Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 337-7/2015.
JEGYZİKÖNYV Készült: 2015. június 25-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos helyiségében Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének nyilvános ülésén. Jelen volt: Szarvas Péter polgármester, Hanó Miklós alpolgármester, Kiss Tibor alpolgármester, Bíró János, Dr. Ferenczi Attila tanácsnok, Bíró Csaba, Fülöp Csaba, Dr. Csicsely Ilona, Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok, Herczeg Tamás tanácsnok Kutyej Pál, Miklós Attila, Kaposi László, Dr. Kerekes Attila, Szabóné Kocziha Tünde, Takács Péter képviselı. Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Bacsa Vendel jegyzı, Dr. Kiss Gyula aljegyzı. Igazoltan távol: Nagy Ferenc alpolgármester, Tímár Ella képviselı Meghívottként jelen volt: Dr. Komán Ágnes, a Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Személyzeti Csoport csoportvezetıje, Túriné Kovács Márta a Közmővelıdési, Oktatási, és Sportosztály osztályvezetıje, Varga Tamás, a Közmővelıdési, Oktatási és Sportosztály osztályvezetı-helyettese, Dr. Tıgye Ildikó, a Szociálpolitikai Osztály osztályvezetıje, Tarné Stuber Éva, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály osztályvezetıje, Veresné Hoffmann Anikó, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetı-helyettese, Wittmann László, a Stratégiai és Fejlesztési Osztály osztályvezetıje, Csernus István, a Stratégiai és Fejlesztési Osztály vezetı-helyettese, Dr. Sódar Anita, a Stratégiai és Fejlesztési Osztály Közbeszerzési Csoportjának csoportvezetıje, Urbán-Zsilák Klára, a Közigazgatási Osztály osztályvezetıje, Dr. Deák Zoltán, a Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport csoportvezetıje, Csiaki Tamás, a Városüzemeltetési Osztály osztályvezetıje, Császár Judit, a Városüzemeltetési Osztály osztályvezetı-helyettese, Kis Béla városrendezı, Nyíriné Uhrin Mária, az Ellenırzési Csoport vezetıje, Opauszki Zoltán szaktanácsadó, Stefan Dano, a Szlovák Köztársaság fıkonzulja, Pecsenya Edit, a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatója, Péter Józsefné, a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda vezetıje, Bátori Zsuzsanna, a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ vezetıje, Polonkai Istvánné, a Békéscsabai Kistérségi Életfa Idısek Otthona vezetıje, Pataki Erzsébet, a Békéscsabai Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Központ vezetıje, Krattinger Linda, a Békéscsabai Kistérségi Intézményellátó Központ vezetıje, Váradi Zoltán, a Békéscsaba 1912 Elıre Futball Zrt. igazgatósági tagja. Szarvas Péter polgármester: Köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy a testületi ülésen 15 fı képviselı jelent meg, az ülés határozatképes. A meghívóban a zárt ülésre tervezett elıterjesztéseket a törvény erejénél fogva zárt ülésen tárgyalja a testület. A meghívóban késıbbi kiküldéssel szereplı 5.4. sorszámú elıterjesztést a képviselık a hét folyamán megkapták. A 11. számú, „A Közgyőlés 2015. júniusi és szeptemberi ülése között esedékes döntések meghozatalával kapcsolatos jogkörök átruházása és beszámoló a Közgyőlés 153/2015. (III.26.) közgy. határozata alapján hozott döntésekrıl”
2 tárgyú elıterjesztéshez kiegészítéssel élt, a csereanyag kiosztásra került. Van-e kérdés, észrevétel? Takács Péter képviselı: A Bejelentések tárgyalásakor képviselıi kérdést intézne a polgármesterhez. Jelezte, hogy az áprilisi testületi ülés zárt ülésén feltett képviselıi kérdésére a mai napig nem kapta meg a választ. Kérdezné a jegyzıt, hogy ilyen esetben mi az eljárási rend, azon túl, hogy személye jelezte, hogy 60 nap elteltével sem kapott választ. Mit tehet ilyen esetben a képviselı? Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Számára nem ismert, hogy mely képviselıi kérdésrıl van szó. Utánanéznek, és pótolják a hiányosságot. Takács Péter képviselı: Képviselıi kérdése úgy szólt, hogy Haranginé különbözı jogcímeken mennyi javadalmazást kapott a kistérségtıl 2013. és 2014. évben? A polgármester a májusi közgyőlésen még emlékezett kérdésére, de ennek ellenére 30 napon belül nem kapta meg a választ. Változatlanul reménykedik abban, hogy megkapja azt. Miklós Attila képviselı: A Bejelentések tárgyalásánál kérdést intézne a polgármesterhez. Takács Péter képviselı által felvetett kistérséggel kapcsolatban biztos felmerül néhány kérdés, mivel a kiküldött anyag újabb kérdéseket vet fel. Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: A nyilvános ülés megkezdése elıtt szeretne szót kérni. Tímár Ella képviselı megbízásából elmondaná, hogy arra a kérdésére, hogy Haranginénak mi pontosan a jogköre, hatásköre, több mint 70 napja nem kapott választ. Kérte a pótlását. Dr. Kerekes Attila képviselı, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Javasolta, hogy a nyilvános ülés 14. pontját, a szociális területet érintı ügyek között 4.6. számmal tárgyalja a testület. Miklós Attila képviselı: Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok által felvetettekre reagálna. Célszerő lenne, ha a napirend tárgyalásáig megkapnák a választ, ugyanis a kistérséget érintıen fontos kérdésrıl van szó. Reményei szerint, ha a 70 nap nem volt elég, az elkövetkezendı 5-6 óra talán elég lesz arra, hogy kiderüljön, hogy nevezett személynek van-e munkaszerzıdése a kistérséggel. Szarvas Péter polgármester: Javasolta, hogy a felmerülı kérdéseket a napirend keretében kezeljék. Nem szeretné a kistérséghez kapcsolódó ügyeket a mai nap folyamán három, négyszer elıvenni, szerteágazó módon kezelni, és arról párbeszédet nyitni. Takács Péter képviselı: Elfogadja a polgármester kistérséggel kapcsolatos logikáját, ugyanakkor attól eltekinteni nem tud, hogy a képviselıi kérdés kezelése SZMSZ-ben szabályozott. A feltett kérdésekre a polgármester vagy válaszol helyben, vagy a képviselık 30 napon belül kapják meg a választ. Egy napirendi pont tárgyalását összekeverni, még ha tartalmában kapcsolódik is a képviselıi kérdéshez, meglátása szerint nem lehet. Arra kéri a polgármestert, hogyha a 60 nap nem volt elég a képviselıi kérdésének megválaszolására, a következı 30 nap legyen már elég, hiszen kérdését nem véletlenül tette fel. Szarvas Péter polgármester: Egyetért Takács Péter képviselı felvetésével, nyilvánvaló, hogyha egy képviselı képviselıi kérdést tesz fel, annak a megválaszolása és kezelése az
3 SZMSZ-ben rögzített módon kell, hogy történjen. Megkérte Dr. Deák Zoltán csoportvezetıt, hogy vagy az elsı szünetben, vagy a zárt ülés keretében keressék ki a jegyzıkönyvbıl Takács Péter képviselı képviselıi kérdését, és a mai napon a napirendi pont tárgyalásakor arra válaszol. Szavazást rendelt el Dr. Kerekes Attila bizottsági elnök módosító javaslatáról. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. Tárgy:
Elıterjesztések tárgyalási sorrendjének megváltoztatása
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 328/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése mai ülésén a meghívóban 14. sorszámmal szereplı „Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl” tárgyú elıterjesztést 4.6 sorszámmal tárgyalja. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: A napirend elfogadásáról szavazást rendelt el a módosítással együtt. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. Tárgy:
Napirend elfogadása
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 329/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 2015. június 25-ei ülésének napirendjét a következık szerint fogadja el: Zárt ülés: 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Tıgye Ildikó, a Szociálpolitikai Osztály vezetıje
2.)
A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének Elismerése kitüntetés 2015. évi adományozása Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
4
3.)
„Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetés adományozása Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Kiss Tibor alpolgármester
4.)
A Békéscsabai Életmődíj 2015. évi adományozása Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
5.)
Javaslattétel a „Békés Megyéért” kitüntetı díj adományozására Elıkészítı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
Nyilvános ülés: 1.)
2.)
Oktatási, sport területet érintı ügyek: 1.
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
2.
A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı
3.
A Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı
4.
Megállapodás a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium vonatkozásában az Országos Szlovák Önkormányzattal és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
5.
Települési Értéktár Bizottság személyi összetételének módosítása Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
6.
Köztéri alkotás elhelyezése a Korzó téren Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Kiss Tibor alpolgármester
Pénzügyi és költségvetési területet érintı ügyek:
5
3.)
1.
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása Elıkészítı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Pénzügyi és Gazdasági Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Dr. Bacsa Vendel jegyzı
2.
A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól szóló 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet módosítása Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı
3.
A Békéscsabai Intézményellátó Centrum és a Gyermekélelmezési Intézmény alapító okiratának módosítása Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
4.
Tájékoztatás a szakképzési feladatot ellátó köznevelési fenntartóváltásáról Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
intézmények
Vagyoni, közbeszerzési ügyek, pályázatok: 1.
A Békéscsaba, Bartók Béla út 37. szám alatti társasház kamattámogatás iránti kérelme Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
2.
Döntéshozatal „A 446. sz. másodrendő fıút mentén (0+000 km és 0+830 km szelvényei között) építendı kerékpárút kiviteli terveinek elkészítse és kivitelezése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
3.
Döntéshozatal a „Gyulai úttal párhuzamosan (Urszinyi Dezsıné utca és a CsabaPark bejárata között) a 4+500 - 5+790 km szelvények között kerékpárút építése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
4.
A vásárcsarnok és piac üzemeltetése Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
5.
Szándéknyilatkozat a Békéscsabai Turisztikai regisztrációjához Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Hanó Miklós alpolgármester
Egyesület
TDM
6
4.)
5.)
Szociális területet érintı ügyek: 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlıségi Programjának felülvizsgálata Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Herczeg Tamás tanácsnok
2.
A Békéscsaba Megyei Jogú Városban területi ellátási kötelezettséggel mőködı háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szolgáltatók magántulajdonában lévı rendelık felújításához nyújtott támogatás Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok
3.
Támogatás megállapítása a háziorvosi ügyeleti ellátás biztosításához szükséges ügyeleti helyiség felújításához Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke
4.
Alapítványok szociális célú programjainak támogatása Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke
5.
Tájékoztatás a Csaba Baba életkezdési támogatás igénybevételérıl Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke
6.
Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl Elıkészítı: Kistérségi Csoport Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
Városüzemeltetési területet érintı ügyek: 1.
Nyilatkozat a helyi közösségi közlekedés állami támogatására vonatkozó pályázathoz Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
2.
A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. 2014. évi teljesítésérıl szóló beszámoló kiegészítése Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
3.
Tájékoztató „A Fényes és környezetében élık helyzetének javításáért” címő petícióban megfogalmazott lakossági javaslatokkal kapcsolatban tett intézkedésrıl Elıkészítı: Kabinet Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
7
4.
Hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati rendeletek módosítása Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı
6.)
A 41/2006. (I. 26.) közgy. határozattal elfogadott Településszerkezeti Terv módosítása Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı
7.)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 5/2006. (I. 26.) önk. rendelet módosítása Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı
8.)
A Csaba kártyáról szóló önkormányzati rendelet tervezetének véleményezése Elıkészítı: Kabinet Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
9.)
A járási megállapodás módosítása Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
10.)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 2015. II. félévi munkaterve Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
11.)
A Közgyőlés 2015. júniusi és szeptemberi ülése között esedékes döntések meghozatalával kapcsolatos jogkörök átruházása és beszámoló a Közgyőlés 153/2015. (III. 26.) közgy. határozata alapján hozott döntésekrıl Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Stratégiai - Fejlesztési Osztály Pénzügyi és Gazdasági Osztály PIU Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
12.)
Közalapítványok 2014. évi beszámolója Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
13.)
Beszámoló a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata részvételével mőködı önkormányzati társulások 2014. évi tevékenységérıl Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester
8 15.)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Befektetés-ösztönzési Stratégiájának elfogadása Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Elıterjesztı: Hanó Miklós alpolgármester
16.)
BEJELENTÉSEK 1.
Tájékoztatás a 145/2015. (III. 26.) közgy. határozat végrehajtásáról – Csaba Belvárosi Parkolóház Kft. által biztosított kedvezmény Elıterjesztı: Nagy Ferenc alpolgármester
2.
Tájékoztatás a fakivágásokról Elıterjesztı: Nagy Ferenc alpolgármester
Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: Felhívta a képviselık figyelmét, hogy a közgyőlés 13-14 óra között ebédszünetet tart. 10 óra 30 perckor zárt ülést rendelt. Kérte, hogy csak az arra illetékes személyek tartózkodjanak a teremben. Zárt ülés Szarvas Péter polgármester: A zárt ülés befejezését követıen a testület nyilvános ülésen folytatja tovább munkáját. Kérte a képviselıket, ismételten jelentkezzenek be a szavazórendszerbe. Köszöntötte Stefan Dano fıkonzult, valamint Pecsenye Edit igazgatót. Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnoknak megadta a szót. Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: Örömteli esemény miatt kért szót. 11. számú választókerületében él Békéscsaba legidısebb polgára a Fília otthonban. Igen jó egészségnek örvend, hivatalosan 105 éves, de mivel egy évvel késıbb lett anyakönyvezve, így igazából 106 éves. Rung Mártont a Fidesz frakció nevében nagyon nagy szeretettel köszönti. Teszi ezt azért, mert a kilenc éves pályafutása alatt elıször fordult az elı, hogy mint a terület képviselıje a kabinettıl nem kapott meghívást a hivatalos eseményre. Szarvas Péter polgármester: Személye 13 és 13,30 óra között köszönti Békéscsaba legidısebb polgárát. Kérte a tanácsnokot, hogy tartson vele, ha ideje engedi. A kimenı meghívókat nem látta, ha valamilyen belsı rendelkezést megsértettek, elnézést kér. Takács Péter képviselı: A tanácsnok asszony a Fidesz frakció nevében tolmácsolta a jó kívánságokat. Maga és a mellette helyet foglaló frakciók nevében jó egészséget és hosszú életet kívánt. Szarvas Péter polgármester: A közgyőlés jókívánságait tolmácsolja a még mindig jó egészségnek örvendı Rung Mártonnak.
9 Napirend tárgya: Tárgy:
Oktatási, sport területet érintı ügyek
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában
Szarvas Péter polgármester: Van-e kérdés, észrevétel? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – I.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 344/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Kertvárosi Óvoda módosító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – II.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 345/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Kertvárosi Óvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a köznevelési intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – III.
10 A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 346/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Kertvárosi Óvoda törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – IV.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 347/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése szándékát nyilvánítja a Kertvárosi Óvoda nevének Békéscsabai Kertvárosi Óvoda elnevezésre történı módosítására. Az intézmény elnevezését érintı fenntartói szándékról hozott döntéssel kapcsolatos – a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. törvény 83. §-a alapján kötelezı – véleményezési eljárást le kell folytatni, a véleményeket be kell szerezni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – V.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 348/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda módosító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Felelıs:
Szarvas Péter polgármester
11 Határidı:
2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – VI.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 349/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a köznevelési intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – VII.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 350/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – VIII.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 351/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT
12 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Lencsési Óvoda módosító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – IX.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 352/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Lencsési Óvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a köznevelési intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – X.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 353/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Lencsési Óvoda törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XI.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta:
13
354/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Mackó-Kuckó Óvoda módosító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XII.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 355/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Mackó-Kuckó Óvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a köznevelési intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XIII.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 356/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Mackó-Kuckó Óvoda törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
14
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XIV.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 357/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda módosító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XV.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 358/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a köznevelési intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XVI.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 359/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át
15 nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XVII.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 360/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda módosító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XVIII.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 361/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a köznevelési intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XIX.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 362/2015. (VI. 25.) közgy.
16 HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Százszorszép Mővészeti Bázisóvoda törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XX.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 363/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Szigligeti Utcai és Kazinczylakótelepi Óvoda módosító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XXI.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 364/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Szigligeti Utcai és Kazinczylakótelepi Óvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a köznevelési intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
17 Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XXII.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 365/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XXIII.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 366/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Mővelıdési Központ módosító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XXIV.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 367/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Mővelıdési Központ módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot 2015. augusztus 1. napjától kell alkalmazni.
18 Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat a köznevelési intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
Óvodák alapító okiratának módosítása és szándéknyilvánítás a Kertvárosi Óvoda elnevezése vonatkozásában – XXV.
A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 368/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Mővelıdési Központ törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. december 31.
Tárgy:
A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása
Szarvas Péter polgármester: Elıterjesztı Dr. Bacsa Vendel jegyzı. Van-e kérdés, észrevétel? Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Mint a körzet képviselıjének, 5-6 éve van rálátása a Kölcsey Utcai Óvoda mőködésére. Péter Józsefné a város egyik legnevesebb, legkeresettebb, legmagasabb színvonalú óvodáját vezeti 35 éve. Pedagógiai munkáját csak a szülık visszajelzésébıl tudja megítélni, viszont együttmőködésük során meggyızıdött arról, hogy mélyen elkötelezett nem csak szakmailag, hanem emberileg is az óvoda iránt. Az udvar felújításától kezdve a tornaszobán keresztül mindent megvalósított. Az utolsó ciklusára készül, azonban ez sem gátolja abban, hogy ugyanolyan lelkesen, elkötelezetten, és szeretettel foglalkozzon az óvodával. Az igazgatóasszonynak gratulált eddigi munkájához, és a közgyőlésnek javasolja a pályázat elfogadását. Szarvas Péter polgármester: Jól tapintható a városban, hogy a tagintézményt mind a gyerekek, mind a szülık nagyon szeretik, ami nem vonatkoztatható el az intézményvezetı kiváló munkájától. Örülni kell annak, hogy Péter Józsefné ismét pályázatot nyújtott be. Bíró Csaba képviselı, a KIOS Bizottság elnöke: Bizottságuk tárgyalta az intézményvezetıasszony pályázatát, 9 igen, egyhangú szavazattal támogatja Péter Józsefné kinevezését. A sajtó nyilvánossága elıtt is megköszönné a 35 éves szakmai munkát, és további sok sikert, jó egészséget kívánt.
19 Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 369/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 41. § (7) bekezdésében, valamint a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdés f) pontjában biztosított hatáskörében eljárva 5 év határozott idıtartamra, 2015. augusztus 1. napjától 2020. július 31. napjáig megbízza Dr. Péter Józsefnét (sz. n.: Vámos Erzsébet Ágnes, szül.: Tótkomlós, 1954. január 28., a. n.: Czerovszki Erzsébet, lakcíme: 5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 7. II/5.) a Kölcsey Utcai és Liget Sori Óvoda óvodavezetıi (magasabb vezetıi) feladatának ellátásával a már meglévı alapjogviszony szerinti kinevezése változatlan fenntartása mellett. Besorolását és besorolás szerinti illetményét, valamint magasabb vezetıi pótlékát a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a pedagógusok elımeneteli rendszerérıl és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történı végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet szerint állapítja meg. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. augusztus 1.
Szarvas Péter polgármester: Kinevezéséhez gratulált, jó egészséget kívánt.
Tárgy:
A Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása
Szarvas Péter polgármester: A felhívásra egy pályázat érkezett, Begdadi Éva Judittól, viszont pályázata a kiírásban foglaltaknak nem felel meg, mivel egy pedagógus szakvizsga keretében szerezhetı intézményvezetıi szakképzettség hiányzik, ezért a határozati javaslat arról szól, hogy eredménytelennek nyilvánítanák a pályázatot, és új eljárás kiírását kezdeményeznék. Van-e kérdés? Fülöp Csaba képviselı: A 6. számú választókerület egyéni képviselıjeként, szinte napi kapcsolatban áll az intézményvezetı-asszonnyal. Rendkívül nehéz helyzetben vette át az intézményt megbízott vezetıként a város felkérésére március 1-jével. Rövid idın belül jelentıs változásokat tudott elérni pozitív irányban minden területen. Ez vonatkozik a szakmai és pedagógiai munkára, a munkakörülmények, a gyermekek életterének javítására. Rendkívül aktív kapcsolatot alakított ki a szülıkkel, más intézményekkel. A dolgozói kollektívát egységesebbé tette. Rövid idı alatt nagy munkát végzett el. Rengeteg olyan változást eszközölt, ami igazából nem pénzkérdés volt, amit ötletekkel, kreativitással lehetett megtenni.
20 Élen járt mindenben, számtalan ötlettel, javaslattal kereste meg személyét is az elmúlt idıszakban. Az ı belépése az óvoda életébe minden tekintetben pozitív volt. Azok a folyamatok, amelyek korábban jellemezték az óvodát, pozitívan változtak. Megköszönte az elvégzett munkát, öröm volt együtt dolgozni. Sajnálja, hogy jelenleg nem lehetséges kinevezése, de a szakirányú tanulmányokat elkezdte. Bízik abban, hogy a késıbbiekben lesz arra lehetıség, hogy állandó megbízást adjanak Begdadi Éva részére az intézmény vezetésére, és tovább tudja folytatni azt a nagyszerő munkát, amit megbízott vezetıként megkezdett. Bíró Csaba képviselı: Attól függetlenül, hogy az eljárást eredménytelennek nyilvánítja a közgyőlés, ez nem jelenti azt, hogy az intézmény vezetı nélkül marad. Az SZMSZ értelmében fog továbbra is megtörténni a helyettesítés. Jó munkát kívánt. Szarvas Péter polgármester: Megnyugtató, hogy a két tagintézmény a továbbiakban is fegyelmezett és jó szakmai irányítás mellett fog mőködni. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 370/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése megállapítja, hogy Beghdadi Éva Judit (sz. n.: Turák Éva Judit, szül.: Békéscsaba, 1955. július 10., a. n.: Szarvas Judit, lakcíme: 5600 Békéscsaba, Gyóni Géza utca 9. 4/31.) benyújtott pályázata nem felel meg a pályázati kiírásnak, mert a pályázó nem rendelkezik a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. törvény 67. § (1) b) pontjában elıírt pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetıi szakképzettséggel.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda magasabb vezetıi megbízására kiírt pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja.
III.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri Dr. Bacsa Vendel jegyzıt, hogy a Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda vonatkozásában az intézményvezetıi pályázati kiírást készítse elı.
IV.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése munkáltatói jogkörében eljárva hozzájárul, hogy az intézményvezetıi feladatok a pályázati eljárás eredményes lefolytatásáig (az új intézményvezetı megbízásáig) a Szigligeti Utcai és Kazinczylakótelepi Óvoda Szervezeti és Mőködési Szabályzatában meghatározott helyettesítési rendben foglaltaknak megfelelıen legyenek ellátva.
Felelıs: Határidı:
I., II., IV. pontért Szarvas Péter polgármester; III. pontért Dr. Bacsa Vendel jegyzı 2015. december 31.
21 Szarvas Péter polgármester: Megköszönte a személyes megjelenést.
Tárgy:
Megállapodás a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium vonatkozásában az Országos Szlovák Önkormányzattal és a Klebelsberg intézményfenntartó Központtal
Szarvas Péter polgármester: Ismételten köszöntötte a fıkonzult, valamint az igazgatóasszonyt. Az elıterjesztést véleményezte a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, a Nemzetiségi Érdekegyeztetı, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottság, a határozati javaslat elfogadását javasolják a közgyőlésnek. Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata is egyetért a megállapodással, de megfogalmazták azon véleményüket, miszerint a fenntartói jog és a vagyon ingyenes átadása ne határozott, hanem határozatlan idejő legyen. Röviden összefoglalná az elıterjesztést. 2005. június 1-jén létrejött egy megállapodás a Szlovák Önkormányzat és a Békéscsabai Önkormányzat között, amelyben fenntartóként az önkormányzat a köznevelési jogot és a Dedinszky utca 1. szám alatti ingatlant oktatás nevelési célra átadta a Szlovák Önkormányzatnak. A szerzıdés 2015. június 30-án lejárt, ezért szükséges dönteni arról, hogy az együttmőködés folytatódjon-e, és ha igen, milyen jogi és pénzügyi körülmények között. Aki járt az intézményben az láthatta, hogy az elmúlt 10 évben az infrastruktúra nagyon sokat javult, nagymértékő forrásbevonás történt annak érdekében, hogy mind az óvodai, mind az általános iskolai rész jelentısen megújuljon. A szülık visszajelzésébıl kiolvasható, hogy az ott folyó munkával elégedettek, a gyerekek szeretik az intézményt. Nem látja akadályát, hogy az együttmőködés folytatódjon. Az érintettek kívánnak-e hozzászólni? Stefan Dano fıkonzul: Megköszönte Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának a pozitív hozzáállást. A város, a kormány, valamint az Európai Unió által biztosított források az elmúlt 10 évben lehetıvé tették az iskola átépülését, modern intézménnyé alakítását. Reményeik szerint a következı 10 évben is elmondható lesz a jó együttmőködés, amely elısegíti a városban élı szlovák nemzetiség további kulturális és intézményi fejlıdését. Az adminisztratív munka elkerülése érdekében nincs arra lehetıség, hogy a 10 év leteltét megelızı két hónapban opció alapján automatikusan a szerzıdés meghosszabbodjon? Nagy álom az iskola részérıl, hogy az ingatlan kezelésük alá tartozzon. Köszönetüket fejezik ki az igazgatóasszonnyal együtt az Országos Szlovák Önkormányzat nevében. Dr. Csicsely Ilona képviselı: Korábban tagja volt mind a városi, mind a megyei szlovák önkormányzatnak, és ismeri az iskola átvételének történetét, valamint az ott folyó munkát. Békéscsaba annak idején a legnagyobb szlovák város volt. Ezen oknál fogva fontos az, hogy a szlovák hagyományokat, nyelvet, kultúrát tovább ırizzék, amiben kiemelkedı szerepe van a szlovák iskolának. Azzal kapcsolatban, hogy a szerzıdés legyen határozatlan idejő, elmondaná, hogy jelen esetben 10 évenként el tudják mondani a város nyilvánossága elıtt, hogy az ott folyó munka színvonalas, a gyerekek nagyon szeretnek odajárni, a pedagógusok szívvel lélekkel dolgoznak a gyerekekért. Azzal, hogy az intézmény az Országos Szlovák Önkormányzat fenntartása alá került, rengeteget tettek azért, hogy küllemében is megfeleljen egy XXI. századi iskolának, jó gazdája a szlovák önkormányzat, és jó helytartója az igazgatóasszony itt Békéscsabán. Biztos abban, hogy a határozat egyhangúlag lesz megszavazva. Szeretné megköszönni az ott folyó munkát, és további sok sikert kívánt.
22 Takács Péter képviselı: Annakidején amikor Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata átadta a kezelési jogot az Országos Szlovák Önkormányzatnak, meglátása szerint példaértékően járt el. Lehet ellenpéldát is mondani, pl. Gyula városában problémát okozott amikor az Országos Román Önkormányzat át akarta venni a román gimnáziumnak a kezelését. A város akkor is példaértékően járt el, amikor látva azt, hogy tornatermi problémák mutatkoznak a szlovák iskolában, gyakorlatilag saját erıbıl építtetett oda egy új tornatermet. Amikor a város tehette és módjában állt, akkor még sokszor erın felül is igyekezett a feltételeket biztosítani. Most, hogy határozatlan idıre vagy 10 évre szóljon a szerzıdés, a 10 év belátható idı egyrészrıl, másrészrıl pedig ez az idı elegendı arra is, hogyha bármilyen fejlesztéseket kívánnak eszközölni. Ezért ért egyet az illetékes bizottság ülésén elfogadott határozati javaslattal. Szarvas Péter polgármester: A határozati javaslat arról szól, hogy 10 év idıtartamra a fenntartói jog az Országos Szlovák Önkormányzat részére kerüljön átadásra, és a Dedinszky utca 1. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan használatba adásának ingyenessége mellett további 10 évre kerüljön átadásra a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium feladatainak elvégzéséhez Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 371/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése hozzájárul a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium vonatkozásában a fenntartói jog Országos Szlovák Önkormányzat részére történt átadásának meghosszabbításához további 10 év idıtartamra, 2025. június 30. napjáig.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése hozzájárul a fenntartói joghoz kapcsolódóan a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium köznevelési feladatellátása céljából a 755 hrsz.-ú, Békéscsaba, Dedinszky Gyula utca 1. szám alatti, önkormányzati tulajdonú ingatlan és a feladatellátást szolgáló ingó vagyon Országos Szlovák Önkormányzat számára történı ingyenes használatba adásának meghosszabbításához - a tulajdonviszonyok változatlanul hagyása mellett további 10 év idıtartamra, 2025. június 30. napjáig.
III.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium óvodai feladatellátása vonatkozásában - az I. pont szerinti fenntartói joghoz kapcsolódóan - az Országos Szlovák Önkormányzattal köznevelési szerzıdést köt a nemzeti köznevelésrıl szóló 2011. évi CXC. törvény, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény, valamint a nemzeti köznevelésrıl szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet szerinti tartalommal.
23 IV.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 59. § (3) bekezdése alapján, utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottságot arra, hogy – amennyiben a közgyőlés 2015. szeptemberi üléséig az I-III. pontban foglaltakon túlmenıen halaszthatatlan döntéshozatal szükséges - döntést hozzon az ügyben.
V.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy az I-IV. pontban foglaltak alapján, a közgyőlési határozatnak és az esetleges bizottsági döntésnek megfelelıen a szerzıdéseket és egyéb szükséges dokumentumokat aláírja, nyilatkozatokat megtegye.
Felelıs: Határidı:
I-III. és V. pontért Szarvas Péter polgármester; IV. pontért Bíró Csaba bizottsági elnök 2015. szeptember 30.
Szarvas Péter polgármester: Megköszönte a fıkonzul, valamint az igazgatóasszony személyes jelenlétét, további jó egészséget, szakmai sikereket kívánt.
Tárgy:
Települési Értéktár Bizottság személyi összetételének módosítása
Szarvas Péter polgármester: Korábban 5 személlyel alakult meg az értéktár bizottság, a jelenlegi javaslat 6 személyt tartalmaz. A KIOS Bizottság javasolta a közgyőlésnek a határozati javaslat elfogadását. Takács Péter képviselı: Az illetékes bizottság ülésén még egy plusz személyi javaslattal élt. Dr. Simon Mihály címzetes fıjegyzıt javasolta a bizottság tagjának. Nem valakivel szemben, hanem amennyiben a közgyőlés helyt adna, 7. tagként. Meglátása szerint Dr. Simon Mihály Békéscsaba iránt érzett elkötelezettségével, évtizedes közjogi munkásságával, tapasztalatával nagyban tudná segíteni a bizottság munkáját. Jó szívvel ajánlaná a testület tagjainak személyét elfogadásra, arról nem is beszélve, hogy szavazás tekintetében is szerencsés lenne 7 tagúvá bıvíteni a bizottságot. Miklós Attila képviselı: Szeretné, ha a bizottság munkájában Szarvas Péter polgármester is részt venne. Hanó Miklós alpolgármester: Személye is javasolja Szarvas Péter polgármester delegálását. Olyan feladatok merülnek fel, amihez a polgármester véleményére is szükség van. Szarvas Péter polgármester: Meglátása szerint a delegált személyek megfelelıen tudják képviselni azt a feladatot, amivel megbíznák ıket. Azon túl, hogy megtisztelı a gondolat, a sok egyéb elfoglaltsága miatt nem vállalná a megbízatást. Kérte, hogy személyére tett javaslataikat vonják vissza. Szavazást rendelt el Takács Péter képviselı azon módosító javaslatáról, miszerint Dr. Simon Mihály címzetes fıjegyzı legyen a Települési Értéktár Bizottság tagja.
24 A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. Tárgy:
Települési Értéktár Bizottság személyi összetételének módosítása – Takács Péter képviselı módosító javaslata
A közgyőlés 7 igen szavazattal és 8 tartózkodással a következı határozatot hozta: 372/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békéscsabai Települési Értéktár Bizottság tagjának dr. Simon Mihály címzetes fıjegyzıt nem választja meg. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Dr. Ferenczi Attila tanácsnok ügyrendi hozzászólása: A szavazásnál tartózkodás gombot szeretett volna nyomni. Szarvas Péter polgármester: A szavazati arány helyesen 7 igen szavazat, 8 tartózkodás. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 14 képviselı vett részt. A közgyőlés 14 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 373/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békéscsabai Települési Értéktár Bizottság tagjának 2015. június 26. napjától az alábbi személyeket választja meg: • Hanó Miklós alpolgármester, • Kiss Tibor alpolgármester, • Dr. Bacsa Vendel jegyzı, • Gécs Béla helytörténész, • Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója, • Dr. Jároli József nyugalmazott levéltáros. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése köszönetét fejezi ki a Békéscsabai Települési Értéktár Bizottság korábbi tagjainak eddigi tevékenységükért. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 30.
25 Tárgy:
Köztéri alkotás elhelyezése a Korzó téren
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztés értelmében a Korzó téren egy nívós mőalkotás kerülne elhelyezésre, Takács Gyızı keramikus, iparmővész kivitelezésében. A városlakók igénylik, hogy a tér találkozási pontként is szolgáljon, és lehetıség szerint óraszerkezet is kerüljön kihelyezésre. A mőalkotás tetején egy két irányba mutató óraszerkezet nyerne elhelyezést. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság a határozati javaslat elfogadását javasolta a közgyőlésnek. A Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság nem javasolta a határozati javaslat elfogadását. Bíró Csaba képviselı, a KIOS Bizottság elnöke: A tegnapi nap folyamán volt egy-két olyan nyitott kérdés, amiért a határozati javaslatot nem tudták elfogadni, viszont a mai nap reggelén minden tisztázásra került, ezért kéri a testületet, hogy támogassák a határozati javaslatot. Takács Péter képviselı: A bizottsági ülésen ezen napirend tárgyalásakor nem tudott jelen lenni, ezért nem tudta feltenni azon kérdését, miszerint az 5 millió forint feletti értékhatár esetén a jogszabály nem írja elı a pályáztatást? Kiss Tibor alpolgármester: Tekintettel arra, hogy nem egy új mőalkotás kihelyezésérıl van szó, hanem a meglévı órát „öltözteti” gyakorlatilag az iparmővész egy új köntösbe, ezért pályáztatásra nem került sor, viszont zsőriztetésre sor kerül, amennyiben a közgyőlés a határozati javaslatot elfogadja. Szarvas Péter polgármester: Az órakihelyezést a vezetıi értekezlet már két ízben tárgyalta. Elızetesen egy olyan vázlatterv lett elfogadva, amely nem egyenes, hanem csavartabb formákat és körben kerámiából leülésre alkalmas kis padkát tartalmazott. Rosszul emlékszik, vagy a testület elıtt lévı anyag nem pontosan adja vissza a vázlattervet? Kiss Tibor alpolgármester: Az órát zöld sziget veszi körül, ebbıl adódóan oda leülni nem lehet. A mővész elképzelése ennél jóval bonyolultabb volt, a legelsı tervekbe játékelemeket is kívánt beilleszteni. A csavartságot személye is hiányolja. Kérték, hogy a közgyőlés napjára készüljön el a makett, sajnos nem készült el. Az iparmővészre az alapos munka jellemzı, de a határidı betartása problémát okoz számára. 30 napon belül válaszolnak a kérdésre, amennyiben igény van rá. A szakbizottság fog véleményt nyilvánítani az elkészült mőrıl. Kérték azt is, hogy olyan színvilágot elevenítsen meg a mővész, ami semmire nem utal. Szarvas Péter polgármester: A határozati javaslat nem tesz említést arról, hogy milyen látványterv alapján épül meg az óra, tehát van még mód az egyeztetésre. Amennyiben a köztéri órás szobor a zöldfelületen nyer elhelyezést, nem indokolt a területre való bejárás. Takács Péter képviselı: Számára nem ismert az avatás idıpontja, de lehet, hogy megérne egy alaposabb körbejárást, hiszen mégiscsak 5 millió forintról van szó. Ami pedig a színvilágot illeti, lehet, hogy az alpolgármester azt kérte, hogy ne szóljon semmirıl, de az elıttük lévı látványterven a kék, sárga, piros színek dominálnak. De lehet, hogy személye túl érzékeny. Szarvas Péter polgármester: Személye lemondott arról, hogy lila szín legyen benne. Kiss Tibor alpolgármester: Olyan színvilágot jelenítsen meg a mővész az égetett kerámiában, ami nem utal semmilyen nemzetre, legfeljebb a magyarra.
26 Szarvas Péter polgármester: Július 9-én lesz a mőalkotás mővészeti lektorálása. Meglátása szerint a téren helye van egy különleges formavilágú, ízléses köztéri mőalkotásnak. Az óra funkcionalitás biztosítását pedig a lakosok kérik. Ezt a kettıt kell ötvözni. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 14 képviselı vett részt. A közgyőlés 12 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 374/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése engedélyezi a Korzó téren Takács Gyızı keramikus, iparmővész által kivitelezett köztéri óraként funkcionáló mőalkotás elhelyezését.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése biztosítja az alkotás teljes körő kivitelezéséhez szükséges forrást, 5.005.018,- Ft összegben.
Forrás: Felelıs: Határidı:
Belváros rehabilitáció nem támogatott kiadásai elıirányzat Kiss Tibor alpolgármester 2015. július 31.
Napirend tárgya: Tárgy:
Pénzügyi és költségvetési területet érintı ügyek
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztés bemutatja, hogy az önkormányzat idei költségvetésének mind bevételi, mind kiadási fıösszege miképpen, milyen értékkel emelkedne. Az elıterjesztést a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság tárgyalta. Van-e kérdés? Dr. Ferenczi Attila tanácsnok, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Bizottságuk két módosító javaslattal élt. Az önkormányzat gyógyhellyé minısítésre nyújtott be pályázatot. Azt az információt kapták, hogy vélhetıen a pályázat nem nyert, mivel a Békéscsabai Árpád-fürdı nagyon körbe van építve, és a széndioxid szint nem megfelelı ahhoz, hogy gyógyhellyé minısítsék. Erre a költségvetésben 10,4 millió forint volt elkülönítve, ezért a bizottság azt javasolta, - 8 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett - hogy az összeget helyezzék át a VAK Zrt-hez, a Médiacentrum Kft. további fejlesztéseinek a segítése céljából. Második módosító indítványuk nem kerül a közgyőlés elé, tekintettel arra, hogy bizottsági hatáskör, de talán érdekli a televízió nézıket, hogy egyik fı célkitőzésük a munkahelyteremtés, és a vállalkozások támogatása, segítése, fejlesztése, adóerı-képességük növelése. 2007-ben munkahelyteremtı és vállalkozás eszközfejlesztı pályázatot alkotott meg a közgyőlés, amit az idei évben is kiírt. Bár eredetileg 40 millió forinttal volt betervezve az összeg, a Fidesz frakció javaslatára 50 millióra módosult, azonban kiderült, hogy az összeg kevés. 39 munkahelyteremtı és 68 eszköztechnológia-épületfejlesztési pályázat érkezett be, amibıl 2 és 8 volt érvénytelen. Minden munkahelyigényt támogattak, aki munkahelyfejlesztésre, teremtésre pályázatot nyújtott be, támogatta a bizottság.
27 Eszközfejlesztéssel kapcsolatban léptek fel problémák, mivel a tavalyi évrıl még 24 millió forint áthúzódó kötelezettségük volt, amely több évbıl rakódott össze. 26 millió forint szabad forrást állt rendelkezésre. A 60 pályázatból 39-et tudtak támogatásban részesíteni úgy, hogy az adható maximális 600.000,- Ft-ot 500.000,- Ft-ra levitték annak érdekében, hogy minél több pályázó hozzájuthasson a városi támogatáshoz. De még így is kimaradt 21 pályázó. Ezért a bizottságon az a javaslat született, amit 10 igen, egyhangú szavazattal fogadtak el, hogy a közgyőlésen kerüljön megvizsgálásra annak a lehetısége, hogy a vállalkozásfejlesztési célelıirányzat 5 millió forinttal történı megemelésére a 2015. évi költségvetési rendeletben biztosítható-e többletforrás. Igazából 9 millió forint lenne az az összeg, amivel minden vállalkozást ki tudnának elégíteni. Tekintettel a költségvetésre, önmérsékletet gyakorolt kis mértékben a bizottság, hiszen a kiíráskor is az volt az egyik szempont, hogy akik tavaly elutasításra kerültek, lehetıleg azok kerüljenek bele a támogatotti körbe. Az 5 millió forint lenne az a szükséges összeg még, amit kérne a bizottság a közgyőléstıl, hogy a szeptemberi költségvetési rendeletében találjon erre forrást, és meg lehessen kötni a szerzıdéseket a vállalkozásokkal, ezáltal a támogatotti létszám 10-14-el növekedhetne. Takács Péter képviselı: A kettıt nem lehetne felcserélni? Az elnök úr említette, hogy 9 millió forint hiányzik a vállalkozások támogatásához, és elıtte pedig arról szólt, hogy a Média Centrum Kft-t 10.400.000,- Ft-tal kellene támogatni. Mi lenne, ha a kettıt felcserélnék, mivel ez által a vállalkozásoknak meglenne a fedezete, és a Média Centrum Kft-nek a szeptemberi módosítás során keresnének forrásbiztosítást. Meglátása szerint a vállalkozások támogatása teljes közgyőlési konszenzussal történt, és reményeik szerint történik a továbbiakban is. Hanó Miklós alpolgármester: A Média Centrum Kft. mőködéséhez eszközökre van szükség, és az említett összeg ráfordításával júliustól már elindulhatna a vállalkozás. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: A képviselınek joga van interpellálni a bizottsági elnököt. A kérdést talán nem személyének kellett volna feltenni, hanem módosító indítványként a képviselınek elıterjesztenie. Tehet akár 9 millió forintos javaslatot a vállalkozásfejlesztéshez, azonban a forrást meg kell találni. A közgyőlés döntött a Média Centrum Kft. létrehozásáról, Opauszki Zoltán megbízott vezetınek szeptemberben kell beszámolnia a közgyőlés elıtt a fejleményekrıl. Ahhoz, hogy egy ilyen jellegő kft. beinduljon, és szerzıdéseket lehessen kötni, kb. 30-35 millió forintnyi kamera- és eszközállományra van szükség. Az idei évben 4 milliárd forintnyi uniós forrás várható Békéscsabára, aminek a nyilvánosságát biztosítani lehet a centrum által is. Eszközök nélkül ez nem megy. Az elızı közgyőléseken azért volt kvázi összeg megjelölve, hogy lássák, hogy a kiépítés kapcsán mire van szükség. Éppen ezért történt az a javaslat, hogy a gyógyhellyé minısítésre szánt pénzösszeget a kft. beindítására fordítsák. A vállalkozásfejlesztésre pedig 5 millió forintot biztosítsanak. A munkahelyteremtés esetében kétszer fizet a VAK Zrt., egyszer az alkalmazás megkezdésekor, és egyszer egy év múlva. Az eszköz esetében pedig a szerzıdéskötéskor. A munkahelyteremtés esetében csak a felét vették figyelembe a támogatási összegnek, hiszen 20 millió forintnyi munkahely-teremtési pályázat érkezett be, és csak 10 millió forinttal vették figyelembe, hiszen a következı évi költségvetésre, amikor majd a kifizetés történik, át tudják terhelni ugyanúgy, mint a mostani 24 millió forintot. Így tudtak még több eszközpályázatot a programba beemelni. Takács Péter képviselı abban biztos lehet, hogyha 9 millió forintra tesz javaslatot, azt is meg fogja szavazni. Szarvas Péter polgármester: A gyógyhellyé minısítésre biztosított 10,4 millió forint átcsoportosításával kapcsolatban elmondta, hogy mivel rendeletalkotásról van szó, ezért módosító indítvánnyal nem lehet élni. Annakidején amikor a gyógyhellyé minısítést tárgyalta
28 a közgyőlés, minden képviselı fontosnak tartotta, és biztosítottak rá a város költségvetésében 10,4 millió forintot. Döntöttek arról, hogy a feladatot a VAK Zrt. fogja ellátni, ezáltal az összeg átcsoportosításra került a Zrt-hez. Maga is egyetértett azzal, hogy a gyógyhellyé minısítés kísérletével Békéscsaba gyógyászati, turisztikai forrásokhoz juthat. Sem írásbeli, sem szóbeli tájékoztatást nem kapott arról, hogy a minısítés miért nem teljesült, ezért felkéri a VAK Zrt-t, nyilatkozzon arról, hogy milyen lépéseket tett a gyógyhellyé minısítés ügyében. A Média Centrum Kft. létesítésével kapcsolatban az a döntés született, hogy a szeptemberi közgyőlésre a cég benyújt egy olyan üzleti tervet, amelyben bemutatja szakmai programját, a finanszírozásra vonatkozó bevételi, ráfordítási elıirányzatokat. Arról is szó volt, hogy pályázati forrásokhoz is próbál hozzájutni a kft. az elkövetkezı idıkben. Tartja magát ahhoz, hogy amíg a pénzügyi és szakmai tervet nem látja, addig merüljenek fel benne kételyek a Média Centrum Kft. szakmai építkezésével kapcsolatban. Összevonva azzal, hogy a gyógyhellyé minısítés kapcsán nem kapott kielégítı magyarázatot arra, hogy miért hiúsult meg, ezért a képviselıktıl átgondolást és megfontolást kér. A költségvetés 4. számú mellékletének 3. oldalán szereplı pályázatok és egyéb fejlesztésekre lehetıséget adó elıirányzatot mindenki kevesli. Javasolta, hogy a 10.400.000,- Ft-ot erre fordítsák, és a Média Centrum Kft. elıterjesztése kapcsán szeptemberben hozzanak döntést. A vállalkozói támogatási pályázatok értékelése kapcsán örülni kell az intenzív érdeklıdésnek a kisvállalkozások részérıl. Az 5 millió forint tekintetében arról szól a módosító javaslat, hogy vizsgálják meg annak a lehetıségét, hogy a keretösszeg megemelésére mód van-e, és vélhetıen szeptemberben saját hatáskörében történik az ezzel kapcsolatos elıterjesztés elkészítése. Megadta a szót Opauszki Zoltán szaktanácsadónak, hogy gyógyhellyé minısítés ügyben adjon tájékoztatást. Opauszki Zoltán szaktanácsadó: A gyógyhellyé minısítést elısegítı forrás biztosítása tárgyában a költségvetési rendelet megalkotásakor a polgármester és a jegyzı jelezte, hogy indokolt volna tájékozódni a tekintetben, hogy más városokban, ahol az elmúlt években gyógyhellyé minısítés történt, ott mely cégek jártak el, milyen módon, és milyen díjazás mentén. Ennek a kérésnek eleget téve az elmúlt idıszakban tájékozódtak e tárgyban. Számos olyan céggel informális egyeztetést folytattak, akik ebben a tekintetben kellı praxissal és gyakorlattal, referenciákkal bírnak. Ismerve az országban mőködı gyógyfürdıket, valamint a Békéscsabai Árpád-fürdınek a környezeti állapotát, azt a véleményt fogalmazták meg, hogy tekintettel arra, hogy az Árpád-fürdınek az elhelyezkedése, környezeti állapota, figyelemmel a forgalmi- és környezetszennyezési adatokra, a lakóövezet közelségére, olyan adatok prognosztizálhatóak, amely igen csekély valószínőséggel képes biztosítani azt, hogy a gyógyhellyé minısítés feltételeinek megfeleljen. Az elállásra vonatkozó javaslat ezért fogalmazódott meg, akkor érdemes egy ilyen eljárás lefolytatásába belevágni, hogyha ennek a valószínősége jelentısen közelíti a 100 %-ot. Ez a valószínőség most jelentısen 50 % alatt van, ezért fogalmazódott meg az a javaslat a Fidesz frakció részérıl, hogy a forrásfelhasználás ne történjen meg, mert nem biztosítható az eredményesség. Hanó Miklós alpolgármester: Július hónaptól a Média Centrum Kft. már bizonyos sportközvetítéseket tudna végezni a szükséges eszközök megléte esetén, térítés ellenében. Erre elırehaladott tárgyalások vannak. Ezért szeretnék, hogy a döntés megszülessen. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság azon módosító javaslatáról, amely arról szól, hogy a gyógyhellyé minısítésre
29 biztosított és fel nem használt 10.400.000,- Ft összeg kerüljön átcsoportosításra a Média Centrum közszolgálati feladatainak támogatási elıirányzatára. A döntéshozatalban 14 képviselı vett részt. Tárgy:
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása – Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság módosító javaslata I.
A közgyőlés 8 igen, 3 nem szavazattal és 3 tartózkodással a következı határozatot hozta: 375/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése - szükséges szavazati többség hiányában - nem fogadja el a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság következı módosító javaslatát: „2015. évi költségvetési rendelet módosítása kapcsán a gyógyhellyé minısítésre biztosított és fel nem használt 10.400 ezer Ft összeget átcsoportosítja a Médiacentrum közszolgálati feladatainak támogatási elıirányzatára. Az átcsoportosítás összege a Békéscsabai Médiacentrum Kft. részére mőködési támogatásként kerül átadásra a televíziós szolgáltatások nyújtásának megkezdését elısegítı eszközbeszerzés részbeni finanszírozására.” Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt el a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság azon módosító javaslatáról, miszerint a közgyőlés vizsgálja meg annak a lehetıségét, hogy 5 millió forinttal megemelhetı-e a 2015. évi költségvetési rendeletben biztosított vállalkozói támogatási pályázatokra biztosított összeg. A döntéshozatalban 14 képviselı vett részt. Tárgy:
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása – Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság módosító javaslata II.
A közgyőlés 13 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 376/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság által „A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása” tárgyú napirendhez tett következı módosító javaslatot: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a „Vállalkozói támogatási pályázatok értékelése 2015.” elıterjesztés tárgyalása kapcsán elrendeli, hogy meg kell vizsgálni annak a lehetıségét, hogy a vállalkozásfejlesztési célelıirányzat 5.000 ezer Ft-tal történı megemelésére a 2015. évi költségvetési rendeletben biztosítható-e többletforrás. Az
30 összeg azon pályázók részére kerüljön biztosításra, akiknek a technológiafejlesztésre benyújtott pályázata forráshiány miatt került elutasításra. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. szeptember 30.
Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt el a rendeletmódosításról azzal, hogy az elızıekben elfogadott döntések beépülnek a rendeletmódosításba. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. Tárgy:
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása
A közgyőlés 4 igen, 2 nem szavazattal és 9 tartózkodással a következı határozatot hozta: 377/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése „A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása” tárgyú napirend kapcsán szükséges szavazati többség hiányában döntést nem hoz. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Öt perc szünet megtartását kérte a polgármestertıl. Szarvas Péter polgármester: 11 óra 48 perckor 5 perc szünetet rendelt el. Szünet Bíró Csaba képviselı ügyrendi hozzászólása: Hivatalos okból nem volt jelen a napirend tárgyalásakor, ezért kérte az elızı napirend újratárgyalását. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt el az ügyrendi javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
Bíró Csaba képviselı ügyrendi javaslata
A közgyőlés 15 igen, 1 nem szavazattal a következı határozatot hozta: 378/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése „A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása” tárgyú napirend tárgyalását - Bíró Csaba képviselı ügyrendi javaslatára - ismételten lefolytatja. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
31
Miklós Attila képviselı: A polgármester kifejezte azon szándékát, hogy módosítaná a költségvetést, de nincs rá módja, szeretné felhívni a figyelmét, hogy önmagához csak négy képviselıt kell megkeresni az ötletével, beszélni arról, hogy milyen irányú módosításokat szeretne eszközölni, hiszen az általa felsorolt elképzeléssel egyet tudnak érteni, de most ismerték meg. A jövıben arra kéri a polgármestert, hogy módosítási szándékáról tájékoztassa a többi képviselıt is, és ez esetben lehet, hogy tud hozzá támogatókat szerezni. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt el a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság azon módosító javaslatáról, amely arról szól, hogy a gyógyhellyé minısítésre biztosított és fel nem használt 10.400.000,- Ft összeg kerüljön átcsoportosításra a Média Centrum közszolgálati feladatainak támogatási elıirányzatára. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása – Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság módosító javaslata I.
A közgyőlés 10 igen, 2 nem szavazattal és 4 tartózkodással a következı határozatot hozta: 379/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság által „A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása” tárgyú napirendhez tett következı módosító javaslatot: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 2015. évi költségvetési rendelet módosítása kapcsán a gyógyhellyé minısítésre biztosított és fel nem használt 10.400 ezer Ft összeget átcsoportosítja a Médiacentrum közszolgálati feladatainak támogatási elıirányzatára. A átcsoportosítás összege a Békéscsabai Médiacentrum Kft. részére mőködési támogatásként kerül átadásra a televíziós szolgáltatások nyújtásának megkezdését elısegítı eszközbeszerzés részbeni finanszírozására. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Elkerülte a figyelmét, hogy öt képviselı egybehangzó javaslata alapján lehet a közgyőlésen is módosítani. Tíz aláírással fogják támogatni, hogy 10 millió forintot javasolnak a vállalkozásfejlesztési célelıirányzatra. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt el a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság azon módosító javaslatáról, miszerint a közgyőlés vizsgálja meg annak a lehetıségét, hogy 5 millió forinttal megemelhetı-e a 2015. évi költségvetési rendeletben biztosított vállalkozásfejlesztési célelıirányzat. Határidı 2015. szeptember 30. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása – Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság módosító javaslata II.
32
A közgyőlés 15 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 380/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság által „A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása” tárgyú napirendhez tett következı módosító javaslatot: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a „Vállalkozói támogatási pályázatok értékelése 2015.” elıterjesztés tárgyalása kapcsán elrendeli, hogy meg kell vizsgálni annak a lehetıségét, hogy a vállalkozásfejlesztési célelıirányzat 5.000 ezer Ft-tal történı megemelésére a 2015. évi költségvetési rendeletben biztosítható-e többletforrás. Az összeg azon pályázók részére kerüljön biztosításra, akiknek a technológiafejlesztésre benyújtott pályázata forráshiány miatt került elutasításra. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. szeptember 30.
Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt el a rendeletmódosításról azzal, hogy az elızıekben elfogadott döntések beépülnek a rendeletmódosításba. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása
A közgyőlés 11 igen szavazattal és 5 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 15/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelete a 2015. évi költségvetésrıl szóló 3/2015. (III. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következıket rendeli el: 1. A költségvetés fıösszege 1. § (1)
A 2015. évi költségvetésrıl szóló 3/2015. (III. 2.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (1) bekezdésében a 2015. évi költségvetés fıösszege 592.255 ezer Ft-tal nı, 15.434.505 ezer Ft-ra módosul.
(2)
A Rendelet 2. § (2) bekezdésében a 2015. évi költségvetés az alábbiak szerint módosul:
Változás ezer Ft
Módosított ezer Ft
33
kiadásainak fıösszege bevételeinek fıösszege (finanszírozási bevételek nélkül) finanszírozási bevételek összege
592.255
15.434.505
592.255 0
14.023.315 1.411.190
2. Költségvetési bevételek 2. § (1)
A Rendelet 3. § (1) bekezdésében az önkormányzat költségvetésének 2015. évi összes bevétele 592.255 ezer Ft-tal nı, 15.434.505 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt bevételi fıösszeg növekmény forrásonkénti és kiemelt elıirányzatonkénti részletezését e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(3)
A Rendelet 3. § (4) bekezdésében az önkormányzat 2015. évi költségvetési mérlegében történı változások részletezését az 1/b. melléklet tartalmazza.
(4)
A Rendelet 1/b. mellékletének helyébe jelen rendelet 1/b. melléklete lép.
(5)
A Rendelet 3. § (6) bekezdésében az önkormányzatnál, az önkormányzat által fenntartott költségvetési szerveknél, valamint a közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak létszáma 1/d. melléklet szerint változik.
(6)
A Rendelet 1/d. mellékletének helyébe jelen rendelet 1/d. melléklete lép.
(7)
A Rendelet 3. § (7) bekezdésében a költségvetési szervek és az önkormányzat bevételei a 2. és 3/a. melléklet szerint változnak.
(8)
A Rendelet 3. § (8) bekezdésében a költségvetési szervek irányítószervi támogatása 196.144 ezer Ft-tal nı, így az 5.233.770 ezer Ft-ra módosul, a saját hatáskörő bevétele 169.698 ezer Ft-tal nı, így az 1.545.200 ezer Ft-ra módosul a 2. melléklet szerint.
(9)
A Rendelet 3. § (9) bekezdésében a 3/a. számú melléklet szerint az önkormányzat elızı évi maradvány nélküli bevétele 254.781 ezer Ft-tal nı, így az 5.061.576 ezer Ft-ra módosul.
(10)
A Rendelet 3/a. mellékletének helyébe jelen rendelet 3/a. melléklete lép.
(11)
A Közgyőlés az 1. mellékletben szereplı 2015. évi finanszírozási bevételek összegét 1.411.190 ezer Ft-ban állapítja meg a 2014. évi zárszámadási rendelet alapján.
3. Költségvetési kiadások 3. §
34 (1)
A Rendelet 4. § (1) bekezdésében az önkormányzat költségvetésének 2015. évi összes kiadása 592.255 ezer Ft-tal nı, így az 15.434.505 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási fıösszeg növekmény kiemelt elıirányzatonkénti részletezését e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
(3)
A Rendelet 1. mellékletének helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
(4)
A Rendelet 4. § (3) bekezdésben foglalt, az (1) bekezdés szerinti fıösszegbıl a költségvetési szervek és az önkormányzat kiadásai a 2. és 3. melléklet szerint változnak. 4. Költségvetési szervek kiadásai 4. §
(1)
A Rendelet 5. § (1) bekezdésében a költségvetési szervek kiadási fıösszege 365.842 ezer Ft-tal nı, így az 6.778.970 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadások változásainak költségvetési szervenkénti és kiemelt elıirányzatonkénti részletezését a 2. melléklet tartalmazza.
(3)
A Rendelet 2. mellékletének helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép.
5. Az önkormányzat kiadásai 5. § (1)
A Rendelet 6. § (1) bekezdésében az önkormányzat központi kezeléső feladatainak ellátását biztosító kiadási elıirányzatok nagyságrendje 261.499 ezer Ft-tal nı, így az 3.789.661 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási változások feladatonkénti elıirányzatonkénti részletezését e rendelet 3. melléklete tartalmazza.
(3)
A Rendelet 3. mellékletének helyébe jelen rendelet 3. melléklete lép.
és
kiemelt
6. Beruházási kiadások 6. § (1)
A Rendelet 7. § (1) bekezdésében az önkormányzat beruházási kiadásainak fıösszege 2.200 ezer Ft-tal csökken, így az 4.094.003 ezer Ft-ra módosul, változásainak részletezését e rendelet 4. melléklete tartalmazza.
(2)
A Rendelet 4. mellékletének helyébe jelen rendelet 4. melléklete lép.
35 (3)
A Rendelet 7. § (2) bekezdésében a költségvetési szervek beruházási kiadásai 22.957 ezer Ft-tal nı, így az 188.103 ezer Ft-ra módosul, melynek részletezését e rendelet 2. melléklete tartalmazza.
(4)
A Rendelet 7. § (3) bekezdésében a központi kezeléshez kapcsolódó beruházási kiadások 1.100 ezer Ft-tal nı, így az 49.600 ezer Ft-ra módosul, melynek részletezését e rendelet 3.melléklete tartalmazza.
7. Felújítási kiadások 7. § (1)
A Rendelet 8. § (1) bekezdésében az önkormányzat felújítási kiadásainak fıösszege 23.197 ezer Ft-tal nı, így az 464.748 ezer Ft-ra módosul, változásainak részletezését e rendelet 5. melléklete tartalmazza.
(2)
A Rendelet 5. mellékletének helyébe jelen rendelet 5. melléklete lép.
(3)
A Rendelet 8. § (2) bekezdésében a költségvetési szervek felújítási kiadásai fıösszege 40.208 ezer Ft-tal nı, így az 84.209 ezer Ft-ra módosul, változásainak részletezését e rendelet 2. melléklete tartalmazza.
(4)
A Rendelet 8. § (3) bekezdésében a központi kezeléshez kapcsolódó felújítási kiadások fıösszege nem változik, így az 80.116 ezer Ft marad.
8. Tartalékok 8. § (1)
A Rendelet 10. § (1) bekezdésében a tartalékok összege 57.183 ezer Ft-tal csökken, így az 71.017 ezer Ft-ra módosul.
(2)
A Rendelet 10. § (2) bekezdésében az általános tartalék összege 3.310 ezer Ft-tal csökken, így az 6.690 ezer Ft-ra módosul. A különbözı jogcímeken meghatározott céltartalék összege 53.873 ezer Ft-tal csökken, így az 64.327 ezer Ft-ra módosul.
(3)
A tartalékok célonkénti meghatározását az 1. melléklet tartalmazza.
9. Eljárási szabályok 9. § A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert és a jegyzıt, hogy a 2015. I. félévet érintı központi költségvetésbıl kapott támogatások és egyéb tételek vonatkozásában a Magyar Államkincstárral történı egyeztetés után, az egyeztetésnek megfelelıen szerepeltesse ezen elıirányzatokat az 2015. évi I. féléves költségvetési tájékoztatóban.
36 10. Vegyes rendelkezések 10. § A Rendelet 12. § (1) bekezdésében foglalt Európai Uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait tartalmazó 4/a. melléklete helyébe jelen rendelet 4/a. melléklete lép. 11. Záró rendelkezések 11. §
Ez a rendelet 2015. június 30. napján lép hatályba.
Szarvas Péter polgármester
Tárgy:
Dr. Bacsa Vendel jegyzı
A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól szóló 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet módosítása
Szarvas Péter polgármester: Az önkormányzatnak diétás étkeztetést kell biztosítania a Gyermekélelmezési Intézményen keresztül, amelyet átlagosan 40 fı vesz igénybe. A lefolytatott közbeszerzési eljárásra egy pályázat érkezett a Junior Vendéglátó Zrt-tıl. Ennek kapcsán van szükség a döntéshozatalra, tekintettel arra, hogy az étkezési díjak 5 %-al emelkednek a megkötött szerzıdés alapján idén június 1-tıl jövı év június 30-ig. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, valamint a Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság a rendeletmódosítással egyetértett. Szavazást rendelt a rendelet módosításáról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 12 igen szavazattal és 4 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 16/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól szóló 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, valamint a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a gyermekek védelmérıl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 14. § (3) bekezdésében, a 29. §-ában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi
37 CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következıket rendeli el: 1. § A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól szóló 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
2. § Ez a rendelet 2015. július 1. napján lép hatályba.
Szarvas Péter polgármester
Dr. Bacsa Vendel jegyzı
38
1. melléklet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól szóló 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 16/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelethez
1.1.
A gyermekek napközbeni ellátásának intézményi térítési díjai Részétkezések Megnevezés
Normál étkeztetés 1. Bölcsıde
Reggeli
Tízórai
Ebéd Forint
Uzsonna
Vacsora
Napi összesen
-
281,- + áfa
48,- +áfa
19,- + áfa 166,- +áfa 48,- + áfa
2.
Általános iskolai kollégium
90,- +áfa
65,- +áfa 204,- +áfa 65,- +áfa 115,- +áfa
3.
Középiskolai kollégium
146,- +áfa
4.
Óvoda
-
5.
Általános iskola
-
6.
Általános iskolai menza
-
-
204,- +áfa
7.
Középiskolai menza Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek általános iskola Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek középiskola
-
-
238,- +áfa
8.
90,- +áfa
146,- +áfa
184,- +áfa
568,- + áfa
49,- +áfa 169,- +áfa 49,-+ áfa
-
267,- + áfa
71,- +áfa 204,- +áfa 71,- +áfa
-
346,- + áfa
-
-
204,- + áfa
-
-
238,- + áfa
-
238,- +áfa
-
539,- + áfa
65,- +áfa 204,- +áfa 65,- +áfa 115,- +áfa
-
238,- +áfa
-
539,- + áfa
184,- +áfa
568,- + áfa
-
571,- +áfa
-
359,- +áfa
-
635,- +áfa
-
389,- +áfa
Diétás étkeztetés
9.
Óvoda
-
10.
Óvoda ebéd
-
11.
Általános iskola
-
12.
Általános iskolai menza
-
106,- +áfa 359,- +áfa 106,- +áfa -
359,- +áfa
-
123,- +áfa 389,- +áfa 123,- +áfa -
389,- +áfa
-
39
13.
Általános iskolai kollégium
153,- +áfa
14.
Középiskolai menza
-
-
424,- +áfa
-
-
424,- +áfa
15.
Középiskolai kollégium
162,- +áfa
-
424- +áfa
-
319,- +áfa
905,- +áfa
123- +áfa 389,- +áfa 123,- +áfa 319,- +áfa 1.107,- +áfa
Egyéb étkeztetés
16.
Napraforgó Normál Gyógypedagó- étkezés giai Központ ellátottai (3 éves kortól a tankötelezettség Diétás étkezés végéig )
17.
1.2.
