interakciós rendszerben kell értelmezni, amelynek több egymással kölcsönhatásban álló csatornája van. „E. T. Hall munkássága nagy részét a „német nyelv” tanulmányozásának, valamint az egyének közötti tér interkulturális kommunikációs kódokon keresztül történő,
14 15
Róka Jolán: Kommunikációtan Századvég Kiadó Budapest, 2002.13.oldal Lázár Judit: A kommunikáció tudománya Budapest, Balassi Kiadó 2001. 38.oldal
17
társadalmi szervezése vizsgálatának szentelte. Mindenekelőtt azok a kódok érdeklik, amelyek a személyek közötti tér használatát szabályozzák.”16 „A Watzlawick körül csoportosult pszichoterapeuták a rendszerelmélettel gazdagították a kommunikáció területét. Ezen kutatóknak mind elméleti, mind gyakorlati munkássága rokon vonásokat mutatott Bateson elméletével.”17 Végül Umberto Eco kísérli meg kidolgozni a szemiotika átfogó elméletét, amelyet általános kultúraelméletként határoz meg. Szerinte a kultúrát „jelentésrendszerekre alapozott kommunikációs jelenség”18-ként kell tanulmányozni. 2.2.2 Kultúraközi kommunikáció A kultúraközi kommunikáció fogalma és problémája nem szűkíthető le egyetlen kérdésfeltevésre. Ennek megfelelően a kommunikáció fogalma a továbbiakban nem csupán üzenetek közvetítésére, hanem sokkal inkább a különböző kultúrák közötti érintkezésekre, interakciókra vonatkozik. Egyszerűbben fogalmazva: azokat a helyzeteket és folyamatokat kell megvizsgálni, amelyeknek során a különböző kulturális kódokkal, készségekkel és képességekkel rendelkező emberek egymással kommunikálnak, illetve együttműködnek. „A kultúraközi kommunikáció fogalmát antropológián belül legalább három különböző, de egymással összefüggő szempontból lehet értelmezni. Egyrészt tekinthetjük az emberek közötti kommunikáció egy sajátos formájának, amelynek során különböző társadalmi kultúrákhoz tartozó emberek kommunikálnak egymással. Másrészt jelölheti egyes társadalomtudományi diszciplínák konkrét kutatási tárgyát, amely ez előbb említett jelenséget valamilyen szempontból – pl. japánok és amerikaiak kommunikációja, viselkedése üzleti tárgyalások során – vizsgálja. Végül pedig úgy is értelmezhetjük ezt a kategóriát, mint amely az empirikus kultúrakutatás (e kifejezéssel azokra a különböző európai országokban különböző elnevezésekkel – etnológia, néprajz, antropológia stb. – jelölt diszciplínákra utalok, amelyeknek közös metodológiai sajátossága az empirikus jellegű terepmunka), továbbá mindenekelőtt a kulturális antropológia egyik lényegi és konstruktív perspektíváját jelöli.”19
16
Lázár Judit: A kommunikáció tudománya Budapest, Balassi Kiadó 2001. 44.oldal Lázár Judit: A kommunikáció tudománya Budapest, Balassi Kiadó 2001. 45.oldal 18 Lázár Judit: A kommunikáció tudománya Budapest, Balassi Kiadó 2001. 52.oldal 19 Niedermüller Péter: A társadalmi kommunikáció fontosabb színterei Budapest 1989. 17
18
„A kultúraközi kommunikáció, mint kutatási terület egy sor elméleti előfeltevésből indul ki, amelyek bizonyos mértékig reflektálnak ugyan a kulturális különbségek itt említett típusaira, alapvetően azonban a kulturális különbségeket a nemzeti, illetve etnikai kultúrák összehasonlításának kontextusában artikulálják. Ezen előfeltevések közül itt négy olyan tételt emelek ki, amelyek a kultúraközi kommunikáció kutatásának talán legfontosabb elméleti pillérei. A kultúraközi kommunikáció kutatása abból indul ki, hogy a) a nemzetek, illetve etnikai csoportok olyan kulturális rendszerek, amelyeket nagyfokú homogenitás, koherencia s egy mindennél erősebb integratív funkció jellemez; b) minden nemzet, illetve etnikai csoport egy sajátos, másoktól eltérő kulturális rendszer, amelyek között lehetnek hasonlóságok, a meghatározó azonban a közöttük lévő különbség; c) az egyes individuumok nemzeti, etnikai hovatartozása alapvetően meghatározza az egyéni viselkedést, s ennek megfelelően minden egyes individuum – társadalmi hovatartozásától függetlenül – saját nemzeti, etnikai kultúrájának a reprezentánsa; d) s így a különböző nemzetekhez, etnikumokhoz tartozó individuumok közötti kommunikáció mindig és szükségszerűen kultúraközi kommunikáció. Ha ezekhez az elméleti kiindulópontokat közelebbről megvizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy mindegyik – közvetve vagy közvetlenül – a kultúra kollektív jellegéből indul ki.”20 „Nagyon kevés olyan munka született, társadalomtudományi terminusokban képes megfogalmazni az itt rejlő kérdést, nevezetesen azt, hogy lehet-e a nemzetet illetve valamely etnikai csoportot mint kollektív személyiséget tekinteni; lehet-e azt feltételezni, hogy valamely adott társadalmon belül együtt élő – azonos nyelvet beszélő és azonos kultúrával rendelkező – embereknek a belső jellemvonásai, pszichikai sajátosságai, „lelki tulajdonságai”, mentalitása, szemlélete, világképe, gondolkodásmódja éppen az együttélés, az azonos nyelv és kultúra okán egyformák vagy legalábbis nagymértékben hasonlóak egymáshoz; hogy mi az összefüggés a kulturális viselkedés, a kultúra, illetve a személyiségstruktúra között; hogy a kulturális azonosság, illetve hasonlóság milyen mennyiben implikál vagy mennyiben reprezentál egy – a társadalmi struktúra egészére kiterjedő
és
ezáltal
az
adott
társadalmat
jellemző
–
közös
vagy
azonos
személyiségstruktúrát; vagy még általánosabban fogalmazva: mennyiben kulturális
20
Niedermüller Péter: A társadalmi kommunikáció fontosabb színterei Budapest 1989. 100.oldal
19
felépítésű a személyiség, avagy vannak-e a kultúra által preferál és ezáltal a kultúrát jellemző személyiségtípusok?”21 A nemzeti jelleg társadalomtörténeti elemzése két fő irányban folyt. Egyrészt igyekezett megragadni a nemzetkarakterológiáknak a társadalomtörténeti, illetve részben politikai és ideológiai funkcióját. Másrészt azt próbálta megvizsgálni, hogy a nemzetkarakterológiák alapjául szolgáló – és részben az előbbiekben már említett – feltételezések megállják-e a helyüket, és ha igen, miképpen a társadalomtörténeti elemzés során. „Az előbbiekben tudományelméleti hagyományok mind hangsúlyozzák ugyan valamilyen formában a kultúra történeti változásait, alapvetően azonban – bár gyakran csak implicit módon – abból indulnak ki, hogy a kultúrákban mégiscsak elsősorban egyfajta „belső kontinuitás” (mentalitás, hagyomány, kulturális örökség”) dominál, ami meghatározza az egyes emberek viselkedését, s aminek alapján etnikai vagy nemzeti kultúrákról lehet beszélni. Éppen ezért a kultúrát sokkal inkább úgy kell tekinteni, mint egy le nem záródó és le nem zárható konstrukciós folyamat állandóan változó, „törékeny” produktumát.”22
21 22
Niedermüller Péter: A társadalmi kommunikáció fontosabb színterei Budapest 1989. 101.oldal Niedermüller Péter: A társadalmi kommunikáció fontosabb színterei Budapest 1989. 102.oldal
20
2.3 IDENTITÁS ÉS ETNICITÁS 2.3.1 Az identitás fogalma, tágabb és szűkebb értelmezése Jelen dolgozatomban négy nemzetségi csoport kommunikációs sajátosságaival foglalkozom, éppen ezért fontosnak tartom, hogy csoportteremtő, összefogó aspektusokra is rámutassak. Niedermüller Péter mellett más antropológusok is rámutattak arra, hogy az objektív sajátosságok mellett fontos rámutatni a szubjektívre is. Az objektív sajátosságok közül leginkább a közös eredet, azonos kultúra és a nyelv fontosságát hangsúlyozzák. De épp oly fontos kiemelni az adott nemzetiségi, etnikai csoporthoz tartozás érzését, amely a szubjektív-dimenzió. „ Ebben a folyamatban kristályosodnak ki az objektív szimbolikus formák, és az objektív szimbolikus formákkal való közösségvállalás, azonosulás szubjektív, de természetesen az egész csoportot jellemző érzése.”23 A Magyar Néprajzi Lexikon az etnikai csoportokat a néprajzi csoport szinonímájaként definiálja. Eszerint az etnikai csoport „ egy nemzeten belüli alegység, amelyet vagy saját történelmi hagyománya, kultúrája, életmódja, társadalmi szervezete vagy nyelve környezetétől elkülönít, míg az etnikum olyan emberek történelmileg kialakult együttese, akik közös, viszonylag stabil kulturális vonásokkal rendelkeznek, tudatában vannak egységüknek, valamint más együttesektől való különbözőségüknek.”24 A
néprajzi-antropológiai
szempontból
etnikai
csoportként
meghatározható
magyarországi románok, szlovákok, németek a politikai-jogi terminológiái szerint honos nemzeti kisebbség. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény értelmében: „ minden olyan a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok a lakosság többi részétől saját nyelve és kultúrája különbözteti meg.”25
23
Niedermüller Péter: A társadalmi kommunikáció fontosabb színterei Budapest 1989. 103.oldal Néprajzi Lexikon Akadémiai Kiadó Budapest 25 Kisebbségi értesítő: A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek tájékoztatója Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal 24
21
A közösség tagjainak túlnyomó többsége szívesebben határozza magát nemzeti kisebbségnek, a magyar köznyelvben is ez a legelterjedtebb forma. A „nemzeti kisebbség” vagy „nemzetiség” terminus azokra az etnikai csoportokra vonatkozik, amelyeknek létezik nemzetté szerveződött, állami struktúrával rendelkező párjuk. Jelen esetben, a dolgozatomban szereplő mindhárom etnikai csoport – német, román, szlovák – megfelel ennek a kitételnek is, így a továbbiakban mint nemzeti kisebbség, nemzetiség szerepelnek. „ Amennyiben a kisebbségek elmúlt félévszázadban született legsikerültebb definíciónak lényegi elemeit összegezzük, úgy az adott állam területén élő népcsoportokra vonatkoztatva perdöntőnek számít, hogy a kisebbségi csoportok számbeli minoritásban élnek.”26 A kisebbség fogalmának meghatározására irányuló erőfeszítéseknek köszönhetően tehát láthatjuk, hogy nem elegendő a csoport külsődleges viszonyait számba venni, hanem a csoport közösségi identitását meghatározó önképét is be kell vonni az elemzésbe. 2.3.2 Identitáskeresés, identitáskutatás A továbbiakban az identitiáskutatás elméleti eredményeire szeretnék rámutatni. Az etnikai identitás „ nem egy kultúrában való részesedés, hanem egy társadalmi csoporttal való azonosulás kérdését veti fel...”27 , hiszen a nemzeti identitás, egy nemzettel való azonosulást minden embert jellemez. Tajfel (1980), Doise (1980), Turner (1980) társadalomlélektani kutatásai alapján arra következtetésre jutottunk, hogy az etnikai identitás tudatossá válásának feltétele a más etnikai csoportokkal való összehasonlítás, amely a közös interakció révén valósítható meg. Saját különbözésünkre csak a mások „mássága” révén döbbenünk rá. Vajon mit jelent egy nemzet tagjaként létezni? Faji hovatartozást? Ilyen értelemben a magyarság igen tarka nemzeti palettáján alig akadna olyan, aki ezt a címet magáénak tudja. Emlékezzünk csak vissza Czeizel Endre ’80-as évekbeli híres genetikai kutatására. A magyarság gyökereit keresve vizsgálta meg Budapest népességének genetikai állományát. Az eredmény igen meglepőnek mutatkozott. A régészet és a nyelvészet eredményeivel ellentétben a legszorosabb rokonsági fokot nem a velük feltételezetten ősi kapcsolatban élő finnugor vagy török népekkel ért el a magyarság, 26 27
Szarka László: Identitás, kultúra, közösség In=Barátság VIII.évf.2.szám.2001.ápr.25. Szarka László: Identitás, kultúra, közösség In=Barátság VIII.évf.2.szám.2001.ápr.25.
22
hanem Duna-medencei testvéreinkkel, a szomszédos népekkel: a szlovákokkal és a németekkel. A románság eredetéről is igen sok elmélet született és került a köztudatba. És akkor nem említettük a szintén nemzetkritériumként jelentkező kulturális hagyományokat! Hol a határ az ősi hagyományaink, hiedelmeink és Európa közös kultúrkincse között? Fontos kérdéssel szembesül itt befogadó nemzetünk, a magyar is, ugyanígy a kissé elszigetelten élő, hagyományait féltőn őrző eleki románság, szlovákság, németek. Bár belső öntudatában román, szlovák, német maradt, mégis a magyar nemzetet szolgálja, munkája gyümölcséből a magyar államnak adózik, és összességében a nemzeti jólétet szolgálja, és abból részesül. Beszéljünk inkább a nyelvi elkülönülésről? Radó Péter szerint: „ A Magyarországon élő nemzeti kisebbségek esetében a legfontosabb és legegyértelműbb csoportképző tényező a nyelv.”28 Ezt a típust Peder Trudgill „etnolingvisztikai csoportnak”29 nevezi. Ez a feltevés is azon nemzetiségek esetében állja meg a helyét, ahol az ősök nyelve valóban elsődleges, a gyermekek anyanyelve a család nyelve, sőt ez uralja a mindennapok társalgási stílusát is. Nem könnyű feladatnak ígérkezik egy ilyen identitáskutatás. Kiváltképp azért, mivel az etnikai-nemzetiségi csoportok jellegzetességeinek meghatározását illetően a társadalomtudományokban csak minimális konszenzus van. Erikson szerint: „az identitás nem stabil valami, hanem folytonosan változó pszichoszociális jelenség. Másokkal folytatott interakcióban erősödhet vagy gyengülhet, vagy akár válságba kerülhet”.30 Magyarországon a csoporthovatartozásokat erőteljesen befolyásolták az egymást váltó politikai korszakok. Nem minden politikai korszak kedvezett a nemzetiségi identitások megőrzésének. A nemzetiségi hovatartozás sokszor a politikai történésektől függött. „ A II. világháború elején 1942/43-ban Körösszakálon – román nemzetiségű község – csupán 4 gyereket regisztráltak román anyanyelvűként, míg 1944-ben az orosz és román csapatok bevonulásakor az egész falu románnak vallotta magát, e magatartás akkor emberéleteket mentett meg. A nemzetiségi hovatartozást sokszor a statisztikai kérdőív koncepciója döntötte el.
28
Radó Péter: A nemzeti kisebbségek nyilvános nyelvhasználata Magyarországon =Regió 1996.VII/1. Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1999. 209.oldal 30 Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1999. 160.oldal 29
23
Az ’50-es években az iskolai anyakönyvekben a tanulók nagyobb része még román anyanyelvűként van feltüntetve. A ’60-as években már csak a fele. 1969-től pedig csak magyar nemzetiségű és anyanyelvű iskolások szerepelnek.”31 Hasonló tendencia mutatkozik a II. világháborút követő német kiűzetés kapcsán, vagy a szlovák-magyar lakosságcsere folytán. „ A németek a háború utáni lelkiállapotára rendkívül jellemző, hogy 1949-ben mindössze 2617 személy merte magát német nemzetiségűnek vallani. Az 1990. évi 37511 fő az 1941. évi 475491 német anyanyelvűnek csupán 7,9 %-a jelentősen kevesebb a vártnál.”32 Hasonlóan nagy arányú veszteséget könyvelhetünk el a háború utáni szlovák nemzetiségnél is. „Az áttelepedés következtében a szlovákok száma jelentéktelenné zsugorodott, sajnálatos, hogy számuk egyre fogy s legmagasabb értéknek már csak a 40 % teszik ki.”33 A
magyarországi
románok
körében
elvégzett
legfrissebb
identitáskutatás
eredményei igen érdekesek. Röviden ezt illusztrálnám. Szabó Ildikó 1999-ben 1200 fővel végezte a felmérést három olyan településen, ahol román nemzetiségűek élnek. Méhkeréken, ahol a kisebbség többséget alkot, s a nemzetiséget jól őrzik, Körösszakálon ahol az asszimiláció előrehaladott állapotban van, végül. Gyulán ahol „helyi szinten kisebbséget alkot ugyan, de kulturális és szimbolikus jelenléte a román nemzetiségűek tényleges arányánál markánsabban fejeződik ki az adott településen. A román identitás elemei a három település lakóinak 48 %-ánál fordultak elő valamilyen arányban. A románsághoz valamilyen szállal kötődők elsősorban a vallást 41 % és az apa, illetve az anya román nemzetiségét 35 és 34 % említették. Csak kevesen voltak román anyanyelvűek 29%, és még kevesebben tartották magukat román nemzetiségűnek 23 %. Mind az öt elem együttesen – az, hogy önmagukat román nemzetiségűnek tartják, román anyanyelvűek, görögkatolikus vallásúak és mindkét szülőjük román nemzetiségű csak 19 % -ukra volt jellemző. Azok, akik kötődnek a románsághoz, áltagosan 3-4 elemet említettek.
31
Szabó Ildikó: Közösségszerveződési folyamatok a magyarországi románok körében Kisebbségkutató Intézet Budapest, 1996. 24.oldal 32 Dávid Zoltán: A magyar nemzetiségi statisztika múltja és jelene =Valóság 1980. 8.szám 33 Havassy Péter: Tanulmányok Elek történetéhez Elek város 2000. 121.oldal
24
Gyulán és Körösszakálban jól mutatja az asszimilációt, hogy az ilyenek körében átlagosan 1,8-1,8 identitáselem fordult elő, míg Méhkeréken átlagosan 4,4.”34 A román identitás elemei a következő arányokban jellemezték az embereket: A román identitás elemeinek %-os előfordulása Gyulán, Méhkeréken, Körösszakállban
1. táblázat
Román nemzetiségű Román anyanyelvű Édesapja román Édesanyja román Görögkeleti vallású A román identitás elemei előfordulnak (%)
Gyula 1 2 3 5 2 7
Méhkerék 64 82 82 82 76 89
Körösszakál 7 4 20 17 44 50
forrás: Szabó Ildikó: Közösségszerveződési folyamatok a magyarországi románok körében Kisebbségkutató Intézet Budapest, 1996. 24.o. Érdekes, hogy a nemzeti identitás összeghatározásánál nem találkoztak olyannal, aki csak önmaga meghatározásával sorolta volna magát a román nemzetiségűek közé. Olyanok viszont számosan voltak, akik annak ellenére nem tartották magukat román nemzetiségűnek, bár anyanyelvük, származásuk vagy vallásuk révén nyilvánvalóan volt valami közük a románsághoz. Őket a szakirodalom román származásúnak nevezi, szemben az úgynevezett román indentitásúakkal, akik önmaguk is „román nemzetiségűnek”35 vallják magukat. A többi nemzetiség körében folyt kutatások is nagyarányú felmérések voltak, sajnos a terjedelem szűkössége miatt dolgozatomban nem részletezhetem. Mindenestre érdemes lenne ezeket a kutatási eredményeket összevetni.
