BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar Gazdaságdiplomácia és Nemzetközi Menedzsment Szak ÚD Levelező tagozat EU-kapcsolatok szakirány
Illeték Magyarországon és az Európai Unióban
Készítette: Sarkadi András
Budapest, 2008.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék......................................................................................................................... 3 Bevezetés.................................................................................................................................... 4 Az illeték fogalma, szerepe a magyar adórendszerben .............................................................. 6 I.) Történeti, rendszertani alapvetés................................................................................ 6 II.) Az illetékfogalom....................................................................................................... 7 Az illeték intézményének történeti áttekintése........................................................................... 9 I.) A hazai adórendszer kialakulása ................................................................................ 9 II.) Az illetékrendszer kezdeti szabályozása .................................................................. 10 III.) Az illetékek szabályozása 1945 után – kodifikációs törekvések.............................. 11 IV.) Illetékszabályok a rendszerváltáskor, és azt követően ............................................. 12 V.) Az illetékhivatalok ................................................................................................... 13 1.) Az illetékhivatalok létrehozása, működésük a rendszerváltást megelőzően........ 13 2.) Az illetékhivatalok a megyeszékhely megyei jogú városok jegyzőjének jogkörén belül..................................................................................................................... 14 3.) Az új „gazda”, a megyei önkormányzat főjegyzője............................................. 15 4.) APEH-integráció - a hatékonyság jegyében......................................................... 16 A mai magyar illetékrendszer .................................................................................................. 18 I.) Az illetékfizetési kötelezettség................................................................................. 18 II.) Az egyes illetéknemek ............................................................................................. 21 1.) Vagyonszerzési illetékek...................................................................................... 21 2.) Eljárási illetékek................................................................................................... 29 III.) Az illeték megfizetése .............................................................................................. 35 Az uniós csatlakozás hatása a magyar illetékrendszerre.......................................................... 37 I.) A Közösségek elvárása az adórendszert illetően...................................................... 37 II.) Változások az illetékrendszerben ............................................................................. 38 Az Európai Közösségek egyes országainak illetékrendszere................................................... 41 I.) A visszterhes vagyonszerzés illetéke ....................................................................... 41 II.) Örökösödési és ajándékozási illeték......................................................................... 44 A magyar adó- és illetékrendszer aktuális problémái .............................................................. 47 I.) Az illetékhivatalok APEH-integrációja.................................................................... 47 II.) Az örökösödési illeték dilemmája ............................................................................ 50 Összefoglaló ............................................................................................................................. 56 Irodalomjegyzék....................................................................................................................... 56
3
I. Bevezetés
„Az állam attól, ki közegeinek működését igénybe veszi, az ezáltal felmerülő költségeinek legalább részben való megtérítését követeli; e pénzbeli szolgáltatás Illetéknek neveztetik.” – Pallas Nagylexikon –
A közpénzügyekkel, adórendszerekkel foglalkozó szakirodalom egyik alaptétele, hogy minél összetettebb egy társadalom struktúrája, minél szerteágazóbb a (gazdasági) tevékenysége, minél változatosabb az állampolgárok anyagi és szociális helyzete, szükségszerűen annál differenciáltabb adórendszert kell, hogy alkalmazzon. Ha a fenti tételt megfordítva is érvényesnek tekintjük, azt kell gondolnunk, a magyar társadalom a világ egyik legösszetettebb közössége… Tapasztalataim szerint, aki ma Magyarországon az adóhatósággal kapcsolatba kerül, abban hamarosan felmerülnek az alábbi kérdések: Miért ilyen bonyolult ez a rendszer? Biztos, hogy ennek így kell lenni, nem lehet egyszerűbben, gyorsabban? Hány bőrt akarnak még lenyúzni rólam? Több év adóhivatali munkatapasztalat birtokában állíthatom, a szervezetben dolgozók többsége hasonlóan viszonyul a rendszerhez, mint a várakozással, idegeskedéssel, bonyolult és kiszámíthatatlan szabályozással, bírsággal és egyéb hátrányokkal sújtott ügyfelek. Ugyanakkor számos változás történt e területen a közelmúltban, és van napirenden mostanság is: -
az európai integrációval több tekintetben egységesült, harmonizálásra került az adórendszerek szabályozása – más szempontokból még mindig jelentős eltéréseket mutat az egyes országok esetében;
4
-
Magyarországon az illetékhivatalok a 2007. év során integrálódtak az APEH immár regionális szervezeti egységeibe az illetékügyi eljárást gyorsítandó, egyszersmind a hatékonyságot növelendő – az átállás azonban korántsem volt zökkenőmentes;
-
a hazai közéletben évek óta vita tárgyát képezi az örökösödési illeték, vagy más néven „haláladó” intézményének eltörlése – az államháztartás helyzete, és a fenntarthatatlan, pazarló ellátórendszerek azonban gyakorlatilag lehetetlenné tesznek mindenfajta költségvetési bevételcsökkentést; Magam a Pest Megyei Illetékhivatal kötelékében megéltem egy teljes körű
szervezetátalakítást,
az
uniós
csatlakozás
okozta
szabályváltozások
hatását,
több
mérhetetlenül igazságtalan illetékszabály hatályon kívül helyezését, és érzékeltem sok ezer adózó haragját, kiszolgáltatottságát, (jog)bizonytalanságát, az állammal, az adórendszerrel szembeni ellenérzését. A számos aktuális probléma, valamint a személyes érintettség és tapasztalat okán választottam dolgozatom témájául az illetékek intézményét, mint az adórendszer egyik speciális területét. Választásomra másodsorban hatással volt az a körülmény is, hogy uniós adóügyi biztosa révén Magyarország kiemelt szerepet kap a Közösségek adóügyeiben. A dolgozat felépítését tekintve elsőként az illeték fogalmának tisztázására törekszem. Ezt követően az adónem kialakulása, történeti fejlődése kerül bemutatásra, egészen az aktuális szabályozásig. Részletesen bemutatom a mai magyarországi illetékrendszert és az illetékezés gyakorlatát. Ezután az uniós csatlakozás illetékrendszerre gyakorolt hatását vizsgálom, és a Közösségek általános tendenciáit ezen adónem vonatkozásában. Felvázolom továbbá a Közösségek egyes tagországaiban érvényes illetékügyi szabályozást, és rendszert, valamint az adók mértékét, összehasonlítva a hazánkban érvényes szisztémával. Végezetül a tapasztalatok fényében néhány aktuális hazai adó(illeték)ügyi problémával foglalkozom, megvilágítva azok rendszerbéli összefüggéseit, és lehetőség szerint megállapításokat téve a felmerült anomáliák megoldásával kapcsolatban. A fent vázolt témakörök kidolgozásával véleményem szerint olyan dolgozatot készíthetek, amely az illetékek intézményének minden fontosabb aspektusát bemutatja, és a hazai adórendszer, közösségi vonatkozások és honi gazdasági problémák tekintetében is releváns, aktuális munka lesz.
II.
5
Az illeték fogalma, szerepe a magyar adórendszerben
I.)
Történeti, rendszertani alapvetés Azzal, hogy az emberi közösségek eljutottak az államalapítás szintjéig és az „állam”
mint mesterséges alakulat létrejött, a közösség szerepe is hangsúlyosabbá vált, funkciói, feladatai kibővültek. Az állami lét évszázadai során a közösséggel szembeni igények megszaporodtak, ezzel pedig a – mai fogalmakkal élve – közszükségletek kielégítését szolgáló, ún. közfeladatok ellátásának, a rendelkezésre álló javak centralizációjának és újraelosztásának rendszere is összetettebbé vált. A fejlődéssel, a munkamegosztás kiteljesedésével párhuzamosan az államszervezet egyre több, a közérdeket szolgáló feladat ellátását vállalta magára. Ehhez viszont egyre nagyobb mértékű jövedelemközpontosításra volt szükség. A közterhek és közpénzügyek bonyolult rendszere jött létre, és az államháztartás ma már a legváltozatosabb formákban jut hozzá a működését biztosító bevételekhez. Ezen költségvetési bevételek, más néven közadók, ma Magyarországon az alábbi főbb csoportokra oszthatók:
Adók - olyan fizetési kötelezettségek, amelyeket a közhatalom a maga által megállapított mérték szerint, személyektől közvetlen ellenszolgáltatás nélkül megkövetel;
Vámok - speciális adók, amelyeket az állam általában az államhatáron keresztül behozott - vámköteles - áruk után, erre feljogosított szervei útján szed;
Vámbiztosítékok;
Illetékek - olyan befizetések, amelyek ellenében az állam, illetve szervei közvetlen nem gazdasági tárgyú - szolgáltatást teljesítenek;
Járulékok - olyan fizetések, amelyek valamely speciális szolgáltatást nyújtó alrendszer, intézmény későbbi kiadásainak teljesítéséhez szükséges pénzforrások részbeni fedezetéül szolgálnak (pl. nyugdíjbiztosítási járulék, egészségbiztosítási járulék, munkaadói járulék);
Díjak - olyan ellenszolgáltatás jellegű fizetések, amelyeket gazdasági, kulturális, oktatási, egészségügyi, (stb.) szolgáltatásokért teljesítenek;
Hozzájárulások - olyan fizetések, amelyeket speciális feladatok megvalósításának támogatására előírásra, avagy némely esetben önként teljesítenek;
6
Bírságok - pénzbüntetések, amelyeket - bűncselekményt nem képező - jogsértés esetén, jogszabály alapján az állami szervek kiszabnak.
II.)
Az illetékfogalom Jelen dolgozat tárgyát a fenti adónemek közül az illetékek intézménye képezi, ezért
elsőként - a vonatkozó jogszabályok és szakirodalom alapján - a fogalom pontosabb meghatározása szükséges. Az illeték tehát olyan kötelezettség, amit eseti és járulékos jelleggel, valamilyen állami szolgáltatás igénybevételéért kell fizetni. Az illetékelv lényege, hogy amikor valamely személy (jogi vagy természetes) jogának érvényesítése csak hatósági segédlettel történhet, tehát amikor valamely élet-, vagy jogviszony magánkezdeményezéssel eleve, vagy tovább nem oldható meg, s a helyzet tisztázásához,
az
ügy
kijárásához
közintézményt
kell
megkeresni,
akkor
ennek
közreműködéséért, munkájáért pénz-ellenszolgáltatás – illeték – jár. Az illeték mindig valamilyen polgári jogi, államigazgatási jogi jogviszonyt kísér, ehhez járulékos jelleggel kapcsolódik. A fentiekből kitűnik, hogy az illeték mint közteher, az adókhoz hasonlóan, állami előíráson alapuló fizetési kötelezettség, amelynek mértékét az állam kötelezően megállapítja. Emellett a megfizetés elmulasztása az illeték esetében is jogszabályban meghatározott következményekkel jár. Különbség van viszont abban, hogy míg az adó folyamatosan, akár évente ismétlődően, addig az illeték eseti jelleggel (vagyonszerzéshez, vagy meghatározott eljárási cselekményhez kapcsolódóan) fizetendő. További distinkció, hogy míg az adó közvetlen ellenszolgáltatás nélküli fizetési kötelezettség, addig az illeték fizetése közvetlen ellenszolgáltatáson alapszik: az állami szervek eljárásai, cselekményei fejében fizetendő illeték mértéke az adott eljárással felmerülő költségekhez igazodik (szolgáltatás - ellenszolgáltatás elve). Az illeték közgazdasági funkciója, hogy általa legalább részben megtérüljenek azok a költségek, amelyek a különböző állami szerveknél – jellemzően államigazgatási és bírói szerveknél – az állampolgárok és szervezeteik ügyeinek intézése során felmerülnek.
7
Az illetékfizetés tehát a központi költségvetés és az önkormányzatok számára a közfeladatok ellátásához bevételi forrást biztosít, egyúttal garantálja az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos és méltányos hozzájárulást. Az állami szervek által teljesített szolgáltatások árainak, vagyis az illeték mértékének megállapításánál az illetékjog nem alkalmazza mereven az egyenértékűség elvét, hanem az illetékköteles állami szolgáltatások és a fizetendő illeték összegének megállapításánál szociális, kulturális és egyéb társadalmi szempontokat is érvényesít – többek között illetékmentessé teszi az állami szervek szolgáltatásainak jó részét, amelyek az állampolgárok alapvető érdekeinek érvényesítésével függnek össze.1 Az illetékért járó ellenszolgáltatás általában nem gazdasági jellegű, az ellenértéket rendszerint a közigazgatási, bírósági szervek igazságszolgáltatási és adminisztratív ténykedései jelentik.2 Vannak ugyanakkor az illetékrendszerben olyan kötelezettségek is, amelyek egyszeri befizetésként ugyan, de kvázi adójellegűek, minthogy a fizetési kötelezettséggel szemben nem áll arányos ellenszolgáltatás: az öröklési és az ajándékozási illeték azon alapul, hogy az örökös illetve a megajándékozott vagyona ellenszolgáltatás nélkül gyarapszik. Ennek a vagyongyarapodásnak egy részét az állam öröklési, avagy ajándékozási illeték formájában elvonja, azaz a vagyongyarapodást adóztatja. Így ezek az illetékek egyszeri vagyonadótermészetűek. Hasonlóan adójellegű a visszterhes vagyonátruházási illeték is, amelyet akkor kell fizetni, ha például az ingatlan ellenérték fejében cserél gazdát.3 Az illetékrendszert a hazai gyakorlatban az egyezőségek ellenére – több mint egy évszázada – az adórendszertől elkülönítetten szabályozzák. A következő fejezet az illetékek kialakulásának, a szabályozás változásainak, és a mai (szabály)rendszer létrejöttének lépéseit követi nyomon.
1
Sztanó Imréné dr.: Adók, illetékek, járulékok és vámok – Saldo Rt. Budapest, 2004. Az érték ez esetben nem közgazdasági értelemben kalkulált érték. Ahol ugyanis gazdasági jellegű ellenszolgáltatásról beszélhetünk, ott nem illeték, hanem díjfizetés esedékes. 3 Tekintettel az adókkal való számos egyezőségre, a legtöbb európai ország közpénzügyi rendszere nem is különíti el önálló adónemként az illetékeket, és ezen fizetési kötelezettségeket is általában valamilyen adó elnevezéssel illetik. 2
8
III. Az illeték intézményének történeti áttekintése
I.)
A hazai adórendszer kialakulása Az emberiség már történelmének hajnalán felismerte: az ember szükségleteinek
bizonyos köre csak a közösség összefogásával elégíthető ki. A közösségi célok anyagi alapjának megteremtésére vezették be az adókat. Az adóztatás rendszere az évszázadok során folyvást alakult, változott (A magyar adórendszer az utóbbi százötven évben négyszer alapjaiban változott meg.). Először egyetlen adónemmel, például az adott időszakban a gazdagságot reprezentáló vagyontárgy (ház, föld stb.) adóztatásával (vagyonadók: házadó, földadó stb. kivetésével) kísérleteztek. Később több adónemet vezettek be, mivel ezeket együtt alkalmazva kevésbé érezhető az adóteher. Ezzel – az adóztatás „diverzifikálásával” – lényegében kialakult az adórendszer. Hazánkban az adórendszer egészen 1848-ig lényegében a Szent István által bevezetett szisztémán alapult. Az állam jövedelme a király jövedelme volt. A bevételek a földbirtokok, a bányák, a pénzváltás és a só után fizetett összegekből, illetőleg a hűbéradóból, útvámból stb. származtak. Az első adóreformra 1848-ban került sor Kossuth Lajos (akkor még pénzügyminiszter) tervezete alapján. Közvetlen és közvetett adókat vezettek be. Közvetlen adó volt egyebek között a földadó, a házadó, a kereseti adó. Távolléti adót fizetett, aki 183 napnál tovább tartózkodott külföldön. A közvetett adók körébe tartozott a pálinkaadó, az italmérési adó, a dohányárusítási
adó,
a
bélyegdíj
és
a
lajstromozási
(átruházási)
illeték.
A forradalom és szabadságharc bukása után, 1850-ben az osztrák adórendszert adaptálták Magyarországon. Osztrák császári nyílt parancsra (pátens) bevezették a közteherviselést, ami azt jelentette, hogy a nemeseknek is adóznia kellett. Közvetlen adókból álló adórendszer működött: földadót, házadót, kereseti adót és jövedelemadót kellett fizetni (a kereseti adó személyi jellegű, a jövedelemadóba beszámító adófajta volt, a jövedelemadó kötelezettjei az iparvállalatok, az állandó fizetésűek, stb. voltak).