-
71,- +áfa 204,- +áfa 71,- +áfa
-
346,- + áfa
-
123,- +áfa 389,- +áfa 123,- +áfa
-
635,- +áfa
A bölcsıdei gondozás intézményi térítési díja
A 2014. évi tervezett mőködési költség: Az élelmiszer nyersanyag beszerzés összege: A szolgáltatási önköltség:
-
A szolgáltatási önköltség: Az egy ellátottra/férıhelyre esı önköltség (244 férıhely): Az egy ellátotra esı önköltség (245 tervezett nyitvatartási nap):
195.464.000,- Ft/év 17.050.000,- Ft/év 178.414.000.- Ft/év 178.414.000,- Ft/év 731.205,- Ft/év 2.985,- Ft/nap
A tervezett lehívható normatív hozzájárulás (185 fıre tervezve): 91.408.500,- Ft/év Az egy ellátottra/férıhelyre esı normatív hozzájárulás: 374.625,- Ft/év Az egy ellátottra esı normatív támogatás (245 tervezett nyitvatartási nap): 1.529,- Ft/nap A számított egy fıre esı intézményi térítési díj (önköltség-normatíva): A számított egy fıre esı intézményi térítési díj: A számított egy fıre esı intézményi térítési díj: A fenntartó által megállapított intézményi térítési díj:
356.580,- Ft/év 30.555,- Ft/hó 1.455,- Ft/nap 0,- Ft/nap
1.3. A Játszóház és az idıszakos gyermekfelügyelet térítési díja: Az 1. órától a 4. óráig terjedıen 200,- Ft/óra gyermekenként, az 5. órától 150,- Ft/óra. (napi 8 órára vetítve: 1.400.- Ft + az igénybevett étkezés).
40
Tárgy:
A Békéscsabai Intézményfenntartó Centrum és a Gyermekélelmezési Intézmény alapító okiratának módosítása
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztést a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság tárgyalta. Van-e kérdés, észrevétel? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
A Békéscsabai Intézményellátó Centrum alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 381/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békéscsabai Intézményellátó Centrum módosító okiratát a jelen határozat 1. melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történı bejegyzés napjától kell alkalmazni. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békéscsabai Intézményellátó Centrum módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történı bejegyzés napjától kell alkalmazni. Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat az intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Békéscsabai Intézményellátó Centrum törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével - szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. 4. A Békéscsabai Intézményellátó Centrum ingyenes használatába adott feladatellátást szolgáló önkormányzati ingatlanvagyon: – a békéscsabai 1772/11 hrsz.-ú, Békéscsaba, Pásztor u. 17. sz. alatti ingatlan (helyet biztosít a Békéscsabai Egészségügyi Alapellátási Intézmény gazdasági szervezetének, az állam által fenntartott köznevelési intézményeknek, a Békés Megyei Könyvtár Lencsési Fiókkönyvtárának valamint Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közfoglalkoztatási programjainak megvalósításához), – a békéscsabai 1709/50 hrsz.-ú, Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. sz. alatti ingatlan (helyet biztosít a Gyermekélelmezési Intézmény fızıkonyhája részére is),
41 – a békéscsabai 3814 hrsz.-ú, Békéscsaba, Csaba u. 1. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 3817 hrsz.-ú, Békéscsaba, Irányi Dániel u. 14. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 3062 hrsz.-ú, Békéscsaba, Petıfi u. 1. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 9332/5 hrsz.-ú, Békéscsaba, Madách u. 2. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 7598 hrsz.-ú, Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 2951/3 hrsz.-ú, Békéscsaba, Haán Lajos u. 2-4. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 237 hrsz.-ú, Békéscsaba, Thurzó u. 33. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 151 hrsz.-ú, Békéscsaba, Thurzó u. 40. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 755 hrsz.-ú, Békéscsaba, Dedinszky Gyula u. 1. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 763/5 hrsz.-ú ingatlan, – a békéscsabai 3095/1 hrsz.-ú, Békéscsaba, Andrássy út 56. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 4403 hrsz.-ú, Békéscsaba, Szent László u. 17. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 18123 hrsz.-ú, Békéscsaba, VIII. ker. Csabai út 1. sz. alatti ingatlan, – a békéscsabai 1699/2 hrsz.-ú, Békéscsaba, Lencsési út 136. sz. alatti ingatlan, – a bükkszentkereszti 1305/8 hrsz.-ú ingatlan, – a bükkösdi 533/3 hrsz.-ú ingatlan, – a balatonszárszói 940/4 hrsz.-ú ingatlan, – a gyomaendrıdi 1300/17 hrsz.-ú ingatlan.
Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. szeptember 30.
Tárgy:
A Gyermekélelmezési Intézmény alapító okiratának módosítása
A közgyőlés 14 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 382/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Gyermekélelmezési Intézmény módosító okiratát a jelen határozat 1. melléklete szerint jóváhagyja. A módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történı bejegyzés napjától kell alkalmazni. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a jelen határozat 2. melléklete szerint jóváhagyja. Az alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történı bejegyzés napjától kell alkalmazni.
42 Az alapító okirat módosításának megfelelı változásokat az intézménynek az intézményi alapdokumentumokban is át kell vezetnie. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a Magyar Államkincstárnál a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény törzskönyvi nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárásban - a Közgyőlés át nem ruházható hatáskörébe tartozó döntések kivételével szükség esetén az esetleges módosításokat, hiánypótlásokat teljesítse. 4. A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény ingyenes feladatellátást szolgáló önkormányzati ingatlanvagyon:
használatába
adott
– a 3261/3 hrsz.-ú Békéscsaba, Trefort u. 2. sz. alatti ingatlan osztott használata, – a 10527/4 hrsz.-ú Békéscsaba, Orosházi u. 32. sz. alatti ingatlan, – a 1493/13 hrsz.-ú Békéscsaba, Gyulai út 53-57. sz. alatti ingatlan osztott használata, – a 1709/50 hrsz.-ú Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2 sz. alatti ingatlan osztott használata, – a 3922/1 hrsz.-ú Békéscsaba, Széchenyi u. 4. sz. alatti ingatlan osztott használata, – a 733 hrsz.-ú Balatonszárszó, Jókai u. 5. sz. alatti ingatlan.
Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. szeptember 30.
Tárgy: Tájékoztatás a szakképzési fenntartóváltásáról
feladatot
ellátó
köznevelési
intézmények
Szarvas Péter polgármester: Megjelent egy kormányrendelet, amely szerint 2015. július 1jétıl egyes szakképzési köznevelési intézmények a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülnek át. Megtörténtek azok az intézmény kijelölések Békéscsabát illetıen, amely intézmények ezen a fenntartó változáson átesnek. A táblázat bemutatja, hogy mely szakképzı intézmények kerülnek át az új fenntartóhoz, valamint, hogy a Bartók Béla Zenemővészeti Szakközépiskola a KLIKK-nél marad 2015. július 1-je után. Azt is tudni vélik régóta, hogy szakképzési centrumok jönnek létre minden megyében. Békés megyében kettı, az egyik egy úgynevezett Békéscsabai Szakképzési Centrum, a másik egy megyei szakképzési centrum, amely Gyulán mőködik majd. A vezetık kijelölése zajlik. A határozati javaslat arról szól, hogy a fenntartóváltással összefüggı változások, jognyilatkozatok aláírását a polgármester tehesse meg. Miklós Attila képviselı: Egy hét múlva mi lesz az iskolákkal? Probléma esetén kihez lehet fordulni? A KLIKK-hez, vagy Budapestre kell utazni a Nemzetgazdasági Minisztériumba? A KLIKK-hez hasonlóan nem biztos, hogy átgondolt a változtatás. Arról nem is beszélve, hogy a mővészeti szakokat meghagyja az önkormányzatnál, és a Harruckernben a színész oktatást, ami biztos oda való a Nemzetgazdasági Minisztériumba. Kíváncsi a következményekre. Nagyon helyes, hogy szeptemberben a képviselık kapnak tájékoztatást arról, hogy mi is történt valójában.
43
Kiss Tibor alpolgármester: Miklós Attila képviselıt tájékoztatná arról, hogy a Békéscsabai Bartók Béla Mővészeti Szakközépiskola nem is volt az önkormányzat kezelésében, a szakfeladat-ellátás a KLIKK-hez tartozott. Arra a kérdésre, miszerint a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó intézmények esetében kihez lehet fordulni, a polgármester elmondta, hogy lesz Békéscsabán egy Békéscsabai Szakképzési Centrum, akinek a vezetıjét egyelıre egy évre, határozott idıre kinevezik, ahhoz lehet fordulni, majd ezután pályáztatják meg az állásokat. Az, hogy a szakképzésben élen járó intézményekben milyen szintő oktatás folyik, hogy milyen szakmákat tanítanak, nagyban befolyásolja az is, hogy milyen szakmákra van szükség nemzetgazdasági szempontból. A Nemzetgazdasági Minisztériumhoz azért kerülnek az intézmények, mivel országos rálátás van azokra a hiányterületekre, ahol fontos az, hogy minél több szakembert biztosítanak a nemzetgazdaságnak, és itt tudják koordinálni azoknak az osztályoknak az elindítását, amelyek fontosak ilyen szempontból. Ne mondjanak se jót, se rosszat egy új rendszer kialakítására addig, ameddig nem látják, hogy hogyan mőködik. Adják meg nekik a lehetıséget, legyen annyi jóindulat a döntéssel kapcsolatban, hogy higgyék el, hogy jót akarnak. Az ötlet elfogadható, és jó. Addig ameddig a szakfeladat-ellátás a városhoz tartozott, addig ezen tevékenységgel kapcsolatban nem érkezett kritika. Az önkormányzat abban érdekelt, hogy a rendszer továbbra is jól mőködjön. Nem az a fontos, hogy ki felügyeli az adott feladatellátást, hanem az a fontos, hogy ne növeljék a fiatalok munkanélküliségének a rátáját. A döntésben van logika, mindenben segítik az új intézmények munkáját. A KLIKK-re magalakításakor borzasztó nagy terhet róttak. Üdvözli, hogy a szakképzı intézmények kikerülnek a központ feladatellátásából. Kérte a képviselıket, hogy támogassák a határozati javaslatot. Takács Péter képviselı: Egyetért az alpolgármesterrel abban, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város mindent megtett, amit megtehetett a saját fenntartású intézményeik jó mőködtetése érdekében. Ezért nem támogatott egyetlen egy olyan elıterjesztést sem, amely a KLIKK-nek való átadást célozta meg. Attól kezdve, hogy az önkormányzat nem fenntartó, bizonyos tekintetben kicsit kívülrıl követi a fejleményeket, amire a legjobb példa a mai elıterjesztés. Arra a felvetésre, miszerint legyenek jóhiszemőek, és adják meg az esélyt arra, hogy a változás pozitív fejleményeket generál, ugyanezen jó reménységgel tekintettek a KLIKK-nek a mőködésére, azonban nem igazolta vissza a pozitív elvárásokat. Mi várható a szakképzı intézmények esetében Békéscsaba területén a változás következtében? Gondol itt a szakmacsoportokra, a pedagógus álláshelyekre, a jobb anyagi feltételekre. Korábban abban is konszenzus született a KLIKK apropóján, hogy attól, hogy nem az önkormányzat a fenntartója az intézményeknek, azért felelısséggel tartoznak irányukba. Nem csak azért, mert az intézményeket többek között békéscsabai diákok látogatják, hanem azért is, mivel van erkölcsi alap, az önkormányzat jó fenntartója volt az intézményeknek. Kiss Tibor alpolgármester: Szeretnék, ha minél jobban mőködne a rendszer. Azt látják, hogy a „béna kacsa” módjára mőködı KLIKK-eket az gátolta meg, hogy az intézményeknek nem volt önállóságuk. Jelen esetben a szakképzı intézmények a szakképzı centrum alá tagozódnak, önálló vagy részben önálló költségvetési szervként gazdálkodhatnak, fejlesztéseket elıirányozhatnak. A Békéscsabai Szakképzı Centrum mintegy menedzsment fogja a szakképzı intézményeket koordinálni. A bérezésekkel kapcsolatban jó hír, hogy szeptember 1-jétıl ismételten 10 %-al emelkedik majd a bérezés. Elindult az életpálya modell, a pedagógusok egyik szintrıl lépnek át a másikra, ugyancsak jó hír, hogy az intézményeket kevésbé feszíti a pedagógushiány, az elvándorolt pedagógusok visszatérnek az oktatás területére.
44 Miklós Attila képviselı: A pokolba vezetı út is jó szándékkal van kikövezve. Jó szándék nyilván van, és azt remélik, hogy jól fog mőködni a létrehozott centrum, ami majd mőködtetni a szakközépiskolákat. De hol fog ez mőködni, és ki lesz a vezetıje a jövı héten? Csak adtak be valahova valamilyen jelentkezést, vagy a nemzetgazdasági miniszter kijelöl valakit, hogy márpedig te fogod csinálni ezt a munkát. Erre a kérdésére, ha valaki választ adna lehet, hogy elırelépnének, ha meg nem, megszavazhatják az elıterjesztést, de nem tudnak vele mit csinálni. Arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ez így valahogy nem kerek. Kiss Tibor alpolgármester: A pokolhoz vezetı akkor kezdett el kikövezıdni, amikor a korábbi kormány elvette azokat a normatívákat, amelyekkel gyakorlatilag a kilátástalanság határára juttatta úgy az intézményeket, mint az önkormányzatokat. Éves szinten több mint kétmilliárd forintot kellett az önkormányzatnak hozzátennie a feladatellátáshoz, amely hat év alatt tizenkétmilliárd forintot jelentett. A Nemzetgazdasági Minisztérium megbíz egy vezetıt, nem pályázatot ír ki - aki az egész rendszert felépíti. Az, hogy hol lesz a központja, reményei szerint a Gyulai úton a volt BÉKSZI helyén, de meglátása szerint nem a hely, hanem a szaktudás, a jóakarat és a szakmaiság határozza meg a munka minıségét. Dr. Kerekes Attila képviselı: Nem oktatási szakember, de amikor a kedves és nagy tudású Miklós Attila képviselı társa úgy gondolta, hogy elhamarkodott a döntés, az volt az elsı gondolata, hogy nem ért ezzel egyet. A médiákon keresztül figyeli a kormány oktatási stratégiáját, és emlékszik arra, hogy a gazdasági szakemberek az iparkamaránál szorgalmazták, hogy valahogy az élethez, a gazdasághoz közelebb kellene vinni az oktatást. A multik panaszkodnak, hogy nincs elég szakember. Nem, hogy elhamarkodott, hanem inkább megkésett a kezdeményezés. Közelebb kell hozni az oktatást a valódi élethez. Olyan szakembereket és szakmai gyakorlati helyeket kell képezni és kialakítani, akikre, és amire szükség van. 2010-ben a kormány az elıdei nem tökéletes cselekedetei miatt a mélypontról hozta fel az országot. Személye optimista, ezért támogatja az elıterjesztést. Kaposi László képviselı: Személye úgy gondolta, hogy nem fogja megszavazni az elıterjesztést, azonban meggyızı dolgok hangzottak el. Egyetért Miklós Attila képviselıvel abban, hogy nem egészen látható a mőködés. Meglátása szerint a KLIKK és a Nemzetgazdasági Minisztérium majdnem, hogy egyet jelent. Ha abból indul ki, hogy bizonyos hírek szerint a KLIKK-ben fejetlenség uralkodik, szakmaiatlanság, hozzá nem értés, átláthatatlanság. Ha olyan reménnyel állnak hozzá, hogy talán már rosszabb nem lehet, szavazzák meg az elıterjesztést. Nem bízik egyik szervezetben sem. Mindig csodálattal hallgatja Dr. Kerekes Attila képviselı szónoklatait, azonban szerinte nem egy országban élnek. A bizalom régen elszállt, de mindenkinek meg kell adni az esélyt, nem bízik a jobb mőködésben, de az elıterjesztést megszavazza. Miklós Attila képviselı: Elhiszi, hogy a magyar oktatási rendszer az elmúlt 5 évben szárnyal, továbbá, hogy a magyar szakképzett munkaerıre nagyon nagy igény van a piacon, de a helyi munkaerı-piaci lehetıségeket nálunk jobban senki nem ismeri. Mi tudunk odamenni az itt lévı cégekhez megkérdezni, hogy mire van szüksége, és mi tudjuk azt a saját intézményrendszerünkben, ha lenne, eldönteni azt, hogy milyen képzéseket érdemes indítani. A mostani rendszer nem e felé visz, amivel nem tud azonosulni. Kiss Tibor alpolgármester: Megköszönte Kaposi László képviselınek a pozitív hozzáállását. Az önkormányzatra az a jellemzı, hogyha valamit nem jól csinálnak, akkor azon változtatnak. Most alakul át a KLIKK teljes struktúrája, a nagy „vízfejet” megpróbálják áramvonalasítani, ami azt jelenti, hogy inkább az alsóbb szintekre teszik le azokat a státuszokat, amelyeket
45 eddig Budapesten foglaltak el, segítve ezzel a mőködést. Miklós Attila képviselıvel nem tud nagyon egyetérteni. Ha például a Vízmőbe csak annyi diákot vennének fel, ahány szakemberre szükség van Békéscsabán, be is zárhatnák az iskolát. Nem csak Békéscsabának és Békés megyének képeznek szakembereket, ezért fontos az, hogy nemzetgazdasági szempontok alapján döntsék el, hogy milyen képzésekre van szükség. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Személye sem oktatási szakember, azonban maga is lát elmozdulást. Miklós Attila képviselı még emlékszik a BSC és MSC-re való szétszedésére a felsıfokú oktatásnak. Na az katasztrófa. Magyar Bálint nevéhez köthetı, amely nem a pokolba vezetı út volt, hanem a pokol. A polgármester a facebook oldalán nagyon helyesen jelezte, hogy a „Békéscsaba hazavár” program elindult Békéscsabán, ami arról szól, hogy a helyi igényekhez próbálják igazítani a képzést. Olyan ösztöndíjprogramot, letelepedési támogatást biztosítanak, és mérjék fel, hogy az itteni vállalkozásoknak mire van szüksége, és ami a város számára hasznos lehet. Miklós Attila képviselı a makro és mikro dolgokat egy kissé keveri. A tegnapi nap folyamán lezajlott egyeztetésen a dékán tájékoztatást adott arról, hogy mire van lehetıség. Hisz abban, hogyha a minisztérium felé jelzik, hogy Békés megyében milyen képzésekre van szükség, akkor figyelembe fogják venni. Miklós Attila képviselı: Arról vitatkozhatnak, hogy Magyar Bálint vagy Hoffmann Rózsa, egyikkel sem tud azonosulni. Arról is lenne mit beszélni, hogy mit gondolnak a helyi oktatásról, a középiskolákról és felsıoktatásról. Kiss Tibor alpolgármester: Dr. Ferenczi Attila tanácsnok felvetéséhez hozzáfőzte, hogy a „Békéscsaba hazavár” program és a duális képzés egymást kiegészítve reményeik szerint olyan rendszert fog alkotni, amivel biztosíthatják, hogy olyan fiatal szakképzett szakemberek maradjanak Békéscsabán, akikre szükség van. Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztésben szereplı szakközépiskolák 2015. június 30-ig a KLIKK-en belül mőködnek. A központon belüli mőködési zavart az okozhatja, hogy az intézmények vezetıinek nincs munkáltatói jogköre az intézmény dolgozói felett. A másik, hogy a saját bevételeikkel nem rendelkezhetnek, ezáltal nincs motiválva az egyes intézmény igazából arra, hogy saját piacon szerzett bevételt termeljen. A harmadik, hogy a hibaelhárítással, felszerelési tárgyakkal kapcsolatos dologi költségekre semmilyen ráhatása nincs, kérelemmel kell a KLIKK-hez fordulni. Információi szerint a szakképzési központ a háromból kettıt meg fog oldani. A saját bevételeket ott fogják hagyni az intézményeknél. Pl. a BÉKSZI ha már szóba került, mőhelyei vannak, tud kifele dolgozni a városba, különbözı vállalkozási jellegő bevételt elérve, ezáltal elkülöníthet dologi költségekre valamekkora hányadot. A munkáltatói jogkör kapcsán talán nem lesz változás, a szakképzési centrum vezetıje fog majd valamennyi dolgozó felett munkáltatói jogkört gyakorolni. Meglátása szerint a centrum szakképzési rendszere kedvezıbb lesz a KLIKK-nél. Az igazi nagy kérdés, amit feszegettek a képviselık, hogy adekvátabb, megfelelıbb választ fog-e adni a szakképzési, nevelési intézménycsoport Békéscsabán a munkaerıpiac kihívásaira? Néhány hónap után fogják látni, hogy jó döntés volt-e az állam részérıl. Szavazást rendelt el a határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 12 igen, 1 nem szavazattal és 3 tartózkodással a következı határozatot hozta:
46 383/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában mőködı egyes szakképzı intézmények átadásáról, valamint egyes kormányrendeleteknek a szakképzés intézményrendszerének átalakításával összefüggı módosításáról szóló 146/2015. (VI. 12.) Korm. rendeletre figyelemmel felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert a szakképzés átalakításával és a fenntartóváltással összefüggı szükséges megállapodások, jognyilatkozatok aláírására. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester a fenntartóváltás lezárultáig
Napirend tárgya: Tárgy:
Vagyoni, közbeszerzési ügyek, pályázatok
A Békéscsaba, Bartók Béla út 37. szám alatti társasház kamattámogatás iránti kérelme
Szarvas Péter polgármester: A Bartók Béla út 37. szám alatti társasház kamattámogatás iránti kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz. Az önkormányzati rendelet értelmében, hogyha egy energia-megtakarítást eredményezı korszerősítést végez egy társasház, a felvett hitelhez az önkormányzat kamattámogatást biztosít. Jó a gyakorlat, korábban is volt rá példa. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Nem a rendeletnek megfelelı támogatás, hanem attól eltérı. Herczeg Tamás tanácsnok egy évvel ezelıtt már kért hasonló jellegő támogatást. Teljesen egyetért azzal, hogy a lakóközösségeket támogatni kell, hiszen nem állami támogatást vesznek igénybe. Szarvas Péter polgármester: A határozati javaslatról szavazást rendelt el. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 384/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az önkormányzati támogatások nyújtásáról szóló 24/2013. (X. 4.) önkormányzati rendelet 4. és 14. §-a alapján az alábbiak szerint támogatja a Békéscsaba, Bartók Béla út 37. szám alatti társasház beruházását: a.
Az önkormányzati vissza nem térítendı kamattámogatás mértéke lakásonként a felvett, legfeljebb 5 év futamidejő pénzintézeti hitel legfeljebb évi 6 %-os mértékő kamata lehet és 5 év alatt nem haladhatja meg lakásonként az 52.500,Ft-ot, azaz ötvenkettıezer-ötszáz forintot.
47 b. c.
A kamattámogatásban részesülı társasházzal az Önkormányzat támogatási szerzıdést köt. A kamattámogatás folyósítása utólag, a hitelt nyújtó pénzintézet kamatfizetési értesítıje vagy a pénzintézet által kibocsátott kölcsöntartozás ügyleti évének elszámolása alapján a kamatfizetést megelızıen negyedévente, félévente vagy évente egy alkalommal, átutalással történik. A kamatfizetési értesítı, illetıleg az elszámolás bemutatása az önkormányzati kamattámogatásban részesült kötelezettsége.
2. A vissza nem térítendı önkormányzati kamattámogatás összege 5 év alatt összesen maximum 4.200.000,- Ft, amely legfeljebb évi 840.000,- Ft-ot jelent. Ennek fedezetére Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2015. évi költségvetésében a „panelprogramhoz kapcsolódó kiadások” elıirányzat terhére 592.000,- Ft-ot, a fennmaradó legfeljebb 248.000,- Ft-ot az „általános tartalék” elıirányzat terhére biztosítja, a további fedezetet az aktuális éves költségvetési rendeletekben tervezni szükséges. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert a támogatási szerzıdés megkötésére. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. július 31.
Bíró Csaba képviselı: Nem szeretett volna a szavazás elıtt szót kérni, ezért most teszi azt meg. Az érintett társasház megkereste személyét, mint a körzet önkormányzati képviselıjét kamattámogatási igényükkel. Szeretné megköszöni a városvezetésnek a támogatást. A lakók köszönetét tolmácsolná. Példamutató társasházról van szó, mint ahogy azt az elıterjesztés is mutatja. Szarvas Péter polgármester: Javasolta, hogy minél többen éljenek a lehetıséggel. Tájékozódott arról, hogy a Bartók Béla út 23. szám alatti társasház felújítása eredményeként a tél folyamán 30-40 %-os rezsiköltség-megtakarítást értek el. Herczeg Tamás tanácsnok: Valóban az elmúlt évben egy Millenniumi ltp-i lakóközösség 8 lépcsıháza kért hasonló támogatást. Az önkormányzat megalkotta határozatát, ami alapján lehetıség volt a támogatásra, és kikötötték, hogy ne csak egyedi ügyrıl legyen szó, hanem más lakóközösségek is kérhessék. Információi szerint az adott lakótelepen más közösségek is élni fognak a támogatás lehetıségével.
Tárgy:
Döntéshozatal „A 446. sz. másodrendő fıút mentén (0+000km és 0+830 km szelvényei között) építendı kerékpárút kiviteli terveinek elkészítése és kivitelezése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban
Szarvas Péter polgármester: Mindenki számára ismeretes, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtott be Békéscsabán két önálló szakaszú kerékpárút megépítésére. A 446. számú másodrendő fıút mentén a Szarvasi út déli oldalán megépítésre kerülı kerékpárút kapcsán a kiviteli tervek elkészültek, a kivitelezésre vonatkozó pályáztatás lebonyolításra került.
48 Feltételes jellegő közbeszerzési eljárásról van szó, mivel még a támogatási szerzıdés nincs az önkormányzat birtokában. Abban az esetben, hogyha néhány napon belül megérkezik a kiértesítés és a támogatási szerzıdés, azt követıen a kivitelezés elindulhat. Hogy miért ez a sietség? Október 31-ig szükséges a teljes pályázati eljárás érdekében a kivitelezést és az elszámolást véghezvinni. Ez vonatkozik a következı elıterjesztésre is. Az elıterjesztés bemutatja, hogy a pályázatok beérkezését követıen az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság, illetve a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság milyen javaslatot tesz. Takács Péter képviselı: A megépülı kerékpárutak hány méter hosszúak? Szarvas Péter polgármester: 830 és 1.290 méter. Takács Péter képviselı: Ezen utak kivitelezésének költsége 174 és 178 millió forint. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 385/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése „A 446. sz. másodrendő fıút mentén (0+000 km és 0+830 km szelvényei között) építendı kerékpárút kiviteli terveinek elkészítse és kivitelezése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban a MÉLYÉPÍTİ Kkt. (5600 Békéscsaba, Kereki út 1/2.) ajánlatát a közbeszerzésekrıl szóló 2011. évi CVIII. törvény 74. § (1) bekezdés d) pontja alapján érvénytelennek minısíti. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése „A 446. sz. másodrendő fıút mentén (0+000 km és 0+830 km szelvényei között) építendı kerékpárút kiviteli terveinek elkészítse és kivitelezése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban az SW-F Szarvasi úti kerékpárút Közös Vállalkozás (1117 Budapest, Irinyi József utca 4-20. B. ép. V. em.) és a Bonag Kft. (5600 Békéscsaba, Tompa u. 2/1.) ajánlatát érvényesnek minısíti. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése „A 446. sz. másodrendő fıút mentén (0+000 km és 0+830 km szelvényei között) építendı kerékpárút kiviteli terveinek elkészítse és kivitelezése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevıjének az alábbi céget hirdeti ki: SW-F Szarvasi úti kerékpárút Közös Vállalkozás Közös Vállalkozás vezetıje: SWIETELSKY Magyarország Kft. 1117 Budapest, Irinyi József utca 4-20. B. ép. V. em. Közös Vállalkozás tagja: FORGÚT Forgalomtechnikai, Útépítı és Szolgáltató Betéti Társaság 5600 Békéscsaba, Szabó Dezsı u. 38. Ajánlati ár:
49 I.
Tervezésre vonatkozó ajánlati ár: nettó 1.700.000,- Ft + 459.000,- Ft áfa, azaz bruttó 2.159.000,- Ft II. Kivitelezésre vonatkozó ajánlati ár: nettó 135.261.331,- Ft + 36.520.559,- Ft áfa, azaz bruttó 171.781.890,- Ft III. Összesen (I. + II.): nettó 136.961.331,- Ft + 36.979.559,- Ft áfa, azaz bruttó 173.940.890,- Ft 4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert a nyertes ajánlattevıvel kötendı szerzıdések aláírására. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. július 6.
Tárgy:
Döntéshozatal a „Gyulai úttal párhuzamosan (Urszinyi Dezsıné utca és a CsabaPark bejárata között) a 4+500 – 5+790 km szelvények közötti kerékpárút építése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban
Szarvas Péter polgármester: A tárgyhoz is kapcsolódó felvezetı szövegét már az elızı napirendnél is elmondta. Az elıterjesztés a Gyulai úton a Mol kúttól kifelé a Csaba Park bejáratáig vezetı szakasz megépítésérıl szól. A közbeszerzési eljárás ez esetben is feltételes jellegő volt. Van-e kérdés, észrevétel? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 386/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a „Gyulai úttal párhuzamosan (Urszinyi Dezsıné utca és a CsabaPark bejárata között) a 4+500 - 5+790 km szelvények között kerékpárút építése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásban a GALÉRIA INVEST Kft. (5600 Békéscsaba, Irányi u. 2. I. em. 5.), a BONAG Általános Vállalkozási és Építıipari Kft. (5600 Békéscsaba, Tompa u. 2/1.) és a FUTIZO Kft. (5700 Gyula, Siórét tanya 40/C) ajánlatát érvényesnek minısíti. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a „Gyulai úttal párhuzamosan (Urszinyi Dezsıné utca és a CsabaPark bejárata között) a 4+500 - 5+790 km szelvények között kerékpárút építése vállalkozási szerzıdés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevıjének az alábbi céget hirdeti ki: Ajánlattevı neve: GALÉRIA INVEST Kft. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Irányi u. 2. I. em. 5. I. Tervezésre vonatkozó ajánlati ár: nettó 1.850.000,- Ft + 499.500,- Ft áfa, azaz bruttó 2.349.500,- Ft.
50 II. Kivitelezésre vonatkozó ajánlati ár: nettó 138.572.495,- Ft + 37.414.574,- Ft áfa, azaz bruttó 175.987.069,- Ft. III. Összesen (I. + II.): nettó 140.422.495,- Ft + 37.914.074,- Ft áfa, azaz bruttó 178.336.569,- Ft. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert a nyertes ajánlattevıvel kötendı szerzıdések aláírására. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. július 6.
Tárgy:
A vásárcsarnok és piac üzemeltetése
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztés bemutatja azt a jogi folyamatot, aminek a lényege az, hogy az önkormányzat közel áll ahhoz, hogy a Trefort – Illésházi – Szabó D. utca és a Piac-köz által határolt 5 helyrajzi számra bontott terület közül ne csak kettıt, hanem a többi hármat is birtokba vegye, és saját maga üzemeltesse. Felkérte Dr. Bacsa Vendel jegyzıt, hogy a tegnap délután lezajlott jogi fejleményrıl adjon tájékoztatást. A határozati javaslat arról szól, hogy amennyiben a jogvita és jogerıs bíróság döntés után a hiányzó három helyrajzi számú ingatlant átveheti az önkormányzat, járjanak el úgy, mint a másik kettı esetén, és a VAK Zrt-re bízzák a teljes piaci létesítmény üzemeltetését. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Valóban a tegnapi nap folyamán érkezett egy e-mail az Agóra Kft. ügyvezetıjétıl, amelyben az áll, hogy nem fogadják el Békéscsaba Járásbíróság jogerıs bírósági ítéletét, jogorvoslati lehetıségek sorával élnek a jövıben is. Vélhetıen a bíróság által meghatározott idıpontban, július 5-én nem kívánja birtokba adni az ingatlant. E tekintetben a jövı hét folyamán a VAK Zrt. ügyvezetıjével és jogi képviselıjével egyeztetnek. Szarvas Péter polgármester: Az önkormányzatnak kötelezı jogszerően érdekeit figyelembe venni és intézkedni. A jogerıs bírósági ítéletnek megfelelıen készüljenek fel arra, hogy július 5-én az eddig más által üzemeltetett területet is birtokba vegyék. Amennyiben a bírósági perben vesztes fél jogi lépéseket tesz, azt a jegyzı és aljegyzı vezetésével ki kell értékelni, és jogszerő, hatékony döntéseket kell hozni annak érdekében, hogy mihamarabb birtokba vehessék az ingatlanokat. Takács Péter képviselı: Egyetért a polgármesterrel abban, hogy csak jogszerően, törvényesen és tisztességesen, mint ahogy eddig is, járjon el az önkormányzat. Mivel van egy jogszerő döntés, az önkormányzat nem tehet mást, mint birtokba veszi a területrészt. Az elıterjesztésben az áll, hogy amennyiben a piaccal kapcsolatos valamennyi tulajdonjogi és elszámolási jogvita lezárul, az elszámolással kapcsolatban szeretne kérni. A volt bérlı gyakorlatilag a bírósági döntéssel kimondva éveken keresztül jogtalanul használta a területet, ezáltal jogtalan haszonra tett szert. Milyen anyagi kártérítést kér az önkormányzat, ha kell bírósági úton? Másrészrıl mikor kapnak a képviselık egy komplexebb tájékoztatást? Ez egy olyan momentum, amitıl nem lehet eltekinteni. Szarvas Péter polgármester: Takács Péter képviselınek igaza van. Maga az egész bonyolult ügyletnek két alapvetı aspektusa van, az egyik az ingatlanok birtokba vétele, a másik pedig a jogalap nélküli gazdagodással kapcsolatos elszámolás, amit ha jól emlékszik 2012. január 1. napjától kezdıdı idıszakra, tehát három és fél évre visszamenıleg le kell bonyolítani. A
51 bíróság nem döntött sem összegrıl, sem eljárási rendrıl, de természetesen az önkormányzatnak alapvetı érdeke, hogy jogi úton és szakértık igénybevételével megtegyék a szükséges lépéseket. Nyilvánvaló, hogy a tájékoztatást megadják a képviselı-testület számára is. Módosító javaslattal élne a határozati javaslattal kapcsolatban. Kérte, hogy a javaslat egészüljön ki egy 5. ponttal, amelyben az állna, hogy a közgyőlés kéri a VAK Zrt-t, hogy a soron következı közgyőlésen írásban számoljon be az ingatlanok átvételének körülményeirıl, az átvett ingatlanokat követı üzleti, pénzügyi természető intézkedésekrıl, és arról, hogy az ingatlanok átvétele miképpen módosítja a 2015. évi üzleti tervének bevételi és ráfordítás elıirányzatát. Módosító indítványát azért tette, mivel becslése szerint, ha júliusban az önkormányzat megkapja, és a VAK Zrt. pedig üzemeltetésre átveszi az ingatlanokat, lássák azt, hogy a VAK Zrt-nek mekkora nyereségtöbblete keletkezik. Szavazást rendelt a módosító javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
A vásárcsarnok és piac üzemeltetése – Szarvas Péter polgármester módosító javaslata
A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 387/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt.-t, hogy a soron következı közgyőlésen írásban számoljon be az ingatlanok átvételének körülményeirıl, az átvett ingatlanokat követı üzleti, pénzügyi természető intézkedésekrıl és arról, hogy az ingatlanok átvétele miképpen módosítja a 2015. évi üzleti tervének bevételi és ráfordítás elıirányzatát. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. szeptember 24. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt el az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról, az elfogadott módosítással együtt. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 388/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT
52 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése megbízza a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt.-t (a továbbiakban: Zrt.) az ingatlan-nyilvántartásban Békéscsaba, 3395/3 hrsz., 3388 hrsz. és 3393 hrsz. alatt felvett ingatlanok üzemeltetésével, a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) és a Zrt. között Békéscsabán, 2012. június 22. napján, a vásárcsarnok és piac vonatkozásában megkötött üzemeltetési szerzıdésben foglalt feltételekkel, attól az idıponttól, amikor az ingatlanok a Békéscsabai Járásbíróság 3.P.20.279/2015/7 számú ítélete alapján birtokba adásra kerülnek a Zrt. részére. 2. Az 1. pontban megjelölt ingatlanok birtokbaadását követıen a Zrt., mint üzemeltetı havi 2.000.000,- Ft + áfa összegő bérleti díjat köteles fizetni az Önkormányzat részére. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri Szarvas Péter polgármestert, hogy amikor a békéscsabai vásárcsarnok és piac üggyel kapcsolatos tulajdonjogi és elszámolási jogviták lezárultak, az ingatlan-nyilvántartási állapotot és a vagyonkataszteri nyilvántartást vizsgáltassa felül és amennyiben szükséges, a tényleges állapotnak megfelelıen módosíttassa azt, különös tekintettel az ingatlanokon található felépítményekre. 4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy az 1-3. pontban meghatározottakkal kapcsolatosan a szükséges szerzıdésmódosítást aláírja, jognyilatkozatokat megtegye. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2017. december 31.
5. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt.-t, hogy a soron következı közgyőlésen írásban számoljon be az ingatlanok átvételének körülményeirıl, az átvett ingatlanokat követı üzleti, pénzügyi természető intézkedésekrıl és arról, hogy az ingatlanok átvétele miképpen módosítja a 2015. évi üzleti tervének bevételi és ráfordítás elıirányzatát. Felelıs: Határidı:
Tárgy:
Szarvas Péter polgármester 2015. szeptember 24.
Szándéknyilatkozat regisztrációjához
a
Békéscsabai
Turisztikai
Egyesület
TDM
Szarvas Péter polgármester: Elıterjesztı Hanó Miklós alpolgármester. Az elıterjesztést a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság megtárgyalta, a határozati javaslat elfogadását javasolta a közgyőlésnek. Van-e kérdés? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 389/2015. (VI. 25.) közgy.
53
HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése egyetért azzal, hogy a Békéscsabai Turisztikai Egyesület kezdeményezze TDM regisztrációját a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Fıosztályánál. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése nyilatkozik arról, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján idegenforgalmi adót vezetett be, amely adónem a jelenleg is hatályos, a helyi adókról szóló 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendeletben szabályozott. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése kifejezi azon szándékát, hogy a Békéscsabai Turisztikai Egyesület kezdeményezésével létrejövı TDM szervezet fennállása alatt nem vezeti ki adórendszerébıl az idegenforgalmi adót. 4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése kifejezi azon szándékát, hogy egy késıbb megkötendı együttmőködési megállapodás keretében aktívan közre kíván mőködni a TDM szervezet munkájában. 5. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságot, hogy 2015. június 25. napja és a Közgyőlés 2015. szeptemberi ülése közötti idıszakban a TDM regisztrációval kapcsolatban meghozzon minden olyan halaszthatatlan döntést, amelyet törvény nem utal a Közgyőlés kizárólagos hatáskörébe. 6. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert, hogy a TDM regisztrációval kapcsolatos nyilatkozatokat jelen határozat és a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság esetleges határozata alapján írja alá. Felelıs: Határidı:
1–4. és 6. pontért Szarvas Péter polgármestert 5. pontért Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök 2015. szeptember 30.
Szarvas Péter polgármester: 13 órakor 14 óra 10 percig ebédszünetet rendelt el.
Szünet Szarvas Péter polgármester: A szünetet követıen megállapította, hogy a közgyőlésen 16 képviselı van jelen, az ülés határozatképes. Tájékoztatásul közölte, hogy az ülés szünetében Dr. Bacsa Vendel jegyzıvel és Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok asszonnyal Rung Mártont köszöntötték, aki a ma ünnepelte 105. születésnapját. A városvezetés és a képviselıtestület jó kívánságait tolmácsolták. Jó érzés volt, hogy egy ilyen szép korú teljes körő életet tudjon élni. Kérdezték, hogy mi a hosszú élet titka, amire azt válaszolta, hogy igazából nem tudja, de fejben kell sokáig egyenesnek lenni, jól gondolkodni. Mindenkit üdvözöl. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Közérdekő ügyben szeretné a városban élık segítségét kéni. Áder János köztársasági elnök levélben fordult Szarvas Péter polgármesterhez, illetve a képviselı-testülethez, hogy a klímaváltozás hatásainak enyhítése, veszélyének elhárítása céljából minél szélesebb körő összefogást szeretne elérni Magyarországon. Kérte, hogy az Élı Bolygónk weboldalon minél többen regisztráljanak, csatlakozva ahhoz a mozgalomhoz, ami igyekszik megakadályozni a klímaváltozást. Az ablakon kinézve látható, hogy nem éppen a mai naphoz illı idıjárás van. Viharok, árvizek, különbözı természeti katasztrófák lépnek fel.
54 Maga az egész klíma is változáson esik át. Kérte, propagálják hogy az Élı Bolygónk weboldalon minél többen regisztráljanak.
Napirend tárgya: Tárgy:
Szociális területe érintı ügyek
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlıségi Programjának felülvizsgálata
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztést Herczeg Tamás tanácsnok készítette. A vitát megnyitotta. Megkérdezte az elıterjesztıt, hogy a vita elıtt kívánja-e szóban kiegészíteni az elıterjesztést. Herczeg Tamás tanácsnok: Azt vélelmezi, hogy többen kérdést tesznek fel, igyekszik azokat megválaszolni. Pontosításként elmondta, hogy a Szociálpolitikai Osztály munkatársai, elsısorban Uhrinné Nándorné készítette az anyagot. Rendszeres fórumsorozat eredménye az elıterjesztés. Miklós Attila képviselı: Az Esélyegyenlıségi Program felülvizsgálatát törvény írja elı. Ötévente meg kell vizsgálni és meg kell jelölni a jövıbeni célokat. Bizottsági üléseken elhangzott, hogy néhány fogalom, illetve meghatározás nem feltétlenül pontos az anyagban, ezt leszámítva olyan elıterjesztés készült, ami fıleg a területen dolgozóknak ad egyfajta segítséget, cél kijelölést, hogy mit kell elérni a következı öt évben. Nyilván fontos probléma a klímaváltozás is. Magyarországon azonban a gyermekéhezés megszüntetését ennél sokkal fontosabbnak tartja. Annak ellenére, hogy a kormányzat ebben az évben a gyermekétkeztetésre szánt forrásokat megnövelte, 3 milliárd Ft-ra emelte, csak a rászorulók egyötödének az ellátására elegendı. Nagyon sok tennivalója van a kormányzatnak és a települési önkormányzatoknak is. Úgy véli, hogy az ellátás támogatására idén is pályázatot nyújtott be az önkormányzat. Érdeklıdött annak eredménye felıl. Jó lenne, ha a rászorulók legalább naponta egyszer meleg ételt kapnának tanítási idın kívül is. Szarvas Péter polgármester: Felkérte Herczeg Tamás tanácsnokot, szíveskedjen válaszolni a kérdésre. Herczeg Tamás tanácsnok: Való igaz, hogy súlyos probléma, hiszen tanítási idıben az étkeztetés biztosított az iskolarendszer keretei között. A város a korábbi években is pályázott a támogatásra. Idén is benyújtotta pályázatát, amelynek eredményeként 9 millió Ft feletti összeget nyert, az elérhetı legmagasabb összeget. 420 rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülı békéscsabai gyermeknek 53 napon keresztül biztosítanak napi egyszeri meleg étkezést. Erejüket megfeszítve találták meg azokat a családokat a szociálpolitikai osztály munkatársai, akik a támogatást igénybe szeretnék venni. Rendkívül fontos, önmagán túlmutató jelentısége van a támogatást 420 gyermek igénybe tudja venni. A jogszabály alapján ötévente kell a helyi esélyegyenlıségi programot elkészteni, illetve kétévente felül kell vizsgálni. Békéscsaba két éve készítette el a programot. Jelenleg a felülvizsgálati folyamata zajlik. Nem fordul elı olyan, hogy megoldódik a szociális probléma és a késıbbiekben nem lesz. Mindig lesznek rászorulók, idısek, fogyatékkal élık,
55 mélyszegénységben élı családok, stb. akik különös gondoskodást igényelnek, ezért folyamatos feladat. Takács Péter képviselı: A bizottsági üléseken megnyugtatóan tisztázták, hogy a mélyszegélységben élık és romák kérdéskörében, hogy nem minden mélyszegélységben élı roma és fordítva is igaz, hogy nem minden roma mélyszegélységben élı. Azért tartotta fontosnak elmondani, mert félreértésre adhat okot. Az elıterjesztınek nem kell bizonygatnia, hogy a nık és a nyugdíjasok szempontjából – különösen az életminıséget tekintetbe véve – az esélyegyenlıségi programnak számba kellene venni azokat a kis közösségeket, csoportokat, klubokat, egyesületeket, akik egyébként a város által fenntartott közmővelıdési intézményekben fejtik ki tevékenységüket. Bizonyos tekintetben jelentıs részük magas színvonalon, nagy aktivitással. Mivel jelentıs részük önkormányzat által fenntartott intézmény, logikusan illeszthetı az esélyegyenlıségi programhoz. Dr. Kerekes Attila képviselı, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Az általa vezetett bizottság is tárgyalta az elıterjesztést, azt egyhangúlag elfogadta. Miklós Attila felszólalására is reagálva elmondta, hogy nagyon jó kampánya az ellenzéknek a gyermekéhezés témája. Személye közvetlenül a háború után született, személyesen is megtapasztalhatta milyen szegénység volt akkoriban. A szegénység relatív, van abszolút szegénység, illetve relatív szegénység, ahhoz képest, hogy az adott kornak mi az életszínvonala. Véleménye szerint a jelenlegi kormány tesz a legtöbbet ennek felszámolására. A legjobb szociális és egészségi politika jó gazdaságpolitika. Jelenleg emelkedıben van az gazdaság, nem úgy, mint az elmúlt idıszakban, a baloldali kormányok idején. A szegénység nem egy nap alatt alakul ki. Másokra mutogatni nem tartja korrekt dolognak, politikailag viszont megérti. A programban nagyon helyesen szó van a nıkrıl, a fiatalokról, idısekrıl, a nemzetiségekrıl, a fogyatékossággal élıkrıl. A férfiak – amennyiben nem gyermekek, fogyatékossággal élık vagy idısek - azonban kimaradtak a segítségre szorultak közül. A Hajléktalan Szállón javakorbeli férfiak vannak. A sétáló utcán próbálnak életvitelszerően élni. Sajnos a legtöbben ebbıl a korosztályból halnak meg. Valahogy ez kimarad az anyagból. A törvényben megmaradtak a sztereotípiák. Adott, hogy milyen szempontok szerint kell elkészíteni, amelyek az eltelt 12 évet követıen is megmaradtak. Reméli, hogy 2018. évben ez a korosztály is bekerül a programba. Mindig az erısekre tesznek nagyobb terhet, pedig azok is rászorulnak a segítségre. Nem szabad kirekeszteni egy csoportot sem, így részükre is legalább gesztus értékő segítséget kell nyújtani. Takács Péter képviselı által említett sztereotípiával egyetért. Nem pontosan azt látja, ami az elıterjesztésben szerepel. Nyilván aki gyengébb, jobban kell segíteni. A rutinból kiemelkedve a valós eseményeket jobban figyelembe véve a 2018. évi programon kicsit változtatni kell. Herczeg Tamás tanácsnok: Emlékezete szerint két évvel korábban, a program elfogadásakor a meghatározott öt célcsoporttal kapcsolatban nem volt vita. A Helyi Esélyegyenlıségi Programnak településenként öt célcsoportja van. Dr. Tıgye Ildikó osztályvezetı és helyettese Uhrin Nándorné „unalomig” ismerik azon véleményét, miszerint súlyos módszertani hiba a mélyszegénységet és a romaságot összemosni, egy célcsoportként tüntetni fel. Nem a roma etnikai státusz jelenti azt, ha ma valaki szegénnyé válik és fordítva. Kötelezés, így lehet elkészíteni a programot, ahogy azt megadják. Ez az adottsága, ami véleménye szerint sem helyes.
56
Az intézményeknek és az önkormányzatnak is van felelısségük a program cselekvési terve kapcsán. Nem véletlen, hogy a Csabagyöngye Kulturális Központban idıs embereket számítógépes oktatásban részesítenek civil szervezeteken keresztül, illetve intézményi szinten. Amennyiben nagyobb mértékben lehet támaszkodni az intézményekre, akkor célszerő, hogy megtörténjen. Való igaz Dr. Kerekes Attila képviselı megállapítása, hogy Magyarországon a születéskor várható átlagos életkor 8 évvel alacsonyabb a férfiak, mint a nık esetében. Így a férfiak is kockázati célcsoportot képviselnek. A szabvány, ami alapján össze kell állítani a tervet, adottság. Miklós Attila képviselı: Lehet azt mondani, hogy érdemes a kampányt folytatni és jó lenne, ha közösen tudnának tenni a gyermekéhezés felszámolása ellen. Jelen pillanatban 550.000 gyermek rendszeres szociális ellátásban részsül. A kormány 135.000 gyermek étkezését oldja meg 3 milliárd forintból. Nagyjából az egész probléma 8-10 milliárd Ft-ból megoldható. Ehhez képest Lázás meg a „haverja” a koncessziós díjat gyakorlatilag 3,20 Ft-ért adja oda a saját haverjának ahelyett, hogy a piaci szereplık fizetnének be ekkora összeget, vagy fél stadionnal kevesebbet kellene építeni. Ez esetben valóban láthatóvá válna a kormányzat hihetetlen szociális érzékenysége. Nem hiszi, ha valóban jobban teljesít a gazdaság, problémát jelentene. Herczeg Tamás tanácsnok: Visszatérve a Helyi Esélyegyenlıségi Programra, az alábbiakat kívánta elmondani: Rendkívül pozitív tapasztalat az elmúlt két évben, hogy számos civil szervezet mőködik együtt, konkrét megoldásokra tesznek javaslatot. A Belváros rehabilitáció II. üteme kapcsán a gyengénlátók megemlítették – teljesen jogos és nemcsak ıket érinti – az út- és a járdafelületek közötti átmenet elkülönítését. Rámehet a gyermek, vagy a gyengénlátó a közútra. Tájékoztatásul elmondta, hogy a taktikus jeleket a beruházás során kihelyezik, addig nem zárul le a végleges mőszaki átadás. Jelenleg hiánycikk az a burkolati elem, amit be kell szerezni. A síkból kiálló jelek beépítésre kerülnek. A folyamatosan érkezı újabb igényeket az önkormányzat próbálja orvosolni. Szarvas Péter polgármester: A döntés végrehajtásában közremőködı felelıs hivatali egységek: Szociálpolitikai Osztály, Közigazgatási Osztály, Pénzügyi és Gazdasági Osztály, Stratégiai-Fejlesztési Osztály, Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály, Városüzemeltetési Osztály. A Helyi Esélyegyenlıségi Programot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének minden bizottsága és valamennyi nemzetiségi önkormányzat megtárgyalta, támogatják annak elfogadását. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 390/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT
57 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése megismerte a Helyi Esélyegyenlıségi Program Felülvizsgálata címő dokumentumot és azt a jelen határozat melléklete szerint elfogadja. Felelıs: Határidı:
Herczeg Tamás tanácsnok 2015. június 30.
Tárgy:
A Békéscsaba Megyei Jogú Városban területi ellátási kötelezettséggel mőködı háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szolgáltatók magántulajdonában lévı rendelık felújításához nyújtott támogatás
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztést a Szociális és Egészségügyi, valamint a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság tárgyalta. A bizottságok javasolták az elıterjesztésben foglaltak elfogadását. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke: Bejelentette, hogy személyes érintettség miatt a szavazásban nem kíván részt venni. Dr. Kerekes Attila képviselı, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Szintén bejelentette, hogy személyes érintettség miatt a szavazásban nem kíván részt venni. Szabóné Kocziha Tünde képviselı: 2015. évi költségvetésben közfeladatot ellátó rendelık felújítása címen szerepel ezen költségvetési tétel. Értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy az összes közfeladatot ellátó orvosi rendelırıl van szó. Az elıterjesztés viszont konkrétan a saját tulajdonban lévı orvosi rendelık felújításához való hozzájárulást tartalmazza. A városi tulajdonú rendelı helyiségeket a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. újítja fel igény esetén. A Szociális és Egészségügyi Bizottság ülésén ilyen helyiségben rendelı házi orvos jegyezte meg, hogy milyen jó dolog, hogy a házi orvosok, fogorvosok évente 330.000,- Ft támogatásban részesülnek. Jó lenne, ha ennyi jutna részükre is. Példaként említette, hogy rendelıjében az ablakkeretet az ablak tartja össze. A Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. éves szinten fordít-e 10 millió Ft-ot azon rendelı helyiségek felújítására, karbantartására, stb. amelyek a város tulajdonában vannak? Szarvas Péter polgármester: Az ülésen nincs jelen a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. képviselıje, ezért Wittmann László osztályvezetıt kérdezte, van-e ismerete arról, hogy az önkormányzati tulajdonú házi orvosi rendelıkre a Zrt. üzleti tervében mekkora összeg került elkülönítésre. Wittmann László osztályvezetı: Konkrét tudomása sajnos nincs. Annyit tud mondani, hogy a testület által korábban elfogadott Integrált Területi Programban a TOP 13.2 milliárd Ft-os forrás egy része az önkormányzati tulajdonú rendelık felújítására biztosított. Amint a forrás felhasználásának lehetısége megnyílik, az elfogadott ITP alapján a rendelık felújítására sor kerül. Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: Nem rendelkezik pontos adatokkal arra vonatkozóan, hogy a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. az önkormányzati tulajdonban lévı rendelı helyiség felújítására, karbantartására mekkora összeget fordít. A TOP keretében kizárólag az önkormányzati rendelık szerepelnek 360 millió Ft-os keretösszeggel. A
58 magántulajdonban lévı rendelıket „büntetnék” azzal, hogy ebbıl az összegbıl nem részesülhetnek. Az OEP támogatás valamennyi rendelıben egyforma. A saját tulajdonú rendelık felújítására ebbıl az összegbıl nem használhatnak fel. Ezt az igazságtalanságot kívánták feloldani, az elıterjesztésben meghatározott megoldással. Kaposi László képviselı: Nem az összegekkel van dilemmája. Nem érti, hogy a házi orvosnak köteles-e biztosítani a feladatellátáshoz a helyiséget, vagy az orvos választhatja, hogy magáningatlanában látja el a tevékenységet. Valószínő, hogy némelyik házi orvos nemcsak közérdekő betegellátást végez, magánrendelése is van. Amennyiben a házi orvos a saját ingatlanát használja közérdekő munkára, valamilyen juttatásban kell részesülnie karbantartás, felújítás címén. A házi orvosok között lényeges különbség van. Milyen kötelezettsége van ezzel kapcsolatban az önkormányzatnak? Méltányosságból hoz döntést? Nem biztos abban, hogy a házi orvosokat egyformán megilleti a segítség. Véleménye szerint a házi orvosi rendelı legyen rendben. Azon orvosok számára, akik bérlik a rendelı helyiséget, számukra a bérleti szerzıdésben foglaltak az irányadók. Takács Péter képviselı: Az önkormányzatnak ahhoz főzıdik érdeke, hogy a békéscsabai betegeket megfelelı körülmények között tudják fogadni. Mindegy, hogy bérelt, vagy az önkormányzat, illetve a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. által fenntartott ingatlanról van szó. A 2020-ig tartó Operaív Program tárgyalásakor kiemelten üdvözölte az Erzsébethelyi Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ megvalósítását. Jelenleg méltatlan körülmények között fogadják a betegeket. Szintén fontosnak tartja a gerlai orvosi rendelı felújítását. Szabóné Kocziha Tünde képviselı asszony kérdésére válaszolva elmondta, hogy jelen ülésén tárgyalja a testület az önkormányzat 2005. II. félévi munkatervét. A szeptemberi ülés harmadik napirendi pontjaként szerepel a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. törzsház szintő 2015. I. féléve gazdálkodásáról szóló beszámoló. Emlékezete szerint a képviselı asszony korábban a Temetkezési Vállalat ügyében sokszor aktív volt. Ennél a beszámolónál elızetesen jelezhetik, hogy a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. külön mutassa ki, hogy ebben az évben mekkora költséget tervezett, abból mennyit használt fel az orvosi rendelık felújítására. A beszámoló tárgyalásakor fel lehet tenni a kérdést. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Kaposi László képviselı világított rá legjobban a lényegre. A televízió nézıi kedvéért elmondta, hogy az önkormányzatnak kötelezı feladata az alapellátás biztosítása, amelyhez rendelıt kell biztosítania. 2000-ben a FIDESZ kormány finanszírozási javaslata alapján amennyiben a házi orvos meg kívánja vásárolni a rendelıt, hogy a továbbiakban „jó gazda módjára” tudja fejleszteni, az igényekhez képest a betegek részére biztosítani az ellátást, havi 50.000,- Ft amortizációs és felújítási, illetve ugyancsak havi 50.000,- Ft mőszer amortizációs és beszerzési keretet szavazott meg az akkori kormány. A házi orvosok 2002-tıl kapták ezt a juttatást. A finanszírozási háttér tudatában vette meg az orvosok jó része a rendelıt. Azonos feladatot látnak el, mint bármelyik békéscsabai házi orvos. A TB által utalt finanszírozás nem teszi lehetıvé, tiltja a beruházásra történı felhasználást. 2005 decemberében a Gyurcsány kormány eltörölte a támogatást. Azóta „lebeg” a dolog. Az a furcsa helyzet állt elı, hogy egy tulajdonnak mondott közfeladatot ellátó helyiségnek nincs financiális háttere. Több alkalommal tettek javaslatot arra, hogy vásárolja vissza az önkormányzat, vagy fizessen bérleti díjat. A házi orvosok annak idején kedvezményesen, tudomása szerint 35 %-os forgalmi értéken vásárolhatták meg a rendelı helyiségeket azzal a kitétellel, hogy azokat az egészségügyi célvagyonban öt évig fenn kell tartani. Az egészségügyi célvagyon fogalmát idıközben az Alkotmánybíróság eltörölte. 15 éve van a házi orvosok magántulajdonában a rendelı ingatlan. Saját maga a Lencsési
59 lakótelepen egy 39 éves elavult, korszerőtlen főtési rendszerrel rendelkezı épületben rendel. A TB nem engedi a felújítást. Az Erzsébethelyi városrészben petíciót nyújtottak be, aláírást győjtöttek az egészségház kialakítása ellen. Ahogy Wittmann László osztályvezetı is elmondta, a TOP keretében nagyon helyesen 350 millió Ft elıirányzat szerepel ezen orvosi rendelıre. A gerlaira pedig 20 millió Ft, ahol jelenleg egy orvos rendel. Jelen esetben 30 orvosra kértek 10 millió Ft-ot. Az orvosok városi feladatot látnak el, ezért kértek támogatást a rendelı felújításához, karbantartásához. A Békéscsabai Vagyonkezelı Zrt. részére minden hónapban karbantartási díjat fizetnek. Tudomása szerint az önkormányzati rendelıben dolgozók ilyen díjat nem fizetnek. Önkormányzati rendelıben mőködı orvosnak nem kell foglalkoznia azzal, hogy ablak, padló, vagy bármilyen cserét hajtson végre. Jeleznie kell a tulajdonos felé, aki az önkormányzat költségvetésébıl biztosítja a karbantartási feladat elvégzését. Egy évig azért nem fognak teljes mértékben foglalkozni, mert a felújítások megkezdıdnek. A Kazinczy utcai rendelıben külön nıvérszoba, tusoló, négyszemközti beszélgetésre alkalmas helyiségek vannak. Irigyelik az ott dolgozó kollégákat, annak idején nem vásárolták meg a rendelıt. Sajnálatos módon lényegesen változtak a feltételek. A korábbi ciklusban az önkormányzat nem volt hajlandó együttmőködni. A TB által biztosított támogatás csak mőködésre, betegellátásra fordítható. Ezért kértek valamilyen lehetıséget. Nem gondolja, hogy az Erzsébethelyen élı beteg többet ér, mint a Lencsési lakótelepi. A házi orvosok úgynevezett „csapdába” kerültek, ezért vált szükségessé az intézkedés. Amennyiben az önkormányzat visszaveszi és felújítja a helyiségeket azt is elfogadják. Szektorsemleges támogatást szerettek volna igénybe venni. 2006-2010 között az országban egyedülálló módon Békéscsaba önkormányzata valamennyi házi orvos esetében támogatta a mőszerpótlást, eszközbeszerzést annak érdekében, hogy fejleszteni, korszerősíteni tudják a betegellátáshoz szükséges eszközparkot. Hanó Miklós alpolgármester: Kiegészítésként elmondta, hogy akár a magánrendelıben, akár az önkormányzati rendelıben kötelezı feladatot látnak el az orvosok. A TOP megvalósulásával a megyei jogú város a 2014-2020 közötti idıszakban lehetıséget kap nagyobb fejlesztés végrehajtására, ami egyrészt köszönhetı a kormánynak, illetve az összeállításban közremőködıknek. Az esélyegyenlıség keretén belül látható, hogy azok a rendelık, amelyek magánkézben vannak, nem kerülhetnek be. Zombor Gábor államtitkártól levélben kérte, próbálják megnyitni a támogatási forrást azok számára is, akik magánrendelıben látják el a kötelezı feladatokat, hiszen ott is meg kell teremteni a jó minıségő betegellátást. A kéréssel kapcsolatban az államtitkár nem volt elutasító. A privatizáció annak idején úgy indult, hogy külön központi forrás biztosít lehetıséget a fejlesztésekre, ez a lehetıség szőnt meg. A TB támogatást nem lehet erre a célra fordítani. Ezért kellett más megoldást keresni. Kaposi László képviselı: Megköszönte Dr. Ferenczi Attila tanácsnok válaszait. Személye nem zárkózott el teljes mértékben az elıterjesztés elfogadásától. Sıt kifejtette, amennyiben csak közcélú feladatokat lát el a házi orvos, amit az önkormányzatnak biztosítania kell, kapjon támogatást. Kormány szinten követhetı szabályozott keretek között vissza kellene állítani a korábbi rendet. A Gyurcsány Ferenc volt kormányfı is belátta, hogy nem csináltak ık sem mindent tökéletesen. Dr. Kerekes Attila képviselı, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Dr. Ferenczi Attila tanácsnok, mint az egészségügy kiváló szakértıje szinte mindent elmondott. Kaposi Lászlón látszik, hogy a bizottság tagja, rengeteget tanult, sokat fejlıdött az utóbbi fél évben.