34
Szabó Ildikó: Közösségszerveződési folyamatok a magyarországi románok körében Kisebbségkutató Intézet Budapest, 1996. 24.oldal 35 Szabó Ildikó: Közösségszerveződési folyamatok a magyarországi románok körében Kisebbségkutató Intézet Budapest, 1996. 26.oldal
25
3. A KUTATÁS KÖRÜLMÉNYEI ÉS AZ ALKALMAZOTT MÓDSZEREK 3.1 A kutatás helyszíne, időtartama Kutatásomat a Békés megyei Elek városában végeztem, mivel ott lehet találni több olyan nemzetiséget, amelyek már nagyon régóta együtt élnek. Békés megyében két olyan település található, amelyben több nemzetiség él egymás mellett évtizedek óta: Elek és Battonya. Így tehát a választott kutatási terepem modellértékűnek tekinthető. A nemzetiségek kommunikációs sajátosságait, egymás mellett élését figyeltem meg, hogyan élik meg mindennapjaikat a más-más kulturális háttérrel rendelkező eleki németség, románság, szlovákság a többségben lévő magyarokkal. Hogyan kommunikálnak egymással, hogyan, miképpen oldják meg konfliktusaikat, tartanak – e egymással szorosabb kapcsolatot, s ha igen, ezek milyen jellegűek? Elek városa jó terepnek bizonyult, hiszen ilyen jellegű kutatást, szemlélődést mindenképpen olyan településen érdemes elvégezni ahol nemcsak pár évtizede élnek egymás mellett az adott nemzetiségek, hanem akár évszázados együttélésről beszélhetünk. Hogy Eleken pontosan mióta is élnek egymás mellett a németek, románok, szlovákok, magyarok a következő táblázat hűen ábrázolja: Elek népességének demográfiai alakulása Év Összesen 1850 3090 1880 5607 1890 6629 1900 7591 1910 7268 1920 7640 1930 8446 1941 9327 1949 6670 1960 6325 1970 6032 1980 5756 * nincs pontos adat
2. táblázat
Magyar * 829 1174 1784 1004 1206 1706 2179 6758 5676 * 5196
Német * 3136 3883 4368 4839 5201 5390 5714 51 * 36
forrás: Tanulmányok Elek történetéhez 2. kötet 193. oldal, Elek 2000.
26
Román * 1305 1427 1353 1407 1183 1256 1381 176 365 * 516
Szlovák * 66 99 78 16 42 88 42 16 38 * 7
szerk.: Havassy Péter
A cigányság elég nagy számban él Eleken, de mivel teljesen más a kultúrájuk és lévén szó román anyanyelvű cigányokról, kutatásomban őket nem elemzem. Úgy gondolom egy teljesen más kutatási téma alapján adná a cigányság-románság vagy az Eleken más nemzetiségiekkel való együttélés. Kutatásomhoz nagy segítséget szolgált Gyivicsán Anna professzor asszony kutatási modellje, amelyet a hazai szlovákság körében végzett. A közösség-nyelv-kulturális változásait kutatta, és egyfajta kutatási modellt teremtett a nemzetiségi kultúra megismerése számára. Továbbá tanulmányom megírásához segítséget nyújtott az MTA Kisebbségkutató Intézet által támogatott hasonló jellegű kutatások, mint Bakó Boglárka, Túros Endre, Bodó Julianna, Borbély Anna és Szarka László tanulmányai. A Müncheni Egyetemen külön szak indult „Interkulturelle Kommunikation”36 néven, amelynek vezetőjével felvettem a kapcsolatot, és tájékozódtam arról az új kutatási szemléletről, amelyet kidolgoztak. Többszöri helyszíni tartózkodás során gyűjtöttem az anyagot, de meg kell jegyeznem, hogy a város élete nem teljesen ismeretlen számomra, hiszen lakóhelyemhez közel esik. Gyermek és ifjúkoromban többször részt vettem nemzetiségi olvasó - és szavalóversenyeken. Szülőfalumból elszármazott ismerősök is élnek ott, és a város életét régebb óta figyelemmel kísérem. Elek nemzetiségileg és vallásilag sokszínű terület. A nemzetiségek komoly nemzeti identitással rendelkeznek önmagukról és megingathatatlan etnikai meghatározással a velük együtt élő más nemzetiségekről. Ahhoz, hogy megértsük az itt élő nemzetiségek kapcsolatrendszerét, illetve erről egy teljes képet kapjunk, fontosnak tartom, hogy röviden felvázoljam
a
település
történetét,
bürokratikus
életét,
hagyományrendszerét,
nyelvhasználatát, együttélési viszonyait. „Elek az egykori Arad vármegyéhez tartozó, a Körös-Maros köze, a Békés-CsanádiLöszhát és a Körösök süllyedéke területére esik. A város Békés megye DK-i részén, a magyar-román határtól megközelítően1 km-re fekszik, Gyulától 12 km-re található. A város területe 9229 kat.h., népessége 5629 fő. Ebből magyar 40 %, román 26 %, német 22 %, szlovák 6 %.” 37
36
Keményfi Róbert: Az etnicitás fogalma és helye az etnikai térszerkezeti kutatásokban =Kisebbségkutatás 11.évf.2002.2.szám 376.oldal 37 Havassy Péter: Tanulmányok Elek történetéhez Elek város 2000. 9.oldal
27
„ Elek neve valószínűleg egy korábbi tulajdonosra vezethető vissza. A honfoglalás után ezt a területet egy akkori Velek nevű hadvezér kapta meg. Feltehetően innen ered a község neve. Először egy oklevél említi 1232-ből. Egy 1404-es másik dokumentumban arról olvashatunk, hogy egy Eleki Péter nevű királyi hűbéres, mint ennek a pusztának a tulajdonosa, Eleket jegyzőkönyvbe veszi. 1495ben Czibak János és Ferenc voltak a birtokosai. Ekkor 48 jobbágy élt itt. Az 1500-as években Bornemissza, Zólyomi és Parszty nevű családok tulajdonát képezte. Az 1526-ban bekövetkezett mohácsi vész, majd az azt követő török hódítás hatásai néhány évtized múlva Eleken is megmutatkoznak. Egy 1558-as török dokumentumban Elek, mint 22 tanyából álló település szerepelt. A 150 évig tartó török uralom alatt a vidék szinte teljesen elnéptelenedett. A török kiűzése után a bécsi udvar hozzálátott az újonnan szerzett javak összeírásához, és az elvadult vidék újratelepítéséhez. Az udvar ezekkel a területekkel egyes osztrák és német főnemeseket jutalmazott. Így került Békés és Arad megyébe Harruckern János György, akinek rendkívül nagy szerepe volt a németek magyarországi betelepítésében. Harruckern a németek behozatalával igyekezett a török korszak által okozott űrt kitölteni. Harruckern célja az volt, hogy egyes helyekre azonos nemzetiségű és vallású lakosokat telepítsen, hogy ezzel az új telepesek közti nemzetiségi és vallási súrlódásokat elkerülje. Az 1724-ben ideérkező sváb családok száma 50 volt, akik az eleki plébánia anyakönyvei szerint Wüttemberg, Gerolzhofen, Ringolshausen, Darrnstadt, Schlüsselfeld, Regenshausen helységekből valók. 1739-ben pestisjárvány pusztított az alig otthont lelők között, így újabb telepítés vált szükségessé. 1744. május 15-re tehető a második telepítés kezdete. Ezek az új telepesek Wüttembergből és Frankfurt vidékéről érkeztek. Az 1741-es pestis utáni összeírásoknál találkozunk először a románok nevével. Az elekiek béres cselédként alkalmazták őket. A feltevések szerint a pestis után a románok vették át a parlagon maradt földek művelését. 1831 és 1873-ban kolera ütötte fel a fejét a vidéken és szedte áldozatait. Az I. világháború nemcsak Elek, hanem az egész ország számára nehéz időket hozott.”38
38
Havassy Péter: Tanulmányok Elek történetéhez 2.kötet Elek város 2000. 79.oldal
28
„ Az első világháborúban 132 eleki került fogságba. A faluból 1018 férfit vittek katonának, nagy előnyük volt, hogy három nyelven: magyarul, németül és románul beszéltek. „ 1946-ban a németek nagy részét elüldözték. Helyükbe érkeztek a Felvidékről elűzött magyarok, de mások is. Elek történetének legtragikusabb eseményei 1946-hoz köthetők, amelyet a település igazán azóta sem tudott kiheverni. 1960-70-es években bizonyos fellendülésről beszélhetünk. 1996. július elsején Eleket várossá nyilvánítják.” 39 3.2 Kutatási módszerek Többszöri helyszíni tartózkodás során gyűjtöttem az anyagot részben közvetlen megfigyelésekkel, sok-sok interjúkkal, és egy kérdőíves felmérést is végeztem, hiszen az volt a legjobb módszer az attitűdök formálódásának nyomon követésére. Kérdőívemen egy nyelvhasználattal kapcsolatos kérdéssor került „Csernicskó forrás”40 alapján, illetve sztereotípia vizsgálat – „ELTE-MTA Kisebbségkutató Intézet által kidolgozott kérdőív alapján.” 41 A kérdőívet mindig a beszélgetések végén töltettem ki, hiszen nem volt mindegy, hogy hogyan zajlik le egy interjú. 20 interjút készítettem, félig strukturált módszerrel, mivel egy határozott célt kellett elérnem. Voltak olyan kérdések, amelyeket mindenképpen fel kellett tennem, de nem volt mindegy, hogy milyen módon jutok az adott kérdésfeltevéséhez. Sztereotípiákra vonatkozó kérdéseimet csak az interjú végén lehetett feltenni, minekután az interjúalanyaim bizalmukba fogadtak. Szabad utókérdéssel próbáltam pár alanynál még több információt szerezni. A beszélgetéseket az interjúalanyok beleegyezésével magnetofonra vettem, és le is jegyeztem. Az interjúrészleteket a szövegtörzsben helyeztem el, hogy beszélgetőtársaim etnikai és személyiségjogait ne sértsem, név nélkül közlöm. Jelenlegi kutatásomat a terjedelem szűkössége miatt inkább csak egy „gyors fényképnek”
nevezném
az
Eleken
élő
nemzetiségek
közötti
kommunikációs
sajátosságokról.
39
Békés megye kézikönyve 1999. Oktinfó-Szeged Bt., Ceba Kiadó 298.oldal Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában Budapest Osiris Kiadó 1998. 41 Terestyéni Tamás: Többség kisebbség Budapest MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport Osiris Kiadó 1996. 40
29
Riportalanyaim leginkább az 50-60 évesek köréből kerültek ki, nők, férfiak egyaránt, akik születésük óta Eleken élnek, ők azok, akik még hűen őrzik hagyományaikat, anyanyelvüket, sőt ők azok, akik egymás nyelvét is beszélik. Nagyon érdekes és kihívó feladatnak tartanám, ha egy teljes, minden korosztályra kiterjedő kutatást lehetne készíteni e témában. A beszélgetőpartnereimet tehát koruk és nemük szerint, illetve nemzetiségük, hovatartozásuk szerint választottam. Alanyaim identitásukat mélyen őrzik, ez megmutatkozott szokásaikban, nyelvhasználatukban. Az iskolai végzettségre beszélgetéseim végén kérdeztem rá, azonban azt tapasztaltam, hogy ez nem befolyásolta véleménynyilvánításuk milyenségét. Az elkészített 20 interjú természetesen nem tekinthető szociológiai értelemben vett mintavételnek, viszont egy informáló adatforrás lehet az Eleken élő több nemzetiség kapcsolatrendszeréről. Kutatásmódszertani tanulmányaim alatt megtanultam, hogy az interjú szituációja abban a pillanatban el kezd formálódni, ahogy az interjú készítője megjelenik a kikérdezés színhelyén, még mielőtt a kutató megszólalna. Éppen ezért az interjú során megpróbáltam megőrizni a szituáció természetességét és őszinteségét, még inkább azért, mert nem kerülhettem el a tárgyalt kultúrákra vonatkozó pozitív elfogultságomat. Az előre eltervezett kérdéseket fejből mondtam, kivéve a kérdőív kérdéseit. A kérdőív kérdéseit kontroll-kérdéseknek is felfoghatjuk, hiszen tudjuk, hogy az emberekben néha erős a törekvés arra, hogy megfeleljenek a kérdező elvárásainak, ezért saját véleményük kimondása helyett a „jó” választ keresik. A kérdőív kérdései pontosított az információkon, és rejtett sztereotípiák is előjöttek. Dolgozatom alapvető forrásának ezeket az interjúkat tartom. A bevezetésben utaltam arra, hogy sajátomnak tekintem ezt a témát, jelen kutatást. Mindazonáltal saját élményeim alapján is pontosan érzem, hogy ez a „bemutatás” csak egy konstrukció, és a bemutatott és átélt kultúra között mindig rés marad. 3.3 Eddigi eredmények felvázolása Az eleki nemzetiség helyzetéről 1997-ben készült egy tanulmány, amelyben a tíznapos tábor megfigyeléseit rögzítik. A tábor Havassy Péter, Juhász Antal, Jároli József, Fabulya Lászlóné szervezésében került megrendezésre. Sajnos csak nagyon rövidített
30
vázlatot tudtam elolvasni ezzel a táborral kapcsolatban, amelyet Eleken és a romániai Mácsán – ahol szintén ezen nemzetiségűek élnek együtt – került megrendezésre. Továbbá 1995-ben Csobai Lászlóné a Román Kutatók és Alkotók Közösségének elnöket szervezett egy néprajzi tábort Eleken. A táborokról készült anyagok egy kis alapot adtak a kutatásomhoz. 3.4 A kérdőív bemutatása A kérdőívet kitöltőket saját otthonukban kerestem fel, az interjú felvételével azonos időpontban. Az interjút követően automatikusan folytatódott a kérdőívek kitöltése. Minden esetben egyszerre egy adatközlő válaszolt a kérdésekre, eközben esetleg házastársa volt jelen. Az adatközlők tehát egymástól teljesen függetlenül nyilatkoztak (amint a későbbiekben kiderül) igen hasonlóan. A talán lassúbbnak tűnő személyes kitöltés mellett azért döntöttem, mert így nagyobb bizalommal, őszintébben tárulkoztak fel az interjúalanyok. Sok esetben épp valamelyik kérdés kapcsán jutott eszébe adatközlőimnek egy újabb történet, adalék. A kérdőív által megcélzott legfontosabb témakörök a következők voltak: 1. kérdés: A térségre vonatkozó nemzetiségi viszonyok, pontos ismerte az Eleken élő egyes nemzetiségek létszámának felbecsülésével. 2. kérdés: A személyes kapcsolat, a konkrét tapasztalatok meglétének fontossága. Itt minden adatközlőnél rákérdeztem a másik három nemzetiséggel való konkrét kapcsolatára. Ha pl. román adatközlővel beszéltem, nyilatkoznia kellett arról, hogy ismer-e magyar, szlovák, és német nemzetiségi lakosokat. 3. kérdés: Az ismeretség és a kapcsolat mélységét, a nemzetiségek szituációit, legfontosabb helyszíneit, helyzeteit a 3. kérdés tárta fel. Az 1-3. kérdés tehát közvetlenül a kapcsolat meglétére, konkrét voltára, jellegére utal, így a kommunikációs alaphelyzetét, a kommunikáció közegét tárta fel. A 4-7. kérdés már a kialakult kapcsolatok mélységére, szubjektív értékelésre tért rá. A 4. kérdés konkrétan: értékelni kellett a kapcsolat minőségét, mélységét. A kérdésben a minőségi fokozatok között kellett válaszolnia a kitöltőnek. Az 5. kérdés tulajdonképpen kontrollkérdés: a nemzetiségiek között kellett választania a kitöltőnek.
31
Majd a 6. kérdés a barátság jellegére kialakulásának az időszakára, a nyitottság meglétére kérdez. Köztudott, hogy fiatal korában az ember nyitottabb, igénye folyékonyabbá teszi a különbözés elfogadására, kevésbé hatnak a kívülről átvett szterotípiák, gondolkodási paradigmák, hiszen a világnézet, életvezetési habitus még kialakulóban van, és formálható. Később már az elért helyzet megtartása, a biztonságtudat és a személyiség önvédelme a legfontosabb és a zártabb életformához, kevésbé nyílt, toleráns magatartáshoz vezet. Mindehhez könnyen szolgáltathat ideológiát egy-két előítélet. Kíváncsi voltam arra, hogy az életkor előrehaladtával mennyire maradt meg a nyitottság más kultúrák, nyelvek, nemzetek felé. A vizsgált adatközlői réteg ehhez igen megfelelt, hiszen a nemzetségi nyelvet, szokásokat még ismerők kevésbé asszimilálódott 50-60 éves korosztályból indultam ki. A válaszokat némiképp befolyásolta az, hogy Elek kisvárosként viszonylag zárt közösséget alkot, a kívülállókkal való kapcsolattartás kevésbé jellemző inkább az ifjabb nemzedékénél mutatkozik, akik más városban tanulnak, dolgoznak, esetleg ingáznak. A 7. kérdés a közelség, a bizalom fokát kutatja. Az összetartozás érzése esetleg sejteti az azonos nemzetiségűekkel kialakult barátság erősségét, és a háttérben húzódó előítéletekre is rámutat. Itt tehát a kommunikációs felek kapcsolatát, kommunikációjuk funkcióit tárhattam fel. A 8-9. kérdés a lehetséges kommunikációs problémákat veti fel. A 9. kérdésben nyelvi különbségek, a nem nyelvi kommunikáció különböző kód és hagyományrendszere, és a kulturális etikai, etikettbeli különbségek esetleges jelenlétének feltárása volt a cél. Érdekesség, hogy erre a kérdésre az interjúkból indirekt módon inkább választ kaphattam. A konfliktuskerülés, egymás elfogadása, a toleráns alapállás miatt inkább egy-két közismert anekdota utalt erre a lehetőségre, kiemelve azt is, hogy egymás mellett élve, egymás szokásait ismerve kevésbé okoz problémát, meglepetést, esetleg félreértést egy-egy ilyen helyzet. A 10. kérdésben a kapcsolat építő-befolyásoló az egyes kultúrákat gazdagító jellegére kérdeztem rá. Tulajdonképpen ez is kontrollkérdésnek számít: egymás megbecsülésének, értékelésének a legékesebb bizonyítéka, mikor a kapcsolat által értékes tapasztalataikkal gazdagodhatunk. A 11. kérdéstől kezdődően az esetlegesen létező, a háttérben húzódó, egymás megítélését, a kommunikáció alaphelyzetét, lezajlását befolyásoló sztereotípiák meglétére térek rá.
32
A kérdések közül kettő feleletválasztás típusú, ahol egyrészt a vérmérsékletbeli különbségek terén van alkalom jellemezni a különböző nemzetiségeket. A 12. feladat a külsőségek, gazdagság, életmód alapján kialakult külső kép megítéléséről
szól.