9
Illetékjogi szempontból az 1850-es császári pátens kiemelkedő jelentőségű: ebben kerültek ugyanis lefektetésre a magyar illetékjogi rendszer alapjai. A kiegyezést követően, 1868-ban látott napvilágot az első „magyar” adórendszer: a földadóról, a házadóról és a jövedelemadóról rendelkező törvény. Ezt 1875-ben kiegészítették a tőkekamat és járadékadóról, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójáról, a bányaadóról, illetőleg a jövedelmi pótadóról hozott törvényekkel.
II.)
Az illetékrendszer kezdeti szabályozása Az illeték, mint az állami bevételek egyik formája, gyakorlatilag az adóval egy időben
jelent meg, és hosszú évszázadokon keresztül leegyszerűsítve abban különböztek, hogy míg egyfajta cselekedethez kapcsolódó illetéket egyszer kellett fizetni, addig az adót rendszeresen, visszatérően. Az egzaktabb illetékjogi szabályozás megindulásáról és az állami hivatali szervezet kiépítéséről a felvilágosult abszolutizmus időszakától, tehát Mária Terézia és II. József korától beszélhetünk. 1867 mérföldkő, mert ettől kezdve az Osztrák-Magyar Monarchia keretein belül felgyorsul a polgárosodás folyamata, a kapitalizmus kibontakozásával újabb és újabb jogcselekmények után kell illetéket fizetni, újabb és újabb intézmények válnak az illetékjog alanyaivá. A fejlett osztrák pénzügyi rendszerhez való közeledés, az egységes központi pénzügyi irányítás ettől az időszaktól indul meg. A hivatalrendszer kiépülésével egy időben körvonalazódik és nyer értelmet az illeték fogalma: a hatósági eljárásért és szolgáltatásért fizetendő, illetve bizonyos kereskedelmi tevékenység engedélyezéséből eredő, az államot megillető pénzösszeg. Az illetékjogszabályok három fő illetékforma köré csoportosulnak:
vagyonátruházási illetékek (visszterhes, öröklési, ajándékozási),
okirati illetékek, amelyeket különböző jogügyletekkel kapcsolatos okiratok után kell leróni,
eljárási illetékek, ezeket valamilyen államigazgatási, bírósági eljárás során kell fizetni. Az illetékekkel kapcsolatos korábbi rendelkezések fenntartása és hivatalos összeállítása
iránt első ízben a kiegyezés után az 1868. évi XXIII. törvény rendelkezett. Az OsztrákMagyar Monarchia fennállása alatt nagyarányú illetékjogi törvényalkotási hullám figyelhető
10
meg. Szinte minden évben kiadtak valamilyen illetékkel kapcsolatos törvénycikket. Az első világháború után ez a fejlődés megtorpan törvényi szinten, inkább rendeleti szinten figyelhető meg hatalmas mennyiségű jogszabály. Az osztrák-magyar monarchia időszakára jellemző még, hogy az egyes törvényekben nem különülnek el egymástól a vagyonátruházási, az okirati és az eljárási illetékekről szóló rendelkezések. Az 1887. évi XLV. törvénycikk nagy érdeme, hogy a korábbi elavult értékminimummeghatározás helyett (mely szerint az adóalapon való értékelés volt irányadó) a tiszta jövedelem bizonyos hányadának megfelelően történik az illetékkiszabás. Nehezítette a pénzügyi viszonyok stabilizálódását az 1892-ben forintról aranykoronára, majd 1925-ben aranykoronáról pengő értékre való áttérés. A századfordulón az illetékjog egyik legprecízebb törvénye az 1900. évi XI. törvény. Ebben az időben még forgalmi adórendszerünk nem lévén, az illetékek között számos illeték elnevezésű forgalmi adó helyezkedett el. Az 1920. évi XXIV. törvény, amely az első világháborút követő helyzetben különféle illetékeket módosított, már különállóan rendszerezte az okirati, közigazgatási és törvénykezési illetékekre vonatkozó szabályokat. Az 1920-as években rajzolódott ki a távlati kép az illetékek rendszerezésében: vagyonátruházási illetékek, okirati illetékek, közigazgatási és törvénykezési illetékek. (Ez utóbbi kettő egyesül jóval később eljárási illetékek formájában.) Az 1930-as évek végére olyannyira szerteágazóvá, bonyolulttá vált az illetékekre vonatkozó szabályozás, hogy meglehetősen nehézkessé tette az illetékhivatalokban az államapparátus munkáját. Számos XIX. századbeli jogszabály volt még hatályban, idejétmúlttá kezdtek válni egyes jogintézmények, egyre égetőbb feladattá vált az egyszerűsítés és az egységesítés. A második világháború idején alig találunk törvényi szintű illetékjogszabályt.
III.)
Az illetékek szabályozása 1945 után – kodifikációs törekvések Az illetékjogszabályok egységes rendszerbe foglalása az 1940-es évek elejétől indul és
1949-ig tart. Háromkötetes munka jelenik meg „Illetékek” címen. Érdeme, hogy rendszerezi a nagyszámú jogszabályt, megteremtve az egységes kezelés lehetőségét. Illetékkódexnek azonban mégsem nevezhető a hatalmas munka, ugyanis felemássága az, hogy egyszerűsítés, korszerűsítés nemigen történt a jogszabályokban. A még hatályban lévő törvényeket,
11
rendeleteket gyűjti össze, meglehetősen nagy terjedelemben. A munka eredménye a rendszertani igényesség. A háború utáni kormányzás első, tulajdonképpeni kodifikációs törekvése az 1947. évben megjelenő 9100/1947. (VII.23.) Korm. sz. rendelet. Lényegében egybeesik a háború végét követő stabilizációval, illetőleg a forint bevezetésével. Nagy érdeme a rendeletnek, hogy a hatalmas mennyiségű jogszabályból csak azokat hagyja hatályban, amelyek az új gazdaságitársadalmi berendezkedéshez igazodnak. Néhány évvel később a pénzügyminiszter ismét kódex-szerűen újraszabályozza a 647052/1950. (XII.31.) PM. sz. rendelettel az illetékekről szóló rendelkezéseket. A rendelet több szempontból mérföldkőnek nevezhető, mivel párhuzamosan jelenik meg az új közigazgatási rendszer, a tanácsrendszer kiépítésével, tehát megváltoznak egyes okirati és eljárási illetékek funkciói. Elméleti téren pedig: míg korábban az illeték elv mellett az adó elv is érvényesült, egyes illetékjogi kategóriákban elmosódtak az adó és illeték közötti határok, itt már az egységes illetékelv a jellemző. Másrészről pedig megfigyelhető, hogy változik a klasszikus illetékelv tartalma, ami a szolgáltatás - ellenszolgáltatásra épül. Ez egyre inkább csak az illetékek egy részére, az eljárási illetékek töredékére igaz. Az illetékek szerepe a bevételek szempontjából az 50-es évektől mind tanácsi, mind pedig költségvetési szempontból egyre számottevőbb. Megfigyelhető még ebben a korszakban, hogy a vagyonátruházási illetékek szerepe, jelentősége a magántulajdon, az okirati illetékek jelentősége pedig a magánipar és kereskedelem szűkülésével csökken. Az államigazgatási szervek tevékenységének igénybevételéért fizetett eljárási illetékek jelentősége azonban megnő. Szerkezetileg az előző illetékkódexet követi az illetékek újraszabályozásában a 11/1966. (VI.29.) PM. sz. rendelet. Megmarad az illetékek hármas felosztása, azonban később a rendelet új illetéknemmel gazdagodik, a statisztikai illetékekkel, amely az államigazgatási eljárási illetékeken belül kerül szabályozásra. A kódex 20 évig marad hatályban, negatívuma, hogy még mindig nem áll törvényi szinten.
IV.)
Illetékszabályok a rendszerváltáskor, és azt követően 1986-ban törvényi szintű szabályozás alá kerülnek az illetékek, életbe lép az 1986. évi I.
törvény és a végrehajtásáról rendelkező 9/1986. (IV.11.) PM. sz. rendelet. A törvény a jelenleg hatályos szabályozással megegyezően, vagyonszerzési és eljárási illetékeket
12
különböztet meg, megszűnik a túlbürokratizált, nehezen követhető és ellenőrizhető okirati illetékek rendszere. A törvény 1990. december 31-ig volt hatályban. A helyébe lépő, 1990. évi XCIII. törvény megalkotását, az illetékjog átfogó megújítását az alábbi fő célok vezérelték:
az 1986. évi törvény az ún. garanciális szabályokat rendezte törvényi szinten, ugyanakkor mindezek végrehajtását pénzügyminiszteri rendelet szabályozta. Ez utóbbi igen széles körben állapított meg fizetési kötelezettségeket, valamint mentességeket. Ez azonban ellentmondásba került a megváltozott jogrendünkkel, ugyanis a jogalkotásról, valamint az állami pénzügyekről szóló törvények szerint a lakosság széles körét érintő fizetési kötelezettséget csak törvényi szinten lehet szabályozni;
a társadalmi, gazdasági rendszerváltozásnak a jogrendszerben és az annak megfelelő intézményrendszerben is tükröződnie kellett. Miután az illetékek jellemző sajátossága, hogy minden esetben meghatározott jogintézményhez (polgári joghoz, bírósági, vagy államigazgatási eljáráshoz) kötődnek, a jogrendszer és az intézményi rendszer változása szükségessé tette az illetékek teljes körű újraszabályozását;
az értékviszonyok gyors változása is nélkülözhetetlenné tette az illetékek mértékének felülvizsgálatát. A forgalmi értékhez kötődő százalékos elvonás túlzottá vált, a fix összegű tételes eljárási illetékek pedig elértéktelenedtek. Az így elfogadott 1990. évi XCIII. törvény, mely 1991. január 1-én lépett hatályba,
többszöri módosítást követően ma is hatályos - az általánosságban csak „Illetéktörvénynek” nevezett jogszabály által létrehozott rendszert, az illetékek mai rendszerét a dolgozat IV. fejezete mutatja be. V.)
Az illetékhivatalok
1.)
Az illetékhivatalok létrehozása, működésük a rendszerváltást megelőzően Az illetékhivatalokról a jogforrások tanúsága szerint 1875-től beszélhetünk először.
Ekkor alakultak meg az 1875. évi XXV. tc. alapján a királyi illetékkiszabási hivatalok. 1945 után az illetékügyekkel nem foglalkozott önálló hivatali testület. A tanácsok pénzügyi csoportjainak kebelén belül állítottak fel illetékcsoportokat. 1959-ben alapították meg a pénzügyminiszter 5/1959. (I.29.) PM. számú rendelete alapján a megyei (fővárosi, megyei jogú városi) illetékkiszabási és vállalati adóhivatalokat. Elmondhatjuk, hogy az APEH gyakorlatilag az illetékhivatalokból „nőtt ki”.
13
A tanácsrendszerben az illetékhivatalok önálló költségvetési szervként működtek, önálló gazdálkodással, a munkáltatói jogok önálló gyakorlásával. A hivatalok felettes szerve a megyei tanács VB. pénzügyi osztálya volt, mely az irányítást és a felügyeletet is gyakorolta. A hivatalok ellátták az illetékekkel, valamint egyes igazgatási szolgáltatások díjainak kezelésével, nyilvántartásával és ellenőrzésével kapcsolatos első fokú adóigazgatási feladatokat. Ez a mechanizmus több mint 30 évig működött. A rendszerváltás után, a tanácsrendszer megszűnésével a hivatalok működésének változatlanul hagyása mellett helyüket az új közigazgatási rendszerben is meg kellett találni. Jó néhány elképzelés, és elmélet után megszületett a döntés, ami az adott helyzetben talán nem a legszerencsésebb volt. A hivatalok a megyeszékhely város, vagy a megyeszékhely megyei jogú városok polgármesteri hivatalának szervezetébe épültek be. 2.)
Az illetékhivatalok a megyeszékhely megyei jogú városok jegyzőjének jogkörén belül A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény alapján az illetékhivatalok, az
eddig önállóan működő megyei és a megyei jogú városi hivatalok hosszabb-rövidebb idő után beolvadtak a megyeszékhely város jegyzőjének fennhatósága alatt álló polgármesteri hivatal szervezetébe. A szervezeti felépítéstől függően irodaként, osztályként de minden esetre önállóságától teljes egészében megfosztva. Mindez magában hordozta a jogállásával kapcsolatos és a későbbiekben mind erőteljesebbé váló problémákat. Ha nem is a fából vaskarika esetével állunk szemben, de egy éppen megszülető önkormányzatiság fogalomkörébe igen nehezen fér bele, hogy egy helyi önkormányzatnak, városnak más helyi önkormányzatok felett is kvázi rendelkező megyei hivatala legyen. A helyzet abszurditását fokozza az is, hogy a megyeszékhelyek, mint megyei jogú városok, nem tartoznak a megye, tehát a terület önkormányzatába sem. Természetesen az átmenet időszakában születtek kissé elhamarkodott, gyors döntések, de az idő múlásával a probléma ez esetben is egyre mélyebbé vált. A megyékben a rendszerváltás
után
határozott
urbanizációs
folyamat
indult
el,
mely
markánsan
megváltoztatta a települések összetételét, sok volt nagyközség emelkedett városi rangra. Főként az új, de a régi városok önkormányzatai, önkormányzati képviselői is egyre nehezebben fogadták el, hogy egy megyei, területi, önkormányzati rendszerbe nem is tartozó
14
megyei jogú város jegyzője birtokolja a megyében illetékes illetékhivatal feletti rendelkezési jogot.
3.)
Az új „gazda”, a megyei önkormányzat főjegyzője Ahogy egyfelől néhány év alatt a hivataloknak, mint munkacsoportoknak sikerült
beilleszkedniük a polgármesteri hivatalok szervezetébe, úgy kellett másfelől egyre gyorsabban megoldást találni arra, hogy mint a közigazgatás részét képező hivatal, az illetékhivatal és az illeték-megállapítás más irányítás alá kerüljön. Végső megoldásként három variáció kínálkozott. Először, hogy a hivatalok a Pénzügyminisztérium dekoncentrált szerveiként, annak közvetlen irányítása alatt működjenek (az APEH-hel egyező módon). Ezt indokolná az illetékbevételek felosztásának rendszere is. Második megoldásként - ennek fő támogatója az APEH akkori első embere volt - a hivatalokat be kell olvasztani az APEH szervezetébe. Ennek alapjául talán csak az szolgálna, hogy az illeték (a vagyonszerzési illeték) is lényegében egyfajta egyszeri vagyonadó jellegű adófizetési kötelezettség. Ez a tervezet akkoriban az államigazgatásban működő kétfokozatú jogorvoslati metodika miatt elbukott. A harmadik variáció - a végül megvalósult változat - szerint, a hivatalokat a megyei önkormányzat főjegyzőjéhez telepített illetékhatósági jogkör alapján annak önkormányzati hivatalához kell csatlakoztatni. Erről a területi államigazgatási szervek reformjának végrehajtása keretében a Kormány 1094/1996.(VIII.30.) Korm. számú határozatával döntött. A határozat alapján a reform keretében az Országgyűlés az 1990. XCI. törvény módosításával az illetékhivatalokat 1997. január 1. napjával a megyei önkormányzati főjegyzőhöz telepítette. Ez a megoldás legalábbis részben orvosolta az előző fejezetrészben felvetett problémákat,
hiszen
a
területi
önkormányzat,
lényegesen
alkalmasabb
a
helyi
önkormányzatnál az illetékügyi hatáskör ellátásában. Természetesen az új helyzet új gondokat is hozott magával. Az eddigi önkormányzati hivatali apparátus megyénként átlagosan a duplájára emelkedett létszámában.