60 Szabóné Kocziha Tünde is tagja a bizottságnak, de neki egy kicsit még fejlıdnie kell. Mindig jól szavaz, csak úgy látszik, hogy még az agysejtjeibe nem terjedt el a helyes gondolat, néha meginog. Az országban számos változat terjedt el az önkormányzatok között. Annak ellenére, hogy kötelezı a feladat ellátása, Gyırben sokkal magasabb támogatást biztosítanak, de van olyan önkormányzat is, amelyik nem nyújt támogatást. Békéscsaba nem tartozik a legrosszabb települések közé, amikor lehetett a házi orvosokat mindig erejéhez méltóan segítette. A napokban TB ellenırzésre került sor a fogászati rendelıben. A Szegedrıl érkezett ellenır kolléga elmondta, hogy a békéscsabai rendelık sokkal jobban felszereltek, mint a Csongrád megyeiek. Mindig nagyon dicséri Dr. Ferenczi Attila tanácsnokot, jó megérzései, ötletei vannak. Nem volt véletlen, hogy az önkormányzat támogatást biztosított a mőszerek beszerzésére akkor, amikor a kormány megvonta a hozzájárulást. Nem egyéni adomány. Áttekintve a békéscsabai helyzetet, 28 házi orvos van a városban, akik magántulajdonban lévı rendelıben látják el a feladatot, 18 orvos önkormányzati, 11 pedig bérelt ingatlanban. A jobb körülmények közötti rendelıbe érkezés úgymond „fél gyógyulás”. Az érintett orvos kollégák teljes egyetértéssel fogadták a kezdeményezést. Az elıterjesztést elfogadásra javasolta. Szarvas Péter polgármester: Felhívta a képviselı figyelmét arra, hogy óvna attól, ha a képviselık közül bárki kérdést tesz fel, vagy egy vezérfonallal nem ért egyet, kevésbé tekintse szakértınek, mint azt, aki támogatja az elıterjesztést. Véleménye szerint nem ezen múlik. Mit fog gondolni személyérıl, hiszen még csak most fogja elmondani véleményét az elıterjesztéssel kapcsolatban? 28 orvosi rendelıben látják el a békéscsabai lakosokat az egészségügyi alapellátás keretében, amely az orvosok tulajdonában van. Ezzel kapcsolatos történelmi ívet Dr. Ferenczi Attila tanácsnok jól foglalta össze. Az elhangzott hozzászólások többségével személye is egyetértett. Az a kérdés, hogy ezekben a rendelıkben, a kisebb-nagyobb felújítást ki finanszírozza, az részben, vagy teljes egészében az önkormányzat, illetve az orvos. Másra számítani nem lehet. A költségvetési vitában is elmondta azon véleményét, miszerint jelen helyzetben az önkormányzatnak erre forrást invesztálnia nem indokolt. A költségvetésben erre a célra 10 millió Ft-ot különített el, aminek a felhasználására nyilván sor kerül. Az elosztással kapcsolatban problémát lát. Szerencsésebb lett volna úgy elkészíteni az elıterjesztést, hogy azt egy állapotfelmérés elızze meg, majd a fontossági beavatkozásokra vonatkozó prioritási sorrend alapján készítenek felosztási javaslatot. Ahogy Kaposi László képviselı is mondta, különbség van az orvosok és orvosi rendelı között, legyen az akár önkormányzati, akár magántulajdonban. Van olyan orvos, aki az elmúlt években is költött a magántulajdonban lévı rendelıre. Ezt nem kívánja vizsgálni. Annak érdekében, hogy javuljon a házi orvosi kiszolgálás, a várakozó terület komfortja javuljon, a vizsgálatok helyszínei esztétikusabbak, betegbarátabbak legyenek, támogatni lehet az elıterjesztést. Személye azonban más felosztási elveket valósítana meg. Egyetért azzal, hogy állami beavatkozás szükséges ezen a területen. Jelenleg az OEP-pel szerzıdött háziorvosok beruházásra nem költhetnek abból az összegbıl, amit a házi orvosi tevékenységért kapnak. Megfelelı érdekképviselettel el kell érni, hogy az említett korlát ne maradjon életben. A háziorvosok díja januárban emelkedett, ami a jövı évben tovább emelkedik, így elvileg van forrásbıvülés, de erre a célra egyelıre nem lehet költeni. Vészhelyzet nincs. Lehet, hogy néhány rendelıben rosszabbak a körülmények, amennyiben így van, ezt a forrást azokra kellene fordítani. Az elıterjesztés nem tartalmaz mőszaki szükségszerőségen alapuló sorrendet, javaslatot arra vonatkozóan, hogy mely rendelık érettek meg legjobban a felújításra. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: A legnagyobb tisztelet mellett talán nem jól értette az elıterjesztést, ugyanis nem támogatásról, hanem pályázatról van szó, amelyre pályázni fognak
61 a háziorvosok. Egyenlı arányban 330.000,- Ft jutna egy évben. Akinek ingatlana van, tudja, hogy ez az összeg mire elegendı. A Lencsési lakótelepen 7 orvos van, ezért kértem azt, hogy összevontan is pályázhassanak. Amikor a szakértı megvizsgálta a kazán másik helyiségbe történı áthelyezését, véleménye szerint 5.000.000,- Ft-ba kerül. Mivel kötelezı önkormányzati feladatról van szó, az önkormányzat visszavásárolja ezeket a rendelıket, ad abszurdom azon az áron, amennyiért annak idején értékesítette. Nehogy az legyen, hogy a házi orvos még nyerészkedni akar az ingatlanon. Igaz, hogy nem tudtak a házi orvosok vele mit csinálni, de akár vissza is lehet venni ezeket az ingatlanokat. Ismételten kihangsúlyozta a televíziónézık tisztánlátása érdekében, hogy a magánrendelık fogalma fizetıs ellátást jelent. Ezek pedig nem magánrendelık, hanem az orvos tulajdonában lévı rendelık. Ismételten felhívta a polgármester figyelmét, amennyiben visszavásárolja az önkormányzat – több orvos visszaadná, mert tarthatatlan az állapot – a kormányzatot nem tudja személye befolyásolni, hogy lépéseket tegyen. Kérje fel a házi orvosokat, vizsgálják meg, ki az, aki vissza kívánja adni a rendelıt. Természetesen másnaptól ezek a fajta felújítási igények, amelyeket elismernek, több tízmillió forintot kell rákölteni a rendelıkre. Véleménye szerint korrekt, becsületes ajánlatot tettek a házi orvosok, hogy ne az önkormányzatot terheljék. Az önkormányzati rendelıkre 100.000.000,-Ft-ot költ az önkormányzat. Erre mondta korábban, hogy az Erzsébethelyen élı beteg mitıl másabb? Vagy a Lencsési lakótelepen, vagy akár a belvárosban élı beteg, ahol a 28 orvos átvállalta ígérvény fejében a finanszírozást? Kérte, azt is vizsgálják meg, hogy milyen módon, formában lehet visszavásároltatni, vagy visszaadattatni ezeket a rendelıket. Saját példáját említve megjegyezte, mivel magántulajdon, befejezi a rendelést és az önkormányzattól azt kéri, hogy mivel kötelezı feladatot lát el, biztosítson önkormányzati rendelıt. Mivel a tulajdonában álló rendelıben látja el a betegeket, az önkormányzatnak úgymond ahhoz semmi köze. Befejezte az ingyenes szolgáltatást az önkormányzat felé, biztosítson rendelıt. Az viszont kötelezı, hogy az önkormányzat biztosítson rendelıt. El szerették volna kerülni fentieket. Kérte, ne sarkítsák a dolgokat. Segítséget kérnek a házi orvosok. Az önkormányzat megteheti, hogy azt mondja „megszívtátok” nem adunk segítséget, Ti voltatok a balfékek, vigyétek el az ódiumát. A házi orvosok és a lakosság az orvosoktól független okok miatt kerültek ebbe a helyzetbe. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 14 képviselı vett részt. A közgyőlés 12 igen szavazattal és 2 tartózkodással a következı határozatot hozta: 391/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békéscsaba Megyei Jogú Városban az egészségügyi alapellátási tevékenységet területi ellátási kötelezettséggel végzı háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok tulajdonában álló, egészségügyi közfeladat ellátását szolgáló rendelık tulajdonosai részére felhalmozási célú (felújítási) támogatást biztosít. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. június 25.
62 2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az 1. pontban meghatározott felhalmozási célú támogatás hozzáférési szabályairól és a felhasználási kötöttségekrıl szóló támogatási programot (a továbbiakban: Támogatási program) a jelen határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. június 25.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri Dr. Bacsa Vendel jegyzıt, hogy az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképrıl szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésére tekintettel a Támogatási programot küldje meg a Miniszterelnökség Támogatásokat Vizsgáló Irodája részére. Felelıs: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Határidı: 2015. július 15.
4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza a Szociális és Egészségügyi Bizottságot, hogy szükség esetén a Támogatási programot a Miniszterelnökség Támogatásokat Vizsgáló Irodája által tett esetleges javaslatokra tekintettel pontosítsa. Felelıs: Dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke Határidı: 2015. szeptember 30.
5.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békéscsaba Megyei Jogú Városban az egészségügyi alapellátási tevékenységet területi ellátási kötelezettséggel végzı háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok tulajdonában álló rendelık támogatására a Támogatási program alapján a 2015. évi pályázati keretösszeget 10.000 eFt-ban határozza meg. Felelıs: Dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke Határidı: 2015. december 31. Forrás: 2015. évi költségvetés Közfeladatot ellátó rendelık felújítása elıirányzat
6.
A 2016–2020. évekre vonatkozó támogatási keretösszeget az éves költségvetési rendelet elıkészítése során tervezni szükséges. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2020. március 31.
7.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza a Közgyőlés egészségügyi feladatokat ellátó bizottságát arra, hogy a Támogatási program alapján a támogatással kapcsolatos döntéseket meghozza, így különösen döntsön a pályázati kiírások elfogadása, a pályázatok értékelése és támogatása, illetıleg a nyertes pályázók beszámolóinak elfogadása tárgyában. Felelıs: Dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke Határidı: 2020. december 31.
63
A Békéscsaba Megyei Jogú Városban területi ellátási kötelezettséggel mőködı háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok tulajdonában lévı orvosi rendelık támogatási rendjérıl szóló támogatási program I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 391/2015. (VI. 25.) közgy. határozatában a Békéscsaba Megyei Jogú Városban az egészségügyi alapellátási tevékenységet területi ellátási kötelezettséggel végzı háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok tulajdonában álló egészségügyi közfeladat ellátását szolgáló rendelık (a továbbiakban: háziorvosi tulajdonú rendelı) tulajdonosai részére felhalmozási (felújítási) célú támogatást állapított meg. 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a támogatással kapcsolatos pályázatok kiírásával, a döntések meghozatalával és a támogatás igénybevételérıl szóló beszámolók elfogadásával kapcsolatos hatáskörét az egészségügyi feladatokat ellátó bizottságára (a továbbiakban: Bizottság) ruházza át. A támogatás igénylésének és elszámolásának szabályairól jelen Támogatási program rendelkezik. 2. E Támogatási program hatálya azokra a háziorvosi, házi gyermekorvosi, és fogorvosi rendelı tulajdonosokra terjed ki, akik a Békéscsaba Megyei Jogú Városban, területi ellátási kötelezettséggel, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött feladat-ellátási szerzıdés alapján, közfinanszírozott egészségügyi alapellátási tevékenységet végeznek és a tulajdonukban álló rendelı egészségügyi közfeladat ellátását biztosítja. II. RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK A támogatásra irányuló pályázat 1.
2. 3.
4.
A Bizottság pályázati eljárás keretében támogatást állapíthat meg a háziorvosi tulajdonú rendelı háziorvos tulajdonosai részére a rendelı felhalmozási (felújítási) célú támogatására. A támogatás a rendelı felújítási költségeinek elıfinanszírozására és az elvégzett felújítás utófinanszírozására is felhasználható. A támogatás mértéke: legfeljebb 333.330,- Ft/év/rendelı. A rendelı tulajdonosa a támogatási összeget az egészségügyi közszolgáltatás biztosítására szolgáló rendelı felhalmozási (felújítási) célú kiadásainak csökkentésére/fedezetére használhatja fel. Amennyiben a fentiek szerint meghatározott, a rendelı tulajdonjogával rendelkezı egészségügyi szolgáltató nem kíván élni az adott évben a pályázati lehetıséggel, vagy a benyújtott pályázatában igényelt támogatási összeg nem meríti ki 2. pontban meghatározott maximálisan adható összeget, az a következı évre/évekre átvihetı. Az éves keret legfeljebb 5 évig győjthetı, legkésıbb 2020. év végéig használható fel. Aki az elızıekben meghatározott idıpontig nem nyújt be pályázatot, a továbbiakban nem léphet fel támogatási igénnyel a fel nem használt összeg iránt.
64
A támogatásra irányuló pályázat kiírása 1. A Bizottság évente két alkalommal (március és szeptember) hirdet pályázatot háziorvosi tulajdonú rendelı háziorvos tulajdonosai részére a rendelı felhalmozási (felújítási) célú támogatására. 2. A pályázati felhívást Békéscsaba Megyei Jogú Város honlapján és a Csabai Mérlegben kell közzétenni. 3. A közös tulajdonú ingatlanrésszel rendelkezı rendelıtulajdonosok közös pályázat benyújtásával is igényelhetik a támogatást. 4. A pályázat a felhívásban szereplı őrlap és mellékletei a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályán a Bizottságnak címezve nyújthatók be. 5. A pályázatokról és a támogatásról a Bizottság a pályázatok benyújtását követı soros ülésén a dönt. 6. A támogatás folyósítására a pályázatokról való döntés meghozatalát és a támogatási szerzıdés megkötését követıen egy összegben kerül sor. III. UNIÓS VERSENYJOGI RENDELKEZÉSEK 1.
2.
3.
A támogatási szerzıdés megkötésére a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 2013. évi V. törvény és az Európai Unió mőködésérıl szóló szerzıdés 107. és 108. cikkének a csekély összegő támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18-ai 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,2013.12.24. 1.o., a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) rendelkezéseit megfelelıen alkalmazni kell. Jelen Támogatási program a 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegő (de minimis) támogatást tartalmaz. Egy vállalkozás részére odaítélt csekély összegő támogatás összege – három pénzügyi év vonatkozásában – nem haladhatja meg a 200 000, azaz kétszázezer eurónak megfelelı forintösszeget, a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végzı vállalkozás részére odaítélt csekély összegő támogatások teljes összege pedig a 100.000 eurónak megfelelı forintösszeget. Ez a csekély összegő támogatás teherszállító jármővek vásárlására nem vehetı igénybe. A 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást a 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel. A csekély összegő támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi egy csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális támogatási intenzitást vagy összeget. A támogatási szerzıdésben a támogatott kijelenti, hogy az általa bármely forrásból igénybe vett csekély összegő támogatások támogatástartalma – a
65
4.
5.
támogatás odaítélését megelızı három pénzügyi év vonatkozásában – nem haladja meg a 200 000, azaz kétszázezer eurónak megfelelı forintösszeget, a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végzı vállalkozás részére odaítélt csekély összegő támogatások teljes összege pedig a 100.000 eurónak megfelelı forintösszeget. A Támogatási szerzıdésben a támogatott nyilatkozik arról is, hogy a támogatás odaítélését megelızı három pénzügyi évben összesen mennyi csekély összegő támogatást ítéltek oda a részére. A több részletben fizetendı támogatást az odaítélése idıpontjában érvényes értékre kell diszkontálni. Minden egyes új csekély összegő támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az elızı két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegő támogatás teljes összegét figyelembe kell venni. Az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 3. cikk 1. pontja szerinti kötelezettséget a támogatást nyújtó köteles teljesíteni. A támogatottnak és az Önkormányzatnak a támogatás igénylését, felhasználását, ellenırzését alátámasztó bizonylatokat, dokumentumokat és nyilvántartásokat, valamint minden olyan nyilvántartást, amely az elszámolható költségeket és a megengedhetı maximális támogatási intenzitás betartására vonatkozó információkat tartalmazza, a támogatás odaítélésétıl számított 10 évig meg kell ırizniük. IV. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
1. 2.
Jelen Támogatási program 2015. szeptember 1. napjától 2020. december 31. napjáig hatályos. Jelen Támogatási program alapján nyújtott támogatásokkal kapcsolatban Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének az önkormányzati támogatások nyújtásáról szóló 24/2013. (X. 4.) önkormányzati rendelete, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a közpénzekbıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseit, továbbá jelen Támogatási program III. fejezetében meghatározott uniós versenyjogi normákat kell megfelelıen alkalmazni.
Békéscsaba, 2015. ………………... ……………………………….. Dr. Bacsa Vendel jegyzı
……………………………. Tarné Stuber Éva pénzügyi és gazdasági osztályvezetı
…………………………………. Szarvas Péter polgármester
66 Tárgy:
Támogatás megállapítása a háziorvosi ügyeleti ellátás biztosításához szükséges ügyeleti helyiség felújításához
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztés arról szól, hogy a házi orvosi ügyeletet a Réthy Pál Kórház-és Rendelıintézet területén látja el a Csaba Ügyelet Kft. A szolgáltatás mőszaki, infrastrukturális körülményei több év óta kívánnivalót hagy maga után. Az orvosi ügyeleti helyiség felújításának, átalakításának elkészült a költségbecslése, amely kb. bruttó 900.000,Ft. Az elıterjesztés utal a mőszaki tartalomra. 20 m2-es helyiségben hangszigetelés, gipszkarton átalakítás, komplett vizesblokk kialakítása is sorra kerül. Az elıterjesztést az illetékes szakbizottságok megtárgyalták. Kérdés, észrevétel, módosító javaslat? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 392/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a békéscsabai lakosság háziorvosi ügyeleti ellátása érdekében a Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelıintézet (5600 Békéscsaba, Gyulai út 18.) részére az intézmény területén elhelyezkedı ügyeleti helyiségek átalakítási, felújítási költségét, bruttó 903.000,- Ft-ot az önkormányzat 2015. évi költségvetésében az egészségmegırzési önkormányzati program elıirányzat terhére biztosítja. Az elıirányzat-változással a 2015. évi költségvetési rendeletet módosítani szükséges. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. október 31.
2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert az 1. pontban meghatározottak végrehajtása érdekében szükséges jognyilatkozatok megtételére. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. október 31.
Tárgy:
Alapítványok szociális célú programjainak támogatása
Szarvas Péter polgármester: A kiírt pályázatra három alapítvány nyújtotta be pályázatát, a Békéscsabai Mentıalapítvány, a Nyújtsd Segítı Kezed Alapítvány és a Kazinczy Ovisokért Alapítvány. Az elıterjesztés kiküldésének idıpontjában még nem volt ismert az alapítványoknak nyújtandó támogatási összeg.
67 Dr. Kerekes Attila képviselı, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: A szociálisan érzékeny önkormányzat minden évben 1.000.000,- Ft-ot biztosít a civil szervezetek egészségügyi, vagy szociális célú támogatására. 40 szervezet jelentkezett. Valamennyi szervezet 15-50.000,- Ft közötti támogatási összegben részesült. Az alapítványok támogatását a közgyőlés elé kell terjeszteni, mivel a bizottság csak civil szervezetnek nyújthat támogatást, alapítványnak nem. Javasolta az elıterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadását, hiszen a feltüntetett alapítványok az önkormányzat tevékenységében nyújtanak jelentıs segítséget. Szarvas Péter polgármester: A Békéscsabai Mentıalapítvány számra 30.000,- Ft, a Kazinczy Ovisokért Alapítvány 15.000,- Ft, a Nyújtsd Segítı Kezed Alapítvány 20.000,- Ft támogatást javasol az elıterjesztés. Van-e módosító indítvány? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 393/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a szociális célú segítı tevékenységet végzı alapítványok részére – pályázatuk alapján – az alábbi támogatási összegeket nyújtja. Ssz. 1. 2.
3.
Pályázó szervezet neve és címe Békéscsabai Mentıalapítvány, 5630 Békés, Borosgyán u. 23. Kazinczy Ovisokért Alapítvány, Békéscsaba, Tábor u. 4. Nyújtsd Segítı Kezed Alapítvány, Békéscsaba, Berzsenyi u. 104.
Pályázat témája
Támogatás összege/Ft
Mentéstechnikai eszközök beszerzése. Ovi Baba Börze: bálás ruha vásárlása családok támogatására. Mikulás napi ünnepség megrendezése.
30 000 15 000
20 000
Felelıs: Határidı:
Dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke 2015. július 15.
Tárgy:
Tájékoztatás a Csaba Baba életkezdési támogatás igénybevételérıl
Szarvas Péter polgármester: A Csaba Baba program történetét biztos sokan ismerik. Dr. Kerekes Attila képviselı egy korábbi közgyőlésen utalt rá, hogy mintha több gyermek születne. Takács Péter képviselı: Az elızı ciklus utolsó közgyőlésén fogadta el a testület az elıterjesztést, az önkormányzati választási kampány elıtt. Néhányszor elmondta, hogy az önkormányzati választási kampányban személye 1990 óta vesz részt. Az eltelt idıben néhány
68 furcsa jelenséget tapasztalt. Nincs tudomása arról, hogy Szarvas Péter polgármester a választási kampány hevében találkozott-e a Bukás címő világhírő alkotás egy részének békéscsabai átiratával. Amennyiben nem, ajánlotta, hogy tekintse meg a You-tube oldalon. Személye ezt az alkotást a Jobbik Magyarországért Mozgalom honlapján tekintette meg. Elég sokan szerepeltek benne. Véleménye szerint az alkotókat minısíti az összeállítás. A napirend kapcsán azért kívánt szólni, mert a Csaba Baba kötvény „szint alatti módon” szerepel a filmben. Azért gondolta, hogy elmondja, mert egy alkalommal a Csaba Televízióban még a választásokat követıen Szabóné Kocziha Tünde képviselı asszonnyal szót váltottak. Azt mondta, hogy humoros feldolgozás. Személye viszont úgy gondolja, hogy elég kevés humor volt az alkotásban. Azért nem érdemes az ilyen filmeket népszerősíteni, mert válaszok érkeznek rá. Helyes döntés volt annak idején ennek a kötvénynek bevezetése, az önkormányzat által történı támogatása. Logikusan épül tovább azokkal a programokkal, amelyek a Békéscsaba Hazavár címmel fogadott el a testület. Csak üdvözölni tudja az elıterjesztés tényszerőségét. Szarvas Péter polgármester: Csak kijött a hozzászólásból, hogyan kapcsolódik az eleje a napirendhez. Dr. Kerekes Attila képviselı, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Szarvas Péter polgármester korábban említette, hogy optimistán tekintenek a jövıbe. A legújabb adatok azt mutatják, hogy Békéscsabán a születések száma jelentısen meghaladja az elızı évit. Már a tavalyi évben is emelkedı volt, a korábbi mélyponthoz viszonyítva, azonban még nem éri el azt a számot, amikor 700 gyermek is született egy évben. Van hová fejlıdni. A Csaba Baba programra a rendelet hatályba lépése óta 130 gyermek vonatkozásában nyújtottak be kérelmet, melybıl 127 esetben a támogatás megállapítására, 3 esetben annak elutasítására került sor. Véleménye szerint kiváló elgondolás volt a program bevezetése, mely Dr. Ferenczi Attila tanácsnok nevéhez főzıdik. Véleménye szerint az elmúlt 25 év egyik legjobb rendelete. A legfontosabb, hogy sok fiatal legyen Békéscsabán. Lehetséges, hogy a kormány döntése is közrejátszott ebben, ami szintén dicséretet érdemel. Számos családbarát intézkedést hozott. A holtpontról elmozdult a születések száma. Véleménye szerint a Csaba Baba program nagy sikertörténet, reméli, hogy ez még csak a kezdet és óriási jövı elıtt áll a program és a születések száma is. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: A Csaba Baba program valóban úgy tőnik, hogy beváltotta a hozzá főzıdı reményeket. Kiemelte, hogy a békéscsabai újszülötteknek és családoknak, gyermeket nevelı családoknak, szülıknek, gyámszülıknek adnának támogatást. 2015. január 1-jén lépett életbe a rendelet. 2015. évben elsı alkalommal június 23-án egy újszülött kisfiút helyeztek el az inkubátorban, aki a Csabai Zolika nevet kapta. Se gyámja, se szülıje, senkije nincs, aki az érdekében valamilyen támogatást tudna igényelni, vagy igénybe venni. Egy árva gyermekrıl van szó, akit a késıbbiekben nyilván nevelıszülı vagy gyám magához vesz. Azóta változott a neve. Ennek érdekében, tekintettel arra, hogy a kisfiú egyedül van, bár nagyon szeretı egészségügyi környezet veszi körül, annak érdekében, hogy életkezdéséhez a leghatékonyabb és a gyermek érdekét leginkább szolgáló módon nyújtsanak támogatást, a Fidesz frakció nevében kérni fogják a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek segítségét és együttmőködését abban, hogy a Fidesz frakció tagjai által fejenként felajánlott 20.000,- Ft, összesen 220.000,- Ft összegő számlát nyithassanak a gyermek számára, ami 18 éves korában lesz hozzáférhetı. Az eljárások mikéntjére való tekintettel elıfordulhat, hogy nem kívánják felfedni, hogy fogadott gyermek. Ezért kérte a szakhatóság szakmai segítségét, ami biztosítja azt, hogy a gyermekhez eljusson a frakció támogatása. Amennyiben ismertté válik a számlaszám, reméli, hogy mások is hozzájárulnak és támogatják a gyermek életkezdését.
69
Miklós Attila képviselı: A Fidesz frakció kezdeményezése teljesen érthetı, támogatható. A Szociálpolitikai Osztály mindent elkövet ezért, hogy megvalósulhasson az, amit a frakcióvezetı elmondott. Dr. Kerekes Attila képviselı hozzászólására reagálva elmondta, hogy biztos a kormány áldásos mőködésének tekinthetı az, hogy 3 %-kal többen születtek idén, mint az elızı évben, viszont 12 %-kal többen haltak meg. Örül annak, hogy rendelıket újítanak fel, mivel talán azt jelentheti, hogy az egészségügyi ellátás színvonala javul, ami az életkilátások javulását is magával hozza. Fogy a magyar. Kiss Tibor alpolgármester: Felhívta a képviselık figyelmét a magyar társadalom elöregedésére. Több az idıs, mint a fiatal. Az idısebbek hamarabb mennek el, mint a fiatalok. Remélhetıleg ez a tendencia megfordul, melyhez hatékony hozzájárulást kért. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Nem kívánt ismét hozzászólni, de kicsit morbiddá sikerült, hogy amikor a Csaba Baba életkezdési támogatásról beszélnek, akkor arról is szólnak, hogy többen halnak meg. Miklós Attila képviselı figyelmébe ajánlotta, hogy a várható élettartam az elmúlt 40 évben majdnem 10 évvel emelkedett. Jó lenne ezt is figyelembe venni. Igen. 90 éves korukban meghalnak az emberek. Bár éppen ma köszöntötte Szarvas Péter polgármesterrel és Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok asszonnyal Rung Mártont, aki 105. életévét töltötte be, ami ritka. Azt szokták mondani, hogy meg kell érni a 100 éve kort, mert a fölött már kevesen halnak meg. Ettıl függetlenül igen, egyre jobban elöregszik a társadalom. Majd most lépnek be a nyugdíjrendszerbe a Ratkó korszak gyermekei és 1 millió fıvel nı az ellátottak száma. Véleménye szerint nem helytálló a Csaba Baba életkezdési támogatással kapcsolatban ilyen morbiditási adatokat becitálni, de mindenkinek az ízlésére bízza. Szarvas Páter polgármester: Az illetékes bizottságok támogatták az elıterjesztés elfogadását. Módosító indítvány nem érkezett. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 394/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Csaba Baba életkezdési támogatás igénybevételérıl szóló elıterjesztést megismerte és elfogadja. Felelıs: Határidı:
Dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: 15 óra 52 perckor 5 perc szünetet rendelt. Kérte annak pontos betartását.
70 Szünet
Napirend tárgya:
Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl /A napirendi pontról szó szerinti jegyzıkönyv készült/
Szarvas Péter polgármester: Tisztelt Képviselık! A 4.6 jelzéső elıterjesztéssel folytatjuk a munkát, Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl, amely elıterjesztést az hívta életre, hogy az elmúlt hónapokban szinte minden közgyőlésen a képviselı testület vagy kevésbé, vagy nagyon intenzíven foglalkozott a kistérségi társulás múltjával és jelenével. Megígértem azt, hogy a júniusi képviselı testületi ülésre össze fogunk állítani egy beszámolót a kistérség mőködésérıl, amely egyrészt szakmai beszámoló az ott lévı intézmények, a beintegrált négy intézmény mőködési jellemzıirıl, illetve egy pénzügyi beszámoló arról, hogy a kistérség pénzügyi folyamatai hogyan zajlottak az elmúlt nyolc évben. Emellett a májusi közgyőlésen képviselıi kérdés volt, amely némiképpen a határozat módosult, hogy a kistérségi társulás, illetve a társulásban lévı intézmények 2012. január 1-jét követıen milyen szerzıdéseket kötöttek és milyen kifizetések történtek 200.000,- Ft + áfa összeghatár felett. Szeretném a tisztelt képviselıknek elmondani, hogy az elıterjesztés úgy épül fel, hogy az elején van a társulás egészérıl készített beszámoló, a társulás által fenntartott négy intézmény egyenként beszámol az elvégzett tevékenységérıl, majd pedig hosszú-hosszú táblákon keresztül a múltkori közgyőlésen elhangzott szerzıdésekre és kifizetésekre vonatkozó számadatok és szöveges adatok szerepelnek benne. A történelmi hőség kedvéért el kell azt mondani, hogy a többcélú kistérségi társulás, amikor megalakult, alapvetıen Békéscsaba és a közelében mőködı önkormányzatok társulásaként jött létre, településfejlesztési célokat, közös célokat és azok végrehajtását tőzték ki feladatul, majd késıbbiekben a 2000-es évek közepén 2005-2006-2007 években Békéscsaba és a társulás tagjainak Telekgerendás, Kétsoprony, Csabaszabadi és Szabadkígyós szociális intézményeinek egy részét is a szociális társulás integrálta és fenntartóként ellátta. A társulás egészérıl készített beszámoló kitér arra, egy nagyon szemléletes táblázatban, hogy Békéscsaba, amelynek a szociális intézményei, ismertebb nevén az Életfa Otthon, az Ady Endre utcai Otthon, akár lehet említeni a Hajléktalan Szállót, lehet említeni a Bartók Béla úti intézményeket, sok-sok idısek otthonát Jaminában, Mezımegyeren, Deák utcán, lehetne sorolni. A legtöbb intézmény és a legtöbb ellátott Békéscsabáról került be az intézményhálózatba. Lényegében az egész kistérségi társulás által nyújtott szociális ellátásból 90-95 %-ban békéscsabaiakat érintett. Jól mutatja azt a táblázat, hogy korábban, a 2010. évek legelején, több 10 millió forintot utalt a békéscsabai önkormányzat a társulás mőködéséhez, míg 2014-2015. évben ezekhez az összegekhez képest jelentısen alacsonyabb összegeket utalt a város a rendszer mőködéséhez. Azt gondolom, hogy az a mőködési modell, amit a kistérségi társulás jelent, az helyes, hiszen mindenki tudja, hogy többletnormatívát kap az állami finanszírozásból az a szociális ellátást nyújtó intézmény, amely kistérségi társulásba van szervezve. Ez a békéscsabai ellátottakat, a békéscsabai önkormányzati költségvetést érintıen 2015. évben kb. 65 millió Ft-ot többlet, amit a társulási forma miatt az ellátottak kapnak bevételként. Ez régóta így van, sıt vannak olyan hírek, még pontos elemzést nem tudtunk végezni, hogy 2016. január 1-tıl az úgynevezett kiegészítı normatíva, amit akkor kap egy szociális ellátó szolgálat, ha társulási formában mőködik, még magasabb lesz. Erre még nincs hitelt érdemlı bizonyíték, de rövidesen ezt meg fogjuk látni, hiszen a jövı évi állami költségvetést a parlament elfogadta.
71
Szeretném a mőködés kapcsán arra felhívni a figyelmet, hogy évenként rengeteg hatósági vizsgálatot kapott a kistérség, legyen az szakmai, adózási, pénzügyi vizsgálat. Emlékeim szerint ezek a vizsgálatok soha különös hiányosságot, feltőnı aránytalanságot, mulasztást nem állapítottak meg a kistérség mőködése kapcsán. Szeretném azt is elmondani, hogy mint mindenhol, a szociális rendszer mőködése érzékeny terület, hiszen az ellátottak egy része idıs, sokszor magatehetetlen ember, ráadásul sokszor szegény emberekrıl van szó és a velük való bánásmód nagy, nehéz feladatot ró az ellátórendszerben dolgozókra. Éppen ezért kérem majd a tisztelt képviselıket, hogy erre tekintettel legyenek, tiszteljük meg az ott dolgozókat azzal, hogy a munkájuk dicsérıen értékeljük. Szeretnék arra kitérni, mert volt arra kérdés korábban, hogy a kistérség hogyan bánt a rábízott ingatlanokkal, amelyek egy részét vagyonkezelési szerzıdéssel adott át az önkormányzat, másik részét pedig használatba adási szerzıdéssel. A két szerzıdés között van különbség a tekintetben, hogy milyen kötelezettség terheli a kistérséget a vagyonkezelés, illetve a használatba adás megtörténtét követıen. Azt gondolom, hogy a rábízott ingatlanokkal a kistérség nem bánt rosszabbul, mint az önkormányzat, az általa mőködtetett ingatlanokkal. Vannak benne olyanok, amelyek az átlagnál jobb állapotúak, vannak olyanok benne, amelyek az átlagnál gyengébb állapotúak, vannak olyan számadatok, amelyek azt mutatják, hogy kb. a város által üzemeltetett városi önkormányzat fenntartásában lévı intézmény, ingatlan állomány a bruttó értékhez viszonyítva elköltött beruházás, fejlesztés, karbantartás közel 6 %. Megnéztem azt, hogy a kistérségi fenntartású intézményekben a beruházás, felújítás, karbantartásra szánt összeg az ingatlanok bruttó értéke szerint ugyanúgy közel 6 %. Nem gondolom a számadatok és az állapotfelmérés alapján, hogy a kistérség rosszabb gazdája lenne az ingatlanoknak, mint ahogy az önkormányzat a rábízott ingatlanokkal bánik. A kistérségi társulás közel 2 milliárdos költségvetéső lett már 2015. évben, pénzügyileg stabilan gazdálkodik, sok-sok ellátási elemében fejlıdött az elmúlt idıszakban, nyilvánvaló, hogy a szociális területre, a szociális ellátásra jellemzı módon azért minden megoldást kérı problémára nem lehetett forrást biztosítani. Egész biztos és maga a rendszer egészébıl adódik, hogy panaszok, orvoslást igénylı kérdések mindig adódtak és mindig is fognak, akár az ellátottak részérıl, akár a dolgozók részérıl felmerülni. Több mint 300 dolgozó van az ellátó rendszerben, talán közel 1.000 ellátott van, tehát nem lehet azt várni egy ekkora rendszertıl, hogy minden elemében, kicsi, közepes, nagy elemében zavartalanul és problémamentesen mőködjön. Én ezt más önkormányzati alrendszertıl sem várom el természetesen, de azt igen, ha egy probléma felmerül, akkor alapvetıen a megoldást arra keresni kell és lehetıség szerint meg kell találni. Arra kérem a Tisztelt Képviselıket a vita megkezdése elıtt, és üdvözlöm a kistérségi társulás intézményeinek vezetıit, akik megérkeztek, a Társulási Tanács tagjai közül megérkezett Szeverényi Attiláné Csabaszabadi polgármestere, Völgyi Sándor Kétsoprony polgármestere, Rádli Ferenc Telekgerendás polgármestere, akiket köszöntök, és akiknek jelenléte azért fontos, mert miután társulásról van szó, el kell azt mondani, hogy Békéscsaba fejlıdése összefüggésben van a környezı települések fejlıdésével. Különösen ezen a szociális területen, hiszen együtt kell kiaknázni azokat a lehetıségeket, amit a társulási finanszírozás, a társulási ellátás nyújt. A kérdésekre természetesen megpróbálok majd én, mint a Társulási Tanács elnöke válaszolni. Amennyiben olyan természető kérdés adódik, akkor majd megkérem az intézményvezetı kollégákat, vagy Dr. Banadics Attilát, a kistérségi összekötı kollégát, hogy próbáljon
72 válaszolni a kérdésekre. Kérem szépen, a felvezetı után látom a monitoron, Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úr szót kér. Parancsoljon. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Köszönöm szépen. Tisztelt Polgármester úr! Máshogy akartam kezdeni, de nagyokat csak pontosan idézni. Kaposi László képviselı úr jutott az eszembe, aki megkérdezte az elıbb, hogy egy intézményrıl beszélünk-e. Polgármester úr is, meg mi is. Mert lehet, hogy nem ugyanarról az intézményrıl beszélünk. Egyébként a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 1 igen, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el a beszámolót. Ennek roppant prózai okai is lehetnek. Többek között az, hogy ami a Kistérségi Tanács elé került szöveg, nem ugyanaz, mint ami elénk került, bár az volt oda írva, hogy mindenben megegyezı szövegrıl van szó. Polgármester úr ígéretet tett január-február környékén, hogy elénk hozza – azóta is hozta – míg nem az elızı közgyőlésen a Fidesz frakció azt kérte, hogy terjesszék elénk ezt az anyagot. Ez azért egy kicsit, nem ugyanaz a két dolog. Ez egy kényszer volt a polgármester részérıl és nem egy lehetıség. Nem onnan indult pár hónapja ez a történet, hanem másfél évvel ez elıttrıl indult a történet, amikor a pénzügyi bizottság tájékoztatót kért a kistérség pénzügyi helyzetérıl, az ott folyó munkálatokról, amire nemes egyszerőséggel elıször azt a választ kaptuk, hogy törvénytelenül kéri be a bizottság ennek a kistérségi beszámolónak az anyagát. Majd amikor a jogászaink, Dr. Szvercsák Szilvia jegyzı asszony, Dr. Kiss Gyula aljegyzı és többiek, Dr. Deák Zoltán megerısítették, hogy de igen, közpénzrıl van szó, akkor kaptunk egy beszámolót. A következı kérdés az volt, hogy mibıl adódik a 240 millió Ft-os intézményi maradvány. Ugyanis az, hogy ez a szociális ellátórendszer kistérségi fenntartásban mőködik, polgármester úr nagyon helyesen elmondta, hogy többletfinanszírozásra volt jogosult, ezt viszont a hétköznapok panaszai, tapasztalatai alapján valahogy nem láttuk viszont. Panasz volt úgy a dolgozók részérıl, mint az ellátottak részérıl. Erre is kíváncsiak lettünk volna, hogy valójában mire is fordítódik az a plusz pénz, amit a város is adott, másrészt kistérségi jellegébıl adódóan ez az intézményhálózat igénybe tudott venni. Érdekes volt a kérdés, mert korábbi közgyőlésen egyébként azt a választ kaptuk, ha már arról van szó, hogy ki, miért hozta ide, hogy „minden rendben van”. Ezt megerısítette polgármester úr is és megerısítette más képviselı is. Mi viszont nem ezt hallottuk, nem ezt tapasztaltuk és nem azt éreztük, hogy minden rendben van. Az, hogy polgármester úr elıhozta, hogy az önkormányzati ingatlanoknál nincs rosszabb helyzetben a kistérségi ingatlan állomány, ez így igaz, sıt elıfordulhat, hogy az önkormányzatiak jobb állapotban vannak. Egy óriási különbséggel, itt szociális és betegellátás folyik. Ez nem egy iroda, itt emberek laknak, életkörülményeiket, ellátásukat kell figyelembe venni, ellátási minıségüket, az ellátás minıségét, a törvény szerint elıírt szakdolgozói létszámot, ami - bár azt írja az elıterjesztés, hogy - „talán több is, mint kellene”. Dr. Fábián Ágnes tanácsnok asszony rákérdezett, a táblázat egyébként mutatja, hogy negyvenvalahánnyal kevesebben dolgoznak az intézményben, mint ahogy korábban dolgoztak. Tudomásunkra jutott több olyan tényezı is, amikor a dolgozók már kínjukban megkeresték az önkormányzati képviselıket, és sírva mondták el, hogy mi folyik és milyen munkaszervezés van a kistérségben, bizony ennek is utána kellett nézni. Ha már ugyan épületekrıl volt szó és nem tartották jó gazda módjára karban, hiszen a vagyonkezelés arról szólt, hogy az átadott ingatlanokat karban kell tartani, hát nézzük, hogy mi volt az a forráshiány, ami miatt nem tudták ezeket az ingatlanokat karban tartani. Nem hiába volt az elızı közgyőlésen a Bartók Béla u. 12. szám, a Bankó András utca 44. visszaadásáról szó. Miután elolvastuk az elıterjesztésben, hogy sem pénzügyileg, sem épület ingatlanilag nem kapta meg a mőködési
73 engedélyt, a Csaba utcai ellátó otthon is csak 2016-ig kapta meg. Ezek voltak azok a problémák, amelyek elvezettek oda, hogy bekényszerítették a beszámolót erre a közgyőlésre. Szeretnénk tiszta képet kapni arról, hogy mi folyik ott. Itt vannak a polgármester hölgyek, polgármester urak, köszöntöm İket is és az intézmények képviselıit is. Én magam is úgy gondolom, hogy maga a kistérség, mint szervezeti ellátási forma jó. Élni kell a vele adta lehetıségekkel, esetleg nem visszaélni velük. Élni vele, hogy az ott dolgozók és bentlakók minél jobb ellátást kapjanak, a bérezésük, a pótlékaik minél megfelelıbbek legyenek a mai kor követelményeinek. Itt majd lesz szó róla, de majd elé megyek, hogy a kollektív szerzıdésben még volt bérpótlék, kollektív szerzıdés viszont már nincs. Éjszakai pótlékok megítélésének a kérdése is örök vesszıparipám volt. Ki merem jelenteni a televíziónézık elıtt is, aki ma ebben az ágazatban ilyen lelkesen, becsületesen és odaadóan dolgozik, az már szinte nem is a pénzért teszi. Nyilván a magasabb fizetés mindenkinek jól jönne. De elvárhatná, hogy olyan munkakörülmények, munkaidı szabályzások legyenek, ami a mai kor követelményének megfelel. Tehát nemcsak pénzügyi gondok léptek fel, hanem munkaszervezési gondok is. Elhiszem, hogy felülvizsgálták többször a kistérséget, megnézték, az információk alapján, ami a mi birtokunkba jutott, hát azért lehet, hogy a Munkaügyi Felügyelet is egy mélyreható vizsgálatot is végrehajthatna, hogy a dolgozók jogai az intézet kötelességei milyen formában érvényesülnek az ellátásban. Elöljáróban annyit, hogy mi elfogadjuk a kistérség fennállását, nem kívánjuk bántani, de igen is az ott dolgozók, és a betegek érdekében az ellátottak érdekében szükség van egy mélyreható feltárásra, úgy pénzügyi, mint szakmai szempontból. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm Tanácsnok Úr! Herczeg Tamás tanácsnoknak megadom a szót. Herczeg Tamás tanácsnok: Polgármester Úr! Köszönöm szépen a szót. Elöljáróban én is szeretnék megjegyezni valamit, mert ez azt hiszem fontos. A három kistérségi szociális intézmény vezetıinek mindegyikét tisztelem, becsülöm az İ munkájukat. Személyesen sincs rossz kapcsolatom velük és nem titok, hogy tanítottam İket sok más kollégájukkal együtt. Szóval emberként is tisztelem İket és úgy gondolom, hogy tiszteletre méltó a munkájuk, hiszen egy rendkívül nehéz szakma mővelıiként vannak most itt İk, meg vannak a munkahelyeken azok, akik dolgoznak. Ahogyan tisztelem és becsülöm a polgármester hölgyet, polgármester urakat, akik a kistérségben dolgoznak és most köszöntöm is İket. Nem tehetem meg, hogy ne mondjam el a gondolataimat, egyrészt erre hívták fel a figyelmemet kliensek, gondozottak hozzátartozói, illetve munkatársak az intézményekben dolgozó munkatársak, meg hát ıszintén szólva arra gondolok, ha elénk került ez az anyag és nem mondanám el az aggályaimat, akkor le kellene mondanom a szociális tanácsnoki tisztemrıl, mert, hogy kötelezı megszólalnom. Hosszabb lesz, mint öt perc, elnézést kérek ezért. Megálltam, dolgoztam ezen az anyagon, nem szoktam leírni az anyagot, amit elmondok, most, hogy pontosan fogalmazzak, fontos, hogy pontosan fogalmazzunk, leírtam, ha megbocsátotok, hosszabb leszek öt percnél. Kezdeném azzal, hogy az utóbbi esztendıben, vagy már 2015. évben én is kapok Kistérségi Tanácsi elıterjesztést, a múlt hetit megkaptam, illetve hozzám került egy korábbi is. Ezekbıl is lehetett dolgozni, ezekbıl is lehetett olvasni. Polgármester úr az elızı közgyőlésen említetted, hogy teljesen mindegy, hogy éppen a Csabagyöngye Kulturális Központ apropóján, ahol én vezetı-helyettes vagyok, személyesen is szoktál menni az intézménybe, leszőrsz következtetéseket, stb. ez nagyon helyes. Most az a helyzet, hogy a szociális intézményrendszerrel kapcsolatban nem tudunk bemenni a házba meginni egy kávét, nem
74 tudunk megnézni egy kiállítást, szót váltani az ottaniakkal csevegni, körbe nézni. Az információnkat honnan kapjuk? Az információnkat kapjuk azoktól a személyektıl, akik ott vannak, vagy akik ott dolgoznak, vagy akik hozzátartozók ugye, meg hát azokból az írásokból, amik elénk kerülnek. Ezek, hogy milyenek, egy másik kérdés. Mit tartalmaznak, az egy másik kérdés. A közgyőlés elé nem került az a Kistérségi Társulás elé kerülı szöveg, vagy nem úgy került, amit nekem a múlt héten, illetve ezen a héten volt szerencsém olvasni. A Békéscsabai Kistérségi Intézményellátó Központ vezetıje által jegyzett és a Társulás június 17-i ülése elé kerülı beszámoló utolsó mondata szó szerint így szerepel: „A támogatások átadásának rendszere jelenleg nem átlátható, azaz mindenképpen felül kell vizsgálni.” Ez a mondat a közgyőlés elé került anyagból már kimaradt, nem tudom miért. Ez egy rendkívül fontos megállapítása volt annak az anyagnak, amit ugye az Intézményellátó Központ vezetıje leírt. Aztán különbözı anyagokból lehetett dolgozni. Különbözı anyagokat olvasunk. Meg hát szóban is hangzanak el gondolatok arról, vagy konkrét adatok arról, amit itt most megkaptunk, amit látunk. Nem egyeznek számok. Mondok néhány konkrétumot: 2015. február 25-én kelt az a levél, vagy az a dokumentum Polgármester Úr, amit Te jegyzel a Kistérségi Társulás Elnökeként. Ennek az ötödik oldalán írtak szerint a Hajléktalanok Átmeneti Szállójára 3.500.000,- Ft-ot költöttünk, ugye a kistérség. Pillanat. Ehelyett valami történt, mert, hogy elment a szöveg elıttem, amibıl olvasom ezt a 20 pontot szeretném elmondani Nektek. Egy pillanat. Szóval, hogy 3.500.000,- Ft-ot költöttek, vagy költött a kistérség, de ez nem egyezik az elénk került kistérségi beszámolóval, ami szerint 2.450.281,Ft-ot költött a kistérség erre az ingatlanra. Melyik szám a valódi? Nem tudom. Aztán ugyanebben az elıterjesztésben a Csaba Utcai Idısek Otthona szomszédságában lévı garázsról is szó esik, azt saját költségen újította fel az intézmény, de a mára elénk terjesztett beszámoló szerint 2008. óta „0” Ft-ot költöttek a Csaba Utcai ingatlanra. Akkor nem tudom, hogy miképpen is állunk ezzel a saját költségbıl történı felújítással. És akkor tovább menve a 2005. februári elıterjesztés szerint, amit a Társulási Tanács kapott, 50.000.000,- Ft ment 2014. évben felújításra, beruházásra, ingatlan felújításra. Ehhez képest a mai, a közgyőlés elé került anyag kimutatása szerint az elmúlt hét évben összesen költöttek 45.669.315,- Ft-ot felújításra, mellesleg úgy, hogy az elmúlt hét évben a Bankó András utcai, a Kazinczy utcai, a Mokry utcai, és a Jázmin utcai, aztán a Családsegítı Fövenyes utcai ingatlanjára „0” Ft-ot költöttek. Ez van leírva. „0” Ft-ot. De például a Bartók Béla úti ingatlanra sem költöttek 1.000.000,- Ft-nál többet és az Orosházi úti ingatlanra pedig utoljára 2008-ban mindösszesen 72.000,- Ft jutott. Nem tudom, hogy akkor hogy stimmelnek, vagy hogy nem stimmelnek a számok. A következı, hogy a februárban jegyzett elıterjesztés harmadik oldalán írtak szerint 2014-ben 73.000.000,- Ft-ot úgy költött a kistérség a feladatok ellátására, hogy ahhoz egyik településnek sem kellett forrást biztosítani. Tulajdonképpen végig vonul az elmúlt szők egy év kommunikációján az, hogy a településeknek nem kell, nem kellett hozzájárulniuk a feladatokhoz, amióta a kistérségi ellátó rendszerben mőködik a dolog. Ehhez képest csak mondok egy példát, de több is van az anyagokban, hogy 2009-ben a gazdasági bizottság javaslata alapján a közgyőlés 50.000.000,- Ft-ot különített el a szociális étkezés támogatására, 2014-ben a harmadik oldalon van leírva, hogy 10 fı közmunkást biztosított az önkormányzat. Azt pontosan nem tudom, hogy İk milyen közfoglalkoztatottak voltak, akiknek az önkormányzatnak hozzá kellett járulni a foglalkoztatásukhoz, vagy 100 %-ig megkaptuk az államtól a támogatást. De, hogy ebben az évben is dolgoznak közfoglalkoztatottak a kistérségi szociális ellátó rendszerben. Tudjuk, hogy az İ havi 19.968,- Ft, vagy a betöltött munkakörtıl függıen 23.036,- Ft-os havi, az állam által finanszírozott költségnek a 40 %-át a költségvetés,
75 az önkormányzati költségvetés fedezi. Emellett igen jelentıs összeget utal át a hivatal a választókerületi célelıirányzatokból évrıl-évre. Gyakorlatilag párt hovatartozástól függetlenül minden egyéni képviselı a rábízott körzetben lévı telephelyet támogatja. Fıként a rendezvényeket, ugye, mert azokra semmilyen intézményi forrás nincsen. Aztán a következı és ez már a dolgozókat, nagyon erısen a dolgozókat érinti, hogy a 2015ös, a társulás elé kerülı beszámoló írja az ötödik oldalon, hogy a fenntartó intézményeinél idézem:” egységes szemlélettel, minden egyes munkatárs több mint 300.000,- Ft többletjuttatást kapott”. Mindegyik intézmény, ezt írja a szöveg, tehát nem átlagban, hanem egyenként. Gondolom legalább ennyit egyenként. Ugye. Ehhez képest éves szinten – az én információm ez – 96.000,- Ft Erzsébet utalványt kapnak, az év végén – az egyik intézményt mondom- az év végén bruttó 100.000,- Ft jutalmat, de ennél lényegesen kevesebbet is van, akik kaptak. És éves szinten legfeljebb 14.000,- Ft ruhapénzt kaptak sokan. Tudjuk, hogy van, aki még a 100.000,- Ft-ot sem kapta meg, de akinek össze is jött a bruttó 10.000,- Ft, annak sincs meg éves szinten a 300.000,- Ft. A mai elıterjesztésünk nyilvános ülésen kerül tárgyalásra, azok a dokumentumok, amelyeket kaptunk, nagyon jelentıs mennyiségő szöveget és sok mindenre kiterjedı szöveget kaptunk az elıterjesztéshez, nyilvános ülésnek az anyaga. Az a helyzet, hogy indirekt módon tudom, hogy ez sok békéscsabai polgár birtokába jutott, konkrétan a világhálóra is felkerült, mert, hogy többen vannak, akik mazsoláztak már itt a mellékletek, vagy szövegek között. Van, aki olyan email-t küldött nekem, hogy „úgy sem merem itt elmondani”. Annak fényében, hogy milyen fizetések vannak a szociális szférában, és hogy mennyi béren kívüli juttatást kapnak egy évben, hát hogy mondjam megrázó az, hogy 2004. december másodikán – polgármester úr is biztosan tudja, mert a Kistérségi Tanács Elnöke is vagy – hát hogy is mondjam, vagy egyéni vállalkozóként, vagy társas vállalkozóként egy napon van egy család, amelyik 6.291.004,.- Ft-ot számlázott. Nem az intézményünkben, fıállásban dolgozó családtagokról beszélünk, vagy a projekt – itt is osztottak ki egy anyagot, amit írt valaki – de nem, hanem vállalkozóként állították ki és lehet, hogy felelıtlenség lenne, meg jogsértı, ha mondanám, hogy kicsoda. Nem számoltam utána, csak megnéztem, hogy nagyjából, talán nagyságrendileg helyes lehet ez a hat millió körüli összeg. A ruhapénzt is már említettem. A dolgozók az egyik intézményben munkaruhaként két évente összesen két nadrágot és két köpenyt kapnak. Más intézményekben, nem Békéscsabán normálisan, kötelezıen jár mondjuk a konyhában a csúszásgátló zárt cipı, a sapka, vagy a kendı. Erre itt, ebben az intézményben nem futja. Ahogy nem futja, elképesztı a kötelezı szőrıvizsgálat kifizetésére se. Tudjuk, hogy 40 év alatt 1.700,- Ft-ba kerül, ha elmegyek – sajnos nekem már ingyenes – tüdıszőrésre. Kötelezı a tüdıszőrés az ott dolgozóknak, de nem fizeti az intézmény a kötelezı tüdıszőrés díját. Ha már szőrıvizsgálat, fontos más foglalkozás-egészségügyi kérdés, hogy tudomásom szerint, az ott dolgozók elmondása szerint nincs Hepatitis A, vagy Hepatitis B - akinek az indokolt - ellen védıoltás az Egyesített Szociális Intézményben, vagy annak a jogutódjában, majd mondom a névvel kapcsolatos anomáliát is. Amikor 6-7 éve volt egy Hepatitises gondozott, akkor kaptak védıoltást az ápolók, de a doktor hölgyek és urak tudják, hogy öt év múlva lejár a védettség kb. A munkatársak által elmondottak alapján úgy tudjuk, hogy nincsen védıoltás. Nemcsak a kötény, a zárt cipı, a többi tárgyi eszköz hiányzik, mint például az üzemképes mosogatógép, hanem ugye a gondozó, ápolói létszám is. A KESZI-ben, amennyire én tudom, hónapok óta hallom ezt, az Ady Endre utcában az egyik részlegen a legkritikusabb az éjszakai mőszak helyzete, ahol ma egyetlen éjszakás dolgozik. 49 emberre jut egyetlen éjszakás, akinek ugye az a feladata, hogy kiosztani másnapra a gyógyszereket, altatókat, az éjszakai inzulinok beadása, vizsgálatokra elıkészület, dokumentáció megírása, betelt dokumentációk
76 archiválása, inkontinencia betét cseréje, váratlan események intézése, mentı, ügyelet, haláleseti, stb. rengeteg munkája van. Egy embernek van ez a munkája. Következı: Létszámmal kapcsolatos. Összességében úgy számolnak a dolgozók, ugye én ezt nem tudom, a dolgozók úgy számolnak, hogy a földszinti és az emeleti részlegen 17 ápoló dolgozik, jól lehet 21-re van mód a jogszabályi kötelezettség és szükség. Más munkakörök betöltésével is van gond. Az 1/2000. rendeletet szerintem a kollégák ismerik, én készültem és itt van például, hogy mosónı, vasalónı 50 férıhelyenként 1 fı az elıírás, varrónı 100 férıhelyenként 1 fı az elıírás és a többi. Nincsenek meg ezek a létszámok egész konkrétan. Mond légy szíves. Takarítónı, és stb. Így van, teljesen igazad van. Igen. Jó. Szociális munkás létszám, a mentálhigiénés munkás létszám is hiányzik. Varrónı és a többi. Az a helyezet, hogy nemcsak a fityula, a sapka hiányzik, meg a zárt cipı, meg nemcsak a kollégák hiányoznak. Az egy szívszorító helyzet, hogy nincs mód a családtagok és a gondozottak elkülönült beszélgetésére. Nincs, mondjuk a fertızıbetegek elkülönítéséhez betegszoba és elıfordul a XXI. Században Magyarországon, konkrétan a mi városunkban, hogy az elhunyt lakóval egy szobában lévı gondozottak egy-két órát a folyón töltenek, ott kapnak enni, amíg az elhunytat elszállítják mellılük, hiszen nincs betegszoba, ahol a súlyos betegeket, kimondom, akár a haldoklókat lehet ápolni. Ezt az információt egyébként egy gondozott gyermekétıl kaptam, aki rettenetesen nehezen, szinte szégyenkezve beszélt errıl. Aztán mondhatom tovább a 9/2000-est, amit szintén ismernek a kollégák, ami arról rendelkezik pontosan, hogy a személyes gondoskodást végzı személyeknek, dolgozóknak a képzését, továbbképzését hogyan kell vezényelni. Természetesen úgy fogalmaz, hogy a munkáltatót illetı teher a szakirányú képzésen való munkavállalói részvétel költsége. Ehhez biztosítani kell a szabadidıt. A mi információnk az, hogy az intézményben nem akarják téríteni a képzés költségét, és nem akarják biztosítani a továbbképzéshez szükséges szabadidıt. Aztán tanácsnok úr említette a kollektív szerzıdést. A kollektív szerzıdés 2012. május 31-én egy vezetıi értekezleten egyoldalúan megszüntették. Késıbb errıl úgy tájékoztatták a dolgozókat – itt van elıttem a papír – hogy idézem, „az átdolgozás a jogszabályi keretek szerint folyamatban van”. Azóta semmilyen információja nincs a munkavállalóknak arról, hogy az új dokumentum, pontosabban a réginek az átírása az elkészült volna, pedig három év telt el azóta, nem tudjuk, hol van az új kollektív szerzıdés. E tekintetben egy kicsit értelmezhetetlen a kistérségi beszámoló, hiszen a 15. oldalán jelen idıben fogalmazza azt, hogy a kollektív szerzıdés tartalmazza a bérpótlékot. Akkor most van, vagy nincs kollektív szerzıdés, nem tudom. A vezetés és a munkavállalók közötti kommunikáció persze emellett is hiányos, például szóbeszéd útján értesülnek a dolgozók arról, hogy átalakul az intézmény, új neve van az intézménynek, hogy a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Központ az új neve. Vagy hát az elızı közgyőlésen említettem egy másik intézményt, ami kettévált, és hogy a honlapon nyoma sincs a változásnak, sem a szervezeti változásnak, sem az intézményvezetı váltásnak. Még ma is megnéztem a Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ telephelyeként olvashat egy érdeklıdı, mondjuk aki gondolkodik azon, hogy İ, vagy a hozzátartozója az intézményt megkeresse. Máig errıl úgy tájékozódik, hogy ez egy telephely. Aztán a másik, hogy én azt hiszen legalábbis, hogy más intézményekben konkrétan tudom, hogy más ágazatban lévı más intézményben szmsz rendelkezik a vezetıi, a szakmai, összmunkatársi értekezletek rendjérıl. Itt nincs ilyen. Aztán a következı, hogy a kötelezıen szükséges tájékoztatás része úgy tudom, hogy része az, hogy az étkezést biztosító cégnek információt kell nyújtani arról, hogy hány dkg fehérjét, mennyi kJ kalóriát, stb. tartalmaz a reggeli, ebéd,
77 vagy a vacsora. A korábbi beszállító a Gyermekélelmezési Intézmény így is készítette el az étlapot. A jelenlegi itt van nálam az étlap, a jelenlegi beszállító azonban semmilyen információt nem közöl errıl. Hozzáteszem, hogy az egyik gondozottnak a családtagja könnyek között mutatta azt a fényképet, amin a kiosztott étel van lefotózva, amit az elızı nap csomagoltak és a dobozkában szétfolyó lé, átitatta a kenyeret. Megalázó és méltatlan a dolog én azt hiszem. Aztán a következı, hogy én igyekeztem jogszabályokkal is felkészülni, rövid volt az idım, nem sikerült mindenben, de úgy tudom, hogy az étkezéshez a konyha állapota, illetve lehetséges funkciója is fontos olyan szempontból is, hogy az Ady Endre utcai épületben tálalókonyha és nem fızıkonyha van. Az én tudomásom szerint akkor például, amikor nem lezárt dobozban hozzák az élelmiszert, akkor nem lehet ott megfızni, pl. a virslit. Hiszen ugye az nem fızıkonyha, hanem tálalókonyha. Lehetséges, hogy több ponton nem vagyok teljesen pontos, mondom, leírtam, igyekeztem számokkal is alátámasztani, meg kell nézni, hogy így van-e, vagy nem így van. Én azt tudom, hogy így van. A következı egy másik fajsúlyú dolog, vagy más jellegő, hogy a rendszeres, az elıterjesztések elkészítésének a fázisában szükséges kommunikáció, vagy együttmőködés, az ellátásért jogilag, morálisan és a politikát a köz érdekében történı cselekvésként értelmezı felfogás szerint felelıs önkormányzat és a szociális intézmények vezetıi között hiányzik. Mondom még egyszer: A rendszeres, az elıterjesztéseket megalapozó szakmai együttmőködés hiányzik. A szociális tanácsnok, történetesen én, 2015-ig gyakorlatilag soha nem kaptam meg az elıterjesztéseket, a szociálpolitikai osztály pedig a kész elıterjesztéseket kapja meg. Az elıterjesztéseket megalapozó és fontos, rendszeres szakmai egyeztetés, tehát mondom még egyszer, tehát az intézményvezetıkkel nem mőködött. Ha volt is párbeszéd, mert idınként azért volt, természetesen, nem mondanék igazat, ha nem mondanám, hogy idınként volt konzultációfelelıs beosztásban lévı emberekkel. Ha volt párbeszéd, mint például 2014 szeptemberében, amikor a lejáró mőködési engedélyek ügyében tárgyalt az önkormányzat a kistérség egyik megbízottjával, a szociálpolitikai osztály felajánlotta a segítséget, a támogatást és azt a választ kaptuk, hogy nem szükséges semmilyen együttmőködés, közremőködés, a kistérség átcsoportosítással megoldja a kérdést. Ehhez képest azt írja a múlt héten társulás elé kerülı dokumentum a 10. oldalon, hogy és akkor mondom: „A fenntartó, a társulás kezdeményezte Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatánál a férıhelyek határozott idejő mőködése miatti üres, nem használt épületek átadását más piaci érdeklıdıre való hivatkozással, azt nem kaptuk meg.” Értitek? Hogy a társulás kezdeményezte, hogy mi adjunk át üres épületeket, de mi, már hogy a közgyőlés nem adtuk át. Aztán ha már az együttmőködésrıl beszélünk, akkor nemcsak fenntartó van, nemcsak munkavállalók vannak, hanem létezik a civil szféra, amelyikkel szintén hasznos lehet az együttmőködés. Arra kért engem az idısgondozás mellett az önkormányzat, a közgyőlés által létrehozott közalapítvány, az Idıskorúak Intézményi Ellátását Segítı Közalapítvány Kuratóriuma, hogy tájékoztassam az alapítót – ugye a mai napon kerülnek elénk a közalapítványok beszámolói – a kuratórium arra kért, hogy tájékoztassam az alapítót egy levélrıl, amit a közgyőlésnek fogalmazott és én ezt megteszem. Már csak azért is, mert ennek a kuratóriumnak tagja vagyok, természetesen tiszteletdíj és mindenfajta költségtérítés nélkül látjuk el a feladatunkat, meg hát azért is, mert van olyan kurátor, aki igen nagy felháborodással jelezte, hogy be akar jönni a közgyőlésre, fel akar szólalni és elmondaná a kuratórium véleményét. Gyorsan elmondom: a korábbi évek alapítói elvárása idézem a levelet, amit megfogalmazott a kuratórium: „A korábbi évek alapítói elvárása volt, hogy a
78 közalapítvány az idısellátás intézményi keretek között élı békéscsabai lakosok számára nyújtson támogatást. Munkánk alapvetı bázisát a szponzori beszállítói támogatások, felajánlások jelentették. Helyes gyakorlatnak tartottuk, hogy azok a vállalatok, gazdasági szervezetek, amelyek az idısgondozás területén beszállítók, és a termékeiket az idısgondozás költségvetése finanszírozza, amennyiben a társadalmi felelısségvállalásuk erre kiterjed, akkor adományaikat, támogatásaikat erre a területre, az idısgondozásra – teszem hozzá – szánják. Éppen ezért tartjuk szomorúnak, hogy évekkel ezelıtt megszőnt az a gyakorlat, hogy a beszállítók egy része az idısgondozás területére juttat forrást. Nem értjük, hogy például miért a Békéscsabai Tábortőz Egyesület számára jut támogatás, és nem az idısellátás részesül abból a forrásból, amit a beszállítók juttatnak. Tisztelettel kérjük a közgyőlést, mint alapítót, hogy foglaljon állást a tekintetben, hogy korábbi szándéka szerint helyesnek tartja-e, hogy az idısellátásba kerüljön a véleményünk szerint ezt az ágazatot megilletı forrás, vagy ha nincs meg a mőködésünk abbéli feltétele, hogy legyen módunk az idıs emberek szakellátását támogatni, abban az esetben kezdeményezze a közalapítvány megszőnését.” Érthetı ugye, amit mondok? Az idısellátás finanszírozza a rendelést, jön a rendelés, van olyan vállalkozó, aki a társadalmi felelısségvállalás jegyében mondjuk közalapítványt támogatna. Most nem ezt támogatja, hanem valamilyen döntésbıl kifolyólag másfelé, még ha szociális ágazatra és más területre, akkor is én úgy gondolom, hogy az idısellátásból megy ki a forrás, akkor nagyon célszerő, hogy az idıs emberek támogatására kerüljön vissza az, ami visszakerülhet. És akkor az a helyzet, hogy sokkal több mindent mondtak el a gondozottak, meg különösképpen a munkatársak, akik itt-ott-amott dolgoznak. A 20. pontnál tartok, nem mondanék el többet, csak egy dolgot, egy kérést fogalmaznék meg, amit nem is én fogalmaztam meg, kérték, hogy mondjam el, nincsen közöm hozzá, mert hogy én egy önkormányzati testület képviselıje vagyok és az intézmény fenntartója a Kistérségi Társulás. Még ha a fenntartók mi lennénk, akkor sem lenne direkt és közvetlen jogom ahhoz, hogy ezt követeljem, nem követelem, hanem kérem az İ nevükben. Szóval egy ideig, amikor még nem Nyerges Adrienn volt a Békéscsabai Egyesített Szociális Központ jogelıdjének az intézményvezetı ápolója, és amióta kénytelen volt elhagyni a munkahelyét és újra nem İ az, azóta meg azelıtt az volt a gyakorlat, hogy rendre átcsoportosítják a gondozottakat ellátó munkatársakat. Egyik feladat helyett a másikat, még pontosabban az egyik telephelyi munkahely helyett a másikat kapják. Sok szakemberrel beszélgettem errıl, és nem találkoztam olyannal, aki helyesnek tartaná, hogy idıs embereknek néhány havonta új munkatársak arcát, nevét kelljen megtanulni és fordítva. A dolgozók mindig új neveket, mindig új ellátotti magatartásokat, szokásokat kelljen, hogy tanuljanak. Bizalmi, diszkrét és intim kapcsolat van egy ellátott és a gondozottak között. Az pedig, ha gyakran cserélıdnek a személyek az ellátottak körül, akkor ez gátolja. Tisztelettel kérem, semmi több ez, mint kérés, hogy ez a módszer ne legyen gyakorlat. Jó? Egyelıre köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Tanácsnok Úr! Köszönöm szépen a hiánypótló összegzésnek is mondható összefoglalóját. Ugye egy szociális tanácsnoktól teljesen korrekt dolog, hogy egy ilyen lényeges ügyrıl egy ilyen, akár részletekbe menı tájékoztatást ad, nyilvánvaló mindannyiunk érdeke, hogy elsısorban az ellátottak, emellett az ott dolgozók helyzete javuljon a költségvetési források tekintetbe vételével, azt tudom ígérni, hogy minden egyes konkrét ügyet, amit Ön most felvetett, ezt nyilván a jegyzıkönyv tartalmazza, meg fogjuk nézni, hogy lehet ezeken az úgymond esetlegesen rossz gyakorlatokon változtatni. Miklós Attila képviselı úr szót kért, parancsoljon.