Ehhez
társítottam
az
MTA-ELTE
Kommunikáció
elméleti
kutatócsoportja által összeállított, a nemzetiségekre vonatkozó sztereotípiákra vonatkozó tesztjét. Az interjúkkal összevetve a válaszok feldolgozása igen érdekes képet mutat majd. Végül felmérésemhez csatoltam egy a nyelvi kommunikációra vonatkozó kérdéssorozatot. Itt az első kérdés a nyelvhasználat és a baráti-családi kapcsolatok szituációját térképezi fel, így alkalmat ad az asszimiláció mértékének kimutatására is, hisz a folyamat során először a kívülállókkal, majd végül családon belül is az asszimiláló nép nyelvét használják. Érdekes információ az is, melyik fél nyelve a használt nyelv, mi a közvetítő nyelv, illetve vegyesházasságban milyen nyelvet használnak majd. A második kérdés a térségben létező nyelvek elsajátításának, ismeretének a mértékét mutatja. Itt az asszimiláció fokán túl, az egymás felé való közeledés, az egymással való kommunikáció iránti nyitottság is feltárul. A harmadik kérdés az írás közben használt nyelv megjelölését tűzi ki feladatként. A beszéd elsődlegessége mellett az írás már tudatosabb, pontosabb nyelvismeretet kínál. Az asszimilálódás kezdete, mikor az asszimiláló nyelv válik az írásbeliség nyelvévé, míg az eredeti nyelv csak a szóbeli, rendszerint családi-baráti kommunikációban maradt meg. Az utolsó kérdés a domináns anyanyelvhez leginkább kötődő tudati-gondolati tevékenységeket sorolja, és a bilingvizmus jelenségével kapcsolatban nyújt hasznos információt. A többnyelvű területeken a bilingvizmus különleges kommunikációs helyzetet, speciális kódhasználati szokásokat vet fel, melyekről az elméleti bevezetésben már szót ejtettem. A kérdőív kérdései három típust képviselnek: Az 1, 2, 7, 8 kérdés konkrét, esetleg kifejtett választ is kínáló, kibővítendő vagy eldöntendő kérdés formájú. A 3, 4, 5, 6, 9, 10, 11, 12 feleletválasztós kérdés, ahol előre megjelölt kategóriákból lehet választani. Végül a nyelvhasználatról és a sztereotípiákról szóló kérdések formája szintén megadott kategóriákból történő választás, táblázatos formában.
33
4. NEMZETEK KÖZÖTTI KOMMUNIKÁCIÓS SAJÁTOSSÁGOK ELEKEN „ A nemzetiségileg vegyes településeknél két alaptípus emelhető ki: a) nemzetiségileg és vallásilag is vegyes település b) nemzetiségileg vegyes, de vallásilag nem. „42 Elek városa az elsőhöz tartozik: nemzetiségileg és vallásilag is vegyes település. Az idők folyamán a nemzetiségi együttélésből fakadó kölcsönhatások szépen nyomon követhetők, de a nyelvi és kulturális különbségek még mindig megfigyelhetők. A település legrégibb épülete a XVIII. századból származó római katolikus templom. „ A hagyomány szerint az újratelepítés utáni első templom fölé épült a mai, melynek alapkőtételére 1796. július 2-án került sor, mai formája a XIX. sz. második felére alakult ki.”43 Mindig a katolikus templom számított centrumnak. A katolikus templom környékén a fűút mentén nyugati és keleti irányban németek laktak. Természetesen a lakosságcsere, a németek kitelepítése megváltoztatta a lakosság etnikai térbeosztását. Ma már nem jellemző a templom körüli etnikai tömb, románok, németek, szlovákok vegyesen laknak. A római katolikus templom körül több román és szlovák család lakik és a görögkeleti kápolna környékén élnek németek. A város gazdasági életében mindegyik nemzetiség dominál. Földtulajdona ma már német, magyar, szlovák, román lakosnak egyaránt van. Ugyanígy a város bürokratikus szellemi elitjébe mindenféle nemzetiségű tartozik. „Felekezeti megoszlás szerint 2000 fő (magyarok és németek) „római katolikus, görögkeleti hívek száma 1500, ebbe beletartoznak románok és cigányok a településen 1946 óta van kápolnájuk. Előtte a szomszédos Ottlakára és Kétegyházára jártak. Az evangélikus gyülekezet tagjai kis létszámú leginkább szlovákok és magyarok imaházban tartják istentiszteleteiket. Az adventista közösség létszáma 70 körüli.”44 Eleken a mindennapi nyelvhasználat „közlekedő nyelv”45 a magyar nyelv. Az idősebb generáció – általam megkérdezett réteg – egymás között saját anyanyelvükön beszélnek.
42
Gyivicsán Anna: Anyanyelv, kultúra, közösség Teleki László Alapítvány Budapest, 1993. 39.oldal Békés megye kézikönyve Oktinfó – Szeged Bt. Ceba Kiadó. 299.oldal 44 Békés megye kézikönyve Oktinfó – Szeged Bt. Ceba Kiadó. 299.oldal 45 Bakó Boglárka: Itthon vagyunk megszokva Kisebbségkutatás 11.évf.2002.2.szám 459.oldal 43
34
4.1 Nyelvi kommunikáció Eszköztárát tekintve az emberi kommunikáció három szinten zajlik: verbális, nem verbális, vizuális. A nyelvi jegyek konvencionálisak. „Valamennyi kulturális attribútum közül az emberi nyelv birtoklása a leginkább megkülönböztető jegyek egyike. Minden emberre jellemző, kulturális hovatartozásától függetlenül, egyszersmind az emberi kommunikáció legelterjedtebb módja is. Minden egészséges emberi lénynek, aki valamely sajátos kultúrához tartozik, néhány ezer szavas szókincse van, amelynek elemeit bonyolult és pontos nyelvtani szabályos szerint képes összekapcsolni. A nyelv lényegi jellemzői a következők: először is lineáris, vagyis a nyelvet alkotó hangokat a hangképző szervek hozzák létre.”46 A nyelvet és a kommunikációt azon evidens okból kezelik együtt, hogy a nyelv elsődleges feladata a kommunikáció. Saussure különbséget tesz a nyelv és beszéd között. „A nyelv konkrét természetű tárgy, amelynek elsajátításához tanulási folyamatra van szükség. A beszéd viszont egyéni aktus, amely fejleszti a nyelvet. A nyelv és a beszéd szorosan összetartozik.”47 „ A nyelvi kommunikáció létrejöttének és megvalósulásának alapja a verbális kód használata. A jel a jelölt és a jelölő elemi kapcsolata, amely mindig valami helyett áll vagy valamit reprezentál. A nyelvi kommunikáció célja, hogy jelentést stimuláljon konvencionális szimbólumok használata révén.”48 4.1.1 Többnyelvűségből adódó kommunikációs helyzet Eleken a nemzetiségek között nincsenek behatárolt érintkezési területek. Elek kis város, ahol a közösségi élet csak néhány jelentős csomópont köré összpontosul. Ez legtöbbször a művelődési ház vagy a három étterem egyike. Az étteremtulajdonosok között is rendszeres együttműködés van például a világtalálkozó szervezésekor. A város különböző nemzetiségei, lakói lakodalmakon, keresztelőn, temetéseken, bálokon, ünnepségeken együtt vesznek részt. „ Aki érzi magába, hogy el kell mennie a temetésre, az megy.” (román adatközlő) Szinte kötelességüknek érzik, ha valamilyen kapcsolatban álltak az elhunyttal. 46 47
Lázár Judit: A kommunikáció tudománya Balassi Kiadó Budapest, 2001. 86.oldal Lázár Judit: A kommunikáció tudománya Balassi Kiadó Budapest, 2001. 88.oldal
35
A kommunikáció leggyakoribb helyszínei: -
utca
-
üzlet
-
orvosi rendelő
-
társadalmi rendezvények
-
piac
-
templom
-
hivatalban
-
hivatal előtt.
A kérdőív első kérdésében az adatközlők mind a 8 helyet egyaránt megjelölték, és az interjúkban megerősítették. Elek nemzetiségi lakosai tehát mindennapi szoros kapcsolatban állnak egymással, mely az élet minden területét átfonja, a lakóhelytől az iskolán és szórakozáson át, az egészségügyi ellátás és a munka területéig. Az interjú során kiemelték az immár hagyománnyá vált Elekiek Világtalálkozóját, ahol az Elekről elszármazott lakosok ünnepelnek. A nemzetiségi találkozó is szóba került, mint értékes közös program. Ez a két megmozdulás igen népszerű, évről évre nagy jelentőségű program a lakosok életében. A kommunikációt nagyban befolyásolja az a közeg, ahol létrejön. Az előbb említett szituációk között szerepelnek a magánélet szféráihoz kapcsolódó helyszínek, pl. utca, piac. Társadalmi-kulturális élettel kapcsolatos szituációk, pl. társadalmi rendezvények, templom. Az életben felmerülő szükségletek kielégítése, pl. piac, üzlet, orvosi rendelő. Ezek között több olyan szituáció is akad, ahol a felek kiszolgáltatott, alárendelt helyzetben vannak (pl. orvosi rendelők, hivatalok). Itt sorstársként, szövetségesként találkoznak, kommunikációjukat ez is befolyásolja. Más helyzetekben a kommunikáció célja az életszükségletek előteremtése, anyagi fennmaradás, előbbre jutás. Itt a próbálkozás sikerét a kommunikáció sikere befolyásolja, így nagyon fontos az együttműködés, a kölcsönösség és egymás szándékainak pontos megértése (pl. üzlet, piac). A magánélet védelme, a békés egymás mellett élés, valós helyzetben a segítségnyújtás szintén kölcsönös egymásrautaltságot feltételez.
48
Róka Jolán: Kommunikációtan Budapest, Századvég Kiadó 2002. 33.oldal
36
Etnikai térbeosztás szerint, Elek népessége teljesen kevert. Ez főleg a kitelepítés után alakult így, ezekben a szituációkban is fontos az együttműködés, a kölcsönös alkalmazkodás, ami meg is valósul. Sok esetben értik, használják egymás nyelvét, esetleg közvetítő nyelvet használnak. Az interjúkból az is kiderül, hogy figyelembe veszik, ismerik egymás kommunikációs szokásait, így kevesebb összeütközés mutatkozik. Pl. „a német ember nem viszi az utcára a problémáit, nem mutatja ki érzéseit, sérelmeit. A románok szenvedélyesebben vitatkoznak, akár ki is rohannak a teremből, de aztán könnyen megbékélnek”. (román adatközlő) A kultúra és szórakozás iránti igény is fontos összekovácsoló erő, hiszen kisvárosban ere nem nyílik olyan sok lehetőség, mint nagyobb városokban, így a város lakói együtt próbálják életüket színesebbé tenni, és ez újabb együttes élmények átéléséhez vezet, s egymás kultúrájának, szokásainak megismerését is szolgálja, sőt még a párválasztást is befolyásolja. Eleken gyakori a vegyesházasság. A megkérdezettek közül többen is vegyesházasságban élnek. Általában itt mindkét fél asszimilálódik és leginkább a magyar nyelvet használják. Gyermekeiket is ezen a nyelven tanítják. Meg kell jegyeznem, hogy a vizsgált rétegre még ez nem annyira jellemző, mint a fiatalabb korosztályra. 4.1.2 Egymás nyelvének ismerete Egy falusi közösségben – Elek egészen 1996-ig nagyközség – a mindennapi nyelvhasználatot jellemzik a köszönési szokások. „ Magyaroknak magyarul, románnak románul, németnek németül köszönök. Amilyen nyelven fogadja a köszönésemet, olyan nyelven folytatom a beszélgetést.” (román adatközlő) Ez csak egy nagyon kicsiny rétegre jellemző, leginkább az általam vizsgált 50-60 éves korosztályra. „ Egymás nyelvét leginkább mára már csak az idősebb generáció beszéli.” (magyar adatközlő) „ A románok és a németek megtanulták egymás nyelvét, de megtanultak magyarul is. A magyarok már nem tanultak meg semmilyen nyelven sem. De nem volt baj, mert ha egy magyar lépett a társaságunkba, udvariasan átváltottunk.” (román adatközlő)
37
Nagyon érdekesnek találtam azt az esetet, hogy magyar adatközlőim azt mondták, hogy a románok nem beszélik jól a magyar nyelvet. Valóban jellemző volt ez, hogy román adatközlőim hol ragozásoknál, hol egy-egy kifejezésnél akadtak el. „ Mi nem tudunk olyan jól magyarul, hol így, hol úgy beszélünk.” (román adatközlő) A nyelvcsere román-magyar vonatkozásban Borbély Anna vizsgálata szerint Eleken egy közbülső szakaszban van. A két nyelv szerint váltakozó beszédet az érintettek akár németek, akár szlovákok, románok, nem tartják illetlen jelenségnek. Sőt, kifejezetten érdekesnek tartják és jóízű humorral veszik tudomásul, ahogyan a sokak által kedvelt kis dalocska is mutatja: „ De szeretem a román menyecskét, Mert az köszön : Sara buna – Jó estét! Mert az köszön : Sara buna –deil Dumnezo! Kedves galambom, haida ice Terád illik a csókom!”49 A szóátvétel is gyakori, a mindennapi szóhasználat során. Román jövevényszavak: amorala, prost, prostia, prunts, veri, verizsana, traba, ezek már a mindennapi beszédben folyamatosan előjönnek, használják, mind a németek, magyarok. Egyik adatközlőm elmesélte, hogy kezdetben ezek az átvételek humorforrásai is voltak egymás kommunikációjában. Pl. a prosit németül azt jelenti, hogy „egészségedre”, románul azt jelenti, hogy buta. Így amikor a német felemelte a söröspoharát és így üdvözölte a románt, hogy „prosit”, elég furcsa helyzet alakult ki. Ha a nyelvi kód nem volt azonos, nyilván megoldották nonverbalitással a félreértést. A németek a románok házassági szokásait már csak így emlegetik: „fuzsitoltak”. Román átvétel a „fuzsit”, azt jelenti elszaladt a lány és a vőlegény, vagyis összeálltak, élettársi kapcsolatban, mivel nem volt pénzük lakodalomra. Ez más szavaknál is megmutatkozó nyelvi interferencia szép példája. A román szót magyar raggal látták el. Ha a románok házassági szokásait mutatták be ezzel a szóval fejezik ki leghűbben, mivel a románok így nevezték el az élettársi kapcsolat megkezdtét. A megkérdezett adatközlők közül az idősebb generáció (60 év körüliek) mind azt vallották, hogy ismerik egymás nyelvét: mind a románt, mind a németet beszélik és értik. 49
Petrusán György – Martyin Emília – Kozma Mihály: A magyarországi románok Útmutató Kiadó h.n. 2000. 89.oldal
38
A német adatközlőim közül négy ismerte a román nyelvet, a román adatközlőim közül hárman beszélték a német – vagyis a sváb – nyelvjárást. A magyarok és szlovákok nem ismerik ezeket a nyelveket. 20 adatközlőm közül tehát 7-en igennel, 13-an nemmel válaszoltak. Leginkább tehát az tűnik fel, hogy a románok és a németek beszélik egymás nyelvét. Írásban egyikük sem használja. Ennek oka az is, hogy itt nem az irodalmi németet, hanem egy „sváb” nyelvjárást beszélnek. Több adatközlő említette, hogy a kitelepítettek unokáival már nehezebben értenek szót, hiszen ők már az irodalmi németet beszélik. Egymás nyelvének ismerete tehát kölcsönös, sőt, mivel a németben bizonyos formulák hiányoznak, előfordul, hogy azokat a formulákat a román nyelvből kölcsönzik (pl. románul káromkodnak). Mint említettem, a szlovákok és magyarok kevésbé nyitottak ilyen téren, de kevésbé is voltak a többi nemzetiségre utalva. Dolgozatom előző részében említettem, hogy míg a németek a polgárság és a gazdag parasztság rétegébe tartoztak, addig a románok a szegény parasztság körébe tartoznak, és gyakran szegődtek cselédként a német gazdákhoz, akik egyébként igen megbecsülték őket. Ez a tisztelet és megbecsülés kölcsönös volt, a románság sok etikettbeli elemben alkalmazkodtak a németekhez. A szlovákság országszerte elszigeteltebb telepeket alkot, Eleken kisebb számban van jelen. A magyarság számára nem volt annyira létszükséglet megtanulni más nyelveket. Beszélgetőpartnereim beszédes szavai: „ A magyar büszke a saját nyelvére, boldogul vele Magyarországon, nem érzi hiányát másnak.” (német adatközlő) „ Beszélj te is más nyelven, ne csak egy nyelven, mint a veréb!” (román adatközlő) Egy román adatközlő szép szavai summázzák mennyire fontos és jelentős egymás nyelvét ismerni: „ Annyi ember vagyok, ahány nyelven beszélek!” (román adatközlő) A fejezetet Hans Hagel idézetével zárom, amely a következőket írja a bánáti svábokról: „ A nyelv, mint a kölcsönös megértés eszköze, az ember belső világának tükörképe. Öröm, izgalom, fájdalom, gondolatok és ötletek, minden megtalálja a nyelvben a maga többékevésbé teljes kifejeződését. Ezért lehetséges, hogy következtetni tudunk a nyelvben a beszélő lelkiállapotára, ha ismerjük annak nyelvét. Sőt, mivel ugyanazon kifejezésekre
39
ugyanazon szavakat használjuk, egy nép nyelvéből következtetni tudunk annak kultúrtörténeti fejlődésére.” 50 4.1.3 A nyelvek egymásrahatása, a nyelvi különbségekből adódó félreértések „ Az eleki nyelvjárás túlnyomórészt a kelet-frank jelleget viseli magán. Maga a nyelv, többnyire közép – és korai újfelnémet jegyeket hordoz magán, de találhatunk benne az ó – és újfelnémet nyelvre jellemző jegyeket is.”
51
A mai irodalmi nyelvet beszélő
számára talán nehezen érthető, dallamtalan, szegényes szókincsű, de természetesen vannak olyanok is, akik ennek az ellenkezőjét állítják. Hasonló a helyzet az eleki román nyelvvel. Egy bihari nyelvjárást őrzött meg, ugyancsak szegényesebb szókinccsel, mint a sváb nyelvjárás. Geertz szerint: „…a nyelvválasztásra a szituáció, a helyszín és a harmadik ember is hatással van”52. Az eleki nemzetiségek közötti nyelvhasználati tapasztalataimat összegezve elmondhatjuk, hogy a nyelvhasználat milyensége miatt a településen lakók között konfliktus nem bontakozott ki. „ Ha magyarok vannak a közelben mindig magyarul beszélünk, nehogy azt gondolja róla beszélünk.” (román adatközlő) Ez részben az egymásrautaltság és alkalmazkodási készség miatt alakult így. A valamikori félreértések jelenlétének már csak emléke van meg a közismert anekdotában: Magyar: Hogy adja a búzát? Román: Buzate pizda mineta. (Káromkodás a búza hasonló hangzása miatt.) Magyar: Adok érte pénzt. Román: Zice ca ma pinge. (pénzt-pinge-eltollak jelenti románul, azt értették, hogy „mindjárt arrébb tollak.”) Egy másik estben: Román
Magyar
Noroc! (Szerencsét!)
Morog az istennyila!
Unde ai fost? (Hol voltál?)
Itt fosztottak meg!
Ase, ase ( Igen, igen)
Ásó is volt nálam, mégsem boldogultam.