Az
Illetékhivatal mint egy önálló új osztály jelentkezet ebben a szervezetben úgy, hogy létszáma elérte, vagy megközelítette az eddigi apparátus létszámát, holott ez a „régi” apparátus 6-7 fős
15
osztályszervezetben dolgozott, az illetékhivatal pedig a maga 60-70 fős létszámával tesz ki egy osztályt. A dilemma itt az, hogy a köztisztviselői karból eltűnt a jogszabály erejénél fogva a régi alsóbb szintű vezetői pozíció, az ún. csoportvezető. Így a főjegyzőknek fel kellett vállalniuk némi szerkezeti átalakítást azért, hogy az illetékhivatalok vezetőinek, mint osztályvezetőknek ne kelljen indokolatlanul és aránytalanul nagy felelősséget vállalniuk. Ezt követően az illetékhivatalok az alábbi szisztémában működtek: az illetékekkel kapcsolatos feladatokat a főjegyzők nevében eljárva a 20 illetékhivatal látta el megyei (fővárosi) területi illetékességgel, az adott önkormányzat szervezeti egységeként, viszonylagos önállósággal, az önkormányzati hivataltól elkülönülten. Az illetékhivatalok vezetői főosztályvezetői besorolást kaptak4.
4.)
APEH-integráció - a hatékonyság jegyében Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény alapján
2007. január 1-jei hatállyal a Megyei/Fővárosi Illetékhivatalok az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatóságaiba integrálódtak, és ezt követően a feladataikat az APEH területi szervei (a Regionális Igazgatóságok) látják el. „A rendszer bevezetésének indoka a jogalkotó részéről a költséghatékonyság, az eljárások gyorsabb lefolytatása volt” – mondta Kovács Ferenc, az APEH Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási
Főosztályának
osztályvezetője,
aki
szerint
az
illetékhivataloknak
az adóhivatalba integrálásával sok információ válik könnyen elérhetővé „házon belül”. Kétségtelen, hogy az egymástól és az állami adóhatóságtól is független illetékhivatalok esetében az információcsere nem volt kimondottan gördülékeny. Ebből a szempontból mindenképp szerencsés lépés volt az illetékhivatalok integrációja. Az sem mellékes továbbá, hogy ezzel a lépéssel egyszerűbb lett mind az ügyfelek, mind a hatóság számára az esedékes fizetési kötelezettségek kezelése – hiszen egységes folyószámlán tartják nyilván az adó- és illetékkötelezettségeket.
4
A Pest Megyei Illetékhivatal ebben a rendszerben – mintegy 10 éven át – hozzávetőleg 160 embert foglalkoztatott, korábban 4 majd 5 osztály keretében. A Hivatal éves illetékbevétele nagyságrendileg 10-15 milliárd forintot tett ki. 16
Azonban mint minden szervezetátalakítás, ez sem ment nehézségek, problémák nélkül: többek között a különböző hatóságok eltérő struktúrája, munkamódszerei, informatikai támogatottsága, az érdekellentétek, és egyéb nem várt komplikációk hátráltatták a zökkenőmentes átállást. A kormányzat hosszú távon természetesen a bevételek növekedését, az ügymenet egyszerűsödését, és gyorsulását várja az átalakítástól. (A dolgozat VII. fejezete az illetékrendszer időszerű kérdései, problémái között igyekszik bemutatni az integrációs folyamat nehézségeit, anomáliáit, a rövidtávon bekövetkezett teljesítménycsökkenés okait, továbbá a mostanra stabilizálódott rendszer aktuális mutatóit.)
17
IV. A mai magyar illetékrendszer A hazai gyakorlatban adófizetési kötelezettséget előírni, a fizetésre kötelezettek körét, a kötelezettség mértékét, a kedvezmények és mentességek feltételeit megállapítani – bizonyos díjak, bírságok és vámok kivételével – csak törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendeletben lehet. Az adótörvényekhez – jellemzően a végrehajtást részletezendő – kapcsolódhatnak alacsonyabb szintű jogszabályok, kormány- illetve miniszteri rendeletek is. Egyes az adózáshoz kötődő technikai jellegű szabályok pedig megjelenhetnek közlemények, tájékoztatók formájában is5. Az adójogszabályok – az egyes adónemekre vonatkozó előírások – felépítése szabványos, hiszen mindben szerepelnek a következők:
alapelvek;
hatály (területi, időbeli, személyi, tárgyi);
fogalmak, értelmező rendelkezések;
adóalapok és adómértékek;
kedvezmények, mentességek;
adóbevallásra, adófizetésre vonatkozó szabályok;
felhatalmazások, hatályba léptető, átmeneti és záró rendelkezések. Fentiekkel összhangban áll az illetékek szabályozása is, az illetékszabályok tartalmi
elemei lényegükben tehát azonosak az adójogszabályok tartalmi elemeivel: a többször módosított 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről követi az általános sémát. A következőkben a hatályos szabályozás által rögzített illetékrendszer lényegesebb aspektusai kerülnek bemutatásra.
I.)
Az illetékfizetési kötelezettség Az
Illetéktörvény
1.
§-a
értelmében
„Öröklés,
ajándékozás
és
visszterhes
vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket, az államigazgatási és bírósági eljárásért eljárási illetéket vagy az e törvényben meghatározott módon, de külön jogszabályban 5
Sztanó Imréné dr.: Adók, illetékek, járulékok és vámok – Saldo Rt. Budapest, 2004. 18
megállapított igazgatási, bírósági szolgáltatási díjat, a cégbíróságok törvényességi felügyeleti tevékenységéért felügyeleti illetéket kell fizetni.” A jogszabály hatályát a 2. § állapítja meg: „(1) Az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezéseket a belföldön levő hagyatékra minden esetben alkalmazni kell. Magyar állampolgár, illetve Magyarországon élő nem magyar állampolgár vagy belföldi székhelyű jogi személy által örökölt, külföldön levő ingóhagyatékra, valamint a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogra abban az esetben kell alkalmazni, ha a hagyaték helye szerinti államban öröklési illetéket vagy ennek megfelelő adót nem kell fizetni. A külföldön történt illeték- vagy adófizetés tényének bizonyítása az örököst terheli. Külföldön levő ingatlanhagyatékra az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezések nem terjednek ki. (2)
Az
ajándékozási
és
visszterhes
vagyonátruházási
illetékekre
vonatkozó
rendelkezéseket a belföldi ingatlanok, illetve az ezekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogok tekintetében kell alkalmazni, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik. (3) Ingónak vagy ingóhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak jogügyleten alapuló szerzése esetében e törvényt akkor kell alkalmazni, ha az ingó átadása, illetve a vagyoni értékű jog megszerzése belföldön történt. (4) E törvénynek az eljárási illetékekre vonatkozó rendelkezéseit természetes és jogi személyekre egyaránt alkalmazni kell, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik.” Magának az illetékkötelezettségnek keletkezése az egyes illetéknemeknél egymástól eltér:
öröklési illetékkötelezettség az örökhagyó halála napján;
ajándékozási illetékkötelezettség
-
a szerződés megkötése napján (ingatlan esetében), vagy
-
az ajándékozásról kiállított más okirat aláírása napján (ingó esetében),
-
ha okirat nem készült, akkor a vagyonszerzés napján;
visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése, az árverés, bírósági határozattal történő szerzés esetében a határozat jogerőre emelkedése napján;
eljárási illetékkötelezettség a kérelem előterjesztésekor keletkezik.
19
Fentiektől különbözik a hatósági jóváhagyástól, felfüggesztő vagy bontó feltételtől illetve kezdő határidő bekövetkezésétől függő vagyonszerzés illetékkötelezettségének keletkezése – ilyen esetekben értelemszerűen a feltétel beálltának napja az irányadó. Szabályozza a törvény az illetékfizetési kötelezettség alóli mentesség eseteit is, amely alapvetően kétféle lehet: 1. Személyi illetékmentesség Az illeték fizetésére egyébként kötelezett mentessége (személyes illetékmentesség) esetén az illetéket a mentes féltől nem lehet követelni. Teljes személyes illetékmentességben részesül többek között
a Magyar Állam,
a helyi önkormányzatok és azok társulásai,
a költségvetési szerv, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.,
a társadalmi szervezet, a köztestület és a közhasznú társaság,
az egyház, egyházak szövetsége, egyházi intézmény,
az alapítvány, ideértve a közalapítványt is,
a vízgazdálkodási társulat,
az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,
a Magyar Nemzeti Bank,
a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság,
a területfejlesztési tanács,
továbbá a NATO fegyveres erői szolgálati tevékenységükkel összefüggésben. Az említett szervezeteket – az állam és az önkormányzatok kivételével – az
illetékmentesség csak abban az esetben illeti meg, ha a vagyonszerzést, illetőleg az eljárás megindítását megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelmük után társasági adófizetési kötelezettségük, illetve - költségvetési szerv esetében eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettségük nem keletkezett. 2. Tárgyi illetékmentesség: Az illeték tárgyára vonatkozó mentesség esetén nem kell illetéket fizetni – ezeket az eseteket a törvény az egyes illetéknemeknél részletezi.
20
II.)
Az egyes illetéknemek Mint a törvény első szakaszából is megállapítható, hazánkban a jelenleg alkalmazott
illetékek két, egymástól lényegileg különböző típusra oszthatók:
1.)
vagyonszerzési illetékek -
öröklési illeték,
-
ajándékozási illeték,
-
visszterhes vagyonátruházási illeték;
eljárási illetékek -
államigazgatási eljárási illeték,
-
bírósági eljárási illeték,
-
igazgatási, illetve bírósági szolgáltatások díja.
Vagyonszerzési illetékek
a) Örökösödési és ajándékozási illeték Az öröklési illeték ellenérték nélküli vagyonszerzéshez kapcsolódik, tárgya a haláleset folytán bekövetkezett vagyonszerzés, mégpedig az alábbiak: -
az örökség (ideértve a haszonélvezeti jog megváltását is),
-
a hagyomány,
-
a meghagyás alapján történt vagyonszerzés,
-
a köteles rész megszerzése, valamint
-
a halál esetére szóló ajándékozás. A családjogi szabályozáshoz alkalmazkodva a törvény rendelkezik azokról a
helyzetekről, ha valaki az örökségről lemond, az örökrészét másnak átengedi, illetve az örökséget vagy hagyományt visszautasítja. Az ilyen esetekre természetesen nem állapít meg illetékfizetési kötelezettséget. Ha az ingatlan hagyatékot (vagy annak egy részét) az azt terhelő adósság fejében az örökhagyó hitelezője veszi át, akkor pedig öröklési illeték helyett visszterhes vagyonszerzési illetéket kell kiszabni a hitelező terhére. Az ajándékozási illeték szintén ellenérték nélküli vagyonszerzéshez kapcsolódik, tárgya az ajándékozási szerződéssel történő ingyenes vagyonszerzés, amely lehet: -
ingatlan ajándékozása,
-
ingó ajándékozása,
21
-
vagyoni értékű jog ingyenes alapítása, ilyen jognak illetve gyakorlásának ingyenes átengedése, továbbá ilyen jogról történő ellenszolgáltatás nélküli lemondás. Az ajándékozás csak akkor esik illetékkötelezettség alá, ha arról okiratot állítottak ki
(ingatlan esetében a nyilvántartási rend miatt ez másképp nem is történhet), illetve ingó esetén, ha okirat ugyan nem készült, de az ajándék forgalmi értéke – egy megajándékozottra vetítve – a 150.000,- forintot meghaladja. Az ilyen ajándékozást az adóhatósághoz 30 napon belül be kell jelenteni. Az öröklési és ajándékozási illeték alapja egyaránt – bárki legyen is a fizetésre kötelezett – az ún. megszerzett tiszta érték, a vagyon korrigált forgalmi értéke. (A forgalmi értéknél figyelmen kívül kell hagyni a gépjárművet, illetve pótkocsit, ezek ugyanis más illetékmérték alá esnek mint a többi vagyontárgy: utánuk a visszterhes vagyonszerzési illetékük kétszerese fizetendő.) A tiszta érték nem más, mint a megszerzett vagyon forgalmi értékének a hagyatékot terhelő tartozással, illetve az ajándékot terhelő adóssággal csökkentett maradványértéke. Azokat a hagyatéki terheket, amelyek konkrétan a hagyatékba tartozó egyes vagyontárgyakhoz kapcsolódnak, az adott vagyontárgy forgalmi értékéből kell leszámítani, a hagyaték egészét terhelő tartozásokat pedig az illetékkötelezettség alá eső és az illetékfizetési kötelezettség alá nem eső vagyon arányában kell figyelembe venni. Az adósság vagy teher fennállását az örökös illetve megajándékozott köteles igazolni. Az örökhagyó eltemettetésének költségei bizonyítás nélkül is elfogadhatók. Az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illetékfizetésre kötelezettnek kell bejelentenie a hagyaték, illetve az ajándékozásról szóló jogügylet bejelentésekor, illetve az adóhatóság felhívására a megadott határidőn belül. Vagyoni értékű jogok értékének meghatározására a jogalkotó külön rendelkezik: eszerint figyelembe kell venni a vagyoni értékű jog fennállásának időtartamát (amennyiben meghatározott időre szóló vagyoni értékű jogról beszélünk), illetve a jogosult életkorát (halálig, házasságig vagy özvegységig szóló jog esetén).
22
Ami az illeték mértékét illeti, a hatályos szabályozás szerint: Az örökösödési illeték általános mértéke az egy örökösnek jutott örökség tiszta értékét alapul véve 11 és 40 % között mozog, lakástulajdon és hozzá kapcsolódó vagyoni értékű jog szerzése esetén azonban a mérték 2,5 és 21 % között változik. Az 1. sz táblázat az örökösödési illeték számításának pontos kulcsait tartalmazza. Az örökösödési illeték mértéke Csoport I. Az örökhagyó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásában eltartott szülő nélküli unokája terhére (Az örökbe fogadott, a mostohaés nevelt gyermek a vér szerinti gyermekkel, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő a vér szerinti szülővel egy tekintet alá esik)
Az illeték általános mértéke
18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 15% 35 millió forint feletti rész után 21% 18 millió forintig 15%
II. Az örökhagyó I. csoportba nem tartozó unokája, nagyszülője, testvére terhére
18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30% 18 millió forintig 21%
III. Minden más örökös terhére
18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 30% 35 millió forint feletti rész után 40%
1. sz. táblázat
Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke
18 millió forintig 2,5% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 6% 35 millió forint feletti rész után 11%
18 millió forintig 6% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 8% 35 millió forint feletti rész 15% 18 millió forintig 8% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 12% 35 millió forint feletti rész után 21% Forrás: 1990. évi XCIII. törvény
Ajándékozás esetén az illeték általános mértéke 11 – 40 %-ig terjed, lakástulajdon és hozzá kötődő vagyoni értékű jog szerzése esetén ugyanez 5 és 30 % közé esik. A 2. sz. táblázat az örökösödési illeték számításának pontos kulcsait tartalmazza.