79 Miklós Attila képviselı: Köszönöm Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Azt gondolom, hogy rossz gyakorlaton változtatni kell, és azt gondolom, hogy nem csak ez, és nem csak ezek, amelyeket Tamás felsorolt a szociális intézmény kapcsán az a rossz gyakorlat, amin változtatni kell minél hamarabb. Elıször is hagy köszöntsem nagy tisztelettel a megjelent polgármestereket, az intézmények vezetıit, a munkaszervezet vezetıjét, viszont hiányolom a társulás elızı elnökét, akihez azt gondolom, lehet, hogy lenne néhány kérdésünk. Októberben, amikor megalakult az új közgyőlés, akkor többen jeleztük polgármester úr felé, hogy az az érzésünk, hogy a kistérségi társulásnál nem minden mőködik rendben, ezért a Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság elnökeként beszéltem Veled róla, többször, hogy jó lenne, ha meg tudnánk vizsgálni, ha készülne valamilyenfajta beszámoló, ellenırzés, hogy minden megfelelıen mőködik-e. A mostani anyag sem tudott a Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság elé kerülni. Ezt sem tudta bizottságunk megtárgyalni. Nyilván kiküldött anyagként átnéztük és tudunk róla, de mondjuk szakbizottságunk nem tudott tárgyalni. Azt kértük, mint bizottság, hogy a szeptemberi ülésünkre ez az anyag, a most elhangzottakkal kiegészülve kerüljön elénk, hogy meg tudjuk nézni, át tudjuk vizsgálni a kistérségnél folyó munkát. Elıször is abban abszolút egyetértek, mivel szociális szféráról beszélünk, ezért lehet, hogy sok mindenben óvatosan kell fogalmaznunk. És azért is óvatosan kell fogalmaznunk, mert azt mondták néhányan, hogy vigyázzak a szavaimra, mert ügyvédek nézik, hogy mit mondok, hogy fel tudnak-e jelenteni. Figyelek, hogy mit mondok. És ha már a szociális szféránál tartunk, akkor érdemes azt elmondani, hogy ma a szociális szférában 106-105.000,- Ft az átlagbér, a szociális szférában dolgozók 75 %-ának nem éri el a minimálbért a keresete és vannak olyanok a csatolt táblázatok alapján, akik ennek többszörösét, többszörösét lapátolják ki közpénzbıl a szociális szférából. Azt gondolom, hogy errıl kellene beszélnünk, és arról kellene beszélnünk, hogy az a jól körbehatárolható érdekkör hogyan csinálhatja évek óta azt, hogy a közvagyonból visz el pénzt úgy, hogy nem minden esetben látjuk azt, - most például egyelıre sehogy sem – hogy van-e mögötte valós teljesítés. Én azt fogom kérni jegyzı úrtól, hogy konkrét szerzıdésekbe hagy tekintsünk bele, tudjunk megnézni konkrét teljesítést, igazolásokat, konkrét kifizetéseket, mert azt gondolom, hogy nagy tanúságokat tudnánk levonni belıle. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm Képviselı Úr! Igen, hát természetesen tanulságok mindig vannak, az is, hogy benne van az elıterjesztésben csak lehet, hogy nem tetszett eljutni az elıterjesztés végéig, hogy a szerzıdések már most betekinthetık mindenki számára. Írtuk, hogy a táblázat természetesen bocsánat a táblázatban az adatok ott vannak, hogy kivel volt szerzıdés, milyen kifizetések voltak évente, szolgáltató megnevezésével, az összegek megnevezésével. Írtuk, hogy a szerzıdés rendelkezésre áll, bárki számára betekinthetı. Mindjárt felütöm az elıterjesztést, de biztos elhiszi nekem, képviselı úr bejön és minden szerzıdést megmutatunk, értékelheti. /Miklós Attila mikrofonon kívül mondott hozzászólását nem lehet érteni/ Szarvas Péter polgármester: Arra válaszoltam, hogy a szerzıdésbe szeretne Ön betekinteni. Itt van benne, bármelyik szerzıdés megnézhetı, tehát kérem ezt ne rója fel hiányosságként, mert írtuk, hogy be kell jönni, meg lehet nézni. Jó, köszönöm. Fülöp Csaba képviselı úr parancsoljon. Fülöp Csaba képviselı: Köszönöm a szót. Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Közgyőlés! Én is azzal szeretném kezdeni, hogy elismerem a szociális szférában dolgozók áldozatos munkáját. Az én egyéni választókörzetemben is van egy idısek otthona, a Kazinczy Utcai Idısek Klubja. Aktív kapcsolatom van a klubbal, a vezetıvel, az ellátottakkal és látom, hogy az ott
80 dolgozók milyen áldozatos munkát végeznek nap, mint nap az ellátottak érdekében a szociális területen. Hozzászólásomban a táblázat adataival szeretnék foglalkozni, úgy, ahogy Attila is említette itt elıttem. Vannak nagy összegő kifizetések a táblázatban, amelyeknek a hátterét mindenféleképpen érdemes megvizsgálni. Ugye nagyon gyakori szerzıdı partner a Joghatás Kft., nagyon sokat találkoztam ezzel a cégnévvel, hogy Joghatás Kft. Egy picikét megvizsgáltam, hogy a Joghatás Kft. mennyi szerzıdés kötött a Kistérségi Társulással, milyen tevékenységeket végez, milyen értékben kötötte a szerzıdéseket. Azt gondolom, hogy elég érdekes információkat kaptam. A Joghatás Kft-t 2011. november 3-án alapították, tulajdonosai Dr. Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna, aki egyébként önállóan is rengeteg megbízási szerzıdés alanya a táblázat alapján, tehát önállóan is és társaságként is kapcsolatban áll a kistérséggel, valamint Harangi Zsuzsanna. A társaság 2011. november 8-án már meg is kötötte az elsı szerzıdését a Kistérségi Társulással, tehát jó idıben alakult, hiszen öt napra rá meg is tudta kötni az elsı szerzıdését a Kistérségi Társulással. A társaság tevékenységi körei a következık: üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, szabadidı-, sporteszköz kölcsönzése, egyéb postai-, futárpostai tevékenység, egyéb szakmai, tudományos és mőszaki tevékenység. Ez a négy tevékenységi köre van a társaságnak a cégjegyzék szerint. A társaság az alábbi tevékenységekre szerzıdött az elmúlt idıszakban a Kistérségi Társulás mind a négy intézményével: egyszeri szervezetfejlesztési szolgáltatás, jogi- és szervezetfejlesztési szaktudást igénylı feladatok, egyéb vezetési tanácsadás, szaktudást igénylı feladatok, jogi- és szervezetfejlesztési szolgáltatás ellátása, jogi szaktudást igénylı feladatok, szaktanácsadás, jogi szolgáltatás, ételkiszállítás, szervezetfejlesztés és vezetési tanácsadás és ami a legutolsó, a legérdekesebb, sporttábor étkeztetés, étkezés. Bocsánat. Különbözı szerzıdéseket kötött a társaság az étkezéstıl a szervezetfejlesztésen át a jogi szolgáltatásig, ami azt gondolom elég érdekes. Hogy a társaság tevékenységi körei között a jogi tanácsadás, a jogi szolgáltatás egyáltalán nem is szerepel. Ennek ellenére kötött ilyen szerzıdéseket. Ebben nem vagyok teljesen biztos, Dr. Csicsely Ilona képviselı asszony tudja megerısíteni, illetve megcáfolni. Úgy tudom, hogy jogi tanácsadást munkaviszonyban lévı jogtanácsos végezhet, annak a szervezetnek a részére, akivel munkaviszonyban áll, vagy pedig szakvizsgával rendelkezı egyéni ügyvéd, megbízási szerzıdés alapján. Úgy tudom, hogy ezekkel a tevékenységekkel végezhetı jogi szolgáltatás. Ebben az esetben sem a társaság tevékenységi körei között nincs jogi szolgáltatás és az általam említett két esetbıl egyik sem áll fenn. Mégis jogi szolgáltatás címén lett szerzıdések tömege, tömkelege megkötve. A társaság árbevétele alapítása óta 86.863.000,- Ft volt. Az adatokat a nyilvános e beszámoló oldalról vettem, tehát minden adat nyilvános, bárki számára hozzáférhetı, amiket most idézek. 2011-ben 3.500.000,- Ft, 2012-ben 15.347.000,- Ft, 2013. évben 33.147.000,- Ft és 2014. évben 34.869.000,- Ft volt a társaság árbevétele. A táblázatból próbáltam összeadni azt, hogy a kistérségi társulás intézményei milyen összegő kifizetéseket teljesítettek a Joghatás Kft. felé, megnézve azt, hogy a Joghatás Kft-nek hány százalékát szerzi a kistérség intézményeitıl. Pontos számot azért nem tudtam kapni – megmondom ıszintén – mert a kezdeti idıszakban alanyi áfa mentes volt a társaság, és a táblázatban nem mindenhol volt feltüntetve, hogy nettó, vagy bruttó ez az összeg. Az elején valószínő, hogy nettó összegek voltak, mert alanyi áfa mentesek voltak, a késıbbiekben sem tudtam azt megítélni pontosan, hogy melyik tevékenységi körök azok, amelyek áfa mentesek. Én az árbevételt elosztottam 1,27-el, ami nekem kijött és az jött ki, hogy nettó 82.000.000,- Ft a Joghatás Kft. vonatkozásában a kifizetés a kistérségi társulás részérıl. Ha azt nézem, hogy a mőködése óta a Joghatás Kft. 86.000.000,- Ft árbevételt ért el, és ebbıl 82.000.000- Ft-ot a kistérségtıl kapott, akkor én azt gondolom, hogy akár az is felmerülhet, hogy ez egy olyan projekt cég, ami arra jött létre,
81 hogy a kistérségi társulásnak különbözı tevékenységeket végezzen. Én azt gondolom, hogy ez egy elég érdekes és beszédes számadat, arról nem beszélve, amit már az elıbb is mondtam, hogy az SZJ jegyzék, a TEÁOR jegyzékkel abszolút nincs szinkronban, és amit mondtam, hogy a jogi szolgáltatás végzésére vonatkozó esetek fel sem állnak. Ami érdekes dolog még, a kivett osztalék mértéke. Hozzáteszem, egy olyan cégrıl beszélünk, ami 95 %-ban a kistérségbıl él, a bevételeit innen szerzi. A cégbıl 13.000.000,- Ft osztalékot vett ki a két tulajdonos Dr. Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna és Harangi Zsuzsanna. Ebbıl 10.000.000,- Ftot 2014-ben, amikor is 34.000.000,- Ft-os árbevétele volt a cégnek, 2013-ban 1.300.000,- Ftot, 2012-ben pedig 1.700.000,- Ft-ot. Tehát 13.000.000,- Ft osztalék, 86.000.000,- Ft-os árbevétel döntıen a szociális szférában élı cégbıl, ahol Attila említette 105-106.000,- Ft az átlagfizetés. Emellett a cég 5.772.000,- Ft-ot még eredménytartalékba is tudott helyezni, tehát 18.772.000,- Ft, tehát az árbevételének a 20 %-át adózottan vagy osztalékként ki tudta venni, vagy eredménytartalékba tudta helyezni. Még egyszer mondom, a szociális szférából származnak a bevételének legalább a 95%-a. Emellett személyi jellegő ráfordítás volt a cégben a három év alatt 2014-ig bezárólag 20.811.000,- Ft. Én azt gondolom, hogy ezek a számok több mint beszédesek és több mint felháborítóak, azt gondolom, hogy mondhatom ezt. És ha azt mondom, hogy arcátlanság, akkor még egy nagyon-nagyon enyhe kifejezést használtam. A szociális szféráról beszélünk, ahol Tamás is említette azt, hogy milyen körülmények között dolgoznak, milyen állapotok vannak. Azt gondolom, hogy egy cég, aki láthatóan a számok alapján majdhogynem 90 %-ban a szociális szférából él, a kistérségi társulásból él, 13.000.000,- Ft osztalékot vesz ki, 5.772.000,- Ft-ot eredménytartalékba is tud helyezni, azt gondolom, ha azt mondom, hogy arcátlanság, felháborító, akkor még nagyon-nagyon enyhe kifejezéseket használtam. Azt szeretném kérdezni, hogy ezek a szerzıdések, amelyeket a Joghatás Kft. megkötött, ezek érvényben vannak-e még, hogy a 2015. évben történtek-e kifizetések a Joghatás Kft. számára azon szerzıdések alapján, amelyek itt a táblázatban felsorolásra kerültek. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos információ lenne, tudja-e folytatni még a cég a kistérségi társulásból a több millió forintos megbízási díjak felvételét. Mindenféleképpen élnék azzal a lehetıséggel, amit polgármester úr említett, hogy betekintenék, szeretnék betekinteni a Joghatás Kft. által megkötött szerzıdésállományba; hiszen a több mint tízféle jogcímen megkötött szerzıdés a négy intézménnyel, mindenféleképpen megéri azt, hogy részletesen meg tudjuk tekinteni. Mindenféleképpen szükséges a szerzıdések átvizsgálása, a szerzıdéseket követıen mindenféleképpen szükséges a teljesítés igazolásoknak az átvizsgálása, hiszen valaki ezeket a teljesítéseket leigazolta. Valaki jóváhagyta a több tízmilliós kifizetéseket. Mindenféleképpen meg kell nézni azt, hogy ki igazolta le, mi alapján hagyta jóvá ezeket a több tízmillió forintos, érdekesen magas összegő kifizetéseket. Mindenféleképpen élnék ezzel a lehetıséggel. Azt gondolom, hogy szükséges mélyreható pénzügyi vizsgálatot folytatni ezen szerzıdések és az egyéb szerzıdések ügyében is, hiszen mindenféleképpen ki kell derülnie, hogy milyen szolgáltatásokra, milyen teljesítéssel, milyen ellenjegyzéssel történt meg ennek a felháborító összegnek a kifizetése. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm Képviselı Úr! Természetesen, ahogy említettem a szerzıdések rendelkezésre állnak. Kaposi László képviselı úr szót kért, parancsoljon. Kaposi László képviselı: Köszönöm a szót. Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Úgy gondolom, hogy Herczeg Tamás, Miklós Attila, valamint Fülöp Csaba után nehéz lesz ennél bıvebben összefoglalni a dolgokat. Én inkább egy konkrét dologgal foglalkoznék, hogy
82 legyen mindjárt kiindulópont, milyen szerzıdésekrıl van szó. Kutatásaim során én is hozzájutottam egy konkrét szerzıdés adataihoz, ami engem nagyon kíváncsivá tett és érdekel. Ez az Életfa Szociális Szolgáltató Központ és a Joghatás Tanácsadó Társaság között jött létre, még 2012. december 8-án, ha így majd könnyebb lesz kikeresni. Ez egy tanácsadói szerzıdés, amelyik az étkeztetéssel kapcsolatos szaktanácsadásról szól az Életfa Szociális Szolgáltatón belül. Nem is sorolnám, hogy mik vannak belefoglalva, mert szerintem teljesen mellékes. A lényeg az, hogy ezért a szaktanácsadói tevékenységért 1.110.000,- Ft általam, értesülésem szerint havi juttatást fizetett ki a kistérség, természetesen számla után. Én azt gondolom, hogy ezekrıl a szerzıdésekrıl is beszéljünk. Nem csodálkozom én sem, ha ilyen számok jönnek ki Fülöp Csabánál. Ismert, hogy ez csak egy csepp a tengerbıl. Úgy gondolom, hogy elég egy ilyen ahhoz, hogy komoly következményekkel járjon, nem kell felsorolni 1650 darabot. Szerintem elég egy, úgy gondolom. Errıl szerettem volna beszélni, hogy konkrétumot mondjak, hogy mirıl is van szó. Mert itt nagyvonalakban elhangzott, hogy ilyen szerzıdések, meg esetleg olyan szerzıdések. Konkrétan ezekrıl, a szerzıdésekrıl és a hasonlóakról. Köszönöm szépen a meghallgatást. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm képviselı úr. Takács Péter úrnak megadom a szót. Takács Péter képviselı: Köszönöm a szót Polgármester Úr! Én a magam részérıl elıször is üdvözölném, hogy végre, sokszori próbálkozás után, de elébünk került egy ilyen komplex anyag, amely bemutatja a kistérség mőködését egyrészrıl. Másrészrıl polgármester úr által elmondott felvezetı gondolatokat annyival mindenképpen szeretném kiegészíteni, akkor, amikor Békéscsaba Megyei Jogú Város gyakorlatilag belekényszerült abba, hogy a magasabb fejkvóta miatt az elsı Gyurcsány kormány idején átadja a szociális intézmények fenntartói jogát a kistérségnek, akkor nem rossz állapotban adta át ezeket az intézményeket. Ezt felelısségem teljes tudatában merem állítani. Békéscsaba Megyei Jogú Város azt az Életfa Nyugdíjas Garzonházat, amely itt most bizonyos tekintetben központi szerepet játszik, azt a saját lakásalapjának a terhére építette meg elsı ütemben és a Széchenyi Terv I-II. ütemének köszönhetıen bıvítette a továbbiakban. A Körgát sori Szociális Otthon – nekem volt módon még a 90-es években ott járni, a 90-es évek közepén, mint a Szociális Bizottság elnöke – szintén pályázati, központi támogatással újítottuk fel. Amikor arról beszélünk, hogy a kistérség most hogyan mőködteti, és mivel rendelkezik, abban erısen benne van a rendszerváltoztatás után felálló képviselı-testületek szándéka és felelıssége a szociális szféra iránt. És azt gondolom, hogy ezt a felelısséget mutatja az a számsor is, amit ennek a beszámolónak a második oldalán kaptunk meg, mely szerint Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006-2014-ig bezárólag fölfelé kerekítve 555.000.000,- Ft-os támogatást nyújtott különbözı címekkel ennek az intézményrendszernek a fenntartására. Erre mondtam én polgármester úrnak, amikor szóba került az, hogy kistérségi fenntartás, vagy városi fenntartás, hogy én merem állítani, hogy a helyi önkormányzatnál, a helyi intézményeknek jobb fenntartója nincs, bár belátom, hogy nyilván mérlegelni kell, hogy anyagi kondíció szempontjából melyek a fenntartásnak a racionális formái, ha valóban úgy van, hogy jelentıs támogatás hívható le központi támogatás kistérségi fenntartásban, akkor mindenképpen mérlegelni kell. Amit pedig Fülöp Csaba képviselıtársam az elıbb elmondott, noha az rendkívül meglepı volt, bár ugye az adatsorokat én is láttam. Azért meglepı polgármester úr, mert képviselıtársam úgy fogalmazott, hogy a szociális szféráról lévén szó, ez hát úgymond felháborító és valóban én is azt gondolom, - polgármester úr is mondta, hogy rendkívüli érzékenységgel kell ehhez a területhez hozzá állni – és azt gondolom, hogy ez mindenkire
83 igaz kell, hogy legyen. Azoknak is, akik ott dolgoznak, vagy bármilyen tanácsadást végeztek, bármilyen összegért az elmúlt évbe, valóban nagyon érzékeny terület, éppen ezért voltam meglepve az elhangzott számsorokon. Most polgármester úr említette, és valóban benne van az anyagban, hogy a szerzıdések betekinthetık, vagy megtekinthetık és ennek apropóján én azt gondolom, hogy Fülöp Csaba felszólalása után nem tehetjük azt meg, hogy a Jogi, Ügyrendi Bizottság ezzel ne foglalkozzon, akár soron kívüli ülés keretében. Azt sem teheti meg a Jogi, Ügyrendi Bizottság, hogy a teljesítésigazolásokat, amit képviselıtársam hangsúlyozott, szerzıdésen túl, a teljesítésigazolásokat ne kérje be, és ne tekintse meg, hogy az elvégzett munkát kik igazolták le. A magam részérıl végtelenül fájlalom azt, sokszor csodálkoztam polgármester úr, amikor a kistérség apropóján folyt köztünk a vita, úgy tőnt egy kicsit, mintha a polgármester úr azt mondaná, hogy gyakorlatilag ott minden rendben van, fog bennünket tájékoztatni, meg ha vannak problémák, azt majd közösen megoldjuk, visszamenıleg, amit Tamás is említett. Például annak idején, megkeressük Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Bartók Béla útnak a bezárásával kapcsolatban, akkor nyilván alaposan mérlegeltük volna azt, hogy tudunk-e segíteni példának okául abban, hogy a továbbiakban fönt lehessen tartani és így van ez a Bankó András utcai ingatlannal kapcsolatban is. Bár polgármester úr azt ígérte, hogy ezek a kapcsolatok javulni fognak. Én azért csodálkoztam egy kicsit, mert polgármester úr gyakorlatilag egy pár hónapja ennek a tanácsnak az elnöke. Vantara Gyula éveken keresztül volt ennek a Kistérségi Tanácsnak az elnöke, csodálkozom, hogy most akár országgyőlési képviselıi minıségében, volt polgármesteri minıségében, vagy volt Kistérségi Tanács Elnöki minıségében most miért nincs itt a napirend tárgyalásánál. Én nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni senkit, de polgármester úr pár hónapja van ott. Nyilván átlátta, na meg áttekintve, ami volt az elmúlt években. Többen örömmel üdvözölték a polgármester asszonyt meg a polgármester urat, meg ki, aki a kistérségnél dolgozik, hogy itt sorra vetettek fel a képviselı urak problémát. Nem akarom bátorítani ıket, de esetleg valaki olyan tudna-e erre érdemi választ adni, aki régóta ott van a kistérségi tanácsnál vezetı pozícióban, azt én megköszönném. És ha lenne ilyen és ezt sem polgármester úrtól kérdezem, a beszámolóban szerepel egy ilyen bekezdés, mely szerint „Az Életfa Idısek Otthona önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv volt. Tekintettel azonban arra, hogy annak vezetıje nem rendelkezett a jogszabályban megkövetelt szociális szakvizsgával és erre lehetısége sem volt, mert nem volt meg a szociális ellátás területén szerzett öt éves gyakorlata, csak két év, tény, hogy politikai döntés született és ezért a felálló intézmény telephelyként mőködött tovább.” Nagy tisztelettel megkérdezném, hogy ez tényleg így történt. Tehát az a Csabai Életfa, amit abból a pénzbıl építettünk fel, amit a békéscsabai önkormányzati tulajdonú lakások elidegenítésébıl összegyőjtött a város és más városokkal szemben ezt nem használta fel, amit mi kialakítottunk és elnézést, hogy egy kicsit megemeltem a hangom, de én részese voltam ennek a folyamatnak. Amit kialakítottunk egy kiemelt, példaértékő intézményé, azt azért veszíti el a gazdasági önállóságát, mert ott ép egy olyan gazdasági vezetı van, akinek nincs meg a szakmai gyakorlata? Akkor kellett volna egy olyat találni, akinek meg van a szakmai gyakorlata és maradhatott volna önállóan gazdálkodó szerv. Ezekre a kérdésekre és hangsúlyozottan nem polgármester úrnak teszem fel, mert nem gondolom, ha még tudhat is róla, nem gondolom, hogy ezeknek a folyamatoknak nem volt a részese. Még egyszer fájlalom, hogy Vantara Gyula nem foglal helyet köztünk, és majd eljutunk odáig, hogy határozati javaslatot is meg lehet fogalmazni az ügyben, elıre bocsátom, hogy a szóban forgó szerzıdések esetében fogom javasolni, hogy a Jogi, Ügyrendi Bizottság soron kívüli ülést
84 tartva vizsgálja meg valamennyi szerzıdés tartalmát, és vizsgálja meg a hozzá kapcsolódó teljesítésigazolásokat. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Jó, köszönöm szépen. Ami engem illet, ha jól emlékszem elıször vagy januárban, vagy a februári ülésen ígértem meg a testületnek, hogy legkésıbb júniusban készül egy beszámoló. Teljesítettem. A szerzıdéseket kérte a képviselı-testület a múltkori közgyőlésen erre a közgyőlésre, ezt is teljesítettem. A szerzıdésekbe való betekintést kérték a képviselı urak, azt gondolom ezt is betartottam. Megígértem, hogy Herczeg Tamás tanácsnok urat közvetlenül hívom meg a Társulási Tanács ülésére, ezt is betartottam természetesen. Azt is megígértem májusban, hogy azt vállalom, hogy évente kétszer a társulási mőködésrıl, ha egyben marad a társulás, a társulási mőködésrıl részletes terjedelmő szakmai és pénzügyi beszámolót hozok a Pénzügyi és a Szociális Bizottság elé. Ezt májusban itt a képviselıtestületi ülésen ígértem meg. Tehát azt gondolom, hogy minden olyan lépés fontos, ami ezek szerint a nagy távolságot mutató önkormányzati társulás között volt, hogy ezt a távolságot szőkítsük és minden esetben Önöknek, Nekünk módunk legyen kérdezni, javaslatot tenni, esetleg vizsgálatot elrendelni, ha valami olyat látunk, ami nem megfelelı. Ezt is természetesen be fogom tartani, ha ez a társulás jövıjére vonatkozóan ilyen döntés születik. Dr. Kerekes Attila képviselı kért szót. Parancsolj! Dr. Kerekes Attila képviselı: Köszönöm. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Én, mint a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, szeretnék néhány mondatot mondani. Elıször csatlakoznék Takács Péter felszólalásához, hiszen én is voltam abban az idıben a bizottság elnöke, amikor még önkormányzati tulajdonban és fenntartásban volt a szociális ellátás. Abban igaza van polgármester úrnak, hogy ez egy nagyon nehéz területe a munkának. Minden terület nehéz és mindenütt vannak problémák, de a szociális terület valóban nagyon nehéz. Egyrészt valóban, ahogy Miklós Attila is mondta, alacsonyak a bérek, nagy a leterheltség és az emberekkel való foglalkozás – én is, mint orvos mondom – mindig egy kicsit más, mert minden ember más. Esetleg egy deszka is mindig más, de az nagyon hasonlít, azt könnyebb megmunkálni. De ilyen jellegő problémák, ami most fel lett tárva, ilyenre én nem emlékszek. Takács Péter sem emlékszik rá. Tehát én úgy gondolom, hogy szakmailag, de gazdaságilag is az önkormányzatnál meg vagyok gyızıdve, - nem biztos, hogy igazam van - jobb helyen lenne, viszont frakcióvezetı úr is mondta, és İ jól átlátja a dolgokat, hogy jó, maradjon a kistérségnél. Abba nem akarunk belenyúlni, de mindenképpen szeretnénk azt – én is, mint bizottsági elnök – nem sok rálátásom volt, most magamba gondoltam, hogy lehet, hogy nekem is nem kellett volna kezdeményezni valamit, de amikor hallottam, hogy a nagy tekintélyő frakcióvezetı urat is elutasítják, akkor én mit próbálkozhattam volna. Tehát nem volt semmi rálátásunk, talán ez baj. Tehát én úgy gondolom, nem akarok itt elımenni dolgoknak, az, hogy beszámolót kapunk, az kevés. Én úgy gondolom, ha már nem akarjuk átvenni az önkormányzat pénzügyi meg egyéb okokból, akkor mindenképpen valami szervezeti formát megkeresni, vagy olyan kiváló szakembert, mint Herczeg Tamás, vagy valaki be tudjon kerülni a rendszerbe, hogy legyen közvetlen rálátásunk, mert biztos az itt lévı polgármester urak is kiváló emberek, de úgy látszik, hogy elnézést, hogy ezt kell mondjam, ezt a dolgot valószínőleg nem tudták jól átlátni. Tehát, hogy az önkormányzat, ha nem is vesz át intézményt, de legalább közvetlen belelátása legyen a papírokon túl. Biztos majd a közgyőlés a sok kiváló ember majd megtalálja ennek a technikáját. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm képviselı úr! Miklós Attila képviselı úrnak megadnám a szót. Parancsoljon.
85
Miklós Attila képviselı: Köszönöm polgármester úr! A napirendek megszavazásánál tettünk fel kérdést és Ön, mint a társulás elnöke, mondja már meg, hogy Dr. Haranginé alkalmazásban van-e bármelyik intézménynél, vagy a kistérségnél, vagy volt-e alkalmazásban. Ezt 72 napja szeretné megtudni a közgyőlés. Kértük, legalább én kértem, hogy a napirend tárgyalása elıtt legyen kedves erre választ adni. Ez az egyik kérdés. Másik kérdés: Ha jogi tanácsadásra szerzıdött a Joghatás Kft., akkor miért kerül elı folyamatosan egy feltőnıen hasonló nevő ügyvéd, aki jogi tanácsokat ad ugyanennek a szervezetnek? Miért kerül elı egy harmadik hölgy, akinek megint csak feltőnıen hasonló a neve, aki ugyanebben a cégben megbízást kap. Azt szeretném kérni jegyzı úrtól, ha lesz rendkívüli jogi bizottsági ülés – ha én beletekinthetek, akkor jegyzı úr is biztos – akkor a következı jogi bizottsági ülésre elıkészítené azt, hogy csak az azonos nevőek milyen szerzıdésekben és hogyan álltak rendelkezésre a kistérségnél, akkor lehet, hogy nagymértékben tudná segíteni a bizottság munkáját. Elıször a társulás elnökét kérdezem, hogy van-e válasz 72 nap után? Szarvas Péter polgármester: Tehát ugye az a kérdés Miklós Attila úr részérıl, hogy Dr. Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna volt-e és jelenleg van-e munkaviszonyban a Kistérségi Társulással, vagy valamelyik intézményével. Szeretném megkérdezni elıször Dr. Banadics Attilát, hogy tud-e erre válaszolni a társulás részérıl. Igen. Jöjjön ide legyen szíves Attila és utána intézményvezetı hölgyeket is kérdezem. Tehát az volt a kérdés, hogy Dr. Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna munkaviszonyban volt-e, vagy van-e. Dr. Banadics Attila a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás munkaszervezetének vezetıje: Név szerint munkaviszonyban nem volt a társulásnál. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Pataki Erzsébetet szeretném megkérni, legyen szíves nyilatkozni. Bocsánat, akkor nem kérem, hogy a mikrofonhoz. Bocsánat én nem tudom, hogy 2011-ben, vagy 2012-ben mi történt. Elnézést kérek, az volt a kérdés, Miklós Attila azt kérdezte, hogy volt-e, vagy jelenleg van-e munkaviszonya. Megkérem Pataki Erzsébetet, elnézést, hogy ott legyen szíves erre nyilatkozni. Pataki Erzsébet mikrofonon kívül: Nem volt, jelenleg sincs. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Bátori Zsuzsanna asszonyt megkérdezem. Bátori Zsuzsanna mikrofonon kívül: Nem volt, jelenleg sincs. Szarvas Péter: Polonkai Istvánnét szeretném megkérdezni. Polonkai Istvánné mikrofonon kívül: Megbízási szerzıdéses munkaviszony nincs és nem is volt. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Krattinger Linda asszonyt kérdezem. Krattinger Linda mikrofonon kívül: Nincs, és nem is volt.
86 Szarvas Péter polgármester: Köszönöm szépen. Hanó Miklós alpolgármester úrnak megadom a szót. Hanó Miklós alpolgármester: Köszönöm a szót polgármester úr. Elıjáróban azért annyit hagy mondjak el, hogy csak eltelt már nyolc hónap, mire eljutunk oda, hogy valami történjen. A választásokat követıen rögtön felmerült a dolog, hogy valami ott nincs rendben. Volt email, kiment Erdıs Norbert Európai Uniós képviselı, Morvai Krisztinának és Szanyi Tibornak, amit nekünk visszaküldtek, hogy probléma van a kistérséggel. Tehát a dolog egyszer innen indult, másodszor meg onnan, amit még Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök úr tavaly márciusban bekért, arra az volt a válasz, hogy semmi közünk a dolgokhoz. Hát most, ami kiküldött anyag és elég precízen megkaptuk a jó nagy anyagot. Bogarásztam én is sokáig benne, az látszik, hogy volt ok, miért nincs semmi közünk hozzá. Tehát most azért álljunk meg egy pillanatra. Még egy, mindenki félelemben van, mindenki fél. Mitıl? Ne mi féljünk már. Esetleg azért, hogy megemlítjük, kinek, hogy sikerült annyi pénzt összeszedni, amit mondjuk lehetett volna fordítani az ott élı emberekre, meg lehetett volna fordítani az ott dolgozó emberekre és talán arról beszélni, hogy egy szociális intézményrendszer úgy mőködjön, hogy mindenkinek az elınyére váljon. Nem akarom Takács Pétert idézni, de tényleg amikor még nem volt kistérség és mi régi képviselıként szociális otthont újítottunk fel, vagy építettünk, azt azért tettük, hogy az idıseket is tudjuk normálisan gondozni. Aki most emiatt fél, mert bizonyos személy mindenkit fenyeget, meg beperel, meg most írt olyan képviselıkrıl minden adatot akar tudni, azt is, hogy milyen színő zoknit hord. Mindent lehet, de ezzel nem lehet megriasztani, legalábbis én nem félek. Ha nekem akar esni, essen. Itt annyi jogi tanácsadás meg egyéb ügy volt jogi szinten, hogy egy világcégnél nincs ennyi. Mi a baj ottan annál a kistérségnél, hogy ennyi jogi tanácsadás kell? Valaki muzsikálja már el nekem, hogy mi ennek a lényege. Szóval felháborító, én is azt mondom. Igen ám, csak ezt annak idején mondták, hogy így, meg úgy, nem tudtuk mi sem. Ügyesen lejátszódott, hogy volt egyszer a kistérség, munkacsoport, azon kívül a különbözı egységek is. Ugyanarra a tevékenységre, vagy én nem tudom pontosan, hogy mire, hasonlókra köttettek különféle szerzıdések. És mintha itt nem tudom világháborús kárpótlást kellett volna rendezni, annyi tanácsadás volt. Vagy nem tudom, valamelyik új amerikai western, vagy akármilyen sorozatfilmet csinálunk, ahová jogi tanácsadás kell. Tehát összeget pontosan nem tudok, mert a táblázatból ilyen számok és olyan számok is jönnek. De amikor egy jogi dolgokkal és egyéb családi összefonódással százegynéhány millió 110-120 millió között valaki ebbıl a rendszerbıl kéthárom év alatt úgymond megkeres, mert lehet, hogy elvégzett ennyi munkát. Én azt nem tudom. Akkor azért felvetıdik az a kérdés, ami miatt az egész dolog indult, hogy megéri-e nekünk kistérséget fenntartani, hogy az ottani plusz befolyó normatív támogatás a dolgozókra fordítsuk, fordítva a gondozókra és a dolgozókra fordítsuk, vagy pedig arra, hogy bizonyos körök ebbe elég jól el vannak. Tehát az arányt kell megnézni, hogy ténylegesen egy évben mennyi a normatíva és ezek után, amikor látjuk, hogy milyen kifizetések voltak, ezek kellenek-e, kellettek-e és megszüntettük-e. Hát nem hiába mondtuk neked polgármester úr már régebben, év elején, meg a tavalyi év végén, hogy ezzel valamit kezdeni kell, mert már hallottuk, éreztük, hogy itt vannak gondok. És ezt azért tettük, hogy legalább onnantól ne menjen már az a kifizetés, ami addig is ment. De egész idáig eljutott, most nem tudom hol tart az ügy. Ezt nagyon gyorsan meg kell szüntetni. Tehát amikor nekünk jegyzı, aljegyzı van, azok meg tudják mondani, ha valamilyen nagyon komoly jogi probléma van, hogy oda valakit kirendelünk a jogi osztályról és megoldjuk a
87 problémát. Szerintem ebben itt nagyon gyorsan lépni kellene. Lépni kellene a szakmai dolgokban is, mert itt volt a Nyerges Adrienn, akivel én egyszer találkoztam, mert tévedésbıl hozzám jött be. Hozzád kellett volna, hogy menjen, rosszul szervezte meg az irodád. Szarvas Péter polgármester: Nem, nem szervezte meg rosszul. Ne haragudj. Hanó Miklós alpolgármester: Azt mondták, hogy hozzád kellett volna, hogy menjen, aztán hozzám jött be. Szarvas Péter polgármester: Ki mondta? Én vártam, nem jött. Hanó Miklós alpolgármester: Mindegy, nem ez a lényeg. Bejött, utána İ onnan el lett távolítva, elment onnan. Nagyon jó szakmai munkát végzett, azt mondják. Én nem tudom pontosan, de az ott dolgozók azt mondják, hogy igen. Olyan emberek kellenek, akik ezt tényleg szakmailag jól tudják vinni, és visszaáll a rend. Itt nem másról szól a dolog, vissza kell, hogy álljon a rend. Az a pénzt, ami oda befolyik, az fordítódjon a gondozottakra és a gondozókra. Mert ott azért tényleg nagyon nehéz munkát is végeznek és meg kell teremteni a feltételt, hogy ez jól mőködjön. Nem akarjuk megszüntetni a kistérséget, mert ha elınye van, mi sem vagyunk hülyék, hogy megszüntessük, ha erre plusz forrás van, akkor legyen. De azért, hogy is mondjam, álljon már helyre a rend, ne így menjen a dolog. Hát nem akarok belemenni a részletekbe, mert tényleg szóval arcpirító, felháborító, meg nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Az volna a kérésem, hogy minél elıbb ebbıl tegyünk rendet és ebbe komoly szerepe legyen a jegyzı úrnak is, mert azért itt egy csomó olyan jogi dolog van, amit azért látni kell, hogy mi a következménye, vagy mit lehet úgy rendezni, hogy minél elıbb megszőnjön, vagy a felmondási dolgok, vagy nem tudom hol tart a dolog, vagy lesz-e valami. Az, aki így ebbıl a rendszerbıl ennyi pénzt sikerült magukévá tenni, akkor valamilyen stopot kell tenni és szőnjön meg a dolog. Mert szerintem most már jogilag úgy átvizsgálták a kistérséget, meg jogilag annyi tanácsot adtak, hogy húsz évre elég szerintem a jogi tanácsadás. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm alpolgármester úr! Dr. Csicsely Ilona képviselı asszonynak megadom a szót. Dr. Csicsely Ilona képviselı: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Fülöp Csaba képviselı úr megszólított engem, név szerint és azt tudom mondani, hogy jogi tanácsadást ügyvéd, vagy ügyvédi iroda láthat el, illetve jogtanácsos, de ı munkaviszony keretében láthatja el. Tehát ez 100 %, hogy így van. A dolog pikantériája az, amit meg Miklós Attila képviselı úr említett, hogy egyik oldalról jogi tanáccsal ellátja a kft. az intézményt, a másik oldalról pedig a kft. tulajdonosának közeli hozzátartozói látják el az intézmény ott lakóinak képviseletét, vagy a behajtást, mert ilyenekre vonatkozik. Tehát ez nagyon komoly etikai kérdéseket is felvet, és itt sajnos azt kell mondjam, hogy nemcsak a kft., hanem a dologban közremőködı ügyvéd kollégák részérıl is, mert ez nagyon komoly etikai kérdés. Herczeg Tamás tanácsnok úr által elmondottakhoz, mindnyájan tanultunk vezetéselméletet, vagy valami hasonlót legalábbis annak idején, míg nem volt ez a csodálatos képzési rendszer. A dolgozók megfélemlítésének egyik módja, hogy ma itt dolgozol, holnap ott, és nem tudod, hogy mikor. Ez egy nagyon-nagyon határos módszer, ezért nem is mernek a dolgozók szólni, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy nagyon komoly megfélemlítésnek, vagy legalábbis azt mondják, hogy ennek vannak kitéve, ha mernek errıl beszélni.
88 Én úgy gondolom, hogy ezt a problémát most már nagyon meg kellene oldani. Két dolog van. Az egyik. Két dolog vezérli én úgy gondolom a közgyőlést és a Fidesz frakciót, csak nem tudunk elıre lépni. Az egyik dolog az az, hogy aggódunk az intézményben lakók ellátásáért, tehát mindenféleképpen szeretnénk azt biztosítani, hogy a maximálisat megkapják. Ezzel párhuzamosan ugyanúgy aggódunk az ott dolgozók munkavégzésének körülményeiért, mert ha ezek a körülmények egyre rosszabbak, akkor ott egyre kevesebb dolgozó fog dolgozni, ami viszont az ellátás rovására megy. Tehát ez az egyik része a dolognak. A szakmai, a szociális, szakmai része. A másik pedig a jogi része az ott történtekkel kapcsolatos jogi dolgok. Már az elızı közgyőlésen felvetettem azt, és most konkrétan megkérdezem, konkrét választ is szeretnék arra kapni, hogy ilyen összegő kifizetések közpénzbıl nem vetik-e fel azt, hogy ezt közbeszerzés alá kellett volna-e helyezni. Nem tudom, mert nem vagyok közbeszerzési jogász, ez egy külön szakterület. Ha valaki ekkora összegő pénzeket elvisz, nem kellett volnae közbeszereztetni? Ez az egyik kérdés. A másik pedig, hogy 8 hónapja beszélünk, a Fidesz frakció felveti a kérdéseket, és egyszerően nem jutunk elıre. Nem mondja meg a hivatal, hogy akkor történt-e itt olyan jogszabálysértés, aminek alapján következı lépéseket kell megtenni és meg kell tenni, vagy mondja ki azt a hivatal, hogy kérem itt minden szabályszerő volt. És miután ez a jegyzıkönyv elmegy a kormányhivatalba, én most jegyzıkönyvbe szeretném, hogy kiemelve legyen benne, hogy a kormányhivatal is nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy milyen lépéseket kell megtettünk ahhoz, hogy ez az állapot megszőnjön és ne tárgyaljunk még nyolc közgyőlésen arról, hogy mi van, vagy mi nincs. És Miklós Attilának szeretném még azt mondani, bocsánat Attila, de helytelenül tetted fel a kérdést, mert a Haranginé Ádám Zsuzsanna nem biztos, hogy munkaviszonyban volt ezeknél az intézményeknél és a kistérségnél, hanem megbízási jogviszonyban és akkor már teljesen más választ kaphatunk esetleg İ, vagy a kft. Itt a kérdésfeltevés nem volt pontos. Ha csak a munkaviszonyra voltál kíváncsi, akkor igen, arra. Köszönöm. Én nagyon szeretném, ha most már és tényleg azt mondom, hogy nemcsak a Fidesz frakció, mert látszik, hogy a többi képviselıtárs is csatlakozik ehhez, hogy szeretnénk látni, hogy mik a lehetıségei a közgyőlésnek, vagy ez most már így marad? Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Szabóné Kocziha Tünde képviselı asszony szót kért, parancsoljon. Szabóné Kocziha Tünde képviselı: Köszönöm szépen a szót. Hát nagyon nehéz ennyi felszólalás után és az anyag megismerése, illetve a további tények ismertetése után úgy felszólalni, hogy nyilván az igazság keresése a legfontosabb. Elıször is az fogalmazódott meg bennem elsı gondolatként, hogy rendkívül méltatlan helyzetben vagyunk mi itt most. Azért is vagyunk méltatlan helyzetben, mert most zúdul egy évek óta halmozódó probléma kupac a nyakunkba és az, akitıl igazából, vagy akinek kérdéseket lehetne feltenni, aki a kistérségi tanács vezetıje volt, nincs most itt. Valójában İ lenne az, aki – úgy gondolom – felelısséggel kellett volna, hogy tájékoztassa már évekkel ezelıtt is a közgyőlést, ha voltak problémák. Márpedig voltak problémák, hiszen a beszámolóban az is szerepel a 42-43. oldalon, hogy volt egy költségvetési csalás 2009-ben. Például én ezt is megkérdezem, hogy miért nem tudunk mi errıl? Én itt vagyok 2010 óta a szociális bizottságban ülök és soha senki errıl nem beszélt, hogy itt költségvetési csalás volt. Miért nem? Valóban én is felteszem ugyanazt a kérdést magamnak, amit Dr. Kerekes Attila is feltett, hogy vajon felelıs vagyok-e én ezért, hogy ez nem került napvilágra. Felelıs vagyok-e én azért képviselıként, hogy ezekrıl a dolgokról nem tudok. Ha ez elıkerült volna, ha errıl tudtunk volna, én azt gondolom, hogy azért elég sok problémát meg lehetett volna elızni, ami most teherként itt nyomja a vállunkat. Rengeteg
89 olyan probléma, akár napi probléma, az ellátottak, illetve a dolgozók által említett probléma került most elı, amit én úgy gondolom, hogy akár meg is tudnak válaszolni, hogy valóban így van-e, mert erre szerintem mindenki nagyon kíváncsi, nemcsak mi képviselık, hanem azok is, akik a televízió elıtt nézik most ezt a közvetítést. Azt, hogy ilyen horribilis összegeket hallunk szerzıdésekrıl, ez szintén egy újdonság. Egyszer valóban elıkerült már, így van, ezek már kifizetések, így van. Megbízások, kifizetések milliós nagyságrendje. Én azt gondolom, hogy az a legjobb megoldás, hogy igen, kerüljön a szakbizottság elé és ezeket meg kell nézni, a kifizetéseket ki kell vizsgálni. Nemcsak annak az egy kft-nek a tekintetében, hanem úgy gondolom, hogy az összes olyan kifizetést, ami nagy összegő kifizetés volt, amire most hirtelen ránéz az ember, és azt mondja, hogy Úr Isten, ezek már megint újra és újra elıkerülnek ezek a nevek. Igen, kérem, hogy ezek is legyenek kivizsgálva. Én azt gondolom, hogy mindenki, aki felelısséggel végzi a munkáját a közgyőlésben, minden képviselıtársamnak egy az érdeke, az, hogy itt az igazság kiderüljön, és ha bármilyen jogsértés elıfordult, akkor az legyen kivizsgálva, és azt meg kell szüntetni, tisztességes vágányra kell terelni a kistérségnek a mőködését. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm szépen. Herczeg Tamás tanácsnok úrnak megadom a szót. Herczeg Tamás tanácsnok: Köszönöm szépen a szót. Talán nem is biztos, hogy szót kértem volna, ha nem említetted volna polgármester úr, hogy májusban azt ígérted, azt javasoltad, hogy én magam is legyek valamilyen módon a kistérségi tanács közelében oly módon, hogy a szociális területnek a mőködésére nagyobb rálátásom legyen. Valahogyan ezt említetted most, vagy egy hónappal ezelıtt és hogy félévente a szociális intézményrendszer mőködése is, hogy a kistérségi rendszer mőködése elénk jön. Nem értetted egy hónappal ezelıtt sem, hogy mégis, mi a bajunk. Egyrészt, másrészt pedig a facebook kommunikációd alapján olvastuk, hogy sok képviselı agresszívan támadta a kistérséget. Remélem, hogy most leszőröd ebbıl a vitából, vagy ebbıl a szóáradatból, hogy senki nem támadja agresszíven a kistérséget, hanem egész egyszerően a dolgozók és a gondozottak, egész egyszerően a kliensek iránti aggodalmunk és a jó munkavégzés iránti elvárásunk, vágyunk okán szólalunk meg, mindenki, aki innestıl odáig szót kért. Elmondom, hogy én úgy érzem, mint hogyha májusban egyszerre két kézzel dolgoztál volna. Úgy, mint aki mondjuk egyik kézzel ad egy nyaklevest, a másik kezét meg tolja elıre, hogy béke van közöttünk, most mi a baj? Májusban beszélgettünk arról, vagy áprilisban, hogy szeretnénk, hogy úgy dönts arról, hogy kik lesznek az intézményvezetık, hogy az önkormányzat, vagy a város szociális területért felelıs hivatalnoka, munkatársa, szakértı, stb. találkozzon az anyagokkal, találkozzon a jelöltekkel. Te ezt nem tetted lehetıvé, tehát egy nagyon fontos kérdésben úgy döntöttél, hogy nem hallgattál meg senkit, legalább is a városi felelıs munkatársak közül. Ugyanakkor azt mondtad, hogy természetesen mindenben együttmőködök. Tehát egy nagyon fontos kérdésben nemet mondtál, és közben mondtad a természetes együttmőködést. És ha már ott tartunk, hogy a kinevezések. Még egyszer mondom, hogy én tisztelem İket, nagyra tartom a munkájukat és az İ szemükbe is elmondanám, oda nézek, meg fogom nekik mondani, most mondom, ha nem most mondanám, akkor elıbb-utóbb négyszemközt elmondanám, hogy magas beosztású és nem a szociális területen dolgozó hivatalnokok is úgy fogalmaznak, hogy ık gyámságban végzik a munkájukat. Ennek számos, nagyon sok jele van. Na most az a helyzet, hogy ezért a gyámságért viszonylag nagy árat kell fizetnie az intézményrendszernek, csak mondom, hogy vannak olyan önkormányzati intézmények, amelyek egy év alatt mondjuk „0” Ft-ot fizetnek jogi tanácsadásért, mert hogy az intézményvezetıi felelısség az együtt jár azzal, hogy jogilag helyes lépéseket tegyek. De
90 ık nemcsak a jogi tanácsadásért fizetnek, hanem kérem, szépen fizetnek vezetıi tanácsadásért is. Miért, mert nem jók a vezetık? Kérdezem. Fizetnek szervezetfejlesztést igénylı munkáért. Miért? Nem tudnak szervezetet vezeti, fejleszteni? Nem értettem. Ugye. Jogi tanácsadásért, vezetıi tanácsadásért és szervezetfejlesztési tanácsadásért. Hadd görgessem tovább ezt a feladatot, nekem mindig és bocsáss meg Pali, hogy Rád hivatkozom, de most is beszélgettünk, hogy valahogy egy szuszra jár az agyunk olyan szempontból, hogy a morális, etikai kérdéseken gondolkodunk itt. Dr. Csicsely Ilona felvetette a kérdést, én egy kicsit kibıvítem, hogy egy kör, vagy hogyan fogalmazzak, tudjuk jól, most is vannak nem kimondott gondolatok polgármester úr. Te is pontosan tudsz sok mindent, amirıl nem beszélünk. Na mindegy. Szóval ugyanaz a kör adja a fenntartónak a tanácsokat, mint amelyik kör adja az intézményeknek a tanácsokat. Ugyanaz a kör vesz föl pénzt a kintlévıségek behajtására irányuló jogi munkáért. Konkrétan a díjhátralék tartozások jogi úton történı rendezéséért ugyanaz nyújtja be a számlát. És ami morálisan abszolút megkérdıjelezhetı, hogy a lakók részére nyújtandó ingyenes jogi szolgáltatásért, mert nem İ dolgozik ingyen, hanem a bentlakónak van ingyenesen ez a szolgáltatás, amit az intézmény megfizet. Veszitek, hogy mirıl beszélünk? Én oda megyek hozzád, mint lakó és kérek Tıled tanácsot, közben Te, aki tanácsot adsz, Te közremőködsz abban, hogy behajtsd esetleg az én adósságomat. Ez vállalható? A jog is nagyon fontos, a pénzügyi kérdések is. De morálisan vállalható ez? Erre kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok itt sokan. Jó? Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Azt gondolom, hogy az az aggódás a szociális szolgáltató rendszerben, amit gondolunk az ellátottakért és az ott dolgozókért, az közös. Az intézményvezetık kinevezése kapcsán hagy pontosítsak. A Társulási Tanács döntött az intézményvezetık kinevezésérıl. A társulás önálló jogi személy és ezt megteheti. Valóban megkérdezted Tılem, hogy lesz-e arra mód, hogy a kinevezések elıtt esetleg konzultálunk, vagy rátekintést lehet-e kapni. Miután ezt harmadszor – és ez nem baj – jön elı ez a kérdés, most már kénytelen vagyok elmondani, nem akartam eddig a Fidesz frakcióból ketten messze a döntés elıtt tudtak arról, hogy a Társulási Tanács milyen személyi döntést kíván hozni. A vezetıi ülés után Hanó Miklós alpolgármester és Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úr messze a döntés elıtt általam tájékoztatva lett, hogy milyen pályázatok jöttek, kik nyújtották be és kb. a meghallgatások után – mert volt egy szakmai zsőri a beérkezett pályázatok értékelésére – a Társulási Tanács elé még messze döntés elıtt milyen javaslatot tesz a pályázatokat értékelı bizottság. Hogy ennek kapcsán Te errıl nem értesültél, tehettem volna Neked közvetlenül is nyilván erre utalást, de hát ezt majd igen megszólítottam alpolgármester urat, gondoltam, hogy szót fog kérni, de volt részemrıl tájékoztatás. Pont azért, hogy legyen errıl információ. Jó. Majd igen. Természetesen a meglévı szerzıdések kapcsán egy az érdekünk, hogy olyan tanácsadás, - legyen az vezetési, jogi természető tanácsadási munka - amely kirívóan nagy megbízási díjjal jár, ne maradjon a rendszerben, a teljes szerzıdésállomány felülvizsgálata zajlik és azt ígérem, hogy teljes körően át lesz alakítva a kistérségen belül. A Társulási Tanács tagjainak bevonásával természetesen, hiszen egyedül döntést nem tudok hozni. A Társulási Tanács elıtt ezek a kérdések rendezve lesznek. Fülöp Csaba képviselı úr szót kért. Parancsoljál. De Hanó Miklós alpolgármester úrnak megadom a szót. Hanó Miklós alpolgármester: Köszönöm Polgármester Úr! Amikor errıl szóltál, én vetettem fel Neked, hogy jó lenne, ha errıl folyna egyeztetés. Vezetıi elıtt vagy után, nem tudom
91 pontosan, jó lenne, ha történne valami. Akkor Te mondtad azt, hogy most érkeznek be a pályázatok, mondtál személyeket, hogy valószínő ezek lesznek. Kiírás elıtt mi beszéltünk arról, legalább is én felvetettem, amit a Tamás is mondott, hogy jó lenne, ha történne egy egyeztetés ez ügyben. Erre mondtál Te személyeket, hogy ezek a személyek valószínő ezek lesznek azok, akik ki lesznek nevezve és Te ebbe az irányba viszed a döntést. Enni volt és nem több. Tehát mi azt kértük, hogy legyen egy egyeztetés, egy közös megbeszélés, az elmaradt. Szarvas Péter polgármester: Nem maradt el. Azt gondolom, tájékoztattalak kettıtöket, de javaslom, menjünk tovább. Takács Péter képviselı úré a szó. Parancsoljon. Takács Péter képviselı: Köszönöm szépen polgármester úr. Elıször is egy ügyrendi jellegő megjegyzésem lenne már megint a képviselıi kérdésekkel kapcsolatban. Miklós képviselı úr feltette polgármester úrnak, saját elmondása szerint 72 nappal ezelıtt a képviselıi kérdést. Bocsánat, akkor a tanácsnok asszony. Igen. Most ez elég sajátosan zajlódott itt le. A képviselıi kérdés ugye szmsz-ben már ma egyszer elmondtam, úgy van szabályozva, hogy polgármesternek felteszik, polgármester nyilatkozik, hogy azonnal, vagy 30 napon belül és akkor megválaszolja. Ez nekem egy kicsit furcsa jelenet volt a képviselıi kérdés apropóján, hogy az intézményvezetık egyesével nyilatkoztak, hogy van szerzıdés, vagy sincs, de már túl vagyunk rajta. Az szmsz-el nem volt szinkronban, hogy árnyaltan fogalmazzak. A másik megjegyzésem, hogy Szabóné asszony – most nincs bent a teremben – csodálkozásának adott hangot annak apropóján, hogy olyan problémákat olvas az elıterjesztésben, minthogy 2009ben valamilyen visszaélések voltak. Mi, mint Békéscsaba Megyei Jogú Város képviselıi, és magam nevében mondom, én úgy tudtam, hogy a kistérség átvette ezeket az intézményeket és minden rendben van. Igazándiból információt nem nagyon kaptunk ezekrıl az intézményekrıl, se az ellátottakról, se pedig az ott dolgozókról. Nyilván Tamást megkeresték az utóbbi idıben, İ a szociális ügyekért felelıs tanácsnok, de mondjuk Nekem nem igazán volt információm. Legutóbb pont képviselı asszony hozott a közgyőlésre információt, amikor két intézményben kereste az igazságot és akkor azt tapasztalta, hogy minden rendben van. Na most errıl az intézménytıl beszélünk, ahol úgy tőnik, hogy még sincs minden rendben. Egy kérdést hagy tegyek már fel polgármester úrnak, mert bár én mondtam az elıbb, hogy azért nem értettem, hogy miért ilyen nehezen jött ide ez az elıterjesztés, mert igazándiból nagyrészt olyan idıszakot vizsgálunk, amikor polgármester úr, mivel nem volt polgármester, nem volt a Kistérségi Tanács elnöke, hogy azért csak eltelt nyolc hónap azóta Péter. Te Neked nem tőntek föl azok a dolgok, amelyeket példának okául Fülöp képviselı úr most itt egy hét alatt, egy elıterjesztés alapján ki tudott mutatni Nekünk? Nincs okom, hogy hitelességét kétségbe vonjam, mert ugye İ jó gazdasági szakember hírében áll. Neked nem tőntek fel ezek a szerzıdések, vagy ugyanazok a nevek? Vagy ugyanaz a cég sokszorosán? Gondolom, ugye amikor a sajtóban is olvastam, hogy volt átadás-átvétel a volt polgármester úr, meg közted, akkor a volt polgármester úr ezt nem tárta teljesen eléd? Vagy azóta nem sikerült tanulmányozni? Minden esetre, hogy Csicsely képviselı asszony feltette a kérdést, hogy most hogyan tovább. Akkor én már elızı felszólalásomban jeleztem, hogy egy határozati javaslatom lenne, mivel ez a második felszólalásom, akkor elmondom, és akkor gondolom majd polgármester úr, felteszi szavazásra. Ez pedig a következı: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése felkéri a Jogi és Ügyrendi Bizottságot, hogy a Békéscsabai Kistérség és intézményei, valamint a Joghatás Kft. és Haranginé Ádám Zsuzsanna, Harangi László és Harangi László Attila között 2011. november 3. óta létrejött szerzıdéseket vizsgálja meg a teljesítésigazolásokkal együtt és errıl a 2015.