Bata-l Dumnezo! (Isten verje meg!) Noha bátyám te is ott lettél volna, adtam volna én. 50 51
Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó 1999. 209.oldal Havassy Péter: Tanulmányok Elek történetéhez 2.kötet Elek 2000. 209.oldal
40
Ebben az esetben is két szó hasonló hangzása okozta a félreértést, csak a második párbeszédben a magyar nemzetiségű érti félre a neki szánt kommunikációt. „ A köztudat a más kultúra megértésének legfőbb nehézségét a nyelv tudásának hiányában látja. A nyelv olyan kulturális alapkód, amely a megértés nélkülözhetetlen eszköze.” 53 „ A magyarok, akik nem nagyon tanulták más nemzetség nyelvét, néha sértőnek veszik, ha más nyelven beszélünk egymás közt. Azt mondják, hogy Magyarországon magyarul kell beszélni.” (román adatközlő) A szóátvétel és a kulturális kapcsolat szerves egységben van egymással: a jellegzetes ételek nevét és étkezési szokásait mind a négy nemzet átvette egymástól: némettől a saverpick, amely sült szalonna és aludttej alapú rántás, paradajz, paradicsomos étel, és a pananudli, amely babos ételt jelent. A szlovákoktól a kiszely leves, savanyúkáposzta leves átvétel. Nyelvi interferenciára több példát is találhatunk, a beépülő új szavakat sok esetben az adott nyelvre jellemző toldalékkal használjuk pl.: fuzsitolnak. Szlovák adatközlő gyermekkori emlékeit felidézve: „ Taigyeme na piac da kocsi da városháza.” (szlovák adatközlő) A nyelvek egymásrahatása tehát általában, főként a szókincs keveredésében mutatható ki. A jelenség részletesebb elemzése egy nagyobb terjedelmű, nyelvészeti specialitású dolgozat feladata lenne. 4.1.4 Konkrét nyelvi változás, kódváltás „Ha magyar vagy más nemzetiségű lép közénk, udvariasan átváltunk magyar nyelvre.” (román adatközlő) Az eleki nemzetségre jellemző a kódváltás, vagyis hol magyarul, hol saját anyanyelvén fejezi ki mondanivalóját. A kódváltással kapcsolatban megemlíteném Borbély Anna cikkét, aki a magyarországi románok körében végzett ilyen jellegű kutatómunkát: A kódváltás társadalmi oldalról való vizsgálata szempontjából fontos Gumperznek a következő két megállapítása: „…az egyik szerint a kódváltás használata kifejezi a partnerek közötti kapcsolat minőségét. Tehát a kétnyelvűek nem használják a kódváltásos stílust azokkal a kétnyelvűekkel, akiknek nem ismerik az egyéni hátterét vagy attitűdjeit. Ha 52
Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó 1999. 209.oldal
41
teljesen ismeretlenekkel használnának kódváltásokat, akkor fennforogna a veszélye annak, hogy félreértik őket.”54 A másik fontos gumperzi megállapítás szerint a kódváltás, mint szociolingvisztikai jelenség az egynyelvűek köznyelvi (városi) beszédében előforduló nyelvjárási változásokra hasonlít, mert mindkét esetben a társadalmi és ideológiai körülmények határozzák meg az üzenet formáját. Borbély Anna erről a következőket írja: „ Battonyán – dolgozatom elején említettem ezt a települést – a románok többsége három nyelven beszél: románul, szerbül, magyarul. Battonyai adatközlőim az interjúk során nemcsak a magyar nyelvre váltottak át, hanem egy óra leforgása alatt 2-3 szerbre is.”55 „ A magyarországi románok a kódváltást általánosan használt beszédstratégia, elsősorban kétnyelvű románokkal való társalgás során alkalmazzák, de olykor-olykor előfordulhat, hogy egynyelvűekkel beszélgetve is áttérnek a partner által nem ismert másik nyelvre.”56 Az eleki románság nyelvhasználatát kutatva arra a megállapításra jutottam, hogy a kódváltást egynyelvűekkel beszélgetve akkor használják, ha nem jut eszükbe a magyar kifejezés, vagy erős emocionális érzelem kifejezésére. A kódváltás leginkább azt a korosztályt jellemzi, amelynél kutatásomat végeztem. Az egyes szituációkhoz sokszor nyelv is társul. Hivatalos ügyek intézésekor, orvosi rendelőben például legtöbbször a hivatalosnak számító magyar nyelvet használják, míg az előtérben, orvosi rendelőben várakozva sokszor más nemzetiségi nyelv a kommunikáció közös kódja. A nyelvet néha a téma is meghatározza: ha pl. az utcán találkozó emberek először a földművelésről beszélgetnek, a kiinduló nyelv a fentiekben meghatározott közös nyelv. Pl. német, szlovák, román beleágyazva más nemzetiségi szavakkal, esetleg a modern technikai kifejezéseket magyarul említve (pl. rotakapa, permetezőszerek neve, stb.). Ha témát váltva az SZTK-ban, orvosi rendelőben történetekre vált a beszélgetésben, sokszor kódváltás is bekövetkezik.
53
Buda Béla: Kommunikáció és kultúra In Hidasi Judit: Szavak, jelek, szokások Kiskunlacháza Widsor Kiadó 1998. 54 Borbély Anna: A magyarországi románok nyelvhasználata a változások tükrében =Regió 1995. VI/3. 34.oldal 55 Borbély Anna: A magyarországi románok nyelvhasználata a változások tükrében =Regió 1995. VI/3. 36.oldal 56 Borbély Anna: A magyarországi románok nyelvhasználata a változások tükrében =Regió 1995. VI/3. 34.oldal
42
4.1.5 Szituáció és a nyelv kapcsolata A mindennapi kommunikáció fő témái az egészség, a család egészségi állapota és a politikai ill. helybeli hírek, pletykák megbeszélése. Ezek ugyanazok a beszédtémák az átlagos magyar lakosság esetében is jellemzőek. A beszédtémák köre természetesen függ a megkérdezettek életkorától, társadalmi, rétegbeli hovatartozásuktól, iskolázottságuktól. Az, hogy milyen témáról milyen nyelven beszélnek, függ attól is, milyen nyelven hallanak róla. A bel- és külpolitikai hírek esetében az információszerzés a televízió, a helyi újság, esetleg a rádió. A megkérdezettek magyar nyelvű műsorokat néznek, hallgatnak, magyar
nyelvű
újságot
olvasnak.
A
románok
emellett
megemlítették,
hogy
mindannyiuknak jár a NOI román hetilap és a CALENDARUL NOSTRU szintén román nyelvű évkönyv, amely információforrásként szolgál. Nézik, hallgatják a nemzetiségi műsorokat is, de ezek arányukban nem érik el a magyar nyelvű információforrások jelentőségét. Nem jellemző, hogy a román ill. szlovák televízió adásait nézzék. A német nemzetiségiek közül, ahol fiatalabbak is vannak, gyakran nézik a német televíziótársaságok film és zenecsatornáit, de ott az irodalmi némettel, és nem a nemzetiségi német nyelvvel találkoznak. Ezzel is magyarázható, hogy a napi hírekről legtöbbször magyarul, másodsorban nemzetiségi nyelven folyik a beszélgetés. A téma és a nyelv kapcsolata természetesen függ az adott nyelv szókincsének gazdagságától, egyéb kultúrtörténeti vonatkozásoktól. Ebben a kérdésben a németek vannak a legelőnyösebb helyzetben, ők rendelkeznek a legtöbb jelből álló és legrétegzettebb kódrendszerrel. Igen régi gyökerű irodalmuk, nemzeti kultúrájuk van (gondoljuk pl. a híres minnesangerekre) és nagy múltú írásbeliséggel rendelkeznek. Politikailag is nagy befolyást gyakoroltak a környező nemzetekre, az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos nyelve a német volt. A többi nemzet így a középkorban a hagyományos, hivatalos ügyek intézésekor, kulturális, tudományos életben használt latin nyelv után mindjárt a német nyelvet használta a hivatalos, tudományos és kulturális élet nyelveként, így a nemzeti nyelv nem tudott a kellő színvonalra fejlődni, így aztán továbbra sem vált alkalmassá az említett kategóriák kódjaként szolgálni. Sok esetben az egységes nemzeti nyelv sem jött létre, a magyarok pl. az 1772-től számított felvilágosodás idején mesterségesen hozták létre a nemzeti nyelvet, a nyelvújítási mozgalom során. A román és szlovák nemzetnél, talán még később, a 19. században, a romantika nemzeti értékeket középpontba állító korszakával zajlott le. Később
43
természetesen a társadalmi-politikai változások is befolyásolták ezen nyelvek fejlődését. Pl. a ’48-49-es forradalom és szabadságharc bukása, a II. világháború, stb. Több német adatközlő jelezte, hogy nagyszülei még csak németül beszéltek, szüleik anyanyelve tehát még a német volt. Később a kitelepítések kezdetekor a szülők szinte megtiltották gyermekeiknek, hogy németül beszéljenek, hiszen az veszélyessé vált. Így lehetséges, hogy több adatközlő nyilatkozta, hogy míg a nagyszüleivel németül beszélt, a szüleivel magyarul, és általában ő maga már nem is beszéli olyan jól a német nyelvet. Az utca, az üzletek, orvosi rendelő, társadalmi rendezvények, piac, templom, hivatalban és előtte mind az egymás közötti interakció helyszínei lehetnek. Ezeken a helyszíneken a „közlekedő nyelv” a magyar. A románok, németek egymás között saját anyanyelvükön beszélnek. Ha társul hozzájuk egy szlovák vagy magyar nemzetiségű, akkor udvariasan átváltanak magyar nyelvre. A románok a háziorvosukkal románul beszélnek, mivel erdélyi származású. Bár erdélyi magyar, az eleki románok azt mondják rá, hogy román. A magyarországi román orvosok nyelvhasználatával kapcsolatban Borbély Anna azt állapította meg, hogy a magyarországi román orvosok legtöbbször románul szólnak a román beteghez. Megtörténik, hogy a beszélgetés folyamán átváltanak magyar nyelvre, de mindenképpen románul szólítják meg román betegeiket. Román adatközlőim is jelezték, hogy így úgy érzik, kicsit bizalmasabb a kapcsolatuk a helyi orvossal. Társadalmi rendezvényeken a használt nyelv a magyar a fentebb említett okok miatt. Önkormányzati gyűléseken kezdetben mindegyik nemzetiség saját anyanyelvén beszél, majd a „vita hevében” átváltanak magyarra. Az átváltás megtörténik még abban a helyzetben, ha vendéget hívtak meg a rendezvényre, aki nem beszéli az adott nyelvet. A piacon, üzletben, hivatal előtt két nyelven folyik a beszélgetés a románoknál és németeknél. A szlovákok az előrehaladott asszimiláció miatt leginkább szlovák rendezvényeken beszélnek anyanyelvükön. Templomban a román lakosokon kívül, mindenki magyarul hallgatja a misét. A románoknál, ahogy Radó Péter: A kisebbségek nyelvhasználata c. tanulmányában kitér arra, hogy a románoknál a liturgia még folyamatosan román nyelven történik. Többek között ez is olyan tényező, amely késlelteti a nyelvi asszimilációt. Hivatalban, az intézmény falain belül már minden nemzetiség magyarul beszél, bár a hivatali alkalmazottakkal saját anyanyelvén is szót válthat, hiszen „mára elértük, hogy minden nemzetiségből legyenek a hivatalokban.” (román adatközlő)
44
Vegyesházasságok esetén a domináns nyelv a magyar, és gyermekeikkel is magyarul beszélnek. 4.1.6 Nyelvi asszimiláció „Egy etnikai csoport viselkedésének egyes jegyeiben, életstílusában, ruházatában stb. hasonulhat környezetéhez, miközben nyelve, az etnikai identitás erős tudata megmaradhat. Mindez megtörténhet fordítva is: a másodlagos identitás szimbólumok felválthatják a nyelv identitásőrző szerepét. Az asszimilációt tehát összetett, egymásra épülő szakaszokból álló, nem lineáris folyamatként kell elképzelnünk”.57 „Egy etnikai közösség asszimilációja kulturális adaptáció, olyan több szakaszból álló folyamat, amelyben a kulturális kódok, társadalomszerkezeti jellemzők, érzelmi sajátosságok keveredése, bonyolult egymáshoz idomulása megtörténik. A befogadó társadalom informális szerveződéseiben való teljes elvegyülést, láthatatlanná válást úgynevezett akkulturális szakasz, a befogadó közösség nyelvének átvétele, az alapvető kulturális kódok elsajátítása előzi meg, majd szerkezeti, társadalmi integráció követi, amikor
a
nyilvános
kapcsolatrendszerekben
túlsúlyba
kerülnek
az
integráló
mechanizmusok a szemben állók ellenében.”58 Hogy Eleken mennyire előrehaladott a nyelvi asszimiláció, vagyis melyik nyelv kezd dominánssá válni a nemzetiségek körében, ebben a fejezetben szeretnék kitérni. A nyelvhasználati kérdőív rávilágít erre.
A nyelvhasználati kérdőív kiértékelése A szlovákok a magyar nyelven kívül más nemzetiségi nyelvet, románt vagy németet nem ismernek, nem beszélnek, 5 főből 5 nyilatkozta ezt – 100 %- os eredménnyel. Szüleikkel magyarul és szlovákul beszélnek, 5 főből 5 fő nyilatkozta ezt, így az eredmény - 100 %. Nagyszülőkkel csak szlovákul beszélnek, 5 főből 5 – 100 % -os az eredmény.
57 58
Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 1999. 160.oldal Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 1999. 161.oldal
45
Gyermekeikkel, házastársukkal, barátokkal, szomszédokkal magyarul beszélnek 5 főből 5 fő, így 100 % -os az arány. Szlovák nyelven magánlevelet nemigen írnak, csak hivatalos és szakmai témáról, főként a nemzetiségi önkormányzat révén, 5 főből 5 fő – 100 % -os aránnyal. A bilingvizmus tesztben: − imádkozni magyarul, szlovákul, számolni, állatokhoz szólni magyarul − gondolkodni magyarul és szlovákul is szoktak − káromkodást nem említik. Domináns nyelvük úgy tűnik, a magyar. A román lakosok közül 2 fő németül, románul, magyarul beszél (40%). A szlovák és a német nyelv a barátok során merül fel. A németet „nagyon jól” beszélik, szlovákul nem beszélnek, csak értenek. Íráskor nem használják a domináns nyelvet a románt, kategóriáknál ez a nyelv nem merül fel. A román és a magyar nyelv használata családon belül minden kapcsolatban egyformán jellemző. 1 főnek magyar házastársa van, és vele magyarul beszél, gyermekei viszont a nagyszülőktől tanultak románul, így velük románul is beszél. A magyart és a románt szinte mindenki anyanyelvi szinten beszéli, 1 fő (20%) nem nagyon jól beszél románul, neki házastársa magyar. Az írás kategóriája a többségüknek (80%) a magyar nyelvhez fűződik, ketten szoktak románul is levelet írni, magán, hivatalos, szakmai írásokat egyaránt. A bilingvizmust érintő kategóriákba: 1 fő magyarul és románul imádkozik, a többiek csak románul imádkoznak, köztük az a személy is, aki a románt nem nagyon jól beszéli. Itt előre megszabott liturgikus imáról van szó. Az arány 20-80 %. Számolni mindannyian magyarul számolnak. 1 fő nem káromkodik, 2 fő magyarul és románul is, 2 fő magyarul káromkodik. Közülük egy akkor, ha nagyon ideges, hogy értsék amit mond. Gondolkodni 4 magyarul és románul is, 1 fő úgy, hogy románról lefordítja magának magyarra, 1 fő csak magyarul szokott. Állatokhoz szólni egy valaki nem szokott, 3 személy románul, 1 magyarul. Domináns nyelvük a román. Németek magyarul, németül és románul beszélnek. Az 5 főből 4 fő (80%) ezt nyilakozta. Csak magyarul és németül egy fő beszél (20 %).
46
Szüleivel 4 adatközlő magyarul és németül, 1 csak magyarul beszél. Nagyszüleikkel hasonlóan németül és magyarul beszéltek. Gyermekeikkel, házastársaikkal négyen németül és magyarul is társalognak kivéve egy interjúalanyomat, aki csak magyarul kommunikál. Barátaikkal magyarul és németül 1 fő (20%). Románul, németül és magyarul 4 fő beszél (80%). Anyanyelvi szinten mindannyian (5 fő) a magyar nyelvet beszéli (100 %), 2 fő nagyon jól beszéli a németet, 2 jól és 1 nem nagyon jól. Megjegyzésként megemlítendő az a tény, hogy a kitelepítés után az itthon maradottak nem beszélhettek németül. Volt olyan adatközlőm, aki azt nyilatkozta, hogy „5 éves koráig csak németül beszélt, utána a szülők csak magyarul szóltak hozzá.„ (német adatközlő) Levelet írni magyarul és németül írnak, ha magánlevélről van szó. Hivatalos levelet 1 fő (20%) és szakmai levelet 3 fő (60%) ír németül. Bilingvizmus tesztben: − imádkozni 4 fő magyarul és németül is imádkozik (80%), 1 fő csak magyarul imádkozik (20%) − káromkodni senki nem szokott, kivéve 1 fő, aki románul káromkodik. „németül nem lehet káromkodni, de románul jól lehet.” (német adatközlő) − állatokhoz szólni 5 főből mindenki azt válaszolta, hogy magyarul szokott. A kitelepítéssel járó nyelvelhagyás miatt nehéz eldönteni, de úgy tűnik a magyar előtérbe került dominancia szempontjából. Magyar adatközlőim közül egy vegyesházasságból származik, asszimilálódott. Anyja román, apja német, ő maga magyarul, románul, németül is beszél. Barátokkal, házastárssal, szomszédokkal, gyermekeivel magyarul beszél. A többiek (80%) 4 fő csak magyarul beszélnek, más idegen nyelvet semmilyen szinten nem ismernek, nem beszélnek. Anyanyelvi szinten a magyart beszéli mind az 5 fő. Levelet csak magyarul írnak (100%). Imádkozni, számolni, állatokhoz szólni magyarul szoktak (100%). 1 fő németül káromkodik (20%), a többiek csak magyarul (80%). Érdekes, hogy a vegyes házasságból származó adatközlőm (anyja román, apja német) németül káromkodik, románul imádkozik. Indoklása szerint „anyja tanította imádkozni, apját hallotta káromkodni” (magyar adatközlő)
47
Tehát nyelvhasználat kapcsán a legnagyobb alkalmazkodókészséggel a románok rendelkeznek, a németek velük kölcsönös viszonyban alkalmazkodnak, a szlovákok főként a magyarokkal kooperálnak. Mint látjuk a nyelvi asszimiláció megindult Eleken is, a szlovákoknál erőteljesebben, hasonlóan a németeknél, a románoknál. Azokban a családokban erőteljesebb, ahol a szülők az anyanyelv mellett a magyart is beszélték gyermekeikkel. A szlovákok kisebbségi önkormányzata szeretné jövőre a szlovák nyelv tanulásának lehetőségét megteremteni az iskolákban. „ Egy szomszéd ország nyelvét is tudnunk kell.” – (szlovák adatközlő) – nyilatkozták. Ez a lehetőség azonban már az asszimilációs folyamat eredményeképpen vetődik fel és nem annak megakadályozásaként. „Érdemes hangsúlyozni az interetnikus kapcsolatok kutatóinak véleményét, miszerint az asszimiláció folyamatában a nyelvcsere nem azonosítható az etnikai integrációval. Az etnikai identitásnak a nyelv csak az egyik eleme, az asszimilálódást a nyelvváltással azonosítani és ennek mértéke szerint megítélni a problémakörnek csak egyik szeletét jelenti.”59 4.2 Nem nyelvi kommunikáció A terjedelmi korlátok, és a téma egybefüggősége céljából a nem nyelvi kommunikációnak csak a legfontosabb vonatkozásait vizsgáltam: elsősorban a proxemikát, a mimikát, a gesztusnyelvet, a hangerőt, a hanglejtést és a beszéd dinamikáját. A nem nyelvi kommunikáció alkalmazásának mértéke több tényezőtől is függ. Egyrészt a kultúra irányultságától, az értelmi, az érzelmi vezéreltség az elfogadottabb. Függ attól, hogy az emberek közötti kapcsolattartásnak milyen hagyományai vannak: nagyobb közösség vagy kisebb közösség az elfogadottabb. Nyitottak gondolataik feltárásában vagy zárkózottabbak? Egyáltalán illik-e kimutatni, esetleg illik-e elpalástolni érzéseinket? Természetesen mindez függ az egyéni vérmérséklettől is. Régi vita, hogy vannak-e nemzetre jellemző vérmérsékletbeli sajátosságok. Herder néplélek-elméletét említhetnénk a filozófiatörténetből.