23
Az ajándékozási illeték mértéke Csoport I. Az ajándékozó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásában eltartott szülő nélküli unokája terhére (Az örökbe fogadott, a mostoha és nevelt gyermek a vér szerinti gyermekkel, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő a vér szerinti szülővel egy tekintet alá esik)
Az illeték általános mértéke
18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 18% 35 millió forint feletti rész után 21% 18 millió forintig 15%
II. Az ajándékozó I. csoportba nem tartozó unokája, nagyszülője, testvére terhére
18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30% 18 millió forintig 21%
III. Minden más megajándékozott terhére
18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 30% 35 millió forint feletti rész után 40%
2. sz. táblázat
Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke
18 millió forintig 5% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 8% 35 millió forint feletti rész után 12%
18 millió forintig 8% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 10% 35 millió forint feletti rész után 16% 18 millió forintig 10% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 21% 35 millió forint feletti rész után 30% Forrás: 1990. évi XCIII. törvény
Az öröklési illetve ajándékozási illetékkel kapcsolatos mentességek és kedvezmények rendszeréből kiemelendőnek tartom az alábbi rendelkezéseket (a mentességek és kedvezmények teljes körű ismertetésétől terjedelmi korlátok miatt eltekintek): Az Illetéktörvény értelmében mentes az illetékfizetési kötelezettség alól többek között
a takarékbetét, a gazdasági társaság tagját megillető vagyoni betét (üzletrész, szövetkezeti részjegy, befektetői részjegy, átalakított befektetői részjegy) öröklés vagy ajándékozás útján történő megszerzése;
a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint az ilyen ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jognak az öröklése, ha az örökös az örökölt
24
ingatlanon a hagyaték jogerős átadásától számított 4 éven belül lakóházat épít, és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Lakóházépítési szándékáról az örökös legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál;
a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a megajándékozott az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít, és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. A megajándékozott lakóház-építési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál. És itt következzék néhány gyakorlati szempontú észrevétel. Fenti rendelkezések jelentőségét igazságosságuk mértéke adja. Teljesen érthetetlen,
hogy a jogalkotó milyen indokból mentesíti a takarékbetét, vagy az üzletrész szerzését az illetékkötelezettség alól, miközben például a készpénz vagy az értékpapír szerzése illetékkötelezettség alá esik. Megjegyzendő, hogy korábban az értékpapírok szerzése is mentességet élvezett! Feltételezve, hogy a kevésbé tehetős polgárok kisebb valószínűséggel örökölnek, avagy kapnak ajándékba gazdasági társaságban üzletrészt, netán értékpapírt, mint vagyonosabb társaik, a rendelkezés méltán nevezhető igazságtalannak. Magasabb közgazdasági érdekről, a rendelkezés esetleges gazdaságélénkítő hatásáról nem tesz említést a szakirodalom. Ennek fényében talán érthető, hogy az értékpapírok szerzése utóbb kikerült a kedvezményezetti körből, az üzletrész szerzésének illetékmentességét azonban a magam részéről nem tartom igazságosnak. Számos vita és jogi procedúra tárgya volt korábban a beépíteni szánt lakótelkek mentessége is, ugyanis a jogalkotó (az Illetéktörvény 2005-ös módosítását megelőzően) úgy rendelkezett, hogy a beépítés megtörténtét – amely a mentesség feltétele – a szerző félnek kell igazolnia oly módon, hogy a lakóingatlanra kiadott használatbavételi engedélyt az (akkor még létező) illetékhivatalnál bemutatja. Méltányolható okokból erről a kitételről az érintettek igen nagy hányada megfeledkezett, s mivel a 4 év jogvesztő határidőt jelentett, sokan kerültek abba a helyzetbe,
25
hogy bár lakásuk felépült, az igazolás elmulasztása miatt utóbb több millió forint késedelmi pótlékkal növelt illeték megfizetését követelte tőlük az adóhatóság. Kibúvó pedig nem volt, és bár a törvény szelleméből egy ilyen arányú „büntetés” nem következne, a bíróságok rendre az illetékhivatalok javára döntöttek, amennyiben peres eljárásra került sor. A belátás és az igazság győzelmének tekinthető az Illetéktörvény 2005-ös módosítása, amely a későbbiekre nézve az adóhatóság feladatává tette, hogy a lakóházak felépültét az ingatlannyilvántartás alapján ellenőrizze. Bár az ajándékozással kapcsolatos kedvezményt nem határoz meg, mégis itt említhető a következő rendelkezés is: „Ha az ingyenes eszközátadásra irányuló ügyletben részt vevő, számviteli törvény szerinti gazdálkodók egyike a másik 100%-os tulajdonában áll vagy a gazdálkodók egyazon személy 100%-os tulajdonában állnak, akkor a gazdálkodó vagyonszerzésére az ajándékozásra vonatkozó általános illetékmértékeket kell alkalmazni. Akkor is ezeket az illetékmértékeket kell alkalmazni, ha a gazdálkodó gazdálkodónak nem minősülő ajándékozó 100%-os tulajdonában áll.” Ezzel a kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes eszközátadást – az átadott vagyon értékétől függően – legfeljebb 21 %-os illetékkötelezettség terheli. Az Illetéktörvény 2006. évi kiegészítése a fenti rendelkezéssel érthető módon nagy visszhangot váltott ki. Vállalkozásbarát lépésként értékelhető viszont, az uniós csatlakozástól hatályos alábbi kedvezmény az Illetéktörvényben: „17/B § (1) Az egyéni vállalkozóként működő kisvállalkozó kizárólag üzleti célt szolgáló vállalkozói vagyonának öröklése, továbbá - az ajándékozó kisvállalkozásának megszüntetésére való tekintettel - az ilyen vagyonnak az egyéni vállalkozás megszüntetését követő három hónapon belüli ajándékozása esetén a magánszemély örökös, illetve a magánszemély megajándékozott az általa megszerzett vállalkozói vagyon forgalmi értékéből (…) illetékalap kedvezményre jogosult, ha a vállalkozást a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése évének utolsó napjától számított legalább három évig egyéni vállalkozói igazolvánnyal folytatja.” A törvényben további feltételekhez is kötött kedvezmény lényege, hogy ha a kisvállalkozást a vállalkozói vagyon tulajdonjogát vagy haszonélvezetét megszerző túlélő házastárs folytatja, akkor a vállalkozói vagyon után az őt egyébként terhelő öröklési illeték
26
alapját 50%-kal, de legfeljebb 5 millió forinttal csökkentett összegben kell megállapítani, más magánszemély örökös esetén a kedvezmény mértéke 25 %, de maximum 2,5 millió forint Hasonlóképp, ha a kisvállalkozást a vállalkozói vagyon tulajdonjogát vagy haszonélvezeti jogát ajándékozás útján megszerző magánszemély folytatja, akkor a vállalkozói vagyon után az őt egyébként terhelő ajándékozási illeték alapját 25%-kal, de legfeljebb 2,5 millió forinttal csökkentett összegben kell megállapítani. A jogalkotó a fentieken túl még számos esetben állapít meg illetékmentességet, illetve kedvezményt – ennyiből is látszik azonban, hogy a hatályos szabályozás meglehetősen összetett, egyes vélemények szerint túlbonyolított rendszert állít fel. b) Visszterhes vagyonátruházás illetéke A visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya az ingatlannak, ingó dolognak, és vagyoni értékű jognak visszteher, azaz ellenszolgáltatás fejében történő átruházása, megszerzése.
A
vagyonszerzés
ezen
módja
leggyakrabban
adásvételi
szerződés,
csereszerződés, árverési vétel, illetve tartási vagy életjáradéki szerződés alapján jön létre. Az illetékfizetési kötelezettség az alábbi ingóságokat és vagyoni értékű jogokat érinti: -
az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése, továbbá e jognak a megszüntetése folytán bekövetkező vagyonszerzés;
-
az ingatlanon fennálló haszonélvezet gyakorlásának átengedése;
-
ingónak hatósági árverésen történő megszerzése;
-
gépjármű, illetőleg pótkocsi tulajdonának, haszonélvezetének megszerzése;
-
közterületen álló, ingatlannak nem minősülő felépítmény tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése;
-
az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának megszerzése;
-
az értékpapír öröklési szerződéssel való megszerzése. Nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek az ingatlan tulajdonosának az a
vagyonszerzése, mely az ingatlanát terhelő haszonélvezet, használat jogának a jogosult halála, illetőleg - özvegyi jog esetén - új házasság kötése folytán történő megszűnésével, illetve a feltételtől függő vagy meghatározott időre szóló haszonélvezet, használat jogának megszűnésével következik be.
27
Visszterhes vagyonátruházás esetén az illeték alapja általánosan a szerzett vagyon forgalmi értéke. Az illeték általános mértéke pedig a megszerzett vagyon terhekkel nem csökkentett forgalmi értékének 10 %-a. A lakástulajdon szerzése ez esetben is más illetékmérték alá esik: 4millió forintig 2 %, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után pedig további 6 %. A visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg alapított haszonélvezet, használat esetében a tulajdonszerző a haszonélvezet, használat értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket, a haszonélvező, használó pedig a haszonélvezet, használat számított értéke után fizeti a szerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket. A törvény rendelkezik továbbá az ingatlanok haszonélvezettel terhelten történő értékesítése, közös tulajdon megszüntetése, lakástulajdonok cseréje kapcsán fizetendő illetékről: az eladáskor fenntartott haszonélvezet után nem kell illetéket fizetni; közös tulajdon megszüntetésekor abban az esetben keletkezik illetékkötelezettség, ha valamelyik fél a korábbi tulajdoni hányadának megfelelőnél nagyobb értékhez jut; ingatlanok cseréje esetén az illeték alapja az elcserélt ingatlanok értékkülönbözete. Lakástulajdon vásárlása esetén további speciális eset: ha a magánszemély vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének a különbözete. Bizonyos
feltételek
fennállása
mellett
2
%-os
illetékmérték
alkalmazandó
főtevékenységként ingatlanforgalmazással, illetve ingatlanok pénzügyi lízingjével foglalkozó vállalkozó, valamint hitelintézet ingatlanszerzése esetén. Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértéke – 2006. szeptember 1je óta – a hajtómotor hengerűrtartalmának minden megkezdett cm3-e után 18,- forint, az 1890 cm3-t meghaladó hengerűrtartalmú személygépkocsi és az 500 cm3-t meghaladó hajtómotor hengerűrtartalmú motorkerékpár esetén minden megkezdett cm3-e után 24,- forint. A kizárólag elektromos hajtómotorral ellátott gépjármű esetén az illeték mértéke a hajtómotor teljesítményének minden megkezdett 1 kW-ja után 800,- forint. Wankel hajtómotorral üzemelő gépjármű esetén az illeték mértéke a kamratérfogat minden megkezdett cm3-e után 36,- Ft. 28
Pótkocsi tulajdonjogának megszerzéséért, ha a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 2500 kg-ot nem haladja meg 9000,- forint, minden más esetben 22 000,- forint illetéket kell fizetni. A mentességek és kedvezmények a visszterhes vagyonátruházási illetékek esetében is igen kiterjedt rendszert alkotnak, így teljes körű bemutatásuktól ez esetben is eltekintettem. A hangsúlyosabb kedvezmények a következők:
Az ellenérték nélküli vagyonszerzéseknél látottakkal egyezően a jogalkotó a lakótelkek visszterhes megszerzését is illetékmentessé teszi, amennyiben a vagyonszerző vállalja az ingatlan 4 éven belüli, lakóházzal történő beépítését;
Illetékmentes továbbá
a 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű, új építésű lakásnak a lakásépítésre és –értékesítésre jogosult vállalkozótól történő megszerzése;
a gazdálkodó szervezet jogutódlást eredményező átalakulással történő vagyonszerzése;
a gépjármű, vagy pótkocsi tulajdonjogának főtevékenységként gépjármű/pótkocsi forgalmazásával, lízingjével foglalkozó vállalkozó általi megszerzése;
a birtokösszevonási célú önkéntes földcserével történő termőföld-tulajdonszerzés;
a regisztrált őstermelő termőföldszerzése bizonyos feltételekkel;
a természeti katasztrófa következtében megsemmisült lakás helyett vásárolt másik lakástulajdon megszerzése, bizonyos feltételekkel – a rendelkezés beiktatásának célja elsősorban az árvízkárosultak megsegítése volt; Kedvezményre jogosult többek között az illetékkötelezettség keletkezésekor a 35.
életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése, az egyébként fizetendő illeték 50%-áig, de legfeljebb 40 000 forintig terjedő mértékben, ha az egész lakástulajdon forgalmi értéke a 8 millió forintot nem haladja meg; Látható, hogy a visszterhes vagyonátruházási illetékek kapcsán a lakáscélú és a gazdálkodási célú ingatlanszerzést segítő mentességek és kedvezmények vannak túlsúlyban.
2.)
Eljárási illetékek Az Illetéktörvény előírása szerint államigazgatási illetve bírósági eljárási cselekmények
után illetéket, az igazgatási és bírósági szolgáltatások után díjat kell fizetni. Az eljárási illetéknek tehát két fő csoportja ismert: az államigazgatási és a bírósági illeték. Ezek az illetékek az igénybe vett hatóság szolgáltatásával és a bíróság eljárásával
29
keletkező kiadást hivatottak részben vagy egészben fedezni – miként ez korábban, az illeték fogalmának kifejtésekor tisztázásra került. Egyes államigazgatási eljárásokért, illetve egyes intézmények igazgatási jellegű szolgáltatásainak igénybe vételéért nem eljárási illetéket, hanem díjat kell fizetni – amely egyebekben magában foglalja az eljárási illetéket6. a)
Az államigazgatási eljárási illeték Az államigazgatási eljárási illeték tárgya a közigazgatási szerv előtti eljárást megindító
irat, beadvány, illetve az eljárás eredményképpen létrejött irat, vagy kiadmány, illetőleg cselekmény. Az államigazgatási eljárásban lefolytatott ügyek azok, amelyek során az eljárásra jogosult szerv az ügyfeleket érintő jogot vagy kötelezettséget állapít meg, részükre adatot igazol, vagy nyilvántartást végez. Az illetéket az eljárás kezdeményezésekor az köteles megfizetni, aki az eljárás megindítását kéri. A törvény meghatározza az olyan esetek illetékvonzatát, amikor egy beadványban több kérelem kerül előterjesztésre, vagy több ügyfél terjeszti elő a kérelmet. Több kezdeményező ügyfél esetén köztük általában egyetemleges felelősség keletkezik az illeték megfizetése tekintetében. Ami az illeték alapját és mértékét illeti:
Az első fokú államigazgatási eljárásért 2.200,- forint eljárási illetéket kell fizetni – ez az általános tételű eljárási illeték.
Az első fokú államigazgatási határozat elleni fellebbezés illetéke a fellebbezéssel érintett, vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 forint, de legalább 5000 forint, legfeljebb 500 000 forint. Itt tehát az eljárási illeték alapja az eljárás tárgyának az eljárás megindítása időpontjában fennálló értéke. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés illetéke 5000 forint.
Az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott felügyeleti intézkedés iránti kérelem illetéke 15 000 forint.
Végzés elleni fellebbezésért 3000 forint illetéket kell fizetni. Ha a végzés csak az eljárást lezáró határozat elleni fellebbezéssel együtt támadható meg, és az ügyfél a
6
Sztanó Imréné dr.: Adók, illetékek, járulékok és vámok – Saldo Rt. Budapest, 2004.
30
végzés felülvizsgálatát is kéri, akkor csak a határozat elleni fellebbezés illetékét kell megfizetni.
A végrehajtási kifogás illetéke 5000 forint. A végrehajtási kifogás tárgyában hozott végzés elleni fellebbezés illetéke 10 000 forint. Az egyszerűnek még csak véletlenül sem nevezhető rendszert a mentességek ez esetben
is csak tovább bonyolítják: a törvény a mentesség 32 esetét sorolja fel. Eszerint többek között nem kötelezhető illetékfizetésre az, akit az államigazgatási hatóság külön jogszabály alapján költségmentességben részesített. Továbbá az egyes alkotmányos jogok érvényesítése, illetőleg kötelezettségek teljesítése, valamint a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében a tárgyuknál fogva illetékmentes az eljárások egész sora, így például:
a választással, valamint a népszavazással kapcsolatos törvényekből folyó jogok érvényesítésével, kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos eljárás;
a közérdekű bejelentés, javaslat és a panasz elbírálására irányuló eljárás;
a születéssel, a házasságkötéssel, az örökbefogadással, tartással, gondozással és a halálesettel kapcsolatos eljárás;
a gyámhatóság előtt kezdeményezett minden eljárás és az ilyen eljáráshoz szükséges irat;
a bölcsődei, óvodai elhelyezéssel kapcsolatos eljárás és az ilyen eljáráshoz szükséges irat;
a tankötelezettséggel, valamint a középfokú és felsőoktatási intézménybe való felvétellel, a tanulmányokat folytatónak a tanulmányokkal, a tandíjjal, vizsgadíjjal és a tanulóotthoni, kollégiumi, diákotthoni, napközi otthoni elhelyezésükkel kapcsolatos eljárás, továbbá az iskolai és tanfolyami bizonyítvány, kivéve a bizonyítvány másolatát, másodlatát;
a „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány” kiadásával, cseréjével, pótlásával, visszavonásával és nyilvántartásával kapcsolatos eljárás, továbbá az igazolvány-nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatás;
munkaviszony, szövetkezeti tagsági viszony létesítéséhez, igazolásához szükséges irat;
foglalkoztatáspolitika körébe tartozó juttatások (munkanélküli segély, járadék, átképzési támogatás stb.) igénybevételével, nyugdíjazással kapcsolatos eljárások és az eljáráshoz szükséges iratok; 31
a szociálpolitikai feladatot ellátó szervnél vagy ilyen intézetnél, intézménynél szociális ügyben kezdeményezett minden eljárás;
az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatban indított eljárás.
a rendőrhatósági kényszerintézkedés alá helyezési eljárásban az eljárás alá vont személy által előterjesztett panasz és fellebbezés. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az államigazgatási eljáráshoz kapcsolódó
illetékkötelezettség még így is sokkal kevésbé differenciált, mint a bírósági eljárásért fizetendő illeték, igazat kell adnunk azoknak, akik átláthatatlannak, feleslegesen bonyolultnak tartják a magyar illetékrendszert. b)
A bírósági eljárás illetéke A bírósági eljárási illeték tárgya az eljárásban létrejött irat, vagy cselekmény.