92 szeptemberi közgyőlésre készítsen elıterjesztést. Felelıs: Miklós Attila, a bizottság elnöke, Határidı: értelem szerint a szeptemberi közgyőlésre, ha bekerül, az elnök úr jogköre, hogy gondolja, hogy soron kívüli bizottsági ülés, vagy több bizottsági ülés, vagy egyeztet a jegyzı úrral. Jó? Nekem ez lenne a határozati javaslatom polgármester úr. És kérnélek, hogy majd a vita zárását követıen tedd fel szavazásra. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm szépen. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úr hozzászólást jeleztél, bocsáss meg. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Fülöp Csaba úr elıttem van, de köszönöm szépen. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Itt most már nagyon sok minden elhangzott, lassan a fürdıvízzel a babát is kezdjük kiönteni. Herczeg Tamás tanácsnok tette fel az egyik legfontosabb kérdést. Ugyanaz a cég, ugyanarra többször szerzıdött nagyobb összegekért, ilyenkor mi van. Vizsgálgathatjuk. Három hónap múlva, majd szeptember végén megint bejön, addig minden megy tovább úgy, ahogy volt. Megvizsgáltuk, na ejnye, ejnye, megint egy hónapot kérünk. Tisztelt Polgármester Úr! 2015. június 17-én volt egy kistérségi tanács, aminek az ülésén az elénk nem teljesen ugyanazt, de szövegkörnyezetben ugyanazt terjesztették elénk, amit a bizottságra, illetve a közgyőlésre. Mondván, hogy ez ugyanaz a szöveg. Elfogadták ezt az elıterjesztést. Elfogadták ezt az elıterjesztést úgy, hogy minden rendben van. Köszönjük szépen, ez így jó, ahogy van. Voltak felülvizsgálatok, bár ha emlékezetem nem csal egy könyvvizsgálat folyamatban van, amelynek minden oldalán legalább 4-5 olyan megállapítás van, bár nem mélyreható, hogy nem teljesen látszik a szerzıdések módosítása sem dátumban, sem pénzösszegben. Nem pontosan találtak olyan kifizetéseket, amelyeket szerzıdéssel támasztottak alá, de még ezt a könyvvizsgálói jelentést nem kaptuk meg. Lehet itt Vantara Gyulára mutogatni, nyilván İ volt korábban a kistérségnek az elnöke, de polgármester úr is azt mondta, hogy vizsgálatot kell végezni, ami nem megfelelı. Ezt már január óta kérjük. Szerény becslésem szerint öt hónap eltelt. Ezért az elsı kérdésem az, hogy a polgármester úr készített-e az elıterjesztéshez egy olyan javaslatot, amiben a konzekvenciákat leszőrve - hiszen ami nem megfelelı, látták Önök is, hogy mi van – milyen lépéseket kíván tenni Békéscsaba Megyei Jog Város Közgyőlése? Vagy milyen ajánlással kíván a kistérség élni a résztvevık felé? Milyen jogi lépéseket? Egy mondatot csak kitérıleg. Tudtunk a nevekrıl valóban Hanó úrral, akiket megnevezett polgármester úr és most az intézmények vezetıi, de ilyen közlés szintjén. Szóvá is tettem, ha jól emlékszem, hogy Herczeg Tamás tanácsnok urat, Dr. Tıgye Ildikó asszonyt, illetve azt a grémiumot, amely korábban véleményezte a pályázók körét, miért nem vonták be. Erre igazán választ nem kaptam. Megkaptuk a neveket, megkaptuk, hogy kik pályáztak, és kik lesznek a nyertesek. Véleményt, akármit nem kértek tılünk. Tehát ezt, hogy korábban a Fidesz frakció két tagja tudott ezekrıl a nevekrıl, hát persze, hogy tudtunk. Még azt sem mondhatom, hogy nem értettünk vele egyet. Egyszerően azt a fajta eljárást szerettük volna visszahozni, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése az mégis csak tehessen beleszólást, vagy javaslatot. Nyilván ne felejtsük el a legelején, amit Herczeg Tamás tanácsnok is jelzett, hogy miért tér el a két beszámoló több pontban is? Ami a kistérség elé ment, meg ami elénk jött. Ez nagyon fontos kérdés. Miért mást terjesztenek elénk, mint ami valójában van? Polgármester úr már hét hónapja, vagy hat hónapja vezetıje ennek a kistérségnek, ahogy Takács Péter képviselı is mondta, Herczeg Tamás úr három nap alatt kiderítette azokat az anomáliákat, amik vannak ebbe a kistérségbe. Kérdés az, hogy ha mi nem kérjük ide ezt a beszámolót az elızı ülésen, pont én kértem, tehát vállalom, hogy én kértem, akkor minden meg volna ugyanígy tovább? A dolgozók meg voltak
93 félemlítve, eljutottak a végsı határra. Képzeljék el azt az embert, akinek 80-90.000,- Ft a fizetése és mégis eljön elmondani, hogy mi a panasza, mert betelt a pohár. Nem bírja tovább elviselni azt a fajta körülményeket, amik ott vannak. Persze lehet azt mondani, hogy ha nem tetszik, akkor menjél innen. De ezek az emberek az életüket, a szakmájukat ennek a hivatásnak szentelték. Nem volt munkaviszony, jogtanácsot adott. Ezt nem tudta a kistérség? Vagy pont az a jogász nem árulta el nekik ezt a fajta összefüggés, aki jogtanácsot adott? Milyen jogtanácsot adott akkor? Ha jól értettem, még egyszer, de lehet, hogy tévedek. Jogtanácsot csak munkaviszonyban lévı jogvégzettségő ember adhat, úgy van. Kérdés az, hogy van-e szakvizsga. Én nem tudom, nem is akarom állítani. Meg kell nézni, hogy van-e szakvizsga. Volt-e munkaviszony? Nem volt munkaviszony. Mi alapján köttettek a szerzıdések? Ez senkinek nem tőnt fel? Csak kérdezem tisztelt polgármester urakat, hölgyeket, mert ez állítólag egy egyszerő jogi kérdés. Ki, milyen formában foglalkoztatható, milyen formában köthetı szerzıdés. Nagyon finoman megkerültük a témakört, amit a Kaposi László képviselı úr felvetett. Melege az étel vizsgálat havi 1.100.000,- Ft-ért? Kérdezzük már meg akkor a közbeszerzéshez értı szakembereket, hogy ez nem esik-e közbeszerzés hatálya alá, ugyanis 13.200.000,- Ft éves szinten, ami lehet, hogy nem esik, nem állítom. Miklós Attila mondta, hogy jogászok nézik a tévét, nézzék. Azért van itt a jegyzı úr, meg az aljegyzı úr, hogy engem segítsenek ki, ha valamilyen jogtalanságot akarok elkövetni, vagy olyat mondok, ami nem felel meg a valóságnak, vagy hát jogismeretem hiányából adódóan hát rosszat mondok és sértem valakinek az érzékét. Ha jól értem, itt mindenki tényeken alapuló dolgokat mondott el. Azért csodálkozom ezen, hogy ez senkinek nem szúrt szemet. Mondjuk úgy, hogy az elmúlt hét hónapban. Vagy nem szúrt szemet, lehet vizsgálni, hogy a korábbiakban sem szúrt szemet, de eltelt 7-8 hónap, volt közben több kistérségi tanácsülés. Herczeg Tamás tanácsnok idézett a februári kistérségi tanácsülésbıl. Ennek az anyagnak a végén én konkrét határozati javaslatot, az jó volt, amit a Péter mondott, csak nekem nagyon tág. Szeptember 30-ra, vagy mit tudom én mikorra visszahozzák ezeket a vizsgálódás eredményeit, ami majd újabb vizsgálatokat kérünk és keresünk rá. Ezek a kérdések itt vannak elıttünk. Ennek le kell vonni itt, most ezen az ülésen a konzekvenciáit. Miért nem került a Jogi Bizottság elé? Jegyzı Úr! Tisztelettel kérdezem, egy ilyen anyag miért nem került a Jogi, Ügyrendi Bizottság elé. Konzekvencia? Ki kell nevezni egy olyan szakápolót, aki alkalmas arra, hogy az intézményekben folyó ápolási feladatokat koordinálja, irányítsa és a város által delegál a kistérségbe. A másik ilyen delegáltnak javaslom Herczeg Tamás tanácsnok urat, aki jelen ülésen is bebizonyította, hogy egy igen felkészült és nagy tudású ember. Három: Felül kell vizsgálni ezeket a szerzıdéseket, nem vizsgálgatni, hanem felülvizsgálni! Abban az esetben – bár számomra, laikus számára gyorsan kijött – van néhány szerzıdés, ami nem biztos, hogy megfelel a követelményeknek, fel kell bontani. Azonnali hatállyal fel kell bontani! És errıl egy beszámolót adni a szeptemberi közgyőlésre, mert hát ugye ügyesen jött ki júniusra, mert itt a nyár. Nem tudunk, ha csak egy rendkívüli közgyőlést össze nem hívunk. Itt a nyár, két-három hónap el fog telni. Vannak-e konzekvenciái ennek az elıterjesztésnek, vagy az itt felvetett problémáknak? Vagy megint 72 nap múlva kapunk arra választ, amire itt egy perc alatt válaszoltak az intézményvezetık, hogy nincs foglalkoztatási viszonyban az adott illetı. Tehát Uraim, és Hölgyeim! Tisztelt Közgyőlés! Azért valami konkrét lépéseket szeretnék javasolni. Nézzük meg. Jegyzı urat kérjük fel, hogy ne csak a kifizetést és a teljesítést, a jogszerőségét is vizsgálja meg ezeknek a szerzıdéseknek és minél hamarabb, amennyiben –
94 én nem néztem bele, bár jogom lenne – olyan anomáliákat találnak, azt igen is fel kell deríteni, hogy mi, hogy jött létre, mióta áll fenn. És azonnal meg kell szüntetni. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm, Herczeg Tamás tanácsnok úrnak megadom a szót. Herczeg Tamás tanácsnok: Szeretném elmondani polgármester úr, mielıtt olvasom a Facebookon, hogy nem érted, - biztosan rosszul fogalmazok – nem azt kértem, hogy üzend meg nekem a Fidesz frakció vezetıin keresztül, hogy Te kit gondolsz kinevezni. Nem ezt kértem, bocsáss meg, hanem arra gondoltam, hogy nem nekem, hanem mondjuk pongyolán, hogy a városban dolgozó, vagy felelısséget viselı szociálpolitikáért felelısséget viselı emberek közül legyen olyan, akivel szakmai konzultációt folytatnak és mondjuk úgy, hogy nem kötelezı érvényő javaslattételi joguk legyen. A kettı nem ugyanaz. Csak szeretnék pontosítani, mert mondtad, hogy nem érted, hiszen megmondtad Miklósnak, meg Attilának. Ez az egyik dolog. Aztán a következı, hogy Tünde kérted, vagy mondtad, tulajdonképpen nagyon igaznak, meg egyszerőnek tőnik, hogy miért nem kérdezzük meg azokat, akik itt vannak? Én meg arra gondolok, és nem tudom, hogy elfogadjátok-e, hogy ne feszítsük ıket keresztre, ne állítsuk sarokba most az intézményvezetıket, ne tegyünk fel most nekik direkt kérdéseket. Ebben a helyzetben, ebben a lelkiállapotban én nem gondolnám szerencsésnek, hogy most ıket konkrét kérdésekkel kapcsolatban faggassuk. Jó? Csak volt egy ilyen javaslatod. Nem, nem, nem, Tündének volt egy ilyen javaslata. Én meg arra gondolok, hogy ebben a helyzetben talán kíméljük meg ıket is meg a polgármestereket is. Most nem velük polemizálunk én azt hiszem. Jó? Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm, Fülöp Csaba képviselı úrnak megadom a szót. Fülöp Csaba képviselı: Köszönöm a szót. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Elıször is köszönöm Dr. Csicsely Ilona képviselı asszony megerısítését a jogi tevékenység végzésének tárgyában. Tehát akkor ahogy Dr. Ferenczi Attila tanácsnok is említette, szükséges megvizsgálni azt, hogy jogszerően lettek-e ezek a szerzıdések megkötve. A Joghatás Kft-nek volt-e jogosultsága arra, hogy ilyen jogi tanácsadásra vonatkozó szerzıdéseket megkössön. A másik, amit én is szerettem volna megkérdezni, már mind a ketten említettétek, a közbeszerzésre vonatkozó tárgykör, témakör. Rendkívül nagy összeg, ami a Joghatás Kft-nek a végén kijön, mint különbözı szolgáltatások címén megbízási díjként megkapott. Valóban ez közbeszerzési törvény hatálya alá esik-e, ha nem esik a közbeszerzési törvény hatálya alá, akkor van-e valamiféle nyilatkozat, vagy valamiféle dokumentum, ami kimondja azt, hogy itt nem volt szükséges közbeszerzést lefolytatni. Ha nem volt szükséges lefolytatni a közbeszerzést, akkor szeretném megkérdezni a társulás jelen lévı vezetıitıl – remélem, hogy valaki tud rá válaszolni – ha nem volt szükség közbeszerzésre, akkor mi alapján választották ki a Joghatás Kft-t ezen feladatok elvégzésére? Hiszen 400.000,- Ft, 300.000,- Ft, 700.000,Ft, 1.110.000,- Ft-os szerzıdéseket láttunk, mi alapján választották ki? Szeretném megkérdezni, milyen belsı szabályzata van az intézménynek, amely szabályozza azt, hogy különbözı beszerzéseket, vásárlásokat hogyan lehet végrehajtani? Az önkormányzatnak és a Vagyonkezelı Zrt-nek nagyon-nagyon szigorú a szabályzata. Ugye már 200.000,- Ft felett közbeszerzést kell kiírni, vagy ajánlatokat kell bekérni. Bekérte-e a kistérségi társulás ajánlatokat jelen szolgáltatásokra – amelyekrıl itt beszéltünk -, ha bekért, akkor hányat kért be, azok milyen összegőek voltak, ha nem kért be ajánlatokat, akkor szeretném megkérdezni, mi alapján választották ki a Joghatás Kft-t ezen szerzıdések elvégzésére? Volt-e valamiféle megversenyeztetés, verseny, vagy csak egész egyszerően Önök úgy döntöttek, hogy
95 mindenféle versenyeztetés és mások meghívása nélkül a Joghatás Kft-t bízzák meg ezen feladatokkal? A másik dolog, amit nagyon-nagyon furcsállok, hogy megbízási szerzıdéseket láttunk a táblázatban, ugyan magam még a szerzıdéseket nem olvastam el, de néhány szerzıdésnél láttuk azt, hogy túlóra kifizetés. Elnézést! Megbízási szerzıdésrıl beszélek. Fix összegő megbízás, amely tartalmazza – én úgy gondolom, én is szoktam megbízási szerzıdéseket kötni, amely tartalmazza – a megbízás teljesítésével összefüggı költségeket is akár, azt a munkát, azt az idıt, azt a költséget, amelyek nekem, a megbízás teljesítése érdekében bele kell feccölnöm a feladat elvégzésébe. Ebben az esetben láttuk azt, hogy megbízási szerzıdés, de amikor megkötötték Önök a megbízási szerzıdést, rögtön kikötötték azt, hogy túlóra is elszámolható, megbízási szerzıdés keretében. Hát elnézést! Ha én megkötök egy megbízási szerzıdést, már tudom azt, hogy túlórát kell majd elszámoljak a megbízási szerzıdés kifizetésekor. Akkor itt felteszem a következı kérdést és szeretném, ha erre is most kapnánk választ. Ki volt Önök közül az, aki leigazolta a túlórákat? Ki volt az, aki megállapította, hogy idáig tartott a munkavégzés a megbízási szerzıdés keretében és innentıl kezdve már nem a megbízási szerzıdés keretében jártunk el, hanem túlóra keretében jártunk el? Ez is nagyon fontos. Ki igazolta azt, hogy innentıl kezdve ez túlóra volt? Megbízási szerzıdés esetében, amely alap esetben tartalmazza azokat a költségeket, azt az idıráfordítást, azt a munkaráfordítást, amit a feladat teljesítése érdekében kell kifejtenie a megbízottnak. Legalábbis én ilyen gyakorlat szerint kötök szerzıdést az én megbízóimmal. Láttuk azt, hogy volt olyan költségtérítés kifizetés, ami 401.000,- Ft értékben valósult meg. Kérdem én ezt, hogy megbízási szerzıdésekhez ilyen összegő költségtérítés kifizetés hogy kapcsolódhat? Milyen költségek voltak azok, amelyeket 400.000,- Ft értékben kellett megtéríteni? Én azt gondolom, hogy azon kívül, amit mindannyian itt elmondtunk, - egyetértek tanácsnok úrral, hogy mindenféleképpen konkrét lépéseket kell tenni – Takács Péter képviselı úrral is, hogy a Jogi és Ügyrendi Bizottságnak mindenféleképpen ki kell vizsgálnia az ügyet, ha kell, akkor soron kívüli ülésen és mindenféleképpen jogszerőségre kell válasz, a teljesítésekre kell válasz, a teljesítés igazolásokra kell válasz. Szeretném, ha most válaszolnának a jelenlévık arra a kérdésre, hogy volt-e közbeszerzés, ha nem volt közbeszerzés, akkor mi alapján bízták meg a Joghatás Kft-t és ki igazolta le a teljesítést és a túlórát? Ki igazolta le a túlórának a mennyiségét? Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm, akkor a képviselıknek késıbb adnák szót. A konkrét kérdés alapján szeretném megkérdezni a jelenlévıket. Az elsı kérdés, hogy közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó szerzıdések születtek-e? Gondolom a Joghatás Kft. szerzıdéseire gondolt képviselı úr. Dr. Banadics úr, legyen szíves. Tud erre válaszolni? Nem volt közbeszerzés? Legyen szíves Banadics úr a mikrofonhoz jönni. Dr. Banadics Attila: Nem volt közbeszerzési eljárás a Joghatás Kft. szerzıdései körül. Szarvas Péter polgármester: Tud-e arra választ adni, hogy ezek a szerzıdések tartalmuk, jellegük alapján – ugye beszerzésnek minısülnek - a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozónak kellett volna lenni, vagy sem. Dr. Banadics Attila: Nem vagyok jogász, nem tudok erre válaszolni. Köszönöm szépen. Tehát az, hogy közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik, én úgy tudom, hogy 8.000.000,- Ft alatti szerzıdések nem közbeszerzés alá tartozó szerzıdések. Ha jól tudom.
96 Szarvas Péter polgármester: Én azt gondolom, hogy ahogy egyéb kérdéseket is, meg fogjuk nézni, hiszen tényleg olyan speciális. Dr. Sódar Anita nem tudom, hogy szerzıdéseket nem ismeri Anita, meg a szerzıdéseket, de kíván-e nyilatkozni erre. Parancsoljon. Közbeszerzési jogásza az önkormányzatnak. Dr. Sódar Anita csoportvezetı: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Abból tudok kiindulni, ami elém került elıterjesztés, illetıleg táblázat, illetıleg az itt elhangzottakból. Véleményem szerint a szerzıdések igen aggályosak közbeszerzés-jogi szempontból, véleményem szerint, ha a közbeszerzés tárgyait nézzük, a tanácsadást, a vezetıi tanácsadást, a szervezetfejlesztési tanácsadást, sıt az étlap összeállítást, egyértelmően közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik. Nettó 8.000.000,- Ft fölött szolgáltatás megrendelése esetében közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, ha határozatlan idejő szerzıdésrıl van szó, vagy pedig több évre visszanyúló szerzıdésrıl. Márpedig itt az hangzott el, hogy 2011-2012-tıl élı, érvényes szerzıdésekrıl volt szó, ezért a becsült értéknél egybeszámítási kötelezettség van véleményem szerint. Ez a szakmai álláspontom. Ezekbıl az információkból annyit tudtam leszőrni, hogy véleményem szerint közbeszerzési törvény hatálya alá tartoznak. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm szépen. A Kistérségi Társulásnak azt én tudom, hogy van kötelezettségvállalásra vonatkozó szabályzata, mert volt egy ilyen kérdés Fülöp Csaba képviselı úrtól, hogy meg kell nézni, hogyan, ki köthetett szerzıdést a Joghatás Kft. szerzıdéseit ki kötötte meg, az a kötelezettségvállalási szabályzat szerint történt-e. Igen. És utána, hogy mi alapján választották ki a Joghatás Kft-t a szolgáltatás nyújtására. Tud-e erre válaszolni? Dr. Banadics Attila: Tudomásom szerint Vantara elnök úr kötötte meg a szerzıdést a társulás nevében, ı volt az elnök. Szarvas Péter polgármester: Volt olyan kérdés, hogy az egyes megbízási szerzıdésekhez, amit a Joghatás Kft-vel kötött vagy a társulás, vagy valamelyik intézmény, túlóra jellegő – én azt gondolom, hogy túlóra kifizetés, ha megbízási szerzıdés van, inkább úgy kell fogalmazni, ha túlóra jellegő kifizetések történtek, hogy ezeket ki mérlegelte, ki döntött az ilyen típusú kifizetésekrıl. Van-e errıl tudomása Banadics úrnak azon túl, hogy bíróságot játszanánk? Nyilván. Én sem vagyok bíró, csak ezek elhangzott kérdések voltak. Dr. Banadics Attila: Igen. A szerzıdés tartalmaz ilyen részt, túlórát, illetve költségtérítést is, és voltak ilyen kifizetések is. Szarvas Péter polgármester: Én azt gondolom, hogy igen. Lehet-e arról tudni, hogy ki döntött – ha a szerzıdés errıl rendelkezett – ilyen típusú, ilyen jellegő kifizetést eszközölni lehet? Valakinek utasítást kell adnia a kifizetésre. Ki lehetett ez a személy, van-e errıl tudomása? Dr. Banadics Attila: A kötelezettségvállalási szabályzat szerint jártunk el. Akinek volt jogosultsága, jogosult, az igazolta le, utalványozta ezt a szerzıdést. Volt ellenjegyzés. Fülöp Csaba mikrofonon kívül: Név szerint. Dr. Banadics Attila: Tisztelt Uram! Meg kell nézni a konkrét kifizetést, mert nagyon sok volt. Ha egy konkrét szerzıdést megnézek, akkor tudok válaszolni természetesen.
97 Szarvas Péter polgármester: Jó, köszönöm. Azt gondolom, hogy szükséges megnézni ezekre a kérdésekre a hátteret. Jó. Dr. Banadics úr köszönöm. Szabóné Kocziha Tünde képviselı asszony szót kért, parancsoljon. Szabóné Kocziha Tünde képviselı: Köszönöm szépen a szót. Én két dolog miatt másodikkal kezdem. Én meg úgy gondolom, hogy nem feltétlenül keresztre feszítés ez. Ha elhangoznak itt problémák, akkor csak adjuk meg a lehetıséget arra, hogy nyilvánosság elıtt tudjanak reagálni az érintett intézményvezetık ezekre a problémákra, hiszen ezekrıl beszélünk már mióta. Ehhez kapcsolódik viszont Takács képviselı társamnak a felém irányult megjegyzése és úgy látom, hogy nagyon jól érzi magát, amikor engem a felszólalásaiban megszólíthat. Nagyon örülök, hogy ilyen örömet tudok okozni. Most csak annyit szeretnék hozzáfőzni ahhoz, amit felvetett. Ön azt mondta, hogy egy alkalommal, amikor az Életfában, illetve egyszer, amikor az Ady Endre utcán látogatást tettem és két óra alatt nem sikerült a problémákat észrevennem és pozitívan nyilatkoztam. Szeretném Önt emlékeztetni arra, ha valaki intézményvezetıkkel találkozhatott az elmúlt években az például Ön képviselı úr, aki minden legalább egyszer a József Attila Lakótelepi Településrészi Önkormányzat ülésén beszámolókat hallgatott végig. Én úgy gondolom, hogy ott például már lehetett volna már akár a költségvetési családról is beszélgetni, illetve egyéb más problémákról, ha esetleg tudott errıl. Én nem gondolom, hogy nem fer dolog egy kétórás látogatás után számon kérni valakit, miközben éveken keresztül rendszeres kapcsolatban állt az érintett intézmények vezetıivel. Visszatérve az elıre, ragaszkodom ahhoz, hogy az itt jelenlévı érintett intézményvezetık akkor ezekre a felvetésekre válaszoljanak, ha már most itt vagyunk. Szarvas Péter polgármester: Jó, végiggondolom képviselı asszony javaslatát. De addig Kiss Tibor alpolgármesternek megadom a szót. Kiss Tibor alpolgármester: Köszönöm szépen polgármester úr. Hát a végén kezdeném, én meg nem javasolnám. Én inkább Herczeg Tamással értenék egyet, hisz honnan tudná bárki a 136 szerzıdés, megbízási szerzıdések stb., stb. ki írta alá, ki volt az ellenjegyzı, ki hitelesítette. Javasolnám azt, ami elhangzott, hogy a Jogi, Ügyrendi Bizottság, amikor összejön a rendkívüli bizottsági ülésen, tegye fel ezeket a kérdéseket, sıt én nem tudom, hogy mőködik. Habár volt olyan, hogy a Jogi, Ügyrendi Bizottságba voltam. El kellene mondani azoktól, akik majd kérdezni akarnak majd valamit a bizottság tagjait, hogy „drága emberek, nézzetek már ide, ez, meg ez érdekel. A reszti nem érdekel, van itt 5-6-8 szerzıdés, amire kíváncsiak vagyunk, és tessék szíves lenni ezekre a kérdésekre nekünk a legalaposabban válaszolni. Nekem az egészrıl két elmélet jutott eszembe az elmúlt két és fél óráról. Matematikában az a neve, hogy káosz elmélet. Ez az ıskáosz elmélet gyakorlatilag, aminek most mi itt szem-és fültanúi voltunk. A káosz elméletnek az a lényege, hogy minden mindennel összefügg, és amikor elhangoztak azok az anomáliák itt a szakmai beszámolókon keresztül, a megbízásokon keresztül, valamint a betegek panaszain, az ott lakók panaszain keresztül, akkor látható, hogy ezek olyan szakmai dolgok, amelyekre mi a szakembereken kívül mi most rácsodálkozunk. Hiszen az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapokban hallottunk róluk, pedig ez már állítólag több éves probléma és nagy baj az, hogy nem voltunk tájékoztatva, hiszen azt a választ kaptuk, hogy kérem szépen ehhez nem sok közünk van. A második ilyen elmélet az úgynevezett Occam borotvája. Az Occam borotvája egy filozófiai elmélet, gyakorlatilag az a lényege, hogy a két magyarázat közül mindig az ésszerőbbet kell választani, és az ésszerőség abban állna, hogy a frakcióvezetı úr által feltett kérdésekre, valamint a Jogi, Ügyrendi Bizottság által felteendı kérdésekre majd a vezetık válaszoljanak
98 és öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ha minél jobban húzzuk és Attilának tökéletesen igaza van, ha még két-három hónapig, négy hónapig, vagy fél éven keresztül húzzuk, annál jobban erodálódik maga az intézményen belüli morál is, ha bár ezen már úgy látom, hogy túl sok erózió már nem tud fogni. De, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. Nekünk az a felelısségünk, hogy egy jól mőködı intézményrendszert mőködtessünk, adott struktúrán belül. Menjenek be azok a szakemberek, akik ehhez hozzá tudnak tenni. Jöjjenek ki azok a szakemberek, akik úgy gondolják, hogy szakemberek voltak, de nem azok, akik inkább ártottak, mint használtak. Tehát a határozati javaslatban gyakorlatilag, vagy a módosításokban erre helyezzük a nagyobb hangsúlyt. Zárjuk rövidre és nézzük meg, hogy merre van a kiút. Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Takács Péter úrnak megadom a szót. Takács Péter képviselı: Szabóné képviselı asszonyt kezdem nem érteni. A mai közgyőlésen kétszer is példaként hoztam fel a nevét és úgy tőnik, hogy mégsem tudok a kedvében járni. Mert az utolsó információ képviselı asszony ezekrıl az intézményekrıl a közgyőlésre az tényleg Öntıl jött. Ön tett egy nagysikerő látogatást az Életfa Nyugdíjas Garzonházban, és azt tetszett mondani nekünk, hogy minden rendben van, én csak ezt idéztem vissza. Most ehhez képest tőnik úgy, hogy talán még sincs minden rendben, mintha az Ön felszólalásai is mintha ezt támasztották volna alá. Az, hogy most válaszoljanak, vagy ne válaszoljanak, én bizonyos tekintetben egyetértek a Tamással. Tehát most ilyen kihallgatásszerő beszélgetést nem biztos, hogy kellene folytatni, de én senkit nem akarok lebeszélni arról, hogyha İ úgy gondolja, például a kistérségi tanácsnak az elmúlt négy évben tagja volt és akar nyilatkozni errıl, akkor azt tegye meg minden további nélkül. Én polgármester urat sem beszélném le arról, hogy arra a kérdésemre, amit elızı felszólalásomban feltettem, hogy mégis csak nyolc hónap telt el azóta, amióta polgármester úr polgármester. És nem tőnt fel semmi ezeknél, a szerzıdéseknél. Erre mondtam példának, hogy Fülöp képviselıtársam gyakorlatilag egy hét alatt hát hogy is mondjam, ez alapján, az elıterjesztés alapján tette meg azt a felszólalását. Ha erre válaszol polgármester úr, azt megköszönöm, de ha úgy gondolja, hogy nem, hát akkor nem válaszol rá. Ferenczi doktor úr által felvetettekre, mely szerint azonnal kell lépni, én ennek nem vagyok ellene, de azt gondolom, hogy nem zárja ki azt a lehetıséget, hogy a kettı nem áll szemben egymással, amit én mondtam. Mert én viszont úgy gondolom, hogyha már ennyit beszéltünk róla, és ha már számosan hozták ezeket a szerzıdéseket, Kaposi képviselı úr is hozott egyet, meg számosan hivatkoztak itt különbözı szerzıdésekre és komolyan akarunk foglalkozni ezzel az üggyel, akkor nem tehetjük meg azt, hogy a szakbizottságnak ezt ne adjuk le. A szakbizottságnak az én szándékaim szerint azzal a céllal, hogy akkor valójában vizsgálja meg, hogy ezek a szerzıdések és az elvégzett munka mennyire áll szinkronban egymással. Ha nem, akkor kik voltak azok, akik a teljesítési igazolást aláírták, magyarul kié a felelısség. És ha ez a szeptemberi közgyőlésre visszajön, akkor szeptemberben közös erıvel el tudjuk dönteni, hogyan lépjünk ezen a vonalon tovább. Én azt gondolom, hogy nem tudom, hányan nézik ezt a tévéadást, de azt gondolom, hogy egy ilyen kétórás vita után, amikor ilyen adatok hangzanak el, akkor igen komoly csalódás érné a nézıket, ha esetleg nem lépünk konkrétan tovább abba az ügybe. Mennyire voltak valósak ezek a szerzıdések? Vagy mennyire voltak esetleg kérdıjellel a végén, színleltek? Ha kell polgármester úr én majd felolvasom újra a szövegszerő határozati javaslatot mielıtt szavazunk. Nem akarom félre vinni a tárgyát ennek az elıterjesztésnek, de jól értettem, hogy Herczeg Tamás a facebook bejegyzésre hivatkozott? /Valaki mikrofonon kívül mond valamit, de nem lehet érteni./
99 Takács Péter képviselı: Ja, értem, értem. Jó, jó, megértettem. Igen, igen, igen. Én magam részérıl nem gondolom, hogy támadtam agresszíven, de én nem tapasztaltam ezt a közgyőlés részérıl sem. A lényeg a lényeg polgármester úr, ha kell, a zárás elıtt a határozati javaslatot szívesen felolvasom szövegszerően. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Hagy válaszoljak gyorsan arra, hogy Fülöp Csaba által meghozott következtetéseket én levontam-e. Ugyanennyi idı alatt levontam én is a következtetéseket, hogy ezeket a szerzıdéskötéseket felül kell vizsgálni, közbeszerzési okból, jogi szempontból és azt gondolom, hogy a Joghatás Kft-vel meglévı szerzıdéseket meg kell szüntetni a kistérségben. Ezt én is levontam. Igazából három nappal állt több idım ezt a szerzıdéshalmazt és kifizetési összegeket mutató táblázatot átnéznem, mint Fülöp Csaba úrnak, hiszen múlt héten pénteken ment ki az anyag a képviselıknek, szerdán volt társulási tanácsülés. A társulási tanácsülés elıtt egy nappal, kettıvel, bocsánat három nappal volt több idım. Nyilván, amikor én már kiküldtem az anyagot pénteken, akkor már egy felülvizsgálatot tartottam, meg társulási tanácsülésen is. Tehát azt gondolom, hogy azokat az intézkedéseket meg kell tenni, amire Fülöp Csaba úr is utalt. Miklós Attila képviselı úr szót kért. Parancsoljon. Miklós Attila képviselı: Polgármester Úr! Mik ezek az intézkedések? Mikor fognak megtörténni? Ön társulási ülésen elfogadta a beszámolót, avagy sem? A társulási ülésen vontak-e le bármilyen konzekvenciát a beszámolókból, vagy sem? Jegyzı úr, ha van olyan szerzıdés, ami a közbeszerzési szabályoknak nem felel meg, van-e olyan jogi lépés, amit meg kell tennünk? Van-e olyan, ha jogtalan kifizetés van, akkor mit kell tennünk? Ha kiderül az, hogy közpénzekkel nem megfelelıen bántak, akkor mit kell tennünk? Mert, hogy én nem vagyok jogász, jegyzı úr meg jogász, polgármester úr meg ott ült a társulási ülésen. Ha errıl pár szót hallanánk, azt megköszönnénk. Szarvas Péter polgármester: A Joghatás Kft. szerzıdéseit meg kell szüntetni. Azt gondolom, ez fontos. /Valaki mikrofonon kívül szólt, amit nem lehet érteni!/ Szarvas Péter polgármester: Társulási ülésen? Nem, a Joghatás Kft. szerzıdéseinek megszüntetését a társulás elnöke egy személyben meg tudja tenni, hiszen a kötelezettségvállalási szabályzat alapján meg lehet tenni. Így is lett megkötve, nem én kötöttem. Így lett megkötve, most ezt az elnök megszüntetheti. Az intézményekkel meglévı szerzıdéseket az intézményi vezetık tudják az önkormányzati mőködés keretén belül megszüntetni. Azt gondolom, hogy ma fény derült arra, hogy közbeszerzési tekintetben aggályosak voltak valószínőleg azok a régi szerzıdések, meg kell nézni természetesen azt, ha ez így van, az aggály tény lesz, milyen következményei vannak. Ezt én eddig nem elemeztem, ez ma került elı ez a közbeszerzési megközelítés. Természetesen Dr. Sódar Anita szakértelmében bízok. Nyilván okkal tette szakvéleményét és ezért ezt tovább kell folytatni. Ezt gondolom. És ha lesz rendkívüli jogi bizottsági ülés, akkor meg is fogom szavazni az erre vonatkozó képviselıi indítványt, természetesen ugyanakkor ezekre a kérdésekre választ kell adjunk. De most az elsı az intézkedés. Az újabb vizsgálat, bocsánat, az intézkedéssel nem szeretném megvárni az újabb vizsgálatot. Társulási ülésen ezt a beszámolót elfogadtuk, mert a beszámoló nem vizsgálatról és eredményeirıl szólt, hanem egy szakmai beszámolóról és egy olyan szerzıdésállomány és
100 ahhoz kapcsolódó kifizetésekrıl, amit most a képviselık is láttak és néztek. Egyhangúlag a társulási tanács ezt a beszámolót elfogadta. Szabóné Kocziha Tünde képviselı asszony. Szarvas Péter polgármester: Bocsánat, elnézést tanácsnok úr, nem látom a monitoromon. Bocsánat, Szabóné Kocziha Tünde van elsıként. Ott van tanácsnok úr is, de elıször az én monitoromon Szabóné elsıként szerepel. Szabóné Kocziha Tünde képviselı: Rövid leszek, én továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy a megjelent intézményvezetıket kérdezzük meg. Annál is inkább, mert az elızı közgyőléseken már igen komoly vádak, észrevételek, nem is tudom minek nevezzem, hangoztak el. Síró férfi ápolókról volt szó, a dolgozók megfélemlítésérıl, ehetetlen vacsoráról, ebédrıl, kevés ételrıl. Aztán most itt szóba kerültek a munkaruha, jutalmak, stb., aminek az összegszerősége nem egyezett. Én azt gondolom, hogy érdemben mégis csak ık, akik tudnának válaszolni. Ha már nyilvánosan ezek az észrevételek, sajnos tényként kezelt információk elhangoztak, akkor legyen már meg annak a lehetısége, hogy ezt İk, akik érintettek megerısítik, megcáfolják. Hallgassuk meg İket, mi ebben az igazság. Szarvas Péter polgármester: Jó, Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úr szót kért. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Köszönöm szépen. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Mi meghallgattuk İket, szerették volna, ha polgármester úr is meghallgatja İket, csak éppen nem ért rá, mert sajtótájékoztatót tartott. Azért nem fognak minden alkalommal bejönni, elmondani. Nagy lelkierı kell ahhoz, hogy be merjen jönni, kockáztatva az állását, a pénzét, a családjának a jövedelmét és még egyszer elmondja. De elmondták, többeknek, Herczeg úrnak is meg egyebeknek. Tisztelt Polgármester Úr! Választ kaptunk a pénzügyi kérdésekre, nyilvánvalóan nemcsak a Joghatás Kft-re gondoltunk, hanem az összes szabálytalan szerzıdésre. De egy dolog fölött elsikkadtunk, mert mindenrıl beszéltünk, Joghatásról, meg a dolgozókról, meg az ellátottakról Herczeg Tamás tanácsnok úr 20 pontban sorolta fel, hogy mi a problémája a dolgozóknak és az ellátottaknak. Kérdezném tisztelettel polgármester urat, hogy ebben az ügyben mit kívánnak lépni, mert hát mégis, ezért jöttek ide. Szeretnék, ha jobb lenne az ellátási körülmény, szeretnék, ha az ellátottak is nagyobb biztonságban lennének, talán errıl is szeretnének egy cselekvési tervet hallani, mert ezt nem lehet annyival megoldani, hogy „megszőntetjük”. És elhangzott bocsánat, hogy mindent rendben találtak a felülvizsgálati szervek. Akkor honnan a bánatból jött elı ennyi panasz és törvénnyel szemben menı döntés? Arról még nem is beszéltünk, hogy a munkaidıt egy óráról elıbbre hozták. Nem beszéltünk arról, hogy a munkaközi szünetet nem tudják egyben kivenni a dolgozók a 20 és 25 percet, de leveszik róluk a 45 perc bért. Magyarán 12 óra 45 percet, - vagy majd kijavítanak a tisztelt igazgató asszonyok - dolgoznak, de csak 12 órát számolnak el, vagy 11 és felet. Errıl sem beszéltünk és mindent rendben találtak a szervek az otthonoknál. Milyen lépéseket kíván polgármester úr, tisztelettel, mint a kistérségi tanács elnöke javasolni, hogy ezeket az anomáliákat számoljuk fel? A kollektív szerzıdés kerüljön minél hamarabb megkötésre, megfelelı munkaruhát, munkaidıt, munkakörülményt, megfelelı beosztást. Én dolgoztam kórházban orvosként, nem ápolónıként, de láttam, hogy 49 emberre, akinek ilyen feladata van, mint amit Herczeg úr elmondott, képtelenség egyesül megcsinálni, vagy csak himi-humi módon lehet.
101 Az is furcsa, hogy a nıvér áll be takarítani hétvégeken. Az is furcsa, hogy nıvér státuszon van karbantartó és gyógyszerezı, aki az effektív ápolásban nem vesz részt. Sorolhatnánk. Nem az volt a lényeg, hogy soroljunk, soroljunk, de sorolhatnánk. De itt van 20-25 olyan probléma, amin az ember elgondolkodik, „gyerekek, mi megy itt?” Lehet, hogy a beszámolóban minden szép, ezért nem fogadta el a bizottság. Mert szép volt, ki van írva, hogy pénzügyileg, meg egyebek teljesítettük. Nem kaptunk választ arra, hogy honnan van a pénzmaradvány, meg mennyi a pénzmaradvány. 240.000.0000,- Ft-ról volt szó és nem volt épület karbantartás megfelelı módon. Állagmegóvás, Bankó András utca, nem is értem, ezekre nem kaptunk most sem választ, pedig ezek a kérdések nem most hangzottak el. Bár én nagyon tisztelem a Kiss Tibor alpolgármester urat, de itt annyi kérdés hangzott el, amikor azt mondtad Tibi, hogy majd a bizottság tegye fel a kérdéseket, én inkább arra hivatkoznék, amit a jegyzı úr egyszer mondott, hogy a hangfelvétel rögzíti. És erre minél hamarabb kérnénk szépen hathatós válaszlépéseket és természetesen polgármester úrtól a szeptemberi közgyőlésre egy beszámolót, hogy milyen lépések történtek. De ezek már olyan feszítı kérdések, hogy meg kell oldani egy hónapon belül. Nem nekünk, nem az a lényeg, hogy nekünk beszámoljon, hanem, hogy megoldódjon, hiszen itt az ellátottakról is szó van. Polgármester úr a legelején azt mondta, hogy dicsérjük az ott dolgozók munkáját. Ezt nem kell mondani, ezt csináltuk itt hónapok óta. Nem a dolgozókat, sıt ıszinte tisztelet mindegyiknek, hanem az a szolgáltatás nyújtás a probléma, amit nem tudnak objektív okok miatt megfelelıen tenni és a hozzátartozók és az ápolt a dolgozókkal kerül kapcsolatba. Neki mondja el, hogy „Mucikám, baromi nem jól érzem magam. De Mucikám kinek mondhatta volna el, ha nem volt egyeztetés? Ha nem volt lehetısége? Ha félt? Ha behúzta fülét-farkát, mert félt, hogy kirúgják, vagy esetleg átteszik egy másik intézménybe, vagy ne adj Isten Nyerges Adriennt letették gyógyszerezı nıvérnek. Én dolgoztam együtt hét évet Nyerges Adriennel és az ottani kollektíva jó részével, csodálatos szakemberek. De hát, ha kinyitotta a száját, akkor bizony átment máshová, lejjebb tették. Ja, nem tetszik a munkakör? Akkor menj a francba!” Na, ez így volt. Bocsánat, lehet, hogy nem is mondták, visszavonom a nyilvánosság elıtt. Lehet, hogy nem mondták, olyan helyzetet teremtettek, hogy inkább elment. Hányan mentek el? Hány szakdolgozó ment el? Hogy néz ki a szakdolgozó összetételő állomány jelenleg? Hogy felel meg ez a szakdolgozói állomány a létszámra és a négyzetméterre? Ezeket tisztelettel kérem polgármester úr, hogy vizsgálják meg és mihamarabbi döntéseket hozzanak ebben az ügyben. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Igen, tanácsnok úr fontos dolgokat említett. Én azt gondolom, hogy Herczeg Tamás tanácsnok úr mondtam, hogy hiánypótló összegzést tett és jó lett volna, ha ez szakaszolva jön a nyolc év alatt, de most egyszerre sem kerüljük meg a válaszadást. Én úgy kezelem ezt a teljes listát, amit a jegyzıkönyv tartalmaz, mint egy Nekem egy fogadóórán tett észrevételt, azaz minden egyes elemét meg kell néznünk, hogy van-e valóság alapja, és ha igen, akkor probléma, oldjuk meg és hogyan oldjuk meg. Ezt természetesnek vettem és most is Ferenczi úr felvetésére ezt szeretném mondani. Viszont tanácsnok úr mostani hozzászólása engem arra ösztönöz, hogy igenis hallgassuk meg az intézményvezetıket, mert olyan véleményhalmaz hangzott el, - ami természetesen biztos jogosak ezek - én nem vonom kétségbe, nincsenek információim, hogy ellentmondjak. De mégis az ott lakó ellátottak, és az ott dolgozók érdekében szeretném, ha az intézményvezetık, legalábbis a három szakmai intézményvezetı válaszolna ezekre a konkrét felvetésekre - mert konkrét kérdések jöttek – itt, a nyilvánosság elıtt.
102 Szeretném megkérni, szót adok Bátori Zsuzsannának, hogy legyen szíves ezekrıl a kérdésekrıl mikrofonba nyilatkozatot tenni, illetve véleményt alkotni. Bátori Zsuzsanna intézményvezetı: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselı Urak! Tisztelt Tanácsnok Úr! Leginkább ugye a tanácsnok úr feltevéseire, illetve megjegyzéseire, arra a bizonyos 20 pontra próbáltam jegyzetelni, de nem biztos, hogy teljes körően sikerült mindent lejegyzetelni, ami felvetıdött, megpróbálok válaszolni, vagy legalábbis tájékoztatást nyújtani a tisztelt képviselı uraknak, illetve a jelenlévıknek. Felmerült az is, hogy a Csaba utcai garázs felújítása megtörtént 2014. évben és ellentmondás alakult ki a két beszámoló között. Ez valóban megtörtént, én igazoltam a számlát. Többszázezer forintos, most pontosan nem tudom megmondani, hogy hány százezer forintba került, de 350.000,- Ft-os költsége volt ennek a garázs, illetve a garázs beázásának a megakadályozására. Erre ezt tudom mondani. Képviselıi támogatások nem jelentek meg a beszámolókba, való igaz, ez kimaradt. Tulajdonképpen minden évben, minden telephelyünk igen jelentıs mértékő képviselıi támogatást kap az intézmény a képviselı uraktól és ezt köszönjük szépen. Természetesen a rendezvényekre és a különbözı fejlesztésekre, de olyan jellegő fejlesztésekre, amelyekre a költségvetésbıl esetlegesen nem futja, ezekre szoktuk ezeket fordítani és nyilván a képviselı urakat meg is szoktuk hívni ezekre az ünnepségekre. A dolgozók juttatásai volt a következı történet, amit feljegyeztem magamnak, hogy közel 300.000,- Ft-nyi támogatás jutott az utóbbi évben a dolgozók jutalmazására. Ebben benne volt az étkezési utalvány, ami valóban 96.000,- Ft egy évre, 8.000,- Ft/hónap, illetve a juttatások között tavalyi évben tudtunk nagyobb összegő jutalmat adni a dolgozók részére, ez valóban nem érte el minden dolgozónál azt a kb. egyhavi összeget. Hiszen egy egységes, kidolgozott szempontrendszer, - a munkavégzés minısítése megtörtént minden dolgozó részére intézményünknél - és természetesen ennek a munkavégzésnek az arányában történt meg a jutalmazás rendszere. Étkezési utalványt, bocsánat beiskolázási támogatást tudunk biztosítani az intézmény részérıl azoknak a munkavállalóknak, akik jogosultak voltak. 18 év alatti gyermekeik voltak. Ez egy 30.000,- Ft-os támogatás volt a dolgozók részére. Felmerült a kötelezı szőrıvizsgálat, hogy az intézmény nem biztosítja, illetve nem fizeti ki. Jól értettem ugye, tanácsnok úr? Nem téríti a kötelezı tüdıszőrı vizsgálatot. Elsısorban ezt még 2008 környékén volt az én feladatom, hogy letisztázzam a különbözı szakhatóságokkal, hogy milyen munkakörökben kötelezı a tüdıszőrı vizsgálat. A tüdıszőrı vizsgálat kizárólag abban a munkakörben kötelezı, kaptam az állásfoglalás minisztériumtól és felsıbb hatósági szervektıl, azokban a munkakörökben, ahol étel osztása történik. Az ételosztás az idısek otthonában – az az állásfoglalást kaptuk, minisztériumi állásfoglalást – kizárólag a tálalókonyhán dolgozó munkavállalók részére kötelezı, illetve a szociális étkeztetésben dolgozó szociális segítı munkakörökben szükséges. Tehát ezeknek a munkavállalóknak attól függetlenül, hogy minden esetben térítjük a költségeit. Amikor tüdıszőrı vizsgálatra kerül, azon túl az alkalmassági vizsgálathoz tüdıszőrı vizsgálat elvégzése nem kötelezı intézményünkben. A munkaruhával kapcsolatosan intézményünk kétévente biztosít a dolgozók részére munkaruhát. Az elmúlt, elızı idıszakokban ez 50.000,- Ft-nyi értékben volt. Úgy mőködött, hogy vásárolhattak 50.000,- Ft értékben a dolgozók munkaruhát, munkacipıt, munkaköpenyt, kendıt, illetve kötényt. Az utóbbi évben arra próbáltuk a dolgozókat, illetve azt találtuk ki, hogy a dolgozók egységes munkaruhát kapjanak, hiszen azt tapasztaltuk, hogy ugyan nagyon jól jött az az 50.000,- Ft, de nem minden esetben munkaruhára sikerült elkölteni. Tehát nyilván egy egységes képet próbáltunk volna kialakítani, egy szép, elegáns munkaruha szettet
103 vásároltunk az intézmény dolgozóinak, ez kétévente megtörténik. A kendı, a sapka és az egyéb megkérdeztük a dolgozókat, azt mondták, hogy bıven el vannak látva, tehát nem igénylik a köpeny és a munkacipı a lényeg. A munkacipı beszerzése most van folyamatban a bentlakásban dolgozó dolgozók részére. A dolgozói létszámot jegyeztem még fel magamnak. A dolgozói létszámmal kapcsolatosan minden esetben a jogszabályok határozzák meg szakfeladatonként, hogy mennyi, milyen végzettségő dolgozó szükséges az intézménybe, hiszen az egész intézményünk mőködését tulajdonképpen a jogszabályok határozzák meg, tehát arról eltérni nem lehet. Hiszen kétévente a kormányhivatal, az ÁNTSZ évente és egyéb hatóságok is elég gyakran látogatják intézményünket. A dolgozói létszám minden esetben a jogszabályoknak megfelelı, tehát az igaz, hogy a jogszabályok nem úgy változtak, ahogyan az ellátottak állapota. Azt szeretném, de biztosan tudják a szociális területen dolgozók nagyon sokan tudják, hogy például megváltozott az idısek otthonában és a házi segítségnyújtásban is a gondozási szükséglet vizsgálatot behozta a jogszabály. Ehhez mérten akkor 6 ellátottat kellett ellátni egy házi gondozónak, amikor még nem volt gondozási szükséglet vizsgálat, azt követıen pedig 9 ellátottat kell ellátnia egy gondozónak. Nincs arányban tulajdonképpen a jogszabályi változás a különbözı gondozási szükséglet vizsgálattal. Idısek otthonában például a négy órán túli gondozási szükséglet vizsgálat behozatala azt eredményezte, hogy ugye látszik a beszámolóból is, hogy nagyon sok új felvétel történik intézményünkbe, de nagyon, nagyon sok az elhalálozás is az intézményünkben, mert olyan nagyon súlyos állapotú idısek kerülnek be az intézménybe, akik nagyon hamar sajnos elhaláloznak. Nagyon súlyos az állapotuk. Valóban egyéb kisegítı személyzet is részt vesz. A közmunkások segítségével próbáljuk meg a kisegítı tevékenységeket elvégezni. Megpróbáljuk a hétvégi takarítást is természetesen megoldani, nyilván, ahogy az intézménynek van lehetısége erre. Az éjszakai mőszakban történı egy ápoló felvetése. Éppen azon dolgozunk. Miután az Ady Endre utca ugye három részletbıl áll, négy ápoló dolgozik egy mőszakban. Nem egy ápoló. Az egy intézmény, négy ápoló dolgozik egy éjszakai mőszakban. A négy ápoló nyilván segíti egymás munkáját, hiszen attól, hogy külön részlegen vannak, attól egy intézmény kell, hogy legyen. Az éjszakai mőszakban történı gyógyszerelést szervezzük át. Tehát a munkafolyamatokat próbáljuk meg átszervezni, pontosan azért, hogy az éjszakai mőszakban kevesebb, illetve más jellegő tevékenységek legyenek az ápoltakra és a gondozottakra több idı legyen, ne a gyógyszerelés vonja el az ápoló személyzet figyelmét, mert arra koncentráltan oda kell figyelni, ha gyógyszerelés történik, hogy nehogy bármiféle hiba történjen, ezért a gyógyszeres nıvér kezébe szeretnénk ezt a feladatot július 1-tıl. Éppen ezen vagyunk, hogy az éjszakásoknak ez a tevékenység, feladatkör kikerüljön az İ kezükbıl. Továbbképzés és a szabadidı biztosítását az intézményünk, ahogy a beszámolóban is írtam, jelenleg is biztosítja. Azt is hozzá tettem a beszámolóban, hogy a jogszabályi környezet ebbe az irányba is megváltozott. Ugyanis továbbképzésre ma már nem biztosít jogszabály szerint semmilyen kötelezettséget, költséget intézményünk részére. Tehát nincs tulajdonképpen fedezet arra, hogy a továbbképzést biztosítsuk a dolgozók részére, de mi ezt minden évben megtesszük. A továbbképzési tervet év elején elkészítjük és azoknak, akiknek a továbbképzési kötelezettségét kell, hogy teljesítse, erre 5 év, bocsánat, 6 év van jelen pillanatban. Intézményünk biztosítja, elszámolja természetesen azt az idımennyiséget is, mintha munkában töltené a dolgozó. Természetesen a beosztásban ezt az idıt szerepeltetjük, munkaidınek számít.
104
A dolgozók tájékoztatása például az intézmény nevének megváltoztatásáról - én, úgy gondolom - megtörtént, vezetıi értekezlet keretében. Nyilván a vezetıknek kötelessége tovább adni a dolgozók felé egy kisebb, helyi munkaértekezlet keretében. Amikor már tudtuk, nagyon rövid volt az idı az intézmény átalakítására, mert ez kb. december elején tudtuk meg, hogy a Magyar Állam el fogja vinni a 4-es Honvéd utcát és olyan formában, hogy a mi intézményrendszerünket kell egy teljesen új intézményrendszerré átalakítani. Ott a karácsonyi idıszakban, tehát olyan két hét volt nagyjából, már mindenütt megállt az élet, de próbáltuk elintézni, hogy január 1-tıl megkapjuk a mőködési engedélyt azért, hogy az ellátottak ellátása nyilván meg tudjon történni. Még az áthelyezések, vagy változó munkahelyen történı áthelyezés kérésre vonatkozó megjegyzést jegyeztem fel magamnak. Intézményünk tulajdonképpen 1991-92-93-ban lett egy ilyen nagy integrált intézmény. Én 25 éve dolgozom itt, az intézménynél. Volt már külön, volt már egyben, összevonva és újra szétvonva, tehát több dolog volt. Mindig is változó munkahelyen dolgoztunk, tehát a munkaköri leírásban ez mindig benne volt. Amikor valamilyen munkaszervezés, átszervezés, valami miatt és ez legyen bármi ok, több minden oka is lehet nyilván egy dolognak, mert éppen innen elmegy nyugdíjba valaki, akkor ha a bentlakásban jelen pillanatban négy ápoló van az ellátotti létszámhoz. Mert azt is tudni kell, hogy 2012 óta a finanszírozás megváltozott. A bentlakásban nincs állami normatíva. Van egy feladatfinaszírozás, ami a dolgozói létszámot lefinanszírozza, illetve a mőködési költségeket. Tehát két irányba tolódott el a dolog, már nem úgy mőködik, mint az elmúlt, azt megelızı idıszakokban. Tulajdonképpen a munkaszervezést az intézménynek meg kell valósítani valamilyen formában, tehát ez pl. 2014. évben azt tudom mondani, hogy nem volt, mert nem volt olyan jellegő dolog, vagy, ha volt, meg tudtuk oldani valahogy. Az intézménynek egészben kell gondolkodni, tehát nyilván ez mindig valamiféle ellenállást hozott, biztos. Azt el tudom mondani, nyilván amikor egy dolgozó áthelyezésére kerül sor, nyilván nem szívesen. Például abból a két kollégából – tudnám mondani a nevet is, de nyilván nem akarom – az egyik kolléga nagyon szívesen vállalta, nyilván a másik kolléga nem szívesen vállalja. Amikor megtörténnek ezek az áthelyezések, az elsı pillanatban általában egyfajta ellenállás tapasztalható, két, három hónap, vagy esetleg egy félév múlva megkérdezzük, akkor általában az szokott történni, hogy „hát, talán jó is ez, nem is baj, hogy egy picit más környezetbe, egy picit más szakmai szempontokat figyelembe véve történik meg ez az áthelyezés”. Tulajdonképpen valahogy meg kell oldjuk a feladatot intézményi szinten ugye egy intézményi globálban kell gondolkodni. Nyilván, ha valaki elmegy nyugdíjba, azt be kell helyettesíteni, ha van honnan. Ha nincs, akkor természetesen nem tudjuk, akkor természetesen új dolgozót kell felvenni. Lehetıség szerint keveset mozgatjuk a kollégákat. Nyilván az állandóság, az ellátottak biztonsága ez elsıdleges szempont kell, hogy legyen. Viszont az egy másik szempont, hogy a kollégák, akiknek már esetleg egy nagyon régóta, egy munkahelyen dolgozik, egy fásult, kiégés megelızésére azt gondolom szakmai szempontból, mindenképpen oda kell, hogy figyeljünk. Hát nem tudom, hogy kihagytam-e valamit, próbáltam jegyzetelni. Ha esetleg elegendı, én megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni a feltevésekre. Ha gondolja tanácsnok úr, szívesen, ha még valami kimaradt esetleg, amire tudok.
105 Szarvas Péter polgármester: Kedves Zsuzsanna! Szeretném kérdezni, hogy az intézményen belül van annak valamilyen fóruma, hogy akár az ellátottak, akár a hozzátartozók észrevételt, vagy akár panaszt tegyenek? Bátori Zsuzsanna intézményvezetı: Természetesen van fóruma. Az érdekképviseleti fórum az egyik fórum, amely mőködik is az intézményben, illetve kötelezıen csak a bentlakásos intézményben, mert már a jogszabály eltörölte az alapszolgáltatások tekintetében. Illetve a lakógyőlés, amelyet minimum évente kétszer, de nyilván alkalom szerint, ahogy éppen adódik egy aktuális probléma. Mi jellemzıen két-háromhavonta, általában negyedévente biztos, hogy tartunk a bentlakásos intézményekben. Illetve bármikor a dolgozókhoz, hiszen a munkatársaknak pont ugyanolyan érdekképviseleti joguk van, bárkinek, ha problémája van elmondja, elmondhatja és İk továbbítják felém. Természetesen szoktak hozzám is eljutni kérések, kérvények, észrevételek. Az észrevételi ládában szoktak megjelenni intézményi rendezvényeket dicsérı levelek, húsvét környékén kaptam egy ellátottól, bentlakásban lakó ellátottunktól a szakmai létszámot, dolgozó és magas színvonalat, bemutató levelet. Nagyonnagyon örült. Leírta azt is, hogy érzékeli, hogy átszervezések vannak, vezetıváltás történt, de mindezek ellenére, mégis nagymértékben elfogadja azt, hogy az átszervezések ellenére is intézményünk maximális ellátást biztosít számára. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm kedves Zsuzsa. Legyen szíves helyet foglalni. Akkor megkérem Polonkai Istvánnét, az Életfa Otthon igazgató asszonyát, utána természeten a képviselık kérdezhetnek. Legyen szíves egy ugyanilyen tömör, lényegre törı, a kérdésekre konkrét választ adó módon koncentrálni. Polonkai Istvánné igazgató: Igen, természetesen. Ami sarkalatos pont volt Herczeg Tamás tanácsnok úr által, az a tüdıszőrés kérdése. Nálunk az Életfa Idısek Otthonában számla ellenében térítjük. Igen, mi térítjük. Jó. A Hepatitis védıoltást a vezetı ápolónı követi. Az új dolgozónál azonnal, illetve az esedékesség idıpontjában azonnal megkapják. A juttatásokról szeretnék beszélni. Ugyanazon juttatásokat, illetve picivel jobbat tudunk a dolgozók körében szétosztani. Ugyanúgy a 30.000,- Ft-os iskolakezdési támogatást, egy-másfél havi jutalom és a havi 8.000,- Ft-os étkezési Erzsébet utalvány, amit negyedévente adunk a dolgozóknak. A szerzıdésekkel kapcsolatosan felvetıdött a kérdés, hogy történt-e közbeszerzés, mondjuk lehet, hogy kicsit másként írtam, mint a Zsuzsa. 2012-ben köttetett a szerzıdés, tehát én arra válaszolni, hogy közbeszerzés történt, vagy nem, nem tudok. Étellel kapcsolatos felvetés volt az Életfa Idısek Otthonában. Volt olyan ember, aki kifogásolta, hogy nem szeretne sajtot enni, inkább mást szeretne enni. A mennyiséget én személy szerint nem keveslem, tehát nem kevés az étel, a reggeli és a vacsora, viszont a kifogásokat folyamatosan jelezzük a konyha felé írásban. Az ebéddel, illetve, tessék? Ja. Bocsánat, bocsánat. Továbbképzési terv készül. Mi fizetjük a dolgozóknak a továbbképzési tervet. A munkaruházat még elızı évben történt a kifizetés, 2014 év elején, tehát az két évre. Illetve a dolgozók védıruhát kaptak, köpenyt és nadrágot emellé. Most volt nálunk is a beszállító, papucsokat fogunk rendelni a dolgozóknak. 2014 januárjában volt egy vizsgálat intézményünknél, ami kifejezetten a személyi feltételekre irányult, a végrehajtás maradt rám, mert ott komoly hiányosságot tártak fel Éváék, ha mondhatom, Tarné Stuber Éváék, tehát az osztály. Nem megfelelı létszámmal mőködött az
106 intézményünk, ezt minden szinten pótoltuk, illetve a tárgyi feltételek sem voltak megfelelıek, tehát azt folyamatosan próbáljuk. Penészesedés a szobában, egyebek. Egy nagyon fontos dolog és ez valóban nagy hiányosságunk. Most már meg van kötve a szerzıdésünk az m-desing-al, úgyhogy hamarosan ígérhetem, hogy a honlapunk az olyan lesz, amilyennek lennie kell. Igen, ez így van. Csereiné Árgyelán Anna, igen, ezt a hibát orvosolni fogjuk. A rendszeres kommunikációt hiányoljuk mi is, és várjuk. Élni szeretnénk a lehetıséggel, ha megengedi polgármester úr, nagyon szívesen látnánk Önöket az Életfa Idısek Otthonában. Tessék? Dr. Ferenczi Attila tanácsnok mikrofonon kívül: Tímár Ella képviselı asszonyhoz ……………….. (a továbbiakat nem lehet érteni) Polonkai Istvánné igazgató: Elnézést kérek. Én nem tudom, hárman voltunk, mi nem. Én nem. Én ezt visszautasítanám, elnézést kérek, nem én voltam, én biztosan nem. Amikor Tímár Ella képviselı asszony járt az intézményünkben, velem is azért, elnézést kérek, nem oda illı hangom beszélt egy picikét. Tehát, hogy hol vagyok én. Éppen a demens osztályon voltam, amikor Ella képviselı asszony – nem bántásként, csak szeretném elmondani – hogy nem lehet megtalálni. Hát valóban, lehet, hogy nem ülök az irodában, mert én az ellátottak között töltök elég hosszú idıt. Én úgy gondolom, hogy egy vezetı feladata nem biztos, hogy az íróasztal mögött van. Ott is. És ezt kifogásolta Tímár Ella képviselı asszony. De én úgy gondolom, hogy ott volt a kolléganım is, hogy maximális, maximális tisztelettel vagyok és leszek is a Tímár Ella képviselı asszonnyal kapcsolatosan, és várjuk vissza szeretettel. Ennyit tudok mondani. Ennyi. Szarvas Péter polgármester: Köszönjük szépen. Legyen szíves helyet foglalni egyelıre, utána a képviselıknek adok lehetıséget, hogy kérdezzenek. Pataki Erzsébetet, intézményvezetı asszonyt szeretném kérni, hogy tömör, rövid, de a lényeges kérdésekre választ adó összefoglalót legyen szíves mondani. Köszönöm Erzsébet! Parancsoljon! Egy pici türelmet kérek, amíg a kollégák eljönnek. Köszönöm. Pataki Erzsébet intézményvezetı: Én is köszönöm. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselı Urak, Asszonyok! Köszöntöm a jelenlévıket! Én nekem már könnyő dolgom van, hiszen az intézményvezetı asszonyok elmondtak szinte minden, ami hasonló az intézményekben, ezért nem is szeretném ezzel nagyon szaporítani a szót. A kötelezı vizsgálatoknál, mint pl. a tüdıszőrı, mindent fizet az intézmény. Annyit szeretnék tulajdonképpen, ami igazából, ami ránk vonatkozik, hogy ugyanúgy képzési tervet, továbbképzési tervet minden évben elkészít az intézményünk. Mindenkinek biztosítva van erre a szabadidı és mindenkinek is finanszírozza az intézmény, hiszen nekünk is érdekünk, hogy jól képzett kollégákkal dolgozzunk és folyamatos továbbképzésre részesüljenek. A jutalmazás, illetve a juttatások szinte már mindenhol egységesen mőködnek az intézményekben, hiszen ez a terv és elv a kistérségi társulásnál, hogy minden intézményben egyformán jussanak, egyforma juttatásokhoz jussanak a dolgozók, a kollégák. Annyival másabb nálunk, hogy mivel nálunk nem kell úgymond munkaruhát, védıruhát venni a kollégáknak, ezért İk készpénzben, számlára utalva kapták meg a tavalyi évben is a munkaruha pénzt, ami 40.000,- Ft volt.
107 Az étkezési utalvány, illetve a jutalmazás rendje ugyanaz volt a mi intézményünkben is, mint a másik két intézményben. Elıtte volt egy értékelés és ez alapján kapott mindenki az értékelésnek megfelelı jutalmazást. Ami nálunk is legtöbb esetben, sıt mondhatnám, hogy 95 %-ban magasabb volt, mint az egyhavi bérük a kollégáknak. Igazából én azt gondolom, hogy ami rám vonatkozott ezekbıl, próbáltam választ adni, és ha lesznek kérdések, akkor persze, válaszolok. Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm szépen. Arra kérem a képviselıket, mert látok a monitoromon öt hozzászólásra jelentkezıt, természetesen mindenkinek szót adok, hogy most lezárnánk ezt a blokkot, úgy javaslom. Tehát az nyomjon gombot, aki ehhez szeretne hozzá szólni, - lehet máshoz is, de az lenne a logikus, ha a most elhangzott intézményvezetıi tájékoztatókra most lennének kérdések, ha vannak. Tehát azt kérem az öt képviselıtıl, gondolja meg, hogy ehhez szeretne-e hozzászólni, akkor megadom. Jó? Mindenki végig gondolta. Akkor Kutyej Pál képviselı úré a szó. Kutyej Pál képviselı: Köszönöm a szót polgármester úr! Igazából hát onnan is kezdhetem, hogy reflektálva az intézményvezetık beszámolójára is, de aztán természetesen úgy folytatom, ahogy elıre kigondoltam a mondandómat. Hiszen ez is arról erısített meg engem, hogy az a kettısség, ami eddig a felszólalásokban, a beszámolókban, és ami az elıterjesztésekben, vagy az elıterjesztésben elénk került úgy mondom, hogy megerısített engem, hogy a jövıbeli gondolkodásunk javasolnám, hogy arra felé menjen, hogy kettéválasszuk az eddigieket, - úgy, ahogy a polgármester úr mondta - de vonjuk le a konzekvenciát. Etikai és szakmai részre osztanám az egész beszámolót. Szakmai részben foglalkoznék a közeljövıben azokkal a kérdésekkel, amiket tanácsnok úr, amiket az intézményvezetık, vagy bárki megfogalmazott, de ez egy hosszabb folyamat. És levonva a konzekvenciát és ez az etikai rész, ami talán engem jobban érint, vagy jobban érdekel, levonnám megint csak a konzekvenciát és ezen a mostani ülésen döntést szeretnék kicsikarni a közgyőlésbıl arra vonatkozóan, hogy a gazdasági, vagy etikai, bármilyen kérdés lehet, felsorolt adatok alapján merre is menjünk tovább. És ezt a részét én kérném a közgyőléstıl, hogy hozzuk meg most, ezen a közgyőlésen és ne tologassuk tovább. A szakmai részt azt lehet tologatni, hiszen az egy hosszabb folyamat, mire ott megint csak rendben lesz ezek szerint minden, de a sok-sok számmal, a szerzıdésekkel igazából nem nagyon lehet vitatkozni, levonva a konzekvenciát, valaki mondja már ki, mi a teendı arra vonatkozóan, hogy most itt a szerzıdésekkel, kifizetésekkel mi is a helyzet. Szarvas Péter polgármester: Herczeg Tamás tanácsnok úrnak megadom a szót. Herczeg Tamás tanácsnok: Köszönöm szépen a szót. Ugye én abban, azért csak húsz, mert nem akartam többrıl beszélni, aztán tanácsnok úr említettél még, de van ezen kívül is, amit a dolgozók felvetettek, majd késıbb szerintem sort kell keríteni erre. Én lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam, amikor kimondtam az intézmény nevét és aztán soroltam a többi bajt, és volt, amikor azt mondtam, hogy az intézmények, minden egyes intézmény. És akkor vegyük sorra, csak néhány kérdést, illetve vegyük sorra, amire nem született válasz, csak innestıl kezdve ez tényleg egy bizottság ülés szintje, ami nem baj, mert bizottsági ülésen évek óta nem beszélünk ezekrıl a kérdésekrıl. Szóval, hogy az Szmsz-tıl kezdve a Kollektív Szerzıdésen keresztül, az étkezéssel kapcsolatos adatok feltüntetésére nem beszéltünk, nem kaptunk választ. De én pontosan tudom, hogy a garázs felújítása megtörtént, a rendbetétele megtörtént. Én azt állítottam, hogy van egy beszámoló, ami „0” Ft-ot tartalmaz és közben ezt a beszámolót nekünk el kellene fogadnunk. A következı, hogy én azt állítottam, hogy ide van írva, hogy minden egyes munkatárs több mint háromszázezer forint többletjuttatást kapott minden
108 intézménynél. Ez le van írva. Én úgy tudom – és amit mondtál igazgató asszony – az alapján nem jön ki a minden egyes munkatársnál a több mint háromszázezer forint. Én azt állítottam, hogy ezt nem kapták meg. Nem cáfoltad. Jó. Köszönöm. Nem is tudom, több mindent feljegyeztem. Az egy drámai mondat volt, ne haragudj, hogy nincs fedezet a továbbképzésre. Nincs fedezet a továbbképzésre. És akkor tessenek visszaemlékezni az elmúlt három órára, azokra az összegekre, amiket itt a kollégák mondtak. Azt is elmondtad, hogy kétévente, kettı évente jár munkaruhaként két nadrág és két köpeny. Ez jár a konyhában is és. Ez nem elégséges, kérdezzetek meg más intézményeket, munkahelyeket és ott is azt mondják – mármint a szociális szférában -. Jó? Úgy vettem észre, hogy néhányan. Az éjszakai mőszakban az egy kolléga nem, hogy is mondjam, nem tévesztettek meg a kollégáid, mert hogy ugyan ezt mondták el, csak azt tették hozzá, hogy azzal a munkaszervezéssel, amit most elmondtál, azzal nem oldható meg a korrekt, tisztességes és megfelelı módon az éjszakai mőszak ellátása. Lehet, hogy a késıbbi munkaszervezési eljárásokkal ez megvalósítható, de jelen pillanatban nem. A következı az áthelyezés, akkor ebben is egyetértünk, hogy az nem célszerő, mármint az, hogy ide-oda rakni a munkatársakat. Azt mondtad, hogy 2014. évben nem volt ilyen. A másik olvasat az, hogy a Nyerges Adrienn idıszakában nem volt ilyen, most İ nincs, most újra lesz. Ugye? A kollégák azt mondják, hogy İk nem félnek a kiégéstıl ott, ahol vannak. Tehát İk nem gondolják azt, hogy át kell kerülniük máshová, hogy ne égjenek ki. Meg egyéb gondolataik is vannak a dologhoz. Én ezt csak javaslom, vagy kérem, hogy fontoljátok meg, hogy ezt érdemes-e megtenni a másik két intézménynél. Köszönöm szépen. Való igaz, hogy azok, akikkel, vagy én a közelmúltban beszéltem, lényegesen kevesebb konkrét munkavállalói és a klienseket, vagy az ápoltakat intézı panaszt vetettek fel. Nem volt szó a túlzsúfoltságról sem, a haldoklóval kapcsolatos, az intézménynél lévı problémáról, de az Életfában és a másik Életfában ezt a problémát való igaz, hogy így nem vetették fel. Én mondtam az intézmény nevét, aztán mondtam tovább, hogy intézmény, egyes számot, többes számot használtam. Az most kiderült, hogy a két másik intézménynél kevesebb, lényegesen kevesebb problémát vetnek fel, bár hát ezt a Retró Vasárnap, vagy hogy nevezitek? Régimódi Vasárnap ugye itt orvosi, pszichiátriai vélemény van arról, hogy nem helyes szeszesitalt adni a bent lévı, benti ellátottaknak. Én úgy hallottam, hogy történt vasárnap délután baleset is már egy ilyen alkalom után. Nekem ezt mondták, én nem tudom, de nem javasolják, szakemberek nem javasolják, de olvastam azt az e-mailt, amelyben, kijelentı módban írja valaki, hogy akkor is lesz, mert én döntöm el, vagy nem tudom. Jó? Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úrnak megadom a szót. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Köszönöm szépen polgármester úr. Lemaradtam róla, Bátori Zsuzsanna igazgató asszony mondott, hogy a tüdıszőrés nem kötelezı? Nem kötelezı az egészségügyi intézményben? Az egészségügyi intézményben kötelezı a tüdıszőrés. Az áthelyezések a büntetés kategóriában vannak úgy a betegnél, mint az ápoltnál. Amit most mondani fogok, csak azért mondom el a jegyzıkönyvbe, mert annyi minden elhangzott, hogy egy picit sőrítsük össze, hogy mik is a kérdések. Kollektív Szerzıdést ügyesen megkerültük. A Kollektív Szerzıdés 2002 óta nincs. Nincs a dolgozóknak joga, vagy legalább is Kollektív Szerzıdése. És az az információm van nekem,
109 amikor ezt a szakszervezet is szóvá tette, akkor a vezetıi ülésekrıl is kitiltották. Ha nekem hazudtak, akkor én is hazudtam most Önnek. Érdekes volt egyébként hallgatni Önt, mert kvázi ezt éreztem a beszámolóban is, hogy minden meg van oldva, minden nagyon jó, nekünk viszont nem ezt mondták. Tehát akik ebben dolgoznak, ebben élnek betegek, dolgozók, nem ezt mondták. Nem tetszett válaszolni egy nagyon fontos dologra, de ne is válaszoljon rá, majd írásban válaszol rá vagy ahogy szeretne. A bizottság meghallgatja, ez a munkaszüneti idıszak. 20 és 25 perc. Vannak közfoglalkoztatottak. Éjszakai mőszakban egy nıvér van, akkor kiadhatatlan, mert nem tud pihenni, folyamatosan kellene 20-25 percet, 45 perc összesen, de ha jól tudom, levonják a bérükbıl, vagy túldolgoztatják İket. Ha jól tudom, Ön kiadott egy utasítást az egyesített szociális intézményben, hogy a munkaidı majd egy órával hamarabb kezdıdik. Bejárási problémák vannak fıleg a reggelnél, mert nemcsak békéscsabai dolgozók vannak ezekbe az intézményekbe, hanem máshonnan is, Telekgerendásról, meg máshonnan is járnak be és a buszközlekedés miatt az éjszakás nıvér nem tud lelépni háromnegyed hatkor, vagy hatkor, de nyilván ezt majd meg tetszik válaszolni. Én csak azt a felvetést mondtam el, amit mondott. És nagyon köszönöm Herczeg Tamás úrnak, kimondta az egész beszélgetésünk lényegét, amivel kezdtük egyébként a 3-4 órás vitát. Maradványpénzek vannak az intézményeknél, nem kaptam bizottsági ülésen rá választ, hogy a tavalyi 247.000.000,- Ft-os maradvány mire költ el, de tudjuk, hogy az Életfában 115.000.000,- Ft-os maradvány van, mert be van írva a jelentésbe. Azt tetszik erre mondani, hogy az intézménynek nincs fedezete és nincs lehetısége. Hát kérem szépen! Ha csak itt 120-130.000.000,- Ft-ot egy kicsit átgondolunk, akkor hátha lesz. És ez volt az egésznek a célja, hogy azt a többletbevételt, amit kistérségi módon tudnak az intézmények kezelni, ilyen formában fordítódjanak a dolgozókra és az ellátottakra és ne más csatornákon keresztül szivárogjanak ezek a pénzek, hanem azokra fordítódjon, akikre egyébként az állam megfelelı módon adta. Úgy tudom jövıre még növelni fogják a térségi támogatásokat és nyilván polgármester úr azt kérte, hogy a szakmaihoz szóljunk, utána majd a másikhoz. Köszönöm.