59
Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 1999. 116.oldal
48
A kérdőíven belül a sztereotípiákat megcélzó kérdések utalnak leginkább erre a témakörre. Ezen kívül személyes interjú során, mikor egymást jellemezték, sok mindent elárultak. Saját tapasztalataim alapján is sikerült következtetéseket levonnom. A proxemika jegyei alapján a legnagyobb térközt a németek tartották, a legkisebbet a románok, a magyarok inkább szemben ültek velem az asztalnál, a szlovákok mellettem. A német mentalitásban azt figyeltem meg, hogy igen fontos a tudatosság, a mértékletesség mindenben: beszédben, étkezési szokásokban, és az önfegyelem. A németek önfegyelmét szinte mindegyik román adatközlőm említette. Kommunikációjukban inkább a verbalitás dominált. Válaszaik inkább szűkszavúak, lényegretörőek, az értelemhez szólóak voltak. Legtöbbször csak a kérdésre válaszoltak, újabb információt leginkább akkor közölt, ha újabb kérdés hangzott el. Ezért is próbáltam a dolgozatom elején megemlített szabad utókérdéssel még több mindenre rákérdezni, rávilágítani. Mimikájuk, gesztikulációjuk visszafogott, ugyanakkor tapintatos és szívélyesen udvarias volt. A témák váltakozása nem befolyásolta nem nyelvi kommunikációjukat, mimikájukban sem a negatív, sem a pozitív elemek nem erősödtek fel, gesztusaik nem váltak élénkebbé, és nem is szűntek meg teljesen. A túlzásokat sokszor közönségesnek, gúnyosnak, őszintétlennek érzik. A
sztereotípiák
közül
a
következők
voltak
a
leggyakoribbak:
ők
– németek - maguk így látják önmagukat: visszahúzódóbbak, csendesebbek, halkabbak, illemtudók. A románok a következőket emelték ki velük kapcsolatban: „csendesebbek, halkabbak” A magyarok szerint a németek: „udvariasak, illemtudóak” A szlovákok ezt emelték ki leginkább: „műveltek, illemtudóak”. A többi nemzet leggyakrabban a következő jellemvonással ruházzák fel egymást: a magyarok: „szeretnek harcolni, vér van a magyarban” (román adatközlő) a románokat: „lobbanékonyak, vitatkozó természetűek, „igazukat hangjuk erejével védik meg” (német adatközlő) a szlovákok: „szívélyesek, kedvesek.” (magyar adatközlő) Valóban a szlovákok számára igen fontos a szívélyesség, kedvesség és vidámság. Ezt ők maguk is említették a többi nemzetiségű adatközlőimhez hasonlóan. Mimikájuk így elsősorban a pozitív érzelmeket közvetítette, gesztusaikban a bátorító, szívélyes gesztusok uralkodtak. A negatív érzéseket, haragot, fájdalmat nem tartják illendőnek kimutatni, de az is illemszabályba ütközőnek számít, ha örömüket
49
mutatják ki. Ugyanakkor a túlzásoktól is óvakodnak. Úgy találják, a negatív érzelmek, a túlságosan nagy érzelmek, nem a külvilág színe elé valók. Ha mutatnak, akkor is nagyvonalú, szenvedélyes, de mindenkor pozitív gesztusokat tesznek. Önmagukat legjobban a szívélyes és vidám jelzővel illették, mint adatközlőim említették: náluk szinte „kötelező” mindig szívélyesen fogadni a vendéget, bármikor bárki jön. A többi nemzetiségi interjúalanyaim is ezekkel a jelzőkkel illették a szlovákokat. Közlékenyebbek voltak a németeknél, az elmesélt történeteket inkább az általános közvélemény szempontjából mondták el, szívesen meséltek mulatságos, vicces történetet, de ritkán kritizáltak. Érdekes, hogy interjúalanyaim a román nemzetiségű ismerőseiket, barátaikat tudták legjobban „megrajzolni”. Talán azért, mert „szembetűnőbbek a gesztusaik”. (német adatközlő) A románok számára az őszinteség, nyíltság, szívélyesség nagyon fontos. Ők általában többre értékelik az őszinte, nyílt és szenvedélyes magatartást, mint a tudatosságot, mely gyakran adatközlőim véleménye szerint – „számító magatartással párosul” (román adatközlő), és a negatív érzések leleplezését, amitől csak egy lépés lehet a képmutatás. Őszintén feltárják gondolataikat és érzéseiket is. „Míg a német elmondja, mit gondol a vitás kérdésről, ha kérdezik, a szlovák kimutatja, ha örül valaminek, a román mindkettőt teszi: elmondja gondolatait és kimutatja ehhez fűződő érzéseit is.” (román adatközlő) A beszélgetés során, román adatközlőim mimikája volt a legélénkebb, legváltozatosabb, „gesztusaik legszembetűnőbbek”, mind a pozitív, mind a negatív értelemben is. Ők voltak a legnyíltabbak, legbeszédesebbek, sokszor a kérdés kapcsán eszükbe jutó újabb történeteket, anekdotákat meséltek el. Önmagukat a következően jellemezték: „lobbanékony, hangos, aktív”. Mintha összebeszéltek volna a többi adatközlővel a „lobbanékony” jelző mindegyik nemzetnél szerepelt. Ezt követte a „hangos, vitatkozós természetű” titulus. A magyarok esetében változatosabb volt a helyzet. Az őszinteség mellett az egyediség is fontos szempontnak számított. A túlzott szívélyesség, „udvarias” mosoly nem volt jellemző, de az örömet, lelkesedést is illemszabályok tartják leplezni. Persze mindebbe vegyül egy kis „nyugtával dicsérd a napot óvatosság” is. Ellenvéleményüket adatközlőim szerint minden esetben elmondják.
50
Gesztusaikban pozitívak és negatívak, elutasító, agresszív, vagy éppen gúnyos. Közepesen voltak bőbeszédűek, és érdekelte őket, hogy mások mit mondanak róluk. A szupraszegmentális eszközök közül a hangerő a románoknál volt a legváltozatosabb és legerősebb, utána a magyarok, majd a szlovákok és németek következtek. A hanglejtés a románoknál és szlovákoknál volt a legváltozatosabb és legdallamosabb. Majd a magyarok, végül a németek következtek. A beszéd dinamikáját tekintve, leggyorsabban a románok beszéltek, utána a szlovákok, majd a németek, végül a magyarok következtek Ezt mozgásukban is meg lehetett figyelni: a románok fürgén, nagyon készségesen láttak vendégül valóban „még az ingüket is odaadták” (német adatközlő). A németek inkább előre megteremtették a helyzetet, és leültek mellém, de ők is nagyon szívélyesek voltak minden esetben. A szlovákok mozgása közepes gyorsaságú, talán a magyarokkal azonos dinamikájú volt. A szívélyes vendéglátás mind a négy nemzetiség sajátja. A nem nyelvi kommunikáció részletesebb jellemzése egy nagyobb terjedelmű, nyelvészeti profilú dolgozat témája lenne. 4.2.1 Mentalitásbeli különbségek A kommunikációt nagyban befolyásolja a kommunikáló felek mentalitása, mely megmutatkozik mind a nyelvi, mind a nem nyelvi kommunikációs célnál, hiszen a különböző értékrendszerrel rendelkező személyek kommunikációjában más és más funkció dominál, az alárendelő célok és a kiinduló alaphelyzet függvényében. A kommunikáló felek, az adó és vevő mentalitása nagyban befolyásolja a kódválasztást, a visszacsatolás gyakoriságát, lehetőségét is. Különösen nagy a szerepe ennek a tényezőnek a vevő által végrehajtott dekódolás folyamatában, illetve a nem nyelvi kommunikációs eszközök használatában is, hiszen ez indirekt módon alapvetően befolyásolja a kommunikáció sikerét. A nyelvi kommunikáció kódrendszere is nagyban függ ettől a tényezőtől: hiszen különböző szöveg és mondatszerkesztési sémák lehetnek adottak, sőt különböző stílusértékű, hangulati hatású kifejezések között lehet válogatni, és korántsem biztos, hogy ugyanaz a kifejezés két különböző mentalitású személy ugyanazt a stílusszintet érinti
51
majd. Hiszen a stílus-meghatározás egyik módja a normáltól való eltérés által történik és az elfogadott norma más és más nemzetiségnél bizony eltérő lehet. Kutatásom talán legérdekesebb része volt az egyes nemzetek egymásról alkotott képének, a lehetséges sztereotípiáknak a feltérképezése. Az alkalmazkodáshoz, a megfelelő dekódoláshoz más szokásrendszerrel rendelkező kommunikálók esetén ugyanis szükséges egyfajta előfeltételezés a másik céljairól, kódhasználatáról. Ez természetesen nem mindig egyezik ez egyedi helyzettel. Kommunikációban érintkező felek egymásról alkotott sztereotip képe nem hiteles. Ez könnyen téves dekódoláshoz, félreértéshez vezethet. Elek nemzetiségi lakosai esetén nagy előny, hogy együttélésük nagy múltra, több nemzedéknyi hagyományra tekint vissza, és a közvetlen személyes sem nélkülözi. Örömmel tapasztaltam, hogy az adatközlőim nagy része nem sztereotíp gondolkodású, sok esetben a kérdőívben megjelölt célok helyett azt írták „egyéni vonás”, minden nemzetiség tagjai sokfélék. Néhány érdekesség azonban magmutatkozott és ez nem annyira az interjúkból, mint inkább a kérdőívekből derült ki. Az interjúk során, épp a toleráns, alkalmazkodó, konfliktuskerülő alaphelyzet miatt ritkaságszámba ment, hogy egyik nemzetiség adatközlője kritikával illesse a másikat, negatívumokat is kiemeljen. Ha mégis megtette, mindjárt egy pozitív tulajdonság említésével ellensúlyozta. Ezt, illetve saját nemzetének hibáira is rámutatott. Sok esetben elhangzott, hogy a nemzetiségeknek kölcsönösen, így kell egymást elfogadniuk, szeretettel, megértéssel más hibái iránt. „Jóban kell lennünk egymással, segíteni kell egymást.” (román adatközlő) „Elfogadni kell egymást.” (román adatközlő) „Csak együtt tudunk létezni, közösek a célok.” (szlovák adatközlő) „Együtt kell itt élnünk egymással, békességben.” (magyar adatközlő) Hasonló gondolatokat tartalmaz a többi lakos interjúrészlete is. Sok esetben a negatív jellemzők okait is jól ismerték, és így könnyebben viseltettek megértően. A nemzeti önismeret terén érdekes volt, hogy több esetben kritikusabban látták nemzetüket az adatközlők, mint ahogy a külvilág leírta őket. Sztereotípiák tehát sok esetben a nemzetek önjellemzésében mutatkoznak. Lássuk tehát a konkrét eredményeket, először a kérdőív, majd az interjúk alapján.
52
1. kérdés – A túlnyomó többség ismerte a nemzetiségek arányát: 65 % pontosan határozta meg a nemzetiségi megoszlást, 35 % határozatlanul. 2. kérdés – Egyöntetűen 100 % mondta, hogy ismer nemzetiségieket és kapcsolatban is van velük. 3. kérdés – A felsorolt helyszíneken mindenhol találkoznak egymással. 4. kérdés – A kapcsolatot egymás között 20 főből 20 fő nyílt és barátságosnak ítélte meg. A következő 5 kérdésben több barátot is megjelöltek, akikkel már több évtizede állnak kapcsolatban, barátságban, ez életkorukból is adódik. Egyikük sem érez különbséget a különböző
nemzetiségiekkel
fennálló
barátság
között
és
nem
emlékszenek
félreértésekre sem. 5 - 9. kérdésekben már fény derül egy-két félreértésre. De nem tulajdonítanak jelentőséget az ilyen eseménynek, illetve ahogy az egyik adatközlő nyilatkozta: „a félreértések nem nemzetiségi különbségekből adódnak”. (német adatközlő) Az anekdoták főleg a nyelvi különbségekből eredő, hasonló hangalakú szavakon alapuló félreértéseket említi. 10. kérdés – Mindannyian említik, hogy tanultak egymástól. 50 % a magyar és német konyhaművészetet említi, ők rendelkeznek domináns kultúrával e téren. 50 % mást is említ: kerti munkát, házimunkát. az interjúkból kiderült, hogy a románok főleg a németektől tanultak sokat. 11. kérdés – Itt már megoszlottak a vélemények: 8 fő azaz 40 %-a az adatközlőknek nem lát különbséget a nemzetiségiek között, 60 %-a azonban igen. Főleg a románok élénkségét emelték ki. 35 % írja, ebből a magyarok 40 %-a, (2 fő), és mind az 5 román önmagáról (100 %). Említik a németek zárkózottságát: 60 % látja ilyennek a németeket, 40 % nem említi ezt a tulajdonságot. Végül a szlovákokkal kapcsolatban felmerült a nyílt és barátságos fogalom. Minden megkérdezett nyíltnak és barátságosnak tartja a nemzetiségiek kapcsolatát. 12. kérdés – A házak berendezése, nagysága között nem látnak különbséget. Az interjú során a következőképpen jellemezték egymást: A németekről a román interjúalanyaim a következőképpen szóltak: „A németek huncutak, nem árulnának semmit.” „A gyűléseken ők hallgatagabbak, nem viszik ki az utcára a problémát.”
53
„Diplomatikusak és barátságosak.” „A németek kicsit többek, ez érződik a beszédükben, kiállásukban, de ez magától értetődik, vagyonuktól fogva lettek ilyenek.” „Fillérből forintot csinál.” „Nem adakozó, nem gavallér típus.” „Lehet, hogy a németek lenézik a románokat, de mivel tudják, hogy kultúráltan kell viselkedni, nem mutatják.” A németekről a magyar interjúalanyaim: „A német három lépés távolságot tart.” „A kinti németek elvárják, hogy az eleki németek ne asszimilálódjanak.” „A múlt miatt visszafogják magukat.” „Sóherek, nem adnak semmit.” „A mentalitás miatt volt ütközés velük, nagyon szerettek dolgozni, emiatt mások fölött érezték magukat, de aztán a magyar mentalitásból sokat vettek át.” A németekről a szlovák interjúalanyaim: „Pontos, precíz nép.” „Megbízhatóak, kifinomultak” „Halkabbak, visszahúzódóbbak” „Nagyon tiszták” A románról a német adatközlőim: „A románok sok mindent átvettek a németektől, de a vérmérsékletüket azt nem tudták.” „Mindent kibeszélnek.” „Közvetlenek, lobbanékonyak.” „Igazukat a hangjukkal akarják megvédeni” „Puritánabbak, egyszerűbbek” „Hangosak, erőszakosak, mindent kiharcolnak maguknak” A románról a szlovák interjúalanyaim: „Barátságos, segítőkész.” „Jól őrzik hagyományaikat” „Hangosabbak”
54
„Nem adnak úgy a kultúrára” „Lakásukat nem díszítik értékes festményekkel, ez nem annyira fontos nekik” A románról a magyar riportalanyaim: „Mindent megmondanak, szabadszájúak, megmondják amit akarnak.” „Széthúzóak” „Barátságos nép” „A gyűléseken hangosan vitatkoznak” „Mindent kiharcolnak maguknak” A magyarról a német nemzetiségű lakosok: „A maga szokásait nem őrzik annyira.” „Nem tanul más nyelveket” „Barátságos nép” A magyarról a szlovák barát, ismerős: „Barátságos, toleráns nép.” „Nem annyira dolgosak” „Ők nem olyan szorgalmasak” A magyar nemzetiségű lakost a román lakos így látja: „A magyarban vér van, virtus, harcol az utolsó vérig.” „Széthúzóak” A szlovákról a magyar a következőképpen vall: „Nagyon tiszták, szívélyesek.” „Kedvesen fogadják az embert mindig” „Szeretnek gyűjtögetni” „Nagyon családcentrikusak” A szlovákról a német ezt mondja: „Nem barátkoznak annyira, nem vesznek át szokásokat.” „Dolgos, szorgos nép” A szlovákról a román: „Kicsit viccesek, ahogyan „á”- betűvel beszélnek.”
55
Mint láthatjuk, ismerik egymást ezek a nemzetiségek, ismerik egymás gyengéit és erősségeit, egyik adatközlőm egy mondatban nagyon találóan fejtette ki az Eleken élő nemzetiségek kommunikációs kapcsolatrendszerét: „A nemzetiség itt Eleken már nem kérdés, megtanultunk úgy élni, hogy ahány ember, annyiféle.” (magyar adatközlő) 4.2.2 Problémák, konkrét helyzetek Mint az előző fejezetekben már említettem, a nyelvi, mentalitásbeli különbségekből kommunikációs problémák, félreértések következhetnek. Erre az interjúk és a kérdőívek alapján is kerestem példát. Az asszimilációból és nemzeti identitás őrzéséből származó problémákra részletesen a következő fejezetben térek ki. Fontos megjegyezni, hogy az Eleken élő három nem magyar nemzetiség (szlovák, román, német) már többé-kevésbé elindult az asszimiláció folyamatán. A nemzetiségi iskolák helyzetén igen jól látszik: a nemzetiségi iskolákban az oktatás magyarul folyik, a nemzetiségi nyelvet is tanulva. Ezeknek az iskoláknak megléte mégis elvi kérdés, hiszen, ha a nyelvet már nem is, de a kultúrát, a meggyökerezettség érzését, a nemzeti identitástudatot, és a nemzetiségi hagyományok iránti felelősséget mégis közvetítik. Napjaink talán legvitatottabb, bizony feszültséggel is járó pontja Eleken a román iskola helyzete. Érdemes megfigyelni, az egyes nemzetiségek hozzáállását ehhez a kényes kérdéshez, hiszen ez jól modellezi a konfliktuskerülő, együttműködési szándékon alapuló, az egyes nemzetiségek egyéni szándékát a másik nemzet hátránya láttán inkább háttérbe szorító magatartását. Az eleki román iskola helyzete korántsem egyértelmű. Tanulmányom elején említettem, hogy Elek lakosságában jelentős tényező a roma nemzetiség száma. Ők leginkább
a
beás
törzsből
valók,
kevésbé
iskolázottak,
gyöngébb
kulturális
hagyományokkal rendelkező szülőktől származnak, így az ő felzárkóztatásuk speciális problémát jelent, emellett nehezen marad lehetőség egy magasabb szintű, a továbbtanulásra is felkészítő versenyképes oktatásra. Így a román szülők egy része szívesebben íratja gyermekét egy erősebb, noha más nemzetiségű iskolába. A román nyelvet beszélő tanulók száma a román iskolákban egyre csökken, ennek eredményeképpen felmerült a gondolat, hogy a román iskolát meg kell szüntetni és a magyar iskolán belül hasonlóan a német tagozathoz egy román tagozatot
56
kellene beindítani. A probléma tehát adott „a magyar polgármester el akarja venni a románoktól iskolájukat, a németek és a szlovákok ezt támogatják.” Ha egy ellenséges viszony alakult volna az Eleken élő nemzetiségek között, ezt az alaphelyzetet biztosan, a fentebb leírt módon értelmeznék az identitásukat hűen őrző románok. De nézzük, hogyan oldják meg ezt a problémát az ott élők. Mindenekelőtt meg kell említenem, hogy a polgármester úr már többször keresett olyan megoldást, amely az eleki románságra nézve is kedvező, s az anyagi problémák is megoldódnának. A román kisebbségi önkormányzat ülésein többször felvetődött a fentebb említett probléma, természetesen erősen felkavarva a románságot. „Érvágásnak érzik” (román adatközlő) ezt a lépést a helyi önkormányzat részéről, és mindenképpen szeretnék megtartani a lassan több mint 50 éve működő iskolát. Ezzel kapcsolatban megkérdeztem német és szlovák adatközlőimet, ők hogyan vélekednek erről a problémáról. A németek nem szívesen beszéltek a román iskola helyzetéről, mondván ez még konfliktust okozna közöttük, és a legfontosabbnak a békét tartják. Sem mellette, sem ellene nem kívántak szólni, ez egy „nehéz ügy, ami komoly vitákat is szülhet az itt élők között, ezért kerüljük ezt a témát” (német adatközlő). Volt olyan német adatközlőm, aki kimutatta hogy együtt érez a románsággal és ezt ki is mondta. „Nem szabad elvenni tőlük ezt az iskolát, mert ez fontos nekik.” (német adatközlő) A szlovák körökben kutakodván e helyzetről, ők a város anyagi helyzetét tartják fontosabbnak. Jelen esetben megértik a helyi önkormányzat ebbéli intézkedését. Úgy gondolják, hogy egy román nyelvi tagozattal is meg tudják őrizni nyelvüket a román nemzetiségűek. A nyelvi asszimiláció Eleken a szlovákság körében - a nemzetiségi nyelv oktatása hiányában - volt a legerősebb, többek között ők is szeretnék bevezetni az iskolában a szlovák nyelv tanítását, mégis a román lakosok iskolai problémáját így ítélik meg. A magyar lakosok megértik a románok helyzetét, de „sajnos más megoldást nem tudunk” frázissal inkább ellene szavaztak. Meg kell említenem, hogy egyik nemzetiség sem hozta szívesen szóba ezt a témát, attól tartva, ha a románok valóban a fentebb leírt módon értelmezik ezt a helyzetet, súlyos konfliktusokat okozhatna közöttük. Főleg a német lakosságra volt jellemző ez a mentalitás. Interjúm során, mikor erre a problémára kitértem, többen bizalmatlanul néztek rám. Az elekiekre jellemző a konfliktuskerülő magatartás, e valós probléma esetén is fölénybe kerül.