Tartalmilag tehát a bírósági eljárás igénybe vételéért, ellenszolgáltatásként kell az illetéket megfizetni. Az illeték alanya általában az eljárást kezdeményező fél, aki az eljárás megindításakor köteles megfizetni az illetéket, kivéve, ha annak megfizetéséről utólag kell határozni. Az utóbbi esetben az illetéket az viseli, akit a bíróság erre kötelez. Több kötelezett esetén - ha az érvényesített jog nem osztható meg, vagy az érdekeltség aránya egyébként nem állapítható meg - a kötelezettek egyetemlegesen, egyébként az érdekeltség arányában kötelesek az illetéket megfizetni. Ha az eljárást nem a jogosult, hanem ennek nevében és érdekében az arra feljogosított indítja, a kötelezettség azt terheli, akinek érdekében az eljárás indul. ¾ A polgári bírósági eljárás illetéke A polgári peres és nemperes eljárásban az illeték alapja - ha törvény másként nem rendelkezik - az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke, illetve a pertárgyérték. Ha az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg, az illeték számításának alapja:
a helyi bíróság előtt a peres eljárásban 250 000 forint, a nemperes eljárásban 125 000 forint;
a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróság előtt:
32
-
első fokon indult peres eljárásban 350 000 forint, nemperes eljárásban pedig 175 000 forint,
-
fellebbezési eljárásban, peres eljárás esetén 200 000 forint, nemperes eljárásban pedig 120 000 forint;
az ítélőtábla előtt fellebbezési eljárásban, peres eljárás esetén 400 000 forint, nemperes eljárásban 300 000 forint; a Legfelsőbb Bíróság előtt: -
fellebbezési eljárásban 500 000 forint,
-
felülvizsgálati eljárásban 600 000 forint.
A fentiekben meghatározott illetékalap után az illeték mértéke: peres eljárásban 6%, de legalább 7000 forint, legfeljebb 900 000 forint; bírósági meghagyás elleni ellentmondás esetén 3%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 450 000 forint; egyezségi kísérletre történő idézés iránti kérelem és szóbeli kereset azonnali tárgyalása iránti kérelem esetén 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint; fizetési meghagyásos eljárásban 3%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 450 000 forint; a végrehajtási eljárásban 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 150 000 forint, ha a végrehajtás foganatosítása a fővárosi bírósági, illetőleg a megyei bírósági végrehajtó feladatkörébe tartozik, 3%, de legalább 8000 forint, legfeljebb 450 000 forint; a határozat jogerőre emelkedése után a részletekben való teljesítés vagy ennek módosítása, vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint; a kiszabott pénzbírság megfizetésére halasztás vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint; egyéb nemperes eljárásokban - a közigazgatási nemperes eljárás kivételével - az eljárás tárgya értékének 3%-a, de legalább 3000 forint, legfeljebb 150 000 forint. Mindezeken túl a jogszabály külön rendelkezik az úgynevezett tételes illetékek köréről, amennyiben fix összeget határoz meg például a házassági bontóper illetékeként (12.000,- Ft), illetve rögzíti a csőd- és felszámolási eljárás, valamint a cégbírósági eljárásokért fizetendő fix összegeket.
33
A jogalkotó meghatározza továbbá a jogorvoslat – így a fellebbezés, a perújítás és a felülvizsgálati eljárás – illetékét, valamint a mentességek és kedvezmények rendszerét. Utóbbiakra terjedelmi okokból nem térek ki. Szót érdemel azonban az illetékfeljegyzési jog intézménye, amelynek lényege, hogy akit megillet e jog, az mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Illetékfeljegyzési jog illetheti meg az eljárás kezdeményezőjét bizonyos feltételekkel, jövedelmi helyzetére való tekintettel. De illetékfeljegyzési jog illeti meg az ügygondnokot is, valamint a perben érdekelt feleket, jövedelmi viszonyokra való tekintet nélkül, többek között munkaügyi jogvita során, vagy kártérítési perben. ¾
Illeték a büntetőeljárásban
A kizárólag magánvád alapján folyó eljárásban a feljelentés illetéke 5000 forint, a fellebbezés illetéke 6000 forint, a perújítási kérelem és a felülvizsgálati indítvány illetéke 7000 forint.
Ha magánvádas eljárásban több feljelentő egy beadványban tesz feljelentést, továbbá, ha több feljelentő különálló ügyeit egyesítik, mindegyik feljelentő köteles az illetéket megfizetni. Ha ugyanannak a feljelentőnek több ügyét egyesítik, az egyesítést követően csak egyszer kell az illetéket megfizetni. Viszonvád esetén az illetéket mindkét vádra vonatkozóan külön kell megfizetni.
Nem kell illetéket fizetni az eljárásnak abban a szakaszában, amelyben a vádat az ügyész képviseli.
Egyes kérelmek illetéke:
Ha a kérelmet nem nyomban a tárgyalás befejeztével szóban, vagy nem a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása alatt terjesztették elő, 2000 forint illetéket kell fizetni: -
a szabadságvesztés, a közérdekű munka végrehajtásának megkezdésére irányuló halasztás, illetve a közérdekű munka félbeszakítása iránti kérelem,
-
a pénzbüntetés, a pénzmellékbüntetés, az államot illető bűnügyi költség vagy rendbírság megfizetésére irányuló halasztás, illetve részletfizetés iránti kérelem
esetében.
A kegyelmi, valamint a bírósági mentesítés iránti kérelem illetéke 5000 forint.
34
c)
Az igazgatási és bírósági szolgáltatások díja Illetéktörvény rendelkezése értelmében az egyes államigazgatási eljárásokért, illetőleg
egyes intézmények igazgatási jellegű szolgáltatásának igénybevételéért, továbbá egyes bírósági eljárási cselekményekért (szolgáltatásokért) díjat kell fizetni. Azt, hogy mely eljárásért vagy szolgáltatásért kell díjat fizetni, továbbá a díj mértékét törvény felhatalmazása alapján - az érdekelt miniszter az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben szabályozza. (A lakosság széles körét érintő díjfizetési kötelezettséget csak törvény állapíthat meg.)
III.)
Az illeték megfizetése Az
államigazgatási
eljárási
illetéket
általában
az
eljárás
megindításakor,
illetékbélyeggel, az eljárást kezdeményező iraton kell megfizetni. Bizonyos esetekben azonban készpénz, vagy készpénzátutalási megbízás alkalmazása szükséges, így például az okmányirodáknál, illetőleg az adóhatóságnál kezdeményezett eljárás esetén. A bírósági eljárási illetéket illetékbélyeggel az eljárást kezdeményező iraton kell megfizetni, kivéve, ha jogszabály más fizetési módot - ideértve az elektronikus illetékfizetés módját - is megenged, vagy ha az illeték viseléséről a bíróság az eljárást befejező határozatában dönt. A 10 000 forintot meghaladó eljárási illeték az állami adóhatóságnál kiszabás alapján készpénzzel, vagy amennyiben erre lehetőség van, bankkártyával is megfizethető. Ebben az esetben az illetékköteles iratot ennek egy másolatával az illetékes állami adóhatósághoz kell benyújtani. Az illeték megfizetését az eredeti iraton igazolja az állami adóhatóság. A gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, haszonélvezetének megszerzéséért járó illetéket pénzzel kell megfizetni: a gépjármű, pótkocsi átírását megelőzően a közlekedési hatóságnál (okmányirodánál) beszerzett készpénzátutalási megbízás útján, illetve - amennyiben erre lehetőség van - az okmányirodán bankkártyával kell az illetékes állami adóhatóság illetékbeszedési számlája javára vagy készpénzzel az okmányiroda házipénztárába megfizetni. A vagyonszerzési illetéket (ideértve az illetékelőleget is) adóhatósági kiszabás alapján, pénzzel kell megfizetni. Szintén kiszabás után fizetendő a törvényben meghatározott esetekben az eljárási illeték, valamint a megfizetni elmulasztott illeték. A kiszabást követően az adóhatóság fizetési meghagyásban (ami gyakorlatilag egy határozat) közli az ügyféllel a fizetendő illeték összegét, és a befizetés határidejét. 35
Ami az illetékügyekben eljáró államigazgatási szerveket illeti, az illetékhivatalok APEH-integrációja, az illetékek kezelésével kapcsolatos feladatok átcsoportosítása, az adóhatóság feladatainak kibővítése, és az ezzel együtt járó szervezeti átalakítás épp a közelmúlt történései. E változások számos problémát vetettek fel, és vetnek fel ma is, ezért külön fejezetben foglalkozom a témával.
36
V. Az uniós csatlakozás hatása a magyar illetékrendszerre A hazai rendszer áttekintését követően, ebben a fejezetben az illeték intézményének uniós vonatkozásai kerülnek bemutatásra. Kitérek a Közösségek illetékhez való viszonyára, a kibocsátott irányelvekre. Vizsgálom az Unióban jellemző általános tendenciákat, és a magyarországi illetékrendszer ezekkel való összhangját, valamint a hazai szabályozásnak a csatlakozással bekövetkezett változásait. I.)
A Közösségek elvárása az adórendszert illetően „Az adórendszer felépítése szorosan összefügg a tulajdonviszonyokkal, a gazdasági
fejlettséggel, a gazdaságirányítás típusával. Kiterjedt külkereskedelmi kapcsolatok, gazdasági integrációban való részvétel esetén az adórendszer kialakítása már nemcsak egy ország szuverén ügye. A gazdasági partnerekétől lényegesen eltérő adórendszer ugyanis befolyásolhatja az export és import volumenét, szerkezetét, megnehezíti a vegyes vállalatok (hazai és külföldi tulajdonú cégek) alapítását és működését is. Az integrációban való részvétel együtt járhat az adórendszer harmonizálásával és azonos adónemek alkalmazásával is.”7 Mindezek okán az Európai Közösségekhez történő csatlakozás számos területen követelt változtatásokat, átalakításokat hazánktól. Így többek között az adórendszer egyes elemei tekintetében is alkalmazkodnunk kellett az uniós elvárásokhoz. Elmondható, hogy a közösségi stratégia általános érvényű célként az adóterhek tartós csökkentését fogalmazza meg az EU-ban. Ami a részleteket illeti, az Európai Unió a közvetett adókat illetően törekszik harmonizációra,
más
adótípusok
esetében
„csak”
a
tagországok
rendszereinek
összehangolását tűzte ki célul. Az Unió tehát a közvetett adókra (általános forgalmi adó és jövedéki adó) vonatkozóan ír elő összefüggő, harmonizált szabályrendszert. A közvetlen adók (pl. társasági adó, személyi jövedelemadó) esetén jogharmonizációs kötelezettsége
Magyarországnak
csak
a
vállalatok
közötti
egyes
tőkeműveletekre
vonatkozóan volt.
7
Sztanó Imréné dr.: Adók, illetékek, járulékok és vámok 47. oldal – Saldo Rt. Budapest, 2004. 37
Az illetékek szabályozása ugyanakkor - beleértve azok mértékének a meghatározását is a nemzeti törvényhozás kompetenciájába tartozik. Így Magyarországnak a csatlakozáshoz kötődő, az illetékrendszert lényegesen megváltoztató harmonizációs kötelezettsége nem volt. A hazai illetékszabályok néhány ponton történő módosítására volt mindössze szükség. II.)
Változások az illetékrendszerben 1.) Egy a hatvanas évek végén elfogadott európai tanácsi irányelv (69/335/EGK)
rögzítette a gazdasági társaságok tőkeilletékére vonatkozó szabályokat. Az irányelv a tőkenövekmény közvetett adóztatásának szabályozásával a tőkemobilitás korlátait kívánta leépíteni – az akkortájt a tagállamokban alkalmazott tőkenövekmény-adók korlátozták ugyanis a tőke szabad áramlását. A tőkeilletékek az irányelv alkalmazását követően a tagállamok közt konstrukciójukat és mértéküket tekintve is összehangoltabbak lettek. A tagállamokat kötelezték, hogy a tőketársaságok tőkéjéhez juttatott hozzájárulásra állapítsanak meg illetéket – ez az úgy nevezett tőkeilleték (capital duty). Megteremtették egyúttal a párhuzamos adóztatás elkerülésének garanciáit is. Az irányelv – későbbi módosításokkal – kimondta, hogy a gazdasági társaságok létéhez kapcsolódó megalakulás, beolvadás, tőkeemelés adó (illeték) köteles, azonban ennek mértéke nem haladhatja meg az 1%-ot. Az említett irányelvvel való összhang megteremtése érdekében az illetékekről szóló törvény 2001. évben elvégzett módosítása a cégbírósági eljárási illetéket – amely a magyar jogrendszerben az uniós „tőkeilleték”-kel azonos tartalmú fizetési kötelezettséget jelent – a korábban hatályos 2%-ról 1%-ra csökkentette. 2.) Az EU csatlakozással egy időben lépett hatályba Magyarországon „az egyéni kisvállalkozói vagyon öröklési és ajándékozási illetékkedvezménye”. A jogintézmény lényege, hogy az egyéni vállalkozóként működő kisvállalkozó kizárólag üzleti célt szolgáló vállalkozói vagyonának öröklése, továbbá az ilyen vagyonnak az egyéni vállalkozás megszüntetését követő ajándékozása kedvezményes illetékmegállapítás alá esik. A magánszemély örökös, illetve a magánszemély megajándékozott ugyanis a megszerzett vállalkozói vagyon forgalmi értékéből illetékalap kedvezményre jogosult, ha a vállalkozást egyéni vállalkozói igazolvánnyal „tovább” folytatja.8 8
A további feltételek az öröklési és ajándékozási illeték témakörénél részletesen bemutatásra kerültek. 38
3.) Nem konkrét változtatás ugyan, de itt szükséges említeni a kettős adóztatás tilalmához kapcsolódó megállapodásokat. Nemzetközi adózási megállapodás ugyanis jellemzően a kettős adóztatást kizáró egyezményekben jelenik meg. Ezen egyezmények határozzák meg azt, hogy olyan tevékenység vagy jövedelemszerzés esetén, amely átnyúlik országhatárokon, mely szerződő államot milyen mértékben illeti az adóztatás joga. Az integrációs folyamatok erősödésével, a nemzetközi munkamegosztás bővülésével egyre inkább felmerült a kétoldalú államközi egyezményeken alapuló megállapodások körének kiszélesítési igénye. A folyamat elősegítése és meggyorsítása érdekében dolgozták ki az OECD mintaegyezményt. Magyarországnak lényegében minden európai állammal van kettős adóztatást kizáró egyezménye, ezek a megállapodások pedig az OECD mintaegyezményen alapulnak. Az egyezményekben rendszerint szerepel a „szerződési ígéret” vagy „egyenlő elbánás” elve, amely azt jelenti, hogy a partnerállam adóalanyait nem vetik terhesebb adóztatás alá, mint saját természetes vagy jogi személyeiket. A kettős adóztatás elkerülésére technikailag vagy a mentesítési, vagy a beszámítási módszert szokták alkalmazni. Ami az illetékezést illeti, az uniós országok gyakorlata igen változatos képet mutat. Köszönhető ez annak, hogy – mint azt fentebb írtam – az illetékek szabályozása tekintetében nincs a tagországoknak harmonizációs kötelezettsége. Ugyanakkor ezen adónem esetében is érvényes a kettős adóztatás tilalma. Az Illetéktörvény ennek megfelelően rendelkezik a külföldi vagyonszerzések illetékkötelezettségéről:
öröklésre
vonatkozó
előírásait
magyar
állampolgár,
illetve
Magyarországon élő nem magyar állampolgár vagy belföldi székhelyű jogi személy által örökölt, külföldön levő ingóhagyatékra, valamint a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogra abban az esetben kell alkalmazni, ha a hagyaték helye szerinti államban öröklési illetéket vagy ennek megfelelő adót nem kell fizetni. A külföldön történt illeték- vagy adófizetés tényének bizonyítása az örököst terheli. Külföldön levő ingatlanhagyatékra az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezések nem terjednek ki; Az ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illetékekre vonatkozó rendelkezéseket a belföldi ingatlanok, illetve az ezekhez kapcsolódó vagyoni értékű jogok tekintetében kell alkalmazni, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik.