Szarvas Péter polgármester: Igen, igen. Zsuzsa, szeretne reagálni? Parancsoljon. Mikrofonnál legyen szíves. Bátori Zsuzsanna intézményvezetı: Köszönöm szépen. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselı Urak! A továbbképzési fedezetre vonatkozó helyesbítést szeretném megtenni. Tehát nincs költségvetési támogatás, helyesen ezt szerettem volna mondani. Tehát nem az intézmény nem tudja biztosítani, hiszen jelenleg is tudja biztosítani és fogja is a jövıben biztosítani. Helyesbíteni szeretném ezt a szót, tehát az állami támogatás szőnt meg ebben az értelemben, hogy helyesen értelmezzük akkor, ha ez így elfogadható. Tehát az intézménynek van fedezete, saját költségébıl, saját költségére biztosítja. Tüdıszőrıvel kapcsolatban csak azt tudom, azt a minisztériumi állásfoglalást, illetve a foglalkozás egészségügytıl kapott írásos jogszabályi tájékoztatást elmondani, hogy szociális intézményben nem minden munkakörben kötelezı a tüdıszőrı biztosítása. Egyeztetések folytak ezzel kapcsolatosan, ezt tudom mondani. Nyilván felül fogjuk vizsgálni, mert érdemes megnézni újra a jogszabályt, vagy az İ állásfoglalásukat, és akkor erre tudunk írásban reagálni a jövıben, hogyan mőködik. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok mikrofonon kívül: Kérdez valamit, amit nem lehet érteni
110 Bátori Zsuzsanna intézményvezetı: Ez nem így van. Bizonyos munkakörökben térítjük, amely elıírás. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok mikrofonon kívül: Nem kapnak szabadságot a dolgozók. Bátori Zsuzsanna intézményvezetı: Nem szabadságot. Ha szabadságra kellene menni, az ugye munkaidınek számíthat. Továbbképzésre elmennek, de beleszámít. Ha egy 8 órás képzésen részt venne, a munkabeosztásba belekerül és oda van írva jelzéssel, hogy TK, tehát továbbképzésen vett részt. És ez egy 8 órás, vagy amennyi ideig tartott a továbbképzés idıszaka, annyi idıt számolunk el természetesen a munkavállalóknak. Ez már évek óta így mőködik és ez jelen pillanatban is így mőködik. Tehát azt tudom mondani, hogy téves az információ, amit szolgáltattak Önöknek, mert nem így van. Nem tudok mást mondani, sajnos. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Három óra 34 perce beszélünk errıl a napirendi pontról, még Dr. Bacsa Vendel jegyzınek megadnám a szót, utána szünetet rendelnék el. Hanó Miklós alpolgármester mikrofonon kívül: A Kollektív Szerzıdésre nem kaptunk választ. Kollektív Szerzıdés van, vagy nincs? Bátori Zsuzsanna intézményvezetı: Bocsánat. Szarvas Péter polgármester: Elnézést kérek, Dr. Bacsa Vendelnek adtam szót, utána Hanó Miklós alpolgármesteré a szó. Dr. Bacsa Vendelt kérem, mondja el gondolatait. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Nem tudom, mennyire vagyok már idıszerő, mert többször nyomkodtam a gombot és mindig aztán visszaléptem, de többször megszólíttattam, illetve megszólíttatott a hivatal a kistérséggel kapcsolatban, hogy folytassunk vizsgálatot, felülvizsgálatot, ellenırzést. Mondjuk meg, hogy mik a következı lépések. Azt kell mondjam, hogy a hivatal kistérség ügyben nem folytatott még vizsgálatot és az is aggályos számomra, hogy milyen vizsgálatot tudunk lefolytatni. Természetesen meg fogjuk keresni a törvényességi felügyeletet ellátó szervezetet a Kormányhivatalt és egyeztetünk velük, hogy ki, milyen körben, milyen vizsgálatot folytathat le a kistérségben. Erre tudok ígéretet tenni. Köszönöm szépen, röviden ennyit szerettem volna. Szarvas Péter polgármester: Hanó Miklós alpolgármesteré a szó. Hanó Miklós alpolgármester: Köszönöm polgármester úr, csak azért kiabáltam közbe, mert mondtad, hogy lezárod. Azt akartam megkérdezni, hogy van-e kollektív szerzıdés, mert többször elhangzott, csak nincs válasz. Bátori Zsuzsanna intézményvezetı: Nincsen kollektív szerzıdésünk. Nincsen, jelen pillanatban nincs. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm, 15 perc szünetet rendelek el. Akkor bocsánat, Dr. Ferenczi Attila, Herczeg Tamás úr hamarabb nyomot gombot ehhez az intézményi körhöz? Szeretném kérdezni. Herczeg Tamás tanácsnok: Részemrıl igen. Ja bocs, vagy mondod. Nehogy az legyen a végszó, hogy minket félretájékoztattak az ott dolgozók. Tehát ha most sorra vesszük azt a 25
111 pontot, amirıl mondjuk három olyan válasz született, ami mondjuk, nem tudom, elıremutató, vagy megnézzük. Döntı hányada, amirıl itt beszéltünk, mondom még egyszer, az ételnek az ázottságától kezdve, hogy nincs felírva, hogy hány gramm és én nem tudom milyen energiatartalom van benne, odáig, hogy kell-e, hogy legyen én nem tudom sapka a konyhai dolgozón, meg sorolhatjuk az elıterjesztés adatait. Tehát még egyszer mondom, nehogy az legyen a végkicsengése a dolognak, hogy a dolgozók félretájékoztattak minket. İk hiányolják a kollektív szerzıdést is, İk hiányolják azokat az értekezleteket, ahol érthetı módon és pontosan tájékoztatják İket és sorolhatnám az összes többit. Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm, Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úrnak megadom a szót. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Köszönöm szépen polgármester úr. A 15 percet azt nem pontosan értettem, hogy mire, mert hát azért csak kellene valamilyen határozatot hozni. Szarvas Péter polgármester: Nem lezárni szeretném a napirendi pontot. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Jó. Jegyzı úrhoz szeretnék kérdést intézni. Eszembe sem jutott, hogy a hivatal vizsgálja meg, hiszen nincs illetékessége ebben a keretbe. A jegyzı úr csak tud talán nyilatkozni arról, hogy ezek a szerzıdések sértettek-e jogot. Hiszen meghallgattam, hogy megbízásos szerzıdésnél nincs túlóra. 36 hónapos határozatlan idejőnél kötelezı a közbeszerzés, mert egybeszámítás van. 1.100.000,- Ft, évente 13.200.000,- Ft közbeszerzés alá tartozó. Szeretném tudni a jogi álláspontját, hogy rendben voltak-e ezek a szerzıdések? Erre talán most tudna válaszolni jegyzı úr? A másik pedig az, amit a legelején megkérdeztem, hogy a két beszámoló, amit a kistérség elıtt volt, június 17-én, és ami 23-án a bizottság és 25én a közgyőlés elıtt van. Mi okozta, hogy eltérés van a beszámolókban? Mást fogadott el ezek szerint a kistérség és másról tájékoztattak eszerint minket? Vagy a kistérség terjesztette elénk a két beszámolót? Nem tudom. Tehát ez az a kérdés, a harmadik az lesz, amit Kutyej úr, Takács úr, Miklós Attila, Fülöp úr, mindenki felvetett – bár polgármester úr tett erre utalást, hogy felülvizsgálja, vagy felbontja – azonnali hatállyal meg kell szüntetni ezeket a szerzıdéseket és azonnali hatállyal intézkedni kell – mondom – a Kistérségi Tanács tagjainak is és errıl határozatot kell hozni. Felszólítjuk a kistérséget, hogy azonnal hatállyal intézkedjen az intézményekben a betegek és dolgozók érdekében a felvetett problémákkal kapcsolatosan. Az jó, hogy a bizottság meghallgatja, tehát az odébb lesz, döntsön már Békéscsaba Megyei Jogú Város legfelsıbb testülete arról, hogy mik az elvárasai a további lépéseket illetıen. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Tehát hadd mondjam el, hogy az volt a rendje az elıterjesztéseknek, hogy a múlt heti társulási tanácsülésre elkészült egy elıterjesztés. A társulási tanács, mint az önálló jogi személyiségő társulásnak a legfıbb irányító szerve áttanulmányozta, és majdnem teljes egészében elfogadta. Ide értelemszerően az jött át, amit a társulási tanács elfogadott és nemcsak Békéscsaba képviselı-testülete számára, hanem valamennyi társult tag képviselı-testülete számára igény esetén meg kell küldeni. Egyelıre igény ugye vicc is van errıl, Békéscsaba képviselı-testülete részérıl volt, ezért ide a társulási tanács megküldte az elıterjesztést. Dr. Bacsa Vendel úr, parancsoljon. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Köszönöm a szót. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselıtestület! Tisztelt Tanácsnok Úr! Azt megmondani nem tudom, hogy a kistérségi tanács elé terjesztett, illetve a közgyőlés elé terjesztett elıterjesztések közötti különbségnek mi az oka. A szerzıdésekkel kapcsolatban annyit tudok mondani, ami szerzıdéseket én láttam, valóban felmerülnek aggályok, de én nem fogok ebben a kérdésben most állást foglalni, hogy itt
112 milyen cselekményeket követtek el, vagy milyen hibák vannak benne. És akkor volt még egy harmadik kérdés. Én nem vizsgáltam a szerzıdéseket. Tehát, ha nem vizsgáltam a szerzıdéseket, nem tudom Önnek elmondani szakvéleményemet. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok mikrofonon kívül: Nem lehet hallani, amit kérdez. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Aggályos, aggályos. Ennyit tudok mondani. Lehet, hogy volt még egy. Ja, azt mondtam. Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Herczeg Tamás tanácsnok úr, parancsoljon. Herczeg Tamás tanácsnok: Én igazán nem akarok leragadni apróságon, de most mégis kénytelen vagyok a dolgozók hitelének a védelmében. Gyorsan kaptam két sms-t és egy telefonhívást a képzéssel kapcsolatban. A múltban valóban így volt, hogy megkapták a szabadidıt is rá, illetve fizették is. A mostani fınıvér, vezetı ápoló, akit én nem ismerek, az közölte, tájékoztatta a dolgozókat, hogy innestıl kezdve ez nem így van. Tehát a szabadságuk terhére kell a képzésben nem az életfában, hanem az egyesített szociális intézményben a szabadságuk terhére kell menniük, és fizetniük kell. Kijelentı módban, hogy innestıl kezdve a jövıben ez így van, és így lesz. Tehát ez az, amit a tegnapi napon, mondjuk mindegy, hogy hány órás egyeztetés során elmondtak az érintettek, akikkel a vezetıjük ezt közölte velük. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm szépen. Van-e az intézményvezetı hölgyekhez még kérdés? Nincs. Kaposi úr jelentkezik hozzászólásra. Más típusú kérdése lenne, akkor 15 perc szünetet rendelek el. (19 óra 35 perckor) s z ü n e t Szarvas Péter polgármester: Tisztelt Képviselık! Javaslom, hogy foglaljunk helyet, mindenki fogja meg a szomszédja kezét és hozza ide az íróasztalához. Kérem a Tisztelt Képviselıket, foglaljanak helyet. Kérem szépen a 4.6. jelzéső napirendi pont tárgyalását folytatjuk. Úgy zártuk szünet elıtt, hogy Kaposi László képviselı úr szót kért. A szünet után elsıként megadom a szót képviselı úrnak. Parancsoljon! Kaposi László képviselı: Köszönöm a szót polgármester úr. Az az igazság, hogy már kb. ötször léptem vissza a hozzászólástól, de most már nem is vitatni szeretném most már ezt, vagy megbeszélni inkább. Megpróbálom megállapítani, hogy meddig jutottunk. Ugye itt elhangzott Kutyej képviselı úrtól is, hogy akkor mit kellene csinálni. Föltesszük a kérdést egymásnak, hogyan tovább. Itt elhangzott az, hogy azonnali hatállyal mondjuk fel a szerzıdéseket X.Y-nal, evvel-avval. Igen ám, ezután az következik, ha valakivel felmondunk egy szerzıdést, azt erısen indokoljuk majd. És én úgy gondolom, hogy most már eljutottunk odáig, hogy nagyon mást nem tehetünk. Fel kell hívni egy olyan szerv figyelmét ezekre a dolgokra, aki jogosult rá, hogy ezt mélyebben kivizsgálja, esetleg szankciókat is alkalmazhasson ezekben az ügyekben. Én erre gondolok, mert mi idáig nem tudunk elmenni. Mi egy szankciót tudunk alkalmazni, hogy felmondjuk a szerzıdést. Igen ám, eddig megállapítottuk, azért, mert aggályos, lehet, hogy etikátlan. Én úgy gondolom, az etikátlannál egy kicsit többrıl van szó, de kimondani nem mondhatom, mert még jogász végzettségem sincs, nyomozó hivatal sem vagyok. Tehát ahhoz, hogy itt azt lássuk, azt elérjük, amit egyébként én úgy érzem, hogy mindenki szeretne, hogy ez következményekkel járjon, ahhoz át kell, adjuk, tovább kell, adjuk ezt az ügyet a kezünkbıl egy olyan szervnek, aki jogosult rá
113 és tud ebben döntést hozni, hogy mi történt. Jogszerőtlenség történt, bőncselekmény történt, vagy egyszerően etikátlanság történt. Én ezt gondolom, ezt érzem itt a testületben, hogy ez a hangulat alakult ki. Bevállalom, hogy ezt így elmondom, szerintem ez a helyzet. Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Engedjék meg, mert látom, hogy egyenlıre nincs hozzászólásra jelentkezı képviselı, hogy én is arra tegyek javaslatot, hogy az eddig elhangzott vélemények alapján a képviselı-testület milyen elvárást – mert igazából sok esetben majd csak a társulás tud intézkedni, de vannak olyan kompetenciák, ami a képviselıtestületet megilleti természetesen – tehát azt gondolom, hogy leginkább vitatott szerzıdések közül a Joghatás Kft-vel megkötött szerzıdések megszüntetése gyors intézkedéssel cél kell legyen. Emellett – ahogy az elıterjesztésben írtuk – biztosítjuk a szerzıdésekbe való beletekintési jogot, ami alapján a Jogi Bizottság elnöke, jegyzı úrral konzultálva nyilván eldönti, hogy legyen-e rendkívüli Jogi, Ügyrendi Bizottsági ülés a tapasztalatok, következmények megvitatására. Tanúságos volt az az egyeztetés, ami zajlott az intézményvezetı hölgyek véleménye kapcsán, hiszen azért én azt gondolom, az nyugodtan megállapíthatjuk, hogy egy ilyen bonyolult rendszerben sok sérelem keletkezik hónapok, évek során. Akár egy dolgozó, akár egy ellátott, vagy hozzátartozó részérıl. De az érzelmi húrokon mindig felül kell emelkedni és meg kell nézni egy-egy intézkedés, vagy elmaradt intézkedés szakmai hátterét. Jó volt, hogy ma volt kommunikáció, hogy eddig miért nem volt, én nem tudom. Én azért biztosítottam és kértem az intézményvezetıket, hogy legyenek itt. Pont azért, hogy tudjunk válaszolni akár az akut módon feljövı kérdésekre, akár a késıbbiekben feljövıkre és legyen egy kapcsolódási pont, hiszen minden ilyen kommunikáció elısegíti, hogy a jövıben ne feltétlenül közgyőlésen tárgyaljuk azt meg, ha akár tanácsnok úrnak, ha akár bármelyik képviselınek eljuttat egy panaszos egy véleményt az ételrıl, a tisztaságról, a szakmai ellátás minıségi színvonaláról. Közvetlenül is meg lehet keresni, a Tamáshoz is lehet fordulni, én azt gondolom. Az évi kétszeri szakmai és pénzügyi beszámolást elmondtam, ezt változatlanul fenntartom és azt is természetesen az intézményvezetık jelenlétében szeretném majd megtartani, ha most errıl nem is dönt a képviselı-testület, ettıl függetlenül ezt tartom és az adott bizottságok majd eldöntik, hogy tárgyalnak-e errıl, vagy sem az elkövetkezıkben. Nyilvánvaló, hogy azt, a régi idıkben megkötött szerzıdéseket, közbeszerzés-jogi szempontból felül kell vizsgálni, ez elhangzott, ezt magam számára, illetve a társulási tanács számára is megszívlelendınek javaslom és ez ügyben is azt gondolom, hogy azonnali intézkedést kíván, hogy ezeknek a revízióját megtegyük. A vitatott szerzıdésekhez kapcsolódó kifizetések, azok jog és szabályszerőségét illetıen én azt gondolom, hogy akkor lehet intézkedést tenni, ha vagy a Jogi és Ügyrendi Bizottság mélyen belemegy ebbe, vagy valamilyen szakértıi megállapítás születik erre. Ezt majd elnök úrék eldöntik, hogy ha erre gondolnak, hogy melyik utat javasolják követni. A jegyzı úr – én nem akarok a helyében nyilatkozni – İ azért szólt hozzá, – ahogy én kivettem a szavából – hogy a hivatali kompetenciára adjon és az İ, mint jegyzıi státusz kompetenciájára adjon egy iránymutatást. Nyilván a hivatalban megkötött szerzıdésekért, azok felülvizsgálatáért İt lehet interpretálni, kérdezni, de egy társulási tanács által jóval korábban megkötött szerzıdések kapcsán lehet magánvéleménye, de nyilván anélkül, hogy szakértıként elemezte volna – bocsánat, hogy én vagyok a jegyzı úr magyar hangja, nem akartam lenni, de lehet, hogy pontatlan is leszek – ezt nem vállalja a jegyzı. Egyelıre.
114 Emellett természetesen én még magamnak azt is kitőztem, hogy a kistérségi társulás valamennyi olyan szabályzatát felül kell vizsgálni, ami pénzügyi kötelezettségvállalással, teljesítésekkel foglalkozik. A dupla aláírások és a kontrollok szerepét – ha nincs – be kell építeni, hiszen fontos az, hogy olyan belsı ügyrendje, bocsánat, olyan korrigált belsı ügyrendje legyen a kistérségi társulásnak, ami okul a múltban esetlegesen meglévı hiányosságokból. Ezt is nyilván – ezeket a szabályzatokat – a társulási tanács tudja majd tárgyalni és elfogadni. Köszönöm. Magam részérıl egyelıre ennyit. Miklós Attila képviselı úrnak megadom a szót. Miklós Attila képviselı: Köszönöm szépen. A Jogi, Ügyrendi Bizottságunk vizsgálgathatja ezeket a szerzıdéseket heteken, hónapokon, éveken át. Ha nem kapunk ehhez jogi segítséget, akkor bármit csinálhatunk ezekkel a papírokkal, konkrétan azt is mondhatnám, hogy mit, de nem akarom. Ezért azt gondolom, hogy jegyzı úr igen is adjon segítséget. Ha itt vannak ezek a szerzıdések, és ebbıl készül bizottságra anyag, akkor igen is nézzék meg azt, hogy ez a törvény elıtt megállja a helyét, vagy nem állja meg. Ha meg nem állja meg, - mert nem vagyok jogász, nem tudom megállapítani – akkor a szükséges lépéseket tegyük meg. Én afelıl érdeklıdtem jegyzı úrnál, hogy mik lehetnek ezek a szükséges lépések. Ügyészséghez fordulunk? Feljelentést teszünk? A Kormányhivatalhoz fordulunk? Mi az, amit tudunk tenni? Vagy, ha meg azt várjuk, hogy törvénytelenség jutott a birtokunkba, és mint egyéni képviselı kocogjak el a rendırségre, és tegyek feljelentést, akkor mondja ezt jegyzı úr! És akkor majd, ha betekintek a szerzıdésekbe, kitakarva, vagy így, úgy, amúgy kérek belıle. Már kértem, csak még mindig nem kaptam. Akkor majd én átnézetem ügyvédekkel azt majd feljelentést teszek, ha van ilyen. De azt gondolom, hogy ez a testületnek lenne a feladata. Nekünk kellene valamilyen vizsgálatot lefolytatni. Ez az egyik része. A másik része a dolognak, ha már az ominózus szerzıdésrıl beszélünk, én azt várom polgármester úrtól, mint a társulási tanács elnökétıl, hogy most azt mondja, hogy holnaptól összehívom a társulási tanácsot, vagy legközelebbre és azonnal felmondja a tanács. Engem ez érdekel, ha polgármester úr így gondolja. Ha nem, akkor meg mondja azt, hogy Ön nem így gondolja és mi meg vizsgálódjunk, ahogy akarunk. Mert, hogy mi, mint önkormányzat nem fogjuk tudni felmondani a szerzıdést, mert nem velünk kötötték. Szarvas Péter polgármester: A szünetben a társulási tanács tagjaival megbeszéltük, hogy jövı héten tartunk rendkívüli tanácsülést, ebben a mai nap tanúságai következtében megteendı intézkedések meghozataláról. Lehet már, hogy a hét elsı felében, szerda szünnap, de vagy hétfı, kedd, de lehet, hogy csütörtökön, de megpróbáljuk ezt akár minél hamarabb, akár hétfı, kedd valamelyikén megtenni. Ebben megegyeztünk. A szerzıdések kapcsán pedig azonnali intézkedés kell a megszüntetésre. Ez ugye alapvetıen kettı lehet. Lehet rendkívüli felmondás is, de ezt én most nem hoznám fel. Vagy egyszerő felmondás, vagy pedig közös megegyezéssel történı megszüntetés. Nem tudom pontosan, hogy a felmondási idı a szerzıdésekben hány hónap. Lehet, hogy egyszerőbb, elınyösebb, inkább úgy mondom, ha van egy megállapodás egy közös megegyezéssel történı megállapodásról. De azonnali intézkedést. Ez az azonnali ez nem jövı hét pénteket ígérek. Az azonnali az szokott lenni, hogy akár másnap. Tehát ezt szeretném mondani Önöknek. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úrnak megadom a szót. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Köszönöm szépen. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Itt a legutóbbira szeretnék reagálni, de nem vagyok jogvégzett ember. Közös megegyezést itt nem egy egyszerő munkaviszony megszüntetésérıl van szó és szerzıdés
115 megszüntetésérıl. Hanem ahogy Kaposi úr is mondta, felvetıdött esetleges bőncselekmények lehetısége, vagy legalább is visszaélések lehetısége, hangsúlyozom, nem állítottam, csak hangsúlyozom. Egy ilyen egyszerő, egyezzünk meg, az azért egyezzünk meg, jó. Egyébként maga a pénz is visszakövetelhetı, ha törvénytelenül jutottak hozzá. Ezt csak úgy mellékesen mondom. Azt meg pláne, hogy gazdasági szervezet jogi tanácsadást nem végezhet. Ezt meg a jogászoktól tudják. De nem ezért akartam felszólalni. Egy kicsit döbbenten állok itt. Vagy én tévedtem el és nem tudom, hogy hol vagyok, és rossz volt az eddigi életfelfogásom, vagy valami nem stimmel. Számomra Békéscsaba jegyzıje mindig is a törvényesség ıre volt. Ha tudomására jut bármilyen törvénytelen cselekmény, kötelessége eljárni hivatalból. Erre mondhatja azt a kistérségi tanács, a békéscsabai pénzek vannak ebben. Az egésznek az apropója az volt, hogy amikor bekértük a beszámolót békéscsabai közpénzek vannak a kistérségbe átutalva. Legutóbb már évi 43.000.000,- Ft, de korábban több százmillió, nem tudom pontosan mennyi pénz békéscsabai közpénz. Ennek nyomán, mint a törvényesség legfıbb ıre, ha ezeknek a pénzeknek a felhasználásával kapcsolatosan jogi aggály merült fel, nekem ne mondja már senki, hogy Békéscsaba jegyzıjének ehhez semmi köze. Majd, ha megnézem a törvényt és oda van írva, hogy semmi köze senkinek ahhoz, hogy a Ti pénzeteket mire költötték, meg hogy, akkor fejet hajtok és azt mondom, hogy eddig a víz alatt éltem. Számomra a jegyzı a törvényesség ıre. Függetlenül attól, hogy most kistérségben, vagy hol zajlott a dolog. Ha törvénytelenség jut a tudomására, abban szerintem azonnali intézkedéseket kell foganatosítani. Már mondtam egy párat, jegyzı úr azt mondta, hogy İ nem tud ebben. Megbízásos szerzıdésnél túlóra. Hát könyörgöm! Nem volt közbeszerzés. Elmondták, hogy közbeszerzés alá tartozó dolgoknál nem volt közbeszerzés. Mit kell ezeknél majd nagyon vizsgálni? Ha van szerzıdés, és akármilyen szerzıdés, nem közbeszerzéssel zajlott le. Ezeknek a szerzıdéseknek az összege pedig nyilvános, tehát nem fő alatt kaptuk meg ıket, hanem akár a honlapra is kitehetı, vagy nem tudom hová, ahová ki szokták tenni egyébként a szerzıdéseket az üvegzseb törvény, ami nyilvános. Tehát azért bocsánat, itt nem egy idegen szervezetnek szeretnénk „belekalamolni” a dolgaiba, hanem egy olyan szervezetbe, ahol Békéscsaba tevılegesen és pénzzel is szerepet vállal. Nem hiába van az, hogy Békéscsaba polgármestere a társulási tanács elnöke. Persze, hát nyilván İk válasszák meg az elnöküket. A legnagyobb település, a legnagyobb hozzájáruló, ez a logikus. Én tisztelettel kérdezem, vagy mondom jegyzı úrnak, hogy szerintem a jegyzı úr a törvényesség ıre. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Dr. Bacsa Vendel jegyzı urat megkérem, hogy mondja el a gondolatait. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Köszönöm a szót polgármester úr! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Tisztelt Tanácsnok Úr! A jegyzı nem a törvényesség legfıbb ıre. A jegyzı jelzi a képviselı-testületnek, a képviselı-testület szervének és a polgármesternek, ha döntésük, mőködésük jogszabálysértı. Ez a jegyzı feladata. Egyébiránt pedig nem azt mondtam, hogy nem fogunk intézkedni. Éppen azt közöltem, hogy felvesszük a kapcsolatot a kormányhivatallal, mint a törvényességi felügyeleti szervvel és tisztázzuk, hogy milyen lehetıségeink vannak. Én ezt mondtam. Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Kiss Tibor alpolgármester úrnak megadom a szót. Kiss Tibor alpolgármester: Köszönöm szépen polgármester úr! Én képviselı-társamat, bizottsági elnök urat valahogy nem nagyon értem, mert ezelıtt két és fél órával felállt és azt mondta, hogy márpedig micsoda csúnya dolog – és igaza volt – hogy nem kerültek elénk a
116 szerzıdések, nem tudtuk ezeket megvizsgálni, gyakorlatilag az elıterjesztés úgy jött a közgyőlés elé, hogy ezeket a bizottság nem látta. Most majd születik egy olyan elképzelés, hogy a rendkívüli bizottsági ülésen elétek megy az összes szerzıdés, hogy vizsgáljátok. Majd, Te felállsz képviselı-társam és azt mondod, hogy hát vizsgálhatom holnap reggelig is, úgy se értek hozzá, hát akkor mit vizsgáljak ezen. Tehát van a Békéscsaba Megyei Jogú Városnak van jogi osztálya. Tehát lehet kérni segítséget. A mi bizottságunknak is, vagy az én területemhez tartozó részlegnek is, ha vannak jogi kérdései, akkor megkérdezik. Nem azt mondom, hogy mind a 138 szerzıdést, a jogi osztálynak végig kell hajtani rajta, hanem lehet kérni segítséget. Szerintem, lehet kérni külsı segítséget is, de azt nem mondjuk, hogy gyakorlatilag azt mondta elnök úr, hogy miért is vagyunk itt. De, hát ez jött le, ezt mondtad, mert hogy mi úgysem értünk hozzá, hiába vizsgálódunk, olyan nagy megállapításokat nem tudunk tenni, jogilag kell segítséget kérni. Ezt a jogi segítséget meg fogják adni. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm szépen. Kérem, nincs több hozzászólásra jelentkezı, a hosszú vitában született egy módosító indítvány a határozati javaslat nem tudom, hogy kiegészítéseképpen, vagy egy teljesen új határozati javaslatként tette Takács Péter úr, majd ebben kérném szépen, hogy nyilatkozzon, illetve fenntartja-e, akarja-e módosítani a szavazás elıtt szeretnék még erre visszatérni képviselı úr, ha megtenné. Köszönöm, hogy hozzászól. Takács Péter képviselı: Igen. Megköszönöm polgármester úr. Ez egy új határozati javaslat lenne és akkor szövegszerően felolvasnám, hogy pontosan tudják jegyzetelni. Tehát: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése felkéri a Jogi és Ügyrendi Bizottságot, hogy a Békéscsabai Kistérség és Intézménye, valamint a Joghatás Kft., Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna, Dr. Harangi László, Dr. Harangi László Attila és Harangi Zsuzsa között 2011. november 3. óta létrejött szerzıdéseket vizsgálja meg a teljesítési igazolásokkal együtt és errıl a 2015. szeptemberi közgyőlésre készítsen elıterjesztést. Felelıs: Miklós Attila, Határidı: értelem szerint. Ami pedig a Jogi, Ügyrendi Bizottságnak a szakmai munkájának segítését illeti, én ıszintén meg lennék lepıdve, ha a jegyzı úr ehhez nem adna meg minden segítséget. Azon meg még jobban meg lennék lepıdve, ha a jogi osztály ehhez nem adna meg minden segítséget. A Kaposi képviselı úr által elmondottak indukálták bennem még egy határozati javaslatnak a megfogalmazását. Erısen gondolkodtam én is, mert a kettı egy kicsit kizárja egymást. Ugye İ azt hiányolta, hogy itt körbejárjuk többszörösen ezt a témát és akkor igazándiból nem lépünk. És ez pedig a következıképp szólna: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlés feljelentést tesz a Békéscsabai Rendırkapitányságon, a Békéscsabai Kistérség és Intézményei, valamint a Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna, Dr. Harangi László, Dr. Harangi László Attila és Harangi Zsuzsa között a 2011. november 3. óta létrejött szerzıdések vélelmezett törvénytelenségei miatt. Itt a polgármester úr lenne ennek a felelıse, mert, hogy a közgyőlést polgármester úr képviseli, a határidı pedig azonnal. A kettı kizárja egymást az én értelmezésemben, tehát vagy az egyik, vagy a másik. Ha a másodikat fogadja el a testület, akkor nincs értelme, hogy vizsgálja a bizottság, mert a rendırkapitányság fogja ezt vizsgálni, akkor gyakorlatilag megvárjuk, hogy mi lesz ennek a végeredménye. A másik esetben, tehát az a.) variáció azt jelenti az én értelmezésemben, hogy a szeptemberi közgyőlésen képet kapunk arról, hogy ezek a szerzıdések milyen típusúak és valóságosak azok a vélelmezések – ugye én nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a vélelmezett törvénytelenségek miatt – mert ugye errıl jelen pillanatban nem vagyunk meggyızıdve. De
117 ettıl azt gondolom, hogy én sem vagyok jogász, de azért feljelentést lehet tenni. A szeptemberi közgyőlésen talán annyival vagyunk elırébb, hogy a Miklós elnök úr esetleg el tudja mondani, hogy itt, meg itt, ezt és ezt találtak, ott meg nem találtak semmit. Az biztos, hogy a második határozati javaslat felgyorsítja ezt a történetet. Köszönöm szépen. Szarvas Péter polgármester: Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úrnak megadom a szót. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Köszönöm szépen polgármester úr. Bölcs tanítóim között szerepel Herczeg Tamás úr, aki azt mondja, hogy amíg nem vagyok biztos a dolgomban, addig ne lépjek. Ezért a b.) verziót én nem támogatnám. Elıször nézzük meg ezeket a szerzıdéseket, vizsgáljuk meg a szerzıdéseket, de annyiban nagyon jó amit Takács Péter úr mondott, annyiban módosítanám, ami már többször elhangzott: azonnali hatállyal szüntessük meg és visszamenılegesen nézzük meg a jogszerőségüket. Ennyi. Amit elmondott Takács Péter úr. Javasoltam én is módosító indítványt, hogy egy ápolási tevékenység felügyeletével és koordinálásával megbízott szakembert nevezzük ki a kistérség mellé. Három: Herczeg Tamás tanácsnok urat javasoljuk be a kistérségi testületbe, hiszen a személyes kapcsolat a legjobb kapcsolat. Nem biztos, hogy minden ülésre el tud menni. Nyilvánvalóan elsı kézbıl kapunk akkor információkat a tevékenységrıl. Amire polgármester urat szerettem volna megkérni, mert tényleg nem a tévé elıtt csináltuk itt a fesztivált, hanem tényleg kíváncsiak vagyunk. Elhangzott egy olyan mondata, „hogy a két elıterjesztés között az a különbség, hogy volt, amit elfogadott a kistérség, azt beterjesztették, és volt, amit nem, azt meg nem terjesztették be elénk”. Mi volt az, amit nem fogadott el a kistérség? És miért nem terjesztették be elénk azt, amit nem fogadott el a kistérség? Mert szerintem úgy kerek és úgy korrekt, hogyha egy teljes körő tájékoztatást kapva látjuk, hogy a kistérség hogy és mit értékel, hiszen a Herczeg Tamás tanácsnok úr fel is olvasta, hogy a támogatások átadásának rendszere jelenleg nem átlátható, azaz mindenképpen felül kell vizsgálni. Ez egy kardinális mondat volt, ami nem kerül elénk. És, ha úgy tetszik a kistérségi tanácsot menti is egy kicsit, hiszen azt mutatja, hogy foglalkoztak problémákkal, észleltek problémákat, szeretnének arra megoldást találni. Ezért nem értem, hogy elılünk ezt miért lett elhallgatva, mert egyébként ez az egész kérdéskör is a forráselosztásokról, meg hogy is mondjam, a felhasználásokról szólt. Tehát továbbra is fenntartom a kérdésemet. A másik kérdés, amit a jegyzı úrhoz intéztem, nem tiszta. Miért nem kapta meg a Jogi, Ügyrendi Bizottság eddig az elıterjesztést? Valószínőleg az szmsz-ben benne is van. Ne felejtsük már el a kérdéseket, ha tesz fel a képviselı egyet. Benne van, hogy a Jogi, Ügyrendi Bizottságnak az ilyen jellegő kérdéseket vizsgálnia kell. Miért csak a Gazdasági Bizottság kapta meg? A szociális megkapta? A szociális és pont a Jogi, Ügyrendi nem kapta meg ezt a kérdést. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: A kistérségi társulási tanács két ponton módosította az elé került beszámolót. Az egyik az volt, hogy a mellékletet képezı szerzıdések és kifizetések listája nem volt teljes körő és kértük, hogy a hiányzó adatokat töltsék ki. Ez az egyik. A másik pedig az intézményellátó, bocsánat, igen, az intézményellátó vezetıjének beszámolójának utolsó mondata, ami arra utalt, hogy a kistérség és az önkormányzat közötti pénzügyi elszámolások milyen szót használt a Linda, legyen szíves „nem megfelelı”?
/Mikrofonon kívül nem lehet érteni/
118 Szarvas Péter polgármester: Igen, igen, köszönöm szépen. Erre ugye a társulási tanácsülésen élénk vita bontakozott ki. Bocsánat Linda! Legyen szíves a mikrofonhoz kijönni. Köszönöm. Legyen szíves igen elmondani, hogy mi volt a mondat, ami szerepelt és aztán a vitát kiváltotta. Krattinger Linda: A szó, ami az „átláthatatlan” volt, amit a tanács kifogásolt, illetve egy hosszabb megbeszélést gerjesztett a tanácsülésen. A tanácsülésen arra a döntésre jutottunk, hogy ez egy belsı vizsgálatot szükséges, hogy eredményezzen, amely a pénzügyi osztály, a tanács és a kistérségi csoporttal fog szeptember 30-ig lezárulni. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Kaposi László képviselı úr szót kért, parancsoljon. Kaposi László képviselı: Köszönöm a szót. Tisztelt Közgyőlés! Nagyon örülök, hogy Takács Péter úr ezt így egy kicsit keményebben fejtette ki azt, amit én tulajdonképpen ugyan ezt mondtam. Én nagyon óvatos vagyok a feljelentést szóval, mert itt már egyszer engem lehurrogtak ebben a teremben, amikor kiejtettem ezt a szót. Akkor is jó szándékkal mondtam, és megerısítem Takács Péter b.) verzióját és most ismétlen magam, elmondtam. Nincs sok választásunk. Három és fél órán keresztül a tévénézık és sajtó munkatársak elıtt mutattunk rá, utaltunk olyan dolgokra, hogy itt olyan cselekmények történtek, amik túllépik a hatáskörünket olyan szempontból, hogy ítéletet hozzunk, kimondjunk bármit is. Amit a Ferenczi Attila mond, hogy ne lépjünk addig, amíg nem vagyunk biztosak. Hát mondhatná azt, hogy én már majdnem biztos vagyok, de mégsem mondhatom ki, mert az én számból rágalom. Ha egy nyomozószerv mondja ki, aki elvégzi a vizsgálatot és İ erre kompetens, az másképp fog kinézni. Nekünk fel kell hívni a figyelmét, hogy gyanú merült fel, ami egyébként nagyon tényszerő és ezt szerintem most már fél Békéscsaba tudja. Úgy gondolom. Tehát nekünk, itt képviselıknek nagyon át kell gondolnunk, hogy mit lépünk. Én azt gondolom, hogy nagyon sok tennivalónk ezzel szemben nincs más. Amit mondtam az elıbb, csak nem feljelentés szót használtam, fel kell hívni a nyomozóhatóság, erre kompetens hatóság figyelmét, hogy gyanúnk szerint itt ilyen és ilyen dolgok történtek, állapítsák meg, hogy mi történt. Természetesen. A feljelentés ebben a formában – én sem vagyok ugyan jogász – a feljelentést nem úgy kell szóljon, hogy megnevezek X. Y-t és azt, hogy ellopta az órámat. Így van. Így van. Tehát ennek meg van a megfelelı formája, és nem kell ettıl szerintem nagyon viszolyogni, mert szerintem most már belehajtottuk saját magunkat három és fél órán keresztül ebbe, hogy csak ezt tehetjük. Nekem ez a véleményem. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Dr. Bacsa Vendel jegyzı úrnak megadom a szót. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Köszönöm a szót. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Kollégáimmal egyeztetve úgy ítéltük meg annak idején, hogy ez az elıterjesztés, a kistérségi beszámoló a szociális bizottságra, illetve a pénzügyi bizottságra tartozik. Ennyit tudok rá mondani, tehát ezért lett a két bizottság részére véleményezésre kiküldve. /Többen beszélnek mikrofonon kívül, amit nem lehet érteni./ Szarvas Péter polgármester: Nem emlékszem ilyenre, hogy hova vittem, mit vittem. Február? Takács Péter képviselı úrnak megadom a szót. Takács Péter képviselı: Igen, köszönöm a szót polgármester úr. A Ferenczi doktor úr véleményét tiszteletben tartom, mint, hogy mindig is szoktam általában minden képviselıjét.
119 Ennek ellenére én fenntartanám határozati javaslatomat, mégpedig, ha lehet ilyet kérni polgármester úrtól, hogy ne abba a sorrendben tegye fel, ahogy én elmondtam, hanem fordított sorrendben. Tehát elıször a rendırségi feljelentésre utalót, a második pedig, hogy a Jogi, Ügyrendi Bizottság vitassa meg. Illetve kérdezném, hogy nem tudom, mi lesz most a szavazási sorrend, hogy. Hanó Miklós alpolgármester: Az hangzott el elıször és abba a sorrendben kell, ahogy elmondtad. Takács Péter képviselı: De, ha én kérhetek. A polgármester úr majd eldönti persze, hogy a kérésemnek helyet ad, vagy nem ad helyet. Illetve Ferenczi doktor úr, ha jól értelmeztem, további két határozati javaslatot mondott el? Hogy akkor. Igen, annak hogy fog történni a szavazása ezt kérdezem inkább. Szarvas Péter polgármester: Ha Takács Péter úr fenntartja ezt a javaslatát, akkor 20 perc szünetet rendelek el, mert ezt csak úgy leszek hajlandó szavazásra feltenni, ha írásban, pontosan megkapom. Ehhez természetesen a Jogi Csoport a segítséget megadja. Azt gondolom, hogy az ügy komoly ahhoz, hogy szóban történı elıterjesztés legyen. Pontos, precíz kifejezés - az Ön védelme érdekében is javaslom – tehát 20 perc szünetet rendelek el. Illetve bocsánat, szövegezési szünetet rendelek el, 18 percet. De, ha elıáll az irat, akkor folytatjuk, én nem megyek el innen.
18 perc szövegezési szünet
Szarvas Péter polgármester: Tisztelt Képviselı-testület! A 4.6. jelzéső elıterjesztés vitáját folytatjuk, szövegszerő, megszövegezett javaslatokat kaptam. Az egyik módosító javaslat Takács Péter képviselı úré, amelynek két változata van, a másik pedig a Fidesz frakciónak a javaslata. Kér-e képviselı-testület még egy két perc olvasási szünetet? Jó, még egy három percet. Jó. Kérem szépen akkor mindenki elolvasta a megszövegezett határozati javaslatokat. Idırendi sorrendben kell a szavazást elrendelnem, tehát Takács Péter képviselı úr tette idıben hamarabb a javaslatát, aki a.) és b.) változatként jelölte meg a két különbözı tartalmú javaslatát. Szavazást rendelek el arról az a.) változatról, amit Takács Péter úr rendelt el, hogy a közgyőlés feljelentést tesz a Békéscsabai Rendırkapitányságon a Békéscsabai Kistérség és Intézményei, valamint a Joghatás Kft., Dr. Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna, Dr. Harangi László, Dr. Harangi László Attila és Harangi Zsuzsa között a 2011. november 3. óta létrejött szerzıdések vélelmezett törvénytelenségei miatt. Felelıs: Szarvas Péter, Határidı: azonnal. Errıl rendelek el szavazást. Kérem, szavazzunk. Tárgy:
Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl – Takács Péter képviselı határozati javaslata I.
A közgyőlés 3 igen szavazattal és 13 tartózkodással a következı határozatot hozta: 395/2015. (VI. 25.) közgy.
120 HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése nem támogatja Takács Péter képviselı alábbi javaslatát: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése feljelentést tesz a Békéscsabai Rendırkapitányságon a Békéscsabai Kistérség és intézményei, valamint a Joghatás Kft., a Dr. Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna, Dr. Harangi László, Dr. Harangi László Attila és Harangi Zsuzsanna között a 2011. november 3-a óta létrejött szerzıdések vélelmezett törvénytelenségei miatt. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester azonnal”
Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelek el Takács Péter úr másik határozati javaslatáról, amely így szól: A Közgyőlés felkéri a Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottságot, hogy a Békéscsabai Kistérség és Intézményei, valamint a Joghatás Kft., Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna, Dr. Harangi László, Dr. Harangi László Attila és Harangi Zsuzsanna között 2011. november 3. óta létrejött szerzıdéseket vizsgálja meg a teljesítésigazolásokkal együtt és errıl a 2015. szeptemberi közgyőlésre készítsen elıterjesztést. Felelıs: Szarvas Péter polgármester, Határidı: értelem szerint. Errıl rendelek el szavazást. Kérem, szavazzunk. Tárgy:
Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl – Takács Péter képviselı határozati javaslata II.
A közgyőlés 6 igen szavazattal és 10 tartózkodással a következı határozatot hozta: 396/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése nem támogatja Takács Péter képviselı alábbi javaslatát: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri a Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottságot, hogy a Békéscsabai Kistérség és intézményei valamint a Joghatás Kft., a Dr. Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna, Dr. Harangi László, Dr. Harangi László Attila és Harangi Zsuzsanna között a 2011. november 3-a óta létrejött szerzıdéseket vizsgálja meg a teljesítésigazolásokkal együtt, és errıl a 2015. szeptemberi közgyőlésre készítsen elıterjesztést. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester értelem szerint”
Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelek el a Fidesz frakció által tett határozati javaslatról, amely úgy szól: A Közgyőlés felkéri a Kistérségi Társulási Tanács Elnökét, hogy a tanács következı, rendkívüli ülésén vizsgálja meg a 2011. november 3-tól megkötött kistérségi szerzıdések törvényességét, és jogsértés gyanúja esetén tegye meg a szükséges jogi lépéseket, különös tekintettel a Joghatás Kft-re, Dr. Harangi László, Dr. Harangi László Attila és Harangi Zsuzsanna és Dr. Haranginé Dr. Ádám Zsuzsanna vonatkozásában. Egyúttal
121 javasolja, hogy a tanács éljen azonnali hatályú szerzıdésbontással fentiek szerzıdései esetében. A Közgyőlés javasolja, hogy a Kistérségi Tanácsba egy ápolási felügyelet koordinálásával felhatalmazott személy kerüljön alkalmazásra, mely személyre a Közgyőlés tesz javaslatot. A Közgyőlés Herczeg Tamás szociális tanácsnokot jelöli a Kistérségi Tanácsba, mint szavazati joggal nem rendelkezı delegáltat. A Közgyőlés felkéri a Kistérségi Tanácsot, hogy félévente szakmai és pénzügyi beszámolással éljen az illetékes bizottságok felé. A Közgyőlés felkéri a Jogi Bizottságot, hogy hasonló szempontok alapján szintén vizsgálja meg a kistérségi szerzıdéseket. Utolsó mondat úgy szól: A Közgyőlés felkéri a Jogi Bizottságot, hogy hasonló szempontok alapján szintén vizsgálja meg a fentebb említett kistérségi szerzıdéseket. Jó. Errıl a határozati indítványról szavazást rendelek el, kérem, szavazzunk. Felelıs: Szarvas Péter, Határidı: júli 3. Tárgy:
Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl – Fidesz frakció határozati javaslata
A közgyőlés 13 igen, 1 nem szavazattal és 2 tartózkodással a következı határozatot hozta: 397/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT A közgyőlés felkéri a Kistérségi Társulási tanács elnökét, hogy a tanács következı rendkívüli ülésén vizsgálja meg a 2011. november 3-ától megkötött kistérségi szerzıdések törvényességét, és jogsértés gyanúja esetén tegye meg a szükséges jogi lépéseket, különös tekintettel a Joghatás Kft.-re, dr. Harangi László, dr. Harangi László Attila, Harangi Zsuzsanna és dr. Haranginé dr. Ádám Zsuzsanna vonatkozásában, egyúttal javasolja, hogy a tanács éljen azonnali hatályú szerzıdésbontással a fenti szerzıdések esetében. A közgyőlés javasolja, hogy a kistérségi tanácsba egy ápolási felügyelet koordinálásával felhatalmazott személy kerüljön alkalmazásra, mely személyre a közgyőlés tesz javaslatot. A közgyőlés Herczeg Tamás szociális tanácsnokot jelöli a kistérségi tanácsba, mint szavazati joggal nem rendelkezı delegáltat. A közgyőlés felkéri a kistérségi tanácsot, hogy félévente szakmai és pénzügyi beszámolással éljen az illetékes bizottságok felé. A közgyőlés felkéri a jogi bizottságot, hogy hasonló szempontok alapján szintén vizsgálja meg a fent említett kistérségi szerzıdéseket. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. július 3.
Szarvas Péter polgármester: Miklós Attila képviselı szót kért. Parancsoljon képviselı úr!
122 Miklós Attila képviselı: Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Elég sokat ültünk itt a fölött, hogy gyakorlatilag csináljunk, egy úgy néz ki, mintha valamit. Én meg azt szeretném kérni jegyzı úrtól, hogy Kaposi úr itt utalt egy szerzıdésre, amely élelmezéssel kapcsolatos 1.100.000,- Ft-ról szól havonta. Én ezt a szerzıdést most kérem jegyzı úrtól. Szeretném megtudni, hogy ki a törvényesség ıre a kistérségnek. Én azt gondolom, hogy a Kormányhivatal, az ÁSZ, vagy az Ügyészség, ezt valaki mondja meg. Holnap én Miklós Attilaként bemegyek a Kormányhivatalhoz, bejelentést teszek. Vizsgálja ki a Kormányhivatal és mondja meg, hogy az a szerzıdés törvényes, vagy törvénytelen. Kérem szépen jegyzı úr a szerzıdést. Szarvas Péter polgármester: Dr. Bacsa Vendel jegyzı úrnak megadom a szót. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! Ez a szerzıdés nem tudom melyik szerzıdés. Nálam nincsen szerzıdés pillanatnyilag. Egyébként a Kormányhivatal valóban, így van. Miklós Attila képviselı: Jegyzı úr, Ön mondta, hogy betekinthetek a szerzıdésekbe. Akkor Önnél vannak a szerzıdések, - gondolom én - vagy itt vannak a hivatalban. Én nem tudok máshoz fordulni, csak Önhöz. Szeretném kérni a Joghatás Kft. kötött szerzıdését élelmezési mit tudom én milyen feladatokra, tessék megnézni, hogy amelyik arról szól, hogy havonta 1.100.000,- Ft + áfa összegben szerzıdünk ezzel, a kistérség szerzıdött ezzel a céggel. Ez a táblázatban szerepel, ennek a szerzıdésnek itt kell lennie. Képviselıként én kérhetem ezt a szerzıdést, vagy sem? /Valaki mikrofonon kívül mond valamit, amit nem lehet érteni./ Miklós Attila képviselı: Életfa Szociális Szolgáltató Központ, Joghatás Szervezetfejlesztési és Jogi Tanácsadó Korlátolt Felelısségő Társaság. Ezt a szerzıdést szeretném. A kistérségen belül mőködı intézmény. Errıl beszélünk négy és fél órája. Errıl beszélünk. A kistérségi társuláson belül mőködı egyik intézménnyel kötött szerzıdést a Joghatás Kft. Ez a szerzıdés itt van a házban, vagy nincs itt a házban? Ha itt van a házban, kérhetek róla másolatot? Ha kérhetek másolatot, azt mikor kapom meg? Ha megkapom, ki a törvényességi ıre a kistérségnek, az intézménynek? Mert én holnap oda szeretnék menni és meg szeretném állampolgárként kérdezni İket, hogy ez a szerzıdés törvényes, vagy nem törvényes. Szarvas Péter polgármester: Ezt a szerzıdést az intézmény kötötte. Az intézménynél meg van, az Életfa Otthonnál. Azt gondolom – ránézek, itt van még intézményvezetı asszony – holnap délelıtt 12 óráig tudjuk bemutatni? 10 óráig? Holnap délelıtt 10-ig az intézménytıl bekértem most és a képviselı úr 10-re bejön a jegyzıi, vagy ha megmondja, hogy hova küldjük, akkor azt is megtesszük. Miklós Attila képviselı mikrofonon kívül: Állítólag belenézhettem volna. Szarvas Péter polgármester: Hát az intézménynél. Igen. De nem tudom, hogy ez miért olyan gond. Itt, a hivatalban, nálam, társulási elnöknél a társulás által kötött szerzıdések vannak, a többi pedig természetesen az intézmények szerzıdései, az intézményeknél. Az elıterjesztésben szereplı mondat – hogy betekinthetı – vonatkozik az intézmények szerzıdéseire és a társulás által megkötöttre, tehát ezt így holnap délelıtt 10-ig tudjuk biztosítani. Megfelelı-e úgy ügyintézési módnak, hogy képviselı úr eljön, vagy bocsánat, valakit küld? Jó, tehát 10-tıl legkésıbb a Titkárságon lesz. Jó, 10-tıl legkésıbb ott lesz.
123 Takács Péter képviselı úr szót kér. Takács Péter képviselı: Köszönöm polgármester úr. Az elıbb említette polgármester úr, hogy Önnél azok a szerzıdések tekinthetık meg, amelyeket a kistérségi tanács elnöke kötött. Jól értelmeztem? Szarvas Péter polgármester: Igen. Takács Péter képviselı: Nagyszerő. Amennyiben én nem holnap jövök be, ha hétfın bejövök és bele akarok tekinteni, és esetleg van olyan szerzıdés, amelyrıl szeretnék másolatot kérni, ennek van-e akadálya, vagy nincs? Szarvas Péter polgármester: Betekinthetı természetesen. A másolatkészítés jegyzı úr? Parancsolj. Jegyzı úrnak megadom a szót. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Betekintésre és másolat kiadására is lehetıség van, a személyes adatok megfelelı kezelésével természetesen. Szarvas Péter polgármester: Köszönöm. Van-e valaki részérıl még kérdés? Nincsen, köszönöm. Akkor lezárjuk a 4.6. elıterjesztés vitáját. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok mikrofonon kívül: Mondott valamit, de nem lehet érteni. Szarvas Péter polgármester: Gondolkoztam ezen, hogy Takács Péter úr a módosító javaslatát úgy értelmeztem, meg a Fidesz frakcióét is, hogy e helyett a határozati javaslat helyett született. Kérem akkor a Fidesz frakció, bocsánat, a határozati javaslatot elıterjesztıt, hogy az írásban megküldött elıterjesztés határozati javaslata helyett, vagy a mellé gondolták ezt a határozati javaslatot tenni. Én úgy értelmeztem, hogy a helyett. Tehát az eredeti elıterjesztésben szereplı határozati javaslatról nem szükséges szavazni. Én így értelmeztem. Hanó Miklós alpolgármester mikrofonon kívül: Hát akkor nem fogadjuk most el, ha nem szavazunk róla. Szarvas Péter polgármester: Elutasítva sincs, meg elfogadva sem. Herczeg Tamás tanácsnok úré a szó. Herczeg Tamás tanácsnok: Igen. Tehát az a kérdés, ha nem szavazunk róla, akkor elutasítva sincs és megszavazva sincs. Akkor most nem szerzıdésekrıl beszélünk, vagy más egyebekrıl. Én azt javaslom, hogy látva azt, hogy ez az elıterjesztés, amit mi most megkaptunk, hogyan van szinkronban, vagy hogyan nincs szinkronban az intézmények által leadott anyagokkal és stb. Én azt javaslom, hogy szavazzunk róla. Magam nem fogom megszavazni. Tehát arról a határozati javaslatról, ami itt van az elıterjesztésrıl, miszerint a Közgyőlés megismerte a beszámolót és elfogadja. Szarvas Péter polgármester: Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úrnak megadom a szót. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyőlés! A Kutyej Pál úr már megfogalmazta vagy három órával ezelıtt, hogy az elıterjesztést két részre célszerő bontani. Az egyik a szakmai beszámoló, a másik pedig az etikai, vagy pénzügyi beszámoló. A kettı tényleg nem keverhetı egymással, hiszen a pénzügyit külön kértük beszámolni, hogy
124 milyen szerzıdések köttettek. Bocsásson meg a világ, három óráig beszéltünk arról, hogy milyen szakmai problémákat vélünk, vélünk az intézményben. Ennek csak egy része volt a pénzügyi, az a kistérségre vonatkozó dolog. Itt három intézmény beszámolt a közgyőlésnek, amire mondtam egyébként, hogy a bizottság 1 igen, 7 tartózkodással nem fogadott el. Tehát errıl nem szavazni? Az, amit a Péter, vagy a Fidesz frakció elıterjesztett, az a szerzıdésekre vonatkozó határozati javaslat volt, mondhatjuk a 2. számú határozati javaslat. Az 1-es az eredeti volt, errıl szólt három óráig a polémia, hogy mi folyik, mi nem folyik, mi szabályos, mi nem szabályos, mi a dolgozók véleménye, mi nem a dolgozók véleménye. Tehát én is azt javaslom, hogy szavazzunk. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Kérem szépen. Igen, a jegyzıkönyvben már lezártam a napirendi pont vitáját. Vissza lehet hozni egy ügyrendi szavazással. Ezt javaslom, ha van egy ilyen igény, akkor azt kérem, aki ezt javasolja, tegye meg. Hanó Miklós úr ügyrendi típusú felszólalást javasol. Parancsoljon alpolgármester úr. Hanó Miklós alpolgármester: Köszönöm. Nem tudom a számát, de ezt Szarvas Péter polgármester: 4.6. Hanó Miklós alpolgármester: 4.6-ot szeretném ügyrendileg visszahozni, errıl szavazzunk. Szarvas Péter polgármester: Kérem szavazzunk az ügyrendi javaslatról. Tárgy:
Hanó Miklós alpolgármester ügyrendi javaslata
A közgyőlés 14 igen szavazattal 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 398/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése - Hanó Miklós alpolgármester ügyrendi javaslatára - „Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl” tárgyú elıterjesztést ismét napirendre veszi. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: Újból megnyitom a 4.6 jelzéső elıterjesztés vitáját. Megnyitom a vitát, Dr. Ferenczi Attila tanácsnok úr szót kért. Parancsoljon. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Tisztelt Polgármester Úr! Nem értem az eljárást, de tényleg nem értem. Van egy határozati javaslat, amirıl nem szavaztunk. Azt, hogy kimondtuk, hogy csinálunk egy másik határozati javaslatot is, az egy dolog. Senki nem döntött arról, hogy az eredeti határozati javaslat. Polgármester úr lezárta a vitát. Korrekt. Lezárta, a vitát, de nem azt jelenti, hogy levette napirendrıl, vagy továbblépett róla. Senki nem döntött arról, hogy az eredeti határozati javaslatról nem szavazunk. De ha valaki így döntött, az segítsen már ki, mert lehet, hogy már így este nem emlékszem rá. Tehát egyszerően azzal lezárni, hogy volt egy ilyen a pénzügyi részhez a szerzıdésekre vonatkozó határozati javaslat, az nem annulálja az elızı, eredeti határozati javaslatot. Egy része volt az elıterjesztésnek. Éltünk egy – ha úgy
125 tetszik – 2. számú határozati javaslattal, de az 1. jelzettel nem. Ezért az a tiszteletteljes javaslatom, ha így van, hogy tekintsük az elıbb leszavazottat a határozati javaslat 2. pontjának és az 1. pontjáról szavazzunk. Én úgy gondolom, hét óra alatt itt mindent elmondtunk, de ha gondoljátok, kezdhetjük elölrıl. De én azt hiszem, hogy itt mindenki egyformán beszélt, de lehet akkor még róla. Javaslatom tehát ez. Köszönöm. Szarvas Péter polgármester: Megértettem, tanácsnok úr. Ugye meg szoktak néha róni, vagy neheztelnek rám, mikor írásban szoktam kérni a határozati javaslatot. Ezek nem véletlenek részemrıl, ugye akár Takács Péter úr, akár a Fidesz frakció határozati javaslata, címe az, hogy határozati javaslat. Tehát nem kiegészítés, vagy egy új pont, hanem így szól: Határozati javaslat. Így szól, az Önök által a kezembe adott határozati javaslat szövegezés. Természetesen napirenden tartjuk a 4.6. elıterjesztést és tanácsnok úr által javasolt határozati javaslatról szavaznánk, amelynek a második pontja az elıbb elfogadott határozati javaslat, amely megkapta a szükséges többséget. Az elsı pontja pedig az írásban megküldött elıterjesztés határozati javaslata. Kérem, errıl szavazzunk. Hanó Miklós alpolgármester: Újra indítsuk. Szarvas Péter polgármester: Kérem, szavazzunk. Tárgy:
Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl
A közgyőlés 1 igen, 8 nem szavazattal és 7 tartózkodással a következı határozatot hozta: 399/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás tevékenységérıl szóló beszámolót megismerte és az abban foglaltakat nem fogadja el. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: Nem fogadta el a testület. Hanó Miklós alpolgármester: Így van, ennyi.
Napirend tárgya: Tárgy:
Városüzemeltetési területet érintı ügyek
Nyilatkozat a helyi közösségi közlekedés állami támogatására vonatkozó pályázathoz
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztést véleményezte a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság.
126
Dr. Ferenczi Attila tanácsnok, a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke: A bizottság 10 igen, egyhangú szavazattal támogatta az elıterjesztés elfogadását. Szarvas Péter polgármester: Van-e kérdés, észrevétel? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 400/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT I. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése tudomásul veszi, hogy a helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat 2015. június 11-ei határidıvel benyújtásra került. II. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a pályázattal kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot teszi: 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi közösségi közlekedés mőködtetéséhez vissza nem térítendı támogatásként saját forrásból a 2014. évben összesen nettó 160.976.466,- Ft-ot biztosított a Körös Volán Autóbuszközlekedési Zrt., mint a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. jogelıdje részére. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Körös Volán Autóbuszközlekedési Zrt.-vel, mint a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. jogelıdjével 2012. december 21-én kötött, 2013. január 1-jétıl 2017. december 31-éig terjedı idıszakra vonatkozó közszolgáltatási szerzıdés alapján a helyi közösségi közlekedés ellátását 2015. január 1-jétıl 2015. december 31-éig folyamatosan biztosítja. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati eljárás útján kötötte meg az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi közösségi közlekedés mőködtetésére vonatkozó közszolgáltatási szerzıdést a szolgáltatóval. III. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a közszolgáltatási szerzıdés fizetési ütemezésére vonatkozó részét akként kívánja módosítani, hogy a 2015. június 30án esedékes önkormányzati támogatás csökkentett módon kerül kifizetésre a DAKK Zrt. részére. A módosított nagyságrend az önkormányzat által a 2015. évben – a helyi közösségi közlekedés állami normatív támogatására vonatkozó pályázat keretében – megpályázott összeggel, 36.212.000,- Ft-tal csökkentetten kerül meghatározásra. Amennyiben a ténylegesen megítélt támogatási összeg kevesebb lesz mint a megpályázott 36.212.000,- Ft, úgy a különbözetet az önkormányzat a támogatás megítélésérıl szóló értesítés kézhezvételétıl számított 30 napon belül fizeti meg a DAKK Zrt. részére. A közgyőlés felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert a 2015. év június 30-án esedékes támogatás összegére vonatkozó, a fentiek szerinti megállapodás elıkészítésére és aláírására.
127 Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 30.