57
A Tanulmányok Elek történetéhez című kötetben is találtam egy rövid írást, amely az eleki román iskola helyzetét taglalja Csobai Elena történész szerkesztésében: „Az 1960-as évek elejétől a Művelődési Minisztérium rendeletének értelmében alapvetően megváltozott az eleki román nyelvű oktatás. Addig majdnem minden tantárgyat románul oktattak, attól kezdve csak az anyanyelv, a történelem és a földrajz oktatása folyt román nyelven, a többi tantárgyat magyarul tanították. Az iskolában egyre több románul nem tudó szaktanár tanított és egyre több románul nem tudó gyermek iratkozott be. Mivel egyre nagyobb az érdeklődés az angol nyelv iránt, ezért a családok egy része inkább vállalta a gyermekek más iskolába való taníttatását. Az említett tényezők azután az iskolai létszám fokozatos csökkenéséhez vezettek. Az 1990-es évek elejére az iskola tanulóinak 60 %-a szociálisan hátrányos helyzetű. Az intézmény kis létszámú, nemzetiségű iskolává vált.”60 Az iskola létszámának alakulása 1992-1990 között
3. táblázat
Tanév
Létszám
I.o.
VIII.o.
1992-1993
64
7
6
1993-1994
56
4
11
1996-1997
58
5
9
1997-1998
61
10
7
1998-1999
62
8
7
forrás: Tanulmányok Elek történetéhez 2. kötet
szerk: Havassy Péter
Elek 2000. A számadatok természetesen szülhet pro és kontra véleményeket, kinek – kinek meglátása szerint. Remélni tudjuk, hogy ezt a problémát is éppoly humánusan oldják meg, mint számtalan előzőt. 4.2.3 Alkalmazkodás és identitásőrzés Beszélgetéseim során arra is próbáltam választ kapni, hogy vannak – e nemzetiségek, amelyek jobban összetartanak, vagy valamiért bizalmasabb a kapcsolat
60
Havassy Péter: Tanulmányok Elek történetéhez 2.kötet Elek 2000. 192.oldal
58
közöttük. Az ilyen jellegű kérdéseimre minden nemzetiség (román, szlovák, német, magyar) nemmel válaszolt. „Mindenhol vannak jó emberek és rosszak, nem lehet csoportosítani nemzetiségre.” (magyar adatközlő) Azonban volt olyan német adatközlő, aki említette, hogy a németek egymás között kicsit bizalmasabbak. Ez a közös múlt, az azonos gondolkodásból ered.
A vegyes
házasságok adatai véleményem szerint sok mindent elárulnak egymás elfogadásáról. Hiszen már többen is kutatták – nemzetiségi körökben -, hogy ki milyen nemzetiségű házastársat választott és miért. Illetve a szülők milyen házastársat szeretnének gyermeküknek. Érdemes megtekinteni azt a demográfiai táblázatot, amely az 1945-49-es évekbeli házasságkötések és születések alakulását mutatja be nemzetiség szerinti bontásban. Jelölések: M-M mindkét fél magyar, R-R mindkét fél román, M-N egyik fél magyar a másik német, N-N mindkét fél német, N-R egyik fél német másik román, M-R egyik fél magyar másik román, N-E egyik fél német másik szlovák, cigány vagy más nemzetiségű. Vegyesházasságok számának alakulása 1945-49 között Szám
Év
4. táblázat
M-M
N-N
M-N
N-R
N-E
R-R
M-R
1945
26
10
4
3
1
3
4
3
1946
127
53
11
26
5
-
21
8
1947
81
46
5
12
-
-
4
14
1948
88
46
7
14
3
-
9
10
1949
71
43
3
7
2
-
10
6
forrás: Tanulmányok Elek történetéhez 2. kötet
szerk.: Havassy Péter
Elek 2000. Az, hogy a M-N házasságok száma magasabb, mint a N-R vagy N-E, a kitelepítésekkel lehetne összefüggésbe hozni, vagy esetleg negatív szereotípiákkal? Ennek a kérdéskörnek a boncolgatása már szociológiai jellegű munka is lehetne, ezért fogadjuk el azt a tényt, amit az elekiek mondanak. Ők mindenkit egyformán elfogadnak, a vegyes házasságot elfogadják egymás között. „ A fiatalok szeretik egymást, nem számít a nemzetiség.” (román adatközlő)
59
„ Mi már csak tudjuk, nem a nemzetiség számít, hanem az, hogy milyen ember az illető.” (német adatközlő) Vajon akkor miért mondta egyik román adatközlőm a következőket, amikor leánya vőlegényéről esett szó: „Mindenkit elfogadnék vejemnek, de nagyon örülök annak, hogy a lányomnak román férje lesz… Sose lehet tudni.” (román adatközlő) Nem értettem pontosan, mire gondolt utolsó mondatában. Talán a német kitelepítésekre gondolt, vagy ő is úgy gondolja „hasonló a hasonlónak örül a legjobban”. Borbély Anna egyik a román kisebbségkutató intézet nyelvésze vizsgálatában arra is kitért, hogy a magyarországi románok milyen nemzetiségű házastársat szeretnének leginkább gyermekeiknek. Legtöbben román nemzetiségűt jelöltek meg. „ Ne nézze le senki őt” – ezzel indokolták válaszukat. (Borbély Anna) A farsang kezdetével itt Eleken kezdetét veszik a nemzetiségi bálak. A németek még a 40 napos böjt megkezdése előtt rendezik meg. Megemlítendő, hogy ez a korosztály a 40 napos böjtöt nagyon komolyan betartja. Kivéve a 20. napot, amikor megtörik a böjtöt és ezt meg is ünneplik. A magyarok bálja március 15-én kerül megrendezésre immár hagyományosan. A románok a két időpont közt rendezik meg. Az idén szlovák bál nem volt, bár adatközlőim megsúgták, hogy jövőre mindenképpen terveznek egy „igazi szlovák bálat.”. Ezekre a bálokra mindenki elmegy, aki kedvet érez. A bálok szervezői az önkormányzati tagokat külön meghívóval és számukra külön fenntartott hellyel tisztelik meg. Ez egy szép gesztus egymás felé, a kölcsönös bizalom és elfogadás jelképeként. Sértésnek, tiszteletlenségnek éreznék, ha nem hívnák meg egymást. Természetesen a meghívottak igyekeznek megjelenni. Az anyaországgal való kapcsolatok (Romániából, Németország) ápolása érdekében az anyaországból is hívnak magas rangú vendégeket. A bálakon az adott nemzetiség táncai, dalai mellett zömében magyar táncok és dalok hangzanak el. Ezeken az estéken a tánccsoportok a felnőtt és ifjúsági rövid bemutatót tartanak, nagy sikerrel. A román bálakon ismertté vált egy tánc, melynek neve perinica = „barátságtáncnak” nevezték el. Ezt a táncot minden rendezvénye nagy örömmel eltáncolják. Ma más minden nemzetiség ismeri és nincs olyan bál, ahol románok, szlovákok, németek, magyarok el ne táncolnák, egymás elfogadásának jelképéül. A tánc során ki kell választani a legkedvesebb barátodat, „megcsókolni”, és helyet cserélni egymással.
60
Úgy gondolom, hogyha a nemzetiségek között valóba valamilyen feszültségforrás lenne, nem vennék elő ezt a táncot minden alkalommal, elrontván ezzel a báli mulatságot. Az összefogásnak, egymás megbecsülésének igen szép példája ez a tánc. És ami még nagyon szép, hogy a tánccal együtt énekelni is kell. Sokan tudják románul a dalt és közösen éneklik. „Jól érezzük magunkat ilyenkor, táncolunk, mulatunk.” (román adatközlő) Bizonyára jól sikerültek lehetnek ezek a bálok, hiszen nem kerülnének megrendezésre évről-évre. Mint látjuk nagyon jó kulturális kommunikáció jellemzi az itt élőket. 1947-ben alakult meg a Kultúregyesület. A megalakult „Röpülj Páva körök” időszakában, gyakran járták együtt az országot a szlovák, német, román pávakörök tagjai. Akkoriban készült el a művelődési ház, ahol együtt léptek fel, együtt egy teremben gyakoroltak a fellépésekre. A terem egyik végében a román nemzetiségűek táncolták táncaikat, másik végében pedig német és szlovákok. „Ez nem okozott soha problémát”, (román adatközlő) többen is ezt állították. Mindegyik nemzetiségnek vannak még ma is hagyományőrző ifjúsági és felnőtt csoportjaik, akik fellépnek egymás rendezvényein. Most van szervezés alatt egy olyan tánccsoport, amely az összes nemzetiség táncait ismeri és táncolja és így tovább hagyományozzák. A szervezés sikeres periódusban van, hiszen egy olyan fiatalember, koreográfus szervezi, akinek édesapja román, és legaktívabb tagja a hagyományőrző együttesnek. Édesanyja szlovák, aki a szlovák hagyományokat ápolta hűen. Ő maga és felesége, aki szlovák származású, nagyon aktívan tevékenykednek ennek a csoportnak a létrehozásában és a fenntartásában. Az 1990-es rendszerváltás után kezdték megrendezni az Elekiek Világtalálkozóját. „ Ekkor az 1946-ban elüldözött németek látogatnak haza, de az ország más részén élő egykori elekiek is felkeresik régi lakóhelyüket. A testvértelepülések, a németországi Gerolzhofen, Leimen és a romániai Ottlaka és Borossebes küldöttséggel képviseltetik magukat ezeken az alkalmakon. 1996 óta, hogy városi rangra emelkedett Elek, az ünnepélyes várossá nyilvánítás napját a világtalálkozóval együtt rendezik meg. Ez így a település legnagyobb ünnepe lett.”61 Ezen a három napos rendezvényen minden nemzetiségi tánccsoport, énekkar fellép, előadják műsorukat nagy tetszést aratva mindenkinél.
61
Békés megye kézikönyve 1999. Oktinfó-Szeged Bt., Ceba Kiadó 298.oldal
61
Egy ilyen találkozó alkalmával 1997-ben a Riebel Mihály Művelődési Ház Román Nemzetiségű Hagyományőrző Néptánccsoportja megkapta az Elek városáért Érdemérmet. A Turla György Ifjúsági Román Néptáncegyüttes a Nachigall Német Ifjúsági Táncegyüttessel együtt nagy sikerrel léptek fel. Az Elekiek Világtalálkozója, amely a német nemzetiség ünnepeként kezdődött, az egész város ünnepe lett. Mindenki együtt emlékezik a kitelepítettekre, és együtt örülnek a visszatérőkkel. Nagyon sokan visszatérnek Németföldről, és itt építenek házakat, s így kétlakiként élik mindennapjaikat. A településen a régi elhagyott sváb házakat – bár már régóta más nemzetiségűek lakják – még mindig sváb házaknak emlegetik. Röviden megemlíteném, hogy kitelepítést „közösségi traumaként” éltek meg az elekiek, s a „kollektív emlékezés megőrizte a régi struktúrákat.” Ami tehát a Világtalálkozó gondolati hátterét illeti, sokkal mélyebb egy átlagos ünneplési célnál. Célja az emlékezés és az összefogás. A város teljes közösségét szimbolizálja. 1996-ban a németek kitelepítésének emlékműve avatásakor románok, magyarok, szlovákok együtt vettek részt, s azóta is mindegyik nemzetiség tiszteletét teszi az emlékműnél tartott koszorúzáson. Számtalan klub is működik Eleken, ahova minden nemzetiségi szívesen eljár. Megalakultak német, román, szlovák klubok, nyugdíjas népdalkörök, amelyek számtalan kiállításon, vásáron, évfordulókon, népünnepélyeken, fesztiválokon, a többi csoporttal együtt fellépnek. A nyugdíjas népdalkörben jelenleg románul tanulnak, szeretnének majd román népdalokat is énekelni a német és szlovák dalok mellett. Egyik adatközlőm említette, hogy megkérték őt is, segítsen a román dalok megtanulásában. Sajnos egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni minden alkalmon, s most attól tart, hogy neheztelnek rá emiatt. „Meg attól is félek, hogy azt mondják, hogy télen nem jártam a
próbákra, nyáron mikor a fellépések vannak, akkor én is
megjelenek.”(román adatközlő) Az Eleki Gyermekekért Alapítványt 35 pedagógus adományából hozták létre 1996-ban. A tehetséges rászoruló gyermekeket segítik nemzetiségtől függetlenül.
62
A könyvtár gondoskodik a négynyelvű település könyvellátásáról. Nem könnyű a feladat, így létrehozták a Könyv-Könyvtár-Műveltség Alapítványt, melynek alapító tagjai között román, német, magyar, szlovák könyvbarát lakosok vannak. A kisebbségi önkormányzatok megalakulásával – román, német, szlovák, cigány – sokan panaszkodtak arra, hogy ez éket ver a nemzetiségek közé. „Eddig nem különöltünk úgy el, de most, hogy vannak ezek az önkormányzatok, csoportosulunk. Mindenki pénzért harcol, aztán csak irigykedünk egymásra, hogy ki mennyit kapott.” (román adatközlő) Elek nemzetiségi lakosai tehát egyszerre próbálnak hűek maradni saját nemzetiségi kultúrájukhoz és elfogadni mások kultúráját is. Ebben sajátos szövetség látható a különböző nemzetiségek között, melyre jó példa a fent említett számos kulturális rendezvény. Felmerül a kérdés, hogy ez a folyamat nem vezet-e a kulturális különbségek kiegyenlítődéséhez, és végső soron az egyedi jegyek eltűnéséhez. Valójában a nemzetiségek közötti kapcsolat egyetlen példáját sem mutatta annak, hogy egy szép hagyományt csak azért hagytak volna abba, mert egy másik nemzetiség szemében nem volt értékes, vagy normaszegőnek számított. Inkább arra akadt példa, hogy a hagyományok palettája színesedett, de úgy, hogy mindvégig tudatában maradtak az átvevők a kérdéses elem eredeti hovatarozásának. Pl. ételeknél az elnevezések a kölcsönző nép nyelvén. Szép példa a farsang megtartása is, mely német ünnep, s bár a többiek is részt vesznek benne, ezzel a tudattal ünneplik, egy román nemzetiségű lakos szervezésével. A románság részéről különösen megfigyelhető, hogy szívesen vesz át illemszabályokat, technikákat a németségtől. Mindemellett megőrzi eredeti szokásait: sőt német adatközlő nyilatkozta, hogy „ők is tanultak a tanyástól” (romántól). (német adatközlő) A nyelv esetében is ugyanez a helyzet: az alkalmazkodáshoz, jó kommunikációhoz szükséges egymás nyelvét ismerni, és általában ez is a gyakorlat. Sőt, kicsit kölcsönös eltérés is az, ez látszik a már idézett tréfás feddéshez: „ Beszélj te is más nyelven, nem csak egy nyelven, mint a veréb!” (román adatközlő)
63
4.2.4 Kulturális különbség Népi hagyomány A kulturális különbségek szépen megmutatkoznak a népi hagyományokban és a népviseletben is. Az emberek gyakran az első benyomás alapján ítélnek, és ilyenkor bizonyos ítéletek, sztereotípiák lépnek életbe, amelyek szintén befolyásolják az információcserét, főképp a kódolás-dekódolás folyamatát. Eleken az öltözet hagyományai igen eltérőek: A román asszonyoknál a fejkendő még mindig divatos és ennek velejárója a konty is. Templomba az idősebb asszonyok csak fejkendővel lépnek be. A németeknél a népviselet az idősebb korosztálynál még mindig megjelenik a hétköznapokban is, de a világtalálkozón, nemzetiségi találkozókon hatványozottabban. Ennek viselete rózsaszín blúz és kék szoknya. A román asszonyok a kor előrehaladtával sötétebb színeket hordanak. A gyász sokáig tart náluk. Ha valakinek gyermeke hal meg, az édesanyák életük végéig gyászolják fekete ruhában. Az idősebb özvegyek is feketében járnak. A szlovákoknál is hagyomány az idősebbeknél a sötétebb kék, szürke ruha viselete, de feketét csak közeli hozzátartozó gyászolók hordanak, ők is csak bizonyos ideig. A németség nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy az idősebbek sötét öltözetben járjanak, sőt gyakoriak a világosabb (de sohasem rikítóan élénk) pasztell színek. Ezeket a szokásokat nem ismerve az öltözet is esetleg félreértésre, gyanakvásra adhat okot. Az ifjabb korosztálynál a románság ebben a tekintetben erősebben asszimilálódott, de talán még mindig érezni az erősebb élettelibb színekhez való vonzódást. Ezzel ellentétben, a német az erős színeket néha harsánynak, közönségesnek tartja. Erre több német adatközlő utalt. A néphagyományok és babonák is több különbséget, összeütközési lehetőséget hordanak magukba. A németeknél pl. Borbála napján, dec. 4-én sosem varrnak, egy tiltó szokás értelmében, aki ekkor varr „bevarrja a tyúkok fenekét és nem tojnak.” (német adatközlő) A románok ilyen varrással kapcsolatos tiltó szokásuk a vasárnappal kapcsolatos. Ilyenkor semmilyen jellegű kézimunkát nem szabad végezni, de egyéb házimunkát sem.