39
Ingónak vagy ingóhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak jogügyleten alapuló szerzése esetében a törvényt akkor kell alkalmazni, ha az ingó átadása, illetve a vagyoni értékű jog megszerzése belföldön történt. A törvénynek az eljárási illetékekre vonatkozó rendelkezéseit természetes és jogi személyekre egyaránt alkalmazni kell, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik. Ettől lényegileg eltérő megoldást alkalmaz például nyugati szomszédunk. Ausztriában ugyanis a meglévő egyezmények ellenére közvetlenül nincs mód a külföldön megfizetett adó levonására, vagy a külföldi vagyonszerzés mentesítésére. Mindemellett a külföldi örökösödési vagy ajándékozási adó, mint kiadás levonható az osztrák jövedelemadó-alapból. Természetesen Ausztria és Magyarország között is van érvényes egyezmény az örökösödési adóra vonatkozóan – így konkrét esetben ezt kell alkalmazni. Az Egyesült Királyság úgy kerüli el a kettős adóztatást, hogy egyoldalúan lehetővé teszi az Egyesült Királyságban felszámítandó örökösödési adóhoz hasonló jellemzőkkel bíró, ugyanazon eseményre vonatkozó és ugyanazon vagyontárgyhoz köthető külföldi adók beszámítását. 4.) Ami az adóhatóságokat (illetékhivatalokat) illeti, az uniós csatlakozást követően kiemelt szerep jut nekik: noha az egyes tagállamok adóeljárásának szabályai uniós szinten nem harmonizáltak, a belső piac működése megköveteli az adóügyekben való tagállami együttműködést. Az adóügyi együttműködési szabályok átvételében egyrészt a jogalkotásnak, másrészt az együttműködési szabályok gyakorlati alkalmazásának van szerepe. Ennek jegyében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény külön fejezetet szentel az Európai Közösség adóügyi együttműködési szabályai alkalmazásának. A törvény rögzíti többek között a külföldre irányuló megkeresésekkel, az adómegállapítási és behajtási jogsegéllyel, az adatkezeléssel, titokvédelemmel, illetve az eljárási költségekkel kapcsolatos előírásokat.
40
VI. Az Európai Közösségek egyes országainak illetékrendszere Az eddigiekben bemutatásra került az illeték fogalma és a hazai illetékrendszer - mind kialakulását, mind a jelenleg érvényes szabályozását és gyakorlatát illetően. Kitértem az uniós tagságból
adódó,
a
tagállamok
adórendszerét
és
illetékezési
gyakorlatát
érintő
kötelezettségekre is. A jelen fejezetben a Közösségek egyes tagállamainak illetékrendszerét vizsgálom, a külföldi gyakorlatot a hazai szisztémával összevetve. Mindezt azzal a kimondott céllal, hogy végül a sokat bírált honi adórendszer, és azon belül is egy speciális terület, az illetékezés aktuális problémáival, összefüggéseivel kapcsolatban tegyek releváns megállapításokat. Egyúttal a felmerült anomáliák felszámolásának lehetőségeit is vizsgálom. A külföldi országok illetékezési gyakorlatának vizsgálata során a hangsúlyt a vagyonszerzési illetékek körére fektetem, tekintettel azok kiemelkedő részarányára az illetékbevételek között. I.)
A visszterhes vagyonszerzés illetéke Az Európai Unióhoz történt csatlakozást követően a megfigyelhető, hogy a
vagyonszerzési
illetékkiszabás
alapját
képező
ingatlanügyletek
egyre
inkább
elnemzetköziesedtek. A személyek és a tőke szabad mozgásának és a letelepedés szabadságának megvalósulásával egyre inkább jellemző, hogy a külföldiek magyarországi, míg a magyarok külföldi ingatlanszerzéseinek a száma emelkedik. Fontos megvizsgálni, hogy a szerzés az egyes tagállamokban, milyen adófizetési kötelezettségeket keletkeztet, és ezek esetlegesen mennyiben hasonlítanak, vagy különböznek egymástól. Mint korábban kifejtésre került, ha szétnézünk az Európai Unióban, azt láthatjuk, hogy ezen a téren nincs egységes szabályozás. Már maga az illeték szó is meglehetősen nehezen értelmezhető Magyarországon kívül. Más tagállamokban a vagyonszerzési illeték, jellemzően valamilyen adóformába tartozik, míg az illeték kifejezés kizárólag, a valamely hatósági szolgáltatás ellenszolgáltatásaként fizetendő díjat jelenti. A legtöbb tagállamban a visszterhes ingatlanszerzés esetén, úgynevezett vagyonátruházási adót kell fizetni. Az adó mértékére, valamint a megállapítás módjára vonatkozóan, szinte semmiféle közös elvárás nincsen, ezért a
41
tagállamokat ennek vonatkozásban, szűkebb értelemben vett jogharmonizációs kötelezettség sem terheli. A fentiek után nem meglepő, hogy a tagországok között jelentős eltéréseket tapasztalhatunk. Németországban és Ausztriában fizetési kötelezettséget bármely olyan jogügylet keletkeztethet, mely tulajdonjog átszállást eredményez. Az adó alapja a megszerzett ingatlan vételára, mely után egységesen 3,5%-os kulccsal kell megfizetni az adót. Ez egy végtelenül egyszerű rendszer, mely az alacsony adókulcs alkalmazásával lehetővé teszi a nagyobb fokú differenciálás kiküszöbölését, mely természetesen a kedvezmények alacsony számához is vezet. Az egyszerűség következtében, az adó beszedése nem igényel túlságosan nagy apparátust, és az állampolgárok számára is könnyebbség, hogy az összege könnyedén kalkulálható. Ezzel szemben az olasz megoldás már jóval differenciáltabb. Az úgynevezett ingatlan regisztrációs adó megállapításánál először is meg kell különböztetni úgynevezett „városias” és „vidékies” ingatlanokat. A „városias ingatlanon” lakóházzal beépített ingatlant, míg a „vidékies” ingatlanon az egyéb földterületeket, és az azokon található nem lakáscélú felépítményeket kell érteni. Az első esetben az adó összege az ingatlan megállapított értékének 10%-a. Ha azonban az ingatlan regiszteri besorolása luxus, akkor a kulcs 20%. Az illeték alapjául szolgáló értéket hivatalos eljárásban állapítják meg, az ingatlan mérete, kategóriája, fekvése szerint. Ez gyakorta kevesebb, mint a tényleges vételár. A fizetendő adó összegét még számtalan tényező befolyásolja, így például az is, hogy a lakás az első, az egyetlen vagy a második lakóhely, helyi lakos-e vásárló, vagy új építésű-e az ingatlan. A második esetben az adókulcs 17%. Az olasz megoldás az európai átlaghoz képest igen magas kulcsokkal operál, éppen ezért nem meglepő, hogy a kedvezmények száma is jóval magasabb. Érdemes megfigyelni, hogy a rendszer különbséget tesz luxus és nem luxus ingatlanok között, így az adóterhek szempontjából a társadalmi igazságosság jobban érvényesül. Meg kell jegyezni azonban azt is, hogy a rendszer bonyolultsága miatt az adó összegének kalkulálása az állampolgárok számára igen nagy nehézséget jelent. A francia modell szerint az ingatlanszerzés esetében, a szerző félnek több különböző díjat kell fizetnie. Ezek együttes összege a vételár 8-10%-a használt, valamint a vételár 4-5%a új építésű ingatlan esetében. Ezeket az illetékeket a bejegyzési eljárás során kell megfizetni. Ezek közül az egyik az úgynevezett tulajdonosváltozási díj, melyet a tulajdonképpeni 42
vagyonszerzési illetéknek tekinthetünk. Fontos, hogy a díj alapját a kialkudott vételár képezi, valamint az, hogy a megszerzett ingatlan használt vagy újépítésű-e. Angliában hasonlóan hazai rendelkezéseinkhez a rendszer sávosan progresszív. A különbség az, hogy itt a jogalkotó azzal, hogy az első sávot adómentessé tette tulajdonképpen egy kedvezményt is beleillesztett a konstrukcióba. Az úgynevezett ingatlanszerzési bélyegadó így lakásszerzés esetén akként alakul, hogy 0 125 000 £-ig 0%, 125 001 £ - 250 000 £ között 1%, 250 001 £ - 500 000 £ között 3%, valamint 500 000 £ felett 4 %. Érdekes megoldás, hogy a vételáron túl a rendszer tovább differenciál és megkülönböztet úgynevezett hátrányos területeket. Aki ezeken a területeken vásárol lakóházat az 150 000 £ erejéig mentességet élvez. További érdekesség, hogy a nem lakáscélú ingatlanok vásárlása esetén az adó szintén kedvezőbben alakul, ugyanis az első sáv határa 150 000 £-ra módosul. A fenti megoldáshoz nem tartozik kiépült kedvezményrendszer. Összességében elmondhatjuk, hogy a Magyarországon erőteljesen elterjedt mentességi, kedvezményi rendszer az Unióban jóval szűkebb. A tagállamokban általában szélesebb körű vagyonmozgások után kell adót fizetni, és ennek megfelelően a progresszivitás is lényegesen erősebb. A progresszió mértéke nagyjából a magyar alsó kulcstól elindulva a 60-70 %-ot is elérheti a közösség országaiban, a hazai 30 százalékos plafonnal szemben. A nem lakáscélú ingatlanszerzés esetén viszont mi „vezetünk” az illeték terén. A lakásvásárlás estén alkalmazott 2 %-os illetékkulcsunk alacsonynak tekinthető uniós összehasonlításban, az egyéb ingatlanokra vonatkozó 10 % illetékkulcs viszont fölfelé lóg ki. Az EU-ban jellemzően 4 és 6% közötti illetékkulcsokról beszélhetünk, és nagyon ritkán fordul elő, hogy ez progresszív vagy differenciált legyen. Differenciálás inkább csak a megszerzett vagyontárgy jellege szerint fordul elő. Érdemes figyelmet szentelni az osztrák rendszerre is, ahol az is előfordul, hogy a vevő személye szerint tesznek különbséget. Az hazai illetékszedés jelenlegi gyakorlata szintén nem lelhető fel az Unióban. Helyette jellemző, hogy az illetékhivatalhoz vagy az adóhivatalhoz kell először a szerződést bemutatni. A holland rendszerben a megfizetése után lehet csak a kataszteri nyilvántartáshoz, telekkönyvhöz fordulni a tulajdonjog átvezetéséért. Ez korábban Magyarországon is így volt, és csak később alakult ki az a gyakorlat, hogy először a földhivatalhoz kell fordulni, és a
43
tulajdonjog bejegyzése után lép csak fel a végleges illetékfizetési kötelezettség. Ezt alapvetően a nyilvántartások elmaradása indokolta. II.)
Örökösödési és ajándékozási illeték Hasonlóan vegyes képet mutat a Közösség országaiban az öröklés, és ajándékozás
adóztatása. Kiemelendő, hogy 6 tagállamban egyáltalán nem állapítanak meg illetékfizetési kötelezettséget az ilyen típusú vagyonszerzésekkel szemben az országok jelentős hányada pedig csak bizonyos értékhatár felett adóztat.
(A 3. sz. táblázat az EU-tagországokban
alkalmazott öröklési és ajándékozási illetékmértékeket tartalmazza.) Az illetékmértékek tekintetében is jelentős a szórás, 0,5%-tól egészen 90%-os elvonásig terjed a skála, természetesen különböző tényezők függvényében. A legtöbb esetben a differenciáló körülmények a rokonsági fok, illetve a szerzett vagyon mértéke, de előfordul speciális tényezők figyelembe vétele is: - Belgiumban például régiónként is eltér a fizetési kötelezettség mértéke; - Dániában az örökösök adó és illeték fizetésére egyaránt kötelezettek (de csak 231.800,- korona vagyonérték fölött); - a Cseh Köztársaságban ajándékozás esetén az illetékfizetésre kötelezett fél az ajándékozó; - Litvániában az ajándékozással szerzett vagyontömeg az adóalapot növeli; - Luxemburgban ajándékozás esetén az adóalap a szerzet vagyon értékének 120%-a. Ahol több kulcs kerül alkalmazásra, általában sávos, illetve sávosan progresszív rendszer alapján állapítják meg az illeték mértékét. Nagy-Britanniában lényegében lineáris adóterhet alkalmaznak, a spanyoloknál viszont mintegy másfél tucat sáv és progresszív adózás jellemző. A mediterrán országban egyébként az örökös korábbi vagyoni helyzetét is figyelembe veszik, pótadót vetve ki a gazdagokra. A rendkívül változatos illetékmértékek igazán csak az adott ország jövedelemadókulcsai és a különböző mentességek ismeretében hasonlíthatók össze. A kedvezmények rendszere a legtöbb államban a hazainál jóval szűkebb, és általában nézve is többnyire kevésbé bonyolult illetékezési rendszert működtetnek. Ami az örökösödési illetéket hazánkban övező élénk társadalmi vitát illeti, a dolgozat utolsó fejezetében áttekintem az illeték eltörléshez kapcsolódó érveket pro és kontra.
44
3. sz. táblázat
Örökösödési és ajándékozási illeték az EU-tagországokban * Örökösödési illeték
Ajándékozási illeték
Ausztria
rokonság esetén értéktől függően 2-14%, nem rokon esetén 15-60 %
Belgium
3-90% rokonsági foktól függően, régiónként különböző
Ciprus Cseh Köztársaság Dánia Egyesült Királyság Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Lengyelország Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország Málta
nincs ilyen adó 0,5-20% (rokonok 60000 CK-ig mentesek) csak 231800 DKK fölött: 15% illeték + 25% adó
1-40%, ajándékozó fizeti 52700 DKK fölött 15-36,25%
csak 263000 font fölött: 40%
nincs ilyen adó
nincs ilyen adó csak 3450 euro felett: 10-48% rokoni foktól függően 5-40%, sok kedvezménnyel 0-40% értéktől és rokoni foktól függően, sávos rokonság esetén értéktől függően 5-27%, nem rokon esetén 41-68 % 20% rokonság esetén értéktől függően 3-7%, nem rokon esetén 12-20 % nincs ilyen adó családon belül adómentes, más családon belül adómentes, más esetben 5-10% esetben az adóalapot növeli 2-15% értéktől és rokonsági 2-12% rokonsági foktól függően (az foktól függően adóalap az érték 120%-a) 11-40% értéktől és rokonsági foktól függően, lakástulajdonra kedvezményes kulcs nincs ilyen adó
Németország
rokonság esetén értéktől függően 7-30%, nem rokon esetén 17-50%
Olaszország
csak 180760 euro felett: 1-5%
Portugália Spanyolország Svédország
nincs ilyen adó, csak az ingatlanátruházás illetékköteltes:10% progresszív 7,65-34%, rokonsági fok szerinti kedvezményekkel 0-30%, rokoni foktól és értéktől függően
Szlovákia
nincs ilyen adó
Szlovénia
5-30%, a közvetlen leszármazott adómentes * Romániára és Bulgáriára vonatkozó adat nem áll rendelkezésre Forrás: EU-tagállamok adózása - Saldo Rt., Budapest 2005.
45
A rövid nemzetközi kitekintés után azt mondhatjuk, hogy hatályos illetéktörvényünk uniós szinten is eléggé nehézkes és bonyolult. Ahogy láttuk, a vagyonszerzéshez kapcsolódó adózás a legtöbb tagállamban egy egyszerű, és jól kiszámítható rendszer keretein belül történik, mely kellő flexibilitást biztosít a változó társadalmi-gazdasági változások követéséhez. A kedvezmények száma általában alacsony, melynek legfőbb oka az általános tételű adó alacsony kulcsa. Ha alacsony az adó, akkor az adózási morál is növekszik, másrészről ösztönzően hat például az adott ország ingatlanforgalmára, beruházásaira is. Az egyszerű rendszer könnyű tervezhetőséget biztosít, így az adó összege az adózó számára könnyen kalkulálható, és az államnak sem kell szakemberek tömegeit foglalkoztatnia. A tapasztalatok tükrében nem eretnekség azt állítani, hogy az illetéktörvény hatályos rendelkezéseit indokolt lenne felülvizsgálni, ésszerűsíteni. A szakmabeliek, és a gazdaság szereplőinek véleménye szerint ugyanez igaz adórendszerünk más elemeire is. Az egyes uniós normák alkalmazhatóságának, a közösségi célok elérésének követelménye ugyanis, hogy az adórendszer kellően nyitott és alkalmazkodó legyen. Ami pedig ezzel összefügg, és még fontosabb: a hazai gazdaság versenyképessége az utóbbi években minden mértékadó elemzés szerint jelentősen csökkent, a gazdasági növekedés stagnál. Ezzel párhuzamosan az adóterhelés – a környező, hasonló helyzetű országokéhoz képest mindenképpen – eltúlzott mértéket öltött. Az elosztórendszerek reformja és az adóreform egyszerre vált égető szükséggé. A következő fejezetben az adó- és illetékrendszer aktuális kérdései, problémái kerülnek középpontba.