Tárgy:
A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. 2014. évi teljesítésérıl szóló beszámoló kiegészítése
Szarvas Péter polgármester: A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság nem támogatta a határozati javaslat elfogadását. Szabóné Kocziha Tünde képviselı: Jelezte, hogy személye sem kívánja elfogadni az elıterjesztésben foglalt magyarázatot. A szünetben megemlítette, hogy lassan Fekete Antal úr olyan lesz, mint Colombo felesége, halljuk, hogy létezik, de még igazából nem látta senki. Jó lett volna, ha legalább fizikai valójában megismeri a testület. Nem biztos, hogy kivárta volna ezt a hosszú idıt, de legalább megtisztelte volna a testületet részvételével. Mivel nem jelent meg az ülésen, nem tudja feltenni kérdéseit. Nincs ismerete arról, hogyan lehetne továbbítani. Mit jelent az a meghatározás, miszerint Békéscsaba a DAKK Zrt. központja? Nagy valószínőség szerint nem az, hiszen a vezérigazgatót nem nagyon látják Békéscsabán, valamint a dolgozók se sokszor találkoznak vele. Arról nem is beszélve, hogy az interneten 2015. április 29. óta a Volánbusz Zrt. vezetıjévé is megválasztották. Ezek szerint azért nem ér rá, mert ennyire sokrétő lett a munkája. A képviselı-testület nincs hozzászokva ahhoz, hogy a közlekedési vállalattól a kérdések megválaszolására illetékes személy nem jelenik meg a közgyőlésen. Aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a költséghatékonyság, spórolás területén sor került az irodai dolgozók elbocsátására a költségmegtakarítás érdekében. Nem tartja szerencsés megoldásnak, ha a cég ilyen áron szeretne megtakarítást elérni. Szerette volna a cégvezetı figyelmét felhívni arra, hogy a DAKK Zrt. honlapján, az alapító okiratban a Zrt. igazgatójaként a mai napig még mindig Szarvas Péter neve szerepel, 2013. augusztustól. Takács Péter képviselı: Nem kizárt, hogy a honlap kezelıje nagyon kedveli polgármester urat, ezért nem hajlandó lecserélni a vezérigazgatói tisztrıl. A határozati javaslatban megfogalmazottakkal kapcsolatban kíván kérdést intézni, miszerint „…megállapítják, hogy 2015. évben a költségek további növekedésének megakadályozására, illetve csökkentésére tervezett intézkedések nem kellı részletességgel kerültek bemutatásra”. A megállapítást követıen mi történik? Szarvas Péter polgármester: Ott van jelentısége ennek a határozati javaslatnak, hogy az önkormányzat nem mondja ki azt, hogy a beszámolónak a bevételekre és ráfordításokra vonatkozó részét elfogadja. Külön tekintettel a ráfordításokra vonatkozó részét, látható, hogy az 1 km-re esı költségszínt egy év alatt 10 %-kal nıtt a bázisévhez képest. A másik jelentısége a Fényesi petíció kapcsán van. Ha többlet km futást rendelne meg az önkormányzat a DAKK Zrt-tıl, 1 km után próbálja elismertetni a többletköltséget és nem mindegy, hogy 1 km után mekkora költségszinttel számol a szolgáltató, illetve az önkormányzat milyen költségszintet fogad el a többletteljesítmény esetén. A következı napirendi pontnál (Fényes) lesz jelentısége ennek. A szolgáltató és az önkormányzat között meglévı szerzıdés kapcsán nincs gond, hogy nem mondják ki markánsan, hogy elfogadják, vagy nem fogadják el, mert a szolgáltató a tekintetben nem okozott problémát. Nem kért többlettámogatást, ellentételezést az önkormányzattól a többletköltségei miatt. A
128 szerzıdésben foglalt garantált összeget kérte. Mégis az elıbb ismertetett okok miatt ezt a jelentısen megemelkedett költségszint elfogadását nem javasolja kimondani. Miklós Attila képviselı: Rendben van, nem fogadják el. Igazából arra próbálnak figyelni, hogy 2016-ban, az elszámoláskor ne a 10 %-kal megemelt számokat fogadják el bázisnak. Ennél azért egy picit többet kellene tennie a testületnek. Az igazi elszámolási problémák ott vannak, ahol a DAKK Zrt. bizonyos szolgáltatásokat kiszervezet és az ottani szolgáltatások elszámolása tőnik túlzottnak a beszámoló alapján. Tehet-e bármit a testület? Kérhet-e könyvvizsgálót, betekinthet-e a könyvekbe? Azt is tehetik, amit polgármester úr ajánlott, nem fogadják el, majd jövıre figyelemmel lesznek arra, hogy ne a megemelt adat legyen a bázis. Próbáljanak javaslatot tenni. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: A bizottsági ülésen 2 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett nem fogadták el a határozati javaslatot. Az azonban megállapítható, hogy a vállalat a 2013. január 1-tıl vállalt feladatait teljesítette. Egyébként az anyagban jelzi, hogy egyszeri költségráfordításról van szó. Azért nem kér magasabb összeget, mint ami a szerzıdésben rögzítésre került, mert azokkal a költségekkel számol „…. Összességében 2014. évi tényköltségek és bevételek a 2013. évi beszámolóban szereplı tervezett összegeknek és bevételeknek megfelelıen alakultak.” A beszámolóban kifejtették, hogy egyszeri, 52.000.000,- Ft-os összegrıl van szó. A bizottsági ülésen a DAKK Zrt-t három fı képviselte. Elmondta, hogy semmi köze az olyan jellegő költségekhez az önkormányzatnak, amelyet nem, mint megrendelı okozott. Pl: utaslétszám csökkenése, plusz járat, stb. A Zrt. saját problémája, hogy egy adott szolgáltatás teljesítését milyen formában, eszközökkel valósítják meg. Számára elfogadhatóbb, ha ezeket a költségelemeket nem veszik figyelembe és nem építik be. Magyarán, az eredeti szerzıdésnek megfelelı összeget ismer el a testület, az 1,4 %-os inflációval emelten. Nem kért többlettámogatást. Polgármester úrnak abban igaza van, hogy a km költségeknél számolhatja. Mi alapján számolná fel, ha jelenleg egyszeri költségrıl beszél? Ismételten kiemelte, hogy a vállalat teljesítette a szerzıdésben vállalt kötelezettségét, nem kért többletforrást. A jelenlegi áron további szolgáltatást kíván rendelni az önkormányzat a Fényes városrészben élık problémájának megoldása érdekében. A szerzıdés tudomása szerint 2017. évben jár le. Elfogadhatja a testület az elıterjesztést, amennyiben nem ismeri el azokat, az egyszeri költségelemeket, amelyek az önkormányzattól függetlenek. A szerzıdés szerinti összeget 1,4 %-os inflációval emelten fogadja el a testület. Módosító javaslat lehet, hogy külön költségek elismerése nélkül fogadják el az elıterjesztést. Szarvas Péter polgármester: Tanácsnok úr gondolatából azt a javaslatot vélte kihallani, miszerint a 2013. évi költségszintnek 1,4 %-kal növelt mértéke fogadható el. A szolgáltató beszámolója szerint a ráfordítása 10 %-kal emelkedett, nem 1,4 %-kal. Szavazást rendelt Dr. Ferenczi Attila tanácsnok módosító indítványáról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. 2014. évi teljesítésérıl szóló beszámoló kiegészítése – Dr. Ferenczi Attila tanácsnok módosító javaslata
A közgyőlés 14 igen szavazattal és 2 tartózkodással a következı határozatot hozta:
129
401/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. 2014. évi teljesítésérıl szóló beszámolóját és annak kiegészítését megismerte és megállapítja, hogy 2014. évre vonatkozóan többlet támogatási igényt a Zrt. nem nyújtott be, ugyanakkor a Közgyőlés a benyújtott beszámolóban szereplı 2014. évi költségek, ráfordítások összegét a 2013. évi költségek, ráfordítások értékének a szerzıdésben rögzített inflációval emelt összegével tudja elfogadni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: A Jogi Csoport feladatát képezi a szövegszerő határozati javaslat elkészítése. Úgy gondolja, hogy Dr. Ferenczi Attila tanácsnok módosító javaslata az eredeti határozati javaslat helyébe lép, ezért nem kell az eredeti határozati javaslatról szavazást rendelni. Tárgy:
Tájékoztató „A Fényes és környezetében élők helyzetének javításáért” címő petícióban megfogalmazott lakossági javaslatokkal kapcsolatban tett intézkedésrıl
Szarvas Péter polgármester: A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság javasolja az elıterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadását. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Tímár Ella képviselı asszony a lakossági fórumon részt vett, de elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a bizottsági ülésen. Telefonon tájékoztatta, milyen döntést fogadna el a határozati javaslatban. Bizottsági ülésen javasolták, hogy a bizottság által kért mind a három menetrend módosítást támogassák, ami éves szinten 3.000.000,- Ft-ot jelent. Mivel idén augusztusban lépne életbe, 2015. évben 1.000.000,- Ft többletköltséget jelent. Tudomása szerint korábban már az Erzsébet lakóparkban élık is petíciót nyújtottak be150 aláírással, illetve a hosszú utcákban élık. Úgy néz ki, hogy a petíciók világát éljük. Javasolta, hogy a három járat hosszabbítását támogassa a testület. Takács Péter képviselı: Dr. Ferenczi Attila tanácsnok a legutóbbi József Attila Lakótelepi Településrész Önkormányzat ülésén nem vett részt. Felhívta a figyelmet arra, hogy határozati javaslatot csatoltak, amit szövegszerően ismertet. „Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése elrendeli, hogy a fényesi infrastrukturális fejlesztésekre készüljön ütemterv 2020-ig bezárólag, amely évenkénti ütemezésben tartalmazza a tervezett beruházásokat.” Kérte az elıterjesztés szerinti határozati javaslat 4. pontjaként figyelembe venni. Szarvas Péter polgármester: A határozati javaslat 2. pontjához a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság módosító javaslatot tett a Malom térrıl 10 óra 18 perckor induló Lencsési lakótelepre 10 óra 35 perckor érkezı 17M jelzéső járat útvonala hosszabbodjon meg Fényes irányába és vissza. A másik javaslat, hogy az Autóbuszállomásról 20 óra 30 perckor
130 induló Ruhaipari Szakközépiskola végállomásra 20 óra 45 perckor érkezı járat útvonala hosszabbodjon meg a Lencsési lakótelep – Fényes – Lencsési lakótelep útvonalon. Szavazást rendelt a módosító javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
Tájékoztató „A Fényes és környezetében élık helyzetének javításáért” címő petícióban megfogalmazott lakossági javaslatokkal kapcsolatban tett intézkedésekrıl – Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság módosító javaslata
A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 402/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadta a „Tájékoztató „A Fényes és környezetében élık helyzetének javításáért” címő petícióban megfogalmazott lakossági javaslatokkal kapcsolatban tett intézkedésekrıl” tárgyú elıterjesztéshez a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság által a határozati javaslat 2. pontjához tett következı módosító javaslatot: 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése jóváhagyja a jelenleg érvényben lévı helyi autóbusz-menetrend 2015. augusztus 1. napjától történı módosítását az alábbiak szerint: a)
a Malom térrıl 10.18 órakor induló, a Lencsési lakótelepre 10.35 órakor érkezı 17M jelzéső járat útvonalának meghosszabbítása a Lencsési ltp. – Fényes – Lencsési ltp. útvonalon; b) az autóbusz-állomásról 20.30 órakor induló, a Ruhaipari Szki. végállomásra 20.45 órakor érkezı 17V jelzéső járat útvonalának meghosszabbítása a Lencsési ltp. – Fényes – Lencsési ltp. útvonalon; c) az autóbusz-állomásról 22.25 órakor induló, a Ruhaipari Szki. végállomásra 22.40 órakor érkezı 17V jelzéső járat útvonalának meghosszabbítása a Lencsési ltp. – Fényes – Lencsési ltp. útvonalon. (E módosítás okán a Ruhaipari Szki. megállóhelyrıl 22.40 órakor induló 17V jelzéső járatot 10 perccel késıbb kell közlekedtetni.). Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert a menetrend módosításhoz szükséges - érvényben lévı közszolgáltatási szerzıdés alapján számított többlettámogatási összeget tartalmazó - megállapodás aláírására. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: A Lencsési Részönkormányzat által meghozott, Takács Péter képviselı által ismertetett módosító indítvány elfogadás esetén az eredeti határozati javaslat 4. pontjaként kerül a határozati javaslatba, miszerint 2020-ig terjedıen évente történı Fényest
131 érintı beruházás, felújításra tervet kell készíteni. Felelıs: Szarvas Péter polgármester, Határidı: 2015. október 31. Szavazást rendelt a módosító javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
Tájékoztató „A Fényes és környezetében élık helyzetének javításáért” címő petícióban megfogalmazott lakossági javaslatokkal kapcsolatban tett intézkedésekrıl – József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzat módosító javaslata
A közgyőlés 15 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 403/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a „Tájékoztató „A Fényes és környezetében élık helyzetének javításáért” címő petícióban megfogalmazott lakossági javaslatokkal kapcsolatban tett intézkedésekrıl” tárgyú elıterjesztéshez a József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzat módosító javaslatát, úgy hogy a határozati javaslat egészüljön ki a következık szerint: 4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri a polgármestert, hogy a fényesi infrastrukturális fejlesztésekre készüljön ütemterv 2020-ig bezárólag, amely évenkénti ütemezésben tartalmazza a tervezett beruházásokat. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2016. február 29.
Takács Péter képviselı ügyrendi hozzászólásában kérte, hogy a teljes határozati javaslatról is szavazzon a testület. Szarvas Péter polgármester: Az elfogadott módosító javaslatokkal együtt szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. Szabóné Kocziha Tünde képviselı: Érdeklıdött, hogy a táblázatban szereplı valamennyi igény megvalósításáról hozott döntést a testület? A fejlesztésrıl döntöttek 2020-ig, minden évben megkapják, hogy milyen ütemezéssel, mi fog megvalósulni adott évben. Nem? Szarvas Péter polgármester: Csak arról döntött a testület, hogy tervet kell készíteni a Fényes térségében mutatkozó további infrastrukturális igényekre 2016-2020 évekre. A megvalósulás egy másik dolog, azt majd a hivatal szakemberei rangsorolják, évenkénti ütemezést készítenek, akár a jövı évi költségvetésbe ezek a tételek is bekerülhetnek. Most még pénzügyi forrást nem rendelünk hozzá, csak a beruházási-felújítási tervezést évenkénti bontásban kérjük a hivataltól. A petíció nem köti az önkormányzatot, hogy be kell tervezni, nyilván végig kell gondolni.
132 Takács Péter képviselı: Természetesen nem a táblázatról szavaztak, mert ha a részönkormányzat a táblázatról kívánt volna szavazni, akkor valószínő oda teszi a határozati javaslati sorra. Pont azért fogadta el a részönkormányzat, mert ez a táblázat sorolja fel a szorgalmazott infrastrukturális fejlesztéseket. Ha megfigyeli képviselı asszony, 14 különbözı célkitőzés szerepel, azonban mindösszesen kettıre van terv jelen pillanatban. Azért javasolták, hogy készüljön ütemezés, hogy legalább az indokolt esetekben kezdıdjön meg a tervezés, hogy valamikor a beruházásból valami megvalósuljon. Természetesen nem a 700 millió forinttal értett egyet a testület. Szarvas Péter polgármester: Az elfogadott módosító javaslatokkal együtt szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 404/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése „A Fényes és környezetében élık helyzetének javításáért” címő petícióban foglaltakkal kapcsolatban tett intézkedésekrıl szóló tájékoztatót megismerte és elfogadja. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. június 25.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése jóváhagyja a jelenleg érvényben lévı helyi autóbusz-menetrend 2015. augusztus 1. napjától történı módosítását az alábbiak szerint: a.) a Malom térrıl 10.18 órakor induló, a Lencsési lakótelepre 10.35 órakor érkezı 17M jelzéső járat útvonalának meghosszabbítása a Lencsési ltp. – Fényes – Lencsési ltp. útvonalon; b.) az autóbusz-állomásról 20.30 órakor induló, a Ruhaipari Szki. végállomásra 20.45 órakor érkezı 17V jelzéső járat útvonalának meghosszabbítása a Lencsési ltp.– Fényes – Lencsési ltp. útvonalon; c.) az autóbusz-állomásról 22.25 órakor induló, a Ruhaipari Szki. végállomásra 22.40 órakor érkezı 17V jelzéső járat útvonalának meghosszabbítása a Lencsési ltp. – Fényes – Lencsési ltp. útvonalon. (E módosítás okán a Ruhaipari Szki. megállóhelyrıl 22.40 órakor induló 17V jelzéső járatot 10 perccel késıbb kell közlekedtetni.) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert a menetrend módosításhoz szükséges - érvényben lévı közszolgáltatási szerzıdés alapján számított többlettámogatási összeget tartalmazó - megállapodás aláírására. Felelıs: Szarvas Péter polgármester
133 Határidı: 2015. augusztus 1. 3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a menetrend módosításra kötött megállapodás szerinti többlet fedezetet a 2016. évi költségvetés terhére biztosítja.
4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felkéri a polgármestert, hogy a fényesi infrastrukturális fejlesztésekre készüljön ütemterv 2020-ig bezárólag, amely évenkénti ütemezésben tartalmazza a tervezett beruházásokat. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: 2016. február 29.
Tárgy:
Hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati rendelet módosítása
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztı Dr. Bacsa Vendel jegyzı, szóbeli kiegészítést kíván tenni. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Tájékoztatásul közölte, hogy a rendelet módosítása azért vált szükségessé, mert a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésérıl szóló kormányrendeletet módosították. Hatályba lépésének idıpontja 2015. július 1. Több új elemet vezet be a jogalkotó, többek között a házhozmenı szelektív hulladékgyőjtést, a különbözı mérető győjtıedényeket – a jelenlegi 120 literes edényzet mellett – a 80 és 60 literes edényzet választásának lehetıségét, az egyedi azonosító jelek elhelyezését a hulladékgyőjtést szolgáló eszközökön. Ugyanakkor a legfrissebb információ szerint a mai napon tartott közigazgatási államtitkári értekezlet döntése értelmében a rendelkezések nem lépnek hatályba július 1-jén, csak 2016. január 1. napjával. Ugyanakkor jelenleg a kormányrendelet még úgy rendelkezik, hogy július 1. napjával lép hatályba. Egyelıre meg kell alkotni ezt a rendeletet azzal, hogy ha július 1-ig megjelenik az új jogszabály, ami csak január 1-jén lép hatályba, akkor az új rendelkezés nem kerül alkalmazásra július 1-tıl. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Dr. Bacsa Vendel jegyzıhöz intézte hozzászólását, mivel szóvá tette, hogy olyan ügyben tesz hozzászólást, módosító javaslatot, amirıl még nincs konkrét ismerete. A rendelet nagyon nagy veszélyeket hordoz magába, a július 1. napjával történı bevezetés esetén. Az önkormányzat díjmegállapító szerepe már nincs meg. Példaként említette a 60 literes edényzetet. A házhozmenı szelektív hulladékgyőjtéshez használható zacskó milyen értéket képvisel. Egyáltalán magának, a szelektív győjtésnek a megszervezését sem tudják, hogyan oldják meg. Mi lenne – tekintettel arra, hogy jellegében, tartalmában, gazdasági, lakossági kihatásában egy alapvetı változást jelent a rendelet az elıbb elmondottak miatt – ha teljesen új rendeletet alkotna a testület, nem a korábbi rendeletben eszközölne módosítást? Az új rendeletalkotás elsı olvasatának tekintenék. A testület szeptemberben tárgyalná a második olvasatot. Amennyiben addig történik törvényi változás, akkor nem történt semmi, viszont az önkormányzat nem követett el mulasztásos törvénysértést. A jogalkotó nem írta le pontosan a végrehajtási utasításokat, nem szabott mellé árakat, különbözı technikákat. Honnan szerezzen be az önkormányzat július 1-ig 60 literes edényzetet? Értelmezése szerint a rendelet már nem számol a 4 m3-es vízkorláttal, amit lakossági kérésre személye javasolt volna eltörölni. Számos módosulást tartalmaz, ami egyszerően betarthatatlan. Akkor sem követnénk el nagy hibát, ha egy új rendelet elsı olvasatát szemlélnék most és véleményezéssel együtt
134 szeptemberben tárgyalná újra a testület. Amennyiben mégsem módosítják a rendeletet, olyan kaotikus állapotot fog elıidézni, amit nem tud kezelni a város. Jelenleg az önkormányzat érvényes alvállalkozói szerzıdéssel rendelkezik a TAPPE-val, akinek nem tudja megmondani, hogy milyen összegért, milyen módon, hova szállítsa a hulladékot. A szolgáltató mondhatja azt, hogy 315 millió Ft-os szerzıdéssel rendelkezik. A városra nézve nagyon komoly költségkihatással fog járni a törvény módosulása, melynek elkerülése érdekében tette módosító javaslatát. Hanó Miklós alpolgármester: Egyetért Dr. Ferenczi Attila tanácsnok által elmondottakkal. Valami nem stimmel. A válogatómő most készül el. Az önkormányzat tagja a DAREH Társulásnak, ahol szintén lesznek hulladékgyőjtı edényzetek, azokat szállító gépjármővek. Technikai elıny, menekülési útvonalat jelent a tanácsnok által javasolt megoldás. Valóban törvényi kötelezettség áll fenn, miközben valószínő, hogy a törvényalkotók rájönnek, hogy módosítni szükséges. Amennyiben a válogatómőbe kerül a vegyes hulladék, miért kell szelektíven győjteni? Azért összegyőjteni zacskóba, hogy utána ugyanarra a jármőre borítsák? Miért költ az önkormányzat akkor a válogatómő létrehozására? „Nagy a gáz!” Valóban valamit lépni szükséges, mert bevezetésével adunk egy öngólt. Dr. Bacsa Vendel jegyzı: Álláspontja szerint a rendeletet nem lehet kétfordulósra átalakítani. Ugyanakkor bízva abban, hogy a módosulás július 1. napjával nem lép hatályba, a testület leveszi napirendrıl, vagy a szavazáskor tartózkodik. Így a rendelet nem kerül megalkotásra. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 15 képviselı vett részt. A közgyőlés 1 igen, 1 nem szavazattal és 13 tartózkodással a következı határozatot hozta: 405/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése „Hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati rendeletek módosítása” tárgyú elıterjesztésrıl megfelelı szavazati többség hiányában döntést nem hoz.
Napirend tárgya:
A 41/2006. (I. 26.) közgy. Településszerkezeti Terv módosítása
határozattal
elfogadott
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztést a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság tárgyalta. Van-e kérdés, észrevétel? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 406/2015. (VI. 25.) közgy.
135
HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 41/2006. (I. 26.) közgy. határozattal elfogadott Településszerkezeti Terv tervlapját az alábbiak szerint módosítja: A Varságh Béla utca Dobozi út felöli oldalán az elkerülı út mellett található 0522/59; 0522/60 és 0522/75 hrsz.-ú földrészletekre tervezett tört vonalvezetéső összekötı út kerüljön áthelyezésre a Békéscsabát elkerülı 44. számú fıközlekedési út földhivatali ingatlannyilvántartás szerinti telekhatára mellé, és ennek megfelelıen a Településszerkezeti Terv a jelen határozat mellékletét képezı térképrészlet szerint módosuljon. Felelıs: Határidı:
Dr. Bacsa Vendel jegyzı 2015. július 16.
Napirend tárgya:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 5/2006. (I. 26.) önk. rendelet módosítása
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztést a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, valamint a Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság megtárgyalta. Van-e kérdés, észrevétel? Nincs. Szavazást rendelt a rendeletmódosításról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlésének 17/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelete Békéscsaba Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 5/2006. (I. 26.) önk. rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében és az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában biztosított feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökrıl, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekrıl szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 37. § (2) bekezdés b) pontja szerint a 9. mellékletben biztosított véleményezési jogkörében eljáró Békés Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Fıosztálya, Békés Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Fıosztály, Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Fıosztály, Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi Vasúti és Hajózási Hivatal, Békés Megyei Kormányhivatal Mőszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Fıosztály, Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal, Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala, Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatali Fıosztály, Bács-
136 Kiskun Megyei Kormányhivatal Földmővelésügyi és Erdıgazdálkodási Fıosztály Erdıfelügyeleti és Hatósági Osztály, Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal, Békés Megyei Rendır-fıkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály, JászNagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Mőszaki Engedélyezési és Fogyasztó-védelmi Fıosztály, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, és a Békés Megyei Önkormányzati Közgyőlésének Elnöke véleményének kikérésével a következıket rendeli el. 1. § A Békéscsaba Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 5/2006. (I. 26.) önk. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 5. mellékletét képezı Szabályozási Terv 16. szelvénye helyébe a jelen rendelet 1. melléklete lép. 2. § A Rendelet 5. mellékletét képezı Szabályozási Terv 16C. szelvénye helyébe a jelen rendelet 3. melléklete lép. 3. § A Rendelet 5. mellékletét képezı Szabályozási Terv 16D. szelvénye helyébe a jelen rendelet 4. melléklete lép. 4. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követı 20. napon lép hatályba.
Szarvas Péter polgármester
Napirend tárgya:
Dr. Bacsa Vendel jegyzı
A Csaba kártyáról szóló önkormányzati rendelet tervezetének véleményezése
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság. Takács Péter képviselı: Látva, hogy a kártya bevezetése milyen mértékő adminisztrációs munkával jár, módosító javaslatában kezdeményezte, hogy a szeptemberi közgyőlésen tárgyalják ismét az elıterjesztést úgy, hogy a Csaba Kártyát a békéscsabai lakcímkártya helyettesítse. Ezzel jelentıs adminisztratív teendıtıl és költségtıl mentesülnének az igénybe vevık. Szeptemberre a tervezés alatt álló sorok vonatkozásában valószínő, hogy már döntés lenne, így az elıterjesztés komplett formában fogadható el. El lehet mondani, hogy a csabai identitástudat erısítésében a lila szint komoly szerepet játszik. A csabaiak, azért, mert állandó lakosok különbözı kedvezményeket kapnak a helyi intézményektıl, vállalkozásoktól. A lakcímkártyával történı igénybevétel rendkívül leegyszerősíti a kártya bevezetését és használatát
137 Szarvas Péter polgármester: A Csaba Kártyának az a lényege, hogy beazonosítható. A vásárlás tényét, illetve a szolgáltatás igénybevételét elektronikus módon rögzítı rendszert szeretnének kiépíteni. Amennyiben nem teszik meg, akkor minden egyes szolgáltatásnál, vagy termék eladásánál – ha lakcímkártyával lehet igazolni a jogosultságot – a vállalkozás megtéveszthetı. El lehet tüntetni a bevételt csak azért, mert azt mondja a pénztáros, hogy „eladtam ma 10 kiflit, de azért csak ennyi a bevétel, mert valaki lakcímkártyát mutatott fel a kedvezmény fejében”. Abban az esetben, ha Csaba Kártyával igazolja jogosultságát az illetı, a kártya hátsó oldalán található QR-kód leolvasható, a vásárlás ténye bekerült a rendszerbe. A pénztáros nem tudja a tulajdonost, vagy az üzletvezetıt megrövidíteni. A kód egy mozdulattal rögzül a rendszerben, így a vásárlás, vagy a szolgáltatás igénybevétele is, míg a lakcímkártya felmutatása esetén nem ismert, hogy ki, mit vásárolt, hiszen semmilyen adat nem áll rendelkezésre a vásárlás tényérıl. Ezért nem javasolja az általa tett technológia lecserélését a képviselı által javasolt egyszerőbb megoldásra. Amennyiben a lakcímkártyával történı igazolás mellett dönt a testület, véleménye szerint a vállalkozók nem fognak csatlakozni. Miklós Attila képviselı: Polgármester úr részérıl helyes, hogy a rendelet-tervezetet már behozza a testület elé, így van lehetıség a vélemények, észrevételek közlésére, az esetleges módosítások végrehajtására. Véleménye szerint nagyon fontos, hogy a lakosság a polgármester ígéreti alapján az elıterjesztésben feltüntetetteknél nagyobb kedvezményt vár. Példaként említette, hogy csak minden ötödik fürdıjegy vásárlását követıen ingyenes a hatodik jegy. Elıre borítékolja, hogy mi lesz erre válasz. Illetve a Körösök Völgye Natúrpark kedvezményesen bérbe vehetı termével kapcsolatban is hasonlóképpen fognak vélekedni. A Csaba Kártya kedvezményeit arra kellene „kihegyezni”, hogy egyénileg a kártya használója igénybe tudja venni. Erre kellene hangsúlyt fektetni, hiszen a lakosok nagyobb kedvezményre számítanak. Ehhez azonban az önkormányzatnak is magasabb támogatást kell nyújtania. Helyesnek tartja, hogy a vállalkozók felajánlást tesznek, hiszen egyénileg tudják mérlegelni, eldönteni a kedvezmény mértékét. A szolgáltatások másik fele az önkormányzathoz kötıdik, ezért a testületnek kell eldöntenie a kedvezmény mértékét, szem elıtt tartva, hogy mekkora összegő hozzájárulást kell tennie. Biztos abban, hogy többletkiadásokat fog generálni. Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztés mellékletét képezi az a szándéknyilatkozat, amelyet a vállalkozók, illetve szervezetek közül 61-en megtettek. Tartalmazza azt is, hogy az önkormányzattól nem kérnek ellenszolgáltatást. Ez vonatkozik az önkormányzati intézményekre, a vállalkozásokra is. Egyebekben egyetért. Természetesen a rendszer egyik lényege, hogy sok területen, sok szolgáltatásnál, sok vásárlásnál különbözı termékeknél, szolgáltatásoknál minél nagyobb kedvezményt tudjon élvezni a Csaba Kártya tulajdonosa. Fülöp Csaba képviselı: Minden megyei jogú városnak, így Békéscsabának is szüksége lehet egy modern városkártyára. Továbbfejlesztve, kibıvítve a Csaba Kártya betöltheti ezt a funkciót. Jelen állapotában kedvezménykártya, amely zömében olyan helyeken nyújt kedvezményt, ahová egyébként is jártunk, ahol minden nap vásároltunk. Ezért jelen formájában a kártya által generált forgalomnövekedés minimális lesz. Ahogy Miklós Attila képviselı is említette, azon helyeken nyújt kedvezményt, ahol egyébként is költünk. A kártya használatával 5 %-kal kevesebbet költünk az egyik boltba, azt átvisszük a másik boltba, ezzel átrendezıdik, a forgalomgenerálás azonban minimális. Amennyiben ebben a formában marad a kártya, rövid idın belül el fogja veszíteni a varázsát, jelentıségét.
138 Szükséges megvizsgálni, hogyan lehet a kártya funkcióját bıvíteni. Gondol itt arra, hogy fizetési azonosítási, akár ügyintézési funkciókkal is ki lehetne egészíteni, így elérhetı az az állapot, hogy mind a lakosság, mind az önkormányzat, mind pedig a vállalkozói, szolgáltatói szektor számára elınyökkel járjon. Lakosság esetén azokat a funkciókat, amit eddig külön kártyákkal tudtak igénybe venni, akár össze is lehetne vonni. Az önkormányzati, vagy az okmányirodai ügyintézésnél növelni lehetne a hatékonyságot. A vállalkozók számára viszont akkor lehet jó, ha olyan szolgáltatásokat is tud ezáltal kínálni, amelyet korábban nem tudott. Gyakorlatilag azokat a vásárlókat is meg tudja szólítani, akiket eddig nem. Elsı lépésként jónak tartja a kártya bevezetését. Mindenféleképpen érdemes azonban tovább gondolni, tovább fejleszteni, annak érdekében, hogyan tudják olyan funkciókkal felruházni, amelyek mind a lakosság, mind az önkormányzat, mind a szolgáltatók részére elınyöket jelent. Ilyen lehet például a papíralapú rendszer kiváltása a tömegközlekedésben, vagy a parkolási ügyintézésnél könnyebbséget jelentı funkciók. A cél, egy modern városkártya legyen, ami különbözı funkciókkal tovább bıvíthetı. Érdemes megvizsgálni, hogyan tudják ezt a célt elérni. Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: Számára a kártya elfogadható, vállalható, azonban két kérdést kíván intézni annak használatával kapcsolatban. Csak 18 éven felüli lakos veheti igénybe? Példaként említette, ha egy család megy be a kedvezményt nyújtó étterembe, akkor kiszámolják, hogy csak a kártya tulajdonosa kaphat kedvezményt, a család egésze nem? Mivel 18 éven felüliek kapják csak, azonban a Csabagyöngyébe gyakran mennek 18 éven aluli lakosok is. İk semmilyen rendezvényre nem kaphatnak kedvezményt? Szarvas Péter polgármester: Felmerült korábban, hogy bıvíthetı igénybe vevık köre. Lehet arról döntést hozni, hogy 18 évnél fiatalabbak is kapjanak Csaba Kártyát. Valóban İk is, illetve a 14-18 évesek is komoly fogyasztók a városban. Amennyiben csabai lakos gyulai lakossal megy be egy csatlakozó étterembe, akkor az összes fogyasztás 10 %-át kapják kedvezményként. Tehát nemcsak a békéscsabai lakos kap kedvezményt. Bizottsági ülésen is felmerült a kérdés. Ha nagycsalád megy be, ık is megkapják a kedvezményt. Ha 30 vendég van egy sörözıben és csak egy fı rendelkezik Csaba Kártyával, a vendéglısök valószínő, hogy meghatározzák, hogy egy kártyával hány fogyasztást lehet rendezni. Biztos, hogy ilyen szabály hozható, amit a honlapon a részletes szabályok között is megjelenítenek. A felvetés azonban teljesen jogos. Takács Péter képviselı: Elgondolkodott azon, hogy egy kártyát többen is igénybe vehetnek. Aztán kiderült, hogy valószínő, hogy az egy kártyával fogyasztók számát korlátozzák. Azért javasolta a lakcímkártya igénybevételét, mert az valóban egyszerősítené a történetet. Abból kiindulva, hogy a szolgáltatónak forgalomnövekedés a célja. Bízik az emberekben, nem fognak az alkalmazottak senkit becsapni. Másrészt a kedvezményt biztosítók körének jelentıs része még egyeztetés alatt áll. Számos adatsor nem tartalmazza még a kedvezmény pontos mértékét. Nem ismeri mekkora az elvárás a Csaba Kártya bevezetésével kapcsolatban, lehet, hogy Miklós Attila képviselı jobban tudja érzékelni saját környezetében. Személye különösebbet nem tapasztal. Ez esetben azonban valóban igaza van a képviselı úrnak, ha nagy az elvárás, arra a polgármester úrnak kell tekintettel lennie. Az önkormányzati választási kampányban rendszeresen elhangzott a Csaba Kártya bevezetése, ezért valóban nagyobb körültekintéssel kell eljárni. Szarvas Péter polgármester: Egyetért Takács Péter képviselı által elmondottakkal. Örül annak, hogy még visszaemlékezik a kampány egyes elemeire, néha még a lila színt is szóba
139 hozva. Szeretne hinni Miklós Attila képviselınek. Inkább érdeklıdés van, mint apátia a Csaba Kártyával szemben. Abból mérte le, hogy van érdeklıdés – nemcsak fogyasztói, hanem eladói, szolgáltatást nyújtó oldalon – ahogy a vállalkozásokat, gazdálkodó szervezeteket megkeresték, nagyon jó reagálások jöttek, így alakult ki a 61 résztvevı. Lehet, hogy a számok azóta emelkedtek, hiszen egy héttel korábbi állapotot tükröznek az adatok. Amennyiben van érdeklıdés, célszerő azt kiszolgálni egy modern technológiával, ami akár tovább is fejleszthetı. Nem egy drága dolog, egy kártya elıállítási költsége 120,- Ft+áfa. Változatlanul javasolja, hogy a mai kor követelményeinek megfelelı, többletszolgáltatásokat nyújtó technológiával vezessék be a Csaba Kártyát. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: A rendelet szerint a felhasználó csak a saját nevére kiállított Csaba Kártyával jogosult kedvezményt igénybe venni, ezért nem értette, amit a polgármester úr Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok asszonynak mondott. Amennyiben egy csabai lakos a gyulai vendéggel, arra nem érvényes a Csaba Kártya. Legalább is személye így értelmezi. Azt is nehéz értelmezni, ha bemegy egy csoport a múzeumba, akiknek a többsége Kanadában él, de három fı rendelkezik Csaba Kártyával, mekkora kedvezményt kapnak. A bizottsági ülésen két javaslattal élt. Az egyik javaslatot arra vonatkozóan tette, hogy kerüljön bevezetésre a Családi Csaba Kártya, mivel a 6-18 év közötti gyermekekre nincs kedvezmény. Fel lehet sorolni az egy háztartásban élık neveit, ebben az esetben összetett kedvezményt kapnak. A másik javaslata szerint az Ifjúsági Csaba Kártya bevezetése, amivel a Csabagyöngye Kulturális Központban tartott koncertre is igénybe vehetı legyen a kedvezmény. Fülöp Csaba képviselı említette a bonusz kártya bevezetését, ami további kedvezményeket kíván, ilyen jelenleg is létezik, ezért véleménye szerint nem újdonság. Nem nyerte el tetszését az adatbázis kezelése. Továbbra is azt javasolja, hogy a kártyaigénylést a Szociális Osztályra, vagy az önkormányzat kijelölt szervezeti egységéhez adják be. Az adatokat a hivatal informatikai rendszere kezelje. Nem rosszhiszemő, vagy rossz szándékú, de ma az adatbázis az érték. Ezt nagyon jól tudják az internet felhasználók. A Facebook, vagy a Google győjti a felhasználók szokásait és ebbıl vonnak le következtetéseket a vásárlói szokásokról. Elhiszi, hogy senkinek nem adhatják ki. Az elıbb említett két fél sem adta ki, de mindenki tudta, hogy kinek mi a felhasználó neve és az adatai, mert bizonyos trükkökkel hozzá lehet jutni. Továbbra is fenntartja azon javaslatát, miszerint az adatkezelést ne vállalkozás végezze, maga az önkormányzat kezelje az adatokat és bocsássa ki a kártyát. Jó ötletnek tartaná a nyugdíjas Csaba Kártya bevezetését is, azonban jelentıs költségvonzattal járna. Nem kíván profán lenni, de az az önkormányzati intézmény, amelyik 10 % kedvezményt tud nyújtani, csökkenteni lehet költségvetését, mivel felesleges kapacitással rendelkezik, amit az önkormányzat úgy finanszíroz, hogy valójában nem használja fel. Tudomása szerint az intézmények költségvetése feszített. Ám legyen, próbálják meg. Miklós Attila képviselı számolja, hogy az ötödik belépı után hogyan kapja meg a hatodikat a fürdıben. Fülöp Csaba képviselı által javasolt modern városkártya szimpatikus egy továbbfejlesztett változatban, így akár a parkolásban, akár a szemétszállításban, autóbusz-közlekedésben, fürdıben lehet kedvezményt adni. Meg kell próbálni, fejlesszék a helyi vállalkozásokat. Javasolta, hogy elızetesen rögzítsék, nehogy az legyen a kedvezmény ára, hogy 20 %-kal megemelik a szolgáltatás árát, és abból biztosítanak 10 % kedvezményt. A jelenlegi árból biztosítsanak kedvezményt. Fel kell mérni az árszínvonalat.
140 Szarvas Péter polgármester: Az igénylés kapcsán a rendelet-tervezet 2. pontjának 2. § (2) bekezdés d., és e., pontját célszerő módosítani, miszerint az önkormányzat kezelje a személyes adatokat. Erre figyelemmel lesznek, bizottsági ülésen is felmerült. A tervek szerint a szeptemberben visszakerülı rendeletet ennek megfelelıen módosítják. Szabóné Kocziha Tünde képviselı: Ellenérvek hangzottak el a lakcímkártya használata ellen, illetve nehogy az történjen, hogy a kedvezmény elıtt megemelik az árat, majd abból biztosítanak kedvezményt. Megérti, hogy Takács Péter képviselınek nincs a vállalkozói szférában tapasztalata, sajnos az alkalmazottak egy része ugyanúgy megcsinálja, hogy regisztráció hiányában „lenyúlja” a kedvezményt. Amennyiben nem lehet konkrétan regisztrálni, hogy ki, milyen kedvezményben részesül egy-egy vásárlás alkalmával, számolni kell azzal, hogy akár zsebbe is kerülhet az a bizonyos kedvezmény. Takács Péter képviselı: Azért jár a közgyőlésre, hogy tapasztalatot győjtsön. Másrészrıl személye általában jót feltételez az emberekrıl, nem azt, hogy „le fogják nyúlni”, az emberek többsége véleménye szerint becsületes. Azt gondolta, hogy a Csaba Kártyával kapcsolatban a képviselı asszony a helyi pénzt fogja szóba hozni, mert az egyik alternatívája lehetne. Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztés rendelet-tervezetet mutatott be, a rendszer felépítését. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság több gondolatot felvetett. A szeptemberre tervezett elıterjesztés készítése során ezekre figyelemmel lesznek. Az elıterjesztés szerinti határozati javaslat is szándéknyilvánításra irányul, ami a késıbbiekben változhat. A szeptemberi közgyőlés tárgyalja a konkrét rendelet elfogadását. Szavazást rendelt Takács Péter képviselı módosító javaslatáról, miszerint „A Közgyőlés szándékát nyilvánítja ki arra vonatkozóan, hogy a Csaba Kártyát 2015. október 1. napjától bevezeti lakcímkártya használatával.” A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 2 igen, 6 nem szavazattal és 8 tartózkodással a következı határozatot hozta: 407/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése nem fogadja el Takács Péter képviselı Csaba kártyával kapcsolatos módosító javaslatát, miszerint a Közgyőlés szándékát nyilvánítja ki arra vonatkozóan, hogy a Csaba Kártyát 2015. október 1. napjától bevezeti lakcímkártya használatával. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról szavazást rendelt. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta:
141 408/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése szándékát nyilvánítja ki arra vonatkozóan, hogy a Csaba kártyát 2015. október 1. napjától bevezeti. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. október 1.
2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Csaba kártyáról szóló önkormányzati rendelet tervezetét megismerte, és felkéri Dr. Bacsa Vendel jegyzıt, hogy - a jogalkotásra vonatkozó elıírásokra figyelemmel, a szükséges hatásvizsgálat lefolytatását követıen - terjessze azt elfogadásra a Közgyőlés 2015. szeptemberi ülésére. Felelıs: Határidı:
Dr. Bacsa Vendel jegyzı 2015. szeptember 30.
Napirend tárgya:
A járási megállapodás módosítása
Szarvas Péter polgármester: Köszöntötte Dr. Marosvölgyi Emesét, a Járási Hivatal vezetıjét. Az elıterjesztés jól követhetı, a Szabadság téri ingatlanban a Kormányhivatalon belüli járási hivatal néhány irodát használatba kapna. Módosító indítvány nem érkezett. A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság javasolja a megállapodás módosítását. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 409/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése hozzájárul ahhoz, hogy 2015. június 1-jétıl - a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala mőködésének biztosítása érdekében - Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. szám alatti telephelyén további 134,27 m2 irodahelyiség a Békés Megyei Kormányhivatal ingyenes használatába kerüljön a felek között Békéscsabán, 2012. október hó 31. napján létrejött megállapodásban foglalt azonos feltételekkel.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert és Dr. Bacsa Vendel jegyzıt, hogy az 1. pont szerinti megállapodás módosítását aláírják és a szükséges jognyilatkozatokat megtegyék.
142 Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester Dr. Bacsa Vendel jegyzı 2015. június 30.
Napirend tárgya:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 2015. II. félévi munkaterve
Takács Péter képviselı: Kezdeményezte, hogy a novemberi közgyőlésen 12. jelzéssel tőzzék napirendre a Fényesi lakóterület infrastrukturális fejlesztése 2015-2020 tárgyú elıterjesztést. Szarvas Péter polgármester: A témában hozott határozat alapján az októberi közgyőlés tárgyalta volna a témát. Megköszönte Takács Péter képviselı triviális javaslatát. Az elhangzott módosító indítvány szerint a szeptemberi közgyőlés napirendi pontjai között szerepeljen a kistérségi társulás egyes szerzıdéseinek vizsgálatáról és az intézkedésekrıl szóló beszámolót. Takács Péter képviselı javaslatát kiegészítve elmondta, hogy a Fényesi lakóterület infrastrukturális fejlesztése 2015-2020 tárgyú elıterjesztést az októberi közgyőlés tárgyalja. Befogadja azt a javaslatot is, miszerint a kistérségi tárgyulás egyes szerzıdéseinek vizsgálatáról a szeptemberi közgyőlésre beszámoló készül. A befogadott napirendekkel együtt szavazást rendelt a Közgyőlés II. félévi munkatervének elfogadásáról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 410/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a jelen határozat mellékletének megfelelıen elfogadja a 2015. II. féléves ülésekre vonatkozó munkatervet. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester Dr. Bacsa Vendel jegyzı 2015. december 31.
143 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. II. FÉLÉVI
MUNKATERVE 2015. szeptember 24. Zárt ülés:
1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıterjesztı: Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály
2.)
A „Kiváló Szociális Munkáért” járó kitüntetés adományozása Elıterjesztı: Herczeg Tamás tanácsnok Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Véleményezı: Szociális és Egészségügyi Bizottság
3.)
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés:
1.)
Tájékoztató a 2015. évi költségvetés I. félévi teljesítésérıl Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Pénzügyi és Gazdasági Osztály Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
2.)
A békéscsabai szennyvíztisztító-telep fejlesztésére vonatkozó vállalkozási szerzıdés módosítása Szarvas Péter polgármester Elıterjesztı: Elıkészítı: Szennyvíz PIU Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
3.)
ALAPÍTÓI DÖNTÉS Beszámoló a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Törzsház szintő 2015. I. féléves gazdálkodásáról Elıterjesztı: Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. igazgatósága Elıkészítı: Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
4.)
ALAPÍTÓI DÖNTÉS A Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. munkaszervezet vezetıjének prémium elıleg kifizetése Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. igazgatósága Elıterjesztı: Elıkészítı: Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı:
144 5.)
ALAPÍTÓI DÖNTÉS Folyószámlahitel felvételének engedélyezése a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. részére Elıterjesztı: Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. igazgatósága Elıkészítı: Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
6.)
A lakások és helyiségek bérletére vonatkozó szabályokról szóló 26/2011. (X. 24.) önkormányzati rendelet módosítása Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıterjesztı: Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Véleményezı: Szociális és Egészségügyi Bizottság Lakásügyi Bizottság Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
7.)
Településrendezési Eszközök módosításának indítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Stratégiai-Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Elıkészítı: Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
8.)
A 41/2006. (I. 26.) közgy. határozattal elfogadott Településszerkezeti Terv módosítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
9.)
A Helyi Építési Szabályzatról és Szabályozási Tervrıl szóló 5/2006. (I. 26.) önkormányzati rendelet módosítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, Véleményezı: Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság
10.) Tájékoztató a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Valamennyi osztály Elıkészítı: Összefoglaló elıterjesztés összeállítója: Jogi, Igazgatási Humánpolitikai Osztály 11.) Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı:
és
Szarvas Péter polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai-Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
12.) Pályázatok beadásának jóváhagyása Szarvas Péter polgármester Elıterjesztı: Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály
145 Véleményezı:
Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
13.) Közbeszerzési ügyek Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 14.) Beszámoló a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás egyes szerzıdéseinek vizsgálatáról és a megtett intézkedésekrıl Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 15.) Bejelentések
2015. október 29. Zárt ülés 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai Osztály Elıkészítı:
2.)
A Békéscsaba Sportjáért kitüntetés adományozása Elıterjesztı: Kiss Tibor alpolgármester Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság Véleményezı:
3.) Egyéb zárt ülési ügyek Nyilvános ülés
1.)
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı:
2.)
Településrendezési Eszközök módosításának indítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
3.)
Fenntartói megállapodás megkötése a Békéscsabai Jókai Színházzal és a Békéscsabai Napsugár Bábszínházzal Elıterjesztı: Kiss Tibor alpolgármester Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
146 4.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı:
Szarvas Péter polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai-Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
5.)
Pályázatok beadásának jóváhagyása Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
6.)
Közbeszerzési ügyek Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
7.)
Bejelentések
2014. november 26.
Közmeghallgatás 17.00 órakor Zárt ülés
1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály
2.)
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés
1.)
Tájékoztató a 2015. évi költségvetés I-III. negyedéves teljesítésérıl Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı:
2.)
A fizetı-parkolóhelyek mőködésének és igénybevételének rendjérıl szóló 21/2010. (VI. 28.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Csoport
147 3.)
A köztisztaság igénybevételérıl módosítása Elıterjesztı: Elıkészítı: Véleményezı:
fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelezı szóló 31/1998. (XII. 17.) önkormányzati rendelet Dr. Bacsa Vendel jegyzı Városüzemeltetési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Csoport
4.)
A helyi autóbusz-menetdíj módosítása Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
5.)
Beszámoló Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése címő projekt állásáról Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Szennyvíz PIU Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
6.)
ALAPÍTÓI DÖNTÉS Beszámoló a Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. törzsház szintő 2015. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. igazgatósága Elıterjesztı: Elıkészítı: Békéscsaba Vagyonkezelı Zrt. Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
7.)
A 2016. évi éves belsı ellenırzési terv Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Ellenırzési Csoport
8.)
Településrendezési Eszközök módosításához kapcsolódó partnerségi egyeztetés lezárása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
9.)
Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı:
Szarvas Péter polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai-Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
10.) Pályázatok beadásának jóváhagyása Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 11.) Közbeszerzési ügyek Szarvas Péter polgármester Elıterjesztı:
148 Elıkészítı: Véleményezı:
Stratégiai-Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
12.) Ütemterv a fényesi lakóterület infrastrukturális fejlesztésére 2015-2020 Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Stratégiai - Fejlesztési Osztály Városüzemeltetési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 13.) Bejelentések
2015. december 17. Zárt ülés 1.)
Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály
2.)
A Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetés adományozása Kiss Tibor alpolgármester Elıterjesztı: Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
3.)
Egyéb zárt ülési ügyek
Nyilvános ülés 1.)
A 2015. évi költségvetési rendelet módosítása Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
2.)
A temetıkrıl és a temetkezés rendjérıl szóló 36/2000. (IX. 21.) önkormányzati rendelet módosítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Csoport
3.)
A közterület használat rendjérıl szóló 39/2005. (XII. 15.) önkormányzati rendelet módosítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Csoport
149 4.)
A Sportkoncepció és sporttámogatási rendszer (2016-2020) elfogadása Elıterjesztı: Bíró Csaba, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
5.)
Beszámoló a Települési Értéktár Bizottság 2015. évi tevékenységérıl Elıterjesztı: Kiss Tibor alpolgármester Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sport Osztály Véleményezı: Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság
6.)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Egészségfejlesztési Terve Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes tanácsnok Elıterjesztı: Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Véleményezı: Szociális és Egészségügyi Bizottság Lakásügyi Bizottság Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
7.)
Az Önkormányzati Településrendezési és Építészeti-mőszaki Tervtanács létrehozásáról és mőködésének rendjérıl 17/2007. (IV.16.) önkormányzati rendelet módosítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Véleményezı: Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság
8.)
A 41/2006. (I. 26.) közgy. határozattal elfogadott Településszerkezeti Terv módosítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
9.)
A Helyi Építési Szabályzatról és Szabályozási Tervrıl szóló 5/2006. (I. 26.) önkormányzati rendelet módosítása Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Városépítészeti Csoport Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság
10.) Vagyoni ügyek Elıterjesztı:
Elıkészítı: Véleményezı:
Szarvas Péter polgármester vagy Hanó Miklós alpolgármester vagy Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Stratégiai-Fejlesztési Osztály Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság
150 11.) Pályázatok beadásának jóváhagyása Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 12.) Közbeszerzési ügyek Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Stratégiai-Fejlesztési Osztály Véleményezı: Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 13.) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 2016. I. félévi munkaterve Elıterjesztı: Szarvas Péter polgármester Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály 14.) Tájékoztató a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról Elıterjesztı: Dr. Bacsa Vendel jegyzı Elıkészítı: Valamennyi osztály Igazgatási Összefoglaló elıterjesztés összeállítója: Jogi, Humánpolitikai Osztály
és
15.) Az önkormányzati képviselık közgyőléseken és bizottsági üléseken való megjelenése Elıterjesztı: Miklós Attila, a Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság elnöke Elıkészítı: Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály 16.) Bejelentések
151
Napirend tárgya:
A Közgyőlés 2015. júniusi és szeptemberi ülése között esedékes döntések meghozatalával kapcsolatos jogkörök átruházása és beszámoló a Közgyőlés 153/2015. (III. 26.) közgy. Határozata alapján hozott döntésekrıl
Szarvas Péter polgármester: A döntés végrehajtásában közremőködı hivatali egységek: a Pénzügyi és Gazdasági Osztály, a Stratégiai-Fejlesztési Osztály, a Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Osztály, Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoportja. Az elıterjesztés 3. pontjába beékelıdne egy új pont, a szennyvízprojekt támogatási szerzıdésének módosítása kérdéseivel kapcsolatban. A jogkört a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságra ruháznák át. Van-e kérdés, észrevétel? Nincs. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 411/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 59. § (3) bekezdése alapján, utólagos beszámolási kötelezettség mellett – felhatalmazza az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottságot arra, hogy az alábbi, folyamatban lévı közbeszerzési eljárásban kiválassza a nyertes ajánlattevıt: „Tervezéssel vegyes vállalkozási szerzıdés alapján Békéscsaba közigazgatási területén belül közvilágítás korszerősítés megvalósítására a KEOP 5.5.0./K/14-2014-0009 pályázati kódszámú Európai Uniós pályázat keretében”. Felelıs: Tímár Ella bizottsági elnök Határidı: 2015. szeptember 30. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 59. § (3) bekezdése alapján, utólagos beszámolási kötelezettség mellett – felhatalmazza a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságot arra, hogy döntsön a Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése tárgyú, KEOP-1.2.0/2F-2008-0003 azonosítószámú projekt keretében a békéscsabai szennyvíztisztító-telep fejlesztése tárgyban a Békéscsaba EHI-2010 Konzorciummal (tagok: EuroAszfalt Építı és Szolgáltató Kft. konzorcium vezetı, HÍD Építıipari Zrt. konzorciumi tag, INWATECH Környezetvédelmi Kft. konzorciumi tag) megkötött vállalkozási szerzıdésnek a vállalkozó 2/B., az 5. és 10. számú vállalkozói követelése alapján elıkészített módosításáról. Felelıs: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök; Szarvas Péter polgármester
152 Határidı: 2015. szeptember 30. 3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 59. § (3) bekezdése alapján, utólagos beszámolási kötelezettség mellett – felhatalmazza a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságot arra, hogy döntsön a Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése tárgyú, KEOP-1.2.0/2F-2008-0003 azonosítószámú projekt keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal megkötött támogatási szerzıdés 6. számú módosításáról. Felelıs: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök; Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. szeptember 30.
4. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 59. § (3) bekezdése alapján, utólagos beszámolási kötelezettség mellett – felhatalmazza a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságot arra, hogy 2015. június 25. napja és a Közgyőlés szeptemberi ülése között döntsön a települési önkormányzatok rendkívüli szociális támogatására vonatkozó pályázattal kapcsolatos minden olyan ügyben, amelyben a határidık megtartása érdekében halaszthatatlan döntéshozatal szükséges. Felelıs: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök; Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. szeptember 30. 5. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 59. § (3) bekezdése alapján, utólagos beszámolási kötelezettség mellett – felhatalmazza a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságot arra, hogy 2015. június 25. napja és a Közgyőlés szeptemberi ülése között döntsön olyan, pályázatokkal kapcsolatos ügyekben, amelyekben a határidık megtartása érdekében halaszthatatlan döntéshozatal szükséges. Felelıs: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök; Szarvas Péter polgármester Határidı: 2015. szeptember 30. 6. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságnak a Közgyőlés 153/2015. (III. 26.) közgy. határozata alapján hozott döntéseirıl szóló beszámolót megismerte és elfogadja. Felelıs: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Határidı: 2015. június 25.
Napirend tárgya:
Közalapítványok 2014. évi beszámolója
Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Jelezte, hogy az elızı napirendi pont kapcsán kíván szólni. A Jogi, Ügyrendi Bizottság a közgyőlés két ülése között rendkívüli ülést fog tartani a kistérséggel kapcsolatosan. Ezért kezdeményezte, hogy amennyiben találnak valamilyen jellegő jogsértésre utaló jelet, akkor indíthassanak jogi eljárást. A jogkört, a Jogi, Ügyrendi Bizottságra delegálják.
153 Szarvas Péter polgármester: Dr. Ferenczi Attila tanácsnok javaslata majdnem triviális. Amennyiben olyan dolgot talál a bizottság, ami kapcsán intézkedés válik szükségessé, azt megteheti a bizottság, vagy akár annak tagja is. Akár rendkívüli közgyőlés is összehívható. Herczeg Tamás tanácsnok: Az idıskorúak intézményellátását segítı közalapítvány kuratóriuma nevében felolvasott egy szöveget, a jegyzıkönyvben történı rögzítés érdekében. Kérte, hogy a birtokában lévı levél is kerüljön csatolásra a jegyzıkönyvhöz, mivel a közalapítvány választ vár arra a kérdésre, hogy az alapító megszünteti, vagy sem a támogatást. Takács Péter képviselı: Szeretné alátámasztani Herczeg Tamás tanácsnok által elmondottakat. Valóban olyan alacsony a pénzmozgás a jelzett alapítványnál, hogy tényleg valamit lépni kell. Így a mőködésnek sok értelme nincs, mert azt a célt, amiért annak idején létre lett hozva, nem tudja betölteni, elérni. Szarvas Péter polgármester: Jelezte, hogy kérdést kívánt intézni Tímár Ella képviselı asszonyhoz, aki a Jankay Közalapítvány Kuratóriumi tagja. Távollétében azonban nem sikerül. Arra szeretett volna választ kapni, hogy 1 fı munkavállaló részmunkaidıben látja el tevékenységét a közalapítványnál, milyen természető feladatot lát el. Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 16 igen egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 412/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja az Idıskorúak Intézményi Ellátását Segítı Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a Közalapítvány 2014. évi mőködésérıl. A közalapítványi beszámoló fıbb adatait a Csabai Mérleg címő városi lapban és a városi honlapon közzé kell tenni. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a Balassi Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a Közalapítvány 2014. évi mőködésérıl. A közalapítványi beszámoló fıbb adatait a Csabai Mérleg címő városi lapban és a városi honlapon közzé kell tenni. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a Jankay Tibor Mővészeti Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a Közalapítvány 2014. évi mőködésérıl. A közalapítványi beszámoló fıbb adatait a Csabai Mérleg címő városi lapban és a városi honlapon közzé kell tenni. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. július 31.
154 Napirend tárgya:
Beszámoló a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata részvételével mőködı önkormányzati társulások 2014. évi tevékenységérıl
Szarvas Péter polgármester: Az elıterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság, a határozati javaslat elfogadását nem támogatta. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Prózai oka volt az egésznek, senki nem képviselte a társulásokat, hogy kérdéseket tehessenek fel. Ezért döntöttek úgy, hogy nem fogadták el a beszámolót. Véleménye szerint elvárható, hogy egy 30 milliárdos beruházás esetén részvétükkel megtisztelik az ülést és az esetleg felmerülı kérdésekre választ adnak. Hanó Miklós alpolgármester már utalt rá, hogy milyen irányítású modell, kap-e Békéscsaba lakosságarányos szavazatot, ki fogja irányítani a hulladékszállítást, milyen összegek jutnak Békéscsabára. Az elıterjesztésben szerepel, hogy mekkora összeget költöttek el, nem tudni, minek és mire, mivel az önkormányzat egyszer már kilépett a társulásból, majd visszalépett. Fenntartási kötelezettsége lesz az önkormányzatnak. A 61.000 lakossal rendelkezı Békéscsabának ne csak egy szavazata legyen a DAREH-ben. Az egész rendszer a szemét tulajdonlásáról szól. Ki termeli, állítja elı a legtöbb szemetet. Igazából a DAREH mőködése évekig húzódott, mire megvásárolták a 6 ha nagyságú területet 150.000.000,- Ft-ért. Kérdéses, bár a hulladékgazdálkodási rendelet szerint 30 %-ra csökken a larakandó szemét mennyisége. Nem ismert, hogy fizetni kell-e lerakási illetéket. Egy korábbi kormányprogram szerint 2020ig 50 %-ra kellene csökkenteni a mennyiséget, amit 2030-ra tovább kell csökkenteni 30 %-ra. Vélelmezett adatokkal, szállítási díjakkal dolgoznak. Az önkormányzat „nagyon megégetheti” magát. Nem 13.000,- Ft lesz a szállítási költség, hanem mint ahogy példa is van rá 28.000,Ft. Információja szerint az egyik „rálátó” személy elhagyja a szervezetet. Azt sem tudják, hogyan fog a továbbiakban mőködni. Eddig nagyon jól sikerült több 10.000.000,- Ft-ot elkölteni, meg az Orosházán üzemelı Média Kft-nek 9.000.000,- Ft-ot fizettek a nyilvánosságra hozatalért. A békéscsabai média centrum esetében beszéltek korábban arról, hogy ilyen pályázatokkal lehet majd saját, önkormányzati tulajdonú cégnek bevételt elérnie. Csiaki Tamás osztályvezetıtıl kérdezte, milyen készültségi fokú a hulladékválogató mő? Mikor kerül átadásra? Szarvas Péter polgármester: Mielıtt Takács Péter képviselınek megadja a szót, jelezte Dr. Deák Zoltán csoportvezetı felé, hogy kérdést kíván intézni amennyiben a közgyőlés nem fogadja el a beszámolókat, annak van-e következménye? Takács Péter képviselı: Személye is arra készül, hogy tartózkodni fog a szavazás során. Célszerő lett volna, ha legalább a bizottsági ülésen megjelennek az önkormányzati társulások képviselıi. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok említette a 9.000.000,- Ft-os támogatási összeget. A DAREH esetében szemléletformálásra 420.000.000,- Ft-ot fordítottak. Kíváncsi lenne arra, ekkora összegbıl hogyan formálják a szemléletet. Továbbá 150.000.000,- Ft-ot költöttek nyilvánosság felé történı kötelezı tájékoztatásra. Ezekre a kérdésekre rá tudtak volna kérdezni. A Körösvölgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás a következı fontos feladatot jelöli meg: „Ebben az évben nagyon fontos feladat a garanciális munkák teljesítésének figyelemmel kísérése, különös tekintettel a telepített növények utógondozására.” Ez lesz a legfontosabb munka. Igazából, ami a legproblémásabb, az
155 ivóvízminıség-javító program, amelynek költsége eddig 25 milliárd Ft-ot, illetve további valamivel több mint 8 milliárd Ft-ot jelent. Szarvas Péter polgármester gazdasági szakember, illetve Szabóné Kocziha Tünde képviselı asszony is említette, hogy a gazdasági szférában sokat mozog. Segítséget kért nevezettektıl abban, mit tudtak az adatokból kiolvasni, hogyan értékelték a beszámolót, mivel az szöveges felvezetést nem tartalmaz. Ismételten kihangsúlyozta, hogy a feltüntetett adatok alapján a beruházásra eddig 25+8.5 milliárd Ft-ot fordítottak. Hanó Miklós alpolgármester: Személye is erısen megfontolandónak tartja az elıterjesztés elfogadását. Az utóbbi idıben Nagy Ferenc alpolgármesterrel nagyon sokat foglalkoztak a DAREH témával. Próbálnak nagyobb településekkel a pályázat aktualizálása kapcsán összefogni. Nem igazán lehet jó megoldást találni. Hagymási László úr, a DAREH jelenlegi vezetıje - ismerete szerint a Magyar Kincstárhoz távozik. DAREH-nél kb. 8 évig tevékenykedett. Az utolsó hónapokban, a pályázat lezárása elıtt, azt kell figyelembe venni, hogy a jelenlegi 17.500,- Ft-ról az elképzelések szerint 13.600,- Ft egységes árra csökkenne. Nem tartja szerencsés megoldásnak, hogy az egyszemélyes Zrt. határozna meg mindent. Békéscsaba a lakosság arányában szeretne létrehozni egy olyan társaságot, ahol létszámarányosan rendelkezik szavazati joggal és beleszólhat - a válogatómő mőködtetésétıl kezdve - valamennyi tevékenységbe. Jelenleg teljes a káosz a DAREH-nél, kérdés esetén, nem tudnak kihez fordulni. Szarvas Péter polgármester: Az anyagban valójában van némi értékelés arról, hogy milyen munkát végzett az elızı évben. Adatokkal szemléltették, hogy az egyes projektek kapcsán milyen kifizetéseket eszközöltek. Példaként hozta fel a Takács Péter képviselı által is említett szemléletformálást. Valamennyire megnyugtató, hogy Békéscsaba azon társulásban tag, ahol a pénzügyi egyensúly rendben van. A mérlegben látszik, hogy 3,36 milliárd Ft nagyságú saját tıkével valamint 3,7 millió Ft pénzeszközzel rendelkezik, tehát nem adósodott el a rekultivációs cég. Látszik a pénzügyi egyensúly, de olyan kicsi a tevékenysége, hogy nagyon nehéz értékelést adni. A Közép-békési Térség által leírt számadatokból nehéz megállapítani milyen tevékenységet végzett a társulás, hogy áll. Ezért lett volna jó, ha legalább a bizottsági ülésen megjelennek a társulások képviselıi. Kérte Dr. Deák Zoltán csoportvezetıt, a szavazás elıtt nyilatkozzon, hogy a társulás szempontjából van-e következménye annak, ha nem fogadják el a beszámolót. Dr. Deák Zoltán csoportvezetı: A Magyarország Helyi Önkormányzatairól szóló törvény összesen annyit szabályoz, hogy a társulási megállapodás tartalmi elemei között sorolja fel a beszámolási kötelezettséget évente. Igazából semmilyen jogkövetkezményt nem főz hozzá a törvény. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 2 igen, 1 nem szavazattal és 13 tartózkodással a következı határozatot hozta: 413/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT
156
1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás 2014. évi tevékenységérıl szóló beszámolót megismerte és nem fogadja el. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás 2014. évi tevékenységérıl szóló beszámolót megismerte és nem fogadja el. 3. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a „KÖZÉP-BÉKÉSI TÉRSÉG” Ivóvízminıség-javító Önkormányzati Társulás 2014. évi tevékenységérıl szóló beszámolót megismerte és nem fogadja el. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Napirend tárgya:
Békéscsaba Megyei Jogú Stratégiájának elfogadása
Város
Befektetés-ösztönzési
Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: A bizottsági ülésen elıadó nem lehet, csak köztisztviselı, ennek ellenére meghívták Fülöp Csaba képviselıt, aki úgymond „oroszlánrészt” vállalt a kézikönyv összeállításában résztvevı munkacsoportban. Kérte Fülöp Csaba képviselıt, tájékoztassa a közgyőlést, a bizottsági ülésen is elmondottakról. Fülöp Csaba képviselı: Befektetıi Kézikönyvként indult a történet, majd Befektetésösztönzési Stratégiára módosult az elnevezés. Jogosan döntöttek a névváltozásról, hiszen alapot teremtettek arra, hogy Békéscsaba milyen fórumon, vagy eseményen kívánja bemutatni. Mind tartalmában, mind szerkezetében alakítható. Olyan alapot teremtettek, amely befektetés-ösztönzési stratégia, attól függıen, hogy milyen fórumon kívánják prezentálni, többféle verzió kialakítható, ahogy azt az elıterjesztésben is jelezték. Egy hiánypótló anyag született, amely új szemléletben mutatja be Békéscsabát. Befektetési, önkormányzati, üzleti környezetet mutatja be abból a szempontból, hogy mit kínál a város azok számára, akik Békéscsabán szeretnének fejleszteni, fejlıdni, illetve azoknak, akik ide szeretnének települni. Gyakorlatilag az anyag eléri azt a kettıs célt, amit célként kitőztek, hiszen mind a két célcsoportnak megfelelı mennyiségő és minıségő információt tud átadni. Véleménye szerint nagyon fontos, hogy az anyag összhangban van Békéscsaba elfogadott gazdaságfejlesztési dokumentumaival, valamint költségvetésével is, hiszen megjelennek benne azok az új típusú gazdasági és vállalkozási elemek, amelyekrıl az elmúlt idıszakról döntött a közgyőlés. Fontosnak tartja, hogy az új típusú dokumentum összhangban van az elfogadott gazdasági és fejlesztési dokumentumokkal. Egyértelmően a város erısségeire és lehetıségeire épít. Igyekszik a várost befektetıi szempontból, szemszögbıl bemutatni az érdeklıdıknek. Négy alkalommal tartottak ülést, emellett kisebb csoportban is tartottak megbeszélést. Egyeztetések folytak Békéscsaba legjelentısebb termelı vállalataival, az ı tapasztalataik, észrevételeik is beépítésre kerültek az anyagba. Fontosnak tartja, hogy a munkacsoport tovább tud tevékenykedni, hiszen azzal, hogy a stratégia megalkotásra került, a munka még nem zárult le. Gyakorlatilag a munka dandárja még csak most következik. Ugyancsak fontos a kézikönyv egyes elemeinek további kidolgozása, fejlesztése, hiszen vannak olyanok, amelyek még nem teljesen kiforrott elemek, inkább csak javaslatként kerültek megfogalmazásra.