64
A szorgos szlovákok és dolgos németek ezt a szokást eleinte másképpen értelmezték, mára már természetessé és elfogadottá vált. Még félreértésre adhatna okot a románoknak az a szokása, hogy a gyász ideje alatt (legyen
az
bármennyire
hosszú)
sohasem
mennek
társadalmi
rendezvényekre,
lakodalmakra, stb. Míg egy más mentalitásbeli nem tekinti olyan nagy bűnnek, a románság a legnagyobb udvariatlanságnak tekintik, ha a gyászidő letelte előtt ilyen rendezvényeken jelennek meg. Sőt, ez idő alatt sem házasságkötést, sem eljegyzést nem tartanak. Mindennapok szokásai, illemszabályok Különösen illemszabályainak
gyakori
ütközési
különbségei,
pont
különösen
lehet élesen
a
mindennapok
jelentkezik
ez
szokásainak, a
tényező
a
vegyesházasság esetében, szomszédoknál, vendégségben. Ha németekhez megyünk, illik előbb pontosítani az időpontokat telefonon. Románok és magyarok nem annyira érzékenyek erre. A szlovákok is hasonlóan fontosnak tartják az időbeosztásuk miatt. A németek precizitása meglátszik az írásos feljegyzéseiken is. Az Eleken élő németek egészen a betelepedésig le tudják vezetni családfájukat. Ez természetesen annak köszönhető, hogy a legelső plébánosok még az elvetélt magzatok számát is feljegyzetelték. A többi nemzetség ezt nem tette meg ilyen precizitással. Igaz, a románokra nem volt jellemző a házasságkötés még az 1960-as évek után sem, ők mint már említettem inkább „fuzsitoltak”, nem kötöttek hivatalosan házasságot, így ennek feljegyzése is elmaradt. Ha a kapcsolat nem működött, előfordult, hogy közös megegyezéssel elváltak útjaik. Amúgy a szokásjog szerint a kapcsolatok 90 %-a maradandónak bizonyult. A románoknál a vendéget többször kínálják, mivel azt feltételezik, hogy először csak kínáltatja magát, náluk nem illik első kínálásra venni. Ezzel ellentétben érdekes, hogy a szlovákoknál épp az ellenkezője jellemző. Nem szabad a vendégbe tuszkolni a kínált ételt, és a kínált ételt elutasítani sem illik. A románoknál a köszönés után szokás megkérdezni, hogy „hova mész, hol voltál”. Ez egyfajta udvariassági kérdés, igazán a válaszra már nem annyira kíváncsiak. A német és magyar nemzetiségiek ezt tolakodásnak vették, s volt olyan, aki azt válaszolta, hogy „Gyere utánam és megtudod!” (román adatközlő). Természetesen ezt humorforrásként közölték velem adatközlőim.
65
A család, illetve szülő egészségi állapota felől szokás még kérdezősködni a román lakosság körében. Ez is egyfajta udvariassági kérdés, mely nélkül meg is sértődnének. A németeknél nem jellemzőek ezek a kérdések felületes beszélgetéseknél. A román férfiak nappal: Noroc! – Jó szerencsét! köszönnek egymásnak. A beteglátogatás szinte kötelező a jó ismerősök között. Ilyenkor bor, édességet vagy gyümölcsöt visznek ajándékba. A németeknél „tabunak számít a múlt” (magyar adatközlő). Nem szívesen beszélgetnek erről. A németekre jellemzőbb, hogy 2-3 generáció együtt lakott, de ez ma már részben függ a gyermekek anyagi helyzetétől is. Hogyha például egy román megkérdezi a németet hogy vannak a szülei, a szlovákot, hogy hova megy – mivel ez a románoknál szinte szófordulat, alapvető udvariassági kérdés a köszönés után – és a szlovák a románt, hogy mennyi lesz az idei termés – ami a szlovákoknál a mindennapi kérdéskörhöz tartozik, igencsak udvariatlannak, faragatlannak tartanák a másikat. A német ugyanis nem beszél a családjáról, a szlovák nem árulja el senkinek a terveit, a román nem beszél a termésről. Természetesen ezért is jó, hogy a mindennapok szokásait is ismerik az elekiek. Hiszen az említett eltérő hagyományok, szokások ismételten félreértésre, mi több súlyos sértésre adhat okot Elek lakói között. Ismervén azonban egymás szokásait, azokat tiszteletben tartva egy adatközlőm sem említette, hogy bármilyen félreértésre került volna sor emiatt, s mint a fenti példák is mutatják, inkább megértéshez, humoros megoldási formákhoz vezetnek. Iskolázottság, társadalmi rétegbeli megoszlás Egy nemzet megbecsültségében igen fontos szerepet játszik az iskolázottság, műveltség, kulturális és tudományos eredmények. Érdekes, hogy a németség teljesen tisztában van nemzetének irodalmával, művészetével, több jelentős írót, költőt is fel tudnak sorolni, ismerik a népdalkötészetük legfontosabb meséit, balladáit, a jelentősebb énekeket, vonzódnak az eredeti antik bútorokhoz, képekhez. A románság és a szlovákság kevésbé tudatos nemzeti értékeiről. A népköltészetben a románság körében hagyomány a népdalok, a román népmesék átörökítése, sok dalt, táncot tudnak, és igazán sok kellemes mondásuk van.
66
A szlovákság inkább a népdalok őrzésében jár élen, és jobban igyekszik népművészeti tárgyakkal berendezni otthonát, mint a románság. Egyik szlovák adatközlőm jelezte, hogy a „szlovákságra nagyon jellemző a tisztaság és a kalocsai csipke”(szlovák adatközlő). A magyarok ebben a helyzetben kivételezettek, így könnyebben tisztában vannak nemzeti kultúrájuk érékeivel is. Az iskolázottságbeli különbség az egyes nemzetiségek származásával is magyarázható. A németek zömében polgárok, gazdag parasztok voltak, így az iskolázottságuk nagyobb. A gazdagabb német családok cselédet, szolgálót is tartottak, így több idejük maradt a szórakozásra, művelődésre is. A románság nagy része a szegényparasztság köréből került ki, akiknek anyanyelvükön sokszor nem is jutott lehetőségük tanulni. A kemény munka, a családi teendők, a nincstelenség kevésbé tette lehetővé a tanulást, művelődést. A gyermekek kicsiny korunktól részt vettek a mezőgazdasági munkában. Mindehhez persze kisebb műveltség is kellett. Fontosnak tartottam erre kitérni, mivel a románokat, mind saját maguk, mind a németek, magyarok, szlovákok a buta szóval jellemezték. Igaz, a németek mindig hozzátették, hogy mi is volt ennek az oka: „nem használták úgy ki a képességeiket” (német adatközlő), „nem volt alkalmuk tanulni” (német adatközlő), „szegények voltak” (német adatközlő), „cselédnek álltak be németekhez” (német adatközlő). Kommunikációs kapcsolataikban a németek az adó-tanító, információközlő, a románok pedig a vevő-befogadó, új elemet átvevők szerepébe kerültek. Míg a németeknél jelét sem láttam annak, hogy „butaságuk” miatt kevésbé fogadták volna el a románokat, a szlovákok és magyarok esetében már igen. A német következménynek tartotta ez a tulajdonságot, hisz mindig hozzátették, hogy „nem volt alkalmuk” stb. Kicsit szorosabb a kapcsolat a két nemzetiség között. A szlovákok, magyarok nem említettek okokat, miért tartják butábbnak a románokat. Egy magyar adatközlőm jelezte, hogy „a románok cselédek voltak a németeknél, ezért nem volt úgy alkalmuk tanulni” (magyar adatközlő). Érdekes volt az a helyzet, ahogyan a románság fogadja ezeket a negatív jellemzőket. Elmondásuk alapján sokszor kellett szembesülniük ezzel, de valóban nem volt alkalmuk a művelődésre, tanulásra, kiemelték azonban azt, hogy emellett ők „nagy élettapasztalattal rendelkeznek” (román adatközlő).
67
Ismét egy olyan helyzettel találjuk magunkat szembe, amely félreértésnek, haragnak adhatna okot. Ebben az esetben a román nemzetiségű lakosok önismeretének, helyes konfliktusmegoldási kísérleteiknek köszönhetően sikeresen „megszelídítették” ezt a problémát is. A következő táblázattal szemléltetni szeretném, hogy valóban milyen arányú volt az írás – olvasástudás, analfabetizmus egyes nemzetiségeknél 1880-as 1910-es években: Az egyes nemzetiségek írás – olvasástudása (%) Nemzetiség 1880 1890 magyar 44,7 53,6 német 57 63 szlovák 32 63 román 9,2 14,1 ruszin 7,2 9,7 horvát 26 42,4 szerb 18,9 30,9 egyéb 27 33,9 forrás: Tanulmányok Elek történetéhez 2. kötet
5.táblázat 1900 1910 61 67,1 67,9 70,7 67,9 70,7 20 28,2 14,5 22,2 52,8 62,5 41,5 51,3 43,2 44,5 szerk.: Havassy Péter
Elek 2000. Az adatokból jól látszik, hogy a román populáció analfabetizmusa csökken ugyan, ám 1910-ben az írni-olvasni tudók aránya még mindig itt (illetve a ruszinoknál) a legkisebb. 4.2.5 Értékviszonyok Nemzeti önértékelés, egymás ismerete A németek mellett a magyar nemzet egy hagyományokkal rendelkező nemzet, viszonylag régi írásbeliséggel. Történelmünk már kevésbé szerencsés, hiszen Mátyás korában voltunk utoljára Európa domináns nemzete. Ez nemzeti önbecsülésünket részben büszkeséggel tölti el, erőt ad az újító forradalmár
kezdeményezésekhez,
de
az
átélt
kudarcok
megtépázták
nemzeti
önértékelésünk. A szlovákság viszonylag újabb, kevésbé független történelemmel rendelkezik. A románság rendelkezik a legifjabb történelemmel, a romantika korábban bontakozik kezd kibontakozni.
68
A németekkel való kapcsolatukban a tisztelet és az alárendeltség alázatos elfogadása jellemzi őket, elismerik a németek műveltségbeli fölényüket. Az eleki németek speciális helyzetét jelzi, hogy mint ahogy többen is nyilatkozták, a kitelepítések után visszahúzódóbbak lettek. „Fontos tényként mondható el az, hogy sem az eleki magyarok, sem a románok, szlovákok nem azonosultak a kollektív büntetéssel, hisz a kényszerű elváláskor megsiratták földjeiket.”62 „Amikor a németeket kitelepítették bizony sírtunk mi is velük együtt.” (román adatközlő) Egyik román adatközlőm említette, hogy a németek kérték a helyi lakosságot, hogy ők foglalják el itthon hagyott házaikat. Ők azonban lelkiismereti okok miatt nem tudták ezt megtenni. Kutatásomból a nemzeti önbecsülés fokára következtetni lehet. A kommunikációs kapcsolatrendszerünkben ennek fontos szerepe van. Hiszen az, hogy mit mondok, hogyan mondom, fontos velejárója annak, hogy mit tartok magamról, illetve a másikról. Hogy hogyan látják önmagukat az eleki németek , és a többi nemzetiség hogyan látja őket, meglátjuk az alábbi kiértékelésből: németek szerint alapos anyagias barátságos bátor békés büszke ellenszenves gazdag kétszinű megbízható rokonszenves segítőkész széthúzó szorgalmas tiszta vendégszerető
románok szerint magyarok szerint németek igen igen igen igen igen igen igen nem igen igen igen nem nem nem igen igen igen igen nem nem igen igen nem nem nem nem igen igen igen igen igen nem
szlovákok szerint igen igen igen nem igen nem nem igen nem igen igen igen nem igen igen nem
Miben egyezik mind a négy nemzetiség véleménye a németekről: alapos, anyagias, barátságos, békés, gazdag, rokonszenves, szorgalmas, tiszta. Mit mond önmagáról a német, de róla ezt senki sem mondja: ellenszenves, széthúzó. 62
Havassy Péter: Tanulmányok Elek történetéhez Elek város 2000. 113.oldal
69
Mit nem állít önmagáról, de a többiek állítják róla: összetartó. Kivel egyezik legjobban a jellemzésük önmagukról: románokkal. Ki jellemezte nagyon eltérően a németeket: magyarok. Legtöbb pozitív tulajdonságot kimondott róluk: a románok mondtak a németekről. Legtöbb negatív tulajdonságot ki mondott róluk: a románok mondtak a németekről. románok szerint anyagias barátságos bátor békés buta büszke erőszakos felületes kétszinű műveletlen rokonszenves szegény szorgalmas vendégszerető vidám
német szerint nem igen nem igen igen nem nem nem nem igen igen nem igen igen igen
magyarok szerint románok nem igen nem igen igen nem nem igen igen nem igen nem igen nem igen
szlovákok szerint nem igen nem igen igen nem nem nem nem nem igen igen nem nem nem
Miben egyezik mind a négy nemzetiség véleménye a románokról: barátságos, békés, buta, rokonszenves. Mit mond önmagáról a román, de róla ezt senki sem mondja: bátor, büszke erőszakos. Mit nem állít önmagáról, de a többiek állítják róla: széthúzó. Kivel egyezik legjobban a jellemzésük önmagukról: a némettel. Ki jellemezte nagyon eltérően a románok: szlovákok. Legtöbb pozitív tulajdonságot kimondott róluk: a németek mondtak a románokról. Legtöbb negatív tulajdonságot ki mondott róluk: a németek mondtak a románokról. magyarok szerint románok szerint németek szerint magyarok barátságos igen igen barátságtalan nem nem bátor nem nem békés igen igen büszke igen nem
70
szlovákok szerint igen nem nem igen nem
magyarok szerint románok szerint németek szerint magyarok rokonszenves igen igen szorgalmas nem nem tiszta igen igen vendégszerető nem igen vidám nem nem
szlovákok szerint igen nem nem nem nem
Miben egyezik mind a négy nemzetiség véleménye a magyarokról: barátságos, békés. Mit mond önmagáról a magyar, de róla ezt senki sem mondja: barátságtalan, bátor, szorgalmas, vidám. Mit nem állít önmagáról, de a többiek állítják róla: széthúzó. Kivel egyezik legjobban a jellemzésük önmagukról: a némettel. Ki jellemezte nagyon eltérően a magyarokat: szlovákok. Legtöbb pozitív tulajdonságot kimondott róluk: a németek mondtak. Legtöbb negatív tulajdonságot ki mondott róluk: a németek mondtak. szlovák szerint alapos anyagias barátságos békés megbízható rokonszenves szorgalmas tiszta vendégszerető vidám
románok szerint német szerint szlovák nem nem nem nem igen igen igen igen nem nem igen igen nem igen nem igen nem igen nem nem
magyar szerint nem nem igen igen nem igen igen igen nem nem
Miben egyezik mind a négy vélemény: barátságos, békés, rokonszenves. Mit mond önmagáról, a többiek ellenben nem: alapos , anyagias, megbízható, vidám. Nem mondja önmagáról, de a többiek mondják: nincs ilyen jellemzés. Legtöbb pozitív tulajdonságot mondott: német. Legtöbb negatívumot mondott: német. Hasonlóan jellemezte: német. Eltérően jellemezte: román. Mik azok a jellemvonások amit mindenki mondott mindenkiről: barátságos, békés.
71
Az interjúk során feltett kérdésre, hogy hogyan jellemezné kapcsolatát más nemzetiségűekkel, a válasz: nyílt és barátságos. Mindenki ezt mondta egyöntetűen. A sztereotíp kérdéssorozat eredménye : nyílt és barátságos. Az eleki nemzetiségek egymás mellett élését tehát úgy lehet jellemezni, hogy nyílt és barátságos. Mindazonáltal, hogy pontosan ismerik a másik nemzetiség jellemvonásait, akár jó, akár rossz . Legtöbb pozitívumot két népcsoport mondott egymásról: a román és a német. De ugyanúgy ők mondtak legtöbb negatívumot is egymásról. Ebből az következik, hogy nyilván ők szorosabb kapcsolatban álltak egymással, ezért ismerhették ilyen jól egymást. Ami valóban igaz, hiszen tudjuk, hogy a románok a németeknél voltak cselédek. Legkevésbé a szlovákok véleménye egyezett, a románok önmagukról alkotott képével. Ez a két nemzetiség valóban nem is állt olyan szoros kapcsolatban egymással. Eltérően jellemezte a németeket a magyar lakosság. Ezzel ellentétben a németek ugyanazokat a jellemvonásokat mondták a magyarokról, mint a magyarok önmagukról állítottak. És a németek mondtak legtöbb pozitívumot és negatívumot is a magyarokról, ezzel is bizonyítva azt, hogy ismerik a magyarokat., mint ahogy a románokat is. Legkevésbé egyezett a véleményük a szlovákokkal. Mivel nem mélyítik annyira a kapcsolatokat nem is ismerik annyira egymást, illetve ebből adódik az, hogy félre ismerik egymást. Következtetésként levonhatjuk, hogy a kapcsolatokra az jellemző, hogy „nyílt és barátságos”. Legjobban azok ismerik tehát egymást, akik nyitnak egymás felé, (német, román). Így köztük volt a legkevesebb konfliktus. Üzenetként is értelmezhetjük: ha egységes Európát akarunk, feladatunk nyitni egymás felé, barátságosan. Példaadás, egymástól való tanulás A Szent Márton napi lampionos felvonulás, a farsang közepe a „Mitte in der Fasta” a böjt közepét jelző szokás, amelyeket már a lakosság egésze átvett. Az ezeket kísérő népi
72
mondókákat, dalokat régi eleki tájnyelven tanulják a kisgyerekek az iskolában és óvodákban. Az átvett népszokásokhoz kell sorolni a május 1-i fa felállítását és körbetáncolását, ez kimondottan német szokás volt, amelyet átvettek. A település közepén felállítják a májusfát és a fiatalok körbetáncolják. Mint láttuk az együttélési hagyomány és a közösségi elvárások sokban elősegítik azt, hogy kölcsönösen ott legyenek egymás ünnepi alkalmain, és közösen örüljenek, táncoljanak. Táplálkozási szokásaikban is jellemző,
hogy sok
mindent
megtanultak,
megismertek és megszeretnek egymástól. Nagyon sok ételt az adott nemzetiség nyelvén vettek át, így használva napjainkban is, ha mondják, de már észre sem veszik, hogy nem fordították le saját anyanyelvükre a szót. Jellegzetes eleki sváb étel, amit szinte minden adatközlőm jelölt, nagyon sok elekinek román, szlovák kedvenc reggelije pl. a saverpick, pananudli vagy a paradajz. De hasonlóan többen említették a sauereiaret a savanyútojást. A lángos is német eledel volt. Ahhoz, hogy kipróbálják elég meleg-e a kemence, a kenyértésztából leválasztottak egy darabot, kinyújtották, betették a kemence fenekére, s miután megsült tejföllel megkenték, ez volt a gyerekek kedvence. Hasonlóan a saverpickhez kedvelt étel a németek körében a románok puliszkája. „Főleg böjt időben nagyon szeretjük a puliszkát” (német adatközlő). Ebben az az érdekesség, hogy minden nemzetiség mással eszi. A németek cukrot és túrót tesznek rá, a románok tejet, a szlovákok kolbászzsírral locsolják meg és így eszik. Magyaros étel a betyáros, amit szintén átvettek. A szlovákok kiszelysavanyúkáposzta levesét megkedvelte minden eleki. Illetve a haluskát, ami túrós tészta lelocsolva vajjal. Ez a sok átvett recept is, amelyet a mindennapokban nemzetiségtől függetlenül megtanultak egymástól, azt jelenti, hogy az Eleken élő románok, németek, szlovákok, magyarok békében élnek egymás mellett, a harmonikus együttélésnek szép példáját mutatva. Egymás elismerése, megbecsülése Egymás eredményeinek elismerésére, kultúrájának elfedésére, megbecsülésére több szép példa is akad.