46
VII. A magyar adó- és illetékrendszer aktuális problémái
I.)
Az illetékhivatalok APEH-integrációja A korábbiakban láttuk, hogy illetékrendszerünk kettős tagozódása, az öröklés,
ajándékozás útján és visszteher ellenében történő vagyonszerzési illetékek illetve az államigazgatási szervek és bíróságok eljárásáért járó illetékek elkülönült jellege elsősorban tradicionális alapokra vezethető vissza. A vagyonszerzési illetékek a vagyon átruházásával, illetőleg átszállásával bekövetkező vagyoni gyarapodáshoz kötődnek, a vagyonadók rendszerébe illeszthetőek. A vagyonadók funkciója természetes személyek és szervezeteik vagyonának (felhalmozott jövedelem, tulajdon- és vagyoni értékű jog) adóztatása. Nemzetközi viszonylatban két formája alakult ki: a rendszeres (ismétlődő) és az eseti (egyszeri) adók típusa. Az eseti „dinamikus” adók alapját a vagyonforgalom, vagyonmozgás képezi (a hazai vagyonszerzési illeték e körbe tartozik9), míg a rendszeres „statikus” vagyonadókét a tulajdonlás és a birtoklás. A modern adórendszerekben egyre csökken a vagyonadók jelentősége. „Egyes országokban a hetvenesnyolcvanas években került sor visszaszorítására (USA) vagy időleges eltörlésére. Az általános vagyonadó az ezt sok évtizede alkalmazó Németországban, Ausztriában, a skandináv országokban
és
Görögországban
a
kilencvenes
években
megszűnt.
Egyes
rossz
adómentalitású országokban (Olaszország, Spanyolország) az utóbbi évtizedekben nőtt a jelentősége. Néhány ország váltakozva bevezeti, majd megszűnteti, majd ismét alkalmazza a vagyonadót. A következő évtizedben nem jósolnak nagy jövőt a vagyonadóknak, különösen a nemzetközivé vált és hihetetlenül felgyorsult tőkemozgás miatt.”10 Hazánkban
mindenesetre
az
államháztartás
szempontjából
jelentős
tétel
a
vagyonszerzések utáni illetékbefizetés - az eljárási illetékekhez képest nagyságrenddel több az ebből származó bevétel. Az adóhatóság számára is nagyobb igénybevételt jelentenek a vagyonszerzési illetékek, mivel azok kivetése, mértékének megállapítása is az ő 9
A hazai szabályozás egyik sajátossága, hogy a vagyonszerzés által keletkező fizetési kötelezettség nem az adó elnevezést kapta, annak ellenére, hogy a szakirodalom is a vagyonadók csoportjába sorolja az illetékeknek ezt a körét. 10 Földes Gábor: Adójog, Osiris Kiadó 2001, 306. oldal
47
feladatkörüket érinti a jogerősen megállapított illeték beszedése, kikényszerítése mellett. A hazai illetékbeszedési gyakorlat a fejlett országokétól, és az európai gyakorlattól is eltérő sajátosságokat mutat. Hatályos illetéktörvényünket pedig nem az érthetőség és követhetőség jelzője illeti leginkább - tükrözi ezt a törvény magyarázatául szolgáló, több mint négyszáz oldalas könyv is. „A magyar vagyonadózás átfogó reformjára nem került sor a jövedelemadókkal és a forgalmi adókkal egyidejűleg a nyolcvanas évek végén, de gyakorlatilag később sem.”11 Egészen 2006. december 31-ig az adóhatóság szerepét sem a pénzügyminiszter irányítása alatt álló országos hatáskörű államigazgatási szerv, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal kirendeltségei töltötték be az illetékek esetében. Hanem az illetékhivatalok, amelyek az önkormányzati autonómiából eredően egymástól függetlenül működő mellérendeltségi viszonyban álló szervezetek voltak. Az illetékhivatalok közötti összeköttetés hiányának, pedig az lett a következménye, hogy valamelyest eltérő jogalkalmazást folytattak, így attól függően, hogy egy vagyonszerző az ország mely területén szerzett vagyonnal kapcsolatos jogot, ugyanolyan tényállás mellett eltérő fizetési kötelezettsége keletkezhetett. Eközben a közigazgatási eljárás alapelvei között is szerepelnek az egyszerűség, gyorsaság, eredményesség elvei, melyet azonban az illetékhivatalok a legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem tudtak produkálni. A jogalkotó a szervezetátalakításban vélte megtalálni a megoldást: az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény 2007. január 1-jei hatállyal a Megyei/Fővárosi Illetékhivatalokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Regionális Igazgatóságaiba integrálta. A cél az eredményesség javítása volt – az APEH korábban a társadalombiztosítás integrálásakor bizonyította, hogy hatékonyabban tudja beszedni a közterheket. A költséghatékonyság mellett az integráció indokául szolgált az eljárások gyorsabb lefolytatásának igénye is. Továbbá az egymástól és az állami adóhatóságtól is független illetékhivatalok esetében az információcsere sem volt kimondottan gördülékeny. Ami az eredményeket illeti kétségtelen, hogy ezzel a lépéssel egyszerűbb lett mind az ügyfelek, mind a hatóság számára az esedékes fizetési kötelezettségek kezelése – hiszen egységes folyószámlán tartják nyilván az adó- és illetékkötelezettségeket. Hogy az eljárások
11
Földes Gábor: Adójog, Osiris Kiadó 2001, 307. oldal 48
lefolytatása gyorsabb lett-e, illetve hogy a működés hatékonysága javult-e, arra nézve megbízható információk még nincsenek, ugyanis számos nehézség hátráltatta az átalakítást. Az önkormányzatok barátságtalanul fogadták az integrációt: az APEH elnöke szerint például előfordult, hogy a 2007. év első napja előtt nem engedték be az illetékhivatalokba az adóhivatal munkatársait, de arra is volt példa, hogy a megyei illetékhivatalt méltatlan körülmények közé költöztették, vagy nem fizették ki a munkatárasaknak a közgyűlés által megszavazott jutalmat. Jelentős nehézség volt, hogy az APEH 100 ezer kiszabatlan és 50 ezer nem iktatott üggyel vette át a 19 megyei és a fővárosi illetékhivatalt. Ezekben ráadásul két különböző szoftvert használtak, az egyiket négy, a másikat 16 hivatalban. Az informatikai egységesítés majd egy évet vett igénybe, gyakorlatilag a teljes 2007-es évben párhuzamosan futott a két rendszer. Emellett az adóhivatal nyilvántartása az adószámon, illetve magánszemélyeknél az adóazonosító jelen alapul, az illetékhivataloknál viszont ezek használata nem volt kötelező – így közel 1 millió, illetékügyben érintett adózót kellett (újra)azonosítani. Az adóazonosító számokat a regionális igazgatóságoknak kellett (erre az érdemi ügyintézés mellett időt szakítva) feltárnia. További problémaként merült fel, hogy korábban az illetékhivatalok ügycentrikusan működtek, például egy örökösödés egy ügynek számított. Az APEH viszont a folyószámlák szerint tart nyílván, vagyis egy örökség annyi ügy lesz, ahány örökös van. Ezt még színezi, hogy az ingatlanügyek illetékeit a fekvés szerinti hivatal intézte, az áttérés után viszont a tulajdonos lakóhelyéhez kellett igazodjon az ügyintézés. Változott a befizetési rend is: az illetékeket 2007. január 1. óta az APEH szedi be, ehhez megyei illetékbeszedési számlákat nyitott, amelyekhez külön postai készpénz-átutalási megbízásokat is rendszeresített. Azonban továbbra is nagyszámú, a korábbi számlaszámokat tartalmazó készpénz-átutalási megbízás maradt az adózóknál (egyebek mellett a korábban engedélyezett részletfizetések miatt). Az APEH annak érdekében, hogy a régi nyomtatványok továbbra is használhatóak legyenek, megállapodást kötött az OTP Bankkal, így a korábbi számlákra érkezett pénzek átkerülnek az APEH-számlákra. A hatékonyság javulását az illetékbevételre jogosult önkormányzatok (megyei önkormányzatok, fővárosi önkormányzat és megyei jogú városok) a kezdeti időszakban egyáltalán nem érezték, ugyanis a fent említett problémák miatt 2007 első 4 hónapjában például országosan 4%-kal, vagyis 1,9 milliárd forinttal kevesebb illetékbevétel keletkezett,
49
mint egy évvel korábban. Ugyanakkor év végére az országos illetékbevételek elérték, sőt némileg meghaladták a 2006-os szintet (a 4. sz. táblázat a 2002-2007. évek országos illetékbevételeit tartalmazza. A beszedett illetéket az előírások szerint ketté kell bontani. Az egyik 50 százalék az önkormányzatokat, a másik a központi költségvetést illeti. Az elsőből azonban levonja az APEH a működési költségét, ami a megyékben 8,5 a fővárosban pedig 4 százalék. A rendelkezésre álló adatok szerint korábban a megyei illetékhivatalok 10-15 százalékos költséggel működtek, ez pedig a jövőre nézve valóban a hatékonyabb működés ígéretét hordozza.12
4. sz. táblázat
Illetékbevételek alakulása országosan 2002-2007 (Mrd Ft)
2002
2003
2004
2005
2006
2007
Központi költségvetés bevétele:
68,5
90,2
100
111,76
111,1
118,8
Megyei önkormányzatok és a főváros bevétele:
26,1
41,2
48,3
52,1
53,1
Megyei jogú városok bevétele:
13,7
13,1
14,9
16,04
16*
Összesen:
108,3
144,5
163,2
179,9
180,2*
63**
181,8
*Pontos adat hiányában becsült érték **Összesített érték - a megoszlásra vonatkozó adat nem áll rendelkezésre Forrás: Magyar Államkincstár, Pénzügyminisztérium, 2002-2007.évi Zárszámadások
II.)
Az örökösödési illeték dilemmája Demokratikus berendezkedésű államokban a közhatalom gyakorlására vonatkozó jogi
szabályokkal szemben alapvető követelmény, hogy „a társadalmi fejlődésnek és az emberi szabadság adott korban élenjáró eszméinek megfelelően tükrözzék a köz-, a csoport- és
12
Forrás: APEH, Adózóna.hu 50
egyéni érdekek összhangját”.13 Az egyéni és a közérdek azonban nehezen összeegyeztethető fogalmak. Az ember természetéből adódóan elsősorban egyéni érdekeinek minél magasabb szintű kielégítésére törekszik. Az állam fejlődése, gazdasági stabilitása az egyén lehetőségeit nagymértékben meghatározza, a közfeladatokhoz való hozzájárulás, az adó, és ezen belül az illetékfizetési kötelezettségek
teljesítése
mégsem
meggyőződésből
történik,
mögötte
az
állam
kényszerítőerejének kell állnia. A látszólag antagonisztikus ellentétben álló egyéni és közérdek közös részeit kellene megtalálni, a kényszerjelleg „megszelídítéséhez”. Ezzel azonban várat magára a magyar társadalom, mint ahogy példaként említjük azokat az országokat is, ahol nem dobálják el az utcákon a szemetet, sőt szelektíven gyűjtik azt, mégsem csatlakozunk közéjük… Annak a felismerése, hogy az illetékrendszer reformja szükségességszerű, nem új keletű kérdés, és egyre sürgetőbb, hogy ne maradjon pusztán felismerés. Külföldi példákból ismerjük, hogy az állami hivatalok képesek a polgárok érdekeit képviselve hatékonyan és eredményesen működni, a hazai gyakorlatban ez egyelőre mégis inkább ideál maradt, mint valóság. A magyar hivatalokat még mindig a hatalom tekintélye, szigora, merevsége uralja. A közigazgatási ügyintézésről a több órás várakozásra asszociálnak az ügyfelek, és arra, hogy mikor sorra kerülnek, közlik, hogy a beadványnak milyen hiányosságai vannak, és hány szervnél kell még ügyükben eljárniuk. Ez természetesen hátrányosan érinti az adózási morált is, hiszen az állampolgárok úgy érzik, hogy a közteherviselés részeként elvont adóforintjaikat nem megfelelően használják fel. A szemléletváltáshoz vezető első lépések megtétele azonban, a rájuk ruházott többletjogok folytán, az állami akaratot képviselők kezdeményező szerepét igényelné. Az adózás tárgykörében ez még inkább hangsúlyt kap. Egyrészt azért, mert az adózás azáltal, hogy jövedelmet von el az egyén gazdasági önállóságát korlátozza, melynek ellensúlyozására nélkülözhetetlen megbízható garanciarendszer kiépítése és érvényesítése. Másrészt a fizetési kötelezettség társadalmi rendeltetésével, a közterhekhez való arányos hozzájárulás fogalmával való azonosulás, az átlagos polgártól a mindennapi teendői, egyéb más kiadásai, esetleg megélhetési problémái mellett - bármennyire is empatikus és készséges az állam ügyei iránt nem várható el.