157 Kidolgozásuk esetén az egyablakos önkormányzati ügyintézési rendszer, a városi térinformatikai rendszer kialakítása olyan hasznos terület, amelyet mindenképpen indokolt tovább fejleszteni. Ezek a stratégia úgynevezett szekunder termékei, amin érdemes tovább dolgozni, tovább fejleszteni annak érdekében, hogy minél jobb színvonalú üzleti és szolgáltató környezetet tudjanak kialakítani Békéscsabán. Ezért is nagyon fontos a munkacsoport további mőködtetése. Az anyag gondozását szem elıtt tartva fontos, hogy megfelelıen tudják prezentálni, amelyben a munkacsoportnak oroszlán része van. A munkacsoport jövı hét csütörtökre hirdetett rendezvényt Békéscsaba legjelentısebb gyártó vállalatai számára, ahol kerekasztal megbeszélésre várják a meghívottakat, hagyományteremtı szándékkal. Az elsı alkalommal július 2-án a Kner Kft. lesz a házigazda a Kornélia Étteremben, ahol a munkacsoport által végzett munkáról is szeretne beszámolni a megjelenteknek, valamint szeretné az új típusú vállalkozási és befektetést ösztönzı elemeket is bemutatni a résztvevıknek. Ezek az elemek a kézikönyvben is megtalálhatóak. Valóban új típusú anyag született. Fontos, hogy ne engedjék el a „kezét”, gondozzák, tovább dolgozzanak rajta. A munkacsoport már arról is folytatott elızetes egyeztetéseket, hogy ısszel milyen megjelenési lehetıségei lennének, akár külföldön is. Vannak bejelentkezések, szakkiállítások, vásárok. Pozitív visszajelzések is érkeztek. Július hónapban véleménye szerint akár 2-3 fórumot is meg tudnak nevezni, ahol az anyaggal megjelenhetnek. Megköszönte a közremőködık segítségét. Bízik abban, hogy a munkacsoport kibıvülve a jövıben is hatékonyan tud dolgozni, Békéscsaba gazdasági és vállalkozásfejlesztését szolgálva. Szarvas Péter polgármester: Van némi hiányérzete az anyaggal kapcsolatban. Szóvá tette, hogy a korábban elfogadott határozat értelmében befektetési kézikönyvet 2015. május 31-ig kellett volna a testület elé terjeszteni. Június 25-én Befektetés-ösztönzı Stratégiát kapott a testület a munkacsoporttól, ami valóban lehet alapja a Befektetési Kézikönyvnek. Fülöp Csaba képviselı el is mondta. Mégsem került a testület elé a Befektetési Kézikönyv, amely már az a dokumentum, amely több nyelvre lefordítva a város által nyújtott szolgáltatásokat tartalmazva a békéscsabai és környékének befektetési környezetét részletesen, stratégiai jelleggel bemutatja. Némi idıponti csúszás következett be. Elfogadja, hogy a munkacsoport négy alkalommal ülésezett Reméli nagy kár nem éri az önkormányzatot a némi idıpont csúszás miatt. Szorgos munkát vár a munkacsoporttól. Másrészt annyi hiányérzete van az anyag kapcsán, nem látható az elfogadott fejlesztési dokumentumokban az integrált településfejlesztési programmal való összhang és az egymásra való markáns hivatkozás. Nincs bemutatva, hogy az önkormányzat településen lévı, vagy induló vállalkozások számára milyen adminisztratív, pénzügyi, adóügyi irányítást tud adni. A vállalkozásfejlesztési támogatási rendszer, ismertetésére egyharmad oldalt fordított a munkacsoport a 49 oldalas anyagban. Véleménye szerint célszerő az üzleti befektetıi környezet részletes bemutatása, hatóságok ismertetése, közjegyzık, jogi irodák, könyvelı irodák, marketing eszközök, vállalkozásfejlesztéssel, pályázatkezeléssel foglalkozó szervezetek bemutatása, ajánlása. A NAV intézményrendszere is fontos lehet. Némi ellentmondást talált az anyagban. A mezıgazdasági és élelmiszeripar fellendítése kapcsán az anyag kétharmada helyzetértékelés, nem pedig a befektetıi környezet javítása. Nem szerepel igazából a szektor megemlítése és a jelenlegi helyzetértékelés, pedig érdemes lenne. Keveset foglalkozik az anyag a határokon túl nyúló kapcsolatok, gazdasági együttmőködések fejlesztési lehetıségeivel. Fentieket a munkacsoport figyelmébe ajánlotta.
158 Szeretné, ha kikerülne az anyagból a befektetés-ösztönzés részeként a 34. oldalon egy olyan tervezési elv, ami szerint befolyásolhatja a befektetési hajlandóságot a legnagyobb adózóknak biztosított lehetıség, hogy helyi iparőzési adójuk egy részének felhasználását címkézhessék, megjelölve a vállalkozás érdekeinek leginkább megfelelı kedvezményezett intézményeket, vagy fejlesztési célokat. Az említett kitételt javasolja kihagyni. Kérte fentiek megfontolását, mivel messzemenı következtetésekre vezethet a vállalkozói szektorban és nem biztos, hogy elınyös lenne az önkormányzat szempontjából. Sajnálja, hogy nem sikerült a munkacsoportnak határidıre teljesítenie a feladatot. Bízva abban, hogy az elıttünk álló idıszakban a hiányosságok megszüntethetık, az anyag kerekebbé tehetı, késıbb a befektetési kézikönyvként történı elıterjesztést pozitívabban tudja értékelni. Fülöp Csaba képviselı: Megköszönte a polgármester úr által megfogalmazott véleményt, kritikát. A testületben neki is volt egy delegáltja, aki csak egyszer vett részt az ülésen. Szarvas Péter polgármester: Súlyos betegsége volt, kórházban ápolták sajnos nagyon hosszú ideig. Fülöp Csaba képviselı: Kiegészítést sem tett a megküldött anyaghoz, így nem jutott el a munkacsoporthoz a polgármester által tett észrevételek. Valóban Befektetési Kézikönyvrıl beszéltek. Bevezetıjében is elmondta, hogy attól függıen, hogy az önkormányzat hol fog megjelenni, különbözı verziókat kell belıle készíteni. Teljesen mást kell osztani egy olyan eseményen, ahol 100 emberrel öt perces lehetıség áll rendelkezésre az ismertetésre, illetve más anyaggal kell készülni, ha 50 személy számára 20 perc idıtartamban van lehetıségük bemutatkozni. Több verzió elkészítését javasolja, amit népszerősíteni lehet a megjelenés függvényében. Fontos, hogy legyen egy bıvebb, stratégia formátuma, egy olvasmányosabb, és egy lényegre törıbb verziója. Az észrevételeket és a kritikákat köszönettel veszik, igyekeznek beépíteni az anyagba, így kompletté téve a végleges verziót. Szarvas Péter polgármester: Módosító indítvány nem érkezett. Az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról szavazást rendelt. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 414/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése megismerte és elfogadja Békéscsaba Megyei Jogú Város Befektetés-ösztönzési Stratégiáját a jelen határozat melléklete szerint. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Miklós Attila képviselı: A Befektetıi Kézikönyv elkészítése a szocialista frakció szívügye volt. A közgyőlés ezt felkarolta, bekerült a költségvetésbe, megalakult a munkacsoport. Mindenki, aki akart, részt vehetett. A polgármester által felsorolt hiányosság jogos kritika, amit be kell építeni az anyagba. Beszélnek a nyitottságról, a párbeszédrıl, arról, hogyan
159 tudnak megbeszélni dolgokat. Ha úgy gondolta volna, hogy fontos és mint tartózkodásával kifejezte, nem ért egyet az elkészült anyaggal, miért nem hamarabb jelzi a munkacsoportnak és miért a közgyőlésen? Tudta nagyon jól, hiszen a héten is négyszemközt egyeztettek arról, mi lesz a közgyőlésen, ott sem jelezte azt, hogy a Befektetési Kézikönyvvel kapcsolatban kiegészítést vár. Vagy esetleg nehezményezi azt, hogy csúszásban van a munkacsoport, összehívási nehézségek miatt. Kérte a polgármestert, ha a jövıben bármilyen munkával kapcsolatban észrevételei lesznek, - elsısorban a Jogi, Ügyrendi és Ellenırzési Bizottságra gondol – tisztelje meg a bizottsági ülést, így az észrevételek beépíthetıek az anyagba. Nem pedig feltétlenül a közgyőlésen zúdít egy olyan anyagot a munkacsoport vezetıjére, akinek nem áll rendelkezésére egy hivatal, és egy kabinet. Szarvas Péter polgármester: Fenntartja a gondolkodás, akár utolsó pillanatig gondolkodás jogát magának. Kérte Miklós Attila képviselıt, hogy ezt ne vitassa el. Sorrendben készült a testületi ülésre. A tartózkodással nem elutasította az elvégzett munkát, hanem arra szeretné sarkallni a munkacsoportot, hogy az egyébként nem súlyos, vagy nagy hiányosságokra is kitérjen. A Kabinet munkatársa, ahogy egészsége engedi, részt fog venni a munkacsoport munkájában. Saját véleményt alakít ki, elolvassa az anyagot és szavaz belátása szerint. Személye sem szokta más szavazatát elvitatni. Kedden, amikor beszéltek a közgyőlés egyes napirendi pontjairól, akkor még nem tartott ott, hogy az anyagról kritikát tudjon mondani. Utána készült fel ezen napirendi pontról. Ezért mondta el a testület elıtt véleményét, nem elhallgatni akarta. A jövıben erre különösen ügyelni fog, mert érzékenységi pont. Más sorrendben készül a közgyőlésre.
Napirend tárgya: Tárgy:
BEJELENTÉSEK
Tájékoztatás a 145/2015. (III. 26.) közgy. határozat végrehajtásáról – Csaba Belvárosi Parkolóház Kft. által biztosított kedvezmény
Szarvas Péter polgármester: Nagy Ferenc alpolgármester az elıterjesztı, aki jelen ülésrıl igazoltan van távol. Van-e kérdés, észrevétel? Nincs Szavazást rendelt az elıterjesztés szerinti határozati javaslatról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 15 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 415/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 145/2015. (III. 26.) közgy. határozat végrehajtásával kapcsolatos tájékoztatást tudomásul veszi. Felkéri Nagy Ferenc alpolgármestert a Csaba Belvárosi Parkolóház Kft. által biztosított kedvezményes bérletek megvásárlásával kapcsolatos egyeztetésekre, és felhatalmazza a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságot az azok felhasználásával kapcsolatos döntések meghozatalára. Felelıs: Határidı:
Nagy Ferenc alpolgármester 2015. szeptember 30.
160
Tárgy:
Tájékoztatás a fakivágásokról
Takács Péter képviselı: Messzemenıen üdvözli, hogy a város honlapján követhetı, hogy miért vágnak ki egy fát. Elsısorban azért is, mert a Lencsési lakótelepen – bárhol kivágnak egy fát – három órán belül valaki megjelenik személyénél, aki kifogásolja a fa kivágását. Így személyesen tudja nyomon követni, hogy miért vált szükségessé adott fa kivágása. Ellenben Szarvas Péter polgármester hozta szóba korábbi közgyőlésen, illetve tájékoztatást kért arról, hogy az Arany János Kollégium Élıvíz-csatorna felöli oldalán miért történt fakivágás. Elmondása szerint a terület a KÖVIZIG-hez tartozik. Ígéretet tett arra, hogy vizsgálódik az ügyben. A tájékoztatás azóta sem történt meg, holott jelentıs mennyiségő fát vágtak ki. Elolvasva a KÖVIZIG Békés Megyei Hírlapban közzétett hirdetésében elıre beharangozta, hogy miért kell a fákat kivágni. Személyesen elment a helyszínre, ahol nem tapasztalta azt, amit indokként megjelöltek. Történt-e elırelépés az eltelt idıben? Szarvas Péter polgármester: Igen. Az ominózus fakivágás kapcsán személyesen felkereste a helyszínt. A Lencsési hídnál és középtájékon a Veszei kanyarig. Nem vitás, hogy – ezért tette felszólalását – a látvány borzasztó. A KÖVIZIG-nek írásban tette fel kérdéseit és indokolást kért arról, hogy milyen jogkör alapján, milyen szakmai döntést hoztak. Miért így végezték el a fák kivágását? A KÖVIZIG mellékletekkel együtt adott választ. Lényegében a jogszabályoknak megfelelıen végezték el a fák kivágását. Alapvetıen öreg, balesetveszélyes, dılı fák és olyan nagy kiterjedéső, nagy gyökerő fák kivágását hajtották végre, amelyek a gát megbontását is megindították. Nem gondolta a választ felülbírálni. A válaszlevél és a mellékletek személyénél találhatóak. Kétségtelen, hogy a fakivágási tervrıl a végrehajtás megkezdését megelızıen néhány soros levelet küldtek a hivatalba, amelyben jelezték, hogy ezen a területen fakivágást fognak végezni. A Békés Megyei Hírlapban ezt követıen jelent meg az a cikk, amelyet Takács Péter képviselı is említett. Ezt követıen a válasz alapján azt látta, hogy az önkormányzatnak nincs jogköre további lépéseket tenni. Néhány nappal ezelıtt ismét járt a helyszínen, a látvány még jelen pillanatban sem szívderítı. Takács Péter képviselı: Amennyiben annyira fontos volt a fák kivágása, miért nem tudják eltakarítani? A KÖVIZIG a válaszlevélben kitért-e arra, hogy a kivágott fákat pótolni fogja? Szarvas Péter polgármester: Nem esett szó errıl. Szavazást rendelt a tájékoztatás elfogadásától. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. A közgyőlés 14 igen szavazattal és 2 tartózkodással a következı határozatot hozta: 416/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja a fakivágásokról szóló tájékoztatást. Felelıs: Határidı:
Nagy Ferenc alpolgármester 2015. június 25.
161
Napirend tárgya:
Képviselıi kérdésekre adott válaszok
Szarvas Péter polgármester: Dr. Ferenczi Attila tanácsnok képviselıi kérdést intézett a közgyőlés május 21-i ülésen a Dedinszky utca sarkán lévı telek vendégszurkolói parkolóként történı használatának engedélyezése ügyében. Megkérdezte Dr. Ferenczi Attila tanácsnokot, hogy kérdésére adott választ elfogadja-e? Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Teljesen meglepte a válasz, hiszen Fülöp Csaba képviselı is érdeklıdött a telek jogi státuszával kapcsolatban. Kovács Mihály igazgató leírta, hogy irreleváns a kérdés, mert nem tartottak a telekre igényt. Idıközben két hónap telt el. A választ elfogadja. Szarvas Péter polgármester: Takács Péter képviselı a Körösök Völgye Natúrpark munkaszervezet vezetıjével kapcsolatban intézett képviselıi kérdést. Megkérdezte Takács Péter képviselıt, hogy a kérdésre adott választ elfogadja-e? Takács Péter képviselı: Igen, a választ elfogadja azzal a megjegyzéssel, hogy ameddig a vezetı asszony gyed-en volt, a vezetıi státusz megszőnt, igazán nem volt hova visszatérnie. Szarvas Péter polgármester: Miklós Attila képviselı szintén a közgyőlés május 21-én megtartott ülésén képviselıi kérdést intézett a Csaba TV közgyőlési közvetítésével kapcsolatban. Megkérdezte Miklós Attila képviselıt, hogy a kérdésre adott választ elfogadja-e? Miklós Attila képviselı: Jelezte, hogy nem fogadja el a választ. Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt Miklós Attila képviselı képviselıi kérdésére adott válaszról. A döntéshozatalban 16 képviselı vett részt. Tárgy:
Miklós Attila képviselı képviselıi kérdése
A közgyőlés 11 igen, 2 nem szavazattal és 3 tartózkodással a következı határozatot hozta: 417/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése elfogadja Miklós Attila képviselı Csaba TV-re vonatkozó képviselıi kérdésére adott választ. Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
162 Szarvas Péter polgármester: Miklós Attila képviselı a közgyőlés május 21-én megtartott ülésén képviselıi kérdést intézett a gyulai határnál a teherforgalmat érintı változással kapcsolatban. Tudomása szerint a teherforgalmat a szomszéd ország Nagylak felé próbálják terelni. Megkérdezte Miklós Attila képviselıt, hogy a kérdésre adott választ elfogadja-e? Miklós Attila képviselı: A hivatal 24 nap alatt kiderítette, hogy kérdése nem önkormányzati ügy, amit már a feltevésekor is sejtett. Nem az önkormányzat az a szerv, aki a határnyitásért felel. Kérdését azonban csak 24 nap múlva továbbították az országgyőlési képviselı felé. Mit tud mást tenni? Köszöni a választ. Takács Péter képviselı: Jelezte, hogy a polgármesterhez szeretne képviselıi kérdést intézni a legutóbbi közgyőlés döntéséhez kapcsolódva, amely a hajó elhelyezéséhez járult hozzá az Élıvíz-csatornán. Az Aradi vértanuk kisligetével szemben került felállításra. A hajó elhelyezése tudomása szerint különbözı engedélyekhez kötött. Ezek az engedélyek rendelkezésre álltak a hajó elhelyezésekor? Megjegyezte, hogy a hajónak nevezett úszótest láthatóan nincs a legjobb állapotban. Felújítása a vízen valósul meg? Szarvas Péter polgármester: Mindkét kérdésre 30 napon belül írásban válaszol. Miklós Attila képviselı: Jelezte, hogy a polgármesterhez szeretne kérdést intézni. Polgármester többször azt nyilatkozta, hogy sikerült beszélnie regionális vezetıkkel, illetve a MÁV vezetıivel arról, hogy a Békéscsabára érkezı vonatok állapota javuljon, a szerelvény jobb állapotú kocsikból álljon. Sikerült valamilyen elırelépést elérni? Javult-e a szerelvények állapota? Az utazóközönségtıl kapott értesülése szerint nem tapasztaltak változást. Mikorra várható, hogy jobb körülmények között lehet utazni a Békéscsaba-Budapest vonalon? Szarvas Péter polgármester: A képviselıi kérdésre szóban válaszol. Többször nem tett errıl említést, csak egy alkalommal. Többek között ebben az ügyben személyes találkozott a MÁV START Zrt. vezérigazgatójával. Kifejezetten a vasúti pályaberuházás miatt, amely lehetıvé teszi, hogy Budapestrıl Békéscsabáig 160 km/óra sebességgel lehet majd nemsokára közlekedni, a biztosítóberendezések kiépítését követıen, amit idén év végéig ígértek. Onnantól elvileg minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy 160 km/óra sebességgel közlekedhessenek a vonatok. A MÁV START Zrt. menetrendjében azonban nincs menetidı rövidülés ezen a szakaszon. Tájékoztatásuk szerint azok a szerelvények, amelyeket – saját belsı döntése alapján – ezen a vonalon közlekedtet, nem alkalmasak a 160 km/órás sebességre. Más szerelvényekkel lehet ezen a vonalon gyorsabban közlekedni. Természetesen rákérdezett, hogy 2015. évben várható-e, hogy a szerelvény beruházásból erre a vonalra érzike a korszerőbb vagonokból, a válasz az volt, hogy nem várható. Év végétıl elvileg minden adott lesz, de a szükséges szerelvények nem állnak rendelkezésre. Érdeklıdött, hogy Miklós Attila képviselı elfogadja-e a választ. Miklós Attila képviselı: Igen. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Miklós Attila képviselınek igaza van, nemcsak a menetidıvel, hanem az Inter City vagyonokkal is komoly gondok vannak. Nem azt a szolgáltatást kapják az
163 utasok, amit kifizetnek. Takács Péter képviselı képviselıi kérdésére reagálva elmondta, hogy a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság részletesen megvitatta a hajó ügyét. Kérte, Dr. Bacsa Vendel jegyzıt, hogy jelen testületi ülésre a hatósági és egyéb tanúsítványokat terjessze elı. A szükséges engedélyekkel rendelkeznek. Márciusig volt moratórium a vízre. Internetes oldalakon megjelent, hogy milyen „idétlen” az önkormányzat, hogy ilyenre lehetıséget biztosít. Kijelentette, hogy az önkormányzatnak semmi köze nem volt a hajó elhelyezéséhez. A vízre helyezéssel kapcsolatban kérés nem érkezett. A Zerge Egyesület bérelte a rézsüt. Azzal a kéréssel éltek, hogy osszák meg a rézsüt, amelynek a felét bérelni szeretnék karbantartásért, gondozásért cserébe. Téves információk vannak az interneten azzal kapcsolatban, mintha az önkormányzatnak a hajó elhelyezésével kapcsolatban bármi köze lenne. Dr. Bacsa Vendel jegyzı azt a tájékoztatást adta, hogy bizonyos magassági korlát miatt gallyazás vált szükségessé, illetve a forgalomirányításra, mivel túlméretes szállítmány volt. A fıépítész szerint a hajó elhelyezése nem sérti a látványt, amivel személye nem ért egyet. A bizottság elé terjesztett látványterven nem a jelenlegi hajó került feltüntetésre. A vállalkozó rendelkezik vízjogi engedéllyel. A hajó alsó részét bárjelleggel kívánják üzemeltetni a felsı részén pedig tészta ételbár kerül kialakításra. Környezetet zavaró zajforrás nem lesz a hajón. Elızı közgyőlésen beszámolót kért Váradi Zoltántól arra vonatkozóan, számoljon be az Elıre 1912 Zrt. Igazgatóságába - város által delegált tagként - az elızı három hónapban mibe vonták be. Csodálkozik azon, hogy Tímár Ella, és Miklós Attila képviselı 72 nap múlva sem kap képviselıi kérdésére választ, elıfordulhat. Elızı közgyőlésen kérte, hogy hallgassák meg Váradi Zoltánt, ennek ellenére még napirendre sem tőzik a témát. Kérte, hallgassák meg Váradi Zoltánt, mint a város által delegált személyt, hogy az elmúlt három hónapban milyen döntésekbe vonták be. Megjegyezte, hogy az önkormányzat jelentıs anyagi forrást áldoz a Zrt. támogatására. Ennek ellenére a delegálást figyelmen kívül hagyták. Szarvas Péter polgármester: Köszöntötte Váradi Zoltánt. Természetesen fontos ügyrıl van szó, kérte Váradi Zoltánt, ossza meg véleményét, gondolatait a képviselı-testülettel. Váradi Zoltán, a Békéscsaba 1912 Elıre Futball Zrt. Igazgatóságába delegált tag: Visszatekintést kell ahhoz tennie, hogy azok, akik nem minden nap foglalkoznak a témával, mégis folyamatában lássák. Érdemes lenne talán akár 5-6 évre is visszatekinteni. 3 évvel ezelıtt a békéscsabai felnıtt labdarúgó klub a harmadik helyen végzett, nagyon kicsi szerencsével feljuthatott volna a második helyre, mint amit most ebben az évben is produkált a csapat és feljutott az NB I-be. Nagy eufória van, valamennyien örülnek az eredménynek. 3 évvel korábban a békéscsabai önkormányzat 50.000.000,- Ft-tal támogatta az egyesülete, amely majdnem teljes egészében a mőködési költségeket fedezte. Akkor is hasonló eredményeket értek el, mint most ebben, az évben. A felnıtt, az ifjúsági és utánpótlás csapatokra is ez az összeg volt. Összehasonlításként elmondta, hogy idén a felnıtt csapatra, amelyet három éve a zrt. üzemeltet, 250.000.000,- Ft jutott, 150.000.000,- Ft az utánpótlásra és még ehhez kapcsolódik a város által biztosított létesítmények szolgáltatása. Kb. kilencszeres az a szorzó, amivel ezt az eredményt érték el. Véleménye szerint ez nagyon tisztességes és szép dolog. Valamennyien örülnek neki, és drukkolnak, hogy bennmaradjanak az NB I-ben. Viszont látni kell azt, hogy ennek milyen ára van. Újabb 600.000.000,- Ft-ot fog minden NB I-es csapatnak biztosítani az MLSZ, ezáltal Békéscsabán is 1 milliárd forintra emelkedik az a három évvel ezelıtti 50.000.000,- Ft. Ez békéscsabai léptékkel mérve óriási pénz. Soha nem látott pénz. Igaz, hogy ez az egymilliárd is borzasztó kevés a székesfehérvári négymilliárdhoz és a Fradi
164 hárommilliárdjához, de békéscsabai viszonylatban megszokták, hogy hátrányból indulnak. Három éve a felnıtt csapatot a Labdarúgó Zrt. mőködteti, amelyben 70 %-ban a Békés-Drén Kft., 29 %-ban Békéscsaba város, és 1 %-ban a Békéscsabai Elıre Sportegyesület tulajdonos. A Békés-Drén Kft. 160.000.000,- Ft, Békéscsaba önkormányzata 50.000.000,- Ft és nem tudom pontosan - 50-70.000.000,- Ft – a létesítmények fenntartási költsége. Békéscsaba komoly összeggel támogatást biztosít, a költségvetés 30-40 %-át. Ezt követıen történt az, hogy Szarvas Péter polgármester december 16-án írt levelében jelezte, hogy az addigi háromtagú igazgatóságot szeretné megváltoztatni. A korábban delegált Gera Imrét szeretné visszahívni és helyette személyét, Váradi Zoltánt delegálja. Március 31-ig ezzel nem igazán foglalkoztak, mondván, hogy nem olyan fontos, hogy emiatt közgyőlést hívjanak össze. Nem tudja pontosan, mert azóta sem mondta senki, hogy beválasztották, vagy bevették, vagy mi történt. Néha kimegy a pályára, ennyi történik. Hivatalosan sem írásban, sem szóban nem közöltek személyével semmit. Azóta egyetlen igazgatósági ülés sem volt. Most, hogy a csapat hosszú idı óta a legnagyobb sikert érte el, az egyik tulajdonos – a város – beleszólására, a döntésekbe való bevonásba, a kommunikációba történı bevonásra egyáltalán nincs szükség. Véleménye szerint ez személyének is szólhat. Arról van szó, hogy a város, mint tulajdonos, még akkor is, ha a százalékos arány nem akkora nagyságrend, mint a fı tulajdonosé. Arról ne nagyon beszéljünk, hogy kinek, honnan van ebbe pénze. Úgy gondolja, ma már igaz az, amit a Népsportban írnak, hogy a magyar futballt 90-95 %-ban állami pénzbıl tartják fönn. Ez az arány véleménye szerint Békéscsaba esetében is így van. Kérte ne firtassák a többit. Az a lényeg, hogy a város komoly támogatást biztosít, ezért úgy gondolja, hogy joga lenne ahhoz, hogy a képviselıje révén részt vegyen a döntésekben. Személye eddig ezt a lehetıséget nem kapta meg. Példaként említette, hogy az igazgatósági tagok eddig 150.000,- Ft tiszteletdíjat kaptak, most is kapnak, csak személye nem. Úgy döntöttek, hogy jól menı vállalkozó, neki nem kell. Neki duplán kell fizetni a kenyeret is a boltban. Arról manapság lehetne beszélni, hogy ki számít jól menı vállalkozónak. Azt is elmondta, hogy elé tettek egy jegyzıkönyvet, írja alá, hogy a háromfıs igazgatóság úgy határozott, hogy újabb három évig Dr. Kovács Mihály az elnök. Mivel nem vett részt az ülésen, nem írhatta alá a jegyzıkönyvet. Úgy gondolja, hogy nemcsak személyét nézik „mőnyúlnak” hanem valamennyire a város vezetését is. Komolyabban kell venni ezeket a dolgokat. Továbbra is maradhat delegált tag, de „senki otthon is lehet” nem kell ahhoz máshová elmennie. Kérte a képviselı-testületet, hogy ezt a helyzetet – amennyiben úgy gondolják - meg kellene változtatni, tegye meg. Amennyiben személye az akadálya ennek, akkor vonja le a következtetést. Nem ejtıernyısként került ide, ellentétben másokkal. Sportszervezı, sportmenedzseri diplomával rendelkezik, idıközben némi referenciát is szerzett. Nem hottentotta számára, ami történik. Elképzelhetı, hogy nem megfelelı a szaktudása. Amennyiben úgy gondolják, hogy azért nem tudja a város érdekeit megjeleníteni, mert személye az akadálya, akkor gyors intézkedést hozzanak. A jelenlegi helyzeten mindenképpen változtatni szükséges. Véleménye szerint szakértelmével segíthetné a munkát. Az elızı rendszer sajátja volt a kontraszelekció, de úgy tőnik, hogy néhány dolgot mi is átveszünk. Igyekezett sokáig hallgatni a tényekrıl, nem szereti, ha mások is látják, hogy nem sok mindenre használják. Azon a véleményen van, hogy házon belül célszerő megoldani a problémát. Ezen kívül a város nemcsak a Zrt-t, hanem az utánpótlást is támogatja. Mindenképpen a városra tartozik a személyével kapcsolatos történés.
165
Megköszönte, hogy meghallgatták. Jelezte, hogy a felmerülı kérdésekre válaszolni kíván. Szarvas Péter polgármester: Megköszönte Váradi Zoltán összefoglalóját. Miklós Attila képviselı: Nehéz azzal vádolni, hogy elfogult Váradi Zoltánnal szemben. Békéscsaba város úgy döntött, hogy Váradi Zoltánt delegálja, akit az igazgatóság nem fogad. Kezdeményezte, hogy a jelenlegi állapot fennmaradásáig az önkormányzat ne biztosítson támogatást. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Egyetért Miklós Attila képviselı által tett javaslattal annak ellenére, hogy elfogult Váradi Zoltánnal szemben. Javasolta, hogy kérdezzék meg a Zrt. Igazgatóságát, mit kíván tenni, miért nem tartja be, a város tulajdonosként hozott döntését. A város jelentıs összegő támogatást biztosít. A kistérség egy bizonyos fokig „balféknek” nézte az önkormányzatot, az elhangzottak szerint a Zrt. is. Változtatni kell a gyakorlaton. A megyei jogú város közgyőlése egy személyt delegált az általa is tulajdonrésszel bíró testületbe, amit egyszerően nem vesznek figyelembe. Lehet, hogy most egymilliárdot fognak kapni és azt mondják, hogy „mit foglalkozunk a város által biztosított támogatással”. Kérjék számon, követeljék meg azt a jusst, ami jár, hiszen Váradi Zoltán nemcsak „díszpintynek” megy oda, hanem a város érdekeit szolgálja. Tájékoztatja a várost a Zrt.-vel kapcsolatos eseményekrıl. Ismételten kihangsúlyozta, hogy valóban sérelmezi a Zrt. eljárását. Hathatós intézkedés megtételére kérte fel Szarvas Péter polgármestert. Kezdeményezte, hogy Miklós Attila képviselı javaslatáról szavazással döntsön a testület. Szarvas Péter polgármester: Kérdést Tarné Stuber Éva osztályvezetıhöz intézte. A bizottság osztotta fel a sporttámogatási keretet, ami a város költségvetésében is szerepel. Amennyiben valósak az elhangzottak, több okból is megtehetné a testület, hogy visszatartja az utalást. Tájékoztatást kér arról, hogy az idei évben történt-e már utalás. Abban az esetben, ha van még fizetendı rész, hogyan lehet a költségvetésben elıirányzott összeget felfüggeszteni? Kérte az osztályvezetı asszonyt, adjon tájékoztatást. Tarné Stuber Éva osztályvezetı: Azt, hogy eddig mekkora összegő utalás történt, nem tudja pontosan megmondani. A kiemelt sportegyesületek a költségvetés elfogadását követıen meghatározott összegekben részesülnek. A támogatási szerzıdések szerint nagy valószínőséggel negyedévente történik az utalás. Vélelmezi, hogy az elsı féléves utalás megtörtént, a második félévre vonatkozó két negyedév valószínőleg nem került átutalásra. Véleménye szerint nincs akadálya az utalás felfüggesztésének. Támogatási szerzıdés köttetett a sportegyesületekkel, a benne található utalási ütemezés lehet kötelezettség, azonban a másik félnek is vannak kötelezettségei, amelynek nem teljesítése szankciókat vonhat maga után. Szarvas Péter polgármester: A határozati javaslatban szerepeltetni kell, hogy a döntés módosításáig felfüggesztik a kifizetést. Kérte Miklós Attila képviselıt, tegyen szövegszerő módosító javaslatot. Miklós Attila képviselı: Elıre jelezte, nem biztos, hogy szövegszerő módosítást tud tenni. Mindenképpen fontos lenne, hogy felfüggesszék a kifizetést. Nyilván meg fogják kérdezni, miért. Ennél sokkal egyszerőbb megmondani, hogy a felfüggesztésre azért került sor, mert Békéscsaba Megyei Jogú Város Igazgatóságba delegált tagját nem engedik mőködni. Ameddig nem áll helyre, nem utalják a támogatást.
166
Szarvas Péter polgármester: A Zrt-nél úgy mőködik az igazgatóság, hogy az elnök hívja össze az igazgatósági ülést. Volt összehívva úgy igazgatósági ülés, hogy oda Váradi Zoltánt nem engedték be? Váradi Zoltán: Nem hívtak össze igazgatósági ülést. Március 31-én volt egy közgyőlés, amelyen a háromtagú igazgatóságnál egy bıvebb plénum van jelen, ahol határoznak arról, kik lesznek az igazgatóság tagjai. Azt, hogy az igazgatóságon belül ki lesz az elnök, azt már csak a három igazgatósági tag határozza meg. Kovács Mihálynak lejárt a mandátuma – nem ismert, milyen alapon igazgatósági elnök jelenleg. Mit jelentettek le a Cégbíróságnak? Ezt az okmányt személye nem írta alá, pedig, ha nem szavazatot ad, akkor is ott kellett volna lennie. Nincs ügyrendi szabályzat, aminek törvény szerint lennie kell. Meghatározná azt, hogy milyen arányban szavaznak, vagy szavazhat-e valaki saját személyére. Amennyiben az általános szabályok érvényesek, nem szavazhat saját személyére. Következésképpen, ha jelen van, Kovács Mihály nem lenne most az igazgatóság elnöke. Így meg aztán különösen nem az, mert nem volt igazgatósági ülés. Másképp miért kellett volna, hogy személyével, mint delegált taggal írassanak alá egy olyan jegyzıkönyvet, ahol nem volt jelen. Nem akkora „balek”, hogy okirat-hamisítást kövessen el. El lehet bagatellizálni a dolgot, csak az már több mint „ejnye-bejnye” Szarvas Péter polgármester: Van felügyelı bizottsága a Zrt.-nek? Hanó Miklós alpolgármester mikrofonon kívül: Van. Szarvas Péter polgármester: Akár az igazgatósággal, akár a Zrt. közgyőlésével kapcsolatos kérdést elsı körben ott kell intézni. Emellett az önkormányzat, mint tulajdonos is rákérdezhet. Amennyiben az igazgatóság mőködésével kapcsolatban van kifogás, ott kell jelezni. Jelenleg ki az elnöke a felügyelı bizottságnak? Váradi Zoltán: mikrofonon kívül mondottakat nem lehet érteni. Szarvas Péter polgármester: Hosszasan nem szeretné fejtegetni, de az igazgatóságot az elnök hívja össze. Tételezzék fel, hogy az elnök helyesen lett megválasztva – ezt jelen pillanatban nem lehet eldönteni – igazgatósági ülést akkor kell összehívni, amikor az alapszabály meghatározza, vagy az aktuális ügyek teszik szükségessé és az igazgatóság elnöke összehívja. Nem javasolja azzal indokolni a felfüggesztést, hogy az igazgatóságba Váradi Zoltán nincs komolyan véve. Ez nem jó. Támogatja, hogy a kifizetést függesszék fel. Az elnök hívja össze. Én írhatok az elnöknek, hogy hívja össze, miközben a tulajdonosi képviselınek válaszolhatja, hogy akkor hívja össze, ha olyan feladat lesz, amirıl az igazgatóságnak kell döntenie. Lehet, hogy még eddig nem volt ilyen feladat. Váradi Zoltán: Jelenleg a klubigazgatói poszt is be van töltve. Valóban úgy kell mőködjön, hogy a város által delegált tag véleménye is számít? Miszerint dıl el? Nincs ügyrendi szabályzat, ami kimondaná, hogy az igazgatóság elnöke egy személyben dönthet bizonyos dolgokról. Amennyiben nincs ügyrend, csak általános szabályok vannak. Szarvas Péter polgármester: Az teljesen igaz, hogy közgyőlés által elfogadott ügyrendnek lennie a Zrt-nek. Amennyiben nincs, pótolni kell. Figyelmet kért a képviselı-testület tagjaitól. Ezekben a kérdésekben véleménye szerint a felügyelı bizottság az elsı fórum, ahová fordulni
167 kell. Erre az önkormányzat fel tudja hívni a figyelmet, de az igazgatóság mőködésével kapcsolatosan a felügyelı bizottságot kell megkeresni. A kérdés jogi természető. Fülöp Csaba képviselı: Az Elıre Zrt. kapcsán nem az elsı eset, amikor nem veszik figyelembe az önkormányzat kérését, álláspontját. A parkoló kialakítása kapcsán januárban jelezték a Zrt. felé a dolgokat, amelyek nem oldódtak meg. A tanácsnok úrnak küldött válaszban irreleváns a kérdés. Amennyiben július 17-én a Debrecen ellen hazai pályán akarnak játszani, kell egy vendégszurkolói parkoló. Addig azonban nem lesz közgyőlés. Hogyan fogják megoldani a vendégszurkolók parkoltatását? Gyakorlatilag semmiféle közgyőlési felhatalmazás nincs, a terület nincs átminısítve közparkról más területté. Januárban jelezték a Zrt. felé, hogy ezt a problémát meg kell oldani. A Zrt. ennek ellenére nem oldotta meg. Licencet kapott, de azt válaszolta, hogy irreleváns, Kecskemétre van licence, de mégis itt akar játszani. A stadionját alkalmassá akarja tenni NB I-es mérkızések lejátszására is, amihez kell a parkoló. Addig viszont nem lesz közgyőlés. Ebben az ügyben hogy fog eljárni, ha eddig sem vette komolyan a tulajdonos döntését? Az e-cégjegyzék alapján Dr. Kovács Mihály 2018. június 30-ig bejegyzett igazgatósági elnök. Hogy került bejegyzésre, ha Váradi Zoltán igazgatósági tag nem írta alá azt a jegyzıkönyvet, ami szerint igazgatósági elnökké választották. Elég érdekes helyzet. Szarvas Péter polgármester: Tudomása szerint akkor kell új igazgatósági elnököt választani, ha a régi igazgatóság mandátuma lejár, új tagokat nevez ki a közgyőlés. Feltételezi, hogy jelen esetben az történt, hogy Váradi Zoltán be lett választva a régi tag helyett, de az igazgatóság mandátuma nem járt le. Dr. Kovács Mihály azért elnök, mert korábban megválasztották. Fülöp Csaba képviselı: Tájékoztatásként közölte, hogy a cégjegyzék szerint Dr. Kovács Mihály jogviszonyának kezdete 2015. április 1. Szarvas Péter polgármester: Akkor nem jól éreztem. Igen, ezt nem tudtam. Fülöp Csaba képviselı: Új választás van az e-cégjegyzék szerint. Szarvas Péter polgármester: A felügyelı bizottság dolga az elnökválasztás és egyéb körülményeinek az áttekintése. Fülöp Csaba képviselı: Ameddig ez nem tisztázódik, az önkormányzat a támogatást függessze fel. Szarvas Péter polgármester: A törvényszék tudomása szerint alaposan megvizsgál minden beadványt. Kérte, ne vonják kérdıre a törvényszéket. Nem azt mondja hogy valaki nem mond igazgat, számára eléggé furcsa, hogy a törvényszék bejegyezte a változást. Nyilván minden formai, alaki kelléket bekért. Számos jogász van a teremben, miközben errıl beszélünk, de tényeket úgy sem tud nagyon senki. Kérdés, hogy mit tegyünk. Fülöp Csaba képviselı: Javasolta, ameddig az elnökválasztó igazgatósági üléssel kapcsolatos iratokba teljes körő betekintést nem nyer a közgyőlés, függesszék fel a támogatást. Amennyiben nem volt szabályos, új igazgatósági ülést kell összehívni. Azért nem játék, mert az egyesületnek NB I-es licence van, ami szabályos mőködéshez kötött. Példaként említette, hogy az utóbbi idıben több csapatot is kizártak a szabálytalan mőködés miatt az NB I-bıl, vagy azért, mert nem voltak megfelelıek a dokumentumaik. Amennyiben a cégbíróságon
168 kiderül, hogy az egyesület ezen szerve nem megfelelıen lett megválasztva, az akár a licenc megvonásával is járhat. Ezért kell körültekintıen eljárni az ügyben és mindenféleképpen fontos, hogy a törvényesség helyreállításra kerüljön. Amennyiben olyan ülésen választottak igazgatósági elnököt, amin az egyik tag nem volt ott – miközben ott kellett volna, hogy legyen – és bejegyezte a cégbíróság, akkor az MLSZ is megvizsgálja az igazgatósági ülést. A szabálytalanság akár a licenc elvételével is járhat, ezért tulajdonosként is felelısséggel kell dönteni, a helyzetet tisztázni, hiszen a városnak is érdeke, hogy a klub licence megmaradjon. Érdemes kivizsgálni az igazgatósági ülés körülményeit. Senki nem szeretné, ha a klub adminisztratív, vagy szervezési hiba miatt veszítené el a licencet. Javasolta, hogy ennek tisztázásáig függesszék fel a támogatást. Takács Péter képviselı: Egyetért Szarvas Péter polgármesterrel abban, hogy nem kell ezt a dolgot túlragozni, ezért a következı határozati javaslatot tette: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése a Békéscsaba 1912. Elıre Futball Klub Zrt. 2015. II. félévre járó önkormányzati támogatását felfüggeszti. Felelıs: Szarvas Péter, Határidı: azonnal Szarvas Péter polgármester: Javasolta, hogy adjanak egy esélyt a tárgyalásos úton történı rendezésre. Próbálják tárgyalásos úton rendezni a dolgokat, amelynek eredményéirıl a testületet tájékoztatják. Hanó Miklós alpolgármester: Jó, megpróbálják érvényesíteni a város jogait. Az egyeztetés alkalmával arra is rákérdeznek, hogy az igazgatóság elnökének választása szabályosan történte, vagy sem. Szarvas Péter polgármester: Hanó Miklós alpolgármesterrel közösen vállalja, hogy 10 napon belül, legkésıbb július 10-ig tárgyalás útján egyeztet. Dr. Csicsely Ilona képviselı: A gazdasági társaságokra vonatkozóan más a szabály, mint az önkormányzatok esetében. Nincs érintettség, mindenki szavazhat saját kérdésében is. Amennyiben úgy szerepel az alapszabályban, hogy 2/3-es többség szükséges, akkor ketten megszavazhatták Dr. Kovács Mihályt és nem követtek el törvénytelenséget. Az alapszabályt, illetve a részvénytársaság alapító okiratát nem ismeri, ezért csak általánosságban tud nyilatkozni. Amennyiben elfogadásra kerül a határozati javaslat, ne kössék feltételekhez. Szarvas Péter polgármester: Tudomása szerint a Zrt. igazgatósága 3 tagból áll. Jelen kell lennie mind a három tagnak a határozatképességhez. Csak akkor tudnak határozatot hozni, ha mind a három tag – ezek szerint Váradi Zoltán is ott lett volna, vagy - ott volt. Kaposi László képviselı: Véleménye szerint amennyiben szabálytalanság merült fel, egyszerően, írásban kellene megkérdezni a Zrt.-tıl a szavazás menetét. Mindenféleképpen válaszolni fognak, mert gondolják, a testület sejti, hogy szabálytalanság történt. A levél megírása a tárgyalások megkezdését jelenti. Szarvas Péter polgármester: Az is elıfordulhat, hogy közgyőlés döntött arról, hogy Dr. Kovács Mihály legyen az elnök. A Ptk. a Zrt.-k és az igazgatóságok esetén engedi, hogy vagy az igazgatóság válassza meg az elnököt, de akár a közgyőlés is eldöntheti. Tud valaki választ adni? Éppen ezért javasolta, hogy ne prejudikáljanak, próbálják meg tisztázni az ügyet. A Törvényszék bejegyezte, ezért ne menjenek el szótlanul ezen tény mellett.
169
Fülöp Csaba képviselı: Tudomása szerint 10-én lesz utalás az egyesületek részére. Szarvas Péter polgármester eddig az idıpontig vállalta, hogy a Zrt.-vel Hanó Miklós alpolgármesterrel lefolytatja az egyeztetést. Kérte, hatalmazza fel a közgyőlés Szarvas Péter polgármestert és Hanó Miklós alpolgármester, amennyiben olyan tény látnak, tapasztalnak a vizsgálatok során, saját hatáskörben intézkedjenek a támogatás felfüggesztésérıl. Határozati javaslatként javasolta, ha úgy ítélik meg, hogy valami nem volt rendben, a közgyőlés felhatalmazása alapján döntsenek a támogatás felfüggesztésérıl. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok: Annyiban módosítaná az elhangzott javaslatot, miszerint a közgyőlés hatalmazza fel Szarvas Péter polgármestert és Hanó Miklós alpolgármestert, hogy egy hónapon belül tegyenek javaslatot, egy hónapon belül hívják össze az igazgatósági ülést a város által delegált személlyel együtt. Amennyiben erre nem kerül sor, a támogatás felfüggesztése automatikusan életbe lép. Határidıhöz kell kötni, nem tárgyalásokhoz. Amennyiben záros határidın belül nem hívják össze az igazgatóságot, akkor a közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy függessze fel az utalást. Legközelebb szeptemberben ülésezik a testület, addig nem történik utalás. Nehogy a város „vigye el a balhét”. Meg kell határozni a feltételt, a határidıt, ha nem teljesítik, „viszontlátásra”. Javasolta, hogy az egyeztetés határideje 2015. július 8. legyen. Szarvas Péter polgármester: Idırendi sorrendben, elıször Takács Péter képviselı javaslatáról rendelt szavazást, miszerint a közgyőlés felfüggeszti a támogatás utalását. A döntéshozatalban 14 képviselı vett részt. Tárgy:
Takács Péter képviselı határozati javaslata
A közgyőlés 3 igen, 1 nem szavazattal és 10 tartózkodással a következı határozatot hozta: 418/2015. (VI. 25.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése nem fogadja el a Takács Péter képviselı által tett következı határozati javaslatot: „Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése Békéscsaba 1912 Elıre Futball Zrt. 2015. II. félévben járó önkormányzati támogatását felfüggeszti. Felelıs: Szarvas Péter polgármester Határidı: azonnal” Felelıs: Határidı:
Szarvas Péter polgármester 2015. június 25.
Szarvas Péter polgármester: Szavazást rendelt Dr. Ferenczi Attila tanácsnok által tett határozati javaslatról, miszerint a közgyőlés felhatalmazza Szarvas Péter polgármestert és Hanó Miklós alpolgármestert, hogy folytasson egyeztetést a Zrt. vezetésével, vagy tulajdonosaival. Július 9-ig igazgatósági ülést hívjanak össze a város delegáltjával együtt. Amennyiben ezt nem teszik meg, a város automatikusan felfüggeszti a támogatás folyósítását. Az igazgatóság elnökének választásáról szóló dokumentumokat kérjék be.
Ikt. sz.:!. 69412015.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS Ügyintéző: Czigléczkiné
POLGÁRMESTERE
Liszkai Edit
Békéscsaba, Szent István tér 7.
Mell.: 2 db
Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801
Telefax: (66) 523-804 E-mail:
[email protected]
Tárgy:
Képviselői
kérdés
Dr. Ferenczi Attila tanácsnok részére Békéscsaba 5600
Tisztelt Tanácsnok Úr!
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2015. május 21. napján megtartott nyilvános ülésén az alábbi kérdéssel fordult hozzám: „ Ki engedélyezte az
Előre
1912 Futball Zrt. számára, hogy megjelölje a Dedinszky utca sarkán lévő telket vendégszurkolók parkolójaként? Ezt maguktól nem merhették megtenni. Ez megkerülése lenne a közgyűlésnek. Még csak átminősítve sincsen. Ennek ellenére megjelölik, mintha erről bármilyen közgyűlési döntés lenne. Elmondtuk, hogy ez egy értékes terület, béreljék ki. Nem bérelték ki. A licene-t megkapták. Valakinek engedélyezni kellett, hogy ezt a területet megjelölhessék. Ki volt az, aki ezt aláírta? Ha nem volt, akkor milyen jogon merték ezt megtenni? "
Kérdésére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága a 78/2013. (III. 26.) PGVB határozatával döntött a Békéscsaba, 763/3 hrsz.-ú ingatlan kb. 1800 m2 nagyságú, a Kórház utca felöli végén elhelyezkedő területének hasznosításáról (telekmegosztást követően a 763/4 hrsz.-ú ingatlan). A döntés alapján határozatlan idejű bérleti szerződés megkötésére került sor, amely jelenleg is hatályban van. Az adott ingatlanra vonatkozóan nem került kiadásra olyan jellegű tulajdonosi hozzájárulás, amely az érvényes bérleti szerződésben foglaltaktól eltérne. Megkerestem továbbá a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatóságának elnökét. Dr. Kovács Mihály elnök a mellékelt levélben adott tájékoztatást a vendégszurkolói parkolókat illetően.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.
Békéscsaba, 2015. június 17.
Tisztelettel:
2
I. KIVONAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. március 26-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Tárgy: A Békéscsaba 763/3. hrsz. alatt felvett ingatlan részbeni hasznosítása Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
78/2013. (III. 26.) PGVB
HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 19/2012. (V. 2.) önkormányzati rendeletben biztosított hatáskörében eljárva az alábbi döntést hozza: 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Csabakonyha Kft. (5600 Békéscsaba, Luther u. 20. fszt. 2., adószám: 23172261-2-04, a továbbiakban: Kft.) számára a Békéscsaba 763/3 hrsz. alatt felvett 6036 m 2 alapterületű, kivett irodaház művelési ágú ingatlan kb. 1800 m 2 nagyságú részét - amely az ingatlan Kórház utca felőli végén helyezkedik el - bérbe adja az alábbiak szerint: - A Kft. az általa bérelt földrészletért nettó 25.000,- Ft/hó, azaz nettó huszonötezer forint/hó bérleti díjat köteles előre minden tárgyhónap 10-éig megfizetni. Az önkormányzat a bérleti díjat évente, a KSH által közölt fogyasztói árindex (infláció) mértékével azonos mértékkel korrigálja. - A bérleti jogviszony kezdete 2013. április 1. napja, a szerződést határozatlan időre, 30 napos felmondási idővel kell megkötni. - A Kft. a területen csak 30 napon belül elbontható és elszállítható létesítményeket helyezhet el. - A Kft. a jogviszony fennállása alatt köteles saját költségén az ingatlanrészt és környékét karbantartani, tisztántartani és az őrzéséről gondoskodni. - A Kft. az ingatlan átvételekor készített átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján a bérleti szerződés megszűnésekor az eredeti állapot visszaállítására köteles. Felelős: Vantara Gyula polgármester Határidő: 2013. április 30. kmf.
Dr. Ferenczi Attila s.k. bizottsági elnök A kivonat hiteléül: ~ . _ , . Palánczné Madarász Edit
Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. Békéscsaba, 2015.június 3.
Tárgy: Képviselői válasz Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Dr. Ferenczi Attila képviselő
BÉKÉSCSABA Szent István tér 7. 5600
Tisztelt Képviselő Úr!
Az Ön által 2015. május 21-én feltett kérdésére válaszolva az alábbiakról tudjuk tájékoztatni. A stadionrekonstrukciós program keretein belül, a Kórház utcai stadion vázlatterveinek ismertetésére 2014.03.18-án tartott egyeztetésen került sor. Ezen a megbeszélésen került szóba a szükséges parkolóhelyek elhelyezése, annak függvényében, hogy a stadion ingatlana erre nem ad lehetőséget. A hazai parkolóhelyek helyszíne adott volt az eddig bevált helyszínen, egyedül a szükséges vendégparkolók helyszíne volt kérdéses. Az egyeztetésen képviseltette magát a stratégiai osztály, a főépítészi kabinet, valamint alpolgármester úr is jelen volt. A tárgyi ingatlanra azért esett a választás, mert egyrészt nagyon közel van a vendégszurkolók beléptetési pontjához (alacsony számú biztonsági személyzettel megoldható az útvonal védelme), másrészt elhangzott az is, hogy a terillet igazán tömbszerűen lenne hasznosítható, amihez a többi szomszédos illetve csatlakozó ingatlan megvásárlása szükségeltetik. Erre az akkori álláspont szerint az önkonnányzatnak nincs lehetősége, így közös egyetértéssel ez a terület lett kiválasztva. A tervezés során ezzel az 50 férőhelyes (OTÉK szerint meghatározott) parkolóval lett a terv elfogadtatva az MLSZ által, és így is jelenik meg az ajánlati dokumentációban. A következő bajnoki évet (2015/16. évi) érintő licenc eljáráshoz kapcsolódóan irreleváns volt a "parkolók" kérdése, tekintettel arra, hogy sem a város, sem a klub nem rendelkezik olyan, az MLSZ Infrastruktúra Szabályzatában foglalt előírásoknak megfelelő felszereltségű, kialakítású stadionnal, amelyre a kérelmünket beadtuk (nemzeti első osztályú), azaz nincs NBI-es minősítésű stadion jelen pillanatban Békéscsabán. Ebből következően az NBI-es következő bajnoki évre való megszerzéséhez, más stadion licencjog tulajdonosával/üzemeltetőjével kellett bérleti szerződést kötnünk, amely rendelkezik nemzeti első osztályú bajnoki mérkőzés lebonyolítására jogosult stadionnal. Tekintettel a szóba jöhető stadionokra - mérlegelve a bérleti díj költségét, a bérlői jogokat és kötelezettségeket és a füldrajzi távolságot - a kecskeméti Széktói Stadionra esett a választásunk és velük kötöttünk szerződést a mérkőzések megrendezésére. Az infrastruktúra fejlesztésünk egyébként már évek óta éppen annak érdekében (is) folyik, hogy Békéscsabán NBI-es mérkőzéseket lehessen rendezni. Igy például a régi állóhelyi lelátót is az MLSZ előírásaival összhangban kezdtük el ülőszékekkel (TAO forrásból) felszerelni, melynek eredményeként most 2.400 ülöszékkel rendelkezünk ezen az oldalon. A pálya
www.1912elore.hu
Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. felújítás is (amit a Vasas elleni bajnoki rangadón avattunk, Békéscsabán, sporteseményen ritkán látott, rekordszámú (4.500 fö) néző előtt) ennek megfelelően készült, mely teljes mértékben megfelel a vonatkozó (elsőosztályú) előírásoknak. A stadionrekonstrukciós program második része (régi lelátó helyett új lelátó, a korábbi állóhelyi lelátó lefedése, villanyvilágítás felújítása, stb.) is teljes körűen figyelembe veszi a hatályos előírásokat, azaz stadionunk teljes mértékben alkalmas lesz NBI-es mérkőzések rendezésére. A II. ütem reményeink szerint nyáron fog indulni, és fél - egy évig fog tartani. A felújítás ideje alatt is az MLSZ-el folytatott egyeztetések alapján - lehetőségünk lesz akár az első, akár a másodosztályú mérkőzések megrendezésére, természetesen, amennyiben a kivitelezés elindul, a régi ülőhelyi lelátó lezárásával. Persze ezen túlmenően a felújítás ideje alatt, számos dolgot meg kell oldanunk (kamerarendszer, beléptető rendszer, stb.), de ezek (mobil) megoldására fel leszünk készülve, és az MLSZ-el folytatott tárgyalások jelen állása szerint lehetőségünk lesz bajnoki mérkőzés megrendezésére a Kórház utcai stadionban.
Tisztelettel:
/~
dr. Kovács Mihály igazgatóság elnöke
www .1912elore.hu
Ikt. sz.: 1. 69412015.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOG Ú VAR OS
Ügyintéző: dr. Deák Zoltán
POLGARMESTERE
Mell.: -
Békéscsaba) Szent István tér 7.
Telefax: (66) 523-804 E-mail:
[email protected]
Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801
Tárgy:
Miklós Attila önkormányzati részére Békéscsaba Pásztor u. 95. III/2. 5600
Képviselői kérdés
képviselő
Tisztelt Képviselő Úr! Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2015. május 21. napján megtartott nyilvános ülésén az alábbi kérdéssel fordult hozzám:
Olyan híreket lehet hallani, hogy a teherforgaImat érintő változások lesznek a gyulai határnál. Úgy tudja, hogy a szomszéd ország Nagylak felé próbálja meg terelni a forgalmát, hogy a teherautók minél hamarabb autópályán tudjanak menni. Ez biztosan érinteni fogja az itt működő benzinkutakat, parkolóhelyeket. A forgalom csökkenés a kisebb településeknek jó lesz, kereskedelmi szempontból véleménye szerint hátrányos. Jó lenne tisztán látni a kérdésben. Logisztikai fejlesztésben gondolkodik a város) így ez nem jó hír Békéscsabának. Ezért tisztázni kellene a helyzetet. Ebben országgyűlési képviselő úr talán a legilletékesebb. Kérdésére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § (2) bekezdés b) pontja alapján az önkormányzati képviselő a képviselő-testület ülésén a polgármestertől (alpolgármestertől), a jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen - vagy legkésőbb harminc napon belül írásban - érdemi választ kell adni. Önkormányzati ügy az önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó ügy. Az Ön által felvetett kérdés nem önkormányzati ügy, vonatkozásában semmilyen információval nem rendelkezem, ezért érdemi választ nem tudok adni, továbbá arról információt beszerezni sem áll módomban, tekintettel az alábbiakra. Valóban hiteles, érdemi információval kizárólag a szomszédos áll mTI, Románia rendelkezhet arról, hogyateherforgalommal kapcsolatban bármiféle intézkedéseket be kíván-e vezetni.
2 A helyi önkormányzatoknak Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés j) pontja alapján és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 7. §a alapján lehetősége van arra, hogy az adott ügyben feladat- és hatáskörrel rendelkező szervtől táj ékoztatást kérj en. Ez az Alaptörvényben biztosított jog azonban más államokra nem, csak magyarországi szervekre terj ed ki. Tekintettel arra azonban, hogy kérdésében a választókerület országgyűlési képviselője mint lehetséges illetékes megnevezésre került, kérdését Vantara Gyula képviselő úrnak továbbítottuk. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.
Békéscsaba, 2015. június 15.
Tisztelettel:
Erről
értesül: valamennyi önkormányzati
képviselő
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOG Ú VAR OS
Ikt. sz.: 1 69412015. Ügyintéző: Be/anka Zsolt
PDLGÁRMESTERE Békéscsaba, Szent István tér 7.
Mell.: 1 db levél
Telefax: (66) 523-804 E-mail:
[email protected]
Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801
Tárgy:
Képviselői kérdés
Miklós Attila önkormányzati képviselő részére Békéscsaba
5600 Tisztelt Képviselő Úr! Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2015. május 21. napján megtartott nyilvános ülésén az alábbi kérdéssel fordult hozzám:
" Miért nem közvetítette végig a Csaba TV a közgyűlést? Miért ment el fél hétkor? Szerződés alapján vagy önszorgalombóljár a Csaba TV? Fizetünk-e nekik vagy nem fizetünk nekik? " A Csaba TV producer-ügyvezetőjeSzudár László megkeresésünkre a kérdések vonatkozásban a mellékelt levél szerinti tájékoztatást adta.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.
Békéscsaba, 2015. június 17.
Tisztelettel:
'2
ó '1
'.
. 10 u lj
In"Jlrn-t..,.~ter
~
t
II
Jr r~
LL
/.
7.al~.
r1 r
1{
.~I
til .~
ak,
r'
.'~
"(' ;-1
~Z flt
ie'
rt ~
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
Ikt. sz.:!. 69412015. Ügyintéző: Belanka Zsolt
POLGÁRMESTERE
Békéscsaba, Szent István tér 7.
Mell.: 2 db
Telefax: (66) 523-804 E-mail:
[email protected]
Postacím: 5601Pf112. Telefon: (66) 523-801
Tárgy:
Takács Péter önkormányzati részére Békéscsaba 5600
Képviselői
kérdés
képviselő
Tisztelt Képviselő Úr!
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2015. május 21. napján megtartott nyilvános ülésén az alábbi kérdéssel fordult hozzám:
„A Körösök Völgye Natúrpark munkaszervezetnek volt egy olyan vezető asszonya, aki a kialakította azt a tevékenységi struktúrát, ami részben még most is folyik a Natúrparkban. Majd gyermekáldás miatt kivált a munkaszervezetből. Az illető próbált visszakerülni a munkaszervezetbe, pontosabban annak élére, de ez valamilyen oknál fogva nem sikerült neki. Ennek mi volt az oka? A kérdést azért teszi fel, mert vannak itt néhányan, akik ismerték a munkáját és meg voltak vele elégedve. Közmegelégedéssel végezte a munkát. " kezdetektől fogva
A fentiek alapján megkerestem a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület munkaszervezetvezetőjét. Baran Ádám a mellékelt levélben adott tájékoztatást a kérdésre vonatkozóan. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.
Békéscsaba, 2015. június 17.
Tisztelettel:
KÖRÖSÖK VÖLGYE NATÚRPARK EGYESÜDET Körösök Völgye Látogatóközpont
Békéscsaba MegydJogú Város Polgármesteri Hivatala
Tárgy: Válasz képviselői kérdésre Dátum: 2015. június 15 . . ·Melléklet: 1 db
Szarvas Péter polgármester
részére Tisztelt Polgármester Úr! .
A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2015. május 21-én tartott · nyilvános ülésen, a· Takács Péter képviselő úrtól érkezett képviselői kérdés vonatkozásában az alábbi tájékoztatást nyújtom: . . A Körösök Völgye N atúrpark Egyesület munkaszer-Yezetének 'az elmúlt években ~em volt vezető asszonya, tehát a Képviselő Úr kérdéséből nehéz megfejteni, mely munkavállalóról ' . van szo. Amennyiben Takács Péter Czank Dórára gondolt - bár ő a Körösök Natúrpark Nonprofit Kft-nél töltött be pozíciót ~ akkor a Képviselő' Úrnak tévesek az információi, vélelmei, hiszen az érintett ·munkavállaló a. GYED és GYES letöltése után saját indíttatásból nem kívánt visszatérni a szervezet·kötelékébe és ezt a mellékelt felmondó levél is bizonyítja.
Tisztelettel:
4--~ · ·. BaranÁdám · munkaszervezet-vezet5 KPRÖSÖK VÖLGYE· NATURPARK EGYESÜLET 5600 Békéscsaba. Szent István tér 7 Adószám: 18386585-1-04 -'3
H-5600 Békéscsaba• Szent István tér 7. Pf: 530 Telefon/fax: +36 (66) 445-885 •Mobil: +36 (20) 610-15-60 E-mail:
[email protected] Honlap: ~w .korosoknaturpark.hu
F-ELMONDÁS
Tisztelt Ügyvezető úr!
Megerősítve
a 2014. január 4-én kelt e-mailemben közölteket, szeretném a Körösök ·
Natúrpark
Nonprofit
'
'
Kft-nél
jelenleg
fennálló,
.
határozatlan
munkaviszonyomat 2015. január 31. napjával megszüntetni.
időre
szoló
.
Indokom az, hogy megváltozott családi kör9lményeim miatt nem tudom vállalni a napi 8 órás munkaidőt és a rendezvények miatti esetleges hétvégi munkát.
2015. január·17-ig tartó fizetés nélküli szabadságomat egyetemi tanulmányaimra való · tekintettel szeretném január 31-ig meghosszabbítani. (Erre a Munka Törvénykönyve a 2012. január 1-je előtt megkezdett tanulmányokra vonatkozóan tanulmányi . ,
.
szerződés
megléte nélkül is
lehetőséget
ad.)
Üdvözlettel: · j
~ ~n (\
~D~ra\ ·.·