73
A Román Hagyományőrző Néptánccsoport egyik tagja, aki 50 éve ápolja hagyományait a Művelődési Minisztérium által adományozott „Népművészet Mestere” címet kapta. Az egész város büszke volt erre a kitüntetésre. „ Jó érzés volt...Hogy őszinte legyek, akik a népművészetet szeretik, azok nagyon gratuláltak. A többiek is. Akinek nem kedvence ez a műfaj, az csak simán gratulált. Büszkék voltak rám. Azt mondták nekem, hogy „Megérdemelted Gyuri!”. És olyanok is mondták, akiknek nem kedvence ez. Azok is mondták: „Na végre!” Mindenki gratulált. Akinek műfaja volt ez, az talán boldogabb volt, mint én. Nagyon boldogok, büszkék voltak. Azóta is tisztelnek. Aztán egy Elekiek Világtalálkozója alkalmával megkaptam az „Elek városáért” érdemérmet.” (román adatközlő) Majd megkapta a „Kisebbségekért Díj”-at és a „Békés megyéért” kitüntetést is. Ez a rövid interjúrészlet az egész dolgozatom summája is lehetne. Summa summarum: „Nagyon boldogok, büszkék voltak. Azóta is tisztelnek.” Kell-e ennél szebb vallomás arról, hogyan is élnek, hogyan kommunikálnak egymással az eleki nemzetiségek? A nemzetiségiek saját magukról alkotott véleményük megegyezett a más nemzetiségűekével. Magasfokú tolerancia jellemzi az itt élőket, egymás gyengeségeit természetesnek, magától értetődőnek veszik, és nem jellemzik, nem teszik szóvá. „Minket úgy neveltek, hogy el kell fogadni egymást, nem szabad senkire semmi rosszat mondani.” (német adatközlő) A nemzetiségek együttélésében épp a sokszínűség, a rugalmasabb világlátás a legnagyobb érték, ami így természetes ajándéka az egymás felé való nyíltságnak, egymás iránti bizalomnak. Milyen jól ráéreztek őseik arra, hogy valóban csak összefogással van előrejutás. Szükségük volt és van egymásra minden gyengeséggel együtt. Ma, amikor az egységes Európát az összefogást említik, visszatekintek a múltba, és rádöbbenek arra, hogy van, ahol már rég tudják, hogy a jövőnket csak közösen építhetjük. A kicsiny településből nem meddő ugar, nem népek, nemzetek összecsapásának színtere lett, hanem békés, virágzó város. Mit mondanak az együttélésről a különböző nemzetiségek, a következő interjúrészletekből kiderül. „Hívei vagyunk a békés egymás mellett élésnek.” (német adatközlő)
74
„Megszokta a nép egymást.” (német adatközlő) „Jól viszonyulnak a nemzetiségiek egymáshoz, minden ember egyforma, nem volt sosem köztünk probléma.” (román adatközlő) „Mindig békésen megvoltak egymással.” (román adatközlő) „Jóban kell lennünk egymással, segíteni kell egymást.” (román adatközlő) „Elfogadni kell egymást.” (román adatközlő) „Csak együtt tudunk létezni.”(szlovák adatközlő) „Együtt kell itt élnünk egymással, békességben.”(magyar adatközlő) Tehát a közösség tagjai között egymásról való gondolkodási rendszer egységes, mivel a nemzetiségek között kiegyensúlyozott viszony van. A mindennapi kapcsolatteremtést nem bolygatja sem hatalmi harc, sem új szerepek követelése a város nyilvános terében. Egyéniségünket – Erning Goffmann szavaival élve – állandóan bemutatjuk, prezentáljuk. Egyrészt saját énünket adjuk elő másoknak, vagy megmutatjuk azt, hogy hogyan viszonyulunk más csoportokhoz. Remélem, hogy ez a rövid kutatás hűen feltárja az eleki nemzetiségek egymáshoz való viszonyulását.
75
5. BEFEJEZÉS Talán
ennyiből
is
megmutatkozik
-
a
nemzetiségi
összetételben
igen
változatos - Elek város kommunikációs sajátossága. Aki a magyarországi nemzetiségi élet néhány részletét kívánja felidézni, hamarosan rájön arra, hogy mennyire kevéssé ismerjük múltunkat, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket elődeink tettek a kulturális felemelkedés, és végső soron saját identitásuk megőrzése érdekében, mivel a kultúra elsajátításához és gyarapításához szükséges eszközök mindig biztos jelei voltak az életképességnek. Meghatározó szerepe volt társadalmi felemelkedésünkben a kisebbségekkel való harmonikus együttlétnek. Alapvető feltétele annak, hogy tisztes helyet foglalhassunk el a nemzetek között. Minden olyan társadalmi magatartás, amely a történelmileg kialakult nemzetiségi identitás megőrzésében, valamint más nemzetek és nemzeti kisebbségek sajátosságainak toleráns megítélésében, értékeinek befogadásában nyilvánul meg: értéket képvisel. Eleken a régmúlt és a közelmúlt olyan helyzetet teremtett, amelyek európai viszonylatban sem mindennaposak: öt nemzetiség, magyar, román, szlovák, német, cigány került egymás mellé. A nemzetiségek békés és produktív együttélése sajnos nem eleve adott jelenség. Az itt élő nemzetiségek elfogadják egymást, felismerik, és közösen megoldják a problémákat, összefogás, munkamegosztás alakult ki köztük. Egymással szemben a konfliktuskerülő, békés magatartás dominál, ennek érdekében inkább szemethunynak a különbségek, esetleges negatívumok fölött és inkább a pozitívumokra, kapcsolódási pontokra figyelnek. Ha akad is konfliktus, nyelvi vagy kulturális különbségen alapuló félreértés, egymás kultúrájának és sokszor nyelvének ismerete könnyen átsegítenek, és ezt az esetek inkább múltbeli anekdotákként él a nép ajkán. Dolgozatomban több fontos kérdésre kerestem a választ: -
Mennyire vannak tudatában a többnemzetiség tényének?
-
Mennyire életszerű, mindennapi az itt élő nemzetiségek kapcsolata,
-
Milyen szituációkban a legjellemzőbb az együttműködés, a kommunikáció fontossága?
-
Mennyire kooperálnak az egyes nemzetiségek egymással?
76
-
Tesznek-e különbséget személyes választásaikban, előnyben részesítve saját nemzetiségüket, esetleg valamelyik más nemzetiséget?
-
Folyamatos nyitottság érzékelhető-e a nemzetiségek egymás közötti életében?
-
Egyenként mi jellemzi az egyes nemzetiségek kommunikációs szokásait, a kommunikáció különböző tényezőit, valamint a nyelvi és nem nyelvi kommunikáció sajátosságai szerint?
-
Hogyan függ mindez össze a kommunikációban résztvevők mentalitásával, vérmérsékletével?
-
Vannak-e olyan általános mentalitás vagy vérmérsékletbeli sajátosságok, melyeket az adott nemzetiségbe tartozókkal való kommunikáció során érdemes figyelembe venni?
-
Hogyan hat a kultúra, a vallás, a hagyományok különbsége a kommunikációra?
-
Mi jellemzi az egyes nemzetiségek egymással való kommunikációját?
-
Vannak-e olyan egymásról szóló sztereotípiák, melyek szintén fontos szerepet játszhatnak?
-
Mi a szerepe az egyes nemzetek önértékelésének ebben a kérdésben?
-
Hogyan alakul egymás kölcsönös értékelése, megbecsülése?
-
Hogyan kerülik ki a kommunikációs csapdákat, tisztázzák a félreértéseket, hogyan jutnak kompromisszumra?
-
Hogyan gazdagodik világlátásuk, kultúrájuk az egymással való kapcsolattartás során?
Dolgozatomban érintettem a nemzetiségi lét több kérdését is: a nyelv, a történelem, a vallás és kultúra, a régi hagyományok területét is. Vizsgáltam a nyelvhasználat és szituáció kérdését, a bilingizmus vonatkozásait, többnyelvűség vagy más nyelvűekkel, több nyelven folyó beszélgetés terén a kódválasztás körülményeit, a kódváltás jelenségét, az anyanyelvi dominancia kérdését. Az esetleges sztereotípiák megléte mellett sok esetben egyénként kezelik a másik felet, nem indulnak ki annak nemzeti hovatartozásából. Amúgy nagyon pontos önismeret jellemzi őket, az önkritikus megnyilvánulások jellemzőek, mint a kritika, negatívumok esetén a kiváltó okot is látják. Ismerik és elismerik egymás eredményeit, több példa akad új hagyományok átvételére, közös nemzetiségi megmozdulásokra. Gyakoriak a vegyes házasságok, az etnikai térbeosztás mára már élesen körülhatárolódott.
77
Sokan mind a négy nyelvet ismerik valamilyen szinten. Dolgozatom felépítése: A bevezetésben a témamegjelölés és köszönetnyilvánítás után közlöm a téma elméleti hátterét, a kutatási irányokat. Írok a kultúra, társadalom és kommunikáció összefüggéseiről. Foglalkozom az identitás és etnicitás kérdésével. Ismertetem a kutatás körülményeit, az alkalmazott módszereket. A kutatás helyszínét, időtartamát ismertetve kitérek Elek város történetére. Figyelmet szentelek a különböző betelepülési hullámoknak, a kitelepítés történetének és Elek nemzetiségbeli megoszlásának is. A nemzetiségek egymással való kapcsolatát, egymáshoz képest való folyamatát, társadalmi rétegek iskolázottságát, vallás, etnikai térbeosztás szempontjából egyaránt vizsgálom. Ezután rátérek kutatási eredményeim értékelésére, melynél a következő sorrendet követem: NYELVI KOMMUNIKÁCIÓ Többnyelvűségből adódó kommunikációs helyzetek Egymás nyelvének ismerete A nyelvek egymásra hatása, a nyelvi különbségekből adódó félreértések Konkrét nyelvi változások, kódváltás Szituáció és nyelv kapcsolata Nyelvi asszimiláció - nyelvhasználati kérdőív értékelése NEM NYELVI KOMMUNIKÁCIÓ Mentalitásbeli különbségek Problémák, konkrét helyzetek Alkalmazkodás és identitásőrzés Kulturális különbségek Népi hagyomány Mindennapok szokásai, illemszabályok
78
Iskolázottság, rétegbeli megoszlás Értékviszonyok Nemzeti önértékelés Példaadás, egymástól tanulás Egymás elismerése, megbecsülése Tehát végkövetkeztetés szerint a nemzetiségek együttműködése kölcsönös, segítőkészségük, toleranciájuk folytán harmonikus egymás mellett élésről lehet beszélni. Mit hoz a jövő? Elég-e vajon erkölcsi tartásuk, hogy ebben a látszólag békés időszakban is kitartsanak egymás mellett? Vagy az anyagi jólét vonzalma őrli fel a gyökereket és a megbecsülést? Nem tudhatjuk, csak bizakodhatunk, s Szent István királyunk szavait - iránytűként mindig eszükbe tartva - felidézzük: „Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
79
6. IRODALOMJEGYZÉK Könyvek Andorka Rudolf 1997. Bevezetés a szociológiába Budapest, Osiris Kiadó Angelusz Róbert 1983. Kommunikáló társadalom Budapest, Gondolat Kiadó Austin, J.L. 1990. Tetten ért szavak Budapest, Akadémiai Kiadó Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1999. Békés megye kézikönyve Oktinfó – Szeged Bt. Ceba Kiadó. 299.oldal Bellér Béla 1981. A magyarországi németek rövid története Budapest, Magvető Kiadó Borbély Anna 1996. A magyarországi románok nyelvcseréjének szociolingvisztikai vizsgálata Kandidátusi értekezés Budapest Buda Béla 1974. Kommunikációelméleti szöveggyűjtemény Budapest,Tankönyvkiadó Buda Béla 1997. Empátia… A beleélés lélektana Budapest, Ego School Bt. Buda Béla 1998. Kommunikáció és kultúra In Hidasi Judit: Szavak, jelek, szokások Kiskunlacháza Windsor Kiadó Csepeli György 1992. Nemzet által homályosan Budapest Századvég Kiadó Csepeli György 1997. Szociálpszichológia Budapest Osiris Kiadó Cserné Adermann Gizella 1999 Kutatásmódszertan JPTE Távoktatási Központ Pécs Clifford Geertz 1960 The religion of java New York, The Free Press Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában Budapest Osiris Kiadó 1998. Dell Hymes 2001. A nyelv és társadalmi élet kölcsönhatásának vizsgálata In:Nyelv – kommunikáció – cselekvés szerk.: Pléh – Síklaki – Terestyéni 2001 Budapest Osiris 2001. Dr. Majoros Pál 1997 Kutatásmódszertan avagy Hogyan írjunk könnyen, gyorsan jó diplomamunkát? Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Elliot Aronson 2001. A társa lény Budapest Közgazdasági és Jogi könyvkiadó 2001. Fehér István 1993. Magyarország nemzetiségei 1945-1990. Budapest Kossuth Kiadó Galgóczi László: A magyar nyelv Szeged, Mozaik Kiadó 1992. Gorasoli, Nicola 1996. A nemzeti kisebbségek fogalmáról Fordította: Székely Dániel Budapest Akadémiai Kiadó Gyivicsák Anna 1993. Anyanyelv, kultúra, közösség: A magyarországi szlovákok. Teleki László Alapítvány Budapest, 1993. Gyivicsák Anna – Krupa András 2000. A magyarországi szlovákok Útmutató Kiadó Horányi Özséb 1977. Kommunikáció 1-2. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Hunyady György 2001. Nemzetkarakterológiák Budapest, Osiris Kiadó Implom József 1971. Olvasókönyv Békés megye történetéről Békéscsaba Józsa Péter 1971. Kód – kultúra – kommunikáció Népművészeti Propaganda Iroda h.n. Kasza Sándor 1999. Békés megye kézikönyve Szeged, Cebra Kiadó Kovács Nóra – Szarka László 2001 Tér és terep Budapest ,Akadémia Kiadó Lázár Judit: A kommunikáció tudománya Budapest, Balassi Kiadó 2001. 38.oldal Niedermüller Péter: A társadalmi kommunikáció fontosabb színterei Budapest, 1989. Petrusán Görgy – Martyin Emília – Kozma Mihály 2000 A magyarországi románok h.n. Útmutató Kiadó Pléh-Siklaki-Terestyén 2001. Nyelv – kommunikáció – cselekvés Budapest, Osiris Kiadó Robert Serpell 1981 Kultúra és viselkedés Budapest, Gondolat Kiadó Róka Jolán: Kommunikációtan Századvég Kiadó Budapest Szabó Ildikó: Közösségszerveződési folyamatok a magyarországi románok körében Kisebbségkutató Intézet Budapest, 1996. 24.oldal
80
Terestyéni Tamás 1996 MTA – ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport közös sorozata Többség – kisebbség Osiris Kiadó Budapest Folyóirat, cikkek Bakó Boglárka: Itthon vagyunk megszokva =Kisebbségkutatás 11.évf. 2002. szám Bodáné Pálok Judit 1996. Kisebbségi jogok és intézmények Magyarországon =Regio Kiadó 7/1:125-41 Bodó Julianna: Lokális identitás és interetnikus kapcsolatok összefüggései egy esettanulmány kapcsán =Kisebbségkutatás 11.évf. 2002. szám Borbély Anna 1993. Az életkor, a nem és az iskolázottság hatása a magyarországi románok román és magyar nyelvválasztására =Hungarológia 3:73-85. Borbély Anna 1995. A magyarországi románok nyelvhasználata a változások tükrében =Regio 6/3: 34-43. Borzák Tibor: A három nyelvű határfalu saját múltjából építheti jövőjét = Szabad Föld 2003. IV. 59. évf. 16. szám 16. oldal Falkné Dr. Bánó Klára: Kultúraközi kommunikáció Budapest, Püski Kiadó Kft. 2001. Keményfi Róbert: Az etnicitás fogalma és helye az etnikai térszerkezeti kutatásokban =Kisebbségkutatás 11.évf. 2002. szám Szarka László: Kisessbégi léthelyeztek térben és időben =Kisebbségkutatás 11.évf. 2002. Gal, Susan 1991. Mi a nyelvcsere és hogyan történek? =Regio 1/1:66-76. Garami Erika – Szántó János 1992. Magyarországi szlovákok identitása =Regio. 2.: 11334. szám Radó Péter: A nemzeti kisebbségek nyilvános nyelvhasználata Magyarországon =Regió 1996.VII/1. Túrós Endre: Magyarok, románok, cigányok Kisbácsban =Kisebbségkutatás 11.évf. 2002. Idegennyelvű folyóirat Ardelean, Iosif-Ioan (1893) Monographia comunii Chitichaz. Arad: 20 Kétegyháza monográfiája – Románok betelepülése Borbély Anna (1990) Cercetari adupra graiurilor romanesti din Ungaria. Budapest, Tankönyvkiadó A magyarországi románok bihari nyelvjárásáról Borbély Anna (1991) Lexicul regional si frecventa fenomenelor dialectale. Sympozium, Giula: 53-58. Román dialektusok Maria Berényi : Din istorucul presei romona din Ungaria Timpuri , Gyula 1985. Elena Csobai: Romani din Ungaria Timpuri, Gyula 1985.
81
7. MELLÉKLETEK LISTÁJA (Forrás: a fényképek a Reibel Miklós Művelődési Ház tulajdona.) 1. Magyarország nemzetiségei a XVIII. század elején In: Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon (Kossuth Könyvkiadó, 1984.) 2. Magyarország anyanyelvi térképe 1941. In: Tilkovszky Lóránd: Nemzetiségek Magyarországon a XX. században 3. Magyarország etnikai térképe 1980. In: Tilkovszky Lóránd: Nemzetiségek Magyarországon a XX. században 4. Elek és környéke Rosenfeld 1722. évi térképen In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 15. o. 5. Elek és környéke Korabinszky 1804. évi térképén In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 15. o. 6. Egy kisiparos (varga) házaspár tipikus parasztpolgári viseletben, az 1870-es évekből In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 23. o. 7. Parasztpolgári házaspár és unokájuk In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 52.o. 8. Wittmann Sabina és Veronika az 1880-as években In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 201. o. 9. Klemm Borbála, Wittmann Ádámné 1915-ben In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 202.o. 10. Jellegzetes eleki házsor In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 55. o. 11. Jellegzetes eleki ház a XX. század elejéről In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 56. o. 12. Eleki homlokzat In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 81.o. 13. Eleki ablakrészlet In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 81. o. 14. Elek, Kétegyházi út, homlokzat
82
In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 83. o. 15. Szecessziós stílusú ház In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 83.o. 16. Az eleki tánccsoport 1935-ben In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 106. o. 17. Az Eleki Nemzetiségi Népi Együttes 1954-ben In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 138. o. 18. Az elhurcoltak emlékműve In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 115. o. 19. A németek kitelepítésének emléktáblája In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 117. o. 20. A németek kitelepítésének emlékműve In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 119. o. 21. A művelődési ház színjátszó csoportja 1950-ben In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 140. o. 22. A művelődési ház népi együttese 1960-ból In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 141.o. 23. A román nemzetiségi „Röpülj páva” kör tagjai ’85-ben In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 142.o. 24. A német nemzetiségi kör tagjai ’83-ban In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 143. o. 25. Az Eleki Nemzetiségi Népi Együttes román tácosai ’50-ben In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 138.o. 26. A szlovák klub tagjai ’75-ben In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 143. o. 27. A „Röpülj páva” körök megyei találkozója 1976-ban In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 144. o. 28. Az eleki görögkeleti kápolna In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 192.o. 29. Az eleki görögkeleti kápolna ikonozása In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 196. o. 30. Eleki főutca hátterében a katolikus templommal
83
In: Tanulmányok Elek történetéhez I. kötet 120. o. 31. Az eleki plébánia Harruckern és Dirling címeres miseruhájának részlete 1750-ből In: Tanulmányok Elek történetéhez II. kötet 161. o. 32. Elek város látképe 2002-ben In: Tanulmányok Elek történetéhez I. kötet 18. o. 33. Kérdőív Elek város kommunikációs sajátosságai kutatásához
84