13
Rácz Attila: Alkotmányjogi alapok Budapest, 1998, 69. oldal
51
Különösen kényes kérdés e tekintetben az örökösödési illeték intézménye. A parlamenti pártok kommunikációjában újabban ismét napirendre került az örökösödési illeték eltörlésének, megváltoztatásának kérdése. Vannak, akik az öröklési illetéket elvi okokból tagadják, a „halál adója” méltánytalanságát emlegetve. Érdemes a populista jelszavak mögé nézni, vajon az adórendszer egészét vizsgálva, a létező összefüggések mentén mennyire lehet helytálló egy ilyen következtetés. Öröklési illetéket hazánkban 1852 óta szednek, még a Ferenc József által kiadott pátens alapján. Érdekesség, hogy a Monarchia utódállamaiban csak hazánk tartotta meg az illeték elnevezést, még Ausztria is öröklési adót vet ki az örökösökre. Igaz, Szlovákia a közelmúltban megszüntette ezt a fajta elvonást, de a többi ország, köztük a fejlettebbek megtartották. Hogy a társadalmi vita tárgyát helyén tudjuk kezelni, nézzük miről is van szó valójában: akárhonnan közelítjük meg a kérdést, az öröklés – igaz, sajnálatos esemény kapcsán, de – ingyenes vagyonszerzés. A szegény ember valószínűleg nem örököl semmit, az átlagember legfeljebb egy lakást, a jómódú már több ingatlant, drága autót, nyaralót, esetleg bankbetétet, részvényeket, ékszereket, jól jövedelmező vállalkozást, földet, jachtot. Más ezért megdolgozik: munkajövedelmét megadóztatják (most már a minimálbér után is kell havi 1080 forint személyi jövedelemadót fizetnie), s az adózott pénzéből vásárolja meg. Az örökös ingyen jut hozzá. Az ő közteherviselésben való részvétele az ingyenes vagyonszerzés után felveti az adóztatás lehetőségét, mint ahogy már másfél évszázada működik ez az elvonási szisztéma. Ha átlagos esetben egy polgár örököl egy lakást, annak illetéke 2,5 százalék (feltéve, hogy az örökösre eső érték nem haladja meg a 18 millió forintot). Ez az igen kedvezményes kulcs a szülő, gyerek, házastárs, szülő nélküli unoka esetében irányadó. A túlélő házastárs haszonélvezeti jogának megszerzése illetékmentes. Kiskorú örökös esetében az illetéket a nagykorúvá válásától számított két évig meg sem kell fizetni. Amennyiben lakótelket örököl valaki és vállalja, hogy lakóházat épít rajta négy éven belül, ő is mentesül az illeték megfizetése alól. Amennyiben kiskorú gyerektől örököl a szülő, a törvény mellőzi az illetékfizetést. Ha valamely esetben még ez az illeték is túl méltánytalannak bizonyulna (lehetnek ilyen, előre nem definiálható esetek), a magánszemély kérheti a jogszerűen megállapított illeték méltányosságból történő elengedését. Ezt az adóhatóság akkor teljesíti, ha az illeték megfizetése „az örökös és vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti”. Az alapeset megítéléséhez még azt is tudni kell, hogy az öröklési illeték alapja
52
a hagyaték tiszta, terhekkel csökkentett értéke. Amennyiben az ingatlant bankkölcsön terheli, azt le kell vonni az illeték alapjából. Az ingatlan forgalmi értéke az a pénzben kifejezett érték, amelyet elidegenítéskor árként általában megér. Ha tehát az örökös a megörökölt ingatlant eladja, az eladási ár és a szerzési érték közötti különbsége után kell jövedelemadót fizetnie. Vannak persze az átlagosnak gondolt eseten (egy normál méretű lakást örököl egy-két gyerek) kívül más örökségek is. Ha a lakás terhekkel csökkentett értéke meghaladja egy örökösre jutóan a 18 millió forintot, az afeletti részre már 6 százalékos az illeték mértéke, a 35 millió forint feletti részre 11 százalék. Más hozzátartozóknál (ahol a közreműködés a vagyonképzésben általában áttételesebb) már 6-8-15 százalékos, sávosan progresszív illetéktábla alkalmazandó, nem közeli hozzátartozóknál, pedig 8-12-21 százalékos elvonással számolhatunk. Ha az örökség tárgya nem lakás, hanem valami más (garázs, nyaraló, részvény, jacht), már sokkal magasabbak az illetékkulcsok, mivel ezekben az esetekben nem az elsődleges életszükségletet kielégítő lakásról van szó. A termőföld öröklésénél az illeték felét, családi gazdálkodónak egynegyedét kell fizetni. Ez alighanem találkozik a társadalom igazságérzetével (ha van ilyen). Egyébként az ilyen illeték is elengedhető méltányosságból. Az elnagyolt bemutatásból látható, hogy a törvényalkotó meglehetősen differenciáltan, számos szempontot mérlegelve és érvényesítve határozta meg a közteherviselés módját, mértékét. Ennek ellenére bizonyára van mit javítani a szabályozáson. Nehezen érthető, hogy például a kft.- és a bt.-üzletrész öröklése illetékmentes, a részvényé viszont illetékköteles. Furcsa, hogy a takarékbetét öröklése után nem kell illetéket fizetni, a 300 ezer forintnál nagyobb készpénzösszeg után pedig kell. Más kérdés, hogy a készpénzt ki vallja be. Azt tehát mindenképp el kell ismerni, hogy léteznek a rendszerben újraértékelésre szoruló kérdések. Azzal már aligha lehet egyet érteni, hogy bármekkora vagyon öröklése mentesüljön minden közteher alól akkor, amikor még a minimálbér adójára, járulékára is rászorul a társadalom. Ami az öröklési illetékből keletkező bevételeket illeti, a 2007-es évben a lakosság ezen a címen országosan mintegy 11,5 Mrd forint befizetést teljesített. Ez a költségvetés fő számaihoz képest csekély összegnek tűnhet (az összes illetékbevételnek is kevesebb, mint 7%-a). Azonban ha az államháztartás le tud mondani ekkora összegű bevételről, talán más adó csökkentésével, vagy néhány úgynevezett bagatell adó megszüntetésével helyesebben teszi ezt (5. sz. táblázat a hatályos adónemekről).
53
5. sz. táblázat
Hatályos adónemek 2007-ben14 1. személyi jövedelemadó 2. általános forgalmi adó 3. társasági adó 4. különadó 5. pénzintézeti járadék 6. egyszerűsített vállalkozói adó 7. egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás 8. fogyasztói árkiegészítés 9. építményadó 10. telekadó 11. magánszemélyek kommunális adója 12. vállalkozók kommunális adója 13. idegenforgalmi adó 14. iparűzési adó 15. luxusadó 16. gépjárműadó 17. regisztrációs adó 18. energiaadó 19. illetékek 20. jövedéki adó 21. környezetvédelmi termékdíj 22. környezetterhelési díj (levegőterhelési díj, vízterhelési díj, talajterhelési díj) 23. innovációs járulék 24. szakképzési hozzájárulás 25. rehabilitációs hozzájárulás 26. munkaadói járulék 27. munkavállalói járulék 28. vállalkozói járulék 29. egészségügyi hozzájárulás 30. munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék 31. munkáltatói egészségbiztosítási járulék 32. munkavállalói nyugdíjjárulék 33. munkavállalói egészségbiztosítói járulék 34. egészségügyi szolgáltatási járulék 35. játékadó 36. kulturális járulék 37. bányajáradék 38. tenyésztési hozzájárulás 39. vízkészletjárulék 40. erdőfenntartási járulék 41. vadvédelmi hozzájárulás 42. földvédelmi járulék 43. földvédelmi bírság 44. tévékészülék üzembentartási díja 45. halászatfejlesztési hozzájárulás 46. gyógyszerforgalmazók befizetései 47. gyógyszerkereskedők befizetései 48. gyógyszertár szolidaritási díj 49. gyógyszer ismertetés utáni befizetés 50. gyógyászati segédeszköz ismertetés utáni befizetés 51. gyógyszertámogatás-többlet kockázata 52. vámok
14
Forrás: Vámosi-Nagy Szabolcs – Élet és Irodalom, 2007. Szeptember 20. 54
Ami pedig a nagyobb probléma, hogy úgy tűnik, jelen helyzetében az állam nem tud nélkülözni ilyen összegű bevételt (sem). Az is tény – és ezt az összefüggést igyekszenek mostanság megvilágítani a lakosság számára is a gazdasági szakemberek – hogy a kiadási oldal szerkezetének változtatása nélkül a bevételek sem csökkenthetők (megjegyzendő, hogy ez nem azt jelenti, hogy az adómértékeket ne lehetne csökkenteni). Természetesen az adórendszer egyes elemei nem értelmezhetők önmagukban: nem mondhatjuk, hogy hazánkban magas az ilyen vagy olyan adó mértéke, hogy figyelembe vennénk más adók kulcsait is. Egyebekben az összesített magyarországi adóterhelés 2007-ben a nemzeti összterméknek mintegy 38%-a, ez pedig uniós összehasonlításban egyáltalán nem nevezhető magasnak. Ami viszont kirívóan kedvezőtlen, az az adóztatás szerkezete: az élőmunka terheinek arányában világviszonylatban is az élmezőnyben vagyunk – átlagosan a munkaerő költségének több mint 50%-a állami elvonás, ebből is kiemelkedő a járulékterhek aránya. Azt mondhatjuk tehát, hogy adórendszerünk, adószerkezetünk feltétlenül módosításra szorul. Mindenki adócsökkentést vár valamiféle érdemi, koncepcionális megreformálás keretében. A makroközgazdászok és az adószakértők körében viszonylag egységes álláspont látszik kialakulni: közvetlen környezetünkben érdemi adócsökkentés következett (következik) be; a szlovák, román, bolgár adócsökkentéshez most zárkóznak fel a csehek; eközben hazánkban ellentétes folyamat játszódik le; fontos adóügyi lépések tehát elengedhetetlenek. A munkaerő árát terhelő adók és járulékok csökkentésével szinte mindenki egyetért. Ha nincs rá fedezet, akár az árakat terhelő adók (áfa, jövedéki adó) növelése árán. (Az áfa idő előtti csökkentése
óriási
hiba
volt)
Az
értelmetlen,
hatás
nélküli
adókedvezmények
megszüntetésével is pótolható az esetleges bevételkiesés. És itt visszakanyarodhatunk az örökösödési illeték problematikájához: azt kell mondanunk, lényegesen nagyobb horderejű kérdésekre kell a magyar adórendszerben választ találni, mint önmagában az örökösödési illeték eltörlése (bár ez kétség kívül hangzatos és könnyen támogatásra találó program). Átfogó adóreformra lenne szükség, alapvető egyszerűsítésre és ésszerűsítésre – és ennek keretében valószínűleg néhány adónem eltörlése is ildomos lenne. Az adószerkezet átalakítását követően pedig meggyőződésem szerint, az adóelkerülés visszaszorítása ügyében kell minden eszközt bevetni. Kérdés, hogy felvállalja-e végre valamely kormányzat a lényegi átalakításokat, amelyek évek óta váratnak magukra, vagy továbbra is csak jelszavak szintjén jelenik meg az adóreform és adócsökkentés. A jó példák, a jó receptek előttünk vannak, a szomszédos országok végrehajtották a szükséges változtatásokat. Nem hiszem, hogy volna más út. 55
VIII. Összefoglaló
Dolgozatom témájául az adórendszer egy speciális területét, az illetékek intézményét választottam. Az illetékrendszer több szempontból is kiváló kutatási területnek ígérkezett számomra. Egyrészt három év illetékhivatali munkatapasztalat birtokában foghattam a feladathoz. Másrészt a téma kétség kívül aktuális elég, ha az adóhatósági szervezetben a közelmúltban lazajlott alapvető átalakításra – az illetékhivatalok integrációjára – vagy az örökösödési illetékkel kapcsolatos, újra és újra megélénkülő társadalmi vitára gondolunk. Emellett választásomat indokolta az a körülmény is, hogy adóhatósági munkám során számos alkalommal találkoztam olyan élethelyzettel, amely indokolttá tette a kérdést: jó-e a magyar adórendszer, megfelelően szolgálja-e az állam és polgárai érdekét, célszerűen szervezett-e a magyarországi adószerkezet, szükségszerű-e, hogy ilyen mértékben nehezítse meg a polgárok és egyszersmind az adóügyi területen dolgozók életét. A hazai illetékrendszerrel kapcsolatos problémák feltárására az összehasonlító elemzés módszerét választottam. Először is meghatároztam az illeték fogalmát, felvázoltam az adónem kialakulásának történeti hátterét, az illetékszabályozás változásait egészen a mai rendszer létrejöttéig. Ezt követően részletesen elemeztem a hazánkban jelenleg érvényes illetékrendszert, az egyes illetéktípusokat, különös tekintettel a legnagyobb pénzforgalmat jelentő vagyonszerzési illetékekre. A hatályos jogi szabályozás alapján bemutattam továbbá az igénybe vehető kedvezmények rendszerét, rávilágítottam a rendszer bonyolultságára, minden érintett számára nehézkes működésére. Ezután vizsgáltam az Európai Közösségek ide vágó szabályozását, az integrációval járó adóharmonizációs kötelezettséget, a magyar illetékrendszer módosulásait. Felvázoltam az Unióban érvényes adóügyi tendenciákat kiemelten az illeték vonatkozásában. Megvizsgáltam egyes uniós tagországok illetékezési gyakorlatát, elemeztem, hogy az egyes vagyonszerzések
milyen
mértékű
illetékkötelezettséget
keletkeztetnek
a
különböző
államokban, illetve összevetettem azokat a hazai gyakorlattal. 56
Az elemzések, vizsgálatok után arra a megállapításra jutottam, hogy a magyarországi illetékrendszer minden tekintetben túlbonyolított, célszerűtlen szabályozáson alapul, európai összevetésben pedig viszonylag magas illetékmértékeket alkalmaz. Ezzel együtt jár egy rendkívül összetett, már-már értelmezhetetlen kedvezményrendszer, így még jobban megnehezítve az adófizetők számára a közterhek viselését. A hazai illetékrendszer uniós országokkal való összehasonlítása, és a megfelelő következetések levonása után az adónemmel kapcsolatos aktuális kérdéseket és problémákat igyekeztem áttekinteni, egyúttal próbáltam megvilágítani a fennálló anomáliák gyökerét, okait. Ennek során bemutattam azt a folyamatot, amellyel a 2007-es év során a jogalkotó integrálta az illetékhivatalokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szervezetébe. Ismertettem az átalakítást kísérő nehézségeket, a felmerült akadályokat, problémákat, feltártam a rendszer kezdeti zavarait. Ismertettem az integrációval járó előnyöket, a hatékonyság növekedését, az illetékrendszer, és az illetékügyi eljárás egyszerűsödését, az ügyfeleket érintő kedvező változásokat, az átalakítás államháztartásra gyakorolt kedvező hatásait, illetve az ezzel kapcsolatos, optimizmusra okot adó jeleket. Foglalkoztam ezt követően a törvényhozókat és a közvéleményt aktuálisan foglalkoztató kérdéssel, az örökösödési illeték – vagy ahogy az eltörlését szorgalmazók nevezik „haláladó” – megszüntetésének lehetőségével. Igyekeztem megvilágítani a probléma kétarcúságát, az egyes adónemek önmagukban való vizsgálatának csapdáit. Egyúttal feltártam azokat a problémákat, amelyek miatt mára gyakorlatilag minden szakmabeli, szinte minden társadalmi csoport, és a gazdasági élet jelentősebb szereplői is azon a véleményen vannak, hogy Magyarországon égető szükséggé vált a mielőbbi, átfogó adóreform megvalósítása. Munkám során megkíséreltem az illeték intézményének minden jelentősebb aspektusát bemutatni, aktuális, és az európai integrációval is kapcsolatos adóügyi problémákat tárgyalni, az anomáliákra tudományos igénnyel a megoldás lehetőségeit keresni.
Irodalomjegyzék
1.)
1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
2.)
2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről
57
3.)
Ambrus Attiláné: SZJA körkép http://adozona.hu/eu/20080414_mentesseg_adokedvezmeny_szomszedos.aspx - 2008.04.15.
4.)
Az illetéktörvény magyarázata – KJK-Kerszöv Kft. Budapest, 2002.
5.)
Böröcz Petra: Csikorogva illeszkedik az illeték az APEH gépezetébe http://nol.hu/cikk/448347/ - 2008.04.15.
6.)
Dr. Földes Gábor: Az új adójog magyarázata 2003 – HVG-ORAC Kft. Budapest, 2003.
7.)
Dr. Herich György: Adótan – Penta Unió Pécs, 2006
8.)
Dr. Herich György: Nemzetközi adózás – Penta Unió Pécs, 2006.
9.)
Dr. Lomnici Zoltán: Az illetékjogszabályok magyarázata és gyakorlata – HVG-ORAC Budapest, 2005.
10.) Dr. Lomnici Zoltán, Dr. Rakvács József: Adó, vám és illeték – HVG-ORAC Budapest, 2005. 11.) Dr. Őry Tamás: Adóharmonizáció az Európai Unióban – M.K. Külügyminisztériuma, 2003. 12.) Erdős Gabriella, Földes Gábor, Őry Tamás, Véghelyi Mária: Az Európai Közösség adójoga – KJK-Kerszöv Budapest, 2000. 13.) European Tax Law – Kluwer Law International Hága, 1997. 14.) Földes Gábor: Adójog, Osiris Kiadó Budapest, 2001. 15.) Kovács Andrea: Intenzív integráció http://adozona.hu/aktualis/20070606_illetek_hivatalok_integracio_bevetel.aspx - 2008.04.15. 16.) Rácz Attila: Alkotmányjogi alapok Budapest, 1998. 17.) Sztanó Imréné dr.: Adók, illetékek, járulékok és vámok 2004 – Saldo Rt. Budapest, 2004. 18.) Vámosi-Nagy Szabolcs: Tervez, végez - 2008.04.15. http://adozona.hu/blog/20080408_adoreform_adocsokkentes_koalicio_vamosi.aspx 19.) Vámosi-Nagy Szabolcs: Adóváltozások – Élet és Irodalom, 2007. Szeptember 20. http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0738&article=2007-0923-175447KTOY 20.) http://www.euvonal.hu/index.php?op=gazdasag&id=35 – 2008.04.15. 21.) http://www.euvonal.hu/index.php?op=gazdasag&id=72 – 2008.04.15. 22.) https://www.mkik.hu/index.php?id=214 – 2008.04.15. 23.) http://www.logsped.hu/illetekfizetes041231.htm - 2008.04.15. 24.) http://www.ingatlanbefektetes.hu/index.php?page=showujsag&ujsagfile=sz0718/c09.html 2008.04.15. 25.) http://hvg.hu/kkv/20080115_illetekbevetel.aspx - 2008.04.15. 26.) http://ma.hu/tart/rcikk/a/0/169301/1 - 2008.04.15. 27.) http://www.zoom.hu/gazdasag/juliustol-nincs-orokosodesi-illetek - 2008.05.06. 58
28.) http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/koltsegvetesosszefoglalo - 2008.04.15.
59
